Á2lam A
Állam Á3
érdek
B Szerep-kör
Szimbó-lum
C
A nemzetközi politika kutatásának társadalomtörténete Hervainé dr. Szabó Gyöngyvér KJF főiskolai tanár 2010.
Tartalomjegyzék A nemzetközi politika kutatásának társadalomtörténete.........................................................1 A modernitás, és posztmodernitás mint társadalom felfogás..................................................2 A komplex szociális rendszerek értelmezése .........................................................................3 A nemzetközi politika valós világának kérdései.....................................................................4 A nemzetközi politika, mint nemzetközi kommunikációs és cselekvési rendszer..................5 Irodalom:.............................................................................................................................9
A nemzetközi politika szakirodalma a 19. század végén kezdett el kibontakozni, a nagyhatalmak megjelenésével párhuzamosan. A kérdéssel foglalkozók többsége történész volt és a történetírás módszerei határoztak meg kutatásaikat. Volt ahol modern történelem, volt ahol jelenkori történelem téma elnevezéssel illették a nemzetközi kapcsolatok kutatását. Az elveszett generáció a nemzetközi politika kutatásában A 19. sz. utolsó évtizedei a nemzetközi politika mozgalmas évtizedei voltak, amikor erőteljesen megnőtt a nyugati befolyás a világban. Az ipari forradalom most kezdett hatni a világ más részein, ami a termelés és kereskedelem volumenének megnövekedését eredményezte. Mindez az államok egymással való kapcsolatainak megerősödése rendszere kialakuláshoz vezetett. Közösek lettek az érdekeik a fejlett európai országoknak a nyersanyagtermelő gyarmatokkal szemben. Megváltozott a hatalmi egyensúly, új európai nagyhatalom keletkezett (Német Császárság) és az USA gazdasága egymagában egyensúlyát képezte az összes európai nagyhatalomnak a századfordulóra. A kérdéseket a nagyhatalmaknak a gyarmati világban való tevékenységének fölerősödése, a növekvő békemozgalmak, a nemzetközi jog fejletlensége okozta problémák váltották ki. Nagy Britannia, Franciaország és Németország és az Egyesült Államok új szerepkörei számos témát szolgáltattak. Ezek között „a keleti-kérdés”, „a háború és béke”, „a háború és béke a gyarmatokon”, „a gyarmatokkal való békés viszonyok” voltak a leggyakoribbak. De fölmerült az Európai Egyesült Államok Kérdése (1899-ben!) is. A Szocialista Internacionálé befolyással bírt a különböző országok szakszervezeteinek nemzeti csoportjaira, aminek hatására a napilapok elkezdtek tudósítani a külföldi háborúkról, konfliktusokról, sőt megjelentek a haditudósító állások a napilapok szerkesztőségeiben. Az első szakírók az
újságírókból kerültek ki. 1872 óta a politikatudományt Párizsban már oktatták, és létrejöttek az új nemzetközi politikával foglalkozó tanszékek. Németországban Leopold von Ranke (1795. december 21. – 1886. május 23.) és Heinrich Gotthard von Treitschke (1834. szeptember 15. –1896. április 28.) történészek foglalkoztak a reálpolitika kérdéseivel. 1914-re az USA-ban 40 tanszéken oktatták a nemzetközi politika témáit. 1903-tól az amerikai politológiai társaság (APSA) már önálló szakosztályt hozott létre a témában. Ezzel szemben Nagy-Britanniában intelligens ember nem izgatta magát a nemzetközi politika és a háborúk megakadályozása miatt, mert az a politikusok és a diplomaták dolga volt. Az 1. világháború előtt a nemzetközi politika elmélete négy mozgalom révén fogalmazódott meg: 1. Az expanzionista mozgalom, amely a társadalmi darwinizmus alapján azt vallotta, hogy az európai iparosítás olyan tőkefelesleget és emberfelesleget eredményezett, amelyet csak a gyarmatokon lehet elhelyezni, egyébként a kapitalista társadalom veszélybe kerül, stagnálás és válságok következnek be. Képviselői: Theodore Roosevelt (1858. október 27. – 1919. január 6.), Henry Carter Adams (1851. december 31. –1921. augusztus 11.), Alfred Thayer Mahan (1840.szeptember 27. – 1914. december 1.) 2. Az imperializmus ellenes mozgalom úgy vélte a tőkefelesleget és extraprofitot nem a gyarmatokon kell katonai kalandokban szétszórni, hanem az európai országokban szociális reformokra kell fordítani. (John Atkinson Hobson (1858.július 6.– 1940.április 1.)) 3. Békemozgalom: az 1870-es évektől az angolszász országokban békemozgalmi csoportok erősödtek meg, amelyek fokozatosan elterjedtek egész Európában, főként a jogász és történész körökben, és megfogalmazták egy Népszövetség létrehozásának eszméjét. William Thomas Stead (1849-1912), Bertha von Suttner (1843-1914), Alfred Hermann Fried (1864-1921) 4. Az új imperialista mozgalom a brit gyarmati háborúkban alakult ki , bár Cecil John Rhodes (1853. július 5. - 1902. március 26.) már 1877-ben megfogalmazta az angolszász birodalom eszméjét, a liberális értékek, a liberális demokrácia és a világbéke szempontjából. Andrew Carnegie (1835. november 25. – 1919.augusztus 11.) hasonló birodalom elméletet fogalmazott meg, ám amerikai vezetéssel képzelte el a működését. 1910-ben a Cecil Rhodes körül kialakult szakértői csoportban a Brit Nemzetközösség eszméit a Kerekasztal (Round Tables) c. folyóirat, a Nemzetközi Tanulmányok Királyi Intézete (vezetője Arnold Toynbee) révén tették hivatalos kutatási programmá. A liberalizmus elmélete az első világháború alatt fölerősödött, és erőteljesen eltért az amerikai és a brit nézőpont egymástól, főként a Népszövetség szervezeti feladatait, rendjét, funkcióját, az emberi jogokat, a nemzetek jogait illetően. A béketárgyalásokon az amerikai nézőpontok erőteljesen módosultak, és a brit gyarmati-birodalmi szempontok érvényesültek. 2. A realizmus-idealizmus vita az első világháború után (1920-30) A húszas években számos intézet és alapítvány keletkezett, köztük amerikai, brit, francia, svájci, német intézetek, tanszékek. Számos német kutató közben Európából Amerikába emigrált, ahol a Népszövetség liberális idealizmusával szemben formálóivá váltak a realista nemzetközi politikai iskolának: Edward Hallett "Ted" Carr (1892.június 28. –1982. november 3.), Hans Joachim Morgenthau (1904. február 14. –, 1980. július 19.), Henry Alfred Kissinger (szül. Heinz Alfred Kissinger Fürth, 1923. május 27.-). Az új generáció képviselői úgy vélték, hogy a felvilágosodás humanizmusa, a szolidáris, békeszerető, nevelhető tanulóképes ember mítosza tévedés. Megpróbálták megkeresni a választ arra, hogy miért törhetett ki az első világháború, miért nem működik a Népszövetség, mint a nemzetek valóságos érdekközössége, biztonsági világközösség nélkül. Az így megfogalmazott realista nézőpont mind a mai napig a nemzetközi politika meghatározó felfogása. A realisták nézeteiket a liberális elméletekkel szemben fogalmazták meg, ami a vita fő tartalmát jelentette.
3. A második vita: a tradicionális és az új viselkedéstudományi nézőpontok (1950-60) A nemzetközi politika elméletében a második szakasz vitáit a tradicionalista és az új viselkedéstudományi kérdések képezték, amelyeknek fő kérdése volt új tudományos módszerek bevitele a nemzetközi politika kutatásába, főként a természettudományos módszerek elfogadtatása. (pl. döntéshozatali elméletek) 4. A harmadik vita: pozitivista és posztpozitivista tudományosság (1980-as évek) A nyolcvanas években egyértelművé vált, hogy a természettudományos módszerekre építő kutatások nem képesek feltárni azokat az összefüggéseket, amelyek a tényeken túlmutatnak, és megjelentek a kritikai elméletek, a kvalitatív kutatási módszerek is, amelyek az értelmezést és megértést árnyalták. 5. A negyedik vita: konstruktivizmus és reflexív nézőpontok vitája (1990-es évek) A konstruktivizmus a társadalmi kapcsolatok szélesebb történetébe, a társadalomtörténetbe ágyazottan, a reflexív nézőpontok pedig az egyén, a humánum centrikusságot középpontba állítva keresték a nemzetközi politika ok-okozati összefüggéseit. 5. Az ötödik vita: lineáris vagy nem lineáris a nemzetközi kapcsolatok jellege (2001-től) A vita két fő kérdés körül rajzolódott ki: 1. Elfogadható-e vagy nem, a biológiai fordulat (az evolucionalizmus, vagy társadalmi darwinizmus) az emberi társadalom nemzetközi kapcsolatainak fejlődését illetően? 2. Az emberi társadalom fejlődése vizsgálható-e a nem-emberi rendszerektől függetlenül: pl. a biodiverzitás, a természeti környezet változása vagy a klímaváltozás figyelmen kívül hagyásával, vagy sem? Ebben a vitában kezdett el kibontakozni a nemzetközi politikában a komplex nézőpont, amely a nemzetközi kapcsolatokat komplex adaptív rendszerként fogja fel, amely az alkotóelemek változásaival magának a rendszernek megváltoztatására is képes, és a rendszer saját elemeit is képes megváltoztatni. A fenti bemutatás az amerikai, angolszász megközelítéseket tükrözi, mint az USA globális univerzális szerepköréből fakadó tudásközösségek nézőpontjait. E nézőpontok politikaelméleti kifejtései a megfelelő fejezetekben találhatók. Az európai kontinentális és a nem európai megközelítéseket külön elemezzük a kulturális világrend megközelítésekben, mivel ezek nem váltak a főáramú nemzetközi politika elmélet részévé.
A modernitás, és posztmodernitás mint társadalom felfogás A nemzetközi politika értelmezése általában a modernitás, a modern állam, a nemzetközi politika elmélete felől megközelített, amelyben rendkívül kiterjedt irodalom tárgyalja a különböző iskolák nézőpontjait. A nemzetközi politika értelmezése a modernitás rendszeréhez kapcsolódik. A modernitás, mint társadalomelmélet: a világ értelmezésének nézőpontja, miszerint a világ az ember által alakítható, hit a haladásban; speciális gazdasági korszak: ipari termelés és piacgazdaság jellemzi; meghatározott politikai intézményrendszer: nemzetállam és tömegdemokrácia együttese; a tudomány szerepének megnövekedése, innováció; a tér földrajzi integrációja jellemzi. (Hervai Szabó Gyöngyvér)
Napjainkban is a vesztfáliai rendszer fogalmai a meghatározók. A vesztfáliai rendszer megkülönbözteti a belső politikai szférát, amelyet az intézmények sűrűsége, belső hierarchiája, az állam közös érdekei, az erős kollektív identitás jellemez, illetve a nemzetközi politikai szférát, amelyet az erős intézmények hiánya, kevés jogszabály, konfliktusos érdekek és konfliktusos identitások jellemeznek. Az állam egységet kényszerít a belső rendszerre, a koherencia nemzeti identitás formájában jelenik meg, a versengő identitásokat elnyomja, és a belső jogrendet és a nemzeti társadalom koherenciáját kívánja megvalósítani. A nemzeti identitás és a politikai identitások alapvetően strukturálják a viselkedést, és a megfelelő viselkedés szabályai, és az identitásokkal azonosított intézmények az államot közös
értelmezéssel és elvárásokkal ruházzák fel, politikai legitimációt adnak a társadalom forrásainak mobilizálásához, megszervezéséhez. A posztmodernitás A posztmodernitás, gazdasági, társadalmi, poltikai és kulturális állapota a társadalomnak, amely amodernséget követő időszakban alakult ki. A posztmodern társadalom a 20. század utolsó negyedében jött létre, és a 21. század fő jellemzője. A posztmodernitás, mint társadalomelmélet A posztmodern társadalmi állapot mutatói: a politikai hatalom széttöredezettsége, a tudás szerepének megnövekedése, a nemzeti társadalom széttöredezése. Az ipari forradalom és felvilágosodás eszméivel szemben, a racionális gondolkodás helyett, a kulturális, esztétikai, irodalmi eszmék szerepének fölerősödése figyelhető meg, amelyben megkérdőjeleződött a haladásba vetett hit. A posztmodernitás a későkapitalizmus korszaka, amelyben a tér-idő viszonyok megváltoztak, megváltozott a termelés rendszere, kialakult a szolgáltató gazdaság, a posztfordista termelés, a média uralom, a fogyasztói társadalom életstílus közösségekre épít. E posztmodernitás a kockázati társadalom, a hálózati társadalom, amelyben az univerzális társadalomértelmezésekkel szemben a relativizmus erősödött meg. A posztmodernitás, szemben a felvilágosodással, amelyben a társadalom-és politikai filozófia, a racionális gondolkodásba vetett hit határozta meg a folyamatokat, a kultúra elméletekben, azok széttöredezettségében látja a világot leírhatónak ( új törzsi társadalom). A legfontosabb, hogy elveszett a társadalmi utópiákban való hit, a nagy eszmék, elméletek társadalomformáló ereje megkérdőjeleződött, helyettük az ellenállások elméletei és mozgalmai jelentek meg. (Hervai Szabó Gyöngyvér)
A gazdasági és technológiai globalizáció új folyamatai, a tömeges migráció, a hatalom anyagi és politikai forrásainak megváltozásai, a katonai képességek változásai szervezeti következménnyel bírnak a politikai rendre. A növekedés, az adaptáció, a termelés, a kooperáció, a konfliktusok és a verseny a politikai egységek között új politikai rendhez vezettek. A vélemények megegyeznek abban, hogy a nemzetállam változásai jelentősek, ugyanakkor a nemzetközi rend jellegét illetően a vélemények eltérőek. Abban továbbra is egyetértés van, hogy a háborúk, hódítások, területelfoglalások a jövőben is jelentősen megváltoztathatják a politikai rendet, és többnyire egyetértés van abban is, hogy a békésebb, fokozatos változások a legjelentősebb politikai szereplők és a környezeti problémák miatt előre jelezhetők. A modernitás időszakában a nemzetközi politika világa leírása főként a nemzetközi politika elmélete révén volt értelmezhető, azaz a modern viszonyok kialakulásával, a modern állammal létrejött az államok nemzetközi közössége. A nemzetközi tanulmányok a külpolitika elméleteit írták le, amelyből kimaradtak a gyarmatok, majd a nem modern, nem fejlett, nyugati közösségek viszonyai, vagy azokat a nyugati nemzetközi politika függvényeiként kezelték, és az összehasonlító politika tárgyalta a nem nyugati társadalmak problémáit. Napjainkban a nemzetközi politika világában a fő kérdés a nyugati és nem-nyugati társadalmak együttélése, azaz a kulturális világrend, amely inkább a kulturális elméletekkel írható le. Ezért a tankönyv megjeleníti a kulturális világrenden belül a Nyugat elméleteit, valamint a nem nyugati társadalmakról szóló liberális (posztkolonialitás) elméleteket. A társadalom posztkoloniális felfogása A posztkolonialitás, az egykori gyarmatok társadalmi, kulturális állapota, amely társadalmak fejlődése eltorzult. Gazdaságuk torzan fejlődött és fejlődik, társadalmuk az elmaradottság és a nyugatias struktúrák kettősségében megosztott, amelyből kimaradtak a nyugati fejlődés lépcsőfokai –modernizáció, iparosodás-, a lakosságukat részben fundamentalista vallási, részben a globális populáris kultúrák, illetve a nyugati tudományosság következményeként kialakult hibriditás okozta identitás válság jellemzi, eszméik a felszabadítás és egyéb más modernizáló elméletek által formáltak. (Hervai Szabó Gyöngyvér)
A fenti társadalomelméleteken túl megjelentek olyan nézőpontok, amelyek kritikai megközelítés alapján napjaink társadalmi állapotát a nyugati fejlődés és a nem nyugati társadalmak kettősségében írják le. E nézőpontok az ún. kozmopolisz elméletek, amelyeknek vannak elméletei a fejlett és fejletlen társadalmi állapotokra vonatkozóan is. Kozmopolisz elméletek A kozmopolisz elmélet nyugati képviselői szerint, a modernitás, mint a modern államokra épülő társadalomfelfogás már nem alkalmas a fejlett világ viszonyainak leírására. A kozmopolisz nézőpont az emberi társadalom új állapota, amelyben az államok helyett a regionális integrációk határozzák meg a cselekvés kereteit, a globalizáció révén átalakult a nyugati és nem nyugati társadalom, amelyekben egyszerre, de eltérő arányban vannak jelen a fejlettség és marginalizáltság, valamint a nacionalizmus, a fundamentalizmus és a transznacionalizmus mentális nézőpontjai, a racionalizmus és a kulturalizmus gondolkodási modelljei. A kozmopolisz elmélet harmadik világbeli képviselői szerint az emberi társadalom fejlődésében a modernitás nem tárgyalható a modernitás árnyoldala nélkül, mert a Nyugat fejlődése és a gyarmatok, volt gyarmatok fejlődése csak együtt értelmezhető. A nyugati társadalom modern és posztmodern kondíciói nem jöhettek volna létre a gyarmati rendszer és az azt követő nyugatcentrikus gazdasági-társadalmi-politikai világrend nélkül. Azaz a modernitás, mint világértelmezés eleve „kihagyta” a nem nyugati társadalmakat. E társadalmak tudása a nyugati tudás fogalomrendszere által leírható, ezért e tudás nem alkalmazható esetükben. (Hervai Szabó Gyöngyvér) Összességében megállapítható, hogy a nemzetközi politika világa és intézményrendszere a modernitás korában alakult ki, annak társadalmi kondíciói által volt meghatározott. A 21. században kialakult posztmodern társadalmi jelenségek nem kizárólagosak a nyugati társadalmak esetében is. A 21. század globalizált viszonyaiban egyszerre vannak jelen a premodern, modern és posztmodern állapotok, ami a nemzetközi politika világát rendkívül komplex rendszerré teszi. A fenti megközelítések a nemzetközi politika kutatását eltérő kérdésfeltevésekre is ösztönzik. A modernitás nézőpontjai alapján a feladat az államok nemzetközi kapcsolatainak, a külpolitikának a kutatása, és a nemzetközi kormányközi szervezetek által formált nemzetközi politika alakulása, a nemzetközi közjog és a nemzetközi biztonság, a háború és béke feltételeinek, az Észak-Dél viszonynak kutatása. A posztmodernitás nézőpontjai szerint feladat az államok, a kormányközi szervezetek, a nemzetközi civil szervezetek, a nemzetközi magánszervezetek komplex kapcsolatrendszerének kutatása, a kulturális világrend problémáinak feltárása, a nemzetközi közpolitika, a globális kormányzás, a transznacionális kapcsolatok és identitásmozgalmak okozta folyamatok, a nemzetközi társadalom devianciáinak (nemzetközi bűnözés, terrorizmus, fundamentalista és szcientológia alapú vallási, rasszista, esszencialista, etnikai disszikriminációs, destruktív globlizáció ellenes anarchista és radikális populista) kérdéseinek kutatása. A posztkolonialitás nézőpontja alapján a harmadik világ államkudarcos országainak nemzetközi kapcsolatainak, külpolitikájának problémái, a transznacionális migráció hatásainak kutatása, a gyarmattartóknak a volt gyarmatokkal való és azok egymás közötti kapcsolatok kutatása, a modernizáció és nemzetközi fejlesztés, az elmaradottság okozta nemzetközi problémák közpolitikai kérdéseinek, az állam és nacionalizmus jelenkori problémáinak kutatása a harmadik világban.
A kozmopolisz nézőpontok alapján a nemzetközi tanulmányok hangsúlyos része az emberi jogok, az államok és nemzetek jogainak érvényesítése, az igazságosabb nemzetközi rend kialakítása, a háború kiküszöbölése az államközi kapcsolatokból és az államok kisebbségeik elleni erőszakos fellépései vonatkozásában. Fontos kutatási terület, a regionális integrációk, mint nemzetközi rendszerek kutatása. Hangsúlyos e nézőpont alapján a nem nyugati társadalmak torz fejlődése következtében kialakult kérdések vizsgálata: lehet-e a gyenge államokat regionális integrációkkal ellensúlyozni, miként lehet a térségek eltérő történeti nemzetközösségeiben kialakult szokásokat a globális nemzetközi rendszerben kezelhetővé tenni (pl. iszlám nemzetközi modell, ázsiai, mandala rendszer). Ahogy a filozófia mellett megjelentek a modern társadalomtudományok, a történetírás, a nemzetközi politika és jog, a földrajztudomány, az antropológia, a közgazdaságtan, a szociológia, a politológia, a menedzsmenttudomány, azok megfogalmazták a nemzetközi rendre vonatkozó nézőpontokat. A 21. században ezzel szemben kialakulóban van egy interdiszciplináris megközelítés a nemzetközi politikai rendszert illetően. Napjaink komplex társadalmi folyamataiban elmosódnak a tudományágak közötti határok és egyre inkább kibontakozóban van egy komplex társadalom felfogás, amely a diszciplínákon túllépve próbálja integrálni az eltérő nézőpontokat. A tankönyv megközelítéseiben épít a társadalom eltérő felfogásaira, az eltérő diszciplinák adta ismeretekre, és egyenlő súllyal támaszkodik a racionális és kulturalista megközelítésekre.
A komplex szociális rendszerek értelmezése Önteremtő rendszereknek azokat nevezzük, amelyek képesek létrehozni önmagukat. amelyek minden eleme dinamikus (változó), és mint folyamatok hálózata meghatározza saját alkotórészeinek létrehozását. Ezek az alkotórészek a hálózatokat egységként teremtik meg, megvalósítják saját határaikat. Az önteremtő rendszerek elemeik, műveleteik és struktúráik során önmagukra vonatkoznak, ezért önreferenciális rendszereknek nevezzük őket. Az önteremtő rendszerek elemekre és a közöttük lévő interakciókra (viszonyokra) épülnek. A szociális rendszer meghatározása: Az önreferenciális rendszerek jellemzője az összetettség (komplexitás) és a kontingencia (összeköttetés, érintkezés): azaz olyan sok elemből állnak, hogy nem mindegyik elem kerül kapcsolatba a másikkal. Másrészt a kontingencia azt jelenti, hogy a kapcsolatok sem szükségszerűek, sem lehetetlenek, lehetségesek, de lehetnének másképp is. Az önreferenciális rendszerek a szociális rendszerek, amelyek egységgé, struktúrákká szerveződnek. Az egyik elem kapcsolatba lép a másik elemmel, ugyanakkor a kapcsolat kiválasztására nemcsak egy lehetőség van: ez a kontingencia –azaz a kapcsolatok másmilyenek is lehetnének. A szociális rendszerek cselekvési rendszerek, amelyben a valóságot teremtő folyamat a kommunikáció. Ha a cselekedetekből kiválasztás történik, azt átélésnek nevezik. A szociális folyamatok csak a cselekedetek révén rendeződnek időbeli sorrendbe, ám a kommunikáció és cselekvés nehezen szétválasztható. A fentiek alapján a nemzetközi kapcsolatok rendszere olyan jelenség, amelyben a kommunikáció és a cselekvés összekapcsolódik, a folyamatot cselekvésekre lehet lebontani: pl. a hadüzenet, a diplomáciai jegyzék egyszerre kommunikáció és cselekvés. Az átélés a cselekvés kiegészítője, amely függ a környezettől, és következményekkel jár, pl. a válaszadás. A szociális rendszerben Parsons bevezeti a cselekvés kapcsolati keretei kifejezést, a cselekvő (az aktor) és környezete (az aktor helyzete) közötti viszonyt. A kapcsolatokat igazodási (relációs) módok árnyalják: kognitív kapcsolati mód (a cselekvő képes a valóságról alkotott felfogást, a cselekvés feltételeit, lehetőségeit, akadályait számba venni), az affektív kapcsolati mód (a szolidaritás, a gyűlölet, az identitás stb. formájában kialakuló érzelmi kötődődéseket
megérteni), az értékelő relációs módot (miként becsüljük fel az elemzés és a döntések következményeit a cselekvési rendszerben). A szociális rendszerek környezete: A szociális rendszerek környezetükben léteznek. Minél egyszerűbb a környezet, annál egyszerűbb a rendszer. A környezet differenciálódása a rendszer differenciációját és struktúráját is befolyásolja. A szociális rendszer egységei: A szociális rendszer egységeit szereplőknek nevezzük. Cselekvés akkor történik, amikor valamilyen szereplőt valamilyen hatás ér és erre reagál. Input szereplő output A szociális rendszer elemei: 1. A cselekvés fontos eleme a szituáció. Több cselekvő közötti interakciókban (érintkezésekben) társadalmi rendszerek jönnek létre. A társadalmi rendszerek cselekvési rendszerek, amelyekben az interakció megszerveződik. A társadalmi szerepekben rögzülnek a szereplők jogai és kötelességei, a viselkedéssel szemben támasztott elvárások. A cselekvés kulturális rendszerekben és kognitív rendszerekben, valamint relációs rendszerekben történik. 2. A szociális rendszer eleme a kommunikáció. A szociális rendszer, mint önreferenciális rendszer az értelemteli kommunikáció rendszere. A rendszer egységei is önmagukban összetettek, fekete lyukként, dobozként (kiszámíthatalanul) viselkednek, azonban ez a viselkedés mégis ellenőrizhető és kiszámítható. A kommunikáció olyan egység, ami akkor keletkezik, ha az információ, a közlés és megértés összekapcsolódik. A kommunikáció nem azonos a cselekvéssel. A cselekvés személyekhez kapcsolódik, a cselekvésnek van felelőse. A szociális folyamatok csak a cselekvés révén rendeződnek olyan időbeli sorrendbe, amely nem megfordítható. A nemzetközi kapcsolatok az egyre bővülő kommunikációk rendszerei, amelyben megszilárdulnak az elvárások. A kommunikáció médiumok formájában történik. A diplomácia médium, amely szimbolikus formákat alkalmaz, a nemzetközi kommunikáció is a rábeszélés művészete, valamilyen kiválasztás, valamilyen érdekkel, indítékkal kapcsolódik össze. A rábeszélés történhet anyagi előnyök ajánlásával, erőszakkal való fenyegetéssel, közös értékekre hivatkozva vagy a javaslat igazságát beláttatva. 3. A szociális rendszer eleme az értelem. Az értelem a nézőpontban, a szándékban, utalásokban jelentkezik: csak a világban tanulhatjuk meg, hogy olyan rendszert hozzunk létre, amelyet kiválasztunk magunknak. Értelem csak értelemre utalhat, ami az utalásstruktúrában jelenik meg. A szándék, az utalás: az adott és a lehetséges megkülönböztetése. A kommunikáció és cselekvés csakis valamilyen viszonyrendszerben értelmezhető: a világban tanuljuk meg, milyen rendszerben kívánunk létezni. Valamilyen érték alapján választunk. Ez az értékrendszer határozza meg az információ feldolgozását, a kommunikációt és a cselekvést. A nemzetközi jog értékeket, viselkedési normákat határoz meg, amelyekhez az államoknak illik tartani magukat. Tipikus példa erre az amerikai és a nyugati társadalom célkitűzése: mivel a demokráciák olyan társadalmi rendszerek, amelyek az emberi jogokat tiszteletben tartják, ezért egymással nem harcolnak. Következésképp, ha a világban egyre több államban van demokrácia, akkor a háború kiküszöbölhető, tehát harcolni kell a nem demokratikus rendszerek megszüntetéséért. 4. A szociális rendszerek eleme a struktúra: az elemek közötti viszonyok korlátozásának kiválasztása. Az adott társadalom témakészlete a kultúra. A kultúra megfogalmazza az elvárásokat, amelyeket bizonyos pozíció birtokosával szemben megfogalmaznak: miután a szociális rendszerek az értelmes kommunikáció rendszerei, a cselekvések összetett módon rendeződnek el, magas fokú rendet képeznek, mivel a rendszerben megengedettek az elemek közötti viszonyok korlátozásai. A korlátozások kiválasztása képezi a struktúrát. A struktúrát a bekapcsolható kommunikációs témák korlátozzák. Egy adott társadalom témakészletének összessége adja a kommunikatív folyamatok struktúráinak összességét, a kultúrát. A
struktúra az elvárások alapján rajzolódik ki. Luhmann szerint a modern társadalom világtársadalom, kommunikatív hálózatai globálisan elterjedtek. Az egész világ egyetlen kommunikációs rendszerbe integrált. A modern társadalom nem tervezhető, mert minden tervezésre más tervezések hatnak. A modern társadalom struktúrái csak evolúcióval változtathatók meg akkor, ha megváltoznak a kiválasztás és a stabilizáció szabályai. Rendszeresek a deviáns struktúrák. A funkcionális különbözőség egyenlőtlenségeket teremt, vagyis megnőnek a különbségek az osztályok és régiók között. A szociális rendszer a tagok felett álló struktúrákat –szuperstruktúrákat- hozhat létre. A szociális rendszereknek vannak alrendszerei: az alrendszerek egymás számára környezetet alkotnak, amelyek kölcsönös alkalmazkodási folyamatokat indítanak el. A szociális rendszer differenciálódása során alrendszerek keletkeznek. A tagolódás lehet szegmentális (a rendszer egységei egyenjogúak: pl. vesztfáliai rendszer), vagy hierarchikus (a rendszer egységei egymásnak alárendeltek: pl. a német-római birodalom rendszere, kínai rendszer). Lehetnek egymást átfedő- egyszerre szegmentális és hierarchikus- rendszerek (pl. a görög polisz rendszer, vagy az 1. világháborút követő rendszer). Egymás mellett létezhet többféle rendszer (pl. Mediterrán rendszer 3 civilizáció együttélése), vagy a nemzetközi rendszer széttöredezhet eltérő struktúrákra, mint pl. az 1. világháborút követően és a 2. világháború alatt a kommunista, fasiszta és a liberális rendszerek esetében: a kommunista nem ismerte el az önálló politikai közösségek létét, a fasiszta hierarchikus rendet kívánt megvalósítani, a liberális szegmentális elv alapján állt. 4.5. A szocializáció: az adott társadalom viselkedésmintáinak átadása az egyik nemzedék által a másiknak. A szociális rendszerek szubjektumokra, egyénekre épülnek, akiknek organikus, pszichés és szociális tulajdonságai vannak. Más tulajdonságai vannak az embereknek a tekintélyelvű, és más tulajdonságaik a demokratikus társadalmakban. A szocializáció folyamatában az adott társadalom értelem- és viselkedésmintáit adjuk át. A szocializáció lehet sikeres és sikertelen (ez vezet devianciához); amennyiben formálisan rögzítik a szocializáció szabályait, akkor nevelésről beszélünk. (Pl. a fasiszta és más autoriter rendszerekben a konfliktusos nemzetközi viselkedés szabályait a nevelés rendszerei is kialakították, a belső háborús propaganda révén érték el az eltérő generációk háborúra való szocializálását). 4.6. Az elvárások alapján kialakulnak a normák, a normarendszerek, amelyben bizonyos pozícióhoz bizonyos viselkedések, szereplők társíthatók. A nemzetközi politikai rendszer ennek alapján olyan kultúra, amelyben a szereplők valamilyen érték alapján, valamilyen normáknak megfelelően viselkednek. Gyakran előfordul, hogy egy szereplő nem az elvárásoknak megfelelően viselkedik, amiből a többiek tanulnak, következtetéseket vonnak le, és változtatnak elvárásaikon. A két világháború között a nyugati politika a megbékéltetés politikája volt, a szereplők elvárták, miként viselkedjen pl. Németország, azonban csalódtak, Németország háborút indított. A következtetés Németország felosztása volt, másrészt az európai integráció kialakítása, ami megakadályozza a hasonló cselekvési mintákat. A modern rendszerek elmélete azért fontos a nemzetközi politikai rendszer meghatározásában, mivel több kérdést is felvet: mi a szerepe a nemzetállamnak, mint alapvető politikai szervezetnek a nemzetközi politikában; mi az elemzés kerete akkor, ha a területi határok fontossága megszűnik; mennyiben építhető a nemzetközi rendszer. A nemzetközi rendszer elemzése a modern rendszerelmélet szemszögéből részletesen kutatott.
A nemzetközi politika valós világának kérdései A nemzetközi kapcsolatok a hatalmi viszonyoktól függenek. A nemzetközi politikai rendszer az a mód, ahogy a hatalom a Földön megoszlik a különböző államok között. A nemzetközi politikai rendszer leírása a nemzetközi politika klasszikus gondolkodói tanulmányaiban három nézőpont köré csoportosítható. A nemzetközi rendszer meghatározásának fontos elemei a
külső és belső elhatárolásának a kérdése, az univerzális és partikuláris elkülönítése, valamint a másik kollektív politikai egység jogainak és kötelességeinek elismerése. • A morális rend kérdése, az identitás köré csoportosítható: ez annak alapján tagolható, hogy a politikai közösségek egyénei mivel azonosítják magukat: a partikularisták identitásukat a lokális politikai közösség – város, állam, nemzet régió stb. – intézményeinek részeként határozzák meg, míg az univerzalisták a nagy egész, az egész emberiség (gyakran valamilyen vallási közösség) részének tekintik magukat. Az univerzálisok magukat az univerzumot jelentő görög szóval a cosmos, azaz kozmopolita nézőpontúnak vallják. Az univerzalisták a nemzetközi rendszert univerzális morális elvekben és nem intézményekben határozzák meg. A partikularisták elvetik az összemberi értékeket, értékeiket a lokális politika (polisz vagy nemzetállam) alapján határozzák meg. A partikularisták a hangsúlyt a civilizációs kérdésekre helyezik: mindig azt fogalmazzák meg, mi az, ami őket a többi kollektív politikai egységhez köti, melyek a közös szokásaik, ceremóniáik, közös politikai nyelvük, közös kultúrájuk. A görögök magukat a barbárokhoz hasonlítva határolják be a civilizáció (a görögül beszélők) határait, az iszlám a hívők révén teszi ezt. A keresztény középkor az univerzalista nézőpontot erősítette, míg a modernségben a nemzeti partikularizmus érvényesült. A természetjog alapján a nemzetközi közösség univerzális, a partikularisták szerint a nemzetközi politikában való részvétel kollektív politikai egységhez, azaz államhoz kötött. • A külső és a belső kérdése, azt jelenti, hogy az, ami a kollektív politikai egységen belül található, az a politológia tudománya, ami a kollektív politikai egységek között létezik, a nemzetközi politika részét képezi (internacionális). Azonban a kettéosztás napjaink nézőpontjaiból fakad, hiszen a nemzetközi politika nem korlátozódhat csak a kollektív politikai egységek egymás közti viszonyaira, mivel a nemzetközi megértéséhez szükség van azok belső struktúrája megértésére is (összehasonlító politika). Másrészt bizonyos kollektív politikai egységek, pl. a birodalmak, az politikai közösségek belső viszonyainak kutatása sem korlátozódhat csupán a belpolitikára (pl. a magyar-osztrák vagy magyar-horvát kapcsolatok az osztrák birodalomban vagy a városok kapcsolatai a birodalmakban), ami a trasznacionalista, azaz a politikai hierarchiák esetében a szupranacionalista viszonyok kutatását jelentheti. A fentiek alapján a nemzetközi politika behatárolása az alábbi kapcsolatokra terjed ki: o állam, külügyi szervezet, nemzetközi kormányközi szervezetek –nemzetközi kapcsolatok; o állam alatti politikai szint: önkormányzati, civil, és magánszereplőktransznacionális kapcsolatok; o állam és államfeletti struktúrák: regionális integrációk, korábban birodalmak – szuprancionális kapcsolatok; o mindezek horizontális és területi, valamint funkcionális integrálódása- globális komplex kapcsolatok. • A viselkedési normák, a másik állam jogainak elismerése. Az egyik nézőpont szerint az államnak vagy más kollektív politikai egységnek csak saját tagjaik irányában van felelőssége, az, hogy mi történik a másikkal, a hatalom és érdekek kérdése. E viszonyok képezhetnek rendszert, de a rendszer normáit nem kell feltétlenül meghatározni. Az államok közötti viszonyt az erők eredője határozta meg. Más nézőpont szerint, ha a kollektív egységek között nincsenek normák, a nemzetközi rend nem lehet stabil. Akkor, amikor valami stabilitás volt, mindig valamilyen normák tették ezt lehetővé. Eszerint nemzetközi társadalomnak azt tekinthetjük, amelyben normák - nemzetközi jog - léteznek. A nemzetközi jog a modern nemzetközi
politikai rendszer alapja és annak tartósságát bizonyítja. A történelem folyamatában az alábbi nemzetközi jogközösségek alakultak ki: o Regionális premodern és korai modern o Modern európai-gyarmati, amerika-közi regionális, majd nyugat-centrikus nemzetközi világrendszer o Posztmodern unipoláris globális rendszer.
A nemzetközi politika, mint nemzetközi kommunikációs és cselekvési rendszer A nemzetközi politika, mint önreferenciális szociális rendszer a fentiek alapján a következő módon értelmezhető: 1. A nemzetközi politika • A nemzetközi politka a kommunikáció rendszerei alapján kultúrákhoz kötődik és kapcsolódik, ami a nemzetközi politikai rendszer értelmezésének szimbolikus rendszerét adja. A nemzetközi politika történeti szocializáció eredménye, a történeti fejlődés alapján megérthető, mi adja a nemzetközi normák alapját. • Az érdekorientált viselkedésben a szereplők azt hiszik, hogy a másik viselkedése az ő érdekeik ellen hat és alapelv a gyanakvás, aminek eredménye az anarchia. • A szereporientált viselkedésben a szereplők azt hiszik, hogy meg tudják változtatni a másik viselkedését. A megváltoztatás eszközei a jogi normák, erkölcsi tradíciók. A szereporientált viselkedés nem a szereplőkkel, hanem az egész logikájával foglalkozik. 2. A nemzetközi közösség a legkiterjedtebb szereprendszerű szociális rendszer. Környezetét a fizikai és társadalmi technológiák, az emberek tudása adja. A nemzetközi politika a globális szintű kommunikáció és cselekvés rendszere, amelynek vannak szuperstruktúrái, struktúrái és alrendszerei. A szuperstruktúra alapvető funkciója az ember túlélése a Földön. . ábra. A komplexitás elmélet
Komplexitás
Alapvető hatalmi keretek
rend
A nemzetközi intézményekben a szavazások eredményei
Az államok és nemállami szereplők interakciói
Nemzetköziség, nacionalizmus, emberi jogok
Hosszú távú fejlődés
káosz
3. A nemzetközi közösség rendszere az államok és más szereplők érdekrendszerére épül, tevékenysége ellenőrzött makroszinten – azaz a rendszer szintjén. Fontos annak megértése, miként különíthető el a bel-és külpolitika, mi határozza meg a szereplők viselkedését, melyek a szereplők érdekei. A nemzetközi politika alapvető kérdése, hogyan lehet nemzetközi szerepkört formálni, ha a szereplők érdekei határozzák meg a nemzetközi politikát. Hogyan érhetők el a rendszer céljai a szereplők érdekei ellenére vagy a szereplők együttműködésével? Amennyiben a rendszerszemléleti és a politikatörténeti megközelítéseket egybevetjük, akkor megállapíthatjuk, hogy a két nézőpont nagyon hasonló megközelítést mutat. Rendszerszemlélet A nemzetközi rendszer környezete Szimbolikus struktúrák és intézmények, szimbolikus viselkedés és szocializáció
Politikatudományi megközelítés Történeti fejlődés Partikularizmus vagy univerzalizmus Mi tekinthető külsőnek és belsőnek, szintek, intézmények
Érdekközpontú struktúrák és intézmények: érdekközpontú kommunikáció és viselkedés Funkcionális alapú struktúrák és Viselkedés és viselkedési normák intézmények: értelemteli kommunikáció és viselkedés A két megközelítés közötti különbség csupán módszertani jellegű: a nemzetközi rendszer környezete a környezet komplex felfogását ( földrajzi, biológiai, természeti is) képviseli, a történeti fejlődés alapú megközelítés főként a társadalomtörténetre és politikatörténetre helyezi a hangsúlyt. A rendszerszemlélet a politikai közösségek fejlettségét figyelmen kívül hagyja, míg a politikatudományi megközelítés a modern államisághoz, civilizációhoz köti a nemzetközi rendszert. A politikatudományi megközelítés főként az államok közösségére helyezi a hangsúlyt, a nemzetközi politikai közösség működésére szűkíti a nemzetközi politikát, míg a rendszerszemlélet a katonai-politikai alrendszert csak egyiknek tekinti a gazdasági, társadalmi, kulturális és környezeti alrendszer mellett. A rendszerszempontú megközelítés beemeli a funkcionális szerepkört, azaz az egységek határait megkédőjelező, nemzetek feletti és nemzeteken átívelő, transznacionális nemzetközi politika kutatását is. A nemzetközi politika önteremtő szociális rendszer, amelyben a szereplők egymásra hatnak. Amikor a szereplők egymásra hatnak, akkor a viselkedés lehet láncreakció jellegű. Gondoljunk pl. az 1. világháború kitörésére, vagy a kommunista világrendszer összeomlására. A nemzetközi rendszer többszereplős, vannak határai. Pl. az európai nemzetközi rendszer határai állandóan változtak, aszerint, hogy Oroszországot vagy a Balkánt, vagy az északi országokat a rendszer részének tekintették –e. A nemzetközi rendszer földrajzi határai képezik a külső környezetet (exogén elemekkel) egy meghatározott szituációban. A nemzetközi rendszer belső környezetét tagjainak, szereplőinek együttese adja, amelyek nem képesek a rendszer nélkül fennmaradni. A rendszer tagjai egyszerre képesek azonosságukat megőrizni és képesek arra, hogy megváltozzanak. A vesztfáliai rendszer először városállamokra, majd dinasztikus államokra, nemzetállamokra, birodalmi nemzetállamra épült, miközben a politikai közösség- az állam változatlan maradt.
A rendszer sajátosságait a külső és belső környezet határozza meg. A rendszer stabilitása függ a szereplők egymásra való hatásától, a rendszerről alkotott koncepcióktól, ezért a nemzetközi politika folyamatait a dinamikusság jellemzi. A nemzetközi politikai rendszerek egységes egészt képeznek, az összjáték nem törhető szét, a szereplők nem választhatók el egymástól. A nemzetközi rendszerben az állam, mint rendszer értelmezhető, amelynek belső részei meghatározzák az állam érdekeit, viselkedését. Az államok ugyanakkor nemzetközi szereplők, akcióik térben és időben történnek. Az emberek formálják a társadalmat, a társadalom formálja az embereket: a nemzetek a nemzetközi közösséget, a nemzetközi közösség a nemzeteket. A nemzetközi rendszer struktúrája időben változik, mert a társadalmak változnak: átmenetfelemelkedés, reform, forradalom, stb. jellemzi a változásokat. A változások lehetnek folyamatosak vagy radikálisak. A nemzetközi közösség, mint rendszer: Állam: 1., 2., 3., egymásra hatása Az állam, mint rendszer: A: külügyminisztérium, B.: követségek, C: parlamenti külügyi bizottság, stb. eredőjeként viselkedik Egyén: szimbolikus viselkedés: civilizációs, kulturális nemzeti identitás, állampolgári érdek – honvédelem, szerepkör: közpolitikai, civil vagy magánszereplő egyszerre
A nemzetközi közösség, mint rendszer
Az állam mint rendszer
Az egyén mint rendszer
. ábra A nemzetközi politika rendszerei
A nemzetközi politikai rendszer szereplői több funkcióval bírnak: • Viselkedésük fakadhat érdekből – érdekorientált viselkedés, • Szerepekből- szereporientált viselkedésből, • Szimbólumokra épülnek – viselkedésük lehet szimbólum orientált. Napjaink nemzetközi rendszerének vannak regionális alrendszerei. A nemzetközi politika funkcionális alrendszereket fejlesztett ki, mint pl. a politikai alrendszert és környezetét, a gazdasági alrendszert és környezetét stb. Mindegyik alrendszer elfogadja a saját maga kommunikatív folyamatait. A korábbi katonai-politikai alrendszer mellett az újabb alrendszerek példátlan méretű összetettséget eredményeztek, és az alrendszerek nem integrálhatók területi határok mögé. Csak a politikai alrendszer folytatja az állam szerinti szegmentálást, mert úgy véli, ez a legoptimálisabb módja saját funkcionálásának. A szimbolikus értékrendszer alapú viselkedés a nemzetközi politikában Az európai társadalom a városállamok rendszerében, mint civilizációs keretben határozta meg önmagát az antikvitásban. Később a keresztény- nem keresztény világ elhatárolásában fogalmazta meg identitását. A modern állam a nemzeti érdek, a nemzeti hatalom érdekorientált viselkedése alapján és a kereszténységhez tartozás szereporientált hatalmi politikája révén jött létre, és célja a nemzetérdek maximalizálása volt. A szimbólumok, értékek orientálta viselkedés a történeti realitás, a valóság világa. A szimbólumok tartalma a hagyományokhoz kötődik. A szimbólumok, a kultúra szocializáció révén formálódik, célja meghatározott rend fenntartása. Az európai társadalom célja a nyugati értékek fenntartása volt, amelyek az európai politikai
rendszer globális jellegűvé alakulásával az ún. euro-atlanti értékrendet jelentik: a liberális demokratikus államot, a liberális demokráciák egymás közti harcának megszüntetését. A szimbólumok jelenthetnek adatokat, éveket (1648); lehetnek értékelő jellegűek (pl. nemzetközi jogrendhez ragaszkodás, normák elfogadása), és irányító jellegűek (pl. vallás, jog, ideológiák). A fentiek alapján a nemzetközi közösség és a nemzetközi kapcsolatok olyan komplex rendszerek, amelyek többszintű szereplőkből és rendszerekből állnak, beleértve az egyéneket és államokat, a nemzetközi szervezeteket és intézményeket teljes egészében. A szereplők és struktúrák viselkedése történelmi és társadalmi fejlődés viszonyai között szimbólumok rendszerén át érvényesül. A sok szereplő számos alrendszert hoz létre, sokféle szimbólum alapján. A nemzetközi kapcsolatokban a képviselet és a szimbólumok átadása egyre összetettebb. Az érdekorientált viselkedés a nemzetközi politikai rendszerben: A viselkedés feltételezi a szereplők folyamatos létezését. A nemzetközi politikai rendszer szereplői sokszoros változáson mentek át, ezért a szereplők legfőbb célja a túlélés, a biztonság megteremtése a túléléshez. Akkor, amikor nemzetállamról beszélünk, akkor a viselkedés jellemzője a nemzeti érdek orientált viselkedés. A szereplő viselkedését belső (endogén) érdekei határozzák meg, függetlenül a környezettől, amelyben elhelyezkedik. A nemzetállami érdek ütközhet más nemzetállam érdekével. Az érdek lehet hatalmi érdek és egyéni haszonérdek. A nemzetközi politikai rendszerben az érdekorientált viselkedés függ a nemzetállam belső rendszerétől, a belső szerkezetétől (demokratikus, diktatórikus, átmeneti). A nemzetállam külpolitikáját meghatározó érdek függ attól, kik alkotják a nemzetállami politikát meghatározó csoportokat, milyen érdekeik, szerepkörük, érték-és szimbólumrendszerük van. A szerepkör orientált viselkedés a nemzetközi politikai rendszerben A nemzetközi politikai rendszer értelemteli szociális rendszer. A szereplők azért hozták létre, hogy valamilyen szerepkört betöltsön. A szereporientált viselkedés belső különbözőség (differenciálódás) eredménye: pl. más szerepe van a rendszerben egy kis államnak, egy nagyhatalomnak, egy regionális integrációnak. A rendszerben a nemzetállamok belső elemei átívelhetnek az államokon és képezhetnek nemzetközi hálózatokat. A nemzetközi rendszernek lehetnek alrendszerei. A szereporientáció elvárások, elvárt cselekvések mentén bontakozik ki, és a rendszer szintjén hat: azaz a rendszer makroszintjeit határozza meg: pl. egy vagy több nagyhatalom van- e a rendszerben vagy több kisállam. A szerepkörök alapján a nemzetközi rendszernek vannak intézményei, szervezetei, rezsimjei. A nemzetközi rendszer makroszintjének intézményei a területiség, a szuverenitás, az állampolgárság, a nemzetközi jog, a hatalmi egyensúly elve, a diplomácia és a háború. A nemzetközi rendszer szervezetei képezhetnek szuperstruktúrákat. A nemzetközi politika témái és diskurzusai meghatározhatják a szerepkör orientált viselkedést: pl. miként viselkednek a szereplők a környezetvédelem, a nemzetközi szegénység, a humanitárius problémák kérdésében. A nemzetközi rendszer szuperstruktúrái (pl. regionális integrációk), szervezetei (ENSZ vagy tagszervezetei), az államok, a magánszereplők (nemzetközi cégek, nemzetközi nem-állami szervezetek) valamilyen közös szerepet vállalhatnak és rezsimet képeznek. A rezsim a nemzetközi rendszer többtípusú szereplőinek együttműködése valamely nemzetközi kérdésben.
A nemzetközi rendszer létrejöttének legalább egy célja van (a szereplők túlélése). A cél megvalósulhat a rendszer létrehozásával, vagy működtetésével. Pl. a Népszövetség többcélú nemzetközi rendszert hozott létre, amelynek egyik célja a nemzetközi biztonság volt – amelyben a szervezet kudarcot vallott-, míg másik célja a nemzetközi társadalom problémáinak kezelése volt (a kisebbségek kérdése rendezése, a nemzetközi pénzügyi rendszer helyreállítása, az államok rendszere kialakítása és stabilizálása Közép-Európában a birodalmak megszűnte után, a nemzetközi társadalom kérdéseinek –pl. menekültügy, járványok, az értelmiségiek együttműködése megoldása). Ez utóbbi célok közül főként a közegészségügy kérdéseiben értek el haladást. A rendszer célja, funkciója és struktúrája összefügg egymással, a struktúra meghatározza az államok közötti viszonyt, a viselkedési szokásokat. Ahogy a rendszer alakul, összekapcsolódnak az értékek célok, megváltoznak a szereplők is és adaptálódnak a rendszerhez. Szuperstruktúra (szervezetek, intézmények, regionális alrendszerek, rezsimek)
Szimbolikus, értékrendszer alapú megközelítés
Rendszer Államok- érdekrendszere a nemzetközi közösség és intézményei
Funkcionális, szerepkörre épülő struktúrák és intézmények: biztonsági, politikai, gazdasági, társadalmi-kulturális, környezeti
. ábra A nemzetközi rendszer struktúrája Összegzés: A nemzetközi politika világa megközelítései: Az egyik nézőpont a társadalom rendszerközpontú megközelítése, a másik megközelítés a nemzetközi politika valós világára, annak politika elméleti kérdés feltevéseire épít. A nemzetközi politikában a moralitás adja a politika szimbolikus kereteit, a modernitás vagy posztmodernitás nézőpontja határozza meg a kint és bent kereteit, azt, hogy a történeti nemzetközi jogközösségekből mit tekintünk nemzetközi rendszernek. A realista, liberális, konstruktivista nézőpontok alapján csak az 1648 óta kialakult nyugati jogközösséget, vagy a nemzetközi jogközösségek egészét értelmezhetjük. A fentiek alapján a nemzetközi politikai rendszer definíciója a következő: • A nemzetközi politika rendszere a cselekvés rendszere, amelyben a kommunikáció és cselekvés összekapcsolódik. • A szociális rendszerben kialakulhatnak az egységek (politikai közösségek) felett álló szuperstruktúrák (felépítmények), de a szociális rendszernek lehetnek alrendszerei is. • A rendszer egységei a szereplők. A szereplőknek lehetnek alegységei. A nemzetközi politika szereplői a politikai közösségek (nyugati és nem nyugati állam, IGO-k, és számos magánszereplő) • A cselekvés kapcsolati kereteit a szereplő és környezete közötti viszony jelenti. • Cselekvés akkor történik, amikor egy szereplőt hatás ér és arra reagál. • A cselekvés szituációban történik. • A cselekvés egyik eleme a kommunikáció (diplomácia: első és többvágányú), • A cselekvés másik eleme az értelem: a ráció, az értékek, és az érzelmek meghatározzák a cselekvés kereteit. • A cselekvés harmadik eleme az interakció: az együttműködés (kooperáció) vagy konfrontáció (intervenció, konfliktus).
• • • •
A cselekvés meghatározója a struktúra, amelyben a cselekvések magas fokú rendet képeznek. A témakészlet meghatározza a struktúrát. A struktúrák csak evolúció útján változnak. A cselekvési elemek folyamatokat képeznek (Nemzetközi politika: globális, világpolitika, regionális politika, külpolitika). A cselekvés során kialakulnak a nemzetközi politika normái. A cselekvés során megtörténik a politikai közösségek és egyéb szereplők szocializációja.
Irodalom: • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
Alexander,C.J.: Szociológiaelmélet a II. világháború után. Balassi Kiadó.Budapest,1996. Astrov,A.: On World Politics. R.G.Collingwood, Michael Oakeshott and Neotraditionalism in International Relations. Palgrave.2005. Balázs Péter: Európai egyesülés és modernizáció.Osiris.2003 Blaney, D., Inayatullah, N., (2002): Neomodernization? IR and the Inner Life of Modernization Theory. European Journal of International Relations, Vol. 8. No. 2. March, pp. 103-138. Buzan B., Little, R.: International Systems in World History.OUP.2000. Cameron Thies: Progress,History and Identity in International Relations Theory:The Case of the Idealist-realist debate. Eoropean Journal of international relations, 2002. Vol.8/2 Elman,C., Elman M.F.(eds.): Progress in International Relations Theory. MIT Press 2003. Evans, Tony and Peter Wilson, ‘Regime Theory and the English School of International Relations’, Millennium, 1992. Fisichella, Domenico. A politikatudomány alapvonalai. Osiris.2006. Fokasz N. (szerk.) Káosz és nemlineáris dinamika a társadalomtudományokban. Typotex Kiadó, Budapest, 2003. Goodin, Robert E. - Klingemann, Hans-Dieter (szerk.): A politikatudomány új kézikönyve. Osiris 2003. Herencsár Lajos - Schottner Krisztina - Vasali Zoltán: Bevezetés a nemzetközi intézmények és szervezetek világába. L.Harmattan Kiadó.2008. Hobden,S.Hobson,J.M.(eds): Historical sociology of international relations. Cambridge University Press.2002. Horváth Jenő szerk. Világpolitikai lexikon1945-2005. Osiris.2005. Jones, B.R., Jones., P.M.,Dark,K.: Introduction to International relations.
• • • • • • • • • • • •
Kavalski, E.: The Fifth Debate and Emergence of Complex International Relations Theory: Notes on the Application of Complexity Theory to the Study of International Life. Cambridge Review of International Affairs. Vol.20.No.3. Sept.2007.pp.435-454. Kiss J. László: Változó utak a külpolitika elméletében és elemzésében.Osiris.2009. Knutsen,t.L.: A lost Generation? IR Scolarship before World War I. International Politics. 2008.45. 650674. Lawson S.: The New Aenda for International relations. Polity Press 2000. Little, Richard (1985) ‘The Systems Approach’ in S. Smith, (ed.) International Relations: British and American Perspectives Oxford, Blackwell. Luhmann,N.: A szociális rendszerek, mint önreferenciális rendszerek. In.:Morel,J-bauer É., Meleghy T., Niedenzu, H.J., Preglau,M., Staubmann,H. (szerk.): Szociológiaelmélet.Osiris 2000. 227-248. Molnár Tamás: a modernség politikai alapelvei. Mérleg.Európa.2008. Mingst,K.A.: Essentials of International Relations. W.W. Norton and Company.2004. Murray Edelman: A politika szimbolikus valósága. L'Harmattan Kiadó, 2004. Pethő B. (1997) (ed.) Poszt-posztmodern. A kilencvenes évek. Vélemények és vizsgálódások korszakváltozásunk ügyében. Budapest. Platon. Hervai Szabó Gyöngyvér: A nemzetközi politika elmélete. I. Az államközpontú alrendszer. Főiskolai jegyzet, Kodolányi János Főiskola, Szfvár., 2003. Hervai Szabó Gyöngyvér: A nemzetközi politika elmélete II. A nem-államközpontú alrendszer. Főiskolai jegyzet, Kodolányi János Főiskola, Szfvár., 2003.
