A NÓGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁR FEUDÁLIS-KORI ÖSSZEÍRÁSAINAK ADATBÁZISA
A Nógrád Megyei Levéltár anyagában valamivel több, mint 9 iratfolyómétert tesznek ki a feudális kori összeírások. Ezek közül az alábbi, kövér betűvel szedettek szerepelnek jelenleg Nógrád Megyei Digitális Levéltárában: HU_MNL_NML_IV_1. Nógrád vármegye Nemesi Közgyűlésének iratai b., Közgyűlési iratok 388. d. 389. d.
390. d.
391. d. 392. d.
393. d.
1. Lélekösszeírások (1-10.) 2. Szökött jobbágyok (11-30.) 1. Puszta házhelyek (31-73.) 2. Parasztvármegye (74-75.) 3. Tizedek, tizedbérletek (76-96.) 1. Adósok, adósságok (97-114.) 2. Tanítók (115-127.) 3. Molnárok, kézművesek (128-131.) 4. Görögök (132-135.) 1. Cigányok (136-156.) 2. Házasságok (157-161.) 1. Vakok, siketek, koldusok (162-163.) 2. Temetők (164-167.) 3. Hidak, utak, vámok (168-185.) 4. Himlőoltás (186-223.) 5. Marhavész (224-235.) 1. Ragadozó madarak (236-260.) 2. Tűzoltószerek (261-263.) 3. Vetés, termés (264-285.)
1703-1848 1695-1751 1713-1847 1703-1720 1566-1772 1723-1775 1770-1773 1831-1844 1769-1778 1725-1777 1774-1778 1844 1778-1779 1767-1837 1816-1831 1729-1777 1746-1787 1776-1786 1705-1847
HU_MNL_NML_IV. 7. Nógrád vármegye adószedőjének iratai (Perceptorália) 1647-1848 a./ Országos összeírások 1715-1828 1–5. doboz
Országos összeírások
1715, 1718, 1720, 1728, 1828
b./ Adóösszeírások 1647-1850 1–13. 14–44.
doboz doboz
Dicalis összeírások Adóösszeírások c./ Egyéb összeírások 1711-1848
1647-1771 1781-1850
1-311 1501-2894
2
1.
doboz
2. 3. 4.
doboz doboz doboz
5. 6.
doboz doboz
1. Adókivetések / Repartitio quanti contributionalis/ Türelmi adóösszeírások /conscriptio judaeorum/ Türelmi adóösszeírások /conscriptio judaeorum/ Kárösszeírások Dohányosok összeírásai Nemesi hozzájárulással kapcsolatos összeírások Nemesi hozzájárulással kapcsolatos összeírások
1711-1847
932-946
1727-1848 1848 1721-1833 1746-1776 1728-1841 1797-1844
947-980 981-994 995-1036 1037-1052 1053-1086 1087-1096
f.) Katonai terhekkel kapcsolatos összeírások (Conscriptiones militarum) 1683-1847 1. 2.
doboz doboz
3.
doboz
4. 5. 6.
doboz doboz doboz
7.
doboz
Portio, dislocatio, quarteria Extractus, dislocatio, computus, valamint magyar nyelvű élelmezési és kvártély összeírások Transenna Intertentio Postiones, computus, dislocatio, extractus Transenna, extractus, consignatio Transenna, consignatio Vectura Excessus Tyrones – állítási lajstrom Defalcatio, computus
1683-1714 1716-1847
1101-1119 1120-1140
1693-1732 1723-1750
1141-1156 1157-1170
1733-1763 1741-1753 1716-1819 1695-1817 1742-1744 1738-1836
1171-1182 1183-1187 1188-1198 1199-1212 1213-1232 1233-1243
3
A NÓGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁR ÖSSZEÍRÁSAINAK TARTALMI LEÍRÁSA
I V . l . B. A közgyűlési iratokból kigyűjtött összeírások
1. LÉLEKÖSSZEÍRÁSOK (Conscriptiones Animarum) NÉPÖSSZEÍRÁSOK (Conscriptiones Populares) Évköre: 1703, 1765, 1784, 1830, 1631, 1832, 1840, 1841, 1848 Számköre: 1–10 Terjedelme: 0,05 ifm A római katolikus egyháznak fontos számszerű adatokra volt szüksége, a kormányzása alatt élő népekről. Ismernie kellett a népesség számát, összetételét, vagyoni helyzetét s vallási hovatartozását. Ezekre a kérdésekre választ adó összeírásokat készített a római katolikus egyház már jóval az első állami népszámlálás (1784–1767) előtt. 1804-ig az egyházi lélekösszeírások a teljes népességre tartalmaztak számszerű adatokat, azonban 1804 után csak a nem nemes és elsősorban a keresztény lakosságra. Ezek az összeírások a 18. században elsősorban állami (katonai) célokra készültek, s ezért a január elsejei népességszám mellett fontos népmozgalmi adatokat is tartalmaztak. Ezek közül a legfontosabbak: a rendi hovatartozás, a nem, a kor, a vallás szerinti megoszlás (a zsidó lakosságnál 1804 után külön) a távollévők száma, a lélekszám fogyásának illetve növekedésének oka, stb. A legfontosabb ilyen jellegű összeírások a következők: – Numerus Animarium (lélekszámok): 1810 után az Observatione megjegyzések rovatában fontos helytörténeti jellegű utalások vannak. – Canonica Visitationes (egyházlátogatás, kánoni látogatás): A megyéspüspökök tartoztak legalább 5 évenként végiglátogatni egyházmegyéjük plébániáit, s a látogatás alkalmával minden személyre, dologra, kegyes helyre kiterjedő vizsgálatot végezni. Ezen tapasztalataikról jegyzőkönyvet készítettek, melyek az alábbi kérdésekre adtak választ. (A visitatiok nyelve latin!): – a plébánia története, határa, népe; – az egyházi épületek állaga és fenntartója; – az egyháziak és alkalmazottaik javadalmai; – az istentiszteletek rendje, a plébános, a kántor, és a tanító feladata, kötelessége; – a látogatás alkalmával tett intézkedések. A Nógrád Megyei Levéltárban, másolatban az alábbi érsekségek, püspökségek visitatioi vannak meg: 1. Esztergomi Érseki Levéltár Nógrádi főesperességének Canonica Visitatioja. Évkör: 1674, 1731, 1755, 1761 2. Rozsnyói egyházmegye Canonica Visitatioja. Évkör: 1784, 1813, 1832, 1860 3. Váci egyházmegye Canonica Visitatioja. Évkör: 1711, 1716, 1724, 1736, 1746 – Egyházi urbáriumok és birtokösszeírások. (Conscriptiones Bonorum et Proventum) – Egyházi schematizmusok (Papi névtárak) A 18. sz. végétől tartalmaznak adatokat a plébániák népességére, köztük más felekezetűekre is. A kigyűjtés során az 1703, az 1765 és az 1784-es évek hiányos három összeírását csak némi jóindulattal soroltuk be ebbe a kategóriába, azzal a meggondolással, hogy tartalmazzák a korabeli családfők neveit.
4 Az 1802. évi II. tc. által elrendelt , 1804-ben elkezdett és 1848-igtöbb-kevesebb következetességgel vezetett népösszeírások (Conscriptiones Populares) levéltárunkban megmaradt példányainak évkörei: 1830, 1831, 1832 csak a Füleki járásra vonatkoznak és hiányosak, míg az 1840, 1841 és 1848 éviek minden járást községsorban mutatnak ki. A népösszeírások rovatai: – A helységek nevei – Városok, mezővárosok, faluk, puszták, házak, háznépek száma – A férfiak (rendi, foglalkozási) hovatartozása: – tisztviselők és előkelők, polgárok és kézművesek. – nemesek szolgái, parasztok, mindennemű zsellérek, lakók és kertészek. – „Asszonynembéliek” – Az előbbre bocsátottak száma (összesen) – A férfiak osztályozása: Életkoruk szerint: 1-17 évesek 18-40 év közöttiek – feleségesek (nősek) – nőtlenek és özvegyek 40 év felettiek Felekezeti hovatartozásuk szerint: katolikusok, ágostai hitvallásúak, helvét hitvallásúak, görög nem egyesült. Zsidó vallásúak: 1-17 évesek 18-40 évesek – nősek – nőtlenek és özvegyek Távollévők: országon kívül országon belül nem tudni hol Kiszolgált katonák: nősek nőtlenek –Kívül lakók (idegenek): házzal bírók házzal nem bírók – Lélekszám növekedés (gyarapodás): születtek bevándoroltak –Lélekszám csökkenés (kevesedés): megholtak elvándoroltak 2. SZÖKÖTT JOBBÁGYOK (Coloni fugitivi ) összeírásai Evköre: 1695(?)–1754 Számköre: 11–30 Terjedelme: 0,1 ifm
5
A történelmi Nógrád vármegye Ipolytól délre eső területén lakó népesség a 17. században a különböző hadműveletek következtében (1663, 1679, 1683, 1688) részben elpusztul, szolgaságba hajtják, vagy az északi részekre menekül. Az 1690-es évek elejétől az 1750-es évek közepéig a vármegye területén nagyarányú be- és elvándorlás figyelhető meg. A bevándorlók főleg az északi megyékből (Gömör, Hont, Árva, Liptó) érkeznek, akiknek egy része csak átmeneti szállásnak tekinti a megyét, s hamarosan tovább állnak az Alföld és Tiszántúl lakatlan területeit művelés alá venni. Követi őket a nógrádi jobbágyság egy része is. 1680–720 között mintegy 1411 családfő neve kerül a szököttek listájára, kiknek több int 50 százaléka 1711 és 1720 között hagyja e l a megyét, hogy Bács, Békés, Borsod, Esztergom, Heves, Hont, Komárom, Nyitra, Pest, Pozsony, Szabolcs, Tolna, Zemplén, Zólyom vármegyékbe és a Jászságba kezdjen új életet. A szököttek legtöbbször magukkal viszik állataikat és felszereléseiket. Ezeknek a szökéseknek újabb hulláma figyelhető meg az 1740 és az 1750-es években, a szököttek főleg az Alföldön találnak szabad földre. A szökéseket megakadályozandó, hozza a megye tiltó rendeleteit . így például 1743. jún. 24-i közgyűlésen az alábbi rendeletet hozzák: „Ha bármely mezővárosból vagy faluból az adózó lakosok közül egy vagy több személy állataival, aprómarháival és házi berendezéseivel megszökik és őket a helységnek bírója és közössége ebben meg nem akadályozza és lakhelyére visszamenni nem kényszeríti, az ilyen mezőváros vagy falu közössége minden egyes esetben 10 forintra büntettessék, mely összeget a járási szolgabíró úr a megyei szükségletekre a honi pénztárba fizessen be, a bíró pedig 50 botütéssel büntettessék.” (NML. IV. 1. a. 1743–44 kgy. jk. 258–259.) Az összeírások tanúsága szerint az elköltözések, szökések a 18. század közepére megszűnnek, a nógrádi jobbágyok, zsellérek azonban részes aratóként továbbra is felkeresik az Alföldet. A megye által készített összeírások visszatérő rovatai: – Melyik községből szökött el? – A szökött jobbágy neve (egyes esetekben adótartozása), hány dicája volt, hány állattal szökött? – Melyik megyébe, és annak melyik településébe szökött? – A szökött jobbágynak ki volt a régi és ki a jelenlegi földesura? – Mikor szökött meg, illetve hány éve van szökésben? – Azon személyek nevei, akik a szököttek hollétéről tájékoztatást adtak.
3. PUSZTATELKEK (Sessiones desertae) összeírásai Évköre: 1713–1847. Számköre: 31–73 Terjedelme: 0,05 ifm A pusztatelkek valójában az úrbéres jobbágyokat illető, állami adó alá eső telkiföldek, amelyek szökés vagy kihalás miatt vagy műveletlenül állt, vagy birtokosa csak ideiglenesen és nem úrbéri feltételek mellett használta. A pusztatelek két részből állt: a/ külsőségből: szántó és rét, b/ egy lakatlan vagy nem úrbéres minőségben lakott belső telekből, melynek terjedelme, nagysága megszabott. Keletkezésének oka sokféle lehet: háború, járvány épp úgy lehetett oka a pusztatelkek keletkezésének, mint az a tény, hogy a jobbágy (paraszt) nem tudta viselni a telekkel járó (állami, egyházi, földesúri) szolgáltatásokat, telkét letéve szolgálónak, summásnak, kupecnek állt, vagy a városban próbált szerencsét.
6 Volt mikor maga a földesúr vette vissza a telket és saját allódiumához igyekezett csatolni. Mivel a pusztatelkek az államnak adókiesést eredményeznek, az államhatalom szorgalmazták, jobbágykézbe való visszaadását, későbbiekben a majorsághoz való csatolását is megtiltják, mint tették azt 1836-ban. Ennek végrehajtását – a pusztatelkek benépesítését – számos akadály nehezítette. Hovatartozásuk, tulajdonjoguk 1848-ban, a jobbágyfelszabadítás kimondását követően kerül újra napirendre. Az összeírások legfőbb rovatai: – Pusztatelkek száma – Nemes házán lévő jobbágytelkek száma – Összesen kellene lenni – Az úrbér behozatalakori (1770–71) házhelyek száma – A telkek szaporodása a jelen összeírás szerint – Az 1828-as országos összeíráskor népesnek talált házhelyek száma – Találtatott (összeírok) pusztaházhelyek az egybeírás alkalmából – Kevesebb, mint lenni kellene (1770–71-hez, az urbáriumi állapothoz képest) – Az összeírást végző küldöttség véleménye, észrevételek a telek minősítéséről.
4. PARASZTVÁRMEGYE (Comitatus rusticalis / rusticorum) Évköre: 1703, 1720. Számköre: 74–75 Terjedelme: 0,05 ifm A parasztvármegye a török hódoltság alatt élő parasztság bűnöző elemekkel, rablókkal szemben létrehozott fegyveres önvédelmi szervezete volt, amely túlélte a török hódítást. A szomszédos falvak összefogásával működött. A parasztvármegye nem teljes autonóm szervezete a jobbágyságnak, bár a tizedeseket, hadnagyokat, kapitányokat a parasztok maguk választották, de a választottakat tisztségeikben a nemesi vármegye alispánja erősítette meg. A parasztvármegye főkapitányi tisztét nemesek – így 1685-ben Barsy János, majd Gyürky Ferenc 1686ban Korponay János – viselték. 1699-ben a főkapitány Nagysztrácsinyban, a kapitányok Béren és Mohorán laktak. A hadnagyok lakhelye 34 községben volt, többek között: Balassagyarmat, Bércei, Endrefalva, (Ipoly)Tarnóc, (Karancs)Keszi, (Nagy)Lócz, (Nógrád)Megyer, (Mátra)Szőlős, Tolmács, Vizslás községekben. /I/ A parasztvármegyének három alaptípusát ismerjük: – A zapisznak nevezett, a nemesi vármegye intézkedéseit elősegítő, nemesi vezetés alatt álló paraszti bűnüldöző szervezet. – A török hódoltság területén kialakult a nemesi vármegyétől alig függő, sőt vele sokszor szembe is helyezkedő parasztvármegye. – Az ún. nógrádi típus, amely a megye jelenléte miatt a két típus között mintegy középütt állt. Az összeírások nem rovatosak, tizedenként közlik a besorozottak neveit, s megjelölik a lakhelyüket is. A parasztvármegyére Nógrád vármegyéből a legkorábbi adatokat 1598. június 2-ből és 1609. január 26-ból valók. Mint intézmény még élt 1758-ban is. A XVIII. század második felétől feladatkörüket a vármegyei csendbiztos, a pandúrok és a mezei rendőrség tagjai vették át.
5. TIZEDEK, TIZEDBÉRLETEK (Decimae, dézsma, Zehent) Évköre: 1566; 1701–1772 Számköre: 76–96
7 Terjedelme: 0,05 ifm Bizonyos mezőgazdasági termékek eredetileg egy tized részéből álló jobbágyi szolgáltatás az egyháznak. A tizedjogot (jus decimarum) Szent István király eredetileg a katolikus érsekeknek, a megyés püspököknek adta egyházmegyéi intézményeinek fenntartására. Mohács előtt hazánkban a dézsmakötelezettség gabonára, borra, bárányra és méhre terjedt ki, majd a XVI. századtól kiszélesítették a tizedszedés alá eső javak körét: előbb a kecskével és tyúkfélékkel, a lennel, a kenderrel, a kerti veteményekkel, aztán a XVIII. században a kukoricával, a burgonyával, a dohánnyal, a dinnyével, a répával és a cirokkal. A nemesség mindennemű tized szolgáltatása alól mentes volt. A XIII. századtól a dézsma az érsek vagy püspök mellett működő főkáptalant is megillette, úgy azonban, hogy bizonyos hányada (1/4-e, 1/8-a, 1/16-a) a helyi plébánosnak járt. A pénzgazdálkodás elterjedésével az érsek vagy püspök az egyházi tizedet földesuraknak – esetenként papnak, polgárnak, parasztnak –, illetve kincstárnak adta bérbe. A XVI. század közepétől a Kamara a végvárak ellátására és más honvédelmi költségek fedezésére bérelte az egyházi tizedeket. Tizedmentességet a nem nemesek közül csak a bíró, a majorsági alkalmazottak, és a görög keleti vallás hívei kaptak. A történelmi Nógrád megye az alábbi római katolikus egyházmegyékhez tartozott: 1. Esztergomi főegyházmegye –Forrásokban Nagy Nógrád megye (Comitatus major Neogradiensis) 2. Váci egyházmegye. Forrásokban Kis Nógrád megye (Comitatus minor Neogradiensis) 3. Rozsnyói egyházmegye (1776-tól) A templomos községek hovatartozásának felsorolásától eltekintünk az állandó változások és átfedések miatt.
6. ADÓSOK, ADÓSSÁGOK (Debitores, debita) Évköre: 1723–1777 Számköre: 97–114 Terjedelme: 0,04 ifm A XVIII. század elején Nógrád vármegye déli fele gyéren lakott terület volt, pedig itt, a töröktől visszafoglalt részeken voltak a mezőgazdasági művelésre legalkalmasabb területek. Ezen területek benépesítése a XVIII. század első évtizedeire esik. A lassan meginduló rendszeres termelés egyik fő akadályát az igavonó állatok hiánya jelentett. Az igavonó ökrök megszerzéséhez szükséges pénzt az arra rászorulók csak vagyonosabb társaiktól illetve uraiktól kaphatták meg. A kölcsönt vevők a legváltozatosabb helyekről kértek és kaptak hitelt. Az összeírások járásonként különböző rovatcímekkel készültek, de lényegileg az alábbi kérdésekre adnak választ: – A helység neve. – Az adós neve (közösség illetve egyén). – A felvett összeg nagysága, felvételének ideje. – A fennálló tartozás(ok) nagysága.
7. TANÍTÓMESTEREK (Ludimagistri) Évköre: 1770–1773. Számköre: 115–117 Terjedelme: 0,04 ifm
8
A középkorban a jogokkal nem rendelkező mezőgazdasági termelőmunkát végző jobbágytömegek nem részesültek szervezett oktatásban. Így nevelésük, kiképzésük színhelye a család volt. A reformáció és ellenreformáció harca egyik eredményeként a 17. században létrejönnek a falusi kisiskolák, melyeknek feladata a hit terjesztése és a legelemibb ismeretek (számolás, olvasás, egyházi énekek) oktatása. 1611-ben a nagyszombati zsinat többek között elrendeli, hogy a szokásos visitatiok során (lásd Népösszeírások, lélekösszeírások fejezetben) a tanítókat is meg kell látogatni, meg kell győződni tudásukról, magatartásukról, tanításuk módjáról. Tanítóképzés még nincs. Az oktatás színvonala alacsony, az iskolák látogatottsága szinte csak a téli időszakra korlátozódik. Az oktatás területén újabb korszakváltás 1777-ben következik be, amikor Mária Terézia központilag szabályozta a tanítók képzését, s képesítéshez kötötte a tanítást. 1770 illetve 1772-ben Magyarországon (Horvátország és a Bánság kivételével) 502 mezővárosban és 8240 faluban mindössze 4437 tanító működik. Nógrád vármegyében a tanítók száma ekkor 178 fő. A 18. század 70-es éveinek fennmaradt tanító összeírásai az egész megyére nyújtanak hiteles helyzetképet a királynő-féle reformot megelőző évekből (1770–1773). Az összeírások szövegesek, latin nyelven írták. Az általában típusszövegek –községsoros bontásban – az alábbi adatokat tartalmazzák: – A község neve – A tanítómester (ludimagister) neve, kora, vallása, nyelvismerete, végzettsége – A tanítómester mikor és honnan jött az akkori helyére? – Milyen tárgyakat tud illetve tudna tanítani, ha volna rá igény? – A tanítómester jövedelme pénzben és természetbeniekben – Milyen egyházi funkciókat lát el? A későbbi időkre értékes adatokat tartalmaznak az egyházi schematizmusok, illetve a Nógrádi Nemzeti Intézet iratanyaga, melynek jelzete: NML XV. 2.
8. MOLNÁROK, KÉZMŰVESEK összeírása Évköre: 1831–1844 Számköre: 128–131 Terjedelme: 0,04 ifm A kézműveseket — köztük a molnárokat is – 1828-ban az egész megye területén összeírták. Számuk 1828-ban a történelmi Nógrád megye területén 1055 fő. Ha a mai megye területére vizsgáljuk a kézművesek területi eloszlását, akkor az alábbi képet kapjuk: 44 helységben egyáltalán nincs iparos; 55 helységben l– l az iparosok száma, kik közül 45 kovács; 24 helységben számuk 2-2 fő, 11 helységben 3–3 fő kézműves található és mindössze 15 azon településeknek a száma, ahol 4 vagy annál több az iparos kézművesek száma. A kézművesek külön csoportját alkották a molnárok, kiknek mesterségük gyakorlásához érteniük kellett, többek között az ács, az asztalos, a kovács munkájához is. A megmaradt összeírások a volt Füleki és Szécsényi járások területén a reformkorban működő vízi- és szárazmalmok molnárairól tudósítanak az alábbi kérdéspontok alapján: Rovatok: – A helység neve – A malom tulajdonosának a neve – A malmot üzemeltető molnár társadalmi jogállása: nemes, árendás, convencionális
9 – A molnár keresete: őszi, tavaszi gabonából kilóban, hányad rész lisztet kap az őrlésért munkája fejében? – A malomban dolgozó legények száma – A molnár esztendei terhe, taksája, amellyel a nemes vármegyének tartozik munka illetve pénz formájában – Észrevételek
9. GÖRÖGÖK (Graeci) összeírásai Évköre: 1769–1778. Számköre: 132–135. Terjedelme: 0,04 ifm Magyarországon a 18. században azokat a szultáni alattvalókat nevezték görögöknek, akik a görögkeleti, az egykori szóhasználat szerint a görög nem egyesült vallást követték, s egyházszervezetüket tekintve etnikai hovatartozásuk különbözősége ellenére is, egyaránt a karlócai görögkeleti szerb metropolita fennhatósága alá tartoztak, illetve nemzetiségi hovatartozásuktól függetlenül a balkáni kereskedelem nemzetközi nyelvét, a görögöt beszélték. Etnikumukat tekintve lehettek: albánok, bolgárok, görögök, románok vagy szerbek. Megélhetésüket a balkáni kereskedelmi cikkek bolti árusítása biztosította. Az 1718-as pozsarovaci béke után a török és osztrák birodalom képviselői kereskedelmi szerződést kötött egymással, mely lehetővé tette, hogy alattvalóik egyszeri 3%-os vám megfizetése után szabadon kereskedhessenek a másik országában. Az úgynevezett „görögök” először Erdélyben jelentek meg, majd Észak-Magyarországon alapítottak kisebb telepeket: Eger, Gyöngyös, Miskolc, Tokaj, Besztercebánya, Szentendre városokban. Ezeknek a településeknek valamelyikéből indultak el a Nógrád vármegyei mezővárosokba: Balassagyarmatra, Gácsba, Fülekre, Losoncra, Nagyorosziba, Szécsénybe, ahol elsősorban a szentendrei görög kalmároknak voltak lerakataik. Árúik között elsősorban kikészített bőröket, déligyümölcsöt, dohányt, finomabb posztókat találunk. Mária Terézia az itt élő szultáni alattvaló görögöket 1774-ben rendeletileg hűségeskü letételére kötelezte, aminek következtében elveszítették a vámkedvezményt. Aki a királynő rendeletének nem tett eleget, annak el kellett hagynia az országot. A Magyarországon élő görögökről 1765-ben és 1785-ben készült két nagyobb összeírás. Nógrád megyében ezekből az évekből nem, csak az alábbi évekből maradt meg összeírás: 1769, 1770, 1778. Az első magyarországi népszámlálás felvételekor Nógrád vármegyében görögöket nem írtak össze. Az összeírások rovatai: – Név, életkor, nemzetiség, vallás, vagyoni állapot és az összeírt családfő személyleírása, – A török birodalom melyik tartományában született az összeírt személy? – Mikor és hol lépte át a birodalom határát? Van-e érvényes útlevele? – Egészségügyi bizonyítványát mikor állították ki? – Hová igyekszik és milyen útvonalon akar utazni? – Hosszabb időre hol kíván letelepedni? – Milyen foglalkozást űz, illetve mivel kereskedik? – Akar-e új útlevelet kapni (az osztrák hatóságoktól)? – Hajlandó-e hűségesküt tenni (az osztrák hatóságnak)? – A vele utazó személyek száma
10
10. CIGÁNYOK (Zingari; neo-colon; neo-inkolae; neo-hungari; neo-rustici) összeírásai: Évköréi 1725–1777 (1838; 1844) Számköre: 136-156 Terjedelme: 0,1 ifm Nógrád vármegyébe először statútumokban (rendeletekben) találkozhatunk nevükkel. Ezek a korai statútumok a cigány népcsoport megregulázásával, illetve a megye területéről való kiűzésükkel foglalkoznak. Későbbiekben letelepítésükkel kapcsolatos rendeletek látnak napvilágot. 1724-ben III. (VI.) Károly elrendeli összeírásukat, s ezt az állami összeírást a több tucat, különböző céllal elrendelt számbavétel követi. Az összeírások kérdőpontjai Mária Terézia és II. József alatt válnak egységessé, s mint ilyenek igen bőséges adatokat tartalmaznak a cigány népcsoport számára, nemek szerinti megoszlására, viselkedésére, foglalkozására. A 18. századi összeírások kivétel nélkül letelepedésükkel vannak kapcsolatban. A Mária Terézia-korabeli rendeletek régi hagyományuk, öltözködésük, foglalkozásuk elhagyására akarja kényszeríteni e népcsoport képviselőit, s ennek érdekében a 4 évesnél idősebb cigánygyerekeket elveszik, illetve el akarják venni szüleiktől, hogy paraszti vagy iparos családokhoz adva ki őket, szorgalmas földművelőkké, illetve iparosokká váljanak. 1761-ben november 13-án kelt rendeletével meg tiltja a cigány név használatát, helyette az új lakosok (neo-incolae), új magyarok (neo-hungari), új parasztok (neo-rustici) elnevezéseket ajánlotta. Az ilyen és ehhez hasonló rendeleteket II. József 1783-ban visszavonja. Ezeknek a rendeleteknek nagy részét a megye sem hajtja végre, a letelepedési rendeletek kivételével. Ezeknek a rendeleteknek megjelenésekor az úh. oláh cigányok még nem érkeztek meg Magyarországra a Havasalföldről és a moldvai tartományokból. Az 1770-es években keletkezett összeírások a következő rovatokat tartalmazták: – A település neve, ahol a cigányok vannak – A cigány (családfő) vagy özvegyének neve, kora – A gyermekeik száma és életkoruk – Milyen a neveltetésük (oktatásuk), milyen munkát végeznek? – Lakásuk: házban, kunyhóban vagy sátorban laknak? – Jogállásuk: jobbágy, zsellér, hazátlan zsellér? – A szülők és gyermekeik öltözete – A felnőttek miből élnek, milyen munkát végeznek? – A helyi bírónak vagy saját vajdájuknak vannak-e alárendelve? – Elhullott állatok húsával táplálkoznak-e? – Lókereskedéssel, kupeckodással foglalkoznak-e? – Kinek és mennyit adóznak?
11. HÁZASSÁGOK TÁBLÁZATAI (Tabelláé matrimoniorum) Évköre: 1775–1776 Számköre: 157–161 Terjedelme: 0,04 ifm Töredékesen fennmaradt anyag. Egyházi és állami célokat egyaránt szolgálhatott. Rovatai bizonyos népmozgalmi adatokat is tartalmaznak. Az űrlapokat a korabeli anyakönyvek adatai alapján töltötték ki. A nyomtatott űrlapok rovatai a következők: – Házasságot kötöttek 16-70 évesek (5 éves korcsoportonként részletezve) – Plebejusok – Szolgák
11 – – – – – – –
Katonák, átvonulok, beszállásoltak Zsidók A tárgyévben kötött házasságok száma A házaspárok száma az elmúlt évben A házaspárok számának növekedése A házaspárok számának csökkenése halál miatt az év folyamán A házaspárok valóságos száma
12. VAKOK, SIKETEK, NÉMÁK ÉS KOLDUSOK (Caeci, surdi, muti, mendici) összeírásai Évköre: 1844. Számköre: 162–163. Terjedelme: 0,01 ifm Az anyag töredékes, csak a volt füleki járás néhány helységéről készült összeírás maradt meg. A helységek nevei: Baglyasalja, Barna, Cered, Homokterenye, Karancsapatfalva, Karancsberény, Karancslapujtő, Kazár, Kisterenye, Mátraszele, Vizslás, Zagyva(Róna). Készülhettek közegészségügyi, rendészeti vagy humanitárius szempontokból egyaránt. Az összeírások rovatai: – A testi fogyatékos neve, életkora – Vagyoni állapota (Milyen sorsú, vajon szegény-e?) – Mestersége vagy más foglalatosság módja. Miből él? – Hogyan viselkedik? – Van-e himlőoltása? – Egyéb észrevételek.
13. TEMETŐK (Coemeteria) összeírásai Évköre: 1778 Számköre: 164–167. Terjedelme: 0,03 ifm
Mária Terézia korát megelőzően az állami egészségvédelem a pusztító járványok (pestis, marhavész) lokalizálására szorítkozott – elsősorban a déli és keleti határokon felállított vesztegzárak útján. A 18. század közepe tájától a bécsi egészségügyi bizottságok az egészségügybe is aktívan beavatkoztak. Elrendelték, hogy minden megyében és városban diplomás orvos legyen, járásonként vizsgázott bábát tartsanak. Emellett küzdöttek a sokféle kuruzsló és babonás temetkezési szokások ellen is. 1775-ben országos pestis és marhavész volt. Valószínű az előbbiek mellett a pestis járvány is sürgette a régi temetők és temetkezési szokások felülvizsgálatát, s kötelezték a temetők fenntartóit, az egyházat, hogy a már betelt, templomkerti temetők helyébe újat jelöljenek ki. Ezeknek a törekvéseknek terméke az 1778-as temetők összeírása. Az összeírás rovatai: – A helység neve – Kinek a tulajdona a temető? – A temető hol van a helységhez viszonyítva? – A temető milyen távolságra van a lakott helytől? – A temető méretei ölben? (szélessége, hosszúsága) – Mióta temetkeznek a temetőbe? – Volt-e régebbi temető? Ha volt, miért nem használják?
12
14. UTAK, HIDAK, VÁMOK (Pontes, viae, telonia) összeírásai Évköre: 1769–1836 Számköre: 168–185 Terjedelme: 0,03 ifm Az országutak állapota a 18–19. században elsősorban az időjárás függvénye volt. Szilárd burkolatú út – néhány délvidéki hadiút kivételével – nem is épült. A helységeket összekötő utakat régi törvények szerint – a települések jobbágylakosai évente kétszer – tavasszal és őszszel kötelesek voltak rendbe hozni. Ez a jobbágynépességre kötelező közmunka 1848-ig érvényben volt. Az összeírások rovatai: – A helységek határában található hidak, átereszek száma, állapotuk? – Az átereszeket, hidakat mikor kell javítani? – Kimutatás a vámokról. Kik szedik a vámokat?
15. HIMLŐOLTÁS (Vaccinatio) összeírásai Évköre: 1829–1831 Számköre: 186–223 Terjedelme: 0,04 ifm Bérczy János vármegyei főorvos már az 1820-as évek elején oltott himlőjárvány ellen Nógrád megyében. Az évtized végén a főorvos egyik jelentéséből tudjuk, hogy Nógrád vármegyében a bárányhimlő elleni oltásokat: Höppner Vencel, Lovrich István, Rubint György és Pauer György seborvosok végezték. 1830-ban már a himlőoltás mértékének nagyságának érzékeltetésére megemlítjük, hogy a 4 seborvos mintegy 300 táblázatot készített, melyben felsorolták a településekben végzett oltások időpontját, az oltottak nevét és korát. A seborvosok gyermekenként 6 krajcárt kaptak munkájukért. Bár a vármegye orvosokkal, egészségügyi személyzettel való ellátása igen hiányos volt – 1842-ben pl. 2 orvos 17 sebész és 8 patika jutott a több mint 180000 emberre – a himlő elleni védekezésre nagy gondot fordítottak, mint arról a korabeli jelentés tanúskodik: „... A mentő himlő tenyésztése (oltóanyag) szünet nélkül gyakoroltatik. Friss jó himlőanyagunk folyvást vagyon ... Balassagyarmaton. Minden azt kívánó seborvosnak innen küldetik széjjel.” A megmaradt kimutatások fejlécei a következő kérdéseket tartalmazzák: – A község neve – A beoltottak nevei, életkoruk, társadalmi hovatartozásuk – Az oltás napja 37 községből maradtak meg az összesítő jegyzékek. Az elvégzett munkát hitelesítették a község bírái, illetve törvénybírái, általában a település akkori pecsétjével.
16. MARHAVÉSZ (Lues pecorum) összeírások Évköre: 1729–1777 Számköre: 224–235 Terjedelme:0,03 ifm A jobbágygazdák tulajdonát képező igás- és haszonállatok egyrészt adóalapot képeztek, másrészt az igás jószágok száma megszabta a művelhető területek nagyságát, illetve az egyéb állatokkal (juh , kecske, disznó) együtt a trágyahozam pedig a megművelt földek termőképes-
13 ségét. Ha az állatok között kiütött a dögvész (száj- és körömfájás, pestis, takonykór) egyrészt meg kellett változtatni a helységre kirótt adók mértékét, másrészt igahiány következtében csökkent a várható termés is. A lóállomány nagyságának egy esetleges drasztikus csökkenése a hadsereget is érzékenyen érintette. A marhavészekről készült összeírások tételes kimutatásai katonai és adóalap szempontjából is felvilágosítást nyújtottak a korabeli megyei adminisztrációnak az adózó nép teherbíró képességének mértékéről. Az összeírások járási és községsoros bontásban tartalmazzák a megbetegedett, elhullott illetve a betegségből kigyógyult számos és lábasjószágok számát havi bontásban. Az összeírások rovatai: – A helység(ek) neve(i) – A hónapok téli és nyári megoszlásban – Hány állat betegedett meg? – Hány állat gyógyult ki a betegségből? – Hány állat pusztult el dögvészben? Mindhárom esetben (megbetegedés, gyógyulás, elhullás) Pecora (lábas jószág) ló, ökör, tehén, borjú illetve Pecudes (aprómarha) sertés, juh, kecske megosztásban az állatok száma.
17. RAGADOZÓ MADARAK (Aves rapaces) összeírásai Évköre: 1746–1783 Számköre: 236–260 Terjedelme: 0,02 ifm A minden járásból megmaradt összeírások a jobbágyterheknek egy érdekes, kevésbé ismert formáját világítja meg a 18. század második feléből. A jobbágyközösségek a községre kivetett dicák arányában kötelesek voltak részt venni egyes madarak irtásában, melyek részben a vetésekben tettek kárt pl. a verebek, mások, mint a ragadozó madarak a baromfikat dézsmálták, de az apróvadban is kárt tettek. A legkitartóbban a verebeket kellett a jobbágyfalvaknak irtani, s évente egy-egy közösség 1000–1500 verébfejet is beszolgáltatott a hatóságnak, mert ha nem, akkor fizetniük kellett. Ugyanez állt a ragadozó- és dúmadarakra a varjúra, szarkára, hollóra, csókára, ölyvre, sólyomra és így sorolhatnánk tovább. Az összeírások tartalmazzák a község nevét, az az évi dicaszámot, a kivetett beszolgáltatni köteles madárfej mennyiségét, – a ténylegesen beszolgáltatott mennyiséget, a restanciát –, a hátralékot és annak pénzbeli értékét. A madarak átváltása dicára az alábbiak szerint történt. 10 dicánként 1 hollót (corvus), 1 sast (aguila), 1 kányát (milvus) 3 dicánként 1 csókát (monedula) 2 dicánként 1 varjút (cornix), 1 szarkát (pica) és 1 dicánként 20 verebet (passer) kellett elejteni, fejét bemutatni. A hiányzó madárfejeket a közösségnek a fenti átváltás szerint, „adagonként” l–l krajcárral kellett megváltania.
18. TŰZOLTÓSZEREK (Incendiaria) összeírásai Évköre: 1776–1786 Számköre: 261–263 Terjedelme: 0,03 ifm Nógrád vármegye a 17–18. században hatalmas erdőségekkel rendelkezett. Az uralkodó fafajta a tölgy, a bükk, s az északi részeken helyenként a fenyő. Így természetes, hogy a megyében az építkezések anyaga a fa volt. A jobbágyok fából építették házaikat, istállóikat, gazdasági épületeiket. A fából „összerótt” szalmával vagy zsúppal fedett házak a szabadkémények miatt hamar lángra kaptak. A dohányzás is számos tűzeset forrása volt. A gyakori tűzesetek miatt a
14 megye sokszor elrendeli a fából való építkezés tilalmát (1793, 1794, 1796, 1798-as években), de hogy mennyire nem volt foganatja a rendeletnek azt bizonyítja egy 1807-es jegyzőkönyvi részlet: „... Az újonnan épített házaknak falait az adózó népnek fábul csinálni szabad ne legyen, több ízben hozatott régi rendelkezések megújítatnak...”. A tűzesetek megelőzésének, a tüzek gyors eloltásának a fentiek mellett egyik előfeltétele volt, hogy a falvakban számba vegyék a tűzoltásra alkalmas eszközöket. Az összeírások képet adnak a korabeli tűzoltóeszközökről. Az összeírások rovatai: – A helység neve – Tűzoltóeszközök száma: létrák, horgok, csáklyák, bőrvedrek, kapák, fakannák, fáklyák(!) és lámpások száma.
19. VETÉS, TERMÉS (Seminatura, procreatio) összeírásai Évköre: (1705, 1738) 1771–1848 Számköre: 264–285 Terjedelme: 0,03 ifm A megyei összeírok általában kétféle összeírást készítettek. Az egyikben közlik a bevetendő terület nagyságát pozsonyi mérőben, majd ezt követően a ténylegesen bevetett és már kikelt terület nagyságát pozsonyi mérőben. A csökkenés okát is megjelölik a szöveges részben (időjárás: fagy, aszály; illetve állatkár: egérjárás). A másik típusúban felmérik a helység várható gabonatermés mennyiségét (búza, árpa, rozs kétszeres). Ezután kimutatják a fenti gabonaneműek helységenkénti éves szükségletét, s végül a kettő különbözetéből (termett mennyiség és szükséglet) megállapítják, hogy hiánnyal vagy felesleggel bír-e gabonából egy adott járás adott települése. Az összeírások katonai célja mellett (átvonuló sereg számára hol van felesleg) közélelmezési előrejelzést is adott a hatóságoknak, hogy hol kell állami segélyt adni gabonaneműekből a lakosságnak. Ezt szolgálják majd a XIX. században felállított úgynevezett magazinok, ahol a hiányban szenvedő lakosság csekély hozam mellett gabonához jutott. Az összeírások alkalmasak termésátlag számításra, illetve egyes települések gabonatermesztési szokásainak kimutatására. Az első típusú összeírás rovatai: – A tervezett vetés nagysága pozsonyi mérőben – A tényleges vetés nagysága pozsonyi mérőben – A különbség oka A második típusú összeírás rovatai: – A várható termés mennyisége pozsonyi mérőben – A helység éves szükséglete pozsonyi mérőben – Hiány illetve felesleg. Ezeket az összeírásokat kiegészíti a IV.5. fondban (Germanica) szereplő összeírás. Jelzete: IV.5. Fasc. 30. Nr. 43.
IV.7.B. Nógrád megye adószedőjének - számvevőjének iratai (Perceptoralia)
[Miután a Magyar Országos Levéltárban folyamatos program keretében dolgozzák fel az országos összeírásokat, ezekre vállalkozásunk nem terjed ki.]
15 ROVÁS (Dicalis) összeírások / ADÓÖSSZEÍRÁSOK Évköre: 1647–1772; 1772–1848 Számköre: 1–297, 1501–2894 Terjedelme: 6,6 ifm Az itt összegyűjtött, különböző rovatokból álló összeírások a 17. század közepén az államnak, később a vármegyének fizetendő (pénzbeli, természetbeni) adóterhek nagyságát, minőségét rögzítik. A beszedhető adó összege mindenkor az adóalanyok teherbíró képességétől, vagyonától függött, melyet az évszázadok folyamán különböző módon rögzítettek, állapítottak meg. Károly Róbert sikeres gazdaságpolitikája az 1330-as években lehetővé tette az értékálló – vagyis szabott súlyú aranyból készült – magyar pénz, a forint kibocsátását. A király ezzel egy időben megszüntette a pénzváltásból eredő állami bevételt, és helyébe a „kamara hasznának” (lucrum camerae) nevezett országos adót, évente 18 dénárt vetett ki minden olyan jobbágyportára, kapura, melyen egy megrakott szekér által mehetett. Ezért nevezték kapuadónak. A királyi adó a feudális államban elsősorban hadi célokat szolgált. Elnevezése contributio, magyarul hadiadó volt . A rendkívüli hadisegélyt (subsidium) a rendek a király kívánságára szükség esetén szavazták meg, s Mátyás uralkodása alatt vált általánossá. A mohácsi vész után a rendek rendszeresen megszavazták ezt az adófajtát a védelmi költségekhez – végvárak fenntartásához – való hozzájárulásként. (Vö. 1542. évi 26. tc . és 1542. évi 8. tc.) Az adó kivetése 1526 után a porták számához igazodott. A porta, mint adóegység eredetileg a jobbágytelket jelentette, a hozzátartozó földdel együtt, függetlenül attól, hogy hány család élt rajta . Ez az állapot bizonyos aránytalanságot szült, és azoknak kedvezett, akik tehetősebbek voltak. így a porta tehát mint adóegység és a tényleges jobbágytelek között a XVI. század végén a kapcsolat megváltozott. 1596 és 1608 között a kivetés alapja a házak száma volt. Mikor pedig a török háború következtében a házak száma jelentősen leapadt, főleg az igás és haszonállatok adták az adóegységet. Az 1647. évi 36. tc. szerint 4 saját ekével (és 4–6 igásállattal) gazdálkodó jobbágy vagy 16 zsellér (illetve igásállat nélkül gazdálkodó ember) háztartását kellett együtt egy portának számítani. A nemesi vármegyei adminisztráció fenntartásából eredő kiadások fedezésére a XVI. sz. második felétől az adózókat kötelezték háziadó, megyei taksa megfizetésére i s . Összege általában harmada, negyede volt a mindenkori hadiadónak. Az 1646. évi 26. tc. ezen adófajta megfizetésére kötelezte az armalista (címeresleveles) vagy egytelkes, birtoktalan nemeseket, de a nemesek kúriáján élő ún. curiális jobbágyokat, zselléreket is. A különböző adókivetési formák egyre jobban közelítették a valóságos adóalapot, a jobbágy tényleges vagyoni állapotát. Az 1696-os utolsó portaösszeírás már csak a régi portális formát, kereteket hagyta meg, mivel ez i s négy jobbágytelket, illetve háztartást vett egy „portának”, kikötve azonban, hogy egy-egy adóportának 120 mérőnyi vetésterülettel kell egyenlőnek lenni. A kivetés az alábbiak szerint történt. A község mérőben kifejezett egész vetésterületét elosztották az előírt 120 mérőnyi portamértékkel és a hányados adta a község adóportáinak a számát, függetlenül attól, hogy hány egész, fél- vagy negyedtelkes jobbágy lakott a községben. Az 1696. évi portaösszeírás alapjává tehát már nagyrészt a jobbágyi teherbíró képességet tették meg. Ezzel szemben a portális adózás helyébe lépő megyei rovásösszeírások nem a jobbágyportákat írták össze, hanem a jobbágy családfőket a felnőtt családtagjaikkal együtt, gabona és bortermésüket, állatállományukat és egyéb regálé jövedelemforrásaikat, amelyről a falu vezetőinek minden évben eskü alatt kellett vallaniuk: „Az Bírót harmad magával esküttessék meg arra, hogy az Helység Lakosait, úgy mint Gazdákot, Selléreket, s Eözvegy Asszonyokat rend szerint megnevezik, elé Számlállyák és senkit ki nem tagadnak ...”. Az adószedésnek három fázisa volt: a kivetés, a behajtás és az elszámolás. Ennek a népszerűtlen feladatnak a falvakban a mindenkori bíró volta végrehajtója, minden kellemetlen következményével. Ha a falu nem akart, vagy nem tudott fizetni, a bírót mindaddig fogva tartották
16 a hatóságok, amíg a hátralékot k i nem egyenlítették. A kellemetlen feladatot az sem tette vonzóvá, hogy viselője hivatali éve alatt személye után nem fizetett adót, így a megyei közigazgatási hatalom hatósági kényszerrel tette kötelezővé a házak sorrendjében a bíróság vállalását. Amit kezdetben a királyi összeírok, a dicátorok végeztek, az a XVII. század második felétől a járási szolgabírók és megyei esküdtek feladatává vált. Az 1723-as rovásadó összeírás pl. az alábbi hasábcímeket tartalmazta: – Nomina incolarum. (A lakosok nevei.) – Hospes cum filiis et fratribus annorum 20. (A lakos fia, illetve testvére 20 év felett. Helyenként 16 évtől adóköteles volt minden nem nemes férfi.) – Hospites cum filiabus annorum 17. (A jobbágynő /feleség/ és 17 éven felüli lánya.) – Artificium continuum. (Állandó mesterséget folytat.) – Boves sive equi jugales. (Ökrök és igás lovak.) – Vaccae mulgibiles.(Tejelő tehenek.) – Vaccae steriles. (Meddő tehenek) – Juvenci, juvencae et equi annorum 3. (Három éves, vagy fiatalabb csikók és lovak.) – Oves et caprae mulgibiles. (Anyajuhok és kecskék.) – Oves et caprae steriles. (Meddő juhok és kecskék.) – Agnelli et hadéi. (Bárányok és gidák.) – Apum alveari. (Méhkasok.) – Porci majores annorum. (2 évnél idősebb disznók.) – Triciti kilae. (Búzának kilája.) – Hordei, millii et panici kilae. (Árpának, kölesnek, muharnak kilája.) – Avenae et speltae. (Zab és tönköly kilája.) – Lebetes singillatim. (Pálinkafőző üstök.) – Braxatoria. (Sörfőzdék.) – Macella, educilla. (Mészárszékek és borkimérések.) – Molendina 40 kilas annuatim importantia – aquatica et mola asseraria. (Évente 40 kila jövedelmet adó malmok.) – Tabacae centenaria. (Dohánynak mázsája.) – Paratae pecunia. (Készpénz.) A fentieket rovásra megadott arányszámok alapján számították át (pl. a jobbágy és fia 16 év felett 1 dicának, a feleség és lánya ½ dicának, mag egy igásökör vagy ló 2 dicának számított). Ha a községnek hátrányos adottságai (maleficia) voltak, pl. legelőhiány, állatvész, természeti csapás vagy beszállásolt katonaság, akkor csökkentették a dicaszámot, ha viszont többletjövedelemhez (beneficia) jutottak, pl. malombevétel, fuvar, kereskedelem, növelték a dicaszámot. A XVI–XVII. századi dicalis összeírások többnyire csak a porta vagy a dicaszámot, esetenként a kivetett adó összegét tűntették fel. A XVIII. századtól viszont élesen különváltak az adóalap és adókivetési összeírások. Utóbbiak – az adóbeszedési és hátraléknyilvántartási jegyzékekkel együtt – sokkal kevesebb adatot tartalmaznak, főleg a neveket; az összesítők a községek neveit is. A dicaszámot, a hadi- illetve házipénztárba fizetendő összeget, és az esetenkénti hátralékot tűntetik fel. A dicalis összeírások egységes rovatai 1772 után: I . Adózók sorszáma, nevei, a jobbágyok 16 évnél idősebb fiak és leányaik, testvérek, zsellérek, hazátlan zsellérek (lakók) szolgák, szolgálók száma szerint. II. Saját és kölcsönvett jármos ökrök, hizlalt ökrök, fejős és meddő tehenek, 2 és 3 esztendős tinók és üszők, hámos- és ménesbeli lovak, 3 és 2 esztendős csikók, sertések, juhok, kecskék. III. 1–2–3-ad rendű házak, 1–2–3–4-ed rendű szántóföldek kisholdakban, 1–2–3-ad rendű kaszás rétek, 1–2–3-ad rendű kapás szőlők, szilvások pozsonyi mérőben, káposztásföldek
17 (egység: 100 főt termő terület), dohányföldek (egység: egy mázsát termő terület), 1–2–3-ad rendű gyümölcsös vagy zöldséges kertek száma, 1–2–3-ad rendű vízi- és száraz malmok. IV. Bérbe adott borsajtó, fűrészmalom, kocsma, mészárszék, bérbe adott kender és lenmag olajütők utáni jövedelem forintban, üstök és méhkasok száma. V. 1–2–3-ad rendű kézművesség, kereskedés és kalmárság szám szerint. Közös haszonvételek: szarvasmarha legelők, juhlegelők száma, fuvarozásból jövedelmező barmok száma, kézimunkából és tűzifaizásból jövedelmet húzó személyek. Épületfaizásból részesülő házak, kereskedési faizásból jövedelmező barmok, nádvágásból jövedelmet élvező személyek száma. Végül a felsorolt dicák után a hadi és a honi pénztárba fizetendő összeg háztartásonként külön-külön és együttesen kimutatva.
IV.7. C. Egyéb összeírások
1. ADÓKIVETÉSEK (repartitiones quanti contributionalis) Évköre: 1711–1781 Számköre: 932–946 Terjedelme:0,15 ifm Azokat az összeírásokat soroltuk ide, melyek a hadi, illetve honi pénztárba befizetett adók összegét tartalmazzák. A községsoros kimutatások általában az alábbi rovatokkal készültek: – A dica száma – A rendszerint kivetett adók összege (forint, krajcár) – A személyek után fizetett adók összege (forint , krajcár) – A kettő összesen
2. TÜRELMI ADÓ (conscriptiones judaeorum) összeírások Évköre: 1727–1848/49 Számköre: 947–994 Terjedelme: 0,3 ifm Eredetileg rendkívüli hadiadó (subsidium) jellege volt, mellyel a török háborúkban támogatták a magyar zsidók a királyokat. Ez az adónem, amelyet a magyar országgyűlés soha meg nem szavazott, kivetésére nem adta meg a jogot a királyi kamarának, és ellene a vármegyék sokszor felszólaltak, azon középkori jogelven alapult, hogy a zsidók megtűretésükért kötelesek a királynak közterheik mellett külön adót is fizetni. Mária Terézia az örökösödési háborúk idején, 1743-ban minden zsidó családra 6 rénus forintot, 1746-ban pedig már személyenként 2 forint külön adót vetett ki. Amennyiben az összeget nem fizették k i az érintettek, kiutasították őket az országból. A külön követelt összeget a zsidók „Királyné pénzének” (Malke-Geld), mig az udvar (Taxa torelantialis) türedelmi adónak nevezte, melyet 1749-ben 20000 forintban állapítottak meg, és befizetéséért a magyarországi zsidóságot egyetemlegesen tették felelőssé. Ez az összeg a XIX. század első felében megközelítette a 200 000 forintot. A zsidóság 1842-ben petícióban kérte V. Ferdinándot, hogy ezt a megalázó és súlyos adónemet törölje el. A király beleegyezett az adó eltörlésébe, amennyiben az elmaradt mintegy 2 millió forintnyi összeget részletekben a kincstárnak befizetik.
18 1846-ban eltörölték a türedelmi adót, 1848-ban az első felelős magyar minisztérium felfüggesztette a részletek kifizetését is, de a szabadságharc leverése után a császár mégis behajtatta a hátralékot is.
3. KÁRÖSSZEÍRÁSOK (conscriptiones damnorum) Évköre: 1721–1833 Számköre: 995–1036 Terjedelme: 0,1 ifm Néprajzi szempontból is érdekes adatokat tartalmaznak a megmaradt kárösszeírások. Többségükben leltárszerűen felsorolják és felbecsülik az értéktárgyakat, amelyek tűznek vagy árvíznek estek áldozatul. A jégverés, szárazság vagy árvizek okozta terméskiesést felbecsülték, s értékét levonták az azévi adóból. Ennyivel kevesebbet kellett befizetnie a károsult egyénnek, illetve közösségnek. A házak rendkívül gyúlékony anyagból épültek (fa, szalma) s a vármegye a tűzeseteket megelőzendő már 1793-tól tűzrendészeti szabályokkal igyekezett elejét venni a károknak.
4. DOHÁNYOSOK ÖSSZEÍRÁSAI (conscriptiones fumigantium, pipalistarum) Évköre: 1746–1776 Számköre: 1037–1052 Terjedelme: 0,05 ifm A dohány termesztése és élvezése a XVII. században terjedt el Magyarországon. A pipázást a töröktől tanulta el a magyar. A világi és egyházi hatalmak minden ellenállása elégtelen volt a dohányzás elterjedésének megakadályozására. A királyi kincstár a nemesfémhez, sóhoz hasonlóan kizárólagossá tette saját kereskedési jogát. A felnőtt pipás lakosság megadóztatását az 1723-ban bevezetett dohánymonopóliummal általánossá tették. A dohány kezdetben kerti növény, 1719 körül a dohánytermelés központja Szeged. Az alföldi pusztákon egymás után tűnnek fel a dohánykertészetek. Az összeírások több esetben név szerint közlik a községekben élő és dohányzó, illetve dohányt termelő személyek neveit. Rovataik: – A helység neve – A dohányosok neve és száma – Illeték (forint, dénár)
5. NEMESI HOZZÁJÁRULÁSSAL KAPCSOLATOS ÖSSZEÍRÁSOK (Conscriptiones subsidiorum nobilium) Évköre: 1741–1831 Számköre: 1053–1099 Terjedelme: 0,25 ifm 1351-től a magyar nemesség általánosan mentesült az adófizetés terhe alól. A nemesi adómentesség a nemesi privilégiumok egyik sarkalatos pontja lett. A nyugat-európai és osztrák örökös tartományban élő nemesség ezt a jogát a 16. század folyamán elveszítette. Nem így azonban a magyar nemesség. Amikor a török elleni támadások visszaverése megkövetelné az anyagi áldozatot, fő- és köznemeseink legtöbbször csak a megajánlásig jutnak el. 1542-ben a besztercebányai országgyűlésen a főurak és köznemesek egyszeri vagyonadót ajánlották fel jobbágytelkeik értékének 1/60-át, l–l forintot –, bízva abban, hogy az ország a kért német-
19 római birodalmi segítséget így könnyebben megkapja. A megajánlott összeg a kincstárig nem jutott el. A következő évben, Pozsonyban, már csak az előző évi megajánlásnak a felét voltak hajlandók áldozni, de behajtani ezt sem lehetett. 1595-ben a jobbágyoktól szedett 9 forint adó mellé a megyék nemesei saját zsebükből fizetendő adó fejében 6 forintot, később ők is 9-et adnak, bár nem mulasztják el minden esetben kiemelni, hogy a hadisegélyt csak a nemesi szabadság sérelme nélkül, és csak ezen egy esetben szavazzák meg önmaguktól. A 16–17. században 99 törvény foglalkozott a hadisegéllyel. Ennek ellenére a 17. században is csak terv maradt a nemesség megadóztatása. Így bukott meg Eszterházy Miklós nádor terve, mely a végvárak költségeinek pénzügyi fedezetét a nemesi adómentesség megszüntetésére alapozta. 1688 után pedig a bécsi udvar elképzelései szerint csak a 10 000 forintérték alatt maradt volna adómentes a nemesi birtok. Az 1696-os utolsó portaösszeírás megemelt portaszámait is hajlandók elfogadni, de a nemesi föld megadóztatását, a nemesi házba katonák beszállásolását a végsőkig ellenezték és 1848-ig meg is akadályozták. Az 1715. évi 8. tc. kimondja, hogy „... egyedül a nemesi felkeléssel” nem lehet az országot megvédeni, „állandó katonaság” kell, ami „zsold nélkül f e l nem állhat ezt pedig adózás nélkül beszerezni nem lehet, ezért az erre szükséges segélyek és adók dolgában a karokkal országgyűlésileg kell határozni”. A nemesség megadóztatása, de Mária Terézia insurrectios kötelezettséget megváltó javaslata is csak terv maradt, a nemesi fölkelés (insurrectio) intézménye 1848-ig fennmaradt. II. József is kénytelen visszavonni a nemesség megadóztatásáról szóló rendeletét. Az örökös ódzkodás a közterhektől a nemesség soraiban is ellenszenvet váltott ki. Gondoljunk Széchényire, vagy a kevésbé ismert Balásházy János Zemplén megyei táblabíróra, ki határozottan követelte a nemesség megadóztatását „… legalább a háziadó keretében”, és felháborodva írt arról, hogy a nemesség a saját költségeit (megyei házikassza) is a jobbággyal fizettette meg. A nemesség „önkéntes” hozzájárulása ezen a téren figyelhető meg 1836-ban, 1840-ben, 1844ben és 1847-ben kivételesen az országrendek – igaz mindig csak egy alkalomra elvi engedmény és örökös jelleg nélkül – megajánlották, hogy az országgyűlés költségeit („diéta pénz”) nem a jobbágyokkal fizettetik meg, hanem ők maguk fedezik. Mint kivételes felajánlást említhetjük a Ludovica Akadémia (1808) és a Nemzeti Színház felállítására tett felajánlásaikat. Ebben az irat együttesben szereplő összeírások ezeknek az „önkéntes” megajánlásoknak a dokumentumai, s egyben támpontot adnak a megyei nemesség jövedelmi viszonyairól is.
IV.7. F. Katonai terhekkel kapcsolatos összeírások
1. ÉLELEMADAGOK, KATONAI KIHELYEZÉSEK, ELSZÁLLÁSOLÁSOK (Portio, dislocatio, quarteria) Évköre: 1683–1847 Számköre: 1101–1139 Terjedelem: 0,12 ifm Az 1683 után megindult török elleni háborúk újabb súlyos terheket róttak a magyarországi jobbágyságra. Az állam a nagylétszámú – zömmel idegen – hadsereg élelmezését, elszállásolását és a gyalogság szállítását a jobbágyok feladatává tette. Ez az állapot 1715 után sem szűnt meg, mert az átvonuló (transennalis) vagy a téli hónapokra a falvaknak a reguláris seregtestek
20 tiszti és közlegényi állománya részére az elszállásolás mellett meghatározott mennyiségű élelmet, takarmányt, fuvart és készpénzt kellett szolgáltatniuk. A katona porciója naponta („emberportio” – orális portio): 1 font hús, 2 font kenyér, tüzelőfa, gyertya, só, ágy. Értéke általában havonta 3–4 forint volt. A lóporció (equilis portio) egy napra: 6 font zab, 8 font széna, hetente 3 csomó szalma, melynek értéke havonta 3 forintot tett ki. (Ha a katonákat átvezényelték másik helyre, helységbe, elszállításukról a jobbágyoknak kellett gondoskodniuk.) Rovatok: – A rovások száma – A hadipénztárban egy rovás hány forint forintot ér? – A katonák téli fogyasztásának értéke (forint, krajcár) – A katonák nyári fogyasztásának értéke (forint, krajcár) – A hadipénztárba befizetett összeg (forint, krajcár) – Hány forintot kellett jóváírni? A kiadott porciókról, szállításokról a hadsereg nyugtát adott a községi, mezővárosi bírónak, akitől a nyugtákat a megyei hadbiztos (comissarius) begyűjtötte. A porciók, szállítások stb. államilag meghatározott ellenértékét beszámították az érintettek hadiadójába.
2. ÁTVONULOK (Transennae) Összeírásai Évköre: 1693–1824/25 Számköre: 1151–1187 Terjedelme: 0,45 ifm 1693–00 1718–00 1726–00 1737–00 1746–-47 1815–23
1710–00 1720–00 1727–00 1738–00 1751–00
1711–00 1722 –24 1728–00 1741–00 1753–00
1716–18 1723–00 1732–00 1744–00 1756–00
1716–19 1725–00 1733–00 1745–46 1763–00
A községek az átvonulás útirányának a sorrendjében következnek egy-egy összeírásban. Rovatok: – A helység és az ezred neve – Porció (iccénként): hús, kenyér, zab, széna és szalma fontonként; vaj (icce); szalonna (font); só (font); zsír és faggyú, tyúk, kacsa, lúd, bárány, juh, tojás (darabszám); mindennemű főzelék, búza és liszt, aszalt szilva, mindennemű italok, fűszerek. – Elszenvedett veszteségek (deperditae) – Szállításhoz adott fogatok és napok száma
3. FUVAROK (Vectura) Évköre: 1724–1819 Számköre: 1156, 1188–1198 Terjedelme: 0,01 ifm Évek: 1724, 1725, 1726, 1732, 1738, 1739, 1740, 1754, 1776, 1819. Rovatok: – A helység neve – A szállítást végzők neve – Hány szekérrel, hány igával, hány napig tartott?
21 –
Beszámítható érték (forint, dénár)
4. TÚLFIZETÉSEK (Excessus) Évköre: 1695–1818 Számköre: 1199–1212 1146-1155 1158-1168 1177 Terjedelme: 0,13 ifm Az egyes helységek katonai terhekkel kapcsolatos túlfizetéseiről szóló kimutatások kerültek ebbe a csoportba. Rovatok: – A helység neve és dica száma – A rendszerint fizetett adó (forint, dénár) – Személyek után fizetett adó (forint, dénár) – A kettő együtt (forint, dénár) – A túlfizetés mértéke (forint, dénár) – Miből történt a túlfizetés?
5. KATONAI ÁLLÍTÁSI LAJSTROMOK Évköre: 1742–Én. 18. sz. Számköre: 1213–1232 Terjedelme: 0,08 ifm A nemesi katonaállítással kapcsolatos összeírásokat soroltuk ide. Többségük évköre bizonytalan, évszám nincs. Valószínű mind 18. században keletkezett.
6. VEGYES (Computusok, defalcatiok) Évköre: 18. század Számköre: 1233-1237 Terjedelme: 0,07 ifm Számadások, lerovások gyűjteménye.
