A jogi felelősség jogelméleti kérdései. A 2015 április 29-i előadás anyaga

A jogi felelősség jogelméleti kérdései. A 2015 április 29-i előadás anyaga. 1/

A jogi felelősség jogelméleti kérdései. A 2015 április 29-i előadás anyaga. Áttekintő vázlat I: A felelősség mint társadalmi jelenség és a jogi felelősség. 1. Módszertani előfeltevések 2. A problémáról 3. A feladat tehát 4. Az általában vett felelősség fogalmának indokoltsága és korlátai II. A magatartásbefolyásolás formái, „mechanizmusai” mint előkérdés III. A felelősség általánosan jellemző sajátosságai. A társadalom felelősségi rendszerei, erkölcsi, politikai és jogi felelősség IV. A jogi felelősségi rendszer összetettsége, ezt kifejező alapkategóriái. V. A jogi felelősségi viszony sajátosságai, a jogi felelősségi rendszer rendszer funkcionális összefüggései, a szankció /szankcionálás mint kiindulópont VI. A társadalmi normativitás, a normatív rendszerek és a jogi felelősségi rendszer differenciálódása,a fejlődés csomópontjai VII. A jogi felelősségrevonhatóság mibenléte, sajátosságai, Tartalmát kifejező kategóriák VIII. A represszív szankció sajátosságai IX. A jogi felelősségrevonhatóság föltételei mint a jogi visszatükrözés /szabályozás problémája. X. A jogi felelősségrevonhatóság elemei XI. A jogi felelősség szűkebb értelemben, azaz a pozitív értelemben vett jogi felelősség. XII. A jogi felelősség jogági változatai. XIII. Mai aktuális problémák Az apróbetűvel írott részek az előadáson idő hiányában nem hangoztak el, azok pusztán tájékoztatásul szolgálnak. Vizsgakérdések: A jogi felelősség sajátosságai A jogi felelősségrevonhatóság elméleti kérdései Szemináriumi felhasználásra ajánlott irodalom: Szilágyi Péter A szankcionálás és a szankció a jogi felelősségi rendszerben In Jogbölcselet és jogdogmatika. Eötvös kiadó, Budapest, 2013 241-293. old. Szilágyi Péter A politikai felelősség sajátosságai – adalékok a politikai felelősség analitikájához In Jogbölcselet és jogdogmatika. 295-317. old. További, itt hivatkozott és egyben ajánlott irodalom: Eörsi Gyula A jogi felelősség alapproblémái. A polgári jogi felelősség, Budapest Akadémiai 1961. Mádl Ferenc A deliktuális felelősség a társadalom és a jog fejlődésének történetében, Budapest Akadémiai 1964. Peschka Vilmos Az etika vonzásában Budapest, Akadémiai 1980 Peschka Vilmos A kártérítési felelősség morális és etikai kiüresedése In: Ius privatum – ius commune Europa (Mádl FS) ELTE ÁJK, Budapest, 2001 207-219. Sólyom László A polgári jogi felelősség hanyatlása Budapest Akadémiai 1977 Szabó András Igazságosan vagy okosan Budapest Akadémiai 1993 Szilágyi Péter A jog normativitása és a jogi norma. 49-60. old. In Szabó Miklós (Szerk.): Regula Iuris. Szabály és/vagy norma a jogelméletben. Miskolc, Bíbor kiadó 2004.


Kifejtés I: A felelősség mint társadalmi jelenség és a jogi felelősség. 1. Módszertani előfeltevések: megkülönböztetések, kapcsolatok, reflexiók. a) Világosan különbséget kell tenni a jelenségek (vagyis dolgok, tulajdonságok, viszonyok, viselkedések, cselekvések) és az azokra vonatkozó, azokat kifejező fogalmak, a kategóriák között. Erre azért is föl kell hívni a figyelmet, noha ez a megkülönböztetés evidensnek tűnik, mert a köznyelvi szóhasználat ugyanazzal a kifejezéssel illeti mind a kettőt. Ez a megkülönböztetés nem járhat a megfelelő jelenségek és fogalmak egymástól való elszakításával, hiszen a „kategóriák létezésmeghatározások kifejeződései”; sőt éppen ez a megkülönböztetés teszi lehetővé kapocsolatuk pontosabb elemzését. b) Világosan különbséget kell tenni az elemzés különböző szintjei, az analitikai, empirikus és normatív értékelő szintek között. Hart erről, de a megkülönböztetés visszavezet Hume-ig, egyik legélesebb elhatárolásuk Kelsennél Az analitikai szinthez a fogalmak viszonyának az elemzése tartozik. Empirikus szint ezen belül is maguknak a jelenségeknek és az összefüggéseknek is különböző szintjei vannak, erre a szintre jellemző kategória többek között az okság, a genezis, a hatás és a funkció. További különbség a folyamatok ill. magatartások és azok eredményei, objektivációi közötti megkülönböztetés illetőleg kapcsolat. Értékelő normatív szint, ezen belül további tagolás az értékmérő és az értékelés tárgya szerint. Alapvető különbség, hogy a jog és annak egyes intézményei, normái az értékelés tárgyát képezik, vagy pedig az értékmérő szerepét töltik be. Az elemzési szinteknek ez a megkülönböztetése sem járhat együtt azok elszigetelésével, mint azt Kelsen teszi. Elválasztás, de nem elszigetelés, hanem az elválasztást a két- vagy többoldalú reflexiónak kell követnie, bármennyire is nehéz és bonyolult ez egyes esetekben. Itt a következőkben a jogi felelősség viszonyainak analitikai elemzéséről lesz szó. 2. A problémáról. A jogi felelelősség jelenségei, viszonyai minden jogrendszerre jellemzőek, nincs jogrendszer ill. jogi rendszer jogi felelősségi viszonyok nélkül. Ennek az az alapja, hogy nincs jogi norma jogkövetkezmények, többnyire jogi szankciók nélkül, a jogi felelősségi viszonyok pedig a jogi szankciókhoz, azok alkalmazásához kapcsolódnak, elkülönülésük, önállósodásuk a jogi szankcionálás hatásosabbá, hatékonyabbá tételére irányuló törekvéseknek köszönhető. Ezért a jogi felelősség a jog általános tárgyspecifikus kategóriája (SzigetiPéter), más megközelítésben az ún. tiszta jogi fogalmak közé tartozik, mint a jogi norma vagy a jogviszony. Ennek megfelelően „jogi gondolataink rendezésének” (Stammler) fontos katagóriája LENNE, de maga is eléggé rendezetlen, terminológiai zavarok, nincs egységes és széles körben elfogadott felelősségelmélet és nincs egységes terminológia. Ennek okai: a) A felelősség nemcsak jogi fogalom, terminológiai áthatások a mindennapi nyelvhasználatból és publicisztikából és más tudományokból, főleg az etikából és a filozófiából. A felelősségfogalom összetettségét jól mutatja a következő, eredetileg a kandidátusi értekezésemben szereplő szöveg: Az Értelmező Szótár felelősségen legáltalánosabb értelemben erkölcsi, jogi vagy hivatalos kötelezettséget ért, amelynek alapján valaki, valamely testület vagy közösség valakiért vagy valamiért felelős, számot adni tartozik. Az ilyen általánosan fölfogott felelősség azonban a társadalmi együttélés állandó mozzanata: valamilyen értelemben és valamilyen formában minden egyén és közösség számot tartozik adni magatartásáról. Éppen ezért felelősségről főképpen akkor beszélünk, ha ennek az általános felelősségi viszonynak valamilyen mozzanata fejlődése során valamilyen vonatkozásban különösen szembetűnővé válik. Igy gyakran a felelősséget, mint bizonyos pozíciók jellemzőjét foghatjuk föl, amikor egy adott státus betöltőjének a számadási kötelezettsége


fokozott mértékben áll fönn: ha valaki vezető beosztásban tevékenykedik, hallhatjuk róla, hogy nagy a felelőssége. Ilyen értelemben beszélünk például egyszemélyi felelős vezetőről. Más esetekben a magatartásban megnyilvánuló tudati mozzanatot jelöljük a felelősség szóval, ami azt jelenti, hogy a cselekvő személy különösen tudatában van felelősségi viszonyainak vagy viszonyának. Ilyenkor mondjuk valakiről, hogy nagy felelősséggel járt el, vagy felelősséget érez a családja iránt. Végül a felelősség szóval jelöljük a felelősségi viszony sajátos formáját, amikor valamilyen norma megsértése ad különös jelentőséget a felelős mivoltnak; ez teszi indokolttá a felelősségi viszony konkretizálását. A felelősségről mint viszonyról van szó a köznyelvben is, amikor arról van szó, hogy valakinek megállapították a felelősségét. Az etikai-filozófiai irodalom jóval inkább hangsúlyozza a felelősségi viszonynak ezt az összetettségét, mint a jogi. Igy Farkas Endre rámutat arra, hogy „a felelősség széles spektrumú, a valóság sokoldalú kapcsolatait, a feszültségeit kifejező kategória. Ha a felelősségről van szó, mindíg egy felelősségstruktúrát kell elképzelnünk, s az egyik vagy másik kutatott vonatkozást a struktúra egészében elfoglalt összefüggésekre utalva kell vizsgálnunk.” Ezen az alapon a felelősség problémának minimális négy területét különbözteti meg: a) a felelősség mint beszámíthatóság, mint az egyén felelős mivolta; b) a felelősség mint értékelés, felelősségmegítélés, felelősségre vonás; c) a felelősség, mint gyakorlati felelősség, mint felelős magatartás; d) a felelősség, mint a felelősség tudatosítása (tág értelemben vett felelősségtudat.

b) A felelősség és ezáltal a jogi felelősség is erkölcsileg és érzelmileg igen erősen átszőtt fogalom, ebben más jogi fogalmaktól különbözik. c) A felelősségi viszonyok időbeli dinamikája és abból is eredő összetettsége számos nehézség forrása. Amíg primitív normatív rendszerekben sőt jogrendszerekben is a jogsértést azonnal követheti a szankcionálás, mint ma egy kocsmai sértegetés esetében, a fejlett jogrendszerekben a jogsértés és a szankcionálás közé közvetítések sora ékelődik, ami a jogi felelősségi viszonyok tagoltságát eredményezi és ami aztán a „jogi felelősség” kifejezés többféle értelmű használatához vezetett. Amíg a német nyelvben a felelősségre három rokonértelmű kifejezés (Haftung, Verantwortung, Verantwortlichkeit) van, az angolban is kettő (liability, responsibility), ami lehetővé tette a különböző jelentések határozottabb elkülönítését. A magyar köznyelvben nincsenek ilyen szinonímák, ezért a szakirodalom körülírásokra kényszerült. A leggyakoribb a valamiért való és vmi miatti felelősség megkülönböztetése vagy a pozitív és negatív értelemben vett felelősség ennek megfelelő megkülönböztetése volt. Én az 1984-ben megvédett kandidátusi értekezésemben és annak előmunkálataiban néhány más próbálkozás után a német Verantwortung és Verantwortlichkeit kategóriák átvételével a felelősség és felelősségrevonhatóság fogalmak megkülönböztetését találtam a leginkább célszerűnek, felelősségen a valamiért való és felelősségrevonhatóságon pedig a valami miatti felelősséget értve, vagyis a felelősségi viszonynak a jogsértést követő szakaszát. Ezt a megkülönböztetést a magyar jogi szakirodalom néhány kivételtől eltekintve nem vette át, továbbra is a „felelősség” különböző értelmű használata a jellemző. d) Maga a jogi felelősség is differenciált jogterületek szerint is, ezek terminológiája is eltérő, ehhez járul még a pozitív jog és a tételes jogtudományok esetenként eltérő szóhasználata. Különböző meghatározások a szakirodalomban és a kifejezés különböző értelmű használatával találkozunk az új PTK-ban is. e) A jogi felelősség és a vele összefüggő kérdések jogpolitikai viták kereszttüzében vannak, a különböző jogpolitikai törekvések arra törekszenek, hogy ezeket a fogalmakat a maguk szája íze szerint értelmezzék. 2. A feladat tehát: egyrészt a jogi felelősségi viszonyok elhatárolása más hasonló jelenségektől, másrészt a kapcsolódó jogelméleti kategóriák tisztázása, elhatárolásuk más jogi és jogtudományi fogalmaktól, illetőleg tisztázni a terminológiai eltéréseket. Ez a fogalmi analitikai elemzés szintje, erről lesz szó. Mitől kell elhatárolni:


a) a felelősség és hozzá kapcsolódó kifejezések átvitt, nem szigorúan tudományos fogalmát azok jogelméleti értelemben vett haszálatától; b) a magatartásbefolyásolás, gyakran használt, nem egészen szerencsés kifejezéssel a magatartásirányítás „mechanizmusai”-tól vagy a társadalmi ellenőrzés, a social control más formáitó; c) a jogi felelősséget más normatív felelősségi rendszertől, felelősség csak normatív rendszerben létezhet, de fordítva nem föltétlenül, pl. illemszabályok esetében. A jogi felelősség és más felelősségi formák viszonya: a jog a fejlettebb és legdifferenciáltabb, a fejlettebb a kevésbé fejlett megértésének a kulcsa; d) a hátrányos jogkövetkezmény alkalmazás egyéb eseteitől, (ún. onerózus jogi aktus, rendvédelmi szankció, jogalap nélküli gazdagodás, kártérítés – kártalanítás, kárpótlás, stb.); e) világossá kell tenni a pozitív jogi, a tételes jogtudományi és dogmatikai valamint a saját jogelméleti terminológia viszonyát, ennek sajátos nehézségei: ha tapadunk a pozitív joghoz, (pl. a felróhatóság esetében), az félreértéseket okozhat, ha újítunk a terminológiában, (felelősségrevonhatóság), az is félreértéseket, nehezen érthetőséget okozhat; én az utóbbi lehetőséget választottam.; f) tisztázni kell az általában vett felelősség és a jogi felelősség viszonyát. 3. A felelősség „általában” a) Az absztrakció lehetősége A felelősség a társadalomban: csak konkrét felelősségi viszonyok vannak, ennek ellenére a felelősség mint általános fogalom értelmes absztrakció. A konkrét felelősségi viszonyok normarendszeren kívül nem léteznek, a kifejezés normatív viszonyokon kívüli használata csak átvitt értelemben lehetséges, és szerintem nem is kívánatos. Ezzel ellentétes vélemények tapasztalhatóak, különösen az etikában és a filozófiában, de azok többnyire vagy a felelősségi viszonynak és egy tagolatlan felelősségérzetnek a fölcserelésén alapulnak, vagy pedig abból a tényből, hogy egy cselekményt több normarendszer is előírhat illetőleg az több normarendszer normáit is megsértheti, valamiféle általános felelősségi viszony létezésére következtetnek. Felelősség szigorú értelemben csak normatív, az ún. lelkiismereti normák nem tartoznak ide. (pl. felelősnek érezhetem magam egy öngyilkos barátom haláláért, mert magányában nem látogattam meg, vagy mert nem tartom be a magam számára előírt normákat, stb., de ezek a szó szigorú, itt használt értelmében nem felelősségi viszonyok) Az absztrakció során a legfejlettebb forma sajátosságainak kitüntetett szerep jut, a fejlettebb a fejletlen megértésének kulcsa. Ezért a jogra jellemző, a jogtudomány és más társadalomtudományok által föltárt sajátosságok általánosítása indokolt, azok más felelősségi formák elemzése során is gyümölcsözőek. A felelősség mint társadalmi jelenségnek illetőleg a különböző felelősségi viszonyoknak az elemzéséhez többek között a felelősségfogalom, felelősségi viszony, normatív rendszer, társadalmi norma, normatív következmény, (nem jogi értelemben vett) szankció, szankcionálás fogalmainak a használata és kimunkálása látszik célszerűnek. Ezekről bővebben a Jogi alaptanban. II. A magatartásbefolyásolás formái, „mechanizmusai” A társadalomban az emberi magatartások befolyásolásának különböző eszközei, módszerei, „mechanizmusai” alakultak ki, amelyek közül a legfontosabbak szerintem a következők: 1. felelősségi-represszív szankcionálási mechanizmusok, ide értve az egyidejűleg represszív és reparatív szanciók alkalmalmazását is;


2. a következmények automatikusan bekövetkező normatív minősítése (pl. semmiség alaki hiba miatt, elbirtoklás) 3. a naturális következményekre épülő anyagi érdekeltségi-elvonási mechanizmusok, ide számítva a kártelepítés és kárelosztás viszonyait is; 4. bizalmi-bizalmatlansági viszonyok 5. személyek alkalmassági-célszerűségi megítélése és minősítése 6. a szubjektum (individuum vagy szervezet) struktúrájának közvetlen beavatkozással való megváltoztatása (pl. kényszergyógykezelés, formális szervezeti struktúra módosítása). Ezek azok a legfontosabb elemek, amelyeket a tudatosan alkotott szabályozási rendszerek – így elsősorban a jogi és a politikai normák rendszere – funkcióik ellátása során fölhasználhatnak. Közülük is kiemelkedő fontosságúak a felelősségirepresszív szankcionálási mechanizmusok, így a politikai és a jogi felelősség. Alapvető kérdés tehát az, hogy a társadalom más értékelési-szabályozási mechanizmusaihoz mi a viszonyuk, azoktól miben különböznek. Ezeknek a „mechanizmusokhoz” annyit kell még hozzáfűzni, hogy azok össze is kapcsolódhatnak, azokat együttesen is lehet alkalmazni, és ez gyakran meg is történik. Külön is indokolt megemlíteni a 3. pont alá sorolható kártelepítési, kárelosztási és reparatív megoldásoknak és a felelősségi viszonyoknak a kapcsolatát az egyben represszív és reparatív szanciók miatt valamint a bizalmi és a felelősségi viszonyoknak a kapcsolatát. A fogalmi elkülönítést itt is az összefüggés problémája követi: mikor indokolt ezeknek a magatartás-befolyásolási módoknak az együttes, sőt egymásra tekintettel történő alkalmazása. III. A felelősség általánosan jellemző sajátosságai. A társadalom felelősségi rendszerei, erkölcsi, politikai és jogi felelősség. Az előbb jelzett összefüggések tisztázása érdekében célszerűnek tartom, ha a felelősség általánosan jellemző sajátosságaiból indulunk ki. Ezek közül véleményem szerint a következők a legfontosabbak: (1) A felelősség az egyén (ill. egyén-csoportok) és a közösség viszonyának egyik oldala, mozzanata, a társadalmi lét szükségszerű velejárója, jellemző vonása, ami abból is következik, hogy a társadalmi normák egyidősek az emberiséggel, kialakulásuk az emberré válás nélkülözhetetlen mozzanata volt. (2) A felelősség normatív tartalmú értékviszony, ami mindenekelőtt annyit jelent, hogy értékeken alapul, értékeket fejez ki továbbá az egyének és közösségeik viszonyát normák, normarendszerek közvetítik, az egyének magatartását a közösség a normák közvetítésével befolyásolja. A normáknak ez a közvetítő szerepe főleg három módon valósul meg: a normák az egyénekkel, az egyének jövőbeli magatartásával szemben elvárásokat fogalmaznak meg, értékelik az egyéneket és azok magatartását, végül leírják és egyben elő is írják a közösség várható, valószínű reakcióját az egyének különböző magatartásaira. A normák mint közvetítők tehát a társadalomban egyidejűleg több funkciót is betöltenek. A normák lényegi vonása ezért a kettős hipotétikus szerkezet, a magatartás-előírás és a szankcionáló előírás „ha–akkor” szerkezetű összekapcsolása. (Bővebben erről SZILÁGYI Péter: A jog normativitása és a jogi norma. 49-60. old. In SZABÓ Miklós (Szerk.): Regula Iuris. Szabály és/vagy norma a jogelméletben. Miskolc, Bíbor kiadó 2004. (3) A felelősség az előzőekből is következően – mivel a normáktól elválaszthatatlan jelenség és ugyanakkor a legtöbb normatív rendszer nélkülözhetetlen, szükségszerű oldala – nem szűkíthető le a negatív tartalmú értékviszonyokra, hanem mind a


negatív, mind a pozitív értékelést – különböző módokon kifejezésre juttató értékviszony. (4) A felelősség mint összetett, több funkcióval jellemezhető viszony szükségképpen tagolt, ellentmondásos oldalakat is magában foglaló viszony, és ezért a további differenciálódás, az újabb közvetítések kialakulásának a lehetőségével, tendenciájával rendelkezik. (5) A felelősség mint az előző pontokba foglalt megállapításokkal jellemezhető viszony különböző konkrét formákban jelenik meg. Ezen megnyilvánulási formák megkülönböztetésének az alapja a közvetítő normarendszerek különbsége, így többek között erkölcsi, politikai, jogi felelősségről beszélünk. Ezért a jogi felelősség további sajátos vonásokkal rendelkezik. A jogi felelősség sajátosságai egyrészt tartalmilag nagymértékben azzal a ténnyel függenek össze, hogy a jog olyan értékeléseket fejez ki, amelyek megfogalmazódása állami úton történik és hogy a jog normativitásához, érvényességéhez is szorosan kapcsolódik az állami kényszer lehetősége, esetenként realizálása. A jogi felelősség sajátosságai másrészt a jogi rendszer bizonyos formai jellegű (de nem üres, tartalmatlan formaként megragadható, hanem megformált tartalomnak tekintendő) vonásaival – mindenekelőtt a belső koherencia igényével, a megfogalmazás fokozódó formalizálódásával – függenek össze, ami mindenekelőtt abban fejeződik ki, hogy a jogi felelősség a felelősség más megnyilvánulási formáihoz képest jóval több elemében objektiválódott, többszörösen közvetített, tagoltabb, bonyolultabb, differenciáltabb viszony. Ezért a jogi felelősség mint a formailag legfejlettebb felelősségi alakzat, más felelősségi formák megértésének is kulcsa. Mind a jogi mind pedig a politikai felelősség normatív jelenség, egy sajátos társadalmi normarendszernek a mozzanata. A politikai és más felelősségi formák viszonyának az elemzése tehát előfeltételezi a különböző normarendszerek viszonyának a tisztázását. A különböző normarendszerek, így mindenekelőtt az erkölcsi, jogi és a politikai normarendszerek létezése evidencia. Kérdéses viszont, hogy mi megkülönböztetésük elsődleges szempontja, osztályozásuk elsődleges alapja: a szabályozás közvetlen tárgya, vagyis sajátos magatartások halmaza, vagy pedig a szabályozás közvetett tárgya (társadalmi viszonyok, társadalmi állapotok), vagy pedig a szabályozás módszere, aminek a legfontosabb elemeit, mozzanatait a szankciók sajátosságai illetőleg a szubjektív mozzanatok figyelembevételének a sajátosságai képezik. Itt egy sajátos kettős összefüggés figyelhető meg: ontológiailag ugyan a szabályozás tárgya az, amelyik alapvetően a hagyományoknak is megfelelően kondicionálja, de nem determinálja a szabályozás sajátos módszerét, ezen belül a szankciót, ugyanakkor a vizsgálódás során a funkcionálisan elsődleges szankcionálásból kell kiindulni. Ezért a felelősségi alakzatok és a társadalmi normarendszerek viszonya szorosan összetartozik, két vonatkozásban is: a társadalmi normarendszerek egyik legfontosabb megkülönböztető eleme a rájuk jellemző szankcionálás és felelősségre vonás, másrészt pedig az egyes felelősségi alakzatokban a felelősségi viszonyok általános jellemzői az adott normarendszer sajátosságainak megfelelően nyilvánulnak meg. Félreértések elkerülése végett meg kívánom jegyezni, hogy az erkölcsi, politikai és jogi normák mint normák határozottan különböznek egymástól, ami nem zárja ki, hogy ugyanazon empirikus magatartás tekintetében ne lehetnének együttesen relevánsak, azaz – jogi szakkifejezést használva – ne lenne lehetséges halmazatban történő érvényesítésük, vagyis hogy ne lenne lehetséges párhuzamos vagy egymást követő erkölcsi, politikai és jogi felelősségrevonás.

IV. A jogi felelősségi rendszer létszerű funkcionális és kategoriális összetettségéről általában. Előrebocsátandó: a jogi felelősségi rendszer alapkategóriái szerintem: a represszív jogi szankció, a jogi felelősségrevonhatóság, a jogi felelősségrevonhatóság feltételei, a jogi felelősségrevonhatóság elemei és a jogi felelősség.


Ezek között funkcionális kapcsolat van, ezeket a jogi felelősség dinamikája kapcsolja össze. Röviden: van a szankció, aztán van a represszív szankció, aztán a represszív szankció racionális alkalmazásának vannak előfeltételei (elmebeteget, gyereket ne büntessünk). Ezt fejezi ki a felelősségrevonhatóság, az durván a büntethetőség általánosításaként is fölfogható. Ezeket a föltételeket először át kell gondolni, majd kellő szabatossággal és további szempontokat is figyelembe véve rögziteni kell a pozitív jogban. Ekkor már a jogi felelősségrevonhatóság elemeiről van szó. A későbbieket előrebocsátva: a jogi felelősségrevonhatóság fogalma egy összefüggés megjelölésére, pontosítására szolgál, annak feltételei a represszív szankció célszerű alkalmazására kérdeznek rá, a jogi felelősségrevonhatóság elemei mint kategória pedig a pozitív jog bizonyos megfogalmazásainak, rendelkezéseinek az összefoglalására, általánosítására szolgál. Ezek az elemek jogterületenként igen különbözőek, és közvetlenül csak a negatív mozzanatot fejezik ki, mi miatt vonható vki felelősségre. De ez azért van, mert előtte már pozitív értelemben felelős volt. Valakit ugyanis legitim módon csak amiatt lehet felelősségre vonni, mert nem tett eleget annak, amiért felelős volt. Ez időnként nyilvánvaló (hagyományos bűncselekmények, jogellenes károkozások, szerződésszegés egyszerűbb esetei), és van, amikor nem nyilvánvaló, pl. miniszteri felelősség esetében. (Ezért is olvad itt össze gyakran a jogi és a politikai felelősség.) Ennek tisztázására, vagyis hogy valaki miért volt eleve felelős, szolgál a köznapi nyelvhasználattól, meg a PTK szóhasználatától is eltérő értelemben használt jogi felelősség kategóriája. V. A jogi felelősségi viszony sajátosságai, a jogi felelősségi rendszer rendszer funkcionális összefüggései, a szankció /szankcionálás mint kiindulópont. A jogi felelősségi viszonyban a felelősségi viszonyokra általában jellemző vonások sajátosan jelennek meg. A jogi felelősségi viszony ill. viszonyok a) mint normatív viszony az állam által alkotott vagy szankcionált jogi normák által közvetített viszony; b) mint intézményesített viszony hatalmi viszony; c) mint a szankcionálás viszonya az állam által alkalmazott legális fizikai kényszer reális lehetőségét magában foglaló viszony; d) a társadalmi konfliktusokat individuális konfliktusokká transzformálják; e) koherens és egyben differenciált rendszert alkotnak; f) ez a differenciálódás mindenekelőtt a különböző szintű közösségek differenciálódásában és differenciált kezelésében, a különféle társadalmi viszonyok és magatartások formalizált megkülönböztetésében valamint az értékjelleg alapjául szolgáló közösségek, az értéktételező közösségek és az értékelő fórumok lehetséges elválásában nyilvánul meg; g) a differenciálódás különféle megnyilvánulásai a rendszer koherenciáját is megőrizve fogalmi differenciálódásban is kifejeződnek, ami esetenként jogi konstrukciók kialakításához vezet; h) A jogi konstrukciók alkalmazása révén a jogi felelősségi viszonyok bizonyos fokig mesterségessé, művi jellegűvé válhatnak, lehetővé válik kiterjesztésük atipikus vagy lényegüket tekintve elsődlegesen nem felelősségi jellegű viszonyokra; i) a fogalmi differenciálódás következtében a jogi felelősség viszonyai összetett, bonyolult és többszörös közvetítéssel jellemezhető viszonyok mind az egyes felelősségi viszonyok belső tagoltságát, mozgását, mind pedig egymással való kapcsolatukat tekintve; ugyanakkor ezek a közvetítések egymással összhangban vannak, vagyis rendszert alkotnak. Összegezve: a jogi felelősségi viszonyok rendszere a társadalom jogi rendszerének alrendszere, mint a jogi szabályozás /visszatükrözés funkcionálását, mozgását kifejező komplex közvetítésrendszer.


VI. A társadalmi normativitás, a normatív rendszerek és a jogi felelősségi rendszer differenciálódása, a fejlődés csomópontjai. A szankcionálás és ezen keresztül a normativitás társadalmi rendeltetésének, a társadalmi totalitásban betöltött funkciójának a megértését nagymértékben megkönnyíti, ha figyelembe vesszük azokat a megállapításokat, amelyet az emberi társadalom keletkezésére és azon belül a primitív normativitás szerepére vonatkozóan a tudomány föltárt: a társadalmiság kialakulása és léte elválaszthatatlan a normativitás kialakulásától és létezésétől, mivel a normativitásban nyilvánul meg az, hogy a (még inkább állati) viselkedés döntően biológiai determináltságát fölváltja a (már inkább emberi) magatartás döntően társadalmi meghatározottsága.

A normatív rendszerek fejlődésének főbb csomópontjai a következők voltak: 1. A protonormativitásnak nevezhető kezdetleges normativitás egyrészt előírta a társadalmi követelményeknek megfelelő magatartást, vagyis magatartásszabályt tartalmazott; másrészt a közösség által alkalmazott, gyakran fizikai hátrány révén abban az irányban befolyásolta a közösség tagjait, hogy azok a normát megtartsák, vagyis szankcionálásban nyilvánult meg. A hátrány révén történő magatartásbefolyásolás még nem szankcionálás, a szankcionálásnak további föltétele az is, hogy a hátrány okozására valamilyen norma megsértése miatt kerüljön sor. (Erről részletesen Mádl: A deliktuális felelősség) A szankcionálást tehát legkezdetlegesebb formájában is kettős összefüggés jellemzi: egyrészt a magatartásszabályhoz és ezen keresztül a múlthoz, másrészt pedig a magatartás tudaton keresztül történő befolyásolásához és ezen keresztül a jövőhöz kapcsolódik.

2. A társadalmi fejlődéssel szükségessé vált a normativitás megszilárdulása, időbeli generalizálódása, állandósulása, vagyis újabb szükségletként önállósult a már kialakult kezdetleges normatív rendszerek újratermelése, fönntartása. Mivel a protonormativ rendszerek a szankcionálás révén objektiválódtak, ez a szükséglet a szankcionálás iránti szükségletként jelent meg. A fejlődésnek ezen a fokán tehát a szankcionálás társadalmi szerepe kétirányú: egyrészt döntő mértékben befolyásolnia kell a közösség tagjainak aktuális magatartását, másrészt biztosítani kell az adott normativ rendszer újratermelését, további fönnmaradását.

3. A felelősségi rendszer további fejlődésére a szankció és a szankcionálás differenciálódása gyakorolt jelentős hatást. A vagyoni gyarapodás és differenciálódás lehetővé tette egy új szankció /szankcionálásnak, a kompozíciónak a kialakulását. A kompozíció kialakulása a felelősségi rendszer fejlődésének több vonatkozásban is lényeges csomópontja: egyrészt összekapcsolja és rögzíti a normatív rendszer fejlődésének eddigi eredményeit, másrészt jelzi a további fejlődés lehetőségeit és problémáit. A kompozíciót megvalósító emberi magatartások - a megegyezés, illetve a gazdasági jellegű szolgáltatás követelése és teljesítése - ugyanis közvetlenül nem juttatják kifejezésre a teljesítés hátrányos jellegét, és így szankcionálás jellegét, vagyis normatív tartalmát sem. A magatartás-befolyásolás eszközeinek a kompozíciók formájában megnyilvánuló fejlődése, finomodása, problematikussá tette a normatív elvárás további érvényességének a kifejezését, az adott normatív rendszer újratermelését, további fönnmaradását. A fizikai hátrány esetében ugyanis nyilvánvaló, hogy hátrány okozásáról van szó, vagyoni jellegű szolgáltatásnál ez nem nyilvánvaló. A megoldást a normában megfogalmazott szankciónak és az önmagukban véve nem föltétlenül szankcionáló magatartásoknak az összekapcsolása biztosította, vagyis a szankcionálást immáron a hátránynak a normában történő meghatározása és kilátásba helyezése, a szankció közvetítette. 4. A szankció közvetítő szerepe nemcsak azért jelentős, mert ilymódon egymásnak ellentmondani látszó követelmények együttes kielégítése vált lehetővé, hanem azért is, mert a szankció általi közvetítés önmagában igen különböző (és a későbbi fejlődés során még inkább differenciálódó) magatartásokat von egységbe, vagyis különnemű emberi magatartásokat egyneműsít.


Mindez azt jelenti, hogy a fejlődésnek ezen a fokán beszélhetünk csak a szó igazi értelmében véve normatív rendszerről, és hogy itt a normatív rendszer központi eleme, túlsúlyos mozzanata, alapvető kategóriája a szankció. A szankció biztosítja a normatív rendszer - ezen belül a normák - érvényességét, kötelező erejét, a normativitás fönnmaradását, újratermelését; a szankció biztosítja a normatív rendszer egyneműségét; és végül a szankció köré szerveződik a normatív rendszer, mint objektivációs rendszer, mivel a rendszert hordozó, fönntartó emberi magatartások, kommunikációk elsődlegesen és közvetlenül a szankcióhoz kapcsolódnak.

5. A kompozíció csomópont jellege tehát abban is kifejeződik, hogy a kompozíció intézménye és az ahhoz kapcsolódó eljárási formák teszik lehetővé és biztosítják, hogy a társadalom normatív rendszere differenciálódjék és döntő fontosságú elemeiben jogi rendszerré alakuljon. Lehetővé válik a folyamatosság megőrzése, vagyis azoknak a funkcióknak a további, az új körülményeknek megfelelő ellátása, amit korábban a szankcionálás önmagában ellátott: lehetővé válik, hogy a normatív rendszer megfelelően alkalmazkodjék környezetének változásaihoz, mindenekelőtt az áru- és pénzviszonyok kibontakozásához, az osztályviszonyok kialakulásához és a nemzetiségi kötelékek lassú fölbomlásához; ilymódon egyre inkább előtérbe kerülnek és döntővé válnak azok az elemek, amelyek a megszakítottság mozzanatát fejezik ki a normatív rendszer fejlődésében - vagyis az osztályjelleg, az állami jelleg és az eljárás, mint forma.

6. A törzsi-nemzetségi társadalom még nem jogi normáinak a jogivá válása a politikai hatalomhoz kötődő eljáráson keresztül történt, az állami jellegű eljárás megléte vagy hiánya vált a leglényegesebb különbséggé, a jog megkülönböztető jegyévé. Ennyiben a jog kialakulása a társadalmi normák differenciálódásával járt. Az ebben a tekintetben megnyilvánuló különbség, ill. azonosság ugyanakkor más, korábban lényeges különbségeket elhalványított, és ennyiben a jog kialakulása differenciált formák és szokások egységesülését is jelentette, és ezt az egységet az eljárás teremtette meg. 7. A normatív rendszer egységének a biztosítása az eljárás belső differenciálódását és sajátos kommunikációs stílus és a jogi dogmatika kialakulását igényelte. Az állami eljárással tehát megszületett az a forma, amelynek keretei között, a jogi dogmatikával pedig az a közeg, amelynek közvetítésével a jogi rendszer további fejlődése lezajlik, ahol és ahogyan a jogi rendszer társadalmi környezetének változásait földolgozza, azokra reagál, azokhoz alkalmazkodik. 8. Az osztálytársadalmak és az állam kialakulásával a szankciók differenciálódása tovább folytatódott, mivel a társadalmi státuszok differenciálódása és a jogviszonyok, jogi pozíciók bonyolultabbá válása a szankcionálás újabb formáit tette lehetővé. Ennek a fejlődési tendenciának az eredményeként kialakultak a szankciónak, illetve a szankcionálásnak azok a főbb típusai, amelyek egyben az újabb szankciók kimunkálásának a kereteit, határait is jelzik. A szankciók főbb típusait az okozott hátrány jellege szerint különböztetjük meg egymástól. 9. A szankciók differenciálódása, a reparáció szempontjának megjelenése és mind hangsúlyosabbá válása a jogi felelősségi rendszer funkcióinak kibővítését, új funkciók megjelenését eredményezte. Új módon vetődött föl a jogi rendszer egysége, koherenciája biztosi tásának és adekvát differenciálódásának a kérdése. Ezeknek a problémáknak a megoldása a jogviták eldöntésére szolgáló eljárás keretei között, a jogi dogmatika közegében történt, ami a jogi rendszer ill. a jogi felelősségi rendszer további differenciálódásához, a felelősségrevonhatóság önállósulásához, objektiválódásához vezetett. VII. A jogi felelősségrevonhatóság mibenléte (Terminológia: a német Verantwortlichkeit átvétele; a magyar jogi nyelvben van büntethetőség, de polgári jogi meg további ágazati megfelelői nincsenek, a PTK csak a felelősség kifejezést használja, de azt különböző értelemben, a valamiért és a valami miatti felelősséget ugyanazzal a szóval jelölve.)

A jogi felelősségrevonhatóságot mint sajátos viszonyt a következő vonások jellemzik:


a) A jogi felelősségrevonhatóság a jogi felelősségi viszony egyik mozzanata. b) A jogi felelősségrevonhatóság a jogi szankcionálhatóság egyik esete. c) A jogi felelősségrevonhatóság a represszív szankcionálást közvetítő normatív viszony. d) A jogi felelősségrevonhatóság normatív tartalmú értékviszony: a jogsértés és a jogszabály formájában megfogalmazódott társadalmi követelmény közötti viszony, amelynek tartalma egyben jogi normatartalom is, amely így a jogszabálytól függ, amelynek tartalmát a jogszabály írja elő (de nem föltétlenül a jogelméleti értelemben vett írott jog formájában); lényegében tehát az értékelt emberi magatartás és a jogszabály mint értékmérő közötti objektív - és ezért az értékelő, a jogalkalmazó szubjektumától független - viszony; mint értékviszony az értékmérőtől indul ki és az emberi magatartáshoz vezet, azokból metsz ki meghatározott kört. e) A jogi felelősségrevonhatóság magában hordja a jogszabály általi további közvetítettség tendenciáját, hogy tartalmát a kodifikált jog sajátos jogászi konstrukciói szabják meg. f) A jogi felelősségrevonhatóság a magatartás szubjektív mozzanatait, felróhatóságát is kifejező értékviszony. Ennek kialakulásában, a bűnösség és a vétkesség központi jelentőségűvé válásában nagy szerepe volt a „jog etikai befolyásolásának” (Peschka). g) A jogi felelősségrevonhatóságnak a jogi rendszerben betöltött szerepe vagyis társadalmi rendeltetése és egyben alapvető funkciója a represszív szankcionálás hatékonyabbá tétele. (Vagyis hol húzódnak és húzódjanak a represszív szankció alkalmazásának a határai, pl. gyerekeket ne büntessünk, de hány éves korig ne?) h) A jogi felelősségrevonhatóság mint értékviszony közvetlenül és nyilvánvalóan ugyan a jogellenes magatartás negatív értékelését juttatja kifejezésre, ez a negatív értékelés azonban a társadalom uralkodó pozitív értékrendszerét is magában foglalja, mivel az értékelés annak alapján történt. i) Ez az értékrendszer - különösen a világnézeti és etikai fölfogások pluralitásának a korában – maga is összetett, aminek nézetem szerint a legadekvátabb jogfilozófiai kifejeződése Radbruch által megfogalmazott triász (igazságosság, jogbiztonság, célszerűség). Ennek következtében a jogi felelősségrevonhatóságot további, konkrétabb különös kategóriák fejezik ki (pl. tényállásszerűség, bűnösség, meghatározott életkor betöltése, stb. Ezekre a későbbiekben visszatérek.) Ezeknek a jogi felelősségrevonhatóságot kifejező konkrétabb különös kategóriáknak (esetenként sajátos jogi konstrukcióknak) a funkciói a következők: a) a represszív szankció megállapításának a racionalizálása, alkalmazásának minél hatékonyabbá tétele; b) a jogi rendszer – mindenekelőtt a szankcionálási gyakorlat – legitimitásának, igazságosként való elfogadásának a biztosítása; c) a jogi felelősség értékmozzanatainak mint normatív elvárásoknak ismételt, a normasértés ellenére történő kinyilvánítása, ilymódon a jogi rendszer további érvényességének, normativitásának a kifejezésére juttatása. A jogi felelősségrevonhatóságnak ez az önállósodása bármennyire is lassan és következetlenül történt meg a jogfejlődés során, a jogalkotás tekintetében mégis egy sajátos következményproblémához vezetett: differenciálni kellett a jogi felelősségrevonhatóság fogalma és előfeltételei között: mikor, milyen előfeltételek esetén célszerű a felelősségrevonást kilátásba helyezni. Ennek megválaszolása viszont a represszív szankció sajátosságainak a vizsgálatához vezet. VIII. A represszív szankció sajátosságai A jogi szankció a jogi norma eleme, hátrányos jogkövetkezmény kilátásba helyezése, a jogi szankcionálás ennek a hátránynak a megvalósítása. A jogi szankciók különböznek egymástól többek között a hátrány jellege, érvényesíthetősége és jogpolitikai és politikai céljuk szerint. Ezen az alapon ideáltipikus jelleggel különbséget


lehet tenni a társadalmi viszonyokra orientált és a magatartásra orientált jogi szabályozás között. Ezek eltérő mértékben, arányban alkalmazzák a különböző célzatú jogi szankciókat. Témánk szempontjából ez utóbbi összefüggés a lényeges. Ezen az alapon megkülönböztetünk tisztán objektív közérdeket védő rendvédelmi szankciókat (kényszervágás, egészségügyi zárlat, kisajátítás bizonyos esetei, stb.), a további jogsértések megakadályozását célzó represszív szanciókat és a jogsértés következményeinek az elhárítását célzó reparatív szankciókat. A represszív szankció sajátosságai a következők: 1. A represszív szankció a magatartásra orientált jogi szabályozás eszköze, alapvető sajátossága preventív jellege. 2. A represszív szankció második lényeges sajátossága személyiséget befolyásoló (hagyományosan nevelőnek nevezett) jellege. Ez nem azonos pusztán a nevelő célzattal, hanem a pozitív hatás kiváltására való alkalmasságot, ennek az alkalmasságnak a fölismerését és a célszerűség alapján való általánossá válását jelenti. A nevelő hatás nem azonosítható az oktató hatással, a tanulást kiváltó hatással. A nevelés ennél lényegesen több, magában foglalja a társadalom értékrendszerének az elfogadtatását is, beleértve az ezen az értékrendszer alapján történő értékelés és önértékelés készségét is. A szankció nevelő hatása szempontjából az önértékelés a döntő. Az föltételezi annak tudatosítását a jogsértőben, hogy magatartása eltér a társadalmilag elvárhatótól. A represszív szankció tehát eleve nem alkalmas a magatartás olyan mozzanatainak a befolyásolására, amelyek nem tudatosíthatók. A represszív szankció hatásmechanizmusa ezen túl - az értékelő mozzanatok miatt - a társadalmi környezet által föltételezett. 3. A represszív szankció harmadik lényeges sajátossága a hátrány okozására való irányultság. E sajátosság főbb elemei, illetve a hátrányokozás hatékonyságának főbb elemei, illetve főbb kritériumai a következők: a) a hátránynak olyannak kell lennie, hogy annak következtében az érintett lényegesen rosszabb helyzetbe kerüljön, mint a jogsértés elkövetése előtt volt; b) a lényegesen rosszabb helyzet megítélésénél a hátrányt azzal az előnnyel kell összevetni, amit az érintett a jogsértéssel elért, vagy elérni kívánt; c) a hátrány elveszti represszív jellegét, ha az tömegméretekben másokra áthárítható (pl. biztosítás révén, vagy mint üzemi költség), vagy kompenzációval jár (elismerés az eredményességért); d) az alkalmazott eszköznek a hátrányt objektíve kell okoznia, vagyis a hátrány, mint célkitűzés önmagában még nem elégséges feltétele a represszivitásnak; még akkor sem, ha ez a célkitűzés kifejezetten nevelő célzatú; e) a hátránynak ugyanakkor - a szankcionálásnál kifejtetteknek megfelelően - motiváltnak és célzatosnak kell lennie; f) a hátránynak - a nevelő hatás érdekében - a társadalomban uralkodó igazságosság fölfogásra kell támaszkodnia, azzal meg kell egyeznie és ennek megfelelően a szankcionálás gyakorlatának kellőképpen áttekinthetőnek kell lennie; g) a represszív szankció alkalmasságához a szankció sajátosságaiból következően az is hozzátartozik, hogy kellően általános legyen, vagyis hogy csaknem mindenkivel szemben, ill. csaknem minden meghatározott típusú jogellenes magatartás esetében alkalmazható legyen; h) az alkalmazott eszköznek általánosan igen nagy valószínűséggel kell hátrányt okoznia, vagyis nem érinti a represszív jelleget, ha egy adott esetben az alkalmazott szankció az érintett személy számára valójában nem okoz hátrányt és fordítva, a hátrány esetenkénti okozása még nem jelent represszivitást; i) a hátránynak nagy valószínűséggel meg kell valósulnia, vagyis végrehajthatónak kell lennie.


Mindegyik jogi szankció alkalmazása a jogi normákban meghatározott föltételekhez kötött. Általánosan ezt fejezi ki a szankcionálhatóság fogalma. A represszív szankció hatékony alkalmazása további föltételekhez kötött, ezeknek a kötöttségeknek az összefoglaló megjelölésére (és még nem elemzésükre!) szolgál a jogi felelősségrevonhatóság kategóriája. Nehézségek, ellenvetések a szankcionálhatóság és a felelősségrevonhatóság megkülönböztetésével, és ami ennek a másik oldala, a felelősségrevonhatóság és a represszív szankció összekapcsolásával szemben, itt csak kulcsszavakban: represszív és reparatív szankciók relativitása, felelősségelméletek, különösen a büntetőjogiak zavaró hatása, a preventív hatás kétségessége, szkepszis; a nevelő jellegű büntetéselméletek problémái, erről Radbruch, Szabó András. A megtorlás jogpolitikai rehabilitációja, közvélemény, szigorodó büntetőpolitika, a magánjogban az ún. objektiválódás tendenciája, a polgári jogi felelősség „hanyatlása” (Sólyom L), a kártérítési felelősség morális és etikai kiüresedése (Peschka). Külön problémát okoznak a szankcionálás sajátos esetei, mindenek előtt a jogi személyek felelősségrevonhatósága és a mások cselekményei miatti a jogi felelősségrevonhatóság esetei. Ellenkritika: ezek az ellenvetések nem érvek a fogalmi megkülönböztetéssel szemben, csak az óvatosabb jogpolitikai fölhasználás mellett. Ne hozzuk egy fogalom alá, a felelősségrevonhatóság fogalma alá azokat az eseteket, ahol a szankció/nálás teljesen objektív, minden szubjektív mozzanattól független, azaz elvileg nincs lehetőség a jövőbeli magatartások befolyásolására és erre a jogi szabályozás nem is számít; és azokat az eseteket, ahol a szubjektív mozzanatokat bárhogyan is, de indokolt figyelembe venni, bármilyen nehéz is az, ahol elvileg fönnáll a jövőbeni magatartások befolyásolásának a lehetősége. A kényszerűen objektív rendvédelmi szabályoknak vagy az ún. objektív felelősségi alakzatoknak (pl. veszélyes üzem) esetenkénti indokoltságát nem lehet tagadni, de szerintem állandóan föl kell tenni azt a kérdést, hogy nem váltható-e föl az objektív rendvédelmi szabályozás felelősségi szabályozással, illetőleg nem indokolt-e a jogelméleti értelemben vett felróhatóságnak egy másik változatát alkalmazni. A fogalmi differenciáltság hiánya akadályozhatja a differenciáltabb jogpolitikát, de a fogalmi differenciáltság nem akadályozza a jogpolitikai összevonásokat. IX. A jogi felelősségrevonhatóság föltételeinek kérdése mint a jogi visszatükrözés /szabályozás problémája. A jogi rendszer vázolt fejlődése, a jogi felelősségrevonhatóság viszonylagos elkülönülése azzal a következménnyel járt, hogy a jogi felelősségi rendszerben megvalósuló értékelési folyamat döntő mozzanatává, fő kategóriájává a felelősségrevonhatóság vált, és az már önmagában - ténylegesen megvalósuló szankcionálás nélkül is - alkalmas a jogi rendszer normativitásának megőrzésére, újratermelésére. Ilymódon a jogi felelősségrevonhatóságnak a jogi rendszerben elfoglalt helye egy újabb látens funkcióval gyarapodott, aminek a tartalmát a tényleges szankcionálás funkcionális tehermentesítése, az egyébként diszfunkcionálissá váló szankcionálás más káros következmények nélkül is mellőzhetővé tétele képezi. A jogi felelősségrevonhatóság szerepének ez a megnövekedése továbbá azzal a következménnyel járt, hogy mindinkább fölvetődött az a kérdés, hogy mikor célszerű a felelősségrevonhatóság, illetve annak tételes jogi rögzítése - ami viszont a jogi felelősségrevonhatóság feltételeinek a tisztázását jelenti. Ez utóbbi arra a jogalkotás szempontjából fontos kérdésre ad választ, hogy meghatározott represszív szankció alkalmazása és így kilátásba helyezése milyen esetben, milyen feltételek mellett célszerű. Ezért a jogi felelősségrevonhatóság feltételei mint általános kategória elsődlegesen a jogi visszatükrözés vagy jogi szabályozás kategóriáját képezi: tartalmának konkretizálására a jogalkotás, mint másodlagos tételezés folyamatában, a másodlagos tételezés logikájának, célszerűségének megfelelően kerül sor. (A jogi visszatükrözés vagy jogi


szabályozás kifejezések terminológiai kérdését nem részletezem, álláspontom szerint mindkettő ugyanarra a folyamatra vonatkozik, az első inkább annak kötöttségeit, a másik inkább annak aktív mozzanatait hangsúlyozza. Félreértelmezésekkel szemben: a jogi visszatükrözés esetében sem ismeretelméleti értelemben vett visszatükrözésről van szó. Erről bővebben Peschkánál.) A jogalkotásnak illetőleg a jogi visszatükrözésnek /szabályozásnak mint a jogalkotás elvont modelljének állápontom szerint három szakasza van. Leegyszerűsítve és a részleteket melőzve: a politikai szakasz a társadalmi viszonyokra vonatkozik, azok értékelését tartalmazza, a jogpolitikai-normatív szakasz a politikailag értékelt viszonyokhoz kapcsolódó magatartásokra vonatkozik, azok további elemzését és értékelését tartalmazza, a jogdogmatikai szakasz az előző szakasz eredményeinek normaszövegbe foglalását jelenti. A politikai szakasz kérdése pl. hogy büntetőjogilag (is) tilalmazni kell-e az ún. könnyű drogok fogyasztását, jogpolitikai kérdés, hogy mely magatartások esetére helyezzenek kilátásba (csak a kereskedőt büntessék vagy a fogyasztót is) és milyen büntetőjogi szankciót, milyen bűnösségi alakzatot írjanak elő, milyen büntethetőséget kizáró vagy megszüntető okokat vegyenek figyelembe (pl. a BTK 180. § (1) szerinti gyógyító kezelésben való részvételt), stb.; a jogdogmatikai szakaszban a jogpolitikai szakasz értékeléseinek megfelelő, az azoknak megfelelő jogalkalmazást szolgáló fogalmak és törvényi tényállások lehetőség szerint minél pontosabb megfogalmazására kerül sor. A jogi felelősségrevonhatóság föltételeinek a tisztázása a jogalkotás jogpolitikai szakaszának a problémája és az az előbbi példákból is kitűnően számos lehetséges kérdést foglal magában. Ezek három általánosabb kérdésben foglalhatóak össze: a) a politikai döntés alapján releváns és egyben negatív értékelés alá eső tipikus magatartások körének a körülhatárolása, b) az előbbiekben részletezett tipikus magatartások szabályozásának szükséges de egyben elégséges szintje c) az előbbiekben részletezett tipikus magatartások különböző jogi eszközökkel való szabályozásának lehetősége és lehetséges hátrányaik. Ezeknek a szorosan összefüggő kérdéseknek az állandóan egymásra vonatkoztatott (azaz hermeneutikus körként is jellemezhető) és mind konkrétabb megválaszolásán keresztül oldható meg a tipikus magatartások megközelítően adekvát jogpolitikai minősítésének a problémája. Ennek a minősítésnek az eredményét fejezi ki a magatartás konkrét társadalomra veszélyessége. A jogi felelősségrevonhatóság föltételeinek tartalmát alapvetően, de csak részben a magatartás jogpolitikai minősítésének eredménye, a magatartás konkrét társadalmi veszélyessége képezi. E kategória tartalma ugyanakkor igen összetett, ami viszont nagymértékben megnehezíti, hogy közvetlenül és változatlan formában szolgáljon alapul a jogi szabályozás további menete számára. Ezért a kategóriát ismételten összetevőire kell bontani, ami viszont nem lehet azonos az előző folyamat fő szempontjainak megismétlésével, hanem annak a jogi szabályozás további menetéhez, mindenekelőtt a jogszabályi megfogalmazhatóságnak a sajátosságaihoz és követelményeihez kell igazodnia. Ezen az alapon elsődlegesen a konkrétan társadalomra veszélyes magatartások objektív és szubjektív mozzanatait kell megkülönböztetnünk. A jogi felelősségrevonhatóság föltételei tisztázásának a célja nem önmagában, hanem a normativitás megalapozásában és racionalizálásában van. Ennek a racionalizálásnak a magva pedig nem más, mint meghatározott magatartásoknak és meghatározott szankcióknak az adekvát – vagyis racionális – és kötelező erejű – vagyis normatív – összekapcsolása. Ezért a jogi felelősségrevonhatóság föltételeinek tartalmába az indokolt, alkalmas és érvényesíthető jogi szankciók is beletartoznak – természetesen még nem föltétlenül érvényes pozitív jogi


alakban. Ennek a kérdésnek a megválaszolása is az előzőekhez hasonló értékelési folyamat alapján történik. Ennek részletezésére azonban nem térünk ki, mivel a szankció indokoltsága, alkalmassága nem választható el a magatartás jogpolitikai minősítésétől, a szankció érvényesíthetőségének kérdése pedig távolabb esik témánktól. A jogi felelősségrevonhatóság föltételeinek a következő összetevőit különböztethetjük meg tehát az előzőekben vázoltak alapján. a) indokolt, alkalmas és érvényesíthető jogi szankciók b) a konkréten társadalomra veszélyes magatartás, a maga külvilági megnyilvánulásában c) a magatartás konkrét társadalomra veszélyességét megalapozó szubjektív mozzanatok, vagyis a magatartás elvárhatósága. X. A jogi felelősségrevonhatóság elemei. A jogi felelősségrevonhatóság föltételeinek ezek az összetevői a további elemzést megfelelően orientálják, mivel eléggé egyértelműek, a további elemzések számára viszonylag egyszerű és viszonylag elkülöníthető és így hasznos absztrakciókat lehetővé tévő kiindulópontot nyújtanak a jogszabályok szövegezése számára, amire a jogi szabályozás jogdogmatikai szakaszában kerül sor és ami a jogi felelősségrevonhatóság elemeinek a megkülönböztetéséhez vezet. A jogdogmatikai szakasznak mindenekelőtt a következő követelményeket kell kielégítenie: a) jogpolitikai megalapozottság, a jogpolitikai - normatív szakasz eredményeinek a megőrzése, az azokhoz való hűség b) a megfogalmazások megfelelő szintű általánossága c) a megfogalmazások szabatossága d) a jogszabályok tömörsége, ismétlések minimalizálása, a jogszabályszerkesztés ökonomikussága e) a jogrendszer koherenciájának biztosítása f) a jogszabály címzettjeinek és a jogalkalmazóknak a megfelelő orientálása. A jogszabályszerkesztés ökonomikusságának követelményéből fakadóan a jogi felelősségrevonhatóság közvetlen előfeltételét képező, a társadalomra konkrétan veszélyes tipikus magatartások a jogszabályok nyelvi formájában számos jogtételre széttöredezetten jelennek meg és együttesen teszik ki a tételesjogilag rögzített jogi felelősségrevonhatóság elemeit. Ezeknek a jogtételeknek, ezeknek az elemeknek a rendezésére, összefoglalására, általánosítására van szükség az áttekinthetőség biztosítása érdekében, ami a jogi felelősségrevonhatóság föltételeinek említett három összetevője alapján a tételes jogi felelősségrevonhatóság három általános elemének - röviden: a jogi felelősségrevonhatóság elemeinek - a megkülönböztetését indokolja. (Ilyen funkciója van a büntetőjog tudományban az általános törvényi tényállásnak.) A jogi felelősségrevonhatóság elemei feltételeinek összetevőitől hasonlóságuk ellenére abban különböznek, hogy nyíltan, nem csak magában valóan juttatják kifejezésre a jogi normativitást, nemcsak a jogi felelősségrevonhatóság indokoltságát fejezik ki, hanem annak pozitív jogi tételezettségét is, ezért nemcsak a jogalkotás megalapozásának kategóriái, hanem a tételes jog földolgozásának kategóriái is. A magatartás jogellenességének pozitív jogi megfogalmazása a jogi visszatükrözés eredménye, és mint ilyen, a valóságnak, pontosabban valamilyen valóságos magatartásnak a sajátos visszatükröződése, amelynek egyik lényeges vonása a kauzális összefüggések lerövidítése. A jogellenesség tételes jogi megfogalmazásai különböznek egymástól abban, hogy ez a lerövidítés milyen mértékben vihető keresztül. Ennek több itt nem részletező változata lehetséges, itt csak a kérdés megvilágításaként egyfelől a jogellenes károkozás és a materiális bűncselekmények, másfelől a veszélyeztetési tényállások különbségére utalunk.


A jogi felelősségrevonhatóság szubjektív elmeinek két nagyobb csoportját - a beszámíthatóság és a felróhatóság elemeit - különböztetjük meg. Itt jegyzem meg, hogy a felróhatóság jogelméleti és polgári jogi fogalma nem azonos, a kettő az általános és különös viszonyában áll egymással. Eörsi Gyula volt az, aki a felróhatóság eredetileg magánjogi fogalmát a hagyományos értelmezéstől eltérően a vétkességnél tágabban fogta föl, a veszélyes üzem sajátos alakzatát is a felróhatóság egyik eseteként fogta föl, mint különleges védekezési kötelezettség elmulasztását. Eörsi ezzel együtt a felróhatóságot általános jogelméleti kategóriává alakította át. Az új PTK a felróhatóságot a vétkességgel azonos értelemben használja, sőt a károkozás általános tilalmát statuáló rendelkezéseiben a felróhatóság kifejezést használja (Mentesül a felelősség alól a károkozó, ha bizonyítja, hogy magatartása nem volt felróható 6:519. §), eltérően a régi PTK-tól (Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható 339.§) Ennek megfelelelően az új PTK kifejezetten megkülönbözteti a felróhatósághoz kötött és a felróhatóság nélküli felelősségi alakzatokat. A magam részéről a felróhatóságnak mint jogelméleti fogalomnak az értelmezése során lényegét illetően Eörsire támaszkodom, ha fölfogásának minden elemével nem is értek egyet.

A magatartás beszámíthatósága annak a jogi formában való kifejeződése, hogy az adott magatartás a felelősségrevonhatóság szempontjából, a felelősségrevonhatóság hatásmechanizmusa szempontjából is emberi magatartásnak tekintendő, és így azzal összefüggésben a korábban vázolt értékelési kérdések egyáltalán fölvethetők. A beszámíthatóság a jogi felelősségrevonhatóság hatásmechanizmusának azt a sajátosságát tükrözi vissza, hogy az önértékelés képességére támaszkodik, és azt használja föl a magatartás befolyásolására. A beszámíthatóság tartalma ennek megfelelően a magatartás két szubjektív elemét, az adott magatartást egyáltalán lehetővé tévő két képességet foglal magában: az önértékelés képességét és a magatartás tudatos irányításának a képességét, más szóval az akarás képességét. A magatartás felróhatósága annak jogi formában való kifejeződése, hogy a konkrétan, a maga komplexitásában társadalomra veszélyes magatartásnak van olyan szubjektív mozzanata, amelyik ezt a társadalomra veszélyességet és ugyanakkor a befolyásolhatóság lehetőségét is megalapozza, Eörsi kifejezését használva, a társadalom kedvezően kedvezőtlen értékelését fejezi ki. Ez az értékelés kedvezőtlen a társadalomra veszélyesség miatt, és kedvező a pozitív befolyásolás lehetősége miatt. A magatartás fölróhatósága összetett, több szempontú értékelés eredményeinek a szubjektív mozzanatokra koncentrált és így egyoldalú megfogalmazása, de önmagában nem az értékelés eredménye. Az összetett értékelési folyamat főbb szempontjainak és a represszív szankciónak a sajátosságai alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy a felróhatóság hagyományos, jogágakhoz kötődő típusainak az alkalmazása a felelősségi viszonyok számos területén nehézségeket okoz, ezért de lege ferenda a felróhatóság árnyaltabb elemzésére és tipizálására van szükség. Ezért álláspontom szerint célszerűnek látszik a felróhatóság de lege lata szabályozástól eltérő 5 alaptípusának (szándékosság, tudatosság, fegyelmezetlenség, figyelmetlenség, és hanyagság) és ezeken belül további altípusoknak a megkülönböztetése. Szándékosság esetében a jogsértő tudatában volt magatartása társadalomra veszélyességének, illetőleg jogellenességének és azt akarta is, érzelmileg magatartása társadalmilag elit élt következményeivel azonosult. A hagyományos de lege lata terminológia szerint ennek az egyenes szándék felel meg. Tudatosság esetében a jogsértő tudatában volt magatartása társadalomra veszélyességének, illetve jogellenességének, noha nem kívánta magatartása társadalomra veszélyes következményeit, mégsem tanúsított felismerésének megfelelő magatartást. Tudatosan szegte meg a jog előírásait, azokkal nem azonosult, a joggal, - és azon keresztül a társadalommal szembeni beállítódása negatív volt. Ezt a pszichikai viszonyulást a pozitív jog és jogtudomány


általában az eshetőleges szándék illetőleg a súlyos vagy tudatos gondatlanság kategóriájával fejezi ki. A fegyelmezetlenség az indulati cselekmények felróhatósági alakzata, a tételes jogtudomány általában kevés figyelmet szentel neki, ezért tartalma is kevéssé kimunkált. Figyelmetlenség esetében a jogsértő nem ismerte föl ugyan magatartása társadalomra veszélyességét, illetve jogellenességét, ez az ismereti hiányosság azonban fölróható magatartásának, figyelmetlenségének az eredménye, mivel a tőle elvárható és elvárt körültekintést elmulasztotta. A felróhatóságnak ez a típusát a hagyományos terminológia a negligencia fogalmával ragadja meg. Ez is javítható represszív szankcióval, hiszen annak kilátásba helyezése alkalmas a rutinból való kizökkentésre, a figyelem, a fokozott körültekintés motívumának megerősítésére. A represszív szankció alkalmazhatósága és méginkább célszerűsége azonban ezen a területen erőteljesen korlátozott. Ugyanis a rutinnak pozitív funkciója is van, hiszen az ember képtelen állandóan fokozott figyelmet tanúsítani, annak időbeli és idegrendszeri korlátai vannak, ezért a túlzott követelmények könnyek visszájukra fordulhatnak. Ezért a jogi szabályozásnak önmérsékletet kell tanúsítania, hogy represszív szankció kilátásba helyezésével mikor követeli meg kategorikusan a fokozott figyelmet.

Hanyagság (különleges védekezés elmulasztása) esetében a jogsértő valamilyen sajátos - de jogszerű - tevékenységet folytat, és ezért neki felróható azon társadalomra veszélyes következmények objektíve meghatározott köre, amelyet ez a sajátos tevékenység idézett elő. A felróhatóság vázolt típusait és pszichikai viszonyulások ezeknek megfelelő fajait összefoglalva megállapítható, hogy minden esetben valamilyen (jogi vagy társadalmi együttélési) norma ismeretéről és azzal szembeni negatív (vagy nem eléggé pozitív) beállítódásról van szó. XI. A jogi felelősség szűkebb értelemben, azaz a pozitív értelemben vett jogi felelősség. Mint arról már korábban volt szó, és nyilvánvaló is, hogy a jogi felelősségrevonhatóság előfeltételezi, hogy a felelősségre vonható személy a felrótt cselekmény megvalósítása előtt már pozitív értelemben felelős volt. Valakit ugyanis legitim módon csak amiatt lehet felelősségre vonni, ha nem tett eleget annak, amiért felelős volt. Ez van, amikor nyilvánvaló (hagyományos bűncselekmények, jogellenes károkozások, szerződésszegés egyszerűbb esetei), van amikor nem nyilvánvaló, pl. miniszteri felelősség esetében. Ezt a mindennapi élet egyszerűbb viszonyaira orientált hagyományos jogtudomány a kötelesség /kötelezettség fogalmával fejezte ki, ha azt egyáltalá szükségesnek tartotta. (Ez jól látható az új PTK szabályozási stílusán.) A hagyományos büntetőjogi tényállások esetében ilyen kötelezettség megállapítására nincs szükség, nem szükséges a más megölésétől való tartózkodás kötelezettségének a külön megfogalmazása. A mindennapi élettől távolabbi tényállások esetében már nem ez a helyzet, ezért gyakori kodifikációs megoldás a más jogszabályokra való utalás. (Például a BTK 403. § (1) szerint a számvitel rendjének megsértése bűntettét az követi el, aki a számvitelről szóló törvényben vagy a felhatalmazásán alapuló jogszabályokban előírt bizonylati rendet megsérti vagy könyvvezetési, beszámoló készítési kötelezettségét megszegi. Még bonyolultabb a a BTK 327. § (1) , amelyik Magyarország nemzetközi jogi kötelezettsége alapján kihirdetett, illetve az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés 75. cikke és 215. cikke alapján elfogadott rendeletekben vagy e rendeletek felhatalmazása alapján elfogadott rendeletekben vagy határozatokban, valamint az Európai Uniót létrehozó szerződés 29. cikke alapján elfogadott tanácsi határozatokban elrendelt kötelezettségekre és tilalmakra utal. Számos esetben az egy adott státuszhoz, pozícióhoz kapcsolódó kötelezettségek több, különböző jogágakhoz tartozó jogszabályokban fogalmazódnak meg. Ehhez járul, hogy gyakran a kötelezettségek nem regulatív normaszerkezetben, hanem feladatkijelőlő normastruktúrában kerülnek rögzítésre, ahol a feladatok teljesítése a megfelelő hatásköröktől is függ.

A jogi szabályozás a bonyolultabbá válása, differenciáltsága nehezíti az áttekinthetőséget, az egységes kezelést, mind de lege lata, mind de lege ferenda. Ezért újabb kategória vált szükségessé, amelyik a felelősségrevonhatóság pozitív elemeit foglalja össze, mindenekelőtt a sajátos pozícióhoz, sajátos minőséghez kapcsolódó huzamosabb tevékenységre vonatkozó


jogi szabályozásra tekintettel. Ez a kategória a szűkebb, sajátos jogelméleti értelemben vett jogi felelősség. A jogi felelősség eszerint a jogi felelősségi rendszer egyik alapkategóriája, amelynek terjedelmét úgy határozhatjuk meg, hogy az egy meghatározott és a pozitív jogban megfogalmazott általános státuszt betöltő, sajátos minőséggel jellemezhető (pl. ember, magyar állampolgár, gépjármű-üzembentartó, vállalatigazgató, miniszter, stb.) jogalany magatartása, tevékenysége által kiváltható felelősségrevonhatóság pozitív jogi elemeinek összessége, vagy ami ugyanaz: az előbbiekben meghatározott státuszhoz kapcsolódó, jogi normákban rögzített és a felelősségrevonhatóság megállapítása szempontjából releváns jogok, kötelezettségek és feladatok összessége. A jogi felelősség tartalma egyrészt a benne foglalt jogok, kötelezettségek és feladatok jogpolitikai egységét, normativitásuk egymásra vonatkoztatottságát és összhangjuk szükségességét, másrészt pedig azok pozitív tételezettségét fejezi ki, rejtve hagyva a represszív szankció és a kényszer alkalmazásának lehetőségét. XII. A jogi felelősség jogági változatai. Az alapvető változatok: büntetőjogi, polgári jogi, közjogi vag alkotmányjogi, aztán a munkajogi és a közigazgatási jogi A legfontosabb különbségek: eltérőek a szankciók, a jogi felelősségrevonhatóság föltételei és ennek következtében elemei, különösen szubjektív vonatkozásban; de eltérő a jogellenes magatartások megfogalmazása, eltérő a pozitív értelemben vett jogi felelősség megfogalmazásának szükségessége. A büntetőjogban és a polgári jog jelentős részében erre nincs szükség, kivétel a szerződési jog és a társasági jog, de ott kategóriaként nem nevesítik a hagyományok miatt. XIII. Mai aktuális problémák a szubjektív elemek bizonyítási nehézségei. a jogi személyek esetében a szubjektív elemek nem értelmezhetőek, különböző kerülőutak, jogi személyek és a büntetőjog felelőtlenség elszaporodásának az érzése a társadalomban célszerűség, hatékonyság vs jogállami garanciák technikai fejlődésből adódó problémát (IT, biotechnológia) Ezek alapvetően a demokratikus jogállammal szembeni kihívásokból fakadnak, azok pedig alsősorban a globalizációs folyamatokra és az információs társadalom sajátosságaira vezethetőek vissza.

A jogi felelősség jogelméleti kérdései. A 2015 április 29-i előadás anyaga

Recommend Documents