Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Andragógia Tanszék Múzeumok mindenkinek Tanár: Magyar Erzsébet Dr.
A műtárgy és környezete
Molnár Attila Károly MOATACP.ELTE
A múzeumlátogatások általában megszokott forgatókönyv szerint zajlanak. Ez pedig áll a jegy megvásárlásából, majd a tárlat végigjárásából. Dolgozatom olyan múzeumlátogatásra épül, mely lehetővé tette egy, az előzőekhez képest szokatlan nézőpont felvételét; a látogatók által használt bejáratot megkerülve, a kulisszák mögötti világba való bepillantásra kaptam lehetőséget. A Magyar Nemzeti Galéria 1957-ben létesített múzeum, mely leginkább a magyar művészet 1800-tól napjainkig készült emlékeit gyűjti, őrzi és állítja ki. A gyűjtemény magva a Szépművészeti Múzeum modern magyar művészeti anyagából alakult. A Magyar Nemzeti Galéria eredetileg a Hauszmann Alajos által épített egykori Kúria Kossuth téri épületében nyert elhelyezést1 (ahol ma a Néprajzi Múzeum áll). Jelenlegi helyére, a Budavári Palota épületébe 1975-ben költözött. Festészeti, grafikai, érem- és szoborosztálya van.2 A hely történetéhez hozzátartozik, hogy a tatárjárás után IV. Béla a budai Várhegyen erődvárost építtetett, várfalakkal. Nagy Lajos a Várhegy déli részén építette fel a királyi várat, melyet Zsigmond új palotákkal bővíttetett. Mátyás a XV. század második felében a gótikus palotát késő gótikus–reneszánsz stílusban építtette át.3 Az Oroszlános Udvar felől közelíthető meg a múzeum, mely az Országos Széchényi Könyvtárral testvériesen osztozva az egykori királyi palotán, méltó helyet kapott a magyar történelem során összegyűlt értékek kezelésére. Amikor általában megtekintünk egy műtárgyat, annak mindig azt a felületét látjuk, melyet a kiállító intézmény elénk kíván tárni. S ez nem csak a festményekre érvényes, hanem az egyébként körüljárható szobrokra ugyanúgy – hiszen ezeknek a műveknek is vannak olyan rejtett tulajdonságai, amelyek egészen addig nem láthatók, míg azokat valaki a színfalak mögött meg nem mutatja. Mi látogatók számos festmény, szobor és egyéb műtárgy megtekintése után úgy térünk haza, hogy nem is sejtjük, mik azok a technikai megoldások, melyek helyükön tartják e csodálatos alkotásokat, milyen ötletek teszik lehetővé, hogy annyi évszázad után még mindig kiállítható legyen egy-egy darab, s mi az a varázs, amitől e nagy értékű tárgyak még egyáltalán léteznek, egyben maradnak. Mindez nem valósulhatna meg a tárlatok közönsége előtt sosem látható szakemberek munkája nélkül. Szokatlan látogatásomat a Magyar Nemzeti Galéria Régi Magyar Osztályán tettem, ahol a középkori anyag restaurálása folyik. Gyűjtőmunkám során több olyan műtárggyal találkoztam, mely ilyen vagy olyan oknál fogva nem kerülhetett a látogatók szeme elé, 1
Új Magyar Lexikon 5. kötet, 1962., Akadémiai Kiadó, Budapest http://www.mng.hu/muzeum Utolsó letöltés: 2012.12.09 13:00 3 Bagyinszki Zoltán–Tóth Pál (2008): Magyar várak. Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft., Debrecen 2
ugyanakkor ezek az értékek olyan folyamat közepén jártak, ami előbb-utóbb mégiscsak előhozza őket a láthatatlanságból, gyarapítva a publikum által megcsodálható darabok számát. A kisszebeni Keresztelő Szent János Oltár Különleges látogatásom folyamán, ahogy műhelyről–műhelyre jártam, több helyen is találkoztam egy olyan műtárgy részeivel, melyről így, darabokban, a laikus szem meg nem mondhatja, hogy egybefüggő egészet alkot. A Keresztelő Szent János tiszteletére szentelt kisszebeni főoltár a középkori Magyarország egyik legnagyobb és leggazdagabb díszű szárnyas oltára. Készítésének idejéről, történetéről elsősorban az oltáron megjelenő eltérő korú feliratok és a címerek vallanak. A predella jobb oldalán megjelenő Jagelló-pajzs a mű megrendelését 1490 utánra keltezi, a bal oldali merevszárny Krisztus megdicsőülését ábrázoló felső képének hátoldalán olvasható 1516-os évszám pedig már minden bizonnyal a befejezéshez közeli dátum. A 24 táblaképpel – az ünnepi oldalon Keresztelő Szent János legendájának, a hétköznapin Mária életének ábrázolásával –, a szekrényben Szűz Mária, Szent Péter és Keresztelő Szent János életnagyságon felüli szobraival, a szekrényfeleken a vértanú szüzekkel és az oromzatban további szobrokkal díszített oltár készítése bizonyára hosszú éveket, sőt évtizedeket vett igénybe. E műtárgy történetének következő igen fontos szakasza a XVII. századra tehető. A kor igényei szerinti modernizálás az oltár egészét érintette: a festményeket és a szobrokat az eredeti ikonográfiát követve, teljesen átfestették, a díszítőfaragványokat pedig kiegészítették és átalakították, valamint bővítették az oromzatot is. Nem múlt el az oltár történetében nyomtalanul a XIX. század sem, mely főként pusztulást hozott: egyes részletek végleg elvesztek, majd a szétbontás és a fővárosba szállítás következett. Ez a szárnyas oltár megszenvedte a XX. századot is: a többszöri múzeumi felállítást és bontást, a raktározást, valamint a második világháborút.4 Most avatott kezek alatt újul meg ez az igen összetett műtárgy. Darabokra szedték, így egy időben, több helyen zajlik a restaurálása. Többnyire az idő által tönkrement fa az, amit újjá kell varázsolni. E feladat néhol megoldható különböző konzerválási technikákkal, ám jócskán vannak olyan részei a műtárgynak, ahol egyszerűen hiányzik a motívum.5 Ekkor, a rendelkezésre álló dokumentumok (rajzok, fényképek) után kell pótolni az elveszett elemeket. Ez korántsem könnyű feladat, hiszen a képek csak egy-egy szemszögből ábrázolják az eredeti, még meglévő darabot, s olykor maga a fénykép is igen rossz minőségű. Azonkívül gondosan 4 5
http://www.mng.hu/kiallitasok/idoszaki/restaurator_kisszeben Utolsó letöltés: 2012.12.09 15:00 Németh Gábor faszobrász restaurátor szíves közlése alapján
meg kell választani a restauráláshoz felhasználandó anyagokat. A restaurációs munkálatokhoz igen száraz fára van szükség. Szóba jöhetnek bizonyos fenyő fajták, de általában, leginkább a hársfára esik a választás.6 A munkafolyamatokat folyamatosan zsűrizik, s ekkor döntik el a szakemberek a folytatás mibenlétét. A zsűri rendszerint megbecsült restaurátorokból, egyetemi tanárokból, rektorokból áll. Múzeum a múzeumban A meglepetés erejével hat, hogy a múzeum színfalai mögött is találunk kiállítást. Ráadásul nem csak egy helyen, hanem az épület több részén is. Igaz, e területek nem látogathatók, mégis, különleges alkalmakkor ezek a tárgyak is bemutatásra kerülnek. Az is feltűnő, hogy imitt-amott „várakozó” szobrok állnak – némelyik csomagolva. Állandó mozgásban vannak a műtárgyak, ha múzeumi létük egészét tekintjük, hiszen a folyamatos szervezés eredményeképpen megvan a mindenkori helyük. Elgondolkodtató, amikor az avatatlan emberi szem falnyi méretű festménnyel találkozik a Nemzeti Galéria keszekusza folyosóin, hogy vajon miképpen szállítják ezeket egyik helyről a másikra – olykor országos, sőt, nemzetközi távolságokra. Bizony, nem abban az állapotában mozgatják őket, ahogy általában találkozunk velük. Szakemberek szedik le a tartó faszerkezetről, és csak ezután, a félméteres átmérőjű, hat méter hosszú fahengerre csévélve lehet csomagolni, szállítani. A szobrok puha csomagolóanyagban, speciális, kellékekkel mozgathatók. Természetes, hogy a szakemberek, a műtárgyak mellett saját környezetüket is karban tartják. A restaurátor gyakorlatilag folyamatosan restaurálja saját munkakörnyezetét. Ez előfeltétele a folyamatos, sikeres munkának. A fotólabor, a mai digitális világban nem csoda, hogy használaton kívül áll. Teljes felszereltsége ellenére ugyancsak a „múzeumon belüli múzeum” hatását kelti – noha egyáltalában nem kiállítási céllal foglalja el helyét. Láthatatlan alkatrészek A szemlélő, amikor tárlatlátogatáson vesz részt, természetesnek tartja, hogy minden stabilan a helyén van. Nem várjuk, hogy egy műtárgy felbillenjen, hogy egy festmény kerete
6
Magyar Ferenc faszobrász restaurátor szíves közlése alapján
elvetemedjen, egyszóval alapvető adottság, hogy a dolgok úgy állnak, ahogy kell. Pedig ez nem teljesen természetes. Sok-sok tervezés, kísérletezés és a szakemberek szorgos munkája viszi sikerre ezt az igényt. A festmény ugyanis idővel elhajlik, csavarodik, tartó szerkezete megroppan – ahogy az idő múlik. Folyamatos megfigyelésük, utánállításuk szükséges ahhoz, hogy állandó, stabil képüket mutassák az érdeklődők előtt. Az egyik legnehezebb feladat a lovasszobrok egyensúlyban tartása. Különösen az egyik lábukat felemelő lovak képtelenek egyensúlyban maradni (az ágaskodó lovakról ne is beszéljünk), hacsak a szakértelem lehetővé nem teszi ezt. Az ilyen jellegű műtárgyak belseje súlyok egész hadát tartalmazza, és e súlyok helyzete és mérete sem lényegtelen.7 Rétegek Megint csak a laikus hangján szólva, sokan talán azt hinnék, a pótlások egy-egy ornamentikán csupán az új, a hiányzó régit helyettesítő anyag beillesztéséből állnak. Természetesen ez sem így van. A régi elemektől az újakig (melyekről a folyamat végén már igen nehéz megállapítani odakerülésüknek módját és idejét) hosszú út vezet. Az esztétika mindig a legfelső réteg, az utolsó lépés. Sok minden megelőzi a végső simításokat. Előfordul, hogy egy-egy elem napokat tölt a vegyszerraktárban, hogy a konzerváló anyagot magába szívja, s csak ezután kezdődhet az effektív munka. A restaurált műtárgy-elemeket először csontenyvréteggel kezelik (az összes nyersfafelületet ezzel kezelik le). Ezután következik az enyves kréta, pici olajjal keverve, mely krémszerű tömítést eredményez. Ezután vörös bólusz agyagréteg kerül a felületre, majd a tojásfehérje réteg következik, amely az aranyfilm tapadását biztosítja (alkohollal kell bekenni és várni, míg kezd lebomlani) – s végül jöhet az aranyréteg. A piros színek ugyanígy igénylik az előkészítést, de a csiszolás után itt piros porfesték kerül a legfelső rétegre.8 Mi nézők, látogatók már csak ezt a külső, befejező réteget látjuk, s nem is sejtjük, mennyi anyag, szaktudás és munkaóra rejlik a műtárgyak bemutatása előkészítésének hátterében. Digitális technika Aktív technikai hátteret, alapot nyújt a tervezéstől a kivitelezésig a számítógép. A kisszebeni Keresztelő Szent János Oltár majdani felállítása előtt már jól látható (igaz, még csak a 7 8
Dr. Kelényi István művészettörténész szíves közlése alapján Szabó Mariann festő-restaurátor művész szíves közlése alapján
monitoron) az a hegesztendő vázszerkezet, mely kellő stabilitást hivatott biztosítani a műtárgy teljes egésze részére. A program lehetővé teszi, hogy háromdimenziós mozgatással, virtuálisan körbejárjuk az előzetesen megszerkesztett oltárt, minden részletre kiterjedően. Jól láthatók a méretek, az arányok, és minden olyan apró helyre „bebújhatunk” általa, melyeket a valóságban lehetetlen lenne megközelíteni. Egy ilyen nagyszabású, összetett munka folyamán elengedhetetlen ez a segédeszköz. Görbe tárgyak Különleges figyelem szükséges ahhoz, hogy egy keretről, s az általa hordozott festményről megállapíthassuk, kellően a síkban áll-e, vagy némi segítségre szorul ennek az állapotnak az elérésében. A probléma abból adódik, hogy sokszor csak utólag jönnek rá: eredetileg nedves volt a fa – mármint a műtárgy hajdani készültekor. Hiába feltételezzük, hogy az egykori művész mindent megtett a tökéletesség érdekében, az eltérések a szakavatott szemek számára kétségtelenül előjönnek. Tudjuk, hogy a technológiai fejlődésnek soha nem látott ütemben pulzáló korában élünk, s ehhez az elméleti oktatás is hozzáteszi exponenciálisan növekvő tudásanyagát, ugyanakkor nem ítélhetjük el a letűnt korok technikáinak hiányosságait. Tudomásul kell vennünk a minőségi problémákat – s kezelnünk kell őket. Különböző prések állnak rendelkezésre a Magyar Nemzeti Galéria eszköztárában, így a műtárgyak szükséges felületei precízen kiegyenlíthetők. A prések számos, külön-külön, egymáshoz igen közel elhelyezkedő csavarmenetes talpakkal állíthatók be az adott műtárgy egy-egy elemének kiegyenlítése céljából. Létezik vákuumprés is, mely festmények korrigálására alkalmas. A dublírozás során a hő, a ragasztóanyag és a levegő kiszippantásával érik el a kívánt célt.9 GY.I.K. A Magyar Nemzeti Galéria nemcsak megmutatja értékes gyűjteményét, hanem rendszeresen bevonja látogatóit már-már művészinek mondható tevékenységekbe. Nagy figyelmet fordít az intézmény a múzeumok régies, „mindent a szemnek, semmit a kéznek” felfogásából való kitörésre. Szervezésében lehetőség nyílik bárkinek belekóstolni az anyag világába, megérezni az alkotás ízét, örömét. A Gyermek és Ifjúsági Képzőművészeti Műhely 1975-ben jött létre. Annak ellenére, hogy a Műhely nem kívánt „képzőművész-előkészítő” lenni, az idejáró,
9
Beregszászi Sándor asztalos szíves közlése alapján
többségében a vizuális nyelv használatára fogékony tehetségek korai felismerése, segítése, majd a Műhelyből való kilépés utáni figyelemmel kisérése a tanárok személyes feladatává vált. A heti egy alkalommal történő foglalkozásokon kezdetben vegyes, később és azóta is az óvodáskortól a középiskolás korosztályt is magába foglaló külön korcsoportok vesznek részt. Jó idő esetén a foglalkozások a Palota Duna felőli teraszain zajlanak, emellett tágas műhelyek állnak rendelkezésre az épületben. E tevékenység folytán egyre gyűlnek azok az alkotások, melyeket készítőik olyan szívesen a helyszínen hagynak – ma már a szorgos kezek teremnyi műve tölti meg a polcokat.10
Bejárni egy múzeumot, pláne e szokatlan látószögből, különlegesen nagy élmény. A látványon kívül beszűrődik az ember tudatába sok-sok olyan információ, melyet talán nem is akkor, hanem inkább egy majdani ismételt látogatás alkalmával hasznosítunk – feltételezve, hogy a következő alkalom a hagyományos, főbejárat felőli megközelítést követi.
10
Tóth Borbála oktató szíves közlése alapján (Gyermek- és Ifjúsági Képzőművészeti Műhely)
Bibliográfia Új Magyar Lexikon 5. kötet, 1962., Akadémiai Kiadó, Budapest http://www.mng.hu/muzeum Utolsó letöltés: 2012.12.09 13:00 Bagyinszki Zoltán–Tóth Pál (2008): Magyar várak. Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft., Debrecen http://www.mng.hu/kiallitasok/idoszaki/restaurator_kisszeben Utolsó letöltés: 2012.12.09 15:00 http://www.gyikmuhely.hu/Oktatoink/mathekata.html Utolsó letöltés: 2012.12.09 15:00
