A M AGYA ROR SZ ÁGI METODISTA EGY H Á Z PÉCSI KÖR Z ETE
HÍRLEV ÉL XIX. évfolyam 4. szám
„Bizony Isten Fia volt ez!”
2015. április
Máté 27:54
Évi Jelige „Fogadjátok be tehát egymást, ahogyan Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére.” Róma 15:7 Eg yházunk 2015. Évi Jeligéje: „Kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába.” Máté 9:38 Te r v e z e t t á p r i l i s i p r o g r a m j a i n k : Április 3.-án Nagypénteken 18 órakor Istentiszteletünk lesz „Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről!” Máté 27,39-40. Április 4.-én szombaton Hajléktalanok között szolgálunk Április 5.-én Húsvétvasárnap 10 órakor Feltámadás ünnepe! Úrvacsorai Istentisztelet. „Ki hengeríti el nekünk a követ a sír- bolt bejáratáról?” Márk. 16,1-8. Április 12.-én vasárnap „Van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus!” 1. János 1-2,2. Április 19.-én vasárnap „Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsí- tott irántunk az Atya!” 1. János 3,1-7. Április 23.-26.-ig Évi konferencia Budakeszin. Április 26.-án vasárnap Helyettesítés: Dr. Thaly Gedeonné Éva szolgál Május 2.-án Hajléktalan szolgálat. Rendszeres programjaink: Kedden 17 órakor bibliaórát tartunk Hidason Kedden 19 órakor ifjúsági óra van Csütörtökön Bicsérden 18 órakor házi istentisztelet lesz Pénteken 17 órakor házicsoport lesz (változó helyszínnel) Vasárnap 930 imaóra, és 1000 órakor istentisztelet van Pécsett, 1500 órakor Hidason. Első vasárnapokon Úrvacsorai istentisztelet van. Minden harmadik vasárnap Siklóson 1800 órakor istentiszteletünk van az evangélikus imaházban. Az esetenkénti időpontváltozásokról lelkészünknél lehet érdeklődni.
2
Média hírek Április 3.-án pénteken „Metodista félóra” műsor lesz a Kossuth Rádióban 13 óra 30 perckor. Születésnaposoknak kívánjuk, hogy Isten áldja meg életüket! „Én angyalt bocsátok el te előtted, hogy őrizzen téged az úton.” II. Mózes 28:10 Információ Ismét eltelt egy év, és eljött az adóbevallások ideje. Köszönetet szeretnénk mondani az elmúlt év elején az állam felé fizetett adójának felajánlható 1-1%-ért, mellyel a Magyarországi Metodista Egyház, illetve a Márta-Mária Alapítvány javára rendelkezett. A Magyarországi Metodista Egyházat több, mint 1360 személy 6.284.977,-Ft-tal támogatta, és A Márta-Mária Alapítvány javára 482.072,- Ft-ot kaptunk az alapítványi 1% után. Nagy szükségünk van a szolgálat végzéséhez ezekre a felajánlásokra, köszönjük! Idén is kérjük, segítse munkánkat a felajánlható 1-1%-kal, esetleg ismerősei figyelmét is felhívhatja erre, akik másoknak nem ajánlják fel! Magyarországi Metodista Egyház technikai száma: 0073 Az egyházunk öregek otthonát támogató Márta-Mária Alapítvány adószáma: 19231945-1-17 Április.
„Bizony, Isten Fia volt ez!” Máté 27,54.
Ennek a hónapnak különös hangsúlyt ad a pogány római százados vallástétele: Bizony, Isten Fia volt ez! A teljes vers így szól: Amikor pedig a százados, és akik vele őrizték Jézust, látták a földrengést és a történteket,
3
nagyon megrémültek, és így szóltak: „Bizony, Isten Fia volt ez!” Máté 27:54. Kérdéseket tehetünk fel, vajon a félelem hozta ki a Jézust kivégzőkből ezt a vallástételt? Kérdezhetjük, mennyire voltak ezek szívből jövő szavak? Lukács, aki mindennek alaposan utána járt, a vallás tételt egy különös megjegyzéssel nyomatékosítja, „dicsőítette az Istent”: „Amikor a százados a történteket látta, dicsőítette az Istent, s azt mondta: „Ez az ember valóban igaz volt.” Lukács 23,47. Itt is feltehetünk egy kérdést: Melyik istent? Hiszen egy pogány rómainak sok istene volt! Szerintem kár minden okoskodás, mert ebben, a világtörténelem egyedi és megismételhetetlen helyzetében, amikor megmagyarázhatatlan fizikai jelek történtek - „sötétség volt három óráig, és a föld rengett, mindenki nagyon megrémült” - csak egy Isten volt ott jelen, akit láthatott mindenki a töviskoronás szenvedőben, (de előtte is tudott volt, hogy ártatlan) Názáreti tanítóban, Jézusban. A százados, aki Pilátus palotájától végig kíséri Jézust, látja a számára megmagyarázhatatlan jeleket. Hallotta, ahogyan Jézus a halállal való vívódás mélypontján felkiált: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el?” Jézus nem esett önsajnálatba, amikor ezt a kérdést kimondta kínszenvedései között, hanem próféciát jelentett ki. Ez egy jó illatú áldozat volt az Atyja számára. Zsolt 22:2 szavaiban egy panaszt mond, hogy miután az emberek közül mindenki elhagyta, kigúnyolta és meggyalázta, most szenvedése döntő pillanatában Isten is magára hagyja, mert ezt a küzdelmet egészen egyedül kell megvívnia. Máté a zsoltárverset az Ószövetség nyelvén idézi: „Éli, éli, lamá sabaktáni!”, csak így érthető Jézus környezetének lelketlen szójátéka: mintha Illést hívná a szenvedő és embertelen kínjában, a Messiás útkészítőjébe kapaszkodnék utolsó szalmaszálként, mintha a szörnyű fájdalomtól már szinte eszét vesztette volna. De csak így oszlathatja el az evangélista a kétségeket is Jézus szavainak valódi értelmét illetően: Istenbe vetett bizalmát semmi sem ingatja meg, teljes magára maradását is, összetört szívvel, de őeléje viszi oda imádságában.
4
Különös, hogy a körülötte kíváncsiskodók Jézus legutolsó szavait félre értik, és frissítő itallal próbálják enyhíteni kínjait. Mások az utolsó pillanatig gúnyolódnak, és a fanatizált ostobák módjára bizonyára szellemes ötletnek is tartják ízetlen élcelődésüket. Jézus e pillanatban befejezi földi pályáját: kínjai véget érnek, hangos sóhajtással „leteszi” életét, mint aki nem gyilkosainak válik kényszerű áldozatává, hanem önként adja át lelkét az Atyának, akitől „fel is vette”. Ekkor következik be a második jel: az engedetlen Izráel által meggyalázott templom is „vallást tesz” a kiszenvedett Krisztus mellett: a Szentek Szentjét lezáró kárpit végighasad. Máté a Zsidókhoz írt levél 9:3; 10:19k. módján érti ezt a jelt: Krisztus halálával szabad út nyílik megváltottai számára az Atyához. Ehhez a bizonyságtételhez csatlakozik az egész kozmosz (a teremtett világ) - sötétség három órán át, a földrengés, sírból halottak támadtak fel - a golgotai halál a látható és láthatatlan egész világot megrázta. Ennek az áldozatnak a jelentőségét szemlélteti az újabb jel: Jézus már halála pillanatában legyőzte a halált, és megnyitotta a halottak birodalmának a kapuit. A Golgotán egy megszégyenítő, és egyben a jövőbe mutató jel zárja a passió történetét. Egy pogány százados megérti a természet jelbeszédét, és hitvallásként mondja ki Jézusról azt a szót, amely eddig csak gúnyolódó szitkokban hangzott el róla. Lukács, aki különös nyomatékkal írja le a vallástételt, „dicsőítette az Istent”: „Amikor a százados a történteket látta, dicsőítette az Istent, s azt mondta: „Ez az ember valóban igaz volt.” Lk 23,47 Árpilis hónap üzenete biztat és bátorít bennünket a tanúságtételre. A körülöttünk lévő emberek sok mindent mondanak a világ eseményeit látva, de figyelik a mi szavainkat, főleg ha tudják, hogy mi Jézus tanítványainak mondjuk magunkat. De figyelnek a mennyei seregek is. A történteket szemlélve „dicsőítjük- e Isten? Bizony Isten Fia Jézus Krisztus az én Megváltóm!” Ámen. Gy ur kó Józ sef Szeretett mennyei Atyánk, szeretett Fiad, Krisztus kedvéért add nekünk Szentlelkedet, hogy Krisztus igazi tanítványai lehessünk, és olyan szívhez jussunk, amelyben a szeretet kimeríthetetlen forrása van jelen, amely sohasem apad el! Luther Márton
5
Va l a k i v é d Valaki véd mindig engem, mióta csak megszülettem. Köröttem jár láthatatlan, újra más és más alakban. Vigyázott rám ezer bajban, pedig néha majd meghaltam. Ha üldöztek, jól elrejtett, s jelezte a csapdát, vermet. Mikor álltam bírák előtt, Ő adott szavamnak erőt. Ha nehéz volt munkám, dolgom, Ő segített ezer módon, s nem engedte semmiképpen, hogy gyalázat, szégyen érjen. Valaki véd, szeret engem, pedig talán nem érdemlem.
Tó t h E n d r e
Akiknek fejüket vették a Jézusról való bizonyságtételért „Ya rabbi Yasu!” – kiáltotta egyszerre a 21 narancsruhába öltöztetett kopt keresztény, amikor az IS fekete ruhás hóhérai nekiálltak lefejezni őket a líbiai tengerparton. „Ya rabbi!” arabul olyasmit jelent, hogy „Uram!”, vagy „Ó, uram”, esetleg „Segíts, uram!” Eredetileg Allah megszólítása volt ez, de a térdre, majd kivégzésükhöz hasra fektetett keresztények Jézushoz beszéltek. Majd fejüket vették a Jézusról való bizonyságtételért. Azért haltak meg, mert a kereszt népéhez tartoztak. Az IS mondja ezt. Ők egyébként
6
nem provokálták, hanem szerették a muszlimokat. Amikor az arab tavasz idején muszlim barátaik a szőnyegükön imádkoztak, ők falként vették körül őket. Egyetlen bűnük az volt, hogy keresztények. A nyugati újságok címlapjai most nincsenek tele „je suis Copte” feliratokkal. Nem baj. Ennél nemesebb és dicsőségesebb ez a történet. A SAT-7 arab nyelvű műsora telefonon meginterjúvolta az egyik lefejezett fiatalember testvérét, Beshir Estafanos Kamelt. A műsorvezető megkérdezte tőle, hogy mit érez. Beshir először is helyesbített: nem csak egy, hanem két fitestvére is ott volt a tengerparton. „Bisu Estafanos Kamel mártír és Samuel Estafanos Kamel mártír. Büszke vagyok rájuk! Bisu 25 éves volt, Samuel 23 éves volt. Ők a kereszténység büszkeségei. Miattuk felemelt fejekkel, büszkén járhatok!” „Az ISIS többet adott nekünk, mint amit kérhettünk, mert nem vágták ki azt a részt, amikor megvallották a hitüket és segítségül hívták Jézus Krisztust. Az ISIS megerősítette a hitünket. Hálás vagyok az ISIS-nek, hogy nem vágták ki a videóból, amikor a hitük megvallását kiáltották.” Az interjú aztán végig ebben a tónusban folytatódott. Valami furcsa öröm és reménység zuhant a képernyőre, ami széttörte a döbbenet és a gyász fojtogató páncélját. A reménység az áldozatok testvéréből sugárzott. Őt hallgatva a műsorvezető könnyei is csorogtak, meg az enyéim is. „Hogy van a családod?” – állítja meg egy pillanatra a műsorvezető. „Hidd el nekem, hogy az emberek itt boldogok és méltatják egymást. Nem gyászolnak, hanem elismerő szavakat mondanak egymásnak, amiért a faluban olyan sokan haltak mártírhalált. Büszkék vagyunk rájuk!” Az interjú legdöbbenetesebb része azonban csak ekkor következett, mert az eddigieket kis változtatásokkal akár egy öngyilkos merénylő családja is elmondhatta volna. A büszkeség és szégyen mátrixában élő kultúrák számára különös érték, ha családtagjaikat nagy méltóság éri, és ahogy egyes muszlimok között hőstettnek számít a hitetlenek legyilkolása közben elszenvedett hősi halál, keresztények között régi hagyománya van a vértanúság becsületének. Persze az öngyilkos merénylet és a vértanúság között óriási különbség van, de a keresztény hit nemessége másban is meglátszik. „Hogy éreztél, amikor a légicsapások elkezdődtek, és láttad az ISIS tagok holttesteit?” – tereli a műsorvezető a témát a bosszú kérdésére. „Megmondom neked az igazságot. Egészen a római idők óta mi, keresztények célpontok vagyunk a vértanúságra. Ez megkönnyíti számunk-
7
ra az ilyen krízisek elviselését, mert a Biblia azt mondja, hogy szeressük az ellenségeinket, és áldjuk azokat, akik bennünket átkoznak.” Vagyis nincs bosszúvágy. Megbocsátás van. A műsorvezető ezután megkérdezi tőle, hogy tudna-e imádkozni azért, hogy az elkövetők bocsánatot nyerjenek. A testvér ekkor elmeséli az édesanyjukkal való beszélgetését, aki aznap két fiát veszítette el. Hatvanas éveiben járó, tanulatlan édesanyjától azt kérdezte, mit tenne, ha meglátná az egyik ISIS-tagot az utcán, és megtudná, ő volt a fiai hóhéra. Az édesanyja azt válaszolta: „Behívnám a házunkba, és imádkoznék érte, hogy megnyíljanak a szemei, mert segített nekünk bemenni a mennyek országába!” Az interjú végén a vértanúságot szenvedett kopt fiúk bátyja hangosan imádkozik az IS-tagokért: „Drága Istenem, nyisd meg a szemüket, hogy üdvözüljenek! Szabadítsd meg őket a tudatlanságból és a rossz tanoktól, amiket tanítottak nekik! Ámen.” Az elmúlt évtizedben rendkívüli evangéliumi ébredés futott végig az egyiptomi kopt egyházon. Bibliatanulmányozó körök alakultak szerte a Nílus-parti városokban, megerősödtek a felekezetközi kapcsolatok, új, hatalmasra duzzadt gyülekezetek jöttek létre, fiatalok tízezreit ragadta magával a megújulás. 2011. november 11-én a muszlim tengerben élő, marginalizált, kívülről fojtogatott keresztények felekezetközi virrasztásra és dicsőítésre gyűltek egybe, hogy együtt erősödjenek hitükben. Több, mint ötvenezer Jézus-követő találkozott a mokkatami barlangoknál. Ezeket nemrégiben egy Simaan nevű alázatos, Szentlélekkel betöltött kopt pap ásta ki és változtatta keresztény gyülekezőhellyé, miközben elképesztően eredményes missziói munkát végzett a szimplán csak szemétvárosnak nevezett szegénynegyedben. Szippantsunk most bele ennek a levegőjébe, hátha bennünket is megérint valami a menny reménységéből. Itt van egy rövid felvétel a 2011-es felemelő eseményről, nézzetek bele! Néha úgy érzem, a mennyei valóságot igazán csak szorongatott helyzetben lehet megtapasztalni, akkor is a Szentlélek által. Kopt keresztények jele Az egyiptomi hívők helytállása kijózanító. a csuklójukon Egy nap mi is ott állunk majd egy tenger-
8
parton, ha nem Líbiában, akkor Hádész kapuinál, és egyáltalán nem lesz mindegy, hogy van-e olyan imádság a szívünkben, mint a narancsruhás vendégmunkások „Ya rabbi Yasu!” kiáltása volt. di v i n i t y.sz a b a dos a da m.h u Bízom csendesen Uram, mert erősen tart hű kezed, Bízom csendesen. Mert szereteted hordoz és vezet, Bízom csendesen. A bátorságot, erőt Te adod. Dicsérlek ! Szent a Te akaratod. Uram, mert megváltottad életem, Bízom csendesen. Mert vérző bárány lettél érettem, Bízom csendesen. Veled győzök le poklot és halált. Formálj engem bárányarcodra át! Mert Atyádnál közbenjársz érettem, Bízom csendesen. Mert győzelmesen Te jársz énvelem, Bízom csendesen. Rád nézek, ha ellenség ostromol. Jobb menedéket nem lelnék sehol. Bár a jövendő újra ködlepett, Bízom csendesen. Tudom, Te véghez viszed tervedet, Bízom csendesen. Ha nem látok, csak egy lépésre még. Te magad jársz velem, és az elég.
(Simon András rajza)
Ismer etlen szerzőtől For dította Túr mezei Er zsébet
9
Angela Merkel: „Miért vag yok keresztény?” Berlin - A világ egyik legbefolyásosabb asszonyának számít. Erejének és inspirációinak forrását a német szövetségi kancellárasszony, Angela Merkel keresztény hitben látja. A német sajtóban életútjáról és személyes istenhitéről vallott. Az Istenbe vetett hit és az egyházhoz való közelség már gyermekkorom óta meghatározóak voltak a számomra és foglalkoztattak. Ez nem utolsósorban azért is volt, mert az apukám abban az időben aktív lelkészként szolgált és Hamburgból Uckermarkba, Brandenburgba költöztünk. Apám meg volt arról győződve, hogy az NDK-ban jól képzett lelkészekre szükség van, így aztán ott egy egyházi szemináriumot is vezetett. Tehát egy olyan családban nőttem fel, ahol a kereszténység nem csak az életünk helyét, hanem az életről való elképzelést is meghatározta. Lelkészgyerekként az NDK-ban Lakhelyünket Templinnek hívták. Az udvarházat, a Stephanusalapítvány területén Bodelschwingh-i szellemben építették ki. Mi ott laktunk. Az NDK-ban az egyházaknak alig adtak oktatási feladatokat. Mindenkit, aki úgy tűnt, hogy jeleskedhet a tanulmányi téren, azonnal kivontak az egyházak látóköréből. De azokat, akik szellemileg fogyatékosok voltak, és nem voltak alkalmasak a továbbképzésre, átadtak az egyházaknak. Ebből a tényleírásból világossá válik, hogy azoknak a nem fogyatékos személyeknek, akik azonban a hit és az egyház terét életük szempontjából fontosnak vélték, nehézségeik akadtak, hogy társadalmilag elfogadják őket. Ha valaki az NDK-ban úgy döntött, hogy megvallja hitét és aktív egyháztag lesz, annak ez bizony hátrányt jelenthetett. Ez mindenekelőtt
10
az iskolai képzést, valamint a szabad tanulmányi- és szakmai választás jogát jelentette. A hit egy belső iránytű Fiatal korom óta tudtam, hogy az Istenhez és az ő egyházához való ragaszkodásommal és hitvallásommal a belső iránytűmet követtem, amelyet azonban az állam és a lakosság többsége egyáltalán nem tartott iránymutatónak, sőt komolyan el is utasította azt. Nem volt mindig egyszerű a kereszténységhez ragaszkodni. A többi fiatallal ellentétben bibliaórára és konfirmációi oktatásra jártam, nem pedig az ifjúvá avatásra készültem. Hitem által ebben az időszakban megtanultam azt, hogy helyes az, ha másképp gondolkodunk és másképp döntünk, mint ahogyan azt más emberek teszik. Ez még ma is segít nekem olyan időszakokban, amikor minden mindenki számára közömbösnek tűnik; mert meggyőződésem szerint semmi sem közömbös. A keresztényi lét és a tapasztalataim, amelyeket keresztényként gyűjthettem, megóvtak ettől. Ezért hálás vagyok. Megéri, hogy speciális célokat tűzzünk ki magunk elé és ezeket meg is valósítsuk. A biblia történetek magukkal ragadó példatörténetek. Jézus igen feltűnő ebben, hiszen annyira másként viselkedik, mint mások és teljesen másképp gondolkodik. Ezért aztán képes az emberek számára egészen más megoldásokat adni az emberiség nagy kérdéseire. A Jézusban való hit - aki így tudott bánni az emberekkel, így tudott viszonyulni az emberekhez - a saját életemet érintő döntésekben és a saját, életről való felfogásomban is mindig újra és újra segített. Mit jelent a hitem ma számomra Hitemből fakadóan sok mindent kritikusan megkérdőjelezek, néha még magát a saját hitemet is. Jézus maga is mindig kritikusan szemlélte a meglévő helyzeteket. Az állapotokkal sosem volt elégedett, sem a világiakkal, sem a vallásiakkal. Tiszta, egyértelmű és egyszerű szavakat mondott az embereknek. Szavakat, amelyek a lényegi dolgokra korlátozódtak és a lényeget tartották szem előtt. A lényegest a lényegtelentől megkülönböztetni - ez volt az ő erőssége. Az embert magát vette szemügyre. Világossá tette, hogy minden emberi méltóságot figyelembe kell venni, még azokat is, amelyeket a kegyesek tisztátalannak vélnek. Jézus Krisztusnak ezt a gondolkodását kell a saját életemben is szem előtt tartanom. Így válik a hit azzá az erővé, ami képessé tesz engem arra, hogy ne kerüljem a konfliktusokat.
11
Ezt a konfliktusokkal szembeni képességemet komolyan veszem, mivel politikai kérdésfeltevésünkben nincsenek egyszerű, gyors megoldások a komplex kérdésfeltevésekre. Kicsit csodálkozom, amikor épp sokszor a keresztények azok, akik a legnehezebb kérdéseknél túlságosan gyorsan akarnak eredményre jutni, hogy nehogy mélyre süllyedjenek és tisztátalanná váljanak. Keresztényként azonban néha a velünk szemben álló, ellentétes véleményeket is ki kell bírni. Ez számomra hozzátartozik a kereszténységhez. Ezért a keresztény hit és ennek a kultúrája az iránytű, amelyben bízom, hogy az irányadó utat megmutatja a számomra. Kereszténységem bátorságot és erőt ad nekem, nem csak a magánéletben, hanem a politikai életben is, hogy kimondhassam nyíltan azt, amit gondolok. Néha azt kívánom, hogy az emberek a saját pártomban is, jobban és nyíltabban ápolják keresztényi meggyőződésüket. A Tízparancsolat éppoly elengedhetetlen fundamentum társadalmi együttélésünkhöz, mint a szeretet kettős parancsa. Kereszténynek lenni számomra nem csak mentőövet jelent a nehéz órákban - amikor az ember csak abban tud reménykedni, hogy ne tiporják el - hanem mindenekelőtt az életfázisaimban olyan tevékeny erőt jelent, amely impulzust ad, változást hoz. Mert ezekben az időszakokban a keresztény hit a saját életemben és a másokéban is igazi formálóvá lehet - hála Istennek. For r á s: Je sus.ch, son n tag sbl at t-b ay e r n.de, sz öv e g: M i r i a m H i n r ic h s, for dí tá s: Horvát hB ol l a Z suz s a n a - Eva ng e l i k us.h u János 3:16 Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen. János 3:16 Chicago városában, egy sötét, hideg éjszakán nagy vihar közeledett. Egy kisfiú újságot árult az utcasarkon. Az emberek már behúzódtak házaikba a hideg miatt. A kisfiú annyira fázott, hogy az újságok eladása már nem nagyon foglalkoztatta. Odament egy rendőrhöz és azt mondta neki: „Uram! Nem tudná megmondani, hol találhatna egy magamfajta szegény kisfiú egy meleg helyet, ahol az éjszakát tölthetné? Tudja én egy kartondobozban alszom a sarkon túl lent a sikátorban, de ott szörnyű hideg
12
van. Nagyon jó lenne, ha lenne egy jó meleg hely, ahol meghúzhatnám magam”. A rendőr lenézett a kisfiúra és azt mondta: „Hát, majd én megmondom, mit csinálj! Menj végig ezen az utcán, ahhoz a nagy fehér házhoz és kopogj be. Amikor ajtót nyitnak, akkor te csak annyit mondj: „János 3:16” és be fognak engedni.” Így tett hát a kisfiú. Felment a lépcsőkön egészen az ajtóhoz és bekopogott. Egy asszony nyitott ajtót. A fiú felnézett rá, majd azt mondta: „János 3:16” Erre az asszony azt mondta „Gyere csak be!” Bevitte a gyermeket, leültette egy hintaszékbe egy nagy kandalló elé, majd távozott. A kisfiú egy darabig ott üldögélt, majd elgondolkodott... ”János 3:16” - „Nem tudom mit jelent, de az biztos, hogy felmelegít egy agyonfázott kisfiút.” Később az asszony visszajött és megkérdezte őt: „Éhes vagy”? Hát, éppen csak egy kicsit asszonyom. Nem ettem az elmúlt néhány napban, és talán jól esne valami harapnivaló.” Az asszony bevitte őt a konyhába és leültette egy asztal mellé, mely telis-tele volt ínycsiklandozó ennivalóval. A kisfiú csak evett és evett, ameddig csak el nem telt. Aztán elgondolkodott... „János3:16” - „Nem tudom mit jelent, de az biztos, hogy jóllakhat egy éhes kisfiút.” Az asszony felvitte őt a lépcsőkön egy hatalmas káddal ellátott fürdőszobába, amely teli volt jó meleg vízzel. A kisfiú ott ült és áztatta magát egy darabig. Ez idő alatt gondolta magában...”János 3:16” - „Nem tudom mit jelent, de az biztos, hogy megtisztít egy piszkos kisfiút.” Az asszony bejött, majd bevitte a kisfiút egy szobába. Betakarta egy régimódi tollpárnás puha ágyba. Jól a nyaka köré igazította a paplant, jó éjszakát kívánt, megcsókolta az arcát, majd lekapcsolta a villanyt. Ahogy a kisfiú ott feküdt a sötétben, kinézett az ablakon, s látta, ahogy a hó mindent betemet azon a hideg éjszakán. Azt gondolta magában...”János 3:16” - „Nem tudom mit jelent, de az biztos, hogy megpihentet egy fáradt kisfiút.” A következő reggelen az asszony újra levitte a kisfiút ugyanahhoz az étellel megrakott asztalhoz. Miután a fiú evett, az asszony visszavitte a jó öreg hintaszékhez a kandalló elé. Kezébe vette a Bibliát, leült, majd azt kérdezte: „Tudod, mit jelent a „János 3:16”?” „Nem asszonyom, nem tudom. Tegnap este hallottam először, amikor a rendőr bácsi azt mondta hogy használjam.” Az asszony kinyitotta a Bibliát a János 3:16-nál és el kezdett mesélni Jézusról. Pontosan ott a kandalló előtt a kisfiú átadta
13
szívét és életét Jézusnak. - „Nem értette mit jelent, de az biztos, hogy biztonságban érzi magát egy elveszett kisfiú.” „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” János 3:16 Ismer etlen szerző - Egy új élet felfedezése című köny vből Oroszországban: Történt már valami? 100 százalék, hogy igen! – Tízen? Olyan sokan? – kérdezte megdöbbenve egy barátnőnk, amikor egyszer látogatóban járt nálunk. A hitről és az egyházról folyt a beszélgetés, meg arról, hogy hányan járnak rendszeresen istentiszteletre. Ő maga tevékeny, szolgálótagja az ortodox egyháznak, és elmesélte, hogy náluk már az is jónak számítana, ha csak hárman rendszeresen járnának. Egyrészről megdöbbentett bennünket a válasza, mivel úgy hittük, hogy több ember gyakorolja az ortodox vallást, másrészről pedig egyfajta elismerésként és bátorításként hatottak ránk szavai. Nem, nem a létszámon van a hangsúly, és nem is a statisztikákra akarunk hivatkozni. Nekünk minden egyes ember számít, és örömmel tölt el minket, amikor valaki Jézushoz tér. Ez az egyik közkedvelt, régi ifjúsági éneket juttatja eszembe, amelynek utolsó sora így hangzik: Megéri-e majd a sok fáradság és küzdés? … Jöhet már most az ének és az ünneplés? Én ezzel egészítem még ki: Történt-e már valami Nyizsnij Tagilban, amióta itt vagyunk? Van okunk a hálára? És erre azt vá la szolná m: De még men�nyire! Sok reményt keltő dologról tudnánk mesélni, olyan emberekről, akik előtt a hit által új távlatok nyíltak meg.
14
Ezúton szeretném közreadni azt, amit néhány gyülekezeti tagunk elmondott. „Korábban azért jöttem a gyülekezetbe, mert titokban azt gondoltam, hogy anyagi segítséget kapok tőletek. Most már azért járok ide rendszeresen, mert szükségem van Isten Igéjére, amely által sokkal többet kaptam, mint amennyit valaha is reméltem.” „Kezdetben sokat töprengtem azon, hogy megéri-e egyáltalán istentiszteletre járni, hiszen elég sok időmet elveszi, és azt az időt tölthetném a családommal is. De most már szívesen jövök, mert megértettem, hogy itt nyerek új erőt, amire szükségem van a hétköznapokban, amikor a családommal vagyok. Mivel jó irányba változik az életem, a családom is sokat nyer az istentiszteletek által.” - Hiszem, hogy én már megnyitottam a szívem ajtaját Jézus előtt mondta egy asszony az egyik imaórán, amikor a bibliatanulmányozás során arról beszéltünk, hogy Jézus kopogtat a szívünk ajtaján. Majd így folytatta: - Amióta a gyülekezetbe járok, gyakorlatilag minden megváltozott az életemben: új ember lettem. Az istentiszteleten mindig új erőt kapok, és utána két méterrel a föld fölött repkedve megyek haza. Egyszer az egyik gyülekezeti tagunkat meghívta egy ismerőse, hogy vasárnap csináljanak valamit együtt. A mi asszonytestvérünk így válaszolt a meghívásra: - Az időpont nem alkalmas, mert mi olyankor istentiszteletre megyünk. Az ismerőse elgondolkodva kérdezte: - Hm, hova is jártok pontosan? - Az evangélikus gyülekezetbe - hangzott a válasz. - De hát az egy szekta, nem? - kérdezte megilletődve az ismerős. - Nem - világosította fel az asszony -, oda is keresztyének járnak. „Köszönjük, hogy itt vagytok. Nagyon értékes szolgálatot végeztek a mi népünkért és országunkért.” Egy másik asszony ezt mondta nekünk: - Azért jövök, mert szeretném hitben nevelni a kislányomat. Nem akarom, hogy úgy járjon, ahogyan én. Nekem a kommunizmus idején egyáltalán nem volt erre lehetőségem. Az ilyen és ehhez hasonló megnyilatkozások nagy bátorítást jelentenek nekünk, és erőt adnak a munka folytatásához. Mi is érzékeljük, hogy emberek megváltoznak: például sok rossz szokástól megszabadulnak.
15
Hatalmas ajándék, hogy láthatjuk, amint emberek az Úr Jézusra bízzák az életüket, és megteszik az első lépéseket a hit útján. Az persze fáj, amikor azt látjuk, hogy egyikük másikuk elbukik, és tesz valami olyat, amit nem lett volna szabad megtennie. Ezért sok türelemre is szükségünk van, hiszen az ilyen embert fel kell segíteni, és újra el kell neki mondanunk, mit is jelent megszentelt életet élni. Azért vagyunk itt, hogy Jézus Krisztus Gyülekezetét építsük. Munkánkat Oroszországban az uráli, szibériai és távol-keleti evangélikus egyház fennhatósága alatt végezzük. Jó hátszéllel dolgozhatunk, mert az evangéliumi egyházak közül a mi felekezetünk a legnépszerűbb, és az országban 300 éves történelemre tekinthetünk vissza. Néhány dolgot az emberek különösen is értékelnek az evangélikus istentisztelettel és hitgyakorlattal kapcsolatban. - Teljesen újdonság az itteni embereknek a közös istentisztelet, melynek során gyakorlati módon is megéljük a közösséget. Ez azért is tesz mély benyomást sokakra, mert ebben a kultúrában nagyon erős a csoporttudat. - Az is tetszik az embereknek, hogy az istentiszteleten mindannyian éneklünk. Itt általában azt szokták meg, hogy a templomban csak a pap és a templomi kórus énekel. Pedig az éneklés szervesen hozzátartozik az orosz kultúrához. - Nagyon népszerű az is, hogy az istentisztelet oroszul folyik, amit mindenki ért. A hagyományos szertartások nyelve tudniillik az ószláv, amit senki nem ért. (Ugyanilyen gondot jelentett régen Európában a latin nyelv.) - Azt is mindenki élvezi, hogy a prédikáció, amelyet hallgatnak, magyarázza a Bibliát, és segít a hallottakat a gyakorlatban is alkalmazni. Azért vagyunk itt, mert az emberek Jézus Krisztus nélkül elvesznek, és csak Őbenne lelhetnek valós segítségre, illetve Őáltala változhat meg az életük. Nagyon sokan élnek reménytelen és kilátástalan életet. Körülöttünk óriási a szükség, és rengeteg a baj, amit csak az Úr Jézus tud orvosolni és megszüntetni azzal, hogy gyökeresen belenyúl az emberek életébe. Azért akarunk segíteni, mert megrendülten figyeljük, hány család hordoz óriási terheket, mennyi embert tart fogva a kábítószer, és mennyi ember kerül okkult befolyásoltság alá. Azért áldozzuk oda az időnket, az erőnket és a szeretetünket, mert szeretnénk, ha itt is épülne Jézus Krisztus Gyülekezete. Hiszen a keresztyén gyülekezet olyan, mint a lámpás a sötétben, amelynek mutatnia kell
16
mindenkinek az utat, aki segítség és egy kiteljesedett emberi élet után vágyódik. Ezért mondom azt, hogy igen, megéri, mert már most örülhetünk és ünnepelhetünk! Matthias Schindler Külmissziói hír adó 2014. december Istenhez Istenhez mindig vezet út, kétségekben is, vagy búsulásban. Az, aki imádkozni tud, nem szorul más vigasztalásra. Füle L ajos Zsoltár és Pásztor Ifjú korukban együtt jártak iskolába. Az egyik prédikátor lett, most már közvetlenül a nyugdíj előtt állt. Soha nem lett belőle híres szónok, vasárnapról-vasárnapra egyszerűen, teljes szívével és odaadással hirdette az evangéliumot. A másik, az iskolatárs a színházhoz került, ismert színész és előadóművész lett belőle. Hívő családból származott, és gyermekkori élményei végigkísérték az életén, noha a nagy munkatempó szinte elfeledtette vele. Ő is pályája végéhez közeledett, és barátai búcsúvacsorát készítettek számára. Megkérték, ő maga hívja meg vendégeit, így írt régi iskola társának, a prédikátornak is. Némi vonakodás után ez utóbbi elfogadta a meghívást, noha nem volt ínyére a színészek társasága. Végül is azért ment el, mert igazán szépnek tartotta, hogy régi iskolatársa nem feledkezett meg róla. A prédikátor két színész között ült, és a társalgás igazán kellemes volt. A vacsora vége felé megkérték a jubilánst, adjon elő valamit a vendégeknek. Beleegyezett, de csak azzal a feltétellel, hogy prédikátor-iskolatársa szintén szerepel valamivel. Az ünnepelt a 23. zsoltárt választotta. Hogy miért éppen a pásztorzsoltárt, azt maga se tudta volna megmondani. Talán a szülői ház emlékei játszottak közre választásában. Ki tudja? Mint mindig, most is utánozhatatlan művészettel adta elő az ismert zsoltárt, és kitörő lelkesedés követte előadását. Aztán felállt az öreg pré-
17
dikátor, egyszerűbb, kevésbé imponáló alakjával. Elővette agyonolvasott Bibliáját, és egyszerűen felolvasta ugyanazt a zsoltárt, csak úgy, ahogy már sokszor, a haldoklók ágya mellett tette. Csend lett, - de egészen másféle csend, mint előzőleg. És az utolsó szavak után: „az Úr házában lakom hosszú ideig…” sem tört meg a csend. Akkor felállt a színész, kezet adott öreg iskolatársának, és azt mondta a vendégeknek: „Tudjátok, mi a különbség? Én TUDOM kívülről a zsoltárt, ő ismeri a PÁSZTORT. r é s z l e t A z é n Pá s z t o r o m c . k ö n y v b ő l Bárányok fürdetése A nagy igehirdető, C.H. Spurgeon egyszer egy ház ablakánál ülve, ahonnan kilátás nyílt egy közeli tóra, megfigyelhetett egy őt megmosolyogtató, de egyben el is gondolkoztató jelenetet: A tó felé mélyen benyúlt egy deszkapalló, amelyre kiáltások, kutyaugatás kíséretében, és néha a pásztorbot bevetésével kihajtottak egy sereg - a dologtól szemmel láthatólag ódzkodó - juhot. A palló végéhez érve aztán sorra a mély vízbe dobták az állatokat. Mihelyst újra felbukkantak a felszínre, panaszosan bégetve igyekeztek a part felé úszni. Azonban csónakokban ülő férfiak vártak rájuk, akik evezőlapátjukkal ismét lenyomták őket a víz alá. A víz sötét színe jelezte, mennyire szükségük volt a juhoknak a mosdatásra. Amikor aztán a parton végre valahára lerázhatták magukról a vizet, elégedett bégetés hallatszott. De korai volt az öröm, mert a nyájat ismét kihajtották a pallóra, és újra megismétlődött az egész művelet. Nehéz nap volt ez a juhok számára. A juhász mindeközben látszólag szenvtelen maradt. De az is megfigyelhető volt, mennyire elővigyázatosan, mi több gyengéden bánik a juhaival, és hogy a bárányokat, amelyeknek a bundája kevésbé volt piszkos, mint a hosszú szőrű idősebb állatoké, megkímélte a második fürdéstől. A pásztor ezen a napon ugyan nem füves legelőkre és csendes vizekhez vezette juhait - állapítja meg végül Spurgeon - de ugyan olyan jót cselekedett velük, mint amikor éjszakára az akolba terelte őket, vagy karjában vitte a bárányokat. Milyen szemléletes kép ez arra nézve, ahogyan a mennyi Pásztor bánik az övéivel! Sokszor vezet bennünket olyan utakon, visz olyan körülmények közé, amelyeket a legszívesebben elkerülnénk, és amelyek félelemmel, bizonytalansággal töltenek el. Olykor fuldokolni kezdünk, mert
18
összecsapnak a hullámok a fejünk felett, és kétségbeesetten keressük a kiutat. Ha aztán némi levegőhöz jutunk, s már-már lezártnak vélünk egyegy szenvedéssel teli élethelyzetet, nem várt módon újabb megpróbáltatás veszi kezdetét... Mindeközben pedig könnyen megfelejtkezünk egy valóban rendíthetetlen tényről: Ha egyszer hitben elfogadtam a magam számára Isten nekünk embereknek szóló ajándékát, igent mondtam Jézus Krisztus személyesen én értem is vállalt helyettes áldozatára, és Őrá bíztam az életem, akkor - történjen velem bármi - az én Uram és Pásztorom mindig mindent a javamra fordít. Mert neki, aki Teremtőként már akkor lényem legmélyéig ismert, és teljes valójában szeretett engem, mielőtt megfogantam és a világra jöttem volna, jó és tökéletes terve van az életemre nézve. Ennek a tervnek a megvalósulásáról pedig Ő maga gondoskodik. Ehhez azonban időnként testi-lelki mélységeken kell keresztülvinnie, hogy megtisztítson mindattól, ami megakadályozhatná a cél megvalósulását, a Vele való háborítatlan közösséget. Egyedül rajtam múlik, ilyenkor is teljes bizalommal az Ő ígéreteire hagyatkozva engedem-e, hogy elvégezze bennem az Ő jó munkáját. H o r vá t h I l d i k ó - E t h o s 2 0 1 4 /4 A hit nem a cselekedetekkel kezdődik, nem is azok hozzák létre. Krisztus vére, sebei és halála kell, hogy a hit forrása legyen, és ezekből kell folynia. Luther Márton Honlap Ajánljuk a pécsi gyülekezet honlapját, korábbi hírlevelek is olvashatók ott, egyéb információkkal, hírekkel és képekkel. Címe: http:// pecs.metodista.hu A honlapra, vagy a hírlevélbe küldendő anyagot a
[email protected] email címre lehet eljuttatni. Tá m o g a t á s Amennyiben adományával támogatni szeretné a Magyarországi Metodista Egyház Pécsi Gyülekezetét, ezen a számlaszámon megteheti: 10402427-50485348-54531009
19
Nagypéntek - Jézus értünk áldozta fel életét
Húsvét - Feltámadás - Jézus megtörte a bűn és a halál uralmát
20
