A kenyérkeresők embersége Összegyűjtött novellák Tasev Norbert 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva!
SZÁMADÓ LÉTPOFONOK (2010)
KÍSÉRTET ÓRA (Apámnak szeretettel) Az ember talán akkor a legmegelégedettebb saját magával – minden beképzeltséget, és egyúttal nagyképûség mellõzése nélkül -, ha a kemény, és sokszor nagyon is fárasztó munkanapot követõen elvégezheti kötelezõen elõírt tisztálkodási szokásait, majd pizsamába bújhat és a jól megérdemelt párnák kellemes dombjaiba fészkelheti magát, de éppen csak addig a jellegzetes és meghatározó pillanatig amint a sokszor fölöslegesen kellemetlen, és csak a többieket fölébresztõ ébresztõ óra bosszúságot le nem nyomja, hogy aztán ismételten munkába induljon. Az egész lakótelepi társadalomra érvényes volt a jól megérdemelt álom sokszínûsége, és mélyülõ álomi öntudata Még szerencse, hogy álmában az ember meglehetõsen ritkán gondolkozik el az élet legfont osabb gondolatain, és marad éppen elég ideje arra, hogy valóban a pihentetõ, és a feltöltõdést szolgáló álom szolgálatába állíthassa saját szervezetét Sajnos nem ilyen egyszerû a helyet azokkal a minden tiszteletet, és elismerést megérdemlõ emberekkel, akik még jóval a hajnalok elõtti szürke órákban kellenek, veszélyes sötétségben, csakhogy mun-
kavégzésükkel bizonyos szolgáltatásokat vigyenek végbe az emberek számára S akkor, ha már éjfél is jócskán elmúlt és egy óra felé közel edik a bús óra számlapja szinte már mindenki régen elfeledve saját magát éppen a gondtalan öntudatlanság kicsiny szigetén piheg, és csak arról ábrándozik, bárcsak soha
ne érne véget az álmok zsongító, és egyszersmind megnyugtató varázslata Nem így a buszvezetõkkel Ugyanis Kapitány Mihály már jóval az ébresztõ óra kellemetlen, és sokaknak fülsüketítõ lármájára ébren volt, és tökéletesen tudatában volt annak az elkeserítõ ténynek, hogy munkába kellett mennie, hogy még déli fél egy óra elõtt az éjszakázó mûszakot tisztességgel befejezhesse, és aztán, mint jól megérdemelt melós ember hazatérhessen, és egy kiadósat szunyókáljon, hátha sikerülne esetleg bepótolnia azt az egy -két elvesztegetett órácskát, amit éjnek évadján szükségbõl kihagyott. Az éjszakás mûszakkal az a baj, hogy sok esetben az emberi idegrendszer egyáltalán nem képes különbséget tenni az éjszaka és a nappalok megkülönböztethetõsége között Minden összemosódik Az éjszakás nem függ attól, hogy ha szerencséje van, még láthatja a felkelõ, és lustálkodásban jeleskedõ napsugarat a dombok mögött, és sajnos abban sincsen túl sok szerencséje,
hogy huzamosabb idõt mondjuk úgy egyvégtében és kellõ rendszeresség mellett legalább tíz órát együtt tölthessen azokkal, akiket szeret elsõsorban családtagjaival Az éjszaka azonban annyira tökél etességre fejlesztette bizonyos érzékszerveiket az éjszakázó embereknek, hogy a hallásuk rendkívüli mértékben kristálytiszta finomságúra csiszolódott, olyannyira, mintha csak éjjeli denevérek lennének, akik radarlátással közlekednek, és nincs is szükségük a saját szemükre, hogy meglássák az éppen elõttük
tornyosuló, és egyvégtében vigyázban tisztelgõ villanypóznát Kapitány Mihály húszévesen már gépjármû lakatos volt, és egész eseménytelen életét egy hangárszerû gyárüzemben töltötte, ahol buszokat, és teherkocsikat szerelt össze, vagy éppen helyrepofozta az elhasználódott alkatrészeket Értett is hozzá, hiszen mindenki, akinek pályafutása alatt volt szerencséje vele dolgozni minden jó pofizás, és nyalizás nélkül áradozott róla hogy milyen jól kijön a munkatársaival, és hogy milyen isten áldott tehetséggel rendelkezik Minden megspórolt fizetését, és kapott prémiumát is szüleinek adta oda, hiszen kellett a pénz, sokszor még hétvégén sem ettek egyebet, mint krumplilevest, vagy krumplistésztát, és éppen ezért a sivárság, és az a bizonyos elfecséreltség érzete mutatkozott meg egyre inkább Kapitány Mihály lelkiis-
meretében Ahogy végighaladt a kihalt, madárlátta lakótelepi utcán hajnali három órakor, hiszen éjszakásként megszokta, hogy mindig ekkor kezdett állandó jelleggel morgott a szájában valami fölösleges, és nagyon is csúnya káromkodás félét - Miért kell nekem, éjnek évadján melózni mennem, amikor más még terpeszkedik, és a legkisebb gondja, hogy merre forduljon, hogy kényelmes legyen a párna? – zsörtölõdött önmagában – Tiszta bolond vagyok, vagy nyilván csak én õrültem meg, hogy míg más az éjszakából erõt merít, én pontosan azért melózom, hogy a nappalaimat pocsékoljam el – mondogatta éjnek évadján Feltehetõ, hogy aki ekkor látta önmagában bizonyára azt képzelte ez az ember
bizonyára nem épelméjû, vagy legalább is valami trauma érhette az idegrendszerét, hogy egyfolytában magában beszélt Még szerencse hogy általában a hajnalok kopottas, és szürkületi fényvilágánál egy egy eltévedt, és helyét nem találó bulizós, és igencsak ittas fiatalon, és egy -egy rosszabb, és erõsen lero mlott ruházatú, rongyosabb emberen kívül aligha mászkált valaki is az utcákon Talán éppen ez volt a veszély forrása! Az ember sosem tudhatja, hogy éppen kivel is akadhat össze akkor, amikor a legfeljebb saját árnyéka kóborló kísértete követi õt vakhûségesen a kihalt sikátorokban és ezért a lehetõ
legkörültekintõbb óvatossággal kell, hogy az ember eljárjon – sok esetben éppen akkor, ha munkába megy! Kapitány Mihály azonban pontosan, azaz ember volt, aki éppen azért kelt föl jóval elõbb szokásos ébresztõórai berregéseket mellõzve, hogy a tükörben megnézze saját összekócosodott frizuráját Tulajdonképpen saját maga hiúságának hencegett, és próbált kedveskedni akkor, amikor órákig bezárkózott a fürdõszobákba és ki sem jött onnan, csak amíg véghez nem vitte a stílusában bekövetkezõ változásokat itt elsõsorban gondolni kellett a hajára, amit sosem kedvelt igazán, mert sosem úgy állt, ahogyan azt õ elõre eltervezte A szürke, meglehetõsen megkopott nadrágjára, ami gyakorlatilag már siralmasan festett, de azért még mindig nadrág volt, és aminek valami megmagyarázhatatlan módon egyszerre furcsán négy darab éle lett, akárhány alkalommal csak megpróbálkozott azzal, hogy tisztességesen kivasalja Itt volt még nem utolsó sorban a legfont o-
sabb teendõ Nevezetesen hogy a megfelelõ szendvicseket illetve ételféleségeket - amiket jelképesen csak a munkaidõ közötti ebédszünetekben volt hajlandó szigorúan elfogyasztani gerincességére való tekintettel -, valahogy betuszkolja korántsem nagy, és üres dolgozó koporsó fekete táskájába, ami talán sokkal inkább egy szerszámosládára emlékeztetett
semmint normális táskára Általában a futó utcában elhelyezkedõ gyárüzemben az éjszakai mûszakváltás négy órakor kezdõdött majdnem minden nap, és bizony sietnie kellett állandóan, ha azt szerette volna, hogy legalább minden nap délután fél egyre otthona kényelmében sütkérezhessen Annyira megviselte idegrendszerét a munka, hogy ide már tulajdonképpen a kötélidegzet is fölöslegesnek bizonyult Ide az acélidegekre volt szükség! S minthogy állandó idegeskedésben, és stressz okozta agresszióban teltek mindennapjai, ne is csodálkozzunk azon, hogy egyetlen gyerekének Karcsinak a házi feladatait kellõ tartalmas rendszerességgel soha sem õ, sokkal inkább felesége Jutka asszony egyetlen maga végezte Csodával határos, hogy a folytonos idegi kimerültség jeleinek állandó mutatkozása mellett egyáltalán nem lett elmeháborodott, vagy legalább is cukorbeteg Pedig már erõsen közel volt a kettõ közül valamelyikhez. Amikor hazatérhetett fél egyre délután a fiának egyetlen soványka sziát, vagy szervuszt lökött oda tessék-lássék módjára, és rögvest végigzuhant a pamlagon, természetesen csak azután, hogy elõzetesen el nem fogyasztotta mohó kortyokban lenyelve kedvenc sörmárkája közül az egyiket, illetve
egy-két szál cigaretta mellett csak úgy nagyvonalakban átfutotta a napi híreket az újágban
Kapitány Mihály egyetlen fia maximum csak egyetlen dolgot kérdezhetett tõle - Hogy telt a napod apu? – és utána jobb volt, ha rögvest a szobájába ment, és elszámolt diákfejjel az aznapi házi feladatok stóc halmazán meditálva, mert az apja akkor már régen aludt Így teltek a dolgos, és embert próbáló hétköznapok Kapitányék családjában, és csak az ég a megmondhatója, hogy a hétvégék hogy a csudába sikeredtek mégis annyira felszabadultan, és a lehetõ legjobb hangulatban? Vélhetõen ebben nagy szerepe lehetett Kapitány Jutka asszonynak, aki amellett, hogy kellõ rendszerességgel vezette a háztartást, és szinte mindent megtett a fiáért és uráért, így az sem volt meglepõ, hogy gyakorlatilag Kapitány úr kényelmesen hátradõlhetett és élvezhette a jól megérdemelt pihenést, amíg a figyelmesen gondoskodó felesége bevásárlástól kezdve a mindennapi betevõ vacsoráig szinte mindent megcsinált A szomszédban bizony sokszor összesúgtak-búgtak - Ezeknek a Kapitányék bizony megfogták az isten lábát! Ez a Kapitány megütötte a fõnyereményt ezzel a kis tûrõl pattant hangyaszorgalmú mennyecskével , aki szinte mindent elõteremt neki Mások épp ellenkezõleg úgy vélekedtek, hogy lehet, hogy csak a kiszámíthatatlan véletlenek összejátszásáról van szó, és megeshet, hogy a társasházban – ahol már las-
sacskán huszonhét éve éltek együtt -, nem egy, hanem egyenesen két Kapitány Mihály nevezetû ember
is létezik, csak eddig a másik ezek szerint arra sem vette a fáradságot, hogy megtisztelje a nagyobb szomszédságot azzal, hogy udvariasan bemutatkozott. Késõbb, amikor már erõsebben érzete Kapitány is éveinek múlását és benne volt abban az úgymond bûvös ötvenes korban, egyre inkább a társadalom számára támasztott megfelelési listán meglehetõsen elõnytelenül, és nagyon akaratos módon feleslegesnek kezdte magát érezni! Ez a legtöbb esetben a külsõ szemlélõknek legfeljebb, ha annyiban nyilvánult meg, hogy különbözõ nyomdafestéket egyáltalán nem tûrõ epés, és bizonyos szarkasztikus megjegyzésekkel halmozta el szûkebben vett környezetét, és igazság szerint fütyült a nagyobb világra, amely õt körbevette Egyik nap azonban – vélhetõen azért mert Jutka asszony ahhoz becsülettel, és tisztességgel ragaszkodott -, hogy az õ urát aztán senki emberfia ne nézze korhely, és dolga kerülõ embernek, megkövetelte, hogy hetente legalább egyszer tisztességgel és kellõ precizitással felmossék – általában ezek a napok csütörtökre estek -, továbbá, hogy fiában próbálja megtalálni azokat az ún emberi tulajdonságokat, amelyeket ez idáig jelentõsen elkerült
- Papa! – szólította fel õrmesteri hangnemben, és jogosan férjét Jutka asszony – Emberséggel próbálj meg bánni azzal a gyerekkel! Tudom, hogy a te fiad, és azzal is tisztában vagyok, hogy büszke vagy, hogy ilyen, de egy kicsit mostanság lenézed és hanyagolod is ezt! Nem gondolod?! – vonta kérdõre férjét
Kapitány erõteljesen elkezdett lilul ni, mintha csak az ádámcsutkájára tévedt volna egy éppen oda nem illõ falat, és abban a telhetetlen indulatban ami az es etek többségében általában akkor jelentkezik, és fertõzi meg a még épen maradt agyszöveteket, amikor azok még a nyugalom állapotában pihennek, hirtelen robosztus erõvel megszólalt - Hogy mersz engem kérdõre vonni, mi? Egész nap gürcölök, mint az igásbarom, és akkor jössz ilyen lehetetlen ostobaságokkal, hogy hanyagolom a gyerekedet! – fortyant fel. – Mit gondolsz, lopom én a drága idõt? más még javában a legjobb álmát alussza, míg én hajnali négykor már a buszon vagyok, hogy a sok vénséget elfuvarozzam! - Ebben igazad van! De akkor is egy kicsit lehetnél a fiaddal megértõbb, alig múlt el tizenkét éves éppen hogy kamaszodik. Te is tudod milyen nehéz a k amaszkor kezdetén - Jutka asszony a lehetõ legjobb stratéga lett volna – ha történetesen éppen a szívek háborúját kellett vo lna megvívnia -, hogy konkrét és megvalósítható
elképzeléseit elérje, annyira érzékennyé vette a hangszálai rezgéseit, hogy sírást mímelt, és abban reménykedett, esetleg a gyanútlan, és bizonyára mit sem sejtõ férje bekapja a csalit Éppen ezért halkan elkezdett csak a jobb érzelmi hatás kedvéért krokodilkönnyeket hullatni mint a díjakat nyert színésznõk a filmvásznakon, és abban reménykedett szinte magabiztos öntudatlanságban, hogy Kapitány beveszi ezt a kis mûvészi kitérõt! - Na, ne anyus! Azt gondoltad, hogy egy ilyen kis hisztivel nálam bármit is elérhet?
- Képzeld azt! – förmedt rá az asszony – Miért te talán nem szoktál oltári nagy patáliákat csapni, ha nem kapod meg a napi esedékes sör adagodat? - Ne kezd már megint! Tudod, hogy az egészen más! Annyit én is megérdemlek, mint te a puccos, és nagyon is giccses ékszergyûjteményeddel! – hangoskodott egyre nagyobb visszhanggal a férj - Jó, ha neked ez kell! – jött velõtrázó indulatba az asszony. – Hegyezd a füledet, mert két lehetõséged van: - Vagy megjavulsz, s ezentúl rendesen viselkedel, és nem úgy mint akit most szalajtottak valamelyik menhelyrõl, vagy el fogok válni tõled! Kapitány úr ezen egy kicsit meglepõdött – tekintve persze, hogy az egyetlen õ volt a szûkebben vett családban, aki úgy gondolta hogy egyes egyedül csak
neki lehet ahhoz joga, és ítélete, hogy a férfi parancsolhasson a saját birtokán Éppen ezért természetes reakcióként azo nnal igyekezte menteni a menthetõt! - De drágám! Kérlek, nem haragudj – vette elõ mézes mázas hangját, mint csábításának egyetlen, még lehetséges eszközét! – Én megértem, hogy te voltál mindig a fiú mellett – folytatta egyre jobban átélve a szerepét -, amikor szülinapja, vagy betegsége volt, és hogy én rendkívül keveset foglalkoztam vele, de t udod az én családomban az a hagyomány, hogy egy kamasz fiúnak már fel kellene mutatnia bizonyos férfiúi erényeket, és kötelezettségeket ahhoz, hogy egyáltalában a tisztel etet, és mások megbecsülését kiérdemelje - Az a múlt! Érted – kezdte kissé lejjebb higgadva magyarázni az asszony -, most a jelenben kell min-
dazt igyekezettel, és hatalmas felelõsséggel megvalósítani, amit a saját korosztályában elhibázott az ember! Én mindenképpen azon leszek, hogy a törékeny lelkû fiacskámnak minden erkölcsi, és érzelmi támogatást megadjak, amíg még egyáltalán képes vagyok lélegezni – mondta édesanyai ösztönökkel vezérelve - Értem! – szólalt meg egyetértõ beletörõdöttséggel a férfi – Ha ez neked ennyire fontos nekem is szívügyem kell, és illõ, hogy legyen Éppen ezért szeretnék mindent elkövetni, hogy a fiamból egy kie-
gyensúlyozott, és határozott embert faragjak, és ne csak a magam szigorú fegyelmezési eljárásában higgyek! Ezzel a házaspár, mintha mi sem történt volna mindketten elindultak a saját maguk élete felé Ki a munkahelyére, ki pedig az értelmi színvonalon helyes irányba!
MEGHÖKKENTÕ ÜNNEP Az ember mindig is óhatatlanul elcsodálkozik, és sokszor kénytelen órákig azon mélázni, és egyúttal jócskán megvakarni a fejét, azon, hogy a társadalom egyes rétegeit, mint valami titokzatos mágikus hatalmas átjárta a csúnya, és kompromittáló beszéd kivált azokban a nagyon is ünnepeléssel kapcsolatos helyzetekben, amikor sajnos – legtöbb esetben a ledolgozott, és kényszerített munkaidõ után -, döbben csak arra a tisztelt vevõ, hogy még bizony jócskán bevásárló útra kell fölhergelnie korántsem kötélidegzetû idegrendszerét, hogy a még hiányzó ajándéklista követelményeinek eleget tehessen Egy húszas éveinek végében járó fiatalember várakozott konfuciusi nyugalommal egy bevásárlóközpont fizetõ kasszájánál, ahol – hál’ istennek – még a reggeli csúcsforgalom ellenére is csak épek hogy lézengtek az eltévedt, és helyüket nem találó emberek Azért ment ennyire korai idõpontban mert teljes mértékben meg volt róla
gyõzõdve, hogyha az ünnepi elõkészületeknek számító karácsonyi ajándéklistával októberben, vagy novemberben, végez, a csikorgó fagyó decemberben, békében, és harmóniában eleget tehet egyéb irányú kötelezettségeinek hódolhat a verseknek hiszen hallatlanul líra érzékeny, és egyben próza érzékeny volt, és ha más elfoglaltsága nem akadt, azzal töltötte mindennapjait, hogy autodidakta módon, önmagának kulturális tájékozottságát igyekezett pallérozni egy kicsit!
A fiatalembert Kõvár Ferencnek hívták, és látszólag mindenkinek az volt az elsõ benyomása róla, hogy egy hóbortos, és egyben nagyon is tudós fickó, hiszen aki a legnagyobb felfordulás, és kozmikus zûrzavarok ellenére is képes megõrizni a hidegfejjel való gondolkodását az csak is vagy nagyon bölcs ember lehet, vagy kellemes közönyösséggel figyeli a körülötte zajló eseményeket, és látszólag korántsem érdeklõdik a világ dolgai iránt Kõvári úr egyébiránt egyetemet végzett bölcsészhallgató volt, és kutatási területének számított a történettudomány szinte bármennyi aspektusa különös tekintettel a Balkán történelmi helyzetére a XIX- és a XX század fordulójánál, hiszen ebbõl írta a szakdolgozatát, és késõbb a nagydoktoriját is Azonban, ami különös tekintettel meglepte azokat, és kellemes csalódást váltott ki egyes hitetlen
hetvenkedõ emberekbõl, azaz volt, hogy Kõvári úrnak mindamellett, hogy történelembõl tanári végzettséget szerzett igaz ugyan, hogy csak általános iskolai fokon, rendkívül érdeklõdött az irodal omtudomány iránt, ami abban nyilvánult meg, hogy meg is szerezte a négy éves anyag szinte összes kollokviumát, szigorlatát, és ezeknek a vizsgaösszességeket bizonyítandó abszolutóriumi végbizonyítványt is Az egyetlen hiba, és fatális baklövés – ami rendszerint mindig a legjobb embereket veszi célba, akik történetesen a lehetõ legtisztább fogalmakkal rendelkeznek egyáltalán arról, hogy hol is van a szûkebben helyük a világban -, az éppen Kõvári F erenc urat érte utol
Ugyanis mint kiderült bár kétségtelen, hogy Kõvári úr szinte mindenben megállta a helyet, ha irodalommal kapcsolatos kérdésrõl volt szó, azt azonban kihagyta számításai közül, hogy a magyar nyelvtani rendszer minél aprólékosabb ismerete nélkül, hogyan is fejezhetné be eredményesebben a diáknye lven csak ,, átokkal” sújtott magyar szakot? S minek utána Kõvári úr az egyetemes magyar nyelvi szigorlatokon sorrendben – ahogyan következtek -, bizony meglehetõsen csúfos vereséget szenvedett, kénytelen volt a tanulmányi igazgatóságon megszégyenülten a kudarc érzetétõl, mégis felemelt fejjel az erkölcsi emberségtõl leadni a vállait terhelõ
magyar szakot, hogy egyáltalán diplomát tudjon kapni, és egyetemi tanulmányinak végleg búcsút inthessen, méghozzá a lehetõ legjobb érzésekkel karöltve S most itt állt ebben a hatalmas bevásárlóközpontban, ahol emberek összezsúfolódott hadserege, mintha csak egyetlen kozmikus ûrlény lett volna, a végtelen univerzum magányos lakója az összes idegen, és tol akodóan ideges szempár rá szegezõdött, hiszen az ünnepek közeledtével már mindenki olyannyira ideges és korántsem a legbarátkozósabb stílusát öltötte magára, ami illetlenségnek, és nagyon is tragikus modortalanságoknak számított azokon a helyeken – legalább is -, ahol azért igyekeznek adni a formaságokra! Nyugodt, szinte már unalomig hajszolt közönyösséggel beállt az elõtte pöffeszkedõ, és már jócskán méteresre dagadt sorba, és egyeseknek nagyon is megmagyarázhatatlan és egyszersmind
különös furcsaságnak tetszõ akaratos türelmességgel várta ki a sorát, hogy egyáltalán egy meghajszolt és megtöretett napszak után végre valahára õ következzék - Mi lesz már, na? – hangzott egy kellemetlenkedõ elõretolakodó magas és csupa izomkolosszus hangja – Meddig kell, még itt rostokolnom? Ha nem tudnák, nekem fontosabb dolgaim is vannak, minthogy itt
töltsem le fennmaradó szabadidõm jelentõs részl eteit! – s közben, mint aki tudatosan is roppant elfoglalt bõszen, és fölpüffedt magabiztossággal mobiltelefonált tovább, mintha az egész világ körülötte forogna. Egy másik hang már a sor elejérõl hallatszott, bizony korántsem kellemes, sokkalta inkább fenyegetõ hangnemet használva - Mi lesz fiacskám? Hozzád beszélek! – ingerkedett a hang. - A füleden ülsz? Szólalj már meg?! Kõvári úr hirtelen kibillent a nyugodalmas harmóniás környezetébõl, ahová már szinte a béke meghitt szigeteként visszavonult, és most csak annyi jött ki nagyon halkan hallhatón száján - Kérem, bocsásson meg! A türelmetlen hangok egyre furcsábbak, egyre nyomdafestéket nem tûrõek lettek, és mintha a világ legtermészetesebb arcátlanságát követnék el azáltal, hogy ha történetesen valaki miatt a sorban állás nem halad, és rostokolva vesztegel – egynéhány ember épp emiatt magától értetõdõen feljogosítva érzi magát arra, hogy kikerülje a torlódást okozó embert, mint egyszerû, és lenézett útakadályt!
Kõvári Ferenc amilyen birkatürelmû volt, úgy sajnos bekövetkezett a lehetõ legrosszabb, amire tulajdonképpen egyedül csak õ számíthatott a történelem mindig megismétlõdõ forgószeleiben sorban, aho-
gyan a kedves vevõk távoztak a pénztártól, õ szépen, és komfortosan megkerülték, és ebbõl olyan káosz és felfordulás következett, és egy erélyes segítõ kéz bizonyára többet tehetett volna a rend kialakítására, mint sok ujjal egymásra mutogató szõrszálhasogató száj - Kérem uram! Legyen szíves elállni az útból, amíg a többi vevõ elvégzi a dolgát! Aztán, ha õk végeztek kiszolgáljuk önt is! – mondta egy kedveskedõ hölgyhang a kasszánál S amint belenézett Kõvári úr mélyen ülõ tengerzöld szemébe, eljöhetett arra, hogy ez az ember egy hatalmas titkot õrizz, amit sajnos csak nagyon kevesen vettek észre azt, hogy megtöretett az élet által, és hogy nagyon is sebezhetõ, és persze Kõvári úr az egyetlen ember, akire aztán végképp haragudni, vagy agresszív idegállapotban neheztelni egyáltalán nem lehet! - Kérem szépen! Ahogyan kívánja! – felelte kellemesen zengõ orgánumán Kõvári Ferenc, és szemeiben megmutatkozott az a különös kisfiús elveszettség, mintha csak a régen elvesztett édesanyát keresné minden asszonyban, és minden hölgyben Lehet, hogy éppen ez volt a titka - Nem lehetett biztosan és egyértelmûen tudni A hatalmas tömeg, mint a zúgó vízesés lassacskán olyannyira elárasztotta a pénztári árteret, hogy Kõvári urat fogpiszkálóként magával ragadta a mo-
rajló áradat, a maga kilencvennyolc kilójával egy etemben, és kénytelen volt azonnal félreállni a kijárati ajtóból, hogy az esetleges lopás alapos gyanúsítását az éppen ott strázsáló biztonsági õrtõl kivédje Miután a türelmetlen, és már mindennel jócskán elégedetlen vásárlók távoztak a kihalt, és szinte kifosztott üzletbõl, a kellemesen csengõ pénztárosi hang szólította Kõvári urat - Tessék uram, most már jöhet bátran! – felelte. Kõvári, mint aki a lehetõ legjobban elvégezte már dolgait, és fõbenjáró kötelezettségeit a karácsonyi bevásárló listával kapcsolatosan a lehetõ legnyugodtabban elõrelépett, és kiszámított és halálpontos hidegfejjel már készítette is tárcáját, hogy fizetni tudjon. - Szeretnék önnel még egy pár szót beszélgetni, ha újfent megtisztelt minket jelenlétével – szólt utána a pénztáros hölgy, amint mélázgatva, és filozófiai hóbortossággal felövezve kiballagott a bejárati ajtón
KÖNYVMÛHELYEK Azt mondják, hogy alapvetõen, ha nem létezne az a bizonyos titokzatos emberi kíváncsiság, ami egyben a bizonytalanság õsi leckéjébõl táplálkozik, akkor talán nem is létezhetne a szûkebben vett kulturális érdeklõdés! Azt is rebesgetik, hogy ha nem lennének lapok, és kéziratkötegek különleges gondolatokkal és ötletekkel megtöltve talán a szabad gondolkodás zónadi-
menziói is egy kicsit beszûkölnének, hiszen nem távozna valami ismeretlenül is megragadható maradandó amit csak úgy nevezhetnék, talán, hogy A gondolati ismeret! Könyveket azért írunk és olvasunk, mert mindannyian fogékonyak vagyunk az önismeretre, és az önvizsgálatra e két szó tulajdonképpen magában foglalja azt, ami igazán fontos egy emberben Ismerd meg minél jobban önmagad, hisz akkor talán még bölcs is lehet, és ha már magadat jól ismered, próbáld kitágítani határaidat, hogy táguló s felfedezõ szemekkel csodálkozz rá a világra melyhez hozzátartózol is önkéntelen Bártos Emil átszellemült nyugalomban kutatott a könyvespolcok drágaságai között Mintha szeme kimondottan a gondolati gyöngyszemeket vadászta volna le, és közömbös lett volna az égbe kiáltó árak miatt Hangyaszorgalommal, és egy nikkelbolha fürgeségével kutatgatott hóbortos türelmesen, hogy kezei között forgathasson egy-egy klasszikus, vagy éppen kortárs líra, vagy próza kötetet, és mintha meg
sem hallotta volna a búgó mikrofoni hangot, a hangosbeszélõn - Felhívjuk kedves vásárlóink figyelmét, hogy könyvesboltunk nemsokára bezár! Folytatta megérdemelt szabadidõs elfoglaltsága, és tudósi kedvtelése mellett, is a számára kedvenc és
érdekfeszítõ verseskötetek, és prózai szépirodalom kiválogatását, mintha csak egy olvasószerkesztõ lett volna egy napilaptól, akit különleges fontos feladattal bíztak meg Minden kortárs szépirodalommal kapcsolatos könyvrõl meg kell tudnia mindent, fõleg k eletkezésük és egyediségük õsi történeteit S talán ami még ennél is fontosabb volt Bártos úrnak miben nyújtottak új szemléletet a korábbi könyvtermésekhez képest? Önmaga agyi labirintusa felé természetes csak egyetlen örökké mo rfondírozó kérdést mert föltenni ,, Vajon elég pénzt hoztam el hazulról, hogy megv egyem azt amit nagyon és jogosan is szeretnék?” – Mindig is úgy tekintett a könyvek birodalmára, mint kulturális úszó szigetekre, akiket a könyvespolcok portól, pókhálótól, és egyéb idõk viszontagságaitól tudatosan meg kellene mentenie, még ha erre áldozza is megtakarított fizetésébõl egy kisebb részt! - Tisztelt uram! Megtudhatnám mit is keres? – tette fel bizalmaskodva a kérdést egy ügybuzgó eladó hö lgy az éppen sorok között hangyaszorgalommal matató Bártosnak, aki valószínûleg ettõl úgy kitért aznapi igen jól bevált és minden bizonnyal berendezkedett napirendjétõl, hogy hirtelenjében úgy kibillent a nagyon is labilis, és megbízhatatlan egyensúlyából, hogy kis híján feldöntötte az éppen
mellette lévõ alapvetõen bestseller szerzõkre beren-
dezkedett polcokat! - Nem semmit köszönöm! Egyelõre csak nézelõdnék, ha szabad? – felelte nem a lehetõ legjobban eladható közönnyel, mint akit hidegen hagy, hogy a könyvesbolt nemsokára igen rövid idõ múlva bezár, és igyekszik a legkisebb idõintervallumot is kihasználni, hogy jogos tervei közé se csusszanhasson provokatív hiba, avagy kisebb rendû baklövés Azt szokták mondani, hogy a szerelem olyan, mint egy elõre beállított, mégis a lehetõ legváratlanabb helyzetekben felbukkanó vulkánkitörés senki sem tudja hol, és mikor bukkanhat fel egy ember élettörténetében, így gyakorlatilag azt sem igazán lehet tudni, hogy az illetõ személyiség – akit történetesen megérintett Ámor, ne adj isten Cupido végzetes Damoklész-nyila hol és mikor bukkan fel a nagyvárosok igen füstös és benzingõzös dzsungeleiben? Bártos Emilrõl azért illik azt tudni, hogy világ életébe olyannyira hóbortos, és talán éppen emiatt elfoglalt ember volt, aki ha belefeledkezhetett egy-egy jó szépirodalmi jellegû folyóirat, vagy könyv laprengetegébe bizony talán drasztikus atombomba jellegû fegyverekkel is alig robbanthatták volna ki onnét Amikor az utcán rohant mert sajnos az esetek legtöbb helyzeteiben teendõit nem kényelmesen sétálgatva – mint aki nagyon is ráér, és fütyül az idõ múlására -, hajtotta végre, hanem szinte mindent rögvest, és azonnal elintézett, hiszen egyáltalán nem
kedvelte, hogy mint az adminisztráció, vagy a kínzó, és nagyon is kellemetlen sorban állás miatt lemaradjon aznapi kötelességeirõl ami nyugodtan megvall-
hatjuk, hogy az irodalom és a kultúra területére terjedt ki egyes egyedül Bártos Emilnek ugyanis egyáltalán nem volt családja – két drága szülei voltak lényegében az összes font osabb szereplõi élete minden mozzanatainak -, akik rajongó, és mindenképpen féltõ szeretetükkel jelentõs harapófogót vontak fiúk élete köré na azért egyáltalán nem rossz szándék vezette cselekedeteiket, talán sokkal inkább a tudatos félelem, és a nyugtalanító aggodalom, hiszen mindketten nagyon is tisztában voltak vele a fiúk sebezhetõ, és túlságosan érzékeny! Bártost éppen emiatti esendõsége miatt szinte állandó jelleggel kigúnyolták hol az iskolában léptek jó néhányszor a tyúkszemére túlzott óvatoskodása, és polgári gondolkodású elõzékeny udvariaskodása miatt, késõbb pedig a munkahelyén lett áldozata, és reménytelen kísérleti nyula kollegái kisebb-nagyobb élcelõdéseinek, és tréfáinak – ahol természetesen a célpont minden esetben rajta csattant! Így tehát, amikor a szerelem megmagyarázhatatlan és egyszersmind kozmikus érzésérõl beszélünk nem szabad elfelejtenünk, hogy sokkalta inkább egy bizonyos hölgy szívét ejtette rabul Bártos Emil, és
egyáltalán nem fordítva Valószínûleg Bártos akkor sem arra figyelt volna, hanem sokkalta fontosabb dolgokra, hiszen mindenki ismerhette, hogy megszállottan arra készült, hogy nyomot próbál jon hagyni elsõsorban kulturális jellegû lábnyomot ebben a kiismerhetetlen nagyvilágban Talán éppen az a dolgokra való rácsodálkozó gyermeki ártatlanság, félszegséggel fûszerezve, és
egyúttal hóbortos, és végtelenül sebezhetõ természete sarkallhatta eset legesen arra az egyik közeli ismerõsét, hogy randevút kérjen tõle Most valószínûleg mindenki azt fogja gondolni, hogy hát a férfinak, és a fiatalembernek kell minden esetben megtennie az elsõ lépést, és nem a hölgynek, aki a fehér lovagra várakozik, de – különös tekintettel a mai modernnek nevezett korszakban -, ezen csak nagyon kivételes alapvetõen radikális konzervatív körök lepõdtek meg A többi ember hihetetlen érthetetlenséggel, és meglepetéssel fogadta azt, hogy Bártosnak barátnõje van Igaz ezt késõbb õ is csak kollegáitól tudta meg a burjánozó szóbeszéd õsi hagyományai alapján
SEBEZH ETÕ FÉLELEM (2011)
HIRTELEN MEGLEPETÉS A szõrszálhasogató embereknek általában az a nagyon is kellemetlen és egyszersmind visszautasító tulajdonságuk, hogy amellett hogy a kákán, illetve a Gordiuszi-csomón is megtalálják a finom hajszálerezeteket, repedéseket, illetve hézagokat, sosem mernék – már csak az illendõség, vagy éppen a jó modor kedvéért, s mert ez vagy az úgy illenék -, megkérdezni az illetõ embereket Akikkel szemben véletlenül, vagy éppen tudatos szándékossággal elkövették kisebb-nagyobb gaztetteiket, hogy mi az ami nekik nem igazán tetszett, és a legfontosabb, hogy miért? Azt gondolhatnánk, hogy egy ötvennégy éves embernek amilyen jelen esetünkben éppen Rötter Árpád nyugalmazott gépjármûvezetõ volt, a lehetõ legkisebb oka van panaszkodni, és neheztelni az élet viszontagságai miatt Pedig, amíg a csoportvezetõségi székig elért az életösvénye az nem nevezhetnénk az élet különös, és minden bizonnyal megmagyarázhatatlan tényeinek Még nem volt húsz éves, amikor már kitanulta túlzott precizitással a karosszérialakatosi szakmát, és még nem töltötte be a huszonhet edik évét, amikor a területvezetõi megbízása mellett
kinevezték csoportvezetõnek a Kelenföldi garázs egy kisebb vonalszakaszán Gazdagréten Rötter Árpáddal – természetesen, ha valaki kellõ mértékben szerette volna elkerülni a bajt -, érdemes volt a lehet legjobban vigyázni, hiszen idõnkénti düh, és kisebb nagyobb agresszív kitörései óhatatlanul is
azt a benyomást keltették egyik-másik emberben hogy ennek az embernek nincs minden rendben az agyi tekervényei között, illetve, hogy vélhetõen már annyira hosszú és kimerítõ ideje fõnököskõdik, és tesz eleget ennek a – valljuk csak be meglehetõsen idegtépõ, és korántsem szerencsés munkakörnek -, hogy teljes mértékben elege van szinte mindenbõl, és természetesen mindenkibõl! Ne is csodálkozzunk, tehát azon, hogy Rötter kisebb családja A szívjóságú felesége, aki aztán már végleg szinte túl sok mindent elnézett, és néhanapján meg is engedett férjének, illetve a fia, aki bár már jócskán túllépte a húszas éveit, még mindig félszeg kisfiús szeretettel csüngött a családi fészek berkeiben holott egy normális fiatalembernek ekkor már családja, otthona, önálló keresete, és fix állása is van – mint azt késõbb, különösen amikor Rötter Árpád nyugdíjba jött már annyira számtalanszor elmondta, mint valami kimeríthetetlen, és nyughatatlan belsõ monológot, hogy szegény fia Rötter Róbert, és felesége Rötterné Judit asszonynak sehogyan sem si-
került megértenie, hogy hogyan is tudja Rötter ezeket az élethez tartozó, és el nem hanyagolható do lgokat ennyire mániákus megszállottsággal, néha, mint egy valóságos vadállat hajtogatni - Mondd csak édes fiam, nem sül ki a szemed, hogy szegény anyáddal, még mindig mi tartunk téged? – fakadt ki a vad férfi gerjedelem hangjaival Rötter a fiára – Azt hiszed, hogy minden családi élet tele van a magad fajta léhûtõ mihasznákkal, akik csak naphosszat olvasgatnak, mûvelõdnek, mert azt képze-
lik, mosogatólé agyukkal megválthatják egyszer a világot – folytatta. A kisebbik Rötter akit kiváltképpen nagyon is érdekelt a szépirodalmon belül szinte minden legyen az líra, vagy próza, szinte el sem tudta képzelni selyemfiúkra jellemzõ, a másikat irritálóan udvarias j elemével, hogy valaki – mint jelen esetben az apja -, ennyire közönséges, és lealacsonyodott hangnemben, és nyomdafestéket nem tûrõ kifejezésekkel illesse, így nagyon is fáradságos erõfeszítésébe került, hogy megemberelje magát, és tartsa foggal körömmel magát az õsi Rötter család tételéhez nevezetesen csak a lányok pityereghetnek, a férfiak bátran viselni kényszerültek azt, amit a Damoklészsors rájuk kimért! Rötter Róbert sem tett másként vastagra húzta érzelmének vékony, kötéltáncot járó szálait, és igye-
kezett nem elpityeregni magát, amikor az apja ilyen csúnyán, és kissé megfontolt alattomossággal rádörrentet Kissé összeszedte magát, és a lehetõ legkihúzottabb háttal, ami csak létezhetik, és amit általában az ember tiszteletadás, vagy nemzeti ünnepek alkalmával egyszer már jól, és vélhetõen tartalmasan elsajátított egyenes, és mi fõbb gerinces tartással megállt az apja elõtt, majd karbunkulusként villogó zöld szemeivel (ami ugyancsak apai, biológiai adomány volt), apja dühöngõ bika-szemivel dacolva nézett farkasszemet. - Figyelj rám! – kezdte szónoklatát, amirõl elõre tudni lehetett, hogy bizonyára nagyon is megérinti a szíveket -, én mindig is tiszteltelek, becsültelek, és mindenben támogattalak téged, és sohasem visel-
kedtem sem itthon, sem másutt tiszteletlenül sem senkivel, sem pedig veled! – mondta mintha csak éppen katonásan fölbõszült apjával szemben akarna magába csepegtetni egy kis bátorságot -, Miért vagy velem ennyire irigy, és rosszakaratú? Talán azért mert én mindent igyekeztem az élet lehetõségei közül kamatostul megragadni, amit te könnyelmûen elutasítottál magadtól? S ki sem kellett volna az ifjabbik Rötternek mondania e végzetesnek ítéltetett mondatokat és apja vaskos munkás kezétõl máris elszenvedhette az elsõ méretes, és kínzó égetõ skarlátsebeket tartogató
kíméletlen pofont, aminek – aztán Róbert ezt ténylegesen megtapasztalta -, igencsak volt súlya, és bizonyos végzetes nyomatéka! - Hogy merészelsz megkérdõjelezni, te pimasz kis taknyos, mi?! – fakadt ki most már aztán tényelegesen ordítozva, ahogyan szokta a dühöngõ apuka -, honnan is veszed te a bátorságot ahhoz, hogy ilyeneket mondj nekem mi?! Tudod te, ki vagyok én? – folytatta korántsem kellemes arcszínezettel Mintha az arc, amely egykoron bizonyára kifejezõsége tetõfokára ért, most elszínezõdött volna, és inkább egyfajta bíbor, és zöld árnyalat között kezdte megmutatni valódi árnyalatbeli szint különbségeit, ami természetesen a hangulattól még inkább függött! Rötter úr még mindig elegáns, és csinos felesége szinte, mint mindig most is a helyzet megoldásának, és elsimításénak magaslatán állt Mintha csak egy védelmezõ anyatigris lett volna aki – saját fiáról volt szó -, foggal-körömmel védelmezi azt, akit egyszer már kínkeservesen erre a világra hozott, és rögvest
mindenkire pusztító dühöt zúdít, aki csak megpróbál ártani egyetlen mindennél jobban szeretett magzatának Rötterné finom idegrendszerének labirintusaiban is kezdett fölmenni a béketûrés legfelsõbb határa és most a mindennél vallatóbb szilárd lelkiismerete szólalt meg helyette is
- Apus! Ha nem beszélsz rendesen a gyerekeddel, és nem moderálod magadat, úgy kettétöröm most nyomban a sodrófát a fejed tetején, hogy életed hátralévõ részében tûzhányó fejed lesz! – mondta idegrendszerének teljes kimerült reszketésével Megértetted?! Rötter Árpádra szinte világ életében jellemzõ volt az a fajta kõkemény macsós jellegû mentalitás, amit a vagányság minél hasznosabb és célszerûebb propagálásával kötött egybe Ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy mindenkitõl – legalább is aki férfinak született -, saját bevallása szerint bármikor elvárhatta, hogy némi nemû talpraesettséget tanúsítsanak a valódi komolyságot, és rátermettséget jelentõ hel yzetekben és alamuszi, gyáva, és nyuszi lelkû embereknek titulálta azokat a fajta – szerinte megátalkodott csirkefogó jellemeket -, akik nem képesek megvédeni önmaguk vélt, vagy valós igazságát, hanem éppen ellenkezõleg néhanapján képesek inkább értelmi mentalitásukkal nyomást gyakorolni szûkebben vett környezetükre, mintsem mindenkit istenesen móresre tanítani! Így aztán nem volt meglepõ, hogy Rötter úr, felesége erõs, és mondhatni nyomatékos biztatásának eleget téve jóformán csak önmagában duzzogo tt, de meglehetõsen nagy kõszikla-sóhajokat emelgetve, és elfojtotta azokat az indulatokat, amik sajnos egyértelmûen csak egyetlen dolgot suttogtak nagyon
is befolyásolható füleibe ,, Leckéztesd meg a fiadat, hogy megtanulja mi a rend!” Így aztán Rötter nagyon is nyomatékos lélekjelenlétrõl tett szûkebben vett családja elõtt tanúbizonyságot, mert csak önmaga konok törvényei szerint folytatott dühöngések közepette hallgatott, és elõszeretettel kíváncsi volt vajon a felesége Judit asszony milyen jellegû megoldással szolgálhat a fennálló problémára? Azt szokták mondani, hogy a férfiak anyás természetûek, míg a lányok inkább az apjukkal próbálják megtalálni azokat az elrejtett hullámhosszukat, amiket egyébként nem találtak volna meg a másik szülõjükkel Róbert hatalmas megkönnyebbülést, és bizonyos tekintetben felszabadultságot érzett amikor édes anyja védelmébe vette elvégre mindig is õ volt az aki megvédte az apja kisebb-nagyobb zsarnoki természetû fenyegetõzéseivel szemben, és most örült annak, hogy jogosan megérdemelt ártatlanságát nem egyedül kell ,, kiverekednie”, hanem egy segítõtárssal, ami miatt az apja egyre inkább úgy érezhette magát, hogy tízen-egynehány évig jóformán csak egy anyámasszony katonáját dédelgetett otthona falai között, és nem nevelt tudatosan egy minden élethelyzetet félvállról vevõ férfit! Mégis titokban legbelül talán önmaga is büszke lehetett arra a furcsa, és egyszersmind megmagyarázha-
tatlan érzésre, ami fõleg akkor kerítette hatalmába
amikor a felesége közölte vele, hogy fiúk elindult a szavalóversenyen, és harmadik lett, vagy megnyerte az irodalmi versíró versenyt, - tehát azokban a szellemi tudományokban, amihez kétségtelen, hogy a foga sem füllött Rötter Árpádnak, de önmaga hiúságának azért legalább hízelkedett annyival, hogy elõnyére vált a genetika kiismerhetetlen biológiája
ROMANTIKA A VÖRÖS SÁRKÁNYBAN (V. K.-nak szeretettel) Én húszéves lehettem, és az alkonyodó ég alatt amely olyan volt, mint egy jól megtervezett vulkánkitörés, amely mint Cupido szerelmes nyila belém akart volna hasítani hogy egy csapásra rabja legyek a visszavonhatatlan, s egyszersmind meghatározó, halhatatlan élményszerûségnek A szer elem kicsorduló, és megababonázó tárgykörének, egy tõlem egy évvel fiatalabb lány kért égetõ segítséget, valaki titokzatos ismeretlentõl, hogy az éppen hazafelé tartó – mert kelõ rendszerességgel fõleg aki kollégiumi szállásának kényelmét élvezte -, azért általában hétvégenként hazalátogatott a szüleihez, hogy valaki segítsen fölpakolni bizony korántsem pehelysúlyú táskaterheit hattyú törékeny vállaira Az ember azt gondolná, hogy egy ilyen kellõen határozott, és vitéztekintetû ifjú hölgy, aki mellesleg a modernség mindent átható, és meghatározó
öltözködési stílusával is korszakalkotó divatot t eremthetett, mennyire árva õzikeszemmel tudja – talán éppen ezért, mert ez volt varázsának egyetlen, és biztos menedéke -, kicsalogatni a férfiaktól az önzetlen segítõ szándékot Az ember, ahol tud – legalább is a normálisabbika -, az a lehetõségekhez mérten segíteni is tud, én is azonnal fogtam magam, és bár félszeg természetembõl rögvest kitelt, hogy egy afféle nyámnyila melasz emberrel van dolguk a hölgyeknek, aki, még ha súlyos támadás is fenyegetné az
emberiséget, még véletlenül sem szólalna meg – talán csak a legvégsõ pillanatok egyikében Így történhetett, hogy fölajánlottam segítségemet egy bájos, õzikeszemû, gesztenyehajú hölgynek, aki kinyilvánította – egy kissé furcsa meglepetésemre, hogy semmilyen, elsõsorban állati eredetû ételt, és elsõsorban húskészítményeket egészen egyszerûen nem hajlandó elfogyasztani! Ettõl eltekintve annyira végtelennek, és ártatlanul elhagyatottnak érezhette magát, a fõiskola aulájában ahonnét rendszerint elindult hosszú, és meglehetõsen kimerítõ felvidéki útjára, Nógrád megyébe, hogy önkéntelenül is rajta maradt a megtisztelõ becenév Érsekvadkerti szûz Egyébként Pozsga Katicának hívták, és amikor látta rajtam, hogy segíteni akarok rövid, tömör mondatokban – mert általában ez volt a kedvence -, azt
válaszolta - Nézd nagyon aranyos vagy, hogy segíteni szeretnél, de azt hiszem egyedül is megbirkózom a feladattal! – felelte. Az ember, amint végignézett nagyon is karcsú, kardvirágszál termetén, kellõen fölbecsülhette a sudárságában rejtõzködõ titkos veszélyeket, és esetleges kockázatokat is elvégre, egy alig ötvenkilós hölgyet az ember nem igen lát minden nap mázsás súl yokat cipelni, minthogy egy gyerek sem állná meg a helyét pár óránál tovább az építõiparban Éppen ezért én sem voltam hajlandó a további köntörfalazásra, és a lehetõ legudvariasabban – hogy mást véletlenül sem sérthessek meg, magamhoz próbáltam ragadni a beszélgetésünk megkezdett, és ez idáig elbogozatlan szálait:
- Nézd Katicám, én nem szeretnélek megbántani, avagy kelõen kellemetlenkedõ helyzetbe sodorni
