A jövő társadalma az irodalomban Csodálatos álomból riasztó rémálom

Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Szociológia Intézet

A jövő társadalma az irodalomban – Csodálatos álomból riasztó rémálom Szakdolgozat

Készítette: Bak Vivien szociológia szak - BA Konzulens: Dr. Havasi Virág, egyetemi adjunktus Szociológia Intézet

Beadás dátuma: 2014. április 23.

Miskolc, 2014 1

Tartalomjegyzék 1. Bevezetés.................................................................................. 4 2. Utópiából disztópia .................................................................. 6 2.1. A jövő ideológiái................................................................ 6 2.2. Utópia – a csodálatos álomkép .......................................... 7 2.3. Disztópia – a riasztó rémálom ......................................... 10 3. Az ész társadalma – elbukott látomás .................................... 15 3.1. Politikai ideológiák .......................................................... 15 3.2. A racionális ész megvalósulásai ...................................... 16 3.3. A tiszta ész ellen tiltakozó első művek ............................ 18 3.4. A disztópia nagy klasszikusai .......................................... 21 3.5. Napjaink disztópiái az ifjúsági irodalomban ................... 24 4. Összefoglalás.......................................................................... 30 5. Summary (angol összefoglalás) ............................................. 31 6. Irodalomjegyzék ..................................................................... 32

2

„A jövőnek vagy a múltnak, egy olyan kornak, amelyben szabad gondolkozni, amelyben az emberek nem egyformák, és nem kell magányosan élni – egy olyan kornak, amelyben van igazság, s ami történt, nem lehet meg nem történtté tenni: üdvözlet az egyformaság korából, a magányosság korából, Nagy Testvér korából, a duplagondol korából!” (George Orwell: 1984)

Ezúton szeretném megköszönni a konzulensemnek, Dr. Havasi Virágnak a szakdolgozat elkészítéséhez nagyszerű tanácsokkal látott el. Továbbá hálával tartozom a családomnak és a barátaimnak, hogy segítettek nekem kitartani a tanulmányaim során és mindvégig támogattak.

3

1.Bevezetés Az emberiség irodalmának történetében nagyon sok olyan mű vonul fel, amiben felfedezhetünk a társadalomra reflektáló elemeket. Megjelennek a nagyszerű, innovatív megoldások, de a tökéletlenségek is. Sőt, a zsarnokság, az elnyomás, az egyenlőtlenségek és még rosszabb dolgok. Főleg August Comte munkássága, vagyis az igazi szociológia megjelenése után, a realizmus korában jelennek meg a társadalomkritikus művek, hiszen ekkortól kezdve a művészek az általánost jelenítik meg inkább, mint az egyént, mert az ember társadalmi meghatározottságban él. Sokszor görbe tükröt tartanak a társadalom elé, gondoljunk akár Dickens Szép remények című művére, ahol elsőként jelenik meg szinte a külvárosi London nyomora. Hasonló Victor Hugo Nyomorultakja, ami az igazságtalanság és a szegénység elleni több száz oldalas kiáltás. Jane Austen a korszak lázadójaként nagyszerűen írja le korának mindent átható - korunk emberének nevetséges illemszabályait,

a

„nemes”

emberek

léha,

ostoba

életmódját,

illetve

a

nők

kisebbrendűségét. Tolsztoj Anna Karenina című regényében a társadalmi elvárások okozzák a főhősök összeomlását és így a halálát is. A ’20-as évek nagy alkotása, F. Scott Fitzgerald A nagy Gatsby című műve, ami az amerikai társadalom „álmát” és annak mocskos beteljesülését mutatja be teljes valójában. Az előző század nagy részében azonban egy új műfaj került terítékre. Ezek is a társadalom negatív vonásait emelik ki, ám áthelyezik azokat a jövőbe. Ezek a művek a disztópia műfajába tartoznak, amik az utópiának, egy tökéletes jövőnek az ellentétét mutatják be. Jevgenyij Zamjatyin Mi-je, Aldous Huxley Szép új világja, George Orwell 1984 című műve, mind egy jövőbeli társadalmat írnak le, amik valahogy teljes mértékben elnyomják az emberiséget. Ezekről a művekről majd a dolgozatomban írni fogok. Sajnos mostanában az emberek nem a szépirodalmi műveket fogyasztják, modern életstílusunk nem kedvez ezeknek a nagyobb oldalszámú, mélyebb mondanivalójú könyveknek, viszont a nagy kiadásszámú ifjúsági regények között ismét helyet követelnek maguknak a disztópiás regények. Az egyik legnagyobb könyveladási oldalon, a goodreads.com-on az egyik ilyen könyv, a 2008-ban megjelent Éhezők viadala vezeti a legjobb könyvek listáját. Több mint 236000-en osztályozták már, és az 4,42 az átlagos osztályozása a maximális ötből. Ez egy trilógia első kötete, aminek másik két könyve is nagyszerű eladási adatokat jegyez. Azóta pedig csak egyre több és több ilyen regény kerül

4

ki a polcokra, amikből pedig kasszasiker filmek készülnek. Újra előtérbe kerül hát társadalmunk jövője és a könyvek nem ígérnek semmi jót. Az írók, filozófusok sokszor reménykedve tekintettek a jövőbe, úgy gondolták, hogy minden csak egyre jobb és jobb lehet. Aztán egyszer csak megrendült a pozitív jövőbe való bizalmunk. Ahogy egy tökéletes társadalomba vetett bizalmunk is. Sőt talán még a saját emberségünkbe vetett bizalmunk is. Vajon mi lehet ennek az oka? Mi miatt vesztek ki belőlünk a remények? A szakdolgozatomban ezt szeretném egy kicsit feltárni, amennyire ez a pár oldalas terjedelem megengedi. Be szeretném mutatni az utópiáktól a disztópiába vezető utat. A már említett három regényt (Mi, Szép új világ, 1984) szeretném összehasonlítani pár szempont alapján Az éhezők viadalával illetve egy ehhez több szempontból is hasonló trilógiával, amit Marie Lu írt, és a Legenda a címe. A választott módszerem a dokumentumelemzés lesz. Szeretném még továbbá azt is megvizsgálni, hogy napjaink disztópiái vajon mennyiben hasonlítanak a múlt századéira. Vajon megjelennek-e azok az elemek, amiből következtethetünk azon eszmék elleni tiltakozásra, mint a 20. század disztópiáiban? Vagy ezek már csak arra szolgálnak, hogy szórakoztassanak – illetve megrettentsenek – bennünket? A különbséget is fel szeretném tárni, hiszen azok is vannak. A régebbi regényekben a disztópiás állapotot már csak megváltoztatni sem lehet, nemhogy visszájára fordítani. A próbálkozások már eleve halálra vannak ítélve. Napjaink regényeiben viszont megtörténik a változás. Meg tudják szűntetni az elburjánzó hatalmat. Vajon miben különböznek a regények? Hogyan tud kitörni az a társadalom a kényszerű nyomorból és elnyomásból? Két okom volt arra, hogy ezzel a témával foglalkozzam. Az egyik az, hogy nagy szenvedélyem

az

olvasás,

így

valahogy

mindenképpen

szerettem

volna

a

szakdolgozatomhoz kapcsolni a szívemhez közel álló tevékenységet és persze a könyveket. A második, de nem kevésbé fontos okom pedig a szociológiai tanulmányaim során alakult ki. Ahogy egyre több ilyen disztópia stílusú könyvet olvastam, úgy merült fel bennem egyre inkább a gondolat, hogy vajon mi lehet az oka annak, hogy a tápláléklánc csúcsa, a teremtés koronája szinte a saját pusztulását vizionálja. Vajon tényleg ennyire rossz már ez a társadalom, hogy már megjavítani sem lehet, csak mindent eltörölni és a nulláról kezdeni? Számomra nagyon érdekesek ezek a gondolatok, kérdések.

5

2. Utópiából disztópiába „Utópikus az a tudat, amely az őt körülvevő <> nincs összhangban.1 2.1 A jövő ideológiái „A mítoszok, mesék, a vallásos túlvilágképzetek, a humanista képzelődések, az útiregények szüntelen változó kifejezése voltak annak, amit az élet nem tartalmazott.”2 Elődeink még teljesen más jövőképpel rendelkeztek, mint mi. Gondoljunk csak a XIX. századra, ami igencsak megosztott volt, hiszen jellemző volt rá a túlzott múltba tekintés – amit Nitzche is elítélt -, a historicizmus uralkodása miatt, de elkezdődött a magabiztos jövőbe látás időszaka is. Karl Marxban ekkor fogalmazódott meg a látomása a tökéletes, tőke- és osztálymentes társadalomról, a kapitalizmus ellenfeléről. Ennek a kornak a gondolkodói megrendíthetetlen bizalmukat fejezték ki abban, hogy a jövő csakis jobb lehet, pozitív változást fog hozni. Aztán csalódniuk kellett. Hiszen a XX. század csak rosszabbat hozott 2 világháborújával, nagy gazdasági válságával és az elnyomó diktatúráival, rémállamaival. Ez a század ennek a „jövőbe-látásnak” az önbeteljesítő próféciájaként alakult olyannyira borzalmas módon, mint ahogy azt ma visszatekintve látjuk. A már említett historicizmus híveinek meggyőződése szerint azért kell vizsgálni és kutatni a múltat, mivel abból le tudjuk vezetni a jelent, majd pedig abból a jövőt is. Karl Popper szerint ez már nem történetírói historicizmus, hanem sokkal inkább egy aktivista: „A társadalmi bábáskodás az egyetlen tökéletesen értelmes tevékenység, mely tudományos előrelátásra épülhet”3. Vagyis csakis azok a tevékenységek fontosak, azokat kell végezni, azok ésszerűek, melyek előmozdítják a társadalmi változásokat és elhozzák a várva várt nagyszerű jövőt. A már említett XX. századi diktatúrákban láthattuk ennek a hátulütőit. A szocializmusban a marxista ideológia alá rendelődött minden tevékenység, ez szabott irányt minden cselekvésnek. Az idealizált jövőképnek rendelődött alá minden, a társadalom testét képező egyének mind alá voltak vetve ennek az ideológiának. Vagyis az egyénnek fontos tevékenységek el voltak nyomva a dicső jövő érdekében.

1

Mannheim Károly (1996): Ideológia és utópia. Budapest: Atlantisz 221 old. Mannheim Károly (1996): Ideológia és utópia. Budapest: Atlantisz 221 old. 3 K.R. Popper (1989): A historicizmus nyomorúsága. Budapest: Akadémiai 2

6

Reinhart Koselleck a munkássága során igyekezett választ találni arra a kérdésre, hogy vajon milyen mértékben következik a múltból a jövő? Az ókori görög elgondolást, miszerint a történelem az élet tanítómestere, az újkor egyre inkább háttérbe szorította, majd a modernitás egy véres eseménnyel át is húzta. Ez volt a francia forradalom. Ennek során egy olyan új társadalom született meg, ami minden korábbi tapasztalatot felülírt. A haladás és a fejlődés váltotta fel a korábban csupán ismétlődésre redukálódó időbeli folytonosság fogalmát. Viszont ez új lehetőségek tárházát is felnyitotta. Ugyanis, hogyha elemezzük a múlt tapasztalatait, sikerül felfejtenünk múltban rejtőző fejlődés logikáját, akkor azt meghosszabbítva, mint valami egyenest, a jövőről is tudunk beszélni. Mindez azt eredményezi, hogy az ismeretlenbe nyúló jövő is tervezhetővé válik és tervezésre is szorul. A jelen emberére hárul a jövő emberének jó vagy rossz élete. Bár nem vagyunk képesek arra, hogy megtapasztaljuk azt a jövőt, de vannak reális elvárásaink azzal kapcsolatban, hogy milyennek is kellene lennie ennek a bizonyos jövendőnek. A modern ember számára a jövő mindig is előtérben van, azt figyelembe véve dönt. Koselleck szerint nem az eseményeket kell megjövendölni (vagyis a rövid idő alatt bekövetkező dolgokat), hanem inkább a struktúrákat, amik hosszú távúak és azokat a körülményeket jelölik ki, amiben az események, történések létrejönnek. Szerinte a középtávú

jövő

történései

prognosztizálhatóak,

mivel

azokat

a

mélystruktúrák

befolyásolják, míg a rövidtávúakat még nem a hosszú távúakat pedig már nem befolyásolják ezek. A rövid távú jövőt pedig ma annyi minden tényező tudja még befolyásolni, amennyi eddig még soha. Modern korunkban viszont már a struktúrák is olyan gyorsasággal változnak, hogy szinte már azokat sem lehet prognosztizálni. A Szovjetunió felbomlása is strukturális változás volt, mégsem tudtam senki sem előre megmondani, hogy mikor omlik össze. Egy-egy nagyobb horderejű esemény is elérheti már mostanában egy-egy struktúra megváltozását. A XX. század első felében a futurizmus uralkodott, a jövőnek alárendelve kellett megírni a – a mi szemszögünkből - történelmet. Ezt az irányzatot az 1. világháború, majd az azt követő válságok kezdték ki először. És bár a diktatúrákban még ennek köszönhetően hirdették a modernizáció, a tervgazdálkodás szükségességét, de a futurizmusnak át kellett

7

adnia a helyet a prezentizmusnak. Bár mindez már tovatűnt, ma sem vagyunk híján a jelenünket átható jövőképeknek. Ezek viszont már nem annyira pozitívak.4 2.2. Utópia – a csodálatos álomkép „Az utópiák szerzőinek tevékenységét az a kívánság hatja át, hogy a legnépszerűbb, legelfogadhatóbb módon mutassák be a demokráciáról, a társadalom életéről, az igazi nemzetközösségről vallott felfogásukat.” 5 Most még térjünk vissza először a pozitív jövőképekhez. Irodalmunkban az elmúlt évszázadokba visszatekintve több jövőképet felvonultató alkotást is találhatunk, amiket összefoglaló néven utópiának neveznek. Ezek sok-sok éven át az optimizmus műfajának képviselői voltak. Az első már kifejezetten utópiának nevezett regény 1516-ban készült el, és Thomas Morus vagy magyarosabban Molnár Tamás keze alól került ki. A címe: Utópia – örökös eretnekség. Ez egy látomásként jellemezhető, és arról szól, hogy az elfajzott jelennel szemben milyen ígéretes is lehet a jövő. Az író a jelenből táplálkozik, onnan vesz át elemeket. A jelenkori valóság alkotórészei megszüntetődve őrződnek meg. Vagyis anyagukat tekintve megmaradnak olyannak, mint ahogy a jelenben is léteznek, azonban lényegüket tekintve előnyükre változnak ezek az alkotórészek. A jelen társadalmában az a legnagyobb probléma, azért elviselhetetlen, mert egymás felett elhelyezkedő, ellentétes érdekű csoportokból áll a jelen társadalma. Ezért nincs hely az eszményi társadalmi szerveződésnek. Ezért van szükség a tökéletes utópiára. De mit is foglal magában ez a szó? Az utópia szó a görög „jó” (eu) és a „nem” (ou) tagadószó kiejtésbeli hasonlóságán alapul, melyhez a „hely” (toposz) szót illesztették. Vagyis egy olyan helyet jelöl meg, ami jó is és nem is létezik egyszerre, egy „sehol-sincshely”. Vagyis egy valóságban meg nem valósítható társadalmat jelöl meg. A művek csoportosítása nem egyszerű, talán a megálmodott társadalmak politikai berendezkedése alapján a legegyszerűbb. E szerint a következőket különböztethetjük meg: •

közösségi tulajdon, egalitárius politikai rendszer

•

politikai hatalom engedményt kap a jó elérése érdekében (pl: diktatúra is lehet ahhoz, hogy közjó legyen)

•

elit gyakorolja a hatalmat, mint arisztokrácia (tudósok, filozófusok, iparosok)

4

Kosellecket idézi Huszár Ákos (2004): Reinhart Kosseleck fogalomtörténete és az utópia problémája a szociológiában. Korall 2004/05: 89-116 5 Morton, A.L. (1974): Angol utópia. Budapest: Kossuth 6 old. 8

•

demokrácia (de lehet itt is egy elit csoport hatalmon)

Annyi viszont közös ezekben a művekben, hogy mindig egy a jelen társadalmában meglévő problémaforrást jelölnek meg. Az egyik nézőpont szerint minden baj forrása az emberi természet tökéletlensége és gonoszsága. A másik elmélet szerint az intézmények azok, amik eltorzítják az embereket, azokat kellene megreformálni.6 A legtöbb utópikus gondolkodó egészen Platóntól kiindulva arra törekszik, hogy az egyes embert a jólétének és a boldogságának elérésében segítse. Hogy ez megtörténhessen, leírja azokat a társadalmi intézményeket és életformákat, melyek a jólét és a boldogság beteljesüléséhez szükségesek. Ezzel térnek el a politikai elméletek fő áramától. Az utópizmus azonban sokkal inkább a politikára és a társadalomra vonatkozó reflexióknak egy sajátos módszere. Ezek a legtökéletesebb és a legjobb vagy a legboldogabb társadalmat keresik, anélkül, hogy az éppen fennálló politikai intézményeket figyelembe venné. Az utópiák történelméről7: A kezdetekre jellemző, hogy ezek az utópikus gondolatok mintegy vágyakozás keltette délibábok jelentek meg. Később már változatosabb formát öltenek, társadalmi bírálatokként, szatíraként jelennek meg, de az alapja ezeknek is mindenkor egy tényleges kívánság. Különböző korok osztályainak és egyéneinek életkörülményeit, társadalmi törekvéseit tükrözik. Főként a bizonytalanság, a szenvedés segíti elő a felvirágzásukat. Viszont gyakran elég csak a rossznak a puszta létezése, hogy az emberek egy olyan tökéletes társadalomról ábrándozzanak, ahonnan ez a rossz teljes mértékben ki van zárva. Úgy gondolják az emberiség alkonyán történtek visszafordíthatóak, vagyis a kezdeti jót, amit a rossz elrontott, vissza lehet állítani. Az utópikus magatartás minden ősi regében, boldogságról szóló misztikumban megfigyelhető. A görög mitológiától nem is kell messzebb mennünk. Gondoljunk csak Hésziodosz aranykorára, ahol Kronosz uralkodása alatt a halandó emberek is békés, boldog és nyugalmas életet élnek, és még a halál is könnyű. Vagy a homéroszi Boldogokszigetére, ahová a hősök kerülnek haláluk után, és ahol mindenki azzal foglalkozik, amivel szeretne, valamint mindig süt a nap. Viszont az ókor igazi utópiája Platóntól származik, az Államról szóló értekezésében. Ennek a képzeletbeli államnak számos eleme él tovább az újkor utópiáiban. Ezután hosszabb szünet következik, majd a humanizmus hozza elő

6 7

http://hirmagazin.sulinet.hu/hu/pedagogia/nem-elhetunk-utopia-nelkul (2014.04.22) Fekete (http://mek.niif.hu/02100/02124/pdf/10_fekete_sandor2.pdf) (2014.04.22.) 9

ezeket a gondolatokat, főleg Thomas Morus. Egy másik műben, Tomasso Campanella Napvárosában8 a filozófusok az állam vezetői, miként Platónnál. Egy vegyes államformát ír le, ahol a legbölcsebb lesz a vezető, de tanácsadói a Hatalom, a Bölcsesség és a Szerelem. Nemes pedig az lehet, aki minél több mesterséget elsajátít. A közösség érdekei fontosak, nem az egyéné. Aztán következik Francis Bacon Az új Atlantisz9 című műve. Az állam alapja a nagylelkűség, kiválóság és a tudomány és technika iránti tisztelet. A tudósok – akik Salamon házában élnek - vágya az, hogy kitolják az ember hatalmát és a tudását a természetről. 2.3. Disztópia – riasztó rémálom „Úgy tűnik, az utópiák sokkal könnyebben megvalósíthatók, mint azt korábban gondoltuk. Manapság egy új és sokkal rémisztőbb kérdéssel kell szembenéznünk: hogyan tudjuk megakadályozni, hogy az utópiák valóra váljanak?”10 Az

eszmék,

ideológiák,

ha

valóra

válnak,

nem

biztos,

hogy

olyan

következményekkel járnak, amire a kitalálói gondoltak. Morus Tamás szerint bizarr eszme az, „hogy tökéletlen embere valaha is tökéletes társadalmat alkothat”.11 A XX. század második felében egyre inkább elvetették ezt a gondolatot és Morus Tamás e szavai igazolódni látszódtak. Miért is mondhatjuk ezt? Azért, mert az emberiségnek hatalmas illúzióvesztésen kellett átesnie. Ez a XIX. századi tudományos utópiák politikai gyakorlatba való átültetése során tapasztaltaknak lett a borzasztó eredménye. És ezen igazán nem csodálkozhatunk a múlt századunk rettentő eseményei után, amik mindent a fejük tetejére állítottak. Mik is történtek? Volt két nagy világégés, amik elviekben a békét hivatottak helyreállítani, gyakorlatilag azonban végigsöpörtek a világon, és pusztulást hagytak maguk mögött. Halál, feldúlt városok, apa nélkül maradt családok, majd még több civil áldozat az atombombák által. Aztán a diktatúrák, amik bár az ideológiák szintjén szépen mutattak, ám a gyakorlat ismét csak halált, szegénységet, és mindent uralni akaró állami hatalmakat hozott. Ahogy közeledünk napjaink felé, úgy változnak meg a problémák, de attól még ugyanolyan súlyosak maradnak. A globalizálódó modernitás által egyre több anomália jelenik meg, mint a környezeti katasztrófák, az élelmiszerhiányok a Föld bizonyos részein,

8

Campanella, Tommasso (1959): A napváros. Budapest: Gondolat Bacon, Francis (1995): Novum Organum I. – Új Atlantisz. Budapest: Nippon 10 Bergyajev, Nikolaj (1997): Az ember rabságáról és szabadságáról. Budapest: Európa 173 old. 11 Morus Tamás (1990): Utópia – örök eretnekség. Budapest: Európa 7 old. 9

10

illetve a helyi konfliktusok kezelhetetlensége. Az emberi kapcsolatok is egyre inkább megrendültek, egyre nagyobb bizalomhiány ütötte fel a fejét, bizonyosodik a kijelentés: „Ember embernek farkasa”.12 Ezek mind óvatosságra intik az embereket a jövő uralhatóságába vetett hit tekintetében. Blokkolták az ideális társadalmi berendezkedéssel kapcsolatos elméleti munkák iránti fogékonyságot. Ehelyett inkább negatív jövőképek, úgynevezett disztópiák jelentek meg, amik az ideálisnak hitt társadalmak jövőben bekövetkező negatív tükörképét tartják elénk. Ezek az utópiák kritikái, létjogosultságuknak megkérdőjelezői. A disztópiák egy kitalált jövőbeli világot ábrázolnak, ahol a társadalom elnyomás alatt él akár a totalitárius rendszer miatt, vagy elnyomó társadalom, a technika ereje vagy a korrupt nagyvállalatok miatt. Gyakran egy tökéletes társadalom illúziójával kezdődnek, de miközben a történet előrehalad, a főszereplő és az olvasó is felismeri, hogy ez a világ minden csak nem tökéletes. Gyakran egy jelenlegi társadalmi, technikai vagy kormányzati irányzatra koncentrálva mutatják meg, mit történne akkor, ha ez az irányzat túl messzire menne. Tulajdonképpen egy túlzó legrosszabb eshetőséget mutat be. Ez lehetővé teszi a disztópiás történetnek, hogy kritizálja a jelenlegi világunk egyik irányzatát. A disztópia történelme: A disztópia nem egy új műfaj. Az egyik legkorábbi jól ismert példája az 1895-ben H.G. Wells által írt Az időgép című könyv. Ez egy olyan jövőbe repít minket, ahol az emberiség két részre szakadt és a „korcsok” a „bennszülöttekre” vadásznak.13 Az 1930-as, ’40-es, ’50-es években a disztópiás irodalom a nyugati írók erős kritikai fegyverévé vált a kommunizmus és a szocializmus ellen. Ezekben az évtizedekben születtek meg a műfaj legfontosabb klasszikusai. Például: Aldous Huxleytól a Szép új világ; George Orwelltől az Ezerkilencszáznyolcvannégy, vagy Ray Bradburry-től a Fahrenheit 451. A következő évtizedekben sok disztópiás regény készült: Stephen King A menekülő ember című regénye vagy Anthony Burgess Gépnarancsa. Ezekben a könyvekben az a közös, hogy mindet felnőtteknek írták - szemben a mai tendenciával, amikor is ifjúsági regények a disztópiák. 1993-ban Lois Lowry kiadta Az emlékek őre című könyvet, ami egy olyan „tökéletes” társadalmat ábrázol, ahol a fontos döntéseket meghozzák a társadalom bölcsei 12 13

Locke, John (1986): Értekezés a polgári kormányzatról. Budapest: Gondolat Wells, H.G.: Az időgép. Budapest: Lampel Róbert (Wodainer F. és Fiai)

11

az egyének helyett, így nem fognak rosszul dönteni.14 Ez volt az elsők között az olyan disztópiák közül, ami fiatal felnőtteknek szól. Ez nyitotta meg a zsilipet. A 2000-es évtől a disztópiás regények váltak az egyik legnépszerűbb és legsikeresebb műfajjá a fiatal felnőtteknek szóló irodalmon belül. A leghíresebbek: Scott Westerfield: A csúfak; James Dashner: Az útvesztő, Lauren Oliver: Delirium, Veronica Roth: A beavatott. A legtöbb disztópiában vannak közös vonások. A disztópiás társadalom polgárai kemény szabályozás alatt élnek, vagy a tudomány vagy egy vallás illetve egy filozófiai ideológia uralma alatt. Az igazság általában titokban van tartva a polgárok elől. A történet sokszor egy olyan apokaliptikus esemény után kezdődik, ami véget vet a jelenleg ismert formáknak és az után egy új világ és új életforma kezdődik meg. A polgároknak mindenben úgy kell eljárniuk, ahogy a társadalom elvárja. Az egyéniség bűn. A hatalom célja az, hogy kivetkőztesse polgárait az emberi mivoltukból. A tökéletes társadalom illúziója fedi el a rettenetes dolgokat. A zsarnok elhiszi, hogy amit csinál, az jó, de gyakran az utópia illúziója csak arra jó, hogy a polgárokat kontroll alatt tartsa. A főszereplő általában az elsők között van, akik megkérdőjelezik a társadalom jóságát. Az ő karaktere segíti az olvasót, hogy felismerje a negatív dolgokat. Általában minden ilyen könyvnek van egyfajta üzenete, amit az író reméli, hogy az olvasó fel fogja ismerni az olvasása során. Felhívhatja a figyelmet a bizonyos típusú államszerkezetre: Mennyivel egyszerűbb lenne a kormányzatoknak megtalálni a terroristákat és a bűnözőket akkor, ha az emberek magánélete sokkal korlátozottabb lenne? De mi van akkor, ha ez azzal jár, hogy a kormányzat ellenőriz mindent, ami teszünk, mindent, amit kimondunk, valamint megbünteti az egyéniséget, mintha valamiféle bűntett lenne? A tudás és az igazság fontossága: Nem lenne sokkal könnyebb az élet a szomorú emlékek és a bonyolult igazságok nélkül? Mi lenne, ha az összes tudást és emléket egy ember vállára rakhatnánk, így az összes többinek nem kellene vele megbirkóznia? De milyen problémák robbanhatnak ki abból, ha a társadalom tagjai nem tudnak semmit a múltjukról? Bizonyos politika veszélyei: A túlnépesedés probléma lehet akkor, ha túl sok ember versenyzik a kifogyóban lévő ellátási forrásokért. Bárcsak lenne egy igazságos módja a népesség korlátozásának! De milyen problémákat okozhat az, ha a kormányzat olyan messze megy ebben a tervében, hogy még azt is illegálissá teszi, hogy az embereknek kettőnél több gyermeke legyen? 14

Lowry, Lois (2012): Az emlékek őre. Budapest: Animus

12

Annak veszélye, hogy egy csoport túl nagy hatalmat kap: Nem lenne kényelmes, ha el tudnád végezni az összes bevásárlást és nyomon tudnád követni az összes személyes információdat mindössze egy egyszerű tetoválással a karodon? De milyen problémákat okozhat az, ha odaadod az összes személyes információdat egy nagy gazdasági társaságnak? A szabad akarat és az egyéniség fontossága: Nem lenne sokkal könnyebb és boldogabb az életünk, ha mindenki egyformán gyönyörű lenne? Senki nem ítélné el a másikat, nem lenne féltékenység és mindenki jól kijönne. De megbékélnénk azzal, hogy mindezért fel kellett adnunk az egyéniségünket? A technika veszélyei: Mindannyian szeretjük az internetet és az sms-eket írni a mobilunkról. De mi történik, ha a technika túl messzire megy? Vajon jó lenne, ha az agyunk közvetlenül rá lenne csatlakoztatva az internetre? Milyen problémákat okozhatna az ilyen mértékű összekapcsolódás? Az elérzéktelenítés veszélye: Elég intenzív látvány lenne egy olyan valóságshowt nézni, amiben igazi emberek próbálják levadászni majd megölni egymást. De mit tenne egy ilyen fajta szórakozás az emberiességünkkel? Az emberiesség fontossága: Ha az emberiség fennmaradása fenyegetve lenne, megtennénk mindent, ami garantálja a túlélésünket. De van néhány vonal, amit sosem lenne szabad átlépnünk, és néhány dolog, amit nem szabadna megtennünk, még a világ megmentéséért sem. Az emberi természet veszélyei: Mi van akkor, ha tinik egy csoportja ott lett hagyva egy lakatlan szigeten? Milyen nagyszerű is lenne, hogy nem kell törődni a felnőttekkel. De milyen borzalmas dolgokat tehetne meg ezek a tinik, ha nincs körülöttük felnőtt, aki arra kényszeríti őket, hogy betartsák a szabályokat? Gazdaság részegységekre bontása: Milyen jó is lenne, ha a társadalmunk gazdasága úgy lenne felépítve, hogy egy része az embereknek, egy körzet csak egyféle munkát végez, és aztán a központi hatalom osztaná szét a megtermelt javakat mindenkinek? Hatékony lenne, nemde? De mi van akkor, ha ez egyszerűbb munkát végző körzeteknek, vagy a könnyebben irányíthatóaknak nyomorban és szegénységben kellene élniük? És ha úgy próbálnák fenntartani a rendet, és megelőzni egy újabb körzet fellázadását, hogy minden évben 24 gyereket beküldenek egy vérengző arénába, ahonnan csupán egy fog kikerülni élve? A mindenhol központilag vezérelt tévék miatt pedig ezt mindenkinek végig kellene néznie? ( Suzanne Collins: Az éhezők viadala című trilógia)

13

Katonai hatalom erőssége: Egy ország minden bizonnyal nagy biztonságban lenne, ha kivételes képességű emberek védelmeznék és látnának el katonai szolgálatot. Hogy ez megtörténhessen, a gyerekeket 10 éves korukban egy teszt alapján csoportokra osztják. Akik jó eredményt érnek el, lehetőséget kapnak arra, hogy az ország nagyszerű és elit katonai iskoláiban tanulhassanak, egy jó karrier reményével. De mi lesz azokkal, akiknek ez nem sikerül? Vár rájuk a munkaszolgálat, a nyomornegyed, ahol mutáns vírusok tizedelik a lakosságot, vagy a halál. Vajon megbíznánk egy olyan hatalomban, ami akár a legjobb katonáját is nyugodt szívvel megöli, csak azért, hogy a titkai továbbra is titkok maradhassanak?15 Az ideológiák tehát megvannak a disztópiában, mindegyikben felfedezhetőek, hogy mi szerint cselekszenek a hatalom gyakorlói. De ugyanez igaz az utópiákra. Csalódás szüli Platón államát. Felháborodás színezi Morus Tamás Sehol-szigetét. Elvágyódás teremti Campanella Napvárosát. És ezekből jönnek létre a teóriák. Amik, lehet, hogy praxissá változnak. Például Marx ideológiája. A nagy szocialista utópiák nagy forradalmi lángolással jártak, ám kiábrándító társadalmi eredményeket hoztak. Bár létrejött egy új rend, de nem szűntek meg az egyenlőtlenségek, csupán egy új formában születtek meg újra. Annyira alárendelték az egyént a közösségnek, hogy azzal teljes mértékben elnyomták az individualizmust. Végletes ellentétekről van szó teória és praxis, remény és lehetőség, elgondolás és következmény között. Ezen ellentétek miatt jöttek létre a disztópiás regények. Mert az embernek, aki annyira biztos volt benne, hogy uralma alá tudja vonni a jövőjét, csalódnia kellett önmagában. És ez megölte a reményeket. Az ideológia valósággá vált, és ledöntött, lerombolt, elpusztított mindent. Beleértve ebbe a pozitív jövőbe vetett hitünket is.

15

http://networkedblogs.com/RSBpQ (2014.04.22.)

14

3. Az ész társadalma – elbukott látomás16 3.1. Politikai ideológiák A polgári politikai forradalmaktól fogva beszélhetünk utópisztikus politikai ideológiákról, amik a liberalizmus képében jelentek meg és a feudális monarchiák ellen. Megkísérlik létrehozni ekkortól az „ész társadalmát”, amit az „ésszerűség” eszménye vezérel. A politikai forradalmak során ez sikerrel is jár – vagy legalábbis akkor még sikernek gondolják. Ez az ész társadalma nem más, mint a racionalista ész által megformált társadalom. Az antiutópisztikus beállítódású gondolkodók pedig ettől kezdve állítják azt, hogy egy utópia megvalósulása egy kész poklot hozhat magával, és megfogalmazzák az ettől való félelmüket is. A XVIII. – XIX. században tehát a liberalizmusra adott válaszként jelentek meg ezek az antiutópisztikus gondolkodók, mint konzervatív antiliberalisták. A disztópikus művek először pont Kelet-Európában jelennek meg (Dosztojevszkij művei, Madách Imre: Az ember tragédiája), de mivel vallási vagy erkölcsi utópiákat neveznek meg kiútként, vagy megoldásként (amit az állam nem tűr meg), így itt nem valósulhat meg a műfaj önállósulása. Ez az angol irodalomban történik meg, ahol különböző politikai ideológiák csapnak össze (amerikai tradícióellenes, német fasiszta és bolsevik szocialista). A műfaj klasszikusai és az én dolgozatomban szereplő művek is innen

származnak:

Aldous

Huxley

Szép

új

világja,

George

Orwell

Ezerkilencszáznyolcvannégyje, vagy (a tiszteletbeli angol) Jevgenyij Zamjatyin Mi-je. „Míg a XIX. században a szocializmus jelenhetett meg utópiaként, addig a XX. században inkább a liberalizmus válik utópiává.” Ahogy az idézet is – ami egyébként Huxley mottója – feltárja, a szocializmus utópisztikus ideológiájának megvalósulásával ez a szocialista társadalom válik azzá, ami megkötözi az egyéneket és felszámolja a személyes szabadságot valamint államilag tervezi meg az egyének boldogságát. A liberalizmus válik a természet rendjévé, itt a szabadság és a boldogság elérhető. Egy újfajta liberális konzervativizmus bontakozik ki, ami szocializmus kritikát fogalmaz meg. Amiben van valami igazság, viszont, mivel az észt kiszorítja ebből a kritikából, így az a káosz, az őrület és az értelmetlenség hangsúlyozásába hajlik. Túl sarkalatos a kritika; mintha rend nem lehetne szabadság megszűntetése nélkül, az ésszerűség, tervezés és egyenlőség pedig az egyéniség megszűntetését és a totális zsarnokságot jelentené.

16

A fejezet nagyrészt Szilágyi, 1988 művére épül, a 3.5. pontban írtak saját gondolataim

15

A francia forradalom idején az emberek úgy gondolták, hogy a társadalom maga az ésszerűtlenség, béklyó, előítélet. Tökéletlenség, ami megszűntetésre vár. Ezt pedig a polgári ész által megvalósított formális racionalitás tudja megszűntetni. Ezt az eszményt a jövőben rögzítették. A konzervatív antiutópizmus gondolkodói azonban pont ennek az eszménynek a megvalósulásában látják az emberiség, a történelem végét. Egy olyan jelent kritizálnak, ami a jövőben valósul meg. Itt az utópia humánusból antihumánussá változik, a jövő pedig pozitívból negatívba. Ezen személyek utópiája a fennálló valóság lesz, hiszen még az is jobb, mint a borzalmas jövő. Ez is konzervatív eszmére vall, hiszen arra jellemző, hogy a múltra vagy a jelenre koncentrál. A múlt században egy másik politika utópiái valósultak: az ész állama itt szocializmusként, vagy szociális demokratizmusként, a liberalizmus ellentéteként jelenik meg, és totális hatalmat gyakorol. Az ez ellen tiltakozó gondolkodók szintén egy konzervatív nézetet képviselnek, de már nem a liberalizmus, hanem az államkapitalizmus ellen tiltakoznak. Az első világ (Egyesült Államok, és Nyugat-Európa) válaszaként jelenik meg ez a tiltakozás a második világ (Szovjetunió) totalitárius államszörnye ellen. A negatív utópia irodalmi műfaja ebből jött létre, mint egy liberális tiltakozásként az utópia megvalósítása ellen, amit ezekkel a torz államvezetési elvekkel azonosít. Fontos azonban azt pontosítani, hogy nem a teljes ész, hanem csak a formális ész vesz részt a kritikában, mint ördögi hatalom. A polgári racionalitás a formális észt a tudathoz, szellemhez és az államhoz kapcsolja, így minden irracionálissá változik, ami nem tartozik ezek közé. Az ésszerűtlenség a polgári korszakban az ész formáját öltötte fel. Így történhet meg a személyi szabadság, etika, művészet ésszerűtlennek kikiáltása, a teljes kiüresedés. A formális racionalitás a különböző művekben különféle formákban jelenik meg: •

Szép új világ: technikai-biológiai racionalitás

•

Mi: matematikai-tudományos racionalitás

•

1984: hatalmi-politikai racionalitás

•

Éhezők viadala: politikai-gazdasági racionalitás

•

Legenda: oktatási politikai racionalitás

Lehetetlen ezek ellen lázadni, hiszen ezek a racionalitások mind a legfőbb vágyak elérésére hivatkozva teszik, amit tesznek, vagy a boldogságra, gazdasági jólétre, egységességre. 3.2. A racionális ész megvalósulásai

16

De Sade márki politikai-filozófiai regényeiben jelenik meg először a racionális ész démoni oldala. Az ész-személy csak annyiban számít fontosnak, mintha egy bábu lenne: csupán annyi a feladata, hogy megtegye az ésszerű tetteket, így tulajdonképpen ezzel a személlyel bármit meg lehet tenni. De Sade márki regényeiben feltárja, hogy az ésszerűség kritériumain kívül eső egyéb dolgokkal mi lesz. Ezek a dolgok, mint például az erkölcsi értékek, az érzelmek, a könyörület a gyengék, idősek, nyomorban élők iránt, valamint a tradíciók ésszerűtlenné válnak, míg az embertelenség minden formája veszi át ezeknek a helyét az ésszerű cselekedetek között. A polgári ész minden korábbi tapasztalatot, uralkodási formát és társadalmat ésszerűtlenként, felvilágosulatlanként bélyegez meg. Azonban az ember, a természet és a történelem nem ész-személyek, így irracionálissá válnak a racionális ész szemszögéből. Mivel a racionalitás kritériumait a tudathoz köti, így kizár mindent, ami nem tudatos vagy nem szellemi. A nyugati és a keleti társadalmakban a polgári ész más szférákban kerül hatalomra és éri el, hogy minden úgy alakuljon, ahogy ő akarja. Ahol a politikai szféra vette át a hatalmat, ott, mint Állam jelenik meg a polgári ész, ahol pedig a gazdasági szféra, ott a Tőke szerepét veszi fel. Nyugaton, az első világban a polgári ésszerűség a gazdaságban követhető nyomon. Az 1. világháború után az államok erőszakosan beavatkozást választják a gazdaságokba, de nem különböző politikai ideológiák hangoztatásával, hanem a gazdaság kiszélesítésével, újraszabályozásával. Tőkeracionalitásként jelenik meg a gazdaság formális racionalitása, a polgári ész ezen keresztül határozza meg a politikát, a kultúrát, az erkölcsöt, viszont nem szűnteti meg a civil társadalom autonómiáját és a liberális értékeket sem tagadja meg. Sőt ezeknek az érvényesítésére hivatkozva hozhat meg olyan fontos döntéseket, aminek az egyének talán nem igazán örülnének, vagy értenének vele egyet. Az ilyen fajta racionalitással az a baj, hogy számára is vannak irracionális dolgok: amiket nem lehet áruvá tenni, nem lehet vele profitot növelni azt meg kell szűntetni vagy pedig a főbb szükségletek alá kell rendelni. Huxley regénye egy ilyen tőkeracionalitás elvén működő társadalmat mutat be, természetesen a kritika eszközeivel élve. Kelet-Európában, a második világban a polgári ész démoni oldala a politikaiideológiai szférában valósult meg, de ehhez kellett az, hogy a liberális követelmények teljesen megsemmisüljenek. Nyugaton a gazdasági társadalom elsőbbsége lehetővé tette a liberális berendezkedést, itt viszont erről szó sem lehet. Az állam volt fölényben, így a

17

tőkeracionalitást csak politikai-ideológiai úton tudta megvalósítani, így a politikaiideológia szférája nem lehet autonóm, mert itt kell elismertetni az államot a nép körében, mint magasabb rendű racionalitást. A politikai szféra és a civil társadalom autonómiáját nem lehet engedélyeztetni. A polgári ész ezen megvalósulása van közelebb ahhoz, mint amit a francia forradalom felvilágosult gondolkodói elgondoltak. Az állam olyan nagy hatalommal van az emberekre, hogy mint fő racionalitás rá tudná kényszeríteni arra az egyéneket, hogy racionális tudatként cselekedjenek. Láthatjuk tehát, hogy a polgári észből, mind a racionalizmus és a tolerancia, mind a zsarnokság és a terror is levezethető. 3.3. A tiszta ész ellen tiltakozó első művek Az első ilyen művek – a már említett – de Sade márki és Fjodor Dosztojevszkij művei voltak. A francia forradalom „ész mindenek felett” valóságára fogalmaztak meg egy reflektálást. Sade márki leírta, hogy mihez is vezet a társadalom tudományos alapokon történő ésszerűsítése, az erkölcs és a kultúra matematizálása. Almási Miklós ekképpen fogalmaz: „Ugyanazok az eszközök, melyek a tiltakozás és a haladás fegyverei – egyúttal az embertelenség, a háború, a pusztítás motorjaként működnek.” Ezek pedig a polgári racionalitás eszközei. A de Sade márki által elképzelt hely, a kastély, az a hely, amit a formális ész hozott létre, és ez el van zárva a külvilágtól. Itt a formális ész által életre hívott Gonosz uralkodik, aki erre a racionalitásra hivatkozva fosztja meg az egyéneket az emberi méltóságuk összes pici részétől, és dolgokká alacsonyítja őket. Eme ráció alapján rendezi be a saját kis poklát, amit mennyországnak álcáz. Ha tehát a polgári ész képes arra, hogy dolgokká változtassa a társadalom részeit – amikkel bármit meg lehet tenni -, akkor már csak azt kell kiagyalnia, hogy hogyan találhatna ebben élvezetet egy ember, hogy így ő maga akarja képviselni ezt a sátáni formális észt. Mindehhez egy olyan személyre van szükség, akinek élvezetévé, szükségletévé vált az emberi önelidegenedés. Így megszemélyesül a pokoli rend a Gonosz alakjában, aki élvezetét leli a „dolgok” feletti korlátlan hatalmában. De Sade márki az érzelmek, a józan ész és az érzékiség nevében fogalmaz meg egy morális tiltakozást ez ellen a pokoli rendszer ellen. Hogy hogyan törekszik ez a Gonosz arra, hogy kitörölje az egyénekből az emberi mivoltukat? Az emberi részük megtörésével. Az érzelmek és az erkölcsi értékrend

18

kigúnyolásával. Az emberiesség meggyalázásával. Ezekhez pedig felhasználja az embertelenség széles palettáját: hosszú tortúrákat, elrettentő kínzásokat és borzalmas műtéteket. A tiszta ésszel csakis a tiszta szív állhat szembe. Ez pedig nem már, mint az a szféra, amit a tiszta ész gondolkodói egy vonással áthúztak, és a tiszta ész kritériumain kívülre helyeztek, mint veszélyeset és megbízhatatlant. Érzelmek, tapasztalatok, hajlamok, amik irracionálisak a tiszta ész szemszögéből. A tiszta vagy lázadó szív humánussága van szembeállítva a tiszta ész embertelenségével. De Sade márki leleplezi a formális racionalitás embertelenségét, ám élvezi is azt, míg az igazán disztópikus regények szerzői egy romantikus-moralista ember szemén át mutatják be a racionalitás poklát. De Sade márki Gonosza nem az a gonosz, ami az igazi disztópikus regényekben szerepel. Már nem a felvilágosodás korának Sátánja, hanem a késő polgári kor Sátánja, aki a jóra törekedve hozza létre a rosszat. Ez a jó pedig nem már, mint az abszolút jó, a tökéletes boldogság maga, a földön kialakított paradicsom. De ahogy azt már Morus Tamás is megmondta, tökéletlen ember erre képtelen. Ha a földi életkörülmények között szándékozunk a paradicsomot létre hozni, azzal valójában egy poklot teremtünk meg. George Orwell művében, az 1984-ben figyelhető meg ez leginkább. A Gonosz – a Nagy Testvér – maga vallja meg, hogy az ő utópiája nem a szereteten vagy az igazságosságon alapul, hanem a gyűlöleten. Ahogy egyre könyörtelenebbé válik, úgy lesz egyre tökéletesebb. Szabadulás nincs ebből, csupán ez a két lehetőség: azonosulás vagy pusztulás. Ebben a világban egyesül a múlt század minden gyötrelme; a koncentrációs táborok fenyegető valósága, a kirakatperek hihetetlensége, a gyűlölet „világvallássá” válása. A disztópikus gondolkodók szerint tehát a politikai megvalósítása ennek a tiszta észnek pokolhoz vezet. Ennek az ura pedig a Sátán, vagyis a polgári ész sátáni oldala. Az ez által létrehozott eszközök - amik az emberek ellenőrzéséhez és irányításához szükségesek- kimeríthetetlen tárháza nyílik meg. És így születnek meg az ijesztő rémállamok. A formális ész átveszi a társadalom feletti hatalmat, és ebben élvezetét is leli. Ám ezt csak úgy teheti meg, ha szenvedést okoz az alattvalóinak, ami ezekkel az eszközökkel nagyon könnyen ki is vitelezhető. Dosztojevszkij

a

konzervatív-keresztény

utópia-ellenesség

képviselője.

A

történelemben, a tökéletlen emberek között az ő állítása szerint sem lehet paradicsomot létrehozni. Azt a tökéletlen formáját, amit viszont meg lehet alkotni, az egyéniség

19

elvesztése és a társadalom nyájjá változtatásának árán lehet végrehajtani. A társadalom egy tizede, mint isten rendelkezik a többi kilenctizeddel. Ki kell irtaniuk azt, ami nem ésszerű. Propaganda által megsemmisíteni a személyiséget, az egyéni szabadságot. Ez egyenlő a halállal. Dosztojevszkij szerint az ember két dolgot akar igazán: a boldogságot és a szabadságot. De ez a kettő kizárja egymást, nem valósítható meg egyszerre. Ezért a boldogságot választja. Azonban, mivel a nyomorúsága, tökéletlensége eredendő, csupán úgy lehet boldog, ha megfosztják attól, hogy ennek a tudatában legyen. Elveszik tőle az öntudatot, a szabadságot, az önállóságot, vagyis a lényét alkotó nagyon fontos részeket. Ehhez szükséges Dosztojevszkij gonosza, a „boldogító”, akinek a lét tudatában meg vannak az eszközei ahhoz, hogy ezt véghezvigye. Megfosztja az egyént az emberi lényegétől, de ehhez még az áldozata teljes egyetértését és végleges önfeladását is meg akarja szerezni. Itt mutatkoznak meg a polgári ész paradoxonjai; a korlátlan szabadság valójában korlátlan zsarnokság, a korlátlan-tökéletes egyenlőség pedig korlátlan-tökéletes rabság. Dosztojevszkij állam- és tőkeellenes nézeteket vall. Mindkettőben látja ugyanis a tiszta ész zsarnokságát, ami megerőszakolja a személyiséget, az életet, az emberiséget. Ahol ez a kívülről bevezetett boldogság megjelenik (akár propaganda vagy erőszak útján), ott a társadalmon kívüli egy privilegizált helyzetűek van jelen, valamint egy olyan boldogság eszmény, ami merőben eltér az általánostól. A társadalom ilyen méretű ésszerűsítéséhez „nevelőkre” van szükség. De őket ki fogja felszabadítani és „boldogítani”? Vagy ha esetleg már eleve azok, miért akarnának visszatérni azok közé, akik rabok és boldogtalanok?

Vagy lemondanának a

boldogságukról, hogy boldogtalanok boldogíthassák a boldogtalanokat? Ez nem vezethet igazi boldogsághoz és szabadsághoz. A polgári racionalitás az észt egy társadalmon és történelmen kívüli helyről akarja behozni, oda, ahol esztelenség és ésszerűtlenség van. A tiszta ész őrültnek bélyegez mindenkit, betegnek a társadalmat, bolondokházának a történelmet. Akkor vajon ki is lesz az orvos és ki az őrült? Az az ész - ami szerint a történelem bolondokháza, és minden korábbi dolog őrültség, az ember pedig egy deviáns állat – maga válik gyilkos őrültté. A polgári racionalitás tehát irracionálissá válik a totalizálódása során.

20

Csakis hierarchikus társadalmakban jöhet ez így létre, mivel az alkot ínséget a saját fennmaradása és újratermelődése érdekében. A hierarchia személytelen gépezet minden személyt eltapos, és dologgá változtat. Nem megjavítják a rossz valóságot, hanem a tudatot alakítják át radikálisan, hogy ne lássák meg a rosszat az egyének. Ehhez szükséges a technikai racionalitás teljes kifejlődése, hogy ezáltal a hatalmon levők kezében olyan eszközök legyenek, mellyel a tudatok ellenőrizhetőek. Létrehoznak egy új tudatot a nyomorult társadalomhoz. Egy olyan tudatot, ami a boldogtalanságot, a rabságot és az abnormális helyzetét boldogságnak, szabadságnak és normalitásnak észleli. A felvilágosult gondolkodók úgy gondolják, hogy a tudatból kiindulva lehet megváltoztatni a létet. Ennek nehézsége miatt terrorisztikus megoldásokkal próbálják ezt elérni. Az a cél, hogy megtörjék a személyes tudatot és a kollektívet be tudják építeni a helyére. Az „ész” által létrehozott technikai csodákat erre használják fel. A végeredmény pedig az lesz, hogy az egyének puszta tudatokká válnak, amivel bármi megtehető. A személyes tudatunkban van az autonómiánk forrása, ezért előbb tudati meghatározásúvá kell tenniük. A tudat és a nyelv egyidős, ebből pedig az következik, hogy a nyelvet kell uralni és átformálni ahhoz, hogy felszámolják a személyes tudatot, eltöröljék a reményt és az emlékezést. Az új tudat ettől a pillanattól kezdve él. De mivel az egyének szubjektumok is, és nem csupán tudatok, így nincs olyan totális hatalom, ami képes lenne a kultúrát, a természetet, a magánéletet és a tradíciókat is elpusztítani. Ezért változik meg az emberek megítélése a „tiszta ész” célszerűségéről, és fellázadnak. Ezen embertelenségekkel szemben Dosztojevszkijnél is az emberhez méltó lét jelenik meg, amiben van bizonytalanság, szebvedés és kockázat. A romantikus-moralista elveket valló szubjektumszerű individuumban látja ennek a megvalósulását, akit regényében „vallási zseniként” azonosít. 3.4. A disztópia nagy klasszikusai Aldous Huxley: Szép új világ. „Az ember azért hisz bizonyos dolgokban, mert úgy kondicionálták, hogy higgyen bennük.”17 A Szép új világ egy regény, melyet Aldous Huxley írt 1931-ben és egy évvel később jelent meg először. A mű Huxley leghíresebb és legmaradandóbb alkotása. A történet szerint a 26. századi Londonban a szaporítás, a genetika és a hipnózis hatalmas fejlődést mondhat magáénak, és ezek együtt teljesen 17

Huxley, Aldous (2008): Szép új világ. Budapest: Cartophilius 188

21

megváltoztatják az emberi társadalmat. Nincsenek többé háborúk és szegénység, mindenki folyamatosan boldog. 2540-ben a Boldogságra való puszta törekvés immár kevés, ha egyszer már az Életnél is több, a holtig tartó ifjúság elidegeníthetetlen joga is mindenkinek megadatott. Ki bánja, ha közben a Szabadság és Egyenlőség hiú eszméi s megannyi más kacat – művészet, hit, az önmagáért való tudás – mind oda került, ahová való: a történelem szemétdombjára! Mert aki mást, úgymond, többet akar – Istent, költészetet, jóságot, szabadságot, olykor a magány csendjét vagy épp a bűn katarzisát –, az nem akar mást, mind a boldogtalanságot. A világ Gonosza a Világellenőr. Az ésszerűsítés eszköze a kondicionálás, tehát itt is a nyelvet használják fel arra, hogy az embereket tudattá avanzsálják. Hívószavakat plántálnak az emberek agyába, amivel a kollektív tudatnak rendelik alá azokat. Ezek a hívószavak a Közösség, Állandóság, Azonosság. Ezt egyszerű vagy brutális eszközökkel érik el. Az alapvető eseteknél hipnopédiát használnak, vagyis álmukban ültetik az egyének agyába a hívószavakat, vagy mikor ébren vannak, akkor nagyon sokat ismétlik. Ha ezek nem működnek, akkor jönnek az embertelenebb módszerek: a sokkolás vagy a génsebészet. A boldogság egyenlő az azonossággal. Az a boldog személy, illetve azok, akik a valóságos szörnyű létezést látják az egyetlen lehetőségnek. Ez a természeti boldogság állapota, az első ember kényszerű léte, aki nem volt még tisztában azzal, hogy szörnyű állapota jobbra is fordulhat. Azonban a tökéletes pokol nem megy akadálymentesen. Még nem sikerült a tudattalant, az ösztönöst, az érzékit teljesen kiirtani. Az ész még nincs tökéletes uralmon. Azonban, ha valaki lázad, az nem hosszú távú. A szóma nevű itallal mindenkit vissza tudnak állítani ebbe a boldogságba. Ezek csupán emberlenyomatok, nem emberek, akik ha véletlenül többdimenzióssá válnak, visszanyomják őket a saját csoporttudatuk síkjába. Jevgenyij Zamjatyin: Mi. ”… a nevetés a legszörnyűbb fegyver: a nevetéssel bármit meg lehet gyilkolni – még a gyilkosságot is.”18 A Mi az Egységes Állam győzelme után ezer esztendővel játszódik. Hőse D-503, egyike a név nélküli polgároknak. Feladata az INTEGRÁL nevű űrhajó építése, amely majd a forradalom lángját hivatott továbbvinni a Kozmoszba. A jövőbeli társadalom olyan, mint egy egyenlet, amely mindig pontosan ugyanolyan, nincs eltérés, anomália. Az emberek életét precíz és kiszámítható szabályok irányítják, előre kiadott jegyek segítségével osztják be például a nemi kapcsolatokat is. Az 18

Zamjatyin, Jevgenyij (1990): Mi. Budapest: Európa 35. bejegyzés

22

éget kékre lúgozták, az épületek üvegből készültek, hogy mindenki átláthasson a falakon – hiszen egy ilyen világban nincs senkinek rejtegetnivalója! Gyönyör, irigység és egyéb, a régmúlt embereit mozgató megzabolázhatatlan érzéseket az Egységes Állam megalkotói száműzték. Az emberek szabadon, őszintén boldogok. Megelégedettségük alapja a logika, a számok által irányított világ, ahol még a költők sem akármiről zengedeznek, hiszen nem lenne értelme. A könyv Gonosza, a Jótevő célja az egységes MI-be való beolvasztása minden embernek. Ami valaha szabad, boldog és szép kritériumainak felelt meg, az ekkorra csuffá, káosszá és vaddá válik. A formális ész matematikai racionalitásban nyilvánul meg. A matematikailag szabályos rend válik széppé, mintha minden egy egyenletté változna. A tökéletes boldogság elérése érdekében az embereket elnyomják, a történelmet, személyiséget felszámolják. Előkerül a formális ész pozitivitásában rejlő negatívum, az embertelenség. Egy rendőrállam utópiájaként jelenik meg a regényben. Megszámozott emberek, átlátszó házakban élnek. Mindennaposak a lehallgatott beszélgetések, a szomszédok egymást köpik be a rendőrségen. A néha megtartott ünnepségeken csak a Jótevő végez ki nyilvánosan lázadókat. Ahogy minden klasszikus utópia végén, úgy itt is sikerül az embereket ésszerűsíteni, és teljesen eltávolítani a személyes tudatot. Megjelenik az emberek arcán az idióta mosoly, a bárgyú tekintet. Párhuzamba került a paradicsom boldogsága – amikor mindenünk meg van, nem is tudnánk mit kívánni - és a nem lét boldogsága – amikor nem tudjuk, hogy lehetne ennél jobb is, így szintén nincs kívánságunk. George Orwell: 1984. „A hatalom abban rejlik, hogy az emberi lelkeket darabokra tépjük, s aztán olyan új alakba rakjuk össze, amilyenbe akarjuk.”19 Az 1984 egy szatirikus politikai regény és szerelmi történet George Orwelltől. A történet egy disztópia, melyben a felügyelő állam tökéletes alkalmazkodást diktál a polgárok között, hazugságokkal, félelemkeltéssel és kegyetlen büntetésekkel. Az 1949-ben kiadott mű Orwell legnépszerűbb munkája. A háború: béke, a szabadság: szolgaság, a tudatlanság: erő, hirdeti a Párt jelmondata Óceániában. A főszereplő, Winston pedig itt él és dolgozik az Igazság-minisztériumban azon, hogy a múltbeli tévedéseket kijavítsa és eltörölje az újságokból és mindenféle médiából. Ebben a világban nincs magánélet, nincs egyetlen percük se, amikor ne figyelnék őket, mindenkit a rettegéssel tartanak kordában, hiszen már 19

Orwell, George (2001): 1984. Budapest: Európa, 307

23

egy rossz gondolat miatt megkínozhatják és kivégezhetik őket, és akár az embert a saját gyereke is feljelentheti politikai buzgóságból. Nincs sok reménye Winstonnak, mégis úgy dönt, hogy naplót vezet, és leírja a Pártellenes gondolatait, hogy kinek azt ő sem tudja, talán egy jobb jövőnek, már ha ilyet lehetséges remélni. A tiszta ész a technikai- ideológiai apparátusban jelenik meg. Magánélet nincs, még csak gondolatvétség sem. A múlt, a hagyományok, a kollektív és személyes emlékezet már rég meg lett semmisítve. Az önálló életet élő tudat – a Nagy Testvér – irányít, ami minden emberi tudatot a saját tudattartalmával tölt fel. A társadalomnak mindörökké hierarchikusan kell felépülnie. A hatalomnak az a szükséglete, hogy a társadalom tartósan a negatívra épüljön gyűlöletre, gyilkosságra, alávetettségre -, az uralkodó elit fogyasztásában ez számít élvezeti cikknek. A cél az, hogy az embereket teljesen tudatokká változtassák. Ehhez az érzékiségüket kell összetörni, a testi szükségletüket redukálni és a személyes különösségüket elmosni. Ennek eszköze az elfojtás, a nemi érzékiség üldözése. Az empirikus tapasztalatunkban élő valóság megsemmisítése. A józan ész szerint a 2*2=5. Az érzelmeket fel kell számolni - kivéve a Nagy Testvér iránti kívülről betáplált hűséget. Alkalmassá tenni az egyént a józan ész uralmára. Ehhez teljesen el kell emberteleníteni, ki kell oldani a történelemből, a természetből, társadalmi csoportjából, magánéletéből, saját testéből, álmából, képzeletéből. Az „újbeszél”, egy új nyelv létrehozása jelenti a végleges megoldást. Ez hozzájárul a gondolkodás határainak beszűkítéséhez. Miután sikerült a szubjektumot tudattá redukálni, és még a tudattalanján is uralkodni, már csak a nyelven múlik az emberen való teljes uralom. Ettől a szerencsétlen embertől elveszik azt az eszközt, ami lehetővé tenné, hogy kifejezze, akár csak gondolatban is, hogy elvették tőle a személyes tudatát. Az emberi értékektől és minden emberi megfontolástól mentes „tiszta ész” a tudományt és a technikát a legszörnyűségesebb inkvizíció eszközévé teszi. A tiszta észnek nincs saját értékrendje, az ugyanis inkább erkölcstelenségként és embertelenségként jelenik meg. A náci orvostudomány emberkísérleteire, biológiai fegyverek készítésére gondolva jogosak a tudományos-technikai ész megvalósulása ellen ilyen kemény kritika, mint ami ebből a könyvből is kiolvasható. 3.5. Napjaink disztópiái az ifjúsági irodalomban

24

A disztópiák úgy értelmezik az utópiák megvalósulási tervét, mint egy kísérletet arra, hogy befejeződjön az ember és a történelem. Ezek alapján három csoportba sorolhatóak a regényeket: 1. olyan könyv, ami egy sikeres kísérletet mutat be. 2. olyan, ami egy folyamatban lévő kísérletet mutat be. 3. olyan, ami egy lehetséges kísérletet mutat be, amit még olyan áron is meg kell akadályozni, hogy elfogadjuk a jelenlegi rosszat, beletörődünk. A disztópia műfaj klasszikusai az első csoportba sorolhatóak, hiszen az emberek eldologiasodása már végbement, történelmi tudatuk sincs, és még ha meg is próbálnának lázadni, azt rögtön megakadályozza a hatalom, nincs lehetőség a kitörésre. A mostani disztópiák még csak folyamatban lévő kísérleteket mutatnak be, viszont vannak közös vonásai a klasszikusokkal. Ezekre szeretnék rámutatni, de feltárni azt is, hogy miért mások ezek az új regények, mi idézi elő azt, hogy azokból a rémállamokból van kiút. Suzanne Collins: Az éhezők viadala. Az éhezők viadala Suzanne Collins amerikai írónő hasonló című trilógiájának az első kötete. Először az amerikai Scholastic adta ki 2008-ban, a magyarul 2009. november 26-án jelent meg. A könyvből azonos címmel film is készült, melyet 2012-ben mutattak be. Észak-Amerika romjain ma Panem országa, a ragyogó Kapitólium és a tizenkét távoli körzet fekszik. A Kapitólium kegyetlenül bánik Panem lakóival: minden évben, minden körzetből kisorsolnak egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt, akiknek részt kell venniük Az Éhezők Viadalán. Az életrehalálra

zajló

küzdelmet

élőben

közvetíti

a

tévé.

A tizenhat éves Katniss Everdeen egyedül él a húgával és az anyjával a Tizenkettedik Körzetben. Amikor a húgát kisorsolják, Katniss önként jelentkezik helyette a Viadalra, ez pedig felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem először néz farkasszemet a halállal – számára a túlélés a mindennapok része. Ha győzni akar, olyan döntéseket kell hoznia, ahol az életösztön szembe kerül az emberséggel, az élet pedig a szerelemmel.20 Marie Lu: Legenda. A Legenda Marie Lu hasonló trilógiájának a bevezet része. Amerikában 2011-ben jelent meg, nálunk egy évvel később. A hajdani Los Angeles partvidékét elöntötte a tenger. Észak-Amerika két nemzetre szakadt; a Köztársaság hadban áll a Kolóniákkal. A jómódú környéken, az elithez tartozó családba született, tizenöt éves June kivételes tehetség. kötelességtudó, szenvedélyes, a haza iránt elkötelezett, nyitva áll előtte az út a Köztársaság legmagasabb katonai köreibe. A Lake Szektorban, a 20

Collins, Suzanne (2009): Az éhezők viadala. Budapest: Agave

25

nyomornegyedben született, tizenöt éves Day a Köztársaság legkeresettebb bűnözője. De a szándékai korántsem olyan elítélendők, mint azt gondolnánk. Ők ketten két külön világban élnek, és talán sosem keresztezné egymást az útjuk, ám egy nap June bátyja gyilkosság áldozatává válik. Az első számú gyanúsított Day lesz. Ezzel kezdetét veszi a mindent eldöntő macska-egér játék, melyben Day kétségbeesett versenyt fut a családja életéért, miközben June elszántan igyekszik megbosszulni bátyja halálát. De az események megdöbbentő fordulatot vesznek. Rájönnek, kettejükben van valami közös, és azt is megtudják, milyen messzire hajlandó elmenni a hatalom, hogy megőrizze titkait.21 A Gonosz: A regényekben megjelenik a késő polgári kor gonosza. Mindkettő a jelenlegi nyomorúság fenntartására, és az emberek sötétségben tartására törekszik. Az éhezők viadala Gonoszának, Snow elnöknek a Viadal van a kezében, a társadalom legkisebbjeinek lemészárlása, amivel emlékezteti az embereket arra, hogy az, aki a Kapitólium

ellen

lázad,

nem

lehet

sikeres:

„ A hetvenötödik évfordulón, emlékeztetőre, hogy még a legerősebb lázadó sem győzheti le a Kapitóliumot, a kiválasztottakat a Viadal eddigi győztesei közül sorsoljuk ki.” (Snow elnök). „Elviszik a gyerekeket a körzetekből, és arra kényszerítik őket, hogy a szemünk láttára legyilkolják egymást –a Kapitólium így emlékezteti Panem lakóit, hogy korlátlan hatalommal rendelkezik felettük: hogy semmi esélyük túlélni egy újabb lázadást.”22 A Legendában a Gonoszt Első Polgárnak hívják, de tulajdonképpen nem ebben racionalizálódik a rossz, hanem a teljes katonai hatalomban. Az Első Polgár személyisége azért fontos, hogy lássák az emberek a rendet és valakiben megtestesüljenek a rend fenntartásának elvei. Az mutatja ezt leginkább, mikor a második regényben meghal az Első, és a fiát nevezik ki új Elsőnek: „Mikor elérkezik az idő, hogy új Első polgárunk legyen, az országnak ügyelnie kell, hogy az emberek pozitív dolgokra figyeljenek. A gyász, a szomorkodás eredménye a gyengeség, a felfordulás. Nem tehetünk mást, mint hogy megyünk tovább, haladunk előre. Aha, az állam ennyire retteg, nehogy a polgárai bizonytalannak, gyengének lássák”23 Emberiesség megtörése, erkölcsi értékek átformálása: Az éhezők viadalában, a körzetekben az emberiességet úgy próbálják megtörni, hogy az emberek házában a Viadal során bekapcsolódnak a televíziók, így végig kell nézniük a kegyetlen gyilkosságokat. Az 21

Lu, Marie (2012): Legenda. Szeged: Könyvmolyképző Collins, Suzanne (2009): Az éhezők viadala. Budapest: Agave 23 Collins, Suzanne (2009): Az éhezők viadala. Budapest: Agave 22

26

erkölcsi kódex megszűnt létezni: „Persze, ha jól tudom, nem létezik olyan erkölcsi kódex, amely előírná, hogy mi az, amit már nem tehetünk meg egy másik emberrel.” (Katniss Everdeen) A Kapitólium lakóit viszont, akik a hatalmas gazdagságban és dőzsölésben élnek, máshogy kell kezelni. Őket nem megtörni kell, hanem „… a Kapitólium lakói nem ismernek mást, csak a panem et circensest. (…) A panem et circenses azt jelenti, kenyeret és cirkuszt, és egy Juvenalis nevű szatíraírótól származik, aki szerint, ha az embereknek van mivel megtömniük a hasukat, és gondoskodnak a szórakoztatásukról, feladják a politikai nézeteiket, így könnyű lesz féken tartani és irányítani őket.”24 A Köztársaságban minden 10 évesnek ki kell állnia egy próbát, amin ha jól teljesít, akkor mehet tovább tanulni, ha nem, akkor a Köztársaság ráteszi a kezét. Ezek a rosszul teljesítők a nyomornegyedekből kerülnek ki, amiért a szülök még örülnek is, hogy elviszik őket és egyel kevesebb éhes száj van, és a Köztársaság azt hiszi velük mindent megtehet: „Egy gyengébb képességű gyerek rossz génekkel nincs a köztársaság hasznára. Ha szerencséd van, a Kongresszus hagyja, hogy meghalj anélkül, hogy előbb laboratóriumi kísérleteket

végezzenek

rajtad,

megvizsgálva,

mi

okozza

a

tökéletlenségedet.”

A tökéletes eredmények eléréséért még biológia fegyverekkel való kísérletezéstől sem riadnak vissza: „Arra használják a Ragályt, hogy szelektálják a népességből a gyenge géneket, ahogy a Próbán pedig kiválogatják a legerősebbeket.25 Kiemelés a történelemből: Egyik könyvben sem tudjuk meg, hogy a korábban elpusztult Amerikai Egyesült Államokkal mi is lett, annak mi volt a történelme, és hogy a mostani időszámítás szerint milyen évszámot írhatunk. Az éhezők viadalában Katniss csak annyit említ meg, hogy: „… felolvassa a szövegét. (…) Panem történetét, egy olyan országét, amely egy Észak-Amerika nevű hely hamvaiból született meg.” A Föld többi részéről sem tudunk meg semmit. A Legenda részeiből szintén semmit sem tudunk meg, csupán a könyv fülszövegéből: „A hajdani Los Angeles partvidékét elöntötte a tenger. Észak-Amerika két nemzetre szakadt; a Köztársaság hadban áll a Kolóniákkal.”26 A Köztársaság lakói sem a sok embert elpusztító nagy napsugárzásról és az azt követő áradásról, sem a többi országról sem tudnak semmit, Day is rácsodálkozik, mikor lát egy világtérképet: „Így néz ki

24

Collins, Suzanne (2009): Az éhezők viadala. Budapest: Agave Lu, Marie (2012): Legenda. Szeged: Könyvmolyképző 26 Lu, Marie (2012): Legenda. Szeged: Könyvmolyképző 25

27

valójában a világ, nem úgy, ahogy a köztársaság mutatja a polgárainak.” És ekkor derül ki, mi is az ország igazi államformája: „Elszigetelődéspárti katonai diktatúra.”27 Személyes tudat felszámolása a nyelv segítségével: Az éhezők viadalában az események sorában elhangzik egy mondat: „Sok szerencsét és sose hagyjon el benneteket a remény!” Ez persze csak egy buzdításnak álcázott felkiáltás, azonban arra szolgáltatott, hogy az embereket, akárhányszor csak elhangzik, a viadal borzalmaira emlékeztesse, így szolgálva azt, hogy a rend fennmaradhasson. A Legendában bizonyos időközönként el kell ismételniük egy esküt, amit az első polgárnak tesznek. A katonák ellenőriznek, aki nem teszi meg, azt lelövik. „Esküszöm, hogy a hatalmas Amerikai köztársaság hűséges állampolgára leszek. Becsülettel szolgálom Első polgárunkat, híven támogatom a Kolóniák elleni összefogást, és fogadom, hogy a küszöbönálló győzelmet a legjobb tudásom szerint elősegítem.” A reménytől való megfosztás: Mindkét műben vannak olyan szereplők, akik az elnyomottak számára a reményt, és a lázadást szimbolizálják. Épp ezért a hatalom ezeket ki akarja iktatni. „Igen, a győztesek a legerősebbek. Ők azok, akik túléltek az arénában, és sikerült lerázniuk a nyomor láncát, amely mindenkit rabságban tart. Ők… vagyis inkább mi vagyunk a remény megtestesítői a teljes reménytelenségben. És most huszonhárom egykori győztes fogja lemészárolni egymást, hogy a Kapitólium bebizonyítsa, még ez a halvány

remény

is

csak

illúzió.”

„Valahogy a tudtukra kéne adni, hogy a végsőkig szembeszegülök a Kapitóliummal, és hogy hiába ölnek meg… a lelkemet akkor sem tudják elpusztítani. Ez a legjobb módja, hogy reményt öntsek a lázadókba.”28 A Legendában a lázadás, a remény jelképe Day, aki ki tudta játszani az oly éber Köztársaságot. Éppen ezért akarják bűnözőnek, gyilkosnak feltűntetni, majd nyilvánosan megölni. A kivégzéséről ezt hirdetik ki: Az eseményt városszerte élő közvetítésben fogják sugározni. Arra kérünk mindenkit, hogy őrizze meg az éberségét. A kivégzés előtt és után is törvényellenes

megmozdulások

várhatóak,

ezért…

Példát fognak statuálni velem. (Day)29 Miért lettek végül is ezek sikertelen próbálkozások az utópiák megvalósítására? Talán szerepet játszik ebben az is, hogy ezek a könyvek fiataloknak szólnak, és az íróik nem szeretnék a reménytelenséget elültetni az olvasóik lelkében. De sokkal inkább azért, 27

Lu, Marie (2012): Legenda. Szeged: Könyvmolyképző Collins, Suzanne (2009): Az éhezők viadala. Budapest: Agave 29 Lu, Marie (2012): Legenda. Szeged: Könyvmolyképző 28

28

mert a regények főszereplői, ha nem is tökéletesen, de megfelelnek a tiszta szív ideájának. A tiszta ész már nem gyakorol felettük hatalmat, átlátják a Gonosz minden üzemét és trükkjét. Valamint megfelelnek a romantikus-moralitás kritériumainak: képesek a könyörületre az idősek, a gyengék és a gyerekek iránt; nem alkalmazkodnak a hatalom embertelen erkölcsi rendjéhez; örömüket lelik a művészetben (már amennyire erre lehetőségük van); képesek álmodni (bár legtöbbször rémálmokról van szó, azért jó álmok is megjelennek); és képesek a szeretetre. És a legfontosabb, képesek a szerelemre, ami a tudattá degradált emberek kiváltságai közül már rég kiveszett. „Nekem az ígéret kell, hogy bármilyen szörnyű veszteségeket szenvedtünk is el, lehet folytatni az életet. És minden jóra fordulhat. Ezt pedig csak Peeta tudja megadni nekem. Ezért aztán, amikor suttogva azt mondja: „Szeretsz engem. Igaz vagy nem igaz?”, azt felelem: Igaz.” (Katniss) „Az én rémálmaim mindig arról szólnak, hogy elveszítelek téged - mondja. Amikor felriadok, és látom, hogy nem tűntél el, megnyugszom.” (Peeta)30 „Day, a fú az utcákról, akinek nincs semmije, csak a ruhája, amit visel, és a tekintetében izzó meggyőződés. A szívem az övé. Maga a szépség, kívül és belül. Ezüst fénysugár a sötétségben. Ő az én világosságom.” (June) „Megőrjítesz, June! Te vagy a legijesztőbb, legokosabb, legbátrabb ember, akit ismerek, és néha csak levegő után kapkodom, olyan nehéz veled lépést tartanom. Sosem lesz még egy olyan, mint te. Remélem, ezt megértetted. (…) Emberek milliói jönnek és mennek ezen a bolygón, de nincs még egy olyan köztük, mint te.” (Day)31

30 31

Collins, Suzanne (2009): Az éhezők viadala. Budapest: Agave Lu, Marie (2012): Legenda. Szeged: Könyvmolyképző

29

4. Összefoglalás Rohanó világunkban is gyakran gondolkozunk azon, hogy mi vár ránk holnap, megtervezzük a következő heteinket, és több évre előre gondolkozunk az életünkkel kapcsolatban. Ahogy láthattuk, az emberiség mindig is lázban égett a jövője miatt. Volt, amikor csak tudni akarta, hogy mit is tartogat, volt, amikor a múltból levezetve akarta megtervezni azt. Aztán ideológiák segítségével akarta felépíteni a tökéleteset. És mikor ezt sikeresen véghezvitte, arra kellett ráébrednie, hogy ezzel a tökéletes poklot keltette életre. Ettől fogva pedig inkább már félve tekintettek a jövőre, mint egy tökéletlen, boldogtalan, kilátástalan korra. A kívánság valóra vált és csak bajt hozott. Tehát azért változhatott meg a jövő előjele pozitívból negatívba, mert a hőn áhított álom, a tökéletes jövő is ellenkezőjévé változott akkor, mikor eljött, és csalódást okozott az embereknek. Bajt és szenvedést hozott csak magával. Erre a megvalósulásra reflektáló klasszikus negatív utópiás könyvekben rengeteg közös vonás fedezhető fel. A legfőbb azonban az, hogy mind a polgári észben megnyilvánuló formális racionalitás sátáni oldala és annak hatalomra jutása ellen tiltakoznak. Napjaink disztópiás könyveiben is sok hasonló megnyilvánulást fedezhetünk fel. És bár nyomasztóak, hiszen bemutatják az embertelenség széles repertoárját, de mégis hagynak egy kis reményt a számunkra. A tiszta ész ellenségei a tiszta szív tökéletlen megtestesítői felveszik magukra ezekben a könyvekben a lázadás arcának szerepét. Az elnyomott nép rájuk tekintve juthat ki az elnyomás alól. Ezek a regények nem egyszerű kiadásnövelő marketingfogások, amik a piaci keresletre reagálva jelennek meg. Egyre több és több ilyen regény jelenik meg. Az emberek egyre jobban félnek a jövőtől, és attól, amit tartogat. Ezek a könyvek pedig erős figyelmeztetőként szolgálnak, hogy ne hagyjuk addig fajulni a helyzetet, amíg ilyen borzasztó körülmények közé nem kerülünk. Vegyük magunkra a tiszta szív elveit. Próbáljunk meg könyörületesnek, kedvesnek lenni, bízni a másikban; merjünk álmodni; gyönyörködjünk az alkotásokban, legyenek azok művészeti, zene, irodalmi vagy természetiek. Merjünk szeretni és engedjük, hogy szeressenek. Befejezésnek álljanak itt a Legenda főszereplőjének, Daynek a szavai: „Minden nap azt jelenti, hogy újabb huszonnégy órányi lehetőséged van. Minden nap azt jelenti, hogy megint megtörténhet

30

bármi. A pillanatnak élsz, és meghalhatsz egy szempillantás alatt, ezért aztán épp elég, ha egyszerre csak egy nappal törődsz. (…) Próbálsz a fényben járni."32

32

Lu, Marie (2012): Legenda. Szeged: Könyvmolyképző

31

5. Summary My thesis’s purpose was to find out why people’s hopes about a perfect future and a perfect sociaty had changed. In the history after the enlightment people thought that the future will be much brighter. But when the goals – liberty equality fraternity – became real the sociaty had to be dissapointed. All that they hoped turned into something tragical. They became so hopeless because of that. But why did this happen? Even in our fast-paced world we are often think about what tomorrow will bring, We plan our next weeks. And we think about our lifes several years in advance. In the past sometimes they wanted to plan the future derivel from the past. Then they tried to build the perfect by ideologies. When they were able to do it, they had to realize that a nightmare has been created. From then people feared of looking for the future. The precursor of the future has changed – from positive to negative. The dream was fullfilled and brought only trouble and suffer. Before of that bookwriters only wrote about brightful and amazing future. But beacause of that books with negative vision have appeared. They have a lot in common. But the main is that all book is about the civic sense’s satanic side. It had been caused a lot of problem and tragic and suffer. In our days distopyan novells also talk about that. And of course they are whelming but also give us hope. The enemy of the pure reason is the pure heart. In these books imperfect people with pure heart become rebels. Because of them the suffering sociaty and the oppressed people can fight back to the oppressors. These books are not only a mass of words and letters. They have massage. They give us harsh warning that we must do something. So put ont he pure heart’s principles. Let’s try to be generous, kind and trust in each other! Dare to dream! Admire the art – even a book, even a paint, even a music or even nature’s art! Dare to love and to be loved! Let’s be like one of these distopyan novell’s star, Day: „You try to walk in the light!”

32

6. Irodalomjegyzék

Morton, A.L. (1974): Angol utópia. Budapest: Kossuth, 6. Huxley, Aldous (2008): Szép új világ. Budapest: Cartophilius 188 Almási Miklós (1971): Sade márki és szerencsétlen öröksége, I. rész. Magyar Filozófiai Szemle, 5-6.szám 638-639 Bacon, Francis (1995): Novum Organum I. – Új Atlantisz. Budapest: Nippon Bergyajev, Nyikolaj (1997): Az ember rabságáról és szabadságáról. Budapest: Európa, 173 Campanella, Tommasso (1959): A napváros. Budapest: Gondolat Collins, Suzanne (2009): Az éhezők viadala. Budapest: Magvető, 22,23 Collins, Suzanne (2010): Az éhezők viadala – Futótűz. Budapest: Magvető, 77, 185, 187, 256 Collins, Suzanne (2011): Az éhezők viadala – A kiválasztott. Budapest: Magvető, 215, 254, 427 Fekete

Sándor:

Az

utópia

műfaj-karakteréről;

http://mek.niif.hu/02100/02124/pdf/10_fekete_sandor2.pdf (2014.04.22.) http://agnescornel.blogspot.hu/2012/09/george-orwell-1984.html (2014.04.22.) http://hirmagazin.sulinet.hu/hu/pedagogia/nem-elhetunk-utopia-nelkul (2014.04.22.) http://hu.wikipedia.org/wiki/1984_%28reg%C3%A9ny%29 (2014.04.22.) http://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9p_%C3%BAj_vil%C3%A1g (2014.04.22.) http://moly.hu/konyvek/aldous-huxley-szep-uj-vilag (2014.04.22.) http://moly.hu/konyvek/marie-lu-legend-legenda (2014.04.22) http://moly.hu/konyvek/suzanne-collins-az-ehezok-viadala (2014. 04.22.) http://networkedblogs.com/RSBpQ (2014.04.22) http://sfmag.hu/2012/09/24/jevgenyij-zamjatyin-mi-hiba-az-egyenletben/ (2014.04.22) http://www.academia.edu/4104353/Reinhart_Koselleck_fogalomtortenete_es_az_utopia_p roblemaja_a_szociologiaban (2014.04.22) Huszár Ákos (2004): Reinhart Kosseleck fogalomtörténete és az utópia problémája a szociológiában. Korall 2004/05: 89-116 K.R. Popper: A historicizmus nyomorúsága. Akadémiai, Bp. 1989 Locke, John (1986): Értekezés a polgári kormányzatról. Budapest: Gondolat 33

Lowry, Lois (2012): Az emlékek őre. Budapest: Animus Lu, Marie (2012): Legenda. Szeged: Könyvmolyképző, 17, 76, 190, 241 Lu, Marie (2013): Champion. New York: Penguin Group, 155 Lu, Marie (2013): Született tehetség. Szeged: Könyvmolyképző, 25, 118, 122, 356 Mannheim Károly (1996): Ideológia és utópia. Budapest: Atlantisz, 221 Morus Tamás(1990): Utópia – örök eretnekség. Budapest: Európa 7 Orwell, George (2001): 1984. Budapest: Európa, 307 Szilágyi Ákos (1988): Ezerkilencszáznyolcvannégyen innen és túl – A negatív utópiák társadalomképe. Budapest: Magvető 12-124 Wells, H.G.: Az időgép. Budapest: Lampel Róbert (Wodainer F. és Fiai) Zamjatyin, Jevgenyij (1990): Mi. Budapest: Európa 35. bejegyzés

34