KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE VI. 1-58/2011.
ELİTERJESZTÉS
a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2011. március 31-ei ülésére
Tárgy:
Tájékoztató a közgyőlés két ülése közötti idıszak fontosabb eseményeirıl, beszámoló átruházott hatáskörben hozott döntésekrıl, a lejárt határidejő határozatok végrehajtásáról
Elıterjesztı: Popovics György, a közgyőlés elnöke Összeállította: Pataki Gábor önkormányzati referens
2
Tisztelt Megyei Közgyőlés!
A testület két ülése közötti idıszak fontosabb eseményeirıl, az átruházott hatáskörök gyakorlásáról és egyes közgyőlési határozatok végrehajtásáról a következıkben adok számot, illetve tájékoztatást. A Komárom-Esztergom Megyei Közlöny 2011. évi 1. számában megjelent a (az) 1/2011. (I. 27.) sz. ÖR
a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat 2011. évi költségvetésérıl
2/2011. (I. 27.) sz. ÖR
az élelmezési nyersanyagnormákról, az egyes intézményeknél folyó munkahelyi étkeztetés fı szabályairól, valamint a gyermekétkeztetésért fizetendı térítési díjakról szóló 21/2003. (XII. 18.) számú ÖR módosításáról
3/2011. (I. 27.) sz. ÖR
a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat által fenntartott személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi intézményekrıl és az ellátás igénybevétele esetén fizetendı térítési díjakról szóló 22/2003. (XII. 18.) számú ÖR módosításáról
4/2011. (I. 27.) sz. ÖR
a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat által fenntartott szakosított ellátást nyújtó szociális intézmények igénybevételérıl, valamint a fizetendı térítési díjakról szóló 11/2008. (VI. 26.) számú ÖR módosításáról
5/2011. (I. 27.) sz. ÖR
a megyei önkormányzati képviselık tiszteletdíjáról és egyéb juttatásairól szóló 17/2006. (X. 26.) sz. ÖR módosításáról
Tisztelt Megyei Közgyőlés! Középfokú iskoláinkban a következı, 2011/2012-es tanévre a 9. évfolyamra történı beiskolázás elıkészítése a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. számú törvény (továbbiakban: Kt.) 102. § (2) bekezdésének c) pontja alapján a fenntartó számára is feladattal jár. A meghivatkozott jogszabályi hely ugyanis fenntartói hatáskörbe utalja az indítható osztályok számának meghatározását, illetve az osztálylétszámok átlaglétszámtól és maximális létszámtól való eltérésének engedélyezését. Több éve folytatott gyakorlatunk alapján, a tanulólétszám után igényelhetı normatív támogatás maximalizálása érdekében, továbbra is beiskolázás feltételeként a Kt. 3. számú mellékletében meghatározott maximális osztálylétszámokat írjuk elı.
3 Ezek a létszámok a következık: -
gimnáziumi osztálynál: 35 fı szakközépiskolai osztálynál: 35 fı szakiskolai osztálynál: 30 fı.
Az osztálybontások minimalizálása, illetve a szakmai képzés racionalizálása érdekében a szakközépiskoláknál és a szakiskoláknál arra törekszünk, hogy osztályok csak azonos szakmacsoporttal, illetve elırehozott szakiskolai osztályok csak azonos szakképesítéssel indulhassanak, több szakmacsoporttal, illetve szakképesítéssel összetett osztály csak nagyon indokolt esetben indítható. Kérem a beterjesztett határozati javaslat elfogadását!
Tisztelt Megyei Közgyőlés! „A sárisápi gyermekek jövıjéért” Alapítvány kuratóriumának elnöke, Csicsmann János azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy alapítványuk által 2011. április 9-én megrendezendı 28. Tavaszi Túra elnevezéső honvédelmi akadályversenyt támogatásban részesítsem. Mivel az alapítványok támogatása a közgyőlés hatásköre, ezért javaslom, hogy a testület fogadja el a beterjesztett határozati javaslatot.
Tisztelt Megyei Közgyőlés! A Zöld Fenyı Kft. ügyvezetıi feladatainak ellátásával 2010. május 31. napjától megbízott Korcsmárosné Sziráki Bernadett 2011. március 31-ei hatállyal lemondott. Lemondása miatt a Kft. ügyvezetıi posztjának betöltésérıl gondoskodni szükséges. Ezért javasolom a tisztelt Közgyőlésnek, hogy ……………………………………………………., …………………………………… szám alatti lakost bízza meg határozott idıre, 2011. április 1. napjától, 2012. május 31. napjáig az ügyvezetıi feladatok ellátásával. Kérem a beterjesztett határozati javaslat elfogadását!
HATÁROZATOK VÉGREHAJTÁSA A 11/2011. (I. 27.) számú közgyőlési határozatnak megfelelıen kettı szociális intézményünkben (KEMÖ Integrált Szociális Intézménye és a KEMÖ Mentálhygienes és Rehabilitációs Intézménye) felülvizsgáltuk az ellátottak jövedelmi és vagyoni helyzetét és a 2011. évi intézményi térítési díjak alapján megállapítottuk a szociális szolgáltatásokért fizetendı új személyi térítési díjak összegét. Elnöki hatáskörben 80 határozat meghozatalára került sor, amelynek során az ellátottak jelentıs értékő készpénzvagyona vagy ingatlana került terhelésre. A terhelés oka az a körülmény volt, hogy az ellátottak jövedelme nem tette lehetıvé az intézményi térítési díj megfizetését. Az új személyi térítési díjak alkalmazására 2011. március 1-jétıl került sor, ennek megfelelıen a közgyőlési határozat végrehajtásra került.
4 A 23/2011. (I. 27.) számú közgyőlési határozatban egyetértett a testület Bábolna és Bana települések önkormányzatainak kezdeményezésével és hozzájárult ahhoz, hogy a két település vonatkozásában a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Szent Borbála Kórháza ellátási területéhez tartozó járó-beteg ellátást a Gyır-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat fenntartásában lévı Petz Aladár Megyei Oktató Kórház lássa el. A közgyőlés elnöke által aláírt Megállapodást eljuttattuk a Gyır-Moson-Sopron Megyei Önkormányzathoz további intézkedés céljából. A gyıri hivatal képviseletében Encsiné dr. Nánási Ágnes arról tájékoztatott, hogy a Közgyőlés nem vette napirendre Bábolna és Bana települések kezdeményezését a területi ellátási kötelezettség megváltoztatásáról, mert korábban az illetékes bizottsági ülésen az ÁNTSZ képviselıje azt a tájékoztatást adta, hogy az ügyintézési határidı lejárta miatt az ÁNTSZ saját hatáskörben dönt. (Eljárás a 2006. évi CXXXII. törvény 5/B § (4) bekezdés szerint.) A fentiekrıl a kezdeményezı települési polgármesterek tudomást szereztek. A 35/2011. (II. 24.) számú közgyőlési határozatnak megfelelıen a Názáret Szociális Szolgáltató 2010. I. féléves tevékenységéhez kötıdı pénzügyi elszámolás elfogadása alapján a jóváhagyott összeget – 17.336.091.- Ft-ot, valamint 1.192.640.- Ft-ot – a 2011. évi költségvetés terhére a fenntartó részére átutaltuk. A Váci Egyházmegye 2011. február 28-ai levelében visszaigazolta, hogy a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat a Váci Egyházmegye felé fennálló minden kötelezettségét teljesítette, pénzügyileg rendezte, vele szemben semmilyen címen további követelés nem áll fenn.
A felelısök a következı közgyőlési határozatokban elıírt feladatokat végrehajtották, eleget tettek tájékoztatási kötelezettségüknek: 5/2011. (I. 27.) sz. KH.
A Monostori Erıd Hadkultúra Központ Nonprofit Kft. Felügyelı Bizottság tagjának delegálása (A határozatot az érintett szervezet és személyek részére megküldtük.)
18/2011. (I. 27.) sz. KH.
A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2011. évi munkatervének megállapítása (A 2011. évi munkatervet az SZMSZ szabályainak figyelembevételével valamennyi érintettnek eljuttattuk és gondoskodtunk a munkaterv honlapon történı közzétételérıl is. A külsı elıadókat levélben kértük fel elıterjesztéseik megküldésére.)
24/2011. (I. 27.) sz. KH.
A Szeged-Csanádi Egyházmegyével kötött finanszírozási szerzıdés módosítása (A testület döntésérıl a határozat megküldésével értesítettük a Szeged-Csanádi Egyházmegyét.)
26/2011. (I.27.) sz. KH.
Ingatlanhasznosítással kapcsolatos ügy(ek) – 1/2011. (Öt értékesítésre kijelölt ingatlan versenypályázati eljárását megindítottuk, a hirdetés
5 a 24 Órában és a megyei honlapon megjelent. Az ajánlattételi határidı: 2011. április 15. 11 óra. A hatodik értékesítésre kijelölt ingatlan (Kömlıd, szolgálati lakások) társasházzá alakításának elıkészítését megkezdtük.) 27/2011. (I. 27.) sz. KH.
28/2011. (II. 24.) sz. KH.
Könyvvizsgáló megbízása (A testületi döntés alapján a szerzıdés – amelynek idıtartama 2011.01.01.-2014.12.31-ig tart – az Audit Service Könyvvizsgáló-, Adó és Vezetési Tanácsadó Kft.vel aláírásra került.) Közalkalmazotti jogviszony megszüntetése – Tauber Gabriella, a KEMÖ Zsigmondy Vilmos Gimnáziuma és Informatikai Szakközépiskolája igazgatója (A határozatot az érintetteknek megküldtük, a határozatból fakadó kötelezettségnek – a közalkalmazotti jogviszony megszüntetésével kapcsolatos elıterjesztés beterjesztése – a mai ülésen teszünk eleget.)
29/2011. (II. 24) sz. KH.
Közoktatási megállapodás kötésére vonatkozó kérelem elutasítása (A döntésrıl a kérelmet benyújtó kuratóriumi elnököt értesítettük.)
30/2011. (II. 24.) sz. KH.
A „Természeti katasztrófában kárt szenvedettek és veszélyhelyzetbe kerültek pályázati alapja” felhasználási céljának módosítása (A határozatot az érintetteknek megküldtük.)
31/2011. (II. 24.) sz. KH.
A KEMÖ Jávorka Sándor Mezıgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma (Tata) igazgatójának vezetıi megbízásáról szóló lemondása (A határozatot az érintetteknek megküldtük, a szükséges munkaügyi intézkedések megtörténtek.)
32/2011. (II. 24.) sz. KH.
A KEMÖ Jávorka Sándor Mezıgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma (Tata) vezetıi feladatainak ellátása (A határozatot az érintetteknek megküldtük, a szükséges munkaügyi intézkedések megtörténtek.)
34/2011. (II. 24.) sz. KH.
A KDOP 2011-2013. évi Akciótervének bemutatása, várható pályázati források, valamint a „Lemaradó régiók növekedése” tárgyú projekt bemutatása (A határozatot az érintettnek megküldtük.)
6 36/2011.(II. 24.) sz. KH.
Beszámoló a 2010. évi közbeszerzésekrıl, a 2011. évi közbeszerzési terv elfogadása (A határozatot az érintettek részére megküldtük.)
37/2011. (II. 24.) sz. KH.
A KEMÖ Szent Borbála Kórháza Térítési Díj Szabályzatának módosítása (A határozatot eljuttattuk a kórház fıigazgatójához.)
38/2011. (II. 24.) sz. KH.
Beszámoló a 2010. májusi-júniusi esızések károsultjainak megyei önkormányzat „Természeti katasztrófában kárt szenvedettek és veszélyhelyzetbe kerültek pályázati alapjából” történı támogatásáról (A határozatot az érintett személyek részére eljuttattuk, a határozat 2. pontjából fakadó kötelezettségnek – a szabályzat felülvizsgálatával kapcsolatos elıterjesztés beterjesztése – a mai ülésen teszünk eleget.)
40/2011. (II. 24.) sz. KH.
A Komárom-Esztergom Megyei Szakképzésszervezési Társulás Társulási Megállapodásának módosítása (A határozatot a TISZK részére eljuttattuk.)
44/2011. (II. 24.) sz. KH.
Intézményi létszámkeret csökkentés 1/2011. – a KEMÖ Géza Fejedelem Ipari Szakképzı Iskolájában (A határozatot az érintetteknek megküldtük.)
45/2011. (II. 24.) sz. KH.
Intézményi létszámkeret csökkentés 1/2011. – a KEMÖ Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Diákotthona és Gyermekotthonában (A határozatot az érintetteknek megküldtük.)
9/2011. (01. 24.) sz. PGKB hat.
(Átruházott hatáskörben hozott döntés végrehajtása!) A Kereskedelmi és Hitelbank Zrt. elfogadta a beruházásokhoz kötıdı 28.354.605.Ft kötvény-forrás terhére történı lehívásunkat, mely összeg 2011. február 21-én a költségvetési számlánkon jóváírásra került.
BIZOTTSÁGOK TEVÉKENYSÉGE A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés -
az Egészségügyi, Szociális és Nemzetiségi Bizottsága februári ülésén „A KEMÖ Szent Borbála Kórháza Térítési Díj Szabályzatának módosítása” tárgyú elıterjesztés véleményezésén túl megállapította saját 2011. évi munkatervét (10/2011.(II. 21.) határozat).
7 -
a Mővelıdési, Oktatási, Nemzetközi és Idegenforgalmi Bizottsága februári ülését a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat József Attila Megyei Könyvtárában tartotta, ahol napirend elıtt az intézmény igazgatója köszöntötte a kihelyezett ülés résztvevıit, majd rövid tájékoztatást adott az intézmény mőködésérıl, feladatairól. Ezt követıen a bizottság a következı közgyőlési elıterjesztéseket vitatta meg: • A Komárom-Esztergom Megyei Szakképzés-szervezési Társulás Társulási Megállapodás módosítása • 2011. évi intézkedési terv a megye sportkoncepciójának megvalósítására (A bizottság elnökének javaslatára a bizottság – egyhangúlag - nem fogadta el az elıterjesztést, s indítványozni fogják a megyei közgyőlés ülésén is, hogy a testület is vegye le az elıterjesztést a napirendjérıl és egy késıbbi idıpontban tárgyaljon egy konkrétabb intézkedési tervrıl.) • Vályi István Díj alapításáról és adományozásának rendjérıl szóló önkormányzati rendelet megalkotása • Intézményi létszámkeret csökkentés 1/2011. A bizottság a közgyőlési elıterjesztések véleményezésén túl megállapította saját 2011. évi munkatervét (5/2011. (II.21.) sz. határozat) és átruházott hatáskörben eljárva • elfogadta a KEMÖ Levéltára 2010. évi tevékenységérıl szóló intézményvezetıi beszámolót és jóváhagyta az intézmény 2011. évi munkatervét azzal a feltétellel, hogy azon feladatokat, melyek költségvetési támogatást igényelnek, csak fenntartói egyeztetést követıen, a forrás megléte esetén lehet végrehajtani (2/2011. (II. 21.) sz. határozat). • elfogadta a KEMÖ Múzeumainak Igazgatósága 2010. évi tevékenységérıl szóló intézményvezetıi beszámolót és jóváhagyta az intézmény 2011. évi munkatervét azzal a feltétellel, hogy azon feladatokat, melyek költségvetési támogatást igényelnek, csak fenntartói egyeztetést követıen, a forrás megléte esetén lehet végrehajtani (3/2011. (II. 21.) sz. határozat). • elfogadta a KEMÖ József Attila Megyei Könyvtára 2010. évi tevékenységérıl szóló intézményvezetıi beszámolót és jóváhagyta az intézmény 2011. évi munkatervét azzal a feltétellel, hogy azon feladatokat, melyek költségvetési támogatást igényelnek, csak fenntartói egyeztetést követıen, a forrás megléte esetén lehet végrehajtani (4/2011. (II. 21.) sz. határozat). • jóváhagyta a KEMÖ Széchenyi István Közgazdasági-Informatikai Szakközépiskolája módosított Házirendjét (6/2011. (II. 24.) sz. határozat). • visszavonta az 1/2011. (I. 24.) sz. határozatát és egyhangúlag a 7/2011. (II. 21.) sz. határozatával jóváhagyta a KEMÖ Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Diákotthona és Gyermekotthona Házirendjének módosítását. Végezetül az „Egyebek” napirend keretében tájékoztatást kaptak a bizottság tagjai a 2011. március 3-6. között megrendezésre kerülı „Utazás Kiállítás” elıkészületeirıl.
-
a Pénzügyi, Gazdaságfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága februári ülésén kialakított, a közgyőlési elıterjesztésekkel kapcsolatos véleményét Önök már a februári közgyőlésen megismerhették. Átruházott hatáskörben hozott döntésükrıl (18/2011. (02. 21.) sz. határozat) a következık szerint adunk tájékoztatást: a bizottság a Települési Pályázati Alap terhére - a KomáromEsztergom Megyei Területfejlesztési Tanács képviselıjének egyetértésével – 3 M Ft.
8 kamatmentes visszatérítendı támogatást ítélt meg Mogyorósbánya Község Önkormányzata részére az Új Magyarország Fejlesztési Terv KDOP-4.1.1/E-09 jelő, „Települési vízrendezés fejlesztése” felhívás keretében, a „Mogyorósbánya Mogyorósi patak Felszabadulás út melletti szakasz vízrendezés fejlesztése – csıbehelyezés” címő projektje megvalósításra elnyert uniós támogatás saját forrás kiegészítésére. A támogatást az Önkormányzat a folyósítást követı 12 naptári hónap elteltével negyedéves gyakorisággal, negyedévente azonos összegben, 24 hónap alatt köteles visszafizetni. A bizottság végezetül elfogadta 2011. évi munkatervét (19/2011. (02. 21.) sz. határozat). -
az Ügyrendi és Közrendvédelmi Bizottsága februári ülésén jogi szempontból véleményezte és közgyőlési tárgyalásra alkalmasnak tartotta a közgyőlésre elıkészített rendelet-tervezeteket („A KEMÖ 2010. évi költségvetési rendeletének módosítása”, „A Komárom-Esztergom Megyei Kitüntetı Címek alapításáról és adományozásának rendjérıl szóló önkormányzati rendelet módosítása”, „Vályi István Díj alapításáról és adományozásának rendjérıl szóló önkormányzati rendelet megalkotása”). A bizottság a rendelet-tervezeteken túl véleményezte és közgyőlési tárgyalásra alkalmasnak tartotta „A Komárom-Esztergom Megyei Szakképzés-szervezési Társulás Társulási Megállapodásának módosítása” és „A Komárom-Esztergom megyei Mővelıdési, Ifjúsági és Közösségfejlesztési Alapítvány megszőnése, és egyéb alapítványok alapító okiratainak módosítása” tárgyú elıterjesztéseket. Ezt követıen pedig megállapította 2011. évi munkatervét (16/2011. (II. 21.) sz. határozat), amelyet a Szervezeti és Mőködési Szabályzatban rögzítettek szerint valamennyi közgyőlési taghoz eljuttatott.
Információ a késıbbiekben megrendezésre kerülı bizottsági ülésekrıl A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés valamennyi bizottsága március 28-án ülésezik. A bizottsági ülésekrıl a késıbbiekben adunk tájékoztatást.
A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal belsı szervezeti egységei biztosították a bizottságok mőködésének adminisztratív feltételeit. Ezen túl végzett munkájukról a következık szerint adnak tájékoztatást: Elnöki Titkárság Február 25. A VOSZ Komárom-Esztergom Megyei Szervezete és a GoodWill Consulting Kft. által szervezett Vállalkozói Fórumon vett részt a Modern Üzleti Tudományok Fıiskoláján Popovics György, a megyei közgyőlés elnöke. A Magyar Labdarúgó Szövetség Megyei Igazgatóságának szakmai napán vett részt Popovics György a megyegyőlés elnöke. Megyei Sportbált tartottak a Jászai Mari Színház Népházban. Az eseményen részt vett Popovics György, a megyei közgyőlés elnöke.
9 Február 26. A Szent Borbála Kórház Egészségügyi bálja. A rendezvény fıvédnökeként részt vett Popovics György, a megyei közgyőlés elnöke. Február 28. Polgári Védelmi Nap a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezésében. A védelmi napon – amelyre a Megyeháza Nagytanácstermében került sor Popovics György, a megyei közgyőlés elnöke vett részt. Március 3. „Életet az Éveknek” Komárom-Esztergom Megye Nyugdíjas Szervezetek Egyesületének éves beszámoló közgyőlése. A közgyőlésen – amelyre a Megyeháza Nagytanácstermében került sor - Popovics György, a megyegyőlés elnöke vett részt. A Megyeháza Nagytanácstermében került sor a Komárom-Esztergom Megyei Területfejlesztési Tanács ülésére, amelyen részt vett Popovics György, a megyei közgyőlés elnöke Az Utazás Kiállítás 2011. megnyitóján vett részt - Budapesten, a Hungexpo Vásárközpontban - Simon Géza, a megyei közgyőlés alelnöke, valamint Turi Bálint, a Mővelıdési, Oktatási, Nemzetközi és Idegenforgalmi Bizottság elnöke. Polgármesterek megyei fórumára került sor a Megyeháza Nagytanácstermében a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének szervezésében. A Magyary Zoltán Népfıiskolai Társaság közgyőlésén - Tatán, a Helyırségi Mővelıdési Házban - vett részt Simon Géza, a megyei közgyőlés alelnöke Március 9. Széchenyi kupa nemzetközi kosárlabda tornára került sor Komáromban, a Városi Sportcsarnokban. A rendezvényen Popovics György, a megyei közgyőlés elnöke vett részt. Kiépített megfigyelı biztonsági kamerarendszer ünnepélyes átadásán vett részt Popovics György, a megyei közgyőlés elnöke, a tatai vár idıszaki kiállítótermében. Stréli Róbertné Keresztély Piroska festımővész kiállításának megnyitóára került sor a tatabányai, Kertvárosi ÁMK, Kölcsey Ferenc Általános Iskolában. Az eseményen dr. Péntek Péter megyei fıjegyzı vett részt. Március 10. Sajtónyilvános beszélgetésre került sor Keszler Andrea rövidtávú gyorskorcsolyázóval a Megyeháza Dobroszláv termében. A vendéglátó Popovics György, a megyei közgyőlés elnöke volt. Komárom Belváros Funkcióbıvítı Városrehabilitációja keretében felújított és átalakított Petıfi Sándor Általános Iskola sajtótájékoztatóval egybekötött ünnepélyes átadójára került sor, amelyen Popovics György, a megyei közgyőlés elnöke, a KDRFT társelnöke vett részt.
10 A K&H gyógyvarázs program keretében meghirdetett pályázat ünnepélyes mőszerátadási rendezvényén vett részt a Szent Borbála Kórházban Popovics György, a megyei közgyőlés elnöke. A nyertes a KEMÖ Szent Borbála Kórháza Csecsemı- és Gyermekosztálya volt. Március 11. Tatán, a Kiss Hotelben - az 1848-ban kivívott sajtószabadságra emlékezve – Sajtónapra került sor. Az eseményen dr. Péntek Péter megyei fıjegyzı vett részt. Március 15. Az 1848-as Forradalom és Szabadságharc 163. évfordulója alkalmából Tatabányán, a Bánhidai szoborkertben tartott megemlékezésen koszorút helyezett el dr. Péntek Péter megyei fıjegyzı. Március 17. dr. Szabó Erika államtitkár látogatást tett a megyei kormányhivatalban. Az eseményen részt vett Popovics György, a megyei közgyőlés elnöke. Március 19. A „dr. Mezı Ferenc Szellemi Diákolimpia” országos döntıjének adott otthont a megyeháza. Nemzetközi és idegenforgalmi kapcsolatok: Események: -
Idegenforgalom: 2011. március 3-6. között került sor az Utazás Kiállításra Budapesten a Hungexpo területén. A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat a tavalyi év sikere után idén is társkiállítóként jelent meg a Közép-dunántúli Regionális Marketing Igazgatóság standján Székesfehérvár, Veszprém, Tata, Komárom, Fejér megye, Velencei kistérség és több régióbeli szakmai szervezet társaságában. A kiállítás szakmai személyzetét a megyei önkormányzat idegenforgalmi és nemzetközi referensei biztosították. A vendégcsalogató látványosságok közül kiemelendı volt a piliscsévi Michelberger pálinkák kóstoltatása. A korabeli hangulat megteremtésérıl Fehér László tárogató mővész gondoskodott a Királyi Régió standján.
-
Nemzetközi kapcsolatok: 2011. március 18-20. között került sor a hagyományos évindító értekezletre és partnerkapcsolati börzére Dijonban a Rajna-Pfalz tartománnyal és a Burgundiai Sportszövetséggel fennálló sport partnerkapcsolat keretében. Az értekezleten Varga Zita nemzetközi, nemzetiségi és civil referens és Horváthy Lóránt KEM SZÖSZ elnök és Cserna András a KEM Tájfutó Szövetség elnöke vett részt.
11 2011. március 22-25. között Szentkereszt Vajdaság meghívására Simon Géza alelnök részt vett egy konferencián és ünnepi ülésen, melyet a Magyar-Lengyel Barátság Napja alkalmából tartottak partnermegyénkben. -
Nemzetiségi és etnikai kisebbségi ügyek: A Komárom-Esztergom Megyei Szlovák Önkormányzat 2011. május 24-én tartotta ülését. Az ülésen Varga Zita nemzetközi, nemzetiségi és civil referens vett részt.
Intézményi Ellenırzési Osztály Az Intézményi Ellenırzési Osztály a közgyőlés két ülése között az ellenırzési program szerint helyszíni ellenırzést végzett a 2010. évi normatíva elszámoláshoz kapcsolódóan a következı intézményekben: • • • •
A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézménye A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Mentalhygienes és Rehabilitációs Intézménye A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Diákotthona és Gyermekotthona A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Géza Fejedelem Ipari Szakképzı Iskolája
Intézményi Fıosztály Részt vettünk: - 2011. február 24-én az IME VI. Regionális Egészségügyi Konferenciáján. A tanácskozáson a következı fıbb témák szerepeltek: • • • • • •
A Semmelweis terv célkitőzése, végrehajtása, várható hatásai Nagytérségi ellátásszervezés a terv tükrében A struktúraváltás jelenlegi helyzete Uniós pályázati források a struktúramódosítás szolgálatában Gazdasági társasági formában mőködı egészségügyi szolgáltatók tapasztalatai Egészséges Vásárhelyi program népegészségügyi tapasztalatai
- 2011. március 8-án a komáromi Petıfi Sándor Általános Iskolában szervezett területi versmondó versenyen, ahol a zsőrielnöki feladatokat is elláttuk. - 2011. március 9-én vettünk a Szent Borbála Kórház Felügyelı Tanácsi ülésén. A tanácskozás fı témája a kórház 2010. évi szakmai munkája volt. - 2011. március 10-én a Szent Borbála Kórház mőszerátadó ünnepségén, melyen az MKB alapítvány pályázatán nyertes gyermekosztály a sürgısségi ellátáshoz nélkülözhetetlen mőszert vett át.
12 Sportreferens Folyamatos feladatok -
2010/2011. tanévi diákolimpiai versenyrendszer körzeti és megyei versenyeinek szervezése, lebonyolítása
Programok: • • • • • • • • •
Részvétel az MDSZ titkári ülésén – Budapest (február 17.) Sakk diákolimpia III-VI. kcs. egyéni versenye – Tata, Vaszary J. Ált. Isk. (február 26.) Részvétel a Fogyatékkal Élık Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségének közgyőlésén - Tatabánya (február 27.) Kosárlabda IV. kcs. – leány megyei döntı lebonyolítása – Tata, Vaszary J. Ált. Isk. (március 9.) Kosárlabda V. kcs. – fiú országos elıdöntı lebonyolítása – Esztergom, Dobó K. Gimn. (március 10.) Sakk diákolimpia I-II. kcs. egyéni versenye – Tatabánya (március 12.) Röplabda diákolimpia IV. kcs. – leány megyei döntı – Tatabánya, Bárdos L. Gimn. (március 17.) Kosárlabda diákolimpia IV. kcs. – fiú megyei döntı – Tata, Vaszary J. Ált. Isk. (március 17.) Dr. Mezı Ferenc Szellemi Diákolimpia országos döntıjének megszervezése és lebonyolítása V-VI. korcsoportban – Tatabánya, Megyeháza (március 19.)
Területfejlesztési és Gazdasági Fıosztály Költségvetési Osztály A 16/1997. (XII.18.) sz. önkormányzati rendeletnek megfelelıen jelentjük, hogy a KomáromEsztergom Megyei Önkormányzat intézményeinek 2011. február 28-ai tartozás állománya a mellékelt 1. sz. táblázat szerint alakult. A 2011. évben felvett munkabérhitelek és kamataik alakulását a 2. sz. táblázat tartalmazza. Az önkormányzat fenntartásában mőködı Szent Borbála Kórház 2011. február 28-ai állapotnak megfelelı tartozásállományát a 3. sz. táblázat tartalmazza.
Tatabánya, 2011. március 23.
Popovics György
13 HATÁROZATI JAVASLAT
I.
A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 1. elrendeli, hogy a 2011/2012-es tanévben a 9. évfolyamon középiskolai osztály csak a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. számú törvény 3. számú mellékletében meghatározott maximális létszámmal (gimnázium és szakközépiskola: 35 fı, szakiskola: 30 fı) indulhat. Határidı: azonnal Felelıs: Popovics György, a közgyőlés elnöke 2. felkéri a középfokú intézmények vezetıit, hogy 2011. áprilisa folyamán a végleges felvételi jegyzék összeállításakor, illetve az egyeztetett felvételi jegyzék kézhezvétele után egyeztessenek a fenntartóval a 2011/2012-es tanévben a 9. évfolyamon kialakítandó osztályokról. Határidı: értelemszerően Felelıs: az intézmények vezetıi Popovics György, a közgyőlés elnöke
II.
A Komárom–Esztergom Megyei Közgyőlés „A sárisápi gyermekek jövıjéért” Alapítvány számára a 28. Tavaszi Túra elnevezéső honvédelmi akadályversenyhez 20.000 Ft támogatást nyújt, az elnöki keret terhére.
Határidı: azonnal Felelıs: Popovics György, a közgyőlés elnöke
III. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 1. elfogadja Korcsmárosné Sziráki Bernadettnek (1012 Budapest, Attila út 111. I/1. sz.) a Zöld Fenyı Kft. ügyvezetıi feladatainak ellátásáról 2011. március 31.-ei hatállyal történı lemondását.
14 2. Megbízza …………………………………… (an.: ………………………………….. ) …………………………………………….. szám alatti lakost a Zöld Fenyı Kft. ügyvezetı feladatainak ellátásával. A megbízatás határozott idıre szól, 2011. április 01. napjától kezdıdik és 2012. május 31. napjával szőnik meg. Az ügyvezetı díjazásban nem részesül.
Határidı: Felelıs:
azonnal Popovics György, a közgyőlés elnöke
IV.
A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 1.
Elfogadja a következı közgyőlési határozatok végrehajtásáról adott jelentést. 5/2011. (I. 27.) 11/2011. (I. 27.) 18/2011. (I. 27.) 23/2011. (I. 27.) 24/2011. (I. 27.) 26/2011. (I. 27.) 27/2011. (I. 27.) 28/2011. (II. 24.) 29/2011. (II. 24.) 30/2011. (II. 24.)
2.
31/2011. (II. 24.) 32/2011. (II. 24.) 34/2011. (II. 24.) 35/2011. (II. 24.) 36/2011. (II. 24.) 37/2011. (II. 24.) 38/2011. (II. 24.) 40/2011. (II. 24.) 44/2011. (II. 24.) 45/2011. (II. 24.)
Tudomásul veszi az átruházott hatáskörök gyakorlásáról és az eseményekrıl adott tájékoztatót.