A Miniszterek Bizottságának R (2002) 5. sz. ajánlása a tagállamok felé a nőknek az erőszakkal szembeni védelméről 1

A Miniszterek Bizottságának R (2002) 5. sz. ajánlása a tagállamok felé a nőknek az erőszakkal szembeni védelméről 1 (A Miniszterek Bizottsága elfogadta 2002. április 30-án a Miniszterhelyettesek 794. ülésén) Emlékeztetve az Európa Tanács Második Csúcsértekezletén (Strasbourg, 1997.) elfogadott Záró Nyilatkozatra, amelyben a tagállamok állam- és kormányfői megerősítették az iránti elkötelezettségüket, hogy fellépnek a nőkkel szembeni erőszakkal és a nők nemi kizsákmányolásának valamennyi formájával szemben; Szem előtt tartva az Emberi Jogok Európai Egyezményének (1950.) rendelkezéseit és létrehozott szerveinek esetjogát, amelyek többek között védelemben részesítik az élethez való jogot, kínzás, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés tilalmát, a szabadsághoz és biztonsághoz való jogot, valamint a tisztességes eljáráshoz való jogot; Figyelembe véve az Európai Szociális Chartát (1961.) és az átdolgozott Európai Szociális Chartát (1996.), különösen a munkavállalás során a nők és a férfiak esélyegyenlőségére vonatkozó rendelkezéseket, valamint az Európai Szociális Chartához csatolt, a kollektív panaszok rendszerét biztosító Kiegészítő Jegyzőkönyvet; Felidézve a Miniszterek Bizottságának az Európa Tanács tagállamaihoz intézett következő ajánlásait: a gyermekeknek a rossz bánásmóddal szembeni védelméről szóló R (79) 17. sz. ajánlás; a családon belüli erőszakról szóló R (85) 4. sz. ajánlás; a büntetőjog és a büntető eljárásjog keretén belül az sértett helyzetéről szóló R (85) 11. sz. ajánlás; az áldozatoknak nyújtott segítségről és az áldozattá válás megelőzéséről szóló R (87) 21. sz. ajánlás; a családon belüli erőszakra vonatkozó szociális intézkedésekről szóló R (90) 2. sz. ajánlás; a gyermekek és a fiatal felnőttek szexuális kizsákmányolásáról, pornográfiára és prostitúcióra kényszerítéséről és a velük való emberkereskedelemről szóló R (91) 11. sz. ajánlás; a gyermekbántalmazás orvosi-szociális vonatkozásairól szóló R (93) 2. sz. ajánlás; a szexuális kizsákmányolás céljából történő emberkereskedelemmel szembeni fellépésről szóló R (2000) 11. sz. ajánlás és a gyermekeknek a szexuális kizsákmányolással szembeni védelméről szóló R 2001) 16. sz. ajánlás; Felidézve továbbá az Európa Tanács által a nők és a férfiak közötti esélyegyenlőség témájában tartott 3. Európai Miniszteri Konferencián (Róma, 1993.) elfogadott Nyilatkozatokat és Határozatokat; Szem előtt tartva a következő dokumentumokat: Egyesült Nemzetek Nőkkel Szembeni Erőszak Felszámolásáról szóló Nyilatkozata (1993.); az Egyesült Nemzetek Nőkkel Szembeni Hátrányos Megkülönböztetés Valamennyi Formájának Kiküszöböléséről szóló Egyezménye (1979.); az Egyesült Nemzetek Határokon Átívelő szervezett Bűnözéssről szóló Egyezménye és annak Kiegészítő Jegyzőkönyve, az emberkereskedelem, különösen a nőkkel és gyermekekkel való kereskedelem megakadályozásáról, visszaszorításáról és megbüntetéséről (2000.); a Nők Negyedik Világkonferenciáján elfogadott Intézkedési Terv (Peking, 1995.) és a Pekingi Nyilatkozat és Intézkedési Terv végrehajtására irányuló, az Egyesült Nemzetek Közgyűlésén elfogadott, a további intézkedésekről és kezdeményezésekről szóló határozat (23. rendkívüli ülés, New York, 2000. június 5-9.); 1

A Miniszterhelyettesek Eljárási Szabályzatának 10.2c cikkével összhangban, Svédország fenntartja a jogot arra, hogy választása szerint eleget tegyen ezen ajánlás 54. bekezdésének.

1

Szem előtt tartva az Egyesült Nemzetek Gyermekek Jogairól szóló Egyezményét (1989.), valamint annak gyermekkereskedelemről, gyermek-prostitúcióról és gyermek-pornográfiáról szóló Kiegészítő Jegyzőkönyvét (2000.); Szem előtt tartva továbbá a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet A Gyermekmunka Legrosszabb Formáinak Tilalmáról és Felszámolására Irányuló Azonnali Intézkedésről szóló 182. számú Egyezményét a (1999.), valamint A Gyermekmunka Legrosszabb Formáiról szóló (R 190) ajánlást (1999.); Felidézve a nemzetközi humanitárius jog alapelveit, és különösen a Civil Személyek Háború Idején való védelméről szóló 4. Genfi Egyezményt (1949.) és az ahhoz csatolt 1. és 2. Kiegészítő Jegyzőkönyvet; Felidézve továbbá, hogy a Nemzetközi Büntető Bíróság Alapokmányának a nemi vonatkozású bűncselekményekre és a szexuális erőszakra vonatkozó rendelkezéseit (Róma, 1998. július 17.), A tagállamok kormányainak a következő ajánlásokat teszi: I.

Vizsgálják felül jogszabályaikat és szakpolitikáikat abból a szempontból, hogy: 1. a nők számára garantálják emberi jogaik és alapvető szabadságjogaik elismerését, élvezetét, gyakorlását és védelmét; 2. hozzák meg a megfelelő intézkedéseket, amenyiiben szükséges, annak biztosítása érdekében, hogy a nők szabadon és ténylegesen gyakorolhassák gazdasági és szociális jogaikat; 3. biztosítsák, hogy az összes intézkedést nemzeti szinten egyeztetik és az áldozatok igényeire összpontosítják, és hogy a megfelelő állami intézményeket és nem kormányzati szervezeteket (NGO) bevonják a szükséges intézkedések kidolgozásába és végrehajtásába, különösen azokba, amelyeket ez az ajánlás említ; 4. minden szinten ösztönözzék a nőkkel szembeni erőszak felszámolásával foglalkozó NGO-k munkáját és ezekkel az NGO-kal aktív együttműködést alakítsanak ki, beleértve a megfelelő technikai és pénzügyi támogatást is;

II.

Ismerjék el államok kötelezettségét az erőszakos cselekmények kellő gondossággal történő megelőzésére, kivizsgálására és megbüntetésére, akár az állam, akár magánszemélyek követik el azokat, és az áldozatok védelmének biztosítására;

III.

Ismerjék el, hogy a nőkkel szemben a férfiak által elkövetett erőszak jelentős strukturális és társadalmi probléma, amely a nők és a férfiak közötti egyenlőtlen erőviszonyokon alapul, és ezért ösztönözzék a férfiak aktív részvételét a nőkkel szembeni erőszak felszámolására irányuló fellépések során;

IV.

Ösztönözzék a nőkkel szembeni erőszakkal kapcsolatba kerülő valamennyi illetékes intézményt (rendőrség, orvosi és szociális szakmák) arra, hogy olyan közép- és

2

hosszútávú egyeztetett intézkedési terveket dolgozzanak ki, amelyek meghatározott tevékenységeket írnak elő az erőszak megakadályozása és az áldozatok védelme érdekében; V.

Támogassák a kutatást, az adatgyűjtést és a hálózat-építést nemzeti és nemzetközi szinten;

VI.

Támogassák az olyan felsőoktatási programok és kutatási központok létrehozását beleértve az egyetemi szintet is, amelyek esélyegyenlőségi kérdésekkel, ,különösen a nőkkel szembeni erőszakkal foglalkoznak;

VII.

Javítsák a tudományos közösség, a gyakorlati területen dolgozó NGO-k, a politikai döntéshozók és a jogalkotó, egészségügyi, oktatási, szociális és rendőri szervek közötti párbeszédet annak érdekében, hogy azok összehangolt intézkedéseket dolgozzanak ki az erőszakkal szemben;

VIII. Fogadják el és hajtsák végre jelen ajánlás mellékletében leírt intézkedéseket a leginkább megfelelő módon a nemzeti sajátosságok és preferenciák tekintetbevételével,, és ennek érdekében vegyék fontolóra egy nemzeti intézkedési terv kidolgozását a nőkkel szembeni erőszak felszámolására; IX.

Tájékoztassák az Európa Tanácsot az ezen ajánlás rendelkezéseinek nemzeti szinten biztosított követéséről.

A Rec (2002) 5. sz. ajánlás melléklete Definíció 1. Jelen ajánlás alkalmazásában, a „nőkkel szembeni erőszak” olyan nemi alapú erőszakos cselekmény, amely a nők számára fizikai, nemi vagy pszichológiai sérelmet vagy szenvedést okoz vagy arra vezethet, beleértve az ilyen cselekményekkel való fenyegetettséget is, továbbá kényszert vagy szabadságtól való megfosztást eredményez akár a nő közösségi akár magánéletében. Ez magában foglalja egyebek mellett az alábbiakat: a. a családban vagy a háztartási egységben történő erőszak, beleértve többek között a fizikai és mentális agressziót, érzelmi vagy pszichés bántalmazást, erőszakos közösülést és szexuális visszaélést, a vérfertőzést, a házastársak, rendszeres vagy alkalmai partnerek, élettársak közötti erőszakos közösülést, a becsületbűncselekményeket, a női nemiszervek megcsonkítását és a nők számára sérelmes egyéb olyan hagyományos gyakorlatokat, mint például a kényszerházasság; b. a nagyobb közösségen belüli erőszak, beleértve többek között az erőszakos közösülést, a szexuális bántalmazást, a szexuális zaklatást és megfélemlítést a munkahelyen, intézményekben vagy máshol, a nőkkel való emberkereskedelmet szexuális, gazdasági kizsákmányolás vagy szexturizmus céljából; c. az állam vagy tisztviselői által elkövetett vagy elnézett erőszak;

3

d. a nők emberi jogainak megsértése fegyveres konfliktusokban, különösen a túszszedés, a kikényszerített lakóhely-elhagyás, a szisztematikusan elkövetett erőszakos közösülés, a szexrabszolgaság, a kikényszerített terhesség, valamint a szexuális kizsákmányolás és a gazdasági kizsákmányolás céljából történő emberkereskedelem. A nőkkel szembeni erőszakra vonatkozó általános intézkedések 2. Az államok felelőssége és érdeke, továbbá elsődleges nemzeti politika, hogy védelemben részesítsék a nők azon jogát, hogy ne váljanak senki által elkövetett semmilyen fajta erőszak alanyává. Emiatt az államok nem hivatkozhatnak szokásra, vallásra vagy hagyományra, hogy e kötelezettség teljesítését elkerüljék. 3. Az államoknak erőszakkal szembeni nemzeti szakpolitikákat kell bevezetniük, kidolgozniuk, illetve adott esetben továbbfejleszteniük az alábbiak alapján: a. az áldozatok maximális biztonsága és védelme; b. az áldozattá vált nők számára olyan optimális támogató és segítő rendszerek biztosítása, amelyek megakadályozzák a másodlagos áldozattá válást; c. a büntetőjog és a polgári jog módosítása, beleértve a bírósági eljárást is; d. az köztudatformálás, valamint a gyermekek és a fiatal felnőttek oktatása; e. speciális képzés biztosítása a nők elleni erőszakkal szembesülő szakemberek számára; f. megelőzés valamennyi érintett területen. 4. E kereteken belül szükségessé válik, hogy – ahol lehetséges – nemzeti szinten és adott esetben a regionális, illetve a helyi hatóságokkal együttműködésben egy olyan kormányzati koordinációs intézmény vagy testület létrehozása, amelynek feladata a nőkkel szembeni erőszak felszámolására irányuló intézkedések végrehajtása, valamint a jogi reformok vagy az új beavatkozási formák rendszeres figyelemmel kísérése és értékelése az erőszakkal szembeni fellépés területén, az NGO-kal, továbbá az elméleti és egyéb intézményekkel egyetértésben. 5. Nemzeti és nemzetközi szintű kutatást, adatgyűjtést és hálózatépítést kell kifejleszteni, különösen az alábbi területeken: a. nemi bontású statisztikák, integrált statisztikák és általános indikátorok kidolgozása a nőkkel szembeni erőszak léptékének jobb értékelhetősége végett; b. az áldozatokat ért támadások közép- és hoszútávú következményei; c. az erőszak következményei azokra nézve, akik szemtanúi voltak többek között a családon belül; d. a nőkkel szembeni erőszak egészségügyi, szociális és gazdasági költségei;

4

e. az igazságszolgáltatás és a jogrendszer nők elleni erőszak felszámolására vonatkozó hatékonyságának értékelése; f. a nőkkel szembeni erőszak okai, úgymint a férfiakat az erőszakossá tevő okok, és a a jelenséggel szembeni társadalmi elnézés okai; g. zsinórmérték jellegű kritériumok kidolgozása az erőszak területén. Tájékoztatás, köztudatformálás, oktatás és képzés A tagállamok feladatai: 6. a nagyközönség számára megfelelő információk az összes rendelkezésre álló médium (sajtó, rádió és televízió, stb.) felhasználásával az erőszak különböző típusairól és az áldozatokat érintő következményeikről, beleértve az integrált statisztikai adatokat is; 7. a közvélemény mozgósítása konferenciák és tájékoztató kampányok megszervezése vagy támogatása útján, hogy a társadalom megismerje a problémát, és az áldozatokra és általában a társadalomra gyakorolt pusztító hatását, és ezáltal nyíltan, előítéletek nélkül meg tudja vitatni a nőkkel szembeni erőszak témáját; 8. a családon belüli erőszak, valamint a nők elleni egyéb erőszak-formák kezelésével kapcsolatos elemek beillesztése a rendőrség, a bírák, valamint az egészségügyi és szociális területeken dolgozó szakemberek alapképzési programjába ; 9. tájékoztatás és képzés beillesztése a fentiek szakképzési programjaiba, hogy eszközöket biztosítsanak számukra a válsághelyzetek felismeréséhez és kezeléséhez, annak érdekében, hogy az áldozatok fogadásának,, meghallgatásának és a tanácsadásnak a módja javuljon; 10. fentiek szakosított képzési programokban való részvételének ösztönzése a programok teljesítmény-értékelő rendszerbe való illesztése által; 11. a nőkkel szembeni erőszakkal témája beillesztésének ösztönzése a bírák képzésébe; 12. az önszabályozó szakmák, mint például a terapeuták, ösztönzése arra, hogy stratégiákat dolgozzanak ki az olyan szexuális bántalmazással szemben, amelyet hatalmi helyzetben lévő személyek követhetnek el; 13. köztudatformáló kampányok szervezése a nőkkel szemben a férfiak által elkövetett erőszak témájában, hangsúlyozva, hogy a férfiaknak felelősséggel kell viseltetniük cselekményeikért, és arra ösztönözve őket, hogy elemezzék és hatástalanítsák az erőszakos mechanizmusokat, és hogy ettől eltérő konfliktuskezelési technikákat sajátítsanak el; 14. a nemi perspektíva bevezetése vagy megerősítése az emberi jogokról szóló oktatási programokban, és olyan szex edukációs programok támogatása, amelyek különleges hangsúlyt helyeznek a nemi egyenlőségre és a kölcsönös tiszteletre;

5

15. annak biztosítása, hogy a fiúk és a lányok olyan alapoktatásban részesülnek, amely mentes a szociális és kulturális nemi szerepmintáktól, előítéletektől és sztereotípiáktól, és segít az önérévnyesítő készség kifejlesztésében, különös tekintettel az iskolában nehézségekkel küzdő fiatalokra; valamennyi tanár képzése annak érdekében, hogy a nemi egyenlőség koncepcióját beillesszék a tanításba; 16. meghatározott tájékoztatás beillesztése az iskolai tananyagba a gyermekek jogairól, a segélykérő vonalakról, az intézményekről, amelyektől segítséget kérhetnek, és a személyekről, akikhez bizalommal fordulhatnak. Média A tagállamok feladatai: 17. a média ösztönzése arra, hogy elősegítse a nőkről és a férfiakról való sztereotípiáktól mentes kép kialakítását az ember és az emberi méltóság tiszteletben tartása alapján, és hogy elkerüljék az erőszakot és a szexualitást társító műsorokat; és amennyire ez lehetséges, ezeket a kritériumokat figyelembe kell venni az új információs technológiák területén is; 18. a média tájékoztató kampányokban való részvételre ösztönzése annak érdekében, hogy a nagyközönség figyelmét felhívják a nőkkel szembeni erőszakra; 19. a képző intézményrendszer ösztönzése arra, hívják fel a médiában dolgozó szakemberek figyelmét az erőszakot és a szexualitást társító műsorok lehetséges következményeire; 20. a médiában dolgozó szakemberek számára magatartási szabályzat kidolgozásának ösztönzése, amely figyelembe venné a nőkkel szembeni erőszak kérdését, és – a meglévő vagy létrehozandó médiafigyelő szervezetek feladatköre tekintetében – a nőkkel szembeni erőszak és a szexizmus kérdéseivel foglalkozó feladatok beillesztésének ösztönzése. Helyi, regionális és városi tervezés A tagállamok feladatai: 21. a helyi, regionális és városi tervezés területén a döntéshozók arra való ösztönzése, hogy vegyék figyelembe a nők biztonságának megerősítésére irányuló igényt, és hogy megelőzzék a nyilvános helyeken az erőszakos cselekmények bekövetkezését; 22. amennyiben lehetséges, e tekintetben az összes szükséges intézkedés megtétele, beleértve különösen a közvilágítást, a tömegközlekedés és a taxi-szolgálat megszervezését, az autóparkolók és lakóépületek kijelölését és megtervezését. Az áldozatsegítés és áldozatvédelem (fogadás, bánásmód és tanácsadás) A tagállamok feladatai:

6

23. az áldozatok számára azonnali, komplex szaksegítség megkülönböztetés nélküli biztosítása függetlenül attól, hogy az áldozat kíván-e eljárást kezdeményezni, beleértve az egészségügyi és igazságügyi orvos-szakértői vizsgálatot és kezelést,, poszt-traumatikus pszichológiai és szociális támogatást, valamint a jogsegélyt; e szolgáltatásoknak bizalmasan, ingyenesen, a nap 24 órájában kell rendelkezésre állniuk; 24. különösen annak biztosítása, hogy a családon belüli erőszak áldozatainak rendelkezésére álló valamennyi szolgáltatás és jogi lehetőség a bevándorló nők számára – kérésükre – elérhető; 25. minden szükséges intézkedés megtétele annak biztosítása érdekében, hogy az igazságügyi szakértői bizonyítás és információgyűjtés egységesített eljárásrend és formák szerint történik; 26. az áldozatokat jogaikról, az általuk megtehető lépésekről és a kapott szolgáltatásokról, valamint a további pszichológiai, orvosi és szociális támogatás és jogsegély lehetőségéről világos és érthető módon tájékoztató anyagok összeállítása tekintet nélkül arra, hogy kívánnak-e eljárást kezdeményezni az elkövető ellen, 27. az együttműködés támogatása a rendőrség, az egészségügyi és szociális szolgálatok, valamint az igazságszolgáltatás szervei között, és a nem kormányzati szervezetek együttműködő hálózata kiépítésének ösztönözése és támogatása; 28. olyan sürgősségi szolgálatok létrehozásának ösztönzése, mint például ingyenes telefonos segélyvonalak az erőszak áldozatai, illetve az erőszakos helyzetekkel szembesülő vagy ezekkel fenyegetett személyek számára; a hívások rendszeres figyelemmel kísérése és a nyújtott segítségből származóan szerzett adatok értékelése kellő figyelemmel az adatvédelmi előírásokra; 29. annak biztosítása, hogy a rendőrség és a többi végrehajtó szerv az áldozatokat megfelelő fogadásban, bánásmódban és tanácsadásban részesíti, az ember és az emberi méltóság tiszteletben tartásával, és a panaszokat bizalmasan kezeli. Az áldozatokat késedelem nélküli, speciálisan képzett személyzet általi meghallgatása a rendőr és az áldozat közötti bizalmas légkör kialakítására tervezett speciális meghallgató helyiségben, és amennyiben lehetséges, annak biztosítása, hogy az erőszak áldozatait – kérésükre– rendőrnő hallgassa meg; 30. ennek érdekében, a női rendőrtisztek számának növelése minden szinten; 31. annak biztosítása, hogy a gyermekekről speciálisan képzett szakembergárda megfelelően gondoskodik valamennyi szakban (első meghallgatás, rendőrség, ügyészség és bíróság), és hogy a nyújtott segítséget a gyermek igényeihez igazítják; 32. lépések tétele erőszak áldozataivá vált gyermekeknek nyújtandó szükséges pszichológiai és morális támogatás biztosítása érdekében a gyermek kezeléséhez megfelelő létesítmények felállítása, képzett személyzet biztosítása által az első kapcsolatfelvételtől kezdve egészen a felépülésig, ingyenesen; 33. minden szükséges intézkedés megtétele az áldozat reviktimizációjának elkerülése és a gender szempontot figyelmen kívül hagyó bánásmód elkerülése érdekében a segítségnyújtásért felelős rendőrségi, egészségügyi vagy szociális szakemberek, valamint az igazságszolgáltatás részéről.

7

Büntetőjog, polgári jog és bírósági eljárás Büntetőjog A tagállamok feladatai: 34. annak biztosítása, hogy a büntetőjog írja elő, hogy egy személlyel szembeni erőszakos cselekmény, különösen a fizikai vagy szexuális erőszak, az illető személy fizikai, pszichés, illetve nemi szabadsága és épsége megsértésének, és nem csak az erkölcs, a becsület vagy a jó ízlés megsértésének minősül; 35. megfelelő intézkedések és szankciót előírása a hazai joganyagban, lehetővé téve, hogy azonnal és hatékonyan lépjenek fel az erőszakos elkövetőkkel szemben, és jóvátegyék az erőszak áldozataivá váló nőkkel szemben elkövetett cselekményt. A hazai jognak különösen a következőket kell tartalmaznia: – a szexuális erőszak, valamint a házastársak, a rendszeres vagy alkalmi partnerek és az élettársak közötti erőszakos közösülés büntetendővé nyilvánítása; – a beleegyezését nem adó személlyel szemben elkövetett szexuális cselekmények büntetendővé nyilvánítása, még akkor is, ha az illető nem adta jelét ellenállásnak; – a beleegyezését nem adó személlyel kapcsolatosan bármilyen jellegű vagy bármilyen eszközzel elkövetett nemi behatolás büntetendővé nyilvánítása; – a terhes, védekezésre képtelen, beteg, fizikailag vagy mentálisan sérült vagy függő helyzetben lévő áldozat sérülékeny voltával való visszaélés büntetendővé nyilvánítása; – az elkövető által helyzetével való bármilyen visszaélés büntetendővé nyilvánítása, különösen a felnőtt által gyermek sérelmére elkövetett cselekmények tekintetében. Polgári jog A tagállamok feladatai: 36. annak biztosítása, hogy az erőszak tényének megállapítása esetén, az áldozatok megfelelő anyagi jóvátételben részesüljenek az elszenvedett pénzbeli, fizikai, pszichológiai, erkölcsi és szociális sérelemre nézve, a súlyosság fokának megfelelően, beleértve a felmerült eljárási költségeket is; 37. az áldozatok számára jóvátétellel szolgáló finanszírozási rendszerek létrehozásának fontolóra vétele. Bírósági eljárás A tagállamok feladatai: 38. annak biztosítása, hogy az erőszak áldozatai valamint adott esetben jogi személyiséggel rendelkező, az ő védelmükben eljáró állami- vagy civil szervezetek eljárást kezdeményezhessenek, ,akár az áldozatokkal együtt, akár saját nevükben; 39. rendelkezések meghozatala annak biztosítása érdekében, hogy az ügyész büntető-eljárást kezdeményezhessen;

8

40. az ügyészek arra való ösztönzése, hogy a nőkkel és a gyermekekkel szembeni erőszakot súlyosító vagy minősítő körülménynek tekintsék annak eldöntése során, hogy közérdekből vádat emeljenek-e vagy sem; 41. minden szükséges lépés megtétele annak biztosítása érdekében, hogy az eljárás valamennyi szakában figyelembe vegyék az áldozatok fizikai és pszichés állapotát, és hogy az áldozatok orvosi és pszichológiai ellátást kaphassanak; 42. az erőszak áldozatainak vagy szemtanúinak meghallgatására speciális intézmények kialakítása annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a vallomástétel megismétlése, és csökkentjenek az eljárás traumát okozó hatásai; 43. annak biztosítása, hogy az eljárási szabályok megakadályozzák az erőszak áldozatainak vagy szemtanúinak indokolatlan, illetve megszégyenítő kikérdezését, kellően figyelembe véve az általuk elszenvedett traumát a további trauma elkerülése érdekében; 44. a szükséges intézkedések biztosítása az áldozatok fenyegetésekkel és esetleges bosszúval szembeni hatékony védelme érdekében,; 45. meghatározott intézkedések a gyermekek jogainak eljárás során történő védelme érdekében; 46. annak biztosítása, hogy a gyermekek valamennyi meghallgatáson jogi képviselőjük vagy egy általuk választott felnőtt kíséretében jelennek meg, hacsak a bíróság az illető személy tekintetében indokolt, ellentétes értelmű határozatot nem hoz; 47. annak biztosítása, hogy a gyermekek eljárást kezdeményezhetnek jogi képviselőjük, állami vagy civil szervezet vagy az általuk választott, meghatalmazással rendelkező felnőttön keresztül, és hogy – ha szükséges – ingyenes jogsegélyben részesülhessenek; 48. annak előírása, hogy a szexuális bűncselekmények esetében az elévülés az áldozat nagykorúvá válásának napjáig nem kezdődik meg,; 49. annak előírása, hogy a szakmai titoktartási kötelezettség alól kivételesen felmentést kapjon az a személy, aki munkája során szexuális erőszaknak kitett gyermekek eseteiről értesül a lefolytatott vizsgálat vagy a bizalmasan szolgáltatott információk eredményeként. Intervenciós programok az erőszak elkövetői számára A tagállamok feladatai: 50. intervenciós programok szervezése az erőszak elkövetőinek, erőszakmentes magatartási minták kialakítása, cselekményeik megértése és felelősségüket elismerése érdekében; 51. az elkövető számára az intervenciós programban való részvétel lehetőségét nem a büntetés alternatívájaként, hanem az erőszak megelőzését célzó kiegészítő intézkedésként, önkéntes alapon kell felkínálni;

9

52. az erőszakos férfiak számára speciális, államilag jóváhagyott intervenciós központok létesítésének a civil szervezetek által kezdeményezett központokat a rendelkezésre álló erőforrásokon belüli támogatásának fontolóra vétele; 53. az együttműködés és az egyeztetés biztosítása a férfiakat célzó intervenciós programok és a nők védelmével foglalkozó programok között. További intézkedések a nemi indíttatású erőszak tekintetében Genetikai adatbank A tagállamok feladatai: 54. olyan nemzeti és európai adatbankok felállításának megfontolása, amelyek a szexuális erőszak valamennyi azonosított és azonosítatlan elkövetőjének genetikai profilját tartalmazzák annak érdekében, hogy hatékony eljárás álljon rendelkezésre az elkövetők elfogása, az ismételt elkövetés megakadályozása érdekében, a hazai jogalkotás és az Európa Tanács által e terület vonatkozásában megállapított előírások figyelembe vételével. További intézkedések a családon belüli erőszak tekintetében A tagállamok feladatai: 55. a családon belüli erőszak valamennyi formájának büntetendővé nyilvánítása; 56. ha szükséges, a büntetések átdolgozása, illetve szigorítása a családon belül elkövetett testi sértés és egyéb tettlegesség esetére nézve, bármely családtag is az elkövető; 57. annak kizárása, hogy a házasságtörés mentség legyen a családon belüli erőszak esetében; 58. intézkedések megfontolása az alábbiak érdekében: a. a rendőrség beléphessen a veszélyeztetett személy lakásába, őrizetbe vegye az elkövetőt és biztosítsa, hogy az illető megjelenik a bíróság előtt; b. hogy a bíróság – az áldozatok védelmét célzó ideiglenes intézkedésként – megtilthassa az elkövető számára, hogy az áldozattal kapcsolatba lépjen, vele kommunikáljon vagy a közelébe menjen, hogy bizonyos meghatározott területen tartózkodjon vagy oda belépjen; c. kötelező operatív eljárásrend kidolgozása, hogy a rendőrség, valamint az egészségügyi és szociális szolgáltatók ugyanazt az eljárást kövessék; d. támogassák az olyan proaktív áldozatvédő szolgálatokat, amelyek az áldozattal felveszik a kapcsolatot, amint a bejelentés a rendőrséghez megérkezik; e. biztosítsák az összes olyan illetékes intézmény zökkenőmentes együttműködését, mint például a rendőrség, a bíróságok és az áldozatvédő szervezetek, annak érdekében, hogy az áldozat megtehesse az összes megfelelő jogi és gyakorlati intézkedést a

10

segítségnyújtás igénybevétele érdekében, és hogy az elkövetővel szemben fellépjen a kellő határidőn belül az elkövetővel való nem kívánt kapcsolat nélkül; f. büntessék mindazon intézkedések elkövetőkkel szemben előírtak.

megszegését,

amelyeket

a

hatóságok

az

59. ha szükséges, annak megfontolása, hogy a családon belüli erőszak áldozataivá vált bevándorló nők önálló tartózkodási jogot kapjanak annak érdekében, hogy erőszakos férjüket elhagyhassák a befogadó országból való távozás nélkül. További intézkedések a szexuális zaklatás tekintetében A tagállamok feladatai: 60. intézkedések megtétele az összes szexuális magatartás vagy a női méltóságot sértő nemiségre alapozott egyéb magatartást a munkahelyen, beleértve a felettesek és a munkatársak viselkedését is: ez vonatkozik mindazokra a nemi jellegű magatartásokra, amelyek esetében az elkövető hatalmi helyzetét használja ki (beleértve az olyan helyzeteket is, mint például a szomszédi kapcsolatok, diákok és tanárok közötti kapcsolat, telefonos zaklatás, stb.). E helyzetek az emberi méltóság megsértésének minősülnek; 61. a szexuális zaklatással kapcsolatos köztudatformálás, tájékoztatás és megelőzés támogatása a munkahelyen vagy a munkával kapcsolatosan vagy máshol,; megfelelő intézkedések a nők és a férfiak ilyen magatartástól való védelme érdekében. További intézkedések a nemi szervek megcsonkítása tekintetében A tagállamok feladatai: 62. a nő vagy a lánygyermek nemi szervei megcsonkításának büntetendővé nyilvánítása, akár beleegyezésével történik, akár nem; a genitália megcsonkítása alatt a klitorisz bevarrása, kimetszése, eltávolítása és összekapcsolása értendő; 63. azon személy büntetése, aki szándékosan részt vett, elősegítette vagy ösztönözte a női nemi szerv bármilyen formájú megcsonkítását, akár a nő beleegyezéssel történt, akár nem; ezek a cselekmények akkor is büntetendők, ha azokat csak részben hajtották végre; 64. az érintett társadalmi csoportot, különösen a bevándorlókat és menekülteket célzó tájékoztató és megelőző kampányok szervezése az áldozatok egészségügyi kockázatáról és az elkövetőket sújtó büntetőjogi szankciókról; 65. az orvosi szakma, különösen a szülés előtti és utáni orvosi ellenőrzést ellátó orvosok és a gyerekorvosok figyelmének felhívása; 66. kétoldalú megállapodások megkötése vagy érvényesítése a női nemi szervek megcsonkításának megelőzéséről és tilalmazásáról, valamint az elkövetőkkel szembeni büntető-eljárásokról ; 67. azon lehetőség megfontolása, hogy e nők, mint veszélyeztetett csoport számára különleges védelmet biztosítanak.

11

További intézkedések a fegyveres konfliktus- és posztkonfliktus helyzetekben elkövetett erőszak tekintetében A tagállamok feladatai: 68. konfliktus helyzetekben a nőkkel és gyermekkel szemben elkövetett erőszak valamennyi formájának büntetendővé nyilvánítása a nemzetközi humanitárius jog rendelkezéseinek megfelelően, tekintet nélkül arra, hogy e cselekmények eredménye megalázás, kínzás, szex-rabszolgaság vagy halál; 69. az erőszakos közösülés, a szex-rabszolgaság, a kényszerített terhesség, a kényszersterilizálás vagy a szexuális erőszak bármely egyéb formájának büntetendővé nyilvánítása az emberi jogok elviselhetetlen sérelmeként, az emberiség elleni bűncselekményként és – ha fegyveres konfliktussal összefüggésben követik el – háborús bűncselekményként; 70. a tanúk védelmének biztosítása a népirtást, az emberiség elleni bűncselekményeket és a háborús bűncselekményeket tárgyaló hazai bíróságok és nemzetközi büntetőbíróságok előtt, és számukra legális tartózkodás biztosítása legalább az eljárás idejére; 71. szociális és jogi segítségnyújtás biztosítása mindazon személyek számára, akiket tanúként hallgatnak ki népirtást, emberiség elleni bűncselekményeket és háborús bűncselekményeket tárgyaló hazai bíróságok és nemzetközi büntetőbíróságok; 72. annak megfontolása, hogy menekült-stástuszt vagy nemi alapú üldözés miatt kiegészítő védelmet, illetve humanitárius tartózkodási engedélyt biztosítsanak a fegyveres konfliktusok alatt elkövetett erőszak női áldozatai számára; 73. azon civil szervezetek támogatása és finanszírozása, amelyek tanácsadást és segítséget nyújtanak a fegyveres konfliktusok alatt és posztkonfliktus-helyzetekben elkövetett erőszak áldozatai számára; 74. a nőkkel kapcsolatos speciális szempontok beépítése az érintett területek fegyveres konfliktus utáni újjáépítési és politikai megújulási folyamatába; 75. nemzeti és nemzetközi szinteken annak biztosítása, hogy a konfliktusok által érintett területeken az összes beavatkozást olyan személyek végzik, akik a gender-érzékeny képzésben részesültek; 76. olyan programok támogatása és finanszírozása, amelyek gender-érzékeny megközelítést alkalmaznak a konfliktusok áldozatainak megsegítése során és a konfliktust követően hozzájárulnak az újjáépítési és visszatelepülési erőfeszítésekhez.

12

További intézkedések az intézményi környezetben történő erőszak tekintetében A tagállamok feladatai: 77. az állam vagy tisztviselői által elkövetett vagy elnézett fizikai, nemi és pszichés erőszak valamennyi formájának büntetendővé nyilvánítása, tekintet nélkül az elkövetés helyére, de különösen börtönökben vagy javítóintézetekben, pszichiátriai intézményekben, stb.; 78. az olyan helyzetekben elkövetett vagy elnézett fizikai, nemi és pszichés erőszak valamennyi formájának büntetendővé nyilvánítása, ahol fennállhat az állam vagy harmadik személy felelőssége, mint például kollégiumok, idősek otthonai és egyéb létesítmények. További intézkedések a reprodukciós szabadság tiszteletben tartásának elmulasztása tekintetében A tagállamok feladatai: 79. a kényszerített sterilizáció és terhesség-megszakítás, a kényszerrel vagy erőszakkal előírt fogamzásgátlás és a nem alapján való szülés előtti szelekció tilalma, és ennek érdekében minden szükséges intézkedés megtétele. További intézkedések a becsület nevében elkövetett emberölések tekintetében A tagállamok feladatai: 80. a nőkkel és gyermekekkel szemben, a „becsület nevében történő emberölés” szokására hivatkozva elkövetett erőszak valamennyi formájának büntetendővé nyilvánítása; 81. minden szükséges intézkedés meghozatala a „becsület nevében történő emberölések” megelőzése érdekében, beleértve a társadalmi csoportokat, az érintett szakembereket, különösen a bírákat és a jogalkalmazókat célzó tájékoztató kampányokat is; 82. becsület nevében történő emberölés” elkövetésében történő szándékos részvétel, annak elősegítése vagy ösztönzése; 83. e gyakorlattal szemben fellépő civil szervezetek és egyéb csoportok támogatása. További intézkedések a korai házasságok tekintetében A tagállamok feladatai: 84. az érintett személyek beleegyezése nélkül kötött kényszerházasságok tilalmazása; 85. a szükséges intézkedések megtétele a gyermekek eladásával kapcsolatos gyakorlatok megelőzése és megszüntetése érdekében .

13

Értelmező jegyzetek I. Bevezető megjegyzések A. Háttér 1. A nőkkel szembeni erőszak sok évig feltáratlan, sőt tabunak számító téma volt. Bár az emberi jogok előtérbe helyezése és az védelmüket szolgáló eszközök bevezetése bizonyára a bántalmazással szembeni kampány indítóállásaként szolgált, a nőkkel szembeni erőszakról – a nemi egyenlőtlenség egyéb vonatkozásaival szemben – csak az 1970-es és az 1980-as években kezdtek tudomást venni Európában. A probléma meglétének és mértékének fokozatos feltárása időben egybeesett a férfiak és a nők közötti jogi (de jure) egyenlőség elvének elismerésével. 2 2. A feminista csoportok és a nem kormányzati szervezetek ösztönzésére 3 , a probléma egyre szélesebb körben vált ismertté: a gyakorlati támogató intézkedések és a nyilvános kampányok kombinálása révén ezek a szervezetek elősegítették, hogy a nőkkel szembeni erőszak felszámolása felkerüljön a hatóságok napirendjére. 3. A kormányok és a nemzetközi szervezetek által hozott intézkedések a probléma egyetemes jellegét hangsúlyozták. Az Egyesült Nemzetek, az Európa Tanács, az Európai Unió és a legutóbbi időkben az olyan szervezetek, mint például az Európai Biztonság és Együttműködés Szervezete, mind széles körre alapozott szakpolitikákat és stratégiákat vezettek be. 4. Kiterjedt konzultációkat követően, az egyes kontinenseken tevékenykedő nőszervezetek koalíciói annak érdekében lobbiztak az Egyesült Nemzeteknek az emberi jogok témájában rendezett világkonferenciáján (Bécs, 1993 június), hogy a nemi indíttatású erőszakot formálisan is a nők emberi jogai alapvető megsértéseként ismerjék el. Ez az álláspont megerősítést nyert az ENSZ-nek a nőkről szóló negyedik világkonferenciáján (Peking, 1995. szeptember 4-15.) elfogadott Intézkedési Platformban, amely arra szólította fel a kormányokat, hogy integrált intézkedéseket hozzanak a nőkkel szembeni erőszak megakadályozása és felszámolása érdekében (lásd az Intézkedési Platform VI. D fejezetét). 5. Az Egyesült Nemzetek 1994-ben speciális rapportőrt nevezett ki a nőkkel szembeni erőszak, ennek okai és következményei témájában, akinek az volt a feladata, hogy a kérdést az egész világra kiterjedő módon dokumentálja és elemezze. Bizonyos régiókban már kötöttek nemzetközi egyezményeket a nőkkel szembeni erőszakkal kapcsolatosan, pl. 1984-ben az Amerikaközi Egyezményt a nőkkel szembeni erőszak megelőzéséről, büntetéséről és felszámolásáról. 6. A nőkkel szembeni erőszak csak a legutóbbi időkben került előtérbe, és az e területen végzett kutatás és a megoldások keresése folyamatosan a figyelem középpontjában van az Európa Tanács legtöbb tagállamában.

2

Lásd a kronológiát az I. mellékletben. Főként a területen végzett munkájukért érdemelnek köszönetet, mint például információs központok, az áldozatok számára menedékhelyek felállítása, stb.

3

14

B. A fő jellegzetességek: egyetemes, többoldalú probléma 7. A nőkkel szembeni erőszak olyan téma, amelyet ezidáig még nem tártak fel megfelelően. E kérdések felmerülése és a rájuk adott társadalmi válaszok nagy változatosságot mutatnak az Európa Tanács tagállamai körében. Néhány ország még csak a folyamat elején tart, míg mások már több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkeznek az arra való törekvés során, hogy az erőszak felszámolásának új módjait dolgozzák ki. Az országok között eltérés mutatkozik atekintetben is, hogy az erőszak mely adott formái kerüljenek a jogi reform, a segítségnyújtás és a médiaérdeklődés középpontjába. 8. Továbbmenve, az erőszaknak van egy „rejtett oldala” is, ahogyan az a különböző országokban lefolytatott kutatásokból kitűnik, vagyis az erőszak valamennyi formájára nézve a bejelentett és feljegyzett esetek száma jelentősen alacsonyabb, mint a tényleges szám. 9. Az elkészített tanulmányok és az összegyűjtött adatok alapján, számos közös jellegzetesség mutatkozik. Az első a probléma egyetemes jellege: a nőkkel szembeni erőszak valamennyi országban és a társadalom valamennyi rétegében megtörténik. Minden életkorú, etnikai származású és vallású embert érint, tekintet nélkül foglalkozásukra vagy személyes körülményeikre, vagy arra, hogy egy adott nemzeti kisebbséghez tartoznak-e. 10. Az erőszak különböző formákban nyilvánulhat meg: szóbeli, fizikai, szexuális, pszichés, gazdasági vagy érzelmi formában. Elkövethető a családon belül, az egy háztartásban élők között, vagy a szélesebb értelemben vett közösségben. Bizonyos gazdasági problémák (amelyek munkanélküliséget vagy szegénységet idéznek elő), politikai válságok és fegyveres konfliktusok (amelyek jelentős migrációt váltanak ki) súlyosító hatással járhatnak, abban az értelemben, hogy a nők, akik gyakran találják magukat bizonytalan helyzetekben, válnak az elsődleges célponttá. 4 C. Jogalkotási eltérések az Európa Tanács tagállamai között 11. Jelentős jogalkotási eltérések mutatkoznak az Európa Tanács tagállamai között. Két példa, amely különleges hatást vált ki ezen a területen: az eljárások akkuzatórius vagy inkvizitórius jellegűek-e; és hogy van-e olyan alkotmány, amely védelemben részesíti az emberi jogokat. Az első eset inkább a jogi eljárást, nem pedig a joganyag formáját és tartalmát érinti. Az alkotmány vagy a hazai jog részét képező vagy nem képező nemzetközi kötelezettség megléte segít annak eldöntésében, hogy a nőkkel szembeni erőszakos cselekmények sértik-e vagy sem az emberi jogokat és az alapvető szabadságjogokat. 12. A másik jelentős eltérés az, hogy bizonyos országok sajátos joganyagot, illetve jogi eljárást vezettek be, ezzel küldve világos üzenetet arról, hogy többé nem tolerálják a nőkkel szembeni erőszakot. 13. Bár még mindig korai lenne jogalkotási trendekről beszélni, a legfrissebb adatok új késztetést jeleznek a tagállamok részéről az erőszak felszámolása iránt; bizonyos országok olyan innovatív intézkedéseket vezetnek be, mint például a távoltartási végzések, amelyek 4

Az erőszak különböző formáira nézve lásd a II. mellékletet.

15

az elkövető számára megtiltják, hogy belépjen az áldozat otthonába, illetve más általa látogatott helyekre. 5 D. Az ajánlás gyökerei: az Európa Tanács munkája 6 14. Az 1970-es évek végétől kezdve, az Európa Tanács és különösen a nők és a férfiak közötti egyenlőség elősegítésével foglalkozó első bizottsága számos kezdeményezést dolgozott ki annak érdekében, hogy elősegítsék a nőknek az erőszakkal szembeni védelmét. 15. Ajánlásokat dolgoztak ki az erőszak áldozatainak a jogsegélyhez, a számukra nyitva álló jogorvoslatokhoz és a büntető-eljárás során az őket megillető tisztelethez való jogáról. Hangsúlyozták a megelőzés és az oktatás szükségességét is. Egyéb felméréseket is végeztek és javaslatokat szövegeztek meg, 7 amelyek a nők és a férfiak közötti egyenlőséggel foglalkozó, „Stratégiák a nőkkel szembeni erőszak felszámolásához a társadalomban: a média és egyéb eszközök” címmel megrendezett 3. Európai Miniszteri Konferenciához vezettek (Róma, 1993. október 21-22.). A konferencián a miniszterek által elfogadott Nyilatkozat és Határozatok 8 annak az Intézkedési Tervnek a vázlatát tartalmazták, amely a későbbiek során bővítésre került. 16. Ezt a munkát folytatták és 1997-ben a nők és a férfiak közötti egyenlőséggel foglalkozó ellenőrző bizottság (CDEG) égisze alatt munkálkodó szakértői csoport véglegesítette a nőkkel szembeni erőszak felszámolására irányuló Intézkedési Tervet. 9 17. E terv alapján számos tevékenység került megszervezésre. Ezek főként konferenciák és kutatási szemináriumok formáját öltötték: – Az „Egyenlőség elősegítése: közös feladat a férfiak és a nők számára” témájában tartatott szeminárium (Strasbourg, 1997. június 17-18.); 5

Lásd a 2001 januárjában kiadott „Legislation in the member states of the European Council in the field of violernce against women” című tanulmányt (document EG(2001)3 prov.). 6 Ez a fejezet röviden összegzi az Európa Tanács korábbi munkáját a nőkkel szembeni erőszak felszámolása terén. Meg kell jegyezni azonban, hogy nagy erőfeszítéseket tettek a nemi kizsákmányolási célú embercsempészet felszámolása érdekében is, amelyre ez a fejezet nem tér ki. Ezzel kapcsolatosan a további információkra nézve lásd a Miniszterek Bizottságának a tagállamokhoz intézett R (2000) 11. sz. ajánlását a nemi kizsákmányolási célú embercsempészettel szembeni fellépésről és az ehhez fűzött magyarázó jelentést, vagy lépjen kapcsolatba az Európa Tanács nők és férfiak közötti egyenlőség részlegével, Division Equality between Women and Men – DG II, F-67075 Strasbourg Cedex, tel: (00) (33) 3 88 41 2966; fax: (00) (33) 3 88 41 2705, http://www.humanrights.coe.int/equality/. 7 1993-ig az Európa Tanácsnak a nőkkel szembeni erőszak témájában végzett munkája az alábbi dokumentumokat produkálta: – a nőkkel szembeni nemi indíttatású erőszakról szóló jelentés, írta Ms A. Snare, ismertették a 15. Kriminológiai Kutatási Szemináriumon (Strasbourg, 1982. november 22-25.) (PC-CRC 582) 2 rev); – a családon belüli erőszakkal foglalkozó kollokvium eredményei: intézkedések a szociális területen (Strasbourg, 1987. november 25-27.); – a Miniszterek Bizottságának a tagállamokhoz intézett R (90) 2. sz. ajánlása a családon belüli erőszakkal kapcsolatos szociális intézkedésekről (1990. január 15.); – A nőkkel szembeni nemi indíttatású erőszak: hozzájárulás az ezen erőszak különböző formáinak felszámolására irányuló stratégiához az Európa Tanács tagállamaiban (EG(91)1); – A Miniszterek Bizottságának közleménye a szisztematikus erőszakos közösülés gyakorlatáról BoszniaHercegovinában (1992. december 9.). 8 Dokumentum MEG-3(93)22. A további részleteket igénylő olvasók az Európa Tanácsnak írjanak, F-67075 Strasbourg, Cedex. 9 Dokumentum EG-S-VL (97) 1. Lásd még az intézkedési terv összegzését, dokumentum EG-S-VL (98) 1.

16

– Információs fórum a „Családon belüli erőszak felszámolása: fellépés és intézkedések” témájában (Bukarest, 1998. november 26-28.); – A „Férfiak és a nőkkel szembeni erőszak” témájában tartott szeminárium (Strasbourg, 1999. október 7-8.). 10 Az alábbi referencia dokumentumok is publikálásra kerültek: – „A nőkkel szembeni erőszak. Az Európa Tanács szövegeinek gyűjteménye 1995 óta” (dokumentum EG (99) 14); – „Jogalkotás az Európa Tanács tagállamaiban a nőkkel szembeni erőszak terén” dokumentum EG (2001) 3). 18. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének a nők és a férfiak esélyegyenlőségével foglalkozó bizottsága szintén megrendezett egy szemináriumot a „Nőkkel szembeni erőszak: a családon belüli bántalmazástól a rabszolgaságig” témájában (Bari, Olaszország, 1999. november 4-6.). Maga a Közgyűlés nemrégiben két szöveget fogadott el, ezek nevezetesen: – 1540 (2000) ajánlás a nőkkel szembeni erőszakról Európában; – 1212 (2000) ajánlás a fegyveres konfliktusok során elkövetett erőszakos közösülésről. E. Az ajánlás szerzői és megközelítésmódjuk 19. Ezek a tanulmányok azt mutatták, hogy az erőszak még mindig jelentős problémának és a nők jogai elősegítése és továbbfejlesztése útjában álló szívós akadálynak számít az Európa Tanács valamennyi tagállamában. A legutóbbi időkben megtett előrehaladás ellenére, a nemzeti és a nemzetközi jogi okmányok továbbra sem megfelelőek, míg a nőkkel szembeni erőszak még mindig áthatja a társadalom valamennyi rétegét. 20. Az Európa Tanács Miniszterek Bizottsága és a CDEG ennek megfelelően úgy vélte, hogy fontos a már elvégzett munkára építeni, mégpedig úgy, hogy irányelveket dolgoznak ki egy, az erőszak felszámolására irányuló átfogó rendszer bevezetéséhez. Ennek érdekében, a CDEG égisze alatt szakértői csoportot hoztak létre a nőknek és a fiatal lányoknak az erőszakkal szembeni védelmére (EG-S-FV). 11 Az EG-S-FV 9 szakértőből áll, akik az Európa Tanács különböző tagállamaiból származnak. 12 A szakértői csoport 1998 10

E szemináriumok eredményei az Európa Tanácsnál hozzáférhetők, Division Equality between Women and Men – DG II, F-67075 Strasbourg Cedex, tel: (00) (33) 3 88 41 2966; fax: (00) (33) 3 88 41 2705, http://www.coe.int/equality/fr/. 11 Az EG-S-FV feladatköre a következő volt: A CDEG, és különösen a nőkkel szembeni erőszak felszámolásával foglalkozó szakértői csoport (EG-S-VL) által az ezen a területen már elvégzett munka alapján, és szem előtt tartva a más nemzetközi intézmények, különösen az Egyesült Nemzetek speciális rapportőrje által végzett munkát és a nőkről szóló 4. Világkonferencia (Peking, 1995. szeptember 4-15.) Intézkedési Platformját, valamint a meglévő jogi szövegeket, a csoport a következőkért felelős: egy előkészítő tanulmány megszövegezése, különösen az EG-S-VL által összeállított Intézkedési Terv alapján, és figyelembe véve az emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelméről szóló Európai Egyezmény 3. cikkét, egy olyan ajánlás-tervezet megszövegezése, amely irányelveket tartalmaz a nőkkel és a fiatal lányokkal szembeni erőszak felszámolását célzó nemzeti joganyag kidolgozására nézve, különösen azáltal, hogy meghatározzák az erőszak különböző formáit, a meghozandó intézkedéseket, az áldozatok számára biztosítandó jogorvoslatokat – és a Csoport által hasznosnak tekintett egyéb rendelkezéseket. 12 A Csoport az Európa Tanács különböző tagállamaiból érkező kilenc szakértőből állt, akiket a CDEG nevezett ki olyan módon, hogy biztosítsák az államok közötti tisztességes földrajzi megoszlást és a különböző jogrendszerek kiegyensúlyozott képviseletét. A tagoknak olyan személyeknek kellett lenniük, akik gyakorlattal rendelkeznek a nemzeti szintű jogszabály-előkészítés terén és ismeretekkel a nőkkel szembeni erőszak felszámolására nézve releváns jogi területeken (polgári jog, büntetőjog, stb.), vagy akik az e területen való jogalkotás vizsgálatáért felelős hazai bizottságokban szolgáltak. A Csoport tagjai a következő országokból

17

júniusában kezdte meg munkáját és feladatát 2000. júniusában fejezte be. Ez alatt az időszak alatt öt munkaértekezletet tartott. 21. A Csoport célja egy olyan jogi referencia-szöveg összeállítása volt, amelyet a kormányok alapként használhattak a nőkkel szembeni erőszak sikeres felszámolására irányuló jogalkotási munkájuk kiegészítéséhez, módosításához, kiigazításához vagy megszövegezéséhez. Feladata ellátása érdekében a Csoport tanulmányozta az Európa Tanács korábbi szövegeit és munkáját, az emberi jogok védelméről szóló Európai Egyezmény 3. cikkét és esetjogát, a vonatkozó nemzetközi szövegeket (különösen az ENSZ szövegeit) és a hatályos nemzeti joganyagokat. A csoport megpróbálta a lehető legtöbb dokumentációt összegyűjteni, beleértve a nemzeti jogszabályok és rendszerek olyan példáit is, amelyek már hatásosnak bizonyultak, és értékelésre kerültek. Mindez lehetővé tette a Csoport számára, hogy az egyes területeken „optimális modelleket” – a „legjobb előírások és gyakorlatok” listáját – dolgozza ki munkája alapjaként. Az ajánlás a tagok számára listát ad azokról az intézkedésekről, amelyek segíthetnek, hogy az áldozatok érdekeit a gyakorlatban megvédjék, biztosítsák jogaikat és megakadályozzák a nőkkel szembeni erőszak valamennyi formáját. 22. Ezek az intézkedések olyan iránymutatásokat tartalmaznak, amelyeket az államok döntésük szerint a nemzeti körülményeknek megfelelően alkalmazhatnak. II. Az ajánlással kapcsolatos észrevételek A. Az alkalmazás személyi hatálya: az érintett személyek meghatározása 23. A szerzők először az ajánlás hatályával foglalkoztak. Az erőszak férfi áldozatainak kérdését bizonyos államokban a nők által férfi áldozatokkal szemben elkövetett erőszak témájában lefolytatott tanulmányok alapján vizsgálták. 13 Annak a ténynek a tudatában, hogy statisztikai szempontból ezek az esetek még mindig kisebbséget alkotnak, és szem előtt tartva a rájuk bízott feladatkört (lásd 10. lábjegyzet), az ajánlás szerzői az erőszakkal érintett személyeket a következők szerint határozták meg. 24. Nők: Feladatkörüknek megfelelően, a szerzők úgy döntöttek, hogy a nőkkel szembeni erőszakra összpontosítanak. Az ajánlás a nőkkel szemben egész életük során, a születéstől

érkeztek: Ausztria, Belgium, Franciaország, Izland, Olaszország, Románia, az Orosz Federáció, Spanyolország és Törökország. 13 A szerzők különösen azokat a jelentéseket vizsgálták, amelyek szerint ,az elmúlt harminc évre nézve, az otthoni erőszakról folyó viták azt a tendenciát követik, hogy az agresszor szerepét a férfiakra, míg az áldozat szerepét a nőkre osztják, ami azt eredményezi, hogy napjainkban az Egyesült Királyságban a férfi áldozatok csekély figyelmet kapnak a kormányzati politikaformálók és a nagyközönség részéről egyaránt. E jelentések szerint több, mint negyvenöt otthont állítottak fel a bántalmazott nők és gyermekeik számára Angliában és Wales-ben, míg a férfiak számára egyetlen, az állam által finanszírozott létesítményt sem, akik sehova sem tudnak fordulni, még tájékoztatásért sem. Úgy tűnik, hogy az erőszak férfi áldozatainak nagy többsége úgy véli, hogy egészében véve a rendőrség és a szociális jóléti intézmények nem segítőkészek, sőt egyes esetekben egyenesen ellenségesek. 1999. január 7-én a Channel 4 egyik műsora („Dispatches”) riportot mutatott be száz férfiről, akik otthoni erőszakot szenvedtek el, és a riport feltárta, hogy e férfiak 25%-át – nem pedig az őket megtámadó női partnert – hogyan tartóztatta le a rendőrség, amikor segítséget kértek. A nők közül csak hetet tartóztattak le, és egyet sem ítéltek el. Lásd Home Office Research Study 191, Catriona Mirrles-Black: „Domestic Violence: Findings from a new British Crime Survey self-completion questionnaire” és John Archer: „The physical aggression of women and men to their partners: A quantitive analysis”, University of Centtral Lancashire, United Kingdom.

18

a halálig elkövetett erőszakkal foglalkozik, a lánygyermekeket is beleértve. Ezt a döntés több ok miatt hozták: – a nőkkel szembeni erőszak sajátos jellegzetességei, amelyek megkülönböztetik az erőszak egyéb formáitól. A nőkkel szembeni erőszak az egyik nemnek a másik nem feletti dominanciája kifejeződése és ezt a társadalom sokkal gyakrabban tolerálja. A lányokkal szembeni erőszak gyakran az olyan kulturális vagy vallási tradíciók demonstrálása, amelyek ugyanazokat a modelleket reprodukálják; – a CDEG feladatköre és kompetenciája, amely a nők jogaira és a nők és a férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó kérdésekkel kapcsolatos. 25. Ezen okok alapján döntöttek úgy a szerzők, hogy főként a nőkkel szembeni erőszakkal foglalkoznak anélkül azonban, hogy teljesen kizárnák a fiatal fiúkat, különösen a családon belüli erőszak esetében. Ezért a szöveg különböző részei azokra az intézkedésekre hivatkoznak, amelyek az erőszak áldozataivá vált gyermekeket célozzák. 14 26. Lányok/gyermekek: az ajánlás alapjául az ENSZ-nek a gyermekek jogairól szóló egyezményében megállapított meghatározás szolgál:15 „gyermeknek tekintendő minden, a tizennyolcadik életévét be nem töltött emberi lény, hacsak a gyermekre alkalmazandó jog alapján korábban el nem érte nagykorúságát”. 27. A lányok ki vannak téve az erőszak minden olyan formájának, amelyet a nőkkel szemben követnek el. Napjainkban, úgy tűnik, még sérülékenyebbek, annak a ténynek tulajdoníthatóan, hogy állandó nyomás – beleértve a szexuális jellegű nyomást is – alatt vannak, hogy minél előbb felnőtté váljanak. Az erőszak bizonyos fajtái inkább a lányokhoz kapcsolódnak: kényszerházasságok és korai házasságok; vérfertőzés; nemi szervek megcsonkítása; más, fiatalok által elkövetett erőszak (bandák által elkövetett erőszakos közösülés). A vérfertőzést illetően, a szerzők beillesztették a család bármely tagja, valamint az olyan személyek által elkövetett cselekményeket, akik az áldozattal alkalmanként egy háztartásban laknak: a kifejezés alkalmazható bármely olyan felnőttre, aki visszaél hatalmával. 28. A lányokkal szemben elkövetett valamennyi erőszak komoly következményekkel jár a felnőttkorban, és gyakran megakadályozza, hogy az áldozattá vált lányok teljes és boldog életet éljenek. Hosszú ideig tartó utógondozást kell biztosítani, hogy a lányok feldolgozzák az őket ért bántalmazást. E kezelés költségeit a társadalomnak kell viselnie. 29. A szerzők munkájuk során tudomásul vették azt a tényt, hogy az erőszak a fiúkat is sújtja, akik a lányokhoz hasonlóan a családon belül, valamint a családon kívül elkövetett erőszak (erőszak az iskolában, pedofília, nemi kizsákmányolás, stb.) áldozatai vagy meg kell küzdeniük ezek következményeivel. 30. Az áldozatok: bár nincsen tipikus áldozati profil, felmérések 16 kimutatták, hogy a nők – társadalmi hátterükre tekintet nélkül – az erőszak valamennyi formájával találkoznak.17 14

Ezekkel az intézkedésekkel a mellékletben főként a büntetőjoggal, polgári joggal és bírósági eljárással kapcsolatosan foglalkoznak: ezekben az esetekben a szöveg a védelmet kiterjeszti az erőszak valamennyi áldozatára, a nemre való tekintet nélkül. 15 Az ENSZ Közgyűlése a 44/25 (20/11/89) sz. határozatában elfogadta. 16 Lásd különösen a 2000-ben Franciaországban végzett Enveff felmérést, amelyre a Női Jogok Hivatala és a nők jogaival foglalkozó államtitkár adott megbízást az Institut national d’études démographiques, no. 364, January 2001).

19

Az áldozatok esetében bármely erőszak hatást gyakorol fizikai, illetve mentális jóllétükre, és a bántalmazás egyes formái folyamatosak lehetnek, vagy egész életükön keresztül tarthatnak. Gyakorlatilag az áldozatok rendszeresen az erőszak és a visszaélés különböző formáinak kombinációival találják magukat szemben és, a gyermekkorban fizikai visszaélést elszenvedett nők esetében sokkal valószínűbb, hogy későbbi életük során is erőszakot szenvednek el. 18 31. Az elkövetők: az esetek elsöprő többségében a nők és a gyermekek bántalmazását férfiak követik el. Bár előfordulnak nők általi tettlegességek és bántalmazások is, és ezekkel is foglalkozni kell, a szerzők ügyeltek arra, hogy az e kisebbségben lévő esetek ne vonják el a figyelmet a központi kérdésről – vagyis arról, hogy a nőkkel szembeni, a férfiak által elkövetett erőszak a legtöbb társadalomban helyi jelleggel feltalálható. A nemzetközi kutatások is kimutatták, hogy a nők sokkal valószínűbben tapasztalnak erőszakot az általuk ismert férfiak, különösen a rokonok és a partnerek részéről. Bizonyos esetekben azonban a kérdéses férfiak vagy csak ismerősök, vagy éppen idegenek. 19 32. A nőkkel szembeni erőszakot a kapcsolatok és a helyszínek széles körében követik el. A bántalmazás elkövetői: családtagok, jelenlegi és korábbi nemi partnerek, egyéb rokonok és barátok, ismerősök (beleértve a munkatársakat és az ügyfeleket is), különböző hatalmi helyzetben lévő személyek (beleértve a főnököket és feletteseket a hierarchiában, orvosokat, terapeutákat, gondozókat, vallási vezetőket, tanárokat, rendőrségi, katonai, intézményi személyzet tagjait) és idegenek. A tettlegességet általában egy támadó hajtja végre, de a több elkövető sem szokatlan. 33. Az állam: a szerzők úgy gondolták, hogy az állam kulcsszerepet játszik az erőszak felszámolásában, és hogy a kormányok feladata az erőszak iránti zéró tolerancia légkörének kialakítása, azáltal, hogy megfelelő intézkedéseket hoznak és intézményesítik a védelem és a megelőzés rendszerét. Ennek érdekében és az európai példák alapján, 20 az ajánlás számos olyan intézkedést határoz meg és kezdeményezést sugall, amelyek elfogadását és végrehajtását a tagállamok kormányai fontolóra vehetnék.

17

Az Enveff felmérés kimutatta, hogy az erőszak, különösen az otthoni erőszak, szorosan kapcsolódik az életkorhoz: a fiatal nők (20-24 évesek) kétszer gyakrabban szenvednek el erőszakot, mint az idősebb nők. 18 Ezek a nők ötször gyakrabban szenvednek el fizikai erőszakot (11% szemben a nem bántalmazott nők 2%val) és négyszer gyakrabban szenvednek el nemi indíttatású erőszakot házastársuk részéről (4% szemben az 1%kal). Forrás: Enveff felmérés. 19 Ez különösen a nők azon csoportjára vonatkozik, akik nem élnek együtt férfivel: pl. leszbikusok, rokkant nők vagy egyedül élő idősebb nők. 20 Ezek a figyelemreméltó példák a Hollandia által 1982-ben és 1990-ben kiadott kép politikai memorandum, amelyekben az emberi jogokkal foglalkoztak és a jogalkotást, a jogérvényesítést, a megelőző intézkedéseket, a kutatást és az áldozatok támogatását tárgyalták. Norvégiában 1993-ban számos intézkedési programot kezdeményeztek a nőkkel szembeni erőszak felszámolása érdekében, 1986-ban különös hivatkozással az otthoni erőszakra és 1992-93-ban a gyermekek nemi indíttatású bántalmazására. Az ír Igazságügyi Minisztérium független bizottságot állított fel az erőszakos bűncselekményeket bejelentő nőkre és lányokra vonatkozó jogi keretrendszer felülvizsgálata érdekében. Svájcban 1997-ben indították be az első, a nőkkel szembeni erőszakkal kapcsolatos ismeretek bővítésére irányuló országos kampányt. Franciaországban 2000-ben mélyreható felmérést végeztek (lásd a korábbi jegyzeteket) és 2001 januárjában megtartották a második országos konferenciát a nőkkel szembeni erőszak témájában.

20

B. Preambulum 34. A preambulum röviden felvázolja a nőkkel és lányokkal szembeni erőszak valamennyi formájának tilalmazásához vezető eseményeket, ahogyan azok a hivatkozott különböző nemzetközi okmányokban tükröződnek. 1 – 5. bekezdés 35. A preambulum rögzíti azokat az alapelveket, amelyek az egész ajánlás alapjául szolgálnak. Röviden összefoglalja a szöveg lényegét, rámutatva, hogy a Miniszterek Bizottsága a nőkkel szembeni erőszakot az emberi jogok élvezését megakadályozó legsúlyosabb tényezőként sorolja be. Jelenleg ezt az elvet a nemzetközi közösség is elismeri. 36. A jelenség általános jellegét és az erőszak különböző formáit illetően lásd még a fenti észrevételeket (a „bevezető megjegyzések” alatt). 6 – 7. bekezdés 37. Az alapelvek mellett, a preambulum hangsúlyozza, hogy a nőkkel szembeni erőszak az egész társadalmat érinti. Magában foglalja az alapvető családi egységet és – különösen szélsőséges formái, mint például az emberkereskedelem – az egész demokráciát fenyegetik. 38. Ez a kijelentés részben a nőkkel szembeni erőszakkal járó súlyos költségeken alapul, amelyeket csak néhány ország kezd elismerni. Magát a terhet a nők viselik, de jelentős költségeket okoz az államnak is. Ezek a következők: büntetőjogi és polgári jogi nyomozások és eljárások, az egészségügyi ellátás költségei (a fizikai és mentális egészség tekintetében; a munkából kieső idő; ideiglenes és tartós elszállásolás, és tanulmányi visszaesés azon gyermekek körében, akiknek életét az otthoni erőszak megzavarta. Most kezdik kidolgozni az erőszak pénzügyi költség-kiszámítási módszerét. 21 A mutatók azonban csak hozzávetőleges útmutatót adnak. 39. Általánosabb szinten a szerzők azt hangsúlyozták, hogy lehetetlen kiszámítani annak a veszteségnek a mértékét, amit az okoz a társadalomnak, hogy a nők nem szabadok, egyenlőek és nem élnek biztonságban; továbbá nem lehet felmérni annak következményeit, hogy valaki nemi indíttatású erőszak fenyegetésében és realitásában él. 9 – 18. bekezdés 40. Miután rövid leírást adott azokról a körülményekről, amelyekben a nőkkel és lányokkal szembeni erőszak megtörténik Európában, a preambulum említést tesz a fő nemzetközi okmányokról ezen a területen.

21

Az Ausztráliában összeállított becslések elképzelést adnak a mutatókról: az otthoni erőszakkal kapcsolatos éves kiadás 1,5 milliárd dollár New South Wales-ben; Quennsland-ben az otthoni erőszak éves költsége 557 millió dollárt tesz ki, és az erőszakos közösülésé és a nemi indíttatású tettlegességé pedig 63 millió dollárt. Lásd még „The price of violence – The costs of men’s violence against wommen in Finland”, Statistics Finland és Council for Equality, Helsinki, 2001. Ez a tanulmány a mutatót több, mint 50 millió euróra teszi, a nőkkel szemben a férfiak által Finnországban 1998-ban elkövetett erőszak költségeként.

21

41. Először is érdemes felidézni, hogy az Európa Tanács 2. Csúcsértekezletén (Strasbourg, 1997.) elfogadott Záró Nyilatkozatban, az Európa Tanács állam- és kormányfői megerősítették elkötelezettségüket a nőkkel és a fiatal lányokkal szembeni erőszaknak és a nemi kizsákmányolás valamennyi formájának felszámolása iránt. 42. A szerzők munkájukban ismételten hivatkoznak az emberi jogok Európai Egyezményében (1950.) foglalt elvekre és az Egyezmény testületeinek esetjogára, az Európai Szociális Chartára (1961.) és az Átdolgozott Szociális Chartára (1996.), az Európai Szociális Chartához fűzött, a kollektív panaszok rendszeréről rendelkező kiegészítő jegyzőkönyvre (1995.), és a gyermekek jogainak gyakorlásáról szóló Európai Egyezményre (1996.), amelyek alapvetőek az Európa Tanács tevékenységében. Figyelembe veszik az ENSZ szövegekből származtatott elveket is, különösen a nőkkel szembeni erőszak felszámolásáról szóló ENSZ Nyilatkozatot (1993.) és a nőkkel foglalkozó Negyedik Világkonferencián (Peking, 1995.) elfogadott Intézkedési Platformot, és az ezeket követő intézkedéseket (lásd az ENSZ Közgyűlésének rendkívüli ülésén az Intézkedési Platform további végrehajtása érdekében elfogadott intézkedéseket). 22 43. A preambulum felsorolja az Európa Tanács Miniszterek Bizottsága és a Parlamenti Közgyűlés által elfogadott azon ajánlásokat is, amelyekre a szöveg összeállítása során hivatkozást tettek. C. Az ajánlás rendelkezései 44. Az ajánlás címzettjei a tagállamok, és azt szorgalmazza náluk, hogy a benne foglalt elveket illesszék be vonatkozó nemzeti joganyagukba azt szükséges esetben módosítva. A szöveg szellemével összhangban, az alábbi rendelkezéseknek kell alkotniuk a kormányzati fellépés alapelveit az erőszak felszámolása során. I. Pont 1. bekezdés 45. A szöveg alapjául szolgál mind a nőkkel szembeni erőszak felszámolásáról szóló ENSZ Nyilatkozat 3. cikke, mind az emberi jogokról szóló Európai Egyezmény 2., 3., 5., 6. és 14. cikke. Valójában azok a jogok, amelyek tiszteletbentartását az államoknak biztosítaniuk kell, kötelező részét képezik az emberi jogokról szóló Európai Egyezménynek – és az Európa Tanács valamennyi tagállama csatlakozott ehhez a jogilag kötelező szöveghez. Ez a bekezdés felidézi azt az elvet, amely a jogi szövegeken alapul. 2. bekezdés 46. A szerzők hangsúlyozni kívánták a gazdasági és szociális jogok jelentőségét az erőszak felszámolása során, és különösen azokat a nehézségeket, amelyekkel a gazdasági autonómiával nem rendelkező nők szembesülnek, ha véget akarnak vetni egy erőszakos helyzetnek, különösen azáltal, hogy megszakítják az együttélést az erőszak elkövetőjével. Általában, az e témában lefolytatott tanulmányok azt mutatják, hogy a nők gazdasági és

22

23. rendkívüli ülés, New York, 2000. június 5-9.

22

szociális jogainak jobb védelme jelentős eszköznek minősül az erőszak megelőzésében. 23 A „gazdasági és szociális jogok” azok a jogok, amelyek a legjelentősebb nemzetközi jogi szövegekben kerülnek felsorolásra, mint például a gazdasági, szociális és kulturális jogokról szóló Nemzetközi Egyezményben (1966.), az Európai Szociális Chartában (1961.) és az Átdolgozott Európai Szociális Chartában (1996.). 3. és 4. bekezdés 47. Az államok általi fellépésben különböző csoportok és állami szervek vesznek részt. Az igazságügyi minisztérium feladata a büntetőjogi reform, az áldozatok elismerése és kompenzálása és az elkövetők megbüntetése; három másik minisztérium foglalkozik a rendőrség, valamint az egészségügyi és szociális szolgálatok tagjainak tájékoztatásával, ismeretbővítésével és képzésével; a külügyminisztérium feladata a nemzetközi fellépés, míg az esélyegyenlőséggel, a foglalkoztatási és oktatási intézkedésekkel megint más minisztériumok foglalkoznak. A minisztériumoknak együtt kell dolgozniuk a munkaadók szervezeteivel, a szakszervezetekkel és a nem kormányzati szervezetekkel is. Ehhez magas szintű egyeztetés szükséges a hatóságok, az állami intézmények és a civil szervezetek között azzal, hogy ez utóbbiak nagyon fontos szerepet játszanak a gyakorlatban. A cél az együttműködés és egyeztetés elősegítése valamennyi érintett szervezet között. Az NGO-k számára biztosított támogatás lehetővé teszi számukra, hogy folyamatos stratégiát kövessenek, ehhez viszont állandó jellegű finanszírozás szükséges. II. Pont 48. Ez a rövid bekezdés egy összetett, de még nem teljes mértékben kidolgozott kérdéssel foglalkozik, nevezetesen az államok felelősségével az erőszak tekintetében. 49. A szerzők célja az volt, hogy felmérjék azokat az állam vagy képviselői (vagyis a rendőrök vagy más katonai vagy biztonsági személyzet) által a nőkkel és gyermekekkel szemben elkövetett erőszak szélsőségesen súlyos eseteit, amelyek az emberi jogok különösen súlyos megsértéseinek minősülnek, és jelenleg kínzásként, sőt emberiség elleni bűncselekményként kerülnek elismerésre, ha szisztematikusan követik el (lásd alább „Kiegészítő intézkedések konflktus-helyzetekben és konfliktus utáni helyzetekben elkövetett erőszak tekintetében”). Az Európai Emberi Jogi Bíróság az Aydin kontra Törökország ügyben 24 úgy vélte, hogy egy női őrizetes sérelmére az állam egy tisztviselője által elkövetett erőszakos közösülés és embertelen bánásmód kínzásnak minősül az Egyezmény 3. cikkét megsértve. 50. Hasonló logika alkalmazható arra az erőszakra, amelyet intézményekben, különösen börtönökben követnek vagy követhetnek el. 51. Ezen túlmenően az államnak a magánszemélyek cselekményeiből származó felelőssége is problematikus területet képez. 52. A törekvés, hogy az államok felelősséggel viseltessenek bizonyos magánszemélyek által elkövetett cselekményekért, azon a nem egyenlő de facto védelmen alapul, amelyet a 23

Például, a Franciaországban 2000-ben lefolytatott Enveff tanulmány kimutatta, hogy az otthoni erőszak általánosabb a munkanélküli nők és a „minimális integrációs jövedelemben” (RMI) részesülő nők körében (14%), mint azok körében, akik pénzkereső tevékenységet végeznek vagy háziasszonyok (9%). 24 57/1996/676/866.

23

jogszabályok az erőszaknak kitett nők számára biztosítanak. A nőkkel szembeni megkülönböztetés valamennyi formájának felszámolásáról szóló Egyezmény 2(e) cikke kimondja, hogy az állami feleket felszólítják arra, hogy „minden megfelelő intézkedést hozzanak meg annak érdekében, hogy felszámolják a nőkkel szemben bármilyen személy, szervezet vagy vállalkozás által tett megkülönböztetést”. A 16. cikk kifejezetten megemlíti a családon belüli megkülönböztetést, és a nőkkel szembeni megkülönböztetés felszámolásával foglalkozó bizottság (CEDAW) 19. sz. általános ajánlása hatályába beilleszti a családi erőszakot. A 19. sz. ajánlásban hangsúlyozzák, hogy: „Az államok felelősségre vonhatók magánjellegű cselekményekért is, ha nem járnak el kellő gondossággal a jogsértések megakadályozása vagy az erőszakos cselekmények kivizsgálása és büntetése érdekében, és kártérítéssel tartoznak.” 53. Az Európa Tanács által a nők és a férfiak közötti egyenlőség témájában rendezett 3. Európai Miniszteri Konferencia (Róma, 1993. október 21-22.) résztvevői Nyilatkozatot fogadtak el, amelyben megállapították, hogy „az államok felelőssége fennáll a köztisztviselők által elkövetett erőszakos cselekmények tekintetében, és fennállhat a magánjellegű erőszakos cselekmények tekintetében is, ha az állam nem lép fel kellő gondossággal annak érdekében, hogy megakadályozza a jogsértést vagy kivizsgálja az erőszakos cselekményeket, hogy szankcionálja azokat, és hogy támogatást biztosítson az áldozatok számára”. Hét évvel később mindezt újból megerősítették az Egyesült Nemzetek Közgyűlése által elfogadott (New York, 2000. június 5-9.), a Pekingi Nyilatkozat és Intézkedési Terv végrehajtására irányuló további intézkedésekről és kezdeményezésekről szóló Záró Okmányban. III. Pont 54. Az ajánlás kiemeli a nőkkel szembeni erőszak strukturális okait. A szerzők úgy vélték, hogy a nőkkel szembeni erőszakot társadalmi összefüggésben kell értelmezni, nem pedig egymással kapcsolatban nem lévő egyedi esetek sorozataként. Ez a férfiasság egy sajátos formája (agresszív férfiasság) társadalmi konstrukciójának – tradíciók, megszokások és meggyőződések – eredménye, amely megengedi az elkövetők (főleg férfiak) számára, hogy jogot vindikáljanak maguknak arra, hogy erőszakot alkalmazzanak dominanciájuk és irányításuk eszközeként. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a férfiak egyénileg nem felelősek saját tetteikért. Valamennyi közösség tagjai kollektíven felelősek azért, hogy visszaszorítsák az erőszaknak a nőkkel szembeni alkalmazását, és hogy kiemelkedő jelentőséget biztosítsanak az erőszak áldozataivá vált személyek biztonságának. Mindenkinek mindenhol vissza kell utasítania a nőkkel szembeni erőszakot és azt a meggyőződést kell magáénak vallania, hogy egy nő sem érdemli ki az erőszakot, és hogy az erőszak alkalmazása bűncselekmény. 25 IV. Pont 55. A szerzők két elemet tekintettek különösen fontosnak: olyan intézkedési tervek kidolgozása, amelyek országos, regionális és helyi szinteken végrehajtandó konkrét intézkedéseket tartalmaznak, és az összes megfelelő intézmény és szakma bevonása, hogy ezeket az intézkedési terveket a gyakorlatba ültessék. Ezen intézkedési tervek kidolgozása során fel lehet használni az államok és az NGO-k közötti, bizonyos európai programokat 25

Lásd különösen az Európa Tanácsnak az 1999-ben Strasbourgban a „Férfiak és a nőkkel szembeni erőszak” témájában tartott szemináriumának következtetéseit és a Fórumnak az 1998-ban Romániában az „Otthoni erőszak felszámolása: lépések és intézkedések” témájában tartott szemináriuma következtetéseit.

24

felállító (mint például a DAPHNE program) tapasztalat- és gyakorlatcserén keresztül szerzett információkat és ismereteket. V., VI. és VII. Pont 56. A szerzők azt kívánták szorgalmazni a kormányoknál, hogy támogassák az erőszak felszámolására irányuló kutatást, mint kulcstényezőt ahhoz, hogy jobban megértsék a problémát és hatékonyabb megelőző eszközöket vezessenek be. E kutatás arra irányul, hogy a konkrét fellépés alapjául szolgáljon. Ennek érdekében, a kutatás és a többi szektor közötti kapcsolatoknak erősnek és koordináltnak kell lenniük: a szerzők azt a megfigyelést tették, hogy a nőkkel szembeni erőszak olyan téma, amelyet csak részben tártak fel, és hangsúlyozni akarták, hogy a kutatók és a döntéshozók közötti együttműködés alapvető a hatékony fellépés érdekében. VIII. Pont 57. Az Európa Tanács tagállamai közötti jelentős jogalkotási eltérések miatt, az ajánlásban felsorolt intézkedések némelyike nem alkalmazható valamennyi tagállamra. Az egyes államok feladata, hogy kiválasszák azokat az intézkedéseket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy kiegészítsék, vagy módosítsák az erőszaknak kitett nőkre és lányokra vonatkozó politikáikat. III. Az ajánláshoz fűzött melléklet Meghatározások 1. bekezdés 58. Nem könnyű a nőkkel szembeni erőszak meghatározása, mivel ez egy olyan koncepció, amelynek egynél több értelmezése is lehet. A témával kapcsolatos különböző nemzetközi okmányok és nemzeti szövegek a nőkkel szembeni erőszakot többé-kevésbé széles értelemben definiálják. Úgy tűnik, hogy a nemzetközi politika egyre nagyobb hangsúlyban részesíti az otthoni erőszakot, és annak hatását az összes családtagra, beleértve a gyermekeket is. Bár a szerzők ezt az erőszaktípust beillesztették vizsgálatukba, az Egyesült Nemzetek által előnyben részesített széles, átfogó megközelítést kívánják alkalmazni, amely az erőszak valamennyi formáját felöleli.26 59. A kiválasztott meghatározás a nemi indíttatású erőszak valamennyi formáját lefedi, tekintet nélkül az elkövetés helyére és az elkövető személyére, valamint a körülményekre. Az a), b), c) és d) pontokban foglalt cselekmények listája nem kimerítő. 27 Az ehhez a jelentéshez fűzött II. melléklet kivonatokat tartalmaz az Intézkedési Tervből a nőkkel szembeni erőszakra nézve, amelyet a szerzők alapul használtak az ajánlás kidolgozásához.

26

Lásd az ENSZ Nyilatkozatát a nőkkel szembeni erőszak felszámolásáról (1993.) és a Pekingi Konferencián elfogadott Intézkedési Platformot (IV. D fejezet). 27 Különleges intézkedésekről történt rendelkezés az ajánlásban az erőszak sajátos formáival kapcsolatosan.

25

Általános intézkedések a nőkkel szembeni erőszakkal kapcsolatosan 2. bekezdés 60. Az államok kötelessége annak biztosítása, hogy a 18. bekezdésben említett alapvető jogok ne sérüljenek. Szem előtt tartva az időnként olyan gyakorlatok indoklása érdekében felhozott okokat, mint például a genitália megcsonkítás, a becsület nevében történő emberölés, a korai életkorban kötött házasság vagy a „rituális bántalmazás”, 28 a szerzők gondosan ügyeltek arra, hogy minden kivételt kizárjanak e szabály alól, amely semmilyen alapon nem szeghető meg szokás, vallás, tradíció, stb. okán. Itt hivatkozni lehet a nőkkel foglalkozó Negyedik Világkonferencián elfogadott Intézkedési Platform D.1. ’Stratégiai cél’ 124. a bekezdésére. 3 – 5. bekezdés 61. A megszövegezők meg kívánták ismételni és világosabbá kívánták tenni az ajánlás rendelkezéseiben rögzített alapelveket (lásd különösen az I., IV., V., VI. és VII. pontot). Így ezek a bekezdések részletesebben magyarázzák azokat az elemeket, amelyekből az erőszakkal szembeni nemzeti politikáknak állniuk kell (3. bekezdés), az erőszak felszámolására irányuló intézkedések koordinálásához szükséges körülményeket (4. bekezdés) és azokat a szektorokat, ahol a kutatást erősíteni kell (5. bekezdés). Tájékoztatás, köztudatformálás, oktatás és képzés 6 – 13. bekezdés 62. A tájékoztatás és a köztudatformálás a megelőzés két fő eszköze. Az információgyűjtés (ha lehet, adatbázisok létrehozásán keresztül) alapvető ahhoz, hogy hatékony, a tudatosság szintjét emelő politikát vezessenek be. Európai szinten, fontos megállapítani az összehasonlítható adatok gyűjtésének kritériumait annak érdekében, hogy az általános tudatosság szintjét ne csak országosan, hanem egész Európában emeljék. A tájékoztató kampányoknak arra kell törekedniük, hogy általában a nagyközönséget, és különösen az áldozatokat tájékoztatásban és oktatásban részesítsék. 29

28

A kanadai tanulmány-csoport jelentésében (Canadian Panel on Violence against Women, Changing the Landscape: Ending Violence – Achieving Equality, 1993, Ministry of Supplies, Ottawa) a rituális bántalmazást a következőként határozzák meg: „súlyos fizikai, nemi, pszichológiai és spirituális bántalmazás kombinációja, amelyet szisztematikusan és olyan szimbólumokkal, ceremóniákkal, illetve csoport-tevékenységekkel társítva alkalmaznak, amelyeknek vallási, mágikus vagy természetfeletti indíttatásuk van. Az áldozatokat az ismételt bántalmazások által hallgatásra kényszerítik és beléjük nevelik a kultusz vagy a csoport meggyőződéseit és gyakorlatait” (45. o.). 29 A „Nőkkel szembeni erőszak felszámolására irányuló Intézkedési Terv” (dokumentum EG-S-VL (97)1) az olyan sikeres tájékoztató kampányok példáit tartalmazza, mint például a „Zéró Tolerancia” kampány Edinburghban, Skócia (Egyesült Királyság) (VII. fejezet ás I. melléklet).

26

I. melléklet Kronológia A nőkkel szembeni erőszak olyan jelenség, amely az idő múlásával folyamatosan alakult ki, de amely napjaink társadalmaiban a korábbiaknál sokkal jobban érezteti hatását. A 18. századtól kezdve, a sikeres ipari és társadalmi forradalmak számos nő számára biztosítottak belépést a munka és az oktatás világába anélkül azonban, hogy a szereppel vagy a funkcióval összhangban a férfiakkal egyenlő jogokat adtak volna nekik. A nők a 20. századig nem követelhettek egyenlő jogokat, amelyeket végül is jogilag csak a század vége felé biztosítottak számukra. A gyakorlatban a nők még mindig megkülönböztetésnek vannak kitéve a társadalmi, a szakmai és a családi életben; őket érintik először a gazdasági és politikai válságok; ők az elsődleges célszemélyek, a túszok és a konfliktusok első áldozatai a világ minden részén. 1945.: a nők és a férfiak közötti egyenlőség elvét beiktatták az Egyesült Nemzetek Chartájába; ez a háború utáni időszak jelentős jogi eseménye 50 nemzetet érintett, leszögezve „az elkötelezettséget az alapvető emberi jogokba, az emberi méltóságba és értékbe, és a férfiak és nők, valamint a nagy és kis nemzetek egyenlő jogaiba vetett bizalom újbóli megerősítése iránt”. Ennek megfelelően, a Charta a nőket feljogosítja alapvető jogaik teljes körű gyakorlására, és az Egyesült Nemzetek tagállamainak jogi kötelezettségévé teszi, hogy törekedjenek a nőkkel szembeni megkülönböztetés valamennyi formájának felszámolására. 1946.: a nők jogállásával foglakozó bizottság felállítása. 1975.: a nők jogállásának védelme érdekében, amelyet túl gyakran vesznek semmibe az egész világon, az ENSZ az 1975. évet a „Nők nemzetközi évének” nyilvánította és a nők nemzetközi éve témájában megrendezte az első Világkonferenciát Mexico City-ben. 1976-1985.: az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének 3250 (XXX): határozata az 1975-1985. közötti évtizedet a következőnek nyilvánította: „Évtized a nőkért: Egyenlőség, fejlődés és béke”. 1979.: e proklamációt követően, az Európa Tanács felállította a „nők jogállásával foglalkozó bizottságot”, amelynek elsődleges feladata az volt, hogy kidolgozza az Európa Tanácsnak a nemek közötti egyenlőség elősegítését célzó programját. Feladata befejezésekor a bizottság úgy vélte, hogy az Európa Tanácsnak egy állandó struktúrát kell kialakítania az e területen felvetődő valamennyi szempont vizsgálata érdekében, és azt javasolta, hogy hozzák létre a „nők és férfiak közötti egyenlőséggel foglalkozó bizottságot” (Committee for Equality between Women and Men; CAHFM), ezt a multidiszciplináris és tárcaközi jellegű kormányközi koordináló és konzultatív testületet. 1980.: A nőkkel Koppenhágában.

kapcsolatos

kérdésekkel

foglalkozó

második

Világkonferencia

1982-1986.: az Európa Tanács nők és férfiak közötti egyenlőséggel foglalkozó bizottsága (CAHFM) fő feladata az volt, hogy értékelje és ösztönözze a szervezet tevékenységét a nők és

27

a férfiak közötti egyenlőség javára, és olyan intézkedéseket támogasson, amelyek elfogadásra alkalmasak nemcsak az Európa Tanács szintjén, hanem a tagállamok szintjén is. 1985.: Nairobi-ban megrendezték a harmadik Világkonferenciát (1985. július 15-26.), hogy felülvizsgálják és értékeljék az Egyesült Nemzetek „Évtized a nőkért: Egyenlőség, fejlődés és béke” proklamációjának eredményeit. 1987.: A CAHFM megbízatásának lejártakor, egy új bizottságot állítottak fel, a nők és a férfiak közötti egyenlőséggel foglalkozó európai bizottságot (European Committee for Equality between Women and Men; CEEG). A bizottság feladatát kibővítették, hogy elősegítse a nők és a férfiak közötti valódi egyenlőség megvalósítására irányuló európai koordinációt, és hogy olyan intézkedéseket támogasson, amelyek elfogadásra alkalmasak nemcsak a Szervezet szintjén, hanem a tagállamok szintjén is. 1988.: A Miniszterek Bizottságának 1988. november 16-i Nyilatkozata mérföldkőnek számított a Tanácsnak a nők és a férfiak közötti egyenlőségre irányuló politikájában. A Nyilatkozat megerősíti, hogy a nemek egyenlősége az emberi jogok szerves része, és hogy a nemi vonatkozású megkülönböztetés az alapvető szabadságjogok gyakorlásának akadálya. Ennek eltörlése a demokrácia elengedhetetlen feltétele és a társadalmi igazságosság kötelező előírása. 1989.: E politikát követve, az európai bizottságot (CEEG) áthelyezték a szociális és gazdasági ügyek területéről az emberi jogok területére, amely az Európa Tanács munkájának egyik elsődleges területe. 1992.: A jelenlegi, a nők és a férfiak közötti egyenlőséggel foglalkozó ellenőrző bizottság (Steering Committee for Equality between Women and Men; CDEG) felállítása további jelentős lépés volt az Európa Tanácsnak az egyenlőség elősegítésére irányuló politikai intézkedéseiben. Az ellenőrző bizottsági jogállással való felruházás, amely emelte jelentőségét és bővítette előjogait (beleérve az alárendelt struktúrák kialakítását is), azt demonstrálta, hogy a nők és a férfiak közötti egyenlőség prioritásnak minősül az Európa Tanács számára. 1995.: A nőkkel foglalkozó negyedik Világkonferencia Pekingben, 1995. szeptember 4-15. Az ezen a konferencián elfogadott Intézkedési Platform számos olyan fejezetet tartalmaz, amelyek részben vagy egészben a nőkkel szembeni erőszak kérdésével kapcsolatosak (IV.C a nőkről és az egészségről; IV.E a nőkről és a fegyveres konfliktusokról). 2000.: Az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének speciális ülése (New York, 2000. június 5-9.) a „Nők 2000: Nemek közötti egyenlőséggel, fejlődéssel és békével a huszonegyedik századért”, amellyel a Pekingi Konferencia 5. évfordulóját ünnepelték, elfogadta a „Pekingi Nyilatkozat és az Intézkedési Platform végrehajtására irányuló további fellépéseket és kezdeményezéseket” (lásd dokumentum A/S-23/10/Rev. 1 – General Assembly, 23rd Special Session, Supplement No. 3). Ez a szöveg innovatív rendelkezéseket tartalmaz az erőszakkal kapcsolatosan, abban az értelemben, hogy a becsület nevében történő emberölést és a házastársi erőszakos közösülést büntetendő gyakorlatnak nyilvánítja.

28

II. melléklet A nőkkel és lányokkal szembeni erőszak meghatározása Kivonatok a nőkkel szembeni erőszak felszámolására irányuló Intézkedési tervből (dokumentum EG-S-VL (97) 1) Az alábbiakban ismertetett információk a kormányzati szervezetek, NGO-k és más testületek számára elküldött különböző kérdőívekből származnak. Azokat a magatartási típusokat szemléltetik, amelyeket a megszövegezők a „nőkkel szembeni erőszak” kifejezés hatálya alá vontak. Fizikai erőszak Meglökés, megtaszítás, hajtépés, megütés, ütlegelés, megégetés, megharapás, fojtogatás, megszúrás, genitália megcsonkítása, kínzás, megölés. A testi sérülés súlyossága a minimális szövetkárosodástól, a törött fogaktól és csontoktól a maradandó testi sérülésig és halálig fokozható. Szexuális erőszak Nem beleegyezésen alapuló nemi indíttatású tevékenység, beleértve a szexuális tartalmú csipkelődést és vicceket, kellemetlen megjegyzéseket, testrészek illetlen feltárását, támadó jellegű telefonhívásokat, nem kívánt szexuális ajánlatokat, pornográfia nézésére vagy abban való részvételre kényszerítést, nem kívánt megérintést, kikényszerített szexet, erőszakos közösülést, vérfertőzést, olyan nemi aktus végzését, amelyet a nő fájdalmasnak vagy megalázónak tart, kényszerterhességet, nőkkel folytatott emberkereskedelmet, és a nők kizsákmányolását a szexipar által. Pszichológiai erőszak Gúnyolódás, csúfolódás, rosszindulatú vagy megalázó megjegyzések, fenyegetés, kiközösítés, semmibevétel, goromba bánásmód, nyilvános sértegetés. Ez a fajta magatartás általában rongálja az önképet és az önbizalmat, különösen, ha tartós jellegű. Gazdasági erőszak Egyenlőtlen ellenőrzés a közös erőforrások felett, például a háztartás-pénzhez való hozzáférés megtagadása/ellenőrzése, a partner megakadályozása abban, hogy munkába lépjen vagy tanulmányokat folytasson, vagy a feleség vagyonhoz való jogának megtagadása. Strukturális erőszak Ez az erőszak-forma szorosan kapcsolódik a gazdasági erőszakhoz, és nem látható és kézzel nem fogható akadályokat állít annak útjába, hogy a nő potenciális választási lehetőségeit és alapvető jogait gyakorolja. Ezek az akadályok mélyen gyökereznek és naponta reprodukálódnak a társadalom szerkezetében, vagyis azokban az erőviszony-eltérésekben és kapcsolatokban (struktúrákban), amelyek az egyenlőtlenséget generálják és legitimizálják.

29

Spirituális erőszak Magatartás, amely azáltal csorbítja vagy semmisíti meg a nő kulturális vagy vallási meggyőződéseit, hogy ezeket a meggyőződéseket nevetségessé teszi vagy bünteti, vagy az illető nőt arra kényszeríti, hogy más meggyőződést valljon magáénak. A nőkkel szembeni erőszakos esetek többsége fizikai, nemi és pszichológiai erőszak kombinációja, strukturális erőszakkal alátámasztva, és némelykor gazdasági és spirituális erőszakot is tartalmaz. Erőszakos közösülés és nemi indíttatású tettlegesség Ez a bekezdés az erőszakos közösülés és a nemi indíttatású tettlegesség bejelentett eseteit tárgyalja. A közvetlen összehasonlítás lehetetlen, mivel a rendelkezésre álló adatok a bejelentett erőszakos közösülések, a büntetőeljárások, illetve az erőszakos közösülésekért és kapcsolódó bűncselekményekért való elítélések különböző kombinációit fedik le. Az információk elemzéséből számos általános következtetés vonható le: – a bejelentések szintje nagy változatosságot mutat az európai országok között, egyes országokban összehasonlíthatóan magas, míg más országokban összehasonlíthatóan alacsony. Bár az előfordulás valóban változó lehet, egyes eltérések a tabuk, a tudatosság eltérő szintjeinek és annak tulajdoníthatók, hogy a nők milyen fokú bizalommal viseltetnek a rendőrség és más szervezetek iránt; – sok országban az elmúlt évtized során egyre több bejelentett erőszakos közösülést jegyeztek fel, és a számadatok minden évben magasabbak. Ez talán a tabuktól való megszabadulás és a büntető igazságszolgáltatási rendszerbe vetett nagyobb bizalom tükröződése; – egyes országokban ez a büntető igazságszolgáltatásba vetett nagyobb bizalom nem a gyakorlatból született, mivel – bár a bejelentések száma megnőtt – az elítélést végződő esetek aránya csökkent. 30 Az erőszakos közösüléssel kapcsolatosan csak két gyakorisági felmérésről számoltak be a megszövegezőknek; a nőket az ezirányú tapasztalataikról kérdezve, ezek a felmérések úgy vélik, hogy a megtörténteknél kevesebb erőszakos közösülést jelentettek. Mindkét felmérésben a nők 20-25%-a számolt be erőszakos közösülésről vagy erőszakos közösülés kísérletéről. Az elkövetők általában férjük vagy partnerük volt, és – amikor az erőszakos közösülés megalapozott kapcsolatban történt – több mint valószínű, hogy ismétlődő cselekményről volt szó. Ez a megállapítás számos problémát vet fel: a nagy változatosság az erőszakos közösülés bejelentésében az országok között, és talán az országokon belül is; a bejelentett esetek „lemorzsolódása”, ahogyan azok a büntető igazságszolgáltatási rendszer egyik részétől a másikhoz kerülnek; az erőszakos közösüléssel kapcsolatos korlátozott kutatási adatok Európában.

30

Az Egyesült Királyságban az elítéléssel végződő bejelentett erőszakos közösülések aránya az 19977-es 34%ról 1994-ben 10%-ra esett vissza (belügyminisztériumi adat). Ezeket a százalékokat össze kell vetni a lengyel Igazságügyi Minisztérium mutatóival, amelyek szerint a bűnösséget az 1994-ben bejelentett erőszakos közösülési ügyek kétharmadában mondták ki. A Belügyminisztérium 1996 végén bejelentette, hogy vizsgálatot indít az erőszakos közösülési ügyek elitélési rátájának csökkenése tekintetében.

30

Családon belüli erőszak A megszövegezőknek szolgáltatott információk világosan azt demonstrálják, hogy az elmúlt évtized során egyre több családon belüli erőszakot jelentettek be és vettek nyilvántartásba. Az is kitűnik, hogy ebben a kérdésben több kutatást végeztek, mint az e jelentés által érintett más kérdésekben. Az ügyek bejelentésének növekedése különösen az 1990-es évekre volt jellemző, ahogyan ezt a különböző országokból és különböző szervezetektől kapott számadatok illusztrálják. Más szavakkal, több nő vette fel a kapcsolatot a rendőrséggel, vette igénybe a menedékotthonokat és fordult más nőszervezetekhez. Az otthoni emberölés, vagyis amikor a férfiak megölik női partnereiket, és a nők megölik bántalmazóikat, hasznos mutatóul szolgál a családon belüli erőszak szintjei és súlyossága tekintetében, és ezeket a számadatokat rendszeresen kellene gyűjteni. Az Oroszországra nézve közzétett adatok – 5.300 nő halt meg 1991-ben és 14.000 1993-ban – nagy aggodalmat váltott ki a szakértői csoportban. Ha a Belügyminisztérium adatai korrektek, a ráta 20-szor magasabb, mint az Egyesült Államoké. 31 Ez a jelentés a családon belüli erőszak bejelentett eseteire szorítkozik. Sok országban a családon belüli erőszak a személy elleni bűncselekmények jelentős hányadát teszi ki, 66%-tól 10%-ig. Néhány ország kórházakból származó információkkal is szolgált, amelyekben a partner általi tettlegességnek tulajdonítható testi sérülés meglepően magas. Az előfordulás egy másik indikátora azoknak a nőknek az aránya, akik válóperükben erőszakra vagy kegyetlenségre hivatkoznak; e tekintetben a legmagasabb ráta 70%. A megszövegezőket a családon belüli erőszakra vonatkozó hat gyakorisági tanulmányról tájékoztatták, és négy további tanulmánnyal kapcsolatosan gyűjtött adatokról. Az eredmények között döbbenetes megfelelés mutatkozott, mivel valamennyi tanulmány azt a következtetést vonta le, hogy a nők 25%-a szenvedett el otthon erőszakot és a nők 6% – 10%-a szenvedett el erőszakot egy adott évben. Bár a rendőrséghez intézett, az erőszakra vonatkozó panaszok száma változó volt, úgy tűnik, hogy a ráták nagyobb megfelelést mutatnak, mint az erőszakos közösülés esetében, és hogy a gyakorisági felmérések eredményei egyöntetűen azt sugallják, hogy Európában négy nő közül legalább egy szenved el valamilyen formájú erőszakot a férfi partner vagy a korábbi partner részéről. Szexuális erőszak gyermekekkel, különösen lányokkal szemben Az összegyűjtött információk azt demonstrálják, hogy a gyermekekkel és a lányokkal szembeni szexuális erőszak egyre nagyobb aggályt keltő problémává vált az elmúlt évtized során. Minden gyermekkel szembeni erőszakot komolyan kell venni, de ez a jelentés a lányokra összpontosít, mivel őket a fiúknál valószínűleg több szexuális bántalmazás éri, különösen családtag részéről. Sokkal nagyobb a valószínűsége a lányok áldozattá válásának, ahol a gyermekkori tapasztalatokat zaklatással és tettlegességgel elegyítik a felnőttkorban. Ez a bekezdés a gyermekek szexuális bántalmazásának bejelentett eseteit tárgyalja. A bejelentések itt is megnövekedtek egy idő után, de az átfogó számadatok alacsonyabbak, mint az erőszakos közösülés vagy a családon belüli erőszak esetében. Világos, hogy a gyermekek 31

Forrás: The Economist, 1995.8.12.

31

és a fiatalok számára nehezebb a bűncselekményeket a hatóságoknak bejelenteni, mint a nőknek. Bár a megszövegezők csak korlátozott információkat kaptak vádemelésekről, a feltárt tények azt sugallják, hogy csak nagyon kevés ügy jut el eddig a szakig, tehát nagyon kevés bántalmazó részesül büntetésben tettéért. Kevéssel több információ található a szexuális erőszak gyakoriságára nézve, és ez azt mutatja, hogy a megtörténtnél kevesebb esetet jelentenek be. E tanulmányok megállapításai jelentős változatosságot mutatnak, azzal, hogy a lányok minimum 8%-a és maximum 59%-a számol be valamilyen formájú szexuális erőszakról a gyermekkorban. A változatosság jórészt a kutatók által alkalmazott eltérő módszereknek tulajdonítható, például a tanulmány lefolytatásának ideje (a tabuktól való megszabadulás előtt vagy után), a gyermekkor meghatározása (a 14., a 15., a 16. vagy a 17. éves életkorban végződik-e) és a nemi indíttatású erőszak meghatározása (magában foglalja-e az egyidős társak, valamint a felnőttek általi nemi kontaktus-formákat és bántalmazást). Ezek a jelentős módszertani eltérések azt jelentik, hogy lehetetlen meghatározni, hogy vajon az országok között mutatkoznak-e gyakorisági változatosságok. Míg a szexuális erőszak jelentős hányadát családtagok követik el (apa, mostohaapa, fivér, nagyapa és nagybácsi) és csak egy kis hányadát követik el idegenek, tanulmányozni kell az áldozatok számára ismert felnőttek és egyidős társak közbenső csoportját is. Ez a csoport magában foglalja például a családi barátokat, az egyidős fiútársakat, tanárokat, edzőket, szomszédokat, vallási vezetőket és az intézményi személyzet tagjait. Szexuális zaklatás A megszövegezők nagyon kevés információt kaptak a szexuális zaklatás bejelentett eseteiről vagy erről készített tanulmányokról. Néhány ország a bejelentett esetek számának növekedését jegyezte fel, míg mások azt közölték, hogy semmilyen hivatalos jelentés nem készült ebben a kérdésben. A kapott információkból nem tűnt ki világosan, hogy vajon más hivatalos adatgyűjtő csatornákról vane szó, mivel sok országban a szexuális zaklatás nem bűncselekmény. A megszövegezők csak nagyon korlátozott adatokkal rendelkeztek a vádemelésre került ügyekről, és nem tudták megállapítani, hogy ennek oka az ügyek gyér száma vagy inkább az adatgyűjtő mechanizmus hiánya. Hat európai tanulmány a munkahelyi szexuális zaklatást elszenvedett nők hányadát 45% és 81% közé, és az erről tett bejelentések hányadát 5% és 22% közé teszi. A szexuális zaklatásról készített tanulmányok a munkahelyre való összpontosításra hajlanak. Ritkán tanulmányozzák a nők sérelmére a nyilvános helyeken elkövetett zaklatást. Az Egyesült Királyságban a legutóbbi időkben a „becserkeléses” esetek kiugróan magas száma (ismétlődő zaklatás, amely magában foglalja az utcán való követést, a telefonhívásokat és leveleket, és a szemtől szembe való kontaktust), amelyeket az áldozatok által alig ismert férfiak követnek el, rávilágítottak a probléma méretére, és az áldozatok számára rendelkezésre álló korlátozott jogi és védő jellegű lehetőségekre.

32

Az Egyesült Királyságból származó egyéb kutatási adatok feltárták a nőkkel szembeni erőszak egyéb „elhanyagolt” formáinak jelentőségét: – a nők 63%-a számol be legalább egy exhibicionista eseményről; 32 – 3-ból 2 nő kapott obszcén telefonhívást; 33 – 10-ből 1 nő kapott legalább egy ilyen hívást évente. 34 A Merseyside-ban lefolytatott felmérésben megkérdezett nők jelentős hányada (50% és 80% között a tevékenységtől függően) azt mondta, hogy biztonságuk érdekében bizonyos tevékenységeket (éjszaka sétálni, éjszaka kimenni, esti iskolákon/szabadidős tevékenységekben részt venni, egyedül menni üdülni) elkerülnek. 35 Női nemi szerv megcsonkítása Nagyon kevés európai ország állított össze statisztikát e témában, az Egyesült Királyság kivételével. Sehol sem áll rendelkezésre az ezzel a témával közvetlenül foglalkozó gyakorisági tanulmány. Valójában (lásd az összehasonlító jogi tanulmányt) sok ország – gyér és megalapozatlan bizonyítékok alapján – kijelentette, hogy őket a probléma nem érinti. Az Egyesült Királyság FORWARD szervezete, amely a női nemi szervek megcsonkításának problémáját tanulmányozza, úgy becsüli, hogy egyedül az Egyesült Királyságban legalább 10.000 lány és fiatal nő van veszélyeztetve. Emberkereskedelem és a szexipar Számos ország állapított meg egyre nagyobb mértékű emberkereskedelmet Európán belül és a világ bármely részéről Európába irányulóan. Ez a növekedés viszont a szexuális kizsákmányolás növekedését tükrözi Európában, ahol új formák alakulnak ki, beleértve a technológiát alkalmazó formákat is, mint például a telefonos szex, a virtuális szex és a számítógépes pornográfia. Az európai országok közötti emberkereskedelem növekedése nyilvánvalóan Kelet-Európából származik és Nyugat-Európát célozza. Különböző formákat ölt, a gyermekrablástól a nem létező házasságkötő hivatalig, és a nők félrevezetéséig célállomásukat és jövőbeni foglalkozásukat illetően. Ebben a kérdésben hivatkozni kell a Miniszterek Bizottságának a tagállamokhoz intézett R (2000) 11. sz. ajánlására a szexuális kizsákmányolási célú emberkereskedelemmel szembeni fellépésről és az ehhez fűzött magyarázó jelentésre, valamint más releváns publikációkra. 36 A Miniszterek Bizottsága, az Európa Tanács Alapokmányának 15.b cikkében foglalt feltételek alapján, 32

Forrás: Sandra McNeill (1988) „Flashing – its effect on women”: Women, Violence and Social Control, London. 33 Forrás: Glasgow Women’s Support Project (1990). 34 Forrás: Obscene, threatening and other troublesome calls to women in England and Wales: 1982-1992 (1995) Research and Planning Unit Paper 92, London. Home Office. 35 M. Foley és K. Cook (1995), Women’s Safety Survey, nem publikált. 36 A Miniszterek Bizottságának a tagállamokhoz intézett R (2000) 11. sz. ajánlása a nemi kizsákmányolási célú embercsempészettel szembeni fellépésről, elfogadásra került 2000. május 19-én.

33

Újból megerősítve, hogy a nőkkel szembeni erőszak a férfiak és a nők közötti egyenlőtlen erőviszonyok eredménye, és a női nemmel szembeni komoly megkülönböztetéshez vezet mind a társadalmon, mind pedig a családon belül; Megerősítve, hogy a nőkkel szembeni erőszak egyaránt sérti és akadályozza vagy lehetetlenné teszi emberi jogaik és alapvető szabadságjogaik gyakorlását; Megállapítva, hogy a nőkkel szembeni erőszak fizikai, pszichológiai, illetve nemi épségük megsértésének minősül; Aggállyal állapítva meg, hogy a nőket gyakran többszörös megkülönböztetés alanyává teszik nemük, valamint származásuk alapján, beleértve emberi jogaikkal és alapvető szabadságjogaikkal össze nem egyeztethető hagyományos vagy bevett gyakorlatok áldozatává válásukat is; Figyelembe véve, hogy a nőkkel szembeni erőszak az egyenlőség és a béke megteremtése ellen hat és a polgárok biztonsága és a demokrácia jelentős akadályát képezi Európában; Aggállyal állapítva meg a nőkkel szembeni erőszak elterjedtségét a családban, a család formájára tekintet nélkül, és a társadalom valamennyi szintjén; Sürgetőnek tekintve ezt a valamennyi európai társadalmat érintő és valamennyi tagjára vonatkozó jelenséggel szembeni fellépést.

34