A modernizáció és tradíció kérdései Kínában,

A modernizáció és tradíció kérdései Kínában, 1840–2012 Juhász Ottó

E

tanulmány a kínai szárazföldi folyamatot követi nyomon, elsősorban kulturális szemszögből. Nem foglalkozik a „nagyobb Kína” egyéb térségeivel. Nem vizsgálja a nemzeti kisebbségek tradíciói, ill. a han–kisebbségi viszony tradíciói és a modernizáció összefüggéseit. Nem tárgyalja a hatalom és a kormányzottak viszonyának hagyományait, nem érinti, ill. nem részletezi az irodalom, a zene és más művészeti ágak problematikáját. Nem differenciál az európai és az amerikai civilizáció között, és nem tér ki az orosz relációra.1

A kolonizációs sokk A gyarmatosítás megtörte a kínai civilizáció páratlan kontinuitását, melyet a kínai hagyomány az i. e. III. évezredtől, a – létüket tudományosan nem igazolt – mitikus kultúrhéroszok idejétől eredeztet, és kulturális traumát okozott. A kínaiak rádöbbentek arra, hogy hazájuk nem a Közép (a fő égtáj) Birodalma, az Égalatti nem azonos a valóságos „égalattival”. Ami örökérvényű magaskultúrának számított, egy szempillantás alatt megkérdőjelezhetőnek, megtagadhatónak, sőt megtagadandónak tűnt. Kína mély nemzeti, gazdasági, ideológiai és morális válságba süllyedt. A filozófiatörténész Feng Youlan (Fung Yu-lan) szerint a kínaiakat nem az rázta meg különösebben, hogy az európaiak súlyos katonai vereségeket mértek rájuk, hanem „akkor kezdett meginogni a világképük, amikor rájöttek, hogy az európaiak civilizációja, bár különbözik tőle, ugyanolyan magas szintű, mint a kínai”.2 E megrázó élményt másfél évszázadnyi kudarcos útkeresés követte, melynek során a hagyományhoz való viszony a ragaszkodás és az elutasítás szélsőségei között hányódott. Az új szituációban összetorlódott történelmi feladatok kerültek napirendre: a nemzeti kérdés megoldása – a külföldi iga lerázása (a „Kínaiaknak és kutyáknak tilos a bemenet!”3 jelenség likvidálása), melyhez a mandzsu uralom megdöntésének feladata társult.4 Ezzel párhuzamosan merült fel a modernizáció kategorikus imperatívusza. 2012. nyár

75

Juhász Ottó

Mindez a hagyomány felülvizsgálatát igényelte. A modernizáció megvalósításának és a tradíció újraértékelésének ikerfolyamata vajúdásokkal terhes, s máig lezáratlan. A nyugati intervenciókra adott ókonzervatív reflex a bezárkózási politika volt. Az anakronisztikus álláspontról a konzervatívoknak is el kellett mozdulniuk az alkotmányos monarchia fékezett bevezetése, az államigazgatás kénytelen-kelletlen átalakítása5 felé. A másik konzervatív reflex a külföldi ellenségek egymás elleni kijátszásának taktikája volt, mely azonban az Északi Szung-dinasztia (960–1127) idején sem működött. Kialakult egy tanulékonyabb, neokonzervatívnak nevezhető, ún. „önerősítő” irányzat is, a „külföldi ügyek mozgalma”, melynek filozófiája szerint „a kínai műveltség a lényeg [a szubsztancia], a nyugati műveltség felhasználandó [eszköz]”, más szavakkal: az ideológia, az értékrend marad a régi, de a nyugati tudományos, technikai eredményeket, mindenekelőtt a fejlett haditechnikát el kell sajátítani.6 A külügyet irányító Li Hongzhang (Li Hung-csang, 1823–1901) által vezetett önerősítők hozzájárultak a korszerű kínai gyáripar megalapozásához, előmozdították a kapitalizmus fejlődését, de céljukat, Kína erős és gazdag országgá tételét nem tudták elérni. Mozgalmuk sorsát megpecsételte a Japántól elszenvedett 1894-es katonai vereség. A XIX. század végén (1898. június–szeptember) megjelent reformmozgalom, mely százhárom nap után abortált, egyszerre volt elkésett és korai. A reformerek számára vonzó példát jelentettek a japán Mejdzsi-reformok (1867–68), melyek révén – nyugati mintákat adaptálva – Japán modern hatalommá vált, s maga is kolonialista birodalomépítésbe kezdett: Kínától elragadta Tajvant és a Penghu-szigeteket. (Győzelmének lélektani jelentőséget kölcsönzött, hogy korábbi példaképét, kultúrájának kútforrását győzte le.) A reformeszmék befogadásához a társadalom éretlen volt, a modernizáció fogalmának megértése is keserves tanulási folyamatot igényelt. A reformerek klasszikus nyelven írott beadványaikkal hiába győzték meg a reformediktumokat kibocsátó Guang Xu császárt (Kuang Hszü, uralk. 1875–1908), az aulikus ultrakonzervatívok félreállították az uralkodót. A mozgalom két vezéregyéniségének, Kang Youweinek (Kang Ju-vej, 1858–1927)7 és Liang Qichaónak (Liang Csi-csao, 1873–1929)8 a kivégzés elől sikerült Japánba menekülnie. A XX. század elejének forrongó évtizedei a kiútkeresés jegyében teltek, és e folyamat szükségszerűen együtt járt a hagyományhoz való viszony tisztázásának igényével. A kínai modernizációt külső intervenciók provokálták, így Kína és a külvilág kapcsolata – az első ópiumháborútól9 napjainkig – elválaszthatatlan része e kérdéskörnek. A századelő modernista szellemi mozgalmaiban elsősorban a konfuciánus morálfilozófiai hagyomány helyének kijelölése és az i. e. III. századig használt archaikus nyelven (guwen) alapuló, a beszélt nyelvtől elszakadt, klasszikus írott irodalmi nyelv (wenyan) alkalmazásának megszüntetése, a beszélt nyelv írásbeli bevezetésének szorgalmazása került előtérbe. Korjellemző volt, hogy a nemzeti önérzet súlyos sérülése a változás sok hívében önértékelési zavart okozott, elhomályosította történelmi tisztánlátásukat. 76

Külügyi Szemle

A modernizáció és a tradíció kérdései Kínában

A szélsőséges Nyugat-barátok elutasították a hagyományt, a kiutat a „teljes nyugatosításban” látták. A kiegyensúlyozott nézetek képviselői viszont az újnak, a külföldről érkezettnek a hagyományba történő adaptációját tartották szükségesnek. A legradikálisabb újítók a nemzeti tragédiáért szinte teljes mértékben a konfuciánus hagyományt és a klasszikus nyelvet tették felelőssé (holott a nyelv, a kultúra, az ideológia következmény volt, mely visszahatott a társadalmi valóságra, s így kialakult az oda-visszahatás több ezer éves folyamata). Radikális hagyományellenesség jellemezte az 1919-es „Május 4. mozgalmat”. A Pekingi Egyetem diákjai által a Tienanmen (Mennyei Béke Kapuja) előtt elindított mozgalom antiimperialista és antikolonialista volt,10 és ezzel összefüggésben támadta a hazaáruló kormányzatot is. Május 4-ét a KKP a régi demokratikus és az új demokratikus forradalom közötti fordulópontnak tekintette (előbbit a polgárság, utóbbit a Kínai Kommunista Párt vezette), és úgy értékelte, hogy „a »Május 4. mozgalom« mind ideológiailag, mind káderek tekintetében előkészítette a Kínai Kommunista Párt megalakulását”.11 Május 4. aktivistái a hagyományt tekintették az egyik fő felelősnek Kína elmaradásáért. Az országban az ezredforduló utáni évekig általános volt az a meggyőződés, hogy a mozgalom egyenesen a konfucianizmus megdöntésére szólított fel (újabban erről vita folyik). Az „új kultúra” tekintélyes vezetői a nyugati demokráciák értékeit tekintették meghonosítandónak. E nézet reprezentánsa volt a pragmatista filozófus, irodalmár, nyelvújító Hu Shi (1892–1962),12 aki a kor diktálta modernizációt megkísérelte beilleszteni a kínai hagyomány változástörténetébe, s „az ötödik kínai reneszánsz” eljövetelét várta. (Az első reneszánsznak a Tang-kor költészetét, a másodiknak a Szung-korra kiteljesedő neokonfucianizmust, a harmadiknak a XIII. századi dráma- és regényirodalmat, a negyediknek a Szung- és a Ming-kor filozófiájának XVII. századi kritikáját, továbbá a saját korát megelőző háromszáz év alatt a klasszikus kínai műveltségben bekövetkezett fejlődést tekintette.) A tradícióból a populáris eredetű vagy ilyen inspirációjú irodalmi hagyományokat hangsúlyozta,13 a Dalok Könyvének14 népi dalaitól kezdve. A Mao Ce-tung-i korszakban mantra volt Hu Shi pragmatizmusának (prakticizmusának) elítélése. Az új pekingi kultúr- (és Tajvan-) politika jele, hogy Cai Wu (Caj Vu) kultuszminiszter 2010 szeptemberében, Tajpejben lerótta tiszteletét Hu Shi sírja előtt. Az „új kultúra” másik kiemelkedő személyisége Chen Duxiu (Csen Tu-hsziu, 1879– 1942)15 volt, aki az Új Ifjúság c. folyóiratban a „tudomány és demokrácia” doktrínáját, az Új Kultúra mozgalom vezéralakjainak egybehangzó programját népszerűsítette. Trükkös fordításában: Erényes úr (democracy, De xiansheng) és Versengő úr (science, Sai xiansheng).

2012. nyár

77

Juhász Ottó

Nemzeti-demokratikus forradalom és tradíció A reformmozgalom bukása után előtérbe került a forradalmi megoldás esélye. A forradalmár nemzedék kiemelkedő vezetője a kínai és a nyugati civilizációban egyaránt szocializálódott, de mégis inkább az utóbbit magáévá tevő Szun Jat-szen (1866–1925) volt. Az általa kidolgozott hármas nemzeti-népi doktrína, a Nyugaton „három népi elvként” (Three Principles of the People) ismert modernizációs stratégia egyszerre próbált megoldást kínálni a nemzeti függetlenség visszaszerzésére, a külföldhöz való kiegyensúlyozott viszony kialakítására, a kínai nemzet globális vezető pozíciójának helyreállítására, a népjogokon alapuló, alkotmányos, demokratikus államberendezkedés megteremtésére, valamint a népjólétet szolgáló gazdasági rendszer kialakítására. Kiindulási pontja a nemzeti doktrína – Nyugaton ismert nevén: a nacionalizmus – volt. A kínai nemzet jövőbeli globális szerepéről úgy vélekedett, hogy amikor Kína majd tíz nagyhatalom erejével bír, akkor „…helyreállíthatja első helyét” a világban.16 Szun a tradíció szelektív megőrzésének, a nyugati értékek adaptálásának híve volt. Magáévá tette pl. a montesquieu-i hatalommegosztás elvét, de öt hatalmi ágat különböztetett meg; közülük három (a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói) nyugati ihletésű, míg kettő (a vizsgáztató és a cenzori17) császárkori eredetű. Szun úgy látta, hogy a kínai nemzetet a hagyományos, magasrendű kínai erkölcsiség mentette meg a pusztulástól, ezért a nemzeti nagyság helyreállításához először vissza kell állítani jogaiba a tradicionális kínai erkölcsiség értékeit. Konkrétan a hűséget (lojalitást) és a szülők iránti tiszteletet, az emberséget és a szeretetet, a szavahihetőséget és az igazságosságot, az egyetértést (harmóniát) és az egyenlőséget (nyugalmat) emelte ki. Mint mondta: „Az új kultúra megszállottjai elutasítják a hagyományos erkölcsiséget, úgy gondolván, hogy az új kultúra birtokában el lehet vetni a régi erkölcsöt. Nem tudják, hogy hagyományos dolgaink közül természetesen meg kell őrizni a jót, s csak a rosszat kell elvetnünk.”18 Szun Jat-szen 1925-ös halála után az alkotmányos demokráciát célul kitűző forradalma elvetélt. A Nemzeti Párt, a Kuomintang vezetését Csang Kaj-sek (1887–1975) vette át, és katonai-bürokratikus diktatúrát vezetett be. A hagyományról Csang 1943-ban így nyilatkozott: „…a kínai nép erkölcsi meggyőződése a következő: a hűség [lojalitás], a szülőtisztelet, az emberség, a szeretet, a szavahihetőség, az igazságosság, az egyetértés [összhang, harmónia] és az egyenlőség [stabilitás, nyugalom]; míg a kínai állam létének vezérlő eszméje: a szertartásosság, az igazságosság, a megvesztegethetetlenség és a szégyenérzet”.19 A Kuomintang-rendszer azonban a polgárháborúban – egyebek mellett – éppen azért szenvedett vereséget, mert ezekre az értékekre csak hivatkozott, de maga a rendszer amorális, igazságtalan és korrupt volt. A Csang által 1934-ben elindított, a társadalom „nevelésére”, a népélet „átalakítására” irányuló Új Élet Mozgalom szavakban a konfuciánus értékek kultuszát szolgálta, 78

Külügyi Szemle

A modernizáció és a tradíció kérdései Kínában

valójában aktuálpolitikai célja volt: „A doktrínának ez a metamorfózisa a nacionalizmus elvének hangsúlyozásával kezdődött, és abból nyúlt vissza a nemzeti örökséghez, hogy olyan politikai doktrínákat találjon, amelyek a központi hatalmat támogathatják.”20 A kulturális baloldal nagytekintélyű képviselője volt Lu Hszün (Lu Xun, 1881–1936), a modern kínai irodalom egyik atyja, író, műfordító,21 esszéista, publicista, irodalomszervező. Tevékenységét nem írástudói, esztétizáló, nyelvészkedő attitűd jellemezte. Forradalmár volt, mint Szun Jat-szen, de nem nemzeti demokratikus, hanem osztályharcos proletárforradalmárnak vallotta magát. Célja a Csang Kaj-sek-ista rendszer megdöntése, radikális társadalmi forradalom végrehajtása és a Japán által fenyegetett kínai nemzet megmentése volt. A Csang Kaj-sek-ista terror kommunista barátai oldalára állította őt, de szervezetileg nem csatlakozott a KKP-hoz. A hagyományhoz fűződő viszonyát baloldali radikalizmus jellemezte. Elutasította a hagyományt, mivel azt az akkori politikai hatalom a társadalmi elnyomás igazolására, tartósítására próbálta felhasználni. Ennek következtében szélsőséges következtetéseket vont le. Lebecsülte a hagyományos kínai kultúrát, és egyoldalúan a külföldi hatás előre vivő jellegét hangsúlyozta. Egy 1927-es előadásában a következőt mondta: „Ami pedig a kínai kultúrát illeti, igazán nem is tudom, létezik-e egyáltalán.”22 1929-ben így nyilatkozott: „…senki sem tagadhatja – még a legbuzgóbb patrióták sem –, hogy kultúránk, a kínai kultúra meglehetősen elmaradott. Minden, ami új, kívülről hatolt be hozzánk”.23 De még ennél is tovább ment: „Úgy gondolom, olvassunk minél kevesebb kínai könyvet (vagy egyáltalán ne is olvassunk), de annál több külföldit.”24 Lu Hszünt tehetsége, klasszikus műveltsége, esztétikai érzéke visszatartotta attól, hogy túlzásait a gyakorlatban is végigvigye: „...némely régi formák is hordozhatnak új tartalmat. Én is úgy vélem, hogy az »új irodalom« és a »régi irodalom« között nem létezhet éles választóvonal...”25 A politikai propaganda és az irodalom közé – Mao Cetungtól eltérően – nem tett egyenlőségjelet: „...bár minden irodalom propaganda is, nem mindenfajta propaganda irodalom...”.26 Számolt a kínai tömegek tanulatlanságával, de nem ezt tekintette irodalmi mércének: „...az olvasónak is el kell érnie bizonyos színvonalat. Mindenekelőtt tudnia kell írni-olvasni...”.27

Hagyomány és kereszténység A kereszténység kínai története is része a kínai modernizáció kérdéskörének.28 A kereszténység először, prelúdiumként, nesztoriánus közvetítéssel került Kínába.29 Maradandó értéket hoztak létre a jezsuita hittérítők, akik a XVI–XVII. században megkötötték a kényes kompromisszumot a kínai hagyománnyal, és egyben – ma is 2012. nyár

79

Juhász Ottó

tanulságos kapcsolati modellt teremtve – példaértékű kulturális hidat vertek Európa és Kína között.30 A még később érkezett protestantizmus Kínára gyakorolt hatását jelezte a Qingdinasztiát megrázó Tajping forradalom31 ideológiája. A mozgalom vezére, Hong Xiuquan (Hung Hsziu-csüan) baptista motivációjú vízióinak hatása alatt azt állította, hogy Krisztus fivére, s az a küldetése, hogy a Földön teremtse meg azt az országot, amit Jézus a mennyekben. A naiv tajping felkelőknek nagy csalódást okozott, hogy a nyugati keresztény (gyarmatosító) hatalmak segédkeztek a „pogány” mandzsu dinasztiának mozgalmuk leverésében. Az egyenlőtlen szerződések alapján előjogokat élvező keresztény hittérítők elleni népi gyűlölet megnyilvánulása volt az Igazság és Béke Ökle, későbbi nevén Igazság és Béke Szövetsége nevű titkos társaság (Nyugaton ismert nevén: a bokszerek) létrehozása 1899-ben. A bokszerek üldözték a külföldieket és a keresztény hitre tért honfitársaikat; utóbbiakat kollaboránsoknak tekintették. A felkelést 1900-ban verte le nyolc külföldi hatalom egyesített hadserege.32 Egészében elmondható, hogy a kereszténység, amely Kínában erősen kisebbségi vallás volt és maradt, a XIX. századtól nem lebecsülhető befolyást gyakorolt a polgárosult tengerparti sáv – és ezen keresztül az ország – modernizációjára. Jelentős protestáns közösségek alakultak ki, melyek számottevő gazdasági súllyal és politikaformáló erővel rendelkeztek. A századforduló utáni kínai politika két meghatározó személyisége, Szun Jat-szen és Csang Kaj-sek is keresztény hitre tért át. Szun Jat-szen tizenhárom éves korától hawaii keresztény iskolákban tanult, s egy amerikai kongregacionalista térítő keresztelte meg 1884-ben. Második felesége33 a metodista oligarcha Song (Szung) család lánya volt. Közéleti tevékenysége során Szun hasznosította külföldi és hazai keresztény kapcsolati hálóját. Szun mély keresztényi elhivatottságára utal, hogy halála előtti utolsó szavai állítólag ezek voltak: „Ahogy Isten elküldte Krisztust a világra, úgy küldött el engem is”.34 (Ez megdöbbentően emlékeztet a tajping forradalom vezérének küldetéstudatára.) Csang Kaj-sek új hitének őszintesége több mint kétséges. A keresztséget második (többedik?) felesége családjának, a már említett Song (Szung) családnak a nyomására vette föl 1930-ban, és lett a metodista egyház tagja. Csang és a Szung-lány esetében sokkal inkább a politikai-katonai hatalom és a tőke frigyéről volt szó. Csang megkísérelte a kereszténységet is felhasználni rendszerének eszmei alátámasztására: „Az első ok, ami miatt hinnünk kell Jézusban, az az, hogy egy nemzeti forradalom vezére volt. … A második ok…, hogy egy szociális forradalom vezére volt. … Harmadrészt az, hogy Jézus egy vallási forradalom vezére volt.” Lapos krédóját így zárta: „Meneteljünk együtt a kereszt felé, nemzetünk megújulása és a tartós béke megvalósítása felé.”35 80

Külügyi Szemle

A modernizáció és a tradíció kérdései Kínában

A Kínai Kommunista Párt és a hagyomány 1949 előtt A KKP nem a Szun Jat-szen-i irányban kereste a kibontakozást – 1927 után erre nem is nyílt lehetősége36 –, hanem a proletárdiktatúra bevezetését tűzte ki céljául. (Kínában az ipari proletariátus gyenge volt; a forradalom tömegbázisát Mao Ce-tung a parasztságban találta meg). A KKP frazeológiája átvette ugyan a Szun Jat-szen-i szelektivitás elvét, de álláspontjában új, döntő elem volt a vulgarizált osztályharcos felfogás. A párt figyelmének gyújtópontjában a túlélésért folytatott fegyveres küzdelem állt. A hagyomány kérdése a hosszú menetelés (1934–36) után, az észak-kínai kommunista bázisterületek központjában, Jenanban került előtérbe. „Az új demokráciáról” c. 1940-es értekezésében Mao Ce-tung elsősorban a kínai kultúra nemzeti jellegét hangsúlyozta: „Az új demokrácia kultúrája a mi nemzetünké, és a mi nemzeti sajátosságaink bélyegét viseli magán.”37 Véleményét nem részletezte, de már akkor elítélte Konfuciuszt: „Ezt a [„feudális”] kultúrát képviselik mindazok, akik azt vallják, hogy ápolni kell a Kon Fucse [sic!] kultuszt, tanulmányozni kell a kánoni könyveket, mindazok, akik a régi etikát és a régi eszméket hirdetik...”.38 A külföldi kultúrához való viszonyt illetően szelektív attitűdöt érzékeltetett: „Kínának nagy arányokban kell átvenni a külföldi államok haladó kultúrájának elemeit, mint nyersanyagot saját kultúrájának gazdagításához. … De mindent, ami külföldről jön, olyasvalaminek kell tekintenünk, mint a táplálékot, ami... megoszlik salakra, ami kiürül és tápnedvre, ami felszívódik...”39 Ezek azonban sekélyes élettani hasonlatok. Mao Ce-tung 1942-ben fejtette ki bővebben a KKP-nak a tradícióhoz való – látszólag szelektív, valójában szűkkeblű – viszonyát. „Nekünk át kell vennünk a múlt irodalmi és művészeti örökségéből mindent, ami szép és örökbecsű, kritikus szemmel ki kell válogatnunk belőle mindazt, ami hasznos, ami felhasználható a mi korunkban, a mi országunkban, a nép életéből merített anyagokra épülő művek alkotása során.”40 E bonyolult kérdést azonban vulgarizálta: „Az irodalom és a művészet a politikának van alárendelve…”41 A tradícióból ő is a népéletet, a népi művészetet jelölte meg forrásként, hangsúlyozva, hogy „… ezen kívül semmiféle más forrás nem létezhet.”42 Deklarálta, hogy a kultúrának a munkás-paraszt-katona tömegeket kell szolgálnia, figyelembe véve, hogy e tömegek írástudatlanok. Igazságtalan lenne azt állítanunk, hogy az objektív körülmények ilyen számításba vétele indokolatlan lett volna, de az adott szituációval számolva is zavarba ejtő az egyszerűsítés.

Politikai kampányok 1949. október elsején, Mao Ce-tung népi forradalmi stratégiájának köszönhetően, Kína visszanyerte nemzeti függetlenségét. A következő pár év a nyugodt jövő látszatát keltette, de később Kína életét egyre kíméletlenebb, felülről indított politikai, gazdasági, 2012. nyár

81

Juhász Ottó

ideológiai, kulturális kampányok zavarták meg, elpazarlódott három évtized, mély sebeket kapott a tradíció. Az 1957–58-as „jobboldalellenes kampány” – jórészt a magyar ’56 eseményeiből okulva – az értelmiség ellen irányult. Egy 1964. február 13-i beszélgetésen Mao Cetung, a műveltebb és kevésbé művelt császárokat összehasonlítva kijelentette: „Látható, hogy ha sokat olvas valaki, az ártalmára van.” A humán értelmiséget illető politikáját így foglalta össze: „A színészeket, költőket, irodalmárokat, drámaírókat mind ki kell kergetni a városokból. Egymás után, csoportosan menjenek a falvakba és az üzemekbe. … Aki nem akar menni, annak nem adunk enni. Majd ha elment, ott kap.”43 Ugyanakkor Mao Ce-tung privát viszonya a kulturális tradícióhoz több mint ellentmondásos. Publikált verseit44 klasszikus nyelven írta, miközben ilyen utasítást adott a folyóirat főszerkesztőjének: „A versek közül az új típusú verseket kell előnyben részesíteni, valamennyi régi típusú verset is lehet írni, de ezek alkalmatlanok arra, hogy az ifjúság körében szorgalmazzák őket, mivel ez az irodalmi forma gúzsba köti a gondolkodást…”.45 Az 1949 utáni nyugati blokád kiszolgáltatta Kínát a Szovjetuniónak mint egyetlen robusztus külföldi támogatónak. Sztálin halála után – részben e szorításból menekülve, részben világforradalmi álmainak anyagi megalapozásához – Mao Ce-tung az 1955 nyarán elindított gyors „szocialista átalakításban” és az 1958–59-es „nagy ugrásban” 46 vélte meglelni a helyes utat. Az élet teljes átpolitizálása, a voluntarista gazdaságpolitika időszaka sem volt alkalmas a hagyományhoz való viszony tisztázására; az „antifeudális, antiimperialista, burzsoáellenes” mozgalmak a helyzet további elmérgesedését jelezték. A Nyugaton „nagy ugrás” (Great Leap Forward) néven ismert kísérlet nemcsak a gazdaságra jelentett csapást, hanem a kultúrára is, és ártott Kína más civilizációkhoz fűződő viszonyának. Az akkori propaganda egyik jellemző jelszava volt: „Amit a külföldiek meg tudnak csinálni, azt mi is meg tudjuk csinálni, amit a külföldiek nem tudnak megcsinálni, mi azt is meg tudjuk csinálni.”47 Mao Ce-tung a nemzeti teljesítőképesség gyors megsokszorozását a kínai emberek létszámfölényére, tehetségére, lojalitására és áldozatkészségére alapozta. Ennyiben kötődött a hagyományhoz. A maói cél emlékeztethet ugyan a Szun Jat-szen-i célmegjelölésre (első hely a világon), de anarchizmusa és xenofób felhangjai miatt nem azonosítható vele. A „nagy ugrásban”, mely kudarcra ítélt modernizációs kísérletnek tekinthető,48 nemcsak a vezér szélsőséges voluntarizmusa nyilvánult meg, hanem – legalábbis a kezdeti időszakban – az ópiumháborúk óta megalázott nemzet sikerélmény iránti vágyakozása is. A mozgalom első hónapjaiban nyilván sok kínai olvasta egyetértően a házfalakon megjelent, kínaiul rímelő jelszót: „Kína a Kelet hatalmas sárkánya, Anglia a Nyugat büdös poloskája”. A „nagy ugrás” ideológiájául a vulgármarxista Mao Ce-tung-i eszmék szolgáltak, a konfuciánus alapú hagyomány erre alkalmatlan volt. 82

Külügyi Szemle

A modernizáció és a tradíció kérdései Kínában

A balsikerű ugrásos kísérlet után, a kínai–szovjet viszony kiéleződésével párhuzamos, belső politikai-hatalmi harc idején esztelen tradícióellenesség uralkodott el, ami az 1966–76 közötti „nagy proletár kulturális forradalomban” érte el tetőpontját. Mao Cetung el akart törölni minden hagyományos erkölcsi elvet. Épített a lojalitásra, de ez kizárólag a saját személye és az eszméi iránti feltétlen hűség követelményét jelentette. A paranoiás személyi kultuszra jellemző, hogy Lin Piao (Lin Biao, 1907–1971)49 kijelenthette: „Mao elnök utasításait akkor is végre kell hajtanunk, ha nem értjük őket”. 50 A Konfuciusz elleni támadás – az ideológiai szemponton túl – aktuálpolitikai célt is szolgált: a támadás éle egy időben Csou En-lai (Zhou Enlai, 1898–1976) miniszterelnök51, később Lin Piao ellen irányult. A „kulturális forradalom” idején frontális támadás indult a tradíció ellen. A hagyományos szülőtisztelet, az idősebbek iránti megbecsülés, a stabil családi kapcsolat, a kitartó barátság ideáinak hazájában a gyermekeket hivatalosan arra biztatták, hogy jelentsék fel szüleiket, a diákokat arra, hogy hurcolják meg tanáraikat, a házastársakat és barátokat arra, hogy jelentsék fel egymást. A tanulás és tudás megbecsülésének országában bezárták az iskolákat, üldözték az értelmiséget. Nemzedékek sorsa futott vakvágányra. A hagyománytisztelet megtörésének céljából Mao Ce-tung közvetlen környezete, különösen a „négyek bandája”, a hagyományos kulturális értékek megsemmisítésére bujtogatta a „vörös gárdistákat” és a „vörös lázadókat”. A „feudális” és a „burzsoá” kultúra elleni harc jegyében a műemlékeket – jobb esetben – bezárták, hogy „ne mérgezzék” az emberek tudatát, rosszabb esetben megrongálták vagy megsemmisítették.52 Az úgymond „marhafejű démonokat és kígyóisteneket” propagáló hagyományos irodalmi és művészeti alkotásokat betiltották. Ilyen rettenetes kulturális sivárságot régen nem tapasztalt Kína. Filozófiai szinten a harmónia értékeinek helyébe az ellentétek abszolutizálása lépett: elvetették „a kettő eggyé válik” harmóniaközpontú elvet, s abszolutizálták „az egy kettéválik” tételt. Társadalmi síkon fékeveszett „osztályharcot” indítottak (az osztályba sorolás részben a származás fetisizálása, részben a szubjektív ellenségképzés igénye szerint történt). Az igazságosság elvét a forradalmi bíráskodás váltotta föl. A „kulturális forradalom” a külföld ellen folytatott kultúrharc is volt. E sorok szerzőjének egy kínai kultúrtisztviselő azt fejtegette, hogy Beethoven IX. szimfóniája azért kártékony mű, mert az Örömóda elmossa az osztálykülönbséget elnyomók és elnyomottak között. A népköztársaságban e tíz év a xenofóbia csúcspontja is volt,53 melynek történelmi előképét a bokszerfelkelésben lelhetjük föl. A „kulturális forradalom” előképét is felfedezhetjük a kínai múltban: az antikonfuciánus, legista Qin (Csin) államot és a paranoiás Qin császárt,54 aki a kínai fejedelemségeket i.e. 221-ben egyesítette, s aki – a hagyomány szerint – elégettette a konfuciánus könyveket, és élve eltemettette a konfuciánus írástudókat. Mao Ce-tung nem véletlenül találta rokonszenvesnek. A párhuzamot azonban – az árnyalt megítélés 2012. nyár

83

Juhász Ottó

kedvéért – folytatni illik: a zsarnok császár műve, az egységes Kína ma is létezik, mint ahogyan létezik Mao Ce-tung műve, az egységes, független Kína is.

A globalizációs kihívás Napjainkban a kínai tradíció újabb, sorsfordító kihívással szembesül: a globális versennyel. A négy modernizáció,55 a reform és a nyitás előtt az 1978 decemberi politikai fordulat56 nyitotta meg az utat, amikor Teng Hsziao-ping (Deng Xiaoping, 1904–1997) az ortodoxiával szemben – történelmileg a huszonnegyedik órában – kierőszakolta azt a párthatározatot, mely deklarálta, hogy Kína erőit a Mao Ce-tung-i típusú osztályharc helyett a gazdasági építésre kell koncentrálni. A XX. századi ortodoxia a XIX. századi ókonzervatív hagyományőrzés szellemi utódjának tekinthető; csak a színmű későbbi felvonásában és nem az írástudók hagyományos öltözékében, hanem káderöltönyben.57 A mostani modernizációs folyamat – nagy valószínűséggel – Kína utolsó esélye arra, hogy (remélhetően békés úton) felzárkózzék a világ élvonalához; a megtorpanás, a nagy tévedés ettől a történelmi esélytől fosztaná meg az országot. A nyitással a nyugati szellemiség rátört a külvilágtól addig elszigetelt kínai társadalomra.58 A nemzetközi realitás, a hazai reform kikezdte az 1949-től hirdetett értékek, különösen az 1966-tól sulykolt dogmák hitelét, az országban ismét értékvákuum alakult ki, melynek kitöltéséhez vissza lehetett és kellett nyúlni a nemzeti hagyományhoz.59 A külföldi hatások befogadása nem mutat egységes képet: horizontálisan, vertikálisan, földrajzilag, életkor és társadalmi státusz szerint szignifikáns tagoltság tapasztalható. A nagyvárosok, a tengerparti sáv, a Jangce medencéje nyitottabb a nyugati hatások előtt, az agrárrégiók, a belső területek kevésbé. A fiatalok, a magasan képzettek és a gazdagok általában nyitottabbak, mint az idősek, a szegények és az alacsonyan képzettek. Az új szakaszban a hatalom megszűnt ab ovo tradícióellenes lenni, a helyzet normalizálódása kezdetben nem politikai döntés nyomán, hanem spontán módon kezdődött, melyet a vezetés később felkarolt. A XXI. század első évtizedében körvonalazódott egy tradicionalista hullám,60 mely egyrészt kapcsolódott a hatalom legitimációerősítési szükségletéhez, másrészt a nemzeti jelleg megőrzésének igényéhez, válaszul a globalizáció nyugatosító, amerikanizáló hatására. „A gazdasági globalizáció korában még inkább tisztelnünk kell nemzetünk hagyományos kultúráját… meg kell erősítenünk a kínai kultúra globális elismertségét, s ugyanakkor a különböző kultúrák közötti cserét és megértést is.”61 A modernizációhoz a XXI. század első évtizedére új belső feltételek alakultak ki. Megnőtt a magántulajdon súlya, ennek tükörképeként átalakult a társadalmi struktúra: kialakult a középosztály, ismét megjelent a nemzeti burzsoázia és a multimilliárdosok rétege. 84

Külügyi Szemle

A modernizáció és a tradíció kérdései Kínában

Új körülmény, hogy döntés-előkészítő helyzetbe lépett (és döntéshozó helyzetbe kerülhet) sok százezer értelmiségi, akik hosszabb-rövidebb időt töltöttek Nyugaton. Az internet bekapcsolta Kínát a világ információs vérkeringésébe, lehetővé tette horizontális véleményhálózatok rapid kialakulását. Egyidejűleg a külvilág konstatálta Kína feltartóztathatatlan visszatérését a nemzetközi életbe, annak egyre meghatározóbb aktoraként. A kínai modernizációra a veszély ma elsősorban nem külföldről, hanem belülről leselkedik. A kérdés az, hogy sikerül-e összehangolni a piacgazdaság hatékonysági követelményeit a negligálhatatlan szociális elvárásokkal, kezelni a belső feszültségeket, különösen az orbitális jövedelmi különbséget, a munkanélküliséget, vagyis sikerül-e megőrizni a társadalmi stabilitást. A politikai igény befolyásolja a hagyomány sorsának alakulását.

Tradíció: a politika szolgálólánya A 2010-es évekre a tradíció politikai funkciót kapott. A harmónia ősi kategóriája – a belső stabilitás és a modernizációhoz szükséges békés nemzetközi környezet kódjele – a politikai közbeszéd kulcsszava lett. A belső fejlesztés célja: a „szerény jólét” is évezredes fogalom. Megszaporodtak a hagyományt és a hozzá való viszonyt elemző publikációk. A KKP központi orgánumában, a Renmin Ribaóban (Zsenmin Zsipao) a „Tudósok fóruma” rovatban helyet kapott a kínai filozófiai hagyomány. A egyik tanulmány, „A kínai tradicionális filozófia szubsztanciája” az alábbiak szerint foglalta össze a hagyományos kínai filozófia lényegét.62 „A belső tökéletesség és a külső eredményesség”, mely a jó kormányzásra utal. A belső tökéletesség erkölcsi önnemesítés révén érhető el, a külső eredményesség ennek megnyilvánulása az Égalatti nyugalmának érdekében. „Ez a hagyományos kínai filozófia legmagasabb rendű politikai eszménye, [mely] megtestesíti a moralitás és a politika egységét a kínai kultúrában.” „A harmóniának, a békesség tiszteletének, a józan középút becsben tartásának, a békeszerető, de bárkivel nem azonosuló [együttműködő, de a nézeteket fenntartó] magatartásnak” eszménye. „Az igazságosság [nem részrehajlás], a pártatlanság, az egyensúly, a partnerség, az ös�szehangoltság” értékei mind a társadalmi stabilitás normái. A nézeteltérések fenntartásával folytatott együttműködés és a partnerség követelménye összecseng a külpolitikai, különösen a szárazföld–tajvani viszonnyal kapcsolatos retorikában használt „keressük, ami összeköt, tegyük félre, ami elválaszt” elvvel. „A yin és a yang komplementaritásának, az aktivitás és a nyugalom közös [kölcsönös] gyökerűségének dialektikus gondolkodásmódja… a pragmatikus [prakticista] és a racionális gondolkodás” hagyománya, mely egybecseng a tengi pragmatista politikai filozófiával. 2012. nyár

85

Juhász Ottó

„Az ország alapja a nép, ha az alap szilárd, az ország stabil [nyugodt].” Ez az elv a szociális érzékenységet jelzi, melynek hiánya megrendíti a politikai rendszer szilárdságát. Mindehhez hozzá kell tennünk a felsőbbséghez és a közösséghez való lojalitás föntebb már említett hagyományát. A tanulmány kijelöli a hagyomány nemzetiidentitás-formáló szerepét: „A nagy múltú, ragyogó kínai kultúra meghatározza a kínai nemzet gondolkodásmódját, pszichéjét, esztétikai érzékét, viselkedését és szokásait.” A hivatalosság elmarasztalja a közeli múlt hagyományellenes vétkeit, és igyekszik helyrebillenteni a távolabbi múlt túlzásait. Az 1949 előtti forradalmi baloldal hagyományellenességét mentegetik: „A Május 4. mozgalom konfucianizmusellenessége csupán az egyik tünete volt azoknak a traumáknak, amelyekkel minden társadalomnak szembe kell néznie, miközben radikális változáson megy keresztül. Nem magával a kínai civilizációval való alapvető szakítást jelezte.”63 A kiadványok a „kulturális forradalom” hagyományellenes kilengéseit gyakran „vandalizmusnak” minősítik, „a reform és nyitás politikája fölszámolta »a tízéves felfordulás«64 szellemi kártevését… megújította a kínai nemzeti szellemet…”.65 Hangsúlyosan és teljességében a pozitív hagyományok közé került a XX. század első évtizedeinek Új Kultúra mozgalma is.66 A tradíció felkarolását szolgálják a több felsőoktatási intézményben létrehozott nemzeti tanulmányok tanszékek, melyek a klasszikus kínai civilizáció stúdiumaival (irodalom, történelem, filozófia, vallástörténet, szertartások és szokások stb.) foglalkoznak.67 A tradíció előtérbe került az elektronikus médiában is. 2009-ben pl. tévéfilmet mutattak be a XV. század nagy kínai admirálisáról,68 aki behajózta az Indiai-óceánt, eljutott Kelet-Afrika partjaiig, a Vörös-tengerig (s mint hithű muzulmán, teljesítette a mekkai zarándoklatot).

A tradíció mint stratégiai eszköz A utóbbi években a tradíciót – kettős funkcióval – beépítették a kínai stratégiai tervezésbe. Belső feladata, hogy erősítse Kína nemzeti immunrendszerét, szilárdítsa a hatalom legitimációját, alátámassza a „sajátosan kínai színezetű szocializmus” fejlesztési modelljét: „A kultúra a nemzet szelleme és lelke… a nemzet civilizációs minőségének jobbítása híján aligha lehet megvalósítani a modernizációt.”69 A hagyomány a nemzetiegység-képzés lényeges tényezője: „A kínai kultúra, mely a kínai nemzet generációin át megszakítatlanul hagyományozódott, az egységet és az előrehaladást serkentő, kimeríthetetlen erőforrás…”.70 A tradíció külső funkciója az, hogy elvezessen „a kínai civilizáció hatalmas reneszánszához, ahhoz, hogy a kínai nemzet szilárdan megállja helyét a világ élenjáró nemzeteinek családjában”.71 86

Külügyi Szemle

A modernizáció és a tradíció kérdései Kínában

Kitüntetett szerepet kap a hagyomány a Tajvan-politikában. Nyomós emocionális érv a közös eredet hagyománya („Mindnyájan a Tűz Császár és a Sárga Császár leszármazottai vagyunk”). Ez kötőanyag a világszerte élő, valamennyi han-kínai között is.

Puha (lágy) hatalom és tradíció A puha hatalom (soft power) fogalma (Joseph S. Nye Jr. által kidolgozott) amerikai találmány.72 A kínai stratégák gyorsan átvették, és kidolgozták annak kínai változatát, mely szerintük különbözik az amerikaitól: „A kínai sajátságokkal rendelkező puha hatalom jellege, tartalma, jellemzői és funkciói nem azonosak a Nyugaton meghatározott »puha hataloméival«, hanem a kínai nemzet ötezer éves civilizációjában gyökereznek, mely a kibontakozó kínai kulturális diplomácia forrását képezi”.73 (Az amerikai puha hatalomé ilyen hagyomány aligha lehetne.) A kínai kormányzat nagy súlyt fektet arra, hogy e téren is behozza lemaradását. „Kína puha hatalma a Nyugathoz képest gyenge. Ez nem áll arányban a világban betöltött státuszával, sem a több mint 5000 éves civilizációja alatt felhalmozott kulturális javainak mennyiségével.”74 A puha hatalom építésének egyik külső célja a kínai civilizáció nagyszerűségének nemzetközi bemutatása, elismertetése, a nemzetközileg tapasztalható kormányzati, médiabeli és lakossági Kína-ellenesség leküzdése. A pekingi olimpia nemzetközi nézettségét kihasználva Kína kettős üzenetet intézett a külvilághoz. A nyitóünnepségen bemutatták a több ezer éves kínai múltat: erre voltunk képesek; a záróünnepségen demonstrálták a világra való nyitottságukat: partnerségre törekszünk. A másik cél a nemzetközi versenyképesség erősítése. „Aki erős kulturális puha hatalommal rendelkezik, az kezdeményező szerephez jut a nemzetközi versenyben.”75 E versenyt Kína éleződőnek értékeli: „… józanul látnunk kell, hogy az ellenséges nemzetközi erők növekvő mértékben alkalmazzák velünk szemben a nyugatosítás és a megosztás konspiratív stratégiáját.”76 Felgyorsult a kínai kultúra exportja: „A kínai kultúra nemzetközi hatásának és versenyképességének javítása érdekében tevékenyen fel kell tárnunk a nemzetközi kulturális piacot, ki kell dolgoznunk a kultúra kivitelének új modelljét, fokozva az ország kulturális puha erejét.”77 Kitűnő nyomdatechnikával készült idegen nyelvű kiadványokat terjesztenek világszerte a kínai történelem, a klasszikus hagyomány megismertetésének igényével. Ilyen pl. a Five Thousand Years of Chinese Nation,78 mely 224 oldalon, népszerűsítő stílusban ismerteti a kínai történelmet, a mitikus kultúrhéroszoktól Szun Jat-szenig. Elindítottak egy ókori kínai filozófusokat bemutató angol nyelvű sorozatot „Ancient Sages of China”79 címmel. A Chinese Civilization – A Reader80 c. könyv borítóján a címet Feng Youlan kalligráfiájával nyomtatták. 2012. nyár

87

Juhász Ottó

A puha hatalom az országképépítés célja és eszköze. Mindenekelőtt a kínai gazdasági, katonai és migrációs fenyegetéstől való nyugati félelmet kell ellensúlyozni, melynek gyökerei a bibliai „sárga veszedelemig” nyúlnak vissza. Kína gazdasági előretörésével fölerősödtek azok a hangok, miszerint Kína fenyegetést jelent a világgazdaságra és a nemzeti gazdaságokra, gyarmatosítani akarja a válságba sodródott Európát, stb.81 Ki kell alakítani egy kooperatív, barátságos, békeszerető Kína-képet: „A kínai nemzet a barátságot nagyra becsülő, szavahihető, önbecsüléssel rendelkező nemzet”.82 A kínai hagyományra hivatkozva akarják oszlatni a kínai katonai fejlesztés miatti nemzetközi aggodalmat. Jó példa erre a Theory of Stress on Peace in Chinese Military Strategy83 c. angol nyelvű kínai kiadvány, mely a tíz napkorong közül kilencet lelövő Yi Mesteríjásztól84 a stratéga Szun Cén (Sun Zi) át az ópiumkereskedelem elleni küzdelem hőséig85 tekinti át a kínai hadtudomány történetét, hangsúlyozva annak békés jellegét. (Kína adós még a migrációs félelem enyhítésére vonatkozó érvanyagának kidolgozásával.) A kínai civilizációs teljesítmény megismertetésének, a kínai nyelv népszerűsítésének érdekében hozzák létre világszerte (Budapesten is) a Konfuciusz Intézeteket. 2012 márciusáig a világ lakosságának 86%-át kitevő 105 országban 358 Konfuciusz Intézetet és több mint 500 elemi- és középiskolai Konfuciusz Tantermet létesítettek.86 Kínában meghívásos nyelvtanfolyamokat és nyelvi versenyeket szerveznek, külföldi fiataloknak ösztöndíjakat ajánlanak föl. Az országképépítés szolgálatába állítják a civil kapcsolatokat. A szervezetek közül kitüntetett szerep hárul a Kínai Népi Társaság a Külfölddel Fenntartott Baráti Kapcsolatok Ápolására (röviden: Kínai Baráti Társaságok Szövetsége, KBTSZ) nevű, félcivil szervezetre, melynek kínai és angol nyelven megjelenő periodikája a Voice of Friendship.

A hagyomány metamorfózisa A társadalmi viselkedés konfuciuszi normáinak szelleme ma is eleven. (E normákat azonban a kínaiak a kezdetektől mostanáig éppúgy megsértették, mint a zsidók és a keresztények a tízparancsolatot.) A normák Konfuciusz korában még vitatottak voltak.87 A folyamatosság abban nyilvánul meg, hogy történetileg az ideológiák integrálásához a konfucianizmus szolgált alapul. A Han-korban (i. e. 206–i. sz. 220) például, amikor az emberek gyűlölettel gondoltak az Első Császár brutális törvényeire,88 a konfucianizmus a császárság hivatalos doktrínája lett (miközben a Han-ház becsempészte jogrendjébe az előd legista89 ihletésű törvényeit). A Nyugaton neokonfucianizmusként ismert, a XII. században kiteljesedett szinkretista integráció, mely egyesítette a „három tanítást” – a konfucianizmust, a taoizmust és a sinizált buddhizmust –, szintén konfuciánus alapon nyugodott. (Mao Ce-tung eszméit a marxizmus-leninizmus kínaizálásának nevezik.) 88

Külügyi Szemle

A modernizáció és a tradíció kérdései Kínában

Napjainkban történnek kísérletek a tradicionális normák és a „sajátosan kínai színezetű szocializmus” értékrendjének integrációjára. Az ilyen tartalmú publikációk azonban kiforratlanok és inkább a megfelelési késztetés termékei. A kínai hagyomány sem statikus. A hagyományok halványulnak, átalakulnak, olykor új funkciót kapnak, némelyek eltűnnek, mások újjáélednek, miközben a kiveszett hagyományok szellemiségéből is megőrződik több-kevesebb. A hagyomány mai sorsát befolyásolja a társadalmi struktúra átrendeződése, a dinamikus népmozgalom, az urbanizáció. Ebben a bonyolult folyamatban lehetetlen a hagyományokat pontosan kategorizálni a kiveszés, a módosulás, az újjáéledés stb. kritériumai szerint; ráadásul a különböző átalakulások gyakran átfedik egymást. Az alábbiakban kísérlet történik egy vázlatos áttekintésre.

A modernizálódó Kínában továbbélő jelentősebb hagyományok - A kínai írás a legfolyamatosabb, megszakítatlanul használatos írás, mely állam- és nemzetegyesítő erő, valamint – népeken, nyelveken és határokon átívelve – civilizációs kör90 kialakulásának eszköze volt.91 Kínában – alapelveit tekintve – ma is azt az írásrendszert használják, amit az i. e. XIV– XI. században, elsődlegesen társadalomszervezési igények (az uralkodó számára végzett jóslások és a kancelláriai ügyek intézése) hívtak életre. A kínai írásjegyek mai formájukat a Han-dinasztia idején nyerték el. Ezeket az írástudók mindig értették, miközben helyi olvasatuk oly mértékben eltérő lehet, hogy megnehezíti, olykor lehetetlenné teszi a hallás utáni megértést. Az írás dialektusokon átívelő jellege a birodalom egységét és kormányozhatóságát szavatolja, egyben összekötő kapocs a világszerte élő kínaiak között. A kínai írás kontinuitást teremt ősök és utódok között.92 Konfuciusz egyenes ági leszármazottainak vérvonala jelenleg a nyolcvanadik generációhoz közelít, s az utódok – előtanulmány után – eredetiben olvashatják i. e. 551-ben született ősük gondolatait. Az írásjegyeket jól lehetett alkalmazni az ősi karcolt, vésett és öntött technikákhoz, az ecsetíráshoz és a fadúcos nyomtatáshoz. Túlélték a szedéses nyomtatás és az írógépes korszak szörnyű nehézkességét, melyet a számítógép egy csapásra megszüntetett. Az írás a legmaradandóbb kínai hagyomány. A XX. század elején javaslatok születtek a kínai írás radikális reformjára. Lu Hszün e vitában is extrém álláspontra helyezkedett, létkérdésnek tekintette a kínai írás romanizációját: „Mi legyünk-e az áldozatok a kínai írásjegy kedvéért, vagy a kínai írásjegy legyen-e az áldozat a mi érdekünkben?”93 A Népköztársaság megalakulása után Lu Hszünnél józanabbul foglalkoztak az írásreformmal. Az 1954 végén megalakult Kínai Írásreform Bizottságnak hármas feladata volt: az írásjegyek egyszerűsítése; a köznyelv elterjesztése; a latin betűs pinyin transzkripció tervezetének megalkotása. A kínai írásjegyeket nem váltották fel a latin betűk, és semmi jele, hogy ez napirendre kerülne. 2012. nyár

89

Juhász Ottó

Az egyszerűsítés alapvetően az írásjegyeket alkotó vonások számának csökkentése révén valósult meg, nagy részük a kézírásos változatok legalizálása volt.94 Az 1986-ban közzétett teljes lista 2.236 írásjegyet tartalmazott. Az egyszerűsítés hátulütője, hogy az írásreform előtti és a szárazföldön kívüli kiadványok olvasásához elengedhetetlen a régi írásjegyek ismerete is. A latin betűs pinyin transzkripció fő célja az írásjegyek köznyelvi kiejtésének elterjesztése az oktatásban, valamint a kínai szavak, különösen a helység- és személynevek egységes, latin betűs megjelenítése a köznyelvi kiejtés szabályai szerint.95 S amire akkor nem is gondolhattak: a számítógépes korban az írásjegyek képernyőre hívásának legpraktikusabb eszköze szintén a pinyin. - Megőrződött a tanulás és a tudás respektusa. A modernizáció sikeres folytatásához Kínának tudásalapú társadalommá kell válnia. A siker szempontjából különösen hasznos „a kínai civilizáció hagyományos humanitárius és kultúrapártoló beállítottsága”.96 - Még tartja magát az udvarias, „szertartásos” viselkedés hagyománya, bár – különösen a nagyvárosokban – e normák fellazultak, és lesüllyedőben vannak az átlagos európai– amerikai színvonalra. - Ma is elvárás a hagyományos szolidaritási normák követése, mindenekelőtt a klánok tagjai, az iskolatársak, az azonos származási helyűek és a barátok között. (Az egykerendszer leszűkíti a testvérek közötti kapcsolatok körét.) - Még hat a magasabb életkor és különösen a felmenők iránti tisztelet. Kérdéses, hogy az egykék nemzedéke mennyire fogja gyakorolni ezt a hagyományt, mely megjelenik a Kínai Népköztársaság alkotmányában is: a 48.§ kimondja, hogy a nagykorú gyermek köteles gondoskodni szüleiről; a 79.§ rögzíti, hogy államelnökké és államelnök-helyettesé az a kínai állampolgár választható, aki betöltötte a 45. életévét. - Továbbra is él a családi vérvonalat továbbvivő fiú utód utáni vágy, s ez a népmozgalmi statisztikában is tükröződik.97 A nemek egészségtelen proporcióján tovább rontott az egykemodell bevezetése: az ultrahangos vizsgálattal felismert leánymagzatot gyakran abortálják, a világra jött leánycsecsemőt esetenként megölik. - Működik a tradicionális ünnepek kohéziós ereje. A legszívósabb a tavaszünnep, vagyis a kínai újév (a hagyományos kínai naptár első hónapjának első napja). Tartja magát a tisztaság és fény ünnepe, vagyis a halottak napja (a harmadik hónap 15. napja); a sárkánycsónak ünnepe (az ötödik hónap 5. napja), melyet Csü Juan98 emlékének szentelnek; az őszközép ünnepe, vagyis a holdnézés és a holdsütemény fogyasztásának ideje (a nyolcadik hónap 15. napja), stb. A kínai napilapok fejlécén a Gergely-naptár szerinti dátum mellett feltüntetik a hagyományos kínai naptár szerinti dátumot is. - Virágzik a szerencsekívánságok szokása, mely nem korlátozódik az újévi jókívánságra. Nem minősül „feudálisnak”, ha nemcsak hosszú életet, hanem boldogságot, gazdagságot, magasabb jövedelmet is előlegez a kívánság. - A tehetősek két házassági ceremóniát tartanak: az elsőn nyugati minta szerint öltözködnek, a másik szertartáson a párok hagyományos kínai öltözéket viselnek. 90

Külügyi Szemle

A modernizáció és a tradíció kérdései Kínában

- Töretlenül él tovább a teázás szokása, elsősorban a mindennapi „bögrés” teázás, de a kilencvenes évekre ünnepi alkalmakkor, protokolláris és hagyományidéző eseményeken újraéledtek a teaceremóniák is. Könyvek jelennek meg a teázás történetéről, filozófiájáról, művészi vonatkozásairól. Ugyanakkor elterjedt a Nyugatról származó üdítők (pl. a Coca Cola) fogyasztása, szélesedik a sörivók, s újabban a tejivók köre. - A kínaiak ragaszkodnak kulináris kultúrájukhoz, de a kép sokszínűbb lett: megjelent a McDonald’s és a KFC, a nyugati típusú kávézók, sörözők, bisztrók százezrei nyíltak meg. (A külföld iránti nyitottságot érzékeltetendő, a parlamenti bankettek kiváló, hagyományos kínai ételsorába beillesztették a marhabélszínből készült steaket.) - A nyolcvanas évek óta reneszánszukat élik a vallások. Az értékvákuumot az emberek szilárd, régi értékekkel szeretnék kitölteni. A szentélyekben egyre több a fiatal és a középkorú látogató. Így van ez a buddhista, a taoista szent helyeken, a katolikus és a protestáns templomokban is. Nemzeti büszkeség tárgya a konfuciuszi életmű, fennmaradt Konfuciusznak mint „Legelső Tanítónak”, „Legnagyobb Tanítónak”99 a tisztelete, emlékhelyeit látogatják. - A vallási reneszánsszal egyidejűleg újraélednek a babonák is. Pl.: a szentélyekben füstölőt gyújtva fohászkodnak az egyetemi felvétel és vizsga sikeréért, a gyorsabb hivatali előrehaladásért, a meggazdagodásért. - Az egészségügyi ellátás egyik pillére, főleg az agrártérségekben, ma is a taoista gyökerű, hagyományos kínai orvoslás és gyógyszerészet. Taoista eredetű az egészségcentrikus életvitel, a holisztikus egészségszemlélet, az egészségtudatos táplálkozás, a különböző harcművészeti ágak (pl. a lassú mozgásos kínai „torna”)100, a légzési technikák,101 a szexuális praktikák,102 a tűszúrásos (akupunktúrás), pontnyomásos (akupresszúrás), hevítéses (moxibusztiós) és egyéb kezelések. - Erősen tartják magukat az olyan kártékony hagyományok, mint a nepotizmus, a paternalizmus, a közös múltúak (földiek, iskolatársak stb.) elvtelen összetartása, az olykor megvesztegetéssel párosuló, ismeretségi láncokon alapuló kapcsolatok kiaknázása, a kiskapuk használata és mindenekelőtt a korrupció.103 - Továbbél a titkos társaságok104 és a belőlük kinőtt bűnszövetkezetek hagyománya, melynek igen mélyek a gyökerei. A sárgaturbánosok felkelése rendítette meg 184-ben a Han-dinasztiát; titkos társaság volt az Igazság és Béke Ökle is (a bokszerek). A kapitalizálódó Sanghaj a titkos bűnbandák melegágya volt, közülük kiemelkedett a Zöld Banda, mely Csang Kaj-sek egyik támasza volt. Titkos társaság a Triad maffia, mely behálózta a hongkongi, makaói, délkelet-ázsiai, sőt a távolabbi térségekben élő kínai kolóniákat, s jelen volt (vagy van is) a kínai szárazföldön. A titkos bűnszövetkezetek hagyományát őrzik a korrupciós hálózatok. A korrupció felszámolására pl. 2009 októbere és 2010 áprilisa között Csungkingban105 jelentős letartóztatási sorozatra került sor.106 A titkos hálózatszervezés hagyományát idézi a ma már amerikai központú, magát vallásként meghatározó Falunkung107 szekta, melynek a kilencvenes évek végén észrevétlenül előkészített pekingi tüntetése meglepte a kínai hatóságokat. 2012. nyár

91

Juhász Ottó

- Tovább tartja magát számos hagyományos szórakozási forma. Városi tereken sem ritka látvány, hogy idős emberek sárkányt röptetnek; a madárbarátok kora reggel kalitkákban sétáltatni viszik kedvenceiket. Hajnalban a parkokban megjelennek a hagyományos tornák gyakorlóinak csoportjai. Kedvező időjárás esetén a szabadban baráti társaságok énekelnek, muzsikálnak, mások kínai sakkot játszanak, vagy kártyáznak, a kocsmákban „ujjtalálós” játékkal (a két játékosnak meg kell becsülnie az általuk egyszerre fölmutatott ujjaik számát) szórakoznak. Művelődési központok adnak helyet az olyan amatőr művészeti tevékenységekhez, mint a kalligráfia, a hagyományos festészet, a papírkivágás, a harcművészet, a kínai zene stb. Kína-szerte népszerű a már a Tang-korban108 virágzó bonszai művészet, melyet a japánok is átvettek.109

Halványuló, kihaló, újjáéledő hagyományok - A kínai hagyományok halványulásáról, kihalásáról szólva mindig számolni kell a búvópatak jelenséggel. Erre jó példa a népi hagyomány részét képező templomi vásárok (búcsúk) intézménye,110 melyet az ötvenes években tiltottak, a „kulturális forradalom” évtizedében üldöztek, s a megenyhült légkörben (különösen 1983–84-től) a lakosság spontán felújított. - Eltűntek a császár személyéhez kötött és a mandarinok által bemutatott szertartások, vagy legalábbis ilyenekről nincs hír. Császári szertartást utoljára az 1915–16-ban trónra pályázó Jüen Si-kaj111 tábornok mutatott be. - A XX. század közepére kihalt a női lábelkötés divatja, mely sok évszázadig tartotta magát.112 A Qing-dinasztia tiltása hatástalan maradt; olyannyira, hogy a mandzsu nők is hódolni kezdtek e divatnak. A Népköztársaság alatt, a hatvanas években már csak ritkán lehetett elkötött lábú nőket látni, akik rendszerint magas életkorúak voltak. - A kínai házasság két hagyományos intézménye volt a többnejűség és az „előre elrendezett házasság”, melyek még a XX. század első felében is dívtak. A Kínai Köztársaságban mindkettőt tiltották, de felszámolódásukat a Kínai Népköztársaság gyorsította fel. Ma törvényi tilalom alá esnek. A KNK házassági törvényének 2.§-a rögzíti az „egy férj – egy feleség” családmodellt.113 Az előre elrendezett házasság főszereplői a szülők és a házasságközvetítők voltak, akik jósok szolgálatait vették igénybe. A házasulandók a ceremónia előtt általában nem is látták egymást. Még Kuo Mo-zsóval114 is ilyen házasságot köttetett az anyja, aki fiának azt az egyetlen kérését sem teljesítette, hogy az ara ne legyen elkötött lábú.115 A KNK házassági törvényének 3.§-a tiltja az előre elrendezett házasságot. A kommendálás, a házasságszerzés szokása nem veszett ki, de a fiatalok általában érvényesíteni tudják saját szándékukat. 92

Külügyi Szemle

A modernizáció és a tradíció kérdései Kínában

- A régi kínai élet meghatározó mozzanata volt az ősök tiszteletére bemutatott szertartás. A nemzetségi templomok, az ősök tiszteletére emelt családi oltárok száma megcsappant, de a szokás még él; sajtóhírekből értesülhetünk róla, hogy a szárazföldre látogató tajvani személyiségek rokonaikkal együtt felkeresik őseik sírját és a családi szentélyt. A városokban kiveszőben van, vidéken még gyakoribb a családtörténetek, genealógiák vezetésének hagyománya. - A nagyváros, a népmozgalom felbomlasztotta a nagycsaládokat, de tavaszünnepen a fél ország ma is útra kél, hogy a klán szétszóródott tagjai együtt köszöntsék az újévet. Az agrárrégiókban a nagycsaládi összetartás lazulása is lassúbb, viszont szociális hatása jelentős. A falusi Kínában a család jelentette a szociális hálót. A változás új terhet ró az állami egészségügyre, a falusi közösségekre és a helyben maradottakra egyaránt. - Átalakult a halotti kultusz. Teljesíthetetlen a szülők halála után egykor elvárt hosszú gyász, a messze földön elhunytak holttestének szülőföldjükre szállítása is nehezen valósítható meg. A koporsós temetést – a termőföld védelme érdekében – az állam tiltja. A városokban elterjedt a hamvasztás, a falvakban kevésbé. Tovább él azonban az a szokás, hogy halottak napján a családtagok a síroknál e célra gyártott áldozati papírpénzt égetnek, és ételeket helyeznek el. A sírhely kiválasztásához olykor ma is kikérik a földjós véleményét.116 - Visszaszorulóban van a több gyermek hagyománya. A nagyvárosokban – a korlátozó intézkedésektől függetlenül is – terjed az önként vállalt egykemodell, mely kitermelte a „kis császárok” generációját: igényeiket a család erején felül igyekszik kielégíteni. Az egykegenerációk tíz-húsz év múlva átrajzolják a kínai nemzet karakterét. Sorsdöntő változás lesz, amikor tovább gyengül a felsőbbség és a közösség iránti lojalitás hagyománya, és tért hódít az individualizmus, mely az egykegenerációkra különösen jellemző. (Ilyen változásnak Japánban lehetünk tanúi.) A természetes szaporulat évről évre csökken: 2005-ben még 5,89 ezrelék volt, 2008ban 5,08, 2009-ben 5,05, 2011-ben 4,79 ezrelék. Ez előrevetíti a társadalom elöregedését. Egy 2007-es kínai előrejelzés szerint a XXI. század közepén a kínai lakosság 25%-a lesz 65 életév feletti. Megjegyzendő, hogy az államilag bevezetett egykerendszer az első pillanattól engedélyezett kivételeket, s mára tovább puhult.117 - A nagyvárosi fiatalok körében már kevésbé hat a szexuális vonzódás nyilvános kifejezésének hagyományos tilalma: csókolózó párok is láthatók már, azonban a Nyugaton elterjedt, közfigyelmet kiváltó érzelemnyilvánítás még nagyon ritka. - A nyitás politikájának folyományaként elhalványult, ill. felszín alá került a xenofóbia, a külföld másságának elutasítása. A xenofóbia visszaszorulásához döntően hozzájárultak az utóbbi évtizedekben elért kínai sikerek, a másodrendűség, a megalázottság élményének halványulása. A közelmúltra jellemző, ahogyan a vezetés idősebb generációja még 1987-ben is vélekedett Zhao Ziyang (Csao Ce-jang, 1919–2005) pártfőtitkár nyugatos szokásairól (főleg golfszeretetéről). Li Hszien-nian (Li Xiannian, 1909–1992) államfő 2012. nyár

93

Juhász Ottó

ezt üzente neki: „Ez a Ziyang túlságosan sok külföldi dolgot tanult el, ez így nem mehet tovább, mondd meg neki.”118 A külföldiek iránti viszony változása jól nyomon követhető a „külföldi” fogalmának nyelvi megjelenítésében. A XIX. században még hivatalosan is alkalmazták a „barbár” szót. Általánosan használták a „tengeren túli [külföldi] ördög [démon]” megnevezést, melyet még a XX. század közepén is lehetett hallani, főleg gyerekektől (ők ott is őszintébbek), de hallható volt a „nagyorrú” is. Ma általános a semleges töltetű „külföldi”, megbecsülést érzékeltet a „nemzetközi barátunk”, köznapibb udvarias titulus a „külföldi barátunk”. Kb. tizenöt-húsz éve elterjedt a – szó szerinti fordításban – „öreg külföldi” kifejezés, amelyben az „öreg” honorificus prefix (de külföldi gyermekekkel és egészen fiatalokkal kapcsolatban nem használatos). A megváltozott viszony a múltra is visszavetül. Méltatások jelennek meg a jezsuiták kínai működéséről. E sorok írója az 1990-es évek vége felé részt vett egy XIX. századi európai stílusban komponált kortárs kínai opera ősbemutatóján. A mű címe és címszereplője Marco Polo, akit az opera mint az Európa és Kína közötti kapcsolatok hídverőjét ábrázolta. A külföld felé való nyitottságra jellemző a szexuális keresztkapcsolat, -házasság, mely a nyitás politikájáig hazaárulás számba ment. Az 1990-es évek folyamán a nagyvárosokban egyre gyakoribbá vált a vegyes párok látványa (a leggyakrabban külföldi fiú és kínai lány), és ma már nem kelt túl nagy feltűnést a vegyes házasság sem. - Kínában a Nyugatra változatlanul ambivalenciával tekintenek. Csodálják a nyugati, elsősorban az amerikai tudományos-technikai teljesítményt. (A korábban szoros barátoknak tekintett volt európai szocialista országok a megbecsültségi, sőt az ismertségi lista aljára kerültek.) A Nyugat-ellenességnek ma elsősorban az a forrása, hogy a Nyugat nem versenytársnak, hanem ellenségnek tekinti Kínát, ami a kínaiakban felidézi a kolonializmus reminiszcenciáit. A pekingi olimpia előtti, Kínát lejárató nyugati kampány pl. sértette a világversenyért sok áldozatot hozó embereket. Amerika és az Európai Unió tekintélyét újabban megtépázta a 2008-ban kirobbant pénzügyi világválság és annak tökéletlen kezelése. - A XX. században a kínai diplomácia átvette a nyugati mintát. A régi diplomácia aprólékos szertartásossága, az irodalmi idézetek rejtvényszerű alkalmazása a múlté, de a rejtett üzenetek küldése, az „arcvesztés” kínos kerülése nem. A több hektáros parkban elhelyezkedő kínai kormányszállás villáinak sorszámozásából hiányzik az 1-es és a 13as. Az utóbbi a nyugati babonára való tekintettel, az 1-es pedig azért, hogy ha a szálláson egyidejűleg több külföldi küldöttség tartózkodik, akkor az 1-es számú vendégházban elhelyezett delegációról a többi ne gondolja, hogy kínai részről megkülönböztetett elbánásban részesül.

94

Külügyi Szemle

A modernizáció és a tradíció kérdései Kínában

A külföldi hatás Janus-arca A modernizációval együtt járó külföldi hatások egyrészt jótékonyan befolyásolják a kínai közgondolkodást és kultúrát. Hozzájárulnak ahhoz, hogy erősödjék a szélesebb körű szabadságjogok iránti igény. Ebbe az irányba hat az internet rohamos terjedése is.119 A művelt kínai közönség ízlésére megtermékenyítő hatással van a nyugati magaskultúra. Ez egyelőre a nagyvárosokra koncentrálódik. Különösen szembetűnő ez a zeneművészet terén: Bach, Mozart, Beethoven és más nyugati komponisták műveit rendszeresen játsszák, a világ legnevesebb zenekarait és szólistáit hívják meg vendégszereplésre.120 A nyolcvanas-kilencvenes években megjelentek Kínában a modern irodalmi és drámai irányzatok. E sorok írója Pekingben jó rendezésben és szereposztásban látta a „Godot-ra várva” c. darabot. Nyugati inspiráció érezhető a franciaországi emigrációban élő, 1940-ben született Nobel-díjas író, Gao Xingjian (Kao Hszing-csien) „A buszmegálló” c. drámáján és más írásműveken. A külső hatások ugyanakkor fölerősítik a piaci vadkelet kulturális torzulásait. Terjed a nyugati szubkultúra. Az új generációk fogyatkozó intenzitással érdeklődnek a hagyományos kínai előadó-művészet iránt, inkább diszkóba járnak, a gazdagok pedig revüszínházba. Az újgazdagokra és leszármazottaikra különösen jellemző a nyugati – döntően amerikai – szubkultúra kritikátlan átvétele. A városokban nő a csellengők, a hagyomány hálójából kiesettek, a modernitás hatásai között szelektálni képtelenek száma. Megjelent a farmer-burger „életérzés”. A farmerviselet elterjedése hagyján, hiszen Kínában hagyománya van az egyenruhaszerű öltözködésnek (amely Nyugaton sokáig maró gúny tárgya volt). De az fölöttébb furcsa, hogy a kulináris élvezetek hazájában a városi egykék azért hisztériáznak, hogy vigyék őket a McDonald’sbe. Hiába irtják, az interneten Kínában is terjednek az alantas tartalmak.121

Hagyományokat érintő belső fejlemények a piacgazdaságban A piacgazdaságra való áttérés olyan endogén magatartásformákat termelt ki, melyek nem vágnak egybe sem a hagyományos, sem a szocialistának tartott értékrenddel. Első helyen említendő a gazdagok és szegények közötti szakadék szélesedése, mely szembemegy a kínaiak takarékos hagyományával, egalitárius ösztönével, a szocialista korszak értékrendjével és a társadalmi stabilitás kormányzati igényével is. Kínai kutatók szerint az országban a Gini-koefficiens 2009-ben 0,5 volt, 2011-ben pedig valószínűleg meghaladta ezt az értéket. Az életkörülmények javulása révén Kína útban van a fogyasztói társadalom felé. E tendenciát elősegíti, hogy a kormányzat – az exportfüggőség enyhítése érdekében – ösztönzi a belső fogyasztást. 2012. nyár

95

Juhász Ottó

Fogyatkozik a társadalmi szolidaritás, tért hódít az egymás iránti közömbösség. Ennek egyik megnyilvánulása a félelemből is táplálkozó, néma cinkosság, a bűntények szótlan szemlélése, a tanúskodástól való ódzkodás.122 Belső nyelvi fejlemények is mutatják, hogy durvul a társadalmi versengés. Erre utal a „három kígyó” kifejezés: a szemüveges kígyó a tanár, a fehér kígyó az orvos, a fekete kígyó a rendőr. Terjedő jelenség, különösen a városokban, hogy a fiatalok – a felmenők részére nyújtott támogatás hagyományos gyakorlata helyett – inkább maguk is az idősebbek támogatására szorulnak. Ennek főbb okai: a magas oktatási költségek, a tanulásban eltöltött évek növekvő száma, az egzisztenciateremtés nehézségei, az elhelyezkedési problémák, a megugrott lakásárak és a fiatalság növekvő igényei. Becslések szerint a városi fiataloknak akár fele is szülei, nagyszülei nyakán él. Beszédes kifejezés az „az öregek csontjának lerágása”.

A kínai hozzájárulás A régi Kína műszaki, technológiai területen is globális jelentőségű eredményeket tudott felmutatni,123 melyekkel (általában közvetítők – pl. az arabok – révén) előmozdította Európa fejlődését. Kína hozzájárulása az egyetemes tudománytörténetet gazdagítja, másrészt a kooperációs és a saját fejlesztések révén elősegíti a tudományos előrehaladást. Ezt előlegezi, hogy Kína nagy erőfeszítéseket tesz az oktatás és a K+F területén. Ismertebb a kínai filozófia, irodalom és művészet teljesítménye, mely az egyetemes emberi kultúra közös kincse.124 A civilizációközi cserében Kína nincs pusztán importőri szerepre kárhoztatva, hanem növekvő exportőri szerepet is betölt – ha maga is kitartóan szorgalmazza, és ha hagyják.

A jövő - A hagyományhoz való viszony a jövőben is politikafüggő lesz, követni fogja a politika hullámzásait, konfliktusait. Valószínűsíthető, hogy a „kulturális forradalomhoz” hasonló, szélsőséges tradícióellenesség megismétlődésére nem kerül sor. A civilizációs hagyományt a kínai kormányzatok, bármilyen irányzatúk legyenek, stratégiai kérdésként fogják kezelni, mert a tradíció – hacsak nem szól közbe az irracionalitás – legitimációs tényező és a nemzeti összetartozás cementje. - A modern kínai értékrend formálódását növekvő mértékben fogja befolyásolni a gyorsuló urbanizáció,125 a társadalmi szerkezet további átalakulása, a műveltségi szint emelkedése, valamint a generációváltás, mely a gondolkodás átalakulását eredményezi. - Kína adaptálja a nyugati civilizáció szellemi és materiális vívmányait, a nyugati civilizáció nem fogja felfalni a kínait. Ez még a XX. század második évtizedében sem volt 96

Külügyi Szemle

A modernizáció és a tradíció kérdései Kínában

valószínűsíthető, amikor Szun Jat-szen a nemzethalál rémével tusakodott, mert úgy látta, hogy a kínaiakból hiányzik a nemzeti szellem, a kínai nemzet csupán „laza homok”.126 A több mint háromezer éves írásos hagyománnyal rendelkező kínai civilizáció elég életerős ahhoz, hogy a jövőben markánsabban nyomja rá bélyegét a világ sokszínű civilizációs arculatára. A nyugati és a kínai civilizáció viszonyának alakulása valószínűleg a huntingtoni A–E görbére fog hasonlítani (ha a civilizációs kölcsönhatásokat egyáltalán lehetséges bármilyen görbe vagy egyenes vonallal ábrázolni), azzal a megszorítással, hogy „…minden nem nyugati társadalom a maga útját járja…”.127 - A kínai tradíció alkalmas arra, hogy realista politika alapjául szolgáljon. Ám végletes esetben (pl. belső feszültségek levezetésének szükségessége, nyugati kihívásokkal szembeni védekező reflex, saját eredmények miatti túlzott önbizalom) alapul szolgálhat a nacionalizmushoz, a nagyhatalmi arroganciához is. - A folyamat alakulását befolyásolja a nemzetközi közösség magatartása. Ha a külvilág folyamatosan ellenségként kezeli Kínát, akkor az előbb-utóbb azzá is válhat. Most a Nyugaton a sor, hogy rádöbbenjen: a kínai civilizáció, „bár különbözik tőle, ugyanolyan magas szintű” mint a nyugati. Derk Bodde 1948-ban ezt írta Feng Youlan már idézett könyvének szerkesztői előszavában: „Az ország [Kína] előtt álló változások megkövetelik, hogy Kína megtagadja a múltbeli ideológiák jelentős részét. A fennmaradó eszmék azonban állandó részévé válhatnak a jövő világfilozófiájának.”128 Ám a folyamat ma sokkal bonyolultabbnak tűnik, mint amilyennek 1948-ban látszott. A szelekció nem a megtagadás, ill. a ragaszkodás dichotomikus erőterében megy végbe. Ami a „világfilozófia” kialakulását illeti, ma sem több jámbor óhajnál. Dúl a globális konkurenciaharc a civilizációk és a kultúrák között is, és némelyeknek érdeke e harc szítása. A „világfilozófia” megteremtése generációkon átívelő, fokozatos közeledést, jobb megértést, partneri viszony kialakulását, végső soron magas fokú civilizációs szintézist tételez. Ahhoz azonban előbb fel kellene adni a kioktató, Nyugat-centrikus attitűdöt csakúgy, mint a feltörekvők – köztük Kína – kisebbrendűségi komplexusait és sérelmeik túlreagálását, nemzeti gőggel való túlkompenzálását. - Egyelőre fényévekre vagyunk attól, hogy a globalizáció elvezessen a civilizációk tudatos közelítéséhez, holott a jobb intercivilizációs megértés tompíthatná a nemzetközi súrlódásokat és konfliktusokat, könnyíthetné kezelésüket. A közeledés elmaradása viszont elősegíti a konfrontációk mélyülését, újak kialakulását, megnehezíti a konfliktuskezelést. Nem zárható ki, hogy a politikusok erre előbb-utóbb (inkább utóbb) rájönnek és megtalálják a jó megoldást, de nem lepődhetünk meg azon sem, ha előtte kipróbálják az összes többit.

2012. nyár

97

Juhász Ottó

*** „Mélységes mély” a kínai múlt kútja. A velünk élő hagyományok rejtélyeivel és talányaival talán még maguk a kínaiak sincsenek tisztában. Hát még egy európai.

A magyar érintettség A magyar országképet kínaiak alapozták meg. A magyar–kínai kapcsolatok a civil társadalom szintjén, az irodalom területén vették kezdetüket a XX. század második évtizedében, amikor kiváló kínai értelmiségiek egy csoportjának figyelme a magyar irodalom felé fordult. Akkoriban indult Petőfi kínai recepciója is;129 költészete ma szerepel a kínai középiskolák tananyagában. A hiteles Kína-kép formálása a magyar sinológusok érdeme. E hagyományra lehet építenünk. A Magyarország-kép javítása, a kínai kulturális piacon való folyamatos jelenlétünk, a kétoldalú kulturális és oktatási cserék fejlesztése nemzeti érdek. Szükséges – szakértők bevonásával – koherens, hosszú távú, kulturális Kína-stratégiát kialakítani. Közel 1,4 milliárd kínait nem tudunk megszólítani. Ki kell jelölni a célszemélyeket, a célrétegeket, a célterületeket (geográfiai értelemben is). Ez hosszú távú beruházás, mely a gazdasági-kereskedelmi szférában is megtérül. A számos pozitívum mellett, sajnos, az erőtékozlásra is van példa. Weöres Sándor: „A teljesség felé” című művéből készült egy magyar–kínai kétnyelvű válogatás, mely magas könyvművészeti színvonalú kötetben jelent meg.130 A fordítást egy magyarul (és ami legalább ennyire fontos: kínaiul is) kitűnően tudó, mindkét kultúrát jól ismerő, a magyar irodalom kínai terjesztése iránt elkötelezett kínai műfordító és diplomata, Chai Pengfei (Csaj Pong-fej) készítette, magyar sinológus lektorálta. A könyv célja az volt, hogy megfelelő szintű kínai személyiségeknek reprezentatív ajándékként szolgáljon, főleg a 2010. május 1. és október 21. között megrendezett Sanghaji Világkiállítás magyar pavilonjában. A könyv azonban nem jutott el a sanghaji expónak sem a nyitó, sem a záró ünnepségére. Noha Weöres életműve a magyar kulturális örökség egyik ékköve, a magyar hivatalosságoknak nem kellett a sanghaji országképépítéshez. A pekingi Idegen Nyelvi Egyetemen évtizedek óta dobozokban, kiadatlanul porosodnak egy magyar és kínai szakemberek által hosszadalmas, kemény munkával készített magyar–kínai középszótár cédulái. Kétoldalú tradícióink a hétköznapokban és évek hosszú során alakulnak, lényegük a megszakítatlanság. A „kulturális forradalom” idején Magyarországon évente publikáltak kínai klasszikus irodalmi műveket. 2008-ban Sanghajban Hudec-emlékévet tartottak131 – hogy csak két, időben távoli, fontos eseményt említsünk. Mindkét felet a folytatásra kötelezi a magyar államfő, Mádl Ferenc és Hu Jintao elnök által 2004-ben, Budapesten aláírt dokumentum, mely kapcsolatainkat „magyar–kínai baráti, együttműködő partnerségként” határozta meg. 98

Külügyi Szemle

A modernizáció és a tradíció kérdései Kínában

Jegyzetek 1 Terjedelmi okokból a kínai fordítások közlésére jelen kiadványban nincsen mód. 2 Fung Yu-lan: A kínai filozófia rövid története. Budapest: Osiris, 2003. 238. o. A „kulturális forradalom” idején a szerzőt önostorozásra kényszerítették. L. Feng Youlan: „Duiyu Kongzide pipan he duiyu wo guoqude zunKong sixiangde ziwo pipan” [A Konfuciusz-kritikával és korábbi konfuciánus gondolkodásommal kapcsolatos önbírálatom]. In: PiLin piKong wenzhang huibian (1) [Lin Piaót és Konfuciuszt elítélő írások gyűjteménye (1)]. Peking: Renmin Chubanshe, 1974. 65–79. o. Ebben Feng Youlan bőségesen ismertette Konfuciusznak a jó kormányzásra vonatkozó nézeteit. 3 A külföldieknek fenntartott sanghaji park bejáratánál függő tábla felirata volt. 4 Az 1911-ben megbukott mandzsu Qing (Csing) -dinasztia volt Kína utolsó uralkodóháza. 5 Pl. a hagyományos tisztviselői (mandarin) vizsgarendszer megszüntetése. 6 A nyugati technika és a nyugati eszmék elválaszthatóságának gondolata visszaköszönt Teng Hsziao-ping érvelésében is. A nyitás ellenzőinek meggyőzésére azt fejtegette, hogy a nyugati tudomány és technika vívmányainak átvételekor Kína meg fogja akadályozni a káros eszmék behatolását. 7 A XX. század első évtizedében kétszer járt Magyarországon. L. Galla Endre: A világjáró magyar irodalom – A magyar irodalom Kínában. Budapest: Akadémiai, 1968. 19. o. 8 Japán emigrációja idején Kossuth-életrajzot jelentetett meg. Uo. 17. o. 9 Az első ópiumháborúban (1839–42) Anglia, a másodikban (1856–60) Anglia és Franciaország fegyveres agresszióval kényszerítette rá Kínát a csak Kínába irányuló ópiumkereskedelem engedélyezésére, egyenlőtlen szerződések aláírására, melyek következtében Kína félgyarmati sorba süllyedt. 10 Közvetlen kiváltója a párizsi békekonferencia Kínát érintő méltánytalan döntése és Japán 21 pontos, rabló követeléscsomagja volt. 11 Mao Ce-tung Válogatott Művei. 3. kötet. Budapest: Szikra Kiadás, 1954. 276. o. 12 Az amerikai John Dewey (1895–1952) tanítványa, a Japán-ellenes háború idején a Kínai Köztársaság washingtoni nagykövete, majd a Pekingi Egyetem rektora. A kommunisták elől Tajvanra menekült. 13 Vö.: Hu Shi: „The Chinese Renaissance”. In: The China Reader – Republican China (szerk. Franz Schurmann & Orville Schell). New York: Vintage Books, 1967. 52. o. 14 Legkorábbi darabjai az i.e. X–VI. században keletkeztek. 15 A mandzsuellenes 1911-es forradalom és a Május 4. mozgalom egyik vezéregyénisége. A KKP 1921es megalapításának egyik előkészítője, majd titkára, 1922-től 1927-ig főtitkára volt. 1929-ben mint trockistát és likvidátort kizárták a pártból. 16 Sun Zhongshan Xuanji [Szun Jat-szen Válogatott Művei]. II. kötet. Peking: Renmin Chubanshe, 1956. 659. o. A mai kínai külpolitikai stratégia nem hivatkozik e célra, de Szun Jat-szen víziója a ma megértése szempontjából is tanulságot hordozhat. 17 A cenzorátus a tisztviselők (mandarinok) munkáját, feddhetetlenségét ellenőrizte. 18 Sun Zhongshan Xuanji. 649. o. 19 Jiang Jieshi: Zhongguo zhi mingyun [Csang Kaj-sek: Kína sorsa]. Első fejezet. (A szerző birtokában, fénymásolatban, könyvészeti adatok nélkül.) 20 John King Fairbank: The United States and China. Cambridge, MA – London: Harvard University Press, 1983. 251. o. 21 Ő keltette föl Kínában a magyar irodalom iránti érdeklődést, és indította el Petőfi kínai recepcióját. 22 Galla Endre (szerk.): Lu Hszün: Irodalom, forradalom, társadalom. Budapest: Európa, 1981. 40. o. 23 Uo. 72. o. 24 Uo. 13. o. 25 Lu Xun Quanji wu [Lu Hszün Összes Művei]. 5. kötet. Peking: Renmin Wenxue Chubanshe, 1959. 261. o. 26 Galla: Lu Hszün. 70–71. o.

2012. nyár

99

Juhász Ottó 27 Uo. 117. o. 28 Az idegen gondolatok nehézkes befogadására jellemző, hogy bár a buddhizmus már az I. században megjelent Kínában, csak a IX. századra érte el virágkorát. 29 A Bibliát a 630-as évek első felében a nesztoriánusok vitték Kínába. A protestáns vallások a XIX. század első évtizedében jelentek meg, és viszonylag gyorsan számottevő pozíciókra tettek szert. 30 A jezsuita atyák voltak az első európaiak, akik megértették Kínát. Európa tőlük kapta az első hitelt érdemlő Kína-képet, ők alapozták meg a sinológia tudományát. Működésüket a Vatikán lehetetlenítette el: XI. Kelemen 1704-ben betiltotta az alkalmazkodó evangelizációs gyakorlatot, s ez fatális döntésnek bizonyult. A tiltást XII. Pius vonta vissza – picit elkésve – 1939-ben. 31 Taiping Tianguo, a Nagy Egyenlőség/Béke Mennyei Birodalma (1851–1864). 32 Angol, francia, német, olasz, osztrák-magyar (kisebb kontingenssel), orosz, amerikai és japán csapatok. Józsa Sándor: Kína és az Osztrák-Magyar Monarchia. Budapest: Akadémiai, 1966. 90–120. o. 33 Szung Csing-ling (Song Qingling). Felesége révén Szun Jat-szen sógorságba került Csang Kajsekkel, aki egy másik Szung-lányt vett feleségül. L. Marie-Claire Bergere: Sun Yat-sen. Stanford, CA: Stanford University Press, 1998. 34 Uo. 407. o. 35 President Chiang Kai-shek’s Selected Speeches and Messages. Tajpej: China Cultural Service, 20–24. o. 36 Csang Kaj-sek 1927-ben szakított a KKP és Szun Jat-szen által megkötött egységfronttal, hadserege és rendőrsége kíméletlen hajszát indított minden progresszív, forradalmi erő ellen. 37 Mao Ce-tung Válogatott Művei. 3. kötet. 286. o. 38 Uo. 268. o. 39 Uo. 286–287. o. Homályban hagyja, hogy konkrétan milyen kulturális értékeket kell „haladóknak” tekinteni. 40 „Felszólalások az irodalom és a művészet kérdéseivel foglalkozó jenani tanácskozáson (1942. május)”. Mao Ce-tung Válogatott Művei. 4. kötet. 153. o. 41 Uo. 164. o. 42 Uo. 152. o. 43 Mao Ce-tung: Beszédek és írások, 1956–1974 (szerk. Polonyi Péter). Budapest: k. n., é. n. 449., 451. o. 44 Mao Ce-tung 21 verse. Budapest: Magvető, 1959. 45 „Zhi Zang Kejia deng (yi jiu wu qi nian yiyue shier ri)” [Zang Kejianak és másoknak (1957. I. 12.)]. In: Mao Zedong shuxin xuanji [Mao Ce-tung válogatott levelei]. Peking: Renmin Chubanshe, 1984. 46 Eredeti elnevezése: Három vörös zászló. Elemei: általános irányvonal, népi kommunák, nagy ugrás. 47 A nagy ugrás másik, külföldön legismertebb jelszava ez volt: „Három év fáradozás, tízezer év boldogság.” 48 A „nagy ugrás” modernizációs vonásával több tanulmányában foglalkozott Tálas Barna, aki jelen tanulmány kéziratához értékes megjegyzéseket fűzött. 49 Eredetileg Mao kijelölt utóda, majd 1971-ben üldözöttje. Menekülés közben, repülőgépszerencsétlenségben halt meg. 50 Az elnök útmutatásait mindenkinek tanulmányoznia kellett. A magyar és kínai csillagászok közötti gyümölcsöző együttműködés is emiatt szakadt meg az állócsillagok vizsgálatában. 51 Haláláig miniszterelnök, hosszú időn át külügyminiszter is volt. Az ellene indított támadás mögött a „négyek bandája” állt, melynek tagja volt Mao felesége, egy sikertelen színésznő is. 52 Csou En-laj miniszterelnök sok műemléket úgy mentett meg, hogy katonákat vezényelt ki, akik a „mérgezés elkerülése” érdekében még a vörösgárdistákat is távol tartották. A műemlékes szakemberek is találékonyak voltak: a pekingi Nyári Palotában pl. a „feudális” díszítő elemeket olyan festékkel fedték le, amit később könnyedén el lehetett távolítani. 53 A „revizionista” és „imperialista” országok külképviseleteit és állampolgárait Kína-szerte atrocitások érték.

100

Külügyi Szemle

A modernizáció és a tradíció kérdései Kínában 54 Az Első Qin Császár, Qin Shi Huangdi kegyetlen törvények segítségével uralkodott. A ma is használt „császár” jelentésű címet első ízben ő használta. I. e. 221-ben alapított dinasztiáját, i. e. 206-ban felkelés döntötte meg. 55 A mezőgazdaság, az ipar, a honvédelem, valamint a tudomány és technika modernizálása. 56 Mao Ce-tung 1976-ban meghalt, a „kulturális forradalom” katasztrofális következménye nyilvánvaló volt. 57 Ezt helytelenül nevezik Nyugaton Mao-zubbonynak. Valójában Szun Jat-szen vezette be 1923-ban, eredetileg állógallérral. A nyugati öltözék kizárólagos használatát még nem találta célszerűnek, de a változások jeleként gyakran ezt viselte a hagyományos kínai ruházat helyett. 58 A televízióban Teng Hsziao-ping amerikai és japáni látogatásáról közvetített egyenes adások megdöbbentették a kínai közvéleményt. 59 A Mao Ce-tung-i egalitarizmus iránt ma is tapasztalható nosztalgia, elsősorban a piacgazdaságban kialakult ésszerűtlenül nagy vagyoni különbségek miatt. 60 Inotai András – Juhász Ottó (szerk.): A változó Kína. Budapest: Akadémiai, 2009. 30. o. 61 Renmin Ribao, 2009. március 24. 62 Renmin Ribao, 2009. március 24. 7. o. A tanulmány hagyományos kínai filozófián az i. e. XI. századtól az első ópiumháborúig terjedő időszak filozófiáját érti. 63 Xu Yuanxiang: Confucius – A Philosopher for the Ages. Peking: China Intercontinental Press, 2006, 101. o. 64 A „nagy proletár kulturális forradalomra” utaló kifejezés. 65 Dong Manyuan: „Tuijin »ruanshili« jianshe, jiaqiang renwen waijiao” [Mozdítsuk elő a „puha hatalom” építését, erősítsük meg a kulturális diplomáciát]. Guoji wenti yanjiu [Nemzetközi Tanulmányok], No. 6. (2009). 66 Sun Jiazheng: Culture Is Like Water. Peking: Foreign Languages Press, 2006. 97. o. 67 Ezek a nemzetközi sinológiának is stúdiumai, kiegészítve a kínai nyelvismerettel és a modern Kína-kutatással. 68 A tengeri expedíciókat vezető Ming-kori admirális, Zheng He (Cseng Ho, 1371–1433). Parancsnoksága alá 208 hajó és több mint 27.000 tengerész tartozott. Hajói a korabeli világ legfejlettebb óceánjárói voltak. 69 Wen Jiabao miniszterelnök munkabeszámolója a XI. Országos Népi Gyűlés 3. ülésszakán, 2010. március 5-én. Renmin Ribao, 2010. március 16. 70 Hu Jintao: „Jiandingbuyi zou Zhongguo tese shehuizhuyi wenhua fazhan daolu, nuli jianshe shehuizhuyi wenhua qiangguo” [Ingadozás nélkül haladjunk a sajátosan kínai színezetű szocialista kultúra építésének útján, építsük tevékenyen a szocialista kultúra erős államát]. Qiushi [Tények], http://www.qstheory.cn/zywz/201201/t20120101_133218.htm, 2012. január 1. (A beszéd láthatóan válasz azoknak, akik az utóbbi időben Mao Ce-tung-i szellemben bírálják Kína bel- és külpolitikai stratégiáját.) 71 Dong Manyuan: i. m. 72 Joseph S. Nye Jr.: Bound to Lead: The Changing Nature of American Power. New York: Basic Books, 1990. 73 Dong Manyuan: i. m. 74 Cai Wu [főszerkesztő, kulturális miniszter]: China’s Cultural Development in 30 Years of Reform and Opening-up. Peking: Waiwen Chubanshe, 2009. 96. o. 75 Hu Jintao: i. m. 76 A keményebb hangvételre valószínűleg a külpolitikát – elsősorban az Amerika-politikát – „puhának” tartó honi bírálatok szorították a főtitkárt. 77 Hu Jintao: i. m. 78 Peking: Foreign Languages Press, 2007. 79 Peking: China Intercontinental Press. 80 Nanking: Yilin Chubanshe, 2009.

2012. nyár

101

Juhász Ottó 81 Tény azonban, hogy a kilencvenes évek ázsiai válságát Kína korrekten kezelte, s a 2008-as válságot nem Kína szabadította a világra. 82 Wen Jiabao nemzetközi sajtóértekezlete. Renmin Ribao, 2010. március 15. 83 Peking: Foreign Languages Press, 2007. 84 Ezzel megmentette a világot a felperzselődéstől. 85 Lin Zexu (Lin Cö-hszü, 1785–1850) Kantonban elégette a britek által bevitt ópiumot. 86 http://baike.baidu.com/view/44373.html. Az intézeti hálózat irányításáról: http://www.hanban.edu. cn/hb/node_7446.htm. 87 Erre példa az, ahogyan Konfuciusz a bűnpártolást összeveti a szülők iránti tisztelettel, mely a konfuciánus értékrend eredőpontja. „Sö fejedelme K’ung-ci-vel beszélgetve így szólt: »Az én vidékemen (tang) nagyon becsületesek az emberek. Ha az apa ellop (zsang) egy juhot, a fiú tanúskodik ellene.« K’ung-ci erre azt mondta: »A mi vidékünkön nem ilyenek a becsületesek. Az apa rejtegeti a fiú hibáját, a fiú rejtegeti az apa hibáját. (Nálunk) ebben van a becsületesség«” Tőkei Ferenc: Kínai filozófia. Ókor. Első kötet. Budapest: Akadémiai, 1962. 119. o. 88 Salát Gergely: Büntetőjog az ókori Kínában. Budapest: Balassi, 2003. 89 Legizmus: ókori ideológiai irányzat, melynek alapján a Qin fejedelemség megszervezte államát és egyesítette Kínát. 90 Ezt Nyugaton konfuciánus kultúr- vagy civilizációs körként emlegetik. 91 Japánban ma is használják a kínai írásjegyeket, saját írásukkal kombinálva. Dél-Koreában is alkalmaznak kínai írásjegyeket, de a szövegek túlnyomó többségét koreai fonetikus írással írják; ÉszakKoreában kizárólag a koreai írást alkalmazzák. Vietnamban a XIX. századtól áttértek a latin betűre. 92 A kínai írásrendszer fennmaradásának alapvető lingvisztikai okai is vannak, például: a kínai nyelv izoláló jellege, a homonimák sokasága. 93 Lu Xun Quanji wu. 5. kötet. 449. o. 94 Az egyszerűsítés sok esetben szerencsétlenül sikerült: számos új változatot nehezen lehetett megkülönböztetni egymástól, de akadt nevetséges is, ezért az egyszerűsítések egy részét visszavonták. 95 Pl.: földrajzi- és személynevek átírása térképeken, útlevelekben. A pinyint mára a latin betűkkel író országokban átvették, és a nemzetközi sinológiai szakirodalom is alkalmazza. 96 L. Sz. Vasziljev: Kultuszok, vallások és hagyományok Kínában. Budapest: Gondolat, 1977. 351. o. 97 2009-ben az újszülöttek nemek szerinti aránya 119:45 volt; az összlakosság körében a férfiak aránya 51,4% (a nemek szerinti arány 2011-ben 117:78-ra módosult). National Bureau of Statistics of China, www.stats.gov.cn/tjgb/ndtjgb/qgndtjgb/t20100225_402622945.htm, 2010. február 25.; National Bureau of Statistics of China, www.stats.gov.cn/tjgb/ndtjgb/qgndtjgb/t20120222_402786440.htm, 2012. február 22. 98 Qu Yuan (kb. i. e. 340–kb. i. e. 278). Zseniális költő, kegyvesztett politikus. A Miluo folyóba ölte magát. Leghíresebb műve magyarul is megjelent bilingvis kiadásban: Csü Jüan: Száműzetés. Budapest: Balassi, 1994. 99 A konfucianizmus nem vallás a szó szoros értelmében, hanem morálfilozófiai tanítás, melyhez – a közösség érdekében – tisztviselők (mandarinok) és családfők által celebrált rítusok társultak. 100 Taijiquan (tajcsi); angol nyelvterületen shadow boxing néven ismert. 101 Pl. a qigong (csikung) légzési technikája. 102 Részletezésükre helyszűke miatt nincs mód. 103 Épp a közfelháborodást kiváltó korrupció az egyik nagy veszély, mely a KKP legitimitására és kormányzóképességére leselkedik. 104 Néhány titkos társasággal Szun Jat-szen is együttműködött. 105 Chongqing, a közép-kínai fejlesztési régió központja. Lakossága, a hozzá csatolt városkörnyéki járásokkal együtt, 33 millió, területe kb. 80.000 km 2. 106 A tisztogatás kb. 3.000 személyt érintett, köztük magas rangú tisztviselőket. A továbbiakban a letartóztatottak száma még ezrekkel gyarapodott. A tisztogatást a 2012-ben megbuktatott helyi első titkár, Bo Xilai hajtatta végre.

102

Külügyi Szemle

A modernizáció és a tradíció kérdései Kínában 107 A nevében buddhista terminológiát viselő szekta azonban nem tekinthető autentikus buddhista iskolának. 108 Az egységes Kína második fénykora, a kínai költészet aranykora (618–907). 109 Kínaiul penjing, azaz látkép tálban; japánul bonszai, azaz tálba ültetett növény; magyarul (nem egészen pontosan) törpefának is nevezik. 110 Ezeket az ősi rendezvényeket a templomok, kolostorok területén vagy azok körül tartották, s háromféle eseményt elegyítettek: áldozati ceremóniák; tömegszórakoztatás (ének, tánc, színielőadások, mutatványok stb.); kereskedelem (piacok, vásárok). 111 Yuan Shikai (1859–1916). Hadúr, vitatott szerepet játszott az 1898-as reformkísérlet kudarcában; a Kínai Köztársaság első elnöke, sikertelen kísérletet tett a császárság restaurálására és dinasztia alapítására, amivel nagy felháborodást keltett. 112 Eredetéről többféle magyarázat található: egyesek az ókortól, mások az V. századtól vagy a X. századtól eredeztetik. Utóbbi két nézet képviselői abban megegyeznek, hogy udvari eredetű divat volt, melyet átvettek a felsőbb osztályok nőtagjai, s tőlük terjedt át az alsóbb néposztályokra. A nankingi ideiglenes kormány 1912-ben betiltotta, eltűnése azonban a KNK megalakulása után gyorsult fel. 113 Ennek rögzítését a han népesség esetében elsődlegesen a múlt indokolja. Gyakorlati jelentősége inkább az egyes nemzeti kisebbségek esetében van. 114 Guo Moruo (1892–1978) író, költő, régész, paleográfus, történész, kalligráfus, politikus, a Kínai Műszaki-Tudományos Egyetem egyik alapítója, a Kínai Tudományos Akadémia elnöke. 115 Kuo Mo-zso: Egyetemi éveim. Budapest: Európa Könyvkiadó, 1962. 23. o. 116 Egyes sajtóhírek szerint olykor pártbizottsági székház építési területének kijelöléséhez is igénybe veszik a földjós nyújtotta szolgáltatást. 117 A rendelet eleve nem vonatkozott a nemzeti kisebbségekre, a han-kínai falusiak pedig nagy találékonysággal kijátszották azt (pl. a városi rokonokhoz küldték a várandós nőt). A tehetősebbek egyszerűen kifizették a büntetést. Ma azoknak a pároknak, akik maguk egykék, nem tilos a második gyerek, főleg ha az első nem fiú. Közigazgatási egységenként egyéb könnyítések is vannak. 118 Zhao Ziyang: Gaige licheng [A reformok útján]. Hongkong: New Century Press, 2009. 195. o. Zhao Ziyangot 1989-ben váltották le pártfőtitkári tisztségéből, mert ellenezte a katonaság bevetését a Tienanmen téren. 119 2011 végén a világháló elterjedtsége 38,3%-os volt, az internetezők száma elérte az 513 milliót, ebből a szélessávú internetezőké a 450 milliót. (Forrás: National Bureau of Statistics of China.) 120 A magyar–kínai zenei kapcsolatok hosszú szünetét megtörve, az 1990-es évek végén turnézott Kínában Perényi Miklós gordonkaművész az Erkel Ferenc Kamarazenekarral. 121 Az internet ellenőrzésének politikai, biztonsági indítékai is vannak, amelyek tárgyalására itt nem térünk ki. 122 Mindez napjainkban az ún. fejlett társadalmakra is jellemző tünet. 123 Vas- és acélöntés, számszeríj, lőpor, selyem, porcelán, papír, könyvnyomtatás, papírpénz, csatornaépítés, zsilip, függőhíd, szénbányászat, a Halley-üstökös megfigyelése, iránytű, vetésforgó, himlőoltás, távolsági tengerhajózás stb. 124 Jellemző azonban, hogy Nyugaton az egyetemes történet és a világirodalom fogalmába még a múlt század első felében sem tartozott bele szorosan Kína irodalma és történelme. 125 2011-ben a városi lakosság aránya 51,3%-ra nőtt (és ezzel először haladta meg az 50%-ot). 126 Sun Zhongshan Xuanji. 593–594. o. 127 E görbe vonallal Huntington azt akarja jelezni, hogy „kezdetben a modernizáció és a nyugatiasodás szorosan összekapcsolódik… Amint a modernizáció nagyobb sebességre vált, a nyugatiasodás mértéke csökken… A további modernizáció…megerősíti az őshonos kultúra melletti elkötelezettséget.” Samuel P. Huntington: The Clash of Civilizations and the Remaking of World Order. New York: Simon & Schuster, 1997. 110–111. o. 128 Fung Yu-lan: A kínai filozófia rövid története.

2012. nyár

103

Juhász Ottó 129 Galla: A világjáró magyar irodalom. 23–27. o. 130 Weöres Sándor / Wei Laishi: A teljesség felé / Zou xiang wanmei. Budapest: Argumentum, 2007, 2010. 131 Hudec (Hugyecz) László (1893–1958) felvidéki születésű magyar építész. A húszas-harmincas években a sanghaji városképet meghatározó épületek sorát tervezte, főként art déco stílusban. Örökségét Sanghajban megbecsülik, épületeit emléktáblákkal jelölik. A Hudec-témát Hajba Tamás és Hajba Judit kutatta. Az emlékév megszervezésében és megtartásában a sanghaji kormányzat és a Tungcsi Egyetem támogatására támaszkodhattak.

Résumé China: Modernisation and Traditions, 1840–2012 The paper covers the one-hundred-and-seventy-year history of Chinese modernisation. It has been stimulated by foreign aggressions which have had impacts on Chinese traditions since the mid-19th-century’s Opium Wars up to present days. The study reviews the Chinese reactions to the humiliations and explores that during this process Chinese approach to their own traditions often went to extreme of partial or total denial. The paper focuses on the post-1949 anti-tradition campaigns, in particular the Great Proletarian Cultural Revolution. Since the eighties of the last century, that is, during the period of Four Modernisations, Reforms and Opening-up traditions have regained legitimacy. Recently, the Chinese policy makers have given new political role to the traditions both domestically and internationally. Traditions have become strategic instruments which should cement national cohesion, strengthen social stability and help building strong soft power in the international arena. The paper highlights a few Chinese traditions focusing on their transformation, decline, disappearance and revival in the context of present-day modernisation process. Finally, conclusions are drawn for the future of Chinese traditions. The author also makes remarks on Hungary’s image-building activity in China.

104

Külügyi Szemle