A lefölözött tej sertéshízlalás útján való értékesítésének elınyei és hátrányai. (Az országos tejgazdasági felügyelıség közleményeibıl.) A mult számban kifejtettek után teljes mértékben meg vagyok gyızıdve arról, hogy a lefölözött tejnek sertéshízlalás útján való értékesítése nálunk jövıvel bír. Elıször, mert jövedelmezıségét tekintve, határozottan kiállja az összehasonlítást bármely más módoni értékesítéssel; másodszor, mert hús és szalonna alakjában nálunk, a mi viszonyaink közt, légkönnyebben találhat piaczot a lefölözött tej. Igen sok elınye van ezen értékesitési módnak. Elsı helyen említem, mert fontosságára nézve sem utolsó dolog, hogy nemcsak az édes, de a már egészen savanyu tejet is jól értékesíti, s nemcsak a lefölözött, de még az íróstejet is; mig minden más egyéb értékesitési módnál, de különösen a sajtgyártásnál, e dolgok éppen megfordítva állnak. Elınye, hogy – aránylag – valami sokba kerülı berendezést; drága eszközöket és különös üzlethelyiséget nem igényel. Egyszerő ólacska, hol a sertés meghúzza magát, hogy zavartalanul nyugodhasson; egyszerő etetıvályu s aztán egyéb semmi. Nagy elınye, hogy nem követel munkásaitól valami magasabb foku szakértelmet, melynek megszerzése végett messze vidékekre, más államokba kellene eljárni. Kicsinyen kezdve, apródonkint annyira emelni a napi adagokat, hogy az állat jóllakjék ugyan, de emésztıszervezetét túl ne terheljük, hogy az étvágy folytonosan ébrentartassék; rendesen etetni, rendesen itatni, ebben áll az egész nagyszerő tudomány; ezek itt a siker legfıbb feltételei. Erre pedig minden ember képes, akiben egyszerő józan ész lakik s emellett még éber figyelmet és gondosságot tud kifejtani az állatok takarmányozása és ápolása körül; más szóval: aki az állatot igazán szereti. Az a legnagyobb elınye, hogy nemcsak nagyban; de kicsinyben is alkalmazható. Történhetik egészen üzletszerően is: 2000–3000 drb tehén tejét takarmányozva fel, hizlalván évenkint 8000–10.000 drb sertést; míg nincs elzárva az út a legkisebb gazda elıtt sem, aki csak egy tehénnel és egy malaczkával rendelkezik. Aránylag kevés ideig van befektetve az üzleti tıke; mert míg például kemény sajt készítésénél 4–8, esetleg 10 hó multán juthatunk pénzünkhöz, addig itt már 3, legkésıbb 4; de ha akarjuk, már 2 hó mulva is, minthogy – különösen némely évszakban – igen keresett a félhizott sertés is. Így ugyanazon tıke egy év leforgása alatt 3–4-szer is lévén befektethetı, igen természetes, ha évenkinti kamat fejében is többet behoz. S mi az, ami ez értékesitési módnak útjában áll? Hazánk viszonyai a sertéstenyésztéshez igen kedvezıek. Nincsen országunknak egyetlen vidéke – a legészakibb részek köves, sziklás, fenyvesekkel benıtt bérczeit kivéve -, hol a sertéstenyésztés lehetısége ki volna zárva. Nagykiterjedéső lapályaink s ezeken a számtalan mocsáros helyek, s fent hegyes tájakon: tölgyes, bükkes erdıségeink egyenesen ráutalnak a sertéstenyésztésre, nemcsak hogy megengedik. Vagy talán a tengerit hozatjuk idegen országból? – nem terem meg nálunk? – Sehol sincs hazája, ha minálunk nincsen! A hízott sertések elárusításához pedig itt van helyben az alkalmas piacz: Magyarországnak mindenik vidéke, minden városa. Nincsen olyan táj, nincsen oly falu vagy város minálunk, ahol a sertéshúst, -zsírt és -szalonnát ne fogyasztanák. „A sertéshús az, melyet hazánkban a legkényesebb ízléső inyencztıl az utolsó szegény zsellérig mindenki asztalán megtalálunk,” aki csak beszerzéséhez elégséges anyagi erıvel rendelkezik. S a sertéshús-fogyasztás hazánkban nemcsak hogy nem csökken, sıt évrıl évre folyton emelkedik.
De számítanunk lehet és kell nemcsak a belföldi fogyasztásra, hanem a kivitelre is, minthogy sertéskivitelünk tényleg igen jelentékeny: darabszámra a félmilliót s értékben a 40 millió forintot évenkint meghaladván. Nem élek illusiókban; nagyon tudom, hogy mi volt a sertéshízlalás állása nálunk pár év elıtt és hogy micsoda ma. Ismerem azon óriási csapásokat, melyek ez oldalról is bennünket értek; de egyszersmind arról is meg vagyok gyızıdve, hogy a nyugati államok e tekintetben még hosszu idın át ránk fognak szorulni és tılünk fedezik szükségletöket, mert viszonyaink az ı viszonyaiknál a sertéstenyésztés és -hízlaláshoz sokkal kedvezöbbek, s mert a sertéshús fogyasztása évrıl évre oly óriási mérvben emelkedik a külföldın is, noha a nyugati államok lakói szükségletöket nem képesek önmaguk fedezni saját termelésök által. Általános a panasz minden oldalról, hogy a mostani alacsony árak mellett hízlalóinknak bukniok kell; e panaszok azonban – bár sok tekintetben alaposak – részben a miatt hangzanak ily ijesztıen, mert (valljuk meg az igazat) a sertéshízlalás mezeje nálunk ezelıtt valóságos Eldorádó volt, s már nagyon hozzá voltunk szokva a brilliáns állapotokhoz, Azonban teljes szakértelemmel és kellı szorgalommal (nemcsak én, de többen állítják ezt) tisztességesen ki lehetne jönni a 45–50 kros árakkal is, csak egyet tanuljunk meg: olcsón termelni. Azt hiszem, senki sem fogja tagadni, hogy sertéstenyésztési és -hízlalási rendszerünk és szokásainkhoz sok tekintetben férne még okszerő módosítás, s hogy ezáltal egyik igen nevezetes feltételéhez jutnánk az olcsó termelésnek. Szóval: a sertéstenyésztésnek és -hízlalásnak – ha fognak is szenvedni olykor, kisebb-nagyobb mérvő rázkódásokat – Magyarországon még mindig jövıje van, s meggyızıdésem, hogy lesz is még hosszu idın át. De ha felsoroltuk ez értékesítési mód elınyeit, nem szabad megfeledkeznünk hátrányairól sem. Nem csekély hátránya, hogy jóval nagyobb üzleti tıkét igényel, mint például a sajtgyártás általi értékesités; mert a hízlaláshoz szükséges állatok beszerzése pénzbe kerül Ezt azonban nagy mértékben redukálja azon körülmény, miszerint a sertéshízlalás üzlete nálunk nem új dolog, rég honos és elterjedt hazánkban; s így a lefölözött tej e módoni értékesítésének sok helyen lehetséges volna mintegy csak beleilleszkedni a már meglevı üzletekbe, ahelyett, hogy teljesen új hizlaldákat létesíteni és berendezni volna szükséges. Nagyobb hátrány az, hogy risicoval van ez az értékesítési mód is összekötve, amennyiben hizóállataink – például valami járvány következtében – történetesen elhullhatnak. Úgyde akkor ne tartsunk jószágot általában, mert ezen eshetıségnek teheneink, lovaink, juhaink épúgy alávetvék! Ez azonban, nem lehet elvitatni, mégis csak hátrány. De van, ami ezt ellensulyozza: egy hatalmas, egy nagyszerő elöny; a hizóállatok trágyája bent maradván vagy visszakerülvén gazdaságainkba, azon növényi tápanyagoknak jelentékeny része visszaadatnék talajunknak, melyek ebbıl – a tehenek és sertések számára termelt takarmányszerek által – elvonattak. *** A sertéshizlalás útjáni értékesités őzhetı úgy a kisebb-nagyobb házi tejgazdaságokban, mint a nagyobb szabásu tejüzleteknél, például szövetkezeteknél. Házi tejgazdaságoknál azon esetben is, ha azok önállóan vive őzletöket, helyben állítják elı a lefölözött tejet; s az esetben is, ha tulajdonosaik tagjai valamely tejszövetkezetnek; de utóbbi esetben csak azon feltétel alatt, ha a szövetkezet üzlethelyiségéhez annyira közel vannak, hogy a tejet fogatos erıvel szállíthatják. Utóbbi esetben oly módon történhetik legelınyösebben, hogy midın a fogat naponkint a friss tejet a szövetkezeti üzlethelyiségbe beszállítja, az itt lefölözött tejbıl annyit visz magával visszatértében, amennyit elbír, vagy amennyit feltakarmányozás útján kint az illetı gazdaságban értékesíteni tudnak. Ez a mód lett ajánlva az utóbbi idıben több oldalról külföldön, s ez a mód van alkalmazásban a practikus amerikaiaknál is, például Ilgens környékén (Egyesült Államok), hol az élelmes farmer, midın
naponkint a friss tejet a szövetkezeti üzlethelyiségbe beszállítja, lefölözött tejjel, savóval és íróstejjel megrakodva tér vissza farmjára. („Mileh-Zeitung” 1885. évi folyama, 18, sz.) Azonban legnagyobb szerepe, legnagyobb jövıje a sertéshízlalás útjáni értékesítésnek – az én hitem szerint – a városi tejüzleteknél lesz. A nagyobb szabásu városi tejüzletek vagy saját hizlaldát rendezhetnek be maguknak, nem igen messze az üzlethelyiségtıl, amelyet aztán kezelnek házilag maguk (mint ezt majd mindenik nagyobb tejüzletnél láthatjuk a nyugati államokban: a savó értékesítése czéljából), vagy pedig eladják a lefölözött tejet valamely már meglevı sertéshizlaldának, mely hozzájuk közel fekszik. Rendkívül elınyös helyzete volna e tekintetben a „Budapesti központi tejcsarnokszövetkezet”-nek: tıszomszédságában Európa legnagyobb sertéshizlaló és -elárusító központjának. Csak meg kell ismerkedni a kıbányai hizlalóknak a lefölözött tej rendkívüli hasznavehetıségével és – nekem meggyızıdésem ez – mindig méltányos áron fogja azontúl a budapesti tejcsarnok a lefölözött tejét értékesíteni, bármennyire kiterjedt üzlete lesz is. Csak meg kell nekik ismerni, mint mondám, Ehhez azonban alkalom kell, melyet azok maguktól – nem is sejtve semmit – természetesen nem fognak keresni. De meg kell ismertetni nemcsak a kıbányai, hanem általában az ország minél több hizlalójával; meg kell ismertetni, még ha áldozattal járna is kezdetben; mert erre, tejgazdasági viszonyaink fejlıdésének elımozdítása czéljából, szükség van okvetlenül, s mert biztosra vehetjük; hogy az áldozat fillérei vissza fognak térülni késıbb kamatostul. A sertéshízlalás lefölözött tejjel. Oly általánosságban őzik hazánkban a sertéshízlalást, hogy nem tarthatom szükségesnek szabályait teljes részletességgel felsorolni. Csakis fıbb vonásokban. Ép és teljesen egészséges sertést fogjunk hízlalás alá, hibásat vagy betegeset soha. Inkább pár forinttal többet adjunk érte, csak valami ismert hízékony fajtából származott legyen. Hizlalásra alkalmas, a sertés 6–8 hetes korától kezdve élete bármely idıszakában; de mivel az igen fiatal malaczok hízlalásával nagyon sok baj van, s minthogy továbbá az elvénült állatok hizlalása általában sohasem gazdaságos, ovakodjunk úgy a nagyon fiatal, mint a nagyon öreg sertés hizlalásától. Egyébiránt szükséges tudnunk, hogy minél fiatalabb, annál kevesebb takarmányt igényel súlygyarapodásához és megfordítva. Wolff Emil állítása szerint 100 k/g élısúly-gyarapodást az elsı hónapokban 3–400 k/g szárazanyaggal (a takarmány szárazanyagát érti), késıbb 4–500 k/g-mal hozhatunk létre; még idısebb állatoknál ugyanannyi gyarapodás létrehozásához 5–600 k/g szárazanyag szőkségeltetik, Kizárólag lefölözött tejjel is meg lehet a sertést hizlalni. Minthogy azonban a lefölözött tej a szükséges tápanyagokat nem a kellı arányban tartalmazza, nem felel meg a hízósertés tápanyag-szükségletének,1 minek következtében, ha kizárólag ezzel tápláljuk hízóinkat, sem gyors, sem olcsó eredményre nem számíthatunk.
1
Gyorsabban és aránylag sokkal olcsóbban hizlalhatunk oly módon, ha szemes takarmánynyal együtt fordítjuk a lefölözött tejet hízlalásra. Igen alkalmas e czélra akár a tengeri, akár az árpa, de még alkalmasabb együtt mind a kettı. Mind a tengerit, mind az árpát darált vagy – ami még helyesebb – lisztté ırölt állapotban alkalmazzuk, még pedig legczélszerőbben olyformán, hogy összevegyítve a tejjel, moslék alapjában adjuk a sertés elé. Nagyban fokozható a gabonadara táphatása fızés vagy legalább leforrázás által, Ahol ez könnyen keresztülvihetı, igen ajánlatos még nagy hizlaldáknál is, annyival inkább kisebbszerő hizlalásoknál, például házi szükségletre 1–2 darabnál. Utóbbi esetben sokszor mibe sem kerül, miután a hozzá szükséges forró vizet a gazd’asszony ételfızés közben is elıállíthatja. Ily eljárás mellett a tejet a leforrázás után keverjük a takarmányhoz. A lefölözött tej szerfölött kedvelt takarmánya a sertéseknek. Nem válogatnak benne, akár édes, akár savanyu, sıt az egészen magalvadt tejet („aludttej”) is örömest eszik. Nagyon szeretik az árpát és tengerit is, de ezek minısége iránt már finnyásabbak és követelıbbek, különösen a hízlalási idı második felében. A tengeri- és árpadaránál, hacsak egy kissé hibás, ezt azonnal észreveszik és nem eszik jóízően; sıt olyan is akad, amelyik ott hagyja és többé hozzá sem nyúl, akármilyen éhes, E körülményt igen tanácsos a hizlalónak figyelembe venni, nehogy rostminıségő tengeri vagy árpa alkalmazása által redukálja még a lefölözött tej táphatását is. Nagyon ovakodjunk, hogy meg ne terheljük a sertés emésztıszervezetét. Az elsı pár napon csak annyit adjunk, hogy éppen ne éhezzék, s lassacskán szaporítsuk e mermyiséget a sertés nagysága és étvágyához képest, de nagy vigyázattal, hogy túl ne lépjük a kellö határt. Ha azonban ez mégis megtörténnék és sertésünk az étvágyát elvesztené, a megkoplaltatás a legjobb orvossag. Nem adni neki egy napig semmit, csak tiszta vizet; a második nap csak 1/4– 1 /3 porcziót, amelyrıl aztán lassankint, fokozatosan lehet fölebb menni a helyes mértékig. Midın nem az adagok igen gyors vagy túlságos mértékbeni megszaporítása idézte elı az étvágycsökkenést, jó sikere szokott lenni a legtöbb esetben, ha egy kis konyhasót keverünk a moslék közé. A hízlalás elsı szakában inkább a hústermelésre törekedjünk, s e czélból a moslékban azon takarmányszerek mennyiségét emeljük túlsúlyra, melyek inkább hatnak a hús-, mint a zsírképzésre; ilyenek a lefölözött tej és az árpa dara. S mikor már a kellö mennyiségő húst –
mint alapot – elıállítottuk, akkor emeljük a tengeridara mennyiségét. A hízlalás legvégsı szakában pedig redukálni kell mind a lefölözött tejet, mind az árpadarát, s ezek helyett is adjunk tengeridarát, mert ez elınyösebben hat a zsírképzıdésre, mint a másik kettı, De egészen megvonni a lefölözött tejet és árpadarát nem tanácslom a hízlalás legvégsı szakában sem, mert a tengeridarát egymagában nem oly jóízően eszik, mint az emlitett háromféle takarmány vegyítékét. Fent leirt kísérletemnél a beállításkor átlag 50 k/g sulyu sertések takarmányozását kezdtem 65 D/g árpadara, 20 D/g tengeridara, 13 D/g szemestengeri és 2·5 l lefölözött tejjel (1 drb napi adagja volt ez) és végeztem 1·5 k/g árpadara, 2·5 k/g tengeridara, 13 D/g szemestengeri és 4·5 l lefölözött tejjel. A hízlalási idı közepe táján a dara meimiyisége a 4 k/g-on s a lefölözött tej mennyisége a 6 l-en felül emelkedett, de szemestengerit sohasem adtam többet 13 D/g-nál darabonkint; ezt is csak a mosléketetés után s csupán azon czélból, hogy a folytonos mosléketetés mellett foguk el ne romoljék. A 6–8 hónaposnál fiatalabb sertéseket háromszor, az idısebbeket kétszer etetni naponta elég. Az etetı- és itatóedények tisztántartására nagy gondot fordítsunk, Az etetési idı pontos betartása igen fontos szabály. Friss vizet és sót folytonosan tartsunk az állat elıtt. Az utóbbit vagy oly módon, mint a juhaklókban szokás: ágas fára téve, vagy pedig az ól gerendájáról függeszteni alá lánczra kötve. Azon legyünk, hogy a sertések fekhelye mindig száraz legyen. A gyakorlati életben gyakran látunk véteni e fontos szabály ellen, pedig mindenki beláthatná, hogy a hízlalás eredményéhez nemcsak az szükséges, hogy jól tartsuk a sertésünket, hanem szükséges az is, hogy számára kényelmes fekhelyrıl gondoskodjunk, melyben az állat jól érezze magát s nyugodtan heverhessen. Alomanyagnak legjobb a tiszta száraz homok. A sertés természete megkívánja, hogy alkalmas fürdıhelyrıl is gondoskodjunk. Különös elıszeretettel van a sárfürdı iránt. Fölkeresi és belefekszik, kivált midın már zsírosodni kezd, még tél idején is; nyáron pedig egészségének ez egyik elengedhetlen feltétele. Hízósertéseink nyugodalma senki által se zavartassák – soha egy pillanatra sem. Ez ellen a szabály ellen gyakran vétünk magunk is szándékosan. „A szépen kihízott sertés a gazdálkodó ember udvarának egyik ékessége,” azt mondja egy gazdasági író; s ezt mi, úgy látszik, nagyon is jól tudjuk, különben nem volna köztünk olyan általános az a rosz szokás, hogy komának, szomszédnak, jó barátnak – aki csak hozzánk ellátogat – legelsı, amit megmutatunk: a hízósertés. Nem sajnáljuk félbeszakasztani legédesebb nyugodalmát, fölverjük kényelmes fekhelyébıl s kiőzzük az ólból, ha kell ütleggel is, hiú dicsekvés czéljából: hogy vendégünknek megmutassuk. S számtalan gazda talán nem is sejti, mily nagy kárt tesz ezzel önmagának. Azonban a mérsékelt mozgás egyáltalában nem hátrányos a hízósertésre. Ezt számos tapasztalat bebizonyította, Hátrányosabb az a gyakori eset, midın oly szők ólba szorítjuk össze ıket, hogy egymás háborgatása nélkül sem lefeküdni, sem fölkelni nem képesek. Mind kicsinyben, mind nagyban való hizlalásnál az a szokás dívik nálunk országszerte, hogy olyan ólakban tartjuk sertésünket, melyekben tél idején a víz is csonttá fagy az állat elıtt. Az állati testnek, hogy az egyes szervek életmüködésöket szabályszerően végezhessék, folytonosan bizonyos megfelelı hımérsékkel kell bírnia, Minthogy azonban a légzés és a test párolgása által állataink testök melegségébıl folyvást veszítenek, e veszteség utánpótlása czéljából a föletetett takarmány egy részét hıképzésre kénytelen a szervezet fordítani. Minél alacsonyabb azon helyiség hımérséke, hol az állatok elhelyezve vannak, az emlitett veszteség annál jelentékenyebb s a takarmányból is annál nagyobb mennyiség fordíttatik e veszteség utánpótlására, Beismerem, hogy a már kövér sertésen a szalonna jó takarót képez, de azt is be
kell ismernünk, hogy hasonló viszonyok közt tartjuk mi a félig kövéret, sıt a még soványat is. És én azon meggyızıdésben vagyok, hogy ezáltal igen nagy pazarlást követünk el a takarmányban, Kodolányi tanácsa szerint 12–15 C° hömérsékkel kellene bírni a hízósertések óljainak és mi ki hagyjuk hőlni olykor 8–10 C°-ra – a zéruson alul, sıt még nagyobb mértékben is. Lehetetlen, hogy ez helyes legyen. Toldi Szabó László,
