A Magyar Tudományos Akadémia véleménye. az Európai Unió lisszaboni stratégiájához készült NEMZETI REFORMPROGRAM,

A Magyar Tudományos Akadémia véleménye az Európai Unió lisszaboni stratégiájához készült NEMZETI REFORMPROGRAM, 2008-2010 szakmai-társadalmi partnerségre kerülő olvasatáról

A szerkesztett vélemény az alábbi szakértők anyagain alapul: Bakonyi Péter Bedő Zoltán Bokor József Csépe Valéria Dudits Dénes Fazekas Károly Ferge Zsuzsanna Gadó János Horváth Gyula Hudecz Ferenc Inotai András Inzelt Péter Kádár Béla Kroó Norbert Láng István Lovas Rezső Nusser Zoltán Ormos Pál Szirányi Tamás Tamás Pál Török Ádám Török Katalin Tulassay Tivadar Vincze Imre Szerkesztette: Kárpáti Mária, Molnár Andrea és Szegő Károly Kutatásfejlesztési és Innovációs Főosztály

2008. szeptember 17.

1

I. BEVEZETÉS Összefoglaló megjegyzések A Magyar Tudományos Akadémia nagy hangsúlyt fektet az NRP véleményezésére, mert az ország jövője szempontjából lényeges dokumentumnak tartja. Az MTA legtapasztaltabb szakértőit kérte fel e munkára. Tudjuk, hogy a jó politika meghallja a véleményt és a jó politika kérdez is. A szakértőknek akkor is el kell mondaniuk, le kell írniuk a véleményüket, ha azok nem mindig találnak meghallgatásra. Úgy véljük, e középtávú Nemzeti Reformprogram (NRP) elsősorban a brüsszeli adminisztráció számára készült, és nem a hazai használatra. A lisszaboni reformtervek és reformfolyamat hazai ismertsége minimális, és kevés jele van annak, hogy a hazai döntési folyamatokban a lisszaboni reformokat tekintenék igazodási alapnak. Nincs is olyan hazai kormányszerv, amely feladatának tekintené a lisszaboni folyamat népszerű ismertetésért. Megítélésünk szerint a magyar szakigazgatás sem szentel elég figyelmet a lisszaboni reformprogram kidolgozásának, menedzselésének és teljesítésének. A reformprogram mélységben, gondosságban és színvonalban eltérő részekből áll össze, van eltúlzott optimizmussal átitatott része, amely ugyan hasznos adatokat tartalmaz, de helyenként frázisok szintjén mozog, bővebb kifejtésre szorul, és talán túl hosszú időtávban gondolkozik. Megfelelési kényszert tükröz, és minden kritika nélkül átvesszük az Európai Unió gyakorlatban sorra be nem váló elképzeléseit. Ha nem ezt tenné, nem csak az ország javát szolgálná, de bizonyos tartást is jelentene. Alapvetően ezt a tartást hiányoljuk az anyagból. Magyarországnak nem eminens tanulónak, hanem egy közösség érdemben vitatkozó, az egész közösség számára hasznos tagjának kellene lennie. A program a gazdaság szinte összes fontos területén tanúsítani akarja, hogy a magyar modernizáció rendben és a lisszaboni követelményekkel összhangban folyik. A változások azonban nem mindenütt egyforma súlyúak, illetve sebességűek, és nem is minden elemüket lehet fenntartások nélkül elfogadni. A dokumentum olvasója számára sokszor nehézséget okoz, hogy lássa a tényleges különbséget a megvalósuló és a még csak tervezett vagy elvárt változások között, konkrét intézkedések alig-alig szerepelnek. Általában hiányoznak a prioritások, az időbeli ütemezés, a költségek és azok fedezete. A tervezet megteremti az ÚMFT, a konvergenciaprogram és az NRP közötti tartalmi egységet, de nyitva hagyja a három program kölcsönös függőségében is jelentkező időrendi eltéréseket. Ez csak látszólag technikai kérdés, valójában a következő években érvényesítendő EU viszonylatú magyar stratégia kulcseleméről van szó. Mindhárom EU-szintű és időben együttfutó program sikerének alapfeltétele a kormányzati ciklusokon túl érvényesítendő kontinuitás. A programok végrehajtásához valódi nemzeti konszenzus kellene, ez ma aligha adott. Célszerű lenne alternatív jövőképeket is beiktatni az anyagba. A résztémák tárgyalása előtt megemlítünk két olyan általános szemléleti és szervezési szempontot, amelyet a reformprogram megvalósítása során figyelembe kellene venni. A foglalkoztatáspolitika a kormányzati munkának természeténél fogva az a területe, amely esetében a lakossággal való kommunikációnak és az egyes beavatkozások közötti kapcsolatok

2

kiépítésének kiemelt szerepe van. Ilyen horizontális kapcsolat például a felnőttképzés, a munkapiaci sikeresség, az egészségmegőrzés, az aktív életkor kitolása és a nyugdíjrendszer reformja közötti kapcsolat. Bár az NRP keretei érezhetően kötöttek, sem a dokumentum, sem a kormányzati kommunikáció gyakorlata nem tükrözi, hogy ezek az összefüggések a kormányzati apparátus munkájában jelentős szerepet töltenének be. E kapcsolódások világossá tétele már az előkészítésben, sőt a végrehajtásban és a kommunikációban is, rendkívül fontos, a társadalmi összhanghoz nagyban hozzájáruló feladat. Javaslat tematikus kiegészítésekre – Átfogó társadalmi vita a gazdasági, társadalmi, környezeti versenyképességet erősítő, átfogó fejlesztési koncepciót igényelne megalapozott helyzetelemzéssel, az elérhető súlyponti célok, helyes fejlődési irányok felvázolásával, és az ezek megvalósításához szükséges források, társadalmi költségek, végrehajtási technikák, menetrendek, valamint a fejlődés minőségi hajtóerőinek bemutatásával. – 2008 júliusa óta ismert az Európai Közösségek Bizottságának Megújított szociális menetrendje, amely a tartósan megoldatlan, vagy éppen újonnan jelentkező társadalmi problémákból (pl. a szegénység, az élelmiszer-és energiaárak fenyegető robbanása, szorongás a jövőtől) indul ki. Ez a dokumentum is hangsúlyozza a lisszaboni célok fontosságát, ám eközben állást foglal a hagyományos európai társadalmi értékek mellett, azonos súllyal kezeli a versenyképességet és a társadalmi összetartozást, és egészében fontosnak tekinti a jobb életminőséget, a jogok erősítését, az emberek jobb közérzetét, a szolidaritás erősítését. A magyar nemzeti reformprogramban a társadalompolitikai szemlélet a szükségesnél sokkal kisebb hangsúlyt kap, olykor teljesen hiányzik. A magyar tervezetben nem vagy túlságosan kis súllyal jelennek meg alapvető hazai társadalmi problémáink. Nem foglalkozik a hagyományosan fontos értékek továbbvitelével, védelmével. – A strukturális és a kohéziós alapok felhasználásakor együttesen kell teljesíteni a lisszaboni klasszikus gazdaságfejlesztési és a területpolitikai célokat. A különböző fejlesztési programokat a lehetőségek szerinti leghatékonyabb területi struktúrában kell megvalósítani, és hozzá kell járulni a kiegyensúlyozott és fenntartható térszerkezet kialakításához is. A két feladat integrációja, együttes megvalósítása sem az uniós szabályozásban, sem a hazai fejlesztési dokumentumokban nem megnyugtató. Magyarországnak az NRP kidolgozásakor nemcsak a közvetlen technikai utasításokat kellene követnie, hanem az Európai Unió különböző dokumentumaiban található területpolitikai elveit is. Ezek egybehangzóan fogalmazzák meg, hogy a területpolitika legfontosabb fejlesztési iránya a kiegyensúlyozott és policentrikus városhálózat és új város-vidék viszony kialakítása, hogy a magyar városok és régiók integrálódni tudjanak a Gazdasági és Monetáris Unióba. Ezek alapján a regionális és a településhálózat-fejlesztési elképzeléseknek markánsabban meg kellene jelennie a programban. – A lisszaboni célokat, ezek menetrendjét és eszközrendszerét egyre erőteljesebben befolyásolják a globális folyamatok, valamint az egyes tagállamok aktív vagy passzív hozzáállása. Célszerű aktív magyar szerepvállalás kidolgozása, fontos, hogy a magyar politikai döntéshozatal és a társadalom tisztában legyen céljainkkal, rendelkezésre álló eszközeinkkel és nemzetközi mozgásterünkkel. E téren ma nagyobb a lemaradásunk, mint a rendszerváltás pillanatában volt.

3

– Európát a tudás révén tenni a világ legdinamikusabb gazdasági régiójává („Knowledge and innovation are the beating heart of European growth”): így vonult be a lisszaboni stratégia a köztudatba, és a tudás a friss EU-dokumentumokban is nagy hangsúlyt kap. A 2005-ben újraindított lisszaboni stratégia valamelyest visszafogottabb, de a K+F-re való ráfordítás 3%os célja ebben is szerepel. A magyar reformtervben a tudás nem foglalja el a növekedés fő eszközének helyét, sem a róla szóló rész terjedelmét, sem az állítások meggyőző erejét tekintve. E kérdésekkel kiemelten foglalkozunk a 7. iránymutatás kapcsán. II. HELYZETÉRTÉKELÉS Általános megállapítások A jó stratégia kiindulópontja a helyes helyzetmegítélés. Ez az anyagban nincs összhangban a ma már ismert folyamatokkal. Nem indokolt bővülő foglalkoztatottságról, javuló háztartási jövedelmekről és fogyasztásról, gazdasági növekedéshez hozzájáruló kormányzati fogyasztásról, kétszámjegyű exportbővülésről beszélni, ha a magyar gazdaság alappályájára vonatkozó mértéktartó előrejelzések 2007-2010 között a nemzetgazdasági foglalkoztatottság kereken 2%-os, a fiskális keresleti hatás több mint 2%-os csökkenésével, a kivitel évi átlagban 10% alatti növekedésével számolnak. Partnerországaink konjunkturális helyzete és külső kereslete jelentékenyen kedvezőtlenebb lesz, mint 2006-2007-ben, illetve a korábban feltételezettnél. A beruházások, kiskereskedelmi forgalom és megtakarítások 2008 első felében még visszaesésről tanúskodnak: a kiinduló alapok a dokumentumban feltételezettnél kedvezőtlenebbek. Az egyensúlyhiány csökkenése még nem egészséges átrendeződéshez, reformokhoz, hanem az alacsony gazdasági dinamikához kötődik. A konvergenciaprogram pénzügyi eredményei ismertek és elismertek. Az eredmények elenyésző része származik azonban az államháztartás bizonyos alrendszereinek reformjából, ha reformnak nevezhető például a nyugdíjba menetel és a nyugdíj melletti munkavégzés – egyébként teljesen ésszerű – szigorítása. A járulékok jelentős emelése, a megtakarítások értékmegőrzését aláásó kamat- és árfolyamnyereség-adó bevezetése 8%-os infláció mellett, és a többi hasonló intézkedés nem az állami kiadások csökkenését jelentette. Az anyag szemérmesen hallgat a korrupcióról és az ellene való küzdelemről, a problémás jogszabályi háttérről. Nem lenne érdektelen legalább a mellékletben az a metodika, amivel a gazdaság fehéredéséből származó többlet-adóbevételt el lehet különíteni az egyéb tényezők hatásától, mint például az infláció vagy a járulékkulcsok emelése. A lisszaboni stratégia – és ennek megfelelően a nemzeti reformprogram – a növekedés és a foglalkoztatás javítását állítja a középpontba. A dokumentum épp e két területen nem tud előrelépésről beszámolni. Felmerül emiatt a kérdés, hogy a mostani dokumentum vajon valósághűen, megalapozottan tárja-e fel a hazai gazdaság helyzetét, illetve a tervezett intézkedések valóban megfelelő növekedési pályára állítják-e az országot. Bár a megelőző (Felülvizsgált Nemzeti Lisszaboni Akcióprogram) végrehajtásáról 2007 őszén beszámolt a Kormány, s e jelentést a társadalmi partnerek is véleményezték, célszerűnek látnánk, ha a jelen dokumentum végleges változata átfogóan értékelné a 2005 óta tervezett, illetve megvalósított intézkedéseket és azok hozzájárulását a lisszaboni célok eléréséhez.

4

Konkrét észrevételek 2. oldal: A magyar államháztartási egyensúly romlásának okaira vonatkozó fejtegetés leegyszerűsített. Hiányzik belőle az államháztartás működési veszteségei növekedésének, az indokolatlan – nem bérfelzárkóztatással elért – jólétnövelő intézkedések (pl. áfa-csökkentés) és a szociális rendszer helyenként felelőtlen működtetéséből eredő hatékonysági veszteségek említése (pl. a tb-jogosultság ellenőrzésének megoldatlansága, a túlzottan engedékeny lakossági ártámogatási, nyugdíjazási és segélyezési rendszer). 3. oldal: A fogyasztás emelkedése 2009-től nemcsak a magyar gazdaságpolitikától függ, hanem komoly külső tényezői is vannak (pl. energiaárak). Nem szerencsés, hogy az anyag eleve megígéri a belföldi kereslet élénkítését, és nem foglal állást a választási ciklusoktól valóban elszakadó költségvetési és gazdaságpolitika mellett. A beruházási dinamika élénkítése sem csak az esetleg bővülő források kérdése. Jelenlegi ismereteink szerint nem reális megfogalmazás, hogy a világpiaci energia- és agrárárak magas szintje fékezheti a dezinflációt. Látnunk kell a világkereskedelem tartós strukturális átrendeződését a folyamatok mögött. Jelentős változások tapasztalhatók a gazdaságirányítás prioritásait tekintve. A korábbi (nagyrészt neoliberális) antiinflációs cél ma kevésbé erőteljesen látszik megvalósulni a fejlett országokat fenyegető recessziós veszély árnyékában. Akár a korábbinál átmenetileg magasabb, de természetesen továbbra is ellenőrizhető infláció mellett egyenrangú prioritásként fogalmazódik meg a növekedés erősítése nemcsak az USA-ban, de számos vezető EU-tagállamban is annak ellenére, hogy az Európai Központi Bank csak értékmegőrző, tehát inflációellenes kompetenciával rendelkezik, szemben a Federal Reserve-vel, amelynek jogkörébe a növekedés is beletartozik. Kérdéses, hogy a magyar inflációt valóban 3%-ra kell-e csökkenteni, amikor az EU árnövekedése jelenleg 4% felé közelít. A maastrichti kritériumoknak 3% feletti infláció mellett is meg lehet felelni, ha a legalacsonyabb inflációt mutató három tagállam átlaga 1,5% fölött alakul (ma nem ez a helyzet). Egy növekedésben, gazdasági potenciálban, szerkezetalakításban, bérekben felzárkózó ország számára éppen ez az a kritérium, ami a legkevésbé jogos és kifejezetten szerkezetváltás- és növekedésellenes. A magyar gazdaság külső és belső mutatóira vonatkozó prognózisok túl optimisták, ha számításba vesszük a fiskális politika választás előtti időszakokra jellemző felpuhulását. 4. oldal: A termelékenységi felzárkózás és a magasnak látszó tőkearányos nyereség félrevezető átlagadat. Itt a zömmel kiemelkedő teljesítményű nemzetközi vállalatok és a többnyire sokkal rosszabb gazdálkodási mutatókkal működő magyar kis- és középvállalatok (kkv-k) átlagát látjuk, amelynek közgazdasági tartalma kérdéses. Az oldal alján szereplő magyarázó megjegyzések csak utalnak rá, hogy a magyar kkv-k egy része adminisztratív kényszerből volt kénytelen nyereséget kimutatni. A részben vámszabad területen elért eredmények nemzetgazdasági hatása sokszor nem jelentős, csak a statisztikát javítják. Más mutatók is kellenek, hogy megállapíthassuk, mennyire hasznos ez az export az országnak. 5. oldal: A még jelentős mértékű, de csökkenő pénzügyi egyensúlyhiányok mellett az ország foglakoztatási teljesítményei európai összehasonlításban kirívóan kedvezőtlenek. Az EU Tanács és a Bizottság 2007. decemberi közös jelentése kiemelte, hogy a foglakoztatásban és a

5

növekedésben az oktatás – kutatás – innováció tudásháromszöge kulcsszerepet játszik. Az ország foglakoztatási képességének stagnálása, a magyar iparfejlődés kimagaslóan tőkeintenzív jellege, illetve a munka csekély növekedési szerepe arra utal, hogy a magas egyensúlyhiány melletti szerény növekedési teljesítmények nem egyszerűen az alacsony szintű foglalkoztatásból, hanem a magyar munkaerő képzettségével, szakmastruktúrájával, értékrendjével, egészségügyi állapotával összefüggő foglakoztathatóságából fakadnak. Az emberi erőforrások minősége, a társadalmi versenyképesség közvetlenül lecsapódik a foglalkoztatás stagnálásában, a növekedés ütemében, a szakképzett és megfelelő szakmastruktúrájú munkaerő szűkösségéből fakadó inflációs nyomásban, egyensúlyi problémákban, a külföldi működő tőkebefektetők megcsappant érdeklődésében. A dokumentum fel sem veti a magyar humánpotenciál hanyatlásában közrejátszó okokat, versenyképességi hátrányokat. A kiváltó okok feltárása és megszüntetése nélkül új programokhoz, szervezeti lépésekhez nem indokolt nagy reformreményeket fűzni. A munkaerő-piaci folyamatok áttekintése alapjában véve reális, de erősebben kellene felhívni a figyelmet a tartósan inaktívak problémájára. Itt nemcsak arról van szó, hogy Magyarországon az EU átlagánál alacsonyabb a szakképzettség nélküliek munkapiaci részvétele, hanem arról is, hogy a foglalkoztatásba való bevonásuk sok esetben – egyes régiókban tömegesen – már régen nem csupán szakképzési kérdés. A szöveg utal a munkaerőpiac területi jelentős egyenlőtlenségeire, de a foglalkoztatási programban kizárólag „a leghátrányosabb helyzetű kistérségek munkaerő-piaci helyzetének javítására” jut 120 Mrd Ft . Ez csak egy kis szegmense az elmaradott, válsággal küszködő területeknek. Más foglalkoztatáspolitikai eszközöket kell és lehet alkalmazni az aprófalvakban és másokat a nagyvárosokban. 6. oldal: A nők foglalkoztatási helyzetére vonatkozóan az aktuális tanulmányok ismeretében néhány esetlegesnek tűnő adat szerepel. Más foglalkoztatási csoporttól eltérően itt nem található meg explicit formában az intézkedés szükségessége. 7. oldal: A szövegben nincsenek meggyőző adatok arról, hogy 2000 és 2007 között javulás tapasztalható az oktatási-képzési rendszert minősítő valamennyi lisszaboni indikátor esetében. Magyar témavezetéssel folyó FP-6 kutatások szerint a kulcskompetenciák közül az írásolvasási készségek területén nem vagy csak vitathatóan tapasztalható javulás. A 2007-2008ban működő kerekasztalok közül a szöveg külön nem említi meg az Oktatási és Gyermekesély Kerekasztalt, ajánlásaira pedig csak néhol utal. A felsőfokú matematikai, műszaki és természettudományi képzettséget szerzők arányának javulását tekintve a statisztika valójában torzít: egyértelműen csökkent a hallgatók tudásának színvonala, és egyre kevesebb helyen van mód elitképzésre a középiskolákban. A felsőfokú intézmények számának növekedésével valóban több a műszaki és természettudományi végzettségű diplomás, de erre nem lehetünk büszkék az igen alacsony felvételi ponthatárok mellett.

6

III. MAKROGAZDASÁGI PROGRAM 1. iránymutatás Gazdasági stabilitás biztosítása a fenntartható növekedés érdekében 1. országspecifikus ajánlás Folytatni kell a költségvetési hiány és az államadósság tartós csökkentését szolgáló intézkedések végrehajtását, a kiadási oldal fokozott figyelembevételével, beleértve az alaposabb és átfogóbb kiadási szabályok kialakítását.

A konvergencia-programnak való megfelelés elemzése alapvetően szakszerű, de egyrészt itt sem kapnak hangsúlyt a politikai ciklustól függő költekezés veszélyei, másrészt a magyar valuta árfolyamának volatilitása az utóbbi hónapokban számottevően megnőtt. Ez a tényező csak alig kap szerepet a szövegben. A magyar gazdaság sikeres EU-tagsága és nem kevésbé globális szereplése nem egy-egy év gazdasági eredményeinek, hanem a folyamatok fenntarthatóságának függvényében ítélhető meg. A tervezet több lényeges területen adós marad a fenntarthatóságot alátámasztó elemzéssel. 1. Költségvetési politika A 2006-os intézkedéseknek köszönhetően valóban csökkent a költségvetési hiány. A kiadáscsökkentést ugyanakkor a kormány csak kevéssé alapozta meg strukturális reformokkal, és elmaradt az adózás átfogó reformja is, ezért az EU által jogosan elvárt tartós kiadáscsökkentés lehetősége csak kis mértékben jött létre. A bevétel-növekedést generáló intézkedések eredményeképpen az államadósság pályája javult, de a politikai bizonytalanság miatt a kormányzati tervek a piac és a lakosság számára hiteltelenek, így a hosszú távú fenntarthatóság erősen kérdéses. A költségvetési egyensúly (vagy vállalható, a GDP 3%-a alatti tartós egyensúlyhiány) fenntarthatóságának alapfeltétele a bevételi szerkezet radikális átalakítása (pl. szélesebb adóbázis, a szürke és fekete gazdaság felszámolása, ingatlanadó bevezetése). Emellett azonban nem lehet a kiadási oldal szerkezetét változatlanul hagyni. Nem az az alapvető kérdés, hogy a költségvetés kiadásai a GDP hány százalékára rúgnak (sem a 35% körüli angolszász, sem a jóval 50% feletti skandináv „modell” nem mérvadó), hanem az, hogy milyen a költségvetés kiadási szerkezete. Vajon jövőorientált és versenyképes Magyarországot segít-e megteremteni, vagy a státusz quot kívánja fenntartani – annak minden káros következményével és egyértelmű, erőteljesen antiszociális jellegével együtt? A jövőorientált költségvetésben meghatározó szerepet kellene kapnia az oktatásnak, a kutatásfejlesztésnek, a hatékony és nemzetközileg versenyképes államapparátusnak, valamint a humán tőke bővített újratermeléséhez nélkülözhetetlen egészségügynek. Nem kétséges, hogy minden területen vannak megtakarítási lehetőségek. Csakhogy a kiadások csökkentése messze nem jelent automatikus hatékonyságjavulást. A tervezet nem foglalkozik az önkormányzati rendszer átalakításával, holott a legnagyobb kiadási megtakarítások és hatékonyságjavulás – nem utolsósorban az EU-pénzek felhasználását tekintve is – éppen ezen a területen érhető tetten. A gazdaságinál nem kevésbé fontos a fejlődési folyamatok szociális fenntarthatósága. El kell dönteni, hogy a jelenlegi – és egyre inkább fenntarthatatlan, továbbá rendkívül igazságtalan – szociális „egyensúlyt” kívánjuk-e fenntartani, vagy a jövő szociális stabilitását szeretnénk 7

megteremteni. Nem említi a tervezet az egyik legproblémásabb területet: egy évtizeden belül fél millióra tehető olyan nyugdíjas lesz Magyarországon, aki minimálbéren volt bejelentve, következésképpen minimál nyugdíjat kap. Hiányzik az elképzelés e helyzet kezelésére. Több konkrétumra lenne szükség annak megítéléséhez, hogyan, milyen eszközökkel, mely területeken és milyen időintervallumban lehet felhasználni az NRP és az ÚMFT konvergenciáját a tartósan gyors növekedés és a beruházások fenntartható és a versenyképességet erősítő fokozása érdekében. A belső cselekvési program kialakítása nem nélkülözheti a kiadáscsökkentési lépések felvázolása mellett a dinamikusabb fejlődéshez, felzárkózáshoz szükséges, kiadásbővítéssel járó tevékenységek (intézményfejlesztés, kutatás-fejlesztés, biztonság, kultúra, infrastruktúra) s finanszírozhatósági forrásaik bemutatását. Működési hatásfokot, felzárkózást célzó átfogó reformprogram toldozgató-foldozgató lépésekkel nem lehet eredményes. 2. iránymutatás A gazdasági és pénzügyi fenntarthatóság a növekvő foglalkoztatás alapja 2. országspecifikus ajánlás Folytatni kell az államigazgatás, az egészségügy, a nyugdíjrendszer és az oktatási rendszer reformját a hosszú távú fiskális fenntarthatóság biztosítása és a javuló gazdasági hatékonyság érdekében (a korai nyugdíjazás további korlátozása, a rokkantsági nyugdíjban újonnan részesülők számának csökkentése, az egészségügy további átalakítása).

A szociális ellátórendszerek finanszírozásának lefaragása ott indokolt, ahol valóban pazarlásról beszélhetünk. A kiadások csökkentése önmagában nem tekinthető eredménynek, és bizonyítani kellene, hogy az egészségügy és az oktatás finanszírozásának visszafogása valójában nem a munkaerő-állomány minőségének romlásával járt-e, illetve nem vezet-e ilyen veszélyhez már a közelebbi jövőben. A gyógyszerpiacon elvégzett drasztikus korrekciókkal kapcsolatban láttatni kellene azt is, hogy ezek mennyiben gyengítettek monopolpozíciókat, és mennyiben vetettek vissza fontos vállalati fejlesztéseket. Az egészségügyben, elsősorban a finanszírozás területén jelentős sikerek születtek, valóban csökkent a gyógyszerkassza hiánya, és ez hosszú távon is javulást eredményez a költségvetés fenntarthatóságban. Az egészségügyi reform sikeres intézkedésként jelenik meg, amelynek legfeljebb az üteme nem elég gyors, de az irány és a várható prognózis helyes. E helyen talán felesleges utalni az elmúlt másfél év súlyos veszteségeire (pl. kórházbezárások, egészségügyi dolgozók, orvosok körében végbemenő leépítésekre, elvándorlásokra, a várólistákra). Túlzásnak érezzük azt a megfogalmazást, hogy „létrejött egy igazságos rendszer”. Legfeljebb megjegyezhető, hogy a kényszerű forráskivonást részben sikerült racionalizálásra is felhasználni. Igen kevés információt tudhatunk meg az egészségügy területén a 2008-2010 közötti időszakban tervezett intézkedésekről. A 2. iránymutatás, illetve a 2. ország specifikus ajánlás ismertetése során az NRP csak a már említett – múltbeli – intézkedésekről szól, e részben nem találunk utalást arra, hogy milyen intézkedéseket tervez a kormányzat megvalósítani az egészségügyi reform folytatása, „az egészségügy további átalakítása” kapcsán. A dokumentum a 18. iránymutatás keretében megemlíti az egészségi állapot javításának szükségességét, jelezve, hogy a vonatkozó célkitűzéseket az Egészség Évtizedének 8

Népegészségügyi Programja valósítja meg. A programról – az általánosságoktól (daganatos betegségek, dohányzás megelőzése, egészséges táplálkozás stb.) eltekintve – szintén hiányoznak a konkrétumok. Nem esik szó olyan kiemelt területekről, programokról, mint a sürgősségi ellátás, a csecsemő- és gyermekegészségügy, vagy a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésének, gyógyításának programja. Nem ismerhetjük meg a járó- és fekvőbeteg-szakellátás vagy a háziorvosi szolgálat fejlesztésére irányuló törekvéseket. A NRP nem tér ki az egészségbiztosítás területén tett és tervezett intézkedésekre. Az elmúlt időszakban jelentős szakmai és társadalmi vitákat váltott ki az egészségbiztosítás tervezett átalakítása, a magántőke bevonása („pénztártörvény”), jelen dokumentum azonban e kérdésekkel egyáltalán nem foglalkozik. Nincs szó a kötelező egészségbiztosítás szerepének megerősítéséről, a regionalitás, illetve decentralizáció irányába tett lépésekről, a megfelelő informatikai háttér biztosításáról, hogy csak a legfontosabbakat említsük. A közoktatásra vonatkozó megfogalmazás vitatható, ugyanis olyan komplex rendszerek estében, mint a közoktatás, a hatékonyság néhány év alatt nem mérhető megbízhatóan. Az, hogy a méretcsökkenés egyben hatékonysághoz is vezet, nem az egyetlen lehetséges következtetés. Az esélyegyenlőség javítását célzó változtatások a Közoktatási törvény 2007. évi módosításában nem kizárólag az említett területeket érinti. Nem világos a szövegben, hogy az alapkompetenciák elsajátításának meghosszabbítása miért költségmegtakarítási tényező az önkormányzatok szintjén. A közoktatás finanszírozási anomáliáinak felszámolására tett törekvésekben nem szerepel a rászorultsági alapon adatott juttatások (pl. SNI esetében) felhasználásnak ellenőrizhetősége. Ezt ugyanis a jelenleg hatályban lévő Önkormányzati Törvény rendelkezései nem teszik elehetővé. Hangsúlyozni lehetne, hogy a cél a rendszer dinamizálása, az alkalmazkodási készségek elérése kényszerek explicitté tevésével, s ehhez kellettek a teljesítménymutatók. Hiányzik a szövegből a PISA magyar helyezésének értékelése és az, hogy ezekkel az ambivalens eredményekkel mihez kezd az oktatási kormányzat. Szkepszissel olvastunk a felsőoktatási reform sikereiről. A reform néhány eredménye eltörpül a folyamatosan szűkülő költségvetési juttatások által kikényszerített leépítések, összevonások és a megnövekedett terhek mögött. A pénzügyi mutatók javulása (a hatékonyság növekedése) valójában tartalmi előrelépést nem jelent. A nemrég bevezetett hároméves költségvetési ciklus és a látszólag tényleg tartalmi újítás, a bolognai folyamat is elsősorban a forráskivonás elleplezéseként jelenik meg azok számára, akik benne vannak a rendszerben. Nem kétséges, hogy a megszorítások a felsőoktatási intézményeket helyesen figyelmeztették az ésszerűbb gazdálkodásra, takarékosságra, átgondoltabb fejlesztési politikára, a rejtett tartalékok előhívására. A költségvetési konszolidációnak azonban könnyen áldozatul eshet az egészségügyi felsőoktatás egész rendszere, hiszen ha a képzési szerkezet javul is, az infrastruktúra elavult, az épületek és a műszerpark katasztrofális állapotban van, és tovább már nem lehet csökkenteni a fenntartási költségeket. A kitörést jelentő PPP konstrukcióban megvalósuló beruházások valóban modern oktatási épületeket, centrumokat eredményeznek, azonban ezekért a felsőoktatási intézmények igen súlyos árat fizetnek, a belső tartalékok hosszú távon szinte teljesen felmorzsolódnak. A felsőoktatási reform kapcsán hiányzik a kiinduló helyzet, nem esik szó a bolognai folyamatról sem, amely pedig a felsőoktatási reformnak kikerülhetetlen kulcselemévé vált.

9

Mindenképpen támogatandó a képzési színvonal emelése, de a dokumentumból nem derül ki, hogyan kívánják ezt elérni. Az oktatási reform távolról sem siker. A felsőoktatási reform jelentős része kifejezetten káros. A tanárképzés például annyira romlott (koncepcionálisan) általa, hogy komolyan fel kell vetni az alig életbe lépett törvény módosítását. A gázár támogatási rendszer átalakítása megkezdődött, azonban még mindig jelentős az állami részvétel, és nem világosak a szabályok (lásd pl. az állam és az Eon Trading Kft. vitáját). A tömeges korai nyugdíjazás indoka egyedül az lehetett (de ez az indok is megkérdőjelezhető), hogy a rendszerváltás előtt önhibájukon kívül rossz egészségi állapotba kerülteket, vagy a munkapiacon hasonló okból helytállni nem képeseket meg kellett segíteni. Nem világos, hogy a rendszerváltás hatásának elmúlásával a korai nyugdíjba vonulás lehetőségeit miért csak most és miért a javasolt lassú ütemben javasolja a kormány. Fontos volna megemlíteni, hogy a rendszer szerkezetének átalakításáról elvi és policy viták folynak és hogy a 90-es évek reformja nem elégséges, ezért elkezdődött a következő évtizedben esedékes újabb nyugdíjreform koncepcionális előkészítése. E nélkül érthetetlen a külföldi olvasó számára a következő oldalak technikai részletezése. A nyugdíjkorhatár növelésében ésszerű volna a folyamatos, de a javasoltnál gyorsabb, 2013 előtti változás. Ugyanakkor mindenképpen kerülni kellene a 2007-ről 2008-ra történt valorizációs váltáshoz hasonló hirtelen változásokat, mert az, ahogy most is, igen komoly hatással lehet az érintett népesség munkapiaci viselkedésére. Bár a 2. ajánlás szigorúan véve csak a korai nyugdíjazás visszaszorítását ajánlja, Magyarország esetében nem indokolt a nyugdíjkérdést tárgyalva kikerülni a korhatár emelésének kérdését, hiszen a nem előrehozott nyugdíjkorhatár alacsonyabb, mint a legtöbb európai országban. Demográfiai előrejelzések alapján a népesség öregedése és a munkavégzési képességet és esélyt befolyásoló tényezők várható változása szükségessé és lehetségessé teszik azt, hogy a korhatár hosszabb távon folyamatosan emelkedjen egy kitűzött, például 65-67 éves életkorig. Mivel ennek szükségessége nyilvánvaló, a kérdés elhárítása nem tudható be másnak, mint politikai taktikázásnak. Hosszabb távon azonban ez nem kifizetődő: a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a sokirányú és őszinte kommunikáció, és az azt megtámogató valóságos átfogó megközelítés hitelessé teheti a lakosság szemében a mégoly terhes változásokat is. A program elismerőleg szól a Nyugdíj és Időskori Kerekasztal munkájáról. Ezzel egyet tudunk érteni, hiszen ebben a műhelyben a nyugdíjrendszer reformján kiváló szakemberek dolgoznak együtt. Furcsamód azonban e munkában is, mint oly sok helyen a kormány szakpolitikájában, megjelenik az átfogó szemlélet hiánya. A kerekasztal munkája láthatólag szinte kizárólag a nyugdíjrendszer kérdéseire korlátozódik, elválasztva azt a foglalkoztatáspolitikai, egészségmegőrzési és oktatási-képzési kérdésektől. Fontos lenne az összefüggések szem előtt tartása ezen a téren is. Megfontolásra javasoljuk, hogy a nyugdíjkorhatár a jövőben rugalmasabban változzon, és jobban igazodjon a demográfiai mutatók alakulásához. Itt nemcsak a születéskor várható élettartam, hanem az adott évben elhunytak átlagéletkora is mértékadó mutató. A 2050-re vonatkozó prognózissal a szerzők nem lehetnek eléggé óvatosak, ilyen adatok közlése nemigen ajánlatos. Az EU 2050-re jelentős népességfogyást is jelez. Ez hosszútávon legalább akkora probléma, mint az öregedés. Érdemes lenne megemlíteni az erre vonatkozó hazai intézkedési elképzeléseket.

10

3. iránymutatás Az erőforrások növekedést és foglalkoztatást szolgáló és hatékony elosztása Véleményünk szerint a gyenge hatékonyságú adórendszer jelenleg a lisszaboni célok közelítésének egyik fontos gátja. Az adórendszer egyszerűsítése késik, még tervezési szinten se látni az irányt. Ez igen nagy gond az innovatív vállalatok számára, hiszen a túlzott adminisztráció bénítólag hat a magas kockázatú vállalkozások életére. Az adórendszer szerkezetéből következő hatékonytalanság is jelentős gátja a növekedésnek. A munkajövedelmeket terhelő adók és járulékok csökkentésére, s egyben a fekete és szürke gazdaság elleni hatékony fellépésre azonban ma nincs meg a politikai erő és akarat. 1. A kiadási szerkezet Úgy gondoljuk, a kiadási szerkezet GPD arányos változásaiban a jelen számokhoz képest nem elegendő mindössze annyit megjegyezni, hogy „csökkenni fog”, meg kell adni a célszámokat. Problémásnak érezzük azokat a megállapításokat, terveket, amelyek a felsőoktatás és az egészségügy előretörését prognosztizálják. Az anyagban határozottan megjelenik, hogy a reformnak nevezett rendkívül erőteljes megszorítások folytatódnak, és a költségvetési egyensúly kizárólag a normatív és egyéb juttatások további lefaragásával állítható helyre. Az oktatási kiadások részarányának alakulására vonatkozó mondat nagyon homályos. Egyenesen meg kellene mondani, hogy itt milyen relatív kiadáscsökkenésről van szó, illetve, hogy mihez képest lehetne mégis növekedésre gondolni. Félő, hogy a költségvetési konszolidáció csak nagyon elhúzódva teremti meg annak a lehetőségét, hogy az egészségügyre, felsőoktatásra, kutatásra a célnak megfelelő összegek álljanak rendelkezésre. Eközben a lemaradás a nemzetközi (európai) porondon olyan mértékben fokozódik, hogy a hátrányok már nem lesznek behozhatók (pl. elvándorlás, pályaelhagyás, lemaradás a kutatásban). Egyedül az oktatási kiadásokra használja a dokumentum a „kiemelt fontosságú” jelzőt. Ezzel ellentétben az oktatásra nem szánnak GDP-%-ban számított költségben növekedést, míg pl. a „szociális védelem” részaránya 3 százalékponttal növekszik. Ha valóban az oktatást tekinti a kormány egyik kiemelt fontosságú feladatának, akkor elvárható, hogy az arra szánt összeg a GDP-hez viszonyítva is emelkedjen. 2. Az adószerkezet Félrevezető, ha a közép-európai régión belüli adószinteket korábbi évek (pl. 2005) adatai alapján hasonlítjuk össze, trendek nélkül. Így nem látni az adócentralizáció folyamatos csökkenését több versenytárs országban. A munkajövedelmet terhelő implicit adókulcs nemcsak az inaktívak, hanem az adót nem fizetők magas aránya miatt is jelentős – gondoljunk a minimálbér adómentességére. Az anyag túlhangsúlyozza az érdekegyeztetési folyamat szereplőinek hatását a bérek alakulására. 4. iránymutatás A bérek alakulása támogassa a stabilitást és a növekedést (Nem érkezett hozzászólás.)

11

5. iránymutatás A makrogazdasági, a strukturális és a foglalkoztatási politika összhangjának javítása Nem derül ki a szövegből, hogy a program szerzői itt milyen iránymutatáshoz igazodnak: az Európai Bizottság honlapja 5. iránymutatás alatt egészen mást ért, mint az NRP szerkesztői (http://ec.europa.eu/growthandjobs/guidelines/index_en.htm): Guideline No 5 To ensure that wage developments contribute to macroeconomic stability and growth, Member States should pursue labour and product markets’ reforms that at the same time increase the growth potential and support the macroeconomic framework by increasing flexibility, factor mobility and adjustment capacity in labour and product markets in response to globalisation, technological advances, demand shift, and cyclical changes. In particular, Member States should: renew impetus in tax and benefit reforms to improve incentives and to make work pay; increase adaptability of labour markets combining employment flexibility and security; and improve employability by investing in human capital. 6. iránymutatás A 6. iránymutatás teljesen kimaradt a szövegből. Guideline No 6 To contribute to a dynamic and well-functioning EMU, euro area Member States need to ensure better coordination of their economic and budgetary policies, in particular: ƒ pay particular attention to fiscal sustainability of their public finances in full compliance with the Stability and Growth Pact; ƒ contribute to a policy mix that supports economic recovery and is compatible with price stability, and thereby enhances confidence among business and consumers in the short run, while being compatible with long-term sustainable growth; ƒ press forward with structural reforms that will increase euro area long-term potential growth and will improve its productivity, competitiveness and economic adjustment to asymmetric shocks, paying particular attention to employment policies; ƒ ensure that the euro area’s influence in the global economic system is commensurate with its economic weight.

12

IV. MIKROGAZDASÁGI PROGRAM 7. iránymutatás A K+F-beruházások növelése és javítása, különösen a magánszektorban 1. országspecifikus figyelemfelhívás Az állami kutatási rendszer reformját tovább kell folytatni, növelve az állami K+F-kiadások hatékonyságát, továbbá erősítve az állami és magánszervezetek által végzett K+F közötti kapcsolatok erősítése. 1. tanácsi következtetés Jelezzük, hogy a 2010-es nemzeti K+F beruházási célkitűzések hogyan teljesülnek, valamint hogy a kapcsolódó K+F-stratégiák hogyan járulnak hozzá az Európai Kutatási Térség megvalósításához.

A téma fontosságára való tekintettel ezt az iránymutatást nem csak kommentáltuk, hanem a kapott szöveg struktúrájának megváltoztatására is javaslatot tettünk. A kihúzásra javasolt szövegrészeket áthúzással jelöltük, az eredeti szövegen belül a kiegészítést 14-es betűnagysággal és vastagon szedve adtuk meg. A szürke hátterű szöveg összeolvasása adja meg a javasolt új szövegváltozatot, amelyhez még további kiegészítéseket javasolunk. A két EU-s megjegyzésre (az 1. országspecifikus figyelemfelhívásra és az 1. tanácsi következtetésre) az anyag nem reflektál. Ezt pótolni kell, ezért ez a szakasz jelentősen átírandó, ebben az MTA felajánlja segítségét. Az intézkedés kiemelten kezeli a versenyképes kutatóintézetek kérdését anélkül, hogy e feladathoz forrást allokálna. A felsőoktatási szféra esetében nem fogalmazódnak meg minőségi követelmények, miközben világos, hogy a jelenlegi szerkezete nem megfelelő. E részben a magánszektorról alig esik szó, miközben az iránymutatás ezt emeli ki. Ezen iránymutatás feladatainak megvalósításához a fentieken kívül is sok minden hiányzik. Így nincs szó arról, hogyan használja a kormány a strukturális alapokat ezek érdekében. Véleményünk szerint a K+F+I+O célokat szolgáló előirányzatok rendszere és szerkezete nem jó: a felsőoktatási szektor infrastruktúrájának kiépítése nem veszi figyelembe a minőségi követelményeket, a gazdaságfejlesztési program csak a rövid távú eredményekre koncentrál. A strukturális alapok félidős felülvizsgálata az akcióterv időtávjába esik, tehát a felülvizsgálat megalapozását említeni kellene. Középtávú stratégiai cél, hogy a teljes K+F-ráfordítás a rendelkezésre álló költségvetési források függvényében lehetőleg érje el 2010-re a GDP 1,4%-át, majd 2013-ra az 1,8%-át. A vállalkozások K+F-ráfordítása a teljes K+F-ráfordításon belül 2010-re érje el a 45%-ot, majd 2013-ra az 50%-ot. Hosszabb távú stratégiai cél, hogy Magyarország összesített innovációs mutatója (SII) 2013ra érje el az EU átlagát. Ehhez – a vállalati K+F-ráfordítások növelésén túl – főleg a fiatal műszaki és természettudományos szakemberek számarányán, a vállalati szféra iparjogvédelmi aktivitásán és innovációs teljesítményein kell javítanunk. A hazai innovációs rendszer K+F-intenzitási mutatói, a GERD (Gross Expenditure on Research and Development: a K+F-re költött bruttó kiadás) és a BERD (Business Expenditure on Research and Development: az üzleti szféra K+F-re költött bruttó kiadása) indikátorok az NRP időszakában feltételezésünk szerint a GDP-nél nagyobb mértékben növekednek. Ezért a nemzetgazdasági K+F-intenzitás növekedésével lépést kell tartania e területen az emberi erőforrások bővülésének, amelynek irányadó mutatója a tudomány-, technológia- és innovációpolitikai (TTI-) stratégia célindikátoraként is szereplő mutatószám. A műszaki és

13

természettudományos szakemberek arányának a 20–29 éves korcsoportban 2010-re 5,5%, 2013-ra 6,0%-ot kell elérnie. (2005-ben az érték 5,1% volt.) A KSH adatai szerint 2006-ban a teljes K+F-ráfordítás 238 Mrd Ft volt; ez a GDP 1,00% százalékát tette ki. A GERD/GDP mutató értéke 2007-ben az előzetes becslések alapján várhatóan 1,1%, 2008ban 1,2%, 2009-ben 1,3% lesz, majd 2010-ben éri el a középtávú TTI-stratégiában rögzített 1,4%-os értéket. Nem derül ki a szövegből, ki készítette ezeket az előzetes becsléseket és milyen módszerrel. A kérdés azért jogos, mert a GERD/GDP arány 1992 óta egyszer haladta meg az 1%-os „álomhatárt”: az 2002-ben 1,01% volt. Az NRP nem fejti ki, hogy mik ezek a feltételezések, nem is utal olyan elemzésekre, amelyekből megismerhetnénk a gondolatmenetet. Az elmúlt évek tapasztalatai és valóra nem vált hasonló előrejelzései alapján úgy gondoljuk, megalapozás nélkül nem szabadna ilyen képet festeni a K+F mutatók alakulásáról. A K+F+I-rendszer versenyképességének javítása nem csupán kiadási kérdés, ehhez az erőforrások jobb értékelése és hatékonyabb felhasználása is szükséges lenne. A K+F+I rendszerben nagyon ügyelni kellene arra, hogy hol indokolt a gazdaságihoz hasonló megtérülési követelmények alkalmazása és hol nem. Vigyázni kellene a népgazdasági tervezésre emlékeztető irányszámokkal (pl. a TéT diplomások száma, mint céladat), mert kockázatos, ha bárki a minőségi kritériumok nélkül csak az ilyen célszámok elérésén mérné le a K+F+I reformok hatékonyságát. Egy lényeges aspektus, amiről nem szól a dokumentum, a K+F-re szánt pénzek elosztásának rendszere, és a pénz-elköltés hatékonyságának a vizsgálata, ami jelenleg megoldatlan feladat. Rémisztő példa a TÁMOP 4.2.2. pályázat, ahol 7 milliárd Ft-ot osztanak szét – ez persze önmagában jó hír, de nézzünk néhány ismérvet: - A pályázatvezetővel szemben eredetileg támasztott szakmai követelménynek Magyarországon senki sem felel meg a kohéziós régiókban. - A pályázat célja innovatív kutatócsoportok támogatása „alapkutatástól a termékig” – mindezt 2 (kettő!!!) év futamidővel. - A pályázatban kulcsszerepük van külföldi részvevőknek, de a pályázatot magyarul kell megírni, vagyis a partnernek nincs módja látni a beadott pályázatot. Egy ilyen kiírás megdöbbentő amatőrséget tükröz, de sajnos példázza a helyzetet. A kormány 2007. március 28-án hagyta jóvá a középtávú tudomány-, technológia- és innovációpolitikai stratégiáról szóló 1023/2007. (IV. 5.) kormányhatározatot. A megvalósítás feladatait a tudomány-, technológia- és innovációpolitikai intézkedési terv (az 1066/2007. (VIII. 29.) kormányhatározat) részletezi. Az MTA a TTI intézkedési tervében szereplő számos feladat megvalósításában működik közre (a 93 intézkedés közül 36-ban). Hiányoljuk, hogy nem foglal állást a szöveg a TTI stratégia tekintetében, nem elemzi az intézkedések elmaradásának okát. Olyan képet mutat, mintha egy rendben levő rendszer jövőbeli dolgaival kellene foglalkozni alapvetően.

14

1. A TTI intézményrendszerének átalakítása és az MTA reformja E szakasz az MTA-t úgy kezeli, mintha az a kormányzat része lenne. E tekintetben a megfogalmazás pontosítandó. Míg a TTI intézményrendszer átalakítása állami feladat, a kormány az MTA-nak ajánlásokat fogalmaz meg a TTI-ben. Helytelennek tartjuk a kutatási és egyetemi szféra különálló kezelését, ezért az alábbiakban szöveges javaslatot adunk a korábbi 1. és 4. pontok összevonására. A nemzetközi szervezetek és az EU értékelése, valamint a TTI-stratégia egyaránt felveti a hazai kutatóhálózatok teljesítményorientált átalakításának szükségességét. Az intézkedés a teljes TTI-intézményrendszer átalakítására kiterjed, beleértve az egyetemeket és az MTA kutatóhálózatát reformját és a nemzetközi K+F+I-hálózatokhoz való csatlakozást. A 2008. május 1-jével létrehozott új kutatás-fejlesztési tárca nélküli miniszteri pozíció először egyesíti a tudomány és a K+F+I irányítását. Az új modell kiaknázása és hatékony működtetése érdekében megújítás előtt áll a TTI kormányzati irányítási rendszere: újragondolják a miniszterelnök által vezetett legmagasabb szintű koordinációs testület, a Tudomány- és Technológiapolitikai Kollégium szerepét, ennek részeként hatékonyabbá és operatívabbá teszik a titkársági funkciót. Ennek természetesen feltétele a testületben a megfelelő kompetencia megléte, a szakmai és kormányzati szereplők egyensúlya. A testületnek szolgálnia kell a magas szintű véleménycsere lehetőségét. Fontos, hogy ne bonyolult, adminisztratív eszközökkel vezérelt rendszer alakuljon ki. Hiányzik az NKTH jövőbeli szerepének felvázolása. Ezek közül leg Hangsúlyos feladat az új akadémiai törvény kidolgozása, melynek része az MTA közfeladatainak és azok feltételrendszerének újrafogalmazása, a köztestületi és a kutatásirányítási feladatok szétválasztása. A törvény várhatóan 2008 őszén az Országgyűlés elé kerül. Az intézkedési terv egy másik, igen jelentős MTA-vonatkozású fontos feladata a nemzetközileg versenyképes kutatóintézmények és kutatóegyetemek kérdése. kibővítése. A cél az, hogy a meglévő kiválóságokra alapozva, korszerű nemzetközi tudományszervezési és menedzsmentnormák szerint Európa élvonalába tartozó kutatóegyetem(ek)et, kutatóintézményeket építsenek ki, a gazdasági szféra szereplőivel együttműködésben. Nehéz értelmezni a kutatóegyetem fogalmát, kutatás nélkül nincsen egyetem. Ugyanakkor kétségtelen tény, hogy ma Magyarországon a felsőoktatási intézmények (egyetemek?) száma irracionálisan magas. A versenyképes, európai és nemzetközi mércével is elfogadott egyetemek száma ma Magyarországon mindössze 10 körül van. A „kutatóegyetem” fogalma inkább azt a kérdést feszegeti, miként lehetne a „valós” egyetemek finanszírozását nemzetközi szinthez közeli helyzetbe hozni. Sajnos a tervezet erre nem ad megnyugtató megoldást. Fontos lenne, hogy véget érjen az a több éves folyamat, hogy az akadémiai kutatóintézeteket módszeresen kiszorítják az egyetemekkel és a Bay Zoltán 15

Alapítvány intézethálózatával szemben. Számos pályázatban akadémiai kutatóintézet nem is vehet részt, már-már tragikomikus, hogy akadémiai kutatóintézet egyetlen pályázatban sem lehet kezdeményező, koordinátor. Az akadémiai kutatóintézetek eddig nem részesülhettek a TIOP pályázati konstrukcióiban, jóllehet az 1.3.1. pályázat 60 Mrd Ft feletti összeget szánt infrastruktúra fejlesztésre. Nem kaptak támogatást az NKTH és az ÚMFT több mint tízmilliárd keretösszegű pályázataiból sem tudásközpontok működtetésére. A TTI-ben szintén jelentős feladat a szellemi vagyon hasznosításának segítése a költségvetési kutatóhelyeken és az egyetemeken, a kutatás-fejlesztésről és a technológiai innovációról, az államháztartásról szóló törvény, valamint az állami vagyonról szóló törvény összehangolt módosítása. A cél az, hogy a kutatóhelyek és egyetemek szabadabban hasznosíthassák a szellemi vagyonukat. Az MTA és a Magyar Szabadalmi Hivatal együttműködésében elkészültek a hasznosítás irányelvei, a szabályozás megvalósításának lehetőségét vizsgálják. Miután a kormány az MTA tulajdonába adta az addig csak kezelésében lévő vagyont, kiemelt feladat a hatékony akadémiai vagyongazdálkodás kereteinek kidolgozása; ehhez elengedhetetlen a törvényi háttér megteremtése. Nem az a fő probléma, hogy kevés a kutató, vagy akár a kutatási eredmény, hanem az a probléma, hogy kevés a megrendelő. Az, hogy a kutató-fejlesztő helyek hatékonysága általában megkérdőjelezhető, és a kutatások tényszerűen elaprózottak, annak az egyenes következménye, hogy nincsen nagy megrendelés, nincsenek nagy projektek. Az anyag szól a közérdekű kutatás-fejlesztés szükségességéről, de ilyen gyakorlatilag alig lelhető fel. A világpiacon is jelenlevő multinacionális cégek általában nem nálunk rendelik meg a K+F tevékenységet igénylő problémák megoldását, és ez valószínűleg a közeljövőben sem változik. A magyar kis-és középvállalatoknak pedig a piacra jutás jelent óriási gondot, és egyszerűen nincsen tőkéjük arra, hogy jelentősebb jövőépítésbe bonyolódjanak. Az innovációs folyamat vége az, hogy a terméket el is kellene adni. Az innováció, a piacra jutás, az értékesítés költségigénye nagyságrendekkel nagyobb, mint a K+F folyamaté, és ebben a pályázati rendszer már nem tud támogatást nyújtani. Minden high-tech-ben sikeres országban óriási összegű burkolt támogatással - legtöbbször a katonai költségvetés keretében - segítik az innovációs folyamatokat, ezért jelentenek sokszor kevéssé alkalmas összehasonlítási alapot a különböző statisztikák. Néhány hozzászóló szerint kissé túlhangsúlyozza a szöveg a szabadalmak kérdését. Tudomásul kellene venni, hogy egy sor területen a K+F eredményeket egyáltalán nem lehet szabadalmaztatni. Az MTA a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatallal (NKTH) közösen dolgozik az egységes, az Európai Kutatási Térséggel összhangban levő, nemzeti kutatási infrastruktúrafejlesztési stratégia és program kialakításán (nemzeti „útiterv” a műszerek és kutatási infrastruktúrák fejlesztésére). Az intézkedés támogatja a már létező hazai kutatási infrastruktúrák adatainak és fejlesztési igényeinek felmérését, folyamatos karbantartását és nyilvánosságra hozatalát. Üdvözlendő, hogy végre megjelent a stratégiában az EU-s infrastruktúra stratégiához illeszkedően a magyarországi roadmap megalkotásainak igénye. E munka során a szakmai szempontok mellett a pénzügyi háttér biztosítása, a strukturális alapok 16

megfelelő hányadának bevonása és a megfelelő prioritási sorrend kialakítása is kiemelt feladat. Hiányoljuk az ESS, ELI, EITI említését. Szerepelni kell itt az einfrastruktúra, a kutatási információs infrastruktúra fejlesztésének is. A K+F+I+O kapacitásának bővítése terén az intézkedés elsősorban azokat a szervezeti, képzési és kutatás-fejlesztési jellegű tevékenységeket kívánjuk támogatni, amelyek a vállalkozásokkal való szervezett együttműködés keretfeltételeinek a kialakítása révén bővítik a felsőoktatási intézmények és kutatóhelyek kapacitásait a tudástermelés, illetve a tudás elterjesztése terén. Ezek a tevékenységek a GOP K+F-ösztönző, valamint a pólusprogramok idevágó műveleteit egészítik ki és támasztják alá a felsőoktatási intézmények oldaláról. Az intézkedés keretében tervezett tevékenységek egy másik csoportja a kutatás szellemi kapacitásainak a bővítését, a felsőoktatási alapkutatásban részt vevők színvonalának emelését, a kutatói munka és életpálya vonzerejének növelését, valamint a kutatási eredmények fokozott társadalmi meg-ismerését és elismerését szolgálja. A tervezett tevékenységek a következők: ƒ a menedzseri kompetenciák fejlesztését segítő képzések, a helyi igények kielégítését szolgáló kínálat bővítése; ƒ a felsőoktatási intézmények azon szolgáltatói és ügyfélkapacitások bővítése, amely a kutatási potenciál bővítéséhez szükséges; a tudás- és technológiatranszferrel összefüggő tevékenységek támogatása; ƒ a tudományos kutatások eredményeinek hasznosulását bemutató ismeretterjesztő dokumentumok kiadása, terjesztése; ƒ innovatív kutatócsoportok projektjeinek támogatása; ƒ a tudományos eredmények társadalmi ismertségének és elismerésének erősítésére kutatói és innovációs díjak alapítása; ƒ

Túl partikuláris a pályázati rendszerben, ezért kihagyásra javasoljuk: a Nemzeti Kiválóság Program olyan átfogó pályázati rendszert működtet, amely lehetővé teszi az oktatói-kutatói életpálya tervezhetőségét: o a kiváló hallgatók, a doktorjelöltek és a doktori fokozatot szerzettek, az oktatók-kutatók támogatása, mobilitásuk elősegítése, o átfogó hallgatói, oktatói és kutatói tehetséggondozó program megvalósítása, o a külföldön dolgozó kiváló magyar kutatók, oktatók számára a Magyarországra történő visszatelepülés vonzóvá tétele a kutatók karrierlehetőségeinek támogatásával (kiemelt akadémiai/kutatói álláshelyek biztosítása). A felsőoktatás K+F+I+O kapacitásának bővítését célzó feladatokkal teljes mértékben egyet lehet érteni. A tevékenységeknek a fenti felsorolása azonban túl általános, a szükséges forrásokra még csak utalás sem történik. Hangsúlyozandó, hogy az oktatás fontos, de nem egyedüli módja a tudásszerzésnek. Az oktatás utáni képzés fontossága növekszik. Különösen igaz ez a kutatásban való képzésre, ezért a főhivatású kutatóhelyek szerepe a tudásátadásban világszerte növekszik. Kiemelkedő szerepük van ebből a szempontból a tudományos iskoláknak is. A kutatói életpálya vonzóvá tétele összeurópai figyelmet élvez. A kutatásban megszerezhető képességek azonban az élet más területein is jól hasznosíthatók, ezért több fiatal kutatásban való képzése indokolt, mint ahány kutatóra a K+F hálózatban szükség lehet.

17

A műszaki és természettudományos szakemberek számának perspektivikus növelése hosszabb távon fontos, de ennek a feladatnak közép-, sőt rövid távon is szerepelnie kellene. Ez nem csak egyetemi, hanem többek között kutatóintézeti feladat is. Az ehhez szükséges (pl. kutatási) infrastruktúra létrehozása, illetve fejlesztése is alapvető feltétel. Hiánypótló, új elemként indokolt lenne a programba beépíteni a kutatói/oktatói kezdeményezésű kisvállalkozások (spin-off cégek) körének kibővítését szolgáló mechanizmusok kialakítását, valamint a csúcstechnológiai inkubátorok rendszerének kiemelt fejlesztését. Gazdasági problémáink egyik forrása, hogy nincs csúcstechnológiai ipar, pedig ennek megteremtése kulcsfeltétele a gazdasági növekedésnek. A külföldi cégek betelepülése mellett a spin-off cégek alapítása és működtetése nyújthat alapot az új ipar kialakításához. Az eredeti szövegben a K+F+I- vagy a K+F+I+O-kapacitásról csak az egyetemek jutnak a tervezők eszébe (pl. 20. o.), holott az Akadémia kutatóhálózatának tudományos és fejlesztő teljesítménye összemérhető az egyetemek összességével annak ellenére, hogy létszáma jóval kisebb. Ez a főhivatású kutatóhálózat előnye. Úgy tűnik, a kormányzat nem látja át kellőképp a főhivatású kutatóhálózat adta lehetőségeket. 2. A közfinanszírozású K+F+I-programok hatékonyabb és összehangoltabb hasznosítása A közfinanszírozású K+F+I-programok lebonyolítása során a források hatékony felhasználását akadályozza a források széttagoltsága, a túlszabályozottság. (A pályázatok lebonyolításáról több mint húsz jogszabály rendelkezik, forrásfüggő pályáztatási gyakorlatot teremtve.) További gondot okoznak az adatszolgáltatás és az információáramlás hiányosságai (a Nemzeti Kutatás-nyilvántartási Rendszer nem tudja jól betölteni a feladatát). Fontos feladat tehát a közfinanszírozású K+F+I- programról szakmai nyomon követésének (monitoringjának) és értékelési rendszerének erősítése. A magyar K+F legszomorúbb ténye az, hogy másfél évtizede lényegében nincs tudományos infrastuktúra-fejlesztés. Az EU strukturális és kohéziós alapjainak megnyílása óta vannak ugyan milliárdos projektumok, de ezekre többnyire csak vállalatok pályázhatnak, többnyire csak jelentős önrész megléte esetén és csak hatalmas hatékonyságjavítás ígéretével és utófinanszírozással. Az egyetemeket elérő jókora fejlesztési programok a pénzt gyakran építkezésre fordítják, nem pedig különleges tudományos igényt kielégítő műszerekre. E pénzforrások ugyan fordíthatók volnának műszervásárlásra is, de a rengeteg hallgatóval elárasztott egyetemeknek – úgy látszik – sokszor nem ez a legnagyobb gondjuk. Az akadémiai kutatóintézetek ezekből a pályázatokból is ki vannak zárva. A pólusprogramok úgy indultak, hogy a K+F-infrastruktúrát fejlesztik. Maga az Akadémia is remélte, hogy 80-100 milliárdnyi tudományos infrastrukturális beruházásban részesül, és ezt kormánykörökben is elképzelhetőnek tartották. Mielőtt azonban a pólusok teljesen köddé foszlottak volna, kiderült, hogy a pólusok kialakítását célzó projektumokra csak vállalatok pályázhatnak, és csak konkrét termelési célú high-tech beruházásokra. Ilyen körülmények között a magyar tudomány számára legfeljebb a kis értékű (100 M Ft-nál nem drágább) műszerek érhetők el.

18

Az MTA kutatóhálózatával kapcsolatban meg kellene jelennie annak a ténynek, hogy jelenleg is ez a leghatékonyabb hazai kutatási kapacitás, de ha az infrastrukturális fejlesztések elmaradnak, akkor az ennek az előnynek az elvesztésével járhat. Az utóbbi évek szelektív mellőzési politikája pedig káros, elfogadhatatlan és szöges ellentétben áll az általános európai gyakorlattal. Szükséges, hogy a Lisszaboni Stratégia a kutatás-fejlesztés és innováció, valamint az oktatás-képzés területén ne csak a természettudományoknak tulajdonítson kiemelkedő szerepet, hanem ismerje fel a társadalomtudományok növekvő fontosságát a 21. század globális és európai környezetében. A K+F pályázati rendszer több sebből vérzik. A hozzá nem értő, bonyolult bürokrácia, nem szakmai szempontú kiválasztás (pl. az MTA intézeteinek adminisztratív kizárása) nem segíti versenyképességünket. Az esélyegyenlőség mindenhol máshol elfogadott szempontrendszerének itt is érvényesülnie kell. Egyetlen kutatási rendszer sem működhet csak pályázati alapon. A kutatóhelyek alapellátásainak rendbetétele már hosszú ideje húzódó, de még ma sem megoldott kérdés. Fontosnak tartjuk a közfinanszírozású K+F+I-programok összehangolását, de úgy véljük, hogy egy 2010-ig tartó reformprogramban egy szakterület kitörési pontjait, fejlődési irányait, nem pedig elmaradt közigazgatási feladatokat kellene megjeleníteni. Komoly hiányérzetünk támadt a K+F+I-programok monitoringjának, értékelésének említése kapcsán is. Az alábbi részleteket nem tartjuk stratégiai anyagba valónak: A fenti feladatok végrehajtására a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) koordinálásával 2007 októberében megalakult egy szakértői szintű tárcaközi egyeztető munkacsoport. A munkacsoport tevékenységének három „pillére”: Havi rendszerességgel, „plenáris” jelleggel állandó egyeztető fórumként működik a források összehangolása érdekében, folyamatosan „karbantartva” az egyes programok, pályázatok, konstrukciók, intézkedések forrástérképeit. A programok A munkacsoport egy szakmai koncepcionális anyagot dolgoz ki a döntéshozók számára a Nemzeti Kutatás-nyilvántartási Rendszer működésének, illetve a közfinanszírozású K+F+I-programok nyomon követési és értékelési rendszerének kiépítésére, működésének hatékonyabbá tételére. Miután a szakmai koncepcionális anyagot a döntéshozók elfogadták, a munkacsoport egy cselekvési tervet dolgoz ki, amely kormányhatározatban fog megjelenni várhatóan 2008 végén vagy 2009 elején. A munkacsoport javaslatot dolgoz ki az egységes közfinanszírozási rendszer kialakítására, s a pályáztatással kapcsolatos támogatási részeket épít be a készülő hazai közfinanszírozási programok pályázati eljárásrendjét egyszerűsítő és egységesítő ún. deregulációs kormányrendelet tervezetébe (amelyet várhatóan 2008 III. negyedévében fogadnak el). 3. Az Innovációs Alap hatékonyabb ösztönző rendszerének kialakítása A kormány kiemelt célja, hogy az innovációs járulékrendszer jobban ösztönözze a kutatásfejlesztési teljesítményeket, illetve a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap kiadásai javítsák a vállalati K+F-et, különösen a kkv-k esetében, továbbá erősítsék a kutatóhelyek és a

19

vállalatok, az ipar kapcsolatát. Fontos feladat továbbá az alapból nyújtott közvetlen támogatások és az innovációs célú adókedvezmények felhasználásának nyomon követése és értékelése, a szakpolitika tényeken alapuló kialakítása. Az itt kifejtettnél sokkal részletesebben kellene szólni az Innovációs Alapról, az azzal kapcsolatos várakozásokról és továbblépési irányokról.

20

8. iránymutatás Az innováció minden formájának elősegítése A Nemzeti Reformprogram szabadon értelmezi az iránymutatást, nem elsősorban – de legalábbis nem közvetlenül – az innovációs folyamatokat ösztönző lépésekről szól, az innováció különböző formái (pl. termék-, eljárás-, szervezeti, piaci és pénzügyi innovációk) szóba sem kerülnek. Így nem tudhatjuk meg, hogy a szerzők szerint érdemes-e az eltérő formák ösztönzésére eltérő célokat megfogalmazni, eltérő eszközöket alkalmazni. A magyar K+F legnagyobb problémája, hogy a gazdaság alig használja a tudomány eredményeit. A tudástranszfer elősegítése állami feladat. Sok szó esik e folyamat segítéséről, de kevés konkrétum, világosan követhető koncepció van az anyagban. Ezek megfogalmazása nagyon fontos lenne. Véleményünk szerint nem az összesített innovációs mutatót kellene javítani, hanem az innováció gyakorlatba bevezetett termékeinek hatékonyságát, azaz az ily módon a magyar, európai és világgazdaságban létrejövő többlet-eredményt kellene növelni. Ez persze nehezen mérhető, jóval egyszerűbb a szabadalmak, találmányok számát stb. mérni. 1. A szellemi tulajdon védelmének erősítése a kkv-knál (VIVACE+ program) A VIVACE program egy viszonylag egyszerű tájékoztatási program kkv-k számára, az anyagban túl sok szó esik róla. 2. A külföldi tulajdonú K+F-egységek beágyazódásának elősegítése, a K+F-intézetekkel és a hazai vállalatokkal való együttműködés erősítése „Az intézkedés célja a K+F-tartalmú közvetlen külföldi tőkebefektetések serkentése.” Kérdés, lehet-e, helyes-e tulajdonos alapján különbséget tenni a TTI-politikai eszközök tervezése és alkalmazása során, és hogy az EU versenyjogi szabályozása megenged-e ilyen megkülönböztetést. Szakmai érvek alapján is erősen kétséges, hogy érdemes-e ezt a célt kitűzni. A szakirodalom szerint a nemzetközi nagyvállalatok a K+F-tevékenységet nem viszik automatikusan más országba, amikor a termelési kapacitást (annak egy részét) áthelyezik költségtakarékossági vagy piaci okokból: K+F-beruházásaik szempontjából azokat az országokat részesítik előnyben, ahol magas szintű K+F-eredmények születnek. Ebből az is következik, hogy nem elsősorban a külföldi vállalatok K+F-ráfordításait csökkentő támogatásokkal, kedvezményekkel lehet érdemi hatást gyakorolni, hanem a magyar K+F-szervezetek teljesítményét javító intézkedésekkel (elsősorban a képzés színvonalának emelésével, a K+F szélesen értelmezett infrastruktúrájának javításával). 3. Az európai technológiai platformokhoz illeszkedő ágazati innovációs és K+Fstratégiák és programok készítése és végrehajtása A program célja és szerveződése nehezen áttekinthető, de a szándékokat, a koncentrált erőfeszítések perspektíváit kiemelnénk. A program helyesen említi meg, hogy az NKTH pályázatot írt ki a nemzeti technológiai platformok létrehozásának támogatására. Az is megfelel a tényeknek, hogy a már lezárult első kör után 2008 nyarán újabb pályázati kör nyílt meg. Az viszont téves, hogy a két pályázati forduló eltérő célokat tűzött ki: a második forduló kapcsán felsorolt célok az első körben is érvényesek voltak. A nemzeti technológiai platformok létrehozására biztosított 400 millió forint véleményünk szerint kevés. 21

4. Hatékony nemzeti innovációs rendszer megteremtése Az NRP hivatkozik az OECD számára elkészült háttértanulmány megállapításaira, mely szerint Magyarországon egy potenciálisan sikeres, hatékonyan működő nemzeti innovációs rendszer (NIR) minden lényeges eleme megtalálható, teljesítménye mégsem kielégítő. Ennek két alapvető oka lehet: a NIR elemeinek egy része nem működik hatékonyan, vagy az egyes elemek közötti együttműködés nem megfelelő. Ennek feloldására a megelőző időszakban számos közvetítő, hídképző szervezet létesült a K+F+I területén. Tudomásunk szerint ezek tevékenységét nem értékelte senki, ily módon nem rendelkezünk információval arról sem, hogy milyen mértékben járultak hozzá a nemzeti innovációs rendszer (NIR) teljesítményéhez. A program nem javasol megoldást a fenti problémákra, az együttműködés erősítését nem szolgálja kellőképp. Nagy különbség van a high-tech kutatások, fejlesztések és a termékszintű gyártásfejlesztés között. Ez utóbbira szükség van, de a nagy szellemi értékű kutatások jelentik az igazi innovációt, és ez nálunk nagyon kis arányt képvisel, jelentős a visszaesés, és a terület erősen kiszolgáltatott a nemzetközi nagyvállalatok érdekviszonyainak. 9. iránymutatás Az IKT terjedésének és hatékony használatának, valamint egy mindenkire kiterjedő információs társadalom kialakulásának elősegítése 2. tanácsi következtetés Ambiciózus nemzeti célokat kell kijelölni a háztartások széles sávú internetelérési rátájára vonatkozóan, az iskolák esetében pedig a 100%-os penetráció legyen a cél.

Célszerű lenne a specifikus rövid-, középtávú programok ismertetése a konkrét programok bemutatása előtt a 7. iránymutatáshoz hasonlóan. Az IHM megszüntetése nyomán az IKT-téma hangsúlya csökkent az ÚMFT kialakításánál, egyes vélemények szerint ez az európai rangsorban való visszacsúszásban szerepet játszott. Helyes lépésnek látszik, hogy most egy kézben összpontosul az információs társadalom kormányzati felelőssége, és ennek megfelelően szükséges, hogy megfelelő elemzések készüljenek a lemaradásunk okairól és a szükséges tennivalókról. A reformprogram nem mutat be ilyen elemzéseket, így a kialakított programokról sem lehet érdemi véleményt formálni. A bemutatott tervek általánosságban helyes irányt képviselnek, de tartalmi szinten dől el, hogy azok ténylegesen hozzájárulnak-e a felzárkózáshoz. A programban szó van az infokommunikáció – sajnos elsősorban annak technikai l alkalmazásának fontosságáról és az információs társadalomról, valamint annak alrendszereiről, de egyáltalán nem tér ki a dokumentum az információs társadalommal kapcsolatos stratégiai célokra, elképzelésekre és az ennek keretében tervezett konkrét intézkedésekre és projektekre. Az információs társadalom megvalósításának valóban technikai előfeltétele a szélessávú internetelérés és a társadalom széles rétegeinek „digitális írástudása”, de mindezek mellett nem kerülhető el a társadalom minden szegmensét érintő, az információs társadalom tartalmi céljait körvonalazó, átfogó koncepció, stratégia kialakítása sem. Példaként említhető az ágazaton belüli és ágazatok közötti elektronikus kommunikáció, melyhez szükséges alapadatok, címtárak, elektronikus adatbázisok, elektronikus hitelesítés és a kapcsolódó szolgáltatások sajnos még tervek szintjén sem állnak rendelkezésre. Ugyancsak a társadalom érdeklődésre tarthatnának számot az alapvető, nagy informatikai rendszerek harmonizálásával kapcsolatos elképzelések is. A dokumentumban a szélessávú internetelérés 22

mellett érdemtelenül kevés szó esik az „eMagyarország 2.0”, az „eGazdaság” és az információ alapú gazdaság és kereskedelem fejlesztéséről. Ezt a részt áthatja az EU- (és OECD-)dokumentumokban, valamint a magyarországi közbeszédben is elterjedt erős hit: az IKT mindenható, ez a legfontosabb új technológia. Komolyabb elemzések szerint viszont csak akkor várható kedvező gazdasági hatás az infokommunkációs beruházásoktól, ha számos feltétel teljesül: a vállalatok esetében például a termelési, szolgáltatási, értékesítési, pénzügyi folyamatok, valamint a döntési rendszer átfogó megújítása, az alkalmazottak folyamatos képzése. Ez utóbbi felismerés csak szórványosan jelenik meg az NRP-ben, például a digitálisan írástudatlanok részarányának radikális csökkentésében (55%-ról 33%-ra). Azt azonban nem tudhatjuk meg, hogy három év alatt hogyan, milyen lépések eredményeként várható majd ekkora javulás (azon túl, hogy a Széles Sávú Akcióterv szerint [5. pont] az ilyen jellegű lefedettség ekkorra már 100%-os lesz). 1. Digitális Írástudás Akcióterve Komoly előrelépést hozhat a közszolgáltatást támogató ingyenes Wifi hálózat a szegényebb helyeken. Alapszabályként talán elfogadható, hogy ahol nincsen posta, ott legyen ingyenes internet, elérhető árunyomtatási és egyéb digitális szolgáltatással. 2. Az eMagyarország 2.0 program Az e-Magyarország pontok egy része – főleg kisebb községekben – létezik ugyan, de nem üzemelnek, mert csak a létesítésére volt pályázati pénz, fenntartását már nem tudják megoldani. 3. Az eGazdaság akcióterv megvalósítása Az e-gazdaságunkban a helyzet romlik, és a specifikus akcióterv egyébként nincs kész. Az alapprobléma, hogy miközben fut a sok információpolitikai program, nemzetközi pozícióink romlanak és sok dimenzióban nő a lemaradásunk. Ennek két oka lehet: az állam nem összpontosít a területre megfelelő mértékben forrásokat; már felosztották és betagosították a területet a gazdaságirányítás szereplői. 5. Széles sávú akcióterv Az adatok már elavultak, 256/64 kbs nem lehet középtávú cél. A felsorolást vagy érthetőbbé kell tenni vagy elhagyandó. 6. A széles sávú távközlési infrastruktúra elmaradott régiókban való kiépítése A mobil szolgáltatókkal csomag-szerződést kell kötni kedvezményes árú sávszélesség biztosítására, amire a közösségek pályázhatnak. 10. iránymutatás Az ipar versenyelőnyeinek erősítése A Nemzeti Reformprogram e pont alatt egészen másról szól, mint amit az EU az ismert dokumentumokban a 10. számú integrált iránymutatásként leír. Szükségesnek tartjuk a téma pontos kifejtését. Guideline No 10 To strengthen the competitive advantages of its industrial base, Europe needs a solid industrial fabric throughout its territory. The necessary pursuit of a modern and active 23

industrial policy means strengthening the competitive advantages of the industrial base, including by contributing to attractive framework conditions for both manufacturing and services, while ensuring the complementarity of the action at national, transnational and European level. Member States should: start by identifying the added value and competitiveness factors in key industrial sectors, and addressing the challenges of globalisation; also focus on the development of new technologies and markets. (a) This implies, in particular, commitment to promote new technological initiatives based on public–private partnerships and cooperation between Member States, that help tackle genuine market failures. (b) This also implies the creation and development of networks of regional or local clusters across the EU with greater involvement of SMEs. 1. A fenntartható ipari versenyképesség koncepciója A Nemzeti Fenntarthatósági Stratégia helyesen: Nemzeti Fenntartható Fejlődési Stratégia. 11. iránymutatás Az erőforrások fenntartható hasznosításának ösztönzése, a környezetvédelem és a növekedés közötti szinergia erősítése Az NRP ezen fejezete az erőforrásokat túl szűken értelmezi, kizárólag az energiára vonatkoztatja. Pedig éppen itt jelenhetne meg az erőforrások három tőketípusa, melyekre egyaránt figyelemmel kellene lenni a valódi fenntarthatóság érdekében. Ezek: az ember által létrehozott tőke (manufactured capital), a humán tőke (tudás, tenni akarás) és a természeti tőke (beleértve a természeti folyamatokat, pl. víztisztítás). Kétségtelen, hogy mindezek figyelembevétele egy új szemléletű gazdaság- és társadalomirányítási rendszer kidolgozását igényelné, de az első lépéseket feltétlenül már itt meg kellene tenni. Az ENSZ Millenium Ecosystem Assessment1 jelentése pontos képet fest a jelenlegi globális irányítási rendszer hosszú távú következményeiről, és más forgatókönyveket is bemutat. Fenntartható irányítási rendszer csak a tőkejavak egyidejű figyelembevételével képzelhető el. Érdemes a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Stratégiát is figyelembe venni. A hosszú távú energiapolitika régi adóssága a magyar kormányoknak. A 40/2008. (IV. 17.) sz. országgyűlési határozat említésével a reformterv azt a látszatot kelti, hogy ez maga az új energiastratégia. Igen körültekintő módon veszi számba mindazokat a kérdéseket, amelyekben egy jövőbeli energiastratégiának irányt kell szabnia, de ez mégsem a stratégia maga. Az anyag a versenyképesség egyik előfeltételének tekinti az energiaellátás biztonságát. A megújuló energiaforrások terv szerinti kiaknázása sem oldja meg az ellátásbiztonsági feladatokat. A magyar energiapolitikának választ kellene találnia a beszerzési forrásokkal kapcsolatos bizonytalanság növekedésére, ez viszont egyelőre még jelzésszerűen sem szerepel az anyagban. Az energiaellátás biztonságáról írottak (13. iránymutatás) az eddig ismert lehetőségeket és elképzeléseket összegzik „korrekt” módon, azaz az orosz partner maximális és tartós együttműködési szándékát feltételezve. Felmerül azonban a források diverzifikálatlanságának problémája, amelyről a magyar energiapolitikának szólni kellene. 1

www.millenniumassessment.org

24

Fontos az alternatív beszerzési stratégia kidolgozása is. A megújuló energiaforrások részarányának növekedése még hosszú ideig nem teheti ezeket stratégiai jelentőségű forrásokká. Magyarországnak alapvető érdeke, hogy az EU-nak legyen közös energiapolitikája. Amíg azonban ez nem valósul meg, rendkívüli józanságot követel meg a hosszú távú beruházási döntések és a „függőségi elkötelezettségek” közötti választás. 1. Energiatakarékosság és energiahatékonyság Az energiatakarékosságról és energiahatékonyságról mondottakkal egyet lehet érteni. Az energiafelhasználás csökkentésével, az energiahatékonyság növelésével kapcsolatban azonban a tervezet hiányos és kizárólag újabb erőforrások bevonása árán (fejlesztési támogatások) képzeli el az előrelépést. Nem remélhető jelentős javulás a termelési, fogyasztási strukturális kérdések vizsgálata nélkül, amelyek az energiafelhasználást, hatékonyságot befolyásolják. 2. Megújuló energiaforrások használata A megújuló energiaforrásokkal természetesen kiemelten kell foglalkozni, ez európai elvárás. A tervek jelentős része azonban illuzórikusnak tűnik mind Európában, mind Magyarországon. Nem érthető, hogy az EU elvárásánál nagyobb részarány felvállalása milyen értelemben tartalmaz biztonsági tartalékot A bioüzemanyagok kérdéskörét felül kell vizsgálni. A tervezetben szereplő bioüzemanyagtermelés rendkívül optimista, és nemcsak a termelés közvetlen korlátait hagyja figyelmen kívül, hanem a nem kevésbé lényeges közvetett hatásokat is (mezőgazdasági földterület, élelmiszerárak növekedése, környezetszennyezés, esetenként regionális és foglalkoztatási következmények). A bioüzemanyagok termelésének és felhasználásának ösztönzése a fentiekben említett hatások miatt ma már kérdéses irány. A vízenergia hasznosítása is lehetséges megújuló energiaforrás lehetne, de Magyarországon jelentős politikai tényezők nagy ellenérzéssel viseltetnek a vízenergiával szemben. Ennek leküzdése is fontos feladat, hiszen az Európában használt megújuló energiaforrások jelentős része vízenergia. 3. Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia A Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia (és nem Éghajlat-változási!) célkitűzései minden környezetvédőt kielégítenek, a kérdés csak az, hogy a versenyképesség növeléséhez, és egyáltalán az ország fennmaradásához nélkülözhetetlen energiaellátás biztonságát hogyan lehet megteremteni. A 11. iránymutatás bevezető része megemlíti az atomenergiát, mint aminek tartós használata nélkülözhetetlen, de hiányzik az anyagból egy atomenergiával foglalkozó rész beiktatása. Több európai ország kormánya kötelezte el magát az atomenergia tartós használata mellett, (Nagy-Britannia, Olaszország). Könnyű pedig azt belátni, hogy a takarékosság, a hatékonyság javítása, a megújuló források hasznosítása, mindenféle kibocsátási normák betartása nem elegendő a versenyképesség javításához. Magyarország rá van utalva az atomenergia tartós használatára, ennek szerepelni kell a végleges anyagban. A klímaváltozás, valamint a nemzetközi élelmiszerpiacon kibontakozó tartós tendenciák és a(z édes)víz mint meghatározó erőforrás felértékelődése jelentősen átértékeli Magyarország komparatív előnyeit. Hogy ezeket ki lehessen használni a megfelelő pillanatban, ma kell elindítani a hosszú távú fejlesztést (gondolkodást, oktatást stb.), és célszerű mind az NRP-t,

25

mind az ÚMFT keretében rendelkezésre álló pénzügyi eszközöket ennek érdekében felhasználni. A Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia ismertetése során az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás esetében hangsúlyozni kellene, hogy az alkalmazkodás nem csupán egy követő, passzív folyamat, hanem magában foglalja a megelőzést, a védekezést, a kárelhárítást és a helyreállítást is. A kiemelt területek között javasoljuk még megemlíteni a településeket és az építészetet. A regionális operatív programoknál célszerű lenne aláhúzni, hogy valamennyi program esetében a térségi fejlesztési terveknél vegyék figyelembe az adott terület klímaérzékenységi, klímasérülékenységi természeti adottságait (árvíz, belvíz, özönvízszerű esők, aszály, hőséghullámok, szélviharok, korai és késői fagyok stb.). Az EU „Alkalmazkodás a klímaváltozáshoz” című Zöld Könyve ezt kiemelten javasolja. A fejezet még hivatkozik a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiának a tervezési időszakra lebontott feladataira. A kilenc felsorolt program nem tartalmaz számon kérhető vagy mérhető eredményeket (pl. emissziókereskedelmi rendszer). Mivel nincs mellette a „bevezetése” szó, nem számon kérhető, illetve egy kis tervezéssel megoldott feladatként értelmezhető. Ezeket konkrétabb és mérhető teljesítményhez kell kötni (indikátorok). Hasonló probléma merül fel a szabályozási intézkedések esetében. 12. iránymutatás Az egységes piac kiterjesztése és elmélyítése 3. tanácsi következtetés További erőfeszítések szükségesek a szolgáltatási irányelv következetes végrehajtására.

Az egységes belső piaci program esetében fontos lenne a program szakszerű megismertetése a magyar közvéleménnyel. Erről a programról ugyanis nagyon kevesen tudnak, pedig ez az egyik legfontosabb „lisszaboni” integrációs fejlődési irány. 13. iránymutatás Nyitott és versenyző piacok biztosítása Európa belső és külső viszonylatában; a globalizáció előnyeinek kiaknázása 2. országspecifikus figyelemfelhívás Az állami támogatások csökkentése és átalakítása szükséges.

A piacnyitási elképzelések és folyamat áttekintése kimondottan vázlatos és nem mutatja be a kockázatokat, illetve a költségeket. Néhány kohéziós projekt található ebben a részben, függetlenül attól, hogy azoknak van-e közük az adott iránymutatáshoz vagy sem. Az országspecifikus figyelemfelhívást illetően (állami támogatások) az NRP szerzőinek nincs mondanivalójuk. A felsorolt négy témából két projekt kapcsolható a 13. iránymutatáshoz, a „3. Piaci verseny élénkítése az energia szektorban” és a „4. Felkészülés a postai szolgáltatások piacának

26

megnyitására”. Mindkét esetben úgy találtuk, hogy az NRP túlságosan rózsaszín képet fest a projektek előrehaladásáról. A villamosenergia piacon elindított reformmal kapcsolatosan túlzás azt írni, hogy „jelenleg folyik a rendszer «finomhangolása»”. A Magyar Posta piacnyitásáról írottakat lehetne úgy is megfogalmazni, hogy a felkészülés eddig nem haladt kellő ütemben előre, s nem annak örülni, hogy Magyarországnak sikerült kivívnia további néhány év derogációt. Fel kell mérni, hogy a postai szolgáltatások megnyitásában a politikailag kényes lépések (hivatalok megszüntetése, üzleti alapú működtetés erősítése) még előttünk állnak. A kormánynak a felkészüléssel kiemelten kellene foglalkoznia, s igyekezni a közvéleménnyel megértetni a változások szükségességét. 14. iránymutatás Versenyzőbb üzleti környezet kialakítása és a magánkezdeményezések támogatása a jobb szabályozás révén 3. országpecifikus figyelemfelhívás A szabályozási környezet fejleszteni kell az adminisztratív terhek további csökkentésével és jogszabályi egyszerűsítésekkel.

Ebben a témában a kormány sok hasznos kezdeményezésről tud beszámolni, és eredményekről is, de ezek messze nem elegendőek. Az anyag nem utal a Gazdasági Versenyképesség Kerekasztal e tárgyban tett javaslataira, és átfogó üzletikörnyezet-javítási koncepció helyett inkább csak részintézkedéseket összegez. Több olyan példát hoz, amely csak „egyes esetekben” érvényes, tehát inkább csak szándékként értékelhető. Az üzleti környezet átfogó javításának valójában a jogalkotás és a jogalkalmazás új szemléletén kellene alapulnia, amely szerint az állam szolgáltat, és szolgáltatásainak elmaradásáért vagy rossz minőségéért – például a hivatali tévedésekért – ugyanúgy felelősségre vonható, mint például az adóalanyok vagy a közúti közlekedés résztvevői. Nem tartható az a rendszer, amelyben az állami hivatalok „zéró toleranciát” hirdetnek meg az állampolgárokkal szemben, miközben ők maguk szelektíven alkalmazzák a jogszabályokat vagy nem képesek betartatni őket, és felelősségük jogi értelemben nem is létezik vagy megfoghatatlan. Fontos lenne, ha a programok eredményességéről a hatóságok úgy is meggyőződnének, hogy az érintettek körében felméréseket végeztetnek, amelyben a cégek, magánszemélyek jeleznék, mit érzékeltek a változásokból. Hasonló mérőszámként alkalmazható az ügyintézés gyorsasága, lépéseinek száma, költsége stb. A Világbank „Doing Business” programja valamennyire ad ilyen visszajelzést arról, hogy a 14. iránymutatás témakörében indított hazai kezdeményezések mennyire voltak sikeresek. Eszerint Magyarország az üzlet folytatásának egyszerűségét tekintve (ease of doing business) a világranglistán 2008-ra, 2007-hez képest hat helyet lépett előre (az 51. helyről a 45-re), ami jelentős teljesítmény. A versenyzőbb üzleti környezet kialakításában a sokféle teendő között ugyanakkor helyes lenne azok fontossága szerint súlyozni. Egy ilyen prioritási sorrendben előkelő helyre kellene helyezni az adózás egyszerűsítését. Emellett, a személyi jövedelemadózás egyszerűsítését is célszerű lenne felvenni a teendők közé, hiszen e pontban adózás alatt csak a vállalati adózásról van szó, de az SZJA kiszámításával, bevallásával nagyrészt magánszemélyek foglalkoznak.

27

15. iránymutatás Vállalkozóbarát kulturális közeg kialakulásának elősegítése és kkv-kat támogató üzleti környezet kialakítása Ez alatt az iránymutatás alatt az NRP két pályázatot ír le, amelyek a vállalkozói tudás elterjesztését és a kezdő vállalkozók támogatását célozzák meg. Fontos lenne megindokolni, miért döntött úgy a kormányzat, hogy e feladatokhoz pályázat útján keres végrehajtót, és ezekre miért nem meglévő állami szervezetet vagy infrastruktúrát használ fel. Azt is jó lenne tudni, hogy milyen kvantifikálható eredményeket vár a kormányzat a két pályázattól. A 15. iránymutatás alá számos igen fontos téma tartozik, amelyekről az NRP sajnos egyáltalán nem számol be. 16. iránymutatás Az európai infrastruktúrák kiterjesztése, fejlesztése és összekapcsolása, a határokon átívelő kiemelt projektek befejezése Az ország versenyképességét erősíti a nemzetközi közlekedési kapcsolatok javítása, ez partnereinknek is fontos. Versenyképességünkre az még üdvösebben hatna, ha a belföldi közlekedési kapcsolatok javulnának (az egyik lisszaboni jelszó: „remove obstacles to labour mobility”). A belföldi közlekedési kapcsolatok azonban inkább csak romlanak (pl. a vasúti szárnyvonalak megszüntetése). Erről nem ejt szót a reformterv. A közlekedési reformtervek között a program a sok tekintetben problémás PPP révén létrejövő autópálya-építés és autópálya-fenntartás hatékonyságát dicséri. Kérdéses, vajon a postai szolgáltatásoknak az európai élvonalban szárnyaló árait a piacnyitás valóban letöri-e. 2. A köz- és magánszféra együttműködése (PPP) Nyilvánvaló, hogy a PPP konstrukciónak nemcsak előnyei, hanem hátrányai is vannak. Így például az érintett magáncégek drágábban kapnak hitelt, mintha azt egy állami beruházásra a kincstár venné fel. A hozzáértő közvélemény joggal gyanakodhat arra, hogy ezt a szempontot a kormány nem veszi figyelembe. Hiszen előfordult már, hogy állami beruházásban elkészült, tehát a magántőke szakértelmével, rugalmasságával stb. már nem javítható létesítményeket próbáltak áttenni PPP-finanszírozásba, nyilvánvalóan csak azért, hogy az állami fizetési kötelezettség halasztását az államadósság formális növelése nélkül érjék el, nem törődve azzal, hogy így a fizetési kötelezettség nagyobb lesz. Ezért szükséges lenne a PPP-akciók előtt hatástanulmányok készítése és azok nyilvánosságra hozatala. 3. Foglalkoztatási program A benyújtott NRP foglalkoztatáspolitikai részének minősége igen sokat javult az előző időszak hasonló programjaihoz képest. Az EU iránymutatásaival összefüggésben számos fontos hazai problémára mutat rá, és az összes olyan kulcskérdést érinti, amely meghatározó a magyarországi foglalkoztatási helyzet szempontjából. Hazai vagy nemzetközi kutatási tapasztalatok alapján a diagnózisokat néhány kivétellel (például a minimálbér kérdése) helyesnek mondhatjuk, de a következtetések között több olyan szerepel (például a közmunka vagy a szakképzés fontosságának hangsúlyozása), amelyek helyességéről vagy nincs információnk, vagy van, de az az NRP következtetéseivel ellentétes irányba mutat.

28

V. FOGLALKOZTATÁSI PROGRAM Fontos és viszonylag alapos része az anyagnak a foglalkoztatási elképzeléseket tartalmazó összeállítás. Itt a legtöbb elemmel egyet lehet érteni, egy szemléleti komponens azonban nem eléggé látható. A magyar foglalkoztatáspolitika az aktivitási ráta növelését elsősorban a munkaerő iránti kereslet növelésével képzeli el, és kevésbé vesz tudomást a kínálati oldal súlyos problémáiról. A tartósan inaktívak munkapiacra való visszavezetése valószínűleg már nem csupán képzési, illetve ösztönzési kérdés, hanem átfogó jogi és közigazgatási megoldásokat is szükségessé tehet. Ez politikai akarat kérdése, és nagyon körültekintő jogalkotást és jogalkalmazást követelne meg az emberi jogok maximális tiszteletben tartása mellett. A segélyezési rendszerek az EU több országában már nem szerzett jogok, hanem a tényleges szociális igények és a munkapiaci helyzet alapján működnek, de magyarországi átalakításuknak komoly társadalmi kockázatai is lennének. Az részben csak látszatmegoldás, ha oktatási lehetőségeket és munkahelyeket teremtenek olyan területeken, ahol ezekre nincs megfelelő igény a potenciális munkavállalók részéről. Fontosnak tartjuk, hogy a hátrányos helyzetű térségek munkahelyteremtő programjainak költségeit az állam ne hárítsa át egyszerűen a vállalatokra, mert ennek komoly versenyképesség-rontó hatásai lennének. 17. iránymutatás A foglalkoztatás fokozása, a termelékenység javítása, társadalmi és területi kohézió 3. országspecifikus ajánlás Meg kell erősíteni az aktív munkaerő-piaci politikákat a hátrányos helyzetű csoportok munkaerő-piaci helyzetének javítása és a foglalkoztatás terén tapasztalható tartós regionális különbségek csökkentése végett. 4. tanácsi következtetés Csökkenteni kell a korai iskolaelhagyást, és fejleszteni kell az alapvető olvasási készségeket. 5. tanácsi következtetés Bővíteni kell a felnőttképzést (különös tekintettel az alacsony képzettségűekre és az idősebbekre), s elő kell segíteni a munkaköri és földrajzi mobilitást. 6. tanácsi következtetés Támogatni kell a magasabb munkaerő-piaci részvételt, vissza kell szorítani a szegmentációt az aktív szociális politika érdekében.

Javasoljuk a szöveg kiegészítését az összehúzódott munkaerőpiac kérdéseivel, a tartósan kirekesztettek és a kialakuló, létminimum alatt élő réteg helyzetének javításával. 1. Aktivizálás, az álláskeresés és a munkavállalás ösztönzése Az aktív álláskeresésre ösztönzés helyes irány, amit egy integrált foglalkoztatási és szociális rendszer minden valószínűség szerint hatékonyan tud támogatni. Nem világos azonban, hogy mindez hogyan lehetséges akkor, ha az egyik legfontosabb szociális ellátás, a rendszeres szociális segély adminisztrációja az önkormányzatok feladata. Az integrált rendszer működéséről igen keveset tudunk, a hasonló rendszereket működtető országokhoz képest Magyarországon igen kevés információ érhető el az interneten keresztül. 2. A foglalkoztathatóság javítása Ebben a részben igen nagy hangsúlyt kap a szakképzés. A kutatási eredmények ugyanakkor azt mutatják, hogy a leginkább az alapvető képességek, az írni, olvasni, számolni tudás hiánya 29

okoz komoly munkapiaci problémát. A szakmunkás képzettségűek közül ugyanakkor sokan a végzettségüknél alacsonyabb szintű beosztásban dolgoznak. Mindez arra mutat, hogy a szakképzés jelentőségét a javaslat nem megfelelően kezeli. Megjegyezzük ugyanakkor, hogy az alapvető készségek oktatása felnőttek számára igen speciális tudást tesz szükségessé, ilyen irányú képzés a felnőtteket oktatók számára azonban Magyarországon nincs. 3. A munkaerő iránti kereslet növelése A munkaerőköltség regionális alapú csökkentése fontos eszköz, amelynek alkalmazásával reális esély nyílhat a hátrányos helyzetű régiók felemelkedésére. A javaslat azonban elaprózott, célja nem jó. Sajtóhírek szerint a kormány 47 kistérség támogatását tűzi ki célul, így félő, hogy a relatíve szűkös források a viszonylag jó helyzetben levő régióknak segítenek, a legszegényebb térségek fejlesztésére azonban nem lesznek elégségesek. Különösen igaz ez akkor, ha sor kerül a dokumentumban több-kevesebb hangsúlyt kapott egyéb beavatkozásokra, mint a kereslet élénkítése és a képzetlen munkaerő iskoláztatása. 4. A munkaerő-piaci „átmenetek” segítése, nem hagyományos formáinak elterjesztése A program célja nem tűnik megfelelőnek. Szükségtelennek látjuk például a diplomás fiatalok munkába állásának támogatását, hiszen az ilyen végzettségű fiatalok közül alig van, aki előbb vagy utóbb ne kapna munkát. A fennmaradó forrásokat célszerű a leghátrányosabb helyzetűek támogatására fordítani, mert ők azok, akiknek reális esélyük van arra, hogy soha ne kerüljenek be az elsődleges munkapiacra. Az atipikus foglalkoztatási formák esetében fontos látni, hogy szűk körű elterjedtségük oka nem egyszer valamilyen fix, bármilyen munka végzése esetében felmerülő költség, ilyen például a közlekedés, illetve a gyenge képességek. Ezen foglalkoztatási formák támogatásánál fokozottan figyelni kell ezekre a gátakra, különben a támogatás a legkevésbé rászorulókat fogja támogatni, azokat, akik számára ezek a fix költségek amúgy is kicsik. Az atipikus foglalkoztatási formák elterjedését gátló tényezőkről nem rendelkezünk pontos ismeretekkel, ezért ezen a területen az okokat feltáró empirikus vizsgálatokra van szükség. 5. A be nem jelentett munkavégzés kifehérítése A javasolt ellenőrzések szükségesek, és ahogy a tapasztalatok mutatják, sikeresek is. Ennek ellenére tisztában kell lenni vele, hogy a rejtett gazdaság számos munkavállalója nem jószántából választja a fekete munkát. A szociális ellátórendszer alapvető reformja nélkül ezen a téren nem lehet, és nem is érdemes lényegi javulást várni. Az ellátórendszer reformja esetén azonban szükséges lesz minden olyan könnyítést megszüntetni, ami a jelenlegi helyzetben a járulékok és adók befizetésének elkerülését legálisan szolgálják (amilyen például az EVA), és szigorúan számon kérni a szabályok betartását. 6. A munkaerő-piaci hátrányok újratermelődésének megakadályozása Az itt megfogalmazott célokkal egyetértünk, némileg megkérdőjelezve a szakképzés jelentőségét. A célok igen ambiciózusak, így az igazi kérdés az, hogy miként sikerül majd megvalósítani őket.

30

18. iránymutatás A munka legyen mindenki számára lehetőség – kortól és nemtől függetlenül 5. országspecifikus figyelemfelhívás Biztosítani kell a munkában töltött idő és a magánélet jobb összehangolását.

2. Az idősebb munkavállalók aktivitásának megőrzése A javasolt intézkedések helyesek, de hiányzik az idősebb emberek oktatásának és képzésének átfogó koncepciója. 3. A nők foglalkoztatási rátájának emelése A tervezett 15 000 férőhely kellő nagyságú fejlesztés. A férőhelyek kialakításakor igen fontos, hogy azok ne központosítva valósuljanak meg, mert a hátrányos helyzetű területek lakossága számára fokozottan fontos, hogy hozzáférése legyen a gyermekellátási szolgáltatásokhoz. Fontosak az olyan, a szülői kompetenciákat fejlesztő kezdeményezések, mint például a „Biztos Kezdet” program, amely a gyermekeknek a szülőkkel töltött (immár rövidebb) idejét teszi gazdagabbá, tartalmasabbá. Szükséges a bölcsődéknél olcsóbb nappali elhelyezési formák kialakítása, engedélyezése. A jelenlegi, a 2 évesnél idősebb korosztály számára érvényben levő bölcsődei szabályozás nagyfokú sterilitást követel meg, megegyezik az annál fiatalabb, akár fél éves gyermekekre vonatkozóval. Célszerű lenne a higiénés feltételeken lazítani, mert ez drámaian csökkentené a férőhelyek létrehozásának költségét. Javasoljuk, hogy a szöveget egészítsék ki a részmunkaidőre és más lehetséges foglakoztatási intézkedésekre kitérő tervekkel. A GYES, bölcsődei férőhely kérdésére vonatkozó intézkedési terv a néha konkrét gyakran általános között változik. Hiányoljuk a szövegből a fiatalok és a nők helyzetének elemzését, a tendenciák leírását, a regionális különbségek vizsgálatát, figyelembevételét. 4. Az egészségi állapot javítása Az egészségügyi reform folytatása egyike az Európai Tanács által Magyarország számára megfogalmazott ország specifikus ajánlásoknak, ennek ellenére az NRP igen kevés helyet szentel az egészségügy témakörének. A betegségekkel kapcsolatos statisztikák alapján a Népegészségügyi Program és annak elsődleges célkitűzése, a daganatos betegségek megelőzése rendkívül fontos feladat. Ezzel együtt célszerű lenne gondot fordítani a közvetlen munkahelyi egészségügyi ártalmak megelőzésére, szoros összefüggésben a munkapiaci teljesítménnyel, s a rokkantnyugdíjazások igénylésének és odaítélésének, illetve a közelmúltban megkezdődött rehabilitációs folyamatok elemzésével. Nem szól a szöveg arról sem, hogy ebben a programban milyen szerepet játszhatnak például a különböző infokommunikációs (pl. telemedicinális) szolgáltatások. Említést érdemel az „evita” projekt is, mely egy jól átgondolt megoldást kínál az egészségmegőrzés, egészségfejlesztés és betegellátás folyamatos támogatására.

31

19/a iránymutatás Érje meg dolgozni! 4. országspecifikus figyelemfelhívás További intézkedéseket kell bevezetni a munkavállalás és a munkaerőpiacon maradás ösztönzésére.

Ez a tervezet egyik legfontosabb része, javasoljuk részletesebb kidolgozását. 1. A munkavállalásra ösztönzés elősegítése a szociális ellátórendszerben Az egységes segélyezési-munkanélküli ellátási rendszernek komoly előnyei lehetnek. A mai politikai közbeszédben oly nagy teret kapó közfoglalkoztatással kapcsolatban azonban hangsúlyozzuk: mivel minden elérhető tanulmány következtetése az, hogy a közmunka csökkenti a munkanélküliségből való kilépés valószínűségét, alkalmazását a munkavállalás ösztönzése szempontjából nem tartjuk hatékony eszköznek. 2. A munkaerő-piaci részvétel növelése a nyugdíjkorhatár átalakításával Bár a korcentrum emelése ésszerű törekvés, semmi sem indokolja, hogy a hosszú távon elkerülhetetlen rendes korhatár emelése ne legyen a nyugdíjjal és az idősebb munkavállalókkal kapcsolatos kommunikáció része. 3. A rokkantsági ellátó rendszerek átalakítása A rehabilitációs rendszer átalakításának iránya feltétlenül üdvözlendő, megvalósítása azonban kérdéseket vet fel. A legfontosabb ezek közül az, hogy vajon a rehabilitációt követő sikertelen munkapiaci elhelyezkedés esetén továbbra is gyakorlatilag feltétel nélkül rendelkezésre áll a rokkantnyugdíj. Ez bizonyos esetekben indokolt lehet, de világossá kellene tenni azt a mechanizmust, amely biztosítja az indokolatlan megítélések megakadályozását. A rendszer működését monitorozó, egyéni pályákat követő vizsgálatról nincs tudomásunk, pedig a nélkül értékelése a jövőben nem lesz lehetséges. 19/b iránymutatás Több és hatékonyabb segítség az álláskeresőknek és a hátrányos helyzetűeknek 7. tanácsi következtetés Emelni kell a migráns vagy hátrányos helyzetű csoportok képzettségi szintjét.

Az idetartozó szövegben a munkanélküli ellátás fejlesztésének mellőzése meglepő. Tudjuk, hogy a jelenlegi rendszer nem működik megfelelően, hiszen túl kevés (pénzbeni és természetbeni) támogatást ad, hatása a munkanélküli státusból való kilépésre igen csekély. Rendkívül fontosnak tartjuk a kérdés tárgyalását, az ellátás fejlesztését. Mivel az EU „flexicurity” programjának az aktív munkaerő-piaci programok mellett a hatékony munkanélküli ellátás az egyik sarokpontja, ez a probléma a reformprogram végső értékelésekor is fel fog merülni. A Reformprogramban a szegénység újratermelésének megakadályozása csak a leghátrányosabb helyzetű térségek átfogó fejlesztésére irányuló (ÚMFT) program keretében kerül említésre. Ez fontos, de messze nem elégséges erőfeszítés a gyermekszegénység csökkentésére és újratermelődésének megszakítására. Az ÚMFT keretében tervezett „Gyerekesély” zászlóshajó (amely épp a maga komplexitásában volt ígéretes) viszont megszűnt. Minthogy a gyerekszegénység az Európai Unióban a legfontosabb társadalmi

32

problémáként jelenik meg, és minthogy (ismereteink szerint) az ez ellen fellépni kívánó magyar nemzeti stratégia nemzetközileg jó színvonalú, semmilyen okot nem látunk arra, hogy a kérdés ilyen jelentéktelenné silányuljon és csak egyes, a komplex fejlesztést mellőző összefüggéseiben jelenjen meg a következő három évről szóló Nemzeti Reformprogramban. Mind az aktív programokra költött kiadások növelésével, mind a privát, elsősorban nonprofit szervezetek bevonásával, mind pedig a programok monitorozásának szükségességével egyet tudunk érteni. Itt is hangsúlyozzuk: fontos a programok pontos célzása (a legrászorultabbak kapják), illetve megfelelő tartalma, összefüggésben a céllal (pl. az alapvető készségekkel nem rendelkezőknek nem angol nyelvórára van szükségük, hanem hogy megtanuljanak olvasni és számolni). A közmunka programokban való részvétel a munkanélküliek segítésének nem hatékony módja. A hátrányos helyzetűek foglalkoztatására vonatkozó javaslat is burkolt közmunkaprogram. A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására tett javaslat szintén ésszerű és fontos. A monitorozás, követéses vizsgálat fontosságát itt is hangsúlyozzuk. A romák foglalkoztatására vonatkozó javaslat az általánosságnak azon a szintjén, ami a dokumentumban olvasható, mindenképpen üdvözlendő, de az üggyel külön, részletesebben is kellene foglalkozni, mert így elsikkad. Fontos kérdés, hogy a megvalósítás kellően erőteljes, szakmailag megalapozott és pénzügyileg támogatott lesz-e. 20/a iránymutatás Korszerű foglalkoztatási szolgálat Az integrált szociális és munkaügyi rendszer kialakítása helyes. Hangsúlyozzuk ugyanakkor, hogy az integráció nem merülhet ki a személyes adatok összekapcsolásában és a munkát aktívan nem keresők formális szankciókkal való sújtásában. A rendelkezésre álló kevés eredmény alapján nemcsak az álláskeresők (munkanélküliek) jelentős része számára idegen az intenzív munkakeresés gondolata, de a munkaügyi kirendeltségek dolgozói számára is. Az ő megfelelő képzésük nélkül nem csak a rendszer nem képes megadni azt a szükséges segítséget, amelyre az álláskeresőknek szükségük van, de maguk sem lesznek képesek azokat a gyakran konfliktustól terhes helyzeteket vállalni, amelyekkel az álláskeresők motiválása jár. A kirendeltségek munkatársainak megfelelő képzése, az álláskeresők gyakori (akár heti rendszerességű) és erőteljes motiválása, illetve a jelenleginél szignifikánsan nagyobb összegű munkanélküli ellátás együtt lehet hatékony eszköz a munkanélküliségből való kilépés elősegítésére. Magyarországon az állásnélkülieknek és munkát keresőknek csak kis részét regisztrálja a foglalkoztatási szolgálat. Alacsony a regisztráltak és a szolgálat közötti kapcsolat intenzitása, az ügyfelek nem kapják meg az elhelyezkedéshez szükséges támogatást. A foglalkoztatási szolgálat jelentős fejlesztése, hatékonyságának növelése meghatározó eleme a foglalkoztatási célok elérésének.

33

20/b iránymutatás A migráció munkaerő-piaci helyzethez igazodó kezelése Az iránymutatásra adott válasz kizárólag a nemzetközi migrációval foglalkozik, holott az eredeti iránymutatásban ilyen korlátozás nincs. Tekintve, hogy Magyarországon a területi egyenlőtlenség nagy, az ilyen egyenlőtlenségeket potenciálisan csökkentő belső migráció pedig igen alacsony szintű, a belső migráció tárgyalásának hiánya erősen meglepő. A reformprogramban mindenképp szükséges célként megfogalmazni belső migráció elősegítését, különös tekintettel a lakhatási kérdésekre, s ezen belül a kormányzat bérlakáspolitikájára. 21/a iránymutatás Rugalmasság és biztonság a munkaerőpiacon 6. országspecifikus figyelemfelhívás Teljessé kell tenni az integrált foglalkoztatási és szociális szolgáltatások rendszerét. 8. tanácsi következtetés A rugalmasságot és biztonságot ötvöző rendszer közösen elfogadott prioritásaihoz kapcsolódó nemzeti programok végrehajtása.

Az idetartozó javaslatokkal összefüggésben felhívjuk a figyelmet arra, hogy az EU gyakorlatában a „Rugalmasság és biztonság” (flexicurity) komplex intézkedéseket, a képzések, az aktív munkapiaci eszközök és a munkanélküli ellátások együttműködő rendszerét jelenti. Az itt adott választ ezért nem szerencsés a rugalmas vagy atipikus foglalkoztatási formákra redukálni. Különösen indokolt ez akkor, amikor Magyarországon a fenti három tevékenység közötti összhang nem figyelhető meg. A rugalmas foglalkoztatási formáknál elkerülhetetlen a munkavállalást akadályozó fix költségek egészének a vizsgálata és kezelése. A pénzbeni költségek mellett ide tartozik mindenek előtt a migráció, a munkába járás, és a gyermek nappali elhelyezésének költsége. 21/b iránymutatás A be nem jelentett munkavégzés átalakítása bejelentett foglalkoztatássá 7. országspecifikus figyelemfelhívás A be nem jelentett munkát át kell alakítani formális foglalkoztatássá.

A javaslatok eredményességével kapcsolatban, az idézett szakértői projektben megfogalmazott véleményekkel összhangban kétségeink vannak. Ezzel együtt a pozitív pénzügyi eredményű intézkedéseknek, ellenőrzéseknek okvetlenül teret kell adni. 22. iránymutatás Bérszabályozó mechanizmusok és foglalkoztatásbarát munkaerőköltségek Általános igaz, hogy a bérrugalmasságnak alapvető jelentősége van a foglalkoztatás egyensúlyban tartásában, a rugalmasság és biztonság együttes biztosításában. A bérek bármiféle szabályozása merevséget visz a rendszerbe, így, ha a politika célja a foglalkoztatás növelése, akkor minden ilyen szabályozást kerülni kell. 34

1. Az országos minimálbér rögzítése és a garantált bérminimum Ez a rész főleg a bérminimumról szól, ami a minimálbér jelentőségét tekintve érthetetlen és erőteljes csúsztatásnak minősítendő. A minimálbér 2001-2002-es példátlan mértékű emelésének negatív, mindenek előtt a képzetlen és hátrányos helyzetű munkavállalókat érintő hatása jól dokumentált. Ennek alapján a kérdést tárgyalni kellene, és annak legalább háromévi nominális befagyasztását indítványozni. A bérminimumról szólva az anyag közli, hogy annak bevezetése „nem szűkítette érezhetően a foglalkoztatást”, noha erről semmilyen információnk nincs, ilyen irányú tanulmány még nem készült. 2. Kétoldalú ágazati-szakmai bérmegállapodások A bérmegállapodások bármilyen fajtája csak a munkapiacon biztonságban levők pozícióit erősíti, foglalkoztatáspolitikai hatása egyértelműen negatív. Nem érthető az a pozitív hang, amivel az anyag az ilyen megállapodások „kibontakozó fejlődés”-éről szól. 23. iránymutatás A humán erőforrás fejlesztésére irányuló befektetések növelése és hatékonyságának javítása Az NRP „Helyzetértékelés és kilátások” fejezete megállapítja, hogy „az uniós viszonylatban igen alacsony magyar foglalkoztatási ráta fő oka az alacsony iskolai végzettségűek rendkívül alacsony foglalkoztatási szintje”. (6. o.) Ha csak a foglalkoztatási rátákat tekintjük, akkor ez kétségtelen tény; ugyanakkor az erre vonatkozó kutatások azt mutatják, hogy a szakmunkások foglalkoztatási helyzete is igen rossz, csak más formában: közülük a foglalkoztatottak 4050%-a szakmunkás végzettséget nem igénylő állásokban dolgozik (a képzetlenekhez hasonló bérért). Újra kell szervezni a szakképzés egész rendjét, amely kulcsterület. Eddig erről nem esett elég szó, és még kevesebb intézkedés történt. A különböző szakképzési részprogramok felsorolása itt nem elégséges. 2. A szakképzés rendszerének fejlesztése Ahhoz, hogy azt elérjük, hogy a szakképzés kínálata rugalmasabban illeszkedjen a munkaerőpiaci kereslethez, részletes és megbízható adatokra lenne szükség a keresletre vonatkozóan. Bár döntés született a pályakövetési rendszer bevezetéséről, amely elvileg hasznos adatokat szolgáltathatna a munkaerő-piaci sikeresség méréséhez, ez a rendszer jelenlegi formájában nem töltheti be a funkcióját, mert olyan adatokra fog épülni, amelyek bejelentését az erre kötelezettek (a végzett tanulók, illetve azok esetleges munkáltatói) várhatóan nagy arányban mulasztják majd el. 24. iránymutatás A munkaerőpiac igényeihez igazodó oktatás és képzés 4. országspecifikus ajánlás Mindenki számára biztosítani kell a magas szintű oktatáshoz és képzéshez való hozzáférést, javítani szükséges a képességek fejlesztését, továbbá az oktatási és képzési rendszerek, valamint a munkaerő-piaci igények összhangját. 8. országspecifikus figyelemfelhívás Meg kell valósítani az élethosszig tartó tanulás (LLL) stratégiáját.

A programból fontos tételek hiányoznak. A reformprogramban egyáltalán nem jelenik meg a tanári pálya vonzerejének növelése, a fiatal tanárok bérének növelése, a tanári bérek minőség 35

szerinti differenciálása. Számos kutatás igazolja, hogy a tanári munka minősége a színvonalas oktatás kulcsa, Magyarországon pedig alapvető problémák vannak ezen a téren (a tanárok összetétele kedvezőtlenül változott az utóbbi két évtizedben). A tanári pálya vonzerejének növelése nélkül a programban említett eszközök (képzési programok kidolgozása és támogatása, tanárképzés és továbbképzés elemeinek bővítése, infrastruktúra-fejlesztés) aligha vezethetnek a várt eredményre. Az esélyegyenlőségi programok sem vetnek számot azzal a problémával, hogy a hátrányos helyzetűeket nagyobb arányban oktató iskolákban nem számíthatunk megfelelő minőségű (vagy akár csak átlagos szintű) tanári munkára addig, amíg a bérek nem kompenzálják az itt dolgozó tanárokat a nehezebb munkakörülményekért. Az élethosszig tartó tanulás témájában nem jelenik meg olyan elem a programban, amely a vállalatokat ösztönözné/bevonná a képzésbe annak érdekében, hogy növekedjen az alacsony iskolázottságúak részvétele a felnőttoktatásban. (Ebben a részben különösen kirívó a megfogalmazás sutasága, értelmetlensége.) 2. Esélyegyenlőség az integrált oktatás révén és az iskolai szegregáció felszámolása Az „investment in human capital through better education and skill” komolyan veendő lisszaboni jelszó. Ennek egyik aspektusa kétségtelenül az esélyegyenlőség javítása, de nem úgy, ahogy a mai iskolarendszerben ezt értelmezik. Az esélyegyenlőség javítása csak akkor adna növekedési potenciált, ha felfelé egyenlítene ki. A terv azonban a szaktárgyaknak a felső tagozatból való kiszorulását (11. o.) pozitívan értékeli, másutt kiemeli: „csökkentsék az oktatási rendszeren belül a különbségeket” (44. o.). A hátrányos helyzetű gyermekeknek több gyakorlásra van szükségük, de nem a többiek előrehaladásának a rovására! Tudjuk, hogy a „nem szakos oktatás” kiterjesztése kényszerintézkedés. Az integrált oktatás mikéntjét változatlanul erős szakmai viták kísérik, a kérdéscsoport rendszer szintű kezelésére számos javaslatot tett az Oktatási és Gyermekesély Kerekasztal. Nem az esélyegyenlőségi tervek kidolgozására és megvalósítására kell 14 Mrd Ft-ot juttatni az iskoláknak, hanem a hátrányok lefaragására tett konkrét feladatok végrehajtásához kellene támogatást adni. Fontosnak tartjuk hangsúlyozni a családi helyzettől és településszerkezettől független esélyek a megfelelő színvonalú oktatásban való részvételét, a tantárgyi standardoknak megfelelő tudás és kompetenciák (így együtt) megszerzését. A roma gyermekeknek legtöbbet talán a 0–3 éveseket és családjaikat célba vevő „Biztos kezdet” program segíthet, és ennek meghonosítása végre az ország dicséretére válik. Itt is differenciálatlan, hogy mi is a hátrányos helyzet, érdemes lenne az OECD terminológiát használni. Hiányzik a szövegből a szakképzésből – igen nagy számban – lemorzsolódók problémájának kezelésére vonatkozó koncepció (pl. második esély típusú iskolák támogatása). Ezt a problémát nem lehet (és nem érdemes) a felnőttoktatás és átképzés témakörbe utalni. 3. Az oktatás minőségének javítása: kompetencia alapú oktatás Nem indokolt az új alapokra helyezett kompetencia alapú oktatás ilyenfajta kiemelése. Tudás és kompetencia összetartozik az oktatásban, a tananyag a tantárgyi standardokban rögzített ismeretek és a kompetenciák megszerzését együtt kell, hogy megalapozzák. Szakmailag

36

elfogadhatatlan a készségek és képességek elsajátítása megfogalmazás. A képesség (ability) van és esetleg fejleszthető, a készség (skill) az, ami elsajátítható. Nem érthető, miért van szükség 30 Mrd Ft-ra a kompetencia alapú oktatás tanárképzésben való bevezetésére. A hallgatók fognak ilyenben részt venni, vagy megtanulják, hogy hogyan kell készségeket fejleszteni. A tananyagfejlesztés területeit a szöveg megfogalmazza, a hozzájuk rendelendő standardokra történő utalás nélkül. 4. A gazdaság igényeihez igazodó kibocsátás a felsőoktatásban A program a természettudományos, az IT és technológiai szakirányú felsőfokú képzések arányának növelését emeli ki. Ugyanakkor az erre vonatkozó kutatások azt mutatják, hogy az államilag támogatott férőhelyek keretszámainak ágazatok közötti elosztási gyakorlata sokszor igen kevéssé igazodik a gazdaság igényeihez (azaz a fiatal diplomások munkaerő-piaci helyzetéhez). Így például a szakcsoportok keretszámainak 2007. évi arányváltoztatásai olyan képzési ágakban is csökkentették a felvételi keretszámokat, ahol ez a pályakezdő diplomások munkaerő-piaci sikerességét figyelembe véve nem látszott indokoltnak: például a gazdálkodási és a jogi szakcsoportban. A középfokú szakképzéshez hasonlóan itt is alapvető problémának tűnik egy olyan információs rendszer hiánya, amely alapján a munkaerő-piaci kereslet pontosan megítélhető lenne. Változatlanul alacsony a műszaki és természettudományos képzettségű fiatalok száma, ami nemcsak a jövő kutatóinak, hanem mérnökeinek, fejlesztőinek, „innovátorainak” utánpótlását is veszélyezteti. Tisztában vagyunk azzal, hogy az utóbbi időben intézkedések születtek e területen a keretszámok növelésére, azonban ezek nem elegendőek. Az idén nem sikerült a keretszámokat kitölteni. A problémát előbb meg kell érteni, s csak utána lehet orvosolni. A terv nem is tesz kísérletet az értelmezésre, a jelenséget nem hozza összefüggésbe az iskola kiüresítésével, a tételes tudás elhanyagolásával, a természettudományos óraszám csökkentésével, a felvételi vizsga eltörlésével, az emelt szintű érettségi meg nem követelésével és a minden tanintézményre és szakra kiterjedően túlságosan bő kézzel osztott felsőoktatási keretszámokkal. A probléma gyökere abban áll, hogy az iskola nem kelti fel az érdeklődést ezen szakterületek iránt. Megjelent egy olyan mozgás is, amelyet érdemes volna felkarolni: egy kötelező természettudományos érettségi tárgy követelése. A felsőoktatás – még a reform után is – az elrontott középiskola megjavítása nélkül fogja újratermelni a rossz arányokat. A természettudományi tanárképzés szinte megszűnt, és ez a jövőt évtizedes távlatban teszi bizonytalanná.

37

VI. EGYÉB Partnerség Reformokat megtervezni minden kormány képes, de végrehajtására csak társadalmi konszenzussal kerülhet sor, mert a reformok általában kisebb-nagyobb feszültségekkel járnak. A jelen dokumentum elkészítésének és társadalmi egyeztetésének menetrendje kevés lehetőséget ad az érdemi párbeszédre. Az ütemterv szerint a nem kormányzati szereplőkkel az egyeztetés időszaka 2008. augusztus 28. – szeptember 18. A Kormány az Európai Bizottsághoz 2008. október 15-ig nyújtja be a dokumentumot. Nem látni elegendő biztosítékot arra, hogy az érdemi egyeztetés végbemenjen. Az Országgyűlés létrehozta a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsot, melynek szervezése jelenleg folyamatban van és előre láthatólag 2008. október elején alakul meg. Nyilvánvaló, hogy ez a testület még nem tud részt venni az egyeztetési folyamatban, de célszerű lenne megemlíteni létrejöttét és feladatát. Koordináció és monitoring A koordináció tekintetében felhívjuk a figyelmet, hogy a feladatok egy része nem kormányhatáskörbe tartozó szervezetekre vonatkozik, ezért a koordináció felvázolt módja hiányos. A folyamatos monitoring feladataiba, épp annak példáján, hogy az eddigi időszakban sok intézkedésnél jelentős elmaradás mutatkozott, szükséges lenne külső szakértőket bevonni. Jelenleg nincs monitoring rendszere a strukturális alapok felhasználásának, ez hiba. A kohéziós eszközök alkalmazása cím alatt elmondottak nem felelnek meg a címnek, ez feladatfelsorolást tartalmaz csak, hiányzik azok folyamatba épített ellenőrzése. A kohéziós és uniós eszközök szinergikus felhasználásáról szó sem esik. Ebben a formában ez nem elfogadható, hiszen semmi új információt sem tartalmaz. Kohéziós eszközök alkalmazása Az MTA már sokszor, és a jelen anyagban is kifejtette, hogy nem ért egyet a kohéziós eszközök K+F+I-t szolgáló részére vonatkozó stratégiával, a K+F+I-t szolgáló eszközök felhasználásával. E tekintetben visszautalunk a 7. iránymutatás során elmondottakra. Sajnálatos, hogy e tekintetben évek óta nem sikerül a kormányzattal egyetértésre jutni; és érthetetlen, hogy a szakmai közvélemény véleményével szemben a hivatalok magukat tartják az igazság letéteményeseinek. A NRP-ben csak két aspektusban van direkt területei vonatkozás, az egyik a kohéziós eszközök alkalmazását tárgyaló fejezetben a regionális operatív programok tárgyalásánál. A Nemzeti Stratégiai Referenciakeret (ÚMFT) véleményezésénél is felmerült, hogy ezek az operatív programok maradék elv alapján lettek feltöltve, és nem alkalmasak a területi, a regionális problémák kezelésére. Sem a pénzügyi keretek nem elégségesek, sem a tartalom nem megfelelő.

38