50487 4 6 . BVF. 1 9 3 6 . J U N I U S 6
T Á R S A D A L M I ,
A R A
K R I T I K A I
PILLÉR
12. S Z Á M
ES K Ö Z G A Z D A S Á G I
H E T I L A P
A kommün alatt elbujdosott t e x f í l m í l l i o m o s t ó l 50.000 pengős kiházasitást követel a z elszegényedett unokahug Nem mindennapi pereskedésben mondja ki az utolsó szót június közepén a Kúria Thébus-tanácsa. A pert egy ismert milliós vagyonnal r e n d e 1 k e z ö textilnagykereskedő, Singer Bertalan ellen indította unokabuga: Lőwenbein Zsófia, dr. Lévay Jenő ügyvéd útján és keresetében 50 006 pengőt követelt a gazdag nagybácsitól azon a címen, hogy az a kommün alatt több tanú előtt azí ígérte neki, hogy megfelelőképpen kiházasítja.
A kereset szerint Singer Bertalan textilnagykereskedő a kommün alatt elmenekült Budapestről és Mohácson húzódott meg ottani rokonainál. Közben Lőwenbein Jánossal több közös üzletet bonyolított le, amely akkori értékben mintegy negyed millió korona hasznot hajtott. Az üzletek elszámolása során tette volna meg Singer Bertalan azt a ki jelentési hogy unokahuga kiházasítasáról illő módon fog gondoskodni.. Később azonban erről az ígéretéről nem akart tudni és hiába akadt a Lőwenbein leánynak több
kérője, köztük a Simontornyai Fried féle bőrgyár egyik igazgatója is, a kérők ragaszkodtak a hozományhoz és amikor megtudták, hogy a milliomos nagybácsi által igért hozomány csak a levegőben van meg, sorra visszaléptek. A perben Zayzon törvényszéki bíró folytatta le a bizonyítást. Singer Bertalan textilnagykereskedő ügyvédje, Kassay Béla dr. útján azzal védekezett, hogy ilyen természetű kötelező ígéretet nem tet, annakidején a Mohácson kötött közös üzletekkel teljesen elszámolt és ínég- neki tartozott Lőwenbein János 50 millió koronával és több ezer pengő értékű textilnemű ellenértékével.
Azt is felhozta, hogy a kereset idő előtti, mert az unokahugnak legfeljebb csak akkor lett volna joga pert indítani, ha házassági anyakönyvi kivonattal igazolja, hogy már férjhez ment és férje a hozományhoz ragaszkodik. Számos tanú kihallgatása után a törvényszék mint alaptalant, elutasítota a keresetet, sőt még 1700 pen-
gő perköltség megfizetésére kötelezte Lőwenbein Zsófiát. Az ügy a Tábla Polgár tanácsa • elé került, amely ugyancsak elutasító ítéletet liozot ós újabb 700 pengővel tétezte meg a felperes költségéit. A mohácsi unokahug azonban ezek után si in hagyta annyiban a pereskedést, hanem felvitte az ügyet a Kúriához, ahol sikerült is elérnie, hogy számos ujabb tanúkihallgatását rendelték el. Kihallgatták többek közt a Fried bőrgyár igazgatóját, aki kijelentette, hogy valóban komoly szándékkal udvarolt a Lőwenbein leányának, de a parti mégsem amiatt ment vissza, mert megtudta, hogy nem kapja meg a megieért hozományt. Fischer Ernő mohácsi ügyvéd vallomása már éfdokesebb fordulatot adott az ügynek. Az ügyvéd ugyanis előadta, hogy azon az iraton, amellyel Lőwenbein Singer Bertatannal elszámolt, nem szerepelt rajta az aláíráskor az a kitétel, h o g y a feleknek egymással szemben semmiféle követelésük nincs.
Ezt szerinte utólag gépelték rá
2 okiratra. Ezt a vádat, amely kimeríti a magánokirathamisítás tényálladékát, Singer Bertalan ügyvédje a leghatározottabban visszautasította. Ezután került a sor Bal la Ignác pécsi ügyvéd tanukihalgatására, aki eskü alatti vallomásában megrősítette azt, hogy Singer Bertalan ő előtte is megigérte a Lőwenbein családnak, hogy lányukat illő módon fogja majd kiházasítani. A K ú r i a Thébusz-tanácsa ilyen előzmények után mondja ki az utolsó szót a furcsa kiházasítási perben, amelvnek részleteit egyébként igen élénken pertraktálják a fővárosi textilszakmában is. Az alperesSinger Bertalannak ugyanis az Anker-közben milliókat érő textilraktára van, míg a Lőwenbein család, amely valamikor vagyonos mohácsi textilkereskedő volt, időközben anynyira elszegényedet, íiogy jelenleg még a kérnyszeregyezségi kvótát sem képes megfizetni.
Tlz éves a debreceni nyári egyetem A debreceni Nyári Egyetem tizedik tanfolyamát az idén aug. 1—18-ig rendezik meg. A múlt nyáron 255 külföldi vet rajta részt s az idén már eddig 18 nemzet fiai közül 320 külföldi résztvevő jelentkezett, s így kiváló alkalom nyílik idegen nyelvek gyakorlására és külföldiekkel való megismerkedésre. A jubiláris tanfolyamon a legkiválóbb magyar ós külföldi előadók tartanak előadásokat magyar, német, francia, angol és olasz nyelven. Az előadások d. e. 8—11-ig és d. u. 5—7-ig lesznek, hogy maradjon idő a gyönyörű nagyerdei strandon való fürdőzésre is. A legújabb kutatásokat felölelő előadássorozatokat hangverseny, magyar táncbemutató, nyelvleckék, szórakozási és sportolási alkalmak, továbbá kirándulások egészítik ki. A résztvevők vasúti és vizum-kedvezményt kaphatnak. Lakás és elsőrendű ellátás 3 hétre 65.— P. Beiratkozási díj 8.— P. Részletes felvilágosítással szolgál a debreceni Nyári Egyetem titkársága, Debrecen 10.
VIGYÁZZ!
mert n e m minden fémtisztitó
SIDOL
De meg ne tvjci Andaházi Kasnya Béla országgyűlési képviselő a legnagyobb csendben elvált feleségétől és a válóper befejezése után újra nősült. Az új Andaházy Kasnya Bélánét Hollós Margitnak hívják, aki amellett, liogy társaságbeli úriasszony, dolgozó nő is. Egyik nagy nyomda és lapkiadó vállalatnak volt főtisztviselője.
99
UT
csak most tartják meg. A kerete nagyszabású Garden-partie. * A szegeti szabadtéri játékok szerepeiért megindult a roham. Nep és miniszterelnökségi ajánlólevelekkel zaklatják a főrendező Jahovits Jenőt a — statiszták. ^
*
A Színházi Élet pünkösdi számáSzendy Károly polgármester a fe- nak címlapján ragyogó' szépségű nő lesége társaságában június 4-én fotográfiája jelent meg. A közönség Varsóba utazott. Innen Berlinbe, találgatta, hogy ki lehetett. Mi elilletve Münchenbe megy, ahol részt- áruljuk. Zombory Mercedes, aki névesz a városok nemzetközi kongresz- hány esztendei hallgatás után ismét szusán. színpadra lép. * * Bajor Gizi, a Nemezti Színház Agai Irén férje, Székely István társaságéiban megjelent Az Est tagja az elmúlt napokban dirndli esamelyen az urak könyvnapi sátorában. A közönség téin t rendezett, különösen Ágai frizuráját bámulta. civilben jelentek meg. Az egyetlen A fiatal színésznő aranyszőkére fes- szmok ngos úr Stein Emil, a Kereskedelmi Bank vezérigazgatója volt, tette koromfekete haját. ki előzően másik vacsorára volt hi* Marczali Henrik, a 80 éves törté- ' vatalos. * nettudós most írta meg Budapest történetét. A könyv utolsó fejezetéA tragikusan elhunyt Ribáry Kánek kéziratát, amely 1848-tól 1873-ig roly, az Adria biztosító volt helyettárgyalja fővárosunk históriáját a tes vezérigazgatója egyike volt a tudós professzortól ellopták. budapesti társaság íegjótékonyabb * embereinek. Bátyjának, Ribáry Géza Ribáry asztal nevű Orphanides János, a Ganz-gyár ügyvédnek alelnöke mintegy féléve költözött ki jogásztársaságán keresztül sok bajbaholott ő végleg Corvin-téri lakásából Csalán jutott ügyvéden segített, maga nem is volt ügyvéd. uccai villájába. De a házszentelést
120.000 idegen fordult meg az idei Nemzetközi Vásáron Tizenegy hónapi gondos előkészítés' és állandó és nagyarányú látogatottság után ünnepélyes keretek között zárultak be az 193G. évi Budapesti Nemzetközi Vásár kapui. A Budapesti Nemzetközi Vásárt ebben az évben a Budapesti Kereskededmi és Iparkamara és a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége Budapest székesfőváros közreműködésével közösen rendezte meg. A Szendy Károly polgármester, Chorin Ferenc és Éber Antal elnöklete mellett, valamint a m. ki r. Kereskedelemügyi és Iparügyi minisztériumok állandó érdeklődése és erkölcsi támogatása mellett megrendezett ez évi Budapesti Nemzetközi Vásár átütő sikert biztosított a magyar gazdasági élet egyeteme számára.. Szendy Károly polgármester, a Nemzetközi Vásár elnöke a vásár ünnepélyes bezárása alkalmából a kiállítókhoz intézett zárószózatában bejelentette. hogy a Budapesti Nemzetközi Vásárnak ebben az évben több mint 800.000 látogatója volt. A vásárlátoga-
tók száma tehát az elmúlt évvel szem ben több mint 15%-kal növekedett. A Nemzetközi Vásárt öt világrészből •'"> államból keresték fel. A v'dókról és a külföldről a Budapesti Nemzetközi Vásárra a Székesfőváros Idegenforgalmi Hivatalának jelentése szerint közel 120.000-en érkeztek. A vásárigazolvánnyal és a vásár különvonataival érkezett látogatók száma a 75.000 et meghaladta. A vidéki és külföldi látogatók szama tehát az elmúlt évvel szemben közel 25%-kal emelkedett. Európán és Amerikán kívül voltak a vásárnak látogatói Kanadából, Délamerikából, Ausztráliából, Egyiptomból, Kínából, Jávából, Abessziniából, Gubából, Perzsiából, Mexikóból ós egyéb távol fekvő országokból is. A Nemzetközi Vásár tehát hatalmas méretű idegenforgalma fellendülést és forgalmat eredményezett a főváros idegenforgalmi iparaiban épúgy, mint a szórakozóhelyeken és a főváros kereskedelmi életében.
A
H É T
Fél^elyár — egysláger Te szegény pesti polgár, aki egész nap lntsz-futsz, robotolsz, veszekszel, verekszel, kérsz és követelsz, könvörgsz és könyökölsz, dulakodni és viaskodni, mit csinálsz este, mikor fáradtan hazamész, bekapod a szerény vacsorádat és megállapítod, hogy rád is, meg az asszonyra is bőségesen férne egy kis szórakozás? Hova lehetne menni? Moziba. A film a legjobb narkotikum. A film a legkedvesebb barát Elzsongítja fáradt idegeidet és elvisz olyan tájakra, melyeket másként sohasem láthatsz meg. Kelet csodái, dél napsütése, pálmák és liánok tárják eléd pompájukat. Soha nem látott madarak énekelnek neked, soha nem látott állatok surrannak előtted, vonagló testű, bársonybőrű haway-i lányok mosolyognak rád éjfekete szemükkel, festetlen, telt, piros ajkukkal. Megérint, meglegyint a kaland lehellete is. A kalandé, melyet soha nem élhetsz át személyesen, szegényeséletű, idekötött sorsú, napi megélhetésért dulakodó szegény pgsti polgár. Ezt mind, mind elhozza neked a mozi. A film, amelyet egy nagy jótevő talált fel, csak azért, hogy megláthasd az idegen világokat, melyek elől szeges drótakadállyal választ és zár el a konyérgond és egysíkú életed egyszerű útja. Most aztán különös meglepetés ér, mikor odaállsz a mozipénztár elé. Tudtodra adják, hogy rövidesen egyslágerrendszert vezetnek be, a legújabb rendelet miatt. — Miért? Miért? — csikorgatod a fogad. — Miért nem kaphatsz a pénzedért ugyanannyit, mint eddig, miért kell megrövidülnöd még itt is. Ki irigyelte meg ezt a szegényes mulatságodat?
A felelet egyszerű, az indok cseppet sem körülményes, csak éppen nincs kedved koncedáini. Hogy ugyanis tizenkét órakor be kell fejezni az előadásokat. K é t filmet nem lehet tizenkettőig befejezni, csak megcsonkításokkal. Miért ne kaphass érintetlen és egész filmet. De bocsánatot kérek, ezt igazán meg lehetne oldani máskép is. Méltóztatna három előadást tartani egy napon. Háromtól, hattól és kilenctől. Ebben az esetben szép simán adhatnánk két slágert. Az indok ugyanis az volt, hogy a közönség gyorsan lepergetett és megcsonkított filmeket kap. Ebben volt is valami. E sorok írója nem egy esetben emelte fel már a szavát, hogy a vandál filmcsonkítás ellen tiltakozzék. Nem egy esetben volt már alkalma megállapítani, hogy az a film, amelyet elsöhetes filmszínházaiban látott, értelmetlen zagyvasággá süllyedt a másodlietes moziban. Kétségtelen, hogy erről a kisniozisok tehettek, akik mindenáron ki akartak szorítani négy-öt előadást egy délután. Ezt kellett volna megszüntetni és már meg is oldották volna a kérdést. Sajnos azonban olyan módon akarnak a közönségnek kedvezni, amelyből a közönség jön ki roszszabbul. Pénzéért most majd a felét kapja, amit eddig kapott. A másik kellemetlen meglepetés, amely a moziközönséget érte, a félHelyárak megszüntetése. A mozik ugyanis első előadásaikat félhelyárakon bocsátották a nézőközönség rendelkezésére. E z azt jelentette, hogy az anyagi szempontból gyengén eleresztett publikumnak is módjában állt elsőhetes moziban
megnézni egy-egy filmet, amelyre nem akart várni, míg másodhetesbe kerül. Most ez megszűnt. Miért? Miért olyan fontos, hogy a mozik teljasen egyforma előadásokat adjanak? Miért nem lehet különbség? Mi az oka anak, hogy a mozilátogató közönségtől megvonják azt a kis könnyítési is? Miért? Miért? Miért? Ebből.a rendeletből két károsodás származik majd. Károsodik a közönség, amely elesik attól, hogy pár fillért megtakaríthasson és károsodik a filmszínház, mert előreláthatóan igen sokan lesznek, akik éppen e rendelet miatt lemondanak az elsőhetes filmszínházak látogatásáról. Még az egyslágerrendszert valahogy megértjük, ha az említett filmcsonkítások elmaradnak ezentúl, bár a fenti alapon lehetett volna más megoldást is találni, de a féllielvárak megszüntetése . . . nem, ez nagyon nem helyes. Ez igen érzékenyen s ú j t j a a kispolgárokat, akiknek lapos a zsebe és akiknek az olcsó mozi volt eddig egyetlen szórakozásuk. Most mondjanak le erről i s ? . . . Nagy Károly
H
Esztergomi Szent István Artézi Strandfiürdőtelep az üdülni, nyaralni, fürödni A fokozatosan fejlesztett
vágyó közönség mindinkább kedvelt helyévé lett.
4
Olasz bikaviadalok
A
HÉT
N a g y o n rosszul teszik olasz sportb a r á t a i n k , h a így, ilyen eszközökkel elfordítják a sportrajongókat, a futballsporttól. A m i t csinálnak, az igen haté-
Azt hittük, hogy elmehetünk m a j d szó nélkül a m ú l t k o r i o l a s z — m a g y a r f u t b a l l m e c c s mellett, hiszen nem vag y u n k sportlap, sót ínég s p o r t r o v a t u n k sincs. Most m á r azonban beszéljünk róla, illetve azokról a futbal'lmezbe öltözött tigrisekről és oroszlánokról, akik itt a labda helyett következetesen magyar ellenfeleik l á b á t és g y o m r á t , sőt last not least a fejét r ú g t á k . E d d i g u g y a n i s nem nagyon m e r t ü k a s z a v u n k a t felemelni, mert azt m o n d t á k volna, h o g y persze, kikaptak, hát kibúvókat keresnek. Ma má)r m á s a helyzet.
H í r t a d t a k róla a lapok, h o g y a Miefhoe, a M a g y a r o r s z á g i I z r a e l i t a Főiskolai Hallgatók E g y e s ü l e t e nevében v a k m e r ő szélhámosságok s o r o z a t á t követte el egy megszervezett t á r s a s á g , amely
Az olasz Triesztina Bécsben játszott és ott olyan „vérfürdőt" rendezett az Ausztria elleni meccsen, hogy a rendőrök beszüntették a játékot.
sorra járta a vállalalokat és hamisított pecséttel a nyomorgó zsidó egyetemi hallgatók nevében 20—40 50 pengős összegeket csalt ki.
Az a P e s t e n is h í r h e d t t é vá'lt Colaussi lievü csatár, aki a mi Polgárunkat is p o f o n v á g t a , Bécsben sem t a g a d t a m e g önmagát.
E g y előkelő ü g y v é d ébersége leplezte le a szélhámosok iizebneia, m e r t óvatosságból f e l h í v t a a Mieíhoet, ahol közölték vele, h o g y ilyen g y ű j t ő a k c i ó r a senkinek sem a d t a k megbízást. K i d e r ü l t , hogy egy valóságos alvilági nepperszervézet üzt'e h ó n a p o k o n á t ezt a jövedelmező foglalkozást, a m e l y a n y o m o r gó diákok k á r á r a g o n d t a l a n életet biztosított s z á m u k r a . Most a z u t á n a l k a l m u n k v a n a Miefhoe nevében űzött szélhámosságnak egy m á s i k f a j t á j á r ó l l e r á n t a n i a leplet. Az egyik A r é n a úti k á v é m é résben tanyázik
Amikor már a bíró megsokalta a vérengzését, kiállította. N a g y huzavona után ki is ment, de mikor újabb verekedés kezdődött, visszarohant a pályára, hogy véletlenül ki ne maradjon a jó kis „bunyózás"ból. H á t ez a m e n t a l i t á s jellemző, ha inár ott tartok, hogy ezeknek a kritikán aluli, brutális durvaságoknak tudom be az olasz válogatott csapat világbajnok voltát is. N a g y o n s a j n á l o m , de nem tudok hinni ezekután a b b a n , h o g y az olasz f u t b a l l i s ták d u r v a s á g nélkül e r e d m é n y e s e k lehetnek. > É s ennek a h i t n e k ők az okai. Sokszor m e g t ö r t é n t m á r , h o g y egy úr, v a g y hölgy, m i k o r meccsre i n v i t á l t a m , azt felelte: Nem voltam még meccsen, de nem is megyek. Nem érdekel az engem, hogy huszonkét felnőtt ember egymást rugdossa. É n i l y e n k o r m i n d i g azt feleltem, h o g y ez elítélendő e l f o g u l t s á g . E g y m á s r u g dosásáról szó sincs. A f u t b a l l igazi, művészi sport. Ki sült volna a szemem, ha a szóbanforgó hölgyek és urak kimentek volna az olasz—magyar válogatottra, v a g y a bécsi Ausztria—Triestina-meccsre. Mit mondtak volna ezek nekem?
sos e l l e n p r o p a g a n d a , a m e l y n e k feltollenül szomorú következményei lesznek. V a c c a r o t á b o r n o k , olasz s p o r t d i k t á tor úr, tessék sürgősen i n t é z k e d n i ! . . . (n.)
Megalakult asz alvilági Miefhoe ceruszakartel
ál-
Egy küStalki kávémérésben tanyázik a neppcrtarsaiág
e g y alvilági neppertársaság, amely ceruzákkal, indigópapírokkal és irodai felszerelési cikkekkel házalja v é g i g a vállalatokat és ugyancsak a Meifhoe inegbízottainak adja ki magát. Természetesen hamisított igazolványokkal lépnek fel ezek a ceruzanepperek, akiktől szánalomból ós azért vásár o l j á k a vállalatok az irodaszereket, mert azt hiszik, h o g y ezzel a n y o m o r g ó
zsidó főiskolai hallgatókon segítenek. É r d e k e s az is, hogy az a l v i l á g i „ceruzakartel" tagjait a kávémérés tulajdonosa finanszírozza, ő fektetett bele ebbe a nepperüzletbe 3—400 pengőt. Természetesen a kölcsönnek a feltétele az volt, h o g y azt kisebb részletekben v b s z a kell fizetni, azonkívül n a g y részben a kávémérésben kell elkölteni a neppelésscl szerzett pénzt. Ez a t u l a j d o n képpeni üzlete a finansziérnek, aki í g y b ú s á s a n m e g t a l á l t a a számításait. F e l h í v j u k a Miefhoe és az illetékes hatóságok figyelmét, erre a r a v a s z k ö r m ö n f o n t s á g g a l véghezvitt szélhámos m a n ő v e r r e , a m e l y a jóhiszemű vállalatok megtévesztésével a zsidó főiskolai hallgatók r o v á s á r a végzi üzelmeit.
—
®o®
U n még nem látta ? I jl Kiscirkussz
minden műsora isgalmas meglepetés!
I természetesen valódi UeOHck kávé* pótlékkal. Fogyasztónk marad! Aki egyszer &t£Íftft- malátakávét vásároll, újból megveszi! A z első vásárlás meggyőzi ö n t i s !
s
Dietz Károly futballkapitány rendet teremtett egy szerelmi zsarolási ügyben amely szerint P á r j á t ritkító családi természetű egy nyilatkozatot, házasságbűnügy került most tárgyalásra elismerte, hogy Sándorral Nagy egyesbíró előtt. A bűnper törést követett el, önként lemond a vádlottja Tausz Mihály magántiszt- tartásdíjról és nem tart igényt a hoviselő és Sándor AÍbert elektro- zományra sem. A f é r j még odáig is mechanikus volt, akiket zsarolással, elment, hogy a nyilatkozat alapján súlyos testi sértéssel és egyéb bűn- feljelentést tett felesége ellen házascselekményekkel vádolt az ügyész- ságtörés címén a YL ker. kapitánység. Az ügy előzményeiből egy tipi- ságon. kus nagyvárosi szerelmi tragikoméA szerencsétlen asszony ilyen dia bontakozott elő. előzmények után kereste fel dr. Dietz Ez év márciusában történt, hogy Károly, a MLSz. futballkapitányát, Tausz Mihály magántisztviselő fele- aki egyébként ügyvéd és előadta, sége, aki válófélben volt urától, mert hogy milyen körülmények között az több ezer pengős hozományát el- zsarolta meg őt férje és annak baköltötte s azután otthagyta, véletle- rátja. Dietz volt rendőrfőkapitány nül találkozott a Béke uccában férje nyomban látta, milyen gonosz összeegyik jóismerősével, Sándor Albert- esküvés áldozata lett az asszony és tel. Beszélgetni kezdtek és közben valóságos magánnyomozást indított az ügy összes részleteinek felderíSándor szóbahozta, hogy tésére. Tausz Mihállyal gyakran találkozott és a férjben hajlandóság lenne a kibékülésre.
Megígérte, hogy békét közvetít közöttük és a részletek megbeszélése végett felment az asszonnyal annak Lehel úti lakására. Hogy a kellő hangulatot előkészítse, még italt is vitt fel magával, meghivatta magát ebédre és egymásután töltötte tele a boros poharakat. Az asszony, aki abban reménykedett, hogy férje Sándor révén jó útra fog térni, az erős bortól megmámorosodot és a „jóbarát" ebben a szinte eszméletlen helyzetében agresszíven kezdett fellépni ellene. A helyzet valóban hasonlított az in flagrantihoz, amikor hirtelen feltárult az ajtó és belépett rajta a férj.
Sándor pedig egy ismerősének borközi állapotban eldicsekedett azzal, hogy milyen eszközökkel sikerült Tausznét hálóba keríteni és a nyilatkozatot tőle kicsikarni. A Nagy bíró előtt megtartott tárgyaláson meg is jelentek a tanuk, valamint Sándor Albert vádlott is, de Tausz Mihály távol maradt és a bejelentőhivatal adatai szerint hetekkel előb ismeretlen helyre távozot. Miután nem lehetett előállítnai detektívekkel szem, a bíró elrendelte elfogatóparancs kiadatását tl'ene, és kézrekerüléséig elnapolta a tipikus nagyvárosi szerelmi dráma ügyében a főtárgyalást.
Sikerült is több tanúvallomást sze-
ülagy valufavisszaélések a filmszakmában
A Kosziteteit áldoszatoK a magyar iróK
Egyik laptársunk hírt adott arról, hogy a. Metró Goldwyn Mayer cég pesti vezérigazgatóját, Guttmann Károlyt kihallgatták a valutaiigvészségen. Ez a kihallgatás nem periodikus jelenség, mert hiszen a m a g y a r filmszakma számos tagja
Minősíthetetlen szitkokkal támadt rá feleségére és egy éles késsel fenyegetni kezdte, majd több sebet is ejtett rajta. Mindez azonban csak arravaló volt, hogy az asszonyt megfélemlítsék, mert a halálra rémült Taussnéval ott helyben aláírattak
rezni arra, hogy Tausz Mihály és jóbarát ja az egyik angyalföldi vendéglőben előre kitervezték a vakmerő zsarolás minden részletét,
ellen folyik valutavizsgálat, amelynek során azt kutatják, mi történik a niozibrancheban a Pesten összeszedett, de ki nem vihető pengőkkel.
zárolt
A helyzet ebben a kérdésben a következő: Ismeretes dolog, hogy a pesti mozik és a külföldi filmvállalatok magyar képviseletei magyar pengőket vesznek be üzleteik után. Ezeket a pénzeket azonban az ország területéről kivinni nem szabad és külföldön a filmek értékét más, rekonpenzációs alapon kell kifizetni. Az így beszedett magyar pengők egy részét az illetékes hatóságok zároltak és csupán annyit engedtek meg, hogy a zárolt pengők egy ré-
Az Esztergomi strandfürdő ragyogó kők vize visszahív
6
A H É T
szén magyar íróktól vásároljanak filmszüzséket a filmképviseletek. Nos, ezek a szüzsévásárlások képezik most a vizsgálat tárgyát, mert alapos gyanú merült fel azirányban, hogy a filmszüzsé vásárlására feloldott pengőket tényleg nem filmsziizsé vásárlására fordították.
Ennek a gyanúnak az alapja az, hogy a filmeseik könyveiben sziizsévásárlással kapcsolatosan 10—15 ezer pengős tételek is szerepelnek, már pedig átlagban véve ennek az összegnek a tizedrészét, 1000—1500 szokott kapni egy író filmr:ngőt szüzséért. Még régebben beszéltek Pesten Vásárhelyi (Ferenc állítólagos hírlapírónak — természetesen nem Az Est politikai rovatezetőjének — bizonyos filmmel kapcsolatos zavaros ténykedéseiről. Nos ez az úr állítólag az írói honoráriumból eredt valutaügyeknek spiritus rectora. Mindenesetre növeli az eset körüli ködöt az, hogy Vásárhelyi ezidőszerint nem tartózkodik Budapesten.
Ebben a meglehetősen szokatlan valutaügyben egészen bizonyosan tisztázni fogja a királyi ügyészség, hogy történt-e visszaélés, vagy sem. Mindenesetre egy fájdalmas a dologban. Mint annyi ügyben másutt, ezúttal megint az írók bőrére ment a játék. Ismét az írók voltak azok, akiket cégérül odaállítottak, hogy ők kapják a pénzt, holott azt egész mások kapták. Ugy látszik, a magyar író ebben az országban már végleg csak cégér és pojáca lesz, akit minden ügyben oda lehet dobni, ki lehet játszani. i
• — B — — — -
A Shirley Temple verseny kilátásai A napokban tartoták meg Pallay Anna tánc és mozgásművészeti iskolájában a Shirley Temple verseny selejtezőjét. Rengeteg háromtól-hat éves korban lévő apró művésznő j>e lentkezett és mutatkozott be sok igyekezettel és több kevesebb sikerre) Á továbbjutottak között legtöbb
D A R A B O K A MÉRLEGEN Máriás Imre vígjátéka, a „Fény a faluban", amelyet most mutatott be a Nemzeti Színház, nem a f f é l e könnyű szezónvégű darab. Becsületes törekvéssel akar ujat adni, megmutatni a magyar falu őszinte képét. A nyelve minden álpáthosztól menten tiszteletreméltó. A darab főszereplői, Juhász József és Szörényi Éva az élen derekas becsületes munkát végeztek. * A T e r é z k ö r ú t i S z í n p a d o n vendégszereplő bécsi S i m p l i c i s s i m u s K a b a r é színészei s o r á b a n a b r i l l i á n s F r i t z Wios e n t h a l l a l és F r a n z Eugellel megm u t a t t á k , h o g y szó sincsen róla, mintha a K a b a r é ügye v á l s á g b a k e r ü l t volna. E g y s z e r ű e n csak a r r ó l v a n szó. h o g y a K a b a r é sem az a l é h a és. könyn y e d m ű f a j , imint a m i n ő n e k n á l u n k szeretnék b e á l l í t a n i . A K a b a r é n á l is precizitásra, p o n t o s s á g r a , összetanults á g r a v a n szükség. A S i m p l i c i s s i m u s e g y ü t t e s é b e n ez m e g v a n és éppen ezért csöppet sem h a t dekadensnek, v a g y visszafejlődőnek a produkciójuk. BESZÉL A FILM
Legelőször a Bádiusnál kell kezdeni. King Vidor igen szép produkciója, a „Kenyér" minden dicséretet megérdemel. Az akarat, munka és szerelem hőskölteménye ez a filmremekmü. * „ N a g y a n y ó m o z i j a " c í m e n e g y csokor r é g i f i l m e t m u t a t o t t be a C i t y f i l m s z í n h á z . V i s s z a p i l l a n t á s ez a műsor, a m e l y megrezzenti a néző lelkében az emlékezés h ú r j a i t .
*
A hagyományos nyári filmszkeccsek száma az idén megduplázódik. Két szkeccs felvételezései is folynak. Közülük az egyiknek, amely a Gerő-korszern
kilátása a kis Rajcsányi Adriennek van, aki igazán üdítő jelenség, végtelenül tehetséges, kedves, ördögien ügyes, remekül táncol, akrohatikázik és szép kis hangocskája is van. Véleményünk szerint a legesélyesebb és legméltóbb arra, hogy világhírű amerikai kolleginácskája nyomába lépjen.
valamelyik mozijában fog színrekerülni, Lakner Artúr a rendezője. *
A jövő szezonban alkalma lesz a közönségnek az olasz filmgyártás produktumaival megismerkedni. A pesti mozik hat olasz filmet kötöttek le a jövő szezonra. T A P S ÉS FÜTTY T a p s o l n i kell az á l l a m i színházak i g a z g a t ó i n a k , M á r k u s L á s z l ó n a k és Németh Antalnak. A magánszínházak s o r r a b e c s u k j á k k a p u i k a t , de a két állami müintézet rendületlenül játszik. Zsúfolt a nézőtér ú g y az O p e r á b a n , m i n t a Nemzetiben, t e h á t e g y e l ő r e szó sem lehet a k a p u z á r á s r ó l . E z é r t a zsúfolt n é z ő t é r é r t érdemelnek tapsot M á r k u s , illetve N é m e t h . A szezon f o l y a m á n m i n d a ketten bebizonyították hozzáértésüket. T u d j á k , h o g y m i kell a közönségnek, de e g y b e n t u d t a k m a g u k n a k közönséget nevelni. * Gyerünk azzal a síppal és fütyüljünk a szegcdi színigazgatónak, Sziklay Jenőnek. Abbáziában akar magyar nyelvű szabadtéri játékot csinálni ez a telhetetlen ambíciójú vidéki direktor. Szép a m a g y a r színházi kultúra külföldön való propagálása, de bizony Sziklay Jenő erre nem alkalmas. H a Bárdos Artúr csinálná, v a g y Hevesi Sándor, úgy all right. De hát Sziklay Jenő. Az Adria partja mégsem a Tisza partja. Ha a derék, becsületes Sziklay Pipi mindenáron játszani akar Abbáziában, akkor szerződtessen egy komoly rendezőt. EGY K I S
PLETYKA
Bródy István színházat csinál a Marigtszigeten. Mint köztudomású, Bródynak volt már a szigeten színháza annak idején, de ez a vállalkozása megbukott, mert egész szezonon át zuhogott az eső. Csak aki ezt tudja, érti meg Szép Ernőt, a Margitsziget állandó lakóját, aki a Fészekben kijelentette, liogy beköltözik a városba. — Most nyáron? — csodálkoztak a barátai. —r Csak nem vagyok bolond folyton ázni — hangzott a válasz. — Tudjátok, hogy Bródy színházat csinál a Szigeten.
45
A H É T
ja^jfrfó Mire e sorok napvilágot látnak, bizony óira kimondják már a három altruista intézet fúzióját és megalakul a Magyar Földhitelintézet, A HÉT volt az elsqk egyike, amely annak idején táj'közt itta a magyar pénzvilágot, hogy vem két. hanem három intézet fúziója van készülőben, Ennél a fúziónál erősen érdekelve vannak visszleszámítolás formájában a vidéki intézetek is. Tekintettel arra, hogy az intézet élén olyan kiváló pénzügyi szakember áll, mint Reményi-Schneller Lajos, minden biztosíték megvan arra, hogy a Magyar Földhitelintézet a jövőben is a legkulánsabban fogja a vissza leszá m í tolása ka t és egyéb, a vidéki hitelélettel kayesolatos gesztiókat lebonyolítani.
fóti
ország eme egyik legszebb szépségeket nyújtanak.
vidékén
páratlan
természeti
* Szegeden Wimmer Fülöp, a Szegcdi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke halálának második évfordulója alkalmából baráti lcöre összejövetelt tartott, amelyem Grosz Marcell, a Szegedi Kereskedelmi és Iparbank vezérigazgatója tartott az elhányt jelentőségéről magas szárnyalású emlékbeszédet.
*
Visnya Ernő, a Pécsi Takarékpénztár vezérigazgatója több hétig tarló külföldi utazásra indult. A jelek szerint így nem vehet részt a kékesi kongresszuson. Bár * egészségi állapota az utóbbi időben teljes mértékben Nagy előkészületek folynak a júniusban Kékesen lezajló pénzügyi kongresszus megtartására. Az ország helyreállott, orvosai mégis utóüdülést ajánlottak neki s pénzintézeteinek vezetői közül legtöbben résztvesznek a ezért volt szükség a külföldi útra, * kongresszuson egyrészt azért, mert bizonyára igen fontos Most, hogy a fővárosi és vidéki pénzintézetek mérés az intézetek jövőjére kiható tárgyalások lesznek, máslegeiket lezárták, meg lehet állapítani, hogy a múlt eszrészt, mert a szónokok közt ott szert pel elsősorban Hegeegyáltalán dűs Lóránt, a Tébe elnöke, továbbá Hantos Elemér, tendő, amelytől az intézetek annyira, tartottak, nem volt kedvezőtlen, mert hiszen nemcsak a fővárosi, a, vidéki osztály elnöke, valamint Versényi Tibor, a Debhanem a vidéki intézetek legnagyobb része is tudott oszreceni Első Takarékpénztár vezérigazgatója és a debretalékot fizetni. ceni Téhe-körzet elnöke. Nagy vonzerőt gyakorolnak ezenkívül a bankigazgatók ra azok a látnivalók, amelyek az
Közgazdaság A PAMUTIPAIi KÉT U J CÉGVEZETŐJE A M a g y a r P a m u t i p a r Rt. igazgatós á g a két k i t ű n ő ós n a g y népszerűségnek ö r v e n d ő f ő t i s z t v i s e l ő j é t cégvezetővé nevezte ki. Dr. P o d h a r s z k y G y ö r g y , aki eddig, m i n t a v á l l a l a t t i t k á r a a. k ü l f ö l d i t á r g y a l á s o k b a n is tevékeny m u n k á s s á g o t f e j t e t t ki, cégvezetővé lépett elő. U g y a n c s a k cégvezetői kinevezéshez j u t o t t dr. H a j d ú G y ö r g y , a M a g y a r P a m u t i p a r Rt. másik n a g y s z a k t u d á s ú osztályvezetője is, aki, n o h a a r á n y l a g rövid i d e j e működik a v á l l a l a t n á l , m i n d e n ü t t osztatlan e i l s m e r c s t vívott ki m a g á n a k . #
A Fonciére Általános Biztosító Intézet m á j u s 26 ári Éber Antal elnöklete alatt igazgatósági ülést tartott, amelyen bemutatták az intézet 71. üzkévének mérlegét. A mérleg az intézet üzleti tevékenységének újabb nagy szélesbedéséről tesz tanulságot. Az összes díjbevé-
telek 1935-ben 8,836.283 pengőre rúgtak az előző évi 8,747.109 pengővel szemben. A biztonsági alap értéke az előző évi 8,026.506 pengőről 1935-ben 9.064.535 pengőre emelkedett, ami számszerűen 1,038.028 pengős vagyonszaporulatnak felel meg. N a g y tartalékolt vagyont foglalnak magukban az intézet ingatlanai,. amelyeknek értékéből az utolsó bárom év során negyedmillió pengőt írtak le. A Fonciére Általános Biztosító Intézet megfelelő tartalékolások után is 2 50 pengő osztalékot f o g fizetni. A Hazai Fcsiisfonó- és Szövőgyár rt. az, 1935. iizletévetaz előhozatni tekintetbevétele nélkül 200.635.52 pengő tisz'a nyereséggel zárta. A május 26-án megtartott igazgatósági ülés elhatározta, hogy a f. -évi június 15-re egybehívott X I V . rendes közgyűlésnek, mint az elmúlt évben is 5% osztalék, illetve részvényenként P 0.80 kifizetését f o g j a javasolni. Az Első Magyar Papíripar Rt. cvi rendes közgyűlését május 20-án tartotta meg, melyen az igazgatóság valamenyi javaslatát e g y h a n g ú l a g el-
fogadták. A z előterjesztett m é r e g b e n 600 ezer pengő alaptőke mellett 117 ezer pengő tiszta nyerség szerepel. A tartaléktőkék 1076 milliót, az érdekeltségek értéke pedig 1.039 millió pengő. A Telefongyár Rt. most hozta nyilvánosságra az 1935. évi mérlegét, mely az elsőrangú vezetés alatt álló vállalat további fejlődését mutatja. A társaság részvénytőkéje 1.625 miliő pengő, míg az értékcsökkenési tartalékja 840 ezer pengő. Örvendetes módon csökkent a hitelezők számlá.j,a mely az előző évben 2 392 milliót, most pedig 2 098 millió pengőt tesz k ; . A bruttó gyártási haszon 553 ezer pengő. u. kimutatott tiszta nyereség pedig 24.072 pengő. A Chinoin Gyógyszer és Vegyészeti Terinél#k Gyára Rt. az e l m ú l t üzletévben is e r e d m é n y e s m u n k á t f e j t e t t ki és az á l t a l a f o r g a lomba hozot g y ó g y s z e r v e g y é s z e t i cikkek termelésével a k ü l f ö l d i g y á r t m á nyok b e h o z a t a t a l á t t o v á b b csökkentették. A v á l l a l a t az 1935. évben 1.448 mii-
8 Hó pengő a l a p és 7.478 millió pengő t a r talék őke mellett 1.002 millió b r u t t ó és (52 945 pengő tiszta nyereséget ért cl. Az Európai Áru- és Poggyászbiztosíó Rt. a:, 1935. üzletév re 41696 pangó nyereséget m u t a t ki A v H a l a t legtöbb biztosítását viszontbiztosította úgy, hogy d í j t a r t a l é k a mindössze 173.578 pengőt tesz ki. Ezzel szemben készpénze és pénzintézeti követelése 470 000 pengő, é r t é k p a p i r o s a 333003 pengő, i n g a t l a n a 440.000 pengő cs biztosítási a l a p j a 150 ezer pengő. A Fabank Rt. 1935-ben 4,104.512 pengő mérlegszerű forgalmat bonyolított le, ami a fapiac kötöttsége mellett — tudvalevőleg az intézet ügyfelei jóformán 100%-ig ebből ?. szakmából rekrutálódnak — igen figyelemreméltó eredménynek tekinthető. Az intézet mérlege különben másfélmilliós részvénytőke mellett 54.135 pengő tiszta nyereséggel zárul. A Georgia május 29-én tartott közgűlésének határozata értelmében a vállalat az 1935. nzletévrc a kimutatott 900 ezer pengő tiszta nyereségből részvényenként 1.25 pengő osztalékot fizet. A Magyar Asphalt Rt. .június 6-án tartja közgyűlését. A vállalat mérlege 1.8 millió pengő részvénytőke mellett 1935-re 101.423 pengő tiszta nyereséget mutat. Az igazgatósági ülés részvényenkínt 50 fillér osztalék fizetését, hozta javaslatba. A Lsipziger Vilmos Szesz- és Cukorkagyár Rt. az elmúlt üzletévre 6.975 millió pengő alaptőke melleit 540000 pengő tiszta nyereséget mutat ki, az előző év 486.000 pengő nyereségével szemben. A vállalat elsőrangú megalapozottságát mutatják a mérlegtételek. A gépek, telkek, épületek és felszerelések a 13.474 millió pengő értékcsökkenési tartalékalappal szemben 13.8 millió pengővel szerepelnek, ami azt jelenti, hogy a korszerűen berendezett hatalmas gyárvállalatot már leírták. Az értékpapírállomány 5.7 millió pengő, m í g az adó<-ok tartozása 4 5 oajllió pengő. A Magyar Rugyantaárugyár Rt. igazgatósága elhatarozta. hogy a .i'i nius 5-én megtartandó közgyűlésnek az elmúlt üzletévre 2.50 pengő osztalék kifizetését fogja javasolni.
A H É T A Coldberger Sam. F. és Fiai Rt. most közzétett mérlege a v á l l a l a t nagya r á n y ú f o r g a l m á n a k további g y a r a p o dásit. m u t a t j a . A vezetőség a g y á r i berendezés értékelésinél a n y o m ó g y á r n t 6 7, a f o n ó g y á r . I 3.9, a s z ö v ő g y á r a t pedig 4 3 millió pengővel szerepelte i. Az árukészletek m é r l e g s z e r ű e n 36 millió p e n g . t képviselnek. Az órtékcsökkeusái t a r t a l é k a l a p o t ú j a b b félmillió pengővel növelték, ú g y h o g y ez, a számla most 6 9 millió pengőt tesz ki. A kim u t a t ó t tiszta n y e r e s é g 243.000 pengő, amiből részvényenként 3 pengő osztalékot fizetnek. Weiss Manfréd Acél- és Fémművel Rt. 8.4 millió részvénytőke és 11.6 millió tartaléktőkéjét 66 452.807 pengős üzleti forgalom és 6,882.193 pengő bruttónyereség mellett + 760 660 pengő tiszta nyereséggel gyümölcsöztette, ami a vállalatba ruházott 19 milliós tőkevagyon 4%-os kamatozását jelenti. Weiss Manfréd Első Magyar Konzervgyára és Ércárugyára Rt. mérlege impozáns termelési és üzleti tevékenységről számol be. A vállalat 960 000 pengő részvénytőke mellett 1,216.176 pengő nyersnyereséget ért el. Az előző évről áthozott —77.761 pengő veszteség kiegyenlítése és a jelentékeny leírások után — 97.088 pengő veszteség m a r a d t egyenlegül, amelyet az áj üzleti s z á m l á r a vittek át. Metalloglobus Fémkereskedelmi Rt. félmilliós alaptőkéjének bázisán 1,121 ezer 535 pengős üzleti forgalmat bonyolított le. Tiszta nyeresége + 27.935 P. Ferroglobus Vasárukereskedelmi Rt. melynek szintén félmillió pengő ;;z alaptőkéje, tiszta nyereségül + 11.681 pengőt mutat ki. * Termoglobus Egészségügyi Berendezések és Csőkereskedelmi Rt. üzletei is kedvezően alakultak. A társaság mérlege 1935-re + 3.288 pengő tiszta nyereséggel zárult. A Magyar Pamutipar Rt. az elmúlt napokban tette közzé mérlegét, Mérlegét mindenekelőtt a mobilitás jellemzi a legjobban, ami kitűnik abból, h o g y a m í g az adósok tétele, melyet a legnagyobb óvatossággal állítottak össze, 7 millió pengőt tesz ki. addig a hitelezők csak 2.9 millió pengővel Kerepelnek. Igen jelentékenyen dotálja a vállalat az értékcsökkenési tartalékát és végeredményben 9.6 millió pengő biuttójövedelembő] különböző költsé-
Schnioll és Kallós Rt. igazgatósága. felügyelőbizottsága, tisztviselői és m u n k á s a i , mélyen megrendülve az őket ért súlyos sorscsapástól, jelentik, hogy a vállalat alapító-elnöke, EISENWERTHI
Schmoll Károly kereskedelmi tanácsos úr, munkás és teremtő éiletének 85-ik évében, rövid szenvedés után. május 7-én elhunyt. Alapító-elnökünk, patriarkális kora ellenére, úgyszólván az ut olsó óráig személyesen vett részt vállalatunk vezetésében és munkabírásával. szorgalmával és kereskedői lelkiismeretességével mindnyájunknak örök mintaképül fog szolgálni. Atyai főnökünk áldásos emlékét kegyelettel fogjuk megőrizni. gek, kamatok és adók fejében 8.6 millió pengőt fizetett ki. A Magyar Pamutipar tiszta nyeresége 411.000 pengő, amelyből 4 pengő osztalékot fizet. A Nova Közlekedési és Ipari Rt. 1935. üzletévi mérlegét már most publikálja. Ez a mérleg híven visszatükrözi Wolt' Jenő elnöknek szolid, de tehetséges irányítását. A mérlegadatok szerint 7.25 millió pengő alaptőke mellett a vállalat 220.953 pengő tiszta nyereséget ért el, az előző év 200 940 pengővel szemben. A tiszta nyereség emelkedése lehetővé teszi, hogy a június 12-én megtartandó közgyűlésen az igazgatóság a tavalyi "l 0.60 pengővel szemben 0.70 pengő osztalék fizetését javasolja. A vállalat bruttó nyeresége 682.026 pengőről 740.427 pengőre emelkedett, .
V
V * A Selyem és Gyapjúgyár 'RtC most hozta nyilvánoságra az 1935. évi zárószámadását, amely a vállalat további fejlődésének képét mutatja. A brnttóbevétel csaknem ötnegyedmillió pengő volt, jeléül annak a kétségtelen ténynek, hogy a gyár az elmúlt üzletévben is jelentős forgalmat bonyolított le. A kimutatott tiszta nyereség 44D ezer pengős alaptőke mellett áthozatta) együtt 16 742 pengő volt. Szerkeszti: F L E I N E R JENŐ Felelős szerkesztő ós kiadó: NAGY KÁROLY Szerkesztőség és kiadóhivatal: V., Pozsonyi út 25. Minden cikkért szerzője felel. Viktória nyomda, Király u 3