A KÖZÉPFOKÚ TANÍTÓKÉPZÉS ÉVEI (1870-1959) Az első évtizedek, a kezdetek Baja a XIX. sz. közepén kereskedő-iparos mezőváros. Iskolaváros, melyet élénk kultúrélet jellemez. A helyi polgárság és értelmiség áldozatokra is kész azért, hogy az 1868. XXXVIII. törvénycikk alapján létrejövő tanítóképzők egyike Baján kezdje meg működését.
A régi épület A helyi mozgalom vezetője Czirfusz Ferenc főgimnáziumi tanár és városi képviselő, az új intézmény első igazgatója. A város 3 hold kertet, 300.000 db téglát, épületet adott a tanítóképző céljára. A tanítás 1870-ben a csendőrlaktanyában kezdődött, majd az új épület elkészültével 1873-tól immár 136 éve a város által emeltetett épületben folyamatos. A gyakorló iskola 1871. január 2-án kezdte meg működését, az új épület átadása után annak földszinti termeiben az első tanévben 6 évfolyammal, a másodiktól néggyel, az első gyakorló iskolai tanító Bocskay Kristóf.
Osztályterem egykor A tanítás az első években Gyertyánffy, Gönczy, Nagy László munkáiból történt, használták Maszák rajzolási, Emericzy földrajzi, Sz. Nagy énekkönyvét. Az intézet 12 fős tanári kara az elméleti tananyagok kidolgozása mellett már 1872-ben részletesen írnak gyakorló iskolai feladatokról: „A tanítási gyakorlatok megszervezése végett a másodéves tanítójelöltek csoportosan szemlélték és hallgatták a gyakorló iskolai tanítást, a harmadéves tanítónövendékek pedig hetenkinti négy órában tartottak gyakorlati tanításokat az egyes tantárgyakból, miután előbb a mintaelőadásokat észlelték.” 1959. szeptember 1-től a Baja Városi Tanács 1958. július 7-i döntése alapján a Tanítóképző gyakorló iskolája birtokba vehette az Építőipari Technikum, azaz a mai épületét. A tanítóképességi vizsgálatok feladatait évről évre közlik az évkönyvek, a feladatok komoly elméleti és gyakorlati felkészültséget igényeltek a tanulóktól. Az első vizsgát 1871. szeptember 30-án tartották, az első évtizedben összesen 224 fő vizsgázott. A gyakorlati képzés céljával kapcsolatban az 1914/15-ös Értesítőben a következő szerepel: „A gyakorlati tanításokon tanártestület egyöntetű eljárással és különös gonddal törekedett arra, hogy növendékeinknek a jó tanító értékes személyi tulajdonságai, jó magatartás, a gyermekek tanulmányozásán alapuló helyes nevelői bánásmód, alapos készültség és a módszeres eljárásban való haladás legyen törekvéseik mindenkor megvalósítandó céljai.” A német és a „délszláv” nyelv, valamint a különböző felekezetek szerinti hittan tanítására fordított figyelem és idő alakulása a kezdetektől az órarendekből kitűnik, a tanulók egészségét a tanári kar tagjaként szereplő intézeti orvos („orvos-sebész tudor”) felügyelte. Az első épület a nyugati szárny volt, 1893/94-re épült meg a keleti szárny, 1892-ben a tornacsarnok, 1904-ben az internátus. Ez az épületegyüttes és az 1978-ban elkészült „B” épület alkotják a mai főiskola ún. Szegedi úti részét, a Műszaki Főiskola régi épülete és a 2008-ban átadott, ún. PPP-beruházásban elkészült könyvtár, oktató épület, kollégium az Eötvös József Főiskola Bajcsy-Zsilinszky úti épületei. Mindkét épületegyüttes,
valamint a Bezerédj utcai gyakorló iskola és a Deszkás utcai, Scherer Sándor nevét viselő kollégium szolgálja minden diák, így a tanító szakos hallgatók képzését is. A Bajai Tanítóképző Intézet története a rendelkezésre álló évkönyvekből nyomon követhető. Az intézet élén jól felkészült, igényes, tudós tanárok álltak, akik elkötelezték magukat az intézet kettős célja iránt: művelt és pedagógiai felkészültség birtokában lévő tanítókat bocsátani ki az intézetből. Czirfusz Ferenc és Samu József után az országosan elismert természettudós, Bartsch Samu irányította a Képzőt, majd őt követően közel húsz éven át Scherer Sándor. Ez az időszak a bajai képző első fénykora. A hallgatók száma nő, párhuzamos osztályok működnek, a létszám az internátus megnyitását követően a háború kezdetéig növekszik, gyarapodnak a szertárak és a könyvtár állománya, az évről évre rögzített gyarapodási jegyzékek szerint a tanárok folyóiratokból ismerhették a kor tudományos-kulturális vívmányait.
Az oktatásról-nevelésről
Az intézeti tanárok igényességét jelzi a szertárak, könyvtár, folyóiratok folyamatosan gyarapodó anyaga. A kötelező olvasmányok között Kölcsey, Comenius, Eötvös József, Pestalozzi, Felméri munkái szerepelnek, olvasható az intézetben pl. a Magyar Tanítóképző, a Néptanítók Lapja, Magyar Tanügy, Magyar Nyelvőr, Természettudományi Közlöny, valamint idegen nyelvű – főleg német – lapok is. Ezeket a tanárokat és diákok egyaránt forgatták. A szertárakban rendelkezésre álltak a szükséges taneszközök: földgömb, falitérképek, képek, historiai rajzok, rajzminták, zongorák, hegedűk, állat- és növénygyűjtemények, ásványgyűjtemény, dob, kárpitozott bak, gyűrűhinta, nyújtó.
Iskolatörténeti múzeum Az eszközök gyarapításáról részben a tanárok gondoskodtak, pl. 1872-ben a növénygyűjteményt dr. Bartsch Samu az évi 400 darabos gyűjtése gazdagította, de szerepel a „jótétemények” között Albrecht József úr ugyancsak 400 db-os szőlővessző küldeménye is. A tanulók szigorú időbeosztás szerint tanultak, sportoltak, vettek részt a szükséges munkában és bekapcsolódhattak az önképzőköri tevékenységekbe. Nagy gondot fordítottak a növendékek általános műveltségére, rendszeres kirándulásokkal igyekeztek bővíteni országismeretüket, pl. részt vettek a tanulók az 1885-ös országos kiállításon, ahol a nevezetességek megtekintésén túl május 31-én meghallgatták az Akadémián Trefort Ágoston miniszter által elmondott Lónyai-emlékbeszédet. A kirándulások visszatérő helyszínei a főváros mellett Pécs, Mohács, Szabadka. Az 1881/82-es Értesítőben az Igazgatói jelentés az elmúlt tanévről című összefoglalásban az internátus fontosságáról ez áll: „Csak kellő neveléssel kiegészített oktatás képes e bajon (vagyis egyes tanulók nem megfelelő magatartásán) segíteni, azt pedig csak czélszerűen berendezett bennlakás mellett hiszszük elérhetni.” Bartsch Samu az intézet jövőjére vonatkozóan így fogalmaz: „Igen kívánatosnak tartja (a tanári kar) a tanfolyam négy évre való kiterjesztését, a bennlakás behozatalát, a gazdaság, kertészet és háziipar intenzívebb fejlesztését.” Az 1899/1900-as értesítő tartalmazza A Bajai Magyar Királyi Állami Tanítóképző-Intézet Szervezete, Rendtartása, Tanulmányi és Fegyelmi Szabályzata című dokumentumot. A dokumentum pontosan írja le az intézet célját, szervezetét, működését, a tanítónövendékek kötelességeit. A tanítóképző rendjének alappillérét, mely pillérre következetesen és szigorúan évtizedeken keresztül támaszkodott a bajai tanári kar, s mely követelményt
önmagukra nézve is kötelezőnek tartották, szellemisége miatt idézzük: …ragaszkodjon minden gondolkodásában és cselekvésében az általános erkölcsi rend törvényeihez hiven és óvakodjék attól, nehogy e törvények ellen erkölcstelen cselekedettel, vagy durvasággal bármikor vétkezzék.” Scherer Sándor a magyar géniuszról írt tanulmányában a milleneum évében így fogalmaz a magyar nép múltját elemezve: „A dicsőség és a megalázás, a szenvedés és az öröm közös volt s mindkettőből egyformán vette ki osztályrészét mindenki.” Az intézetben folyó nevelést ez a szigorú követelményeken alapuló következetes erkölcsi, hazafias nevelés jellemzi, hiszen: „a testi és szellemi épségre elkerülhetetlenül szüksége van úgy az egyénnek, mint az egész nemzetnek ha a létérti küzdelemben helyét megállni akarja…” (Scherer, 1897.) Évtizedeken keresztül él a hagyomány, mely szerint az évkönyvekben a tanév eseményei, adatai előtt egy tudományos igénnyel megírt tanulmány áll. Született tanulmány a nemzeti-hazafias nevelésről, természettudományok tanításáról, rajz tanítás módszertanáról, a fiú-lány gyermekek megnevezésének néprajzi értelmezéséről, zenetanításról, gyakorlati ügyességekről. Álljon itt néhány szerző és cím az első évekből: Dr. Bartsch Samu (1872): A természet tudományának tanitása a tanítóképzésben. Dr. Bartsch Samu (1873): A természetrajzban van-e képző elem, és ha igen, hogyan lehet és kell azt az oktatásnál érvényre emelni? Dr. Bartsch Samu (1874): A métermérték gyakorlati ismertetése. Túry Imre (1874): Az egyetemes és magyar történelem tanítása a képezdében. Scherer Sándor (1881): Az eperfa- és selyemhernyó tenyésztéséről. Scherer Sándor (1889): Az állami tanítóképző intézetek tantervéről. Scherer Sándor (1896): A nemzeti géniusz. Scherer Sándor (1897): Anthropológiai oktatásunk célja és anyaga. Bellosics Bálint (1899): A tanító és a néprajz. Bellosics Bálint (1902/03): A gyermek a magyar néphagyományban. Mihalitska István (1902): A történettanítás a tanítóképzőintézetekben. Éber Sándor (1905): A modern rajzoktatás és a tanítóképzés.
Az egykori rajzteremben Éber Sándor tanítványaival Barcsai József (1906): Kísérletek a tanítóképző-intézetek lélektani oktatásában. Az 1881-es rendelet nyomán 4 évessé vált tanítóképzés Tantervei értelmében Baján is tanították a selyemhernyó-tenyésztést, méhészetet, szőlészetet, bevezették a tűzoltótanfolyamot. A szakismeretek mellett 1891-től bevezették a kántorképzést is. A tanári kar a rendeletet betartotta, de az 1888/89-es Évkönyv tanúsága szerint (Bartsch Samu igazgató fogalmazta meg) értelmetlennek találták a tanulókat túlterhelő, őket az értelmi tanulástól pl. a természettudományok tanulásától elvonó sokféle tevékenységet. A magas szintű pedagógiai munkát Fináczy Ernő 1903-ban tett egy hetes látogatásáról készített jegyzőkönyve bizonyítja, melyben a helyi követelmények egyikét túlzónak tartja.
XX. század első fele A század elején a Képző erős, jól felszerelt. Az oktató termeken túl a század elejétől 120 fős internátus is fogadja a tanulókat (elkészült 1904-ben), vaskályhákkal fűtenek, gázzal világítanak, fölszinten az ebédlő, a konyha, az emeleten tanulószobák, olvasó, könyvtár, a második emeleten hálók és betegszoba került elhelyezésre. Megnövelték a gyakorló kert területét: gyümölcsös, szőlő és veteményes létesült. A rend, a munka, a fegyelem, a tisztaság a mindennapi életvitel alapjait jelentették. Az intézet kulturális kisugárzása érvényesült a város szellemi életében. Az 1913/14-es évkönyv tanári testülete vonatkozó fejezetében a következő szerepel: „A tanári testület az elmúlt iskolai évben is kivette részét a város társadalmi életéből reá háruló feladatokból.”
Abban az esztendőben a Bajai Szabadliceális Bizottság által szervezett rendezvényeken szerepeltek előadóként vasárnap délutánonként az intézeti zeneteremben pl. Scherer Ferenc, Amler Antal, Schveitzer József, Jankulov Boriszláv. A Magyar Gazdaszövetség megbízásából pedig kisgazdakurzust szervezetek a Bajai Katolikus Legényegyletben és Bajaszentistvánon, ún. gazdagimnáziumot, ahol ugyancsak az intézeti tanárok, pl. Bellosics Bálint, Urhegyi Jenő, Bem Lajos, Jankulov Boriszláv és Pollerman Artúr orvos, egészségtantanár adtak elő. Az Intézet folyamatosan élénkülő, pezsdülő munkás életét megnehezíti, visszaveti az első világháború. A tanítás ugyan folyt, de az Internátust át kellett adni a vöröskeresztnek, ott kórház működött, majd a román betörés elől menekülők szálláshelye lett, a növendékek egy része a frontra került. A hadba vonult oktatók munkáját, feladatait átvállalták az itthon maradók és búcsút vettek a frontra vezényelt diákoktól (49 fő). Nélkülözni kellett az internátust, a tornatermet, az oktató termek és gyakorló kert egy részét. A tananyagot csökkenteni, a tanévet rövidíteni kellett a nehézségek miatt. Igen nagy gondot jelentett az élelmezés. Különösen megnövekedtek a gondok a székelykeresztúri menekültek befogadása után. A székelykeresztúri tanárok és diákok, mintegy 250 fő elhelyezése, élelmezése a bajai intézet tanárainak, elsősorban Amler Antal igazgatónak okozott komoly fejtörést. Az oktatás biztosítása kevesebb problémát jelentett, a két alsó osztályt külön-külön oktatták, a két felső osztályt beolvasztották és együtt oktatták a bajai osztályokkal. A közös élet mintegy három hónapig tartott, mialatt „Tanártársaimmal megmozgattunk minden követ, hogy növendékeink kellő mennyiségű élelmiszerrel legyenek ellátva,” – írja az Évkönyvben az igazgató. A háborús években komoly gondot okozott a tanárok és diákok egy részének frontra vezénylése és az internátus hiánya az egyéb háborús problémák (élelmiszerhiány, petróleumhiány, fűtőanyag) mellett. „A hazáért nemcsak élni, de halni tudókról is kaptunk az elmúlt években sok hírt.” – írja az igazgató.
A hadi szolgálatból visszatértek számára már 1916-ban ún. katona-tanítójelöltek tanfolyamát indítottak, képesítő vizsgát szerveztek, segítették a visszatérésüket. Az őszirózsás forradalom híre, a kormány üdvözlő távirata eljutott Bajára, de ezt követően ismét súlyos események történtek, 1918. novemberében bekövetkezett Bácska szerb megszállása, 1921-ig a Baja-Mohács-Pécs szerb háromszögben megszállás következett. A megszállás évei kemény próba elé állították az intézet tanári karát és diákságát. A megszállók anyagilag nem támogatták az intézetet, sem fizetést, sem az intézmény működésére támogatást nem biztosítottak, a felszereléseket, bútorokat, szertári anyagokat, könyvtárat kifosztották, az addig gyűjtött értékeket elszállították,
az intézet Amler Antal vezetésével mégis működött. 1921 után, a szerb megszállás végét követő években lassan normalizálódtak a viszonyok. Amler Antal igazgató irányításával elkészült 1926-ban az Intézet 1918-1926 közötti életéről az Értesítő. Az Értesítőben évenként részletezve kerül bemutatásra a megpróbáltatások sora, a háborús pusztítások, az 1918 őszi spanyol láz, a háborút követő szerb megszállás alatti kifosztás, majd az újrakezdés. A 20-as évek elején komoly veszély fenyegette az Intézetet: „S míg szívvel-lélekkel a megújhodás munkáján fáradozunk, addig kívülről titkos kezek intézetünk megszüntetésének tervével foglalkoznak.” A növendékek száma azonban 1923-tól újra nő (először a váci képző megszűnésével átiratkozott hallgatókkal gyarapodott az intézmény), s lassan az ideiglenesen elvett épületrészek is újra a képzést szolgálják (utolsóként az internátus termeit használó Bács-Bodrog Vármegye hivatali helységei költöztek el 1914-ben). A szemléltető anyag beszerzését újrakezdik a tanárok, s a város polgársága is a Képző ügye mellé áll. Dr. Vojnich Ferenc polgármester részt vesz a fennállás 55. évfordulóján rendezett ünnepélyen, s „ez alkalommal 2 milliós adománnyal járult hozzá hősi hallottaink emlékének megörökítését célzó szobormű létesítéséhez”. Az évforduló tiszteletére készített statisztika szerint a fél évszázad alatt a bajai intézetben 6 igazgató irányítása alapján, 117 tanár munkájával 6010 növendék oktatásáról gondoskodottak, 1287 tanító képesítőzött, a gyakorló iskolában 2412 gyerek folytatott tanulmányokat. Amler Antal így összegez 1927-ben: „A szenvedések tüzében megtisztúlt bajai magyar állami tanítóképzőnek új korszaka pedig legyen a megújhodás, a fokozott s szenvedélyes honszerelemben állandóan növekvő eredményes munka korszaka.” A fellendülés azonban nem tartott sokáig, bekövetkezett a 30-as évek gazdasági válsága, majd a 2. világháború. A 30-as évek közepén/végén az iskolai életnek ”A csendes, külső körülményektől nem zavart céltudatos munka a jellemzője.” Ünnepi esemény 1936. május 3-án az elkészült emlékmű avatása, melyen a már beteg Amler Antal emlékbeszédét Chobodiczky Alajos tanár olvasott fel: „Hazánkat, ezt a területet ahol születtünk, s ahol meghalnunk kell, ahol földi életünket le akarjuk élni, amelyhez ezer szál fűz bennünket; mindenkinek szeretnie kell.” Az 1938/39-es iskolaévben megkezdődik a líceumi oktatás, a 39/40-es tanévben életbe lép a 12 éves tanulók levente-kötelezettsége. Az Évkönyvek a Nevelés fejezetet nevelési feladatonként alfejezetekre tagolják, foglalkoznak a vallásos nevelés, a természetvédelem, a hazafias érzelem, a művészeti nevelés, a Mária Kongregáció, az Önképzőkör, a Toldi Sportkör, a Tóth Kálmán Cserkészcsapat, a Vöröskereszt Egyesület, a Scherer Sándor Ifjúsági Segítő Egyesület és a Diákkaptár jelentőségével, nevelési tartalmával. A tanári feladatok tervezési szempontja: „A ma és a közeli jövő hatványozottabb teljesítményt vár a testülettől: a legteljesebb tervszerűséggel irányított tudatos nemzetnevelést.” A nevelés tartalmát illetően tájékozódhatunk pl. a pedagógia tárgy írásbeli tételének címéből (1940/41-es tanév): „Hogyan erősítem a különböző tantárgyak keretében a magyar nemzethez és a magyar hazához ragaszkodást nemzetiségi vidéken?” A következő években pedig már közvetlenül érinti a Képzőt a háború; termeket kell átadni az épület egy részébe beköltöző polgári leányiskolának, a tanárok közül többen bevonulnak, és az internátus földszintjének folyosóját óvóhellyé alakítják. 1944. májusától pedig az épület nagy része honvéd hadikórház. A tanítás magánházakban a város különböző középületeiben folytatódott (Nemzeti Kaszinó, Ipartestület, Gimnázium). Bajára 1944. október 20-án értek el a szovjet csapatok, a képzőben korábban működött hadikórház elmenekült, s bár a szovjetek is lefoglalták az épület egy részét kórház céljára, a tanítás folyt. Majd miután légitámadás érte az épületet (többen meghaltak, köztük Szilágyi János tanár), a tanítás magánházakban folyt tovább. Nevelőtestületi feljegyzések szerint tizenegyszer kellett költözködni, új és új helyen folytatni a tanítást. 1945 után a körülmények lassan rendeződtek, a tanulói létszám újra nő.
A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁN
Az újrakezdés Nehéz körülmények között, de az oktatás folytatódott, az 1946/47-es tanévet már így összegezte az igazgató: „A tanulás komolysága lassan, de folyamatosan fokozódik.” A háború után újra szembe kellett nézni az élelmiszerhiánnyal, a tüzelőanyag hiányával (1945/46 telén 5 tanár és 35 növendék a kékhegyi erdőben termelte ki és szállította a Képzőbe a fát, hogy főzni és fűteni lehessen), betegségekkel (tbc-gyanú, rühesség), de az iskola „belső rendjében megközelítette a béke éveinek munkaértékét”. 1948-tól elkezdődött a tanítóképzők gimnáziummá való átszervezése, s a középfokú tanítóképzés ez a formája 1959-ig élt. A felsőfokú tanítóképzőket a 26/1958. számú törvényerejű rendelet hívta életre. 1958 a bajai képző életében újra fenyegetettséget jelentett, 89 évi működést követően a bezárás fenyegette. Ismét a város határozott fellépése segített, eredményes tárgyalásokat folytattak a Művelődésügyi Minisztérium képviselőivel annak érdekében, hogy városunkban 1959. szeptember 1-jén megnyílhasson a Felsőfokú Tanítóképző Intézet. Az iskolák államosítása (1948) nem volt jelentős hatással a bajai tanítóképzésre, mint ahogyan az egy évig működött (1949) pedagógiai gimnázium sem. Az 50-es években új tantervi szabályozások léptek életbe (1950, 1953) egyre növelve a heti óraszámokat, a túlterhelést. A fő probléma az elmélet-gyakorlat kérdése, a tudományok és szakmódszertanok mélysége és aránya. A téma szakértőinek több éves munkája sem oldotta meg a kérdést, az országos tudományos vitába a bajai képző tanárai is bekapcsolódtak (1956), a vita lezárását a politikai események hátráltatták.
A felsőfokúvá válás (1959-1976) Végül 1958-ban az Elnöki Tanács 26. számú rendeletével megszüntette a középfokú tanítóképzést, a képzés felsőfokúvá emelését rendelte el. A bajai intézet megnyitó ünnepségén a beszédet Aczél György tartotta. A képzési idő hat félév lett, a hagyományos
módszerek
mellett-helyett
bevezetésre
kerültek
az
előadások,
szemináriumok. Nappali és levelező tagozaton egyaránt folyt a munka. Az intézet hagyományainak megfelelően (A kezdetektől 1948-ig folyamatos volt a német és délszláv nyelvű iskolákra történő képesítés.) német és délszláv nyelvi képzés is indult, kezdetben csak 2-2 fővel, ez a szám később folyamatosan emelkedett, a tendencia az ezredfordulón fordult meg. Az oktatói munka szervezeti keretei a szakcsoportok lettek diákköröket alakítottak, lendületet vett a sport, az énekkari és irodalmi élet. A kor követelményeinek megfelelően a szervezeti működést marxista leninista ideológiai alapra helyezték, párt- és KISZ-alapszervezet működött (a rendszerváltásig), az ideológiai oktatás a Marxista Szakcsoport feladata volt. Az intézmény pedagógiai hatásának érvényesítésre céljából, szakmai konzultációs bemutatkozási lehetőség
biztosítása érdekében került megszervezésre (először 1966-ban) a Tanítók Nyári Akadémiája. Új szín, évenkénti esemény lett 1974-től a Tudományos Napok is. Ez volt az első országos tantárgypedagógia konferencia, amelyet 5 évente azóta rendszeresen megszervezünk. A felsőfokúvá vált képzés tartalmát több Tanterv is próbálta ésszerűsíteni. (1959-64, 1964-65, 1970, 1973), hatásukra az oktatási önállóság egyre nőtt, a kor kihívásainak megfelelni akaró tanárok munkáját fokozatos tartalmi és módszertani korszerűsödés jellemezte, mindenekelőtt a tantárgypedagógiák bevezetése, mely segítette a gyakorló iskola szerepének, jelentőségének növekedését a képzésben.
Fejlődött az intézmény kapcsolatrendszere, külföldi partnerintézményekben vehettek részt a hallgatók nyelvgyakorlatokon (NDK, Jugoszlávia). Élénk diákélet jellemezte a tanulóifjúságot; Főiskolás és Kollégiumi Napokon nemzetiségi rendezvényeken, Forradalmi Ifjúsági Napokon szerepeltek a tanulók. 1972-ben kollégiummá avatták a diákotthont ez az alkotó hallgatói közösségek munkájának volt eredménye. A kollégium Kállai Éva nevét vette fel (1987-ben másik épületbe költözött, 2004-től Scherer Sándor Kollégium).
Intézetből főiskola (1976- ) A Minisztertanács 1976. szeptember 1-től főiskolai rangra emelte a tanító- és óvodapedagógus-képzést. A szakcsoportok tanszékekké erősödtek, az oktatók a főiskolai követelményeknek megfelelve főiskolai beosztásba kerültek, munkájukat az oktatási követelményrendszer határozta meg. A hallgatói létszám megkétszereződött, a helyhiány megszűntetése érdekében épült meg a „B” épület 1978-ban. Az elméleti képzést tanszékek (Marxizmus-Leninizmus, Neveléstudományi, Nyelvi- és irodalmi, Természettudományi, Közművelődési, Művészeti nevelési és Testnevelési) folytatták, gyakorlóhely továbbra is a Bezerédj utcai Gyakorló Iskola. 1982-es Tantervet követően
került sor a szakkollégiumok bevezetésére. Továbbra is folyamatos a nemzetiségi képzés.
A
Bajai
Tudományos
Napok
megrendezésére
1974-től
öt
évenként
rendszeresen sor kerül. 1984-ben ünnepeltük a tanítóképzés felsőfokúvá válásának 25. évfordulóját, ennek tiszteletére vette fel intézményünk (1984. november 3-án) Eötvös József nevét. Az évről évre megvalósuló különböző tudományos rendezvényeken szereplő oktatók országos elismerést szereztek a Tanítóképzőnek. A főiskolai rang tartalommal telítődött. A főiskolai képzés folyamatosan színesedett, gazdagodott a kínálat, 1986-tól az intenzív pedagógiai továbbképzés bevezetése, 1990-től az óvónők tanítóvá való átképzése, a német és angol nyelvi tanítók képzése tovább növelték az intézmény elfogadottságát. 1994-ig a főiskola alapvetően pedagógusképző profillal bírt, a 94/95-ös tanévben bevezetésre került a művelődésszervező, könyvtáros, majd tanítókönyvtáros, tanító-művelődésszervező szakos képzés. Egy esztendőn keresztül tanító és óvodapedagógus szakon hitoktató képzés is folyt a Szegedi Hittudományi Főiskolával együttműködésben. Az 1995/96-ös tanévben megindult (az 1994-es Kormányrendelet alapján) a négy éves tanító képzés gazdag műveltségterületi kínálattal. 1992-től nem főiskolai szintű, ún. OKJ-s képzéseket is bevezettünk (óvodai dajka, titkár, pedagógiai asszisztens, gyermekfelügyelő, oktatás-technikus, gyógypedagógiai asszisztens) – gondolva első sorban a fiatal munkanélküliekre. 1993-ban rendeztük meg először a Német Tanítók Nyári Akadémiáját, mely azóta is töretlen népszerűségnek örvend.
Kutas László: Vízbe lépő leány
Az integráció Baja városában két felsőfokú intézmény működött, a Tanítóképző és a Vízügyi Főiskola, melyeknek integrációjára 1996-ban került sor, azóta Eötvös József Főiskola néven rektori irányítással két fakultáson, a Pedagógiai és a Műszaki és Gazdálkodási Fakultáson folyik az oktatás. Képzési profilja folyamatosan bővült, mára a tanítók, az óvodapedagógusok, a nemzetiségi (német, horvát, cigány) tanítók, óvodapedagógusok mellett közművelődési szakemberek (andragógus és informatikus könyvtáros) képzése is folyik. Az andragógia alapszakon felnőttképzési és művelődésszervező szakirányon szerezhetnek a hallgatók szakképzettséget, informatikus könyvtáros hallgatóink pedig gyermek- és iskolai könyvtáros szakirányon. Az alapképzések mellett felsőfokú szakképzések (csecsemő- és kisgyermeknevelő-gondozó, ifjúságsegítő, intézményi kommunikátor, képzési szakasszisztens) működnek, valamint számos szakirányú továbbképzési szakon Kiemelkedő
hallgatóink
biztosítjuk a képzettség megszervezésének lehetőségét. tudományos
diákköri
konferenciákon
bizonyíthatják
felkészültségüket, különböző helyi és országos mesemondó, szép kiejtési, ének, tanítási
és sportrendezvényeken. Teljesítményükkel iskolánk hírnevét öregbítik és büszkék vagyunk az OTDK-helyezést elért hallgatóinkra, pályázatainkban eredményes munkát végző fiataljainkra.
Óvodapedagógusok képzése 1959. nyarán megszűntek a középfokú óvónőképzők és szeptembertől létrejöttek az érettségire épülő, kétéves képzési idejű felsőfokú óvónőképző intézetek pl. Baján, Budapesten. Az 1980-as évektől indul meg a tanítóképzés mellett az óvóképzés. 2006 szeptemberétől óvodapedagógus alapképzési szakunk négy szakirány választási lehetőségével vált indítható szakká: hagyományainkhoz híven továbbra is vállaljuk nemzetiségi hallgatók képzését nemzetiségi (horvát, német, szerb és cigány-roma) óvodapedagógus szakirányon. A modul rendszerű képzési program kialakítása a tananyagot kisebb egységekre bontotta, így biztosítva a képzések közötti átjárhatóságot. A speciális és választható modulok differenciált szakmai ismereteket közvetítenek, így például tantervünkben szerepel néhány új modul pl. a pedagógiai módszertani kultúra megújítását célzó tárgyak, az integrált nevelés, illetve az Európai uniós program ismeretkörei. Fakultációs tárgyak tananyagfejlesztése és digitalizálása az alapképzésben (Óvoda-iskola átmenet, Gyermekbántalmazás, megelőzés). Jelentős változtatások léptek életbe a képzés gyakorlati felkészítésében is, melyekkel a gyakorlatorientált képzésben az óvodai gyakorlatok hangsúlyosabbá váltak. A kredites rendszer lehetőséget kínál szabadon választott tárgyak felvételére, amelyek pl. a közoktatás speciális feladataira is felkészítik az óvodapedagógus és tanító szakos jelölteket (mérés-értékelés, roma gyermekek nevelése). Baja és környéke több nemzetiségű, fellegvára mind a német, mind a horvát nemzetiségi képzésnek, hiszen az óvodától a diplomáig tud a főiskola tanulási lehetőséget biztosítani. Ezen képzések társadalmi igényeket elégítenek ki, főiskolánk a horvát és német nemzetiségi régió fontos központjaként működik. A nyelvi képzés színvonalát a németországi és horvátországi anyanyelvi lektorok munkája is jelentősen emeli. A Módszertani Műhely (Lernwerkstatt) átadására 1997. szeptember 30án került sor.
Módszertani Műhely (Lernwerkstatt) A Módszertani Műhely országosan egyedülálló létesítmény, amely a gyakorlatorientált pedagógus-képzés és továbbképzés megvalósulását, a korszerű és gyermekközpontú, nyitott nevelési és oktatási formák és módszerek elterjesztését tűzte ki célul.
