A
LÉPRIGÓ AZ
(TURDUS
V I S C I V 0 R U S)
URBANIZÁLÓDÁSÚTJÁN Dr. Horváth Lajos
A Csornád környéki erdőkben az elmúlt tizenkét év alatt (1964—1975) — egyéb madártani munkáim mellett — különös figyelmet szenteltem a léprigó etnológiájának. E z t lehetővé tette az itteni, g y a k o r i — úgy is mondhatnám, hogy egyre g y a k o r i b b — fészkelése. E h h e z járult ínég, hogy párhuzamosan más területeken is gyűjtöttem idevágó adatokat. í g y , első sorban a P i l i s hegységben, ahová 1975-ben szorosan i l y e n céllal jártam k i . D e a Börzsöny ben, a váci Naszályon, a Budai-hegységben, a B a k o n y b a n és a Mecsekben is végeztem megfigyeléseket a kérdéses fajjal kapcsolatban. M i n t negatívumok lehetnek érdekesek az Alföld erdői — különösen a D u n a - T i s z a közén — , ahol költésidőben a léprigót sohasem észleltem. A kis számú b a k o n y i , mecseki, pilisi és börzsönyi megtalált fészek (költés adat) nem jelenti azt, hogy itt keveset k u t a t t a m . Különösen a Mecsekben és a P i l i s b e n sok éven keresztül m i n d i g költésidőben — n a g y o n g y a k r a n megfordultam, de léprigót nem észleltem azokon kívül, amelyeknek a fészkét is megtaláltam; tehát ezekben a hegyi erdőkben valóban r i t k a fészkelő ez a madárfaj — legalábbis a csomádi, kis kiterjedésű, akácos erdővidékhez hasonlítani sem lehet. Nagyjából ez áll a B a k o n y r a és a Börzsönyre, illetve a váci Naszályra is, bár ezeken a területeken viszonylag s o k k a l kevesebbet jártam fészkelési időben, m i n t a másik két, említett hegységben. A 30-as évekre visszanyúló — tehát m i n t e g y négy évtizedes — idevágó tapasztalatok birtokában feljogosítva érzem magamat arra, hogy a léprigó etnológiájában bekövetkező lényeges változásokra felhívhassam a szak emberek figyelmét. Annál is inkább teszem ezt, mert más madárfajok hosszú távú vizsgálata is hozhat hasonló eredményeket, vagyis a szokások és a viselkedés megváltozásának o l y a n jeleit észlelhetik, amelyek urbanizálódásnak emberhez és lakóhelyéhez való közeledésnek — minősíthetők. A léprigót a régebbi magyar madártani szakirodalomban éppen úgy, mint az elterjedési területére vonatkozó, külföldi munkákban, félénknek, óvatos nak mondják. A z embertől távol, jobbára hegyvidéki erdők, főleg fenyvesek madaraként tartják számon a m e l y i k fészkelni is magas fák sudarában szo k o t t . E n n e k így is kellett lennie, legalábbis az utolsó évtizedekig; m a g a m is ilyennek ismertem meg azon a kevés helyen, ahol költésidőben találkoztam vele, pontosabban, ahol fészkelve találtam a m a i Magyarország területén. A B a k o n y b a n , a Pilisben, a Börzsönyben és a Mecsekben talált néhány fészek (összesen 7) kivétel nélkül távol esett m i n d e n emberi településtől, sőt magános lakóhelytől is. I l y e n előzmények után igen meglepő volt, a m i t a Csornád környéki, túlnyomórészt akácos erdőkben t a p a s z t a l t a m . 1964-ben kezdtem i t t k u t a t n i , a m i k o r is egy l a k o t t léprigófészekre a k a d t a m . Ezután 167
minden évben találtain léprigófészket, de az állomány 1 9 7 4 - i g állandónak b i z o n y u l t . E l m e n az évben — szinte ugrásszerűen — ötre emelkedett a köl tő párok száma; majd 1 9 7 5 - b e n n y o l c r a ! Tehát 1 2 év alatt 2 3 l a k o t t fészket regisztrálhattam ezen az aránylag n a g y o n kis területen. A szám a k k o r m u t a t k o z i k meg a m a g a valójában, h a egybevetjük B O C H E N S K I ( 1 9 6 8 ) lengyel kutató legújabb tanulmányával, a m e l y b e n egész Kelet-Európából vonatkozó s z a k c i k k e k alapján összesen 2 2 l a k o t t fészket t u d o t t k i m u t a t n i , közülük Magyarországról csupán kettőt ( G Y Ő R Y — T H I B A U T D E M A I S I E R E S ) . E Z a szám — természetesen • távolról sem jelenti, hogy ez a faj i l y e n r i t k a fészkelő lenne; csupán azt m u t a t j a , hogy a szakemberek tüzetes vizsgálatának fóku szába v a j m i kevés ténylegesen megtalált fészek került. A csomádi nagy szám önmagában véve még nem is lenne elég érdekes ahhoz, hogy külön c i k k b e n tárgyaljam. A velük k a p c s o l a t b a n végzett meg figyelések a z o n b a n o l y a n ethológiai sajátságokat m u t a t t a k , a m e l y e k m i n d e n képpen figyelmet érdemelnek. A z alábbiakban ezekről számolok be. A legszembetűnőbb talán az volt, hogy a s z a k i r o d a l o m b a n közölt fész kelési a d a t o k k a l szemben i t t sem magasan nem épültek a fészkek, sem p e d i g nem r a g a s z k o d t a k a m a d a r a k a fenyőfákhoz, a n n a k ellenére, hogy az akácos b a n elszórva mindenütt v o l t a k kisebb erdőfoltok. A fészkek zöme ( 2 3 közül 2 1 ) n e m fenyőfán épült, hanem akácon ( 1 8 ) , nyáron ( 2 ) és tölgyön ( 1 ) ; továbbá a legtöbbje igen a l a c s o n y a n (1 — 2 , 5 m közötti magasságban). A pon tosság kedvéért közölhetem a részletes magassági a d a t o k a t i s : 1 m ( 2 ) , 1,5 m (1), 2 m (1), 2,5 m (5), 3 m (5), 3,5 m (1), 4 m (2), 5 m (1), 6 m (3), 7 m (1), 8 in ( 1 ) ; azaz a fészkek átlagosan csupán 3 m magasan (pontosan 3 , 0 4 m) v o l t a k . E z a szakirodalomból v e t t átlaggal ( 9 , 5 m) szemben feltűnően ala csony. A z összehasonlítás n a g y o n reális, mert a saját átlagom 2 3 , B O C H E N S K I átlaga 2 2 fészekre v o n a t k o z i k . E d d i g tehát két figyelemreméltó tényt állapíthatunk m e g : a léprigó a csomádi erdőben n e m ragaszkodik a fenyőhöz, és nem fészkel magasan. A szakirodalomból vett óvatossággal szemben itt azt t a p a s z t a l t a m , hogy a fészkek egyetlen kivételével (ez az úttól 2 0 m-re v o l t ) erdei k o c s i u t a k köz vetlen közelében, többségükben a legszélső fán v o l t a k . Más irányú össze hasonlítás alapján pedig azt találtam, hogy a 2 3 fészek közül 1 8 lakóház közvetlen közelében v o l t és csupán 5 épült távolabb. Érdekes még meg jegyezni, hogy az utóbbi öt közül három sikertelen v o l t ; pontosabban v a g y a kotló madár, v a g y a fiókák ellenség áldozatává lettek, míg az emberközelben fészkelő 1 8 pár közül 1 7 sikeresen kirepítette a teljes fészekalját, és csupán egy pusztult el, de ez is egy hatalmas z i v a t a r m i a t t ! A korábbi öttel kapcsolat b a n még azt is hozzátehetem, hogy a megmaradó két fészek közül az egyik forgalmas erdei út legszélső fáján v o l t ; a másik pedig egy nagyon sűrű, fiatal k a n a d a i nyáras erdőrész közepében, igen rejtettem és alacsonyan ( 3 m), sűrű törzsvillában. A fészkek félreérthetetlenül azt mutatják, hogy a léprigók keresték a forgalmas erdei u t a k és az e m b e r i lakóház közelségét, mert i t t természetes ellenségeiktől (karvaly, mókus, szajkó, macskabagoly) s o k k a l inkább b i z t o n ságban v o l t a k . D e nemcsak ez a körülmény, hanem a fészkek alacsony e l helyezése is fokozta a biztonságot, hiszen i t t a potenciális ellenség s o k k a l b i z o n y t a l a n a b b u l érzi magát, m i n t a fák sudarában! Potenciális ellenség a házimacska is. E r r e kitűnő példát szolgáltatott a vadőrlak, ahol csak 1 — 1 évben v o l t m a c s k a a 1 2 év leforgása alatt. A fészkelési adatokból kitűnt, 168
hogy a „macskás" években a háztól távolabb, a macskák (2 volt) kóborló ,,hatósugará"-n kívül fészkeltek, míg a „macskátlan" években a házhoz a lehető legközelebb és a legalacsonyabban. í g y 1 m magasan fenyőcsemetén; 1 m magasan öreg akác sarjvillájában, a fácánvolier bejárati ajtójánál; egy másik fácánvolierben, a ház közvetlen közelében álló akácon, 2,5 m magasan, egy k i t e t t kis deszkalapon (2 ízben i s ) ; a ház melletti beton villanyoszlopon (itt is kétszer). A macskákkal ellentétben a kutyák jelenléte (mind a 12 évben volt 1 — 1 ugat ós k u t y a a háznál) egyáltalában nem.befolyásolta a léprigókat a közeli alacsony fészkelésben. A részletes példák azt mutatták, hogy a korábban félénk, emberkerülő léprigó lassan-lassan megváltozott. A l a c s o n y a b b a n , járt utakhoz és emberi településekhez közelebb kezdett fészkelni. Megváltozott a természete i s : a vadőrlak mellett többször láttam a baromfi között ugrálni; a járkáló embert igen közelre bevárta, úgyszintén a kutyát is, kocsitól, autótól nem riadozott. Éhhez járult még, hogy költési idő alatt igen néma a léprigó, hangját szinte sohasem hallani. Érdekes v o l t észlelni, hogy a madár színe és mintázata, de a fészek anyaga is, mennyire beleolvad az akáctörzsek és az akácavar színébe; a m o z d u l a t l a n madarat szinte lehetetlen volt észrevenni. Talán ez az utóbbi körülmény is lényegesen hozzájárult ahhoz, hogy ez a korábban sokkal inkább hegyvidéki faj, a tölgyesek és főleg a fenyvesek fészkelő madara, lehúzódott a síksági és dombvidéki akácosokba, mindenütt és mindenkor keresve az ember és a forgalmas u t a k közelségét. B A N K O V I C S A T T I L A szóbeli közlése szerint Zircen már a szó legszorosabb értelmében urbanizálódott a léprigó, amennyiben a település forgalmas központjában, a piactér alacsony Sophorafáin telepedett meg költésre, és fiókáit sikeresen k i is repítette. Most néhány rendkívüli esetet emelek k i a 23 megfigyelés alatt t a r t o t t léprigófészek közül annak az igazolására, hogy sem az ember közvetlen közelsége, sem a közlekedés zaja nem befolyásolja ezt a madarat. Két fészek állt igen forgalmas beton műút mellett, ez egyik még ezenkívül az újonnan létesített wíkend-telep szomszédságában is. Ismét másik két fészek a forgal mas vasútállomás közvetlen közelében épült, ahol naponta átlagosan két vonat haladt át, illetve állt meg és indult el. E g y másik fészek nagy méhész telep mellett, igen alacsonyan (2 m) épült. Három volt fácánvolierben, ahol a fácánok gondozása során az emberek sokszor megfordultak. Kétszer fészkelt beton villanyoszlop üregében, a ház mellett és a műút szomszédságában. Igen sajátságos módon azt t a p a s z t a l t a m , hogy a fészkelő léprigók a k k o r szaporodtak el (előbb 5, majd 8 egy évben) a csomádi erdőben (1974, 1975), amikor a vadőrlak mellett mozgalmasabb lett az élet: irtották az erdőt, wíkend-telepet létesítettek, sok autó (személy- és teher-) járt erre, sokan jöttek-mentek a környéken. Ügy tűnik, hogy az ember és urbanizációs tevékenysége egyre nagyobb biztonságot jelentett ennek a madárnak, a m i mindenképpen n a g y o n figyelemreméltó változásokat idézett elő viselkedésé ben és szokásaiban. A l i g h a nevezhetnénk másképp, mint urbanizalódásnak ezt az egyre gyorsuló és szintén urbanizálódó emberi élethez való, meglepő alkalmazkodást. E n n e k a változásnak o l y a n példáit m u t a t t a a csomádi meg figyeléssorozat, amelyek mellett aligha mehetünk el észrevétlenül. Önként felmerül a gondolat, hogy m i l y e n újabb m a d a r a k fognak hozzánk csatlakozni életünk urbanizációs átalakulásának folyamat ál) an. Megfigyeléseim és cik kem egy kicsit felhívás is mások számára ilyen irányú megfigyelésekre más vidékeken. 169
Kétségtelen, hogy az ismertetett tények állatpszichológiai jelenségeket fejeznek k i . A madár keresi az e m b e r közelségét, a n a g y forgalmú u t a k s z o m szédságát, az a l a c s o n y a n való fészkelést, mert így saját és utódai sorsát természetes ellenségeivel szemben jóval biztosítottabbnak találja. Összefoglalásképpen megállapítható, h o g y a m o z g a l m a s h e l y e k (piac, lakó ház, műút, kocsiút, vasútállomás, méhésztelep, fácánvolier) közelsége meg változtatta a madár viselkedését is. A korábban gyanakvó és u g y a n a k k o r hangos madár az e m b e r közelében letett ezekről a szokásairól: b i z a l m a s és csendes, szinte néma lett. Számos más madár után (verebek, fecskék, gólya, balkáni gerle, seregély, feketerigó, zöldike, csicsőrke, k i s poszáta stb.) a léprigó is közeledik az ember hez, vonzódik a n a g y o b b e m b e r i településekhez; ennek során számos szokása és viselkedésbeli sajátsága gyökeresen megváltozik, a m i v e l az alkalmazkodás kitűnő példáját szolgáltatja; ez az átalakulás gyűjtőszóval a l i g h a fejezhető k i megfelelőbben, m i n t urbanizálódás.
Irodalom
Borhenski, Z. (1968): Nesting of the European MemberS of the Genus Turdus Linnaeus 1758 (Aves). A e t a Zool. Craeov. bt. p . 349—440. Chernél I. (1899): Magyarország madarai. Budapest. V o l I I . p p . X I X + 830. Cordes, E. (1937): Die Misteldrossel als Dorfbewohnerin i n Osnabrücker L a n d . O r n . Mo natsberichte 45. p . 46—48. Etrheropar, P D (1950): Contributions oecologiques á l'étude systématique d u génre Turdus L'Oiseau et l a R e v . F r . d ' O r n . 20. p . 249—262. Farkas, T. (1958): Léprigó. Aves i n F a u n a Hungáriáé. Budapest. V o l . X . p . 47 Friderich, C. G. (1891): Naturgeschichte der Deutschen Vögel. Stuttgart, pp. 970. Győry, J. (1960): D a t a on the nesting o f the Coal T i t , Crested T i t , Tree Creeper a n d Mistle Thrus. A q u i l a , 66. p . 314—415. Hartert, E. (1910): D i e Vögel der paläarktischen F a u n a . B e r l i n . V o l . I. p. 647—649. Hartmann, J. (1963): Misteldrossel (Turdus viscivorus) brütet i n einem Nistkasten. O r n . M i t t e i l . , 15. p . 112—113. Horváth, L. (1972): The Life H i s t o r y of the Mistle T h r u s h (Turdus viscivorus Linnaeus) in Hungarv. — A léprigó élettörténete Magvarországon. Vertebr. H u n g . , X I I I . p . 87— 103. Joh ansen, H. (1959): Die Vogelfauna Westsibiriens. J . O r n . , 95. p . 319—342. Lahitte, A. (1952): Notes sur l a biologie et l a reproduction de Turdus v. viscivorus Linnaeus 1758. A l a u d a 20. p . 21—30. Lack, D. L. (1928): Mistle Thrush's Nest on Breakwater. B r i t . Birds, 22. p . 40. Peitzmeier, J. (1949): Zur Ausbreitung der Parklandschaft population der Misteldrossel i n Niedersachsen. Beitr. z. N a t k . Nieds., 2. p . 4—8. Peitzmeier, J. (1951): Z u r ökologischen Verhalten der Misteldrossel (Turdus v. viscivorus L . ) i n N o r d Westeuropa. B o n n . Zool. Beitr., 2. p . 217—224. Peters, W. (1936): Brutstatten der Misteldrossel. O r n . Monatsschrift, 61. p . 68. Pens, F. (1951): Nüchterne Analyse der Massen Vermehrung der Misteldrossel (Turdus v . viscivorus L . ) i n Nordwest E u r o p a . B o n n . Zool. Beitr., 2. p . 55—82. Pipley, S. D. (1952): The Thrushes. Post illa 13. p . 1—48. Byves, B. H. (1928): Some breeding H a b i t s of the Mistle T h r u s h i n Cornwall. B r i t . Birds, 22. p . 31—33. Sur,,nen, IJ. (1939): Z u r Ökologie u n d Verbreitung der Singdrossel. A n n . Zool. Soc.-Bot , Fennicae Venamo 7 p . 1—285. Thibaut de Maisieres, C. (1940): A u Sujet de l a nidification de l a G r i v e draine (Turdus viscivorus viscivorus L . ) a u Mont Bükk. F r a g , F a u n . H u n g . , 3. p . 3—5. Witherby, H. F. et ab (1938): The Handbook of British Birds. V o l . 2. L o n d o n , pp. X I I I + 368. Wolf, G. —Gehren, P. (1951): Über das Nisten der Ringeltaube u n d der Misteldorssel a m Gebäuden. Vogel weit, 72. p . 14—16. 170
The Mistle Thrush (Turdus viscivorus) on the route of urbanisation Dr. L. Horváth The author wrought on the behaviour of the Mistle Thrush (Turdus viscivorus). H e found 2'.i nests of it in the acacia woodland around the village Csornád, near Budapest, between 19(34—1975. On the ground his thorough investigations he concluded that from year to year the Mistle Thrush became a very tame bird. Their nests were built nearer and nearer to human habitations, to roads, to highways, and to railways, and they appean 1 lower and lower on trees, and on other objects. Thus the bird's nature and its behavioural traits ti-ansformed. Through all these changes — t h a t is, on the way of its urbanisation — the Mistle Thrush became a good eompanion to the settlenient-dWelling man.
171
