Vertebr.
Hung. XIII.
1972.
A léprigó (Turdus viscivorus Linnaeus) élettörténete Magyarországon írta: Dr. Horváth Lajos Természettudományi Múzeum, Budapest
A léprigó (Turdus v i s c i v o r u s v i s c i v o r u s LINNA3US) magyarországi viszonyainak i r o d a l m i áttekintése olyan bizonytalanságokat mu t a t o t t f e l , amelyek a f a j alaposabb tanulmányozására ösztönöz tek. Különösen a madár őszi-tavaszi mozgalmával, költési v i s z o n y a i v a l és színezetével kapcsolatos adatok j e l e n t e t t e k hiányos ságokat, i l l e t v e téves általánosításokat. Már az a puszta tény, hogy az Aquila 75 év a l a t t két, pár sorban i s m e r t e t e t t adat (GYŐRY, I960; THIBAUT de MAISIERES, 1940) kivételével léprigóra vonatkozó c i k k e t nem közölt, elég buzditás v o l t ahhoz, hogy en nek a fajnak a hazai körülményeit kutassam. Az a k i s számú, Magyarország madaraival foglalkozó kézikönyv, ami eddig megjelent, csak nagyon vázlatosan és nem i s egészen ellentmondás nélkül i r erről a madárról. PETÉNYI - sajnos - nem tárgyalja a léprigót (CSÖRGEY, 1904-) és LOVASSY (1927) i s csak egészen rövid és általánosított adatokat közöl, ami a mainál jóval nagyobb területű és magas hegyekben bővelkedő ország v i szonyaira vonatkozik, PARKAS (1958) pedig csak tömören megismé t e l t e az előző munkák általánosított közléseit. Az intenzív kutatás i d e j e csak az utóbbi 3 évre - 1969-70-71 korlátozódott, amikor i s aprólékos megfigyeléseket és adatgyűj tést végeztem a Csornád-Göd közti halomvidéken. A megelőző évti zedekben alkalmam v o l t országunk minden vidékét - tájegységét f e l k e r e s n i , és i g y az i t t , valamint a Mecsek-, Bakony-, P i l l s -
és a Börzsöny-hegységben szerzett t a p a s z t a l a t o k lényegesen hoz zájárultak a csomád-gödi észlelések helyes értékeléséhez. A beható vizsgálatok helye a csomád-gödi halomvidék. Ez a gö döllői dombvidék jól elkülönült darabja. Topográfiailag a Duna és a Vác-Veresegyháza-vasútvonal közé eső terület középső része amelyet Csornád, Alag, Alsógöd és Ilka-major települések fognak közre. A l a k j a csaknem szabályos téglalap (hossza kb. 9 km, szé lessége kb. 4 km). Ennek mintegy a f e l e erdő; a többi szántó föld. Az erdők 6 nagyobb és néhány kisebb, szigetszerű f o l t alakjában jelentkeznek; javarészük a magasabb dombokra e s i k . I lyenek: a Magas-hegy (274 m), a Hátulsó-hegy (264 m), az O l d a l hegy (262 m), a Kőhegy (244 m), a Disznó-hegy (240 m), az Öreg hegy (219 m), a Juhász-halom (191 m) és a Lyukas-halom (182 m). Az erdő túlnyomó része akácos. Fekete fenyő l e g f e l j e b b 1/20-a az egésznek. Más f a f a j o k csak nagyon alárendelt szerepet ját szanak; ezek közül a nyár és a tölgy a l k o t csak helyenként k i sebb, összefüggő f o l t o k a t . A léprigó szempontjából lényeges és ezért külön meg k e l l e m l i t e n i az öregebb tölgyfákon gyakori f a gyöngyöt és az egész erdővidéken szórványosan előforduló, magá nos Celtis-fákat. A léprigó p a l e a r k t i k u s f a j . Észak felé Norvégiában 69°-ig, Svédországban 68°-ig, Szovjetunió európai részében 63°-ig t e r jeszkedik. Elterjedésének déli határa Portugália, Dél-Spanyol ország, Olaszország, Görögország és a Krim-félsziget. Ez a t e rület egyben a törzsalak költőhelye Európában. Európán kivül még Nyugat-Szibériában, Kisázsia északi részén és Sziriában f o r d u l elő mint fészkelő madár. A t e l e t a Földközi-tenger kör nyékén tölti. A törzsalakon kivül 2 a l f a j t ismernek e l általánosan. Az egyik a bonapartei. amelyet CABANIS 1860-ban a Himalayaból i r t l e . Az általam vizsgált h a z a i , nyári - azaz költő - példányok hát o l d a l a észrevehetően halványabb, mint az ősztői-tavaszig nálunk időző egyedeké.
A másik a l f a j a d e i c h l e r i . amelyet 1897-ben ERLANGER i r t l e , HARTERT a d e i c h l e r i - v e l kapcsolatban megjegyzi, hogy a MAGYAR NEMZETI MÚZEUM gyűjteményében vannak olyan magyarországi lépri gók, amelyek meridionalis-nak vannak meghatározva. Ezek ugyan e l p u s z t u l t a k 1956-ban, mégis a l a p u l szolgálhatnak a r r a , hogy ha nem i s a d e i c h l e r i - t , de a tipikustól eltérő és legalább i s de i c h l e r i - jellegű a l f a j t , i l l e t v e egyedeket hazánkban feltételez zünk. Arról azonban szó sem l e h e t , hogy a h o n i , nyári példánya i n k a t bármiféle vonatkozásba i s hozzuk ezzel az északnyugat a f r i k a i a l f a j j a l . Az azonban tény, hogy a magyarországi, köl tésidőből származó példányok észrevehetően(nemcsak sorozatban!) fakóbbak az i t t telelő egyedeknél. Sőt, csőr- és szárnyméreteik i s a maximum közelébe esnek, szemben a sok, k i s termetű, telelő példánnyal. A mi léprigóink körülményei, életmódja, szokásai észrevehető különbségeket mutatnak az észak- és nyugat-európaiakkal szem ben. Ez ugyan nem j e l e n t még ökológiai a l f a j t , de rámutat a r r a , hogy a közép- és kelet-európai léprigók természete és környeze t i v i s z o n y a i regisztrálható an eltérnek a többiekétől, sőt még az általános tónusuk s méreteik i s bizonyos átmenetet mutatnak a távolabbi k e l e t (nyugat- és belső-ázsiai: bonapartei) és még délebbi (északnyugat-afrikait d e i c h l e r i ) populációk, valamint a n y u g a t i és északi populációk ( v i s c i v o r u s ) között. Az elmondottakból bizonyos értelemben a c l l n e - i variációsor és az ökológiai BERGMANN-szabály körvonalai bontakoznak k i . Ezek együttes vizsgálata túlsúllyal a hazai fészkelő populáció l i f e history-jára, a j e l e n dolgozat tulajdonképpeni célja. A vonulás. A léprigót a h a z a i , összefoglaló kézikönyvek állandó madárnak jelölik. Ez az általánosítás még akkor i s téves, ha t e k i n t e t b e vesszük, hogy a korábbi munkák nem az ország mai t e rületére vonatkoznak, hanem a Kárpátok hegykoszorúját i s b e l e értik. Eszerint a léprigó t e l i r e lehúzódik a magasabb hegyekből a dombvidékekre és az alföldekre. Említést tesznek arról i s , hogy a Magyarországtól északra eső területekről nagy számú, át-
vonuló példány i s érkezik ide ősszel, amelyek egy része nálunk i s t e l e l . PARKAS idevágó a d a t a i (1958) már csakis a j e l e n l e g i országterületre érthetők. Évtizedekre visszatekintő megfigyeléseim és az utóbbi három év (1969-71) tüzetes vizsgálatai a r r a v a l l a n a k , hogy a léprigónak nálunk két, élesen elkülönülő populációja létezik. Az egyik a fészkelő populáció, a másik az átvonuló és részben i t t - i s t e l e lő. Ez utóbbi aránytalanul gazdagabb példányszámú. A csomád^ödi halomvidéken minden évben meg l e h e t e t t f i g y e l n i , hogy az i t t fészkelők a f e l n e v e l t f i a t a l o k k a l együtt már V I I . hó végén - V I I I . hó elején elhagyják az erdőt, i l l e t v e az egész vidéket. Viszont az őszi vonulás első előhírnökei csak IX. hó végén j e lennek meg legelőbb. Az átvonulok száma azonban csak X. hó f o lyamán szaporodik f e l fokozatosan és X I . hónapra éri e l a tető fokát, amikor s z i n t e az erdővidék minden részében tömegesen mu tatkozik. A téli hónapokban a számuk tetemesen csökken, de mégis sokkal nagyobb, mint a költő populációé. Létszámuk I I . hó folyamán i s mét erősen megnövekszik és I I I . hóban újra eléri a tetőfokát, j e l e z v e , hogy a t a v a s z i vonulás t e l j e s lendületben van. Az őszi és t a v a s z i mozgalom között az a lényeges különbség, hogy ősszel legalább két hónapon át ( X - X I . ) , mig tavasszal mindössze egy hónapig (kb. I I . 1 5 - I H . 15. között) t a r t az átvonulás. A költő populáció (világosabb egyedek) csak I I I . hó második felében mu tatkoznak először. T e k i n t e t t e l a r r a , hogy évente változó lét számú, de 7 párnál sohasem több, költő egyed f o r d u l elő a v i z s gált területen, a jelenséget nem v o l t nehéz m e g f i g y e l n i . A középhegyeinken, sőt elvétve még az alföldeken i s szórványo san költő, k i s létszámú populáció a t e l e t az országtól délre eső vidéken - legvalószínűbb, hogy a Földközi-t enger mellékén tölti.Ezzel szemben a népes őszi-tavaszi átvonuló és a v i s z o n y l a g még mindig nagy, téli populáció északról és északkeletről érkezik Magyarországra. Az észrevehetően halványabb, i l l e t v e fakóbb költő egyedek tehát nem állandó madarak Magyarországon, hanem vonulók.
A csomád-gödi halomvidéken fészkelő láprigók az i n t e n z i v k u t a tási években V I I . hó második felében tűntek e l végleg. Mégpedig 1969-ben V I I . 30-án, 1970-ben 28-án és 7l-ben 21-én. A t a v a s z i érkezést pedig 1969-ben I I I . 11-én, 1970-ben 20-án, 1971-ben pedig 17-én észleltem. Március második felében még az átvonuló és telelő léprigók i s előfordultak, de ezek lényegesen vadabbak v o l t a k és énekelni sem h a l l o t t a m őket. A fészkelő és átvonuló, i l l e t v e telelő populáció tehát tavasszal összetalálkozik a meg figyelési területen, de szemmel láthatólag nem keveredik. Öszszehasonlitásképpen megjegyzem, hogy Hollandiában a fészkelők őszi mozgalma V I I . 6. és V I I I . 13. közé e s i k . Nagyon hasonló az eset a dél-angliai fészkelő példányoknál i s , amelyek i l y e n időtájban már elhagyják költőterületeiket és Észak- valamint Közép-Franciaországba húzódnak telelésre. Anglia többi részén költő populációk csak később vonulnak keresztül Dél-Anglián és még délebbre t e l e l n e k . A télen Dél-Angliában tartózkodó - azaz i t t telelő - egyedek pedig még északabbról (Skócia, Hebridák, Orkney-szigétek) valók az a n g l i a i gyürüzési adatok s z e r i n t . BANNERMAN (1954) s z e r i n t Portugáliában és Spanyolországban ál landókat, átvonulókat és téli vendégeket egyaránt számontarta nak. Sőt, azt i s közli, hogy az állandók f a r c s i k j a mindig sok k a l szürkébb, mint a tipikusaké, ami - s z e r i n t e - kétségessé t e s z i , hogy az i t t e n i fészkelő populáció a törzsalakhoz t a r t o zik! Túlságosan messze mennék, ha párhuzamba állítanám ezt a tényt a csomád-gödi halomvidéken észleltekkel, annyi azonban mindene setre biztosnak látszik, hogy az északi átvonulok, i l l e t v e t e lelők mind nálunk, mind az Ibér-félsz i g e t e n észrevehetően söté tebbek a hátoldalon és szingazdagabbak a hasoldalon. A vonulással kapcsolatban elmondottakból annyi mindenképpen b i zonyos, hogy a magyarországi fészkelő populáció vonuló és nem állandó; továbbá,hogy a költő madaraink fakóbbak s i g y jól meg különböztethetők az átvonulóktól és a téli vendégektől.
Udvarlás és pároaodás. Az udvarlási ceremóniát a csomád-gödi dombvidék erdőiben több izben i s sikerült megfigyelnem. T u l a j donképpen 3 különálló szakaszra bontható. Az 1-ső szakasz abból áll, hogy a him beszáll valamelyik kimagasló f a koronájába és innen ágról-ágra ugrándozva a f a csúcsára megy. Rövid szünet után szárnyra kap és nagy köröket i r l e a levegőben, majd v i s z szatelepszik a f a hegyére. A cselekménysorozat közben nem h a l l a t hangot. A megismételt "szertartás" minden bizonnyal a tojó felkutatását és érdeklődésének felkeltését célozza. A 2. udvarlási szakaszban már mind a 2 madár résztvesz. Ez t u lajdonképpen lassú üldözés, amelyik szintén nem jár hangokkal. A madarak egymáshoz közel álló, kiemelkedő fákra szállnak és ez a lassú kergetőzés a fátlan dombtetők nyújtotta, jó kilátás kö vetkeztében I I I . hó második felében könnyen megfigyelhető v o l t . A 3« szakasz már hevesebb üldözésből áll, amelyet néha cserregő hangokkal i s kisér a him. Ezt követi a párosodás, amelyik a f a alacsonyabb ágán következik be; ezt megelőzőleg a tojó széttár j a a szárnyait és gyorsan r e z e g t e t i . A hazai szakirodalom egybehangzóan azt v a l l j a , hogy a léprigó magasan (többnyire 10 m fölött) szeret fészkelni, amit b i z a l matlan, félénk természetével magyaráznak. Különösen szélsősége sen j e l l e m z i LOVASSY (1927); s z e r i n t e nagy magasságban, szálas fenyő vagy öreg lombosfa csúcsa táján épiti meg a fészkét, ame l y e t kizárólag a törzsből kiinduló vékonyabb oldalág tövében helyez e l . Elsősorban a csomád-gödi halomvidék erdőiben s z e r z e t t tapaszta l a t o k alapján szinte tökéletesen az ellenkezőjét k e l l állítanom az előbb i s m e r t e t e t t e k n e k . A Bakonyban (Guttamási), a P i l i s b e n (Pomáz), a Börzsönyben (Diósjenő) és a Mecsekben (Magyarürög) i s lényegében hasonló t a p a s z t a l a t o k r a t e t t e m s z e r t . A léprigó fészkét az i n t e n z i v kutatás mind a 3 évében sikerült megtalálnom. 1969-ben és 1970-ben l - l párt, 1971-ben pedig 2-t
t a r t o t t a m tüzetes megfigyelés a l a t t . Ezeken kivül az előző évek során (1964-68) u g y a n i t t még 3 fészekről v o l t tudomásom. I l y e n módon összesen 7 csomádi fészek a kiválasztott f a f a j o k s z e r i n t a következőképpen o s z l o t t meg. Erdei fenyőfán 2, akácfán 3, tölgyfán 1 és fehér nyárfán 1 épült. Valamennyi fészek rendkí vül alacsonyan v o l t , bár a fészkes f a közelében, sőt nem egy szer magán a fészkes fán i s bőven kinálkozott lehetőség a r r a , hogy jóval magasabbra épitsen. A fészkek magassága a földtől számitva 1 és 3,5 m között változott! Legalacsonyabban az 1971ben megtalált (l-ső) fészek v o l t , amelyik f i a t a l fenyőfán 1 m magasan, az egyik oldalág vége közelében, a törzstől 0,5 m tá volságra épült. Maga a fészkes f a kisebb erdei tisztáson magá nosan állt. A tisztás egyik oldalán messze terjedő és összefüg gő, sőt sürü növésű f i a t a l - a fészkes fával azonos korú - f e kete fenyőállomány terült e l , a másik oldalon pedig ritkán ál ló, Öreg és magas fehér nyárfák v o l t a k . Ezek a tények a r r a v a l lanak, hogy a léprigó egyrészt nem épit magasra, másrészt nem i s b i z a l m a t l a n . Az utóbbit még az i s i g a z o l j a , hogy a legjártabb (autó, l o v a s k o c s i ) e r d e i úttól a l i g 15 m-re állt a fészkes fa; és az út az erdei tisztás szélén v e z e t e t t e l , ahonnan a fészket, sőt a benne ülő madarat i s látni l e h e t e t t . A magasság sorrendjében a 2, fészek szintén igen alacsonyan (1,20 m-re a földtől), öreg akácfán, a l e g a l u l álló sarjhajtá sok és a törzs közé épült. A fészkes f a ebben az esetben s z i n tén forgalmas e r d e i útnak közvetlenül a szélén állt. A fészek az úttól e l f o r d u l t o l d a l o n v o l t , de az út felé nem i s állha t o t t , mert akkor a jármüvek lesodorták volna. Ez az erdei út annyira keskeny v o l t , hogy nagyobb teherautók mindkét o l d a l i ágakat l e i s tördelték! Az u t a t egyébként nagyon magas, öreg akácfák szegélyezték, amelyeknek a csúcsán sokkal nagyobb b i z tonságban érezhette volna magát a madár, ami megint csak a r r a v a l l , hogy kereste az út és a forgalom közelségét. Ugyanezt látszik s u g a l l n i a 3. és a 4. fészek i s , amelyek 2,20 m magasan, akácfán épültek. Együtt ismertethetők, mert nemcsak azonos magasságban, hanem igen hasonló elhelyezésben i s v o l t a k .
F i n d a 2 törzsvillában épült, aránylag f i a t a l
fán, a m e l y i k
galmas e r d e i úttól mindössze 3 - 4
Sot
m-re állt.
az
for
e g y i k az
a s z f a l t o s műúttól és egyben az erdő szélétől csak 50 m-re v o l t . Az 5 .
fészek i s a madár meglepő bizalmasságáról tanúskodott. Ez
szintín f o r g a l m a s , e r d e i kocsiút m e l l e t t különálló, öreg
és magas
fehér
és méghozzá tisztáson,
nyárfán v o l t ,
de annak nem a
csicsán, hanem a legalsó ágvillájában, 2 , 5 m magasan.'A fészket és a benne ülő madarat alig
3 m-re v o l t
az útról kitűnően l e h e t e t t
tőle és nem i s az e l f o r d u l t
látni, m i v e l
o l d a l o n , hanem-az
úttal párhuzamos oldalág tövében. A. 6 .
fészek f i a t a l
a törzs m e l l e t t ,
szintén csak 2 , 5 m magasan készült
tölgyfán
a legalsó ágak között.
A fészkes f a azonban a
kevésbé járt e r d e i szekérúttól 3 0 m-re állt és az úttól a fész ket
nem l e h e t e t t
látni,
i g a z , hogy
v i s z o n t egy nagyobb
erdei
tisztásnak csaknem a szélén v o l t . Az utolsó ( 7 . ) , bár magasabban - 3 , 5 q;en a l a c s o n y a n
gáról o l v a s h a t u n k . dei
Ez a fészek nagyon nagy ( k b . 50 h o l d a s ) e r
tisztás (vágás terület) szélétől a l i g 5 m-re, k i s e b b f e k e t e
fenyves ve.
erdőrészletben,
fenyőfa törzsvillájában v o l t e l h e l y e z
Maga a fészkes f a az egyébként zárt erdőrészleg k i s ( 1 0 - 1 5
m) tisztásának a közepén állt itt
m-en - v o l t , még m i n d i g i -
ahhoz, a m i t a h a z a i léprigók fészkelési magassá
és a fészek a benne ülő madárral
i s jól látható v o l t .
«
A csomád-gödi halomvidék erdőiben megtalált 7 fészek elhelyezé se mindenképpen a r r a v a l l , lan
jelzőkkel i l l e t e t t
Bár bőven v o l t dei
hogy ez az óvatos, félénk, b i z a l m a t
madár éppen az ellenkezőjének
i t t öreg, magas fákból álló
utaktól távoles" h e l y , sőt s o k , öreg, fagyönggyel
tölgyfa i s , mégis m i n d i g i g e n a l a c s o n y a n , tak
mellett
épültek a
fészkek v a g y
er
megrakott
a legforgalmasabb
legalább i s o l y a n
(nagy tisztások közelében),ahol i g e n könnyű v o l t
Mielőtt ezekből v a l a m i l y e n
bizonyult.
erdőrészlet és
u-
helyen
meglátni őket.
következtetést leszűrnék, csak egé-
szen röviden közlöm, hogy a P i l i s b e n talált 2 fészek, az 1 bör zsönyi, a 2 bakonyi, és a 2 mecseki, tehát összesen újabb 7 fé szek (valamennyi tölgyfán v o l t ) szintén igen alacsonyan állott (2-3 m-re a földtől), forgalmas, erdei szekérútak közvetlen kö zelében, némelyik (Mecsek, P i l i s ) ezen kivül még az erdőszélhez i s közel vagy éppen a legszélső fán (Guttamási) épült. Ezek az adatok 1-2 évtizeddel korábbiak a csomád-gödi megfigyeléseknél és i g y nemcsak térben, hanem időben i s nagyobb távlatot adnak általánosabb érvényű következtetésekhez. Hazánkban elszórtan és ritkán fészkelő léprigók már az eddigiek alapján i s annak a feltételezésnek adnak a l a p o t , hogy a gyér számú, hazai költő populáció vonulási és mozgalmi vonatkozásai tekintetében i s erősen eltér az átvonuló és téli populációtól. Részben a fészkelési viszonyokra és viselkedésbeli sajátossá gokra épitett következtetés valószínűségén nem változtat az a tény sem, hogy a n a g y b r i t a n n i a i léprigók között előfordul igen ritkán, hogy 10 láb (3 m) a l a t t i s fészkelnek, sőt Skócia fát l a n vidékein - ahol a f a j előfordul, mint r i t k a költőmadár ismernek 1-2 a d a t o t , amikor földi lyukban vagy sziklaüregben r a k t a a fészkét. Az utóbbival kapcsolatban a saját megfigyeléseimet kiegészíthe tem URBÁN szóbeli közlésével, amely s z e r i n t a P i l i s b e n , a Vö röskősziklán 1952-ben alacsony kőpárkányon találta fészkelve. Ez az adat nem hozható párhuzamba a skóciaiakkal márcsak azért sem, mert nálunk nem a magas fák, sőt egyáltalában nem a fák hiányában v i s e l k e d e t t i g y a madár. Ez a kétségtelenül rendkívü l i eset sokkal inkább azt m u t a t j a , amit a csomád-gödi és egyéb példákból következtettem, hogy a f a j egyenesen k e r e s i a jó k i látást biztositó és emberektől i s sürün látogatott részeket. Minden valószínűsége megvan annak a feltevésnek, hogy ezek mö gött a tények mögött állatpszichológiai motivumok húzódnak meg. A madár ugyanis az ember és a jármüvek által látogatottabb he lyeken és földhöz közelebb jóval b i z t o s i t o t t a b b n a k érzi a saját
és utódai sorsát e r d e i , négylábú (mókus) és szárnyas (szajkó, macskabagoly) ellenségeivel szemben, mint távoleső vagy magas fészkelés esetében. Hogy ez mennyire i g y l e h e t , mutatja az a tény, hogy az e m i i t e t t 14 fészekalj közül - amelyet magam találtam -éppen az a 2. v o l t s i k e r t e l e n , amelyet nem az utak mellé épitettek a madárszülők. Az egyik a csomádi tölgyerdőrészlegben v o l t (a tüzetes- vizsgá l a t 6. fészke), amelyet a kotló,tojó madárral együtt minden b i zonnyal mókus p u s z t i t o t t e l . Ugyanis betört tojásokon és szét szórt fedő- és evező-, i l l e t v e kormánytollakon kivül a fészek től nem messze (3-4 m-re) a tojó léprigó véres tetemét i s megt a l áltam. A másik, részben s i k e r t e l e n fészkelés a felsorolásomban 7. he l y e n e m i i t e t t , fenyőfára r a k o t t , v i s z o n y l a g legmagasabban (3,5 m-en) épült fészek v o l t , amelyikből csak egy fiókát tudtak a szülők k i r e p i t e n i ; a többi a szajkók fészekrablásának e s e t t ál dozatul . Saját t a p a s z t a l a t a i m a t és URBÁN adatát VARGA levélbeli közlései i s igazolják. Ez utóbbiak s z e r i n t 1965-, 1966- és 1968-ban a Cserhát erdőiben 7 izben találta meg a léprigót költve. Ezek a fészkek i s rendkivül alacsonyan (1,7; 1,9; 2; 2,5 m) épültek. A f a f a j o k s z e r i n t i eloszlás kiégésziti az e d d i g i adatokat, amennyiben a 7 közül 4 fészek vadkörtefán, 1 juharfán, 1 tölgy fán és 1 gyertyánfán v o l t . A fészkek utak közelében vagy r i t k a , l e g e l t e t e t t erdőben v o l t a k . Külön érdekessége, hogy a közeli, zárt bükkös erdőket kerülték a madarak, ami megint csak e l l e n t mond Magyarország területére vonatkozó korábbi megfigyelések nek . A fészkeléssel kapcsolatos megállapításaim kifejező módon tár ják f e l , hogy a Kárpát-medencében két különböző természetű po pulációról van szó. A magas t e n g e r s z i n t f e l e t t i magasságú hegy koszorúban fészkelő léprigók - minden bizonnyal a régi i r o d a l m i adatok ezekre vonatkoznak - a lucfenyveseket és a bükkösöket 9fc
k e d v e l i k , ahol magasan rakják a fészküket. A Magyar Középhegy ségben és a medence dombvidékein költő madarak viszont a lega lacsonyabb helyeken fészkelnek, mert i t t ez a biztonságosabb az ellenségeikkel szemben. Megállapításaim évek hosszú sorára (kb, 3 évtized), nagy k i t e r jedésű területre (Mecsek, Bakony, P i l i s , Börzsöny, Cserhát) és a madár költésidőben való ritkaságához v i s z o n y i t v a nagyszámú (23 l a k o t t fészek - ebből pótlólag megemlitem még URBÁN 2 m ma gasan, f i a t a l o s szélén, a Pilis-hegységbe 1951-ben talált fész két) fészekre vonatkoznak, ami feltevésemnek külön súlyt köl csönöz . A léprigó fészkelésének ritkaságát legjobban BOCHENSKI ( 1 9 6 8 ) munkája szemlélteti. Neki Közép-Európa k e l e t i részéből (Len gyelország, Csehszlovákia, Magyarország es a Szovjetunió euró pai része) mindössze 22 fészek a d a t a i t sikerült összegyűjtenie. Ezek közül 2 származik hazánkból (GYŐRY, THIBAUT és MAISIERES). A 22 fészek közül csupán 3 épült 4 m a l a t t és csak egy 2 m-en; az átlagos magasság 9,5 m-nek b i z o n y u l t (2 fészek 20-21 m kö zött v o l t ! ) . Az én dolgozatomban i s m e r t e t e t t 23 fészek közül csak 1 épült 2,5 m fölött ( 3 , 5 m); a fészkek átlagos magassága mindössze 1,5 m v o l t ! A fészeképitő anyagok taglalására csak annyiban térek ki,amenynyiben a csomádi 7 fészek eltért az átlagostól. Először i s k i k e l l emelnem, hogy a léprigó fészekben általánosan talált s z i lárdító, közbülső földréteg t e l j e s e n hiányzott. Ennek a magya rázatát abban látom, hogy az i t t e n i erősen homokos t a l a j nem alkalmas rá. Másik, szintén kivétel nélküli eltérés az, hogy a fészekben külön bélelő anyag nem v o l t . Valamennyi csomádi fé szek nagy tömegű, egynemű, nem botanikus szemlélő számára azo nos fajú Graminea-féléből épült. Egy esetben észleltem, hogy a fűszálak közé egy nagy darab'gézt épített be a madár. Apró ága kat sem találtam a fészekben, ami pedig szintén csaknem mindig van a léprigófészek külső burkában.
A fészek méretei más kutatók t a p a s z t a l a t a i v a l vágtak egybe. I t t i s nagyon különböző nagyságúak v o l t a k és a megépítésben eltérő gondosságot l e h e t e t t t a p a s z t a l n i , amit egyedi vonásnak l e h e t minősiteni. A madarak mind fészeképités közben, mind a kotlás és fiókanevelés idején rendkivül csendesek és óvatosak v o l t a k . Csak egyet len fészeknél h a l l o t t a m és o t t i s csak egy i z b e n , hogy a mada rak hangot adtak. Ember közeledtére a kotló madár a fészekről csak nagyon közelről távozott e l . A fiókák kelésének idején ol y a n bizalmas a kotló tojó, hogy a fáramászás sem r i a s z t o t t a k i a fészekből, sőt a fészken ülő madár farkát i s meg l e h e t e t t fogni ! Érdekes v o l t m e g f i g y e l n i , hogy a járt utak menti és rendkivül alacsony fészkelés mennyire más természetűvé a l a k i t o t t a a gya nakvónak és hangosnak feltüntetett madarat. A léprigó a magas hegyvidékekből ismert hangosságáról, minden b i z o n n y a l , az ember közelsége és a rendkivül k i t e t t fészkelési módja m i a t t t e t t l e . Ugyancsak a fészkelés több irányú, az átlagostól eltérő körül ményeivel függ össze a fiókák viselkedése i s . Megfigyeltem,hogy a k i t o l l a s o d o t t , de még a fészekben, tartózkodó fióka a madár szülők távollétében alakoskodással védekezik. Feláll a fészek ben,a tollazatát a testéhez s i m i t j a és kissé o l d a l r a dől. I l y e n módon v a l a m i l y e n szögletes, korhadt facsonknak látszik. Ez a "mimikriző" viselkedése erősen emlékeztet az e r d e i fülesbagoly (Asio otus LINNAEUS) szokására. A léprigó fióka alakoskodó testhelyzetében akár egy órán keresztül i s mozdulatlanul t a r t j a magát. Érdekes különbség egyébként, hogy - szemben a bagoly szokásával - a léprigó nem hunyorítja össze a szemét, hanem ép pen ellenkezőleg, tágra n y i t o t t szemekkel mereven néz. A tojások lerakásának üteme, a kotlásidő és a fiókák fészkenülési i d e j e nem m u t a t o t t eltérést az irodalomból eddig ismert adatoktól. Az egyik csomádi léprigó - amelyet elejétől végig, minden zavar nélkül megfigyelés a l a t t tudtam t a r t a n i - 1970. V.
6-án t o j t a l e az első tojást; V. 7-9. közötti napokon a további hármat. A tojó a kotlást a 4. tojás lerakása után kezdte meg. A tojások V. 22-én hajnal és dél között k e l t e k k i , tehát a k o t lás megkezdését követő 13. napon. A fiókák a kikeléstől számit o t t 15. napon, azaz V I . 6-án hagyták e l a fészket és a 16. na pon - VI.7-én - a fészkes fát i s , amelynek az ágain tehát 1 na p i g tartózkodtak. A másik léprigó 1971. IV. 30-án reggel 8-9 óra között t o j t a l e az 1-ső tojást; a 2 - a t V. 1-én, a 3-at V. 2-án, a 4-et pedig V. 3-án. A kotlás i t t i s az utolsó tojás lerakása után kezdődött és az előzőhöz hasonlóan mindvégig egyedül a tojó ülte a fész k e t , amelyről .csak rövid időre távozott e l néha, hogy táplálé kot keressen. Mind a 2 fészek esetében az először l e r a k o t t t o jás v o l t a legkisebb és az utoljára t o j t a legnagyobb. Az 1971-es csomádi léprigó fiókái i s 15 napon át v o l t a k a fé szekben; a 16. napon azonban nem maradtak a sürü, k i s fenyőfán, hanem az egyik, tisztás szélén álló, nagyobb akácfára t e l e p e d tek át. Ezt a jelenséget a különálló, k i s fenyő nagyon k i t e t t voltával magyarázom, ugyanis 1969-ben - ugyancsak fekete fenyőn talált fészekből - a megmaradt egyetlen fióka 1 napig még a fán tartózkodott. Ez az utóbbi f a azonban jóval magasabb v o l t és egy egészen k i s tisztáson állt, egyébként sürün növő fenyveser dőben. Erről a fészekről már korábban t e t t e m emlitést azzal kapcsolatban, hogy a r e j t e t t e b b e n , az úttól távolabb épült és magasabban e l h e l y e z e t t fészek (ez v o l t a 7 csomádi közül a l e g magasabban - 3 , 5 m-en) jobban k i van téve a pusztításnak (mó kus, szajkó). A rendkivül bizalmas viselkedés, az alacsonyan és k i t e t t helyen (út m e l l e t t , jól látható h e l y e n ) való fészkelés, a költőhely k o r a i elhagyása és a téli elvonulás m e l l e t t még az egészében halványabb, szürkésebb tónusú t o l l a z a t , az átlagosan véve na gyobb termet és a tojások magasabb méretátlaga i s eltér a többi léprigóétól. (Az a n g l i a i tojások átlaga WITHERBY / 1 9 3 8 / s z e r i n t 3 1 , 2 x 2 2 , 3 mm; a németországiaké PARTÉRT / 1 9 1 0 / s z e r i n t 2 9 , 5 x 2 2 , 2 mm; a hazaiaké 3 2 , 4 x 2 3 , 1 mm.)
Befejezésül megemlítem, hogy a csomád-gödi t a p a s z t a l a t o k sze r i n t a tojások lerakásának időszaka IV. hó közepe és V. hó e l e j e közti időszakra esik. Második költést nem f i g y e l t e m meg. Te k i n t e t t e l a r r a , hogy az l-ső tojás lerakása és a fiókák kirepülése között mintegy 5 hét t e l i k e l , 2. költésre csak V I . hónap ban kerülhetne sor. Ez ismét a z t jelentené, hogy az ebből a költésből származó f i a t a l o k még VII.hó végén és V I I I . hó elején a csomádi erdőben tartózkodnának. I l y e n t a p a s z t a l a t a i m nincse nek és ezért l e g f e l j e b b a z t tudom feltételezni, hogy a rendes nél 1-2 héttel későbben mutatkozó fiókák nem 2., hanem pótköl tésből származnak. A legtöbb madár esetében kimutatható, hogy más madárfajokkal valamiféle, legalábbis l a z a közösségben fészkel. A csomád-gödi erdőben és az ország más vidékein talált léprigó fészkekkel kapcsolatban különös gonddal kerestem az összekötő szálakat az erdő többi madárfajával, de i l y e n t k i m u t a t n i nem sikerült. Sőt, még a fészek távolabbi környékén sem találtam olyan madár l a k o t t fészkére, amiből arra következtethetnénk, hogy a léprigó költé se idején nem kerüli szándékosan a többi léprigó vagy más ma dárfaj társaságát, annak ellenére, hogy egyébként - különösen vonulás és telelés Idején - határozott társas hajlamot árul e l . Ez a cönológiai negativum i s a r r a v a l l , hogy a léprigó költés időben r e j t e t t életmódot f o l y t a t .
The Life History of the Mistle-Thrush (Turdus viscivorus Linnaeus) in Hungary By Dr. L . Horváth Natural History Museum, Budapest
The author i n v e s t i g a t e d the Mistle-Thrush populations through many decades i n the Carpathian Basin and h i s i n t e n s i v e r e s e a r ches i n I 9 6 9 - I 9 7 1 i n the Csomád-Göd h i l l y country, near Buda pest proved t h a t the mountainous p o p u l a t i o n i s d e v i a t i n g from t h a t of the h i l l s and p l a i n s .
The members of the l a t t e r p o p u l a t i o n are l i g h e r i n c o l o u r , l e s ser i n t h e i r measurements i n the mean. Their h a b i t s , behaviour and many f e a t u r e s of t h e i r l i f e h i s t o r y are d i f f e r e n t from the mountanious ones. They breed l a t e r i n the year and b u i l d t h e i r nests lower ( 1 - 1,5 meter h i g h o n l y ) mainly on oak and acacia t r e e s . They leave t h e i r breeding t e r r i t o r y and departed f o r the south e a r l y e r than the b i r d s o f the mountains. Their h a b i t s are also very d i f f e r e n t . The b i r d s l i v e i n lower a l t i t u d e s are v e r y s i l e n t , p r e f e r the v i c i n i t y of human h a b i t a t i o n s and roads with great t r a f f i c because t h e i r n a t u r a l enemies ( s q u i r r e l s , j a y s ) are not so dangerous t h e r e than f a r from such places.
Irodalom - References 1. ALEXANDER, H. G, (1928): Mistle-Thrush» s Nest on a Pence. B r i t . B i r d s 22, p. 67. 2. BANNERMAN, D. A. (1954): The Birds o f B r i t i s h I s l e s . - Lon don, V o l . 3. pp. V I I I + 359. 3. BOCHEWSKI, Z. (1968): Nesting of the European Members o f the Genus Turdus Linnaeus 1758 (Aves). - Acta Zool. Cracov. 13, p. 349-440. 4. CHERNÉL, I . (1899): Magyarország madarai. - Budapest, V o l . 2, pp. XIX + 830. 5. CORDES, E. (1937): Die M i s t e l d r o s s e l a l s Dorfbewohnerin i n Osnabrücker Land. - ,0rn. Monatsberichte 45, p. 46-48. 6. ETCHECOPAR, R. D. (1950): C o n t r i b u t i o n s oclogiques a 1'et ude systématique du genre Turdus. - L'Oiseau e t l a Rev. Pr. d'Orn. 20, p. 249-262. 7. PARKAS, T. (1958): Léprigó. Aves i n Pauna Hungáriáé. - Bu dapest, V o l . 10, p. 47. 8. PRIDERICH, C. G. (1891): Naturgeschichte der Deutschen Vö g e l . - S t u t t g a r t , pp. 970,
9. GYŐRY, J. ( I 9 6 0 ) : Data on the n e s t i n g o f the Coal T i t , Creted T i t , Tree Creeper and M i s t l e Thrush. - Aquila 66, p. 10. 11. 12. 13.
314-415. HARTERT, E. (1910): Die Vögel der paläarktisehen Fauna. B e r l i n , V o l . 1 , p. 647-649. HARTMANN, J. ( 1 9 6 3 ) : M i s t e l d r o s s e l (Turdus v i s c i v o r u s ) brü t e t i n einem N i s t k a s t e n . - Orn. M i t t e i l . 15, p. 112-113. JOHANSEN, H. (1959): Die Vogelfauna West S i b i r i e n s . - J.Orn. 95, p . 319-342. LABITTE, A. ( 1 9 5 2 ) : Notes sur l a b i o l o g i e e t l a reproduc t i o n de Turdus v. v i s c i v o r u s Linnaeus, 1758. - Alauda 20,
p. 2 1 - 3 0 .
14. LACK, D. L. (1928): M i s t l e Thrush's Nest on Breakwater. B r i t . B i r d s 22, p. 40. 1 5 . PEITZMEIER, J. (1949): Zur Ausbreitung der P e r k l a n d s c h a f t p o p u l a t i o n der M i s t e l d r o s s e l i n Niedersachsen. - B e i t r . z. Natk. Nieds. 2 , p. 4-8. 16. PEITZMEIER, J. (1951): Zur ökologischen Verhalten der Mis t e l d r o s s e l (Turdus v. v i s c i v o r u s L.) i n Nordwesteuropa. - Bonn, Zool. B e i t r . 2 . p. 217-224. 17. PETERS, W. (1936): B r u t s t a t t e n der M i s t e l d r o s s e l . - Orn. M o n a t s c h r i f t 6 1 , p. 6 8 . 18. PEUS, F. ( 1 9 5 1 ) : Nüchterne Analyse der Massenvermehrung der M i s t e l d r o s s e l (Turdus v. v i s c i v o r u s L.) i n Nordwest Eu ropa. - Bonn, Zool. B e i t r . 2, p. 55-82. 19. RIPLEY, S. D. ( 1 9 5 2 ) : The Thrushes. - P o s t u l a 13. p. 1-48. 20. RYVES, B. H. (1928): Some breeding Habits of the M i s t l e Thrush i n Cornwall. - B r i t . Birds 22, p. 31-33. 21. SIIVONEN, L. ( 1 9 3 9 ) : Zur Ökologie und Verbreitung der Sing r o s s e l . - Ann. Zool. Soc.-Bot. Fennicae Venamo 7, p. 1 285.
22. THIBAUT DE MAISIERES, C. (1940): Au s u j e t de l a n i d i f i c a t i o n de l a Grive draine (Turdus v i s c i v o r u s v i s c i v o r u s L.) au Mont Bükk. - Frag. Faun. Hung. 3 , P• 3 - 5 • 2 3 . VERHEYEN, R. ( 1 9 5 3 J : Etude s t a t i s t i q u e r e l a t i v e à l a b i o l o gie de nos t r o i s Grives indigenes. - Le Gerfaut 43, p. 231-251.
24. WITHERBY, H. F. (1938): The Handbook of B r i t i s h B i r d s . London, Vol. 2, pp. X I I I + 368. 25. WOLF, G. & GEHREH, R. (1951): Über das Nisten der R i n g e l taube und der M i s t e l d r o s s e l am Gebäuden. - Vogelwelt 72, p. 14-16.
