A Magyar Máltai Lovagok Szövetsége és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat lapja XVIII. évfolyam :: 2. szám :: 2012. június
A diákok szolgálata Máltai lovagrend csak egy van A hevesi vár
A kerekesszékek
Balatonföldvárra gurulnak
2
Máltai Hírek :: 2012 :: Június
aktuális
„Nem aratni jöttünk, magvetôk vagyunk” Országos küldöttgyûlést tartott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat A Szeretetszolgálat múlt Nem aratni jöttünk, mag Tisztújító országos évi tevékenységét értékelve vetôk vagyunk – olvasta a küldöttgyûlést tartott Gyôri-Dani Lajos ügyvezetô küldöttgyûlésre megjelent, május 19-én Budapesalelnök azt mondta, esemé a Szeretetszolgálat 2011-es nyekben gazdag, nehéz, de tevékenységét összegzô éves ten a Magyar Máltai sikeres év áll a szervezet beszámoló címét megnyitó Szeretetszolgálat. mögött, amelyet kiegyensú gondolataiban Kozma Imre lyozott és nyugodt mûködés atya, aki azt hangsúlyozta, Az egyesületi formájellemzett. A feladatok sok nem szabad szem elôl tévesz ban mûködô karita színûségét mutatja a 2011-es teni, hogy az aratás ura nem tív szervezet legfôbb éves beszámoló is, amely az ember. Az ember feladata hez nem kevesebb mint a magok elvetése, ami képle döntéshozó testülete 2700 oldalnyi nyersanyagot tesen a Máltai Szeretetszolgá újabb négy évre elnökszolgáltattak a munkájukról lat egész tevékenységére igaz. ké választotta Kozma jelentést készítô önkéntes A gyûlésen a szavazati csoportok, intézmények és joggal rendelkezô 81 kül Imre atyát, alelnökké régiós szervezetek. Az ügy döttbôl összesen 68-an je Vecsei Miklóst. A kül vezetô alelnök a szerteágazó lentek meg, így az ülés hatá feladatok közül kiemelte az rozatképes volt. Kállay Ubul döttek áttekintették egész évben végzett devecse Tamás, a Magyar Máltai Lo az elmúlt év tevékenyri segítségnyújtást, ami ön vagok Szövetségének elnöke magában 27 különbözô prog Jézus szavait idézte a küldöt ségét, és megismerték ramból állt össze, és aminek teket üdvözlô beszédében: a Szeretetszolgálat lényegét Gyôri-Dani Lajos Amit e legkisebb testvéreim további terveit is. így foglalta össze: „Mi az közül eggyel is tettetek, ve emberekben okozott kataszt lem tettétek”. Mint mondta, rófát próbáltuk helyreállítani.” Ugyancsak az ebben a közösségben mindenki a keresztény életutat követi meghívása, elhivatottsága alap egész évet végigkísérte a Máltai Szeretetszol gálat teleprehabilitációs tevékenysége és gye ján, és a Máltai Szeretetszolgálatnál találta rekesély programja, amely most már közel 250 meg az útját, a meghívás beteljesülését. településen zajlik. A hajléktalan ellátásban új szemlélet és új gyakorlat alakult ki a mö göttünk maradt télen, ami különösen nagy 1. Az elnöki asztalnál: Gyôri-Dani Lajos, 1 ki hívást jelentett az ellátás résztvevôinek. A Kállay Ubul Tamás és Kozma Imre 2 3 2. Kozma atyát egyhangú szavazással döntéshozók és a politikusok ugyanakkor a választották újra elnökké Máltai Szeretetszolgálat 23 éves tapasztalatait 3. 3. oldalon az amerikai lelkigyakorlat résztvevôi elismerve alakították ki az ellátás új rendsze rét. Gyôri-Dani Lajos kitért a Szeretetszolgálat önkéntes orvoscsoportjának tevékenységére is,
ennek során a nyomortelepeken élôk százai jutottak orvosi ellátáshoz és a rászorulók új szemüveghez is. Kiemelte a 2011-ben huszadik születésnapját tartó Máltai Mentôszolgálatot is, amely a mentés ôsi idôszakából az önkéntes ség hagyományát ôrzi, hiszen a máltai roham kocsin szolgáló mintegy 120 fôs személyzet minden tagja önkéntes. A máltai intézmények mindennapos mû ködésük során emberek tízezreinek nyújta nak közvetlen segítséget, csak a hajléktalanok nappali melegedôiben több mint 15 ezer em ber fordult meg 2011-ben (és közülük sokan nap mint nap visszatértek). Vecsei Miklós alelnök emlékeztetett arra, hogy 2011 ôszén a Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét címmel hiánypótló szakmai könyvet jelentetett meg a nyomortelepeken és cigány telepen végzett munkáról. „A szociális munka lényegét a jelenlét kifejezés jeleníti meg, más szót, nem is érdemes mondani. Aki ugyan is nincs ott, az nem tudhatja mit kell tenni, elemzésekbôl, statisztikai jelentésekbôl nem lehet segítséget nyújtani” – fogalmazott.
Máltai Hírek :: 2012 :: Június
tartalom
Sikeres gyûjtés Szentkútnak Mátraverebély-Szentkút ferences kolos tora többször adott szállást és szívélyes fogadtatást a lelkigyakorlatokon résztvevô máltaiaknak. P. Kálmán Peregrin házfônök megkért bennünket, hogy gyûjtsünk a javítás ra szoruló oltáruk restaurálására. Rendünk védôszentjének, az oltár mellékalakjaként álló Keresztelô Szent János barokk szobrának fel újítását választottuk nemes feladatunknak. Az egyéni kezdeményezést elôbb a Magyar Mál tai Lovagok Szövetségének Magyarországi De legátusa, majd a szövetségi elnök is felkarolta, és elôbb a magyar, majd az egész szövetségi tagság figyelmébe ajánlotta. Az akció szép eredménnyel járt. Néhány nagyobb és számos nevesített vagy névtelen felajánló összesen 883.400 forintot juttatott el a Magyar Máltai Lovagok Budavári Ala pítványa közvetítésével országos zarándokhe lyünk házfônökének. Hálás köszönet minden nagylelkû adakozónak! :: buzády tibor
Magyar Cserkész —Máltai Lelkigyakorlat Észak Amerikában Sándor István C.H.D. és dr. Kerekes Judit cserkésztiszt kezdeményezésére lezaj lott a második évi nagyböjti lelkigyakorlat a New Brunswick-i Szent László magyar temp lomban. Dr. Glaser János, montreali kana dai teológus és cserkészcsapattiszt, felesége közremûködésével „Mi egy áldozat?” címmel nívós eszmecserét vezetett. A szombat regge li szentmisét Ft. Vas László, Passaic-i magyar plébános mutatta be, a virágvasárnapi ünnepi istentiszteletet pedig a Budapestrôl odalátoga tó Futó László Sch.P. tartotta a helybeli P. Pol gár Kapisztrán OFM közremûködésével.
Aktuális
„Nem aratni jöttünk, magvetôk vagyunk” 2. oldal
Sikeres gyûjtés Szentkútnak 3. oldal
beköszöntô
Kedves Olvasó!
Magyar Cserkész– Máltai Lelkigyakorlat Észak-Amerikában 3. oldal A szegények szolgálata
A kerekesszékek Balatonföldvárra gurulnak 4. oldal Interjú
Máltai Lovagrend csak egy van 8. oldal
Publicisztika
A diákok szolgálata 10. oldal Történelem
A rozgonyi csata 12. oldal Máltai könyvespolc
Ajánlott olvasmány 14. oldal
A hevesi vár 16. oldal
Tisztelettel, S zabadheg ÿ Pé ter A Máltai Lovagrend magyarországi kommunikációs vezetôje
A címlapon :: Koncz Balázs, a mozgássérült tábor egyik házigazdája Címlapfotó :: Kurucz Árpád
3
A Máltai Lovagrend idén Magyarországon rendezi a huszonkilencedik nemzetközi nyári ifjúsági mozgássérült táborát. Az utolsó 20 évben ez lesz a harmadik alkalom, hogy Magyarország ra – a szolnoki Tiszaliget és Zánka után – Balatonföldvár ra jön kikapcsolódni, lelkileg feltöltôdni több mint 200 mozgássérült fiatalember leg alább ugyanennyi kísérôvel. Ezt a jeles eseményt haran gozzuk be ebben a számban. Még nem késô csatlakozni a sok-sok adományozóhoz, akik önzetlenül adnak saját idejükbôl és forrásaikból, hogy ismét felejthetetlen élményekkel gazdagodhassa nak a nyári tábor résztvevôi. Továbbiakban a Szuverén Máltai Lovagrend magyaror szági nagykövetével, Exc. Kussbach Erichhel tartott beszélgetésünkbôl a máltai diplomácia kihívásaiba nyerhetnek bepillantást az olvasók. Ajánlott olvasmányok rovatunkban most a nemzet közi hírû, hazánkban is közismert és elismert katolikus pap, a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének lelki vezetôje, Bolberitz Pál írásai ból válogattunk négy könyvet.
4
Máltai Hírek :: 2012 :: Június
a szegények szolgálata
A kerekes székek Balatonföldvárra gurulnak Huszonkét nemzet kultúrája találkozik a máltai mozgássérült táborban Nevetés, felszabadultság, életre szóló közösségi élmények – ezek mind sajátjai a Nemzetközi Ifjúsági Mozgássérült Tábornak, amelynek idén hazánk ad otthont. Az esemény minden évben lehetôséget nyújt arra, hogy a fogyatékossággal élô fiatalok lelkileg és szellemileg feltöltôdjenek. De az elmúlt huszonkilenc év táborai nemcsak a kikapcsolódásról szóltak: a találkozókon életre szóló barátságok és szerelmek is köttettek.
Huszonkilencedik alka lommal szervezi meg Nem zetközi Ifjúsági Mozgássérült Táborát a Szuverén Máltai Lovagrend. Idén – augusztus 4. és 11. között – a házigazda szerepét a Magyar Máltai Lo vagok Szövetsége és a Magyar Máltai Szere tetszolgálat tölti be. A kerekesszékhez kötött fiatalok ezúttal Balatonföldváron találkoz hatnak négy kontinens huszonkét országából érkezô sorstársaikkal. A résztvevôk száma elôreláthatóan négyszáz fölött lesz, várhatóan 220 mozgássérült vagy halmozottan sérült fiú és lány érkezik majd ide, és ugyanennyi kísérô. A kísérôk általában máltai rendtagjelöltek és önkéntesek vagy fiatal rendtagok. Elôször 1983-ban szerveztek tábort Bur genlandban a szellemi és testi fogyatékosság gal élô fiataloknak, hogy kimozduljanak ott honról – de nem a megszokott kísérôjükkel. Ekkor még csupán néhány európai ország ven dégeskedett itt. A tábor olyan jól sikerült, hogy elhatározták: minden évben megrendezik.
Hazánk harmadik alkalommal tölti be a házigazda szerepét. A magyarokat különösen szeretik, és sokat várnak tôlünk. Vidám nép nek tartanak minket, és szeretik a magyar gasztronómiát is. Az elsô magyarországi tábort 1993-ben rendezték a szolnoki Tiszaligetben. Ekkor közel négyszázan jöttek el, országon ként mintegy 20 fô, a kísérôket is beleértve. Ebben az idôben nem volt még felsô korhatár, amelyet késôbb Albrecht Boeselager nagyis potályos 35 évben szabott meg. Így minden évben hasonló korú fiatalok találkozhatnak, és lehetôség nyílt arra, hogy új emberek is ér kezzenek. – Az 1990-es években felfedeztük, hogy a kelet-európai fiatalok kellemetlenül érzik magukat a táborokban, hiszen a nyugati orszá gokból érkezôk jelentôsen jobb körülmények között élnek – idézte fel a kezdeti nehézsége
Szöveg :: Mizsei Bernadett
Máltai Hírek :: 2012 :: Június
ket Ugron Béla, a Szuverén Máltai Lovagrend magyar delegátusa, aki szerint Boeselager nagyispotályos ezt látva döntött úgy, hogy úgynevezett „összeszoktató” tábort szervez. A nemzetközi tábort megelôzô eseményre kizá rólag nehéz körülmények között élô kelet-eu rópai fiatalok jöhettek, akik itt sokkal kevésbé voltak feszélyezettek, hiszen látták: nem ôk az egyedüli nehéz anyagi háttérrel rendelkezô fiatalok. Erôt adott nekik az is, hogy már egy mást ismerve érkeztek a nemzetközi táborok ba. Ma is minden évben szerveznek egy külön tábort a kelet-európai fiataloknak, de mára ez a találkozó elvesztette „összeszoktató” jelle gét, vagyis nem szolgálja azt, hogy a gazdasági háttérbôl adódó különbségeket enyhítse. Ma már csak a közös együttlét a cél. – Azért is szeretem a táborokat, mert lehetôséget adnak a felebaráti szeretet gya korlására, és felhívják a figyelmet egymás segítésének fontosságára – mondta Ugron Béla. A delegátus szerint a tábornak célja az is, hogy „megmozgassa” a résztvevô mozgás sérült fiatalok környezetének szociális érzé
A program
5
kenységét. Számos szponzort kell ugyanis felkutatni ah hoz, hogy létrejöhessen ez a sokak számára életre szóló élményt nyújtó esemény. A táborok részben adományok ból, részben pályázatok során elnyerhetô pénzbôl jönnek létre. A vendégek az önkölt ség töredékét fizetik részvé teli díjként, kísérôiket pedig – amennyiben nem tudják elôteremteni a szükséges ös� szeget – a házigazda ország szervezôi igyekeznek támo gatni. A tábornak hatalmas költségei vannak, és csupán a kiadások 50 százalékát lehet fedezni a részvételi díjakból. A hiányzó ötven százalékot a rend teremti elô, ami a ma gyaroknak mindig komoly nehézséget jelent. A nyugati országokban mûködô máltai intézmények olyan vagyon nal rendelkeznek, amelyek komoly bevételek hoznak. A Magyar Máltai Lovagok Szövetsé ge azonban nem büszkélkedhet bôséges be vételt hozó javakkal, Ugron Béla mégis bízik abban, hogy mint mindig, most is elôteremtik a szükséges pénzt a jóakaratú emberek és a bôkezû szponzorok segítségével. A balatonföldvári találkozó vendégeit szá mos esemény várja majd: a szentmiséken és a lelki gyakorlatokon kívül vitorlázáson, íjazá son, lovagláson és tereprally bemutatón vehet nek részt. A résztvevôk meglepetést is ígérnek a tábor résztvevôinek, olyan élményt, amelyet a nem kerekesszékben élôk is megirigyelhet nének. Természetesen egyik program sem lesz kötelezô: a táborban maradók magyaros jellegzetességekkel kiegészített kézmûves fog lalkozásokkal ismerkedhetnek, a választható programok listáját pedig nemzetközi estek, koncertek, mûveltségi és sportvetélkedôk te szik teljessé.
A Szuverén Máltai Lovagrend 29. Nemzetközi Ifjúsági Mozgássérült Tábora 2012. augusztus 4-én kezdôdik és 11-én zárul. A magyar szervezôk kezdeményezésére idén elsô alkalommal lehetett online jelentkezni. A tábor augusztus 4-én 13 órakor nyitja meg kapuit. A délutáni órák az érkezéssel, elhelyezkedéssel telnek, este 8-kor a Tábor Híradó beszámol a legfontosabb tudnivalókról. Augusztus 5-én a reggelit szentmise, majd a rendezvény hivatalos megnyitója követi. Ebéd után strandolási lehetôséggel és este 6 órától pedig a nemzetközi est eseményeivel folytatódik a program. Hatodikán délelôtt többféle programból választhatnak a résztvevôk, délután vetélkedô és meglepetés program várja a táborozókat, este diszkó zárja a napot. Hetedikére kirándulást terveztek a házigazdák, az érdeklôdôk különbözô helyszínekre, többek között a mogyoródi Forma I-es pályára utazhatnak. Nyolca dikán workshop, strandolás, Christopher-kupa, Tábor Híradó és nemzetközi est színesítik a napot. Kilencedikén vacsoráig fakultatív program, este diszkó. Tizedikén a délelôtti workshopot délután szentmise, majd a hivatalos záróünnepség követi. Vacsora után még egy búcsúbulival zárják a heti eseményeket a résztvevôk, akik 11-én reggeli után indulnak haza.
1
2 3
1. A résztvevôk nem az otthoni kísérôikkel érkeznek 2. Minden nap új élmény 3. A táborban semmi nem olyan, mint otthon
6
Máltai Hírek :: 2012 :: Június
– Zánkán már szerveztünk vitorlázást. Ki vittünk egy mozgássérült fiút is, aki csak a fejét tudta mozgatni. Amikor a hajó elejéhez rögzít ve szelte a habokat, felsóhajtott: „milyen szép az élet”. Pontosan ezekért a pillanatokért ér demes dolgozni – mesélte mosolyogva Ugron Béla. Felidézte azt is, hogy mindannyiuknak összeszorult a szíve, amikor egy német moz gássérült fiú azt mondta: édesapjának is van vitorlása, de még soha, egyetlen alkalommal sem vitte magával. A magyar szervezôk arra is figyelnek, hogy sok vidám percet adjanak vendégeiknek. 2002-ben Zánkán egy különleges játékot ta láltak ki: mindenkinek odaadták a gulyásleves hozzávalóit, de nem mondták el, hogy mibôl mennyit kell használni, és hogyan kell elké szíteni. A mai napig nevetve emlegetik, hogy egy külföldi vendég a tojást héjastul belefôzte a gulyásba. Koncz Balázs 1997-ben csatlakozott elsô al kalommal a tábor nagy csapatához. Azt mond ja, rendkívül furcsa volt annyi kerekesszékes ember társaságában. Döbbenten és sajnál kozva nézte ôket, és nem fogta fel, hogy ô is köztük van. Balázs ugyanis 19 éve, 23 évesen került kerekesszékbe, amikor egy szerencsét len vízbe ugrást követôen eltört két gerinccsi golyája. Az addigi sikeres élet megtorpanni látszott az elsô percben: a baleset elôtt Balázs egy autós lapnál dolgozott szerkesztôként és tesztpilótaként, majd miután elvégezte a né metországi Axel Springer újságíró iskoláját, a lapkiadó hazai cégénél kapott jól fizetô állást. Ma már saját cége van, és sosem szomorkodik. De a kezdet számára sem volt könnyû, hiszen szembesülnie kellett azzal, hogy a rehabilitá ció nem azért van, hogy lábra álljon, hanem hogy megtanuljon élni fogyatékosságával. Balázs az egyéves németországi rehabi litáció alatt találkozott elôször Ugron Bélá val. Elôtte sem a lovagrendrôl, sem a Mál tai Szeretetszolgálatról nem hallott. – Én nem barátkozom csak azért valakivel, mert kerekesszékes, ez a legkisebb felület, amiben hasonlóak vagyunk – véli Koncz Balázs. Ô nem azért szereti a táborokat, mert erôt ad a sorstársak jelenléte. – Élvezem a nemzet közi közösséget. Itt 22 ország kultúrája ta lálkozik: a svédek hozzák a heringet, az írek a whiskyt, az olaszok kiabálnak, a németek pedig jól szervezettek, vagyis mindig lehet találkozni az európai sztereotípiákkal. Min ket jó kedélyû, vidám, mindenre kapható
Rusznák Emesé nek hívnak és Budapesten élek a családom mal. Orvosi mûhiba következtében szüle tésem óta mozgássérült vagyok. Napjaim leginkább otthon, olvasással, tévézéssel és a számítógép elôtt telnek. Érdekel minden, ami emberekkel kap csolatos, szeretem a nyelvi és egyéb játéko kat, az angolt társalgási szinten beszélem is. Felhasználói szinten kezelem a számítógépet. Információim túlnyomó részét tv-bôl, rádió ból, valamint az internetrôl szerzem. Nagyon szeretek utazni, Európa több országában volt szerencsém megfordulni. Fôként máltai tábo rok alkalmával. Nagy Erdély, Írország és ír népzene rajon gó vagyok. Kedvelem az extrém sportokat, kö zülük néhányat (ejtôernyôs ugrás, paint-ball, hôlégballon, nyári bob, stb.) kipróbálni is al kalmam nyílt. Persze ehhez is, mint minden máshoz, a körülöttem lévôk (család, barátok) segítségére van szükségem. Ôk mindenben mellettem állnak. Sok más mellett, ezért is szeretek a régi barátaimmal lenni és újakat szerezni. Meggyôzôdésem, hogy hit, humor érzék, nyitottság, és önirónia nélkül lehet ugyan élni, de nem érdemes. Szeretem a nagy bulikat és a nagy beszél getéseket egyaránt, mindazonáltal vallom, hogy minden fontos beszélgetésben megvan a helye a csöndnek is. Napjaimat tehát négy keréken (kerekesszékben) élem, de arra tö rekszem, hogy mindenki számára, aki megis mer, ez a tény minél elôbb és minél inkább lényegtelen mellékkörülménnyé váljon. Táborozni úgyszólván az özönvíz elôtt kezdtem. Az egyik kedves barátnôm egyszer elszólta magát, hogy abban az évben Írország ban lesz a tábor. No, nekem se kellett több. Mivel akkor már nagyon régóta szerettem volna eljutni Írországba, megkértem ôt, hogy ajánljon be a csapatba. Ô megtette, én pedig balga módon azt hittem csak nyaralni megyek. Akkor még nem is sejtettem, hogy aki egyszer beleszippant egy máltatábor levegôjébe, az örök életére „függôvé válik”. Engem szinte az elsô levegôvétel pillana tában magával ragadott a hangulat, elvará zsolt a sok élmény, a pörgés. De ami ennél is sokkal fontosabb, szinte a bôrömön éreztem Egy táborfüggô vallomása
A táborban új kapcsolatok alakulnak ki, barátságok szövôdnek
népnek tartanak – mesélte Balázs. Büszkén tette hozzá, hogy a magyar szervezôk arról híresek, hogy mindig újítanak: az idei évtôl például elektronikus formában lehet jelent kezni a táborba, amivel évtizedes probléma oldódik meg. De nálunk nyomtattak elôször táborújságot, és 2002-ben Zánkán kapták meg elôször a tábor képeit cd lemezen a résztvevôk. Balázs szerint míg a tehetôsebb nyugat-európai országokban élô fiataloknak a tábor „csupán” a kikapcsolódással egyenlô, a kelet-európaiaknak világjárást is jelent, hi szen számos olyan helyre juthatnak el, ahová önerôbôl sosem lenne lehetôségük elutazni. Balázs számára – aki idén már szervezôként vesz részt a balatonfüredi eseményen – a Nemzetközi Ifjúsági Mozgássérült Tábor nemcsak vidám élményeket, de a szerelmet is elhozta: 1998-ban, Olaszországban ismer kedett meg egy magyar máltai önkéntessel, akivel a ma is együtt él budapesti otthonában. A szervezôk úgy tartják, a kerekes székben élô emberek életében kevés olyan eseménydús idôszak van, mint az egyhetes mozgássérült tábor. A találkozó résztvevôi pozitív élményekkel töltôdnek fel, jó példá kat, követhetô mintákat ismernek meg, igazi vakáción vesznek részt, és nem mellékesen ez idô alatt otthon maradó hozzátartozóik is kikapcsolódhatnak.
Máltai Hírek :: 2012 :: Június
a frissen szerzett barátságok erejét. Utána lé lekben még hónapokig a táborban éltem. Aztán jött a többi tábor és függôségem egyre fokozódott. Ma már kísérletet sem te szek, hogy felsoroljam azt sok NAGY pillana tot, a nem egyszer személyiségformáló barát ságokat, amelyeket a máltatáborok kapcsán élhettem át. Most az a kérdés, mit kezdjek a függô ségemmel. Olykor eszembe jut, hogy talán ideje lenne kigyógyulnom belôle, hiszen eljö het az idô, amikor már nem kaphatom meg rendes évi adagomat. De a végén mindig rá jövök, hogy ebbôl nem lehet kigyógyulni. Én legalábbis úgy tûnik, már sosem leszek rá képes. Ezért úgy döntöttem, nem is próbál kozom vele többet. Inkább továbbra is arra törekszem, hogy ne csupán részese, de egy re inkább része is lehessek a „máltatáborok” speciális atmoszférájának.
A 29. Nemzetközi Ifjúsági Mozgássérült Tábor szervezôi támogatót keresnek a rendezvény programjaihoz
2012. augusztus 4. és 11. között huszonkilen cedik alkalommal rendezi meg Nemzetközi Ifjúsági Mozgássérült Táborát a Szuverén Máltai Lovagrend. A kerekesszékhez kötött fiatalok ezúttal Balaton földváron találkozhatnak négy kontinens huszonkét országából érkezô sorstársaikkal. A szervezôk 440 vendégre – 220 mozgássérült vagy halmozottan sérült fiúra és lányra, és ugyanennyi kísérôre – számítanak. A kerekesszékben élô emberek életében nagyon kevés olyan idôszak van, mint az egyhetes mozgássérült tábor. A találkozó résztvevôi pozitív élményekkel töltôdnek fel, jó példákat, követhetô mintákat ismernek meg, igazi vakáción vesznek részt, nem mellékesen ez idô alatt otthon maradó hozzátartozóik is kikapcsolódhatnak. A szervezôk az Ön segítségét is kérik, hogy az idei tábor is felhôtlen egy hetet, és felejthetetlen él ményt jelentsen a kerekes székhez kötött fiataloknak! Kérjük, adományával járuljon hozzá, hogy a mozgás sérült fiatalok minél tartalmasabb programokon vehessenek részt a tábor ideje alatt! Kapcsolatfelvétel:
[email protected] Magyar Máltai Lovagok Szövetsége
Magyar Máltai Lovagrend
7
8
Máltai Hírek :: 2012 :: Június
interjú
Máltai lovagrend csak egy van Kussbach Erich nagykövet a máltai diplomácia kihívásairól • Nagykövet úr, mi az ön felada-
A római székhelyû Szuverén Máltai
ta Budapesten? •
Lovagrend 104 országgal tart fenn
Ugyanaz, mint minden itt tevékenykedô diplomatá diplomáciai kapcsolatot. A szerve nak, aki az ôt küldô országot zet budapesti nagykövetsége a képviseli Magyarországon. budai várban található, a nagyköHivatalosan megjelenítem a Szuverén Máltai Lovag veti tisztséget 2005 óta Kussbach rendet, ápolom az államközi Erich tölti be, aki korábban is kapcsolatokat, a Külügymi nisztér iumon keresztül tar diplomata volt, ezt megelôzôen tom a kapcsolatot a Magyar Ausztria budapesti nagyköveteként Kormánnyal. A helyzetembôl tevékenykedett. Most egy sajátos annyi sajátosság adódik, hogy helyzetû, önálló szuverenitással én nem egy országot, hanem egy államok által elismert elismert, de saját felségterülettel szuverén entitást képviselek. nem rendelkezô szervezetet kép A nagykövetség nem állít ki útleveleket, és az ide érkezô visel a magyar fôvárosban. külföldi máltai lovagok sem fordulnak hozzánk ügyesbajos dolgaikkal. Ez persze nem jelenti azt, hogy eseménytelenül telné 104 országban mûködik nagykövetsége, a nek a napjaink a nagykövetségen. Több mi szervezet szuverenitását szerte a világon el nisztériummal is kapcsolatban állok, sôt, mi ismerik. De Magyarországgal egyedülállóan után az angol nevünk, a „Sovereign Military szoros együttmûködés alakult ki. Csak Ma Order of Malta” katonai szervezetre látszik gyarországgal van olyan magas szintû állam utalni, rendszeresen meghívást kapok min közi megállapodásunk, amelyet a parlament den olyan rendezvényre is, amelyet a nagy is ratifikált. Ez a megállapodás a Máltai Lo követségek katonai attaséi szerveznek. Ezzel vagrend által alapított intézményeket egyhá együtt persze a lovagrend nagykövetségén lé zi besorolású szervezeteknek ismeri el, ami nyegesen nyugalmasabb az élet, mint mond az adott intézmények fenntartásában jelent juk egy szomszédos ország képviseletén. Van komoly segítséget. A lovagrend Magyarorszá összehasonlítási alapom, hiszen 1993 és 1996 gon – egyes közvetlen akcióit leszámítva – a között négy éven át Ausztria budapesti nagy Magyar Máltai Szeretetszolgálaton keresztül követe voltam és a négy év bizony esemény fejti ki karitatív tevékenységét. dús, ha úgy tetszik, pörgôs idôszak volt. • Ez a megállapodás az ön közremûködésével jött • Milyen a Szuverén Máltai Lovagrend kapcsolata
létre? •
Magyarországgal? •
A megállapodásról még az elôzô kor mánnyal kezdtem el tárgyalni, de érdemi elôrelépések azt követôen történtek, hogy
Ha két szóval kellene válaszolnom, csak azt mondhatnám: nagyon jó. A lovagrendnek
Orbán Viktor kormánya hivatalba lépett. A megállapodás motorja Semjén Zsolt minisz terelnök-helyettes volt, aki maga is máltai lovag. • Hová tartozik egy magyar máltai lovag? Milyen szerepet tölt be a rendi hierarchiában? •
Az ezeréves történelmi múlttal rendel kezô Szuverén Máltai Lovagrendnek számos országban saját szövetsége mûködik. Ma gyarországon ez a Magyar Máltai Lovagok Szövetsége, melynek tagjai a hit védelmére és a szegények szolgálatára tesznek ígéretet. A lovagrend tagjai elkötelezett emberek, akik a katolikus egyház által elvárt életet élik. A lovagrend katolikus intézmény, tag jai között valódi szerzetesekkel, ugyanakkor szuverén entitás is, és mint ilyen, nemzet közi közjogi jogalany. Ugyanígy a Magyar Máltai Lovagok Szövetsége egy katolikus
Máltai Hírek :: 2012 :: Június
9
szervezet, amelyet elismer az egyház, de tôle függetlenül mûködik. A Magyar Máltai Lovagok Szövetsége pedig felügyeleti jogot gyakorol a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tevékenysége fölött, amely ugyancsak kato likus, szervezet. • Milyen életpálya után lett ön egy ország nélküli szervezet diplomatája? •
Budapesten születtem 1931-ben. A piaris táknál végeztem, egy évvel jártam a rendszer váltás utáni elsô miniszterelnök, Antall József fölött. Jogot végeztem, az ötvenes években kerületi bíróságon kezdtem dolgozni. 1956 nyarán átmentem a Magyar Vöröskereszt hez jogtanácsosnak. 1956 október végén két orvostanhallgatóval kiküldtek a ferihegy
A bécsi egyetemen megszereztem a má sodik jogi diplomámat, dolgozni kezdtem, majd az amerikai Yale Egyetemen folytat tam tovább a tanulmányaimat, nemzetközi jogot hallgattam. 1958-ban osztrák állam polgár lettem, majd 1963-ban jelentkeztem az osztrák külügyi szolgálatba. Ennek annyi elôzménye volt, hogy édesapám ügyvédként a budapesti osztrák követség jogtanácsosa ként dolgozott, magam is több diplomatát
ismertem. Miután fölvettek, az osztrák Kül ügyminisztérium nemzetközi jogi osztályán dolgoztam, de külképviseleteken is betöltöt tem különbözô beosztásokat. Állomásoztam Bernben, Nyugat-Berlinben, Strasbourgban, végül nagykövetként Budapesten. 1956 ôszén az említett magánrepülôgépen me nekültem, 1993 januárjában pedig diplo mataként tértem vissza. A nagykövetnek kijáró protokoll szerint vörös szônyeg várt a repülôtéren. Egyesek ezt talán a sors iróniá jának neveznék, én a jó Isten gondviselô sze retetét látom benne. Négy évet töltöttem itt, majd 1996-ban nyugdíjba mentem. • Nyugdíjazása után kilenc évvel pedig újra nagykövetnek nevezték ki. Mivel töltötte a közbeesô idôt? •
Nemzetközi jogot tanítottam a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, a német nyelvû Andrássy Egyetemen és a Linz-i Johannes Kepler egyetemen. Majd amikor a korábbi nagykövet nyugdíjba vonult, a szövetség ak kori vezetôje, akivel szintén egy iskolába jár tunk, megkérdezte, hogy vállalnám-e a tiszt séget. Miután 1977-tôl magam is máltai lovag vagyok, nem esett nehezemre igent mondani. Elôdöm és a Magyar Szövetség elnöke közös javaslatára végül is a Rend nagymestere ki nevezett nagykövetnek. • Került-e olyan helyzetbe, amikor nagykövetként a Szuverén Máltai Lovagrend védelmében kellett fellépnie? •
Volt erre is példa, hiszen Magyarorszá gon rendünkön kívül sajnos két olyan civil szervezet is jelen van, amelyik ugyancsak „máltai lovagrendnek” nevezi magát, és hasz nálja a Szuverén Máltai Lovagrend jelvényeit, jelképeit is. Le szeretném mindjárt szögezni, hogy teljességgel alaptalanul, hiszen hivata losan csak az általam képviselt Máltai Lovag rend létezik. Kizárólag a mi szervezetünket ismeri el a nemzetközi államközösség, a Ma
gyar Kormány és a Katolikus Egyház. Ren dünk egyedüli, a történelem sroán kialakult helyzetét jellemzi, hogy a nemzetközi közjog alanya és egyben a római katolikus egyház szerzetesrendje is. Ez azonban nem akadá lyozza az említett civil szervezeteket abban, hogy tagjaik „máltai lovagoknak” nevezzék magukat éspedig hivatkozással a napóleo ni idôket követô viharos történelmi korszak zavaros körülményeire. Hadd mondjak el itt egy jellemzô kis történetet. Két évvel ezelôtt Gödöllôn jártunk a feleségemmel. Be akar tunk menni a kastélyba, de a környék le volt zárva. Megkérdeztem, miért nem látogat ható a kastély. Azt mondták, mert odabent éppen most avatják az uj máltai lovagokat. Na, ez érdekes, mondtam, mert én vagyok a Máltai Lovagrend nagykövete, és ha vala kinek, akkor nekem tudnom kellene róla, ha Magyarországon máltai lovagokat avatnának. Volt egy éveken át tartó perünk is a máltai lo vagrend nevének jogosulatlan használata mi att. A pert megnyertük, de a helyzet nem vál tozott, mert az alperes az általa jogellenesen használt megnevezésében csupán egy szót változtatott meg s ezzel mintegy kijátszotta a bíróság ítéletét és változatlanul „máltai lo vagrendként” hirdeti magát. Volt idô, amikor ezek a civil szervezetek diplomata útlevele ket is osztogattak. Emiatt a Külügyminisz tériumhoz fordultam, amely megfelelôen in tézkedett is az ügyben, amennyiben felhívta az illetékes hatóságok figyelmét arra, hogy a magyar kormány egyetlen Máltai Lovagren det ismer csak el, az pedig a Szuverén Mál tai Lovagrend. Igy csak a Szuverén Máltai Lovagrend diplomatái jogosultak diplomata útlevelek használatára.
10
Máltai Hírek :: 2012 :: Június
publicisztika
A diákok szolgálata
Szöveg :: Meszleny Eszter
Az új Nemzeti Alaptantervbe beépül egy új elem, a társadalmi szolidaritás. Az elképzelések szerint 2016-tól egy diák sem kaphat érettségit anélkül, hogy 50 óra önkéntes szociális munkát végzett volna.
A mai világot a gyerekek szüleik lehe tôségeihez mérik, s az általuk kínált modellt akarják követni – vagy éppen megtagadni. A korábbi, biztonságosnak látszó környezetet felváltotta egy nagyon is kíméletlennek tûnô versenyhelyzet, ahol csak a legjobbak érvé nyesülhetnek, s az érvényesülés egyetlen igazi mércéje a jó állás, tehát végsô soron a pénz. A gimnazista korosztály már nem éli a korábban neki tulajdonított felhôtlen éle tet, hanem már 15-16 éves kortól kezdve egy nagyon tudatos, de igen sok energiát felôrlô, pontgyûjtögetô életformába nô bele; külön órákra jár, nyelveket tanul, versenyez. A tel jesítménykényszernek áldozatul esik számos közösségi tevékenység is. A gyerekek közben egyre bizonytalanabbnak, egyre reménytele nebbnek látják saját jövôjüket és lehetôségeiket. Leginkább azzal vannak tisztában, hogy mik nem szeretnének lenni. Olyan foglalkozásokat semmi esetre sem választanak, melyek anyagitársadalmi megbecsülése nem teszi lehetôvé az elôttük lebegô ideális célok elérését. Így például egyre kevesebben választják a tanári pályát, vagy olyan szakmát, amelynek célja hosszú távon a kultúra, az oktatás, vagy akár a társadalom szolgálata. Ezeket a pályákat nem tartják vonzónak, s ez sajátos módon kihat az
iskolai viselkedésükre is. Ál talában saját tanáraikat sem becsülik, s a jelenlegi diákjo gok tudatában ezt megfelelô módon érzékeltetik is. A tanárok ugyanakkor eszköztelenek, s noha személyükben sok esetben alkalmasak volnának rá, leterheltségük sem engedi, hogy a fiataloknak bebizonyítsák, igenis szükség van olyan emberekre, akik az egyéni érvé nyesülésen túl képesek mások szolgálatát hivatásszerûen végezni. Néhány középisko la – elsôsorban egyházi iskola – már évekkel ezelôtt felismerte az önkéntes munkában rejlô hatalmas nevelési lehetôséget, s bevezette a karitatív munkát, jellemzôen egy-egy meg határozott évfolyamon, többségében kötelezô jelleggel. Az önkormányzati iskolákban lelkes pedagógusok – saját elhatározásból – önkéntes jelleggel vezették be a szeretetszolgálatot. A Máltai Szeretetszolgálatot, mint a legna gyobb, önkénteseket foglalkoztató szervezetet, sok pedagógus kereste meg azzal, hogy kez deményezésükhöz hátteret nyújtson. A Szere tetszolgálat nélkülözhetetlennek tartja, hogy a szolidaritás, az önkéntesség gondolata gyökeret verjen a fiatalok körében. A fôvárosban hét kö zépiskolával két éve kialakult együttmûködés nagyszerû lehetôségeket rejt magában, de ko rántsem nevezhetô zökkenômentesnek, vagy egyszerûnek. A máltai intézmények ugyan hozzászok tak, hogy idôrôl idôre önkéntesek jelentkeznek
náluk, de az merôben új dolog, hogy rendsze resen gyerekeket kell foglalkoztatni, ráadásul többségében olyanokat, akik életükben elôször kerülnek szembe az emberi lét nehézségeivel, még ha csupán az öregedés természetes folya matával is. Erre a feladatra az intézményeknek legalább annyira fel kell készülni, mint az isko láknak, amelyek e munka szervezését feladatul kapják. A Máltai Szeretetszolgálathoz fordult is kolák elképzelései is különbözôek voltak. Né hány iskola már most is rendszeres, hetente végezhetô szociális tevékenységben gondol kodott, mások pedig egy-egy úgynevezett projektnapra, vagy projekthétre besûrítve képzelték el a munkát. De olyan iskola is akadt, amelyik kifejezetten csak tájékoztató, figyelemfelkeltô elôadásokat várt tôlünk. A Regnum Christi mozgalomhoz tartozó Szent Benedek Iskola a 2011/12-es tanévben egy minisztériumi pályázat keretében kezdte meg az önkéntes szociális munkát egy tizedi kes évfolyamon. A gyerekek két alkalommal vettek részt felkészítô elôadáson, itt elôször a Magyarországon létezô szegénységekrôl be szélgettünk, s arról, hogy ki tekinthetô ma rászorulónak. Az elôadások azzal a pozitív ta pasztalattal zárultak, hogy ugyan a fiatalok az érvényesülés egyik legfontosabb feltételének a pénzt tartják, de a boldogság feltételei között elôbbre sorolják a családot, a barátságot, az egészséget. A beszélgetések során nagyon ha mar fény derült rá, hogy a gyerekekben még
Máltai Hírek :: 2012 :: Június
1
2 3
1. xxxxx 2. xxxxx 3. xxxxx
nagyon erôsen él a részvét az elesettebbek irányában, s ennek gyakorlati megnyilvánulá saiban leginkább az elôítéletek akadályozzák meg ôket. A második találkozáskor a gyerekekkel azokat az intézményeket ismertettük meg, ahol lehetôségük nyílt önkéntes munkát vé gezni. Megismerhették a játszótereket, a Kelta utcai Családok Átmeneti Otthonát, az idôsgondozást, a teajáratot, a Miklós utcai hajléktalan ellátó intézményünket. Az in tézmények bemutatása után választhatták ki a gyerekek, hogy hol szeretnének dolgozni. Elôzetesen igyekeztünk felhívni a figyelmüket arra, hogy nem érthet mindenki gyerekekhez, vagy idôsekhez, mindenkinek meg kell talál nia azt a munkát, amitôl nem idegenkedik, amiben örömét fogja lelni. A munka típusát tekintve legtöbben a játszótereket választották, de sokan jelentkeztek az idôsgondozásba, és
néhányan a teajáratra is. Talán a legnehezebb munka minden esetben a Családok Átmeneti Otthona volt, de iskolánként 1-2 gyerek min dig ott találta meg a helyét, s igen jó tapaszta latokkal fejezték be a szolgálatot. Az említett intézményeink vezetôinek hozzáállása nagyon sokat segített, és találkozott azzal a szándékkal, hogy a gyerekek jó élménye ket szerezzenek a szociális munka során. A pályázat ebben az esetben 20 órára szólt. Mi kor a gyerekek elvégezték a megfelelô óraszámot, újra összejöttünk, s közösen be széltük meg a tapasztalatokat. Utólagos tapasztalataink sze rint a gyerekek csaknem 80 százaléka jól érezte magát az általa kiválasztott helyeken, 10 százalékuk mondta, hogy jobb lett volna talán máshol, 5 százalékuk nem tudta meg mondani, hogy jó volt-e, s csak 5 százalék, érezte magát rosszul. Arra kérdésre, hogy késôbb is szívesen végezné nek önkéntes munkát, a gye rekek csaknem fele igennel válaszolt. Egy igen szép, és szinte mesébe illô történetet szíve sen megosztanék az olvasók kal. Idôsgondozásra jelentke zett egy kislány, akit egy idôs asszonyhoz osztottak be az Óbudai lakótelepre. Már az elsô találkozáskor kiderült, hogy a néni kémia tanár volt, s a kislány viszont a bukással ba rátkozott ezen a téren. A látogatásokból ettôl kezdve tanórák lettek, a néni hosszú idô után feladatot kapott, a kislány pedig szociális mun ka keretében korrepetitort. Az eredmény egy év végi biztos hármas. Ha a program nem már cius végén kezdôdött volna, talán még szebb jegy is kerülhetett volna a bizonyítványba. A Szent Benedek Iskolán kívül hasonló módon végzett kifejezetten önkéntes karita tív munkát az Árpád Gimnázium 34 tanulója. Ôket egy lelkes matematika tanárnô vezette be szolgálat szépségébe. A diákok október óta máig folyamatosan dolgoznak, leginkább a játszótereken és az idôsgondozásban, illetve két tanuló a Családok Átmeneti Otthonában. Szintén kiemelkedô együttmûködés alakult ki
11
a Szeretetszolgálat és az Alternatív Közgazda sági Gimnázium között, ahol szintén egy lelkes tanár szervezi és támogatja a karitatív munkát. Az iskola diákjai a krízis idôszak alatt heti egy napot vállaltak a teajáraton, s ezt becsülettel végig is vitték, s ôk azok, akik évente egy meg határozott projekthéten végeznek karitatív munkát részben a mi, részben más szervezetek támogatásával. Nagyon fontos segítséget nyújtott a Toldy Ferenc Gimnázium tanulói közössége is. Ôk egyelôre még nem a rendszeres szociális munkát választották, hanem alkalomszerûen segítenek. Karácsony elôtt jó minôségû, korés nem szerint kiválogatott ruhát és játékot gyûjtöttek a Családok Átmeneti Otthona szá mára, s az ô diákjaik vitték el karácsony elôtt az iskola karácsonyfáját a Fô utcai idôsotthonba. Ezen kívül csaknem 80 tanulójuk segítette az „Adni Öröm” akciónkat a Batthyány téri Spar áruházban. Itt kell megemlíteni azt az óriási segítsé get, amit a diákok nyújtottak számunkra a karácsonyi gyûjtésben. Elképzeléseinkben az szerepelt, hogy minden jelentôsebb áruházba jusson diák önkéntes. Hosszú évek tapasz talata ugyanis, hogy a középiskolások sokkal nagyobb energiával tudnak bekapcsolódni a gyûjtésbe, s az adományozó szándék is erôsebb abban az esetben, ha az adományokat diákok kérik és gyûjtik. Az említett iskolák, és rajtuk kívül a Szent Angéla Gimnázium, a Szent Imre Gimnázium, a Szentendrei Ferences Gimnázi um, és a kispesti Kisfaludy Kollégium össze sen több mint 500 önkéntessel vettek részt a gyûjtésben. Nélkülözhetetlen és élményszám ba menô a segítségük és a lelkesedésük. Néhány középiskola – így a Petôfi és a Trefort – most keresi a tanulói számára legmegfelelôbb lehetôségeket. Náluk 2-2 órás elôadás formájában beszélgetünk a gyerekek kel. A cél ezekben az esetekben is az, hogy a gyerekek kilépjenek a saját világukból, s túl lépve a megszokott elôítéleteken feltámadjon bennük a részvét elesettebb embertársaik iránt. Ettôl fogva már csak egy lépés, hogy végeznek-e majd önkéntes munkát, s ha az kötelezô is lesz, milyen lélekkel viszonyulnak hozzá.
12
Máltai Hírek :: 2012 :: Június
történelem
A rozgonyi csata III. András, az utolsó Árpád-házi király bô
Szöveg :: Török József
Károly Róbert már több mint fél éve magyar felség területen tartózkodott, a uralkodott, Budán király halálhíre Zágrábban érte a halál 1301. érte. VIII. Bonifác pápa január 14-én. Ezzel támogatását maga mögött tudva, a fôpapok túlnyomó megnyílt az út a marészét is sikerült megnyerni; gyar koronához Anjou ennek köszönhetôen Bicskei Gergely választott eszter Martell Károly egyetgomi érsek alkalmi koroná len fia, Károly Róbert val gyorsan megkoronázta (I. Károly) számára. Esztergomban. I. Károlynak (1301–1342) azonban még meg kellett küzdenie két trónkövetelôvel (Cseh Ven cel, Bajor Ottó) és az országot kiskirályságokká züllesztô nagyurakkal. Ennek az évti zedes küzdelemnek (amely be beletartozik 1308-as bu dai és a törvényes 1310-es fehérvári megkoronázása) vetett véget a rozgonyi csata 1312-ben. A zavaros évtizedben az eleddig két pártra oszló ma gyar johanniták a pápa párt fogoltja, Anjou Károly mellé álltak, és az 1241-es muhi pusztai csatában felmutatott egységhez hasonlatos kiál lással meghatározták a csata kimenetelét. Miután I. Ká roly sorra leszámolt az egymással szövetséget nem kötött tartományurakkal, elérkezettnek látta az idôt, hogy legfôbb ellenségeivel is megküzdjön, és nagykiterjedésû tartományok fölötti hatalmukat megsemmisítse. A kassai polgárok föllázadtak Aba Amádé ellen, és a tartományurat megölték. Ez az Abákat pilla natnyi meghátrálásra kényszerítette, számuk
évtizeden keresztül
ra elônytelen békeszerzôdést kötöttek a kassai polgárság erejére is támaszkodó királlyal. Az oligarchák a lázadó várost, Kassát akarták bevenni, válaszul I. Károly Sárost akarta elfoglalni, de Csák Máté cseh zsol dosokra is támaszkodva segítséget nyújtott az Abáknak. A johannita lovagok ezerfôs csapata Sáros mellôl Rozgony mellé kísérte a királyi sereget és itt rendezôdött hadrend be a fegyveresek két tábora. A Magyar Ki rályság léte, fennmaradása, jövôje volt a tét: az oligarchák gyôzelme esetében a központi hatalom megsemmisül, a tartományurak biz ton bekövetkezô, egymás elleni belháborúit pedig a városok, falvak népei szenvedik meg leginkább. A király és csapatainak gyôzelme pedig az évtizedek óta sérülékeny jogrend visszaállítását jelenti, az ország belsô békéjé nek ígéretével. A magyar johannita lovagok a törvényesség oldalán harcoltak. A döntô csatát 1312. június 15-én vívták meg, s bár az erôviszonyok annak kimenetelét a nagyuraknak kedvezôen befolyásolták, az erkölcsi igazuk tudatában harcoló királypár tiak gyôzelmet arattak. Az oligarchák nehéz lovas bandériumai és a cseh zsoldosok a kora beli nehézfegyverzettel fölszerelve félelmetes erôt képviseltek és eleinte sikerrel harcoltak. A királyi zászlótartót, Csák Györkét sikerült megölniük, és ez akár a csata fordulópontját is jelenthette volna. A királyi hadtest majdnem szétzilálódott, ám a másik szárnyról gyorsan átcsoportosuló johannita lovagok keresztes lobogója átvette a királyi zászló szerepét. A nehézfegyverzetû ezer johannita lovag segít ségével a csatasorok rendezôdtek, a szepesi és kassai gyalogosok oldalba támadták a fôurak seregét és a cseh zsoldosokat. A szûkülô csa tatér alkalmatlan volt a nehézlovasság nagy terepet igénylô hadmûveleteihez, a fürge gyalogosok döfôlándzsáikkal egyaránt meg találták a lovak és lovagjaik páncél által véd
Máltai Hírek :: 2012 :: Június
Valójában az egész ország mentesült a feudális anarchia és a szétesés rémétôl, a keresztény Európa pedig egyelôre biztos védôpajzsot tudhatott maga elôtt Kelet felé a Magyar Királyságban. Az aranykor hama rosan bekövetkezett. Csák Máté 1321-ben „legyôzetlenül” halt meg, de a rozgonyi csata után már nem tudott tábort toborozni maga mellé, a király ellenében. Az Anjou-arany kort pedig a magyar aranyforint 1325-ös (legkésôbb 1326-os) megjelenése szimboli zálta. A minta gyanánt szolgáló, 1252-tôl fo lyamatosan vert firenzei aranypénzt, amely nek olasz nevét (fiorino d’oro = aranyliliom) liliomos éremképe szolgáltatta, vetélytársra talált a Karolu.Rex (Károly király) köriratú magyar pénzben. Nem véletlenül volt Euró pa aranyban leggazdagabb országa a Magyar Királyság. A 3,5 gramm súlyú, 23,75 karát fi nomságú magyar fizetôeszköz a korabeli for rások szerint a firenzei forinttal és a velencei dukáttal volt egyenértékû. Véletlen, hogy a királyi feliratos, liliomos oldallal átellenben Keresztelô Szent János, a johanniták névadó és pártfogó szentje jelenik meg? A rozgonyi csatát ismerôk ezt a király hálájának tudták be, amit a johannita lovagok iránt érzett, hiszen ôk fordították meg a csata kimenetelét, természetesen Keresztelô Szent János égi pártfogásával. telenül hagyott, támadható pontjait. A harci paripákat és uraikat egyformán tizedelô gya logosok jól kiegészítették a johanniták és a királyi sereg többi egységének küzdelmét, és a hatalmas véráldozat a király ellenségeit jobban, gyorsabban gyöngítette, mint saját táborát. Végezetül a rozgonyi csatát a király, a hozzá hû egyházi és világi fôurak, mellet tük is elsôként a Loquetus magister vezette johannita lovagok nyerték meg.
1
2
3
1-2. Károly Róbert aranyforintja Keresztelô Szent János ábrázolásával 3. A rozgonyi csata a Képes Krónikában
13
14
Máltai Hírek :: 2012 :: Június
máltai könyvek
Ajánlott olvasmány Bolberitz Pál filozófus, Széchenyi-díjas egyetemi tanár, a máltai lovagrend tagja, a Magyar Máltai Lovagok Szövet ségének lelki vezetôje. A nemzetközi hírû, hazánkban is közismert és elismert katolikus pap több mint 30 éve professzora a Hittudományi Akadémiának, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója, a Doktori Iskola témavezetôje, az egyetem többször megválasztott dékánja volt. Bolberitz professzor kutatásai elsôsorban az etika területére vonatkoztathatók. Írásai azonban nem kizárólag morálteológiai indíttatásúak, párhuzamai és szemléltetô példái gyakran ragadják meg a „köznapi morál” lényegi kérdéseit, s keresnek választ az emberi együttélés megoldandó feladataira.
Bolberitz Pál
A keresztény bölcselet alapjai A bölcselet a végsô okok, az egyetemes alapelvek tudománya. Azokat a végsô felté teleket és összefüggéseket kutatja, amelyek túlesnek a szaktudományi kutatás keretein, de amelyek érvényét a szaktudomány is felté telezi. Ilyenek a megismerés, a lét, a cselekvés és az alkotás alapvetô kérdései. Belôlük formálódik a bölcselet sajátos probléma köre. Ebben a témakörben az ismert szerzô összefoglaló áttekintést nyújt a filozófia rend szerérôl a keresztény világnézet összefüggé sében. Az emberi megismerés és a metafizika, továbbá a filozófiai istentan és a természet bölcselet tárgyalásán túl az ember, a vallás és az erkölcs filozófiai kérdéseit is feldolgozza. (Szent István Társulat, 2011. Ára 3600 Ft)
Bolberitz Pál
Igazság vagy szeretet? A könyv Bolberitz Pál szentbeszédeit tar talmazza, amelyeket a Budapest-Városmajori Jézus Szíve-plébániatemplomban tartott a 18 órás vasár- és ünnepnapi szentmiséken a 2007es, „C” liturgikus évben. (Szent István Társulat, 2010. Ára 2300 Ft)
Máltai Hírek :: 2012 :: Június
Bolberitz Pál
Tanúim lesztek A szerzô igehirdetései évtizedek óta nagy népszerûségnek örvendenek, mert a teológiai megalapozottságot nagyszerûen ötvözi a min dennapi élet során felmerülô problémákkal. Jelen kötet a „B” liturgikus év vasár- és ün nepnapi perikópái szerint adnak lelki mannát mindazoknak, akik szeretnék elmélyíteni hitü ket a Szentírás alapján. (Szent István Társulat, 2008. Ára 500 Ft) Bolberitz Pál – Freund Tamás
Hit és tudomány – A reménység végtelen útjain A Manréza sorozat kötetében a kor egyik meghatározó tudósa, a morálteológus Bolberitz Pál és az agykutató akadémikus Freund Tamás beszélgetésének lehetünk tanúi. A téma szinte örök, a hit és a tudomány viszonya, de az errôl folytatott beszélgetés nemcsak számos új meg közelítést vet föl, hanem lenyûgözôen érdekes is. A személyes életutakra, példázatokra és a tudo mányos irodalom új felvetéseire egyaránt kitérô beszélgetés, helyenként éles vita is, melyben egyaránt elôtérbe kerül – ahogyan szerzôk fo galmazzák – a bûn biológiája és a biológia bûne. A megoldásokat a szerzôk a reménység végtelen útjain keresik, de felvetéseik eligazítóan hatnak a mai élet számos kérdésében is. (Éghajlat Könyvkiadó, 2010. Ára: 3500 Ft)
15
16
Máltai Hírek :: 2012 :: Június
A hevesi vár A légvár falai között
Szöveg :: Kovács Zoltán Tamás
megszûnik a külvilág. Odabent csak önfeledt játék van, még ha ez sokszor csupán néhány percig tarthat. Nagyon sokan persze még ennyit sem engedhetnek meg maguknak, arról nem is beszélve, hogy sok településen ezért az élményért akár 30-50 kilométert is kellene utazni.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat „Befogadás” Nonprofit Kft. munkatársai 2010-ben vásároltak egy ugráló várat a Heves megyei programokhoz, sajátos munkaeszközként. Vas Tünde, a Hevesi Kistérségben mûködô „Helyi érték, közös nevezô” projekt programkoordinátora errôl a következôket mondta: – A légvár olyan híd szerepét tölti be programunkban, amely segít elérni a gyermekek szüleit is. Számos rendezvényen vagyunk jelen, ahol kézmûves foglalkozásainkkal, sorversenyeinkkel, társasjátékainkkal kötjük le a tanulók figyelmét. Mégis, leglátványosabb eszközünk a légvár, amely a kicsiket és nagyobbakat egyaránt vonzza. S ha az apróságok jól érzik magukat, könnyebb kapcsolatot teremteni anyukával és apukával is. A beszélgetés során közösségi és szociális munkásaink információhoz jutnak az adott családról, apa és anya értékeirôl, képességeirôl és készségeirôl. A kézmûves foglalkozások helyszínén a szülôk együtt készítik gyermekeikkel a papír vagy éppen a gyöngy ékszereket. Közben elmondják, mire lenne igényük, akár a gondozásban, akár a közösségi élet különbözô területein is. Ez is segíthet abban, hogy az adott településen élôknek olyan valós igényeken alapuló segítséget tudjunk nyújtani, amelyben ôk maguk is részt kívánnak venni. Az ugráló vár abban is nagy segítségünkre volt, hogy ne csak azon a pár településen je-
lenhessünk meg, ahol a saját programjaink zajlanak, hanem más községekbe is eljussunk, és az ott zajló társprojektek munkatársaival együttmûködve dolgozunk. Az elmúlt hetek gyerek- és falunapi rendezvényei is jól bizonyították, együtt nemcsak színesebb programokat tudunk nyújtani a lakosságnak, de közösen hatékonyabbak és erôsebbek vagyunk. Ezek után aligha túlzás arra gondolni, hogy a Hevesi Kistérség legnépszerûbb játéka a máltai ugráló vár.
Máltai Hírek :: A Magyar Máltai Lovagok Szövetsége és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat lapja :: Felelôs kiadó az MMLSZ és az MMSZ elnöke :: Fôszerkesztô Szabadhegÿ Péter Szerkesztôség Legeza László, Romhányi Tamás, Tihanyi Gábor :: E-mail
[email protected] :: Az MMLSZ címe 1014 Budapest, Fortuna u. 10. :: Honlap www.mmlsz.hu :: E-mail
[email protected] Fax 1-375-5174 :: Az MMSZ címe 1125 Budapest, Szarvas Gábor út 58-60. Honlap www.maltai.hu :: E-mail
[email protected] :: Fax 1-391-4728 :: Készítette Folprint Nyomda :: Lapterv BrandAvenue