1
dr. Czeglédy Csaba
A kötelező jogi védelem gyakorlati problémái a büntetőeljárás nyomozati szakában
A joggyakorlat alapján a kötelező védelem esetén a védő kirendelésének elmulasztása a terhelt jogainak lényeges korlátozását jelenti (BH2007. 402.). A tapasztalat azt mutatja, hogy a kirendelés elmulasztása, illetve a védőnek az eljárási cselekményről nem megfelelő időben történő tájékoztatása, továbbá a kirendelt védő meg nem jelenése számos problémát vet fel a terhelti jogok érvényesülése körében. Ezen – főleg a nyomozati szakban, különösen a gyanúsítás közlése és azt követően a védő jelenléte nélkül lefolytatásra kerülő első gyanúsítotti kihallgatás foganatosítása esetén történő – mulasztásoknak jóvátehetetlen következményei keletkeznek. Sajnálatos módon ezen aggályos kirendelési gyakorlat kialakulásához és fennállásához a kirendelt védők terhelti alapjogokat sértő magatartása is hozzájárul.
46. § A büntetőeljárásban védő részvétele kötelező, ha a) a bűncselekményre a törvény ötévi vagy ennél súlyosabb szabadságvesztést rendel, b) a terheltet fogva tartják, c) a terhelt hallássérült, siketvak, vak, beszédképtelen vagy - a beszámítási képességére tekintet nélkül kóros elmeállapotú, d) a terhelt a magyar nyelvet, illetőleg az eljárás nyelvét nem ismeri, e) a terhelt egyéb személyesen védekezni,
okból
nem
képes
f) e törvény erről külön rendelkezik Ezt meghaladóan a Be. kötelező védelmet ír elő még számos helyen, például a különböző külön eljárásokban. (Be. 450. §, 522. §, 530. §, 536. §, 586. § (6) bekezdés). A kötelező védelem esetén a védő kirendelésének elmulasztása a nyomozó hatóság részéről a terhelt jogainak olyan lényeges korlátozását jelenti, hogy az ennek hiányában foganatosított kihallgatásán tett vallomása bizonyítékként nem értékelhető [1998. évi XIX. törvény 46. § a) pont, 179. § (3) bek., 78. § (4) bek.]. (BH2007. 402.)
2./ Az aggályos hatósági gyakorlat 1./ Bevezetés A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban Be.) a védő részvételét általában lehetőségként szabályozza, ám a Be. 46. §-a szabályozza azt az esetkört, amikor a védő jelenléte a büntetőeljárásban kötelező, tehát amennyiben a terheltnek nincsen meghatalmazott védője, az eljáró hatóság, illetve a bíróság köteles védőt kirendelni minden eljárási szakban az alábbiak szerint:
Büntetőjogi védelem ellátása során sajnálatosan számosnak mondható esetben kerül a védő és a terhelt olyan helyzetbe, hogy annak ellenére, hogy az adott ügyben őrizetbe vételre is sor került, ráadásul a bűncselekmény törvényi fenyegetettsége öt évi – így a védelem az ügyben a Be. 46. § a) és b) pontja alapján is kötelező – , a nyomozó hatóság nem, vagy nem megfelelően gondoskodik arról, hogy a kihallgatás során ügyvéd a gyanúsított érdekében gyakorlatilag és ténylegesen is rendelkezésre álljon, ám jegyzőkönyvében
2
ennek ellenkezőjét rögzíti azzal, hogy a védő kirendelésre került. Tekintettel arra, hogy az eljárás ezen szakaszában a terhelt és a védő jogai meglehetősen korlátozottak, a kihallgatás körülményeinek és a védő távolmaradása okának felderítése utólag gyakorlatilag lehetetlen, holott a mulasztás káros következményei általában a terhelt védekezésének irányát és lehetőségét végleg beszűkítik, sok esetben meg is pecsételik. A gyakorlat azt mutatja ugyanis, hogy a terhelti kihallgatást foganatosító hatóság számos esetben a védő megfelelő határidőben történő és igazolható értesítését elmulasztja, így a terhelt első kihallgatása nem felel meg az Alaptörvény XXVIII. cikk (3) bekezdésében rejlő eljárási garanciáknak. Ezt követően pedig a nyomozati szakban a védelem megfelelő eljárásjogi eszközök hiányában gyakorlatilag hiába igyekszik tisztázni azt, hogy a védő megfelelő határidőben történő értesítése megtörtént-e, ugyanis a hatóság ennek igazolására gyakorlatilag hajlandóságot egyáltalán nem mutat. A kihallgatás jogszerűségének tisztázása azonban nélkülözhetetlen és a jelen állás szerint csakis a bírósági szakban van némi remény arra, hogy a kitartó védő indítványára a védő kirendelésének konkrét körülményei felderítésre kerülhetnek. Ennek jelentősége óriási, ugyanis a joghoz értő szakember tudását nélkülözve a gyanúsított, aki a kihallgatása során nem vitásan stresszhelyzetben van, jogait kellően nem ismeri, így az esetek döntő többségében a gyanúsításon túlmutatóan tesz magára, és nem ritkán akár saját közeli hozzátartozójára is terhelő vallomást.
A törvényben előírt kötelező védelem esetén a védő kirendelésének elmulasztása a terheltet nyilvánvalóan korlátozza helyzetének pontos megítélésében, a jogorvoslathoz fűződő előnyök felmérésében, indítványok és észrevételek megtételében. (BH1993. 605.)
Az eljáró nyomozó hatóság és a felügyeletet ellátó ügyészség tárgybeli esetekben a kötelező jogi védelem hiányára vonatkozó védői hivatkozást szokás szerint annyival intézi el, hogy a jegyzőkönyvből minden esetben megállapítható, hogy a Be. 48. § (1). bek. III. mondatára figyelemmel a védő a gyanúsított első kihallgatásáig kirendelésre került, a védő személyéről a gyanúsítottat tájékoztatta a nyomozó hatóság, és azon egyébként sem kötelező a védőnek jelen lennie, és egyébként is a terheltet kihallgatásának kezdetekor a Be. 117. § (2) bekezdésében foglalt jogokra a nyomozó hatóság részletesen figyelmeztette. (Hozzáteszem, hogy az arra való figyelmeztetés, amely szerint a terhelt tudomásul veszi, hogy a kirendelt védő a gyanúsítotti kihallgatáson nem tud részt venni, és ez nem akadálya az eljárási cselekmény elvégzésének, el szokott maradni.1) A gyakorlati problémát tehát az okozza, hogy a kötelező jogi védelem jogintézménye nem merülhet ki annyiban, hogy a kihallgatást végző a gyanúsított figyelmét felhívja arra, hogy érdekében védőt rendeltek ki, aki azonban a gyanúsítottként történő kihallgatásán nem vesz részt. Ahogy az sem helyettesíti a kötelező védelem 1
23/2003. (VI. 24.) BM–IM együttes rendelet a belügyminiszter irányítása alá tartozó nyomozó hatóságok nyomozásának részletes szabályairól és a nyomozási cselekmények jegyzőkönyv helyett más módon való rögzítésének szabályairól http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=74379.2442 13
3
jogintézményének gyakorlati érvényesülését, hogy a terhelt a kirendelt védő személyét elfogadta, és a vallomás megtagadási jog ismeretében önként döntött úgy, hogy mégis vallomást tesz. Továbbá pont a gyanúsítottra nehezedő pszichés nyomás miatt kell megkérdőjelezni a vallomástétel önkéntességét. Az állam büntető hatalmával életében először találkozó és szembesülő gyanúsított a vele kedélyesen elbeszélgető nyomozóknak feltétel nélkül elhiszi, hogy részletes, önmagát is terhelő vallomása az egyetlen lehetősége arra, hogy elkerülje az őrizetbe vételt, majd az esetleges előzetes letartóztatásba helyezést. Már önmagában annak felemlegetése a rendőr hatóság részéről, hogy amennyiben nem tesz a terhelt vallomást, a "rendőrség vendégszeretetét fogja élvezni egy ideig", a kényszerítés egy módja. Ezen rendőr hatósági magatartást csak a jelen lévő védő tudja megakadályozni azzal, hogy tudatosítja a terheltben, hogy abban az esetben is elrendelhetik az őrizetbe vételét, majd kezdeményezhetik az előzetes letartóztatásba helyezését, ha vallomást tesz.
3./ Alapjogot sértő hatósági eljárás Tárgybeli kialakult téves eljárás nincs összhangban az Alaptörvényben biztosított védelem jogából fakadó követelménnyel. Az Alaptörvény XXVIII. cikk (3) bekezdés I. mondatában foglalt védelemhez fűződő, és ezzel összefüggésben az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdés I. mondatában foglalt tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét okozza, ha a nyomozó hatóság a terhelt érdekében kirendelt védőt nem, vagy nem megfelelő időben tájékoztatja az első terhelti kihallgatás tervezett időpontjáról.
Az Alkotmánybíróság hosszan tartó jogalkalmazói vita végére tett pontot akkor, amikor a közelmúltban elvi jelentőséggel fogalmazta meg egy a Győri Törvényszéknek büntető ügyben hozott jogerős ítélete ellen benyújtott alkotmányjogi panasz kapcsán, hogy a terheltnek az Alaptörvény XXVIII. cikk (3) bekezdésében elismert joga, hogy a bűnügyben eljáró hatóságok igazolható módon biztosítsák annak lehetőségét, hogy a terhelt kihallgatásán az érdekében kirendelt védő jelen lehessen, és a terhelttel a kapcsolatot felvehesse, valamint az eljárási törvényben biztosított egyéb jogait gyakorolhassa. (Alkotmánybíróság IV/3411/2012. számú döntése) 2 Ennek óriási jelentősége abban testesül meg, hogy az Alaptörvényben biztosított védelemhez fűződő jog egyfelől a terhelti védekezés egyes jogosítványait, másfelől pedig a terhelt egy olyan személy közreműködéséhez való jogát jelenti, aki mindazoknak az ismereteknek a birtokában van, amelyek a büntetőeljárásban a terhelti jogok hatékony érvényesítéséhez szükségesek. A védelemhez való jog megfelelő érvényesülése egyúttal a büntetőeljárás törvényességének is garanciája. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint ennek érvényesülése főleg a nyomozás sajátosságai miatt rendkívül fontos, ugyanis: „A kihallgatások a nyomozást folytató nyomozók teljes irányítása alatt állnak, így ők jogosultak meghatározni annak helyszínét, időpontját, a terheltnek feltett kérdéseket, és e kérdések ütemezését, sorrendjét. Önmagában a kihallgatások környezete és körülményei sajátos pszichikai hatást gyakorolnak a terheltre. Mindezekből megállapítható, hogy a 8/2013. (III. 1.) AB határozat http://public.mkab.hu/dev/dontesek.nsf/0/F65848 9DA1D5EA2CC1257ADA005248D2?OpenDocument 2
4
nyomozó hatósági dominancia mellett, a terhelt számára idegen és izolált környezetben folytatott kihallgatások során a terhelt kiszolgáltatottá válhat. A Be. 46. §-a éppen ezért, ilyen esetekben kötelező jelleggel írja elő a védői közreműködést (…). (...) A kiemelt jelentőségű eljárásokban önmagában a bűncselekmény tárgyi súlya, és a bűncselekmény elkövetésének megállapítása esetén kiszabható büntetés nagysága fokozza a terhelt kiszolgáltatott helyzetét (…). (...) A terhelt kihallgatása során az önvádra kötelezés tilalmának büntetőeljárási alapelvéből fakadó vallomás megtagadásának joga, és a védő igénybevételéhez való jog garantálja, hogy a terhelt vallomása szabad elhatározáson alapult és önkéntes volt. E terhelti jogok érvényesítésének hatósági igazolása pedig azt tanúsítja, hogy a terhelt kihallgatását a garanciális jelentőségű eljárási szabályok megtartásával foganatosították. Az Alkotmánybíróság értékelése szerint mind a vallomás megtagadásának lehetőségére történő figyelmeztetés, mind a védő igénybevételéhez való jog hatékony érvényesítése olyan jelentős büntetőeljárási garanciák, amelyek az Alaptörvény XXVIII. cikk (3) bekezdésének védelmi körébe tartoznak. Éppen ezért a védői közreműködés hatékony biztosításának hiánya csakúgy, mint a vallomás megtagadásának lehetőségére történő figyelmeztetés elmaradása azzal a következménnyel jár, hogy a terhelti vallomás nem használható fel bizonyítékként.” (IV/3411/2012. számú döntés)
A fentiek alapján számos ügyben leszögezhető és tényként megállapítható, hogy a kirendelt védő nem gyakorolhatja a Be. 50. §-ában biztosított jogait, így a terhelti kihallgatáson nem jelenhet meg, a terhelttel előzetesen nem
tudja felvenni a kapcsolatot, illetve gyakorlatilag nem tud számára felvilágosítást nyújtani a védekezés törvényes eszközeiről, eljárási jogairól. Mindezek elkerülése érdekében a nyomozó hatóságnak a védő kirendeléséről úgy kellene gondoskodnia, hogy az ügyvédnek legalább az elvi lehetősége és esélye meglegyen arra, hogy a védelmet ténylegesen is elláthassa, a kihallgatáson megjelenhessen. Nem véletlen a Be. 179. § (4) bekezdésében foglalt rendelkezés, miszerint: „A gyanúsított kihallgatásáról a nyomozó hatóság olyan időben köteles intézkedni, hogy a terhelt megfelelő időt és lehetőséget kapjon a védekezésre való felkészülésre” [43. § (2) bek. c) pont]. Ilyen tartalmú garanciális szabály kerül rögzítésre a kötelező jogi védelemnél a 48. § (1) bekezdésében: „A kirendelő határozatban a védőt tájékoztatni kell a terhelt fogva tartásának helyéről, valamint kihallgatásának tervezett helyéről és idejéről.”
Továbbá a Be. szabályait a belügyminiszter irányítása alá tartozó nyomozó hatóságok nyomozásának részletes szabályairól és a nyomozási cselekmények jegyzőkönyv helyett más módon való rögzítésének szabályairól szóló, a legfőbb ügyésszel egyetértésben alkotott 23/2003. (VI. 24.) BM–IM együttes rendelet (a továbbiakban: Rendelet) egészíti ki. A Rendelet 6. §-a értelmében a fogva lévő terhelt első kihallgatását megelőzően biztosítani kell, hogy védőt hatalmazhasson meg. A Rendelet 9. § (2) bekezdése pedig előírja, hogy : „A védőt - a késedelmet nem tűrő eljárási cselekményeken kívül - kellő időben,
5
legkevesebb huszonnégy órával korábban, a hely és időpont megjelölésével értesíteni kell azokról az eljárási cselekményekről, amelyeken a Be. alapján jelen lehet.” Ezen rendelkezéseket a jogalkotó nyilván azért alkotta, hogy a védő az eljárási cselekményről idejében tudomást szerezzen, és azon jelen lehessen.
Sajnálatosan a büntetőügyekben eljáró ügyvédek számára ismert, hogy a mai magyar gyakorlatban a védő kirendelése akként működik, hogy jobb esetben a kihallgatás kezdetekor telefonon igyekszik legalább a nyomozó hatóság a kapcsolatot felvenni a kirendelt ügyvéddel, hogy azon nyomban jelenjen meg, mert kihallgatást foganatosítanak. A védő – tárgyalási vagy más előre tervezett és halaszthatatlan elfoglaltsága, vagy egyáltalán távolsági akadály, hétvége, vagy az éjszakai órák miatt – megjelenni rögtön nem tud, így ténylegesen a védelem ellátásra nem kerül, de a védő kirendelésének megtörténte a jegyzőkönyvben rögzítésre kerül. Ezen sietséget egyébként maga a büntetőeljárás általában nem indokolja, ugyanis az őrizetbe vétel hatálya alatt lenne idő a kihallgatás kitűzésére úgy, hogy azon a védő fizikailag is részt vehessen. A már hivatkozott áttörő Alkotmánybírósági IV/3411/2012. számú döntés a kötelező jogi védelem körében az alábbiakat tartalmazza még: „Az Alkotmánybíróság megállapítja: az Alaptörvény XXVIII. cikk (3) bekezdéséből fakadó alkotmányos követelmény, hogy a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 48. § (1) bekezdésének alkalmazásakor a terhelt érdekében kirendelt védőt a terhelti kihallgatás helyéről és időpontjáról igazolható
módon, olyan időben értesítsék, hogy a kirendelt védőnek lehetősége legyen az eljárási törvényben foglalt jogait gyakorolni és a terhelti kihallgatáson részt venni. Ilyen értesítés elmaradása esetén a terhelt vallomása bizonyítékként nem értékelhető.”
4./ Az Alkotmánybíróság alkalmazása a gyakorlatban
döntésének
Az Alkotmánybíróság hivatkozott határozata számos olyan megállapítást tartalmaz, amelynek a gyakorlatba történő átültetése talán elérhető lenne az ügyvédek kitartó munkájával, és ezáltal alkalmazása a nyomozó hatóságtól kikövetelhető lenne, az alábbiak szerint: „Az Alkotmánybíróság már működésének kezdetén kimondta, hogy a védelemhez fűződő jog az alkotmányos büntetőeljárási jog egyik olyan alapelve, amely a büntetőeljárás valamennyi szakaszában számtalan különböző részletszabályban érhető tetten. Az Alkotmánybíróság a 25/1991. AB határozatában ezt úgy fogalmazta meg, hogy „[a] védelemhez való jog alkotmányos büntetőeljárási alapelve az eljárás egész menetében számtalan részletszabályban ölt testet. A védelemhez való jog a büntetőeljárás alá vont személy azon jogaiban, illetve a hatóságok azon kötelezettségeiben realizálódik, amelyek biztosítják, hogy a vele szemben érvényesített büntetőjogi igényt megismerje, arról álláspontját kifejthesse, az igénnyel szembeni érveit felhozhassa, a hatóságok tevékenységével kapcsolatos észrevételeit és indítványait előterjeszthesse, továbbá védő segítségét vehesse igénybe. A védelemhez való jog tartalmát képezik a védő azon eljárási jogosítványai, illetve a hatóságok azon kötelezettségei, amelyek részéről a védelem ellátását lehetővé teszik.” (ABH 1991, 414, 415.) A büntetőeljárásban a terheltnek
6
joga van ahhoz, hogy saját magát megvédje, és ahhoz is, hogy ennek érdekében védőt vegyen igénybe. Sőt az eljárási törvényben meghatározott esetekben, jellemzően akkor, ha a gyanú szerinti bűncselekmény tárgyi súlya jelentősebb, vagy a terhelt az állami büntetőigényt érvényesítő hatóságokkal szemben jóval kiszolgáltatottabb helyzetben van, a terhelt döntésétől függetlenül védő vesz részt a büntetőeljárásban (…). (…) Éppen ezért a védelemhez való jog alkotmányos megítélése csakis a terhelt és a védő jogainak együttes szemlélete alapján lehetséges. Az Alkotmánybíróság azt is kimondta, hogy a védelemhez főződő jog felöleli egyfelől a terhelt saját eljárási jogosítványait, másfelől pedig a védő jogállását, ugyanis a védő a büntetőeljárás önálló perbeli személye, ezért jogai nem átruházott, hanem önálló eljárási jogosítványok, amelyek külön alkotmányos védelemben részesülnek. [1320/B/1993. AB határozat, ABH 1995, 684-686.] Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlatában a jogállami büntetőeljárás korlátozhatatlan minősége az eljárás tisztessége, amelynek egyik eleme az a követelmény, hogy a terhelt védelemhez való joga hatékony érvényesüljön. [17/2005. (IV. 28.) AB határozat, ABH 2005, 175, 185.; 14/2004. (V. 7.) AB határozat, ABH 2004, 241, 255.]”
A nyomozó hatóságnak a kötelező jogi védelem biztosítása során irányadó kötelezettségei vonatkozásában az Alkotmánybíróság az alábbi megállapításokat tette: „A védelemhez fűződő alkotmányos alapjog azt követeli meg a bűnügyekben eljáró hatóságoktól, hogy biztosítsák az alapjogban rejlő részjogosítványok hatékony érvényesülését. A védő igénybevételéhez
fűződő jog hatékony érvényesítéséről pedig kizárólag akkor lehet szó, ha a nyomozást folytató hatóság biztosította annak lehetőségét, hogy a védő ténylegesen részt vehessen a terhelti kihallgatáson (…). (…) a védő megjelenések hiánya nem akadálya a terhelti kihallgatás foganatosításának A védői jelenlét ilyen hiánya azonban csak abban az esetben egyeztethető össze védelemhez fűződő joggal, ha a nyomozást folytató hatóság képes igazolni, hogy kellő időben megtette mindazokat az intézkedéseket, amelyek alapján a védőnek lehetősége lett volna részt venni a kihallgatáson. Ellenkező értelmezés esetén ugyanis e jog tényleges gyakorolhatósága lehetetlenülne el, amely mind a terhelt védő igénybevételéhez való jogát, mind a védő saját jogainak gyakorlását kiüresíti. Összeegyeztethetetlen ezért a védelemhez fűződő jog hatékony érvényesülésével, ha a terhelt érdekében kirendelt védő nem tud arról, hogy védencét pontosan hol, és mikor hallgatják ki, ebben az esetben ugyanis a kirendelt védőnek lehetősége sincs a kihallgatáson megjelenni, védence ügyét megismerni, a kapcsolatot vele felvenni, illetve az eljárási törvényben meghatározott egyéb feladatait ellátni.”
Ahogyan arra már utaltam is, az Alkotmánybíróság hivatkozott határozata meghozatalának alapjául az is szolgált, hogy a kérdést alkotmányjogi jelentőségűnek tekintette, miszerint: „(…) a bűnügyi eljárások során számos esetben fordul elő, hogy a nyomozó hatóság az éjjeli órákban bűnügyi őrizetbe vett és kihallgatott terheltek részére a kirendelt védőt telefax útján, úgy értesíti, hogy a védő nyilvánvalóan csak a következő munkanap reggeli óráiban, már a terhelti kihallgatás
7
foganatosítását követően értesül az eljárási cselekményről. Hasonló helyzet áll elő, ha a nyomozó hatóság hétvégén hallgatja ki a terheltet. Ilyen esetekben a kirendelt védő ugyan formálisan kap értesítést a kihallgatás tervezett időpontjáról és helyszínéről, azonban az értesítés módja és ideje miatt ténylegesen még sincsen lehetősége a kihallgatáson megjelenni és az eljárási törvényben meghatározott feladatait teljesíteni (…)
Ennek okán a Be. 48. § (1) bekezdése alkalmazásakor az Alaptörvény XXVIII. cikk (3) bekezdéséből fakadó alkotmányos követelmény, hogy a büntetőeljárásban a terhelt érdekében kirendelt védőt a terhelti kihallgatás helyéről és időpontjáról igazolható módon, olyan időben értesítsék, hogy a kirendelt védőnek lehetősége legyen az eljárási törvényben foglalt jogait gyakorolni és a terhelti kihallgatáson részt venni.
(…) A nyomozást végző hatóság ezekben az esetekben nem teremti meg annak feltételeit, hogy a terhelt védő igénybevételéhez fűződő joga ténylegesen, hatékonyan érvényesüljön (…).
Amennyiben tehát ezen egyértelmű kötelezettségnek a nyomozó hatóság az első gyanúsítotti kihallgatás foganatosítása során érdemben nem tesz eleget, és a megkívánt és megfelelőnek ítélhető védői értesítés elmarad, akkor a terhelt vallomása a büntetőeljárás későbbi szakaszaiban bizonyítási eszközként nem értékelhető és nem vehető figyelembe, annak kirekesztése szükséges.
(...) Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a védelemhez fűződő joggal az sem fér össze, ha a védőt olyan időpontban tájékoztatják a kihallgatás helyszínéről és időpontjáról, hogy ténylegesen már nincs lehetősége azon részt venni, és az eljárási törvényben meghatározott feladatait ellátni. A nyomozó hatóság ilyen értesítéseket követően foganatosított terhelti kihallgatásai ebből következően nem egyeztethetők össze az Alaptörvény XXVIII. cikk (3) bekezdésében foglalt védelemhez fűződő jog hatékony érvényesítésével (…).” (Alkotmánybíróság döntése)
IV/3411/2012.
számú
A fentiek alapján tehát összefoglalóan megállapítható, hogy a védő igénybevételéhez fűződő jog hatékony elősegítése, így a védőnek a nyomozási cselekményekről kellő időben és módon történő értesítése az Alaptörvény XXVIII. cikk (3) bekezdésében foglalt védelemhez fűződő jog oltalma alatt álló, és feltétlen érvényesítést kívánó büntetőeljárási garancia.
5./ Kirendelt védők felelőssége Nem elhanyagolható és az ügyvédi kamara figyelmébe is ajánlott sajnálatosan az, hogy a nyomozó hatóság részéről kialakított téves és jogszerűtlen gyakorlat – nevezetesen az ügyvédnek az eljárási cselekményen való tényleges megjelenésére lehetőséget nem biztosító védő kirendelést – az is lehetővé teszi és elősegíti, hogy a nyomozó hatóság az ügyvédek közül saját maga választ, és így értelemszerűen a vele „könnyen együttműködő” a kirendelés körülményeit nem firtató ügyvédet rendel ki. Bevált gyakorlat, hogy a kirendelés formálisan ugyan, de megtörténik, tehát a védőt a nyomozó hatóság a kirendelésről és a nyomozati cselekményről értesíti, de olyan időben, hogy azon a védő megjelenni már nem tud, de ennek ellenére a kirendelés tényét tudomásul veszi, és ezzel a védelem tényleges
8
hiányának felelőssége tulajdonképpen az eljáró ügyvédre tevődik át. A terhelt – jogainak hatékonyabb érvényesítése érdekében – az esetek többségében aztán védőt hatalmaz meg, azonban a meghatalmazott védő igazából ekkor már a védelmet hatékonyan ellátni nem képes, mert védő jelenléte nélkül jogaival tisztában nem levő terhelt által megtett teljes körű beismerő vallomás miatt az eljárás kimenetele gyakorlatilag eldöntött. A fent vázolt probléma miatt – és főleg mivel már rendelkezésre áll a nyomozó hatóságot, de az eljáró büntető bíróságot mindenképpen elgondolkodásra késztető AB határozat a kötelező védelem és a kirendelés körülményei körében – a terhelti jogok biztosítása érdekében igény mutatkozna esetlegesen egy kamarai szintű iránymutatásra az ügyvédek részére. Ennek célja annak tudatosítása lenne, hogy a kirendelt védők a kirendelést csak és kizárólag akkor fogadják el és vegyék tudomásul, ha legalább az első és általában döntő jelentőségű gyanúsítotti kihallgatás alkalmával ténylegesen is képesek és hajlandóak megjelenni, hiszen ezzel ellentétes magatartás a védelem nem megfelelő ellátását jelenti, sőt, ők maguk sértik meg a terhelt alapvető jogait.
2. A büntető ügyekben eljáró kirendelt és meghatalmazott védők felelős és aktív hozzáállása kellene ahhoz, hogy megkérdőjeleződjön az a kialakult hibás gyakorlat, hogy a kihallgatás jogszerűsége azokban az esetekben megtartottnak tekintett, ha a nyomozó hatóság megnevezi a kirendelt védőt a jegyzőkönyv számára. Ezen eljárásával ugyanis a nyomozó hatóság még nem tesz eleget azon kötelezettségének, hogy a védő ténylegesen jelen is lehessen az eljárási cselekményen. 3. A büntető ügyekben eljáró ügyvédek részéről aktív és kitartó magatartást igényel, hogy a törvényes kirendelést megköveteljék, és ennek elmaradása esetén a terhelt védelme érdekében újra és újra megfogalmazzák a hatóság mulasztását, és elérjék a mulasztás jogkövetkezményeinek megfelelő levonását. 4. Az ügyvédi kamarának tudatosítani kellene, hogy a kirendelést csak abban az esetben vállalja el az ügyvéd, amennyiben az eljárási cselekményen – mindjárt az első gyanúsítotti kihallgatáson – megjelenni képes. Mint ahogy azt is tudatosítani szükséges, hogy a kirendelt védői jegyzéken való szereplés egyáltalán nem kötelező.
Készült Szombathelyen, 2013. augusztus 10. napján
6./ Összefoglalás, konklúzió, javaslat 1. Mivel az elvi jelentőségű alkotmánybírósági határozat meghozatala óta viszonylag rövid idő telt el, így annak megállapításai a gyakorlatban sajnálatosan még nem érzékelhetőek azzal, hogy a tapasztalat egyértelműen azt mutatja, hogy a kirendelés körülményeivel kapcsolatosan az AB határozat mentén megfogalmazott védői aggályok a nyomozati és az ügyészi szakban gyakorlatilag süket fülekre találnak.
A szerző ügyvéd
