A MARKETING TERÜLETEI
BRAU Beviale 2006 A BRAU Beviale 2006 – november 15-e és 17-e között a Nürnbergi Vásárközpontba – hívó szavának az európai italipar készséggel tesz eleget: a nyersanyagok, technológiák, a logisztikai és marketingötletekkel felvonuló, mintegy 40%-ban Németországon kívülről érkező, várhatóan 1500 kiállító átfogó képet nyújt az európai piacról. A bemutatkozó vállalatok több mint 37 ezer, a beruházási döntésekben is mérvadó szakmai látogatót várnak. Az előző szakvásárra hozzávetőlegesen 10 ezer szakember érkezett külföldről, és az összesen 99 nemzet sorrendjében Németország után Ausztria, Svájc, Belgium és Franciaország, valamint a bővülő közép- és kelet-európai piacok szerepeltek az élen. A Cseh- és Lengyelországból, Magyarországról, Szlovákiából és Oroszországból érkező szakemberek több éve intenzíven élnek a nürnbergi szakvásáron kínálkozó beszerzési és tájékozódási lehetőségekkel. Tárgyszavak: italpiac; söripar; üdítőital-piac; vásár; kiállítás.
Egyre hasonlóbb piacok A BRAU Beviale a beruházási javak legnagyobb jelentőségű szakvására 2006-ban az italiparban. Vezető szerepéhez hűen a seregszemle tükrözi a nemzetközi italpiac változását. Jelentős különbségek mutatkoznak a palackozott italok egy főre eső éves fogyasztásában: az élen az Egyesült Államok szerepel 376 literes éves fogyasztással, majd Európa és Latin-Amerika következik 167 literrel a 83 literes éves egy főre eső fogyasztású Közel-Kelet, Ázsia, valamint a 31 literes Ausztrália és az átlagosan és fejenként 19 literes éves fogyasztású Afrika előtt. Miközben a telített európai vagy észak-amerikai piacokon ugyanúgy keresik a legújabb italötleteket, mint a rendhagyó kialakítású csomagolást, addig Kelet-Európában, Ázsiában vagy Afrikában a telített piacokhoz mérten átlagos az igény a kreativitás iránt. Vegyük például a bort:
Ázsiában, ahol éppen kezd népszerűvé válni a borfogyasztás, kizárólag a szőlőfajtákban vagy a származási helyekben jelenik meg a kreativitás. A telített és telítetlen piacok között jelenleg még jelentős különbség mutatkozik abban, hogy milyen italokat kedvelnek, de mégis igaz, hogy a piacok lassan közelítenek egymáshoz.
Alkoholmentes italok Az alkoholmentes italok piacán is jelentősek az eltérések: miközben Nyugat-Európában az egy főre eső éves fogyasztás 240 liter, addig Kelet-Európában alig 94 liter ez az érték. A számszerű eredmények többek között azt is igazolják, hogy az új italkoncepciók Kelet-Európában még lehetőségeik alatt teljesítenek. Jó példa erre a jeges tea: amíg NyugatEurópában ma már évente és fejenként 5 liter jeges teát isznak, addig Kelet-Európában a fogyasztás alig egy liter. Az italipar telített piacain az egyre újabb és újabb italkreációkat keresik. Ezek közül manapság éppen a járulékos egészségjavító hatású italok rendkívül sikeresek, amelyeknél funkcionális adalékok, mint például vitaminok, ásványi anyagok, fehérje vagy ballasztanyag adagolásával segítik a fontos fiziológiai anyagcsere-folyamatokat. Ilyen italokból mérhetetlen kombinációs lehetőségek mutatkoznak. A gyümölcstartalmat, az aromát, a színt, a folyékonyságot és az ízt tetszőlegesen tudják párosítani és az egészséget szolgáló adalékanyagokkal gazdagítani. Az ilyen módszerrel körülhatárolt célcsoportok igényeihez lehet szabni az alkoholmentes italokat: fitnesz- vagy szépségitalok mellett akár étkezést kiváltó alkoholmentes italokat is gyártanak – ebben a műfajban minden lehetséges. A telített italpiacokon fontos tényező az obezitás, vagyis az elhízás, ezért nagy keresletnek örvendenek az újszerű édesítési megoldások. Az új italreceptek kifejlesztésében az innovatív gyártók többek között a számos előnnyel kecsegtető, újszerű szénhidrátforrásra, a palatinózra építenek. Ezt a tiszta formában fehér, kristályos és édes szénhidrátot kizárólag répacukorból nyerik. A palatinóz nem károsítja a fogakat, és lassabban veszi fel a szervezet, mint a szacharózt, ízében pedig közel áll a cukorhoz, de kevésbé édes. Egy további érdekes újdonság, a „Fresh Can” esetében a kényelmes csomagolási módot ötvözik az ital kívánatos melléktulajdonságaival. Ennél a csomagolásnál a tárolásra érzékeny anyagokat, mint például a vitaminokat, a probiotikus adalékokat vagy nyomelemeket az italtól elkülönítve, száraz térben tárolják, amelyek csak a doboz nyitásakor keletke-
ző vákuum hatására keverednek az italba. A telített piacokon az italipar feladata az aktuális trendek felkutatása és az igények kielégítése. Németországban például ennek köszönhető a csokoládé, vanília és +kalcium változatban kapható, újszerű szójaital megjelenése. A három kalóriaszegény ital az egészséges táplálkozást szolgálja gazdag ízvilággal, és ezzel megfelel a wellness és az élvezet párhuzamos trendjének. Az italt 500 ml-es, nyújtott, könnyített, visszazárható üvegpalackban kínálják. Franciaországban új, kávéízű kólaféleséget vezettek be, amely élénkítő, vitalizáló és az enyhe szénsavas adalékolás miatt a kávéhoz hasonlóan habzik. A terméket egyedi, a hagyományos üvegpalackot idéző fekete alumíniumpalackba töltik.
Nemzetközi sörpiac: mozgás, növekedés és koncentráció A sörpiacot egyértelműen növekedés jellemzi. A világ sörtermelése 1999 óta 16%-kal bővült, és ez a hatalmas növekedési ütem legfőképpen Ázsiának, Kelet-Európának és Latin-Amerikának köszönhető. 20%-os részesedéssel jelenleg Kína a világ legnagyobb sörpiaca, ahol 2010-ig további 30%-os növekedést várnak. A második legnagyobb „sörország” az Egyesült Államok, amely 1994-ben 237 M hektoliterrel még az elsőszámú sörfogyasztó volt. Csökken a sörfogyasztás Németországban: az árpaléből a világ harmadik legnagyobb piacán 106 M hektoliter fogyott. Jelentősen felzárkózott azonban Brazília, és szintén jelentős a növekedés Oroszországban, amely évi 85 M hektoliterrel az ötödik a világon. Ázsiában és Kelet-Európában is jelentősen bővül a sör piaca, így csak 1999 óta már több mint 47%-ban nőtt a sörfogyasztás Közép-Keletés Kelet-Európában. A legnagyobb növekedést ebben a térségben Oroszország, Ukrajna és Lengyelország mutatja. A világ sörpiacán egyre erősödik a koncentrációs folyamat: a tíz legnagyobb sörfőző vállalatcsoport jelenleg mintegy 52%-os részesedéssel bír.
Jók a borok kilátásai A borok és égetett szeszes italok világpiacán uralkodó trendekről ad felvilágosítást az IWSR/GDR brit közvélemény-kutató intézet közelmúltban készült tanulmánya. Ennek alapján a borfogyasztás a következő években tovább emelkedik, és 2008-ban eléri a 3,166 Mrd darab 0,75 literes palack egyenértékét. A világ szőlőbortermésének 60%-a (az ége-
tett szesz kivételével) Francia-, Olasz- és Spanyolországból, valamint az Egyesült Államokból származik majd. A klasszikus bortermelő országok a következő években is az élen maradnak, de az „új bortermelőket” sem szabad lebecsülni. Magyarországtól Bulgárián, Szlovénián, Szerbián át Ukrajnáig bezárólag számos bortermelő szerezte be a legkorszerűbb műszaki berendezéseket az átfogó szakismeretek mellett. Ázsia felé tekintve látható a borfogyasztási kultúra ápolása és terjedése. Kína éves borfogyasztása az utóbbi hét évben például mindig kétszámjegyű volt. A bor előtérbe helyezése arra is visszavezethető, hogy a reklámkampányokban évek óta egészséges italnak kiáltják ki a bort, és úgy tűnik, hogy ez meggyőzi a hagyományosan sört és égetett szeszes italokat kedvelő kínaiakat. Ezt a növekedést főként a kínai bortermelők tudják kihasználni, talán ezért is, mert az importborok címkéi a kínaiak széles körében érthetetlenek. A kínai piacon több mint 500 termelő osztozott, a három legnagyobb vállalat piaci részesedése pedig hozzávetőlegesen 50%-os. A bor Dél-Koreában is egyre népszerűbb, a fogyasztás tavaly mintegy 25%-kal nőtt. A leginkább kedveltnek a chilei borok mutatkoztak.
Égetett szeszek: a vodka marad a sztár Az IWSR/GDR tanulmánya a világ égetett szeszesital-fogyasztásában a következő tíz évre 20%-os mennyiségi növekedést jelez előre. Az égetett szeszes italok „sztárja” változatlanul a vodka, miközben a gin, a bourbon és a skót whisky esetében feltételezhető, hogy szűkül a piacuk. A piacon jól látható tendencia a „csúcsminőség” előretörése. A konyakértékesítés volumene 2005-ben az előző évhez képest 4,8%-kal nőtt, és a minőségi kategóriák szerinti bontásból kitűnik, hogy főként a magasabb és az egyértelműen csúcsminőséget keresik: az XO minőségből például a 2005-ben eladott mennyiség 14,5%-kal nőtt. A konyak fő exportpiaca több mint 50%-os részesedéssel az Egyesült Államok, majd Szingapúr, Nagy-Britannia és Németország következik.
Egyedi megítélést érdemel a német italpiac A BRAU Beviale 2006 seregszemlén mintegy 1500 kiállító mutatja be az italipari alapanyagokat, technológiákat, logisztikai rendszereket és
marketingötleteket. A teljes technológiai vertikum áll a kínálat középpontjában: az italok előállítására, palackozására és csomagolására szolgáló gépekkel, az üzemi és laboratóriumi, valamint energiagazdálkodási berendezésekkel. A VDMA élénkülő beruházási kedvről számol be. A belföldi kereslet érzékelhető növekedése és a változatlanul nagy volumenű külpiaci rendelésállomány alapján a szakmai szövetség derűlátóan tekint a jövőbe. Az általános vélekedéssel ellentétben az italfogyasztás Németországban 1994 óta nem csökkent, hanem az egy főre eső 675 literről 707 literre emelkedett. A tanulmányokban gyakran csak az ebben az időszakban valóban 139-ről 115 literre csökkent sörfogyasztást vizsgálták, valamint azt, hogy kávéból és teából is kevesebb fogyott (200-ról 190 literre csökkent ez egy főre eső évi fogyasztás), kevésbé figyeltek fel arra, hogy közel 60 literrel, 226-ról 285 literre nőtt az alkoholmentes italok fogyasztása. A tejipar sem panaszkodhatott a 10 literes növekedésre (79 helyett már 89 litert fogyasztottak fejenként), a borok, habzóborok és égetett szeszes italok fogyasztása viszont alig (30-ról 28 literre) változott, és az italcsoporton belül is mutatkozott eltolódás. A sörfogyasztás menynyisége az alkoholmentes italok, a bor és a figyelmen kívül hagyhatatlan sörrel kevert italok javára fogyatkozott meg. Ez a változás szokatlan más érett piacokhoz, például Nagy-Britanniához vagy az Egyesült Államokhoz viszonyítva, ahol a sörpiacot kizárólag az alkoholtartalmú italok (égetett szeszek, alkoholos frissítők és a bor) szorongatja.
Párhuzamok és eltérések A német piacot főként a kulturális eltérések sokasága, valamint a vállalati kultúrára visszavezethető okok miatt kell alapvetően megkülönböztetnünk más, érett italpiacoktól, és ez az, ami akadályozza a széleskörű konszolidációt. A piaci konszolidáció modelljének alapul vételével a piaci szereplők számának csökkenésével jellemezhető időszakra következik a koncentráció kevés számú piaci szereplőre, utána pedig ismét az új vállalatok alapítása. A német italpiacra vonatkoztatva ebből kétféle következtetést vonhatunk le: Németország vagy változatlanul az első szakaszban van, vagy pedig a fejlődése alapvetően tér el attól, amit a modell előírni látszik. Alapos vizsgálódással számos érv szól a második feltételezés mellett: az évente átlagosan 1%-kal csökkenő sörfogyasztás ellenére Németországban 1274 sörfőzde és mintegy 220 italpalackozó üzemel. A
múlt század hatvanas és hetvenes éveiben a sörfőzdék tulajdonosai között a „fogd a pénzt és fuss” mentalitás uralkodott. Az Egyesült Államok sörpiaca közel áll a piaci érettség harmadik szakaszának modelljéhez, ahol három nagy konszern határozza meg, összesen 80%-os piaci részesedéssel, hogy merre és hogyan tovább, miközben a maradékon a talpon maradt regionális sörfőzdék, az import sörök és az 1415 „mini sörfőzde” osztozkodik (utóbbiak 6%-os piaci részesedéssel). Kétségtelenül a kulturális tényezők döntik el, ha a német sörfőzők, italpalackozók és ital-nagykereskedők eladás helyett szívesebben vezetik tovább vállalatukat – még akkor is, ha kisebb árréssel kell beérniük. Ez mégsem jelenti azt, hogy a konszolidációs hullám megkímélte a német piacot, hiszen míg a kilencvenes évek végén csak néhány sörfőzde fogott össze, addig 2001-ben felgyorsult a koncentrációs folyamat, amikor a Holsten beszállt a König-be, az InBev (a korábbi Interbrew) a Beck’s és Diebels sörfőzdékbe, a Heineken pedig tulajdonrészt szerzett a Paulaner/Kulmbacher gyártókban. A vállalati fúziók hulláma 2004-ben érte el eddigi csúcsát azzal, hogy a Carlsberg beszállt a Holsten-be, a Bitburger átvette a König-et és a Licher-t, a Radeberger pedig felvásárolta a Brau&Brunnen-t. A nemzetközi söripari konszernek, az InBev, a Heineken és a Carlsberg jelentős, összesen mintegy 30 M hektoliterre tehető piaci volumenhez tudott jutni a németországi felvásárlásokkal, de az egyenként alig 10% felett, illetve alatt mozgó piaci részesedésük (2005-ben) még viszonylag csekély. Ennek ellenére a nyolc legnagyobb németországi söripari konszern a piac mintegy 60%-át tudhatja magáénak, ami hozzávetőlegesen a német ásványvízpiac koncentrációjának felel meg, ahol hat vállalat rendelkezik a becslések szerint összesen 50%-kal. Az italokra szakosodott nagykereskedők kezében kisebb piaci erő összpontosul, és bár viszonylag soknak tűnik az ezen a területen működő 5400 vállalat, de alig 1000 tudhatja magának az árbevétel 88%át. A koncentráció és a konszolidálódás csupán korlátozott mértékben jellemezheti a német italpiacot, ugyanis a könnyen „koncentrációs folyamat részeként” jellemzett összeolvadások valójában csupán a felvevőpiacok legjobb értelemben vett földrajzi kiegészítését jelentik. Ez indokolhatja azt is, hogy Németországban még mindig nem létezik a máshonnan ismert országos szinten homogén piac, hanem csupán néhány, egymástól jól elhatárolt regionális, illetve részpiacról beszélhetünk. Ebből következik, hogy nincs olyan erős nemzeti márka sem, mint a 19%-os piaci részesedésű Bud Light az Egyesült Államokban, az Írországban 33%-os Guinness, vagy a Hollandiában 27%-os Heineken. Hozzájuk ké-
pest a két legnagyobb németországi márka, az Oettinger és a Krombacher eddig csupán 6–6%-os piaci részesedést tudott kivívni magának. A német piac sajátosságait jellemző másik szempont a nyereséghányad, amelyet gyakran szoktak lenézően „hozamgyengeségnek” is minősíteni. A világ sörpiacainak hozam szerinti rangsorában Németország hektoliterenként 4,6 euróra becsült eredménnyel (EBITDA) a mezőny vége felé kullog, szemben az élen álló Kanada hektoliterenként 36 eurós eredményével! A német sörfőzők azonban nincsenek egyedül azzal, hogy egyszámjegyű euró-összeget keresnek a mennyiség után, mert a szomszédos Csehországban a becslések szerint hektoliterenként 3,6, Olaszországban 6,9 és Spanyolországban 6,6 eurót keresnek, a robbanásszerűen fejlődő orosz piacon pedig hektoliterenként 4,1, Kínában pedig 0,7 euró az üzleti eredmény. Szabály, sőt természeti törvény nincs azonban arra, hogy mekkora eredményt kell a vállalatoknak elérniük, és minden nemzetközi összehasonlítás ellenére az árrést részben maguk a vállalatok szabják meg. Ebből következően nem is lehet alapvető kifogást emelni az egyszámjegyű nyereséghányad ellen, amíg a vállalat ezzel is fenn tudja hosszú távon tartani gazdasági tevékenységét, és nem kényszerül a beruházások elhalasztására. Az italpiacon talán nincs is jobb bizonyíték a nemzetközi összehasonlításban rendhagyó németországi viszonyokra, mint az egyszer használatos göngyölegekre három éve bevezetett betétdíj. Ennek hatására szinte teljességgel eltűnt egy világszerte elterjedt csomagolási mód – az italos doboz – a német piacról. A visszatérés még most, a betétdíj 2006. május elsejétől életbe lépő újraszabályozásával is vélhetően nehéz lesz.
Növekedés a telített piacokon A következő években valamennyi német italipari vállalat a túlélést biztosító gazdasági növekedésre törekszik. A növekedést azonban már nem a fejlesztésre váró, hiány alapú szükségletet keltő piacok növekedési üteme jelenti majd, mert a növekedés a nyugati országokban egyre inkább a telítődéssel találja szemben magát. Maga a piac már nem bővül a megszokott módon. Az ezt felismerő vállalatok regionális terjeszkedéssel, valamint okos ár- és márkapolitikával próbálkoznak szerves fejlődést gerjeszteni, amellyel együtt emelkedik az árrés és megteremthető a jövőbeli beruházások tőkebázisa. A középpontba azok a vállalatok kerül-
nek – és nem csupán Németországban - amelyeknek sikerült ezt teljesíteni.
Életstílus, egyéniség és siker kommunikálása a fogyasztással A GfK fogyasztói piackutató intézet 2005-ben az egyesült Európa 16 országában – többek között olyan látszólag eltérőekben, mint NagyBritannia és Bosznia-Hercegovina – végzett felmérése során mindössze nyolcféle jellemző életviteli módot (úgynevezett Euro-Socio-Style®) tudott felmérni. Eszerint az italipari vállalatok piaci munkájában az újdonságokra vagy a megújításra kell helyezni a hangsúlyt. A jelentős növekedést és nyereséget felmutató vállalatok piaci teljesítményét a folytonos innováció jellemzi, ezzel tudják távol tartani a versenytársakat, megőrizni az egyes részpiacokat vagy akár feltárni az újakat is. A rohamosan fejlődő közép-kelet-európai kereslet kiaknázására a BRAU Beviale ideális fórumot kínál a kiállítóknak és a gyártóknak, ahol felmérhetik és lefedhetik az ezeken a piacokon jelentkező igényt az újszerű termékek, csomagolások és technológiák iránt. A közép-kelet- és kelet-európai országok italipari szakemberei már jóval az Európai Unió bővítését megelőzően felfedezték a BRAU Beviale szakvásár lehetőségeit, így évről évre mintegy 4000 cseh, lengyel, magyar, szlovák és orosz szakértő tájékozódik a nürnbergi seregszemlén. A fogyasztói igények egységessé válását kétségtelenül egyrészt Nyugat- és Közép-Kelet-Európa eltérő történelmi fejlődésének tudhatjuk be. Az InBev adatai szerint a közép-kelet-európai piacokat fejlettségük alapján két csoportba lehet osztani. Az érett lengyel, cseh, magyar, szlovák és szlovén piacokra, ahol a bruttó hazai termék (GDP) egy főre eső értéke 6000 és 14 000 euró között mozog, míg a másik csoportot a román, bolgár, török, horvát, bosznia-hercegovinai, szerbia-montenegrói, koszovói és macedóniai küszöbországok piaca jelenti, ahol az egy főre eső GDP 1000 és 3000 euró között változik. Az igények egységesülése a felsorolt „érett” közép-kelet-európai piacokon azonban nagyrészt a „nyugati” kereskedelmi láncok, mint például a Metro, a Spar, a Tesco és a Lidl terjeszkedési törekvéseinek is köszönhető. Az ATKearney vállalati tanácsadó társaság kiadványa szerint a Global Retail Development Index 2005, a kiaknázatlan piaci potenciál egyik fokmérőjének első tíz országa között az Európai Unió tagállamai közül már csupán Szlovénia, Lettország és Szlovákia szerepel, de Lengyel-, Cseh- és Magyarország már nincs közöttük. A kereskedelmi lán-
cok szemszögéből ez a három ország már jó ideje telítettnek minősül. Az öt legnagyobb nyugati kereskedelmi lánc Magyarországon több mint 60%-os piaci részesedéssel rendelkezik.
A győztes típus: prémium és diszkont A látszat lehet ugyan csalóka is, de az elmúlt években a sört nevezték ki nemzeti italnak Európában. Mivel a közép-európai országok bruttó hazai termékének növekedése mindig együtt mozgott az italfogyasztás emelkedésével, ezért még a sörfogyasztás európai átlaga is több mint 2%-kal nőtt évente, és ma már eléri a 66 litert fejenként. Az a körülmény, hogy a statisztikai „elhajlók”, mint a 32 literes átlagfogyasztást felmutató Franciaország, a 40 literes Görögország, a 31 literes Olaszország, az 56 literes Norvégia, az 55 literes Spanyolország és a 45 literes Ukrajna ellenére a legtöbb országban messze nagyobb a fogyasztás az átlagnál, arra utal, hogy mennyire nagy mértékben kedvelt a sör a fiatal felnőttek (18 és 38 év közötti) fontos korcsoportjában. Ez pedig szerte Európában igaz. A Canadean piackutató társaság előrejelzése szerint a sörfogyasztás Európában 2010-ig legalább 1,8%-kal nő évente, és a többek között Németországban tapasztalható csökkenést több mint ellensúlyozza a féktelen bővülés az ukrán és orosz piacon. Az egyes árcsoportok közül két szegmensben mutatkozik átlagon felüli növekedés: a prémium és a diszkont termékeknél. Az alacsony árfekvésű szegmens piaca 2004-ben európai átlagban 5,4%-kal nőtt – folyamatos tendenciát mutatva – a teljes sörfogyasztás 15%-ára. A prémium szegmens ugyanebben az évben átlagosan 4%-kal a teljes fogyasztás 20%-ára nőtt – szintén kitartó tendenciával. Közelednek egymáshoz a fogyasztási szokások Nyugat- és Közép-Európában: a prémium sörök fogyasztása 2004-ben Bulgáriában 17, Magyarországon 20,3, Litvániában pedig 19,7%-ot tett ki, Oroszországban 28, Szlovákiában 30% volt, és még Ukrajnában is 14% volt a németországi csupán 10%-os aránnyal szemben Ez a trend nem véletlen, hanem irányított fejlődés eredménye. A Közép-Európában jelen lévő nemzetközi sörfőzdék marketingjében kezdettől fogva arra helyezték a hangsúlyt, hogy a hazai sörmárkákból, a világszerte (el)ismert prémium márkákból, a taktikai alapáras márkákból és az ezt tükröző árképzéssel megfelelő párosítást érjenek el, amelynek alapján például a SABMiller esetében (2004-ben) 20%-os nyereséget is célul tűzhettek. Az „1. hozd létre, 2. építsd fel, 3. terjeszkedj” jelmondattal módszeresen építették fel a globális prémium márkákat, vezették be az új termékeket, amit a megfelelő csomagolási és eladástechnikai
(merchandising) újítások is kísértek. Számos, ma Közép-Kelet-Európában népszerű sörmárka ezért újonnan bevezetett termék. Lehetnek ugyan fenntartásaink a gazdasági szakzsargonban gyakran használt és ezért olykor megkopott innováció fogalmával szemben, de a közép-európai piacok mégis bizonyítékkal szolgálnak három állításra: nevezetesen arra, hogy az innováció a) elengedhetetlen, és b) tervezhető. A gyakran hallható vélemény ellenére, amely szerint az újítás, illetve a megújulás nem a véletlen, hanem a siker érdekében következetesen alkalmazandó szabályok lépésről lépésre történő megvalósításának eredménye. A legfontosabb állítás azonban a végére maradt: Közép-Kelet-Európa példája arra int, hogy az innováció valahogyan kapcsolódik a demokráciához. Bármennyire is ellentmondásosan hangzik, de amit a konszernközpontok titkolódzó központjaiban vagy kutató laboratóriumaiban kifundálnak, végeredményben nyíltan hozzáférhető, érthető és mindenki számára követhető lesz. Ebben rejlik az olyan nemzetközi szakvásárok szükségessége, mint a BRAU Beviale. Ezek teszik demokratikussá a haladást – mégpedig túlmutatva a határokon. Bővebb információ:
[email protected] Kapcsolódó honlap: www.brau-beviale.de
