A Miskolci Egyetem Közleményei, A sorozat, Bányászat, 82 . kötet (2011)
Hevesi Tiszamente folyóvízi fejlődéstörténete Gábris Gyula egyetemi tanár ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézet, Természetföldrajzi Tanszék
[email protected] A szerző tanulmányában összefoglalja a Tisza Heves megyéhez tartozó szakaszának és jobbparti mellékvizeinek földrajzi jellemzőit két kéziratos térkép, valamint a III. katonai felmérés részletes térképeinek vizsgálata és szakirodalmi adatok alapján. A Hevesi-sík kialakulásának rövid összefoglalása után a Tisza elágazásának, a mellékfolyók elvonszolódásának és a főfolyóban található szigetek létének kérdéskörét tárgyalja. Megállapítja, hogy ezek a különleges jellemvonások részben tektonikai mozgások (süllyedés), részben a Tisza enyhe térbeli mechanizmusváltozásának köszönhetően alakultak ki.
Bevezetés Heves megyéhez viszonylag rövid szakasza tartozik a Tiszának. E tanulmány elkészítésekor a 19. sz. végi, 20. sz. eleji határokat (1. ábra) vettem figyelembe, de természetföldrajzi szempontból indokolt volt egy kisebb borsodi és jászkunsági részt is bevonni a vizsgálatokba. A terület vízrajzi térképe két olyan különleges vonást mutat, amelyek másutt a Tisza mentén nem figyelhetők meg. Az egyik maga a főfolyó, amely kisebb hozamú, így kisebb kanyarulatokat mutató ágat – a Kis-Tisza nevű fattyúágat – bocsát ki jobbpartja mentén. A másik pedig a bükki patakok szokatlan lefutást mutató csatlakozása a Tiszához. Ez utóbbi a mellékfolyók elvonszolódása, vagyis a yazoo típusú rajzolathoz hasonlít. Mindehhez még hozzávehetjük, hogy a tanulmányterületen több sziget is fellelhető a Tiszában, amely szintén egyedi jelenség. A Hevesi-sík kialakulása Az egész terület tulajdonképpen a Laskó–Eger vízrendszer és a bükki patakok (Ostoros-, Novaji-, Vér-, Hór-, Tardi-, Kácsi-, Lator-, Geszti-, Csincsepatak) egymásba olvadó hordalékkúpjainak, valamint a hozzájuk kapcsolódó ártéri területeknek a sorozata. A hordalékkúp-síkság kifejlődése a fiók-hordalékkúpok klasszikus példáját mutatja: a pleisztocén elejétől tartó szakaszos hordalék lerakódás a helyi erózióbázis erős megsüllyedése következtében a würmben megszakadt, a patakok belevágódtak korábbi hordalékkúpjaikba, melyek déli előterében újabb hordalékkúpok építését kezdték meg (PINCZÉS Z. 1969, 1978). A budapest-miskolci vasút ill. országút vonala mentén húzódó törésvonaltól délre helyezkedik el az a fiatal hordalékkúp-síkság, amely PINCZÉS Z. szerint a terület eltérő mértékű süllyedése következtében két részre osztható: a Hevesi- és a
139
Hevesi Tiszamente folyóvízi fejlődéstörténete
Borsodi-síkra. A határuk nagyjából Egerlövő–Négyes–Tiszavalk vonalán húzható meg. A Hevesi-homokháttal és a Jászsággal nyugaton érintkező Hevesi-sík tulajdonképpen az Eger és a Laskó hordalékkúpja. A legnyugatibb Hanyi-ér medersorozata PINCZÉS Z. (1978) szerint a Laskó óholocén lefolyása lehet. Ez valószínű, de sajnos nincsenek kormeghatározáson alapuló bizonyítékai. SZÉKELY A. (1969) véleménye szerint az ér medrét a pleisztocén végén még a Tarna formálta volna ki, a jászsági kutatásaim (GÁBRIS GY. 2011) alapján – mivel a felszínen jelenleg ennek sem anyagi, sem morfológiai maradványai nincsenek – nem elfogadható. A terület jelenkori továbbsüllyedését a pleisztocén üledékek holocén takarója jelzi, amelyből a két folyó árterén csak foltszerűen emelkednek ki alacsony löszhátak (pl. Füzesabony, Besenyőtelek környékén), ill. homokhátak, melyek közül Mezőtárkány, Egerfarmos, Egerlövő vidékén az Eger üledékéből kifújt futóhomok több méteres vastagságot is elérhet. A homokfúvás és a porhullás pleisztocén legvégi szakaszos váltakozását a feltárásokban világosan lehet követni (PINCZÉS Z. 1978). A Tiszához közelebbi alacsonyabb térszíneket infúziós (alföldi) lösz borítja, melynek anyagát eredetileg a pleisztocén végi áradások rakták le, és későbbi diagenezis következtében kapta löszös tulajdonságait. Az elhagyott medrek legnagyobb részt ebben a képződményben, ill. a holocén üledékekben maradtak meg, ami fiatalságukat bizonyítja. A felső, idősebb hordalékkúpok lösszel, homokos lösszel és lejtős lösszel borított térszínein – elsősorban légifényképek alapján – nyomozható néhány medermaradvány viszont a régebbi pleisztocén emlékei. Ezek kanyarulatainak méretei azonban nagyon kicsik, így becsült vízhozamuk is csekély lehetett. Feltűnő, hogy a holtmedrek a vizsgált terület keleti részén erősen délkeletre, sőt többfelé szinte keletre a Borsodi-Mezőséghez és az itt kiszélesedő Tisza árokhoz tartanak, ami Tiszafüred–Egyek között egy igen erős fiatal süllyedésre utal. Nyugaton viszont az általános lejtéshez kapcsolódva délies irányt mutatnak. A folyóvízi medermaradványok és pleisztocén homokos üledékek a Tisza vonalán túl is felszínen vannak, ahol számottevő az eolikusan áthalmozott homok mennyisége is. Ebből a tényekből fakadtak a következő megállapítások: - a Tisza bal partján levő homokvidék a Hór (PINCZÉS Z. 1969), vagy az Eger, a Tarna (URBANCSEK J. 1962) esetleg más bükkalji patakok egyesült törmelékkúpjának anyagából származik. - a nagykunsági holtmedrek pedig a SÜMEGHY-ig visszavezethető (1944) paleohidrográfiai rekonstrukció szerint a bükki-mátrai eredetű patakok pleisztocén végi útját jelölik. Ezek az állítások ma már nem fogadhatók el, ugyanis az alsó törmelékkúpon valamint a Tisza árteréig, és az azt követő területen sem a pleisztocén végén, sem előbb nem képződhetett futóhomok, mert hiányzott a defláció számára az
140
Gábris Gyula
alapanyag. A törmelékkúp felsőbb részein bükki kavics rakódott le (a Füzesabony melletti kavicsbánya több méter vastagságban feltárja ezt a kőzettanilag és koptatottság szerint egyaránt nagyon vegyes anyagot), a déli részen megjelenő finomabb hordalék pedig a könnyen málló, agyagosodó bükkalji ignimbritből származó agyagos-iszapos anyag, ami homokképződésre nem alkalmas. Gátolta a futóhomok képződését a terület fokozatos süllyedése is: a szinte állandóan vizenyős felszínből nem fújhatott ki a szél anyagot. Több kilométernyi távolság van a hegylábi homok (inkább löszös homok) és Tiszántúli homoktérszínek között, s ez a nagy távolság – az ismert felszín közeli rétegtani felépítéssel együtt – kizárja a genetikus kapcsolatot a két terület ill., anyag között. Ugyanígy semmi sem indokolja az 1. ábrán látható kicsiny elhagyott folyókanyarulatok valamint a nagyméretű tiszántúli meanderek összekapcsolását. Két, egymástól független vízrendszer maradványai ezek (részletesebben GÁBRIS GY. 2002). A vízhálózat rajzolatának elemzése Jelen kutatásaim alapjául három részletes térkép szolgált. Az első két kéziratos térkép kifejezetten a Tisza szabályozásának céljából készült felmérés eredménye (SUGÁR I. 1989). 1790-ben készült el LIETZNER JÁNOS – SÁNDOR JÓZSEF 48 lapból álló térképe, amely a Közép-Tiszavidék első részletes (1 : 14 400) ábrázolása. Ezt követte 1845-ben LÁNYI SÁMUEL pontosabb méréseken alapuló, „A’ Tisza-folyó és árhatára” című 16 színes lapot (1 : 28 800) tartalmazó munkája. Harmadikként a III. katonai felmérés ideillő szelvényei kerültek feldolgozásra. Ez a felmérés részletesebb és mérésszakilag már igen pontos volt, ugyanakkor a szabályozás előtti állapotokat is még jól mutatta. E térkép szolgált alapul a terület felszínalaktani vázlatának megrajzolásához (1. ábra). A bevezetőben említett kérdések vizsgálata az alábbi eredményekhez vezetett. A Tisza elágazása A szakirodalom szerint az alföldi szakaszán végig kanyargó jellegű folyónak nincs elágazása. A Kis-Tisza bükki patakok összefolyásából keletkezett kanyargós folyócskának ismert. Vizet azonban a Tiszából is kap, és talán ez lehetett a névadás alapja. Észak felé is vizsgálódva a térképen (1. ábra) két dolog tűnik ki: a Kis-Tisza feljebb ma Eger néven ismert szakasza korábban Valk felől a Tiszából kaphatott vízutánpótlást. A bükki vizek pedig szinte ellentétes irányban folynak a főfolyóval. FRANYÓ F. (1992) negyedidőszaki rétegvastagság térképén nagyjából itt kezdődik egy vastagabb feltöltésű szakasz a Tisza mentén, JOÓ I. (1992) recens felszínmozgásokat mutató térképén pedig az Eger völgyének folytatásában DDK irányban haladó – a Tiszát is keresztező – igen keskeny süllyedék látszik. Mindezek a kényes egyensúlyi helyzetben kanyargó Tisza mechanizmusváltozását, vagyis feltöltő jellegbe váltását sejtetik. Ennek fényében nem tűnik véletlennek,
141
Hevesi Tiszamente folyóvízi fejlődéstörténete
hogy jellemzően a két Tisza összefolyása után találhatók szigetek a kanyargó folyóban (l. alább). További gondolatokat vet föl ha felidézzük a Bodrogköz vízrajzi képét, amely – más léptékben – kísértetiesen hasonló jelleget mutat. A Tisza ott is vizet adott le az elágazó rendszerben fattyúágnak nevezhető, ma Bodrog néven ismert folyónak, mint Hevesben a Kis-Tiszának. A mellékfolyók elvonszolódása A jobboldali mellékvizek nagyobbik része a fent jelzett DK–DDK-i lefutási irányból lassan ellenkezőre váltanak és így közelítik meg a Tiszát és a Kis-Tiszát. Ez a rajzolat a feltöltést végző, üledéklerakó folyók mentén mutatkozik, amikor a mellékvizek nem tudnak beömleni a főfolyóba és futását követve majd lejjebb csatlakoznak hozzá. Ezt az elvonszolódást a szakirodalom yazoo rajzolatnak nevezi. A jelenleginél részletesebb vizsgálatok lennének szükségesek a fenti gondolatok bizonyítására. A szigetek kérdése CHOLNOKY J. 1907-es tanulmányához mellékelt térkép jelenti a kiindulási alapot. Tudomásom szerint KÁDÁR L. fedezte fel CHOLNOKY szakaszjelleg elmélete és a térképen látható szigetek léte közötti ellentmondást, amelyet fel is oldott két újabb, a kanyarogva bevágó és kanyarogva feltöltő szakaszjelleg bevezetésével. A Tisza bizonyos szakaszain szerinte az egyensúlyi állapottól enyhén a feltöltés ill. bevágás felé hajlik a folyó mechanizmusa. Akár elfogadjuk e nézetet, akár nem, a szigetek vizsgálata fontos lehet, bár eddig erre nem került sor. Az alábbiak is csupán első kísérletet jelentenek, nagyobb összefüggések levonására nem alkalmasak, azért sem, mert rövid szakasz elemzése után készültek. Az 1. ábra a méretarány nem mutatja a szigeteket. Mindenesetre érdekes, hogy a felső szakaszon – a Cserőközi nagy meanderig – egyetlen sziget sincs, lejjebb viszont összesen nyolc sziget található: • A tiszaderzsi levágott kanyarban (Cserőközi meander) levő Peres-sziget a két újabb felmérés szerint azonosítható, de a 1790-es térképen hiányzik. Ezen viszont több kilométerrel lejjebb egy másik – később nem található, sőt a rajz alapján nem is valószínűsíthető – sziget van feltüntetve. Nem zárható ki a rajzoló tévedésének esete.
142
Gábris Gyula
1. ábra. A Hevesi-sík felszínalaktani vázlata (GÁBRIS GY.) • A Kis-Tisza torkolatában 1790-ben jól elkülönülő, 1845-ben a jobbparthoz kapcsolódó, a 19. sz. végén viszont már észrevehetetlen sziget mutatja a legnagyobb változást. • Tiszabura felett – Fölső-sziget – a szabályozások idején szintén levágott kanyarulatban mindhárom térképen látszó sziget 1845-ben hozzákapcsolódott a jobbparthoz, majd később ismét különáll. Vízállásváltozás is lehet az eltérés oka.
143
Hevesi Tiszamente folyóvízi fejlődéstörténete
• A Tiszabura alatti Alsó-sziget, a kb. 2 km-rel lejjebb levő névtelen sziget, valamint a Tiszaroff feletti Sülyi-sziget mindegyik térképen változatlan helyzetű és méretű. • Különleges esetnek számít Pély közelében az Örvényes-sziget, amely egy túlfejlett hajtűkanyarulat levágásával jött létre és nincs köze a folyó feltöltő tevékenységéhez. • Már nem tartozik a térképen bemutatott területhez, de megemlítendő a Tiszagyendánál levő sziget is, amely 1790-ben még egy kicsi Felső- és egy sokkal nagyobb Alsó-szigetből állt. Később már egységesé olvadt össze. A kérdéskör további módszeres kutatása indokolt lenne.
Irodalom CHOLNOKY J. 1907: A Tiszameder helyváltozásai I-II. – Földrajzi Közlemények 35. pp. 381-405; 425445. FRANYÓ F. 1992: A negyedidőszaki üledékek vastagsága Magyarországon (1:500 000 térkép). – Magyar Állami Földtani Intézet, Budapest GÁBRIS GY. 2002: A Tisza helyváltozásai. – in: MÉSZÁROS R.–SCHWEITZER F.–TÓTH J. (szerk.): Jakucs László, a tudós, az ismeretterjesztő és a művész. - MTA FKI – PTE – SzE kiadása, Pécs, pp. 91-105. GÁBRIS GY. 2011: A Zagyva–Tarna alföldi vízrendszerének kialakulása és fejlődése. – Földrajzi Közlemények 135/3. (in press) JOÓ I. 1992. Recent vertical surface movements in the Carpathian Basin. – Tectonophysics 266, 287300. PINCZÉS Z. 1969: Borsodi Mezőség (Borsodi-sík); - Sajó–Hernád hordalékkúpja. – in: MAROSI S. – SZILÁRD J. (szerk.): A tiszai-Alföld. - Akadémiai Kiadó, Bp. pp. 184-190. PINCZÉS Z. 1978: Geomorfológiai vizsgálatok a Bükk-hegység déli előterében. – Alföldi Tanulmányok 2. Békéscsaba, pp. 49-69. SUGÁR I. 1989: A Közép-Tiszavidék két kéziratos térképe (1790, 1845) - Mellékletben a két Tiszatérkép reprodukciója. – Dobó István Vármúzeum kiadása, Eger, 160 p. SÜMEGHY J. 1944: A Tiszántúl. Magyar tájak földtani leírása VI. – M. Kir. Földtani Int. kiadása, 208. p. SZÉKELY A. 1969: Észak-alföldi hordalékkúp-síkság, A domborzat kialakulása és mai képe; - Tápió– Galga–Zagyva hordalékkúp síksága; - Gyöngyös–Tarna hordalék-kúpja; - Laskó–Eger hordalékkúpja. – in: MAROSI S. – SZILÁRD J. (szerk.): A tiszai-Alföld. - Akadémiai Kiadó, Bp. pp. 80-86; 166-182. URBANCSEK J. 1962: Szolnok megye vízföldtana és vízellátása. – Budapest, 213 p.
144
