A Kuruc.info birtokába került az az exluzív felvétel, amelyrõl egyértelmûen kiderül,

A Kuruc.info birtokába került az az exluzív felvétel, amelyrõl egyértelmûen kiderül, miért is vesztett a magyar EB-pályázat. Michel Platini az UEFA ítéletét egy a hivatalos eredményhirdetés elõtti szûk körû sajtóeseményen jelentette be, ahová riporterünknek és néhány tévéostromlónak is sikerült bejutnia. Gyárfáséknak viszont nem. Kuruc.info – John Doe

A TARTALOMBÓL:

„Nincs végzet, csak ha magad is bevégzed!”

Függetlenek és függõk . . . . . . . . 2 Vitéz László és a csodavárás. . . . 3 A Birodalom visszavág? . . . . . . . 5 Nem hülyeség, hanem morális . . 6 leépülés A mûsorterv . . . . . . . . . . . . . . . . 7 Tisztelt Nyulak! . . . . . . . . . . . . . 9 Pénzügybõl elégtelen . . . . . . . . . 9 Csak az ökör következetes . . . . 10 Ezt is elkúrták. . . . . . . . . . . . . . 10 (Sarah Connor) Ébresztõ . . . . . . . . . . . . . . . . . . 11 Együttérzéssel . . . . . . . . . . . . . . 12

Horváth Ágnes szakmai bukása . 13 Egy kis filozófia . . . . . . . . . . . . . 14 Ez? Már régen nem kormány! . 15 Gyurcsánynak vége . . . . . . . . . 16 Azt csinálhat, amit akar . . . . . . 17 Istállóban sétáló csizmák . . . . . 19 Kérdezz-felelek az. . . . . . . . . . . 20 egészségbiztosításról Mediális reprezentáció . . . . . . . 22 Zéró tolerancia . . . . . . . . . . . . . 24 Lebilincselõ vagyonvizsgálat . . 26 Ha az APEH egyszer beindul . . 27

Ön a szocialista nagyváros öntudatos polgárának lapját, a Jó Ha Figyelünk címû alkalmi megjelenésû újságot olvassa. A lap elektronikus formában ingyenesen letölthetõ, a www.johafigyelunk.hu weboldalról. Észrevételeiket, kritikáikat és véleményeiket is ide küldjék. Amennyiben a lap megnyeri tetszését, kérjük jó szívvel ajánlja azt másoknak is elolvasásra! Köszönjük, és jó szórakozást!

Egy erõsen túllihegett emléknapon Suchman Tamás országgyûlési képviselõ egy zsidó imát szeretett volna elmondani a parlamentben. Valami csoda folytán ezt a házbizottság nem engedte, erre dörgedelmes vezércikk született, na hol is? – a Magyar Nemzetben. Nem emlékszem, hogy ..."a zsidó gyökerekre épülõ keresztény hitû ország népének házában" ... kiállt valaki a lemészárolt magyarokért el nem hangzott imáért. A cikkbõl megtudhatjuk, hogy Suchman szerint “ott kellene elhangoznia a kaddisnak, ahol a zsidótörvényeket meghozták”. Nos Suchman elég rossz helyen vakaródzik, mivel a magyarországi un. “zsidótörvények” sehol nem említik zsidók likvidálását. Sõt számos elemzõ rámutatott már, hogy sok zsidó család ennek köszönhetõen menekült meg a háború borzalmaitól. Azoktól a borzalmaktól, melyek megszámlálhatatlan magyar családot is sújtottak – és engedtessék meg nekem, hogy magyar lévén ezen családok emléke jobban foglalkoztasson minden más nemzetiségû ember sorsánál. Mivel minden normális ember elõször a családtagjait siratja, én is magyar testvéreimért mondok el egy csendes imát.

A parlamentben a magyarokért ima még nem hangzott el, erre való hivatkozással – nagyon helyesen – elutasították a zsidókért mondott ima lehetõségét is. Az elutasítást a fideszes bizottsági tagok is megszavazták, nem értem a Magyar Nemzet erõlködését a téma körül. Az elmaradt magyar imák miatt írt cikket még megérteném, de a kaddis körülrajongását már nem. Észre kellene venni, hogy az egész hisztéria egy célt szolgál, hogy

Olvasom, hogy az ügyészség elállt saját korábbi álláspontjától, és visszavonta keresetét az Altus Zrt. ellen. {Altus = Gyurcsány = törvénytelen, tisztességtelen vagyonszerzés, lopás, pofátlanság és minden, ami elviselhetetlen.} Nézem a tévében Juhász Ferencet {MSZP-janicsár, új káder, afféle igazi, minden, ami elviselhetetlen}, és Juhász Ferenc azt mondja, hogy a Polt Péter vezette ügyészség annak idején nem volt független. Nincs kommentár erre a kijelentésre, elszáll, az újságírók szó nélkül hagyják, továbbsiklanak felette. Vajon miért volt “nem független” {vagyis akkor nyilván Fidesz-függõ} az az ügyészség? mert Polt Péternek, mielõtt legfõbb ügyész lett, volt köze a Fideszhez? Igen, nyilván azért. Csak akkor hadd kérdezzem meg, szelíden, mint egy kölykeire vigyázó anyatigris, hogy ezen logika alapján miért olyan nagyon független Szigeti Péter, az OVB elnöke, aki az MSZP baloldali platformjából érkezett, a aki az Alkotmánybíróság ítéletét semmibe véve, immár másodszor utasítja el a Fidesz népszavazási kérdéseit? Illetve csak azokat, amelyek közérdeklõdésre tarthatnak számot... Vajon miért független Szigeti, aki ezzel egész egyszerûen felbecsülhetetlen szolgálatot tesz a regnáló gazember hatalomnak... De ez most mellékes. Ez most csak egy költõi kérdés. Most az a lényeg, vajon miért állt el az ügyészség Gyurcsány vizsgálatától? Nyilván azért, mert független. Ez abból is kristálytisztán látszik, hogy annak idején Keller László {emlékeznek még Keller Lászlóra? Igen, õ az, aki súlyos arccal tartott sajtótájékoztatót arról, hogy az “Orbán-bányákból” származó mészkõ kénsavat termel} nem tudott olyan elmebeteg ötlettel elõállni, amelyet a Polt Péter vezette ügyészség ne vizs-

2

ismét a bûnös nemzet jelét akarják ránk sütni. Gyilkos hóhérokként akarják beállítani a hajdanvolt magyar törvényhozókat, mintha mészárszék lett volna a magyar parlament. Háború volt, nem egy helyi konfliktus, hanem világháború, ahol gyõztesek és vesztesek voltak, és a háború velejárójaként rengeteg áldozat. Az egymást követõ magyar kormányok megpróbálták védeni a magyar érdekeket, és számos bizonyítható esetben a védelembõl jócskán jutott a zsidóságnak is – nem feledhetjük, hogy hozzánk menekültek zsidók! Óvatosan tehát a címkézéssel, mert a hazugságok egyre inkább leleplezõdnek, hamisított történelmünkrõl lehull a lepel. Azonban ha mégis elfogadjuk Suchman kifordult érvelését, mi is követelhetnénk magyar imát az orosz és a zsidó törvényhozásban. Hiszen ott hoztak olyan törvényeket, ott támogattak olyan embereket és kormányokat akik magyarokat küldtek halálba. Mesébe illõ felvetés ez, egyrészt, mert Suchman érvelése elfogadhatatlan, másrészt mert a mi parlamentünkben csak a zsidók imájáért szokás harcolni. Dévai – www.arpadvonal.hu

gált volna ki alaposan. Az esetek döntõ többségében az az ügyészség teljesen nyilvánvaló ostobaságokat is kivizsgált, többször is. Nyilván azért, mert Fidesz-függõ volt. Most az ügyészség futni hagyja Gyurcsányt, egy teljesen nyilvánvalóan tisztességtelen és törvénytelen ügyben – nyilván azért, mert független. Mi egy ilyen országban élünk. Gyurcsány pedig vihog. Örül. Boldog. Ne vihogj, ne örülj. Elõbb-utóbb... Forrás: Bayer Zsolt – Magyar Nemzet Képeslap

jó ha figyelünk

– avagy Van választás, vagy nincs választás? – Mottó: „Nincs végzet, csak ha magad is bevégzed” (Sarah Connor – Az ítélet napja)

Számos esetben megállapítottuk már, hogy itt aztán ember legyen a talpán, aki kiismeri magát. Egy villanás Skodacsek Andrástól, a Nemzeti Hírhálóról: Az RTL Klub mai hírei – elképesztõ „Virágokat vágtak ki egy városban! Botrányos, felháborító! Vidéken valahol nincs mobilwécé egy vonatállomáson! Szörnyû! Felháborító! Bene lemondása nem hír! Gergényi eltakarítása nem hír! Petrétei miniszter távozása sem hír! Talán egy félperces rövid összeállítás, miközben lényegtelen ügyekkel hosszú perceken át foglalkoznak. Az RTL Klub mindennel törõdik, csak az ország valódi ügyeivel nem! Az RTL Klub aljas módon kiszolgálja a jelenlegi hatalmat.” Már lapozna is tovább az ember, amikor az 1ügyû ígérgetõ, Kóka Johnny igazít el bennünket az SZDSZ ügyvivõi ülésén, csak úgy a miheztartás végett: „Az ember a pénztárcáját a jobb, a szívét a baloldalon hordja (...)” Kóka hozzátette: „nem csak a pénzt kellene elvonni.” Hanem még mit, te szerencsétlen? A levegõt?! És akkor kezembe kerül a Dunántúli Napló 2007. május 21-i száma. A nap témája rovatban az ordítóan hatalmas szalagcím imígyen szól: „Mindig a holnaptól várom a csodát”. A cikkben Toller Tünde, városunk, Mediterrán Moszkva egykori rettegett urának felesége nyilatkozik a lapnak. jó ha figyelünk

„Hadd meséljem el, hogy amikor megismerkedtünk, majd megházasodtunk, arra vágytam, hogy több idõt lehessünk kettesben. Merthogy mindig akadt valaki vendég, barát, politikustárs akkor is, ha a sok munkája mellett néha-néha hazatért. Szinte lopni kellett az együttlétet. Laci meg arra vágyott, hogy legalább egyszer az életben kialudhassa magát. És ugye milyen furcsa fintora az életnek, most itt vagyunk, mindkettõnk fohásza beteljesedett, de valójában nem ezt akarta egyikünk sem.” Mit lehet erre mondani? Talán csak annyit, hogy az Isten nem bottal ver. Bizony, kiporciózza mindenkinek azt, ami jár. És egy másik részlet a cikkbõl: „Az udvaron minden, amire az ember vágyna. A hûvös veranda mellett a szelídgesztenyefa már kibontotta lógós virágait. Alatta a kényelmes pad, fehérre festve. Csak éppen a házigazda nem ül ott, s nem ugrik, hogy üdvözölje a vendégeit. Pedig amikor búcsúznánk, váratlanul betoppan Mayer Mihály megyés püspök. Mondja, hogy a Szentföldön is imádkozott Laciért.” Szép, nemes és keresztényi gesztus, hogy a püspök úr még a Szentföldön is imádkozik derék kommunista testvérünkért. Szeresd felebarátod, mint tennmagad. Nincs is ezzel semmi baj. A baj azzal van, hogy eltérõen példának okáért székesfehérvári kollégájától, aki rendszeresen kilátogat a hazug miniszterelnök ellen tüntetõkhöz, Mayer Mihály püspök urat az elmúlt nyolc hónapban – írd és mondd – egyetlen egy alkalommal sem láttuk kint a Széchenyi téren. (Mediterrán Moszkva fõtere, ahol heti két alkalommal tüntetünk a hazug miniszterelnök ellen.) Ez asszem megint önmagáért beszél. A Dunántúli Naplóban közvetlenül az imént idézett cikk alatt „Nem merülhet fel a mandátum visszavonása” címmel egy kisebb terjedelmû írás olvasható. Ugyancsak érdekes mondatokkal: „Sokakban felmerülhet, hogy dr. Toller László, Pécs város volt polgármesterének parlamenti mandátumát meg kellene szüntetni, hiszen lassan egy éve nem tud részt venni az Országgyûlés munkájában. Ám nemcsak a szocialisták, hanem más pártok soraiban ülõ politikai ellenfelek sem kezdeményezték, hogy a helyére idõszaki választáson új képviselõt állítsanak. Nyakó István, az MSZP szóvivõje szerint a kérdés még egyetlen fórumon sem merült fel, s vélhetõen nem is fog. A szocialista politikus szerint „egy ilyen betegség esetére nincs alkalmazható forgatókönyv, sem precedens”, hiszen senki sem tudja megítélni a lehetséges állapotbeli változásokat, a várható kilátásokat. A nemzetközi gyakorlatban sem szokás ciklus közben megbetegedett képviselõt visszahív-

ni. Ráadásul Toller László személyének hiánya a kialakult politikai erõviszonyok miatt nem befolyásolja a szavazásokat.” Itt megint érdemes elgondolkoznunk néhány dolgon. Jelenleg több tízezer választópolgár képviselet nélkül maradt. Ha a hagyomány állításának hinni szabad, aszonta a többi szocialista képviselõ, hogy majd õk átveszik a választókerület dolgait, amíg a nagyember vissza nem tér. Csakhogy ez nem így mûködik. Arról nem is beszélve, hogy az elõállott helyzet nem betegség, hanem egy állapot, ami úgy néz ki, tartósnak bizonyul. Pontosan azért, mert senki nem tudja megmondani, meddig fog tartani ez az állapot, s ennek következtében meddig maradnak képviselet nélkül az adott választókerületben élõk, kellene idõközi választást kiírni. 3

Még egy idézet a Dunántúli Naplóban megjelent cikkbõl: „Az egykori német világklasszis sportoló, Joachim Deckarm esetével példálózik (mármint Toller Tünde, az egykori polgármester felesége), aki a Tatbánya elleni kézilabda mérkõzésen szenvedett komoly fejsérülést. Több mint egy éven át kómában feküdt, évekig tanult újra beszélni, s mostanában már biciklizik is. Kérdezi, hogy láttam-e a róla készült videót.” „Már biciklizik is”. Attól félek, ide azért kicsikét többre lenne szükség, mint a drótszamár magabiztos kezelése és vezetése. A világklasszis sportolónak is évek kellettek ahhoz, hogy újra megtanuljon beszélni. Nem szólván a kerékpározásról. Vajon mennyi idõ kell városunk híres, s egyszersmind hírhedt szülöttének ugyanehhez? Nem tudjuk. Senki nem tudja. Éppen ezért kellene idõközi választásokat kiírni. Aztán itt van egy újabb árulkodó mondat, amely ismét önmagáért beszél és ismét jelzésértékû. Idézzük csak vissza, mit mondott Nyakó, a szegfûmintás utódpárt szóvivõje:

Nyakó István, az MSZP szóvivõje „Toller László személyének hiánya a kialakult politikai erõviszonyok miatt nem befolyásolja a szavazásokat.” „Nem befolyásolja a szavazásokat”. Úgy tûnik a szocialisták szóvivõje ismét ékes tanúbizonyságát adta annak, hogy náluk a képviselõ kizárólag a szavazógombot funkcionálisan mûködtetõ élõ organizmus szerepét tölti be. Még akkor is, ha az ismertebb fajtából való. Másra nem nagyon jó, másra ezért nem is nagyon használják. Lásd még „Trükkök százai, amikrõl nektek nem kellett tudnotok!” Pár röpke gondolaterejéig még maradunk Nyakó eftársnál. 4

„A nemzetközi gyakorlatban sem szokás ciklus közben megbetegedett képviselõt visszahívni.” Pusztán az objektivitás kedvéért e helyt rögtön mondjuk el azt is, hogy a nemzetközi gyakorlatban az sem szokás, hogy egy regnáló miniszterelnök rezzenéstelen pókerarccal belehazudjon egy egész nemzet pofájába, majd utána ne történjék semmi, a helyén maradhasson, s minden menjen tovább, mintha mi sem történt volna. Ha már ott tartunk, hogy mi szokás és mi nem szokás a nemzetközi gyakorlatban, asszem ez utóbbi ténymegállapítás kicsikét nagyobb súllyal esik latba az igavonó barom státuszában leledzõ és gyakorlatilag a bérrabszolgaság szintjére lesüllyedt adófizetõ állampolgárnál, mint a Nyakó eftárs által említett szösszenet. Ennyit a nemzetközi gyakorlatról. De van itt még valami, ami mellett ismét csak nem mehetünk el szó nélkül. „Nemcsak a szocialisták, hanem más pártok soraiban ülõ politikai ellenfelek sem kezdeményezték, hogy a helyére idõszaki választáson új képviselõt állítsanak.” Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim! Ki ez az ember? Kicsoda valójában Mediterrán Moszkva egykoron rettegett fura ura? Akit a dúsképzeletû nép a Coppola-féle klasszikus maffia trilógia után csak a Don Tollerone találó epitheton ornansszal ruházott fel, utalva a sokszor a kiskirályok hatalmát is megszégyenítõ befolyásra szert tevõ szocialista politikus kistérségi keresztapa mivoltára. Ki ez az ember? Kicsoda valójában Mediterrán Moszkva egykoron rettegett fura ura? Akinél még „a más pártok soraiban ülõ politikai ellenfelek sem kezdeményezték, hogy a helyére idõszaki választáson új képviselõt állítsanak”? Tényleg õ az, aki a legtöbbet tette szeretett városunkért? Bizonyos szemszögbõl nézve valóban õ az, aki legtöbbet tette a városért. Igen. Bele húzott. Õ az, aki a legtöbbet tette azért, hogy az ország ötödik legnagyobb városa, a kommunizmus utolsó déli fellegvára, Mediterrán Moszkva tökig eladósodjon. Ne legyünk restek, mondjuk ki, ez az ember az, akinek vezényletével eladták, felélték a jövõnket. Sovány vigasz, hogy a helyére lépõ aparatcsik, a sokak által csak Szili Katalin marionett bábújaként számon tartott Négyzetméter Péter úgy tûnik nagynevû elõdjén is túltesz, mind az alkalmazott módszerek, mind a felvett hitelösszegek tekintetében. Éjjel tízre aztán megérkezik a közgyûlés ahhoz a ponthoz, ahol, passzióból, mintegy unalomûzõként, csakúgy, hogy gyorsabban teljék az idõ benyögik derék szocialistáink, hogy akkó’ most vegyünk még föl újabb 10 milliárdot.

A Coppola-féle klasszikus maffia trilógia után a dúsképzeletû nép által a Don Tollerone találó epitheton ornansszal felruházott, szebb napokat is látott egykori „városvezetõ”, vagy inkább városveszejtõ, a komcsik volt helyi nehézfiúja, dr. Toller László

És az új seprû, aki nemhogy jól nem, de inkább sehogy sem seper. Tasnádi „m²” Péter, aki mind az alkalmazott módszerek, mind a felvett hitelösszegek tekintetében is túltesz nagynevû elõdjén Mit lehet erre mondani? Nosza rajta! Vedd föl azt a rongyos tízmilliárdot, Petya! Elfér a többi mellett. Hogy aztán innentõl számítva húsz évig nemhogy beruházások, de még útépítések se lesznek a városban, kit érdekel?! Bizony kedves Barátaim! Nem az a sors fura fintora, hogy „Laci arra vágyott, hogy jó ha figyelünk

legalább egyszer az életben kialudhassa magát” osztán ez lett belõle, hanem az, hogy manapság, amikor már nem kell fegyvert ragadva harcolnunk a boldogabb és jobb életért, mindösszesen csak annyi dolgunk lenne, hogy egy keresztet (gyengébbek kedvéért x-et) behúzzunk a megfelelõ helyre, s mi még erre sem vagyunk képesek. Bizony kedves Barátaim! Ilyen szörnyû következményei lehetnek a könnyelmûségünknek és a meggondolatlanságunknak. Számosan közülünk lusták vagyunk, és még arra sem vesszük magunknak a fáradságot, hogy elmenjünk a szavazóhelységbe. Pedig még a nevünket sem kell leírnunk, elég csak behúzni az x-et, még az analfabéták elõtt is nyitva áll az út – és mégsem. Szavazófülkében nyilvánítjuk ki a véleményünket, senki sem látja, senki sem tudja meg, hogy hova, kire adtuk a voksunkat – és mégsem. Akadnak aztán olyanok is, akik veszik maguknak a fáradságot, az urnák elé járulnak, ám ott – számos okból kifolyólag –rosszul döntenek. Ennek a rossz döntésnek a következményeit aztán mindnyájunknak viselnünk kell. Ez a demokrácia. Ez a demokrácia? Nem inkább démonokrácia? Vagyis a démonizált demokrácia, ahol a régi rend régi-új elvtárs-urai arról gyõzködik a népet, olyan élethelyzetek sorozatába taszajtva õket, hogy szinte visszasírják a diktatúrát. Visszasírják, vágyakozzanak és nosztalgiával gondoljanak vissza azokra az idõkre – lásd az m1-en a retro híradókat a régi tévésekkel –, olyan rendszer visszajövetelérõl ábrándozzanak, ahol igaz, hogy kuss a neved, de legalább rend volt. Így legyen ötösük a lottón, ahogy ez bejött! Végezetül álljon itt egy idézet Dr. Zempf-tõl, mely azt hiszem mindennél pontosabb választ ad az Önökben felmerülõ összes kérdésre: „Aki a történelemnek nevezett világnagy szeméttárolóban akar rendet tenni, a szívéig sáros lesz, s ha ráadásul a szeretetet is színleli mindeközben, messzirõl bûzlik majd, mint a hamis próféták, akik azt hiszik, hogy a tömeg, a nép és az ország nõnemû fogalmak, következésképpen éppúgy lehet velük pezsgõt inni, hancúrozni, holdfényben keringõzni, mint baszni. Csakhogy a nyomor nem idomítható.” Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. Isten áldja Magyarországot! A szocialista nagyváros öntudatos polgára

MAGYARORSZÁG FELBÚJTÓ ÉS PROVOKÁTOR – SZÖVETSÉGBE FORRT... A harc a történelemben elfoglalt helyünkért folyik, most már ideje válaszolni – írta egy Kreml-barát lap keddi véleményrovatában. Az Izvesztyija szerint Magyarország és Lengyelország a felbújtó szerepét játsza a kelet-európai szovjet emlékmûvek elleni kampányban. Az Izvesztyija szerint Magyarországon kampány indult a budapesti szovjet hõsi emlékmû áthelyezéséért, amelyet magyar nacionalisták már többször meggyaláztak. Lengyelországban “a történelmi hitelesség hiányára” hivatkozva bezárták az orosz kiállítást az auschwitzi volt náci koncentrációs táborban. Észtországban arra készülnek, hogy áthelyezzék a felszabadító szovjet katonának szentelt emlékmûvet, s egyben újratemessék a közelében nyugvó katonákat" – sorolta a moszkvai lap az orosz közvéleményt aggasztó kelet-európai fejleményeket. Aman Tulejev, Kemerovo terület kormányzója mindebben az “oroszellenes internacionálé frontális támadását” látja. A balti államok, Lengyelország, most pedig Magyarország is “készséggel játsszák a provokátorok és felbújtók szerepét” ebben a kampányban – vélte Tulejev, aki szerint az oroszoknak végre rá kell ébredniük, hogy tervszerûen támadják õket. “A harc a történelemben elfoglalt helyünkért és szerepünkért folyik. Most már ideje válaszolni... Mégpedig oly módon, hogy egyszer s mindenkorra elvegyük Oroszország ‘jóakaróinak’ a kedvét szentélyeink lerombolásától. Nehogy a Nagy Honvédõ Háborút elvesztõ nemzedékként vonuljunk be a történelembe” – írja az orosz lap. (STOP)

jó ha figyelünk

5

Posta Imre, a Köztársasági Õrezred egykori pszichológusa Ha a kormányõr azt látja, hogy vezetõi mutyizással vannak elfoglalva, hogy a beosztás nem szakmai alapon készül, hogy nem törõdnek a kiképzésével, és az a természetes, ha esetenként megkérdõjelezhetõ maszek munkákkal lehet pénzt keresni vagy érvényesülni, aligha várhatjuk tõle, hogy egy szükséges pillanatban tökéletesen koncentráljon a feladatára. Ez a morális válság. Az viszont már a csõd, hogy attól, aki emiatt szól, megszabadulnak, véli Posta Imre, a Köztársasági Õrezred volt pszichológusa. Levelet írt a fõnökének, Szabó Ferenc tábornoknak a Köztársasági Õrezred morális válságáról. Aztán továbbította a levelet a miniszterelnöknek is. Mit jelent az, hogy morális válság van? Én arról tájékoztattam – nemcsak 2006 nyarán, hanem korábban is – az Õrezred vezetését, hogy az állomány lelkiállapota egyre rosszabb, nem bíznak a vezetõikben, és nem tartják követendõ példaképnek õket. Felborult az értékrendszer, sokan visszaélésekrõl, akár bûncselekmények gyanúját felvetõ esetekrõl beszélnek, márpedig mindez nyilvánvalóan kihat a munkavégzésre. Szeretném leszögezni: az Õrezred problémája nem az állományban rejlik. A többség kiválóan képes lenne feladata ellátására, sõt szeretné is ezt tenni, de a vezetési hiányosságok elkedvetlenítik, másfelé terelik a legalkalmasabb embereket is. A miniszterelnöknek azért továbbítottam a levelet, mert ahogy korábban, tavaly nyáron sem kaptam választ a felvetésekre. Ugyanakkor tény, hogy tavaly nyáron, a választások idején amúgy is kiélezettebb volt a helyzet, hiszen az állomány a korábbi kormányváltások idején azt szokta meg, hogy a vezetés cserélõdik, és így – közvetve – mindenkinek bizonytalan a helyzete. Az ideológiailag is megosztott közegben tapintani lehetett a feszültséget. Kormányõr azért nem terem minden fán, nem olyan könnyû cserélni az állományt. Vagy igen? Sajnos, sokkal könnyebb, mint azt kívülrõl hinnék. Éppen ez volt az egyik legnagyobb probléma, amivel egyre szélesebb körben, rendfokozattól, beosztástól függetlenül találkoztam. Az emberek úgy érezték, nem tényleges szakmai tudásuk, képességeik, addigi munkájuk alapján ítélik meg és osztják be õket, hanem kapcsolataik számítanak. Akad példa arra, hogy valaki alig néhány éves rendõri, adott esetben objektumõri múlttal egyszer csak személyvédõ lesz. A kontraszelekció egészen a kiválasztásig érvényesült. Én is kaptam direkt és indi6

rekt jelzéseket arra, hogy egy jelentkezõt alkalmasnak kell minõsítenem, mert õ valakinek a rokona, barátja, ismerõse, de volt, amikor az elöljárói akarat valakinek éppen a vesztét kívánta. És mi kell ahhoz, hogy jó kapcsolatokat építhessen ki valaki? Lojalitás. De nem a testület papíron vállalt értékei, hanem az egyebek között a beosztásokat, vezényléseket készítõ vezetõk felé. Nyilván megbízhatóbb az a kolléga, aki segít egy parkolási ügyet elintézni, esetleg megjavítja maszek melóban a fõnök vízvezetékrendszerét. Utóbbival ráadásul máris elérte azt is, hogy hallgatólagosan tudomásul vették másodállását. Éppen az ilyen kis megállapodások szülnek olyan érdekkört, amely könnyen felülírja a szakmai kiválasztás szempontjait. Ám az is gyakori belsõ konfliktus tárgya, hogy a szívességeket követõen az épp lekenyerezett fõnök ugyanúgy keresztül néz a szívességtevõn, mint annak elõtte. Az, hogy valaki vízvezetéket szerel másodállásban, különösen a rendõri fizetéseket ismerve, még nem tûnik olyan komoly problémának. De az már az, ha például az objektumõrök és technikusok egy része – kihasználva a 24-72 órás beosztást – voltaképpen a másodállásuk fáradalmait kipihenni jönnek be szol-

gálatba. És persze távolról sem kizárólag vízvezeték-szerelés képzelhetõ el másodállásként. Komoly gond az is, hogy a másodállás nyilván elsõsorban a pénzrõl szól, de nagyon fontos lenne, hogy az Õrezreden belüli munkát a hivatástudat határozza meg. Az állománynak éreznie kellene, hogy fontos munkát végez, amit a testületenben erkölcsileg is megbecsülnek. Ehhez képest az úgynevezett tanult tehetetlenség jelenségével találkoztam: mivel a kiválasztás eltolódott a szakmai szempontok felöl, az, hogy egy nyelvtanfolyamról vagy egy vágyott beosztásról sokkal inkább a kapcsolatok döntenek, a feleslegesség érzését kelti az emberekben. Kiégnek. Úgy látják el a szolgálatot, hogy alig várják, mehessenek haza. Ez pedig bizonyos posztokon megengedhetetlen. Ezen alapvetõen nyilván az segítene, ha jobban fizetnék õket. Távolról sem csak errõl van szó. A kiemelkedõ felelõsség és teljesítmény megfelelõ honorálása mellett olyan vezetõkre van szükség, akik az adott körülmények között is törõdnek az állománnyal, odafigyelnek a beosztottaik problémáira, és segítik a kezdetben mindenkiben meglévõ tartás, erkölcsi érzék fenntartását. Ez részben az állománnyal való szoros kapcsolattartást igényel, másfelõl a kiképzésekre való sokkal nagyobb odafigyelést. jó ha figyelünk

– Az eladott és bezárt kórházak SOHA többet nem fognak kinyitni – a gyógyszer-gazdaságossági törvényt már nem fogják eltörölni – A több-biztosítós modell törvénytervezet EL VAN FOGADVA – július 01-tõl vagy január 01-tõl bevezetik. (tegnap Cser Palkovics nem kommentálta – az ez ügyben kezdeményezett állampolgári népszavazást.....) SOHA többet – már a mi életünkben, a gyerekeinkében, az unokáinkéban EZEK nem VISSZAFORDÍTHATÓ folyamatok. Az ilyen közhelyek, mint a remény hal meg utoljára – sokszor igazak – hát nekünk már reményünk sem maradt – a tényekkel MOST kell szembenézni, miszerint 2010ben már SEMMIT nem lehet tenni, akárki nyer, vagy veszít. 2010-ben már nem is lesz ÉRDEKE magának a társadalomnak, hogy egy másik “elit” vegye át a hatalmat. Belterjes, pártérdek nyilván vezérelheti a Fideszt, hogy megnyerje a HATALMAT (mert a hatalom édes azoknak, akiknek a kezében van), de a közjó szolgálatában gyakorlatilag már SEMMIT nem tudnának tenni. Visszaállamosítani kellene kórházakat, az ország legtöbb pénzével gazdálkodó, jelenleg még meglévõ Országos Egészségbiztositási Pénztárat, amely jelen helyzetban részvénytársasággá kiván alakulni, egész egyszerûen nem lesz lehetséges! (MÁV-ról, közlekedés egyéb ágazatairól már nem is beszélek .. gyakorlatilag már az utak sem a miénk!) Ez azt jelenti, hogy számtalan külföldi haver, vásárolja meg az OEP részvényeit. Most törölték el még az egyetlen kicsiny állami garanciát jelentõ, ún “aranyrészvény” jogintézményét is gyurcsány(i)ék.

Ez ebbõl a szempontból azt jelenti, hogy a részvényesek döntéseibe az állam még fékezõleg sem szólhat majd bele, mert NINCS arany-részvény, ami eddig az államnak lehetõséget adott, ott ahol VOLT ARANYrészvénye, hogy a dolgok ne szabaduljanak el. Most már bátran és lendületesen minden elszabadulhat! Külföldiek kezébe kerül az OEP – aki majd szerzõdik UNIQUA biztositóval, GENERALI biztositóval, az ING biztositóval ... stb., aki majd “szerzõdik” azzal akivel AKAR. De a nyugdijasokkal nem nagyon fog akarni, mert öregecskedõ formában vannak és bizony egy-egy nyugdijas korú ember pl. cukorbetegsége szõvödményének kb. 4-5 napos kórházi kezelése mondjuk 320.000,- Ft. És ezt lehet, hogy havonta kell ismételni. A nyugdijasok megmaradnak az állam „nyakán”, de olyan ellátást is fognak kapni. Túl az 50-enen talán még szerzõdnek, de hogy akkora pénzt kell majd fizetni, ha valaki a veséjétõl, a fogaiig mindent akar biztosítani, hogy vért pisilhetek. Szóval ezt a rendszert visszaállamosítani – olyan “nem vagyunk úgy öltözve” fiúkkal – lehetetlen! Kormányozni csak ott érdemes, ahol van tulajdon! Ez az egyetlen, amivel társadalmi folyamatokat lehet igy, vagy úgy igazgatni! Egy “Amerikai” tipusú neoliberális gazdaságban a politika már csak arra jó, hogy az abban résztvevõk jó nagy kenõpénzeket felvegyenek egy-egy útépítés során, egy metróépitéskor, egy telek eladáskor! Ahol nincs tulajdon .. ott a politika egyenlõ a korrupcióval!

KIRÚGTÁK KÓCZIÁN PÉTERT AZ ECHÓ TV-TÕL Azért nem kellett, mert nem volt hajlandó másképp kérdezni a jobboldali politikusoktól. A döntést a tulajdonos, Széles Gábor hozta meg. Tegnap az Echó tv fõszerkesztõje magához hívatta Kóczián Pétert, a csatorna mûsorvezetõjét, és közölte, hogy ezentúl nem tartanak igényt a munkájára. „Egyértelmûen nem szerkesztõségi, hanem tulajdonosi döntés volt a kirúgásom” – nyilatkozta kérdésünkre Kóczián, aki szerint Széles Gábornak, az Magyar Hírlap és az Echó tv tulajdonosának nem tetszett, hogy ugyanolyan tárgyilagos és kemény kérdéseket igyekszik feltenni mind a bal-, mint a jobboldali politikusoknak. „Egyes embereket másképp, több megértéssel kellett volna kérdeznem” – teszi hozzá Kóczián, és hangsúlyozta, hogy a szerkesztõség tagjai minden esetben kiálltak mellette, a kirúgásáról szóló döntést is maga a tulajdonos hozta meg. Kóczián Péter a Raport, a Szembesítés és a Napi aktuális címû mûsorokat vezette a csatornánál, emellett rendszeresen publikál a Heti Válaszban.

Persze, ha egy kiképzõtiszt azt látja, hogy kisebb mûködési költséggel dolgozhat, mint amennyi egy vezetõi iroda felújítására jut, nem csoda, hogy megtörténnek olyan esetek, amikor az egyébként ritka továbbképzések kedvéért nem mondja le megszokott napközbeni teniszpartnerét. Ebbõl speciel kisebb ügy is volt benn, de mégsem ez a jellemzõ, hanem az, hogy bárki szinte bármit, következmények nélkül megtehet. Az, hogy kinek kell következményekkel számolnia, részben esetleges, részben azon múlik, mennyire jó kapcsolatokat ápol. Csak egy példa: egy védett vezetõt õrzõ személy elaludt szolgálatban a védett vezetõ folyosóján. Nem lett belõle ügy. Ehelyett azonban a jó ha figyelünk

többség azzal szembesül – a már említettek mellett –, hogy a vezetõk körében is mindennaposak a kisebb-nagyobb – akár bûncselekmény gyanúját felvetõ – visszaélések. Márpedig ha beosztott azt látja, hogy felsõbb szinteken szabad akár csak egy parkolási büntetést elintézni, akkor nyilván maga is másképp értelmezi a rá vonatkozó szabályokat. Az elmúlt hetek eseményei alapján ez általános jelenségnek tûnik a rendõrségen. Igen, és ez nem véletlen. A többség úgy érzi, az egyenruha úgyis megvédi, és elég ha magának szab határokat. Nemrég eljárás indult egy ittasan balesetet okozó rendõrtiszt ellen, aki azt mondta, egy névnapi ünnepségrõl tartott hazafelé. Mit gondolunk,

egyedül mulatott? Vagy a többiek villamossal mentek haza? A többségben egyszerûen fel sem merül a lebukás lehetõsége: nem a hülyeséget, hanem morális gátak teljes leépülését kell látnunk a Széna téri OTP-bõl lopó rendõrtiszt esetében. Ebben van megkerülhetetlen nagy szerepe a vezetésnek. Ha felül a legkisebb stiklit is szabad, akkor alul is felborul az értékrend, és mindig lesznek, akiknél már komoly bûncselekmény elkövetésétõl kell tartani. A mostani vezetõk jó része már blamálta magát valamiképp, ezért nem tud igazán jó példával az élen járni még akkor sem, ha megígéri, hogy holnap megváltozik. dg – index

7

Belehalunk, ha kihalnak a méhek Lehetséges, hogy a mobiltelefonok felelõsek méhek ezreinek rejtélyes eltûnéséért. A rovarok rendkívül fontosak az ökoszisztéma fenntartásához, kipusztulásuk akár az emberi faj végét is jelentheti. Az Egyesült Államokban a méhészek által tartott rovarok kétharmada odaveszett, valószínûleg a mobiltelefonok káros hatása miatt: a rovarok hirtelen elhagyták a kast, és nem tértek vissza. A jelenség már Európában is megfigyelhetõ: egy vezetõ brit méhész, John Chapple elmondta, hogy 40 méhkasból 23-at egyszerûen otthagytak az apró állatok. Gyilkos mobilok? Tudósok szerint az ok az lehet, hogy a mobiltelefonok által kibocsátott jelek zavarják a méhek természetes radarját, amelynek segítségével a rovarok visszatalálnak a kasukba pollengyûjtõ körútjuk után. Egy német kutató szerint a méhek nem repültek vissza a kasba, ha annak közelébe mobiltelefont tettek. Az elveszett, zavarodott méhek a természetben hamarosan elpusztulnak. A telefonok a harmadik legnagyobb veszélyt jelentik a Föld méhpopulációjára, amelynek nagysága az 1970-es évek óta 60 százalékkal csökkent. Nem az egyetlen veszély Az újonnan felbukkant jelenség elõtt a méheket egy Indonéziából származó parazita tizedelte Nagy-Britanniában. A tudósok megtalálták ugyan az ellenszert, és a méhészek által tartott rajok egy részét még sikerült megmenteni, a vadon élõ, mézet készítõ méhek legnagyobb része elpusztult. Veszély azonban nemcsak a mézet készítõ, hanem a poszméhekre is leselkedik. A füves területeken elõ méhek, amelyek rendkívül fontos szerepet játszanak a virágok beporzásában, egyre nehezebben tudnak megélni, mivel a réteket egyre többször kaszálják, így a késõ nyári virágoknak esélyük sincs szirmot bontani. Belehalnánk A méhek jelentõségét már az 1600-as években felismerte egy brit mezõgazdász: Gervase Markham szerint az apró rovarok minden állat közül a legfontosabbak és leghasznosabbak az ember számára. Albert Einstein egyszer állítólag kiszámolta: ha a méhek egyszer csak eltûnnének a Föld színérõl, az emberiség nem lenne képes életben maradni négy évnél tovább. Egy apró híradalék ahhoz: miért hamis az a kérdésfeltevés a Tubes kapcsán: bánáti bazsarózsa, vagy az emberek. Mindkettõ rólunk, emberekrõl szól.

Avagy, a Magyar holokauszt! Az elõttünk tornyosuló népegészségügyi feladatok (ingatlanspekuláció, a különbözõ, hazai és nemzetközi projektek, mint pl. a “hulljon a férgese”, “let them croak”, vagy a “lass Sie krepieren”), valamint egy nemzetközi hírû fegyverkereskedõ lelépése miatt szükségessé váltak bizonyos strukturális átalakítások, illetve névváltozások. Így az eddigi Egészségügyi Minisztérium mostantól a Ministry of Immigration nevet viseli. George Orwell kormányszóvivõ A mai állapotok az egészségügyben, híven tükrözi George Orwell kormányszóvivõ egykori mondatait! Az újságokban olvasom, százával rúgják ki az ápolónõket a kórházakból! Márpedig egy rehabilitációra megmaradt egészségügyi intézményben az ápolók vannak útban, kik fognak gondoskodni az “elfekvésre” silányított szolgáltatást nyújtó intézményekbõl? Mivel megszüntették az otthon ápolási díjat, arra kényszerülnek a családtagok, hogy az öngondoskodásra képtelen hozzátartozóikat betegyék a rehabilitációs intézményekbe. Igen, megszüntették az ápolási díjat, azoknál, akik bár nem képesek ellátni magukat, de a mai egészségügyinek becézett minisztérium megállapítása szerint nem érdemlik meg, hogy egy hozzátartozó, a saját otthonában gondoskodjon róla. Az eddigi törvények szerint is megalázó összegért, de megtette a család egyik tagja, hogy otthon maradva 18 ezer forintért 24 órás felügyeletet biztosítson, mondjuk a saját édesanyjáért. Ez a történet, lehet általános is, de rólam is szól! Az édesanyám 5 évvel ezelõtt agyérgörcs következtében fél oldalára lebénult! Megpróbáltam, elintézni, hogy itthon maradhassak vele, nem sikerült, mert a 70 évet betöltötte, és a mai “pusztuljon a selejt” politikai intézkedések következtében, kikerült az ember számba vehetõk listájából! Annak idején, nem csak a zsidókat, a cigányokat, a politikai ellenzéket üldözték a nácik, hanem a bénákat is! Nem tartották ember számba Õket. A mai hazánkban honosodott liberális eszme folytán, már csak a bénák, maradtak e állati sorba kerülõ listán. Bármennyire is szeretnék, a mai “ember szelektálók”, én nem teszem be az Anyámat semmiféle intézménybe, mert én, a hatalom akaratával szemben, értékes, és tiszteletreméltó embernek tartom az Édesanyámat, akik megérdemli, hogy az élete hátralevõ részét a saját családja körében élje le! Mi keresztyének vagyunk, és nálunk ez a szokás! De úgy látszik a hatalom, igaz már csak a bénákat, és a keresztényi, keresztyéni erkölcsöket pusztítaná ki hazánkból! Duft naplója : http://duft.extra.hu/?p=1149

8

jó ha figyelünk

Egy nagy kísérlet nyulai vagyunk. Így kezdtem majd húsz éve, az elsõ lakitelki találkozón a beszédemet. A kezdés ma is idõszerû, sõt! Akkor a szocialistának nevezett társadalomkísérlet nyulai voltunk: hogyan bírja az ember és mi lesz belõle, ha elveszik hitét, közösségeit, tulajdonát, alapvetõ emberi jogait? 1987 szeptemberének végén, amikor abban a bizonyos sátorban összejöttünk, már ellazultak a kísérletvezetõk, a szocialista Mengelék. Hitük, ha volt egyáltalán, már elpárolgott. Ketrecünkre csupán fél szemmel ügyeltek; a másikkal azt lesték, mit lehet megkaparintani a közvagyonból, hogy a várható összeomlás után újra fölülre kerülhessenek. Ez – mint tudjuk – a rendszerváltónak nevezett értelmiség SZDSZ-es csoportjának árulása következtében fényesen sikerült nekik. Ismét a nyakunkon ülnek, és ismét idegen érdekek zsokéiként, és ismét Mengele doktor szellemi útmutatását követik. A kísérleti téma most a következõ: elhúzni a kísérleti Nyulak elõtt a demokrácia, a szabadság, a nyugati jólét és hasonlók mézesmadzagját, összeugrasztani õket, majd a kilencvenes évek elõtti szolgaságnál rettenetesebb állapotba lökni õket. Ha igen röviden akarjuk összefoglalni, akkor a hazátlanság, a nyomor és a gyûlölet bugyrába. Az Antall-kormány eszköztelenségét és naivitását kihasználva azonnal megkezdték Magyarország fölszámolását. Másfél évtized alatt eljutottak oda, hogy az ország vagyonát elherdálták. Magyarország ma a legnincstelenebb állam Európában, s hozzá a legeladósodottabb. Itt a legmagasabb az adó és itt a legkisebb az adó fejében járó viszontszolgáltatás. Olyan ideológiai baromságokkal oltják a népeket, amelyeknek hamisságára Ausztriától Japánig minden ország rájött – a nyulak azért nyulak, hogy millió-szám elhigyjék! “Az állam a legrosszabb tulajdonos!?” Naná, ha õk gyakorolják a tulajdonjogokat.

Kísérleti nyúl a kísérlet után Az olyan nemzetek, melyeknek saját kormányuk van, erõsítik államukat, hogy meg tudja védeni õket a globalizmus veszélyeitõl. “Az öngondoskodás fejlesztése!?” Az emberiség azért él családban és államban, mert emberekbõl áll. Az emberek abban különböznek az öngondoskodó áspiskígyóktól, hogy törõdnek gyermekeikkel, betegeikkel, öregeikkel, sõt még azokkal is, akik saját hibájukból kerültek bajba. Intézményesen. Ezért adunk össze pénzt – adó! – s tartunk fönn belõle hadsereget, erõs nemzetgazdaságot, kormányt, iskolát, kórházat, közmûveket, tudományt, köztájékoztatást, stb. Új urainknak, a multiknak ez természetesen nem érdekük, ezért a magyar hadsereg, mint nemzeti intézmény fölszámoltatott: egyetlen föladata, hogy általa belemártódjunk antiterroristának álcázott globális bûnügyekbe. Nemzetgazdaságunk helyén a multik közterheket nem viselõ cégei mûködnek, a közmûvek már eladva, a kórházak, az iskolák, az egyetemek most verõdnek dobra.

Tudósaink, orvosaink elköltöznek oda, ahol dolgozhatnak: munkájuk támogatása nálunk a legalacsonyabb az EU-ban. A kormány nem a mi érdekeinket szolgálja, hanem a multik zsokéja a nyakunkban. A köztájékoztatás célja, hogy félrevezessen bennünket saját helyzetünk felõl, és gyûlöletet szítson. Nemzeti jelképeink, egyházaink támadása, népünk fasisztázása, elszakított rokonaink gondjainak, sõt, létének eltitkolása Rákosi óta folyamatos, sõt egyre dühödtebb – elég utalni a december 5-e elõtti kormánykampányra. Ilyen, egyébként törvényellenes kormányzati viselkedés példátlan a világtörténelemben. De elõzmény nélküli az is, hogy a nyúlketrec lakossága ezt zömmel elfogadta, sõt, a bûnösöket újra megválasztotta. Vagyis Mengeléink kísérlete nem csak ország anyagi fölszámolásában eredményes, hanem a nép lelkének megsemmisítésében is. A bennszülöttek fosztogatóképzõ nélkül már azt sem merik kimondani, hogy õk magyar nyulak vó’nának: “jó értelemben vagyok magyar” – ilyeneket makognak, gyerekeiket, boltjaikat idegen nevekre keresztelik, a hazafias megnyilvánulásokat kerülik – ismét a világban egyedül. A liberálisnak és baloldalinak álcázott fölszámolóbiztosok szakadatlanul szítják a gyûlöletet. A külhoni magyarok, a vallás és a család ellen, a különbözõ ideológiákat követõk között, és egyáltalán mindenütt. Gyûlöld a másként gondolkodót, más ízlésût, a melletted dolgozót tekintsd ellenségednek, fúrd, hogy õt rúgják ki, ne tarts vele össze, mert elveszted a kenyered. A máihoz fogható ellenségeskedés nemzetet még nem szabdalt, amióta világ a világ. Annak a kezében vagyunk, aki a testet és a lelket is képes pokolra vetni. Meg is teszi, ha nem ismerjük föl, és nyulak maradunk: nem kérjük tiszta szívvel az Egyetlennek a segítségét, aki elbír vele. http://www.czakogabor.hu/

PÉNZÜGYBÕL ELÉGTELEN Valószínûleg a közgázos közönség is tudta, hogy a miniszterelnök ambiciózus mondanivalója mögött mi áll valójában. Az elmúlt öt év elhibázott gazdaságpolitikája. A fedezet nélküli osztogatás, a költségvetési trükkök sokasága, a pénztologatás, az állami statisztikai körbõl a pénzek kiszervezése vagy éppen a 2006-os elkapkodott ÁFA-csökkentés. Sorolhatnám még, de aligha érdemes. A lényeg abban rejlik, hogy miközben térségbeli versenytársaink fenntarható növekedési pályára állították gazdaságukat, addig mi nemcsak hogy lemaradtunk, hanem kiigazító pályára kényszerültünk a kormányzati-állami túlköltekezés miatt. Forrás: Szajlai Csaba – Magyar Hírlap, 2007. június 15.

jó ha figyelünk

9

Tisztelt ellenzéki, (Fidesz. KDNP) képviselõ Hölgyek, Urak, Lenne egy javaslatom: Kezdeményezzenek népszavazást az egy biztosítós-több biztosítós társadalombiztosítási rendszerrõl. És csak errõl az egyrõl. Akarja-e, hogy bevezessék hazánkban a több biztosítós társadalombiztosítási rendszert? A már folyamatban lévõ népszavazási kezdeményezéstõl pedig álljanak el. Az utóbbiról nincs szándékomban részletes indoklást adni, de lássák be az állva maradt kérdések súlytalanok, az egész pedig, úgy ahogy van izzadtságszagú, és az akció sikereséhez vajmi kevés a remény. A kudarcok, amit a jelenlegi, hét témásnak indult kezdeményezés visszautasítása miatt alakultak ki, fásulttá teszik lakosságot, ezért komoly népszavazási részvételre a legnagyobb derûlátással sem lehet számítani. Most még csekély presztízsveszteséggel ki lehet hátrálni ebbõl a nem sok

eredményt ígérõ kezdeményezésbõl. Deák Ferenc, a haza bölcse, a kiegyezés tárgyalási során azt mondta Ferenc József császárnak: Felség, a rosszul begombolt kabátot elõször ki kell gombolni, majd jól újragombolni. Ha az emlékezetem nem csal, Bismark meg azt mondta: Csak az ökör következetes. Az általam javasolt kezdeményezésnek az alábbi elõnye vannak: Megvalósíthatóság. Az OVB nem talál gátló körülményt, mert – alkotmányba nem ütközik, – a költségvetést nem érinti, – a kormányprogramot nem érinti. Állampolgári részvétel. A téma fajsúlyos, a teljes “egészségügyi reformot” befolyásolja, a nemzeti oldal szavazóit megmozgatja. Ha csak a legutóbbi, 2006-os választások résztvevõi elmennek szavazni kb. 2 270 000 szavazat elegendõ lehet egy 25 %-os, eredményes választáshoz. Eredmény. Eredményes népszavazás esetén szinte beláthatatlan a siker nagysága.

Olvasom az interneten, és hallom a hírekben, hogy a 2012-es futball EB-ét Lengyelország és Ukrajna rendezhetik meg. Eddig, a magyar komcsi propagandagépezet így politológizált a médiáin keresztül: 1. Olaszország futballbotrányos hatalom, a futball ürügyén ütik-verik egymást hetente a szurkolók – oda nem adhatják; 2. Lengyelország Kacsinszkiék óta, egy jobboldali, antiszemita, kommunista és cigányüldözõ állam – oda nem adhatják; 3. Ukrajna politikailag egy nihil ország, ahol alig van államelnök és miniszterelnök, a nép pedig az utcán lakik és protestál, infrastruktúrájuk sehol – oda nem adhatják; 4. Magyarország, az Dá, Harasó, Oké, az elsõ hazug Furcsány Fegyenc uralkodó és Gyárfás Párt-keltés udvaronc-menedzser stabil országa, ahol minden nagyon szép, minden nagyon jó, és mindennel meg vannak elégedve a zsidók, a cigányok, csak a magyarok nem (de õk elhanyagolható kisebbség!). Van milíciailag fenntartott politikai stabilitás, van mû ellenzék, meg minden, ami szükséges egy futball EB megrendezéséhez futballistákon kívül. – csak õk kaphatják meg a rendezés jogát; 5. Horvátországról csak annyit: remélem ezentúl gondosabban fogják megválasztani partnereiket a bukáshoz. Ilyen magyarországi zseniális politológiai értékelés után kapta meg „váratlanul” a rendezés jogát: Lengyelország és Ukrajna. Gondolom én, a Mikházán éldegélõ gyalog magyar, hogy a zsûri döntésében nagy 10

– Kóka, az SZDSZ, és az egész egészségügyi reformnak nevezett kezdemény hamvába hal. – Gyurcsányt komoly dilemma elé állítja, mert ha Kóka mellé áll, együtt buknak, és óriási presztízsveszteség éri a pártban, ahol különben sem mindenki támogatja a több biztosítós rendszert. Ha Gyurcsány kihátrál Kóka javaslata mögül, az taktikai siker, lehet mondani, hogy: Na bátor miniszterelnök megfutamodott a harctól. És nem utolsó sorban, meghiúsul, nem csak a több biztosítós rendszer, de maga a reformnak nevezett ámokfutás is, és talán ne túlzok, ha azt mondom, belebukhat az egész kormány is. Kérem, hogy gondolják tovább a javaslatomat és döntsenek bölcsen. Pataki László 1112. Bp. Oltvány u 27 T: 246 4102 [email protected]

szerepet játszottak Furcsány Fegyenc hazai és nemzetközi hazugságai. Gyárfás csoda szélhámosról csak ennyit: a Párt-keltéje és az általa elnökölt magyar vizes szövetség is, amely Cseh Laci bronzáért is násztáncot lejtett, a legutóbbi világbajnokság ürügyén, olyan magyarországi menedzser-producer, amely a magyar nemzetet sok pénzért a gödörbe vezeti. A Furcsány-Gyárfás közkatasztrófa-kettõs indián sorsra jutatja a magyarokat Európában. Mikháza, 2007-04-18 (to)

jó ha figyelünk

„Az állam nem fog maszekokat etetni – ezzel a jelszóval indította eddigi leghangosabb kampányát Robert Fico szlovák kormányfõ a több-biztosítós egészségügyi rendszer ellen. Szlovákiában 1995 óta van az egészségügyben több-biztosítós rendszer, a lakosság a két államin – az Általános Egészségbiztosítón (VsZP) és a fõként a fegyveres testületek tagjait tömörítõ Közös Egészségbiztosítón (SZP) – kívül jelenleg négy magánbiztosító közül választhat. Közel tíz éven keresztül ennek nem volt túl nagy jelentõsége, mivel egy újraelosztó rendszer gondoskodott arról, hogy a beszedett egészségbiztosítási díjból megfelelõen részesüljenek azok is, ahol az átlagnál magasabb volt az inaktív ügyfelek – fiatalok, rokkantak, nyugdíjasok, munkanélküliek – aránya. Értük ugyanis az állam fizeti az egészségügyi biztosítást, nem is tagadva, hogy ennek összege csak a költségek töredékét fedezi. Míg ugyanis az aktív lakosság a jövedelme 14 százalékát fizeti be ilyen célra, az állam csak a minimálbér 4 százalékát. Az idei évben a 2,2 millió aktív befizetõtõl 61,7 milliárd koronára számítanak, míg az állam 3 millió biztosítottja után csak 26,5 milliárdra. Az újraelosztási rendszernek köszönhetõen az idén például a nyugdíjasok után az állam csak 8976 koronát fizet, egy 75 év feletti nyugdíjas után mégis 38 651 korona jár a biztosítóknak. Ennek a kiegyenlítõ rendszernek köszönhetõen évekig alig volt különbség a biztosítók között, legfeljebb apró elõnyök nyújtásával, például vitamincsomagokkal vagy ingyenes influenza elleni oltásokkal igyekeztek ügyfeleket szerezni. A helyzet 2005-ben, a Dzurinda-kormány reformja idején változott meg, amikor lehetõvé tették a biztosítók számára a részvénytársasággá alakulást és így a nyereségképzést. Ekkor a biztosítók elkezdték elemezni, értékelni az egyes egészségügyi intézmények, illetve orvosok munkáját, és felvetették, hogy a legrosszabbakkal egyszerûen nem kötnek szerzõdést. Az állam ezt a folyamatot értékelési kritériumok és a minimális ellátási hálózat megszabásával igyekezett befolyásolni. Az új rendszer ténylegesen ez év elején kezdett el mûködni, a gyógyító intézmények több hónapos kemény tárgyalásokat folytatva csak az utolsó pillanatban, március végén egyeztek meg a biztosítókkal. jó ha figyelünk

A magánbiztosítókkal külön-külön tárgyaló szolgáltatók vagy csoportjaik áralkujáról alig lehet részleteket tudni, csak annyi került nyilvánosságra, hogy a közösen fellépõ állami egyetemi klinikáknak 20 százalékos tarifaemelést sikerült kialkudniuk. Az új lehetõségek az egészségügyi biztosítók között is nagy mozgást váltottak ki. A piacon megjelentek a pénzügyi befektetõk, a szlovák Penta Investment három kisebb biztosítót Dovera néven egyesített, az ugyancsak honi J&T Finance Group, illetve a holland Eureko új biztosítót alapított. A régiek közül így csak az annak idején a Slovnaft vezetésével a nagy vegyipari cégek által létrehozott Apollo maradt talpon, bár egyes hírek szerint hamarosan ez is a Penta érdekkörében végzi. A sajtó által csak cápáknak nevezett szlovák pénzügyi befektetõk azt állítják, ezúttal nem a gyors hozam a céljuk, hanem a biztosítást különféle egészségügyi szolgáltatásokkal kombinálva hosszú távon jövedelmezõ hálózatokat szeretnének kialakítani. Az egészségbiztosítók mozgástere egyébként az új rendszerben sem korlátlan, mûködési költségre a beszedett díjak 4 százalékát fordíthatják, a nyereséget pedig csak akkor vehetik ki, ha egyetlen várólistás betegük sincs. De még ez is elégnek tûnik komoly nyereségképzésre, az egészségügyi minisztérium szerint az indulási költségekkel nem terhelt Apollo és Dovera összesen legalább 1 milliárd koronás haszonra tett szert, a tavaly indult másik két biztosító azonban egyelõre komoly veszteséget könyvelt el. A biztosítók a tavalyi eredményeiket még nem hozták nyilvánosságra, de a kormány oldaláról megnyilvánuló nyomás láttán jó elõre közölték, a nyereséget az idén visszaforgatják az ellátás színvonalának javítására. A kormány ugyanis erre építi a kampányát, mondván, az egészségügyben túl kevés pénz van ahhoz, hogy a kapitalisták még nyereséget is kivegyenek belõle. Az egészségbiztosítók viszont azzal érvelnek, hogy még így is többet fizetnek az egészségügyi szolgáltatóknak az állami biztosítóknál, mûtéti várólistáik is sokkal rövidebbek, és az állami biztosítókkal ellentétben nem korlátozzák az orvosok által gyógyszerek felírására fordítható összeget. Az állami biztosítók rossz mûködési hatékonyságának jellemzõ példája éppen a korábban Ivan Valentovic egészségügyi miniszter irányította SZP, amely olyan siralmas anyagi helyzetbe került, hogy a tavalyi választások elõtt a csõdbiztos kirendelésétõl csak az állami támogatás mentette meg. Ficóék azonban nem tágítanak, a parlament várhatóan májusban tárgyalja a kormány javaslatait, amelyekkel kapcsolatban a kormányfõ csak annyit üzent az elégedetlenkedõ magánbiztosítóknak, hogy ha nem értenek velük egyet, adják vissza a mûködési engedélyüket. A reform reformja két elemre épül: a biztosítóknak megtiltják a nyereségképzést, az állam által biztosítottakat – az inaktív lakosságon kívül az állami alkalmazottakat – pedig kötelezõ érvénnyel átsorolják az állami VsZP-be. Ez azt jelentené, hogy a VsZP, amely az új biztosítók tavalyi masszív reklámkampánya során több mint félmillió ügyfelét vesztette el, a jelenlegi 1,7 millió mellé július elejétõl egyetlen tollvonással újabb 1 milliót szerezne, 60 százalékosra növelve piaci részesedését. A magánbiztosítókat viszont súlyos kár érné, a Dovera a tavaly õsszel nagy költséggel megszerzett ügyfelei 60, az Union pedig 70 százalékának mondhatna búcsút, amiért milliárdos nagyságrendû kártérítési pereket helyeztek kilátásba.” Az õ jelenük a mi jövõnk? TUBA LAJOS / POZSONY

11

MINDENKINEK A SAJÁT BAJA A LEGNAGYOBB Amikor egy családban valaki megbetegszik, a fájdalmait õ érzi igazán, a hogylétérõl õ tud beszélni részletesen, és a család tagjai szeretettel, megértéssel, együttérzéssel fordulnak felé, támogatják elesettségében. Hosszú betegsége a családra árnyékot vet és a halála pedig gyásza lesz az õt kedvelõknek, szeretõknek. Az összetartozó, szûk családi körben is azonban nem áll meg az élet annak ellenére, hogy lehetnek, akik lelkük mélyén továbbra is a gyászba burkolódznak. Nem felejtik halottjukat, mert annyira hiányzik még évek, évtizedek múlva is, hogy hiányukat tragédiaként élik meg. A szomszédokat már nem érinti olyan közelrõl az esemény, de látva és érzékelve, hogy a gyász elhúzódik az addig nevetõs, vidám, boldog szomszédjukban, megpróbálnak beszélgetni vele, elterelni figyelmét rövidebb-hosszabb idõre más felé, mert tudják jól, hogy a gyász, ha ráül a lélekre tartósan, az megbetegíti az embert és a sírba viheti. Azt is tudják, hogy mindenkinek a saját baja a legnagyobb. Ezért a türelmesebbje meghallgatja, ha kell tízszer, húszszor, akár százszor is a beteg embert. Addig csak, amíg rá nincs betegítõ hatással. Megérzi életösztönébõl eredõen, hogy mikor fontos abbahagynia azt türelmi játékot, amit a beteg érdekében kipréselt magából az együttérzése. Az emberek – életösztönükbõl eredõen – egy bizonyos idõ után elfordulnak attól, aki állandóan csak a halálról, a saját problémájáról beszél, siránkozik, és nem tud, nem akar túllépni bajain, problémáin, gyászán, ami bizony rögeszmeponttá válhat esetében. Pszichológusok, orvosok nagyon jól tudják, hogy a rögeszme milyen károkat okozhat egy emberben, önmagában, és környezetében, mert a rögeszme nem gyógyítható. Ha a gyász rögeszmévé válik valakiben, az képtelen kilépni e gyászképbõl a gondolataiban, érzéseiben állandóan jelen van a kép, errõl tud csak beszélni, és késztetést is érez, hogy beszéljen róla. Az együttérzés ilyen esetekben csak fokozza a rögeszme elburjánzását, fokozza a lélek meghasonlásának lehetõségét, és bizony az ilyen ember hamarosan idegszanatóriumban találja magát, ahol nagyon jól elvan egyedül a gyászképével. Azért különítik el, mert felõrölné a környezete egészséges életformáját, és családjában is olyan lelki folyamatokat indíthat, vagy indított el a h osszú gyászával, amely egészséges lelkületû családtagokra is megbetegítõ hatással lehet, illetve van. TÖRTÉNTEK HASONLÓ HELYZETEK CSALÁDOMBAN IS Együttérzésemnek azért adok hangot a holokauszt túlélõinek, mert képes vagyok együttérezni velük. Ttörténtek hasonló helyzetek családomban is. Aki nem veszített még el családtagját olyan körülmények között, mint a holokauszt túlélõi, azok sajnálkozhatnak ugyan, de képtelenek arra az együttérzésre, együttgondolkodásra, amit ma elvárnak tõlük, noha rendes emberek, de el sem tudnak képzelni olyan helyzetet – külsõ és belsõkép, illetve megtapasztalás hiányában -, hogy azt a felfokozottan elvárt együttérzést tudják önmagukból elõhívni, amit a holokauszt túlélõi elvárnak tõlük. Nem megy nekik. Nem is lehet elvárni tõlük. Más gyászának tiszteletben tartása viszont elvárható. A holokauszt túlélõi gyászának tiszteletben tartása is elvárható mindenkitõl. Mint ahogyan elvárható a holokauszt túlélõitõl – akik képesek mindannyian rá -, hogy azokkal együttérezzenek, akik elveszítették hozzátartozóikat hasonló vagy azonos kínzásoknak alávetve annakidején még akkor is, ha azok magyar emb erekként, katolikusokként, reformátusokként kerültek a haláltáborok valamelyikébe. Ráadásul õk azok, akik képesek együttérezni akkor, ha még nem vált rögeszmeponttá bennük a holokauszt, amely mint tömegesen elhatalmasodó gyász a világon, megbetegítheti e Földön élõ embereket. Mondom, és ideírva hangsúlyozom: együttérzek és én sem felejtem azokat a történéseket, amelyek a saját családomat sújtották. Azt is hangsúlyoznom fontos, hogy megéltem a lelki hatást is, de az egészséges lelkem – és hitem Istenben – azt sugallta, hogy emlékezzek, de ne betegítsem meg magamat és a környezetem tagjaira (akik nem élték 12

át, amit én) se kényszerítsem rá saját érzéseimet, ne terheljem õket azzal, amit képtelenek felfogni, mert nem tapasztaltak hasonló eseményeket, nem voltak hasonló helyzetben. ZÉRÓ TOLERANCIA, MINT MÉLTATLAN FOGALOM Nincs két egyforma külsejû, de két egyforma lelkületû ember sem. Hasonló gondolkodásúak, hasonló érzületûek vannak, akik megtalálják a saját csoportjukat; hitüknek megfelelõ vallásukat; tapasztalataiknak megfelelõ csoportosulásokat; érzéseiknek, érzelmi életüknek megfelelõ szervezeteket a gondjaik-bajaik megoldására szintén. Nincs két olyan ember, aki spontán reakciójában azonosan fogalmazná meg azt, hogy egy-egy bajban mit, és hogyan érez, azonosan fogalmazná meg azt, hogy mit vár el másoktól, a környezetétõl. Ilyenkor fontos a megértõ odafordulás, a türelmes meghallgatás, és az odafigyelés arra, mit és hogyan mond a bajban lévõ, vagy az emlékeit felidézõ ember. A holokauszt túlélõinek emlékeit is türelemmel, érdeklõdõn fontos meghallgatni mind azoknak, akik nem éltek, koruknál fogva nem élhettek abban a történelmi korban, amikor megtörténtek olyan embertelen események, amelyek érintettek népeket, népcsoportokat. A magyar emberek történelmi századaiban, évezredeinek tört énelmében történt fájdalmas eseményeket a magyar nép sem felejti, mert nem felejtheti. Amikor róluk esik szó, ugyanolyan türelemmel fontos meghallgatni õket, mint bármely más nép fájdalmát képviselõket. Ezért nem beszélhetünk zéró toleranciáról, mert maga a kifejezés fenyegetõ, agresszív és nem méltó a türelemmel egymás felé forduló emberek, népek, népcsoportok szóhasználatában. A zéró tolerancia kifejezés nem méltó a népek történetiségének megértésében. Zéró toleranciáról csak akkor beszélhetünk, ha egy népcsoport úgy határoz, hogy semmi mást, senki mást nem vesz figyelembe, csak az önmaga bajait, kizárólag múltbeli sérelmeket lebegtet a saját népcsoportja tudatában, ami annak a tömegrögeszmének a kialakulásához vezethet, amely valóban életre hívja a zéró toleranciát más népekkel, más népcsoportok bajaival szemben, és minden terület minden szintjén tagadja más népcsoportok gondjait, történéseit, történelmi bajait, és létezõ problémának, létezõ fájdalomak, kizárólag csak a saját népcsoportját érintõt ismeri el. Ez, valóban zéró tolerancia. Addig önmagára sem veszélyes, amíg más népcsoportoktól nem várja el ugyanazt az érzés-és tudatvilágot a bajaival, gyászával kapcsolatban, mint a saját népcsoportján belül az elvárható. A türelmetlenség, a tûrésküszöb nullázódása, az együttérzés hiánya, a más népek történelmi fájdalmának tagadása, a más népcsoportok gyásza iránti érzéketlenség hozhatja létre a zéró toleranciát, és annak veszélyeit minden társadalomra nézve, de a Föld lakói számára is. Nem tartom helyes kifejezésnek napjainkban Magyarországra vetítve a zéró tolerancia fogalmát. Ki részérõl nullázódott a türelem? Egy népcsoport, vagy a kormány részérõl? A magyar nép tûrésküszöbének szélessége – úgy tûnik – még nem érte el a hosszúságát. A magyar nép túlnyomó többségében türelmesen és együttérezve szemléli a holokauszt túlélõinek emlékezéseit, emlékhelyeit. Felmerül bennem a kérdés: Aki a zéró toleranciát hirdeti, az egyáltalán a magyar nép történelmi emlékeit, emlékhelyeit tiszteletben tartja-e? Vagy csupán nem értelmezi helyesen a zéró tolerancia fogalmát? Nagyon remélem, hogy a zéró tolerancia nem azt a jelentéstartalmat hordozza a kormány és az aláírók körében, hogy a magyar nép számára kizárólag a holokauszt fájdalma ismerhetõ el, és mint a magyar nép történelmi fájdalma semmisnek tekintendõ. Ugyanis ez, óriási veszéllyel jár, de hangsúlyozom – a fent leírt folyamat értelmében -, hogy nem a magyar népre veszélyes. Bár, hatása kiterjed a magyarokra is. Ugyanúgy, mint írásom elején egy gyászoló ember környezetére. Nem kell nekem hinni és nem fontos elfogadni gondolataimat, leírt szavaimat. Kérdezzék meg az orvosokat és a pszichológusokat: A hosszú gyász, hogyan fejti ki hatását egy emberre és tömegekre? jó ha figyelünk

FRAU MENGELE HALÁLTÁBORA LETTÜNK!

Laci bácsi itt lakik 2 utcával feljebb. 96 éves. Közel egy hónapja haldoklik. A a teste hátsó fele a nyakától a sarka csücskéig felfekvéses. A teste hátsó fele, a nyakától a sarka csücskéig, egybefüggõ gennyes, levedzõ, nyitott bõrfelület. Laci bácsi már nem szállítható. Az unokája elment Laci bácsi háziorvosához, hogy felírassa a támogatott vastagabb kötszert, amely nem ázik át a gennyes levedzõ sebektõl pár perc alatt.

A Világgazdaság c. napilap április 19-én konferenciát rendezett az egészségügyben beharangozott biztosítási lehetõségekrõl, ennek részleteirõl az újság április 26-i különszáma fog beszámolni. Kóka János bevezetõ szavai tükrözték az SZDSZ egyoldalú hozzáállását: “Bemutatok Önöknek egy kiváló programot és egy kiváló embert.” A kiváló program a piaci alapon versengõ több biztosítós modell, a kiváló ember ez idõ szerint Horváth Ágnes kijelölt miniszter asszony volt.

S a háziorvos a legújabb jogszabályoknak köszönhetõen nem írhatta fel a megfelelõ kötszert. Laci bácsi unokáját tovább irányította a sebész szakorvoshoz. A sebész szakorvos közölte Laci bácsi unokájával, hogy nem írhatja fel látatlanban(!!!!) a vastagabb kötszert. S mivel Laci bácsi nem szállítható, s a szakorvos ki nem megy a házhoz, a következõt kérte: “ Kérem fényképezzék le a beteg testét, hogy láthassam indokolt-e a vastagabb kötszer felírás” S Laci bácsi unokája hazament. A haldokló nagyapját aki az életét végig dolgozta, s mindig minden gondját baját méltósággal viselte az életben, segítséggel a hasára fordította, s lefényképezte a kiszolgáltatott nagyapja gennyes, levedzõ testét.... Muszáj volt, mert nem tudja megfizetni a kötszert támogatás nélküli árát.. Leginkább mivel a morfiumot már megvásárolta 30.000 Ft-ért, mert a kórház orvosa nem javasolta a 96 éves Laci bácsi fájdalmainak enyhítésére.. Horváth Ágnes! IMÁDKOZZ! A reformod alapja az EMBERTELENSÉG! (olvasónktól)

A politikában szerzett tapasztalata és az, hogy nem férfi – a megkérdezett SZDSZ-es vezetõk szerint – ez is közrejátszott abban, hogy a liberális párt Horváth Ágnest, és nem a pártelnök által favorizált Erdõs Attilát jelölte az egészségügyi miniszteri posztra. Mindketten a távozott Molnár érdemeirõl, és a közelmúltban megalkotott öt törvény csodájáról szóltak. Más olvasatban ezen intézkedések az orvostársadalomra és a lakosságra egyaránt

EGYÜTTÉRZÉSSEL Az együttérzés egészséges folyamatában a segítõkészség érvényesül. Az együttérzés: segítség a másik ember számára a baja, a gyásza kilábalásából. Nem a felejtést célozza az együttérzés. Sõt, azt sugallja, hogy az együttérzõ sem felejt. Az együttérzésben ott van a megértés szándéka, a megértés, az együttrezgés, és a szeretet, ami nem csupán jó ha figyelünk

rohamtempóban, a kívánatos szakmai és civil egyeztetés nélkül zúdultak rá. A fórumot szervezõ Világgazdaság elõzetesként “Össztûz a biztosítási rendszerre” címmel, majd “Eltérnek az álláspontok” kiemeléssel számolt be a történtekrõl. Ebben megállapításra került, hogy határozott különbség van a koalíciós pártok egészségügyi biztosítással kapcsolatos álláspontja között is. Kóka János és Horváth Ágnes a bevezetõ után látványosan távoztak a konferencia helyszínérõl. Ezt követõen a szakértõk valamennyi oldalról körüljárták a biztosítási lehetõségeket és azokat a körülményeket, amelyek között a legutóbbi egészségügyi törvények megszülettek. Szakmai és társadalmi oldalról szót kapott az Orvosi Kamara elnöke, a Kórházszövetség elnöke, professzor és tudományos munkatárs, OECD szakértõ, valamint pártrészrõl a koalíciós partner MSZP és az ellenzék több képviselõje A korai délutánig tartó megbeszélésen számos példával bizonyították, hogy nincs olyan pozitív európai példa, amely alapján az SZDSZ által erõltetett biztosítási modell (sem az eredeti, sem a módosított formában) megfelelhetne a magyar lakosság érdekeinek. E tényeket Horváth Ágnes (távollétében) nem hallva érkezett vissza a konferencia zárására. A miniszterjelölt zárógondolatait a közönség érthetõ zúgolódással fogadta. A levezetõ elnök pedig idõhiányra hivatkozva tért ki az újabb vitanyitás lehetõsége elõl. Horváth Ágnes és az (SZDSZ programja) látványosan megbukott a szakmai fórum elõtt. A tudományos ülések után szokásos módon az elõadókat újabb kérdezõk, érdeklõdõk veszik körül, de Horváth Ágneshez nem ment oda senki. (Végül valaki kikísérte a terembõl, akinek azt a kérdést tette fel, hogy valójában mi hangzott el itt délelõtt. A rövid válasz pedig ez volt: a szokásos nyüglõdés, hogy semmi nem jó, és lehetõleg ne csináljunk semmit.) Kérdés, hogy a folyamatos népirtással felérõ, SZDSZ-es alapon beterjesztett egészségellenes programok meddig képezhetik még egyáltalán megbeszélés tárgyát. A magyar orvostársadalom meddig viseli el a tényt, hogy szakképzett orvosok ezrei kerüljenek utcára, kényszerüljenek külföldre, miközben Ágnes asszony alá bársonyszéket tolnak. Dr. Nagy Attila, PhD orvos, közíró, Debrecen.

egy ember számára fontos momentum, hanem minden népnek, minden embernek szükséglete. Ahol nincs szeretet, ott nincs együttérzés, ott kialakulhat a zéró tolerancia, amelynek alapja a félelem; ebbõl pedig az agresszió fakad.Nem adom fel!Azért írtam le gondolataimat, mert együttérzõ ember vagyok! Szõnyi Bartalos Mária

13

Gondolkodtató, megerõsítõ történet, mert hányszor mondjuk, hogy „hogy engedheti...?” Az ateista filozófia-professzor arról beszél a tanítványainak, mi a problémája a tudománynak Istennel, a Mindenhatóval. Megkéri az egyik új diákját, hogy álljon fel és a következõ párbeszéd alakul ki: Prof: Hiszel Istenben? Diák: Teljes mértékben, uram. Prof: Jó-e Isten? Diák: Természetesen. Prof: Mindenható-e Isten? Diák: Igen. Prof: A bátyám rákban halt meg, annak ellenére, hogy imádkozott Istenhez, hogy gyógyítsa meg. Legtöbbünk törekedne arra, hogy segítsen másokon, akik betegek. De Isten nem tette ezt meg. Hogyan lehetne akkor jó Isten? Hmm? Diák: (a diák hallgat) Prof: Erre nem tudsz választ adni, ugye? Kezdjük elölrõl, fiatalember. Jó-e Isten? Diák: Igen. Prof: Jó-e Sátán? Diák: Nem. Prof: Honnan származik Sátán? Diák: Istentõl? Prof: Így van. Mondd meg nekem, fiam, van-e bûn ebben a világban? Diák: Igen. Prof: A bûn mindenhol jelen van, nemde? Diák: Igen. Prof: És Isten teremtett mindent. Így van? Diák: Igen. Prof: Tehát ki teremtette a bûnt? Diák: (a diák nem válaszol) Prof: Vannak-e betegségek? Erkölcstelenség? Gyûlölet? Csúfság? Mindezen szörnyû dolgok léteznek ebben a világban, ugye? Diák: Igen, uram. Prof: Tehát, ki teremtette mindezeket? Diák: (a diák nem felel) Prof: A tudomány állítása szerint 5 érzékünk van, melyekkel felfogjuk és megfigyeljük a dolgokat magunk körül. Mondd meg nekem, fiam! Láttad-e már valaha Istent? Diák: Nem, uram. Prof: Mondd meg nekünk, hallottad-e már valaha a te Istenedet? Diák: Nem, uram. Prof: Érezted-e már valaha a te Istenedet, megízlelted-e a te Istenedet, vagy érezted-e már a te Istened illatát? Különben is, volt-e már valamilyen kézzelfogható tapasztalatod Istenrõl? Diák: Nem, uram, attól tartok nem. Prof: És mégis hiszel benne? Diák: Igen. Prof: A tapasztalati, igazolható, bemutatható bizonyítékok alapján a tudomány kijelenti, hogy a te ISTENED nem létezik. Na erre mit mondasz,fiam? 14

A világ fizikáját, a fizika világát gyökeresen felforgató brilliáns tudós, Albert Einstein. (A közhiedelemmel ellentétben, nem bukott meg matematikából) Diák: Semmit. Nekem csak a hitem van. Prof: Igen. A hit. Pontosan ezzel van problémája a tudománynak. Diák: Professzor, létezik-e a hõ? Prof: Igen. Diák: És létezik-e a hideg? Prof: Igen. Diák: Nem, uram. Nem létezik. (Az események ezen fordulatára az elõadóterem elcsendesedik.) Diák: Uram, lehet sok hõnk, még több hõnk, túlhevíthetünk valamit, vagy még annál is jobban felhevíthetjük, lehet fehér hõnk, kevés hõnk, vagy semennyi hõnk. De nem lesz semmink, amit hidegnek hívnak. 458 fokkal tudunk nulla alá menni, ami a hõ nélküli állapotot jelenti, de annál lejjebb nem mehetünk. A hideg nem létezik. A hideg szót a hõ nélküli állapot jellemzésére használjuk. A hideget nem tudjuk lemérni. A hõ: energia. A hideg nem az ellentéte a hõnek, uram, hanem a hiánya. (Az elõadóteremben ekkor már egy gombostû leejtését is meg lehetne hallani.) Diák: És mi van a sötétséggel, Professzor? Létezik-e a sötétség? Prof: Igen. Hogyan beszélhetnénk AZ éjszakáról, ha nem lenne sötétség? Diák: Ismét téved, uram. A sötétség valaminek a hiányát jelzi. Lehet kis fényünk, normális fényünk, nagy erejû fényünk, villanó fényünk, de ha sokáig nincs fény, akkor nincs semmi, S azt hívjuk sötétségnek, így van? De a valóságban a sötétség nem létezik. Ha létezne, még sötétebbé tudnánk tenni a sötétséget, nemde?

Prof: Tehát, mire akarsz rámutatni mindezzel, fiatalember? Diák: Uram, azt akarom ezzel mondani, hogy a filozófiai eszmefuttatása hibás. Prof: Hibás? Meg tudod magyarázni, miért? Diák: Uram, ön a kettõsségek talaján mozog. Azzal érvel, hogy van az élet, utána pedig a halál, van egy jó Isten és egy rossz Isten. Az Istenrõl alkotott felfogást végesnek tekinti, mérhetõ dolognak. Uram, a tudomány még egy gondolatot sem tud megmagyarázni. Elektromosságot és mágnesességet használ, de sohasem látta egyiket sem, arról nem is szólva, hogy bármelyiket megértette volna. Ha a halált AZ élet ellentéteként vizsgáljuk, akkor tudatlanok vagyunk arról a tényrõl, hogy a halál nem létezhet különálló dologként. A halál nem az élet ellentéte: csak annak hiánya. Most mondja meg nekem, professzor: azt tanítja a diákjainak, hogy majmoktól származnak? Prof: Ha a természetes evolúciós folyamatra célzol, akkor természetesen igen. Diák: Látta-e már valaha az evolúciót a saját szemével, uram? (A professzor mosolyogva megrázza a fejét, kezdi látni, mi lesz a vita kimenetele.) Diák: Mivel eddig még senki sem látta AZ evolúciós-folyamatot végbemenni, sõt azt sem tudja bizonyítani, hogy ez egy folyamatos történés, azt jelentené mindez, hogy ön a saját véleményét tanítja, professzor? Akkor ön nem is tudós, hanem prédikátor? (Nagy zajongás támad az osztályban.) Diák: Van-e valaki az osztályban, aki látta már valaha a professzor agyát? (Az osztály nevetésben tör ki). Diák: Van-e itt valaki, aki hallotta már a Professzor agyát, érezte, megérintette azt, vagy érezte az illatát?.... Úgy tûnik, senki nem tette. Tehát, a tapasztalati, állandó, kimutatható bizonyítékok megalapozott szabályai szerint a tudomány kimondja, hogy önnek nincs agya, uram. Ne vegye tiszteletlenségnek, uram, de hogyan adhatnunk így bármilyen hitelt az elõadásainak? (A teremben síri csend. A professzor a diákot nézi, arca kifürkészhetetlen.) Prof: Azt hiszem, hit alapján kell elfogadnod, fiam. Diák: Errõl van szó, uram! Ember és Isten között a HIT a kapcsolat. És ez mindennek a mozgatója és éltetõje. A diák..... Albert Einstein volt. „A tudomány, vallás nélkül sánta, a vallás tudomány nélkül vak.” (Albert Einstein)

jó ha figyelünk

Magyarországnak már régen nincs kormánya, csak a kormány elnevezésû égisz alatt mûködik két haszonelvû társaság randalírozó csapata, akiknek tagjai élik világukat röhögve a markukba, kizsigerelve mindent és mindenkit a nép hátán táncikázva, közben a népet fojtogatva, két kézzel. Papírkormány, ami könnyen széttéphetõ a papírpártokkal együtt. Azért nevezem papíroknak, mert nem a nép érdekeit képviselik. Már egyik sem. Minden párt szüntesse meg önmagát! Nem kellenek pártok, pártoskodások Magyarországon! Összegzésképp elõre vetítem a meglátásaimat: Önök már felélték elõre unokáink hazáját is. Önök mindannyian bûnözõk a nép szemében. A büntetésük sem marad el, hiába bújnak mentelmi joguk mögé, ami nem tart örökké. A nép nem fogja megvárni a következõ választásokat, és elzavarja mindannyiukat, mert hazug mutatványsorozatuk undorítóan népnyúzó, hazaellenes, népellenes, családellenes, gyermekellenes, ifjúságellenes, jelen-és jövõellenes. Minden-ellenes, ami a népet szolgálná. Hiába írták alá a miniszterelnök holokauszt-nyilatkozatát mindannyian! Ezzel ásták meg saját sírjukat, mert az a nyilatkozat az önök múltbeli tetteire is érvényessé vált, ami az önök részérõl a jelenlegi és a jövõbeni magyar népirtás folyamatára szintén érvényes. Ugyanis ezt a folyamatot nem tudják leállítani egyik napról a másikra és csak hazugságokkal képesek magyarázni. A magyarázataik pedig már nem kellenek a népnek. A “párt”, mint szó, a jelentéstartalmában a részekre tagozódást hordozza. A magyar pártok elszálltak a néptõl, nem a nép részei ma már, mert nem a népakaratot testesítik meg, nem a népakaratot képviselik – csûrjék, csavarják bárhogy a jogszabályokat és a leírt szavaimat – hanem minden jelenlegi párttag az egyszemélyes önérdekét táplálja a nép bõrét nyúzva; és nincs kivétel, mert a pártspirál begyûrûzött még az eddig jobbszándékú képviselõkre is. A nép nagyobb tömege felismerte már és megértette, hogy mindenért az általa választott képviselõk tehetnek, amire bizonyíték az, hogy az elmúlt 17 év alatt tönkrevágták az országot, kizsigerelték a népet, és most a nép

saját földjére, lakására fáj a foguk. A nép többsége azt is felismerte már, hogy nem szabad semmire kölcsönt felvenni, mert az ingatlanokra ráterhelik a kölcsönt, majd olyan kamatokkal teremtve meg a kölcsön visszafizetésének lehetõségét, hogy azt képtelen megtenni már. Így adósíthatják el egyenként a magyar népet, így juthatnak az ingatlanokhoz, az emberek lakásaihoz. Így válhatnak földönfutóvá a magyar emberek. Így kényszerítené a mai kormány arra a magyarokat, hogy hagyják el saját hazájukat. A szomszédok, a rokonok vegyék fel egymással újra a kapcsolatot és segítsék ki egymást a bajból. Fogjanak össze! Adjanak az éhezõnek egy tányér levest, tartsanak egymással napi kapcsolatot, figyeljenek egymásra, szûkebb környezetükre, a rokonságukra. Ezek már nem a nép érdekeit képviselõ törvények, amelyeket manapság meghoznak a nép feje felett, amelyekkel a nép fejére koppintanak csak és sarcérdekeket szolgálnak. A napjainkban hozott jogszabályok pártérdekeken kívül a vezetõi elit egyéni érdekeit, hosszútávú céljait szolgálják. A népnek ehhez semmi köze. A pártok által felvállalt népérdekek elhomályosulva megszûntek. Ma, kizárólag pártérdekekkel mûködtetik az országunkat, amely érdekek között nincs egyetlen választói érdek sem. Ha lenne, nem jutott volna ide az ország, ahol most tart. A választói érdekek figyelmen kívül hagyásával és a pártérdekek elõtérbe helyezésével, a külhoni magyarok 2004. december 5-i megtagadásával, de a honi emberek emberszámba vételének tagadásával is csõdbe vitték az országot. Nem a nemzet egysége fontos számukra, hanem az egység szétverése, széthullatása. A pártok harcában megszûnik az igazság. Az igazság keresése meddõ vitává alacsonyodva idõhúzásra jó a mai kormánynak azért, minél tovább hatalmon maradhassanak, hogy lerágott csontokat hagyjanak az országunk, hazánk hûlt helyén. Az Alkotmány elavult, mert nem számoltatja el az ország vezetõit a népvagyon elherdálásáért. Nincs országmérleg. Miért nincs? Azért, mert így tudják kirabolni a népet a vezetõk, ugyanis senkinek nem tartoznak számadással, hova és mire költik a nép pénzét. A népnek fõleg nem! Meg is teszik, gátlástala-

nul. A haza sorsa nem tehetõ a pártok kezébe, mert nem fogják megoldani soha a pártpolitikusok a haza problémáit, ugyanis nem érdekük. Mivel szabadon garázdálkodnak, az az érdekük, hogy elbutuljon a nép, ne tudja õket követni, megszüntetnek iskolákat, óvodákat, középiskolákat; megszüntetnek kórházakat, ami már a rejtett népirtás egyik jellegzetes vonása is egyben. Amióta politika részévé vált a pártok által, hogy a termelés és beruházás folyamatába beavatkoznak úgy, hogy lassítják vagy leállítják, a hivatalok munkájába beavatkoznak, az oktatásba beavatkoznak, az állami aranyfedezet nem áll rendelkezésre az aranyrészvények esetében, és felhalmoznak rengeteg kölcsönt, mondván fizesse vissza a nép, (én azt mondom, fizesse vissza az, aki felvette a kölcsönt úgy, hogy nem bízta meg rá a nemzetvagyon nélküli nép, mert nem tudott a szándékról és ki sem kérték a véleményét) akkor már kijelenthetõ, hogy a pártok alkalmatlanok a Magyar Köztársaság irányítására. Kijelenthetõ, hogy nem kellenek pártok Magyarországon. Kijelenthetõ, hogy a parlamentnek más dolga nincs, minthogy oszlassa fel önmagát. A népakaratnak fontos érvényesülni e magyar hazában. Ezért, és a fentiekben leírtak miatt, csakis a pártok nélküli alulról építkezés híve vagyok, a nép önrendelkezésének híve vagyok. A kétkamarás parlamentnek vagyok a híve, ahol a pártoknak csak másodlagos szerep juthat mindenben. Felszólítom a pártokat, hogy szüntessék meg önmagukat! Felszólítom a jelenlegi politikusokat, hogy mondjanak le képviseletükrõl, önmaguk! A jelenlegi országgyûlés, a jelenlegi parlament oszlassa fel önmagát! Ismerjék fel és lássák be, hogy ez, így, nem megy tovább, mert ha nem ez történik, mindannyian akarva, vagy akaratlanul is a nép árulóivá, hazaárulókká válnak. Tévedések elkerülése végett közlöm az ország vezetõivel, hogy nem a népet szólítottam fel arra, hogy mondassa le önöket, hanem az ország vezetését saját magam szólítom fel a lemondásra a fentebb olvasható érveimmel alátámasztva. Forrás: Szõnyi Bartalos Mária

KILÉPEK A NAGY IMRE TÁRSASÁGBÓL

Nagy Imre unokája vagy Donáth Ferenc ha megszólal, mondatainak súlya van. De hitelük csak akkor lehet, ha hûek maradnak a történelmi igazsághoz, és soha sehol nem feledik, hogyan gyilkolták meg Nagy Imrét és társait, gyerekeket internáltak szüleikkel együtt Romániába, s alázták meg késõbb az iskolákban. El lehet feledni a megaláztatást? Nem! De elfelejti az, aki az akkori elnyomók politikai örököseivel parolázik, közösséget vállal, legyenek bár családtagjai a mártír miniszterelnöknek, elárulják õt, és menlevelet adnak a forradalom eltipróinak. Forrás: Filep Tibor – Magyar Nemzet, 2007. június 15.

jó ha figyelünk

15

Igenis van Magyarországon társadalmi ellenállás – véli Hegedûs Zsuzsa, aki szerint Fekete-Afrikánál is rosszabb helyzetben van a hazai társadalom. Igenis van Magyarországon társadalmi ellenállás – véli Hegedûs Zsuzsa, aki szerint Fekete-Afrikánál is rosszabb helyzetben van a hazai társadalom. A francia-magyar kettõs állampolgár szociológus úgy látja, Gyurcsány Ferenc napjai meg vannak számlálva. – Néhány éve még a szocialisták kérték ki a véleményét, most meg Fidesz-vezetõk járnak vizitelni önhöz. Mivel gyõzi meg a politikai elitet, hogy olyat tud, amit más nem? – Semmivel. Viszont szociológusként több mint harminc éve foglalkozom a tudásalapú globális társadalomra jellemzõ új konfliktusokkal, s kutatom egyes országokban az egyéni és kollektív ellenállás új formáit, a társadalom által kikényszerített változások új mechanizmusát. Ha valakit érdekel ez a társadalmat lentrõl, a hétköznapi emberek szempontjából vizsgáló perspektíva, szívesen elmondom személyesen is. Ingyen és bérmentve. Ugyanazt, amirõl nyilvánosan is beszélek, bár nem annyit, mint korábban, mivel a legnagyobb példányszámú napilapban s a köztévében le vagyok tiltva. – Ne csodálkozzon: reformdiktatúrának nevezte Gyurcsány országlását. – Mert ez a helyzet: a Gyurcsány-Kóka páros újra feltalálta a központi tervutasításos rendszert. Csakhogy ez már az ötvenes években sem mûködött. – Akárminek nevezzük, egyelõre mûködik. Gyurcsánynak lett igaza: a tüntetõk hazamentek, s a szociális feszültség nem vitte õket utcára megint. – Óriási félreértés, hogy béke honol, hogy a válságnak vége. A modern társadalmakban a különféle mozgalmak nem úgy érik el céljukat, hogy megrohamozzák a Bastille-t. Az ellenállásnak mára milliónyi formája jelent meg: a tüntetésektõl az orvosi kollégiumok önfeloszlatásáig. A bezárt kórházak területére elrendelt építési tilalom is ide tartozik, vagy amikor az önkormányzat ingyen lakást ajánl fel gyermekes családoknak, hogy így biztosítsa az állami finanszírozáshoz szükséges létszámot. Máshol, ahol megszûnt a középiskola, kiszámolták: abból a pénzbõl, amennyibõl a gyerekeiket utaztatnák, ki tudják fizetni a tanárokat, úgyhogy mûködtetik az iskolát a saját pénzükön. – Ez ellenállás? Nem arról van szó, hogy az emberek beletörõdtek a megváltoztathatatlanba? – Dehogy. Nem gondolja senki, hogy ezután az idõk végezetéig zsebbõl fogja finanszírozni a gyereke oktatását. Csak azt mondja: rendben van, átvertek, másodszor nem fognak, de addig sem engedjük szétverni, ami a miénk. Most a társadalom valóban megértette, hogy egy demokrácia nem csak négyévenkénti szavazást jelent, hogy a fontos döntéseket nem vehetik ki a kezükbõl. – Akkor tehát a demokrata öntudat kialakulása miatt mégiscsak jó a “reformdiktatúra”? – Sovány vigasz. Merthogy más szempontból mennyire nem jó a kormány helyzete, ahhoz elég ránézni a közvélemény-kutatásokra. Az MSZP áprilisi zuhanása annak köszönhetõ, hogy a hónap elején hatályba léptek a “reformok”. 16

– Na és? – idézhetnénk egy klasszikust. Messze még 2010. – Nincs na és. Nem is mondják. Egy politikus nem teheti meg, hogy nem foglalkozik a közvélemény-kutatásokkal. Amikor a mezei szocialista képviselõhöz odalépnek, hogy most akkor hová is vigyék a gyereket iskolába, hogyan jussanak el egy kórházba, netán leköpdösik, és amikor ez már a felmérésekben is látszik: ekkor már nem érdekli, mit mond a miniszterelnök. Látja, hogy ha így megy tovább, pártja sem marad. 1990 óta nem volt ilyen mélyponton az MSZP. – Aztán 1994-ben mégiscsak kétharmados többséget szereztek. – Ellenzékbõl fel lehet jönni, ha a szavazók a kormánypárt ellen szavaznak, kormánypártként viszont ekkora zuhanás végzetes lehet. Az MDF példája is ezt mutatja. Azóta sem tudtak kitörni a kispárti szerepükbõl. A Szonda Ipsos szerint még a választásra jogosultak negyven százalékát kitevõ bizonytalanok körében is 89 százalék a miniszterelnök elutasítottsága. Vége van. Ugyanis amikor Lendvai Ildikó, Szekeres Imre vagy Hiller István azt látja, hogy a népszerûségi listán még a szélsõségesnek beállított Kövér László is megelõzi õket, az bizony nem marad hatástalan. Látszik is, mennyire hallgatag Gyurcsány Ferenc mondjuk a több biztosító ügyében. Ennek vagy az ingatlanadó bevezetésének elhalasztása már a társadalmi ellenállás sikere. – Ön itthon Orbán-párti, Franciaországban viszont régi baloldaliként nyilván a hatvannyolcasokat fitymáló Nicolas Sarkozy esküdt ellensége, miközben a két politikus között rengeteg a párhuzam. Hogy bírja meghasonlás nélkül? – Könnyedén. Az elsõ fordulóban mindig az alterglobalista, radikális zöld jelöltre, jelen esetben José Bovéra szavaztam, és a másodikban sem Sarkozyre, esküdt ellensége mégsem vagyok. Az ideológiák ugyanis másodlagossá váltak. Itthon egyedül Orbán Viktor politikája utasítja el hatékonyan azt a felülrõl diktált, kirekesztõ fejlõdési modellt, melyben a forrásokat egy olyan szûk csoport érdekében használják fel, amely már ma is birtokolja az érvényesüléshez szükséges feltételek nagy részét, miközben a társadalom kétharmada az út szélén marad. Az ez ellen hirdetett harcot nevezem én baloldaliságnak. – És az jó, ha a Fidesz baloldali? – Egyrészt lehetetlen, hogy a társadalom kétharmadát senki se képviselje, másrészt az elmúlt húsz évben az egész fejlett világ megtapasztalhatta: ez a felülrõl diktált szigetszerû fejlõdési modell senkit nem húz magával. A társadalmi leszakadás problémájának kezelése ezért vált a kilencvenes évek közepén prioritássá nemcsak az európai baloldal, hanem minden párt számára. Franciaországban például Sarkozy és Ségolène Royal egyetértett abban, hogy a leszakadt külvárosok iskoláiban a tanulók létszámát osztályonként 17-ben maximálják, így javítva az ott élõ gyerekek esélyeit. Eközben õsztõl nálunk húsz fõ alatt nem indulhat kisiskola, ami éppen a leszakadt térségek leghátrányosabb helyzetû gyerekeit fosztja meg a kitörés lehetõségétõl. Pedig a lakosság harmada már ma is a létminimum alatt tengõdik, és a középosztály egyre szélesebb csoportjai sodródnak a perifériára. jó ha figyelünk

Miközben tõlünk nyugatra a jobb- és baloldal a társadalmi felzárkóztatás technikáján, az elakadt társadalmi lift, azaz a mobilitás újraindításának módozatán vitatkozik, addig ami itt van, már nem is Latin-Amerika, hanem Fekete-Afrika. Vagy annál is rosszabb. – Hatásos megfogalmazás. Konkrétan mit jelent? – Hála a Live Aidnek, Bonónak, s még sorolhatnám, nap mint nap szembesülünk azzal a tragédiával, hogy a legszegényebb afrikai országokban a gyerekek többsége éhezik, s esélye sincs iskolába jutni. Viszont bármilyen súlyos is ez a probléma, a társadalom ezt nem lecsúszásként éli meg, mivel ezekben az országokban a lakosság többsége sosem rendelkezett az iskoláztatás lehetõségével. A fejlett világban viszont a XIX. század vége óta ez a lehetõség nemcsak hogy minden gyerek számára nyitva volt, hanem a tanulás egyre inkább az elõre- és feljebb jutás csatornájává vált. És nálunk mi a helyzet? Nemhogy följebb nem juthat a gyerek, mint a szülõk, de elõfordul, hogy még oda sem. Például: pedagógusszülõk ma nem tudják fedezni két gyerek egyetemi tanulmányának költségeit. Természetesen másutt is elõfordul, hogy a társadalmi lift elakad. És mint a francia külvárosok lázadása mutatja, ez mindig súlyos társadalmi feszültséghez vezet. De azt, hogy egy kormány reform címen maga szabdalja szét a kötelet, ami aztán sokak számára a lift lezuhanásához vezet, egyetlen országban sem

lehet elfogadtatni. A tudáson alapuló társadalomban pedig végképp nem. Itt ugyanis ez nemcsak a társadalmi egyenlõtlenségeket növeli, hanem gyerekek széles csoportját rekeszti ki a sikeres, mi több, a hosszú élethez szükséges feltételek megteremtésének lehetõségébõl. – Ha nincs pénz, mibõl lenne aranyélet vagy legalábbis felzárkóztatás? – Bocsánat, nem fizetnek adót az emberek? Az uniótól nem érkeznek források? De. Csak a prioritásokat kell meghatározni. Az, hogy autópályára vagy oktatásra költünk, döntés kérdése. Vajon kinek jó az autópálya, vagy miért kell például kilométerenként hatmilliárd forintért völgyhidat építeni oda, ahol nincs hegy? Ezeket az összegeket kell összekapcsolni azzal az ötvenmilliárd forinttal, ami az egészségügybõl vagy az oktatásból hiányzik. – Veszélyes populizmus. Az autópálya ugyebár a fejlõdés alapfeltétele. – Korántsem. A környezetszennyezõ tranzitforgalom, a gumigyárak és társaik idevonzásához valóban elengedhetetlen. Ez az út azonban nem Európába, hanem a harmadik világba vezet. A valódi kitörési pont csak a kimûvelt emberfõk számának, színvonalának növelése lehet. A kérdés, hogy milyen társadalmat akarunk. Kirekesztõt vagy szolidaritáson alapulót. Forrás: Heti Válasz

Azt csinálhat, amit akar – Orbán Viktor joggal bizalmatlan a médiával szemben – mondja a Heti Válasznak Havas Henrik, aki szerint mind a Fidesz, mind az MSZP médiapolitikája pocsék. A riporter lapunknak elismeri: õ maga is személyes sérelmek miatt törlesztett annak idején a Fidesz-ellenes Heti hetesben, ami után normális országban nem vezethetne politikai mûsort. – Ön a legismertebb magyar média-személyiség az ORTT és a GfK friss kutatása szerint. Örül? – Voltam én már a középiskolások számára a XX. század meghatározó személyisége is Antall József és Puskás Öcsi társaságában, úgy az ötödik hely táján. Ha valamire büszke vagyok, akkor biztosan nem ezekre a helyezésekre. – Akkor vagyonára, esetleg újságírói teljesítményére? – Amikor 1986-ban Forró Tamást választottam társul – õ akkor jött fel Szolnokról –, elhatároztuk, hogy meggazdagszunk. Ez így utólag nevetséges, de tényleg Gyöngyös környékén, egy öreg Zsiguliban mondtuk, hogy megcsináljuk. Forró hozta az üzleti érzéket, én a szakmát. - A meggazdagodás mindkettejüknek sikerült. Forró viszont kiírta magát a médiából, többek között a Kulcsár-ügybe is belekeveredett. Ön hogy úszta meg a botrányokat? - Engem sohasem kaphattak azon, hogy az újságíróként kialakított kapcsolataimat pénzre váltottam volna. Másrészt nem értek az üzlethez, legfeljebb annyiban, hogy sikeres könyveket írok. Miután beláttam, hogy a részvényekhez sincs érzékem, a pénzemet biztos ingatlanokba fektetem. jó ha figyelünk

Forróval pedig sohasem voltunk barátok. De ne várják, hogy rosszat mondjak róla. – Szakmailag visszasírja az együtt töltött idõszakot? – Bibó István ugye azt mondta magáról, hogy „élt 1945-tõl 1947-ig”; nyugodtan mondhatom, hogy Havas Henrik 1985-tõl 1990-ig élt. Gyakorlatilag azt csináltunk, amit akartunk. Forróval mi ketten voltunk az elsõ szocialista országbeli újságírók, akik benn jártak a traiskircheni menekülttáborban, és Keletrõl mi voltunk az elsõk a Szabad Európa Rádiónál. Jó érzékkel használtuk ki ennek az idõszaknak a politikai bizonytalanságait, közben könyvet írtunk az erdélyi menekültekrõl, a Grósz-Ceausescu-találkozóról, BõsNagymarosról... Sok pénzért persze. Mester Ákos mondta nekem, hogy nem okos Toyota Corollával járni, mert õ is megengedhetné talán magának, de biztosabb a Zsiguli.

Hát, mi a Forróval a látszattal törõdtünk a legkevésbé. Utáltak is minket rendesen. – Az, hogy 90 után már nem érezte olyan jól magát, a kitörõ médiaháborúnak volt köszönhetõ? – 1989-90-ben a 168 órában én voltam az MDF meg a kereszténydemokraták embere. Szegény Csengey Dénest próbáltam összebékíteni Mesterékkel. Nem sikerült, mert nagyképû volt és arrogáns. Aztán elkezdõdött a médiaháború, ami egyáltalán nem az ideológiáról, hanem egy lehetséges elitcserérõl szólt. Nem akarok megbántani egyetlen kollégát sem, de Stefka István vagy Német Miklós Attila normális viszonyok közt legfeljebb kifutófiú lehetett közöttünk, akkor viszont úgy érezték, eljött az õ idejük. Így ment tönkre a Kossuth rádió. Az is igaz persze, hogy amikor beindult a Nap-kelte, és Forróval sikeresek lettünk, a liberális kollégák próbáltak minket kiverni onnan elölrõl. – Merthogy? – Valamikor 1991 környékén egy mûsorban kicsúszott a számon, hogy én MDF-szimpatizáns vagyok. Azóta is a fejemre olvassák. Én meg, úgy érzem, azóta is kitartok az Antall által képviselt értékek mellett. Máig hálás vagyok Antall Józsefnek azért, hogy közel engedett magához. Más kérdés, hogy nem hallgatott rám, mert gyûlölte a médiát. 17

Ha nem hal meg, 1993 õszén kormánybiztossá nevezett volna ki, mert ahogy õ mondta: “Ezzel a rádióval és televízióval nem lehet nekimenni a választásnak!” Õ meghalt, engem pedig 1994 tavaszán alkalmatlanságra hivatkozva kirúgtak. – Éppen ön volt az, aki ugyanazokkal a vádakkal szembesítette Antallt, amelyeket most a Fidesznek szokás szegezni: “Ántivilág, fasisztaveszély, haveri alapon szervezõdés, populizmus.” Nem unalmas már ez a jobboldallal szemben? – Ne hasonlítsuk össze a két szituációt. Antall a nulláról indult, óriási szakemberdeficittel. Talán két hete lehetett miniszterelnök, amikor interjút készítettem vele. A végén megkérdezte tõlem, hogy milyen volt. Mondtam neki, hogy “Miniszterelnök Úr! Ez tragédia! Végtelen monológokat ad elõ, képtelen kimondani, hogy egyelõre semmit sem tud ígérni a nyugdíjasoknak". Visszaültetett, és egy órán keresztül panaszkodott, hogy csupa talpnyalóval van körülvéve. Õ utálta ezeket, Orbán viszont szinte keresi õket. A Fidesz mostanában nem is tud mit kezdeni a sajtóval. Még Varga Mihállyal is összevesztem, pedig remek volt a kapcsolatunk. Okos fiú, mégis beállt a szavalókórusba. A múltkor meg Pokorni a stúdióban felejtette a sajtóosztály által összeállított válaszokat a lehetséges kérdéseimre. Pechére nem én, hanem Kuncze találta meg. Negyedórát röhögött. – Még díjat is kapott a Fidesz-kormány alatt. Hogyhogy nem zárta szívébe a pártot? – Az tényleg jólesett, hogy 1999. március 14-én, a Fidesz-kormány miniszterétõl átvehettem a Táncsics Mihály-díjat. Az már nem, hogy amikor szeptemberben otthagytam a királyi tévét annak ellenére, hogy a fideszes elnök megfenyegetett, megjelent nálam az APEH. Azzal, hogy „elnézést, de ez házi feladat”. – Ezért törlesztett a nyilvánvalóan nem Fidesz-párti Heti hetesben? – Tudja mit? Lehet, hogy igaza van, és tudat alatt igen. Azt azért ne vitassa el tõlem, hogy abban a társaságban én voltam az, aki kilógott a sorból, meg azt se felejtse el, hogy legalább há-

romszor leléptem, aztán mindig visszaimádkoztak. – Csoda, ha a Fidesz nem bízik a médiában? – Az elsõ Farkasházy-féle szárszói találkozón ott volt Orbán Viktor is. Én vezettem a vitát, ami roppant nehézkesen indult, aztán kiperdült középre György Péter, a roppantul komolyan vett esztéta, és emelt hangon szólította fel Orbánt: számoljon el a székházpénzzel. Orbán borzasztóan megsértõdött, azt mondta, hogy csapdába csalták, és onnantól kezdve bizalmatlan volt a médiával. Azt kell mondanom, hogy joggal. A Magyar Hírlapban Gádor Iván írta le valahogy így: „A szemétkosárból szedtünk ki titeket (mármint a Fideszt), és ugyanoda dobunk vissza.” Orbán fanatikusan hitt abban, hogy 1994-ben gyõznek, a vereség után rögtön meg is találta az ellenséget, a felelõst, természetesen a sajtóban. – Gyurcsány médiapolitikájára az õszödi beszédben derült fény: felkészíteni a baráti médiát, meggyõzni szerkesztõket. Önt nem próbálták lekenyerezni? – Lassan harminc éve vagyok a pályán, egyszer próbáltak megzsarolni, egyszer megvesztegetni. Mind a kétszer szocialista volt a “tettes”. Hiába. Az MSZP sajtómunkája viszont hagyományosan pocsék. Ott volt például Medgyessy D-209-es ügye. Ahelyett, hogy rendeltek volna egy interjút a Népszabadságtól, amelyben Medgyessy maga mondja el, mi is történt, hagyták, hogy leteperje õket az ellenfél. De itt van a Demcsák-ügy! Megint nem gondolkodtak elõre, pedig náluk volt az elõny. Demcsák maga mutathatta volna meg fehérnemûs fotóit, sajtótájékoztatón közölhette volna, hogy nem a mamája és nem a férje lesz a szóvivõ, hanem õ stb. Én annak idején nem így csináltam. – Igaz, hogy Demcsák most megdöntötte a rekordját, de önnek is csak hat nap adatott. Nem csak savanyú a szõlõ? – Épp a Heti Válasz írta le, hogy sohasem voltam szóvivõ. Címzetes államtitkár, az igen. Másrészt Demcsákot az ellenzéki sajtó támadta, engem viszont Horn haveri köre. Gyûlöltek, mert a fõnök nem közülük választott. Ehhez jött még Kiss Elemér aknamunkája. – Sértõdött már meg az MSZP-re, a Fideszre, mégis úgy érzi, képes hitelesen politikai mûsort vezetni, ráadásul egy Heti hetes után?

– Normális országban a Heti hetes után nem vezethetnék politikai magazint. De hát ez nem egy normális ország. – Mégis, hova sorolja magát a magyar sajtópalettán? – Magányos pötty vagyok valahol középen. – A kereskedelmi csatornán talán nem kell beállni a sorba? – Dehogynem! A kereskedelmi tévék “kottából játsszák” a mûsorokat, legyen szó valóságshow-ról vagy a Rettegés fokáról. Annyi elõnyöm viszont van másokkal szemben, hogy semmire sem kényszerítenek, azért pedig, amit elvállalok, nagyon jól megfizetnek. – Amikor az éhségsztrájkoló tanárnõvel közli, hogy a férje biztosan örül, hiszen van mibõl leadnia, akkor sem szólnak, hogy ne legyen már bunkó? – Most csak visszamondja azt, amit a szennylapok írtak. A tanárnõ mellett ülõ igazgatónõ mondta, hogy õ nem éhségsztrájkol, hiszen nincs mibõl leadnia. Ilyen magas labdát le kellett ütni. Ami pedig a modoromat illeti, én azon a napon, amikor a rádióba kerültem, eldöntöttem, hogy nem állok be a “polgárgyerekek” közé. Nem haverkodok, a Pagodában nem bratyizok, hogy engem is meghívjanak “kínai vacsira”. És milyen igazam lett! Népszerû nem lettem, de független és sikeres igen. – Mégis azt mondja, 1990 óta tetszhalott, legalábbis szakmai értelemben. A sikeren és pénzen kívül mégis mi tartja ma ezen a pályán? – Néhány napja jártam a váci börtönben, anyagot gyûjtöttem az új riportkönyvhöz. Minden pillanatát élveztem. Megengedhetem magamnak, hogy azt csináljak, amit akarok. Nyugodtan eltölthetek fél évet a pszichiátrián, járhatom a kuplerájokat, hosszan beszélgethetek pornófilmesekkel, kurvákkal és szeretõkkel. Folytassam? – Talán azzal: milyen érzés, hogy a Nap-kelte megveri a reggeli mûsorsávban, miközben a köztévé általában veszít a kereskedelmiekkel szemben? – A TV2-t egyáltalán nem érdekli a Nap-kelte. Tizennyolcadik éve focizik ezen a pályán, megjegyzem: a kezdõ rúgást még mi adtuk Forróval. Mára kifáradt, jellegtelen mûsorrá vált. Gondolja meg, az én dresszemben most egy Pallagi Ferenc szerencsétlenkedik! A TV2 azt mondta, hogy tõlem egyetlen dolgot vár: verjük darabokra az RTL-t. Megtörtént. Ennyi. Forrás: Stumpf András – Heti Válasz

A RÉGIÓ BIZONYÍTVÁNYA A Freedom House jól teszi, hogy szigorú és objektívnak szánt kritériumaival magasra teszi a mércét. A cél nem is lehet más, mint a jól mûködõ, erõs demokrácia. A hibát mi követtük el: azt hittük, hogy ez gyorsan megvalósítható, illetve azt, hogy maga lesz a Kánaán. Amivel nem számoltunk, az a társadalmak tehetetlenségi ereje, és a világméretû változás, amely véletlenül vagy sem, pont erre a másfél évtizedre esett. Forrás: Horváth Gábor – Népszabadság, 2007. június 15.

18

jó ha figyelünk

(Családmese a megreformált vidéki szocreál idillrõl…)

Kicsi mese, meskete, szállj el messze, izibe’… Eccer vót, hun nem vót, hát vót eccer egy hétmérföldes csizma… Miazhogy egy! Igönyest kettõ is kitellett, mer hogy a szegíny embernek, aki ezt a bûr-alkalmatosságot hordta, két fõdig érõ lába is vót. Mindkettõ lába munkától nyûtt, visszeres, szikkadt, inas, dolgos-fürge volt! Szedte is szaporán minden reggel, amikor früstök elõtt, hajnalban elment fejni…. – a bótba! – No, má’ nehogy azt higgyed komám, hogy olyan igazi volt az a fejés, csak úgy, a tehénke tõgyit markolászva, sajtárba csurrantva… nem ám így, megszokásbul, hanem urasan, mûanyag zacskóban, szlovák illetõségû megnevezhetetlen gyanús-fehér löttyirõl van ám szó! Merthogy Pesta bácsinak fizettek azé, hogy a háztáji marhákot lebunkózza… Ha meg ha má’ úgyis ott eszi a nehézség a plázában, öregapánk gondúl egyet, egy merészet, s hogy anyjuk is örüjjön valaminek, megveszi a vasárnapi húst is…. – de meg ám! Finom, zörgõs far-hát levesnek, ami ugyan vén tápos kotlósé vót, de hát a pócon hóttában csirkének csúfojják…. Vesz ám Pesta bátyó egyebet is, mer’ hogy újabban ébredõ szocializmusunkban jut minden dolgozó asztalára finomabb vasárnapi falat is! Gondolta az öreg, hogy lejó ha figyelünk

gyen az asszonynak valami kis sütnivalója, mert hát az apró jószágot is mind egy szálig leöldösték a madárinfluenzéria miatt, meg aztán a csontosa sokkal jobb is, mint az a sok hús, amitõl csak köszvényt lehet kapni! Vett egy stanicli kacsaaprólékot is! Huggyant állat ám a kacsa, ami elõl bemegy hátul minnyá ki… ollan mint az államháztartás… Jó ám a bõrke is, mert azt meg ha kisütik, lesz belõle tepertõ, meg zsír, amit az egynapos szavatosságú plázakenyérre fel lehet kenni! A jófene se kinljóggyon avval a sok bolhás lábasjószággal is! Fizettek azé is, hogy a röfit idõnap elõtt elnyugosszák! Osztán még papot se’ híttak… Most meg má Pesta bá’ azon töri a fejit, hogy istenuccse ki kellene irtani a kis szõlõföldet is, mer’ hogy azért is fizetnek mostanság! A francnak kell az a sok szõlõ, a pláza kannás mûtrágyalevitül éppúgy el lehet hülyülni, mint a hazai bortól! Neki meg ídes mindegy, mit kapál ki, a dudvát, vagy a tõkét! Nap, mint nap, erõsen gondúkozik is Öregapám, hogy milyen jó sora van a mostani kétkezi mezõgazdasági kisvállalkozónak, hogy mennyi támogatást kaphat Pártunktól és Kormányunktól! Gondolattyait ekképpen sorjázva bemén öregapánk az üres istállóba, megállván a strajfák tövibe, megpödri hatalmas bajszát.

A setéttül összeszûkült szemivel körülnéz, és arra gondul, hogy mennyire felvitte Isten a dógát neki vénségire! Az idejit se tuggya, mikor vót ünneplõ ruhában, hát még azt, mikor vót ünneplõben az istálló tájékán… – tán eccer, amikoris móréssan húzta a vizet a jószágnak, de ez egy külön mese, rég vót, tán’ igaz se vót! Hát ezt is megértük! Nyugodt, csendes öregkor, tétlen, munkátlan lõdörgés, és amit a jég nem vert el, azt jó pízé tönkre teheti önmaga! Lássuk Uramisten, mire menünk ketten! Szegíny öreg ugyan olyannyira elmélázódott ezen, hogy úgy ahogyan az Istenke megteremtette, a maga csendességiben belelépett a hétmérföldessel rogyóig egy lapjára pottyant tehénlepénybe, ami még a boldogtalan dolgos idõbül maradt az istállóban mûemléknek! Mélán, unottan nézte a lábbelire felragadt biomasszát, és arra gondút, nem is igen kéne aztat onnan lecsutakollani! Eccerûen nem éri meg! A plázában most van akció, ócsóbb a csizma, mint a tehénlepény… – kéne hát egy újat venni! A fene meg suvickojja a régit ennyi pízér… Kimén az udvarra Bátyó, s a napvilágon rögvest elálmélkodott s mind a két savószínû szemivel látott nagy csudát! Hát nízz mán oda koma, a Bodri pulikutya ippeg „nászolta” a kuvasz Hektort, Hektort meg ettül fogvást örömibe csóválta a lompos farka…. Hát igen, fordított világot élünk, visszájárúl van minden… Pökött az öreg egy hegyeset mintegy nyomatékul a dolgokra, aztán bément komótossan a konyhába! Járás közben megest csak azon járt az agya, hogy a rosseb ám beléje, mégis csak nagy itten a jólét! Gyereket se’ kõ mán csinálni, hoznak azt is, készet! Egy kicsit sárga, egy kicsit mandulaszemû, egy kicsit Távol-Keleti, de a mienk! Minek az a sok fáraccság? Pártunk és Kormányunk mindent megold helyettünk, csak gyõzzük élvezni a jólétet! Azé egy bizonyosság csak akad a mai kicsavart világban is, és lett légyen ez a mesém tanulsága! Jegyezzed meg komám! Az a bizonyos, amibe Pesta bá’ halkan belelépett, cociálissan érzékeny Kormányunk jóvoltábul, jóléttül függetlenül áthattya napjainkot… de bizonyisten mindig a lapjára esik! Illendõ tisztelettel jegyzé fenti sorokat igönyest mesélõ Berecz koma szájába: Z.Z.

19

Egy vagy több biztosító? Az egészség üzlet? Igen, a magánbiztosítók számára az egészségügy a jelenleg létezõ legnagyobb üzlet. Nem milliós, nem milliárdos, hanem 1,4 billió forintos üzlet. Kinek jó ez? Ez minden magánbiztosítónak jó, aki az üzletbõl elég ügyesen részesedik. Mik a tapasztalatok külföldön a versengõ egészségügyi magánbiztosítókról? Ma már nagy mennyiségû szakirodalmi adat támasztja alá, hogy egyetlen országban – ahol versengõ biztosítók léteznek – sem következett be a várt minõségi és hatékonysági javulás. Éppen ellenkezõleg: a verseny társadalmi szinten rosszabb helyzetbe sodorta az embereket, mint amiben a változás elõtt voltak. Miközben egy szûk rétegek helyzete javult, a nagy többség, különösen a betegebb állampolgárok ellátásokhoz való hozzáférése szûkült. Kinek kedveznek a változások? A fiatalabb, tanultabb, módosabb, egészségesebb embereknek, a városlakóknak, gyermeket nem vállalóknak, s azon belül is inkább a férfiaknak. Tehát kedvezõtlen a gyermeket nevelõknek, a szerényebb jövedelemmel rendelkezõknek, és mindazoknak, akik már voltak betegállományban. Miért nem válik be társadalmi szinten a több biztosítós rendszer? A több-biztosítós rendszer (biztosítási elv) az egyéni kockázaton, az egy biztosítós rendszer (társadalombiztosítás) a közösségi kockázaton alapul. Amikor egyéni biztosítást kötünk, a biztosító felméri, hogy milyen valószínûséggel milyen ellátások igénybevételére szorulunk majd, azaz mennyibe kerülünk, és mennyi lesz a saját haszna. Ez alapján személyre szabott ellátási csomagot és biztosítási díjat állapítanak meg. Az elõre nem látott eseményekkel kapcsolatos terheket a biztosító a biztosítottra hárítja. A fizetendõ biztosítási díjnak fedeznie kell a valószínûsíthetõ egyéni ellátási költségeket, a biztosító mûködési költségeit és a tulajdonosok nyereségét. A veszteséges biztosító nem tudja vállalt kötelezettségeit teljesíteni! Az üzleti biztosítók nyereségük miatt ellenérdekeltek a krónikus és veleszületett betegséggel küszködõk, az idõsek és a gyermekszüléssel kapcsolatos egészségügyi ellátásokra szorulók biztosításában! A kötelezõ társadalombiztosítás megfelelõ nagyságú optimális esetben nemzeti szintû közösség kockázatait kezeli a tagok közötti szolidaritás elvén. Ez a forma lehetõséget nyújt, hogy össztársadalmi szinten, tervszerûen fel lehessen készülni az egyénileg elõre nem látható egészségügyi problémákra. Ez a konstrukció kizárja a gazdag és egészséges polgárok kiválogatását (lefölözést), a költséges ellátásokra szoruló csoportok hátrányos kezelését és nincs kitéve a piaci mûködés zavarainak (csõdök, fizetésképtelenség, tulajdonosváltás), mert mûködéséért az állam vállal garanciát. A társadalombiztosítás mûködésének hitelességéért és stabilitásáért az állam vállal felelõsséget. Mi a több biztosítós rendszer bevezetésének várható következménye? A versengõ biztosítóknak az a legjobb üzlet, ha nagy összeget befizetõ, tehát nagy jövedelemmel rendelkezõ, kevesebb kiadást jelentõ, tehát egészséges ügyfelei vannak. Ezek az ügyfelek miközben nagy összeget fizetnek be a biztosítónak gyakorlatilag semmilyen kiadást nem jelentenek. A különbözet képezi a magánbiztosítók profitját. Így mindenféle módon arra törekszenek majd, hogy náluk ezek a biztosítottak legyenek többségben. Nem is tehet mást, hiszen befektetõi, részvényesei elvárják tõle a nyereséget. Elvileg az állami szabályozás 20

feladata volna, hogy a gazdag és egészséges állampolgárok kiválogatását (lefölözését) megakadályozza. A magánbiztosítók nyeresége az állami biztosító elszegényedéséhez vezet. Ez az elszegényedett állami biztosító fogja a szerényebb jövedelmûek, sokgyermekesek, nyugdíjasok és munkanélküliek ellátást biztosítani. Mi a legveszélyesebb a több-biztosítós rendszerben? Ha egyszer bevezetjük a több-biztosítós rendszert, akkor a folyamat már nem visszafordítható. A több-biztosítós rendszer fõ veszélye, hogy az üzleti szféra foglyul ejti az államot. A biztosítók – azáltal, hogy velük állnak szerzõdésben az állampolgárok – zsarolási pozícióba kerülnek, s ha érdekeik úgy kívánják, ki tudnak kényszeríteni akár egy járulékemelést is. Jól látható mindez az üzleti biztosítások egyéb területein. Magyarországon a társadalombiztosítás mûködésének átláthatóságát sem sikerült még megteremteni. Mit várhatunk akkor, ha üzleti érdekekre hivatkozva a mindenki számára húsbavágó szabályozási kérdések végképp nem a nyilvánosság elõtt kerülnek megvitatásra és eldöntésre?! Valóban többféle kínálatból választhatjuk ki a számunkra legvonzóbbat? A külföldi tapasztalatok szerint a biztosítók egyáltalán nem úgy mûködnek, ahogy a több biztosítói rendszer mellett érvelõk mondják. A racionális üzleti magatartás egyáltalán nem arra ösztönzi õket, hogy a betegek érdekét szolgálják, és számukra minél kedvezõbb kínálatot nyújtsanak. Az ellátás minõségére és választékára kedvezõen ható valódi verseny a biztosítók között sehol nem valósult meg Európában. A tiszta verseny viszonyaihoz legközelebb álló Egyesült Államokban mára 45 millió embernek egyáltalán nincs egészségbiztosítása, 54 millióan pedig a legszegényebbeknek járó állami biztosítással rendelkeznek, és ezek a számok rohamosan növekednek. Ha hozzávesszük, hogy a 65 év felettieknek szintén állami biztosítás jár, akkor láthatjuk, hogy Amerikában a szegényeknek, idõseknek és a betegek egy részének vagy egyáltalán nincs biztosítása, vagy arról az állam kénytelen gondoskodni. A rendszer csõdjét mutatja, hogy az USA több államában most készülnek visszatérni az egybiztosítós rendszerre. Miért törekszenek jelentéktelen politikai és jelentõs gazdasági erõk a több-biztosítós rendszer bevezetésére? Mind a politikai, mind a gazdasági körök, de a tudományos mûhelyek is hajlamosak a tényekkel szemben, ideológiai alapon állást foglalni. Különösen igaz ez akkor, ha az összecseng a gazdasági érdekeikkel. Akik kiszorultak más piacokról, a közszolgáltatások területét akarják igénybe venni. Ebben szövetségesre találnak a politika piacán szorult helyzetben lévõ erõkben. Összehozza õket a politikai túlélés és az üzleti haszon reménye. A modellváltás hívei azt hangoztatják, hogy Európában sehol sem mûködik egy biztosító, csak Magyarországon. Mi igaz ebbõl? Sokféle több-biztosítós rendszer képzelhetõ el. Ahol ezeket alkalmazták, már megbánták, hogy korábban bíztak a verseny jótékony hatásában. Kudarcuk arra tanít, hogy könnyen lehet veszélyes, jóvátehetetlen lépéseket tenni. Az a fajta több-biztosítós rendszer, ami mellett ezt az érvet felhozzák, tényszerûen sehol sem vált be. Utoljára Szlovákiában ismerték be kudarcát. Okulnunk kell a külföldi példákból. Melyek a társadalombiztosítás legfontosabb problémái? A társadalombiztosítási intézmények megfelelõ mûködését számos probléma nehezíti. Ezek közül a legfontosabbak: – csak korlátozott mértékben fizetünk járulékot, mégis az egész életre kiterjedõ egészségi szükségletek kielégítése a társadalombiztosítás feladata, jó ha figyelünk

Egyre elkeseredettebb viták középpontjába került az utóbbi években az amerikai egészségügyi rendszer, amely a több-biztosítós modell talán legliberálisabb formája. Az Egészségügyi Minisztérium szakértõi minden alkalommal hangsúlyozzák, hogy nem az amerikai rendszert tekintik mintának, így is érdemes azonban pillantást vetni a világ egyik leggazdagabb országa egészségügyének mûködési zavaraira.

“Amerika egészségügyi rendszere szégyenletes” – fogalmazott tömören Paul Krugman, a New York Times publicistája, számos tényt sorakoztatva fel állítása mellett. Egy fõre vetítve az Egyesült Államokban költik a legtöbbet az egészségügyre – majdnem kétszer annyit, mint a világ egyik legjobb egészségügyével rendelkezõ Franciaországban -, a fejlett országok közül azonban Amerikában a legnagyobb a csecsemõhalandóság, és majdnem a legalacsonyabb a várható élettartam. Minden évben amerikaiak milliói kerülnek pénzügyi válságba az egészségbiztosítás hiánya miatt, több ezren pedig a megfelelõ ellátás hiányában halnak meg. Paul Krugman felteszi a kérdést: mit csinálnak rosszul? Az újságíró szerint a válasz az ország egészségügyének nagyon gyenge hatékonyságú elrendezésében keresendõ. Más országok állami egészségbiztosításával szemben az Egyesült Államokban versengõ magánbiztosítók vannak, amelyeknek összességében sokkal magasabb az adminisztrációs és mûködési költsége. (Szakértõk szerint ez a tétel valószínûleg Magyarországon is jelentõs lesz, ha bevezetik a több-biztosítós modellt.) A publicista szerint az amerikai egészségügy “széttöredezettsége” magyarázza, hogy a sokkal több papírmunka ellenére jóval több orvosi hiba fordul elõ a brithez vagy a kanadaihoz képest. Mi több, az amerikai biztosítók sokszor megtagadják a preventív kezelések finanszírozását, noha hosszú távon ez jelentõs megta-

karításhoz vezetne, nem is beszélve az emberek egészségének védelmérõl. Paul Krugman idézi azt az Amerikában gyakran hangoztatott véleményt, miszerint az ország nem engedhet meg magának általános egészségbiztosítást – ezzel szemben szerinte az az igazság, hogy nem engedheti meg ennek hiányát. A több nem biztos, hogy jobb is A New York Times-éhoz hasonló következtetésekre jutott az amerikai ABC televízió riportere, Peter Jennings is a “Csõd Amerika egészségbiztosítási válsága” címmel 2005 végén bemutatott mûsorában – egyébként mindössze néhány hónappal azelõtt, hogy tüdõrákot diagnosztizáltak nála. A riporter szerint a krízis nemcsak az amerikai családokat, hanem a vállalatokat is bajba sodorja. Peter Jennings úgy véli, hogy az egészségbiztosítás nélkül élõk egyre nagyobb tömege – a Texas állambeli Houstonban például az emberek egyharmadának nincs biztosítása – minden amerikai ellátását megnehezíti. A mûsorban elhangzott az is, hogy a biztosítás nélküliek egyre nagyobb számának egyik oka a biztosítók magatartása: sokszor még a jómódú embereket sem veszik fel a biztosítók, még akkor sem, ha csak olyan gyakori betegségük van, mint az asztma vagy a sömör. (A lassan kikristályosodó elképzelések szerint a magyarországi szabályozás ezt nem engedné meg, minden jelentkezõt fel kellene venniük a biztosítóknak.) A múltban megbízhatóan mûködõ vállalati egészségbiztosítás is bajba került az észveszejtõ tempóban növekvõ egészségügyi kiadások miatt. (Manapság a nyolcvanas évekhez képest az Egyesült Államokban ötször többet költenek orvosi ellátásra). Egy bonyolultabb kórházi kezelés költsége egy kisebb családi vállalkozás végét jelentheti, míg a General Motorshoz hasonló óriáscégeket a globális versenyben hátráltatja a növekvõ egészségügyi hozzájárulás.

– az fizessen többet, aki többet keres, ne a becsületesen adózó ál–

– – –

lampolgárokkal fizettessék meg az adózást kerülõk járulékát, az állami költségvetési hiány miatt folyamatos, ésszerûtlen, szakszerûtlen, eredménytelen takarékossági nyomás nehezedik ránk, amelyet a költséghatékonysággal azonosítanak, de már a napi mûködést is veszélyezteti, az aktív és szakmailag megalapozott egészségpolitika hiánya miatt nem hatékony az egészségmegõrzés, betegségmegelõzés, a kriminalitás körébe tartozó ál-reform ötletek, melyek egyre nagyobb teret nyernek. A mostani egy biztosítót, az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat (OEP) átgondolt szervezeti reformokkal kell jobbá tenni.

jó ha figyelünk

A riporter ugyanakkor arra a következtetésre jut, hogy a közvélekedéssel szemben nem a biztosítókat kell hibáztatni a kiadások elszaladása miatt. Az ok egyszerûen az, hogy az amerikaiak minden korábbinál több és drágább ellátást vesznek igénybe, abból kiindulva, hogy a több ellátás jobbat is jelent, noha egyes kutatások szerint idõnként ennek pontosan az ellenkezõje az igazság. Mindenki fizet A PBS amerikai közszolgálati csatorna összeállításából kiderül az is, honnan ered az állami egészségbiztosítással szembeni erõs amerikai ellenérzés. Az amerikai orvostudományi társaság lapjában (The Journal of the American Medical Association) 1948-ban például ez jelent meg: “A kötelezõ betegbiztosítás az állami vagy szocialista egészségügyi rendszer egy változata, és minden politikailag ellenõrzött rendszer gonosz velejárója. Ez teljesen ellentétes az amerikai hagyományokkal, és az elsõ, egyben legveszélyesebb lépést jelenti a teljes államszocializmus irányába. Az amerikai orvosszövetség elutasít minden ehhez hasonló rendszert”. Talán valóban a jelenlegi rendszer áll a legközelebb az amerikai lélekhez, az viszont biztos, hogy irtózatosan sokba kerül: 1990 és 1996 között például a vállalatok által fizetett egészségbiztosítási kiadások az inflációnál kétszer gyorsabban növekedtek. (Amerikában manapság is a vállalati egészségpénztárak a rendszer legfõbb letéteményesei, mintegy 120 millió ember biztosítását a cégek fizetik.) A cechet persze végül a polgárok állják, mint munkavállalók, adófizetõk és fogyasztók: a cégek beépítik termékeik és szolgáltatásaik árába az egészségpénztárak kiadásait, a National Coalition on Health Care (az amerikai egészségügy javításán dolgozó szervezet) nevû szervezet adatai szerint pedig minden ötödik adódollár az egészségügy fenntartását szolgálja – egy hangsúlyozottan nem állami rendszerben. Forrás: http://inforadio.hu/hir/kulfold/hir-116728

A magánbiztosítás nem nyerhet teret a társadalombiztosítás rovására, hanem annak kiegészítéseként, a differenciált igények kielégítésében lehet szerepe. – Az egybiztosítós rendszer (OEP) megtartása az egyetlen esélyünk arra, hogy a hazai egészségügyi ellátás – jobban olcsóbban és igazságosan, azaz mindenki számára elérhetõ módon mûködjön. Készítette a NOE, a Magyar Orvosi Kamara által rendelkezésre bocsátott anyag alapján. Aki bõvebb információkat és részletes anyagot szeretne kapni a témával kapcsolatban, kérjük, a NOE Titkárságon jelezze Ifkó M. Juditnál ([email protected] 266-77-71).

21

Az indokolhatatlan megszorítások, ugyanakkor a pazarló és korrupt hatalom cinikus magatartása, valamint az önmagát leleplezõ Gyurcsány-beszéd miatt utcára vonuló emberek elkeseredett õszi tüntetéssorozata egyszerû képlet a balliberális véleményformáló körökben. Körülbelül úgy lehet összefoglalni álláspontjukat, hogy a csõcselék ellepte a köztereket, és zavargásokat robbantott ki, amire természetes volt a hatalom által megrendelt rendõri reakció. Vagyis nem brutális volt a válasz, hanem épp megfelelõ. A kilõtt szemekre, eltört karokra és az állampolgárok tucatjainak rúgásoktól, viperától vagy épp lövedéktõl származó, vérzõ sebeire pedig legyint a balliberális értelmiség: miért keresték a bajt? Azért, hogy késõbb a tényeket se lehessen szembeállítani a hatalom demokráciaellenességével, az általuk irányított köztévé, a rádiók, az újságok elfelejtettek a helyszínrõl tudósítani vagy a valóságnak megfelelõen írni. A szólás szabadságának gátlástalan elfojtására elég csak a legkirívóbb esetekre emlékezni. Arra például, hogy a brutális rendõrterror a közrádió udvarán zajlódhatott, arra, hogy a közpénzbõl mûködõ Magyar Távirati Iroda egyszerûen sorsára hagyta a munkáját végzõ, a rendõrök által leköpködött, megalázott és elzárt tudósítóját, vagy arra,

hogy Brüsszelben a független civil jogászok tényszerû értékelésébõl, valamint a sérültek részletes, megrázó tájékoztatásából azt emelte ki legfontosabb momentumként a kórus, hogy alacsony szintû volt az uniós képviselõk érdeklõdése. Egyszerûen felfoghatatlan, hogy mindazt látván, ami a Gyurcsány-kormány alatt zajlik, az értelmiség e jelentékeny részében még se szólaljon meg lelkiismeret. Holott ezek az emberek pontosan tudják, mi miért zajlik. Kedvenc és hivatkozott hetilapjukban, az Élet és Irodalomban György Péter például ilyen mélységeket tárt fel a francia demokráciáról 2005-ben: “Attól tartok, az autókat felgyújtó francia állampolgárok tette nem más, mint kommunikáció, a közfigyelemért folytatott törvénytelen eszköz. Olyan emberek kezében: akiknek lett volna mit s talán hogyan is mondaniuk. Akiket azonban soha eddig nem hallgattak végig, akiknek a történeteire, amíg azok elmondható történetek lettek volna, nem volt senkinek ideje. Most aztán a saját lángoló otthonaik képét nézik a televíziókban, olvasnak magukról a blogokban, látják magukat a mobiltelefonok digitális felvételein. Az ár, amit fizettek s fizettetnek mással a közfigyelem felkeltéséért: nagyon magas, s a francia demokrácia alapkérdéseit veti fel. Úgy látom, hogy mindazok, akik éjjelenként autókat gyújtanak, arra mutatnak

Szólhatna valaki a fideszes szervezõknek, hogy itt az alkalom, amikor végre nem csupán az adatbázis építgetése okán, hanem tényleg értelmes cél érdekében lehet az aláírásokat gyûjtögetni. Történjen bármi, Horváth Ágnest úgy fogom megõrizni az emlékezetemben, mint az államtitkár, aki a világ legdemagógabb sajtótájékoztatójával kápráztatta el a közönséget. Konkrétan arra a produkcióra gondolok, amikor az egészségügyi tárca várományosa – még második emberként – egy stopper és egy osztályvezetõ kinézetû statiszta segédletével élesben bizonyította, hogy a vizitdíj könyvelése mindösszesen öt másodpercet vesz igénybe, tehát emiatt nem várható fennakadás meg torlódás a háziorvosi rendelõkben. Persze, ha a miniszter asszony amúgy kókásan belehúz, és záros határidõvel gallyra vágja a magyar egészségügyet, akkor még alakulhat az emlékkép. És istenuccse megteszi, ez olyan, látni rajta, hogy el van szánva a végsõkig, habár ha egyszer õszintén megkérdezné tõle valaki, hogy “Na de kedves Ágnes, mégis miért?, akkor nem tudna tisztességesen válaszolni. Mert csak. Mert ez a sokizés modell olyan trendi dolog. Meg korszerû. Jippé! Illetve: yuppie. Hogy a nálunk sokkalta gazdagabb országok épp mostanság kezdenek belerokkanni a sokizés modellbe, és mindent megtesznek, hogy a miénkhez hasonló egyizésre térjenek át, az nem számít. 22

rá, hogy õk is ennek a demokratikus társadalomnak a részei, s immár nem láthatatlanok többé. Aki nem látja, hogy ez a lázadás részben a mediális reprezentáció elleni lázadás, az talán valóban nem a XXI. században él.” Nincs ez másként a Népszabadságnál sem, ahol pontosan tudják: a rendõrség még mindig képtelen feladatai civilizált ellátására. Egy hatvanas éveit taposó, magas vérnyomással küszködõ egyetemi professzorral szemben tanúsított bánásmódja beleilleszkedik abba a sorozatba, amelyet õszrõl tömegesen dokumentált a Morvai-féle jogászbizottság. A tanárt a rendõrök megalázták, s az eljárás során durván megsértették alkotmányos jogait. Az esetet mi hétfõn, a Népszabadság rendõrséghez közel álló tudósítója pedig másnap ismertette. Õ új elemet is talált a történetben, a szóhasználat külön figyelmet érdemel. “Rendõrségi körökben többen tudni vélik, hogy Szabó László Zoltán kissé talán ittas volt, amikor >le-kommunista-rendõrözte< s más, politikai tartalmú trágárságokkal illette a garázda fiatalemberrel szemben jogszerûen intézkedõ járõröket.” Azért ne adjuk fel teljesen, van még remény. Az értelmiség alkalmazkodni tud környezetének kihívásaihoz. Forrás: D. Horváth Gábor – Magyar Nemzet

Néhány embernek még jobban meg kell gazdagodnia e honban, és kész. Mindenesetre, ha a nép is úgy akarja, akkor se Horváth Ágnes, se a liberális párt környékén ólálkodó egészségbiztosításra specializálódott vállalkozók nem bizonyíthatják, hogy mire képesek reformilag. Az Országos Választási Bizottság ugyanis két magánszemély két népszavazási kérdését is hitelesítette ez ügyben, úgymint: „Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarországon ne vezessék be a mindenki által kötelezõen választandó, üzleti alapon mûködõ több biztosítós egészségbiztosítást?”, illetve: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt gazdasági társasággá történõ átalakítását követõen ne lehessen privatizálni, hanem maradjon állami tulajdonban?” Tehát mindössze kétszázezer aláírás kell, majd néhány millió józan állampolgár, hogy egy sikeres népszavazással megóvjuk a Magyar Köztársaságot minden idõk egyik legsúlyosabb csapásától. Szólhatna valaki a fideszes szervezõknek, hogy itt az alkalom, amikor végre nem csupán az adatbázis építgetése okán, hanem tényleg értelmes cél érdekében lehet az aláírásokat gyûjtögetni. No és itt a remek lehetõség, hogy a mélyen tisztelt radikálisok is végrehajtsák a maguk forradalmát, méghozzá aláírásgyûjtõ ívekkel a köztereken álldogálva, demokratikusan és erõszakmentesen. Ha pedig hazánk fiai az urnákhoz vonulva végül mégsem utasítják el a liberális szörnyûséget, akkor lehet nemzethalni, idegen hatalmak gyarmatává válni, Európa térképérõl nyomtalanul eltûnni. Mert megérdemeljük. Dévényi István – Heti Válasz jó ha figyelünk

jó ha figyelünk

23

Zéró toleranciát hirdetnek a gyilkosok és tolvajok jogutódjai a Kleptokrácia óljában Ki gondolta volna még a legvidámabb barakk, vezérdisznóinak malackái, mindent Jones gazdától fognak tanulni, mint Orwell azt, ha nem pont a magyar állati gazdaságra értette, de Nosztradamuszt megszégyenítõ módon halálosan pontosan megjövendölte, – úgy általában. Mert ahogy Jones gazda volt a titkos úr a szovjet gazdaságban, úgy Jones gazda az úr ma, a gyurcsány és kóka-disznók óljaiban, bár legyünk igazságosak, Jones gazda jó gazda, több moslékot juttat a disznainak, mint a többi bégetõknek a gazdaságon belül. És mert ezek a disznók ha kell két lábúak, ha kell négy, vagy több, a gazdaság vezetésében igen hasznosak – Jones úr szerint! Amúgy a disznóhúst még kalapban sem fogyasztó Jones gazda sok okos aranyköpést sercintett maga köré, és ilyen volt a az amerikai és kanadai farmjának talajára arany-köpött okossága is, a Zéró Tolarance – hogy Jones gazda egyik helyi nyelvezetét idézzük. Régi disznók a vörös ólban felnõtt malackái vallásos, értsed Jones úr vallását lesõ áhítattal gajdolnak mindent, amit Jones úr a másik mintagazdaságban köpködött maga köré. Igaz, Jones úr ezt a nulla toleranciát eredetileg az ottani iskolarendszerekre értette, mégpedig az ott tért hódított azon szokást kritizálva, hogy a nebulók fegyvert és kábítószart hordanak tankönyv helyett a suliba. A magyar ól disznai valahogy elhibázták az aranyturha ízét, mert ha valóban a kifejezés eredeti értelmében szeretnének turkálni, akkor a gazdaságunkba immár vagy 500 éve betévedt sötét szõrû az oktatóikat ütlegelõ vadmajmocskák bundáját cserzenék ki, nem pedig Jones gazda õseinek szomorú múltjára építenének sunyi a gazdaság apró-állatait megkötõ törvény-béklyókat. De fordítsuk komolyra, sõt merészre a szót, most hogy körülbelül sejthetjük, hogy ki Jones úr, kik a disznók és miféle apró-állatok vagyunk magunk is. A törvény, ha az ország többségének érdekeit szolgálja, akkor az jó törvény, de ha csak egy szûk réteg különleges jogait védi, akkor az, az erõszak szolgálatában álló eszköz, bármilyen édes cukormázzal is van bekenegetve. Mint korábban említettem, a nulla tolerancia az amerikai iskolarendszer megregulázására kiötlött szlogen volt eredetileg, amit természetesen a szlogen kiötlõi sem gondoltak komolyan, hiszen minél többet hangoztatták, annál több kábítószertõl elborult fiatal lövi halomra társait, mint a tegnap 30 halálos áldozatot követelõ egyetemi lövöldözés bizonyította Virginia államban. 24

Sõt, az ilyen lövöldözés ragyogó alkalmat ad a hatalomban egyre nagyobb összegeket ellopó államhivatalnokoknak, hogy az amerikai alkotmányos jogok szavatolta fegyvertartási privilégiumát a népnek intoleráns módon nullázhassa. Körülbelül errõl szólt eredetileg az amerikai Zéró Tolerancia, amit a kommunistáink és az, azokat irányító 2%-osaink hintettek el a médiáikon. Ha mi komolyan gondolnánk az eredeti értelmét a szlogennek, akkor nálunk már fiatalkorúak börtönében ülnének a tanárverõ kohányok, és agytól nem gátolt a tanárverést bemutató és azt kölykeiknek tanítgató felmenõk is lakat alatt tanulnának meg dolgozni. Igen, hallom – most kezdõdik a sikítozás – hogy miféle rasszista alaphang ez cikkíró uram? Miféle, miféle? – Zéró Tolerancia nevében született fajta! Olyan fajta, ahol nem verhet semmilyen fajta, magyart, és fõleg nem magyar tanárembert! Ilyen fajta! Ha már ütni kell a tanárt, mert bizonyos kultúrákban ez minden bizonnyal alappillérként áll a ganéjdomb alatt, akkor legyünk demokratikusan bõkezûek és támogassuk azzal a “más” kultúrát, hogy saját iskoláikban saját fajtájú tanárt verhessenek saját szabadidejükben. Vagy a Zéró Tolerancia mást jelent? Talán azt, hogy miután összevertek, megaláztak minket magyarokat, az alapvetõ jogainkkal sem élhetünk, hogy az ellenünk elkövetettek ellen hangunkat sem emelhetjük fel? Feltételezzük, hogy itt csupán a kohány szellemi fölény másolt saját hasznára a Jones-ok fegyvertárából? Aligha, mert színesfémlopástól ennyire nem emelkedik az IQ. De ha már Jones amerikai példáját emlegetjük, vessünk egy gyors pillantást az amerikai kohány-problémára, amit õk ma már az afro-amerikainak és egyebeknek titulálnak, mintha ettõl mindenki ugyanolyan színûre, formára változna. Az amerikai társadalomban a Jones-ok nem szeretnék, hogy a még egyelõre többségben lévõ európai eredettel rendelkezõknek ne legyen egy ellenpólusa. Ez fontos, mert miközben uzsoráznak, háborúkat szítanak, a figyelem és a népharag veszélyessé válhatna számukra. Tehát ma már az afro-amerikai mellett van mexikói-amerikai, ázsiai-amerikai, arab-amerikai, sõt õshonos-amerikai is, de nincs fehér-európai-amerikai egy darab sem! Tehát lehet a nem létezõ fehér-európai-amerikait mindenféle lealázó névvel illetni (whitey, caveman, cracker, honkey..) de ugyanezt, (nigger, towel head,

sand-nigger, camel jockey, beaner, gook, chink..) gondolom a mi kommunistáink Zeró Toleranciája értelmében tabu a fehér-európai-amerikaiak felé illetni. Valami ilyesmire gondoltak a mi árulóink, persze a mi esetünkben a nagymérvû másság még csak a Jones-okra és a Kohány-okra korlátozódik. Tehát a különleges védelem õket illeti, még akkor is, ha õk vernek, vagy rendõreikkel õk veretnek minket! De miért tolják a Jones-ok a kohányokat elénk ekkora vehemenciával, miközben csak maguknak harcolják ki a jóvátételt, nekik viszont coki! Erre a római mondás a mérvadó. Divide et impera, vagyis oszd meg és uralkodj! Amíg a magyar civakodik a kohánnyal, a Jones nyugodtan privatizál (értsd lop) uzsorázik, betelepít, poénkodik karácsonykor és húsvétkor. Pöffeszkedik a 2%-os trónusán az akaratát végrehajtó vörös szolgái révén. Baj nincs, mert megosztott a nép, és egyre jobban hülyül el saját korlátozottságába süllyedvén. Amerikában a Jones-ok azt mondják, hogy az amerikaiak sok bûntényt követnek el, de mégsem vesznek maguknak házat a fekete gettók mellett. Azt mondják, hogy õket olyan mértékû kár érte a világháborúban, hogy még Amerika is tartozik nekik ezért, de ugyanakkor az afro-amerikaiaknak nem hajlandóak fizetni a rabszolga-kereskedelemben igen komoly részt vállalt szerepük végett! Igaz, a második világháború folyamán a Kasztner Ernõ pénzért-zsidómentõ vonatokon még a cigány vajdának sem jutott állóhely. De mintha Wallenberg sem lett volna tisztában azzal, hogy lehetne cigányt is menteni – ingyen! Most, hogy a Ha Shoah (Jones nyelvén) következõ jutalékosztási dátuma alkalmából az igen sok jóvátételi összeg végérõl kölcsönzött nullához egy tolerancia szót is odabökött a 2%-os Nagyúr, tiszta sorrá vált, hogy kiknek és miért, kikrõl és mi-haszonból szól ez az indítvány. Minden bizonnyal nem a kohányok élete felett érzékenyült el Jones úr és a pápai proligyerek. Ha annyira becsülné õket, mint amennyire nem teszi, akkor ha kell akár erõvel is de tisztességre, szorgos munkára fogná õket, hogy olyan megérdemelt tisztességgel nézhessen rájuk a Magyar Társadalom többsége, mint teszi azt azokra a becsületes és szorgos roma társaikra, akikre ebben a cikkben nem kívánok, mint kohány referálni. Csakhogy ebben az esetben magának Jones úr naplopóinak, tolvajainak, uzsorásaijó ha figyelünk

nak, hatalmi pozíciójukkal visszaélõknek is példamutatás keretében becsületes munkába kellene merülniük, ami természetesen már annak említése végett is kimeríti az antiszemita, rasszista, fasiszta, és mi egyéb kitételt, szöges ellentétben állva a Zéró Tolerancia nemes eszméjével. Ha becsületes az egész Magyar Társadalmat szolgáló politikusokról lenne szó, akkor a Zéró Tolerancia azt jelenthetné, hogy a Magyar Nép ne tûrjön több megaláztatást, verést, vérének hullását, tanárjainak ütlegelését, köztulajdonainak elvesztését, munkájának külföldre exportálását, gyermekeinek és önmagának szeméttel etetését, uzsorát, és gagyi agyleépítõ kommersz-szart a médián keresztül. Ha igazságos akarna lenni, nem bûvölnék ócska kohánysztárokkal a népet, nem lenne lesné a panelproli, hogy éppen mekkorát szellentett Gyõzike, vagy, hogy mekkorára töltette fel tõgyeit a soron következõ olcsó sztárocska, ki kit kefél, stb. Akkor lenne szellemi önkormányzat, amely arra ügyel, hogy az iskolákban megfelelõ képzést kapjanak a gyermekek, ahol holokauszt múzeum helyett kórházat építenének és nem bezárnának, ahol a magyar külföldi imázsára védelmi liga alakulna, ahol azt is tanítanák a “Dunába lövetés” – történetében, hogy azt a Jones emberei vezették be amikor Hollán Sándort és fiát belelõtték a “Vörös Terror” idején a Dunába. A Zéró Toleranciát a történelmi hazugságokra is kellene terjeszteni, végtére a Holokauszt Társaság a Yad Vashem meghamisította az eredetileg kõbe vésett 4 milliós Auschwitz-áldozatok számát, azt 1.1 millióra csökkentvén 1990-ben. Vagy ha a Yad Vashem nem hazudott, akkor azokat, akik 2.9 millióval toldották meg a jóvátételi alap méreteit. A Zéró Toleranciának a feleslegesen kicsalt összegeket vissza kellene perelnie, és végre hidat vernie a Johnsok és állataik között ebben az állati gazdaságban. De ez nem fog megtörténni, mert jóindulattal van a pokolba vezetõ út kikövezve, – értem itt a magyarok jóindulatát! De minden népnek magánügye, hogy mekkora sírt ás magának, milyen vezetõket enged maga fõlé, hogy azok meglopják, élõsködjenek rajta és a romlásukra törjenek. Tehát nyelje le mindenki ezt a Zéró Toleranciát, és lihegje végig a következõ Való Világ mûsorát, vagy Gyõzike igényes kohánymûsorát. Egy biztos, Jonesék nem fogják tolerálni, hogy otthon érezhesse magát az aki nem õket szolgálja. Neményi Péter – Nemenyi.net

Jogilag sem kell hozzá az elithatalom államigazgatásának jóváhagyása, még az OVB vagy az alkotmánybíróság kegye sem, sõt – mindezek független ellenõrzésére jön létre. A civileken a sor, hogy megoldjuk az elhúzódó õszödi válságot, mivel alapjában a parlamentarizmus válságáról van szó. Kevés szó esik arról, hogy a magyar parlamentarizmus válsága a nyugati típusú demokrácia globális válságának része, régi kádárkori kifejezéssel “begyûrûzése”. Sok tekintetben hasonló okok vezettek “zavargásokhoz” Franciaországban, mint nálunk. Ezért nem mellõzhetõ, hogy a hazai helyzetet globális összefüggéseibe helyezve értékeljük és a képviseleti rendszer nálunk különösen élesen jelentkezõ általános válságának megoldási lehetõsége megmutatkozzon. Különös helyzet és különös lehetõség, hogy a globálnyugati demokráciák nálunk talán drámaibban jelentkezõ általános válsága egyben lehetõvé tesz egy újszerû civil megoldást, a civil kontrollt intézményesítõ néptribunátus bevezetését. Igaz, a civil kontroll legrégebbi európai intézményének megújításáról van szó, de ennek bevezetése egy elitista reformdiktatúrában kimondottan forradalminak tûnik.

A globális ökoholokauszt elleni fellépés mint civil forradalom A szerényen globalizációnak nevezett totális piacdiktatúra mára jutott végsõ stádiumába, melyben a földi élet egészét fenyegetõ világfogyasztásként leplezõdött le, mely nemcsak egy nép vagy egy társadalmi osztály életére tör (mint a fasizmus vagy a kommunizmus), hanem az egész földi életre. Ezért mindkét elvetélt totalitarizmusnál totálisabb és veszélyesebb a harmadik. A globális civil forradalom éppen ezáltal válik szükségessé. A mai ökokrízis a weimari helyzetnek felel meg, melyben a szellemi elit legfõbb kötelessége, hogy felhívja a figyelmet a végveszélyre és egységesen fellépjen a globális világfogyasztói modell ellen, illetve a mundocid (világirtó) globális hatalommal szemben.

A náci genocídium és holokauszt csupán alesete és korai “naiv” megnyilvánulása volt a mai globális ökoholokausztnak (avagy mundocidiumnak). Ha az szörnyû és embertelen pusztítás volt, ez még inkább az. Alapelve pedig a piacdiktatúra totális elve, mely szerint minden a maximális profittermelést szolgálja egyfajta totális gyárban, melyben az emberi élet is csupán nyersanyaggá válva “hasznosulhat”. A nácizmus nem valami kapitalizmustól idegen elvet vitt végig legvégsõ következményéig, hanem a kapitalizmus alapelvét, mely szerint az ember a legprofitábilisabb nyersanyag. A különbség csupán az, hogy a nácizmus “naivul” és kevésbé “hatékonyan” alkalmazta ezt az elvet, amennyiben csak bizonyos embereknek és elsõsorban a testét dolgozta fel, míg a globális nyugati rendszer totális világfogyasztása minden földi ember egész lényének, sõt: az egész élõ- és élettelen természetnek lehetõ “legköltséghatékonyabb feldolgozására”, illetve maximális profittá alakítására törekszik. Ez a totalitarizmus nem annyira gonosz, mint inkább ostoba. Nem annyira összeesküvés irányítja, mint inkább egy öncélúsága által teljesen ember-telenül (és egyre automatizáltabban) mûködõ inercia – globális tehetetlenségi nyomaték. Azonban ezáltal nem kevésbé veszélyes vagy kevésbé elítélendõ mint a másik két totalitarizmus, a fasizmus és a kommunizmus. Épp ellenkezõleg, azok naiv kegyetlensége a végeredményt tekintve sokkal “emberibbé” és “esendõbbé”, illetve megdönthetõbbé tette õket. (A nácik felelõssége a koncentrációs táborok üzemeltetésében sokkal látványosabb volt, mint pl. a számukra mindvégig lyukkártyás logisztikát biztosító IBM vagy a lágervasútvonalakat alkalmasint nem bombázó szövetségesek felelõssége.)

A globális piacdiktatúra elleni civil fellépés mint alkotmányos kötelesség A globális piacdiktatúra rendszerének megdöntéséért akár radikális eszközöket igenlõ módokon fellépni nem illegális, sõt alkotmányos kötelessége minden demokrácia minden egyes polgárának, hiszen ez a világdiktatúra elvben (alkotmányos formában) egyáltalán nem létezik, sõt: lényegénél fogva ellentétes az egyes országok alkotmányainak népszuverenitási alapelvével. Amennyiben bebizonyosodik, hogy egy adott ország képviselõinek jelentõs része, akár túlnyomó (és elnyomó) többsége valójában egy alkotmány- és demokráciaidegen rendszert képvisel, annak ügynökeként tevékenykedik, ez minden országban hazaárulásnak számít. A globális civil forradalom lényege, hogy nem általában vagy elméletben kell megdönteni a globális piacdiktatúrát (úgy nem is lehet, amit bõven bizonyítottak a balos világforradalmak illúziói), hanem abban az országban, illetve régióban és településen, ahol élünk. (Ehhez egyfajta ökotestvériségként újjászületõ humanizmus és civil patriotizmus szükséges, mely véletlenül sem összetévesztendõ a nacionalizmussal, mivel a földhöz és alapvetõen a földi élet egészéhez kötõdik – pozitívan. Nem más etnikumokkal szemben, hanem velük együtt határozza meg magát az általában hazának nevezett közös élõhelyen. A kulturális, etnikai és regionális identitásban pontosan az a nem csupán biológiai diverzitás nyilvánul meg, melyet a globalizáció úgymond “integrálni”, végsõ soron pedig felszámolni próbál – a természetes organizáció diverzitása, mely feletti uralomra tör mindenfajta globálközpontosító imperializmus, a kisebb nacionalizmusoktól az internacionalista ideológiával szervezõdõ birodalmakig.) Forrás: Kardos Gábor – gondola

jó ha figyelünk

25

A “Ha az APEH egyszer beindul” bejegyzéshez érkezett a következõ hozzászólás, amit a Zugügyvéd kiemelt, ennél plasztikusabb leírását egy lefolytatott APEH ellenõrzésnek nem sok helyen lehet megtalálni. A történet pontosan tükrözi, mire számíthat az, aki ténylegesen belekerül a vagyonosodási vizsgálatok szórásába. És vigyázat, ez a veszély nem csak a vállalkozókat fenyegeti! Alapvetõen nem az ellenõrzéssel van bajom, hanem az alkalmazott módszerrel. Mint ahogy azt néhány hozzászóló is említette, a vagyonosodási vizsgálatok egy-két évvel ezelõtti bevezetéséig senki nem számíthatott, nem készülhetett arra, hogy egyszer majd olyan világ jön, ahol fordul a bizonyítási teher, emiatt olyan tények igazolására kényszerülsz utólag, amelynek igazolására már nem vagy (nem leszel) képes. Megváltoztak a játékszabályok, és bizony alkalmazottként is bele lehet szédülni egy ilyen vizsgálatba! (Nemrég hallottam ügyvéd barátomtól, hogy most az a hivatalnál a sláger, hogy ellenõrzésre választják ki a minimálbér környékén keresõ, de autót vásároló magánszemélyeket. Emberek, évi közel 200ezer új verdát adnak el az országban, és közülük igen szép számmal fizetnek a 100 ezer körüli bruttó bérük mellett pár tízezres autórészletet!) Mivel több évvel ezelõtt nem készülhettél fel vagyonosodási vizsgálatra, visszamenõleg a vagyonod forrását igazolni igen aggályos és terhes. Tévhit, hogy barátok, vagy vállalkozók majd igazolják a kölcsönöket, amikbõl az autódat vagy házadat vetted. Tévhit az is, hogy a hivatal olyan kurva nagy energiát fektetne az állításod tisztázásába. Elmondom, velem hogyan történt: Nyilatkozat kitöltéssel indul, ezzel egyidejûleg lekéri az ingatlan-, a gépjármû-nyilvántartást, illetve a bankszámládat. Ebbõl már elég sok mindenre következtethet a vagyoni helyzetedet, életviteledet illetõen, így ha lakáshitelt fizetsz banki átutalás26

sal, vagy egyéb bizniszekbõl van némi mozgás a számládon, kár elsunnyogni azt a nyilatkozaton, hisz úgyis megbuksz. (ha a számlád tiszta, és a gépjármû-nyilvántartás szerint sincs a neveden 2-3db A8-as, alapvetõen nincs miért aggódnod, a legritkább esetben veszi a fáradtságot a revizor, hogy kilátogasson a helyszínre és benézzen a garázsodba, netalán lekérje a vállalkozásod vagy a nagyszüleid anyagait az említett nyilvántartásokban, hisz ez egyrészt külön munka, másrészt azt már neki kell igazolnia, hogy a mama nevén lévõ lakás/autó valójában a tiéd, és így nem kell kiterjesztenie kis családodra is a vizsgálatot). A fenti nyilvántartások és a bankszámla elég árulkodó, ebbõl felvázolható a vagyoni helyzeted, a vizsgálat során azt kell igazolnod, hogy a vagyongyarapodásodnak és a megélhetésednek a magánszemélyként bevallott jövedelmeid elegendõek voltak-e. A bevallott jövedelmeidet látja a gépen, ha van lehetõséged összeszedni egyéb, nem adóköteles jövedelmeket (lásd: SZJA tv. 1.sz.mell.) és azt igazolni is tudod, akkor tedd meg. Probléma, hogy (könyvelõk, hajrá!) az Art. nem tisztázza a vagyongyarapodási vizsgálat során az ügyfél jogait, az elfogadandó jövedelmek körét, stb. Ezért aztán nem szerencsés a lakás/autó vásárlását baráti kölcsönökkel (kéttanús magánokirattal) megpróbálni igazolni, sõt most már a tárgyban keletkezett közokiratok is neccesek. Saját tapasztalat: csak a bankszámlán mutatkozó bevételeket (ill. az ehhez köthetõ, a bevétel forrását igazoló szerzõdéseket) fogadja el a hivatal. Itt nyílik a bicska elõször a zsebben: mivel nem vagyok köteles bankszámlát nyitni, közel 30 éves koromig nem is volt számlám, így minden, ifjúkorom havában szerzett ilyenolyan bevétel “ugrott”. Ha van is számlád, akkor sem feltétlenül fizetsz be oda bizonyos tételeket, illetve azt nem fizeti be oda a befizetõje, szintén saját példa: nekem anyám, miután eladta egy ingatlanát, adott 6 milliót,

amelyet azonnal lakáscélra fordítottam. No, gondoltam, ebbõl bevallok kettõt, hisz úgysem hiszik el mind a hatot... gondolom, sejtitek, mi történt: egy forintot sem fogadnak el belõle, mivel nem jelent meg az összeg a számlán. Szerintük ez nem életszerû. szerintem meg az nem életszerû, hogy az anyám, akinek életében nem volt számlája, a pénzt úgy adja oda, hogy: “nesze, kisfiam, de... várj, elõbb megyek, nyitok egy számlát és átutalom, jó?” Mint ahogy az sem életszerû, hogy anyám 6 milkával a kistáskájában felvonatozzon Pestre, hogy befizesse a számlavezetõ bankom pénztárában az összeget a számlámra. Természetesen, a pénz átadására akkor került sor, amikor a vagyonosodási vizsgálatoknak se híre, se hamva nem volt még.... így aztán nem is lehetett a problémát megelõzni, arra banki befizetéssel felkészülni. Ha összekotortál magadnak – lehetõleg kizárólag bankszámlán jóváírt- bevételt, ebbõl elõször is levonják a megélhetésedre, életviteledre fordított ráfordításokat. Itt ne is próbálkozz olyanokkal, hogy a szüleid tartanak el téged, meg a két gyereket is az aszszonnyal (vagy próbálkozz csak, de akkor a szülõkre is kiterjesztik a vizsgálatot). Megélhetésre elköltesz legalább a létminimumnak megfelelõ összeget, (ezt a ksh honlapján megtalálod) azaz ha keresel pl. bruttó 200-at, és ebbõl élsz a nejeddel (gyesen) meg a két gyerekkel, akkor a pénzed pont el is fogy a megélhetésre, így nem tudsz lakást vagy autót venni, azaz bukta van. A megélhetési költségek tekintetében a bankszámlád amúgy is igen árulkodó, ameddig nem gondoltad át a vagyonosodási vizsgálat problematikáját, nyilván innen fizetted a nyaralásod, a tankolásod, a hétvégi bevásárlást, de még a szeretõdnek vett ajándékot is – a pénzed felélted, de akkor mibõl van lakásod, autód, életbiztosításod? Nem jön be az öröklés, ha nem fizettél illetéket. A megélhetési költségek levonása után fennmaradó összegbõl tudsz vagyonosodni; a

vagyonosodás mértékét vetik össze az így megmaradt bevallott adózott nettó jövedelmeddel és az egyéb bevételeiddel. Számomra érthetetlen, hogy a hivatal a jövedelmek forrásaként szinte kizárólag az összevonás alá esõ tárgyidõszaki jövedelmeket tudja elképzelni az életvitel és a vagyonosodás forrásául, azaz ha pl. 2004-2005.évedet vizsgálják, azt úgy kell a szájukba rágni, ha volt mellette évek óta a bankban/értékpapírban pár millád, annak a kamatait ugyan tegyék már a bevételeidhez hozzá (azt nem vallottad be, hisz nem számított adóköteles jövedelemnek, így az apeh számítógépén sem látja, de nyilván a megélhetést és a vaygonosodást elõmozdította), de még a szájbarágás ellenére is hajlamosak mindez felett “elsiklani”. A nejem egyik évi gyed-ét nem vallottuk be, mert a tb nem küldött róla igazolást, erre azt is egész egyszerûen nem adta hozzá az összeszámított összes jövedelmemhez a revizor kollega, pedig nyilvánvalóan megkaptuk az összeget. Rossz hír, hogy ugyan az elmúlt 5 év vagyonszaporulatát vizsgálhatja, de bármennyi évre visszamenõleg kutakodhat a vagyon eredetét firtatva pl a bevallásaid, bankszámláid között. Jó hír, hogy “cserébe” te sem csupán 5 évre visszamenõleg jelölheted meg vagyonod forrását, elõhozakodhatsz pl. tizenöt évvel ezelõtti örökséggel, ha igazolni tudod, mert gyûjtögetõ típus lévén megõrizted a papírokat (az más kérdés, hogy 15 éve még nem voltak akkora örökségek, amibõl tavaly meg tudtad venni Budán azt a helyes kis kecót nyolcvan misiért) Régi bank- és értékpapírszámla-kivonatok azonban hasznosak lehetnek, ha azokon igazolni tudod a már akkor is meglévõ vagyont (leellenõrizni közülük sokukat bajos, vagy lehetetlen, gondolj csak bele, hány brókercég és bank zárt be a 90-es évek közepe óta). Rossz hír, hogy a hivatal szûkös személyi kapacitással bír az egyre nagyobb számú vizsgálatjó ha figyelünk

Egy megszívatott ügyfél küldte el a történetét a Zugügyvédhez. Félreértés ne essék, a Zugügyvéd nem az adócsalókat védi, de véleménye szerint a bizonyítás teher megfordítása a vagyonosodási vizsgálatoknál igencsak sérti a jogbiztonságot. Az is érdekes adalék az ügyhöz, hogy állítólag egyes megyékben az APEH kapacitás hiányában nem tudja iktatni a névtelen feljelentéseket, annyi érkezik naponta. Szia Zugügyvéd, Keveset cikkeznek arról, hogy mennyire szemét módon oldották meg jogszabályi szinten a vagyonosodási vizsgálatot. Azzal, hogy a bizonyítási terhet a kipécézett vizsgálandóra hárítják, gyakorlatilag tejhatalmat ad az APEH-nak az állampolgárok szívatására. Engem valamelyik szomszéd jelentett fel, hogy túl sok nagy értékû autó áll a házam elõtt. Ja, mert egy autókereskedésben dolgozom, és

ra, így ne ringasd magad abban a hitben, hogy majd nálad aztán tényleg alaposan, korrekten meg fogják ám állapítani az összes bevételed meg a vagyonod forrását, mert nem. Neked kell felkészülnöd, fénymásolnod, igazolásokat, szerzõdéseket összeszedned, mert a revizor 2-3 óránál többet nem fog veled foglalkozni, ebbe a 2-3 alkalommal veled folytatott konzultálás és a jegyzõkönyv elkészítése is benne foglaltatik. Nincs rád, és másra sem több ideje, ha nem tetszik, tessék majd legközelebb jobban felkészülni. Ezért melegen ajánlott mindazoknak, akik veszélyezjó ha figyelünk

néha haza szoktam vinni egy-egy beadott járgányt kárpitot tisztítani. Nem is ez a lényeg, hanem az APEH ellenõr minõsíthetetlen stílusban beszélt velem, több éves bankszámla-kivonatokat követelt, amit csak borsos áron adna ki nekem a bank, amíg õ jogosult lenne ingyen is kikérni. Semminek nem hajlandók utánanézni a hivatalos nyilvántartásban, hanem mindent nekem kell beszereznem. Végül hatmillió forint feletti hátralékot állapítottak meg nálam elsõ fokon. Megtippelték, mennyibõl tudnék megélni, és mennyi volt a bevallott jövedelmem, és a különbözetet be nem vallott jövedelemnek minõsítették visszamenõlegesen öt évre. Most ez lesz az új módszer az állampolgárok szívatására? Ha valaki utálja a másikat, feljelenti az APEH-nál, és ezzel tönkre lehet tenni bárkit? Az ártatlanság vélelme nem létezik?

tetve érzik magukat, hogy otthon készítsék össze a papirkáikat és “próbaként” csak úgy maguknak, végezzenek el egy vagyonosodási vizsgálatot. Megéri. a hivatalban nem lesz lehetõséged reklamálni, mondván, hogy “jaj, bocsi, még találtam valamit, tessék már ezt is belevenni”. engem 3 alkalommal hívtak be, egy évig vizsgáltak (tudom, lejárt a határidõ, de hát az hosszabbítható, stb.), majd az utolsó lakalommal, amikor még vittem be néhány okiratot, már megírt jegyzõkönyvvel vártak. (tessék otthon felkészülni, tényleg megéri!) Az meg csak hab a tortán, hogy méltatlanko-

Ha az APEH egyszer beindul, szinte lehetetlen kimászni a karmai közül. Hallottam cégekrõl, szerb, orosz állampolgárokról, akik magas jutalékért vállalják, hogy õk adtak nagy összegû kölcsönt annak idején, tanúskodni is elmennek, ha kell, de az, hogy az APEH beszopja-e a történetet, nagyon kétséges. Viszont lenne egy ötletem a költségvetés rendbehozatalára: Kedves Polgártársak! Éljünk az ötvenes években már sikeresen alkalmazott gyakorlattal, jelentsünk fel minden kulákot, vagy burzsujt, aki jobban él nálunk. Az APEH majd rendet rak! Kit érdekel, hogy tönkretesznek számtalan egzisztenciát, és akinek van pénze, úgy is kimossa magát. Lényeg az elkúrt államháztartás mindenhatósága.

dásomra a revizor kollega kijelentette: vegyem tudomásul, hozhatok itt bármilyen papírt, neki az a feladata, hogy találjon x millió Ft adóalap-hiányt az ügyben, a papírjaimmal csak azt érem el, hogy akkor kivesznek az anyagból egy másik, már igazolt jövedelmet és marad továbbra is az x millió adóalap-hiány, és ha sokat ugrálok, újrakezdik az egész vizsgálatot és akkor majd sokkal nagyobb adóalap-hiány marad. Nézhettek nagyokat, igen, ezt a Btk. hivatali hatalommal való visszaélésként említi emlékeim szerint, de mit csináljak, nem volt nálam sem diktafon, sem tanú.

Dzerzsinszkij Forrás: http://zugugyved.blog.hu/

Nyilvánvalóan baszta a csõrüket mindaz, amit idáig elértem, de hát istenem, tehetek róla, hogy a pénzemet, amit sokszor éjjel 2-ig és hétvégén is végzett munkával kerestem, nem költöttem el drogra, cigire, piára és játékgépekre? mert ha azt tettem volna, most nem lenne látható vagyonom, amit ellenõrizni lehet. A magam részérõl levontam a tanulságot, ezentúl minden ügylet átmegy (akár csak 1 napig is) bankszámlán, ja és most már persze semmi nincs a nevemen, még a lábamon lévõ cipõ sem. Forrás: http://zugugyved.blog.hu/

27

28

jó ha figyelünk