Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés Elnöke
VI. 566/2010.
E LİT E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. április 29-ei ülésére
Tárgy: Beszámoló a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat József Attila Megyei Könyvtár igazgatójának, a vezetıi megbízás idıtartama alatt végzett tevékenységérıl
Elıterjesztı: Dr. Völner Pál, a közgyőlés elnöke Elıadó: Dr. Monostori Imre igazgató
Tisztelt Közgyőlés!
A József Attila Megyei Könyvtár igazgatói munkakörére pályázatot írtunk ki az 5 éves vezetıi megbízatás lejártára tekintettel. A beérkezı pályázatokról májusi közgyőlésünkön döntünk. A vezetıi megbízás lejárta elıtt a vezetık beszámolnak a megbízatás ideje alatt végzett tevékenységükrıl és ezzel egyidejőleg pénzügyi-gazdasági ellenırzés keretében Mandátum Záró Célvizsgálatot folytatunk le. Az elıterjesztés mellékletét képezi az igazgatói beszámoló és a pénzügyi-gazdasági ellenırzésrıl készült revizori jelentés. Monostori Úr nyugdíjba vonul. Intézményünknél 25 évet töltött el. Meghatározó volt tevékenysége a megye közmővelıdési, kulturális életében, az intézmény arculatának kialakításában. Vezetése alatt a könyvtár jelentıs szakmai sikereket ért el. Kérem a Közgyőlést a beszámoló elfogadására az intézményvezetı munkájának elismerése mellett. Tatabánya, 2010. április 19.
Dr. Völner Pál
Határozati javaslat
A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés: 1. Elfogadja a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat József Attila Megyei Könyvtár vezetıjének, az intézmény mőködésérıl és vezetıi tevékenységérıl adott beszámolóját. 2. Megköszöni dr. Monostori Imrének, a József Attila Megyei Könyvtár igazgatójának a közmővelıdésért, kultúráért folytatott értékteremtı tevékenységét, eredményes megyei könyvtárigazgatói munkáját.
Határidı: Felelıs:
azonnal Dr. Völner Pál, a közgyőlés elnöke
Elıterjesztés 1. sz. melléklete BESZÁMOLÓ a József Attila Megyei Könyvtár 2005 és 2010 között végzett munkájáról
Tisztelt Megyei Közgyőlés! Tisztelt Mővelıdési, Oktatási és Sport Bizottság!
Igazgatói mőködésem utolsó ciklusának szakmai értékelését a forgalmi statisztika mutatóinak idézésével kezdem. (A forgalmi adatokat mellékletként csatoltam.) Ezek alapján egyértelmően megállapítható, hogy a megyei könyvtár szakmai teljesítménye – melynek legfıbb mutatói ezek az adatok – az utóbbi idıszakban növekedett. Csak néhány példát ragadok ki. A személyes látogatások száma 2009-ben újra a 2005-ös, 2006-os csúcsra jutott (mintegy 117 ezer); az internetes távkönyvtárhasználat pedig 30 ezerrıl 68 ezerre nıtt. Az összes látogatások száma a 2005-ös 148 ezerrıl 2009-ben 185 ezerre emelkedett. (A rendezvények látogatottsága mintegy negyedével nıtt.) Jóllehet a beiratkozott olvasók száma jelentısen (mintegy negyedével) csökkent (ma már egy családból leginkább csak egy fı iratkozik be, s ı látja el dokumentumokkal a családot), a kölcsönzések száma növekedett (43 ezerrıl 47 ezerre); a ténylegesen kölcsönzött (elvitt) dokumentumok száma dinamikusan nıtt (156 ezerrıl 174 ezerre). A könyvtárközi kölcsönzések száma mintegy 50 %-kal emelkedett. (Kb. 2000 esetrıl mintegy 3000-re.) Általános alapelvként rögzíthetı, hogy a modern közkönyvtári felfogás – és gyakorlat – szerint nem elegendı csak várni a könyvtárhasználókra: hátha bejönnek; elébük kell menni, követve szokásaikat, megváltozott igényeiket: meg kell tehát szólítani a legkülönbözıbb társadalmi rétegekhez és korosztályokhoz tartozó embereket. Mindezen fejlıdési pálya mögött évrıl évre megtervezett szakmai és gazdasági koncepciók álltak, melyeknek legalább négy elemét ki kell emelnünk. 1. A legfontosabb a „humán erıforrás”, azaz az itt dolgozó jól képzett kollégák gyakorlatilag folyamatos teljesítménymaximalizálása s a gondoskodás arról, hogy minél jobb körülmények között dolgozhassanak. 2 A második fı elvünk a könyvtár dokumentumállományának sorsát kiemelt szempontként kezelı kínálat marketingünk. Hiszen a könyvtárlátogatók a kínálatra kíváncsiak elsısorban. (E területen – országos összevetésben is – jól teljesítettünk: 2006 óta számla szerinti nettó értékben évente mintegy 20 millió forintot fordítunk állománygyarapításra.) 3. A harmadik fı szakmai szempontunk a szóban forgó ciklusban az volt, hogy „a könyvtár nem csak a könyvek tára” szlogent valódi tartalommal töltsük meg, ezért az egyik fıszerepbe a számítástechnikát és ennek segítségével az elektronikus kultúrát helyeztük. A gyakorlatban sikerült megvalósítanunk a hagyományos (papír alapú) és az elektronikus kultúra egymás mellett élését, valamint párhuzamos
fejlesztését. (A könyvtárlátogatók mindezt aktívan honorálják.) Így azután a megyei könyvtár – hasonlóan a többi megyei könyvtárhoz – ma már információs központ, oktatási háttérintézmény, valamint közmővelıdési színtér is. (Számos újítást, illetve új szolgáltatást vezettünk be, amelyek új és új látogatói rétegeket vonzottak. Digitalizálási programunk például a helytörténeti győjteményünk jó részének a világhálóra kerülését eredményezi.) A gyakorlatban is érvényessé vált az a fölismerés, hogy a társadalom és az egyes ember innovatív tevékenysége a mindennapokban már nem képzelhetı el modernizált, új szerepeit is magabiztosan betöltı könyvtár nélkül. 4. Fejlıdési, modernizálási folyamatunkban a negyedik kiemelt szakmai elem a megyei és a megyeszékhelyi jelenlét hangsúlyos megfogalmazása (és persze gyakorlata). Folyamatos és sok irányú szálak főzik össze az egész megye könyvtári hálózatát (nemcsak számítástechnikailag, hanem szakmai és emberi vonatkozásokban is), mely gyakorlat egyik látványos fejleménye a Tatabányai Többcélú Kistérségi Társulás kilenc kistelepülése könyvtári szolgáltatásainak a megyei könyvtár részérıl történı ellátása. A megyei könyvtár számos egyéb területen (szakfelügyelet, statisztikai adatszolgáltatás, szakmai továbbképzés, programmenedzselés, közvetlen könyvtári ügyek intézése, összigazgatói értekezletek, országos pályázatok koordinálása, szakmai információcsere stb.) központi szerepet tölt be a megyében.
A fenti szakmai „fıcsapások” kijelölése és mőködtetése határozta meg a megyei könyvtár összes többi tevékenységét. Itt elsısorban személyi, gazdasági, szervezeti, fenntartói és infrastrukturális kérdésekrıl van szó. Igazgatóként mindvégig megköveteltem, hogy az intézmény összes dolgozója komolyan vegye önmagát, munkáját és az intézmény érdekeit. Vezetı munkatársaimmal jó volt az együttmőködés. Sokat tanultam tılük. Jelenleg megnyugtató szakmai, szervezeti és emberi kohézió jellemzi az intézményt. Gazdasági helyzetünk a szóban forgó ciklusban kiegyensúlyozott volt. A fenntartói támogatás nominálisan évrıl évre nıtt (igaz: az infláció is), s a hozzászerzett tízmilliók minden évben lehetıvé tettek bizonyos szerény infrastrukturális fejlesztést. (Új raktár berendezése a Március 15. utcában, folyamatos számítástechnikai korszerősítések, jelentıs polcfolyóméter-bıvülés az olvasóteremben, külön videodévédé-cédé részleg kialakítása, a volt nyomda, ill. a volt kötészet helyén dolgozószobák berendezése stb.) Új vizesblokkok, új hıközpont, főtéskorszerősítés, tetıjavítások, külsı falfelújítások jelzik a munkakörülmények és a fogadókészség színvonalának tartását. Szervezeti
megújulásunk
úgyszintén
feltétele
volt
minıségi
szakmai
szolgáltatásaink
folyamatosságának. Belsı összevonások, a középvezetık szerepének elıtérbe helyezése, a pontos, hierarchikus szervezeti struktúra megerısítése, a munkahelyi kultúra színvonalasabbá tétele jelzi ezt a trendet. Mindezzel párhuzamosan nagyot léptünk elıre a minıségbiztosítás különbözı területein: megtettük az elıkészületeket minıségbiztosítási kódexünk összeállításához. Számos racionálisabb, takarékosabb mőködési elemet vezettünk be. A könyvkötészet, a nyomdai munkák, a takarítás „kiszervezése” nemcsak gazdaságos, hanem egyet jelent a megyei könyvtár szakmai arculatának
modernizációjával, azzal, hogy a fı szolgáltatási szakterületeinkre nagyobb energiát és több szakmai figyelmet tudunk fordítani. Minıségi változást (áttörést?) fog jelenteni 2010-ben és 2011–12-ben a már megnyert két pályázati projektünk: az összesen mintegy 53 milliós számítás- és oktatástechnikai fejlesztés, valamint az élethosszig tartó tanulás komplex programja. (Konzorciumi társaink voltak: a Fıszékesegyházi Könyvtár, a Hittudományi Fıiskola könyvtára, valamint a megyei múzeumi igazgatóság két szakkönyvtára. Az ı részesedésük további mintegy 17,5 milliót jelent.) A felsorolt eredmények csak úgy realizálódhattak, hogy a megyei könyvtár vezetése mindvégig jó és hasznos együttmőködést folytatott a fenntartó megyei önkormányzat illetékes vezetıivel, bizottságaival, szakembereivel. A kapcsolat jellege a fenntartó részérıl hasonló volt. Számos jelentıs modernizációs változtatást támogattak, anyagi és szakértıi vonatkozásokban egyaránt. Megyei könyvtárunk pozíciói országos összevetésben elfogadhatóak. Ennek fı bizonyítéka, hogy ma már valamennyi szolgáltatási forma, amely általában jellemzı a megyei könyvtárakra (a zenei részleg kivételével) a rendelkezésünkre áll. Egyben-másban (pl. az állomány minısége, a szakembergárda felkészültsége, kiadványaink rangja, rendezvényeink népszerősége, az Új Forrás megjelentetése, sajtókapcsolataink) az országos élvonalba tartozunk. Azt mondhatjuk, hogy az utóbbi öt évben végül is lépést tudtunk tartani a modern könyvtári szolgáltatások követelményeivel. Befejezésül szólnom kell arról, hogy ez a sikerekben valóban gazdag öt esztendı korántsem volt felhıtlen, problémamentes. A legnagyobb akadálya a további szakmai fejlıdésnek a megyei könyvtár épülete. Ez az épület már az átadása (1964) idején sem felelt meg egy megyei könyvtár funkcióinak (nincs zenei részleg, nincs kutatószoba, nincs tanácsterem, nincs megfelelı szellıztetés, s fájóan kicsi az alapterület stb.); az azóta eltelt közel fél évszázad alatt pedig súlyos amortizációs zavarok léptek fel az épület állagát tekintve. Sokáig (2003 óta) reménykedni lehetett abban, hogy kormányzati címzett támogatásból új megyei könyvtár építhetı, 2007 óta azonban tudjuk, hogy efféle támogatások nem léteznek. A legnagyobb feladat, „projekt” tehát még hátra van: ugyanis ha a megyei könyvtár épülete valamilyen formában nem újul meg, egy idı után el fogja veszíteni azt a komfortfokozatot, amellyel (ma még) viszonylag vonzó a nagyközönség számára. Példák sokasága igazolja, hogy ha romlik a tárgyi környezet, elıbb-utóbb csökken a látogatottság is. Legvégül egy személyes megjegyzés. A megyei könyvtár jelenleg még igazgatója nemcsak az elmúlt öt évet hagyta maga mögött az intézmény élén, hanem az elmúlt húszat. Úgy érzi, úgy tudja (hiszen 1990-tıl állnak rendelkezésünkre ezzel kapcsolatos statisztikai adatsorok), hogy ez a korszak fontos fejezete a könyvtár történetének. Elsısorban amiatt, hogy a közös akarat döntı kérdésekben egy irányba mutatott: a fenntartó és az intézmény vezetése stratégiai kérdésekben meg tudott egyezni, a kollégák vállalták mindezt, aránylag jó állapotban vészelték át a nehézségeket, s – fıleg – mindvégig jól teljesítettek. Így aztán a le- és elköszönı igazgató már csak egyet tehet: köszönetet mond az egyetértı támogatásokért. Házon kívül és házon belül egyaránt. Tatabánya, 2010. április 15.
Dr. Monostori Imre igazgató
Beszámoló melléklete Statisztikai mutatók Forgalmi adatok Személyes látogatások 14 év felett 14 év alatt∗ Összesen:
2004
2005
2006
2007
2008
2009
117.180 -
110.882 6.873 117.755
106.542 10.881 117.423
99.671 9.598 109.269
94.026 10.501 104.527
101.803 15.860 117.663
-
30.009 12.469
44.678 18.999
65.140 31.270
70.353 28.683
67.853 32.171
Elektronikus látogatások Ebbıl katalógushasználat Végzett mőveletek keresés böngészés hunmarc letöltés olvasói állapot Összes látogatás (személyes+elektronikus): Telefonos kérés
-
-
74.364 18.660 3.226 3.395
122.535 20.957 10.661 4.455
157.568 19.155 5.888 4.727
171.676 19.303 8.990 8.022
1.224
147.764 1.229
162.101 1.015
174.409 1.047
174.880 727
185.516 970
A rendezvények látogatói∗∗ 14 év alatt 14 év felett Összesen:
591 650 1.241
958 700 1.658
598 800 1.398
917 812 1.729
1420 860 2.280
1206 803 2009
Beiratkozott olvasók∗∗∗ 14 év alatt 14 év felett Összesen:
1.315 7.821 9.136
1.353 6.861 8.214
1.182 6.247 7.429
1.147 5.673 6.820
1.169 5.404 6.573
1.291 5314 6605
27 731 758
12 919 931
27 961 988
19 889 908
20 817 837
53 687 740
6.386 38.034 44.420
6.126 37.276 43.402
5.499 35.586 41.085
6.060 32.816 38.876
6.546 33.701 40.247
8.579 38.268 46.847
25.429 131.172
23.809 132.170
22.729 128.196
23.786 122.721
24.738 127.732
29.710 144.762
156.601
155.979
996 23.737 175.658
946 23.013 170.466
985 21.645 175.100
698 22.241 197.411
1.208
1.656
1.605
1.364
1.948
2.570
474
440
572
437
466
532
1.157 342
1.648 410
1.588 509
1.358 375
1.937 447
2.552 447
Regisztrált, nem beirtk. olv. 14 év alatt 14 év felett Összesen:
Kölcsönzések száma 14 év alatt 14 év felett Összesen: Kölcsönzött dokumentumok 14 év alatt 14 év felett Helyben k. dok. (raktári k.) 14 év alatt 14 év felett Összesen:
Könyvtárközi kölcsönzés Hozzánk érkezett kérés Általunk más könyvtárnak küldött kérések Teljesítés Általunk küldött dok. Más könyvtártól kapott dok.
∗A gyermekkönyvtárban nincs számláló kapu. Az adatot 2005-ig becsléssel állapítottuk meg. 2006-ban pontosítottuk a módszert. ∗∗2004 elıtt a rendezvények látogatóit is a könyvtár látogatói között számoltuk.
***2003. év június 3-án tértünk át a számítógépes kölcsönzésre. A beiratkozás érvényessége 365 nap.
Elıterjesztés 2. sz. melléklete Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal Tatabánya Fı tér 4.
VI. 436/2010.
ELLENİRZÉSI JELENTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat József Attila Megyei Könyvtára, Tatabánya mandátumzáró célvizsgálatáról a VI. 39/2008. ellenırzés utóvizsgálatával
Tatabánya 2010. I. ELLENİRZÉSI JELENTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat József Attila Megyei Könyvtára, Tatabánya mandátumzáró célvizsgálatáról A VI. 39/2008. ellenırzés utóvizsgálatával Az ellenırzés célja: A 2008. évben végzett átfogó pénzügyi-gazdasági ellenırzés (VI. 39/2008.) javaslataira tett intézkedések, valamint az ötéves igazgatói ciklus értékelése. Az ellenırzött intézmény: KEMÖ József Attila Megyei Könyvtára, Tatabánya. Az ellenırzés tárgya: Az intézmény gazdasági folyamataiban feltárt hibák, hiányosságok megszüntetésére tett intézkedések vizsgálata utóellenırzéssel. Az ellenırzés típusa: Szabályszerőségi, pénzügyi ellenırzés. Alkalmazott ellenırzési módszerek, eljárások: Egyes ellenırzési szempontok tekintetében tételes, más szempontok vonatkozásában szúrópróbaszerő ellenırzés. Az ellenırzött idıszak: 2009. január 01-tıl 2010. február 28-ig. Az ellenırzést végzı szerv: Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal, Intézményi Ellenırzési Osztály. Vizsgálatvezetı, revizor: Krupánszki Dóra revizor, Fábiánné Svagrik Csilla revizor. Az ellenırzés idıtartama: 2010. március 23-tól 2010. április 02-ig Helyszíni ellenırzés napjai: 2010. március 23., 24., 25., 29. Idıigény: 2 revizor* 6 munkanap Az ellenırzött idıszakban az intézmény vezetıje: Dr. Monostori Imre Az ellenırzött idıszakban az intézmény gazdasági vezetıje: Herczeg Józsefné (Jogviszonya 2009.12.31-én megszőnt.)
Az ellenırzésre vonatkozó jogszabályi felhatalmazás: - A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 92. § (3)-(12) bekezdése. - A költségvetési szervek belsı ellenırzésérıl szóló 193/2003. (XI. 26.) Korm. rendelet. - Az intézményi fenntartói és belsı ellenırzés 2010. évi munkatervérıl szóló 244/2009. (X.29.) Közgyőlési határozat. Az ellenırzés célja a KEMÖ József Attila Megyei Könyvtára (a továbbiakban JAMK) gazdálkodási tevékenységének értékelése volt a 2008-ban lefolytatott átfogó pénzügyigazdasági vizsgálatot követıen. Az átfogó ellenırzéskor tett javaslatokra a könyvtár elkészítette és benyújtotta intézkedési tervét. Utóellenırzés keretében vizsgáltuk meg az intézkedési tervben foglaltak végrehajtását, javaslataink megvalósulását, a hibák, hiányosságok kijavítását, ezzel is értékelve az intézményvezetı tevékenységét. Az intézmény igazgatója a 2005-2009 közötti ötéves ciklusban Dr. Monostori Imre volt. Az elmúlt öt év gazdálkodásának értékeléseképpen elemeztük a bevételek és kiadások, valamint a befektetett eszközök, a készletek állományának alakulását. Áttekintettük a dolgozói létszámot, az intézményi gépjármő használatát, a folyóirat kiadásával kapcsolatos adatokat, valamint néhány szakmai forgalmi mutatót.
II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK A) Általános értékelés A József Attila Megyei Könyvtár tevékenysége a nyilvános könyvtári szolgáltatás, ami mellett kiadói tevékenységet is folytat. 2009 tavaszáig könyvkötészeti szolgáltatást is nyújtott. 2009. április 01-tıl az Alfadat-Press Nyomdaipari Kft. végzi a könyvkötészeti és az ahhoz kapcsolódó szállítási feladatokat. A kötészeti mőhely felszámolását követıen annak helyén munkaszobát alakítottak ki. A könyvtár fontosabb forgalmi adatainak alakulását az elmúlt ötéves igazgatói ciklusban az alábbi táblázat szemlélteti: Megnevezés Személyes látogatások Elektronikus látogatások Rendezvénylátogatások Beiratkozott olvasók Kölcsönzések száma Kölcsönzött dokumentumok
2005. év 2006. év 2007. év 2008. év 2009. év 117 755 117 423 109 269 104 527 117 663 30 009 44 678 65 140 70 353 67 853 1 658 1 398 1 729 2 280 2 009 8 214 7 429 6 820 6 573 6 605 43 402 41 085 38 876 40 247 46 847 155 979
175 658
170 466
175 100
197 411
A vizsgált idıszak elsı négy évében a személyes látogatások számának visszaesése az elektronikus látogatások számának növekedésével párhuzamosan történt, majd 2009-ben újra emelkedni kezdett. Ebben szerepet játszott az olvasótér átalakítása a látogatók igényeire szabottan (pl.: tematikusan elrendezett könyvtári polcok, videó és DVD kínálat kiemelése, stb.). A rendezvények látogatottsága az utóbbi két évben kiemelkedı volt. A beiratkozott olvasók és a kölcsönzések száma 2008-ig csökkenı tendenciát mutatott, azonban 2009-ben növekedésnek indult. A kölcsönzött dokumentumok száma kissé ingadozott, de alapvetıen emelkedı ívő pályán mozog. Több irodalmi rendezvényt, könyvtárhasználati foglalkozást szerveztek, ezzel párhuzamosan képzımővészeti kiállításoknak is helyet biztosítottak. Megállapodás alapján a Tatabányai Többcélú Kistérségi Társulás községeiben ellátják az úgynevezett mozgókönyvtári szolgáltatásokat. Az intézmény saját szerkesztéső folyóirata az Új Forrás, amelynek nyomtatását az AlfadatPress Kft. végzi. Terjesztését kisebb részben a könyvtár, nagyobb részben a Magyar Posta Zrt., a Lapkiadó Zrt. és egyéb bizományos végzi. A szerkesztıség beköltözött a könyvtár épületébe, a helyén raktárat alakítottak ki. A kibocsátott, illetve értékesített példányszámok, valamint a folyóirattal kapcsolatos bevételek és kiadások alakulása az utóbbi öt évben: 2005. év Megjelent példányszám (db) 7000 Értékesített példányszám (db) 5218 Bevételek (E Ft) Kiadások (E Ft)
2006.év 2007. év 7076 9706 5233 7688
7159 7644
8018 9862
7263 10249
2008. év 9232 7665 7447 10431
2009. év 9101 7621 7370 10308
A megjelent és értékesített példányszámok 2007-ben érték el a maximumot, azóta kis mértékben ugyan, de csökkenés tapasztalható. A folyóirathoz kapcsolódó kiadások minden évben meghaladták a bevételeket. A kiadásokat alapvetıen a honoráriumok és a nyomdaköltségek alkotják, a bevételeket pedig a pályázati források és az értékesítés árbevétele. A dokumentumállomány (könyv, hangzó, egyéb dokumentumok) értéke nem szerepel az intézmény eszközei között, azt szakmai nyilvántartás rögzíti. Vásárlással, köteles példánnyal, ajándékozással, hagyatékkal, cserével bıvítik a győjteményt. A gyarapodás alakulása a 20052009 idıszakban:
Vétel útján (E Ft, leltári érték) Egyéb úton (E Ft, leltári érték)
2005. év 18184 3719
2006.év 15750 4236
2007. év 23760 3682
2008. év 24907 3895
2009. év 22892 2550
Az intézmény feladatait 2005-tıl 2008-ig 45 fıs (40 fı teljes- és 5 fı részmunkaidıs) létszámmal látta el. 2009-ben az álláshelyek száma 41 fıre csökkent (37 fı teljes- és 4 fı részmunkaidıs). A létszámcsökkentés hátterében a munkaszervezet átrendezése (pl.: összevonták a nyilvántartó és a feldolgozó csoportot, kialakították az informatikai fejlesztési csoportot), a könyvkötészet megszüntetése, valamint a takarítás kiszervezése állt 2009. március 01-tıl.
A gazdasági feladatokat 2009. december 31-ig gazdaságvezetı irányításával végezték. Nyugdíjazás miatt 2010-tıl nem rendelkeznek gazdaságvezetıvel. Az alapító okirat módosítását követıen, 2010. április 01-tıl a gazdasági feladatokat a KEMÖ Tatabányai Gazdasági Szolgáltató Szervezet látja el. Felhívjuk a figyelmet, hogy az államháztartás mőködési rendjérıl szóló 292/2009. (XII.19.) kormányrendelet 16. § (4) bekezdése szerint a gazdasági szervezettel nem rendelkezı költségvetési szerv és a kijelölt önállóan mőködı és gazdálkodó költségvetési szerv a munkamegosztás és felelısségvállalás rendjét megállapodásban (a továbbiakban: munkamegosztási megállapodás) rögzíti. Az (5) bekezdés alapján az azonos irányító szerv alá tartozó költségvetési szervek esetén a munkamegosztási megállapodást az irányító szerv hagyja jóvá. E § további lényeges bekezdései: (6) A munkamegosztási megállapodásnak tartalmaznia kell, hogy - a (7)-(8) bekezdés figyelembevételével - a 15. § (2) bekezdés c) pontja szerinti feladatok közül melyik feladatot melyik költségvetési szerv látja el. (7) A gazdasági szervezettel nem rendelkezı költségvetési szervnél a) kötelezettségvállalásra, szakmai teljesítés igazolására, utalványozásra a költségvetési szerv vezetıje vagy az általa írásban kijelölt személy, b) a kötelezettségvállalás ellenjegyzésére, érvényesítésre, az utalvány ellenjegyzésére az (1)-(2) bekezdésben foglaltak szerint kijelölt költségvetési szerv gazdasági vezetıje, illetve - a gazdasági szervezettel rendelkezı költségvetési szervnél foglalkoztatott, vagy a gazdasági szervezettel nem rendelkezı költségvetési szervnél a (8) bekezdés alapján a pénzügyigazdasági feladatok ellátására kijelölt személyek közül - az általa e rendelet elıírásainak megfelelıen írásban kijelölt személy jogosult. (8) A gazdasági szervezettel nem rendelkezı költségvetési szerv a (7) bekezdésben nem említett, a 15. § (2) bekezdés a) pontja, továbbá - ha nem szolgáltatás-vásárlással történik annak ellátása - b) pontja szerinti feladatait az (1)-(3) bekezdés szerint kijelölt költségvetési szerv az állományába tartozó alkalmazottakkal, a munkamegosztási megállapodásban rögzített helyen és módon látja el, vagy a gazdasági szervezettel nem rendelkezı költségvetési szerv vezetıje ezen pénzügyi-gazdasági feladatok ellátásáért felelıs alkalmazottat (alkalmazottakat) külön kijelöl. A könyvtár és a Tatabányai GSzSz között munkamegosztási megállapodás nem született, aminek pótlását javasoljuk.
B) Az utóellenırzés megállapításai Az intézmény a VI. 39/2008. számú jelentésben foglalt javaslatokra határidıben, 2008. március 07-i dátummal intézkedési tervet készített, egyben beszámolt a már teljesített javításokról. A fennmaradó hiányosságok kijavítására 2008. május 30., december 31., illetve folyamatos határidıt jelöltek meg, melyet be is tartottak.
1. Szabályozottság 2007. december 31-ig az intézmény a Tatabányai GSzSz gazdasági irányítása alá tartozott, ennek megfelelıen gazdálkodási szabályzatait a GSzSz készítette. 2008. január 01-tıl a könyvtár visszanyerte gazdasági önállóságát. Ennek ellenére nem készítették el új szabályzataikat, amelyeket pótolni kell. A számvitelrıl szóló 2000. évi C. törvény 14. §-a elıírja, hogy:
(3) A törvényben rögzített alapelvek, értékelési elıírások alapján ki kell alakítani és írásba kell foglalni a gazdálkodó adottságainak, körülményeinek leginkább megfelelı - a törvény végrehajtásának módszereit, eszközeit meghatározó - számviteli politikát. (4) A számviteli politika keretében írásban rögzíteni kell - többek között - azokat a gazdálkodóra jellemzı szabályokat, elıírásokat, módszereket, amelyekkel meghatározza, hogy mit tekint a számviteli elszámolás, az értékelés szempontjából lényegesnek, jelentısnek, nem lényegesnek, nem jelentısnek, továbbá meghatározza azt, hogy a törvényben biztosított választási, minısítési lehetıségek közül melyeket, milyen feltételek fennállása esetén alkalmaz, az alkalmazott gyakorlatot milyen okok miatt kell megváltoztatni. (5) A számviteli politika keretében el kell készíteni: a) az eszközök és a források leltárkészítési és leltározási szabályzatát; b) az eszközök és a források értékelési szabályzatát; c) az önköltségszámítás rendjére vonatkozó belsı szabályzatot; d) a pénzkezelési szabályzatot. (12) A számviteli politika elkészítéséért, módosításáért a gazdálkodó képviseletére jogosult személy felelıs. Az államháztartás mőködési rendjérıl szóló 292/2009. (XII.19.) kormányrendelet 20. §-ának megfelelıen: (1) A költségvetési szerv szervezeti felépítését, feladatait és mőködési folyamatait - e rendeletben és más jogszabályokban foglaltak figyelembevételével - a szervezeti és mőködési szabályzat határozza meg. (3) A költségvetési szerv belsı szabályzatban rendezi a mőködéséhez, gazdálkodásához kapcsolódó és pénzügyi kihatással bíró, jogszabályban nem szabályozott kérdéseket, így különösen a) a gazdálkodással - így különösen a kötelezettségvállalás, ellenjegyzés, a szakmai teljesítés igazolása, az érvényesítés, utalványozás gyakorlásának módjával, eljárási és dokumentációs részletszabályaival, valamint az ezeket végzı személyek kijelölésének rendjével, és az adatszolgáltatási feladatok teljesítésével kapcsolatos belsı elıírásokat, feltételeket, b) a beszerzések lebonyolításával kapcsolatos eljárásrendet, c) a belföldi és külföldi kiküldetések elrendelésével és lebonyolításával, elszámolásával kapcsolatos kérdéseket, d) az anyag- és eszközgazdálkodás számviteli politikában nem szabályozott kérdéseit, e) a helyiségek és berendezések használatára vonatkozó elıírásokat, f) a reprezentációs kiadások felosztását, azok teljesítésének és elszámolásának szabályait, g) a gépjármővek igénybevételének és használatának rendjét, h) a vezetékes és rádiótelefonok használatát, i) a közérdekő adatok megismerésére irányuló kérelmek intézésének, továbbá a kötelezıen közzéteendı adatok nyilvánosságra hozatalának rendjét. (6) Ha a költségvetési szerv számára a (3) bekezdés b)-i) pontjában felsorolt tevékenységeket, szolgáltatásokat külön jogszabály alapján más költségvetési szerv alapfeladatként látja el vagy nyújtja, az adott tevékenységre, szolgáltatásra vonatkozó szabályozást a szolgáltatást nyújtó költségvetési szervvel egyeztetett módon kell kiadni. (7) A költségvetési szerv szervezeti egységei által ellátott feladatok munkafolyamatainak leírását, a szervezeti egység vezetıinek és alkalmazottainak feladat- és hatáskörét (munkakörét), a helyettesítés rendjét, továbbá a szervezeti egység költségvetési szerven belüli belsı és azon kívüli külsı kapcsolattartásának módját, szabályait - ha azokról a szervezeti és mőködési szabályzat vagy a költségvetési szerv más szabályzata nem rendelkezik - a szervezeti egységek ügyrendje tartalmazza.
A 2008. évi ellenırzéskor hiányosságként állapítottuk meg, hogy pénzügyileg a költségvetési beszámoló nem tartalmazta az olvasói tartozásokat. Javasoltuk, hogy a kintlévıségek számszerősítését a költségvetési év lezárultával végezzék el (a számítógépes nyilvántartás adatai alapján, mely az olvasókhoz rendelten tartalmazza tartozásukat) és a 249/2000. (XII.24.) Korm.rendelet elıírásai szerint követelésként szerepeltessék a beszámoló, illetve a mérleg részeként! Ennek érdekében javasoltuk, hogy vegyék fel a kapcsolatot a program készítıjével és dolgozzák ki a tartozások kimutatásának, illetve jogcímenkénti összesítésének (késedelmi díj, értesítési díj) módját. Amennyiben ez nem lehetséges (pl.: aránytalanul magas költségigényő program módosítás), az analitikusan nyilvántartott, bíróságon kezdeményezett fizetési meghagyások összegét szerepeltessék a mérlegben! Utóellenırzéskor: A költségvetési beszámoló részeként a mérlegben egyéb követelésként szerepeltették a bírósági szakaszban lévı tartozások összegét. 2008-ban 38 folyamatban lévı bírósági ügy volt, a követelés összege 562.550,- Ft. 2009-ben 32 folyamatban lévı bírósági ügy volt, a követelés összege 519.580,- Ft. Bírósági szakaszba akkor kerül az ügy, ha a kölcsönzési határidı lejáratát követıen háromszori írásbeli felszólítás ellenére sem rendezi az olvasó a tartozását. A hiányzó dokumentumot győjteményi értéken kell megtéríteni, amit egyedileg határoznak meg. Az intézményi statisztikában a bírósági eseteken felül kimutatják a fizetési felszólítások számát is. 2008-ban az elsı felszólítások száma 3226, a másodiké 576, a harmadiké 86 volt. 2009-ben az elsı felszólítások száma 3285, a másodiké 572, a harmadiké 97 volt.
2. A költségvetési gazdálkodás értékelése a) A bevételek alakulása A bevételek a vizsgált idıszakban az alábbiak szerint alakultak: E Ft-ban Megnevezés Alkalmazottak térítése Alaptev. áru- és készletértékesítés Alaptev. szolgáltatás díjbevétele Befolyt ÁFA Egyéb intézményi bevétel Kamatbevétel Mőködési célra átvett pénzeszköz Mőködési célú pénzmaradvány ig.vétel Mőködési célú pénzmaradvány Költségvetési támogatás Mőködési célú bevételek összesen Felhalmozási célra átvett pénzeszköz Tárgyi eszközök értékesítése Befolyt ÁFA tárgyi eszköz értékesítésbıl Felhalmozási kiadások támogatása Felhalmozási célú pénzmaradvány Felhalmozási célú bevételek össz. Bevételek összesen
2005. év 2006. év 2007. év 2008. év 2009. év 0 35 28 77 40 43 390 1 373 1 579 1 829 6 106 6 891 6 782 6 649 5 661 1 200 4 622 5 461 6 916 7 783 359 367 542 377 461 82 314 327 146 0 10 409 20 664 19 790 22 456 16 993 2 399 747 2 025 4 645 4 750 0 0 0 0 5 026 126 456 139 017 139 243 154 126 152 713 147 054 173 047 175 571 196 971 195 256 1 855 1 943 862 3 100 3 000 0 281 833 0 45 0 56 167 0 9 0 0 8 919 0 644 0 0 0 0 490 1 855 2 280 10 781 3 100 4 188 148 909 175 327 186 352 200 071 199 444
Függı, átfutó, kiegyenlítı bevételek Összes bevétel
-161 148 748
3 175 330
14 186 366
0 200 071
199 444
A bevételek 2009-ben 34,1 %-kal haladták meg a 2005. évi szintet. Az ötéves cikluson belül 2008-ban volt a legmagasabb az összes bevétel értéke. Az alkalmazottak térítése soron a magántelefon befizetések jelennek meg. Az áru- és készletértékesítés a könyvtár saját kiadványaiból származik, növelésére korlátozottak a lehetıségek. A szolgáltatás bevétele a könyvtár használat díja, amely a 2006. évi kiugró eredmény után 2009-ben a 2005. évi szint alá csökkent. Felhalmozási célra öt év alatt mintegy 22 millió Ft állt az intézmény rendelkezésére. A bevételek között az átvett pénzeszközök minden évben jelentıs szerepet játszottak. Az elızı ellenırzés óta eltelt két évben az alábbi átvett pénzeszközökhöz jutott az intézmény. 2008-ban: British Council APEH Orsz.Id.nyelvő Könyvtár OKM Nemz.Kult.Alap.Ig. Nemz.Kult.Alap.Ig. Nemz.Kult.Alap.Ig. Nemz.Kult.Alap.Ig. Nemz.Kult.Alap.Ig. Nemz.Kult.Alap.Ig. Nemz.Kult.Alap.Ig. Nemz.Kult.Alap.Ig. Nemz.Kult.Alap.Ig. Tatabánya PH Tatabánya PH Tb.Többcélú Kistérségi T.
angol nyelvő könyvbeszerzése SZJA 1 % szakfelügyelet ODR könyvbeszerzés tini könyvtári napok KEM-i programja könyvrestaurálás ODR konferencia JAMK évkönyv Fülep L. levelezése c. könyvre teljesítménymérés pályázat dig.ism.tanfolyam könyvtári minıségfejl.pályázat Új Forrás folyóirat elıállítása könyv, dokumentum beszerzés számítógép, monitor, blokknyomtató mőködési kiadás, dokumentum beszerzés
200 E Ft 194 E Ft 51 E Ft 2270 E Ft 813 E Ft 472 E Ft 222 E Ft 556 E Ft 250 E Ft 529 E Ft 1000 E Ft 276 E Ft 6000 E Ft 900 E Ft 3100 E Ft 4078 E Ft
2009-ben: British Council Magyar Könyv Alapítvány APEH OSZK Orsz.Id.nyelvő Könyvtár OKM Nemz.Kult.Alap.Ig. Nemz.Kult.Alap.Ig. Nemz.Kult.Alap.Ig. Nemz.Kult.Alap.Ig. Tatabánya PH Tb.Többcélú Kistérségi T.
angol nyelvő könyvbeszerzése Fülep L. levelezése c. könyvre SZJA 1 % kult.dolgozók továbbképzés szakfelügyelet ODR könyvbeszerzés könyvrestaurálás nemzetiségi szolg.igénybevéteé összefogás a könyvtárakést Új Forrás folyóirat elıállítása számítógép, monitor mőködési kiadás, dokumentum beszerzés
15 E Ft 300 E Ft 202 E Ft 470 E Ft 24 E Ft 3200 E Ft 392 E Ft 363 E Ft 1500 E Ft 6000 E Ft 3000 E Ft 4527 E Ft
b) A kiadások alakulása A kiadások a vizsgált idıszakban az alábbiak szerint alakultak: E Ft-ban Megnevezés Személyi juttatások Munkaadót terhelı járulékok Személyi jellegő kiadások összesen Dologi és egyéb folyó mőködési kiadás Tárgyi eszköz értékesítés utáni áfa Beruházások Felújítások Kiadások összesen Függı, átfutó, kiegyenlítı kiadások Kiadások mindösszesen
2005. év 2006. év 2007. év 2008. év 2009. év 80 048 90 080 89 032 104 380 99 302 26 388 28 376 28 398 33 214 30 196 106 436 118 456 117 430 137 594 129 498 38 872 52 866 51 809 53 980 59 379 0 0 0 0 9 2 854 1 980 3 208 3 086 4 348 0 0 9 260 0 148 162 173 302 181 707 194 660 193 234 -43 -281 4 150 689 689 148 119 173 021 185 857 195 349 193 923
A kiadások 2005-tıl 2008-ig emelkedı tendenciát mutattak, 2009-ben csökkenés kezdıdött. 2005-rıl 2009. évre a személyi jellegő kiadások összesen 21,7 %-kal, ezen belül a személyi juttatások 24 %-kal, a munkaadót terhelı járulékok 14,4 %-kal növekedtek. A személyi juttatásokat 2008-ban és 2009-ben növelték a nyugdíjba vonuló dolgozóknak járó, valamint a könyvkötészet megszüntetése és a takarítás kiszervezése miatti létszámleépítésbıl adódó többletkifizetések. A továbbiakban várható a személyi jellegő kifizetések csökkenése, mert a nyugdíjba vonuló dolgozók helyett fiatal, alacsonyabb fizetési fokozatba tartozó kollégákat foglalkoztatnak. A dologi kiadások 2009-ben 52,8 %-kal haladták meg a 2005. évi szintet, amelyet elsısorban a közüzemi díjak áremelkedése okozott, valamint a könyvkötészeti és a takarítási szolgáltatásra kifizetett díj.
3. Belsı ellenırzés A 2008. évi vizsgálatkor megállapítottuk, hogy ellenırzési jegyzıkönyvet nem készítettek. A gazdaságvezetı tájékoztatása szerint az ellenırzések folyamatba építetten zajlottak, s jegyzıkönyvet csak abban az esetben vettek fel, ha hibát találtak. Javasoltuk, hogy az elvégzett ellenırzéseket folyamatosan dokumentálják függetlenül attól, hogy tártak-e fel hiányosságot, vagy sem. Utóellenırzéskor: 2008. május 05-én belsı ellenırzési naplót nyitottak. Az ebben dokumentált ellenırzések az alábbiak: 2008.05.06. DVD filmek beszerzési forrásainak összehasonlító vizsgálata 2008.05.06.-11.20. Az állományban lévı diafilmek hasznosítása 2009.03.30. Kötészeti mőhely felszámolása 2009.09.30. Olvasószolgálat napi bevétel elszámolása
2010.01.08.
A kötészeti munkák szerzıdés szerinti teljesítésének vizsgálata (Egy-két minıségi kifogás volt, amit a szolgáltató jelzésre azonnal javított.)
A 2009. évre vonatkozóan rendelkeztek belsı ellenırzési tervvel, melynek témakörei: 1. A kötészeti munkák szerzıdés szerinti teljesítésének vizsgálata 2. A munkaterv feladatainak végrehajtása 3. A munkaszervezet-átalakítás hatásainak ellenırzése 4. A dologi kiadások pénzügyi teljesítésének vizsgálata
4. Befektetett eszközök gazdálkodása A befektetett eszközök bruttó állománya (a nullára íródott eszközökkel együtt) a 2005-2009 idıszakban az alábbiaknak megfelelıen alakult: Megnevezés Immateriális javak Ingatlanok Gépek, berendezések Jármővek Összesen
2005. év 2006. év 2007. év 2008. év 2009. év 6 129 6 502 7 013 7 065 7 540 42 801 42 801 50 518 50 518 50 518 36 194 1 865 86 989
35 374 1 865 86 542
33 921 1 865 93 317
32 215 1 865 91 663
34 545 1 865 94 468
2009. év végére a befektetett eszközök bruttó értéke 8,6 %-kal nıtt a 2005. évi állapothoz képest. Az immateriális javak állománya folyamatosan növekedett, 2005. és 2009. között összesen 1411 E Ft-tal (23 %-kal). Felhívjuk a figyelmet, hogy a szoftverekkel kapcsolatosan a legtöbb esetben nem a tulajdonjog, hanem a felhasználási jog vásárlására kerül sor. A szellemi (köztük a szoftver) termékek megvásárolt felhasználási jogát a számviteli törvény 25. §-ának (6) bekezdése alapján (a számviteli törvény 2005. január 1-jétıl hatályos módosításának megfelelıen) az immateriális javak között vagyoni értékő jogként kell kimutatni (pl.: Microsoft Office, Excel, könyvelı programok, tervezı programok, stb.). A szellemi termékek között csak azokat a szellemi termékeket indokolt kimutatni, amelyek korlátozás nélkül az intézmény tulajdonában vannak (pl.: saját elıállítású szoftver, vagy olyan szoftver, melynek tulajdonjogát az intézmény megvásárolta). A besorolás (szellemi termékrıl, vagy vagyoni értékő jogról van-e szó) befolyásolja az értékcsökkenés számítást is, hiszen a 249/2000. (XII.24.) Kormányrendelet 30. § (2) bekezdése szerint a leírási kulcs a vagyoni értékő jogok esetében 16 %, a szellemi termékek esetében 33 %. Ezáltal a mérlegben szerepeltetett nettó érték is eltérhet a valóstól, nem érvényesül a mérlegvalódiság követelménye. Az intézmény valamennyi számítógépes programját a szoftverek között tartja nyilván. Javasoljuk, hogy a vagyoni értékő jogok között mutassák ki azokat. Az ingatlanok bruttó értéke 2007-ben emelkedett meg 7717 E Ft-tal, azóta változatlan. Ekkor történt meg a hıközpont és a vizesblokkok felújítása, a fıépületen pótmunkákat végeztek, valamint felújították az Új Forrás szerkesztıségét. A gépek, berendezések, felszerelések állománya 2005-tıl 2008-ig csökkent, majd 2009-ben növekedésnek indult, de még így sem éri el a 2005. évi értéket. Az évek során az elavult eszközöket (fıként számítógépeket) leselejtezték. A beszerzések között a számítástechnikai
eszközök domináltak (laptop, projektor, asztali számítógép, monitor, szerver, stb.). 2009-ben az intézmény 12 M Ft-ot nyert a TIOP II. pályázaton, melyet 2010-ben számítástechnikai fejlesztésre kell fordítania. A jármővek állománya változatlan, személygépkocsival rendelkeznek.
egy
nullára
íródott,
10
éves
Opel
típusú
Kiemeljük az elızı ellenırzés óta eltelt idıszak állományváltozásait. Állományváltozások 2008-ban: Az immateriális javak körében 52 E Ft értékő beszerzés történt. A gépek, berendezések állományában 2520 E Ft értékő (ÁFA nem aktivált) beszerzésre (fıként: számítógépek, nyomtatók, szkenner, könyvespolcok), 229 E Ft térítésmentes átvételre (számítógép a GSzSz-tıl), 4455 E Ft értékő selejtezésre (számítógépek), valamint 252 E Ft egyéb csökkenésre és növekedésre került sor (képzımővészeti alkotások átvezetése forgalomképesbıl korlátozottan forgalomképessé). Az ingatlanok és a jármővek állományában nem történt változás. Állományváltozások 2009-ben: Az immateriális javak körében 475 E Ft értékő beszerzés történt. A gépek, berendezések állományában 3012 E Ft értékő (ÁFA nem aktivált) beszerzésre (fıként: projektor, laptop, nyomtatók, monitorok, szerver, másológép, rackszekrény, polcok), 150 E Ft értékő selejtezésre (másológép), valamint 532 E Ft összegő értékesítésre került sor. Az ingatlanok és a jármővek állományában nem történt változás.
5. Kisértékő tárgyi eszközök gazdálkodása Az intézmény rendezetten tartja nyilván kisértékő tárgyi eszközeit. Eszközönként külön kartont vezetnek, amelyen feltüntetik a mennyiséget, a leltározást és a selejtezést. Kisértékő eszközök beszerzésekor a számlákon nem tüntetik fel a nyilvántartásba vétel tényét, számát, ennek pótlását javasoljuk.
6. Készletgazdálkodás Az intézmény mérlegében anyagként a kötészeti anyagok, áruként a saját kiadványok értéke szerepel. A készletérték az elmúlt öt évben az alábbiak szerint alakult: 2005. év Anyagok (E Ft) 410 Áruk (E Ft) 977 Összes készlet (E Ft) 1387
2006. év 419 1057 1476
2007. év 517 705 1222
2008. év 374 596 970
2009. év 0 961 961
A készletek nyilvántartásával kapcsolatban a 2008. évi ellenırzéskor hiányosságot nem tártunk fel. Az anyagok értéke a kötészet felszámolása miatt 2009. év végére nullára csökkent.
7. Leltározás, selejtezés Az elızı ellenırzés során megállapítottuk, hogy a selejtezést követıen a megsemmisítésrıl jegyzıkönyv nem készült.
Utóellenırzéskor: 2008-ban nem állítottak ki megsemmisítési jegyzıkönyvet. A selejtezési jegyzıkönyv V. pontjában („A hasznosítási eljárás eredménye”) tüntették fel a megsemmisítésre szánt eszközöket. 8 db számítógépet és 8 db monitort térítésmentesen elszállított a C&C Elektro Bt., a kisértékő eszközöket a MÉH-be szállították. 2009-ben készítettek megsemmisítési jegyzıkönyvet (2009.12.02.). A 2008. és 2009. évben is sor került leltározásra és selejtezésre. Készítettek leltározási ütemtervet, leltározási utasítást, valamint megbízólevelet a leltározásban résztvevık részére. Egyik évben sem mutatkozott leltárkülönbözet. 2008. december 20-án néhány kisértékő eszköz mellett 4.455.063,- Ft bruttó értékben selejteztek. 18 db nullára íródott számítógépet, illetve számítástechnikai eszközt selejteztek le, melyek gazdaságtalan javíthatóságáról beszerezték a szükséges szakvéleményeket (2008. november 24-én állította ki a Lad-Net Kft.). 2009. december 02-án néhány kisértékő eszköz mellett 150.000,- Ft bruttó értékben selejteztek egy darab nullára íródott Infotech másológépet. Beszerezték róla a selejtezési javaslatot (2009. december 02-án állította ki az ITVK Tb. Bt.). Veszélyes hulladékként az AVE depó telephelyére szállították.
8. Beszerzési tevékenység Az intézmény 2009. január 22-én két beszerzési célokmányt nyújtott be a fenntartóhoz engedélyeztetésre: - takarítási szolgáltatás beszerzésére (napi takarítás és eseti nagytakarítás), - könyvtári dokumentumok újrakötése, javítása (kb. 800 kötet) szolgáltatás beszerzésre. Mindkét esetben elnöki engedéllyel folytattak le egyszerősített versenypályáztatást. A takarítás becsült nettó értéke 3 millió Ft, a kötészeté 2 millió Ft volt. (Az önkormányzat vagyonrendelete alapján akkor kell egyszerősített versenypályázati eljárást lebonyolítani, ha a beszerzés értéke eléri a nettó 1 millió forintot, de nem haladja meg a nettó 4 millió forintot.) A célokmányok alapján mőszaki szakvéleményre nem volt szükség, a szakmai és a pénzügyi szakvélemény, valamint a fıjegyzı is támogatta a beszerzést. A takarításra 3 ajánlat érkezett, a nyertes a Higiénia Mester Takarító és Szolgáltató Kft. A szolgáltatási szerzıdést 2009.02.26-án határozott idıre, 2009.03.01-tıl 2010.02.28-ig
kötötték. A cég saját gépekkel és tisztítószerekkel vállalta a munkavégzést, legalább 2 fı napi 4 órai munkájával. Továbbá évi két nagytakarítást és egy szınyegtisztítást vállalt. A kötészetre 4 ajánlat érkezett, a nyertes az Alfadat-Press Nyomdaipari Kft. A megbízási szerzıdést 2009.03.26-án határozott idıre, 2009.04.01-tıl 2010.03.31-ig kötötték. A cég vállalta a dokumentumok szállítását is.
Az intézmény 2010. január 26-án négy beszerzési célokmányt nyújtott be a fenntartóhoz engedélyeztetésre: - Új Forrás folyóirat 10 számának elıállítására (becsült nettó érték: 3.000.000 Ft) - Könyvek, idıszaki kiadványok kötésére (becsült nettó érték: 2.000.000 Ft) - TIOP 1.2.3-09 pályázaton nyert szoftverek beszerzésére (becsült nettó érték: 3.105.540 Ft) - TIOP 1.2.3-09 pályázaton nyert informatikai eszközök beszerzésére (becsült nettó érték: 7.522.750 Ft) A szakmai vélemények és a fıjegyzı támogatásával a közgyőlés elnöke 2010. február 04-én engedélyezte a decentralizált beszerzéseket. Az elsı három esetben egyszerősített versenypályáztatásra, az informatikai eszközbeszerzés esetén versenypályáztatásra került sor a becsült nettó érték figyelembevételével. (Az önkormányzat vagyonrendelete alapján akkor kell versenypályázati eljárást lebonyolítani, ha a beszerzés értéke meghaladja a nettó 4 millió forintot, de nem éri el az irányadó közbeszerzési értékhatárt.) A versenypályáztatás során négy céget hívtak meg az eljárásra, a pályázatok benyújtási határideje 2010. március 26. volt. A bírálati szempont a legalacsonyabb összegő ellenszolgáltatás. Az eljárás az ellenırzésünk idején még nem zárult le. A többi eljárás közül a kötészeti tevékenységre 2010. március 22-én született megbízási szerzıdés az Alfadat-Press Nyomdaipari Kft.-vel. (Ezen kívül három cégtıl kértek árajánlatot, melyek közül egytıl érkezett válasz. İt értesítették, hogy nem az övé a nyertes ajánlat.) A beszerzési eljárásokkal kapcsolatos egyéb iratanyagot nem tudtak rendelkezésre bocsátani. Javasoljuk, hogy a döntéshozásról minden esetben készüljön jegyzıkönyv (pl.: ki a nyertes, miért, stb.).
9. Munkaerı- és bérgazdálkodás A 2008. évi ellenırzéskor hiányosságként állapítottuk meg, hogy a 150/1992. (XI.20.) Korm.rendelet (a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a mővészeti, a közmővelıdési és a közgyőjteményi területen foglalkoztatott közalkalmazottak jogviszonyával összefüggı egyes kérdések rendezésére) minısítésrıl szóló elıírásainak nem tettek eleget, a rendelet 4. számú melléklete szerinti minısítési lapot nem állítottak ki a szükséges esetekben. Javasoltuk, hogy pótolják a hiányosságot a jogszabály elıírásainak megfelelıen! Utóellenırzéskor:
A minısítéseket 2008. május 15-én elvégezték. Öt esetben szúrópróbaszerően vizsgáltuk, hogy a személyi anyagok tartalmazzák-e. Két esetben nem került be a személyi anyagba (Herczeg Józsefné, Herczigné Mlakár Erzsébet). Felhívjuk a figyelmet a minısítés rendjével kapcsolatos jogszabályváltozásra, amely 2009. január 01-jétıl hatályos. A Kjt. 40. §-a tartalmazza a minısítésre vonatkozó elıírásokat, melyek közül kiemeljük az alábbiakat:
(1) A közalkalmazottat a) kinevezett, illetıleg megbízott vezetıként a vezetıi kinevezést vagy megbízást követı második év elteltével, valamint a határozott idejő magasabb vezetıi vagy vezetıi megbízás lejárta elıtt legalább három hónappal, b) a várakozási idı 65. § (3) bekezdés szerinti csökkentése elıtt, kivéve, ha a várakozási idı csökkentése kötelezı, c) a 66. § (1)-(3) bekezdés, a 66/A. § (1) bekezdés, illetve a 79/E. § szerinti garantáltnál magasabb összegő illetmény megállapítása elıtt, d) a 66. § (8) bekezdés szerinti esetben, illetve e) kérésére, legkorábban közalkalmazotti jogviszonyának keletkezését, illetve a korábbi minısítését követı három évet követıen, illetve közalkalmazotti jogviszonyának megszőnése esetén, f) címadományozást megelızıen, illetve g) gyakornoki ideje alatt a 22. § (15) bekezdésében foglalt esetben minısíteni kell. (2) Az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenıen, a munkáltató mérlegelési jogkörében eljárva is minısítheti a közalkalmazottat. (3) Nem kerülhet sor a közalkalmazott minısítésére - az (1) bekezdés e) pontban és a (2) bekezdésben foglaltak kivételével -, ha korábbi minısítésének, illetve a közalkalmazotti jogviszonya létesítésének idıpontjától tizenkét hónap nem telt el. Ez esetben a korábbi minısítés eredményét kell irányadónak tekinteni. (5) A minısítés a munkáltatói jogkör gyakorlójának feladata. A minısítést az 1. számú melléklet szerinti minısítési lap alkalmazásával kell elvégezni. Végrehajtási rendelet munkakörönként meghatározza a mellékletben foglaltakhoz képest az ágazatba tartozó munkakörhöz kapcsolódó további, illetve a minısítésbıl kizárt szempontokat. (9) A közalkalmazottal minısítését ismertetni kell, és annak egy példányát az ismertetésekor a közalkalmazottnak át kell adni. A megismerés tényét a közalkalmazott a minısítésen aláírásával igazolja, továbbá feltüntetheti esetleges észrevételeit is. (10) A minısítési lap egy példányát a közalkalmazotti alapnyilvántartás tartalmazza. A minısítés rendjével kapcsolatban további rendelkezést tartalmaz a 150/1992. (XI.20.) Korm.rendelet 9. §-a. Lehrreichné Dürgı Brigitta esetében javasoltuk, hogy vegyék fel a kapcsolatot a képzı intézménnyel, ahol fıiskolai tanulmányokat folytatott és abszolutóriumot szerzett. Fıiskolai oklevelet nyelvvizsga bizonyítvány hiányában nem kapott, azonban 2007 decemberében betöltötte 40. életévét, ami bizonyos feltételek teljesülése esetén felmentést jelenthet számára a nyelvvizsga megszerzése alól. Javasoltuk, hogy amennyiben a fıiskola kiállítja számára az oklevelet, sorolják át az F fizetési osztályba. Utóellenırzéskor:
A dolgozó 2008. szeptember 24-én megszerezte nyelvvizsga bizonyítványát, 2008. szeptember 16-án kiállították számára a fıiskolai oklevelet. 2008. október 01-jén ennek megfelelıen átsorolták az F fizetési osztályba. A munkaügyi feladatokat 2009. 08. 31-tıl új dolgozó látja el, ezért ellenıriztük négy dolgozó besorolásának helyességét (Szentiványi Szilveszterné, Pap Zsuzsanna, Bognár Tímea, Lengyelné Nagy Gabriella). Közülük egy fıt 2009-ben, egy fıt 2010-ben neveztek ki.
Megállapításaink a következık: Szentiványi Szilveszterné 2010-ben a D/7 fizetési fokozat szerint kapta az illetményét. A munkaviszonyai alapján 2010. 01. 01-tıl a D/8 fizetési fokozatra jogosult. A költségvetésben a magasabb fizetési fokozattal tervezték a bérét, az ellenırzés idıpontjáig azonban nem készült el az átsorolása, amelyet haladéktalanul pótolni kell. Illetménye ezáltal 91.000,- Ft/hó helyett havi 93.800,- Ft-ra változik. Pap Zsuzsanna könyvtáros besorolása megfelelı, 2010-ben az F 6 fizetési fokozatban van, következı lépését 2013. 01. 01-re jelölték. A közalkalmazott államilag elismert középfokú angol nyelvvizsgát tett, bizonyítványának dátuma 2010. 01. 21. Idegennyelv-tudási pótlékot nem állapítottak meg részére. Bognár Tímea könyvtárost 2010. 03. 15-tıl nevezték ki I 1 fizetési fokozatba, kinevezésekor nyelvpótlékot nem állapítottak meg számára, amely nem felel meg a Kjt. elıírásainak. A közalkalmazott legmagasabb végzettségként fıiskolai oklevéllel rendelkezik, ezért az F fizetési osztályba kell sorolni. Korábbi munkaviszonyainak összeszámítása alapján (2 év 2 hó 20 nap) a 2. fizetési fokozatra jogosult, a következı fizetési fokozatba lépésének idıpontja 2013. 01. 01. Hibaként észrevételezzük, hogy a „Közszolgálati jogviszonyok beszámítása” nyomtatványon a jubileumi jutalomra jogosító idıtartamként az összes munkaviszonyát feltüntették (7 év 2 hó 27 nap). Az ellenırzés során megállapítottuk, hogy a jubileumi jutalomra való jogosultság megegyezik a besoroláshoz beszámított idıvel (2 év 2 hó 20 nap). A közalkalmazott rendelkezik államilag elismert angol középfokú nyelvvizsgával. A Kjt. 74. § (1) bekezdése szerint a közalkalmazott idegennyelv-tudási pótlékra jogosult, ha olyan munkakört tölt be, amelyben az idegen nyelv rendszeres használata indokolt. A (2) bekezdés szerint a munkáltatónál a pótlékra jogosító idegen nyelveket és munkaköröket a kollektív szerzıdés, ennek hiányában a munkáltató állapítja meg. A Könyvtár kollektív szerzıdésének 2003. február 03-ai kiegészítése szerint idegennyelv-tudási pótlékra jogosult a dolgozó állami középfokú A+B, vagy ennél magasabb fokozatú nyelvvizsgával igazolt angol, német, szlovák, latin nyelvtudás esetén. Hibaként észrevételezzük, hogy a kollektív szerzıdés nem rögzítette a pótlékra jogosító munkaköröket. A Kjt. és az intézményi kollektív szerzıdés alapján a közalkalmazottakat megilleti az idegennyelv-tudási pótlék, amelynek mértéke középfokú nyelvvizsga esetén a hatályos költségvetési törvényben meghatározott pótlékalap 50 %-a. Besorolása az alábbiak szerint változik: Megnevezés Helytelen besorolás I 1 Helyes besorolás F 2 Tábla szerinti garantált illetmény 142.000,- Ft 126.300,- Ft Idegennyelv-tudási pótlék 0,- Ft 10.000,- Ft Illetmény összesen 142.000,- Ft 136.300,- Ft
A dolgozó besorolását, a „Közszolgálati jogviszonyok beszámítása” nyomtatványon feltüntetett adatokat javítani kell. Lengyelné Nagy Gabriella az ellenırzés idıpontjában a D/3 fizetési fokozatban volt, de munkaviszonyai alapján 2010. 01. 01-tıl a D/4 fizetési fokozatra jogosult. Illetményét ez nem befolyásolja, mert a bértábla szerinti garantált illetmény a D/4 fokozatban sem éri el a 295/2009. (XII.21.) Korm.rendelet szerinti garantált bérminimum összegét, 89.500,- Ft-ot. Javasoljuk a besorolás módosítását.
Szabadság-nyilvántartás Ellenıriztük a 2009. évi szabadság-nyilvántartást. Megállapításaink a következık: A szabadságnapok megállapítása helyes volt. Gyaraki Adrienne munkaviszonya 2009. november 14-én megszőnt. Az idıarányos szabadsága 24 nap, a munkaviszony megszőnéséig 2 nappal többet (26 napot) vett igénybe. A különbözetet nem jelentették a Magyar Államkincstárnak, ezért a visszafizetés nem történt meg. A Munka Törvénykönyvérıl szóló 1992. évi XXII. törvény 136. § (2) bekezdés szerint ha a munkavállaló a közalkalmazotti jogviszonya megszőnéséig több szabadságot vett igénybe annál, mint ami a munkáltatónál eltöltött idıre megilletné, a különbözetre kifizetett munkabért köteles visszafizetni. A szabadságokat 2009-ben kiadták dolgozóiknak. Herczigné Mlakár Erzsébet 9 nap szabadságot hozott át 2010-re, mert az intézményvezetı felmentési ideje alatt saját munkaköre mellett ellátta a vezetıi teendıket is. A Munka Törvénykönyvérıl szóló 1992. évi XXII. törvény 134. § (3) bekezdése szerint a szabadságot esedékességének évében kell kiadni. A munkáltató kivételesen fontos gazdasági érdek, illetve a mőködési körét közvetlenül és súlyosan érintı ok esetén a szabadságot legkésıbb az esedékesség évét követı év március 31-ig, kollektív szerzıdés rendelkezése esetén az esedékesség évét követı év június 30-ig adja ki, ha az esedékesség éve eltelt. E rendelkezésektıl érvényesen eltérni nem lehet. Javasoljuk, hogy amennyiben a szabadság kiadására a tárgyévben nincs lehetıség, dokumentálják ennek okát, és csatolják a szabadság-nyilvántartáshoz!
10. Házipénztári pénzkezelés Utóellenırzésre kerültek az elızı vizsgálat során feltárt hiányosságok. Néhány alkalommal elıfordult, hogy a vásárlások számláján nem szerepelt a rendeltetési cél, illetve a felhasználásra történı átvétel igazolása. Javasoltuk, hogy a számlán jelöljék a rendeltetési célt. Utóellenırzéskor: Szúrópróbaszerően ellenıriztük a 2009. október havi pénztári forgalmat. Virág, koszorú vásárlások esetében jelölték a számlákon a felhasználási célt. Vonatjegy vásárlások esetén azonban nem tüntették fel, hogy mely dolgozók, hova, mi célból utaztak. Kiküldetési rendelvényt nem csatoltak az elszámoláshoz. 2007.09.25-én 4.590,- Ft-ért vízforralót, 09.26-án 20.970,- Ft-ért vezeték nélküli fejhallgatót vásároltak. A számlákon nem jelölték az eszközök átvételét, illetve a kisértékő tárgyi eszközök
állományába való bevételezést. Javasoltuk, hogy a számlán jelöljék, hová került az eszköz, ki vette át. Utóellenırzéskor: Kisértékő eszközök beszerzésekor továbbra sem jelölték a számlákon a bevételezés tényét, a nyilvántartási számot, aminek pótlását javasoljuk. A bevételezés a kisértékő nyilvántartó kartonokon megtörtént (pl.: 2009.10.19-én 4990,- Ft-ért, 2009.10.26-án 2490,- Ft-ért vízforralót vettek).
11. Banki forgalom Utóellenırzésre kerültek az elızı vizsgálat során feltárt hiányosságok. 2007. október 27-én vásároltak egy scannert, amelyet helytelenül kisértékő tárgyi eszközként vettek nyilvántartásba. A scanner önmagában nem használható, ezért számítógép tartozéknak minısül. Javasoltuk, hogy módosítsák a könyvelést, és a scannert vegyék nyilvántartásba az 1es számlaosztályban. Utóellenırzéskor: Megtörtént a nyilvántartásba vétel az 1-es számlaosztályba. Díjelıleges szerzıdéssel rendelkeznek a Magyar Posta Zrt.-nél a levélküldeményekre. Nyilatkozatuk szerint egyeztetik a számlát a postakönyvvel, ezt azonban a számlán nem tüntetik fel. A 2007. december 28–án kifizetett számla 8.280,- Ft-tal többet tartalmazott, mint a postakönyv és a válaszküldemények összege. Az eltérést az intézmény a postafiók bérleti díjával magyarázta, de ez nem derült ki a számlából. Hiányosságként értékeltük, hogy a postakönyv és a számla adatainak összevetése nem dokumentált. Javasoltuk, hogy az egyeztetést munkafolyamatba épített ellenırzésként minden esetben végezzék el, és ennek tényét írják rá a számlára. Utóellenırzéskor: A 2009. december havi banki bizonylatokat ellenıriztük. Megállapítottuk, hogy elvégezték a postakönyv és a számla javasolt egyeztetését. A 2009. december havi banki bizonylatok ellenırzése során az alábbi megállapításokat tettük: - 2009. 12. 04-én lapterjesztıi szerzıdés alapján átutaltak a Magyar Posta részére 336.600,Ft-ot az Új Forrás terjesztésének ellenértékeként. A kifizetés melléklete volt a terjesztési lista, amelyen három esetben megszőnt intézmények neve és címe szerepelt: József Attila Nevelıotthon Tatabánya Puskin u. 7/A Dobi István Gyermekváros Komárom Mártírok u. 78. Tatai Mezıgazdasági és Élelmiszeripari Szakmunkásképzı Iskola Tata Diófa u. 18. A terjesztési listán még külön szerepel a Vas László Egészségügyi Szakközépiskola és a Kossuth Lajos Közgazdasági Szakközépiskola, amelyeket már összevontak. Az intézmény tájékoztatása szerint kézbesíthetetlenség miatt nem érkeztek vissza az Új Forrás példányai. Célszerőnek tartjuk a terjesztési lista frissítését, amely a Magyar Postával kötött szerzıdés alapján a könyvtár feladata.
- 2009. 12. 15-én beszereztek egy lamináló gépet, a bevételezés megtörtént a kisértékő tárgyi eszközök nyilvántartásába, a számlán azonban nem jelölték a bevételezés tényét.
12. Gépjármő üzemeltetés Egy Opel típusú, GWJ-490 rendszámú személygépkocsival rendelkeznek, amelynek futásteljesítményhez kapcsolódó adatai a következık: Megnevezés 2005. év 2006. év 2007. év 2008. év 2009. év Futásteljesítmény, km 10 971 6 747 9 806 10 099 10 477 Felhasznált üzemanyag, liter 745,00 573,70 727,04 723,36 706,00 Átlagfogyasztás, liter/100 km 6,79 8,5 7,41 7,16 6,74 Biztosítás (casco, kötelezı) 87 999 125 702 100 134 90 862 107 142 Üzemanyag költség, Ft 184 017 160 583 205 202 214 274 201 063 Adók, vizsgadíj, Ft 0 37 000 46 153 44 480 82 469 Karbantartás, javítás, Ft 159 228 21 553 131 810 96 663 106 715
A táblázatból látható, hogy törekednek az autó takarékos üzemeltetésére. Az átlagfogyasztás nem haladta meg a 8,5 litert annak ellenére, hogy legtöbb esetben a megyeszékhelyen, rövid távolságokra használták az autót. A használat átlagos, évi 10.000 km körüli. A karbantartási, javítási költségek nem kiemelkedıen magasak. Az adók, vizsgadíjak növekvı tendenciát mutatnak a cégautó adó miatt, valamint 2009-ben mőszaki vizsgáztatásra is sor került. Az elızı ellenırzéskor megállapítottuk, hogy a menetleveleket kitöltötték, azonban többször elıfordult, hogy javítófesték használatával javítottak, ami szabálytalan. A bizonylatokon javítani a rontott szám áthúzásával, a helyes szám feltüntetésével és a javítást végzı dolgozó szignójával lehet úgy, hogy az eredeti szám olvasható maradjon. Javasoltuk, hogy fordítsanak nagyobb figyelmet a bizonylatok szabályos javítására. Utóellenırzéskor: A gépkocsi menetleveleit 2009-ben szabályszerően vezették.
III. ÖSSZEGZÉS Összegzésképpen megállapítható, hogy az intézmény a VI. 39/2008. számú ellenırzés valamennyi javaslatára vonatkozóan határidıben elkészítette intézkedési tervét. Az intézkedéseket - néhány apróbb hiányosságtól eltekintve - végrehajtották. Az utóellenırzés során feltárt további hiányosságokra felhívtuk az intézmény figyelmét. Az igazgatói ciklus ötéves idıszakában végrehajtott ellenırzések során a könyvtárban csak kis súlyú hibákat, hiányosságokat állapítottunk meg. Az intézmény gazdasági és szakmai mőködése zavartalan volt. Az utóbbi két évben történt átszervezések (pl.: takarítás
kiszervezése, kötészeti tevékenység megszüntetése, munkaszervezet átszervezése, stb.) biztosították a költségtakarékos gazdálkodást, a létszámcsökkentés lehetıségét. Az épület részleges felújítása (pl.: hıközpont, vizesblokkok felújítása, az Új Forrás szerkesztıségének felújítása, stb.), a gépek, berendezések korszerősítése (pl.: számítógépek, projektorok, monitorok, szerverek beszerzése, stb.) a befektetett eszközök állományi értékének emelkedését eredményezte. 2009. év végére a befektetett eszközök bruttó értéke 8,6 %-kal nıtt a 2005. évi állapothoz képest. 2009-ben az intézmény 12 millió Ft-ot nyert a TIOP II. pályázaton, melyet 2010-ben számítástechnikai fejlesztésre kell fordítania. A készletek értéke a kötészeti anyagok kivezetésével (a kötészeti tevékenység megszüntetése miatt) 2009-re lecsökkent. A költségvetési gazdálkodásban a bevételek 2009-ben 34,1 %-kal haladták meg a 2005. évi szintet. Az ötéves cikluson belül 2008-ban volt a legmagasabb az összes bevétel értéke. A bevételek között az átvett pénzeszközök minden évben jelentıs szerepet játszottak. A kiadások 2005-tıl 2008-ig emelkedı tendenciát mutattak, 2009-ben csökkenés kezdıdött. A továbbiakban várható a személyi jellegő kifizetések csökkenése, mert a nyugdíjba vonuló dolgozók helyett fiatal, alacsonyabb fizetési fokozatba tartozó kollégákat foglalkoztatnak. A könyvkötészet megszüntetése és a takarítás kiszervezése miatti létszámleépítésbıl adódóan is csökkennek a személyi jellegő kifizetések, azonban a szolgáltatás díjai a dologi kiadások között felmerülnek. A gazdasági feladatokat 2009. december 31-ig gazdaságvezetı irányításával végezték. 2010. április 01-tıl a gazdasági feladatokat a KEMÖ Tatabányai Gazdasági Szolgáltató Szervezet látja el. Ehhez szükséges a két szervezet közötti megállapodás, a gazdasági folyamatok szabályozása. Kiemelt figyelmet kell fordítani a munkaügyi feladatok ellátására a hiányosságok kiküszöbölése érdekében.
IV. JAVASLATOK Az ellenırzési jelentésben tett megállapításokkal kapcsolatban javasoljuk, hogy: Tekintettel arra, hogy 2010. április 01-tıl a gazdasági feladatokat a KEMÖ Tatabányai Gazdasági Szolgáltató Szervezet látja el, a munkamegosztás és felelısségvállalás rendjét megállapodásban rögzítsék és kérjék az irányító szerv jóváhagyását! Készítsék el a gazdálkodás rendjére vonatkozó szabályzataikat A szoftvereket a vagyoni értékő jogok között vegyék nyilvántartásba! Kisértékő eszközök beszerzésekor a számlákon tüntessék fel a nyilvántartásba vétel tényét, számát! Beszerzési eljárás lebonyolítása során a döntéshozásról minden esetben készüljön jegyzıkönyv! A Magyar Postával az Új Forrás terjesztésére kötött szerzıdés szerint aktualizálják a terjesztési listát! A dolgozók átsorolását haladéktalanul végezzék el a jelentésben foglaltak szerint! A dolgozók minısítésekor a hatályos jogszabály szerint járjanak el! Kollektív szerzıdésüket egészítsék ki az idegennyelv-tudási pótlékra jogosító munkakörök megnevezésével! A jövıben ügyeljenek arra, hogy a távozó dolgozók szabadságát szabályszerően számolják el!
A tárgyévben ki nem adott szabadságok esetében dokumentálják a késedelem okát! Tatabánya, 2010. április 06.
Fábiánné Svagrik Csilla revizor
Krupánszki Dóra revizor
ZÁRADÉK
Az ellenırzési jelentés tartalmát megismertem, egy példányát átvettem. A költségvetési szervek belsı ellenırzésérıl szóló 193/2003. (XI. 26.) Korm. rendelet 28. § (2) bekezdése értelmében nyilatkozom, hogy: - Észrevételt kívánok tenni, és azt a jelentés kézhezvételétıl számított 10 munkanapon belül megküldöm a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal Intézményi Ellenırzési Osztály vezetıjének. A határidı elmulasztását egyetértésnek kell tekinteni. - Észrevételt nem kívánok tenni.* * A megfelelı szöveget alá kell húzni. Az ellenırzési jelentésben foglalt hiányosságok megszüntetésére 2010. április 29-ig határidık és felelısök megjelölésével intézkedési tervet készítek, amelyet megküldök a KomáromEsztergom Megyei Önkormányzati Hivatal Intézményi Ellenırzési Osztály vezetıjének.
Tatabánya, 2010. április 15.
Dr. Monostori Imre igazgató