BIHAR MEGYEI NAPILAP z NAGYVÁRAD, 2016. JÚNIUS 23., CSÜTÖRTÖK zXIII. ÉVFOLYAM, 3504. SZÁM z ÁRA: 1 LEJ z WWW.REGGELIUJSAG.RO
Fotó: Borsi Balázs
PNL-bojkott az alakuló ülésen
Érmelléki Teljesítménytúra Elsõ alkalommal szervezik meg az Érmelléki Teljesítménytúrát, mely június 25-én, szombaton reggel 8 és 9 óra között rajtol az érmihályfalvi Andrássy Ernõ Parkból.
2.
Évadzáró a filharmóniában Ma 19 órától az Enescu– Bartók hangversenyteremben a Nagyváradi Állami Filharmónia 2015–2016-os évadának utolsó koncertjét hallhatja a közönség.
3.
Szokatlan lelkiállapotok
Ü
resen maradtak a Nemzeti Liberális Párt (PNL) megyei önkormányzati képviselõinek helyei szerdán reggel a Bihar Megyei Tanács alakuló ülésén, ezért nem sikerült megalakítani a megyei tanácsot. Mint Claudiu
Pop Bihar megyei kormánybiztos elmondta, miután a névsorolvasást követõen kiderült, hogy az RDMSZ, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) mandátumot szerzett tagjai hiánytalanul
megjelentek, szombaton 9.30 órára újabb alakuló ülést hív össze. A prefektus idézte a közigazgatási törvény vonatkozó részleteit is, eszerint ha a második és a harmadik alakuló ülést sem sikerül megtartani a ta-
nácstagok igazolatlan hiányzása miatt, és a hiányzókat a listáról sem tudják pótolni, akkor harminc napon belül választást írnak ki az üresen maradt helyek pótlására.
Fried Noémi Lujza
(folytatás a 3. oldalon)
Sokat beszélünk az autizmusról, a hiperaktivitásról vagy a skizofréniáról, de léteznek olyan rendellenességek is, amelyekrõl alig hallani. Patika rovatunkban ezekrõl bõvebben olvashatnak.
6.
Liberális bojkott Margittán is
Szerdán délben megtartották a váradi tanács alakuló ülését, ez a testület a megyei önkormányzattal ellentétben gond nélkül létrejött, Ilie Bolojan alpolgármester és a tanácstagok is letették az esküt. Az alakuló ülésrõl hiányzott a PNL-s Mircea Mãlan és párttársa, Corina Fonoage, õk egyelõre nem váradi önkormányzati képviselõk, ami arra enged következtetni, hogy a liberálisok még nem mondtak le arról, hogy megszerzik a megye vezetését is. A váraid tanácsban kétharmados többséget, 18 helyet szerzett PNL-frakciót Daniel Negrean vezeti, az öttagú szociáldemokrata párti (PSD) frakciót Liviu Sabãu-Popa, Huszár István a négytagú RMDSZ-frakció vezetõje lett. Alpolgármesternek Florin Birtát és Dacian Palladit java-
A PNL bojkottja miatt nem alakult meg a margittai helyi tanács sem és a polgármester sem tehette le az esküt. Tegnap kora délutánra hívta össze a margittai helyi tanács alakuló gyûlését Bihar megye kormánybiztosa. Azonban miután reggel a PNL a Bihar Megyei Tanács alakuló ülését bojkottálta, délután ugyanez történt Margittán is. A teremben csak az RMDSZ és a PSD tanácsosai voltak jelen. A gyûlés megtartásához 12 tanácsos jelenlétére lett volna szükség, ám a 6 PNL-s hiányában csak 11 önkormányzati képviselõ ült be a tanácsterembe. Delorean Gyula alprefektus tíz perc szünetet rendelt el abban bízva, hogy a liberális frakció csak késik, ám mivel a PNL-sek a szünet után sem érkeztek meg, Delorean kénytelen volt elnapolni szombatra az alakuló gyûlést.
Fotók: Csikos Rolland
Liberális alpolgármesterei vannak Nagyváradnak
Florin Birta és Dacian Palladi
solták, elõbbit 17, utóbbit 16 szavazattal választotta meg a jelenlévõ 25 tanácstag. Az ülés elején támadt némi zavar, a PNL-s Florin Marinãu keveredett vitába Claudiu Pop Bihar megyei kormánybiztossal, aki kérte, hogy a hatékonyság érdekében az ülésvezetõ
megválasztásáig a korelnök helyett õ vezesse az ülést. A meglehetõsen agilis tanácstag késõbb a fotósokra is rászólt, hogy õt ne fényképezzék, bár ügyvédként tudnia kellene, hogy a kollégáknak ehhez joguk van.
F. N. L.
HÉTKÖZNAP
2. reggeliújság
Növekszik a Váradvideó népszerûsége gyar videoportálját, annak facebook oldalát (www.facebook. com/Váradvideó), hogy megte-
Fotó: Cseke Péter
Helyi magyar televíziós csatorna hiányában egyre többen választják Nagyvárad elsõ ma-
kinthessék a Sebes-Körös parti városban készülõ televíziós riportokat. A Villányi Zoltán, szerkesztõ-riporter, MTVA tudósítója által szerkesztett képes beszámolókat tartalmazó hírfolyamban láthatják többek között a nyári diákmunkákról forgatott tudósítást, vagy az EB Magyarország–Portugália meccs nagyváradi szurkolóiról készített hangulatjelentést, de bemutatják azt is, milyen robottal nyerték meg a nagyváradi Ady Endre líceum robotika szakkörös diákjai az elsõ díjat a tatabányai versenyen. Készül az összeállítás a Szent László Napokról is, melyet a jövõ hét elején lehet majd megtekinteni. Kövessék napról napra a képes beszámolókat!
2016. június 23., csütörtök
Állatokat mentettek Vasárnap a reggeli órákban a székelyhídi tûzoltóság Biharfélegyháza melletti Gyapolyon (Mihai Bravuban) egy lakóházhoz tartozó csûrben oltott tüzet, ahonnan sikerült három disznót és három szarvasmarhát, valamint húsz szárnyast kimenteni. A tüzet valószínûleg rövidzárlat okozta, szerencsére senki nem sérült meg. Hétfõn a nagyváradi tûzoltók 2-es számú csapata az Apáca (Sovata) utcában egy lángoló gépjármûhöz szállt ki, amelynek a gyors beavatkozásnak köszönhetõen csupán a szélvédõje, néhány kábele és az akkumulátora sérült.
Érmelléki Mihályfalvi sikerek a népdalvetélkedõn Teljesítménytúra Az Ady líceum díjnyertes csapata hulladékválogató robotot alkotott
Az elmúlt hét csütörtökén rendezték meg Élesden az Õszirózsa Országos Népdalvetélkedõ megyei szakaszát. Érmihályfalváról 12 diák szerzett jogot a versenyen való részvételre, akik a következõk: Máté-Szabó Lilla, Molnár Sára és Berei Gergõ (elõkészítõ és I. osztály); Tankó Alexa, Szalai Fruzsina és Gacsádi Alex (II–III. osztály); Kecskés Viktó-
ria, Zdroba Natália és Darabont Gréta (IV–V. osztály); Orosz Krisztina, Darabont Panna és Kardos Nikolett (VI–VII. osztályosok). A diákokat Király Andrea Zsuzsanna tanítónõ és Darabont Alíz ének- és zenetanárnõ kísérte el. A diákok a következõ helyezéseket érték el: Tankó Alexa (II. osztályos) – III. hely; Darabont Gréta (IV. osztályos) – II.
hely; Darabont Panna (VI. osztályos) – III. hely. Különdíjat kapott Kardos Nikolett (VII. osztály). Fontos tudni, hogy minden kategóriából az elsõ három helyezett nyert jogot az országos döntõben való részvételre, amit a Temesvár közelében fekvõ Újszentesen tartanak õsszel.
Varga Róbert
Elsõ alkalommal szervezik meg az Érmelléki Teljesítménytúrát, mely június 25-én, szombaton reggel 8 és 9 óra között rajtol az érmihályfalvi Andrássy Ernõ parkból. A rendezvény célja az Érmellék népszerûsítése és a meghurcolt, elesett hõsök emléke elõtti tisztelgés. Kovács István fõszervezõtõl megtudtuk, hogy nem versenyként kell tekinteni a túrára. A fent említett gondolatok mellett az egészséges életmódra és sportolásra is szeretnék a résztvevõket ösztönözni. A távok korosztályonként változnak. Ovisoknak az érmihályfalvi Andrássy Ernõ Parkban található emlékmûtõl az érmihályfalvi tölgyesig (3,5 km); idõsebbeknek és a nagyobb gyerekeknek az érmihályfalvi Andrássy Ernõ Parkban található emlékmûtõl az érmihályfalvi tölgyesen át Érkörtvélyes–Gálospetri halastó–Gálospetri Kéry Gáspár Tájház–Ottományi Kúria. Teljes táv: az érmihályfalvi Andrássy Ernõ Parkban található emlékmûtõl az érmihályfalvi tölgyesen át Érkörtvélyes–Gálospetri halastó–Gálospetri Kéry Gáspár Tájház–Ottományi Kúria–Éradony–Érkeserû–Érsemjén–Érmihályfalva (Gödör Rendezvényház). A szervezõk üdítõket, gyümölcsöket és csokit biztosítanak az ellenõrzõ pontokon. MindazokT, akik részt vesznek az eseményen, emléklappal vagy kitûzõkkel jutalmazzák. Akik sikeresen teljesítik a túrát, vacsorát kapnak. A teljes táv 55 km, amit gyalog, biciklivel vagy lóháton lehet megtenni. Kilenc ellenõrzõ pont lesz felállítva. További információkat a következõ elérhetõségeken kaphatnak: Kovács István (0745/546-461), Varga István (0746/035-999), Kozma Károly (0745/576-867) vagy a facebookon. Fontos tudni, hogy mindenki saját felelõsségére vág neki a távnak és a szervezõktõl kártérítés semmilyen címen nem igényelhetõ.
Varga Róbert
Színészi állást hirdet az M Studio Az M Studio állást hirdet felsõfokú végzettséggel rendelkezõ színész, táncos számára. Nõk és férfiak jelentkezését egyaránt várják. A jelentkezéshez szükséges iratok: felsõfokú szakvégzettséget igazoló egyetemi oklevél vagy igazolás, szakmai önéletrajz (lehetõség szerint fotó és videó melléklettel) és motivációs levél. Az M Studio felhívja az érdeklõdõk figyelmét, hogy kötelezõ a román és valamely idegen nyelv (legalább alapfokú) ismerete. Jelentkezési határidõ: 2016. július 20. A versenyvizsgára kiválasztott jelentkezõket 2016. július 25éig email-ben értesítik. A versenyvizsgára 2016. augusztus 4-én kerül sor. A jelentkezéseket az
[email protected] e-mail címre várják, érdeklõdni a 0725/943-960-as telefonszámon lehet.
Sudoku A játékszabályok a következõk: A 9×9-es tábla összes sorába és oszlopába be kell írni a számokat 1-tõl 9-ig úgy, hogy minden szám csak egyszer szerepeljen soronként vagy oszloponként, továbbá a 3×3-as négyzetekben is csak egyszer szerepelhet egy-egy számjegy. Tegnapi feladványunk megfejtése:
8
2 4
4
9 1 4 8 6
2
7 5
7
6
2
9 6
6 3
4 7 5 9 6 8
5 9
1 4 7
KÖZÉLET
2016. június 23., csütörtök
Építsd be saját alkotásod Tegnap délután megnyílt a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) Képzõmûvészeti Tanszék hallgatóinak kiállítása Nagyváradon. Az ArtGenerator néven ismert tehetséggondozó program keretében A mûvészet, mint erõforrás II címmel a Szent László Napok keretében mutatják be munkáikat a tanszék diákjai. A PKE Képzõmûvészeti Tanszékének pincegalériájában, a Zárda (ma Mihai Viteazul) utcán „Építsd be saját alkotásod egy reális vagy egy fiktív környezetbe” mottóval ellátott kiállítás mûvészi alkotásai a közösségi tér valós és virtuális újjászervezését jelenítik meg. A megnyitón Izsák Elõd, a tanszék segédtanára köszöntötte a megjelenteket, köztük Pálfi József rektort és Antik Sándor tanárt, a kiállítás kurátorát és a program kitalálóját, valamint Zatykó Gyulát, a Szent László Napok fõszervezõjét.
Izsák Elõd, Pálfi József, Antik Sándor és Zatykó Gyula
Pálfi József a kiállított anyag mozgalmasságáról és a képek erõt adó tulajdonságáról beszélt: „Erõt adhatunk és kaphatunk belõlük” – mondta, majd hozzátette: „Jó forrásból táplálkoztak az alkotók.” Antik Sándor a program sikerességérõl beszélt, mely annak honlapján nyomon követhetõ, és az ott megjelenõ kiállítások az elmúlt években nagy népszerûségnek örvendtek. Elmondása szerint
az idei kiállítás három kategóriába sorolható mûfajilag: elõször is videofilmeket (kisebb esszé-filmeket, promó-, illetve reklámanyagokat) lehet megnézni és meghallgatni, melyek a dadaizmus 100. évfordulójához kapcsolódnak; másodsorban reklámgrafikákat, amelyek elsõévesek plakátjaiból állnak, és harmadsorban infografikai munkákat, amelyek témája egy nagyváradi urbanisztikai egység megjelenítése; továbbá szabadtéri grafikai alkotások is fellelhetõk. A megnyitó végén Zatykó Gyula örömmel köszöntötte a tehetséges fiatalok munkáit, melyek tökéletesen illeszkednek a Szent László Napokba, hiszen a kultúrát hozzák magukkal, és sok sikert kívánt nekik a jövõben. A kiállítás a Szent László Napok ideje alatt megtekinthetõ naponta 14 és 20 óra között.
reggeliújság
3.
Évadzáró a filharmóniában Ma 19 órától az Enescu–Bartók hangversenyteremben a Nagyváradi Állami Filharmónia 2015–2016-os évadának utolsó koncertjét hallhatja a közönség. A nagyváradi filharmónia évadának utolsó elõadása egy válogatást kínál Gian Piero Reverberi (1939-) olasz, Dobri Paliev (1928–1997) bolgár, Márkos Albert (1914–1981) székelykeresztúri, Andrei Tãnãsescu (1955-) román, Frédéric Chopin (1810–1849) francia, Liszt Ferenc (1811–1886) magyar, Ástor Pantaleón Piazzolla (1921–1992) argentin, David Warren Brubeck (1920–2012) amerikai és Petre Elinescu (1869-–1947) román zeneszerzõk népszerû mûveibõl. Az este színes programjában Romeo Rîmbu karmester mûködik közre, akinek meghívására két temesvári jó barátja, a Trio Contraste két tagja, Sorin Petrescu zongorán és Doru Roman ütõhangszereken játszik. Az összeállítás Romeo Rîmbu személyének köszönhetõ, aki elismerését fejezte ki a két szólista irányában a ma eljátszott darabokkal kapcsolatban, amelyek nagyon hangulatosak és könnyen befogadhatóak. Sorin Petrescu nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy elsõsorban örömet szeretnének szerezni a közönségnek, és mindenképpen a kíváncsiságot akarják felébreszteni, hiszen ismert mûvek mellet ismeretlenekkel is meglepik a nagyérdemût. Doru Roman a koncert különlegességének nevezte az ütõhangszerek elõtérbe helyezését a színpadon, amelyek rendszerint a hátsó sorokban foglalnak helyet. A koncertre mindenkit szeretettel várnak.
(szamos)
Szamos Mariann
Doru Roman, Tódor Albert, Sorin Petrescu és Romeo Rîmbu
Grafikus próféciák Molnár László József nagyváradról elszármazott képzõmûvész erõteljes és egyedi képvilágú alkotásaiból nyitottak tárlatot a váradi várban kedden, a negyedik alkalommal megszervezett Szent László Napok keretében. A mûvész a nyolcvanas években vándorolt ki, és ez volt az elsõ kiállítása szülõvárosában. A tárlatnyitón köszöntõbeszédet mondott a fesztivál fõszervezõje, Zatykó Gyula, valamint a mûvész egykori évfolyamtársa, Holló Barna is, aki tulajdonképpen a váradi kiállítás eszmei szülõatyja és megszervezõje volt. A tárlat anyagát Ramona Novicov mûkritikus méltatta, hangsúlyozva, hogy Molnár László József grafikái milyen markánsan hordozzák maguk-
ban a kolozsvári iskola jegyeit. A mûkritikus apokaliptikus utalásokat vélt felfedezni a mûvészi kompozíciókban, melyeket profetikusnak nevezett. „Nagyon is aktuális jelentést hordozó mûvek ezek, amelyek sokat elmondanak arról, hogy merre halad a jelenkor társa-
Nemzeti imádságunk fába álmodása
dalma” – fogalmazott Ramona Novicov, aki dicséretét fejezte ki a kiállítás megszervezõinek, amiért ilyen színvonalas és nagy kaliberû alkotásokat hoztak Váradra. A méltatásra Molnár László József rendkívül szerényen annyit válaszolt: „Örülök, hogy itt lehetek, az egyetlen fájdalmam, hogy kicsit sokat kellett erre várnom.” Az esemény hangulatát a grafikák képvilágához illõ zenével Thurzó Sándor József brácsamûvész tette ünnepélyesebbé. A kiállítás ma 15 órától 18 óráig, június 24–26. között pedig 11-tõl 18 óráig látogatható a nagyváradi vár mûvészeti galériájában.
Sz. G. T.
Az idén június 26. és július 4. között ismét megszervezik az immár hagyományosnak számító III. Partiumi fafaragó alkotótábort, melynek helyszíne a hegyközszentmiklósi gyógyfürdõ. Az alkotók a történelmi Magyarországról érkeznek, a téma pedig: Nemzeti imádságunk fába álmodása. A fafaragók névsora: Csoma Gergly, Hornyák Róbert, Steinbach Sándor, Szalai Norbert, Nagy Mátyás, Gergely István, Kiss János László, Sipos Béla. Mivel Szõdemeteren a Kölcsey emlékház az idén kerül átadásra, az alkotók a táborban elkészítendõ mûveikkel szeretnének tisztelegni a Himnusz szerzõjének emléke elõtt, hozzájárulni annak méltó ápolásához, és az ott élõ maroknyi gyülekezet lelki erõsítéséhez. Az alkotótábor nyitóünnepségét június 26-án, vasárnap 17 órától tartják a nagyváradi Tibor Ernõ Galériában (Kanonok sor 11. sz.), amelyen kiállítással egybekötött könyvbemutatót és elõadást tart a csángók életérõl Csoma Gergely író, szobrászmûvész, néprajzkutató. Bevezetõ ismertetõt tart: Nick Ferenc, a Falvak Kultúráért Alapítvány létrehozója. Magyar Kultúra Lovagrend alapítója. Az esemény fõvédnöke Csûry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke.
POLITIKA
4. reggeliújság
Újra megszavazták a vezetõk extra nyugdíját
2016. június 23., csütörtök
PNL-bojkott az alakuló ülésen (folytatás az 1. oldalról) Emlékeztetõül: a PNL 17, a PSD 9, az RMDSZ 7, az ALDE 2 helyet szerzett a megyei tanácsban, és a PSD keddi közleménye szerint a szociáldemokraták az RMDSZ-szel és az ALDEval alakítottak volna ki megyei tanácsi többséget. A PNL-s tanácsosok egyébként az épületben tartózkodtak, és miután a tanácsteremben véget ért az ülés, Mircea Mãlan, a liberálisok megyei tanácselnökjelöltje rövid sajtónyilatkozatot adott a megyeháza udvarában. Mãlan azt nyilatkozta, hogy a szombati ülésen sem jelennek meg, a többiek nem értik meg, hogy egy megyét nem lehet vezetni kétharmados többség nélkül. Nem akarnak egy politikai manõver részesei lenni, mely szerintük nem a megye érdekeit szolgálja, és nincs köze a szavazók döntéséhez, mondta Mircea Mãlan, aki újságírói kérdése azt válaszolta, hogy bár kampányban minden párt képviselõi azt mondták, a megye fejlõdését akarják, ehhez projektekre és azok megszavazására stabil többségre van szükség a megyei tanácsban, a stabil többség azonban nem létezik.
Kisebb módosításokkal ismét megszavazta a volt önkormányzati vezetõknek extra nyugdíjat elõirányzó törvénytervezetet a román szenátus kedden, miután a jogszabály tavaly decemberi elsõ változata elbukta a normakontrollt. A kihirdetésre váró törvénytervezet alapján a romániai polgármesterek és helyetteseik, valamint a megyei tanácselnökök és helyetteseik a tisztségért járó munkabér 26–79 százalékának megfelelõ nyugdíjkiegészítést kapnának mandátumuk idõtartamának függvényében, amikor elérik a nyugdíjkorhatárt. Azok az 1992 után megválasztott vezetõk részesülnek nyugdíj-kiegészítésben, akik legalább egy teljes (négyéves) mandátumot töltöttek az önkormányzat élén (a munkabér 26 százalékát). Három teljes mandátum (12 év) felett már nem emelkedik a (79 százalé-
kos) nyugdíjpótlék. Nem igényelhetik a pótlékot azok, akiket önkormányzati vezetõi tisztségük idején elkövetett korrupciós bûncselekményért jogerõsen elítéltek, akik pedig más extra nyugdíjat is kaphatnak – például parlamenti mandátumuk után is jogosultak ilyesmire – választaniuk kell, melyik kedvezményre tartanak igényt. Az alkotmánybíróság fõleg azt kifogásolta, hogy a parlament anélkül vezetett be új költségvetési kiadást, hogy annak forrását meghatározta volna. A törvényhozók úgy kerülték meg a problémát, hogy az extra nyugdíjak kifizetésének terhét az állami költségvetésrõl az önkormányzatokra hárították. A tör vény új változata amúgy is csak jövõ év január elsejétõl lépne hatályba, így már nem merülhet fel az a kifogás, hogy nem jelöli meg a költségvetési forrásokat, idõzítése ugyanis arra kényszeríti a
kormányt és a helyi tanácsokat, hogy költségvetésük kialakításánál vegyék figyelembe a volt önkormányzati vezetõk extra nyugdíját is. A törvény eredeti formája ellen a bukaresti szakértõi kormány terjesztett be alkotmányossági óvást. A kabinet számítása szerint több mint 16 ezer potenciális haszonélvezõje van a törvénynek, ami csaknem félmilliárd lejes (35 milliárd forint) többletterhet jelent a költségvetésnek. Bár a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) szónoka a keddi vita során populistának minõsítette a szociáldemokrata és a Romániai Magyar Demokrata Szövetséghez (RMDSZ) tartozó honatyák törvénykezdeményezését, a végsõ szavazáson egyetlen ellenszavazattal és hat tartózkodás mellett szavazta meg a volt önkormányzati vezetõk extra nyugdíját. A törvény hatályba lépéséhez már csak az államfõ aláírására van szükség. (MTI)
Mãlan szerint a liberálisok tudatában vannak a szavazók által rájuk ruházott felelõsségnek, és mindent elkövetnek, és minden törvényes eszközt felhasználnak azért, hogy ne jöjjön létre koalíció a liberális párt ellen, mely 17 megyei mandátumot szerzett a 35-bõl. Tegnap délutáni hír: Ioan Mang, a PSD Bihar megyei elnöke a Bihorstiri.ro román nyelvû hírportálnak azt mondta, az RMDSZ–PSD–ALDE koalíció Pásztor Sándort jelölte volna a megyei tanácsi elnöki posztra, míg a két alelnöki tisztséget a PSD és az ALDE képviselõje töltötte volna be. Mang ugyanakkor hozzátette, a hárompárti megállapodás mellett kitartanak a PNL bojkottja ellenére is.
JEGYZET
Kampányok között Éppen négy esztendeje Az alábbhagyó lendület címmel írtam egy csípõs jegyzetet arról, hogy az akkori helyhatósági választási kampány után mekkora csend lett a politikai életben, elnémultak a propagandacsatornák, és azok a polgármester- és tanácsosjelöltek, akik a szavazás elõtti harminc napban a Napot is le akarták hozni az égrõl a választók kedvéért, eltûntek, elnémultak. Ezelõtt négy esztendõvel elsõ nagy megmérettetésére készült az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). Azóta tudjuk, akkori szavazótáborukat nemhogy nem tudták növelni, megtartani sem sikerült, jelentõsen kevesebb szavazatot kaptak idén. Az RMDSZ dettó, Nagyváradon katasztrofálisan szerepelt, a négy évvel ezelõttihez képest most mintegy negyven százalékkal kevesebb szavazatot gyûjtött be. Felelõsöket persze senki sem nevezett meg, csak egymásra mutogatás zajlik, a tükörbe nézés és az alapos önvizsgálat elmaradt. S ameddig ez nem változik, a támogatottsága mindkét pártnak csökkenni fog. Négy évvel ezelõtt még reméltem azt, hogy új politikai erõ születik, amely – ha jelentõs tábort toborozni nem is tud – legalább arra ösztönzi majd az RMDSZ nagyváradi és más vidéki szervezetének vezetõségét, hogy észbe kapjon, és hogy a versenyhelyzet nem a választási kampányban,
hanem az emberek szolgálatában teljesedik ki – mint ahogy ígérték is. De jó is lett volna a váradiaknak, ha két párt is esdekel azért, hogy megoldja a problémáikat! De a váradi magyarok két szék közül a földre estek… A négy esztendõvel ezelõtti dohogásomat ma már nem értem. Vagyis megértettem azt, akkor is és most is miért lett oly nagy csend a választás után. Nem, nemcsak azért, mert vége lett a kampánynak, hanem mert – és ki kell mondani – a jelölteknek csak addig volt nagyon fontos az emberek véleménye, ameddig a szavazataikra számítottak. Amikor bezártak a szavazóhelyiségek, a politikusjelöltek nagy érdeklõdése is megszûnt. Az õ szemükben az emberek veszítettek értékükbõl, mert a „szavazógép” már megtette, amit megtehetett. Az idei, június 5-ei helyhatósági választás után is nagy lett a csend. És biztos vagyok abban, egy ideig az is lesz, következik a nyári szünidõ, a szabadságolások, a kirándulások, a nyaralások ideje, s nem sok olyan pártaktivista lesz, aki éppen az emberekkel, azok igényeivel, gondjaival-bajaival akar majd foglalkozni. De jön a következõ, az õszi parlamenti választás, na majd akkor…
Borsi Balázs
A külföldön élõ magyarokra is számítanak A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a külföldön élõ erdélyi magyarok szavazataira is számít a romániai parlamenti választásokon, ezért arra bátorítja õket, hogy regisztráljanak, és voksukkal vegyenek részt a közösség jövõjének megalapozásában. Az RMDSZ azt követõen tette közzé szerdai hírlevelében Kovács Péter ügyvezetõ elnök felhívását, hogy a bukaresti külügyminisztérium elõzõ napi sajtótájékoztatóján kiderült: a külföldön élõ román állampolgárok közül ez idáig alig ezren jelezték, hogy levélben kívánnak voksolni. „Azok, akiknek el kellett hagyniuk az országot, nem jókedvükbõl tették, hanem a munkahelyek hiánya vagy az alulfizetettség okán. Ahhoz, hogy élhetõ jövõt, biztos perspektívát biztosíthassunk, elengedhetetlen, hogy részt vegyünk a döntéshozásban, hogy jövõnket magunk alakíthassuk Erdélyben, Romániában” – hangsúlyozta Kovács Péter.
MÚZSÁK
2016. június 23., csütörtök
ÖRKÉNY ISTVÁN
(BUDAPEST, 1912. ÁPRILIS 5.– BUDAPEST, 1979. JÚNIUS 24.)
A végzet Valahol a Nagy Magyar Alföldnek egy kicsike tanyáján éldegélt egy család, apa, anya és két gyerek, mind pogácsakedvelõk. Ha a mamának volt rá ideje, s kedvében akart járni övéinek, sütött nekik egy nagy tepsi pogácsát. Egyszer azonban liszt helyett mérges rovarirtószert gyúrt a tésztába. Ízre nem volt rosszabb, így hát jól bepogácsáztak, s reggelre meghaltak mind a négyen, az apa, az anya, a gyerekek. Negyednap eltemették õket, s aztán összejött a rokonság, meg a közeli és távolabbi szomszédok, ahogy az már illik, halotti torra. Homoki bort ittak, s hozzá a maradék pogácsát majszolgatták. El is patkoltak mind, ahányan voltak. A mentõsöknek – az orvosnak, a két hordágyvivõnek meg a sofõrnek – már nem
WEÖRES SÁNDOR
(SZOMBATHELY, 1913. JÚNIUS 22.–BUDAPEST, 1989. JANUÁR 22.)
Öröklétet dalodnak emlékezet nem adhat. Ne folyton-változótól reméld a dicsõséget: bár csillog, néki sincsen, hát honnan adna néked? Dalod az öröklétbõl tán egy üszköt lobogtat s aki feléje fordul, egy percig benne éghet. Az okosak ajánlják: legyen egyéniséged. Jó; de ha többre vágyol, legyél egyén-fölötti: vesd le nagy-költõséged, ormótlan sárcipõdet, szolgálj a géniusznak, add néki emberséged, mely pont és végtelenség: akkora, mint a többi.
akadt dolguk. Csak fejcsóválva körüljárták azt a sok halottat, s mielõtt visszaindultak volna, megettek néhány pogácsát, ittak rá egy kis bort. Kivéve a sofõrt. Bort nem ihatott, mert vezetnie kellett, a
Egy nagy politikai pörben mint negyedrendû vádlott életfogytiglanit kapott; ebbõl hat évet le is ült, méghozzá magánzárkában és ártatlanul. Társait sorra kikezdte a börtön, mindegyiket a leggyengébb pontján, kit a szívén, kit a tüdején, kit a lelki egyensúlyán. Õ, a túlérzékeny idegrendszerével, már a hatodik héten sírógörcsöt kapott. De mikor ráborult, az asztala lapján észrevett egy hangyát. Ettõl még sírni is elfelejtett. Elnézte, hogy küszködik egy parányi morzsával. Aztán a körme hegyével odébb s még odébb gurította a morzsát. E délelõttje azzal telt el, hogy a hangyát körbesétáltatta az asztalon. Éjszakára bedugta egy üres or vosságosfiolába, és másnap fölmászatta egy gyufaszálra. Hamarosan rájött, hogy a kis állat egy húsfoszlánnyal sokkal könnyebben idomítható, mint morzsákkal; és valóban, a nyolcadik hónap végén két keresztbe rakott gyufaszálon sikerült rákapatnia a hintázásra. Persze, azt a tétova ide–oda mászkálást csak némi jóindulattal lehetett hintázásnak nevezni, de õt ez a teljesítmény is majdnem boldoggá tette.
pogácsát pedig nem szerette. De ami még ott maradt a tepsiben, azt újságpapírba csomagolva letette az ülése mellé, hogy kárba ne vesszen. Jó lesz az még, gondolta, valakinek. És most viszi!
Amikor letöltötte a harmadik évet, jó magaviseletéért különös kedvezményképpen papírt, írószerszámot és olvasnivalót kérhetett. Ezt õ büszke daccal visszautasította, a hangya ugyanis már gurigázni tudott egy mákszemmel, mely a karácsonyi tésztából származott. De õt ez a mutatvány sem elégítette ki, mert még besorolható volt a hangyai lét határai közé. A másféleség ott kezdõdne, ha két lábra tudná állítani... Ez tizennyolc hónapig tartott, de sikerült. Újabb másfél év múlva diszkréten tudtára adták, hogy rövidesen rehabilitálják, és szabadon bocsátják. Addigra elkészült az õ nagy mutatványa is: a hangya álló helyzetben a magasba dobta és elkapta a mákszemet. Vagyis elmondhatta róla – megint egy kis jóakarattal –, hogy megtanult labdázni! – Adjatok csak egy nagyítót – mondta a fiainak, sokat sejtetõ mosollyal, az elsõ otthoni vacsora után. – Van egy betanított hangyám! – Hol? – kérdezte a felesége. Forgatták a fiolát. Nézték a nagyítóval, még a lámpához is odatartották, de hiába. És, ami a legfurcsább, õ se látta már!
Még megkérdezte A MATEMATIKUS: – Szerinted sége annak, hogy például ez a szalad… Csak nem képzeli, kifogástalannak látszó Fiat fékhiba következtében fölszaladjon a járdára, és elgázoljon egy járókelõt?
hogy rá akarok esni?
EGY ÖNTUDATOS ABLAKMOSÓ (a II. emeleti nyitott ablak elõtt elsuhanva): – Ne nézzen
A MARATONI FUTÓ: – Az rám ilyen diadalittasan, asszo-
elõbb még egészen tisztán láttam a célszalagot. Csak nincs valami baja a szememnek?
A HÛTLEN ASSZONY: – Mit
akarsz azzal a fejszével, egyetlenem?
A NAGYBETEG: – Rosszul van,
doktor úr? Mert mintha egészen szét akarna folyni az arca.
Oldalunkat Csernus Tibor (Kondoros, 1927. június 27.–Párizs, 2007. szeptember 7.) Kossuth-díjas magyar grafikus és festõ munkáival illusztráltuk.
5.
Ars poetica
Életben maradni
mennyi a statisztikai valószínû-
reggeliújság
A MOLY: – Utálom a sötétséget. Mi bajom lehet, ha ebbe a gyertyába belerepülök?
nyom. Maga tényleg fölkiabált nekem, hogy kapcsoljam be a biztonsági övet, én azonban a szabad mozgásért és kényelemért cserébe nem sajnálok egy kis kockázatot. Kérem, ne is emlegesse, hogy figyelmeztetett: minden utólagos szemrehányástól csak ideges leszek. Az egyik embernek így jó, a másiknak úgy – hát olyan nehéz ezt tiszteletben tartani? Isten önnel, asszonyom.
KÉT KISGYEREK: – Hé, ne EGY NAIV ZUHANÓ: – Nini, sze- menj bele abba a pirosba. – Migény, az a nagy mellû nõ, hogy
ért ne? Hát nem ez a tûz?
Fogd el a lélek árján fénylõ forró igéket: táplálnak, melengetnek valahány világévet s a te múló dalodba csak vendégségbe járnak, a sorsuk örökélet, mint sorsod örökélet, társukként megölelnek és megint messze szállnak.
Önarckép Barátom, ki azt mondod, ismersz engem, nézd meg szobámat: nincsenek benne díszek, miket magam választottam; nyisd szekrényemet: benn semmi jellemzõt sem találsz. Kedvesem és kutyám ismeri simogatásom, de engem egyik sem ismer. Ócska hangszerem rég megszokta kezem dombját-völgyét, de õ sem tud mesélni rólam. Pedig nem rejtõzöm – csak igazában nem vagyok. Cselekszem és szenvedek, mint a többi, de legbensõ mivoltom maga a nemlét. Barátom, nincs semmi titkom. Átlátszó vagyok, mint az üveg – épp ezért miként képzelheted, hogy te látsz engem?
Pastorale Bõrödre zöld fényt lop a félhomály s két szemgolyód egészen elsötétül. Lehelleted a vállgödrömbe szédül, nyakamra száll a pilleszárnyú száj. A szíved lüktetése szíven üt, feszes indák fonódnak derekamra, te vagy köröttem fönn, lenn, jobbra, balra, élõ koporsó, átfogsz mindenütt. Oldalam bordás tengerpartja mellett hogyan hullámzik a nyakad, a melled! Fekszünk, lelketlen, mint az állatok. Megindulnak félelmes áramok mint fellegárnyas föld felé a villám. Aztán bokrot von a könny a pupillán.
Az örök homály Ülök a napsütött falon s egy árnyékon gondolkodom. Bokám körül hûs áradat birtokba vette lábamat. Ahogy növekszik, õ az éj, mellemre és fejemre tér. Terjed hamar, nincs semmi más, csak õ, a teljes pusztulás. Egykedvû, nem bõ, nem szoros, õsidõ óta otthonos.
PATIKA
6. reggeliújság
2016. június 23., csütörtök
Szokatlan lelkiállapotok Sokat beszélünk az autizmusról, a hiperaktivitásról vagy a skizofréniáról, de léteznek olyan rendellenességek is, amelyekrõl alig hallani. Ki gondolná, hogy egyesek homokot, papírt és szappant szoktak enni. Vannak olyan ritka pszichológiai rendellenességek, amelyek elsõ hallásra furcsának tûnnek, ám az érintetteknek komoly nehézséget jelentenek a mindennapokban. Idegen bõrébe bújva: a CAPGRAS-tünetcsoport a személyfelismerés zavara, amikor a páciensnek az a téveszmés meggyõzõdése, hogy egy családtagja vagy barátja egy idegen bitorló, aki a szeretett rokonok álarcát ölti magára, és akiben rossz szándéka miatt nem lehet megbízni. Ehhez hasonló jelenség a Fregoli-szindróma, amely az olasz Leopold Freggoliról, a pillanatok alatt különbözõ ruhákba öltözõ és más-más külsõvel megjelenõ átváltozómûvészrõl kapta a nevét. Nem ritka, hogy az illetõ úgy érzi, gondolatokat ültetnek a fejébe, hogy külsõ erõk befolyása alatt áll, például elrabolták az idegenek. A személyfelismerés zavara leggyakrabban skizofrén betegeknél fordul elõ, de az agy különbözõ sérülései, anyagcserezavar, a B12-vitamin hiánya és epilepszia is okozhatja a tüneteket. Skizofrénia esetén antipszichotikus kezelés javasolt, anyagcserezavarnál vagy vitaminhiánynál pedig a kiváltó betegséget kell kezelni. Déjá Vu fordítva: a jamais vu (sohasem látott), ami az idegenség érzete egy ismerõs helyzettel, tárggyal vagy személlyel kapcsolatban, az amnézia és az epilepszia bizonyos típusainál elõforduló „déjá vu” (már látott) ellentéte. A jamais vu esetében azt érzi az illetõ, hogy az észlelés pillanatában történik elõször valami – annak ellenére, hogy az valójában megesik vele gyakran. Az emberek mintegy 70 százaléka életében legalább egyszer átéli a déjá vut vagy a jamais vut, de 15 és 25 éves kor között a leggyakoribbak ezek az élmények. Fontos tudni, hogy mindkét érzékcsalódás a temporális epilepszia vagy a migrén bevezetõ tünete, ill. kísérõjelensége is lehet, így a túlzottan gyakori idõélményzavarokkal or voshoz kell fordulni. Amennyiben nem egyszeri alkalommal jelentkezik, gyógyszeres kezelésre van szükség. Ismeretlen ismerõs: az arcvakságban szenvedõk közül sokan az összpontosítás hiányára vagy a gyenge memóriára fogják állapotukat, pedig koncentrációs képességük, memóriájuk és látásuk is teljesen normális. Egy ritka fejlõdési rendellenességnek köszönhetõen azonban képtelenek felismerni az arcokat, súlyos esetben szeretteiket vagy partnerüket sem ismerik meg, sõt akár a tükörképük is teljesen idegen lehet számukra. De hogy valamilyen módon mégis beazonosítsák az embereket, általában jellegzetes jegyeikre (pl. állforma, orrméret), hangjukra, hajviseletükre, öltözkö-
désükre vagy mozgásukra figyelnek és emlékeznek. A probléma hatékony megoldására jelenleg is folynak képalkotó kutatások a megoldás megszületésére. Familiáris diszautonómia – ízek, illatok könnyek nélkül: ez egy vegetatív idegrendszeri betegség, amely bármely életkorban elõfordulhat, családon belül öröklõdik. A gyermekben akkor fejlõdik ki a tünetegyüttes, ha mindkét szülõtõl hibás gént örököl, de ennek esélye genetikai szûrõvizsgálattal kideríthetõ. A fokozott verejtékezéssel, a könnyezés hiányával, az ízek és a szagok, illetve a hideg és a meleg érzésének csökkenésével, nyelési nehézséggel, járási bizonytalansággal, ingerlékenységgel és eszméletvesztéssel járhat. A betegek általában fájdalmat is alig vagy egyáltalán nem éreznek, ami elsõre talán jól hangzik, ám a fájdalomérzés bizonyos értelemben a barátunk, hiszen jelzi a külvilágból vagy a szervezetünkbõl származó káros ingereket, azonban ennek a folyamatnak a hiánya súlyos szövetkárosodáshoz vezethet. Hatékony gyógymód nem létezik, de a tünetek gyógyszeres kezeléssel enyhíthetõk. Az erotománia (kamu szeretõk: ma a hiperszexualitással és a nimfomániával azonosítják, holott annak középpontjában nem a túlzott szexuális vágy, hanem a betegnek az a téves meggyõzõdése áll, hogy egy nála magasabb szociális státuszú, gazdag vagy legalábbis nagy tekintélynek örvendõ személlyel szerelmesek egymásba. A fura jelenséget Gaetan Gatian de Clérambault francia pszichiáter írta le elõször, akinek egyik páciense abban a hitben élt, hogy V. György angol király az udvarlója, de elmondása szerint csak a Buckingham-palota ablakain keresztül tudtak csak kommunikálni, hogy ne derüljön fény az uralkodó titkos románcára.
A beszámolók alapján mindig az állítólagos „szeretõ” kezdeményez, és a nõk csak erre reagálnak, vagyis a betegek mindent, ami velük történik, annak a tévképzetnek a fényében értelmeznek, hogy a férfiak epekednek utánuk, és keresik a kapcsolatfelvétel lehetõségét. Gyakran még az sem segít meggyõzni a tévhitben élõ személyt, ha az állítólagos „udvarló” tagadja érzéseit. Mivel az erotománia a paranoid téveszmerendszer egyik megjelenési formája, antipszichotikus kezelés szükséges. Idegen akcentus szindróma (nem beszélni magyart): az elsõ, 1907-es azonosítása óta a világon mindössze néhány tucat ember esetében diagnosztizálták hivatalosan a tünetegyüttest, amely a beszéd szabályozásáért felelõs agyi terület károsodásával áll összefüggésben. Jellemzõ tünete, hogy a páciens hirtelen saját anyanyelvén egy olyan idegen akcentussal kezd beszélni, amivel önmaga sem találkozott korábban. Az orvosi magyarázat az, hogy mivel a fejsérülés miatt a hangképzésért felelõs agyrész károsul, valamilyen szisztematikus változás következik be egyes hangok kiejtésénél: megváltozik a kiejtett mássalhangzók hossza, a hangzók zengése, illetve a különbözõ hangzók kiejtésére vo-
natkozó képességek, ezért is tûnik úgy, hogy a páciens idegen akcentussal beszél. Az idegen akcentus megszûnik, amint az agy egészséges része átveszi a funkciót, megszûnik az idegen akcentus, ami a sérülés súlyosságától függõen lehet átmeneti állapot, de akár hosszú évekig is eltarthat az eredeti beszédmód visszanyerése, mivel hatásos kezelési mód egyelõre nem létezik a szindrómára. A PICA: olyan termékek fogyasztása iránti sóvárgást jelent (homok, papír, szappan), amelyek emberi fogyasztásra nem alkalmasak. Leggyakrabban homokot, fogkrémet, ragasztót, koszt, krétát, szenet, papírt vagy szappant esznek a betegek, és ez a fura szokás sokszor más viselkedési zavarral (pl. halandzsázással, csúnya beszéddel) is társulhat. A világ megismerése, a tapasztalatok szerzése egyrészt a szájkörnyéki területek segítségével történik – ez az orális szakasz a 0-18 hónapos korra jellemzõ. Elõfordul azonban, hogy a tünetek tartósan fennmaradnak vagy késõbb, akár felnõttkorban valamilyen érzelmi stressz hatására alakulnak ki. Mindemellett szövõdményként mérgezéses panaszok, fertõzõ vagy parazitás megbetegedések is felléphetnek. Az egyelõre vitatott, hogy csak biológiai érvekkel magyarázható hiánybetegségrõl vagy pszichológiai rendellenességrõl van-e szó, de más evészavarokhoz hasonlóan a pica a kényszeres zavarok és a függõségek közé is tartozhat. A fizikai panaszok felszámolása érdekében mindenekelõtt ki kell iktatni a tévesen táplálkozásra szánt anyagokat, a lélektani vonatkozásokat tekintve pedig a viselkedésterápiás módszerek, a pszichoterápia, illetve a családterápia segíthet.
Nem tudom, mit tegyek (kóros döntésképtelenség): az ebben az állapotban szenvedõk fizikailag és szellemileg ugyan teljesen egészségesek, ám még a leghétköznapibb döntéshelyzetek is komoly problémát jelentenek nekik. Félelmük állandó, hogy bármit is tesznek, az rosszul sül el, ezért újra és újra elemezniük kell a lényegtelen kérdéseket is. A legtöbb érintett arról számol be, hogy cselekvési szabadságától megfosztva, bebörtönözve érzi magát, hiszen a legtöbb esetben ez a betegség szorongással, stresszel, depresszióval és szociális diszfunkcióval jár. A kutatók fõként biológiai és fejlõdési tényezõknek tulajdonítják az állapot kialakulását, egyes szakértõk szerint pedig a tekintélyelvû, túlvédõ nevelési stílusnak is szerepe van ebben. A komplex, bio-pszichoszociális, gyógyszeres és pszichoterápiás kezelések célja, hogy a páciens aktívabbá és függetlenebbé váljon. Emellett az állandó tréning is segíthet az önbizalom-építésben. Stendhal-szindróma (mûvészetbõl túladagolva): képzeletükre olyan erõsen hatnak a mûalkotások, hogy azok láttán önkívületi állapotba kerülnek és hallucinálni kezdenek. Ez történt a 19. századi francia regényíróval, Stendhallal is a firenzei Santa Croce templomban tett látogatása során – nem véletlenül kapta ez a pszichoszomatikus állapot róla a nevét (bár a pszichiátriai betegségeket, szindrómákat leíró klasszifikációs rendszerekben nem szerepel, mint betegség). Graziella Magherini olasz pszichiáter a múlt században 10 év alatt összesen 106 embernél tapasztalt szédülést, remegést, légszomjat, eufórikus állapotot, zavarodottságot, sírógörcsöt, bûntudatot valamint a hallucináció tüneteit különbözõ mûalkotások befogadásának hatására. Mind egyedülálló és egyedül utazó fiatal (mûvészetek iránt érdeklõdõ, de laikus) turisták voltak, akiknél 2–8 napon belül már nyoma sem volt ezeknek a tüneteknek. A szindróma hátterében feltételezhetõen az agyi ingerületátvivõ anyagok, a dopamin és a noradrenalin szintjének drasztikus növekedése állhat, és érdekes módon az olaszok, illetve az Olaszországba látogató turisták fogékonyak ennek az állapotnak az átélésére, hiszen õk testközelbõl láthatják azokat a nem mindennapi mûveket, amelyeket mások csak reprodukciók által ismernek. A különleges élmény hatására a psziché nem szenved maradandó sérülést, a megbolydult lelki egyensúly pár óra alatt, pihenés után helyreáll, de súlyosabb tünetek esetén antidepresszánsokra is szükség lehet.
Az oldalt Gyõri György nyugalmazott belgyógyász szakorvos írta. A cikkek tájékoztató jellegûek, egészségügyi panaszaival keresse fel háziorvosát.
TÁRSASÁG
2016. június 23., csütörtök
Szent László Napok: szimpózium a városalapítóról A városalapító szent király kerül a középpontba ma az immár hatodik napjánál tartó Szent László Napokon, 15 órától a nagyváradi várban neves szakemberek értekeznek Várad alapítójáról. Dr. Pósán László egyetemi tanár (Debreceni Egyetem, Történelmi Intézet) Szent László és a lovagi kultusz címmel, dr. Györkös Attila egyetemi adjunktus (Debreceni Egyetem, Történelmi Intézet) Szent László, az európai uralkodó címmel, Porsztner Kitti régész (Nagyvárad) Szent László váradi székesegyháza a 14–16. században címmel tart majd elõadást. Moderátorok: dr. Szendrei Ákos történész, (Debreceni Egyetem) és dr. Szilágyi Ferenc geográfus, (Partiumi Keresztény Egyetem). „Ezek az elõadások azért is érdekesek, mivel idõben nagyon messze vagyunk Szent László korától, így ma már igen kevesen tudják, hogy kora Európájának milyen kiemelkedõ, ismert alakja volt a lovagkirály” – vallják az esemény szervezõi. Ha van íjász, akit nem kell bemutatni azoknak, akik kicsit is
érdeklõdnek az íjászat iránt, akkor az Kassai Lajos. Az életérõl és az általa újrateremtett sportról szóló, A Lovasíjász címû filmet 18 órától tekintheti meg a váradi közönség a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében. A belépés felnõtteknek 5 lej, gyerekeknek 3 lej. A jegyeket a helyszínen lehet majd megvásárolni. Ezért tanácsos a kezdés elõtt ott lenni. 20:30 órától ugyanott közönségtalálkozó is lesz Kaszás Gézával, a film rendezõjével. „Filmesként úgy vagyok vele, mint Puskással. A róla készített filmnek is egyik hivatása volt velünk, magyarokkal megismertetni ezt az emberi és sportemberi világklasszist” – fogalmazta meg Kassai Lajosról Kaszás Géza rendezõ. A Lovasíjászt egyébként január 21-én mutatták be a magyar mozik, a folyamatos érdeklõdés hatására a mai napig tartanak belõle vetítéseket, és többen látták, mint a többi idén bemutatott magyar filmet öszszesen, már több mint 80 ezren ültek be rá – számolt be május végén az Origo.hu.
A Lovasíjász Kassai Lajos tevékenységével, az általa újrateremtett – csak az elõdeinkre jellemzõ õsi harci képességgel – a lovasíjászattal, ennek szellemi hátterével, az abból létrejött, a világban futótûzként terjedõ sporttal, Kassai Lajos kulturális életünkben betöltött szerepével foglakozik. Mi van emögött a hatalmas szellemi és fizikai teljesítmény mögött? A film ezekre a kérdésekre keresi a választ. Gyújtópontjában az ember, akit az íj vitt a lovakhoz, és akit azok repítettek a lábbal és a gondolattal bejárható világba – ajánlja a filmet a Menjünkmoziba.hu. Kassai Lajos lovasíjász módszere különben 2013. novembere óta Hungarikum. Eközben Kínában sztárként ünneplik mind a bemutatókon, mind a televízióban. Ha pedig Hollywood olyan szuper produkciót forgat, amiben lovasíjászok szerepelnek, akkor õt kérik fel szakértõnek és õ tanítja be a sztárokat, mint a legutóbb Kínában forgatott filmben, Matt Damont.
Komolyzenei koncert a nagyváradi várban A Tiberius Quartet lép fel június 25-én, szombaton, 17 órától a nagyváradi várban a június 18–26. között immár negyedik alkalommal megszervezett Szent László Napok keretében, és amellett, hogy egészen biztosan elvarázsolják Várad és környéke komolyzene iránt érdeklõdõ közönségét, egyúttal pótolják is a tavaly, objektív okok miatt elmaradt koncertjüket. A Tiberius Vonósnégyest (Molnár Tibor – hegedû, Lokodi Károly – hegedû, Molnár József – brácsa, Zágoni Elõd – cselló) 1994-ben „fedezte fel” Devich Sándor a kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémián. Az õ segítségével több hí-
res mesterkurzuson vettek részt, mindenhol teljes ösztöndíjjal. A hollandiai Orlando Fesztiválon ismerték meg Isabelle Bensát, a Bordeaux-i Vonósnégyes-verseny szervezõjét, aki a londoni Amadeus mesterkurzusra ajánlotta õket, amelyen négyszer is részt ve-
hettek. A Tiberius Quartet elvégezte a Holland Vonósnégyes Akadémiát is a lehetõ legmagasabb pontszámmal. A vonósnégyes Ausztriában (2004) elnyerte az Erste Wiener Klassik Preis-t. A kvartett 2008 áprilisától megkapta a Marosvásárhelyi Filharmónia Állami Vonósnégyese státust. Pályafutásuk során a világ számos országában és városában megfordultak A 4. Szent László Napokról részleteket, illetve számos érdekes információt találnak az esemény honlapján (www. szentlaszlonapok.ro), valamint Facebook-oldalán (https:// w w w. f a c e b o o k . c o m / NagyvaradiMagyarNapok).
Felhívás z A június 18–26. között immár negyedik ízben megszervezett Szent László Napokon, június 26-án, vasárnap 19 órától végig lehet kóstolni egy izgalmas válogatást a magyar kisüzemi sörfõzés tradicionális és új felfogású söreibõl. A békésszentandrási Szent András fõzde, a kiskunhalasi Hopfanatic, a kõbányai Monyo Brewing Co. és a Rothbeer gerilla-fõzde különleges söreivel Vásárhelyi István (Sörbúvár; Beer Gastronomy), sörgasztronómus, sörblogger segítsé-
gével ismerkedhetünk meg. A szervezõk ígérik, hogy a különféle maláták, illatos komlófajták bemutatása mellett kis magyar és egyetemes sörtörténettel színesítik a kóstolót. Jelentkezni lehet a vinoteka.
[email protected] e-mail címen vagy a 0724/024-468-as telefonszámon. Részvételi díj: 50 lej. A helyek száma korlátozott. z Az idei Szent László Napok keretében, június 25-én, szombaton 19 órától Alkonyi László
borszakíró bemutatja a Kaláka Pince borait. A Kaláka Pincét 2012 végén alapította Alkonyi László, Benedek Tibor és Lovász Pál. A Tállyán mûködõ borászat új megközelítésben keresi Tokaj egyéniségét. Nem az édesség, hanem az elegancia, nem a súly, hanem az öröm, nem a fajta, hanem a termõhely áll a borok fókuszában. Jelentkezni lehet a vinoteka. ro@gmail. com e-mail címen vagy a 0724/024-468-as telefonszámon. Részvételi díj: 50 lej. A helyek száma korlátozott.
reggeliújság
7.
Hirdetés
A Guardia Security System testõr és vagyonõr vállalkozás a legmodernebb diszpécserszolgálattal a következõ szolgáltatásokat ajánlja: z felügyelet és közbeavatkozás a legalacsonyabb árakon a városban, mindössze 50 lej/tárgy z betörésvédelmi rendszer beépítése z videomegfigyelés z testõrszolgálat z tûzvédelmi berendezések z GPS-lokalizálás Központi iroda: Piaþa Cetãþii 18. szám, Nagyvárad; tel./fax: 0359/466-454; mobil: 0771/657-970 E-mail:
[email protected]; www.guardiasecurity.ro
Hihetetlen, de igaz! Sunita csodatevõ Nagyváradra érkezett! 100 százalékos garanciát vállal minden probléma megoldására 3 nap alatt. István szívbõl köszöni, hogy meggyógyította egy kezelhetetlen betegségbõl, ami sok éve kínozta. Ferenc õszintén köszöni, hogy felvirágoztatta üzleti vállalkozását. Edith köszönetet mond azért, hogy 3 évi különélés után ismét összehozta férjével. Zoltán ezerszer köszöni, hogy kigyógyította epilepsziájából. Racoti azért mond köszönetet, hogy kigyógyította alkoholizmusából és impotenciájából. Eugen azért hálás, mert megszabadította szerencsejáték- és drogszenvedélyétõl. Ildikó ezerszer köszöni, hogy feloldotta a rá szórt átkot és varázslatot, és 43 év magány után férjhez ment. Forduljanak hozzá bizalommal, és nem bánják meg! Telefon: 0744/971-673.
Nyerjen két pizzát a reggeli újsággal és a Queen's Pubbal! (A belsõ udvarban lévõ teraszon lehet dohányozni.)
Ha Ön a reggeli újság elõfizetõje, töltse ki a mellékelt szelvényt és küldje el a szerkesztõség címére (Nagyvárad, Kapucinus, ma Traian Moºoiu utca 10. szám) legkésõbb 2016. június 29-én 12 óráig és megnyerheti a nagyváradi Queen's Pub által felajánlott két pizzát. A gyõztest sorsolás útján választjuk ki, nevét a június 30-i reggeli újság ban közöljük.
Sok szerencsét kívánunk mindenkinek!
Név: Lakcím: Tel.:
Életkor:
év
VOLT, VAN, LESZ
J Ú N I U S
8. reggeliújság
23. csütörtök
Szent Iván hava
Köszöntjük Zoltán nevû olvasóinkat. A holnapi ünnepelt Iván.
ÉVFORDULÓK l 1795-ben megszületett Török Ignác honvéd tábornok, aradi vértanú (megh. 1849-ben). l 1970-ben meghalt Fekete István magyar író, számos ifjúsági könyv és állattörténet (Tüskevár, Vuk) alkotója, barátjával, Csathó Kálmánnal együtt az erdészvadász irodalom legismertebb mûvelõje (szül. 1900-ban). l Szentivánéj Szent Iván (Keresztelõ Szent János) napjának elõestéje, évszázadok óta a nyári napforduló ünnepe.
IDÕJÁRÁS ÉJJEL: 20 oC
NAPPAL: 33 oC
Záporokra, kánikulára számíthatunk.
VALUTAÁRFOLYAM 1 amerikai dollár 5 4,0147 lej 6 4.5320 lej 1 euró 100 magyar forint 6 1.4408 lej
A NAP VICCEI Két idõs nyugdíjas beszélget: Te mit választanál, ha lehetne: a szexet vagy a karácsonyt? Én inkább a karácsonyt. De miért, a szex már nem tetszik? Tetszeni tetszik, csak karácsony sûrûbben van. l Két terrorista autóval visz bombát a merénylet helyszínére. Megszólal az egyik: Te, óvatosabban vezess, még felrobban a bomba itt az ölemben! Ugyan már, ne aggódj mondja a másik. Van egy tartalék a csomagtartóban! l Szomszédok beszélgetnek: Hogy van a feleséged? Beteg. És veszélyes? Ilyenkor nem, csak ha egészséges.
reggeliújság
Bábos tábor augusztusban A Szigligeti Színház Lilliput Társulata bábos tábort hirdet augusztus 2226. között Nagyváradon, a várban 612 éves gyerekeknek. Jelentkezési határidõ: június 30. Íme a felhívás szövege: Gyerekek! Szeretnétek kipróbálni, milyen izgalmas és szép játék a színházcsinálás? Ha igen, akkor jelentkezzetek a hétfõtõl péntekig tartó bábos táborba, ahol közösen kiválasztunk egy mesét, aminek a díszletét és a bábjait ti magatok készíthetítek el! Öt napra
íróvá, tervezõvé, bábkészítõvé válhattok. A tábor zárásaként szombaton 11 órától bemutató elõadást tarthattok szüleiteknek, rokonaitoknak, barátaitoknak. Az elõadásra való készülés mellett különféle mûvészeti foglalkozásokon vehettek még részt: lesz zene, tánc, sport, népi játékok, kézmûves foglalkozás és bábszínházi elõadás is. A tábor ára 150 lej (ez tartalmazza a napi ebédet is). Jelentkezés: Hanyecz Debelka Mária 0772/089-359,
[email protected]
Jótékonysági vásár a menhelyi kutyákért A Nagyváradi ARDA Állatvédõ Egyesület és az Animal Shields menhely közös jótékonysági vásárra invitál minden állatbarátot szombaton 1216 óra között, a Temetõ (ma Str. Eroului Necunoscut) utca 53. szám alatt levõ Ivy Cafe kávézóba. A vásár keretében pénzbeli vagy természetbeli adományokkal lehet támogatni a gazdátlan ebeket, ugyanakkor lehetõség nyílik az örökbefogadásra is mindazok számára, akik megosztanák otthonukat egy szeretõ négylábú társsal. Az állatmenhely mûködtetõi ugyanakkor szeretettel fogadnak szárazeledelt, konzerveket, kutyajátéko-
kat, takarókat és gyógyszereket is, így ki-ki a saját lehetõségeihez mérten hozzájárulhat a menhelyi állatok életkörülményeinek javításához, illetve az intézmény fenntartásához. l A nagyváradi Közterület-kezelõség támogatja a kutyák örökbe fogadását, ezért annak, aki legalább két kutyát örökbe fogad, ingyen szállítást biztosít Nagyvárad 60 km-es körzetébe. A gazdátlan kutyákat kezelõ nagyváradi szolgálat hétfõn és csütörtökön 1018 óra között várja a leendõ kutyatulajdonosokat a Coriolan Hora utca 6. szám alatti székhelyén.
BUDAPESTI ÉNEKKAROK VENDÉGSZEREPLÉSE NAGYVÁRADON l Ady és magyar történelmi képek énekben címmel
magyar zeneszerzõk kórusmûveibõl hallhatnak egy különleges összeállítást a mûfaj kedvelõi június 26-án, vasárnap 19 órától a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében. Fellép a Budaörsi Sapszon Ferenc Kórus, a Fõvárosi Énekkar, valamint a budapesti Madách Gimnázium Énekkara. Közremûködik Magyar Róbert (ének), Mazalin Wanda (orgona), Emszt András (zongora). Vezényel Krasznai Gáspár. Minden érdeklõdõt szeretettel várnak a szervezõk. A belépés ingyenes.
RÉGISÉGVÁSÁR A RHÉDEYBEN l Június 25-én és 26-án,
szombaton és vasárnap szabadtéri régiségvásár lesz a nagyváradi Rhédey kertben (ma Bãlcescu park). Régi, eredeti mûtárgyakból és dísztárgyakból lesz nagy kínálat: márkás porcelánok, eredeti festmények, ezüsttárgyak, régi órák, gyertyatartók, érmék, papírpénzek, bélyegek, és sok más egyéb érdekességet vonultatnak fel a gyûjtõk. A parkban mûködõ büfé teraszán sülteket, ételt-italt lehet vásárolni, és a gyermekeknek is lesznek szórakozási lehetõségek.
VASÁRNAPI MULATSÁG l A nagyváradi Éva Klub táncos, batyus mulatságot szervez a nagyváradi Szakszervezetek Mûvelõdési Házában június 26-án, vasárnap 17 órától (Nagyvásár tér, ma December 1. park). A zenérõl a Dreamers gondoskodik. Érdeklõdni a 0752/954-690-es, valamint a 0770/273-102-es telefonszámokon lehet.
BIHAR MEGYEI KÖZÉLETI NAPILAP.
Kiadja a nagyváradi Euro Media Kiadói és Sajtóház Rt. NYOMDA: Kolozsvári Garamond. ISSN: 1584-3106 www.reggeliujsag.ro SZERKESZTÕSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Nagyvárad, Kapucinus (ma Traian Moºoiu) utca 10. szám. Tel.: 0359/467-222, 0771/721-895. Fax: 0359/467-220. E-mail:
[email protected],
[email protected]. Levélcím: Redacþia Reggeli Újság, str. Traian Moºoiu nr. 10, 410072 Oradea, România.
2016. június 23., csütörtök
Szent László-búcsú A Váradhegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság tudatja, hogy a püspökfürdõi (Május 1 fürdõ) kápolna Szent László búcsúját június 26-án, vasárnap, az este 18 órakor kezdõdõ szentmisével ünnepelik. Meghívott vendégük Ft. Bakos Gábor váradújvárosi káplán. A híveket és minden érdeklõdõt szeretettel várnak.
Tenkei hírek l A Tenkei Református Egyházközség és a Mûvelõdési és Honismereti Kör június 23-án, csütörtökön 18 órától a Mûvelõdési Központ konferenciatermében, A budapesti Pál utcától a New York-i Broadway-ig címmel megemlékezik Molnár Ferencrõl. Elõadó Fofiu Lenke tanárnõ, közremûködik a Békéscsabai Csabagyöngye Mûvelõdési Központ színi növendékeinek csoportja, Kerepeczki Nóra színmûvésznõ vezetésével. l A Tenkei Református Egyházközség és a Békéscsabai
Jankay Misszió közös szervezésében a Tenkei Református Mûvelõdési Központ nagytermében és udvarán június 25-én 10 órától családi napot tartanak. Az áhítattal, játékokkal, mûhelyekkel, terrakotta kisplasztikai kiállítással gazdag program a nagyváradi M. M. Pódium Színház elõadásával teljesedik ki. A 14 órakor kezdõdõ elõadás, a verses, zenés összeállítás címe Poétai recept, avagy vándorlás Csokonaitól Tamásiig. Minden érdeklõdõt szeretettel várnak.
ÁLLÁSBÖRZE A CET VOLT ALKALMAZOTTAINAK l Ma 10 órától a Nagyváradi Helyi Fejlesztési Ügynökség állásbörzét szervez annak a 130 személynek, akiket a Nagyváradi Hõerõmû (Electrocentrala Oradea S.A.) az elmúlt napokban elbocsátott. A június 23-án, csütörtökön 10 és 13 óra között, a Trade Centerben (a Lotusz Centerrel szemben) megtartandó börzén a FAIST Mekatronic, Emerson, Plexus, Eberspacher, Sinteza, Macon és a Celestica cégek képviselõi lesznek jelen. Állásajánlataikra más munkakeresõket is várnak.
Legendák, mesefilmek Visszatérõ vendége immár a június 1826. között negyedik alkalommal sorra kerülõ Szent László Napoknak a Székelyföldi Legendárium csapata. Akárcsak az elõzõ években, idén is hoznak magukkal óriás társasjátékot, szerveznek mesevetítéseket, és idén elõször lesz hangoskönyv-hallgatás is. Az elsõ találkozásra június 24-én, pénteken 12 órától kerül sor, amikor a várban, pontosabban a kazamatában több mesefilmet is levetítenek, meg lehet nézni A Likaskõt, a Babba Máriát, a Rétyi Nyírt, valamint a Táltos Asszonyt. Aznap 17 órától lehet megtekinteni a Vasparipával a Székelyföldi Legendáriumon címû filmet az 50 perces ismeretterjesztõ dokumentumfilm azokat a helyszíneket mutatja be, ahol valamilyen formában fellelhetõ Szent László emléke, és az alakja köré felépülõ históriák. Mindkét esemény vendége Fazakas Szabolcs, a Székelyföldi Legendárium alapítója. Június 25-én, szombaton és június 26-án, vasárnap reggeltõl estig lehetõség nyílik társasjátékozni és hangoskönyvet hallgatni utóbbi a székelyföldi mondák, legendák világába kalauzolja el a legkisebbeket.
KONZULI NAP ÉRMIHÁLYFALVÁN l Ma 1115.30 óra között
konzuli napot tartanak az érmihályfalvi Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács irodájában. Ezúttal is lehetõség nyílik honosítási és útlevélkérelmek leadására, anyakönyveztetésre, anyakönyvi kivonatok, magyarigazolványok (pótlapok) átvételére, illetve utóbbiak kérelmezésére. A hadigondozottak iratcsomói is továbbítására kerülnek.
KÉSÕBB INDUL A FOTÓTANFOLYAM l A váradi Euro Foto Art Egyesület és a Tavirózsa Fotóklub által szervezett fotómûvészeti és fotótechnikai kurzus a beiratkozottak szüleinek kérésére a meghirdetettnél késõbb, június 28-án indul. Információk: 0741/212-111,
[email protected],
[email protected].
Igazgató: Dana Þinc. Fõszerkesztõ: Borsi Balázs. Szerkesztõségi tagok: Boros Péter, Csikos Rolland, Czele Júlia, Fried Noémi Lujza, Sükösd T. Krisztina, Szamos Mariann, Szombati-Gille Tamás. Tördelõszerkesztõk: Benkõ J. Zoltán, Darabont Éva. Külmunkatársak: Barabás Zsuzsa, dr. Gyõri György, dr. Jósa Piroska, Posta Ákos István, Sára Péter, Szõke Edit, Tárnoky Botond, V. Szilágyi István. Titkárság: munkanapokon 816 óra között, tel./fax: 0359/467-220.
Hirdetés (tájékoztatás): tel.: 0771/721-897. Reklámosztály: Sandu Durdeu, tel.: 0359/467-221, 0722/231-567. Lapterjesztés: Becsky István, tel.: 0770/139-310. Elõfizetni a szerkesztõségben, a helyi postahivatalokban s a különbözõ lapterjesztõ cégeknél lehet. Elõfizetési díj egy hónapra: 15,50 lej. Postai katalógusszám: 14113. Meg nem rendelt kéziratokat, fotókat nem õrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapban megjelenõ, (x) jelzéssel ellátott publikációk fizetett hirdetések, a tartalmukért a hirdetõ vállalja a felelõsséget.
2016. június 23., csütörtök
SZÍNHÁZ Iosif Vulcan Társulat
Június 29-én, szerdán 19 órától a színház termében: La Mancha lovagja.
Szigligeti Társulat Vége az évadnak
MOZI Lotus Center Cinema Palace
z Alice Through the Looking Glass 3D – angol családi film (15.40) z Bad Neighbors 2 – amerikai vígjáték (18.35, 21) z Dublu – román filmdráma (14.50, 19) z Finding Dory 3D – szinkronizált amerikai családi animációs film (13.20, 15, 18.15) z Independence Day: Resurgence 3D – amerikai sci-fi akciófilm (17.45, 19.25, 20.10, 22.30) z Money Monster – amerikai filmdráma (16.30, 20.25, 22.15) z Mother’s Day – amerikai filmdráma (14.20) z Now You See Me 2 – amerikai akciófilm (12.35, 15.10, 17.35, 20, 21.30, 22.25) z Teenage Mutant Ninja Turtles –amerikai akcióvígjáték (13.35, 19.45) z The Angry Birds Movie 3D – szinkronizált amerikai–finn családi animációs film (12.30, 17.50) z The Nice Guys – amerikai krimivígjáték (16.50, 22.40) z Warcraft 3D – amerikai fantasy (13.45, 16, 17, 19.15, 20.15, 22.30) z X-Men: Apocalypse 3D – amerikai sci-fi akciófilm (21.50)
Oradea Shopping City Cortina Cinema Digiplex
z Teenage Mutant Ninja Turtles –amerikai akcióvígjáték (12.50, 19.30) z Finding Dory 3D – szinkronizált amerikai családi animációs film (11, 17.30, 18) z Warcraft 3D – amerikai fantasy (15.05, 20, 21.50, 22.25) z Independence Day: Resurgence 3D – amerikai sci-fi akciófilm (19.30, 20, 22.25) z Now You See Me 2 – amerikai akciófilm (13.10, 20.15, 22.45) z Mother’s Day – amerikai filmdráma (15.40, 18) z The Angry Birds Movie 3D – szinkronizált amerikai–finn családi animációs film (11.10, 17) z Money Monster – amerikai filmdráma (16.10, 20.30, 22.30) z The Nice Guys – amerikai krimivígjáték (13.50, 18.10) z Dublu – román filmdráma (14.55, 19) z Bad Neighbors 2 – amerikai vígjáték (13, 21.05, 22.55) z X-Men: Apocalypse 3D – amerikai sci-fi akciófilm (15.15) z Alice Through the Looking Glass 3D – angol családi film (13)
NAPI AJÁNLÓ
Nagyváradon is vetítik A Lovasíjászt Ha van íjász, akit nem kell bemutatni azoknak, akik kicsit is érdeklõdnek az íjászat iránt, akkor az Kassai Lajos. Az életérõl és az általa újrateremtett sportról szóló, A Lovasíjász címû filmet a Szent László Napok keretében, június 23-án, csütörtökön, ma 18 órától tekintheti meg a váradi közönség a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében. A belépés felnõtteknek 5 lej, gyerekeknek 3 lej. A jegyeket a helyszínen lehet majd megvásárolni. 20:30 órától közönségtalálkozó is lesz Kaszás Géza rendezõvel.
„Filmesként úgy vagyok vele, mint Puskással. A róla készített filmnek is egyik hivatása volt velünk, magyarokkal megismertetni ezt az emberi és sportemberi világklasszist” – fogalmazta meg Kassai Lajosról Kaszás Géza rendezõ. Kassai Lajos lovasíjász módszere egyébként 2013. novembere óta Hungarikum. Eközben Kínában sztárként ünneplik mind a bemutatókon, mind a televízióban. Ha pedig Hollywood olyan szuper produkciót forgat, amiben lovasíjászok szerepelnek, akkor õt kérik fel szakértõnek és õ tanítja be a sztárokat.
KONCERT Június 23-án, csütörtökön 19 órától a filharmónia Enescu–Bartók termében évadzáró hangverseny lesz. Vezényel Romeo Rîmbu, közremûködik Sorin Petrescu (zongorán) és Doru Roman (ütõhangszereken). Mûsoron: váloga-
tás G. P. Reverberi, D. Paliev, Márkos A., A. Tanasescu, Fr. Chopin, Liszt F., A. Piazzolla, D. Brubeck, P. Elinescu népszerû mûveibõl. Jegyek a filharmónia székhelyén válthatók (Moszkva utca 5. szám, telefon: 0259/430-853).
z A Szigligeti Stúdió fehér termében (Moszkva utca 8. szám) Gavrucza Tibor Érmelléki rapszódia címû jubileumi akvarellkiállítása. z A Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központ múzeumtermében: Magyari Imre éremkiállítása. z A Partiumi Keresztény Egyetem Galériájában (Nagyvárad, Mihai Viteazul út 4. szám) A papír ideje és idõtlensége – papírmûvészeti tárlat. A Partiumi Keresztény Egyetem aulájában: Fénykép- és képeslapkiállítás. z A nagyváradi egyetemi könyvtár elõcsarnokában az egyetemi hallgatók design-kiállítása. z Ovidpop Photo Art Gallery (nagyváradi Era Park): A békéscsabai Márvány Mûhely tagjainak tárlata. z A Frame Vision Galériában (Ady Endre utca 46. szám) Zsoldi Tibor festményei. z A nagyváradi Körösvidéki Múzeumban: Képek párbeszéde. Képzõmûvészeti kiállítás. z A nagyváradi római katolikus székesegyházban Egyházmûvészeti Kiállítás.
z A Iosif Vulcan Emlékmúzeumban Iosif Vulcan emlékkiállítás. z A Megyei Könyvtár földszinti kiállítótermében Mihai Eminescu mûvei a könyvtár gyûjteményébõl (hétfõtõl péntekig 8–19 óra között). Az elsõ emeleten: Tavaszi illatok. Gyermekrajzok. z Az Ady Endre Emlékmúzeumban Csinszka-kiállítás. z Az érmihályfalvi könyvtár galériájában a nagykárolyi Bikfalvi Zsolt Learning to Fly (Repülni tanulni) címû fotókiállítása. z A nagyszalontai Arany Palotában: Sárközy Pál festményei és Merczel Péter grafikái. z Az Aurel Lazãr emlékmúzeumban (Nagyvárad, Aurel Lazãr utca 13. szám) festménykiállítás Idõ, legendák és képzeletbeli helyek címmel. Az alkotók: Natalia Maria Silaghi, Alexandra Regina Kéry, Ruxandra Crãiþa Bãltãþescu. z A nagyváradi városháza tornyában: Védõbeszéd a repülésrõl – Eugenia Drãgoi festménykiállítása (június 30-ig, hétköznaponként 12.30–18.30 óra között).
HOROSZKÓP KOS (március 21.–április 20.) Az utazás, amit a mai napra tervezett, talán akadályokba ütközhet, nehezen indulhat. BIKA (április 21.–május 20.) A kis dolgoknak is lehet örülni. Ha elégedetlen a kedvesével, akkor is gondoljon erre. IKREK (május 21.–június 21.) Valósággal beletemetkezik a munkájába. Új lehetõség adódik a mai napon önnek. RÁK (június 22.–július 22.) Ma minden másképp alakulhat, mint ahogy azt eredetileg eltervezte. Ne ijedjen meg! OROSZLÁN (július 23.–augusztus 23.) A mai napon az érzelmei uralják: uralkodó bolygóján halad át a változékony Hold. SZÛZ (augusztus 24.–szeptember 23.) A barátokkal kapcsolatban a kiegyensúlyozatlanság lehet ma a jellemzõ.
9.
Duna TV 06.50 Hajnali gondolatok; 07.05 Halálbiztos diagnózis – ismétlés; 08.00 Híradó; 08.25 Rondó; 08.55 Kvartett; 09.35 Paula és a vadállatok – német ismeretterj. sorozat; 10.05 Charly, majom a családban – német sorozat; 11.00 Balatoni Nyár; 13.02 Híradó; 13.45 Kult+; 13.55 Jamie 15 perces kajái; 14.20 Család-barát; 15.20 Halálbiztos diagnózis – amerikai krimisorozat; 16.10 Erdészház Falkenauban – sorozat; 17.00 Charly, majom a családban – német sorozat; 17.45 Szerencse Híradó; 18.05 Doc Martin – angol sorozat; 19.00 Híradó; 19.35 A hegyi doktor – sorozat; 20.30 Szerelemben, háborúban – török kalandfilmsorozat; 21.20 A Bagi Nacsa Show; 22.20 Mindenem a tied – amerikai vígjáték; 00.00 A nyaraló – magyar filmdráma; 01.25 A temetésem szervezem – am.–német–lengyel dráma; 03.05 Magyar történelmi arcképcsarnok; 03.25 Pannon expressz
MTV 1
KIÁLLÍTÁS z A nagyváradi vár I épületében: Civilek a Nagy háború emléke ápolásában. A várgalériában: A képíró Zórád. Molnár László József: Retrospektív – grafikák. z A vártemplomban: Várad várának regéje Szent László királyról. z A Tibor Ernõ Galériában (Kanonok sor 11. szám): Pictura – diákok tárlata. z A nagyváradi Árkádia Bábszínház halljában: Trifán László: Retró bábszínházi plakátok. z A nagyváradi Római Katolikus Püspöki Palotában: Madarassy István Tûz és láng által címû képzõmûvészeti tárlata (június végéig). z A Darvas–La Roche-házban (Rimanóczy/Iosif Vulcan utca 11. szám): Báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Karola pályaképe. z Az Euro Foto Art Galériában: Apáti Tóth Sándor ceglédi fotómûvész fotókiállítása (június 29-ig). z A Tavirózsa Fotóklub stúdiótermében (a Fekete Sas-palota épületében) Morvay Szabó Edina fotókiállítása.
reggeliújság
MÉRLEG (szeptember 24.–október 23.) Nincsenek megoldhatatlan problémák, csak van, ami az átlagosnál több idõt igényel. SKORPIÓ (október 24.–november 21.) Túl paranoiás. Ne higgye, hogy mindenki hátsó gondolatokkal van tele. NYILAS (november 22.–december 21.) Ma nem éri be puszta ígéretekkel: végre igazán szeretne valamit látni a kedvesétõl. BAK (december 22.–január 20.) Jobb, ha ma kimarad a hatalmi harcokból, ha az kisstílû emberek között zajlik. VÍZÖNTÕ (január 21.–február 20.) Ha a kedvese titkol valamit, az azért van, mert ön mindig túlságosan szemrehányó. HALAK (február 21.–március 20.) Ez végre egy olyan nap, amikor vidáman indul munkába, ha dolgoznia kell.
06.55 Ma reggel; 07.00 Híradó, idõjárás-jelentés; 07.35 Ma reggel; 09.50 Ma délelõtt; 13.01 Déli híradó, idõjárás-jelentés; 13.50 Ma délután; 18.54 Ma este; 19.00 Híradó; 19.26 Idõjárás-jelentés; 20.05 Szemtõl szembe – magyar film; 20.30 Híradó; 22.35 Világhíradó; 22.56 Ma éjjel; 01.05 Záróhíradó; 01.15 Éjszakai program
MTV 2 06.05 Az Ushuaia expedíció – francia term. sorozat; 07.00 Rajzfilmsorozatok, animációs sorozatok; 13.25 Kicsi a
bors, de erõs – német sorozat, 1. rész; 13.50 Rajzfilmsorozatok, animációs sorozatok; 17.00 Kalandozások Andyvel – angol ismeretterj. sorozat; 17.15 Rajzfilmsorozatok, animációs sorozatok; 21.10 Egyszer volt, hol nem volt – amerikai kalandfilmsorozat; 22.00 Én vagyok itt; 23.35 Bosszú – am. drámasorozat; 00.25 Kulisszák mögött – az A38 Hajón; 01.25 Római helyszínelõk – Árulkodó nyomok – krimisor.; 02.25 Én vagyok itt; 03.55 Taljánok Csizmaországban – magyar ism. sor.; 04.20 Budapest természeti értékei
RTL Klub 05.00 Fókusz – ismétlés; 05.35 Story Extra – ismétlés; 06.00 Barátok közt – ismétlés; 06.30 Top Shop; 06.55 Jó reggelt, skacok!; 08.35 RTL Klub-híradó – ismétlés; 09.05 Fókusz – ismétlés; 09.40 Story Extra – ismétlés; 10.15 Asztro-show; 11.20 Top Shop; 13.00 Kisdumások – ismétlés; 13.35 Egy rém fura család – amerikai vígjátéksorozat, 1. rész; 14.00 Hazug csajok társasága – amerikai drámasorozat; 15.05 Szívek doktora – amerikai vígjátéksorozat; 16.05 Éjjel-nappal Budapest – ismétlés; 17.20 Isten áldjon, Esperanza! – argentin romantikus sorozat; 18.25 Story Extra – sztármagazin; 19.00 RTL Klub-híradó; 19.55 Fókusz; 20.35 Éjjel-nappal Budapest; 21.50 Barátok közt; 22.30 Keresem a családom – igaz történetek Liluval; 23.35 CSI: A helyszínelõk – amerikai–kanadai krimisorozat; 00.35 RTL Klub-híradó; 01.10 Gyilkos elmék – amerikai krimisorozat; 02.10 Rémjárás – amerikai horror; 03.55 Gyõzike – reality komédia
TV 2 05.30 Zsaruvér – amerikai krimisorozat; 06.10 Hungerõ – magyar zenés mûsor; 07.10 Red Carpet – Sztárok testközelben; 07.20 Mokka; 10.25 Stahl konyhája – ismétlés; 10.30 Babapercek; 10.40 Teleshop; 11.45 Astro-Világ; 13.00 Tények Délben; 13.25 Aktív; 13.50 Knight Rider – amerikai akciófilm-sorozat; 14.50
Walker, a texasi kopó – amerikai sorozat; 16.50 Szeretned kell! – mexikói drámasorozat; 17.55 Megtört szívek – török drámasorozat; 19.00 Tények; 20.25 Humorkoktél – magyar szórakoztató mûsor; 21.35 Jóban Rosszban; 22.20 NCIS – Tengerészeti helyszínelõk – krimisorozat; 00.25 Red Carpet – Sztárok testközelben; 00.35 Felejthetetlen – amerikai krimisorozat; 01.40 Tények Este; 02.25 Aktív – ismétlés; 02.50 Sportos – sportmûsor; 03.00 Ezo.TV; 04.00 NCIS – Tengerészeti helyszínelõk – ismétlés
SPORT
10. reggeliújság
Harangmezõt kizárták a megyei elsõ osztályból
A bajnok nélkül zajlik majd a megyei elsõ osztályú focibajnokság következõ idénye, miután a megyei labdarúgó-egyesület fegyelmi bizottsága kedden kizárta a Harangmezõi FC-t. A döntés oka az volt, hogy a bajnokságot megnyerõ gárda nem állt ki a harmadosztályba jutásért rendezett osztályozón. A szabályok értelmében a harangmezõi csapatot 2000 lejes büntetéssel is sújtották, és õsztõl csak a megyei másodosztályban szerepelhet majd, amennyiben törleszti adósságát. Megyei fociberkekben olyan hírek kaptak szárnya, melyek szerint Harangmezõn nem lesz tovább focicsapat, ugyanis a helyi önkormányzat
nem folytatja az együttes finanszírozását. A bajnokcsapat tettét, az osztályozóról való távolmaradást egyhangúlag elítélték a megyei együttesek, amelyek vezetõi úgy vélték, a döntés az egész bihari foci tekintélyét csorbította.
Megyei osztályozó Tegnap kora délután a megyei egyesület végrehajtó biztossága ülésezett, s döntést is hozott a kialakult probléma orvoslására. A jelenlegi helyzetben ugyanis csak 15 csapat vágna neki a bajnokság következõ idényének. A 16. helyért osztályozót írtak ki, a másodosztály két csoportjában második helyen végzõ gárda között.
Szombaton, 17 órától, Biharszentjánoson rendezik a találkozót, amelyen a Fugyivásárhelyi SK és a Mácsapusztai Unirea lép pályára. Utóbbi együttes számára hétfõn dõlt el, hogy nem tudja megszerezni a bajnoki címet, bár a záróforduló elõtt még egypontos elõnye volt a rivális Gurányi Bihorullal szemben, ám hazai pályán két góllal alulmaradt ellenfelével szemben, így másodikként zárt. Az Unireának újabb lehetõsége nyílik a megyei elsõ osztályú tagság megszerzésére. A harmadosztályban szereplõ Fugyivásárhelyi SK második számú csapata a Hegyközpályi KSK mögött lett második az elsõ csoportban, a Bihari Földvárt elõzve meg a küzdelemben.
2016. június 23., csütörtök
Sorsoltak a foci Bajnokok Ligájában Nyonban a Bajnokok Ligája elsõ és második selejtezõkörének sorsolásával kezdetét vette a 20162017-es európai kupaidény. A Ferencváros az albán bajnok Skënderbeut kapta, idegenben kezd július 12-én vagy 13-án. Már ha nem zárják ki az albánokat, akiknek felfüggesztett kizárásáról július 5-én vagy 6-án dönt a nemzetközi Sportdöntõbíróság. Kizárás esetén a Partizani Tirana ugorhat be a Skënderbeu helyére. A román bajnok Giurgiui Astra és az ezüstérmes Bukaresti Steaua a harmadik körben kapcsolódnak majd be a küzdelembe. Bajnokok Ligája, selejtezõ, az 1. forduló párosítása: Flora (észt)Lincoln Red Imps (gibraltári) 1. párharc The New Saints (walesi)Tre Penne (San Marinó-i) 2. párharc Valletta FC (máltai)B36 Tórshavn (feröeri) 3. párharc FC Santa Coloma (andorrai)Alaskert (örmény) 4. párharc Az elsõ mérkõzéseket június 2829-én, a visszavágókat július 56-án játsszák. Az elsõ meccset az elöl álló csapat játssza otthon. A 2. forduló párosítása: Skënderbeu (albán)Ferencváros (magyar) az elsõ selejtezõkör 2. párharcának továbbjutójaAPOEL (ciprusi) Zrinjski Mostar (bosznia-hercegovinai)Legia Warszawa (lengyel) Ludogorec (bolgár)Mladoszt Podgorica (montenegrói) Dinamo Tbiliszi (grúz)az elsõ selejtezõkör 4. párharcának továbbjutója Zalgiris Vilnius (litván)Asztana (kazah) BATE Boriszov (fehérorosz)SJK (finn) az elsõ selejtezõkör 3. párharcának továbbjutójaCrvena zvezda (szerb) Rosenborg (norvég)IFK Norrköping (svéd) Dundalk (ír)FH (izlandi) az elsõ selejtezõkör 1. párharcának továbbjutójaCeltic (skót) Crusaders (északír)FC Köbenhavn (dán) Qarabag (azeri)F91 Dudelange (luxemburgi) Hapoel Beer-Seva (izraeli)Sheriff (moldovai) Olimpija Ljubljana (szlovén)Trencín (szlovák) Salzburg (osztrák)Liepaja (lett) Vardar (macedón)Dinamo Zagreb (horvát) Az elsõ mérkõzéseket július 1213-án, a visszavágókat július 1920-án játsszák. Az elsõ meccset az elöl álló csapat játssza otthon.
A magyarok ott lesznek a nyolcaddöntõben az Eb-n Tegnap este, lapzártánk után alakult ki a Franciaországban zajló labdarúgó Európabajnokság nyolcaddöntõjének párosítása. A magyar válogatott számára már szerda este biztossá vált a továbbjutás, az azonban csak a portugálok elleni meccs után dõlt el, melyik ágon folytatja majd a küzdelmet Bernd Storck együttese. Mint arról már korábban beszámoltunk, a román válogatott csúfosan leszerepelt a kontinenstornán, utolsóként zárva az A csoportban, a házigazda franciák, a svájciak és az albánok mögött. A szerda esti meccseken, elsõként a C csoportban dõlt el a sorrend. A világbajnok Németország 10-ra legyõzte ÉszakÍrországot, ezzel csoportelsõként továbbjutott, miközben biztossá vált, hogy a magyar válogatott is ott lesz a legjobb 16 között. A lengyelek szintén 10-ra nyertek az ukránok ellen, és a nyolcaddöntõben Svájccal játszanak.
A D csoportban a horvát labdarúgó-válogatott 21-re legyõzte a címvédõ Spanyolországot, ezzel elsõként zárta a csoportküzdelmet. Ez azt jelenti, hogy a helyezéstõl függõen a horvátok lehetnek a magyar csapat egyik lehetséges ellenfele a nyolcaddöntõben. Ez akkor fordul elõ, ha a magyarok harmadikként végeznek a csoportban. A másik találkozón Törökország 20-s gyõzelmet aratott Csehország, így megszerezte a harmadik helyet, egyben továbbjuttatta Észak-Írországot, amely biztosan befér a legjobb négy csoportharmadik közé. A C csoportban Észak-ÍrországNémetország 01 (01). Párizs, Parc des Princes, 44 125 nézõ. Vezette: Turpin (francia). Gólszerzõ: Gomez (30.) ÉSZAK-ÍRORSZÁG: McGovern A. Hughes, McAuley, Catchcart, J. Evans J. Ward (Magennis, 70.), C. Evans (McGinn, 84.), S. Davis, Norwood, Dallas Washington (K. Lafferty, 59.). Szövetségi kapitány: Michael O'Neill
NÉMETORSZÁG: Neuer Kimmich, J. Boateng (Höwedes, 76.), Hummels, Hector Khedira (Schweinsteiger, 69.), Kroos Th. Müller, Özil, Götze (Schürrle, 55.) Gomez. Szövetségi kapitány: Joachim Löw UkrajnaLengyelország 01 (00). Marseille, Stade Vélodrome, 58 874 nézõ. Vezette: Moen (nor vég). Gólszerzõ: Blaszczykowski (54.) UKRAJNA: Pjatov Fedeckij, Hacseridi, Kucser, Butko Rotany, Sztepanenko Jarmolenko, Zincsenko (Kovalenko, 73.), Konopljanka Zozulja (Timoscsuk, 92.). Szövetségi kapitány: Mihajlo Fomenko LENGYELORSZÁG: Fabianski Cionek, Glik, Pazdan, Jedrzejczyk Jodlowiec, Krychowiak Zielinski (Blaszczykowsk, a szünetben), Milik (Starzynski, 93.), Kapustka (Grosicki, 71.) Lewandowski. Szövetségi kapitány: Adam Nawalka A D csoportban H O R VÁ T O R S Z Á G S PA NYOLORSZÁG 21 (11). Bor-
deaux, Stade Matmut-Atlantique, 37 245 nézõ. Vezette: Kuipers (holland). Gólszerzõ: Kalinic (45.), Perisic (87.), ill. Morata (7.) HORVÁTORSZÁG: Subasic Srna, Corluka, Jedvaj, Vrsaljko Rog (Kovacic, 82.), Badelj Perisic (Kramaric, 94.), Rakitic, Pjaca (Cop, 92.) Kalinic. Szövetségi kapitány: Ante Cacic SPANYOLORSZÁG: De Gea Juanfran, Piqué, Sergio Ramos, Jordi Alba Fabregas (Thiago, 84.), Busquets, Iniesta David Silva, Morata (Aduriz, 67.), Nolito (Bruno Soriano, 60.). Szövetségi kapitány: Vicente del Bosque
can Gökhan Gönül, Mehmet Topal, Hakan Balta, Ismail Köybasi Ozan Tufan, Selcuk Inan Emre Mor (Olcay Sahan, 69.), Arda Turan, Volkan Sen (Oguzhan Özkayup, 61.) Burak Yilmaz. Szövetségi kapitány: Fatih Terim
CSEHORSZÁGTÖRÖKORSZÁG 02 (01) Lens, Stade Bollaert-Delelis, 32 836 nézõ. Vezette: Collum (skót). Gólszerzõ: Burak Yilmaz (10.), Ozan Tufan (65.) Csehország: P. Cech Kaderábek, Sivok, Hubník, Pudil Pavelka (Skoda, 57.), Daruda, Plasil Dockal (Sural, 71.), Necid, Krejcí. Szövetségi kapitány: Pavel Vrba Törökország: Volkan Baba-
A nyolcaddöntõs meccsek idõpontjai, szombaton: 16 órától: SvájcLengyelország (Saint-Étienne), 19 órától: WalesA/C/D3 (Párizs), 22 órától: D1B/E/F3 Vasárnap 16 órától: FranciaországC/E3 (L yon), 19 órától: NémetországA/B3 (Lille), 22 órától: F1E2 (Toulouse). Hétfõn 19 órától: OlaszországD2 (Saint-Denis), 22 órától: AngliaF2 (Nizza)
A C csoport végeredménye 1. Németország 3 2. Lengyelország 3 3. Észak-Írország 3 4. Ukrajna 3
2 2 1 0
1 0 120 0 2 0 3
30 7 7 22 0 3 05 0
A D csoport végeredménye 1. Horvátország 2. Spanyolország 3. Törökország 4. Csehország
3 3 3 3
2 2 1 0
1 0 0 1
0 1 2 2
53 52 24 25
7 6 3 1
HIRDETÉS
2016. június 23., csütörtök
INGATLAN
www.reggeliujsag.ro
KÍNÁL Kétszobás Eladó kétszobás, X típusú, 4. emeleti, 44,36 nm-es blokklakás 28.500 euróért, Nufãrul-Ghibu övezet. Telefon: 0788/ 207-020. Eladó kétszobás, 7. emeleti (új lift), 47,90 nm-es blokklakás 29.000 euróért Cicero blokkban. Telefon: 0788/207-020. Eladó kétszobás, PB típusú, 3. emeleti, 45 nm-es blokklakás 35.000 euróért, ªtefan cel Mare-Penny övezet. Telefon: 0788/207-020. Eladó kétszobás, AN típusú, 1. emeleti, 62,19 nm-es blokklakás a rogériuszi piacnál, 37.000 euróért. Telefon: 0788/ 207-020. Eladó kétszobás, 4. emeleti, 66,40 nmes, 2004-ben épült blokklakás 45.000 euróért, Kogãlniceanu övezet. Telefon: 0788/207-020. Eladó kétszobás, I. emeleti, részben külön bejáratú blokklakás a Sulfinei sétányon. Telefon: 0259/477-774.
Háromszobás Eladó háromszobás, Alcateles, két fürdõszobás, két balkonos, PC típusú blokklakás. Telefon: 0259/437-571. Eladó 3 szobás blokklakás a nagyváradi Prima lakónegyedben, 57.000 euróért (alkudható) vagy 24.000 euró + részletfizetés-átvétel. Telefon: 0740/197-702. Eladó háromszobás, 71 nm-es manzárd blokklakás a December 22 park környékén, 35.500 euróért. Telefon: 0788/207020. Eladó háromszobás, PB típusú, 2. emeleti, 64 nm-es blokklakás a Dragoº Vodán, 40.000 euróért. Telefon: 0788/207020.
Eladó háromszobás, 4. emeleti, 61,37 nm-es blokklakás a Cantemir-Electrica környéken, 41.500 euróért. Telefon: 0788/207-020.
Eladó kétszobás, elsõ emeleti, 60 nm-es lakrész házban, utcára nézõ ablakkal, a Holdas-templom környékén, 32.000 euróért. Telefon: 0788/207-020.
Eladó háromszobás, PC típusú, 1. emeleti, 63,58 nm-es blokklakás a velencei piac környékén, 42.000 euróért. Telefon: 0788/207-020.
Eladó kétszobás, 58,43 nm-es, központi udvari lakrész házban 32.500 euróért, a Mihai Pavel utcán. Telefon: 0788/207020.
Eladó háromszobás, PB típusú, elsõ emeleti, 65 nm-es blokklakás az Emanuel templom környékén, 55.000 euróért. Telefon: 0788/207-020. Eladó háromszobás, 4. emeleti, 80 nmes új blokklakás a Prima lakónegyedben 58.000 euróért. Telefon: 0788/207-020. Eladó háromszobás, PB típusú blokklakás a T. Lalescu utcán 34.000 euróért. Telefon: 0259/477-774.
Négyszobás Eladó négyszobás, 2. emeleti, 77 nm-es blokklakás Szentmártonban 45.000 euróért. Telefon: 0788/207-020. Eladó négyszobás, V típusú, 2. emeleti, 102 nm-es blokklakás a Rogériuszon, a 16-os iskola környékén, 46.000 euróért. Telefon: 0788/207-020. Eladó 4 szobás blokklakás a nagyváradi Dacia út környékén 59.000 euróért (alkudható). Telefon: 0740/197-702.
Lakrész Eladó egyszobás, 52 nm-es lakrész házban, utcára nézõ ablakkal, 24.000 euróért, Cuza Vodã-Titu Maiorescu. Telefon: 0788/207-020.
Eladó 70 nm-es, kétszobás lakrész házban, utcára nézõ ablakokkal, a vár környékén, 33.000 euróért. Telefon: 0788/ 207-020. Eladó háromszobás, 113 nm-es, központi lakrész házban, udvarban, az Eminescu utcán, 50.000 euróért. Telefon: 0788/207-020. Eladó négyszobás, 1. emeleti, 150 nmes lakrész házban utcára nézõ ablakokkal, a Moscovei utcán, a filharmónia mellett, 100.000 euróért. Telefon: 0788/207020. Eladó magánházban kétszobás, 2. emeleti lakrész az Aurel Lazãr utcán, 39.000 euróért. Telefon: 0259/477-744. Eladó Õssiben házban földszinti, 132 nm-es, külön bejáratú lakrész 40.000 euróért. Telefon: 0259/437-571.
Ház Eladó 4 szobás magánház közel a nagypiachoz, saját központi fûtéssel. Telefon: 0730/765-476, 0259/416-929. Eladó háromszobás tégla magánház az Aviatorilor utcán 56.000 euróért. Telefon: 0259/437-571. Eladó magánház a múzeum környékén, alagsor+földszint+emelet, 470 négyzetméter telekkel, városi központi fûtéssel. Telefon: 0259/477-744. Eladó luxusvilla Nagyvárad-Szentmártonban, földszint + emelet. Telefon: 0740/197-702.
FIZESSEN ELÕ
MOST!*
Eladó ház a polgármesteri hivatal környékén lakásnak, irodának, 182 nm-es telekkel. Telefon: 0259/477-774. Eladó új, 5 szobás ház, alagsor+földszint+manzárd, 4300 nm-es telekkel a Pályi úton. Telefon: 0259/477-774.
Magyarországi ingatlan Eladó hétvégi ház Berettyóújfaluban, horgásztó közelében. Telefon: 0751/073522.
Telek Eladó 720 négyzetméteres beltelek Kisszántón, gáz, víz bevezetve. Telefon: 0259/477-744.
reggeliújság 1 hónapra – 15,50 lej 3 hónapra – 42 lej 6 hónapra – 81 lej 12 hónapra –155 lej
reggeliújság Eladó központban levõ nagyváradi, 110 nm-es, kétszintes kereskedelmi felület 65.000 euróért. Telefon: 0740/197-702. Eladó 1900 nm-es közmûvesített telek a Renaºterii utcán, 15 euró/négyzetméteres áron. Telefon: 0259/477-774.
ALBÉRLET KÍNÁL Kiadó bútorozott, teljesen felszerelt garzon a Rogériusz negyedben, a ªtefan cel Mare sugárúton. Telefon: 0741/103553. Kiadó háromszobás, 1. emeleti, AN típusú, bútorozott blokklakás a rogériuszi piac környékén, 180 euróért. Telefon: 0788/207-020. Kiadó kétszobás, 3. emeleti, PB típusú, bútorozott blokklakás 200 euróért a ªtefan cel Mare-Penny környékén. Telefon: 0788/207-020. Kiadó háromszobás, bútorozott blokklakás új tömbházban a Luceafãrul negyedben, 400 euró+tva. Telefon: 0788/207020. Kiadó háromszobás, bútorozott, luxus kivitelû lakrész a központban, a Körösparton, 550 euróért. Telefon: 0788/207020.
LAKÁSFELSZERELÉS
11.
Festményeket, bútorféléket, képrámákat, gobelineket, könyveket, óraféléket, szódásüvegeket is vásárolunk. Telefon: 0757/854-294.
TURIZMUS Görögország – Nagyváradról busszal 115 eurótól, repülõvel 229 eurótól Kolozsvárról. Telefon: 0259/417-802. Szállítás budapesti, debreceni, kolozsvári, temesvári reptérre. Telefon: 0259/ 417-802.
SZOLGÁLTATÁS KÍNÁL Bútorszállítást, költöztetést vállalunk. Rakodókat biztosítunk. Telefon: 0772/ 033-990. Mûanyag redõny, alumínium redõny, szalagfüggöny, termo ajtó, ablak készítését vállalom. Telefon: 0740/570-225, 0742/768-154.
MUNKAHELY KÍNÁL Nyugdíjasok, anyukák számára ideális munkahely. Telefonos munkát kínálunk, Nagyváradon. Telefon: 0724/601-078.
TÁRSKERESÕ
KÍNÁL
51/185/90 férfi komoly élettárs hölgyet keres. Telefon: 0756/155-962.
Bútorok
35/170 fiatalember megismerkedne független, lehetõleg nem dohányzó lánnyal, tartós kapcsolat céljából. Telefon: 0727/ 071-981.
Eladó íróasztal, tévéasztal, ágynemûtartó, elõszobafal tükörrel, kisméretû polcos szekrény. Telefon: 0770/123-181. Eladó egyszemélyes ágy matraccal, kisméretû asztalok, 2×3 m szõnyeg, konyhabútor. Telefon: 0770/123-181.
Háztartási cikkek Eladó 10 és 20 literes zsírosbödön, 40 literes lábas fedõvel, 20 literes fazék fedõvel, nagyon jó állapotban. Telefon: 0359/198-890.
ÁLLATOK KÍNÁL Malac eladó. Telefon: 0359/455-739.
EGYÉB KÍNÁL Tûzifa eladó. Telefon: 0772/033-990.
KERES Festményeket vásárolok nagyváradi (Tibor, Barát, Macalik, Mund, Jakobovits, Bartovics stb.), nagybányai, kolozsvári festõk alkotásait. Telefon: 0743/758-164.
MEGEMLÉKEZÉS „Hol vagy, Fiam? – s Te hol vagy, Mama?” „Teremtõmnek, Megváltómnak éneklek” Mérhetetlen fájdalommal emlékezünk 5 éve elhunyt szeretteinkre,
vitéz VERES LÁSZLÓ-ZSOLTRA, a 35 évet élt érmihályfalvi kántorra, karnagyra, tanárra és nagymamájára,
SALATI ILONÁRA, a 80 évet élt nagyváradrogériuszi református egyházközség kórusának tagjára. A szeretõ, emlékezõ család.
A reggeliújság AJÁNLATA
Egy hirdetést fizet, négyet kap, mindössze 7 lejért! Töltse ki az alábbi szelvényt, és ha a hirdetését (eladás, vétel, bérlés, alkalmazás, szolgáltatások, társkeresõ) tíz szó erejéig rendkívül kedvezményesen megjelentetheti a reggeli újságban! Vágja ki és hozza el vagy küldje be az olvashatóan kitöltött szelvényt szerkesztõségünkbe, ahol 7 lejért egy helyett négy megjelenést biztosítunk az ön által kiválasztott napokon!
Teljes név: Lakcím: Telefonszám:
Aláírás:
A hirdetés szövege (maximum 10 szó):
Elõfizetni a következõ módon és helyeken lehet: z a szerkesztõségben, a Kapucinus (ma Traian Moºoiu) utca 10. szám alatt; z a helyi lapterjesztõknél; z a postai kézbesítõknél, hivatalokban (katalógusszám 14113). Bõvebb információk a 0771/721-891-es telefonszámon kérhetõk. * A postai elõfizetések díjszabását utólag közöljük
A megjelenések napja: * Amennyiben hirdetése meghaladja a tíz szót, megfelelõ számú szelvényt is felhasználhat. * A gyászjelentésekre, megemlékezésekre, köszönetnyilvánításokra és a köszöntõkre nem vonatkozik az akció. * Kérjük, a szelvényt olvashatóan, lehetõleg NAGYBETÛKKEL töltse ki! * Ez a szelvény csak júniusban és júliusban érvényes.
A hirdetés tartalmáért a hirdetõ vállalja a felelõsséget.
KOKTÉL
12. reggeliújság
Villámcsapás: megelõzés és fontos tudnivalók
Májustól augusztusig tart a villámokban gazdag idõszak. Évente négyzetkilométerenként legalább két villám csap le. A villám közelében a levegõ hirtelen több ezer Celsiusfokra melegszik fel, az egész folyamat nagyon gyorsan lezajlik, a villámlás kísérõ jelensége a dörgés. Mivel a hang a fényhez képest lassabban terjed, a dörgést valamivel késõbb halljuk, mint ahogy észleltük a fényjelenséget. Akik túlélik a villámcsapást, gyakran egész életükben szenvednek a következményeitõl. Ha a szervezetet közvetlen villámcsapás éri, alig marad esély a túlélésre, ennek a feszültsége ugyanis több mint 100 000 Volt lehet. Az ilyen erõs áramütés azonnal szívleálláshoz, az pedig halálhoz vezet. Abban az esetben van esély a túlélésre, ha az áram a testfelszínen folyt keresztül. Azonban így is olyan súlyos következményei lehetnek, mint a bénulás, az amnézia, görcsök, égés vagy szívkárosodás. A vizsgálatok szerint a villámcsapást túlélõk gyakran pszichés problémákkal is küzdenek. Sokaknál állapítottak meg koncentrációs zavarokat és depressziót. A túlélõk fele nem tud újra munkába állni.
AZ ELSÕSEGÉLY ÉLETEKET MENTHET. Mit tegyünk az égési sérülésekkel? Ne tegyünk semmilyen port, kenõcsöt, zsiradékot, folyadékot (kivéve vizet) a sebre! Ne érintsük kézzel a sérült területet! Ha hólyagot látunk, azt ne szúrjuk ki, mert ezzel utat nyitunk a kórokozóknak! A hólyag nem igényel kezelést! Azonnal hívjon mentõt! Ellenõrizze, hogy a sérült személy lélegzik-e, van-e pulzusa, helyezze biztonságba az idõjárás viszontagságaitól, gondoskodjon róla, hogy ne fázzon, és melege se legyen.
2016. június 23., csütörtök
A jó alvás titka: kevesebbet legyünk ágyban Az inszomniában, azaz alvási elégtelenségben szenvedõknek bármilyen meglepõ kevesebb idõt kell az ágyban tölteniük, ha szeretnék elérni a panaszaik enyhülését.
Ha a sérült eszméleténél van, helyezze stabil oldalfekvésbe. Közben figyelje, hogy rendesen lélegzik-e. A további sérülések kezelése: az égési sérüléseket steril sebkötözõ anyaggal fedje be, ha csonttörés is történt, az érintett testrészekhez ne nyúljon. Ha a légzés leállt, de pulzus érezhetõen van, lélegeztesse a beteget szájból szájba, ha a pulzus nem tapintható ki, alkalmazzon szívmaszszázst.
A KÖZVETETT VILLÁMCSAPÁS IS IGEN VESZÉLYES. A vil-
lámcsapás közvetve arra is hatással van, aki csak a közelében tartózkodik. A villám árama a földet érés helyétõl a talajban minden irányban szétterjed. A villámcsapás helyétõl számított 10 méteres körzet veszélyzónának minõsül, a hegyekben azonban ennek kiterjedése még nagyobb. Minél távolabb áll valaki a becsapódás helyétõl, annál kisebb feszültség érheti.
el, mivel a fém szintén vonzza az áramot. A bicikliket is tartsuk biztos távolságban magunktól, legalább 50 méterre. A villám, bár nem törvényszerû, de többnyire a térség legmagasabb pontjába csap bele, ezért nem ajánlott magányos vagy erdõszéli fa alá húzódni, ha nincs más megoldás, akkor is a fatörzstõl kb. 3-5 méterre ajánlott lekuporodni. Ha van egy ház a közelben, legjobb, ha annak közelébe húzódunk. Ha egy mezõn tartózkodunk, és nincs a közelben se ház, se fa, legjobb, ha leguggolunk, öszszezárjuk lábfejeinket, és ebben a helyzetben várjuk meg, míg elvonul a vihar. Ha egy sík terepen egyetlen fa van, a villám nagy valószínûséggel oda csap majd le. Ezért semmiképp se álljunk a fa közelébe! Ha otthon tartózkodunk, ne álljunk az ablakba! Vihar idejére zárjuk be az ablakokat!
MIÉRT VAGYUNK NAGYOBB BIZTONSÁGBAN AZ AUTÓBAN? Az autó fémkarosszériá-
MIT TEGYÜNK, HA VILLÁMLIK ja ún. Faraday-kalitkát képez. ÉS DÖRÖG AZ ÉG? Viharos idõ- Ha az autót villámcsapás éri, az ben semmi esetre se tartózkodjunk vízben, mert a víz vonzza a villámot, és vezeti az elektromos áramot. Az elektromos antennák környékét is kerüljük
utastérbe nem jut be az áram, hanem ehelyett a földbe vezetõdik. Viharos idõben ezért feltétlenül maradjunk az autóban, zárt ajtók és ablakok mögött.
A NAP KÉPE
A hétvégi esõzésekkor másfél méteres víz gyûlt össze a Körös áruház elõtti aluljáróban, ahol elöntötte a boltokat és tönkretette az üzlethelyiségeket. Kedden az üzletek javát elbontották
Kép és szöveg: Borsi Balázs
Egy friss kutatás szerint azok, akik akut álmatlanságban szenvedtek és lecsökkentették az ágyban töltött órák számát, sikeresen meggyógyultak, míg azoknak, akik még több fekvéssel próbáltak álomba merülni, krónikussá vált a betegségük. A University of Pennsylvania kutatói által végzett kísérletekben azok, akik este 11 körül feküdtek le, és másnap reggel fél nyolcig terveztek aludni, többnyire fél hatkor már ébren voltak, felkeltek, és elkezdték a napjukat. Azok, akiknél végül krónikus inszomniát állapítottak meg, többnyire korábban lefeküdtek, késõbb keltek ki az ágyból és napközben is szundítottak kicsit. Rövid távon ez jó megoldás lehet az alváshiány kiküszöbölésére, de hosszú távon tönkreteszi a szervezet alvás-ébrenlét ciklusát. A kutatók szerint hatékony módja az inszomnia kezelésének, ha a korai ébredést követõen nem fekszünk vissza. Nem véletlen, hogy ez a módszer is része a krónikus álmatlanság esetén alkalmazott kognitív viselkedésterápiának. Külön elõnye, hogy a betegek nem szenvednek ebben az esetben az altatók mellékhatásaitól.
A krónikus inszomnia egyre gyakoribb jelenség, az emberek akár három vagy több éjszakát is álmatlanul töltenek hetente, ami rendkívül rossz hatással van mind a mentális, mind a fizikális teljesítményükre, és olyan betegségekhez vezethet, mint a depresszió vagy a gyógyszerfüggõség. Mindemellett, magas vérnyomás, diabétesz, szívbaj vagy stroke is lehet a következménye. A 461 résztvevõvel zajlott féléves kísérlet során 394 önkéntes távozott jó alvóként és 36-nál állapítottak meg krónikus inszomniát. Õk voltak azok, akik rengeteg idõt töltöttek ágyban, sajnálatosan minden eredmény nélkül. (Forrás: medicalnewstoday.com)
JÓ ÉTVÁGYAT! Házi citromfagyi A nagy melegben a házi citromfagyinál üdítõbb édességet nehéz elképzelni. A tejszín kellemesen krémessé teszi a kissé savanykás desszertet. Locsolja meg valamilyen öntettel, díszítse mentával vagy citromhéjjal. A citrom felét lime-mal is helyettesítheti. Hozzávalók 4 személyre: 25 dkg porcukor, 4 dl joghurt, 2 dl habtejszín, 2 citrom. Elkészítés: A joghurtot öntse egy tálba, adja hozzá a porcukrot, és habverõvel keverje jól össze. A tejszínt verje keményre, és laza mozdulatokkal forgassa a joghurthoz. A citromokat alaposan mossa meg, facsarja ki, és a levüket öntse a masszába. Reszelje bele mindkettõ héját is. Rakja a citromos krémet mûanyag edényekbe, és tegye a mélyhûtõbe legalább négy órára. Mikor a fagyi elkezd kristályosodni, félóránként keverje meg, hogy krémes maradjon. Fogyasztás elõtt körülbelül 15 perccel vegye ki a fagyasztóból, hogy kicsit kiengedjen. Így szebben tudja a tálkákba kanalazni. Ízlés szerint díszítse.