LVIII. évfolyam 3. szám 2006. január 27. Megjelenik 35 000 példányban, legközelebb február 3-án.
A A KERÜLET KERÜLET KÖZÉLETI KÖZÉLETI LAPJA LAPJA Országgyûlési képviselõk választása április 9-én és április 23-án Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke – az alkotmány alapján, a választási eljárásról szóló törvényben meghatározott keretben és az alkotmányos szokásokra is figyelemmel – a 2006. évi általános országgyûlési képviselõ-választás elsõ fordulóját április kilencedikére, vasárnapra tûzte ki. A köztársasági elnök döntése szerint az országgyûlési képviselõk választásának második fordulóját április huszonharmadikán, vasárnap kell megtartani. A határozat részletei a Magyar Közlönyben jelentek meg.
Február 10-ig megérkeznek a kopogtató cédulák
Az újság díjtalan.
FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS
Választási határidõk, határnapok Hétszázötven ajánlás kell a képviselõ-jelöltséghez A választópolgárok február 10-ig kézhez kapják a választási értesítõt, közismert nevén a kopogtatócédulát, valamint az ajánlószelvényt. Az Országos Választási Iroda tájékoztatása szerint a választási határidõket, határnapokat belügyminiszteri rendelet rögzíti. A rendelet értelmében a választói névjegyzéket február 8. és 15. között teszik közszemlére. Február 17-ig kell megválasztani az Országos Választási Bizottság, a területi választási bizottságok tagjait, és ekkor jár le az országgyûlési egyéni választókerületi választási bizottságok választott tagjainak megválasztási határideje is.
FELHÍVÁS Tisztelt Csepeli Polgárok! A 2006. évi országgyûlési képviselõ-választások lebonyolítását Csepelen a kerületi önkormányzat jegyzõje, mint a Helyi Választási Iroda (HVI) vezetõje irányítja. E jogkörömnél fogva felhívást teszek közzé és kérem a kerületben lakó csepeli polgárokat, jelentkezzenek a szavazást koordináló szavazatszámláló bizottságok tagjainak sorába. A bizottságok tagjait – adategyeztetéseket követõen – a Képviselõ-testület választja meg, majd a megválasztott tagok és póttagok oktatáson vesznek részt. Jelentkezni lehet: 2006. január 30-tól február 3-ig személyesen. A jelentkezés helye: Polgármesteri Hivatal I. emelet 8. szoba, Aljegyzõi Titkárság. Jelentkezés ideje: hétfõn 8–18-ig, kedd–szerda– csütörtökön 8–16-ig, pénteken 8–13-ig. Az érdeklõdõknek a helyszínen nyilatkozatot kell kitölteni, ezért szükséges a személyes megjelenés. Kérem, hozza magával a személyi igazolványát, adószámát, és TB kártyáját is! dr. Szeles Gábor s. k., jegyzõ, a HVI vezetõje
Március 17-én jár le az egyéni választókerületi jelöltek bejelentésének végsõ határideje. Ahhoz, hogy valaki egyéni választókerületi jelölt lehessen, legalább 750 választópolgár érvényes ajánlását kell összegyûjtenie. Március 20. a területi listák, március 21. az országos listák bejelentésének határideje. Március 20-ig kell megválasztani a szavazatszámláló bizottságok választott tagjait. Március 31-ig bízhatnak meg tagokat a pártok a választási bizottságokba. A 2006. évi országgyûlési választások végleges eredményének megállapítására április 29-én vagy 30-án kerülhet sor.
Január 24-én, a Csepeli Munkásotthonban
Ülést tartott a képviselõ-testület Az önkormányzat képviselõ-testülete január 24-én tartotta meg idei elsõ ülését a Csepeli Munkásotthonban. Az ülés napirendje és az írásos anyagok olvashatók az önkormányzat honlapján: www.csepel.hu. A tanácskozásról következõ számunkban olvashatnak tudósítást.
„Célegyenesben” az SZTK felújítása Befejezõ szakaszukhoz érkeztek az Áruház-téri járóbetegszakrendelõ bõvítési és felújítási munkálatai. Biztos immár, hogy a kerület lakosai még az elsõ félév során birtokba vehetik majd a korszerû és szemre is szép rendelõintézetet. Jelenleg az épület alapterületének 60 százalékán serénykednek a mesteremberek. Dr. Ugocsai Gyula megbízott orvosigazgató ennek ellenére leszögezi: az elmúlt év szakmai eredményei megfeleltek az elvárásoknak (sõt, a 2005-ben regisztrált közel 400 ezer orvos-beteg találkozó még meg is haladta az OEP által elõírt szintet).
A szakemberek igyekeznek az új épület adta kereteket minél jobban kihasználni, az egészségügyi ellátások körét minél komplexebbé tenni. Így remélhetõleg már január végén bizonyossá válhat, hogy sikerült pályázati úton OEPtámogatást szerezni az egyna-
pos sebészeti ellátás meghonosítására, valamint a diabetológiának önálló belgyógyászati szakrendeléssé történõ kibõvítésére. Megoldódott hat háziorvosi praxisnak központi helyen, a Kossuth Lajos utcai patika egy részében történõ elhelyezése, végül pedig a röntgen – és a laborberendezéseket külsõ befektetõk be-
vonásával kívánják majd záros idõn belül korszerûsíteni. A mûszaki háttér korszerûsödésével-gyarapodásával párhuzamosan, a járóbetegszakrendelõben egyre inkább az úgynevezett „befejezett ellátás” a cél, vagyis az, hogy a páciensnek csak súlyos, indokolt esetben kelljen betegségével további vizsgálatokra
vagy kezelésre kórházba befeküdnie. A gasztroenterológia szakterületén van erre már jó példa, de újabban immár pszichoszomatikus (félelemmel, szorongással járó, „fóbiás”) betegségek egy elismert szaktekintélye is rendelést tart heti egy alkalommal a csepeli SZTK-ban. Végezetül két változásról. Az immár 10 esztendõs mammográfiai vizsgálati berendezések nagyjavítása nemsokára megkezdõdik, s a munkálatok 3-4 hete alatt a betegek türelmét és megértését kérik majd a szakemberek. Az onkológián ugyanakkor személyi változások történtek: az eddig ott dolgozó két orvos egyike nyugdíjba vonult, kollégája pedig más városba költözött, s helyettük az Uzsoki Kórház onkológiai osztályának egyik vezetõje vette át itt Csepelen a szakrendelést. Donnert Károly
CSEPELI GÁZCENTRUM GÁZKÉSZÜLÉKSZERVIZ ÉS SZAKÜZLET Bp. XXI., Kossuth L. u. 170. (volt Cservenka u. 28.) Tel./fax: 420-7141, 278-0898, 06 (30) 954-1603 Korszerûsítse fûtését és melegvíz-ellátását! Cserélje konvektorát, vízmelegítõjét most akcióban! Áraink: FÉG lemezkonvektorok 51 700 Ft-tól FÉG öntvénykonvektorok 51 100 Ft-tól Vaillant MAG17 + vízmelegítõ 32 600 Ft Junkers W11 vízmelegítõ 36 200 Ft A készülékek lecserélésének munkadíja 10 000 Ft + áfától Több készülék esetében további engedmények! RENDELJE MEG MOST! Készülékek értékesítése, gépészeti tervezés-kivitelezés, telepítése, garanciális beüzemelése, javítása, alkatrészeik értékesítése. Díjtalan házhoz szállítás h., k., sze., cs., p.: 8–17 óráig
2
KÖZÉLET, GAZDASÁG
Uniós fórum
CSEPEL, 2006. január 27.
„Ésszel és akarattal, szívvel és tisztességgel” Beszélgetés Németh Szilárd országgyûlési képviselõvel Németh Szilárd, a Fidesz–MPSz országgyûlési képviselõje 42 éves. Csepelen született, itt járt iskolába, volt képesítés nélküli nevelõ, könyvtáros, iskolaigazgató, szakszervezeti tisztségviselõ. Azt mondja, a sikeres pedagógus éveit váltotta fel a politikusi életmóddal. 1998 óta Csepel Önkormányzatában, a Fidesz színeiben képviselõ, 2004 óta országgyûlési képviselõ. Nõs, két gyermeke van. Beszélgetésünk elõtt éppen az Emberi Erõforrás Gazdálkodási Tanácsadók Országos Szövetségének kitüntetõ oklevelét kapta meg. A szövetség „Az év emberi erõforrás tanácsadója” kitüntetõ címet adományozta Németh Szilárdnak. A gratuláció után arról kérdeztem, mit tett Csepelért.
dr. Borsány György
A Dél-budapesti Kerületek Önkormányzati Társulása alpolgármsteri uniós fórumát január 19én tartotta Csepelen, a Polgármesteri Hivatalban, dr. Borsány György csepeli alpolgármester elnökletével. A tanácskozáson megtárgyalták a „finanszírozási megállapodás megkötése Budapest-Csepel Önkormányzata és a Társulás többi tagönkormányzata között, a társulási szintû informatikai koncepció kidolgozása” tárgyában készült dokumentumot. Továbbá áttekintették és egyeztették a megállapodásban foglalt feladatokat. Megvitatták az „INTERREG III. – a közösségi kezdeményezési program” (intézményközi együttmûködés – informatikai fejlesztések prioritás) pályázati felhívást és javaslatot tettek a pályázat elõkészítésére. D. A.
Képviselõi fogadóóra HORVÁTH JÓZSEF önkormányzati képviselõ, Lakásügyi Bizottság elnöke. Fogadónap: minden hónap elsõ keddje: 18.00–19.00. helye: Hermann Ottó Ált. Isk. 1214. Bp. Gombos tér 1. Levélcím: Budapest – Csepel Önkormányzata 1211. Bp. Szent Imre tér 10.
Hollandi út: nagyobb forgalom A lakosság részérõl közmeghallgatáson, és egyéb fórumokon felmerült a kérdés, hogy mi okozza a Hollandi útnak az utóbbi idõben megnövekedett gépkocsi forgalmát? A kérdésre Zsiláné Bara Éva, a beruházási iroda vezetõje válaszol. – A Hollandi út forgalmának növekedését a gépkocsik számának folyamatos növekedése, a Csepelen áthaladó (nem helyi) forgalom folyamatos növekedése, a gyûjtõ út szerep, a II. Rákóczi Ferenc út túlterheltsége, a Csepeli út idõszakos túlterheltsége, a csatlakozó utak minõségi javulása miatti könynyebb elérhetõség, és az átmeneti forgalom – a II. Rákóczi Ferenc úti építkezések miatti – átterhelõdése okozta. A II. Rákóczi Ferenc úton a TESCO áruház építésével kapcsolatos munkák befejezõdtek, ezért az onnan átmenetileg átterhelõdött forgalom enyhülni fog, viszont a felsorolt egyéb tényezõk miatt a forgalom folyamatos növekedése várható. B. T.
– 2002. októberében a helyhatósági választások idején a Fidesz az MDF-el közösen hasonlóan szerepelt, mint 1998ban. Minden választókörzetben másodikak lettünk, én is második a polgármester-választáson. Összességében ez 26 százalékos szavazatarányt jelentett. Akkor még csak enynyien bíztak bennünk. Én ennek a bizalomnak meg akartam, és ma is meg akarok felelni. 2002-ben mind az országgyûlési mind az önkormányzati választásokon óriási ígéret-tömeget kapott Csepel, amit aztán a gyõztesek nem teljesítettek. Az ígéretek között egyik legfontosabb volt, hogy Csepelen megmarad a Weiss Manfréd Kórház, sõt regionális kórházzá fejlesztik. Ez 150 ezer ember kórháza volt, s lehetne ma is! Erre minden reális lehetõség megvolt, hiszen a kórház jó állapotban volt. Nem telt el fél év a választások után, és a kórházat – minden lakossági és szakmai tiltakozás ellenére – bezárták. – Pontosabb, ha azt mondjuk, nem zárták be, hanem visszafejlesztették, és ma a Jahn Ferenc Kórház rehabilitációs részlegeként mûködik. – Ez egyértelmûen bezárás, hiszen a lakosság számára legfontosabb osztályokat, a belgyógyászatot, a kardiológiát, szülészetet, sebészetet is bezárták. Ma a betegeknek rossz és zsúfolt közlekedésû utakon kell a Dél-Pesti Kórházba menniük. Súlyos esetekben egyáltalán nem biztos, hogy idejében érkezik meg velük a mentõ! Tóth Mihály polgármester és Horváth Gyula fõvárosi képviselõ megegyeztek Demszky Gáborékkal a kórház bezárásában. Sajnos ez az igazság, közös felelõsségüket nem tagadhatják le!
– Úgy érzem, igazságtalan a csepeli önkormányzat vezetõi nyakába varrni a felelõsséget, hiszen a kórház fõvárosi tulajdonban van. – Minden fórumon tiltakoztam a kórházbezárás ellen, megtehették volna õk is! Sõt a fõvárosi önkormányzat közgyûlésén én képviseltem a csepelieket, Csepel elsõ embere el se jött, pedig meghívták. Én minden esetben a csepeliek mellé álltam, ha olyasmit tapasztaltam, hogy a kerületiek érdekeit veszély fenyegeti. Mert ez a kötelességem. De ez a kötelessége minden csepeli vezetõnek és politikusnak is, ezért választottak meg bennünket, erre esküdtünk! Itt van a gerincút ügy. Ennek áldozatai még mindig bizonytalanságban élnek. Azt ígérték nekik, nem lesz per, de ennek ellenére a perek elindultak! Demszky már tizenhárom éve megígérte, hogy a gerincút megépül 1996-ra. Nem épült meg, majd jöttek a választások 98-ban, 2002-ben, s velük jöttek az újabb és újabb ígéretek. Most 2006 van. De hol a gerincút?!? Eddig csak a gerincút nyomvonalán élõ kisembereket semmizték ki. Melléjük kellett állnom, segíteni õket a bajban, megvédeni õket a hazug politikusoktól! Demszky azt is ígérte, kiszélesítik a Gubacsi hidat, hogy gyorsabban lehessen eljuttatni a betegeket a Dél-Pesti Kórházba, sõt lesz felújított mentõállomás, és több mentõautó. Azonban egyik ígéretbõl se lett semmi! Az ígéret betartatása érdekében éveken keresztül elõterjesztéseket készítettem a fõvárosi önkormányzatnak, de mindig lesöpörték azokat. Sajnos más csepeli politikusoktól nem kaptam segítséget! – Ez is a fõvárosi önkormányzat felelõssége.
Mondjon Ön is véleményt az önkormányzat turisztikai koncepciójáról és stratégiájáról! Budapest-Csepel Önkormányzata nyílt közbeszerzési eljárást indított a kerület turisztikai stratégiáját megfogalmazó tanulmány elkészítésére. A munka elvégzésére az eljárásban legkedvezõbb ajánlatot tett HitesyBartuczHollai Eroconsulting Kft.-t kérte fel az önkormányzat. Az elmúlt években folyamatosan bõvült fõvárosi turisztikai kínálatból és keresletbõl Csepel rendre kimaradt. Így megérett az idõ, hogy az önkormányzat – elfogadott irányvonalak mentén kidolgozott konkrét projektek megvalósításával – elõsegítse kerületünk bekapcsolódását a fõvárosi túrizmusba. A tanulmány e törekvés valóra váltását szolgálja. A dokumentumban megfogalmazott jövõkép a 2013-as majdani állapotokat tükrözi. Ezen állapot elérése akkor lehetséges, ha a stratégiában javasolt mintaprojektek megvalósítása már 2006. elején megkezdõdik. A fejlesztések megvalósítását segítik a 2007–2013 közötti EU-s pályázatok melyek kihasználásához e dokumentum jelentõsen hozzájárul. A turizmusfejlesztési stratégia tervezete az önkormányzat www.csepel.hu honlapján teljes terjedelmében olvasható és letölthetõ. Így a stratégiai elképzelések még az önkormányzat jóváhagyása elõtt széles körben elérhetõk, megismerhetõk. Az internet lehetõségeit felhasználva az önkormányzat fórum-lehetõséget biztosít. Véleményeiket, észrevételeiket a
[email protected] és a
[email protected] email címekre juttathatják el.
Németh Szilárd
– Számomra nem az a fõkérdés, hogy mi a fõvárosi önkormányzat, az állam, vagy a helyi önkormányzat dolga. Én abból indulok ki, hogy nekem mi a kötelességem. Elsõ számú politikusi kötelességem, hogy bármi áron a csepeli emberek érdekeit képviseljem! – A politika arról szól, hogy figyelembe kell vennie az erõviszonyokat. – Ha egy harckocsi elé kell kiállnom, én ezt is megteszem, mert az emberek bíznak bennem, ezért szavaztak rám. Én legelõször mindig csepeli képviselõ vagyok, bárhogy is „alakuljanak az erõviszonyok”! Nem kifogásokat kell keresni, hanem meg kell hallgatni az embereket, aztán segíteni kell megoldani a problémáikat! Királyerdõben csatornázni kell, nem pedig éveken át magyarázgatni, hogy a domborzat, a településszerkezet vagy a költségvetési hiány miatt nem lesz esõ- és szennyvízelvezetés! – Számtalan közmeghallgatás van évente, a képviselõk fogadó óráikon meghallgatják a véleményeket. No, meg képviseleti demokrácia van, ami azt jelenti, hogy a választók megbíznak politikusokat, hogy döntsenek helyettük. – Én nem ezt tapasztaltam, se a Nemzeti Konzultáció, se az egyéb fórumok, közmeghallgatások során. A csepeli lakosokat erõsen foglalkoztatja, hogy mi történik a lakóhelyükön, hogyan alakul a sorsuk. És nemcsak panasz-
kodnak, hanem nagyon jó ötleteket, alternatívákat is mondanak egy-egy ügyben. Ezeket meg kellene szívlelni! Csak egy példa: a Szabadság úti és Nyuszi sétányi lakók inkább egy szép parkot, játszóteret képzeltek el lakásaik elõtt, nem pedig egy autómosót. Csepel vezetõi meghallgatták õket? Nem, hanem pökhendi módon, csak azért is az autómosó mellett döntöttek, a lakók érdekeinek ellenében! De említhettem volna a 71-es busz ügyét is! – Az Országházban mi a teendõje, hogyan védheti a csepeliek érdekeit? – Mindössze másfél éve vagyok az Országgyûlés tagja. A foglalkoztatási és munkaügyi bizottságban végzem a szakpolitikai munkámat. Elsõdleges feladatomnak azonban itt is a csepeliek képviseletét tartom. Ebben a Fidesz frakció teljesen egyetért velem! Ezért támogatták például, hogy országos viszonylatban is kimagasló számú, összesen 11 csepeli probléma megoldását javasoljam a 2006. évi költségvetés megalkotásakor. Bár támogatta volna ezeket a másik két csepeli országgyûlési képviselõ is! Akkor ma, elõbbre lennénk! Nekünk, csepelieknek össze kellene már végre fognunk! – Úgy látom, hogy az emberek a politikusoktól túl gyors változást remélnek. Gyakran olyasmit kérnek számon tõlük, ami nem tartozik hatáskörükbe. Az ellenzék pedig ezt felhasználja. De az élet mindig bebizonyította, hogy a valóság nem hagyja, hogy siettessék. A lassan, megfontoltan siess, ésszerûbb. – Szerintem nagyon fontos a szavahihetõség, az ígéreteket be kell tartani. Ez a politikusi tisztesség alapja. Másrészrõl okosan, határozottan kell a köz ügyeit intézni, ez jóval nagyobb felelõsség, mint egy céget vagy bankot igazgatni. Bele kell magunkat érezni az emberek helyébe, meg kell õket értenünk. Csak ésszel és akarattal, csak szívvel és tisztességgel politizálhatunk! U. A.
A Fidesz csepeli szervezetének közleménye A Fidesz–Magyar Polgári Szövetség és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség csepeli frakciója a közügyekben való egyre nagyobb részvételre kéri Csepel lakosságát. Mint a híradásokból értesültek róla, Tóth Mihály polgármester és a csepeli MSZP botrányos körülmények között adta el Észak-Csepel köztulajdonban álló, 82 ezer négyzetméteres ingatlan-együttesét. A Szigetcsúcs privatizációjáról Tóth Mihály az ellenzék többszöri kérése ellenére sem kérdezte meg a kerület lakosságának véleményét. Ezek után mélyen áron alul, a demokrácia szabályainak sárba tiprása mellett juttatták spanyol kézbe Budapest legértékesebb területét. A csepeli önkormányzat vezetõi az országgyûlési választások közeledtével megijedtek. Bár az értékesítés elõtt hallani sem akartak róla, a vételár megkaparintása után mégis kikérték a polgárok véleményét. A polgárokhoz eljuttatott rövid és idõnként érthetetlen kérdõívhez 12 oldalas, méregdrága reklámanyagot is mellékeltek. Mindeközben elfeledkeztek arról, hogy a Csepel újságban mindezt pénzkidobás nélkül megtehették volna. Megint ki húzott hasznot az értelmetlen pénzszórásból? Az ellenzéki képviselõk és a civil szervezetek – csakúgy mint korábban – most sem értesültek az önkormányzat tervérõl. Tóth Mihály polgármester és szûk baráti köre a lakosság utólagos megkérdezését ismét pártpolitikai célok, a választási kampány eszközévé, önmaguk nagyszerûségének reklámjává züllesztették. Meggyõzõdésünk, hogy a Csepel újságon keresztül, sokkal érthetõbben, világosabban, az adatkezelési szabályoknak is megfelelõen, és fõként sokkal de sokkal olcsóbban meg lehetett volna kérdezni a csepeli polgárok véleményét a privatizációs bevétel felhasználásáról. Mindemellett a legfontosabbnak továbbra is azt tartjuk, hogy az önkormányzat képviselõtestülete a kerület polgárainak akarata alapján döntsön a Csepel fejlesztésérõl. Ezért arra kérjük Csepel minden lakóját, töltsék ki a kérdõívet, és juttassák azt vissza a csepeli Polgármesteri Hivatalba! A Fidesz-MKDSZ csepeli önkormányzati frakciója a kérdõív eredményének megfelelõen kívánja a kerület érdekeit képviselni. Minden olyan döntést támogatunk, amely Csepel elmaradottságát, a városvezetés által elhanyagolt közterületek fejlesztését, utak, csatornák építését szolgálja. Támogatjuk, ha azokat nem a négyévenkénti kampányidõszakban, kapkodva és dilettáns módon építik, mint ahogyan azt a tavaszi és õszi útfelújítási munkák során tapasztaltuk. Nem fogjuk ugyanakkor támogatni a privatizációs bevétel politikai kampányokban való felelõtlen elherdálását. Fidesz–Magyar Polgári Szövetség csepeli szervezete
Aki fát ültet… … az bízik a jövõben: önmaga és leszármazottai boldogulásában, s ezzel együtt persze a "világ állapotának" jobbra fordulásában is. Hatványozottan érvényes ez a megállapítás azokra a (szó szerint értve) jóemberekre, akik a saját portájukon is túltekintve, idõt és fáradságot nem kímélve, a „szent megszállottak” konokságával gyarapítják, óvják és szépítik utcáinkat, tereinket, folyópartjainkat: mindannyiunk közös otthonát. A környezetvédelem ügye, környezetünk állapota épp ezért túlmutat még önmaga konkrét, eléggé túl nem értékelhetõ jelentõségén is. Hiszen akinek nem fáj egy-egy megcsonkított fa, betonsivataggá pusztított játszótér, vagy szeméttel szennyezett nádas, aki a mindennapok „mókuskerekét” futva nem veszi észre, s így nem is kívánja enyhíteni a téli hidegben eleséget-vizet keresõ madarak „keserveit”, az egyéb értékítéletében, igényszintjének kialakításában valószínûleg szintén ugyanilyen alacsonyra teszi a mércét… Megelégszik-kiegyezik (akár ha csak kényszerbõl, tehetetlenségbõl is) lakó-és munkahelye szomorú sivárságával, s persze emberi-közösségi kapcsolatainak sivárságával is. S elõbbutóbb az elfeledett-elszürkült családi ünnepek, az elmaradó közös családi élmények megcsonkított öröme, a hiányzó jószomszédimunkatársi beszélgetések nélkül hideg, kietlen sivataggá váló hétköznapok lelket szennyezõ piszka, s az elidegenedett, elvadult, elveszett gyerekek keserves, dacos, reménytelen vergõdése lesz a büntetés mindezért. Legyen hát bennünk hit és szeretet, igényesség, felelõsségérzet és figyelem. Becsüljük meg, s legyünk készek megvédeni az egyszer-való élet áradó gazdagságát, felbecsülhetetlen értékeit magunk körül és bent a szívünk mélyén is. Szeressük, óvjuk, ha kell, tenyerünkön melengessük kedves társainkat, a friss vízre szomjazó madarakat és emberségre szomjazó embereket egyaránt. Donnert Károly
Forgalomtechnikai fórumok A készülõben lévõ forgalomtechnikai tervek ismertetése céljából lakossági fórumokat rendez a Polgármesteri Hivatal városfejlesztési ágazatának beruházási irodája. Január 31.-én 18.00 órakor a Kék Iskolában a Szent László utcai lakótelep, február 2.-án 18.00 órakor az Általános Mûvelõdési Központban pedig a Simon Bolivar lakótelep forgalmi és parkolási rendjét ismertetik a fórumokon.
CSEPEL, 2006. január 27.
„Sok kérdést már megoldottunk…”
Száztíz éves iskola Idén ünnepli fennállásának 110. évfordulóját a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola. Sokan szinte mindennap elmegyünk mellette, mégis csak kevesen tudják történetét. Érdemes elolvasni az alábbi rövid részletet Dr. Bolla Dezsõ – Udvarhelyi András szerzõpárosnak a Csepeli séták sorozatában nemrég megjelent Szent Imre tér címû könyvébõl, amely kedvet adhat arra, hogy bõvebben is megismerjék az iskola történetét.
„A teret a II. Rákóczi Ferenc út és a Petz Ferenc utca között összefüggõ, az általános iskolát és a polgármesteri hivatalt magába foglaló épülettömb zárja. A két intézmény térre nézõ, hasonló jellegû épületszárnya 1937 és 1940 között épült. Az iskola a Szent Imre tér délnyugati részét és Rákóczi út sarkát foglalja el. Csepel községben minden bizonnyal már a XVIII. század második felében mûködött egyházi felügyeletû, katolikus iskola. Az 1838-as árvíz után áttelepülõ falu iskolájának ott, azon a saroktelken jelölték ki a helyét, ahol ma is áll. Az 1884-ben az állami elemi iskolai tanítást magánházban, bérelt szobában kezdték. Majd a fõtéri iskola többszöri bõvítése után, 1902-ben külön épületszárnyban kapott helyet az állami elemi iskola. A XX. század elsõ felében többször bõvítették az alma matert, amely 1938-ban vette fel az 1676 és 1735 közt élt nagy fejedelem, II. Rákóczi Ferenc nevét. Az épületegyüttes 1940-41-ben nyerte el mai formáját. A korabeli sajtó ezt írta az iskoláról: „Maga a kultúra e gyönyörû palotája hatásos.” Egyesek szerint Dávidházy Gábor, mások szerint Grünwald Gyula tervei alapján készült el a modern építészet jegyeit viselõ, vörös klinkertéglával burkolt, néhány évvel korábban épített községházához jól illeszkedõ iskolai épületszárnya. Az épület az 1944-es bombázás és az 1956-os forradalom harcai közepette erõsen megrongálódott. A bejárat közelében helyezték el 1995-ben Kaubek Péter szobrászmûvésznek a fejedelemrõl készített dombormûvét. Sok vihart, átalakítást megért falai között, csepeli gyermekek ezrei tanultak. „
KÖZÉLET, GAZDASÁG
Beszélgetés Avarkeszi Dezsõ országgyûlési képviselõvel Dr. Avarkeszi Dezsõ Csepel 31. választókerületének országgyûlési képviselõje, a parlament alkotmány- és igazságügyi bizottságának tagja, az ügyrendi bizottság alelnöke, a miniszterelnök közjogi tanácsadó testületének és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács tagja, ismert alkotmányjogász, tavaly óta kormánymegbízottként is tevékenykedik. A napokban felkerestem, s arról beszélgettünk, hogy a választási ciklus vége felé, milyen leltárt készíthet, hogyan tartja választókörzetével a kapcsolatot, hogyan lobbizott a kerületért a parlamentben? – Hadd kezdjem egy közismert Illés nótával: „Sok kérdést már megoldottunk…”, s ez úgy folytatódik: „Mégis az ember néha érzi…” Valóban sok kérdést megoldottunk, de õszintétlen lenne, ha azt állítanám, hogy mindent úgy valósítottunk meg, ahogyan négy éve szerettük volna, ahogyan akkor ígértük. Például: azt szerettük volna, ha a Csepeli Weiss Manfréd Kórházat meg tudjuk õrizni régi tevékenységével és a legnagyobb bánatunkra ez nem sikerült. Ugyanakkor elértük, hogy fõleg fõvárosi pénzbõl a csepeli volt SZTK épületét kibõvítjük, korszerûsítjük a járóbeteg-ellátást, és ez messzemenõen szolgálja a csepeliek érdekét. Nagyon sok út megújult, szilárd burkolatot kapott, csatornáztunk. Ugyanakkor nekünk is rossz érzés, hogy a gerincút készítése késik. Mi azt szerettük volna, ha az építkezés ebben a ciklusban elkezdõdik, vagy befejezõdik. S amikor nagyon örülünk, hogy új házak épülnek, például a Rákóczi úton, ugyanakkor tudjuk, hogy sok embernek gond az otthonteremtés, nincs megfelelõ lakása. Amikor pedig új munkahelyek teremtõdnek, akkor is tudjuk, hogy a munkanélküliség még mindig jelentõs probléma. Én próbálom úgy szemlélni a dolgokat, hogy mi az, amit szerettük volna megvalósítani, ebbõl mi az, ami sikerült, és azt hiszem, az a helyes, ha erre õszinte választ adunk és nem tagadjuk le, hogy nem teljesült minden ígéret. – Ami választókörzetében, a Királyerdõben és a Királymajorban épült, szépült abban mi az ön érdeme?
– Nagyképûség lenne, ha bármelyik képviselõ ezt állítaná, hogy minden, ami elkészült, az õ érdeme. Egy kerület irányítása összehangolt csapatmunkát igényel. Ebben benne vannak a kerületi önkormányzat MSZP-és tagjai, a fõvárosi önkormányzat csepeli képviselõi, a kormány és lehet szerepe az országgyûlési képviselõnek. Ha például Csepelen a 31-es választókörzetben, a Királyerdõben, Királymajorban megépül valami, az együttes munka. Ilyen volt, amikor a Csepel pálya területén meg akartuk szüntetni a szovjet katonai temetõt. Helyén épült késõbb a MOL-kút és a bevételbõl az ország legkorszerûbb futópályáját építették meg. Természetes volt, hogy elmentem a külügyminisztériumba, és tárgyaltam az orosz nagykövetség munkatársával és találtunk megoldást. De ilyen volt, amikor egy amerikai cég mintaházakat épített Csepelen. Vannak olyan kérdések, amikor közvetlenül fel tudtam használni kapcsolataimat. Ebben a ciklusban segíteni tudtam, hogy a Mátyás király iskola tornasátrát, amelyet a vihar elvitt, pótolni tudtuk. A miniszterelnök segített, utasította a pénzügyminisztert, hogy találjon megoldást: talált. Van tornasátor. Mindig fontosnak tartottam a parlamenti munkában, hogy választóimnak mi az érdeke. Országos kérdések megoldásával is lehet segíteni a csepelieket. Nagyon fontosnak tartom a nyugdíjasok helyzetének javítását, hiszen Csepelen is sok idõs ember él. Büszkék lehetünk, hogy e négy évben nõtt a nyugdíjak reálértéke, hogy a pedagógusok 50 százalékos fizetésemelésben
dr. Avarkeszi Dezsõ
részesültek. Figyelemre méltó, hogy a Gyurcsány-kormány kidolgozta a panelprogramot. Amikor az EU pénz emelését szorgalmazta, azt azért is tette, hogy szabadabban lehessen felhasználni az eus pénzeket. Ne csak a sztrádák, hanem más utak építése is pályázható legyen. Sok minden épült Csepelen az elmúlt négy évben, s ha nem is az én választókerületemben épült, választóim is részesülhettek az elõnyökbõl. Megújult, korszerûsödött a csepeli fõposta. A strand megújult, szebb lett és reméljük, a következõ ciklusban megépíthetjük a fedett uszodát. Az északi terület eladása lehetõvé teszi, hogy egy új városrész épüljön, ami jó hatással lesz a kerület fejlõdésére. Sokat támadtak, mégis úgy gondolom, helyesen jártunk el. Az év második legnagyobb üzlete volt. Nagyon jól tette az önkormányzat, hogy megkereste a polgárokat, mi legyen Észak-Csepelen. – Az Észak-Csepel ügyben jelentett valamit, hogy két szocialista országgyûlési képviselõnk van a parlamentben? – Igen, jelentett. Podolák György képviselõtársam és én is megpróbáltuk kapcsolatainkat kihasználni. Konzultáltam ez ügyben Gy. Németh Erzsébettel, a szocialista párt
fõvárosi frakcióvezetõjével. Jeleztem, nemtetszésemet Böhm Andrásnak. Õ az SZDSZ fõvárosi frakcióvezetõje, országgyûlési képviselõ és az ügyrendi bizottságnak mindketten tagjai vagyunk. Kértem, hogy álláspontjukat változtassák meg. Podolák György a miniszterelnök urat kérte meg, hogy befolyását vesse latba és kérje a fõvárosi önkormányzat szabaddemokrata vezetõit, hogy gondolják át véleményüket. Ez utóbbinak nagy jelentõsége volt, hogy végre hajlandók voltak leülni kerületünk és a Fadesa képviselõivel, és a legtöbb kérdésben megállapodtak. Ennek alapján a közcélok, amelyeket nemcsak a fõváros, de mi is fontosnak tartunk, megvalósíthatóak lesznek. Meg tudnak egyezni az új tulajdonossal, hogy mi épüljön az eladott területen. Sokakat elgondolkodtatott, amikor Tóth Mihály a fõvárosi önkormányzat testületi ülésén tartott beszédében cáfolta a privatizácó ellenes érveket. De úgy gondolom, hogy háttértevékenységünk is használt az ügyben. – Nem lehetséges, hogy a politikusoktól gyorsabb változást várnak az emberek, mint amilyen a valóságban rejlõ lehetõség enged? Az ellenzék pedig erre természetesen „rájátszik”. – Kettõség tapasztalható. Egyrészt nagyon magasak az elvárások a politikusokkal szemben. Másrészt nagyon súlyos elõítéletek is tapasztalhatóak, amire a politikacsinálók egy része, de gyakran maga a politikai élet is szolgáltatott alapot. Mint érintett, igazságtalannak érzem. És persze, amikor eredményeket ér el a kormányon lévõ politikai csoport, az ellenzék úgy gondolja, neki az a dolga, hogy kisebbítse ellenfelei érdemeit. Én azonban úgy gondolom, ha az ellenzék, mindenre azt mondja, hogy rossz, és az utóbbi években országosan és kerületi szinten is így történik, akkor hiteltelenné válik. De ez legyen az õ gondjuk. Udvarhelyi András
3
Elõadás ’56-ról Az 1956-os forradalom és szabadságharc félévszázados jubileuma elõtt tisztelgõ csepeli megemlékezés-sorozat következõ eseményének február 7-dikén kedden a Nagy Imre Általános Mûvelõdési Központ ad otthont. 15 órai kezdettel itt M. Kiss Sándor tanszékvezetõ egyetemi tanár tart majd elõadást „ A második forradalom” címmel, s a rendezvényre minden érdeklõdõt szeretettel várnak a szervezõk.
Nyolc liter vér A Magyar Vöröskereszt szervezésében január 16-án 14 és 18 óra között önkéntes véradást szerveztek a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában.
Alig valamivel fél 3 után a Jedlik Ányos Gimnázium két tanulója, a 12/C osztályba járó Nemes Norbert és Szirmay Kristóf jókedvûen lépett ki a véradó terembõl, és örömmel újságolták, hogy túljutottak életük elsõ – és remélhetõleg nem utolsó – véradásán. Mindketten az interneten olvastak arról, hogy ezen a napon Csepelen önkéntes véradás lesz, s úgy gondolták, eljönnek. „Egy idõben, egyszerre, központi helyen” – e szlogen alapján hirdettük meg az idei elsõ véradást szórólapokon, interneten, újsághirdetésben – mondotta a véradás befejeztével Gallai Katalin, a Magyar Vöröskereszt véradásszervezõje. Elszomorítónak tartotta, hogy a széles körû tájékoztatás ellenére mindössze húszan jöttek el vért adni, úgy érezte, hogy a szervezésbe befektetett rengeteg energia nem térült meg. Ezért is kéri a csepelieket, hogy nyílt fórumokon, így például a
[email protected] e-mail címen mondják el véleményüket, hogy akiket megérint a mások iránti felelõsségérzet, a vészhelyzetben való segíteni akarás érzése, miért nem vállalkoznak önkéntes véradásra. Deák Attila
2006-ban, fõvárosi beruházásban
Vállalkozói bál – ötödször
Az év csepeli vállalkozásai: a B-Max Kft. és a Fémalk Rt. A Grand Hotel Hungária adott otthont a január 21-én már ötödik alkalommal megrendezett hagyományos csepeli vállalkozói bálnak. A Csepel Vállalkozás-fejlesztési Közalapítvány, a Csepeli Munkaadók és Gyáriparosok Egyesülete, valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara csepeli tagcsoportja által rendezett (az ATEL Csepeli Vállalatcsoportja, a Loacker Holding és a Caster Kft. által támogatott) esemény házigazdája
Kaszás Géza színmûvész volt, Berkes Gabriella musicalrészleteket, Sülyi Károly magyar nótákat és operett-részleteket énekelt, játszott Kemény Kázmér és zenekara. A bál keretében Tóth Mihály polgármester adta át az „Év Vállalkozója” díjat a B-Max Kft. ügyvezetõ igazgatójának, Kajmádi Józsefnek, valamint a Fémalk Rt. vezérigazgatójának dr. Sándor Józsefnek és helyettesének, dr. Takács Nándornak. B. T.
Kajmádi József, a B-Max Kft. képviseletében vette át a díjat Tóth Mihály polgármestertõl
Dr. Sándor József és dr. Takács Nándor, a Fémalk Rt. vezetõi az Év Vállalkozója Díj átvétele után (Mizik Zsuzsa felvételei)
Megújuló útszakaszok A fõvárosi útfelújítási program keretében két év alatt 33 milliárd forintból 2 és fél millió négyzetméter burkolat újul meg Budapesten.
Budapest Fõváros Önkormányzatának két évre szóló, összességében 33 milliárd forintos nagyságrendû útfelújítási programjában idén és jövõre is szép számmal szerepelnek csepeli helyszínek. Így 2006-ban részleges, egyrétegû szõnyegezéssel megoldott útfelújítás lesz a Csille utca Erdõsor u.-Szent László úti buszforduló közti szakaszán (1600 négyzetméteren), valamint a Szabadság utca Vénusz u.Orion u. közti részén, 3100 négyzetméteren. Kétrétegû szõnyegezést kap a Szent István utca II.Rákóczi Ferenc út.Kossuth Lajos u. közti szakasza (2100 négyzetméter). A Kossuth Lajos utca Ady Endre u.-Szent István u. közötti részén (16 000 négyzetméter), és a II. Rákóczi Ferenc út Vas Gereben u. és Budapest határa közti szakaszán
(ahol a 27 000 négyzetméter útborítás mellett kerékpárút is épül), továbbá az Ady Endre út Gubacsi híd-Duna utca közti szelvényén (6800 négyzetméteren) fektetnek idén kétrétegû aszfaltot. Egyebek között részleges felújításra kerül, s közben kétrétegû szõnyegezést kap majd 2007ben a Völgy utca Kossuth L. u. – Szentmiklósi út közti része (8500 négyzetméter), a Posztógyár utca Bajáki F. u. –Magyar u. közti szelvénye (920 négyzetméter). Az Orion utca Szabadság u. – Mars u. közti része (500 négyzetméter), a Mars utca Vénusz u. – Orion u. közötti szakasza (2100 négyzetméter), és a II. Rákóczi Ferenc út Posztógyár u. – Erdõsor u. közti része (5000 négyzetméter, s itt kerékpárút is épül ) D. K.
4
KULTÚRA, MÛVÉSZET
CSEPEL, 2006. január 27.
Légihíd és Északi fény Finnország a Csepel Plazában Természetfotó-kiállítás, nyitva február 21-ig
Cseppnyi filmajánló Február 1. szerda Civil a pályán (magyar filmvígjáték) Fsz.: Soós Imre, Latabár Kálmán Február 3. péntek Aki becsapta a halált (amerikai bûnügyi történet) Február 5. vasárnap Liliomfi (magyar filmvígjáték) Fsz.: Darvas Iván, Krencsey Marianne Február 8. szerda 2x2 néha öt (magyar filmvígjáték) Fsz.: Zenthe Ferenc, Ferrari Violetta Február 10. péntek Zene az életem (amerikai filmvígjáték) Február 12. vasárnap Gábor diák (zenés magyar film) Fsz.: Zenthe Ferenc, Krencsey Marianne Február 15. szerda Az elveszett fiú (angol bûnügyi történet) Február 17. péntek Janika (magyar filmvígjáték) Fsz.: Turay Ida, Mezei Mária Február 19. vasárnap Lúdas Matyi (magyar játékfilm) Fsz.: Soós Imre, Horváth Teri Február 22. szerda Tinédzserek vigyázat (amerikai ifjúsági film) Február 24. péntek Megint tanú (magyar filmszatíra) Fsz.: Kállai Ferenc, Cserhalmi György Február 26. vasárnap Barnie apró bosszúságai (francia filmvígjáték) Valami bûzlik. No, nem az egész városrészt betöltõ bûzrõl van szó, hanem csak lokális, helyi bûzrõl és egy kis közéletirõl, amely irritáló. Mivel a hatóságok nem intézkednek, pedig a jogszabályok lehetõvé tennék, az emberek törvénybe és rendbe vetett bizalma is csökkent. Nemrégiben találkoztam egy jó barátommal, aki elpanaszolta, hogy a panelházban, ahol kb. 150-en laknak, él az egyik földszinti lakásban három kanmacska. Mivel nem gondozzák õket, orrfacsaró bûzt árasztanak. A gazdi vállalkozó, aki ritkán van otthon. Bezárja szerencsétlen cicusokat és azok napokig, egyedül bolyonganak a lakásban, mindenütt nyomot és bûzt hagyva. Az orrfacsaró szag pedig a lakásból kiáramlik a lépcsõházba, a lakók pedig szagolhatják. Szeretem én a macskákat, szabadkozott ismerõsöm, szeretem, ahogy sétálnak, szeretem elõkelõségüket, s ha úri kedvük úgy tartja, idõnként leereszkednek a gazdihoz, és dorombolnak. Szeretem, mert nem kell sétáltatni õket, mint a kutyákat. Ha egyszer rászoktattam õket az alomra, amit ma már üzletben lehet kapni, akkor már könnyû velük. A macska a szeretnivaló állatok közé tartozik. Nem is a macskákkal van nekünk bajunk, ha-
A csepeli Finn–Magyar Baráti Kör és a Finn Nagykövetség közös szervezésében január 17-én nyílt meg a Csepel Plaza elsõ emeletén a „Légihíd” címû természetfotó-kiállítás. A különös cím magyarázata két fotómûvész különleges szakmai együttmûködésének eredményére utal. Míg a finn Benjamin Pöntinen a magyar táj állatés növényvilágának legszebb, legjellegzetesebb darabjait örökítette meg fényképezõgépével, addig hazánk fia, Tímár József északi rokonaink gyönyörû országának természeti értékeit vette „lajstromba” – kollégájához hasonló lelkesedéssel, szeretettel és „rácsodálkozással”. A tárlat megnyitóján a mûvek tulajdonosát, a Finn Nagykövetséget Kirsi Rantala kulturális titkár képviselte, „bájos magyarsággal” elmondott beszédében meggyõzõen mutatva rá a finn nép hazaszeretetének és természetszeretetének mély és sokrétû összefonódására. A társrendezõ Csepeli Finn– Magyar Baráti Kör nevében ugyanakkor a szervezet elnöke, Kovács Ildikó köszöntötte a megjelenteket. A kör eddigi tevékenységének ismertetésén, a kiállítás anyagának bemutatásán, valamint a rendezésben segédkezõk méltatásán túl az elnökasszony felhívta a figyelmet arra „A természet világa Finnországban, az 1000 tó országában” címû, most induló rajzpályázatukra is, melyet a kerületi önkormányzat anyagi támogatásával hirdettek meg a csepeli általános- és középiskolák diákjai számára. D. K.
(Zselykének) Leányom balladát kért, balladát, s én mindent a lányomért, legyen tehát. Bár tudja õ is, nincsenek ma bárdok, talán e verssel senkinek sem ártok, hideg van, ármány, perceink mérgezettek, s darabjai egy szörnyû gépezetnek, a nagy házak egyikében éldegélünk, és ott remélünk. A lányom balladát kért: kapja meg! Ha apja költõ, mást mit tehet, elmondja azt mi mára jut, a balladát, a legkisebb fiút, ki úgy érezte, minden elveszett, hogy beteljesült minden nem-lehet, hogy nem-romolni jobban nem lehet. Bizony, tévedett. A lányom balladát kért. Tudja-e, a ballada most történik vele, a legkisebb fiú leánya õ, rá maradt minden remény, erõ, hogy egy történetet beteljesítsen, mert hazug világban nincsen isten, se királyfi, ki sárkányoktól mentené meg. Fölfogja. Ébred. A lányom balladát kért, súlyosat, és érzi már, cipelni kell a súlyokat, és nem számít az se: Wales, Csepel, a jogokért halni, élni kell. Nincs jó recept, nincs tiszta képlet, semmit sem ér sok talmi részlet. Ki fényes gyöngyért adja el magát, nem kap balladát!
Álarcosbál, farsang farka Alig ért véget a karácsony és a szilveszter, máris itt az újabb ünnepi idõszak, a farsangi mulatságok szezonja. Vízkereszttõl hamvazószerdáig tart a farsang, amely a bálok, nagy dínomdánomok ideje. Az ünnep utolsó három napja a „farsang farka”, amikor is a fékevesztett öröm és mulatozás a jellemzõ, ilyenkor feje tetejére áll az egész világ. Ez vidám, tavaszelõzõ ünnepség, mely a nagyböjttel ér véget.
Mizik Zsuzsa felvételei
Három kanmacska esete a panellakókkal nem a gazdival. A pofátlanságnak is van határa. Itt tényleg szaglik valami. Ismerõsöm és lakótársai már több hivatalnál, hatóságnál panaszt tettek. Írtak és telefonáltak, személyesen is tettek bejelentést az ÁNTSZnek, a tisztaság, az egészség és higiénia õreinek, az önkormányzatnak, a törvényesség õreinek, a rendõrségnek, a rend õreinek. Teltek a napok, a hetek, a hónapok. Eltelt két év, de nem történt semmi. Ismét panaszt tettek az elõbb említett hatóságoknál, de megint csak nem történt semmi. A bûz maradt. A rendõrség sajnálkozva közölte, „a törvényi elõírás szerint, nem asztaluk a macskabûz”, az önkormányzat illetékesei sajnálkoztak, de azt mondták, nem az õ hatáskörük a bûz megszüntetése, a panellakókat ÁNTSZ-hez utasították, amely szerv emberei végre kijöttek a vállalkozóhoz, megszagolták a ténykérdést, és megállapították a „bûznek az õ tényállását” és figyelmeztették a gazdit, hogy 30 napon belül szagtalanítsa lakását. A gazdi rá sem bagózott a hivatal figyelmezteté-
Birtalan Ferenc: BALLADA
sére. Azóta sem intézkedett a kanmacska ügyben senki. A bûz maradt és állampolgári hitetlenségünk tovább nõtt. Megpróbálom elmondani macska-közmondások segítségével, mi történik. A hivatalok emberi kerülgetik az ügyet, mint a macskák a forró kását. A három ártatlan kancicusnak pedig csillog a szeme, mint a macskáé, és természetesen hamisak, mint a macska. Azt üzenik, jól vannak, kerülgetik a forró kását, s közben „elszédülnek, mint macska a szellentésben”. A gazdiról pedig azt írhatjuk, kicsit átköltve Arany Jánost: Egyszer volt egy vállalkozó, ki úgy játszott a panellakókkal és a hivatalokkal, mint a macska szokott az egérrel. A gazdi is, miként a macskák, jól érzi magát a bûzben, csillog a szeme, mint a macskáké, és fel van háborodva, hogy õt zaklatják. Úgy tesz, mert a hatóságok nem intézkednek, mint az egerek, akik akkor táncolnak, mikor nincs otthon a macska. Mit kellene tenni? „Úgy megverni, mint korpába sz…t macskát”, hogy aztán „úgy nézzen, mint Pilátus macská-
ja”? Vagyis kancsalítva? Vagy talán, amint a népmese sugallja? Egyszer volt, hol nem volt. Élt egyszer egy szegény ember és az elvett egy lusta leányt feleségül. Mikor elment hazulról dolgozni, mondta, te asszony, mire megjöttem, takaríts ki, fõzzél meg. Este fáradtan megjött a férj, de bizony a lusta asszony nem csinált semmit. Fogta a szegény ember a szegény macskát, rája tette a szegény asszony hátára és elkezdte ütni. A macska kínjában karmolta, csak karmolta a lusta asszonyt, aki sikítozott fájdalmában. De bizony másnap olyan rend volt a házban, hogy csak úgy csillogott, és olyan estebédet fõzött az aszszony, hogy az ura mind a tíz ujját megnyalta utána, és csillogott szeme, mint a kanmacskának bagzás elõtt. De hát bármilyen hasznos tanulsággal is szolgál a mese és a közmondások, nem tanácsolom, hogy bántsák a kanmacskás embert. Talán a népi mondást felhasználva segíthetünk. Remélhetõleg egyszer a gazdi „sejti, mint a macska az esõt”, hogy valamit kellene már tennie, és hallgat a panellakókra meg a hivatalokra, a törvényre, hiszen „néha az eb is megalkuszik a macskával”. U. A.
A farsang, a német eredetû „fasen, faseln” szóból származik, a jelentése: mesélni, pajkosságot ûzni. Ideje változó hosszúságú lehet egy-egy évben, ugyanis vízkereszt az év elejére (január 6-ra) esik, hamvazószerda pedig mindig máskor van. Az idén például március 8-án lesz. A farsangi mulatságról mindenkinek a móka, kacagás jut eszébe, no meg az álarcosbál, amelynek elengedhetetlen kelléke természetesen az álarc. Ilyenkor úgy elváltoztathatjuk magunkat, hogy senki nem ismer ránk! Mit ünneplünk farsangkor? Ez az évszázados hagyományokra visszatekintõ ünnep a tél és a tavasz nagy küzdelmének a szimbóluma, ezt jelenítjük meg ilyenkor. Vagyis: ûzzük el a telet és csalogassuk elõ a tavaszt minél hamarabb! A telet jelképezõ bábot (kiszebáb) valamilyen módon elpusztítják: vagy a vízbe „fojtják” vagy elégetik. Ez a télkihordás, téltemetés. Régebben néhány helyen szokás volt a tavasz és a tél küzdelmét jelmezekbe öltözve eljátszani, ebbõl a játékból természetesen mindig a tavasz került ki gyõztesen. A legtöbb farsangi népszokást azonban farsang végén tartották. Ez a három nap volt farsangvasárnap, farsanghétfõ és húshagyó kedd. A legutóbbinak már a neve is arra utal, hogy ez a hús elhagyását, tehát a nagyböjt kezdetét jelenti, innentõl kezdve negyven napig sok helyen ma sem esznek húst. A farsangi idõszak másik jellegzetessége a busójárás, ilyenkor volt szokás a kakasverés vagy az, hogy a pártában ma-
radt lányokkal tuskót húzattak. A farsang jeles napjai: január 6. Vízkereszt. Január 22. Vince napja – termésjósló nap. „Ha megcsordul Vince, teli lesz a pince”. Február 2. Gyertyaszentelõ Boldogaszszony napja. Február 3. Balázs-nap: gyertyát és almát szenteltek. A balázsolás ma is élõ hagyomány. Március 12. Gergely-nap: az iskola téli idõszakának befejezõ napja. S ha már ennyi mindent megemlítettünk, nem hagyhatjuk ki a felsorolásból az egyik legfinomabb farsangi ételt, a farsangi fánkot sem! Kapcsolódjon ehhez is egy kedves népszokás, amely Zalaváron hagyomány: húshagyó kedden a férfiak és a nõk egyaránt maskarába öltöznek, majd meglátogatják az ismerõseiket. A náluk lévõ botra perecet, más néven lyukas fánkot akasztanak, amit a meglátogatottaktól kaptak. Ezzel a bottal ráveregetnek annak a kezére, akivel útközben találkoznak. Ezt a népszokást mindig vidám, tréfálkozó hangulat lengi körül. A hamvazószerdát követõ napot országszerte zabáló csütörtöknek más néven csonka csütörtöknek nevezik, s úgy tartják, hogy aki csonkacsütörtökön farsangi fánkot eszik, azt maga a csonka ördög ragadja magával. Aki tehát fánksütésre adja a fejét, annak bizony egy egész délelõttje is rámehet erre a konyhai kalandra - de megéri. A csonka ördögtõl meg ne tartsunk, csak Zalavár felé jár farsang idején, Csepelen ily csuda dolgok nem történnek. Fenyvesi Edit
CSEPEL, 2006. január 27. A Jedlik Oktatási Stúdió számítástechnika tanfolyamai februártól:
CIVIL SZFÉRA
. J.O.S
Nemzetközileg elfogadott (ECDL) számítástechnikai bizonyítvány (160 óra): Windows, szövegszerkesztés, táblázatkezelés, adatbázis-kezelés, az internet használata stb. (az Uniós elõírások szerint). Részletfizetési lehetõség! Nemzetközi vizsga helyben, a Jedlikben. „Windows és Office az iskolában” akkreditált pedagógus-továbbképzõ tanfolyam (90 kreditóra): Windows, Word, Excel, Internet. „Számítógép az irodában” alaptanfolyam (50 óra): szövegszerkesztés, táblázatkezelés, az internet használata. (Kezdõknek ajánljuk.) „Internet és webszerkesztés” (32 óra): az internet haladó használata, saját web létrehozása webszerkesztõ programmal. (ADSL-lel rendelkezõknek ajánljuk.) Minden hallgató Windows XP környezetben, külön gépen dolgozik! Oktatás hetente kétszer, délután 4–1/2 8-ig. Beiratkozás: 1212 Budapest, Táncsics M. u. 92., a Jedlik Ányos Gimnázium épületében, a 3D Hardver Kft. boltjában, Bán Bernadettnél, naponta 10-17 óráig Telefon: 425-8510 Internet: www.jos.hu. Tanúsítványszám: 13-0501-04. 12 éves felnõttképzési tapasztalattal, saját fejlesztésû tankönyvekkel!
Lapozza fel a Csepp Csepelt, lapunk hirdetési mellékletét!
Társasház-pályázat A Budapest XXI., Kossuth L. u. 55-61. – Templom u. 32-38. sz. 161 lakásos társasház nyilvános pályázatot hirdet a társasház közös képviseletének ellátására. A pályázatra minden jogi és természetes személy jelentkezhet, amely a feltételeknek megfelel. A beküldési határidõ: 2006. február 15. Feltételek: – legalább 3 éves közös képviseleti gyakorlat, – természetes személyek esetén erkölcsi bizonyítvány, – jogi személyek esetén cégbejegyzés igazolása, – tb- és adóhatósági igazolás a köztartozásokról. A pályázat tartalmazza az albetétenkénti közös képviseleti díjat, az eddigi tevékenység leírását, szolgáltatásokat, referenciákat, szerzõdéstervezetet. Jogi személy esetén a tulajdonosi kört és arányokat, valamint vagyoni helyzetet. Cím: Társasház, 1211 Budapest, Kossuth L. u. 61. alagsor, gondnoki iroda. Telefon: 425-2412 CSEVAK Kft.
Kedves Szülõk! A Nagy Imre ÁMK Általános Iskolája az iskola iránt érdeklõdõ szülõk és nagycsoportos óvodás gyermekeik részére játékos ismerkedõ foglalkozásokat indított „Eszterlánc”címmel. Idõpontja: 2006. január 19-tõl csütörtöki napokon 16-17 óráig 10 héten keresztül. Helye: az iskola terei (a foglalkozások jellegétõl függõen). Célja: Az örömteli iskolakezdés elõsegítése, a gyermek és a tanító néni megismerkedése, megmutatni, hogy milyen képességek szükségesek a sikeres iskolakezdéshez. Módja: játékos foglalkozások. A foglalkozásokat vezetik: leendõ elsõs tanító nénik. Az Eszterlánc foglalkozásokra bármikor bekapcsolódhatnak a szülõk és gyermekeik. Érdeklõdni és jelentkezni a 427-0197-es telefonszámon, vagy személyesen az iskola titkárságán.
Lefüleltünk csempészárut is A több szervezettel is szoros kapcsolatban álló Csepeli Fogyasztóvédelmi Egyesület (1212. Petz Ferenc u. 8.) elnöke, Sándor József átfogó képet adott az egyesület mûködésérõl, munkájáról és hasznos tanácsokkal is szolgált az olvasóknak.
1994-tõl mûködik és 1999. decemberétõl önálló egyesületként tevékenykedik a csepeli fogyasztóvédelem. A fejlõdés azóta is folyamatos. „Munkánkat kifejezetten hasznosnak ítélem meg – nyilatkozta többek között Sándor József – hiszen tavaly kerületi szinten annyi írásos panaszt orvosoltunk, amennyi az egész fõvárosnak is becsületére válna. Intézkedésünk függ a panasz formájától, illetve attól is, hogyan tudunk dûlõre jutni az eladóval, vállalkozóval. Ha helyileg nem tudjuk megoldani a problémát, akkor továbbítjuk a budapesti felügyelõséghez. Ennek viszont feltétele, hogy legyen számla vagy blokk, mert ennek hiányában a felügyelõség sem tud intézkedni. Az ilyen panaszokat az adóhivatalon keresztül rendezzük, ám elõfordul, hogy hiába a számla, a vállalkozó vagy a tulajdonos elzárkózik. Ekkor az Országos Békéltetõ Testület elé kerül az ügy. Az utóbbi idõben sok, élelmiszerrel kapcsolatos gond is felmerült. Arról is megkérdeztük a Csepeli Fogyasztóvédelmi Egyesület elnökét, hogy milyen lehetõségeik vannak ezek kiszûrésére, megakadályozására. „A karácsony elõtt megtalált nagy mennyiségû romlott hús ügyérõl is mi tájékoztattuk a fel-
ügyelõséget, akikkel mindig együtt ellenõrzünk – mondta Sándor József – de lefüleltünk már csempészárut is. Nehéz felderíteni az ilyen eseteket, mert az átcímkézés sajnos többféle manipulációs lehetõséget rejt, és amíg az áru ízén, szagán nem érezhetõ, hogy gond van… 50 fõ feletti tagságunk azonban folyamatosan ellenõriz és minden esetben szigorú büntetéssel kell számolniuk az elkövetõknek”. Jó hír a közeljövõre nézve, hogy a nagyobb térfogatú áruknál, (például bútor), a Fogyasztóvédelmi Egyesület szeretné visszaállítani az alkatrészek szavatosságát. Fontos jó tanácsokkal is szolgált Sándor József, amelyeket bizony érdemes megszívlelni, hogy elkerüljük a bosszúságokat. Lehetõleg nagyobb áruházakban, szolgáltatóknál vásároljunk, és minden esetben õrizzük meg a számlát! Magas összegû, 10 ezer forint feletti vásárlásnál – akár élelmiszer is lehet ez – inkább számlát kérjünk, ne elégedjünk meg a blokkal. Csomagolt árunál otthon elsõ dolgunk legyen kipróbálni a vásárolt holmit, mert gond esetén, 72 órán belül kicseréltethetjük, vagy ha meghiúsul a csere, visszakérhetjük a termék árát. Fenyvesi Edit
Bemutatjuk termékeink teljes választékát! Megrendelt bútorát igény és lehetõség szerint méretre is gyártjuk, több mint 300 féle szövetmintából! Januárban és februárban termékeinkre 10% ÁRENGEDMÉNYT ADUNK!
Cím: 1212 Budapest, Táncsics Mihály u. 92.
AKCIÓS HEVERÕK, SZIVACSOS: 9900 Ft, RUGÓS 19 000 Ft!
Idõpont: 2006. 02. 03. 19 óra
Mûsor * Zene * Tánc * Tombola Non stop svédasztalos vacsora Érdeklõdés és jegyrendelés a 276-1133/26 telefonszámon.
Személyi és tárgyi feltétel mellett ösztöndíjban is részesítjük tanulóinkat. Jelentkezés feltétele: 10 általános iskolai végzettség vagy érettségi, szakmai elhivatottság, orvosi alkalmasság, Képzési idõ 3 év
Nagy Mária, az iskola igazgatója egy héttel késõbb, január 16-án, hétfõn arról számolt be, hogy reggel jól fûtött, kitakarított, tiszta iskoláA leszakadt csövek, még a helyreállítás elõtt ba jöhettek a (Mizik Zsuzsa felvétele) tanulók. A Mint ahogy arról korábban kivitelezõ január 13-án, pénmár beszámoltunk, a Katona teken estére befejezte a munJózsef Általános Iskolában ja- kát, és a takarító személyzet a nuár 8-án, vasárnap hajnalban hét végén mindent rendbe honagy zajjal megszólalt az épü- zott az épületben. Az iskola let riasztója, mert a fûtési csö- vezetése ezúton is megköszövek egy része kilazult, majd ni a szülõknek, hogy öt napon leesett. Személyi sérülés nem keresztül segítettek a gyeretörtént. kek elhelyezésében. Az épületben lakó gondnok Az igazgató asszony közölrögtön értesítette az iskola ve- te: a tanulók az öt nap kiesézetõjét és helyettesét, akik sét, a tananyag pótlását szomazonnal az intézménybe siet- bati napokon, illetve tanítás tek. Jelzésükre már vasárnap nélküli munkanapok terhére reggel a helyszínre érkeztek fogják bepótolni. az önkormányzat képviselõi, Nagy Mária kérdésünkre a tervezõ és kivitelezõ vállalat válaszolva elmondotta: az illetékesei, hogy felmérjék a eseményrõl igazságügyi szakkárt és a teendõket. A szülõk értõi vélemény készült, ennek és a pedagógusok összefogá- alapján fog kiderülni, hogy a sának köszönhetõen az iskola felmerült költségeket kinek 385 tanulójának elhelyezését kell állnia. is megoldották. D. A.
Cím: Bp. XXI., Szent I. tér (Csepel Mûvek fõkapuján belül, rögtön jobbra)
Szülõk és Öregdiákok alapítványi bálja.
Elõzetes elõszerzõdés köthetõ január, február hónapban. Az oktatási kabinetben, oktatási program szerint történik, amely fakultatívan megtekinthetõ naponta 8 órától 16 óráig. 1214 Budapest, Kossuth Lajos utca 170. (Sárosi Miklós vezetõ fodrász oktató)
Egy hét után rendben folytatódott a tanítás Egy hét után, január 16-án, hétfõn reggel jól fûtött, kitakarított, tiszta intézményben folytatódott a tanítás a Katona József Általános Iskolában.
MINTATEREM
ismét megrendezésre kerül a
A Csepeli Erõmû Szak- és Átképzõ Kft. a 2006-2007-es oktatási évre meghirdeti a „Fodrász” szakmára történõ jelentkezés lehetõségét.
Befejezõdött a helyreállítás
f BO-MAN Bútorgyártó Kft. f
A Jedlik Ányos Gimnáziumban
Fodrász szakmára készülõ fiatalok figyelem!
5
Tel.: 427-0764, 06 (70) 389-3720 Nyitva: H–P.: 7–18 óráig, Szo.: 9–12 óráig.
KONYHABÚTORÁT Budapest területén a helyszínen INGYEN felmérjük, megtervezzük és 150 000 Ft feletti vásárlásnál kiszállítjuk. T.: 06 (20) 917-7100 e-mail:
[email protected] www.boman.4u.hu
PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ A 8. osztályt végzõ, 16 életévüket betöltött, valamint 10. évfolyamot végzõ tanulok részére ingyenes továbbtanulási lehetõséget biztosít gyakorlati képzésre az alábbi szakmákban. Villanyszerelõ, szerkezetlakatos, vízvezeték és kp. fûtés szerelõ, kõmûves, cserépkályha és kandalló ép., épületburkoló, szobafestõ-mázoló tapétázó, asztalos*, fatömegcikk és eszk. gyártó, kárpitos, kerti munkás, fodrász*, nõiruha készítõ*, varrómunkás, férfiruha készítõ*, divatstílus tervezõ/ érettségivel, gyorsétkezési eladó, ABC eladó, vendéglátó eladó*, szõnyegszövõ, bõrtárgy készítõ, parkgondozó. – A*-gal jelölt szakmák alapképzéshez kötöttek! Az ezekre jelentkezõk a 9. osztályban kezdhetik meg tanulmányaikat. A szakmai képzés a 10. osztály befejezése után kezdõdik. – A* -gal nem jelölt szakmai képzésre a követelmény általános iskolai (8 osztály) végzettség, augusztus 31-ig betöltött 16. életév. Tanulószerzõdéssel foglalkoztatott tanulók juttatásai: – A Kft. biztosítja az oktatáshoz szükséges tárgyi és személyi feltételeket – szociális ellátás, étkezési hozzájárulás, védõfelszerelés, – tanulói szerzõdéskötés esetén a CSERTSZAK. Kft. biztosítja a mindenkori havi minimálbér 15%-tól – 50%-át azon tanulók részére, akik már betöltötték a 16. életévüket, valamint a Kft.-nél vannak gyakorlati képzésen. Jelentkezés esetén a 11-ik osztályba lépõ tanulóknak ki kell tölteni a kft. által biztosított szülõi szándéknyilatkozatot, amelyet a kft-nél lehet beszerezni. Vagy az internetrõl letölteni. Internet cím: www.csertszak.fw.hu A felsorolt szakmákra érettségivel is lehet jelenkezni! Képzési idõ: 10 osztállyal 3 év, érettségivel 2 év, illetve 1 év. A tanulók elméleti képzése a Fõvárosi, illetve a Pest megyei szakmunkásképzõ iskolában, valamint a Kft.-nél történik.
A kft. megközelíthetõ: Boráros tértõl gyorsvasúttal a végállomásig, onnan a 138-as, 38 A autóbusszal két megálló (Budapest XXI. ker. Rákóczi F. u. 189., SIEMENS bejárati kapu; Kispest–Pestszenterzsébet felõl a 151-es, 48-as autóbusszal Csepel Szent Imre térig, onnan a 138-as, 38 A autóbusszal öt megálló ( Budapest XXI. ker. Rákóczi F. u. 189. SIEMENS bejárati kapu.) Jelentkezni lehet a CSERTSZAK Kft.-nél személyesen vagy telefonon; Kelemen Lajos pályaválasztási tanácsadónál 277-8938. E-mail:
[email protected] Levélcím: 1211. Budapest. Transzformátorgyár u. 7.
6
KÖZÉLET, GAZDASÁG
CSEPEL, 2006. január 27.
A képviselõ-testület elfogadta a lakásfelújítási programot
A csepeliek is bekapcsolódhatnak a Panelés Panel plusz programba A kormány elindította az ún. panelprogramot, melynek során az önkormányzatok a panel lakóépületek energiatakarékos felújítása, illetve ezek gépészeti rendszereinek, berendezéseinek korszerûsítése céljából vissza nem térítendõ állami támogatás elnyerésére pályázhatnak. Szlávik Zoltán, a Polgármesteri Hivatal beruházási fõtanácsadója arról tájékoztatta lapunkat, hogy a csepeliek hogyan kapcsolódhatnak be a panelprogramba. Szlávik Zoltán elöljáróban ban 50 százalékát a társasház általánosan vázolta a panel- állja, 25-25 százalékát a fõváprogram leglényegesebb ele- rosi, illetve a csepeli önkormeit. A program pályázati mányzat. Szûk körû az a rérendszere többféle és többlép- teg, amely ebben a formában csõs. pályázhat, és a megpályázhaAz egyik pályázat esetében tó összegek is kicsik. minden évben megjelenik egy A másik pályázati rendszer fõvárosi pályázati kiírás, elsõ lépcsõjében a kormányamely tartalmazza, hogy pl. zat ír ki pályázatot. Ezután Csepel mely részein található második lépcsõben az önkorpanelházak lakóközösségei mányzat kiírja saját pályázapályázhatnak. Ezekbõl a pá- tát, amire a társasházak jelyázati pénzekbõl a panelhá- lentkezhetnek az elvégzendõ zak kisebb épületgépészeti, feladatokkal. Az önkormányvalamint egyéb mûszaki fel- zat ezeket elõminõsíti és toújítását lehet megoldani. A vábbítja a kiíró kormányzati bekerülési költségek általá- tárcához az állami támogatás
elnyerésére. A beruházási költség legfeljebb 1/3-át – de lakásonként maximum 400 ezer forintot – az állam, legalább 1/3-1/3-át az önkormányzat és a lakástulajdonosok viselik. Szlávik Zoltán ismertette a kormány által 2005-ben meghirdetett Panel plusz hitelprogramot, amely az önerõvel nem rendelkezõ lakóközösségek és önkormányzatok számára nyújt kedvezõ kamatozású hitel lehetõséget az önerõ biztosításához. A programban a fûtés korszerûsítésére, a nyílászárók cseréjére, az épület hõszigetelésének javítására lehet pályázni összesen 20 milliárd forint értékben. A Panel plusz programban 15 éves futamidõre, államilag támogatott 5-6 százalékos kamat mellett lehet hitelt igényelni. Így egy átlagos la-
kás felújításakor a havi kamat 1900 forint, a hároméves türelmi idõ után a törlesztõrészlet havi 3300 forint lenne. Ez összesen 50 ezer lakást érinthet. A szociálisan rászorulók esetében a kormány átvállalja a kamatterheket legfeljebb havi 1900 forint értékben. Kamattámogatást azok kaphatnak, akiknél a háztartásban az egy fõre jutó jövedelem nem haladja meg a nyugdíjminimum 150 százalékát, egyszemélyes háztartásban élõknél pedig a 200 százalékát. Azok is jogosultak lesznek a támogatásra, akiknél a lakásfenntartás költsége meghaladja az összjövedelem egyötödét, illetve azok, akik a szociális törvénynek megfelelõen más jogcím alapján kapnak lakásfenntartási támogatást. Hangsúlyozta: 2006-ban minden bizonnyal a csepeliek is részt tudnak venni a pályázatokon, hiszen az önkormányzat rendelkezik a képviselõ-testület által elfogadott lakásfelújítási programmal. Valószínû, hogy – a tavalyi esztendõhöz hasonlóan – nyílászárók cseréjére, külsõ hõszigetelésre, tetõszigetelésre, illetve fûtési rendszerek korszerûsítésére lehet majd pályázni. Végezetül Szlávik Zoltán elmondotta: a Polgármesteri Hivatalban a Panel- és a Panel plusz programmal kapcsolatosan félfogadási idõben minden érdeklõdõt várnak.
Mizik Zsuzsa felvétele
Deák Attila
Újra megtanulok járni Napokban hallottam, hogy kollégám kórházba került. Amputálták a jobb lábát térd alatt. Megdöbbentett a hír, hiszen ez az ember örökké mozgékony volt. A kerület minden rendezvényén ott volt. Hetvenhat éve ellenére aktívan részt vett a közéletben. Meglátogattam a kórházban. Azt hittem, egy megtört öregemberrel találkozom, aki elsiratja önmagát, és haragját a világra önti. De nem ez történt. Amikor beléptem a kórterembe, az elsõ, amit láttam kollégám hatalmasan bepólyált lába volt. Nehezen tudom leírni érzelmeimet, a megdöbbenés, a részvét és a tragédia szokatlan látványa egy pillanatra szavamat szegte. Mióta nem láttam, - ennek volt két hete, legalább tíz kilót fogyott. Feltettem az ilyenkor szokásos kérdést. Hogy vagy? Láthatod – mondta lakonikus rövidséggel kollégám, aki úgy ült az ágyon, hogy hátát nem támasztotta ki. De nem úgy felelt, mintha sajnálatot akart volna kicsikarni, hanem tényszerûen. Hogyan történt – faggattam tovább. – Hát, kérlek szépen, – válaszolta és úgy adta elõ a történetét, mintha csak nem is vele történt volna. – Kisebesedett a jobb lábam egyik ujja, és elmérgesedett a seb. Tudod, cukros vagyok, ilyenkor nehezen gyógyul a seb. Jártam ambuláns kezelésre, ahol idõnként bekenték, bekötötték. De a seb csak nem akart gyógyulni és kezdett elmérgesedni. Alig egy hete történt. Szálltam volna fel a buszra, amikor megszédültem, rosszul lettem. Szo, szo, mentõvel bevittek a Jahn Ferenc kórházba, ahol az orvosok, megállapították, ha életben akarok maradni, le kell vágni
két lábujjamat. Engedélyeztem. Levágták. Aztán összeült az orvosi konzílium és a fõorvos azt tanácsolta, ha nem akarjuk, hogy nagyobb baj legyen, tanácsos az újabb mûtét. Engedélyeztem. Levágták térd alatt. Hallgatunk egy sort. – Fájt a mûtét? – kérdeztem. – Nem fájt. Megint hallgattunk. Aztán másra terelte a szót, a helytörténetre, a gyártörténetre. Kíváncsi volt, mi történt a kerületben. Megkérdezte, megkaptuk-e a hírösszeállítását. Megnyugtattam, megkaptuk. Egy darabig nem tudtam levenni a szemem a lábcsonkon lévõ hatalmas pólyáról, aztán megfeledkeztem róla, mert olyan élvezetesen mesélt Csepelrõl, a régi csepeliekrõl, mint régente, ha találkoztunk a szerkesztõségben. Úgy beszélgettünk, mint máskor. Mielõtt elbúcsúztam volna, megkérdeztem: mi lesz veled? – Mi lenne? – válaszolta. – Kapok egy mûlábat. Nem adom fel, újra megtanulok járni – és Karcsi bácsi hangjában semmi önsajnálatot nem éreztem. Búcsúzóul, sok erõt kívántam az újrakezdéshez. – Engem te ne félts. Szervusz – intett fáradtan mosolyogva. Kilépve a kórházból azon gondolkodtam: lélekben az az ember erõs, aki nem siránkozik a veszteségen, hanem arra gondol: „tudok-e élni így tovább?”. Aki így teszi fel a kérdést, már legyõzte önmagát és saját sorsának irányítója marad, akármilyen végzet sújtotta. Csizmadia Károly hetvenhat éves. Tanulhat tõle sok, nála jobb helyzetben lévõ, mégis önfeladó ember. Soha nem szabad feladni. U. A.
Mire vágyik a vállalkozó?
Figyelmet kér, megértést remél, támogatásra vár szerzése, elintézése komoly tortúrát jelent, s a megfelelõ útbaigazítás hiánya és a hivatalon belüli szervezési gondok miatt sokszor késedelmet szenved. Takács József, a Csepel Mûvek Ipari Park Szolgáltató Kht. cégvezetõje, az Önkormányzat Vállalkozási és Integrációs Bizottságának elnöke a volt CSM gyártelepen mûködõ cégek napi gondjaira hivatkozik. Vannak már utcák és házszámok a gyártelepen (a tulajdonosok és bérlõk elérhetõek, számon kérhetõk), de a közutak még nem felelnek meg az elõírt kritériumoknak, s karbantartásukra a tulajdonosok és bérlõk nem óhajtanak pénzt áldozni. A közutak közvilágítási hálózatának üzemeltetése nem megoldott, bár némi elõrelépés már tapasztalható. A Központi út közvilágítási hálózatát átvette az Elmû és a Fõváros közös kft-je, de a többi úton csak a világítási költségeket fedezi a Budapesti Dísz és Közvilágítási Kft (BDK), a karbantartást a CSM Ipari Park Szolgáltató Kht-tõl várják to(Mizik Zsuzsa felvételei) vábbra is. Rengeteg a
Egy olyan kerületnek, ahonnan néhány év leforgása alatt kihalt a korábban jól prosperáló nagyipar, hangsúlyozottan oda kell figyelni a vállalkozások komfortérzetére: igyekezni kell megtartani az ittlévõket és újabb termelõ, értékteremtõ cégeket kell idecsábítani. Csepel önkormányzata folyamatosan erõfeszítéseket tesz azért, hogy a helyi vállalkozásokat bevonja a kerület fejlesztési terveinek megvalósításába. Vajon a vállalkozások érzik-e a segítõ szándékot? Kabódi Ferenc (a Budapes- érdekeinek védelmezése nem ti Kereskedelmi és Iparkama- igazán kedvez a vállalkozára csepeli tagcsoportjának – sok érdekérvényesülésének. idén már ötödik éve – elnöke) Ideje volna egy vállalkozói úgy látja, hogy a képviselõ- ügyfélszolgálatot is mûködtestület és a polgármester érti, tetni a lakossági mellett, ahol érzékeli a vállalkozások a vállalkozás aktuális gondját gondjait, s tenne is, ám a fo- kijelölt témamenedzser (ügylyamat a – sok helyütt még a gazda) kíséri végig, amíg az tanácsi szemléletet õrzõ – hi- megoldódik. vatal berkeiben megakad. A A telephelyengedélyek, az törvény szellemének és betû- építési engedélyek, a közterüjének betartása, a közösség let-használati engedélyek be-
Kabódi Ferenc és Takács József
tennivaló és nincs hozzá forrás. Az önkormányzat is forráshiányos. Honnan lesz akkor pénz? A Kht. azt szeretné elérni, hogy az utakkal határolt tömbökre bontott gyártelepen legalább egy kisebb területi egység megkaphassa az „Ipari Park" címet, s ennek birtokában pályázatokon indulva pénzhez juthasson. Elsõ lépésként a képviselõ-testületnek kellene állást foglalni, egyetértést nyilvánítani az ipari parkká váláshoz, majd a kerületi városrendezési terv módosítása után a regionális fejlesztési terv részévé kellene válnia a – környezetvédelmi elõírásoknak is megfelelõ – elképzelésnek. E kérdésben a kamarának, az önkormányzatnak és a gyártelepi vállalkozásoknak szorosabban kellene együttmûködni. Egyik érdekképviseleti vezetõ sem dicsérte a hivatali közalkalmazottak és köztisztviselõk tevékenységét. A lassú ügyintézés, a bürokratikus magatartás és a döntésképtelenség keserû szájízt eredményez a vállalkozásoknál. (Ideje volna a hivatal munkatársaival egy vállalkozóbarát tréninget elvégeztetni…) Mert – beszélgetõ partnereim szerint – az önkormányzatnak az egész kerület irányítása a dolga, feladata, s
Török Mátyás
ebbõl nem maradhatnak ki a vállalkozások sem. A helyi vezetésnek kézben kell tartania az ipar, a vállalakozások, a szolgáltatások fejlesztési stratégiáját is. A naprakészség érdekében ideje volna megismételni a néhány évvel ezelõtti felmérést, s az új gazdasági erõforrás-térkép megrajzolásával összehasonlító elemzéseket végezni a kerületi vállalkozásokról – vallják mindketten. Harmadik beszélgetõ partnerem, Török Mátyás, a Skoda Qrrens Autóház Kft. ügyvezetõ igazgatója, a GÉMOSz (a hazai gépjármûkereskedõk országos egyesülete) felügyelõ-bizottságának elnöke, a Skoda Márkakereskedõk Országos Szövetségének elnöke – tisztségeibõl fakadóan – európai uniós kitekintéssel is rendelkezik.
Az autókereskedõk külön világot alkotnak a vállalkozások között. Rengeteg elvárásnak kell eleget tenniük, melyek teljesítéséhez idehaza nem mindig kapják meg az elvárt segítséget az adott önkormányzattól. Sajnos, e tekintetben Csepel sem lóg ki a sorból, mondja. Saját példáját említi: évek óta próbálkozik (sikertelenül) egy új, a jelenleginél megfelelõbb és nagyobb területet találni a kerületben, hogy autószalonját és szervizét az uniós követelményeknek megfelelõen alakíthassa ki. Üdvözli és támogatja az önkormányzat infrastruktúra-fejlesztési erõfeszítéseit (kellenek a kerületnek az utak, csatornák), de nem érzékeli a vállalkozó-barát magatartást. Már-már arra gondol, talán az agglomerációban kellene próbálkozni, hátha ott jobban megbecsülnék? A csepeli vállalkozások zöme kis cég, nagy gondokkal. Fellendülésük, elõrelépésük segítése kiemelt feladata az önkormányzatnak. A kerület fejlõdése ugyanis jól prosperáló vállalkozások nélkül elképzelhetetlen. Ha csak közérzetüket sikerülne javítani, már akkor is nyugodtabban és magabiztosabban dolgozhatnának önmaguk és a kerület jövõje érdekében… Bárány Tibor
CSEPEL, 2006. január 27.
RIPORT, REJTVÉNY
7
Azért vagyunk, hogy segítsünk – új helyen a szociális szolgáltatás A II. világháború elõtt a pénzhatalom épülete bank volt. ‘45 után egy ideig a párthatalom, a kommunista párt székháza. Késõbb oktatási, kulturális intézmények: óvoda, majd a Fasang Árpád Zeneiskola, legutóbb pedig a Csepel Galéria és Helytörténeti Gyûjtemény. Most a gondok gyûjtõhelye. Ide jönnek, akik valamilyen szociális segítségre számítanak. Képzett, tapasztalt „idegenvezetõm” Lombos Antal ágazatvezetõ tanácsára Sárosi Miklósné, a szociális iroda vezetõje, aki 1971 óta dolgozik Csepelen, és 1996 óta a szociális iroda vezetõje, a Csepelért-díj tulajdonosa. Tavaly évvégén tüntették ki a Pro Caritate díjjal. Az épület folyosóján elõször a biztonsági õr tûnik fel. Hiába manapság, elsõ a biztonság, de a szigorú ember ügyfélirányítással is foglalkozik. Az elsõ ajtó jobbra az ügyfélszolgálati iroda. Az idõszaki kiállítások helyén padló frissen lakkozottan fényes. Szemben az ajtóval nyolc ízléses, cseresznyeszínû üvegfalú fülke. A felettük lévõ feliratokból megtudhatjuk, ki milyen ügyekkel foglalkoznak. Az ablakok mögött Farkas Györgyné, Király Aranka, Kis Lajosné, Horváth
Ferencné az elõttük ülõ ügyfeleket hallgatják. – Ellátjuk az ügyfeleket a szükséges információkkal – mondja Horváth Ferencné, a szociális iroda munkatársa – hogy hol intézhetik el az átmeneti segélyt, a fûtési támogatást, a nem foglalkoztatottak rendszeres szociális segélyét, a temetési segélyt, a víz-, csatorna-, szemétszállítási díj kompenzációt, stb. Kényelmes, kultúrált körülmények között dolgozunk. – Ez a legfontosabb részlege az ágazatnak, hiszen itt találkozik elõször az ügyfél a „hivatallal” – mondja Rusz Anna a gyámügy feliratú ablaknál, én a gyámügyi irodán dolgozom, most helyettesítek. A kiskorúak segélyezési ügyeivel hozzánk jönnek. A rendszeres támogatottak száma 1200-1300 gyermek, 800-900 család. Rendkívüli segélyt 250 család kér. Innen lehet látni, hogy
Csepel Szent Imre tér 3. Ebben a sokat megért épületben mûködnek január másodika óta a Szociális és Egészségügyi Ágazat szociális, esélyegyenlõségi és gyámügy irodái, de itt tevékenykednek a belsõ ellenõrök, a fõvárosi közfoglalkoztatási szolgálat csepeli kirendeltségének munkatársai és a hivatal informatikusai is. A ház élete is kész regény, pikáns, sokat mondó története van.
milyen sok szegény ember van Csepelen. Nagy türelemre van itt szükség, fõleg az udvariatlan ügyfelekhez. Elégedettek az ügyfelek? – kérdezem. - Egy nemrégiben készült felmérés szerint
az ügyfelek elégedettek a szolgáltatásokkal – válaszol Sárosiné az irodából kifelé menet. Pedig van itt munka bõven, naponta 50 és kétszáz között az ügyfelek száma. Ha valaki kevesebbet akar
AMADEUS EMLÉKEZETE EGY 250 ÉVE, EBBEN A HÓNAPBAN SZÜLETETT ZENEI ZSENI CSALÁDNEVÉT KAPJÁK, HA A HELYESEN KITÖLTÖTT ÁBRA JOBB ALSÓ SAROKBAN SZÁMOZOTT NÉGYZETEIBE KERÜLÕ BETÛKET SORBAN ÖSSZEOLVASSÁK.
Nyeremények: a helyes megfejtést beküldõk között a Libri hat darab 1000 forintos könyvutalványát sorsoljuk ki, melyek átvehetõk a Csepel újság szerkesztõségében (1211. Bp. Kossuth L. u. 47.). A helyes megfejtéseket február 2-áig kérjük eljuttatni a szerkesztõségbe személyesen, vagy postán, levelezõlapon, vagy e-mail-ben. (e-mail cím:
[email protected]) Kérjük, ne feledkezzenek meg a feladó nevét és pontos címét is feltüntetni.
várni, kedden és csütörtökön jöjjön. Rengeteg karácsonyi üdvözlõlapot kaptak az ágazat munkatársai ügyfeleiktõl. Az ügyfélszolgálati helyiséggel szemben a hivatali informatikusok dolgoznak. Egy szomszédos kis szobában két asszony fogad, a Fõvárosi Közhasznú Foglalkoztatási Szolgálat csepeli kirendeltségének munkatársai. – Munkanélküliekkel, munkaközvetítéssel foglalkozunk, a közcélú és közhasznú foglalkoztatással. Év eleje óta 30-an jöttek, de még sokan nem tudják, hogy új helyen vagyunk – magyarázza Rákóczi Zsuzsanna. A gyámügyi iroda az emeleten mûködik, ott, ahol a Csepel története állandó kiállítása volt. A felismerhetetlenségig szépen átalakult elõtérben Fehérvári Csabáné tájékoztat: – A kiskorúakkal kapcsolatos segélyezésekkel, gyermekvédelemmel, ideiglenes hatályú elhelyezésekkel, környezettanulmányok készítésével foglalkozunk. Sok a feladatunk, mert sok a szegény ember a kerületben. A másik épület földszintjén kapott helyet az ágazatvezetõ irodája és titkársága. Lombos Antal, aki hét éve vezeti az ágazat munkáját fáradt. – Összejöttek a dolgok – legyint. - Az õ dolga a szociális, gyermekjóléti és egészségügyi feladatok koordinálása, irányítása, az e területen lévõ intézmények mûködési feltételeinek biztosítása. Itt a földszinten található az esélyegyenlõségi iroda is.
Hirdessen Ön is a Csepel újságban! Lapunk szerkesztõsége 2006-ban is tisztelettel várja a hirdetõket a régi, megszokott helyen, a Kossuth Lajos utca 47. szám alatt. A hirdetõ partnereket Zubor Mónika (telefon: 427-0405, fax. 427-0404, e-mail:
[email protected]) fogadja személyesen hétfõn, kedden és szerdán 8 és 16 óra között, csütörtökön 10 és 18 óra között, pénteken pedig 8 és 13 óra között. (Szerkesztõségünk szombaton és vasárnap zárva van.) Lakossági és vállalkozói apróhirdetésekkel, közérdekû közleményeikkel, keretes hirdetéseikkel felkereshetik tehát szerkesztõségünket is. Hirdetéseiket feladhatják kiadónkban, a Csepp TV stúdiójában (1214 Budapest, Simon Bolivár sétány 4–8.) is, ahol munkanapokon 10 és 18 óra között Gremsperger Emese fogadja személyesen a hirdetõ partnereket (telefonszáma 420-6950). Erre a számra munkaidõn kívül is elküldhetik keretes hirdetéseiket faxon, s elektronikus levelezés útján a
[email protected] címen is fogadjuk a keretes hirdetéseiket.
– Hozzám járt óvodába. Évekkel késõbb nálam tanulta a szociális irodán a szociális szakmát – mondja Sárosiné, mielõtt bemutatna a fiatal dr. Bukucs Balázs két diplomás jogásznak, az irodavezetõnek, aki elmondja: hárman dolgoznak az irodán. Fõ feladatuk a kisebbségi önkormányzatok munkájának segítése. Elemzéseikkel segítik az önkormányzatot. – A nyolc kisebbségi önkormányzattal való folyamatos kapcsolattartás a dolgom – mondja Damm Mária, magyar szakos tanár, kisebbségi és esélyegyenlõségi koordinátor. – A jegyzõkönyvek vezetése, segítségnyújtás, a költségvetésük figyelemmel kísérése. Jelenleg egy évre 746 ezer forintot kap egyegy kisebbségi önkormányzat a kerülettõl, és 640 ezer forintot a központi költségvetésbõl. Ezenkívül még pályázati úton juthatnak pénzhez. Átmegyünk a belsõ ellenõrök irodájába, ahol Simon István és Benkó Péter megnyugtatnak: „nem kell tõlünk félni, mi kollégák vagyunk, figyelmeztetéseinkkel elsõsorban segíteni akarunk, nem lebuktatni.” – A köztudatban az él, hogy mi csak a segélyek adásával foglalkozunk, pedig ennél sokrétûbb a munkánk – magyarázza a már a szociális irodában kísérõm. – A különbözõ jogszabályok által meghatározott és kötelezõen elõírt szociális feladatokkal foglalkozunk, támogatásokban részesítjük a rászorultakat. 16 munkatársammal dolgozom, közülük csak egy szem férfi van: Berecz László. Helyettesem Tódor Istvánné. Igyekszünk a hozzánk forduló nehéz sorsán valamivel könnyíteni. Nemcsak a jogszabályt látjuk, hanem az embert is. Mi azért vagyunk, hogy segítsünk. Udvarhelyi András
A A KERÜLET KERÜLET KÖZÉLETI KÖZÉLETI LAPJA LAPJA
Megjelenik hetente. Felelõs szerkesztõ: Bárány Tibor
[email protected] Szerkesztõség és hirdetésfelvétel: 1211 Budapest XXI., Kossuth Lajos utca 47. Telefon: 427-0405. Fax: 427-0404. Kiadja: A Csepp TV Kft. 1214 Budapest, Simon Bolivár sétány 4–8. Tel/fax: 420-6950. Felelõs kiadó: Vida István ügyvezetõ igazgató
[email protected] Nyomdai elõkészítés: Sprint Kft. 1137 Budapest, Újpesti rakpart 7. Felelõs vezetõ: Machos Ferenc ügyvezetõ igazgató Tel: 237-0242. Fax: 237-5069. Nyomás: Magyar Hivatalos Közlönykiadó Lajosmizsei Nyomdája Felelõs vezetõ: Burján Norbert vezérigazgató-helyettes 06.0262
8
SPORT
CSEPEL, 2006. január 27.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kis Gáspárné szül: Dózsa Mária 2006. január 17-én életének 70. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója január 30-án 15 órakor lesz Ózdon, a Csépányi úti temetõben. A gyászoló család. Táviratcím: 1214. Budapest Kossuth L. u. 142.
ABLAK – AJTÓ 300 000 Ft-ig önerõ nélkül Budapest Bank
ÁRUHITEL!
Újra éled a csepeli röplabdasport Öt évvel ezelõtt, azaz 2001-ben alapították a Csepeli Röplabda Clubot. Az ok nem más volt, mint hogy a Csepel SC megszûnt létezni. Minden szakosztálynak alapítania kellett egy új egyesületet, hogy folytathassa mûködését. Ez akkor Oláh János és Nagy József vezetésével történt meg.
1211 Budapest. Kossuth L. u. 30-46 Nyitva tartás H-P: 9-17.00 Telefon: 425-7602 E-mail:
[email protected]
Benedek Ferenc: 80.! 2006. február 5-én, a III. kerületi Kaszásdûlõi Fedett Uszoda épületében ünnepli Benedek Ferenc, kiváló öttusa mesteredzõ 80.-dik születésnapját. A zártkörû eseményre családtagjain kívül, legkedvesebb barátai, ismerõsei és volt tanítványai is meghívást kaptak. A jubileumi rendezvényen, melyet ötévente maga az ünnepelt szervez, felidézik a régi öttusasport emlékeit: 800 métert kocognak és 80 métert úsznak. A. T.
Akció! Aluplast profilos mûanyag ablakainkat fokozott Hõvédelmû üveggel (k=1.1) szállítjuk, felár nélkül! Biztonsági ajtó (acéltok és ajtólap) 95.000 + áfától Ablakok és ajtók, mûanyag és fa kivitelben, Tetõtéri ablakok, redõnyök, reluxák, szalagfüggönyök, szúnyoghálók. Felméréstõl a beépítésig állunk rendelkezésükre! Csepeli és erzsébeti lakosoknak a felmérés és ajánlatkészítés díjtalan!
ALICANTE KFT.
Gyermekének boldogsága a képességeiben rejlik Kurzusok újszülött kortól tizenkét éves korig, képességek komplex fejlesztése a szenzitív idõszakban, mindenre kiterjedõ állapotfelmérést követõen. Harmonikus képességprofil kialakítása, tanulmányi eredmények javítása, tanulási, magatartási és egyéb részképesség zavarok megelõzése, kezelése. Bölcsödére, óvodára, iskolára felkészítés. GEKKO CSEPEL KÉPESSÉGFEJLESZTÕ JÁTSZÓHÁZ 1212 Budapest, Áruház tér 4. Idõpont-egyeztetés: (06 1) 425 7464 (06 30) 250 4284
Napjainkban már Szûcs Attila látja el az elnöki teendõket. Szeptemberben tért haza több év külföldi edzõi tapasztalat után Buzek László. Õ a valaha élt legeredményesebb röplabdázó Magyarországon, 266-szoros magyar válogatott. Ráadásul õ tõsgyökeres csepeli, itt született a kerületben és a Béke téren cseperedett fel. Most 60 évesen tért vissza a magyar röplabdaéletbe. Talán az õ személye is elindítja felfelé a klub pályáját. A vidám és jó dolgok után jöjjön valami kevésbé örömteli, bár nagyon fontos tényezõ. Azok a piszkos anyagiak, vagyis a pénzrõl van szó. A klub gyakorlatilag teljesen non-profit szervezetként üzemel. Több támogatója is van az egyesületnek, de inkább a sportolók családtagjaiból és volt csepeli röplabdásokból álló vállalkozások ezek. Mindenesetre jobb, mint a semmi. Egy kisebb támogatást az önkormányzat is nyújt, bár azt ki kell emelni, hogy egyik egyesület sem ebbõl él meg. Ezen kívül természetesen vannak még pályázatokon elnyert támogatások is, tehát ha nem is nagy lábon, azért megél az egyesület. Körülbelül 70 tagja van a klubnak. Ez 4-5 csapatot jelent. Ami nem feltétlenül rossz, hiszen remekül fejlõdik az egyesület és az eredmények sem maradnak el. Tehát a jövõ bíztató. Javarészt az utánpótlás teszi ki a létszámot, ami azt jelenti, hogy a felnõtt nõi illetve férfi csapaton kívül van férfi junior, serdülõ és gyermek csapat. Szabados István irányítja a nõi csapat edzéseit, míg a fiú korosztályos együttesekkel Kunné Bezzegh Judit foglalkozik. Mint már utaltam rá, jól teljesít a felnõtt férfi együttes. Jelenleg vezetik az NB.II nyugati csoportját a Pécs elõtt, így reális eséllyel vágnak neki a tavaszi szezonnak, hogy kiharcolják a feljutást az NB. I-be. Ám elõtte még meg kell nyerni a saját csoportját is a Csepelnek, illetve megmérkõznie a keleti csoport gyõztesével. Jelenleg az Ózd vezeti azt a csoportot. Március elején az Extraligás Dunaferr vár a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata között a Csepeli Röplabda Clubra. Ezek az eredmények komolyan befolyásolhatják az egyesület életét, hiszen egy esetleges továbbjutás a kupában és a legjobb négy közé kerülés, illetve a feljutás az
NB. I-be szponzorokat csábíthat a Béke térre. Amivel talán újra felemelkedhet a csepeli röplabda: erre minden esély megvan. A sportág egyre népszerûbb a kerületben. Egyre több nézõ látogat ki a mérkõzésekre, amelyek általában vasárnap délután négy órakor kezdõdnek. Az NB. II nyugati csoportjában egyetlen fõvárosi egyesület van a Csepel: eltûntek a budapesti csapatok. Az ország többi részében valamivel szebb a helyzet, de sehol sem kielégítõ. A Csepel elsõ tavaszi mérkõzése február 19.-én lesz Pécsett, majd egy héttel késõbb szerepelnek elõször hazai pályán, a Progress RK ellen. Szeretettel várnak minden kedves látogatót és szurkolni vágyót a Béke téri sportcsarnokba. Pintarics Balázs
Január 2-ától február 28-áig A Campona nagy TÉLI VÁSÁRA A Campona üzleteinek 30–70%-os kedvezményes vására! Január 15-ig DAKAR 2006 Kövesse velünk a magyar csapatok útját! Nézzük együtt minden nap a Campona óriás kivetítõjén az RTL Klub közvetítéseit és összefoglalóit! Újra kapható a Campona Vásárlási Utalvány 1000 és 5000 Ft-os címletekben! Keresse az Információn! LEROY CAFE Restaurant Koncertek csütörtöktõl szombatig 20 órától: Tilly Heni, Black&White, Creol, Music Station, Tóth Sándor Trió, Perno
CSEPEL, KIRÁLYERDÕ CSALITOS III. LAKÓPARK
Kedvezõ feltételekkel vásárolható meg a befejezés elõtt álló lakópark utolsó 6 kétszintes sorházi lakása a csepeli Királyerdõ zöldövezeti, családi házas környezetében. A külön használatú kertekkel, garázzsal rendelkezõ kétszintes, kulcsrakész lakások ára bruttó 35,8 MFt. Használatbavételi engedélyhez szükséges készültséggel bruttó 31,5 MFt. Kedvezményes lakásvásárlási hitel és szoc.pol. kedvezmény igénybe vehetõ. Érdeklõdni lehet: BUDA-HOLD Kft. 1117 Budapest, Hunyadi János út 18. Telefon: 06 (1) 203-6092, 203-6091, 06 (20) 973-2279
3. SZÁM
A CSEPEL újság hirdetési, szolgáltató melléklete 2006. JANUÁR 27. Mi is történik azzal az 5 százalékkal?
Mit fizetünk az áfa csökkenés után? A karácsonyi ünnepek előtt a multinacionális kereskedelmi díjcsomagot főleg az ADSL-fel- szolgáltatásunk bruttó díjainak cégek és szolgáltatók kommunikációja igen hatásosan szólította használók választják, lévén a átlagosan 4 százalékkal történő meg a vásárlókat, és közölte, hogy 2006. január elsejétől 5%-kal havidíj fele lebeszélhető, és ez a csökkentésére”. csökken az általános forgalmi adó mértéke. Természetesen a legolcsóbb csomag (mióta nem A UPC nemes egyszerűséggel cégek ezt a kommunikációs kampányt a karácsonyi akcióik lehet előfizetni a Minimál cso- megváltoztatta az ÁSZF-et, nevesítésére használták fel, s többen is éltek a „nálunk már most magra). kiküldte írásban az ügyfeleknek A percdíjak ennek megfelelően a változásokat, és kész. csökkent az áfa” szlogennel. Az idei év elején néhány informatikával kapcsolatos termékeket és szolgáltatásokat értékesítő viszonylag magasak, de most a Drágábbak lettek a vasúti cégtől gyűjtöttünk információt arról, hogy tulajdonképpen mi is nappali árakat felezi a szolgálta- jegyárak. Az árhatóság és a köztó, este viszont csak 17%-kal lekedési tárca döntése alapján a történik azzal az öt százalékkal. A telefonszolgáltatók esetében szimpatizálók bizalmát, mégis csökkenti. Az összes többi díj belföldi vasúti jegyárak átlagoviszonylag egyszerűnek tűnik a lehet egy jó oldala. A Vodafone pontosan 4%-kal csökken, ami san 11 százalékkal emelkedtek helyzet, ugyanis a legtöbb eset- az egyetlen mobilszolgáltató, megfelel a 25 és 20%-os áfa január elsejétől. A nettó áremelés 8 százalék, és az áfa-átsoroben nettó árak szerepelnek a amelynek nem kell 2006-tól az közti differenciának. A másik nagy szolgáltató, az lás további 3 százalékkal drágítszámlákon, mellettük pedig az összes promóciós anyagát, kiadadóval megnövelt érték. Így bát- ványát, tarifaajánlóját, reklámját Invitel hasonlóan egyszerűen ja a jegyeket. Az intercity-pótjegy ran hihetné az egyszerű és egyéb prospektusát újra- oldotta meg a helyzetet: az ára 440 forintról 480-ra, az fogyasztó, hogy valamivel keve- nyomni, mivel nem változnak a ÁSZF (Általános szerződési fel- intercity rapid pótjegye 540-ről tételek) módosításában jelezte, 600-ra, az expresszvonatok sebbet kell majd fizetnie, de ez végfelhasználói árak. A vezetékes szolgáltatóknál hogy minden bruttó díj annyival helybiztosítása 120-ról 130 nem mindenhol van így. A legnagyobb meglepetést talán a valamivel árnyaltabb a helyzet. csökken, amennyi az áfacsök- forintra változott. Az elővételben megváltott vasúti jegyek mobiltelefon-szolgáltatás legki- Az elmúlt évek során is minden kentésből következik. Korrekt. Az internetszolgáltatók közül a érvénytartamukon belül - felsebb szereplője, a Vodafone év végén borítékolható volt, hogy okozta, amely nettó árainak a monopolhelyzetben lévő T-Online kommunikációja elgon- használhatók utazásra. A keletemelésével tartja meg a tavalyi Matáv/T-Com csökkenti az árait, dolkoztató. Örömmel közlik, bélyegzés nélküliek viszont januárakat, annak ellenére, hogy két hiszen egyre többet kell verse- hogy januártól „még kedvezőbb ár elsejétől csak akkor érvényeversenytársa jó előre bejelentet- nyeznie az alternatívokkal és a áron veheti igénybe egyes szol- sek, ha a jegyáremelés miatti te, hogy csökkenni fognak bruttó mobilokkal is. Idén úgy fest, gáltatásainkat, ugyanis az életbe különbözetet a vasúti pénztárnál hogy a belföldi hívások percdíja- lépő új 20 százalékos áfakulcs kifizeti az utazó áraik. Ehhez képest minden szolgál- it áldozta fel a T-Com, mégpedig következtében lehetőségünk Deák Attila tató igyekezett kicsit „csalni”. A T- a Felező díjcsomagban. Ezt a nyílt a legtöbb internet- és extraMobile, habár büszkén hirdeti, hogy árat csökkent, azt már jóval kevésbé propagálja, hogy ez csak az előfizetéses ügyfeleket érinti. Tisztelt leendő első osztályosok Szülei! A Pannon GSM elméletileg A LAJTA LÁSZLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA továbbadja az áfacsökkentést az (1215. BUDAPEST. CSETE B. u. 1-11.) az iskolakezdéshez, iskolaválasztáshoz ügyfelek számára, de itt is találni szeretne segítséget nyújtani Önöknek és gyermeküknek azzal, hogy némi differenciát. Kis számolás után kiderül, hogy a percenkénti ingyenes iskolai előkészítőt néhány fillér nyereség ügyfél és hirdet nagycsoportos óvodásoknak, akik 2006. szeptemberében iskolások lesznek. szolgáltató közötti felosztása A foglalkozásokat a leendő első osztályban tanítók tartják játékos, gyermekközpontú módelég változó, amit biztosan nem szerekkel, figyelembe véve az életkori sajátosságokat (matematika, beszédkészség fejró fel nekik senki, bár év végén lesztése, ének, néptánc, kézműves foglalkozás, testnevelés, ritmikus gimnasztika, számíez is milliókat és fontos százatástechnika). lékpontokat jelenthet az adózott A foglalkozások ideje: 2006. februártól áprilisig, szerdai napokon 16,30-17,30 óráig. eredményben. Az első foglalkozás: 2006. február 15. 16,30 órakor A Vodafone nem is csinált titA foglalkozás helye: Lajtha László Általános Iskola (1215 Budapest Csete B. u. 1-11.) kot abból, hogy a nettó árak Jelentkezési határidő: 2006. február 14. növelésével együtt megtartják az (A foglalkozásra folyamatosan is be lehet kapcsolódni. ) idei percdíjakat. Annak ellenére, A foglalkozásra jelentkezni személyesen az iskola címén vagy telefonon lehet: 276-7167. hogy ez a kormányzat akaratával homlokegyenest ellenkező maVárjuk Önöket és gyermekeiket! gatartás megingathatja a céggel
FELHÍVÁS
II.
2006. január 27.
HIRDETÉSEK LAKÁS+INGATLAN DÉLPESTI INGATLANCENTRUM. Iroda: Bp. XXI. Ker. Kossuth L. u. 87. ( a Sétáló utca melletti üzletházban) Nyitva: hétfő – csütörtök: 9 – 18 –ig. péntek: 9 – 14 –ig. Ingatlanközvetítés, értékbecslés, ingatlannal kapcsolatos teljes körű ügyintézés ügyvédi háttérrel. Ingyenes hitelügyintézés, címkiadás, tanácsadás, számítógépes nyilvántartás, internetes háttér. Lakása, háza, telke eladásáig minden költség minket terhel. Telefon / fax: 4270380, Állandóan hívható: 06 30 9110 126, 06 30 9704599. Email:
[email protected] Keresek csepeli 1 vagy 1,5 szobás, gázfűtéses öröklakást ügyfeleim részére. T.: 06 (30) 911-0126. Hévhez közel, 1+2 félszobás, VI. emeleti, erkélyes, jó állapotú öröklakás 9,2 mFt-ért eladó.T.: 06 (20) 332-7949. Saját előkerttel, 1 szobás földszinti öröklakás sétányokon 9 mFt-ért eladó. T.: 06 (20) 3327949.
Sétáló utcában 1+2 félszobás, erkélyes, szépen karbantartott öröklakás I.ár: 8,75 mFt. T.: 06 (30) 911-0126. Árpád utcában 46 nm-es, 1,5 szobás, gardróbos, összkomfortos nagyrészt felújított beköltözhető öröklakás I.ár: 7,4 mFt T.: 06 (30) 911-0126. Pesterzsébeten Baross utcai négyemeletes házban 57 nmes, erkélyes, I. emeleti kétszobás, ebédlős, gardróbos öröklakás I.ár: 10,5 mFt. T.: 06 (30) 911-0126. Zrínyi utcában 1+2 félszobás, összkomfortos örörklakás I.ár: 8,8 mFt. T.: 06 (30) 911-0126. Óvoda utcai kétszobás összkomfortos öröklakás I.ár: 8.8 mFt. T.:06 (30) 911-0126. József Attila utcai jó állapotú, étkezőkonyhás,loggiás, gázfűtéses, összkomfortos öröklakás I.ár: 10,5 mFt. 06 (30) 9110126. Lakihegyen 667 nm-es építési telek kék busztól 8 percre 8 mFt-os I.ár-on eladó. T.: 06 (30) 911-0126. Királyerdőben 150 n-öl. telken 78 nm-es háromszobás, összkomfortos családi ház garázszsal 20,3 mFt-ért eladó. T.: 06 (30) 911-0126.
Csillagtelepen kétlakásos, összkomfortos családi ház eladó. Lakást beszámítunk. T.: 06 (30) 911-0126. 2,5 szobás öröklakás (Völgy utcában és az Adyn) 9,990.0008,800.000 Ft-ért eladó.T.: 06 (70) 272-7610. Keresünk csepeli lakásokat (1;1,5;1+2;2,5 szobásokat). T.: 06 (70) 272-7610. Városközpontban 1+2 félszobás, felújított, erkélyes öröklakás I.ár: 9,3 mFt. T.: 06 (30) 970-4599. I. emeleti, egyszobás gázfűtéses öröklakás I.ár: 8 mFt. T.:06 (30) 970-4599. Sétányokon felújított 2,5 szobás, cirkós, földszinti örörklakás I.ár: 12,6 mFt. T.: 06 (30) 9704599. Erdősor u.-ban parkra néző, 2 szobás, II. emeleti, 55 nm.-es gázkonvektoros lakás téglaházban eladó. I:ár: 10,8 mFt. T. 06 (30) 317-8171, 06 (30) 3205759. XX., Csilivel szemben, 43 nmes, téglaépítésű gázkonvektoros, alacsony rezsijű , parkra néző erkélyes, pincés, öröklakás eladó 9,4 mFt-ért. T.: 06 (70) 389-5369.
Kiadó lakás Csepelen 2 szobás gázfűtéses klímás 50 eFt./ hó + rezsi+ 2havi kaució. T.: 06 (30) 475-0297. Csepel Központjában, IV. emeletes liftes társasházban, eladó 56 nm-es 1+2 félszobás lakás. T.: 06 (30) 274-3741. Csepel, Ív utcai lakóparkban 4 éves, 50 nm-es, 2 szobás, cirkófűtéses lakás tárólóval és gk. beállási lehetőséggel, sok beépített bútorral (cseresznyefa konyhabútor, beépített konyhagépekkel, stb.) eladó. Iár: 13,8 mFt T.: 06 (70) 238-1655. Királyerdőben két lakásos családi ház 220 n.öl telken eladó. Egyben 34 mFt-ért. T.: 06 (30) 619-8662. Kiadó Csepelen üzlet vagy iroda a Csikó sétányi új üzletsoron. T.: 06 (30) 634-7320. Béke téren kétszobás, déli fekvésű, nem panellakás eladó. T.: 06 (20) 311-8834. Kiadó berendezett lakás Csepelen. T.: 06 (20) 387-0075. Kiadó 2 szobás bútorozott lakás, családi házban, Csepel belvárosában. 60 e Ft/ hó + rezsi + 1 havi kaució. Tel./ Fax: 425-5238, 06 (30) 255-1873.
2006. január 27. Kiadó Kossuth Lajos u.-ban bútorozott 1+2 félszobás lakás 50 eFt. + rezsi + 2 havi kaució. T.: 06 (30) 551-2428. Csepelen tulajdonostól eladó 1,5 szobás 35 nm-es panel lakás. I.ár: 7,9 mFt. T.:06 (20) 443-8191. Ady E. úton 1,5 szobás lakás kiadó. T.: 06 (30) 342-2268. Csepel Királymajor lakótelepen, dunára néző, 1,5 szobás 9. em-i öröklakás tiszta, rendezett házban eladó. Tulajdonostól! Ár: 7,7 mFt. T.:06 (20) 242-9105. Katona József utcában 51 nmes, 2 szobás, gázfűtéses lakás eladó I.ár 10,5 mFt. T.: 277-6441. Ady E. úton 1,5 szobás lakás kiadó. T.: 06 (30) 342-2268. Kozmosz sétányon I. em.-i 2,5 szobás, teljesen-felújított, pincés, klimatizált lakás eladó. T.: 06 (30) 2225773, 277-5686. Bordás u.-ban 53 nm-es, 2 szobás, jó állapotú, földszinti lakás eladó. I.ár: 10,2 mFt. T.: 06 (70) 310 8071. Garázs kiadó a Csikó sétány végében. 06 (20) 968-0694. Csepelen Csillag utcában presszó bérleti joga eladó. 37 nm-es jó forgalmú. T.: 06 (70) 380-9955. Kiadó 1,5 szobás I. emeleti lakás hosszútávra 55 eFt + rezsi + 2 hónap kaució + 1+2 félszobás lakás 55 eFt. + rezsi + 2 hónap kaució T.:06 (30) 593-4388. Csepel Királyerdőn 4 lakásos társasházban 65 nm-es két szintes lakások, önálló kertrésszel, garázzsal 2006. decemberi átadással leköthetők. Ár: 22.5 mFt. T.: 331-2726. Eladó Óvoda utcában IV. emeletes panel házban garzon. T.: 06 (20) 520-3799. Szétköltözők figyelem! 3 lakást adok 1 kertes házért. T.: 06 (20) 520-3799. Kiadó 1+2 félszobás lakás Csepel központjában 55 eFt. + rezsi + 2 havi kaució. T.: 06 (20) 496-9170. Szabadság u.-ban 4 emeletes nem panel házban kétszobás, földszinti, jó állapotú tehermentes öröklakás tulajdonostól eladó. I.ár:10,3 mFt. Érdeklődni: 06(20)363 3767. Csepeli vendéglő bérleti joga eladó, HACCP, teljes berendezéssel. Sürgős. I.ár: 7 mFt. T.: 06 (70) 608-6643. Cirmos sétányon zárt garázs sorban jó állapotban lévő garázs kiadó vagy eladó. T.: 06 (30) 934-1107.
III. Sürgősen eladó egy 45 nm-es, gázfűtéses, vízórás, erkélyes lakás Csepel központjában magánszemélytől. Ár: 10,5 mFt. T.: 06 (30) 447-8694. Munkásszállás Csepelen, összkomfortos családi házban. T.: 06 (20) 218-3925. Tetőtér beépítési lehetőséggel eladó egy 3 szobás családi ház Királyerdőben 26 mFt.-ért. T.: 06 (70) 210-1046. Csepelen a Zrínyi utcában 2 szoba hallos öröklakás eladó. I.ár: 8,5 mFt. T.: 06 (70) 2981667, 06 (70) 943-0186. Csepelen a Völgy utcában 55 nm-es III. emeleti 2 szobás felújított klímás panel lakás eladó, vagy nagyobb csere érdekel. T.: 06 (20) 954-6838. Csepelen a Rakéta utcában téglaépítésű gázkonvektoros III. emeleti felújított lakás eladó. I.ár: 10 mFt. T.: 06 (30) 366-1168. Csepelen a temető melletti garázssoron, garázs kiadó hoszszú távra. T.: 06 (30) 950-0243. Kiadó Csepelen 150 n.öl-es telek a Szentmiklósi úton. Érdeklődni: 276-3073 este. Kiadó Csepelen 100 nm-es helyiség, csendes tevékenység vagy raktározás céljára. T.: 2763073 este. Csepelen Imre térnél I. emeleti, 3 szoba összkomfortos OTP. lakás kiadó. T.: 283-1082. XX. Intersparnál II. emeleti 2 szobás lakás hosszútávra kiadó. T.: 283-1082. Garázs kiadó Csepel központjában. T.: 420-0677.17.00-után. Csepel legjobb panelházában lakás eladó: 3 lift, új folyosóburkolatok, kiváló közlekedés 34 nm. extra világos, felújított Ár: 7,3 mFt. T.: 06 (20) 431-4143. Eladó a Vízművek lakótelepen 61 nm -es 2,5 szobás IV. emeleti átlagos lakás. Plusz pince, spejz, ráccsal elzárva. I.ár: 10,9 mFt. T.: 06 (70) 249-4400, 277-9317. Sürgősen eladó Csillagtelep Kozmosz sétányon 4. emeletes házban 55 nm-es igényesen felújitott parkra néző lakás. I.ár: 9,3 mFt. T.: 06 (20) 512-7471. Szoba kiadó, fürdőszoba, konyha használattal, rezsivel együtt 35 eFt. T.: 06 (70) 200-0951. Béke téren 2 szobás lakás eladó, teljesen felújított, pince, kábel TV, stb. I.ár: 12,9 mFt. Érd.: 06 (70) 516-3357. Eladó Csillagtelepen kétszobás 50nm-es, III. emeleti lakás. Ár: 9,8 mFt. T.: 277-9756. este.
Felsőtag végén 1600 nm-es telek, 150 nm-es romos, de stabil épülettel 220/380V, ásott kúttal szivattyúval eladó. I.ár: 15 mFt. T.: 06 (20) 523-0516. Csepel Városközpontban magasföldszinti, külön bejáratú, erkélyes, vállalkozásra is alkalmas 2+2 félszobás összkomfortos öröklakásomat eladom, vagy kisebbre cserélem. T.: 276-6094. Csepelen a 138-as busz vonalán, különálló családi házrész fiatal párnak kiadó hosszútávra, gázfűtéses, szoba, konyha, fürdőszoba. 40 eFt/hó + rezsi. T.: 06 (70) 310-7502. Csepelen tégla garzon 6.500.000 Ft-tól, panel garzon 7.300.000 Ft-tól, 2 szobás házrész, melléképülettel 12.000.000 T.: 06 (70) 582-2946. Királymajorban 1+2 félszobás 9.600.000, Hős utcában /X. ker./ garzon 4.500.000, 2 szobás téglalakás /társasudvar/ 6.800.000, VI. kerületben 3,5 szobás lakás 20.000.000, T.: 06 (70) 582-2946. Csepelen 2 szobás, gázkonvektoros, III. emeleti lakás eladó I.ár: 10,7 mFt. T.: 06 (30) 588-7962.
TELEK Orion utcánál szántóföld eladó. Érdeklődni 12.30-tól-13.00-ig. T.: 420-0456. Csepelen, belterületen 1500 nm-es telephely, bekerítve őrzötten kiadó. Érd: 06 (30) 222-5773.
SZOLGÁLTATÁS Vízvezeték szerelés, javítás, karbantartás, duguláselhárítás garanciával. Nyugdíjasoknak 10% kedvezmény. T.: 277-8568. Mosógép javítás a helyszínen, minden típus. Csepelen javítás esetén ingyenes kiszállással, hétvégén is. T.: 276 - 5118, 06 (20) 230 - 1443.
Egy konyhát is kifestünk, pár csempét is visszarakunk. Vízszerelés, csapcsöpögéstől új hálózat szereléséig. Klímaszerelés, duguláselhárítás, kőműves javítások, parkettázás, Lőrik Bt. T.: 06 (20) 936-5959, 277-1728. Csepeli gyorsszerviz: FÉG gázkészülékek. Víz, fűtésszerelés, fürdőszoba-felújítás burkolással is. WC tartályok, csapok, csőtörések, vízórák, dugulás elhárítás, gázkészülékek vétele. Díjtalan kiszállás. T.: 06 (20) 321-8707, 420-4484 DUGULÁS ELHÁRÍTÁS 0-24ig hétvégén is. T.: 06 (20) 350-3600, 06 (30) 367-8675. Esküvői és rendezvényfotózást vállalok. T.: 06 (20) 393-4625.
Könyvelőiroda vállalja kis- és nagyvállalkozások teljeskörű könyvelését, bérszámfejtését. Megbízható, korrekt munka, non-stop adótanácsadás, alacsony árak. T.: 06 (30) 518-7008. Csepeli duguláselhárító gyorsszolgálat. T.: 276-8471. Költöztetés olcsón, szakszerűen! Ingyenes pótkocsi, dobozok! BAUER-TEHER. T.: 06 (30) 944-3717, 292-1612. Duguláselhárítás korszerű gépekkel. T.: 420-6812. Anyagbeszerzést, áruszállítást vállalok kisbusszal , gázpalacktól építőanyagig. T.: 06 (30) 857-0927.
KÖNYVELÉS VÁLLALKOZÁSOK, MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE. SZJA! 0620-322-33-93
Gyógypedikűrt, manikűrt, talpmasszázst és fodrászatot vállalok. Házhoz megyek. T.: 425-1492. Folytatás a 8. oldalon
IV.
2006. január 27.
* SZABADIDÕ * MÛSORKALAUZ * Csepeli Munkásotthon
Királyerdei Mûvelõdési Ház
1215 Bp., Árpád u. 1. tel.: 276-7733
1213 Bp., Szent Istán út 230. tel.: 278-2747
Csepel Színház Február 2 - án, csütörtökön 10 órakor A GRIMM-BUSZ Színház vendégjátéka
GRIMM-BUSZ BULI Itt a farsang áll a bál, felpörög a Grimm ? Busz BÁL ! Koncert a gyerekek bevonásával. Jelmezben érkezők részére meglepetés.
❈ ❈ ❈ ❈ Február 28 - án, kedden 19 órakor A Turay Ida Színtársulat vendégjátéka Vaszary Gábor – Budai Dénes – Bradányi Iván:
A MEZTELEN LÁNY - zenés vígjáték 3 felvonásban, egy szünettel szereplők: Sajgál Erika, Kiss Zoltán, Nádas György, Varga Klára, Kovács István, Bencze Ilona, Benkő Péter, Ivancsics Ilona, Rusz Milán,Boros Zoltán, Kaczor János, Sztaskó Richárd Közreműködik a Szemiramisz Kamarazenekar Rendező: KOVÁCS ISTVÁN Tamási Lajos Olvasó Munkás Klub Január 31 - én, kedden 17 órakor
“CSEPELI CSEVEGÉSEK”
Vendégünk: CSŐREGH ÉVA, a tudós, művész, tanár. Beszélgetőpartnerek: Udvarhelyi András újságíró és Erdei Éva Csepeli Nívódíjas festőművész.
❈ ❈ ❈ ❈ Február 4- én, szombaton 17 - órától
FARSANGI MULATSÁG és a házibuli még mindig tart? JELMEZVERSENY
❈ ❈ ❈ ❈
Február 4-én, szombaton 9-12 óráig
BABA-MAMA BÖRZE
Használt gyermekruhák, játékok cseréje, vására. Asztaldíj: 600.- és 900.-Ft Asztalfoglalás a 278-2747-es telefonszámon Czinderné Beánál.
❂ ❃ ❍ ❉
Február 5-én, vasárnap 10 órától
KAKAÓKONCERT
A Csepeli Zeneiskola bérletes hangversenysorozata
❂ ❃ ❍ ❉
Február 12-én, vasárnap 11 órakor KIPKOP a hóban – zenés bábjáték a Nefelejcs Bábszínház előadásában. Belépő: 600.-Ft
❂ ❃ ❍ ❉
Jelentkezőket várunk még francia és olasz kezdő nyelvtanfolyamainkra.
Állandó programjaink, tanfolyamaink: Jazz-balett óvodásoknak: hétfő-csütörtök 15.45 - 16.30 óráig Ovis-kisiskolás karate: kedd-csütörtök 17-18 óráig Fashion Dance: hétfő-péntek 15.30 -17.30 óráig Gyermek jóga: 6-11 éveseknek keddenként 17-18 óráig Tai-chi: 14 éves kortól szerdánként 19-21 óráig Társastánc tanfolyam hétfőnként: 18-19, 19-20, 20-21 óráig Egészségmegőrző jógatorna: csütörtönként 18-20 óráig Szabás-varrás tanfolyam: keddenként 17-20 óráig Jóga a mindennapi életben: kedd, szerda 18.30 - 20 óráig Alakformáló torna: kedd-csütörtök 8 - 9 óráig Kondicionáló torna: kedd-csütörtök 19-20 óráig Hastánc tanfolyam: pénteken 17 - 18 óráig Virágkötő tanfolyam: keddenként 17 - 21 óráig Makett-építő tanfolyam gyermekeknek: hétfő-csütörtök 17.30 - 19.30 óráig Nyugdíjasok és Egyedülállók Klubja: minden szerdán 15 - 18 óráig Nyulász szakkör: minden hónap első szerdája 18 órától Perzsaszőnyegszövő szakkör: mindennap 10 órától Kézimunka-szakkör: csütörtökönként 14 - 16 óráig Kreatív kézműves klub: péntekenként 17 - 20 óráig Csepeli Helytörténeti és Városépítő Egyesület összejövetele: minden hónap utolsó csütörtökén 17 órától Játszóklub kismamáknak és kisbabáknak: minden szerdán 9 - 13 óráig Minden kedves érdeklődőt szeretettel vár a Művelődési Ház!
Február 11 – 12 – én, 9 – 17 óráig
ÁSVÁNYBÖRZE Hazai és külföldi ásványok, ezoterikus nemeskövek, csiszolatok, ékkövek, ajándék és dísztárgyak. A belépés díjtalan!
Tíz év „termése”
❈ ❈ ❈ ❈
Média Klub Fiatalok jelentkezését várjuk! Tel.: 276-7733 Ovis Néptánc hétfő, péntek 16.30 - 17.00, szerda: 16.00 - 17.00 Beiratkozás: folyamatosan! Művészi torna klub (hétfőtől, csütörtökig 15.00-20.00) Beiratkozás: folyamatosan! Csillagászkör (hétfő, 17.00-19.00) Mindenkit szeretettel várunk! Képzőművészkör (hétfő 17.00-22.00, szombat 13.00-19.00)
Mindenkit szeretettel várunk!
21. a i r é l Ga
február 1 - től 25 - ig a Csepeli Munkásotthon RÉTI PÁL FOTÓKLUBJÁNAK tavaszi tárlata.
Dr. Avarkeszi Dezső nyitotta meg a kiállítást
„Képek 1995 – 2005” címmel nyílt meg dr. Dienes Rita festményeinek kiállítása a Nagy Imre ÁMK Galériájában. A jogász-művésznő első önálló tárlatát – Tóth Mihály polgármester jelenlétében – dr. Avarkeszi Dezső országgyűlési képviselő nyitotta meg. A négy nyelven beszélő alkotó művei, a képek színvilága szavak nélkül is hatnak a nézőkre. Létük bizonyítja, hogy dr. Dienes Rita sokoldalú, ügyes kezű ember, aki érzékenyen reagál környezete rezdüléseire. Február elsejéig (hétköznap 919 között, szombaton 9-15-ig) még látható a tíz év „termése”. Érdemes felkeresni és megtekinteni. B.T.
2006. január 27.
V.
* SZABADIDÕ * MÛSORKALAUZ * Nagy Imre Általános Mûvelõdési Központ
Radnóti Mûvelõdési Ház
1214 Bp., Simon Bolivár stny. 4-8. T.: 420-7874, 276-2755.
1214 Bp., Vénusz u. 2. T.: 278-2757, fax: 277-5232
Közművelődés – Könyvtár – Ifjúsági Információs Pont
Február 1-ig
Dr. Dienes Rita:
„Ké pek 1995-2005” című kiállítása Állandó foglalkozások: Jóga a mindennapi életben (hétfő 18.30-20.00) Akrobatikus rock and roll (kedd, csütörtök 16.30-19.00) Jamland hip-hop tánciskola (pénteken 18.00-19.00, szombaton 12.00-13.00) Wargamers klub (szombaton 9.00-15.00) Gyerek aerobik (kedd, csütörtök 17.00-17.45)
❈ ❈ ❈ ❈
Filléres kézmûves foglalkozás
Február 4., szombat 20.00 óra
FARSANGI F ARSANGI BÁL játszik a MADISON duó
❈ ❈ ❈ ❈ Február 5., vasárnap 10.00 óra
A HÓKIRÁLYNÕ
mesejáték
a Holle anyó Színház előadása
❈ ❈ ❈ ❈ Hamarosan indul a
Radnóti Rock Klub!
rock – legendák kéthetente, szombatonként: Bikini (február 11.) Beatrice, Piramix, Deák Bill Blues Band, Guns’n’ Roses, információ: Péterfi Krisztián 06 20 992-9872
Január 28-án 13.00: Kavicsfestés Belépő: 100 Ft
❈❈❈❈
❈ ❈ ❈ ❈
Február 12-től TÁNCISKOLA INDUL kezdőknek vasárnaponként: 11.00-13.00 A 10x2 órás kurzusra a részvételi díj 7500 Ft.
SÓBARLANG
Az ÁMK óvodájának kezelésében lévő párásító készülékkel ellátott terem elsősorban asztmás panaszok kezelésében nyújthat segítséget. A tíz alkalomra szóló bérlet ára 2.500- Ft, mely csak orvosi javaslatra vehető igénybe. Előzetes bejelentkezés szükséges! Nyitva: hétfőtől péntekig 14.30-18.00 További információ: 276-27-55/119
Nagy Imre ÁMK Könyvtár Nyitva tartás: kedd-péntek: 13.00-19.00, szombat: 9.00-13.00 Tel: 276-27-55/ 110.
Csepel Ifjúsági Információs Pont A Csepeli Ifjúsági Információs Pont azért jött létre, hogy segítséget nyújtson a fiatalok számára fontos információk eléréséhez, a mindennapi élethelyzetekben való eligazodáshoz. Ezért szeretettel várunk, ha információra, címekre, telefonszámokra, útbaigazításra, programajánlatokra van szükséged, barátaiddal be akarsz ülni valahová egy kis beszélgetésre, problémáid megoldásához szakemberek segítségét kívánod igénybe venni. Minden szolgáltatásunk ingyenes és anonim! Nyitva tartás: hétköznap: 11.00-20.00, szombat: 9.00- 13.00 Tel: 420-78-74 e-mail:
[email protected]
Hüllõkiállítás Január 30-tól február 12-ig seregnyi barátságos csúszó-mászó testközelben – kedves (kis) emlősök – állandó filmvetítés – kristály és ajándék bazár – szombatonként 13.00 órától játszóház Belépő: gyerek: 250Ft, felnőtt: 350Ft, családi: 900 Ft, csoportos (10 fő felett): 200 Ft/fő Nyitva: hétfőtől –vasárnapig 9.00-18.00 óráig
Január 28. 17 óra: Zöldalma Egyesület Népi Játszó és Táncház Február 3. 15 óra: Civil Nap • Magyar Éremgyűjtők Egyesülete Csepeli Csoportja (h. 15.30) • Hastánc tanfolyam (hétfő 18.00) • Callanetics: alakformáló torna (hétfő, szerda 20.00) • Zöldalma Mondókás Klub (kedd 9.00) • Traccs Party (szerda 10.00) • Zöldalma Zeneovi és Apró kezek kézműves műhely (sze. 16.30) • Anonim Alkoholisták (szerda 18.15) • Zöldalma Zenebölcsi (csütörtök 9.00) • Szépkorúak Klubja: nyugdíjas délutánok (csüt. 16.00) • Melita: keresztény ifjúsági csoport (péntek 19.00) • Gyermekek bibliaórája: keresztény beszélgető (vas. 14.00) • Ében Háézer Keresztény Gyülekezet: istentisztelet (vas. 16.00) Az Ében -Haézer gyülekezet eseményei:
K arácsony
Mintegy száz gyermek kapott ajándékot tartalmazó csomagot azon a két karácsonyi rendezvényen, melyet a Rákóczi Kert Klubházban szervezett meg az Ében-Haézer gyülekezet. A hagyományosnak mondható események az eddigiekhez hasonló módon, ám mégis új formában szólították meg a kisebb és nagyobb gyermekeket, szülőket és egyedül élőket egyaránt. A vidám hangulatú műsorokban játékos vetélkedők, látványos, jelmezes színdarab, karácsonyi dalok és a gyülekezet gyermekeinek előadása kívánta hangsúlyosabbá tenni az ünnep gyakran elfelejtett üzenetét, Jézus Krisztus születésének fontosságát. Az egyes ajándékcsomagok külföldön élő gyermekek által küldött játékokból, édességekből, rajzeszközökből és egyéb meglepetésekből készültek, várva új gazdáikat, akik boldogan vették birtokba azokat. Akadt olyan négygyermekes család, amely nem tudott eljönni a rendezvényre- őket a gyülekezet munkatársai keresték fel és adták át a csomagokat: mint kiderült, nekik ez volt az egyetlen ajándék ezen a karácsonyon... A két rendezvény a jelek szerint elérte célját: ismét sok gyermek és felnőtt számára tette átélhetővé, hogy az igazi ajándék nem csak dobozokban, de Isten szeretetében is megtalálható.
VI.
2006. január 27.
E heti körkérdésünk:
Ön mire költené a 9 milliárdot? Ön milyen közcélú fejlesztésekre fordítaná az északi terület egy részének eladásából származó pénzt?- tudakoltuk legutóbb (az önkormányzat hasonló célú kezdeményezéséhez kapcsolódva) a csepeli polgárok véleményét.
Kovács Lajosné:
Faragó József:
Szerintem először is az úthálózatot kéne rendbe tenni , no és persze ezzel együtt a csatornákat, mert ezen a téren bizony elég sok még a meg nem oldott probléma. De általánosságban is úgy látom, hogy ráférne egy kis megsegítés az egész Csepelre – például mindjárt ezt a főteret, a Templom teret is, ahol beszélgetünk, mennyire szükséges lenne ugye fejleszteni, csinosítani. Ennek a munkának a része lehetne, hogy a buszmegállót végre átvigyék a túloldalra, amint azt már oly régen ígérik. S ha már a „lejárt szavatosságú” ígéreteknél tartunk, hát azt a kivezető utat Csepelről, no hát azt is mielőbb illenék megvalósítani…. Dávid Illésné:
Sorba szedve a dolgokat, elsőként az úthálózat javítását említeném, aztán meg rögtön a panelházak rehabilitációját…És ha már itt ez a sok pénz…nos, azt hiszem, jutni kéne a kisnyugdíjasok támogatására is. Nem tagadom, hogy saját magamat is érintve érzem ennek kapcsán, hiszen 39 évi munka után 57 ezer forint nyugdíjat kapok csak kézhez. Ha pedig még ezután is maradna valami a kaszszában, akkor a többi elesett, nehéz sorsú idős embernek is elkelne egy kis önkormányzati segítség…
A Fadesá-tól kapott pénzből először is visszaállítanám a kórházat – de persze felújítva, felfejlesztve, modernizálva… Aztán a szegényeknek is építenék egy házat, ahol megfizethető lakbérért emberhez méltó otthonra lelhetnének. Korhelykedésnek itt persze nem lenne helye: lehetőség szerint minden lakó dolgozna, abból fedezné a saját ellátását, és még az épület fenntartásához is hozzájárulna. Harmadszor, építenék még a magatehetetlen, beteg idős emberek számára is egy menedéket, ahová nem csak súlyos milliók befizetése árán lehetne bekerülni, mint a legtöbb idősek otthonába, s ahol ők, illetve családtagjaik nem lennének kiszolgáltatva lelketlen, figyelmetlen, pénzsóvár „ápolóknak”. Hát, ezeket érezném a legfontosabb tennivalóknak- annak ellenére, hogy a házam előtti úttesten elviselhetetlenül zörög a rosszul rögzített aknatető, s fertelmes bűzt áraszt maga a csatorna, saját bőrömön érzem tehát, hogy bizony milyen fontos feladat lenne az úgynevezett infrastruktúra fejlesztése is itt Csepelen… Huszár Tamás: Tamás: Bár a Biztonságos Csepelért Közalapítvány elnöke vagyok, mégis egyszerű kerületi polgárként igyekszem most fontossági sorrendbe illeszteni a legsürgősebb tennivalókat. Kezdjük talán mindjárt Csepel közbiztonságának javításával… Mert bizony elengedhetetlen lenne a térfigyelő hálózat kiépítése a legfrekventáltabb helyeken, s több önkormányzati támogatást érdemelne a rendőrség és a polgárőrség is. ( Mondjuk olyan autó-
kat, melyekkel szükség esetén be tudnak hajtani a földutakra is…) Más. Már egy Kossuth-korabeli, 1848-as írásban szó esett róla, hogy mielőbb meg kell oldani Csepelen a csapadékvíz elvezetését- s lám, azóta sem sikerült teljesen rendezni ezt a kérdést…Nincs egy igazi városközpontunk sem, mielőbb ki kellene hát telepíteni a Szent Imre térről a buszmegállót, a felszabaduló területen valódi, „városközpont-szerű” beépítést megvalósítva. Végül ne feledjük: nincs megoldva még igazából Csepel keresztirányú közlekedése sem. Szaksz Attila: Úgy vélem, Csepelen sok fejlesztés történt az elmúlt években, csakhogy ezek többségükben nem voltak látványosak, az előrelépést tehát nem mindig vették észre az érintettek…Ezért most szerintem olyan beruházásokra lenne szükség, melyek közvetlenül és gyorsan javítanák az emberek hangulatát, s melyek hatására az itt élők igazán büszkék lehetnének kerületükre…
Így először is a városközpont átfogó rehabilitációját kéne megvalósítani, beleértve ebbe egy sportcentrum létesítését is, ne Szentmiklósra kelljen elmenni annak, aki úszni szeretne, vagy testedzéssel kíván foglalkozni. De a csepeli fiataloknak olyan helyük sincs, ahol táncolhatnának. Erre pedig mindig volt, s ma is van igény a kerületben: elég talán, ha csak a középiskolák diákságára gondolunk. Nekik a jelenleg is működő néhány szűk kis tánchelyiség nem elég, hiszen az igazi diszkó lényege, hogy több száz ember táncolhasson, szórakozhasson, beszélgethessen együtt. „Szívem csücske” továbbá a Kisduna-part is, amely úgy tudom, hogy védett terület, de nincs tábla, amely erre figyelmeztetné az embereket, s nincs parkőr sem, aki számon kérhetné a tilalmak megszegését. Nem csoda hát, hogy láttam én már ott majd másfél köbméter nyúllábat (!) is a nádasba öntve… Egy szó mint száz, az itteni figyelmeztető- és figyelőrendszer kiépítésére szintén megfelelő összegeket fordíthatna az önkormányzat. Végül pedig , ha a józan polgár fejével gondolkodom, akkor a most rendelkezésre álló pénz egy részét olyan beruházásokra kellene fordítani, melyek később még több pénzt „fialnak” majd. Ilyen lehetne például az északi terület önkormányzati tulajdonban maradt részének az infrastrukturális fejlesztése. A lényeg, hogy legyenek határozott, mindenki által ismert és támogatott fejlesztési célok, s legyen ugyanakkor ütemes a fejlesztés: előbb adni kell az embereknek, aztán pedig neki kell vágni a jövőt szolgáló beruházásoknak is.
Közéleti hírek Január 12-én Németh Szilárd országgyűlési képviselő sajtótájékoztatót tartott a csepeli utak felújításával, a csatornázással kapcsolatban tapasztalt hiányosságokról, melyeket fényképfelvételekkel is illusztrált. A sajtótájékoztatón elhangzottakra Orosz Ferenc alpolgármester reagált. A csepeli Diák-önkormányzat ülést tartott, melyen elhatározták, hogy elkészítik a „Mosoly-bánat térképet”. Ennek lényege az, hogy a csepeli diákok hogyan vélekednek Csepel tisztaságáról, az egészségés környezetvédelemről és hogyan szeretnék Csepelt jobbá tenni. Január 13-án nyílt meg dr. Dienes Rita „Képek 1995-2005” című kiállítása a Nagy Imre Általános Művelődési Központban. Január 16-án újévi véradó napot szervezett a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában a Vöröskereszt Budapesti Szervezete. Karácsonyi gála műsorán mutatta be a Csepp Csepel Táncegyüttes Nagy István: „Cigándi játékok
és táncok” című koreográfiáját, melyet a továbbiakban is műsoron tart. A Művészpalánták Alapítvány és a Csepel Galéria közös rendezvénye volt a „csepeli Pódium”, ahol csepeli, vagy Csepelről indult költők, írók műveit mutatták be. A rendezvényen Tarján Tamás irodalomtörténész, egyetemi docens is részt vett. A Szigetcsúcson értékesített telkek ügyében a Főváros és a FADESA Zrt egyeztették nézeteiket és remélhetőleg a közeljövőben lezárulhat az ügy. Hézagpótló művet jelentetett meg az Önkormányzat a „Csepeli séták” sorozatban a Szent Imre térről. A könyvet Dr. Bolla Dezső és Udvarhelyi András írta. A Katona József Általános Iskolában a fűtőcsövek egy része kilazult, majd leesett, ezért az iskolában a fűtés megszűnt. Gyors beavatkozással a hibát kijavították, így a tanítás folytatódhatott. Csizmadia Károly
2006. január 27.
A
VII.
MÛSORA
JANUÁR 28. /SZOMBAT/ 8.00 Szigetelő /ism./ 08.35 Galéria /ism./ 09.00 Pulzus /ism./ 09.10 Kapocs /ism./ 09.40 Intarzia /ism./ 10.45 Tűzoltók XX/8. /ism./ 11.45 Képújság JANUÁR 29. /VASÁRNAP/ 6.00 – 08.00 Ébredjen zenére – zenés összeállítás 08.05 Tűzoltók XX/9. (ausztrál filmsorozat) 09.00 Avilág táncai – Dél-Korea /ism./ 09.25 Sportmozaik 09.55 Nagypapát keresünk /54’/ (amerikai játékfilm) 10.50 Intarzia /ism./ 12.00 A Föld arca /ism./ 12.30 Képújság JANUÁR 30. /HÉTFŐ/ 8.00 – 18.00 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.10 Szigetelő – Csepeli Hírmagazin 18.45 Őrjárat 19.15 Intarzia (kulturális magazin) 20.35 Tűzoltók XX/9. /ism./ 21.25 Képújság JANUÁR 31. /KEDD/ 8.00 – 10.00 Képújság 10.00 Szigetelő /ism./ 10.35 A világ táncai – Olaszország /ism./ 11.00 Őrjárat 11.30 Kapocs – civil és kisebbségi híradó 12.00 Képújság FEBRUÁR 1. /SZERDA/ 8.00 – 18.00 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.10 Galéria (művészeti magazin) 18.30 Pulzus (egész-ségügyi magazin) 18.40 Téma (stúdióbeszélgetés) 19.25 Civil a pályán /91'/ (magyar filmvígjáték) Fsz.: Soós Imre, Latabár Kálmán 21.00 A világ táncai – Szardí-nia 21.25 Képújság FEBRUÁR 2. /CSÜTÖRTÖK/ 8.00 – 10.00 Képújság 10.00 Szigetelő /ism./ 10.35 Galéria /ism./ 11.00 Pulzus /ism./ 11.10 Téma /ism./ 11.50 Képújság FEBRUÁR 3. /PÉNTEK/ 08.00 – 18.00 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.10 Csepeli polgár – Benedek Ferenc 18.45 A világ táncai – Moldvai Csángó Ifjúsági Együttes 19.25 Aki becsapta a halált /93’/ (amerikai bűnügyi történet) 21.00 Celeste 172/1. (argentín filmsorozat) 22.00 Szi-getelő /ism./ 22.30 Képújság FEBRUÁR 4. /SZOMBAT/ 8.00 Szigetelő /ism./ 08.35 Galéria /ism./ 08.55 Pulzus /ism./ 09.10 Téma /ism./ 09.50 A világ táncai – Szardínia /ism./ 10.15 Tűzoltók XX/9. /ism./ 11.15 Őrjárat FEBRUÁR 5. /VASÁRNAP/ 6.00 – 08.00 Ébredjen zenére – zenés összeállítás 08.05 Tűzoltók XX/10. (auszt-rál filmsorozat) 09.00 Csepeli polgár – Benedek Ferenc /ism./ 09.40 Liliomfi /110’/ (magyar filmvígjáték) Fsz.: Darvas Iván, Krencsey Marianne 11.30 Római katolikus szentmise közvetítése a királyerdői Szeplőtelen Szív rk. templomból. Szentbeszédet mond: Ullrich Ágoston c. esperes, plébános 12.40 Celeste 172/1. /ism./ 13.30 Képújság
KÖZLEMÉNYEK Tisztelt Támogatóink! Tisztelt Csepeli Polgárok! „Az Egészséges Csepeli Polgárért Alapítvány” 2000. évben jött létre azzal a céllal, hogy javítsa a csepeli lakosok gyógyításának feltételeit, hozzájáruljon a gyógyító munka színvonalának emeléséhez. Ezen belül legfontosabb törekvési közé tarozik az egészségügyi szolgáltatás műszerezettségének javítása, nagyobb értékű eszközök, berendezések beszerzése, a különböző szűrő – és egészségmegőrző programok támogatása, az egészségügyben dolgozók szakmai képzésének, továbbképzésének elősegítése. Alapítványunk adószáma: 18238781-1-43 Alapítványunk számlaszáma: 11721026-20289148 Köszönjük, hogy adója 1%-ával támogatja törekvéseinket! Az Alapítvány kuratóriuma
1% ****
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton szeretnénk megköszönni azon támogatóink közreműködését, akik a csepeli L.Á.É.T. szervezetén keresztül otthonunknak bébiételt adományoztak. Köszönettel: Moszt Éva Intézményvezető Magyar Vöröskereszt Családok Átmeneti Otthona Budapest XXI., Erdősor u. 53-55.
A CSEPELI SVÁBOK SZABAD KULTURÁLIS EGYESÜLETE köszönetét fejezi ki mindazoknak a kedves csepeli és nem csepeli állampolgároknak, akik 2005-ben adójuk 1%-val segítették munkánkat. Szíves tájékoztatásukra közöljük, a felajánlott 86.077.- Ft összeget kultúrcsoportunk, a Lustige Musikanten zenekar fellépő, nemzetiségi jelmezének pótlására használtuk fel. Szíves felajánlásaikban továbbra is bízva kívánunk minden kedves támogatónknak és csepeli lakosnak egészségben gazdag, békés, boldog új esztendőt. Adószámunk: 19663368-1-43 Egyben tudatjuk, hogy 2006. február 11-én, a Nagy Imre Általános Művelődési Központ Sportcsarnokában rendezzük meg hagyományos SVÁBBÁLUNKAT, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várunk. Csepeli Svábok Szabad Kulturális Egyesülete Tel: 276-1300 vagy 277-0368 Előre is köszönjük szíves segítségüket. Kaltenecker Antalné elnök
VIII.
2006. január 27.
SZIGETSZENTMIKLÓS-LAKIHEGYEN
L A CHÁZI FOG ADÓ ÉT TEREM RENDEZVÉNY HÁZ
2006. március 1-én ÚJONNAN NYÍLÓ RENDEZVÉNY HÁZ EXKLUZÍV KÖRNYEZETBEN VÁRJA ÖNÖKET! ESKÜVŐK, CSALÁDI, MUNKAHELYI RENDEZVÉNYEK, TANFOLYAMOK, KONFERENCIÁK LEBONYOLÍTÁSÁT VÁLLALJUK: ➼ 200 férőhely /egy teremben/ ➼ légkondícionálás, ➼ minden igényt kielégítő belső kialakítás, ➼ őrzött nagy parkoló, ➼ esküvő esetén ajándék szoba, ➼ továbbá lehetőség nyílik vendégeik elszállásolására FŐ VACSORA - ÉJFÉLI VACSORA - KÍVÁNSÁG SZERINT VÁLASZTÁS 3800.-/ fő
2310 SZIGETSZENTMIKLÓS-LAKIHEGY II. Rákóczi F. u. 12.
Tel./fax: 06-24-475-184 06-30-9-226111 Hűtőgépek javítása háznál gyorsan megbízhatóan. Hétfőtől-péntekig 07-22-ig. T.: 4207574, 06 (20) 386-6936. BIZTOSÍTÁSOK! Mindenfajta élet és vagyonbiztosítás, befektetési és hitelügyintézés, nyugdíj és egészségpénztári szolgáltatások gyors, pontos bonyolítása az Önnek legkényelmesebb módon: Bánné Takács Ildikó biztosítási főtanácsadó. Telefon: 06 (30) 210-7016. email:
[email protected] Csepeli gyorsszerviz, teljes körű víz-gáz-villany szerelést, gépi duguláselhárítást vállal 024-ig. Hétvégén is garanciával. T.: 06 (70) 609-2550, 321-3174. Regisztrált mérlegképes könyvelő egyszeres és kettős könyvelést, adóbevallást vállal viszszamenőleg is. T.: 277-8896, 06 (20) 395-9399. “Csepp Mesterszerviz, mert minden cseppért kár” Ázás, csőtőrés, duguláselhárítás 024 óráig. WC tartály, WC csészék, csapok, bojlerek cseréje javítása! T.: 299-0333, 06 (30) 210-5767. Lakatos munkák. Külső belső lépcsők, kerítések, rácsok. Kovácsoltvas formában is. T.: 06 (20) 451-4366. Ingatlan alapú jelzáloghitelek gyors ügyintézése, minimálbértől. T.: 06 (30) 999-1711, 06 (20) 515-6272. Kedvező Casco bíztosítások! Lopás és Cash módozatban is, 4 éves kortól! 06 (30) 999-1711, 06 (20) 515-6272. Bútorkárpit, szőnyegtisztítás, atkátlanítás, mindenféle takarítás. T.: 06 (20) 981-5412, 4205830. Pedikűr, manikűr, műkörömépítés, Fodrászat, szórópisztolyos körömdíszítés. Ady E. u. 47. T.: 276-3428.
Duguláselhárító gyorsszolgálat. T.: 06 (30) 272-7987. Műkörömépítést vállalok Csepelen! Olcsóban, mint szalonban! T.: 06 (30) 326-6724. Csepelen a Jókai úton kézi autómosó és kozmetika jelenlegi AKCIÓI: Külső-belső takarítás 1500 Ft Kárpittisztítás 8000 Ft Polír 8000 Ft Bérlet: 9 alkalmat fizet és 12 szolgáltatást kap. Épületburkolást, gipszkartonozást, szigetelést és kőműves munkákat vállalunk. T.: 06 (20) 578-79-73. GÁZKÉSZÜLÉK JAVÍTÁS SORON KÍVÜL, VAGY AMIKORRA ÖN KÉRI! INGYENES KISZÁLLÁS! T.: 06 (20) 3257170. Vaspőri Lajos nyugdíjas kárpitos mester - minden munka olcsó áron T.: 322-8910, 10-16 óráig. TV-videó HI-FI , DVD , kamera, mikrosütő gyorsszerviz T.: 06 (70) 246-5049. HÉTVÉGÉN IS HÍVHATÓ. Szobafestést mázolást, tapétázást vállalok. T.: 425-2173. Ács-, tetőfedő-, bádogos-munkák készítése, felújítása, javítása. T.: 06 (20) 381-5360. Bizalmát köszönöm!
VÁLLALKOZÁS 16 éve Csepel központjában működő GYÓGYNÖVÉNYDROGÉRIA üzlet bérleti joga, BT-vel, teljes berendezéssel, árukészlettel, nagy ügyfélkörrel 2006 évben ÁTADÓ nyugdíjazás miatt. Jelentkezni lehet egész nap a 06 (20) 325-7583 vagy 13-18 között a 420-7985.
ÁLLÁST KÍNÁL Asztalos felvétel csepeli műhelybe .T.: 06 (30) 200-2734.
Csepeli gyermekotthon gyakorlattal rendelkező gépkocsivezető (kisbusz) karbantartót keres 4 órás munkára. Érdeklődni: 276-4234-es telefonszámon lehet. Csepeli Egészségügyi Szolgálat azonnali belépéssel felvesz 1 fő EKG szakasszisztensi végzetséggel és számítógépes ismeretekkel rendelkező szakdolgozót. Bérezés a Kjt. Szerint. Jelentkezni lehet: Lipták Istvánné főnővérnél személyesen vagy telefonon Budapest XXI. Áruház tér 8. T.: 427-5128. Csepelen átadó egy 8 nm-es kozmetika több mint 10 éve működő fodrászatban. Vendégkör van. T.: 06 (20) 983-3954. Gépkocsivezetőt keresünk korhatár nélkül, “E” kategóriás jogosítvánnyal, határozott idejű munkaszerződéssel. T.: 06 (30) 311-6339.
Beszédcentrikus angol oktatás minden szinten. T.: 06 (70) 318-4547. Államilag elismert gyermek és ifjúsági felügyelő II. szakképzési Központ: (06-1) 276-5918.
ADÁSVÉTEL Eladó 2 ajtós tálaló alsó-felső natúr tölgy. T.: 277-0385.
TÁRSKERESÕ
Csepeli gyorsétterem fiatal szakácsot vagy főzni tudó kézilányt keres. T.: 06 (70) 940-4185.
Önnek is legyen párja! Emberközpontú fényképes társkereső iroda 5000 fényképpel és színes rendezvényekkel! Válogasson fényképes adatbázisunkból egyéni elvárásainak megfelelően, és randevúzzon még ma! T: 420-5958. Anyagiaktól mentes, könnyed laza kapcsolatok! T:06(30) 4458646. Független, 55 éves (168/72 kg.) pesti férfi családi házzal, szép jövedelemmel keres 45 év feletti hölgyet élettársi kapcsolatra. “Szeretnék szeretni, veled nevetni, magányomat feledni”. T.: 06 (70) 554-2654. 36 éves, elvált, két lányát egyedül nevelő férfi testi lelki társát keresi hosszútávú kapcsolat reményében. T.: 06 (20) 3539384.
ÁLLÁST KERES
VEGYES
Csepeli autósiskola agilis nyugdíjas hölgy munkatársat keres, ügyfélfogadó irodájába. Jelentkezés az iskolavezetőnél. T.: 06 (20) 203-1153.
Biztonsági őr munkahelyet keres. T.: 276-8537, 06 (70) 273-0317. Napi takarítást, nagytakarítást, ablaktisztítást, festés utánit is vállalok . T.:06 (70) 210-3992. Két hölgy vállal házaknál takarítást, vasalást gyerekre vigyázást. T.: 06 (30) 389-0903.
OKTATÁS ÉBER 95” BT. Személy és Vagyonőr tanfolyamot indít. T.: 276-7733/ 14. Angol, németoktatás T.: 06 (20) 522-1072, 276-7586. Angoltanár vállal nyelvoktatást és korrepetálást. T.: 420-8544. Angoloktatás, korrepetálás gyerekeknek. T.: 06 (20) 958-3645. Nagy gyakorlattal rendelkező tanár középiskolások, egyetemisták korrepetálását vállalja matematika és fizika tantárgyakból. Házhoz megyek. T.: 425-5192, 10-13 és 18-21 óra között. Államilag elismert dajka, pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztens szakképzés Csepelen. Kasza Szakképzési Központ: 276-5918.
Erzsébeten a Tátra téri piacon üzlethelyiség hosszútávra kiadó. T.: 06 (70) 331-8641.
Hogyan igazodhatnék el jobban sorsom útvesztőiben? személyiségfejlesztő tanácsadás, asztrológia és tarot segítségével. T.: 06 (20) 512-6127, 06 (70) 318-4547.
ÜDÜLÉS Zalakarosi két hetes üdülési jog eladó 03.01-03-14-ig. Ár: 35 eFt. T.: 06 (30) 859-1033, 276-0175.
GYÁSZJELENTÉS! Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett feleségem és anya KOVÁCS SÁNDORNÉ „Györgyike” hosszú betegség után, Úrunk akarata szerint, 2006. jan. 19-én 72 éves korában visszaadta lelkét teremtőjének. Hamvasztás után Evangélikus és Református szertartása szerint 2006. jan. 31-én 9.30-kor a csepeli temetőbe helyezzük örök nyugalomra. Táviratcím: Kovács Sándor 1213 Budapest, Szent István u. 317. A Gyászoló Család.