KÖZLEMÉNYEK DR. M. CSÁSZÁR ZSUZSA
A középfokú oktatás térszerkezetének változása Magyarországon a rendszerváltástól napjainkig Az 1990-es években a magyar földrajztudomány érdeklődésének fókuszába a cselekvő ember térbeli viselkedésének vizsgálata került. A megújuló geográfia egyik fontos célkitűzése a nyitás olyan témakörök irányába, amelyek elemzése korábban más tudományágak privilégiumának számított, pedig a földrajz mint tértudomány szintetizáló jellegénél fogva kiválóan alkalmas az ilyen kutatásra (Tóth–Trócsányi 1997). Ebből az aspektusból került az oktatás is vizsgálatainak tárgykörébe. Az oktatási folyamatok területi elemzése sokoldalú megközelítési és feldolgozási lehetőségeket hordoz magában. A kulturális földrajz alrendszereként értelmezhető oktatásföldrajz kutatási céljai és módszerei alkalmasak a területi összefüggésrendszer feltárására. Elemzéseinek középpontjában az oktatásnak a földrajzi környezetre, és a társadalmi-gazdasági változásoknak a tér egyes elemeire, így az oktatásra-képzésre gyakorolt hatása áll. Területi szempontból kutatjuk az iskolai végzettség, a szakemberszükséglet és egy adott térség fejlettségének összefüggéseit, oktatási ellátottságát, oktatási infrastruktúráját, az oktatáshoz mint szolgáltatáshoz való hozzáférést. A középfokú oktatás és a területi különbségek Jelen tanulmány a magyar közoktatásnak a rendszerváltás óta legmarkánsabb átalakulását megélő középfokú képzés területi szerkezetét elemzi. Kutatásunk legfontosabb célja annak vizsgálata, hogy a területi folyamatoknak milyen szerepük lehet a középfokú oktatási rendszerben fellelhető különbségek létrejöttében, másrészt az oktatás milyen módon befolyásolja a területi egyenlőtlenségeket. Az oktatásföldrajzi vizsgálatokat a területi elemzés módszereivel, különösen a statisztikai adatok elemzésével érdemes elvégezni. Ezen vizsgálatok egyik alapproblémája a kutatás célkitűzéseihez legjobban illeszkedő területi egység megválasztása. Jelen esetben legalkalmasabbnak a megyei szintű elemzés kínálkozott, hiszen mindegyik intézménytípus előfordul a megyékben, és összehasonlításukkal a területi különbségek leírhatók. A megyei szintű elemzések mellett a területfejlesztésben fontos szerepet játszó régióhoz kapcsolódó jellemzéseket és összehasonlításokat is elvégeztük. Vizsgálatunkhoz alapul szolgáltak az utóbbi 3 népszámlálás eredményei (a 2001-es népszámlálás adatait az 1990-es népszámlálás, valamint az 1996-os mikrocenzus adataival hasonlítottuk össze). A primer forrásként kezelt, publikált statisztikai adatokat a KSH adatbázisából, a központban kiadott statisztikai évkönyvekből, a megyei és budapesti statisztikai évkönyvekből és az Oktatási Minisztérium által készített éves oktatási jelentésekből nyertük, és folyamatosan dolgoztuk fel. Elemzéseinket a rendszerváltást követő bő egy évtizedre terjesztettük ki. A későbbi tanévek adataival való összehasonlítást az Oktatási Minisztérium új adatgyűjtési rendszerének bevezetése (2000/2001) nehezítette, ennek ellenére az érettségit adó képzések esetében megkíséreltük a 2003/2004-es tanév adatbázisával való kiegészítést. A középfokú oktatás területi differenciáinak vizsgálatához indokolt a rendszerváltás utáni évtized nagy társadalmi-gazdasági változásainak eredményeképpen létrejött térszerkezet, valamint a népességstruktúra és az iskolázottság elemzése. Az egy főre jutó GDP, a külföldi tőkebefektetések, a foglalkoztatottság és a munkanélküliség mutatóinak elemzése alkalmas arra, hogy a rendszerváltást követően kiéleződött térségi különbségeket illusztrálja. A fenti mutatók szerint az ezredfordulót követően az ország három legfejlettebb régiója Közép-Magyarország, NyugatDunántúl és Közép-Dunántúl. A leggyengébb teljesítményt az észak-magyarországi és észak-alföldi régió, valamint az eltérő fejlődési típusú megyékből összeálló, de egyre lejjebb csúszó Dél-Dunántúl és Dél-Alföld adja (KSH, 2004). Az oktatás iránti kereslet elemzéséhez elengedhetetlen az oktatásban érintett korcsoportok és a népesség iskolázottságának vizsgálata. Elemzéseink szerint a 14–17 évesek, vagyis a középiskolai oktatásban részt vevő korcsoport aránya csökkent az 1990-es évihez képest, viszonylag egyenletes területi eloszlás mellett.
KÖZLEMÉNYEK
81
A hazai népesség iskolai végzettsége a XX. században folyamatosan emelkedett, a legdinamikusabb fejlődés a nyolc osztályt végzettek és a középfokú végzettségűek esetében regisztrálható. A 18 éves és idősebb népességből a legalább befejezett középiskolai végzettséggel rendelkezők aránya 1990 és 2001 között jelentősen nőtt (29,2%-ról 39,5%-ra). A változás mögött az időszak egyik leglátványosabb oktatáspolitikai döntése, a középiskolai expanzió áll. Megállapítható, hogy az iskolázottság térbeli eloszlása szoros korrelációban van a térség gazdasági fejlettségével. Azokban a régiókban, megyékben magasabb az iskolázottság, ahol a gazdaság fejlettsége már korábbi történelmi korszakokban kialakult, és ily módon régóta vonzza a magasabban kvalifikált munkaerőt. Idetartozik Közép-Magyarország és Nyugat-Dunántúl (a Bécs–Pozsony–Budapest háromszög már a XIX. századtól centrumtérség). A magasan iskolázott térségek közé tartoznak azok is (például KözépDunántúl), amelyek a rendszerváltás utáni években sikeresen kapcsolódtak be a piacgazdaság folyamataiba, ahol gyors termékszerkezet-váltással és egyéb kedvezményekkel fogadták a külföldiek tőkebefektetéseit, amelyeknek innovációs készsége is kiemelkedő. A tengely délkeleti végénél a fejlettség másik központja DélAlföldön Csongrád megye, Szeged, ahol az iskolázottak aránya kiemelkedően magas, feltehetően a közép- és felsőfokú képzés tradíciói révén. A megye gyengébb gazdasági pozíciói és magas iskolázottságú népessége kapcsán arra következtethetünk, hogy a kvalifikált humán tőke egyedül nem elegendő térségfejlesztő erő. A kevésbé iskolázott népességet tömörítő régiók nagyjából egybeesnek a gazdaságilag fejletlenebbekkel (ÉszakMagyarország, Észak-Alföld, valamint Dél-Dunántúl). Természetesen ezek a régiók nem alkotnak egységes tömböt, hiszen „kiugrik” a mezőnyből Hajdú-Bihar vagy Baranya megye a középfokú végzettségű és a diplomás népesség nagyobb arányát tekintve. Középfokú oktatási részvétel A közoktatási rendszer horizontális szerkezetében a legnagyobb változást a középiskola expanziója jelentette. A nyolcvanas évek végétől megnőtt a középfokú képzés iránti kereslet. A változás mögött eleinte az adott korcsoporthoz tartozók számának emelkedése állt, majd a kilencvenes évek első felétől meginduló tanulószámcsökkenés miatt relatív beiskolázási növekedés volt észlelhető. A középiskolai – az érettségit adó, gimnáziumi és szakközépiskolai – képzés iránti társadalmi igényt a magasabb iskolai végzettség elérése mellett a biztosabb megélhetés reménye teremtette meg. Természetesen a társadalmi-gazdasági változások, mint például a nagyipar leépülése vagy a munkanélküliség, szerepet játszottak abban, hogy mind az országos, mind a helyi oktatáspolitika támogatta a középfokú szerkezet átalakulását és az érettségit adó képzések számának növelését. A nyolcvanas években a szakmunkásképzés volt a középfokú oktatás favorizált ága, ezt az akkori pártpolitika erőltette, összefüggésben a szocialista ipar megteremtésének és fejlesztésének vágyával. Ez a képzési forma a gazdasági változások következtében drámaian összeomlott. A középfokú oktatásban érintett korcsoport érdeklődése más képzési forma felé fordult. Valójában új iskolák nemigen jöttek létre, átszervezésekkel, intézményátalakításokkal biztosították a középfokú rendszer további működését. A demográfiai folyamatok a középfokú oktatásra is jelentős hatást gyakorolnak. A gyereklétszám csökkenése folyamatos, de területileg differenciált. A 14–17 éves korcsoport aránya a népességen belül KözépMagyarországon, Észak-Alföldön és Észak-Magyarországon a legnagyobb. A középfokú oktatás területi képének megrajzolásához figyelembe kell venni, hogy az arányokat az oktatási rendszer kínálata és az oktatás iránti kereslet határozza meg. A kereslet függ a gazdasági fejlettségtől, az egyén társadalomban elfoglalt helyzetétől, a tanuló szociális hátterétől, például a szülők iskolai végzettségétől és anyagi körülményeitől. A középfokú oktatás nem kötelező jellegéből és abból adódóan, hogy nem feltétlenül lakóhelyhez kötött oktatási forma, az következik, hogy az egyéni kereslet jobban meghatározza a középfokon tanulók arányát, mint az adott korcsoport létszáma. A középfokú képzésben érintett korcsoportból a középiskolába jelentkezők aránya a korábbi 50%-ról a középiskolai expanzió révén 75%-ra nőtt az évtized végére. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a vizsgált időszak végére ennek a korcsoportnak csökkent a legnagyobb mértékben a lélekszáma az össznépességhez képest. A középfokú oktatás országos szerkezetének gyökeres átalakulását jelzi a szakmunkás- és szakiskolai tanulók arányának csökkenése, valamint a gimnáziumi és szakközépiskolai diákok hányadának növekedése. A változás jól érzékelhető, hiszen míg 1990-ben a korosztály 43%-a tanult érettségit nem biztosító iskolában, addig 1999/2000-re csak 23%-a, tehát közel felére esett vissza a szakmunkásképzésben részt vevők aránya. Ugyanakkor az érettségit biztosító oktatás szerepe felértékelődött, a résztvevők aránya 77%-ot ért el az ezredfordulóra a tíz évvel korábbi 57% helyett. A gimnazisták száma a 2002/2003-as tanévre 1985-höz képest 50%-
82
KÖZLEMÉNYEK
kal, a kisgimnazistákkal együtt viszont 76%-kal nőtt. Ez utóbbi arány megközelíti a szakközépiskolások számának növekedési ütemét, akik 84%-kal voltak többen, mint 1985-ben. A szakközépiskolások száma viszont enyhén csökkent az utóbbi két évben, miközben a gimnáziumi tanulók száma tovább növekszik. Jól látható, hogy a középiskolai képzés két formája elsősorban vertikálisan bővült. A szakközépiskolai képzésben ugyanakkor a 13. és későbbi évfolyamon tanulók száma dinamikusabban nőtt 1995 óta, mint a kisgimnazisták száma. Az előbbi létszám 2001-re két és félszeresére, az utóbbiak száma csak 1,2-szeresére növekedett (Jelentés a …, 2004). (A kisgimnazisták a 10–13 éves korcsoportba tartoznak. – A szerk.) A 14–17 éves korcsoportnak a középfokú oktatás különböző típusaiban való részvételét ábrázolva választ kaphatunk a képzési irány és a gazdasági fejlettség összefüggéseire. 1. ábra A 14–17 éves korcsoportból középfokú oktatásban részesülők aránya, 2000 100% 80% 60% 40%
Középiskolás
Szakmunkás, szakiskolás
Zala
Országos átlag
Veszprém
V as
Tolna
Szabolcs-Sz.-B.
Pest
Somogy
N ógrád
Komárom-E.
Jász-N.-Sz.
Heves
Hajdú-Bihar
G yőr-M.-S.
Fejér
Csongrád
Borsod-A.-Z.
Békés
Bács-K iskun
Budapest
0%
B aranya
20%
Középfokú oktatásban nem részesül
Az OM 1999/2000. évi oktatásstatisztika alapján szerk.: Császár Zs. – Pirisi G.
A korcsoportból középfokú oktatásban részesülők arányát tekintve Csongrád és Győr-Moson-Sopron emelkedik jelentősen az átlag fölé. Némileg meglepő Fejér megye alacsony aránya, Nógrádé már jóval kevésbé. A területi különbségek már megismert összefüggései újra felfedezhetők abban is, hogy a tanulók milyen arányban választanak az érettségit biztosító képzések és a szakmunkás-, szakiskolai képzési formák között. Az érettségit adó középiskolákban tanulók arányát tekintve cseppet sem meglepő Budapest kiemelkedő helye. 1990 és 2000 között minden megyében viszonylag egyenletesen, nagyjából egyforma mértékben növekedett a résztvevők aránya. 1990-ben hét, 1999/2000-ben nyolc megye értéke haladta meg az országos átlagot. Nógrád és Vas megye az átlag alá, míg Fejér, Heves és Baranya az átlag fölé került, ez utóbbi Pest megyével együtt a legnagyobb arányú relatív növekedést könyvelhette el. A 2000. évi adatok közül említést érdemel Budapesten kívül Zala, Baranya és Csongrád magas mutatója. Az utóbbi kettő esetén feltehetően a nagy egyetemi központok, míg Zalában a helyi oktatásfejlesztési politika eredménye tapasztalható. Mindkét adatsort elemezve a már bemutatott iskolázottsági kép és nagyrészt a gazdasági fejlettség– fejletlenség térképe vetítődik elénk. Az adott korcsoportból a legnagyobb arányban a két gazdaságilag legfejlettebb régióban, a megyék közül Győr-Moson-Sopronban és Csongrádban, valamint a fővárosban tanulnak középfokon, és ezen belül középiskolában. Az érettségit adó képzések aránya Csongrád megyében és a fővárosban a 80%-ot is meghaladja. A nyugati országrész és a főváros vezető szerepe az érettségit adó képzések tekintetében nem meglepő. Csongrád megye kiemelkedő iskolázottsági helyezését már említettük, de az is látható, hogy a gazdasági fejlettségét illetően nem kerül egy mezőnybe a fenti térségekkel. Úgy tűnik: Csongrád, és az ugyancsak az élmezőnybe tartozó Baranya megye pozíciója azt példázza, hogy a megyeszékhely
KÖZLEMÉNYEK
83
évszázados iskolavárosi funkciói és egyetemi-kutatóközponti szerepköre képes ellensúlyozni a relatíve roszszabb gazdasági mutatókat. De sajnálatos módon azt is illusztrálja, hogy a külföldi tőke, a hazai befektetői kör még nem ismerte fel a tudásra épülő fejlesztési lehetőségeket. Úgy tűnik, a két megye közelsége a délszláv határhoz még 2000-ben is inkább visszatartó volt, mintsem ösztönzőerő a befektetők számára. A nyugat- és közép-dunántúli térség gazdasági szerkezetének és tradicionális versenykultúrájának tudható be, hogy a szakmunkás- és szakiskolai képzéseknek is nagy a vonzereje a fiatalok körében, a nyugati részen pedig ehhez csatlakoznak az érettségit adó egyéb képzések is. A közép-dunántúli megyékben – főleg a hagyományos ipari kultúrával rendelkező Komárom-Esztergom és Veszprém megyében – az érettségit adó képzések közül a szakközépiskolainak és a megújult nem érettségit adó szakképzéseknek van prioritása a tanulók körében. Ugyanez már kevésbé mondható el Dél-Dunántúl két megyéjéről – Tolnáról és Somogyról. Itt a nagy múltú ipari és mezőgazdasági szakmák háttérbe szorultak a gazdasági átalakulás következtében, de a középfokú képzés szerkezete nem követte a változást (Pap 1997). Az ország jelentős népességkibocsátó területének számító észak-magyarországi régió az érettségit adó képzéseket ugyan közel 20%-kal bővítette (az országos átlagnak megfelelően), ezen belül ott a szakközépiskolai oktatásban vesznek sokkal többen részt, mint korábban, de sajnálatos módon ez sem járult hozzá a térség gazdasági kitöréséhez. Ebben közrejátszik az is, hogy nem sikerült a képzést modernizálni a gazdaság átalakulási irányának bizonytalansága miatt. A másik népességtöbblettel rendelkező régió Észak-Alföld. Itt az érettségit adó képzések számának bővülése csak 18%-os, ez a középiskolai képzés kisebb mértékű változásának köszönhető. A szakmunkás- és szakiskolai képzésben részt vevők aránya viszont az országos átlaghoz képest is növekedett (a 25%-os országos átlaggal szemben 27%-kal). A középfokon tanulók 1000 lakosra jutó számában is jelentős területi különbségek figyelhetők meg. A legjobb mutatókkal a gazdaságilag legfejlettebb térségek (Győr-Moson-Sopron megye, a főváros és a legmagasabb iskolázottságú Csongrád megye) rendelkeznek. Sajátos a fejlett térségeket képviselő, de mégis a sor végén található Pest megye helyzete. Innen nap mint nap nagyon sok középiskolai tanuló ingázik a fővárosba a jobb lehetőségek reményében, ezért magas a középfokú oktatásban helyben nem részesülők aránya. Ezért a megyében kevesebb oktatási intézmény működtetését kell megoldani. Középiskolai képzések: a gimnáziumi és szakközépiskolai részvétel Az érettségit biztosító képzéseknek rangja van a magyar közoktatásban. Az így szerzett iskolai végzettség már előnyös belépőt jelent a munkaerőpiacra, főként, ha szakképzettséget is ad, az érettségi pedig a felsőfokú intézményekben történő továbbtanulás alapja. A már említett térségek – a főváros és Csongrád megye – az érettségit biztosító képzésekben kimagaslóan szerepelnek, őket követi Fejér, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén és Zala megye. Az érettségit adó képzésben tanulók arányában csak Budapest (86%) és Csongrád megye (81%) emelkedik ki. A többi megye értékeiben nincs jelentős különbség, a sort 71% körüli értékkel Somogy, Tolna, Veszprém és Szabolcs-Szatmár-Bereg zárja. A gimnáziumi oktatásnak komoly tradíciói vannak hazánkban. A rendszerváltást követően felgyorsult iskolai szerkezetátalakulás is ebben a képzési formában indult el. A hagyományos négyosztályos gimnáziumok mellett megjelent hat- és nyolcosztályos oktatás színesítette a kínálatot. A középiskolai expanzió révén jelentősen nőtt a gimnáziumokban továbbtanulók aránya. A tanulólétszám-növekedés területi megoszlását vizsgálva látványos változás észlelhető Győr-Moson-Sopron, Békés, Baranya és Veszprém megyében, míg minimális Nógrád és Zala megyében. Igen jelentős különbségek alakultak ki a skála két végén elhelyezkedő megyék között. Nógrádban a kiinduló érték is alacsony volt, a 2%-os növekedés pedig nagyon alacsony. Pest megye egyharmados létszámnövekedése nem okoz különösebb meglepetést, kiugró azonban Békés megye 39%-a. A korábbi középfokú szerkezet átalakulásának vagyunk tanúi a megyében, 1990 előtt a gimnáziumi képzés jelentéktelen szerepet töltött be. A felsőfokú oktatási intézmények jelenléte és a magasabb iskolai végzettség reményében a biztosabb elhelyezkedési esély egyaránt magyarázza a gimnáziumi képzésben részt vevők számának bővülését Pest, Győr-Moson-Sopron, Baranya, Veszprém megye esetében. Magyarországon már a rendszerváltás előtti években is prioritása volt a szakközépiskolai és a hasonló profilú képzéseknek. Ez a helyzet nem sokat változott a kilencvenes évek során. Az évtized elején a középiskolában tanulók több mint fele szakközépiskolába járt, gimnáziumba alig több mint 40%-uk. A szakközépiskolák népszerűsége folyamatosan nőtt, térbeli megoszlásuk a vizsgált időtávban eltérő.
84
KÖZLEMÉNYEK
A szakközépiskolai tanulók számának változása nagy különbségeket mutat az ország különböző területein. A két szélső értéket Győr-Moson-Sopron 13%-kal, illetve Bács-Kiskun 81%-kal képviseli. Az előbbire jellemző a szakmunkástanulók számának csekélyebb mértékű csökkenése és a gimnáziumi tanulók számának dinamikusabb gyarapodása. A szokásos mozaikszerű elrendeződés helyett itt mintha kirajzolódnának regionális egységek: A Nyugat-Dunántúl kifejezetten alacsony, a Dunántúl többi része és Északkelet-Magyarország1 markánsan magasabb értékeket mutat, az alföldi megyék pedig (a kiemelkedő Bács-Kiskunt nem számítva) közepes értékekkel rendelkeznek. Budapest kivételesen nem a skála valamelyik végén foglal helyet, 28%-os értéke leginkább a nyugat-dunántúli megyékhez teszi hasonlatossá. Az évtized elején rohamos fejlődésnek indult a szakközépiskolai képzés Somogy, Bács-Kiskun, Tolna és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, de a későbbiekben ez csak Bács-Kiskunban és Szabolcs-Szatmár-Beregben folytatódott, az újonnan belépő BorsodAbaúj-Zemplén, Zala, Veszprém és Komárom-Esztergom megyék mellett. A Bács-Kiskun megyei látványos növekedés mögött a szakiskolai tanulószám csökkenése áll. Az egyes képzési formákban a tanulószám növekedésére vagy csökkenésére magyarázatot a gimnáziumokban és a szakközépiskolákban tanulók arányainak területi elemzése adhat. Az évtized elején a közép- és nyugat-magyarországi régión kívül Heves és Csongrád megyében volt a legjelentősebb az eltérés a két képzési formában tanulók között, a szakközépiskolákban tanulók javára. A dunántúli megyékben, ahogy azt már korábban leírtuk, a színvonalasabb ipari, technológiai kultúra miatt dominált az érettségit is biztosító szakképzés, míg Csongrádban a magasabb iskolázottsági tradíciók jelentik a magyarázatot. Heves megyére egyik tényező sem jellemző, itt a szakmunkásképzést váltotta fel a szakközépiskolai oktatás, tehát a modernebb, magasabb színvonalú képzés. Az évtized végére ugyan ellentétes irányban, de regisztrálható változás zajlott le BorsodAbaúj-Zemlén és Győr-Moson-Sopron esetében is. Míg az előbbi megyében a szakközépiskolába járók száma kétszerese a gimnazistáknak, és itt csökkent a legjobban a gimnáziumba járók száma, addig a nyugati megyében a gimnáziumi képzés a szakközépiskolai rovására tudott gyarapodni. Szakmunkásképzős és szakiskolai részvétel Az ilyen jellegű képzésben részt vevők száma a rendszerváltást követően radikálisan csökkent, a korábbiaknak közel a felére esett vissza. A legfontosabb kérdés az oktatáspolitika és a munkaerőpiac számára, hogy milyen típusú képzés váltotta fel. Megválaszolandó az is, hogy felváltotta-e bármilyen más képzési forma. A középiskolai létszámbővülés ismeretében a szakközépiskolai képzés expanzióját érzékeljük a változások mögött. A szakmunkástanulók létszámának legnagyobb arányú csökkenését Budapesten észleljük, amit csak Baranya és Csongrád tudtak megközelíteni. Amíg Budapesten a szakmunkásképzők helyett a tanulók közel azonos arányban választják a gimnáziumokat és a szakközépiskolákat, addig a két megyében a gimnáziumok számának növekedése volt túlsúlyban. Meglepő, hogy nagyon hasonló értéket mutat Győr-Moson-Sopron és SzabolcsSzatmár-Bereg, a szinte minden közös vonást nélkülöző két megye. Az előbbi esetén feltehetően a dinamikusan növekvő ipari termelés által támasztott igény teszi vonzóvá a szakképzést. Hasonló lehet a magyarázat Veszprém esetében is, míg Somogy és Tolna a fejlettség és az iparosodottság tekintetében inkább Szabolcs-SzatmárBereggel mutatnak hasonlatosságot. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg az egyetlen természetes szaporodást mutató megye. A csekély méretű népszaporulat is elsősorban azokhoz a társadalmi rétegekhez köthető, ahol inkább a szakmunkásképzés iránti igény a nagyobb. Valamely térség gazdasági fejlettsége, az ott élők átlagos iskolai végzettsége meghatározza, hogy milyen arányban tanulnak a középfokú képzésben érintett fiatalok a szakmunkásiskolákban, illetve az érettségit biztosító középiskolákban. Általánosságban elmondható, hogy a fejletlenebb, valamelyest alacsonyabb iskolázottságú térségekben a 14–17 éves korosztály nagyobb arányban vesz részt a szakmunkás- és szakiskolai képzésben. A képzési forma térbeli megoszlását érdemes összehasonlítani a kilencvenes évek elejére és 2000re vonatkozóan. Az évtized elején feltűnő a közép-dunántúli régió magasabb értéke; különösen Komárom-Esztergom megyében volt a szakmunkásképzésben részt vevők aránya jóval az országos átlagon felüli, itt a még meglevő 1 Északkelet-Magyarország ugyan nem tervezési-statisztikai régió, de nem is szükségszerű, hogy minden társadalmi jelenség a 7 régió keretei között jelentkezzen. Ebben az esetben viszont célszerű lett volna a „kirajzolódó regionális egység” körvonalait felvázolni. – A szerk.
KÖZLEMÉNYEK
85
ipari szerkezet, a kedvezőbb elhelyezkedési lehetőségek motiválták a tanulókat. A szintén kiugró értéket mutató Bács-Kiskun vagy Békés, továbbá a dél-dunántúli Tolna és Somogy megye viszont inkább hátrányos helyzetükre hívták fel a figyelmet a szakmunkásképzésben részt vevők magasabb arányával. Az ezredfordulóra radikális számbeli változás történt, országos szinten közel felére esett vissza a szakmunkásképzésben tanulók száma, és jelentős területi differenciák érzékelhetők a változások mögött. Látványosan csökkent a szakmunkásés szakiskolai képzésben részesülők aránya a Közép-Dunántúlon. Ebben a térségben előretört a szakközépiskolai oktatás, tehát egy korszerűbb, magasabb szintű képzés lépett a régi helyére. Hasonló folyamat zajlott le Baranya, Csongrád, Heves megyében és a fővárosban. Ugyanakkor Tolnában, Békésben, Nógrádban, BácsKiskunban, és az észak-alföldi megyékben az átlagosnál kevésbé csökkent a szakképző intézményekben tanulók száma, annak ellenére, hogy éppen ezeket a térségeket sújtotta a leginkább a gazdasági szerkezetátalakítás, melyből az érintett régiók napjainkra sem tudtak teljesen talpra állni. Egyébként ezekben a megyékben alakult át a legkevésbé a szakképző intézmények szerkezete, a megszűnt iskolákat nem váltotta fel az érettségit adó szakközépiskolai oktatás. Viszont elgondolkodtató Vas és Győr-Moson-Sopron megye példája, ahol még az évtized végén is relatíve magas volt a szakmunkásképzésben részt vevők száma. Valószínűleg a határközeli fekvés is szerepet játszik ebben, a jól képzett szakmunkásokra nagy a kereslet errefelé, másrészt a hazai sokszínű iparszerkezetben kialakult az igény a kevésbé kvalifikált, de megbízható szakmunkásokra is. A középfokú intézményhálózat A középfokú expanzió következtében tíz év alatt mintegy 36%-kal nőtt az oktatási intézmények száma az országban. A középiskoláké körülbelül 40%-kal, a szakmunkásképző intézményeké 20% körüli értékkel; egyedül a szakiskolai képzést folytató iskolák száma csökkent. A számbeli változások mellett és mögött az intézményi struktúra átalakulása is látszik. A szakmunkásképző intézmények jelentős része betagozódott egy szakközépiskolai intézménybe, vagy maga is indított szakközépiskolai osztályokat. Hasonló folyamat kezdődött azzal is, hogy a gimnáziumok szakközépiskolai képzést is felvállaltak, nemegyszer csak papíron, hogy talpon maradásukhoz biztosítani tudják a sokszínű képzési kínálatot. Mindez az úgynevezett komprehenzív2 iskolák létrejöttének kedvezett, ahol a nagy tanulólétszámot befogadó intézményben mindenki megtalálhatta az igényeinek és képességeinek megfelelő képzési formát. A középfokú intézményhálózat térbeli szerkezetét több szempontból érdemes vizsgálni. Először kísérletet teszünk arra, hogy elemezzük a különböző intézménytípusok térbeli megoszlását, valamint felvázoljuk a hálózat sűrűségét. Ezt követően az adott korcsoporttal és az oktatásban részt vevő tanulók számával összevetve könnyen jellemezhető a magyarországi középfokú oktatási hálózat. A középiskolák – gimnáziumok és szakközépiskolák – száma az évtized során mindenhol emelkedett. A legnagyobb mértékben Közép-Magyarországon, Dél-Dunántúlon Baranya megyében és Közép-Dunántúl két megyéjében, Veszprémben és Fejérben. A növekedés egyik oka az oktatási kereslet kiszélesedése. A fenti térségekben az érdeklődés a szakmunkásképzésről a középiskola, azon belül is a szakközépiskola felé irányult. A középiskolai képzés iránti érdeklődés mögött a főváros és környéke esetében az iskolázottság, minimális mértékben a tanulószám változása, míg Baranyában az egyetem hatása állhat. A szakmunkásképzők számában jóval alacsonyabb növekedés regisztrálható, az intézményállomány térbeli szerkezetére eltérő sajátosságok jellemzők. Azokban a megyékben, ahol alacsonyabb a népesség iskolai végzettsége – Békés, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye –, ott bővítették az intézményhálózatot. A fejlettebb ipari technológiával rendelkező megyékben, különösen Győr-Sopron-Moson és Veszprém területén pedig az országos átlagot jóval meghaladó intézményszám-növekedés történt a gazdasági igények miatt.A szakiskolák esetében a változás nagy területi differenciákkal jellemezhető. A legfeltűnőbb változás az intézményleépítés és -megszüntetés Vas megyében (100%-os), de 50% feletti csökkenés zajlott Pest, Veszprém, Győr-MosonSopron, Somogy, Bács-Kiskun megyében is. A fenti megyék többségében a szakiskolai hálózatszűküléssel együtt járt a szakmunkásképzők, esetenként a középiskolai hálózat bővülése, vagyis a gazdasági élet igényeihez igazodó, egy fokkal magasabb színvonalú képzési kínálattal állt elő a helyi oktatáspolitika. Vannak megyék, ahol ezzel ellentétes folyamatok zajlottak le. A szakiskolai kínálat 170–200%-kal bővült SzabolcsSzatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében. Itt, Észak-Alföldön, valamint Budapesten és Közép-Dunántúlon (Veszprém megye kivételével) a növekedés a hálózat más elemeinek csökkenését ellensúlyozó lépésként 2
Összefoglaló, átfogó.
86
KÖZLEMÉNYEK
értékelhető. Nem hagyható figyelmen kívül az észak-alföldi területeken az a tény, hogy a gazdasági nehézségek miatt időközben romlottak a magasabb végzettségűek elhelyezkedési esélyei, így kevésbé motiváltak a fiatalok a középiskolai továbbtanulásban. Az iparosodottabb területeken a minimális szakképzettség iránti igény növekedése is megfigyelhető, elsősorban az alacsonyabb bért fizető, betanított munkásokat igénylő külföldi tőke részéről, ami szintén a szakiskolai képzés felé irányította az érdeklődést. Az intézményhálózat a közép-magyarországi, az észak- és dél-alföldi régióban a legsűrűbb, a Dunántúlon, különösen a déli részén, ritkább. Köztudott tény, hogy a hazai középfokú képzés nagyrészt városokhoz kötött oktatási forma. Megyei bontásban elemezve a hálózat sűrűségét, kitűnik az intézményhálózat településszerkezethez simulása. A középiskolai hálózat a fentiek értelmében Közép-Magyarországon, az alföldi térségben Hajdú-Bihar, Csongrád, Bács-Kiskun megyében, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén és Győr-Moson-Sopron megyében épült ki a legjobban, de az egész középfokú hálózatot tekintve is ezek a városokban gazdag területek emelkednek az átlag fölé. A gimnáziumi intézményhálózat Közép-Magyarországon és Nyugat-Dunántúlon Győr-Moson-Sopron megyében a gazdasági fejlettségnek, az iskolázottságnak köszönhetően is jól kiépített. Baranya, Csongrád, BácsKiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén megye sűrű középiskolai hálózatára a régiókban levő felsőoktatási intézmények vonzása szolgáltat indokot, hiszen ezekben a gazdaságilag fejletlenebb megyékben kevesebb esélyt kínál a további életpályához a gimnázium. Kevesebb gimnázium működik a közép-dunántúli Veszprém megyében, ahol a szakképzés térnyerése, míg a nyugat-dunántúli Zala megyében vagy a dél-dunántúli és északmagyarországi régióban a településszerkezet indokolja a ritkább hálózatot. 2001-ben az előző évhez képest országosan 4 százalékponttal kevesebb gimnáziumi férőhely volt az iskolákban a kezdő évfolyamokon. Ezen belül a négyévfolyamos gimnáziumi képzési helyek száma jobban csökkent, a hatévfolyamos gimnáziumi helyek száma stagnált, míg a nyolcévfolyamos gimnáziumi képzési helyek száma bővült. A szerkezetváltó gimnáziumi szektor 2001-ben Budapesten, valamint Pest, Tolna és BácsKiskun megyében volt a legkiterjedtebb, míg a négyévfolyamos gimnáziumi képzés arányai a legstabilabban Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, Vas és Csongrád megyében alakultak. Hajdú-Bihar megyében, habár a középmezőnyben foglal helyet, a hatosztályos gimnáziumi képzés aránya jóval magasabb az országosnál, míg Vas megye azzal tűnik ki, hogy a viszonylag nagy arányú négyévfolyamos gimnáziumi férőhelykínálat mellett a nyolcévfolyamos gimnáziumi képzés is magas arányúnak mondható. A szakmunkásképzők és szakiskolák a kisvárosi településekhez is kapcsolhatók, és ott gyakori az előfordulásuk (lásd Közép-Magyarország). Ezen túl a gazdaság igényeinek kiszolgálása érdekében azokban a térségekben fordulnak elő nagyobb gyakorisággal, ahol a magasabb szakképzettségre fokozottan szükség van, mint például Közép-Dunántúlon. A középfokú oktatási intézményhálózat sűrűsége csak az intézmények számának és a keresletet meghatározó korosztály arányának összevetésével vázolható fel kellő alapossággal (táblázat). A közoktatásban érintettek aránya 1990-ben magasabb volt, mint a rendelkezésre álló középfokú intézményeké, vagyis zsúfoltabb iskolákkal, a továbbtanulásban az elutasítottak magasabb arányával találkozhattunk. Különösen nagy volt a különbség a középiskolába jelentkezők és a rendelkezésre álló férőhelyek között az észak-magyarországi régióban Heves és Nógrád megyében, továbbá az észak-alföldi és közép-magyarországi régióban. Egyedül a ritkább középiskolai hálózatáról és a korosztály alacsonyabb arányáról ismert nyugat-dunántúli régióban volt kiegyensúlyozottabb a hálózat. Az évtized végére, 1999-re a közép-magyarországi régióban sikerült az intézmények számát a potenciális igényekhez igazítani, a csökkenő iskoláskorú népesség miatt a keresletet meghaladó kínálatot teremteni. Továbbra is az intézményhálózat szűkössége okoz gondot az észak-alföldi és az északmagyarországi régióban. A többi térségben a kereslet és kínálat a középiskolai intézmények vonatkozásában kiegyenlített. A szakmunkásképzés átalakulása mindenütt éreztette a hatását a vizsgált időszakban. Az évtized elején a keresleti és kínálati oldal közötti viszonylag kedvező arány – amely csak Közép-Magyarországon és ÉszakAlföldön mutatott nagyobb anomáliákat a középiskolai hálózatnál megismert módon – felborult, és a szakmunkásképzők száma az északkeleti országrész és a közép-magyarországi térség kivételével mindenhol nagyobbnak bizonyult, mint amekkorára igény volt. A dunántúli régiókban viszont kiegyenlített hálózatról lehetett beszélni, sőt az 1999/2000-es tanévre az intézmények száma a keresletet is meghaladta. A szakiskolák esetében nagyon szórt a kép. Míg 1990-ben az igényekhez képest elmaradt a kínálat az észak-magyarországi, a közép-magyarországi, a dél-alföldi és az észak-alföldi régióban, addig 2000-re a helyzet az utóbbi térségben gyökeresen megváltozott, hiszen a férőhelykínálat majd kétszer akkora lett, mint az
KÖZLEMÉNYEK
87
oktatásban érintett korcsoport létszáma. Ehhez hasonlóan Közép-Magyarországon is megnőtt a szakiskolai képzés szerepe az intézményszám-növekedéssel. Ugyanakkor a lehetséges igényekhez képest erős visszaesés volt tapasztalható Nyugat-Dunántúlon, de a korábban élenjáró Észak-Magyarországon is. A középfokú intézmények regionális megoszlása (százalék) Megye, főváros, régió
A 14–17 évesek aránya a népességben
A középiskolák aránya A szakmunkásképzők A szakiskolák aránya a középfokú aránya intézmények körében 1990/1991 1999/2000 1990/1991 1999/2000 1990/1991 1999/2000
1990
1999
Budapest Pest Közép-Magyarország Fejér Komárom-Esztergom Veszprém Közép-Dunántúl Győr-Moson-Sopron Vas Zala Nyugat-Dunántúl Baranya Somogy Tolna Dél-Dunántúl Borsod-Abaúj-Zemplén Heves Nógrád Észak-Magyarország Hajdú-Bihar Jász-Nagykun-Szolnok Szabolcs-Szatmár-Bereg Észak-Alföld Bács-Kiskun Békés Csongrád Dél-Alföld
6,4 7,3 6,7 7,4 7,3 7,2 7,3 7,6 7,2 6,8 7,2 7,1 6,7 7,0 6,9 7,3 6,9 6,5 7,0 7,8 7,1 8,0 7,7 6,9 6,9 7,1 7,0
4,3 4,9 4,5 5,0 5,0 5,3 5,1 5,2 4,9 5,2 5,1 5,0 4,9 5,2 5,0 5,4 5,0 4,8 5,2 5,4 5,0 5,8 5,4 5,0 4,9 4,8 4,9
73 58 69 59 63 51 57 68 62 54 62 63 55 56 58 63 60 67 63 63 59 68 64 66 60 67 64
77 71 76 69 66 62 62 71 67 62 67 72 64 60 66 69 67 73 69 64 61 66 64 72 60 73 68
20 27 22 28 24 29 28 27 28 27 27 24 34 28 29 28 28 25 27 29 30 28 29 30 33 25 30
15 24 17 20 21 32 28 28 33 29 30 21 32 30 27 25 27 23 25 21 27 25 25 27 30 22 26
7 15 9 13 12 20 15 5 10 19 11 12 11 15 13 10 13 8 10 8 11 4 8 4 8 8 6
8 6 7 11 13 6 10 1 0 9 3 7 4 9 6 6 7 3 6 15 11 8 12 1 10 5 5
Országos átlag
5,6
5,0
63
69
27
24
10
7
Forrás: OM-statisztika.
Összefoglalás Összefoglalásképpen érdemes annak a néhány tértípusnak a felvázolására vállalkozni, amelyekkel a középfokú oktatás területi szerkezete jellemezhető. – Az elemzés során láthatóvá vált, hogy a fejlett régiókban élő fiataloknak (Közép-Magyarország, Nyugat-Dunántúl, Közép-Dunántúl) nagyobb az esélye a magas szintű szakmai képzettség megszerzésére, mint máshol élő társaiknak. Sokoldalú, a gazdasági és munkaerő-piaci igényekhez illeszkedő képzési kínálatból választhatnak a diákok. Az érettségit adó képzésben részt vevők számának növekedésével az iskolázottsági szint is emelkedik, és az igényesebb, magasan képzett munkaerőre épülő nemzetgazdasági ágazatok megtelepedésére nyílik lehetőség. – A fenti térségeken túl sokszínű képzési kínálattal, elsősorban az érettségit adó középiskolai oktatásával kiemelkedik néhány regionális centrum – Szeged, Pécs, Miskolc, Debrecen – ami a hozzájuk tartozó megyék oktatási mutatóit is javítja. Gondoljunk itt Csongrád megye helyzetére: iskolázottsági mutatója és középfokú oktatási intézményhálózata a legjobbak között van az országban, de a külföldi tőke és a hazai befektetői kör elkerüli. A humán tőke egyedül nem képes térségformáló szerepet betölteni.
88
KÖZLEMÉNYEK
–
A fejletlenebb, alacsonyabb iskolázottságú térségekben a középfokú oktatásban érintett korosztály nagyobb arányban vesz részt a szakmunkás- és szakiskolai képzésben. A gazdasági visszaesés és az oktatási hátrányok halmozódásának összefüggéseire mutatnak rá az olyan térségek, mint Észak-Magyarország, Dél-Dunántúl és Észak-Alföld egyes megyéi. A vizsgált tíz év során nem sikerült oktatási kínálatukat korszerűsíteni, az ott élők alacsonyabb iskolai végzettségéhez igazodik a középfokú képzés. Ezekben a térségekben az oktatási struktúra újratermeli a hátrányokat, és növeli az elmaradottságot.
IRODALOM Császár Zsuzsa: Az oktatás területi különbségei – az oktatásföldrajz szerepe a területi kutatásokban. In: László M. – Tóth József (szerk.): Múlt, jelen, jövő – a településügy térben és időben. PTE TTK Földrajzi Intézet, Pécs, 2002 Pap Norbert: Településstruktúra Tolna megyében. Közlemények a Janus Pannonius Tudományegyetem Általános Társadalomföldrajzi és Urbanisztikai Tanszékéről. Pécs, 1997 Tóth József: Régiók Magyarországon. In: Perczel György (szerk.): Magyarország gazdasági-társadalmi földrajza. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 1996 Tóth József – Trócsányi András: A magyarság kulturális földrajza. Pro Pannónia Kiadó, Pécs, 1997 Jelentés a magyar közoktatásról 2003. In: Halász G. – Lannert J. (szerk.) Országos Közoktatási Intézet, Budapest, 2004
