NME Közleményei, Miskolc, I. Sorozat, Bányászat, 33(1986) kötet, 1-4. füzet,
167-179.
ROMBARLANGOK A BÜKKBEN HEVESI ATTILA Ö sszefoglalás A miocén vulkáni-tengeri takarórétegekkel fedett Bükk-hegység új harmad-negyedidőszaki karsztosodása a szarmata korszakban indulhatott meg. Legidősebb karsztformáinak korát bizonyí tékok híján, továbbá, mert sok közülük napjainkra nyomtalanul elpusztult, egyelőre csak a felsőpliocénig tudjuk visszavezetni. Elaggott tetőközeli forrásbarlangjai legalább ennyi idősek. A pusz tuló barlangok egyúttal a hegység karsztformakincsének sajátos elemei. Felszakadt barlangtermek, kőkapuk, sziklahidak, kürtőközi sziklatornyok főleg a fennsík perembérceinek homlokzatát éke síti. Ezek fölött már csak lekerekített cseppkó'görgetegek jelzik néhol karsztjáratok hajdani létét.
Mivel a farkaslyuk csokvaományi tetők felsőmiocén kavicsrétegei „bükki pala és mészkőgörgetegeket" (Jaskó S. 1952), a Tárkányi-medence szárazföldi eredetű szar mata kavicsai diabázt (Pinczés Z. 1957) tartalmaznak, továbbá a Berva-bérc D-i előte rében lemélyített 1. sz. fúrás (Kleb B. 1976) felsőmiocén összletekben agyagpala és diabázkavicsokat, a Balaton 28. sz. fúrás szarmata rétegekben mészkőgörgeteget, a Dédestapolcsány 14-es, és a Tardona 63-as számú alaphegységi mészkőkavicsokat tárt fel (Bohn P.-Kiss K. 1980, 1981, 1982), és mert Sümeghy J. (1923) szerint a Tár kányi-medence szarmata homokjából való csigafajok közeli „mészkőszirtes talajt" je leznek, bizonyosra vehető, hogy a Bükk miocén tufa-tutit és laza tengeri üledékekből álló köpenye a szarmata korszakban már számos helyen kilyukadt, tehát újharmadnegyedidőszaki karsztosodása akkor indulhatott meg (Hevesi A. 1984). Emellett szól az a Nagy-Kőmázsai töbör is, amelyben Láng S.-Miháltz l-né- Vitális Gy. (1970) 5,6 m vastag, eredeti településű alsópannon agyagot talált. Bár a hegység vékonyodása, szétszakadozása és a karsztosodás az alsópannon tengerelőrenyomulás idején az egész DR. HEVESI ATTILA tud. főmunkatárs Földrajztudományi Kutató Intézet Budapest, Népköztársaság útja 62. 1 388. Pf. 64. Kézirat beérkezett -.1985. július 24.
167
Magyar-Középhegységet érintő süllyedés (Kretzoi M.-Pécsi M. 1982) miatt meglassult, a felsőpannontól a több szakaszban lejátszódó emelkedés miatt e folyamatok mind hatéko nyabbá erősödtek. Balogh K. (1964) a Bükk pannon végétől számított magasodását 300— —400 m-re becsüli. A hegység emelkedése nemcsak miocén takarórétegeinek lehordódásával, hanem az emelkedés okozta karsztvízszint-süllyedés révén legidősebb barlangjainak pusztulásával is járt. A karsztvíztukör „leszállása" miatt szárazon maradt üregek romosodása csaknem min dig a felszín felől indul meg. Leghatékonyabb tényezője az aprózódás, amely a jégkorszak kokban aO°C körül ingadozó hőmérséklet következtében erejét elsősorban a kifagyásá nak köszönhette. Mellette a talaj- és sárfolyások mozgatta-gyúrta agyagos-vályogos málladéktömegeknek is lényeges szerep jutott. Ezek becsúszva-kúszva a mészkő oldástágította kőzetszerkezeti hasadékaiba, keskenyebb karsztjárataiba kolloidos duzzadásukkal-összeesésükkel, kötött vizük időleges fölszabadulásával szintén főleg a kifagyást segítették, s a bő ven termelődő aprózódástermékekkel együtt tágas barlangüregek részleges vagy teljes el tömítésében, föltöltésében is részt vettek (Pongor-lyuk, Suba-lyuk, Drót-lyuk, Vaskapubarlang stb.). Mivel valamely kiemelt felszínforma lepusztulása mindig ott a legszámottevőbb, ahol az lényegesen kisebb magasságú térszínnel szomszédos, a bükki rombarlangok több sége a mészkő nem mészkő felszínek határán kialakult meredek lepusztulásperemeken és a mély szurdok, vagy szurdokjellegű völgyek oldalában található. Az átmenőbarlangok túlnyomó hányadának víznyelő szakasza pusztul gyorsabban, torkolati szakasza lassabban; ami, figyelembe véve, hogy a lehordódás következtében fő leg a barlangok táplálóterülete fogyatkozik meg. törvényszerű. A romosodás réven megkurtult, kétbejáratú barlangmaradványok egy részét a Bükk ben ,4tjáró"-nak nevezik: Tamás-kői-átjáró, Füzér-kői-Kis- és Nagy-átjáró, Mész-völgyi átjáró, Tar-kőalji-átjáró; lényegében ez a név illetné meg a Felső-Sebesvíz-völgyi Alabástrom-barlangot, a Büdös-pestet, a Suba-, a Drót- és a Pongor-lyukat, valamint a Kecskésgalyai-barlangot is. Az átjárók többsége még elég hosszú 10 40 m - ahhoz, hogy helyzete és kereszt metszete alapján el lehessen dönteni, forrás- vagy víznyelőbarlang maradvány-e? így a Pon gor-lyuk minden bizonnyal forrásbarlang, éppúgy, mint a fölszakadt mennyezetű Körös lyuk, amely 930 m-es tszf-i magasságával Magyarország legkiemeltebb és leglátványosab ban megcsonkult forrásbarlangja (/. ábra). A Felső-forrás völgyfőjében nyíló Forrás-völgyi barlang és a végéből felszínre szolgáló kürtőcsoport, amely a völgyfő D-i szomszédságát va lósággal rostalemezzé lyuggatja, azon átjárórendszer maradványa, amelyen keresztül a Kaszás-réti-visszafolyó kialakulása előtt a Kaszás-völgy vize a Forrás-völgybe jutott. E járat rendszerrel összevetve valószínűnek látszik, hogy a Kis-kút-lápa egyik forráságának völgy főjében tátongó tévesen Lusta-völgyi-barlangnak nevezett alakja miatt általam Várkapu-barlangnak keresztelt haialmás és remek ,Jiegykapuzaf' (2. ábra) hasonló, viszonylag rövid karsztvíz-átjáró, amelynek bejárata előtt néhány m-rel a völgy mélybe-fejeződésének szakaszos hátrálása következtében kialakult víznyelőtöbör-sor utolsó, legfiatalabb tagja mélyül a völgytalpba. Az Alabástrom-barlang egy, a Bolhás-patakot korábban, a Bol168
hasi víznyelő kialakulása előtt, elbújtató víznyelőbarlangból maradt vissza, a Füzér-kői Nagy-átjáró valószínűleg a Hosszú-völgy nemkarsztos térségekről érkező patakját bújtatta át a Hór mészkőbe mélyülő szurdokába. A szurdok végén tágas kúttal égre nyíló Suba-lyu kat, ahogy azt Kordos L. (1974) is föltételezi, valószínűleg a Hór-patak, a Büdös-pestet a Forrás-völgy patakja, a Berva-völgyi Drót-lyukat (3. ábra) a Berva-patak használhatta. Előfordul azonban néhány olyan, hosszabb - 40-200 m - 2 bejáratú barlang is, amelynek víznyelő, vagy forrásbarlang mivolta számottevőbb terjedelme ellenére sem álla pítható meg. Ezeknek - az átjárók zömével ellentétben - mindkét bejáratuk azonos irány ba néz, alaprajzuk visszahajló, patkóhoz, hajtűhöz, ácskapocshoz hasonló. Ilyen a szentléleki Róka-lyuk és a Kő-hát-alji-barlang (4. ábra); föltehetően mindkettő valamely nagyobb hajdani barlangrendszer kerülőfolyosószerű ágának maradványa. Az átjáróknál rövidebbre pusztult barlangmaradványok a sziklakapuk, sziklahidak és zsombolykutak. A hagyományosan átjárónak nevezett Tamás-kői-átjáró lényegében már csupán sziklakapu, azok között viszont az egyik leglátványosabb. Szép sziklahíd dí szíti a Köves-váradi Csúnya-völgy torkolati szurdokszakaszának jobb oldalát, ilyen a Kadic 0. kibontotta Lök-völgyi Vas-kapu, amelyhez hasonló, de eltömött képződmény a Tatárárok szurdokának bal oldalán fordul elő, ilyen kettőzi meg az Ispán-hegyi-barlang bejára tát is. A Lök-völgy jobb oldala fölött a Bujdosó-kő-bérc mészkőtömbjét átfúró, 2-4 m. hosszú ,,lyukak" és a Balla-völgy középső részén, a völgytalp bal oldalán megőrződött rö vid „alagutacskák" a barlangbeomlásos szurdokképződés lehetőségének legbeszédesebb bi zonyítékai (Hevesi A. 1978, 1980, 1984). A zsombolykutak (zsombolykémények) meredek, helyenként függőleges aknabarlan gok kétnyílású maradványai; alsó bejáratuk többnyire ott alakult ki, ahol a járat függélyes szakasza korábban menedékesebb, esetleg vízszintes járatban folytatódott. A legszebb kö zülük a Pes-kő Ny-i peremébe mélyül, a Bujdosó-kő-bérc zsombolykútja azon csermely egykori bújtatója, amely ma a bérc DNy-i szomszédságában fut le a Lök-völgybe. A NagyPazsag-völgy Pokol-völggyel szomszédos szurdokszakaszának bal oldalát, magasan a völgy talp fölött, ülőkádszerű, külső falát csaknem teljesen elveszített zsombolykút ékesíti. Az egészen fölnyíló, teljesen lepusztult külső oldalú zsombolyok lényegében gyakori képződ mények. A Nagy- és Kis-fennsík tekintélyes sziklahomlokzata mellett a hegység szinte va lamennyi mészkövön kialakult lepusztulásperemén előfordulnak. E kürtőkből alakultak ki az ún. kürtővályúk, kürtőgaratok, amelyeket jelenleg többnyire kőfolyások használnak, s alsó végükhöz termetes törmelékkúp csatlakozik (Hevesi A. 1978., 1981). Azt, hogy e ga ratok valóban kürtők maradványai, legmeggyőzőbben a Magos-kő alatt többszáz m hoszszan húzódó fagylépcső - krioplanációs lépcső - Ny-i részén található garat igazolja, amelynek alsó és felső végét még teljesen körbefogja a hajdanvolt kürtő falgyűrűje. A Tarkői-kőfülke Ny-i szomszédságában egy egészen fölnyílt, de cseppkövekben igen gazdag félkürtő szintén barlangi eredetre vall, éppúgy, mint a Három-kő DK-i oldalába a 828,5 m-es magassági pont „alatt" és a Bél-kői palabánya mészkő homlokzatába mélyülő öblös, vízmosta-oldotta falú, függőleges 8-10 m hosszú, 1-2 m széles „kétharmad"-kürtők. Bár a példákként fölhozott barlangmaradványok többsége külön-külön is figyelem169
re érdemes, a leglátványosabb és legtanulságosabb ^rombarlang-együttes" a Három-kút Magos-kővel szomszédos sziklaormának D-i tövét tagolja (5. ábra). Az orom lába olyan 1—4 m magas barlangfolyosó bal oldala, amelynek lejtő felőli fala a Három-kúti-völgy erős hátravágódása következtében omolhatott le. A megmaradt bal oldali fal mélyedéseiben azonban helyenként mindmáig cseppkőlefolyások sorakoznak, az orom ,,belseje" felől kisebb-nagyobb mellékjáratok torkollanak ide, s az ún. Három-kúti-Kis- és Nagy-sziklakapu a folyosó másutt elpusztult völgy felőli falának egy-egy rövid szakaszát is megőrizte. Csak nem bizonyos, hogy a sziklakapuk K-i szomszédságában nyíló Három-kúti barlang össze köttetésben állt e hajdan nagyobb üregrendszerrel. A barlang jókora K-i termének mennye zete és a felszín között annyira kicsi a távolság, hogy vékony „főtéje" a földtörténeti kö zeljövőben éppúgy föl fog szakadni, mint a hasonlóan kis-fennsík peremi helyzetű Vidróczki-barlangé, amely égre nyíló mennyezeti ablakával, Garadna-völgyre tekintő szádájával és fennsík felől ereszkedő lejárati kürtőfolyósójával ugyancsak remek képződmény (6. ábra). A felsőpannon óta elpusztult barlangok száma természetesen lényegesen nagyobb lehet annál, mint amennyiről a szerencsésen megőrződött maradványok tanúskodnak. (Az itt ismertetett példákon kívül a Bükkben szép számmal vannak más rombarlangok is - Arnóc-kő,Nyárju-hegy, Odor-vár, Kis-Farkas-kő stb. fölsorolásuk azonban itt nem szüksé ges.) Java részük nyilván nyomtalanul eltűnt, néhányuknak azonban legalább körülbelüli helyét cseppkőkaricsok sejtetik. Ilyen, a rombarlangoknal még szerencsésebb véletlenek révén megőrződött, koptatott cseppkőtöredékek kerültek elő a Tamás-kő ÉNy-i, átjáró fölötti oldaláról, a Kis-fennsíki Nagy-Mesz-tető Ny-i részerői es a Kő-hát D-i lejtőjéről; olyan területekről tehát, ahol a lelőhelyek fölött ma egyetlen kars/tjárat sincs. (A Háromkúti-rombarlangrendszer, a Tar-kői-kőfülke és a Köpüs-kői-rombarlang alatti törmeléklejtő cseppkőtöredékeinek eredete nyilván nem s/orul magyarázatra.) Mivel a Bükk harmad-negyedidőszaki karsztosodásával, mint az előzőekből kitűnt, a szarmatától, barlangjaink pusztulásával a felsőpannontól számolhatunk, fölmerül a kér dés, hogy a rombarlangok kora mennyire becsülhető. Karsztüregekből való őslénytani leletek alapján a Bükkben legalább két forrásbar lang nemzedék különíthető el (Hevesi A. 1984). Az említett rombarlangok közül a Koros lyuk és a Pongor-lyuk, a Három-kúti- és a Vidróczki-barlang kiemelt, tető-, tetőközeli helyzete következtében az idősebb nemzedékhez tartozik. Ennek kormeghatározása a Répáshuta K-i szomszédságában 657 m tszf-i magasságig emelkedő Pongor-lyuk-tető üre geinek vizsgálata alapján kísérelhető meg. A hegy É ÉK-i oldalán 600 615 m tszf-i ma gasságban kőfejtéssel föltért ,,Kövesváradi-karsztzsák-,-ból amely cseppkőlefolyásaiból ítélve barlangjárat maradványa Jánossy D. (1979) az alsó-bihari szakasz templomhegyi alszakaszára (günz-mindel jégkorszakköz) valló állatcsontokat ásott ki. A kőfejtőtől lég vonalban alig 200 m-re, de tetőhelyzetben, 650 m tszf-i magasságban nyíló Pongor-lyuk (forrásbarlang töredék) helyzetéből ítélve nyilván idősebb, mint a Kövesváradi-karsztzsak, s amikor annak kitöltése keletkezett, ennek már a karsztvízszint fölött kellett elhelyez kednie. E helyzetbe legkésőbb az alsojégkorban a bakui (alsóbihari=günz-mindel jégkor szakköz), de valószínűbb, hogy a villanyi (a hagyományos korbeosztás szerint: felsőlevantei) szerkezeti mozgások emelték, kialakulása föltehetően a felsőpliocén vége felé. az ujro-
170
mániái mozgások hatására beálló karsztvízszinthez igazodva történt (csarnótai szakasz). (Többek között ennek igazolása érdekében kezdtük meg Hír J.-al és Ringer Á.-al 1982ben a barlang ásatását. Sziklaaljzatát azonban mindeddig nem értük el, egyelőre 3,5 m mélyre és a riss jégkorszak solymári szakaszába jutottunk.) Mivel az odor-vári Hajnóczybarlangban Kordos L. (1984) szintén alsóbihari állatleleteket talált, az ugyancsak odorvári, de tetőhelyzetű, 540 tszf-i magasságban levő Lakó-barlang kora is a felsőpliocén má sodik felére tehető. E két, az őslénytani leletek alapján korban viszonylag jól megfogható üregpár ada tait általánosítva úgy tűnik, hogy a Bükk idősebb forrásbarlangnemzedéke legkésőbb 2,5 millió éve, a felsőpliocén csarnótai szakaszában keletkezett. Mivel azonban a barlangok ős lénytani leletei hordozójuknál mindig fiatalabbak, ez az érték csupán alsó korhatáruk, en nél fiatalabbak nem lehetnek, idősebbek azonban igen. Ha a Bükk idősebb forrásbarlang nemzedékébe tartozó üregeket összehasonlítjuk a Magyar-Középhelység többi karsztos tag jának olyan barlangjaival, amelyeknek legkisebb kora őslénytani adatokkal egyértelműen bizonyított, az egybevetés eredményeként valószínűnek látszik, hogy valóban idősebbek. Ismeretes ugyanis, hogy a mindössze 206 m tszf-i magasságban nyíló csákvári Esterházybarlang (Vértes-hegység) állatmaradványai a pliocén baltavári szakaszának (felsőpannon) alszakaszából valók (Kretzoi M. 1954.). A Központi-Gerecsében 460 m tszf-i magasságban elhelyezkedő Pisznice-barlang alatt, a barlangot hordozó Nagy-Pisznice oldalán, 340-350 m tszf-i magasságban előforduló felsőpannon (Baltavári szakasz, sümegi alszakasz) kori források édesvízi mészkőtömbjei azt igazolják, hogy a Pisznice-barlang a sümegi alszakakaszban már kiemelt, nem működő forrásbarlang volt (Scheuer Gy.—Schweitzer F. 1984), s mivel e helyzetbe az attikai mozgások a csákvári alszakaszban emelhették, kialakulása azt megelőzően, tehát az alsópannonban történhetett. Bár a Vértes és a Gerecse viszony lag távol fekszik a Bükktől, e két barlang korát, valamint kis tszf-i magasságát és helyzetét is figyelembe véve úgy tűnik, hogy a Bükk idősebb forrásbarlangnemzedékének tagjai is lehetnek annyira öregek - 6-8 millió évesek - , mint az Esterházy- vagy a Pisznicc bar lang. Ennek igazolása, vagy cáfolata a hegység további kutatásának egyik fontos, irányt mutató föladata.
IRODALOM 1.
BALOGH K.: 1964. A Bükk-hegység földtani képződményei.MÁFIÉvk. 48. 2. 719.
2. 3. 4. 5.
BOHN P.-KISS K.: 1980. Magyarország BOHN P.-KISS K.: 1981. Magyarország BOHN P.-KISS K.: 1982.Magyarország HEVESI A.: 1978. A Bükk szerkezete és 169-203.
6.
HEVESI A.: 1980. Adatok a Bükk-hegység negyedidőszaki ősföldrajzi képéhez. Földtani Köz löny, 110. 3 - 4 . 5 4 0 - 5 5 0 .
7.
HEVESI A.: 1983. A Bükk-hegység fejlődéstörténete és központi részének felszínalaki jellem zése, különös tekintettel a karsztosodás és a természetvédelem kérdéseire. Kézirat.
mély fúrási alapadatai. 1978. Bp. mély fúrási alapadatai. 1979. Bp. mélyfúrási alapadatai. 1980. Bp. felszínfejlődésének vázlata. Földrajzi Értesítő. 27. 2.
171
8.
HEVESI A.: 1934. On the datingof karst formations and their significance on the late TertiaryPleistocene face of Hungarian Limestone Mountains: the Bükk Mountains. Geographical Essays in Hungary. Bp. 2 1 - 3 5 .
9.
JASKÓ S.: 1952. Újabb adatok a Putnok ós Egercsehi közötti terület harmadkori rétegeinek is meretéhez. MÁFIÉ vi Jel 1949-ről, 109-115. JÁNOSSY D.: 1979. A magyarországi pleisztocén tagolása gerinces faunák alapján. Bp. Akadé miai Kiadó, 207.
10. 11.
KLEB B.: 1976 Észlelési magyarázó Eger l.l0 000-es építésföldtani térképsorozatához, Felnémet, Eger-Belváros, Eger-Lajosváros III. Bp. KÖZDOK, 298, 757, 521.
12.
KORDOS L.: 1984.Magyarország barlangjai. Bp. Gondolat, 326.
13.
KRETZOl M.: 1954. Befejező'jelentés a Csákvári-barlang őslénytani feltárásáról. MÁFI Évi Jel. 1952-ről, 3 7 - 5 9 . KRETZOl M.-PÉCSI M.: 1982. A Pannóniái-medence pliocén és pleisztocén időszakának tago lása. Földrajzi Közlemények, 30. 4. 300-326.
14.
Eger-
15.
LÁNG S. MIHÁLTZ I-né-VITÁLIS Gy.: 1970. A miskolctapolcai Nagykőmázsa dolináinak morfológiai és földtani vizsgálatra. Földrajzi Értesítő. 19. 1. 7 7 - 8 5 .
16.
PINCZÉS Z.: 1957. Az Eger-völgy problémái. Földrajzi Értesítő. 6. 2 9 - 4 3 .
17.
SCHEUER Gy.- SCHWEITZER F.: 1984. .4 Gerecse- és a Budai-hegység édesvíz mészkóosszletei és képződésüknek geomorfológiai és geokronológiai sajátosságai. Kandidátusi értekezés, Bp.MTA.FKI. SUMEGHY J.: 1923. lelsőtárkány környékének harmadkori faunája. Földtani Közlöny, 5 3 . 97-99
18.
RUINED CAVES IN THE BÜKK by A. HEVESI Summary The Biikk's karstic formation of the late Tertiary-Quaternary era, covered by the Miocene vulcanic-marine top layer, began probably in the sarmata-period. For lack of evidences and because of many of them has destroyed tracelessly, we can only trace the age of the Biikk's oldest karstic formations to the upper-Pliocenic series. Its aged near-summit spring-caves are at the least so old. The caves being destroyed at the same time are special elements of the mountain's karstic forma tions treasures. Split cavehalls, stone gates, rock bridges, rock towers between pipes are adorning principally the frontage of the plateau's edge-horst. Above them, only rounded-off dripstone boul ders indicate the former existence of karstic runnings in some places.
TRÜMMERHÖHLEN IM BÜKK-GEBIRGE von A. HEVESI Zusam menfassung Das neutertiär-quartäre Verkarsten des Bükk-Gebirges mit miocén Vulkansee-Bedeckung konnte in Sarmata-Zeit beginnen. Das Alter der ältesten Karstformen ist nur noch bis zum Ober-
172
pliocen zurückzuführen, weil einige von ihnen zur Zeit spurlos verfallen und verschwunden sind, andere Nachweisungen existieren nicht. Die alten Brunnenhöhlen haben mindestens ähnliches Alter. Die verfallenden Höhlen sind charakteristische Bildungen der Karstformen des Gebirges. Aufgerissene Höhlensaale, Steintoren, Felsenbrücken, Felsensäulen zwischen Schornsteinen beschmücken meistens die Front der Randgipfeln. Darüber nur die abgerundeten Frontsteingerölle bezeichnen hier und zu die damaligen Karstwege.
РУИННЫЕ ПЕЩЕРЫ В ГОРЕ БУКК А. ХЕВЕШИ Резюме Образование карстов в покрытой миоценными-вулканическими слоями горе Б у к к возможно, началось в эре сармат. Век его наиболее старых карстовых форм, при отсушествии доказательств, и кроме того, потому, что многие из них на наши дни безследыт изчезли, можно отвести пока что и верхнему милцену. Старые рудниковые его пещеры приблизительно такого же века. В то же время эти умирающие пещеры евляются особыми элементами карстов горы. Разрушенные площади, ворота мосты, и т. д. в основном украшают лобную сторону местност, которой занимается работа. Над ними только наличие висящих камней доказывает бывшее присутствие карстов.
173
Hosszmetszet
1. ábra A Körös-barlang (Kadic O. 1929)
ifE alaprajz
Sm
175
1 = Világosbarna homokos agyag 2 = Világosbarna barlagi agyag 3 = Fekete humusz
3. ábra A Berva-barlang hosszmetszete (kadii" 0 . 1933)
T7>
•^i
, *l
a
r
6 •»». o
a (Kárpá
I—i
*i
N
~i
'5* J2 ni 60
-»1 L o
t^vj/y^
lötejf ^~^T
*/^
o « _; > M
y
1 JO
jC
•-6
< 2
3
177
178
KVI. BTO. 1982.
6. ábra A Vidróczky-barlang alaprajza (KVI. BTO. 1982)
179