A német vállalatok földrajzi terjeszkedése és átalakulása Juhász Krisztina 1. Bevezetés Németország az Európai Unió legnagyobb gazdaságaként a nemzetközi tőkeexportban is meghatározó szerepet játszik. Külgazdasági kapcsolataiban a külföldre irányuló működőtőke-befektetések súlya az 1980-as évektől növekszik, különösen a ’90-es évek második felétől. Kutatásaimban a német vállalatok külföldi terjeszkedésének regionális jellemzőit és motívumait vizsgáltam. Választ kerestem továbbá arra a kérdésre is, hogy e földrajzi („külső térbeli”) folyamatok milyen hatással vannak a német vállalatok „belső terének”, vagyis a vállalati telephelyek funkciójának, ill. a vezetésnek, irányításnak az átalakulására. A téma aktualitását számos tényező indokolja. A német gazdaság jelenlegi lassú növekedése, ill. a magas munkanélküliség Németország szempontjából teszi indokolttá a vállalati terjeszkedés vizsgálatát. Térségünkben, így hazánkban is, a német vállalatok kutatását az teszi szükségessé, hogy Németország immár egy évtizede a térség vezető külföldi működőtőke-befektetője. Ezért a vállalatok térbeli szerveződésének, ill. ennek átalakulásának, valamint az ezzel szoros összefüggésben álló beruházási motívumoknak az ismerete meghatározó lehet a beruházások megtartásában, és továbbiak vonzásában egyaránt. 2. A német vállalati terjeszkedés regionális jellemzői A német vállalatok jelenlétét, terjeszkedését egy-egy országban, ill. térségben a Deutsche Bundesbank által évente megjelenő statisztika alapján, az 1979 – 2002 közötti időszakra kiterjedően vizsgáltam. A kiadvány nagytérségi, ill. ország szinten közöl értékeket a német vállalatok külföldi aktivitására vonatkozóan. A világszintű adatok folyamatos német vállalati expanziót jeleznek: a vizsgált mintegy két évtized alatt világszinten a német leányvállalatok száma megkétszereződött, az általuk foglalkoztatottak száma 2,5-szeresére, míg a forgalmuk tízszeresére nőtt. Legnagyobb mértékben azonban a működőtőke-állomány gyarapodott: 1979 és 2002 között több mint 18-szorosára nőtt, 2002-re megközelítve a 600 milliárd eurót. A terjeszkedés, a globalizációval összhangban a kilencvenes években gyorsult fel. 1979 óta a világgazdasági folyamatok – döntően az európai integrációs folyamatok, a globalizáció, ill. Kelet-közép-európai országokban lezajlott rendszerváltozás - hatására időrőlidőre más-más térségek jelentették a német vállalatok külföldi terjeszkedésének meghatározó célterületeit. Az említett négy vállalati jellemzőből, ország szinten számított komplex mutató alapján a német vállalatok terjeszkedésében az alábbi korszakokat határoltam le (Juhász 2004): 1980- 1985: A német vállalatok elsődleges célja a fejlett országok piacainak „biztosítása”: kiemelten az Amerikai Egyesült Államok, mely ekkor az elsőszámú célország volt. Európa országai ugyancsak a legfontosabb célterületek közé tartoztak (nemcsak az Uniós tagok), kiemelt szerepet szánva a periférikus fekvésű országokban (Spanyolország, Portugália, Norvégia) a jelenlét fokozásának. 1985-1990: „európaizáció” A világgazdasági korszakváltás hatása érezhetővé vált a német vállalati terjeszkedés irányának módosulásában. A recessziót követően a német vállalatok terjeszkedése inkább a közelebbi, ám még részben kiaknázatlan európai piacokra irányult, mely folyamatot az elmélyülő gazdasági integráció is elősegített. A korszak tehát a
nagy európai országokban (Nagy-Britannia, Franciaország, Spanyolország, Olaszország voltak ebben a sorrendben listavezetők) való terjeszkedés jegyében telt. Az Európán kívüli fejlett országok (Kanada, Japán, USA, Ausztrália) továbbra is „(tőke)vonzóak” voltak, de kivétel nélkül hátrébb szorultak, mint célterület. Jellemző ugyanakkor, hogy a következő korszak „előfutáraként” megkezdődtek az ún. „bemutatkozó lépések” Dél- és DélkeletÁzsiában, ill. a kelet-közép-európai országokban is. 1990 – 2000: A keleti terjeszkedés első szakasza: A korszak jellemzője, hogy a Triád, mint célterület fontosságát megőrizve a német vállalatok „új frontot” nyitottak: a fejlettebb kelet- és közép-európai országok váltak elsődleges célterületté. Erőteljesebbé vált emellett a délkelet-ázsiai expanzió, a NIC országok 1. hullámának országaiban. 2000 után: A keleti terjeszkedés második szakasza: Az ezredforduló utáni évek (legalábbis ami az első három év adatiból látszik) egyértelműen a Kelet jegyében teltek. A legfontosabb célterületek immár egyértelműen a kelet-közép-európai és a NIC országok „második hulláma”. Mindez Európában azt jelenti, hogy a visegrádi országok és Oroszország mellett egyre fontosabb célterületté lépnek elő a kelet-európai és a balti államok, Ázsiában pedig a NIC-országokban jelent mindez erősödő terjeszkedést. Ez az első olyan periódus, amikor a listát nem az USA és / vagy az uniós államok vezetik, hanem Dél-Korea és Litvánia állnak az élen. Összességében a német vállalati terjeszkedésben tehát a nemzetközi tőke-beruházási tendenciák érvényesek: a német vállalatok is döntően a fejlett országok piacait igyekeznek „meghódítani”, a fejlődő területeken pedig túlnyomórészt az ún. feltörekvő országok (“emerging markets”) piacára koncentrálják tevékenységüket. A hasonló irányú folyamatok mértékében azonban eltérések lehetnek. Ebből egyenesen következik a kérdés, hogy a vázolt német terjeszkedés mennyiben állt „összhangban” a versenytársak expanziójával. A konkurens nemzetek beruházásai mely célterületeken, régiókban, ill. országokban eredményezték a német befektetések pozícióvesztését, csökkenő relatív szerepét? Vagyis a német tőke szerepe mennyire jelentős a fogadó országokban a versenytársak jelenlétéhez viszonyítva? A kérdések megválaszoláshoz az UNCTAD FDI performance indexéből indultam ki. E mutató az adott ország tőkevonzását (a = az országba adott időszak alatt áramló külföldi működőtőke-befektetés / adott időszakban a világ összes tőke-áramlása) az ország gazdasági teljesítményéhez (b= ország GDP-je / világ összes GDP) viszonyítja. Ennek analógiájára kutatásaimban az adott ország szerepét A.) a német tőkebefektetésekben (német FDI outward stock „a” országban / német FDI outward stock a világban összesen ) B.) az adott ország világgazdasági tőkebefogadó (FDI inward stock „a” országban / FDI inward stock világban összesen) szerepéhez viszonyítottam. Azokban az országokban, melyekben A mínusz B értéke pozitív, ott a német tőkebefektetések nagyobb szerepet játszanak, mint az az ország nemzetközi tőkebefektetésekben elfoglalt helyzetéből adódóan várható lenne. A kutatás akkor válik fokozottan érdekessé, ha a vizsgálatot időben is kiterjesztve, a német tőke pozícióit adott országokban több évre, évtizedre visszamenőleg hasonlítjuk a versenytársakhoz. 1980-ra és 2002-re elvégezve a fent leírt számítást, a világ országait a német tőkebefektetések relatív szerepe alapján, német szempontból, négy csoportba sorolhatjuk: 1) “Hagyományos célterületek”: azok az országok, ahol a német tőkebefektetések aránya mindkét időpontban meghaladta az ország részesedését a világ összes beruházásából.
2) “Újonnan felértékelődő célterületek”: ahol a német tőke aránya a vizsgálat kezdete óta eltelt idő alatt nőtt a világ többi befektetőjéhez viszonyítva. 3) “Csökkenő jelentőségű területek”: ahol a német tőke-beruházások a kezdeti időpontban jelentősebbek voltak, mint a vizsgálat lezártakor. 4) “Periférikus területek”: ahol a német tőke aránya mindkét időpontban kisebb, mint az ország aránya a világ összes beruházásából. A számításokat valamennyi országra elvégeztem, ahol mind a német mind a nemzetközi adatok rendelkezésre álltak. (UNCTAD 2003, és Deutsche Bundesbank) Ez alapján az alábbi következtetések vonhatók le: (1.ábra) 18 % 6
USA
Hagyományosan német célterület
Felértékelődő területek
Belgium és Lux.
4
Ausztri
2
1980 (A-B) -20
%
Csehorszá Lengyelorszá g
Nagy-Britannia
-8
-6
-4
D-Korea 0 Oroszország Románia 0
-2
Indonézia
Hollandia
Magyarország
Svájc
Franciaország Japán Kajmán-szk. Holland-Ant. Nigéria
2
Argentína
Szingapúr
4
Spanyolország
6
8
Mexikó
-2
Kanada
Brazília
-4
Hongkong
Periférikus területek / Gyenge német pozíció
A = az ország szerepe a német tőkebefektetésekben B = az ország szerepe a nemzetközi tőkebefektetésekben
-6
2002 (A-B)
Csökkenő jelentőségű célterület
1. ábra: A német befektetések relatív pozíciójának változása A német beruházók jelenléte, szerepe hagyományosan erős a szomszédos országokban, kiemelkedően a BENELUX-államokban, és Olaszországban, valamint a Triád másik két államában: az Egyesült Államokban és (a relatív kis tőke-állomány ellenére) Japánban. E fejlett országok mellett a német tőke kiemelt érdeklődési területe, ill. érdekszférájába tartozik két off-shore terület: a Kajmán-szigetek és a Holland-Antillák. A német vállalatok számára legfontosabb új célterület egyértelműen Kelet-KözépEurópa. Németország három országban az első, további négy esetben a második legjelentősebb külföldi tőke-befektető. A korábbi évekhez viszonyítva Csehország és Oroszország kivételével valamennyi esetben javított befektetői pozícióján. Arányait tekintve is szinte valamennyi, főként a térség legjelentősebb tőke-befogadó országaiban kiemelkedő a német beruházók szerepe. Németországból származik a külföldi működőtőke-állománynak több, mint 25%-a Szlovákiában, Magyarországon, ill. Csehországban; 20- 25%-át adják a
10
német beruházók Bulgáriában, Lengyelországban, ill. Horvátországban; 20% alatti a részesedésük a balti államok, Oroszország valamint Szlovénia gazdaságában (UNCTAD 2003,b). A terjeszkedés legújabb, ázsiai irányát képviselve újonnan felértékelődő célterületnek számít Dél-Korea is. A német tőke egykor kiemelt célterületének számító latin-amerikai országokban a német tőke pozícióvesztése 2002-re egyértelművé vált. Ezen országokban a versenytársak, dominánsan az Amerikai Egyesült Államok, beruházásaihoz képest a német tőke-állomány relatív szerepe romlott. Azon országok, ahol a német tőke aránya mindkét időpontban elmaradt a versenytársakétól, több régióhoz tartoznak: Európa periférikus államai (Portugália, Görögország,), ahol a német beruházások az EU-csatlakozás után kezdődtek jelentősebb mértékben; Kanada, valamint az afrikai kontinens legtöbb országa szintén nem tartozik a német vállalatok domináns területéhez. Az utóbbi évek expanziója ellenére tartósan e kategóriában maradt a kelet- és délkelet-ázsiai országok többsége, ahol a versenytársak (főként Japán és az USA) megjelenése hamarabb kezdődött, így ezen országok a nemzetközi tőke-áramlásokban jelentősebb szerephez jutnak, mint a német befektetésekben. Figyelmet érdemel ugyanakkor a tendencia, miszerint a NIC-országok többségénél a német tőke “lemaradása” csökkenni látszik (Hongkong, Malajzia, Indonézia). 3. A német tőke-befektetések lokalizációját meghatározó tényezők Miként az egyes korszakokban eltérő volt a német vállalatok beruházásainak célterülete, így időről-időre, valamint nagytérségenként, az adott ország, ill. régió kompetitív előnyeinek megfelelően változik a beruházásokat meghatározó, azokat vonzó tényezők szerepe is. A szakirodalom általában az országok tőkevonzásában elméletileg szerepet játszó, többféle (gazdasági, társadalmi, üzleti, ill. politikai) jellemző és a tényleges tőkevonzás közötti összefüggést ország szintű adatokon keresztül keresi. A német beruházásokat meghatározó tényezők között a legtöbb szerző a piaci jellemzők (piacméret, a piac bővülésének perspektívája), a kereskedelmi szempontok (kereskedelmi tarifák, ill. a kétoldalú kereskedelem), a távolság, az alacsony bér- és pénzügyi költségek, ill. az alacsony politikai és gazdasági kockázat szerepét hangsúlyozzák (Buch, Kleinert és Toubal 2003, Jungennickel és Keller 2003, Wezel 2003, Jost és Nunnenkamp 2002 és 2003). Tholen és Hemmer (2003) kutatásai arra világítanak rá, hogy Kelet-Közép-Európában a német beruházások létrejöttében a piacszerzés valamint a költség-csökkentés játszott meghatározó szerepet. Megállapították ugyanakkor, hogy a térség az olcsó bérszínvonal előnyére a tőkevonzását hosszútávon nem alapozhatja. A német működőtőke-befektetések lokalizációját meghatározó tényezőket, nagytérségi összehasonlításban, korrelációs számításokkal vizsgáltam. Két kiválasztott időpontban (1990 és 2000), ország szintű adatok felhasználásával kerestem kapcsolatot a német külföldi működőtőke-állomány (FDI outward stock) nagysága (mint a német vállalati jelenlétet legátfogóbban jelző indikátor) és az ezt meghatározó gazdasági- politikai- társadalmi tényezők között. A két időpont kiválasztását indokolja, hogy 1990 több szempontból is fordulópontnak tekinthető a német vállalati terjeszkedésben. Egyrészt ekkor indul meg a keleti terjeszkedés nagyobb mértékben, másrészt pedig a globalizáció folyamata döntően a kilencvenes évektől kezdődően értékeli fel azokat a területeket, ahol a német tőke jelenléte korábban kevésbé volt jelentős (mindenekelőtt USA, NIC-országok). Ezért tehát e „választóvonal“ segítséget jelenthet a beruházások átalakuló motívumainak feltárásában. A kutatáshoz felhasznált mutatók többsége az UNCTAD által a World Investment Report 2002.
évi kiadványában (276 – 283. oldal) közzétett, a működőtőke-vonzás lehetőségét mérő mutató, az ún. FDI Potential Index összetevőit tartalmazza (ezeket a táblázatban dőlt betűvel jelöltem). A vizsgálatban Pearson-féle korrelációs mutatót számoltam, mely –1 és +1 közötti értéket vehet fel. Az abszolút érték a vizsgált jellemzők közötti kapcsolat szorosságára utal, míg a pozitív / negatív érték a kapcsolat irányát jellemzi. A kapott korrelációs értékek (1. táblázat) alapján a német működőtőke-befektetéseket befolyásoló tényezők fő regionális jellegzetességei az alábbiakban foglalható össze: 1. táblázat: A német befektetéseket meghatározó tényezők. Pearson-féle korrelációs együttható Export
FDI stock
Nép. szám
GDP növ.
1990 2000
0,84 0,79
0,70 0,90
0,61 0,56
-0,15 -0,19
1990 2000
0,82 0,94
0,96 0,99
0,86 0,90
0,02 0,07
1990 2000
0,64 0,93
0,89 0,91
0,04 0,16
-0,47 -0,24
1990 2000
0,88 0,97
0,97 0,98
0,97 0,97
0,17 -0,08
1990 2000
0,32 0,85
0,72 0,76
-0,09 0,49
0,19 0,61
1990 -0,29 2000 0,97
0,99 0,90
-0,41 0,08
-0,22 0,52
GDP /fõ
Exp/ GDP
EU 0,02 0,31 0,23 0,17 Fejlett 0,26 -0,41 0,32 -0,37 Afrika 0,73 0,37 0,39 -0,14 Amerika 0,07 -0,39 0,16 -0,35 Ázsia 0,53 0,86 0,30 0,47 Reform 0,43 0,99 0,37 -0,05
Telefon
Ener giahasz.
K+F/ GNI
Felső Kocoktakázat tás-
-0,10 0,20
0,27 0,27
0,30 0,21
0,15 -0,32
0,36 0,06
0,36 0,36
0,58 0,29
0,56 0,38
0,44 0,32
0,22 0,10
0,79 0,64
0,82 0,77
x x
0,81 0,53
0,22 0,24
-0,02 0,07
0,24 0,35
0,43 -0,15
-0,21 -0,03
0,09 -0,02
0,53 0,29
0,28 0,02
0,06 0,05
0,16 0,20
0,42 0,44
0,74 0,32
0,48 0,25
0,51 0,17
-0,35 -0,44
0,83 0,39
Kiemelve, ahol az összefüggés legalább 95%-os valószínűséggel állítható x : adathiány miatt nem értelmezhető
Az Európai Unió 14 országában a német vállalatok széleskörű (nemcsak nagyvállalati szintű) jelenlétében továbbra is a piac nagysága az egyik döntő tényező. Ugyanakkor az integráció elmélyülésének, az egységes piac megteremtésének hatására a népességszám tőkevonzó hatása csökkent. Az agglomerációs hatásra, a versenytársak piaci jelenlétére való reakcióval magyarázható, hogy az összes külföldi működőtőke-állomány és a német tőkeállomány erős, és növekvő mértékű kapcsolatot mutat. E jelenség magyarázata lehet továbbá, hogy a nagyvállalati terjeszkedést követően egyre inkább hangsúlyossá válik a kis- és középvállalatok megjelenése is. Ezek egymással összefüggésben is állhatnak, amennyiben egy terjeszkedő német TNC magával hozza a beszállítóit is (ún. követő beruházások, Dunning értelmezésében) A fejlett országok csoportja az EU14-hez részben hasonló beruházási motívumokkal jellemezhető: a piac mérete, ill. a külföldi tőke-állomány nagysága és a német beruházások között mutatható ki a legszorosabb összefüggés. Ez megítélésem szerint azzal magyarázható,
hogy ezen nagy piacokon, ahol a (más nemzetiségű) versenytársak is erősen képviseltetik magukat, szükséges a személyes jelenlét, az igények exporttal való fedezése immár nem elegendő (Ezt példázza az export-FDI szoros kapcsolata is), ami a stratégiai befektetések meglétét látszik alátámasztani. Ugyancsak kimutatható a képzettség, a K+F-intenzitás többi régióhoz viszonyított jelentősnek mondható tőkevonzó hatása. Ez megítélésem szerint a K+Fkapacitások megszerzésére irányuló törekvéseket, a hatékonyságnövelő befektetői motívum jelenlétére utal. A latin-amerikai országokban egyértelmű a német beruházások piac-orientációja. Ezt támasztja alá a népesség számmal mutatott szoros kapcsolat, mely kiegészítve azzal, hogy a gazdasági nyitottság nem, (ill. kissé negatívan!) befolyásolja a német beruházásokat, rávilágít arra, hogy a régióban, mint ahogyan korábban, az évezred végén is egyértelműen horizontális befektetésekről beszélhetünk. Ázsia fejlődő országaiban a német tőke-állományt befolyásoló tényezőket vizsgálva egyértelműen kirajzolódik az export-ösztönző politika és annak hatása: a német beruházásokat – a nemzetközi tendenciákhoz hasonlóan - elsősorban azok a viszonylag fejlett, jó infrastrukturális adottságokkal, képzett munkaerővel rendelkező, stabil országok vonzzák, mely gazdaságok erősen integrálódtak a világgazdaságba. (NIC-országok). A régióban a vertikális beruházások meglétét támasztja alá, hogy a német tőke-állomány 2000-ben nemcsak az export/GDP aránnyal, hanem a Németországgal folytatott kétoldalú kereskedelemmel is szoros kapcsolatot mutat. Ez az összefüggés arra enged következtetni, hogy a Németországból importált félkész termékeket/ alkatrészeket / alapanyagokat a régió leányvállalataiban szerelik össze, hogy aztán a (fél)készterméket tovább exportálják a térség (vagy akár a világpiac) más országaiba. A képzettségi mutató és a befektetések közötti (más régióval összehasonlított) szoros összefüggése nemcsak az export-ösztönző politika egy lényeges elemére világít rá, hanem arra is, hogy a régió leányvállalatai az értéktermelésben magasabb hozzáadott értéket képviselő (pl.: bizonyos K+F tevékenységek, főleg design; regionális irányító- szervező központok, ún. HQ-k) tevékenységek ellátására is hivatottak. Afrikában a német befektetések motivációja gyakorlatilag változatlan: Mint ahogyan - a primer szektort kivéve - a nemzetközi tőke-befektetési tendenciákra is jellemző, leányvállalatokat a viszonylag fejlett gazdasággal, infrastruktúrával jellemezhető, iparosodott országokban hoznak létre. A kelet-és közép-európai országokba a rendszerváltás után meginduló tőkebefektetésekből a stabil, nyitott, viszonylag fejlett gazdasággal, infrastruktúrával és képzett munkaerővel rendelkező országok részesedtek, így a külföldi tőke-beruházások többsége néhány országra koncentrálódott. Igaz volt ez a német beruházásokat tekintve is. 1990-ben az említett tényezők tőkevonzó hatását egyértelműen bizonyítják a korrelációs számítások. Az évtized végére, ahogyan a rendszerváltó országok többségében stabilizálódott a politikai helyzet, a kockázati tényező szerepét egyre inkább a gazdasági növekedés tőkevonzó hatása váltotta fel. A német vállalatok a térségben gyártott / összeszerelt ill. Németországból importált termékeiket nagyrészt a régióban értékesítik, így beruházásaikkal mindenekelőtt piacot “vásároltak”, ahol egy-egy telephely nemcsak a célországot hanem az egész kelet- és közép-európai térséget látja el. Erre a német exporttal mutatott viszonylag erős kapcsolat, valamint a népességszám alacsony hatása utal. Számításaim alapján a hatékonyságnövelő német beruházások jelenléte a térségben általában nem jellemző, ill. statisztikailag még nem kimutatható. A német tőke-állomány ugyanis nem mutat jelentős, ill. erősödő kapcsolatot sem a képzettségi mutatóval, sem a K+F-kiadásokkal, ami e beruházási típus növekvő jelentőségét támasztaná alá. Megítélésem szerint a beruházásoknak e típusa azonban már jelen van a régióban, amelyet egyes vállalati példák igazolnak, azonban ezek aránya az összberuházásokban kevés ahhoz, hogy statisztikailag igazolható legyen. Néhány év
elteltével, a régión belüli országok differenciálásával (pl. az EU-hoz már csatlakozott 8 ország külön kezelésével) valószínűleg statisztikailag is számszerűsíthetővé válik e tendencia. 4. Németország legnagyobb vállalatainak nemzetköziesedése A fent vázolt nemzetközi terjeszkedés eredményeképpen vélhetően nő a német vállalatok nemzetköziesedésének mértéke, vagyis a külföldi leányvállalatok a vállalati hálózatban egyre növekvő szerepet töltenek be, az általuk elvégzett tevékenységek köre is egyre bővül. (A kereskedelem és termelés mellett egyre növekvő mértékben kapcsolódnak be a kutatás-fejlesztés, a marketing, ill. egyes –elsősorban regionális – irányítási feladatokba.) A legnagyobb német vállalatok nemzetköziesedésének megítéléshez a Max PlanckIntézet “Arbeitsbeziehungen in Deutschland: Wandel durch Internalisierung” témakörben végzett kutatásainak eredményeit tekintettem kiindulásnak. Alapvető célkitűzésem annak bemutatása, hogy Németország legmeghatározóbb vállalatai esetében napjainkra hogyan változott a nemzetköziesedés szintje? Elsőként a “legjelentősebb német vállalatok” körét jelöltem ki. Ennek kritériuma az volt, hogy az adott vállalat tartósan szerepeljen Németország száz legnagyobb vállalata között. E vállalatok nemzetköziesedési szintjének megítéléséhez a vizsgáltba a külföldi értékesítés, valamint foglalkoztatás százalékos arányát, illetve a vállalati hálózat földrajzi kiterjedtségét vettem alapul. A legjelentősebb német vállalatok nemzetköziesdési indexét az említett három mutató (külföldi foglalkoztatottak aránya, külföldi értékesítés aránya és a tevékenység földrajzi kiterjedtsége) standardizált átlagaként számítottam ki 1986-ra, 1996-ra és 2003-ra vonatkozóan. Ennek eredményei bizonyítják, hogy 1986 és 2003 között a legjelentősebb német vállalatok tevékenységüket egyre inkább nemzetközi szinten szervezik. Erre utal, hogy a vállalatok nemzetköziesedési indexének átlaga folyamatosan nő. Ugyancsak emelkedik a külföldön foglalkoztatottak arányának átlaga is: 2003-ban a legjelentősebb német vállalatok által foglalkoztatottak közül minden második Németországon kívül állt alkalmazásban. Ennek függvényében némileg meglepő, hogy a külföldi értékesítés átlaga 1986 és 1996 között csökkent. Ennek oka, hogy 1996-ra egy sor olyan alacsony külföldi értékesítéssel jellemezhető vállalat közöl erre vonatkozóan adatot, melyek esetében korábban ez nem volt mérhető. (Ezek többségében a szolgáltató szektor vállalatai: bankok: Bayerische LB, Commerzbank, Deutsche Bank, kereskedelmi vállalatok: Metro, REWE vagy a távközlési szektorból a Deutsche Telekom) Folyamatosan nő a német vállalatok telephelyhálózatának kiterjedtsége is. Ugyanakkor kimutatható a vállalatok között egyfajta „közeledés” is. 1996 óta ugyanis mind a külföldi értékesítés, mind pedig a külföldi foglalkoztatottak arányának szórása egyre kisebb, vagyis csökken az átlagtól való eltérés. Ez, összevetve a nemzetköziesedés növekedésének fent megállapított tényével azt jelenti, hogy a vállalatok mind szélesebb köre kapcsolódik be a nemzetköziesedés folyamatába. Kérdés, hogy ezek az általános érvényű tendenciák az egyes iparágak vállalatait hogyan érintik? A vállalatok nemzetköziesedésnek foka és annak dinamikája alapján a német vállalatoknak több jellegzetes csoportja rajzolódik ki (2.ábra): A „vezetők” csoportja a kezdeti évben és 2003-ban egyaránt magas nemzetköziesdési szinttel jellemezhető. Ebbe a kategóriába többségében vegyipari vállalatok tartoznak, valamint ide soroltam a számítástechnikában tevékeny SAP mellett a kereskedelmi Franz Haniel-t is. A „követők” csoportját Németország legnagyobb vállalatai alkotják (A 7 vállaltból 5 szerepel a legnagyobb éves jövedelemmel rendelkező 10 vállalat között). Rájuk is a nemzetköziesedés fokának növekedése jellemző, ennek nagysága azonban elmarad a
„vezetők” mögött. E csoportba is döntően feldolgozóipari vállaltok tartoznak (két autóipari és elektronikai, valamint egy vegyipari), a szolgáltató szektort a Deutsche Bank és az Allianz képviselik. A „feltörekvők” táborát azok a vállalatok teszik ki, ahol egyértelműen kirajzolódik a nemzetköziesedés növekvő mértéke, ám ennek foka továbbra is viszonylag alacsony. E körbe döntően az iparáguk kisebb méretű vállalatai (BMW, Man), ill. beszállítók tartoznak (pl. az autóiparból a Continental). Az energiaipart az RWE, míg a szolgáltató szektort a térségünkben is terjeszkedő Deutsche Telekom és a Metro képviselik . A „lecsúszók” körébe tartoznak talán meglepetésre a vegyipar legnagyobb vállalatai. E körre a nemzetköziesedési index csökkenése jellemző. Ennek oka megítélésem szerint abban rejlik, hogy ezek a nagyvállalatok tevékenységük földrajzi kiterjesztését már évtizedekkel ezelőtt megkezdték, így vállalati hálózatuk alapjai nagyrészt már 1996-ra kiépültek. Ezt bizonyítja, hogy a kilencvenes évek közepén még egyértelműen e cégek vezették a német vállaltok nemzetköziesedési listáját. Az utóbbi években e vállaltoknál valószínűleg a nemzetköziesedés újabb formái jelentek meg (elsősorban tőkepiaci), míg a reálgazdasági dimenzióban a nemzetköziesedés növekedése lemaradt a később indulókhoz képest. A „kimaradók” körébe azok a vállalatok tartoznak, melyek esetében a nemzetköziesedés foka alacsony és csökkenő trendet mutat. E kategóriába a kereskedelmi REWE és a Bayerische Lb. tartoznak.
2.ábra: A legnagyobb német vállalatok nemzetköziesedése (1986 és 2003) Mint az a fent leírtakból egyenesen következik, a nemzetköziesedés előrehaladása a vállalatok tevékenységére alapvető hatással van. Ez megmutatkozik nemcsak abban, hogy a nemzetköziesedés „hagyományos” formái visszaszorulóban vannak, az exportstratégia jelentősége egyértelműen csökken (,Hassel, Höpner, Kurdelbusch, Rehder és Zugehör 2002, 22. oldal), hanem abban is, hogy a nemzetköziesedés új, tőkepiaci formái jelennek meg. Mindez alapvető hatással van a hagyományos, német vállalati rendszerre, irányításra. E sajátos, német vállalati irányítási formának ismert elnevezése a „Deutschland AG” („Németország Rt”). A német modell átalakulásának lényege, hogy a kilencvenes évektől egyre inkább az angolszász modellhez kezd hasonlítani. Ennek legfontosabb elemei, szoros összefüggésben állva a nemzetköziesedés tőkepiaci dimenziójának előtérbe kerülésével, az alábbiakban foglalhatók össze: A Németországra jellemző vállalati hálózat feloldódása megkezdődött, csökken az összefonódások mértéke. Megkezdődik a stratégiai részesedések leépítése. A bankok megkezdtek a vállalatok közvetlen felügyeletéből visszavonulni. Megindul a vállalatok külföldi tőzsdén való jegyzése, ill. a nemzetközi számlázási szabályok átvétele. Mindennek célja a nemzetközi befektetők felé történő nyitás elősegítése. Megnő a tőkepiac szereplőinek jelenléte a német vállalatokban is: egyre nagyobb szerephez jutnak a befektetési alapok, nyugdíjalapok. A tőkepiaci szereplők arányának bővülésével előtérbe kerül a „shareholder value” stratégia, vagyis a vállalat elsődleges célkitűzéséve (hasonlóan az amerikai modellhez) a részvényesek, befektetők pénzügyi érdekeinek teljesítése: a minél magasabb osztalék kifizetése. A vállalat értékét ezentúl a részvényének tőzsdei árfolyama határozza meg. Mindez a vállalati rendszer átláthatóságát követeli meg, aminek velejárója nemcsak a kereszttulajdonlások csökkenő aránya, hanem az is, hogy a vállalati diverzifikációval szemben a fő tevékenységi területre való fókuszálás kerül ismét a középpontba. A tőkepiaci szemlélet hatása érezhető a menedzseri szinten (ahol egyre inkább a korábbi jó szakmai tudással szemben, ill. amellett felértékelődik a vezetők pénzügyi tudása, képesítése, ill. a nemzetközi tapasztalat, valamint a bérezésben (a teljesítmény függvényében történő, differenciált juttatásokban). Mindemellett azonban továbbra is megmarad a német vállalatok egyik legfontosabb nemzeti sajátossága: a munkavállalók érdekképviselete az üzemi tanácsokon, a felügyeleti tanácson keresztül továbbra is részét képezi a döntéshozatalnak. A vállalti irányításban ezen érdekcsoport továbbra is „megkerülhetetlen”, nélküle a vállalati átalakítás folyamata nem képzelhető el. 5. Összegzés Az 1979 óta eltelt időszakban a német vállalatok terjeszkedésére leginkább két tényező volt hatással. Egyrészt az európai integráció horizontális bővítése és vertikális elmélyítése, másrészt különösen az 1990-es évektől a világszintű gazdasági folyamatok, vagyis a globalizáció erősödése. A német vállalati terjeszkedés korszakai e két, koronként változó erősségű folyamat kölcsönhatásának eredményeként határolhatók le: 1980-1985 a fejlett piacok „biztosítása”, 1985-1990 az „európaizáció” időszaka, 1990-2000 a keleti terjeszkedés első, a 2000 utáni évek pedig ennek második szakaszát jelentik.
A befektetések motívumai a vállalati terjeszkedés egyes korszakaival és a nagytérségek kompetitív előnyeivel összefüggésben, időben és térben egyaránt változnak. Az Európai Unióban a legkomplexebb beruházási motívumok (piac-orientált, erőforrás- és hatékonyságnövelő befektetések) jellemzők. Az USA-ban a stratégiai és hatékonyságnövelő beruházások dominánsak, ezzel szemben Latin-Amerikában továbbra is töretlen a piaci orientáció. Ázsiában a piac mellett a hatékonyság-növelés áll a beruházások hátterében. KeletKözép-Európában piaci okok mellett a munkaerő képzettségének jut egyre nagyobb tőkevonzó szerep. A földrajzi terjeszkedés a vállalati telephelyek funkciójában, tágabban értelmezve magában a német vállalati rendszerben is mélyreható változásokat eredményez. A legjelentősebb német vállalatok tevékenységüket egyre inkább nemzetközi szinten szervezik, a nemzetköziesedés folyamatába a vállalatok mind szélesebb köre kapcsolódik be. A folyamat hatással van a német vállalati vezetés átalakulására is. Ennek lényege, hogy az angolszász modellhez hasonlóan előtérbe kerül a részvényesek, befektetők pénzügyi érdekeinek teljesítése, elsődlegessé válik a minél magasabb osztalék kifizetése (shareholder-vaule stratégia). 6. Irodalomjegyzék Buch, K. – Kleinert, J. – Toubal, F. (2003) Determinants of German FDI: New Evidence from MicroData. In: Discussion paper 09/03. Economic Research Centre of the Deutsche Bundesbank, Frankfurt am Main. Deutsche Bundesbank Kapitalverflechtung mit dem Ausland. Deutsche Bundesbank Statistische Sonderveröffentlichungen 2004, 2002, 2000, 1998, 1996, 1992, 1987 Frankfurt am Main. GeoHive. Historic, current and future population. http://www.geohive.com/global/index.php Hassel, Höpner, Kurdelbusch, Rehder és Zugehör (2002) Arbeitsbeziehungen in Deutschland: Wandel durch Internationalisierung. Bericht über Forschung www.mpi-fg-koeln.mpg.de/berichte/ ArbeitsbeziehungenInDeutschland.pdf Juhász, K. (2004) Eltérő korszakok, változó régiók – Korszakhatárok a német vállalati terjeszkedésben 1979 – 2002. In: Fiatal regionalisták IV. Országos konferenciája, Győr 2004. november 13. – 14., CDRom Jungennickel, R. , Keller, D. (2003) German FDI and Integration of Production in the EU. In: HWWA Discussion Paper, Hamburgisches Welt-Wirtschafts-Archiv (HWWA) Jost, T. – Nunnenkamp, P. (2003) Deutsche Direktinvestitionen in Entwicklungs- und Reformländern: Haben sich die Motive gewandelt? In: Die Weltwirtschaft 2003, Heft 1. 107-129. oldal Nunnenkamp, P. (2002) Determinants of FDI in Developing Countries: Has Globalization changed the Rules of the Game? In: Kieler Arbeitspapiere 1122. Institut für Weltwirtschaft, Kiel. Rüdiger, L. (2004) Wem gehört die Republik? Die Konzerne und ihre Verflechtungen in der globalisierten Wirtschaft 2005. Namen- Zahlen-Fakten. Eichborn, Frankfurt am Main. Tholen, J und Hammer, E (2004) Die Auswirkungen von Direktinvestitionen deutscher Unternehmen in Mittel- Osteuropa – Größenordnung, Motive, Strategien, Arbeitsplätze. IAW und Universität Bremen, Bremen 2004 August. Letöltve a http://www.iaw.unibremen.de/~jtholen/tagungen/51004AuswirkungDirektinvestitionen.pdf oldalról Toubal, F. (2003) The location of German Multinationals in Eastern european Countries. Letöltve a www.economics.uni-kiel.de oldalról UNCTAD (2003a) World Investment Report 2003 FDI Policies for develpomnet: National and international perspectives. United Nations, New York and Geneva UNCTAD (2003b) World Investment Directory. Volume VIII. Central and Eastern Europe. United Nations, New York and Geneva UNCTAD (2002) World Investment Report 2002 Transnational Corporations and Export Competitiveness. United Nations, New York and Geneva Wezel, T. (2003) Determinants of German Foreign Direct Investment in Latin-American and Asian Emerging Markets in the 1990s. In: Discussion paper 11/03. Economic Research Centre of the Deutsche Bundesbank, April 2003
