Fordítás német nyelvről, eredeti cím: „Das 2°-Ziel der Politik” EIKE
A politika 2°C- os célja Mi tulajdonképpen a klímaváltozás és hogyan született a 2°C-os cél? Friedrich-Karl Ewert
A „Föld felmelegedésének„ fogalma Először magát a fogalmat, mint olyat kell tisztázni, hiszen a klímakutatók, a média és a politika gyakran olyan Földfelmelegedésről beszélnek, amelyet véleményük szerint mi emberek okozunk. A fogalom téves! Már ennek a fogalomnak a használata is jellemzi a Földről, és annak klímatörténetéről alkotott ismereteik minőségét, hiszen a 4,5 milliárd éves történelemből csak alig 100 évet vesznek figyelembe, tehát egy 45 milliomodnyi részt. A fölfelszín alatti talaj hőmérséklete a levegő aktuális hőmérsékletével együtt változik. A talajban a mélységgel csökkennek a hőmérsékleti ingadozások, és kb. 10 méteres mélységben elérik az éves középhőmérsékletet, ami nálunk kb. 9,5°C-os. A mélység irányában ezután a hőmérséklet a geotermikus gradienssel növekszik - ami nálunk 3°C/100 m; tehát 100 méteres mélységben a hőmérséklet 9,5+(10x3) = 39,5°C. A helyi sajátosságoktól eltekintve a hőmérséklet kb. 50 kilométeres mélységben éri el a kőzetek olvadáspontját, a kb. 1.500°C-t. Innen a föld középpontjáig még 6.320 km a távolság, és itt a hőmérséklet meghaladja az 5.000°C-t. A légkör hőmérsékletváltozásaiból már 10 méteres mélységben sem lehet semmit érezni. Ezért: a Földfelmelegedésről beszélni teljesen téves.
Klímaváltozás A hivatalos körök a „klímaváltozás” fogalmát a legnagyobb természetességgel használják, és a klíma jelenlegi állapotára alkalmazzák. A nyilvánosság előtt mindig azt a látszatot keltik, mintha a jelenlegi földtörténetileg tekintve marginális hőmérsékletváltozást lényegileg az emberek okoznák. A legutóbbi Stockholmban megtartott IPCCrendezvény ezt ismételten megerősítette. De mi is voltaképpen a klímaváltozás? Az időjárás napról-napra, hétről-hétre stb. változik, de milyen nagy kell, hogy legyen a változás, hogy az klímaváltozásnak minősüljön? Mi az a paraméter, ami eldönti a hőmérsékletingadozás és a klímaváltozás közötti különbséget? A világos meghatározások a természettudományok alapvetéseihez tartoznak – például már diákként megtanuljuk, hogyan és miért kerültek a hosszúság mértékegységei meghatározásra. Elgondolkodtató, hogy a klímaváltozásra még mindig nincs pontos meghatározás, annak ellenére, hogy mindent számokkal és mértékekkel magyaráznak. Lehetséges, hogy ez tudatos, mivel így a jelenlegi gyakorlat szerint már a jelen kisebb hőmérsékletváltozásait is klímaváltozásként lehet hirdetni? Az, hogy a jégkorszakok és a meleg időszakok közötti átmenetek klímaváltozást jelentenek az magától értetődő, de ezeknek a változásoknak a nagyságrendje eléri a 10°C-t, sőt ennél több is lehet. Kisebb-, ill. csekély-, ill. szokásosmértékű valós klímaváltozás esetén a klíma az egyikből a másikba alakul át, és egy klímaváltozást kiváltó változás nagyságrendjét úgy lehet megbecsülni, ha több klímazóna hőmérsékleti középértékeit összehasonlítjuk. Például Milánó, Berlin és Stockholm átlaghőmérséklete rendre kb. 3°C különbséget mutat egymástól, míg a szubtrópusi vagy periglaciális zónák összehasonlítása jelentősen nagyobb különbségeket ad. Egy igazi klímaváltozás esetében néhány fokos változásra van szükség. EWERT {1} bemutatta, hogy a hőmérséklet kb. 1700 óta 60 mérőhely (82-ből) hosszú távú hőmérsékleti adatsora alapján csak 0,6°C/100 év mértékben növekedett - azonban nem mindenütt a Földön, mert amíg 3 állomás semmilyen változást nem mutat ki, 19 állomás erre a 310 évre lehűlést mutat a saját körzetében - 0,2°C/100 év. A felmelegedési ráta tartalmazza még a hő-sziget-hatást, amely főleg a 20. században hatott.
1
SCHELLNHUBER (!) és mások világszerte 95 állomás kiértékelésével egy még hűvösebb eredményt kaptak, és végül arra a következtetésre jutottak, hogy „az állomások nagyobb részénél nincs az atmoszféra globális felmelegedésére utaló jel” {2}. De hát még a legaktívabb és politikailag motivált klímakutatás az elmúlt évszázad változásait csak néhány tized fokban számszerűsíti, és hivatkozási alapja a kb. 1880 óta tartó megfigyelési időszak. Hogyha figyelembe vesszük, hogy a Föld felszínének nagyobb részén kb. 40 évvel korábban egyáltalán nem végeztek méréseket, mert hiányzott az akár közelítőleg is kielégítő mérőállomás hálózat, és miután a szatellitről való mérések csak később indultak, ezért a hősziget-hatás levonása után a 20. századi hőmérséklet emelkedésre megfelelőnek tűnik a 0,6°C (+/- 0,2°) nagyságrend feltételezése. Ez lenne már maga a klímaváltozás? Nem! Az első ábra azt mutatja, hogy az utóbbi 9000 évben a meleg és hideg fázisok szokásos váltása során volt már 2°C-t is meghaladó változás. Az utolsó váltás 1800 óta tart, ez ugyanis a kis-jégkorszak utáni visszamelegedés (vörös nyíl). A visszamelegedésen belül a szokásos hőmérsékletingadozásokon túlmenően melegedési és lehűlési időszakok is megtalálhatók. A De Bilt állomás 1708-ban kezdődött mérései jól mutatják a hőmérséklet tényleges alakulását, és ez nem bizonyítja az ember által okozott klímaváltozást. A 20. század vonalai nem mutatnak olyan változást, amely korábban - jóval erősebben - már nem voltak láthatóak. 1. ábra: A globális átlaghőmérséklet ingadozásai (fenn), a De Bilt állomás hőmérsékleti vonalai 1708 óta (lenn)
2
A kismértékű hőmérsékletingadozások egy átpolitizált és a profitőrök által fűtött állítólag antropogén okokra visszavezethető klímaváltozás-hisztériává” kerültek átfunkcionálásra, és mint ilyen, került átvételre az ENSZ-től. Ez egy politikai és egy gazdasági koncepción nyugszik, hiszen hamar felismerésre került a „hosszan tartó üzlet” lehetősége. A hőmérsékletváltozások és a CO2 koncentráció között feltételezett összefüggés nem került bebizonyításra – és nem is lehet bebizonyítani. Az összefüggés olyan klíma-szimulációs modelleken alapul, amelyek nem veszik figyelembe a természetben mért tényeket. Az 1980-as években kitalált „antropogén klímaváltozás” modell hektikus cselekvési kényszerekhez (CO2-csökkentési intézkedések) vezetett, amely változás indokául a valóságos klímaváltozás helyett csak a szokásos kismértékű hőmérsékletingadozások szolgáltak. A világban gyakorolt klímabürokrácia és a klímaturizmus Riótól Koppenhágáig sok-sok milliárdba kerül, és egy olyan „klímaváltozásból” élnek, ami nincs is.
A 2°-os cél Az ezen feltételezett klímaváltozás elleni kritikákat a kormány rendre azzal az érvvel utasítja el, hogy annak elfogadásával a hivatalos 2°-os klímapolitikai célnak tesznek eleget. Hiszen az olasz L’Aquila - ban megtartott G-8 csúcstalálkozón az USA, Kanada, Japán, Németország, Nagy-Britannia, Olaszország, Franciaország és Oroszország 2009. július 08-án egyetértettek abban a célban, hogy a globális hőmérsékletemelkedést az ipari forradalom kezdetéhez képest két Celsius fokban korlátozzák. Eszerint az állítólag általunk okozott Földfelmelegedés nem érheti el a 2°C-t, mert különben az emberiség léte kerülhetne veszélybe. A 2009. augusztus 20-ai DIE ZEIT- ben Prof. Dr. Hans von Storch (GKSS HH) a következő véleményt fogalmazta meg: „A két fok egy politikai szám, egy értelmetlen szám. Én ezt becsapásnak tartom”. A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) által 2009. október 28-án nyilvánosságra hozott interjúban A Potsdam-i Geológiai Kutatóközpont elnöke Prof. Dr. Hüttl, a Bremerhaven–i Alfred-Wegener Intézet elnöke, Prof. Dr. Lochte és a Senckenberg múzeum elnöke, Prof. Dr. Mosbrugger a 2°-os célt alaptalannak és célszerűtlennek ítélték. A legmagasabb földtudományi szakfórumok véleménye azonban nem került figyelembe vételre. A szövetségi kormány és a tudomány egy része ragaszkodott az eredeti elképzeléshez, – és természetesen ennek populisztikus kihasználásban a média is részt vett. A sok kompetens ellenhang nem volt hatásos. A szerző geológiai véleménye a legközelebb Prof. Dr. Horst Malberg (FU Berlin) értékeléséhez áll {3}: „Milyen ideológiai önhittség kell ahhoz, hogy a természetnek egy 2 fokos célt írjunk elő. A Napnak a klímánkra gyakorolt domináns hatása az óceánok termikus emlékezetével összefüggésben akkor sem változik meg, ha ezt az ember, mint varázslóinas megkísérli.” Bárki, aki ennek az előírásnak a keletkezési történetét megismeri, nem hiszi el, hogy egy be nem bizonyított, és ezenkívül szakmailag idegen feltételezés az egész világot cselekvésre késztette. Joachim Müller-Jung, a FAZ szakújságírója, aki sok írásában védte meg az ember által okozott klímaváltozás modellt, a keletkezéstörténetet 2009. december 09-én egy részletes cikkben tárgyalta. Ezek szerint a kétfokos határérték története 1977-ben kezdődött William D. Nordhaus által: Nordhaus a Yale egyetem közgazdaságtan professzora volt, a klíma és a klímakutatás területén mindenféle saját szakmai kompetencia nélkül; ez azt jelenti, hogy a 2°-os cél nem a klímatudósok kutatási eredménye, hanem a közgazdaságtudomány találmánya. A klímakutatáshoz ténylegesen hiányzó kapcsolatot többek között az is mutatja, hogy a 2°-os cél egy olyan lehűlési periódusban keletkezett, amikor a tudósok inkább egy jégkorszaktól tartottak. 1977. február 25-én a FAZ az amerikai Nobel díjas vegyészt, Linus Pauling-ot idézte a következő mondatával: A klímaváltozás globális katasztrófához vezethet, a civilizáció eddigi legnagyobb megpróbáltatásának lesz kitéve”. Annak idején egy új jégkorszaktól féltünk, ma a Föld felmelegedésétől. 2011. április 11-én, tehát 34 évvel később, a WELT ONLINE erről így írt: „A 70-es években már nagy vitát folytattunk a világ klímájának jövőjéről. Annak idején a tudósok pont az ellenkezőjétől tartottak: egy új jégkorszaktól. Ami a mai visszatekintés során különösen feltűnik: A várt következmények hasonlóak voltak ahhoz, mint amiről ma a Föld felmelegedésével kapcsolatban vitatnak meg, és az érvek úgy hasonlítanak egymáshoz, mint két tojás: A Föld lakhatatlanná válik, extrém időjárási események, hurrikánok, szárazságok, áradások, éhségkrízisek és egyéb katasztrófák, a CIA klímaháborúkat jósolt. Akkor is az embert tartották felelősnek a várhatóan bekövetkező klímaváltozásért”. A 2°-os cél azért tudott karriert csinálni, mert néhány klímakutató olvasott róla vagy hallott felőle, és megértették ennek használhatóságát és hasznosságát saját céljaik érdekében, és ezért egymást kölcsönösen biztosították a cél jelentőségéről. A 2°-os cél nem tudományos vizsgálatok eredményeként született, hanem inkább a Notre Dame harangozója és a Bastille ágyúkezelője közötti kölcsönhatás mondájának analógiájaként: ha a harangozó délben azt
3
látta, hogy az ágyúkezelő az ágyúhoz lép, meghúzta a harangot, és az első harangütés arra késztette az ágyúkezelőt, hogy leadja a delet jelző ágyúlövést. Carlo Jaeger, közgazdász, szociológus és humánökológus, a Potsdam-i Klímakövetkezmény Kutató Intézet (PIK) a transzdiszciplináris elképzelések és módszerek kutatási terület vezetője, egy könyvfejezetben azt írta: „A két fokos határérték majdnem véletlenül jelent meg, és sajátosan és ellentmondásosan fejlődött tovább: a politikusok ezt tudományos eredményként kezelték, a tudósok pedig, mint politikai kívánságot.” További Müller Jung által leírt részletekkel ebben a keretben nem tudunk foglalkozni. Összefoglalóan megállapítható, hogy egy közgazdászprofesszor ötlete továbbmesélés útján futotta be karrierjét. Ennek beteljesülése volt, hogy a 2°-os cél a G8 csúcstalálkozón egy hivatalos klímapolitika előírásává vált, és cselekvési kényszert írt elő a világ számára. A valóságban azonban nincs a klímával semmilyen okozati összefüggésben, hiányoznak a tudományos indoklások, és a fizika alaptörvényeivel való összeférhetetlensége pedig már bizonyítást nyert. A 2°-os cél karrierje egy mesekönyv történetébe illik. Ennek ellenére a PIK és a WBGU (a Szövetségi Kormány Globális Környezetváltozási Tudományos Tanácsadó Testülete) számára ez cselekvési utasítást jelent. A WBGU egy világ klímaegyezményt követel, sőt dekarbonizációt javasol, - tehát a szén-körforgás korlátozását, függetlenül attól a ténytől, hogy a szén élelmiszerünk alap-építőeleme, így létfontosságú. A politikában és a vezető médiákban a 2°-os cél érinthetetlen dogmaként él, bár senki sem érti vagy ismeri ennek keletkezését, de mindenkit szánakozva lenéz - vagy megrágalmaz-, aki erről kérdez, sőt ezt kritizálni meri. Végül még egy tény: ≥ 2°C–os hőmérsékletváltozások ismétlődően előfordultak a Földtörténetben, az 1. ábra göbéje 6000 év alatt három ilyen változást mutat. A Földön a meleg időszakok mindig jó hatással voltak az életre. Miért veszélyeztetné tehát az emberiséget egy ilyen felmelegedés? A „kerüljük el a felmelegedést” világmozgalom nyilvánvalóan egy önhipnózis eredménye.
4 °C sőt több ? A klimatológiai alapok ismeretének hiányában a „mi” klímaváltozásunk agitátorai nem vették figyelembe, hogy a Nap a mi klímánk rendezője a Földön, az aki, a fázisonként melegebb illetve hűvösebb időjárást okozza. Jelenleg éppen lehűlés van folyamatban, úgyhogy a mérési eredmények és a szimulációk eredménye között egyre nő a különbség. Talán az „antropogén klímaváltozás” modell hívei csak azt remélték, hogy a kívánság és a valóság közötti különbség csak a saját nyugdíjjogosultságuk elérése után válik annyira nyilvánvalóvá, hogy a legkeményvonalasabbaknak is figyelembe kell venniük a valóságot. Ez a klímamodell a kezdeményezők egy részéről üzleti és foglalkoztatási modellként került kialakításra, ahogy az ezen állásfoglalás 2. részében megindokolásra kerül. Más hívők idővel pótvallásként tekintettek rá. Most azonban a 15 éve tartó felmelegedés leállása és a jelentősen egy újabb lehűlés irányába mutató tendencia kihúzza a propagandisták és hívők alól cselekvésük alapjait. Hogyan lehet mégis kitartani mellette? A leállást szünetnek nevezik, és Mark Twaint gyakorolják (szabadon fordítva): „Miután szemük elől eltűnt a cél, megkettőzték erőfeszítéseiket annak elérésére. Tehát klímajövőnket még borúsabb színekkel ábrázolják, hogy a politika továbbra is biztosítsa az exisztenciális biztonságot jelentő forrásokat. A Világ-klímatanács ezért még erősebb felmelegedést, és a tengerszintek még nagyobb megemelkedését jósolja. Tudomásul veszik azt is, hogy az erőfeszítéseik során megerőszakolják a természettudományos alapismereteket.
És mit mutatnak a mérések ? Ami várható volt, bekövetkezett: A felmelegedés hivatalosan csak szünetel, a valóságban azonban a mért hőmérsékletek azt bizonyítják, hogy az előre kiszámított felmelegedés helyett kb. 15 éve egy lehűlési fázis megy végbe, ahogy azt az EWERT által a NASA-GISS által felkínált, a világ 1.110 állomásának rövidtávú hőmérsékleti sorain elvégzett részletes kiértékelések is mutatják. Ennek során minden görbére összességében és ezek egymást követő meleg és hidegfázisaiban meghatározásra kerültek a gradiensek; egy rövid változat az EIKE-nél {4} archiválásra került. Az eredmények az 1. sz. táblázatban kerültek összefoglalásra. Látható, hogy az állomások 22%-a 1880 és 2010 között egyáltalán semmilyen felmelegedést nem rögzített, hanem azonos volt a hőmérséklet vagy lehűlést mutatott, és hogy az állomások 72%-a az utolsó fázisban egy jelentős lehűlést mért, és ez a lehűlés 1995 és 2000 között kezdődött és még mindig tart.
4
1. táblázat: A NASA-GISS által felkínált 1.110 állomás rövidtávú hőmérsékleti sorainak kiértékelési eredményei A görbe tendenciája összességében Azonos
Hűvösebb
Az arány az összes görbén belül (n) 55
186
(%) 5,0
16,8
Melegebb
869
78,3
Összes
1110
100,0
Az utolsó fázis melegebb azonos hidegebb melegebb azonos hidegebb melegebb azonos hidegebb
Részesedés az összes fázisban (n) 16 0 39 41 2 143 250 0 619 1100
(%) 1,4 0,0 3,5 3,7 0,2 12,9 22,5 0,0 55,8 100,0
A hűvösebb fázisok aránya (n)
(%)
39
3,5
143
12,9
619 801
55,8 72,2
Ezen lehűlés ellenére az atmoszféra CO₂ tartalma tovább nőtt, mint azt a 2. ábra példaképpen bemutatja. Ilyen ellentétes fejlődésre a Földtörténetben sokszor került sor, amikor Földünk a jóval magasabb CO₂ tartalmak mellett is messzemenően gleccserekkel volt borítva. 2. ábra: A hőmérséklet és a CO₂ koncentráció ellentétes alakulása – balra: 1979 óta, jobbra: 2002 óta
Összefoglalás A kis jégkorszak után 1800-ban kezdődött természetes visszamelegedés során melegedő és hűvösödő időszakok váltották egymást, de eközben az általános trendnek megfelelően a felmelegedés erősebb volt, és így a 20. században elérte a 0,6°C-t. Jelenleg nem beszélhetünk lényeges, sőt drámai tényleges klímaváltozásról, hiszen a melegebb klímára való váltáshoz néhány fokra van szükség. A 2°-os célt az 1960-1980 közötti lehűlési periódusban először közgazdaságilag határozták meg. Eredetének megfelelően semmilyen klimatológiai hatása sincsen. Ezt a saját céljaik szempontjából hasznosnak ítélő klímakutatók átvették. Ezután ez a G8 csúcstalálkozón hivatalos klímapolitikai előírásként került meghatározásra. Meg kell várni, hogy a jelenlegi lehűléssel a kis jégkorszak utáni felmelegedés véget ért-e, vagy – és mikor- következik be egy újabb felmelegedés. A Föld klímatörténelme sok 2°C- és ennél nagyobb felmelegedési időszakot ismer. Ezek nem veszélyeztették a főemlősök életét. A meleg periódusok támogatták az életet.
5
Irodalom {1} Ewer F-K: Langzeit-Temperaturreihen widerlegen menschengemachten Klimawandel ( A hosszú- idejű hőmérsékleti görbék cáfolják az ember okozta klímaváltozást) Fusion 32, 2011, Nr 3. S.31-61, 29. Abb.,14. Tab. (Fusion 2011 32. évf. 3.szám 31-61.o. 29. ábra, 14. táblázat) {2} Eichner J.F., Koscielny-Bunde E, Bunde-A, Havlin S. és Schellnhuber H.-J.,Power-law persistence and trend in the atmosphere: A detailed study of long term temperature records, Phys.Rev.E68,046133 (2003) (hatványos tartósság és trend az atmoszférában : részletes tanulmány a hosszú távú hőmérséklet mérésekről) {3} Malberg H.: Beitr. z. Berliner Wetterkarte, 28.9.2010, 58/10, SO 26/10, (Hozzászólás a berlini időjárási térképhez) http://www.Berliner-Wetterkarte.de {4} Ewert F-K.: „Was lehren die GISS-Originaldaten?” und „GISS ’korrigiert’ seine Temperaturdaten”, (Mit mutatnak a GISS eredeti adatai? és a GISS módosítja a hőmársékleti adatait) Auswertungsberichte, 2011 bei EIKE archiviert; Publikation in Vorbereitung (kiértékelő jelentések, 2011, az EIKE-nél archiválva; publikáció előkészítés alatt) Fordította: Dr. Kalmár István 2015. 06. 30.
6
