A HUMÁNERŐFORRÁS-FEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM IDŐKÖZI ÉRTÉKELÉSE. Horizontális témák részfeladat. Zárójelentés Egyeztetett változat

A HUMÁNERŐFORRÁS-FEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM IDŐKÖZI ÉRTÉKELÉSE „Horizontális témák” részfeladat Zárójelentés Egyeztetett változat 2006. április 30.

7

Tartalom 1

BEVEZETÉS ................................................................................................................................... 4 1.1 ELŐZMÉNYEK............................................................................................................................. 5 1.2 A PROJEKT CÉLJA ...................................................................................................................... 5 1.2.1 A részfeladat célja ............................................................................................................... 5 1.2.2 Megbízó által elvárt eredmények......................................................................................... 5 1.3 VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ ............................................................................................................ 7 1.3.1 Bevezetés ............................................................................................................................ 7 1.3.2 Módszertani eszközök ......................................................................................................... 7 1.3.3 A horizontális szempontok érvényesülésének jelenlegi helyzete........................................ 8 1.3.4 Javaslatok .......................................................................................................................... 10 1.4 EXECUTIVE SUMMARY .............................................................................................................. 16 1.4.1 Introduction ........................................................................................................................ 16 1.4.2 Methodological tools .......................................................................................................... 16 1.4.3 Present status of the emergence of horizontal aspects .................................................... 17 1.4.4 Proposals ........................................................................................................................... 19

2

PROJEKTVÉGREHAJTÁS........................................................................................................... 24 2.1 A PROJEKT MENETE ................................................................................................................. 24 2.1.1 Projektindító megbeszélés ................................................................................................ 24 2.1.2 Projektindító jelentés benyújtása....................................................................................... 24 2.1.3 Dokumentumelemzés ........................................................................................................ 25 2.1.4 A horizontális referensekkel folytatott interjúk ................................................................... 25 2.1.5 Monitoring munkatársakkal és előértékelőkkel folytatott fókuszcsoportos interjúk ........... 26 2.1.6 Kérdőíves megkeresés a kedvezményezettek felé ........................................................... 26 2.1.7 A kedvezményezettekkel folytatott interjúk........................................................................ 27 2.1.8 Záró workshop ................................................................................................................... 27 2.2 VÉGREHAJTÁS ÉS ÜTEMEZÉS .................................................................................................... 28 2.3 A HORIZONTÁLIS SZEMPONTOK ELEMZÉSE KAPCSÁN FELMERÜLT MÓDSZERTANI PROBLÉMÁK ....... 29

3

HELYZETFELTÁRÁS ÉS HELYZETELEMZÉS........................................................................... 31 3.1 DOKUMENTUMELEMZÉS ............................................................................................................ 31 3.1.1 Az Esélyegyenlőségi Útmutató HEFOP-központú értékelése........................................... 32 3.1.2 A Környezeti Fenntarthatósági Útmutató HEFOP központú értékelése............................ 36 3.1.3 További pályázati dokumentumok elemzése (pályázati útmutató, GYIK, honlap) ............ 37 3.2 AZ INTÉZMÉNYRENDSZER MUNKATÁRSAIVAL FOLYTATOTT INTERJÚK ........................................... 40 3.2.1 A horizontális referensekkel folytatott interjúk ................................................................... 40 3.2.2 A monitoringot végzőkkel folytatott fókuszcsoportos interjúk tapasztalatai....................... 42 3.3 A KEDVEZMÉNYEZETTEKTŐL NYERT INFORMÁCIÓKBÓL KÖVETKEZŐ MEGÁLLAPÍTÁSOK .................. 47 3.3.1 Az Esélyegyenlőségi útmutató mennyire nyújt megfelelő útmutatást az esélyegyenlőségi szempontok gyakorlati érvényesítéséhez? ................................................................................... 47 3.3.2 A Fenntartható fejlődés útmutató mennyire nyújt megfelelő útmutatást a környezeti fenntarthatóság szempontjainak érvényesítéséhez? .................................................................... 49 3.3.3 A HEFOP pályázati programokban támogatott projektek mennyire és milyen eszközökkel érvényesítik a horizontális szempontokat?.................................................................................... 51 3.3.4 A projektek szintjén milyen eltérések vannak az esélyegyenlőségi szempontok érvényesítésében a három terület (nemek közti esélyegyenlőség, romák és fogyatékossággal élők esélyegyenlősége) vonatkozásában?.................................................................................... 60 3.3.5 A projektek megvalósítása során milyen mértékben vonják be az érintett csoportok szervezeteit, hogyan, mely fázisokban, milyen szereppel, milyen mélységben? Konkrét esetekben milyen szerepe van a roma szervezeteknek, a fogyatékos emberek szervezeteinek és a nőszervezeteknek a projektek végrehajtásában? A szervezetek részvétele mennyire alapszik valódi partnerségen, vagy mennyire csupán formális részvételen?.............................................. 62

3.3.6 Milyen projekttevékenységek, tevékenységtípusok segítik, segíthetik leginkább a horizontális szempontok érvényesülését az egyes intézkedések, illetve az egyes projektek szintjén?......................................................................................................................................... 66 4

JAVASLATOK .............................................................................................................................. 68 4.1 A KEDVEZMÉNYEZETTEKET SEGÍTŐ SZOLGÁLTATÁSOK ............................................................... 69 4.1.1 Javaslatok a horizontális útmutató javítására.................................................................... 76 4.2 HORIZONTÁLIS JÓ GYAKORLATOK .............................................................................................. 82 4.2.1 A „jó gyakorlat” ismérvei .................................................................................................... 82 4.2.1.1 4.2.1.2 4.2.1.3

A jó gyakorlatok általános ismérvei......................................................................................... 82 A jó gyakorlatok specifikus ismérvei ....................................................................................... 83 Jó gyakorlatok – példák .......................................................................................................... 84

4.2.2 A jó gyakorlatok kiemelésének javasolt mechanizmusa ................................................... 90 4.3 JAVASLATOK A HORIZONTÁLIS VÁLLALÁSOKAT MÉRNI KÉPES INDIKÁTORRENDSZERRE................... 91 4.3.1 Puha indikátorok, puha eredmények ................................................................................. 91

4.3.1.1 Puha eredmények ............................................................................................................ 91 4.3.1.2 Puha indikátorok ............................................................................................................... 91 4.3.1.3 A puha eredmények mérésének fontossága ........................................................... 91 4.3.2 4.3.3 5

További szempontok a horizontális indikátorok meghatározásához................................. 94 Környezeti indikátorok meghatározásának javasolt módszertana .................................... 95

MELLÉKLETEK ............................................................................................................................ 98 5.1 MEGBESZÉLÉSEK, WORKSHOPOK EMLÉKEZTETŐI ....................................................................... 98 5.1.1 Projektindító jelentés emlékeztető..................................................................................... 98 5.1.2 Záró workshop emlékeztető .............................................................................................. 98 5.2 A HORIZONTÁLIS REFERENSEKKEL FOLYTATOTT INTERJÚK EMLÉKEZETŐI..................................... 98 5.2.1 HEFOP IH interjú emlékeztető .......................................................................................... 98 5.2.2 OMAI interjú emlékeztető .................................................................................................. 98 5.2.3 ESZA Kht. interjú emlékeztető........................................................................................... 98 5.2.4 STRAPI interjú emlékeztető .............................................................................................. 98 5.3 A MONITORINGOT VÉGZŐKKEL FOLYTATOTT FÓKUSZCSOPORTOS INTERJÚK EMLÉKEZTETŐI .......... 98 5.3.1 HEFOP IH interjú emlékeztető .......................................................................................... 98 5.3.2 OMAI interjú emlékeztető .................................................................................................. 98 5.3.3 ESZA Kht. interjú emlékeztető........................................................................................... 98 5.3.4 STRAPI interjú emlékeztető .............................................................................................. 98 5.4 A KEDVEZMÉNYEZETTEKKEL FOLYTATOTT INTERJÚK EMLÉKEZTETŐI ............................................ 98 5.5 KÖTHÁLÓ (KÖRNYEZETI TANÁCSADÓ IRODÁK HÁLÓZATA) IRODÁK ELÉRHETŐSÉGE ...................... 98 5.6 ZÖLD PONT IRODÁK ELÉRHETŐSÉGEI ........................................................................................ 98

1 Bevezetés Jelen tanulmány a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program időközi értékelése keretében zajló „Horizontális témák” részfeladat zárójelentésének egyeztetett verziója. A tanulmány feltárja az esélyegyenlőség és a környezetvédelem, mint minden projekt esetében kötelező szempont, horizontális elv érvényesülését a pályázatokban és a megvalósuló projektekben. Ezek kapcsán javaslatot fogalmaz meg a pályázókat segítő szolgáltatások (mindenekelőtt az esélyegyenlőségi és környezeti fenntarthatósági útmutató) továbbfejlesztésével kapcsolatban, megnevezi a horizontális vállalások teljesülését egyértelműbben igazoló (indikátor)rendszert, valamint a példamutatás, a jó gyakorlatok kiemelésének rendszerére is javaslatot tesz. E hármas cél elérése érdekében a jelentés a következő szerkezeti egységekből épül fel: 1. fejezet: bemutatja a projekt előzményeit, célját, az elvárt eredményeket, valamint tartalmazza a magyar és angol nyelvű vezetői összefoglalót. 2. fejezet: áttekinti az értékelési projekt menetét, ütemezését, valamint az értékelés módszertanát, a feladat végrehajtása során felmerült módszertani nehézségeket és azok megoldásait. 3. fejezet: a horizontális elvek érvényesítésével kapcsolatos jelenlegi pályázói (és intézményi) gyakorlat bemutatása, a részletes értékelő helyzetfeltárás, ami ahhoz szükséges, hogy a tanulmány következő fejezetében HEFOP-specifikus javaslatokat tehessünk. A helyzetfeltárás a módszertani elemek mentén halad, elkülönítve a dokumentumelemzésből, az intézményi szereplőkkel folytatott interjúkból és a kedvezményezetti megkeresésből származó megállapításokat. A helyzetfeltáró feladat ilyetén történő bontását az indokolja, hogy a különböző szereplők véleménye néhol egymásnak ellentmondó. 4. fejezet: a javaslatok megfogalmazása, a szakmai ajánlatban foglalt bontásnak megfelelően négy alfejezetre tagolódik: az útmutató javítására, a jó gyakorlatok beazonosítására és kiemelésének módjára, a lehetséges horizontális indikátorrendszerre és az egyéb felmerülő anomáliákra vonatkozó javaslatokra.

1.1 Előzmények A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program és EQUAL Program Irányító Hatóság nyílt közbeszerzési eljárást írt ki „a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program időközi értékelése” tárgyában. A feladatok elvégzését az EX ANTE Tanácsadó Iroda nyerte el. Az időközi értékelés a programvégrehajtás három hangsúlyos vetületére koncentrált: •

A szerződéskötés kockázatainak elemzése;

•

A horizontális szempontok érvényesülése a HEFOP programjaiban;

•

Indikátorelemzés.

Jelen dokumentum a horizontális szempontok érvényesülését vizsgáló elemzés (horizontális témák) részfeladat zárójelentése.

1.2 A projekt célja Megbízó az ajánlattételi felhívásban az alábbi elvárásokat fogalmazta meg a projekttel kapcsolatban: Hosszú távon: Olyan értékelési módszertan jöjjön létre, amely bejáratott alkalmazásaival képes a fejlesztési programok tervezését, megvalósítását és utólagos értékelését tudományos alapossággal, azonban a mindenkori igényeknek megfelelő gyakorlatiassággal támogatni. Rövid távon: •

Az értékelés segítse elő a jelenleg futó OP jobb megvalósítását,

•

Támogassa a végrehajtás tapasztalatainak strukturált összegzését,

•

Nyújtson támogatást a 2007-2013-as tervezési időszak tervezéséhez.

1.2.1 A részfeladat célja A szakmai ajánlatban a részfeladat céljának az alábbi három fő komponensét jelöltük meg: •

A horizontális elvárások kapcsán a pályázók irányába nyújtott segítő „szolgáltatások” (kiemelten pályázati kiírások, horizontális útmutatók, ügyfélszolgálat, GYIK) értékelése, javaslatok megfogalmazása a továbbfejlesztésre,

•

A pályázók projektjeiben, a horizontális témákhoz kapcsolódó kérdésekre adott válaszok elemzése, jó gyakorlatok kiemelése, valamint módszertan kidolgozása a jó gyakorlatok azonosítására és terjesztésére,

•

Javaslat megfogalmazása a horizontális vállalások érvényesülését nyomon követni képes indikátor- és monitoring rendszerre.

1.2.2 Megbízó által elvárt eredmények •

javaslatok megfogalmazása átdolgozására,

a

horizontális

útmutatók

pályázó-barát

•

a jelenleg futó HEFOP projektekben fellelhető jó gyakorlatok bemutatása (a horizontális témákban), valamint módszertani útmutatást nyújtása a jó gyakorlatok későbbi azonosítására és terjesztésére;

•

javaslatok megfogalmazása a horizontális szempontok érvényesülését mérni képes indikátor- és monitoring rendszerre,

•

megoldási javaslatok megfogalmazása bármely feltárt hiányosság vagy probléma vonatkozásában.

1.3 Vezetői összefoglaló 1.3.1 Bevezetés Jelen fejezet a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program időközi értékelésének horizontális szempontok érvényesülésével foglalkozó záró jelentésének vezetői összefoglalója. A tanulmány célja, hogy bemutassa a horizontális elvek érvényesülésének jelenlegi helyzetét a HEFOP intézkedéseiben és ebből következően javaslatokat tegyen a pályázókat e területen segítő útmutatókhoz, szolgáltatásokhoz kapcsolódóan. További cél volt javaslatok megfogalmazása a horizontális jó gyakorlatok kiemelésére és a pályázók horizontális vállalásait mérni képes indikátorrendszerre.

1.3.2 Módszertani eszközök Az értékelés során a következő módszertani eszközöket alkalmaztuk: •

Dokumentumelemzés (Horizontális útmutatók, pályázati kiírások és útmutatók, honlapok, GYIK-ek, a pályázók horizontális kérdésekre adott válaszai)

•

Interjúk horizontális referensekkel

•

Fókuszcsoportos munkatársaival)

•

Kérdőíves megkeresés a kedvezményezettek felé

•

Kedvezményezetti interjúk

interjúk

(a

KSZ-ek

monitoringot

és

előértékelést

végző

A dokumentumelemzés során az Esélyegyenlőségi és a Környezeti Fenntarthatósági Útmutató, illetve a pályázói válaszok voltak az elemzés középpontjában. A pályázói válaszokból főként az útmutatók pályázói értelmezésének helyességére, a pályázók szemléletére kaptunk visszajelzést. Az IH és a KSZ-ek horizontális referenseivel folytatott interjúk során a horizontális szempontok intézményen belüli fontosságát, a pályázati rendszerben betöltött szerepét, az új horizontális útmutatók elfogadottságát, a pályázók horizontális válaszainak általános színvonalát, a jó gyakorlatok kiemelésének esetlegesen meglévő eljárásait térképeztük fel. A fókuszcsoportos interjúk inkább a monitoringot végző munkatársakra irányultak. Az interjúk célja annak feltárása volt, hogy milyen különbségek léteznek esélyegyenlőség és környezeti fenntarthatóság tekintetében az egyes intézkedések, alintézkedések között; valamint, hogy a pályázatban tett horizontális vállalások hogyan valósulnak meg a gyakorlatban. A kedvezményezettek részére megküldött kérdőív segítségével főképp arra kerestük a választ, hogy mennyire tartják fontosnak a horizontális elveket, használhatónak tartják-e az új útmutatókat, kellett-e (és ha igen, akkor milyen) segítséget igénybe venniük a kérdések megválaszolásához, valamint hogyan tudták a pályázatban tett vállalásaikat a gyakorlatba átültetni. A személyes interjúk a kérdőívekből nyert válaszok mentén haladtak, azon intézkedések kedvezményezetteit is elérve, ahol a kérdőívekre alacsonyabb arányban válaszoltak.

1.3.3 A horizontális szempontok érvényesülésének jelenlegi helyzete 1.

A horizontális útmutatók használhatóságának elemzése

Az Esélyegyenlőségi és a Környezeti Fenntarthatósági Útmutató, valamint a hozzájuk csatlakozó dokumentumok (pályázati kiírás és útmutató, honlapok, GYIK-ek) elemzését követően a következő jellemzőket emeltük ki: Különösen az esélyegyenlőségre igaz, hogy a téma Magyarországon még viszonylag újdonságnak számít, ezért pontosabb, gyakorlatiasabb magyarázatára van szükség. Viszont éppen az esélyegyenlőségi útmutatóból hiányzik leginkább a szemléletformálásra, a meggyőzésre való törekvés: adós marad a miértekkel, nem ismertet érveket, állapotokat, hatásokat, nem ír olyat, amivel a pályázó igazán azonosulhatna. A szemléletformálás az intézményrendszeri interjúkon is felmerült: a komplex megközelítés szükségességét hangsúlyozta az interjúalany, amibe képzés, a pályázók más csatornákon történő elérése is beletartozik. És mindennnek ki kell egészülnie a gateway-elv, a horizontális témákból való kötelező minimum-pontszám elérésének további szigorú alkalmazásával is, hogy ezáltal is a témát komolyan vegyék a pályázók. A szemléletformálás hiányából következik, hogy az útmutatók szemlélete meglehetősen mechanikus. A legfőbb érvük, hogy a horizontális elvek alkalmazásával Uniós források lehívására nyílik lehetőség. Ez a megközelítés természetes módon alakítja ki a pályázókban azt a hozzáállást, hogy a horizontális szempontokat az Unió egy újabb bürokratikus elvárásának vegyék. Ez a mechanikus szemlélet a kedvezményezetti interjúkon is előkerült: a pályázók azt kérték, hogy legyen még alaposabb, az egyes alternatívákat, beruházásokat, fejlesztéseket, sőt termékeket konkrétan megnevező útmutató. Ez a felvetés jól tükrözi a pályázók – az útmutató szemléletével megegyező – mechanikus gondolkodását, melynek ráadásul további erősítését várják. Ezt a kedvezményezetti felvetést azonban nem gondoljuk támogathatónak. (Szakmailag sem egyértelmű az egyes (pl. környezeti) alternatívák megítélése, az összehasonlító elemzések is sokszor tudományos vitákba torkollanak, s nem lehet igazságot tenni. Ráadásul, ami jó megoldás lehet az egyik helyen, az máshol már korántsem az.) A környezeti útmutató – csakúgy, mint az esélyegyenlőségi – olyan moduláris szerkezetben készült, hogy az összes pályázó megtalálja benne a projektjére vonatkozó részt. A projektspecifikus útmutatás azonban több HEFOP intézkedésnél kevésnek bizonyul: a környezeti útmutató nem kellőképpen HEFOP-specifikus, melynek oka, hogy a HEFOPra a közvetett környezeti hatások a jellemzőek. Az IH, KSZ munkatársakkal folytatott interjún megerősítést nyert ez a felvetés: HEFOP-, sőt intézkedés-specifikus útmutatókra lenne szükség: amely minél több konkrét példát, felszínre került jó gyakorlatot tartalmaznak – így összegezhető a véleményük. Maga a HEFOP, ezen belül az egyes intézkedések, azok pályázati kiírásai jellemzően az esélyegyenlőségi célcsoportok valamelyikére irányulnak. Vélhetően ennek tudható be, hogy adott pályázat kiírásakor nyilvánvalónak és egyértelműnek tekintik, hogy a horizontális szempontok szinte automatikusan teljesültek az intézkedés megfogalmazásával és a pályázat kiírásával. Így a horizontális szempontokra nem irányul külön figyelem, pedig korántsem biztos, hogy a projekt automatikusan teljesíti az esélyegyenlőség / környezetvédelem komplex szempontrendszerét. A kedvezményezetti válaszokból, valamint a pályázók horizontális kérdésekre adott válaszaiból az derült ki, hogy a pályázók a projektmenedzsment, a szervezet területén kevéssé érvényesítik a kedvezményezettek a környezeti és esélyegyenlőségi szempontokat, túlzottan a projekt szintjén gondolkodnak. Ezt a szervezet szintjén való gondolkodást jobban kell hangsúlyozni azon projektek esetében, ahol a tevékenység szintjén nehezebb az érvényesítés.

2.

A jó gyakorlatok beazonosítása és kiemelése kapcsán tett megállapítások

A horizontális jó gyakorlatok kiemelésének gyakorlatához – értelemszerűen – csak az intézményrendszer munkatársaitól nyerhettünk információkat. Általános összefoglalásként az jelenthető ki, hogy nincsenek meg az objektív kritériumai annak, hogy mi tekinthető jó gyakorlatnak; a monitoringot végzők összehasonlítása jelenti az egyedüli támpontot. Ebből következően a jó gyakorlat kiemelésének sincs meg a bejáratott, mechanikus, szabályozott kiemelési módja. Az eddigi ilyen jellegű törekvések inkább kampányszerűek voltak. A kedvezményezetti megkeresésekből és a horizontális válaszaik áttekintéséből viszont az derült ki, hogy – noha a pályázói válaszok minősége igen nagy szórást mutat, de – léteznek kiemelésre méltó, jó gyakorlatok.

3.

A horizontális szempontokhoz használt indikátorok

A helyzetfeltárás során bizonyítást nyert, hogy kimondott horizontális indikátorokat a pályázók nem használnak. A leggyakrabban használt férfi / női megbontás nem elégséges a nemek közti esélyegyenlőség vizsgálatához, hiszen azt már nem mondja meg a mutató, hogy a szervezet / a projekt egyes szintjein is egyforma arányban vannak-e képviselve a férfiak és a nők, megegyezik-e fizetésük, stb. Főként a kedvezményezettek részéről, de az intézményrendszeren belüli interjúk során is felmerült, hogy a roma célcsoport bevonásának igazolása igen nehézkes – alkotmányos jogot sért, ha a bevonandó személyt származásáról nyilatkozatra kényszerítjük; a helyi CKÖvel való együttműködés ennek igazolására pedig alapvetően csak kisléptékű, helyi szintű projekteknél lehetséges. A pályázók gyakran csak a törvénybe foglalt minimumot teljesítik az intézményrendszer munkatársai szerint. Ez nagy hiányosság, hiszen a horizontális elvárások lényege éppen az, hogy túlmennek a jogszabályi elvárásokon.

4.

Egyéb megállapítások, szemléletbeli problémák, gyakorlati nehézségek

Az interjúk során erőteljesen érezhető volt az a jelenség valamennyi érintett – tehát horizontális referensek, monitorozók, előértékelők (és a pályázók) – részéről, hogy a horizontális szempontok érvényesíthetőségét mintegy összemossák adott intézkedés, pályázat fő célkitűzésével és tartalmával. Azaz: az ERFA jellegű intézkedéseknél a fenntarthatósági szempontok evidens és egyszerű érvényesíthetőségét jegyzik meg, míg ESZA-típusú intézkedések esetében az esélyegyenlőségi szempontok evidenciájára utalnak. Ez azonban egyáltalán nem evidens, egyik szempontból sem. A közbeszerzési kiírás során szempontként igen nehéz megjeleníteni, mondjuk a romák által sűrűn lakott vidékek esetében azon vállalkozások preferálását, amelyek romákat is alkalmaznak (ehhez azonban a közbeszerzési törvény módosítása lenne szükség). A környezeti szempontok érvényesítése a közbeszerzésekben, a „zöld közbeszerzés” kivitelezhetőbb lenne, ám ennek gyakorlata sem elterjedt. A kedvezményezetti megkeresésekből kiderült, hogy a kedvezményezettek 2/3-a igénybe vett külső segítséget a horizontális megfeleléshez, de ezen kedvezményezettek közül csak 4-8% fordult a horizontális referenshez problémájával. A pályázók az esélyegyenlőségi célcsoportokat magas arányban, de a környezetvédelemmel foglalkozó szervezeteket csak igen kis számban vonják be a projektjeikbe.

Több kedvezményezett is megjegyezte, hogy maga az intézményrendszer sem eléggé példamutató a területen, hiszen például egyszerre követelnek környezettudatosságot és a jelentések több példányban történő, nagy terjedelmű, papíralapú leadását.

1.3.4 Javaslatok A horizontális elvek érvényesítése kapcsán két szcenárió játszódhat le, a pályázó, kedvezményezett, de akár az előértékelő is kétféle utat járhat be. Mechanikus megfelelés

Szándék

Gondolat

Cselekvés

Eredmény

Az egyik út a mechanikus megfelelésé – márpedig a túlzott standardizálás minden célcsoport esetében ide vezet. Ez az út azonban vakvágány, a horizontális szempontoknak való megfelelés követelményét ugyan formailag kipipálja, de a valóságban azok érvényesüléséhez nem járul hozzá. A másik út a szemléletformálásé, ami sokkal hosszabb és nehezebb is. A megfelelési szándékot itt a gondolkodás kell, hogy kövesse, hogy kialakuljanak azok az ötletek, gondolatok, amelyek specifikusan alkalmazhatóak, majd cselekvés által megvalósíthatóak, amellyel elérhet bizonyos eredményeket. Ez lenne a helyes út, amely valódi és fenntartható hatást produkál. 1. A kedvezményezetteket segítő szolgáltatások Az útmutatók önmagukban nem elégségesek a horizontális szempontok érvényesülésének támogatására, csak egy összetettebb támogató rendszer részeként. Az útmutató javításától önmagában még nem várható jelentős előrelépés, csak akkor, ha ezt más támogató funkciók fejlesztése is megerősíti. A komplex megközelítést az alábbi ábra szemlélteti:

Útmutatók

Képzés Referensek El o é rt é kel o k Monitorok Kedvezm é nye zettek

Szemléletformáló akciók D í jak M é dia

Kiigaz ítá sok, tov á bbfejleszt é s Testre szabott elektronikus verzi ó

Horizontális elvek érvényesülésének támogatása Tapasztalatcsere

Referensek J ó gyakorlatok gy u jt é se, k ö zz é té tele Akt ív seg íts é gny ú jt á s

Hozzáférés Az inform á ci ó hoz val ó hozz á fé ré s c é lcsopotrra szabott technik á inak kialak ítá sa

Int é zm é nyrend szeren bel ü l Kedvezm é nye zettek k ö z ö tt EQUAL

Az alábbiakban e rendszer elemeit mutatjuk be. 1. A támogató rendszer fejlesztésének fontos pontja lenne a horizontális témákért felelős referensek megerősítése, munkájuk sokkal intenzívebb tartalommal való feltöltése.: • Egyrészt a projektszintű jó gyakorlatok gyűjtésének koordinálói, menedzserei kell legyenek. •

A pályázóknak és a projekteket végrehajtó kedvezményezetteknek a horizontális referenseknek aktív segítséget kell nyújtaniuk.

Mindehhez természetesen szükséges a referensi kapacitások minőségi és mennyiségi fejlesztése. 2. Az információkhoz, útmutatáshoz és más támogató funkciókhoz való hozzáférés fejlesztése szintén elengedhetetlen elem. Ennek egyrészt megjelenik egy fizikaitechnológiai dimenziója, másrészt fontos a tartalmi, formabeli dimenziója is: a szükséges információt az adott célcsoport számára kezelhető formában, érthető nyelvezettel, testre szabottan kell eljuttatni. Elengedhetetlenek a személyes, egyedi kommunikációra épülő elemek. •

A tájékoztató kiadványoknak papíralapú formában is szükséges megjelenniük, mivel egyes pályázói csoportok esetében szélesebb kör elérése biztosítható ily módon.

•

Fontos továbbá azon szervezetek, szakértők elérhetőségének közzététele, akik a pályázó (kedvezményezett) részére szakmai segítséget tudnak nyújtani. (Például esélyegyenlőség területén Esélyek Háza, Egyenlő Bánásmód Hivatal; környezetvédelem kérdésében a KÖTHÁLÓ vagy a Zöld Pont Irodák hálózata.)

3. A tapasztalatcsere a horizontális elvek újszerű jellege miatt lehet rendkívül hatásos támogató elem. Ennek különböző célcsoportok esetében különféle dimenziói jelenhetnek meg: • Az egyik típusú tapasztalatcsere az intézményrendszeren belül zajlik. Itt az előértékelők, monitoringot végzők, horizontális referensek oszthatják meg tapasztalataikat, megfigyeléseiket, javaslataikat, egy-egy KSZ-en belül, illetve OP- és KTK szinten is.

•

A tapasztalatcsere hasznos eszköz a kedvezményezettek között működőképes, de közvetett formája a jó gyakorlatok feltárása és intézményrendszer feladata itt egyrészt az ilyen késztetés szemléletformáló akciók által, másrészt a kezdeményezések támogatása.

is. Ennek egyik megosztása. Az felébresztése a felkarolása és

•

Mind az intézményrendszeren belül, mind a kedvezményezetti körben a tapasztalatcsere egyik igen fontos, és mindezidáig nagyrészt kiaknázatlan terepe az EQUAL Program. Az EQUAL-nek alapeleme a mainstreaming, vagyis a tapasztalatok beépítése a szakpolitikai gyakorlatba, amelynek egyik elsődleges célterülete éppen a HEFOP.

4. Az alapvetések között is kiemeltük, hogy a horizontális szempontok érvényesítésének feladata elsősorban szemléletformálási feladat. A szemléletformálásban leghatékonyabbak a PR-jellegű akciók lehetnek. Sikeresnek bizonyult e témakörben például a KTK IH kezdeményezése a horizontális szempontok érvényesítéséért járó díjak kapcsán. A szemléletformálás egyik fontos aspektusa az intézményi példamutatás, hitelesség. Szükséges, hogy a pályázó felé megfogalmazott elvárásoknak az intézményrendszer is feleljen meg – sőt, mutasson ebben jó példát, azaz az útmutatóban megfogalmazottak az intézményen belül is érvényesüljenek. A tényleges szemléletformálásnak egyik fontos alappillére a gateway-elv következetes alkalmazása a horizontális vállalások értékelésére. 5. A képzés szintén fontos eleme e támogató funkcióknak. A felkészítéseknek nem elsősorban a horizontális kérdésekkel kapcsolatba kerülő munkatársakra (előértékelők, monitoring munkatársak, valamint a KSZ-ek és az IH munkatársai) kell vonatkoznia. Ez a csoport sokkal jobban célozható, részvételük biztosítása lényegesen egyszerűbb, és a megoldás jóval költséghatékonyabb is, mint a kedvezményezettek képzése. 6. Az útmutatókkal a következő pont külön foglalkozik. 2. Javaslatok a horizontális útmutató javítására Szükséges az útmutatók mechanikus szemléletének oldása, a szemléletformálásra kell a hangsúlyt helyeznie. Szükséges, hogy az útmutatók: •

Elmagyarázzák a horizontális elveket (mit jelent a fenntarthatóság, mitől több mint a környezetvédelem; mit jelent az esélyegyenlőség, mitől több mint a diszkriminációmentesség).

Bemutassák, hogy miért fontosak ezek az elvek, milyen negatív hatásokkal kell számolni, ha ezeket nem érvényesítik. Meggyőzzék az olvasót az elvek helyességéről, fontosságáról. E két hangsúlyos ponton felül a további változtatások szükségesek az útmutatókban: •

•

Komplex szemlélet erősítése: A horizontális szempontok érvényesítésének a célja a gondolkodtatáson keresztül történő szemléletformálás, az, hogy pozitív tevékenysége ne álljon meg a projekt határainál. Ennek érdekében az útmutatónak hangsúlyoznia kell: o

az életciklus szemléletet: A horizontális szempont érvényesítése ne csak a projektidőszakra terjedjen ki, hanem a továbbiakban is maradjon meg.

o

a szervezeti szinten tett vállalásokat: A projektben érintett szervezeti egységnél működő gyakorlat idővel az egész szervezetre vonatkozzon.

•

Előrelépés, meghaladás: Az eddigiekből látható, és az útmutatóban explicite megjelenítendő, hogy a horizontális vállalások erősen szubjektívek. A minimálisan elvárt, kötelező elemeket a jogszabályok előírják – azok betartása kötelezettség, nem horizontális vállalás. Ez utóbbi az egyén, a szervezet szubjektív döntése, annak fényében, hogy hol tart a horizontális elvek alkalmazásában. Ennek jegyében nagyon fontos annak a rögzítése is, hogy az eredendően valamelyik horizontális szempontra kiírt intézkedésben is lényeges az adott horizontális szempont érvényesítése. Például az esélyegyenlőségi vállalás egy esélyegyenlőség orientált projektben sem hagyható el!

•

Jogszabályi követelmények megjelenítése: Az útmutatónak érthetően megfogalmazva ismertetnie kell, hogy melyek azok a jogszabályi előírások, melyek alkalmazása kötelező, ennél fogva horizontális vállalásként csak az ezeket meghaladó tevékenységek fogadhatók el.

•

Tanúsítványok megjelenítése: Az előző ponttal párhuzamosan – mi nem tekinthető horizontális vállalásnak –, abban is segítséget kell nyújtani a pályázónak, hogy mi tekinthető annak. Ennek jó eszköze a kapcsolódó tanúsítványok (pl. Zöld munkahely, Családbarát munkahely, stb.) felsorolása. Ezek orientálhatják a pályázó gondolkodását, kiindulópontként szolgálhatnak.

•

Moduláris felépítés: Ennek még hangsúlyosabb érvényesítésével a pályázónak nem kellene az egész útmutatót végigolvasnia, ugyanakkor nagyobb biztonsággal lehetne megtalálni a tényleg fontos szempontokat.

•

Elektronikus szűrés: Előző pontnak továbbfejlesztése lehetne az útmutatók olyan elektronikus változatának elkészítése, amely néhány célzott kérdéssel irányítaná a felhasználót, és csak a számára valóban releváns útmutató-részeket mutatná meg.

•

Közvetlen / közvetett környezeti hatások hangsúlyozása: A HEFOP általános útmutatót szét kellene bontani, közvetlen (építés) és közvetett (képzés, foglalkoztatás, stb.) hatásokkal járó tevékenységekre.

3. Javaslatok a horizontális jó gyakorlatok azonosítása és kiemelése kapcsán Fontosnak tartjuk, hogy a horizontális szempontok érvényesítési lehetőségének egyensúlyban kell lenni az adott projekt tevékenységével. Egy horizontális szempont érvényesítése akkor megfelelő, ha valóban illik a kérdéses tevékenységhez. Ennek megfelelően lehetnek olyan projektek, ahol nagyon sok lehetőség kínálkozik, s olyanok, ahol kevés. Az a projekt, ahol több a lehetőség, az nem jobb, mint az, ahol kisebb a lehetőség. A jó gyakorlatok ismérveit a következőképpen határoztuk meg: •

Az útmutató szempontrendszerének megfelelő: a jövőben esetleg magának az útmutatónak is részét képező a „jó gyakorlat tár” nem mondhat ellent az útmutatóknak, hiszen célja nem alternatívák felkínálása (vagy a pályázók összezavarása), hanem az útmutatók használatának megkönnyítése, megértésük elősegítése.

•

Mindkét horizontális szempontból legalább átlagos értékelést kapott: Szakmailag nem elfogadható, hogy olyan projekt szolgáljon példaként, ha az egyik horizontális szempontnak való megfelelése meg oly tökéletes is, amelyik a másik szempont szerint kifejezetten gyenge.

•

Adaptálható: A jó gyakorlat ne építsen olyan projektspecifikus szempontokra, körülményekre, amelyek miatt az eredeti kontextusából kiragadva (vagyis egy másik projektbe illesztve) már nem használható.

•

Innovatív: A jó gyakorlat tár áttekinthetőségének megőrzése érdekében, adott mennyiségű jó gyakorlat elérése után fokozottan ügyelni kell a példák további gyűlésének korlátozására, ekkor az innovativitás is szűrési feltétel lehet.

A jó gyakorlatok kiemelésének javasolt mechanizmusa

Előértékelő

Jó tevékenység

Monitoring szakértő

Jó gyakorlat

Horizontális referens

Beillesztett jó gyakorlat

Partnerségi testület

Igazolt jó gyakorlat

1. A jó gyakorlat legelőször a projekt értékelése során tűnik ki. Az előértékeli megjelöli horizontális vállalást, mint szerinte pozitív példát, potenciális jó gyakorlatot, „jó tevékenységet”. 2. A monitoring látogatás előtt a monitoring szakértő értesül róla, hogy mely projektek esetében lehetnek jó gyakorlatok. A látogatás során megvizsgálja, hogy az eltervezett jó gyakorlat valóban működik-e, és amennyiben igen, úgy ezt belefoglalja a jelentésébe. 3. A jó gyakorlatok kiemelésének koordinálása alapvetően az IH horizontális referensek feladata. A horizontális referensek végzik a projektek ismertetett szűrését. 4. Ahhoz, hogy a példa bekerüljön a jó gyakorlat tárba, a horizontális témákban illetékes szakmai testületek (a HEFOP-ban a Monitoring Bizottságban jelen lévő partnerségi testületek) jóváhagyása szükséges. A mechanizmus egyik lényegi gondolata, hogy csak azok a jó gyakorlatok kerüljenek a jó gyakorlat tárba, melyek legalább a fenti négy lépcsőt végigjárják. Így elkerülhető, hogy elméletileg jónak tűnő, de a gyakorlatban valami miatt nem megvalósítható példák terjedjenek. Hátránya viszont a módszernek, hogy a programvégrehajtás első szakaszában a jó gyakorlat tár nem töltődik. Ez azonban áthidalható, mivel a horizontális szempontokkal kapcsolatos kérdések hangsúlyozottan átnyúlnak a programozási időszakokon.

4. Javaslatok a horizontális vállalásokat mérni képes indikátorrendszerre A horizontális vállalások mérésének módszertanára az ún. „puha indikátorok” alkalmazását javasoljuk. Ezek az indikátortípusok nem elégítik ki a SMART kritériumokat, azonban jól használhatók olyan, nehezen számszerűsíthető tényezők mérésére, mint a horizontális témák. A puha indikátorok alkalmazására jó példa az alsó tagozatos általános iskolások értékelése; ma már ez nem csak érdemjegyekkel történhet, hanem szöveges leírással is. A környezeti indikátoroknak egységes európai rendszere van, amelyet az Európai Környezetvédelmi Ügynökség dolgozott ki. Ehhez illeszkedve egy egyszerűsített sémát javasolunk, amelynek célja a módszeres tervezésre való nevelés, a szemléletformálás. Számunkra az a lényeges, hogy Számunkra tehát a terhelés indikátor fontos, azaz hogy milyen környezetet érő terhelések keletkeznek egy-egy tevékenység kapcsán, s azok mennyire jelentősek. Azaz a projektnek

azt kellene bemutatnia, hogy milyen terhelések várhatók a tevékenység megvalósítása esetén. Esetünkben az indikátorok másik, alkalmazásra javasolt csoportja a válaszindikátorok lehetnek, amelyek bemutatják, a környezetterhelés csökkentése érdekében tett intézkedéseket. A környezeti vállalás végrehajtása természetesen csak úgy ellenőrizhető, ha a válasz indikátorokat a pályázatban bekérjük; egy környezetre vonatkozó táblázatba rendezve az információkat. A monitoringnak ezeknek a terheléscsökkentő intézkedéseknek a megvalósulására kell irányulnia. Közvetlen terhelés Tevékenység 1 Tevékenység 2 … Tevékenység n

Intézkedés, válasz indikátor

Eredmény indikátor

Közvetett terhelés

Intézkedés, válasz indikátor

Eredmény Indikátor

1.4 Executive summary 1.4.1 Introduction This chapter is the executive summary of the final report on the emergence of horizontal aspects, which has been carried out in the frame of mid-term evaluation of the Human Resource Development Operational Programme (HRDOP). The goal of this study is to represent the present status of the emergence of horizontal principals in the measures of HRDOP, and to make proposals related to guides and services which help the applicants on this field. A further goal has been to make proposals for highlighting horizontal best practices and for an indicator-system which is able to measure the horizontal commitments of the applicants.

1.4.2 Methodological tools In the course of the evaluation, we used the following methodological tools: •

Document analysis (horizontal guides, callings for tender, tender guides, websites, FAQs, the applicants’ answers for horizontal questions)

•

Interviews with horizontal rapporteurs

•

Focus-group interviews (with the monitoring and pre-evaluator staff of the IBs)

•

Questionnaires to the beneficiaries

•

Interviews with beneficiaries

In the course of document analysis, Guide for Equal Opportunities, Guide for the Environmental Sustainability and the answers of the applicants were in the center of the evaluation. From the answers of the applicants, we got feedback especially from the correctness of understanding the guides, and from the approach of the applicants. In the course of the interviews with the horizontal rapporteurs of the MA and the IBs, we have mapped the importance of horizontal aspects within the institutional system, the role of it in the tendering system, the acceptance of the new horizontal guides, the general level of the applicants’ horizontal answers and the possibly existing procedures of highlighting the best practices. Focus-group interviews were rather concentrated on the monitoring staff. Goal of the interviews were to recover that what kind of differences exist in point of equal opportunities and environmental sustainability among the single measures, sub-measures, as well as how the horizontal commitments are realized in practice. With the help of the questionnaires sent to the applicants, we tried to find out that how important they think the horizontal principles, whether they find the new guides useful, whether they asked for help in order to answer the questions, as well as how they adapted their commitments to practice. Personal interviews went along by the answers learnt from the questionnaires. With these personal interviews we could reach the beneficiaries of those measures, too, where answers had arrived back in smaller rates.

1.4.3 Present status of the emergence of horizontal aspects 1. Assay of the usefulness of horizontal guides After analyzing the Guide for Equal Opportunities and the Guide for Environmental Sustainability, as well as their related documents (calling for tender, tender guide, websites, FAQs), we have highlighted the following features: It is true, especially in the point of equal opportunities, that the issue is a relative novelty in Hungary; hence, it is necessary to explain it more accurate and more practical. However, efforts for forming approach, for conviction are missing the most, right from the guide for equal opportunities. The issue of forming approach also emerged on the interviews made with the actors of the institutional system: the interviewee highlighted the necessity of complex approach which involves trainings and reaching applicants via other channels, too. Furthermore, all of this should be complemented by the further strict use of the gateway principle, too, which is the obligatory reach of a minimum score in the horizontal issues; in order the applicants take serious the issue. It comes from the lack of forming approach that the approach of the guides is fairly mechanical. Their topmost argument is that the applicant has the possibility for the drawdown of European sources by the use of horizontal principals. This approach naturally shapes such an attitude in the applicants that they reckon the horizontal principles as another bureaucratic expectation of the EU. This mechanical approach emerged on the interviews with the beneficiaries, too: applicants requested that it should be a guide which is more profound, and which names tangibly the single alternatives, investments, developments, moreover products. This posing, which corresponds to the approach of the guide, well mirrors the mechanical mind of the applicants, moreover they expect to strengthen it. However, we do not think this posing supportable. (The judgment of the single (e.g. environmental) alternatives is not obvious even among experts; comparative studies also often end in academic debates, and there is no single truth. Additionally, a solution which can be good at one project, it can be far from good at another.) The environmental guide, as well as the guide for equal opportunities, was made in such a modular system in which all of the applicants can find a part that refers to their project. However, project-specific guide seems to be not enough in the case of several measures of HRDOP: the environmental guide is insufficiently HRDOP specific, of which reason is that in the case of HRDOP, indirect environmental impacts are the typical. This posing has been confirmed on the interview with the staff of the MA and the IBs: there should be HRDOP specific, moreover measure specific guides which contain the more examples and outcropped best practices; thus their opinion could be summarized. The HRDOP itself, and within it the single measures, their callings for tender characteristically aim at either of the equal opportunities target-groups. Presumably this is the reason why, at calling of the certain tender, it seems to be obvious and unequivocal that horizontal aspects have been almost automatically realized by framing the measure and the calling for tender. From the answers of the beneficiaries, as well as from the answers of the applicants on the horizontal questions, it emerged that applicants poorly enforce the environmental and equal opportunities aspects in the field of the project management and the organization, they think overly on project level. Thinking on organizational level must be more highlighted in the case of those projects at which enforcement is more difficult on the level of activities.

2. Statements relating to identification and highlighting best practices Information for the practice of highlighting the horizontal best practices can be got in – implicitly – only from the staff of the institutional system. As a general summary, it can be stated that there are no objective criteria of what can be reckoned as best practices; the only base is the comparisons of the monitoring staff. Hence, there are no routinish, mechanical, ruled methods of highlighting best practices. Efforts for this were rather campaign-like in the past. However, from the answers of the beneficiaries and the applicants, it cleared up that – although the answers show a very big deviation – there are best practices that are worth to highlight.

3. Indicators used for horizontal aspects In the course of exploring the situation, it was proved that the applicants do not use typical horizontal indicators. The most often used men/women partition is not enough for the review of equal opportunities between the sexes, because the indicator does not show whether the sexes are represented in the same rate on organizational / project level, their salaries are equaled, etc. It emerged, especially on the side of the beneficiaries, but also in the course of the interviews with the actors of the institutional system, that verifying the involvement of the Roma targetgroup is very difficult; it offends constitutional rights, if the person, who is wished to be involved, is forced to make a statement on his / her ancestry; cooperation with the local Gipsy Minority Local Government for the verification of this is basically possible only at local level projects. According to the staff of the institutional system, applicants often fulfill only the minimum demanded by law. This is a great deficiency, because the essence of horizontal expectations is right to go beyond the legal expectations.

4. Other statements, problems in the approach, practical difficulties In the course of the interviews, it was very appreciable that every stakeholder – i.e. the horizontal rapporteurs, monitors, pre-evaluators and also the applicants – makes the enforceability of horizontal aspects run into the main objectives and content of the certain measure. Namely, at the ERDF-type measures they mentioned the evident and easy enforceability of the sustainability aspect; while in the case of ESF-type measures, they referred to the obviousness of the equal opportunities aspect. However, these are far from evident, from none of the aspects. In the course of an invitation for public procurement, it is very difficult to represent as an aspect the preference of those enterprises which employ Roma people, for example in the case of such areas that are densely populated by Roma people. (For this, the public procurement act should be changed.) Enforcement of environmental aspects in public procurements, the so called ‘green public procurement’ could be carried out more easily, but neither its practice is widespread. It emerged from the answers of the applicants that two-third of the applicants’ resorted outer assistance for the horizontal correspondence, and only 4-8% of these applicants had applied to the horizontal rapporteur with its horizontal problems. Equal opportunities target-groups are involved in high rate but organizations dealing with environmental are involved only in low number into the projects. A number of applicants remarked that either the institutional system itself do not set examples in this field, because for example they require environmental-consciousness and the handle-in of the reports in several paper-based copies in the same time.

1.4.4 Proposals 1. Services that assist to the recipients The guides alone do not enough for the assistance of the enforcement of horizontal aspects; they are effective only as part of a complex support system. Significant headway can be expected only in that case, if it is strengthened by other supporting functions beside the improvement of the guide. The following diagram presents the complex approach:

Guides Adjustments Improvement Customized electronic version

Training Rapporteurs Pre-evaluators Monitors Beneficiaries

Approach-forming actions Fees Media

Support of the emergence of horizontal aspects Experience exchange

Rapporteurs Collection, issuance of Best practices Active assistance

Gateway Development of target-group customized technics of the access to information

Within the institutional system Among beneficiaries EQUAL

Hereinafter, we represent the element of this system. 1. Strengthening of rapporteurs who are liable for the horizontal issues and loading their job with a more intensive content would be an important point of the development of the institutional system: • On the one hand, collection of project-level best practices should have coordinators, managers. •

On the other hand, horizontal rapporteurs must provide active assistance to the applicants and the beneficiaries who implement the projects.

For these, however, qualitative and quantitative development of the rapporteur capacity is a must. 2. Development of the access to information, guides and other support functions are also a crucial element. On the one hand, it has a material-technological dimension; on the other hand, its content and formal dimension is also important: the necessary information must be passed to the certain target-group in a handleable form, with an articulate and targetgroup customized style. The personal elements, which are built on single communication, are crucial.

•

Information brochures need to be issued on a paper-based form, too, because in the case of some applicant groups, reaching a larger range of them could be possible by these brochures.

•

Furthermore, disclosure of the availability of those organizations and experts that can provide professional assistance to the applicants is also important.

3. Experience exchange can be an extraordinarily effective supporting element because of the newness of the horizontal principals. Its different dimensions can show up, in the case of different target-groups: • One type of experience exchange happens within the institutional system. Here, within the frame of a single IB, as well as on OP level and CSF level, pre-evaluators, monitors and horizontal rapporteurs can share their experiences, observations, proposals. •

Experience exchange is a useful instrument among the beneficiaries, too. One of its operable but indirect forms is disclosing and disseminating of best practices. In terms of this, duty of the institutional system on the one hand is to arouse the willingness by approach-forming actions, on the other hand, to take up and support the initiatives.

•

The EQUAL Programme is one of a crucial important but not utilized field of experience exchange both within the institutional system and the circle of beneficiaries. A base element of the EQUAL is the mainstreaming, that is to build the experiences in the policy practice, of which primary objective is the HRDOP.

4. The task of the enforcement of horizontal aspects is primarily an approach-forming task. PR type actions can be the most effective in forming the approach. For example, the initiative of the CSF MA in this field, that gave prizes for the enforcement of the horizontal aspect, was very successful. An important aspect of forming the approach is authenticity and setting examples by the institutions. The institutional system must also correspond with the expectations drawn-up towards the beneficiaries; moreover it has to show good examples, i.e. the content of the guide must be used within the institutional system. One important keystone of the approach-forming is the consequence use of the gateway-principle for the evaluation of the horizontal undertakings. 5. Training is also an important element of this supporting function. Coaching should be focused primarily on those staff (pre-evaluators, monitors, as well as the staff of IBs and the MA) that comes into contact with horizontal questions. This group can be aimed at better than the beneficiaries, and ensuring their participation is easier and more costefficient than training the beneficiaries. 6. Next phase separate deals with the guides. 2. Proposals on the improvement of the horizontal guide It is necessary to undo the mechanical approach of the guides; the accent should be on approach-forming. It is necessary that the guides: •

Explain the horizontal principals (what does sustainability mean, from what it means more than environmental protection; what does equal opportunities mean, from what it means more than anti-discrimination).

Present that why these principles are important, what kind of negative impacts must be counted on, if these principles are not enforced. The guides should convince the reader of the correctness and importance of these principals. Beyond these two stressful points, further changes are necessary in the guides: •

•

Strengthening of complex approach: The goal of the enforcement of horizontal aspects is approach-forming through make thinking; that its positive activity should not stop at the ‘borders’ of the project. Hence, the guides must highlight: o

the life-cycle approach: Enforcement of the horizontal aspect should be go on after the implementation period of the project.

o

engagements undertaken on organizational level: Practices that operates at the project-concerned organizational unit should be expanded to the whole organization.

•

Presentation of legal requirements: The guide must present clearly formulated that what legal regulations are obligatory to use, thus only such activities can be accepted as horizontal undertaking which exceed these legal regulations.

•

Presenting certificates: In line with the previous – what can not be accepted as horizontal undertaking –, the applicants should get assistance on what can be considered as horizontal undertakings. A good tool of it can be setting out the related certificated (e.g. Green working place, Family-friend workplace, etc.) These may orient the thinking of the applicant; these can be a good base.

•

Modular build-up: With its more accentuated enforcement, applicant should not need to read the whole guide, and the really important aspects could be found much easier.

•

Electronic screening: An improvement of the previous point should be the preparation of such an electronic version of the guides which would lead the user with some aimed question, and would show only the really relevant parts of the guide.

•

Accentuating direct / indirect environmental aspects: HRDOP General Guide should be divided to direct (building) and indirect (training, employment, etc.) impact attendant activities.

3. Proposals for identifying and highlighting best practices We reckon important that opportunities for the enforcement of horizontal aspects should be in balance with the activities of the project. Enforcement of a horizontal aspect is good, if it is really match with the activity in question. Thus, there can be projects at which there are more opportunities and there can be projects at which there are fewer opportunities. A project at which there are more opportunities is not better than a project with fewer opportunities. We determined the criteria of best practices as follows: •

It is appropriate to the aspects of the guide: the ‘best practice collection’, which may be the part of the guide itself in the future, can not contradict to the guides, since its goal is to facilitate the use of the guides and to assist their understanding.

•

It got at least ordinary rating: It is not acceptable that such a project would be an example of which appropriation to one of the aspects is perfect, but its appropriation to the other aspect is expressly weak.

•

Adaptable: A best practice should not build on such project-specific aspects, conditions which are not usable in another context (i.e. in the case inserting it into another project).

•

Innovative: In behalf of saving the perspicuity of the ‘best practice collection’, after reaching a certain number of best practices, it is necessary to limit the collecting of the examples; thus innovative approach can be a filter condition.

Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program időközi értékelése, Záró jelentés – Horizontális témák részfeladat

Proposed mechanism for highlighting best practice

Monitoring expert

Pre-evaluator

good activity

best practice

Horizontal rapporteur

Partnership body

justified best practice

inserted best practice

1. Best practice - is at first - found during evaluation of the project. The pre-evaluator marks the horizontal commitment as – according to his opinion – a positive example, a potential best practice, a “good activity”. 2. Before the monitoring visit, the monitoring expert is informed about which projects can be good examples. During the visit the expert checks whether the planned best practice actually works or not, if yes, then he includes it in his report. 3. Coordination of highlighting best practices is mainly the task of the horizontal rapporteur of the MA. The horizontal rapporteur executes the known filtering of the projects. 4. In order for the best practice to be included, it is necessary to obtain the approval of the professional bodies competent in horizontal subjects (within the HRDOP these are the partnership bodies which consist the Monitoring Committee). 5. One essential thought regarding to the mechanism is that only those best practices

should be included into the best practice collection, which have gone through, at least, the above mentioned four steps. This way we can avoid the possibility of circulating theoretically best practices, which do not work in practice. At the same time, disadvantage of this method is that the best practice collection is not filled up during the first stage of program execution. This, however, is superable, since questions related to the horizontal aspect spans over the programming period. 4.

Proposals for commitments.

an

indicator

system

capable

of

measuring horizontal

As methodology of measuring horizontal commitments we propose the application of the socalled “soft indicators”. These types of indicators do not fulfill the SMART criteria, but can be well used in measuring factors difficult to put into a numeric form, such as horizontal subjects. A good example of applying soft indicators is the evaluation of lower class primary school pupils: nowadays, this can be done not only with grades but by an evaluation text as well. Environmental indicators have a unified European system, which has been worked-out by the European Environment Protection Agency. In conformity with this, we propose a simplified scheme, of which objective is the training for methodology planning as well as the way of approach.

22


Thus, the burden indicator is important for us, which is during an action, what kind of environmental burdens occur and how significant are those. In other words, the project must demonstrate what kind of burdens can be expected in case of realization of the activity. In our case, another proposed group of indicators can be the so-called answer indicators, which show the provisions made for decreasing the burden of the environment. Execution of environmental commitment can obviously be inspected only if in the tender, we request for information to the environment arranged in a table. Monitoring should be aimed at realization of provisions made for decreasing the burden of the environment.

Direct strain

Measure, answer indicator

Result indicator

Indirect strain

Measure, answer indicator

Result indicator

Activity 1 Activity 2 … Activity n

23


2 Projektvégrehajtás 2.1 A projekt menete 2.1.1 Projektindító megbeszélés A projekt végrehajtása 2006. január 26-án kezdődött el. Ekkor került sor a szakértők és a Megbízó képviselőinek első egyeztetésére, a projektindító megbeszélés keretében. A megbeszélésen, illetve az azt követő levelezések során az Értékelést Irányító Csoporttal együttműködve finomhangoltuk és véglegesítettük a projekt ütemezését és a megvalósítás módszertani kereteit. Az ütemterv végleges változatát 2006. február 1-én fogadta el az Értékelést Irányító Csoport. A projektindító megbeszélés emlékeztetőjét a jelentés 5.1 Megbeszélések, workshopok emlékeztetői melléklete tartalmazza.

2.1.2 Projektindító jelentés benyújtása A projektindító jelentést (inception report) 2006. február 21-én nyújtottuk be. A jelentés, többszöri egyeztetés után, március 2-án nyerte el végső formáját. A projektindító jelentés legfontosabb részei: •

A kiinduló helyzet aktualizálása (a horizontális szolgáltatások aktuális állapota a HEFOP rendszerében: a projektindító jelentés leadásáig elvégzett dokumentumelemzés eredményei).

•

Az értékelés módszertana: tartalmazta a kutatási és elemzési szempontrendszert, vagyis:

a horizontális referensekkel folytatandó interjúk vázlatát,

az előértékelőkkel és monitoring munkatársakkal folytatandó fókuszcsoportos interjúk vázlatát,

a kedvezményezettekkel folytatandó interjúk vázlatát,

valamint a kedvezményezettek részére megküldött kérdőíveket.

•

Az információk forrásai: a dokumentumelemzésbe bevont dokumentumok köre, az interjúalanyok megjelölése, valamint a kérdőíves mintavétel szempontjai.

•

Projekt ütemezése

•

Projektmenedzsment: a Megbízóval való kommunikáció formái, az Értékelést Irányító Csoport tagjainak és elérhetőségének rögzítése, egyéb operatív kérdések.

24


2.1.3 Dokumentumelemzés A dokumentumelemzés keretében szakértőink az alábbi dokumentumokat tekintették át: •

Esélyegyenlőségi Útmutató,

•

Környezeti Fenntarthatósági Útmutató,

•

pályázati kiírások és útmutatók,

•

honlapok,

•

GYIK-ek,

• nyertes pályázatok horizontális kérdésekre adott válaszai. A dokumentumelemzés a fenti források közül az Esélyegyenlőségi és Környezeti Fenntarthatósági Útmutatót, illetve a pályázói válaszokat állította a középpontba. Az útmutatókat azért, mivel ezek javításával kapcsolatos javaslattétel a Megbízó által rögzített feladat volt, illetve ezek a források azok, melyek – értelemszerűen – a legtöbb információt adják a pályázónak a horizontális elvek megvalósításához. A többi forrás vizsgálata azt szolgálta, hogy azok összhangban vannak-e a két útmutató szemléletével, illetve mennyire segítik ezen túlmenően a pályázók tájékozódását a horizontális elvárások terén. A pályázói válaszok azért érdemeltek kitüntetett figyelmet, mert vizsgálatukkal több fontos kérdésre is választ kaphattunk: az útmutatók pályázói értelmezésének helyességére, a pályázók esélyegyenlőség- és környezet-központú szemléletére, az esetlegesen vállalt horizontális indikátorok körére. Mivel az ún. „tömegpályázatok” esetében a szakértők mindössze néhány pályázatból kiolvashatnak minden információt és jó gyakorlatot, ami a teljes (al)intézkedést jellemzi, ezzel szemben a kis létszámú kedvezményezettel bíró intézkedéseknél az ugyanilyen arányú merítés kevésnek bizonyulhat, ezért a pályázati anyagokon az IH végezte el az első „irányítottan véletlenszerű” kiválasztást, majd az így megszűrt adatokat adta tovább szakértőink részére.

2.1.4 A horizontális referensekkel folytatott interjúk Az IH és a KSZ-ek horizontális referenseivel folytatott interjúk során a horizontális szempontok intézményen belüli fontosságát, a pályázati rendszerben betöltött szerepét, az új horizontális útmutatók elfogadottságát, a pályázók horizontális válaszainak általános színvonalát, a jó gyakorlatok kiemelésének esetlegesen meglévő eljárásait térképeztük fel. Az interjúkat az alábbi ütemezésben folytattuk le: •

február 28-án Ferenczi Andreával, az ESZA Kht. horizontális referensével,

•

március 1-jén Murányi Péterrel, a STRAPI horizontális referensével,

•

március 2-án Tóth-Szegedi Attilával és Balogh Gáborral, az OMAI horizontális referenseivel,

• március 3-án Hárs Veronikával, a HEFOP IH horizontális referensével. Az interjúk emlékeztetői a jelentés 5.2 A horizontális referensekkel folytatott interjúk emlékezetői melléklete.

25


2.1.5 Monitoring munkatársakkal és előértékelőkkel folytatott fókuszcsoportos interjúk Az eredeti projektterv szerint a fókuszcsoportos interjúk elsődleges célcsoportját az előértékelők jelentették volna. Tőlük azt szerettük volna megtudni, hogy milyen minőségűek a horizontális kérdésekre adott válaszok, mik a típushibák, a legjobb gyakorlatok, stb. A Megbízó javaslatára az interjúk fókuszát inkább a monitoringgal foglalkozókra irányítottuk, és az előértékelők másodlagos szerepet kaptak. Az interjúk célja így annak a feltárása lett, hogy milyen különbségek léteznek esélyegyenlőség és környezeti fenntarthatóság tekintetében az egyes intézkedések, alintézkedések között; valamint, hogy a pályázatban tett horizontális vállalások gyakorlatban történő megvalósítása során milyen nehézségekkel küzdenek a kedvezményezettek. Szakmai KSZ-enként egy-egy fókuszcsoportos interjúra került sor, az alábbi ütemezéssel: •

március 8-án a STRAPI intézkedésvezetőivel és vezető monitoring munkatársával,

•

március 20-án az OMAI intézkedésvezetőivel és megbízott külső monitoring szakértőivel,

•

március 21-én az ESZA Kht által megbízott külső monitoring szakértőkkel és értékelőkkel.

Az interjúk emlékeztetői a jelentés 5.3 A monitoringot végzőkkel folytatott fókuszcsoportos interjúk emlékeztetői melléklete.

2.1.6 Kérdőíves megkeresés a kedvezményezettek felé A kedvezményezettek részére megküldött kérdőív segítségével elsősorban arra kerestük a választ, hogy mennyire tartják fontosnak a horizontális elveket, használhatónak az új útmutatókat, kellett-e és ha igen, milyen segítséget igénybe venniük a kérdések megválaszolásához, valamint hogyan tudták a pályázatban tett vállalásaikat a gyakorlatba átültetni. A feldolgozás kezdetéig a kiküldött kérdőívek közül 66 kérdőív érkezett vissza, ami HEFOP szinten megfelel az előzőleg célul kitűzött 10%-os mintavételhez. Intézkedésszinten az arányok a következőképp alakultak: •

HEFOP 1.1 intézkedés: 14 db (70%)

•


•


•


•


•


•


26


2.1.7 A kedvezményezettekkel folytatott interjúk A kérdőíves megkérdezés alapozta meg a kedvezményezettekkel folytatandó interjúkat. Szakértőink meghatározták azokat a kérdéseket, melyeket személyesen is fel kellett tenniük a kedvezményezetteknek, a kép teljessé tétele érdekében. A személyes interjúk során főként az esélyegyenlőség és a környezetvédelem, mint horizontális elvárás fontosságára, illetve a megvalósítás során e téren nyert tapasztalatokra kérdeztünk rá. Az eredeti – projektindító jelentésben rögzített – projektterv szerint összesen 10 interjúra került volna sor. Azonban több KSZ kapcsolattartó többszöri kérésre sem adta meg a kiválasztott intézkedés potenciális interjúalanyairól szóló információkat, így ezek az interjúk – a feszes projektütemezés miatt – végül elmaradtak. A lefolytatott interjúk a következő intézkedésekhez kapcsolódtak: •

HEFOP 2.3 intézkedés (3 interjú),

•

HEFOP 3.1 intézkedés (1 interjú),

•

HEFOP 4.1 intézkedés (2 interjú).

2.1.8 Záró workshop Az április 13-én megtartott záró workshopon szakértőink ismertették a jelentés legfontosabb megállapításait, következtetéseit, tanulságait, javaslatait, majd a jelen lévők szakmai műhelymunka keretében megvitatták a jelentést. A workshop emlékeztetőjét a jelentés 5.1 Megbeszélések, workshopok emlékeztetői melléklete tartalmazza.

27


2.2 Végrehajtás és ütemezés A projekt menetének ütemezését a Megbízóval egyeztettük. Ennek eredményeként alakult ki az alábbi ábrában bemutatott projektterv.

•

A kék színű csíkok a főfeladatokat jelölik. Ezek időintervallumát a MEX Projektmenedzsment Szoftver automatikusan számolja: az alábontott feladatok uniója.

•

A zöld és piros csíkok a konkrét feladatelemek. A zöld szín aránya a feladat elvégzésének százalékos mértékét mutatja1 (ha 100%, akkor a teljes csík zöld).

•

A függőleges narancssárga csíkok a mérföldkövek. A mérföldkő feladat csíkjának vége narancssárgára színezett (annak érdekében, hogy amennyiben több feladat záró dátuma megegyezik, úgy is egyértelmű legyen, hogy melyik jelent mérföldkövet).

•

A feladatelemek csíkjai közötti fekete vonalak az egymásra épüléseket jelölik (kritikus utak: a feladatelem végrehajtása csak akkor kezdődhet meg, ha egy korábbi már teljesen lezárult).

A projekt mérföldkövei: 1. A projektindító jelentés véglegesítése 2. Javaslatok módosítása workshop alapján 3. Zárójelentés véglegesítése

a

2006. március 2.

záró 2006. április 20. 2006. április 30.

1. A projekt első szakasza a projektindító jelentés (inception report) benyújtásával zárult. 2. A következő szakasz a záró jelentéshez érkezett első észrevételek (Értékelést Irányító Csoport, vizsgálatban részt vevő munkatársak) átvezetésével zárul. Ennek határideje záró WS időpontjához számított egy hét. (április 20.) 3. A projektzárásra a zárójelentés szélesebb körű (például Monitoring Bizottság) véleményezése, és az észrevételek átvezetése után kerül sor (április 30.). 1

A százalékos mutatók a záró jelentés első verziójának leadásakor (2006. április 7.) érvényes értékeket mutatják.

28


2.3 A horizontális szempontok módszertani problémák 1. Az új horizontális útmutatók megítélésének nehézségei

elemzése

kapcsán

elfogadottságának,

felmerült

használhatóságának

Megállapítható, hogy az új útmutatók sikerességének megalapozott értékeléséhez a jelenleginél több tapasztalatra és gyakorlati alkalmazásra volna szükség. Léteznek ugyanis olyan intézkedések, melyeknél továbbra is a régi útmutatók vannak használatban (pl. HEFOP 3.4). Ennek magyarázata, hogy az intézkedések nagy részénél a meghirdetés 2005 májusa (az új horizontális útmutatók megjelenése) előtt volt, és „menet közben” nem történt meg a régi útmutatókról való áttérés. (Bár más útmutatók kapcsán (pl. Indikátor-módszertani útmutató) volt példa arra, hogy a kiírást követően megváltoztatták azt (pl. ESZA Kht.) Ez esetben a módosítás megjelenésétől számított 30 napig van lehetőség a pályázatokat mind a régi, mind pedig az új feltételek szerint benyújtani. Álláspontunk szerint egy ilyen átvezetés a horizontális útmutatók esetében is megoldható lett volna.) Több olyan intézkedés is volt, amelynek pályáztatása lezárult, de a megkeresett kedvezményezettek még a korábbi útmutatókat használták, és a KSZ munkatársaknak is ezekről voltak tapasztalataik (pl. 1.3, 2.3). Ezek az intézkedések ebben az évben újból meghirdetésre kerülnek, természetesen már az új útmutatók alkalmazásával. 2. Alapadatok hiányosságai Az eredeti tervekben a benyújtott pályázatok és projekt-előrehaladási jelentések, vagy az ekvivalens EMIR adatok vizsgálata szerepelt. A dokumentumok azonban eredeti (elektronikus) változatukban nem álltak rendelkezésre, az EMIR-be rögzített adatok pedig éppen a horizontális kérdésekre adott válaszok kapcsán olyan mértékig voltak hiányosak, hogy még mintavételre sem voltak alkalmasak (egyes intézkedéseknél egyáltalán nem rögzítették ezt a mezőt). Ezen hiányosságok következtében hangsúlyosabban kellett a lefolytatott személyes és kérdőíves megkeresés eredményeire támaszkodnunk, illetve nagyobb teret adtunk a szakértői véleményeknek. 3. Mintavételi pontatlanságok A pályázatok és a projekt-előrehaladási jelentések teljes körű megismerésére tehát nem nyílt lehetőség, az intézkedésenként változó mértékben rögzített (egyes intézkedéseknél valamennyi pályázat, máshol a pályázatok egy része) vonatkozó EMIR adatokat (pályázók horizontális kérdésekre adott válaszai, kiegészítve a pályázat címével, a pályázó megnevezésével és a támogatási összeggel), egy irányított mintavétel után a rendelkezésünkre bocsátotta az IH. A kontextusukból kiragadott válaszok azonban önmagukban természetesen kevés megalapozott következtetés levonását tették lehetővé. A kedvezményezettektől nyert információk másik forrása, a kérdőíves megkérdezés, esetében pedig feltételezhető, hogy a válaszok reprezentativitása (még az EMIR adatokénál is jobban) sérült. Valószínű, hogy a horizontális kérdéskört fontosnak találó kedvezményezettek válaszoltak inkább, ezért a felmérés vélhetően a valóságnál kedvezőbb képet mutat.

29


Ezt erősíti a kérdőíves megkérdezés azon sajátossága is, hogy bevalláson alapul, így nem garantálható, hogy a kérdőívekre adott válaszok valóban lefedik a pályázatokban (horizontális vállalások), és a projekt-előrehaladási jelentésekben (horizontális vállalások teljesülése) foglaltakat. 4. Az intézményrendszerben dolgozóknak és a további érintetteknek az értékelésre fordítható erőforrásai Komoly problémákat okozott a projektben, és jelentősen hátráltatta az értékelés eredményességét, hogy a Megbízó oldali erőforrások nem elégtelenek voltak a megfelelő színvonalú végrehajtáshoz. A kérdés a legélesebben a külső szakértők (pl. előértékelők, monitoring szakértők) vonatkozásában merült fel, akik vállalkozási vagy megbízási szerződés keretei között szerződnek egy adott célfeladat ellátására. Miután szerződéses kötelezettségeiknek eleget tettek, már semmi érdekük nem fűződik ahhoz, hogy pl. egy értékelési projektben részt vegyenek, és elmondják a tapasztalataikat. Ez rendkívül nagy veszélyt jelent az intézményrendszer hatékonyságának fejlesztésére; amennyiben a tapasztalatok nem képesek becsatornázódni egy tanulási folyamatba (aminek a jelen projekthez hasonló értékelések szerves részei), úgy jelentősen sérül a sikeresség javításának célja. Ezért elengedhetetlenül szükséges a külső szakértők szerződésébe olyan kitétel beépítése, melynek értelmében a hasonló projektekben rendelkezésre kell állniuk. Mindazonáltal a projektben való aktív részvétel az intézményrendszer munkatársai részéről sem mindig volt megoldható. Több részfeladatban is szembesültünk vele, hogy a kollégák – általában a legnagyobb jóindulattal – sem tudnak a szükséges mértékig részt venni a projektben. Az emiatti pontatlan, és/vagy nem teljes körű adatszolgáltatás a későbbiekben jogosan veti fel a szakértők megállapításainak nem megfelelő megalapozottságát. Ilyen módon az értékelés minősége sérül, és szélsőséges esetben akár a projekt összes megállapítása megkérdőjeleződhet. A másik lehetséges (és jelen projektben szintén gyakran tapasztalt) következmény, hogy az információk nem állnak időben rendelkezésre. Ezáltal egyes feladatok elvégzése csúszhat, vagy akár lehetetlenné is válhat (lásd 2.1.7 A kedvezményezettekkel folytatott interjúk, ahol egészen a záró workshopig nem érkeztek meg a szükséges adatok, és így a feladatot nem sikerült teljes mértékben végrehajtani). Az amúgy is erősen szűkös erőforrások optimális allokációját tovább nehezítette a koordináció nem megfelelő színvonala. Szintén nem csak a horizontális részfeladat tapasztalata, hogy mind az intézményrendszer munkatársai, mind pedig a szakértők kénytelenek jelentős kapacitásokat fordítani nem tervezett kommunikációra, mivel a Megbízó oldali felelős munkatárs részéről a feladat előkészítése, kommunikációja nem volt megfelelő. Ezek a körülmények együttesen jelentősen megnehezítették az eltervezett módszertan eredményes alkalmazását, és a folyamatos módosítások a projekt lefolytatásának időbeli csúszásához vezettek.

30


3 Helyzetfeltárás és helyzetelemzés Ez a fejezet az ismertetett módszertan szerinti tagolódást követi. A fejezeten belül ügyeltünk arra, hogy jól elkülöníthető legyen a helyzetfeltárás során az interjúalanyoktól, a kedvezményezettektől származó vélemény, és ehhez kapcsolódóan az értékelőink véleménye. Ezért utóbbiak keretbe foglalva találhatóak, külön kiemelve ezek közül az egyes módszertani elemek végén tett összefoglaló megjegyzéseket. Kivétel e jól elkülönülő megbontás alól a dokumentumelemzés alfejezet, hiszen azt eleve szakértőink végezték, így teljes egészében szakértői véleményt tartalmaz. Ráadásul az itt tett megállapítások teljes egészében az útmutatóra (és egyéb pályázati dokumentációra) vonatkoznak, míg a módszertan többi eleme révén nyert információk összefoglalásakor alkalmazható volt az útmutató / jó gyakorlat / indikátorok szerinti; azaz az elvárt eredmények szerinti bontás.

3.1 Dokumentumelemzés Az új horizontális útmutatók kidolgozásakor a fő cél az volt, hogy az elkészülő útmutatók „közvetlenebbül” szóljanak a pályázókhoz, mint a korábbiak, a pályázó úgy találhassa, hogy van benne olyan elem, amely kimondottan az ő pályázatához illeszkedik. A megoldást erre a „projektspecifikus” szemlélet jelentette, azaz különböző projekttípusok kerültek meghatározásra, melyekhez a horizontális elvek szerint típuskövetelmények, felvetések lettek megfogalmazva. Így a pályázó feladata (az általános, minden projektre vonatkozó szempontoknak való megfelelésen túl) – tudva azt, hogy az ő projektelképzelése melyik típusba (vagy típusokba) illik – az ezen projektspecifikus követelményeknek való hangsúlyos megfelelés. Ez azonban azzal járt, hogy a korábbi útmutatókhoz képest az új útmutatók terjedelmesebbek lettek – indokolva ezt azzal, hogy a pályázó összetett projektje akár több projektspecifikus szempontcsoporthoz is tartozhat. A pályázónak ugyan, az útmutató szerkezetéből adódóan, nem kell a korábbinál több oldalt végigolvasnia a horizontális megfeleléséhez, azonban a nagyobb oldalszám mégis riasztóan hathat (ezt a kedvezményezettek körében végzett felmérés is igazolja, amelyben a válaszadók jelentős része túl hosszúnak találta az útmutatókat). Noha hiszünk abba, hogy a két elv „egyformán horizontális” – azaz egyforma fontossággal kell, hogy bírjanak minden projekt esetében – az egyértelmű, hogy a HEFOP intézkedéseinek többségében az esélyegyenlőség könnyebben, direktebb módon érvényesíthető, több projektnek kimondottan a pozitív diszkrimináció a fő célja. Az esélyegyenlőség témájának nagyobb fokú érzékenységéhez, valamint – valószínűleg – az új Esélyegyenlőségi Útmutató több hibaforrásához köthető, hogy az Esélyegyenlőségi Útmutató dokumentumelemzése lényegesen bővebb lett, mint társáé. A következőkben az útmutatókon végighaladva mutatjuk be azok hibáit, pontatlanságait, következetlenségeit. A fejezetet egy, a dokumentumelemzés tapasztalatairól szóló összefoglalás zárja

31


3.1.1 Az Esélyegyenlőségi Útmutató HEFOP-központú értékelése A hazai SA intézményrendszerben dolgozó esélyegyenlőségi szakértők többsége beszámol azon tapasztalatáról, hogy a kedvezményezettek az esélyegyenlőséget túlságosan mechanikusan kezelik; ritkán látni igazán pozitív szemléletet, általában csak a vállalt (és nem túl kreatív szempontoknak) való mechanikus megfelelést. Az esélyegyenlőségi útmutatót vizsgálva arra a sajnálatos következtetésre juthatunk, hogy a sokat panaszolt mechanikus hozzáállás az útmutatónak is sajátja. A környezetvédelem, és különösen az esélyegyenlőség a legtöbb pályázó számára új elem, ezért ők többségükben nincsenek tisztában a gyakorlati alkalmazás lehetőségeivel. Épp ezért születtek e tárgyban az útmutatók. Az esélyegyenlőségi útmutató azonban elköveti azt a hibát, hogy a pályázókról feltételezett és gyakran őket jellemző ismerethiány miatt nem tekinti igazán felnőttnek az olvasót, és túlságosan mechanikus szemlélettel közelíti meg az esélyegyenlőség kérdését. Nem fejti ki, hogy miért fontos és hasznos az esélyegyenlőség alkalmazása (egyén, szervezet, és társadalom számára). Nem győzi meg erről az olvasót, sőt erre igazán kísérletet sem tesz. Nem mutatja be, sem azt, hogy milyen negatív hatások léptek fel akkor, amikor ennek a kérdésnek még nem tulajdonítottak jelentőséget, sem a célállapotot, sem a realizált pozitív hatásokat, amikor az elképzelés megvalósul. Az I. 2. rész nem definiálja, hogy mit is jelent az esélyegyenlőség, és legfőképp nem mutatja be, hogy miben különbözik a diszkriminációmentességtől, ugyanakkor miért jobb annál. Nem világos, hogy mit jelent az „esélyegyenlőség biztosítása”. Mitől lesz esélyegyenlő egy roma és egy magyar férfi? Egyáltalán: eleve nem azok? Ha nem, akkor miért nem, miben mások az esélyeik, és hogyan lehet ezen segíteni. Az I. 3. rész nem magyarázza meg elég részletesen és közérthetően, hogy kik az esélyegyenlőség célcsoportjai. Fontos lenne akár néhány számszaki adat felvillantása is, hogy az olvasó képet kapjon arról, hogy milyen széles társadalmi rétegről van szó. Ez a probléma a fogyatékossággal élők hivatalos ízű definíciójánál jelentkezik a leginkább. A példák és számok közelebb hoznák őket a kedvezményezettekhez – így a leírás egyenesen vezet oda, hogy a „fogyatékossággal élők” kifejezés hallatán mindenkinek kizárólag a kerekesszékesek jutnak az eszébe, akik esélyegyenlőségének biztosítása egyes projektek esetében valóban abszurd lehet, ezért a kedvezményezettek gyorsan le is tudják a kérdést, mondván hogy ez a szempont rájuk nem vonatkozik. Az is problémát okozhat, hogy az esélyegyenlőség célcsoportjait a dokumentum csak itt definiálja, noha már korábban is többször említi őket. Az sem egyértelmű, hogy amennyiben „a projekt más csoportok esélyegyenlőségére is külön figyelmet fordít”, úgy ezek a vállalások helyettesítik-e az esélyegyenlőség nevesített célcsoportjaival kapcsolatos vállalásokat. Szintén nem tisztázott, hogy milyen csoportok tartozhatnak a „más csoportokba”. Az esélyegyenlőségi célcsoportok lehatárolása már az I. 2. részben is problémás. A nők, romák, és fogyatékossággal élők esélyegyenlőségére, mint „a tagállamoktól megkívánt” politikára való hivatkozás egyértelműen csúsztatás, hiszen az Unió csak a nemek közötti esélyegyenlőség biztosítását várja el. Hasonlóan homályosan mutatja be az útmutató a

32


magyar alkotmányba, és az egyenlő bánásmódról szóló törvénybe foglaltakat, valamint a két jogforrás közötti kapcsolatot. Összefoglalóan, az útmutatóban, akárcsak az esélyegyenlőség szükségessége, ugyanúgy az esélyegyenlőségi célcsoportok kiválasztása sem alátámasztott. Az útmutató még csak utalást sem tesz arra a társadalmi vitára (ha egyáltalán beszélhetünk ilyenről), melynek során Magyarország az esélyegyenlőség tágabb értelmezéséről, majd a célcsoportok kiválasztásáról döntött. A leírtakból adódóan az útmutató már az I. részben (kb. a 6. oldalon) elveszíti a lehetőségét, hogy a pályázónak ne csak mechanikus, távolságtartó útmutatást adjon, hanem szemléletének formálást is. Egyszerűen nem mutat be semmit, amivel az olvasó igazán azonosulhatna. Amennyiben viszont ilyen nincs, úgy marad a mechanikus szemlélet, az érthetetlen Uniós előírásoknak való kényszerű (és minimális) megfelelés. Az útmutató I. részének másik gyenge része az I. 5. rész („miért fontos az esélyegyenlőség érvényesítése”). Az útmutató mindössze „hosszú távú pozitív hatásokat” említ, azonban egyetlen példa erejéig sem igyekszik pontosítani, hogy mik is lehetnek ezek. Vagyis ismét: nem mutat be okokat, nem sorol érveket, amelyekkel egy, a témában járatlan, ám pozitív kezdeményezésekre nyitott olvasót meggyőzhetne, és nem kínál alternatívát, amivel a pályázó azonosulhatna. Az útmutató legfőbb érve az esélyegyenlőség mellett az, hogy így a pályázó nagyobb eséllyel indulhat az Uniós forrásokért folytatott versenyben: a felsorolt 7 érvből mindössze 1 prognosztizál hosszú távú hatásokat, a fennmaradó 6 pedig a források elnyerésére vonatkozik. Az útmutató nem ismerteti, hogy a társadalom egészének miért fontos az esélyegyenlőség érvényesítése. Ezen összefüggés bemutatása akár már az 1. ponthoz kötődően is megjelenhetne. „Az esélyegyenlőség biztosítása előnyökkel jár a gazdasági vállalkozások, civil szervezetek számára egyaránt” mondatból hiányzik a kormányzati, önkormányzati szektorban tevékenykedő intézményekre való utalás, pedig az esélyegyenlőség érvényesítése – természetesen – ott is kötelezettség; egyben ez a kör a HEFOP számos intézkedésének célcsoportját is képezi. Ezzel a hozzáállással (esélyegyenlőség definiálatlansága; számok, érvek, pozitív hatások hiánya; célcsoportok pontatlan lehatárolása; az Uniós források elnyerése, mint gyakorlatilag egyetlen pozitív eredmény bemutatása) az útmutató jó eséllyel azt a szemléletet alakítja ki a pályázóban, hogy •

az esélyegyenlőség mindössze egy összetett és sokrétű fogalom, melynek létezése – egyelőre nem egyértelmű okokból – nyilvánvaló és szükséges;

•

az esélyegyenlőség alapvető fontosságú az Uniós források elnyerésekor – egyébként csak hosszú távú és meg nem határozott előnyökkel jár.

Mindezek után az I.7. részben a többletköltség tagadásáról tett kijelentés szintén több mint megkérdőjelezhető. A mondat erős túlzásnak tekinthető, hiszen sok esetben épp a szemléletváltás elérése a legtöbb időt és költséget igénylő eleme az esélyegyenlőség biztosításának. Sokkal inkább azt lenne szükséges hangsúlyozni, hogy az esélyegyenlőség biztosításával kapcsolatos költségek a pályázat költségvetésében elszámolhatók, vagy más

33


forrásból igényelhető rájuk támogatás, így végeredményben a projekt, illetve a kedvezményezett tevékenységének költséghatékonyságát nem rontja. (Ez a megállapítás a környezeti útmutatóra is igaz.) A célcsoportokkal kapcsolatban némi ellentmondás tapasztalható a I.6. részben, hiszen a kedvezmények ismertetésekor olyan csoportokra hivatkozik az útmutató, amelyek nem tartoznak a megnevezett célcsoportok közé (pályakezdő fiatalok, 50 év feletti munkanélküliek, családtag ápolását követően munkát keresők). Továbbra sem elegendően explicit annak kifejtése, hogy ezen (és érthetően megfogalmazni, hogy pontosan mely) csoportok is lehetnek-e esélyegyenlőségi célcsoportok, valamint kiválthatják-e az alapértelmezett célcsoportokat. Szintén itt lenne érdemes megemlíteni, hogy a kedvezmények nem csak foglalkoztatási támogatásokhoz köthetők, hanem egyes területek, térségek esetében munkahelyteremtéshez is. A társadalmi-gazdasági tekintetben leghátrányosabb helyzetben lévő térségekben ugyanis a foglalkoztatási támogatásokon túl egyes beruházástípusokat érintő helyi adókedvezmények és gazdaságfejlesztési támogatások is rendelkezésre állnak. E vidékeken megvalósuló fejlesztések esetében tehát esetenként több, egymást kiegészítő támogatás – foglalkoztatási, helyi adók kedvezményei, stb. – együttesen vehető igénybe, ami az ott élők esélyegyenlőségének növeléséhez történő jelentősebb hozzájárulást segíti elő, tudatos és összehangolt alkalmazásuk a fejlesztések által elértek körét növeli. A II. részben lévő akadálymentesítési kötelezettséget szabályozó jogszabály változtatására történtek kezdeményezések. A módosítás életbe lépését követően – amennyiben és amint az megtörténik – a változtatásokat át kell vezetni az útmutatóba is! Az útmutató a képzési és tanácsadási projekteknél is kötelezőnek tekinti az akadálymentesítést. Ez helyes szemlélet, de maga a törvény épületekre vonatkozik, az útmutatóban viszont együtt szerepel, így ez a bekezdés azt sejteti, mintha ezt is a törvény nevesítené. Képzési projektek esetében viszont akadálymentesítés címén nem elegendő a honlapok hozzáférhetőségének biztosítása a fogyatékossággal élők számára. Ennél sokkal nagyobb probléma, hogy az egyes képzési projektek esetében a tananyag nem a célcsoport iskolázottsági szintjének megfelelően készül el, a képzés nyelvezete és a tájékoztatás fóruma (pl. interneten meghirdetett képzési program hátrányos helyzetűek számára) nincs hozzájuk igazítva. Az akadálymentesítésnek tehát a közérthetőséggel is kiemelten kell foglalkoznia. A II. részben, az általános követelmények bemutatásának 2. és a 3. táblázata előtt (esélyegyenlőségi követelmények a szervezetben, és esélyegyenlőségi követelmények a projekt megvalósítása során) az értelmezést nehezíti, hogy nem szerepel olyan magyarázó szöveg, ami tájékoztatja a pályázót, hogy „sorvezető kérdések” következnek, melyek segítenek az esélyegyenlőség biztosításának végiggondolásában. A III. részben, a projektspecifikus esélyegyenlőségi vállalások tárgyalásánál kevés általános és konkrét, „projektspecifikus” megállapítás szerepel. Általános megjegyzés, hogy a projektspecifikusságnak sok esetben nem sikerült megfelelni, hiszen az egyes szektorokhoz rendelt esélyegyenlőségi kérdések szinte teljes mértékben megegyeznek, csak néhol mutatkozik különbség. A Környezeti fenntarthatósági útmutatóhoz képest új elem viszont a projektpéldák sora, ami példákon és ötleteken keresztül hozza közelebb a

34


pályázókhoz az esélyegyenlőség érvényesítésének lehetőségét. Az ennél konkrétabb útmutatások, vállalások megadása már rendkívül veszélyes lehetne, mert arra sarkallhatná a pályázót, hogy a megadott példából emeljen ki vállalásokat, anélkül, hogy a saját projektjére formálná azt. A projektspecifikus vállalások közti konkrét megjegyzések hiányossága, hogy például infrastrukturális, építési beruházások esetén az útmutató nem tesz egyértelmű különbséget aközött, hogy a célcsoportba tartozó személy foglalkoztatása megtörténhet-e a létrehozandó intézmény (infrastruktúra) működtetésekor, vagy pedig csak szigorúan véve a projekt tevékenysége, a beruházás, építés során. Vagyis a horizontális szempontok érvényesítésének viszonya a fejlesztések életciklusához tisztázatlan. Szintén kiegészítésre szorul az eszközbeszerzés, technológiafejlesztés kérdéscsoport, amely jelenleg nem vizsgálja, hogy a technológiafejlesztés együtt jár-e élőmunkaigény csökkentéssel. Ez ugyanis nem ritka, és ez a körülmény éppen, hogy gyengítheti a célcsoportba tartozók foglalkoztathatóságát. A IV. részben, egy, a pályázók számára nagyon zavaró elírás található: „A projektre vonatkozó általános környezetvédelmi követelményeket” (Helyesen: „A projektre vonatkozó általános esélyegyenlőségi követelményeket”) Az értékelés esetében mind a két útmutatóra igaz, hogy igen részletesen mutatja be a horizontális pontszám létrejöttének módját. Teljesen objektív értékelést azonban ez sem tud biztosítani, hiszen az egyes minőségi kategóriákba való besorolás esetében még mindig nagy a szubjektivitás, nem világos, hogy mit tekintünk pl. „egy kérdés tekintetében jelentős előre lépésnek”. Az értékelési fejezet arról sem tájékoztat, hogy az értékelésből származó részpontszámok összegéből hogyan lesz 0-5 közötti egész szám (kerekítés?), illetve arról sem, hogy azon intézkedések esetében, ahol nem 5 pontot adnak az esélyegyenlőségi / fenntarthatósági pontszámra, milyen súlyokat alkalmaznak, és hogyan jön létre a végleges pontszám.

35


3.1.2 A Környezeti Fenntarthatósági Útmutató HEFOP központú értékelése A környezeti útmutató már sokkal többet tesz a szemléletformálás terén, mint esélyegyenlőségi társa. Okokat és érveket hoz, mindazonáltal még mindig nem a fenntarthatóság szemléletének lényegére koncentrál. Az igazán jó érvek ebből az útmutatóból is nagyon hiányoznak; a dokumentum bátran operálhatna néhány döbbenetes, az olvasót mellbe vágó számszaki adattal, prognózissal, amivel meggyőzi a fenntarthatóság fontosságáról. Miután az olvasó érdeklődését ilyen módon sikerült felkelteni, az útmutató tartalmazhatna pontosabb hivatkozásokat a nevesített dokumentumokra, hogy a pályázó azonnal megerősítésre találjon, megismerhesse a háttérdokumentumokat, és ezáltal kialakuljon az elkötelezettsége (vagy legalábbis annak első foka) a fenntarthatóság iránt. Az útmutató a fenntarthatóságot az Uniós megközelítésnél is komplexebben, a társadalom – gazdaság – környezet hármas egységében, a három elemet egymástól szétválaszthatatlanul értelmezi, de egyes helyeken mégis felbukkan az ennél szűkebb, csak a környezet védelmére fókuszáló szemlélet (pl. 4. oldal, 3. pont). Még hangsúlyosabban jelenhetne meg a társadalom fenntarthatósága, a helyi társadalom bevonása a fejlesztésekbe. A projektspecifikus vonatkozások itt igen részletesek, csak egy-két helyen fedezhetők fel kisebb hiányosságok: például a település-rehabilitáció kapcsán indokolt lenne a közintézmények tömegközlekedéssel jól elérhető helyekre történő telepítésének szempontjával történő kiegészítés. A HEFOP pályázatai kapcsán kiemelhető a projektspecifikus szempontok közül a „Humán erőforrás fejlesztés – szociális beilleszkedés” táblázat, ami a szociális beilleszkedésre úgy tekint, mintha az csak képzésből állna. Nem tartalmaz az útmutató továbbá olyan jellegű kereszthivatkozásokat, amelyek rámutatnának, hogy ezekhez a projektekhez kötődő infrastruktúrafejlesztés szempontjainál az egészségügyi és az oktatási infrastruktúrafejlesztéshez rendelt specifikus szempontok jól alkalmazhatóak. Megállapítható, hogy a HEFOP számos intézkedési területe specifikus útmutatást igényelne, amelyet lehetetlen beágyazni egy általános útmutatóba. Ennek oka, hogy a HEFOP intézkedési területei a környezeti hatásokat illetően ritkán közvetlenek, inkább közvetettek. Míg a közvetlen hatások, pl. infrastrukturális fejlesztések esetben jól értelmezhetők, addig más intézkedéseknél, pl. munkanélküliség kezelése, társadalmi beilleszkedés, oktatás, tanácsadás, stb., a szempontok értelmezése stratégiai gondolkodást igényel. Ez utóbbiak ugyanis a megelőző környezetvédelem fontos területei, ahol arra kell koncentrálni, hogy a létrejövő fejlesztés ne vezessen környezeti problémákhoz. Ennek következtében a pályázatíró csak néhány HEFOP intézkedés esetében kaphat megfelelő támogatást az útmutatótól.

36


3.1.3 További pályázati dokumentumok elemzése (pályázati útmutató, GYIK, honlap) A további pályázati dokumentumok, anyagok elemzésekor egyrészt az a vezérfonal, hogy az mennyire következetes a horizontális útmutatókra való hivatkozásban; másrészt pedig, hogy maga a dokumentum, honlap mennyire felel meg az útmutatóban megfogalmazott követelményeknek; harmadrészt pedig (a GYIK és a honlap esetében), hogy mennyire biztosítanak további esélyegyenlőségi, környezeti útmutatást, tanácsadást a pályázó felé. A pályázati dokumentáció kapcsán a HEFOP pályázati kiírások egységes szerkezete itt is fellelhető, ami a pályázóknak nagy segítség: az A-mellékletek a pályázathoz csatolandó dokumentumok; a B-mellékletek a kitöltést segítő útmutatók, míg a C-mellékletek a támogatás megkötéséhez szükséges mellékleteket tartalmazzák. A HEFOP pályázati csomagokban így a horizontális útmutatók a B-mellékletekhez tartoznak: a Környezeti Fenntarthatósági Útmutató általában a B6-os, míg az Esélyegyenlőségi Útmutató a B7-es mellékletként található meg. Azonban ha alacsonyabb sorszámozású, kitöltést segítő mellékletek nem szükségesek az adott pályázathoz, akkor a mellékletszámozás is változik (például az ESZA Kht-nál a HEFOP 1.3.2. esetében B3 és B4 mellékletként találhatóak meg ezek az útmutatók). A pályázati útmutatók a megfelelő pontnál hivatkoznak a külön dokumentumként rendelkezésre álló horizontális útmutatókra (pl. a pályázati útmutató az értékelésről szóló részben hivatkozik a horizontális útmutatókra). Azonban, ha adott esetben épp ez az értékelési tábla nem 5-5 ponttal értékeli az esélyegyenlőségi és a fenntarthatósági követelmények teljesülését – például a HEFOP 3.3.2 az esélyegyenlőséget 6, a környezetvédelmet viszont 4 ponttal értékeli – akkor a horizontális útmutatók értékelési táblájával történő ellentmondás feloldására sehol nem kerül sor. A pályázati útmutatókkal kapcsolatban probléma, hogy nem adnak eligazítást a pályázónak, hogy hogyan kell viszonyulnia a horizontális elvekhez, ha az ő projektje eleve esélyegyenlőség-orientált / környezetvédelmet szolgáló beruházás, fejlesztés. A legtöbb ilyen pályázó ezért úgy gondolja, hogy az ő projektje automatikusan megfelel az adott horizontális elvnek is. Ez – véleményünk szerint – figyelmen kívül hagyja számtalan, az elméleti megközelítések gyakorlatbéli korlátját. Nevezetesen: attól, hogy egy intézkedés pl. kifejezetten az oktatási terület esélyegyenlőségének megerősítését célozza, kiemelt figyelemmel a roma gyerekek iskolai bevonására, fejlesztésére, még nem mond semmit pl. a pedagógusok körében az egyes esélyegyenlőségi csoportok megjelenése vonatkozásában. Vagy attól, hogy a pedagógusok többsége nő, még nem teljesülnek automatikusan az esélyegyenlőségi szempontok. Hiszen egyrészt éppen a pedagógus-pálya leértékelődésének jele az elnőiesedés, az esélyegyenlőségi szempontok érvényesülését az oktatási projektek esetén talán olyan mutatókkal lehetséges mérni, mint pl. a magasabb presztízsű tevékenységek, vezetők körében a férfi/nő arány (v.ö. üvegplafon jelenség). Esélyegyenlőségi szempontból további fontos elem lehetne annak vizsgálata, milyen arányban jelennek meg roma vagy fogyatékossággal élő munkatársak, pedagógusok, az önkéntesekről már nem is beszélve – erre szintén elvétve történik csak utalás, főként az érintett gyerekek, képzésbe bevontakra vonatkoztatják fenti szempontot. A pályázati dokumentációk egyáltalán nem említik, hogy ilyen esetben ugyanolyan mértékben meg kell felelni a horizontális útmutatók (többi) pontjainak is, mint bármilyen más esetben, azaz összefoglalóan: a HEFOP pályázati kiírásai nem használják ki a rendelkezésükre álló mozgásteret az esélyegyenlőségi (horizontális) szempontok érvényesíthetősége vonatkozásában. E megállapításunkkal természetesen nem az eleve

37


az esélyegyenlőség jegyében született projekteket kívánjuk többletterhekkel „büntetni”: mindössze arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a horizontális elveket érintő komplex stratégiai szemlélet itt is, mint minden projekt esetében, követelmény, és épp ez a komplexitás kerülhet veszélybe akkor, amikor egy domináns – és egyébként teljes mértékben támogatandó – esélyegyenlőségi elem kizárólagossá válik. A GYIK (Gyakran Ismételt Kérdések) áttekintése során azt találjuk, hogy a leggyakoribb a pályázat benyújtásával kapcsolatos formai, adminisztratív kérdések, majd a konkrét szakmai felvetések következnek. Az ESZA honlapján – jó gyakorlatként kiemelhető – ilyen kategóriák szerint is meg vannak bontva a kérdések: de külön „horizontális szempontok” kategória nem található. Ez azt jelzi, hogy noha a pályázóknak többször gondot okoz a horizontális megfelelés valódi tartalommal való megtöltése (ahogy ez az interjúkból is kiderült), de ezzel a kérdéssel csak ritkán fordulnak a KSZ felé. Esélyegyenlőséggel kapcsolatos felvetések egyébként a „szakmai tartalommal kapcsolatos kérdések” közt szerepelnek, de azért, mert olyan intézkedésekről van szó ebben az esetben, ahol az esélyegyenlőség megteremtése, pozitív diszkrimináció a fő cél. Környezeti fenntarthatósággal kapcsolatos kérdést nem találtunk. Az ESZA Kht. és a STRAPI GYIK-rendszere alapján az fogalmazható meg, hogy a GYIK csoportosítása egyrészt (al)intézkedések szerint, másrészt időben (beadás előtt / eredményhirdetés előtt / szerződéskötés előtt / megvalósítás alatt), valamint mindezeknek a további csoportosítása tematika szerint jó gyakorlatnak tekinthető. Amennyiben azonban a horizontális témák is külön tematikát kapnának, az intézkedések szerinti bontás – egyelőre – feleslegesnek tűnik: nincs annyi horizontális GYIK, valamint az egyes (egy KSZ-en belüli) intézkedések tartalmaznak annyi hasonlóságot, hogy ugyanaz a horizontális válasz tanulságos legyen több intézkedés pályázóinak is. (Az OMAI-nál csak intézkedés-szerinti GYIK van a honlapon.) A honlapok elérhetősége a fogyatékos (látássérült) emberek számára nem megoldott, az infokommunikációs akadálymentesítés nem történt meg. A pályázók részéről mindazonáltal nem érkezett olyan észrevétel, melyben ezt hiányolnák, de az intézménynek – ráadásul épp a HEFOP intézményeinek – az élen kellene járnia az esélyegyenlőség biztosításával kapcsolatos példamutatásban.

38


Dokumentumelemzés – a legfontosabb megállapítások Az útmutatóval kapcsolatban tett megállapítások •

A szemléletformálás, meggyőzés hiánya: Különösen az esélyegyenlőségre igaz, hogy a téma Magyarországon még viszonylag újdonságnak számít, ezért pontosabb magyarázatra van szükség, hogy mit is jelent a gyakorlatban. Viszont éppen az esélyegyenlőségi útmutató marad adós ezekkel a válaszokkal, a miértekkel; nem tesz kísérletet az olvasó meggyőzésére, nem ismertet érveket, állapotokat, hatásokat. Nem tekinti felnőttnek az olvasót, nem ír olyat, amivel a pályázó igazán azonosulhatna. A szemléletformálásban azonban egyedül az útmutató nem elégséges: a horizontális szempontok érvényesülését más eszközökkel is támogatni szükséges.

•

Mechanikus szemlélet: Az előző pontból következik, hogy az útmutatók nem a horizontális elvek kialakulásához vezető érvekkel igyekeznek meggyőzni a pályázókat (nem is nagyon próbálnak meggyőzni). A legfőbb érvük, hogy a horizontális elvek alkalmazásával Uniós források lehívására nyílik lehetőség. Az első két pont együttesen természetes módon alakítja ki a pályázókban azt a hozzáállást, hogy a horizontális szempontokat az Unió egy újabb olyan elvárásának vegyék, amelyeket csak addig kell igazából érvényesíteni, míg az ellenőrzés ezt kikényszeríti. Vagyis az útmutatók is hozzájárulnak ahhoz, hogy jelenleg az SA pályázatok kapcsán, horizontális témában épp a kívánatossal ellentétes hatás alakul ki az érintettekben.

•

A környezeti útmutató nem kellőképpen HEFOP-specifikus: a környezeti útmutató – csakúgy, mint az esélyegyenlőségi – olyan moduláris szerkezetben készült, hogy az összes pályázó megtalálja benne a projektjére vonatkozó részt. A projektspecifikus útmutatás azonban több HEFOP intézkedésnél kevésnek bizonyul, a HEFOP-ra jellemző közvetett környezeti hatások miatt nehéz a környezeti szemléletet érvényesíteni.

•

Esélyegyenlőségi célcsoportok definiálatlansága: három célcsoport került meghatározásra, de az útmutató nem magyarázza meg, hogy miért éppen ez a három, és hogy milyen a viszony a nem nevesített, de pozitív diszkriminációt igénylő csoportokkal kapcsolatban (pl. pályakezdő fiatalok, leszázalékolt munkaképességűek). Ezen felül a roma célcsoport bevonásának igazolása – mivel származásáról tett nyilatkozatra senki nem kötelezhető – a projektek esetében problémás.

•

Esélyegyenlőség-orientált projekt / Környezetvédelem-orientált projekt és az útmutató viszonya: Maga az OP, ezen belül az egyes intézkedések, így értelemszerűen azok pályázati kiírásai jellemzően az esélyegyenlőségi célcsoportok valamelyikére irányulnak. Vélhetően ennek tudható be, hogy adott pályázat kiírásakor nyilvánvalónak és egyértelműnek tekintik a horizontális szempontok szinte automatikus teljesítését, az intézkedés megfogalmazásával és a pályázat kiírásával. Így a horizontális szempontokra nem irányul külön figyelem, pedig korántsem biztos, hogy a projekt automatikusan teljesíti az esélyegyenlőség / környezetvédelem komplex szempontrendszerét – ezen a szemléleten változtatni szükséges.

39


3.2 Az intézményrendszer munkatársaival folytatott interjúk 3.2.1 A horizontális referensekkel folytatott interjúk A KTK IH horizontális referenseihez hasonlóan az elmúlt év(ek)ben a többi IH és KSZ szintjén is kijelölésre kerültek a horizontális referensek. A referensi munka feladatai nincsenek írásba foglalva, maguk a referensek a pályázók e téren történő segítését, tájékoztatását, az intézményen belül a horizontális témák megvalósulásának a támogatását, valamint a jó gyakorlatok kiemelését nevezték meg feladatuknak. A referensek nem főállásban látják el ezt a tevékenységet, KSZ szinten ez csupán havi pár órát jelent, de IH szinten az interjúalany már egy külön, csak ezzel foglalkozó személyt is el tud képzelni. Az intézményrendszeren belül a referensek úgy érzik, nem kellőképpen megbecsült ez a terület. A HEFOP pályázataiban az esélyegyenlőség érvényesítése általában könnyebb, hiszen az ESZA-jellegű projektek vannak többségben, a HEFOP humán program. Kivételt jelent e téren a STRAPI, ahol az infrastrukturális beruházások vannak többségben, ott pedig a környezeti vállalások érvényesítése könnyebb az interjút adó szerint. Az új horizontális útmutatókat a referensek jobbnak találják, mint a korábbiakat, de – véleményük szerint – több esettanulmányra, konkrét példákra lenne szükség, melyek HEFOP-specifikusak. Különösen igaz ez a környezeti fenntarthatóságra. A hétköznapibb példák mellett a köznapibb nyelvezet is fontos lenne. A két horizontális útmutató összehasonlításánál teljesen megoszlottak a vélemények, de a HEFOP „esélyegyenlőség-orientáltabb” jellege miatt talán ez az útmutató a használhatóbb számukra. Probléma, hogy a pályázók ezeket az útmutatókat veszik elő utoljára, ezért szükséges lenne más módon – pl. képzéssel, más jellegű ismeretátadással, tájékoztatással, megfelelően képzett szakembergárdával is elérni a pályázókat. Sőt, a mélyebb képzés nem csak a pályázók, hanem az előértékelők, a monitoringot végzők irányában is fontos lenne. A HEFOP pályázatai során a (többségben lévő) ESZA-jellegű intézkedésekben, projektekben az esélyegyenlőség, az ERFA-jellegűekben a környezeti fenntarthatóság érvényesítése könnyebb. A képzési jellegű projektekben a környezetvédelem sokszor csak a periférián jelenik meg és kimerül olyan tevékenységekben, mint a takarékos papírfelhasználás, a nyomtatópatron-újratöltése, elemgyűjtés. Arra csak ritkán van példa, hogy a környezettudatos nevelés beépül a projektbe, a képzésbe. A pályázóktól az is gyakori visszajelzés, hogy „hogyan feleljenek meg a fenntarthatóság elvének, ha maga a pályázati rendszer túl sok papíralapú dokumentumot követel meg”. Az IH és a KSZ-ek munkatársai véleménye megoszlik abban a kérdésben, hogy mely célcsoport bevonása okozza a legtöbb nehézséget:

IH

A legnehezebb a fogyatékossággal élők szempontjainak érvényesítése, hiszen igen heterogén csoportról van szó.

OMAI

Gyakorlatilag megegyezik a véleménye az Irányító Hatóságéval, a heterogenitás miatt a fogyatékossággal élők bevonásának nehézségeit emeli ki.

STRAPI

A női-férfi esélyegyenlőség érvényesítését tartja legproblematikusabbnak, valamint – a regisztrációs

a és

40


azonosítás nehézségei és törvényi korlátai miatt – a romákét.

ESZA Kht.

A nők és fogyatékossággal élők esetében viszonylag könnyű a helyzet – legnehezebb a romáknál.

Azon referensektől kapott információk alapján, akik becslésre vállalkoztak, a pályázók negyede, fenntarthatóságnál pedig tizede felel meg teljesen a horizontális kívánalmaknak. A referensek sok esetben találkoznak azzal, hogy – különösen fenntarthatóság kapcsán – a pályázók a korábbi pályázataik sablonszövegét jelenítik meg újból és újból. A pályázat során kevesebb, de a megvalósítás során már több figyelmet kell szentelniük ennek a kérdésnek. Ez jelentős részben annak köszönhető, hogy a monitoring jobban betölti a horizontális elvek felett őrködő funkcióját (mint a pályázatértékelés), és a horizontális vállalásaikat számon is kéri a kedvezményezetteken. Az új értékelési szempontrendszert a referensek rendkívül különbözőképpen minősítették. Volt arra vélemény, hogy általa objektívabb lett az értékelés, de valaki szerint csak támpontokat ad, az objektivitás még nem valósult meg. Megint más szerint pedig az előértékelők nem megfelelő horizontális ismeretei, képzettsége miatt a bonyolultabb értékelési szempontrendszer nem hozott új elemet a rendszerbe, sőt az előértékelők nehezen tudják megítélni az egyes projektek helyét az értékelési táblában. Ellentmondás van a referensek között az előértékelők horizontális felkészültségéről: míg IH szinten nem elégedettek, addig a KSZ-ek inkább elismerően nyilatkoztak az előértékelő szakemberek ezen ismereteiről. A fenti problémák megoldását a horizontális referensek nem feltétlenül egy tovább részletezett útmutatóban látják, hanem egy olyanban, mely több (lehetőleg HEFOPspecifikus) példát is tartalmaz, „meg kellene magyarázni, hogy az általános szempontokat hogyan érvényesítsék a gyakorlatban”. A túlzott részletezés azonban nem biztos, hogy célravezető, hagyni kell teret a „pályázói kreativitásnak is”, a túl konkrét példa eredménye csak az lesz, hogy ugyanazt írják vissza. Ezenfelül nagyobb szerepet kellene adni a támogató szakemberek, projektgazdák képzésének, esetleg egy online szolgáltatásnak. A jobb megfelelés ösztönzőjének a referensek nem a magasabb pontszámot tartanák, hanem például a KTK IH által tavaly bevezetett jó gyakorlatok díjazásának folytatását. A referensek egyetértenek abban, hogy a kérdéskört a jövőben még szigorúbban kell érvényesíteni, és egyetértenek abban is, hogy nem szabad a horizontális szempontoknak való megfelelést egy adott projektmérethez kötni, mérettől függetlenül számon kell kérni. A jó gyakorlat ismérvének egyfelől a „egyediség, innováció, fenntarthatóság, másság” tulajdonság-együttest nevezte meg az egyik referens, míg a másik az összehasonlításból eredő kiemelés lehetőségét nevezte meg. A jó gyakorlatok kiemelésének nincs meg az egységes mechanizmusa, a jelenlegi gyakorlat KSZ-enként eltérő:

OMAI

A jó és rossz gyakorlatok kiemelésére nincsen mechanizmus, ennek ellenére a horizontális referenshez eljutnak a visszajelzések.

STRAPI

A jó és rossz példák azonosítása nem automatikus, csak külön kérésre működik, de a felszínre került eseteket ismertetik az információs nyílt napokon

41


ESZA Kht.

A monitoring szakértőktől 3 havonta visszajelzést kap a jó és rossz példákról.

IH

Nem igazán működik a jó gyakorlatok összesítése, amit a rálátás és az időhiánnyal magyarázott a referens.

Egységes a vélemény abban a tekintetben, hogy a pályázók nem használnak horizontális vállalásaik teljesítésére indikátorokat, de a gyakorlatban – ennek ellenére is – többségében megvalósítják vállalásaikat.

3.2.2 A monitoringot tapasztalatai

végzőkkel

folytatott

fókuszcsoportos

interjúk

A monitoringot végzőkkel lefolytatott interjúk során is kerestük a választ a kedvezményezettek horizontális szempontokhoz való viszonyára. A monitoringot végzők szerint egyértelmű javulás figyelhető meg a horizontális megfelelőség tekintetében. Ma már minden pályázó – legalább mondvacsinált módon – vállal valamit a pályázatában. Az már a monitor feladata, hogy ellenőrizze ennek megvalósítását. A monitoringot végzőt szakértők szerint a HEFOP pályázatok többségénél valóban könnyebb az esélyegyenlőség érvényesítése. Mindazonáltal infrastrukturális fejlesztéseknél szerintük is fordított a helyzet. Ezeknél a projekteknél az nem egyértelmű, hogy az esélyegyenlőségnek magára a projektre, a beruházásra kell vonatkoznia, vagy értelmezhető a létesítmény működtetésére is. Az esélyegyenlőségi célcsoportok szerinti megítélés eltérő az egyes szakmai KSZ-ek szakemberei szerint – ráadásul ez a vélemény nem mindig vág egybe az adott szervezet horizontális referensének álláspontjával:

OMAI

Nagyon eltérő intézkedésenként megállapításokat tenni.

STRAPI

A bevonható célcsoport szinte csak a nőkre korlátozódik saját ESZA intézkedésünk esetében, a másik két célcsoport elérése nehezebb.

ESZA Kht.

A fogyatékossággal érvényesíteni.

élők

a kép,

szempontjait

nehéz általános

a

legnehezebb

A nemek közti esélyegyenlőség biztosításánál továbbra is probléma, hogy nem jelent többet annál, mint hogy a projektbe bevontak közül hány százaléka nő, de ez nem jelenti azt, hogy más téren (jövedelem, pozíció) is biztosítaná a projekt a nemek közötti esélyegyenlőséget. A környezeti fenntarthatóság igazolása ugyan könnyebb infrastrukturális beruházásoknál, de sok esetben a pályázók semmivel sem vállalnak többet, mint amit a vonatkozó környezetvédelmi jogszabályok egyébként is feltételként szabnak meg. (Érdekes és jellegzetes példa, amely elhangzott az OMAI monitoraitól: a horizontális szempontok „erőltetését” azért tartják feleslegesnek, mert szerintük az építési jogszabályok kellően pontosan írják elő, mit hogyan lehet és kell az építkezések során figyelembe venni. Ennek

42


mentén pl. a felsőoktatási fejlesztések esetében teljesültnek, emiatt erőltetettnek tekintik a fenntarthatóság külön szempontjainak felvetését.) Az építést végrehajtó vállalkozó kiválasztása már közbeszerzés keretében történik (pl. HEFOP 4.3), és itt már gyakran probléma olyan közbeszerzés lefolytatása, ami figyelemmel tud lenni arra, hogy a nyertes vállalkozó érvényesítse szervezetében az esélyegyenlőségi szempontokat (pl. a roma foglalkozatást). ESZA-jellegű tevékenységnél a környezeti fenntarthatóság gyakran kimerül a képzési helyszín megválasztásában, a papír két oldalára történő nyomtatásban, az elektronikus levelezés szorgalmazásában. Ezek csekély vállalások és ráadásul ellenőrzésük is nehézkes. Csak kevés projekt esetében fordul elő például a környezetvédelem, a fenntarthatóság beépítése a képzési tematikába. A monitorok szerint a pályázók közül a konkrét horizontális vállalások megfogalmazása csak annak jelent igazi nehézséget, aki nem is akarja végiggondolni ezt a kérdést. Ha a szándék megvan, akkor a horizontális szempontok gyakorlatilag valamennyi HEFOP projektben érvényesíthetők valamilyen szinten. Mindazonáltal problémát jelent, hogy a pályázók alulképzettek: még projektszemléletük sincs, alapvető projektmenedzsment képzésre lenne szükségük. Nem ismerik a csoportos szellemi alkotótechnikákat (pl. brainstorming), ezért nem tudják összegezni a tudásukat. Emiatt kevés ötletük van, hiányzik belőlük az innovációs készség. A horizontális szempontokat annyira nem értik, hogy még azt sem ismerik fel, hogy amit csinálnak, azzal már tulajdonképpen horizontális szempontokat érvényesítenek. Az is jellemző, hogy horizontális kritériumokat teljesítő tevékenységeket végeznek, de ezeket nem írják le. Gyakran kifejezetten a monitoring határozott nyomására konkretizálják a pályázatba foglalt általános vállalásaikat – azonban vannak, akiknek ez még direkt felkérésre is nehezen megy. Sokan még mindig csak formai megfelelésre törekszenek. Jellemző, hogy a pályázók nem fordulnak kérdéseikkel szakemberekhez – azonban nem azért, mert nem akarnak, hanem mert nem tudják, kihez fordulhatnának. Sajnos, általában az intézményrendszer munkatársai sem tudnak nekik megfelelő személyt ajánlani, és az is tény, hogy az előértékelők sem eléggé felkészültek ebben a kérdésben. Az új horizontális útmutatók – az interjúalanyok szerint – jobbak, mint a régiek, bár több intézkedés esetében még a régi útmutató van forgalomban, így a válaszadók sok esetben nem tudtak összehasonlítást tenni. Az új útmutatókkal a probléma már az, hogy túl részletesek, túl hosszúak, ezért a pályázók még a számukra releváns részeket sem olvassák végig (az új útmutatók moduláris felépítése miatt a teljes útmutató elolvasása már amúgy sem szükséges – azonban a pályázók jelentős része még mindig nem érti az útmutatók ilyetén logikáját). Ahhoz, hogy a pályázók jól tudják használni az útmutató rájuk vonatkozó részét, képzést kellene kapcsolni. Több interjúalany szorgalmazott több és konkrétabb példát, akár egy – a mostani pályázati tapasztalatokat felölelő – best practice gyűjteményt. Egy interjún pedig az merült fel, hogy jobb lenne, ha az útmutató nem intézkedés- hanem projektspecifikus lenne, vagy legalábbis, ha ez a vonal erősödne. A szempontok általános–projektspecifikus kettébontása sem hoz érdemi változást, pozitív hozadékot, csak tovább bonyolítja a megfelelést. Hasonlóképpen az interjúalanyok az új értékelési módszert is erőltetettnek, használhatatlannak tartják. Szerintük nem reális az az elvárás, hogy ilyen mélységű objektivitásra egy értékelőnek elegendő ideje legyen; sok előértékelő maga sem igazán érti az értékelési rendszert, ezért nekik is képzésre lenne szükségük.

43


A horizontális szempontok jelentőségének további növeléséhez – a referensekhez hasonlóan – ők sem a pontszám további növelésében, hanem a gateway-elv következetes alkalmazásában látják: azaz, ha a horizontális vállalások nem érnek el egy minimumszintet (ötpontos rendszerben 2 pontot), akkor az egész projekt ne legyen támogatható. Bár, a következő kérdés kapcsán némileg ellentmondást fogalmaztak meg ezzel: nem emlékeztek olyan esetre, mikor a horizontális szempont nem-megfelelősége miatt utasítottak el pályázatot, „ha egy pályázó már próbálkozik, akkor az előértékelők nem fogják elutasításra javasolni”. A horizontális vállalásokkal kapcsolatos problémák megoldására a projektgazdák képzését, a támogató szakemberek megnevezését, esetleg egy online szolgáltatást is elképzelhetőnek tartanak. Az online szakértői hálózatnak nem feltétlenül kellene IH-k szerint szerveződnie, inkább a teljes magyar SA intézményrendszert lefedve működhetne. A pályázók nem definiálnak speciális indikátorokat a horizontális vállalásaik igazolására. A férfi-nő megoszlást mindazonáltal kérik, például képzések esetében „a képzésen részt vevők száma”, „a képzést sikeresen elvégzettek száma”, „képzés révén elhelyezkedettek száma” minden esetben férfi-női megbontásban. Képzéseknél (az OMAI-hoz tartozó projektek esetében) előforduló indikátor még a roma tanulók lemorzsolódása. Egyéb indikátorok jellemzően nincsenek, de a monitoring során vannak még olyan eszközök, melyeken keresztül a vállalások ellenőrizhetőek. Pl. megállapítható, hogy az építési-bontási hulladék kezelése, szállítása külön történik-e a többitől; a képzési tematikába beépítésre kerültek-e a környezettudatosságot szolgáló elemek, modulok; az építési terv többek közt az akadálymentesítésnek való megfelelésről ad igazolást, a selejtezési / megsemmisítési jegyzőkönyv az elhasználódott termékek / veszélyes hulladékok kezeléséről, esetleg fogyatékossággal élőket is foglalkoztató szervezetek megbízása fejlesztési, képzési tevékenységek folytatásával, stb. A horizontális vállalások megvalósítása – a monitorok véleménye szerint – jelentős részben nem pénzkérdés, hanem főképp szemlélet kérdése. Általános jelenség (főleg vállalkozóknál), hogy a pályázat írója és a projekt megvalósítója nem egyezik meg; egy pályázatíró megírja a pályázatot, jól hangzó horizontális vállalásokat tesz (tipikus formai megfelelés). A vállalkozóknak nincs se idejük, se energiájuk a horizontális kritériumok betartására, a vállalások teljesülésének nyomon követésére. A nem konkrét, nem számszerűsített vállalásokat viszont nagyon nehéz számon kérni a kedvezményezetten. Mindazonáltal fontos, hogy a monitoring rendszer is szigorú legyen, és tényleg kikényszerítse a vállalások teljesítését. Azonban jelenleg komoly probléma, hogy a monitoring munkatársak nem tudnak segíteni a horizontális szempontok érvényesítésében, mert feladataik nincsenek pontosan lehatárolva: az ellenőrzés és a monitoring összekeveredik. A jó gyakorlatként történő kiemelésnek nincsenek meg a szempontjai, az információáramlás csatornái nem kidolgozottak. A HEFOP és a KTK IH ugyan már gyűjti a jó gyakorlatokat, azonban erre nincs objektív szempontrendszer, a szakértők (monitorok, referensek) megítélésén alakul. Jó gyakorlat véleményük szerint az, ahol a környezeti és az esélyegyenlőségi vállalások egyaránt jól jelennek meg. A pályázók felé hand-outok, illetve a Monitoring (vagy Pályázati) Információs Nyílt Napokon jutnak el a jó gyakorlatok.

44


Az intézményrendszer munkatársaival folytatott interjúk – a legfontosabb megállapítások Az útmutatók javításával kapcsolatban: •

Erőteljesen érezhető az a jelenség valamennyi érintett – tehát horizontális referensek, monitorozók, előértékelők (és a pályázók) részéről, hogy a horizontális szempontok érvényesíthetőségét mintegy összemossák adott intézkedés, pályázat fő célkitűzésével és tartalmával. Azaz: az ERFA jellegű intézkedéseknél, amelyek alapvetően építkeznek is, a fenntarthatósági szempontok evidens és egyszerű érvényesíthetőségét jegyzik meg, illetve tekintik nyilvánvalónak érvényesíthetőségét és érvényesülését, míg az inkább képzés, szemléletformálás, foglalkoztatási elemekkel operáló ESZA-típusú intézkedések esetében az esélyegyenlőségi szempontok evidenciájára utalnak, mondván: maga az intézkedés az esélyegyenlőség biztosítását célozza. Ez azonban egyáltalán nem evidens, egyik szempontból sem.

•

A közbeszerzési kiírás során szempontként igen nehéz megjeleníteni, például a romák által sűrűn lakott vidékek esetében azon vállalkozások preferálását, amelyek romákat is alkalmaznak (ehhez azonban a közbeszerzési törvény módosítása lenne szükség). Figyelmet érdemel az a szempont is, amely a fogyatékossággal élőket eleve termelő, építő beruházásokban alkalmazhatatlannak tekinti. Ez a gondolkodásmód, feltehetően, a fogyatékosságot a mozgásukban korlátozottakra szűkíti – nyilvánvalóan nem tudnak a kerekes székesek nehéz fizikai, építőipari munkákat végezni. Az azonban nem kizárt, hogy a beruházó munkairányítói között lehessenek pl. hallássérültek, vagy a segéd- és betanított munkások között értelmi sérültek – a példák sora folytatható. A környezeti szempontok érvényesítése a közbeszerzésekben, a „zöld közbeszerzés” kivitelezhetőbb lenne, ám ennek gyakorlata sem elterjedt.

•

Az interjúalanyok véleménye rendkívül eltérő volt abban, hogy mely célcsoport szempontjait a legnehezebb érvényesíteni. E sokféle vélemény oka az egyes ágazatokhoz kötődő intézkedés-típusok célcsoport-fókuszáltsága, ami az egyes intézkedések célcsoportjává teszi az esélyegyenlőségi célcsoportokat. Ezen eltérések is jelzik: a HEFOP „saját” célcsoportjainak „megkettőződése” miatt újragondolást és világosabb, az egyes szakmaterületek és intézkedéstípusok jellegzetességeire tekintettel lévő értelmezéseket igényel az esélyegyenlőségi célcsoportokkal kapcsolatos elvárások köre.

•

A szempontok számonkérését nem lehet projektmérethez kötni: ez igaz akkor, ha az egyik fő cél a szemléletváltozás elérése. Ugyanakkor fennáll annak a veszélye, hogy ott, ahol nincs lényeges szempont, a téma erőltetése a pályázók ellenérzését válthatja ki az esélyegyenlőségi / környezeti ügyekkel kapcsolatban.

•

HEFOP-, sőt intézkedés-specifikus útmutatókra lenne szükség: amely minél több konkrét példát, felszínre került jó gyakorlatot tartalmaznak.

•

A szemléletformáláshoz komplex megközelítést kellene alkalmazni, amibe képzés, a pályázók más csatornákon történő elérése is beletartozik.

•

A gateway-elv, a horizontális témákból való kötelező minimum-pontszám elérésének további szigorú alkalmazása szükséges.

45


A jó gyakorlat kiemelése területén: •

Nincsenek meg az objektív kritériumai annak, hogy mi tekinthető jó gyakorlatnak. A monitoringot végzők összehasonlítása az egyedüli támpont.

•

A jó gyakorlat kiemelésének nincs meg a bejáratott, mechanikus, szabályozott kiemelési módja.

A monitoring és az indikátorok kapcsán: •

Kimondott horizontális indikátorokat a pályázók nem használnak.

•

A leggyakrabban használt férfi / női megbontás nem elégséges a nemek közti esélyegyenlőség vizsgálatához, hiszen azt már nem mondja meg a mutató, hogy a szervezet / a projekt egyes szintjein is egyforma arányban vannak-e képviselve a férfiak és a nők, megegyezik-e fizetésük, stb.

•

A pályázók gyakran csak a törvénybe foglalt minimumot teljesítik. Ez nagy hiányosság, hiszen a horizontális elvárások lényege éppen az, hogy túlmennek a jogszabályi elvárásokon. Ha elég lenne a jogszabályi elvárás, akkor nem is lenne külön horizontális elvárás, hiszen a jogszabályi elvárásokat kötelező teljesíteni. Továbbá nincs olyan jogszabályi elvárás, amely kimondaná – például a környezetvédelem területén –, hogy takarékosan bánjunk az energiával, nyersanyaggal, lehetőleg helyben szerezzük be, amire szükségünk van, ne építsük be a zöldterületet, vagy a legjobb környezeti tulajdonságokkal bíró termékeket válasszuk. Az esélyegyenlőség oldaláról tekintve is igaz, hogy nem lehet egyetlen szervezetet sem kötelezni arra, hogy kifejezetten nőkkel, fogyatékosokkal vagy romákkal végeztessen bizonyos feladatokat, de még arra sem, hogy a fejlesztéseknél számukra elérhető és helyzetüket javító lépéseket tegyen – hacsak nem kifejezetten ez a szervezet küldetése, fő feladata.

•

A monitoring számos egyéb eszközzel rendelkezik az indikátorokon kívül a horizontális vállalások számonkérése céljából: költségvetés, esélyegyenlőségi terv, építési naplók, tervek, selejtezési jegyzőkönyvek, stb.

•

Infrastrukturális-beruházás kapcsán problémát jelent, hogy a létesítmény üzemeltetése kapcsán tett vállalások megfelelőek-e, illetve, ha igen, akkor hogyan monitorozhatóak.

Egyéb: •

Az előértékelők felkészültségét, képzettségét tovább kell növelni horizontális téren.

46


3.3 A kedvezményezettektől megállapítások

nyert

információkból

következő

3.3.1 Az Esélyegyenlőségi útmutató mennyire nyújt megfelelő útmutatást az esélyegyenlőségi szempontok gyakorlati érvényesítéséhez? Noha az új útmutatók már 2005. májusában hatályba léptek, a pályázatok többségét még ezelőtt benyújtatták, így a pályázók többsége még a régi útmutatót használta. Az új esélyegyenlőségi útmutatót a válaszadók 40%-a használta. Különösen magas az arány az 1.1 (57%) és a 2.2 (63%) esetében. A HEFOP pályázati források kedvezményezettjeinek véleménye a módosított Esélyegyenlőségi útmutatóról

15%

18%

túl általános 13%

túl hosszú nehezen értelmezhető túl bonyolult jó használható

33% 19% 2%

(A válaszok százalékában – nem a válaszadók százalékéban. Ennél a kérdésnél a válaszadók jelentős része több választ is megjelölt – hiába kért a kérdőív útmutatója kizárólagos választást.) Amennyiben a válaszlehetőségeket két kategóriába soroljuk, úgymint pozitív (jó; használható) és negatív (túl általános; túl hosszú; nehezen értelmezhető; túl bonyolult), akkor szinte teljes egyensúly figyelhető meg a vélemények szerint. A kérdőíves felmérés alapján, a pályázók fele szerint az új útmutató alapján eredményesen kitölthető a formanyomtatvány vonatkozó része és a projektelemre jellemző, alkalmazható felvetéseket fogalmaz meg, míg másik felük szerint nem ad fogódzókat az egyes projektekhez, elvész benne a lényeg, adott projektre nehezen értelmezhető és bonyolult. A régi és az új útmutató összehasonlítására kevesen vállalkoztak, ők viszont mindannyian érthetőbbnek, bővebbnek és a projektcéllal könnyebben összehangolhatónak tartották az újat. Amennyiben kizárólag azokat az összehasonlító véleményeket vesszük figyelembe, melyek gazdái korábban azt válaszolták, hogy használták is az új útmutatót, akkor a pályázók az útmutató kevésbé tartják általánosnak (11%) és nehezen érthetőnek (13%), viszont többen vélik túl hosszúnak (18%) és jónak (37). Az is látható, hogy a pozitív-negatív megítélés aránya így 5 százalékponttal magasabb (55%). (Az értékek itt is a válaszok, és nem a válaszadók százalékában.)

47


százalék

A kedvezményezettek véleményének megoszlása az új Esélyegyenlőségi útmutatóról intézkedésenkénti bontásban az előfordulás százalékában 100% 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10% 0%

használható jó túl bonyolult nehezen értelmezhető túl hosszú 1.1

1.3

2.2

4.2

intézkedések

4.3

4.4 túl általános

Az intézkedéseket vizsgálva, megállapítható hogy a 4.2-es intézkedés kedvezményezettjeinek körében a legkedvezőbb az útmutató megítélése (jó 43%, használható 38%), és a legkedvezőtlenebb a 2.2-es esetében (jó 24%, használható 12%). A pozitív értékelések kevésbé, a negatív vélemények azonban intézkedésenként jelentősen szóródnak. Kiemelésre méltó, hogy az 1.1-es intézkedés válaszadóinak (esélyegyenlőségi kérdésekkel foglalkozó szakmai szervezetek munkatársainak) a negyede túl általánosnak, és ugyanekkora arányuk nehezen értelmezhetőnek tartotta az útmutatót. Előbbi vélemény az útmutató HEFOP-specifikálásának szükségességét erősíti meg, utóbbi sokkal inkább a pályázó szervezetek felkészítésének szükségességét. Mindez felhívja a figyelmet arra, hogy sokkal átgondoltabb, komplexebb fejlesztések tervezése szükséges a humán szolgáltatások területén annak érdekében, hogy valós és súlyos problémák érdemi kezelése történhessen. A kritikai észrevételek összességében úgy foglalhatóak össze, hogy a humán területen bizonyos intézkedések kapcsán a szakmai szervezetek, pályázók is igényelnének specifikusabb javaslatokat, ugyanakkor sokan nehéznek, nehezen érthetőnek, túl hosszúnak találják az útmutatót. Ezek a problémák az útmutató HEFOP-specifikusabbá tételével, gyakorlati példák ismertetésével, valamint hangsúlyosabb szemléletformáló tartalommal egyaránt kezelendők.

48


3.3.2 A Fenntartható fejlődés útmutató mennyire nyújt megfelelő útmutatást a környezeti fenntarthatóság szempontjainak érvényesítéséhez? Az új fenntarthatósági útmutatót a válaszadók ugyanakkora része használta, mint az esélyegyenlőségit (40%). A mutatók itt is az 1.1-es (ugyanúgy 57%), valamint a 2.2-es (69%) intézkedés esetében a legmagasabbak. (A válaszok százalékában)

A HEFOP kedvezményezettjeinek véleménye az új Környezeti fenntarthatósági útmutatóról az előfordulások százalékában 17% 14% 9%

túl általános túl hosszú nehezen értelmezhető túl bonyolult jó

26%

33%

használható

1%

Az útmutatók megítélése szinte megegyezik. A környezeti útmutatót még túlzottan általánosnak (15% helyett 17%), nehezebben érthetőnek (19% helyett 26%), valamint kevésbé használhatónak (18% helyett 14%) tartják a pályázók. Azonban kevesebben panaszkodnak túlzott hosszúságára (13% helyett 9% - noha oldalszámában ez a hosszabb). Amennyiben csak azokat a válaszadókat tekintjük, akik egy korábbi kérdésben is azt állították, hogy használták az új útmutatót, akkor gyakorlatilag pontosan ugyanazok az eltérések figyelhetők meg, mint az esélyegyenlőségi útmutató esetében. Az intézkedés jellege (infrastrukturális vagy humán-képzési) és az útmutatóval való megelégedettség között itt sem vonható párhuzam. A válaszok kevésbé szóródnak intézkedésenként (legkedvezőbb megítélés itt is 4.2 28% és 24%, legrosszabb 2.2 24% és 18%).

49


Százalék

A kedvezményezettek véleményének megoszlása az új Környezeti fenntarthatósági útmutatóról intézkedésenkénti bontásban az előfordulások százalékában használható

100% 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10% 0%

jó túl bonyolult nehezen értelmezhető túl hosszú

1.1

1.3

2.2

4.2

4.3

4.4

túl általános

intézkedések

Megállapítható, hogy az útmutató nem nyújt elegendő támpontot a pályázóknak a közvetett horizontális vállalásaik meghatározásához. Jól kivehető, hogy pl. az 1.1-es (központi) intézkedés keretében, ahol a környezeti szempontok stratégiai szintű értelmezésére lett volna szükség (az egyes megyék foglalkoztatási szerkezete befolyásolja a környezetre gyakorolt hatást) a pályázók jóval kevésbé boldogultak, mint az 1.3 intézkedésénél. Míg az előző stratégiai gondolkodást igényelt, itt az egyes projektekhez viszonylag jól illeszthetők az útmutatóban megadott szempontok. Nyilvánvalóan ez az oka, hogy a pályázónk használhatóbbnak ítélik az útmutatót. Összességében megállapítható, hogy a régi és az új útmutatót összehasonlítók mindegyike gyakorlatiasabbnak, használhatóbbnak találta az újat, megalkotásukkal minden tekintetben előrelépés történt. A szöveges megjegyzésekből kiderülő legfőbb problémák a következők voltak:

az útmutató túl általános, és ezáltal nehezen használható;

nehéz egy humán fejlesztési projekt keretei között konkrét, egyértelmű kapcsolódási pontot találni a környezeti fenntarthatósággal, és ebben az útmutató sem nyújt kellő segítséget;

Ez utóbbi probléma kapcsán megjegyezzük, hogy a válaszadók értékelése ahhoz képest kedvező képet mutat, hogy a HEFOP tevékenységeire sok esetben valóban nagyon nehezen értelmezhető a környezeti szempont. Ennek legfőbb oka, hogy a tevékenységnek nem közvetlen, hanem közvetett a környezeti kapcsolódása, és jó intuíciós készségre van szükség, hogy valaki felfedje ezeket a közvetett kapcsolatokat. A másik nehézség az útmutató általános volta; minden operatív programhoz ez az útmutató szolgáltat szempontokat, ezért az ebben foglaltak sok esetben távol esnek a HEFOP tevékenységeitől. Ezért az, aki csak a HEFOP miatt olvassa végig magát az útmutatón, joggal érezheti úgy, hogy elvész a sok általános és specifikus szempont között, s ehhez képest pedig kevés konkrét fogódzót talál a saját projektje számára. Különösen az általános szempontok nehezen értelmezhetők a HEFOP intézkedések 60-70% esetén. Mindazonáltal

50


az új útmutatók elkészítésekor kifejezett szempont volt az általánosság, az „OP-k feletti” szemlélet. Amennyiben a pályázók mégis erre panaszkodnak, úgy még mindig nem elég érthető számukra az útmutatók bevezetője, és a folyamatos használati útmutatók. Ez egyrészt probléma, mert a pályázóban azt az érzést keltheti, hogy fölösleges dolgokkal tölti az idejét (mivel az útmutató tanulmányozása nem nyújt konkrét segítséget a pályázónak, ezáltal nem javít az eredményességén). Mindazonáltal a horizontális szempontok megjelenítésének éppen a szemléletformálás a célja, így, ha valaki komolyan veszi az útmutatót, annak tanulmányozásával fejlődik környezeti (és a másik útmutató esetében az esélyegyenlőségi) szemlélete. Azt is fontos megjegyezni, hogy az útmutató sok ötletet adhat a közvetett környezeti kapcsolódások feltárásához.

3.3.3 A HEFOP pályázati programokban támogatott projektek mennyire és milyen eszközökkel érvényesítik a horizontális szempontokat? Az esélyegyenlőségi szempontok érvényesítése a tervezés során: Az alábbi ábrán jól látható, hogy a pályázók többsége fontosnak tartja az esélyegyenlőség érvényesítését a projektek tervezése során. (Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a kérdőívre minden bizonnyal a tudatosabb, a horizontális elvek iránt elkötelezettebb kedvezményezettek válaszoltak!) Mindazonáltal felhívjuk a figyelmet arra, hogy az átlagok között nincs igazán magas (1-5 skálán 3,85 a legmagasabb), vagyis a válaszadók egyik állítással sem tudtak igazán egyetérteni. Mindenesetre bíztató, hogy 3 „negatív” válasz is 2es alatt átlagértéket ért el, és, hogy a kedvezményezettek jól látják: az esélyegyenlőség elsősorban nem pénzkérdés. Ugyanakkor kiemelésre méltó a „néha erőltetett” válasz második legmagasabb osztályzata. Ez rávilágít arra, hogy a pályázók a rendelkezésükre álló információk alapján nem értik meg az esélyegyenlőség lényegét, valamint megfelelő társadalmi vita hiányában nincs meg a kérdés támogatottsága. A válaszok intézkedésenként gyakorlatilag nem szóródnak. Egyetlen kivétel a „néha erőltetett” 3,91-es osztályzata a 2.2-es intézkedés esetében.

51


Az esélyegyenlőség fontosságának megítélése a kedvezményezettek részéről 5,00 4,50

3,85

4,00

3,00

3,50 3,00 2,50

1,85 1,74

1,61

2,00 1,50 1,00

A szöveges válasszal szolgálók is hasonló véleményen vannak. Megjelennek nagyon pozitív, az összefogásért tenni akaró és lelkes projektgazdák, valamint olyan is, aki nem érti, hogy miután az egyik esélyegyenlőségi csoport az ő projektjének fő célcsoportjaként jelenik meg, akkor miért kell még horizontálisan is ezeknek a csoportoknak a bevonását „bizonygatnia”. Általános vélemény, hogy beruházási projekteknél az esélyegyenlőség túl erőltetett. A szöveges válaszok két értelmezési problémára is rávilágítanak. Egy létező honlap részleges akadálymentesítése nem támogatható (megjegyezzük: nagyon helyesen! Ezt tipikusan azt az érzést erősítené a kedvezményezettekben, hogy a horizontális szempontokat csakis szorosan Uniós forrásokkal kiegészített projektekben szükséges értelmezni – vagyis pontosan a szemléletformáló, általános javító aspektus veszne el). Létező honlapok átalakítása sem támogatható. Vagyis az egyetlen megoldás egy teljesen új honlap létrehozása és teljes akadálymentesítése. Ebben a konstrukcióban az új honlap létrehozása valóban fölösleges elemnek, szabályozási anomáliának tekinthető. Az pedig, hogy a kedvezményezettek nem érzik szükségesnek az egész honlap akadálymentesítését, arra világít rá, hogy a horizontális szempontok érvényesítése során nem sikerült a szemléletformálás, másrészről az esélyegyenlőségi célcsoportok kiválasztását nem előzte meg társadalmi vita. Az viszont egyértelműen szemléleti hiba, és egyértelműen az útmutató hiányosságara vezethető vissza, hogy a kedvezményezettek abszolút lehetetlennek, sőt értelmetlennek tartják fogyatékossággal élők bevonását egy építkezés során. Ez tipikusan annak a következménye, hogy hazánkban ma az emberek többsége a fogyatékossággal élőket egyoldalúan a kerekesszékesekkel azonosítja – a fogyatékossággal élők körének pontosabb definíciója, a félreértés eloszlatása egyértelműen az útmutató feladata lenne.

52


Az esélyegyenlőségi szempontokat, és azok érvényesítésének módját minden válaszadó esetében, intézkedéscsoportonként elemeztük (azon intézkedéseknél, ahol rendelkezésünkre álltak adatok). Hangsúlyozni kell, hogy a szempontok elemzése a kérdőív alapján történt, s nem lehet tudni, hogy a beadott pályázatokban teljesen hasonló módon szerepelnek-e a szempontok. 1.1 A munkanélküliség megelőzése és kezelése Kiemeljük, hogy a kedvezményezettek egyharmada nem foglalkozik érdemben az esélyegyenlőség kérdésével (egy központi programról van szó!), csupán rögzítik a célcsoport arányát, illetve leszögezik, hogy előnyt élveznek a projektben. A többi esetben jellemzően az egyes esélyegyenlőségi csoportokkal foglalkozó szervezetekkel – tehát nem magukkal a célcsoport képviselőivel! – való együttműködés jelenik meg. A válaszok indoklásai azt jelzik, hogy a munkaügyi szervezetek a diszkrimináció tilalmát azonosítják az esélyegyenlőség biztosításával (pl.: bárki bekerülhet a képzésekbe, illetve a roma és fogyatékos emberek foglalkoztatása terén külső feltételnek tekintik, hogy legyenek olyan munkáltatók, akik a célcsoport tagjait foglalkoztatni hajlandóak). Az ettől eltérő szemléletváltoztatásra irányuló tevékenységek nem jelennek meg a tervezett tevékenységek között. 1.2 Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat modernizációja Az igen jelentős központi program esetében az EMIR-ben regisztrált információk, a pályázatban vállaltak elemzése volt csak lehetséges, kérdőív nem állt rendelkezésre. A vállalások esélyegyenlőségi szempontból nem tekinthetőek kielégítőnek. Mindazonáltal ehhez a pályázat szövegezése is nagyban hozzájárul, amennyiben a hátrányos helyzet fogalmára hivatkozik, ám azt nem pontosítja, majd a három esélyegyenlőségi célcsoport vonatkozásában kizárólag arra fókuszál, hogy az ÁFSZ célcsoportjai és a horizontális célcsoportok átfedésben vannak, így valamennyi tevékenysége az esélyegyenlőség növeléséhez járul hozzá. Az alkalmazott eszközök: •

A nők esetében a magasabb munkaerőpiaci részvétel fokozása illetve a nyilvántartások nemenkénti bontása;

•

A fogyatékossággal élők esetében az ÁFSZ szolgáltatásainak digitalizálása és az irodák akadálymentesítése;

•

Kizárólag a roma programok esetében, a roma munkatársak bevonása az előkészítésbe.

A horizontális szempontok ebben az esetben éppen azt jelentenék, hogy roma, fogyatékossággal élő munkatársakat ne csak az őket érintő területek kidolgozásába vonjanak be, hanem a projekt bármely szintjén legyenek figyelemmel alkalmazásukra. Szintén a női esélyegyenlőség kapcsán merülne fel az ÁFSZ munkaszervezésének, munkafeltételeinek családbaráttá tétele, a nők vezetői pozícióba kerülésének támogatása, stb. Ez azonban nem jelenik meg, jelezve: a projekt konkrét célcsoportjaiként tekintenek a három esélyegyenlőségi csoport tagjaira, nincs jele az átgondolt horizontális elvek érvényesítésének.

53


1.3 A nők munkaerő-piaci részvételének támogatása, a munka és családi élet összeegyeztetése „A hímzés képességét minden nő génjeiben hordozza. … Vállalkozóként, vagy bedolgozóként (alkalmazottként) a kézi- gépi varrást akár otthonukban is végezni tudják, s mellette el tudják látni családjukat, szeretteiket, ugyanakkor a közösséghez tartozás okán nyitottabbá válnak a "világ dolgai" iránt, s cselekvően járulnak hozzá a kistérség társadalmának aktivizálódásához, csökkentve ezzel a nemek között ma még fennálló közéleti életben való részvétel különbségét.” idézet az intézkedésből támogatást nyert egyik pályázó horizontális vállalásaiból A fenti idézet szomorú tükre a horizontális szempontok súlyos félreértelmezésének, illetve a beavatkozást igénylő területek fel nem ismerésének – hiszen itt a nők terheinek halmozódását állítják be előrelépésként. Nők érdekeit képviselő szervezetet csak a projektek 15%-ában vonnak be (romákat és fogyatékossággal élőket nagyjából kétszer ennyibe). A képzések és szolgáltatások csak a projektek félénél vannak tekintettel az esélyegyenlőségi célcsoportok speciális igényeire, elsősorban az intézkedés célcsoportjának tekintett nőkére. Ezek az arányok, annak figyelembevételével, hogy kifejezetten női programról van szó, kifejezetten rossznak mondhatóak. Összességében elmondható: a horizontális szempontok érdemi átgondolása nem történt meg, a pályázók csak „letudták” a horizontális szempontokat. 2.2 A társadalmi beilleszkedés elősegítése a szociális területen dolgozó szakemberek képzésével Mindössze a projektek 24%-ról mondható el, hogy érti és megkísérli érdemben alkalmazni az esélyegyenlőségi szempontokat. A nők és az anyák terheit könnyítő szolgáltatásokat a projektek 12%-ában terveztek (egy projektben még arra is figyeltek, hogy a férfiak alulreprezentáltak az ágazatban, ezért fontos az aktivizálásuk! illetve roma képzőt alkalmaztak, valamint digitális tananyagot fejlesztettek, amit az érzékszervi fogyatékossággal élők mellett a kismamák otthon is használhatnak). E kevés jó példa mellett elmondható, hogy a többi esetben a kedvezményezettek látszat-megközelítéseket vagy beváltnak ismert paneleket alkalmaztak. Az esélyegyenlőség figyelmen kívül hagyása a szociális szakemberek képzésében komoly jelzés a szemléletmód visszásságaira. Ezt támasztja alá, hogy a projektek 25%ában azzal érveltek, hogy a szociális szakemberek képzése a három esélyegyenlőségi, közvetettnek tekintett célcsoportra kedvezően hat – miközben magában a projektben való megjelenítése az esélyegyenlőségi szempontoknak nem történt meg. Gyakran jelenik meg az a gondolatmenet, hogy mivel a közvetett célcsoportok azonosak az esélyegyenlőségi célcsoportokkal, ezért a projektben nem foglalkoznak ezzel a kérdéskörrel, valamint sokszor azonosítják az esélyegyenlőséget a diszkriminációmentességgel. 4.2 A társadalmi befogadást támogató szolgáltatások infrastrukturális fejlesztése Az esélyegyenlőség kérdését valamennyi pályázó a létrehozni kívánt intézmény majdani szolgáltatásai (kisgyermekek, fogyatékossággal élők és hajléktalanok nappali ellátása) kapcsán értelmezte. Mindössze egyetlen válaszadó vonta be a tervezésbe az érintett – fogyatékossággal élők – egy csoportját. Kiemeljük, hogy noha elvileg törvényi előírás, az akadálymentesítés mindössze néhány esetben jelenik meg.

54


Ennél az intézkedésnél látszik leginkább az a probléma, hogy sem az útmutató, sem a pályázati adatlap nem teszi egyértelművé, hogy a kérdések magára beruházásra, vagy a tervezett szolgáltatásra – amelynek nyilvánvalóak esélyegyenlőségi hatásai – vonatkoznak. Elengedhetetlenül fontos lenne (a közbeszerzési törvény módosításával), hogy pl. romák által sűrűn lakott vidékeken részt vehessenek az építkezésben munkavállalóként, a fogyatékossággal élőknek is munkalehetőség teremtődhessen akár a terező munkában, stb. Jelenleg azonban ilyenre nem is gondolatnak a pályázók. A létrejövő új szolgáltatások vonatkozásában, az esetek közel felében, érdemi és átgondolt szolgáltatási rendszert vázolnak fel, ahol főként az édesanyák, valamint az ellátott fogyatékos emberek szempontjai jelennek meg, a romáké azonban már kevésbé. 4.3 Egészségügyi infrastruktúra fejlesztése a hátrányos helyzetű régiókban Gyakorlatilag ugyanaz mondható el, mint a 4.2-es intézkedésről. 4.4 Egészségügyi információ-technológia fejlesztés az elmaradott régiókban Szintén ugyanazok a megállapítások tehetők, mint a két fenti, infrastrukturális fejlesztést támogató intézkedésben. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy az egyik projektben a nemek közti esélyegyenlőséget azonosítják a férfi-nő aránnyal a tervezés és az informatikusok körében. Összefoglaló az esélyegyenlőségi szempontok meghatározásáról és érvényesítésének módjáról a kérdőívek alapján: 1. Az esélyegyenlőségi célcsoportok, mint alkalmazottak, elenyésző mértékben jelennek meg projektmenedzsmentben. Jellemzően kifejezetten a célcsoportokra irányuló intézkedéseknél. 2. A beruházások esetében jellemzően csak a létrehozandó szolgáltatások kapcsán értelmezik az esélyegyenlőséget, a beruházási időszakra nem. 3. Horizontális indikátorokat csak az intézkedés célcsoportjainak egybeesése esetén határoznak meg. A romák esetében ez különösen problematikusnak bizonyul. 4. A humán szakemberek ismeretei is hiányosak a témában: általában a teljes horizontális megközelítés teljesítését értik egyes célcsoport-orientált fejlesztések alatt. 5. Az esélyegyenlőség iránti elkötelezettség mellett annak gyakorlati megvalósíthatóságához kevés a használható példa, igen kevés jó gyakorlat bukkan elő. 6. Szinte teljesen hiányzik a társadalompolitikai szemléletmód, az átfogó, komplex tervezés és gondolkodásmód. A pályázók az egyes humán intézmények, szolgáltatások létét azonosítják a horizontális szempontok automatikus érvényesülésével, ami mind az önmagát is kirekesztető szociális ellátórendszer, mind a társadalmi hátrányokat újratermelő oktatási rendszer, mind a szegregált egészségügyi ellátórendszer, valamint a szolgáltató attitűdöt még el nem sajátított foglalkoztatási rendszer vonatkozásában nyilván inkább önvédelem és önigazolás,

55


mint valóság. Ugyanez a célcsoport és/vagy ágazat-fókuszú csőlátás sajnos a civil szervezetek esetében is megjelenik. 7. A támogatható tevékenységek lehatárolása pazarlásra, szolgáltatások duplikálására kényszeríti azokat a pályázókat, akik valóban hozzáférhetővé, elérhetővé kívánják tenni szolgáltatásaikat, mivel teljesen újakat kell indítani a támogatás elnyerhetősége és finanszírozhatósága érdekében. (pl. létező honlap átalakítása nem, csak új létrehozása támogatható – lásd feljebb). Mindezek alapján az állapítható meg, hogy az esélyegyenlőségi szempontok érvényesítését a HEFOP projektjei intézkedésenként nagyon eltérő eszközökkel, és érzékelhetően eltérő mértékben érvényesítik. Az ESZA jellegű projektekben hangsúlyosabban, míg az ERFA projektekben szinte egyáltalán nem érvényesülnek esélyegyenlőségi szempontok. Ezt értelmetlennek, illetve a „szakszerűség előbbre való az esélyegyenlőségnél” félreértelmezéssel indokolják. A környezeti fenntarthatósági szempontok érvényesítése a tervezés során: A kedvezményezettek véleménye a környezeti fenntarthatóság, mint horizontális elvárás fontosságáról szintén alapvetően pozitív képet mutat.

A környezeti fenntarthatóság fontosságának megítélése a kedvezményezettek részéről 5,00 4,50 4,00 3,50 3,00 2,50 2,00

3,48 2,94 2,69 2,13

1,74

1,50 1,00

Mindazonáltal nem meglepő, hogy a HEFOP-ban a fenntarthatóság megítélése kevésbé kedvező, mint az esélyegyenlőségé. A válaszok átlagértékeinek sorrendje egy kivételével követi az esélyegyenlőségnél tapasztaltat. A legnagyobb változás, hogy a pályázók lényegesen kevésbé érzik relevánsnak a projektjükben a fenntarthatósági szempontokat (és szignifikánsan (0,39-dal) jobban érzik fölösleges adminisztrációnak).

56


A válaszok alapvetően jobban szóródnak intézkedésenként, de igazán kiugró, említésre méltó értéket nem találunk. Hasonlóan pozitívak a szövegesen hozzáfűzött vélemények is. A válaszadók fontosnak tartják, hogy a környezetvédelmi szempontok minden projekt kivitelezése során érvényre jussanak, azokon belül is minden fázisban egyformán. Megállapítható, hogy a projektgazdák a saját kereteiken belül szemléletváltásra törekszenek ezen a téren, mindazonáltal egyelőre nem értik a szempont relevanciáját a projektjeikben: „a környezetvédelemre igenis pénzt, időt, energiát kell fordítani, de soft projektek esetében kár erőltetni”. A környezeti fenntarthatóság szempontokat az esélyegyenlőségi vállalásokhoz hasonlóan elemeztük. A projektek környezeti vállalásai, a vállalások színvonala a kérdőívek alapján: 1.1 A munkanélküliség megelőzése és kezelése A projektek felében a horizontális vállalások nem elégítik ki a környezeti szempontokat. A felvetések elnagyoltak, hiányosak, és csak a közvetlen környezeti hatásokat keresik, és azokat ráerőltetik a projektre. Egy központi program egészének közvetett környezeti hatása várhatóan jelentős, hiszen a munkába bekapcsolódó emberek tevékenységükkel hatni fognak a környezetre. Erről az összefüggésről gyakran megfeledkeznek a pályázók, és projektjüket közvetlen hatásokkal abszolút nem rendelkezőnek minősítik. Az általánosításokkal szemben a másik véglet a közvetlen hatások minden áron történő keresése. Sokan úgy vélik, ha valaki környezettel összefüggő tevékenységet végez, akkor az már önmagában egy környezeti szempont, s ezzel megvalósult a környezeti fenntarthatóság. Ám egy erdőművelő, parkgondozó, takarító tevékenységének is fontos környezeti vonatkozásai vannak, nem mindegy, hogyan műveli az erdőt, hogyan gondozza a parkot, vagy milyen eszközzel, vegyszerrel, berendezéssel, stb. takarít. Ezeket a szempontokat azonban nem említik. Ezen (központi) programok környezeti hatásainak méréséhez stratégiai szintű vizsgálatokra lenne szükség, amelyeket nem feltétlenül a projekt kapcsán, hanem egy-egy megye, vagy régió foglalkoztatáspolitikai koncepciójának, tervének elkészítésekor kellene elvégezni. Ezeknek választ kellene keresni olyan kérdésre, hogy a kialakítani kívánt foglalkoztatási szerkezet hogyan viszonyul a terület természeti erőforrásaihoz, milyen külső természeti-erőforrások felhasználását igényli, milyen az energia, anyag igénye, milyen a hulladéktermelése, s környezetterhelése.

1.3 A nők munkaerő-piaci részvételének támogatása, a munka és családi élet összeegyeztetése A projektek 17%-ra koncentrál kizárólag a közvetett, 66%-uk kizárólag a közvetlen környezeti szempontokra. A közvetlen kapcsolódást keresők nem gondolnak arra, hogy a projekt jelentősebb környezeti hatásai a képzésben résztvevők környezeti ismereteiből, tudatosságából

57


és viselkedéséből származnak, s nem a közvetlen hatásokból. Szintén a közvetlen hatásokban ragad le az a gondolkodás, amikor hatásként vélik, hogy a többlet képzés során többlet energia igény keletkezik. Nyilván, ha több időt töltenek oktatással egy intézményben megnő az energia fogyasztás, de arra nem gondolnak, hogy a képzési intézményben hogyan racionalizálható az energia- és anyag-felhasználás, s ezáltal a több használat ellenére is csökkenhet az energiafelhasználás. 2.2 A társadalmi beilleszkedés elősegítése a szociális területen dolgozó szakemberek képzésével A legtöbb projekt (a projektek 88%-a) két szélsőséget képvisel, vagy csak az általános szempontok némelyikét említi, vagy pedig a konkrét kapcsolódásokat keresi, többnyire erőlteti. A szociális és környezeti kérdések összefüggéseit nagyon kevesen látják. A két legjellemzőbb példa: egy pályázó úgy véli, hogy az elektronikus kommunikáció, és az e-tanulás papírkímélő, de nem látja annak egészségi összefüggéseit, valamint energiával és hulladékkal fennálló kapcsolatát. Ritkán fordul elő az is, hogy a képzés tartalmába beépítik a környezeti szempontokat (itt jó ellenpélda egy falugondnoki rendszer kiépítése, ahol szervesen integrálódnak a környezeti ismeretek a képzésbe). 4.2 A társadalmi befogadást támogató szolgáltatások infrastrukturális fejlesztése Egy projekt kivételével, a projektek környezeti hatásai az építkezés környezeti hatásaira korlátozódnak – a pályázók nem foglalkoznak a szolgáltatások majdani normál működése során fellépő hatásokkal. A fenntarthatósági szemlélet alkalmazása a kedvezményezettek nagy részénél a környezetvédelmi szabályok betartására korlátozódik. Ráadásul a válaszok alapján a projektgazdák úgy vélik, hogy még mindig léteznek külön Uniós és hazai környezeti szabályok (pedig Magyarország már az Európai Unió teljes jogú tagja). 4.3 Egészségügyi infrastruktúra fejlesztése a hátrányos helyzetű régiókban A projektek 50%-ában elnagyolt válaszok, fenntarthatósági vállalások születtek. A kedvezményezettek nem tudják kezelni a létesítmények speciális jellegéből fakadó környezeti feltételeket (erre csak a szűrőcentrum esetében van utalás, a röntgensugárzással kapcsolatban). Komoly hiányosság, amennyiben a pályázó nem ismereti a gyógyvíz környezeti megfelelőségét, minőségi jellemzőit, kezelési módját. Ennél az intézkedésnél sem jelennek meg a működési fázisra vonatkozó szempontok.

Összefoglaló a környezeti szempontok meghatározásáról és érvényesítésének módjáról a kérdőívek alapján: 1. A projektmenedzsmentre vonatkozóan egyetlen projekt sem tesz említésre méltó vállalást. Pedig a vizsgált projektek java igényelné, hogy a projektmenedzsmenten belül biztosítva legyen a környezeti szempontok érvényesítése, a teljesülés monitorozása.

58


2. A menedzsment környezeti tudatosságáról gyakran árulkodik, hogy olyan intézkedéseket akarnak a projekt kapcsán megvalósítani, amelyet már régen napi gyakorlatként kellene folytatniuk (pl. papír- és energiatakarékosság, stb.). 3. Egyetlen esetben sem adnak meg horizontális indikátorokat, és nem határoznak meg alapállapotokat (ezek az alapállapotok nemcsak a környezet állapotára, hanem pl. a célcsoport környezeti tudatosságára, ismereteire, környezet-egészségügyi státuszára is kellene, hogy vonatkozzanak). Így értelemszerűen nem lehet mérni az elmozdulást az alaphelyzethez képest, nem lehet megmondani a változás irányát. 4. A pályázók sablonként használják az útmutatókat (régit és újat egyaránt), nagyon ritkán tudják a szempontokat tartalommal feltölteni. 5. A válaszadók egyik felében felfedezhető a jó szándék és törekvés, hogy megfeleljenek a környezeti elvárásoknak, míg a másik fele nagyon elnagyoltan kezeli a kérdést. 6. A pályázók nem rendelkeznek a szükséges ismertekkel, gyakorlattal, és érezhetően nem fordulnak szakemberekhez. 7. Ezzel összefüggésben, a környezeti szempontok megkeresése inkább ötletszerű, mintsem rendszerszerű és szisztematikus. A pályázók nem törekednek teljes körűségre, miután találnak egy szempontot, nem keresnek többet. Ennek megfelelően talán egyetlen projekt sem öleli fel a lehetséges szempontok körét. 8. Kevés helyen vehető észre a pályázó belülről jövő környezeti motiváltsága, sokkal inkább a pályázati kiírásnak való megfelelés a motiváció. 9. A pályázók nagyon nehezen látják a közvetett környezeti hatásokat. Amennyiben nem találnak ilyeneket, azt írják, hogy a környezeti szempontok keresése a projekt számára nem releváns. 10. Hiányzik a stratégiai környezeti gondolkodás, valamint a stratégiai környezeti vizsgálat gyakorlata. Ez különösen a rendszerszerű projektekben figyelhető meg, mint, pl. megyei méretre kiterjedő foglalkoztatás. 11. Több tevékenység kombinációja esetén, csak azt a tevékenységet vizsgálják, amelynek közvetlen környezeti hatása van. Ilyenkor ezek a hatások beárnyékolják a talán fontosabb közvetett hatásokat. Pl. egy építésnél nem vizsgálják az eszközbeszerzést, vagy a képzés tartalmának hatásait. 12. A pályázók nem alkalmazzák az életciklus szemléletet. Kizárólag az építési tevékenységre koncentrálnak, nem vizsgálják a működést sem a felhagyást. 13. A pályázók ritkán, vagy egyáltalán nem specifikálják a környezeti szempontokat a speciális célcsoportokra nézve (gyerekek, fogyatékossággal élők, betegek, stb.) 14. Sok pályázó kerüli meg a környezeti feltételekről való gondolkodást azzal, hogy azt majd a tendernél igyekeznek biztosítani, kikötvén, hogy a kivitelező érvényesítse a környezeti szempontokat. Ez esetekben az SA horizontális szabályozása nem éri el a legfontosabb szándékát (elgondolkodtatás, szemléletformálás).

59


3.3.4 A projektek szintjén milyen eltérések vannak az esélyegyenlőségi szempontok érvényesítésében a három terület (nemek közti esélyegyenlőség, romák és fogyatékossággal élők esélyegyenlősége) vonatkozásában? A projektek 54%-ába sikerült mind a három esélyegyenlőségi célcsoportot bevonni. A (kérdőív alapján) nők bevonása csak a 2.2-es és 4.2-es intézkedésekben nem sikerült 100%osan (82 és 71%). A romák bevonása is ebben a két intézkedésben a legalacsonyabb (65 és 52%). A legnagyobb eltérés az 1.3-as intézkedés esetében mutatható, ahol a fogyatékossággal élőket csak a projektek harmadába sikerült bevonni.

A HEFOP projektjeiben szereplő esélyegyenlőségi célcsoportok aránya

100 80 60 40

86%

73%

74%

20 0 nők

fogyatékossággal élők

Egy másik nézőpontból szemlélve a kérdést, a válaszadók 35%-a a romák bevonását tartotta a legnehezebbnek. A szöveges válaszok tanulsága szerint egyrészt, mert a romák gyakran nem kívánnak együttműködni a projektgazdákkal. Másrészt az etnikai hovatartozás megállapítása nagyon komoly probléma. Sokszor csak nyilatkozat kitöltésével lenne megoldható, az erre való kényszerítés azonban sértené (sérti) a személyiségi jogokat. A fogyatékossággal élőket a válaszadók 14%-a szerint a legnehezebb bevonni, és 11%-uk szerint ez egyáltalán nem megoldható. A problémák indoklása között szerepel, hogy „a fogyatékossággal élők nem alkotnak egy homogén csoportot, így a társadalmi esélyeik növelése is egyedi megközelítést igényel”. (Ezen érvet erősen gyengíti, hogy a nőké még inkább heterogén csoport, és a romákat sem tekinthetjük homogénnek.) Az adatok nem mutatnak intézkedésenként jelentős szórást; egyetlen kivétel, hogy a romák bevonását az 1.1-es intézkedésnél a válaszadók 57%-a tartja a legnehezebbnek.

60


Esélyegyenlőségi csoportok megjelenése az egyes intézkedésekben 100 90 80

százalék

70 60 nők

50

romák

40

fogyatékkal élők

30 20 10 0 1.1

1.3

2.2

2.3

4.2

4.3

4.4

intézkedések

A fenti ábrából jól látható, hogy a 2.2 és a 4.2 intézkedések kivételével a nők bevonása a projektekbe szinte maximálisan sikerült. Ezen intézkedések egyike (2.2) egy szociális jellegű képzéseket támogató intézkedés, míg a másik (4.2) pedig infrastruktúra fejlesztésére irányuló projekteket támogat. Ez utóbbinál könnyebben érthető, hogy nehézkes a nők bevonása, de az előbbi szinte magyarázhatatlan. A romák bevonása az 1.3, a 2.2 és a 4.2 intézkedések esetében volt nehezen megoldható, míg a fogyatékossággal élők megjelenítése a projektekben legnehezebben az 1.3 intézkedésből támogatott projektek esetében történt. A projektek felénél sikerült csak fogyatékossággal élőket bevonni a 2.3 intézkedés során, valamint kisebb mértékben nehézséget okozott a 2.2. intézkedésen belül. Összefoglaló az esélyegyenlőségi célcsoportok bevonhatóságáról:

A célcsoportok bevonása a projektbe értelmezésbeli problémákat vet fel. A pályázók számára nem egyértelmű, hogy a projekt végrehajtása során, vagy a projektek végső kedvezményezettjei között kell megjelennie a célcsoportoknak.

A nők bevonása általában tényleges esélyegyenlőségi szempontból nézve formalitás. A projektgazdák értelmezésében az esélyegyenlőség csupán azt jelenti, hogy a projektben részt vevő nők aránya eléri a férfiakét. Ez azonban éppen ellentétes az esélyegyenlőség követelményével, hiszen semmit nem mond arról, hogy a bevont nők milyen szerepet kapnak a projektben. Kétségtelen tény, hogy ezen ellentmondás feloldásában a horizontális útmutató sem nyújt segítséget (pedig mindössze annyit kellene tenni, hogy röviden és érthetően bemutatja az ún. „üvegplafon jelenséget”, és felhívja a figyelmet ennek elkerülésére).

A romák bevonását két fő nehézség akadályozza: a célcsoport elzárkózása, valamint (részben ebből következőleg) az etnikai hovatartozás kinyilváníttatása és eldönthetősége. Vagyis a romák bevonása problémás, sikeres bevonás esetén pedig annak bizonyítása ütközik nehézségekbe. Ezek olyan, nehezen kezelhető és

61


érzékeny feladatok, melyek megoldása egyértelműen túlmutat az SA rendszer lehetőségein. Hangsúlyozzuk azonban, hogy – helyzeti előnyéből fakadóan – a HEFOP kezdeményező lehet ebben a kérdésben.

A fogyatékossággal élők bevonásának nehézségét szintén egy félreértés okozza: a pályázók (szintén megfelelő tájékoztatás és jó gyakorlatok bemutatásának hiányában) nincsenek tisztában a „fogyatékossággal élők” kifejezés jelentésével, és ezt a csoportot általában a mozgásukban korlátozott vagy egyenesen a kerekesszékes emberekre szűkítik. Ezért nehezen tudják elképzelni, hogy hogyan vonhatnák be őket a projektjükbe. A másik fő probléma, nevezetesen, hogy a fogyatékossággal élőket sokan egy elzárt közösségnek tartják, kezelése már valóban túlmutat az SA rendszer lehetőségein, mindazonáltal lennének eszközeik a nehézségek csökkentésére.

Ezeknek a kommunikációs és szemléletbeli problémáknak a kiküszöböléséhez a pályázóknak az útmutató sem nyújt kézzelfogható segítséget.

3.3.5 A projektek megvalósítása során milyen mértékben vonják be az érintett csoportok szervezeteit, hogyan, mely fázisokban, milyen szereppel, milyen mélységben? Konkrét esetekben milyen szerepe van a roma szervezeteknek, a fogyatékos emberek szervezeteinek és a nőszervezeteknek a projektek végrehajtásában? A szervezetek részvétele mennyire alapszik valódi partnerségen, vagy mennyire csupán formális részvételen? Az alábbi ábra azt mutatja meg, hogy a kedvezményezettek hányan találnak, illetve kapnak megfelelő szakmai támogatást az esélyegyenlőségi követelmények teljesítéséhez. Szakmai segítséget kérők aránya esélyegyenlőség témakörben az előfordulások százalékában

0% 18%

igen nem tudom kitől kérjek tudom magamtól 68%

nem keresek

14%

Az ábrából látszik, hogy a kedvezményezettek többsége keresett segítséget az esélyegyenlőségi szempontok meghatározásához. Ez igen megnyugtató érték, főleg, ha hozzávesszük azok számát, akik maguktól is tudják a választ. Felmerült ugyanakkor a látencia kérdése; noha a válaszok alapján a pályázók maguk is tisztában vannak a szükséges tudnivalókkal, vagy ha nem, úgy pontosan

62


tudják kihez forduljanak, azonban az egyéb kérdésekre adott válaszok alapján az a kép rajzolódik ki, hogy tudásuk valójában pontatlan vagy hiányos – komoly probléma, hogy ennek nincsenek tudatában. Ehhez kapcsolódik a fent már kifejtett probléma, miszerint a HEFOP intézkedések esélyegyenlőség-orientáltságából adódóan részben a problémára érzékenyek a pályázók, ugyanakkor egyes célcsoportokra irányuló tevékenységeikkel „letudottnak” tekintik az esélyegyenlőségi szempontokat, valamint érzékenységüket elegendőnek érzik a részletes átgondolás, komplex tervezés és pontosabb szakmai ismeretek „ellenpontozásaként”.

Szakmai segítséget kérők aránya környezeti fenntarthatóság témakörben az előfordulás százalékában

63%

0%

igen 12%

nem tudom kitől kérjek tudom magamtól nem keresek

25%

A fenntarthatóság témában már kevésbé érzik tájékozottnak magukat a pályázók, mégis némileg kevesebben kérnek segítséget, mint esélyegyenlőség kapcsán. Mindazonáltal az egyéb kérdésre adott válaszok alapján, az esélyegyenlőség kapcsán elmondottak itt fokozottan igazak: a pályázók sajnos csak hiszik, hogy megszerezték a szükséges információkat, a valóságban ez nem sikerült. Az intézkedésenkénti adatokat vizsgálva egyetlen kiugró adatra lehetünk figyelmesek: a 2.2es intézkedés válaszadóinak mindössze 44%-a tudta, és ugyanekkora része nem tudta, hogy kinek tehetné fel kérdéseit, fenntarthatósági témában. A kedvezményezettek válaszai arról, hogy kikkel konzultáltak az esélyegyenlőségi szempontok érvényesítéséről az előfordulások százalékában 32% nem, senkivel 18%

igen, a horizontális referenssel igen, más pályázóval igen, civil szervezettel

8%

25%

igen, szakemberrel

17%

63


A szöveges válaszokból kiderül, hogy az ábrán szereplő szakemberek gyakran külső pályázatírók. Megjegyzendő, hogy a más pályázókkal folytatott tanácskozások során a kedvezményezettek igyekeznek olyan hasonló tevékenységet megvalósító pályázóval kapcsolatba lépni, akiktől segítséget remélnek. Ez az arány növelhető lenne, ha a pályázóknak nem csak a saját meglévő kapcsolataikra kellene hagyatkozniuk, hanem konkrét szakmai fórumokon eljuthatnának egymáshoz. Az esélyegyenlőségi célcsoportok és a projektek célcsoportjainak, sőt kedvezményezettjeinek egybeesése magyarázhatja a magas civil konzultációk arányát. Ugyanakkor ezek az arányok a problémákra, a nem kellően érvényesülő esélyegyenlőségi szemléletmódra is magyarázatot adnak. A célcsoport tagjaiból álló civil szervezet – fogyatékossággal élők alapítványa, vagy roma kisebbségi önkormányzat, esetleg női egyesület – tagjai nem feltétlenül tájékozottak általánosságban esélyegyenlőségi ügyekben, így ezen ügyek megjelenítése félrecsúszik. Mindez ismételten és hangsúlyosan a szemléletformálás, felkészült szakemberek elérhetőségének szükségességét támasztja alá. Az adatokat intézkedésenként vizsgálva az egyetlen kiugró mutatót az 1.1-es intézkedésnél találjuk, ahol a válaszadók 50%-a konzultál más pályázókkal (ez azonban, ne feledjük, egy központi program, 20 kedvezményezettel). Az alábbi ábra a környezeti fenntarthatóság témakörében igénybe vett szakmai segítséget nyújtók körét mutatja be, igénybevételük szerint. A kedvezményezettek válasza arról, hogy kikkel konzultáltak a környezeti fenntarthatósági szempontok érvényesítéséről az előfordulás százalékában nem, senkivel

46%

igen, a horizontális referenssel igen, más pályázóval igen, környezetvédelmi hatósággal

3% 3%

24%

igen, környezetvédő civil szervezettel igen, szakemberrel

20%

4%

Az egyéb szöveges megjegyzések alapján, a kedvezményezettek Internetet és egyéb szakirodalom, valamint tanácsadó és külső cég által biztosított projektmenedzser segítségével vonják be a szükséges tudást. Egy projektnél a megbízott műszaki ellenőr feladata az épített és a természeti környezet állapotának figyelemmel kísérése, szükség esetén jelentéskötelezettséggel. A horizontális referensek igénybevételének rendkívül alacsony száma azt mutatja, hogy a referensi intézménynek jelenleg gyakorlatilag nincs szerepe a projektek támogatásában, ezt a feladatát jelenleg nem képes ellátni.

A szakemberekre való magas hivatkozás és az alacsony minőség felveti a kérdést, hogy kik a hivatkozott szakemberek, ha nem a környezetvédelmi hatóságok, vagy civil

64


szervezetek munkatársai. Jól érzékelhető, hogy a témában nagy a pályázói érdeklődés és ezt sok kevésbé felkészült „szakember” is kihasználja. A problémára megoldást jelenthetne, ha az intézményrendszer megbízható szakértők listáját, elérhetőségét tenné közzé. Intézkedésenként itt is az 1.1-ben találjuk az egyetlen kiugró értéket, ahol a válaszok alapján a kedvezményezettek 57%-a konzultál más pályázóval. Fontos kitérni annak a vizsgálatára, hogy a projekt előkészítése, vagy kivitelezése során igénylik-e a kedvezményezettek a segítséget nyújtó szakmai szervezetek részvételét. A tervezés illetve megvalósítás során bevonták-e az esélyegyenlőségi célcsoportok szervezeteit 15%

25%

igen, a tervezésnél igen, a megvalósításnál mindkettőnél

50%

egyiknél sem

10%

A szöveges válaszokból kiderül, hogy a roma szervezetek, a nőszervezetek és a fogyatékos emberek szervezetei egyaránt, egymástól nem megkülönböztető mértékben vesznek részt a feladatok végrehajtása során. Szerepeik között nincs konkrét különbség. Az esélyegyenlőséggel foglalkozó szervezetek a legkülönbözőbb feladatokat látják el a projekt életében: véleménynyilvánítás, a mentori hálózatokban segítségnyújtás, partnerségi fórumok szervezése, a célcsoport tagjainak felkutatása, kiválasztása, programban tartása, támogatása, konzultációk tartása, tájékoztatás, a program ismertségének biztosítása. Ezek a szervezetek megfogalmazzák elvárásaikat, és együttműködnek a projektgazdákkal a kivitelezés során. Saját adatbázisukkal segítik a pályázat elkészülését, illetve szakmai állásfoglalást adhatnak az egyes fázisokban. Amennyiben konzorciumi partnerként szerepelnek a projektben, úgy döntési joggal is rendelkeznek. A szerepük intézkedésenként sem általánosítható.

Az esélyegyenlőségi célú civil szervezetek magas arányú bevonása – különösen, ha a környezetvédelmi célú szervezetek lényegesen alacsonyabb mérvű bevonásával összevetve vizsgáljuk – mégsem tekinthető az esélyegyenlőségi szempontok következetes és nagymérvű érvényesítésének, sokkal inkább ismét az intézkedések és az esélyegyenlőségi célcsoportok egyezőségéből következő hatásnak. Mivel nagyobb arányban inkább a tervezésben, előkészítésben, kiválasztásban, stb. jelennek meg, az első pillantásra magas arány inkább alacsonynak minősíthető, hiszen a HEFOP intézkedések szinte mindegyikében mindhárom esélyegyenlőségi célcsoport megjelenése indokolt és szükséges lenne e fázisokban. Ez az egyetlen kérdés, ahol nagyon komoly eltérés tapasztalható az esélyegyenlőség és a fenntarthatóság vonatkozásában. A zöld szervezetek bevonása szinte egyáltalán nem biztosított (és újra felveti azt a kérdést, hogy akkor kikre támaszkodnak a pályázók).

65


A tervezés illetve megvalósítás során bevonták-e a helyi/civil/zöld szervzeteket

6%

3% 6%

igen, a tervezésnél igen, a megvalósításnál mindkettőnél egyiknél sem

85%

Az itt kapott eredmény meglehetősen ellent mond az Aarchusi Egyezmény szellemének, amelyet Magyarország is aláírt, s törvénnyel kihirdetett. Ennek értelmében a környezeti kihatású döntésekbe be kell vonni a nyilvánosságot, és ennek érdekében információval kell ellátni (aktív információs jog). A HEFOP projektek nagy részében, különösen az építéssel járó tevékenységek esetében, abszolút indokolt lett volna a nyilvánosság bevonása. A civil szervezetek ilyen esetekben érdekeltként szerepelnek, s nemcsak a segítségkérés céljából, de a tájékoztatás céljából is be kell vonni őket a döntés előkészítésébe.

3.3.6 Milyen projekttevékenységek, tevékenységtípusok segítik, segíthetik leginkább a horizontális szempontok érvényesülését az egyes intézkedések, illetve az egyes projektek szintjén? A kedvezményezettek általános véleménye, hogy a pályázatban megfogalmazottak és a gyakorlat összhangban van egymással. Elenyésző azon projektek aránya, ahol a projektgazdák valamilyen oknál fogva nem tudják megvalósítani a pályázatban vállaltakat (szakember-, anyagi erőforrás-hiány, vagy a nem reális tervezés egyaránt néhány százalék, esélyegyenlőség és fenntarthatóság esetében is). Fontos kiemelni, hogy a projekt horizontális szempontjainak gyakorlati megvalósíthatósága nem intézkedés, illetve tevékenység-függő, hanem kizárólag a tervezés alaposságán múlik. Vagyis a kedvezményezettek nyilván olyan dolgokat vállaltak, amiket később meg is valósítanak. Azonban, ha a vállalásokat is megvizsgáljuk, rájövünk, hogy ezek messze nem teljes körűek – ezért aztán könnyen megvalósíthatók, tarthatók.

66


A kedvezményezettektől nyert információk – a legfontosabb megállapítások Az útmutatók javításával kapcsolatban:

•

A kedvezményezettek mind az esélyegyenlőséget, mind a környezetvédelmet "fontos és jól érvényesíthető" szempontnak nevezték meg. Utóbbi elem, a gyakorlati érvényesítés kapcsán ugyan a többi beérkező válasz kételyre ad okot, de ebből a válaszból a pályázók szemlélete – és részben az útmutató szemléletformáló hatása lemérhető és pozitív megítélésű.

•

Az útmutatókat a megkérdezettek fele-fele bírálta pozitívan és negatívan, a leggyakoribb megjegyzés a túl általános volt – de megjegyzendő, hogy ez főként még a régi útmutatóra vonatkozott. Ahol tudtak összehasonlítást tenni, ott az új útmutatókat jobbnak ítélték, mint a régit.

•

A projektmenedzsment. a szervezet területén kevéssé érvényesítik a kedvezményezettek a környezeti és esélyegyenlőségi szempontokat, túlzottan a projekt szintjén gondolkodnak. Ezt a szervezet szintjén való gondolkodást jobban kell hangsúlyozni, azon projektek esetében, ahol a tevékenység szintjén nehezebb az érvényesítés, mert nem közvetlen, hanem közvetett környezeti és társadalmi, esélyegyenlőségi hatásokkal kell számolni.

•

Legyen igen, alapos, az egyes alternatívákat, beruházásokat, fejlesztéseket, sőt termékeket konkrétan megnevező útmutató. Ezt a kedvezményezetti felvetést nem gondoljuk támogathatónak. Szakmailag sem egyértelmű az egyes (pl. környezeti) alternatívák megítélése, az összehasonlító elemzések is sokszor tudományos vitákba torkollanak, s nem lehet igazságot tenni. Ráadásul, ami jó megoldás lehet az egyik helyen, az máshol (például környezeti fenntarthatóság estén a nagyobb szállítási költség miatt) már korántsem az. Mindig az a kérdés, hogy hány szempontot tudtam figyelembe venni, s ennek megfelelően lehet más-más eredményre jutni.

A monitoring, az indikátorok kapcsán:

•

A roma célcsoport bevonásának igazolása igen nehézkes – alkotmányos jogot sért, ha a bevonandó személyt származásáról nyilatkozatra kényszerítjük; a helyi CKÖ-vel való együttműködés ennek igazolására pedig alapvetően csak kisléptékű, helyi szintű projekteknél lehetséges.

Egyéb:

•

A kérdőíves felmérés alapján a kedvezményezettek 2/3-a igénybe vett külső segítséget a horizontális megfeleléshez, de ezen kedvezményezettek közül csak 48% fordult a horizontális referenshez problémájával. A horizontális referens pályázó felé történő megjelenítése, segítő funkcióinak erősítése szükséges.

•

A pályázók az esélyegyenlőségi célcsoportokat magas arányban, de a környezetvédelemmel foglalkozó szervezeteket csak igen kis számban vonják be a projektjeikbe. Ennek növelése szintén komplex, nem csak az útmutatóra támaszkodó képzésnek, tudatformálásnak lehet az eredménye, valamint ezeknek a civil szervezeteknek az elérhetőségének a biztosítása.

•

Több helyen is előkerült, hogy magának az intézményrendszernek példát kellene mutatnia e területen, hiszen például egyszerre követelnek környezettudatosságot és a jelentések több példányban történő, papíralapú, nagy terjedelmű leadását.

67


4 Javaslatok A javaslatok részletes kifejtése előtt szükséges egy olyan alapvetést tennünk, amely alapvetően befolyásolta munkánkat már az értékelés során is, de különösen a javaslatok megfogalmazásakor. A horizontális elvek érvényesítése kapcsán két szcenárió játszódhat le, a pályázó, kedvezményezett, de akár az előértékelő is kétféle utat járhat be. Ezt illusztrálja az alábbi ábra. Mechanikus megfelelés

Szándék

Gondolat

Cselekvés

Eredmény

Az egyik út a mechanikus megfelelésé – márpedig a túlzott standardizálás minden célcsoport esetében ide vezet. Ez az út azonban vakvágány, a horizontális szempontoknak való megfelelés követelményének ugyan formailag megfelel, de azok valós érvényesüléséhez nem járul hozzá. A másik út a szemléletformálásé, ami sokkal hosszabb és nehezebb is. A megfelelési szándékot itt a gondolkodás kell, hogy kövesse, ami a szempontokat az adott szituáció, az adott projekt kontextusában értelmezi, és alakítja ki azokat az ötleteket, amelyek specifikusan alkalmazhatóak (gondolat), majd ezeket megkísérli végigvinni a végrehajtáson (cselekvés), amellyel elérhet bizonyos eredményeket. Az elért eredmény hatására kialakult új helyzet további lépések megtételére irányuló szándékot generál. A számonkérhetőség indikátorai mellett szükség van ennek az iránynak és folyamatnak a „nyitva tartására”. Ez pedig hatással van arra a kérdésre, milyen funkciókat szánjunk az útmutatónak. Ez lenne a helyes út, amely valódi és fenntartható hatást produkál. Ahhoz azonban, hogy a különféle célcsoportokat erre az útra terelhessük, nagyon gondosan kell eljárnunk. Csak hogy a legtipikusabb elemet emeljük ki: ha a horizontális vállalások erőltetett számszerűsítésével az eredménykötelmet hangsúlyozzuk ki (a gondolat – cselekvés lépéseket elnyomva, illetve egyáltalán nem értékelve), akkor nagyon könnyen a mechanikus megfelelés pályájára terelhetünk egy-egy projektet.

68


4.1 A kedvezményezetteket segítő szolgáltatások Már a szakmai ajánlatunkban is szerepelt, hogy a kedvezményezettek horizontális kérdésekhez történő hozzáállása nem önmagában az útmutatók használhatóságától függ. Az útmutatók önmagukban nem elégségesek a horizontális szempontok érvényesülésének támogatására, csak egy összetettebb támogató rendszer részeként. Ez azt is jelenti, hogy az útmutató javításától – amire az alábbiakban részletes javaslatokat is teszünk – önmagában még nem várható jelentős előrelépés, csak akkor, ha ezt más támogató funkciók fejlesztése is megerősíti. Ezt az álláspontunkat az értékelés megállapításai – és különösen az interjúk eredményei – is alátámasztják. A komplex megközelítést az alábbi ábra szemlélteti:

Útmutatók

Képzés Referensek El oértékel ok Monitorok Kedvezm énye zettek

Szemléletformáló akciók Díjak M édia

Kiigaz ítások, tov ábbfejleszt és Testre szabott elektronikus verzi ó

Horizontális elvek érvényesülésének támogatása Tapasztalatcsere

Referensek Jó gyakorlatok gy ujtése, közz ététele Akt ív seg íts égny újt ás

Hozzáférés Az inform ációhoz val ó hozz áférés cé lcsopotrra szabott technik áinak kialak ítása

Int ézm ényrend szeren bel ül Kedvezm énye zettek k özött EQUAL

Az alábbiakban e rendszer elemeit mutatjuk be. 1. A támogató rendszer fejlesztésének fontos pontja lenne a horizontális témákért felelős referensek megerősítése, munkájuk sokkal intenzívebb tartalommal való feltöltése. Az értékelés megállapításai szerint a horizontális referensi munka jelenleg minimális erőforrásokat használ föl, de ennek megfelelően nagyon alacsony az eredményessége is, hiszen a pályázóknak, kedvezményezetteknek csak elenyésző száma veszi igénybe szolgáltatásaikat. A horizontális referensek szerepe két irányba bővítendő: • Egyrészt a projektszintű jó gyakorlatok gyűjtésének koordinálói, menedzserei kell legyenek. Ki kell alakítani a jó gyakorlatok feltárásának, összegyűjtésének és elterjesztésének mechanizmusát (bővebben lásd 4.2.2 A jó gyakorlatok kiemelésének

69


javasolt mechanizmusa fejezetet), amelynek működtetői e referensek kell, hogy legyenek.

•

A pályázóknak és a projekteket végrehajtó kedvezményezetteknek a horizontális referenseknek aktív segítséget kell nyújtaniuk a projekttervezési szakaszban a horizontális szempontok projektspecifikus értelmezésében, a vállalások azonosításában, majd a végrehajtás során a vállalások megvalósításának támogatásában, akár a projektmenedzsmentben, monitoringban való aktív közreműködés úján. E feladatok sikerének természetesen elengedhetetlen feltétele, hogy a referensek szolgáltatásaihoz, segítségnyújtásához minden projektgazda, minden célcsoport hozzáférjen.

Mindehhez természetesen szükséges a referensi kapacitások minőségi és mennyiségi fejlesztése. Előbbi az alábbiakban tárgyalandó képzés és tapasztalatcsere keretében történhet meg. Utóbbi kapcsán megjegyezzük, hogy bár a horizontális referens munkára fordított erőforrásokat bővíteni kell, ez a KSZ-ek szintjén nem föltétlenül igényel teljes állású munkatársat – az IH szintjén már inkább, noha ez nagyban függ a ténylegesen kialakuló IH-KSZ munkamegosztás jellegétől, például a jó gyakorlatok gyűjtésében és terjesztésében. 2. Az információkhoz, útmutatáshoz és más támogató funkciókhoz való hozzáférés fejlesztése szintén elengedhetetlen elem. Ennek egyrészt megjelenik egy fizikaitechnológiai dimenziója (például nem minden érintett tud hozzáférni a csak az interneten elérhető jó gyakorlatokhoz, útmutatáshoz). Másrészt fontos a tartalmi, formabeli dimenziója is: a szükséges információt az adott célcsoport számára kezelhető formában, érthető nyelvezettel, testre szabottan kell eljuttatni. Ez álláspontunk szerint nem történhet meg egyetlen útmutató, illetve a legjobb gyakorlatok bemutatásán keresztül, mivel nem készíthető olyan dokumentum, amely minden célcsoport speciális igényeit ki tudja elégíteni: ezért tartjuk elengedhetetlennek a támogató funkciók közül a személyes, egyedi kommunikációra épülő elemeket.

•

•

A tájékoztató kiadványoknak – bár az elektronikus verziók fenntarthatósági és környezetterhelési szempontból elfogadhatóbbak – papíralapú formában is szükséges megjelenniük. Egyes pályázói csoportok esetében ugyanis szélesebb kör elérése biztosítható ezúton: például a civil szervezetek, a szociális szolgáltató szervezetek egy része nem rendelkezik magas szintű elektronikus írástudással, ami az elektronikus dokumentumok kezelését megnehezíti. Az olvasás, feldolgozás szempontjából a kézikönyv módjára forgatható kiadványok nagy segítséget jelentenek, ha ezen kiadványok: o modulszerűek,

o

jól áttekinthető struktúrájúak,

o

tipográfiailag az áttekinthetőséget és az egyes célcsoportok, beavatkozási területek, tevékenységtípusok mentén történő könnyebb eligazodást szolgálják.

Fontos továbbá azon szervezetek, szakértők elérhetőségének közzététele, akik a pályázó (kedvezményezett) részére szakmai segítséget tudnak nyújtani. Esélyegyenlőségi, humán területen több hivatal, hálózat, civil szervezet jött létre. országosan kiépült szinten. E szervezetek felkészültsége különböző mértékű, közvetlen kapcsolatot tartanak ugyanakkor a terület elismert szakembereivel. Az

70


Esélyek Háza hálózata az egyik lehetséges segítségforrás, valamint az Egyenlő Bánásmód Hivatal és az esélyegyenlőségi tárca szakmai bázisai. A szakértői hálózat azonban összességében még nem elégséges országos szinten. Ennek a hiánynak a pótlását jelentheti o esélyegyenlőség területén elismert szakemberek elérhetőségének hozzáférhetővé tétele, akik képesek és alkalmasak érdemi segítséget nyújtani az egyes pályázók számára,

o

Ennél is hatékonyabb megoldás lenne, ha – HEFOP-nál magasabb szinten - olyan online szakértői hálózat létrehozása történne, amely szakértői hálózat elektronikus tanácsadást biztosítana, felkérésre személyes konzultáció lehetőségével megerősítetten. (Ennek szorgalmazása a HEFOP intézményrendszerének is feladata.)

A környezetvédelem területén pedig az alábbi civil szervezetekhez tud fordulni a pályázó, amennyiben környezeti problémája, kérdése van: •

KÖTHÁLÓ (Környezeti Tanácsadó Irodák Hálózata, www.kothalo.hu): egy ingyenes országos civil hálózat, amely környezi tanácsadásra szakosodott. A hálózat egyes irodáinak elérhetőségét a tanulmány 5.5 Kötháló (Környezeti Tanácsadó Irodák Hálózata) irodák elérhetősége melléklete tartalmazza.

•

Zöld Pont Irodák, amelyek a környezet-, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségeken, illetve nemzeti park igazgatóságokon közönségszolgálati céllal működnek. Az egyes irodák elérhetőségét a tanulmány 5.6 Zöld Pont Irodák elérhetőségei melléklete tartalmazza.

3. A tapasztalatcsere a horizontális elvek újszerű jellege miatt lehet rendkívül hatásos támogató elem. Ennek különböző célcsoportok esetében különféle dimenziói jelenhetnek meg: • Az egyik típusú tapasztalatcsere az intézményrendszeren belül zajlik. Itt az előértékelők, monitoringot végzők, horizontális referensek oszthatják meg tapasztalataikat, megfigyeléseiket, javaslataikat, egy-egy KSZ-en belül, illetve OP- és KTK szinten is (utóbbi értelemszerűen csak a KTK IH koordinálása mellett tud megvalósulni). E tapasztalatcserének rendszeres fórumokat kell teremteni – akár más rendezvényekbe ágyazott – találkozók, virtuális fórumok révén.

•

A tapasztalatcsere hasznos eszköz a kedvezményezettek között is. Ennek kétségkívül egyik működőképes, de közvetett formája a jó gyakorlatok feltárása és megosztása. Ennél még hatékonyabb, ha a közvetlen tapasztalatcsere csatornái is kialakulnak. Az intézményrendszer, az IH és a KSZ-ek azonban ezt nem tudják önmagukban megteremteni, ehhez mindenképpen a kedvezményezettektől érkező késztetés, alulról jövő kezdeményezés kell. Az intézményrendszer feladata itt egyrészt az ilyen késztetés felébresztése a szemléletformáló akciók által, másrészt a kezdeményezések felkarolása és támogatása az infrastruktúra, szervezési kapacitások, külső szakértelem, fórumok biztosítása révén. (Megfelelő kiindulópont lehet akár a Gordiusz projekt is.)

•

Mind az intézményrendszeren belül, mind a kedvezményezetti körben a tapasztalatcsere egyik igen fontos, és mindezidáig nagyrészt kiaknázatlan terepe az EQUAL Program. Az EQUAL-nek alapeleme a mainstreaming, vagyis a tapasztalatok beépítése a szakpolitikai gyakorlatba, amelynek egyik elsődleges célterülete éppen a HEFOP. Ezt a tapasztalatcserét ráadásul az egységes irányítás (közös IH) is

71


elősegíti. E lehetőség kiaknázása elsősorban az esélyegyenlőségi szempontok érvényesítése kapcsán lenne fontos, hiszen itt az EQUAL fejlesztései, tapasztalatai igen jól hasznosulhatnának a HEFOP és a HEFOP projektek keretei között. 4. Az alapvetések között is kiemeltük, hogy a horizontális szempontok érvényesítésének feladata elsősorban szemléletformálási feladat. Márpedig egy írott útmutató, még ha szemléletformáló jellegét a javaslatunk szerint erősítjük is, ehhez önmagában nem elegendő. A szemléletformálásban leghatékonyabbak a PR-jellegű akciók lehetnek. Sikeresnek bizonyult e témakörben például a KTK IH kezdeményezése a horizontális szempontok érvényesítéséért járó díjak kapcsán. Hasonló akciók a horizontális elvek elfogadottságát nagyban növelhetik. Szintén fontos kiemelni a horizontális szempontok szerepeltetését a média-megjelenésekben: ez jelenleg nem csak a HEFOP, de az egész KTK szintjén gyenge lábakon áll. A HEFOP tájékoztatási stratégiájának és gyakorlatának sokkal markánsabb elemévé kellene tenni a horizontális célok kihangsúlyozását. (Ennek a legkülönbözőbb megjelenési formái lehetnek: a horizontális szempontok érvényesüléséről való beszámoló illesztése a program előrehaladásáról szóló rendes jelentésekbe, az egyes horizontális szempontokhoz kapcsolódó érdekes információk, hírek, játékok elhelyezése a HEFOP honlapján stb.) A szemléletformálás egyik fontos aspektusa az intézményi példamutatás, hitelesség. Szükséges, hogy a pályázó felé megfogalmazott elvárásoknak az intézményrendszer is feleljen meg – sőt, mutasson ebben jó példát. A KTK IH már élére állt ennek a törekvésnek, melynek célja, hogy az útmutatóban megfogalmazottak az intézményen belül is érvényesüljenek, értve ez alatt esélyegyenlőség területén például az Esélyegyenlőségi Terv és éves akcióterv meglétét, az akadálymentes épületet, az infokommunikációsan akadálymentesített honlapot, a célcsoportok intenzívebb bevonását az IH / KSZ ezen tevékenységeibe. Környezetvédelem területén pedig Környezeti szabályzat megléte, újrahasznosított, klórmentes papír használata, szelektív hulladékgyűjtés, a dokumentált anyag- és energiatakarékos működés biztosítása (pl. a PEJ-ek leadása legyen elegendő csak másolatban) lehetnek a kezdeti lépések. A tényleges szemléletformálás egyik fontos alappillére a pontszámemelés helyett a gateway-elv alkalmazása a horizontális vállalások értékelésére. A 4.1.1 Javaslatok a horizontális útmutató javítására fejezetben már ismertettük, hogy jelenleg a legnagyobb probléma, hogy a rendszer a horizontális szempontokat nem mint szemléleti kérdést kezeli. A horizontális válaszokra adható pontok emelése ezt a mechanikus felfogást erősítené tovább, ezért mindenképp el kell elkerülni. Azt szükséges látni, hogy a horizontális szemléletformálás akkor éri el a célját (vagyis azoknak a horizontális vállalásoknak van értelmük), ha a pályázó valóban fontos és hasznos dolognak tartja azokat, amiket tényleg képes és be is akar tartani. A pontszámok növelése komolytalan vállalásokra sarkallná a pályázókat, ezért mindenképp kerülendő. 5. A képzés szintén fontos eleme e támogató funkcióknak. A horizontális szempontok újdonságnak számítanak hazánkban. A vizsgálatba bevont munkatársak egyöntetűen megerősítik azt a tényt, hogy a felkészítéseknek nem kizárólag – sőt, álláspontunk szerint, nem is elsősorban – a pályázókra, kedvezményezettekre kell irányulnia. A kedvezményezettek ugyanis túlzottan heterogén célcsoportot alkotnak, túlzottan eltérő képzési igényekkel rendelkeznek és sokkal kevésbé motiválhatóak a képzésben való részvételre, semmint hogy standard „horizontális képzések”-re csatornázhassuk be őket. Ezért ebben a körben a képzés csak korlátozottan alkalmazható. Első körben mindenképpen a horizontális kérdésekkel kapcsolatba kerülő munkatársakat

72


(előértékelők, monitoring munkatársak, valamint a KSZ-ek és az IH munkatársai) kell képzésben részesíteni, mivel gyakran maguk sincsenek pontosan tisztában a horizontális szempontok számukra lényeges aspektusaival. Ez a csoport sokkal jobban célozható, részvételük biztosítása lényegesen egyszerűbb, és a megoldás jóval költséghatékonyabb is, mint a kedvezményezettek képzése. A humán területen dolgozó szakemberek alapattitűdjüket tekintve „esélyegyenlőségpártiak”. Alapképzettségükből és az eddigi szakmai szóhasználatból, gondolkodásmódból ugyanakkor máig hiányoznak azok az alapismeretek, amelyek lehetővé tennék a biztonságos eligazodást ebben a témában. A gyakorlatban szinonímaként használt, ám jelentősen eltérő tartalmú fogalmak, az egyes elvek pontos tartalmának nem-ismeretéről árulkodó megállapítások szükségessé és indokolttá tennék a célirányos felkészítést. Legnagyobb problémának mutatkozik a diszkriminációmentesség elvárásának és az esélyegyenlőség elősegítésének azonosként tételezése. Pontosan világossá kell hogy váljon valamennyi munkatárs számára a diszkrimináció tilalmának, mint a törvény által előírt minimumnak a fogalma és következményei: azaz a diszkrimináció törvénybe ütköző cselekedet, ezáltal az, hogy egy szervezet, projekt, nem diszkriminálja az egyes célcsoportokat, bárki igénybe veheti szolgáltatásait, ez a törvényes minimum. Az esélyegyenlőség biztosítása ennél több: azt jelenti, hogy a külső körülmények, adott szervezet működésmódja, kommunikációja, az általa teremtett feltételek olyanok, hogy megkönnyítik, lehetővé teszi az esélyegyenlőségi célcsoportok számára a részvételt. E két alapvető fogalom értelmezési pontatlanságai nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a jelenlegi megvalósítás során az esélyegyenlőség érvényesülése gyengének mondható. Fentiek alapján nyilvánvaló, hogy a legfontosabb alapelvek, fogalmak terén konszenzusos szóhasználat és gondolkodásmód elérése érdekében minimálisan a következőkre irányuló képzés, közös fogalomértelmezés és használat szükséges:

•

•

politikák területén

o

anti-diszkrimináció

o

hátrányos megkülönböztetés tilalma

o

egyenlő bánásmód

o

pozitív diszkrimináció (kvóta)

csoportok tekintetében

o

rokkant

o

megváltozott munkaképességű

o

egészségkárosodott

o

fogyatékkal élő/fogyatékossággal élő

o

fogyatékos ember, stb.

6. Az útmutatókról a következő, 4.1.1 Javaslatok a horizontális útmutató javítására fejezetben részletesebben is írunk. A fenti struktúrába nem illeszthetőek, mindazonáltal nagyon fontosak a következő javaslatok:

•

Jogszabályok betartatása: Ahogy a 4.1.1 Javaslatok a horizontális útmutató javítására fejezetben már írtunk róla, lényeges látni, hogy a jogszabályi

73


követelmények teljesítése nem horizontális vállalás. Ebből kifolyólag, ennek ellenőrzése nem az SA intézményrendszer feladata; erre sem kapacitása, sem jogosítványa sincs. Ahogy a KTK félidei értékelése projekt záró tanulmányában a közbeszerzések kapcsán már ismertettük, súlyos hiba újabb rendszert kiépíteni a jogszabályok betartatására. Az SA intézményrendszer szerepe itt az együttműködés, információszolgáltatás lehet a megfelelő szervek, hivatalok részére.

•

A horizontális szempontok értékelésének módszertana: Jelen projekt tapasztalatai alapján kiemeljük annak fontosságát, hogy a jövőben a horizontális szempontok érvényesülésének elemzése projektdokumentumok alapján történjen. Önmagában a horizontális kérdésekre adott válaszok semmit nem mondanak, az összefüggések ismerete nélkül a horizontális vállalásokról nem adható megalapozott szakmai vélemény.

Lényeges látni, hogy a horizontális szempontok érvényesítésének az Uniós források csatornázása csak az egyik terepe, az itt alkalmazott ösztönző megoldások pedig csak az összes ösztönző egy része. Amennyiben a horizontális szempontokat valóban komolyan gondoljuk, és valós előrehaladást szeretnénk elérni, akkor alapvető dolog, hogy lássuk: az Uniós intézményrendszer szemléletformáló ereje csak töredéke a szükségesnek. A horizontális szempontok alkalmazása társadalmi kérdés, ezért az ösztönző megoldásoknak is az élet különböző területeiről kell származniuk. Vagyis az ismertetett komplex szemlélet (pályázókat segítő szolgáltatások) csak az SA rendszerrel pályázóként kapcsolatba kerülő személyekre irányuló eszközöket veszi számba. Az élet egyéb területein további ösztönzőkre van szükség. Jelen tanulmánynak nem feladata egy teljes hazai eszközrendszer bemutatása, ezért ehelyütt csak azokra a dolgokra hívjuk fel a figyelmet, melyekre a horizontális szempontok hazai kezelésekor általában figyelemmel kell lenni.

•

Fenntarthatóság komplex értelmezése: a fenntarthatóság csak a társadalom – gazdaság – környezet hármas egységében értelmezhető. Kétségtelen, hogy ma még más tagállamokban sincs gyakorlata a szociális, környezeti és gazdasági vonatkozások együttes vizsgálatának. Ilyen irányú változásra esetleg az Európai Unió megújuló Fenntartható Fejlődés Stratégiájának elfogadása után számíthatunk. Hazánknak minden fórumon a fenntarthatóság komplex értelmezése mellett kell síkra szállnia. Megjegyezzük továbbá, hogy jelenleg a környezeti szempontok érvényesítése önmagában is gondot okoz. Az új, integrált megközelítéshez mindenképpen alapos, társadalmi léptékű felkészítésre lenne szükség.

•

Társadalmi vita az esélyegyenlőségi célcsoportokról: Az esélyegyenlőségi célcsoportok kibővítése egyértelműen egy jó megoldás. A magyar szakértők jól ismerték fel, hogy a nemek közötti esélyegyenlőség a volt szocialista országokban (így hazánkban) egészen másként jelenik meg, mint Nyugat-Európában. Mindazonáltal ahhoz, hogy a pályázók azonosulni tudjanak az esélyegyenlőség szempontjával, szükséges társadalmi vita lefolytatása, és a célcsoportok ezen keresztül történő kiválasztása.

•

További esélyegyenlőségi célcsoportok: Arról is döntést kell hozni (bár ez szakpolitikai döntés, nem össztársadalmi kérdés), hogy további esélyegyenlőségi célcsoportok bevonása a projektekbe milyen mértékben helyettesíti az alapértelmezett célcsoportok bevonását. Egyértelművé kell tenni, hogy a három célcsoport így helyettesíthető, vagy további pontok szerezhetők.

74


Nyomatékosan hangsúlyozzuk ugyanakkor, hogy noha a tárgyalt kérdések már messze túlmutatnak a HEFOP intézményrendszerén, de a HEFOP-nak az esélyegyenlőség tekintetében kezdeményező szerepben kell lennie, mint a téma egyik legnagyobb hazai szakértői bázisával rendelkező intézményrendszernek!

75


4.1.1 Javaslatok a horizontális útmutató javítására Az útmutatóknak mind felépítésükben (didaktikájukban), mind tartalmukban abból szükséges kiindulniuk, hogy az olvasó:

•

Nyitott a pozitív célokra: amennyiben sikerrel győzik meg azok helyességéről és fontosságáról, akkor képes azonosulni pozitív nézetekkel, és elkötelezett lesz azok irányában.

Mindezidáig információ hiányában nem tudott ezekről a problémákról, nem volt pontosan tisztában a helyzet komolyságával és a megoldási lehetőségekkel. Ennek megfelelően szükséges az útmutatók mechanikus szemléletének oldása, a szemléletformálásra kell a hangsúlyt helyeznie. Szükséges, hogy az útmutatók:

•

•

Elmagyarázzák a horizontális elveket (mit jelent a fenntarthatóság, mitől több mint a környezetvédelem; mit jelent az esélyegyenlőség, mitől több mint a diszkriminációmentesség). A következőkben adunk erre egy példát esélyegyenlőség, majd fenntarthatóság vonatkozásában:

Esélyegyenlőség: Hazánkban a jogszabályok tiltják a bármiféle másságot felmutató emberek megkülönböztetését, bőrszín, nem, életkor, szexuális orientáció, vallási vagy politikai meggyőződés alapján a többségtől eltérő helyzet miatt történő elutasítást, lehetőségektől való megfosztást. Jogrendünk világos, ám társadalmunk még nem tette teljes egészében magáévá a jogszabály betűjének megfelelő gondolkodásmódot. Az esélyegyenlőség kérdéskörében még igen jelentős a tájékozatlanság, értelmezési zavar és ismerethiány az egyébként elkötelezett emberek, szakemberek körében is, és jelentősek az előítéletek a mássággal szemben a társadalom egyes csoportjai körében. Az esélyegyenlőség csupán egy elvi álláspont lehet mindaddig, míg nem tölthető meg tartalmakkal az elvárások, cselekvések vonatkozásában. Az esélyegyenlőség biztosítása feltételezi az egyes érintett csoportok számára fontos és releváns elvek gyakorlatba átültethetőségét. Ennek érdekében az egyik jelentős kiindulópont a fent már említett, jogrendünkben megjelenő diszkrimináció, hátrányos megkülönböztetés tilalma. Az egyenlő bánásmód elve a diszkrimináció tilalmát, vagyis a hátrányos megkülönböztetéstől mentes élethez való jog garantálását jelenti. Ez azonban még csupán passzív helyzetet eredményez, a jelenlegi helyzet, a kialakult társadalmi hátrányok oldásához kevéssé járul hozzá. Az előnyben részesítés kötelezettségének elve szerint egy személyt élethelyzete, csoporthovatartozása, egészségi állapota, stb. miatt (az őt mindenki mással egyenlően megillető) jogai érvényesítése érdekében előnyben szükséges részesíteni, azért, hogy helyzeti hátránya ellenére jogával élni tudjon. Azaz: segítséget kell kapnia pl. egy látássérült embernek abban, hogy politikai jogait gyakorolhassa a parlamenti választások során, tehát meg kell találni a módot arra, ha nem látja a szavazólap tartalmát, felolvassák és segítsenek a választásának megfelelő jelet a lapon bejelölni számára. Ugyanezen logika szerint az esélyegyenlőség biztosítása a foglalkoztatási, oktatási, egészségügyi és szociális szolgáltatások biztosítása során nem szűkülhet azon gondolatmenetre, miszerint a közszolgáltatások elvileg mindenki számára igénybe vehetőek. Hiszen ez csupán a diszkrimináció tilalmának megjelenését eredményezi, ezen nem lép túl, amennyiben nem tesz külön lépéseket annak érdekében, hogy az esélyegyenlőségi célcsoportok tagjait elérje, érdemlegesen segítse a szolgáltatásai elérhetőségében.

76


Az esélyegyenlőség szempontjából különösen fontos a további elvek fentihez hasonló megértése és megélhetővé tétele. A szegregáció felszámolásának elve a magyarországi romák, az egyenlő esélyű hozzáférés elve a romák és fogyatékossággal élők, az integráció elve mindhárom jelenlegi célcsoport számára különösen fontos. Az esélyegyenlőség biztosítása a jelenségek megértésén és a fogalmak tartalmának pontosításán túl a gyakorlatba ültethetőséget is elvárja. A horizontális szempont alkalmazása éppen azt jelenti, hogy a megkülönböztetés tilalmának kötelező minimumán túl milyen konkrét lépések tehetőek a helyzet jobbítása érdekében. Fenntarthatóság: Az ember jólétének kielégítéséhez a természet erőforrásait használja fel, ezért jóléte egyértelműen kötődik a környezet jó minőségéhez. Ha az emberiség környezetének állapotát rontja, saját létminőségét, jövőjét sodorja veszélybe. A fenntartható fejlődés gondolata azt közvetíti a számunkra, hogy a környezet és a fejlődés minden kérdése összefügg, Fejlődési lehetőségeinket a környezet által nyújtott szolgáltatások szabják meg, míg fordítva, fejlesztéseink meghatározzák a környezeti problémákat. Ezért nem mindegy, hogy milyen fejlesztéseket hajtunk végre, azok milyen természeti erőforrásokat használnak, milyen szennyező anyagokat bocsátanak ki a környezetbe. Nem mindegy, miből mennyit fogyasztunk, szükségleteinket elégítjük-e ki, vagy luxusigényeinket. Ezeket a kérdéseket döntéseink meghozatalakor válaszoljuk meg. Tehát döntéseinkkel viselünk felelősséget környezetünk, végső soron sajátmagunk sorsáért. A fenti megfontolások következménye, hogy a környezeti szempontok a döntéshozásban horizontális követelmények lettek. A környezetet nem egy elkülönült intézményrendszerben kell védeni, más szektorok cselekedetei ellen, hanem minden egyes szakpolitikában, minden egyes fejlesztési döntésben meg kell jeleníteni a környezeti szempontokat. Az Európai Közösség a környezeti szempontok integrációját szorgalmazza a legkülönbözőbb szakpolitikákba: a közlekedésfejlesztésben, a mezőgazdaságban, a városfejlesztésben, az ipar és energiapolitikában, s természetesen az egyes szakpolitikákból következő fejlesztési projektekben. Vagyis, az élet minden területén figyelemmel kell lennünk a környezeti szempontokra, ha szeretnénk elkerülni életfeltételeink romlását. A jövő tervezése az eddigieknél lényegesen nagyobb környezeti felelősséget igényel! Felelős gondolkodást, tervezést, döntéshozást! Mindenkitől! A környezet védelme nem a környezetvédők dolga, hanem minden emberé, aki a maga helyén, munkájában vagy egyéni életében napi kapcsolatban áll környezetével, s annak minőségét befolyásolja. •

Bemutassák, hogy miért fontosak ezek az elvek, milyen negatív hatásokkal kell számolni, ha ezeket nem érvényesítik. Meggyőzzék az olvasót az elvek helyességéről, fontosságáról. (Az előbbiekhez hasonlóan szintén egy példa erre esélyegyenlőség és fenntarthatóság vonatkozásában.)

Esélyegyenlőség: Az esélyegyenlőség biztosítása nem azért fontos ma Magyarországon, mert az Európai Unió elvárja azt hazánktól. A három esélyegyenlőségi célcsoport helyzetének ismerete világossá teszi, miért fontos a fentiekben ismertetett elvek mihamarabbi átültetése a gyakorlatba. Ma hazánk közel minden huszadik polgára roma. Közülük minden tizedik a fővárosban, minden második városban, és tízből négy ember az ország rosszabb helyzetű vidékein, kistelepüléseken él. A szegénység körükben majd tízszer olyan gyakori, mint a nem romák

77


körében, születésükkor 10 évvel rövidebb életre számíthatnak. Ma a munkaképes korú romák kevesebb mint harmada él munkajövedelemből – de közülük is majdnem minden második férfi csak a feketemunka köreiben tud „elhelyezkedni”. A nők esetében még rosszabb a helyzet – arányait tekintve fele annyian találnak munkát. Térbeli és társadalmi kirekesztődésüket a súlyos előítéletek erősítik és tartják fenn. E hátrányokat tovább mélyítő negatív spirálként a roma gyerekek és fiatalok körében nagyságrendileg kisebb a középiskolákba és felsőoktatásba kerülők száma, ami hátrányaik átörökítését, a kirekesztettség újratermelődését eredményezi. A fogyatékossággal élők zömében idősebb emberek, sokan felnőtt korban sérülnek, betegednek meg. A ma hazánkban élő több mint fél millió fogyatékossággal élő személy 44%-a mozgássérült, 14%-a látássérült, 10%-a értelmileg akadályozott, 10%-a hallássérült, illetve 22%-a egyéb fogyatékosnak mondja magát. Bár iskolázottságuk javul, mégis igen kevesen szereznek középfokú végzettséget, és csupán minden huszadik fogyatékossággal élő embernek van diplomája. Ennél is riasztóbb szám, hogy közülük csak minden tizedik embernek van munkája a munkaképes korosztályból! Az európai uniós foglalkoztatási arányokhoz képest a férfiak foglalkoztatottsága Magyarországon alacsonyabb, míg a nőké magasabb. Ez a látszólag kedvező adat azonban az európaitól eltérő életformával és magánéleti terhekkel nehezített, a problémák – így a szükséges megoldások is – nyilvánvalóan kicsit mások. A részmunkaidőben dolgozó nők aránya mintegy tizede egyes tagállamokénak, ami a családi feladatok, gyermeknevelés, családtagok ápolása, háztartásvezetés terén jelentkező, máig hagyományosan női feladatok ellátásának kötelezettségével párosulva eredményezi a nők munkával töltött óráinak magasabb arányát a férfiakéhoz mérten. Az ellátásra, felügyeletre szoruló családtagok – kisgyermekek, fogyatékossággal élő rokonok, idős vagy beteg hozzátartozók – ellátásának nehézségei a nők jelentős részét tartja távol a munkaerőpiactól, vagy terheli aránytalanul őket, illetve eredményezi szegénységüket az alacsony mértékű pénzbeli és szolgáltatásbeli segítségnyújtás okán. Azok a nők, akik dolgoznak, tanulnak, mégis hátrányban vannak a férfiakkal szemben: azonos teljesítmény esetén sokkal kisebb arányban van esélyük vezetővé, döntéshozóvá válni – ez az üvegplafon jelensége. Fenti problémák – a közvélekedéssel ellentétben – nem segélyezési és szociális problémák csupán, különösen nyilvánvaló ez a nők esetében. A társadalom átlagostól eltérő tagjai számára alapvető fontosságú, hogy megtalálják helyüket, önállóan boldoguljanak. Ennek hiányában valóban segítségre szorulnak, illetve az elfogadott társadalmi normáktól eltérő életformákra, megoldásokra kényszerülnek. Számukra lehetőségeket teremteni ezért a társadalom egészének érdeke, hogy kolonc helyett cselekvő, alkotó, résztvevő tagokká válhassanak. Fenntarthatóság: A fenntartható fejlődés a társadalmi, gazdasági és környezeti érdekek kiegyensúlyozottságát követeli meg. Az a gyakorlat, amely nem szentel kellő figyelmet a gazdaság fejlesztése során a társadalmi, környezeti érdekeknek, problémák forrásává válik. Ma már nagyon sokan, 6.5 milliárdan élünk a Földön, s a rendelkezésre álló erőforrásokat úgy kell elosztani, hogy mindenki kielégíthesse szükségleteit. Ám, amíg a föld népességének 20%-ka birtokolja a jövedelmek több mint 80%-kát, s luxusigényeit is képes kielégíteni, addig ugyanennyi ember kevesebb, mint napi egy dollárból kénytelen megélni. A Föld népességének hatvan százaléka méltatlan körülmények között él. Ebben az elosztási rendszerben, mind a szegények, mind a gazdagok túlterhelik környezetüket. A szegények

78


közvetlen módon pusztítják el közvetlen környezetüket megélhetésük végett, míg a gazdagok pocsékolásuk által hatalmas erőforráskészleteket fogyasztanak el. Az ökológiai lábnyom koncepciója azt mutatja meg, hogy egy-egy ember, vagy nemzet, mekkora teret használ fel a bolygóból, hogy kielégítse jólétét. Az emberiség együttesen, jelenleg 1.25 bolygót használ fel életfeltételeinek kielégítéséhez, ami azt jelenti, hogy már a múlt század vége óta, a jövő generációk erőforrásait fogyasztjuk. Az európai polgárok általában kétszer-háromszor nagyobb teret vesznek igénybe e bolygóból, mint amennyi rájuk arányosan jutna, s nincs ez másként a magyarok esetében sem. A természetes tér és a rendelkezésre álló természeti erőforrások egyre inkább korlátossá válnak, miközben ezek felhasználása során szennyezzük környezetünket, s a szennyezések által lerontjuk környezetünk minőségét. Például a szárazföldi területek egynegyedét már mezőgazdasági művelésbe vonta az ember, de ami ebben igazán rossz, hogy ezeken a területeken megsokszorozta a reaktív nitrogén és foszfor mennyiségét a „talajjavítás” során. A hetvenes évektől a reaktív nitrogén duplájára, a foszfor a háromszorosára nőtt. Egy romló környezet viszont kevesebb szolgáltatást képes a számunkra nyújtani, annak eltartóképessége csökken. E csökkenést jelzik a fajok kihalása, amely ma már ezerszer gyorsabb, mint a normális evolúciós mérték. A Világ Természetvédelmi Alap Élő Bolygó Indexe azt mutatja a számunkra, hogy a már több mint harminc éve vizsgálatra kiválasztott több mint kétezer faj népességének száma harminc százalékot meghaladó mértékben csökkent. Mindez annak is köszönhető, hogy helyi környezeti problémáinkat globális szintre terjesztettük ki. Az egyre több jármű, az egyre több termelés, s ezek következtében az egyre magasabb energiafogyasztás, az elégetett fosszilis energiahordozók széndioxid kibocsátása megváltoztatta a légkör összetételét, amely a klíma változását idézi elő a Földön. Az ipari forradalom óta a föld felszínének átlaghőmérséklete 0,6 fokkal nőtt. Következményeként szeszélyes időjárási körülmények alakulnak ki, meleg és hideg hullámoktól, szárazságoktól, árvizektől kísérve, amelyek mind, mind visszahatnak életminőségünkre, egészségünkre, létbiztonságunkra, termelési lehetőségeinkre. Hasonlóan a légkörbe kibocsátott, s ott felhalmozódó klórozott-flórozott szénhidrogének a földi életet védő ózonpajzs megbontását, ritkulását eredményezték, amely szintén visszahat életminőségünkre, többek között saját egészségünkre. Azt kell tehát világosan látnunk, hogy a létrehozott környezeti problémák, s azok halmozódása az emberiség fejlődésének egyre komolyabb gátjává válnak. E két hangsúlyos ponton felül a további változtatások szükségesek az útmutatókban:

•

Komplex szemlélet erősítése: A horizontális szempontok érvényesítésének a célja a gondolkodtatáson keresztül történő szemléletformálás, illetve annak az igénynek a megteremtése, hogy a horizontális szempontok mindennapi életünk részeivé váljanak. Ezáltal ne csak egy adott szakaszra legyen kihatásuk, pl. a pályázat megírására, tudván, hogy erre pontot adnak, hanem áthassa a teljes pályázati folyamatot, a szervezet egész működését, sőt az egyén egész életét. A lényeg, hogy az új szempont, amire felhívtuk az egyén figyelmét, meggyőztük annak helyességéről, ne álljon meg a projekt határainál. Az egyén ilyetén „pilot projektje” után természetes módon alkalmazza a szemlélet tágabb értelemben. Ennek érdekében az útmutatónak hangsúlyoznia kell

79


•

az életciklus szemléletet: A horizontális szempont érvényesítése ne csak a projektidőszakra terjedjen ki, hanem a továbbiakban is maradjon meg.

valamint a szervezeti szinten tett vállalásokat: A projektben érintett szervezeti egységnél működő gyakorlat idővel terjedjen túl annak a határain, az egész szervezetre.

Előrelépés, meghaladás: Az eddigiekből látható, és az útmutatóban explicite megjelenítendő, hogy a horizontális vállalások erősen szubjektívek. A minimálisan elvárt, kötelező elemeket (pl. diszkriminációmentesség) a jogszabályok előírják (lásd következő pont) – azok betartása kötelezettség, nem horizontális vállalás. Ez utóbbi az egyén, a szervezet szubjektív döntése, annak fényében, hogy hol tart a horizontális elvek alkalmazásában. Ennek jegyében nagyon fontos annak a rögzítése is, hogy az eredendően valamelyik horizontális szempontra kiírt intézkedésben is lényeges az adott horizontális szempont érvényesítése! Pl. az esélyegyenlőségi vállalás egy esélyegyenlőség orientált projektben sem hagyható el!

•

Jogszabályi követelmények megjelenítése: Az útmutatónak érthetően megfogalmazva ismertetnie kell, hogy melyek azok a jogszabályi előírások, melyek alkalmazása kötelező, ennél fogva horizontális vállalásként csak az ezeket meghaladó tevékenységek fogadhatók el. Egyértelművé kell tenni a pályázók számára, hogy a jogszabályok betartása önmagában még semmit nem jelent, nem tekinthető horizontális megfelelésnek.

•

Tanúsítványok megjelenítése: Az előző ponttal párhuzamosan – mi nem tekinthető horizontális vállalásnak –, abban is segítséget kell nyújtani a pályázónak, hogy mi tekinthető annak. Ennek jó eszköze a kapcsolódó tanúsítványok (pl. Zöld munkahely, Családbarát munkahely, stb.) felsorolása. Ezek orientálhatják a pályázó gondolkodását, kiindulópontként szolgálhatnak, hiszen az adott témában már sokkal inkább vannak elképzelései a lehetséges vállalásokról, a továbbfejlesztési irányokról, mint ha nulláról kellene indulnia, egy új projekt kapcsán megterveznie egy számára új szemlélet szerinti vállalásokat.

•

Moduláris felépítés: Az útmutatókat úgy szükséges felépíteni, mint egy növényhatározót. Ez elindul egy ponttól (ebben az esetben a specifikus tevékenységtől), s ha a válasz arra a kérdésre igen (tehát a pályázó számára a szempont releváns), akkor a következő pontra tér át, ha pedig nem, akkor valahányadik pontra ugrik. Így a pályázónak nem kellene az egész útmutatót végigolvasnia, ugyanakkor nagyobb biztonsággal lehetne megtalálni a tényleg fontos szempontokat.

•

Elektronikus szűrés: A felméréseink is rámutattak arra, hogy a kedvezményezettek jelentős hányada tartja túl hosszúnak az útmutatót, valószínűleg nem felismerve azt a tényt, hogy a saját projektjére specifikus útmutatás kinyeréséhez az útmutatónak csak egy kisebb részét kell feldolgoznia. Ezt támogathatná az útmutatók olyan elektronikus változatának elkészítése, amely néhány célzott kérdéssel irányítaná a felhasználót, és csak a számára valóban releváns útmutató-részeket mutatná meg. Egy ilyen prototípus elkészítése ráadásul gyorsan és alacsony költségen kivitelezhető.

•

Közvetlen / közvetett környezeti hatások hangsúlyozása: A HEFOP általános útmutatót szét kellene bontani, közvetlen (építés) és közvetett (képzés, foglalkoztatás, stb.) hatásokkal járó tevékenységekre. A stratégiai vizsgálati szintet

80


így lehetne biztosítani a közvetett hatással járó tevékenységek esetén, míg a közvetlen hatásúaknál nagyjából a jelenlegi maradhatna meg. Azt az ellentmondást, hogy a túl részletes útmutató alkalmat ad a mechanikus alkalmazásra, úgy lehetne feloldani, hogy az útmutató nem a kész szempontokat adja a pályázatíró szájába, hanem módszertani segítséget nyújt a szempontok Ez nagyon jól összehangolható a környezeti megtalálásához. fenntarthatósághoz, az indikátorokról írott fejezettel. A mátrix egy jó, és egyszerű, ráadásul az értékelő számára is átlátható tervezési eszköz. Az útmutató kétféle útmutatást tartalmazhatna. Egy módszertanit, hogyan kell felépíteni egy ilyen mátrixot, illetve az egyes tevékenységekhez tartozó lehetséges terheléseket táblázatos formában. A projektíró így önálló gondolkodásra lenne késztetve, hiszen a tevékenységeit ő maga írja be a mátrixba. Ehhez az útmutatóban megtalálja az egyes tevékenységekhez tartozó környezeti terheléseket, amelyekből ugyancsak neki kell kiválasztani azokat, amelyeket kezelnie kell. Ugyancsak a saját feladata, hogy a csökkentő intézkedést megtervezze, s ehhez indikátort rendeljen.

81


4.2 Horizontális jó gyakorlatok A jó gyakorlatokra vonatkozó fejezet két részre tagolódik: A 4.2.1 A „jó gyakorlat” ismérvei fejezetben a jó gyakorlatok ismérveit mutatjuk be, az általános szempontoktól a konkrétak felé haladva. A fejezetet jó gyakorlatokat bemutató intézkedésszintű gyűjtemény, majd két projektszintű jó gyakorlat bemutatása zárja. A 4.2.2 A jó gyakorlatok kiemelésének javasolt mechanizmusa a jó gyakorlatok kiemelésére alkalmas módszertant írja le.

4.2.1 A „jó gyakorlat” ismérvei Kiemelten fontosnak tartjuk, a jó gyakorlatokról szóló rész legelején hangsúlyozni, hogy a horizontális szempontok érvényesítési lehetőségének egyensúlyban kell lennie az adott projekt tevékenységével. Egy horizontális szempont érvényesítése akkor megfelelő, ha valóban illik a kérdéses tevékenységhez. Ennek megfelelően lehetnek olyan projektek, ahol nagyon sok lehetőség kínálkozik, s olyanok, ahol kevés. Az a projekt, ahol több a lehetőség, nem feltétlenül jobb, mint az, ahol kevesebb. A kevés lehetőséget jól megragadó (és esetleg azon a területen még valami újat, innovatívat is jelentő) tevékenység szintén jó gyakorlatnak kell, hogy számítson.

4.2.1.1 A jó gyakorlatok általános ismérvei Általános szinten a jó gyakorlatok ismérvei a következők:

•

Az útmutató szempontrendszerének megfelelő: Módszertani alapvetés, hogy a jó gyakorlatok gyűjteménye kiegészítője a horizontális útmutatóknak, segíti azok jobb megértését, a horizontális szempontok mind tökéletesebb, letisztultabb gyakorlati alkalmazását. Azonban alapvető fontosságú, hogy a „jó gyakorlat tár” nem mondhat ellent az útmutatóknak, hiszen célja nem alternatívák felkínálása (vagy a pályázók összezavarása), hanem az útmutatók használatának megkönnyítése, megértésük elősegítése.

•

Mindkét horizontális szempontból legalább átlagos értékelést kapott: Szakmailag nem elfogadható, hogy olyan projekt szolgáljon példaként, ha az egyik horizontális szempontnak való megfelelése meg oly tökéletes is, amelyik a másik szempont szerint kifejezetten gyenge. Vagyis csak olyan került be a jó gyakorlat tárba, amelyik mindkét horizontális szempont alapján legalább 3 pontot szerzett a lehetséges 5-ből.

•

Adaptálható: Lényeges szempont, hogy a jó gyakorlat ne építsen olyan projektspecifikus szempontokra, körülményekre, amik miatt az eredeti kontextusából kiragadva (vagyis egy másik projektbe illesztve) már nem használható. Ahhoz, hogy egy jó gyakorlat bekerülhessen a jó gyakorlat tárba, elengedhetetlen tehát, hogy adaptálható, valóban más projektben is alkalmazható legyen.

•

Innovatív: A jó gyakorlat tár áttekinthetőségének megőrzése érdekében, arra is figyelemmel kell lenni, hogy az összegyűjtött jó gyakorlatok mennyisége ne haladjon meg egy még (pályázók által) feldolgozható, átlátható szintet. Ezért adott mennyiségű

82


jó gyakorlat elérése után fokozottan ügyelni kell a példák további gyűlésének korlátozására. Mindazonáltal a jó gyakorlatok gyűjtésekor minimálisan a projektek földrajzi elhelyezkedésére figyelemmel kell lenni (egy zalaegerszegi kedvezményezett számára nem egyszerű egy szegedi projekt megtekintése, azonban egy nagykanizsai már viszonylag problémamentes). Következő szempontként a kedvezményezett együttműködési hajlandósága szerint érdemes szelektálni a jó gyakorlatokat.

4.2.1.2 A jó gyakorlatok specifikus ismérvei Környezeti fenntarthatóság •

A projekt tervezésekor a 4.3 Javaslatok a horizontális vállalásokat mérni képes indikátorrendszerre fejezetben ismertetésre kerülő módszer használata; a tevékenységek, az azokból származó terhelések, s a terhelések elkerülésére hozott intézkedések, valamint azok indikálásának módjának táblázatba rendezése.

•

Amennyiben a projekt összetett tevékenységeket tartalmaz, az útmutatóba foglalt keresztszempontok használata.

•

A nyilvánosság bevonása a tervezésbe, döntéshozásba, és átláthatóság biztosítása a megvalósítás során (ahol szükséges).

•

Monitoringot végző szakember alkalmazása, a környezeti vállalások teljesítésének megfigyelésére (ahol szükséges)

Esélyegyenlőség •

A projekt tervezésekor az esélyegyenlőségi politika szempontjából fontos elvek alkalmazásának átgondolását tükröző szemléletmód leírása.

•

Az esélyegyenlőség biztosítása érdekében tett lépések pontos, követhető, dokumentálható és ellenőrizhető ismertetése (Az esélyegyenlőségi terv a szervezeti szintű megvalósítást támasztja alá, ehhez hasonló projektszinten is megfogalmazódik.)

•

A nyilvánosság és az érintett esélyegyenlőségi célcsoportok tagjainak, szervezeteinek bevonása a tervezésbe, döntéshozásba, és ahol lehetséges, megvalósítás során.

•

Monitoringot végző szakember alkalmazása, az esélyegyenlőségi vállalások teljesítésének megfigyelésére (ahol lehetséges a projekt nagyságrendjéhez illeszkedően). Kisebb léptékű projektek esetén az érintettek célcsoportjának bevonásán alapuló értékelése és fejlesztése a projekt esélyegyenlőségi vetületének.

83


4.2.1.3 Jó gyakorlatok – példák 4.2.1.3.1 Intézkedésszintű, fenntarthatósági jó gyakorlatok 1.1 A munkanélküliség megelőzése és kezelése •

A képzési programok – különösen a gyakorlati képzéshez kapcsoltan – tematikájába (tananyagába) beépítésre kerül a környezetvédelemmel kapcsolatos alapvető ismeretek oktatása, valamint a munkabiztonsági és munkavédelmi szabályok oktatása. A tanulókkal meg kell ismertetni a környezetjavító célokat és megoldásokat mind a lakó-, mind a munkahelyi környezetre vonatkozóan. (Az elvárásokat érvényesíteni szükséges a közbeszerzési felhívás összeállításánál.)

•

Az ipari szakmák oktatása elsősorban a környezetbarát technológiák, eljárások elsajátítására irányul.

•

Az elhasználódott kellékanyagok (festékpatronok, hengerek), valamint számítástechnikai eszközök veszélyes hulladéknak minősülnek, azokat különös gonddal kezelik.

•

A környezetvédelmi szempontok érvényesülésének folyamatos értékelése a projekt során.

•

Olyan munkaadókkal születik megállapodás, akik környezetkímélő technológiát alkalmaznak.

1.3 A nők munkaerő-piaci részvételének támogatása, a munka és családi élet összeegyeztetése •

A képzések helyére, illetve a gyermekfelügyelet helyszínére történő utazás során a tömegközlekedés előnyben részesítése,

•

Az életviteli-pályaorientációs tréning keretében a fenntartható környezettudatos nevelés szempontjainak beépítése a tematikába,

•

Környezetbarát vállalkozási ötletek preferálása.

•

„Helyi jelenlét”: a szállítási költségek és terhelés csökkentése, a helyi közösség erősítése.

fejlődés,

a

2.2 A társadalmi beilleszkedés elősegítése a szociális területen dolgozó szakemberek képzésével •

A képzések során a fenntartható fejlődés elvének, a fenntarthatósággal kapcsolatos erkölcsi normáknak a megismertetése, terjesztése. A fogyasztói társadalom okozta környezetszennyezés bemutatása.

•

Olyan ismeretek közvetítése, amelyek elősegítik a környezettudatos gondolkodásmód kialakulását: közvetlen környezet védelme, megóvása, szeretete.

•

Annak hangsúlyozása, hogy a képzésen résztvevők adják át a tapasztalataikat, az elsajátított értékrendet a velük kapcsolatban állóknak.

•

A hagyományos termelési szokások és a helyi kultúra továbbvitelének ösztönzése

84


•

A képzések, illetve a még zajló szupervíziók dohányzásmentes környezetben kerülnek megrendezésre

•

Újrahasznosítható eszközök használata (papír, üveg), a környezetbarát tisztítószerek használata, szelektív hulladékgyűjtés.

•

A környezetvédelmi szempontok érvényesülésének folyamatos értékelése a projekt során.

2.3 A hátrányos helyzetű emberek foglalkoztathatóságának javítása, különös tekintettel a roma népességre •

A környezetvédelmi ismeretek és gyakorlat beépítése a tananyagba

•

A helyi kultúra részét képező fogyasztói szokások oktatása

•

Szelektív hulladékgyűjtés, hulladékok komposztálása

4.2 A társadalmi befogadást támogató szolgáltatások infrastrukturális fejlesztése •

Barnamezős beruházás, a meglévő épület fejlesztése

•

Tömegközlekedés igénybevétele, növekedésének elkerülése érdekében

a

közlekedési

forgalom

számottevő

4.3 Egészségügyi infrastruktúra fejlesztése a hátrányos helyzetű régiókban •

A helyi környezet állapotának, a rendelkezésre álló természeti erőforrásoknak a figyelembe vétele.

•

A műszaki tartalom olyan meghatározása, hogy a fejlesztés a lehető legkisebb mértékben vegye igénybe a zöldterület használatát.

•

Barnamezős beruházás, a meglévő épület fejlesztése.

•

Alacsony intenzitású digitális képalkotó berendezések használata.

4.4 Egészségügyi információ-technológia fejlesztés az elmaradott régiókban •

Otthonmonitorozás (EKG, vérnyomás, stb.), telemetria biztosítása, online konzultáció biztosítása

•

A betegek helyett az adatok „utaztatása”.

•

Telemedicina alkalmazása, ezzel az ingázás kiküszöbölése a krónikus betegek esetében

•

Ráhordó jellegű labor alkalmazása, ezzel a szakrendelésre történő beutazás elkerülése

•

A leletek online lekérdezése

•

Az ellátás minden szintjén a holisztikus megközelítésű gyógyítás számára rendelkezésre álló információ javítása

•

Intézmények közötti együttműködés erősítése, benchmarking

85


4.2.1.3.2 Intézkedésszintű, esélyegyenlőségi jó gyakorlatok 1.1 A munkanélküliség megelőzése és kezelése •

A projekt során a munkaügyi szervezet munkatársainak képzése megtörténik esélyegyenlőség témakörében.

•

A foglalkoztatás elősegítését célzó programok szerkezete, tartalma, tevékenységei és módszertana illeszkedik az egyes esélyegyenlőségi csoportok adottságaihoz és szükségleteihez, amit a célcsoport szervezeteinek a tervezésbe és megvalósításba történő bevonása garantál.

•

A képzési programok reflektálnak – különösen a személyiségfejlesztés, készségfejlesztés kapcsán –az egyes esélyegyenlőségi csoportok speciális szükségleteire. A képzők felkészültek és gyakorlottak esélyegyenlőségi területen végzett munkában

•

A humán területet érintő képzések során – ügyintézők, szociális ápoló-gondozó, dajkaképzés, stb. – esélyegyenlőségi területen is történik felkészítés.

•

A projekt során zajlanak olyan tevékenységek, amelyek a munkaadók érzékenyítését szolgálják a téma iránt, illetve kizárólag olyan munkaadókkal születik megállapodás, akik nyitottak az esélyegyenlőségi csoportokba tartozók foglalkoztatására.

1.3 A nők munkaerő-piaci részvételének támogatása, a munka és családi élet összeegyeztetése •

Esélyegyenlőségi célcsoportok bevonása megvalósítási fázisában egyaránt

a

projekt

előkészítő,

tervező

és

•

A férfi-női esélyegyenlőség jegyében nem csupán tipikus női foglalkozások támogatása történik, hangsúly kerül a munkáltatók és a családtagok felkészítésére is annak érdekében, hogy a nők többfrontos jelenlétét támogathassák.

•

Esélyegyenlőséget is elősegítő vállalkozási ötletek, valamint a női karrierépítés, illetve előrejutás (üvegplafon lebontása) preferálása.

•

Adott projektbe bevonásra kerülő nők konkrét szükségleteire építő szolgáltatások támogatása (az egyen-gyereknapközi abban az esetben támogatandó, amennyiben erre konkrét igény fogalmazódik meg, illetve a szükséges formában – esti, hétvégi felügyelettel kiegészítetten, stb.)

2.2 A társadalmi beilleszkedés elősegítése a szociális területen dolgozó szakemberek képzésével •

Az esélyegyenlőségi célcsoport tagjainak bevonása mindenképpen megtörténik a projekt minden fázisában és szintjén.

•

A képzések során az esélyegyenlőség alapfogalmainak, jelentőségének és legfőbb beavatkozási területeinek, módjainak, alapvető jogszabályainak megismertetésére is sor kerül.

•

Olyan ismeretek, példák közvetítése, amelyek elősegítik az esélyegyenlőségi gondolkodásmód megértését és kialakulását.

86


•

Annak hangsúlyozása, hogy a képzésen résztvevők adják át a tapasztalataikat, az elsajátított értékrendet a velük kapcsolatban állóknak.

2.3 A hátrányos helyzetű emberek foglalkoztathatóságának javítása, különös tekintettel a roma népességre •


a

projekt

előkészítő,

tervező

és

•

Lehetséges munkáltatók, képzők, segítők, mentorok felkészítése, esélyegyenlőségi fókuszú képzések, kampányok, tréningek megvalósításával

•

Az esélyegyenlőségi ismeretek és gyakorlat beépítése a tananyagba

•

A többi esélyegyenlőségi célcsoportra figyelmet fordít a projekt, valamennyi fázisában

4.2 A társadalmi befogadást támogató szolgáltatások infrastrukturális fejlesztése •


a

projekt

előkészítő,

tervező

és

•

A létrejövő új szolgáltatás szakmai tevékenységeiben tervezett esélyegyenlőségi szemlélet és megvalósítás megjelenítésének tervezett módozatai ismertetésre kerülnek, a szükséges szakmai tartalmi fejlesztések érdekében tervezett tevékenységek bemutatása

4.3 Egészségügyi infrastruktúra fejlesztése a hátrányos helyzetű régiókban •


a

projekt

előkészítő,

tervező

és

•


4.4 Egészségügyi információ-technológia fejlesztés az elmaradott régiókban •


a

projekt

előkészítő,

tervező

és

•


•

Az egyes esélyegyenlőségi célcsoportok speciális szükségleteire reagáló, a felhasználást és igénybevételt adekvátan elősegítő fejlesztések, tájékoztatók megjelenése

•

Intézmények közötti együttműködés erősítése, benchmarking

87


4.2.1.3.3 Projektszintű jó gyakorlatok 2.2 NAP KLUB Alapítvány „Egy kútra járunk” projektje A projekt keretében megvalósuló képzési program a romák, a nők, a pszichiátriai betegek, a hajléktalanok, veszélyeztetett gyermekek, fiatalok valós szükségleteinek feltárását és azokra adandó integrált, tehát valamennyi fontos szükségletre választ nyújtó megoldásokat keresik. A tréningek, a képzések az esélyegyenlőségi célcsoportnak nyújtható közvetlen segítségnyújtásra is felkészítik a képzések résztvevőit. A képességfejlesztő tréning során készségfejlesztés is történik kommunikáció és konfliktuskezelés terén. Az esélyegyenlőség elvét próbálják gyakorlatba átültetni azzal is, hogy képzéseken, tréningeken való részvételre ösztönzik a kisgyermekeket nevelő nőket is, megszervezve a képzés idejére a gyermekfoglalkozásokat, illetve a beteg gyermekek otthoni felügyeletét. A családi és munkahelyi kötelezettségek összehangolása érdekében jól hasznosítható módszerek közkinccsé tételét biztosítják a napközbeni gyermekellátás civil alternatívái módszereinek, módszertanának a pedagógus továbbképzésbe emelésével, a módszertani útmutató kiadásával. A szervezet családbarát módon működik: a zömében női munkatársak és önkéntesek részvételét rugalmas munkafeltételek biztosításával segítik. Az anyák részt vehetnek a képzésen, és a képzés idejére egy 24 órás gyermekfelügyeletet alakítottak ki, valamint ennek keretében „környezetvédelmi bábjátékot” is előadnak. Képzéseikkel az adott szomszédságban közösségi vállalkozások létrejöttéhez próbálnak hozzájárulni, amelyekben közösségeink tagjai, szomszédságunk polgárai – romák, aktív korú nem foglalkoztatott nők, beteg emberek egy részének – foglalkoztatása is megvalósulhat, amellyel egyben az önsegítő-és öntevékeny kisközösségek önfenntartó képességének növeléséhez is hozzájárulnak. A projekt tervezésekor az alapítvány elmúlt 12 éve során végzett környezetvédelmi, környezetszépítési tevékenységekre, akciókra, a helyi környezetszépítési pályázataikra, a szomszédságban élők egy részének környezetük iránt érzett felelősségének, környezettudatos magatartásának növekedéséhez tett hozzájárulásukra is építenek. A projekt keretében folytatják a szomszédságban elkezdett szemléletformáló környezetvédelmi programjaikat ("Tiszta, virágos lakótelepért" pályázat, "Szemétért ajándék" akció), az állampolgárok részére új fórumokat biztosítanak az információhoz való jutáshoz, a környezetükre vonatkozó döntéshozatalban való részvételre. A tréningek, a képzés tematikáiban figyelmet fordítanak a környezet iránti felelősség, a környezettudatos magatartás kialakításának ösztönzésére, együttműködnek a kerületben tevékenykedő "Rügyecskét" Ember-és környezetvédelmi Alapítvány munkatársaival. Környezetkímélő anyagokat használnak, a közösségi vállalkozások létrehozásakor az erőforrások helyben beszerzésére, a közösségi munkahelyteremtésben a hulladék anyagok újrahasznosítására törekednek, illetve "Környezetbarát Vállalkozás" címet adományozzák.

4.1.2: A Budapesti Kommunikációs Főiskola új oktatási épületének létrehozása Az esélyegyenlőség területén a következők valósultak meg: A főiskolában minden évben elégedettség-mérést végeznek (magánintézmény). Ahol a férfi-nő megbontást tekintve 5%os különbség áll fent az eredményekben, azt a területet külön is megvizsgálják. A főiskolán egyébként a nők vannak többségben (60%). A projektmenedzsmentben és a partnereknél is figyeltek ezen a nemek közti esélyegyenlőség biztosítására. A főigazgató külön utasítása volt az esélyegyenlőségi szempontok maximális betartása. Az eszközbeszerzés során pelenkázóasztalt és etetőszéket is vásároltak.

88


A roma célcsoportra vonatkozó adatok itt is korlátozottak. Ismert, hogy a hallgatók közül 6 fő roma ösztöndíjas. Más adatforrás nem igazán áll rendelkezésre, mivel a főiskola magas tandíja miatt hátrányos helyzetű tanulók (ami még romákra utalhatna) eleve nem jellemzőek, viszont a hallgatók az egész ország területéről érkeznek, így CKÖ bevonása a roma létszám becslésébe nem lehetséges. A fogyatékossággal élők esélyegyenlőségének biztosítása érdekében az összes épület akadálymentes, valamint az összes eszközbeszerzéshez bevontak egy kerekesszékes hallgatót, és kikérték véleményét. A látássérültek számára minden számítástechnikai laborban van 1-2 nagyobb monitoros munkaasztal. A környezeti vállalások teljesítése során szoros tervezői együttműködés történt. Nem klíma, hanem egy ennél bonyolultabb, drágább és környezetkímélőbb légtechnika került kiépítésre. A világítótestek mozgásérzékelősek, Ahol van értelme, ott energiatakarékos izzót használtak. Az épület tájolása olyan, hogy a fény- és beérkező hősugárzást maximálisan kihasználja. LCD-monitorok és fa bútorok kerültek beszerzésre. A környezeti nevelés is szerepet kap az oktatásban. Használnak palackprést, elemgyűjtőt, újrahasznosított papírt. Az épülethez biciklitároló tartozik, nagy a zöldfelület aránya. Többször próbálták papír helyett CD-n beadni a projekt-előrehaladási jelentést, de ez mindmáig nem sikerült.

89


4.2.2 A jó gyakorlatok kiemelésének javasolt mechanizmusa A jó gyakorlatok kiemelésének módszertanát az alábbi ábra szemléleti:

Előértékelő

Jó tevékenység

Monitoring szakértő

Jó gyakorlat

Horizontális referens

Beillesztett jó gyakorlat

Partnerségi testület

Igazolt jó gyakorlat

6. A jó gyakorlat legelőször a projekt értékelése során tűnik ki. Az előértékelő megjelöli horizontális vállalást, mint szerinte pozitív példát, potenciális jó gyakorlatot, „jó tevékenységet”. 7. A monitoring látogatás előtt a monitoring szakértő értesül róla, hogy mely projektek esetében lehetnek jó gyakorlatok. A látogatás során megvizsgálja, hogy az eltervezett jó gyakorlat valóban működik-e, és amennyiben igen, úgy ezt belefoglalja a jelentésébe. 8. A jó gyakorlatok kiemelésének koordinálása alapvetően az IH horizontális referensek feladata. Náluk futnak össze a monitoring szakértők által megerősített, és a KSZ referensek által továbbított jó gyakorlatok, és ők tartják a kapcsolatot a KTK IH-val, valamint egymással. A horizontális referensek végzik a projektek 4.2.1.1 A jó gyakorlatok általános ismérvei fejezetben ismertetett szűrését. 9. Ahhoz, hogy a példa bekerüljön a jó gyakorlat tárba, a horizontális témákban illetékes szakmai testületek (a HEFOP-ban a Monitoring Bizottságban jelen lévő partnerségi testületek) jóváhagyása szükséges. A mechanizmus egyik lényegi gondolata, hogy csak azok a jó gyakorlatok kerüljenek a jó gyakorlat tárba, melyek ténylegesen megvalósíthatók. Vagyis minden projektnek legalább a fenti négy lépcsőt végig kell járnia ahhoz, hogy jó gyakorlatként kiemeljék. Így elkerülhető, hogy elméletileg jónak tűnő, de a gyakorlatban valami miatt nem megvalósítható példák terjedjenek. Hátránya viszont a módszernek, hogy a programvégrehajtás első szakaszában (minimálisan az első monitoring látogatás, és az első érdemi projektelem megvalósulása, vagyis legalább egy év) a jó gyakorlat tár nem töltődik. Ez azonban áthidalható, mivel a horizontális szempontokkal kapcsolatos kérdések hangsúlyozottan átnyúlnak a programozási időszakokon (ezért is nem OP, hanem tevékenység specifikusak a horizontális útmutatók).

90


4.3 Javaslatok a horizontális indikátorrendszerre

vállalásokat

mérni

képes

4.3.1 Puha indikátorok, puha eredmények 4.3.1.1 Puha eredmények A „puha eredmények” definiálása igen nehéz, ezért jelen esetben is inkább körülírjuk őket. A puha eredmények olyan képzésből, támogatásból, tanácsadási beavatkozásból eredő eredmények, amelyeket a „kemény eredményekkel” – úgymint képzettségek, állások – nem lehet közvetlenül vagy kézzelfogható módon mérni. A puha eredmények közé tartoznak az

•

interperszonális készségekhez – például szociális készség, hatóságokkal való együttműködés készsége,

•

szervezési készségekhez – úgymint személyes szervezés, és a képesség az utasításra, priorizálásra,

•

analitikus készségekhez – úgymint a feladat megítélésére való képesség, időmenedzselés, vagy problémamegoldás, és

személyes készségekhez – például éleslátás, motiváció, önbizalom, megbízhatóság és az egészségügyi tudatosság kapcsolódó eredmények.

•

4.3.1.2 Puha indikátorok Az indikátorok és az eredmények között olyan kölcsönhatás van, amelyben az indikátorok azok az eszközök, amelyekkel az elért eredményeket mérhetjük. Ennek következtében a „puha indikátorok” kifejezést azokra az elért eredményekre használhatjuk, amelyek a végeredményre irányuló adatgyűjtést és előrehaladást indikálják. A projekt megkívánhatja például annak vizsgálatát (nyomon követését), hogy a személy motivációja erősödött-e a projekt ideje alatt. Azonban ez minden szándék és előzetes terv ellenére mégiscsak egy szubjektív ítélet; az olyan indikátorokból mint a képzéséken való megjelenés gyakoriságának növekedése, az időhatárok betartásában való fejlődés és a kommunikációs készségek fejlődése, erős következtetés vonható le a motiváció növekedésére vonatkozóan. Nem minden indikátor alkalmas minden célcsoporthoz, néhány viszont kifejezetten célcsoport specifikus.

4.3.1.3 A puha eredmények mérésének fontossága Fontos annak felismerése, hogy a puha eredmények, és a róluk való információszerzés céljából létrehozott rendszer használata szerves részét kell, hogy képezze a projektnek. A puha eredmények monitoringja a projektértékelés belső és fő eleme kell legyen. Az alábbiakban bemutatjuk, hogy milyen kulcs-hasznok származhatnak a puha eredmények monitoringjának a projekt rendszerébe való beágyazásával.

Általános haszon: A kemény eredmények – úgymint betöltött állások száma, képzettségek száma, és a további oktatás és képzés előrehaladásról szóló számok nem képesek mindig teljes egészében bemutatni a projekt sikerességét. Ezek nem megfelelő indikátorok például a kedvezményezett növekvő foglalkoztathatóságát illetően. Az ilyen helyzetek esetében a

91


puha eredmények figyelembe vétele a siker egyik elengedhetetlen indikátora. A puha eredmények mérése az országos szintű programértékelésnél is segítséget jelent azáltal, hogy egy teljesebb képet ad a programnak egészének a hatásáról. Haszon a projekt szinten: Számos projektnek lehet olyan specifikus célja, ami puha eredmények beszerzéséhez kapcsolódik. Lényeges, hogy a projekteknek legyen egy olyan rendszere, amelynek keretén belül képes mérni az ezen célok irányába történő előrehaladást. A puha eredmények egy további indikátort adhatnak a beavatkozás eredményeképpen, azaz egy olyan pozitív eredményt, ami nem valósult volna meg a kérdéses cselekvés hiányában.

Haszon a kedvezményezettek szintjén: A munkáltatók különösen készségek és képességek meglétében, és hangsúlyosan értékelik a valamint a személyes jellemzőket és a személyes viselkedést. Ezáltal határozott előnyhöz jut a munkaerőpiacon, ha képes bemutatni, eredményeként – rendelkezik ilyen képességékkel és jellemzőkkel.

érdekeltek a puha kulcs készségeket, a kedvezményezett hogy – a projekt

A kedvezményezettel való közös munka a puha eredmények rögzítésében és monitoringjában, valamint a kedvezményezett bevonása az értékelés folyamatába nagyon hasznos tapasztalatot jelent. Ezáltal a projektgazda meg tudja mutatni a kedvezményezettnek, hogy milyen olyan képességek szunnyadnak benne, melyekről nincs tudomása. A puha készségek fejlődése és felismerése része számos kedvezményezett hosszú távú munkaerő-piaci integrációjának.

4.3.1.3.1 Mik is a puha eredmények? Ezek után nézzük meg, hogy pontosan mit is tekinthetünk puha eredményeknek. A puha eredményeket számos módon csoportosíthatjuk. Néhány alapindikátor és eredmény valószínűleg a legtöbb célcsoport esetében megfelelő. Először is tekintsük át ezeket az alapindikátorokat, majd nézzük meg a további puha indikátorokat és eredményeket, melyek alkalmasak speciális egyén és célcsoport esetében.

4.3.1.3.2 Alaperedmények Nincs szabály arra vonatkozóan, hogy melyik indikátor melyik eredményhez kapcsolódik, azonban hasznos lehet az alap puha indikátorok csoportosítása, például a következő módon:

•

kulcs munkakészségek,

•

viselkedéshez kapcsolódó készségek,

•

személyes készségek, és

• gyakorlati készségek. Bár néhány eredmény, mint például a kulcs munkakészségek, és a gyakorlati készségek könnyebben mérhetők, azonban a kevésbé kézzelfogható viselkedéshez kapcsolódó eredmények ugyanolyan fontosak, mivel ezek segíthetik a kedvezményezettet „keményebb”, még szakmaibb eredmények elérésében és munkák megszerzésében.

92


A következőkben nézzük meg, hogy az egyes alaperedményekhez milyen indikátorokat rendelhetünk.

Kulcs munkakészségek: kulcs készségek megszerzése (csapatmunka, problémamegoldás, számtani készségek, számítógép használat), munkahelyek száma, nyelvi és kommunikációs készségek megszerzése, munkahelyek betöltése, a betegségek miatti hiányzások kisebb aránya Viselkedéshez kapcsolódó készségek: nagyobb motiváció, nagyobb önbizalom, az elsődleges készségek felismerése, nagyobb felelősségérzet, nagyobb önbecsülés, magasabb fokú személyes és szakmai törekvés Személyes készségek: jobb személyes megjelenés/szalonképesség, gyakoribb jelenlét, időhatárok jobb betartása, jobb személyes higiénia, nagyobb öntudatosság, jobb egészségi állapot és állóképesség, magasabb fokú koncentráció készség Gyakorlati készségek: képesség űrlapok kitöltésére, önéletrajzírás, nagyobb képesség a pénz kezelésére, nagyobb tudatosság a jogok és kötelezettségek tekintetében

4.3.1.3.3 Célcsoport specifikus eredmények Az itt bemutatott eredmények és indikátorok nem kizárólagosak. Néhány indikátor az egyik célcsoport esetében hatékonyabb, mint egy másik esetében. Fontos ismét hangsúlyozni, hogy a projektek emberekkel dolgoznak, és mivel minden ember más és más, ezért az ajánlott indikátorok sem feltétlenül alkalmasak minden egyénre nézve. Illetve egyes esetekben szükséges lehet az alább bemutatandó indikátorok és eredmények körének bővítése is. Nézzük meg, hogy az egyes célcsoportokhoz milyen indikátorokat rendelhetünk hozzá!

Deviáns viselkedésű fiatalok: jobb viselkedés, az iskolában és a projekt üléseken való gyakoribb jelenlét, nagyobb elkötelezettsége a tanulás és a projekttevékenység iránt Munkaerőpiacra visszatérő nők: az elsődleges készségek és tapasztalatok felismerése (Volt) kábítószer- és alkoholfogyasztók: jobb egészségi állapot, az elfogyasztott drog vagy alkohol mennyiségének a csökkenése, jobb személyes megjelenés/szalonképesség Volt bűnözők: újra-elítélés alacsonyabb aránya, bűnözéshez való visszatérés alacsonyabb aránya, lassulás a bűnözéshez való visszatérés terén Hajléktalanok: állandó szállás Tanulási nehézségekkel küzdő emberek és mentálisan sérültek: nagyobb mértékű önbecsülés, kisebb mértékű idegesség és depresszió

4.3.1.3.4 A puha eredmények mérése A puha eredmények mérésére számos különböző módszer létezik, és nincs olyan rendszer közöttük, ami mindenre jó lenne. Ami működik az egyik projekt esetében, az egy másik esetben lehet, hogy működésképtelen. Az, hogy melyik rendszerben mérjük a puha eredmények teljesülését, nagymértékben függ a projekt tevékenységeitől és céljaitól, a célcsoporttól, a projekt hosszától, valamint a rendelkezésre álló forrásoktól. A „keményebb” munkához és képzettséghez kapcsolódó eredményekkel ellentétben a puha eredmények mérésére nehéz egy abszolút jellegű mérést alkotni. Számos esetben csak azt

93


lehet rögzíteni, hogy az adott jellemző esetében fejlődés történt, viszont a fejlődés mértékét nem lehet számszerűsíteni. Ennek ellenére azonban meg kell kísérelni ennél kicsit szisztematikusabban, számszerűbben mérni a puha eredményeket, például pontozásos módszerrel, vagy számskálával. A puha eredmények adatainak a begyűjtésére legtöbbször a kérdőívek a legalkalmasabbak. A kérdőívek általában úgy épülnek fel, hogy a kérdések a kedvezményezett érzésére vagy egyetértésére alapulnak, és a kedvezményezett ezt pontozza egy számskálán. Például: „Optimistán látom a jövőmet” és egy 1-10-ig terjedő skálán bejelöli, hogy mennyire igaz az állítás. Vagy: az ezzel az állítással „Teljesen egyetértek”, „Részben egyetértek”, „Nem értek vele egyet” típusú zárt kérdések is hatékonyak. Fontos, hogy mindig jó kérdéseket tegyünk fel, és kerüljük a kétértelműséget, jelentésnélküliséget a kérdőív, valamint a puha indikátorrendszer összeállításánál. A puha eredmények mérésének eszközeire vonatkozóan két alapvető követelmény van. Ezek a megbízhatóság és az érvényesség. A használni kívánt eszköznek engednie kell, hogy a projektszemélyzet megismerje és megértse a célcsoportot, amellyel dolgozik, ezáltal egy sokkal inkább a csoportra szabott szolgáltatást lehet nyújtani számukra.

4.3.2 További szempontok a horizontális indikátorok meghatározásához Az esélyegyenlőség érvényesülését mérő indikátorokkal kapcsolatban megfogalmazott talán legfontosabb és leggyakoribb aggály az egyik esélyegyenlőségi célcsoporthoz, a romákhoz kapcsolódik. Az egy-egy projektbe bármilyen módon bevont, vagy abban érintett romák számosságának mérésére ugyanis eddig kétféle igazolási technikát alkalmaztak:

•

A célcsoporthoz való tartozásról tett nyilatkozat az érintett részéről;

•

A CKÖ nyilatkozata az érintettnek a célcsoporthoz való tartozásáról.

Mint azt a helyzetfeltárásban kifejtettük, egyik sem igazán jó megoldás, alkalmazásukkor komoly jogi aggályok is felmerülnek. Továbbmenve, a jelenlegi hazai jogszabályi környezet keretei között jobb megoldást javasolni sem tudunk. Mérés-módszertani szempontból kiutat jelenthet e csapdahelyzetből az érintett esélyegyenlőségi célcsoport újradefiniálása. Ez abból az egyes szociológiai kutatások alapján megfogalmazott tételből táplálkozhat, amely szerint „a társadalom peremére szorult romák helyzetének javításához nem etnikai szemléletű cigánypolitikára, hanem átfogó szegénységpolitikára van szükség2”. A roma származás, életforma és szegénység kapcsolatának szociológiai kutatásai alapul szolgálhatnak ahhoz, hogy a célcsoportot nem etnikai alapon, hanem a szegénységgel, hátrányos helyzettel való ismérvekkel azonosítsák – ami a fenti mérhetőségi problémát úgy orvosolná, hogy az alapvető célkitűzést nem sértené. Ezek az ismérvek ugyanis már a jelenleg tapasztalt személyiségi jogi aggályoktól mentesen mérhetőek. Hangsúlyozzuk azonban, hogy e javaslatot a jelen tanulmány keretei között kizárólag a mérhetőség szempontjából elemeztük, és nem vállalkoztunk a sokkal mélyebb, stratégiai, szakpolitikai döntés megalapozására.

2

Idézet Szelényi Iván, a Yale University szociológia tanszékének professzora, az MTA rendes tagja által közölt cikkből (Szegények, romák; Figyelő, 2005. szeptember 8.)

94


4.3.3 Környezeti indikátorok meghatározásának javasolt módszertana A környezeti indikátoroknak egységes európai rendszere van, amelyet az Európai Környezetvédelmi Ügynökség dolgozott ki3. Ennek logikai kerete, hogy az ún. hajtóerők (driving force), mint például az egyes tevékenységek (építés, mezőgazdálkodás) szabják meg, hogy milyen környezeti terhelések (pressure, pl. a levegő szennyezése, a terület felhasználása, toxikus szennyezés, stb.) keletkeznek. A ható tényezők a környezet állapotára hatnak (state), s jelentős ráhatás esetén megváltoztatják azt. Ezekre a nem kívánt hatásokra (impact – pl. globális klímaváltozás, fajok kihalása, stb.) ad választ (response) az ember, azaz intézkedéseket hoz, mint pl. jogszabályok, gazdasági szabályozók, vagy egy projekt esetében az eredeti tevékenységet módosító intézkedés. A környezeti indikátorok tehát a következők: • Hajtóerő indikátorok

•

Terhelés indikátorok

•

Állapotindikátorok

•

Hatásindikátorok

• Válaszindikátorok (Fontos megjegyezni, hogy a hatás szót a magyar nyelv, egyaránt használja a ráhatás (hajtóerő, terhelés) és a ráhatás eredményére (hatás), míg azt az angol megkülönbözteti (pressure, impact). Ez jelentős zavart okoz az indikátorok hazai alkalmazásában, hiszen nem tudjuk, hogy mikor beszélünk ráhatásról, vagy annak kihatásáról. Ezért javasoljuk, hogy ráhatás helyett a terhelést használjuk, a hatás szót pedig hagyjuk meg, a terhelés által létrejött eredmény számára.) A környezettudatos projekttervezésben az indikátorok fontos tervezési eszközként szerepelnek. A projekttervezés során akkor járunk el helyesen, ha készítünk egy mátrixot, amelyben leírjuk, hogy milyen tevékenységet fogunk végezni, abból a tevékenységből milyen környezeti terhelés keletkezik, a terhelés milyen környezeti állapotra hat, a terhelés következtében lesz-e környezeti hatás, azaz állapotváltozás, s legvégül pedig megtervezzük, hogy mit tudunk tenni, hogy a környezetben ne álljon be kedvezőtlen változás. Ezek az adatok a következő táblázatba foglalhatók: Terhelés

Állapot

Hatás

Válasz

Tevékenység 1 Tevékenység 2 … Tevékenység n A projekteket tervezők jelenleg nem ezt a logikai sémát követik, hanem egyből a szempontot keresik, ezért nem végeznek szisztematikus munkát, s elvesznek a lényegtelen, összefüggéstelen dolgok útvesztőjében. Például nem veszik sorra, hogy milyen tevékenységeket fognak végezni a projekt során, ezért nem is látják azt, hogy az egyes tevékenységekhez milyen környezeti terhelések, s hatások tartoznak.

3

European Environmental Agency (DPSIR). Az erről szóló jelentések: http://reports.eea.eu.int/)

95


Végignézve a környezeti indikátorok rendszerét, projektfüggő, hogy mely indikátorok használata ésszerű. A jelentős környezeti kihatású tevékenységeknél jogszabályok írják elő a környezeti hatásvizsgálat elvégzését. Ezekben az esetekben a hatásvizsgálat része, hogy fel kell tárni a környezet állapotát (állapotindikátorok), s a lehetséges környezeti állapotváltozásokat (hatásindikátorok). Teljesen fölösleges lenne ezeket a vizsgálatokat jelentős környezeti hatással nem járó fejlesztéseknél számon kérni, hiszen még jelentős környezeti hatással járó tevékenység esetében is ritkán látható előre a létrejövő környezeti állapotváltozás, arról nem is beszélve, hogy a környezet állapotát nem csak egyetlen ható tényező, így nem is csak egyetlen tevékenység alakírtja, hanem a különböző ható tényezők rendszere. Ezért egy egyszerűsített sémát javasolunk, amelynek célja a módszeres tervezésre való nevelés, s a szemléletformálás. Számunkra az a lényeges, hogy milyen környezetet érő terhelések keletkeznek egy-egy tevékenység kapcsán, s azok mennyire jelentősek. Ha minden környezeti terhelést szeretnénk kiszűrni, akkor semmit sem tehetnénk, hiszen minden emberi cselekvés környezeti terheléssel jár. A feladat, hogy ezeket a terheléseket amennyire csak lehetséges csökkentsük, a minimális mérettartományban tartsuk. Vagyis egy projekt környezeti vállalása azt jelenti, hogy egy tevékenységet hogyan lehet a legkisebb környezeti terhelés mellett megvalósítani. Ezért szükséges a jelentős hatást vizsgálni, s ha annak megléte fennáll, akkor a jelentős hatást megelőzni, csökkenteni, vagy kompenzálni.

Számunkra tehát a terhelés indikátor fontos, mivel az állapotot képtelenség lenne mérni egy-egy projekt esetén. Ennek kapcsán a projektnek azt kell bemutatnia, hogy milyen terhelések várhatók a tevékenység megvalósítása esetén. Esetünkben az indikátorok másik, alkalmazásra javasolt csoportja a válaszindikátorok lehetnek, amelyek bemutatják, a környezetterhelés csökkentése érdekében tett intézkedéseket. A környezeti vállalás végrehajtása természetesen csak úgy ellenőrizhető, ha a válasz indikátorokat a pályázatban bekérjük. A monitoringnak ezeknek a terheléscsökkentő intézkedéseknek a megvalósulásra kell irányulnia. A környezeti elvárásoknak való megfelelés akkor javítható, ha a jövőben a pályázatban egy környezetre vonatkozó táblázatba rendeznénk az információkat. Ez kiszűrné a fölösleges elemeket, és átláthatóvá tenné a bíráló számára a pályázatot. A táblázat felépítése:

Közvetlen Intézkedés, Eredmény terhelés válasz indikátor indikátor

Közvetett terhelés

Intézkedés, Eredmény válasz Indikátor indikátor

Tevékenység 1 Tevékenység 2 … Tevékenység n Jól látható, hogy a táblázat tevékenységenként és közvetlen illetve közvetett tevékenységenként mutatja be a negatív hatások kiküszöbölésére tett intézkedéseket és az ehhez rendelt indikátorokat. A közvetlen és közvetett terhelések szétválasztása különösen a HEFOP esetében indokolt, hiszen a vizsgálat tapasztalatai arra mutattak rá,

96


hogy a közvetett hatásokat nem tartják relevánsnak a kedvezményezettek, vagy ha már találtak közvetlen hatást, akkor azzal megelégednek. Ez a mátrix, értelemszerűen csak az előzőből levezethető, ahol a pályázó megvizsgálta, hogy a környezet mely jellemzőjét éri terhelés. Konkrét HEFOP-intézkedést véve példának, a társadalmi befogadást támogató szolgáltatások infrastrukturális fejlesztése keretében a következőképp képzelhető el ezen szemlélet alkalmazása. Az intézkedés keretében egyrészt építési, másrészt foglalkoztatási tevékenységek valósulnak meg. A projektnél a közvetlen hatást az építési tevékenység fogja jelenteni, míg a foglalkoztatás majd a projekt működési fázisában lesz hatással a környezetre. Meglévő épület felújításánál számba kell venni, hogy milyen tevékenységek folynak majd. Ebből milyen terhelések származnak? Például bontási tevékenység esetén terhelésként jelentkezik por, zaj, törmelék, veszélyes hulladék. Válaszintézkedés: porzás csökkentése nedvesítéssel, zajjal járó munkák időzítése, törmelék elhelyezése a legközelebbi, megfelelő lerakón, veszélyes hulladékok elhelyezése a megfelelő lerakón. Eredmény indikátorok: panaszok száma építési tevékenységre (zajra, porra), törmelék, veszélyes hulladék átvételi bizonylatok. Épületgépészeti felújítások, változtatások esetén például fűtőrendszer korszerűsítés esetén az egyes indikátorok így alakulnak: terhelés: fűtő berendezés teljesítménye és tüzelőanyag fogyasztása. Válasz: a meglévő berendezés környezeti teljesítményéhez képest jobb paraméterű fűtőberendezés beszerzése, alternatív energiaforrások alkalmazása (hőszivattyú, napkollektor, stb.) Eredmény indikátor: fűtő berendezés fajlagos energiafogyasztása, széndioxid kibocsátása. A közvetett hatást tekintve, az épület elkészülte, felújítása után megvalósuló foglalkoztatást tekintve a következő kérdések végiggondolása indokolt: Melyek a foglalkoztatott számára tervezett tevékenységek? Azok milyen terhelésekkel járnak? Hogyan csökkenthetők ezek a terhelések? Milyen módon tudom bizonyítani, hogy az intézkedésem eredményre vezetett? Ezeket a közvetett hatásokat ugyanúgy kell tervezni, mintha közvetlen hatások lennének, Ebben az esetben a környezeti terhelés csökkentésének a módja a foglalkoztatási struktúra megválasztása, az indikátor pedig a foglalkoztatott környezeti teljesítménye lesz.

97


5 Mellékletek 5.1 Megbeszélések, workshopok emlékeztetői 5.1.1 Projektindító jelentés emlékeztető 5.1.2 Záró workshop emlékeztető

5.2 A horizontális referensekkel folytatott interjúk emlékezetői 5.2.1 HEFOP IH interjú emlékeztető 5.2.2 OMAI interjú emlékeztető 5.2.3 ESZA Kht. interjú emlékeztető 5.2.4 STRAPI interjú emlékeztető

5.3 A monitoringot végzőkkel folytatott fókuszcsoportos interjúk emlékeztetői 5.3.1 HEFOP IH interjú emlékeztető 5.3.2 OMAI interjú emlékeztető 5.3.3 ESZA Kht. interjú emlékeztető 5.3.4 STRAPI interjú emlékeztető

5.4 A kedvezményezettekkel folytatott interjúk emlékeztetői 5.5 Kötháló (Környezeti elérhetősége

Tanácsadó

Irodák

Hálózata)

irodák

5.6 Zöld Pont Irodák elérhetőségei

98

A HUMÁNERŐFORRÁS-FEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM IDŐKÖZI ÉRTÉKELÉSE. Horizontális témák részfeladat. Zárójelentés Egyeztetett változat

Recommend Documents