A JÉGKUNYHÓ TÜNDÉRE Gyermekmesék a Dunavecsei Református Kollégium Gróf Teleki József Általános Iskola diákjainak tollából
Dunavecse, 2015.
Tartalomjegyzék A jégkunyhó tündére ............................................................................................................................... 1 A jégkunyhó tündére ............................................................................................................................... 4 A jégvirágok keletkezése ......................................................................................................................... 4 Egy újabb történet Mátyás királyról ........................................................................................................ 5 Csipkerózsika a XXI. században ................................................................................................................ 6 A tücsök és a hangya a XXI. században .................................................................................................... 8 Tücsök és a hangya a XXI. században ...................................................................................................... 9 A kiskakas új barátai .............................................................................................................................. 10 A cinege éneke ...................................................................................................................................... 11 A cinege éneke ...................................................................................................................................... 11 A cinege éneke ...................................................................................................................................... 12 Villámszárnyú Rudi ................................................................................................................................ 12 A lusta méhecske................................................................................................................................... 13 Villám, a fekete csodamén .................................................................................................................... 14 Vihar és Villám, a ritka ikerpár .............................................................................................................. 15 Menyéthuszár........................................................................................................................................ 19 Toldi György látogatása a királynál ....................................................................................................... 21 Mese a szivárvány keletkezéséről ......................................................................................................... 22
A jégkunyhó tündére (Sándor Janka) Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, Jégországban, a Kristály-hegy lábánál egy elhagyatott kis kunyhóban élt egyedül Hópihe a jóságos tündér. Vagyis nem is élt annyira egyedül, hiszen ott voltak neki a környék állatai. Régóta éldegélt ott velük, a feladatát sem tudta már rendesen ellátni, mivel már öreg is volt, hiszen a jövő héten fogja betölteni az 1000. életévét. Ő már tudta mi az öregség. A kunyhó is igen öreg volt már, hiszen ha jól tudom 10.000 évvel ezelőtt építették fel. Már nem egy nemzedék nőtt fel benne. Mivel a tündéreknek sosem volt férje, ezért gyermekük sem lehetett. S ha nem volt gyermekük, utóduk sem volt. Emiatt mindig keresniük kellett egy-egy 13 éven aluli gyermeket, akit ki tudtak tanítani a maguk helyére. Hópihének sajnos még nem sikerült találnia... *** Mint minden nap, ma is kiment sétálni egyet a friss levegőre. Ahogy sétált találkozott Pehellyel és Pamaccsal a két csintalan nyuszival. - Mi rosszban sántikáltok már megint? - Semmiben. Most nem sántikálunk semmi rosszban. - Akkor mit kerestek errefelé? Nektek nem az anyukátoknál kellene lennetek? - Nem! Most éppen ő küldött érted minket! - Hogy-hogy? - Mert találtunk egy elhagyatott árva kislányt. - Ott van nálatok? - Igen. - Akkor siessünk érte. Mikor odaértek a kislány éppen aludt Nyúl mama ágyában. Erre megkérdeztem hogyan van, nincs-e valami baja? - Hát eléggé rosszul van szegény. Meg aztán ki tudja, mióta barangol egyedül a nagyvilágban. - Hol találtatok rá? - A házunk előtti dombon találtuk meg. A ruhája is eléggé szakadt. - Mindjárt hozok neki egy másik ruhát és orvosságot, amitől jobban lesz. - Kérlek, nagyon siess! Már nem biztos, hogy tudunk rajta segíteni. - Sietek, ahogy tudok! Megütötte a földet a botja végével, s máris ott termett a kunyhójában. Összeszedte, amire szüksége volt és már sietett is vissza a művelet megismétlésével. Épp időben ért oda. A kislány már alig lélegzett… Kért egy kiskanalat, csöppentett bele 5 cseppet az orvosságból és beleöntötte a kislány szájába. - Már csak reménykedni tudunk hat-e az orvosság. - Remélem, időben vagyunk. Még olyan kicsi a halálhoz. (sopánkodott Nyúl mama) - Igen… Várj csak kinyitotta a szemét! - Életben van! Hópihe odaült a kislány mellé és lágy hangján megszólította: - Szia! Remélem jobban vagy. - Igen már sokkal jobban érzem magamat. - Akkor minden rendben van. Hoztam neked egy kis ajándékot. - Nekem? - Igen neked. Hópihe elővett egy gyönyörű prém bundát a táskájából és odaadta a kislánynak. - Ez tényleg az enyém? - Igen ezt neked készítettem. - Köszönöm szépen! Hát ez gyönyörű! - Mintha rád öntötték volna. - Köszönöm! És milyen meleg! Hogyan hálálhatnám meg? - Hát, nekem nincs gyermekem. Ha gyermekemmé fogadhatnálak, az lenne számomra a legnagyobb ajándék. - Ha neked ez okoz, örömet szívesen megteszem! - Köszönöm. Gyere, mutatom az utat az otthonomba. Elbúcsúztak nyúléktól és elindultak a jégkunyhóhoz. 10 perc múlva meg is érkeztek. Hópihe kinyitotta az ajtót és bevezette vendégét a nappaliba ahol a kályhában finom meleg tűz ropogott, aztán kiment a konyhába és behozott egy kis finom csemegét majd leült hópihével szembe. S ezt kérdezte: - Kedvesem! Meg tudod mondani a nevedet?
1
Jégvirág. Szép neved van! Honnan jöttél? Zúzmara-mezőről. Tényleg? Hisz én is éppen onnan származom! Mennyi idős vagy? 12 esztendős. (Hmm… még talán ki lehet tanítani.) Mikor töltöd be a 13-at? Még csak egy hete vagyok 12. (Jó tündér válhat majd belőle. – gondolta) Rendben. Boldog születésnapot! Megkínálhatlak egy kis zuzmó-teával, vagy talán egy kis fenyőmagos sütivel? - Ó! A zuzmó-tea a kedvencem! - Tényleg? Nekem is. - Hát… a fenyőmagos sütit még nem kóstoltam, de biztosan finom… - Az bizony! Vegyél nyugodtan kedved szerint. Mennyi teát tölthetek? - Majd szólok, ha elég… így jó is lesz. Köszönöm… hű ez a süti nagyon finom, és a teának is jó az aromája. - Ennek örülök, ha tényleg így gondolod. - De az meg hogy lehet, hogy a jégkunyhó nem olvad el a tűztől??? - Hát úgy hogy ez a kunyhó „különleges jégből” készült, ami akkor olvad el, ha ez a tűz elalszik. - És ennek mi a neve? - Nincs külön neve. Ez azért különleges, mert az első Jégkirálynő testének hidegétől keletkezett, és ezt csak tűzzel lehet fagy alatt tartani, ha túl hideg éri, el fog olvadni. - Akkor ez a jég fordítva működik, mint a többi? - Pontosan! Okos kislány vagy. Tudod, gyermekem én már igen öreg vagyok. Megtennéd nekem azt a szívességet, hogy halálom után átveszed a helyemet? - Igen. Természetesen. De miben??? - Tudod, én vagyok ennek a helynek és kunyhónak a tündére. Én vigyázok az itt élő állatokra. Ebben kéne átvenned a helyemet. - Rendben. Megteszem érted, és az itt élő állatokért. - Köszönöm szépen a magam és az állatok nevében is. - Mikor kezdjük a tanítást? - Ha szeretnéd akár már holnap. - Igen! Nagyon szeretném. - Jó. Holnap reggel 7 órakor ébresztő. Megnézzük a környéket és bemutatlak az állatoknak. - Értettem tanárnő! - Ne szólíts tanárnőnek! Én Hópihe vagyok. Szólíts nyugodtan így. Na, most menj aludni. Későre jár az idő. - Rendben Hópihe. Hópihe bevezette a gyerekszobába Jégvirágot. Már vagy ezer éve nem lakott ott senki. Hópihe évente egyszer kitakarította azt a szobát, hogy bármikor jön az új leány, ő készen álljon a fogadására. Most meg is érkezett a leány, s készen is állt. Reggel 7-kor, ahogy megbeszélték, ment és ébresztette. - Jégvirág! Készen van a reggeli. Gyorsan öltözz fel, aztán gyere, mert még kihűlik a teád! - Kelek már… Egy fél pillanat és ott is vagyok. 5 perc múlva Jégvirág vidáman lépett be az ebédlőbe. Leült Hópihével szembe a reggeliző asztalhoz és nekiálltak az íncsiklandozó reggeli elfogyasztásának. Tojáskrémes kenyeret és fenyőmagos-sütit ettek, s hozzá finom mézes-, zuzmó-teát ittak. A reggeli szótlanul telt el. Mikor befejezték, elindultak meglátogatni az állatokat. Jégvirág megismerkedett hódékkal, az őzikékkel, az erdők különféle madaraival, mezei egérrel és kedves családjával, vakondékkal és persze a többi állattal is. Nyúlékhoz is bementek pár szóra, sőt náluk is ebédeltek. Este hazamentek a fárasztó nap után, s jól esett nekik a megérdemelt pihenés. Az ez utáni napokban már Hópihe születésnapjára készülődtek. Az ünnepet a szabadban felállított asztaloknál tartották. Egy egész napig mulattak, este pedig behozták a tortát… Finom szedres torta volt 1000 gyertyával! Hópihének mind az 1000 sikerült egy levegővel elfújnia. A torta elfogyasztása után mindenki hazament és lefeküdt aludni. Jégvirág újra nekiállhatott a tanulásnak. Megtanulta melyik növény a mérgező és melyik a hasznos, melyik gyógynövény mire jó, mely gomba vagy gyümölcs ehető miket kerüljön, és mit hol talál meg. Azt is megtanulta hogyan segítsen kis állat-barátain, hogyan kell sütni, főzni. Még sokáig sorolhatnám mi mindent tanult meg Jégvirág Hópihétől. *** 10 év múlva már Jégvirág felcseperedett, igazi nő lett belőle, s közben Hópihe igen megöregedett. Nagyon beteg volt. Látszott rajta, hogy már nem bírja sokáig, Jégvirág hiába is ápolta. Hópihén már nem lehetett segíteni. Hópihe a halálos ágyán csak ennyit mondott Jégvirágnak: -
2
Ne félj gyermekem. Én mindig szerettelek és szeretni is foglak. Kérlek, ne hagyj magamra. Nem hagylak magadra. A szívedben mindig ott leszek veled! Meg aztán itt vannak neked az állatok is. - Tudom. - Én szeretnék még kérni tőled 3 igen fontos dolgot. - Miket? Mondd, és én megteszem! - Először: Kérlek vigyázz az állatokra, e földre és magadra is! - Meglesz! - Másodszor: Kérlek, őrizz meg engem a szívedben. - Úgy lesz! Hisz tudod, hogy én mindig szerettelek és szeretni is foglak örökké, így az emléked sem veszhet el. - Köszönöm, hogy így gondolod. Harmadszor, ez a legfontosabb: Keresned kell majd egy gyermeket, aki elárvult és még nem töltötte be a 13. életévét! - De miért? - Azért mert őt kell majd a helyedre kitanítanod gondoskodással és szeretettel, ahogy én is kitanítottalak téged erre a feladatra. A síromat majd az ősi tündér-temetőbe állítsd fel oda ahova mutattam - Úgy lesz, ahogy kérted Hópihe. Mondta nagy könnyhullatások közben Jégvirág, aki anyjaként szerette Hópihét, s most fájt neki, hogy el kell őt engednie. Hópihe meghalt. A temetésére az összes állat eljött. A sírján ez a felirat díszelgett: -
Jégvirág betartotta ígéretét, vigyázott mindenre és jó utódot talált magának és legfőképpen soha el nem felejtette szerető nevelőanyját: HÓPIHÉT.
3
A jégkunyhó tündére (Juhász József) Téli szünet első napján elkezdett esni a hó. Másnapra már akkora lett, hogy az udvaron alig fért el. A bátyámmal kitaláltuk, hogy építsünk jégkunyhót. A havat ládába nyomkodtuk és téglákat formáztunk belőle. A téglákat egymásra pakolva építkeztünk. Hugi is segített, amiben tudott. Gyakran összevesztünk. Végül úgy döntöttünk, hogy inkább mind a ketten külön-külön építünk saját kunyhót. Egyedül nem volt olyon jó móka és nagyon nehezen is ment mind a kettőnknek. Többször leborult és újra kellett kezdeni. Mind a ketten el voltunk foglalva magunkkal és nem figyeltünk a húgunkra, akit teljesen magára hagytunk. Ő először pityergett egy kicsit, azután nekiállt, hogy befejezze a kunyhót. Ügyesen haladt vele, de a teteje túl magas volt neki. Lábujjhegyre állt, de elvesztette az egyensúlyát és hanyatt esett. Ráesett a fal néhány darabja és sírni kezdett. Mi nem foglalkoztunk vele, azt hittük csak hisztizik. Egyszer csak egy hangot hallott: Ne sírj! Azt hitte anya az és jött, hogy megbabusgassa. Abbahagyta hát a sírást és felnézett. Nem látott senkit. De megint hallotta: - Ne sírj, én segítek neked felépíteni a kunyhót. - Újra körülnézett és nem hitt a szemének. - Te tündér vagy!? - kiáltott fel. - Tényleg létezel? - Igen - válaszolt a tündér - és segítek neked. - Akkor kezdjük! Nekiálltak a kunyhó építéséhez és rövid idő alatt végeztek. Legszebb a jégvirágos ablak lett, amit együtt készítettek a tündérrel. Nem hittünk a szemünknek, amikor megláttuk, a kész kunyhót. A hugi csak mosolygott és azt mondta. - Volt segítségem, egy tündér. - Hát persze, - mondtuk - de nem hittünk neki. - Pedig ha jók lennétek, lehet, hogy nektek is segítene felépíteni a kunyhótokat! - Mit kell tennünk szerinted? - kérdeztük. - Ne veszekedjetek - szólt a tündér. Majd leesett az állunk és csak bólogatni tudtunk, hogy rendben. Ezután mindig együtt játszottunk mindhárman, és ha volt egy kis ideje meglátogatott minket a jégkunyhó tündére, hogy együtt játszott velünk. Már nagyok vagyunk, és keveset játszunk, de akárhol is vagyunk, a jégtündér mindig velünk van. Hogy honnan tudom? Téli reggeleken jégvirágot rajzol az ablakunkra.
A jégvirágok keletkezése (Juhász Réka) Volt egy kisfiú, akit Petinek hívták. Mindig valami rosszaságon törte a fejét. Egyik reggelre leesett a hó. Peti örült, végre lehet szánkózni és hógolyózni. Alig várta, hogy kimehessen a barátaihoz játszani. Anyukája utána kiáltott: - Peti ne menj rá a jégre! - De Peti ezt már nem hallotta, mert egyből a befagyott tóhoz ment a barátaival. A sok csúszkálás közben egyszer csak beszakadt a jég alattuk. Csurom vizesek lettek. Peti teljesen átfázott mire hazaért. Másnap reggel lázasan ébredt és a torka is fájt. Anyukája gyógyszert adott neki. Délután már sokkal jobban volt és ment volna játszani, de anyukája nem engedte. - De unatkozom!- mondta Peti. - Van egy ötletem - mondta anyukája - rajzoljunk az ablakra. Egész délután együtt rajzoltak mindenfélét és nagyokat nevetgéltek. Másnap reggelre csupa jégvirág lett az ablak. Peti elcsodálkozott. Anyukája nagyot kacagott: - Úgy látszik Dér Jankó megirigyelte a rajzaidat!
4
Egy újabb történet Mátyás királyról (Juhász József) Megint meguntam a palota fogatagát. Úgy döntöttem egy kicsit megszököm. Álruhába bújtam, zsebembe raktam a telefonomat és a bankkártyámat. Felültem a buszra, de nem tudtam, hogy hova tartok. Végállomásnál leszálltam és betértem egy étterembe. Megebédeltem és akkor vettem észre, hogy a bankkártyám nincs meg. Nem tudtam mit csináljak. A tulajdonos viszont azt mondta nincs gond, dolgozzam le. Kötényt kötöttem és nekiálltam mosogatni. Azon gondolkodtam, hogy milyen rendes ember a tulajdonos, hogy nem hívott rendőrt. Ahogy ott mosogatok nagy visítozásra lettem figyelmes. Az egyik vendég egeret látott és megijedt tőle. Fenyegetőzött, hogy bezáratja az éttermet. A tulajdonos azonban addig könyörgött neki, amíg sikerült lebeszélnie. Az éjszakámat a raktárban tölthettem, így legalább volt fedél a fejem felett. De hajnal tájt valami motoszkálást hallottam az ablak felől. Közel lopóztam és láttam, ahogy a szemben lévő étterem tulajdonosa valamit bedob az ablakon. Egerek voltak. Igyekeztem mindet összefogni és egy dobozba betenni. Másnap alig nyitottunk ki, amikor két ellenőr jelent meg. Most értettem meg mindent. Nekem hála minden rendben volt. Így miután ledolgoztam a tartozásom, megköszöntem a hozzám való jóságát és haza indultam. Másnap visszatértem kíséretemmel, de a szemközti étterembe tértünk be először. Itt is nagyon szívélyesen fogadtak minket. Amikor senki sem látta, elengedtem az egereket, aztán úgy tettem, mint aki fel van háborodva. - Milyen hely ez – kérdeztem -, hogy itt csak úgy rohangálnak az egerek az asztalok között? - Ez nem lehetséges felség - mondta elsápadva a tulajdonos -, ez egy rendes hely nagyon vigyázunk a tisztaságra! - Akkor, hogy magyarázod ezeket? - mutattam az egerekre. A tulajdonos csak állt szótlanul. - Látod, milyen érzés, amikor tönkre akarnak tenni? A tulajdonos térdre rogyva esedezett, nem tesz ilyet soha többé, csak bocsássak meg neki. - Na jó, de ha nem tartod be az ígéreted visszajövök és bezáratom ezt a helyet – mondtam. Azzal sarkon fordultam, és betértem abba az étterembe ahol olyan jók voltak hozzám. Ahogy beléptem nyomban megismertek és nem hittek a szemüknek. - Nagyon szégyellem, hogy csak most ismerem meg felséges uram - mondta a tulajdonos és térdre borult előttem. Felsegítettem, hisz én tartoztam neki köszönettel. Megjutalmaztam emberséges viselkedéséért. Ő csak ennyit mondott: - Az emberek igazat mondanak önről. - Miért mit mondanak? - kérdeztem. - Mátyás az igazságos - mondta.
5
Csipkerózsika a XXI. században (Sándor Janka)
Tegnap reggel érkezett hozzám egy meghívó Arieltől, a holnapután tartandó szülinapi zsúrjára. Ezért elmentem a reptérre, vettem egy jegyet a legközelebb induló arrafelé menő repülőjáratra. Felszálltam a repülőre, éppen kerestem egy helyet, mikor megláttam Hófehérkét a repülőn. Volt mellette egy üres hely. Megszólítottam: - Szia, Hófehérke! - Szia, Csipkerózsika! - Hófehérke, leülhetek melléd? Szabad ez a hely? - Igen. Természetesen leülhetsz. - Köszönöm. Hófehérke, te tudod, hogy mi történt a múlt hónapban? - Nem. - Te nem tudod? - Nem. Mért, tudnom kéne? - Igen... Na, mindegy. Elmeséljem? - Igen! - Biztos akarod? - Igen. Hisz tudnom kell, hogy mi történt az egyik legjobb barátnőmmel! - Akkor jó… Az úgy történt, hogy 4 hete mikor éppen készültem a hercegemhez (mert szülinapja volt) előadásomra, már majdnem készen álltam az indulásra mikor belépett a szobámba 5 csuklyás alak. Megszólalt az egyik most velünk jössz! Erre hátrakötötte a kezemet, és betömte a szájamat, hogy ne tudjak beszélni. Utána leráncigáltak az udvarra ahol több mint 30 csuklyás alak várt ránk. Onnan levittek a föld alá egy igen szűk járaton. Hosszú, nagyon hosszú ideig csak meneteltünk a föd alatti járatban, míg el nem értünk egy magas mennyezetű óriási barlangot, ahol szerintem a gyűléshelyük lehetett. - Csipkerózsika és hogyan jutottál onnan ki? - Ne szólj közbe Hófehérke, ha mesélek. Hallgasd végig a történetet és majd megtudod mi történt! - Bocsi… - Jól van, na. Nincsen semmi baj. Na, szóval. Hol is jártam? - Ott jártál, hogy beértetek egy hatalmas barlangba. - Ja, tényleg! Köszi. Amikor odaértünk odavezettek engem a falnak egy olyan részére ahol volt a falban egy vaskarika. A vaskarikához odakötötte a kezemen lévő kötelet, és leültetett engem az ott lévő pokrócra. Ezután mindenki leült a terem közepén lévő asztalhoz, és elkezdtek beszélgetni. De amikor belépett a terembe egy másik úton egy fekete köpenyes alak, (Aki valószínűleg a vezérük lehetett.) néma csendben felálltak az asztaltól a csuklyás alakok, és meghajtották a fejüket. Mikor a köpenyes alak leült az asztalfőre a csuklyás alakok is leültek. Megszólal a köpenyes alak mély, de erőteljes hangján: - Elhoztátok nekem, amit kértem tőletek? Igen mester. Meghoztuk. Rendben. Reméltem is, hogy nem fogok bennetek csalódni. És most hol van? Ott ül a fal mellett! Mutatott rám az egyik csuklyás alak. Jól van. Hadd nézzem meg azt a kis drágaságot! Odajött hozzám… a szemébe néztem… és felkiáltottam: - Te vagy az!? Hófehérke nem tudta megállni, hogy közbe ne szóljon: - Mért? Ki volt az??? - Mondtam már, hogy ne szólj közbe! Hallgasd végig a történetet és majd megtudod. - Jó, oké. Többet nem szólok bele. - Köszönöm. Na, szóval… Folytattam a történetet: - Te vagy az!??? Nem képzeltem volna ezt pont rólad!!!
6
Nem is vártam, hogy ezt képzeld rólam. Ez volt az én kis meglepim. Váltságdíjat 5 millió Ft-ot fogunk érted követelni, ráadásul, ha 3 nap múlva nem kapjuk meg Kp – be, eladunk téged egy rabszolga kereskedőnek, kereshet téged drága jó apuci amerre csak lát. - Hahaha, haha, hihi, hihihi! Nevetett rajtam az egész bagázs. Aztán megvacsoráztak, nekem persze csak száraz kenyeret és vizet adtak, még a kutyáik is jobb ételt kaptak, mint én. Vacsora után a vezérük (Aki nem volt más, mint az én gonosz öcsém, Akit apánk elzavart otthonról, és mérges volt rám, mert én fogom örökölni a királyságot és nem ő. Azt nem fogom, részletezem mért zavarta el őt apánk.) írt apámnak a facebookon, hogy mi a helyzet és mit kell tennie, hogy ne kerüljek rabszolga kereskedőkhöz. Aztán lefeküdtek aludni. Nagyon nehezen sikerült elaludnom mivel iszonyatos nagy hideg volt idelent. Reggel felkeltettek és adtak nekem enni és inni (sajnos ugyan azt, mint tegnap). Reggeli után megint felmentek egy másik alagúton portyázni. Eközben apám felhívta az (érintőképernyős) telefonján az én hercegemet, hogy szabadítson ki engem. Jött is a herceg repülőn a legügyesebb gépfegyveres kommandósaival. Mikor ideért az apám megmutatta hol hurcoltak le engem. Jött is lefelé olyan gyorsan, ahogyan csak tudott. Mikor leért még nem voltak ott a csuklyás alakok, ezért szépen csendben odalopóztak hozzám (még szerencse, hogy nem volt riasztóberendezés) a herceg, eloldozta a köteleimet, felsegítet, és elindultunk felfelé, de nekem eszembe jutott, hogy itt van még a gonosz öcsém is, ezért 20 kommandós lement és megkötözve felhoztuk őt is a felszínre. Amikor ennyi idő után újra napfény érte a bőrömet ahhoz fogható érzés nincsen! Annyira jól esett! Aztán átmentünk a kerten, egyenesen be a várba. Ott enni kértem, mivel már nagyon éhes voltam. A gonosz öcsémet nagyon messzire száműzték, ráadásul életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, de én kértem, hogy ne legyen ilyen szigorú hozzá, de nem engedtek a büntetésből. Másnap a herceg megkérte a kezemet! - Ó de romantikus! És mit mondtál? - Igent! Hát mit mondtam volna? Jövő héten lesz az esküvő. - De jó! Én is elmehetek? - Hát persze! Mért ne jöhetnél? A törpéket se felejtsd otthon! Talán Morgónak is jobb lesz a kedve. - Talán… - Tényleg! Hol vannak most a törpék? - Nem akartak eljönni. - De mért nem? - Mert a víz alatt lesz az ünnepség! - Jaj tényleg… a törpék nem szeretik a vizet. - Ahogy mondod. Mikor ezt Hófehérke kimondta, már szállt is le velünk a repülőgép az Óperenciás tenger partján. Leszálltunk róla és mentünk a tengeralattjáróhoz, hogy elérjük a csatlakozást. Minden simán ment. Megünnepeltük Ariel szülinapját. Az esküvőt is megültük a jövő héten és boldogan élünk, míg meg nem halunk… -
7
A tücsök és a hangya a XXI. században (Bornemissza Dorina Brigitta) Hol volt, hol nem volt a tabletek és IPhone-ok hegyén is túl, túl a laptopmezők és notebookok tengerén, ahol a GPS már nem fogja a jelet, élt egy dolgos hangyacsalád és egy félnótás tücsök. A hangya kis családjával együtt egész nyáron szorgalmasan dolgozott, hogy élelmet gyűjtsön télire. Fáradhatatlan volt, semmi sem riasztotta el a munkától, legyen az hőség, vagy zivatar, nem számított neki semmi nehézség! Bezzeg tücsök barátunk messziről kerülte a munka fáradalmát! Inkább leheveredett a fák árnyékos tövébe, és virágszirom-webkamerán keresztül nézte a szorgoskodó hangyacsaládot, kiknek terhes munkáját gúnyos zenei aláfestéssel kísérte. Korgó gyomrának éhségét a netről rendelt leveles pizzával csillapította. Szomjúságára energia- bombát hörpintett. Ilyenkor megelégülten heverészett az illatozó virágok árnyékában, s közben fellépett a facebookra posztolni a semmittevését, megosztani a hangyacsalád bolond—mániáját… Aztán feltolta a Youtube-ra az új szerzeményét, és lájkolta a „Jobb a víg muzsikálás, mint az izzadságos munka terhe”- oldalt. Az egyik ilyen lazulós pillanata közben találkozott a hangyával… - Haj, hogy te milyen gyökér vagy! Míg egyesek relaxálnak, addig te gürizel! - mondta a hangyának. - Jaj, cimbi, nem tart ám örökké a kütyük akksija, a zord téli hónapra is gondolni kellene-válaszolt a hangya. - Mondtam vazze, hogy kettyós vagy! - vihogott a tücsök - Ha a snap chat-en van megosztás ma, lesz holnap is, és ha a posztjaim, lájkok hadát vonzza ma, akkor úgy lesz az télen is. Azzal lekoptatva magáról a hangyát, keverte tovább a maga nótáját. Ez volt a szórakozása egész nyáron. A hangyát nem érdekelte, hogy már a vakonddal és a hernyóval is megoszthatná a facebookon az unokák legújabb fotóját, inkább tovább dolgozott szorgosan. Fáradtsága meghozta gyümölcsét. Mire megérkezett őszanyó, a hangya éléstára gazdagon megtelt élelemmel. Csapadékosra, hidegre váltott az idő, a fák megkopaszodtak, lehullott levelek borították a kopár mezőt. A tücsök nótája elhalkult, már nem keverte maxin a zenét, fagyosan, vacogva húzta össze magát. Egyik reggel fehérbe öltözött a táj, hó borított mindent. Dermesztően hideg volt, hűvös szelek jártak, erősen fagyott, már a wifi sem működött… Tücsök koma vírust lelt, de zabot nem… Hiába korgott a gyomra az éhségtől, sehonnan nem érkezett egyetlen szavazat sem, hiába öltözött az Xfaktor csinos hernyó-bemondónője is az ő kedvéért talpig zöld selyembe, a nézettségi mutató csak nem javult… Eközben a hangya család észre sem vette a tél viszontagságait, a trópusi meleget árasztó napelemes kandallójuk körül pihentek, X-boxoztak, hangos könyvet hallgattak, és Google keresőztek. Jól megérdemelt szabadságukat töltötték, nem utaztak el ugyan megcsodálni a Karib-tenger fehér homokját, de hosszú, tartalmas napokat töltött együtt az egész boly. A deviza lakáshitelük lejárt, így a begyűjtött finom falatokból vidáman nyithatták meg a földalatti éttermüket és süti gyárukat, a „Mind megette” rovat üzemeltetése pedig busás hasznot hozott a „kicsi”,csupán 12000 lelket számláló bolynak. A tücsöknek közben felkopott az álla, ereje már egy beteg hangyányit sem ért… A zord időben sorra letiltották a facebook ismerősei is, arra gondolt, hogy utolsó euro centjein feltárcsázza a hangyát, és nyomorúságában segítséget kér tőle tavaszig… A hangya intőn emlékeztette a gúnyolódására a tücsköt. Amíg én a nyár hevében fáradtságtól izzadtan gyűjtögettem, addig te a félárnyékban lebzseltél. Ha akkor karaokéztál, most zumbázz! A tücsök szemlesütve távozott… Korgott a gyomra az éhségtől, reszketett, mint a kocsonya… A szorgos hangya megsajnálta a munkakerülő tücsköt, házába tessékelte. Tücsök, nem érdemled meg ugyan, de segítek rajtad - mondta, és ellátta egy hatalmas zsák morzsával, aztán megígértette vele, hogy többet nem henyél a nyáron, hanem serénykedni fog.
8
A tücsök széles vigyorral az arcán távozott az ajándékba kapott zsákmánnyal. Ismét beköszöntött a nyár. A hangya és családja újból megkezdte szorgalmas munkáját. A tücsök is megtartotta szavát, már nemcsak henyélt, hanem gyűjtögetett is télire. A munkáját bevégezve most is a régi nótáját játssza, de már boldogabban chat-el, mert biztos jövő vár rá, már nem kell félnie a téltől.
Tücsök és a hangya a XXI. században (Juhász József) Hangya Hedvig és Tücsök Tihamér két rosszcsont, akik mindig valami komiszságon törik a fejüket. Szomorkodott is hangyaasszonyság épp eleget. - Nem tudom, hogy kire ütött ez a gyerek? A mi családunkban mindenki rendes, derék hangya. Jaj, nem tudom mi lesz ebből a gyerekből - mondogatta. De Hedvig nem foglalkozott vele. Ö egy boltot szeretett volna nyitni Tücsök Tihamérral, ahol csupa vicces dolgokat árulnának. Szülei viszont ragaszkodtak, hogy a családi pékséget vigye tovább. Egyszer, a napi láblógatás közepette, Tihamér talál ötszáz forintot a földön. Tanakodtak mi tévők legyenek. Hedvig így szól: - Vegyünk rajta lottót, és ha nyerünk, megnyithatjuk a saját boltunkat. Ebben meg is egyeztek. Megvették a szelvényt és várták a húzás napját. Nem akartak hinni a szemüknek, amikor negyedik számot is kihúzták az övékéből. Egész éjjel buliztak, megünnepelték a győzelmüket. Másnap felvették a nyereményt és amilyen hamar csak lehetett, megnyitották a boltot. Ma már több városban is van boltjuk. Az emberek szeretnek vicces dolgokat vásárolni. Hangyaasszonyság nagyon büszke a fiára.
9
A kiskakas új barátai (Juhász József) Volt egyszer egy szegény asszony, annak volt egy kiskakasa. Nem volt mit ennie, ezért elhatározta, hogy megfőzi a kiskakast ebédre. A kiskakas megneszelte ezt, és éjszaka megszökött. Futott árkon - bokron keresztül, Egyszer csak meglátott egy tehenet a réten legelészni. Nagyon megörült, hogy találkozott valakivel. Közelebb ment hozzá elpanaszolta, hogy meg akarta főzni a gazdasszonya. A tehén megsajnálta, és mivel jó kakasnak látszott, így szólt hozzá: Gyere, lakj a mi tanyánkon! Az én gazdám nagyon rendes. Úgy is lett. A gazda megörült a kiskakasnak, finom magvakat adott neki. Este, amikor minden elcsendesedett az állatok összegyűltek, hogy megismerhessék az új jövevényt. Mindenki kedvesen fogadta. A kiskakas elmesélte, hogy meg akarták főzni, de ő inkább elmenekült. - Szegény pára, - mondja neki a tehén - itt jó helyed lesz. - Igen, igen - mondja a birka. - Tudod, a mi gazdánk, - kezdte a ló - nem bánt minket. - Ő enni ad nekünk, mi pedig segítünk, amiben tudunk. - Én tejet adok, amiből a gazda túrót meg sajtot csinál és eladja a boltosnak. Az árából vesz nekünk finom takarmányt - mondta a tehén. - Én gyapjút adok, amit a gazda jó pénzért elad - mondta a birka. - Én a kocsit húzom, és hű társa vagyok a gazdának - mondta a ló. A kiskakas elszomorodott. - Én miben tudok segíteni? - Majd holnap kitaláljuk, most aludjunk, mert már későre jár - mondta a ló. A kiskakas egész éjjel alig alud. Azon gondolkodott miben tudna segíteni ő a gazdának. Reggel, amikor látta felkelni a napot, bizony eszébe jutott. Én fogom felkelteni a tanya minden egyes lakóját! - Azzal felreppent az istálló tetejére, és büszkén egy nagyot kukorékolt. A gazda megörült, hogy nem lesz gondja a reggeli felkeléssel, hisz van már, aki minden reggel felébressze. Az állatok is büszkék voltak új barátjukra. Egyik reggel hiába kukorékolt a kiskakas, a gazda nem kelt fel. Az állatok tanakodtak, mi történhetett. Akkor a ló, akit a legbölcsebbnek tartottak maguk között, benézett az ablakon és látta, hogy a gazda betegen fekszik az ágyban. - Most mi lesz velünk? - kérdezte a birka. - Ha a gazda beteg és nem tud sajtot és túrót készíteni, akkor nem lesz miből élelmet venni. - mondta a tehén. Az állatok csak ültek szomorúan és nem tudták mi tévők legyenek. Akkor a kiskakas felállt és így szólt: - A gazda mindig jó volt hozzánk, segítenünk kell neki! - De hogy? - kérdezte a ló. - Nap, mint nap látjuk, hogy mit és hogyan csinál a gazda. Ha összefogunk, mi is meg tudjuk csinálni. Együtt sikerülni fog! - mondta a kiskakas. Nekiálltak hát a munkának. A kisegér álmélkodva nézte, hogy mit csinálnak az állatok. Ki is nevette őket, de amikor megkóstolta a kész sajtot, nem akarta elhinni. -A gazda sem csinál finomabbat. - mondta az egér. Akkor felpakolták a szekérre és a ló elvitte a boltba, ahova mindig szokta. Amíg a gazda beteg volt az állatok minden reggel elvégezték az ő munkáját is. Hét végén a boltos elment, hogy kifizesse a sajt és a túró árát, mert a gazda a héten csak az ajtó elé pakolta le az árut és nem várta meg a fizetséget. A gazda meglepődött, hiszen ő egész héten az ágyban feküdt betegen. Törte a fejét mi történhetett. Az állatok nagyon boldogok voltak és tudták együtt bármire képesek. Így volt, igaz volt. Vagy talán csak mese volt?
10
A cinege éneke (Verbóczki Ábel Zoltán) Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy cinege. Ez a cinege nagyon szépen énekelt. Egyik nap gilisztát akart gyűjteni. Miközben a gilisztákat szedegette, csodálatos dalokat énekelgetett, amivel odacsalogatott egy környéken eleséget gyűjtögető másik cinegét. Leült egy ágra és onnan hallgatta a csodálatos éneket. A fiú cinege egyszer csak észrevette a tojót. A hím cinege meghívta a tojót a fészkébe, elmesélte neki, hogy a fa, amelyen a fészke állt kidőlt. Kis idő múlva úgy döntöttek, hogy összeköltöznek. Éldegéltek együtt nagy boldogságban, majd úgy döntöttek, hogy fiókákat szeretnének. 2 hétig költötték a tojásokat, és várták, hogy kikeljenek. Egy szép napon kikeltek! Megtanították őket repülni és mindarra, amit egy kismadárnak tudnia kell. Aztán beköszöntött a tél, elkezdődött a téli eleséggyűjtés ideje. Sajnos igencsak szűkös volt a készlet az ételraktárukban. Mikor elindultak szokásos élelemgyűjtő körútjukra, találtak egy kisház udvarán egy szép kis madáretetőt, amelyet egy jószívű kisfiú készített az édesapjával. Ezzel a jótettükkel biztosították az ételt egész télire a kedves kismadaraknak, hogy mikor újra eljön a tavasz, ismét megvidámíthassák a család életét a gyönyörű dalukkal.
A cinege éneke (Kertész István) Egyszer volt, hol nem volt hetedhét országon is túl, még az Óperenciás –tengeren is túl, ahol a kurta farkú malac túr volt egyszer egy állatkert… Volt ott mindenféle állat, amilyet csak el tudsz képzelni: fekete párduc, tigris, majom, óriás papagáj. De a legeslegszebb mégis az éneklés királynője, a híres cinege volt… Ne higgyétek, kedves olvasóim, hogy ő egy átlagos kis madár volt! Ország-világ ismerte őt gyönyörű szívhez szóló hangjáról. Amikor ez a kismadár elkezdett dalolni, mindenki, aki csak hallotta megállt egy pillanatra, mert elvarázsolta a csodálatos dallam! Telt, múlt az idő… Amikor a kis cinege már elég híres lett, a többi állatot már meg sem tekintették a látogatók. Nagyon rosszul esett a társaknak, meg is haragudtak rá. Egy napon mégiscsak elhatározták, hogy beszélni fognak a hírességtől öntelt kis cinegével, és jobb belátásra bírják, hiszen már a barátait is elfelejtette. Elsőnek a tigris próbálkozott, de nem volt sikere, mert a kismadár nagyon dölyfös lett. Másnap a majom határozta el magát egy kis beszélgetésre… Ide figyelj, te cinege, kapd össze magadat, ne legyél ennyire büszke, mert nekünk ez így sehogy sem tetszik! Vissza szeretnénk kapni a régi barátunkat, akit nem is olyan régen megismertünk! Ezektől a szavaktól a kismadár elszontyolodott, és belátta, hogy ha így folytatja, elveszít mindenkit, aki számára fontos. El is határozta, hogy személyesen fog bocsánatot kérni a barátaitól. Másnap sietősen indult hozzájuk, meg is találta őket. Így szólt: - Tudom, rosszul viselkedtem veletek! Goromba és dölyfös voltam, és megfeledkeztem a barátságunkról. Bocsánatot kérek tőletek, ígérem, többet nem leszek ilyen önző veletek! Erre az állatok úgy megörültek, hogy örömükben hatalmas farsangi bulit csaptak. Ha a kismadár dölyfös maradt volna, az én mesém is tovább tartott volna…
11
A cinege éneke (Juhász József) Valahol a kerek erdő szélén éldegélt egy cinege. Ez a cinege nagyon szeretett énekelni. Ha az idő engedte napestig trillázott. Amikor azonban hidegre fordult az idő, berepült a házak közé, hogy élelmet keressen. Volt egy kedvenc háza. Itt nemcsak finom falatokat talál nap, mint nap, hanem kedvére való rock zenét is hallgathatott. Egész télen ehhez a házhoz járt és mire kitavaszodott, már biztos volt benne, hogy zenekart alapít. Nekilátott hát a szervezésnek. Amerre csak járt elmondta, hogy zenélni szerető és tudó társakat keres. A gólya és a fecske jelentkezett. Meg is alapították az együttest, a nevük Rock madarak lett. Minden délután az öreg fenyőnél gyakoroltak. Nyár közepére már jól ment nekik a zenélés. Úgy döntöttek szerveznek egy koncertet. Elő zenekarnak felkérték a Rock egerek együttesét. Fergeteges volt a koncert, mindenkinek nagyon tetszett a Rock madarak előadása. A nyár azonban hamar véget ért. Az ősz beköszöntével a fecskének és a gólyának el kellet repülnie a messzi Afrikába. A cinege így magára maradt. Ágról ágra repülve szomorúan énekel és várja, hogy visszatérjenek a barátai.
Villámszárnyú Rudi (Kertész István) Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren túl, ahol a kurta farkú malac túr, volt egyszer egy méh csapat. De ne akármilyenre gondoljatok! Minden év első hónapján megrendeztek egy versenyt, amelyben I. helyezésként a többiek tiszteletét és megbecsülését lehet elérni, és megerősíti a résztvevők önbizalmát. Erre a versenyre igen sokat kell készülni, és gyakorolni. Nem messze, a verseny helyétől lakott egy méhcsalád. Ez a verseny számukra igen sokat jelentett, ezért minden alkalommal sokat edzettek, és igyekeztek megnyerni a vele járó díjat is. Erre a nyereményre nem csupán ennek a családnak fájt a foga, de egy szomszédban lakó másik is erősen küzdött érte. Ez a család nem egy hétköznapi kis társaság volt! Ott küzdött köztük Lili, a méhkirálynő, aki a méhek között a legszebb és a legokosabb volt. Az anyukája pedig egyenesen a legjobb tanárnő volt, ja, és majd elfelejtettem apukáját, a falu legjobb autószerelőjét! Mégis a legaranyosabb közöttük Villámszárnyú Rudi volt… Az ő számára létfontosságú volt ez a verseny! A faluban őt igen-igen piszkálták alacsony termete miatt, pedig a szíve a helyén volt a kis állatkának… Ugye egyet értetek velem, kedves kis olvasóim, hogy nem a ruha és a magasság teszi az embert, nem az a ékes döngicsélés a méhecskegyereket…. A kis Rudi nagyon szorgalmasan gyakorolt, törte magát rendesen, hogy az idén ő szerezhesse meg a Becsület és Tisztelet Díját. Minden reggel korán már edzett, szorgalmasan gyakorolt kicsi szárnyaival, hogy megelőzhesse a többi gyereket. Rengeteg virágport gyűjtött, hogy meggyógyuljanak a mézétől a betegek. Egy napon, a barackvirág iskolába menet összetalálkozott barátaival, akik hencegni kezdtek azzal, hogy ők bizony így, meg úgy megnyerik az idei versenyt. - Peti azt mondta: Én úgy szeretném megnyerni, hogy sokat futok! - Ricsi meg hozzátett: Én úgy szeretném megnyerni, hogy egészségesen táplálkozom! Rudi pedig semmit sem szólt, csak tette tovább a mindennapi kötelességét, kimutatta szeretetét a társai iránt, sokat segített nekik a matek lecke megoldásában, udvarias volt a szüleivel és a tanáraival, és még a kötelező olvasmányoktól sem kapott gyomorrontást… Csodák csodájára meglett a kitartása jutalma: mégis alig hitt a szemének, amikor a társai már a BARÁTOT látták benne, és idén neki szavazták meg a Becsület és Tisztelet Díját, ami olyan sokat jelentett neki.
12
A lusta méhecske (Verbóczki Ábel Zoltán) Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy méhcsalád. A hosszú tél után melegen sütött a nap, rászálltak egy fatörzsre és a didergős tél után élvezték a kellemes meleget. Észrevették, hogy már zöldülnek a rétek, a fák; ezért egy küldöttséget küldtek, hogy felderítsék a területet. Örömmel jöttek vissza, mert jó sok virágot találtak a környéken. Még épp időben, mert a téli ételraktár ugyancsak megcsappant. Észrevették, hogy nem is olyan messze egy nagy repcetábla nyílik, sok-sok virágporral, melyre nagy szükségük volt a kicsinyeknek. Az akácvirágzásnál több nektárt és virágport tudtak gyűjteni és mikor elvirágzott már csak a mezei virágokra hagyatkoztak. Míg meleg volt, addig gyűjtögettek. Mindenki szorgoskodott, kivéve egy Méhi nevű méhecske. Egyik nap rászóltak a többiek: Segíts nektárt gyűjteni! Dolgozz vagy kirakunk! Nem volt mit tenni, hát kiment a rétre és jól megpakolta erszényét virágporral. Amikor visszament a kaptárba lepakolta terhét és fáradtan ledőlt pihenni. Úgy érezte, hogy ő már annyit dolgozott, hogy megérdemli a pihenést. De ekkor megint rászóltak: Dolgozz tovább! Ne lustálkodj! Hát tovább munkálkodott, ismét kiment nektárt gyűjteni. Ettől kezdve nagyon sokat dolgozott, egész álló napokat, de jót tett neki a közös munka a társaival. Este álmosan, fáradtan feküdt le. Életében először. Sok élményt hozott neki minden nap, és közben azt is megtanulta, hogy az élet küzdelmekkel jár; és csak úgy lehetünk egy közösség megbecsült tagjai, ha olykor mi is hozunk áldozatokat, nemcsak kapni szeretnénk.
13
Villám, a fekete csodamén (Juhász József) A nyaraimat a nagyapámnál töltöttem. Itt mindenem megvolt, amire csak vágytam. Friss levegő, sok állat és szabad élet. Reggelente együtt ébredtünk, megetettük az állatokat, majd mi is reggeliztünk. Közben nagyapa régi történeteket mesélt, amin jót mulattunk. Azután kezdődött a munka. - Egy öreg ház körül mindig van valami tenni való- mondta. Ha volt egy kis időnk a dombtetőről néztük, ahogyan a vadlovak vágtatnak a réten. Gyönyörű látvány volt. Egyik nap, ahogy ott néztük őket, egy fekete kiscsikóra lettünk figyelmesek. Egyedül kóborolt. Nagyapa azt mondta biztos elmaradt az anyukájától. Fogjuk meg - kérleltem nagyapit. Nem igazán ürült az ötletemnek. - Sok munka ám az! - fordult felém. - Megígérem, hogy gondját viselem és vigyázok rá! - Rendben gyerek, de a te dolgod lesz! Villámnak neveztem el, a homlokán lévő fehér csík miatt. Rengeteg időt töltöttem vele és elválaszthatatlan barátok lettünk. Nagyon boldog voltam vele. De a nyár hamar elszaladt és nekem egyre rosszabb lett a kedvem. Nagyapa is észrevette és rákérdezett. - Mi a baj kis unokám? - Jaj nagyapi, mi lesz velem Villám nélkül? El fog felejteni. - Nem felejt az olyan könnyen. Megígérem, hogy vigyázok rá! Jó lesz így? Akkor jössz, amikor csak akarsz. Biztos vagyok benne, ha rendben megy a suli, anyáék is el fognak engedni. Na, ne lógasd már az orrod! - Rendben- mondtam. Azt hiszem, még soha nem voltak ilyen jó jegyeim, mint abban az évben. Így anyáék megengedték, hogy a hétvégéken elmenjek Villámhoz. A következő nyárra gyönyörű mén lett belőle. Nagyon megszerettük egymást, de láttam, hogy bánkódik. Nagyapa azt mondta el kell engednem, mert ő vadló és szabadnak született. Nagyon sírtam, de tudtam igaza van. Nehéz volt az elválás mind a kettőnknek. Ma is gyakran nézem a vágtázó lovakat. Olyankor mindig Villámra gondolok és az együtt eltöltött időre.
14
Vihar és Villám, a ritka ikerpár (Sándor Janka) Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer réges-régen egy hatalmas kies pusztán egy Holdfény nevű csodaszép ezüstszürke kanca egy kis ménesben. A ménes vezérét Mennydörgést mindenki nagyon szerette, és egyben tisztelte is. Holdfényt két évvel ezelőtt csikó korában fogadta be a ménes. Ez úgy történt, hogy egyik éjjel egy kétségbeesett nyerítésre ébredt fel Mennydörgés, és indult is gondolkodás nélkül, hogy segítsen a bajbajutott lovon. Vágtatott a hang irányába és mikor meglátta, hogy egy szép ezüstszürke csikó hátsó lába be van szorulva a Holdkő-szikla egyik repedésébe és a környék rettegett pumája Gyilkos éppen felé tartott. Szegény csikó hiába próbálkozott nem tudta kiszedni a lábát a repedésből. Menydörgés egyszer csak a megfelelő pillanatban odaugrott a csikó és Gyilkos közé, kihasználva a puma meglepettségét, nagyot nyerítve felágaskodott és hatalmasat dobbantott patáival és rákiáltott ijesztő mély hangján: - Hagyd békén a csikómat! Gyilkos úgy megijedt Mennydörgéstől, hogy az óta sem látták a környéken. Miután a puma elszaladt Mennydörgés megfordult és megnyugtatta a csikót, hogy Őt nem fogja bántani. Ezután segített neki kiszedni a patáját a kövek közül. Miután a csikó megnyugodott ezt kérdezte tőle: - Hány esztendős vagy? - Egy. - Mi a neved? - Nincsen nevem. - Engem Mennydörgésnek hívnak. - Értem Uram. - Nyugodtan szólíts a nevemen. - Igenis. - Elnevezhetlek téged? - Igen. - Köszönöm. Mondjuk… legyen a neved… Holdfény… mármint ha ez megfelel. - Holdfény… nagyon szép név. Köszönök mindent. Megfordult, és indult volna tovább, de Mennydörgés megszólalt: - Holdfény! - Igen? - Melyik csapatban élsz? - Egyikben sem… - Ezt meg hogy érted? - Nem tartozom sehová. Anyám kóbor ló volt… (Holdfénynek kigördült az első könnycsepp a szeméből). - Mi a baj? Hogy érted azt, hogy volt? - Az a gonosz puma, Gyilkos széttépte és utána követett engem, hogy velem is végezzen (Holdfénynek már csorogtak a könnyei a szeméből). - Őszinte részvétem. Nagyon sajnálom… - Köszönöm. Ha Maga nem jön, én már nem állnék itt. Minden Önnek köszönhetek. - Én csak a kötelességemet teljesítettem, és ha tényleg nincs senkije, akkor én szívesen befogadom a ménesembe. - Ezt tényleg így gondolja? - Igen. - Én nem is tudom, mit mondhatnék… szívesen csatlakozom a méneshez! - Kövess! Mutatom az utat. Mire visszaértek már hajnalodott. Mikor felkelt a többi ló Mennydörgés bemutatta nekik a ménes új tagját, Holdfényt. De mint mondtam ez a történetünk kezdete előtt két évvel történt. Most már Holdfény felnőtt, háromesztendős lett, és gyönyörű, ifjú kancává cseperedett. A ménesben mindenki szeretettel fordult hozzá. Most két év elteltével szépen kigömbölyödött, csikót várt. Már épp eljött az ideje, hogy életet adjon első csikójának. Ezen az estén az alkonyattal együtt hatalmas viharfelhők is jöttek. A lovak jól tudták, hogy óriási vihar lesz. Holdfény nagyon félt a közeledő vihartól, mert nem szerette volna, hogy a csikójának valami baja essen. Megérkezett a vihar és egyben a csikó születésének az ideje is. Holdfénynek nem egy, hanem két kiscsikója született. Mindenki nagyon örült a két csikónak, habár nem tudták hogyan lehet két csikó egyszerre egy kancától. Holdfény az első csikót Viharnak nevezte el, a másodikat pedig Villámnak. Azért kapták ezeket a neveket, mert az első születésével jött a vihar, a második születésénél pedig villám csapott az égből egy magányosan álló fát felgyújtva. Mind a két csikónak gyönyörű éjfekete szőre lett, és
15
mind a kettő csődör volt. A csapat szívesen befogadta Őket, de csak addig, amíg el nem érik a háromesztendős kort, mivel egy ménesben csak egy csődör lehet, a ménes vezére. Holdfénynek sajnos bele kellett egyeznie, mert még Mennydörgés is azt mondta, hogy el kell menniük. Holdfény szomorúan nevelgette két szép csikóját. Amikor kétesztendősek lettek Holdfény elmondta nekik a szomorú hírt. A két ifjú paripa nem örült a hírnek, de megmondták az anyjuknak, hogy egyet se féljen meg fogják őt látogatni, ha Mennydörgés megengedi nekik. Mind a ketten gyönyörűek voltak, szikrázó éjfekete szőrük, és sörényük volt. Nagyon szerették egymást, mert ikertestvérek voltak. Kötődtek egymáshoz, mindig mindenhová együtt mentek. Aztán csakhamar eltelt az az egy esztendő, és el kellett menniük a ménestől, mert Mennydörgés féltette tőlük a ménesét. Holdfény velük akart menni, de Mennydörgés ezt nem engedte, mivel az ő ménesébe tartozott, és Holdfény ráadásul hálával tartozott neki, mert megmentette Mennydörgés az életét, és azt sem engedte meg, hogy a két csődör meglátogassa majd őt. A két csődörnek el kellett mindenképpen hagynia a ménest. Szomorú búcsút kellett venniük a ménestől és az anyjuktól. Gondolták elmennek a világ legbölcsebb lovához, hogy megtudják miért születtek egyszerre és, hogy mi a dolguk a világban. Akkoriban az volt a szokás, hogy minden egyes lónak el kell mennie hozzá, a kancáknak kétesztendős korukban, a csődöröknek háromesztendős korukban. Mivel ők éppen háromesztendősek voltak, ezért el kellett menniük. Mikor odaértek Okoló barlangjához (így hívják a világ legbölcsebb lovát) megálltak előtte és bekiáltottak egyszerre a barlangba: - Tisztelt Okoló Úr! Szeretnénk megmutatni magunkat, mert kellő idősek vagyunk. - Gyertek be gyermekeim. Már rég óta várok ám itt rátok. Tudtam, hogy el fogtok jönni hozzám. - De hát honnan tudta? (kérdezte Vihar) - Én mindent tudok gyermekem. - Én vagyok Vihar és ő az én ikertestvérem Villám. - Gyönyörű és kiváló csődörök vagytok. Tökéletesek a feladatotokra. - Azért is jöttünk, hogy megtudjuk miért, és hogyan lettünk ikrek, és, hogy mi a feladatunk. - Azért lettetek ikrek, mert anyátok egy különleges ló, mert neki háromesztendős korában születtek csikói, és ti is tudjátok, hogy amelyik kancának háromesztendősen születnek csikói, azoknak egynemű ikrei fognak születni. Ti ezek vagytok. Ami pedig a feladatot illeti, meg kell alapítanotok kettőtöknek együtt egy ménest. - Értjük, de kikkel? (érdeklődött Vihar) - Azokkal a kancákkal, akik a segítségeteket kérik, és nektek kötelességetek Rajtuk segíteni, és velük ménest alapítani, megvédeni Őket, segíteni a többi segítségkérő kancán, és nem úgy viselkedni a fiaitokkal, mint ahogyan Mennydörgés bánt veletek. Most eredjetek utatokra és ne feledjétek el szavaimat. - Mindent köszönünk szépen! (mondta hálásan a tanácsokért a két szép csődör) Elindultak, és mikor megérkeztek egy nagyerdőséghez, gondolták, hogy ott az első fák alatt megpihennek az éjjel, és majd reggel indulnak tovább. Megvacsoráztak a fák alatt növő friss fűből, aztán megbeszélték, hogy először Vihar, és utána Villám fog őrködni, és az őrségváltás éjfélkor lesz. Villám hamar elaludt, mivel igen fáradt volt. Éjfélkor Vihar felkeltette Villámot és átadta neki a szolgálatot. Reggel, mikor Vihar felkelt, Megreggeliztek és elindultak dél felé, el az erdőtől. Azt tervezték, hogy elmennek a Nap-tóhoz. Szépen galoppozva mentek. Délben értek oda, és megebédeltek. Nagyon ízlett nekik a tó partján növő friss és zamatos fű. Ebéd után gondolták, hogy szétnéznek a tóparton. Ahogy sétáltak egyszer csak megláttak egy nagy ménest, amint legelésztek, és a tóban játszottak. Tudták, hogy nem szabad, hogy észrevegyék őket, mert a ménes csődöre elkergetné őket onnan, de Ők nem szerettek volna elmenni erről a gyönyörű helyről, ezért inkább megfordultak és elmentek az ellenkező irányba. *** A Nap-tóparti ménes csődöre, Mumus nagyon kegyetlen és gonosz ló volt. Senki sem szerette Őt, első kancáján, Hóviharon kívül, mert vele nagyon kedves volt, a többi kancával pedig nagyon kegyetlenül bánt. Élt ebben a ménesben két szép kanca, Szellő és Ében. Szellőnek szép világosszürke színű, Ében pedig éjfekete színű gyönyörű szőre volt. Egyik éjjel Ében nagyon furcsát álmodott: Egyszer a tó partjára két idegen csődör érkezett, és Ők ki szabadították Őket Mumus kezéből. És ezt vélte hallani: Ha Szellő azt hallja ki a szél susogásából, hogy induljatok el, itt vannak, akkor el kell mennetek a Fehérfűz-tisztásra, mert ott várnak szabadítóitok. Reggel, ahogy felkeltek elmesélte az éjjel látottakat és hallottakat Szellőnek. *** Egy nappal az után, hogy Vihar és Villám megérkeztek, Szellő ezt hallotta ki a szél susogásából: Induljatok el, itt vannak! Rögtön elindult, hogy szóljon Ébennek. Miután elmondta neki, hogy hallotta a jelet, rögtön elindultak a Fehérfűz-tisztásra. Eközben Vihar és Villám éppen ott legelésztek a tisztáson. Egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy a fák közül két kanca közeledik feléjük. Erre
16
felfigyeltek, és rögtön megtetszettek nekik azok a gyönyörű kancák. Mikor odaértek a kancák, megálltak a két csődör előtt. Pár percig némán nézték egymást, végül Ében szólalt meg: - Engem Ébennek hívnak ő pedig a barátnőm Szellő. Titeket hogy hívnak? - Én Vihar vagyok ő pedig az ikertestvérem Villám. Mit kerestek itt? Nektek nem a ménesetekben kéne lennetek? - Ti ikrek vagytok? Az meg hogy lehet? (kérdezték egyszerre meglepetten a kancák). - Anyánk, amikor szült minket három esztendős volt, és tudjátok, hogy ilyenkor két egynemű iker születik (mondta Vihar). - Igen. Ez tényleg így van. Azért jöttünk, hogy segítséget kérjünk tőletek. A ménes csődöre nagyon kegyetlen mindenkivel a ménesben, kivéve az első kancájával. Őt nagyon szereti, és védi, velünk pedig nagyon kegyetlenül bánik (panaszkodott Szellő). - Értem. Természetesen segítünk, de honnan tudtátok, hogy minket itt találtok és, hogy tőlünk segítséget kérhettek? (Érdeklődött Vihar.) - Hát… onnan tudtuk meg, hogy én megálmodtam pár hete azt, hogy egyszer fog jönni két csődör, és Ők majd segíteni fognak nekünk (mondta Ében) - Értem. Ma el fogunk menni majd a méneshez, és meg fogunk szerezni titeket, és ménest fogunk veletek alapítani… mármint ha beleegyeztek (ajánlotta Vihar). - Természetesen, ha megszabadítotok, akkor hozzátok tartozunk (mondta Szellő). - Kövessetek. Mutatjuk az utat (mondta Ében). Elindultak vissza a Nap-tópari méneshez. Amikor Mumus észrevette, hogy két idegen csődört hoz a ménesébe két kancája odament és így szólt: - Hét ez meg mit jelentsen? - Azért jöttünk, hogy ezt a két kancát elvigyük (mondta Vihar). - Akkor meg kell értük küzdeni, a lovak törvénye szerint. - Jó küzdjünk meg! (Mondta Vihar.) - Döntsétek el, hogy ki küzd meg velem kettőtök közül, mivel kettő egy ellen nem ér. Egy harc lesz a két kancáért. Úgy döntsetek, hogy ha elvesztitek enyémek a kancák, ha győztök, lemondok róluk a ti javatokra. Öt percet kaptok a döntésre. - Jó. Köszönjük az ajánlatot. Mondta Vihar, aztán mikor Mumus elment egy kicsit inni, és hűsölni, megszólította az ikertestvérét: - Villám. Majd én megküzdök vele. Te addig vigyázz a kancákra. - Nem. Neked a szólás tehetsége adatott meg, mert beszélsz akár a viharban a szél. Nekem a küzdés tehetség adatott meg, mert mint ahogy ezt te is tudod, amikor születtem, akkor egy villám csapott egy fába, felgyújtva azt, ezért te beszélni tudsz, én pedig küzdeni. - Rendben, meggyőztél, de aztán ügyes légy, mert ne feledd, amit még Okoló mondott nekünk, felelősséggel tartozunk azokért a kancákért, akik segítséget kérnek tőlünk. - Tudom. Nem fogsz csalódni bennem! Ekkor visszaért Mumus, és mondta, hogy álljon ki az, akivel harcolni fog a kancákért. Erre kiállt Villám, és megkérték Vihart, hogy indítsa el a harcot. Megbeszélték a szabályokat. Úgy egyeztek meg, hogy elfutni tilos, csak a kijelölt téren belül szabad mozogni, és úgy kell jelezni a feladást, hogy kettőt dobbant a patájával, és ha valaki kimegy a harctéren kívülre az is egyenlő a feladással. Megbeszélték, hogy melyik négy fa között lehet mozogni. Mumus és Villám beálltak egymással szembe, aztán elkezdett Vihar számolni: - Egy… Kettő… Három! Elkezdődött a harc. Ahogy Vihar kimondta a hármat, Villám felágaskodott, és lecsapott a patáival a felé közeledő ellenségre, mint a villám az égből. Mumus kissé hátrahőkölt látva az ellenség harciasságát. Villám elkezdett futni felé, majd megint felágaskodott, és újból lecsapott. Mumus egyre jobban félni kezdett tőle. Erre Villám oldalról megközelítette, és oldalba harapta, nem is egyszer, hanem háromszor. Aztán hátat fordított neki, és akkorát rúgott az oldalába, hogy szerintem nem is egy bordája törött el. Ez volt rá a végső csapás, mivel összeesett a rúgás nagyságától. Mumus megadóan dobbantott kettőt a patájával, és ezzel Villám megnyerte a mérkőzést. Övék lett a két szép kanca. Mumus alig bírt felállni a földről, majdnem meghalt az ütések, harapások és rúgások nagyságától. Vihar, Villám, Szellő és Ében boldogan hagyták el azt a tavat, és annak környéket is. Vihar és Villám ragaszkodtak ahhoz, hogy meglátogassák anyjukat, mert ráadásul az a hír járta, hogy Mennydörgés haldoklik, így hát kötelességüknek is érezték, hogy meglátogassák haldokló apjukat. Mikor odaértek, Mennydörgésnek már csak percei voltak hátra. Odamentek hozzá, és bemutatták neki a kancáikat, és elmondták, hogy mi is történt velük az elmúlt napokban. Mennydörgés ezt mondta nekik: - Annak ellenére, hogy azt mondtam ne gyertek ide, mégis eljöttetek hozzám, utolsó perceimben, hogy búcsút vegyetek tőlem, és nem haragszotok rám, amiért elzavartalak titeket. Ez arra utal, hogy nagyon jó csődörök lettetek, ezért én nagyon hálás vagyok nektek, és egyben
17
büszke is vagyok rátok. Hálám jeléül kérlek, fogadjátok el ennek a ménesnek az irányításának a feladatát. Kérlek, titeket vigyázzatok rájuk! - Ne félj apánk, vigyázni fogunk rájuk, ketten megőrizzük a ménest, amit te adtál nekünk (mondta Vihar). - Foggal, körömmel ragaszkodunk majd hozzá és majd csak utódunknak fogjuk átadni, és őt is úgy neveljük, ahogyan te is tanítottál minket annak ellenére is, hogy elküldtél minket (erősítette meg testvére szavát Villám). - Köszönöm nektek… Mondta Mennydörgés, és kilehelte a lelkét. Meghalt. A két csődör odasétált anyjához, és elmondták, hogy s mint jártak, mit kaptak apjuktól, és bemutatták nekik a két gyönyörűséges kancát. Az anya nagyon megörült a híreknek. Vihar és Villám elmondták a ménesnek is, hogy apjuk az előző csődör rájuk bízta a ménest, és bemutatták a két új kancát nekik is. A következő, és az azután következő csődörök is jól bántak, és vigyáztak a ménesre. Vihar, Villám, Holdfény, Szellő, Ében és a ménes többi tagja boldogan éltek, míg meg nem haltak. Aki nem hiszi, járjon utána!
18
Menyéthuszár (Sándor Barnabás) A hercegnő kiszabadítása Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Menyéthuszár nevű katona, aki egy kis kunyhóban lakott. Egyszer úgy döntött, hogy elmegy világot látni. Ment mendegélt és egyszer csak egy hatalmas erdőben találta magát. miközben bandukolt ráesteledett Ezért bemászott egy fa odvába és elaludt. Amikor felébredt találkozott egy szörnyeteggel.
A harcos előrántotta kardját és egy kegyelemdöféssel leszúrta. Ezután továbbment. Miközben sétált meglátott egy hatalmas tornyot, benne egy gyönyörű hercegnővel. A hercegnőt Elizabethnek hívták. Viszont abban a pillanatban felbukkant a hétfejű sárkány. Menyéthuszár így kiáltott hozzá: - Add ide a kulcsot és menj el, mert különben megbánod! A sárkány pedig így felelt: - Hahaha, mit gondolsz te magadról? Hogyha tényleg olyan kemény vagy akkor gyere és küzdj meg velem! - Rendben van. És abban a pillanatban egymásra támadtak. Csak harcoltak és még mindig harcoltak, amikor Menyéthuszár összeszedte magát és levágta a sárkánynak hat fejét. A tűzokádó szörnyeteg pedig így könyörgött a katonához: - Odaadom a kulcsot, csak hagyd meg az utolsó fejemet. Elvette a kulcsot, s levágta a sárkány utolsó fejét is. Ezután kivezette a toronyból hercegnőt, és elmentek a királyi palotába. Amikor a palotába értek, akkor a király megköszönte, hogy kiszabadította a lányát a gonosz sárkánytól. S ezért hálából feleségül adta a lányát Sárkányverő Menyéthuszárhoz. Csaptak hát víg lakodalmat, de hetet hét országra szólót.
Második menyéthuszár kalandja 20. évvel később 1. Sárkányverő Menyéthuszár úgy döntött, hogy elviszi fiát a távoli sárkány ország határára, mert megtámadták őket a sárkányok. Amikor ezt megtudta 2. Menyéthuszár akkor nagyon megörült és így örvendezett: - Éljen végre megtudom, hogy milyenek a sárkányok, és hogyan kell legyőzni őket! - Viszont nagyon vigyázz magadra! (Szólt rá az anyja.) - Rendben. Vigyázni fogok magamra. Most pedig az apjához fordult. - Mikor indulunk? - Hamarosan, csak még előkészülünk. - Értem. Akkor én is előkészülök! 1 óra múlva. Sárkányverő Menyéthuszár így szólt a fiához és a többi 1000 emberéhez: - Emberek! Mindenki elkészült? A katonák és a fia így válaszoltak: - Igen, igen! - Hát akkor indulás! Miközben mentek eljutottak a Nagy Gejzírvölgybe. Akkor 1. Menyéthuszár így szolt hozzájuk: - Vigyázzatok, mert ha rosszkor léptek rá egy gejzírre, akkor leforráz titeket. Értitek?
19
- Igen, értjük! - Akkor vágjunk neki! És elindultak a gejzírek közé. S a gejzírek csak törtek ki egymás után. De a sereg csak ment egyre tovább és tovább. Pár perc után már ki is értek a Nagy gejzírvölgyből. Akkor így szólt a király embereihez: - Katonák! Már csak 50km-re vagyunk a csatamezőtől. Hogyha győzünk akkora sárkányokról többet nem is fogunk róluk hallani, és végre hazamehetünk! De elsősorban kérjük az Úr Istent, hogy adjon nekünk győzelmet! És így imádkozzatok: - Urunk! Kérünk téged, hogy adj nekünk győzelmet és erőt! Téged kérünk minderre, mert te vagy az egyetlen szent Isten. Ámen! Most pedig előre! És elindultak. Amikor már úgy 40 kilométert mentek, így szólt hozzájuk 1. Sárkányverő Menyéthuszár: - Itt most letáborozunk, és majd holnap fojtatjuk az utat.
Amikor felverték a sátrakat akkor így szólt ismét hozzájuk 1. Menyéthuszár: - Most pedig hogyha mindenki elkészült, akkor aludjunk! Mikor ezt kimondta mindenki lefeküdt, és elkezdtek jóízűen aludni. Másnap miután felkeltek és megreggeliztek továbbindultak. Pár perc múlva már ott is voltak a határnál. Akkor így kiáltott fel 1. Menyéthuszár: - Támadás! Előre emberek! A sárkányok úgy meglepődtek, hogy majdnem mindegyiket megölték. 50 perc múlva már le is győzték a sárkányokat. De a legtöbbet 2. Menyéthuszár ölte meg. Ezért így szolt hozzá az apja: - Most kiérdemelted a Sárkányverő előnevet. Most meg a többiekhez fordult: - Ti is nagyon ügyesek voltatok, de most viszont menjünk haza! És elindultak. Már majdnem 2 egész napja mentek, amikor már feltűnt a palota. Onnan már csak 2 óra volt az út. Amikor hazaértek, nagyon nagy örömmel ünnepelték a győzelmet, és azt, hogy nem hallanak többet a sárkányokról, és azt, hogy 2. Menyéthuszárt is sárkányverővé ütötték. Ezután egy jó darabig békében éltek, mer hát békében élni a legjobb.
A nagy gyász 10 hétre rá, hogy visszaértek egy olyan hírt kaptak, hogy nem messze a Szörnybarlang nevű barlangba már 1000 katona bement, de egy sem jött ki. Ekkor így szólt a múltkor vele jött katonákhoz és a fiához: - Most felderítjük azt a barlangot, és hogyha még élnek, akkor kiszabadítjuk a többi katonát. De most viszont indulás! És elindultak. Egyszer csak elérték a szörny erdő szélét. Így szolt nagylelkű királyuk: - Mostantól amíg ki nem érünk, addig mindenki nagyon figyel, és nem marad le, mert így kevésbé fognak tudni megsebezni minket a szörnyek. Csak pár métert mentek és máris megtalálták a szörnysereget. 1. Menyéthuszár így szolt hozzájuk: - Engedjetek át, mert szeretnénk kimenni! - Dehogy engedünk! Csak a testünkön át, hiszen éppen foglyokat keresünk. - Hát akkor támadás! Ekkor egymásra támadtak, és egy hatalmas csata vette kezdetét. Csak dúltak meg verekedtek és harcoltak, de még mindig döntetlen volt az állás mikor 1. Menyéthuszár csapata összeszedte magát és legyőzték az ellenséges csapatot. Ezután továbbindultak. Pár perc múlva már ki is jutottak az erdőből. Innen 600 méterrel a Viperavölgybe jutottak. Mielőtt bementek ezt mondta királyuk: - Vigyázzatok, mert itt nagyon sok vipera van, és 1 harapás is halálos!
20
Ezután elindultak befelé. Sajnos a viperák folyton harapdáltak ezét csak 500-an jutottak ki élve, mert a többiek odavesztek. Innen már csak 10km-re voltak a Szörnybarlangtól. Amikor odaértek letáboroztak.
Másnap mikor felkeltek így szólt hozzájuk vezetőjük: - Most bemegyünk. Valakinek van kérdése? - Nekem van! Mit csinálunk, ha találkozunk a szörnnyel? - Egyszerűen megöljük. Még kérdés? Rendben. Hátakkor indulás! Csak mentek mendegéltek és egyszer csak meglátták a szörnyeteget. Hatalmas büdös teste, óriás és véres foga és nagyon nagy karmos keze és lába volt. Éppen aludt ezért felébresztették, hogy tisztességes csatát vívjanak. Mivel a szörny egyedül volt ezért a vezérnek kellett megküzdenie vele. Így hát 1. Menyéthuszár kiált ellene. Csak harcoltak és csatáztak, de 1. Menyéthuszár már öreg volt, ezért egyszer összerogyott és a szörny megölte. A katonák dühükben egyszerre nekirontottak a szörnynek és őt is megölték. Ezután nagy és hatalmas gyásszal elindultak vissza. Előszöris a király halála, másodszor a többi katona elvesztése miatt. 3 nap múlva hazaértek. Ott eltemették és 1 egész hétig gyász volt, az egész országban. Ezután megkoronázták 2. Sárkányverőt, és boldogan éltek csata nélkül, ha meg nem haltak.
Toldi György látogatása a királynál (Juhász József) Egyik nap ebéd után Toldi György jött hozzám és bebocsájtást kért. Gondterheltnek tűnt az arca. Kérdeznem sem kellett, egyből belekezdett. - Felséges királyom! Nem árulkodni akarok, de az öcsém... - Van öcséd, nem is tudtam róla. Miért nem hoztad még fel hozzám? - kérdeztem. - Nem méltó arra, hogy színed elé álljon. Vitézt akartam belőle nevelni, de lusta természete nem engedte, pedig ereje lenne hozzá! - Hozd fel, majd én vitézt faragok belőle. - Jaj, felség, nem lehet. Minap hű szolgámat megölte. Elgondolkodtam, vajon mit szeretne György tőlem? Kegyelmet az öccsének? Eszembe jutott, ha olyan erős, talán legyőzhetné a cseh bajnokot, akivel nem bírnak el a vitézeim. - Hozd fel öcsédet, - mondtam - hadd vívjon meg a becsületéért. Ha legyőzi a cseh bajnokot, kegyelmet adok neki. - De elbujdokolt és nem tudom, merre keressem - mondta György, majd folytatta – Tudom, enyém lenne a vagyona, de azt mondanák elüldöztem és elvettem mindenét. De ha felséged írást ad a birtokról, nem tartanának tolvajnak. Most már látom György szándékát. Öccsét akarja kisemmizi! Én becsületes embernek hittem és most nagyot csalódtam benne. Majd adok én neki! Ha legyőzöd a cseh bajnokot, jutalmul neked adom a birtokot. György elsápadt, és csak ennyit mondott: -"Nekem nem kell az öcsém vagyona." - Ha így van, menj és kerítsd elő nekem a föld alól is és hozd elém! Miután Miklós meglett, legyőzte az álnok bajnokot és én kegyelmet adtam neki. Szerintem ő lett a királyságom legvitézebb vitéze. György pedig, akit rejtett kamerával felvettünk, hazament, és szálanként tépte ki a haját, és kínjában a falba verte a fejét, mert átláttam a szitán. Azt hiszem, már úton van haza, Nagyfaluba, én pedig fél év múlva meglátogatom őt 40 vitézemmel, hadd lássam, tanule addigra jó modort és testvéri szeretetet?
21
Mese a szivárvány keletkezéséről (Sándor Janka) Régen, nagyon régen, még Ükapáink sem éltek akkor, mikor még nem létezett a szivárvány. Kr. e. 1000 környékének egyik forró nyarán, Seholsincs országban, annak is közepében, mindenki nagy szegénységben élt. Ekkor a Király kitalált egy játékot. Meg kell kérni a Színtündéreket, hogy fessenek az égre egy nagy 7 színű kaput. A kapu egyik végébe oda kell állítani egy Koboldot, egy üst arannyal. Aki megtalálja a koboldot, azé lesz az üst arany. Mindenki megörült ennek a jó ötletnek. Csak egy volt itt a bökkenő. Ki lesz az, aki értesíti a Színtündéreket? (Azért azt tudni kell, hogy az út odáig nehéz, és aki nem köszönti illendően a Színtündéreket az halál fia. Emiatt rettegtek az emberek a feladat elvégzésétől.) Ezért a Király kidoboltatta szerte az országban, hogy aki sikeresen teljesíti, a feladatot az megkapja fele királyságát, s egyetlen lányát feleségül. Sokan vállalkoztak a feladatra a veszély ellenére. Már 99 ember veszett oda az út során. Ennek ellenére odament a király elé az én Ükapám Ükapja s ezt mondotta a Királynak: - Egy életem, egy halálom Én megpróbálom teljesíteni ezt a feladatot. A Király erre így felelt: - Te. Tudod-e, hogy mire vállalkozol? Már 99 ember veszett oda az út során, te leszel a századik! - Tudom Felséges Király-atyám. Tudom. Mondtam, amit mondtam. Szavam Én meg nem másítom. - Jól van. Látom, téged nem lehet lebeszélni erről. Akkor elmondom az útvonalat. Íme: - Át kell kelned az Ezüst, az Arany és a Gyémánterdőn. - Meg kell másznod az Üveghegyet. - Át kell kelned a Selyemréten. - Utána találsz egy tavat. - Az a Színek tava. - A közepén van egy sziget. - Az a Színek szigete. - Oda kell eljutnod
- Megjegyezted az utat? - Igen Felséges Királyom. Megjegyeztem. - Akkor jó. Ha odaértél add át szívélyes üdvözletemet a Színtündéreknek! - Természetesen Felséges Királyom. Átadom szívélyes üdvözletét. - Köszönök mindent már előre. - Holnap reggel már indulok. Miután ezt mondta már indult is haza a Falujába. Amikor hazaért első dolga az volt, hogy összepakolt az indulásra. Pakolt az útra: egy cipót, egy fél oldal szalonnát, egy fűzér fokhagymát, egy rúd kolbászt, egy pokrócot, gyertyákat, egy tűzszerszámot, egy sátrat és ruhákat. Összekészítette a málhás szamarát
22
is. Ezzel el is telt a nap hátralevő része. Megvacsorázott, lemosdott és már ment is aludni, mert másnap nehéz feladat vár majd rá. Reggel, ahogy felébredt felpakolta a szamárra, amit előző nap összekészített és már indult is, ahogyan megígérte a Királynak. Kiment a faluból a Főútra, s ment rajta végig, míg el nem érte az Ezüsterdőt. Az erdő közepén talált egy tisztást. Ott aztán letáborozott, mivel közelgett már az este. Mikor már felverte a sátrát gondolta, hogy ideje megvacsorázni és a gyomra is korgott, így hát leült és megvacsorázott. Megetette a szamarat is. Vacsora után bement a sátorba és gyertyát gyújtott mivel már kezdett besötétedni. Ott elővette Seholsincsországnak a térképét és elkezdte nézegetni, hogy ő most merre járhat, és merre visz az útja. Miután ezt végignézte, elpakolt, elfújta a gyertyákat és utána már húzta is a lóbőrt. Éjfél tájékán egy furcsa hangra ébredt. Gondolta, hogy megkeresi a hang forrását. Felkelt, gyertyát gyújtott és átöltözött mivel pizsamában volt. Miután átöltözött már indult is megnézni, hogy honnan jöhet ez a rejtélyes, de gyönyörű hang. Ment, mendegélt az erdőben, míg meg nem látott a bokrok között egy gyönyörűséges lányt. Egyszerűen gyönyörű látvány volt! A haja derékig ért, és ezüstösen csillogott. A szeme égszínkék volt. A ruhája mintha ezüstből lett volna, úgy szikrázott a hold fényében. Éppen egy ezüstből készült hárfán játszott és énekelt mellé: 1. Éjszakánként, éjfélenként megjelenek itt, egy átok miatt csak ilyenkor láthattok itt. Egy boszorkány átkozott el, s csak akkor szabadulhatok fel, ha meglel itt valaki, ha meglát itt valaki. 2.Én voltam az Ezüsterdő tündére, s a nevem is ezt hirdette. Mert a nevem nem más, mert a nevem: Ezüstös. Engem így hívnak, engem így hívnak. . . De amikor meglátta a fiút elakadt a szava. Pár percig szótlanul nézték egymást. Aztán végül megszólalt Ezüstös: - Ki vagy te, ki megmentettél engem az átoktól? - kérdezte bársonyos hangján Ezüstös. - Én a Király követe vagyok. - És hova küldött téged a Király? - Meg kell kérnem a Színtündéreket arra a feladatra, hogy fessenek az égre egy nagy 7 színű kaput. Meg értesítenem kell egy Koboldot, hogy álljon a kapu egyik végébe egy üst arannyal. S a Király azt találta ki, hogy aki megtalálja a koboldot azé lesz az üst arany. - Te már tudod az én nevem, de én még nem tudom a tiédet. Mi a neved? - Az én nevem Paint. - Szép neved van Paint! - Köszönöm. Nagyon szép a te neved is. - Én is nagyon köszönöm. És most merre kell menned? - Hát. . . Át kell kelnem az Ezüst, az Arany, és a Gyémánterdőn, meg kell másznom az Üveghegyet, át kell kelnem a Selyemréten, utána ott lesz egy tó, annak a közepén lévő szigetre kell eljutnom. - Aha, értem. Várjunk csak! Nem azt mondtad, hogy átmész az Arany és a Gyémánterdőn? - De, azt mondtam, igen. Mért kérdezed? - Az Arany és a Gyémánterdőben élnek nővéreim, Aranyos és Gyémántpor. - Őket is elátkozta a boszorkány? - Nem. Őket nem. - Akkor jó most már szeretnék menni, aludni, mert holnap fáradt leszek. - Várj majd én, elviszlek, mert úgy is arra visz az utam, hiszen a házam helye mellett vertél sátrat. - Akkor most mi lesz? Hogyan megyünk oda? - Repülve. Fogd meg a kezem! Paint megfogta Ezüstös kezét. Olyan puha bőrt még álmában sem képzelt el soha Paint mint amilyen Ezüstös bőre volt. Mire ezt végiggondolta Pint addigra már ott álltak egy ezüstből készült kunyhó mellett. Ott Ezüstös behívta őt, hogy ott pihenje ki magát. Másnap reggel felkeltette Ezüstös, hogy ideje indulni. Megreggeliztek és már indult is tovább Paint. Ment, mendegélt tovább, míg el nem érte az Aranyfolyó hídját. Amikor odaért átkelt a hídon, és ment tovább a Gyémántfolyó hídjához. Aztán azon is átkelt így ért be az Aranyerdőbe. Ott találkozott éjfélkor Aranyossal. Ő is behívta a házába, mint előző nap Ezüstös. Reggel meg ment tovább a Gyémánterdőbe. Ott is úgy volt, mint az előző erdőben. Amikor már kezdett pirkadni, Gyémántpor felébresztette Paintot, és adott neki egy hajszálat. - Mért adod ezt a hajszálat nekem? - kérdezte. - Azért - felelte Gyémántpor - mert ha ezt a hajszálat szélnek ereszted, akkor én és a húgaim rögtön ott leszünk és kisegítünk téged a bajból. De egy valamit azért jegyezz meg. A Színtündérek felett nincsen hatalmunk. A hajszálat csak akkor ereszd szélnek, ha tényleg bajban vagy. Jó? - Oké. - Had adjak egy-két jó tanácsot. 1. tanács: Vidd el ajándékba a Színtündéreknek az Üveghegy tetején lakó griffmadár tojását.2. tanács: Ne szedj a Selyemréten nyíló aranyvirágokból. - Az Üveghegyen él egy griffmadár? És miért ne? - Igen, él. És azért ne mert ott él egy Kobold, és az az ő virágoskertje, és ott növeszti az aranyat. - Én mindvégig azt gondoltam, hogy az aranyat a Koboldok bányákból szerzik.
23
- Nem. Dehogyis! A kertjeikben termesztik az aranyat. - Aha. Értem. - Na, most már indulnod kell, hogy még délután kettő óra előtt el tudd vinni a griffmadár tojását. - De ahhoz mért kell kettő óra előtt elvinnem a tojást? - Azért mert kettőig vadászik a griffmadár és csak utána jön haza. - Jó. - mondta s már indult is. Ment, mendegélt még oda nem ért az Üveghegy lábához. Várt pár percig, s már indult is felfelé. Amikor felért megfogta a griff tojást és elrakta a zsákjába, és sietve indult el lefelé. Ment, míg el nem érte a Selyemrét kapuját, s ott letáborozott, mivel már kezdett besötétedni. Miután végzett, eltette magát holnapra. Reggel a pirkadattal együtt ébredt fel. Összepakolt s már indult is. Ment be a kertbe. Hát nehéz volt megállni, hogy ne szakítson egyet a gyönyörű csillogó harmatos aranyvirágokból. Végül sikerült átjutnia a kerten anélkül, hogy ne szedjen az aranyvirágokból. Nehezen, de sikerült. Amikor kiért megállította a kert koboldja, s azt kérdezte, hogy miért nem szakított a virágokból, úgy, mint mások. - Azért kedves Kobold uram, mert nem szabad elvenni azt, ami a másé. - A nevem Selyem, és így megfosztottál a reggelimtől. - A koboldok emberhúst esznek!? - Nem, dehogyis! Csak ugrattalak. - Már kezdtem megijedni. Akkor jó. - Mért jársz, erre hol még a madár se jár? - A Királyunk követe vagyok. Célom megkérni a Színtündéreket arra, hogy fessenek az égre egy nagy 7színű kaput. - Minek az nektek? - Azért mert a Király azt találta ki, hogy az egyik végébe Koboldot kell állítani egy üst arannyal, s aki megtalálja azé lesz az üst arany, ugyanis sok a szegény az országban. - Aha, értem. Amiért nem szedtél a virágaimból ezért elvállalom ezt a feladatot. Segítek rajtad, és népeden. - Köszönöm szépen Selyem! Nagyon köszönöm! Merre kell menni a Színtündérekhez? - Szívesen. Arra. Egyenesen tovább az úton. - Köszönöm az útbaigazítást Selyem! - mondta, s már indult is tovább. Ment, mendegélt, s már meg is pillantotta a Színek tavának mólóját. Mikor odaért beült az ott található csónakba, s már kezdett evezni a sziget felé. Az út a szigetig simán ment. A sziget egyszerűen káprázatos volt. Paint álmában sem látott még olyan szépet, 8 színében pompázott. Amikor a szigetre lépett odament hozzá az ott élő 8 tündér. Erre megszólalt Paint: - Jó napot kívánok önöknek! - Szervusz. Mi járatban vagy? Mi a neved? - kérdezték a tündérek. - Paint az én becsületes nevem. A király üdvözletét küldi önöknek, és arra kéri kegyelmeteket, hogy fessenek az égre egy nagy 7 színű kaput. A királynak egy játékhoz lenne rá szüksége a népünk érdekében. - Látjuk te egy jó ember vagy, ezért megtesszük királyod kérését. - Köszönöm kegyelmeteknek! Nagyon hálás vagyok. Köszönöm a király nevében is. - Melyikünk ne fessen? Hiszen te 7-et mondtál, s mi 8-an vagyunk. - Hát. Szerintem a Barna hölgy maradjon ki. A Színtündérek megfestették. Miután készen lettek a Barna hölgy bosszúból, hogy kihagyták, elátkozta a kaput, hogy ne látsszon. Mikor Paint észrevette eleresztette a gyémánthajszálat, s nyomban ott termett a 3 testvér. Paint elpanaszolta nekik hogyan járt. Erre azt kérdezték, hogy mi legyen a kapu neve. Paint azt ajánlotta legyen a neve színármány, de erre azt mondták legyen a neve inkább szivárvány. Jó! Helyeselt mindenki. Erre a nővérek megfogták egymás kezét, és ezt kezdték el mondogatni: Ha esik az eső mossa le az átkot, s egy ideig légy látható! Ezt vagy 10-szer elmondták, erre elkezdett esni az eső. Láthatóvá vált a szivárvány! De amikor elállt az eső, sajnos el is tűnt, de ezen sajnos nem tudtak segíteni. Amikor hazaért és ezt elmondta a királynak, nagyon dühös lett és nemhogy a lányát, de egy fia dombot sem adott neki. Erre gondolt egyet, s elment az Ezüsterdőbe leánykérőbe. Elvette Ezüstöst feleségül. A lakodalom egy hónapig tartott. Meghívták Ezüstös nővéreit is az esküvőjükre. Boldogan éltek, míg meg nem haltak.
24
Az illusztrációkat készítették: Turcsányi Csilla Ocsovai Dávid Körözsi Virág Zsebők Fanni Sándor Barnabás Sándor Janka
A meséket válogatta és lektorálta: Burnyóczki Andrea
Szerkesztette: Sándorné Ablonczy Zsuzsanna
25
