A Pétervár-m ítosz az orosz irodalomban H a jn á d y Z o ltá n
„ P é te rsb o u rg est la fenêtre p a r laquelle la Russie regarde en E urope ” 1 Francesco Algarotti N agy P é te r szem élyének és tevékenységének értékelése végletesen megosz to tta m in d a kortársakat, m in d az u tó k o rt. M egítélése az O roszország m últ jához és jövőjéhez való viszonyt fejezi ki. A történészek általában kedvezőbb képet festenek róla, m int az írók. Ez érth ető , m ert az előbbiek a siker, az eredmény felől ítélik m eg tevékenységét, m íg utóbbiak az áldozatokat is fel róják neki. A m űvészek értékítélete ellentm ondásosabb, árnyaltabb, olykor ambivalens, ső t inkonzekvens. T udják, fájdalom nélkül n e m születik semmi kolosszális, sem m i m agasztos. Az eredm ények m ellett azonban az áldoza tokra is rám u tatn a k , részvétet és együttérzést keltve a n ép irá n t, amely Péter idején elviselhetetlen terheket viselt a vállán. N agy P é tern e k és városának az orosz- és a világkultúrában játszott szerepét a tö rtén észek és az írók év századokkal ezelőtt felism erték, de titk a m indm áig m egoldatlan. „M icsoda korszak egy m űvész számára! B á rm e rre tekint, m in d e n ü tt talány, rejtély, és a m egoldás csak a költészet szám ára lehetséges” (Lev Tolsztoj: Pro et contra 2001: 8 ). E n n e k a titoknak és talányosságnak a m egfejtése szolgál az orosz irodalom „p éterv ári szövegének” alapjául, amely P usk in tó l Dosztojevszki jen át egészen napjainkig nyom on követhető. P usk in Bronzlovasa, amely egyebek m ellett a város rejtélyének legtökéletesebb kifejezőjévé vált, jelenti a p étervári irodalm i m ítoszok kezdetét. D e „Puskin m eg h alt erői teljében és kétségtelenül m agával vitt a sírba egy nagy titkot. S m o st nélküle próbáljuk e titk o t m egfejteni” (Dosztojevszkij 1972: 189). Jelen kutatás középpont jában a város m in t enigmatikus szöveg áll, am ely a péterv ári elbeszélések specifikus sajátossága, b ár a különböző korok írói m ásképpen értelm ezték. Az orosz irodalom ban különleges helyet foglal el N agy P é ter és vállalko zásának szim bólum a: Szentpétervár. N e m m int valós történelm i-topográfiai tém a, h a n e m m in t a város „lelkének” és szellem iségének m űvészi szövegek ben testet ö ltö tt szubsztrátum a. A P é te rv á rt körüllengő m ítoszok, legendák, m ondák fiktív tö rté n ete n e m kevésbé érdekes, m in t a valós, am ely keresztül-kasul át van szőve m itológiai elem ekkel. „A várost nem csak az építészek, h anem a költők is form álták. Az orosz költészet és általában az irodalom , igazi m élységében ragadta m eg a Pétervár-érzést. A zét a P étervárét, amely jelenség a nem zeti k u ltúrában, és am ely tém ája a lélek tö rtén éseit feltáró irodalom nak. E gyébként m in d e n n em zedék a m aga m ó d ján érezte a várost, és valam i ú jat vitt a m eg értéséb e” (O rlov 2003: 415). Pétervár-M oszkva szem beállítása, az új főváros alapítása óta, m ás bináris oppozíciókkal együtt, az orosz k ultúra egyik központi problém ája. T ú ln ő tt saját jelentéskeretein, voltaképp az orosz történ elem ellentm ondásos fejlődésének duális m odell
Modern Filológiai Közlemények 2004. VI. évfolyam, 1. szám
63
jévé vált, am elynek m egfejtése egyet jelent az orosz nem zeti lét értelm ének a m egértésével. A Pétervár-m ítosz ellenpontozza a „szent O roszhon” m ítoszt és vice versa. „A P étervár-M oszkva antitézis a P u sk in t közvetlenül körül vevő írók tu d atáb an létezik, részét képezi v ilágtudatuknak és fokozatosan világnézetüket form áló tényezővé válik” (Vacuro 1969: 163). A két főváros kontrasztív szem beállítása különösen term ékeny talajként szolgált az olyan m ítoszterem tésre, am elyben a régi és az új erők h arco ln ak egymással. Az a tény, hogy P étervár elragadta M oszkvától a főváros-státuszt, bizonyos váku u m ot idézett elő a tö rté n ele m b e n és az orosz lélekben. E zt az ű rt a m ítosz tölti ki. A Pétervár-m ítoszok tükrözik és m agyarázzák az oroszoknak a m ú lt jukról és a jövőjükről alk o to tt elképzeléseit, a saját és az idegen kultúrához fűződő viszonyukat. K ü lönböző típusai alakultak ki: 1. Az új főváros alapí tásával kapcsolatos csodás eredet- és terem tésm ítoszok: a Péter tenyerén, levegőben összekovácsolt, alapok nélküli városról, am elyet nem leh e tett a m ocsárra felépíteni, m e rt az alapkő m indig elsüllyedt. 2. A bűnös „babiloni város” pusztulásáról és a világvégéről szóló eszkatologikus m ítoszok: az A ntikrisztus eljövetele (a várost elm ossa a víz vagy elnyeli az ingovány). 3. Az új világ eljövetelét jósló m essianisztikus legendák és próféciák, m in t például a „flotta bölcsője”, „h áro m forradalom b ölcsője” stb. Az orosz tö r ténelem és kultúra bizonyos korszakait lehetetlen m eg érten i anélkül, hogy ne ism ern én k az úgynevezett Pétervár-jelenséget. A Petriász és a P étervárm ítosz versus „szent O ro szh o n ” -m ítosz szem antikai-szem iotikai, perszo n á lis, k u ltú rtö rté n e ti jelentőségének a tisztázása kulcsfontosságúnak tek in t hető az orosz és az európai ku ltú ra dichotóm iájának a m egértéséhez. N agy P é te r Észak genius loci]&n keresztül vonta be országát az európai kultúrkörbe. Pétervár felépítésével helyreállt É szak-E urópával a kulturális kereskedelmi egyensúly, am ely akkor bom lott m eg, am ikor III. Iván az orosz történ elem egyik legrégebbi, archaikus-szakrális hagyom ányokban bővelke dő központját, a H anza-városokkal is kereskedő N o v g o ro d o t M oszkvához csatolta. A három főváros az orosz történelem h á ro m nagy korszakának a szim bólum ává vált: a K ijevi N agyfejedelem ségé, a M oszkvai O roszországé és N agy P é te r Im périum áé. A h á ro m főváros h á ro m földrajzi régiót is kép viselt: a sztyeppés K ijevet, az erdős M oszkvát és a m ocsaras, tundrás észa kot, am ely eddig k ö zépponttalan volt, de m o stantól fogva P étervár felé néz. A „pótfőváros” építésével az uralkodónak az volt a célja, hogy O roszország bezártságát m egszüntesse, „ablakot vágjon E u ró p á ra ” (Puskin). 1714-ben I. P é te r a fővárost dem onstratíve nyugatabbra vitte, az állam irányító ap p a rátust és cári rezidenciáját áthelyezte az im périum e távoli szegletébe: a p eri fériát kö zp o n ttá változtatta, a korábbi centrum ot, M oszkvát pedig perifériá vá, am i az egyensúlyi helyzet felborulásával fenyegetett. „S vált új társ m el lett halaványra / Az ősi M oszkva csillaga, / M in t ahogy új cárnénak árnya / A gyászt viselő cáranya” (Puskin A bronzlovas - K o rm o s István fordítása). L otm an találóan jegyzi m eg: „Az olyan város, m in t M oszkva, amely a közép p o n tb an található, hajlam os a zárkózottságra és a központosításra. Az olyan város pedig, amely a p erem en , illetve a határokon tú l található, egocentri kus, agresszív (és nem csak katonai értelem ben), átlép saját határain, m e rt
64
Hajnády Zoltán
m ég m eg kell találnia azt a tere t, am elynek a központja lehet” (Lotm an 2003: 145-146). N agy P é te r felszám olta az ősi hagyom ányt, mely szerint az ország szellem i és kulturális középpontja a földrajzi közepe is volt. Ezzel az orosz ku ltú ra É szak -D él orientációját (Szkandoszlávia, Szkandobizáncteória) h á tté rb e szorította a K elet-N yugat, az O roszország-E urópa oppozíció (E urázsia-elm élet). M oszkva term észetes m ó d o n képződött, ezeréves organikus település. Szerves és eleven fejlődés eredm énye, nem m echanikusan alkották, hanem m agától fejlődött. „M oszkva orosz földből n ő tt ki és orosz föld veszi körül, n em pedig egy m ocsaras tem ető . M oszkva m agától n ő tt ki, P étervárt pedig tenyésztették, kirángatták a földből, sőt egyszerűen kigondolták” (M erezskovszkij é.n: 11). P étervár hatalm i szóra létrehozott, tervezőasztalon m eg szerkesztett, „kiagyalt” város. Az új fővárosnak szám os ellenzője akadt, m ondván: élő, szerves építészet n e m jön létre parancsszóra, csak a nép te rem tő fantáziájából és szükségletéből születik, form álódik évszázadok alatt. Az organikus és a művi-m echanikus város közötti m egkülönböztetés azon alapszik, hogy m íg a m echanikus létezőben csak külső m ozgató erők, addig az organikus létezőben belső alakító erők is vannak. A hagyom ányőrzők attól féltek, hogy h a a fővárosért foly tato tt vetélkedésben a m esterségesen létre ho zott, anorganikus P éterv ár győzelm et arat a term észetes ú to n képződött, organikus M oszkva fölött, akkor a városi szervezettség m egfojtja a vidéki szerves életet. Az új főváros fölébe kerekedik a világfalunak: a Logosz győze delm eskedik a Pszükhé felett. A m o d ern nagyváros prakticitása lerom bolja azokat az univerzális értékeket, am elyek a szakrális ősi kultúra, „szent Orosz h o n ” alapját képezték. A felejtés birodalm ába utalja a korábban élő és m ű ködő egyházi intézm ényeket és pravoszláv vallási hagyom ányokat. Szatiri kus, pesszim ista ellenutópiák sorozata szól olyan falanszter-városokról (m egvalósult utópiákról), am elyekben nem lehet em berhez m éltó m ódon élni. P é te r a fővároscserét úgy fogta fel, m int az egym ást felváltó kultúrák szim bólum át. Az új főváros nyílegyenes sugárútjaival, geom etriai alakzatai val, szám ozott házaival á tm e n e te t jelentett szám ára a rendezetlen szem an tikai káoszból, az a m o rf perifériából (M oszkvai Rusz) a k ódolt és szervezett kozm oszba, a stru k tu rált c e n tru m b a (Pétervári Im p é riu m ). A túlzott ren d e zettség és regularitás-elv ugyanakkor felfedi P étervár szem élytelenségének, absztrakt voltának „m int u -to p o szn ak a lényegét” (Szm irnov 2000: 187), m ert m in d en , am i élő, nem form alizálható és nem gyöm öszölhető be egy zárt m é rta n i alakzatba. A régi főváros védőinek szem ében az ősi életform a p rio ritása m agasabb re n d ű volt P é terv á r diadalíveinél és vízvezetékeinél, „a P éter-P ál erőd m indenen áth ato ló tű to rn y án ál” (Belij 1985: 255) és Adm iralitásának tűjénél, am ely „m egszúrja az eget” (M andelstam ). A petropolisz nem tu d o tt metropolisszá (anyavárossá) válni, a szó eredeti görög jelenté sének értelm éb en , ahhoz túlságosan maszkulin volt, ellentétben a feminin „M oszkva-anyácskával” . („M oszkva nőnem ű, P éterv ár h ím n em ű ” - írta G ogol Pétervári feljegyzések a z 1836-os esztendőből cím ű karcolatában.) E bben a tipológiában M oszkva és Pétervár, m in t a szent és a profán, a noum enális és a fenom enális világ vannak egymással szem beállítva, am elyben
Modern Filológiai Közlemények 2004. VI. évfolyam, 1. szám
65
Moszkva „fehér köveit” az Apokalipszis Bronzlovasa fenyegeti. „A ttól a vészterhes kortól fogva, m ikor a B ronzlovas idenyargalt, és lovával a finn országi gránitra rú g ta to tt - kettészakadt O roszország; kettészakadt a haza sorsa is; szenvedve és sírva - az utolsó óráig kettészakadt O roszország” (BeÜj 1985: 107). S zentpétervár súlyos csapást m é rt a cári h atalo m szakralizálásának eszm éjére: a „M oszkva a h a rm a d ik R ó m a”, „M oszkva az új Jeruzsá lem” doktrínára. Az új főváros két választás elé nézett: új Jeruzsálem vagy új R ó m a legyen? A szentség központja vagy im periális R óm a ? 2 P éter az utóbbit választotta. „L assan P éter image-a kiszorította a névből is a város védőszent jét: S zent-P étervár, P étervár, P etro g rad , Petropolisz, m ely inkább asszociálódik az im p eráto rral, m in t az apostollal” (L otm an-U szpenszkij 1984: 63). 1714-ben P é te r term éskőhiányra hivatkozva, rendeletben tilto tta m eg más városokban a kőből való építkezést. A m á r épülő tem p lo m o k at, kolos torokat leb o n tatta, köveiket átszállíttatta Pétervárra. A kőház nem csak a tűztől óvott, h a n e m az örökkévalóságnak is szólt. A szalm atetős faházakból álló városokban m indennaposak voltak a tűzesetek, am elyek eltörölték a m últ em lékezetét. Az orosz városok folyton leégtek, m íg E u ró p á b a n a kőből épültek akár ezer évig is fennm aradtak. A kő elpusztíthatatlan, ellenáll az idő m úlásának, túléli a századokat. A kövek (megalitok, baitüloszok) transzhistorikusak és transztem porálisak: átnyúlnak a m últból a jövőbe, koruk csak geológiai idővel m érhető. P é te r k ő im ád atáb an elrendelte, hogy a váro sokban a fából ép ü lt házak hom lokzatát be kell vakolni, hogy azt a látszatot keltsék, m in th a téglából épültek volna. A fá s Oroszország és a köves Európa antinóm iáját m in d e n á ro n igyekezett m egszüntetni. Belij szerint a m értan i lag m egszerkesztett, gránitból, m árványból épült P étervárhoz hasonlítva „a többi orosz város - házikók farakása” (1985: 8 ). M an d elstam 1913-ban megjelent első verseskötetében szintén a kőből épült várost dicsőítette, későbbi verseiben m á r a fát énekelte m eg: „T űzláng em észt el engem / és el nem olthatom , / m á r nem a követ zengem : /a fáról szól d a lo m ” (K unszabó Ferenc fo rd ítása). Puskin „katonai fővárosnak” nevezte P étervárt. Joggal, m ert az északi há ború idején P é te r egyik kezével építve, a m ásikkal védve az e rő d ö t, em elte a várost, m ely eredetileg kikötőnek és erődítm énynek készült „a dölyfös szom szédot, a svédeket bosszantani” . K é t jellegzetes épülete is védelm i szerepét hangsúlyozta: a P éter-P ál erőd és az A dm iralitás. H erzen „tö rtén e lem nél küli” városnak nevezte, amely csak a jelen b en él, m íg M oszkva a m últban. Moszkva a m arad an d ó ság városa, a tö rté n elm i és vallási hagyom ány letéte ményese és oltalm azója. Pétervár alakulóban lévő, kaotikus város, m elynek zűrzavarából születik az új rend. P é terv á r H ollandiával, Angliával, N é m e t országgal kereskedik, M oszkvában a lelkek Bizáncra néznek. H om jakov P étervárt - kevés tem plom a és p arázn a, m eztelen szobrai m ia tt - „pogány” városnak ta rto tta . (C saadajev szem ében viszont a bizánci gyökerű régi fő város, M oszkva, a holtak városa: Necropolis.) D m itrij M erezskovszkij A z Antikrisztus. Péter és Alekszej cím ű tö rté n elm i regényében úgy m u tatja be a N éva-parti várost, m in t iszonyatos parad icso m o t, am ely könnyekre és em beri csontokra épült. N yílt utalás ez arra, hogy P éter rosszul választotta m eg
66
Hajnády Zoltán
az új főváros helyét (nagyon m ocsaras volt), ez ért sok építő életébe került. Dosztojevszkij egy virtuális birodalom fantasztikus képződm ényének írja le A kam aszban, am ely p o n to sa n kifejezi a péterváriaknak városuk nyugtala nító jövőjéről alk o to tt elképzeléseit: „A bban a pétervári ködben százszor felrém lett előttem a furcsa, m akacsul visszatérő ábránd. H a m o st eloszlik és felszáll ez a köd, vajon n e m száll-e el vele együtt ez az egész latyakos, nyál kás város, eltűnik, m in t a füst, s a helyén n e m m arad egyéb, m in t a régi finn m ocsár, s a közepén talá n a bronzlovas, agyonhajszolt, tüzes p á rá t lehelő paripán?... H á th a fölébred az, aki m in d ezt álm odja - és egyszerre eltűnik az egész?” (1961: 151). A Feljegyzések a z egérlyukból hőse pedig azon kesereg, hogy „P étervárott, a földkerekség legelvontabb és legkiagyaltabb városában kell laknia” (D osztojevszkij 1980: 1 1 ). A századforduló szim bolista költői nem csak folytatták, de m eg is újították elődjeik m isztikus-realista és a rom an tikus-fantasztikus hagyom ányait. N e m tö rek ed tek a városi nyom or és szenny „fiziológiai” hitelességének és valószerűségének az ábrázolására, am ely egy k or nagy visszhangot v á lto tt ki. P éterv ár irrealitását, délibábos káprázatát, lidércszerűségét olyan különleges költői eszközökkel kísérelték m eg vissza adni, m int a lázálom, éjszakai látomás, hallucináció, divináció és kinyilatkozta tás. Biok írja: „E lő ttem van O roszország, am ilyennek rém isztő és profetikus álm aikban látták nagy elődeink; P éterv ár, am ilyennek látta Dosztojevszkij; Oroszország, amelyet Gogol «száguldó trojkának» nevezett” (1960-1963: VI/9). A szim bolista költők szám ára a Bronzlovas városa m ítosz- és jel-várossá vált, amely nem csak N a g y P é tert és az általa alap íto tt új fővárost jelképezi, h an em a sem m iből te re m tő alkotóerőt is. „M i m indannyian bronzának vibrálásában élü n k ” (B iok ) . 3 Pétervár az orosz irodalom ban egyrészt úgy jelenik m eg, m in t látszat város, délibáb, am ely b árm ely pillanatban elillanhat, m int a köd és a füst, m ásrészt úgy, m in t g rán itb ó l és m árványból ép ü lt kőrengeteg (kő-idolum ): a tartósság és a sziklaszilárdság városa, am i dichotom ikus ellentm ondásban van a változást kifejező tengervíz és N éva-folyam szem antikai jelentésével. A Szankt-Petyerburg többjelentésű és jelértékű név: Szent-kő-vár(os). Örökös vonzásban és h a rc b a n áll egymással a róm ai (latin sanctus-szent), a görög (petra-kő) és a g erm án (Burg-vár, erődítm ény) szem antikai elem három alakúsága és három világúsága. (Szolzsenyicin n e m véletlenül ak arta a város nevét Szvjatopetrovszkra oroszosítani.) A Pétervár-m ítosz alapm otívum a az alakváltás és az átváltozás, m ely topikus szálra fel lehet fűzni a város valós és fiktív tö rté n eté t. Belij szintén P éterv ár m aszkszerűségét, kétarcúságát (fikció és realitás), folytonos metamorfózisát hangsúlyozza. Egyrészről úgy tűnik, m intha a m egapolisz csak kitaláció len n e (Péter agyszülem énye), m ásrészről bizton állítható, hogy létezik. A duplex paradoxitás, vagyis hogy P étervár egyszerre pragm atikus-racionális, illetve irracionális-kísértetváros, Belij regényének egyik vezérm otívum a: „ H a pedig továbbra is azt a m ód felett ostoba legendát hajtogatjátok, hogy M oszkvának m ásfél millió lakosa van - akkor be kell látni, hogy M oszkva lesz a főváros, m e rt csakis fővá rosokban szokott m ásfél millió lakosság lenni; [...] H a pedig P éterv ár nem főváros, akkor - nincs Pétervár. C sak látszat az, hogy létezik. Bárhogyan
Modern Filológiai Közlemények 2004. VI. évfolyam, 1. szám
67
van is, nem csak n e k ü n k tetszik úgy, hogy P étervár létezik, h an em rajta is van - a térképeken; két egym ásba z á rt köröcske form ájában, am elyeknek a közepén p o n t feketéllik; és éppen ebből a m atem atikai p o n tb ó l, am elynek nincs kiterjedése - ebből jelenti ki erélyesen, hogy ő - v an ” (1985: 8 - 9 ). A kognitív logika szem pontjából a verifikáció helyes, m ert csak an n ak adha tunk nevet, és csak azt helyettesíthetjük m atem atikai jellel, am i ontológiailag létezik. „P éterv árra éppen azért van szüksége Belijnek, m e rt valaha a N yugat és a K elet h a tá rá n alapított biro d alo m fővárosa egy egész korszak tendenciájának m utatójává és központjává vált. H a nem lenne főváros, nem lenne sem e ten d e n c iá k m utatója, sem középpont. E zért írja Belij a proló gusban, hogy „ha P éterv ár nem főváros, akkor - nincs P étervár. C sak lát szat az, hogy létezik” (D olgopolov 2003: 378). A birodalom északi perem én, a kulturális élet excentrikus körén kívül eső N éva-parti („ten g er alatti”) világváros körül törvényszerűen szövődnek eszkatologikus-apokaliptikus m ítoszok, m elyek az A ntikrisztus városának pusztulását jövendölik árvizek, szökőárak form ájában. „A ten g e r sohasem vált az orosz n em zeti tu d a t részévé, ahogy n em lett belőle folklórelem sem ” (Brodszkij 2003: 767). Észak egyébként is az árnyak, kísértetek és a holtak birodalm a, a gonosz szellemek és a fan to m o k lakóhelye a szláv m itológiá ban (Ö rdögsziget, F innopolisz). A m ocsár, az erdők a tisztátalan erők szál lása. Északon m ásk én t tárul fel a té r pátosza, m ás a nordikus levegőpers pektíva: kísérteties és áttetsző (prizracsnij, prozracsnij). Ez az északi fény, az aurora borealis és az északi szél földje. K o m o r, ködös és titokzatos. „M ég a nap sem felülről süt, h anem rézsűt. [...] Az éjszakák áttetszőén tiszták, ami m eglepő, a n ap p alo k viszont hom ályosak, am i lehangoló” (C u stin e 1953: 41). A fény-árnyék játéka és káprázata a város irrealitását, ellenvilág-szerűségét tám asztja alá. P étervár az em bereket árnyképekké változtató fantazm agorikus város. Dosztojevszkij m o n d ta elődjéről az önm agára is jellemző szavakat: „G ogol a p é te ri reform ok összes következm ényének nyílt tagadója volt” (M arkovics 1989: 142). T ény, hogy egyiküket sem érin tette m eg a petrograndizmus bűvölete, tekintetüket a nagyváros pokla és szennye ragadta m eg inkább. B etekintettek a díszes hom lokzatok kulisszái m ögé, a hátsó udvarok, a nyom ortanyák, a padlásszobák életébe és világába. Az önvizsgá latok véget vetettek a heroizm usnak. M űveikben P étervár fo rd íto tt logikájú prizm a-városnak tű n ik fel, ahol valam ely furcsa optikai csalódás következté ben m inden m egkettőződik, senki és sem m i sem az, am inek látszik, a lényeg szemfényvesztő álarc, idegen kultúrm aszk m ögé rejtőzik. A létező és a nem létező helyet cserélnek egymással és összeolvadnak. A testrészek (az orr), a tárgyak (az arckép) és a bábuk (A. G rin ) önálló életre kelnek. Á lom és való ság, realitás és fantasztikum között a h atáro k elm osódnak. M in d e n ham is, a lét illuzórikus arcu latát ölti m agára. E b b ő l fakad a látszatlét, az ontológiai jelleg hiánya. „Folyton hazudik ez a Nyevszkij Proszpekt, de leginkább olyan kor, am ikor az éjszaka töm ör m asszaként ráterül, és elkülöníti egym ástól a fehér és szalm asárga házfalakat, am ikor az egész város egyetlen ragyogássá, m ennydörgéssé válik, am ikor tem érd ek kocsi gördül le a hidakról, a fullaj tárok üvöltöznek, hányják-vetik m agukat a nyeregben, s am ikor egy dém on
68
Hajnády Zoltán
m aga gyújt lám pásokat, csak azért, hogy m in d e n t ham is form ájában m u ta s son m eg” (G ogol 1984: 53). (Dosztojevszkij egyik hőse eljátszadozik a gogoli gondolattal: a fantom város egyszer csak „addig hazudik, m íg eljut az igazságig” .) K ru cso n ih Apokalipszis a z orosz irodalomban cím ű m űvében írja: „G ogol m eggyűlölte a kufárokat és a «péteri Oroszországot», am ely rabul ejtette az ő U krajnáját. O roszországot «szörnyű bosszúval» sújtotta: m egbabonázott, ördögi kacajjal nevette ki, O roszország arcára ráfestette egy szörnyű varázsló grim aszát és önm aga is m egijedt a saját nevetésétől” (1 9 2 3 :6 ). D osztojevszkijben az eu rópaiasodott főváros, Pétervár szószólója öltött testet, Tolsztojban a falusi O roszország, a n em zeti lét, M oszkva talált rá a m aga prófétájára. T olsztojnál a vidéki életform a olyan életerős, egészséges típusokat form ált, am elyek különböznek Dosztojevszkij tu d athasadásos városlakóitól, akik n e m a népi őstalajból, h a n e m Pétervár u rb án u s szellem i ségének légköréből táplálkoznak. Az orosz iro d alo m bőséges tárháza a lég szom jjal küszködő kisem berekről (a ranglétra 13-14. osztályába tartozó csinovnyikokról) szóló m ítoszoknak, am elyek az orosz történ elem pétervári szakaszának a végét jósolják. A hősöket félelem és rettegés fogja el az ellen séges m egapoliszban. O tth o n talan n ak érzik m agukat a nagyvárosi dzsungel b en , mystéres de Pétersbourg (Stolz kifejezése az Oblomov b an ), am elynek rej telm eiben nem tu d n a k kiigazodni. A cím ek és a rangok hierarchiájában képtelenek tájékozódni, am i kom ikus félreértésekhez és tragikus kim enetelű konfliktusokhoz vezet a kisem ber és a h atalo m között. A hivatal nem csak ostoba intézm ény, h a n e m a fantasztikum b iro d alm a is. Az orosz irodalom b a n Puskint, G ogolt, D osztojevszkijt, C sehovot követően Belij és Pilnyak p illantottak a Pétervár-m aszk m ögé, s figyeltek fel az em ber esztétikai és etikai életének a kettéhasadására, a skizofrénia elm ezavaraira, a gondolko dás és a beszéd katakréziseire, m elyek szintén a péteri reform ok szám lájára írandók, mivel az orosz e m b e rt letépték spirituális gyökereiről, s tőle idegen bürokratikus fo rm ák at erőltettek rá. (Az orosz állam hivatal porosz m in tára épült fel.) A pétervári kisem berek P uskin Bronzlovasának Jevgenyijétől Belij Pétervárának A bleuhovjáig szem élyiségzavarral küszködnek, üldözési m á n iáb an , depressziós szorongásban szenvednek, a lét és nem lét h atárvonalán egyensúlyoznak, fellázadnak a végzetes eleve elrendelés ellen. Az őrületbe (a m áslétbe) való m en ek ü lést felfoghatjuk úgy is, m in t a szubjektum önvé delm i reflexét, hogy m egvédje m agát a szem élyiséget fenyegető deperszonifikáció veszélyétől. „A péterv ári legenda - fantasztikus form ában m egnyil vánuló szociális tiltakozás” (Nazirov 1975: 123), am elyben egyfajta realitás tükröződik vissza. A Pétervár-m ítosz továbbélése, pre- és szupratextussá válása figyelhető m eg B unyin, Biok, Belij, A hm atova, M an d elstam , Pilnyak, Platonov, Remizov, Bulgakov és m ások m űveiben, melyek közül szám os viseli a „pétervári elbe szélés” , „pétervári k rónika” , „pétervári p o é m a ” , „pétervári látom ások”, „pétervár fiziológiája”, „pétervári zugok”, „pétervári kintornások” stb. alvagy főcím et, utalva a m űvek sajátos szövegközi párbeszédére. A város valós tö rtén elm ét átszövő szóbeli legendákat és m ítoszokat az orosz írók m űveik
Modern Filológiai Közlemények 2004. VI. évfolyam, 1. szám
69
ben kanonizálták vagy a groteszk népi k ultúra szellem ében parodisztikus h angnem ben átértelm ezték. Az irodalm i szövegekben a P étervár-M oszkva oppozíció, m int centrum és periféria, kölcsönösen váltakozva ellenpontozzák egymást: a pétervári szövegekben van egy M oszkva-központú, a M oszkvai ban pedig egy P étervár-központú kontrapunkt (Toporov 1995). E lőbbiben a technikai civilizáció áll az előtérben, ehhez képest a moszkvai pravoszláv kul túra m ögöttes szem pontként jelenik meg. U tó b b ib a n M oszkva, a perifériára szorult bizánci-orosz kulturális értékek felértékelésének szerepét hivatott betölteni a pétervári im périum integratív, regulatív civilizációjával szem ben. A lázasan tevékeny P é terv á r és a lusta oblom ovi M oszkva ősi perlekedése azonban nem kibékíthetetlen ellentét, inkább összetartozó tükörszim m etriás ikerpárok, am elyek szétválaszthatatlan egységet képeznek: kiegyenlítik és kiegészítik egymást. P u sk in t követően G ogol figyelt fel elsőként az orosz irodalom ban arra, hogy a gépi civilizáció kom oly veszélyt jelent az e m b e r lelki életére és érzés világára. A kor, am ely deszakralizálja a m u n k át, dehum anizálja m agát az em bert is. Az élőlények úgy kezdenek el viselkedni, m in th a nem élőlények, hanem gépek, auto m aták lennének, a holtak és a különböző tárgyak viszont életre kelnek. (Vö. a különböző szobor- és árnym ítoszokat: bosszúálló kő szobor, száguldó, p u sztító bronzlovas, D m itrij cárevics és R ettegett Iván árnya stb.) R om án Jakobson m u ta to tt rá arra a belső ellentm ondásra, m ely Puskin A bronzlovas, a Don Ju a n kővendége és a M ese a z aranykakasról cím ű m űveiben rejlik. N evezetesen: az élettelen tárgyak (bronz, kő, arany) m eg elevenednek, az élők viszont tetszhalottaknak tű n n ek . A „szent O ro szh o n ” hívei negatívan viszonyultak a gépek h atalm ának m értéktelen m egnöveke déséhez, a term észetnek a technika segítségével tö rté n ő leigázáshoz, N agy Péter egész civilizatórikus tevékenységéhez, am ely szerintük szakadékot vágott a kultúra és a term észet közé. Az egyszerű n ép körében erő sö d ö tt a technikától való félelem , m ely gépies cselekvésre ösztönöz, az autom atikus világ győzelmével fenyeget. A régi vágású orosz em b erek a könyvnyom tatás ban, a m an u fak tú rák b an , a hajó- és gátépítésben, a gépi civilizáció elerjedésében az organikus em b eri létet fenyegető erő t láttak, am ely veszélyezteti a szakrális lelki kultúrát. N agy P éter kicserélte a régi jelrendszert: a szim bólum okat, az em blém á kat, a cím ereket, a zászlókat. M egszállottan foglalkozott a nevek és elneve zések m egváltoztatásával. N agy hévvel dolgozta ki az új insignumok és regá lék hivatalos em blem atikáját, olykor figyelmen kívül hagyva, hogy m iközben a név (a jel) változik, m aga a dolog változatlan m ara d . E ldobta az ősi cári titulust, s helyébe felvette az imperátort, m ely n e m szinonim ája, h anem antonim ája volt a korábbinak. P é ter a m últtól elhatárolódva definiálta ö n m agát. O roszországban a cárokat régebben élő Iste n k é n t tisztelték. A földi cárban (autokrátor) az É gi cár (pantokrátor) élő m egtestesülését látták, kor relációt tételezve fel az u ralkodó személye és az isteni szféra között. P éter eloszlatta a cár szem élyét övező titokzatosságot. Új cáreszm ényt terem tett: ő lett az orosz állam építőm estere, az ácscár, a p a tta n ty ú s cár, a „Nagy' K o r m ányos” , a tanuló cár. M in d ez paradox m ó d o n a cárkultusz évszázados
70
Hajnády Zoltán
folklórhagyom ányát követte, mely szerint a cáratyuska egyszerű em b er (ács vagy katona), de sem m iképpen nem értelm iségi. Ő t, ha isten ítették is, Lom onoszovtól kezdve G yerzsavinon át Puskinig, nem vallásos értelem ben tették, h anem m in t az új világ demiurgoszát dicsőítették. „Az u ralkodó iránt érzett vallásos érzés transzform álódik az állam i szolgálat (cjiyjKŐa) vallásos szertartásaiba (cjiyxeHHe)” (L otm an-U szpenszkij 1984: 130). Való igaz, m in d en ü tt, ahol Iste n n é em eli m agát a h atalom , autom atikusan m egterem ti a m aga teológiáját, vallásos érzéseket igyekezve tám asztani m aga iránt. Feofan Prokopovics panegirikus Diadaléneké b e n Szent P éterhez hasonlította: „A mi P éterü n k b en először nagy h arco st láttunk, azután bölcs vezetőt, m ost pedig egy A po sto lt látunk ben n e, aki m in d e n t m egszervezett és meg terem tett szám unkra, m in d en rá épül, m in t egy biztos alap ra” (1961: 157). Szum arokov a cár szülőfaluját, K olom enszkojét egyenesen „O roszhon B etlehem é”-nek nevezte, amely P é te rt a világnak adta. A költők n em Péter em beri alakját és jellem ét form álták m eg b ronzból és kőből, m in t a szob rászok, h an em verbális emlékművet állítottak neki. „így diadalm askodik a logosz (a szó) az eidolon (a szobor) felett” (Jakobson 1982: 125). H írneve azonban inkább irodalm i, s nem népi e re d e tű volt. A jám bor n ép, az óhitű szakadárok P é terb e n és újításaiban éppen ellenkezőleg, az Antikrisztus m egtestesülését látták, vagyis önjelölt ál-K risztust. H íresztelések keltek szárnyra arról, hogy külföldi útja során a c á rt elcserélték egy svédre. A mil liós nagyságrendű em beráldozat, am ely a haladás ára volt, m eg terem tette a m aga ellenmítoszát, P é te r antikanonizációját. Az ő szem ükben a kétfejű sas az orosz cím erben m aga az ördög volt, m e rt csak a sátánnak van két feje. A zt m ondták, úgy öltöztette fel az em bereket, m in t az ördögöket. A ném et vagy lengyel m in tára készült európai ru h á t karneváli m askarának tekintet ték. A hagyom ányos orosz gondolkodásban a színpadias viselkedés, az átöltözés és m aszkváltás, m in t a m áslétűség és az antivilág a ttrib ú tu m a i, az A ntikrisztus bélyegét viselték m agukon, s m in t ilyenek, idegenek voltak a krisztusi O roszország m eztelen, szent őrültjeitől (lopoflUBbiű). A szakállnyírásban és pip ázásb an szintén az A ntikrisztus jelét látták. A szakáll az óhitű pravoszlávok jelképe lett, leborotválását úgy fogták fel, m in t m erényletet a vallás ellen. (F ilaret p átriárka zsinatilag átkozta m eg a „kutyaképű rútsá got” .) M indez bővizű forrásként táp lálta a P é te r- és P étervár-ellenes folklór baljós, víz alatti áram latát. N agy P é ter az irodalm i m űvekben gyakran m in t apokaliptikus látomás, vagy m int m aga az A ntikrisztus jelenik m eg (M erezskovszkij Antikrisztus. Péter és Alekszej). Belij Pétervár cím ű regényében a terrorista D u d k in pad lásszobájában pedig egyenesen m in t az Apokalipszis lovasa tű n ik fel. Az allúzió ugyanakkor u tal Szolovjov H árom beszélgetés cím ű m űvének Antikrisztusára is, m elyben a Sátán „foszforeszkáló, ködfényű alakja” jelenik m eg szellemi szülöttje, az „em berfeletti e m b e r” előtt, és „fém esen csengő hangjával, m in t m etsző jeges sugárral” , belehasít a leikébe (Szolovjov 19111914: X /2 0 0 -2 0 1 ). Belij Bronz P étere analóg m ó d o n öm leszti á t e m o d ern kori, kisstílű Jevgenyijbe m egolvadt pu sztító szellem ét. A Bronzlovas őrzi eredeti puskini jelentését, de a szolovjovi szöveg kontextusában - Belij in
Modern Filológiai Közlemények 2004. VI. évfolyam, 1. szám
71
terpretációja eredm ényeként - új m egvilágításba kerül, és a rárak ó d o tt új értelem m el együtt funkcionál. Egy palimpszesztust ta rtu n k a kezünkben, amelyről részben vagy egészében tö rö lté k az eredeti írást és új szövegeket írtak rá, de a m egelőző szövegek tö b b é vagy kevésbé felism erhető form ában jelen vannak, és szétválaszthatatlanul egybeolvadnak. Belij szim bolista pró zája valósággal tobzódik itt a p re- és szupratextusokban4. Belij a Pétervárm ítoszt illetően a puskini hagyom ányok folytatója, ugyanakkor átértelm ezi a klasszikusok tapasztalatait: a bom bavetés a péteri állam ap p arátu sra leg alábbis erre vall. P uskin N agy P éter-k ép én ek kettőssége Belijnél kétértel műséggé válik, a súlypontot áthelyezi a konkrét tér és idő síkjáról a tu d at alatti élet síkjára. A bom ba felrobbanása (illetve a ro b b an ás előérzetének a leírása) az U to lsó ítéletnek a p aródiája, am ely a várost és az e m b e rt a pokol fenekére taszítja (vö. Piszkunov 1990). „Elpusztítlak egyszer s m indenkorra!” - hallják a regény szereplői a végzetes figyelm eztetést a várost m egszem é lyesítő B ronzlovas szájából, „am ely term észetesen kapcsolatban áll az A po kalipszis lovasával” (D olgopolov 2003: 389). Borisz Pilnyak Pétervári elbeszélés, valam int Őfelsége, Piter komandor cím ű kisregényeiben m ég sötétebb k ép et fest P éter zsarnoki term észetéről, a gyorsított ü te m b e n hajszolt átalakításokról, az új főváros- és birodalom épí tésről. I. P é te rt az orosz tö rtén elem m egerőszakolójának és m egrontójának nevezi, aki vasakarattal törte m eg a determ inációk láncolatát. A péteri szind róm a rem iniszcenciái o tt kísértenek Vaginov Kecskeéneké b en , am elyben a pétervári értelm iség degradálódását rajzolta m eg, csakúgy, m in t Andrej Platonov Jepifáni zsilipek cím ű m ű v éb en , amely a D o n és az O ka között Péter elképzelései alapján - létesítendő csatorna építéséről szól, de m ár a sztálini kor kontextusába ágyazva. A hm atova Hős nélküli poém a, M andel stam Pétervári strófák, N abokov Végzetes végjáték (Zascsita L uzsina), Andrej Bitov Puskin-ház, Szergej D ovlatov Puskinland stb. cím ű m űveik közvetve vagy közvetlenül szintén a péterv ári szöveghez kapcsolódnak, párbeszédet folytatnak vele. A Petriász- versus /fossam sz-m ítosz három száz éves históriá ja és m etah istó riája ezzel nem ér véget, a szövegek cirkulációja m egszakítás nélkül folytatódik, egyre gazdagabb szövegrepertoárt hozva létre, amelybe kirekesztések és bennfoglalások, kanonizáló és ellenkanonizáló törekvések egyaránt b eletartoznak. B urjánzik az irodalm i, m itológiai allúziókban, ven dégszövegeknek saját szövegbe való m ontírozásában to b zó d ó orosz poszt m odern, a leningrádi underground, am ely a m últat gyakran úgy idézi m eg, hogy a korábbi kánonokat ellentétükbe fordítja, dem itologizálja, de „nem képes eltávolodni A bronzlovas m o tívum aitól, m ert n em képes eltávolodni a pétervári szövegtől” (M arkovics 2003: 438).
Hajnády Zoltán
72
J e g y z e te k 'L á s d P u sk in francia nyelvű h ivatkozását F rancesco A lgarotti (1 7 1 2 -1 7 6 4 ) olasz utazó -író Lettere sulla Russia (Levelek Oroszországról, 1739) c. m űvére A Bronz lovashoz írt ko m m entárjában: „ P é te rv á r - ablak, am elyen keresztül O roszország E u ró p á ra n é z ” = nyírnom: rio/m . Coöp. Com. Jlemfiirpafl, Hayica, 1977. IV/288. A lgarotti aforizm áját P usk in u talása te tt híressé poém ájában: „E u ró p ára ablakot/ Itt v ág ju n k ” . 2 V lagyim ir Szolovjov az Ex oriente lux (1890) cím ű versében egy évszázad múlva újból feltette a sorsdöntő k érd ést O roszhonnak: világbirodalm i nagyhatalom vagy az isten i ige hirdetője akar-e lenni? O, Pycb! b npeziBHfleHbe bmcokom Tbi Mbicjibio ropfloií raHHTa; KaKHM * e xoiem b őbiTb B octokom: B octokom KcepKca, HJib XpucTa? (Szolovjov 1891: 35)
O roszország! A jóslat ennyi: N aggyá lehetsz így is, úgy is. M ilyen K elet akarsz te lenni, X erxesi t ’án , vagy krisztusi? (B alogh István fordítása)
3 Vő. P. J\. THMeimyK, B. H. TonopoB, T. B. LJ,hbhh Cuki Ejioku u «[lemepoypecKuü mexcm» nanajia X X (teKa. = Te3HCbi I BcecoK)3Hoft KoncJiepeHUHH. TBopnecTBO A. A. fijioKa h pyccKaa KynbTypa X X BeKa. TapTy, 1975. 1 2 9 -1 3 5 . 4 „É s villám gyors: recsegés-ropogás; az ajtó - kirepült sarkaiból; és - ro p p an t zöld fü stgom olyokban - hom ályosságok ö m lö ttek be; a szétzúzott ajtónál, a pihenőnél m o st a h o ld térségei kezdődtek; úgyhogy a fekete szoba - kim ondhatatlanságokba nyílt; az ű r rézszínét átengedő falakból kilépve, m egzöldült, koszorús fejét lehajt va, m eg zö ld ü lt súlyos karját előrenyújtva pedig o tt állt az ajtó küszöbének közepén egy fo szforosan világító, óriási test. M eg jelent a B ronz P éter. A hom ályos palást súlyosan csü n g ö tt alá a csillogva csillám ló vállról m eg a pikkelyes vértről; m egis m é tlő d ö tt Jevgenyij sorsa - ab b a n a p illanatban, am ikor a rézszínű térségekben sz éto m lo ttak az épület falai; p o n to sa n ugyanígy: széthullt a m ú lt; és A lekszandr Ivanovics felkiáltott: - “E szem b e ju to ttál!... É n - v ártalak ...” [...] A B ronzvendég köszönt: - “Jó estét, fiacskám !” [...] A B ronzvendég a holdfényben átizzva ült előtte; égővörösen, perzselőn; m ajd feh éren kezdett izzani; és - ráfolyt a m eghajló A lekszandr Ivanovicsra: ham vasztó patak: fém ek fo rm ájáb an - á tö m lö tt az ereibe” (Belij 1985: 3 3 8 -3 3 9 ).
I r o d a lo m Belij, A. 1985. Pétervár. B udap est: E u ró p a K iadó. F o rd íto tta M ak ai Im re. Biok, A. 1 9 6 0 -1 9 6 3 . Coőpanue conuHenuü e 8 m. MocKea-JIenumpád. XypoacecTBennaa jiHTeparypa.
B rodszkij, J. 2003. E urópai levegő O roszországban. F o rd íto tta Szőke K atalin. Jelen kor 2 0 0 3 /7 -8 . C u stin e 1953. The Journals of the Marquis de Custine. Journey for our Time. E d. and tra n sla te d by Phyllis Penn K o h ler. L o n d o n . D olgopolov, L . K . 2003. A ndrej Belij P éterv ár cím ű regénye. In: N agy I. (szerk.) Történelem és mítosz. Szentpétervár 300 éve. F o rd íto tta T eller K atalin et al. B u d a pest: A rg u m en tu m ,
Modern Filológiai Közlemények 2004. VI. évfolyam, 1. szám
73
Dosztojevszkij, F. M . 1961. A kamasz. F o rd íto tta Szőllősy K lára. B udapest-U zsgorod: E u ró p a K önyvkiadó. K á rp á to n tú liT e rü leti K iadó. D osztojevszkij, F. M . 1972. Tanulmányok, levelek, vallomások. F o rd íto tta G . Lányi M á rta , G rigássy Éva et al. B u d ap est: M agyar H elikon. Dosztojevszkij, F. M . 1980. Egy nevetséges ember álma. F o rd íto tta D evecseriné G u th i E rzsébet, M akai Im re. B u d ap est: E u ró p a K iadó. Gogol, N.V. 1984. A z őrült naplója (Pétervári elbeszélések). F o rd íto tta M akai Im re. B udapest: E u ró p a K iadó. Jakobson, R. 1982. A szobor Puskin szimbolikájában. A költészet grammatikája. In: F ó nagy I., Szépe Gy. (szerk.) A költészet grammatikája.. F o rd íto tta A lb ert S án dor. B udapest: G o n d o lat. 9 1 -1 4 1 . K r u c s o n ih ,
A. 1923. A n oK an n ricn c
b
pyccK oií j n n e p a r y p e . M ocK Ba. C e p n a r eo p n n .
L otm an, Ju . M . 2003. A város és az idő. Jurij M ihajlovics L o tm a n n al beszélget M i hail L o tm a n , L jubava M orévá és Ig o r Jevlampijev. In: N agy I. (szerk.) Történe lem és mítosz. F o rd íto tta B ártfay R éka, Gyulafi M ó n ik a. 1 4 4 -150. L otm an, Ju . M ., U szpenszkij, V.A. 1984: E choes o f th e N o tio n „M oscow as th e T h ird R o m é” in P eter th e G re a t’s Ideology. In: S h u k m a n , A. (ed.) The Semiotics of Russian Culture. A n n A rbor: T h e U niversity o f M ichigan. M arkovics, V. M . 1989. ÍJemepilypecKue noeecmu H. B. Tozojisi. JleHHHrpan. XypoxecTBeHHaa JiHTepaTypa. M arkovics, V. M . 2003. A bronzlovas rem iniszcenciái a 60 -80-as évek leningrádi n em hivatalos költészetében. In: N agy I. (szerk.) Történelem és mítosz. F o rd íto tta N agy István. 4 3 1 -4 4 1 . Merezskovszkij é. n. Merezskovszkij munkái. Téli szivárvány / - / / . F o rd íto tta B e n e d ek M arcell. B udapest: D an te. Nazirov, R .G . 1975. IleTepőyprcKaaa n erenaa h /iHTepa'rypHaa TpaflimiiH. Tpaáuifun a noeamopcmeo. Bbin. 3. y<J>a. Orlov, V. N y. 2003. R ab u l ejtő P étervár. In: Nagy. I. (szerk.) Történelem és mítosz. F o rd íto tta H .V égh K atalin . 4 1 4 -4 3 0 . Piszkunov, V. M . 1990. «Cicao3b oeoub ducconauca» Andpeű Eejibiü. íloetiusi. Tlpoaa. CoBHHeHHH. t . 1. MocKBa: XyqmKecTBeHHaa JwrepaTypa. Pro et c o n tra 2001. ílem p B en u m ü : Pro et contra. JIuHHocmb u demiua ílem p a I e oifem e pyccKux Mbicjiumejieü u uccnedoaamejieü. Pen. koji/i. /J. K. BypnaKOBa, A.A. Kapa-M yp3a. CaHKT-IleTepőypr: Il inarejibCTBo ryMarHTapHoro HHCTHTyTa. P rokopovics, F. 1961. CcmuHenusi. MocKBa-JIeHHurpam XypojKecTBeHHaa nHTepaTypa. Szm irnov, I. 2000. Lét és alkotás. F o rd íto tta: K ukucska Csilla. D ebrecen: K o ssu th E gyetem i K iadó. Szolovjov, VI. Sz. 1911-1914. Coőpamie comiHennií
b
X TOMax C .-ü e T e p ő y p r : IIpoc-
BemeHHe. Vacuro, V. E . 1969. ílyuiKHH vt npoőneMbi őbiTonncaHHH b Hanane 1830-x foíiob: riyuiKun. HccjiepoBaHHM h MaTepna/ibi. t . 6. JleHHHrpap: Hayxa.
