A munkáskalokagathia..pillanata. Költészet, társadalomkritika és munkáskultúra egysége: Justus Pál és a Munka-kör

.K. HORVÁTH ZSOLT.

.A munkáskalokagathia. .pillanata. Költészet, társadalomkritika és munkáskultúra egysége: Justus Pál és a Munka-kör berrel, aki költ√ként t∫nt fel az 1920-as évek közepén, majd elmélyült társadalomkritikusi aktivitásával hívta fel magára a figyelmet az Együtt és a Munka cím∫ folyóiratokban. Vagyis, befejezve a szótári jelentés bírálatát, úgy is fogalmazhatnánk, hogy életm∫vének helye a kulturális emlékezetben, s kritikai megítélése a legkevésbé sem helyénvaló. Ez persze, tehetnénk hozzá, egyáltalán nem a szótár hibája. Jelen tanulmány azonban nem Justus Pál korai, komplex munkásságát szeretné részleteiben megmutatni, mint inkább az √ alkotói, szervez√ modellje kapcsán az 1920–30-as évek fordulóján m∫köd√, a munkáskultúrával és -mozgalommal kapcsolatban álló avantgardista körök tevékenységének sokszín∫ségét igyekszik tanulmányozni. A 21. század elején, amikor az intellektuális communitas, a baloldali politikai hit és cselekvés, valamint a tömegekkel való érintkezés egységének eszméje elérhetetlennek, mondjuk ki: utópikusnak t∫nik, id√szer∫ lenne alaposabban górcs√ alá venni azt a hagyományt, mely ezt megvalósítani igyekezett, s rövid ideig talán tudott is. Az err√l való beszéd, értekezés azonban az államszocializmus bukása után, az utókor politikailag homogenizáló tekintete miatt több szempontból

És azért hulltok ki majd mind az emlékezet rostáján s kimaradtok az egymásbafogózó kezek acélgyürüjéb√l, mint ahogy kimaradtunk mi a ti szavatokból, fületekb√l és szemetekb√l, amik ezerszer hallják-látják: mert elfelejtettétek az embert s ezerfájdalmú zokogását. Justus Pál: Ítélkezés némely költ√kön (1928)

A

mennyiben valaki felüt egy latin–magyar szótárt, s a „iustus” szó jelentéseinél kihajtja az oldalt, azt találja: „jogos, törvényszer∫, szabályos”, míg a másodlagos jelentéseknél azt: „igazságos, helyénvaló”. Justus Pál kapcsán sok minden igaz lehet, kivéve a szótár fenti meghatározását. Nem jogosan s egyáltalán nem törvényszer∫en ítélték el 1949-ben, a Rajkper VIII. rend∫ vádlottjaként ezt a legkevésbé sem szabályos embert, aki meglehet√sen fiatalon, hatvanéves korában, 1965-ben Temesváron hirtelen meghalt. Az utókor – folytatva e frivol „filológiát” – a legkevésbé sem volt igazságos ezzel a páratlanul tehetséges, sokszín∫, enciklopédikus m∫veltség∫ em-

141

K. Horváth Zsolt

zett politikai-ideológiai, kultúrapolitikusi szerepe, illetve az annak végére pontot tév√ Rajk-per, valamint az azt követ√ börtönben eltöltött öt év, de az már kissé meglep√bb, hogy ugyanúgy említésre érdemtelennek t∫nt Justusnak a két háború közötti munkásmozgalomban betöltött szerepe. Két önálló kötete révén ugyan szóba kerül költ√-státusza, ám a gyászjelentés mechanikus, mindig túlzásokban fogalmazó retorikája miatt ez is súlytalannak és egyoldalúnak hat. Az átlagos olvasó nyilván legyintett egyet, gondolván egy újabb versel√ m∫fordító, akiknek pedig mondott valamit a neve, azok könnyen besorolhatták a „versel√ politikusok” közé. Ám Justus Pál nem sorolható be sem ide, sem oda. Nem m∫kedvel√ poéta volt, mint Szakasits Árpád, aki szintén publikált (meglehet√sen dilettáns) verseket. Justus Pál alapvet√en költ√ként indult 1925-ben, s éppenséggel a munkásmozgalmi aktivitása, szervez√készsége, majd a politikai, avantgardista közösségi élmény mind intenzívebb hatása révén, id√közben az egyik legfelkészültebb politikaelméleti szakembere lett a mozgalomnak – ám közben nem adta fel lírai ambícióit sem. Nem versel√ politikus, de nem is politizáló költ√ a helyes módszertani megközelítés, még ha alapvet√en nem hamis is e kép. Nem hamis, de torzít, amennyiben nem veszi figyelembe az avantgárd sajátos, voltaképpen a „minden adott, minden el√leges” kategória végletes tagadására és elutasítására épül√ éthoszát. Az ugyanis nem ismerte el sem a zárt autonóm m∫alkotások kategóriarendszerét, sem a politikai cselekvés klasszikus fogalmát. Itt a m∫vészi cselekvés és a politikai megnyilatkozás nem más, mint az alkotás technikája, olyan önkifejezés, amely nap-nap után a mindennapi élet gyakorlatában testesül meg. Szabadvers és marxizmus, szabad szerelem és gimnasztyorka, szavalókórus és h∫vösvölgyi kirándulás egyként, pontosabban együtt részei annak az életvilág komplex fogalmára telepedett avantgardista éthosznak, mely a kontempláció és a cselekvés, az eszme és a gyakorlat harmonikus egységének elvére épült.

is problémásnak t∫nik. Talán jelképszer∫en megemlíthet√, hogy épp ebben a kulcsévben, 1989-ben halt meg Justus Pálné Wagner Edith, aki élete harminchárom évét töltötte el Justus Pállal, s aki maga is ebb√l az avantgardista környezetb√l érkezett.1 1989-cel egy olyan kor következett el, melyben – többek között – nehézzé vált a munkásmozgalomról és a munkáskultúráról, a két háború közötti baloldali mozgalmakról való beszéd helyzete; tegyük hozzá, akkor érthet√ okokból. A Fal leomlásakor szinte automatikusan diszkreditálódott Európa keleti felén a baloldali gondolkodásmód (bár a nyugatin is jelent√sen), s talán csak az ezredforduló környékén, az antiglobalizációs és különböz√ környezetvéd√ mozgalmak megjelenésekor, egy újabb, a rendszerváltástól nem érintett nemzedék kisebbsége kezdi szorgalmazni a kapitalizmusnak egy olyan kritikai szemléletét, mely szembefordul az „1989-es konszenzussal”. Egyfel√l, a mából visszatekintve úgy t∫nik, mintha 1989 minden korábbi állítást, értéket indulatból a visszájára fordított volna, s csak a távlat, a várakozási horizont megváltozásával tapasztalható elmozdulás, árnyaltabb, kidolgozottabb vélekedés. Másfel√l hangsúlyozni szeretném, hogy jelen tanulmány gondolatmenete és célja a legkevésbé sem óhajt beleíródni az utóbbi évtized nosztalgikus beszédmódjába. Már csak azért sem, mert amit itt elmondandó vagyok, az egy olyan, az 1920–30-as évek fordulóján szárba szökkent, rövid élet∫, ám nagy kulturális potenciállal bíró baloldali hagyomány, amely sem 1948, sem 1956 után nem nagyon szólalhatott meg a nyilvánosság el√tt. 1955 után, a börtönb√l való szabadulását követ√en Justus Pál a Corvina Kiadó szerkeszt√je volt, s jóllehet a „fiókjának író költ√” maradt, a nyilvánosság számára m∫fordítóként tevékenykedett, s mint ilyen halt meg 1965 decemberében, mikor Temesvárra ment barátaihoz pihenni. Az Élet és Irodalom rövid, formális nekrológja Justust mint ismert társadalomtudományi írót, költ√t, m∫fordítót, a Corvina Kiadó felel√s szerkeszt√jét méltatja.2 A közlemény idézi a kiadó, a gyászjelentések formális abszurditásáig elmen√ hivatalos kommünikéjét: „enciklopédikus m∫veltség∫ szerkeszt√, a lelkes áldozatkész munkatárs pótolhatatlan ∫rt hagyott maga után”.3 Megemlíti ugyan Justus két önálló kötetét, de f√leg a m∫fordítót méltatják. E semmitmondó min√sítés, a gyászjelentések és nekrológok olvasásához szokott közönség szemében mégis az utókor els√, primer ítélete, min√sítése az elhunytról. 1966 politikai közegében még csak érthet√, hogy említetlenül marad 1945 és 1949 közötti, a Szociáldemokrata Párt baloldalán vég-

AZ „EGYSÉG” ESZMÉNYE: AZ EGYÜTT ÉS A KORAI

MUNKA

A

Munka el√tti periódus, mint fentebb utaltunk rá, a legkevésbé sem volt terméketlen Justus Pál életében. Épp ellenkez√leg, Justus – bolognai és párizsi

142

A munkáskalokagathia pillanata

egyetemi évei után hazatérve – (akkortájt 23–24 éves) a Munka tájára már kötetet publikált költ√ként és baloldali lapokból ismert aktivistaként érkezett, elméleti érdekl√désének középpontjában pedig már ekkor is a munkáskultúra kérdései álltak.4 Justus 1925 körül Párizsban járt, s – noha már korábbról ismerte Kassák egyes írásait – itt talált rá a nevezetes Szajna-parti, új és antikvár könyveket egyaránt dobozból áruló bouquiniste-eknél Kassák Bécsben kiadott Máglyák énekelnek-jére. Ám az ifjú Justus nemcsak mint avantgardistára, költ√re, vagyis – a polgári értelemben vett – „m∫vész”-ként tekintett Kassákra, hanem két vitairata nyomán (Levél Kun Bélához a m∫vészet nevében; Álláspont) érlel√dött meg benne a felismerés, hogy „a szocialista Kassák és a költ√ Kassák azonos, hogy van találkozási pont a radikális társadalomkritika elmélete és gyakorlata, a m∫vészet forradalma és a forradalom m∫vészete között”.5 „Hazajöttem [ti. Párizsból] – folytatja Justus kései visszatekintését –, s már a szocialista mozgalom jelentette számomra a legfontosabbat az életben. Ezért kapcsolódtam be minden er√mmel a Kálmán József, Nagy Lajos, Szirmai Jen√ szerkesztette Együtt cím∫ szocialista kultúrszemle munkájába (egyébként a lap címe az egységgondolatot akarta hirdetni), amelynek szerkeszt√ségében egy ideig együtt dolgoztak a kommunista (Falus Neufeld Ervin, Nagy Lajos), baloldali és jobboldali szociáldemokraták. Ezért írtam »Egységes munkáskultúrfrontot!« címen vezércikket a lapba (…)”6 E cikkben Justus kultúrafölfogása meglep√en szilárd alapokon áll: álláspontja szerint a polgári kultúra megtorpant, ezért egy olyan, a munkássággal együttlélegz√ kultúraformát kell megteremteni, mely egyszersmind potens társadalomalakító er√vel bír. A kulturális kérdés pedig azért írja felül a politikait, mert az osztályharc áttev√dött a kultúra területére, „az osztályharcot letagadó polgári m∫vészet és tudomány helyett a kultúrát szabad és felszabadító szerepbe kell állítani”.7 Majd továbbf∫zve véleményét így folytatja: „még miel√tt a kultúra kettéválásáról és a külön munkáskultúra szükségszer∫ kialakulásáról beszélnénk, megállapíthatjuk, hogy a kultúra, amennyiben korát a maga teljességében akarja reprezentálni, még ha tisztán szemlél√d√ álláspontot foglal is el, akkor sem zárkózhat el gyökeres társadalmi reorganizációt célzó nagy kísérletek el√l”.8 Ha tehát van olyan munkáskultúra, mely e gyökeres átalakításra alkalmas, akkor az csakis legtermészetesebb közegével: a munkásmozgalommal együtt élhet, lélegezhet. Így alakítható ki, Justus olvasatában

a kultúra és társadalomkritika egysége, s a hangsúly itt az egységen van. Szerkeszt√i, közrem∫köd√i szerepe is inkább a munkáskultúrát, illetve a fentebb jellemzett egységet reprezentáló eseményekr√l (kultúrgárda, szavalókórus, el√adóest, el√adás Csepelen, Angyalföldön stb.) szóló beszámoló volt – s kevésbé a lírikus (és m∫fordító) Justust érhetjük tetten a lap hasábjain.9 Egyik ilyen elhíresült, kisebb botrányt kavaró beszámolója volt Kassák „új” lapja, a Dokumentum megindítása apropóján megrendezett, a Független Új M∫vészek két el√adóestjér√l közzétett írása. Itt láthatjuk munkában Justus Pál kritikust; Illyés Gyula produkciója kapcsán er√sen megnyomta a tollát, amennyiben úgy fogalmaz: „sötét és súlyos, csak talán nem elég tömör lírája”,10 s bár jut jó szó Nádass Józsefnek, illetve f√hajtás Déry Tibor és Németh Andor el√tt, a közlemény tényleg Kassák visszatértét ünnepli. Ám az emelkedett szavak mögött vegyük észre Justus eszmei mondanivalóját is, amellyel újfent az elkötelezett m∫vészet mellett tör lándzsát: „Mert most nincs ideje egy új l’art pour l’artnak. Ma az állást-nem-foglalás is állásfoglalás. El√ttünk harcvonalak húzódnak, sötéten és határtalanul, a horizontig ér√n. M∫vészet és politika nem egymás mellett fekv√ területei a harcnak, ami áll, hanem úgy viszonyulnak egymáshoz, mint földszint és emelet.” 11 A lapban megjelent egy-egy közlemény azt is látni engedi, hogy a komplex program jegyében, e rendezvényeken már az Együtt m∫vészgárdájaként léptek közönség elé, mely például 1928. március 4-én rendkívül sikeres propaganda el√adást rendezett. „Délel√tt az Eszperantista Munkások Egyesülete, este a PTOE helyiségeit töltötték meg zsúfolásig az Együtt el√fizet√i. Az el√adásokat Nagy Lajos vezette be s Baló Elemér, Kádár Anna, Kassákné Simon Jolán, Szalmás Piri, Boross Sándor, Jusztus [sic!] Pál mutatták be Kassák Lajos, Szirmai Rezs√, Feny√ László, Bálint György m∫veit.”12 Jóllehet a rövid élet∫ Együtt tizenhárom megjelent lapszámával gondolkodástörténetileg nem tud versenybe szállni Kassák lapjaival, ám széles kör∫ – nem utolsósorban Justus tevékenységének is betudható – tematikáját, valamint jeles szerz√gárdáját tekintve mégis fontos mozzanata a korszak baloldali teljesítményének, még ha szerkeszt√sége „népfrontos” volt is.13 Az Együtt felrobbanásának oka azonban nem annyira a bels√ ellentét, mint inkább a konkurencia megjelenése volt: a Tamás Aladár vezette 100% és Kassák – a Dokumentumot követ√ – új lapja: a Munka. Meg kell jegyeznünk, hogy az Együtt szerkeszt√sége a körülményekhez képest a lehet√ leg-

143

K. Horváth Zsolt

szerencsétlenebb módon reagált a vetélytársakra; Tamás István például azt veti a 100% szemére, hogy elárulja a munkáskultúra, illetve az egység gondolatát azzal, hogy nem a munkásoknak készül. Hisz – mint az Együtt-ben írja – „éppen ez az olvasótábor az, amely torkig lakott a muszklija tömörségét zeng√ és a véres köpetén nyavalygó frenetikus irodalmi handlékkal, a próféta önjelöltekkel, akiknek minden ténykedése medd√ negatívumokban merül ki. Gombost∫ dárdájukat beledöfik az átkos kapitalizmus szügyébe és azt hiszik, hogy ezzel megadták a kegyelemdöfést.” 14 E közjáték után az Együtt kimondta feloszlását, s a szerkeszt√ség fele a 100%-hoz, másik fele a Munkához szeg√dött el. Justus, mint visszatekintésében írja, rendkívüli csalódottságot érzett ekkor, s e kiábrándultság a Vági-féle MSZMP megsz∫nte után a második nagy mozgalmi csalódás volt számára; egy darabig sehová sem írt, mindössze a szociáldemokrata pártba és munkáskultúr-szervezetekbe járt. Az 1928 szeptemberében induló Munkában azonban nyomát sem látni még efféle kiábrándulásnak. A beköszönt√ szám Kassák által jegyzett bevezet√jében világosan tetten érhet√ a fentebb vázolt egység, az ember- és társadalomformáló hevület. Talán érdemes hosszasabban idézni e gondolatokból, már csak azért is, mert e tézisek – legalábbis egy ideig – egy lap és egy mozgalom credóját foglalják össze, s teszik láthatóvá. „Mikor ennek a lapnak írását és kiadását elhatároztuk, tudatában voltunk annak, hogy egy szociális cselekedet elvégzésére vállalkozunk. Nem mint szakpolitikusok tömörültünk a lap köré, az élet más területein vagyunk szakemberek, mint alkotó m∫vészek, pedagógusok, technikusok és társadalomkritikusok akarunk munkálkodni. (…) S ha lapunk hasábjain nem is csinálunk napi politikát, munkásságunk konstruktív jellegével tiltakozunk minden frázis ellen s tanújelét próbáljuk adni annak, hogy egy új fejl√dés kezdeti stádiumába érkeztünk el, amelynek minden területén számolnunk kell a hétköznapok realitásával. Úgy a politikusnak, mint a közgazdásznak, a tudósnak, a technikusnak, a m∫vésznek, mindnyájunknak egyetlen föladata van ma: az élet reális adottságainak, szociális szempontú, gyökeres átalakítása. Tiltakozunk mindenféle fölülr√l irányított politikai egyeduralom ellen, a tömeghez akarunk szólni s els√sorban a fiatal dolgozókhoz és diákokhoz, a tömegek organizatórikus és kritikai képességének fejl√dését akarjuk el√segíteni és kimélyíteni. (…) Nem verset írunk magáért a versért, nem szobrokat faragunk magáért a szoborért és házakat sem magáért a házépítés stílusáért építünk.

Magunkból, a szociális ember érzés- és gondolatvilágából emeljük ki alkotásunk lényegét, verseinkb√l ember szól az emberhez, házainkat ember építi ember részére. (…) Ahhoz, hogy a munkásság szocialista politikát csinálhasson, meg kell ismerkednie az élet sokoldalúságával. (…) A Munka pártfrakcióktól és pénzcsoportoktól független szocialista orgánum. Szerkeszt√inek egyénenkint nincsenek politikai aspirációi. Azért létesült, hogy hasábjain helyet adhasson a társadalmi fejl√dést szolgáló, az ember szocialista gondolatait és érzéseit kiszélesít√ és elmélyít√ kultúr- és civilizációs produktumoknak és politikai észrevételeknek.”15 E szövegb√l világosan kitetszik a program: a politikához való viszony a maga direkt formájában nem sokat ér, ha nem el√zi meg a mindennapi élet valóságából táplálkozó folytonos reflexió; ennek feltétele a munkáskultúrával való érintkezés. Ám mit jelent itt a valóság fogalma? Ezt legplasztikusabban nem is annyira Kassák, mint inkább a Dokumentumot vele együtt szerkeszt√ Németh Andor fogalmazta meg nevezetes esszéjében: „A valóság nem fogalom: ha tehát közel akarunk férk√zni hozzá, hozzá kell nyúlnunk, cselekednünk kell.”16 Ezért határolja el magát Kassák a l’art pour l’art eszméjét√l, s egy olyan m∫vészi megnyilatkozás mellett foglal állást, amely képes az élet formálására, alakítására. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy ez a politikailag rendkívül tudatos avantgardizmus, legalábbis célkit∫zései szintjén, a lehet√ legtávolabb áll a polgári magaskultúra zárt, 19. századi eszméjét√l. Persze más az elképzelés a vágyott kulturális állapotról és megint más, hogy a mindennapok gyakorlata ebb√l mit tud megvalósítani. Ám ez az intellektuális közeg, a diákok és ifjúmunkások konfigurációja a ma perspektívájából talán épp azért olyan érdekes, s ezért van kijelentéseiknek tétje, mert mind a politikai, mind a kulturális tevékenység szintjén: a maximum volt a minimum. Szinte minden elgondolható mozzanat, itt még, a húsba mar. „Az »oppozíció« – írja Tábor Béla, a részben Munka-körb√l 1930 nyarán kivált társaság kapcsán – minden nem tökéletes szocializmust a »kapitalizmus« kategóriájába sorolt. Ebben rejlett intranzigenciája.”17 S ez a megváltoztatandók megváltoztatásával ebben az id√szakban még a Munka körül gyülekez√ ifjak jó részére is igaz volt. (Az említett szakítás épp ennek az intranzigenciának a fenntartása okán volt szükséges; ráadásul Tábor Béla Szabó Lajossal az oppozíció „spirituális” magját képezte.) Igazi, rendíthetetlen – weberi értelemben vett – érzületetika ez, amely a világról és annak társadalmi megváltoztathatóságáról való spekulációi-

144

A munkáskalokagathia pillanata

ban van-nal mindig szembehelyezi a legyen-t. Az igazi, forradalmi hit – mely e társaság tagjainak gondolkodását mintázta ebben az id√ben – a jöv√t, mindig a jelen elé helyezi, s csakis az el√bbi megvalósulta igazolhatja az utóbbiban véghezvitt tettek helyesek-e, igazolhatók-e vagy sem. Persze ez az endogén, hevületre alapozott önmeghatározás a kör csoportdinamikáját másképpen, más szemszögb√l szemlél√k számára már korántsem volt ennyire magával ragadó. „Ebben az álláspontban – írja a „bels√ outsiderek” szemszögéb√l Vas István – én akkor az irreális követelményekkel föllép√ kritika okvetetlenkedését láttam a reális körülmények között létrejött alkotással szemben. A szocialista forradalom, vagy ahogy akkor sokan nevezték az »orosz kísérlet«, sikerült, csak éppen (…) nem ott, nem olyan körülmények között, és nem olyan id√ben, mint ahogy a munkahipotézis feltételezte (…). De leginkább az választott el az oppozíciósoktól, hogy én a hibát nem az elvekben, hanem az emberekben láttam, és akkor már mit segítene – gondoltam –, ha a második és a harmadik Internacionáléból a negyedikbe lépnének át ugyanazok az emberek, ahogy a trockisták szeretnék.”18 A Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségéhez (KIMSZ) tartozó Erd√s László az oppozíciót – a rivális ultrabaloldali ifjúsági tömörüléshez képest (deményisták, hartsteinisták, weisshausisták, stb.) – „fölényesnek”, „nagykép∫nek”, lekezel√nek jellemzi visszatekintésében, s legnagyobb b∫nükként azt rója fel, hogy a Szovjetuniót nyíltan kritizálták (ahelyett, hogy dogmatikusan „hallgattak” volna), amelyben Justus Pál és a korschista Partos Pál járt az élen.19 Ezt a Munka-kört és az oppozíciót szintén a „bels√ outsider” szemszögéb√l szemlél√ Román József azzal ellenpontozza, hogy azért √k, vagyis az oppozíció, voltak a hangadók, mert √k voltak mind nyelvtudás, mind elméleti felkészültség tekintetében a legfelkészültebbek; míg Erd√s többször bevallja: úgy vitatkozott Marxról, hogy akkoriban még egy sort sem olvasott t√le, Korschról pedig végképp semmit sem tudott.20 Visszakanyarodva tehát megállapíthatjuk, hogy a Munka els√ száma igyekezett ezt a szociokulturális komplexitásra tör√ érzületetikai programot híven bemutatni: Kállai Ern√ a stílusról szóló esszével, Illyés Gyula verssel, Justus György a szavalókórusról szóló beszámolóval, Moholy-Nagy László képz√m∫vészeti tárgyú, Rubin László a Galilei-körre visszatekint√ esszével, Gró Lajos az orosz filmr√l szóló tanulmánnyal, míg Braun Ferenc a tömegsport kollektivitásához kapcsolódó eszmefuttatással jelent-

kezett. Látható, s ez a Munka következ√ lapszámaira is igaz, hogy a tisztán m∫vészi produktumok számarányban alulmaradnak az inkább kulturális, társadalmi jelleg∫ problematikákkal szemben. Justus meg is jegyezte, hogy Kassák az „exkluzívabb, hermetikusabb Dokumentum helyett szélesebb körhöz szóló szocialista kulturális szemlé”-t21 kívánt ezzel létrehozni, s ez egyértelm∫en a líra mennyiségi csökkenésének rovására ment.22 Justus az Együtt megsz∫ntét követ√ rövid kiábrándultságot követ√en 1929 elején jelentkezik cikkel a Munká-ban, mégpedig egy szavalókórus-antológia kapcsán értekezik a szavalókórus intézményének fontosságáról, s azt a „munkástörekvések egyik legsajátosabb termék”-ének nevezi.23 Ennek alapja egyfel√l az egyént el√térbe állító el√adásmódot felülíró kollektív el√adói teljesítmény, az együttes élmény preferenciája, másfel√l meg az „elitista”, els√sorban a polgári kultúrához tartozó (bár attól minduntalan elszakadni kívánó) írásbeli kifejezésmód részbeni kiváltása, elit-jellegének oldása volt. E szavalókórusok, illetve általában az el√adások egyik legfontosabb szerepl√je, motorja éppen Kassák felesége, Simon Jolán volt. Egy id√ben a szavalókórus repertoárjának egyik fontos – bár els√ látásra talán meglep√ – elemévé vált a népdalok beemelése, m∫sorra t∫zése, illetve ezzel együtt a Munka-népdalkör megalapításának kimondása. Kassák idegenkedett ett√l a formától, mert a „népiesség el√retörésének”, illetve az „érzelmek lázadásának” tekintette azt. A Munka-kör tagjai jóllehet elfogadták, hogy a népdalok kultusza magában foglalja az érzelmek lázadását, ám – mint Vas István rögzíti – „(t)udtuk, hogy amit a népdalokban szeretünk, az a polgároknak a megvetésével találkozhatik, de nem fér el abban sem, amit mi a mozgalomnak hittünk. Szóval, népdaléneklésünkben benne volt a mi demokratikus dacunk éppúgy, mint az arisztokratikus dacunk.”24 Egyszerre volt tehát a polgári kultúra elleni lázadás és Kassák, vagyis „a” mozgalom, s annak dogmatizmusa elleni lázadás: egyszóval, lázadás a lázadás ellen. Kassák, aki látványosan távol tartotta magát a kör ifjúságának – a kor normáihoz képest – „szabados” viselkedését√l, az italozástól (bármily szerény mérték∫t√l), a tánctól, illetve a fiatalok között teljes természetességgel szöv√d√ szerelmek, kapcsolatok szexuális vonzataitól, talán épp az életforma területén állt legtávolabb tanítványaitól. (Jól jellemzi ezt a Vas István és Nagy Eti, Kassák nevelt lánya között szöv√d√ szerelem okozta megannyi konfliktus, melyre az önéletrajzi regény számtalan helyén találunk uta-

145

K. Horváth Zsolt

Justus Pál levele József Attilához, 1937. május 11.

146

A munkáskalokagathia pillanata

Justus Pál levele Kassák Lajoshoz. 1962. március 19.

147

K. Horváth Zsolt

ben a komoly hatást tett rá a Punalua- és a Zrí-ciklus, s√t egy ízben még a szintén a költ√ által szervezett Cik-cakk estekre is elment, még ha kés√bb – Palasovszky átüt√ sikerét látva – már „Ady hulladék”ának, illetve „korai korszakának legfelületibb nagyotakarás”-ának nevezte Palasovszky poétikáját.27 Bárhogyan is van, a Punalua valóban hatásos volt, s lehet valami abban, hogy nem annyira a nyelvi megformálás, mint inkább az Engelst√l, illetve Morgantól átemelt és átlényegített „Punalua” szó mágikus, kórusban való ismételgetése gyakorolt leny∫göz√ hatást. Ebben pedig a szexualitásra, illetve a n√i nemi szervre tett, alig-alig rejtett utalás volt a dönt√; ezért volt megbotránkoztató a cím, ezért nevezték dionüszoszian mámorosnak kiejtését, s ezért háborodtak föl „a maradiak”. A performativitáson túl azonban vegyük észre a szó egyéb konnotációit is, amit épp Palasovszky tár fel az idézett részletben. Vagyis, a „Punalua” magában foglal egy vágyott – a zárt, neutrális család polgári mintáját meghaladó – családformát, s kimondatlanul is a polgári szexualitást teszi meg bírálata tárgyává. Engels – klasszikus 19. századi, evolucionista megközelítésben – a család „történeti fejl√désével” kapcsolatosan valóban Morgan kutatásaira hivatkozva állít fel egy tipológiát, s ennek igen fontos közbens√ láncszeme a punalua-család.28 Miel√tt további fejtegetésekbe bonyolódnánk, szögezzük le: az avantgardistákat nem Morgan és nem is Engels kutatásai izgatták, hanem az a tény, hogy a polgári házasságon túl létezett, létezhet másik modell. Az empírián túl, itt inkább a képzelet ereje a fontos és lényeges, ahogyan egy – feltehet√en kevesek által ismert – szövegb√l kiindulva visszamen√legesen átlényegítettek egy Hawaii szigetén kialakult kulturális modellt. Ezt nevezte el – megváltoztatandók megváltoztatásával – Rév István retrotópiának, ami nem más, mint egy id√ben visszavetített, a mából átlényegített √sállapot, amely gyógyírt kínálhat a jelen problémáira, feszültségeire.29 A minden adottat, minden el√legest megkérd√jelez√ avantgardista ifjak természetesen a legszabályozottabb, legnehezebben megváltoztatható normarendszerrel kapcsolatban is ellenvéleményt jelentettek be. Ennek biológiai alapjait nevezte találóan „az ifjúság tombolási igényének” Füst Milán, aki viszont esszéjében, B. Malinowski nyomán, a Trobriand-szigeteken „találta meg” a maga retrotópiáját.30 „A szabad szerelem – írja ismét Vas István –, az akkori legmerészebb ifjúság botrányt kelt√ jelszava, melyet a társadalom legnagyobb része a züllöttséggel és elvetemültséggel azonosított, a mi szemünk-

lásokat.) Úgy t∫nik, hogy Kassák esztétikai-politikai lázadása azon a területen érte el leghamarabb határait, amelyet a társadalomtörténet és a szociológia a leglassabban változó szférának tart: a normák által szabályozott életvitel, mentalitás területén.

SZABAD SZERELEM ÉS AZ ÉLETFORMA „FORRADALMA”: KRITIKA, RETROTÓPIA, GYAKORLAT

KORUS (táncosok): Punalua! Punalua nedv, Punalua leveg√, Punalua vér Punalua kedves társ Punalua szemeink szabadsága Punalua karjaink szabadsága! KORUS (táncosn√k): Punalua! Cselekedeteink szabadsága! Palasovszky Ödön: Punalua korszak (részlet)25

A

z „Opál-himnuszok-ra vonatkozó kritikában – írja Palasovszky Ödön az 1960-as években papírra vetett önkommentárjaiban – sok szó esett arról, hogy a Punalua nem valami csodabogár. A Punalua szintén egy verseskönyv volt, amolyan »szentségtör√« verseskönyv (hol líra, hol meg csúfolódás), de két drámai játékom is volt benne. A Punalua nagy vitát robbantott ki. Sokan, f√leg fiatalok, de élemedett, komoly kritikusok is lelkesedtek a könyvért – s mint Strém István –, »az élet bels√, titkos, szóval ki nem fejezhet√ dionüszoszi mámorának föllobogtatását« látták benne. De a maradiak nagyon felháborodtak. (…) Már a címen is megbotránkoztak, noha senki sem tudta, hogy mi az a Punalua – persze, mert Engels m∫veit nem olvasták. Engels A család, a magántulajdon és az állam eredete cím∫ m∫vében (…) fontos fordulatnak tartja a polinéziai Punalua család megjelenését, mint √si kommunisztikus települést, a csoportházasságnak egy fejlett formáját (…). Engem f√leg a Punalua szó ragadott meg, mert a család tagjai Punaluának szólították egymást, ami kedves társat jelent. E köré a szó köré mítoszt fontam (…).”26 Palasovszky nyelvi leleménye valóban nagy hatást ért el a korszakban, számtalan memoár tanúskodik err√l. Román egyértelm∫en, de még Vas István is elismeri, hogy egy id√-

148

A munkáskalokagathia pillanata

az el√√rsei, el√készít√i voltunk.”33 Jóllehet Marx és Engels inkább az „√szinte n√közösség” megjelenésér√l beszél, ám az ifik képzelete nagy vonalakban igyekezett megfelelni a szabad szerelem általuk vélelmezett imperatívuszának. Román példája Szerémi B., a csinos, sz√ke munkáslány, aki a mozgalmon belül megalapította a SZNYA-t (Szexuális Nyomorenyhít√ Akció), melynek célja az volt, hogy a forradalmárokat „megszabadítsa” a kínzó nemi vágyuktól, hogy így a forradalmi munkában felszabadultan tudjanak dolgozni. „Ez persze széls√séges jelenség volt, de roppant jellemz√ a kor csoportszellemére.”34 A szabad szerelem képzetében tehát – a gyér ellenpélda dacára – sokkal inkább a vágyott cél deklarálását, illetve az el√kép, a polgári házasságon belüli szexualitás normatív hatalmi képletének éles bírálatát és radikális elutasítását kell látnunk; vagyis inkább eszmetörténet ez, mint szélesebb körben megvalósult kulturális gyakorlat, azaz társadalomtörténetet. Ám nem csatlakoznék azokhoz, akik a mából visszatekintve egyszer∫ ábrándozásnak neveznék mindezt; a szó is tett, a beszédhelyzet megteremtése és kiejtett szó hatalma, ha lassan is, de erodálja a társadalmi valóságot szabályozó normákat, másképpen fogalmazva „a kimondás játéka része a kimondott valóságnak”.35 A Munka-kör és maga a folyóirat, a saját eszközeivel élen járt e beszédhelyzet megteremtésében, a problémavilág kidolgozásában. Itt korántsem csak néhány, a forradalom hevületében él√ ifjú ábrándozásairól van szó, hanem arról, hogy ezek az idegen nyelvet bíró fiatalok egyszer∫en fogalmazva tájékozódtak, igyekeztek felmérni a kor társadalomtudományának az ebben a témában elért teljesítményét. Rögtön a Munka második számában cikket szentel neki Székely Béla; egy Denverben él√ bíró esetét dolgozza fel röviden, aki „prakszisának ezer példájával illusztrálva megállapítja, hogy a modern ifjúság forradalomba szállt a régi erkölcsök ellen; egy új erkölcsi világot teremt, melynek törvénye: a szexuális szabadság”.36 A pajtásházasság lindseyi eszménye a válás jogi praxisára és a születésszabályozásra épül, mely nem zárná be a feleket a megunt kapcsolatba. Székelyt ugyanakkor módfelett zavarja, hogy Lindsey a szexualitás kérdését önmagában (mint biologikumot) vizsgálja, s nem ismeri fel, hogy az alapvet√en társadalmi kérdés. Ez a biológiai alapú beállítódás nem volt mentes attól a Munka hasábjain szervezett ankéttól sem, mely újfent a szexualitás kérdését tárgyalta. A vitát felvezet√ Székely Béla írása az arles-i zsinat ismert határozatából indul ki, amely szerint a házasság a szexuális élet egyetlen és kizárólagos kö-

ben az egyedül erkölcsös szerelmi társulás volt, az egyetlen, amelyet nem mocskol be a pénz fert√zete. De ehhez a megoldáshoz közülünk csak Simon Palinak volt bátorsága – és alkalmas társa, mert Kati a maga részér√l is fölszegett fejjel, s engedékenységében is büszke mosollyal fogott hozzá a kísérlethez. (…) Pali módszeresen, a maga tudományos romantikájával készült a feladatra; lexikonokat, orvosi könyveket olvasott, s a weimari köztársaság »Nemi kutató és tanácsadó intézetének kiadványait« (…). Pali mindenesetre a maga tudományosságának tulajdonította, hogy a kísérlet sikerült. (…) Engem (…) pedig megigézett a szépség és a tisztaság, a szerelem és az ifjúság egészséges mámora, és valamilyen tisztázatlan módon a magam számára is a boldogság ígéretét, a szép élet lehet√ségét láttam benne.”31 E beállítódásának megfelel√en Vas István – aki akkori önmagát félszegnek, oldódni képtelen individualistának rajzolja meg – írt is egy kisebb tanulmányt a kolozsvári Korunknak, amely alapvet√en a polgárság lélektanáról szólt. A kéziratot megmutatta Kassáknak, aki rögtön meg is kérte, hogy tartson róla el√adást a Munka-körben. Szerelme, Eti, akivel doktriner módon a szabad szerelem platformján álltak, azonban figyelmeztette, hogy Kassák inkább nyilvánosan megleckéztetni szeretné √t. Az el√adást mégis megtartotta, ám a vita folyamán a felszólalók szinte rögtön a szabad szerelem kérdésére tértek rá, amely Kassákot végleg kihozta a sodrából, s aki abban explicit módon „veszedelmes anarchiát látott, amely veszélyezteti a törzs egységét és fegyelmét. Én ugyan a gyakorlatban el sem tudtam volna képzelni, hogy többé valaha is más n√t megismerjek, de elvileg a szabad szerelmet a modern életforma megtámadhatatlan törvényének tekintettem. [A] vita hevében (…) arra a szerencsétlen kijelentésre ragadtattam magamat, hogy a szabad szerelem kérdése már nem egyéb, mint lakáskérdés. Erre aztán kitört a jogos felháborodás.”32 Román József visszaemlékezésében nem nevesíti, inkább a mozgalom ifi szektorában használt általános lózungnak tekinti a „szerelem csak lakáskérdés” fordulatot, bár azt is jelzi, hogy annak gyakorlatát korántsem kell készpénznek venni. „De a felszabadult forradalmi szellemhez – vallja – felszabadult kapcsolat illett a nemek között. A n√i egyenrangúság magától értet√dött, csupán az ortodox marxizmus szextételei nem voltak egyszer∫en értelmezhet√k. Hiszen a Kommunista kiáltvány szabad emberi kapcsolatokat, a polgári házasságok cs√djét, mi több a szabad szerelmet hirdette – legalábbis ígérte a jövend√ társadalmának, de mi ennek a társadalomnak

149

K. Horváth Zsolt

zege, célja pedig gyermekek nemzése. Ezt alapvet√en, mint hatalmi kinyilatkoztatást értékeli, majd hozzáf∫zi, hogy a Munka az „e kereteken kívül szorultak ankétját kívánja megrendezni”.37 A vitához a következ√ számban hárman szóltak hozzá: az inkognitóját fenntartó dr. Sz. M., aki els√sorban is n√ként kívánt hozzászólni. Álláspontja meglep√en hasonló Székelyéhez, amennyiben az √ tézise is az, hogy a házasság intézménye a szexualitás represszív hatalmitársadalmi kontrollja miatt „tarthatatlan”, és hogy a szexuális kérdés alapvet√en szociális kérdés. Amíg dr. Hermann Imre f√leg a nemi ösztön elnyomásának lélektani felszabadító munkájára helyezi a hangsúlyt, addig dr. Naményi Lajos hozzászólása már inkább csak morális közhelyeket pufogtat: a házasság válsága a túlzott individualizmus, felel√sségkerülés stb.38 Az ankét mélypontját feltehet√en Schwartz Gy. Árpád hozzászólásával éri el; √ az embert pusztán ösztönök által vezérelt lényként határozza meg, alkalmazza a nem természetes szexualitás (maszturbáció, szadizmus stb.) fogalmát, majd summázatként azzal a nem várt morális tétellel „lepi meg” a lap olvasóit, hogy mindennek oka az, hogy a fiatalok nincsenek kell√en felvilágosítva.39 E vita – a mai olvasó számára feltehet√en felettébb unalmas – megállapításait azért volt talán érdemes mégis röviden rekapitulálni, hogy világossá válhasson az a kontextus, amelybe a szabad szerelem éthoszát hirdet√, bár azt a valóságban csak elvétve követ√, avantgardista fiatalok cselekvési tere illeszkedik. Igen sz∫k leveg√j∫, korlátozott térr√l van tehát szó, s ide tört be, s okozott megrökönyödést Palasovszky Ödön Punaluája.

Másokat a kortársait messze meghaladó elméleti felkészültsége, fellépése, érveléstechnikája ny∫gözött le. 1925-ben közzétett els√ kötete ugyan visszhangtalan maradt, ám az öt évre rá publikált Az utak éneke élénk kritikai visszhangot váltott ki. Mint minden Kassák köpönyegéb√l kibújt fiatal költ√nek, a kritika szemében neki is meg kellett küzdenie az epigonjelz√vel – ha jogos, ha jogtalan volt e feltevés. Érdekes módon az immáron a Nyugatnak író, egykori avantgardista Feny√ László rója fel hangsúlyos módon az epigonizmus kérdését, mondván, az ifjú poéta mindösszesen az „új költészet” egyik ágense, ám poétikája mögött nem sejlik fel a személyesség, a sajátszer∫ség; nehezen lehetne finomabban mondani, hogy pusztán egy újabb „kis Kassákot” lát Justus alakjában. „Meg kell említenem – zárja kritikáját Feny√ –, hogy a füzetben két oly verset is találtam, és pedig a legújabbak közül, amelyek mindazonáltal indokolttá teszik, hogy az epigon cím és jelleget egyel√re várakozási állományba helyezzük: A csillagok ellen és f√képp A távozó után, mely utóbbiban kollektív általánosságok, iskolás »új költészet« helyett mindössze személyes élményt ad a költ√. Személyes élményt, Justus Pál!”40 Justus életének utótörténetét ismerve azt is mondhatnánk: nos, ezt a személyes élményt, sajnos, megkapta. A bori munkaszolgálat egy éve, illetve a menekülés, valamint a Rajk-per elítéltjeként a börtönben töltött hat és fél év alatt, épp e sajnálatos tapasztalatok hatására Justus poétikája elmélyült, az intim érzések világa er√sen vegyül a küls√ világnak való kiszolgáltatottsággal. Ugyanakkor Az utak éneke kapcsán sem beszélhetünk kudarcról; a Szocializmus hasábjain Kálmán József négy kötetet – Feny√ László: Szavak, sebek; Illyés Gyula: Sarjúrendek; József Attila: Döntsd a t√két, ne siránkozz; Justus Pál: Az utak éneke – recenzeálva értekezik arról, hogy létezik-e valójában szocialista líra. Létezik-e, de legf√képpen lírai eszközökkel megragadható-e, megjeleníthet√-e az a sajátos tapasztalatvilág, amely egy öntudattal, identitással rendelkez√ szocialistát jellemez? Kálmán válasza igenl√, s bár érveket nem támaszt véleményéhez, mégis azt sejteti, hogy e négy kötet közel egyidej∫ megjelenése, tematikája és hangvétele maga a bizonyíték egy ilyen sajátos líra létezésére. Feny√vel szemben Justus lírai eszköztáráról kedvez√ véleményt formálva megállapítja, hogy „hangskálája terjedelmes, a változatok között biztos fordulatokkal mozog”.41 Annyi bizonyos, hogy Justus 1930 után intenzívebben fordul a politika felé, s bár nem hagyott fel a versek írásával, de a Végrendelet cím∫,

BIZALOM ÉS TAPASZTALAT: JUSTUS PÁL LÍRÁJA

J

ustus az Együtt-ben, majd a Munká-ban kifejtett sokszín∫ aktivitása, a beszámolók írásától a tanulmányokon át egyes elméleti szövegek fordításáig, azonban nem ment lírai hevületének rovására; csak éppen a folyóiratban ritkábban publikálta annak eredményeit. A Munka-körben és környékén összpontosuló baloldali–avantgardista szubkultúra Justus Pál férfiúi megjelenésének kisugárzását, intellektuális erejét és pontosságát, valamint a költ√i teljesítményét egyaránt értékelte; nem véletlenül nevezte √t Vas István a Munka „reprezentatív” költ√jének (aki, avantgardista létére, még a verstannal is tisztában van!) és Kassák „kedvenc tanítványának”.

150

A munkáskalokagathia pillanata

ven nevezett, a szocialista öntudat, s√t hit nyomát magán visel√ témák (például Kunfi Zsigmond; Carlo Rosselli) keveredése. Abban, hogy ez a hit illúziók nélküli hit volt-e, amire a Károlyi memoárját idéz√ Gyertyán-tanulmány címe utal, nem mernék határozottan állást foglalni, mégpedig azért nem, mert – szerkezetéb√l következ√en – minden hit valahogyan magában foglal nem racionális, nem igazolt elemeket; vagyis részben bizalmi alapra épül. Kérdés, hogy meddig tartott Justus Pál bizalma.

reprezentatív, poszthumusz kötet (1981) id√rendi tagolása is sejteti, hogy az 1930-at követ√ öt-hat évben alig-alig írt.42 1937-b√l és a háború éveib√l datálódnak még költemények, különös tekintettel 1944-re, majd a háború után, a Szociáldemokrata Pártban végzett aktív, ideológiai, politikai tevékenysége43 idején értelemszer∫en szintén csökkent költ√i aktivitása. A börtönben eltöltött évei rettenetes tapasztalatvilágából táplálkozik a Végrendelet cím∫ kötet külön ciklusa, a Hét év börtön és harmincnyolc sor címen összegzett költemények, melyek akkor természetesen nem láthattak napvilágot. A Justus lírai életm∫vét irodalomtörténeti perspektívába helyez√ Gyertyán Ervin úgy fogalmazott, hogy a poszthumusz kötetben közölt „versek azonban egyértelm∫en arról tanúskodnak, hogy Justus – mint Vas István vagy Zelk Zoltán, vagy maga Illyés is – hamis tudatú »kassákista« lehetett. Költ√i világa, eszközei, szemlélete sokkal inkább a Nyugat második vagy harmadik nemzedékének költ√ivel rokonítják – nem eggyel, mint például Radnótival, személyes barátságban is van –, bár a kor reprezentatív írói csoportosulásához – sem a Szép Szóhoz, sem a Válaszhoz – legalábbis láthatóan nem kötelezi el magát. De nem csatlakozik a szociáldemokrata munkáskölt√k (Benjámin, Vészi, Vaád, Földeák stb.) csoportjához sem.”44 Gyertyán a Fekete ormok alatt-tal nem foglalkozik, részben mert a kötet akkor is fellelhetetlen volt (s mai is az), részben, mert a válogatás legkorábbra datált költeménye (Vers, füttyszóra) 1926-os keltezés∫, azaz az els√ kötet kiadása után keletkezett. Ez arra utal, hogy csak második kötetéb√l, az 1930-ban publikált Az utak énekéb√l válogatta a Végrendelet különben fel nem tüntetett összeállítója a gy∫jtemény anyagát. Igazat adhatunk Gyertyán Ervinnek: Justus költ√i eszközei sokkal inkább a nyugatosokhoz kapcsolhatóak; úgy t∫nik, mintha formai szempontból Justus még a látszatát is kerülné a kassáki hatásnak, másképpen fogalmazva, mintha – az amúgy mégiscsak felrótt – epigon-szerepnek még árnyát is tudatosan kerülni szeretné. Ám tematikailag, tartalmilag költ√i világa egyes pontokon jelent√sen különbözik a Nyugat költ√inek világától. Jóllehet korai ciklusában fellelhet√ek e klasszikus témák (Vers, füttyszóra; A távozó után; Zápor; Levelek √szi tánca; Tavaszi szél stb.), ám lírai témái között egyre gyakrabban felt∫nik a munka, az ember, a „harcos élet”, a küzdelem, a lázadó, a változásért kiáltó ember képzete. E finom szemantikai eltolódás rajzolja körül megítélésem szerint Justus líráját: a finom, a lét általános problémái felé forduló beállítódás és a né-

AZ „ALEXANDRIAI PILLANAT”

A

z 1927–1930 közötti, fentebb több szempontból is vizsgált rövid id√szak rendkívül fontos a munkáskultúra, a politikai aktivitás és a m∫vészi cselekvés együttállásának szempontjából. Ekkor még él√ a mozgalom atyamesterének, Kassák Lajosnak a munkáskultúrával kapcsolatos elképzelése és a m∫vészet emberformáló erejébe vetett hite, ám már felt∫nik egy új, tetter√s nemzedék, melynek hite ekkor még szilárd. A különböz√ helyr√l érkez√ emberek, eltér√ hátter∫ kultúrák találkozása volt ez, melyet ideigóráig összekötött a jöv√t még ember- és társadalomformáló ígéretnek tekint√ gondolatra épül√ élményközösség. A verstan mell√zése, az új m∫vészi látásmódok és technikák alkalmazása a képz√m∫vészetben éppoly szerves része volt ennek a hevületnek, mint a szemináriumokon terítékre kerül√ politikai hit, a kora tavasztól kés√ √szig rendszeresített kirándulások (nyáron a gödi Fészekbe, amúgy a hegyekbe), vagy éppen a sziklaszilárdnak tetsz√ társadalmi (szexuális) normák felsértésének igénye. Err√l a pillanatról írta memoárjában Román József, hogy „1930 még határvonal a forradalmi dinamizmus és a csalhatatlanságot hirdet√ fanatizmus között. Sztálin nevére még nem csattannak ritmikusan a tenyerek, a bokák és a gondolatok.”45 Az 1930-as év nyara tehát a választóvíz, amikor a fentebb említett – Mérei Ferenc kifejezésével – „együttes élményt” garantáló centripetális er√k mindegyre alulmaradtak a centrifugális er√kkel szemben. „Sokak számára érthetetlennek, kisebb fajta kataklizmának t∫nt, amikor 1930 augusztusában kettészakadt a Munka-kör, éppen akkor, amikor hatása, vonzereje nagyobb volt, mint addig bármikor. El√ször még a nyár elején a fest√k hagyták ott, aztán Vas István vált ki, csendesen, majd nyomban utá-

151

K. Horváth Zsolt

na Zelk Zoltán, de √ már hangosan – augusztusban pedig drámai viták után az egész diákcsoport, s a munkásmozgalomban legaktívabb agitátorok többsége, magam is.”46 Pontosabban, Justusék nem elhagyták a kört, hanem Kassák expressis verbis kitessékelte, illetve kizárta √ket a körb√l.47 A csoportdinamika felborulását Justus három tényez√vel (szervezeti, pszichológiai és politikai) igyekezett megmagyarázni. A szervezeti probléma a kör b√vülésével magyarázható (kb. 60–70 f√r√l van szó), vagyis hogy az újonnan érkezettek nem köt√dtek annyira Kassákhoz, mint a korábban érkezettek, ugyanakkor – s ez a pszichológiai tényez√ – Kassák roppant er√s és racionális személyisége nem tudta tolerálni a fiatalok „ok nélküli lázadását” (például a szabad szerelmet). A harmadik a politikai ok, mely legalább két összetev√t s∫rít magába. Az egyik, hogy az elégedetlenek – s az √ hangadójuk volt Justus Pál – kevésnek találták a kulturális munka, az egyéni nevelés lassú módszerét, s ehelyett „egy új, a két létez√ párttól független, forradalmi szocialista mozgalom” elindítását látták szükségesnek, mely „sokkal baloldalibbnak kell lennie a szociáldemokrata párt balszárnyánál is, de függetlennek a kommunista párttól is”.48 Erre pedig azért volt szükség, s ez volt a másik politikai ok, mert Kassák ránevelte a kört arra, hogy távolságot tartson mindkét munkáspárttól. Érdemes azonban észrevennünk a Justus gondolkodásában beállt változást is: míg Párizsból hazaj√ve a munkáskultúra lehet√ségei izgatták, annak fórumait, megnyilvánulásait propagálta az Együtt-ben és a Munká-ban, mert ezt tartotta az osztályharc legfontosabb médiumának, addig 1930-ra véleménye megváltozik és érdekl√dése a konkrét politikai cselekvés irányába mozdul el. A Munka-körb√l való távozás – ahol, mint ahogyan a szemtanúk leírták, mégiscsak a m∫vészi alkotás volt az úr – tehát jelen-

t√s változás volt: egyrészt a kör lassan felmorzsolódott, másrészt reflektált, gondolatilag végigvezetett változás jelentkezett Justus gondolkodásában, harmadrészt – bár néhány évvel kés√bb – jelent√s (ön)átértékelés következett be Kassák gondolkodásában is.49 Ezt a kiábrándulást, mely Kassák m∫vészetfelfogásában is tetten érhet√, a küls√, politikai, ideológiai változások mellett néhány személyes elem is motiválhatta, így többek között az a konfliktussorozat is, mely a Munka-kör, vagyis az ifjúmunkás és diákok adta hátország elvesztése jelentett. Nem véletlen, hogy a Megn√ttek és elindulnak cím∫ regényt dönt√en mint a távozottakkal kapcsolatos gunyoros állásfoglalást, s√t mint bosszút tartják számon, amennyiben néhány regényalak és a kör egyes tagjai között számos könnyen felfedezhet√ analógia tárható fel.50 Mintha a regény egyik dialógusa rezonálná Kassák véleményét: „Elromlottatok. Olyanok vagytok, mint a macskakölykök. Ha hét csöcse volna az embernek, akkor mind ott csüngnétek rajta, anyátokkal együtt.”51 Kassák hazatérése után, pontosabban 1927 és 1930 között, ez a kés√bb szétesett „valami” még összeállt és m∫ködött. Lassan állt össze és rövid ideig m∫ködött – mégis óriási kulturális potenciált hagyott maga után. Ez a „munkás kalokagathiá”-ra való törekvés – ahogyan Vas István nevezi –, a „jó” és a „szép” egy új kultúrán belüli, együttes megvalósítása, történelmi léptékkel mérve alig érzékelhet√ mozzanat volt.52 Másképpen úgy is fogalmazhatnánk – Tábor Béla kifejezését átalakítva –, hogy alexandriai pillanat volt ez, melynek során a különböz√, szinte összeegyeztethetetlennek t∫n√ er√k szimbiotikus módon, ideig-óráig egy új kultúra és egy új társadalom kialakításának szolgálatában álltak. Ez az áldott pillanat 1930 táján bevégeztetett, ám ennek elmesélése már egy másik történet lenne.

Jegyzetek

4. Porosz Tibor: „Justus Pál forradalmi szocializmusa”. Valóság, 1987. augusztus 8. 53–65. o. 5. Justus Pál: „Kassák a munkásmozgalomban. Néhány személyes emlék”. In Benke László (szerk.): Kibontott zászló. Az Olvasó Munkás Klub Kassák-emlékkönyve. Budapest, Csepeli Munkásotthon, 1987. 53. o. (Els√ közlés: Magyar M∫hely, Párizs, 1965. december.) 6. Uo. 54. o. Érdekes, hogy a f√szerkesztésre a neve miatt meghívott Nagy Lajos alapvet√en nem értette sem a lap címét, sem a szándékait, programját, hanem egy el√zetes esztétikai elképzelés szerint rostált meg a kéziratokat – szerkeszt√társai elégedetlenségét váltva ki ezzel. Lásd Nagy Lajos: A menekül√ ember. Budapest, Magvet√, 1984. 242–244. o. 7. Justus Pál: „Egységes munkáskultúrfrontot”. Együtt, 1928, 2(6), 3. o. 8. Uo. 1. o.

1. Justus Pál els√ felesége Verzsenyi Margit, a második, akivel harminchárom éven keresztül, élete végéig élt, Wagner Edith volt. Lásd Justus Pálné, „Emlékeimb√l”. Kritika, 1985/4. 20–21. o. és Román József, Bálint Endre és az „oppozíció”, Budapest, CEU Press, 2004. 7. o. 2. Bár els√sorban francia fordítóként tevékenykedett, egyik legnagyobb sikerét épp Shakespeare szonettjeinek fordításával érte el, mely a nemzetközi kritika méltatását is kivívta. Lásd Andor Klay: „The Sonnets of Shakespeare – Shakespeare szonettjei, fordította Justus Pál”. Shakespeare Quarterly, 1958, 9(2), 189–192. o. 3. „Justus Pál halála”. Élet és Irodalom, 1966, 10(2), 4. o. Lásd még Jemnitz János: „Justus Pálról”. Népszabadság, 1980, 81, 6. o.; Köves Rózsa: „75 éve született Justus Pál”. Magyar Nemzet, 1980, 81, 6. o.; Köves Rózsa: „Emlékezés és nekrológ”. Magyar Nemzet, 1989, 80, Visszhang-melléklet, 4. o.

152

A munkáskalokagathia pillanata 25. A Punalua-ciklus több formában is ismert; eredetileg 1926-ban keletkezett a költemény, amelyet több ízben is átírt, átszerkesztett és kiadott a szerz√. Lásd Palasovszky Ödön: Opál himnuszok. Válogatott költemények. Budapest, Magvet√, 1977, ill. Palasovszky Ödön: Csillagsebek. Válogatott versek. Budapest, Magvet√, 1980. (Az idézetet az utóbbi kiadás 48. lapjáról vettem.) 26. Palasovszky Ödön: „Hírnökök fogadtatása”. In A lényegretör√ színház. Budapest, Szépirodalmi, 1980. 195. o. (Hozzátehetjük még ehhez, hogy Engels m∫vének magyar fordítása szintén Justus Pál munkája.) 27. Vas, i. m. 303–304. o. 28. Friedrich Engels: A család, a magántulajdon és az állam eredete (1884). In Marx–Engels válogatott m∫vek. Budapest, Kossuth, 1963, II. kötet, különösen 178. skk. o. 29. Vö. Rév István: „Retrotópia. A kritikai gondolkodás primitív fordulata”. Beszél√, 1998. december, 40–54. o. 30. Füst Milán: Szexuál-lélektani elmélkedések. Budapest, Helikon, 1984. 31. Vas, i. m. 346–347. o. 32. Vas, i. m. 568–569. o. 33. Román József: Távolodóban. Életrajzi vázlat. Budapest, Magvet√, 1990. 54. o. Mint erre már másutt rámutattam, az 1950-es évek elején megizmosodott, Mérei Ferencet, Bálint Endrét, Biró Gábort, Lux Lászlót, Kelemen Imrét, Zsámboki Zoltánt és Horváth Lászlót jelent√ pasaréti Törzs, melynek tagjai közül számosan az egykori Munka-körben és a szocialista diákok mozgalmában is részt vettek, a szerelemmel és a szexualitással kapcsolatos éthoszát éppen ebb√l a gondolatkörb√l merítette. Lásd K. Horváth Zsolt: „Szexuál-lélektani szubkultúra Budapesten. Szempontok a Törzs keletkezéséhez és politikai szocializációjához”. In Borgos A., Er√s F. & Litván Gy. (szerk.): Mérei Élet–M∫. Tanulmányok. Budapest, Új Mandátum, 2005. 37–53. o. 34. Román, i. m. 54. o. 35. Paul Ricœur: „The Narrative Function”. In Hermeneutics and the Human Sciences. Cambridge, Cambridge University Press – Paris, Maison des Sciences de l’Homme, 1981. 294. o. 36. Székely Béla: „Az ifjúság szexuális forradalma – pajtásházasság”. Munka, 1928/2. 60. o. Korábban az Együtt is foglalkozott e problémával, lásd Tóth László: „A mai szekszuáletika cs√dje”. Együtt, 1928/2. 28. o. 37. Székely Béla: „A Munka szekszuális ankétje”. Munka, 1930. január, 328–329. o. 38. Dr. Sz. M.: „Igen tisztelt szerkeszt√ség”. Munka, 1930. február, 354–356. o.; Dr. Hermann Imre hozzászólása, uo. 356. o.; Dr. Naményi Lajos hozzászólása, uo. 356–358. o. 39. Schwartz Gy. Árpád hozzászólása, Munka, 1930. április, 407–408. o. 40. Feny√ László: „Az utak éneke. Justus Pál versei”. Nyugat, 1930, 23. (Az én kiemelésem.) 41. Kálmán József: „Van-e szocialista líra?”. Szocializmus, 1931, 21(7), 223–224. o. 42. Justus Pál: Végrendelet. Budapest, Szépirodalmi, 1981. 43. Lásd Standeisky Éva: „Autonómia és elkötelezettség. M∫vészetpolitikai elképzelések a Szociáldemokrata Pártban”. In Gúzsba kötve. A kulturális elit és a hatalom. Budapest, 1956-os Intézet – ÁBTL, 2005. 73–96. o. 44. Gyertyán Ervin: „»Hit, illúziók nélkül«. Justus Pál költészetér√l”. Irodalomtörténet, 1983/3. 766–767. o. 45. Román, i. m. 78. o. 46. Justus Pál: „Kassák a munkásmozgalomban”. I. m. 58. o. 47. A folyóirat és köre „Békeffy Zoltánnal, Berkovits Tiborral, Fuchs Pállal, Heinlein Károllyal, Justus Pállal és Szabó Lajossal, a frakciózás irányítóival minden közösséget megtagad”. Közli: „A »Munka« köréb√l”. Munka, 1930. szeptember, 447. o. 48. Justus: „Kassák a munkásmozgalomban”. I. m. 59. o. 49. Standeisky Éva: „Az (ön)átértékel√”. In Kassák, az ember és a közszerepl√. Budapest, Gondolat, 2007. 115–155. o. és Szabolcsi Miklós: „Az átértékelt átértékelés: Kassák Lajos 1934-ben”. In Csaplár F. (szerk.): Magam törvénye szerint. Tanulmányok és dokumentumok Kassák Lajos születésének századik évfordulójára. Budapest, Múzsák–PIM, 1987. 50. Vö. Csaplár Ferenc: „Kassák korrajz-regényei”. In Kassák körei. I. m. 177–208. o. (F√ként Vas István alakját érdemes itt kiemelni.) Lásd erre Vas, i. m. 861. skk. o. 51. Kassák Lajos: Megn√ttek és elindulnak. Budapest, Pantheon, é. n. [1932]. 146. o. 52. Vas, i. m. 479. o.

9. Egyik els√ folyóiratbéli jelentkezése épp egy Toller-darab el√adás elé készített kis bevezetés volt: Justus Pál: „Elöljáró beszéd a Toller drámához”. Együtt, 1928, 2(3), 10–13. o. 10. Justus Pál: „Kassák Lajos árnyékában. A Független Új M∫vészek két el√adóestje”. Együtt, 1928, 2(4), 35. o. (Kiemelés az eredetiben.) A botrányt természetesen Illyés okozta, aki Justusnak világosan leszögezte: √ nem Kassák árnyékában van. A sért√dést csak egy év múlva követte megbékélés. 11. Uo. 36. o. (Az én kiemelésem.) 12. Együtt, 1928, 2(2), 39. o. 13. Érthetetlen, hogy az Együtt-nek szentelt írásában Agárdi miért intézi el kézlegyintéssel ezt a teljesítményt, s miért tekinti „történetileg korainak, megalapozatlannak, a munkásmozgalom fejl√dési logikájából ered√en anakronisztikusnak” e vállalkozást. Lásd Agárdi Péter: „Az Együtt (1927–28)”. Irodalomtörténeti Közlemények, 1969/4. 470–476. o. 14. Tamás István: „100%-os rabulisztikus materializmus”. Együtt, 1928, 2(7)., 30. o. (Kiemelés az eredetiben.) A 100% szinte permanens támadásával, csepülésével kés√bb a Munka, s kivált Kassák sem maradt adós. A Tamás Aladárt „szimpla árulóként” kezel√ Kassák egy ízben még a nagy hatást kiváltó Palasovszky Ödönt is tolla hegyére t∫zi, mert ez utóbbi gróf Bethlenné pantomim-estélyén álnéven részt vett, s√t, a 100% jóváhagyásával, magával vitt munkásokat is erre az alkalomra. Kassák Lajos: „Félre az útból”. Munka, 1929. november, 312–313. o. 15. Kassák Lajos bevezet√je. Munka, 1928. szeptember, 1–3. o. 16. Németh a „gondolattá váló tett”-re utal, „mely nem puszta reflexió, hanem a tények tulajdon mozgásának a megfogalmazása”. Lásd Németh Andor: „Kommentár”. In A szélén behajtva. Válogatott írások. S. a. r. Réz Pál. Budapest, Magvet√, 1973. 174–180. o. (Az idézet a 177. lapon, kiemelés az eredetiben.) Az esszé eredetileg megjelent: Dokumentum, 1926. december. 17. Tábor Béla: „Szocializmus, gnózis és oppozíció”. In Személyiség és logosz. Bevezet√ és kommentárok a valóság √störténetéhez. Budapest, Balassi, 2003. 247. o. (Kiemelés az eredetiben.) 18. Vas István: Nehéz szerelem. Budapest, Szépirodalmi, 1972. 758. o. (Az én kiemelésem.) 19. Erd√s László: Böllérbicskák éjszakája. Budapest, Magvet√, 1984, különösen 49. skk. o. A rivális csoportokra, a teljesség igénye nélkül, lásd Gadanecz Béla & Gadanecz Éva: „A Weishauss Aladár vezette szocialista népmozgalom története (1927–1945)”. Múltunk, 1993, 48(2–3), 68–115. o.; Konok Péter: „A trockizmustól a tanácskommunizmusig: a magyarországi baloldali kommunizmus és a »Hartstein-csoport«, 1928–1933”. Múltunk, 2002, 47(2), 3–75. o.; Konok Péter: „A Munka-kör szellemi, politikai hátországa”. Múltunk, 2004, 49(1), 245–270. o. és Svéd László: „A magyar munkáspártok ifjúsági szervezetei a XX. század húszas éveiben”. Múltunk, 2003, 48(4), 149–197. o. 20. Román, i. m. IV. fejezet; Erd√s, i. m., különösen 53. skk. o. Justusné Wagner Edith szerint a férje, aki 1933 után szintén emigrációba kényszerült, végleg Párizsban szakított a sztálinizmussal, amikor részleteiben is megismerte a koholt perek tényét. Lásd Justus Pálné, i. m. 20. o. „Beteljesedett a végzet – írja levelében Vajda Lajos –, ma a Sztálinok jelentik a reakciót, mely sokkal véresebb és sötétebb, mint a cári volt”. Lásd Passuth Krisztina: „Vajda Lajos”. Híd, 1967/ 7–8. sz., 777. o. Ugyanezt a problémát alkalmazza Justus és Kassák viszonyára György Péter – Pataki Gábor: Az Európai Iskola és az Elvont M∫vészek Csoportja. Budapest, Corvina, 1990. 10. o. 21. Justus Pál: „Kassák a munkásmozgalomban”. I. m. 55. o. 22. Az els√ szám alaposabb bemutatására lásd Kassák Lajos: Az izmusok története (Pán Imre közrem∫ködésével). Budapest, Magvet√, 1972. 295. skk. o. A lap áttekintésére pedig M. Pásztor József: „Kassák Lajos folyóirata: a Munka, 1928–1939”. Magyar Könyvszemle, 1967/2. 126–143. o. 23. Justus Pál: „Szavalókórus–antológia”. Munka, 1929. január, 128. o. A Munka-kör alaposabb leírására lásd Csaplár Ferenc: „A Munka-kör”. In Kassák körei. Budapest, Szépirodalmi, 1987. 250–306. o. és Hegyi Lóránd: „A Munka-kör képz√m∫vészeti tevékenysége”. Ars Hungarica, 1983/ 2. 283–297. o. 24. Vas, i. m. 610. o. Szalmás Piroska egyértelm∫en a Munka-kör népdalkórusát tartja az els√ magyar munkásmozgalmi népdalkórusnak. Szalmás Piroska: A Szalmás-kórus krónikás-könyve. H. n. [Budapest], Szociáldemokrata Párt, 1940. 22. o.

153