1
A “Miroslav Krleža” Horvát Általános Iskola és Gimnázium házirendje
I. A HÁZIRENDDEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS ALAPELVEK 1. Bevezető A “Miroslav Krleža” Horvát Általános Iskola és Gimnázium egységes házirendje állapítja meg az intézményben a tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával, az iskola munkarendjével kapcsolatos rendelkezéseket. Jelen házirendet “Miroslav Krleža” Horvát Általános Iskola és Gimnázium diákönkormányzatának és nevelőtestületének javaslatai alapján az intézmény igazgatója készítette el, s terjesztette elfogadásra az iskolai szülői munkaközösség és a diákönkormányzat egyetértésével a nevelőtestület elé. Az aláírásokkal hitelesített házirend szabályainak megtartása az intézmény minden tanulójára és dolgozójára kötelező. 2. Általános elvárások Az intézmény nevelőtestülete fontosnak tartja, ⇒ hogy az intézmény valamennyi tanulója ismerje iskolája, kollégiuma múltját, s ápolja annak hagyományait. - az intézmény használói ismerjék meg, s tartsák be az intézmény Pedagógiai Programjában megfogalmazott célokat, normákat. - tanulóink fegyelmezett eredményes munkával, tanulással erősítsék intézményünk jó hírnevét, s tartsák be a kultúrált viselkedés szabályait. - az iskolai, diákotthoni élet minden területén mindenki vigyázzon maga és mások testi épségére, tulajdonára, az intézmény épületeire és vagyonára. ⇒ A rend és tisztaság megőrzése mindenkinek feladata.
2
3. A házirend célja Iskolánk házirendje helyi jogforrás, amelynek célja olyan szabályok kialakítása, érvényesítése, amely az intézmény törvényes működését , a zökkenőmentes nevelő oktató munka végzését és a kiegyensúlyozott közösségi életet biztosítják 4. A házirend feladata A házirend legfontosabb feladata azoknak a szabályoknak a meghatározása, amelyek biztosítják az intézmény ⇒ törvényes működését a közösen elfogadott szabályok, normák megtartásával, ⇒ közösségi életének szervezését, ⇒ pedagógia programjában megfogalmazott célok megvalósítását, ⇒ az oktató-nevelő munkájának maradéktalan ellátását, ⇒ szabályozzák az iskolahasználók, de főként a gyermekek, tanulók egymással való kapcsolatát, ⇒ kialakítják azokat a belső rendszabályokat, amelyek megtartásával biztosítják az egyéni és kollektív jogok érvényesülését, (de nem az iskola munkájának rovására.) 5. A házirend szabályainak alapjai 5.1
A házirend jogi háttere: ⇒ a közoktatásról szóló 1993. évi többször módosított LXXIX törvény (továbbiakban Ktv) 40§ (7) , valamint egyéb vonatkozó paragrafusai ⇒ az oktatási intézmények működésére vonatkozó többször módosított 11/1994.(VI.8) MKM rendelet vonatkozó paragrafusai – ennek módosításáról szóló, 2004. november 5-én hatályba lépett 30/2004. (X. 28.) OM rendelet ⇒ 1991.évi LXIV törvénnyel kihirdetett Gyermekek Jogairól Szóló Egyezmény iskolai életre vonatkozó szabályai
3
5.2. A házirend egyéb forrásai: ⇒ az intézmény korábbi házirendje ⇒ az intézmény pedagógiai programja ⇒ a nevelőtestület oktató- nevelő célkitűzései ⇒ diákönkormányzat véleménye ⇒ szülői munkaközösség képviselőinek véleménye 6. A házirend hatálya 6.1. Ez a házirend vonatkozik minden intézményhasználóra (iskolába, kollégiumba járó tanulókra, pedagógusokra, és intézményi alkalmazottakra) 6.2. A házirend előírásai, szabályai csak az iskola területére, illetve az ahhoz kapcsolódó területekre, valamint az iskola, diákotthon által szervezett tanítási időn kívüli programokra, és a tanulók intézményi tevékenységére vonatkoznak 6.3. A házirend szabályai arra az időszakra alkalmazhatók, amikor az iskolánk ellátja az intézményünkbe járó gyermekek, tanulók oktatását-nevelését, felügyeletét. 7. A házirend elfogadásának szabályai 7.1. A házirend tervezetét a nevelők, a diákok és a szülők javaslatainak figyelembevételével az iskola igazgatója készíti el. 7.2. A házirend tervezetét megvitatják ⇒ a nevelőtestület ⇒ az iskolai tanulóközösségek (osztályok, diákkörök, szakkörök, stb.), illetve azok képviselői ⇒ a szülői szervezet képviselői Véleményüket javaslatukat küldötteik útján juttatják el az iskola igazgatójához, aki a véleményeket egyezteti, összesíti.
4
7.3. Az iskola igazgatója a tantestület a diák-önkönmányzat, az intézményi szülői munkaközösség, véleményének, javaslatainak figyelembevételével elkészíti a házirend végleges tervezetét. Ezt a tervezetet véleményezi az intézményi szülői munkaközösség és a diákönkormányzat vezetősége, majd egyetértésük esetén a házirendet az iskola nevelőtestülete fogadja el. 7.4. Ha az egyetértési jog gyakorlói (intézményi szülői szervezet, diákönkormányzat) közül bármelyikük nem ért egyet a házirend tartalmával, vagy annak egyes részeivel, akkor azt írásban meg kell indokolnia. A vitatott kérdést, módosítást a nevelőtestületnek 30 napon belül újból kell tárgyalnia, s vagy módosítja álláspontját, vagy pedig fenntartja azt. Vitás esetekben 6 fős bizottságot kell létrehozni a kérdések végleges rendezésére. A bizottság 2 diák, kettő nevelő és 2 szülői képviselőből áll. 7.5. A házirend aláírása hitelesíti mind az elfogadást, mind az egyetértési jog gyakorlását. 8. A házirend felülvizsgálata, módosítása 8.1. Az érvényben lévő házirendet kötelező felülvizsgálni, módosítani, ha ⇒ jogszabályi változások következnek be, ⇒ az igazgató, a nevelőtestület , a diákönkormányzat, iskolaszék együttesen igényt tartanak erre 8.2. Az érvényben lévő házirend felülvizsgálatát, módosítását minden tanév 15. napjáig javasolhatja: ⇒ az iskola igazgatója, ⇒ a nevelőtestület, ⇒ az intézményi szülői munkaközösség, ⇒ a diákönkormányzat intézményi vezetősége.
5
8.3. A felülvizsgálat elindítása írásban történik, melyet a kezdeményező fél képviselője nyújt be az intézmény igazgatójának 8.4. A felülvizsgálatot a javaslat beérkezését követő 30 napon belül be kell fejezni (egyeztetés, elfogadás) s annak eredményét a módosított házirendben rögzíteni kell. 9. A tanulók közösségeinek meghatározása, véleményezési, egyetértési jog gyakorlása szempontjából 9.1. Az iskolában a tanulók a következő tanulási közösségek munkájában vehetnek részt: ⇒ diákönkormányzat, ⇒ diákotthoni tanulócsoport ⇒ szakkör, ⇒ sportkör, ⇒ diákkör, 9.2.
Diákönkormányzatot és diákkört a tanulók saját maguk is alakíthatnak. Új diákönkormányzat, vagy diákkör létrehozásáról, az iskola igazgatóját haladéktalanul értesíteni kell.
9.3.
Diákkört alakíthat az iskolában a diákok legkevesebb 5 (öt) fős csoportja.
9.4.
A diák-önkörmányzat szervezeti és működési rendjét e szabályzat melléklete tartalmazza.
9.5.
A diákotthonban a tanulók nagyobb közösségének ⇒ a tanulók 30 %-a, illetve ⇒ a tanulóközösségek 30 %-a, illetve ⇒ 60 fő minősül.
6
10. A házirend nyilvánosságra hozatala 10.1. A házirendet az elfogadástól számított 15 napon belül nyilvánosságra kell hozni, melyről az intézmény igazgatója köteles intézkedni. 10.2. A házirendet az alábbi helyekre jól láthatóan ki kell függeszteni: ⇒ igazgatói titkárság ⇒ tanári szoba ⇒ diákotthonvezetői szoba ⇒ diákönkormányzat hirdetőtáblája 10.3. A házirendből 1-1 példányt kapnak: ⇒ diákönkormányzat vezetője ⇒ a diákönkormányzatot segítő felnőtt személy ⇒ szülői munkaközösség ⇒ osztályfőnökök, csoportvezetők. 10.4. A házirendet minden tanév elején ismertetni kell ⇒ csoportok tanóráinak keretében a tanulókkal, ⇒ illetve első szülői értekezleten a szülőkkel, ⇒ beiratkozáskor tanulóval, szülővel 10.5. A rendelet szerint a házirend egy példányát a szülőknek, tanulóknak a gyermek iskolába, kollégiumba történő beíratásakor, illetve annak érdemi változása esetén át kell adni.
7
II. TANULÓI JOGOK ÉS KÖTELESSÉGEK GYAKORLÁSA Az iskola tanulói teljes körű cselekvőképességgel rendelkező személyek, akik jognyilatkozatot tehetnek, és ezeket az iskolán belül cselekedeteik, kérelmeik, nyilatkozataik tekintetében érvényesíthetik. Csak a következő esetekben szükséges törvényes képviselőjük hozzájárulása, illetve jóváhagyása: ⇒ ha a szülőre fizetési kötelezettség hárul ⇒ ha a tanulói jogviszony megszűnik, vagy szünetel, ⇒ a tanítási időn kívüli programok alóli mentesítés esetén ⇒ ha a tanulmányi idő megrövidül
1. A tanuló(k) jogai 1.1. Az első tanév megkezdésétől a tanuló(k) joga, hogy • adottságainak és képességeinek megfelelő nevelésben és oktatásban részesüljön, • személyiségét, emberi méltóságát, családi és magánélethez való jogát tiszteletben tartsák és védelmet biztosítsanak számára, • kultúrált formában tájékozódjon tanulmányai előmenetelével, érdemjegyeivel, tanulmányi munkája értékelésével, iskolai élettel összefüggő kérdésekről, • kérdéseire legkésőbb 30 napon belül érdemi választ kapjon, • kérje, hogy azonos tanítási napon kettőnél több témazáró dolgozat írására ne kerüljön sor, • tantárgyanként (horvát nyelv és irodalom és magyar nyelv és irodalom) legalább 3 nagydolgozatot írjon tanévenként, • dolgozatait 15 munkanapon belül kiértékelve visszakapja, •
heti 1 órás tantárgyak esetében legalább 2 osztályzatot, ennél magasabb óraszámnál havi egy, de legkevesebb 3 osztályzatot kapjon félévente,
8
• véleményt mondjon az iskola működésével, életével, pedagógusok munkájával kapcsolatos kérdésekben, de oly módon, hogy az nem sértheti mások emberi méltóságát, • javaslatot tegyen az intézmény működésével kapcsolatosan diákokat érintő kérdésekben, • részt vegyen az iskolai tanulóközösségek foglalkozásain, az iskola által szervezett programokon, rendezvényeken, versenyeken, • napköziotthonos, vagy tanulószobai, kollégiumi ellátásban részesüljön, a gyermek felvétele a szülő kérésére történik, a felvételi kérelmet az igazgató bírálja el. A napköziotthonos, tanulószobai foglalkozásokra illetve kollégiumba történő felvétel igényét tanév elején, illetve a beiratkozáskor kell jelezni. Indokolt esetben a szülő tanév közben is kérheti gyermeke elhelyezését.
4. osztálytól kezdődően – a tantervben, vagy a pedagógiai programban, vagy érettségi vizsgaszabályzatban meghatározott keretek között válasszon a választható tantárgyakból, általános iskolások esetében a szülő írásos kérelme alapján (pl. idegen nyelvi program, fakultáció). A választott programok 8 érdeklődő tanuló jelentkezése esetén indíthatók be. A 11. évfolyamtól kezdődően választását 60 napon belül egy alkalommal megváltoztassa. Az iskola igazgatója minden tanévben az osztályfőnökök közreműködésével szülői értekezleteken, illetve osztályfőnöki órákon értesíti a szülőket és a tanulókat a következő tanévben választható tantárgyakról, az azt tanító nevelőkről. Gimnáziumban az érettségire való felkészítés szintjéről is tájékoztatást kapnak a tanulók a jogszabályban rögzített módon. Az iskolába újonnan beiratkozó tanuló, illetve a szülő a beiratkozáskor leadhatja a tantárgyválasztással kapcsolatos döntését az iskola igazgatójának. Gimnáziumunk esetében a releváns időszakban az érettségire való felkészülés szintjéről is döntést kell hoznia a tanulónak illetve szülőjének. • vallásának gyakorlásához, de oly módon, hogy azzal nem, akadályozhatja az iskolai oktató nevelő munkát, valamint mások személyiségét, méltóságát. Vallása gyakorlásához (a központi vagy iskolai szabályozás szerinti tanítás nélküli napoktól való eltérés esetén) tanévenként 2 alkalommal egyszerre 2 napot vehet igénybe,
9
• kezdeményezze diákönkormányzat, vagy diákkör létrehozását, • választhat, illetve megválasztható a diákönkormányzat tisztségviselőjének, valamint minden egyéb tanulóközösségi tisztségre, • rendszeres egészségügyi felügyeletben és ellátásban részesüljön, diákotthonos tanulóként éljen az intézményi orvos igazolásának lehetőségével. A tanulók rendszeres egészségügyi felügyeletét és ellátását az intézményben iskolaorvos és iskolai védőnő biztosítja. Az iskolaorvos heti egy alkalommal rendel az iskolában tanévenként meghatározott napokon és időpontban. Az iskolaorvos elvégzi – vagy szakorvos részvételével biztosítja – a tanulók egészségügyi állapotának ellenőrzését, szűrését az alábbi területeken: • fogászat: évente két alkalommal, • belgyógyászati vizsgálat: évente egy alkalommal, • szemészet: évente egy alkalommal, • a tanulók fizikai állapotának mérése: évente egy alkalommal, • valamint a továbbtanulás, pályaválasztás előtt álló tanulók vizsgálata. Az iskolai védőnő elvégzi a tanulók higiéniai, tisztasági szűrővizsgálatát évente két alkalommal. Az iskola épületében dohányozni csak felnőtt, nagykorú személyeknek a kijelölt helyen lehet. A dohányzóhelyeket az iskola igazgatója jelöli ki. • saját iskolai életével összefüggő kiadások mérsékléséhez szociális segélyt, támogatást kapjon, ha ezt családi helyzete indokolttá teszi, • vitás ügyekben, problémás esetekben segítséget kérjen osztályfőnökétől, bármely szaktanártól vagy az iskola igazgatóságától, valamint, hogy ezekre az ügyekre választ kapjon.
10
1.2
A beíratás napjától (kollégiumi jogviszony megkezdésekor) a tanuló(k) joga, hogy • információt kapjon a intézmény működésével, és a vele foglalkozó pedagógusok munkájával összefüggő kérdésekkel kapcsolatban, • megismerje az iskola pedagógiai programját, a helyi tanterv követelményeit, • részt vegyen az iskola, diákotthon által szervezett programokon, rendezvényeken, versenyeken, • előzetes egyeztetés után (az iskola igazgatójának engedélye alapján) társaival, nevelői felügyelet mellett használja az iskola létesítményeit, helyiségeit, felszerelését, (sport létesítmények, könyvtár) • egyéni ügyeivel, tanáraihoz, osztályfőnökéhez, az igazgatóságához forduljon, • A tanulót megilleti a független vizsgabizottság előtti beszámolás joga, az iskolaváltás joga – ezwk gyakorlatban való megvalósításához minden szükséges információt meg kell kapnia.
2. Tanulói jogok érvényesítése az iskolában 2.1. A tanuló egyéni érdeksérelme esetén írásban panaszt nyújthat be felülvizsgálat kérése céljából. A Felülvizsgálati Kérelemben le kell írnia a panasz lényegét tényekkel, adatokkal alátámasztva. a.)
A panasz kivizsgálására a szülői munkaközösség jogosult.
b.)
A panasz érdemi elbírálására, orvoslására, a benyújtástól számított 30 napon belül az igazgató köteles intézkedni, (mint munkáltató, vagy pedig mint intézmény-vezető) s arról írásban kell értesítenie a tanulót.
2.2. Jogszabálysértés esetén a tanuló, vagy a törvényes képviselője Törvényességi Kérelmet adhat be az igazgatóhoz, melynek elbírálása az iskolafenntartó hatásköre 2.3.
A tanuló minden egyéb a diákotthon élettel kapcsolatos
11
érdeksérelmi ügyben az intézményi diákönkormányzathoz fordulhat, melynek intézési módját és rendjét a diák-önkormányzati SZMSZ tartalmazza. 2.4. Az igazgató bűncselekmény gyanúja esetén köteles feljelentést tenni, bárhonnan kap információt az iskola ügyeivel kapcsolatosan. 2.5. A teljes bizonyossághoz való jog elve alapján a tanuló javára kell dönteni az iskola és a diák közötti jogvita esetén, ha a tényállás nem teljesen megnyugtatóan tisztázható. 33.. A A ttaannuullóókk,, aa sszzüüllőőkk ttáájjéékkoozzttaattáássaa ééss vvéélleem méénnyynnyyiillvváánnííttáássaa
3.1 A tanulókat az iskola egészének életéről, az iskolai munkatervről, az aktuális tudnivalókról • az iskola igazgatója iskolagyűléseken, • az osztályfőnökök az osztályfőnöki órákon folyamatosan tájékoztatják. • A tanulót és a tanuló szüleit a tanuló fejlődéséről, egyéni haladásáról a nevelők folyamatosan szóban és a tájékoztató füzeten (ellenőrző könyvön) keresztül írásban tájékoztatják. 3.2 A tanulók a jogszabályokban, valamint az iskola belső szabályzataiban biztosított jogaiknak az érvényesítése érdekében – szóban vagy írásban, közvetlenül vagy választott képviselőik, tisztségviselők útján – az iskola igazgatóságához, az osztályfőnökükhöz, az iskola nevelőihez, a diákönkormányzathoz vagy az A tanulók kérdéseiket, véleményüket, javaslataikat szóban vagy írásban egyénileg vagy választott képviselőik, tisztségviselőik útján közölhetik az iskola igazgatóságával, nevelőivel, a nevelőtestülettel. 3.3 A szülőket az iskola egészének életéről, az iskolai munkatervről, az aktuális feladatokról • az iskola igazgatója o a szülői szervezet munkaközösség választmányi ülésén tájékoztatja, • az osztályfőnökök: o az osztályok szülői értekezletein tájékoztatják. 3.4 A szülőket a nevelők a tanulók egyéni haladásáról az alábbi módon tájékoztatják: • szóban: o a szülői értekezleteken, o a nevelők fogadó óráin,
12
o a nyílt tanítási napokon, o a tanuló értékelésére összehívott megbeszéléseken, • írásban a tájékoztató füzetben (ellenőrző könyvben), valamint az első-negyedik évfolyamon a félévi és a tanév végi értékelő lapokon. 3.5 A szülői értekezletek és a nevelők fogadóóráinak időpontjait tanévenként az iskolai munkaterv tartalmazza. 3.6 A szülők a tanulók és a saját – a jogszabályokban, valamint az iskola belső szabályzataiban biztosított – jogaiknak az érvényesítése érdekében szóban vagy írásban, közvetlenül vagy választott képviselőik, tisztségviselők útján az iskola igazgatóságához, az adott ügyben érintett gyermek osztályfőnökéhez, az iskola nevelőihez, a diákönkormányzathoz fordulhatnak. 3.7. A szülők kérdéseiket, véleményüket, javaslataikat szóban vagy írásban egyénileg vagy választott képviselőik, tisztségviselőik útján közölhetik az iskola igazgatóságával, nevelőivel. 4. A tanuló(k) kötelessége A tanuló(k) kötelessége, hogy • tartsa tiszteletben az intézmény vezetőit, pedagógusait, dolgozóit, és tanulótársait, • úgy éljen jogaival, hogy azzal mások és az iskola közösségeinek érdekeit ne sértse, valamint mást ne akadályozzon jogainak gyakorlásában. • tanuljon szorgalmasan, és képességeinek megfelelő tanulmányi eredményt érjen el, • figyelmesen, fegyelmezetten és tevékenyen vegyen részt a tanítási órákon, tanidőn kívüli foglalkozásokon. •
a tanulmányi munkához, az iskolai élethez szükséges taneszközöket, felszerelését, ruházatot és eszközöket mindig hozza magával, más eszközt, a társai testi épségét, egészségét vagy a vagyonbiztonságot veszélyeztető eszközt az iskolába ne hozzon. Tartózkodnia kell a kártya, walkman, rádió, mobiltelefon használatától az órán.
• Tartózkodnia kell a rágógumi használatától a tanítási órákon és foglalkozásokon.
13
• orvosilag indokolt távolmaradásait igazolni. Diákotthonos tanulók élhetnek az intézményi orvos igazolásának lehetőségével. • ismerje meg és minden az intézmény által szervezett programon tartsa be a házirend előírásait, • az iskolában és az iskolai rendezvényeken viselkedjen kultúráltan, magatartásával mutasson példát, • az iskolában a megjelenése, öltözködése ápolt és ízléses, életkorának megfelelő legyen, intézményi ünnepélyen viseljen egyenruhát, (lányoknak: fehér blúz és sötét szoknya (gimnazisták: matrózblúz és sötét szoknya), a fiúknak: fehér ing és sötét öltöny, vagy sötét hosszúnadrág (gimnazistáknak: nyakkendő is)), • vigyázzon az iskola felszerelésére, berendezéseire, előírásszerűen kezelje, az általa okozott kárt térítse meg,
azokat
• óvja maga és társai egészségét és testi épségét, tartsa meg a közlekedési a balesetvédelmi és a tűzrendészeti szabályokat. A testnevelési órákra, edzésekre (a sportfoglalkozásokra) vonatkozó külön szabályok: o a tanuló a tornateremben csak pedagógus felügyeletével tartózkodhat; o a sportfoglalkozásokon a tanulóknak – az utcai (iskolai) ruházat helyett – sportfelszerelést (pl.: tornacipő, edzőcipő, póló, trikó, tornanadrág, tornadressz, melegítő) kell viselniük; o a sportfoglalkozásokon a tanulók nem viselhetnek karórát, gyűrűt, nyakláncot, lógó fülbevalót. • észleléskor azonnal jelentse a másokat veszélyeztető állapotot és a baleseteket • a fiatal szervezetre különösen káros hatású dohányzástól, szeszesital és kábító hatású szerek fogyasztásától tartózkodjon, ezek fogyásztásától másokat is óvjon, azokkal társait ne kínálja, ne veszélyeztesse!
14
III. AZ ISKOLA MUNKARENDJE 1. Az iskola épületei tanítási időben hétfőtől-péntekig reggel 06.45 órától, délután 18.00 óráig tartanak nyitva. Az iskolát szombaton , vasárnap és egyéb munkaszüneti napokon - az iskola igazgatója által engedélyezett rendezvények, valamint rendeletben vagy munkatervben meghatározott tanítás kivételével - zárva kell tartani. A szokásos nyitvatartási rendtől való eltérésre az iskola igazgatója adhat engedély írásbeli eseti kérelem alapján. 2. A tanulóknak a 0. óra előtt 5 perccel, az 1. óra előtt 10 perccel a tanítás helyére meg kell érkezni. 3. A tanítás előtti gyülekezés helye: zsibongó és osztálytermek 4. Az iskolában a csengetési rend az alábbi:
0. óra
07.15 órától 07.55 óráig
5 perc szünet
1.óra
08.00 órától 08.45 óráig
10 perc szünet
2.óra
08.55 órától 09.40 óráig
10 perc szünet
3.óra
09.50 órától 10.35 óráig
20 perc szünet
4.óra
10.55 órától 11.40 óráig
10 perc szünet
5.óra
11.50 órától 12.35 óráig
10 perc szünet
6.óra
12.45 órától 13.30 óráig
5 perc szünet
7.óra
13.35 órától 14.15 óráig
A tanulók 13.30-ig nem hagyhatják el az iskolát ( a 12. Osztály10.35-ig), a gimnáziumi tanulók lyukas órában csak akkor mehetnek ki, ha a szülő ezt írásban kéri. 5. A tanítási órák ideje: általában 45 perc, kivéve a 0. és 7. órát, melyek 40 perc időtartamúak. 6. Fénymásolási lehetőség az iskolátitkárnál 14.30 órától 15.30 óráig illetve pénteken 11.40 órától 12.35 óráig. Fénymásolásra az anyagot a másolási időszak előtt (lehetőleg egy nappal korábban) le kell adni!
15
7. Az óraközi szüneteket a tanulók az ügyeletes nevelők utasítása szerint az osztályteremben, a folyosókon, vagy az udvaron töltik a kultúrált magatartás szabályait megtartva, ügyelve saját és társaik testi épségére. 8. A tanítási óra kezdetén a tanulóknak az osztályterembe kell menniük és ott fegyelmezetten kell várniuk a tanárt. 9. Az óra megkezdése után érkező tanuló késését az osztálynaplóba a tanár köteles bejegyezni. 10.Becsengetés után a tanítási óra a hetes jelentésével kezdődik A tanítási óra kezdetén és végén a tanulók a tanárt kérésének megfelelően és felállással köszöntik. 11. A tanítási órákon a tanuló köteles ⇒ tanfelszerelését, füzeteit, könyveit, előkészíteni , ⇒ tanórán figyelni, ⇒ képességeinek megfelelően aktívan részt venni a tanórai munkában, ⇒ ha szólni kíván, kézfelemeléssel jelezni, ⇒ felszólításra állva felelni. 12. Az iskolai érdemjegyek, tájékoztatások, közlések céljára rendszeresített ellenörző könyvet a tanuló köteles naponta magával hozni, ennek hiányában szaktanári figyelmeztetés adható. A tanuló köteles a nevelői bejegyzéseket , s egyéb közléseket 7 napon belül otthon szüleivel aláíratni, a kollégistáknál a gyorsabb intézkedést igénylő esetekben nevelője aláírását kérni. 13. Egy tanítási napon az osztályközösség csak kettő témazáró dolgozatot írhat, melynek időpontját a tanár köteles már 7 nappal előbbbejelenteni a tanulóknak. 14. A tanuló, csoportjának tanítási órái idején (órarend) csak a szülő írásbeli (ellenörző könyvbe beírt) vagy osztályfőnökkel az iskolában folytatott személyes megbeszélése során elhangzott szóbeli kérésére alapján, az osztályfőnöke, vagy a részére órát tartó szaktanár engedélyével hagyhatja el az iskola épületét. Rendkívüli esetben - szülői kérés hiányában - az iskola elhagyását csak az iskola igazgatója engedélyezheti.
16
15. Az iskolában az alábbi tanulói felelősök működnek: ⇒ hetesek, a.) A hetesek megbízatása egy-egy hétre szól, az osztályfőnök kijelölése alapján. A hetesek nevét az osztálynaplóban fel kell tüntetni. Csoportbontás esetén, mindkét csoportból egy-egy hetest kell kijelölni! A hetesek feladataikat a tanítási idő előtt 15 perccel kezdik meg. A hetesek feladatai az alábbiak ⇒ gondoskodnak a tanterem előkészítéséről a tanórákra (tábla, kréta, stb.), ⇒ a szünetben a termet kiszellőztetik, ⇒ a szünetben a tanulókat a folyósóra, vagy az udvarra kiküldik, ⇒ az óra kezdetén a nevelő megérkezéséig felügyelnek az osztály rendjére, a fegyelmezetlen tanulókat figyelmeztetik, ⇒ az órát tartó nevelőnek az óra elején jelentik a jelenlévők létszámát és a hiányzó tanulók nevét ⇒ ha az órát tartó nevelő a becsöngetés után öt perccel nem, érkezik meg, jelentik az igazgatóságnak, ⇒ óra végén gondoskodnak az osztály rendjéről, tisztaságáról (letörlik a táblát, bezárják az ablakokat, leoltják a villanyt, összeszedik a szemetet, stb.) 16. A tanulónak a tanóráról, vagy tanórán kívüli foglalkozásról történő hiányzását szülői, vagy orvosi igazolással kell igazolni. a.) A szülő egy tanévben legfeljebb három tanítási napot igazolhat Ennél hosszabb időre történő távolmaradásra a szülő írásbeli kérése alapján az iskola igazgatója adhat engedélyt. A hiányzásról szóló szülői igazolást a tanuló ellenőrző könyvébe kell beírni. b). A szülőnek a betegség, vagy más rendkívüli ok miatt történő hiányzás első napján értesítenie kell a tanuló osztályfőnökét. c). A tanulóknak a szülői, vagy az orvosi igazolást az osztályfőnöknek kell bemutatniuk, legkésőbb a mulasztást 10 napon belül követő osztályfőnöki órán. Az orvosi igazolást a szülő, kollégista esetén a csoportvezető aláírásával is el kell látni, az igazolás e nélkül érvénytelen!
17
d.) A kollégistákon kívül intézményi orvosi (megbízott) igazolást más tanuló nem használhat fel órai hiányzás igazolására. e.) Az engedélyezett távollét alatti tanulmányi elmaradást a tanulónak pótolnia kell a tanár(ok) által megszabott határidőn belül. f.) Az igazolt és igazolatlan hiányzások mértéke nem haladhatja meg a Közoktatási Törvényben foglaltakat. A tanuló órái igazolatlannak minősülnek, ha az előírt határidő alatt nem igazolja távolmaradását. Amennyiben a tanuló elkésik a tanítási óráról, az órát tartó nevelő a késés tényét, a késés idejét, valamint azt, hogy a késés igazoltnak vagy igazolatlannak minősül az osztálynaplóba bejegyzi. Több késés esetén a késések idejét össze kell, adni, és amennyiben az eléri a negyvenöt percet, egy tanítási óráról történő hiányzásnak (igazolt vagy igazolatlan) minősül. Az elkéső tanuló nem zárható ki a tanóráról. IV. A TANULÓI JUTALMAZÁS, DICSÉRETEK 1. Azt a tanulót, aki példamutató magatartást tanúsít, vagy képességeihez mérten folyamatosan jó tanulmányi eredményt ér el, vagy az osztálya, illetve az iskola érdekében közösségi munkát végez, vagy iskolai, illetve iskolán kívüli versenyeken, vetélkedőkön vesz részt, vagy bármely más módon hozzájárul az iskola hírnevének megőrzéséhez és növeléséhez az iskola jutalomban részesíti. 2. Az iskolai jutalmazás történhet írásban és szóban 3. Az iskolai jutalmazás formái: ⇒ tanítói, ⇒ szaktanári dicséret ⇒ osztályfőnöki dicséret ⇒ igazgatói dicséret ⇒ nevelőtestületi dicséret, 4. A tanuló kiemelkedő teljesítményét tanév végén be kell jegyezni a bizonyítványba. Az iskolai szinten elismert, kiemelkedő teljesítményt pedig igazgatói és nevelőtestületi dicséret mellett oklevéllel és esetleg tárgyjutalommal ismeri el az intézmény.
18
Az egész évben példamutató magatartást tanúsító és kiemelkedő tanulmányi és közösségi munkát végzett tanulók a tanév végén: • szaktárgyi teljesítményért, • sportteljesítményért • példamutató magatartásért, • kiemelkedő szorgalomért, • példamutató magatartásért és kiemelkedő szorgalomért dicséretben részesíthetők. A dicséretet a tanuló bizonyítványába be kell jegyezni. Az a tanuló, aki kitűnő tanulmányi eredményt ért el oklevelet és könyvjutalmat kap, melyet a tanévzáró ünnepélyen az iskola közössége előtt vehet át. V. A TANULÓK BÜNTETÉSE 1. Azt a tanulót, aki tanulmányi kötelességeit, folyamatosan nem teljesíti, a tanulói házirend előírásait megszegi, vagy igazolatlanul mulaszt, vagy bármely módon árt az iskola jó hírnevének, büntetésben kell részesíteni. 2. Az iskolai büntetések formái: ⇒ szaktanári figyelmeztetés (tanórákon elkövetett vétség) ⇒ osztályfőnöki figyelmeztetés (házirend enyhébb megszegése, pl. ünneplő ruha hiánya) ⇒ osztályfőnöki megrovás (3 szaktanári figyelmeztetés, igazolatlan óra, házirend komolyabb megszegése)
3
⇒ igazgatói megrovás ( 3 osztályfőnöki megrovás, házirend súlyos megsértése – dohányzás, alkohol fogyasztása) ⇒ nevelőtestületi megrovás (3 igazgatói megrovás, súlyos fegyelmi vétség) 3. Ha a tanuló kötelességét súlyosan megszegi, vele szemben fegyelmi eljárás indítható. A fegyelmi eljárást az intézmény Fegyelmi Szabályzatában foglaltak szerint kell lebonyolítani. A kiszabható fegyelmi büntetések fokozatai: ⇒ szigorú megrovás
19
⇒ kedvezmények juttatások csökkentése, illetve megvonása ⇒ áthelyezés más osztályba, tanulócsoportba, vagy iskolába ⇒ eltiltás a tanév folytatásától (nem tanköteles korú diák esetén) ⇒ kizárás az iskolából(nem tanköteles korú diák esetén) Súlyos jogellenes tevékenység esetén el kell tekinteni a fegyelmi fokozatok betartásától, s a tanuló büntetéséről a tantestület dönt. Ezek az esetek a következők lehetnek: ⇒ súlyos agresszivitás mással szemben ⇒ alkohol, drog fogyasztása, terjesztése ⇒ társadalomellenes, közösségellenes cselekedetek ⇒ lopás. A fegyelmi büntetést az iskola igazgatója ismerteti a tanulókkal, a szülői szervezettel és diákönkormányzattal. A fegyelmi büntetést kiszabó határozat ellen a tanuló fellebbezéssel élhet melynek során 30 napon belül írásban kérelmet nyújthat be az iskola fenntartójához egyéni érdeksérelemre illetve törvényességi kifogásokra alapozva. (Felülvizsgálati kérelem, Törvényességi kérelem) 4. A tanuló iskolai tanulmányai folytatása során okozott- gondatlan, vagy szándékos - károkozása esetén a Ptk. szabályai szerint kártérítésre kötelezhető. A kártérítés mértékét a károkozás körülményeinek kivizsgálása alapján az iskola igazgatója határozza meg, amely nem haladhatja meg ⇒ gondatlan károkozás esetén a károkozás napján érvényes kötelező legkisebb munkabér egy havi összegének 50%-át, ⇒ szándékos károkozás esetén a károkozás napján érvényes kötelező legkisebb munkabér öt havi összegét.
20
VI. A TANÓRÁN KÍVÜLI TEVÉKENYSÉGEK RENDJE 1. Az iskola a tanórai foglakozások mellett - igény - szerint tanórán kívüli foglalkozásokat szervez. 2. A tanórán kívüli foglalkozások formái a következők: napközi, szakkör, énekkar, sportköri tanfolyam, korrepetálás, könyvtár, tanulmányi kirándulás, múzeum, kiállítás, színház, mozi látogatások, iskolai rendezvények, kisebbségi önazonosságot fejlesztő nemzetiségi rendezvények. 3. Minden a 2. pontban részletezett iskolai rendezvény, foglalkozás csak pedagógusi részvétellel szervezhető és bonyolítható. 4. Ha a tanulót kérelme alapján felvették, akkor az ezeken a foglakozásokon való részvétel a tanítási év végéig kötelező. 5. A tanórán kívüli foglalkozások délután kerülnek megszervezésre, melyeken a részvétel kötelező. 6. A tanórán kívüli foglalkozásokról való eltávozásra, valamint az igazolt és igazolatlan távollétre a tanórákra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. 7. Tanítási idő után a tanulók csak pedagógus felügyelete mellett tartózkodhatnak az iskola területén.
21
VII. AZ INTÉZMÉNY HELYISÉGEINEK, TERÜLETEINEK HASZNÁLATA 1. Az iskola tanulóinak, dolgozóinak joga, hogy az intézmény valamennyi helyiségét , létesítményét rendeltetésszerűen használja. 2. Az alábbi szaktermek használatához a szaktanár vagy felelős, ügyeletes nevelő engedélye szükséges: ⇒ tornaterem ⇒ kémiai labor ⇒ számítástechnikai terem ⇒ nyelvi labor ⇒ szertárak 3. Az iskolai tanulói az intézmény létesítményeit csak pedagógusi felügyelettel használhatják. A 11.-12.évfolyam tanulói – a számítástechnika termet kivéve – egyedi esetekben igazgatói engedélyt kaphatnak helyiségek önálló használatára, regisztrációs füzet vezetésének kötelezettségével. (pl.. iskolarádiós stúdió, nyelvi labor) 4. Az iskola területére, a balesetek elkerülése végett behajtani tilos. A gépjárművel érkező dolgozók (tanulók) és szülők gépkocsijukat az iskola külső parkolójában helyezhetik el, a kerékpárral érkezők a kerékpártárolóban helyezik azt el, ez idő alatt járművüket tolniuk kell. Az iskolában a tanulók görkorcsolyát, gördeszkát szabadidejükben sem használhatják. Kivételt képeznek a szervezett versenyek, programok, melyeknek ezek részét képezhetik. 5. A tantermeket és az egyéb termeket, helyiségeket mindenki köteles rendeltetésszerűen, balesetmentesen használni, fokozottan ügyelve a rendre, tisztaságra. 6. Vagyonvédelmi okokból az iskola helyiségeit, tantermeit az utolsó óra foglakozás után kulccsal be kell zárni. 7. Az informatika termet, nyelvi labort, könyvtárat és egyéb szaktantermet minden eltávozás után be kell zárni. 8. A bezárt termek kulcsát az épület portájára kell leadni. 9. Az intézmény helyiségei, az igazgató előzetes írásbeli engedélye alapján bérbe adhatók. A bérleti szerződésben meg kell határozni a rendeltetésszerű használat rendjét és idejét. Az iskolai létesítmények
22
hasznosításából származó bevételeket vonatkozó rendeletek alapján lehet felhasználni. 11.Az iskola sportlétesítményei csak akkor adhatók bérbe, ha az nem gátolja az iskolai sportkör működését.
VIII. A TANULÓK SZOCIÁLIS JOGOSULTSÁGA 1. Az iskolával tanulói jogviszonyban lévő diákok szociális segélyben részesülhetnek. Szociális segély adható: ⇒ szociális ösztöndíj fizetésére, ⇒ szociális segély kifizetésére ⇒ étkezési hozzájárulás kifizetésére ⇒ rászoruló tanulók kedvezményes tankönyv és tanszer ellátására illetve megvásárlására. A tankönyv vásárlásához biztosított – nem alanyi jogon járó – állami támogatás tanulók közötti szétosztásának módjáról és mértékéről évente a nevelőtestület dönt. Amennyiben e támogatás a szociális elvek figyelembevételével kerül odaítélésre (jogosultak azok a tanulók, akiknél a család egy főre jutó jövedelme nem haladja meg a mindenkori minimálbér 65%-át). ⇒ rászoruló tanulók kirándulás illetve üdülési költségeihez való hozzájárulására 2. Azt a tanulót lehet szociális segélyben részesíteni, akit előzetes környezet-vizsgálat eredményeként, vagy a tanuló illetve törvényes képviselője írásbeli kérelme alapján az osztályfőnöke és az iskolai gyermek- és ifjúságvédelmi felelős javasol. 3. A szociális célú összegek jogosultságáról és mértékéről az iskola igazgatója dönt.
23
VII. EGYÉB RENDELKEZÉSEK 1. Az egészségügyi felügyelet és ellátás rendje: Az iskolában heti egy alkalommal orvosi szolgálat működik Az iskola orvos rendelési ideje : minden hét pénteki napján, 09.00 órától12.00 óráig 2. Az iskola az alábbi védelmi rendszerrel rendelkezik: Házmesteri szolgálat. 3. Tanítási időben a tanulói hivatalos ügyek intézése az iskolatitkári irodában történik 10.35 óra és 10.55 óra, valamint 13.30 és 14.30 óra között. A tanítási szünetekben a hivatalos ügyek intézésére az iskola külön ügyeleti rend szerint tart nyitva. A szülők és a tanulók az ügyeleti rendről a hirdetőtáblán keresztül és szülői értekezleten szerezhetnek tudomást. 4. A tanulók, iskolai dolgozók a munkavédelmi balesetvédelmi, tűzvédelmi szabályokat az iskolai SZMSZ mellékletében szereplő szabályzatokban leírt módon kötelesek érvényesíteni, megtartani. Ezeket a szabályzatokat minden tanév elején osztályfőnöki órán / szülői értekezleten a tanulókkal és a szülőkkel ismertetni kell, illetve az iskolában jól látható helyen ki kell függeszteni. 5. Amennyiben az intézmény bármely tanulójának vagy dolgozójának az iskola épületét vagy a benne tartózkodó személyek biztonságát fenyegető rendkívüli eseményre utaló tény jut a tudomására köteles azt azonnal közölni az iskola igazgatójával, illetve valamely intézkedésre jogosult felelős vezetővel. 6. Országos vagy megyei szintű közoktatási szolgáltató intézmény által szervezett tanulmányi versenyek esetleges nevezési díját az intézmény költségvetéséből fizeti. A különböző iskolák által meghirdetett tanulmányi versenyek nevezési díjait a tanulók (szülők) fizetik. 7. Az iskolai rendezvények rendjét az iskolai munkaterv foglalja össze. Intézményi rendezvénynek minősül: ⇒ Iskolai ünnepélyek (tanévnyitó, tanévzáró) ⇒ Diákotthoni ünnepélyek ⇒ Nemzeti ünnepek ⇒ Helyi rendezvények
24
⇒ Diák és sport napok ⇒ Kirándulások ⇒ Nyílt napok 8. Térítési díj és tandíj befizetése, visszafizetése Az iskola pedagógiai programja alapján a térítési díj és a tandíj ellenében folyó oktatást minden tanév elején az iskola munkaterve határozza meg. Az oktatási törvény előírásai alapján, az iskola fenntartója által megállapított szabályok szerint az oktatással összefüggő térítési díjak és tandíjak mértékéről és az esetleges kedvezményekről tanévenként az iskola igazgatója dönt. A döntés előtt kikéri a nevelőtestület és a szülői munkaközösség véleményét. A térítési és tandíjakat minden hó előre megállapított napjáig kell befizetni az iskola pénztárosánál. Indokolt esetben a befizetési határidőtől az igazgató engedélye alapján el lehet térni. Az előre befizetett térítési és tandíjakat visszafizet az iskola ha a tanuló tartósan igazoltan hiányzik. Az iskola az igénybe nem vett étkezésekre előre befizetett díjat túlfizetésként a következő hónapra elszámolja visszajuttatja, ha az étkezést a szülő vagy a tanuló előre lemondja.
IX. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK Jelen Házirend 2005. január 01-n lép életbe, s ezzel egyidejűleg a korábbi Házirend szabályai hatályon kívül kerülnek. A dokumentum szerves mellékletét képezi az intézményi diákönkormányzat szervezeti és működési szabályzata. Az abban foglaltakat a házirend szabályainak érvényesítése során kötelező figyelembe venni. Kelt: Pécs, 2004. november 13. ................................ Győrvári Gábor igazgató
25
(a nevelőtestület nevében)
Az iskolai házirendet az iskola nevelőtestülete 2004. év november hó 22. napján tartott ülésén elfogadta. Kelt: 2004. november 30. …………………………………… Győrvári Gábor igazgató
26
Az iskolai házirendet a szülői munkaközösség iskolai vezetősége 2004.év november hó 15. napján tartott ülésén véleményezte, és elfogadásra javasolta. Kelt: 2004. november 30. …………………………………… szülői munkaközösség vezetője
27
Az iskolai házirendet az iskolai diákönkormányzat 2004. év november hó 15. napján tartott ülésén megtárgyalta, és a benne foglaltakkal egyetértett. Kelt:2004. november 30. …………………………………… iskolai diákönkormányzat vezetője