A hit a szeretet hiteles próbája Kállay Minden titkát nem fedhetem fel Kubik Kereszt az aszfaltdzsungelben Kiss

12/23/11

09:33

Page 1

s

k

1

a

2

5

r

0

4

á

1

.

c

1

s

z

o

á

n

m

y

lØpcso 11 karacsony.qxd

C

I S Z T E R C I

S

Z E N T

I

M R E

P

L É B Á N I A

Tisztelt Szentimrevárosiak! Kedves Testvérek!

C

sendesen, elgondolkozva ballagtam hazafelé, köröttem rohanó világunk zajos kellékei – autók, villamosok – haladtak. Semmit sem érzékeltem a körülöttem lévõ dolgokból, a fénybe öltöztetett Bartók Béla út is csak lassan vált felfedezhetõvé számomra. Milyen csodálatosak a ragyogó fények! Az advent lámpásai, melyek szürke világunknak más érzékelést adnak ilyenkor. A perc megállított, elcsodálkoztatott… Oly jó lesz karácsony éjjel együtt lenni a rendtársakkal, innen gondolva a messzi családtagokra. Egy pillanatra átéreztem azt az estét, amit annyira várunk. Elõttem a következõ Lépcsõ tervezett témái sorakoznak. Mit tudunk adni szellemi, lelki értelemben erre az ünnepre a Szentimreváros hívõ népének? Sokszínû gondolatokat az egyénrõl és közösségrõl, személyes sorsokat, papírra vetett arcvonásokat hitrõl, emberségrõl. Arról, akik és amik vagyunk itt, ebben a társasságban. Az elmúlt napokban többször megelevenedett bennem annak a szentföldi zarándoklatnak az élménye, amikor a betlehemi bazilika kápolnájában, szentimrés társaimmal egy szívvel, egy lélekkel énekeltük Gárdonyi Géza karácsonyi énekét: Fel nagy örömre, ma született, aki után a föld epedett. Ez a találkozás értette meg velem, milyen fontos a hely és milyen fontos, hogy ott kikkel vagyunk. Isten embereket küld, akiken keresztül megtapasztalhatjuk õt. Ezért volt otthonos, ezért volt meghitt Jézus Krisztus születésének helyén szentimrés testvéreimmel együtt lenni. Köszönöm a szerkesztõnek a gondos munkát, a szerzõknek a meghatározó gondolatokat, és köszönöm az Olvasónak, hogy elfogadja ezen sorokat, törekvésünket arra, hogy mértéket kínáljunk. Lépcsõrõl Lépcsõre. Áldott, Istenben gazdag karácsonyt kívánva

IPOLY

ATYA

A hit a szeretet hiteles próbája Kállay { Minden titkát nem fedhetem fel Kubik { Kereszt az aszfaltdzsungelben Kiss

{ Amikor beléptem a kapun Tölgyesi { Levelek Moszkvából 2. Virághalmy { Szentek az ecseten Szabó { Akiért a harang kétszer szólt Scheiling { Édes Néném… Szabó { Nézni és látni Szuhaj { Nincsenek falak Ámon { Vers mindenkinek Hámori { Dencsik

L

É P C S Õ

/

2 0 1 1

/

k a r á c s o n y

1


12/23/11

09:33

Page 2

R

égebben úgy tanultuk, hogy a Krisztus elôtti évezredek a bûnbeesés következtében az üdvösség nélkülözésének az ideje voltak, viszont az Úr születése óta eltelt évezredek az újból helyreállított üdvösség évei nevet viselik. Sajnos még most is sok nép a megváltatlanság és a várakozás idejében él. Ma ezt már nem tudjuk így elfogadni, hiszen a közelmúlt és a jelen is olyan szörnyûségeket produkált, ami miatt sokan kétségbe vonják a megváltást: mit változott a világ Krisztus óta? A világ a viszály, a békétlenség, az álnokság, az ellenségeskedés, az önzés világa

minden megtörtént. Hanem Isten mindannyiunk eredete, ahonnét jövünk, de jövôje is, amelynek elébe megyünk. Jelenti továbbá, hogy Istent mindannyian csak úgy találhatjuk meg, ha eléje megyünk, mint Eljövendô elé, aki várja és megkívánja a zsidóktól, keresztényektôl és a többi vallás tagjaitól is a mi nekiindulásunkat. Az ószövetségben prófétái által készítette elô a választott népet a Messiás eljövetelére. Ôk azt gondolták, hogyha eljön, isteni hatalmával és erejével teremti meg a földön Isten országát. De nem ez történt: in-

A hit a szeretet hiteles próbája Cikkünk szerzõje piarista szerzetes, 1977–1991-ig mûködött templomunkban, majd 1993–2003-ig rendjének tartományfõnöke volt. Jelenleg Erdélyben, gyermekkorának színhelyén, Csíkszeredán végzi papi szolgálatát.

2

maradt. A mai emberek nagy részét egészen új jelenség jellemzi: nem érdekli ôket Isten, és törvényei – közönyösekké, igen sokszor gúnyolódókká váltak. Még bennünket, keresztényeket is megérint: a keresztény történelem két ezer éve után semmi új valóságot nem látunk a világban, hanem ugyanazokat a szörnyûségeket, ugyanazt a kétségbeesést és reménytelenséget, mint mióta a világ világ. Krisztus legyôzte a bûnt, a halált és a sátánt. De ha életünkre tekintünk, ki meri állítani, hogy a bûn hatalma le van gyôzve? Saját életünkbôl és annak kísértéseibôl ugyancsak jól tudjuk, mekkora még az ereje. A halál hatalma alatt áll a mai ember, ezért manipulálható és halálfélelmében a legnagyobb gonoszságra is képes – átéltük ezt a diktatúrák idejében. Újra kell gondoltunk a megváltás valóságát, mit is jelent ez a mi életünkben. Tudomásul kell vennünk, hogy Isten nem osztotta ketté a történelmet: egy világos és egy sötét félre. Nem osztotta föl az embereket olyanokra, akiket megváltott és olyanokra, akiket elfelejtett. Csak egyetlen feloszthatatlan történelem van, és azt egészében az ember gyöngesége és szánandó mivolta jellemzi. Ennek ellenére Jézus Krisztus örömhírt hozott: Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen. (Jn. 3.16) Vagyis igehirdetése és életének feláldozása által megmutatta, hogy az emberiség egészében a mennyei Atya irgalmas szeretetének jegyében áll, ez a szeretet fogja át és hordozza állandóan. A mi korunk arra kényszerít, hogy egészen újonnan tanuljuk meg: az egész emberiség egyetlen egész Isten színe elôtt. Hogy az egész emberiség – benne mi keresztények, az Egyház tagjai is – sötétben tapogatózik, de egyszersmind egészében megvilágítja Isten fényessége. A történelem egyetlen szakaszában sem lehet Isten mintegy a múlt, amely már mögöttünk van, és amelyben már L

É P C S Õ

/

2 0 1 1

/

k a r á c s o n y

kognitóban, hajléktalanként született meg Betlehemben. Akik várták, nem látták meg Ôt. S hogy végzôdik a történet? Összeütközéssel. Az ellentét a tetôfokára hág és egy ártatlan keresztrefeszítésével végzôdik. Vajon Betlehem, Názáret, a Kálvária nem Isten hallgatását, Isten szegénységét mutatják be? Hát nem ezen az úton jött hozzánk, hogy megismertesse önmagát? S mindezt sötétség veszi körül a zsidók és sajnos a mi számunkra is. Az Ô számára és önmagában ez nem sötétség, hiszen semmi sem olyan sugárzóan ragyogó, mint Jézus önkiüresítése Betlehemben, mint a Megtestesülés Názáretben, mint az a végtelen szeretet, amely a Kálváriáról árad. Gondolkodjunk el azon, hogy miért hallgat az Isten: Jézus óta nincs prófétájuk a zsidóknak, mi hisszük, hogy Jézus által – emberi szóval mindent elmondott és élete feláldozásával megmutatta az Isten végtelen szeretetét az emberiség számára. Sajnos, a kereszténység két ezer éves története sem azt mutatja, hogy maradéktalanul felfogtuk és megértettük a tanítását és követtük élete példáját. Szent Pál mennyire szenvedett, hogy az ô népe nem fogadta be messiásként Jézust, de ennek következtében járta a világot s hirdette a pogányoknak tanítása lényegét. Ô is életét adta mindezért. A mi hiteles hithirdetôink is ezt tették és teszik. De nem mondhatjuk el ezt – megkülönböztetés nélkül – az egész Egyházról. Mi hogyan éljük meg az idei karácsonyt, születése napját? Hitben-e? Mit jelent ez? A hit a szeretet hiteles próbája. Ô azt fogja mondani az ítéletkor azoknak, akiket magáénak ismer: Jöjjetek Atyám áldottai! Amit legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek. (Mt.25.35–40) EMIL

ATYA


12/23/11

09:33

Page 3

R

agyogóan szép és tiszta Istennek ez a mai napja! Igaz, nem is lehetett volna másképp… Elképzelni sem tudom ezt a napot mondjuk felhôsnek, esôsnek, ködösnek, sárosnak meg aztán pláne nem! A Szentimrevárosban vagyunk, Szent Imre napján, ami történetesen vasárnap! S minden vasárnap egy kis húsvét, tanítja nekünk szüntelen Placid atya, tanárként, szerzetesként, lelkipásztorként, s ki tudná felsorolni még hányféle mesterséget ûzött rabsága alatt és utána is évtizedekig! Egy kicsiny szovjet cellában

kát, ahogy Ipoly atya fogalmaz elôszavában: aki imádságával ismertet meg bennünket, az a lelkét tárja fel elôttünk ôszintén, lelke kincseit! E ládácska elsô nagy rekeszében példabeszédek sorakoznak Úrjövettôl Úrnapjáig! Minden titkát nem fedhetem fel a könyvecskének, nem is tudnám, de a következô izgalmas fejezet a Visszhang, mely a szentmisén a hívek feleletei felôl vizsgálódik, vagyis elevenné teszi, valljuk be sokszor automatikus válaszainkat… A Kegyelemben: Olvasmány és Evangélium

Minden titkát nem fedhetem fel G

O N D O L A T O K

E G Y

I M Á D S Á G O S

K Ö N Y V R Õ L

például nyugodt szívvel egyesítette a világ proletárjait, ami valljuk meg, nem kis teljesítmény! De abban is páratlan a világon, hogy Ô tudta egyedül a Nincs cserepes tanyám… kezdetû magyar nóta dallamára fogolytársai sokaságát gyóntatni, majd feloldozni – folyosósúrolás közben… Könnyû neki, mondhatnánk, hisz a Jóisten idejekorán kioktatta, hogy mit kell csinálnia, de nem mondjuk, mert ezt az elhivatottságot bizony meg kellett érteni, kiolvasni bizonyos jelekbôl, felismerni, s csak ezután lehetett – divatos szóval – „lájkolni”. Aztán – többek közt – kidolgozta számunkra a nagy Túlélési Stratégiát, ami mostanra világnyi méretû cellánkra is kiterjesztette érvényességét! 2011-ben nem tudok olyan embertársamról, akinek ne nyújthatna kapaszkodót Placid atya négy pontja. Azért is megismétlem, hiába tudjuk itt mindahányan, mindig akad közülünk valaki, aki épp most mondja: aha! Tehát: 1. A szenvedést nem szabad dramatizálni (Jézus sem panaszkodott)! 2. Keressük az élet apró örömeit, mindig vannak (tudjuk Páltól: bilincsben vagyok, de túlárad bennem az öröm)! 3. Önbecsülésünkben erôsödjünk (gondolatainkhoz és cselekedeteinkhez találjunk mindig hajtóerôt, mozgatórugót)! 4. Akinek van hová kapaszkodnia, annak könnyebb elviselni a szenvedést! Nekem magamnak is az életben maradást jelentette életem elveszettnek hitt perceiben e tisztán, világosan megfogalmazott négy mondat, hálatelt szívvel köszönöm most is Placid atyának! S most a mai naptól kezünkben tarthatunk egy (ne tévesszen meg senkit a könyvalak) valódi kincses ládi-

egységében gondolkodni tanulhatunk. Hogyan juthatunk el az egyszerû szóízlelgetéstôl a csendes imáig, ami nem is olyan egyszerû sokunknak, hajszolt életünkben! A könyvecske hátravaló fejezeteiben (lám, milyen szép a magyar nyelv), igazi, szép útravalót kapunk. A Keresztút szépséges újrafogalmazását én is javasolni fogom Budafokon a Szent Lipót Plébánián, szûkebb pátriámban, ahol több éve járjuk Nagypénteken 3 órakor mi is a keresztutat, s egyre többen csatlakoznak hozzánk. A számomra legkedvesebb két fejezet Az öröm útja s a Világosság rózsafüzére címû! Az elôbbiben a Húsvét örömét élhetjük át, a feltámadástól a mennybemenetelig, 14 állomáson át a valódi Öröm útján! A Világosság Rózsafüzérével II. János Pál szentatyánk ajándékozott meg minket 2002-ben, a rózsafüzér évében, kiegészítve megszokott imádságainkat Jézus életével. Színésznôként érzelmekkel, érzetekkel „dolgozom” állandóan. Mikor végig olvastam ezt az imádságos könyvet, azt vettem észre, hogy nagyon könnyûnek éreztem magam, éppen úgy, mint mikor kicsi lányként vasárnaponként édesapám és édesanyám kétfelôl fogta a kezem, s én úsztam a levegôben, míg oda nem értünk az Isten házába. Akkor lebegtem ilyen könnyedén utoljára… Placid atyának pedig, akit hitvallása szerint a Rózsafüzér tartott életben, azt kívánom, hogy tanításaival és imádságaival tartsa sokáig a lelket az emberiségben, Isten irgalmát hirdetve szüntelen! KUBIK ANNA

L

É P C S Õ

Írásunk a Szt. Imre napon, november 6-án elhangzott gondolatok lejegyzett változata. Szerzõje 1981-ben végzett a Színház- és Filmmûvészeti Fõiskolán, majd a Nemzeti Színházhoz szerzõdött. 1991-tõl a Budapesti Kamaraszínház, utána a Mûvész Színház, végül a Thália Színház mûvésze volt. 1999-tõl ismét a Nemzeti Színház, majd 2000-tõl a Pesti Magyar Színház mûvésze. Az Érdemes mûvész hivatását – többek közt – Jászai Mari-díj, Magyar Örökség-díj, Alternatív Kossuth-díj, Kossuth-díj díszíti.

SZÍNMÛVÉSZ

/

2 0 1 1

/

k a r á c s o n y

3


12/23/11

09:33

Page 4

fordulni hitbéli kérdésekben. A közösség hetente tart imatalálkozót, egy évben két alkalommal pedig egy péntek délutántól vasárnap estig tartó Hétvégét. A Hétvége az újoncokért van, de ez biztosítja a tagok lelkesedésének ébrentartását és segíti lelki fejlôdésüket. A Hétvége az Istenhez kapcsolódás fokozatain, mint íven halad végig. Az elhangzott „bevezetôk” (tanúságtételek) hitünk minden fontos problémájával foglalkoznak. A Hétvégét egy fiú és egy lány vezeti, akiket a szülôházaspár jelöl ki. Minden bevezetôt fiatalok mondanak. amit „mûhelymunkázni” kell, azaz egy kijelölt házaspárral meg kell ismerkedni, a témával kapcsolatos kérdéseket át kell beszélni, és azt az

Az Antióchia rövid története Az 1960-as évek elején hihetetlen erôvel jelentkezett az ifjúság szabadságvágya. Ennek jeleit mutatták az amerikai gangek, akiknek szinte gyermek tagjai kábítószeren éltek, loptak, raboltak, gyilkoltak. Jól nyomon követhetô ez a Kereszt az aszfaltdzsungelben c. könyvben. Európával kapcsolatban megemlíthetjük a Beatles feltûnését és sikereit, vagy Magyarországon az Illés zenekart, a hosszú haj viseletét, stb. Az amerikai egyetemisták is keresték önmagukat (lásd az Eper és vér c. filmet), de ez az idôszak az informatika ugrásszerû megindulásának is a korszaka, és ez is az ifjúsághoz köthetô (lásd A szilícium völgy kalózai c. filmet).

Kereszt az aszfaltdzsungelben A K

Cikkünk szerzõje alkalmazott matematikus, jelenleg az Óbudai Egyetem docense. Hét gyermek édesapja.

Z

A

N T I Ó C H I Á R Ó L

A

3 0 . H

Ö Z Ö S S É G É N E K

S

Z E N T

Az USA Indiana államában, a jezsuiták által vezetett Notre Dame Egyetemen hamar felismerték, hogy tenni kell valamit az ifjúságért, segíteni kell, hogy megtalálhassák értelmes céljaikat, önmagukat, Istent. Kidolgozták ezért az Antióchia programját. A program Antióchia városáról kapta nevét, ahol Krisztus követôit elôször hívták (gúnyolták) keresztényeknek és elsôsorban egyetemistáknak készült. Késôbb a Cursillo, majd a Házas Hétvége mozgalom tagjai is hozzátettek; így alakult ki a véglegesnek mondható változat, amely a 3. gimnazista korosztálytól szólítja meg a fiatalokat. Az Antióchia a Pirola házaspár és gyermekei által Amerikából Ausztráliába került, ahol már több százezer antióchiás él. 1993-ban Magyarországra is szerették volna átadni, de még hiányzott a fogadókészség. Egészen addig, amíg egy fiatalember – Csanády Miklós – fel nem ismerte a benne rejlõ lehetõségeket. Az ô kezdeményezésének hála, az ausztrálok meghívtak egy kis csapatot (fiatalokat, szülôházaspárt és papot), akik – miután részvettek Sydneyben egy Antióchia Hétvégén (a továbbiakban: Hétvége) – megalakították az elsô Antióchia Közösséget (a továbbiakban: Közösség) Magyarországon, a Szent Rókus Plébánia Antióchia Közösségét, 1994-ben. Az Antióchia program és az Antióchia Közösség Az Antióchia program egy Istenben hívô család modellje alapján épít közösséget, amelynek részei a fiatalok – legalább egy házaspár –, akik a szülôi szerepet töltik be, és egy pap vagy szerzetes, akihez mindig oda lehet

4

L

É P C S Õ

/

2 0 1 1

/

I

M R E

É T V É G É J E

k a r á c s o n y

P

L É B Á N I A

A

N T I Ó C H I A

A L K A L M Á B Ó L

egyre mélyebb megértés alapján megírni, majd felolvasni. Az ô életüknek kell beleszövôdnie az elmondott témába. A felmerült kérdéseket kislétszámú csoportokban beszélik meg. Az éjszakát a plébánia családjainál töltik. A Hétvégét színesíti még játék, éneklés, csoportmunka (rajz, színdarab), és természetesen étkezések, amik a közösségélményt erôsítik. Minden Hétvége – a rendezôk számára celebrált – szentmisével kezdôdik. A heti imatalálkozók a Hétvégékhez hasonlóan rövidített tartalommal történnek. A program a Hétvége bevezetôihez, a heti imatalálkozókhoz „vezérfonalakat” tartalmaz, amelyek alapján az adott kérdéseket könnyebb kidolgozni. A szolgálatot végzôk (zeneszolgálat, toborzásfelelôsök, liturgiafelelôsök, stb.), de még a szülôházaspár(ok) is kapnak a feladatukhoz leírt segítséget. A Közösség feladata a fentieket élettel megtölteni. A Közösség plébániához kötôdik, nyitott a befogadásra, ezért tagjai nem feltétlenül mind katolikusok vagy megkereszteltek. Ez a felfogás teljesen megfelel annak, hogy nem az igazaknak van szüksége a megtérésre, vagy ahogy Jézus Zakeust meghívta a követésére. Mindenki számára adott a Krisztusban való fejlôdés lehetôsége, és láthatóan élnek is ezzel. Az Antióchiában a fiatalok – miközben megismerkednek a katolikus hittel – megtarthatják sajátjukat. Így a közösség ökumenikusnak tekinthetô. A tagok öleléssel köszöntik egymást, a velük kapcsolatba kerülô felnôtteket és az újoncokat is. Ez több egy egyszerû köszöntésnél; odaengedem magamhoz a másikat, akit esetleg még nem is ismerek. Sokat gondolkodtam azon, vajon milyen erôt kapok minden szere-


12/23/11

09:33

Page 5

tetölelésbôl? Mert kapok és élek belôle. Talán a válasz az, hogy Jézust sokan követték, és már akkor is meggyógyultak, ha csak a ruhája szegélyét érinthették. Erô áradt ki belôle. Igen. Jézus ott van minden ôszinte szeretettel történt antióchiás ölelésben, és újra és újra erô árad ki belôle, amit megkapunk és átélünk. „Arról ismerjenek meg benneteket, hogy szeretitek egymást”. Magdi, én és a Szent Imre Antióchia Közössége Az Isten az alkalmatlant is alkalmassá tudja tenni. Magdi hívõ családban nôtt fel, én – akit reformátusnak kereszteltek – ateista voltam. Az esküvônkkor is így volt ez. Hogy mégis templomban esküdtünk, István atyának köszönhetô, aki átírta a fogadalom szövegét (Isten helyett lelkiismeretem), és hozzájárult, hogy ne kelljen letérdelnem a templomban. Házasságunkat Isten mégis megszentelte: 1985-ben megtértem. Sokat kellett kopogtatnia, mire hívó szavát megértettem. Az elsô könyv, amit megtérésem után elolvastam, éppen a Kereszt az aszfaltdzsungelben volt. Még abban az évben lettem elsôáldozó, majd 1993-ban bérmálkoztam. Közben részt vettünk egy Házas Hétvégén. 1996ban Bittsánszky Sári és János – mint az elsô magyar antióchiás közösség szülôházaspárja (Sári jól ismerte Magdit) – felkértek minket a Hétvége egyik bevezetôjének mûhelymunkázására. Megdöbbentünk a hozzánk küldött fiatal (Tegzes Kinga) mély gondolatain, és kíváncsiak lettünk arra, hogy mi lehet az, ami ezt ki tudja hozni a lelkébôl. Ott lehettünk a Hétvégén, mint megfigyelôk, és Laci fiunkat is elvittük, mint résztvevôt. Ekkor találkoztam és beszélgettem Szlávik Antal atyával, aki azt mondta, hogy: „nektek Magdival kell az Antióchiát csinálni”. A Hétvégén megélt élmények hatása alá kerülve kezdtük szervezni, hogy a Szentimrében is legyen közösség. 1996 ôszén 14 fiatal, egy házaspár és mi vettünk részt a következô Rókus Hétvégén. Lelkesen jöttünk haza, de az elsô találkozó többünknek mélységes csalódást okozott. A másik házaspár, és a fiatalok közül többen azt mondták, hogy ez tôlük idegen, ôk nem ölelnek meg akárkit, és nem akarnak akárkivel egy közösségbe tartozni. Jézus nem személyválogató. Eszembe jutottak Szlávik Antal szavai, és kijelentettem – bár teljesen alkalmatlannak tartottam magam –, hogy lesz közösség a Szent Imrében, és mi fogjuk „csinálni”. A fiatalok közül 6 maradt, név szerint: Pém Ildikó, Vidóczy Katalin, Kiss László (a fiunk), Kiss Márton (a fiunk), László Dávid és Zöldy Máté. Volt köztük olyan, aki szintén sok mindent „idegennek” érzett, de számára is fontosabb volt az, hogy nálunk is legyen közösség. Támogató papnak – a hivatások vasárnapján mondott tanúságtétele után – Ipoly atyát kértem fel, aki azóta is betölti ezt a szerepet. Feltétlenül meg kell említenem, hogy Ákos atya szeretõ támogatását folyamatosan éreztük és tapasztaltuk. Az elsõ Szent Imre Antióchia Hétvégét 1997 tava-

szán Zöldy Máté és Pém Ildikó vezetésével, a Szent Rókusból jött 5 fiatal, Balázs Mariann, Bittsánszky Lotti, Hesz Anna, Szücs Nóra és Gyimóthy Ákos segítségével tartottuk meg. Elõbbi három, fél éven át segített minket a heti találkozókon is. A mostani volt a 30. Jelenleg már nem mi töltjük be a szülôházaspári feladatokat, hanem a Csanaky Judit-Tóth Elek házaspár. Magdinak és nekem az Antióchiában eltöltött 15 év számtalan örömöt, lelki élményt hozott. Sokat nevettünk, és sokat sírtunk Isten végtelen kegyelmének megélése során. Tanúi lehettünk sok fiatal lelki fejlôdésének, mint ahogy egy szülô a gyermekei növekedésének. Megtapasztalhattuk az Antióchia áldott gyümölcseit. Több boldog házasság is kötôdik a közösséghez. A fiatalok közül jónéhányan a velünk, vagy a mûhelymunkázó házaspárokkal kialakított jó kapcsolat segítségével meg tudták beszélni gondjaikat, és több szülô-gyermek, sôt testvér-testvér kapcsolat is megjavult, vagy egyenesen létrejött. A „fogyasztókból” a feladatok apránként való vállalásával egyre inkább húzóemberek váltak, köszönhetôen annak a rendszernek, hogy a különbözô teendõket hétrôl hétre önkéntesen vállalják a fiatalok. Sok esetet le tudnék írni, de egyet mindenképpen szeretnék. Az egyik fiúról, aki egy páros bevezetôt kapott feladatul, kiderült, hogy rákos beteg. Kórházba került, és a Hétvége idején is ott kellett volna lennie. Kérésére az orvosok kiengedték a bevezetôje idejére, és – bár még a papírt is a társa tartotta – úgy olvasta fel írását. Aztán meggyógyult, a közösségben megtalálta élete párját is, és ma 3 kislány és egy kisfiú boldog édesapja. Hét gyermekünk mindegyike volt antióchiás, jelenleg ketten tagok. Sokat jelent legtöbbjük számára, õk is barátokra leltek, és közöttük is van, aki ott ismerte meg a feleségét. Fejtörést két dolog okozott. Az egyik, amikor valamelyikük még nem volt tag. Ilyenkor bizony nehéz a vasárnap este – szülõk nélkül. Illetve, amikor egy másik közösséghez való kötôdés már nagyon erôs, és nem marad elég idô arra, hogy gyökeret verhessen az Antióchiában is. Mindkettôvel megküzdöttünk. Végszó Magdi halálos beteg már 3 és fél éve. Hihetetlen sok lelki és egyéb segítséget kaptunk sok testvérünktôl a Szentimrébôl. És persze az antióchiásoktól. Fôleg a régiektôl, akiknek már több élettapasztalatuk van. Itt szeretném megköszönni azt a sok-sok imát, amit értünk mondtak és mondanak el barátok, ismerôsök, testvérek, antióchiások nem csak a Szent Imrében, de az ország minden táján lévô közösségekben. Mert Isten kegyelmébôl az Antióchia virágzik, és gazdagítja a Krisztusban hívô magyarságot. KISS LÁSZLÓ L

É P C S Õ

/

2 0 1 1

/

k a r á c s o n y

5


12/23/11

09:33

Page 6

Kedves Alberik atya, amikor megérkeztél a Szentimrevárosba, bizonyosan készítettél néhány pillanatfelvételt a környezetrõl, rendtársaidról, a templomban figyelõ arcokról. Arra kérlek, hívd elõ ezen fényképeket és kísérd néhány mondattal. A templom csendje ragadott meg elsõként, a zajos város igazi szigete ez, és örömmel töltötte el a szívemet, hogy itt fogok majd szolgálni. A másik felvétel inkább lelki vonatkozású, a gyóntatásra várók hosszú sora, amely egyúttal azt is jelenti, hogy milyen sokan élnek komoly belsõ életet – egy pap számára erõs bizonyság ez arról, hogy a szolgálat nem marad nyomtalan. A gyümölcsök a lelkekben jelennek meg. Rendtársaim

sabbak a nagy tömegben, felértékelõdik a bázisközösségek, kiscsoportok kialakulása és szerepe. Ezek sokkal egymásra utaltabbak, mint a falubeli, mindennapos beszélgetések szokása, mert e kis körök kötelékei jóval erõsebbek, szorosabbak. Arra kérlek, nézzünk néhány régi papírképet arról az idõrõl, amikor megszülettél, növekedtél. Mit hordozol kézitáskádban a szüleidrõl, egykori otthonodról, amely máig éltet, épít, lendít. Szüleim igen jól neveltek bennünket a húgommal. Ami ebben számomra rendkívüli volt, az az önzetlenség ragyogó példája. Ez a ritka tulajdonság a mai napig meghat engem. Édesapám ügyvédi irodát vitt, Édes-

Amikor beléptem a kapun B

Hivatásának eddigi állomása Zirc, illetve az innen ellátott Olaszfalu volt. A 43 éves szerzetes ez év õszén érkezett a Szentimrevárosba. Életútjáról Csányi Tamás karnagy készített fényképfelvételeket.

6

E S Z É L G E T É S

T

Ö L G Y E S I

A

L B E R I K

igen kedvesen fogadtak, s bár ezelõtt szorosabb kapcsolat közöttünk nem volt, szeretõ gesztussal vártak maguk közé. Nagyítsuk ki a templomban készült fotót, ennek színei, árnyalatai hogyan élnek benned néhány hét múltán? Nagy öröm a fiatalok, a fiatal felnõttek, a családok nagy számú jelenléte, az õ és az idõsebb korosztály imádságos arca azt az összképet adja, hogy itt egy komoly lelki életrõl tanúskodó közösség él, akikhez megtisztelõ csatlakoznom. Hálás vagyok a Jóistennek azért, hogy idevezérelt. Örülök az odafigyelõ arcoknak, de elfogadom azt is, ha valaki egy adott élethelyzetben, keresztjét hordozva, nem tud teljesen azonosulni a liturgia minden részletével. Eltekintve szûkebb pátriánktól, ha a fotó a robogó és zsúfolt nagyvárost láttatja, akkor mit gondolsz, mi az, amit ez ad és amit elvesz eddigi sorsodhoz képest? Kérdésed a lényegre tapintott; a Bakony csendje, az – miképp egy délvidéki honfitársam fogalmazta – hogy ott harapni lehet a levegõt, nemcsak a zaj és a légszennyezettséget érezteti velem, hanem az emberi kapcsolatok jelentõs különbözõségét is. A falusiak közvetlensége, közlékenysége, a nyitásra való képessége bizony más. Nem minõsítés ez, és értem, hogy a hömpölygõ utca nem próbálkozhat egymásra mosolyogni, hanem a maga dolga után szalad. Amit most elmondtál, abból nyilvánvaló, hogy a vidék több emberi melegséget sugároz. Vajon van-e a városi közegnek olyan árnyalata, amely érzésed szerint mégis elõnnyel bír, amely a javunkra válik? Igen. Annak köszönhetõen, hogy az emberek magányoL

É P C S Õ

/

2 0 1 1

/

k a r á c s o n y

C I S Z T E R C I V E L

anyám pedagógus, aki nem járt színházba, cukrászdába, nem tartott a barátnõivel, hanem a munkája után minden idõt nekünk szentelt. Szeretetét inkább a finom ételekkel, a meleg, maga készítette gyapjú pulóverekkel, a tiszta, esztétikus szobabelsõvel fejezte ki. A térképen hol találjuk e biztonságos otthont? Délvidéken, Szabadkától nem messze, a mezõváros Bácstopolyán, körülbelül húszezer lakossal. Amikor 1968-ban megszülettem, akkor ennek több, mint 70 százaléka magyarajkú volt, most – jórészt a háború után betelepülõ szerbek miatt – ez az arány sajnos nagyon megváltozott. Sosem éreztem magam egy ismeretlen országban, hiszen az ott töltött idõszakban olyan kultúrkörnyezetben éltem, ahol az iskola, a mozi és minden más magyar nyelven szólt hozzám. Amikor 18 évesen besoroztak a jugoszláv néphadseregbe, akkor érzékeltem csak, hogy idegen közegben vagyok. Hadd szóljak Édesapámról is, aki igen aktív életet élt, segítõkészségét tisztelték, becsülték nemcsak ügyvédként, hanem az egyházközség képviselõtestületének elnökeként is. A szó legnemesebb értelmében volt karizmatikus lélek, aki a buzdítás karizmáját kapta, mellyel rengeteg embernek adott vigaszt és támaszt. Amit Õ tett a táskámba, az – ezeken kívül – a rózsafüzér szeretete és gyakorlása, ill. maga az imádság. Gyakran láttam Õt a kereszt elõtt térdelni, melyet Édesanyám néha a családi életre hátrányosnak gondolt, de én hiszem, hogy Õ az imádságban hordozott, és ez sok sérüléstõl megmentett bennünket. A Jóisten az idén szólította magához és én erõsen hiszem, hogy találkozni fogok Vele az örök hazában.


12/23/11

09:33

Page 7

Az a pillanat lehetne következõ állomásunk, amikor úgy érezted, hogy a papi gallér és a reverenda lesz az a viselet, amely számodra rendeltetett. Vagy talán inkább folyamat, mozgófilm volt ez? Lassan érõ típus vagyok – ez anyai örökség – tehát csendesen és nehezen ért meg bennem a hivatás kegyelme. Mikor 1987-ben hazatértem a katonaságból – ahol 17 nemzetiséggel összezárva sokat tanultam az együttélés rejtelmeibõl, – felvettek a jogi egyetemre, hogy Édesapám nyomdokaiba lépjek. Bár ezt nem éreztem a magaménak, de ezen a vágányon nem voltam önálló. Az év szeptemberében átjöttem Szegedre, ahol a dóm káplánja – a vele való mély beszélgetés után – írt pannonhalmára, ahonnan az akkor még perjel Várszegi Asztrik röviden válaszolt: szeretettel várunk, érkezésed jelentsd. Ezt õszinte szívvel adtam elõ szüleimnek, mint nagyszerû eseményt, amelynek következményeképp láthattam bánatukat, az érzést, hogy úgy hiszik, most elvesztenek. Rájuk való tekintettel végül nem vállaltam ezt az utat, hanem tanultam tovább. A vágy azonban megmaradt és két évvel késõbb, hivatkozván a régi levélre, mégis útrakeltem, s Pannonhalmán töltöttem két-három hetet. Nyilvánvalónak tûnt, hogy a Jóisten a papságra hív, bár igent mondani még nem tudtam azon pillanatban. Döntésem fontos szála volt egy hosszabb kapcsolat, melynek tisztaságát mindig vállalhatom, és ezt olyan eszköznek tartom a Jóisten kezében, amely által meghozhattam a végsõ határozatot, nem hitegetvén egyik felet sem. Ezért kerestem fel a piaristákat, ahol Jelenits tanár úr fogadott szeretettel és a váci rendházba utalt, amolyan háztûznézõbe. Ezt a pillanatot õrzöm az igentmondásom idejének. Amikor beléptem a kapun, ott zárult be a világ mögöttem, s kezdõdött szerzetesi életem – bár a beöltözésem csak a távolban látszott még. A piarista atyák kedvességét említeném, akiknek jeleztem, hogy hitbéli képzettségem jelentõs réseket tartalmaz, szeretném mindezt pótolni. A hittanoktatás hiánya okozta ezt vagy más tényezõ? Édesapám szomorúan élte meg, hogy pedagógus Édesanyámra tekintettel nem volt tanácsos hittanra járatni engem. Így a tartományfõnök engedélyével – mint jelölt – Kecskeméten kapcsolódtam be a rendház életébe, dolgoztam, segítettem a kollégiumi felügyeletben, s igyekeztem pótolni mindazt, amit bizonytalannak éreztem. Hittant, irodalmat és történelmet tanultam a diákokkal, akik nagyot néztek új, s kicsit túlkoros társuk látványán. Egy szálat varratlan hagytunk: a jogi egyetemet tehát lezártad? Igen, egy fél év után világosan láttam, hogy erre nem találok utat s átiratkoztam a mezõgazdasági kar gépészeti fakultására. Folytassuk Kecskeméten, ahol tanultál és tanítottál... és próbáltam pótolni, ami elmaradt. 1991-ben járunk,

majd a következõ évben, a nagybõjti lelkigyakorlatot Marosi Cézár ciszterci tartotta, atyai jósága, egyénisége mély nyomot hagyott bennem. Közben engedéllyel feljártam Lénárd Ödön piarista atyához Kismarosra, akit a nagymarosi találkozón hallottam elõször, s határozottsága, szeretetteljes lénye erõs hatást tett rám. Õt választottam és kértem lelki vezetõmként. Nagyon sokat köszönhetek neki, irányítására akkor igen szükségem volt. Megközelítem-e az igazságot, miszerint az elõbb említett Marosi atya adta a lábad alá a ciszterci ösvényt? Részben õ, részben pedig a kismarosi nõvérek, akiknek litugiája, csendje, lelkisége azonnal megragadott, valamint olvasmányaim. Az elvonultság, a monasztikus lét, ami mellett megfér a lelkipásztori munka és a gimnáziumi oktatás – ezek ígérete adta meg a végsõ jelet. Elmondtam szándékaimat az ottani házfõnök atyának, aki szomorú szívvel vette tudomásul, hogy a ciszterciek mellett döntöttem. Oly erõs személyiség, mint Lénárd Ödön példája ellenére tehát a monasztikus hagyomány súlyozta a mérleget a ciszterek felé? Nem próbált sosem befolyásolni, de nem engedett késlekedést. Határoznom kellett rövid idõn belül. Tehát elutaztam Nagyvenyimbe – akkor a noviciátus helye – és találkoztam Elizeus atyával, aki jelezte, hogy a felvételi idõszak után vagyok, tehát, ha nem tudnának felvenni – kérdezte – mit tennék. Dolgozni fogok – válaszoltam, de szándékom végérvényes. Végül Kerekes Károly akkori apát engedélyével augusztus 29-én beöltöztünk harmadmagammal, s megkezdtem a noviciátust. Nagyvenyimben az atyák szeretete, a csend, az elvonultság, a tényleges kerti, fizikai munka a régirégi korokat idézte, amiért oly hálás vagyok, megízlelve, megszimatolva ennek az életmódnak minden szépségét. Egy év után átkerültünk Zircre; mi voltunk az elsõ évfolyam, akik itt folytattuk a teológiát 1993-ban. Zirci mûködésed nemcsak Zirchez kötött, hanem a környezõ vidék is tevékenységed színhelye lett. Igen, nyolc év kápláni szolgálat után az olaszfalui plébánia vezetését bízták rám – e kis bakonyi települést túlnyomórészt svábok lakják – valamint az ehhez csatolt Eplényben négy évig mûködtem, mint plébános. Pihenésképpen szeretnék lelépni errõl a vágányról és visszakanyarodni a hadsereghez, ahol számos etnikum összezártságát élted meg. Ahogy mondtad, békében. Azóta végigvágott szülõföldeden a háború, s nem hagyott semmit érintetlenül. Mit gondolsz, a Kárpát-medence népeinek egymás közötti megértéséhez milyen varázspálcára volna szükség, hogy a távolabbi jövõben az utak ne kesztezzék egymást, hanem találkozzanak. Élesen láttam a különbséget a politikai szándék és a köznép érzései között. Láttam, hogy igen sok jószándékú ember él a különbözõ népcsoportokban. Egyszerû környezetbõl jött társaim voltak; sosem felejtem el, amiL

É P C S Õ

/

2 0 1 1

/

k a r á c s o n y

7


12/23/11

09:33

Page 8

kor egy albán kiskatona felemelt egy kicsiny zacskó cukrot s nevetett ragyogó szemmel; a nagyon szegény sorból jött ember ünnepi pillanatának lettem tanúja. Szerb, szlovén, bosnyák, horvát, macedon, albán..., mind között találkoztam érzõ, tisztességes emberrel. Semmilyen atrocitás nem ért, és csodának éltem meg, hogy ennyiféle vér harmóniában tudott együtt élni. Sõt, azt állítom, hogy az akkori rendszer tudatosan próbált közvetíteni a különbözõ népcsoportok között. Mindebbõl azonban kihagyták a teremtõ Istent és így, hosszabb léptékben tekintve, ez nem mûködhet hûségesen. Tennivalónk egyértelmûen, hogy minden nemzet nyelvét, kultúráját erõsítsük, felkaroljuk s így õrizzük meg a nemzeti érzést. Visszatérve a jelenidõbe, milyen a kapcsolatod a szülõfölddel, mi az, mi odahúz? Édesanyám s rokonaim ott laknak, a templom, a temetõ, a lelki környezet, amiben nevelkedtem. Hálás vagyok a Gondviselésnek, hogy ott láthattam meg a napvilágot, hogy Topolya a szülõhelyem. Valamint hálás vagyok az ottani Kodály Zoltán Kulturális Egyesület létéért – amelynek áldásaiból most már nem részesülök – de amely a magyar népdalkincset és táncokat átmenekíti a fiatal generációk számára. Ha tehetem, visszajárok. Amikor az anyaországba átjöttem, volt bennem egy sajátos várakozás a magyar népi kultúra látására. Arra, hogy itt majd hatványozottan érezhetem az identitást megerõsítõ törekvéseket. Nagy reménnyel fordultam a cserkészet felé, s bizonyos szomorúsággal töltött el, hogy a civilizáció, a média lehengerlõ ereje mellett a hazai örökség meggyengült Magyarországon. A szívemben hordom a Kodály egyesület gyönyörû elõadásait, s büszkeséggel tölt el, hogy azt az érzést, amire vágytam, a szülõföldemen kaptam meg. Barátságos, jó helyen képzett tenor hangod van. Tévedek, ha feltételezem e mögött a zenei tapasztalatot? Tanultam zongorázni, talán 5 évig, valamint Kecskeméten énektanárhoz is jártam, ezt próbálom kamatoztatni a hivatásomban is. Talán öt év múlva ismét leülünk egy hasonló célú tea mellé: mi lesz az, amit majd akkor, visszatekinve úgy éreznél, hogy a Szentimrevárosban örömmel és megelégedettséggel végeztél el? Köszönöm kérdésed, hiszen ez egyfajta célkitûzés is egyben. Egyes egyedül a Jóisten szándékai szerint szeretném a lelkipásztori munkámat végezni. Kevésbé vagyok kezdeményezõ típus, a közkatonát látom magamban, aki nagy jószívvel teszi, amire megkérik. Bízom benne, hogy ez mindig a képességeimhez mért lesz. A misézés, a gyóntatás a lelkipásztori munkám gyújtópontja, valamint szeretném elõmozdítani a fiatal felnõttek hitéletét. Természetemhez – az apai örökség visszaköszön itt – közel áll az imádságos lelkület, szeretném biztatni az imaéletet, szentségimádással, imaórákkal, lelkigyakorlatokkal. A cserkészetet 8

L

É P C S Õ

/

2 0 1 1

/

k a r á c s o n y

nagy-nagy lehetõségnek gondolom, érzem, amely eszköz arra, hogy kicsit kivonuljunk az ultracivilizált életmódból, elkötelezõdjünk a természet adományainak tiszteletben tartása felé. Páratlanul jó kezdeményezésnek tartom a Naphimnusz csoport törekvését, amely tudatosan szembenéz a civilizáció káros hajtásaival, ezek következményeivel. Életmódunk átalakítását nagyon tudnám támogatni. Falun nõttem fel, a nagyszüleimtõl láttam a jó példát, milyen energiát adó az, ha az ember a saját kezével termeli meg a szükséges javakat; nyilván ez a városban nem életszerû, de kardinális kérdésnek vélem, hogy tudunk-e tenni valamit annak érdekében, hogy az önfenntartó életmód felé mozduljunk el, s ne állandóan a környezet kárára cselekedjünk. A csend és a monasztikus hagyaték részben környezeti kérdés is: a dübörgõ várost hogyan viseli ez el? Látszólag képtelenül. Mégis azt kell mondjam, ez elkötelezõdés kérdése. Egy csendes kápolnában, templomban és a családi otthonok imasarkaiban – akár szerzetes, akár civil valaki – meg kell találnia a tevékenység és az elvonulás közötti helyes egyensúlyt. Csak aktív életet élni hosszú távon lehetetlenség, idõt kell adjunk Istennek és a léleknek. Végezetül: a papi jelmondat általában jellemzi azt a személyt, aki választja. Elmondanád-e ezt, megtoldva azzal, hogy milyen okkal választottad ezen a szavakat? Jelmondatom a 42. zsoltárból való: Isten után szomjazik a lelkem, az élõ Isten után. Ebben benne van az egész lényem, vágyaim. Az a boldog élet, ami után minden ember vágyódik, Istenben van csak meg a maga teljességében. Õ viszont láthatalan számunkra, éppen ezért nehezen tudjuk elképzelni, hogy mit jelent valójában Istenben – s benne boldogan – élni. Sokszor megtapasztaltam, hogyha megadom Neki imáimban azt az idõt, amit az Õ dicsõsége megkíván, és amit az én hivatásom megkövetel, akkor valami páratlan védettséget, meghittséget ajándékoz ennek fejében. Jelmondatom is ezt sürgeti: engedjük magunkat vonzani az élõ Isten által, hogy ezen istenközelség gyümölcsöt teremjen. Gondolok itt a napi imára, lelkiismeretvizsgálatra, szentmisére, egy-egy lelkigyakorlatra. Ha engedünk e vonzásnak, akkor elkerülhetjük azon kudarcokat, amelyeket megélünk, ha nem kérdezzük meg Õt. Felépítünk egy házat, megveszünk egy autót, létrehozunk egy vállalkozást, melyekrõl könnyen kiderül, hogy nem helyeztük megfelelõ alapokra. Ez azon múlik, hogy be tudjuk-e vonni döntéseinkbe az Istent? Kérjük-e tanácsát? Beengedjük-e magunkhoz? Létem nagy ajándéka, hogy néha egészen közel éreztem magamhoz az Istent, s mikor döntenem kellett, szinte együtt mondtuk ki az igent valamire. Ez nem mindig jelent sikert – a siker szó világi jelentését tekintve –, de az üdvösség szempontjából, az örök élet elnyerésének szempontjából hatalmas lépés elõre.


1/4/12

09:42

Page 9

S

zeretettel kívánok minden szentimrésnek áldott karácsonyt, a szûkösebb idõkben bõséges reménységet, az anyagi világ összeroppanásában a Lélek felfedezésének erejét, a vásári zajban a gyermek Jézus békességét. Azt a nyugalmat kívánom mindannyiunknak, ahogy Õ az Édesanyja ölében szundít, ahogy csak a kisbabák tudnak aludni, teljes bizalommal, mit sem törõdve a készülõdõ, leselkedõ veszéllyel.

vallás, és komoly feladat megtalálni a helyet, ahol a magunk módján imádkozhatunk. Igaz, elõször a nemzetközi misére mentünk, ahol a szépszámú angol és francia ajkú feketék minden visszafogottság nélkül versengtek egymással az éneklésben, dobolásban. Aztán a templom alatti kis kápolnában szorultunk össze a filippinók kedves és buzgó közösségével. De valahogy nem voltunk otthon.

Levelek Moszkvából 2. Otthonra találva Emlékeztek két éve arra, amikor karácsony elõtt egyetlen napra -21 fok volt Budapesten? Sem elõtte, sem utána nem volt ilyen rettenetes hideg, jégbe fagyott még a gondolat is. Kiváncsiak vagytok, miért ereszkedett ránk az a dermesztõ idõjárás? Mert aznap költözködtünk. Ajtó-ablak tárva-nyitva, dobozokba zárva a jégen csúszkált a kamion szájába a pianínó, a kanapé, a sok játék, a temérdek holmi, amivel az ember kibéleli a mindennapjait, hogy ne érezze a testi-lelki ûrt az új helyen. Vagy akárhol a világban. Placid atya mondta a mûtétje után, még alig ocsúdva a fájdalomcsillapítóktól, deréktól lebénítva, teljes fizikai tehetetlenségben, de teljesebb lelki szabadságban: „Most sincs semmim se, csak a Jóisten az enyém!” Milyen pontosan leírta a számkivetettséget és a bizonyosságot, amit csak rendkívüli helyzetekben tapasztalhatunk meg! Valahogy így érzi magát az ember költözéskor is. S ha épp a hazáját hagyja oda, akkor meg fõképp. Mert a kiküldetés sem más, csak egy hangsúlyosabban feltett kérdés az élet valódi értelmére. Néhány nappal késõbb, már az új helyen, az üres házban, két matracon fekszünk a földön, mind az öten a paplan alatt. Õk alszanak. Én nézem õket. Egy pillanatnyi szünet a két életünk között. Egy hirtelen felütés. Egy kimaradt lélegzet. Minden, ami fontos, elfér ezen a matracon, itt a földön. Itt a földön. Reggel aztán megérkezik a holmink, estére minden a helyén és másnap a nagy óriáskerék elindul.

A lélek is otthonra talál Szép az új otthon, közel az angol iskola, a park, a tó, jó a piac, a bolt. De meg kell találnunk a római katolikus templomot is, hogy igazán otthon lehessünk. Hála Istennek – aki gondoskodott rólunk – hamar rátaláltunk. Ahogy annak idején Svédországban, itt sem nézik különösebben jó szemmel a katolikusokat. Ott a svéd önálló egyház, itt meg az orthodox a „hivatalos”

A húsvéti szertartások végül elvezettek minket a nagytemplomba, ahol az orosz római katolikusok – jobbára lengyel leszármazottak, örmények, oroszok – sereglettek össze. De micsoda húsvét volt ez! A zsúfolásig teli neogót templomban kristálytisztán zengett minden ének, a fiatalok egymást váltották a szentélyben, hogy mind a huszonvalahány olvasmányt más énekelhesse! És milyen tisztán, szépen! Hirtelen megértettem, miért volt fontos, hogy a kommunista propaganda sok dalt, ilyen-olyan indulót énekeltessen az orosz néppel. Mert hihetetlen muzikálisak! Eleinte aggódtam, a tömeget és a szertartás tempóját látva, hogy a gyerekeim hogyan bírják majd az álldogálást hosszú órákon át, de legnagyobb megdöbbenésemre zokszó nélkül kitartottak. Négy és fél órán át. Igaz, fel sem tûnt az idõ, bár egy kukkot sem értettünk, a szívünkben megértésre talált a nagy elragadtatás, a hit, ami bennük a Feltámadt Krisztusnak örvendezett! Így határoztuk el, hogy az orosz római katolikus misére fogunk járni. Azért Isten mindig jobban tudja, mi válik hasznára az embernek. Meg kell mondjam, sose gondoltam volna, hogy valaha a Patronában tanult orosz Miatyánk ekkora elismerést arat a gyerekeim körében. Hát ki gondolta volna, hogy én, aki a szocializmus alatt oroszul egy apácától tanultam, évekkel késõbb egy orosz római katolikus templomban nagyot dobbanó szivvel imádkozom a Miatyánkot, és az orosztudásom segít a szentbeszédek megértésében és a válaszok elolvasásában? Legközelebb elmesélem, hogyan tett csodát velünk Moszkva Matrónája, milyen volt az a nap, amikor a domogyedovoi reptéren felrobbant az a bomba. Meg a városban, a metróállomáson. Megtudhatjátok, milyen különjárattal utazni az izlandi vulkán kitörésekor vagy hogyan néz ki egy moszkvai rendõrörs belülrõl. Nagy szeretettel

Diplomák: tanár, elõadómûvész, újságíró. Tevékenységek: szinkron, újságírás, film. Három gyermek édesanyja. 1978-tól „szentimrés”.

VIRÁGHALMY JUDIT

L

É P C S Õ

/

2 0 1 1

/

k a r á c s o n y

9


12/23/11

09:33

Page 10

J

ézus Krisztus születésének szent ünnepéhez közeledve a keresztény hívô újra szeretné átélni azt a csodát, ami karácsony éjszakáján történt. Ilyenkor leginkább a mûvészet kínálkozik segítségül, amely elképzelhetôvé tudja tenni számunkra az elképzelhetetlent, a mindenható Isten megtestesülését.

Szentek az ecseten G

M

O N D O L A T O K

O L N Á R

- C .

P

Á L

( 1 8 9 4 – 1 9 8 1 )

Molnár-C. Pál Vödrös Szent Család címû festménye valóban megfoghatóvá tudja varázsolni ezt a nem mindennapi eseményt. A hagyományos ábrázolásoktól eltérôen a festô nem alkalmaz isteni fényeket, amelyekkel hangsúlyozná az esemény szakrális voltát, csupán egy egyszerû családot látunk, akik meghitt csöndben pihennek, csodálva az újonnan született csecsemôt. Mégis – hétköznapisága ellenére – érezhetjük, hogy itt és most valami nagyszerû dolog történik. A kép szépsége éppen ebben rejlik, hogy bár végtelenül egyszerû, hétköznapi embereket láthatunk szegényes környezetben, mégis rádöbbenünk, hogy itt maga a végtelen Isten testesült meg egy kicsiny emberi lényben. Az Úr rejtôzve, csöndben jött le a földre, minden pompa és fényûzés nélkül, így nem véletlen, hogy csak az alázatos, tiszta szívû emberek láthatták Ôt. Jézus késôbb maga mondja: Dicsôítelek Atyám, ég és föld Ura, hogy az okosak és bölcsek elôl elrejtetted ezeket, és a kicsinyeknek kinyilatkoztattad. (Mt.11,25.) Krisztus már születésével is példát ad nekünk: az anyagi gazdagság és pompa egyáltalán nem lényeges, a lélek gazdagsága az, ami mindenekfölött áll.

10

L

É P C S Õ

/

2 0 1 1

/

k a r á c s o n y

S Z A K R Á L I S

K É P E I R Ô L


12/23/11

09:33

Page 11

A Szentimrevárosban élt mûvész különleges érzékkel tudta megragadni ábrázolásaiban az istenség és az emberség mély kapcsolatát. Ezt fedezhetjük fel a Ciszterci Szent Imre Plébánia nagytermében látható Assisi Szent Ferenc címû képében is. Molnár-C. Pál itt kedvenc szentjét ábrázolja, amint széttárt karjaival és vérzô stigmáival kifejezi Krisztussal való együttszenvedését. A kép alján ezt a feliratot olvashatjuk: Úgy kövessetek engem, amiként én követtem Ôt. Krisztus követésére szólít fel minket, ám felmerülhet bennünk a kérdés: mégis miként lehetséges ez a teljes lelki és testi önátadás? Hiszen az ember állandóan menekül a szenvedéstôl, olyannyira, hogy akár a bûn útjára is téved, annak érdekében, hogy a fájdalmas kínokat elkerülje. Szent Ferenc mégis örömmel vállalta ezt, mert ô képes volt megélni Krisztus szavainak valóságát: az én igám édes, s az én terhem könnyû. (Mt.11,30.) Sokkal jobban vágyott erre az édes kínra, mint bármely más hamis boldogságra. Bár a festmény zordsága látszólag a halált idézi, Krisztus testének fényességében már felfedezhetô az örök élet vigasza, amelyet Jézus ígér az ôt követôknek. Így összefonódik az ember és Isten sorsa: Szent Ferenc, halála után – ugyanúgy, mint Jézus Krisztus – feltámad a halálból, és elnyeri jutalmát, a mennyei boldogságot. Krisztus Urunk eljövetelével mi is megkaptuk az örök boldogság reményét, ezt azonban gyakran elfeledjük. Molnár-C. Pál egyik szürrealista festménye egészen különleges üzenetet tartogat számunkra. Az ember és a Sors címû képén egy zord, romos tájban jelenik meg a Sors, hosszúruhás nôalak képében, ölében egy apró gyermekkel, aki a csuklyával eltakart fekete arcba mered. Hasonlóan a gyermekhez, a valóságban gyakran mi is sötétnek látjuk az elôttünk lévô jövôt, amely telve van félelemmel és bizonytalansággal. Elveszettnek és kiszolgáltatottnak érezhetjük magunkat ebben az idegen világban, azonban nem vesszük észre, hogy valójában a Gondviselô biztonságot adó karjaiban pihenünk, aki minden veszélyben szeretettel óv és ôriz minket. Mert ezt mondja az Úr: Íme, kiárasztom rá a békét, mint folyamot; és mint kiáradt patakot a nemzetek dicsôségét. Ölükben hordozzák csecsemôiket, és a térdükön becézik ôket. Mert a fiút, akit az anyja vigasztal, úgy vigasztallak meg én is titeket. (Iz.66,12–13.)

A Molnár-C. Pál Mûterem-Múzeumban MCP „Az út” címû állandó kiállítása mellett 2012. február 25-ig KörösfôiKriesch Aladár „Örök tûznek titkát ôrzöm” címû idôszakos kiállítását tekinthetik meg a látogatók.

Cikkünk szerzõje a MCP Mûterem-Múzeum önkéntese, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem mûvészettörténész hallgatója. Szakdolgozatának témájául MCP egyházmûvészetét választotta.

Nyitva tartás: szerda és szombat: 10.00–13.00, csütörtök: 15.00–18.00 1118 Budapest, Ménesi u 65. 06-30/201-1073, 06-30/232-8445 [email protected]

vers mindenkinek Dõl a hó a magas égbõl! Lágyan hullámzik a szélben millió és millió fehér színû szikrája a csendnek... Reszketnek a fellegek a város felett, az égen lassan suhan a Hold.

SZABÓ ZSÓFIA LILLA DENCSIK LÁSZLÓ

L

É P C S Õ

/

2 0 1 1

/

k a r á c s o n y

11


12/23/11

09:34

Page 12

Az ötvenes évek közepén, pontosabban 1956-ban kezdtem ministrálni. Abban az idõben az atyák még háttal miséztek a híveknek, a ministránsok az oltár alsó lépcsõjén álltak, a jobb és a bal oldalon. A közép felé a belsõk, mellettük a többiek, magasság szerint. Szolgálatomat a jobb oldal legszélén kezdtem, azzal a vágygyal, hogy egyszer belsõ lehessek, hiszek õk csináltak az oltár körül mindent, ami vonzó. Már egy hónapja gyakoroltam, amikor – én így éreztem – kisebb csoda történt. A szokott módon vidáman s lelkesen nyitottam a sekrestye ajtaját, nagyot köszönve. Dicsértessék – és térdet hajtottam a kereszt felé. Nagyobb társaim mosolyogva üdvözöltek, segítettek

Minden ötödik vasárnap én lettem a soros. Egyik legnagyobb élményem II. János Pál pápához fûzödik, akiért a harang nálunk kétszer szólt; most ezt szeretném elmesélni. Azon a pénteken, 21 órakor a tévé megszakítja mûsorát és közli Karol Wojtyla halálhírét. Megcsörren a telefon, (Gyetván) Gábor atya jeletkezik: menjünk gyorsan harangozni, te Széphalomra, én Ófaluba, 15 percig húzd! Futás közben rajtam a kérdés; de melyik harangot? Ministránsként 1963-ban – XIII. János halálakor – minden harang szólt, tehát megrántottam mindkét kötelet, és ezzel a mozdulattal az emlékek is viszszatértek. Régi papunk, János atya oly örömmel készült

Akiért a harang kétszer szólt E

M L É K E K

Cikkünk írója 2008 óta a Ciszterci Szent Imre templom egyik sekrestyése

vers mindenkinek Túli ami a fényen és árnyékon túli utakon vezet csak némaság lehet HÁMORI ATTILA

12

A

S E K R E S T Y É B Õ L

ruhát keresni, felöltöztettek. Felálltunk két vonalba, én az egyik sor elején, a belsõktõl a legmesszebb. Mielõtt elmondtuk a kezdõ imát, István atya végignézett rajtunk, hozzám lépett és így szólt: Te leszel a jobb belsõ! Meglepõdtem, a feladat merésznek tûnt, de vonzott erõsen. Valaki megszólalt: – Még a misekönyvet sem bírja el. Majd te segítesz – vágott rá István atya. A kis szélsõ tehát helyet cserélt a nagy belsõvel, kihúztam magam, s büszkén lépdeltem a pap elõtt. A valóban súlyos kötetet pedig megosztottuk; én vittem a könnyû fa könyvtartót, õ pedig a terhet. Idõben csöngettem, mert jól súgtak. Áldozáskor – már a tálcával a kezemben – arra gondoltam; a nagyi alaposan meg fog lepõdni, ha erre a misére érkezik. Nem volt szerencsém. A sekrestyében István atya gratulációként barackot nyomott a fejemre, s biztatott, jöjjek bátran. Siettem haza, hogy e kitüntetést elmeséljem a mamának. Már a nyitott ajtóból kiabáltam: – Anya, én voltam a jobb belsõ! Ne lódíts, te még kicsi vagy ehhez! – hangzott a válasz, de én bizonygattam – hiszen István atya osztott be. Ez hatott és anyám átölelt. Tíz évi oltárszolgálatom meghatározó élménye lett ez. Ezen esztendõben – tehát 1956-ban – a szilveszteri hálaadáson is az oltárnál álltam. A szentmise végén, a Himnusz és a Szózat alatt a hívek nagy többsége hangosan zokogott; hét éves fejjel nem értettem, mi történt. Otthon apám elmagyarázta, hogy a forradalomban harcoló elesett vagy a külföldre menekült ferencvárosi srácokat siratják szüleik, hozzátartozóik... Ilyen élmények, elõzmények egyenes következménye, hogy 40 évesen újra a sekrestyében találtam magam. Fatornyos kis falum, Pesthidegkút-Széphalom templomában – amely torony helyett csak haranglábat hord – az „öt önkéntes sekrestyés” csapatába kerültem. L

É P C S Õ

/

2 0 1 1

/

k a r á c s o n y

Rómába, remélve, hogy talán közel kerülhet Hozzá. A Gondviselés döntött másképp. Ami János atyának nem sikerült, azt a hívek 1988-ben megtehették; különbusszal mentünk az ausztriai Darázsfalvára. Ez volt az elsõ alkalom, hogy mi, magyarok tömegesen részt vehettünk pápai szentmisén. Rendkívüli élmény volt közvetlen közelrõl látni és fogadni áldását. Érezni, hogy Õ talán valóban mindenki pápája. Lecsendesítem a harangokat s elérzékenyülve ballagok haza. Gábor atya jön szembe – aki egyébként mind Ófalu, mind Széphalom plébánosa – így egyszerre tudjuk meg, hogy a Vatikán már cáfolta a halál hírét... Összenézünk, de ha eljön az a pillanat, ugyanezt tesszük és ugyanígy, de most megvárjuk a hiteles bejelentést. Szombaton este tíz óra is elmúlt, erõsen csengetnek, a kapuban Gábor atya: itt az idõ, gyere! A kerekek megpördülnek Ófalu felé. Szaladok – Máriaremete zengését már hozza a szél – csatlakozni szeretnék tehát minél elõbb, így adva meg a végtisztességet. Emlékek ismét. 1991-ben a Pécs mellett találkoztunk újra Vele, derût, szeretetet hirdetõ jelenléte elfeledtette a délszláv háború árnyékát. Szól a harang és én Rómában érzem magam, a 2000. évi zarándoklaton, Székely János atyával. A Szent Péter téren állok, Õ szemmel láthatóan megöregedett, megfáradt. Csak szeretetet sugárzó, reményt adó, hitet megedzõ teintete nem változott. Életem legféltettebb órái közül valók ezek. Húzom a kötelet, alig érzékelve, hogy valaki megérinti a karomat. Elég lesz – szól Gábor atya. Rövid fohászt mondunk életünk legkedvesebb és legszeretnivalóbb pápájáért, örömmel állapítva meg, hogy a félreértés méltó végeredményt hozott: jó volt kétszer harangozni II. János Pálért. SCHEILING NÁNDOR


12/23/11

09:34

Page 13

H

át igen! Mikes Kelemen a teljes elszigeteltségben teremti meg azt az irodalmat, mely az erdélyi memoárirodalom csúcsa is egyben, s mely nem Erdélyben, szülôföldjén szólíttatott életre, hanem rodostói számkivetettségében. Erdélyi, mert minden ízében az erdélyi tájszavak, szófordulatok, szószerkezetek, szólás-mondások világából építkezik a nyelve. És egyetemes, mert a megélt élmé-

tott elefánt lebilincselô látványa, – egyaránt helyet kap az emlékezésben. Mikes Kelemen halálának 250. évfordulóján Édes Néném… címmel emlékestet szerkesztettem, s adtam elô tiszteletére – többek között a Szent Imre ház Vers és Dal sorozatában. Az összeállítás gerincét maga a fô mû alkotta, melyet aligha lehet megkerülni egy Mikesemlékmûsor szerkesztésekor. A Törökországi levelek

Édes Néném… 2 5 0

É V E

H U N Y T

M

E L

I K E S

K

E L E M E N

Illyés Gyula egy remek naplójegyzetében a kis nemzetek irodalmáról értekezik. A vita arról folyik, egy feltehetôen francia költôtárssal, hogy alkothat-e kis (kevés) számú nép nagy irodalmat. – De még mekkorát! – állapodnak meg mindketten a felvetésben. Lehet-e úgy nagy irodalmat teremteni, kérdezi Illyés, ha az ember mindössze egyetlen embernek ír, egy nagynéninek, s még azt is ô találta ki? Ezt már erôs kétkedéssel fogadja a beszélgetôtárs. S ekkor Illyés, mint valami ütôkártyát, asztalra vágja a perdöntô bizonyítékot, Mikes Kelemen nevét.

nyeket az ember és univerzum állandó megfeleltetésében értelmezi. Az emberi élet nagy sorsfordulóit is ebben a kettôségben láttatja. Tudjuk: politikai kényszer nem késztette hazája elhagyására. Egyik levelében írja: Mert énnekem soha semmi okom nem volt hazámot elhagyni, hanem hogy igen szerettem az öreg fejedelmet. Tizenhét éves, amikor Rákóczi udvarába kerül, s aztán követi ôt Franciaországba, majd 1717. októberében Törökországba. S itt, a Márvány-tenger partján, a rodostói magányban megszületik benne az író. Levelet ír – levelek sorát egy elképzelt nagynéninek – akivel mindent meg akar osztani; elsôül a magányát. Megrendítôek a Törökországi levelek, s mi, kései utódok meghatva olvassuk személyes drámájának valamennyi sorát. Minden látott kép hazacsalogatja, a háborgó tenger látványa, még a hullámhegyek is az erdélyi havasokat idézik emlékezetébe. De kénytelen belenyugodni sorsába; mélyen hívô lélek, akárcsak a fejedelem, s tudja, hogy az Isten rendelése után történik minden. Elevenen, színesen ír. Lefoglalja, csodálattal tölti el mindaz, ami egy erdélyi ember számára érdekesség lehet a nagy idegenségben. Az útonlevés izgalma a gályán, egy szilvafa nagyságú szôlôtô egy török szálláshely udvarán, a Konstantinápolyban megpillan-

készen kínálja a lehetôséget egy minden szempontnak eleget tévô forgatókönyv megírására. Igyekeztem a legapróbb nyesedéket, forgácsot megtalálni, felvenni, mely tükre lehet egy érzékeny léleknek (az ô lelkének), és a Rodostóba szakadt emigráció belsô életének. A kísérô dallam a Mikesrôl szóló irodalom volt, többek között Sütô András szép esszéje, aki az anyanyelv ébrentartásának legállhatatosabb szolgálóját méltatja Mikesben. Teljes elszigeteltségben és magányban hal meg 1761. október 2-án. Elfogynak mellôle a társak, akik Rákóczi kíséretébôl még vele voltak. A rodostói örmény temetôben, ahová megtöretett testét helyezték, nincs meg a sírja. De abból a földbôl két maréknyi a közeli napokban, egy kis tölgyfakoporsóban hazakerült Zágonba, hogy legyen hol fejet hajtani jelképesen és valóságosan az elôtt az ember elôtt, aki a hûséget testesítette meg míg élt, s lett holtában is a remény virrasztója. SZABÓ ANDRÁS

L

É P C S Õ

/

ELÔADÓMÛVÉSZ

2 0 1 1

/

k a r á c s o n y

Cikkünk szerzõje 1953ban született Balassagyarmaton. Az ELTE Bölcsészkarán 1976-ban szerzett diplomát. Önálló estekkel jelentkezett az Egyetemi Színpadon. A régi magyar irodalom és a határainkon túli magyar irodalmak megszólaltatását tekinti mindinkább feladatának. Rendszeresen publikál, irodalomtörténeti, szépirodalmi munkákat. Erõs szálak kötik a Ménesi úti Eötvös Kollégiumhoz, melynek könytárát hoszszú éveken át igazgatta. Radnóti és Kazinczy-díjas elõadómûvész. Két fiúgyermek édesapja.

13


páros

12/23/11

09:34

Page 14

oldal

Mindkettônkben mélyen gyökerezik a segíteni és tenni akarás rászoruló embertársainkért. Úgy érezzük, szakmai felkészültségünk olyan talentum, amelyet hátrányban lévô társaink javára kell kamatoztatnunk. Épp ez az elhivatottság hozott össze bennünket egy feladat kapcsán, melyet a kerületünkben élô fogyatékos emberek érdekében végeztünk. Az akadálymentességi felmérésnek is a Szentimrevárosi Egyesület (SZIE) adott hátteret, azon belül a Guriga csoport. Ha nincs a SZIE és a Guriga, talán mi sem találkozunk össze. Két és fél éves ismeretség után, 1995ben, a Szent Imre templomban kötöttünk szentségi házasságot.

Nézni és látni Konduktor, tanító, gyógypedagógus, speciális pedagógia szakos tanár, szakpedagógus. Hivatása a Petõ Intézethez köti, mint konduktor, 3–16 éves mozgássérült, halmozottan sérült gyermekek körében. Érdeklõdési területe – a családon kívül – a közösségépítés és a zene.

14

Eszter Bérmálkozásom után –14 éves „nagykorú keresztényként” – Fejérváry Ildikó néni, az akkori plébániai karitász vezetô avatott be annak a lelkületnek az aprópénzre váltásába, amelyet már az anyatejjel magamba szívtam. Akkoriban legeslegfontosabb közösségem a gitáros kórus volt. Lelkesen énekeltük: „Jézus arra kér, mert bennünk, emberekben él, hogy meglássam és szeressem, ha eljön hozzám valakiben.” Két padtömbnyi általános iskolás hittanos hangerejével válaszoltuk Ruppert atya „Mi a szeretet?” kérdésére: „Jót akarok másnak a számára szükséges módon.” Érettségi óta a Petô Intézetben dolgozom, egy hét és egy három éves kitérôvel. A hét év: nagymamám ápolása mennyei születésnapjáig, a három évet pedig a kislányunkkal töltöttem. Petô intézeti múltam miatt hívott el a Magyar Máltai Lovagrend egy általam választandó, mozgássérült fiatallal Lourdes-ba. Állami gondozott, volt tanítványomat hívtam magammal és több, II. kerületi sérült is jött a segítôjével. Egy hétig volt együtt a csoport, sok mély lelki élménnyel gazdagodtunk. Hazatérve hetente találkoztunk. Az 1991-ben megalakult Szentimrevárosi Egyesület (SZIE) alapító tagja vagyok. A SZIÉ-n belül, vezetésemmel hamar létrejött a Guriga csoport azzal a gondolattal, hogy itt helyben is alakuljon egy, a II. kerületihez hasonló társaság, ahol sérült és „ép” fiatalok rendszeresen együtt töltik szabadidejüket. 1992-ben

négyfôs csoportokban jártuk végig a kerület közhasználatú épületeit. Egy tolókocsis, egy segítô, egy vak és egy siket fiatal alkotott egy csoportot, adatlapot töltve ki az épületek akadálymentességérôl. Az egyik csoporthoz csatlakoztam segítôként, Misi lett a vak társam. A közös munka összehozott; a felmérô csoportok kialakításában, munkájuk irányításában szorosan együttmûködtünk. A Guriga csoport látássérült fiatalokkal kibôvült közösségi programjainak tervezése, a hangoskönyvek készítése is kettõnk irányításával valósult meg. A számítógép kezelését is tõle tanultam. Petô intézeti munkám egyik területének legfontosabb tapasztalatait összegeztem az Örömteli tanulás címû könyvemben a részképességek fejlesztésérôl. A Petô Intézetben a halmozottan sérült gyerekeket tanítom, az iskolán belül a látássérültek figyelemmel kísérése, a fejlesztésükrôl való gondoskodás is feladataim közé tartozik. Ehhez a munkámhoz Misitôl sok segítséget kapok. A petôs hittanosok annak idején többször átjöttek a templomba misére, keresztútra. Akkor a templomba még csak lépcsôkön lehetett bejutni. A SZIE rámpát építtetett, ez tette lehetôvé, hogy fizikailag velünk lehessenek a sérültek is, a szabadidôs programok pedig – immár húsz éve – az embertôl emberig befogadás helyeként mûködnek. Katekétáinknak köszönhetôen a gurigások közül többen plébániai közösségünk hívô tagjává váltak. Támogatjuk ôket vallásuk gyakorlásában.

Mihály Békés megyében születtem, az egykori, történelmi Magyarország közepén. Szüleimmel és két testvéremmel Kondoroson laktam nagykorúságomig, majd 18 évesen költöztem Budapestre, azóta itt, a XI. kerületben élek, és ezen belül is 16 éve a Szentimrevárosban. Bár immár 23 éve ezt a városrészt tekintem az otthonomnak, még most is szívesen látogatok vissza családommal Kondorosra. Büszkén viselem a nagyközség dísz-

polgára címet, amelyet 2006-ban adományoztak nekem. Tíz éves koromban, egy agydaganat következtében néhány nap alatt veszítettem el a látásomat. Ez olyan dolog, amit el kell tudni fogadni, s az elfogadás nehéz folyamata után ezt nem betegségnek, hanem állapotnak tekinteni. A fehér bottal való közlekedés és az önálló életvitel módszereinek elsajátítását követôen, az ELTE-n tanultam programozást, e mellett informatika tanári diplomát szereztem. Az informatika

L

É P C S Õ

/

2 0 1 1

/

k a r á c s o n y


12/23/11

09:34

Page 15

Szita Bálint: Érintés A kép a Szentimrevárosi Egyesület által rendezett fotókiállítások díjazottja, az Egyesület karácsonyra elkészült VersesKépesKönyv c. kötetének egyik résztvevõje.

iránt érzett vonzalmam már kamaszkoromban a felszínre tört, egyik elsô felhasználója voltam a KFKI-ban fejlesztett, magyarul beszélô BraiLab számítógépnek. Késôbb ez a vonzalom elkötelezôdéssé, majd elhivatottsággá vált bennem. Pályám elején programozással foglalkoztam, majd informatikai vezetô lettem. Már szakmai tevékenységem kezdetén bekapcsolódtam a látássérült embereket támogató civil szervezeti munkába is. Néhány év után azonban érzékeltem, hogy hiányzik a magyarországi palettáról egy olyan nonprofit szervezet, amely az informatika eredményeit átfogóan kívánja eljuttatni a látássérült emberekhez, ily módon is elôsegítve életminôségük javítását. Kezdeményezésemre indult el az Informatika a látássérültekért Alapítvány (www.infoalap.hu), amely 2000 óta áll a vak és gyengénlátó emberek szolgálatában. Közhasznú mûködése során eddig közel 1500 esetben tudott számítógépeket, speciális szoftvereket vagy digi-

tális diktafonokat adományozni látássérült embereknek. Társadalomtudatos vállalkozásként pedig olyan informatikai, segítô technológiákat tesz elérhetôvé Magyarországon, amelyekkel egy vak vagy gyengénlátó, esetleg siket-vak ember önállóan is képes számítógépét és okostelefonját használni. Azonban – mindemellett – nem feledkezhetünk el a személyes segítségnyújtás fontosságáról sem. Az informatika eszközeivel épít hidat látó és látássérült emberek között a www.laprolhangra.hu közösségi kezdeményezés, ahová önkéntes felolvasók tölthetik fel heti és havi lapok hangfájlba rögzített, felolvasott cikkeit a látássérült olvasók számára, akik a honlapon meghallgathatják vagy le is tölthetik ezeket az MP3 állományokat. Eszter az Új ember folyóirat, 10 éves Panni lányunk pedig a gyerekeknek készült Szivárvány újság több cikkét olvasta már fel, és osztotta meg az interneten a Lapról hangra olvasótáborával.

Diplomáját az ELTE informatika tanár, programtervezõ matematikus valamint programozó matematikus képzésein szerezte. 2006 óta az Informatika a látássérültekért Alapítvány ügyvezetõje. Többek között a Neumann János-, a Kempelen Farkas-, a Pro Caritate- és az eMagyarországért díj kitüntetettje. 2003-ban a Magyar Hírlap az Év Embere díjjal ismerte el tevékenységét. Érdeklõdési területe az olvasás, az ismeretterjesztõ elõadások és filmek világa valamint a világháló használata.

Ahogy a fentiekbôl is jól látszik, életünk szorosan kötôdik a Szentimrevároshoz. Az a lelki, szellemi és kulturális gazdagság, melyet itt megtapasztalhatunk, egy olyan burok számunkra, ahol jó élni és ahova mindig jó visszatérni. Bízunk benne, hogy családunk apró, de erôs építôkockája plébániaközösségünknek. A Guriga csoport 20 éves múltja jól demonstrálja a közösség befogadó erejét. Bízunk benne, hogy a mi szakmai munkánk is betölti annak misszióját, hogy létrejöjjön a többség és az önmagát még gyakran kirekesztettnek érzô kisebbség kézfogása. S Z U H A J E S Z T E R É S M I H Á L Y L

É P C S Õ

/

2 0 1 1

/

k a r á c s o n y

15


12/23/11

09:34

Page 16

A

z emberi testben való megjelenése elôtt az Isten jósága is rejtve volt, jóllehet Õ öröktôl fogva jóságos. De vajon mibôl lehetett felismerni e jóságot? – teszi fel a kérdést Szent Bernát – a nagy rendalapító – egyik karácsonyi beszédében. Valóban: mibôl ismerhetné fel a ma embere az Isten jóságát? Bernát a történelem alapján jelenti ki: az ígéretekbôl, amelyeket azonban sokan nem tapasztaltak, ezért kételkedtek is azokban. Azelôtt Isten ugyanis a próféták útján több alkalommal és többféle módon

nyitott, nincsenek elválasztó kerítések, nincsenek harapós kutyák, nincs semmiféle biztonsági berendezés. Nincsenek falak, csak sátorlapok, melyeket mozgat a szél. Az istálló még áttetszõbb. Az Isten végtelenül nyitott az ember felé. Bármikor meghallgat. Csak egyet kér: hitet. Jézus azért jött, hogy elfogadtassa velünk az Istenre épülô hitet. Hogy a depresszió helyett örök boldogságot adjon nekünk. Szentségeit azért rendelte, hogy hitünk megmaradjon hitnek, de mégis kézzelfogható és érzékszerveinkkel

Nincsenek falak A

H O Z Z Á N K

Írásunk szerzõje a Szent Margit Gimnázium nyugalmazott matematika szakos tanára. Ezt megelõzõen a József Attila Gimnáziumban tanított 25 éven át. Az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa 15 évig, mint számítástechnikai szaktanácsadó, illetve szakfelügyelõ.

K Ü L D Ö T T

B É K E

szólt (Zsid 1,1). Ekképpen: Az én terveim a békére vonatkoznak és nem a pusztulásra (Jer 29, 11). Mit felelhetett az ember, amikor a béke helyett csak a pusztulást tapasztalhatta? Meddig hajtogatjátok még: Békesség, békesség, noha nincs béke? (Jer 8, 11). Ezért a béke követei keservesen sírtak (Iz 33, 7) és így szóltak: Uram, ki hitt abban, amit hallottunk? (Iz 53, 1) Most azonban már hihetnek az emberek akár a saját szemüknek is, mert az Isten bizonyságai valóban igazak (Zsolt 92, 5). Íme a béke már nemcsak ígéret, hanem hozzánk küldött élet, nem halogatott, hanem már megadott, nemcsak jövendölt, hanem már közénk jött béke. (Sermo 1; Br. 376.). Az ígéret vált valóra Betlehemben. A Szentháromság második személye, Jézus, emberként jött közénk. De hogyan? Hogy jelent meg! Tekintsünk betlehemi érkezésére! Hogy végtelen szeretetét kimutassa, nem kemény ítéletre jött. Nem királyként. Nem elzárva a kíváncsi emberektôl, akinek születésérôl az egyszerû ember a leadott kilenc ágyúlövés alapján értesül. Nincs nagy kíséret. Nincs rendôri felvezetés. Csak egyszerû pásztorok, kik maguk is fázósak, de hozzák a maguk kis ajándékait. A betlehemi hajlék

érzékelhetô legyen. Hogy hibáinktól megszabadulhassunk. Hogy a megbocsátás örömében részesüljünk – valóságban, ténylegesen. Teljes kibékülést hozott az emberiségnek, tehát nekünk is kedves Olvasó! Legyen ezért béke a szívünkben. Próbáljuk szelíden intézni ügyeinket. Igazunk esetén – bár korunkban ez rendkívül nehéz észrevennünk – Isten velünk lesz. Ez a karácsony lényege. Ennek elfogadása egyedül a mi saját akaratunktól függ. Nehezen hisszük, hogy ez ilyen egyszerû. Azt mondod: nincs hited! Akard. Nincs hited. Kérd! Aki azt mondta: Ha valakinek száz juha van s egy elcsatangol közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyen és nem megy-e, hogy megkeresse az eltévedtet? (Mt 18, 12). Ha te vagy az eddig eltévedt, most kérd viszszatérésedet a Teremtôdhöz. Kérheted, mert az ima égi telefonja soha nem jelez foglaltat, e vonalat csak te ronthatod el bûneiddel, de erre mindig van bocsánat, mindig van javítási lehetôség. Próbáld ki. Neked is lesz igazi karácsonyod. A Te lelkedbe is béke költözik. Dicsôség a magasságban Istennek és béke a földön az embernek!

ÁMON OTTÓ

Felelõs kiadó: Urr Zsolt Ipoly O. Cist. plébános / A szoborportrékat Ágostházy Imre fényképezte. / Szerkesztette, tervezte és készítette Csányi Tamás / A la-

16

pot a kedves Olvasó adományaiból tartjuk fenn, melyekért ezúton is köszönetet mondunk.

A hit a szeretet hiteles próbája Kállay Minden titkát nem fedhetem fel Kubik Kereszt az aszfaltdzsungelben Kiss

Recommend Documents