A HAZAI ADOTTSÁGOKRA ALAPOZOTT VERSENYKÉPES JUH- ÉS KECSKETENYÉSZTÉSSEL KAPCSOLATOS VIZSGÁLATOK

dc_904_14 MTA DOKTORI ÉRTEKEZÉS

Dr. Póti Péter

A HAZAI ADOTTSÁGOKRA ALAPOZOTT VERSENYKÉPES JUH- ÉS KECSKETENYÉSZTÉSSEL KAPCSOLATOS VIZSGÁLATOK

2014 1

dc_904_14

„ARRÓL, AMI EGYKOR MEGVOLT, DE ELENYÉSZETT” Őseink mind a juhtartást/tenyésztést, mind a juhok adta termékeket nagyra értékelték, megbecsülték. Szó sem lehet arról, hogy a népből bárki, bármikor juhásznak állhatott, őrzőjegondozója lehetett volna a nyájnak. A juhászat szakértelmet kívánt, nemcsak az állattal, hanem gyapjúval, tejjel való foglalatosság is volt. A juhásznak ismernie kellett a legelő füvét, melyiket szereti a juh, és melyiket hagyja legeletlenül. A juh gyógyításakor is felhasználta növénytani tudását. A juhászok rendjének akkor is bizonyára megvoltak a rangjai, foglalatosságai. A honfoglalók vezető nemzetségei nagycsaládos rendben éltek. A juhokkal, állatokkal való törődés szinte megszabta a nagycsalád mindennapját. László Gyula (1986)

2

dc_904_14 TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS ÉS CÉLKITŰZÉS 6 1.1. Bevezetés 6 1.2. Célkitűzés 7 2. VIZSGÁLATOK 8 2.1. ANYAJUHOK ANYAI TULAJDONSÁGAIT (BÁRÁNYNEVELŐ KÉPESSÉGET, SZAPORASÁGOT) BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK VIZSGÁLATA 8 2.1.1. Bevezetés és irodalmi áttekintés 8 2.1.2. Célkitűzés 18 2.1.3. Anyag és módszer 19 2.1.3.1. Fajtatiszta magyar merinó és magyar merinó keresztezett (lacaune, cigája) anyajuhok szaporasági mutatóinak értékelése 19 2.1.3.2. Fajtatiszta magyar merinó és magyar merinó keresztezett (magyar merinó x merinó landschaf F1) anyajuhok szaporasági mutatóinak értékelése 19 2.1.3.3. A tenyésztésbe vételi idő és a sűrített elletés hatása az anyajuhok életteljesítményére 20 2.1.3.4. A legeltetési módok hatása az anyajuhok kondíciójára és szaporulati mutatóira 20 2.1.3.5. A legelőhasználat és az anyajuhhasználat kapcsolata 21 2.1.4. Eredmények és értékelésük 22 2.1.4.1. Fajtatiszta magyar merinó és magyar merinó keresztezett (lacaune, cigája) anyajuhok szaporasági mutatóinak értékelése 22 2.1.4.2. Fajtatiszta magyar merinó és magyar merinó keresztezett (magyar merinó x merinó landschaf F1) anyajuhok szaporasági mutatóinak értékelése 25 2.1.4.3. A tenyésztésbe vételi idő és a sűrített elletés hatása az anyajuhok életteljesítményére 27 2.1.4.4. A legeltetési módok hatása az anyajuhok kondíciójára és szaporulati mutatóira 30 2.1.4.5. A legelőhasználat és az anyajuhhasználat kapcsolata 33 2.1.5. Következtetések 35 2.2. BÁRÁNYOK HÍZÉKONYSÁGÁT, FEJLŐDÉSÉT, VÁGÓÉRTÉKÉT ÉS HÚSMINŐSÉGÉT BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK ÉS MÓDSZEREK VIZSGÁLATA 37 2.2.1. Bevezetés és irodalmi áttekintés 37 2.2.2. Célkitűzés 52 2.2.3. Anyag és módszer 53 2.2.3.1. Különböző genotípusú bárányok hízékonyság vizsgálata 53 2.2.3.1.1. Fajtatiszta bárányok hízékonysági és vágási tulajdonságainak értékelése (magyar merinó, német húsmerinó, német feketefejű, suffolk, ile de france) 53 2.2.3.1.2. Keresztezett F1 bárányok hízékonysági és vágási tulajdonságainak vizsgálata (magyar merinó, magyar merinó x ile de france F1, magyar merinó x suffolk F1) 53 2.2.3.2. Vérmérséklet és a hizlalási tulajdonságok összefüggés vizsgálata 55 2.2.3.2.1. Német húsmerinó bárányok választáskori vérmérsékletének hatása néhány hizlalási tulajdonságra 55 2.2.3.2.2. Német húsmerinó bárányok vérmérsékletének értékelése és kapcsolata hizlalási tulajdonságokkal 55 2.2.3.3. Lenmagetetés hatása a bárányhús zsírsav összetételére 56 2.2.3.4. Testméretek és a vágott testek értékelése 58 2.2.3.4.1. Különböző genotípusú juhok testméretének értékelése 58 2.2.3.4.2. Vágott testek objektív bírálati lehetőségének vizsgálata 58 2.2.3.4.3. Ultrahangmérés alkalmazási lehetősége a bárányok minősítésében 60 3

dc_904_14 2.2.4. Eredmények és értékelésük 61 2.2.4.1. Különböző genotípusú bárányok hízékonyság vizsgálata 61 2.2.4.1.1. Fajtatiszta bárányok hízékonysági és vágási tulajdonságainak értékelése 61 2.2.4.1.1.1. Magyar merinó, német húsmerinó, német feketefejű bárányok hízékonysági és vágási tulajdonságainak vizsgálata 61 2.2.4.1.1.2. Magyar merinó, ile de france és suffolk bárányok hízékonysági és vágási tulajdonságainak vizsgálata 66 2.2.4.1.2. Keresztezett F1 bárányok hízékonysági és vágási tulajdonságainak vizsgálata (magyar merinó, magyar merinó x ile de france F1, magyar merinó x suffolk F1) 70 2.2.4.2. Vérmérséklet és hízlalási tulajdonságok összefüggés vizsgálata 75 2.2.4.2.1. Német húsmerinó bárányok választáskori vérmérsékletének hatása néhány hizlalási tulajdonságra 75 2.2.4.2.2. Német húsmerinó bárányok vérmérsékletének értékelése és kapcsolata hizlalási tulajdonságokkal 78 2.2.4.3. Lenmagetetés hatása a bárányhús zsírsavösszetételére 83 2.2.4.4. Testméretek és a vágott testek értékelése 85 2.2.4.4.1. Különböző genotípusú juhok testméretének értékelése 85 2.2.4.4.2. Vágott testek objektív bírálati lehetőségének vizsgálata 90 2.2.4.4.3. Ultrahangmérés alkalmazási lehetősége a bárányok minősítésében 99 2.2.5. Következtetések 102 2.3. TEJTERMELŐ KÉPESSÉGGEL KAPCSOLATOS VIZSGÁLATOK 106 2.3.1. Anyajuhok tejtermelő képességének vizsgálata 106 2.3.1.1. Bevezetés és irodalmi áttekintés 106 2.3.1.2. Célkitűzés 111 2.3.1.3. Anyag és módszer 112 2.3.1.3.1. A legelőfű táplálóanyag tartalom változásának jelentősége az anyajuhok tejtermelésére 112 2.3.1.3.2. A vérmérséklet hatása lacaune anyajuhok tejtermelésére 113 2.3.1.4. Eredmények és értékelésük 114 2.3.1.4.1. A legelőfű táplálóanyag tartalom változásának jelentősége az anyajuhok tejtermelésére 114 2.3.1.4.2. A vérmérséklet hatása lacaune anyajuhok tejtermelésére 115 2.3.1.5. Következtetések 118 2.3.2. Anyakecskék tejtermelő képességének vizsgálata 119 2.3.2.1. Bevezetés és irodalmi áttekintés 119 2.3.2.2. Célkitűzés 124 2.3.2.3. Anyag és módszer 125 2.3.2.3.1. A magyar parlagi kecske tejtermelésének értékelése és az ezt befolyásoló tulajdonságok vizsgálata 125 2.3.2.3.1.1. A magyar parlagi kecske tejtermelési tulajdonságainak értékelése 125 2.3.2.3.1.2. Digitális képek alkalmazása a kecske tőgybimbók morfológiai 125tulajdonságainak megállapításához 126 2.3.2.3.1.3. A laktáció szakaszának és az ellés típusának hatása a magyar parlagi kecske néhány tőgybimbó morfológiai és termelési tulajdonságára, 126 2.3.2.3.1.4. A tőgybimbó alakja és a kecsketej néhány minőségi tulajdonságának kapcsolata 127 2.3.2.3.2. A takarmányozás hatása a kecsketej zsírsavösszetételére (biológiai értékére) 128 2.3.2.3.2.1. Algaetetés hatása a kecsketej zsírsavösszetételére 128 2.3.2.3.2.2. Legeltetés hatása a kecsketej és sajt zsírsavösszetételére 128 4

dc_904_14 2.3.2.4. Eredmények és értékelésük 2.3.2.4.1. A magyar parlagi kecske tejtermelésének értékelése és az ezt befolyásoló tulajdonságok vizsgálata 2.3.2.4.1.1. A magyar parlagi kecske tejtermelési tulajdonságainak értékelése 2.3.2.4.1.2. Digitális képek alkalmazása a kecske tőgybimbók morfológiai tulajdonságainak megállapításához 2.3.2.4.1.3. A laktáció szakaszainak és az ellés típusának hatása a magyar parlagi kecske néhány tőgybimbó morfológiai és termelési tulajdonságára 2.3.2.4.1.4. A tőgybimbó alakja és a kecsketej néhány minőségi tulajdonságának kapcsolata 2.3.2.4.2. A takarmányozás hatása a kecsketej zsírsavösszetételére (biológiai értékére) 2.3.2.4.2.1. Algaetetés hatása a kecsketej zsírsavösszetételére 2.3.2.4.2.2. Legeltetés hatása a kecsketej és sajt zsírsavösszetételére 2.3.2.5. Következtetések 2.4. LEGELTETÉSSEL KAPCSOLATOS VIZSGÁLATOK 2.4.1. Bevezetés és irodalmi áttekintés 2.4.2. Célkitűzés 2.4.3. Anyag és módszer 2.4.3.1. A legeltetési módok hatása a gyepterületek terméshozamára és állateltartó képességére 2.4.3.2. Kúszólucernával és magyar rozsnokkal kapcsolatos vizsgálatok 2.4.3.3. Kiegészítő legelőkkel (olajretek, mustár) kapcsolatos vizsgálatok 2.4.3.4. Legelők nehézfém szennyezettségének hatása az állati termékekre 2.4.4. Eredmények és értékelésük 2.4.4.1. A legeltetési módok hatása a gyepterületek terméshozamára és állateltartó képességére 2.4.4.2. Kúszólucernával és magyar rozsnokkal kapcsolatos vizsgálatok 2.4.4.3. Kiegészítő legelőkkel (olajretek, mustár) kapcsolatos vizsgálatok 2.4.4.4. Legelők nehézfém szennyezettségének hatása az állati termékekre 2.4.5. KÖVETKEZTETÉSEK 3. ÚJ TUDOMÁNYOS EREDMÉNYEK 4. ÖSSZEFOGLALÁS 5. IRODALOMJEGYZÉK 6. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

130 130 130 134 137 139 141 141 144 147 149 149 158 159

159 161 162 164 164 167 174 177 183 186 191 196 230

5

dc_904_14 1. BEVEZETÉS 1.1.BEVEZETÉS ÉS CÉLKITŰZÉS A hazai juh- és kecsketenyésztés csak akkor lehet sikeres, ha a fejlesztések a hazai adottságok és lehetőségek figyelembevételével fajtákra (nem fajokra!) alapozottan, teljes körű technológiák kialakításával együtt történnek, összefüggésben az aktuális piac (lokális, hazai, és célzott külföldi) igényeivel. A hazai juh- és kecsketenyésztés jelenlegi sikertelenségének az egyik oka az, hogy az állattenyésztés feladatát (fogalmát) „szűken” értelmezték, amely így a jól-rosszul megválasztott tenyészcél érdekében végzett tenyésztéssel összefüggő eljárások (értékmérő tulajdonságok megállapítást és használatát, szelekciós eljárások, fajtatiszta tenyésztés, keresztezés, TÉB, stb.) összességének alkalmazását jelentette. Holott mindez nem választható el, illetve nem lehet sikeres úgy, ha nem az adott természeti (éghajlati, termőhelyi, stb.), technológiai (beleértve valamennyi kor, ivar és termelési csoporttartási, takarmányozási, illetve speciális szaporítási, nevelési, hízlalási) környezettel és az aktuális piac igényeivel összefüggésben végezzük. Sajnos a vágóbárány előállítás és értékesítés, valamint a tejtermelés és értékesítés rendkívül esetleges, nem kellően átgondolt, ezért van az, hogy a jelenlegi Európai Unión belüli és kívüli keresleti piaci viszonyok mellett a juh- és kecske ágazat nem tud érdemben fejlődni, sőt recesszióban van. Az EU piaca szabályozását tekintve ugyan egységes, a fogyasztási szokásokat tekintve nem! A fogyasztói különbségek nemcsak a minőségben különbözőek, hanem a termékek volumenében, feldolgozottságában és időbeni ütemezésében is. A bárányhús iránti kereslet bizonyos területeken és mértékig időszakos (ünnepekhez kötött), más területeken gyakorlatilag folyamatos. A bárányhússal szemben támasztott elvárások is különbözőek. A juh- és kecsketej termelés jelenlegi rendkívül alacsony színvonala a gazdaságtalan termelés mellett a piacszerzést, illetve azok megtartását is lehetetlenné teszi, mivel az év jelentős részében nincs juh-, illetve kecsketejtermelés. Ezért döntő fontosságú annak meghatározása, hogy konkrétan melyik piac megtartását, bővítését, illetve milyen új piacok megszerzését tűztük ki célul. Ezzel összefüggésben rendkívül fontos, hogy a meglévő lehetőségeinkkel (éghajlati, területhasznosítási, gyep, takarmánybázis, stb.) összhangban történjen a tenyészcél, és erre felépítve a juh- és kecsketenyésztési-technológiai program kidolgozása. Külön hangsúlyt kell fektetni arra, hogy az egész tevékenység, termelési folyamat alatt ne keletkezzen hulladék, csak továbbhasznosításra alkalmas melléktermék, amely csak úgy képzelhető el, ha az egész folyamat a természetes anyag körforgásra alapul! Ez lehet csak az alapja a környezetileg, gazdaságilag és társadalmilag is fenntartható fejlődésnek üzemmérettől függetlenül. Ez volt a hagyományos gazdálkodás alapja is. Ehhez elengedhetetlenül szükséges az adott termékekre vonatkozóan a teljes termékpályák kialakítása. Ebben a szemléletben kezdtem meg a juhtenyésztéssel és tartással kapcsolatos kutatásaimat 1987-ben Gödöllőn a Szent István Egyetem jogelődjén a Gödöllői Agrártudományi Egyetem, Állattenyésztési Tanszékén Dr. Bedő Sándor professzor úr vezetésével, majd 1994-től kutató munkám kiterjedt a kecske fajra is.

6

dc_904_14 1.2. CÉLKITŰZÉS Akadémiai doktori értekezésemben a hazai versenyképes juh- és kecsketenyésztéssel és ezzel összefüggésben tartással, takarmányozással, legeltetéssel, neveléssel, hízlalással, tejtermeléssel és a végtermékek minőségét befolyásoló tényezők vizsgálatával kapcsolatos kutatási eredményeimet foglalom össze. Az eredmények bemutatásánál arra törekszem, hogy azok egymásra épülését, kapcsolatrendszerét mutassam be úgy, hogy közben önmagában az egyes kutatási eredmények is jól értékelhetőek legyenek. Ezért doktori munkám célja különböző genotípusú juhok és kecskék értékelése anyai (szaporasági, utódnevelő képesség, stb.) és apai tulajdonságok (hízékonyság, vágóérték, stb.), valamint a tejtermelés szempontjából hazai viszonyok között. Ezekkel összefüggésben javaslattétel különböző értékmérő tulajdonságok új, újszerű megítélésére, mérésére, becslésére, továbbá újak bevezetésére. A különböző genotípusokat a tartás és takarmányozási körülmények, kiemelten a legeltetés új, újszerű megközelítésével összefüggésben értékelem. További célom nemcsak a gazdaságos és környezetbe illő juh- és kecsketenyésztés, illetve tartás megvalósítása, hanem a magas biológiai értékű hús és tej előállítása is. Célom arra is felhívni a figyelmet, hogy a legelőre alapozott állattartás, szennyezett legelők (pl. nehézfémmel) esetén, veszélyforrást jelenthetnek az állattartásra, illetve állati termék előállításra.

7

dc_904_14 2. VIZSGÁLATOK 2.1.ANYAJUHOK

ANYAI TULAJDONSÁGAIT (BÁRÁNYNEVELŐ KÉPESSÉGET, SZAPORASÁGOT) BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK VIZSGÁLATA

2.1.1. Bevezetés és irodalmi áttekintés Magyarországon a juhtenyésztés legfőbb árbevétele a bárányok értékesítéséből származik. Számos szakmai vita folyt, illetve folyik arról, hogy a magyar juhállomány döntő részét alkotó magyar merinófajta mennyiben felel meg a versenyképes juhhústermelésnek. Annak érdekében, hogy ezt tudományosan megalapozottan, helyesen lehessen megválaszolni, több szempontból kell ezt a kérdést megvizsgálni. Az egyik vizsgálandó szempont, hogy a magyar merinó fajta anyai tulajdonságai (különböző szaporulati mutatók: vemhesülési és ellési százalék, ellésenkénti/évenkénti választott bárány szám, illetve súly mellett a napi súlygyarapodásban a választásig és a választási súlyban, a korai tenyésztésbevételben, sűrítve ellethetőségben, valamint hasznos élettartamban, továbbá életteljesítményben) mennyiben múlja felül, vagy marad el a magyarországi viszonyok között szóba jöhető fajtákétól, fajtatisztán és keresztezésekben egyaránt. A másik, hogy a vizsgált fajták, illetve genotípusok és a környezet (természeti és technológiai), valamint piac közötti összhang milyen mértékű. Az anyai tulajdonságok örökölhetősége (h2) kicsi, néhány esetben közepes, tehát a környezeti tényezők jelentősen befolyásolhatják az eredményeket. Ezért rendkívül fontos, hogy a hazai adottságok által meghatározott tartási és takarmányozási lehetőségeknek megfelelően értékeljük a különböző fajtákat, genotípusokat. Az adott piac igényei elvárásai is döntően befolyásolják egy adott fajta, genotípus megítélését. Kis testsúlyú, választott bárányok értékesítése esetén, megfelelő technológia, illetve tartási és takarmányozási, stb. viszonyok között nem kell intenzív, választás utáni hízlalási szakaszt beiktatni. Nagy testsúlyú bárányok értékesítésekor viszont többnyire igen, ilyenkor az apai tulajdonságok (hízékonysági és vágási tulajdonságok) értékelését is figyelembe kell venni. A hízékonysági és vágási tulajdonságokat a következő fejezetben értékelem. Fajta, genotípus hatása Magyar merinó Hazánkban a legelterjedtebb fajta a magyar merinó. Az anyák 45-50 kg élősúlyúak, gyakorlatilag egész éven át rendszeresen ivarzanak. Ezáltal a fajta nagy előnye, hogy egész évben űzethető, így a programozott bárány előállítás a három fő értékesítési időszakra (húsvét, ferragusto, karácsony) megoldható (JÁVOR és mtsai., 2006; JÁVOR és KUKOVICS, 2006). Tenyésztésbevételük GAÁL (1972), NAGY és mtsai. (2005) vizsgálataikban igazolták, hogy a magyar merinó jerkék 10-11 hónapos korban tenyésztésbe vehetők, és sűrítve (8 havonta) ellethetők megfelelő felnevelési, tartási és takarmányozási körülmények között, valamint a legtöbb bárányt a középkorú, háromszor - ötször ellett anyák hozták a világra. PAJOR és mtsai. (2007) megállapították, hogy az átlagos szaporulati arány a kétszer ellett anyáknál volt a legkisebb (1,4 bárány/anya), ezt követték a 3-4-szer ellettek (1,7 bárány/anya), majd az 5nél többször ellett (1,8 bárány/anya) anyák eredményei. A merinó juhok ikerellésre hajlamosak, ha tartási és takarmányozási igényeit kielégítjük (MUCSI és BENKŐ, 2002). 8

dc_904_14 Az MJSZ/MJKSZ éves kiadványaiban (1996-2013) a nukleusz állománnyal kapcsolatban közölt szaporasági adatok alapján a magyar merinó nukleusz állományának éves átlagos szaporasága 1,255-1,328 között alakult. A merinó anyák ivarzása a főszezonban a leginkább kifejezett (augusztus 15-szeptember 31-ig), az ivarzási % 80-95, míg a fogamzási % 80-90. Az elő- és utószezonban (jún.1-aug.15-ig, dec.1-jan.31-ig) az ivarzási % 60-80, a fogamzási % 40-60 (POLGÁR és TOLDI, 2011). A magyar merinóra CEHLA (2011) 1,33 bárány/anya szaporulatot és 316-340 g/nap választásig tartó súlygyarapodást közöl. KUKOVICS (1996) a magyar merinónál1,04-1,8 szaporaságot (bárány/anya) és 0,9-0,95 választott bárány/anya számot ismertet. Súlygyarapodásuk a választásig átlagosan 352,6 g/nap a jerke, 390 g/nap a kosbárányok esetén 2012-ben a minősített kosok és ellenőrzött jerkék átlagos teljesítménye alapján (MJKSZ, 2013), 100 ellésre jutó bárányszaporulat törzskönyvezett állományokban 130 volt 2000-2005 között, de egyes tenyészetben elérik a 160-170 %-ot is (JÁVOR és mtsai., 2006). A nagy szórás értékek arra mutatnak, hogy egyrészt a fajta rendkívül heterogén, másrészt jelentősen eltérnek az anyajuhok tartási és takarmányozási körülményei. Német húsmerinó A német húsmerinó anyák 60-80 kg, a kosok 90-125 kg élősúlyúak (MJKSZ, 2012). KOMLÓSI (2012) szerint a német húsmerinó alkalmas a magyar merinó hústermelő képességének javítására. A fajta 1928-tól szerepel, amelyet a német fésűsmerinóból a leicester és a merinó precoce fajták felhasználásával alakítottak ki (VERESS és mtsai., 1995). A fajta szezonon kívüli ivarzásra is hajlamos, 1,3-1,4 szaporulat jellemzi. A bárányok 320360 g átlagos napi báránykori súlygyarapodással rendelkeznek. A német húsmerinó törzskönyvezett állományánál a báránykori súlygyarapodás jerkénél 378 g/nap, kosnál 396 g/nap volt (MJKSZ, 2013). MOLNÁR és mtsai. (2008) német húsmerinó F1 állománynál intenzív technológia mellett 52,5 napos választási kort, 17,3 kg választási súlyt és 328 g/nap súlygyarapodást mutatott ki választásig. CEHLA (2011) 1,18-1,7 bárány/anya szaporulatot és 280-325 g/nap választásig tartó súlygyarapodást közöl. Németország húsmerinó törzsjuhászataiban a fogamzási arány meghaladja a 90%-ot, a szaporulati arány a 160-170%-ot. A sűrített elletés elterjedt, a fajta az év minden szakában jól ivarzik és fogamzik (VERESS, 1982). VAHID és KÓBORI (2001) a német húsmerinó szaporaságára 140-160 %-ot közöl. JÁVOR és KUKOVICS (2006) szerint a fajta szaporasági mutatója átlagosan 132,6%, ami igen tág határok között mozog (szélsőértékek: 118,9170,4%). A fajta szerepet játszott a pannon húsjuh kitenyésztésében. A nagy szórásértékek alapján a fajta heterogén, másrészt befolyásolják az eredményeket a tartási és a takarmányozási körülmények, a tenyészetek megoszlása alapján, a dunántúli területeken tartják nagyobb arányban (MJKSZ, 2012). JÁVOR (2012) az ellenőrzött német húsmerinó szaporasági %-ára 137,7%-ot, az ellett anyák arányára 70,3 %-ot, a 100 anyára jutó hasznosult szaporulatra 96,5 %-ot és az első elléskori életkorra 22 hónap átlagot állapított meg a 2010-es évre vonatkozóan.

9

dc_904_14 Merinó landschaf A merinó landschaf fajta Elzász-Lotharingiából származik, Németország legelterjedtebb kettőshasznosítású (hús-gyapjú) fajtája. A szaporaság és hústermelő képesség javítása érdekében keresztezési partnernek javasolják extenzív viszonyok között. Kifejlett korban az anyák 70-90 kg, a kosok 100-130 kg súlyúak. A landschaf merinó anyák szaporasága 150180%, báránynevelő képessége jó, a sűrített elletésre és a korai tenyésztésbevételre alkalmasak (MJKSZ, 2009; VEGYENÁS és mtsai., 2013). A landschaf merinó anyák gyakorlatilag egész éven át rendszeresen ivarzanak, az ellenőrzött anyaállományok 84,4 %-os fogamzási és 130 % körüli szaporulati arányt érnek el (VERESS, 1982). Megfelelő körülmények esetén az anyák 80%-a 6 hónaponként ellethető (BURGKART és mtsai., 1975). Az első hat elléskor 1,31 ellési forgót állapítottak meg, ha az anyákat sűrítve ellették. A fajlagos költségek csökkentése érdekében az anyákat 8 hónapos korban veszik tenyésztésbe (HEMPEL, 1966). JÁVOR (2012) a 2010-es évben végzett vizsgálatai alapján a landschaf merinó szaporasági százalékára 157,4 %-ot, az ellett anyák arányára 74,3 %-ot, a 100 anyára jutó hasznosult bárányszaporulatra 116,8 %-ot, az első elléskori életkorra pedig 22 hónapos átlagot állapított meg ellenőrzött tenyészetben. A merinó landschaf ellésenkénti bárányszáma 1,5-1,8 bárány/anya, a bárányok választásig tartó súlygyarapodása 370-400 g/nap (CEHLA, 2011). Lacaune A lacaune tejtermelő franciafajta, de a származási helytől eltérően hazánkban félintenzív tejtermelő, illetve kettős hasznosítású (hús-tej) fajtaként tenyésztik (JÁVOR és KUKOVICS, 2006). A kosok 80-100 kg, az anyák 55-75 kg testtömegűek (VAHID, 2002). CEHLA (2011) a fajta szaporulatára 1,5-1,8 bárány/anya értéket ad meg, a bárányok választásig tartó napi súlygyarapodása 328-358 g. Hasonló 1,57 átlagos szaporulati adatokat (választott bárányszámot) közöl THOMAS és BERGER (2010); KUKOVICS és NÉMETH (2011) és 1,421-1,583 az MJSZ-MJKSZ (1996-2011) éves kiadványaiban, valamivel alacsonyabbat 1,3-1,4 KUKOVICS (1996). JÁVOR (2012) a lacaune szaporasági százalékára 156,3 %-ot, az ellett anyák arányára 82,4 %-ot, a 100 anyára jutó hasznosult bárányszaporulatra 128,8-at és az első elléskori életkorra 22 hónap átlagot adott meg ellenőrzött lacaune tenyészetben 2010-ben. A fajta kiváló a szezonalitásra való hajlammal rendelkezik, az év bármely szakában termékenyíthető (MJKSZ, 2012). Az anyák megfelelő tartási és takarmányozási körülmények esetén sűrítve ellethetők, de Magyarországon ez nem gyakorlat, mert 2010-es évben csak a lacaune anyák 1,9 %-a ellett kétszer (KUKOVICS és NÉMETH, 2011). NAGY (2012) a lacaune hazai nukleusz állományára 2010-re 151,1 liter tejtermelést közöl 131,5 napi fejési időszakra. A fajta országos laktációs tejtermelése 124 nap alatt 148 liter (MJKSZ, 2013). Tejelő cigája A cigája juhfajta változatai között (őshonos, tejelő) jelentős különbségek vannak a szaporaságban és a termelési tulajdonságokban. A nagy szórás értékek arra mutatnak, hogy 10

dc_904_14 egyrészt a fajta rendkívül heterogén, másrészt eltérőek az anyajuhok tartási és takarmányozási körülményei (KUKOVICS, 2006). A Kis-Ázsiából származó őshonos cigája juhot hazánkban főleg a déli országrészben tenyésztik (MUCSI, 1997). A cigája állományban a cél a szilárd szervezet és a betegségekkel szembeni ellenálló képesség megtartása, a jó anyai és tejtermelő képesség megőrzése parlagi viszonyok között (MJKSZ, 2012). A tejelő cigája átlagos alomnagysága 1,2-1,6, jól tejel, a bárányválasztás után még 5-6 hónapig fejhető és ez idő alatt 120-180 liter tejet ad (JÁVOR és KUKOVICS, 2006). Az anyák kifejlett kori testtömege 62-66 kg, a kosoké 90-110 kg. A báránykori súlygyarapodás a jerkéknél 380-420 g/nap, a kosoknál 420-450 g/nap (MJSZ, 2003). KUKOVICS és NÉMETH (2011) adati szerint adott évbe a fajta 85,5 %-ka ellett és a szaporulati % 174,8 volt, jelentős szórás mellett. Az MJSZ-MJKSZ éves kiadványaiban (1996-2011) a tejelő cigája nukleusz állományának szaporasága 1,46-1,55 között változott. JÁVOR (2012) a tejelő cigája szaporasági százalékára 146,4 %-ot, az ellett anyák arányára 99,0 %-ot, a 100 anyára jutó hasznosult szaporulatra 144,9-et és az első elléskori életkorra 24 hónap átlagot adott meg ellenőrzött tejelő cigája tenyészetben a 2010-ben. Szapora fajták A szaporaságban kitűnő fajták eredete eltérő, de az a tulajdonságuk közös, hogy ivarzási és fogamzási képességük kiterjed az egész évre, illetve egy ellésre kettő, vagy több életképes bárányt is képesek világra hozni. A booroola merinó a magyar merinónál kisebb testtömegű, lassúbb fejlődésű, bőven tejelő igen szapora fajta, hazájában 200, vagy afölötti szaporulati százalékkal (MUCSI, 1997). A Fec B a juh 6-os kromoszómáján elhelyezkedő BMPR-1B génben azonosított pontmutáció, amely az ovulációs rátát befolyásolja. Heterozigóta homozigóta génhordozás esetén várhatóan 1,5 báránnyal nő az alomszám (JÁVOR, 2008). A booroola merinó anyák súlya átlagosan 47,5 kg, a kosoké 75-90 kg. A fajta a szaporaság növelésére használható, felhasználásával alakították ki hazánkban a „szapora merinó” fajtát. A szapora merinó a magyar merinónál 10-15%-kal kisebb súlyú, az anyák 50 kg, a kosok 7580 kg súlyúak. A többes alomból született bárányok csak éves kor után tudják kompenzálni a magyar merinóhoz képesti súly lemaradásukat, ajánlott ezért a 1,5 éves kor utáni tenyésztésbevétel mindkét ivarban (POLGÁR és TOLDI, 2011). A romanov szaporodására jellemző az egész éven át tartó ivarzási hajlam, a 140-150 napos vemhességi idő és az ellésenkénti 200-250%-os bárányszaporulat. Az anyák 45-55 kg, a kosok 60-80 kg testtömegűek, 100 napos laktációban 100-150 liter tejet termel (VAHID és KÓBORI, 2002). A kosbárányok súlygyarapodása választásig 257 g/nap, a jerkéké 224 g/nap (POLGÁRTOLDI, 2011). A finn landrace az egyik legszaporább juhfajta. Az anyák 40-50 kg, a kosok 50-70-100 kg súlyúak. Szaporasága kifejlett korban 300-390 %, sűrítve is ellethető, jó tejelő. A báránykori súlygyarapodása 250-300 g/nap. A svéd landrace a finnhez hasonlít, de annál tömegesebb, kisebb szaporaságú, viszont szilárdabb szervezetű (VERESS, 1982).

11

dc_904_14 Az egyes fajták között, de fajtákon belül is, az egyedi különbségek számottevőek az ovulációnként leváló petesejtek számában. Ez azért rendkívüli fontosságú, mert ez tájékoztat a legbiztonságosabban egy-egy nő ivarú állat szaporodóképességéről (HANRAHAN és QUIRKE, 1976). A kor, illetve az ellések számának növekedésével a szaporulati arány nő, majd az ötödik, hatodik ellés után csökken (TURNER és DOLLING, 1964). A magyar merinó versenyképességének növelése megköveteli az értékmérő tulajdonságainak fejlesztését. Ez manapság a magyar merinó anyai (vemhesüléséi-, ellési százalék, választott bárányszám, értékesített alomsúly stb.), és hústermelési tulajdonságainak (pl. hizlalás alatti testsúly-gyarapodás, vágási tulajdonságok) javítását jelenti. A magyar merinó versenyképességét a különböző közvetett, illetve közvetlen végtermék előállító keresztezési módokkal is lehet javítani. Az anyai tulajdonságok (pl. szaporaság, báránynevelő képesség, választási alomsúly) javítása, a magyar merinónál jobb anyai tulajdonságú, szaporaságú fajták alkalmazásával lehetséges (GAÁL, 1982; VERESS, 1987). Rendkívül fontos azonban a keresztezett állomány hazai viszonyokhoz való jó alkalmazkodó képessége. A terminál fajták felhasználásával előállított keresztezett bárányok hízlalási és vágási teljesítményét több szerző értékelte, mind tejelő keresztezett, mind magyar merinó fajtával kapcsolatban (MIHÁLKA, 1976; PELLE és mtsai., 1987; SCHUSZTER és mtsai., 1988; JÁVOR és mtsai., 1993; MOLNÁR és mtsai., 1999a, 1999b; PÓTI és mtsai., 2005). Ezzel szemben a keresztezett genotípusú anyák báránynevelő képességének alakulásáról az elmúlt években csak kevés közlemény született (pl. NÉMETH és mtsai., 2007; PAJOR és mtsai., 2011). Az anyák szaporaságát, báránynevelő képességét jelentősen befolyásolhatja az anya és a bárány genotípusa, a tartási és takarmányozási feltételek (VERESS, 1990). A különböző szerzők vizsgálatai alapján, a jó anyai tulajdonságokkal, rendelkező fajtákkal (lacaune, cigája) történt keresztezések hatására növekedett az ellésenkénti bárányszám és csökkent a bárányok választásig tapasztalt elhullási aránya (GAÁL, 1982; VERESS, 1987; GALLIVAN és mtsai., 1993; UNAL és mtsai., 2006). A szaporaságra történő keresztezésbe először a romanov juhfajtát vonták be, de a keresztezés nem vált be, és az 1970-es években felhagytak vele. A szapora merinót a booroola merinó kosok bevonásával alakították ki. A fajta igényes, belterjes tartást kíván (JÁVOR és KUKOVICS, 2006). A szapora merinónál a 100 anyajuhra eső szaporulat 32 %-al emelkedett és csökkent a két ellés közötti idő. A kedvező eredmények ellenére a fajta nem terjedt el. Az 1970-es évektől a magyar merinó, a finn landrace és az ile de france fajták felhasználásával alakították ki a bábolnatetra fajtát. Az év minden időszakában ivarzik és szaporodik, ellésenként átlagosan 1,7 bárányt ad. Az anyák súlya 50-55 kg, a kosoké 65-75 kg. Súlygyarapodásuk választásig 250-300 g/nap, ezt követően 200-310 g/nap (POLGÁR és TOLDI, 2011). A szaporaság növelése céljából MIHÁLKA és mtsai. (1983) magyar merinó x svéd landrace anyai vonalat alakítottak ki. Az egy anyára jutó élve született bárányszám éves átlagban 0,52al, a felnevelt bárányszám 0,37-al több volt, mint a fajtatiszta magyar merinó anyáknál. A magyar merinó anyajuhok tejtermelésének növekedése a báránynevelő képességüket is javíthatja. Ezért a gyors előrehaladás érdekében célszerű lehet a bevált tejtermelő fajtákkal való keresztezés. A keresztezésnek a tejtermelés növelésre gyakorolt hatásáról korábban már hazai szerzők is beszámoltak (KUKOVICS és mtsai., 1992). Régóta ismert, hogy az 12

dc_904_14 anyajuhok tejtermelésének növelésével növekszik a bárányok súlygyarapodása is (BURRIS és BAUGUS, 1955). Ezt kiegészítve, a további vizsgálatok arra is rámutattak, hogy a tejtermelés a bárányok 6 hetes koráig tartó növekedésével mutat jelentős összefüggést (SNOWDER és GLIMP, 1991). Jelenleg a tejhasznú fajták nukleusz állományai közül a lacaune fajta a legnagyobb létszámú (1. táblázat). 1. táblázat A magyar merinó és a tejelő fajták törzskönyvezett létszámának alakulása. Év

Magyar merinó

Awassi

Brit Kelet Fekete tejelő -fríz fríz juh 25853 1080 110 1 1995 29862 208 277 121 2000 10245 246 272 2005 5406 225 2010 4204 247 2012 Forrás: MJSZ, 1996, 2001, 2006; MJKSZ, 2011, 2013

Lacaune

Tejelő cigája

64 632 1244 1689 1786

594 437 413 443

Tejelő keresztezett 2952 3397 38 -

A tejelő genotípusú fajtákkal történő keresztezés célja az anyák tejtermelésének, valamint a bárányok növekedési intenzitásának növelése. NÉMETH és mtsai. (2007) munkájukban a magyar merinó × lacaune F1 keresztezett anyáknál megállapították, hogy a keresztezés hatására jelentősen, 0,24 %-kal növekedett, a fajtatiszta magyar merinó anyákhoz viszonyítva, az egy anyajuhra jutó értékesített bárányszám. A fajtatiszta magyar merinó anyák után átlagosan 0,9 bárányt, a magyar merinó és lacaune F1 anyák után átlagosan 1,14 bárányt, a fajtatiszta lacaune anyák után 1,26 bárányt értékesítettek. Értékmérő tulajdonságok A tenyésztők számára fontos információt nyújt a választási súly, illetve alomsúly, amely segítségével következtethetünk az anyajuhok báránynevelő képességére, emellett a választási súly fontos tényező a hazai juh tenyészérték-becslési rendszerben is. Számos szerző (DIXIT és mtsai., 2001; KUCHTIK és DOBES, 2006; KUCHTIK és mtsai., 2007) beszámolt arról, hogy a választási súly közepesen szoros, vagy szoros mértékben összefügg a hizlalásvégi súllyal, ezzel szemben nincs, vagy kismértékű az összefüggés a hizlalás alatti súlygyarapodás nagyságával. Régóta ismert, hogy a hizlalás alatti súlygyarapodást befolyásolja a választás ideje is (PELLE, 1975; VERESS és mtsai., 1979). A mesterséges báránynevelés során a későbbi választás például negatívan befolyásolja a bárányok súlygyarapodását (BODNÁR és mtsai., 2004; BODNÁR, 2005). A korai tenyésztésbevétellel kapcsolatban, az elmúlt években már folytak vizsgálatok Magyarországon, amelyek során nem egyértelmű, ellentmondásos eredményeket közöltek. Több szerző vizsgálta a korai, 8-9 hónapos kor körüli tenyésztésbevétel lehetőségét magyar merinóknál. A korán tenyésztésbe vett anyákra első ellés alkalmával az egyes ellés a jellemző (GAÁL, 1964, 1972; GÁSPÁR, 1983; MUCSI, 1998). A korán 8-9 hónaposan tenyésztésbe

13

dc_904_14 vett jerkék is elérik a genetikailag várható kifejlettkori testsúlyukat 18-24 hónapos korra GAÁL (1964). A magyar merinó jerkék korán, 8-9 hónapos korban, megfelelő tartás és takarmányozás esetén tenyésztésbe vehetők, mert az első bárányt fel tudják nevelni szervezetük károsodása nélkül GAÁL (1964, 1972); GÁSPÁR (1983). Ezzel ellentétben LÁTITS és TURY (1985) 7-8 hónapos korban nem javasolták a jerkék tenyésztésbevételét. NAGY és mtsai. (2005) magyar merinó jerkéket vettek tenyésztésbe 9,5-10,5 hónapos, valamint másfél éves korban, vizsgálataik során megállapították, hogy a tenyésztésbe vétel időpontja nem befolyásolta a szoptatási időszak alatti bárányelhullást. Magyarországon a juhtenyésztés jelenlegi helyzetére jellemző, hogy a szaporulati mutatók nagyon rossz értékeket mutatnak. Genetikailag a magyar merinó anyáktól ellésenként állományszinten megfelelő tartási és takarmányozási viszonyok között 1,2-1,3 élő szaporulat elvárható. Ezt bizonyítja, hogy a ’80-as években a magyar merinó állomány szaporulata e körül alakult (BEDŐ és mtsai., 1986). A fajta átlagos szaporulati százaléka törzstenyészetekben 2001- 2008 között 135% volt (MJKSZ, 2013). Magyarországon az árutermelő juhállományok jövedelmezőségét – a minőségi bárány előállításon kívül – a bárányszaporulat növelésével, valamint az időszakos piac igényeihez való alkalmazkodással lehet elérni. BEDŐ (1989) a mennyiségi és minőségi termék előállításra hívja fel a figyelmet. Hazánkban az évente egyszeri elletés terjedt el. Az olasz piac viszont három időszakban (Húsvét, Ferragusto, Karácsony) igényel nagyobb mennyiségű bárányt. Így a magyar tenyésztőknek alkalmazkodni kell ezekhez az értékesítési időszakokhoz. NAGY és mtsai. (1998) szerint szükséges a két ellés közötti idő csökkentése ahhoz, hogy minél jobban kielégítse az időszakos piac igényeit. Ennek egyik legkézenfekvőbb módja az anyajuhok sűrített-osztott (átlagosan 8 havonkénti) elletése. Ez azért is indokolt, mert nemcsak több bárányt lehet értékesíteni egy anya után évente, hanem ez a módszer növeli az értékesítés biztonságát, illetve lehetővé teszi a jobb áron értékesíthető augusztusi és karácsonyi bárány előállítást. Sűrített elletés alkalmával a két ellés közötti idő 240 és 300 nap között változik (VERESS, 1974; VERESS és mtsai., 1991; NAGY és mtsai., 1998). A sűrített elletés esetén a két ellés közötti idő a második és ötödik ellés között csökken (NAGY és mtsai., 1998). A korábban, éves kor előtt, tenyésztésbe vett jerkék is sűrítve (8 havonta) ellethetők (VERESS, 1974, 1990; LÁTITS, 1981; VERESS és mtsai., 1989, 1991; KÁDAS, 1998). A sűrített elletés csak a korai (30-40 napos) bárányválasztás esetén lehetséges (VERESS, 1974, 1990; VERESS és mtsai., 1989). Az ivarzási szezonon kívül (április-május) csak ivarzás-indukcióval érhetők el megfelelő termékenyülési eredmények (BECZE, 1960; MÉSZÁROS, 1970; TANGL, 1971; LÁTITS és BECZE, 1975; LÁTITS, 1981, 1983, 1987; MUCSI és TÚRI, 1988; VERESS, 1990). A szinkronizálásnak ugyan többlet költsége van, de ha 70% körüli a termékenyülés és 1,2-1,3 az ellésenkénti átlagos bárányszám, akkor a többlet bárányszaporulatnak köszönhetően a kezelés már gazdaságos. Sűrített elletésnél figyelembe kell venni azt is, hogy mivel egész évben termel az állomány (vemhes vagy bárányt nevel) nehezen végezhetők el az állategészségügyi kezelések és az oltások. A nyírás és trágyázás idejét is pontosan meg kell tervezni. Több jól betanított tenyészkosra van szükség, amelyek kézből is ugranak. A januári és februári születésű jerkéket célszerű tenyésztésre meghagyni, mert ezek érik el a kellő fejlettséget az őszi termékenyítési szezonra.

14

dc_904_14 Annak ellenére tehát, hogy a magyar merinó fajta számos más, a világon elterjedt fajtával ellentétben megfelelő tartási és takarmányozási körülmények között gyakorlatilag egész éven át termékenyíthető, mégsem használjuk ki hazánkban megfelelő mértékben ezt a lehetőséget. Környezet hatása az anyai tulajdonságokra Fontos lenne annak vizsgálata is, hogy a különböző keresztezések (közvetlen, közvetett) költségei hogyan alakulnak a fajtatiszta tenyésztéshez viszonyítva, illetve a teljesítménytöbblet milyen mértékben javítja, a juhágazat jövedelmezőségét. A probléma az, hogy a merinót már több fajtával keresztezték hazánkban, de egy-két kivételtől eltekintve átütő, országos szintű eredményt nem értek el. Ennek talán az alapvető oka az, hogy a fajta (genotípus), környezeti (természeti és technológiai) és a piac igényei nincsenek egységesen értékelve. A szaporodásbiológiai folyamatokra, továbbá a szaporulati mutatók alakulására a tartásnak és takarmányozásnak jelentős szerepe van (GÁSPÁR, 1983; VERESSÉS mtsai., 1989; VERESS, 1990; MUCSI és BENK, 2002). A tartástechnológia is jelentősen befolyásolja a szaporaságot, ebből adódóan gátlón hat a bőséges és szűkös energiaellátás, az emésztőszervek fejletlensége vagy tartós betegségből eredő kóros elváltozása, valamint a nevelés alatti mozgáshiány (VERESS és mtsai., 1982). A takarmányozás az adott genetikai potenciál kihasználását jelentős mértékben befolyásoló környezeti tényező. Régi megfigyelés, hogy a jó legelőkön, optimális körülmények között tartott anyák nagyobb arányban ellettek ikerbárányokat, illetve az azonos fajtához tartozó, jobb kondíciójú anyáknak jobbak a szaporodásbiológiai mutatói (DOWNING és SCARAMUZZI, 1991; MUCSI, 1997). Az anyajuhok aktuális táplálóanyag- és energiaszükséglete folyamatosan változik attól függően, hogy üres, a vemhesség melyik szakaszában van, hány bárányt hord ki, illetve szoptat. A juhászatok szimultán takarmánygazdálkodási formát igényelnek. Ebben megtalálhatók a hagyományos és korszerű legeltetési, valamint a téli időszak főtakarmánytermő terület igénnyel járó takarmányozási technológiák. Mindezt befolyásolják a juhászatok termelési formái, amelyek az extenzívtől az intenzívig minden átmenetet magukba foglalnak (BEDŐ és PÓTI, 1999). A gyepek takarmányértékét, aktuális minőségét és hozamát számos tényező befolyásolja. TASI és BARCSÁK (2001) igazolta, hogy bizonyos tápanyagok mennyisége és az adott növényfaj kedveltsége között van összefüggés. Ezt adott termőhelyi adottságok között a gyep összetevők és a növényzet aktuális fenológiai állapota alapvetően meghatározza. A fenológia vizsgálatok jelentőségét számos egyéb vizsgálat is megerősíti. A levélzet növekedése folyamatos, de intenzitása változó (ROBSON és mtsai., 1988; HOLMES, 1989). A nem hasznosított levelek elöregszenek, így az állatok már nem tudják jól hasznosítani. A füvek tavasszal vegetatív szerveiket növesztik, majd az első növedék vége felé gyarapodásuk generatív irányba vált át, mely a magszár fejlesztésével kezdődik és a magéréssel zárul. E folyamat során csökken az értékes takarmányt adó levélzet aránya a termésben, mivel a levelek hajtásonkénti összhossza április-június időszakban előbb emelkedést, majd csökkenést mutat (NAGY, 1997, 2007a, 2007b). Az aránylag kis levéltömeg miatt az első szakaszban a növekedés üteme lassú. A termés ekkor bár jó minőségű, de mennyisége kevés és az ekkor végzett legeltetésnek több káros hatása is van. Ezután a bugahányásig gyors növekedés jellemző, amely főleg a nagy asszimilációs felületnek köszönhető. A harmadik harmadban a 15

dc_904_14 növekedés lelassul, mert a növények főleg a generatív hajtások fejlesztésére fordítják az energiájukat. A magérlelés utáni hasznosítás rosszabb takarmányminőséget és lassabb regenerációt eredményez. A fenológiai és morfológiai változások beltartalmi változásokat vonnak maguk után (GILL és mtsai., 1989; DWAYNE és MERTENS, 1995), amelyek a gyeptakarmány minőségének változásához vezetnek, melynek hátterében a beltartalmi összetevők változása és az emészthetőség csökkenése áll. E folyamatok az első növedék idején zajlanak le a leggyorsabban, mivel az első növedékben magszárat fejlesztenek a füvek, ez pedig erőteljes változásokkal jár, a sarjúban a legtöbb fű viszont nem hoz magszárat (VINCZEFFY, 1993b). TASI és BARCSÁK (2000, 2001); TASI (2004) és TASI (2006, 2007) a növény elvénülése, a növénymagasság, a nyersrost-, a fehérje tartalom, a fehérje-rost arány és a szerves anyagok emészthetősége között lineáris összefüggést talált. A nyersfehérje tartalom folyamatosan csökken, míg a nettó-energiatartalom csak május közepéig csökken jelentős mértékben. A jó emészthetőség a növekedés kezdeti szakaszára jellemző, ekkor a gyep magassága megegyezik az optimális legelőmagassággal. A növedékenként csökkenő fehérjetartalmat kompenzálhatja a pillangósok jelenléte, amelyek a második növedékben nagy mennyiségben jelenhetnek meg. Az emészthetőség szoros pozitív összefüggésben van a takarmány fehérjetartalmával. A jó emészthetőség gyorsítja az emésztési folyamatokat, így a takarmány gyorsabban halad át az emésztőrendszeren, ami több takarmány felvételét eredményezheti. Hazánkban a gyepre alapozott állattartás két fő korlátja a nyári szárazság (NAGY és mtsai., 1996) és a mérsékelt égövi összehasonlításban viszonylag rövid legeltetési idény (RATH és PEEL, 2005), bár pl. NAGY és VINCZEFFY (1993) az esetleges decemberi legeltetést is elképzelhetőnek tartják. A Festuca arundinacea ősszel és a korai fagyok után is zöld marad, így még a téli legeltetésre is jó legelőt ad (SLEPER és BRUCKNER, 1995; THARMARAJ és mtsai., 2005) és az olcsó tartási mód idejének megnyújtásával javíthatja pl. a húsmarha és juhtartás eredményességét (NAGY, 2005a,b). A különböző másodvetésű juhlegelők fontosságára már korábban többen felhívták a figyelmet (GAÁL, 1964). Juhlegelőnek számít a telepített káposztarepce, réparepce, őszi árpa, rozs, illetve rozsos-bükköny. Igazolt, hogy jelentős költségcsökkentő hatás érhető el a gabona-, lucerna- és kukoricatarlók legeltetésével is (BEDŐ és PÓTI, 1999). Számos közlemény született különböző másodvetésű takarmánynövények energia- és fehérjeértékének megállapításáról (BARCSÁK és mtsai., 1990; BEDŐ, 1993; B KISSNÉ és KASZÁS, 1993; PÓTI és BEDŐ, 1993; SCHMIDT és mtsai., 1998; VÁRHEGYI és mtsai., 1998). A gyors növekedésű, hidegtűrő, másodvetésként is alkalmazható termesztett növények jó téli legelőt adhatnak a juhoknak. Ilyen növények lehetnek többek között az olajretek (Raphanussativus L. var. oleiferus) és a fehér mustár (Sinapis alba L.). Korán lekerülő gabonafélék után már augusztus végén, szeptember közepén legelőt tud biztosítani a juhok számára (ANTAL, 2005). Hazánk korábbi évszázadaiban, illetve napjainkban is egy-két juhászatban, de a világ számos országában (pl. Mongólia) a vegetációs időn kívül, le nem legeltetett és kaszált, elszáradt fűnövedéket legeltetnek az állatokkal, juhokkal (LÁSZLÓ, 1986; MUNKÁCSI, 2008; NERGÜI, 2009; AVAR, 2012). Az így hasznosított fűnövedék takarmányértéke (táplálóértéke és energia tartalma) elmarad ugyan a jó minőségű szénáétól, de a hagyományos szabadtartásos technológia során (a gyeptermést nincs betakarítva, tárolva, szállítva) alkalmazzák (AVAR, 2012).

16

dc_904_14 A helyzetet bonyolítja, hogy a gyephozamot befolyásoló tényezők egyike a hasznosítási mód. CSÍZI (2003) vizsgálata szerint az eltérő gyephasznosítás (kaszálás, legeltetés, vegyes hasznosítás) jelentős mértékben befolyásolta a fűhozamot. Az öt éves vizsgálati időtartamra vetítve a legnagyobb átlagos szárazanyag hozamot a vegyes hasznosítással érte el, míg a legkisebbet az egyhasznú kaszálással. Az éves szárazanyag hozam alapján az egységnyi területre eső juheltartó képesség szignifikánsan a vegyes gyephasznosítási módnál volt a legnagyobb. A hasznosítási mód nemcsak a mennyiséget, hanem a gyep fajgazdagságát, így annak minőségét is befolyásolja. PENKSZA és mtsai. (2013) vizsgálataiban értékelte magyar szürke szarvasmarha fajtával történt különböző gyephasznosítású terület (legelő: évi 6 hónap, kiegészítő legelő: évi 1 hónap és rét: júniusi kaszáló és 2 hónap őszi legelő) fajösszetételét, produkció és táplálóanyag tartalmát. Legkedvezőbb eredményeket a legeltetés mutatta, majd a rét őszi legeltetése következett a gyep fajösszetétele és a fajdiverzitás szempontjából, legrosszabb eredményeket a kiegészítő legelő mutatta. Kevés veszteséggel járó legeltetési mód csak az lehet, amely lehetőséget ad a növényzetnek a zavartalan újrasarjadásra, vagyis van annyi sarjadási-, ún. regenerációs idő, mely alatt nem történik legelés az adott területen és a fű újra olyan magasságot érhet el, amely alkalmas a következő legeltetésre (TASI, 2010). Az állatok egyenletes termelésének az alapja az egyenletes takarmányfelvétel. Ezt leginkább a napi adagolású legeltetéssel lehet megvalósítani. Akkor legeltetünk helyesen, ha a legelőre hajtott állatok egynapi adagjukat megkapják legalább 100 m2-en belül (SZEMÁN, 2005). A juhok magas színvonalú termeléshez a jó minőségű (beltartalmi értékű, jól emészthető) takarmányokon (elsősorban tömegtakarmányokon, legelőfüvön) kívül, elengedhetetlen a megfelelő, korlátozásmentes takarmányfelvétel és az optimális tartási-, takarmányozási környezet biztosítása. A legeltetési idő és a vízfelvétel korlátozása, a túlzott és fölösleges mozgás, illetve mozgatás és zavarás kedvezőtlenül befolyásolják a juhok termelési eredményeit. Ezek együttes hatásának becslésére a juhok kondíció bírálata alkalmas. Ezért annak megállapítására, hogy az anyajuhokat az aktuális igényeiknek megfelelően tartjuk, takarmányozzuk a legegyszerűbben alkalmazható mutató az anyajuhok kondíció bírálata. A kondíció bírálat nemcsak arról ad felvilágosítást, hogy az anyákat az aktuális igényeiknek megfelelően takarmányozzuk, hanem arról is, hogy az aktuális tartási körülményeik, egészségi állapotuk megfelelő. Okszerű takarmányozás esetén, amennyiben nem megfelelő az anyajuhok tartása, vagy egészségi állapota a kondíciójuk nem lesz megfelelő. Ezért a rendszeres, havonkénti kondíció bírálat az anyajuhok tartásának, takarmányozásának legjobb, legegyszerűbben megállapítható mutatója (MUCSI, 1998). Jelen ismereteink szerint az nem állítható, hogy minél nagyobb az anyák súlya, annál jobbak lesznek a szaporulati mutatói, nagyobb lesz az esély az ikerellésre. A testsúly helyett inkább az anyajuhok kondícióját, tehát a testszövet tartalékoknak a megjelenési arányát kell figyelembe venni. Akkor eredményes tehát termékenyítés előtt a fokozott takarmányozás, ha azzal a testszövet tartalékok arányát növeljük addig, hogy az állat még ne legyen elhízott. A túlkondíció ugyanis nem kedvez a termékenyülésnek (DOWNING és SCARAMUZZI, 1991; MUCSI, 1997). MUCSI (1997) szerint a javuló kondíciót eredményező 2–4 hetes többlettakarmányozás, a flushing növeli az ivarzók számát, hatására a tenyészidény korábban kezdődik és 17

dc_904_14 meghosszabbodik. Kedvezőtlen azonban a szaporodási folyamatokra a kívánatosnál jobb kondíció. BECZE és mtsai. (1990) a termékenyítést megelőző többlettakarmányozás hatására az ikerellések számának 20-40 %-os emelkedését tapasztalták. BECZE (1960) szerint a merinó és cigája anyajuhokkal egyaránt megvalósítható akár az évenkénti kétszeri elletés is, de ennek alapvető feltétele, hogy az anyákat folyamatosan magas szintű takarmányozásban részesítsék és megfelelő körülmények között tartsák. Ehhez még természetesen megfelelő hormonális kezelések is szükségesek. 2.1.2. Célkitűzés Az anyajuhok anyai tulajdonságait (báránynevelő képességet, szaporaságot) befolyásoló tényezők vizsgálatával kapcsolatban a következő vizsgálatokat végeztem, illetve célokat tűztem ki:  Fajtatiszta magyar merinó és magyar merinó keresztezett (lacaune, cigája) anyajuhok szaporasági mutatóinak értékelése  Fajtatiszta magyar merinó és magyar merinó keresztezett (magyar merinó x merinó landschaf F1) anyajuhok szaporasági mutatóinak értékelése A keresztezések hatásának (lacaune, cigája, merinó landschaf) vizsgálatát a magyar merinó anyajuhok szaporulati mutatóira és a báránynevelő képességre (bárányok napi súlygyarapodására a választásig, választási súlyra) hazai viszonyok között. 

A tenyésztésbe vételi idő és a sűrített elletés hatása az anyajuhok életteljesítményére A magyar merinók optimális tenyészidejének megállapítását, valamint a tenyésztésbe vételi idő sűrített (átlagosan nyolc havonkénti) ellésre és szaporulati mutatókra gyakorolt hatását.  A legeltetési módok hatása az anyajuhok kondíciójára és szaporulati mutatóira Eltérő szakszerűen kivitelezett legeltetési módok (pásztoroló és szakaszos) hatását az anyajuhok kondíciójára és szaporulati mutatóira.  A legelőhasználat és az anyajuhhasználat kapcsolata Az egész éven át szabadban, legelőn és a téli időszakban épülethez kötötten (hodályban) tartott anyajuhtartás hatását az anyajuhhasználati módokra és az anyajuhok szaporulati mutatóira, elsősorban egy anya után értékesített bárány szaporulatra (db, kg), valamint az éves árbevételre.

18

dc_904_14 2.1.3. Anyag és módszer 2.1.3.1. Fajtatiszta magyar merinó és magyar merinó keresztezett (lacaune, cigája) anyajuhok szaporasági mutatóinak értékelése A vizsgálatokat Fülöpszálláson egy árutermelő gazdaságban végeztük. Az anyákat egy csoportban tartottuk. A gazdaságban tejesbárány-előállítás és értékesítés történt. A vizsgálatban a 2008. év február 1. és 15. között ellett, véletlenszerűen kiválasztott magyar merinó (n=20), a (merinó × cigája) F1 (n=20) és a (merinó × lacaune) F1 (n=20) keresztezett anyajuhok és ezek bárányai vettek részt. A vizsgálatban a lacaune tejhasznú, a cigája őshonos fajtaváltozatát használtuk. Az anyák termékenyítése előtti három hét során abrak kiegészítésként rozsot (300 g/nap) kaptak (flushing). Az apai hatás mérséklése érdekében, a kísérletben résztvevő anyákat (n=60) magyar merinó fajtájú kosokkal (3 db) fedeztettük a 2007. évi őszi tenyészidényben, hárembeli pároztatást alkalmazva. A kosok életkora és testsúlya 7–10 év, valamint 97–105 kg között változott. Termékenyítéskor az anyaállatok átlagosan 2,5 évesek, és egyszer ellettek voltak. A vizsgálat időtartama alatt bárányelhullás nem történt. Egyedileg mértük a bárányok születési, és választási súlyát, mechanikus mérleggel, 0,1 kg pontossággal, valamint számoltuk a bárányok választásig történő napi súlygyarapodását. A bárányokat 60 napos korban választottuk. Az anyák réti és lucerna szénát, továbbá kb. 1 kg/nap abrakkeveréket fogyasztottak (tritikálé, rozs, kukorica). A bárányok 10–15 napos koruktól a bárányóvodába kerültek, ahol báránytápot (NEm: 7,20 MJ/kg, NEg: 4,80 MJ/kg, nyersfehérje: 15,0%), nyalósót és vizet ad libitum fogyasztottak. Az adatok statisztikai értékelését az SPSS 14.0 programcsomaggal (átlag, szórás, GLM Multivariate és LSD teszt, Chi2 próba) végeztük. A GLM során a bárányok születési és választási súlyát, valamint a választásig tartó időszakra vetített napi súlygyarapodását befolyásoló tényezőket vizsgáltuk. Yijk= μ + Gi + Sj + LSk + eijk Yijk = vizsgált tulajdonság; μ =átlag, Gi = genotípus hatása (fix hatások: 3 osztály), Sj = ivar hatása (fix hatás: 2 osztály), LSk= születési típus hatása (fix hatások: 2 osztály), eijk = hiba. Vizsgáltuk az egyes tényezők kölcsönhatásait is, de mivel ezek nem voltak szignifikáns hatásúak, a továbbiakban csak a fő tényezőket mutatjuk be. 2.1.3.2. Fajtatiszta magyar merinó és magyar merinó keresztezett (magyar merinó x merinó landschaf F1) anyajuhok szaporasági mutatóinak értékelése A vizsgálatainkat Kardoskúton (Körös-Maros Nemzeti Park, KMNP) egy árutermelő juhászatban végeztük. A vizsgálat során összesen négy ("A" és "B" valamint "C" és "D") csoportot alakítottunk ki, ősszel ("A" és "B") és tavasszal ("C" és "D"). Az anyajuhok kiválasztása véletlenszerűen történt. Az őszi termékenyítési időszakban vizsgált "A" csoportban magyar merinó (n=50) és a "B" csoportban (magyar merinó x landschaf merinó) F1 (n=50) anyajuhok pároztatása történt, mindkét csoporthoz 1-1 magyar merinó tenyészkost rendeltünk. Az "C" csoportban magyar merinó (n=50) és "D" csoport (magyar merinó x landschaf merinó) F1 (n=50) kialakításakor hasonlóan az előző csoportokhoz, 1-1 magyar merinó tenyészkost rendeltünk, tehát az "A" és "B", valamint "C" és "D" csoport között csak a termékenyítés időpontja és a genotípus között volt eltérés. Mind a négy esetben hárembeli pároztatás történt. Az anyajuhok abrak kiegészítésben részesültek egész éven keresztül 10 dkg/nap mennyiségben, a báránynevelés alatt pedig napi 70 dkg abraktakarmányt (kukorica, zab, rozs, egyenlő arányban) kaptak. Az anyajuhok az ellést követően bárányaikkal együtt egyéni fogadtatóba kerültek elhelyezésre, ahol 2-3 napig tartózkodtak. A bárányok választásig 19

dc_904_14 (átlagosan 70 nap) ad libitum lucernaszénát, valamint kukorica és zab roppantott keverékét kapták. A juhok hagyományos legeltetésben részesültek. A kosok életkora és testsúlya fedeztetéskor 5-7 év, valamint 88-110 kg között változott. Az anyajuhok életkora átlagosan 4 év, és kétszer ellettek voltak. A vizsgálatunkban az anyajuhok ellési százalékát, ellésenkénti bárányszámát, ikerellések arányát vizsgáltuk, valamint feljegyeztük a választásig elhullott bárányok számát. Az adatok statisztikai kiértékelését az SPSS 21.0 programcsomaggal (átlag, szórás, Chi 2 próba) végeztük. 2.1.3.3. A tenyésztésbe vételi idő és a sűrített elletés hatása az anyajuhok életteljesítményére A vizsgálatok egy Eger határában található árutermelő magyar merinó tenyészetben történtek. A kísérletben 1995. január 1. és 1995. február 10. között született magyar merinó jerkebárányok vettek részt. A jerkék testsúlyának mérlegelése a választástól havonta egyszer történt. Az ivarzások számának és idejének megállapításához, illetve feljegyzéséhez, az ivarzó jerkék kiválogatása, megjelölése próbakossal történt. A jerkéket 30-35 kg testsúly elérésekor 9,5-10,5 hónapos kor körül termékenyítették először, hárembeli pároztatással. A megfelelő fejlettségű, a már rendszeresen ivarzott egyedek termékenyültek (n=83) és alkották az I. csoportot. Az ebben az időben nem termékenyült, illetve fejletségük miatt hárembe nem tett jerkéket másfél éves kor körül (15-20 hónapos) termékenyítették ismét (kerültek hárembe), és ezek alkották a II. csoportot (n=65). Összesen tehát 158 db juh került a kísérletbe. Az első ellést követően mind a két csoport egyedei átlagosan 8 havonta ellettek. A tavasz végi termékenyítési szezonban (április-május) ivarzás-szinkronizálást végeztek. Takarmányozás és tartás mindkét csoport egyedei esetében azonos módon történt. A tenyészállatok takarmányozása évenként változott a takarmány beltartalmi értékeinek megfelelően, de nagyon fontos, hogy az optimális tenyészkondíció mindig meg volt. A kondíció bírálat minimálisan negyedévente megtörtént. Az első elléstől kezdődően a következő adatok gyűjtésére és értékelésére került sor: tenyésztésbe vételi életkor, két ellés között eltelt időtartam, ellésenkénti megellett anyalétszám, ellésenkénti bárányszám (halva született bárányok száma is), és a tenyésztésből kiesés időpontja. Az adatokat az alapstatisztikai számítások elvégzése után Excel táblázatba rendeztük és összehasonlítottuk a két csoport ellésenkénti bárányszámát, a tenyésztésbe vételi idő és a két ellés között eltelt napok változását, a tenyésztésbe vételi idő hatását az anyajuhok életteljesítményére SPSS 14.0 programcsomag alkalmazásával. 2.1.3.4. A legeltetési módok hatása az anyajuhok kondíciójára és szaporulati mutatóira A különböző legeltetési módok (pásztoroló és szakaszos) hatását az anyajuhok kondíciójára két eltérő ökológiai adottságú helyszínen egy szárazfekvésű, aljfüves (aprócsenkeszes vezérnövényű) területen, Tiszaszőlősön/Jász-Nagykun-Szolnok megye/, továbbiakban „A” gazdaság és egy üde fekvésű gyepterületen, Dombóváron /Tolna megye/ továbbiakban „B” gazdaság értékeltük. Az értékelésbe, mindkét gazdaságban, ősszel termékenyített és február 1. és 15. között ellett, előhasi (első ellésű) magyar merinó anyajuhok kerültek. A legeltetési vizsgálatokhoz mindkét helyen a legelőterületet (ősgyep) két azonos nagyságú részre, 60-60, ha osztottuk, melynek egyik felét pásztorolva, a másikat szakaszosan legeltettük 90-90 anyajuhval. Gazdaságonként, így összesen 180 anyajuh vett részt a legeltetési vizsgálatban. A legeltetési időszakban, 20

dc_904_14 minkét gazdaságban, nyáron (június hónap) termékenyítettük (hárembeli pároztatás) az anyajuhokat, az anyák abrak kiegészítésben (flushing) nem részesültek. A „B” gazdaságban külön további 60 hektáros területen, 90 anyajuh szakaszos legeltetése került sor, ahol az anyák hárembeli pároztatása az őszi tenyész-szezonban (szeptember-október) történt. Az anyajuhokat szakaszosan legeltettük. A vizsgálatban megállapítottuk a juhok kondícióját. Mint ismert a kondíció bírálat az állat táplálóanyag-ellátás mértékét fejezi ki. A bírálat során az első ágyékcsigolyánál, a hosszú hátizom teltsége, a faggyú vastagság megítélése, a tövisnyúlvány, a harántnyúlvány, az utolsó borda kitapinthatóságának mértéke alapján 5 kategóriát különböztetünk meg Robinson és mtsai. (1983) útmutatásai szerint. 1. pont: tövisnyúlványok kiemelkednek, háttájékon élesek, ujjak könnyedén benyomhatók a harántnyúlványok alá, ágyék izmok alig tapinthatók; 2. pont: tövisnyúlványok sora kiemelkedik, de simák, bordák a háton simák és lekerekítettek, az ujjak kis nyomással a csontvégek alá hatolhatnak, ágyéki izmok éppen csak tapinthatók, szervezetben faggyú alig található; 3. pont: tövisnyúlványok kissé emelkednek ki, simák, kerekek, a bordák a háton simák, jól fedettek, csontok csak nyomással érzékelhetők, ágyéki izmok teltek, kevés faggyúval fedettek; 4. pont: tövisnyúlványok erős nyomással érzékelhetők, a bordák a háton nem tapinthatók ki, ágyéki izmok teltek, vékony faggyúréteggel fedettek; 5. pont: tövisnyúlványok még erős nyomással sem érzékelhetők, ágyéki izmok igen teltek, vastag faggyúréteggel fedettek. Az adatok statisztikai értékeléséhez az SPSS 14.0 programot használtuk. Az alkalmazott statisztikai próbák az alábbiak voltak: átlag, szórás, Mann-Whitney teszt, Chi² teszt. 2.1.3.5. A legelőhasználat és az anyajuhhasználat kapcsolata Vizsgálatainkat három, közel azonos ökológiai legelő viszonyokkal rendelkező gazdaságban végeztük. Az „A” (n=680) és „B” (n=784) gazdaságban magyar merinó x német húsmerinó F1, a „C” (n=350) gazdaságban tisztavérű német húsmerinó anyák szaporulati mutatóit értékeltük. Mindegyik juhászatban a legeltetés láb alóli módszerrel történt. Az anyajuhok tömegtakarmány ellátása (zöldfű és széna felvétel) kiegyensúlyozott volt, amelyet kondíciójuk is igazolt. Az aktuális kondíció állapottól függően az anyák gazdasági abrak kiegészítést (szemes rozst, búzát, kukoricát, illetve gabona ocsút) kaptak napi 0,3 kg mennyiségben. Az „A” és „C” gazdaságban a téli időszakban épületben történt az anyajuhok tartása (elletés, báránynevelés), a „B" gazdaságban egész évben (365 napon keresztül) az anyajuhok szabadban voltak. Utóbbi esetben az anyák elhelyezése, takarmányozása, itatása erdősávokkal védett enyhén lejtős területen történt. Az „A” juhászatban folyamatos, a „B” gazdaságban évente egyszeri vad pároztatást alkalmaztak. A „B” gazdaságban november elejétől december végéig tartott a tenyészidény. A „C” gazdaságban sűrített osztott elletést (kétévente háromszorit) alkalmaztak. A vizsgált anyaállomány egyik pároztatási idénye január elejétől február végéig, a másik augusztus végétől november közepéig tartott. Kiértékelésre került a vizsgált anyaállományok ellésenkénti vemhesülési, ellési százaléka, az éves átlagos állománylétszámra vetített választott bárány szám, és értékesített bárány súly. Végül az éves statisztikai létszám alapján az egy anyára vetített összes bárány árbevétel is összehasonlításra került az anyák átlagos takarmányozási költségével. 21

dc_904_14 2.1.4. Eredmények és értékelésük 2.1.4.1. Fajtatiszta magyar merinó és magyar merinó keresztezett (lacaune, cigája) anyajuhok szaporasági mutatóinak értékelése A vizsgálatba vont különböző genotípusú magyar merinó, magyar merinó x lacaune F1, és magyar merinó x cigája F1 anyajuhok szaporulati mutatóit az 2. táblázat tartalmazza. 2. táblázat Különböző genotípusú anyajuh szaporulati mutatói Tulajdonságok

magyar merinó

(magyar merinó × lacaune) F1 20 20

(magyar merinó × cigája) F1 20 20

20 n 20 Összes ellés száma Egyes ellések 17 14 16 száma 3 6 4 Ikerellések száma Született bárányok 23 26 24 száma Ikerellések aránya, 15a 30b 20 % Szaporulati arány, 115 130 120 % ab=P<0,05 - eltérő betűk szignifikáns különbséget jelölnek a két genotípus között A magyar merinó anyajuhok közül 17 anya egy, 3 anya iker, a keresztezett magyar merinó × cigája F1 anyajuhok közül 16 anya egy, 4 anya iker, illetve a magyar merinó × lacaune F1 anyajuhok esetén 14 anya egy, további 6 anya ikerbárányokat ellett. A magyar merinó anyajuhok szaporulati aránya a hazai árutermelő telepekhez viszonyítva átlagosnak mondható. Megjegyzendő, hogy hazánkban nyolc év (2001–2008) átlagában, a törzstenyészetekben lévő magyar merinó állományok 100 ellésre vetített szaporulati aránya 135% körül alakult (MJKSZ, 2009). Az anyaállatok szaporaságát, báránynevelő képességét több tényező is befolyásolja, így az anya és a bárány genotípusa (KUKOVICS és mtsai., 1981), a tartási és takarmányozási feltételek (VERESS és mtsai., 1989; VERESS, 1990), és az anyaállatok kondíciója (MUCSI, 1998). A hazai juhtenyésztés jövedelmezőségét alapvetően meghatározó tulajdonság az anyánkénti értékesíthető bárányszaporulat. Ezt nagymértékben meghatározó tulajdonság az ikerellési arány kétszer nagyobb volt a magyar merinó x lacaune F1 keresztezett anyák esetén, mint a fajtatiszta magyar merinó anyáknál a különbségek szignifikánsak voltak (Chi2 érték: 5,62; p<0,05). Az eredmények alapján megállapítható, hogy a keresztezés, az iker ellések számának növekedésén keresztül, 5–13 %-ban növelte a választott bárányok számát. A különböző szerzők vizsgálatai alapján, a jó anyai tulajdonságokkal rendelkező (szapora) fajtákkal történt keresztezések hatására növekedett az ellésenkénti bárányszám és csökkent a bárányok választásig tapasztalt elhullási aránya (GAÁL, 1982; VERESS, 1987; GALLIVAN és mtsai., 1993; UNAL és mtsai., 2006). A bárányok vizsgálati eredményeit anyai genotípus, ivar és születési típus szerint a 3. táblázat foglalja össze. 22

dc_904_14 3. táblázat A bárányok születési és választási súlyának, valamint választásig tartó súlygyarapodásnak alakulása anyai genotípus, ivar és születési típus szerint (LSM±SEM) Választási súly, kg

Súlygyarapodás választásig, g/nap

n

Születési súly, kg

magyar merinó magyar merinó x lacaune F1 magyar merinó x cigája F1 Ivar

23 26 24

4,37±0,08a 5,11±0,06b 4,69±0,07c

16,99±0,61a 20,82±0,49b 18,89±0,55c

210,35±9,71a 261,88±7,73b 236,71±8,67c

Kos Jerke Születési típus

47 26

4,86±0,05a 4,59±0,06b

19,18±0,41 18,62±0,49

233,65±6,54 233,98±7,69

Tulajdonságok Anyai genotípus

Egyes 39 5,20±0,05a 22,12±0,36a 282,10±5,76a Iker 34 4,25±0,07b 15,68±0,52b 190,53±8,29b abc=P<0,05 - eltérő betűk szignifikáns különbséget jelölnek két tulajdonság között A GLM eredményei alapján a genotípus szignifikáns hatását minden tulajdonság esetén ki tudtuk mutatni (P<0,001). A három genotípus közötti különbségek igazolására, ahogy az anyag és módszer fejezetben ismertettem LSD post hoc tesztet végeztünk. Az eredmények alapján megállapítható, hogy a magyar merinó bárányok születési súlya mindkét keresztezett genotípus bárányaihoz képest szignifikáns mértékben kisebb volt. A keresztezett anyáktól származó bárányok születési súlya 0,4 kg, illetve 0,8 kg-mal voltak nehezebbek (P≤0,01) [(magyar merinó x cigája) F1 és (magyar merinó x lacaune) F1], mint a fajtatiszta magyar merinó bárányoké. A különbségek a választási súlyban is megmutatkoztak, legnagyobb választási súlyt a magyar merinó x lacaune F1 (+3,8 kg; +22,5 %), majd a magyar merinó x cigája F1 (+1,9 kg; +11 %) anyák bárányai értek el (P≤0,001). A választásig történő időszak esetén mind a magyar merinó x lacaune F1, mind a magyar merinó x cigája F1 anyák bárányai szignifikánsan jobban gyarapodtak, mint a magyar merinó bárányok. Megállapítható az is, hogy a két ivar között, nem volt különbség a választási súlyban, hasonlóan KUCHTÍK és DOBES (2006); PAJOR és mtsai. (2008) vizsgálataihoz. Ezzel szemben több szerző (MOLNÁR és DOMANOVSZKY, 1979; MOLNÁR, 1980; MOLNÁR és mtsai., 1999a) is tapasztalt szignifikáns különbséget a két ivar között a bárányok választási súlyában. Az egyes alomból származó bárányok születési súlya az ikerbárányokéhoz képest 1 kg-mal volt nagyobb (P≤0,01). Választáskor az egyes alomból származó bárányok előnye 7 kg-ra nőtt az iker bárányokkal szemben (P≤0,01). Az eredményeinkhez hasonlóan, az irodalmi közlések (MOLNÁR és DOMANOVSZKY, 1979; DIXIT és mtsai., 2001; KUCHTÍK és mtsai., 2007; PAJOR és mtsai., 2008) szerint is az egyes bárányok nehezebb választási súlyúak, mint az iker bárányok. 23

dc_904_14 A keresztezés során számolni kell a heterózis hatással, de ezt jelen munkában nem vizsgáltuk. NITTER (1978) összefoglaló munkájában a heterózis hatás mértékét a keresztezett anyák bárányainak a születési súlyában 5,1%-ban, a választási súlyában 6,3%-ban határozta meg. A keresztezett anyák bárányai szignifikánsan jobban gyarapodtak, mint a magyar merinó bárányok, amelyet a keresztezett anyajuhok nagyobb tejtermelése okoz elsősorban. A keresztezésnek a tejtermelés növelésre gyakorolt hatásáról korábban már hazai szerzők is beszámoltak (KUKOVICS és mtsai., 1992). Régóta ismert, hogy az anyajuhok tejtermelésének növelésével növekszik a bárányok súlygyarapodása is (BURRIS és BAUGUS, 1955). Ezt kiegészítve, a további vizsgálatok arra is rámutattak, hogy a tejtermelés a bárányok 6 hetes koráig tartó növekedésével mutat jelentős összefüggést (SNOWDER és GLIMP, 1991). A juhászatok gazdaságosságát befolyásolja az egy anyajuhra vetített értékesíthető bárányszám, vagy értékesíthető alomsúly. Az egy anyára jutó értékesített alomsúlyt az 1. ábra szemlélteti. 1. ábra Eltérő genotípusba tartozó anyajuhok átlagos értékesített alomsúlya 30,00

b (magyar merinó x lacaune) F1(3) (magyar merinó x cigája) F1(4) magyar merinó(5)

b Értékesített alomsúly/anya, kg(1)

25,00

a 20,00

15,00

10,00

5,00

0,00 Genotípusok(2)

ab=P≤0,05 - eltérő betűk szignifikáns különbséget jelölnek Az ábrán látható, hogy az egy anyára jutó átlagos választási alomsúly mind a magyar merinó x lacaune F1 (27,3 kg), mind a magyar merinó x cigája F1 (24,1 kg) genotípusoknak nagyobb, mint a magyar merinók 20,9 kg-os választási alomsúlya. Az eredmények jól mutatják, hogy a lacaune és a cigája fajtákkal történő keresztezés jelentősen tudja javítani az magyar merinó anyajuhok választási alomsúlyát. A magyar merinó x lacaune F1 anyák bárányai 6 kg-mal (+30 %), a magyar merinó x cigája F1 anyák bárányai 3 kg-mal (+15 %) múlták felül a magyar merinó anyák bárányainak választási súlyát. A magyar merinó x lacaune F1 anyák értékesített bárányszám növekedése hasonló volt NÉMETH és mtsai. (2007) eredményeihez. 24

dc_904_14 2.1.4.2. Fajtatiszta magyar merinó és magyar merinó keresztezett (magyar merinó x merinó landschaf F1) anyajuhok szaporasági mutatóinak értékelése A vizsgálat során genotípusonként 100-100 anya szaporulati mutatóit értékeltük. A 4. táblázatban mutatjuk be a különböző genotípusú anyajuhok szaporulati arányát. 4. táblázat Fajtatiszta magyar merinó és a keresztezett (magyar merinó x landschaf merinó F1) anyajuhok szaporulati arányainak alakulása Termékenyítés ideje

Csoport

Genotípus

Ellési arány, (%) 90

Szaporulati Ikerellések arány, (%) aránya, (%) 133,3a 33a

magyar merinó magyar merinó x Ősz "B" landschaf merinó, 96 168,8b F1 "C" magyar merinó 82 114,6a magyar merinó x Tavasz "D" landschaf merinó, 86 141,9b F1 magyar merinó -9 -16 Különbség a két magyar merinó x tenyészidőszak között landschaf merinó, -11 -19 F1 ab = a különböző betűk szignifikáns különbséget jelölnek (P≤0,05) "A"

69b 15a 42b -60a -32b

Mint ismert, az ellések számának növekedésével a szaporulati arány nő, a harmadik és az ötödik között a legnagyobb, majd hatodik ellés után csökken (TURNER és DOLLING, 1964; NAGY és mtsai., 2005). A vizsgálat az értékelt anyajuhok harmadik tenyészidény eredményeit mutatja be. A tavaszi termékenyítési időszakban vemhesült magyar merinó anyajuhok 47 bárányt ellettek, 4 esetben történt ikerellés. A keresztezett genotípus (magyar merinó x landschaf merinó) F1 esetén 61 bárány született. Az őszi pároztatási időszakban a magyar merinó anyajuhoktól 60 bárány született. A keresztezett anyajuhok 81 bárányt ellettek. Mindkét vizsgálati időszakban igen jelentős mértékben növekedett a keresztezés hatására az anyajuhok szaporulati mutatója. Érdemes figyelembe venni az ikerellések számának az alakulását. Mint ismeretes, a tavaszi időszakhoz képest, az őszi fedeztetési időszakban kedvezőbbek az anyák szaporulati mutatói (PÓTI és mtsai., 2012). A két genotípus között szaporulati arány és vemhességi arány csökkenésének mértékében nem volt különbség. Jelentős eltérést tudtunk azonban kimutatni az ikerellések arányának csökkenésében. A keresztezett genotípusú anyajuhoknál az ikerellések aránya kisebb mértékben csökkent (kb. 30%) mint a tisztavérű magyar merinó anyajuhoknál (a csökkenés mértéke 60% volt). A magyarországi törzstenyészetekben tenyésztett magyar merinó anyajuhok szaporulati aránya 135 % körül realizálódott (MJKSZ, 2013). Az anyajuhok szaporaságát több tényező is befolyásolja, legfőképpen az anya genotípusa (KUKOVICS és mtsai., 1981). Ahhoz, hogy az 25

dc_904_14 anyajuhok a genetikai képességeiket megfelelően ki tudják bontakoztatni elengedhetetlen a megfelelő takarmányozás, erre GÁSPÁR (1983); VERESS (1990); MUCSI és BENK (2002) is felhívta a figyelmet. Mindebből következik, hogy az anyaállatok kondíciója döntő fontosságú a szaporasági mutatók alakulásában (MUCSI, 1998). Emellett a keresztezés során számolni kell a heterózis hatással, bár ezt jelen munkában nem vizsgáltuk. NITTER (1978) összefoglaló munkájában a heterózis hatás mértékét a keresztezett anyák ellési arányában 8,7%, anyára jutó választott bárányszámban 14,7 % találta. Összességében az eddigi kísérletünk eredményeiből megállapítható, hogy az ellési arányt, a szaporulati arányt és az ikerellések arányát befolyásolja a genotípus, a (magyar merinó x landschaf merinó) F1 az előbb említett mindhárom vizsgált tulajdonságban kedvezőbb értékeket mutatott, mint a magyar merinó. Hasonló, illetve ezeket alátámasztó eredményeket közölt PAJOR és mtsai. (2011). Kísérletükben magyar merinó és keresztezett (magyar merinó x lacaune) F1 anyajuhok szaporasági mutatóit értékelték. Vizsgálataik során arra a következtetésre jutottak, hogy a keresztezett anyák ikerelléseinek aránya kétszer nagyobb volt, mint a fajtatiszta magyar merinó anyáknak. A született bárányok mellett az is lényeges szempont, hogy a bárányok minél nagyobb hányadát értékesíteni tudják a juhászatok, ezért nagy hangsúlyt kell fektetni a nevelési időszakra is. A bárányok választásig való elhullását az 5. táblázat szemlélteti. 5. táblázat Fajtatiszta magyar merinó és a keresztezett (magyar merinó x landschaf merinó) F1 anyajuhok bárányainak elhullási aránya Termékenyítés ideje Ősz Tavasz

Csoport

Született bárány

Összes elhullás

"A" "B" "C" "D"

60 81 47 61

2 5 2 3

Egyes ellés elhullás 1 -

Ikerellés elhullás 1 5 2 3

Összes elhullás (%) 3,33 6,17 4,25 4,91

Megfigyeltük, hogy szinte minden esetben az ikerellésekből származó egyedek hullottak el, amely megegyezik a gyakorlatban is megfigyeltekkel. A genotípusok között bárányelhullásban nem volt különbség egyik tenyészidőszakban sem. A juhászatok szempontjából döntő fontosságú a választott bárányok száma, amelyet lehet ellett anyákra, illetve tenyésztésre kijelölt anyákra vetíteni. Az egy anyára jutó választott alomszámot a 6. táblázatban mutatjuk be.

26

dc_904_14 6. táblázat Fajtatiszta magyar merinó és a keresztezett (magyar merinó x landschaf merinó) F1 anyajuhok átlagos választott alomszáma Tulajdonságok 100 ellett anyára vetített alomszám 100 anyára vetített alomszám

Őszi tenyészidény csoportok „A” „B”

P

Tavaszi tenyészidény csoportok „C” „D”

P

128,9

158,3 <0,05

109,8

134,9

<0,05

116

152 <0,05

90

116

<0,05

Az eredmények jól mutatják, hogy a landschaf merinó fajtával történő keresztezés jelentősen képes javítani az anyajuhok választási alomnagyságát, még a tavaszi tenyészidényben is. A 100 ellett anyára vetített alomnagyság tekintetében a (magyar merinó x landschaf merinó) F1 anyáknak 23 %-kal, a 100 tenyésztésbe vett anyára vetített alomnagyság esetén, pedig közel 30 %-kal múlták felül a magyar merinó anyák értékesített alomszámát. 2.1.4.3. A tenyésztésbe vételi idő és a sűrített elletés hatása az anyajuhok életteljesítményére A korán, 9,5 és 10,5 hónapos korban tenyésztésbevett jerkéknél (I. csoport) az első ellés alkalmával az átlagos bárányszám 1,02 volt. Hasonló eredményeket kapott GAÁL (1964, 1972); GÁSPÁR (1983); MUCSI (1998) is, tehát azok a jerkék, amelyeket korábban vettek tenyésztésbe első ellésre általában csak egy bárányt ellettek. A korai tenyésztésbevétellel (9,510,5 hónaposan) tenyésztésbe vett jerkék is elérik a kifejlett kori testtömeget 18-24 hónapos korra, hasonlóan GAÁL (1964) kísérleti eredményeihez. Az I. csoport második ellése alkalmával az átlagos ellésenkénti bárányszám 1,36 volt, amely közel azonos a 15-20 hónapos korban tenyésztésbevett (II. csoport) első elléskori bárányszámával 1,30 (2. ábra). A további ellésenkénti átlagos bárányszám a két csoportnál közel azonos volt (2. ábra).

27

dc_904_14 2. ábra A korai és késői időpontban tenyésztésbe vett anyajuhok ellésenkénti átlagos bárányszáma 1,8

átlagos bárányszám(3)

1,6 1,4 1,2 1 0,8

I.csop(1)

0,6

II.csop(2)

0,4 0,2 0 1

2

3

4

5

6

7

8

9

10 11 12 13 14

ellések száma(4)

A vizsgálatok végeztekor (2004. 10. hó) az I. csoport egyedei tizennégyszer, a II. csoport egyedei tizenháromszor ellettek (2. ábra). Az átlagosan 9,5 éves anyajuhok bárány hozamának összehasonlításakor a kiinduló anya létszámra vetített bárányszámból megállapítható, hogy az ellésenkénti egy anyára jutó átlagos bárányszám hasonló volt (I. csoportnál 1,370,16, a II. csoport 1,380,11). Az egy anyára jutó átlagos összes bárányszámban az I. csoport eredményei alapján jobbak voltak (I. csoport: 19,23; a II. csoport: 18,06). A két ellés közötti idő 240 és 300 nap között változott mindkét csoport egyedeinél, viszont egyes esetekben 240 nap alá is csökkent (3. ábra), hasonló következtetésekre jutott VERESS (1974); VERESS és mtsai. (1991); NAGY és mtsai. (1998) is. A szórás értékek megfelelnek a tenyészidőszak hosszának, ugyanis a kosok hat-hétig voltak a nyájban. A sűrített elletés esetén a két ellés közötti idő a korai tenyésztésbe-vételű csoportnál a második és ötödik ellés között csökkent hasonlóan, mint NAGY és mtsai. (1998) kísérletében. A két csoport között szignifikáns különbség mutatható ki az első ellésnél a tenyésztésbe vételi időben és az első ellés átlagos bárány számában. A többi ellésnél nem mutatható ki statisztikailag igazolható különbség a két csoport egyedei között.

28

dc_904_14 3. ábra A korai és késői időpontban tenyésztésbe vett anyajuh csoportok átlagos két ellés között eltelt napok száma

ellések közötti napok száma(3)

600 500 400 300

I.csoport(1) 200

II.csoport(2)

100 0 1

2

3

4

5

6

7

8

9

10 11 12 13 14

ellések száma(4)

A korábban tenyésztésbe vett, és átlagosan másfél évesen tenyésztésbe vett jerkék is sűrítve (8 havonta) ellethetők. Azonos megállapítást közölt VERESS (1974, 1990); LÁTITS (1981); VERESS és mtsai. (1989, 1991); KÁDAS (1998) is. A sűrített elletés csak a korai (30-40 napos) bárányválasztás esetén elképzelhető összhangban VERESS (1974, 1990); VERESS és mtsai. (1989) eredményeivel. A sűrített elletés másik feltétele az anyajuhok megfelelő (2,53,0 pontos) kondíciója. A bárányelhullás a szoptatás ideje alatt közel azonos volt mindkét csoportban. A vizsgálatba vont kezdeti anyalétszám a hatodik ellésig kis mértékben, majd nagyobb mértékben csökkent mindkét csoportnál. Az összes megellett anyajuh létszámot alapul véve (n=148) a nyolcadik ellést az anyáknak már csak közel fele élte meg (4. ábra).

29

dc_904_14

termelésben lévő anyák aránya(3)

4. ábra A korai és késői időpontban tenyésztésbe vett anyajuhok kiindulási létszámhoz viszonyított százalékos csoportonkénti megoszlása ellésenként a vizsgálat ideje alatt 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0

I. csoport(1) II. csoport(2)

1

2

3

4

5

6

7

8

9 10 11 12 13 14

ellések száma(4)

A 6. ellést követően a később tenyésztésbe vett anyák statisztikailag igazolható mértékben (P≤0,05) nagyobb (30 %) arányban estek ki a tenyésztésből (hullottak el), mint a korábban tenyésztésbe vett anyák. Ez felhívja a figyelmet arra, hogy azokat a jerkéket, amelyek megfelelő takarmányozás és tartás esetén csak később lehet tenyésztésbe venni (később ivarzanak rendszeresen, és érik el a várható kifejlett kori testsúlyuk kétharmadát), célszerű selejtezni. Ezek életteljesítménye, hasznos élettartama rosszabb, mint az éves kor alatt tenyésztésbe vetteké. Azok a megfelelő tartási és takarmányozási körülmények között felnevelt magyar merinó jerkék, amelyek későn, éves kor után vehetők tenyésztésbe, nagy valószínűséggel valamilyen tenyésztési szempontból kedvezőtlen genetikai tulajdonsággal rendelkeztek, vagy egészségügyi problémáik voltak. Az ilyen egyedek tenyésztési szempontból nem kívánatosak. Sajnos a hazai gyakorlat ezzel éppen ellentétes, a jerkéket másféléves kor körül veszik tenyésztésbe, függetlenül azok fejlődési ütemétől. Az eredmények tehát azt mutatják, hogy a magyar merinó jerkék 9,5-10,5 hónapos korban megfelelő tartás és takarmányozás esetén tenyésztésbe vehetők. Az első bárányt károsodás nélkül kihordják, problémamentesen ellenek, és az első bárányt fel tudják nevelni szervezetük károsodása nélkül. Hasonló eredményekre jutott GAÁL (1964, 1972); GÁSPÁR (1983), ezzel ellentétben LÁTITS és TURY (1985) 7-8 hónapos korban nem javasolták a jerkék tenyésztésbevételét. 2.1.4.4. A legeltetési módok hatása az anyajuhok kondíciójára és szaporulati mutatóira A különböző legeltetési módok hatását az anyajuhok kondíciójára két eltérő ökológiai adottságú helyszínen egy szárazfekvésű, aljfüves (aprócsenkeszes vezérnövényű) területen „A” gazdaság és egy üde fekvésű gyepterületen „B” gazdaság értékeltük. Az anyajuhok kondíciója a szakaszos legeltetés esetén bizonyult kedvezőbbnek (7. táblázat). A szakaszos legeltetés alkalmazása mintegy 5-9%-kal növelte az anyák átlagos kondíció pontszámát a legeltetés alatt, összehasonlítva azon anyákkal, melyeket pásztorolva 30

dc_904_14 legeltettünk. Az eredmények jól mutatják, hogy a szakaszosan legeltetett anyajuhok kondíciója a nyári, legelők kisülési időszakában is kedvezőbb volt (P≤0.05), mint a pásztorolva legeltetetteké. 7. táblázat A legeltetési módok hatása az anyajuhok kondíciójára a száraz fekvésű „A” gazdaságban Bírálat hónapja IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. Átlag **=P<0,01; ***=P<0,001

Pásztoroló legeltetés

Szakaszos legeltetés

P

2,28±0,16 2,58±0,19 2,67±0,16 2,52±0,23 2,43±0,25 2,58±0,20 2,67±0,19 2,53±0,20

2,22±0,18 2,78±0,22 2,68±0,20 2,62±0,25 2,63±0,26 2,88±0,22 2,92±0,20 2,68±0,22

N.S. *** N.S. N.S. ** *** *** **

8. táblázat A legeltetési módok hatása az anyajuhok kondíciójára az üde fekvésű „B” gazdaságban Bírálat hónapja Pásztoroló legeltetés IV. 2,41±0,21 V. 2,62±0,22 VI. 2,64±0,18 VII. 2,53±0,19 VIII. 2,46±0,26 IX. 2,62±0,22 X. 2,64±0,20 Átlag 2,56±0,21 **=P<0,01; ***=P<0,001

Szakaszos legeltetés 2,32±0,16 2,84±0,23 2,92±0,21 2,83±0,22 2,81±0,25 2,90±0,23 2,92±0,18 2,79±0,21

P N.S. *** *** *** *** *** *** ***

Az eredményekből az is megállapítható, hogy az üde fekvésű legelőterületeken a szakaszos legeltetés alkalmazása esetén az anyajuhok átlagos kondíciópontszáma minden esetben statisztikailag igazolható módon (P<0,001) jobb volt, mint a pásztorolva legeltetetteké (8. táblázat). A száraz fekvésű gyepterületeken a pásztorolva és a szakaszosan legeltetett anyajuhok átlagos kondíció pontszámában a különbség kisebb, mintegy fele akkora, mint az üdefekvésű területen legelteké. A száraz fekvésű területen 5,5 %, üde fekvésű területen 8,95 % átlagosan a teljes legeltetési idény alatti különbség. A száraz fekvésű területeken azonban június és július hónapban a kondíció bírálat eredményeiben (pontszámaiban) nem szignifikáns mértékű az eltérés.

31

dc_904_14 A gyephasználat a gyepnövényzetben fenológiai és morfológiai változásokat eredményez, ezek befolyásolják a gyep táplálóanyag tartalmát (DWAYNE és MERTENS, 1995). A legelő táplálóanyag tartalom közül a nyersfehérje- és nyersrost tartalom, valamint a kettő aránya a legfontosabb (DÉR, 1993). A nyersfehérje- nyersrost arány a füvek többségénél májusban éri el a kedvező arányt (DÉR, 1993; VINCZEFFY, 1993), amit jól mutatnak a kondíció pontszám értékei is. A szakaszos legeltetés, kedvezően hatott a növények táplálóanyag tartalmára és így az anyajuhok kondíciójára. Ennek jelentősége abban van, hogy az őszi tenyészidény kezdetekor a szakaszosan legeltetett anyajuhok jobb kondíciója kedvezően befolyásolhatja a szaporulati eredményeket. A szakaszos legeltetés alkalmazása során, az anyák jobb táplálóanyag ellátottsága megmutatkozott a kondíció pontszámok alakulása mellett a kedvezőbb, általunk vizsgált, szaporulati mutatók alakulásában is (9. táblázat). Mindkét gazdaságban növekedett az iker bárányt ellő anyák aránya szakaszos legeltetés alkalmazásával. A száraz fekvésű gyepterületen legeltetett anyajuhok vemhesülési arányának eredményeit nem számítva, valamennyi esetben szignifikáns eltéréseket kaptunk. 9. táblázat A legeltetési módok hatása az anyajuhok szaporaságára Tulajdonságok Vemhességi arány,%

Legeltetés módja

„A” gazdaság

Pásztoroló legeltetés Szakaszos legeltetés Ikerbárányok aránya,% Pásztoroló legeltetés Szakaszos legeltetés Szaporulati arány,% Pásztoroló legeltetés Szakaszos legeltetés ab=P≤0,05- eltérő betűk szignifikáns különbséget jelölnek

„B” gazdaság

68 79 10a 22b 110a 122b

69a 82b 13a 28b 113a 128b

A termékenyítési időszak is hatással volt a vizsgálatban résztvevő anyajuhok egyes szaporasági mutatóira (10. táblázat). 10. táblázat A termékenyítés idejének hatása az anyajuhok szaporaságára Termékenyítés ideje

Vemhességi Ikerbárányok arány,% aránya,% Nyár 82 28a Ősz 91 43b ab=P≤0,05- eltérő betűk szignifikáns különbséget jelölnek

Szaporulati arány,% 128a 143b

Az eredmények megerősítik, hogy az őszi szezon a magyar merinó fő termékenyítési időszaka. A vemhesülési arányban ugyan nem szignifikáns a különbség, de itt fontos 32

dc_904_14 megjegyezni, hogy a tavasz végi- nyár eleji tenyészidőszakban a szakaszos legeltetés pozitívan befolyásolta az anyajuhok tápláltsági állapotát és szaporulati mutatóit. Az őszi tenyészszezon pozitív hatását mutatja, hogy az iker bárányt ellő anyák arányának növekedése a fő termékenyítési időszakban statisztikailag igazolhatóan nagyobb, mint a nyár eleji tenyészidőszakban vemhesült anyáké. 2.1.4.5. A legelőhasználat és az anyajuhhasználat kapcsolata Az eredmények alapján megállapítható (11. táblázat, és 5. ábra), hogy a száz anyára vetített értékesített éves bárány szaporulat (160+70) 230, értékesített bárány és báránysúly (7316 kg) a sűrített osztott elletés alkalmazásánál, azaz a „C” gazdaságban volt a legnagyobb úgy, hogy a második: augusztus-novemberi tenyészidény szaporulatát a vizsgált évre vonatkozóan 50%ban vettük figyelembe. 11. táblázat Éves bárány szaporulat és nettó árbevétel

Gazdaság

100 anya átlagos szaporulata (db)

n

Értékesített átlagsúly (kg)

Értékesítési átlagár (Ft/kg)

A

680

128

20,4

664,38

B

784

110

33,5

856,05

C

3501

160

31,2

732

C

3482

70 *

33,2

835

1: január-februári tenyészidény 2: augusztus végi –november közepi tenyészidény *: az augusztus végi – november elei tenyészidény szaporulatának (140 bárány) 50-a 5. ábra 100 anya éves szaporulata

bárányszám

100 anya szaporulata; A; 128

100 anya szaporulata; B; 110

100 anya szaporulata; C1; 160

100 anya szaporulata; C2; 70

33

dc_904_14 Az „A” (folyamatos fedeztetést és elletést alkalmazó) gazdaságban száz anya után 128 bárányt értékesítettek 2611kg összsúlyban, míg az egész éven át szabadtartásban tartott anyajuhok után („B” juhászat") 110 bárányt, amelyeknek összes súlya 3685 kg volt. A száz anyára vetített éves árbevétel a „C” gazdaságban a sűrített osztott elletés alkalmával volt a legnagyobb (5.594.684 Ft), majd ezt követte a „B” gazdaság, ahol egész évben szabadon (legelőn) tartották az anyaállományt és évente egyszer elletettek (3.154.544 Ft), míg a legkisebb árbevétel, az anyajuhokat folyamatosan elletett „A” gazdaságban (1.734,829 Ft) volt (6. ábra). Az éves nagyobb árbevétel a sűrített-osztott elletés alkalmával egyrészt a nagyobb éves bárányszaporulattal, másrészt a nagyobb átlagos értékesítési súllyal (32 kg/bárány) és kedvező augusztusi árral magyarázható. Az egész éven keresztül szabadon (extenzíven) tartott anyajuhok utáni száz anyára vetített nagyobb árbevétel az alacsonyabb éves szaporulat (110 db/100 anya) ellenére a nagyobb értékesítési súllyal (33,5 kg/bárány) és augusztusi átvételi árral (856 Ft/kg) magyarázható. A munkabér nélküli takarmányozási és tartási költség a sűrített osztott anyajuh használatnál volt a legmagasabb (6. ábra). A költségszámításban csak a takarmányozási költségek szerepelnek. A másik kétévente egyszer elletett állomány tartási és takarmányozási költsége közel azonos volt. A 100 anyára vetített munkabér nélküli költségek és az éves árbevétel alapján megállapítható, hogy a legnagyobb nyereséget a sűrítve osztott téli időszakban épülethez kötött tartástechnológiánál, majd ezt követően az épület nélküli szabadtartásos technológiánál lehet elérni. A beruházási, illetve ezzel összefüggésben amortizációs költségek az egész éven át történő szabadtartásos juhtartás esetén a legkisebbek. 6. ábra A 100 anyára jutó költség és árbevétel alakulása

C; 5 586 852

Ft

B; 3 157 434

A; 1 738 375 A; 1 040 000

100 anyára jutó árbevétel (Ft)

B; 1 120 000

C; 1 320 000

100 anyára jutó tartásköltség ** (Ft)

Megállapítható tehát, hogy a hústípusú merinó anyák szükségleteinek megfelelő takarmányozása esetén, amennyiben a téli időszakban megfelelő épület áll rendelkezésre, a sűrített osztott elletés javasolható. Amennyiben nem áll rendelkezésre juhtartásra alkalmas épület a teljes éven keresztüli szabadtartás is eredményes lehet abban az esetben, ha takarmányozási és tartási feltételek megfelelőek, valamint az elletés nyár elején történik. A 34

dc_904_14 száz anyára vetített éves értékesített bárányszaporulat ugyan alacsonyabb, mint a hagyományos épülethez kötött tartás esetén, de a nagyobb anyánkénti árbevétel elsősorban az augusztusi magasabb felvásárlási árakkal és nagyobb értékesítési súllyal kompenzálható. Hasonló megállapításra jutott MUNKÁCSI (2008) magyar merinó juhok szabadtartásos épületnélküli tartásával foglalkozó vizsgálatai alapján. Megállapította, hogy a szabadtartásban évenkénti egyszeri elletéssel, az optimális vemhesítési idő november 15-től december 31-ig tart. A vágóbárányokat eladásig, a tenyésztésre kiválasztott jerke és kosbárányokat pedig szeptemberi választásig szoptatni érdemes. Eredményeinket támasztja alá FENYVES és ERTSEY (2007); CEHLA (2011); HEROLD és JÁVOR (1984); NÁBRÁDI és mtsai. (2002) közlései is. FENYVES és ERTSEY (2007) a juhtartás jövedelmi viszonyainak javítására a technológiai fejlesztésén kívül, az értékesítési időpont módosítását javasolja a támogatások kihasználása mellett, hasonlóan HEROLD és JÁVOR (1984); NÁBRÁDI és mtsai. (2002) közléseihez. CEHLA (2011) vizsgálatai alapján a juhtartás jövedelmezőségét döntően a fajtán, a szaporulati mutatókon kívül, az értékesítés időpontja határozza meg. 2.1.5. Következtetések A magyar merinó anyai tulajdonságainak (szaporulati mutatók, báránynevelő képesség) javítására árutermelő állományokban hazai viszonyok között a lacaune és a cigája fajta alkalmas. A keresztezett genotípusú magyar merinó × lacaune F1 és magyar merinó × cigája F1 anyajuhok a szaporulati mutatókban és a bárányaik választásig tartó időszakra vetített napi súlygyarapodásban, valamint választási súlyban statisztikailag igazolható mértékben (P<0,001) felülmúlták a fajtatiszta magyar merinó anyákat, illetve azok bárányait. A legnagyobb egy anyára jutó értékesített alomsúlyt a magyar merinó x lacaune F 1 anyák értek el. Az eredmények alapján, egy anyára vetítve ellésenként, a keresztezési partnerként használt fajtákkal (cigája, lacaune) történő keresztezés 3 kg (+15 %), illetve 6 kg (+30 %) tejesbárány súlytöbbletet eredményezhet, ami megközelítőleg 2000-5000 Ft többletbevételt jelenthet (685-800 Ft/kg-os átvételi árral számolva). A kapott eredmények alapján egyértelműen kijelenthető, hogy a magyar merinó × merinó landschaf F1 anyajuhok szaporulati eredményei kedvezőbben alakulnak, mint a magyar merinó anyajuhoké, amit elsősorban az iker bárányt ellő anyajuhok számával magyarázhatunk. A vizsgált genotípusok között különbség volt az őszi és a tavaszi tenyészidőszak között az ikerellések alakulásában. A keresztezett genotípusban az ikerellések aránya kisebb mértékben csökkent, mint a tisztavérű magyar merinó anyáknak. A termékenyítési időszak, valamint a genotípus nem befolyásolta a bárányelhullást. A keresztezett genotípusú anyajuhok választott alomszáma szignifikánsan nagyobb volt, mint a fajtatiszta magyar merinó anyáké. A hazai juhtenyésztés eredményessége szempontjából elengedhetetlen a szaporulati mutatók javítása, ezért javasoljuk az árutermelő juhászatokban a keresztezett (F1) anyajuhok használatát, az egy anyajuhra jutó bárányszám növelése céljából. A magyar merinó jerkék éves kort megközelítően, 9,5-10,5 hónapos korban megfelelő tartás és takarmányozás esetén tenyésztésbe vehetők, mivel az első magzatot károsodás nélkül 35

dc_904_14 kihordják, problémamentesen ellenek és az első bárányt fel tudják nevelni szervezetük károsodása nélkül. Az éves kort megközelítően (9,5-10,5 hónapos korban) tenyésztésbe vett magyar merinó anyajuhok is sűrítve (átlagosan 8 havonta) ellethetők, hasonlóan a másfél év körül tenyésztésbevett anyákhoz. A második elléstől az ellésenkénti bárányszám azonosnak tekinthető a korai (9,5-10,5 hónaposan) és hagyományos időben (15-20 hónaposan) tenyésztésbe vett egyedeknél. A magyar merinó jerkék korai, 10 hónapos kor körüli tenyésztésbe vételre történő szelekciója javasolható, azok megfelelő tartása és takarmányozása esetén. A 10 hónapos korban tenyésztésbe vett anyajuhok életteljesítménye (egy anya után értékesített bárányszám, valamint hosszú hasznos élettartama) statisztikailag igazolható mértékben (P<0,05) jobb, mint a másfél éveskor körül tenyésztésbe vett anyáké. A szakaszos legeltetés mind szárazfekvésű, mind üdefekvésű legelőterületeken statisztikailag igazolható mértékben (P<0,05, illetve P<0,001) kedvezően hat az anyajuhok kondíciójára. A szakaszos legeltetés alkalmazása átlagosan mintegy 5-9 %-kal növelte az anyák átlagos kondíció pontszámát a teljes legeltetési idény alatt, összehasonlítva azon anyákkal, melyeket pásztorolva legeltettek. A száraz fekvésű gyepterületeken pásztorolva és a szakaszosan legeltetett anyajuhok átlagos kondíció pontszámában a különbség kisebb, mintegy fele akkora, mint az üdefekvésű területen legeltetett anyajuhoké. A száraz fekvésű területen 5,5 %, üde fekvésű területen 8,95 % átlagosan a teljes legeltetési idény alatti különbség. Az előnyös tápanyag ellátás kedvező hatása az anyajuhok szaporulati mutatóiban is megmutatkozik. A szakaszos legeltetés alkalmazása szignifikáns (P<0,05) mértékben növeli az ikervemhességek, az ikerbárányok arányát a szaporaság szempontjából kedvezőtlen nyár eleji termékenyítési időszakban is. A szárazfekvésű területeken a vemhesülési százalék 11 %kal, az ikerbárányok aránya 12 %-kal, az üde fekvésű területeken a vemhesülési százalék 13 %-kal, az ikerbárányok aránya 15 %-kal javult szakaszos legeltetés alkalmazása esetén. A hústípusú merinó anyák szükségleteinek megfelelő takarmányozása esetén, amennyiben a téli időszakban megfelelő épület áll rendelkezésre, a sűrített osztott elletés ajánlható. Amennyiben nem áll rendelkezésre, juhtartásra alkalmas épület a teljes éven keresztüli szabadtartás is eredményes lehet abban az esetben, ha a takarmányozási és tartási feltételek megfelelőek, valamint az elletés nyár elején történik. Ebben az esetben különösen fontos a tervszerű, szakszerű legelőhasználat. A száz anyára vetített éves értékesített bárányszaporulat ugyan alacsonyabb az egész éven át szabadtartásos és évente egyszeri egyidejű tenyészidény esetén, mint a hagyományos épülethez kötött tartásnál, de a nagyobb anyánkénti árbevétel elsősorban az augusztusi magasabb felvásárlási árakkal és nagyobb értékesítési súllyal kompenzálható. Sűrített folyamatos elletés sem termelési, sem gazdasági, sem munkaszervezési, továbbá a jelenlegi piaci viszonyok között nem javasolható. Eredményeim alapján megállapítható, hogy messze nem használjuk ki Magyarországon a juhtenyésztésben, illetve tartásban meglévő potenciális lehetőségeinket a magyar merinó szaporulati mutatóinak javításában, valamint keresztezési lehetőségekben, a szakszerű legeltetésben (ehhez kapcsolódóan tartásban és takarmányozásban), ezzel összefüggésben az anyajuh használatban és a piaci igényekhez való alkalmazkodásban.

36

dc_904_14 2.2. BÁRÁNYOK

HÍZÉKONYSÁGÁT, FEJLŐDÉSÉT, VÁGÓÉRTÉKÉT BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK ÉS MÓDSZEREK VIZSGÁLATA

ÉS

HÚSMINŐSÉGÉT

2.2.1. Bevezetés és irodalmi áttekintés Amint az előző fejezetben már említésre került, Magyarországon számos szakmai vita folyt, illetve folyik arról, hogy a magyar juhállomány döntő részét alkotó magyar merinó fajta mennyiben felel meg a versenyképes juhhústermelésnek. Az előző fejezetben magyar merinó anyai tulajdonságait értékeltem árutermelő állományban, egyrészt fajtatisztán korai tenyésztésbevételre, sűrítve ellethetőségre, valamint hasznos élettartamra, továbbá életteljesítményre, másrészt keresztezetten ellésenkénti bárányszámra, ikerellések arányára, napi súlygyarapodásra a választásig és a választási súlyra. Néhány Magyarországon előforduló más fajta (lacaune, cigája, merinó, landschaf) anyai tulajdonságait is értékeltem elsősorban a magyar merinó megítélése szempontjából. Vizsgáltam a legelő használatot, mint speciális tartási és takarmányozási helyet, amely alapvetően meghatározhatja az anyajuhok kondícióját, ezen keresztül szaporulati mutatóit és az anyajuh használati módját. Az eredmények azt mutatták, hogy a hazai viszonyok között, megfelelő tartás és takarmányozás mellett a magyar merinó, mind fajtatisztán, mind keresztezett formában alkalmas megfelelő számú kissúlyú (16-22 kg élősúlyú) bárány előállításra. Rendkívül fontos azonban a minőség kérdése. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen piacra és hogyan (élő, vagy vágott állapotban) értékesítjük a bárányokat. Az Európai Unión belüli országok között jelentős eltérés van a vágóbárányokkal szemben támasztott követelményekben. Magyarország napjainkban csaknem kizárólag kistestű (16-24 kg élősúlyú) bárányokat élve exportál Olaszországba, illetve Törökországba. Így a piacnak való kitettségünk rendkívül kockázatos. Ez annak ellenére van így, hogy az EU a vágóbárány szükségletének közel 30 %-át importálja. Fontos azonban megjegyezni, hogy nem kissúlyú élőbárányokat, hanem nagysúlyú vágott testeket, nyakalt törzseket hoznak be, döntőrészt fagyasztva Európán kívülről, tengerentúlról, főleg ÚjZélandból, illetve kis arányban Dél-Amerikából, stb. Az importált fagyasztott nyakalt törzsek sok esetben éven felüli állatoké. Ez két szempontból fontos. Élőbárány és friss bárányhús import egyrészt ezekből a tengerentúli országokból nem lehetséges, másrészt nem intenzíven, vagy félintenzíven hizlalt fiatal bárányok (ezek nyakalt törzsei) kerülnek értékesítésre. Ennek megfelelően idősebb, féléves, vagy sok esetben éven felüli (toklyók) fagyasztott nyakalt törzseinek importja történik, amely így más minőséget (sötét hússzín, vastagabb rostok, rosszabb porhanyósság) képvisel. Ezért potenciális előnyt jelent a magyar juhtenyésztés számára az Európai Unión belül is az intenzíven, vagy félintenzíven hizlalt friss, fiatal bárányok, vagy ezek nagysúlyú nyakalt törzseinek értékesítési lehetősége. A bárányok hizlalás alatti teljesítményét és a vágott test minőségét a fajta, valamint genotípus és az adott egyedek genetikai (értékmérő) tulajdonságai határozzák meg, amelyet a tartás- és takarmányozás körülményei befolyásolnak. A bárányok hizlalási teljesítményét és a hústermelési tulajdonságait a fajtán, a genotípuson, az ivaron (VERESS és mtsai., 1979; PLINADO és mtsai., 2002; MACIT és mtsai., 2002; MANDAL és mtsai., 2003), születési típuson - egyes vagy többes ellésből származik a bárány (PAJOR és mtsai., 2011) és súlyon, vérmérsékleten (BURROW, 1997; FELL és mtsai., 1999; PAJOR és mtsai., 2008) testalakuláson kívül, a tartástechnológia, az etetett takarmány fizikai formája, energia- és táplálóanyag tartalma és az etetési módja (HEROLD és mtsai., 1986; NAGY és JÁVOR, 1989; JÁVOR és mtsai.,1993), valamint az évjárat hatása (HARCSA és PÁL, 2003) is befolyásolja.

37

dc_904_14 Fajta, genotípus hatása a hústermelésre A báránykori testtömeg-gyarapodás – a választásig – a bárány növekedési erélyéről és az anyajuh báránynevelő képességéről (elsősorban tejtermeléséről) tájékoztat. Örökölhetősége kicsi (SÁFÁR, 1997). Legtöbbször a bruttó testtömeg-gyarapodást számítják (a báránykori testtömeget osztva az életnapok számával) a tenyészeteknél, mivel a születési testsúly mérését nem végzik el. A nettó testsúly-gyarapodás megbízható adatot nyújt. Számítása: báránykori testsúly - születési súly osztva az életnapok számával. A késői választási testsúly (80 nap felett), továbbá a választás után mért (80-150 napos, vagy arra korrigált) báránykori testsúly fontos szelekciós szempont több tenyészérték-becslési rendszerben. A hizlalás alatti testtömeg-gyarapodás a hizlalás idejére vonatkozóan adja meg a növekedési erély mértékét. Örökölhetősége közepes (SÁFÁR, 1997). Számítása: a választott bárányok hizlalásba állításkor, majd a hizlalási idő végén mért súlya közti különbség osztva a hizlalási napok számával. Az éveskori- és kifejlettkori testsúly örökölhetősége közepes vagy nagy. A kifejlettkori testsúly a közvetett szelekcióban használt tulajdonság (SÁFÁR, 1997). A bárány értéke – a hústermelést tekintve – csupán az állat levágása után, a vágott test értékelése, minősítése alapján állapítható meg. Az értékelés a következő szempontok szerint történhet: kitermelési (vágási) százalék (a vágott test súlya a bárány vágáskori élősúlyának százalékában kifejezve), csontoshús- és színhústartalom, értékes húsrészek aránya (comb, gerinc), a vágott test minősítése az izmoltság, faggyúzottság alapján a S/EUROP rendszer szerint. Az S/EUROP minősítés ezek közül a legfontosabb, mivel a nyakalt törzsek értékét ez alapján állapítják meg. A meleg vágott testeket nagysúlyú (13 kg feletti) S/EUROP minősítési rendszerben kell minősíteni (Juh Teljesítményvizsgálati Kódex, 2013). A minősítést vizsgázott szakember végzi a hatályos rendelet szerint. Minősíteni kell: - a vágott testformát: S fő, illetve EUROP fő és plusz (+), nulla (0), mínusz (-) alosztályi jelzésekkel, - a faggyúval való fedettséget 1-5 fő és plusz (+), nulla (0), mínusz (-) alosztályi jelzésekkel. A meleg, 13 kg alatti vágott testeket a vonatkozó dél-európai rendszer szerinti minősítési rendszerben kell minősíteni. A minősítést vizsgázott szakember végzi a hatályos rendelet szerint. A vágott testeket minősíteni kell: - A, B, C súlykategóriában, és ezeken belül hússzín és faggyúfedettség szerinti 1. vagy 2. minőségi osztályban, - A faggyúzottság figyelembevételével 1-4. főosztályban plusz (+), nulla (0), mínusz (-) alosztályi jelzésekkel. A bárányok teljesítményét és a nyakalt törzs minőségét döntően a fajta határozza meg. A hazai fajtaösszetételre jellemző, hogy a juhállomány 89,6 %-ka a merinó fajtacsoportba tartozik (melyből 93,9 % magyar merinó, 3 % német húsmerinó), 4,2%-os arányban vannak jelen a húsfajták, 2 % tejelő, 4,2 % őshonos (FÉSÜS és mtsai., 2002).

38

dc_904_14 Magyar merinó A magyar merinó fajta súlygyarapodására vonatkozóan (VERESS és mtsai., 1979) vizsgálatai szerint a kis és nagy beállítási súlytól függően a hizlalás alatti súlygyarapodás jerkéknél 212230 g/nap, kosoknál 260-279 g/nap. PELLE és mtsai. (1987) a hizlalás alatt a kosoknál 264,8 g/nap, a jerkéknél 202,6 g/nap átlagos súlygyarapodást mértek. SZÉKELY és DOMANOVSZKY (1999) vizsgálatai a magyar merinó kosok hizlalás alatti átlagos súlygyarapodását 1996-1998-as években mérve 284-319 g/nap, a jerkénél 215-256 g/nap között állapították meg. A magyar merinó vágási %-a 47,09-49,0 % közötti értéket mutat (VERESS és mtsai., 1984; DOMANOVSZKY és SZÉKELY, 1996, 1998, 1999; MOLNÁR, 1998). Az S/EUROP minősítésük alapján az O és R osztályba sorolhatók, 3-as, 2-es faggyúfedettség mellett (DOMANOVSZKY és SZÉKELY, 1996,1998; MOLNÁR, 1998; TOLDI és mtsai., 1999). Német húsmerinó A német húsmerinó Magyarországon a legelterjedtebb húsfajta. A német húsmerinó kosok és jerkék átlagos súlygyarapodását hazai szerzők 336-378 g/nap (kos), valamint 282-320 g/nap (jerke) közé teszik (SZÉKELY és DOMANOVSZKY, 1999; SZÉKELY és mtsai., 2004). A németországi eredmények hasonlóak a hazai adatokhoz, a német húsmerinó fajtájú bárányok súlygyarapodása 305-396 g/nap között változott (BELLOF és mtsai., 2003; STRITTMATTER, 2004). A német húsmerinó vágási százalékát kosoknál 49 %, a jerkék esetében 51 %-ban állapította meg SZÉKELY és DOMANOVSZKY (1996) vizsgálata. Hasonló vágási százalékot mértek a fajta teljesítményvizsgálata során kosok 49,17 %, jerkék 50,91 % (OMMI, 1998). Német feketefejű A német feketefejű fajtát 1981 óta törzskönyvezik Magyarországon (SÁFÁR, 2001). DOMANOVSZKY és SZÉKELY (2000) vizsgálatai során a német feketefejű húsjuh hizlalásakor a kosoknál 299,51 g/nap, a jerkéknél 277,11 g/nap mértek. CEHLA (2011) a német feketefejű húsjuh báránykori súlygyarapodását 250-404 g/nap, a választást követő súlygyarapodást 280-500g/nap állapította meg. Ile de france Az ile de france fajta az 1950-es évek végén és az 1960-as évek elején érkezett hazánkba, a hús- és gyapjútermelési tulajdonságok javítása céljából. Az utóbbi másfél évtizedben a második legnagyobb létszámot adó húsfajta Magyarországon a német húsmerinó után (JÁVOR és mtsai., 2006). Az OMMI hazai fajták minősítését célzó, 1997-98 között végzett vizsgálatai alapján a fajta egyedei a legkiválóbb eredményeket érték el. A kosok napi súlygyarapodása átlagosan 382 g, a jerkéké 278 g volt. Vágási, húskitermelési arányuk meghaladta az 50%-ot, az EUROP minősítési rendszerben a carcassok 5,3 %-a E, 63,2 %-a U és 31,6 %-a R osztályba került, faggyúfedettségük az ideális 2-es értéket érte el (JÁVOR és mtsai., 2006).

39

dc_904_14 Suffolk A suffolk XVIII. század vége óta ismert fajta. Anglia délkeleti részén a norfork és a southdown fajták keresztezéséből keletkezett. Gyapja kevert gyapjú, a fajta ivarzása szezonhoz kötött (SAMBRAUS, 2002). Az angol változata az 1960-70-es években került Magyarországra, az amerikai az 1980-as években (KUKOVICS, 2000). A hazai viszonyok között az alacsony bárányértékesítési súly miatt a fajta előnyei- a nagy hústermelési kapacitás és intenzitás- nem használhatók ki teljesen. A bárányok így is hamarabb készülnek el és kedvezőbb a piaci megítélésük (JÁVOR és KUKOVICS, 2006). Az OMMI 1998-98-ban végzett hízékonyság vizsgálat alapján az USA suffolk 30 kg-ig történő hizlalása során a kosok 382 g/nap, a jerkék 278 g/nap súlygyarapodást érnek el. Az S/EUROP minősítési rendszerben a suffolk bárányok átlagos értéke „R” („U” 10,5%, „R” 63,2 %, és „O” 26,3 %-ot tett ki). A nyakalt törzsek faggyúborítottsága általában a kedvező „2” értékű (JÁVOR és mtsai., 2006). Számos kísérlet folyt hazánkban a suffolk és az ile de france vágóértékének, vágás utáni minősítésének megállapítására. A kitermelési arány három év átlagában az ile de france esetén 49,3 %, a suffolk fajtánál 48,9 %, a merinónál 48,15 % volt (SZÉKELY és DOMANOVSZKY, 1999). A megfelelő színhústartalom pedig 78,6%, 74,8% és 78,4% volt. VÁRSZEGI és MOLNÁR (2002) is hasonló kitermelési arányt közölt az ile de france (50,3 %), a suffolk (49,7 %) és a magyar merinó (47,5 %) fajtára. Az értékes testrészek arányát tekintve a sorrend a merinó (81,1 %), a suffolk (72,4 %) és az ile de france (70,8 %) volt. A színhús aránya a suffolk fajtánál 74,9 %, az ile de france és a merinó fajtánál egyezően 74,3 % volt. A vágott test S/EUROP minősítése szerint a törzstenyészetek állományai közül kiemelkedő az ile de france fajta, amely 68,5 %-ban „U” és „E” test-konformációt mutat (MOLNÁR és JÁVOR, 1998). A S/EUROP minősítési rendszer szerint izmoltság tekintetében az ile de france és a német húsmerinó bárányokat találta a legjobbnak magyarországi viszonyok között (VÁRSZEGI, 1999). A suffolk 63 %-a „R” minősítést ért el. A fajták közül a suffolk bír a legkevesebb felületi faggyúval, míg a legnagyobb faggyúsódást a szapora merinó mutatta. DOMANOVSZKY és SZÉKELY (1998) vizsgálata szerint a magyar merinó az „R” kategóriába sorolható, faggyúzottsági pontszáma 2-es. MOLNÁR (1998) is hasonló eredményeket kapott a magyar merinóra. TOLDI és mtsai. (1999) vizsgálatában a kedvező húsformákat mutató ile de france fajta (n=30) az „U”, a magyar merinó (n=30) pedig az „O” és „R” osztályba került. A két fajta faggyúfedettség szerint nem különbözött. VÁRSZEGI és MOLNÁR (2002) vizsgálatában az ile de france tenyészállomány az „U” és „E”, a suffolk az „R”, a magyar merinó az „O” osztályba került. A faggyúfedettség szerint az ile de france és a magyar merinó a 2 +, a suffolk a 20 kategóriába került. LENGYEL és mtsai. (1999) az ile de france és a suffolk bárányokat az „U”, a magyar merinót az „O” osztályba sorolta. A faggyúzottsági pontszám az ile de france és a suffolk fajtánál 2-, míg a merinó esetén 3+ volt. Az árutermelésben jelentős szerepe van a fajtatiszta tenyésztésen kívül a végtermék előállító keresztezésnek. Egyik nemzedékről a másikra keresztezéssel több, és nagyobb súlyú vágóbárányok állíthatók elő, mint fajtatiszta egyedekkel (KOMLÓSI, 2000). Kétfajtás, haszonállat előállító keresztezésnél minden bárányt vágásra kell értékesíteni, ilyenkor az egyedi heterózis hatás kihasználása történik (KOMLÓSI, 2000).

40

dc_904_14 A magyarországi vágóbárány előállítás hatékonyságának (nagyobb napi súlygyarapodás, jobb takarmányértékesítő képesség, stb.), valamint a vágóbárányok minőségének javítására gyors, költséghatékony és rugalmas (piac aktuális igényeihez jól alkalmazkodó) lehetőség a közvetlen- és közvetett haszonállat előállító keresztezés alkalmazása. Ehhez olyan húshasznú fajták használatára van szükség, amelyek a magyar merinók keresztezése után az elvártaknak megfelelően módosítják a keresztezett bárányok javítani kívánt értékmérő tulajdonságait (napi súlygyarapodás, takarmányértékesítés, vágási százalék, S/EUROP minősítés, stb.). LENGYEL és mtsai. (1998); PÓTI és mtsai. (2005); PAJOR és mtsai. (2009) az árbevétel növelésének érdekében javasolják hústípusú terminál fajták használatát haszonállat-előállító keresztezés céljából, árutermelő merinó állományokban. JAKUBEC (1977) a merinó fajtánál szükségesnek tartja a terminál apai fajták alkalmazását a gazdaságosabb (nagyobb napi súlygyarapodás, jobb takarmányértékesítés) és a minőségi bárány (jobb húsformák, vágóérték) előállítása érdekében. Erre a célra vizsgálati eredményei alapján a suffolk, és ile de france fajtákat javasolja. MOLNÁR (1999) a magyar merinó vágóértékének javítására magyarországi viszonyok között az ile de france fajtán kívül a brit tejelő fajtát javasolja kiváló testformáik miatt. JÁVOR (2002) magyar merinó fajtatiszta és keresztezett (merinó x suffolk F1, merinó x ile de france F1) állományokat vizsgált. Megállapította, hogy a magyarországi genotípusok közül a legjobb eredményt a hazai hízlalási és vágási körülmények között az ile de france fajta adta. A suffolk, mint apai fajta nem érte el a várt jó eredményeket, mivel ez a fajta csupán nagy súlyra történő hizlalás esetén képes előnyeit kifejezni. Ezzel szemben SÁFÁR és DOMANOVSZKY (2000) a magyar merinóhoz közvetlen áruelőállító keresztezésre a német húsmerinó, merinó landschaf, charollais, texel fajtákat ajánlja. A húsfajták takarmányértékesítése és a súlygyarapodása jobb volt, mint a merinóé (ZUPP és GRUMBACH, 1995). A tejelő keresztezésű és fajtatiszta merinó anyajuhok suffolk, német húsmerinó, német feketefejű kosokkal végzett keresztezéseiben a suffolk F1bárányok hizlalási súlygyarapodása (286 g/nap) volt a legnagyobb (MOLNÁR és mtsai., 1999). RÁDLI és mtsai. (2011) a születéstől a választásig terjedő időszakban vizsgálta a különböző genotípusú bárányok súlygyarapodását (magyar merinó, német húsmerinó, magyar merinó x charollais F1, német húsmerinó x charollais F1). A genotípus vizsgálata során egyértelműen megmutatkozott a keresztezettek előnye, legkiválóbb eredményt a magyar merinó x charollais F1 bárányok érték el. PELLE és mtsai. (1987) német húsmerinóval javított magyar merinó állományt keresztezett ile de france kosokkal. A keresztezett bárányok előnye megmutatkozott a születési súlyban (0,03 kg-mal nagyobb testtömeg), választáskor 1.03 kg-mal, a hizlalás végén mért testtömege pedig 1, 87 kg-mal (5,25 %) volt nagyobb, mint a magyar merinóé. A keresztezettek vágási %-a 48,50; a merinóké pedig 44,75 % volt. A magyar merinó és keresztezett (magyar merinó x ile de france F1 és magyar merinó és suffolk F1) bárányok korábban publikált összefoglaló jellemzését hizlalási és vágási eredményeiket a 12. táblázatban foglaltam össze.

41

dc_904_14 12. táblázat Különböző genotípusú hízóbárányok hizlalási és vágási teljesítménye A vizsgált genotípusokra közölt hizlalási és vágási adatok Fajta Magyar merinó

n

Átlagos napi súlygyarapodás (g/nap)

Vágási %

Forrás

689

285,5

45,2

kp-i iv. vizsgálat ’70-75

Ile de france F1

több száz

221,0

54,8

Kukovics, 1999

Suffolk F1

több száz

206,0

51,2

Kukovics, 1999

A közvetlen haszonállat előállító keresztezés alkalmazása esetén a következő generáció bárányait, ivartól függetlenül hizlaljuk, majd vágására értékesítjük, felhasználva a heterózis nyújtotta előnyöket (SUESS és mtsai., 2000; ZUPP, 2003). OSIKOWSKI és BORYS (1976) vizsgálataiban, ahol merinó fajtájú állományra különböző terminál fajtájú kosokat használtak, a keresztezés eredményeként a keresztezett bárányok súlygyarapodása kedvezőbben alakult, a tisztavérű merinó bárányokhoz képest. A merinó x ile de france F1 bárányok 6,2 %-kal, merinó x német feketefejű F1 bárányok 7,8 %-kal, valamint merinó x texel F1 bárányok 8,8 %kal voltak jobbak a súlygyarapodási eredményei. Hasonló eredményeket értek el BROSTOWSKI és TANSKI (2006), valamint BRZOSTOWSKI és mtsai. (2004). A merinófajta csoportba tartozó magyar merinó bárányok vágott-testei csak az R, O, P osztályok valamelyikébe sorolhatóak (TOLDI és mtsai., 1995). MOLNÁR és JÁVOR (1997) szerint a magyar fésűs merinó fajtát javítani kell, mivel a vizsgált egyedek S/EUROP minősítés szerint közel 70 %-a „O” minősítésű valamint 14 %-a az „R” minősítésű kategóriába esett. Hasonló eredményeket közöl a vágóbárányok S/EUROP minősítésével kapcsolatban (RÁDLI, 2011) is. FABREGAS és mtsai. (1989) is azt tapasztalták, hogy a keresztezés javítja az S/EUROP minőséget. FREDERIKSEN és mtsai. (1993) úgy találták, hogy a húsfajták felhasználásával javul a testkonformáció, a faggyú ̇borítottság, a szín változatlan marad, azonban romlik a húsfaggyú arány és sovány hús-csont aránya is. RÓZSÁNÉ (2013) magyar merinó x brit tejelő állományban különböző húsfajtákkal (ile de france, charollais, texel, német feketefejű, német húsmerinó) történő keresztezések vizsgálata alapján megállapította, hogy a texel keresztezésből származó bárányok érték el a legjobb eredményt, a bárányok 75 %-a „R” és 25 %-a „U” minősítést ért el. A texel apaságú bárányok testalakulás tekintetében kedvezőbb formákat mutattak, mint a német húsmerinó és a német feketefejű keresztezésből származó bárányok. A keresztezett állományban a (magyar merinó x brit tejelő) x suffolk az „R”, míg az ile de france keresztezett egyedek az „U” kategóriába kerültek (VÁRSZEGI és MOLNÁR, 2002). A közölt eredmények felhívják a figyelmet arra, hogy a magyar merinó fajtatiszta formában, mind hízékonysági, mind vágási tulajdonságokban elmarad a korszerű húsfajtáktól.

42

dc_904_14 Ivar hatása a bárányok hústermelésére A hústermeléssel kapcsolatos értékmérő tulajdonságokat az ivar is befolyásolja (VERES és mtsai., 1979; PLINADO és mtsai., 2002; MACIT és mtsai., 2002; MANDAL és mtsai., 2003). VERESS és mtsai. (1979) megállapította, hogy a magyar merinó kosbárányok nagyobb napi súlygyarapodást (kis beállítási súly – kos: 260 g/nap, jerke: 212 g/nap; nagy beállítási súly – kos: 279 g/nap, jerke: 230 g/nap) és hizlalási végsúlyt értek el, mint a jerkebárányok. KOMLÓSI (1989) ugyancsak magyar merinó fajtában kisebb napi súlygyarapodást állapított meg jerkéknél 200-250 g/nap, mint kosoknál 250-350 g/nap. A hizlalási vizsgálatokban a kosok több takarmányt fogyasztanak, gyorsabban növekednek és jobb a takarmányértékesítésük, mint a jerkebárányoké (PLINADO és mtsai., 2002; MACIT és mtsai., 2002; MANDAL és mtsai., 2003). A végtermékbárányok faggyúmutatóinak értéke 20-40 relatív %-kal, a merinó esetében pedig 40-60 relatív %-kal volt nagyobb a jerkék esetében, mint a kosoknál (KUKOVICS, 1979; MOLNÁR és mtsai., 1986). NAGY (2003) a 2003. évi fajtatesztjében a magyar merinó kosok vágási százaléka 47,9 %, a jerkéké 49,4 % volt. TOLDI és mtsai. (1999) már idézett vizsgálatában a magyar merinó kosok a S/EUROP minősítés szerint az „O”, míg a jerkék az „R” osztályba kerültek és véleményük szerint a faggyúzottságot nem a fajta, hanem az ivar határozza meg elsősorban. NAGY (2003) 2003. évi fajtatesztjében a magyar merinó kosok vágási százaléka 47,9 %, a jerkéké 49,4 % volt. Születési típus hatás a bárányok hústermelésére A bárányok növekedési erélyét, súlygyarapodását a születési típus és súly is befolyásolja. Az egyes ellésből származó bárányok születési súlya nagyobb és növekedési erélyük is jobb, mint az ikerellésből származó bárányoké (HARCSA és PÁL, 2003; MANDAL és mtsai., 2003). FODOR (1988) vizsgálatai TETRA szapora fajtájú bárányok esetén ugyancsak igazolták a születési típus, születési súly hatását a növekedési tulajdonságokra. Az egyes alomból származó bárányok 49 napos korra 14,6 kg súlyt (298 g/nap súlygyarapodás), a kettes és hármas ikerellésből származóak átlagosan 11,7 kg és 8,80 kg súlyt (napi súlygyarapodás 230g/nap, 180 g/nap) értek el. HARCSA (2008) vizsgálatai szerint az egyes alomból származó kosbárányok 267 g/nap, jerkék (269 g/nap) súlygyarapodása jelentős mértékben, kosok esetében átlagosan 37, jerkék esetében 30 grammal felülmúlta naponta a kettes, illetve a hármas ellésből származó bárányok súlygyarapodását. YILMAZ és mtsai. (2006), vizsgálata szerint az egyes ellésből származó bárányok a választást követő napi súlygyarapodása 16 g-mal nagyobb volt, mint az ikerellésből származóké. Vérmérséklet hatása a bárányok hústermelésére A vérmérséklet a korábban felsorolt tényezők közül az, amely tenyésztői munkával, szelekcióval befolyásolható. A vérmérséklet az állatok emberi bánásmódra adott viselkedési válaszreakciója (BURROW, 1997). A vérmérséklet szubjektív módon pontozással, pl. mérlegteszt alkalmazásával, illetve objektív módszerekkel, pl. docilitas teszt (docility test), menekülési sebesség (flightspeed) segítségével történik (BURROW, 1997).

43

dc_904_14 A vérmérsékletet számos tényező befolyásolhatja, így az életkor, az állatokkal való bánásmód, és a fajta (BURROW, 1997). Az ivar esetén ellentmondó eredményeket kaptak a kutatók, HEARNSHAW és mtsai. (1979); HEARNSHAW és MORRIS (1984) és BURROW (1991), a vizsgálataikban nem találtak különbséget a két ivar között a szarvasmarha fajban, ezzel szemben VOISINET és mtsai. (1997) azt tapasztalták, hogy a Bosindicus keresztezett (pl. braford, simbrah) üszőknek szignifikánsan magasabb volt a vérmérséklet pontszámuk, mint a tinóknak. A nyugodt vérmérsékletű állatok a gazdaságilag jelentős tulajdonságokban (élősúly, súlygyarapodás, betegségekkel szembeni ellenálló képesség, szaporaság, nyakalt törzs és húsminőség) jobb eredményeket értek el, melyet számos vizsgálat eredménye támaszt alá. FORDYCE és mtsai. (1988) negatív összefüggést találtak a szarvasmarhák vérmérséklete és az élősúlya között, hasonlóan BURROW és DILLON (1997) és FELL és mtsai. (1999) eredményeihez, melyek szerint a nyugodt vérmérsékletű szarvasmarhák gyorsabban gyarapodtak a hizlalás alatt, mint az ideges csoportba tartozó társaik. Juh fajban PAJOR és mtsai. (2008) megállapították, hogy a nyugodt vérmérsékletű magyar merinó fajtájú bárányoknak nagyobb volt a hizlalás alatti súlygyarapodása, mint az ideges vérmérsékletű bárányoknak. NEINDRE és mtsai. (1996) vizsgálataikban igazolták, hogy az ideges vérmérsékletű szarvasmarháknak több zúzódásuk van, és a húsuk sötétebb árnyalatú, mint a nyugodt egyedeké. FELL és mtsai. (1999) szarvasmarha fajban megállapították, hogy a nyugodt egyedek ellenállóbbak a betegségekkel szemben, mint az ideges vérmérsékletű társaik. IVANOV és mtsai. (2005) szerint ebben vélhetően a nagyobb öröklött ellenálló képességük játszhat fontos szerepet. Számos szerző (MURPHY és mtsai., 1994; NEINDRE és mtsai., 1998; PAJOR és mtsai., 2010) megállapította, hogy nyugodt anyajuhok közül kevesebb az elhullás, és jobb a báránynevelő képességük, mint az ideges vérmérsékletű anyáké. IVANOV és DJORBINEVA (2003) a tejelő juhokon történt vizsgálataikban a nyugodt anyáknak jobb volt a termékenysége (P<0,05). PAJOR és mtsai. (2010) megállapították, hogy a nyugodt anyák több tejet termeltek (P<0,05), mint az ideges vérmérsékletű (élénkebb) egyedek. TŐZSÉR és mtsai. (2003a) alkalmazták először hazánkban a mérlegtesztet, és a menekülési sebesség mérését a szarvasmarhák, valamint a juhok (TŐZSÉR és mtsai. 2004) vérmérsékletének jellemzésére. Vizsgálataik alapján negatív összefüggést mutattak ki a vérmérséklet pontszám és az áthaladási idő között (TŐZSÉR és mtsai., 2003b), és javasolták a tesztek használatát a hazai gyakorlatban. Testméret felvételezés A vágóérték és vágás utáni nyakalt törzs minősítése, amennyiben vágott formában történik a bárányok értékesítése, döntő formában meghatározza azok értékét. Ennek javítása ezért elkerülhetetlen. Ezek a tulajdonságok, mivel a bárányok vágása után mérhetők, illetve állapíthatók meg pontosan, az így kapott eredmények felhasználása a tenyésztő munkában költséges és időigényes folyamat. Ezért olyan összefüggések és módszerek keresése, amely 44

dc_904_14 már élő állapotban segítséget nyújt a tenyésztők számára, rendkívül fontos a juhtenyésztésben. Ennek a célnak az elérését szolgálja a különböző testméretek értékelése és összefüggés keresése a vágási, S/EUROP tulajdonságokkal, és az élő állatokon végzett ultrahangmérések. KESZTYŰS (1923); JUHÁSZ (1934); SCHANDL (1960) már régóta nagy jelentőséget tulajdonítanak a juhtenyésztésben a testméretek felvételének a külső testalakulás megítélésében. Ennek jelentőségére utal FERNANDEZ és ABELLA (1986); ARTHUR és AHUNU (1988); BEDŐ (1994), de ennek ellenére mégsem kap megfelelő hangsúlyt a tenyészkosok bírálatakor. A törzstenyészetekben nagyon kívánatos és hasznos bizonyos méretek felvétele, hogy számszerű, félre nem érthető adatokat fektethessünk le a törzskönyvi lapokra s így ezekből a tenyészállatok testalakulásáról bárki bármikor magának hű képet formálhasson (SCHANDL, 1947). A hús termelésének alapja, a széles csontos alap az izmok tapadásához. A húsipar nem a nagy rámákat, hanem a kisebb testbe rejtett „telt” gerincet és combokat keresi és fizeti, sőt a nagyobb testtel párosuló hosszú lábak, rövidebb törzs, durvább csontozat az értékeléskor negatív irányba befolyásolja a lehetséges árbevételt (SCHANDL, 1947). Törekedni kell tehát a minél fejlettebb izomzat, illetve a minél alacsonyabb faggyútartalom elérésére a kedvező csont-hús arányra, és az értékes húsrészek növelésére. Korábban az élő juhokat szemmel minősítették, és az un. „mészáros-fogásokkal” becsülték a fontos húsrészek nagyságát, izmoltságát és faggyússágát (VERESS és mtsai., 1978). Számos szerző talál közepes, illetve szoros összefüggést a juhok különböző testmérete és a hústermelő képessége, valamint testtömege között, így KÓSA és SCHUSZTER (1979); STRITTMATTER és mtsai. (1983), valamint BEDŐ (1994). BHADULA és mtsai. (1979); JORDANA és JORDANA (1995) közepes, illetve szoros összefüggésről számoltak be juhok különböző testmérete, hústermelő képessége és testsúlya között. KEMPSTER és mtsai. (1987) különböző húsfajták – border leichester, oxford down, south down, hampshire down, suffolk, texel, wensleydale – kosbárányait (n=3360) vizsgálva megállapították, hogy a lineáris testméretek és a nyakalt törzs súlya között szoros pozitív összefüggés van. TIZIKARA és CHIBOKA (1988) 137 nyugat-afrikai törpejuh (west-africandwarf) jerkéinek lineáris testméreteit és övméretét vizsgálva szoros (r=0,9), szignifikáns (P<0,01) összefüggést kapott. CHOY és mtsai. (1998) húsmarhákon (angus) végeztek megfigyeléseket, miszerint a kifejlett kori élősúly közepesen (h2=0,47-0,51), a farbúb magasság pedig jól (h2=0,62-0,88) öröklődik, közöttük szoros a genetikai korreláció (r=0,80). SCHIVACHELVAN és mtsai. (1996) születésüktől 8 hónapos korukig vizsgáltak bárányokat, hosszúsági és körméreteiket hetente mérték, megállapították, hogy a 32 hetes korhoz közeledve a körméretekből – elsősorban az övméretből – pontosabban lehet következtetni a kifejlettkori testsúlyra, mint a hosszanti méretekből. BEDŐ és mtsai. (1994) különböző juhfajták anyáit és kosait vizsgálva közepes, illetve szoros összefüggést találtak a testsúly és a testméretek, elsősorban a testsúly és a törzshosszúság között (r=0,42-0,86), illetve a testsúly és az övméret között (r=0,32-0,84). Hasonló 45

dc_904_14 eredményeket közölt GEBRELUL (1985) is. Különböző fajtájú anyák élősúlyát, far- és mellkas-szélességét, mellkas mélységét vizsgálva, pozitív összefüggést talált az anyák testsúlya, illetve testméretei és szaporasága között. BOCCARD és mtsai. (1964) igazolták, hogy állandó vágott testsúly esetén a vágott test szélességének egyes méretei szoros kapcsolatban vannak más méretekkel. Ez alapján egyetlen méret is jól tájékoztat a várható testalakulásról, szerintük ez a testméret a törzs hosszúsága. Hasonló megállapításokat tett HOPKINS (1996) és TANEJA (1955) is. Ezzel szemben HUNDT (1959) élő bárányokon végzett vizsgálatában nem tapasztalt kapcsolatot a testszélesség és a mellkas, valamint a farszélesség között. TOLDI (2003) vizsgálata során közepes/erős összefüggést (r=0,40) mért a combszélesség/ törzshosszúság index és az S/EUROP testalakulás között, ami megegyezik BOCCARD és mtsai. (1964) eredményeivel. JÁVOR és MOLNÁR (1997) az EUROP rendszer hibájaként említik, hogy a keskeny vállszélesség és az izomszegény lapocka miatt a jó combteltség sem elég a magasabb kategóriába kerüléshez. TŐZSÉR és mtsai. (2002) szerint igen fontos, hogy a kísérlet során a testméret felvételeket az élősúlyméréssel egy időben mindig ugyanaz a személy végezze. Az eszközök hagyományosak, mérőbot és mérőszalag. A főbb testméretek pedig a következők: marmagasság, törzshosszúság, mellkas mélység és farszélesség. Nem elég csupán a testméreteket önmagukban értékelni, hanem azok egymáshoz viszonyított arányát is figyelembe kell venni. A legtöbb tulajdonság ugyanis valamilyen szinten összefügg egymással, ezért a szelekcióval végzett változás több tulajdonságra is hathat (SCHANDL, 1947). Bárányok vágás utáni minősítése A világ összes élőjuh és csontosjuhhús-termelésének mintegy 10-15%-a kereskedelmi forgalomba kerül, ahol több országban – köztük hazánkban is – régóta hiányzik a kölcsönösen tisztességes üzletkötés feltételeként megfogalmazható „azonos nyakalt törzs minőséghez azonos osztályba sorolás és ehhez kapcsolódó ár” elve (TOLDI, 1994). Az EUROP szabványok kidolgozása 1974. szeptember 23-tól kezdődően 1976. október 29-ig tartott és 1977. január 1-től – azaz már 26 éve – lépett érvénybe az EU tagországaiban. A vágójuhok jelenleg is érvényben lévő EUROP minősítési módszerét és osztályba sorolását az EU-országok által 1992. július 23-án kiadott 2137/92. számú, és az azt módosító, illetve kiegészítő, 1993. február 26-án kiadott 461/93. számú rendelet szabályozza (KLOSZ, 1994). Az EUROP minősítési rendszer Magyarországi alkalmazását a 16/1998. (IV.3.) FM rendelet szabályozza. Az „S/EUROP System”, mint a neve is mutatja, önmagában nem módszer, hanem rendszer és alkalmazását az EU irányelvek szabályozzák, viszont minden tagállamnak joga van a testalakulás és a faggyúborítottság egyes kategóriáin belül három alosztály bevezetésére és elfogadtatására.

46

dc_904_14 TOLDI és mtsai. (1999) vizsgálatukban juhok vágási tulajdonságait hasonlították össze azok vágott testek S/EUROP-minősítési eredményeivel. Megállapították, hogy az S/EUROPminősítéssel, a vágott testek faggyútartalma és testalakulása a kereskedelem jelen igényeit kielégítő módon becsülhető meg. DOMANOVSZKY és SZÉKELY (1996) vizsgálata szerint a magyar merinó vágási %-a kosoknál és a jerkéknél is átlagosan 49 % volt. Az EUROP minősítésük a kosoknak O+ és R+, a faggyúfedettségük 3+ és 20 között változott, a jerkék minősítése R- és R+, a faggyúfedettségük 3+ és 2+ közötti értékeket mutatott. Későbbi vizsgálataik során DOMANOVSZKY és SZÉKELY (1998) a magyar merinó EUROP konformációja R értéket, faggyúfedettség szempontjából 2 értéket ért el. A vágási százalék kos esetén 47,43 %, jerke esetén 47,89 % volt. A további eredményeikben is DOMANOVSZKY és SZÉKELY (2000) a magyar merinó kosok vágási %-a 47,19 %, a jerkéké 49,39 % volt. Az EUROP minősítése mindkét nemben az R kategóriába került. Hasonló eredményeket közöl MOLNÁR (1998) is, a magyar merinó vágási százaléka 47,5 %. Az EUROP konformációja R-, faggyúfedettség értéke 2+. TOLDI és mtsai. (1999) vizsgálataiban a magyar merinó EUROP minősítése testalakulás alapján: kosok O+, jerkék R-. A faggyúfedettség szempontjából a kosok 20, a jerkék 2+ értéket értek el. A kosok comb átlagtömege 2,4 kg, jerkék comb átlagtömege 2,3 kg volt. A lapocka tömege kosoknál 1,25 kg, jerkéknél 1,2 kg. A hosszú és a rövid karaj átlag tömege kosoknál 0,8 kg, 0,6 kg, jerkéknél 0,7 kg, 0,58 kg. Videotechnika alkalmazása az állattenyésztésben A vágóérték és vágás utáni carcass minősítés amennyiben vágott formában történik a bárányok értékesítése döntő formában meghatározza azok értékét. Ennek javítása ezért elkerülhetetlen. Ezek a tulajdonságok, mivel a bárányok vágása után mérhetők, illetve állapíthatók meg pontosan, az így kapott eredmények felhasználása a tenyésztő munkában költséges és időigényes folyamat. Ezért olyan összefüggések és módszerek keresése, amely már élő állapotban segítséget nyújt a tenyésztők számára, rendkívül fontos a juhtenyésztésben. Ennek a célnak az elérését szolgálja a különböző testméretek értékelése és összefüggés keresése a vágási, S/EUROP tulajdonságokkal, és az élő állatokon végzett ultrahangmérések. A vágójuhok minősítése – a vágómarhákhoz hasonlóan – vizuális úton, az izmoltság és a faggyúsodás mértékének megítélése alapján történik. E minősítési mód azonban, mint szubjektív minősítés, az emberi tévedés lehetőségét magában hordozva, számos problémát vethet fel, melyet a sertésfajnál már sikerrel kiküszöböltek. Ezért az S/EUROP minősítés elveinek megőrzése mellett szükségesnek tartják egy objektív bírálati rendszer kidolgozását a juhfajnál is (TOLDI és mtsai., 1995). A fenotípuson alapuló szelekció és a komputertomográfiás (CT) vizsgálatok együttes alkalmazásával ez hatékonyan megvalósítható. Ennek alapja az, hogy a hústermelést örökítő tulajdonságok többsége jól öröklődik, azonban a CT álatalánosan elterjedt formában való alkalmazása az állatok minősítésében, tenyészérték-becslésében napjainkban nem lehetséges, mert drága és rendkívüli technikai felszereltséget igényel (PÓTI és BEDŐ, 2000). FREUNDENREICH és mtsai. (2001) szerint jól használható a bárányok carcass minőségének on-line értékelésére a Video Image Analysis (VIA).

47

dc_904_14 BODÓ és mtsai. (1988) charolais teheneken végzett méréseik alapján megállapították, hogy a hagyományos módszer alkalmazásakor nagyobb hiba adódik, mint a számítógépes képfeldolgozásra épülő testméret felvételezésnél. TŐZSÉR és mtsai. (2000) szarvasmarhák (n=33) hagyományos (mérőbotos) és videókép-elemzéssel felvett testméreteit (marmagasság, mellkas mélység) hasonlították össze. A marmagasságnál a videó-számítógépes technikával 3 centiméterrel alacsonyabb átlagértéket kaptak, mint mérőbottal mérve, ez az eredmény szignifikánsan igazolható (P<0,05), a mellkas mélység tekintetében pedig a videószámítógépes módszerrel mértek 1 centiméterrel nagyobb átlagértéket, de ez a különbség nem volt szignifikáns (P>0,05). KOMLÓSI és AP DEWI (1997) az S/EUROP-minősítési rendszer eredményeit hasonlították a képről felvett méretekkel, melyek megismételhetősége élő állapotban felvett méretekből 0,69-0,95, vágott testről, pedig 0,59-0,99 volt. Az általuk felvett adatok alapján az élő egyed S/EUROP besorolását 40 %-os, a vágott test alapján 60%-os megbízhatósággal tudták becsülni. Az ultrahang felhasználása, mind az állategészségügyben, mind az állattenyésztésben, széles körben elterjedt; vemhesség megállapítás, testösszetétel becslés, melyet már több országban (pl. Dánia) is felhasználnak különböző tenyésztési programokban, pl. a bárányok színhús mennyiségének növelésére, javítására. Több külföldi kutató is javasolta az ultrahangkészülék alkalmazását az állattenyésztés gyakorlatában a vágóérték előrejelzésére (HERRING és mtsai., 1994; WILSON és mtsai., 2000). STANFORD és mtsai. (1998) összefoglaló munkájukban a testösszetétel becslés különböző módszereit gyűjtötték össze, köztük az ultrahang felhasználás lehetőségeit a juhtenyésztésben. WHITTAKER és mtsai. (1992) az ultrahangos márványozottsági vizsgálat törvényszerűségeit írta le. WILSON és mtsai. (1992) a hosszú-hátizom márványozottságát vizsgálták szarvasmarháknál real-time ultrahang felvételek elemzésével. Szoros összefüggést találtak CROSS és mtsai. (1983) a zsíros és zsírmentes terület vastagsága között, méréseiket videokép-elemzéssel (VIA) végezték vágott marha testeken. Több szerző ROBINSON és mtsai. (1992); HERRING és mtsai. (1994); WILSON és mtsai. (2000) is felhívta a figyelmet, az ultrahangmérést végző szakember gyakorlottságára, valamint a megfelelő képalkotás feltételeinek megteremtésére: mozgásmentes állatrögzítés, megfelelő olajozás, képmélység beállítás stb. MOSER és mtsai. (1997) pozitív közepes genetikai korrelációt számítottak a hasított féltesteken, illetve az ultrahanggal élő állapotban mért hosszú hátizom területek között (r=0,59) a szarvasmarha fajban. REVERTER és mtsai. (2003) mérsékelt övi, illetve trópusi szarvasmarha fajták vizsgálatakor hasonló erősségű rg=0,62-es, továbbá rg=0,68-as összefüggéseket számítottak. ROBINSON és mtsai. (1993) már korábban hasonló r=0,67-es fenotípusos korrelációt kaptak. TŐZSÉR és mtsai. (2004) a hosszú hátizom területének becslését magyar szürke és charolais fajtákban végezték el real-time ultrahangkészülékkel. A megállapításaik szerint az ultrahangkészülékkel való mérések a húshasznú tenyészbika-jelöltek minősítési rendszerébe beilleszthetők, jól kiegészítik a növekedési intenzitásra, -kapacitásra és küllemre vonatkozó eredményeket. Az előzőhöz hasonló típusú ultrahangkészülékkel TÖRÖK és mtsai. (2007)

48

dc_904_14 számítottak elsőként hazánkban bőr alatti faggyúvastagsági adatok között összefüggéseket hízó marhákon (pl. P8 és a Rumpfat közötti kapcsolat r=0,93, P<0,01). BRITO és mtsai. (2000) ultrahangos mérések alapján becslő egyenleteket dolgoztak ki a vágott test összetevőinek előrejelzésére. A legnagyobb megbízhatósággal (r2=0,82) a vágási hozamot lehet előre jelezni az élősúly, a 12. bordánál mért bőr alatti faggyúréteg vastagsága és az ugyanitt mért hosszú hátizom területe alapján. Külföldön az ultrahangos méréstechnikát a juhtenyésztésben a test szöveti összetételének meghatározására már használják. A real-time ultrahangkészülékek megszületésével még pontosabbá vált élő állaton az izmoltság és faggyúborítottság mértékének megállapítása, amelyről számos publikáció jelent meg több haszonállatfajra vonatkozóan JUNKUSZEW és RINGDORFER (2005); KEMPSTER és mtsai. (1982); GRUSZECKI és SZYMANOWSKI, (1996) azonban juh fajra hazánkban a vizsgálataink megkezdéséig kevés közlemény jelent meg. CAMERON és BRACKEN (1992), valamint SIMM és mtsai. (1993) vizsgálataik alapján a juhok izommennyisége szignifikánsan növekedett a 3-4 éves tenyésztői munka során. A vizsgálatok folyamán olyan indexeket alkalmaztak, amelyeknek alapjait az ultrahangos mérések (faggyúvastagság, izomvastagság, élősúly) eredményei adták, függetlenül az alkalmazott módszertől. Az ultrahang technika felhasználását a különböző tenyésztési programokban a relatív alacsony költségek, és a nagyobb profit tették indokolttá. A merinó és a suffolk bárányok in vivo vizsgálata kimutatta, hogy a suffolk kosok izomkeresztmetszete a karaj egész hosszában nagyobb területű, mint a merinónál (MEZŐSZENTGYÖRGYI és mtsai., 1998). A suffolk faggyúsodása a nagyobb testsúly kategóriában érte el a merinó mértékét. FERNANDEZ és mtsai. (1997) manchega (n=20), merinó (n=20) és ile de france x merinó (n=20) keresztezett bárányokon végezték ultrahangos vizsgálataikat. Megállapították, hogy az élő állatokon végzett ultrahang mérések és a vágás után mért hosszú házizom területek esetén volt a legszorosabb (r=0,88; P<0,01) a kapcsolat, ezt követte a faggyúvastagság (r=0,74; P<0,001), valamint a hosszú hátizom mélysége (r=0,56; P<0,001). FERNANDEZ és mtsai. (1998) két súlycsoportba (25 és 35 kg) tartozó manchega bárányokon (n=20) végezték el a vizsgálataikat: ultrahangos méréseket a 12. és 13. bordák, valamint a 3. és 4. ágyék csigolyák között. Megállapították, hogy mindkét súlykategóriában, szoros kapcsolat van az ultrahangmérések és a vágás utáni mérések eredményei között (25 kg-os csoport: r=0,90; 35 kg-os csoport: r=0,92) a faggyúvastagságban. Szoros kapcsolatot találtak továbbá az ultrahangos mérések és a hideg nyakalt törzs súlya között is (r=0,70; P<0,001). TRZYBINSKA (1997) vizsgálatában szoros kapcsolatot talált a keresztezett corriedale (átlag 30 kg) bárányok (n=116) hosszú hátizom területének ultrahangméréssel történő becslése, valamint a vágás utáni mérés között (0,58; P<0,01). Ezzel szemben a faggyúvastagság ultrahangos becslése és a vágás utáni mérése között nem talált érdemi összefüggést (r=0,11). BEDHIAF és DJEMALI (2006) barbarine fajtán (életkor: 240 nap, élősúly: 47 kg) élő állapotban mért faggyú és hosszú hátizom vastagság, majd ezen két tulajdonság vágás utáni mérése között közepes erősségű összefüggéseket találtak: faggyúvastagság r=0,43, hosszú hátizom vastagság r=0,53. Az élősúly és az ultrahanggal mért hosszú hátizom vastagság 49

dc_904_14 között r=0,34 erősségű együtthatót számítottak. Ezzel szemben MARTYNIUK és mtsai. (2001) szorosabb összefüggést (r=0,86) számítottak ugyanezen tulajdonságok (élősúly és hosszú hátizom vastagság) között olkuska fajtában (n=21; élősúly átlag 30 kg). KVAME és VANGEN (2006) szoros genetikai kapcsolatot találtak a színhús és a hosszú hátizom vastagság (rg=0,70), valamint a becsült és a mért faggyúvastagság (rg=0,82) között norvégiai fehér juh fajtában (n=1821). Amint a korábbiakban említésre került az örökletes tulajdonságokon kívül a bárányok hízékonysági, vágási teljesítményét az évjárat hatása HARCSA és PÁL (2003), a tartástechnológia, az etetett takarmány fizikai formája, energia- és táplálóanyag tartalma és az etetési mód HEROLD és mtsai. (1986); NAGY és JÁVOR (1989); JÁVOR és mtsai. (1993) befolyásolja. A hízlalás alatti takarmányozásnál külön ki kell emelni, a vágóbárányok húsának, illetve faggyújának beltartalmára, biológiai és élvezeti értékére gyakorolt hatását. Elhelyezés hatása a bárányok hústermelésére A hizlalás sikerében fontos szerepet játszik az állatok elhelyezése, tartása, így például a hízóbárányok csoportnagysága. A 30 egyedszámnál kisebb csoportnagyságnak a súlygyarapodásra alig, míg a férőhelynek igen nagy hatása van. PELLE és mtsai. (1988) 0,5 m2 férőhelyet javasol biztosítani bárányonként. GONYOU és mtsai. (1985) a kétszintes, valamint a 0,32 m2/egyed és a 0,48 m2/egyed állománysűrűséggel végzett vizsgálatban a hizlalás végén a nagyobb állománysűrűségű bárányok testtömege egyedenként 1,5 kg-mal volt kisebb, mint a nagyobb területen hizlaltaké. Takarmányozás hatása a bárányok hústermelésére A takarmány táplálóanyag értéke (nyersfehérje-, nyersrost-, energiatartalom), az etetés módja, a takarmány fizikai formája, a monodiéta vagy a tömegtakarmányok aránya befolyásolja a hizlalás eredményét. BEDŐ és mtsai. (1985) pl. a merinó kosokkal végzett kísérleteiben a legkedvezőbb súlygyarapodást a hízóbárány-táp és kukorica szilázs etetésekor mérték. A takarmány fizikai állapota (roppantott vagy egész) nem befolyásolja a bárányok növekedését és a carcass minőségét PETIT (2000), viszont a félesége (kukorica vagy árpa) igen. KORMAN (2002) viszont azt találta, hogy a granulált formában adott takarmánnyal a hizlalás kedvezőbben alakult, mint a morzsalékos állapotúéval. HEROLD és KOROM (1978) vizsgálataik során arra a következetésre jutottak, hogy a különböző ízesítő- és anyagcserére ható anyagok hatására a bárányok nagyobb napi súlygyarapodást és hizlalási végsúlyt értek el. A hizlalási végsúly a carcass minőségére és a bárány teljesítményére is hatással van (PLINADO és mtsai., 2002). A takarmányozás módja, pedig a napi testsúlygyarapodás, a carcass és a hosszú hátizom nagyságát is befolyásolta. Ezek a tulajdonságok kedvezőbbek voltak az intenzíven hizlalt, mint a legelőn tartott bárányoknál (NÜRNBERG és mtsai., 2001). Zsírsavösszetétel javítását célzó takarmányozási technológiák A juhhús értékesítése során kialakult versenyhelyzetben, előnyben részesülnek a megfelelő minőségű, izmoltságú vágóbárány előállítói, továbbá az európai vásárlók növekvő érdeklődéssel fordulnak az ún. funkcionális* élelmiszer felé.

50

dc_904_14 *Funkcionális élelmiszer: olyan élelmiszer, amelynek a megfelelő táplálkozás-élettani hatásokon túlmenően az emberi szervezetre pozitív hatása van; a kedvező hatást a szokásos fogyasztási mennyiség elfogyasztása esetén fejti ki (DIPLOCK és mtsai., 1999; KATAN, 1999). A nagy telítettzsírsav-bevitel nagymértékben összefügg a szív- és koszorúér-megbetegedések növekvő arányával, amely az egyik leggyakoribb halálozási ok Magyarországon és Európában. Ennek eredménye, hogy a fogyasztók a többszörösen telítetlen zsírsavak felé fordultak, amelyek egészségesebbek, mint a telített zsírsavak. Különbséget kell azonban tenni a többszörösen telítetlen zsírsavak között. Két csoportot kell megemlíteni, ezek az alfalinolénsavból (C18:3) képződő n-3 zsírsavak, valamint a linolsavból (C18:2) képződő n-6 zsírsavak (WILLIAMS, 2000). Ezen zsírsavakat úgy különböztetjük meg, hogy hol található az utolsó kettős kötés a szénlánc utolsó szénatomjától számítva. A nyugati táplálkozási szokásokra jellemző a túlzott n-6 PUFA- és kis n-3 PUFA-bevitel. Az ajánlott n-6/n-3 arány 4:1 vagy kevesebb (WOOD és mtsai., 2003). A nagy n-6/n-3 arányú zsírok fogyasztása jelentős rizikófaktort jelent a rákos és koszorúér-megbetegedések kialakulása szempontjából, különösképpen megnöveli a vérrögképződés esélyét, ami szívrohamhoz vezethet (ENSER és mtsai., 1998). RÓZSÁNÉ VÁRSZEGI (2003) vizsgálta különböző végtermék keresztezésekből származó bárányok húsának zsírsavösszetételét. A kutatásai eredményei alapján kijelenthető, hogy a genotípus hatással van a zsírsavösszetételre, a suffolk keresztezett bárányok húsa esetén mérte a legkedvezőbb zsírsavösszetételt. A legeltetés kedvező hatását a zsírsavösszetételre (MATHES és mtsai., 1996; NÜRNBERG és mtsai., 2001) vizsgálatai igazolták. A legeltetett bárányok húsában nagyobb volt a telítetlen zsírsavak aránya, mint az istállóban nevelteké. Összességében több vizsgálat is foglalkozott az állati eredetű élelmiszerek - kérődző fajok esetében elsősorban szarvasmarha fajban - pl. marhahús zsírsavösszetételének takarmányozás útján történő módosítási lehetőségével (ENSER és mtsai., 1998; HOLLÓ és mtsai., 2005; HOLLÓ és mtsai., 2008; NÜRNBERG és mtsai., 2008).

51

dc_904_14 2.2.2. Célkitűzés Az előzőekben ismertettek alapján a minőségi, versenyképes vágóbárány előállítás érdekében a következő vizsgálatokat végeztem, illetve célokat tűztem ki:  Különböző genotípusú bárányok hízékonyság vizsgálata o Fajtatiszta bárányok hízékonysági és vágási tulajdonságainak értékelése (magyar merinó, német húsmerinó, német feketefejű, suffolk, ile de france) o Keresztezett F1 bárányok hízékonysági és vágási tulajdonságainak vizsgálata (magyar merinó, magyar merinó x ile de france F1, magyar merinó x suffolk F1) A haszonállat előállító keresztezésekben lévő lehetőségek megállapítását a magyar merinó hízékonysági és vágási teljesítményének megállapítására hazai viszonyok között. 

Vérmérséklet és a hizlalási tulajdonságok összefüggés vizsgálata o Német húsmerinó bárányok választáskori vérmérsékletének hatása néhány hizlalási tulajdonságra o Német húsmerinó bárányok vérmérsékletének értékelése és kapcsolata hizlalási tulajdonságokkal A vérmérséklet juhtenyésztésben való mérhetőségét, és ennek hizlalási tulajdonságokra gyakorolt hatását, mint lehetséges értékmérő tulajdonságot, valamint a juhok vérmérsékletét befolyásoló tényezőket (ivar, születési típus, apák hatását).  Lenmagetetés hatása a bárányhús zsírsav összetételére A bárányhús zsírsavösszetételének táplálkozás élettani, és élvezeti érték szempontjából kedvező irányba történő módosítási lehetőségét takarmány (lenmag) kiegészítéssel. 

Testméretek és vágott testek értékelése o Különböző genotípusú juhok testméretének értékelése o Vágott testek objektív bírálati lehetőségének vizsgálata o Ultrahangmérés alkalmazási lehetősége a bárányok minősítésében Az ultrahang, real-time technika és a testméret felvételezés szerepének újszerű megközelítését a tenyészállat előállításban, illetve tenyészérték-becslésben. Bárányok vágás utáni (nyakalt törzs) méreteinek számítógépes felvételét, ennek ismételhetőségének megállapítását, és ezek összefüggését a darabolás után lemért értékes húsrészek súlyával. Matematikai modell kidolgozását az S/EUROP minősítési rendszer osztályba sorolásának objektív (azaz lineárisan leírható) adatok alapján történő megállapítására.

52

dc_904_14 2.2.3. Anyag és módszer 2.2.3.1. Különböző genotípusú bárányok hízékonyság vizsgálata 2.2.3.1.1. Fajtatiszta bárányok hízékonysági és vágási tulajdonságainak értékelése (magyar merinó, német húsmerinó, német feketefejű, suffolk, ile de france) A kísérlet során magyar merinó (nkos=20, njerke=20), német feketefejű (nkos=20, njerke=20) és német húsmerinó (nkos=20, njerke=20), valamint egy másik vizsgálatban magyar merinó (nkos=30, njerke=30), suffolk (nkos=10, njerke=10) és ile de france (nkos=10, njerke=10) fajták hizlalási, vágási tulajdonságait, illetve a vágott testek S/EUROP minősítését értékeltük két juhászatban (Törtelen és Szendrőn). A hizlalás során a bárányoknak 1 négyzetméter alapterületet biztosítottunk. A boxokban szinttartós önitató és automata önetető volt elhelyezve. Az almozás bőséges szalmával történt. A vizsgálat megkezdése előtt öt napos szoktatási időt biztosítottunk a bárányoknak. A szoktatási időszak alatt elvégeztük a szükséges állategészségügyi vizsgálatokat és kezeléseket. A hizlalási időszak a bárányok 34-35 kg-os testsúlyának eléréséig, illetve 45 napig tartott. A vizsgálat alatt a bárányok takarmányozása monodiétásan történt. A bárányok ad libitum granulált hízó báránytápot /teljes értékű takarmányt/ kaptak. A százalékos összetétele: kukorica 48,0 %, takarmánybúza 20,0 %, lucernaliszt II.o. 10,0 %, szója II.o. 10,5 %, napraforgó I.o. 4,0 %, korpa, zsákos 4,0 %, premix (KP 9302) 3,5 %. Beltartalmi értékek a szárazanyag %-ában: nyershamu 6,5; nyersfehérje 16,0; nyerszsír 2,9; nyersrost 6,5; nitrogénmentes kivonható anyag 67,5; kalcium 1,2; foszfor 0,4; nátrium 0,3; DE kérődző MJ/szárazanyag 12,4. A vizsgálat során, a hizlalás végén és kezdetén mért testsúlyból, a vizsgálat időtartamából mértük, illetve megállapítottuk az átlagos egyedi napi testsúlygyarapodást. A felvett takarmányok súlyának méréséből megállapítottuk a csoportos takarmányértékesítési képességet. Figyelemmel kísértük a hizlalásba kerülés idejét, a beállítási súlyt, a beállításig történő súlygyarapodást, a hizlalás alatti súlygyarapodást, valamint a bárányok korát és záráskori testsúlyát. Így nem csak a hizlalás alatti, hanem az életnapra jutó súlygyarapodás is értékelhetővé vált. A hizlalást követően 10-10 kos és jerkebárányt vágtunk le genotípusonként 24 órás éhezést követően, 29-32 kg súlyban. A bárányok életkora 110-120 nap volt. Vágáskor, a fejtést követően, eltávolítottuk a fejet és a lábvégeket, majd a zsigereket. Ezután a következő tulajdonságokat állapítottuk meg: vágott test súlya melegen, vágási %, 24 órai hűtés után a vágott test súlya hidegen, fej és bőr súlya, hűtési veszteség, hasűri- és vesefaggyú súlya. A vágott jobb fél darabolása az ausztrál szabvány szerint történt. A hasított feleket a vágóérték, az értékes vágott darabok súlya, az értékes hús százalékos mennyisége, valamint a testalakulás és a faggyúborítottság szerint értékeltük. Az eredmények kiértékelése SPSS 14.0 statisztikai programcsomaggal történt. A statisztikai kiértékelés során az átlag, szórás értéket számítottuk ki. 2.2.3.1.2. Keresztezett F1 bárányok hízékonysági és vágási tulajdonságainak vizsgálata (magyar merinó, magyar merinó x ile de france F1, magyar merinó x suffolk F1) A hízékonysági kísérlet során magyar merinó kos (n=30) és jerke (n=30), magyar merinó x Ile de france F1 kos (n=10) és jerke (n=10), valamint magyar merinó x suffolk F1 kos (n=10 kos) és jerke (n=10) genotípusú bárányokat vizsgáltunk 2004-ben egy Szendrő melletti gazdaságban. 53

dc_904_14 A bárányok nemenként és genotípusonként 10-es csoportokban 15 m2-es boxokban voltak elhelyezve. Az almozás bőségesen szalmával történt. A bárányok ad libitum hízóbárány teljes értékű takarmányt fogyasztottak. A takarmánykeverék összetétele a következő volt: 48 % kukorica, 20 % takarmánybúza, II. oszt. 10 % lucernaliszt, II. oszt. 10,5% szója, I. oszt. 4 % napraforgó, 4 % korpa, 3,5 % premix (KP 9302). A hízóbárány-táp táplálóanyag és energia tartalmát a 13. táblázat tartalmazza. 13. táblázat A hízóbárányok teljes értékű takarmánykeverékének összetétele Szárazanyag, g/kg Nyersfehérje, g/sza. kg Nyerszsír, g/sza. kg Nyersrost, g/sza. kg Nm.k.a. g/sza. kg Nyershamu, g/sza. kg DE, MJ/kg Ca, % P, %

Mennyisége/aránya 894 143 26 59 608 58 12,4 1,1 0,4

A választott bárányok mérlegelése 0,1 kg-os pontossággal a hizlalásba állításkor, majd 42 nap múlva a hizlalás végén történt. A bárányok hizlalás alatti és életnapra jutó testtömeggyarapodását számítottuk ki. A hizlalás után 24 óráig koplaltattuk a bárányokat, majd mérlegeltük őket. Ezután kerültek vágásra. Vágáskor, a fejtést követően, eltávolították a fejet és a lábvégeket, majd a zsigereket. Továbbiakban a következő tulajdonságokat állapították meg: vágott test súlya melegen, vágási %, 24 órai hűtés után a vágott test súlya hidegen, fej és bőr súlya, hűtési veszteség, hasűri- és vesefaggyú súlya, melyet 0,01 kg-os pontossággal mértünk. Vágott meleg testeket a S/EUROP rendszer szerint bírálták el a vizsgázott bírálók jelenlétünkben a testalakulás és a faggyúborítottság pontozásával. A nyakalt törzsek minősítése a vágójuhok vágás utáni minősítéséről szóló 78/2003. (VII.4.) FVM rendelet 1. és 2. számú melléklete alapján, és az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet által közzétett Vágott test minősítés szabályzata (2003) előírásai szerint történt, amely a 13 kg feletti vágott testek S/EUROP minősítéséről rendelkezik. A vágott jobb fél darabolása az ausztrál szabvány szerint történt (SZÉKELY és mtsai., 2001). A nyakalt törzseket legalább 24, legfeljebb 48 órás hűtés után a gerincvonalban kettévágják. A pH értékét a 7. ágyékcsigolya tájékán mérik. A 3 mm-nél vastagabb felületi faggyút a jobb félről eltávolítják és egyben lemérik. A darabolás megkülönbözteti a rövid combot, a fart, az oldalast, a rövid karajt, a hosszúkarajt, a lapockát, a lábszárat és a nyakat. Az eredmények kiértékelése SPSS 14.0 statisztikai programcsomaggal történt. A statisztikai kiértékelés során az átlag, szórás értéket számítottuk ki.

54

dc_904_14 2.2.3.2. Vérmérséklet és a hizlalási tulajdonságok összefüggés vizsgálata 2.2.3.2.1. Német húsmerinó bárányok választáskori vérmérsékletének hatása néhány hizlalási tulajdonságra A vizsgálatot 2010-ben végeztük, egy alföldi (Kétegyháza) juhtenyészetben. A 40 napig tartó hizlalási vizsgálatban n=51 német húsmerinó fajtájú bárány (22 kos és 29 jerke) vett részt. A vizsgálat alatt a bárányok a teljes értékű hizlaló takarmányt ad libitum fogyasztották. Az etetett takarmányok beltartalmi értékeit a 14. táblázat foglalja össze. 14. táblázat Az etetett takarmány táplálóanyag összetétele táplálóanyag/energia megnevezése Szárazanyag, % Nyersfehérje, % Nyerszsír, % Nyersrost, % Nm.k.a., % Nyershamu, % NEm, MJ/kg NEg, MJ/kg Ca, % P, %

Mennyisége/aránya 88 15 3,2 10 64,5 7,3 7,20 4,80 1,28 0,42

A bárányok vérmérsékletének értékelését választáskor (átlagosan 60 nap), valamint a hízlalás végén a mérlegeléssel egy időben végeztük el a mérlegteszt (TRILLAT és mtsai., 2000) segítségével. A mérlegteszt során az állatok 30 másodpercig tartózkodtak a mérlegen. Ez idő alatt pontoztuk a viselkedésüket 1-től 5-ig terjedő skálán, a következők szerint: 1 pont: nyugodt, nem mozog; 2 pont: nyugodt, néhány esetleges mozgás; 3 pont: nyugodt, kicsit több mozgás, de nem rázza a mérleget; 4 pont: hirtelen, epizodikus mozgások, de nem rázza a mérleget; 5 pont: folyamatos, hirtelen mozgások, rázza a mérleget. Az adatok kiértékelését az SPSS 14.0 programcsomaggal végeztük. A statisztikai kiértékelés során az átlag, szórás értéket számítottuk ki és alkalmazásra kerültek a Kolmogorov-Szmirnov próba, Levene teszt, ANOVA, Tukey teszt, Pearson és Spearman korreláció. 2.2.3.2.2. Német húsmerinó bárányok vérmérsékletének értékelése és kapcsolata hizlalási tulajdonságokkal A német húsmerinó bárányok vérmérsékletének értékelését Kétegyházán (Békés megye) az Anipharma-AKft.-nek, a Magyar Juhtenyésztők Szövetsége által folyamatos termelésellenőrzése alatt álló gazdaságában végeztük. Az üzemi sajátteljesítményvizsgálatban 30 kos és 60 jerke német húsmerinó bárány vett részt. A hizlalási periódus a választás (ami egyben a beállítás) után 42 napig tartott, a vizsgálat alatt a bárányok granulált 55

dc_904_14 juhhizlaló tápot fogyasztottak. A vizsgálat a Juh Teljesítményvizsgálati Kódexben meghatározott tartási és takarmányozási feltételeknek megfelelően történt. A kos- illetve a jerkebárányokat külön csoportokba osztottuk, egy-egy csoportba 30 bárány került. Egyedileg mértük a bárányok élősúlyát, és a hizlalás alatti átlagos napi súlygyarapodását. A bárányok 9 apától származtak, de az egyik apa báranyainak adatait nem értékeltük az alacsony választási súly és a kis létszám (n=5) miatt. A kísérlet idején négy bárány hullott el, így összesen 81 bárány adatait dolgoztuk fel. A bárányok vérmérsékletének értékelését választáskor, valamint a hizlalás végén, a mérlegeléssel egy időben végeztük el ún. mérlegteszt (TRILLAT és mtsai., 2000) segítségével a már korábban ismertetettek szerint. Az adatok statisztikai értékelését SPSS 14.0 programcsomaggal (Spearman-féle korrelációszámítás, ANOVA, GLM Multivariate test, LSD teszt) végeztük. Két modellt használtunk, közülük az elsőben a bárányok vérmérsékletét befolyásoló tényezőket vizsgáltuk. Yijk =µ+ Gi+ Bj+ Sk+eijk Yijk =vizsgált tulajdonság (vérmérséklet); µ=átlag, Gi=ivar hatása (fix hatások: 2 osztály), Bj=születési típus hatása (fix hatás: 2 osztály), Sk=apák hatása (fix hatások: 9 osztály), eijk=hiba. A második modellben a hizlalási tulajdonságokat (választási és hizlalás végi élősúlyt, hizlalás alatti átlagos súlygyarapodást) értékeltük: Yijk= µ+ Gi+ Bj+ Sk+Tl+ eijk Yijk =vizsgált tulajdonság (vérmérséklet); µ=átlag, Gi=ivar hatása (fix hatások: 2 osztály), Bj=születési típus hatása (fix hatás: 2 osztály), Sk=apák hatása (fix hatások: 9 osztály), Tl= vérmérséklet hatása, eijk=hiba. 2.2.3.3. Lenmagetetés hatása a bárányhús zsírsav összetételére Vizsgálatunk célja a lenmag-kiegészítés magyar merinó kosbárányok hosszú hátizma zsírsavösszetételére gyakorolt hatásának megállapítása. A vizsgálatba bevont 30 magyar merinó kosbárányt választáskor véletlenszerűen válogattuk két csoportba. A bárányok választási tömege 16 kg volt. A bárányokat 40 napig, kis testtömegig (26 kg) hizlaltuk. A kontrollcsoport (n=15) abraktakarmányt, a kísérleti csoport (n=15) lenmaggal (20 %) dúsított abraktakarmányt kapott. A kontroll- és a kísérleti csoport takarmányának táplálóanyag-tartalmát és zsírsav összetételét a 15. és a 16. táblázatban mutatjuk be. A két takarmány energia- és fehérjetartalma csak kismértékben különbözött. Vágás előtt egy nappal megmértük a bárányok hosszú hátizmának vastagságát és területét, valamint háton a faggyúvastagságot ultrahangkészülékkel. A vágás napján a bárányokat a vágóhídra szállítottuk. Vágáskor megmértük a meleg nyakalt törzset, majd 24 órás hűtés után a hosszú hátizomból a 12. és 13. borda közül mintát vettünk, és –20 °C-on tároltuk a további vizsgálatokig.

56

dc_904_14 15. táblázat Etetett takarmányok táplálóanyag- és energiatartalma

Szárazanyag (sza), g/kg takarmány Nyersfehérje, g/kg sza Nyerszsír, g/kg sza Nyersrost, g/kg sza N-mentes kivonható anyag, g/kg sza Nyershamu, g/kg sza NEm MJ/kg sza NEg MJ/kg sza. NEm – létfenntartási nettó energia NEg – testtömeg-gyarapodási nettó energia

Abrakkeverék, 20% lenmaggal kiegészítve 887,5 161,9 99,2 61,4 641,6 35,9 9,20 6,28

Abrakkeverék (kontrol) 888,9 164,0 28,9 32,2 748,5 24,4 9,07 6,18

16. táblázat Etetett takarmányok zsírsav összetétele

Mirisztinsav C14:0 Palmitinsav C16:0 Sztearinsav C18:0 Olajsav C18:1 Linolsav C18:2 Linolénsav C18:3

Abrakkeverék, 20% lenmaggal kiegészítve 0,05 6,83 4,23 18,05 21,31 48,46

Abrakkeverék (kontrol) 0,10 13,39 2,03 21,72 58,18 2,52

Ultrahangos mérés Az ultrahangos mérést a 12. és 13. borda között, a bordák ívét követve végeztük. Az ultrahangos képeket a vágás előtt (in vivo) készítettük hordozható Falco 100 (PieMedical) készülékkel, amelynek jellemzői a következők: fókuszpont 45, mélység 7,5 cm, a mérőfej hossza 18 cm-es, lineáris, hullámhossz: 3,5 MHz. A hosszú hátizom területét a gépre telepített, juhhús vizsgálatot értékelő programmal becsültük. A faggyú és az izom vastagságára, valamint az állat élőtömegére vonatkozó adatok automatikusan egy regressziós egyenletbe kerültek, ami alapján becsülte a program a hosszú hátizom területét. A megfelelő ultrahangmérés előtt elvégeztük az állatok rögzítését és nyírását, valamint a mérendő felületet napraforgóolajjal bekentük. Kémiai analízis A hús kémiai összetételét a magyar szabványok leírásai szerint állapítottuk meg. A vizsgálat során a nedvességtartalmat (MSZ ISO 1442), a nyersfehérje-tartalmat (MSZ 5874/8-78), a nyerszsírtartalmat (MSZ ISO 1443) és a nyershamu-tartalmat (MSZ ISO 936) határoztuk meg. Az intramuszkuláris zsír összetételét CSAPÓ és mtsai. (1995) módszerével állapítottuk meg.

57

dc_904_14 Statisztikai analízis Az adatok statisztikai analízisét F- és T-teszt felhasználásával, SPSS 14.0 programmal végeztük. 2.2.3.4. Testméretek és a vágott testek értékelése 2.2.3.4.1. Különböző genotípusú juhok testméretének értékelése Öt fajtából származó összesen n=348 (magyar merinó n=182, német húsmerinó n=95, suffolk n=22, ile de france n=27, bábolnatetra n=22) tenyészkos testméret adatait, küllemi és kondícióbírálati pontszámait értékeltük. Az adatokat a Magyar Juhtenyésztő Szövetség segítségének köszönhetően kaptuk meg. A testméret felvételt kifejlett kosokon, nyírás után végeztük. A testméretek közül marmagasságot, egyenes törzshosszúságot, mellkas mélységet, övméretet és far II. hosszúságot vettük fel. A méreteket a szakmai előírásoknak megfelelően mérőbottal (módosított Lydtin bottal), illetve mérőszalaggal végeztük. SCHANDL (1955) ajánlása alapján a testméretek felvételekor a marmagasságot a mar legmagasabb pontja és a talaj, az egyenes törzshosszúságot a vállbúb és az ülőgumók, a mellkas mélységet a mellkas alsó széle és a hátvonal között közvetlenül a könyök mögött mértük, mérőbottal. Az övméretet szintén közvetlenül a könyök mögött mértük, szalaggal. A marszélességet a mar legszélesebb pontján vettük fel mérőbottal. A II. farszélesség esetében a két nagyforgató közötti távolságot mértük szintén mérőbottal. A küllemi bírálat összpontszámát az összbenyomás, fajtajelleg, fej és nyak, mar és hát, far és ágyék, szügy és mellkas, bunda résztulajdonságok pontozása határozta meg. Emellett meghatározásra került a kondíciópontszám is. Az eredmények kiértékelése SPSS 14.0 statisztikai programcsomaggal (F és T próba, összefüggés vizsgálat) történt. A statisztikai kiértékelés során az átlag, szórás értéket számítottuk ki. 2.2.3.4.2. Vágott testek objektív bírálati lehetőségének vizsgálata A vizsgálatokat árutermelő magyar merinó fajtájú 115-125 napos (n=28) kosbárányokkal végeztük a SZIE, GAK. Kht. Állattenyésztési Tanüzemében. A vágásra az aszódi Galgahús Kft. vágóhídján került sor. Az S/EUROP minősítést közvetlenül a vágás után, a még meleg testeken végeztük el. A vágott-testeket - a 16/1998.(IV.3.) FM rendeletben meghatározott szempontok alapján - háromtagú bizottságban bíráltuk. Vizsgálatban a faggyúborítottság, és a hússzín nem szerepelt, ezért csak az izmoltsági osztályokba való besorolást végeztük el. Az egyedeket vágás után videokamerával (Sony CCD-TRV108) rögzítettünk. A torzítás mentes kép érdekében a vágott testek felvételéhez vertikális síkkal párhuzamos fix objektívet használtunk. A kamerát a testtől 3,5 méterre helyeztük stabil állványra, referencia egységként egy 5x5 centiméteres négyzetet helyeztünk a vágott-testekre. A videofelvételt digitalizáló kártya (Video Pixel View 3D Combo TV-TV/FM tuner kártya) segítségével képkockákra bontottuk, majd ezekből a méretek felvételéhez megfelelő egy-egy képet egyedenként kiválasztottunk. A képeken a Terület version 7. digitáliskép-feldolgozó programmal (MOSONI, 2000) mértünk. A képen elsőként a referencia egységet vettünk fel, majd a mérési pontokat „egérrel” jelöltük ki, ezután az adatok rögzítésre kerültek biometriai feldolgozás céljából.

58

dc_904_14 A képről való méret-felvételezés megismételhetőségének vizsgálata miatt két személy végezte a képekről a méretek felvételezését. A vágott testméretek felvétele úgy történt, hogy azokkal a nyakalt törsz alakja, teltsége jól leírható legyen. A méretek felvételi helyei: vállszélesség, övszélesség, mellkas-szélesség, I. farszélesség, II. farszélesség, valamint a nyakalt törzs (carcass) hosszúság, amely a II. farszélesség és vállszélesség közötti távolság (1. kép).

1. kép: Méretek a vágott test háti részén a, II. farszélesség; b, farktő; c, I. farszélesség; d, mellkas-szélesség; e, övszélesség; f, vállszélesség, a nyakalt törzs (carcass) hosszúság a II. farszélesség (a) és vállszélesség (f) közötti távolság A matematikai modell kiinduló pontja a standard képről felvett arányok összehasonlíthatósága. Kiindulásul a S/EUROP osztályok etalon képi formáit használtuk (2. kép).

2. kép: Az S/EUROP osztályok képi bemutatása

59

dc_904_14 Ezen felvettük az egyes kategóriák (osztályok) jellemző méreteit: II. farszélességet, I. farszélességet, mellkas szélességet, övszélességet, vállszélességet, valamint a nyakalt törzs (a váll- és II. farszélesség közötti) hosszúságot. Ugyanezeket a méretek állapítottuk meg a magyar merinó bárányok vágott testeiről, az előzőekben leírtak szerint készült képein is. A standardformák, illetve méretek összehasonlíthatósága, értékelhetősége úgy lehetséges, ha a nyakalt törzs hosszúságot állandónak tekintjük a különböző kategóriákban, és a szélességi méreteket ehhez viszonyítva értékeljük. Hipotézisként az egyes méreteknek, az értékcsökkenő minőségi kategóriákban, szintén csökkenő értékeket kell mutatnia. Amennyiben az eredmények ezt igazolják, ezek arányából megállapítható, hogy melyik S/EUROP minőségi kategóriába tartoznak a vágott testek. A minősítési (S/EUROP) besorolás és a test kontúrja /síkbeli alakzata/ közötti összefüggés megállapítása érdekében három mutatót képeztünk: - 1. mutató: ((vállszélesség /cm/ +II. farszélesség /cm/)/2) x nyakalt törzshossz /cm/, - 2. mutató: II. farszélesség /cm/ x nyakalt törzshossz /cm/, - 3. mutató: vállszélesség /cm/ x nyakalt törzshossz /cm/. Az eredmények kiértékelése SPSS 14.0 statisztikai programcsomaggal (F és T próba, összefüggés vizsgálat) történt. 2.2.3.4.3. Ultrahangmérés alkalmazási lehetősége a bárányok minősítésében A vizsgálat két részvizsgálatból állt, az elsőben n=25, a második vizsgálatban n=10 magyar merinó fajtájú kosbárány vett részt. Az első vizsgálatban a magyar merinó bárányok életkora 90-100 nap között volt, melyet lineáris interpoláció módszerével 100 napra korrigáltunk. A második vizsgálatban a kosbárányok életkora 110-120 nap között változott, melyet a kistestű bárányok esetében alkalmazott módszerrel 120 napra korrigáltunk. A vizsgálatokban a bárányokat 10 m2-es boxokban helyezték el. Takarmányozásuk a Juh Teljesítményvizsgálati Kódex szerinti granulált hízóbárány táppal, ad libitum történt. Az ultrahangos mérés a 12-13 borda között, a bordák ívét követve történt. Az ultrahangos képeket vágás előtt (in vivo) készítettük hordozható Falco 100 (PieMedical) készülékkel, melynek jellemzői a következők: fókuszpont 45, mélység 7,5 cm, a mérőfej hossza 18 cm-es, lineáris, hullámhossz: 3,4 MHz. A hosszú hátizom területének becslése a gépre gyárilag telepített juh húsvizsgálatot értékelő programmal történt, amiben a faggyú- és az izom vastagságának nagyságával, valamint az állat élősúlyával együtt az adatok automatikusan egy regressziós egyenletbe kerültek, amely alapján a program megbecsülte a hosszú hátizom területét. A megfelelő ultrahangmérés előtt megtörtént az állatok rögzítése és nyírása, továbbá a mérendő felület napraforgó olajjal történő bekenése. Az ultrahangos vizsgálat után a bárányok vágásra kerültek. A vágási arány, a hideg nyakalt törzs, színhús és I. oszt. húsok (lapocka, karaj, comb) súlya, illetve nagy testsúlyban vágott bárányok esetén S/EUROP minősítés, valamint a felületi faggyú mennyiségének a megállapítására került sor. Elvégeztük továbbá a bárányok hosszú hátizom területének átlátszó fóliára történő rögzítését a 24 órás hűtést követően. A fóliára rögzített területeket Placom KP-90N digitális planiméterrel mértük le. Az adatok értékelését az SPSS 14.0 programcsomaggal végeztük. Az F-próbát elvégezve, a két genotípus között t-próbát alkalmaztunk (kivéve a faggyúvastagság esetén, ahol a t-próbát Welch korrekció egészítette ki).

60

dc_904_14 2.2.4. Eredmények és értékelésük 2.2.4.1. Különböző genotípusú bárányok hízékonyság vizsgálata 2.2.4.1.1. Fajtatiszta bárányok hízékonysági és vágási tulajdonságainak értékelése 2.2.4.1.1.1. Magyar merinó, német húsmerinó, német feketefejű bárányok hízékonysági és vágási tulajdonságainak vizsgálata A hízékonysági vizsgálatba vont magyar merinó, német húsmerinó, és német feketefejű bárányok hízékonysági eredményeit vizsgálva megállapítható, hogy a hizlalás alatti súlygyarapodásban kosoknál, a német feketefejű volt a legjobb (367,22 g/nap). Ezt követte a német húsmerinó (352,78 g/nap), valamint a magyar merinó, amely a leggyengébb eredményt (324,44 g/nap) mutatta (17. táblázat). A jerkéknél szintén a német feketefejű fölénye mutatkozott meg (356,67 g/nap). A német húsmerinó (329,03 g/nap) és a magyar merinó (328,06 g/nap) jerkék közel azonos napi súlygyarapodást értek el. Az egy hizlalási napra jutó takarmányértékesítés vonatkozásában a kosoknál és a jerkéknél is a német feketefejű egyedek érték el a legjobb eredményt. A kosok 2,6 kg, a jerkék, pedig 2,62 kg takarmányt fogyasztottak testsúly kg-onként. Ezt követte a német húsmerinó kosok teljesítménye 2,74 kg/kg-mal, míg a magyar merinó kosoknak volt a legrosszabb a takarmányértékesítő képessége (2,79 kg/kg). A magyar merinó és a német húsmerinó jerkék azonos eredményt (2,79 kg/kg) értek el.

61

dc_904_14 17. táblázat Hizlalási vizsgálatok eredménye

Genotípus

Ivar kos

Magyar merinó

jerke kos

Német húsmerinó

jerke kos

Német feketefejű

jerke

átlag szórás átlag szórás átlag szórás átlag szórás átlag szórás átlag szórás

átlagos napi súlygyarapodás hízlalás alatt (g/nap) 324,44ab 24,61 328,06 a 44,98 352,78 a 32,47 329,03 b 29,58 367,22 b 26,65 356,67ab 38,24

takarmány értékesítés (kg/kg) 2,79 b 0,21 2,79 0,39 2,74 b 0,24 2,79 0,27 2,60 ab 0,19 2,62 0,3

Genotípusok közötti szignifikáns különbségek jelölése: a = P<0,05 b = P<0,01 c = P<0,001 A kísérletben részt vevő különböző genotípusok vágási eredményeit a 18. táblázat tartalmazza. Vágási százalék értéke legmagasabb a német feketefejű (51,68-51,98%) bárányoknál majd, ezt követi a német húsmerinó (49,92-50,96%), és a magyar merinó (48,11-50,42%) bárányoké, ami megegyezik (DOMANOVSZKY és SZÉKELY, 1996, 1999, 2000) által leírtakkal. A faggyúzottság mértéke a legkedvezőbben a német feketefejű bárányoknál (felületi faggyú kos: 281 g, jerke 336 g).

62

dc_904_14 18. táblázat Különböző genotípusú bárányok vágási eredményei magyar merinó kos jerke (n=10) (n=10) ivar 29,5 29,0 vágósúly, kg ±1,06a ±1,25a 14,20 14,63 meleg nyakalt ±0,58b ±0,39a törzs, kg 13,51 13,77 hideg nyakalt törzs, ±0,56 ±0,96a kg 48,11 50,42 vágási arány, % ±1,16bc ±1,34 212 286,00 hasűri faggyú, g ±45,41 ±77,92a 141 269,00 vesefaggyú), g ±53,63 ±127,06a 6,63 6,77 jobb fél, kg ±0,33bc ±0,48b 352,00 504,00 felületi faggyú, g ±91,02 ±224,90 86,67 85,77 hús árnyalat, % ±3,26ac ±4,51a Megjegyzés: soron belül azonos betűk esetén b: P<0,01; c: P<0,001 szinten biztosított Tulajdonság

német feketefejű német húsmerinó kos jerke kos jerke (n=10) (n=10) (n=10) (n=10) 32,5 30,8 32,7 31,4 ±3,33a ±3,48 ±4,16a ±3,54a 16,88 16,03 16,33 16,00 ±2,45b ±2,31 ±2,03b ±1,62a 16,07 16,03 15,51 15,24 ±2,10b ±2,31 ±1,78c ±1,41a 51,68 51,98 49,92 50,96 ±2,70b ±2,53 ±1,47a ±0,85 216,80 209,00 206,60 254,00 ±66,23 ±83,59a ±66,69 ±40,75 148,00 140,00 136,20 222,00 ±28,98 ±45,22a ±28,96 ±64,07a 7,84 7,30 7,65 7,57 ±0,91b ±1,00 ±1,02c ±0,77b 281,00 336,00 290,00 350,00 ±86,72 ±160,36 ±78,46 ±102,96 79,06 80,96 83,76 83,84 ±1,78bc ±2,19a ±2,37ab ±3,23 az átlagértékek közötti különbség: a: P<0,05;

Az értékes testrészek súlyát vizsgálva megállapítható (19. táblázat), hogy a fajták között az összes értékes testrész súlyában szignifikáns (b: P<0,01; c: P<0,001) különbség van. A legmagasabb érték (6,31 kg) a német feketefejű kosbárányoknál tapasztalható. 19. táblázat Különböző genotípusú bárányok értékes testrészeinek súlya Tulajdonság értékes testrészek

magyar merinó

kos jerke (n=10) (n=10) 2,32 2,37 comb, kg ±0,07b ±0,12b 1,43 1,54 karaj, kg ±0,17ac ±0,28 1,49 1,49 lapocka, kg ±0,14b ±0,11ab 5,23 5,40 össz. értékes ±0,30bc ±0,46c testrész, kg Megjegyzés: soron belül azonos betűk esetén b: P<0,01; c: P<0,001 szinten biztosított

német feketefejű kos Jerke (n=10) (n=10) 2,93 2,64 ±0,48b ±0,54 1,63 1,51 ±0,15c ±0,23 1,74 1,63 ±0,14b ±0,16ab 6,31 5,78 ±0,75c ±0,91 az átlagértékek közötti

német húsmerinó kos jerke (n=10) (n=10) 2,69 2,79 ±0,36b ±0,36b 1,61 1,49 ±0,21a ±0,09 1,84 1,81 ±0,27b ±0,24b 6,14 6,08 ±0,79b ±0,63c különbség: a: P<0,05;

63

dc_904_14 A fajták között a csont-hús arány a magyar merinó bárányok esetében volt a legkedvezőbb (20. táblázat). Az értékes húsrészek százalékos arányát vizsgálva megállapítható, hogy a német húsmerinó kos- és jerkebárányok mutatták a legmagasabb értéket (80,41 %, illetve 80,53 %), majd a német feketefejű kosbárányok (80,45 %) következtek. 20. táblázat Különböző genotípusú bárányok értékes testrészeinek csont-hús aránya Értékes testrész

magyar merinó kos (n=10)

német feketefejű

német húsmerinó

jerke (n=10)

kos Jerke kos jerke (n=10) (n=10) (n=10) (n=10) Hús- csont arány % 23,05 21,82 28,49 25,14 26,81 27,10 Comb ±5,60a ±4,93a ±5,86a ±2,59 ±3,50 ±2,55a 25,10 23,99 29,14 28,02 28,12 27,38 Karaj ±5,90 ±4,43a ±6,23 ±4,28a ±2,57 ±2,51 26,58 22,37 26,42 25,42 24,72 24,22 Lapocka ±5,21 ±4,65 ±4,67 ±3,15 ±5,56 ±2,76 78,92 79,64 80,45 79,05 80,41 80,53 össz. értékes ±1,28a ±2,13 ±1,64a ±1,85 ±3,77 ±5,06 testrész Megjegyzés: soron belül az átlagértékek közötti különbség: a: P<0,05 szinten biztosított A vágott test testalakulási minősítését a 7. ábra szemlélteti. A vágott testek S/EUROP minősítését izmoltsági kategóriák szerint vizsgálva megállapítható (7. ábra), hogy jó minősítést ( U osztály) ért el a magyar merinó bárányok 29 %-a, a német feketefejű bárányok 50 %-a, a német húsmerinók 33 %-a. Elfogadható (R) osztályba sorolták a magyar merinó bárányok 62 %-át, a német feketefejű 50 %-át, a német húsmerinó 67 %-át. Tehát a vágott test konformációja (hússal való teltsége) alapján a német feketefejű bárányok vágott testei a legjobbak. A magyar merinók átlagos nyakalt törzsének izmoltsága minősége pedig a legkedvezőtlenebb.

64

dc_904_14 7. ábra A genotípusok százalékos megoszlása EUROP konformáció szerint

százalék

70

60 50 40

ewe(1)

30

ram(2)

20 10 0 HM

GBH

GMM

HM

GBH

U

GMM

R

HM O

konformáció és genotípus

jerke (1), kos(2) A S/EUROP minősítés faggyúborítottság értékelése szerint a német feketefejű fajta 65 %-a 2es (csekély), 35 %-a pedig a 3-as (közepes), a magyar merinó vágóbárányok 63 %-a ezzel szemben a 3-as (közepes) kategóriába került (8. ábra). Mivel a piac a faggyúfedettség alapján a 2-es és 3-as kategóriát részesíti előnyben, a faggyúfedettség szempontjából nem lényeges a különbség a három fajta között. 8. ábra:

százalék

A genotípusok százalékos megoszlása faggyúfedettség szerint

70 60 50 40 30 20 10 0

ewe(1) ram(2)

HM

GBH 2

GMM

HM

GBH

GMM

3

konformáció és genotípus

jerke(1), kos(2),

65

dc_904_14 Megállapítható tehát, hogy a vágási teljesítmény alapján a német feketefejű bárányoknál volt a legjobb a vágási százalék, az értékes húsrészek százalékos mennyisége, és a vágott testek testalakulása (S/EUROP minősítése). 2.2.4.1.1.2. Magyar merinó, ile de france és suffolk bárányok hízékonysági és vágási tulajdonságainak vizsgálata A 42 napig tartó hizlalás eredményeit a 21. táblázatban foglaltam össze. 21. táblázat A fajtatiszta bárányok hizlalás alatti súlygyarapodása Fajták

Magyar merinó

ivar

létszám beállítási súly

záró súly

napi súlygyarapodás

db

kg

kg

g/nap

kos

n=30

19,6±1,00

33,3±0,80a

327±23a

jerke

n=30

19,8±1,10

33,1±1,20

317±35a

kos

n=10

18,9±2,09

34,2±2,22

373±39b

jerke

n=10

17,0±1,35

32,2±1,50

369±35b

kos

n=10

20,0±0,96

36,0±2,89b

372±68b

jerke

n=10

19,9±1,37

33,0±1,34

328±28a

Ile de france

Suffolk

Megjegyzés: oszlopon belül azonos betűk esetén az átlagértékek közötti különbség: a: P<0,05; b: P<0,01 szinten biztosított. A hizlalás végén a legnagyobb átlagos testsúlya (36 kg) a kosok közül a suffolknak volt, majd az ile de france kosbárányok követték (34,2 kg). A jerkék hízlalás végi átlagos élősúlyában lényeges eltérés nem volt. A vizsgált fajták közül az ile de france kosbárányok átlagos súlygyarapodása volt a legnagyobb (373 g/nap), amit a mérési hibahatáron belül a suffolk kosbárányok követtek (372 g/nap), a magyar merinó kosok súlygyarapodása statisztikailag igazolható mértékben elmaradt a másik két fajtáétól. Jerkebárányok esetében szintén az ile de france bárányoknak volt a legnagyobb átlagos napi súlygyarapodása (369 g/nap), amelytől a suffolk bárányok szignifikáns mértékben (328 g/nap) lemaradtak. A jerkék közül is a magyar merinó bárányok érték el a legrosszabb eredményt (317 g/nap). Korábbi vizsgálatokban a magyar merinó bárányok napi súlygyarapodásáról kapott eredményeiknél kisebb, az ile de france bárányok esetében hasonló KUKOVICS, (1999); DOMANOVSZKY és SZÉKELY (1998), a suffolk bárányokra vonatkozóan pedig nagyobb hízlalás alatti súlygyarapodást közöltek. A magyar merinó, ile de france és suffolk bárányok vágási mutatóit a 22. táblázat tartalmazza.

66

dc_904_14 22. táblázat A fajtatiszta bárányok kitermelési arányai létszám

vágási súly

kitermelési arány

jobb fél súlya

db

kg

%

kg

kos

n=30

31,8±2,9a

50,2±2,5a

7,4±0,7a

jerke

n=30

30,9±2,2a

51,3±1,6a

7,3±0,7a

kos

n=10

30,8±2,8a

53,1±2,5b

8,1±0,1b

jerke

n=10

31,6±2,4

52,9±2,5

7,7±0,5

kos

n=10

34,4±2,2b

53,6±3,1b

8,4±0,4b

jerke

n=10

32,4±2,1b

53,1±2,1b

7,4±0,1

ivar

Magyar merinó

Ile de france

Suffolk

Megjegyzés: oszlopon belül azonos betűk esetén az átlagértékek közötti különbség: a: P<0,05; b: P<0,01; c: P<0,001 szinten biztosított. A vizsgált fajták közül a legkedvezőbb vágási % értéke mind a kosoknál (53,6 %), mind a jerkéknél (53,1 %) a suffolknak volt. Ezt követte az ile de france, majd a magyar merinó (kosok: 50,2 %, jerkék: 51,3 %). A legnagyobb súlyt jobb fél tekintetében a kosoknál a suffolk, jerkéknél az ile de france bárányok érték el (kos: 8,4 kg, jerkék: 7,7 kg). A magyar merinó tehát vegyes ivarban 50 % fölötti (50,75 %) a fajtatiszta ile de france 53,0 %-ot, a suffolk 53,35%-ot vágási százalékot ért el. A hazai szakirodalomban korábban közölt vágási % a magyar merinóra vonatkozóan minden esetben alacsonyabb volt a vizsgálataink során mért eredményeknél. KUKOVICS (1999) az 1970 és 1975 között feldolgozott ivadék teljesítmény vizsgálatok alapján a magyar merinó vágási százalékára vonatkozóan átlagosan 45,2 %-ot közölt. SZÉKELY és DOMANOVSZKY (1999) 48,15 %, VÁRSZEGI és MOLNÁR (2002) 47,5 %-ot állapítanak meg, SZÉKELY és DOMANOVSZKY (1999) az ile de france fajta vágási százalékára vonatkozóan 49,3 %-ot; a suffolkéra 48,9 %-ot VÁRSZEGI és MOLNÁR (2002) (ile de france) 50,3 %-ot és (suffolk) 49,7 %-ot közölnek. A bárányok értékes testrészei (lapocka, comb, karaj) súlyát a jobb hasított félben értékelve megállapítható (23. táblázat), hogy az értékes testrészek esetén a legjobb eredményeket a suffolk kosbárányok érték el. A lapocka, comb, karaj összsúlya a suffolk kosbárányoknál 6,75 kg, il de france kosbárányoknál 6,55 kg, magyar merinóknál 5,97 kg. A jerkéknél ezzel szemben az ile de france bárányok termelték a legtöbb értékes testrészt 6,18 kg-ot, míg a suffolk és a magyar merinó jerkék azonos mennyiséget 5,94 kg-ot, tehát mindkét fajta a suffolk és a magyar merinó jerkék átlagosan 0,24 kg-mal kevesebbet. Az értékes testrészek megoszlását vizsgálva megállapítható, hogy a comb tömege a suffolk kosoknál 3,43 kg, jerkék közül az ile de francenál 3,15 kg, a lapocka súlya szintén a suffok kosoknál 1,71 kg, a jerkék közül a magyar merinónál 1,61 kg a legnagyobb. A karaj súlya mindkét ivarban a magyar merinónál a legsúlyosabb kosoknál ez 1,8 kg, jerkéknél 1,83 kg.

67

dc_904_14 23. táblázat A fajtatiszta bárányok értékes testrészei Fajta

ivar

Magyar merinó kos (n=30-30) jerke

lapocka kg

comb kg

karaj kg

össz. kg

össz. %-a

1,62±0,08a

2,55±0,64a

1,80±0,53

5,97

80,68

1,61±0,05a

2,50±0,44a

1,83±0,60

5,94

81,37

Ile de france (n=10-10)

kos

1,66±0,05

3,32±0,04b

1,57±0,03

6,55

80,86

jerke

1,56±0,09 a

3,15±0,10b

1,47±0,09

6,18

80,26

Suffolk (n=10-10)

kos

1,71±0,07b

3,43±0,10b

1,61±0,04

6,75

80,36

jerke

1,51±0,03b

2,99±0,05b

1,44±0,02

5,94

80,27

Megjegyzés: oszlopon belül azonos betűk esetén az átlagértékek közötti különbség: a: P<0,05; b: P<0,01; c: P<0,001 szinten biztosított. Az egyes értékes testrészek – lapocka, comb, karaj - csont-hús mennyiségét és arányát vizsgálva azonban megállapítható (24. táblázat), hogy a suffolk és az ile de france bárányok (a suffolk jerkebárányokat kivéve) szignifikánsan több értékes húst termeltek, mint a magyar merinók (P<0,01). 24. táblázat A csont-hús aránya a fajtatiszta bárányoknál Ivar

Magyar merinó kos (n=30-30) jerke

lapocka

comb

karaj

értékes hús súlya

értékes hús aránya

%

%

%

kg

%

26,58±4,10a 23,05±4,10 25,10±4,50 4,52±0,64a 75,43±3,52a 22,37±4,52a 21,82±4,80 23,99±4,31 4,61±0,57a 77,39±2,88a

Ile de france (n=10-10)

kos

19,70±1,12b 20,33±1,68 23,91±1,26 5,17±0,32b 78,93±0,79b

jerke

16,90±1,02b 18,54±1,84 21,62±1,56 5,01±0,29b 81,07±0,68b

Suffolk (n=10-10)

kos

22,14±1,84a 23,72±1,42 26,08±1,21 5,14±0,24b

76,15±0,49

jerke

21,48±1,56a 22,42±1,73 23,57±1,39

77,61±0,42a

4,61±0,32

Megjegyzés: oszlopon belül azonos betűk esetén az átlagértékek közötti különbség: a: P<0,05; b: P<0,01; c: P<0,001 szinten biztosított. Az értékes hús mennyisége az ile de france kosbárányoknál volt a legnagyobb, amitől a suffolk kosbárányok minimális mértékben 0,03 kg-mal maradtak el. A csont-hús arányban mind a két ivarban az ile de france bárányok mutatták a legkedvezőbb értéket.

68

dc_904_14 Az irodalmi adatokat vizsgálva megállapítható, hogy a fajtatiszta magyar merinó, ile de france és suffolk bárányok értékes testrész és a színhús arányára az általunk mért adatok nagyobbak, mint VÁRSZEGI és MOLNÁR, (2002) által közölt értékek. Az értékes testrészek esetében a különbségek nagyobbak magyar merinónál és suffolknál mintegy 8 %-kal, ile de francnál 10 %-kal, mint az értékes tesztrészek színhús aránya esetében. A színhús aránya magyar merinónál és suffolknál mintegy 1-2,5 %-kal, ile de france esetében 4-6 %-kal nagyobb, mint a korábban közölt érékek. A vágott test testalakulási minősítését vizsgálva megállapítható (25. táblázat), hogy a magyar merinó kosbárányok 64 %-a az R kategóriába (ebből 17% R-) és a jerkebárányok 66 %-a (ebből 23% R+) sorolható. 25. táblázat A minősített vágott bárányok vágott testeinek százalékos megoszlása testalakulás kategóriák szerint Ivar Magyar kos merinó jerke kos Suffolk jerke kos Ile de france jerke

U+ % 0 0 0 0 0 0

U % 27 17 0 0 40 20

U% 0 0 40 20 20 40

R+ % 0 23 20 20 40 20

R % 47 43 40 40 0 20

R% 17 0 0 20 0 0

O+ % 0 0 0 0 0 0

O % 10 17 0 0 0 0

O% 0 0 0 0 0 0

A suffolk kosbárányok 40 %-a U- kategóriába került, 60 %-a R-be (ebből 20 % R+). A jerkék 20 %-a U- minősítést ért el, 80 %-a R-t, ebből 20 % R+. Az ile de france kosbárányok 40 %-a U0, 20 %-a U-, 40%-a R+, a jerkék 20 %-a U0; 40%-a U-, 40 %-a R kategóriába került. Különböző hazai szerzők vizsgálataikban, hasonlóan vizsgálati eredményeinkhez a magyar merinók S/EUROP minősítése R (DOMANOVSZKY és SZÉKELY, 1998), R-O (TOLDI és mtsai., 1999; VÁRSZEGI és MOLNÁR, 2002) és O (LENGYEL és mtsai., 1999) volt. Az ile de france fajta korábbi vizsgálatokban – hasonlóan a mostani eredményekhez - döntően U, a suffolk R minősítést ért el (OMMI, 1997-98; MOLNÁR és JÁVOR, 1998). A vágott test faggyú fedettségi pontszámait a 26. táblázatban foglaltam össze.

69

dc_904_14 26. táblázat A minősített vágott bárányok vágott testeinek százalékos megoszlása faggyúfedettség kategóriák szerint

Ivar

Ile de france

3

4

-

0

+

-

0

+

-

0

+

0

37

0

0

63

0

0

0

0

0

20

0

0

80

0

0

0

0

kos

0

40

40

20

0

0

0

0

0

jerke

0

20

40

0

40

0

0

0

0

kos

0

0

40

40

20

0

0

0

0

jerke

0

0

20

20

40

20

0

0

0

Magyar kos merinó jerke Suffolk

2

A magyar merinó kosbárányok 63 %-a, a jerkebárányok 80 %-a a 3-as, a többi a 2-es faggyú fedettségi osztályba került. Az ile de france kosbárányok 60 %-a 3-as, 40 %-a 2-es kategóriába került, a jerkék 80 %-a 3-as, a többi 2-es minősítést kapott. A suffolk kosbárányok 80 %-a 2-es, 20 %-a 3-as kategóriába került, a jerkék 60 %-a 2-es, 40 %-a 3-as minősítést ért el. Különböző szerzők hasonló eredményeket közöltek miszerint a magyar merinó, a suffolk és ile de france bárányok faggyúzottsága csekély (DOMANOVSZKY és SZÉKELY, 1998; VÁRSZEGI és MOLNÁR, 2002) vagy közepes (LENGYEL és mtsai., 1999), a suffolk és ile de france esetében a kívánatos „csekély” (OMMI, 1997-98; MOLNÁR és JÁVOR, 1998). 2.2.4.1.2. Keresztezett F1 bárányok hízékonysági és vágási tulajdonságainak értékelése (magyar merinó, magyar merinó x ile de france F1, magyar merinó x suffolk F1) A bárányok átlagos hizlalás alatti súlygyarapodását vizsgálva (27. táblázat) megállapítható, hogy a vizsgált genotípusok közül a magyar merinó x suffolk F1 kosbárányok súlygyarapodása volt a legnagyobb (377±61 g/nap), ezt követte a magyar merinó x ile de france F1 (364±45 g/nap), majd a magyar merinó (327±23 g/nap) bárányoké. Jerkebárányok esetében az ile de france F1 (357±48 g/nap) bárányok súlygyarapodása volt a legnagyobb, ezt követte a suffolk F1 (340±24 g/nap) és a magyar merinó (317±35 g/nap) bárányoké. A különbségek egy (suffolk F1 jerkebárányok) kivételével szignifikánsak voltak. A magyar merinó és a keresztezett bárányok kitermelési arányait vizsgálva (28. táblázat) megállapítható, hogy a vizsgált fajták közül a suffolk F1 bárányok vágási %-a volt a legnagyobb mindkét ivarban, ezt követte az ile de france F1 és a magyar merinó. A fajták között és a fajtákon belül az ivarok között nem különbözött szignifikánsan a vágási %.

70

dc_904_14 27. táblázat A magyar merinó és a keresztezett bárányok hizlalás alatti súlygyarapodása Magyar merinó

Ile de france F1

Suffolk F1

Tulajdonság

Kos Jerke Kos Jerke Kos Jerke (n=30) (n=30) (n=10) (n=10) (n=10) (n=10) 19,6 19,8 18,8 18,1 19,9 19,4 Beállítási súly, kg ±1,0 ±1,1 ±1,9 ±3,55 ±1,0 ±0,7 a a 33,1 34,0 32,9 33,7 33,3 35,9 Zárósúly, kg ±1,2 ±0,9 ±1,86 ±1,3 ±0,8 ±3,4 a a a a a Súlygyarapodás, 340 327 317 364 357 377 g/nap ±24 ±23 ±35 ±45 ±48 ±61 Megjegyzés: soron belül azonos betűk esetén az átlagértékek közötti különbség: a: P<0,05 szinten biztosított 28. táblázat A vágott bárányok vágási súlya és vágási százaléka Magyar merinó Ile de france F1 Suffolk F1 Tulajdonság Kos Jerke Kos Jerke Kos Jerke (n=30x5) (n=30x6) (n=10x5) (n=10x6) (n=10x5) (n=10x6) 31,8 30,9 31,4 31,8 34,3 32,0 Vágási súly, kg ±2,9 ±2,2 ±2,6 ±2,5 ±2,6 ±1,3 50,2 51,3 50,7 50,9 51,3 52,1 Vágási, % ±2,5 ±1,6 ±4,9 ±4,6 ±1,6 ±1,2 c b c b 7,4 7,6 Jobb fél súlya, 7,4 7,3 8,5 8,1 ±0,3 ±0,5 kg ±0,9 ±0,7 ±0,4 ±0,5 Megjegyzés: soron belül azonos betűk esetén az átlagértékek közötti különbség: b: P<0,01; c: P<0,001 szinten biztosított. A bárányok értékes testrészei (comb, karaj, lapocka) súlyát és arányát a jobb hasított félben vizsgálva (29. táblázat) megállapítható, hogy vizsgált genotípusok közül a suffolk F1 bárányoknál szignifikánsan nagyobb volt az értékes testrészek súlya, mint az ile de france F1 és a magyar merinó bárányoknál (P<0,001; P<0,01). Az értékes testrészek aránya nem különbözött szignifikánsan a genotípusok között. A genotípusokon belül nem volt statisztikailag igazolható különbség az ivarok között az értékes testrészek súlya és aránya tekintetében.

71

dc_904_14 29. táblázat A magyar merinó és a keresztezett bárányok értékes testrészei Magyar merinó Ile de france F1 Suffolk F1 Értékes testrészek Kos Jerke Kos Kos Jerke Kos (n=30x5) (n=30x6) (n=10x5) (n=10x5) (n=10x6) (n=10x5) c bc b c c 2,83 2,55 2,50 2,80 3,44 3,24 Comb, kg ±0,10 ±0,64 ±0,44 ±0,11 ±0,27 ±0,25 1,80 1,83 1,66 1,67 1,72 1,61 Karaj, kg ±0,53 ±0,60 ±0,09 ±0,10 ±0,11 ±0,15 b a b a 1,54 1,62 1,62 1,61 1,80 1,74 Lapocka, kg ±0,08 ±0,09 ±0,18 ±0,15 ±0,12 ±0,13 c b c b 6,03 6,09 5,98 5,95 6,96 6,59 Összesen, kg ±0,24 ±0,25 ±0,74 ±0,62 ±0,34 ±0,47 81,25 81,11 81,05 80,66 82,12 81,72 Arány, % ±3,15 ±5,08 ±1,87 ±1,65 ±1,93 ±2,19 Megjegyzés: soron belül azonos betűk esetén az átlagértékek közötti különbség: a: P<0,05; b: P<0,01; c: P<0,001 szinten biztosított. Az egyes értékes testrészek – comb, karaj, lapocka – csont-hús aránya (30. táblázat) alapján megállapítható, hogy a suffolk F1 bárányok szignifikánsan több értékes húst termeltek, mint a magyar merinók (P<0,001; P<0,05), de az ile de france F1 és a merinók átlagértékei nem különböztek statisztikailag igazolható mértékben. Az értékes hús aránya viszont az ile de france F1 bárányoknál volt legnagyobb, a különbség a másik két genotípus eredményeihez képest szignifikáns volt (P<0,001; P<0,01). Az ivarok között a fajtákon belül nem különbözött statisztikailag igazolható mértékben az értékes hús mennyisége és a csont-hús aránya. 30. táblázat A magyar merinó és a keresztezett bárányok értékes húsrészeinek aránya Magyar merinó Ile de france F1 Suffolk F1 Tulajdonságok Kos Jerke Kos Kos Jerke Kos (n=30x5) (n=30x6) (n=10x5) (n=10x5) (n=10x6) (n=10x5) c a c a Értékes hús súlya, 4,74 4,87 4,52 4,61 5,23 5,01 kg ±0,22 ±0,19 ±0,64 ±0,57 ±0,27 ±0,37 c b c b Értékes hús aránya, 75,05 76,04 75,43 77,39 78,77 79,97 % ±0,55 ±0,44 ±3,52 ±2,88 ±1,25 ±0,83 a a a a 23,73 22,18 23,05 21,82 20,85 19,29 Comb, % ±0,73 ±1,08 ±4,10 ±4,80 ±1,41 ±1,12 25,10 23,99 22,89 22,75 26,10 24,11 Karaj, % ±4,50 ±4,31 ±1,34 ±0,98 ±1,17 ±0,74 c b c b b 25,34 26,58 22,37 20,13 18,52 27,08 Lapocka, % ±0,92 ±4,10 ±4,52 ±0,85 ±1,65 ±1,88 Megjegyzés: soron belül azonos betűk esetén az átlagértékek közötti különbség: a: P<0,05; b: P<0,01; c: P<0,001 szinten biztosított.

72

dc_904_14 A vágott test testalakulási minősítését a 9. ábra és a faggyú fedettségi pontszámait a 10. ábra mutatja be. Az R (közepes) kategóriába sorolható a magyar merinó kosbárányok 64 %-a (ebből 27% R+) és a jerkebárányok 67 %-a (ebből 33% R+). Az ile de france F1 kos- és jerkebárányok 80 %-a az R és 20 %-a az U (jó) osztályba került. A suffolk F1kosbárányok 60 %-a U (jó) és 40 %-a R (közepes) a jerkebárányok 60%-a az R (közepes) és 40 %-a az U (jó) minősítést ért el. Hasonló eredményeket közölt a merinó testalakulására és faggyúzottságára vonatkozóan DOMANOVSZKY és SZÉKELY (1996, 1998); MOLNÁR (1998); TOLDI és mtsai. (1999) is. Vizsgálatunk alátámasztja azt a megállapítást, miszerint az árutermelésben jelentős szerepe van a fajtatiszta tenyésztésen kívül a végtermék előállító keresztezésnek (LENGYEL és mtsai., 1998; PÓTI és mtsai., 2005; PAJOR és mtsai., 2009; KOMLÓSI, 2000). A magyar merinó kosbárányok 64 %-a, a jerkebárányok 80 %-a a 3-as, a többi a 2-es faggyúfedettségi osztályba került. Az ile de france F1 bárányok 50 %-a 2-es és 50 %-a a 3-as minősítést kapta mindkét ivarban. A suffolk F1 kosok 70 %-a és a jerkék 60 %-a a 2-es, a többi a 3-as kategóriába került. 9. ábra A minősített vágott bárányok megoszlása testalakulás kategóriák szerint

73

dc_904_14 10. ábra A minősített vágott bárányok megoszlása faggyúfedettség kategóriák szerint

A S/EUROP faggyúborítottság szerint a magyar merinó fajta 28 %-a a 2-es (csekély), 72 %-a pedig a 3-as (közepes) kategóriába került, míg a keresztezett fajták faggyúzottsága kedvezőbb volt (ile de france F1 2-es=50 %, 3-as=50 %; suffolk F1 2-es=65 %, 3-as=35 %). Korábbi vizsgálatokban a magyar merinó bárányok faggyúzottsága, hasonlóan eredményeinkhez csekély (DOMANOVSZKY és SZÉKELY, 1998; VÁRSZEGI és MOLNÁR, 2002) vagy közepes (LENGYEL és mtsai., 1999) volt.

74

dc_904_14 2.2.4.2. Vérmérséklet és hizlalási tulajdonságok összefüggés vizsgálata 2.2.4.2.1. Német húsmerinó bárányok választáskori vérmérsékletének hatása néhány hizlalási tulajdonságra A német húsmerinó bárányok vérmérsékletét (mérleg teszt pontszámát) a vizsgálat alatt kétszer, az anyag és módszer részben leírtak szerint, a bárányok választásakor, valamint a hízlalás végén értékeltük. A Kolmogorov-Szmirnov próbát elvégezve megállapítható, hogy a vizsgált tulajdonságok normál eloszlást mutatnak (választási súly: KS=0,81, N.S.; hízlalás végi súly: KS=0,64, N.S.; hizlalás alatti súlygyarapodás: KS=0,61, N.S.). A német húsmerinó bárányok élősúlya, hizlalás alatti súlygyarapodása (31. táblázat) a német húsmerinó fajta átlagos eredményeihez hasonlóak voltak (BELLOF és mtsai., 2003; SZÉKELY és mtsai., 2004). A bárányok vérmérséklete választáskor átlagosan 3,29±1,33; a hízlalás végén 3,18±1,55 pont értéket mutatott. 31. táblázat Német húsmerinó bárányok élősúlyának és vérmérsékletének alakulása (átlag±SD)

Tulajdonságok

Választási súly, kg

Hízlalás végi súly, kg

Hizlalás alatti súlygyarapodás, g/nap

Vérmérséklet választáskor, nap

Vérmérséklet hízlalás végén, pontszám

Kos (n=22)

19,33±2,37

33,65±4,43

343,67±87,06a

3,14±1,49

3,09±1,60

Jerke (n=29)

19,46±2,23

31,25±4,21

283,99±82,81b

3,41±1,21

3,24±1,53

Átlag

19,40±2,27

32,29±4,43

309,74±88,96

3,29±1,33

3,18±1,55

a, b=P<0,05, azonos oszlopban az eltérő kitevők szignifikáns különbséget jelölnek A hizlalási eredményeinket az állatok választáskori vérmérséklete szerint értékelve megállapítható (31. táblázat), hogy nincs statisztikailag igazolható különbség a választáskor különböző vérmérsékletűnek ítélt bárányok választáskor mért súlyában, vagyis a mérlegteszt eredmény pontszámai nincsenek kapcsolatban a választáskor mért élősúllyal. Mint ismert, a bárányok egyedi tulajdonságai elsősorban a választás után mutatkoznak meg, ha arra a tartás módja és a takarmányozás lehetőséget ad.

75

dc_904_14 32. táblázat Német húsmerinó bárányok hizlalási tulajdonságainak alakulása a bárányok választáskori vérmérséklete szerint Vérmérséklet pontszám választáskor

Választási súly, kg

Hizlalás végi súly, kg

1 (n=6)

18,43±2,26

35,36±2,51a

Hizlalás alatti súlygyarapodás, g/nap 404,30±85,43a

2 (n=9)

20,28±2,93

34,71±3,84a

346,31±62,16a

3 (n=12)

19,74±2,22

32,99±3,72a

318,49±74,69a

4 (n=12)

19,72±1,80

32,46±4,28a

306,91±68,53a

5 (n=12)

18,58±2,15

28,04±3,64b

229,11±80,11b

Levene teszt

N.S.

N.S.

N.S.

F (df1,2) 4,46

1,14

5,91

6,63

N.S <0,01 P a, b=P<0,05, azonos oszlopban az eltérő kitevők szignifikáns különbséget jelölnek

<0,01

A vizsgálat során a különböző vérmérsékletű bárányok hizlalási teljesítménye jelentős eltérést mutatott (32. táblázat). A táblázat eredményeiből egyértelműen megállapítható, hogy az alkalmazott teszt alapján mért eltérő vérmérséklet kategóriájú bárányok hízlalás végi súlya, és napi súlygyarapodása statisztikailag igazolható módon (P<0,01) különbözik. Minden vérmérsékleti kategóriájú bárány csoport átlagos választási súlya és napi súlygyarapodás jobb, mint az utána következő kevésbé nyugodt, illetve ideges társaiké. A nyugodtabb vérmérsékletű bárányoknak, tehát nagyobb a hizlalás végi súlya és a hizlalás alatti súlygyarapodása, mint az idegesebb vérmérsékletű bárányoknak. A legnyugodtabb vérmérsékletű bárányoknak legnagyobb a hizlalás végi súlya (35,36 kg) és a hizlalás alatti súlygyarapodása (404,30 g/nap), a legidegesebb vérmérsékletű bárányoknak pedig a legkisebb (28,04 kg, 229,11 g/nap; P<0,01). A bárányok választáskori, a vizsgálat végi és az átlagos vérmérsékletének, valamint a hizlalási tulajdonságainak összefüggéseit a 33. táblázat szemlélteti.

76

dc_904_14 33. táblázat Német húsmerinó bárányok vérmérsékletének és hizlalási tulajdonságainak összefüggései Tulajdonságok

Vérmérséklet választáskor, pont Vérmérséklet hizlalás végén, pont Átlagos vérmérséklet, pont

Vérmérséklet Átlagos Választási Hizlalás Hizlalás alatti hizlalás vérmérséklet, súly, kg végi súlygyarapodás, végén, pont pont súly, kg g/nap

0,79***

0,94***

-0,10N.S.

-0,53***

-0,57***

0,94***

-0,37**

-0,67***

-0,57***

-0,26N.S

-0,65***

-0,61***

Választási súly, kg Hizlalás végi súly, kg

0,52***

0,04N.S. 0,85***

**P<0,01; ***=P<0,001; += Spearman rangkorreláció Vizsgálatunkban pozitív összefüggést mértünk az állatok választáskori és a hizlalás végi vérmérséklet pontszámok között (rrang=0,79, P<0,001, α<0,05). Közepesen szoros, negatív összefüggést tapasztaltunk továbbá a bárányok választáskori vérmérséklete és a hizlalás végi súlya (rrang=-0,53, P<0,001, α<0,05), a hizlalás alatti súlygyarapodása (rrang=-0,57, P<0,001, α<0,05) között. A vizsgálatunkban a választási súly és a hizlalási súly közepesen szoros összefüggést mutatott (r=0,52, P<0,001, α<0,05), ezzel szemben a választási súly és a hizlalás alatti súlygyarapodás között nem találtunk érdemi összefüggést (r=0,04, P>0,05, α<0,05), hasonlóan DIXIT és mtsai. (2001), KUCHTIK és DOBES (2006) és KUCHTIK és mtsai. (2007) eredményeihez. A hizlalás alatti súlygyarapodás szoros, a választási súly közepes összefüggést mutatott a hizlalás végi súllyal, ezzel szemben a választási súly nincs kapcsolatban a hizlalás alatti súlygyarapodással, pedig a hizlalás alatti súlygyarapodás fontos tulajdonság a hústermelési célú szelekciós munkában. Tehát a választáskori vérmérséklet mérés többlet információt nyújt a tenyésztőnek a bárány hizlalási teljesítményének megítéléséről. Összegezve az ideges vérmérsékletű kosbárányoknak kisebb a hizlalás végi súlyuk, mint a nyugodt bárányoknak. Az eredmények egyezőséget mutatnak PAJOR és mtsai. (2008) eredményeivel, akik vizsgálatuk során bizonyították, hogy a nyugodt vérmérsékletű bárányok 77

dc_904_14 (magyar merinó, német húsmerinó és német feketefejű fajtájú bárányok) nagyobb átlagos súlygyarapodást és nagyobb hizlalás végi súlyt értek el, mint az ideges csoportba tartozó bárányok. FORDYCE és mtsai. (1988) megállapították, hogy a nyugodt vérmérsékletű állatoknak szignifikánsan nagyobb volt az élősúlyuk, mint az ideges társaiknak (P<0,01). BURROW és DILLON (1997), valamint FELL és mtsai. (1999) szarvasmarha fajtában kimutatták, hogy a nyugodtabb állatok hamarabb elérték a vágási súlyt, mint az ideges vérmérsékletű állatok (P<0,05). TULLOH (1961) kimutatta, hogy laza pozitív összefüggés van a húsmarhák kezelhetőségi teszt pontszáma (docilitás teszt) és élősúlya között, vagyis, a könnyebben kezelhető állatoknak jobb a súlygyarapodásuk, mint az ideges, agresszív, vad (hevesebb vérmérsékletű) állatoknak. 2.2.4.2.2. Német húsmerinó bárányok vérmérsékletének értékelése és kapcsolata hizlalási tulajdonságokkal A német húsmerinó bárányok ivar és alomszám szerinti termelési adatait és vérmérséklet pontszámait vizsgálva (34.táblázat) megállapítható, hogy a választási súly esetén a két ivar (kosok: 19,6 kg; jerkék: 20,0 kg) között nem, de az alomtípus (egyes bárányok: 20,3 kg; ikerbárányok: 19,3 kg) esetén szignifikáns (P<0,05) különbséget állapíthatunk meg. Választáskor a kosok átlagos vérmérséklet pontszáma 2,94 pont; a hizlalás végén 2,96 pont, a jerkék átlagos vérmérséklet pontszáma választáskor 3,09 pont, a hizlalás végén 2,97 pont volt. A két ivar vérmérséklet pontszáma között szignifikáns különbséget nem tudunk kimutatni. A kosok hizlalás végi súlya 33,39 kg, jerkéké 32,04 kg volt. Az előbbiek átlagos napi súlygyarapodása 331,44 g/nap, az utóbbiaké 293,12 g/nap volt. 34. táblázat Német húsmerinó bárányok vérmérséklet pontszáma és hizlalási eredményei ivar és alomszám szerint (LSM+SEM) Alomszám

Ivar Tulajdonságok

Kos

Jerke

Egyes bárány

Iker bárány

n

26

55

23

58

Vérmérséklet pontszám választáskor

2,94+0,35

3,09+0,37

2,90+0,23

3,12+0,15

Választási súly, kg

19,60+0,41

20,04+0,31

20,32+0,34a

19,33+0,27a

Vérmérséklet pontszám hizlalás végén

2,96+0,26

2,97+0,19

3,52+0,27b

2,75+0,19b

Hizlalás végi súly, kg

33,39+0,89

32,04+0,66

31,92+0,95

33,51+0,62

331,44+18,06

293,12+13,09

286,05+18,49c

338,58+12,13c

Hizlalás alatti súlygyarapodás, g/nap abc =P<0,05

Az ellés típusának hatását vizsgálva a bárányok vérmérsékletére megállapítható, hogy az egyes ellésből származó bárányok átlagos vérmérséklet pontszáma választáskor 2,90 pont, az ikerellésből származó bárányoké 3,12 pont, a hizlalás végén az egyes ellésből származó 78

dc_904_14 bárányok vérmérséklet pontszáma 3,52 pont, az ikerellésből származó bárányoknak 2,75 pont volt (P<0,05). A szignifikáns különbség kialakulásában az új környezet (csoportos zárt tartás az STV alatt), valamint a táplálék megszerzésében megváltozott helyzet játszhatott szerepet. Az előbbi esetben a nagyobb telepítési sűrűség, az utóbbiban a táplálékért folytatott versengés lehetett az oka a különbségek kialakulásának. Az egyes ellésből származó bárányok hizlalás végi súlya 31,92 kg, az ikerellésből származóké 33,5 kg, átlagos napi súlygyarapodásuk 286,1 g/nap, valamint 338,58 g/nap volt. Az ikeralomból származó bárányok átlagos napi súlygyarapodása szignifikánsan (P<0,05) nagyobb volt, mint az egyes bárányoknak. Hasonló eredményekről számoltak be MAVROGENIS (1996) és MACIT és mtsai. (2002) és legutóbb KUCHTIK és mtsai. (2007) is. A vizsgálatok szerint az egyes bárányok nagyobb választáskori súlyát összehasonlítva az ikerbárányokéval, a bárányok nagyobb tejfogyasztása magyarázza. Eredményünk megerősíti azt a feltételezést, hogy a választás utáni súlygyarapodást leginkább a bárányok genetikai potenciálja határozza meg (MAVROGENIS, 1996). Kísérletünkben a német húsmerinó bárányok hizlalási teljesítménye hasonló volt, SZÉKELY és DOMANOVSZKY (1999); BELLOF és mtsai. (2003); SZÉKELY és mtsai. (2004); STRITTMATTER (2004) által közöltekkel. A mérlegteszt pontszámai nem voltak kapcsolatban a választáskori élősúllyal, vagyis a vérmérséklet mérését nem befolyásolták a választáskori körülmények (ANOVA: F (4,81)=1,302, P=0,276). A két ivar vérmérséklet pontszáma között sem találtunk különbséget (P>0,10). Eredményünk megerősíti HERNSHAW és mtsai. (1979); HERNSHAW és MORRIS (1984) és BURROV (1991) vizsgálatait, amelyekben szintén nem találtak különbséget a két ivar között a szarvasmarha fajban. Ezért a további vizsgálatokban a két ivar adatait összevontan kezeltük. A vizsgálat elején és a végén mért mérlegteszt pontszámok között közepesen szoros kapcsolatot találtunk (rrang=0,59; P≤0,01). Hasonló szorosságú kapcsolatot tapasztaltak TŐZSÉR és mtsai. (2004) a magyar merinó bárányok esetén (rrang=0,60; P≤0,01). Mivel a korrelációs együttható r=0,80-nál kisebb volt, ezért a két rangsor nem tekinthető azonosnak. Eredményünk megerősíti BURROW és CORBET (2000) javaslatát, nevezetesen, a teszteket, ha lehet, többször végezzük el a hatékonyabb és eredményesebb tenyésztői munka érdekében. A vizsgálatban résztvevő német húsmerinó bárányok választáskor és a hizlalás végén mért vérmérséklet pontszámát, a hizlalás végi súlyát, valamint a hizlalás alatti átlagos napi súlygyarapodását a 35. táblázat tartalmazza apák szerint.

79

dc_904_14 35. táblázat Német húsmerinó bárányok vérmérséklet pontszáma és hizlalási eredményei apánként (LSM+SEM) Apa

1

2

3

4

5

6

7

8

n

14

7

18

7

8

7

11

9

Éves súly, kg

78

70

104

80

80

96

86

85

Kétéves súly, kg

106

112

n.a.

108

n.a.

n.a.

103

n.a.

ÜSTV, g/nap

310

423

570

510

356

355

385

344

Választási súly, kg

17,94 +0,49

20,20 +0,70

20,34 +0,44

18,59 +0,70

20,88 +0,65

20,99 +0,70

20,38 +0,53

18,49 +0,62

Vérmérséklet pontszám választáskor Hizlalás végi súly, kg

4,19 +0,29

2,00 +0,44

2,78 +0,28

2,57 +0,44

3,00 +0,41

3,00 +0,44

3,58 +0,34

2,90 +0,37

28,61 +1,00

35,39 +1,41

37,03 +0,88

33,11 +1,41

32,13 +1,32

33,80 +1,41

31,48 +1,08

32,12 +1,24

Hizlalás alatti átl. 260,03 363,11 397,39 345,92 274,39 307,49 súly-gyarapodás, +21,09 +29,82 +18,60 +29,82 +27,89 +29,82 g/nap Vérmérséklet 4,64 1,57 2,50 2,57 2,63 2,57 pontszám hizlalás +0,34 +0,49 +0,30 +0,49 +0,45 +0,49 végén n.a.= nincs adat

270,73 324,60 +22,78 +26,30 3,42 +0,37

2,78 +0,43

Az eredményekből jól látható, hogy az 1-es számú kos utódainak a legkisebb a választási súlya (17,94 kg), legnagyobb a 6-os számmal jelölt kos utódaié (20,99 kg). Az 1-es számú kos utódainak választáskori vérmérséklet pontszáma (4,19) a legnagyobb, míg legalacsonyabb 2es számú kos utódaié (2,00). A legkisebb hizlalás végi súlyt (28,61 kg), valamint a legkisebb hizlalás alatti átlagos súlygyarapodást (260,03 g/nap) az 1-es számú kos utódai, ezzel szemben a legnagyobb értékeket a 3-as számú kos utódai (37,03 kg, 397,39 g/nap) érték el. A hizlalás végi legalacsonyabb vérmérséklet pontszámot (1,57) a 2-es számú kos, legnagyobb pontszámot (4,64) az 1-es kos utódai érték el. GLM eredményei azt mutatják, hogy szignifikáns hatást minden tulajdonság esetén ki tudtunk mutatni (P≤0,01) (36. táblázat). Tehát az élénkebb vérmérsékletű kosok ivadékainak hizlalási teljesítménye elmarad a nyugodtabb vérmérsékletű kosok utódaitól, így a temperamentum pontszám mérését a tenyészérték becslés során indokolt elvégezni.

80

dc_904_14 36. táblázat Apák hatása a német húsmerinó bárányok vérmérséklet pontszámára és hizlalási eredményeire (GLM teszt) Tulajdonságok Választási súly, kg Vérmérséklet pontszám választáskor Hizlalás végi súly, kg Hizlalás alatti átlagos súlygyarapodás, g/nap Vérmérséklet pontszám hizlalás végén

Átlagos négyzetes eltérés (Type III) 14,66

Véletlen okozta átlagos négyzetes eltérés (hiba) 3,75

F (df1,2) 7,73

P

3,91

P<0,001

4,93

1,37

3,61

105,24

14,00

7,52

35 196,97

6 212,14

5,67

9,15

1,66

5,50

P<0,01 P<0,001 P<0,001 P<0,001

A vizsgálatban résztvevő bárányok hizlalás végi súlyát, valamint a hizlalás alatti átlagos napi súlygyarapodását a 37. táblázat foglalja össze, az átlagos vérmérséklet kategóriák és alomszám szerint. Mivel különbséget találtunk az egyes és ikerbárányok vérmérséklet pontszáma között a hizlalás végén, ezért a bárányok hizlalási adatait alomszám szerint külön is értékeltük. Az átlagos vérmérséklet pontszámok alapján a bárányokat 3 csoportba (nyugodt, átlagos, ideges) soroltuk. Az egyes bárányok közül a nyugodt kategóriába 5, az átlagos kategóriába 8, az ideges kategóriába 10 bárány, az ikerbárányok közül pedig a nyugodt kategóriába 21, az átlagos kategóriába 19 és az ideges kategóriába 18 egyed került. A GLM eredményei alapján szignifikáns hatást tudtunk kimutatni a hizlalás végi súly, valamint a hizlalás alatti átlagos napi súlygyarapodás között (37. táblázat). 37. táblázat Német húsmerinó bárányok hizlalási eredményei az átlagos vérmérséklet kategóriák és alomszám szerint (LSM+SEM) Tulajdonságok

Nyugodt

n Választási súly, kg Hizlalás végi súly, kg Hizlalás alatti átlagos súlygyarapodás,g/nap

5 21,26+1,06 36,36+1,68A 366,38+27,80Aa

n Választási súly, kg Hizlalás végi súly, kg Hizlalás alatti átlagos súlygyarapodás,g/nap a =P<0,05, ABC=P<0,01

21 19,90+0,40 36,33+0,76AB 392,34+16,04Aa

Átlagos Egyes bárány 8 21,20+0,84 32,45+1,33 273,37+21,98a Ikerbárány(9) 19 19,29+0,46 33,16+0,87AC 327,85+18,53Ba

Ideges 10 19,36+0,72 29,15+1,13A 240,97+18,74A 18 18,89+0,45 29,46+0,85BC 255,85+18,03BA 81

dc_904_14 Az átlagosan nyugodt vérmérséklet pontszámú bárányoknak statisztikailag igazolhatóan nagyobb volt a hizlalás végi súlyuk (egyes bárány: 36,4 kg, P<0,01; ikerbárány: 36,3 kg, P<0,001), és a hizlalás alatti átlagos napi súlygyarapodásuk (egyes bárány: 366,4 g/nap, P<0,01; ikerbárány: 392,3 g/nap, P<0,001), mint az ideges kategóriába (egyes bárány: 29,2 kg, 241,0 g/nap; ikerbárány: 29,5 kg, 255,9 g/nap) tartozó bárányoknak. A nyugodt és az ideges csoportba tartozó bárányok élősúlyának a különbsége mintegy 20 %-os volt. 38. táblázat Az átlagos vérmérséklet pontszám hatása a német húsmerinó fajtájú bárányok hizlalási eredményeire alomszám szerint (GLM teszt)

Tulajdonságok

Átlagos négyzetes eltérés (Type III)

Véletlen okozta átlagos négyzetes eltérés (hiba)

F (df 1,2) 7,73

P

Egyes bárány Választási súly, kg

10,31

5,65

1,82

N.S.

Hizlalás végi súly, kg

92,40

14,09

6,56

P<0,01

Hizlalás alatti átlagos súlygyarapodás, g/nap

27 153,87

3 863,97

7,03

P<0,01

5,64

3,88

1,45

N.S.

Hizlalás végi súly, kg

250,82

13,68

18,34

P<0,001

Hizlalás alatti átlagos súlygyarapodás, g/nap

98 891,64

6 177,36

16,01

P<0,001

Ikerbárány Választási súly, kg

Az átlagos vérmérséklet pontszám és a hizlalási tulajdonságok között közepes, negatív összefüggést mértünk. Az átlagos vérmérséklet pontszám és a hizlalás végi súly között rrang=0,65, P<0,001, valamint az átlagos vérmérséklet pontszám és a hizlalás alatti átlagos napi súlygyarapodás között rrang=-0,60, P<0,001 volt az összefüggés. Vagyis az ideges vérmérséklet pontszámú bárányoknak kisebb a hizlalás végi súlyuk és kisebb súlygyarapodást érnek el, mint a nyugodt bárányok. Az eredmények egyezőséget mutatnak PAJOR és mtsai. (2006) eredményeivel, akik vizsgálatuk során megállapították, hogy a nyugodt vérmérsékletű magyar merinó fajtájú bárányok nagyobb átlagos súlygyarapodást értek el, mint az ideges csoportba tartozó bárányok. FORDYCE és mtsai. (1985, 1988) szintén azt a követék, hogy a nyugodt vérmérsékletű állatoknak szignifikánsan nagyobb az élősúlyuk, mint ideges társaiknak (P<0,01). BURROW és DILLON (1997), valamint FELL és mtsai. (1999) szarvasmarha fajtában mutatták ki, hogy a nyugodtabb állatok hamarabb érték el a vágási súlyt, mint az ideges vérmérsékletűek (P<0,05). TULLOH (1961) vizsgálataiból kiderül, hogy laza pozitív összefüggés van a húsmarhák docilitás teszt pontszáma és élősúlya között, vagyis, a könnyebben kezelhető állatoknak jobb a súlygyarapodásuk, mint az ideges, agresszív, vad állatoknak.

82

dc_904_14 2.2.4.3. Lenmagetetés hatása a bárányhús zsírsavösszetételére A hízlalás végén a bárányok élősúlyát, az élő állatokon végzett ultrahang vizsgálatok (faggyúvastagság, hosszú hátizom vastagsága, hosszú hátizom területe) eredményeit, valamint a nyakalt törzs súlyát és a vágott testek kémiai összetételét a 39. táblázat foglalja össze. A lenmag-kiegészítésnek nem volt szignifikáns hatása az élőtömegre, faggyúvastagságra és a hús kémiai összetételére, de a hosszú hátizom vastagsága és területe a kísérleti csoportban szignifikánsan (P<0,05) nagyobb volt, mint a kontrollcsoportban. 39. táblázat Magyar merinó kosbárányok vágás előtti élősúly és ultrahang, valamint a vágott testeinek kémiai összetétel átlag szórás eredményei Kísérleti csoport (20% lenmag kiegészítés) Hizlalás végi súly, kg

27,75+3,16

Kontroll (0 % lenmag kiegészítés) 26,35+2,18

Nyakalt törzs súly, kg

12,15+1,76

12,85+0,50

Száraz anyag, %

23,96+1,90

23,40+1,65

Hamu, %

1,10+0,04

1,00+0,03

Fehérje, %

20,60+0,95

20,10+0,86

Zsír, %

2,26+0,58

2,30+0,47

Faggyúvastagság, cm

0,14+0,06

0,16+0,03

Hosszú hátizom vastagsága, cm

2,28+0,26a

2,08+0,25a

Hosszú hátizom területe, cm2 a P<0,05

16,56+1,91

15,16+1,83a

A két takarmányozási technológia (kontroll és lenmaggal kiegészített) hatását a hosszú hátizom zsírsavösszetételére megállapítható (40. táblázat), hogy a lenmag-kiegészítés hatására szignifikáns különbség van a laurin- (C12:0), mirisztin- (C14:0), mirisztolaj(C14:1), elaidin- (C18:1), linol- (C18:2), linolén- (C18:3), arachidon- (C20:4) és eikozapentaénsavak (C20:5) mennyiségében. A kísérleti bárányok hosszú hátizma kevesebb laurinsavat, mirisztinsavat, mirisztolajsavat tartalmazott, az n-6/n-3 arány is kisebb volt, mint a kontroll egyedeké. Ezzel szemben több linolsavat, linolénsavat, arachidonsavat és eikozapentaénsavat mértünk a lenmag kiegészítésben részesült bárányok hosszú hátizmában, mint a kontrollcsoportba tartozókéban.

83

dc_904_14 40. táblázat Zsírsavak mennyiségének alakulása a magyar merinó kosbárányok hosszú házizomzatában (mg/100 g hús) (átlag+szórás) Kísérleti csoport (20% lenmag kiegészítés) 2,26+1,00

Kontroll (0 % lenmag kiegészítés) 3,35+1,32

<0,05

Mirisztinsav C14:0

45,12+6,63

60,10+10,85

<0,001

Mirisztolajsav C14:1

1,10+0,23

1,83+0,50

<0,001

Palmitinsav C16:0

465,25+34,99

482,62+27,92

NS

Palmitolajsav C16:1

42,21+10,10

43,67+9,01

NS

Sztrearinsav C18:1

367,17+57,99

338,34+23,70

NS

Elaidinsav C18:1 (n9t)

118,57+22,52

153,77+31,80

<0,01

Olajsav C18:1 (n9c)

774,34+74,59

806,31+70,58

NS

Linolsav C18:2

228,18+66,83

182,40+52,92

<0,05

Linolénsav C18:3

53,31+1,24

26,69+9,79

<0,001

Arachidonsav C20:4

95,63+33,50

53,88+36,38

<0,01

4,64+2,48

2,55+1,95

<0,05

512,63+34,16

546,07+32,25

<0,01

936,65+58,89

947,77+10,09

NS

969,75+81,43

1039,64+85,80

<0,05

MUFA

393,51+103,51

273,57+102,49

<0,01

PUFA

0,29+0,12

0,44+0,13

<0,01

PUFA/SFA

0,27+0,13

0,43+0,14

<0,01

PUFA/MUFA

7,98+2,05

5,46+1,39

<0,01

n-6/n-3 linolsav/linolénsav arány

6,25+1,04

4,27+1,19

<0,001

Laurinsav C12:0

Eikozapentaénsav C20:5 Hiperkoleszterémiás zsírsavak (C12+C14+C16) SFA

P

A magyar merinó kosbárányoknál a hosszú hátizom zsírsavösszetételére vonatkozó eredményeink hasonlóak voltak BOROWIEC és mtsai. (2004); BORYS és mtsai. (2004); GRUSZECKI és mtsai. (2004) (kivéve a linol- és arachidonsav); HOLLÓ és mtsai. (2005) vizsgálataihoz. Kisebb laurin-, mirisztin-, palmitinsav tartalmat találtunk a kísérleti csoport húsmintáiban, mint a kontrollcsoportéban. Ennek jelentőségét az adja, hogy ULBRIGHT és SOUTHAGE (1991), valamint WILLIAMS (2000) megfigyelték, hogy elsősorban a laurin-, mirisztin és palmitinsav felelős a vérplazmában a koleszterin és a kis sűrűségű lipoprotein (LDL) megnövekedett koncentrációjáért, ezért hívják ezeket a zsírsavakat hiperkoleszterémiás zsírsavaknak. 84

dc_904_14 A telített zsírsavak mennyisége a két csoport között szignifikánsan nem különbözött. A bendőben zajló biohidrogenizáció miatt a kérődzők húsa a nagyarányú (>90%) telítődés hatására tartalmaz nagyobb mennyiségben telített zsírsavakat (SCOLLAN és mtsai., 2001; WOOD és mtsai., 2003). Az egyszeresen telítetlen zsírsavak (MUFA) mennyisége kisebb volt a kísérleti csoportban (970 mg) a kontrollcsoporthoz képest (1040 mg), aminek legfőbb oka a kis olajsav tartalom. Hasonló eredményre jutottak más, különböző takarmányozási technológiákat vizsgáló kutatásokban is (lenmag, fű) (ELMORE és mtsai., 2000; NÜRNBERG és mtsai., 2001; BORYS és mtsai., 2004). A lenmaggal történt kiegészítés hatására a többszörösen telítetlen zsírsavak (PUFA) mennyisége szignifikáns mértékben növekedett (394 mg, 274 mg; P<0,01). A PUFA/SFA aránya szignifikánsan kedvezőbb volt a lenmaggal etetett csoportnál (0,44) a kontrollcsoporthoz viszonyítva (0,29; P<0,01). A megfelelő PUFA/SFA arány 0,45 körül mondható kedvezőnek (HOLLÓ és mtsai., 2001), a lenmag-kiegészítést kapott bárányhús megközelítette ezt az értéket, ami humántáplálkozási szempontból kedvező. Lenmag-kiegészítés hatására nőtt a linolénsav (C18:3) tartalom. A linolénsavból további n-3 PUFA zsírsavak keletkezhetnek, mint az eikozapentaénsav (EPA) (C20:5) és a dokozahexaénsav (DHA) (C22:6), amelyek eredményesen segítenek a koszorúér-betegség (CHD) megelőzésében (WILLIAMS, 2000). A lenmag-kiegészítés megnövelte az EPA szintjét; az EPA növekedéséhez hozzájárult az a tény is, hogy az EPA védettebb a bendőben folyó biohidrogenizációval szemben, és így beépülhet az intramuszkuláris zsírba (STRZETELSKI és mtsai., 2003). A zsírok táplálkozásbiológiai értékének megállapításához széles körben alkalmazzák a PUFA n-6/n-3 zsírsavak arányát. A vizsgálat során a PUFA n-6/n-3 és linolsav/linolénsav arány kisebb (5,46; 4,27) volt a lenmaggal kiegészített csoportban, összehasonlítva a kontrollcsoporttal (7,98, 6,25; P<0,01). A lenmag etetése a PUFA n-6/n-3 arányát a kívánatos szint közelébe csökkentette. A lenmag-kiegészítés hatására a n-6/n-3 arány megfelel az új humán táplálkozásbiológiai elvárásoknak. 2.2.4.4. Testméretek és a vágott testek értékelése 2.2.4.4.1. Különböző genotípusú juhok testméretének értékelése Az öt vizsgált fajta összes egyedére vonatkozó testméret átlagok (41. és 42. táblázat) a következők voltak: testtömeg 99,85 kg; marmagasság 79,15 cm; törzshossz 83,74 cm; mellkas mélység 44,38 cm; dongásság 84,55 cm; farszélesség 35,65 cm. A kosok kondíciópontszámának átlaga 4,16 volt.

85

dc_904_14 41. táblázat Különböző genotípusú kosok testméretének és testsúlyának alakulása I.

magyar merinó német húsmerinó suffolk ile de france bábolnatetra összesen P

átlag szórás átlag szórás átlag szórás átlag szórás átlag szórás átlag szórás

testsúly (kg) 94,51 14,87 107,42 18,55 121,86 20,78 101,85 13,19 86,82 14,20 99,85 18,23 <0,001

kondíció (pont) 4,09 0,50 4,38 0,56 3,92 0,49 3,90 0,31 4,16 0,53 <0,001

marmagasság (cm) 78,13 5,70 81,58 5,58 81,55 5,93 78,78 4,25 75,18 5,03 79,15 5,83 <0,001

törzshosszúság (cm) 81,21 8,41 79,44 7,00 90,86 9,55 81,30 3,24 80,59 6,40 81,31 8,11 <0,001

A magyar merinó (94,51 kg) és a bábolnatetra (86,82 kg) átlagos élősúlya kisebb volt, mint a német húsmerinó, a suffolk és az ile de france fajtáké. A legnagyobb átlagos élősúlyú a suffolk fajta volt (121,86 kg). A német húsmerinó és az ile de france, 107,2 kg, illetve 101,85 kg átlag testtömeget értek el. A mért testtömegekhez hasonló értékeket kapott BEDŐ (1994), valamint TŐZSÉR és mtsai. (2002) is. A kondíciópontozás eredményei alapján a német húsmerinó fajtaátlaga (4,38 pont) lett a legkedvezőbb. A magyar merinó kosok átlagos 4,09 pontos átlageredménye, csak kis mértékben maradt el az összesített kondíciópont átlagtól. A suffolk és a bábolnatetra kosok kondíció pontszámai hasonlóan alakultak (3,92 és 3,90). A marmagassági méretek a német húsmerinó (81,58 cm) és a suffolk (81,55 cm) fajtáknál volt átlagosan a legnagyobb, és múlták felül az összesített átlagértéket (79,15 cm). A magyar merinó és az ile de france kosok átlagos marmagasság méretei csak kis mértékben maradtak az összes egyedre kiszámított átlag alatt (78,13 cm; 78,13 cm), míg a bábolnatetra mintegy 4 cm-rel maradt el az átlagtól 75,18 cm-es fajtaátlagával. A törzshosszúsági 81,31 cm-es összes egyedre vonatkozó átlagot, csak a suffolk kosok átlagméretei múlták jelentősen felül (90,86 cm). A legkisebb átlagos törzshosszúsága a német húsmerinó kosoknak volt (79,44 cm). A magyar merinó (81,21 cm), az ile de france (81,3 cm) és a bábolnatetra (80,59 cm) fajták átlagos törzshosszúság méretei alig tértek el az összátlagtól.

86

dc_904_14 42. táblázat Különböző genotípusú kosok testméretének alakulása II.

magyar merinó német húsmerinó suffolk ile de france bábolnatetra összes egyed P érték

átlag szórás átlag szórás átlag szórás átlag szórás átlag szórás átlag szórás

mellkas mélység (cm) 44,32 7,23 47,45 9,41 44,23 4,21 39,93 1,94 37,27 3,10 44,38 7,78 <0,001

dongásság (cm) 77,17 46,07 80,67 50,75 102,55 47,46 110,33 26,15 112,77 10,93 84,55 46,42 <0,001

farszélesség (cm) 35,01 4,61 39,37 6,50 33,77 3,85 33,63 2,72 29,23 5,23 35,65 5,72 <0,001

A mellkas mélység az összes egyed átlagában 44,38 cm volt. Ezt az átlagot csak a német húsmerinó fajta egyedei múlták felül 47,45 cm-es átlagos mellkas mélységgel. A magyar merinó (44,32 cm) és a suffolk (44,23 cm) fajták esetén szinte alig tért el az összesített átlagtól. Az ile de france (39,93 cm) és bábolnatetra (37,27 cm) egyedei jelentős mértékben elmaradtak a német húsmerinó átlagától. A vizsgálat eredményei alapján a bábolnatetra kosok bizonyultak a legdongásabbnak, fajtaátlaguk 112,77 cm volt. Az összes egyedre vonatkozó átlagot (84,55 cm) az ile de france (110,33 cm) és a suffolk (102,55 cm) kosok átlaga is jelentős mértékben meghaladta. A német húsmerinó (80,67 cm) és a magyar merinó (77,17 cm) dongássága a legkisebb. A legkeskenyebb farszélessége átlagosan a bábolnatetra (29,23 cm) kosoknak volt, 6,42 cm-el elmaradtak el az összátlagtól (35,65 cm). A suffolk és az ile de france fajták átlag farszélessége is kisebb volt az összes egyed átlagához képest (33,77 cm; 33,63 cm). A német húsmerinó és magyar merinó kosok esetén a farszélesség 39,37 cm, illetve 35,01 cm volt. A mért testméreteihez hasonló értékeket közölt korábban BEDŐ és mtsai. (1994); PÓTI és BEDŐ (1999), valamint TŐZSÉR és mtsai. (2002) is. A kosok küllemi bírálatát értékelve (43. és a 44. táblázat) megállapítható, hogy az összbenyomás pontjainak összesített átlaga 47,42 pont. A fajták közti összbenyomás pontszámbeli eltérések nem jelentősek. A német húsmerinó és magyar merinó kosok átlagban magasabb pontszámokat értek el, mint az összesített átlag. A suffolk az ile de france és a bábolnatetra fajták, ha kis mértékben is, de kevesebb összbenyomás pontot kaptak az összátlag pontszámtól.

87

dc_904_14 43. táblázat Különböző genotípusú kosok küllemi bírálatának alakulása I.

magyar merinó német húsmerinó suffolk ile de france bábolnatetra összes egyed P érték

átlag szórás átlag szórás átlag szórás átlag szórás átlag szórás átlag szórás

összbenyomás (pont) 47,52 0,89 47,67 1,12 47,18 1,10 46,89 1,12 46,45 0,86 47,42 1,03 <0,001

fajtajelleg (pont) 7,43 0,55 7,54 0,65 7,68 0,48 7,93 0,27 7,59 0,50 7,53 0,57 <0,001

fej, nyak (pont) 6,59 0,52 6,62 0,60 6,82 0,39 6,85 0,36 6,86 0,35 6,65 0,52 <0,05

mar, hát (pont) 6,54 0,57 6,62 0,72 6,64 0,49 7,00 0,00 6,45 0,80 6,60 0,62 <0,01

A fajtajelleg elbírálása során az ile de france fajta egyedei (7,93 pont) szerepeltek a legjobban, de a főátlag pontszámain felül teljesítettek a suffolk (7,68 pont), a bábolnatetra (7,59 pont) és a német húsmerinó (7,54 pont) kosok is. A magyar merinó átlag pontszáma 7,43 pont volt. A fej és nyak alakulás főátlagának pontszáma 6,65 pont volt. Főátlagon felüli eredményeket a bábolnatetra (6,86), az ile de france (6,85 pont) és a suffolk (6,82 pont) fajták esetén állapítottak meg. A német húsmerinó (6,62 pont) és magyar merinó (6,59 pont) fajták nem érték el az összes egyedre számított főátlagot. A mar és hát elbírálása során az ile de france (7,00 pont) a suffolk (6,64 pont) és a német húsmerinó (6,62 pont) fajták átlagpontszámai a főátlagon felüli eredményeket értek el. A magyar merinó (6,54 pont) és a bábolna tetra (6,45 pont) kosai viszont az átlagnál kevesebb pontszámot kaptak a bírálat során. A far és ágyék pontozása során (44. táblázat) csak a magyar merinó (6,36 pont) egyedek értek el a főátlagnál (6,49 pont) kevesebb pontot. Az ile de france (6,81 pont), a suffolk (6,64 pont), a német húsmerinó (6,61 pont), és a bábolnatetra (6,5 pont) kosai az összes egyedre vonatkozó pontszámon felüli eredményt értek el. A szügy, a mellkas, és az ivari jelleg összbírálati pontszáma 6,79 pont. Az ile de france kosok 6,96 átlagpontszámmal a főátlaghoz képest magasabb pontszámokat kaptak. A magyar merinó (6,78 pont), a suffolk (6,77 pont), a német húsmerinó (6,76 pont) és a bábolnatertra (6,73 pont) fajták a főátlag alatti pontokat értek el.

88

dc_904_14 44. táblázat Különböző genotípusú kosok küllemi bírálatának alakulása II.

magyar merinó német húsmerinó suffolk ile de france bábolnatetra összes egyed P érték

átlag szórás átlag szórás átlag szórás átlag szórás átlag szórás átlag szórás

far, ágyék szügy, mellkas, (pont) ivar (pont) 6,36 6,78 0,66 0,44 6,61 6,76 0,62 0,43 6,64 6,77 0,49 0,43 6,81 6,96 0,40 0,19 6,50 6,73 0,67 0,46 6,49 6,79 0,64 0,42 <0,001 N.S

lábak (pont) 6,38 0,67 6,40 0,75 6,64 0,58 6,44 0,51 6,50 0,60 6,38 0,67 N.S

bunda (pont) 6,73 0,52 6,82 0,41 6,86 0,35 6,96 0,19 6,95 0,21 6,79 0,45 0,05

összes (pont) 94,29 1,68 95,05 2,19 95,18 1,82 96,00 1,59 94,05 1,65 94,67 1,90 N.S

A lábak pontozása során a magyar merinó (6,38 pont) kosai érték el a legkisebb értékeket és a főátlagnál kisebb pontszámot. Főátlagon felüli (6,38) pontokat a suffolk (6,64 pont), a bábolnatetra (6,5 pont), az ile de france (6,44 pont) és a német húsmerinó (6,4 pont) fajtáknál állapítottak meg. A bunda küllemi bírálata során a főátlag 6,79 pont volt. Összátlagon felüli értékeket az ile de france (6,96 pont), a bábolnatetra (6,95 pont), a suffolk (6,86 pont) és a német húsmerinó (6,82 pont) kosok érték el. A magyar merinó 6,73 pontszáma is csak 0,06 ponttal maradt el a főátlagtól. Az összpontszám értékek az ile de france (96,00 pont), a suffolk (95,18 pont) és a német húsmerinó (95,05 pont) esetében főátlag (94,67 pont) fölöttiek, a magyar merinónál (94,29 pont) és a bábolnatetránál (94,05 pont) pedig alattiak. A kosok testméreteinek összefüggés vizsgálatát is elvégeztük fajtánként. Az összefüggések iránya mivel minden fajta esetében hasonló volt, így csak a magyar merinó kosokra vonatkozó eredményeket ismertetem (45. táblázat).

89

dc_904_14 45. táblázat Magyar merinó kosok testméreteinek összefüggései magyar merinó marmagasság

törzshossz

0,45/***

marmagasság -

-

-

-

farszélesség -

törzshossz

0,14/N.S

0,32/***

-

-

-

-

mellkas mélység

0,65/***

0,51/***

0,18/N.S

-

-

-

dongásság

0,12/N.S

-0,11/N.S

-0,41/***

0,26/***

-

-

0,23/**

0,75/***

0,11/N.S

-

testsúly

farszélesség 0,66/*** 0,55/*** *=P<0,05; **=P<0,01; ***=P<0,001

mellkas mélység

dongásság

A magyar merinó fajtánál (hasonlóan a többi fajtához) a testsúly és az összes testméret között pozitív összefüggés van. A testsúly és mellkas (r=0,65; P<0,001), valamint a testsúly és farszélesség (r=0,66; P<0,001) között számítottuk a szorosabb összefüggéseket. A testsúly marmagassághoz, törzshosszúsághoz és dongássághoz viszonyított kapcsolata (r=0,12-0,45) gyengébbnek bizonyult. A testsúly vonatkozásában hasonló adatokat számolt TŐZSÉR és mtsai. (2002). BOCCARD és mtsai. (1964) igazolták, hogy állandó vágott testsúly esetén egy vágott test szélességének egyes méretei szoros kapcsolatban vannak más méretekkel. Ez alapján egyetlen méret is jól tájékoztat a várható testalakulásról, szerintük ez a testméret a törzs hosszúsága. HUNDT (1959) élő bárányokon végzett vizsgálatában nem tapasztalt kapcsolatot a testszélesség és a mellkas, valamint a farszélesség között. HOPKINS (1996) az élősúlynak a törzshosszúsággal, a vállszélességgel és combszélességgel való kapcsolatát vizsgálta, melynek során közepes erősségű kapcsolatot állapított meg. TANEJA (1955) közepes/erős korrelációt számított a törzshosszúság és a testszélesség között. A marmagasság és a dongásság közötti korreláció negatív együtthatót eredményezett a felvett adatok alapján. A farszélesség, a mellkas mélység, és a kondíció is közepesen erős korrelációt (r=0,50-0,55; P<0,001) mutatott a marmagassággal. A törzshosszúság és a marmagasság között laza összefüggés tállapítottunk meg. A törzshosszúság és dongásság között negatív (r=-0,41) korrelációt számítottunk. A többi esetben a törzshosszúság pozitív összefüggéseket eredményezett. A kondíció és törzshosszúság esetén igen szoros korreláció állapítottunk meg (r=0,98), de ez nem bizonyult szignifikánsnak (P>0,05). A mellkas mélység a farszélességgel mutatott szorosabb kapcsolatot (r=0,75; P<0,001). 2.2.4.4.2. Vágott testek objektív bírálati lehetőségének vizsgálata A képfeldolgozással felvett adatok értékelése során megállapítható (46. táblázat), hogy a különböző személyek által felvett adatsorok átlag-, és szórásértékei között nincs jelentős eltérés.

90

dc_904_14 46. táblázat A felvételekről két személy által mért értékek Képről mért testméretek 1. személy 2. személy 1. személy Szórás 2. személy Átlag

II. farI. farMellkasÖvVállszélesség szélesség szélesség szélesség szélesség 19,65 19,88 1,24 1,47

16,36 16,58 1,28 1,23

19,48 19,56 1,60 1,75

14,49 14,41 0,96 1,12

Carcass hosszúság

16,36 15,85 1,30 1,16

48,07 49,67 3,10 4,24

47. táblázat A felvételekről két személy által mért értékek ismételhetősége és megbízhatósága

Megismételhetőség

r

r²

1. személy 2. személy Összesített 1. személy 2. személy Összesített

II. farszélesség

I. farszélesség

0,90 0,92 0,91 81,00 85,26 82,57

0,90 0,92 0,90 81,00 84,12 81,83

MellkasÖvszélesség szélesség 0,85 0,93 0,87 72,25 86,63 75,43

Vállszélesség

Carcass hosszúság

0,87 0,92 0,76 75,69 84,28 57,13

0,87 0,93 0,86 75,69 86,95 73,79

0,92 0,93 0,84 84,64 86,75 70,66

A vágott-testekről való méret-felvételezés ismételhetősége (47. táblázat) szoros pozitív (r=0,85-0,92, sd=0,91-3,1). A 2. személy által végzett ellenőrző mérések az 1. személy méréseivel, szintén szoros erősségű (r=0,76-0,91). A vizsgált egyedek S/EUROP osztályokba való besorolásakor (48. táblázat) az állomány nagy része R (43%) és O (32%), míg a maradék 25% U és P főkategóriákba került. Az alacsony kategóriákba sorolás elsősorban nem kizárólag az izomszegény comboknak köszönhető, hanem a keskeny és izomszegény lapockáknak. 48. táblázat A vizsgált testek S/EUROP konformáció alapján történő osztályzása

Egyedszám [db]

S -

E -

U 3

R 12

O 9

P 4

A standard formákat a korszerű húsfajták értékeléséhez határozták meg. Az egyes vágott testek II. farszélessége és vállszélessége közel azonos. KOMLÓSI és APDEWI (1997) suffolk és texel fajtákkal történt vizsgálatai is ezt támasztják alá. 91

dc_904_14

3. és 4. kép: Magyar merinó vágott testek A magyar merinók, fajtajellegükből adódóan, keskenyebb és izomszegényebb vállal rendelkeznek a standardnál, ez a képi összehasonlításokból is jól látható (3. és 4. kép). A relatíve jó combteltséget - húsformákat - mutató vágott testek ezért a keskeny vállszélesség és gyenge izmoltság miatt alacsonyabb kategóriákba kerülnek. Ezt a megállapítást támasztják alá BEDŐ és mtsai. (1994) testmértetekkel kapcsolatos eredményei is, miszerint az elsősorban nem hústípusú fajták esetében a marszélesség kisebb, mint a II. farszélesség. TOLDI és mtsai. (1999) nem találtak ilyen jelentős eltérést a magyar merinó bárányok lapocka értékelése során. JÁVOR és MOLNÁR (1997) szerint az S/EUROP rendszer hibája, hogy bizonyos fajtákat túlértékel (texel) és hátrányba kerülnek a hosszú törzsű, soványhúst termelő fajták, tehát a kategória az emberi tévedés lehetőségeit is hordozza. TOLDI és mtsai. (1995) egy objektívebb bírálati rendszer kidolgozását is felvetik. A 115-125 napos kosbárányok vágáskori élősúlya átlagosan 25,91 kg (sd=3,81), nyakalt törzsük átlaga 12,58 kg (sd=1,73) volt. Az EUROP minősítés után a carcasok mérését és darabolását is elvégeztük (49. táblázat). 49. táblázat. Az átlagos vágó- és carcas, valamint értékes húsrészek súlya Élősúly (kg) Átlag Szórás

25,1 3,19

Nyakalt törzs súlya (kg) 12,3 1,50

Értékes testrészek súlya (kg) 3,9 0,48

Színhúsmennyiség (kg) 2,8 0,40

92

dc_904_14 50. táblázat Értékes testrészek átlag súlyának alakulása Lapocka tömege Teljes (kg) Átlag Szórás

1,1 0,11

Hús (kg) 0,8 0,08

Karaj tömege Teljes Hús (kg) (kg) 0,9 0,6 0,13 0,10

Comb tömege Teljes Hús (kg) (kg) 2,0 1,5 0,29 0,25

A lapocka és a karaj súlyában mért alacsony szórásértékek is arra utalnak, hogy az S/EUROP kategóriák kialakításánál a far teltsége, izmoltsága a döntő fontosságú tulajdonság (50. táblázat). Ezt támasztják alá JÁVOR és MOLNÁR (1997) eredményei is. TOLDI (2003) vágójuhok S/EUROP minősítésének elemzése során a gerinc és a végtagok izmoltságának megállapításánál, fontos szerepet tulajdonított az élősúlynak a törzshosszúsággal, a vállszélességgel és a combszélességgel alkotott kapcsolatára, hasonlóan SUCK (1957); HUNDT (1959); BOCCARD és mtsai. (1964); HOPKINS (1996) is. Ezt követően a carcason mért lineáris méretek és az értékes húsrészek tömege közötti összefüggéseket vizsgáltuk (51. táblázat). 51. táblázat Az összefüggés vizsgálat eredményei (I)

Törzshossz Vállszélesség Övszélesség Mellkas-szélesség Far I Far II

Nyakalt törzs (kg)

Értékes testrész (kg)

Színhús-mennyiség (kg)

0,097 0,198 0,276 0,174 0,232 0,448

0,130 0,159 0,282 0,209 0,223 0,453

0,082 0,127 0,298 0,168 0,209 0,391

A II. farszélesség pozitív, közepes erősségű összefüggésben áll a nyakalt törzs (r=0,448), és az értékes testrészek tömegével (r=0,453), valamint a színhús mennyiségével (r=0,391). A többi általunk felvett méret nem, vagy gyenge korrelációt mutatott, a fenti tulajdonságokkal. TOLDI (2003) vizsgálata során közepes/erős összefüggést (r=0,40) állapított meg a combszélesség/törzshosszúság index és az S/EUROP testalakulás között, ami megegyezik BOCCARD és mtsai. (1964) vizsgálatai eredményeivel. TANEJA (1955) szintén közepes/erős korrelációt számított a törzshosszúság és a testszélesség (II. farszélesség) között.

93

dc_904_14 52. táblázat Az összefüggés vizsgálat eredményei (II) Lapocka tömege

Karaj tömege

Comb tömege

Teljes

Hús

Teljes

Hús

Teljes

Hús

Törzshossz

0,097

-0,080

0,259

0,237

0,241

0,295

Vállszélesség Övszélesség

0,061 0,207

-0,092 0,188

0,225 0,471

0,237 0,409

0,140 0,179

0,141 0,256

Mellkas-szélesség

0,148

0,007

0,341

0,258

0,137

0,167

Far I

0,171

0,104

0,372

0,291

0,138

0,187

Far II

0,280

0,117

0,565

0,454

0,394

0,412

Az értékes húsrészek és a lineáris testméretek összefüggés-vizsgálatából jól látható, hogy a lapocka tömege egyik testmérettel sem mutat korrelációt, még a vállszélességgel sem. Az is megállapítható, hogy a karaj tömege, nem a hosszúságától, hanem a szélességi méretektől függ (52.táblázat). A comb tömege pozitív, közepesen erős korrelációt mutat a II. farszélességgel, mindez alátámasztja azt a korábbi megállapítást, miszerint a magyar merinó bárányokra a keskeny vállszélesség és izomszegény lapocka jellemző, ezért az esetleges combteltség esetén is alacsonyabb kategóriába kerülnek. Ezt támasztja alá, hogy JÁVOR és MOLNÁR (1997) az EUROP rendszer hibájaként említik, a keskeny vállszélesség és az izomszegény lapocka miatt a jó combteltség sem elég a magasabb kategóriába kerüléshez. A vizsgálatba bevont nyakalt törzseken mért lineáris méretek és az értékes húsrészek tömege közötti összefüggések egyértelműen bizonyítják (lásd a fentiekben), hogy a magyar merinó esetében a II. farszélesség a meghatározó. Ugyanazon nyakalt törzsek esetében viszont az egyes vágott test méretek, így a II. far szélesség nem indokolják a kategóriák szerinti besorolásukat (53. táblázat). Hasonlóan nem mutat az S/EUROP besorolással való összefüggést a többi mutató sem. Ennek értelmében az egyes kategóriákba tartozó nyakalt törzsek a II. far-, és vállszélessége, valamint az S/EUROP minősítés besorolás között összefüggés nem vélelmezhető.

94

dc_904_14 53. táblázat A magyar merinó bárányok egyes lineáris carcass méretei és az S/EUROP kategóriába sorolás összefüggése vágott bárány Azocarcass II. II. vállnofelvétel váll SEUROP S/EUROP hossz farszéles- farszélesszélesség sorszám sítási sorrend sorszám (cm) ség sorsz. ség (cm) (cm) szám 955 28 U+ 6 43,6 24 17,4 14 16,2 962 18 U0 7 51,1 9 19,5 11 16,2 943 20 U8 53,9 4 20,9 18 15,7 939 19 R+ 9 54,0 5 20,3 2 18,0 938 27 R+ 9 57,0 1 22,0 4 17,5 959 4 R0 10 46,9 14 18,7 15 16,0 957 16 R0 10 46,5 15 18,5 20 15,7 960 24 R0 10 48,5 13 19,0 21 15,5 10 23 R0 10 50,2 23 17,5 17 15,8 947 9 R11 50,8 10 19,3 6 17,5 16 6 R11 51,0 12 19,1 7 17,3 954 13 R11 51,7 7 19,8 5 17,5 942 7 R11 50,2 11 19,2 10 16,5 948 22 R11 46,9 28 16,3 24 15,3 963 26 R11 53,2 21 17,6 13 16,2 2 15 O+ 12 58,0 2 22,0 1 19,3 961 3 O+ 12 48,7 8 19,6 19 15,7 937 5 O+ 12 48,8 26 16,9 23 15,4 964 25 O+ 12 56,9 6 20,3 8 17,0 941 11 O0 13 49,6 18 18,1 9 16,7 945 10 O0 13 51,9 17 18,2 22 15,5 944 8 O0 13 46,6 22 17,6 26 13,9 940 12 O0 13 45,0 25 17,4 28 13,2 946 21 O0 13 46,6 19 18,0 27 13,3 951 14 P0 15 50,4 20 17,9 16 15,8 956 2 P+ 16 47,8 16 18,4 12 16,2 949 17 P+ 16 54,6 3 21,3 3 17,8 950 1 P+ 16 46,2 27 16,7 25 14,7 A nyakalt törzs hosszúsági (pl. váll- és II. farszélesség közötti hosszúság) és megfelelő szélességi méret arányaiból következtetni lehetne arra, hogy a nyakalt törzs melyik S/EUROP minőségi kategóriába tartozik, amennyiben azok mutatják a csökkenő értékek elvét. A 95

dc_904_14 vizsgálatban kapott egyes méretarányok (hosszúsági mérethez viszonyított szélességi méretek), az értékcsökkenő minőségi kategóriákban, várhatóan csökkenő értékeket kellett volna mutatni. A vizsgálatok nem ezt igazolták (53. táblázat). Ennek magyarázatára két további értékelést végeztünk. A vágott bárányok nyakalt törzseinek adatait tovább elemeztük, illetve megvizsgáltuk magát a S/EUROP minősítési rendszer alapját képző standard képet. A minősítési (S/EUROP) besorolás és a test kontúrja /síkbeli alakzata/ között összefüggés van. Megállapítható (54. táblázat), hogy mindhárom mutató közel azonos módon követi a csökkenő értékek elvét. Az 1. mutató ((vállszélesség + II. farszélesség)/2) x carcasshossz, közelíti legjobban a tényleges méretet. A 2. mutató (II. farszélesség x carcass hosszúság), szélesebb a tényleges méretnél. A 3. mutató (vállszélesség x carcass hosszúság), keskenyebb a tényleges méretnél. Az is megállapítható, hogy az S/EUROP minősítésnél a II. farszélesség nem meghatározó, annak ellenére, hogy a vizsgált magyar merinó bárányok esetében a hasznos hús mennyiségét alapvetően ez határozza meg. Ebből következik, hogy a magyar merinó estében a magasabb minősítési fokozatot a vállszélesség növelésével lehet elsősorban elérni. A vizsgálat ugyanakkor azt a kérdést nem válaszolja meg, hogy a keskeny vállszélesség milyen mértékben befolyásolja az alacsonyabb minősítési kategóriába való besorolást, azaz hány kategóriával kerül alacsonyabb besorolásba az S/EUROP rendszerben a carcass a „valódi” (értékes húsrészek alapján meghatározható) vágóhídi minőségéhez képest. Ezt a carcasson mért lineáris méretek és az értékes húsrészek tömege közötti összefüggések alapján lehet vélelmezni. A magyar merinó carcasok alacsonyabb S/EUROP minősítési besorolásának pontos meghatározásához - hány kategóriával került alacsonyabb besorolásba az adott nyakalt törzs - széles vállal és S/EUROP minősítéssel rendelkező juh fajták carcasson mért lineáris méretei és az értékes húsrészek tömege közötti összefüggés megállapítása szükséges. Az S/EUROP minősítési rendszer alapját képző S/EUROP osztályok etalon képi formáit értékelve, az anyag és módszer részben ismertetettek szerint felvettük az egyes osztályok jellemző méreteit: II. farszélesség, I. farszélesség, mellkas szélesség, övszélesség, vállszélesség, valamint a carcass hosszúságot (II. farszélesség és a vállszélesség közti távolságot), melynek eredményeit az 55. táblázatban foglaltuk össze.

96

dc_904_14 54. táblázat A carcasshossz arányában kifejezett szélességi méretek (II. far és váll) és az S/EUROP kategóriába sorolás összefüggése vágott bárány Azonosítási szám

S/EUROP

SEUROP sorszám

carcashossz1

II. farszélesség1

vállszélesség 1

1. mutatósorsz.

1. mutató érték2

2. mutató sorsz

2. mutató érték2

3. mutatósorsz.

3. mutató érték2

955

U+

6

43,6

17,4

16,2

25

732,5

28

758,6

24

706,3

962

U0

7

51,1

19,5

16,2

10

912,1

8

996,5

13

827,8

943

U-

8

53,9

20,9

15,7

6

986,4

5

1126,5

10

846,2

938

R+

9

57,0

22,0

17,5

2

1125,8

2

1254,0

2

997,5

939

R+

9

54,0

20,3

18,0

5

1034,1

6

1096,2

3

972,0

10

R0

10

50,2

17,5

15,8

18

835,8

19

878,5

16

793,2

960

R0

10

48,5

19,0

15,5

17

836,6

15

921,5

19

751,8

959

R0

10

46,9

18,7

16,0

20

813,7

20

877,0

21

750,4

957

R0

10

46,5

18,5

15,7

21

795,2

21

860,3

22

730,1

954

R-

11

51,7

19,8

17,5

7

964,2

7

1023,7

6

904,8

947

R-

11

50,8

19,3

17,5

8

934,7

9

980,4

7

889,0

16

R-

11

51,0

19,1

17,3

9

928,2

10

974,1

8

882,3

963

R-

11

53,2

17,6

16,2

11

899,1

14

936,3

9

861,8

942

R-

11

50,2

19,2

16,5

12

896,1

11

963,8

12

828,3

948

R-

11

46,9

16,3

15,3

23

741,0

27

764,5

23

717,6

2

O+

12

58,0

22,0

19,3

1

1197,7

1

1276,0

1

1119,4

964

O+

12

56,9

20,3

17,0

4

1061,2

4

1155,1

5

967,3

961

O+

12

48,7

19,6

15,7

15

859,6

12

954,5

18

764,6

937

O+

12

48,8

16,9

15,4

22

788,1

23

824,7

20

751,5

941

O0

13

49,6

18,1

16,7

14

863,0

17

897,8

11

828,3

945

O0

13

51,9

18,2

15,5

13

874,5

13

944,6

14

804,5

944

O0

13

46,6

17,6

13,9

24

734,0

24

820,2

26

647,7

946

O0

13

46,6

18,0

13,3

26

729,3

22

838,8

27

619,8

940

O0

13

45,0

17,4

13,2

28

688,5

25

783,0

28

594,0

951

P0

15

50,4

17,9

15,8

16

849,2

16

902,2

15

796,3

949

P+

16

54,6

21,3

17,8

3

1067,4

3

1163,0

4

971,9

956

P+

16

47,8

18,4

16,2

19

826,9

18

879,5

17

774,4

950

P+

16

46,2

16,7

14,7

27

725,3

26

771,5

25

679,1

97

dc_904_14 55. táblázat A S/EUROP etalon képi nyakalt törzs méreteinek értékelése képről mért adatok minősítési II. farI. farmellövvállosztály szélesség szélesség szélesség szélesség szélesség S E U R O P átlag

36,0 34,0 34,0 30,0 26,0 26,0 31,0

31,0 30,0 30,0 27,0 25,0 23,0 27,7

35,0 32,0 32,0 30,0 30,0 27,0 31,0

29,0 27,0 28,0 25,0 25,0 29,0 27,2

35,0 35,0 35,0 31,0 28,0 23,0 31,2

far IIváll távolság 83,0 77,0 82,0 86,0 83,0 83,0 82,3

számolt fajlagos hossz 1,008 0,935 0,996 1,045 1,008 1,008

Ahhoz, hogy az arányok értékelhetőek legyenek az átlagos carcasshosszra standardizáltunk (56. táblázat). A különböző összehasonlításokat elvégezve azt vizsgáltuk, hogyan függ össze az S/EUROP besorolás az egyes szélességi méretekkel. A különböző mutatókat egyenként vizsgálva az látszik, hogy az egyes mutatók (adatok) önmagukban a gyengébb kategóriák irányába nem mindig követik a csökkenő értékek elvét. Az összes mutatót együtt vizsgálva, arra az eredményre jutottunk, hogy az „U” kategória minden standardizált adata nagyobb érték, mint a magasabb „E” kategóriához tartozó megfelelő értékek. 56. táblázat A S/EUROP etalon képi nyakalt törzs méretei

minősítési osztály S E U R O P átlag

hosszra standardizált adatok II. I. mellszélesség övszélesség vállszélesség farszélesség farszélesség 36,3 31,3 35,3 29,2 35,3 31,8 28,1 29,9 25,3 32,7 33,9 29,9 31,9 27,9 34,9 31,3 28,2 31,3 26,1 32,4 26,2 25,2 30,2 25,2 28,2 26,2 23,2 27,2 29,2 23,2 31,0 27,6 31,0 27,2 31,1

Az eredmények megbízhatósága érdekében a képről való méret felvételt megismételtük, ahol a nyakalt törzshosszra standardizáltunk. Az ismételt adatfelvétel mutatóival hasonló eredményre jutottunk. A különböző kategóriákba sorolt vágott-testekről felvett testméretek, tehát nem mutatták a csökkenő értékek elvét, ezért a carcassok S/EUROP osztályzása ezzel a módszerrel nem lehetséges. Ez egyben az S/EUROP minősítési rendszer szubjektivitására is felhívja a figyelmet. 98

dc_904_14 2.2.4.4.3. Ultrahangmérés alkalmazási lehetősége a bárányok minősítésében Az ultrahang mérések eredményeit mindkét életkorban, az 57. táblázatban mutatjuk be. Az ultrahangos mérésekben a kistestű magyar merinó kosbárányok (1. részvizsgálat) (n=25) átlagos élősúlya 26+2,69 kg, a második részvizsgálatban a nagy testsúlyig történő hizlalásban résztvevő magyar merinó kosbárányok (n=10) átlagos élősúlya 29,73+1,11 kg volt. A mérések során a hosszú hátizom vastagsága (longissimusdorsi: LMD) 2,18 cm, illetve 2,44 cm volt, ami mintegy 12%-os növekedést mutat, ezzel szemben a faggyúvastagság a 0,15 cmről 0,33 cm-re nőtt, ami kétszeres növekedést jelent. 57. táblázat Az ultrahang mérések eredményei Tulajdonságok Élősúly, kg Faggyúvastagság, cm Longissimusdorsi vastagság, cm Longissimusdorsi terület, cm2

100 nap (n=25) CV% x+s 26,06+2,69 10,34 0,15+0,05 30,55 2,18+0,27 12,45 15,86+1,98 12,48

120 nap (n=10) CV% x+s 29,73+1,11 3,72 0,33+0,10 30,50 2,44+0,12 5,08 17,65+0,89 5,02

A 100 napos korban vágott kis- (26 kg) és 120 napos korban vágott nagytestű (30 kg) bárányok vágási százaléka között (58.táblázat) jelentős különbséget nem találtunk (48,0% vs. 48,7%). A hideg nyakalt törzs, színhús és az I. osztályú hús súlyában azonban lényeges különbséget állapítottunk meg. A sorrendnek megfelelően átlagosan a hideg nyakalt törzs súlya 2,14 kg-mal, a színhúsé 1,78 kg-mal, az I. osztályú húsrészek súlya 1,67 kg-mal volt nehezebb 20 nap elteltével, 120 napos korban. 58.táblázat Az életkor hatása a vágási tulajdonságokra Tulajdonságok Vágási százalék, % Hideg nyakalt törzs súlya, kg Színhús súlya, kg I. oszt. hús súlya, kg Felületi faggyú súlya, kg

100 nap (n=25) CV% x+s 48,04+2,65 5,51 11,69+1,36 11,62 3,14+0,48 15,17 2,8+0,39 13,74 -------

120 nap (n=10) CV% x+s 48,73+1,43 2,93 13,83+00,78 5,63 4,92+0,31 6,30 4,47+0,31 6,94 0,51+0,17 33,33

A vizsgált bárányok (n=35) hosszú hátizom vastagságának és területének a variációs koefficiensei megfelelőek (5-5,7 %), míg a faggyúvastagság esetében jóval magasabbak (30 %) voltak. Valószínűsíthetően a magas értékek a lágy, mozgékony bőralatti zsírszövet rétegnek tudható, ami nehézzé teszi az élő állaton végzett ultrahangos méréseket a juh fajban (PURCHAS és BEACH, 1981). Az élő állapotban ultrahanggal becsült és a vágás után mért hosszú hátizom területek közötti kapcsolat szorosabb volt (r=0,73), mint FERNANDEZ és mtsai. (1997); TRZYBINSKA (1997) és BEDHIAF és DJEMALI (2006) eredményei. 99

dc_904_14 Az élősúly és az ultrahangos mérési eredmények kapcsolatának erősségét mindkét vizsgálat során közepesen szorosnak találtuk (59. táblázat). A kísérleti állatokon az élősúly és a becsült hosszú hátizom vastagság (LMD) között számított korrelációk a következők voltak: 1. részvizsgálat: r=0,58; 2. részvizsgálat: r=0,52. A mért összefüggések szorosabbak BEDHIAF és DJEMALI (2006) eredményeinél (r=0,34), de gyengébbek MARTYNIUK és mtsai. (2001) eredményeihez (r=0,86) képest. 59. táblázat Korrelációs együtthatók az élősúly, a vágási tulajdonságok és az ultrahangmérések (LMD) eredményei között különböző életkorban Tulajdonságok Élősúly – LMD Hideg nyakalt törzs súlya– LMD Színhús súlya– LMD I. oszt. hús súlya– LMD Comb– LMD Karaj– LMD Lapocka– LMD LMD: hosszú házizom vastagság, cm

100 nap (n=25) r P 0,58 0,01 0,57 0,01

120 nap (n=10) r P 0,52 NS 0,53 NS

0,74 0,74 0,72 0,76 0,50

0,78 0,75 0,71 0,73 0,67

0,001 0,001 0,001 0,001 0,01

0,05 0,05 0,05 0,05 0,05

A becsült hosszú hátizom vastagsága (LMD) és a hideg nyakalt törzs súlya között a kapcsolat közepes erősségű (1. részvizsgálat: r=0,57; 2. részvizsgálat: r=0,52) volt. A kapott együtthatók FERNANDEZ és mtsai. (1998) eredményeinél kisebbek, valószínűsíthetően a kisebb elemszám miatt. Az LMD és a színhús súlya között szoros (r=0,74, illetve 0,78) szignifikáns (P<0,05) összefüggést találtunk, hasonlóan KVAME és VANGEN (2006) vizsgálataihoz (r=0,70). Szintén szoros (r=0,74, illetve 0,75) szignifikáns (P<0,05) összefüggéseket tapasztaltunk a becsült hosszú hátizom vastagsága és az I. osztályú húsrészek súlya között. Mindkét részvizsgálat esetén a legszorosabb szignifikáns (P<0,05) kapcsolat a hosszú hátizom vastagságával a karaj esetében mutatkozott (r=0,76, illetve 0,73). A hosszú házizom vastagsága és a színhús közötti lineáris regresszió kapcsolatát szemlélteti a 11. ábra. A színhús mennyiség becslésének megbízhatósága csak r2=0,57 volt, a mienkhez hasonló, bár szorosabb eredményt (r2=0,66) állapítottak meg JUNKUSZEV és RINGDORFER (2005). Fontos megjegyezni, hogy a gazdasági haszonállatok esetében bizonyos szövetféleségek (y=izom, faggyú stb.) becslésére – regressziós egyenlet révén – csak akkor van mód hivatalosan, ha a független változók (x1, x2 stb.) összhatásaként az r vagy R értéke 0,8-nál nagyobb.

100

dc_904_14 11. ábra A hosszú házizom vastagságának (LMD) és a színhús mennyiségének összefüggése magyar merinó kosbárányokban

Az S/EUROP minősítés, a színhús, az I. osztályú húsok súlya, és a felületi faggyú súlya, valamint az ultrahang eredmények közötti összefüggéseket a 60. táblázat tartalmazza. A bemutatott eredmények csak a nagytestű bárányok adatait tartalmazzák. A test-konformáció pontszám és az becsült hosszú hátizom vastagság (LMD) között mindkét esetben hasonló nagyságú, közepesen szoros összefüggést rrang=0,76 állapítottunk meg. Az S/EUROP test-konformáció és a színhús, valamint az I. osztályú húsrészek súlya közötti összefüggések mind a két esetben szorosak (r=0,84) és szignifikánsak (P<0,05) voltak. A vágás után mért felületi faggyú súlya és a S/EUROP faggyúfedettség pontszám között is szoros kapcsolatot találtunk (r=0,76; P≤0,05). Hasonló erősségű (r=0,72) szintén statisztikailag igazolható (P≤0,05) összefüggést mértünk a becsült faggyúvastagság és az S/EUROP faggyú fedettségi pontszám között. 60. táblázat Spearman-féle rangkorrelációs együtthatók az ultrahangmérés, az S/EUROP minősítés, valamint néhány vágási tulajdonság között Tulajdonságok S/EUROP konformáció pontszám– LMD S/EUROP konformáció pontszám – színhús súlya S/EUROP konformáció pontszám – I. oszt. hús súlya Felületi faggyú súlya– S/EUROP faggyúfedettség pontszám Faggyúvastagság – S/EUROP faggyúfedettség pontszám LMD: Hosszú házizom vastagság, cm

120 nap (n=10) r P 0,76 0,05 0,84 0,01 0,84 0,01 0,76 0,05 0,72

0,05

A hosszú házizom vastagságának növekedése mellett fontos a faggyúvastagság alakulásának értékelése az optimális hizlalási végsúly megállapítása érdekében. Erről tájékoztat a 12. ábra. A bárányok adatait súlykategóriánként csoportosítottuk: 21-24 kg, 24-27 kg, 27-30 kg és 30 101

dc_904_14 kg-nál nagyobb. A súlykategóriákban értékeltük a hosszú házizom vastagság és a faggyúvastagság alakulását. Az ábrán jól nyomon követhető, hogy míg az LMD lineárisan, addig a faggyúvastagság a 27 kg élősúly felett rohamosan, nem lineáris módon növekszik. Ezért az LMD-nek és az élősúlynak a regresszió típusa lineáris, a faggyúvastagság és az élősúly esetén másodfokú polinomiális. A függvények illeszkedése mindkét esetben igen szoros (r2>0,90) volt. Az ábráról leolvasható, hogy a magyar merinó kosbárányokat kb. 27 kg élősúlyig érdemes hizlalni, mert ezen súly felett rohamosan növekszik a faggyúbeépülés mértéke. Összefoglalóan megállapítható, hogy az ultrahangos mérés hatékony eszköze lehet a színhústermelésre irányuló nemesítő munkának. Az eredmények alapján célszerű a fajta vágóértékének növelése érdekében a m. longissimusdorsi vastagságát (LMD) a szelekciós indexekben szerepeltetni. 12. ábra A magyar merinó kosbárányok faggyúvastagságának és a hosszú házizom vastagságának (LMD) alakulása élősúly kategóriák szerint

102

dc_904_14 2.2.5. Következtetések 

Fajtatiszta magyar merinó, német húsmerinó, és német feketefejű bárányok hízékonysági eredményeit vizsgálva megállapítható, hogy nagy testsúlyig (30 kg körüli élősúlyig) történő hizlalás esetén mind a hízlalás alatti súlygyarapodásban, mind a takarmányért ékesítésben a német feketefejű fajta ért el legjobb eredményt mindkét ivarban, ezt követte a német húsmerinó és legrosszabb a magyar merinó. A vágási teljesítmény vizsgálatakor is hasonlóan a hízékonysági eredményekhez a német fekete fejű volt a legjobb, majd a német húsmerinóé, és végül a magyar merinóé.



Vágási százalék értéke legmagasabb a német feketefejű bárányoknál (51,68-51,98%) majd, ezt követi a német húsmerinó (49,92-50,96%), és a magyar merinó bárányoké (48,11-50,42%). A faggyúzottság mértéke a legkedvezőbben a német feketefejű bárányoknál (felületi faggyú kos: 281 g, jerke 336 g) alakult. Az értékes testrészek súlyában is szignifikánsan igazolható (P<0,001) mértékben a német feketefejű ért el legmagasabb értéket (6,31 kg-ot). A vágott test konformációja (hússal való teltsége) alapján szintén a német feketefejű bárányok vágott testei (carcass) voltak a legjobbak, a magyar merinók átlagos carcass minősége pedig a legkedvezőtlenebb. Megállapítható tehát, hogy mind a hízlalási, mind a vágási teljesítmény alapján /vágási százalék, az értékes húsrészek százalékos mennyisége, és a vágott testek (carcassok) testalakulása (S/EUROP minősítése)/ a német feketefejű bárányoknak volt a legjobb, majd a német húsmerinóké, és legkedvezőtlenebb a magyar merinóké nagytömegig való hízlalás esetén.



A magyar merinó, ile de france és suffolk hízékonysági eredményeit értékelve megállapítható, hogy a hizlalás végén a legnagyobb átlagos testsúlya (36 kg) a kosok közül a suffolknak volt, majd az ile de france kosbárányok követték (34,2 kg). A jerkék hízlalás végi átlagos élősúlyában lényeges eltérés nem volt. A vizsgált fajták közül az ile de france kosbárányok átlagos súlygyarapodása volt a legnagyobb (373 g/nap), amit a mérési hibahatáron belül a suffolk kosbárányok követtek (372 g/nap). A magyar merinó kosok súlygyarapodása statisztikailag igazolható mértékben elmaradt a másik két fajtáétól. Jerkebárányok esetében szintén az ile de france bárányoknak volt a legnagyobb átlagos napi súlygyarapodása (369 g/nap), amelytől a suffolk bárányok szignifikáns mértékben (328 g/nap) lemaradtak. A jerkék közül is a magyar merinó bárányok érték el a legrosszabb eredményt súlygyarapodásban (317 g/nap).



A magyar merinó vegyes ivarban 50 % fölötti (50,75 %), a fajtatiszta ile de france 53,0 %-ot, a suffolk 53,35 % vágási százalékot ért el. Az ile de france bárányok, mind a S/EUROP, mind az értékes testrészek és értékes hús mennyiségét tekintve kisebb mértékben felülmúlták a suffolk és nagyobb mértékben a magyar merinó bárányok teljesítményét. Az értékes hús mennyisége is az ile de france kosbárányoknál volt a legnagyobb, amitől a suffolk kosbárányok ugyan csak minimális mértékben 0,03 kgmal maradtak el, de ugyanakkor az ile de france jerke bárányok szignifikáns mértékben több értékes húst termeltek, mint a suffolk és a magyar merinók, amelyek közel azonos eredményt mutattak. A csont-hús arányában mind a két ivarban az ile de france bárányok mutatták a legkedvezőbb értéket. Szintén mind a két ivarban az S/EUROP (a vágott test konformációja) alapján is, az ile de france bárányok kerültek nagyobb arányban a kedvezőbb U kategóriába. A faggyúfedettség tekintetében a fajták között nem volt lényeges eltérés. Fajtatisztán tehát az (amerikai) suffolk bárányok nem

103

dc_904_14 hozták a külföldi adatok alapján várható eredményeket, az ile de france fajtával ellentétben. 

A vizsgált három (magyar merinó, magyar merinó x ile de france F1 és magyar merinó x amerikai suffolk F1) genotípusok közül a suffolk F1 kosbárányok súlygyarapodása volt a legnagyobb (377±61 g/nap), ezt követte az ile de france F1 (364±45 g/nap), majd a magyar merinó (327±23 g/nap) bárányoké. Jerkebárányok esetében az ile de france F1 (357±48 g/nap) bárányok súlygyarapodása volt a legnagyobb, ezt követte a suffolk F1 (340±24 g/nap) és a magyar merinó (317±35 g/nap) bárányoké. A különbségek egy kivételével (suffolk F1 jerkebárányok) szignifikánsak voltak.



A magyar merinó és a keresztezett (magyar merinó x ile de france F1 és magyar merinó x amerikai suffolk F1) bárányok kitermelési arányait vizsgálva megállapítható, hogy a vizsgált genotípusok közül a suffolk F1 bárányok vágási %-a volt a legnagyobb mindkét ivarban, ezt követte az ile de france F1 és a magyar merinó. A fajták között és a fajtákon belül az ivarok között nem különbözött szignifikánsan a vágási %. A suffolk F1 bárányoknak szignifikánsan nagyobb volt az értékes testrészek súlya is, mint az ile de france F1 és a magyar merinó bárányoké (P<0,001; P<0,01). A suffolk F1 bárányok szignifikánsan több értékes húst termeltek, mint a magyar merinók (P<0,001; P<0,05), az ile de france F1 és a merinók átlagértékei nem különböztek statisztikailag igazolható mértékben. Mind a két ivarban az S/EUROP (a vágott test konformációja) alapján is, a suffolk F1 bárányok mutattak jobb eredményeket, kerültek nagyobb arányban a kedvezőbb kategóriákba, mint az ile de france F1 és a magyar merinó bárányok.



Mind a hízékonysági, mind a vágási eredmények alapján végtermék előállító keresztezésre a vizsgált genotípusok közül a magyar merinó x amerikai suffolk F1 ajánlható elsősorban, de a magyar merinó x ile de france F1 is jobb eredményeket ér el, mint a fajtatiszta magyar merinó.



A temperamentum (vérmérséklet) vizsgálatára vonatkozóan több kísérletet is végeztünk, amelyek alapján egyértelműen megállapítható volt, hogy az alkalmazott mérési (mérlegteszt) technológia alkalmas magyarországi viszonyok között, akár üzemi szinten is a különböző korú és ivarú juhok (bárányok) temperamentumának megállapítására, illetve becslésére.



A választáskor nyugodt vérmérsékletűnek ítélt bárányoknak nagyobb a hízlalás végi súlya és a hizlalás alatti súlygyarapodása, mint az ideges vérmérsékletű társaiknak. A különbség a napi súlygyarapodásban átlagosan 20 % volt.



A választáskori vérmérséklet értékelése alapján eredményesebben következtethetünk a bárányok hizlalás alatti súlygyarapodására és a hizlalás végi súlyára, mintha csak a választási súlyt vennénk figyelembe.



A vizsgálatok alapján az állapítható meg, hogy a német húsmerinó fajtában a két ivar (kos és jerkebárányok) temperamentumában nem állapítható meg különbség. A két ivar temperamentum pontszáma között nem találtunk különbséget (P>0,10).



A juhok temperamentumát, valamint hizlalás alatti súlygyarapodását a bárányok alomtípusa befolyásolja. Az ikerbárányok a hizlalás végére nyugodtabb 104

dc_904_14 temperamentumúak voltak, mint az egyes bárányok. Az egyes ellésből származó bárányok hizlalás végi súlya 31,92 kg, az ikerellésből származóké 33,5 kg, átlagos napi súlygyarapodásuk 286,1 g/nap, valamint 338,58 g/nap volt. Az ikeralomból származó bárányok átlagos napi súlygyarapodása szignifikánsan (P<0,05) nagyobb volt, mint az egyes bárányoknak. A vizsgálatok szerint az egyes bárányok nagyobb választáskori súlyát összehasonlítva az ikerbárányokéval, a bárányok nagyobb tejfogyasztása magyarázza. Eredményünk megerősíti azt a feltételezést, hogy a választás utáni súlygyarapodást leginkább a bárányok genetikai potenciálja határozza meg. 

A vizsgálati eredményeinkkel – hazánkban először – igazolni tudtuk az apák hatását a bárányok temperamentumára. Az ideges temperamentumú utódcsoportnak gyengébbek a hizlalási teljesítményei, a hizlalás végi élősúlya, a hizlalás alatti súlygyarapodása, mint a nyugodt utódcsoportba tartozó bárányoké. A nyugodt bárány csoportnak a termelési fölénye élősúlyban mintegy 20 %-kal, átlagosan 6 kg-mal nagyobb (P<0,001), napi súlygyarapodása 60 %-kal nagyobb (397 g/nap), mint az ideges báránycsoporté.



Összességében megállapítható, hogy vizsgálataink alátámasztják a temperamentum pontszámok alkalmazhatóságát a hazai tenyésztői munkában, ezért javasoljuk felhasználását a hazai juh tenyészérték becslés rendszerébe. Ennek aktualitását és jelentőségét jelzi, hogy több hasonló, nemzetközi szintű törekvés is van erre. Az ausztrál „Sheep GeneticsAustralia” a közeljövőben tervezi a temperamentum mérés eredményeit is felhasználó tenyészérték becslési rendszer alkalmazását különböző (Lambplan és a Merinoselect) felhasználóinak (COLLINS és CONINGTON, 2005).



Az alkalmazott ultrahang módszer alkalmas a juhok hosszú hátizom vastagságának az értékelésére. Az ultrahang módszerrel mért hosszú hátizom vastagsága és a színhús mennyiség között szoros összefüggést számítottunk (r>0,74, P<0,05). Kellő számú egyedre vonatkozó (n>80-100) mérés elvégzése után – eredményeink alapján – megállapítható, hogy lehetséges a színhús mennyiségét a hosszú házizom vastagsága alapján előre jelezni.



A kapott eredmények alapul szolgálhatnak a real-time ultrahang készülékek hazai alkalmazására a juhtenyésztésben, kiegészítheti a növendék kosok teljesítményének értékelését, ami majd lehetővé teheti ezen információk szelekciós indexbe történő beépítését. Segítheti az S/EUROP minősítés élő állapotban történő előre becslését a megfelelő testméretek értékelésével együtt.



A vizsgálat során megállapítottuk, hogy a nyakalt törzs szélességi és hosszúsági méret felvételezésére és az S/EUROP test konformáció szerinti besorolására képről való méret felvételezés és minősítés ismételhető, nagy pontosságú, tehát jól alkalmazható. Az anyag és módszer részben leírtak szerint alkalmazott eljárás képről való (a carcasson 5x5 centiméteres referenciaegység elhelyezése után, video kamerával a vertikális síkkal párhuzamos fix objektívvel 3,5 méterről készült) videofelvételről (a Video Pixel View 3D Combo TV-TV/FM tuner kártya segítségével) készült digitalizált felvétel és az ezt értékelő Terület version 7. digitáliskép-feldolgozó program együttes alkalmazása.

105

dc_904_14 

A magyar merinó bárányokra a keskeny vállszélesség és izomszegénység jellemző, ezért az esetleges combteltség esetén is alacsonyabb kategóriába kerülnek S/EUROP minősítés során.



A karajban lévő színhús mennyiségét elsősorban a szélességi méretek befolyásolják (II. far- és övszélesség).



Egyszerű matematikai modell alkalmazása, amellyel objektív adatok alapján sorolhatnánk az S/EUROP minősítési rendszer osztályaiba a vágott bárányok nyakalt törzseit, standardizálással, önmagában nem látszik megoldhatónak. Problémát jelent, hogy az etalon-képről felvett értékek, nem mutatják a csökkenő értékek elvét, így a feladat korrekciós matematikai eljárások alkalmazásával oldható meg.



A 20 %-os lenmag kiegészítés hatására a vágott bárányok hosszú hátizmában csökken a humán táplálkozás szempontjából nem kívánatos hiperkoleszterémiás zsírsavak (laurin-, mirisztin-, palmitinsav) mennyisége. (Elsősorban a laurin-, mirisztin és palmitinsav felelős a vérplazmában a koleszterin és a kis sűrűségű lipoprotein (LDL) megnövekedett koncentrációjáért). Ezzel szemben (a lenmagetetés hatására) szignifikáns mértékben nő az élettanilag kedvező többszörösen telítetlen zsírsavak (PUFA) mennyisége (394 mg, 274 mg; P<0,01). A PUFA/SFA aránya szignifikánsan kedvezőbb volt a lenmaggal etetett csoportnál (0,44) a kontrollcsoporthoz viszonyítva (0,29; P<0,01). A PUFA/SFA aránya megközelítette, illetve elérte a humántáplálkozás szempontjából a szakirodalomban javasolt 0,45 körüli értéket a lenmag-kiegészítésben részesült bárányok húsában (hosszú hátizmában).



A lenmag-kiegészítés hatására nőtt a bárányhús linolénsav (C18:3) tartalma. A linolénsavból további n-3 PUFA zsírsavak keletkezhetnek, mint az eikozapentaénsav (EPA) (C20:5) és a dokozahexaénsav (DHA) (C22:6), amelyek eredményesen segítenek a koszorúér-betegség (CHD) megelőzésében (WILLIAMS, 2000). A lenmag-kiegészítés megnövelte az EPA szintjét; az EPA növekedéséhez hozzájárult az is, hogy az EPA védettebb a bendőben folyó biohidrogenizációval szemben, és így beépülhet az intramuszkuláris zsírba.



A zsírok táplálkozásbiológiai értékének megállapításához széles körben alkalmazzák a PUFA n-6/n-3 zsírsavak arányát. A vizsgálat során a PUFA n-6/n-3 és linolsav/linolénsav arány kisebb (5,46; 4,27) volt a lenmaggal kiegészített csoportban, összehasonlítva a kontrollcsoporttal (7,98; 6,25; P<0,01). A lenmag etetése a PUFA n6/n-3 arányát a kívánatos szint közelébe csökkentette. A lenmag-kiegészítés hatására a n-6/n-3 arány megfelel az új humán táplálkozásbiológiai elvárásoknak.



A hízóbárányok számára készített teljes értékű takarmány kiegészítése 20 % lenmaggal statisztikailag igazolható mértékben, csaknem minden táplálkozás élettani szempontból fontos paraméterben, javítja a bárányhús zsírsavösszetételét, tehát ez a módszer alkalmas megnövekedett biológiai értékű, speciális bárányhús, funkcionális élelmiszer alapanyag előállítására.

106

dc_904_14 2.3. TEJTERMELŐ KÉPESSÉGGEL KAPCSOLATOS VIZSGÁLATOK A juh és kecsketej és az ezekből készült termékek nemcsak az EU-ban keresettek, hanem az egész Világon. Juh- és kecsketejtermékekből sehol sincs túltermelés, sőt hiány mutatkozik, fogyasztásukat semmilyen vallás, vagy egyéb más hagyomány, szokás nem korlátozza. A szakszerűen kialakított tejtermelő juh- és kecsketermelő gazdaságok könnyen beilleszthetők az EU által támogatott környezetgazdálkodási rendszerbe. A gazdaságos juh- és kecsketejtermelés feltétele a megfelelő minőségű, mennyiségű, időbeni ütemben (folyamatosan) és áron előállított tej. A nem megfelelő minőségű (kémiai, fizikai, biológiai állapotú, ízhibás, stb.) tejből nem lehet állandó, jó minőségű tejterméket előállítani. A hazai juh- és kecsketejtermelés másik nagy problémája a rendkívül alacsony termelési színvonal, ami önmagában gazdaságtalanná teheti a juh- és kecsketejtermelést, illetve termék előállítást. A helyzetet súlyosbítja a tejhibákon, és az alacsony termelési színvonalon túl az, hogy a tejtermelési idény rendkívül rövid 3-4, esetenként 7-8 hónap hosszúságú. Ez önmagában kiváló minőség esetén is ellehetetleníti az ágazatot, hiszen a nem megfelelő kapacitás kihasználásból adódó hátrányokon kívül, lehetetlenné teszi a komolyabb piacok megszerzését, valamint megtartását! A juh- és kecskeágazatban tehát olyan stratégiát kell kialakítani, amely mindezeket a problémákat figyelembe veszi, és egyidejűleg megoldja. Tehát a megfelelő fajták megválasztása, a jól megfogalmazott tenyészcél és ezzel összefüggésben kialakított tenyésztői program, összefüggésben az alkalmazandó teljes körűen kidolgozott technológiával (tartás, takarmányozás, szaporítás, bárány-gidanevelés, fejés, stb.) lehet csak a megoldás a hazai tejelő juh- és kecskeágazat megmaradására, fejlesztésére. Nem mindegy ugyanis, hogy elsősorban gyepre, legelőre vagy zártrendszerű, alapvetően tartósított takarmányra alapozott tartás-, takarmányozás technológiát tervezünk megvalósítani. Nem mindegy az sem, hogy a folyamatos, egész éven át történő tejelőállítást intenzív, hosszú laktációjú, magas termelési színvonalú, vagy kevésbé intenzív, rövid laktációjú, de sűrített elletésre alkalmas fajtákkal akarjuk megvalósítani. 2.3.1. Anyajuhok tejtermelő képességének vizsgálata 2.3.1.1. Bevezetés és irodalmi áttekintés Fajta és genotípus hatása a tejtermelésre Magyarország juhállományának döntő részét a magyar merinó juhfajta adja. A magyar merinó tejtermelése lényegesen alatta marad a korszerű tejtermelő fajtákénak, laktációs termelése jelenleg 45-60 liter. A II. világháború előtt ugyanakkor voltak olyan magyar merinó tenyészetek, amelyeknél a laktációs tejtermelés a magyarországi (elsősorban takarmányozási) viszonyok között közel 120 liter volt 100-120 napos laktáció alatt. A napjainkban is 3-4 hónapra korlátozott tejtermelési idény teljes mértékben ellehetetleníti az elsősorban külföldi piacok megtartását. A piacbővítésnek is talán ez az egyik legnagyobb akadálya. Megállapítható tehát, hogy Magyarországon a gazdaságos juhtejtermeléshez elsősorban fajtakorszerűsítésre, illetve bizonyos mértékig fajtaváltásra lenne szükség. Legelőre alapozott tejtermelés esetén tejtermelő fajták közül a lacaune, cigája javasolható, míg télen-nyáron istállóhoz kötött tömegtakarmányra alapozott tartás esetén az awassi jöhet számításba. A kelet-fríz fajtát elsősorban dúshozamú, kiváló minőségű legelőn, kiegyenlített hőmérsékletű, párás viszonyok között tartják, illetve ilyen környezeti viszonyok között tenyésztették ki. Magyarországon ezért csak korlátozott mértékben, elsősorban keresztezési partnerként célszerű használni.

107

dc_904_14 Napjainkban Magyarország legelterjedtebb tejelő fajtája a lacaune, egyedszáma keresztezésekkel együtt mintegy 40-50 ezerre tehető (GERGÁTZ és mtsai., 2007). Intenzív tejtermelő fajták esetén célszerű lenne a folyamatos egyenletes színvonalú és minőségű tejtermelés érdekében, a juhok nem legelőre alapozott, a tejelő szarvasmarhákéhoz hasonló, télen-nyáron istállóhoz kötött, monodietikus takarmányozása. A hodályban való tartásnál jó minőségű szénára, esetleg szilázsra alapozott a takarmányozás, abrak kiegészítéssel. Ebben az esetben különös gondot kell fordítani a tejelő anyák ásványi anyag és vitamin ellátására, illetve a tartósított takarmányok állandó jó minőségére. Az alapvetően gyepre alapozott tejtermelő juhászatokban az anyajuhok aktuális igényeinek kielégítését összhangba kell hozni a gyeptermés dinamikájával (hozamával, minőségével). A gazdaságos juhtejtermelésben fajtakorszerűsítésre van szükség. Hazai körülmények között a választék kicsi, hiszen jelenleg a tejhasznú fajták nukleusz állománya a lacaune és a cigája kivételével nem számottevő. Franciaország legismertebb tejelő juhfajtája a lacaune, amelynek teje a híres roquefort sajt alapanyagát adja. A fajtát 1847-ben törzskönyvezték először, de erőteljes, dinamikus genetikai fejlesztése csak az 1950-es évek végén kezdődött (JÁVOR és KUKOVICS, 2006). 2012. évben a Magyarországon tenyésztett lacaune fajtájú juhok (1633 anyajuh) átlagos tejtermelése 152,9 kg, laktáció hossza 130 nap volt (MJKSZ, 2013). GULYÁS mtsai. (2008) vizsgálták a lacaune, magyar merinó x lacaune F1, és a magyar merinó tejtermelését. Vizsgálataik során a lacaune bizonyult a legjobbnak napi 1,41 literes átlagos tejtermeléssel. Megállapították, hogy a magyar merinó x lacaune F1–es anyák majdnem háromszor több tejet termelnek egy nap alatt, mint a tisztavérű magyar merinók. Az eredményeiket az 61.táblázatban foglaltam össze. 61. táblázat. A különböző tulajdonságok alapján összegyűjtött adatok átlaga és szórása Tulajdonságok Első ellésre korrigált szaporaság

Statisztikai paraméterek n átlag szórás n átlag szórás

Egy fejési időszakban kifejt tej mennyisége (liter; 1 laktációra korrigálva) Napi kifejt tej n mennyisége (liter; 1 átlag laktációra korrigálva) szórás Forrás: Gulyás mtsai. 2008

Genotípus /anya/ Lacaune Lacaune Magyar F1 merinó 103 84 56 1,49 1,20 0,98 0,57 0,40 0,34 100 69 50 118,25 63,49 12,30 57,91 41,99 17,97 100 1,41 0,68

69 0,88 0,50

50 0,28 0,22

Összesen 243 1,27 0,51 219 76,81 62,80 219 0,98 0,71

A lacaune fajtának a kedvező tejtermelési tulajdonságait nemcsak a tejtermelésben, hanem a hústermelő állományok anyai tulajdonságainak javításában is fel lehet használni keresztezési partnerként. PAJOR és mtsai. (2011) az anyajuhok báránynevelő képességét vizsgálva 108

dc_904_14 megállapították, hogy a báránynevelés sikere összefügg az anyák tejtermelésével. A magyar merinó x lacaune F1 anyák bárányai választási súlyban, valamint választásig tartó időtartamra vetített súlygyarapodásban szignifikánsan felülmúlták a fajtatiszta magyar merinó bárányokat. Az awassi az Arab-félsziget és Mezopotámia ősi területének zsírfarkú, kevertgyapjas fajtája, amelyet Irántól nyugatra szinte minden arab országban tenyésztenek. A világon mindenütt ismert és népszerűsített változata az izraeli awassi, amelynek nemesítését az 1900-as évek elején kezdték el (JÁVOR és mtsai., 2006). Az awassi juh 1989 óta jelen van hazánkban, átlagos tejtermelése 250-650 liter laktációnként (KUKOVICS és JÁVOR, 2006). A Keletfríz juh az északitengeri német és holland szigeteken kialakult, fehér és recesszív fekete tejelő fajta, amelynek nagy tejtermelő képességét minden más tejelő juhfajta nemesítésére használták. Robusztus, nagytestű, élénk anyagcsere típusú, tipikus tejhasznú fajta. A kis létszámokban való tartást kedveli, a nagy tömegben való tartást nehezen viseli, aminek eredménye a betegségekre való érzékenység és a jelentős termelés kiesés. Az anyajuhok 4–5 kg 12–16 cm hosszú, 28–33 mikron finomságú gyapjút termelnek. A felnőtt kosok 80–120, az anyajuhok 60–80 kg súlyúak. Szaporasága 200–230%, tejtermelése 180– 200 nap alatt 500–600 liter. Általában a tejtermelése miatt tartják, de keresztezésekben, hibridek, új fajták előállításában is használják, mint keresztezési partnert. Keresztezésekben az 50% feletti keletfríz vérhányad alig hozott 7-9 % többleteredményt az F1-hez képest (KUKOVICS és JÁVOR, 2006). A cigája juhok számos közép- és kelet- európai országban megtalálhatók, létszámuk meglehetősen változó. A legtöbb ilyen néven nyilvántartott juhot Romániában (kb. 2 millió), Moldáviában (kb. 900 ezer), Bulgáriában (kb. 400 ezer) és Szlovákiában (kb. 200 ezer) tenyésztik (KUKOVICS és mtsai., 2004). KUKOVICS és JÁVOR (2002) részletes áttekintést adott a cigáják tejtermeléséről (59-180 liter), a fejési periódus hosszáról (50-200 nap), egy anyajuh napi tejtermeléséről (0,47-1,25 liter), a tej fehérjetartalmáról (4,61-7,30%) és zsírtartalmáról (4,80-10,10%). Takarmányozás, táplálóanyag és energia ellátás hatása a tejtermelésre A juhászatokban a tejtermelés növelését főként genetikai módszerekkel próbálták megoldani, figyelmen kívül hagyva a tejelő genotípusok jobb tejtermelő-képességéből adódó nagyobb táplálóanyag igényét. Ismeretes pedig, hogy a tejtermelési tulajdonságok (tejhozam, tejösszetétel, módosíthatók a takarmányozás (táplálóanyag-ellátás) révén a genotípus által meghatározott határokon belül. A tejtermeléssel kapcsolatos értékmérő tulajdonságok örökölhetősége (h2) csupán 0,2-0,3 belátható tehát, hogy az eredményes tejtermeléshez a megfelelő táplálóanyag-ellátás biztosítása szükséges. Legeltetésre alapozott juhtejtermelés indokolt Magyarországon, egyrészt az erre a célra alkalmas legelők hasznosítása, másrészt a foglalkoztatottság növelése érdekében. Ebben az esetben nem elsősorban a kiugróan magas hozamokra, hanem a biztonságos, kiegyenlített, a ráfordítás arányával összhangban levő tejtermelésre kell törekedni. Ehhez a megfelelő fajta, technológia, és takarmányozás megválasztása, illetve ezek összhangjának megteremtése elkerülhetetlen. Sajnos Hazánkban a juhok takarmányozására lényegesen kevesebb gondot fordítanak, mint a többi haszonállatfaj esetében. Ennek feltehetően az a magyarázata, hogy a juhfajt „igénytelen állatnak” tartják rendkívüljó alkalmazkodóképessége miatt. Az alkalmazkodóképességen kívül az is segítette ennek a nézetnek a kialakulását, hogy a merinó 109

dc_904_14 anyajuhokról lenyírt gyapjú sokáig (a ’80-as évek végéig) csaknem teljes mértékben fedezte azok éves takarmányozási és tartási költségeit. A gyapjútermelés energia és táplálóanyag szükségletét külön nem, csak a létfenntartó szükséglettel együtt veszik figyelembe. A gyapjútermelést véve elsődlegesnek a takarmányozásban és a táplálóanyag-ellátásban is az életfenntartó szükségletek kerültek előtérbe a tej- és a hústermelés táplálóanyagszükségletével szemben. Ez a szemlélet jelentősen hátráltatja napjainkban is a speciális termelésre kitenyésztett fajták magyarországi elterjedését, valamint a termelési irány szerinti takarmány és táplálóanyagellátás korszerű módszereinek kidolgozását. A korszerű táplálóanyag-ellátást,illetve a termékelőállítás szerinti táplálóanyag-szükséglet megállapítását tovább nehezíti az, hogy az anyajuh takarmányozása sok esetben legelőfűre alapozott. A legelőfű kémiai összetétele, táplálóanyagainak emészthetősége és táplálóértéke (NEm) nagymértékben változik a fű fejlődési állapotától és a napszaktól, így az anyajuhok tejtermelését nagymértékben a legelőfű táplálóértéke befolyásolja. Az anyajuhok takarmányozását általában a legelőre alapozzák, a tejhozamnak megfelelő szemes abrak kiegészítés mellett. Ez a legtermészetesebb és a legolcsóbb, de a legkevésbé irányítható takarmányozási mód, ugyanis folyamatosan változik a legelőfű nyersfehérje/ME aránya és rost (NDF) tartalma (BEDŐ és mtsai., 1995, 1997). Az anyák kiegyenlített táplálóanyag-ellátása biztosítható tartósított tömegtakarmány, például a széna és abrak komponensű takarmányadagok etetésével. Egész éven át tartósított tömegtakarmányra és abrak kiegészítésre alapozott takarmányozástechnológia csak intenzív (450-500 l/ laktáció feletti tejtermelésű) tejtermelő állományok esetében indokolt. Mindezek alapján döntő fontosságú, hogy az anyajuhok aktuális táplálóanyag és energia igényét összhangba hozzuk az aktuális gyeptermés hozamával, illetve annak táplálóanyag- és energiatartalmával. Ennek részletesebb tárgyalására a 2.4 fejezetben kerül sor. Itt csak az anyajuhok tejtermeléssel összefüggő, azt alapvetően meghatározó ellést megelőző anyajuhok tápláltsági állapotára utalok. Több szerző igazolta, hogy a tejtermeléshez nagyon fontos a tejelő anyagjuhok ellést megelőző jó kondíciója, tehát az ezt megalapozó jó takarmányozás. Az ellést követően az anyajuhok a tejtermelés érdekében testtartalékaikat mozgósítják, hogy a tejtermelés energia és fehérje szükségletét biztosítsák. Az anyák ugyanis nem képesek bizonyos termelési szint felett a takarmányokkal (különösen tömegtakarmányokkal), a létfenntartás és a tejtermelés szükségletét fedező, megfelelő mennyiségű energiát és fehérjét felvenni MARCO és mtsai. (1993); EL-MASSANAT (1996). TREACHER (1971) véleménye szerint az ellésre jól előkészített, jó kondíciójú anyák többet veszítenek testsúlyukból, mint gyengébb kondíciójú társaik, mivel testtartalékaikat nagyobb mértékben mozgósítják. A tejtermelés a testsúly-csökkenés mértékétől függően csökken, vagy növekszik az anyák ellést megelőző takarmányozási szintjének megfelelően. Az ellés előtti gyenge takarmányozást nem lehet kompenzálni az anyák bőséges etetésével a laktáció alatt, mivel az anyák a táplálóanyagokat tejtermelés helyett testsúlyuk gyarapítására fordítják. KILENNY (1977) szerint a juhoknál a tejtermelés akkor eredményes, ha a testsúlycsökkenés az ellést követő hathét alatt 5 %-nál nem nagyobb, amennyiben meghaladja a 10 %-ot, a tejtermelés csökken. Az anyajuhok táplálóanyag ellátottságát, valamint a termék előállítás szerinti táplálóanyag szükséglet megállapítását nehezíti, hogy az anyajuhok takarmányozása elsősorban legelőre alapozott (BEDŐ és PÓTI, 1999). TREACHER (1989) közlése alapján a legelő anyajuhok 110

dc_904_14 napi maximális szárazanyag-felvétele a testtömegük 5,7 %-a a szoptatás 8. hetén, de jellemző a 3,6 és 4,2 % közötti érték is. A tejtermelő juhok létfenntartó energiaigénye is magasabb, mint a nem termelő juhoké (FELL és mtsai., 1972; SMITH és BALDWIN, 1974). A tejtermelés emészthető nyersfehérje szükséglete 51 g/kg 4 % zsírtartalmú tej esetén (SUTTON és ALDERMAN, 2000) feltételezve, hogy a fehérje emésztés hatékonysága 68 %. A vérmérséklet hatása a tejtermelésre A megfelelő fajta megválasztása és termeléssel összefüggő takarmányozás csak akkor hozhatja meg a kívánt eredményt, ha mindezek az alkalmazott teljes technológiával összhangban vannak. A technológia értékelése két irányból is történhet, egyrészt az állatok igényeit a lehető legjobban elégítse ki, másrészt az állatok technológiai tűrését javítsuk. Ez utóbbira jó lehetőségnek mutatkozik tenyésztési szempontból az állatok vérmérsékletének vizsgálata, illetve az erre történő szelekció (nemesítés). Az állatok vérmérsékletének és életkorának összefüggéseit több szerző vizsgálta, bár gazdasági állatfajok közül leginkább a szarvasmarha fajban közöltek jelentősebb számú publikációt. Több szerző (SATO, 1981; HEARNSHAW és MORRIS, 1984; KABUGA és APPIAH, 1992) vizsgálatai szerint szarvasmarha fajban a vérmérséklet pontszám az életkorral párhuzamosan csökken, a fiatalabb egyedek nagyobb pontszámmal rendelkeztek, mint idősebb társaik. Ezt azzal magyarázták, hogy az idősebb egyedek hozzászoktak a különböző állattenyésztési technológiákhoz, illetve a kezelésekhez. Egyes szerzők, az életkorhoz hasonlóan, különböző számú laktációt teljesítő tehenek vérmérséklete között is találtak különbséget. ROY és NAGPAUL (1984) elemzéseik során megállapították, hogy a legnyugodtabb tehenek 6. laktációban termelő egyedek voltak. Hasonló eredményeket adtak közre TŐZSÉR és mtsai. (2003), azzal a különbséggel, hogy a szerzők az egyszer ellett és többször ellett holstein fríz és angus tehenek vérmérséklete között találtak szignifikáns eltérést. Ezzel szemben BURROW és mtsai. (1988) arról számoltak be, hogy az életkor nem volt hatással a szarvasmarhák vérmérséklet pontszámára a 6-18. hónap közötti vizsgálatok során. Juhokkal PAJOR és mtsai. (2007) végeztek vizsgálatokat német húsmerinó jerkéken, éves korig, de csak a vérmérséklet csökkenésének tendenciáját tudták megállapítani. 2.3.1.2. Célkitűzés Az anyajuhok tejtermelését befolyásoló tényezők közül a következő vizsgálatokat végeztem, illetve célokat tűztem ki:  A legelőfű táplálóanyag tartalom változásának jelentősége az anyajuhok tejtermelésére A gyepnövényzet fenológiai fázisának hatását a különböző genotípusú anyajuhok táplálóanyag- és energiaértékesítésre, tejtermelésére.  A vérmérséklet hatása lacaune anyajuhok tejtermelésére A vérmérséklet, mint értékmérő tulajdonság vizsgálatát, és a vérmérséklet hatását a lacaune anyajuhok tejtermelésére.

111

dc_904_14 2.3.1.3. Anyag és módszer 2.3.1.3.1. A legelőfű táplálóanyag tartalom változásának jelentősége az anyajuhok tejtermelésére A vizsgálatot a Dél-Borsodi Halászati és Juhászati Szövetkezetben, Gelejen végeztük. A gazdaság talaj adottságai kedvezőtlenek, átlagos aranykorona értékük 14. Az anyajuhok legelője tipikus alföldi jellegű volt. A juhászatot tejhasznosítás irányába fejlesztik. Ezért a magyar merinó állomány tejhasznú fajtákkal történő nemesítését végezték 1984 óta pleveni feketefejű, majd 1990-től fekete keletfríz fajták bevonásával. A gazdaságban évente egyszer elletnek, a fejés kezdete április elejére tehető, befejezése augusztusban, illetve szeptember elején történik. A vizsgálatok során véletlenszerűen kiválasztott magyar merinó (n=48) és magyar merinó x keletfríz F1 (n=48) anyajuh takarmányadagjának (legelőfű + abrak) táplálóanyag-tartalmát, valamint a takarmányadagok energia- és fehérjeértékesítését vizsgáltuk. A kísérlet a tejtermelési időszakra (04. 20-től 09. 05-ig) terjedt ki. Az abrakösszetétele 73 % kukorica, 25 % árpa, 2 % premix volt. Az anyajuhok a gazdasági abrakkeverékből a laktáció ideje alatt a termelésük alapján 0,5-1,0 kg-ot kaptak a fejés alkalmával. A kísérlet során vizsgáltuk a legelőfű táplálóanyag összetételének változását a fenológiai fázis és emészthetőség függvényében különböző időszakokban. Az anyajuhok fűfelvételét a befejések alkalmával határoztuk meg úgy, hogy a legelő 10 kijelölt részén 1 m2 legelés előtt és legelés után a kaszálással levágott fű mennyiségének különbségét mértük és a tömegkülönbségből számítottuk ki. A takarmányok táplálóértékét kihasználási kísérlettel határoztuk meg. A táplálóanyagok kihasználását a sósavban oldhatatlan hamu - mint jelzőanyag - meghatározásával végeztük. A bélsár mintákat a tejtermelés mérésének napján vettük közvetlenül az állatok végbeléből. A takarmányok és a bélsár kémiai összetételét Gödöllőn az egyetem Takarmányozástani Tanszékének laboratóriumban határoztuk meg. A tejelő anyajuhokat 200-200 egyedből álló nyájakban tartották. A nyájakból mindig ugyanazon 48 egyed tejtermelését, tejének összetételét (szárazanyag, tejzsír) és energiatartalmát határoztuk meg befejésenként (10-15 naponként). A tejelő anyákat naponta két alkalommal Alfa-Laval típusú 2 x 24 állásos fejőházban fejték. A kecsketej összetételének vizsgálata Gödöllőn az egyetem Állati termék Laboratóriumában történt. A tej energiatartalmát a következő képlettel határoztuk meg: (0,0386 x tejzsír, g) + (0,0205 x zsírmentes szárazanyag, g) - 0,236 Az energia-értékesülés kiszámításához a következő képletet használtuk fel: a tejjel kiadott bruttó energia, MJ a takarmán yokkal felvett ME, MJ

x100

Az eredmények értékelésénél az alap statisztikán kívül (átlag, szórás), F és T próbát végeztünk.

112

dc_904_14 2.3.1.3.2. A vérmérséklet hatása lacaune anyajuhok tejtermelésére Vizsgálatunkban lacaune anyajuhok vérmérsékletének és tejtermelésének összefüggéseit, valamint az apai származás és az életkor vérmérsékletre gyakorolt hatását értékeltük. A vizsgálat során az anyajuhok vérmérsékletét és tejtermelését értékeltük egy Győr-MosonSopron megyei juhászatban, 2011-ben. A gazdaságban lacaune fajtával foglalkoznak, mintegy 200 anyajuh található a tenyészetben. A vizsgálatunkban véletlenszerűen kiválasztott termelőcsoport (n=70) fejését egy időben, április végétől kezdték meg, amely egységesen 112 napig tartott. A fejést naponta kétszer, 1 x 24-es Alfa Laval fejőállásban végezték. A juhokat sekély termőrétegű, felújításra szoruló telepített gyepen (jellemző fajok: angol perje, réti perje, vörös csenkesz, szarvaskerep) legeltették áprilistól novemberig. Az anyajuhok legelésük során elfogyasztott zöldfüvön kívül, napi 0,3-0,4 kg abrakot (60%-ban kukorica, 40%-ban zab), valamint ad libitum réti- és/vagy lucernaszénát, illetve nyalósót kaptak. Az anyajuhokat évente egyszer, a tavaszi hónapokban ellették. A vizsgált anyajuhok 4 apától származtak, illetve 2-5 évesek voltak. Az anya-leány kapcsolatot ebben a vizsgálatban nem értékeltük. A vérmérséklet vizsgálatot a laktáció első harmadában végeztük a mérleg teszt alkalmazásával. Az anyák fejt időszak alatti tejtermelését a befejési adatok alapján számoltuk, továbbá mértük az anyajuhok vizsgálat időpontjában fejt napi tejmennyiségét. Mérleg teszt A mérlegteszt során az állatok 30 másodpercig tartózkodtak a mérlegen (TRILLAT és mtsai, 2000). Ezalatt a viselkedésüket pontoztuk 1-től 5-ig terjedő skálán, a következők szerint: 1 pont: nyugodt, nem mozog; 2 pont: nyugodt, néhány esetleges mozgás; 3 pont: nyugodt, kicsit több mozgás, de nem rázza a mérleget; 4 pont: hirtelen, epizodikus mozgások, de nem rázza a mérleget; 5 pont: folyamatos, hirtelen mozgások, rázza a mérleget. Statisztikai értékelés Az adatok statisztikai kiértékelését az SPSS 14.0 programcsomaggal végeztük (átlag, szórás, Saphiro-Wilk teszt az eloszlás vizsgálatára, Levene teszt a homogenitás vizsgálatára, általános lineáris modell (GLM), Tukey teszt, Spearman-féle rangkorreláció). A GLM során az életkor és az apai származás vérmérsékletre gyakorolt hatását (1), valamint az anyajuhok tejtermelését befolyásoló tényezőket (2), úgymint az életkor, az apai származás és a vérmérséklet hatását vizsgáltuk. 1.)

Yij= μ + Ai + Bj + eij Yij = vizsgált tulajdonság; μ =átlag, Ai = apa hatása (fix hatások: 4 osztály), Bj = életkor hatása (fix hatás: 4 osztály), eij = hiba

2.)

Yijk= μ + Ai + Bj + Ck + eijk Yijk = vizsgált tulajdonság; μ =átlag, Ai = apa hatása (fix hatások: 4 osztály), Bj = életkor hatása (fix hatás: 4 osztály), Ck = vérmérséklet hatása (fix hatás: 4 osztály), eijk = hiba

113

dc_904_14 2.3.1.4. Eredmények és értékelésük 2.3.1.4.1. A legelőfű táplálóanyag tartalom változásának jelentősége az anyajuhok tejtermelésére A keletfríz F1 genotípusú anyajuhok szerves anyag emészthetősége jobb, mint a merinóké (62. táblázat). 62. táblázat A takarmányadag szerves anyag tartalmának átlagos emészthetősége és energiatartalma Időszak

04. 20. 04. 20. 05. 05. 05. 05. 05. 20. 05. 20. 06. 05. 06. 05 06. 20. 06. 20. 07. 05. 07. 05. 07. 20. 07. 20. 08. 05. 08. 05. 08. 20. 08. 20. 09. 05. 09. 05.

Genotípus merinó kelet-fríz F1 merinó kelet-fríz F1 merinó kelet-fríz F1 merinó kelet-fríz F1 merinó kelet-fríz F1 merinó kelet-fríz F1 merinó kelet-fríz F1 merinó kelet-fríz F1 merinó kelet-fríz F1 merinó kelet-fríz F1

Szerves anyag emészthetőség % 87 87 61 74 80 85 64 75 50 66 59 62 57 60 54 58 52 54 50 53

NEm MJ 8,4 8,4 4,6 6,9 7,4 6,5 5,4 6,5 4,7 6,0 5,3 5,5 5,0 5,4 5,0 5,2 4,9 5,0 4,5 4,6

Nyersfehérje

Nyersrost

Koncentráció % 13 15 15 15 15 19 16 25 23 25 22 20 19 25 19 28 13 30 10 24 13 24 12 25 13 27 14 29 12 30 13 32 10 32 11 30 9 32 10 33

A szerves anyag emészthetősége és a takarmányadag energiatartalma között összefüggés állapítható meg. A szervesanyag emészthetőségének csökkenésével a takarmány energiatartalma (NEm) is csökken. A nyersfehérje, valamint a nyersrost koncentráció és a szerves anyag emészthetősége közötti összefüggés kismértékű.

114

dc_904_14 63. táblázat Az átlagos tejtermelés és a táplálóanyag értékesítés alakulása a két genotípusnál Időszak

05. 05. 05. 05. 05. 20. 05. 20. 07. 05. 07. 05. 07. 20. 07. 20. 08. 05. 08. 05. 08. 20. 08. 20. 09. 05. 09. 05. Átlag

Genotípus

merinó kelet-fríz F1 merinó kelet-fríz F1 merinó kelet-fríz F1 merinó kelet-fríz F1 merinó kelet-fríz F1 merinó kelet-fríz F1 merinó kelet-fríz F1 merinó kelet-fríz F1

Tejtermelés kg

0,39 0,54 0,54 0,85 0,43 0,81 0,37 0,61 0,25 0,52 0,25 0,56 0,14 0,46 0,37 0,64

A tej energiatartalma MJ/l 5,62 4,91 4,84 4,12 5,25 4,47 5,68 4,45 5,57 4,42 5,53 4,75 5,71 4,81 5,41 4,55

Energiaértékesítés %

Fehérje értékesítés %

18,46 17,3 34,9 40,9 15,0 24,4 10,5 11,2 8,7 9,6 12,0 23,4 10,8 22,0 17,9 20,2

8,81 11,7 9,5 10,1 7,8 11,0 6,3 3,7 5,7 3,4 5,2 7,1 3,2 6,0 7,3 8,0

A merinó anyák tejtermelése kisebb, mint a tejelő típusú (magyar merinó x kelet-fríz F1) egyedeké (63. táblázat). A merinó anyák tejének energiatartalma – nagyobb zsírtartalma miatt – magasabb, mint a tejelő típusúaké. A táplálóanyag-értékesítés (energia és fehérje) a laktáció folyamán mind a két genotípusnál nagymértékben változott. Legkedvezőbb az április végétől június közepéig tartó időszakban. A tejelő genotípusú egyedek energiaértékesítése kedvezőbb, míg a fehérje értékesítés közel azonos a két csoport között. Az eredmények arra utalnak, hogy a gyepnövényzet fenológiai fázisa genotípustól függetlenül hatással van az anyajuhok táplálóanyagok- és energiaértékesítésre. Az is megállapítható, hogy az egyes genotípusok között nemcsak a tejtermelésben, hanem a takarmány, elsősorban a szervesanyag- és energiaértékesítésben is különbség van.

115

dc_904_14 2.3.1.4.2. A vérmérséklet hatása lacaune anyajuhok tejtermelésére A vizsgált anyajuhok átlagos laktációs tejtermelése 125,70 liter, átlag életkoruk 3,14 év, átlagos vérmérséklet pontszámuk 2,01 pont volt (64. táblázat). A vizsgált tulajdonságok adatai normál eloszlásúak voltak, így értékelésükre parametrikus statisztikai módszereket választottunk. 64. táblázat A vizsgált lacaune állomány (n=70) adatai Vizsgálatkori tejtermelés, kg 1,43 0,41 0,60 2,30

Átlag SD Min Max

Laktációs tejtermelés, kg 125,70 39,44 43,4 220,2

Életkor, év

Vérmérséklet, pont

3,14 0,98 2,00 5,00

2,01 0,97 1,00 4,00

A vizsgálat céljának megfelelően az apai származás és az életkor hatását értékeltük az anyajuhok vérmérsékletére, valamint az apai származás és az életkor hatását vizsgáltuk a juhok tejtermelésére. A vizsgálatok eredményét a 65. és a 66. táblázatok tartalmazzák. 65. táblázat Az apai származás és az életkor hatása az anyajuhok vérmérsékletére Életkor, év

n

2 3 4 5 P

21 26 15 8 70

Átlagos vérmérséklet pontszám 2,19±1,03 2,12±1,03 1,67±0,72 1,88±0,99 0,43N.S.

Apa

n

1 2 3 4

12 20 19 19 70

Átlagos vérmérséklet pontszám 1,58±0,90 2,25±1,02 2,16±1,02 1,89±0,88 0,27N.S. 66. táblázat

Az apai származás és az életkor hatása az anyajuhok tejtermelésére Életkor, n VT LT Apa n VT év 1,51±0,39 133,3±43,92 1,20±0,42 2 21 1 12 1,52±0,42 130,1±37,91 1,41±0,39 3 26 2 20 1,31±0,31 118,5±30,87 1,57±0,35 4 15 3 19 1,15±0,46 104,8±43,90 1,45±0,44 5 8 4 19 N.S. N.S. P 70 0,06 0,23 70 0,29N.S. VT: vizsgálatkori tejtermelés; LT: laktációs tejtermelés; *** = P≤0,001

LT 111,1±44,78 119,1±29,32 139,9±39,92 127,7±42,75 0,24N.S.

116

dc_904_14 A GLM modell futtatása során megállapítottuk, hogy az életkor és az apai származás nem befolyásolta az anyajuhok vérmérsékletét, valamint tejtermelését. Az egyes csoportok (vérmérséklet pontszám, illetve tejtermelés) Tukey teszt alkalmazásával végzett páronkénti összevetése sem mutatott szignifikáns különbséget. A vérmérséklet pontszámok megoszlását, valamint a különböző pontszámmal rendelkező anyajuhok tejtermelését a 67. táblázatban foglaltam össze. 67. táblázat Különböző vérmérsékletű anyajuhok tejtermelése Tulajdonságok

Vérmérséklet pontszám 2 3 4 26 12 7 37,1 17,2 10

1* n 25 % 35,7 Vizsgálatkori tejtermelés, 1,61a 1,57a 1,12b kg SD 0,35 0,29 0,41 Laktációs tejtermelés, kg 146,84a 134,97a 85,38b SD 36,65 27,67 23,79 ab =P≤0,05 - eltérő betűk szignifikáns különbséget jelölnek

P 70 100

0,94b

≤0,001

0,22 84,83b 29,23

≤0,001

A vérmérsékletnek jelentős hatása (P<0,001) volt az értékelt tulajdonságokra, a fejt időszak alatti tejtermelésre és a vizsgálatkor mért tejmennyiségre. A vizsgált 70 anyajuh közül 25 (35,7 %) anyát érékeltünk 1-es pontszámmal (nyugodt), 2-es pontszámot 26 (37,1 %), továbbá 3-as és 4-es pontszámot 12, továbbá 10 anyajuh kapott 17,2 pontot (10 %). A vizsgálatban nem fordult elő 5-ös vérmérséklet pontszámú anya. A vizsgálat elvégzése során olyan post hoc tesztet alkalmaztunk, amely különböző elemszámok esetén is használható, így a Tukey tesztet választottuk. A vizsgálat időpontjában az 1-es pontszámú és a 2-es pontszámú anyajuhok átlagosan szignifikánsan (P<0,05) több tejet termeltek naponta (1,61 kg/nap, illetve 1,57 kg/nap), mint a nyugtalanabb (idegesebb) 3as (1,12 kg/nap), és 4-es (0,94 kg/nap) pontszámot kapott társaik. A termelési különbség megmaradt a fejt időszak alatt termelt tej mennyiségét tekintve is. Az 1-es pontszámú (nyugodt) anyák 146,84 kg, a 2-es pontszámúak 134,97 kg tejet termeltek a laktációjuk során, míg a 3. és 4. pontszámot kapott (idegesebb) anyák csak 85,38, illetve 84,83 kg-ot. A különbség minden esetben statisztikailag igazolhatóan szignifikáns (P<0,05) volt. A nyugodt és az ideges anyajuhok termelési különbsége összességében meghaladta a 70 %-ot. A vizsgálataink alapján a nyugodt vérmérsékletű anyajuhok, legeltetett körülmények között, a laktációjuk alatt több tejet termeltek, mint az ideges vérmérsékletű társaik. Hasonló eredményről számolt be IVANOV és DJORBINEVA (2003) tejhasznú juhfajtával, (DRUGOCIU és mtsai., 1977; GUPTA és MISHRA, 1978) tejhasznú tehenekkel, illetve (BHARADWAJ és mtsai., 2007) tejhasznú bivalyokkal végzett vizsgálataik során, megállapították, hogy a nyugodt vérmérsékletű egyedek több tejet termeltek a laktációjuk során, összehasonlítva az ideges társaikkal.

117

dc_904_14 A vizsgálatok további részében összefüggés-vizsgálatokat végeztünk a vérmérséklet pontszám és az anyajuhok tejtermelése, valamint az anyajuhok életkora között. Az eredményeket a 68.táblázatban foglaljuk össze. 68. táblázat A vérmérséklet, a tejtermelés és az életkor közötti rangkorrelációs együtthatók Tulajdonságok Vizsgálatkori tejtermelés Laktációs tejtermelés Életkor *** =P≤0,001

Vérmérséklet -0,55*** -0,58*** -0,17N.S.

A vérmérséklet és a vizsgálat napján mért, valamint a laktáció alatt termelt tej mennyisége között közepesen szoros, negatív összefüggéseket tudtunk kimutatni (rrang=-0,55 és rrang=0,58; P<0,001). Az életkor és a vérmérséklet közötti összefüggés nem volt szignifikáns, hasonlóan BURROW és mtsai. (1988) és PAJOR és mtsai. (2007) eredményeihez, így csak tendenciát tudtunk kimutatni, miszerint az átlagos vérmérséklet pontszám az életkorral párhuzamosan csökken, ennek megfelelően a fiatalabb egyedek nyugtalanabbak, mint az idősebb egyedek. A vérmérséklet változását az életkorral összefüggésben azzal magyarázták a szerzők, hogy az idősebb egyedek már hozzászoktak a termelési környezetükhöz (pl. tartástechnológiához, kezelésekhez) (SATO, 1981; HEARNSHAW és MORRIS, 1984; KABUGA és APPIAH, 1992). 2.3.1.5. Következtetések Az átlagosan napi 1 liter körüli tejet termelő, illetve erre a termelési szintre genetikailag alkalmas anyajuhok takarmányozását a továbbiakban is célszerű magyarországi viszonyok között legelőre alapozni, megfelelő abrak-kiegészítés mellett. A tejtermelő genotípusok között nemcsak a tejtermelésben, hanem a takarmány, ezen belül elsősorban a szervesanyag- és energia-értékesítésben is különbség van. A legeltetésre és abraketetésre alapozott tejtermelés a legelőfű táplálóanyag-tartalmának változása miatt kevésbé irányítható takarmányozási mód. A gyepnövényzet fenológiai fázisa genotípustól függetlenül hatással van az anyajuhok táplálóanyag- és energiaértékesítésre. A tejelő juhok termelését a legelőfű táplálóanyag-tartalma, illetve annak változása befolyásolja. A juhtejtermelésben így meghatározó tényező a legelőfű hozamának és táplálóanyag-tartalmának változása. Ezért a juhtejtermelés növelése érdekében szükséges zárt takarmányozási technológiák kidolgozása, ami kiküszöböli a fű táplálóanyag-tartalmának változását. A vérmérséklet, mint értékmérő tulajdonságnak a figyelembe vétele a tenyésztésben, valamint az erre történő szelekció, célszerű a tejtermelő állományokban. Legeltetett körülmények között tartott lacaune anyajuhok vérmérséklete jelentősen befolyásolta a tejtermelésüket. A nyugodtabb egyedek statisztikailag igazolható módon (P<0,05) az egész laktáció ideje alatt több tejet termeltek, mint az idegesebb társaik. A nyugodt és a nyugtalan (ideges) anyajuhok termelése közötti különbség összességében átlagosan meghaladta a 70 %-ot. A különbség a kor előre haladtával csökkent. 118

dc_904_14 2.3.2. Anyakecskék tejtermelő képességének vizsgálata A kecsketartás alapvető indoka Európában és hazánkban is a tejtermelés és az erre épülő tejtermék előállítás. Az elmúlt 150 évben a magyar kecskeállomány létszáma meglehetősen tág határok között mozgott. A II. világháború után erőteljes emelkedés volt megfigyelhető, majd a ’70-es évek után jelentős csökkenés, jelenleg számuk emelkedőben van. Az elmúlt 50 év során hazánkban kiskérődzők közül a juh volt az, amely számban, népszerűségben nagy jelentőséggel bírt. Másik kiskérődzőnk a kecske, nem tudta kivívni magának az őt megillető helyet. A magyar állattenyésztésnek olyan része lehet a kecsketenyésztés, amely ugyan sosem válik stratégiai ágazattá, de hozzájárulhat sok száz család megélhetéséhez, ezáltal a vidék fejlődéséhez, és népességmegtartó képességének fokozásához, ugyanakkor az ágazat fennmaradása, a termelők életben tartása változásokat tesz szükségessé. Ezek a változások nemcsak állami szerepvállalásra /EU és nemzeti forrásból történő támogatás/ terjednek ki, hanem feladatul tűzi ki a termelők/tenyésztők számára a hozamok gyors és nagyarányú növelését, nevezetesen a 180-200%-os szaporaság, és a 400 liter feletti tejhozam elérését. 2.3.2.1. Bevezetés és irodalmi áttekintés Napjainkban Magyarországon tenyésztési engedélye 5 kecskefajtának van. A hazai kecskeállomány mindössze három (alpesi, szánentáli, núbiai) minősített tejelő kecskefajtával rendelkezik. A legnagyobb létszámban tenyésztett kecskefajta a magyar parlagi, szerény tejtermelési eredményekkel. Korábban több, hazánkban ideiglenesen elismert magyar kecskefajta volt: magyar nemesített, magyar tejelő fehér, magyar tejelő tarka, magyar tejelő barna néven. Ezért az irodalmi áttekintés részben ezeket egységesen magyar parlagiként értékelem, ugyanakkor a hivatkozott irodalmakban több esetben nem a magyar parlagi elnevezés szerepel. A hazai kecskeágazat fejlesztése, tejtermelésének növelése érdekében szükséges a hazai és külföldi eredetű tejhasznú kecskék tenyésztési programjainak az átdolgozása (NÉMETH, 2010). Ma még az ország minden részén fellelhető a magyar parlagi fajta, de a különböző tej- és húshasznú fajták bakjai használatának hatására egyre kisebb egyedszámban. A magyar parlagi fajta jelentősége a genetikai képességeiben rejlik, amelyek a szilárd szervezet, a nagy ellenálló képesség, a jó anyai tulajdonságok, a könnyű fejhetőség és tejleadás, tejének jó bel tartalmi értékei és a megfelelő súlygyarapodás. Extenzív tartásmódra, ökológiai gazdálkodásra különösen alkalmas fajta (MJKSZ, 2013). Hazánkban eddig kevés dolgozat készült a magyar nemesített kecske termelési eredményeinek értékeléséről. A magyar nemesített kecske laktációjának hossza 240-360 nap közé esik. A törzskönyvezésben általában 305 napos laktációval számolnak. A tejtermelés h2értéke 0,21-0,4, ismétlődhetősége 0,68 (VAHID és KÓBORI, 2000). A tejtermelő képességről szóló adatok rendkívül nagy eltéréseket mutatnak. KUKOVICS (2000) napi egy literes hozamhoz tartozó, 300-400 literes laktációs teljesítményről számol be. BEDŐ és VAJDAI (2001) adatai ennél kevesebbet, 250-300 literes teljesítményt mutatnak. VAHID (1981) kimondottan nagy laktációs termelésről számol be, a nemesített fehér kecske átlagos évi tejtermelése közlése szerint 300 nap alatt 700-800 kg. Hasonló eredményt közölt MOLNÁR és MOLNÁR (2000) is, a magyar nemesített kecske laktációs idejét 220-300 napban, a tejtermelését 750 kg-ban állapították meg. KUKOVICS és mtsai. (2000) kutatásai azt bizonyítják, hogy a magyar kecskeállomány igen alacsony szinten, országos átlagban laktációnként alig 260 kg-ot termel. 119

dc_904_14 Az alpesi és a szánentáli kecskék hazai tenyésztésének fő célja elsősorban a fajta tisztavérben történő fenntartása és folyamatos javítása, emellett a hazai állományának növelése, amely minél jobban közelítse meg az élen járó külföldi tenyészetek eredményeit. Másik célja a hazánkban fellelhető, alacsony termelésű, a tejelő magyar fajtakörbe tartozó anyakecskék tejtermelésének javítása. Fajtatisztán vagy fajta-átalakító keresztezésben felhasználva alkalmas az intenzív, félintenzív tejtermelés megvalósítására. Cél a 275-300 napos laktációs időszak és a kiegyenlített perzisztenciához tartozó magas tejtermelés elérése, a szaporasági mutatók és a tej beltartalmi értékének javítása mellett (NÉMETH és mtsai., 2011). Az egyes fajták tenyésztési programjának kidolgozásánál külön hangsúlyt kap, hogy középtávon olyan egyöntetű (küllemükben, értékmérő tulajdonságaikban, természeti és technológiai környezettel szemben támasztott igényeikben, stb.) fajták alakuljanak ki, amelyek lehetővé teszik fajtákra alapozott teljes technológiák kialakítását és bevezetését (PÓTI, 2006). A kecsketej zsírsavösszetétele A kecsketej egészségre gyakorolt hatása is figyelemre méltó. Az utóbbi években fokozódik az egészségvédő, bioaktív anyagok, pl. n-3 zsírsavak, konjugált linolsav (KLS) kutatása, melyeknek fokozott szerepet tulajdonítanak a humán egészségvédelemben. A bioaktív anyagok kutatása között jelentős helyet foglal el a konjugált linolsav egészségvédő hatásának tanulmányozása. A KLS csökkenti a daganatos megbetegedések előfordulásának kockázatát (BELURY, 1995), modulálja az immunrendszert (COOK és mtsai., 1993) továbbá érelmeszesedés csökkentő hatását is megállapították (NICOLASI és mtsai., 1997). A konjugált linolsav jelentőségéről és hatásairól legutóbb SALAMON és mtsai. (2005 abc) közöltek három átfogó tanulmányt. A konjugált linolsavat a kérődzők bendőjében a Butyrivibrio fibrisolvens baktérium állítja elő linolsavból, de a konjugált linolsav előállításnak egy alternatív útja is ismert, amely során a konjugált linolsav a tejmirigyben vakcénsavból (transz-11 C18:1) Δ9-deszaturáz reakcióval képződik (BAUMAN és mtsai., 2001). Egyes vizsgálatok szerint a legjobb mutatója a Δ9deszaturáz aktivitásnak a C14:1/C14:0 zsírsavak aránya a tejben (CLAPS és mtsai., 2007). Több szerző foglalkozott különböző takarmányok, pl. legeltetés, vagy más zöldtakarmányok (ADDIS és mtsai., 2005; TSIPLAKOU és mtsai., 2006; GALINA és mtsai., 2007; PAJOR és mtsai., 2009), olajos magvak (BRZOSKA, 2006; TITI és mtsai., 2011) és a takarmány fehérje koncentrációja (CZAUDERNA és mtsai., 2010) zsírsavösszetételre gyakorolt hatásával, ezzel szemben mikro-algával történt etetés nem ismert. Laktáció száma és ellés típusa Több országban is végeztek kutatásokat annak megállapítására, hogy van-e összefüggés a laktáció szakaszának, valamint az ellés típusának a tőgybimbó morfológiája, a tejhozam, a szomatikus sejtszám között. BROWNIN és mtsai. (1995), MACCIOTA és mtsai. (2005) és OLECHNOWICZ és SOBEK (2008) megállapították, hogy a több utódot ellő anyáknak a szomatikus sejtszáma magasabb, mint az egyet ellőknek, és ez a különbség a laktáció előre haladtával folyamatosan növekszik. HEYDEN és mtsai. (1979); GIPSON és GROSSMANN (1990); BROWNING és mtsai. (1995); MONTALDO és mtsai. (1995) és MILERSKI és MAREŠ (2001) kecske fajban, 120

dc_904_14 WOHLT és mtsai. (1981); PEETERS és mtsai. (1992) és EL-SAIRED (1998) pedig juh fajban szignifikáns különbséget találtak az egy, illetve két utódot ellő anyák tejhozamában (P<0,01). Az iker gidákat ellett anyakecskéknek nagyobb volt a napi tejtermelése, mint az egyet ellőknél. Ezzel szemben FERNANDEZ (2000) továbbá VECEROVA és KRIZEK (1993) nem találtak különbséget a tejtermelésben ellés típusonként. WILLIAMS (1993) fehér brit tejelő fajtájú kecskéknél a tejhozam csökkenését tapasztalta az ikerellő anyáknál. MILERSKI és MARES (2001) és CIAPPESONI és mtsai. (2004) vizsgálatai szerint az ikreket, illetve hármas ikreket ellet anyáknak kisebb volt a tejzsír és a tejfehérje koncentrációja, mint az egy gidát ellő anyáknak. Az ellések száma és a laktációs termelés összefüggését vizsgálva SCHANDL (1966) szerint az 1-2 éves kecske 100-200 liter tejjel kevesebbet termel, a maximális termelését 4-7 éves korában éri el. MOLNÁR és MOLNÁR (2000) a negyedik laktációban termelt tejmennyiséget tekinti a maximális termelésnek, azaz 100%-nak, melynek az első laktációban 65, a másodikban 87, a harmadikban pedig 95%-át termelik a kecskék. MELLADO és mtsai. (1991) ugyancsak a 4. laktációt tekintik a termelés csúcsának, CREPALDI és mtsai. (1999) a legmagasabb tejhozamot az ötödik laktációnál mérték. A laktáció szakaszainak a tej beltartalmi értékekre gyakorolt szignifikáns hatását ANTUNAC és mtsai. (2001); CSAPÓ és SCHÄFFER (2001); CSAPÓ és CSAPÓNÉ (2002); PRASAD és SENGAR (2002), valamint KUCHTÍK és SEDLÁČKOVÁ (2003); PARK és mtsai. (2006); ZAN és mtsai. (2006) is kimutatták. Ők folyamatos növekedést tapasztaltak a tej fehérje és zsírtartalmában. Ezzel szemben VARGA (2008) a laktáció közepén mérte a főbb beltartalmi (tejfehérje, tejzsír) összetevők legkisebb értékeit, amelyek mennyisége a laktáció harmadik szakaszában jelentős mértékben növekedett. A laktáció előre haladtával a növekvő tej beltartalmi (tejfehérje és -zsír) értékek mellett a tejcukor-tartalom folyamatosan csökkenését tapasztalták a laktáció során (BROZOS és mtsai., 1998; HAENLEIN, 2004). A kis tejcukortartalom összefüggésben lehet a viszonylag nagy szomatikus sejtszámmal (VARGA, 2008). A tejzsír- és a tejfehérje-tartalom, de különösen a szomatikus sejtszám növekedése több tényező eredménye. Ezek közül az egyik a tejmennyiség (a hígító hatás) csökkenése a laktáció előrehaladásával (BEDŐ és mtsai., 1999). WILSON és mtsai. (1995); OLECHNOWICZ és SOBEK (2008) a laktációk számának növekedésével (a többet ellett anyáknál) a szomatikus sejtszám növekedéséről számoltak be. Fontos azonban HINCKLEY (1990) szerint felhívni a figyelmet arra, hogy kecsketejben természetes a szomatikus sejtek nagy száma, hiszen a kecske tejmirigy szekrécióját tekintve apokrin típusú, ami a citoplazma részecskék szekréciójával jár együtt. A kecsketej higiéniai tulajdonságai és a tőgybimbó morfológia összefüggései A kecsketej bakteriális állapota, illetve hatása a tej és tejtermékek minőségére egyre fontosabb a minőségi kecsketej termelés szempontjából (PIRISI és mtsai., 2007; GARCIA és mtsai., 2009). A hatályos jogszabályok (853/2004/EC) szerint a hőkezelés nélkül fogyasztott kecsketej baktériumszám határértéke 500 ezer CFU/cm3. A nagy európai kecsketartó országokban (pl. Franciaország, Spanyolország) minőségi tejátvételi rendszereket alakítottak ki. Az alacsonyabb baktériumszámú és alacsonyabb szomatikus sejtszámú tej átvételi ára magasabb, jellemzően a legjobb minőségű kecsketej baktériumszáma 50 ezer CFU/cm3, szomatikus sejtszáma 1 millió/cm3 alatti (PIRISI és mtsai., 2007). A magas szomatikus sejtszám (szubklinikai tőgygyulladás) kedvezőtlenül befolyásolja a tej mennyiségét, valamint összetételét. A szubklinikai tőgygyulladás hatására csökken a termelt 121

dc_904_14 tej mennyisége (DEKKERS, 1995), továbbá megváltoznak a tej beltartalmi értékei (savófehérje mennyiségének növekedése, kazein, laktóz és kalcium tartalom csökkenése), aminek hatására, a tej feldolgozása során növekszik az alvadási idő, csökken az alvadék szilárdsága, így romlik a sajt minősége (SZAKÁLY, 2001). A kecsketej szomatikus sejtszáma a tehéntejhez viszonyítva, a két faj tejszekréciójának különbözősége miatt nagyobb (HAENLEIN, 2002). Ennek oka, hogy a kecske tejmirigye szekrécióját tekintve apokrin típusú, ami a citoplazma részecskék szekréciójával jár együtt (HINCKLEY, 1990). A kecsketej szomatikus sejtszáma így eredendően nagyobb (500.000-1.200.000 sejt/ cm3), mint a tehéntejé (HAENLEIN, 2002). Fontos tényező a tőgybimbó alakja, amely jelentősen befolyásolja a tőgygyulladás kialakulásának valószínűségét (HOLLÓ és BABODI, 1979). A kiskérődzők tőgy és tőgybimbó alakulásának értékeléséről kevesebb közlemény született, mint szarvasmarha fajban. MONTALDO és mtsai. (1993) vizsgálataik szerint (n=28 alpesi x cirolla, n=13 anglonúbiai x cirolla), a nem félgömb alakú tőggyel, valamint a kerekded (nem hengeres) tőgybimbóval rendelkező kecskék esetében többször fordult elő masztitisz (P<0,05), mint a félgömb alakú tőggyel, valamint hengeres tőgybimbóval rendelkező egyedeknél. A hengeres tőgybimbójú anyakecskéktől fejt tejben SCHUPPEL és SCHWOPE (1999) mértek a legalacsonyabb szomatikus sejt- és baktérium számot. A vizsgálatok szerint nincs szignifikáns különbség a kiskérődzők jobb és baloldali tőgybimbó méretek között (PEREZ és mtsai., 1984; ANKA és mtsai., 2005). A laktáció szakasza a tőgy, illetve tőgybimbó alakját, méretét is befolyásolja. PERIS és mtsai. (1999) vizsgálatukban résztvevő murciano kecskefajta tőgybimbó hosszának növekedését tapasztalták a laktáció előre haladtával. Teheneknél a tőgymélység szomatikus sejtszámra gyakorolt összefüggését vizsgálva YOUNG és mtsai. (1960) azt tapasztalták, hogy a mélyebb tőgy magasabb szomatikus sejtszámmal és gyakoribb masztitisz előfordulással jár. Ezt a megállapítást további szerzők eredményei (THOMAS és mtsai., 1984; ROGERS és mtsai., 1991; SCHUTZ és mtsai., 1993) is alátámasztják. IVÁNCSICS és GULYÁS (1998) a ductuspapillaris hosszúsága és a masztitiszre való hajlam összefüggésére hívja fel a figyelmet. HÚTH (2004) ultrahangos tőgymorfológiai vizsgálatnál arra a megállapításra jutott, hogy a hosszabb bimbócsatorna növeli a tőgygyulladás kialakulásának kockázatát. A tőgybimbó alakja a vizsgálatok szerint szintén befolyásolja a szomatikus sejtszámot. A különböző tőgybimbó alakulások közül a legkedvezőbb eredményeket a tej szomatikus sejtszámára nézve a tölcsér alakú tőgybimbóval rendelkező teheneknél tapasztalták (HICKMAH, 1964; RADHORE, 1976). Hazánkban viszonylag kevés közlemény született a kiskérődzők tőgy és tőgybimbó morfológiájának témakörében (KUKOVICS és mtsai., 1999; KUKOVICS és mtsai., 2006; NÉMETH és mtsai., 2008; PAJOR és mtsai., 2009). A tőgymorfológiai tulajdonságok pedig jól öröklődnek (h²=0,5-0,7), így már egy-két nemzedék alatt is jelentősen javíthatók (GULYÁS, 2002). PAJOR és mtsai. (2009) vizsgálták a tőgy-és tőgybimbó tulajdonságok, illetve a tej szomatikus sejtszáma közötti összefüggéseket. Vizsgálatuk során megállapították, hogy a három vizsgált tőgybimbó tulajdonság –tőgybimbó hossz, tőgybimbó vég szélessége, tőgybimbó alap szélessége –pozitív korrelációban áll a szomatikus sejtszámmal. A tőgybimbó típusa is meghatározó jelentőségű a tej minőségének szempontjából: a hengeres tőgybimbó 122

dc_904_14 szomatikus sejtszáma a legkedvezőbb az egyéb tőgybimbó típusokkal (tölcséres, átmeneti) szemben. A különböző testméretek, így ezen belül a tőgy felvételezésére egyre gyakrabban használják a videotechnikát, SIPOS és mtsai. (2006) a digitális videotechnika segítségével értékelték holstein fríz tehenek tőgybimbó méreteit. Kiskérődzők (juhok) esetében több vizsgálat során használtak digitális képalkotókat a tőgy morfológiai adatainak rögzítésére. MARIE-ETACELIN és mtsai. (2003) sarda és lacaune keresztezett juhok esetében vizsgálta a tőgy morfológiája és a tejtermelés összefüggését digitális képalkotók segítségével. ROVAI és mtsai. (2004) 120 amerikai tejelő keresztezett anyajuh tőgytulajdonságainak mérésére hasonlította össze a digitális felvételek és az in vivo vett tőgyméretek eredményeit. Vizsgálata megerősítette, hogy nincs statisztikailag igazolható különbség a két felvétel adati között, a digitális képalkotók alkalmasak a tőgy morfológiai vizsgálatára. SADEGHI és mtsai. (2014) zsírfarkú juhok tőgyméret elemzésére használták a digitális képeket. LU és mtsai. (1991) a fejési mutatókat értékelték alpesi kecskénél (n=50). Eredményeik azt mutatták, hogy a kecske számára az optimális vákuumnagyság: 45-52 kPa, fejési ütem arány: 60:40, a fejési ütem szám: 90 szívás/perc. Magasabb vákuumnagyságon növekedett az átlagos és a maximális fejési sebesség (P<0,05), a fejési idő csökkent, a szomatikus sejtszám emelkedett. A masztitisz teszt eredményei legalacsonyabbak 52 KPa-on és 90 szívás/percnél voltak. LOPEZ és mtsai. (1999) canarian tejelő kecskék (n=52) vizsgálatakor megállapították, hogy a fejések gyakorisága befolyásolta a tőgy, illetve a tőgybimbó morfológiáját. Eredményeik azt mutatták, hogy az egyszer fejt állatok tőgye nagyobb tejmedencét és tőgytérfogatot mutatott, a kétszer fejt egyedek esetében viszont a tőgybimbó hosszúsága és átmérője növekedett meg.

123

dc_904_14 2.3.2.2 Célkitűzés A vizsgálatok a kecskék tejtermelésével kapcsolatban is többirányúak voltak, illetve az ezekhez kapcsolódó célok a következőkre terjedtek ki:  A magyar parlagi kecske tejtermelésének értékelése és az ezt befolyásoló tulajdonságok vizsgálata o A magyar parlagi kecske tejtermelési tulajdonságainak értékelése o Digitális képek alkalmazása a kecske tőgybimbók morfológiai tulajdonságainak megállapításához o A laktáció szakaszainak és az ellés típusának hatása a magyar nemesített kecske néhány tőgybimbó morfológiai és termelési tulajdonságára o A tőgybimbó alakja és a kecsketej néhány minőségi tulajdonságának kapcsolata A magyar parlagi kecske tejtermelési tulajdonságainak megállapítására, a kecsketej kémiai, fizikai és higiéniai jellemzőinek változására a laktáció szakasza és száma szerint. A magyar parlagi kecske tőgy és tőgybimbó morfológiai tulajdonságainak digitális videotechnikával történő értékelésére, valamint a különböző morfológiai tulajdonságok összefüggésének vizsgálatára a tej szomatikus sejtszámával. Az ellés típusa (egyes, vagy ikerellés) és a laktáció szakasza (laktáció első, második harmadának) közötti összefüggés megállapítására a kecsketej beltartalmával, a termelt tej mennyiségével és a tőgybimbó méret változásával. A különböző tőgybimbó alakulások, alakok (tölcséres, átmeneti és hengeres) hatásának megállapítására a kecsketej szomatikus sejt, és csíra számával a laktáció különböző szakaszában.  A takarmányozás hatása a kecsketej zsírsavösszetételére (biológiai értékére)  Algaetetés hatása a kecsketej zsírsavösszetételére  Legeltetés hatása a kecsketej és sajt zsírsavösszetételére A mikroalga etetéssel mennyiben lehet humán táplálkozás szempontjából kedvezően befolyásolni a kecsketej zsírsavösszetételét, valamint milyen hatást gyakorol az mikroalga etetés a kecskék tej termelésére. A legeltetés milyen mértékben befolyásolja a kecsketej termelését és összetételét, illetve a tej és az ilyen tejből előállított sajt zsírsavösszetételét.

124

dc_904_14 2.3.2.3. Anyag és módszer 2.3.2.3.1. A magyar parlagi kecske tejtermelésének és az ezt befolyásoló tulajdonságok vizsgálata 2.3.2.3.1.1. A magyar parlagi kecske tejtermelési tulajdonságainak értékelése Vizsgálatainkat egy Győr-Moson-Sopron megyei kecsketenyészetben végeztük. Az állományt 181 anyaállat képezte. A vizsgálatokba 10-10 első, harmadik, illetve ötödik laktációjú magyar parlagi kecskét vontunk be. Az állatokat április elejétől kezdve fejték, miközben április közepétől októberig legelőre alapozottan tartották a Duna árterén. A tejelő állatok abrakkiegészítést (400 g/nap) is kaptak. A gazdaságban pásztoroló legeltetési módszert alkalmaztak. Az adott időszakban legeltetett gyepterület táplálóanyag-összetételét a 69. táblázat szemlélteti. 69. táblázat A legelt takarmány táplálóanyag-összetétele Összetevő Eredeti szárazanyag Nyersfehérje Nyerszsír Nyersrost Nyershamu Nitrogénmentes kivonható anyag

Mértékegység g/kg takarmány g/kg szárazanyag g/kg szárazanyag g/kg szárazanyag g/kg szárazanyag g/kg szárazanyag

Május 306,6 191,4 49,0 236,4 90,6 432,6

Július 323,8 130,5 32,6 268,2 92,4 476,3

Szeptember 265,9 170,2 36,4 255,7 108,0 429,6

A kecskéket naponta kétszer fejték, a fejés 2 × 12 állásos fejőházban történt (vákuumnagyság: 48 kPa, ütemarány: 60:40, ütemszám: 90/min). A vizsgálatok során a laktáció első (május), második (július) és harmadik (szeptember) harmadában egy-egy alkalommal, reggel és este vettük a tejmintákat, mind a vizsgált állományból (n = 30), mind az összes kecske (n = 181) elegytejéből. A tejminták gyűjtése kézzel történt. A mintákat a teljesen kifejt tőgy elegytejéből vettük. Anyánként 2 × 20 cm3 tejmintát gyűjtöttünk, az egyik a beltartalom és a szomatikus sejtszám, a másik a pH és a savfok meghatározására szolgált. A tejmintákat az ÁT Kft. gödöllői laboratóriumában vizsgáltuk meg. A minták átlagos beltartalmának (zsírmentes szárazanyag, tejfehérje, tejzsír, tejcukor) meghatározása FT6000 készülék (FossElectric, Denmark) alkalmazásával történt. A szomatikus sejtszámot Fossomatic 5000 (FossElectric, Denmark) készülékkel állapítottuk meg. A kecsketej savfokának, illetve pH-jának a meghatározása az MSZ 3707:1981 szabvány (2. és 3. fejezet) szerint történt. A kapott eredmények statisztikai értékeléséhez SPSS 15.0 for Windows programot használtunk. Az alkalmazott statisztikai próbák az alábbiak voltak: alapstatisztika (átlag, szórás), Kolmogorov-Szmirnov teszt (eloszlás vizsgálat), homogenitás vizsgálat, ANOVA, Kruskal-Wallis teszt, Dunn teszt, LSD teszt, Pearson korreláció.

125

dc_904_14 2.3.2.3.1.2. Digitális képek alkalmazása a kecske tőgybimbók morfológiai tulajdonságainak megállapításához A vizsgálatokat a GAK Kht. Állattenyésztési Tanüzemében, Gödöllőn (továbbiakban "A" gazdaság) és a Kiskunsági Nemzeti Park területén található Bösztörön (továbbiakban „B” gazdaság) végeztük. A két gazdaságban az első laktációt lezárt, ellés előtt álló magyar nemesített kecskék (A gazdaság n=15, B gazdaság n=15) tőgybimbóiról vettünk fel adatokat. A felvételeket HP 935, 5,3 megapixel felbontású digitális fényképezőgéppel készítettük. A tőgyre a bimbók közelébe elütő színű, 1x1 cm-es jelölést ragasztottunk, a későbbi kalibrálás érdekében. A két tőgybimbó méreteit a Terület V. 7.0 (MOSONI, 2000) nevű, szoftver segítségével határoztuk meg. A digitalizált fényképeken 4 pontot jelöltünk meg, amelyekből kettő szolgált a kalibrálásra, míg további kettővel a mérendő távolságokat határoztuk meg. A 4 jelölt pont alapján a szoftver automatikusan számította ki a különböző paramétereket. A tőgybimbókon négy paramétert vizsgáltunk: a tőgybimbó hosszát (a tőgybimbó alapja és vége közti távolság), a tőgybimbó szélességét az alapi részen és a tőgybimbó közepén, valamint a tőgybimbó végénél mért távolságot (azon a ponton, ahol a tőgybimbó vége keskenyedni kezd). A különböző tőgybimbó méret adatok értelmezése érdekében, a gépi fejhetőség szempontjából – a testalakulási indexek analógiájára - tőgybimbó-indexet határoztunk meg. Az összes vizsgált egyed bal és jobb tőgybimbójának átlagolt paramétereit értékeltük és hasonlítottuk össze. Tőgybimbó Index: tőgybimbó végnél mért érték területe (cm2)/ tőgybimbó alapjánál mért érték területe (cm2) x 100. A kapott százalékos arányokat három kategóriába soroltuk olyan módon, hogy az átlaghoz képest -0,5 szórás egység alatti értékek kerültek az 1. kategóriába, továbbá az átlaghoz képest -0,5 és +0,5 szórás egység közé eső értékek a 2. kategóriába, végül az átlaghoz képest +0,5 szórás egység feletti értékek kerültek a 3. kategóriába. A meghatározott hosszúsági és szélességi adatok statisztikai értékeléséhez SPSS 10.0 for Windows programot használtunk. Alkalmazott statisztikai próbák: alapstatisztika, kétváltozós ANOVA, korrelációszámítás. 2.3.2.3.1.3. A laktáció szakaszának és az ellés típusának hatása a magyar parlagi kecske néhány tőgybimbó morfológiai és termelési tulajdonságára A vizsgálatokat a GAK Kht. Állattenyésztési Tanüzemében, Gödöllőn végeztük. A gazdaságban a második laktációban lévő magyar nemesített kecskék (n= 20) tőgybimbóiról vettünk fel adatokat a laktáció elején és végén. Az állatokat 10x15 m-es karámban, illetve kifutóban tartottuk. Az anyakecskék napi takarmányadagja a vizsgálat ideje alatt 2-2,5 kg jó minőségű lucerna széna és átlagosan 1 kg abrakkeverék (zab, búza, kukorica roppantott 1/31/3-1/3 arányú keveréke) volt. Az anyák a takarmányon kívül szelén tartalmú nyalósót is kaptak. A felvételeket CANON DSC-H2 digitális fényképezőgéppel készítettük. A tőgyre a bimbók közelébe elütő színű, 1x1 cm-es jelölést ragasztottunk, a későbbi kalibrálás érdekében. A két 126

dc_904_14 tőgybimbó méreteit a Terület V. 7.0 (MOSONI, 2000) nevű szoftver segítségével határoztuk meg. A digitalizált fényképeken 4 pontot jelöltünk meg, amelyekből kettő szolgált a kalibrálásra, míg további kettővel a mérendő távolságokat határoztuk meg. A 4 jelölt pont alapján a szoftver automatikusan számította ki a különböző paramétereket. A tőgybimbókon négy paramétert vizsgáltunk: a tőgybimbó hosszát (a tőgybimbó alapja és vége közti távolság), a tőgybimbó szélességét az alapi részen és a tőgybimbó közepén, valamint a tőgybimbó végénél mért távolságot (azon a ponton, ahol a tőgybimbó vége keskenyedni kezd). Az összes vizsgált egyed bal és jobb tőgybimbójának paramétereit értékeltük és hasonlítottuk össze. A vizsgálatban résztvevő kecskéket naponta kétszer fejték a laktációjuk alatt. A tejmennyiség mérése havi alkalommal történt. A tejminták kifejése kézzel történt mindkét tőgyfélből különkülön. Anyánként és tőgyfelenként 40 ml nyerstejet gyűjtöttünk, ahol tejmintába tejalvadást gátló tabletta került, utána a mintát +4°C tároltuk. A minta az Állattenyésztési Teljesítmény Vizsgáló Kft.-ben (Gödöllő) került átlagos beltartalom meghatározásra (zsírmentes szárazanyag, tejfehérje, tejzsír, tejcukor, szomatikus sejtszám). A vizsgálatban a gidákat 60 napos korukban választottuk el az anyjuktól. Az állomány átlagos laktáció hossza 266 nap és átlagos tejtermelése 572 l. A vizsgálati paraméterek (tejösszetétel a laktáció egyes szakaszaiban, tőgybimbó paraméterek) statisztikai értékeléséhez SPSS 14.0 programot használtunk (adatok normális eloszlásának vizsgálata Kolmogorov-Smirnov teszttel, átlag, szórás, F és T teszt, valamint Welch korrekciót a szomatikus sejtszám esetén). 2.3.2.3.1.4. A tőgybimbó alakja és a kecsketej néhány minőségi tulajdonságának kapcsolata A vizsgálatokat egy Mosonmagyaróvár közelében lévő 181 anyakecskével rendelkező árutermelő telepen végeztük. A vizsgálatban (n=30), vegyes laktáció számú magyar parlagi kecske vett részt. A vizsgált állatokat április elejétől fejték. Az állományt április közepétől októberig legelőre alapozottan tartották a Duna árterén, a tejelő állatok abrak kiegészítést (400 g/nap) is kaptak. A gazdaságban pásztoroló legeltetési módszert alkalmaztak. A kecskéket naponta kétszer fejték, a fejés 2 x 12 fejőházban történt (vákuumnagyság: 48 kPa, ütemarány: 60:40, ütemszám: 90/min). Az állományt jellemző laktációs napok szélsőértékei 280-300 nap, laktációs termelésük pedig 300-450 l voltak. A tőgybimbókat alakjuk szerint három csoportba osztottuk: hengeres, tölcséres, valamint a kettő közötti átmeneti. A vizsgálat során az összes egyed bal és jobb tőgybimbóját külön értékeltük. A tejminták gyűjtése kézzel történt, mindkét tőgyfélből külön - külön. Anyánként és tőgyfelenként 2 x 20 ml tejmintát gyűjtöttünk, az egyik minta a szomatikus sejtszám, a másik az összes baktériumszám meghatározására szolgált. A minták szomatikus sejtszám és az összes baktériumszám meghatározása fluoreszcenciás optoelektronika felhasználásával (Fossomatic 5000 és BactoScan FC, FossElectric, ÁT Kft, Gödöllő) történt. A meghatározott tulajdonságok adatainak statisztikai értékeléséhez SPSS 14.0 programot használtunk. Alkalmazott statisztikai próbák: Kolmogorov-Szmirnov teszt, Levene teszt a varianciák homogenitásának vizsgálatára, ANOVA, LSD teszt, Chi2 teszt.

127

dc_904_14 2.3.2.3.2. A takarmányozás hatása a kecsketej zsírsavösszetételére (biológiai értékére) 2.3.2.3.2.1. Algaetetés hatása a kecsketej zsírsavösszetételére A vizsgálatban 20 fejős magyar parlagi fajtájú kecske vett részt, a fejt időszak hossza 62 nap volt. Egy-egy kísérleti periódus 4 hétig tartott, ebből szoktatási időszak 2 hét, a mintavételi periódus 2 hét volt. A kontrol és a kísérleti csoportok istállózva voltak, valamint ad libitum lucerna szénát fogyasztottak, valamint 1000 g abrakkeveréket kaptak, kontrol csoport: 15 % búza, 31 % kukorica, 15 % extrahált napraforgó (37 % nyersfehérje tartalom), 10 % extrahált szójadara (46 % nyersfehérje tartalom), 24 % búzakorpa és 5 % premix. A kísérleti csoport: 16,6 % búza, 31 % kukorica, 15 % extrahált napraforgó (37 % nyersfehérje tartalom), 5,4 % extrahált szójadara (46 % nyersfehérje tartalom), 24 % búzakorpa és 5 % premix és 3 % szárított Chlorellakessleri mikroalga. Az abrakkeveréket két egyenlő részben adtuk a kecskéknek. A tejmintákat az utolsó 2 hétben, 12 napon keresztül, naponta kétszer reggel és este vettük. A reggeli és esti mintákat egyként kezeltük. A minták lefagyasztva (-20 0C) kerültek tárolásra a későbbi vizsgálatok céljára. A takarmányminták táplálóanyag tartalmát a 70. táblázat mutatja be. 2.3.2.3.2.2. Legeltetés hatása a kecsketej és sajt zsírsav összetételére Vizsgálatunkban 20 magyar parlagi anyakecske tejének beltartalmát és zsírsavösszetételét értékeltük. A vizsgálatokat egy alföldi kecsketenyészetben végeztük. Az állatokat két csoportba (szénára alapozott és legeltetett) osztottuk. A csoportokban az anyakecskék ellés (laktáció) száma, és életkora hasonló volt. Az egyik csoport abrak kiegészítés mellett ad libitum lucernaszénát és kiegészítésként 300-400 g/nap gazdasági abrak keveréket (40 % árpa, 20 % kukorica, 20 % búza, 20 % korpa) kapott. A másik csoport legelőre volt alapozva a takarmányozása, 300 g/nap abrakkeverék kiegészítéssel (40 % árpa, 20 % kukorica, 20 % búza, 20 % korpa). Az állatokat naponta kétszer hajtották be a legelőről, majd a fejés befejezésével a nap folyamán a legelőn tartózkodtak.

128

dc_904_14 70. táblázat Táplálóanyag és zsírsavtartalom az etetett takarmányokban Összetevők

Összetétel szárazanyag (DM) nyersfehérje nyerszsír nyersrost nyershamu Zsírsavak C16:0 C18:0 C18:1n-9 C18:2n-6 C18:3n-3

egység

g/kg g/kg DM g/kg DM g/kg DM g/kg DM % % % % %

Abrakkeverék Lucernaszéna mikroalgával

Kontrol abrakkeverék

887 223 41 66 78

870 217 16 341 94

885 214 56 61 69

11,60 2,86 21,50 54,10 8,70

34,30 5,22 3,90 20,69 21,72

12,12 2,46 23,61 56,20 4,27

A vizsgálat során mindkét csoport egyedei azonos összetételű, minőségű és mennyiségű gazdasági abrakkeveréket kaptak napi kétszeri etetés mellett. A kísérleti periódus öt hétig tartott, ebből szoktatási időszak három hét, a mintavételi periódus két hét volt. A tejmintákat az utolsó két hétben, hetente egyszer vettük. A tejminták kifejése kézzel történt. Anyánként és időpontonként 2 mintát gyűjtöttünk, a tej alap kémiai paramétereinek és zsírsavösszetételének meghatározása céljából. Sajtkészítés céljára szintén a negyedik és az ötödik héten a vizsgált csoportoktól elegy tejmintát gyűjtöttünk. Csoportonként 15 kg kecsketejből kb. 1,5 kg félkemény sajtot (71. táblázat) készítettünk a 2., 5., 8., 11. és 14. napokon. A sajtmintákat négy hetes érlelés végeztével gyűjtöttük. 71. táblázat Félkemény sajtok készítése Sajtkészítés lépései 1. Pasztőrözés: 63-65C, 30 min 2. Hűtés: 40C-ra 3. Baktérium kultúra (1.5 %) és CaCl2 (15 g/ 100 l tej), hozzáadása, 1 óra inkubáció 4. Hűtés 32C-ra 5. Oltó hozzáadása, 30 min koagulációs idő 6. Alvadék felaprítása (búzaszem méret) 7. Utómelegítés: 38 C-ra, 15 min 8. Formázás: ~1,5 kg 9. Préselés: 12 óra, kezdő nyomás: 5 kg/kg sajt; végső nyomás: 15 kg/kg sajt 10. Sófürdő: 36-48 óra, cc: 18 %, hőmérséklet: 13C 11. Érlelés: 17-18C, 85% relatív páratartalom, 4 hét tölgyfadeszkán

129

dc_904_14 Módszerek A takarmány mintákból (3-3) szárazanyag, nyersfehérje, nyerszsír, nyersrost és nyershamu lett meghatározva a Magyar Takarmánykódex szerint (1990). A kifejt tejmintákból a tejzsír, tejfehérje, tejcukor és a zsírmentes szárazanyag-tartalom lett meghatározva. A minták meghatározása spektrofotométer alkalmazásával történt (Combi Foss 5000, Foss Elelctric; ÁT Kft, Gödöllő). Zsírsavösszetétel meghatározás A zsírsavösszetétel meghatározása érdekében a tejzsírral /tejszínnel/ savkatalizált metilészterképzést végeztünk BF3 alkalmazásával (AOAC, 1990), majd a keletkezett metil származékok zsírsavprofilját gázkromatográfiásan határoztuk meg. A mintában lévő zsírsav metilészter csúcsokat ismert összetételű standardben lévő zsírsavak retenciós ideje alapján azonosítottuk. Gázkromatografálás körülményei és jellemzői:  Készülék: Shimadzu GC 2010 (Japán)  Kolonna: CP-SIL-88 kapilláris oszlop (100 m x 0,25 mm x 0,2 μm)  Detektor: FID  Split arány 1:50  Injektált térfogat: 0,5 ul  Vivőgáz: hélium áramlási sebesség: 28 cm/s  Hőmérsékletek: injektor 270 0C, detektor 300 0C, kolonna 80 0C 0 percig, majd melegítés 2,5 0C/ perc sebességgel 205 0C-ig, 205 0C-on 20 percig majd 10 0C/perc sebességgel 225 0C -ig és 5 percig ezen a hőfokon marad. Az eredményeket a csúcsterületek arányában, százalékos megoszlásban adjuk meg. Statisztikai vizsgálat A meghatározott adatok statisztikai értékeléséhez SPSS 14.0 programot használtunk. Alkalmazott statisztikai próbák: alapstatisztika, F- teszt, T és Welch’s t- teszt. 2.3.2.4. Eredmények és értékelésük 2.3.2.4.1. A magyar parlagi kecske tejtermelésének értékelése és az ezt befolyásoló tulajdonságok vizsgálata 2.3.2.4.1.1. A magyar parlagi kecske tejtermelési tulajdonságainak értékelése Vizsgálataink során a magyar parlagi fajta által termelt nyers tej szárazanyag-, zsírmentes szárazanyag-, tejzsír-, tejfehérje-, illetve tejcukor-tartalmának, továbbá pH-jának, savfokának és szomatikus sejtszámának alakulását követtük nyomon. A Kolmogorov-Szmirnov tesztet elvégezve normál eloszlást tapasztaltunk a beltartalmi, a pH és a savfok értékek esetében, viszont a szomatikus sejtszám nem mutatott normál eloszlást, így logaritmikus transzformációra volt szükség. A laktáció három különböző szakaszában gyűjtött minták

130

dc_904_14 összetételi jellemzőit, valamint egyes fizikai és higiéniai tulajdonságainak értékeit a 72. táblázat foglalja össze. A laktációs időszak szignifikáns hatást gyakorolt a kecsketej beltartalmi értékeinek alakulására (P<0,001) és befolyásolta a tej savasságát is, ellenben nem volt hatással a szomatikus sejtszám nagyságára. A legkisebb értékeket a laktáció közepén, a legnagyobbakat pedig a laktáció végén mértük. A laktáció szakaszainak a beltartalmi értékekre gyakorolt szignifikáns hatását PRASAD és SENGAR (2002), valamint KUCHTÍK és SEDLÁČKOVÁ (2003) is kimutatták, de ők folyamatos növekedést tapasztaltak. Ezzel szemben VARGA (2008) eredményeinkhez hasonlóan a laktáció közepén mérte a főbb beltartalmi összetevők legkisebb értékeit, azt követően a laktáció harmadik szakaszában jelentős növekedést tudott kimutatni. Növekvő beltartalmi értékek mellett a tejcukor-tartalom a laktáció során folyamatosan csökkent (BROZOS és mtsai., 1998; HAENLEIN, 2004). A kis tejcukortartalom összefüggésben lehet a viszonylag nagy szomatikus sejtszámmal (VARGA, 2008). 72. táblázat A vizsgált kecsketej beltartalmi összetevőinek, valamint egyes fizikai és higiéniai tulajdonságainak alakulása a laktáció szakasza szerint Vizsgált tulajdonság

Laktáció Laktáció eleje közepe 12,21±1,01A 11,64±1,07A A 8,25±0,40A 8,04±0,29

Laktáció vége 15,42±1,96B 9,49±0,87B

F

P

56,31 *** Szárazanyag, g/100 g Zsírmentes 47,72+ *** szárazanyag, g/100 g 3,60±0,92A 3,27±0,97A 6,17±1,56B 48,94 *** Tejzsír, g/100 g 3,27±0,27A 3,26±0,24A 4,27±0,80B 49,52+ *** Tejfehérje, g/100 g A A B + 4,54±0,15 4,31±0,23 4,18±0,58 19,53 *** Tejcukor, g/100 g 6,63±0,11B 6,46±0,06A 6,69±0,23B 39,09+ *** pH Aa B b + 6,04±1,20 6,88±0,60 6,74±0,62 12,36 ** Savfok, °SH Szomatikus sejtszám, 5,88±0,74 5,86±0,53 6,26±0,72 2,52 N.S. log sejt/ml ab Az azonos sorban szereplő eltérő betűk szignifikáns különbséget jelez, P< 0,05 AB Az azonos sorban szereplő eltérő betűk szignifikáns különbséget jeleznek, P<0,01 + Kruskal-Wallis teszt, χ2 érték ** P<0,01 *** P<0,001 N.S. Nincs szignifikáns különbség A vizsgált fontosabb összetevők mennyiségei a laktáció harmadik harmadában érték el maximumukat. A tejzsír- és a tejfehérje-tartalom, de különösen a szomatikus sejtszám növekedése több tényező eredménye. Ezek közül az egyik a tejmennyiség (a hígító hatás) csökkenése a laktáció előrehaladásával (BEDŐ és mtsai., 1999). Alpesi és szánentáli fajtákban ANTUNAC és mtsai. (2001) mértek hasonló értékeket. A különböző laktációs számmal rendelkező anyakecskék tejének összetételét, továbbá egyes fizikai és higiéniai tulajdonságainak értékeit a 73. táblázat mutatja be. A laktáció száma nem befolyásolta szignifikáns mértékben a kecsketej tulajdonságainak alakulását, kivéve a tejcukorét és a szomatikus sejtszámét. Tejcukor esetében a legnagyobb 131

dc_904_14 értéket (4,47%) a harmadik laktációs kecskék, a legkisebbet (4,25%, P <0,05) az ötödik laktációsok mutatták. Legnagyobb szomatikus sejtszámmal szintén az ötödik laktációs csoport egyedei rendelkeztek (P<0,001). Más szerzők (WILSON és mtsai., 1995; OLECHNOWICZ és SOBEK, 2008) is a többet ellett anyáknál számoltak be “rosszabb” eredményekről. A teljes laktációs periódust reprezentáló beltartalmi értékeket – a teljes fejt állomány (n= 181) által termelt elegytej vonatkozásában a 74. táblázatban foglaltam össze. 73. táblázat A vizsgált kecsketej beltartalmi összetevőinek, valamint egyes fizikai és higiéniai tulajdonságainak alakulása a laktáció száma szerint Vizsgált tulajdonság

Első laktáció

Harmadik laktáció

Ötödik laktáció

F

P

Szárazanyag, g/100 g

13,29±2,60

12,76±1,94

13,29±1,92

0,54

N.S.

Zsírmentes szárazanyag, g/100 g

8,67±0,90

8,46±0,74

8,68±1,04

0,48+

N.S.

Tejzsír, g/100 g

4,54±2,15

4,07±1,60

4,49±1,41

0,60

N.S.

+

N.S.

7,14

+

*

3,63±0,73

3,43±0,45

3,75±0,82

Tejcukor, g/100 g

4,33±0,52

4,47±0,17

a

4,25±0,39

b

pH

6,59±0,20

6,58±0,97

6,62±0,21

0,74+

N.S.

Savfok, °SH

6,86±0,53A

6,29±0,87B

6,41±1,24

9,77+

**

Tejfehérje, g/100 g

3,62

Szomatikus sejtszám, 5,80±0,75A 5,78±0,66A 6,44±0,69B 7,81 *** log sejt/ml ab Az azonos sorban szereplőeltérő betűk szignifikáns különbséget jelez, P≤ 0,05 AB Az azonos sorban szereplő eltérő betűk szignifikáns különbséget jeleznek, P≤0,01 + Kruskal-Wallis teszt, χ2 érték ** P≤0,01 *** P≤0,001 N.S. Nincs szignifikáns különbség Az általunk mért beltartalmi értékek (különösen a tejzsír mennyisége) nagyobbak voltak a szakirodalomban közölt adatoknál (CSAPÓ és SCHÄFFER, 2001; CSAPÓ és CSAPÓNÉ, 2002; PARK és mtsai., 2007; ZAN és mtsai, 2006). A szomatikus sejtszám nagyobbnak mutatkozott, mint a BEDŐ és mtsai. (1999), illetve OLECHNOWICZ és SOBEK (2008) által kapott eredmények, viszont ZENG és ESCOBAR (1995) vizsgálati adataihoz hasonlóan alakult. HINCKLEY (1990) szerint kecsketejben természetes a szomatikus sejtek nagy száma, hiszen a kecske tejmirigy szekrécióját tekintve apokrin típusú, ami a citoplazma részecskék szekréciójával jár együtt.

132

dc_904_14 74. táblázat A vizsgált kecsketej beltartalmi összetevőinek, valamint egyes fizikai és higiéniai tulajdonságainak átlagos értékei a laktáció egészére vonatkozóan

Szárazanyag, g/100 g

Vizsgált egyedek teje Átlag Szórás 13,17 ±2,18

Zsírmentes szárazanyag, g/100 g

8,80

±0,90

8,68

Tejzsír, g/100 g

4,37

±1,75

4,60

Tejfehérje, g/100 g

3,60

±0,69

3,51

Tejcukor, g/100 g

4,35

±0,39

4,35

pH

6,60

±0,18

6,60

Savfok, °SH

6,53

±0,94

6,70

Szomatikus sejtszám, log sejt/ml

6,00

±0,66

6,54

Vizsgált tulajdonság

Elegytej Átlag 13,28

A tej beltartalmi, értékeinek teljes laktációra vonatkozó összefüggéseit vizsgálva (75.táblázat) megállapítható, hogy a várakozásoknak megfelelően, szoros, pozitív összefüggés van a szárazanyag és a következő összetevők között: zsírmentes szárazanyag (r = 0,82; P<0,001), tejzsír (r = 0,95; P<0,001), tejfehérje (r = 0,80; P<0,001). 75. táblázat A vizsgált kecsketej beltartalmi összetevőinek, valamint egyes fizikai tulajdonságainak összefüggései a teljes laktáció alatt

Szárazanyag, % Zsírmentes szárazanyag, % Tejzsír, % Tejfehérje, % Tejcukor, % pH * P<0,05 *** P<0,001

Zsírmentes szárazanyag, %

Tejzsír, %

Tejfehérje, Tejcukor, % %

0,82***

0,95***

0,80***

–

0,60*** –

pH

Savfok, °SH

-0,01

0,21*

-0,06

0,93***

0,16

0,14

0,06

0,61*** –

-0,11 -0,16 –

0,22* 0,25* -0,17 –

-0,10 0,10 -0,16 -0,69***

Ugyancsak szoros korrelációt tapasztaltunk a zsírmentes szárazanyag és a tejfehérje (r = 0,93; P<0,001) között. Közepesen szorosnak bizonyult a zsírmentes szárazanyag és a tejzsír (r=0,60; P<0,001), valamint a tejzsír és a tejfehérje (r = 0,61; P<0,001) összefüggése. Az általunk kapott korrelációs együtthatók hasonlóak voltak a ZENG és ESCOBAR (1995) valamint KUCHTÍK és SEDLÁČKOVÁ (2003) által közöltekhez. Közepesen szoros, negatív 133

dc_904_14 kapcsolatot találtunk viszont a pH és a savfok között (r = -0,69; P<0,001). Más szerzők is hasonló összefüggést állapítottak meg vizsgálataik során (GALINA és mtsai., 1996; KUCHTÍK és SEDLÁČKOVÁ, 2003). 2.3.2.4.1.2. Digitális képek alkalmazása a kecske tőgybimbók morfológiai tulajdonságainak megállapításához A két gazdaságban a tőgybimbókon mért paraméterek adatait a 76. táblázatban foglaltam össze. 76. táblázat Két gazdaságban mért tőgybimbó paraméterek összehasonlítása Tulajdonságok(1)

Tőgybimbó alap

Tőgybimbó Tőgybimbó közép vég „A” gazdaság (n=15) 2,03+0,79 1,22+0,37 0,63+0,15 Bal fél 1,79+0,50 1,11+0,26 0,62+0,15 Jobb fél 1,91+0,67** 1,17+0,33** 0,63+0,16*** Átlag „B” gazdaság (n=15) 2,50+0,94 1,73+0,91 0,90+0,31 Bal fél 2,51+1,07 1,72+0,96 0,86+0,45 Jobb fél 2,51+1,00** 1,73+0,93** 0,88+0,38*** Átlag **P<0,01; ***P<0,001

Tőgybimbó hossz 2,47+0,94 2,33+0,83 2,40+0,88 2,73+1,20 2,69+1,14 2,71+1,15

A bal és jobb tőgybimbó méreteit egyváltozós varianciaanalízissel (ANOVA) hasonlítottuk össze. Az eredmények alapján megállapítható, hogy a két tőgyfél egyik gazdaságban sem különbözött egymástól (P>0,05). A kapott eredmények mutatják, hogy a két gazdaság állományának tőgybimbó méretei között szignifikáns különbség van, mely valószínűsíthetően a fajta heterogenitásából adódik. Összefüggéseket kerestünk továbbá a tőgybimbókon mért különböző paraméterek között (77. táblázat). 77. táblázat A tőgybimbó méretek közötti összefüggések eredményei Tulajdonságok

Tőgybimbó közép (cm) „A” „B” gazdaság gazdaság

Tőgybimbó 0,95*** 0,95*** alap (cm) Tőgybimbó --közép (cm) Tőgybimbó --vég (cm) *P≤0,05; **P<0,01; ***P<0,001

Tőgybimbó vég (cm

Tőgybimbó hossz (cm) „A” „B” gazdaság gazdaság

„A” gazdaság

„B” gazdaság

0,48NS

0,88***

0,74***

0,79***

0,56*

0,92***

0,73**

0,75**

--

--

0,37NS

0,65**

134

dc_904_14 Legszorosabb korrelációt a tőgybimbó alapjánál és a tőgybimbó közepénél mért adatok között számítottunk (r=0,95, P<0,001). Viszonylag szoros összefüggést találtunk a tőgybimbó hossz és tőgybimbó alap (r=0,74 vs. 0,79), illetve a tőgybimbó hossz és tőgybimbó közép között is (r=0,73 vs. 0,75). A tőgybimbó méretek alapján a Tőgybimbó Index szerint (lásd anyag és módszer fejezet) kategóriába soroltuk a tőgybimbókat. A vizsgálatban a célnak megfelelően a gépi fejésre legalkalmasabb tőgybimbó formát kerestük, melynek a 3. kategóriába sorolt tőgybimbók felelnek meg. A kategóriákba sorolást követően az állatok index pontszámának átlaga az 1. kategóriában 8,56±1,30, 2. kategóriában 12,55±1,37, valamint a 3. kategóriában 17,27±3,37 volt. A felhasznált tőgybimbó index alapján kategorizált tőgybimbók eredményeit a 78. táblázat tartalmazza. 78. táblázat A tőgybimbó index eredményei Kategóriák 1 (n=12) 2 (n=9) 3 (n=9) **P<0,01

Tőgybimbó alap 2,53+0,57** 2,02+0,52 1,61+0,47**

Tőgybimbó közép 1,54+0,47 1,29+0,38 1,11+0,30

Tőgybimbó vég 0,73+0,13 0,71+0,16 0,67+0,19

Tőgybimbó hossz 3,03+0,88** 2,37+0,72 1,83+0,60**

Az eredmények alapján látható, hogy a felvett tőgybimbó méretek a növekvő kategóriák szerint csökkenő mértéket mutatnak. A tőgybimbó méretek közül a tőgybimbó alap és hosszméretek esetén találtunk szignifikáns (P<0,01) különbséget. Ezek alapján összefüggéseket kerestünk a különböző tőgybimbó méretek és a Tőgybimbó Index kategóriák között. A kapott eredményeket a 13. és a 14. ábra szemlélteti. 13. ábra A tőgybimbó hossz- és alapméreteinek alakulása tőgybimbó kategóriák szerint

(r=-0,72, P<0,001, r=-0,66, P<0,001)

135

dc_904_14 14. ábra A tőgybimbó közép- és végméreteinek alakulása tőgybimbó kategóriák szerint

(r=-0,50; P<0,01; r=-0,18; P>0,05) Mindezek alapján megállapítható, hogy a legszorosabb kapcsolat az index és a tőgybimbó méretek, valamint ezzel párhuzamosan a legnagyobb méretcsökkenést a tőgybimbó alap és hosszméretek között lehetett kimutatni. A nagy méretcsökkenés jól mutatja, hogy az alkalmazott index nagy érzékenységű, ezért alkalmazása indokolt. Az eredmények alapján az alkalmazott Tőgybimbó Index alkalmas a gépi fejés szempontjából megfelelő tőgybimbó alakulás kiválasztására, így felhasználható az állattenyésztés gyakorlatában. A digitális képek vizsgálatának ismételhetősége és ellenőrizhetősége révén, és az alkalmazott Tőgybimbó Index objektivitása lehetőséget ad arra, hogy a magyar nemesített kecske tőgyének, illetve tőgybimbójának értékelése egységes elvek szerint értékelhető legyen, ami elsősorban a gépi fejés szempontjából lényeges. A tejelő juhok és kecskék tőgy morfológiai vizsgálatának jelentősége megnőtt az utóbbi évtizedekben (RUBERTE és mtsai., 1994; CAJA és mtsai., 1999; CARRETERO és mtsai., 1999). Ez azért is fontos, mert LABUSSIÈRE és mtsai. (1981); LABUSSIÈRE, (1988); FERNÁNDEZ és mtsai., (1995, 1997); CARTA és mtsai. (1999); ROVAI és mtsai. (1999) spanyol és francia tejelő juhoknál kimutatták, hogy a tőgy és a tőgybimbó alakja, mérete befolyásolja a tejtermelési tulajdonságaikat és a tejük szomatikus sejtszám tartalmát. A vizsgálatainkban alkalmazotthoz hasonló lineáris pontozási rendszerek kerültek kifejlesztésre, amelyek elsődleges célja a „jól fejhető” egyedek kiválasztása (DE LA FUENTE, 1996, 1999; CARTA és mtsai., 1999), genetikai paraméterként (értékmérő tulajdonságként) ezek szelekcióban való felhasználása (GOOTWINE és mtsai., 1980; MAVROGENIS és mtsai., 1988; FERNÁNDEZ és mtsai., 1995, 1997; CARTA és mtsai., 1999). A vizsgálati eredményekhez hasonlóan a tőgytulajdonságok szelekciós indexbe való beépítését javasolja ROVAI és mtsai. (2004) is.

136

dc_904_14 2.3.2.4.1.3. A laktáció szakaszainak és az ellés típusának hatása a magyar parlagi kecske néhány tőgybimbó morfológiai és termelési tulajdonságára Az adataink eloszlás vizsgálatát a Kolmogorov-Smirnov teszt segítségével végeztük el, mely alapján a beltartalmi értékek és a szomatikus sejtszám, valamint a tőgybimbó paraméterek normál eloszlást mutattak. A laktáció különböző szakaszában vizsgált kecsketej (magyar nemesített) átlagos beltartalmi értékeit a 78.táblázatban foglaltam össze. 78. táblázat A magyar nemesített kecskék tejmintáinak beltartalmi értékeinek alakulása laktáció szakaszok szerint (átlag±szórás)(n= 20) Tejzsír % Laktáció első harmada

3,12 +0,42

Laktáció második harmada

3,52 +0,72

Zsírmentes Szomatikus Fejfehérje Tejcukor száraz anyag sejtszám, % % % ezer db 3,19 4,57 8,10 711,06 +0,42 +0,25 +0,45 +606,35 3,17 +0,43

4,56 +0,23

8,02 +0,47

746,73 +818,84

Látható, hogy jelentős eltérések nem tapasztalhatók a két vizsgálati szakaszban, de a tejzsír és a szomatikus sejtszám esetében magasabb értékek mutatkoznak a laktáció második (3,52 %, 746,73 ezer db), mint az első (3,12 %, 711,06 ezer db) szakaszban. Az értékek hasonlóak CSAPÓ és CSAPÓNÉ (2002) által közöltekhez, de a tejzsír értékei kis mértékben alul maradtak. Morfológiai méréseket a laktáció első harmadában és a második harmadban végeztük el. A tőgybimbó méreteket és a szomatikus sejtszám alakulását a laktáció szakaszai szerint a 79. táblázatban foglaltam össze. 79. táblázat Magyar nemesített kecskék tőgybimbó méreteinek alakulása laktáció szakasz szerint (átlag±szórás)(n= 40)

Laktáció első harmada Laktáció második harmada Átlag

Bimbó hossz, cm

Bimbó alapi szélessége cm

2,40* +1,00 3,10* +1,23 2,79 +1,18

1,66** +0,60 2,40** +0,75 2,09 +0,78

Bimbó közepén mért szélessége cm 1,22** +0,47 1,64* +0,65 1,46 +0,61

Bimbóvég Szomatikus szélessége sejtszám, cm ezer db

0,56** +0,17 0,70** +0,17 0,64 +0,18

711,06 +606,35 746,73 +818,84 727,78 +702,06

*P<0,05; **=P<0,02 137

dc_904_14 Eredményeink alapján az általunk vizsgált kecske állomány nagy heterogenitást mutatott, amit a különböző tőgybimbó méretek szórása is igazol. Ennek oka, hogy különböző tőgybimbó formák léteznek a magyar kecskeállományban. Az eredmények azt mutatják (79. táblázat), hogy a laktáció előre haladtával növekednek a tőgybimbó méretek. A bimbó hossz 0,7 cm-rel, a bimbó alap 0,74 cm-rel növekedett. Hasonló eredményeket közölt PERIS és mtsai. (1999), ahol a vizsgálatukban résztvevő Murciano kecskefajta tőgybimbó hossza megnőtt a laktáció előre haladtával. A legnagyobb mértékben a tőgybimbó hossza és az alapja növekedett meg a laktáció második harmadára. A tej beltartalmi értékeit és a tej szomatikus sejtszámát elléstípusonként vizsgálva megállapítható (80. táblázat), hogy a laktáció első és második harmadában az egyet ellőknél a szomatikus sejtszám 400 ezer alatt maradt, az ikreket ellőknél szignifikánsan nagyobb volt (átlagosan 830 ezer és 1308 ezer), hasonlóan BROWNING mtsai. (1995); MACCIOTA és mtsai. (2005) és OLECHNOWICZ és SOBEK (2008) eredményeihez. A napi tej mennyisége is az ikreket ellett anyáknál statisztikailag igazolható mértékben nagyobb. A különbség végig megmaradt ugyan a két ellési típusú anyakecske csoport között, de a laktáció első harmadában a tejmennyiségben nagyobb volt a különbség, mint a laktáció második harmadában. Az ikerellett anyáknál a laktáció első harmadában a napi tejmennyiség átlagosan 0,71 literrel, a másodikban 0,28 literrel volt nagyobb, mint az egyet elletteknél. HEYDEN és mtsai. (1979); GIPSON és GROSSMANN (1990); BROWNING és mtsai. (1995); MONTALDO és mtsai. (1995) és MILERSKI és MAREŠ (2001) megegyezően eredményeinkkel szignifikáns különbséget találtak az egy, illetve két utódot ellő anyák tejhozamában (P<0,01) az ikerellők javára. Ezzel szemben FERNANDEZ (2000) és VECEROVA és KRIZEK (1993) nem találtak különbséget a tejtermelésben ellés típusonként. WILLIAMS (1993) fehér brit tejelő fajtájú kecskéknél a tejhozam csökkenését tapasztalta az ikreket ellő anyáknál. Ezzel szemben a tej zsírtartalma a laktáció elején átlagosan 0,73 %-kal volt több az egyet ellett anyáknál, mint az ikerelletteknél. A laktáció közepén (második harmad) a különbség még nagyobb volt a két ellési típus között az egyet ellet anyák javára (0,79 %-kal volt több az átlagos tejzsír tartalom az egyet ellő anyák tejében) úgy, hogy közben mind a két ellési típusnál nőtt a kecsketej tejzsírszázaléka. A tejfehérje tartalmat az ellés típusa nem befolyásolta. 80. táblázat Magyar nemesített kecskék napi tejtermelése és tejzsír alakulása ellés típusa szerint (átlag±szórás)(n= 20) Laktáció első harmad

Laktáció második harmad

Napi tejtermelés kg

Tejzsír, %

Tejfehérje %

Szomatikus sejtszám, ezer db

Napi tejtermelés, kg

Tejzsír, %

Tejfehérje %

Szomatikus sejtszám, ezer db

1,51** +0,21 Ikerellés 2,22** +0,48 *=P<0,05; **=P<0,01

3,54** +0,38 2,81** +0,37

3,18 +0,43 3,20 +0,45

312 +142 830 +520

1,73 +0,42 2,01 +0,47

3,97* +0,57 3,18* +0,65

3,20 +0,42 3,15 +0,45

340 +153 1308 +955

Egyes ellés

Ezzel szemben MILERSKI és MARES (2001) és CIAPPESONI és mtsai. (2004) vizsgálataik során mind a tejfehérje, mind pedig a tejzsír koncentráció csökkenését tapasztalták kettes és hármas ellések esetén. 138

dc_904_14 2.3.2.4.1.4. A tőgybimbó alakja és a kecsketej néhány minőségi tulajdonságának kapcsolata Az adatok eloszlás vizsgálatának - Kolmogorov-Szmirnov teszt - elvégzése után megállapítottuk, hogy a szomatikus sejtszám normál, a baktérium szám nem normál eloszlást mutat. A szomatikus sejtszám %-os alakulását tőgybimbó típusok szerint a laktáció első és második harmadában a 15. és 16. ábrák szemléltetik. 15. ábra A szomatikus sejtszám alakulása a tőgybimbó típusa szerint a laktáció első harmadában

16. ábra A szomatikus sejtszám alakulása a tőgybimbó típusa szerint a laktáció második harmadában

A kedvezőtlen típusú (tölcsér alakú) tőgybimbókból fejt kecsketej szomatikus sejtszáma nagyobb (első mérés: 840.000 sejt/ml; második mérés: 1507.000 sejt/ml) volt, mint a hengeres 139

dc_904_14 tőgybimbókból fejteké (első mérés: 391.000 sejt/ml; második mérés: 721.000 sejt/ml; P<0,01). A laktáció első harmadában a tölcséres tőgybimbókból származó tejmintákban kétszer volt több szomatikus sejt, mint a hengeres tőgybimbókban. A laktáció második harmadában mért értékek szintén kétszeres különbséget mutattak. A francia és a spanyol kecsketej átvételi rendszerben a legmagasabb átvételi árat az 1 millió szomatikus sejtszám alatti tejtételekért fizetnek. Mintáinkban a tölcséres alakú tőgybimbókkal rendelkező kecskéktől származó tejminták közül a laktáció első harmadában 73 %-ában, a második harmadában viszont csak 33 %-ában volt kevesebb a tej szomatikus sejtszáma, mint 1 millió. A hengeres tőgybimbó típussal rendelkező kecskék tejmintáiban számottevően (Chi2 teszt, P<0,01) nagyobb arányban (91 %, illetve 78 %) volt 1 millió alatti a tej szomatikus sejtszáma. Megfigyelhető, hogy a 1,5 millió szomatikus sejtszámot meghaladó minták aránya a tölcséres tőgybimbókkal rendelkező állatok tejmintáiban 13 % és 33 % volt, miközben a hengeres tőgybimbójú állatoktól vett tejmintákban ez lényegesen (Chi2 teszt, P<0,01) kisebb volt (0 %, illetve 6 %). A magas szomatikus sejtszámmal rendelkező, illetve a hengeres tőgybimbóktól eltérő tőgybimbók fogékonyabbak lehetnek a tőgygyulladásra, melyet MONTALDO és mtsai. (1993) által különböző keresztezett genotípusokon végzett kutatásai is megerősítenek. Az összes baktérium szám %-os alakulását tőgybimbó típusok szerint a laktáció első és második harmadában 17. és 18. ábrák szemléltetik. 17. ábra A baktérium szám alakulása a tőgybimbó típusa szerint a laktáció első harmadában

140

dc_904_14 18. ábra A baktérium szám alakulása a tőgybimbó típusa szerint a laktáció második harmadában

A kecsketej átvételi rendszerekben különböző kategóriákat alakítottak ki a tej baktérium számától függően. A kategóriák határértékeit az ötvenezer, százezer és kétszázezer baktérium számnál határozták meg (PIRISI és mtsai., 2007). Az eredményeink értékelésekor mi is ezeket a határértékeket alkalmaztuk. A különböző típusú tőgybimbókból származó tejminták baktérium számában szignifikáns különbséget nem tapasztaltunk, viszont jelentős különbséget mértünk az ötvenezer baktérium szám feletti tejminták arányában. A legtöbb baktérium számot tartalmazó minták a tölcsér alakú tőgybimbókból származó tejmintákban találhatóak, a laktáció első harmadában a minták 17 %-ban százezer, 11 %-ban kétszázezer feletti baktériumszámot mértünk, szemben a hengeres tőgybimbó esetén, ahol a minták 5 %-ában, illetve 0 %-ában találtunk magas baktérium számot (Chi2 teszt, P<0,01). A laktáció második harmadában a tölcsér típusú tőgybimbókból kinyert tejminták szintén 17 %-ában százezernél, valamint 11 %-ában kétszázezernél magasabb volt a baktérium száma, ezzel szemben a hengeres tőgybimbókból származó mintákban nem fordult elő száz- és kétszázezer feletti baktérium szám (P<0,01). Összességében megállapítható, hogy a hengeres tőgybimbójú egyedektől fejt tejben alacsonyabb szomatikus sejtszám és kevesebb baktérium szám található, így a tej minőségi tulajdonságai is kedvezőbbek. Hasonló megállapítást közöl SCHUPPEL és SCHWOPE (1999); PAJOR és mtsai. (2009); valamint RUPP és mtsai. (2011) is. Ezt támasztja alá MONTALDO és mtsai. (1993) vizsgálatai is, amely szerint (n= 28 alpesi x criolla, n= 13 núbiai x criolla), a hengeres tőgybimbóval rendelkező kecskék esetében kevesebb alkalommal fordult elő a tőgygyulladás (P<0,05), mint azon kecskékben, melyek eltérő tőgybimbó formával rendelkeztek. 2.3.2.4.2. A takarmányozás hatása a kecsketej zsírsavösszetételére (biológiai értékére) 2.3.2.4.2.1. Algaetetés hatása a kecsketej zsírsavösszetételére A tejösszetételt (tejzsír, tejfehérje, tejcukor és zsírmentes szárazanyag tartalom) kismértékben befolyásolta a takarmányozás. A kontrol csoportban kisebb volt a tejzsír tartalma összehasonlítva a mikro-algát fogyasztó kísérleti csoporttal (3,04 % vs. 3,67 %), viszont egyéb összetevőre nem volt hatása a mikro-alga kiegészítésnek (81. táblázat). 141

dc_904_14 81. táblázat Kecsketej összetételének alakulása a két takarmányozás esetén (átlag±SD)(%) Kontrol csoport

Kísérleti csoport

P

Tejzsír

3,04±0,62

3,67±0,68

*

Tejfehérje

2,85±0,22

3,02±0,19

N.S.

Tejcukor

4,42±0,12

4,51±0,13

N.S.

8,32±0,32

N.S.

Összetevők

Zsírmentes szárazanyag 8,06±0,35 N.S.: nincs szignifikáns különbség; *: P<0,05

A tejzsír tartalom nagyban befolyásolja a sajtok kihozatali arányát, így a kísérleti takarmánnyal történő etetés nagyobb kitermelési arányt jelenthet. Ezen túlmenően a tejösszetételt több tényező is befolyásolja, mint a takarmányozás, laktáció száma és szakasza (KUCHTIK és mtsai., 2008; NOVOTNA és mtsai., 2009). A kísérleti takarmányozás (82.táblázat) szignifikánsan növelte a vajsav (C4:0), vakcénsav (C18:1t), linolsav (C18:2), α-linolénsav (C18:3), eikozatriolajsav (C20:3), egyszeresen telítetlen zsírsavak, többszörösen telítetlen zsírsavak, valamint a n-3 zsírsavak koncentrációit a tejben. Ezzel szemben csökkent az eikozatetra olajsav (C20:4) és a telített zsírsavak aránya. A többi, meghatározásra került zsírsav, pl. palmitinsav (C16:0), olajsav (C18:1) nem mutatott különbséget.

142

dc_904_14 82. táblázat Mikro-alga etetés hatása a kecsketej zsírsavösszetételére (átlag±SD)(%) Zsírsavak C4:0 C6:0 C8:0 C10:0 C12:0 C14:0 C14:1 C16:0 C16:1 C18:0 C18:1n-9c C18:1n-11t C18:2n-6 C18:3n-3 C20:2n-6 C20:3n-3 C20:4n-6 SFA MUFA PUFA n-6 n-3 n-6/n-3 CLA

Kontrol csoport 1,03±0,12 2,12±0,11 3,03±0,17 12,43±0,64 5,26±0,70 11,28±0,90 0,17±0,03 33,56±2,64 0,49±0,14 6,18±0,55 12,66±1,88 2,77±0,25 3,29±0,30 0,88±0,09 0,02±0,01 0,03±0,02 0,21±0,03 77,47±2,44 16,09±1,99 4,60±0,36 3,58±0,31 1,02±0,10 3,53±0,35 1,20±0,19

Kísérleti csoport 1,23±0,10 2,03±0,11 2,93±0,27 11,98±0,76 5,15±0,67 11,42±0,97 0,18±0,03 31,09±2,83 0,49±0,12 5,85±0,70 13,79±1,96 3,72±0,31 3,59±0,33 1,17±0,14 0,02±0,01 0,12±0,03 0,13±0,03 74,32±3,03 18,18±2,03 5,20±0,40 3,85±0,35 1,35±0,14 2,88±0,37 1,54±0,15

P ** N.S. N.S. N.S. N.S. N.S. N.S. N.S. N.S. N.S. N.S. *** * *** N.S. *** *** * * ** N.S. *** *** ***

N.S.: nincs szignifikáns különbség; *: P<0,05; **: P<0,01; ***: P<0,001 – szignifikáns különbség a két csoport között. SCFA: rövid szénláncú zsírsavak (C4-C10); SFA: telített zsírsavak; MUFA: egyszeresen telítetlen zsírsavak; PUFA: többszörösen telítetlen zsírsavak; CLA: konjugált linolsav

A mikro-alga etetés nem befolyásolta a rövid és középhosszú zsírsavak mennyiségét, szemben más, magas zsírtartalmú kiegészítővel, melyeknek hasonlóan nagy a többszörösen telítetlen zsírsavainak aránya (ZHANG és mtsai., 2006). A nagyarányú többszörösen telítetlen zsírsavak gátolják a de novo zsírsav szintézist a tejmirigyben (COUVRER és mtsai., 2006), mivel azok alapanyagául szolgáló ecetsavak, melyek a bendőből származnak, a dilúciós hatás miatt kevésbé használódnak fel (CHILLIARD és mtsai., 2000). Jelen vizsgálatban a tejzsír n-6/n-3 aránya 3,53, valamint 2,88 volt a kontrol és a kísérleti állatok tejében. Az n-6/n-3 arány jól jellemzi a zsírok táplálkozási értékét. Az ajánlott n-6/n-3 arány 4 (SIMOPOULOS, 2004). A kísérleti csoport alacsonyabb n-6/n-3 zsírsavak aránya jól beilleszkedik a jelenlegi táplálkozási ajánlásokhoz. Az n-3 csoport, melynek a kezdő zsírsava az α-linolénsav, előanyaga más, nagyobb szénláncú n-3 zsírsavaknak, mint pl. eikozapent 143

dc_904_14 olajsav (EPA) (C20:5 n-3), valamint dokozahexolajsav (DHA) (C22:6 n-3), melyeknek fokozott metabolikus, valamint szív és érrendszeri megbetegedés megelőző hatásuk van. A mikro-algával történt etetés hatására növekedett a konjugált linolsav aránya a tejben. A kontrol csoportban 1,2 %, míg a kísérleti csoportban 1,54 % volt a konjugált linolsav koncentráció. Több tényező befolyásolja a konjugált linolsav tartalmat a tejben, pl. a nagy fehérje tartalom az etetett takarmányban (CZAUDERNA és mtsai., 2010), kiegészítő napraforgó vagy szója olaj (TITI és mtsai., 2011). A konjugált linolsavnak egyébiránt daganatcsökkentő (BELURY, 1995), immunrendszer erősítő (COOK és mtsai., 1993) és érrendszer támogató (NICOLASI és mtsai., 1997) hatásai ismertek. Az etetés által megnövelt konjugált linolsav tartalom miatt, az így előállított táplálék funkcionális élelmiszernek minősül. Funkcionális élelmiszer: a táplálékban olyan biológiailiag aktív komponensek vannak jelen (konjugált linolsav, n-3 zsírsavak), melyeknek egészségvédő hatásuk van a normál fogyasztási szokásokon belül (HASLER, 2000). Megállapítható tehát, hogy a mikro-alga kiegészítés szignifikánsan befolyásolta a kecsketejtej összetételét, valamint zsírsav tartalmát. Ennek hatására növekedett a konjugált linolsav, n-3 zsírsavak, pl. α-linolénsav, eikozatriénsav koncentrációi, melyeknek jelentős szív- és érrendszer védő hatásuk van. A fogyasztóknak jelentős előnyük származik, ha olyan kecskéktől származó tejet fogyasztanak, melyeket mikro-algával etettek. 2.3.2.4.2.2. Legeltetés hatása a kecsketej és sajt zsírsavösszetételére A vizsgálataink során elsőként a legeltetés (szénára, illetve legeltetésre alapozott takarmányozás) hatását értékeltük a kecsketej tejzsír, tejfehérje, tejcukor és zsírmentes szárazanyag tartalmára (83. táblázat). 83. táblázat A legeltetés hatása a kecsketej beltartalmára (átlag±SD) Beltartalmi mutatók Tejzsír % Tejfehérje % Tejcukor % Zsírmentes szárazanyag % (**: P<0,01; ***:P<0,001)

Szénára alapozott

Legeltetett

P

2,96±0,13 2,90±0,04 4,64±0,04 7,72±0,15

3,62±0,16 3,18±0,08 4,48±0,15 8,05±0,13

*** *** ** ***

A legeltetett kecskék tejének beltartalmi mutatói jóval kedvezőbbek, mint a szénára alapozott takarmányozás (istállózott tartás) esetében. A legeltetett kecskék átlagos tejzsír tartalma (3,62%) meghaladta az istállózott kecskékét (2,96 %) P<0,001 szinten. Az átlagos tejfehérje és zsírmentes szárazanyag tartalmat vizsgálva megállapítható, hogy a legeltetett kecskéknél szignifikánsan magasabb érékeket mutatnak ezek a tej beltartalmi paraméterek, mint a szénára alapozott takarmányozásban részesült anyakecskéknél. Hasonló eredményekről számolt be RAMAZIN és mtsai. (1997) és SORYAL és mtsai. (2004), ahol a legeltetett állatok tejének zsírtartalma magasabb volt, mint a szénára alapozott állatok teje, ezzel szemben LANDAU és 144

dc_904_14 mtsai. (1993) a tejfehérje és a zsírmentes szárazanyag tartalmat illetően különbséget nem tapasztalt vizsgálatai során. A további vizsgálatokban a legeltetés hatását értékeltük a kecsketej és -sajt zsírsavösszetételére, az eredményeinket a 84. táblázat foglalja össze. 84. táblázat A legeltetés hatása a kecsketej és -sajt zsírsavösszetételére (g/100g zsírsav) (átlag±SD) Zsírsavak

Kecsketej Szénára Legeltetett alapozott 1,31±0,08 1,97±0,25 2,06±0,15 2,45±0,14 9,60±1,09 10,04±0,75 5,18±1,65 4,35±0,60 12,21±1,40 12,44±1,44 0,20±0,07 0,19±0,07 32,49±3,27 33,84±3,21 0,84±0,19 0,59±0,10 7,85±1,49 6,49±1,50 17,93±2,26 18,25±3,82 0,59±0,12 0,77±0,13 0,49±0,10 0,66±0,13 0,10±0,02 0,11±0,03 2,87±0,54 2,02±0,34

P

Kecskesajt Szénára Legeltetett alapozott 1,44±0,01 2,32±0,03 1,28±0,11 2,20±0,02 7,28±0,63 9,10±0,50 4,19±0,13 3,42±0,82 11,93±1,33 10,05±1,53 0,19±0,02 0,13±0,04 31,46±1,40 27,57±1,72 0,65±0,02 0,46±0,10 8,22±0,22 7,46±0,45 22,03±2,34 23,74±2,48 0,52±0,06 0,84±0,11 0,43±0,05 0,71±0,09 0,09±0,01 0,13±0,02 2,48±0,14 2,46±0,09

P

*** *** C6:0(Kapronsav) *** *** C8:0(Kaprilsav) NS * C10:0(Kaprinsav) NS NS C12:0(Laurinsav) NS NS C14:0(Mirisztinsav) NS NS C14:1(Mirisztolajsav) NS NS C16:0(Palmitinsav) ** * C16:1(Palmitolajsav) NS NS C18:0(Sztearinsav) NS NS C18:1n-9c(Olajsav) *** ** CLA * ** CLA c9-t11 NS * CLA t10-c12 ** NS C18:2n-6(Linolsav) C18:3n-3(α 0,38±0,05 0,49±0,11 ** 0,41±0,03 0,81±0,15 ** Linolénsav) C20:4n-6 0,24±0,06 0,26±0,07 NS 0,28±0,04 0,19±0,04 * (Arachidonsav) C20:5n-3 0,03±0,01 0,07±0,01 * 0,05±0,00 0,07±0,01 * (Eikozapentaénsav) C22:6n-3 0,02±0,01 0,04±0,01 * 0,04±0,01 0,07±0,01 * (Dokozahexaénsav) 74,46±2,74 74,80±4,21 N.S. 73,42±2,74 71,44±3,64 NS SFA 21,73±2,44 19,03±3,87 N.S. 22,87±2,37 24,32±2,33 NS MUFA 3,81±1,87 6,17±0,59 ** 3,71±0,21 4,24±0,05 * PUFA 3,13±0,55 2,30±0,33 *** 2,76±0,17 2,65±0,06 NS n-6 0,52±0,07 0,69±0,13 ** 0,64±0,02 1,07±0,16 ** n-3 6,10±1,16 3.44±0,63 *** 4,29±0,24 2,51±0,40 ** n-6/n-3 (N.S.: nincs szignifikáns különbség; *: P<0,05; **:P<0,01; ***:P<0,001; SFA: telített zsírsavak. MUFA: egyszeresen telítetlen zsírsavak. PUFA: többszörösen telítetlen zsírsavak.)

145

dc_904_14 A legeltetett kecskék teje, valamint ezen állatok tejéből készített kecskesajt magasabb koncentrációban tartalmazott kapronsavat (C6:0), kaprilsavat (C8:0), konjugált-linolsavat, c9t11 konjugált-linolsavat (C18:2), α-linolénsavat (C18:3), eikozapentaénsavat (C20:5), dokozahexaénsavat (C22:6), többszörösen telítetlen (PUFA) és n-3 zsírsavakat, mint a lucernaszénával etetett kecskék tej és sajtmintái. Hasonló eredményekről számoltak be GALINA és mtsai. (2007) vizsgálataik során, ahol a legelőn tartott kecskék és szarvasmarhák tejének megnövekedett az olajsav, linol- és αlinolénsav zsírsavak aránya az istállózott társaikhoz képest, ami a tejükből készített sajtban is megmaradt. Az istállózott anyakecskék tejéből készült sajt olajsav tartalma 1124, linolsavé 142, α-linolénsavé 39 mg/100 g sajt volt. A legeltetett anyakecskék tejéből készült sajt olajsav 1130 mg/100 g olajsavat, 163 mg/100 g linolsavat, és 41 mg/100 g α-linolénsavat tartalmazott. Az istállózott tehenek tejből készült sajtok hasonlóan a kecske sajtokhoz kevesebb olajsavat (467 mg/100 g sajt), linolsavat (140 mg/100 g sajt) és α-linolénsavat (37 mg/100 g sajt) tartalmazott, mint a legelőn tartottaké, amely az előzős sorrendnek megfelelően 469, 173, 44 mg/100g sajt volt. A legeltetési technológia szignifikánsan növelte a tej és sajt konjugált-linolsav c9t11 izomer mennyiségét, amely humán táplálkozásbiológiai szempontból rendkívül nagy jelentőségű zsírsav. A legelőn tartott állatok tejéből készült sajt kisebb arányban tartalmaz palmitolajsavat (C16:1), valamint alacsonyabb az n-6/n-3 zsírsavak aránya, mint a lucernaszénával etetett kecskék tejéből készült sajt esetén. A legelőn tartott kecskék tejében és sajtjában a n-6/n-3 arány 3,44 és 2,51 volt, ami az irodalmi adatok alapján élettanilag kedvezőnek tekinthető, mivel ez az arány 5:1 alatti (CASTRO, 2002). Legeltetés hatására szignifikánsan növekedett a PUFA, n-3, α-linolénsav, eikozapentaénsav, dokozahexaénsav zsírsavak és szignifikánsan csökkent az n-6/n-3 zsírsavak aránya mind a tejben, mind a sajtban egyaránt.

146

dc_904_14 2.3.2.5. Következtetések Vizsgálataink során a magyar parlagi kecskék tejének beltartalmi értékeit nagyobbaknak találtuk a tejhasznú fajtákéhoz viszonyítva, ezért a magyar parlagi kecskék által termelt tej feldolgozási szempontból kedvezőnek ítélhető. A magyar parlagi (magyar nemesített) fajta esetében a laktációs időszak (a laktáció szakasza) szignifikáns (P<0,001) hatást gyakorol a kecsketej beltartalmi értékeinek alakulására, és befolyásolta a tej savasságát is. A tejzsír, a tejfehérje és a zsírmentes szárazanyag mennyisége a laktáció alatt jelentősen növekszik, a tejcukor-tartalom viszont csökken. A magyar parlagi (magyar nemesített) fajta esetében a laktáció száma nem befolyásolta szignifikáns mértékben a kecsketej tulajdonságainak alakulását a tejcukor és a szomatikus sejtszám tartalom kivételével. Tejcukor esetében a legnagyobb értéket (4,47%) a harmadik laktációjú anyakecskék teje, a legkisebbet (4,25%, P<0,05) az ötödik laktációjúaké mutatta. Legnagyobb átlagos szomatikus sejtszám tartalma szintén az ötödik laktációjú anyakecskék tejébenek volt (P<0,001). Az ellés típusa a kecskék esetében a kecsketej mennyiségét és beltartalmi értékei közül a szomatikus sejtszámot és a tejzsír mennyiségét statisztikailag igazolható mértékben befolyásolja. A napi átlagos tej mennyisége az ikreket ellett anyáknál nagyobb, mint az egyet elletteknél. Ezzel szemben a tej zsír- és szomatikus sejtszám tartalma az egyet ellett anyáknál kedvezőbb. A különbség a laktáció folyamán végig megmarad mind a három paraméterben. Az ikerellett anyáknál a laktáció első harmadában a napi tejmennyiség átlagosan 0,71 literrel, a másodikban 0,28 literrel volt nagyobb, mint az egyet ellet anyáknál. Ezzel szemben a tej zsírtartalma a laktáció elején átlagosan 0,73 %-kal volt több az egyet ellett anyáknál, mint az ikerelletteknél. A laktáció közepén (második harmad) a különbség tovább 0,79 %-ra nőtt az egyet ellet anyák javára úgy, hogy közben mind a két ellési típusnál nőtt a kecsketej tejzsírszázaléka. A laktáció első és második harmadában az egyet ellő anyakecskék tejének szomatikus sejtszáma fele, harmada az ikreket ellőkének. A tej fehérje tartalmát az ellés típusa nem befolyásolja. Megállapítható tehát, hogy az ikret ellett anyakecskék átlagosan több tejet termelnek, de kisebb zsírtartalommal és nagyobb szomatikus sejtszámmal, mint az egyet ellet anyakecskék. A tejelő kecskék hengeres tőgybimbó típusa esetén legkisebb a kecsketej szomatikus sejtszáma, fele akkora, mint a tölcséres tőgybimbójú kecskéknek (tölcséres: első mérés: 840.000 sejt/ml; második mérés: 1.507.000 sejt/ml; hengeres: első mérés: 391.000 sejt/ml; második mérés: 721.000 sejt/ml; P<0,01). Az optimális formájú tőgybimbóval rendelkező anyakecskék teje kisebb arányban tartalmaz magas, százezer feletti baktérium számot. Összességében megállapítható, hogy a hengeres tőgybimbójú egyedek tejének minőségi tulajdonságai kedvezőbbek, mint a tölcséres típusúaké. A laktáció előre haladtával növekednek az anyakecskék tőgybimbó méretei. A bimbó hossz átlagosan 0,7 cm-rel, a bimbó alap 0,74 cm-rel növekedett a vizsgált állományban. Az általunk használt digitális képkészítés, valamint a képfeldolgozó programmal történő képelemzés a tejelő kecskék küllemi bírálatánál sikeresen alkalmazható. Használatuk egyszerű, ugyanakkor nem igényel jelentős eszközhátteret. Alkalmazásával a tőgybimbók objektív bírálata megvalósítható. 147

dc_904_14 Az általunk alkalmazott Tőgybimbó Index nagy érzékenységű, ezért alkalmas a gépi fejés szempontjából megfelelő tőgybimbó alakulás kiválasztására, így felhasználható az állattenyésztés gyakorlatában. A digitális képek vizsgálatának ismételhetősége és ellenőrizhetősége révén, és az alkalmazott Tőgybimbó Index objektivitása lehetőséget ad arra, hogy a magyar nemesített kecske tőgyének, illetve tőgybimbójának értékelése egységes elvek szerint értékelhető legyen elsősorban a gépi fejés szempontjából. Ezért a hazánkban általunk először meghatározott tőgybimbó-index pontosíthatja a tőgybimbók különböző típusokba történő besorolását. A három különböző alakú bimbóra számolt index elősegíti a tőgybimbók alak szerinti kategorizálását. A magyar parlagi (magyar nemesített) kecske állomány nagy heterogenitást mutat a tőgy-, tőgybimbó alakulás szempontjából, amit a különböző tőgybimbó méretek nagy szórása igazol. Tejelő anyakecskéknél ugyanazon egyed bal és jobb tőgybimbójának méretei (pl. bimbó alapján mért távolság, bimbó közepénél mért szélesség) között nem találtunk szignifikáns különbséget. A pontosabb eredmények érdekében azonban célszerű, mindkét tőgybimbó méreteit felvenni. A tejtermelő kecskékkel végzett kutatási eredmények azt támasztják alá, hogy van összefüggés a tőgybimbó morfológiája és számos tejtermeléssel kapcsolatos tulajdonság között, ezért indokoltnak látszik egy olyan kecske küllemi bírálati rendszer kidolgozása, amely kellően részletesen értékeli a tőgybimbó méreteit és alakját. Megállapítottuk, hogy a mikro-alga kiegészítés szignifikánsan befolyásolta a tej összetételét, valamint zsírsav tartalmát. Ennek hatására növekedett a konjugált linolsav, n-3 zsírsavak, pl. α-linolénsav, eikozatriénsav koncentrációja, melyeknek jelentős szív- és érrendszer védő hatásuk van. A fogyasztóknak jelentős előnyük származik, ha olyan kecskéktől származó tejet fogyasztanak, melyeket mikro-algával etettek. A legeltetés hatására növekszik a kecsketej tejzsír, tejfehérje és zsírmentes szárazanyag tartalma. A legeltetés hatására a rövid szénláncú zsírsavak (pl. kapron-, kaprilsav) aránya megnövekedett, mind a tejben, mind a sajtban. A legeltetés hatására szignifikáns mértékben megnövekedett a konjugált-linolsav, α-linolénsav, eikozapentaénsav és a dokozahexaénsav aránya a tejben és az ebből a tejből készült sajtban is. Legeltetés hatására szignifikánsan csökkent az n-6/n-3 zsírsavak aránya a kecsketejben és a sajtban egyaránt. A legeltetett állatok tejének n-6/n-3 zsírsav aránya a kedvezőbb értéket ért el. Az élettanilag kedvező tejzsírsav összetételt, tehát a sajtkészítés során meg lehet őrizni.

148

dc_904_14 2.4. LEGELTETÉSSEL KAPCSOLATOS VIZSGÁLATOK 2.4.1. Bevezetés és irodalmi áttekintés Az előző fejezetekből is látszik, hogy az állatok genetikai képességükkel összefüggő táplálóanyag- és energiaellátása döntő fontosságú a gazdaságos, okszerű juhhús és tejtermelés előállítása érdekében. Ez rendkívül bonyolult, sokrétű, összetett feladat. Mindez abból adódik, hogy a kiskérődzők takarmány szükségletét túlnyomórészt a világon, és hazánkban is alapvetően gyepre alapozzák. Természetesen jelentős eltérések vannak a földrajzi elhelyezkedésen túl, a hasznosítási irány, és a specializáció szerint is. Hús, és húsgyapjú hasznosítású anyaállományok takarmányozása gazdasági, területhasznosítási szempontból egyaránt elképzelhetetlen legelők nélkül. Ugyanakkor bizonyos esetekben a báránynevelés, és különösen a hízlalás teljes egészében elkülönül, illetve elkülöníthető a legelőktől. Sőt, sok esetben ez a gazdaságok, piacképes termelésének feltétele. A tejelő juh- és kecskeállományok nagy részét szintén gyepre, legelőre alapozottan tartják, ugyanakkor számos fejlett, elsősorban észak-amerikai és nyugat-európai országban egész éven át (istállóhoz kötött) tartósított tömegtakarmányra alapozott a takarmányozásuk. Azt, hogy melyik takarmányozási és tartási módot érdemes követni, elsősorban a természeti adottságok, a rendelkezésre álló fajta, és a piaci viszonyok (milyen minőségű, mennyiségű, időbeni eloszlású és értékű termékre van szükség) határozzák meg. Ezért alapvető feladatunk, hogy ezeket figyelembe véve határozzuk meg fajtára alapozottan, akár kisebb-nagyobb régióra vonatkozóan Magyarországon a teljes tartás- és takarmányozás technológiát. Mivel bizonyos eseteket nem számítva a kiskérődzők tartása legnagyobb részt a legelőkhöz kötött, a legelőhasználat a kiskérődző tartás- és takarmányozástechnológia alapvető része. Különösen fontos ezt azért kiemelni, mert a gyephasználat módja nagymértékben meghatározza a terméshozamot és annak minőségét, tehát az oda-visszahatás, jelentősen befolyásolja a juh- és kecsketartás hatékonyságát. Ezért a kiskérődzők takarmányozásának fejlesztése érdekében nélkülözhetetlen a gyepterületek (legelő, kaszáló, rét) állateltartó képességének, valamint a rendelkezésre álló takarmánybázis, gyepek és egyéb takarmányok táplálóértékének meghatározása, értékelése mellett a gyepnövényzet és használat, továbbá az állatok aktuális igényeinek összehangolása. A kiskérődzők takarmányozásánál külön gondot kell fordítani a takarmányok végtermék minőségére gyakorolt hatásával, különösen a hízlalás és a laktáció (tejtermelés) alatt. A takarmányozás egyrészt károsan befolyásolhatja az állati végtermék minőségét (pl. szennyezett takarmányok fogyasztása) és az állatok általános egészségi állapotát, ezen keresztül termelését (szaporodásbiológiai- és termelési tulajdonságait, élettartamát, takarmányértékesítését, stb.). Másrészt éppen ellenkezőleg a takarmányozás növelheti a végtermék biológiai és élvezeti értékét, amellett, hogy javítja az állatok általános egészségi állapotát, ezzel megalapozva az állatok genetikai képességeivel összefüggő gazdaságos termelést. Ez utóbbihoz, a biológiai érték növeléséhez kapcsolódó vizsgálati eredményeimet a korábbi fejezetekben már ismertettem. Gyepterületeink, mint értékhordozók A gyepek fajgazdagsága és a legelő állatok közötti összefüggés fontosságára a kutatók már a múlt század elején felhívták a figyelmet (KÁROLYI, 1905; RÁZSÓ, 1906; RÉTI, 1911) és megállapították, hogy a fajgazdag gyepen nevelkedett állatok legtermészetesebb és legértékesebb takarmánya a legelőfű és a gyepszéna. DREZNER (1927) megállapítása sem időt múlt, miszerint a legelőt, a legelő állat képes természetes állapotában karbantartani, és a 149

dc_904_14 jószág így jut természetes gyógyhatású anyagokhoz. A legeltetés fontosságára és költségkímélő voltára a kiskérődző ágazatokban az utóbbi évtizedekben is egyre többen felhívták a figyelmet hazánkban is (BODÓ, 1997; PÓTI, 1998; BEDŐ és PÓTI, 1999; JÁVOR és mtsai., 2001; BÉRI és mtsai., 2004). A legeltetéses állattartás speciális élettér mind a legelő állatok, mind a gyepnövényzet számára, így a legelő élettérként hozzájárul a genetikai sokféleség, mint komoly gazdasági érték, fenntartásához is. A legeltetéses állattartás, tehát olyan komplex rendszer, amelyben az állatok és a gyepnövényzet igényeit együttesen kell figyelembe venni, és értékelni, mint egy termelő ökoszisztéma-szolgáltatást. Az EU rendelkezései szerint az állattartónak a legelőn is biztosítania kell az állat védelmét: az éhezés és a hiányos táplálkozás, az egészségkárosodás, a káros stressz hatások és a káros hőmérsékleti és fizikai hatások ellen. A legeltetés technológia megtervezésénél ezeket, mind együttesen kell figyelembe venni (DOHY, 1994; BODÓ, 1997; PÓTI, 1998; BEDŐ és PÓTI, 1999; BÍRÓ és mtsai., 2008, 2011; CZÚCZ és mtsai., 2011a, 2011b; UNGRÁRI és mtsai., 2012; CZÓBEL és mtsai., 2012). A legeltetéses hasznosítás tehát az ökológiai hátteret is biztosítja a gyepeknek, megmarad az adott talajtípusra jellemző biotóp, a gyep faji összetétele értékesebbé válik (MIHÓK, 1993, 1995, 1997a), és elsősorban extenzív hasznosítás mellett maradtak fenn. A szikes puszták biodiverzitását a rövidfüvű területeken főleg juhokkal és lovakkal lehet megvalósítani. A természetvédelemben a legeltetés egy olyan eszköz, amivel megőrizhető az életközösségek fajösszetétele (CHESSON, 2000; MARGÓCZI, 2003; LAPIS és mtsai., 2003). Számos szerző (DÉR és mtsai., 1991; BÉRI, 1992; SZOVÁTAY, 1993) kiemeli a legeltetés kedvező biológiai hatását is. A legelő élettere az állatnak, amit szelektíven legel, patájával tapossa, ürülékével táplálóanyagot juttat vissza (BÉRI és mtsai., 2004). A legelők állapota az állatállomány, így a juhállomány csökkenésével egyre romlik, sőt a legelőterület is csökken (PENKSZA, 2009a). A juhok legelési tulajdonságainak (válogat, mélyen legel) természetvédelmi szempontból nagy előnye, hogy hatására mozaikos növényzet alakul ki. Egy idő után azonban a nem kedvelt, kevésbé ízletes fajok elterjedtebbekké válnak. JÁVOR (1999); JÁVOR és mtsai. (1999) szerint célszerű lenne általánossá tenni a juhászatok körében a legeltetést, és nem csak kisebb igényű juh fajtákat tartani a legelőn. CSIZI (2003) alföldi gyepek juheltartó képességét vizsgálta a hasznosítási mód tükrében. Vegyes gyephasznosítási módnál szignifikánsan nagyobbnak találta az egységnyi terület termésének, szárazanyag alapján számolt juheltartó képességét. A juhok 30% körüli mennyiségben fogyasztanak feltételes gyomokat (TASI és mtsai., 2004). Az általuk legkedveltebb fűfajok a Bromus inermis, a Dactylis glomerata, míg a nem kedvelt fajok közé tartozik a Festuca arundinacea (NAGY, 1996, 2003, 2006) és a Festuca pseudovina (SZEMÁN és mtsai., 2004, 2008; SZEMÁN, 2005). A nyílt homoki gyepben az alacsony hozam következtében csak juhlegeltetés valósítható meg. Ezzel párosulva a Kárpát-medence központi terültén a ritka pannon homoki puszták fenntartásában is nagy a jelentőségük (PENKSZA, 2009b, 2010). A legeltetés haszna tehát kettős, egyrészt tömegtakarmány bázist és természetes életteret biztosít a juhok számára (JÁVOR, 1993, 1994; JÁVOR és KUKOVICS, 1996), másrészt a gyér gyep fenntartásában van nagy szerepük, mivel elősegíthetik a gyomok visszaszorítását (ORR, 1980; RENZHONG és RIPLEY, 1997). A pillangósvirágúak részesedése is csökkenhet (STEINER és GRABE, 1986; MAKEDOS és PAPANASTASIS, 1996). A juhtartók több mint fele kecskét is tart a nyájban, amik befolyásolják a nyáj legelési szokásait. A kecske takarmányfelvételét gyors mozgása és válogató tulajdonsága határozza 150

dc_904_14 meg (RADICS és SEREGI, 2005). A faj zárt, intenzív tartásra és extenzív legeltetésre is alkalmas. Szárazanyag felvétele 1,7 - 1,9 kg/nap kis testű-, 3,0 - 3-5kg/nap nagy testű fajták esetén (BEDŐ és PÓTI, 1999; VÁRHEGYI és HERMÁNNÉ, 1999). A takarmány felvételét a környezeti tényezők (hőmérséklet, páratartalom, vízfelvételi lehetőség, stb.) jelentősen befolyásolják (MORAND-FEHR és mtsai., 1991; MORAND-FEHR, 2005). Sok növényfajt kedvel és helyez előtérbe másokkal szemben, tehát sok esetben válogat HUCHENS (2003). YOUNG és mtsai. (1996) szerint a legelés legmeghatározóbb tényezője a növedék magassága. BEDŐ és PÓTI (1999) az 5-10 cm magas gyepet tartja optimálisnak. A kecske mélyen legel. Elsősorban dombvidéki legelőkre való (BARCSÁK, 2004). Lombfogyasztása révén különösen alkalmas elvadult, bokrosodott gyepes területek karbantartására. Természetvédelmi kezelésben való alkalmazhatóságukról KREHL (1997); HAUMANN (1998); KUKOVICS és NÉMETH (2007) is publikált adatokat. Tartásuknál a terelgető és a szakaszos, vagy adagoló legeltetés lehet a legeredményesebb (BARCSÁK, 2004). A legelőfű takarmányértékét befolyásoló tényezők A legelő fű takarmányértéke több tényezőtől függ, így többek között a faji összetételtől, az ízletességtől, a növények fenológiai fázisától, bel tartalmától, emészthetőségétől. Az egyes pázsitfű fajok legelési kedveltségét a juhok esetében a gyepalkotó faj legelésével eltöltött idő alapján megbízhatóan lehet rangsorolni (BENYOVSZKY és mtsai., 1995, 1996, 1998, 1999, 2001, 2007; BARCSÁK és mtsai., 2003; SZEMÁN és mtsai., 2004). Arra vonatkozóan, hogy a legeltetett állatok milyen fajokat kedvelnek TASI és BARCSÁK (2000, 2001, 2005); TASI (2006) végzett jelentős, részletes vizsgálatokat. TASI és BARCSÁK (2001) telepített gyepterületen végzett vizsgálataik során megállapították, hogy a legelő állatok (juhok) a keverék növényállományokat legelték a legszívesebben. A juhoknál nyelőcső fisztula és mikro szövettani vizsgálatok segítettek a legelőn élő növényfajok kedveltségének megállapításában (SZABÓ, 1979; MÁTRAI, 1984; BARCSÁK és mtsai., 1989). A juhok 35% körüli mennyiségben fogyasztottak nem pillangósvirágú kétszikű növényeket (feltételes gyomokat) is. TASI és BARCSÁK (2001) igazolta, hogy bizonyos táplálóanyagok mennyisége és az adott növényfaj kedveltsége között összefüggés van. A fenológia vizsgálatok jelentőségét számos egyéb vizsgálat is megerősíti. A levélzet növekedése folyamatos, de intenzitása változó (ROBSON és mtsai., 1988; HOLMES, 1989). A nem hasznosított levelek elöregszenek, így az állatok már nem tudják hasznosítani. Az elhalt szervek helyett új, fiatal levelek képződnek (ROBSON és mtsai., 1988, 1989; PARSON és WILLIEMS, 1989; NELSON és MOSER, 1995). A füvek tavasszal vegetatív szerveiket növesztik, majd az első növedék vége felé gyarapodásuk generatív irányba vált át, mely a magszár fejlesztésével kezdődik és a magéréssel zárul. E folyamat során csökken az értékes takarmányt adó levélzet aránya a termésben, mivel a levelek hajtásonkénti összes hossza április-június időszakban előbb emelkedést, majd csökkenést mutat (NAGY, 1997, 2007a, 2007b). A fenológiai és morfológiai változások beltartalmi változásokat vonnak maguk után (GILL és mtsai., 1989; DWAYNE és MERTENS, 1995), amelyek a gyeptakarmány minőségének romlásához vezetnek, melynek oka a kémiai összetevők arányának eltolódása és az emészthetőség csökkenése. A magszár és a levélhüvely emészthetősége egyre romlik, alatta marad a levéllemez kiegyenlítettebb feltárhatóságának. E folyamatok az első növedék idején zajlanak le a leggyorsabban, mivel az első növedékben magszárat fejlesztenek a füvek, ez pedig erőteljes változásokkal jár, a sarjúban a legtöbb fű pedig nem hoz magszárat (VINCZEFFY, 1993b). TASI és BARCSÁK (2000, 2001); TASI és mtsai. (2004) és TASI 151

dc_904_14 (2006, 2007) a növény elvénülése, a növénymagasság, a nyersrost-, a fehérje tartalom, a fehérje-rost arány és a szerves anyagok emészthetősége között lineáris összefüggést talált. A nyersfehérje tartalom folyamatosan csökken, míg a nettó- és az életfenntartó-energiatartalom csak május közepéig csökken jelentős mértékben. A jó emészthetőség a növekedés kezdeti szakaszára jellemző, ekkor a gyep magassága megegyezik az optimális legelőmagassággal. A növedékenként csökkenő fehérjetartalmat kompenzálhatja a pillangósok jelenléte, amelyek a második növedékben nagy mennyiségben jelenhetnek meg. A jó emészthetőség gyorsítja az emésztési folyamatokat, így a takarmány gyorsabban halad át az emésztőrendszeren, ami több takarmány felvételét eredményezheti. A legelőfű táplálóanyag-tartalma, tehát a fű fejlődési állapotától függően változik (BEDŐ és PÓTI, 1999; GILL és mtsai., 1989; DWAYNE és MERTENS, 1995; VINCZEFFY, 1993b; TASI és BARCSÁK, 2000, 2001; TASI és mtsai., 2004; TASI, 2006, 2007). A gyepnövényzet szárazanyag- és nyersrost-tartalom növekszik, míg a nyersfehérje mennyisége fokozatosan csökkenést mutat (BEDŐ és mtsai., 1994), amit a 85. táblázat szemléltet. A fenológiai fázis előrehaladásával a táplálóanyagok emészthetősége csökken. 85. táblázat A legelőfű összetételének változása Időszak Száraz anyag, g 04. 08. – 04. 22. 222 04. 23. – 05. 08. 209 05. 09. – 05. 21. 212 05. 22. – 06. 02. 200 06. 03. – 06. 18. 209 06. 19. – 07. 14. 274 07. 15. – 07. 31. 330 08. 01. – 08. 31. 370 09. 01. – 09. 30. 405 10. 11. – 10. 31. 432 11. 01. – 11. 30. 473 átlag 303 Forrás: BEDŐ és mtsai. (1994)

Nyersfehérje, g 207 196 177 201 225 133 184 111 119 111 101 160

Nyersrost, g 158 212 245 230 212 274 260 274 302 282 258 246

A napi fűfelvételt a fű száraz anyag tartalma nagymértékben befolyásolja. Így a fejlődési állapot előrehaladásával az anyajuhok fűfelvétele csökken. BEDŐ és mtsai. (1994) szerint 230 legeltetési nap alatt a kezdeti 7,00 kg-ról 4,00 kg-ra mérséklődik a fűfelvétel. Legeltetési idény meghosszabbítása Az állatfajok közül a juhokat lehet a leghosszabb ideig gyepre alapozva takarmányozni. Az a cél, hogy legalább 200, inkább 220-240 napig is a legelőn maradjanak. A legeltetési idény április 10. körül kezdhető és addig folytatható, ameddig a hó be nem takarja a gyepet. Nádképű csenkesz vezérnövényű gyepek -4 ºC-ig legeltethetők, mert addig nem fagy meg a növény (TASI, 2010). A legeltetési idény meghosszabbítása mind gazdasági, mind élettani szempontból rendkívüli jelentőségű, mivel nagymértékben hozzájárulhat a jövedelmező juhtenyésztéshez, illetve 152

dc_904_14 tartáshoz. Az állatok aktuális igényeivel összefüggő szakszerű legeltetés természetszerűen biztosítja szükségletüket, valamint kedvezően befolyásolja egészségi és szaporodásbiológiai állapotukat. Ezért takarmányozási, gazdasági és állategészségügyi szempontokból egyaránt fontos a legeltetési időszak meghosszabbítása (BOBERFELD és mtsai., 2006a). Hazánkban a gyepre alapozott állattartás két fő korlátja a nyári szárazság (NAGY és mtsai., 1996) és a mérsékelt égövi összehasonlításban viszonylag rövid legeltetési idény (RATH és PEEL, 2005), bár pl. NAGY és VINCZEFFY (1993) az esetleges decemberi legeltetést is elképzelhetőnek tartják. A Festuca arundinacea ősszel és a korai fagyok után is zöld marad, így még a téli legeltetésre is jó legelőt ad (SLEPER és BRUCKNER, 1995; THARMARAJ és mtsai., 2005) és az olcsó tartási mód idejének megnyújtásával javíthatja pl. a húsmarha és juhtartás eredményességét (NAGY, 2005a, 2005b.) Mindezek ellenére a közép-európai éghajlati adottságok kedveznek a legeltetéses állattartásnak (BOBERFELD és mtsai., 2006b). A különböző másodvetésű juhlegelők fontosságára már korábban többen felhívták a figyelmet (GAÁL, 1964). Természetes és természet közeli gyepek legeltetésével kapcsolatban PENKSZA és mtsai. (2009a), valamint SZENTES és mtsai. (2010) megállapították, hogy a kismértékű, szakszerű legeltetés, kedvező hatású a legeltetett növényzetre. SZEMÁN és mtsai. (2001) felhívják a figyelmet arra, hogy az állatok számára szükséges termésmennyiség biztosítása érdekében fontos a legelők felújítása is. Juhlegelőnek számít a telepített káposztarepce, réparepce, őszi árpa, rozs, illetve rozsos-bükköny. Igazolt, hogy jelentős költségcsökkentő hatás érhető el a gabona-, lucerna- és kukoricatarlók legeltetésével is (BEDŐ és PÓTI, 1999). Számos közlemény született különböző másodvetésű takarmánynövények energia- és fehérjeértékének megállapításáról (BARCSÁK és mtsai., 1990; BEDŐ, 1993; B KISSNÉ és KASZÁS, 1993; PÓTI és BEDŐ, 1993; SCHMIDT és mtsai., 1998; VÁRHEGYI és mtsai., 1998), viszont fehér mustárról és az olajretekről, mint zölden etethető takarmánynövényekről kevés az elérhető irodalmi adat. A gyors növekedésű, hidegtűrő, másodvetésként is alkalmazható termesztett növények jó téli legelőt adnak a juhoknak. Ilyen növények az olajretek (Raphanussativus L. var. oleiferus) és a fehér mustár (Sinapis alba L.). Korán lekerülő gabonafélék után már augusztus végén, szeptember közepén legelőt biztosít a juhok és a bárányok számára (ANTAL, 2005). Ezeknek a növényeknek a szerepük, mint zöldtrágya is jelentős, továbbá javítják a talaj szerkezetét és vízgazdálkodását (STIVERS-YOUNG, 1998; UNGER és VIGIL, 1998). A biomassza hozamot már kis dózisú- 50 kg/ha N- műtrágya jelentősen (2,78-3,11-szeresére) növeli MIKÓ és mtsai. (2012). Annak ellenére, hogy régóta termesztjük, az olajretek és a fehér mustár takarmányozási értékéről kevés információnk van. Az olajretek átlagos szárazanyag-és nyersfehérje értéke 130-160 g/kg takarmány és 120-150 g/kg szárazanyag, illetve 140-160 g/kg takarmány és 180-200 g/kg szárazanyag a fehér mustár esetén, az emészthető nyersfehérje és nyersrost 69 % - 65 % az olajreteknél és 70 % - 54 % a fehér mustárnál (KAKUK és SCHMIDT, 1988; SCHMIDT és mtsai., 2000). A mai napig nem végeztek összehasonlító vizsgálatot vagy legeltetési vizsgálatot a két, említett egynyári növénnyel (ANTAL és mtsai., 1976; ANTAL, 2005; MCLEAN, 2007). A takarmány táplálóértéke a takarmányfelvételnek és az emésztés során történő tápanyagkinyerés hatásfokának a függvénye. A takarmányfelvételt befolyásolja a rendelkezésre álló takarmány mennyisége, összetétele (rost, protein és ásványi anyagok a szárazanyagban, az etetések gyakorisága, az állat zsigeri kapacitása és az emészthetetlen szárazanyag passzázsa az állatban (ADESOGAN és mtsai., 1993).

153

dc_904_14 Az utóbbi időben megnőtt az érdeklődés a másodvetésű növények, mint zöldtrágya iránt Európa-szerte. A kiskérődzőkkel kapcsolatos rét-legelőgazdálkodásban a regionalitásból adódó specialitások /mikroklíma, üde-szárazfekvés, sík-lejtősfekvés stb./ (SZEMÁN és mtsai., 2004) fokozott figyelembe vétele mellett fontos a fajta-környezet (technológiai is) és piac összhangjának a megteremtése. Fontos megjegyezni, hogy a különböző fajoknak eltérő a legelővel kapcsolatos igényük (TASI és mtsai., 2004). Állateltartó képesség megállapítása Az állateltartó-képesség tervezéséhez szükséges az állatok napi fűigényének ismerete. Kiszámítása az állat szükségleteit fedező mennyiséget jelenti, tehát takarmányozási táblázatok segítségével kell megadni. Ezt kell összevetni a gyeptakarmány táplálóanyag tartalmával. Ekkor kapjuk meg a nettó fűigényt. A bruttó szükségletet, amellyel a tervezéskor számolunk, a legeltetési veszteség figyelembe vételével kapjuk meg (VINCZEFFY, 1993). Szakaszos legeltetésnél lehet a legkisebb veszteséggel számolni, hiszen a szakasznagyság kialakítása a termésmennyiség és az állatok szükséglete alapján történik úgy, hogy 1 szakasz legeltetése ne tartson tovább 10 napnál (TASI, 2008; VINCZEFFY, 1993). A szakirodalom a legeltetés alkalmával általában 20 %-os legeltetési veszteséggel számol (SZEMÁN, 2005; VINCZEFFY, 1993; BARCSÁK, 1991), a legelő állateltartó-képességét az alapul vett növedék (t/ha) és 1 állat rotációs fűigénye (t/db) hányadosaként javasolják meghatározni. A szárazfekvésű, rendszerint aprócsenkeszes vezérnövényű juhlegelők növedékenkénti fűtermése az időjárástól, elsősorban a csapadék mennyiségétől és megosztásától függően igen nagymértékben eltérő lehet. Az állateltartó képesség tehát fűnövedékenként változik. Ennek ellenére célszerű az állateltartó képességet azonos számú juhállományra meghatározni, vagyis megállapítani az egységnyi legelőterületre optimálisan legeltethető állat létszámot (TASI, 2008; VINCZEFFY, 1993). A legeltetés szervezésének nehézsége, hogy az állatok takarmányigénye azonos létszám esetén nem ingadozik, a fűmennyiség viszont igen, ezért általában a második fűhozam mennyiség alapján (BARCSÁK és KERTÉSZ, 1986) határozzák meg egy adott terület (hektár) állat eltartó képességét. A probléma ezzel az, hogy nem biztosítható az adott gyepterületről egész éven át (365 napon keresztül) az állatok tömegtakarmány (táplálóanyag és energia) szükséglete. Ez a gyakorlatban számos problémát okoz, túllegeltetés történik, romlik az anyajuhok kondíciója, ennek következtében szaporulati mutatói is (PÓTI, 2009). Az aprócsenkeszes, javítás nélküli juhlegelők állateltartó képessége gyenge, de a javított legelőké már megfelelőnek mondható. A javítás nélküli aprócsenkeszes legelők 4-6, a javított legelők 8-12 anyajuhot tartanak el hektáronként. A rendszeresen öntözött és műtrágyázott intenzív legelők hektáronként 15-20 anyajuhot tudnak zöldfűvel folyamatosan eltartani (KERTÉSZ, 1993; VINCZEFFY, 1993). Hasonló állateltartó képességet állapít meg SZEMÁN (2006) is. Véleménye szerint a gyep minőségétől függően, az 1 ha legelőre hagyományosan tervezhető juhlétszám 7-12-20 állat között változhatna, attól függően, hogy száraz-, üde- vagy nedves fekvésű a gyepterület (SZEMÁN, 2006). Ezzel szemben JÁVOR és mtsai. (2001b) véleménye szerint a hazai legelőhozamok mellett, 8-10 órai legeltetés sem fedezi a szükséges tápanyag felvételt. A homoki gyepek csak kis állat létszámot (0,3-0,5 számosállat/hektár) képesek eltartani, amit a hagyományos tanyasi gazdálkodás viszonyai között az önellátásra törekvő kis családi 154

dc_904_14 gazdaság 2-3 szarvasmarhával és 8-10 juhval, illetve kecskével megfelelően biztosított (ÁNGYÁN és mtsai., 2003). MUCSI (1994) szerint egy hektár legelőterület 12-14 anyajuh és szaporulatának takarmányszükségletét képes biztosítani, úgy hogy a felnőtt állatoknál napi 1,5 kg, a növendékekre pedig napi 0,6-0,7 kg szárazanyagtartalmú fűmennyiséggel számolunk. BARCSÁK és KERTÉSZ (1986); KERTÉSZ (1988); BARCSÁK (1991) az ÉszakMagyarország gyepeinek állateltartó képességére vonatkozóan megállapítják, hogy a hegyvidék természetes gyepeinek közel negyede igen gyenge termésű, csupán 0,5 számosállat eltartására képes. Az ősgyepek eltartó képessége kezelve, tápanyaggal ellátva 1-1,5 számosállat hektáronként. Az újravetett területek egy hektárja 2-2,5 db számosállat tartására adhat lehetőséget (BARCSÁK, 1991). KUKOVICS és mtsai. (1997) számításai alapján a hazai gyepek széna hozama biztosítaná két anyajuhnak és szaporulatának éves takarmányát. Hasonló eredményt közöl DÉR és STEFLER (2003), mely szerint a hazai gyepterületek átlagosan 2-3 anyajuh és szaporulata számára biztosítják a takarmányt, 90-100%-os szaporulati arány mellett és a nyári hónapokban kiegészítő takarmányozással. A gyepek állateltartó képességét az ökológiai viszonyokon kívül az alkalmazott technológia, a termesztés és hasznosítás módszere, valamint az állatok igénye (VINCZEFFY, 1990; NAGY, 1991) határozza meg. A gyepek hasznosításakor a gyephasznosítás gyakoriságával, az első hasznosítás idejével és a regenerációs idő hosszával befolyásolhatjuk a termésmennyiséget (BAJNOK és mtsai., 2010; TÖRÖK és mtsai., 2011; BUS és TASI, 2011). A gyephasznosítás módja, színvonala a gyephozamon keresztül jelentősen befolyásolja az állateltartó képességet. Amikor a gyep éves állateltartó képességéről beszélünk, akkor a keletkezett különböző gyeptermékek összesített éves hozama alapján számítjuk ki az egy hektáron eltartható állatlétszámot (NAGY, 1991). Gyepek termésbecslési módszerei A különböző kvadrátmódszerekkel lehetséges a gyepet alkotó fajok és azok dominanciájának megállapítása. Ezzel a fajok egymáshoz való viszonya jól jellemezhető. Kifejezhető a termőhely és a növénytársulás típusa. BRAUN-BLANQUET (1954) kidolgozta a növényzet felvételezésének egyik lehetséges módszerét. Ma a cönológusok leggyakrabban ezt a módszert használják, bár Németországban és a balti államokban KLAPP (1955) módszere terjedt el. Hazánkban SOÓ (1941, 1964, 1965) hozta létre a fitocönológusok iskoláját. Soó tanítványai közül BALÁZS (1943) új módszert dolgozott ki. BALÁZS 1960-ban megjelent munkájában leírta a cönológiai felvételezések alapvető hiányosságát, hogy csak két dimenziót fognak át, a gyepeket alkotó növényfajok különböző magasságából eredő terméshozamkülönbséget nem érzékeltetik. A gyeptermés becslésénél a Balázs-féle módszerében (BALÁZS, 1949, 1960) a kvadrátok helyének megválasztása fontos. A becslés helyét és a mintavételi helyek számát úgy kell meghatározni, hogy minden tipikus növénytársulás lehetőleg több kvadráttal szerepeljen. Ha a zöldfű termésből a szénatermést kívánjuk megkapni, akkor a kapott értéket a beszáradási tényezővel is osztani kell. Ennek értéke időjárástól és fajoktól függően általában 2,5-3,5 között változik. Száraz gyepeknél 2,5- nedves gyepeknél 3-, vörösherénél 3,5. A gyeptermés minőségének kiszámításához BALÁZS (1960) egy olyan módszert dolgozott ki, mely az egyes növényfajok értékelésén alapul. Az adott faj termését úgy kapjuk meg, hogy a faj borítását megszorozzuk a faj átlagos magasságával és egy tömegkoefficienssel.

155

dc_904_14 A hasznos fajok terméseit összeadjuk. Az így kapott értéket az összterméshez viszonyítjuk és %-os értékben fejezzük ki. - Ha a kapott érték: -75%-100% közötti a takarmány I. osztályú, minősége-igen jó, - 50%-75% közötti a takarmány II. osztályú, minősége jó, - 50%-25% közötti a takarmány III. osztályú, minősége közepes, - 0%-25% közötti a takarmány IV. osztályú, minősége gyenge. A módszert TASI és mtsai. (2010) fejlesztették tovább. A nyíráspróba a közvetlen módszerek közé tartozik. A gyep tényleges produkciójának mérésén alapul (ANTAL és HUZSVAI, 2007). Ilyenkor rendszerint néhány m2-t lekaszálnak, vagy lenyírnak. A nyiradékot összegyűjtik és zölden megmérik. A területegységről kapott termés mennyiségéből következethetünk a legelő termésére. A fűminta gyepalkotók szerinti szétválogatásával következtethetünk a gyep minőségére is. A módszer előnye, hogy közvetlenül és nagy pontossággal adja meg a gyep termésének nagyságát. Hátrányai (eltérő tarlómagasság, nagy kézimunkaigény, eszközigény, kevés mintaszám, a behajló füvek miatti pontatlan mintázás, stb.) azonban nehézkessé teszik alkalmazásukat (NAGY és PETŐ, 2001). Fejlettebb változata a parcellakombájnos mérés, mely a vágást és a mérést is elvégzi (DÉR, 1995). A gyep gazdasági értékének megállapításához szükséges ismerni annak hozamát és minőségét, vagyis a gyep takarmányértékét. A gyepek termésének minősítésére több minősítési módszert fejlesztettek ki. KLAPP és mtsai. (1953) módszerükben az egyes fajok gyepben elfoglalt szerepét a takarmányminőség szempontjából értékelték. Munkáikban mintegy 350 faj takarmányozási értékét adták meg. Az általuk meghatározott 10 fokozatú skálában a legértékesebb fajokat +8as, a szúrósakat és egyéb, az állatok által le nem legelteket 0-ás, míg mérgező fajokat -1-es értékkel jelölték. A növényfajok besorolása a következő szempontok alapján történt: - fehérje- és ásványianyag-tartalom kémiai vizsgálatok, - haszonállatok általi ízletesség és kedveltség, - értékes növényi részek aránya (levél, szár, virág, termés), - a teljesértékűség (mint takarmány) időtartama, - a faj hasznosíthatósága és betakaríthatósága, - károsító- és mérgező tulajdonság, - megengedhető arány a növényállományban (pl. mérgező növényeknél). Ha nagy arányban vannak jelen az értéktelen és mérgező fajok a növényállományban, akkor ennek megfelelően az állomány összértéke csökken. Ennek számszerűsítésére dolgoztak ki módszert. A fajok egymáshoz való értékviszonya e módszernél általában jó, azonban a sokfajú gyepek minőségének számítására nehézkesen alkalmazható. BALÁZS (1960) kifogásolja, hogy a szerzők a pázsitfüveket többre értékelik a pillangósoknál (bár fehérje tartalmuk jóval alacsonyabb), továbbá, hogy csak egy negatív kategóriát alkalmaznak az összes faj esetében. A módszer alapvető hibáját azonban a fajok közti magasság különbségből eredő tömeg különbség figyelmen kívül hagyása okozza, mivel a módszer csak 2 dimenzióval számol (BAJNOK, 2011).

156

dc_904_14 Hibákkal terhelt a NITSCHE (1993) alkotta, majd BRIEMLE (1996, 1997a, 1997b) és BRIEMLE–ELLENBERG (1994) által módosított, 9-értékű skálát (1-9) alkalmazó módszer is, amely „Futterwert (FW)” néven vált ismertté. A módszer fejlesztése során (BRIEMLE és mtsai., 2002) további négy 9 értékű (kaszálhatósági, legeltethetőségi, taposástűrési és dámvadak részére számított takarmányérték) skála mellett egy funkciós csoport szerinti (– nálunk gyepalkotók– füvek, savanyúfüvek, egyéb kétszikűek, lágyszárú pillangósok, fásszárú pillangósok, fásszárúak) és egy előfordulás szerinti értékelést (extenzív gyepi, gazdasági gyepi, szántóföldi és kerti, parlagi, erdőszegélyi fajok) is készítettek 680 fajra. Hazánkban NAGY (2003) nevéhez fűződik az a módszer, amely a gyep mezőgazdasági értékét határozza meg. A gyep egyes fajainak mezőgazdasági értéke az alábbi képlettel írható le: MÉfaj= 1/100 x Borítottságfajx Termőképességfaj x Termésminőségfaj A tetszőleges fajszámú gyep mezőgazdasági értékét az egyes fajokra számított értékek összege adja: n MÉgyep= 1/100 x ∑Bi x TKi x TMi i=1

B = a fajok borítottsága (%) TK = a fajok termőképességi faktora TM = a fajok takarmányminőségi faktora A termőképesség és a takarmányminőség számszerűsítésére NAGY (2003) egy 1-5-ig terjedő kategorizálást javasol, mely szerint az emelkedő kategória egyre kedvezőbb adottságokat jelez. A fenti módszerek egyike sem veszi figyelembe a gyep értékének megállapításakor a harmadik dimenziót, a növények magasságát. Ennek kiküszöbölésére irányult Balázs háromdimenziós felvételezési módszere melyet 1949ben publikált (BALÁZS, 1949). A gyepgazdálkodási szakemberek igényeit kielégítve olyan módszert dolgozott ki, amely alkalmas a növénytársulás által termelt termék, vagyis a fű, illetve széna mennyiségének és minőségének meghatározására. A módszer előnyei, hogy használatával a gyep mindenkori állapota, szerkezete, valamint termésének mennyisége és minősége is megállapítható. A gyeptakarmány laboratóriumi vizsgálatok nélküli minősítésére alkalmas módszer – különösen sokfajú, gyógynövényes természetes gyepek esetében – a Tasi és munkatársai által módosított Balázs-módszer (TASI és mtsai., 2010; KASPERNÉ és mtsai., 2013). A nyíráspróba a gyep tényleges produkciójának mérésén alapuló módszer. Ilyenkor rendszerint néhány m2-t lekaszálnak, vagy nyírnak. A nyiradékot összegyűjtik és zölden megmérik. A területegységről kapott termés mennyiségéből következethetnek a legelő termésére. A fűminta gyepalkotók szerinti szétválogatásával következtetetnek a gyep minőségére is. A módszer előnye, hogy közvetlenül és nagy pontossággal adja meg a gyep termésének nagyságát (BARCSÁK, 1983). Legeltetés és élelmiszerbiztonság Az élelmiszer-biztonság és az elsődleges mezőgazdasági termékek termelésének nyomon követhetősége egyre fontosabb kritérium a fogyasztók számára, mert az élelmiszerekkel szemben új szempont, hogy a betegségek megelőzésének és az egészség fenntartásának 157

dc_904_14 eszközei legyenek. A nem létfontosságú nehézfémek (pl. Pb, Cd, Cr) felhalmozódása a környezetben, felhasználható, mint a toxicitást jelző indikátor a fogyasztók számára (LIU, 2003; TASI, 2005; PHILLIPS és mtsai., 2005). Az ólom mérgező hatást gyakorol például az ideg, gyomor-bél rendszerre és a nemi szervekre (ABOU -ARAB, 2001). A kadmium főként a májra és a vesére nézve toxikus (PATHAK és KHANDELWAL, 2006). Ezen túlmenően szerepet játszik a magas vérnyomás (PERRY és mtsai., 1979), a prosztata rák és a spontán mutációk kialakulásában (PITOT- DRAGAN, 1996). A három vegyértékű króm (Cr3 +) nélkülözhetetlen ásványi anyag (SCHWARTZ-MERTZ, 1959) és társ tényezője chromodulinnak (WADA mtsai., 1983 ), amely az úgynevezett inzulin - rezisztencia tényező, és fontos szerepet játszik néhány élettani folyamatban (VINCENT, 2000). Ezzel szemben a hat vegyértékű króm (Cr6 +) mérgező (COHEN mtsai., 1993). Fontos, a nehézfém szennyezés kockázatánál több szempontot figyelembe venni. PÓTI és mtsai. (1997), KÖLES és mtsai. (1997, 1999, 2002) közúti területek közvetlen közelében, illetve az utak mentét szegélyező árkok nagyobb nehézfém szennyezettségére hívják fel a figyelmet. Az ipari tevékenység az átlagos környezet terhelésnél nagyságrenddel több nehézfémet (pl. Hg, Pb, Cd) bocsát ki, amelyek a légkörbe, talajba, vizekbe jutnak HECHT (1983). LIU (2003) és ABOU-ARAB (2001) vidéki, az ipari távoli és ipari területek közelében legeltetett állatok hús és szervmintáinak nehézfémtartalmát határozta meg, és az iparterületek közelében csaknem valamennyi hús és szervmintában, magasabb értékeket kapott, mint az ipari területektől távoli, vidéki területekről származó mintákban. Több szerző (ABOU-ARAB, 2001; JÁVOR és mtsai., 2001; KÖLES és mtsai., 2002; MASSANYI és mtsai., 2002) azt is megállapította, hogy az idősebb állatok különböző szervmintáiban (máj, vese) nagyobb az ólom- és kadmium tartalom, mint a fiatalokéban. 2.4.2. Célkitűzés A legeltetéssel, legelőkkel kapcsolatban a következő vizsgálatokat végeztem, illetve célokat tűztem ki:  A legeltetési módok hatása a gyepterületek terméshozamára és állateltartó képességére Kapcsolódva a 2.1.3.4. számú fejezetben ismertetett „a legeltetési módok hatása az anyajuhok kondíciójára és szaporulati mutatóira” vizsgálatokhoz, a szakszerűen alkalmazott pásztoroló és a szakaszos legeltetési mód hatásának vizsgálatát egy adott legelőterület állateltartó képességére (a terméshozamára, a taposási veszteségre, az anyajuhok tápláltsági állapotára).  A kúszólucernával és a magyar rozsnokkal kapcsolatos vizsgálatok A szárazságtűrő kúszólucerna tiszta telepítésben és a magyar rozsnokkal vegyesen telepítve mennyiben alkalmas kiskérődzők takarmányozására (zöldként, szénaként és szenázsként), legeltetésére.  Kiegészítő legelőkkel (olajretek, mustár) kapcsolatos vizsgálatok A fehér mustár és az olajretek juhokkal történő etethetőségének, legeltethetőségének, valamint táplálóértékének meghatározására.  A legelők nehézfém szennyezettségének hatása az állati termékekre Annak meghatározását, hogy milyen összefüggés van a legelő talajának, a legeltetett fű és a legelőn tartott anyajuhok és bárányaik különböző szerveinek, egyes húsrészeinek (comb, karaj 158

dc_904_14 és lapocka), valamint az anyajuhok tejének ólom- és a kadmium-tartaloma között, a biztonságos juhtermék előállítása érdekében. 2.4.3. Anyag és módszer 2.4.3.1. A legeltetési módok hatása a gyepterületek terméshozamára és állateltartó képességére A legeltetési módok hatását a gyepterületek terméshozamára és állateltartó képességére, „A legeltetési módok hatása az anyajuhok kondíciójára és szaporulati mutatóira” című 2.1.3.4. számú fejezetben leírt kísérleti körülményekkel megegyezően történt. Tematikai okokból lett a kísérlet két fejezetben tárgyalva. Most csak azok a kísérlet körülményeit befolyásoló részek kerülnek ismertetésre, amelyek a korábbiakban nem lettek közölve, illetve közvetlenül az itt tárgyalt kísérleti eredmények értékeléséhez szükségesek. A legeltetési és anyajuh használati módok hatásának vizsgálatát két gazdaságban (Tolna és Jász-Nagykun-Szolnok megye) végeztük. A legeltetési vizsgálatokhoz mindkét helyen a legelőterületet (ősgyep) két azonos nagyságú részre, 60-60 ha osztottuk, melynek egyik felét pásztorolva, a másikat szakaszosan legeltettük 90-90 anyajuhval. Gazdaságonként, így összesen 180 anyajuh vett részt a legeltetési vizsgálatban. A vizsgálatban megállapítottuk a gyepterületek fűhozamát, a taposási veszteséget növedékenként/legeltetésenként és éves szinten, valamint az anyajuhok kondícióját havonta. Legeltetés előtt a fűhozam becslése véletlenszerűen kiválasztott, de a borítottságot és növényösszetételt jól reprezentáló területen történt BALÁZS (1949) ajánlása alapján. A taposási veszteség meghatározásakor a legeltetés megkezdése előtt a fűhozam becslése érdekében BALÁZS (1949) módszere szerint kijelölt mintavételi helyeken közvetlen a legeltetést követően külön-külön, valamint az egész legeltetett területen 2-3 cm tarlómagasságú kaszálást végeztünk. Mintavételi helyenként a legeltetés előtti és a legeltetés utáni próbakaszálások fűmennyiségeinek figyelembevételével, a legeltetés előtti fűmennyiség százalékában, illetve ezek kezelésenkénti (legeltetési módonkénti) legeltetések átlaga, majd ezek éves összesítése alapján határoztuk meg az éves taposási veszteséget. A taposási veszteséget kezelésenként (legeltetési módonként) egy hektárra a mintavételi helyenként BALÁZS (1949) ajánlás alapján megbecsült fűhozam és az adott teljes terület legeltetés utáni kaszálásból visszamaradt fűmennyisége alapján százalékosan is meghatároztuk. A mintavételi helyenként a legeltetés előtt és után mért, és az a mintavételi helyenként legeltetés előtti 1 hektárra becsült, valamint a legeltetés után az 1 ha próbakaszáláson visszamaradt fűhozam százalékos eltérésében nem volt érdemi (1-2 %) eltérés. Ezért a mintavételi helyenként mért adatok alapján az 1 hektárra becsült százalékos eredmények közlésére kerül sor a későbbiekben. Egy adott gyepterület átlagos éves állateltartó képességét az alábbi képlettel becsültük, feltételezve azt, hogy kiegészítő takarmányozást (elsősorban tömegtakarmányt más területről) nem biztosítanak az állatok számára: ÁEKéves= BFHéves/ASZéves ahol: ÁEKéves = adott gyepterület éves állateltartó képessége adott fajtájú, korú, súlyú állományra vonatkozóan (ha/db)

159

dc_904_14 BFHéves = éves becsült fűhozam szénaértékben kifejezve /növedékenkénti próbakaszálás alapján becsült fűhozamok összege szénaértékben/ (kg/ha/év) ÁSZéves = állatok átlagos éves szükséglete szénában kifejezve /adott fajtájú, korú, súlyú, termelésű állat napi átlagos szárazanyag szükségletének megfelelő átlagos szénafelvétel x 365/ (kg/db/év) A juhok esetében egy átlagosan 50 kg élősúlyú anyajuh átlagos éves szükségletével számoltunk. Az anyajuhok átlagos táplálóanyag és energia igényét széna mennyiségben kifejezve határoztuk meg, amely így átlagosan 1,8 kg/nap x 365 széna volt (ÁSZéves). Ezt követően a fentiekben meghatározott módszer szerint növendékenként és éves összesítésben megállapításra került a vizsgált gyepterületek fűhozama széna értékben kifejezve. A kondíció bírálat az állat aktuális tápláltsági állapotát, táplálóanyag és energiaellátottságának mértékét fejezi ki. A bírálat során az első ágyékcsigolyánál a hosszú hátizom teltsége, a faggyú vastagsága, a tövisnyúlvány, a harántnyúlvány, az utolsó borda kitapinthatóságának mértéke alapján 5 kategóriát különböztetünk meg ROBINSON és mtsai. (1983) útmutatása alapján. Az adatok statisztikai értékeléséhez az SPSS 14.0 programot használtuk. Az alkalmazott statisztikai próbák az alábbiak voltak: átlag, szórás, Mann-Whitney teszt, Chi² teszt. 2.4.3.2. Kúszólucernával és magyar rozsnokkal kapcsolatos vizsgálatok Három eltérő ökológiai régióban Hárskúton (Veszprém megye), Gödöllőn (Pest megye), Tiszaszőlősön (Jász-Nagykun-Szolnok megye) vizsgáltuk tisztatelepítésű kúszólucerna /Medicagosativa varia/, vegyes telepítésű kúszólucerna és magyarrozsnok /Bromusinermis/, valamint kékvirágú lucerna /Medicagosativa/ juhok és kecskék takarmányozásában való felhasználhatóságát. A kékvirágú lucerna kivételével vizsgáltuk továbbá a telepített növényzet legeltethetőségét is, amelyhez viszonyítási alapot az adott területen megtalálható ősgyep szolgáltatott. A kijelölt területeken termésbecslésre, BALÁZS (1949) ajánlása szerint, és botanikai összetétel megállapítására került sor. A legeltetés szakaszos módszerrel, a korábbiakban leírtak szerint történt. A vizsgálati területekről származó takarmánynövényekből széna és szenázs készíthetőségét is megállapítottuk. Meghatározásra került a különböző takarmányok weendei analízise, illózsírsav-, nettó energia-, és metabolizálható fehérje (MFE, MFN) tartalma a Magyar Takarmánykódex (1994) szerint. A különböző területek állateltartó képessége az előző, 2.4.2.1. fejezetben ismertetettek alapján, a tejminták átlagos bel tartalmának (zsírmentes szárazanyag, tejfehérje, tejzsír, tejcukor) meghatározása FT6000 készülék (Foss Electric, Denmark) alkalmazásával történt. A kondíció bírálatot az anyajuhok és az anyakecskék esetében ROBINSON és mtsai. (1983) ajánlásának megfelelően végeztük el. Feljegyeztük az anyajuhok és anyakecskék ellésenkénti bárány- és gidaszámát, bárányok és gidák választásig történő elhullási %-át, születési és választási alomsúlyát. A kihasználási kísérletet hagyományos módon, CZAKÓ (1982) ajánlása alapján végeztük. A takarmányokból vett minták, valamint az emésztési kísérletben gyűjtött bélsár minták szárazanyag, nyersfehérje, nyerszsír, nyersrost, nyershamu, mérése a MAGYAR TAKARMÁNYKÓDEX (1994), a takarmánynövények energia- és fehérjeértékének számítása SCHMIDT és mtsai. (2000) ajánlása alapján történt. Az adatok statisztikai értékeléséhez az SPSS 14.0 programot használtuk. Az alkalmazott statisztikai próbák az alábbiak voltak: átlag, szórás, Mann-Whitney teszt, Chi² teszt.

160

dc_904_14 2.4.3.3. Kiegészítő legelőkkel (olajretek, mustár) kapcsolatos vizsgálatok A kísérlet két részből állt: egyfelől vizsgáltuk a nevezett növények etethetőségét, másfelől pedig a legeltethetőségük és táplálóértékük megállapítása volt a cél. Az etetési és kihasználási kísérlet A vizsgálatok során két zöldtakarmány növény, fehér mustár (Sinapis alba, L) és olajretek (Raphanussativus, L. var. oleiformis) etethetőségét és táplálóértékét határoztuk meg. A növények betakarítására, illetve etetésére mindkét növény esetében a virágzáskor került sor. A kihasználási kísérletet hagyományos módon, CZAKÓ (1982) ajánlása alapján, német húsmerinó ürükkel végeztük (n=5), minden egyes zöldtakarmánynövényre külön-külön. Az ürük elhelyezése egyedileg, erre a célra kialakított helyiségben történt. Az előetetés 7 napig, a kísérleti szakasz (bélsárminták gyűjtése) 5 napig tartott, mind a két növény esetében. A kísérlet során egyedileg adagolt zöldtakarmány mennyisége minden vizsgálati egyed (ürü) esetében azonos, 10 kg/nap volt. Ezen kívül az állatok nyalósót és ivóvizet kaptak. A takarmány kiosztása (5–5 kg) naponta kétszer, reggel nyolc és délután négy órakor az itatással (kb. 5–5 l víz vödörben történő kiadagolásával) együtt történt, majd a takarmány kiosztását követően két órával került sor a megmaradt takarmány 0,1 kg pontosságú visszamérésére. A megmaradt takarmány és a keletkezett bélsár mennyiségének mérése egyedileg történt. Az öt nap alatt egyedileg gyűjtött bélsármintákból homogén (50–50 g-os) elegyminta készült kémiai analízis céljából. A mintákat mélyhűtve (–20 °C) tároltuk a kémiai analízis elvégzéséig. A fehér mustár és az olajretek minták, valamint az emésztési kísérletben gyűjtött bélsárminták szárazanyag, nyersfehérje, nyerszsír, nyersrost, nyershamu, NDF, ADF és ADL mérése a MAGYAR TAKARMÁNYKÓDEX (1994), a takarmánynövények energia- és fehérjeértékének számítása SCHMIDT és mtsai. (2000) ajánlása alapján történt. Legeltetési kísérlet Az etetési kísérletet követő évben a két zöldtakarmány (olajretek, fehér mustár) legeltethetőségét vizsgáltuk. A legeltetési kísérlet során szakaszos legeltetési technológiát alkalmaztunk. A szakaszok kialakítása villanypásztorral történt. A német húsmerinó fajtájú anyajuhok (csoportonként 15–15 anya) reggel 6-tól este 10-ig voltak a legelőn, utána közvetlenül a terület mellet lévő istállóba lettek elhelyezve. A legeltetés teljes ideje alatt az anyajuhok nem kaptak takarmány-kiegészítést. A nyalósó, illetve az ivóvíz mind a hodályban, mind a legelőn folyamatosan, korlátozás nélkül biztosítva volt. A legeltetési vizsgálat megkezdése előtt öt napig történt az állatok szoktatása az adott takarmánynövényekhez, a fentiekben leírtak szerint. A legeltetett szakasz nagyságának meghatározása az anyajuhok szárazanyag (táplálóanyag) és energiaszükséglete (üres, 50 kg élősúlyú: 850–1150 g szárazanyag, 5,82 MJ NEm, 68 g metabolizálható fehérje, MF), illetve a nyírási próba alapján került meghatározásra úgy, hogy az legalább négynapi szükségletet biztosítson. A vizsgált növények hozamának becslése nyírási próba segítségével történt. A vizsgálati területeken véletlenszerűen 5–5 mintát vettünk 2×2 m-es területről, amelyekről a teljes 161

dc_904_14 növényzetet kb. 3 cm-es tarlómagassággal, betakarítottuk (lekaszáltuk). A mintákat lemérve megbecsültük növényenként egy hektár átlagtermését. A becsült zöldhozam, illetve az előzőekben meghatározott 50 kg-os anyajuhok szükséglete alapján, a legelőterület szakasznagyságát az anyajuhok igényének másfélszeresét figyelembe véve alakítottuk ki, hogy az, biztonságosan fedezze (az esetleges válogatás, taposási veszteség esetén is) a napi táplálóanyag- és energiaszükségletet. A legeltetési kísérlet az öt napos szoktatási időt követően négy napig tartott. A legeltetés befejeztével a kísérleti szakaszokat (fehér mustár, olajretek) lekaszáltuk, majd a lekaszált mennyiséget megmértük. A legeltetett terület állateltartó képességének meghatározására alkalmazott képlet a következő volt: ÁEK= (BZH – VZH)/ASZ ahol: ÁEK = állateltartó képesség adott fajú, fajtájú, súlyú és biológiai állapotú haszonállat (db/ha/nap) BZH = becsült zöldhozam (kg/ha) VZH = legeltetés után visszamaradt zöldhozam (kg/ha) ÁSZ = az állatok aktuális zöldtakarmány-szükséglete a legeltetett beltartalmú takarmányból (kg/nap) Alkalmazott statisztikai módszerek Az adatok statisztikai értékelését az SPSS 15.0 programcsomag felhasználásával végeztük. A statisztikai kiértékelés során F és t próbát alkalmaztuk. 2.4.3.4. Legelők nehézfém szennyezettségének hatása az állati termékekre Kísérleti állatok Vizsgálatainkat az észak-magyarországi Cserehát vidékén működő telepről származó, ile de france fajta anyáiban (n=20) és bárányaiban (n=20) végeztük. A vizsgálatban vont anyák közel azonos életkorúak, átlagosan 1,93 évesek voltak a vizsgálat kezdetén. Az azonos életkorú anyák (max. különbség 3 hónap) közül az ellés időpontja alapján választottuk ki a vizsgálatba résztvevő egyedeket. A vizsgálatba azok az anyák kerültek, amelyek február 1 és 3 között ellettek. A vizsgálat a bárányok születésétől (február) az anyák és bárányaik vágásáig (július) tartott. Az anyajuhok a téli, szoptatási időszakban 2,5 – 3,0 kg/nap réti szénát, 600700 g/nap kiegészítő abrak keveréket, a legeltetési időszakban (áprilistól a vizsgálatok befejeződéséig), a legeltetett fű mellett, továbbra is 600-700 g kiegészítő abrakkeveréket kaptak. A bárányok ad libitum jutottak juhtejhez és báránytáphoz. Mintavétel és minta-előkészítés A legelőn véletlenszerűen kiválasztott 3 x 1 m2-es mintavételi helyekről lekaszált zöld fűből 1000-1000 g, az abrak keverékből 500-500 g átlagmintát vettünk. Az agyagbemosódásos barna erdőtalajon lévő legelő talajábó l0-20 és 20-40 cm közötti mélységből vettünk mintákat. A tejmintákat a vizsgálatba vont anyajuhoktól az ellést követő 4. hetén vettük. A tejmintákat a nehézfém elemzéshez egy éjszakán át szárítottuk 102 Co-on és 6 órán át hamvasztottuk 550 Co-on.

162

dc_904_14 Az anyajuhok és a 65+8 napos korú bárányok júliusban kerültek levágásra. A kísérleti állatokból három helyről gyűjtöttünk hús- (lapocka, karaj, comb) és szervmintákat (agy, máj, vese). A 0,5 g tömegű mintákat 6 cm3 65 %-os salétromsavval és 1 cm3 30 %-os hidrogénperoxiddal roncsoltuk mikrohullámú roncsoló-edényben a MILESTONE „Microwave Acid Digestion Cookbook” alapján (18). A roncsolatot szűrőpapíron (MN 640d) szűrtük az analíziseket megelőzően. Analítikai módszerek A talaj pH-értékének meghatározására digitális pH-mérőt (Consort C535; Cole-Palmer, USA) használtunk. Az előkészített szövetminták ólom- és kadmium-koncentrációját plazmagerjesztéses optikai emissziós spektrométerrel (Jobin Yvon JY24 ICP-OES; Villeneuve d’Ascq, France) határoztuk meg. Statisztikai módszerek Az adatokat az SPSS 14.0 programcsomaggal értékeltünk Kolmogorov – Szmirnov-, F- és ttesztek alkalmazásával.

163

dc_904_14 2.4.4. Eredmények és értékelésük 2.4.4.1. A legeltetési módok hatása a gyepterületek terméshozamára és állateltartó képességére A két eltérő helyszínen végzett, különböző legeltetési technológia (pásztoroló, szakaszos) gyepterület termésre gyakorolt hatásának vizsgálata alapján megállapítható, hogy a szakaszos legeltetés nagyobb hasznosítható terméshozamot eredményez a juhok számára. (19. és 20. ábrák). 19. ábra Terméshozam és termésveszteség alakulása szakaszos és pásztoroló legeltetésnél üde fekvésű ősgyepen (Tolna megye)

Az eredményeinkből megállapítható, hogy a szakaszos legeltetés egyértelműen javítja az adott terület állateltartó képességét. A terméshozam statisztikailag igazolható mértékben (P<0,05) 25-30 %-kal nagyobb, a gyepnövényzet számára biztosított megfelelő hosszúságú regenerációs időnek köszönhetően a szakaszos legeltetés alkalmazásánál. A taposási veszteség is a 20-23 %-kal kisebb (P<0,05), mint a pásztoroló legeltetési módnál. Megállapítható tehát, hogy önmagában a szakaszos legeltetés alkalmazása mintegy 26-37%kal megnöveli adott (ős)gyepterület terméshozamát szakszerűen kivitelezett pásztoroló legeltetéshez viszonyítva.

164

dc_904_14 20. ábra Terméshozam és termésveszteség alakulása szakaszos és pásztoroló legeltetésnél aprócsenkeszes ősgyepen (Jász-Nagykun-Szolnok megye)

Állateltartó képesség vizsgálatának eredményei A terméshozamok alapján az eltérő legeltetési módoknak köszönhetően, amennyiben az anyák egész éves tömegtakarmány szükségletét az adott (vizsgálat) gyepterületről tervezzük biztosítani a vizsgálat évében, akkor az anyag és módszer részben javasolt képlet alapján az üdefekvésű legelőterületek tényleges éves állateltartó képessége (ÁEKéves= BFHéves/ASZéves) 50 kg átlagos élősúlyú anyajuhok esetében, szakaszos legeltetés alkalmazásánál átlagosan 2,82 anyajuh/ha, pásztoroló legeltetésnél 1,98 anyajuh/ha. Száraz fekvésű területeken szakaszos legeltetésnél átlagosan 1,82 anyajuh/ha, pásztorolónál 1,07 anyajuh/ha. Megállapítható tehát, hogy a szakaszos legeltetési mód alkalmazása, nagyságrendileg plusz egy 50 kg-os átlagos élősúlyú anyajuh éves takarmányszükségletét fedezi hektáronként. Ugyanakkor az általam javasolt tényleges éves állateltartó-képesség meghatározásának módja felhívja a figyelmet arra, hogy a gyepterületek állateltartó-képességét napjainkban jóval a tényleges állateltartó képesség fölé becsülik. A hazai szakirodalomban egy hektár gyepterület állateltartó képességére általában nagyobb értékeket adnak meg, anyajuhban, számosállatban kifejezve. A javítás nélküli aprócsenkeszes legelők 4-6, a javított legelők 8-12 anyajuhot tartanak el hektáronként (KERTÉSZ, 1993; VINCZEFFY, 1993). Hasonló állateltartó képességet állapít meg SZEMÁN (2006) is. A homoki gyepek csak kis állat létszámot 2-3 szarvasmarhát, vagy 8-10 juhot, illetve kecskét képesek eltartani (ÁNGYÁN és mtsai., 2003). MUCSI (1994) szerint egy hektár legelőterület 12-14 anyajuh és szaporulatának takarmány szükségletét képes biztosítani, úgy, hogy a felnőtt állatoknál napi 1,5 kg, a növendékekre pedig napi 0,6-0,7 kg szárazanyag tartalmúfűmennyiséggel számolunk. BARCSÁK és KERTÉSZ (1986); KERTÉSZ (1988); BARCSÁK (1991) az Észak-Magyarország gyepeinek állateltartó képességére vonatkozóan megállapítják, hogy a hegyvidék természetes gyepeinek közel negyede igen gyenge termésű, csupán 0,5 számosállat eltartására képes (BARCSÁK, 1991).

165

dc_904_14 Eredményeinkhez hasonló állateltartó képességet közölt KUKOVICS és mtsai. (1997) is. Számításai alapján a hazai gyepek szénahozama két anyajuhnak és szaporulatának éves takarmány szükségletét biztosítja. Hasonló eredményt közöl DÉR és STEFLER (2003) is, véleményük szerint a hazai gyepterületek átlagosan 2-3 anyajuh és szaporulata számára biztosítják a takarmányt, 90-100 %-os szaporulati arány mellett a nyári hónapokban kiegészítő takarmányozással. Feltehetően a különböző irodalmi közlésekben megjelent hektáronkénti éves nagy anyajuhlétszám eltartó képesség az egyik oka napjainkban az anyajuhok alacsony termelési színvonalának és a legeltetett gyepterületek nem megfelelő állapotának, valamint az, hogy a juhok legeltetési módja, a legeltetésre szánt idő nem megfelelő. A különböző legeltetési módok hatását az anyajuhok kondíciójára a 86. és a 87. táblázatok szemléltetik. 86. táblázat A legeltetési módok hatása az anyajuhok kondíciójára üde fekvésű legelőn Bírálat hónapja Pásztoroló legeltetés 2,41±0,21 IV. 2,62±0,22 V. 2,64±0,18 VI. 2,53±0,19 VII. 2,46±0,26 VIII. 2,62±0,22 IX. 2,64±0,20 X. 2,56±0,21 Átlag **=P<0,01; ***=P<0,001

Szakaszos legeltetés 2,32±0,16 2,84±0,23 2,92±0,21 2,83±0,22 2,81±0,25 2,90±0,23 2,92±0,18 2,79±0,21

P N.S. *** *** *** *** *** *** ***

87. táblázat A legeltetési módok hatása az anyajuhok kondíciójára száraz fekvésű legelőn Bírálat hónapja Pásztoroló legeltetés IV. 2,28±0,16 V. 2,58±0,19 VI. 2,67±0,16 VII. 2,52±0,23 VIII. 2,43±0,25 IX. 2,58±0,20 X. 2,67±0,19 Átlag 2,53±0,20 **=P<0,01; ***=P<0,001

Szakaszos legeltetés

P

2,22±0,18 2,78±0,22 2,68±0,20 2,62±0,25 2,63±0,26 2,88±0,22 2,92±0,20 2,68±0,22

N.S. *** N.S. N.S. ** *** *** **

166

dc_904_14 Az eredmények jól mutatják, hogy abrak kiegészítés nélkül, kizárólag a legelők fűhozamát legelve a szakaszos legeltetés pozitív hatással van az anyajuhok kondíciójára. A szakaszos legeltetés alkalmazása 5-10 %-kal növelte az anyák átlagos kondíció pontszámát a legeltetési időszak alatt. Az eredmények jól mutatják azt is, hogy a szakaszosan legeltetett anyajuhok kondíciója a nyári, legelők kisülési időszakában is statisztikailag igazolható módón kedvezőbb volt, mint a pásztorolva legeltetetteké. A jobb minőségű, üdefekvésű legelőnkön (Tolna megye) nagyobb és a legelés kezdetét kivéve minden esetben statisztikailag (P<0,001) igazolható a különbség az anyajuhok kondíció pontszámában, mint a rosszabb termőhelyi adottságú Hortobágy szélén található (Jász-Nagykun-Szolnok megye) aprócsenkeszes legelőn. A jobb kondíció pozitív hatást gyakorolt az anyajuhok szaporulati mutatóira, amelyet a 2.1.4.4. fejezetben már ismertettem. Ez feltehetően a fölösleges mozgatás és stresszhelyzetek, víz- és fűfelvétel korlátozás elkerülésének köszönhető. Ezt támasztja alá JÁVOR és mtsai. (2001b) véleménye, miszerint a hazai legelőhozamok mellett, 8-10 órai legeltetés nem fedezi az anyajuhok szükséges tápanyag felvételt. 2.4.4.2. Kúszólucernával és magyar rozsnokkal kapcsolatos vizsgálatok Az összes zöldtömeg mennyiségét vizsgálva (88. táblázat) megállapítható, hogy Tiszaszőlősön és Gödöllőn a kékvirágú lucerna 36-39 %-kal meghaladta a tisztatelepítésű kúszólucerna, és 26-28 %-kal a vegyes telepítésű (kúszólucerna és magyar rozsnok) termésmennyiségét (P<0,1). A szénatermés esetében is hasonló különbség mutatkozott. Hárskúton ezzel szemben valamennyi telepített állomány (kékvirágú lucerna, kúszólucerna, és kúszólucerna magyar rozsnokkal vegyesen telepítve) összes zöld, illetve szénahozama azonosnak tekinthető.

167

dc_904_14 88. táblázat A kékvirágú lucerna, kúszó lucerna, valamint a kúszó lucerna+magyar rozsnok átlagos termés mennyisége és termés megoszlása Tiszaszőlős kaszálási időpont

2004.05.25. 2004.06.30. 2004.07.27. 2004.09.12.

összes zöld hozam

széna mennyiség

t/ha kékvirágú kúszólucerna kúszó lucerna + magyar rozsnok

3,74 2,59

3,03 2,05

1,90 1,42

1,72 1,23

11,39 7,29

7,86 5,04

2,78

2,37

1,56

1,45

8,16

5,63

összes zöld hozam

széna mennyiség

Gödöllő kaszálási időpont

2004.05.22. 2004.06.28. 2004.07.29. 2004.09.14. t/ha

kékvirágú kúszólucerna kúszó lucerna + magyar rozsnok

3,36 2,76

3,02 1,73

2,10 1,27

1,98 1,15

10,46 6,41

7,53 4,62

2,68

2,17

1,47

1,44

7,76

5,23

összes zöld hozam

széna mennyiség

Hárskút kaszálási időpont

2004.05.19. 2004.06.25. 2004.08.03. 2004.09.18. t/ha

kékvirágú kúszólucerna kúszó lucerna + magyar rozsnok

3,2 3,1

2,4 2,3

1,6 1,6

0,8 0,7

8,0 7,7

5,60 5,39

3,3

2,3

1,5

0,8

7,9

5,53

A kúszólucerna gyomelnyomó képessége valamennyi vizsgálati helyen gyenge volt a vizsgálat ideje alatt, ami miatt a telepítést követően mechanikai gyomirtás (pl. fésűsboronás művelés az átállás alatt álló területeken) feltétlenül szükséges volt. A juhok (Tiszaszőlős, Gödöllő) és a kecskék (Hárskút) esetében sem volt lényeges eltérés a szoktatási idő eltelte után a tisztán és magyarrozsnokkal vegyesen telepített kúszólucerna, valamint az ősgyep lelegelése között. A legelő állományok a terméshozammal arányos idő alatt legelték le a bekerített szakaszokat. Az állatok viselkedési szokásaikban sem volt kimutatható lényeges eltérés a különböző növényállományok legelése között. A legeltetési idényben az anyák kondícióját vizsgáva mindhárom vizsgálati helyen megállapítható (21., 22., 23. ábra), hogy a tiszta telepítésű kúszólucernát és magyarrozsnokkal vegyesen telepített kúszólucernát legelt állatok kondíciója jobb volt (P<0,05), mint az ősgyepet legelteké.

168

dc_904_14 21. ábra

3,4 3,2 3,0 2,8 2,6 2,4 2,2 2,0

ősgyep

2004.09.29

2004.08.29

2004.07.29

2004.06.29

2004.05.29

kúszó lucerna

2004.04.29

Kondíció pontszám

Különböző területeken legeltetett anyajuhok kondíciójának alakulása Gödöllőn

kúszó lucerna+magy ar rozsnok

A kondíció bírálat időpontjai

22. ábra

3,0 2,9 2,8 2,7 2,6 2,5 2,4 2,3 2,2 2,1 2,0

ősgyep

2004.09.22

2004.08.22

2004.07.22

2004.06.22

2004.05.22

kúszó lucerna

2004.04.22

Kondíció pontszám

Különböző területeken legeltetett anyajuhok kondíciójának alakulása Tiszaszőlősön

kúszó lucerna+magyar rozsnok

A kondíció bírálat időpontjai

23. ábra

3,2 3,0 ősgyep

2,8 2,6 2,4

kúszó lucerna

2,2

2004.09.21

2004.08.21

2004.07.21

2004.06.21

2004.05.21

2,0

2004.04.21

Kondíció pontszám

Különböző területeken legeltetett anyakecskék kondíciójának alakulása Hárskúton

kúszó lucerna+magyar rozsnok

A kondíció bírálat időpontjai

A kedvező kondíció hatása megmutatkozik az állományok szaporulati mutatóiban is (89.táblázat).

169

dc_904_14 89. táblázat A különböző területeken legeltetett anyajuhok és anyakecskék bárány- és gidanevelő képessége ősgyepen Szaporulati arány, % Elhullási % Születési alomtömeg, kg Választási alomtömeg, kg

135 4,9 5,0 25,6

Szaporulati arány, % Elhullási % Születési alomtömeg, kg Választási alomtömeg, kg

148 4,8 5,7 27,1

Szaporulati arány, % Elhullási % Születési alomtömeg, kg 6 hetes választási alomtömeg, kg 12 hetes választási alomtömeg, kg

156 4,8 3,2 11,3 13,1

kúszó lucernán Gödöllő 152 5,0 5,7 27,9 Tiszaszőlős 164 5,1 6,2 30,7 Hárskút 160 4,9 3,0 11,9 16,1

kúszó lucerna és magyar rozsnok keveréken 154 4,9 5,8 28,9 162 4,9 6,0 29,8 164 5,0 3,5 14,8 20,5

A választási alomtömeg a kúszólucerna és magyarrozsnok keverékét legelt állományoknál volt a legkedvezőbb, majd közel azonos eredményt mutatott a tisztatelepítésű kúszólucerna. A kecskék tejtermelésére is legkedvezőbb hatást a kúszólucerna magyarrozsnokkal vegyes, majd a tiszta kúszólucerna telepítése mutatta (90. táblázat). Ebben a két esetben nemcsak a tej mennyisége volt a több, hanem a laktáció is kiegyenlítettebb volt. A tej beltartalmára statisztikailag igazolható eltérést a különböző legelők nem gyakoroltak. 90. táblázat Különböző területeken legeltetett anyakecskék tejtermelésének alakulása Tulajdonság

ősgyepen

laktáció hossza, nap tejtermelés, kg tejzsír, g/100g tejfehérje, g/100g tejcukor, g/100g gomolya kinyerési mutató, g/ 10 l tej

218±10,61 323±17,68 4,4±0,07 3,6±0,03 4,9±0,05 1323±10,61

kúszó lucerna és magyar rozsnok keveréken tartott anyák tejtermelése 228±10,61 226±19,80 341±21,21 339±12,02 4,6±0,02 4,5±0,06 3,7±0,08 3,6±0,04 4,9±0,03 4,9±0,07 kúszó lucernán

1325±21,21

1324±5,66

170

dc_904_14 Mind a három vizsgálati helyen a tiszta- és magyarrozsnokkal vegyes telepítésű kúszólucerna rendre vágás után közel azonos mértékben száradt, de minden esetben gyorsabban és egyenletesebben, mint a kékvirágú lucerna. A gyorsabb, egyenletesebb száradás azzal magyarázható, hogy a kúszólucerna szára vékonyabb, mint a kékvirágú lucernáé, így a gumihengeres szártörésnek köszönhetően hamarabb leadta a nedvességet és könnyebb volt a bálázás. A két lucerna fajtánál hasonló volt a levélpergési veszteség (10 % vs. 11 %). A kúszó lucernáról, illetve a kúszó lucerna és magyar rozsnok keverékéről nem található irodalmi adat, ezért vizsgáltuk a két növény takarmány értékét, emészthetőségi értékeit, kontrolként a kékvirágú lucerna növényt választottuk. A réti széna és fűszenázs adatai hazai viszonylatban is jól ismertnek számítanak. A fűszenázs erjedésdinamikája eltér a pillangósokétól, ezért ezt nem vizsgáltunk. A kékvirágú lucernaszéna minták (n=3) átlagos fehérjetartalma (nyersfehérje: 202 g/kg sz.a., MFE.: 89 g/kg sz.a.; MFN: 112 g/kg sz.a.) nyersrost-tartalma (316g/kg sz.a.) és energiatartalma (5,23 MJ/ kg sz.a. NEl). A kúszólucerna szénaminták (n=3) átlagos fehérjetartalma (nyersfehérje: 166 g/kg sz.a., MFE.:85 g/kg sz.a.; MFN: 100 g/kg sz.a.) nyersrost-tartalma (335 g/kg sz.a.) és energia-tartalma (5,17 MJ/ kg sz.a. Nel). A kúszólucerna-magyar rozsnok keverék szénaminták (n=3) átlagos fehérje tartalma (nyersfehérje: 140 g/kg sz.a., MFE.: 89 g/kg sz.a.; MFN: 88 g/kg sz.a.) nyersrost-tartalma (343 g/kg sz.a.) és energia-tartalma (5,00 MJ/ kg sz.a. NEl) volt. A szénák energia- és táplálóanyag tartalmának összehasonlítása során megállapítható, hogy a fehérje (nyersfehérje, metabolizálható fehérje: MFN és MFE) szempontjából a kékvirágú lucernából készült széna volt a legjobb minőségű. A kúszólucerna-széna 18 %-al, illetve a kúszó lucerna + magyar rozsnok keverék széna 31 %-al kevesebb nyersfehérjét tartalmazott a kékvirágú lucerna szénájához viszonyítva. A laktációs nettó energia szempontjából hasonló tendenciát tapasztaltunk, a kékvirágú lucerna-széna tartalmazta a legtöbb nettó energiát. A kúszó lucerna energiatartalma 1 %-al, a kúszó lucerna + magyar rozsnok keverékszénáé 4 %al kevesebb volt a kékvirágú lucernához viszonyítva. Meg kell azonban jegyezni, hogy ebben az esetben az eltérések minimálisnak bizonyultak. A kúszó lucerna és a kúszó lucerna + magyar rozsnok széna nyersrost-tartalma meghaladta a kékvirágú lucernából készült szénáét (kúszó lucerna: +8 %, rozsnok + lucerna keverék: + 9 %). A kúszó lucerna és a keverék széna között minimális volt az eltérés a nyersrost-tartalomban. A kékvirágú lucerna szenázs minták átlagos szárazanyag-tartalma 41 % volt (opt. 35-40 %, min. 30 %), ami az erjedés (vízaktivitás) és a kérődzők szárazanyag-felvétele szempontjából kedvező. A minták átlagos fehérjetartalma (nyersfehérje: 199 g/kg sz.a.; MFE.: 75 g/kg sz.a.; MFN: 116 g/kg sz.a.) nyersrost-tartalma (290g/kg sz.a.) és energia-tartalma ( 5,44 MJ/ kg sz.a. NEl) volt. Erjedését a 60. napi mintavétel alapján vizsgálva megállapítható, hogy a szilázs közepes intenzitással erjedt (2,5 g /100g nedves anyag összsav), kémhatása közepes (4,9 pH) minőséget jelezett. Az összes sav tartalomhoz viszonyítva a minta 70 % tejsavat, 29 % ecetsavat, 0,6 % propionsavat és 0,4 % vajsavat tartalmazott. A tejsav-, az ecetsav és a vajsav összsavra vonatkoztatott mennyisége (tejsav opt. >70 %; ecetsav opt. <30 %; vajsav opt.<1,5 %) alapján megállapítható, hogy a sav összetétel még megfelelő. A kúszólucerna-szenázs minták átlagos szárazanyag-tartalma 43,5 % volt (opt. 35-40 %, min. 30 %), ami az erjedés (vízaktivitás) és a kérődzők szárazanyag-felvétele szempontjából 171

dc_904_14 kedvező. A minták átlagos fehérjetartalma (nyersfehérje: 183 g/kg sz.a., MFE.: 80 g/kg sz.a.; MFN: 109 g/kg sz.a.) nyersrost-tartalma (315 g/kg sz.a.) és energia-tartalma (5,1 MJ/ kg sz.a.,NEl) volt. Erjedést a 60. napi mintavétel alapján vizsgálva megállapítható, hogy a szilázs szintén közepes intenzitással erjedt (2,8 g /100g nedves anyag összsav), kémhatása közepes (5,1 pH) minőséget jelezett. Az összes savtartalomhoz viszonyítva a minta 68 % tejsavat, 30,5 % ecetsavat, 0,5 % vajsavat tartalmazott. A tejsav-, az ecetsav és a vajsav összsavra vonatkoztatott mennyisége (tejsav opt. >70 %; ecetsav opt. <30 %; vajsav opt.<1,5 %) alapján megállapítható, hogy a savi összetétel még megfelelő, de az erjedés a kékvirágú lucernához képest kedvezőtlen irányba tolódott el. A kúszólucerna-magyar rozsnok keverék szenázs minták átlagos szárazanyag-tartalma 45,2 % volt (opt. 35-40 %, min. 30 %), ami az erjedés (vízaktivitás) és a kérődzők szárazanyagfelvétele szempontjából kedvező. A minták átlagos fehérjetartalma (nyersfehérje: 165 g/kg sz.a.; MFE.:77 g/kg sz.a.; MFN: 98 g/kg sz.a.) nyersrost-tartalma (325 g/kg sz.a.) és energiatartalma (5,20 MJ/ kg sz.a. NEl) alapján megállapítható, hogy fehérje-tartalom szempontjából a kúszólucerna-szenázs, valamint a kúszólucernából és magyar rozsnokból készült szenázs gyengébb minőségű, viszont energiában gazdagabb, mint a kékvirágú lucerna szenázs. A keverék-szilázsból a 60. napi mintavétel alapján megállapítható, hogy a szilázs közepes intenzitással erjedt (3,1 g /100g nedves anyag összsav), kémhatása (4,7 pH) jó minőséget jelez. Az összes savtartalomhoz viszonyítva a minta 72 % tejsavat, 27,9 % ecetsavat, 0,1 % vajsavat tartalmazott. A tejsav-, az ecetsav és a vajsav összsavra vonatkoztatott mennyisége (tejsav opt. >70 %; ecetsav opt. <30 %; vajsav opt. < 1,5 %) alapján megállapítható, hogy a savi összetétel megfelelő, az erjedés kedvezőbb volt, mint a kúszó lucerna esetében. A szenázsok energia- és táplálóanyag tartalmának összehasonlítása során megállapítható, hogy a fehérje (nyersfehérje, metabolizálható fehérje: MFN és MFE) szempontjából a kékvirágú lucerna-szenázs volt a legjobb minőségű. A kúszólucerna-szenázs (-8 %), illetve a kúszó lucerna + magyar rozsnok keverék szenázs (-17 %) kevesebb nyersfehérjét tartalmazott az erjesztett kékvirágú lucernához viszonyítva. A laktációs nettó energia szempontjából hasonló tendenciát tapasztaltunk, a kékvirágú lucerna-szenázs tartalmazta a legtöbb nettó energiát. Az erjesztett kúszó lucerna energiatartalma 5,9 %-al, a kúszó lucerna + magyar rozsnok keverék szenázs 6,1 %-al kevesebb volt, mint a kékvirágú lucernából készülté. A kúszó lucerna + magyar rozsnok keverék szenázs energiatartalma feltételezhetően a nagyobb nyersrost-tartalom miatt bizonyult kevesebbnek a kékvirágú lucernához képest. A kúszó lucerna + magyar rozsnok keverék szenázs energiatartalma azonban meghaladta az erjesztett kúszó lucerna energiatartalmát (+2 %), de a különbség nem bizonyult jelentősnek. Az erjedési paraméterek összehasonlítása során megállapítható, hogy a kúszólucerna + magyar rozsnok keverék erjedt a legintenzívebben a legkedvezőbb savi összetétellel. Ennek feltételezhető oka az erjedés szempontjából kedvezőbb (szűkebb) fehérje-energia arány és a keverék nagyobb erjeszthető szénhidrát-tartalma (a nitrogénmentes kivonható anyagok mennyisége megközelítően 4 %-kal nagyobb, mint a kékvirágú lucernában, illetve a kúszó lucernában). A könnyen erjeszthető mono- és diszacharidok mennyiségét nem mértük. A kékvirágú lucerna és a kúszó lucerna erjedése között nem tapasztaltunk jelentős különbséget, de a kúszó lucerna esetében az erjedés a kedvezőtlen irányba tolódott el a kékvirágú lucernához képest.

172

dc_904_14 A táplálóanyag-kihasználási kísérlet eredményeit az 91. táblázatban foglaltuk össze. A standard és a mért emésztési együtthatókkal számolt nettó energia- és metabolizálható fehérje eredmények a 92. táblázatban láthatók. 91. táblázat Az ürükísérletben meghatározott látszólagos emésztési együtthatók Nyersfehérje Kékvirágú lucerna-szenázs 69  7,9 Kúszólucerna-szenázs 68  5,9 Kúszó lucerna + magyar rozsnok szenázs 65  7,2 *N-m.k.a. = Nitrogénmentes-kivonható anyagok

Nyerszsír 63  8,8 58  7,1 55  6,4

Nyersrost N-m.k.a.* 50  5,6 65  6,9 49  5,4 63  5,3 51  5,8 60  7,2 92. táblázat

A nettóenergia és a metabolizálható fehérje- tartalom értékei a kihasználási kísérlet alapján NEm NEg NEl MFE MFN Mért emésztési együtthatókkal számított értékek 5,09 2,72 5,35 79,1 118,1 Kékvirágú lucerna-szenázs 4,83 2,49 5,17 81,3 108,6 Kúszólucerna-szenázs 4,81 2,47 5,16 77,7 97,9 Kúszólucerna + magyar rozsnok szenázs Standard emésztési együtthatókkal számított értékek 5,20 2,83 5,44 75,3 116,2 Kékvirágú lucerna-szenázs 4,84 2,50 5,12 79,5 108,6 Kúszólucerna-szenázs 4,98 2,63 5,22 76,9 97,9 Kúszólucerna + magyar rozsnok szenázs Az ürükísérletben meghatározott és a standard látszólagos emésztési együtthatókkal számítva. A kísérlet eredményei alapján megállapítható, hogy a nyersfehérje, a nyerszsír és a nyersrost látszólagos emészthetősége a kékvirágú lucernából készült szenázs esetében a legnagyobb, ezután következik az erjeszett kúszó lucerna, majd a keverék szenázs. A táplálóanyagok gyengébb látszólagos emészthetőségének a nagyobb nyersrost-tartalom állhat a hátterében (kékvirágú lucerna-szenázs: 290 g/kg sz.a.; kúszólucerna-szenázs: 315 g/kg sz.a.; kúszó lucerna + magyar rozsnok szenázs: 325 g/kg sz.a.), illetve ezzel összefüggésben az erősebb sejtfal-hatással magyarázható. Az ürükísérletben meghatározott és a standard látszólagos emésztési együtthatókkal számított nettóenergia (NEm, NEg, NEl) és metabolizálható fehérje értékek között nem találtunk jelentős eltérést (0-5% eltérés). A vizsgálati eredmények indokolttá teszik, hogy a kiskérődzők tartás és takarmányozási technológiájának kidolgozásában eddig kevésbé vizsgált növényfajoknak, takarmányhasznosítási módoknak, ilyen irányú értékelésére nagyobb hangsúlyt fektessünk. TASI és mtsai. (2004) legeltetéses vizsgálatai alapján megállapították, hogy a zsenge, legeltetésre optimális korú növények közül a juhok által nagyon kedvelt fajok a magyar rozsnok mellett a csomós ebír és a réti perje. Ezen fajok közül a magyar rozsnok 173

dc_904_14 szárazság/aszály tűrése közismert. A legelők növényösszetételét kedvezően befolyásolják a pillangós fajok, mert az itt fejlődött állatok legértékesebb takarmányát első sorban ezen fajok adják (KOTA és mtsai., 1993; VINCZEFFY, 1993, 1998; BEDŐ és PÓTI, 1999; PÓTI és BEDŐ, 1993, 1994; PÓTI és mtsai., 2007). A vizsgálatink tárgyát képző tisztatelepítésű és magyar rozsnokkal vegyesen telepített kúszólucerna rét-legelő telepítésére alkalmas, mivel a termés egyenletessége és minősége, valamint legeltethetősége és táplálóértéke jobb, mint az ősgyepé. A vizsgálataink során azt is megállapítottuk, hogy a fehérje (nyersfehérje, metabolizálható fehérje: MFN és MFE) szempontjából ugyan a kékvirágú lucernából készült széna volt a legjobb minőségű, ami megegyezik BARCSÁK és KERTÉSZ, (1986); BARCSÁK és mtsai. (1990); BAJNOK és mtsai. (2000) adataival, de a kúszó lucerna legeltethetősége (taposás tűrése) és magas fehérje tartalma miatt, juh-és kecskelegelőnek, valamint széna és szenázs készítésre mind tiszta, mind magyar rozsnokkal vegyes telepítésben alkalmas. 2.4.4.3. Kiegészítő legelőkkel (olajretek, mustár) kapcsolatos vizsgálatok A vizsgált zöldtakarmányok átlagos táplálóanyag-tartalmát (1000 g szárazanyagban) a 93. táblázatban tüntettük fel. A fehér mustár átlagos szárazanyag-tartalma 15,4 %, az olajreteké 13,5 % volt. A fehér mustár nyersfehérje- és nyerszsír tartalma magasabb, mint az olajreteké, ezzel szemben a nyersrost-, NDF, ADF, ADL, valamint a nitrogénmentes kivonható anyagtartalom a zöld olajreteknél mutatott magasabb értékeket. 93. táblázat A vizsgált takarmányok átlagos táplálóanyag tartalma Összetevők Száraz anyag Nyersfehérje Nyerszsír Nyersrost Nyershamu NMKA NDF ADF ADL

Mértékegység g/kg takarmány g/kg sza. g/kg sza. g/kg sza. g/kg sza. g/kg sza. g/kg sza. g/kg sza. g/kg sza.

Fehér mustár 153,9 205,7 42,1 140,5 127,9 483,8 245,0 207,3 18,7

Olajretek 134,9 112,6 23,7 242,0 114,1 507,6 326,6 249,8 77,2

A vizsgálatba vont növények táplálóanyag-tartalmát összevetve a SCHMIDT és mtsai. (2000) által közölt eredményekkel (értékelt növények fenofázisa: fehér mustár: virágzás, olajretek: nem ismert, vélhetően szintén virágzás, így az összehasonlítás azonos fenofázisú növényekkel történt) megállapítható, hogy vizsgálatunkban a fehér mustár nyerszsír mennyisége 56 %-kal több, nyersrost-tartalma, pedig 38 %-kal kevesebb az irodalomban közölt értékeknél. Az olajretek esetén is lényeges különbséget találtunk a nyersfehérje- és a nyersrost-tartalom tekintetében. A nyersfehérje 34 %-kal volt kevesebb, a nyersrost-tartalom, pedig 77 %-kal volt több mint a SCHMIDT és mtsai. (2000) által közölt értékek. A napi átlagos takarmányfelvétel a 174

dc_904_14 visszamérések alapján a fehér mustárnál 7,82 ± 0,20 kg, az olajretek esetében 7,88 ± 0,19 kg volt (94. táblázat). Mivel a naponta egyedenként kiosztott 10 kg zöldtakarmányból, a fehér mustárból átlag 2,18 kg, olajretekből átlag 2,12 kg maradt az etetőkben. A takarmányfelvételben nem mutatkozott szignifikáns különbség. Ezzel szemben, az ürük által felvett átlagos napi szárazanyag-felvételben szignifikáns (94. táblázat) különbség volt kimutatható a két takarmánynövény között. A fehér mustárból átlagosan 1203,2 g-ot, olajretekből 1063,3 g szárazanyagot vettek fel a kísérletben résztvevő állatok. A fehér mustár nagyobb szárazanyag-felvétele feltehetően a jobb emészthetőségének volt köszönhető (95. táblázat), hasonlóan TASI és BARCSÁK (2000) vizsgálataihoz, melyekben összefüggést találtak különböző növényfajok kedveltsége és a szerves anyagok emészthetősége között. Vizsgálataink alapján mindkét zöldtakarmány növény jó beltartalmi értékekkel, illetve táplálóértékkel rendelkezik. A fehér mustár táplálóanyagainak nyersfehérje- és nitrogénmentes kivonható anyag emészthetősége eredményeink szerint jobb volt, mint az olajreteké (95. táblázat). 94. táblázat A juhok átlagos napi takarmányfelvétele Paraméterek Fehér mustár 10 Etetett takarmány, kg 2,18+0,20 Visszamaradt takarmány, kg 7,82+0,20 Elfogyasztott takarmány, kg 1203,2a+2,28 Elfogyasztott száraz anyag, g/nap ab = a különböző betűk szignifikáns különbséget jelölnek, p<0,05

Olajretek 10 2,12+0,19 7,88+0,19 1063,3b+1,13

A fehér mustár és az olajretek vizsgálataink során kapott emészthetőségi eredményeit összehasonlítva a SCHMIDT és mtsai. (2000) által közöltekkel megállapítható, hogy a fehér mustár, emésztési együtthatói magasabbak, az olajreteké alacsonyabbak az irodalomban közölteknél. A fehér mustár kisebb rosttartalma javította a nyersfehérje emészthetőségét, ezzel szemben az olajretek alacsonyabb nyersfehérje emészthetőségének oka vélhetően az olajretek magasabb nyersrost tartalma volt. Hasonló összefüggést tapasztaltak BARCSÁK és mtsai. (1990) is. 95. táblázat A vizsgált zöldtakarmány növények emészthetősége (átlag+SD) Táplálóanyagok Fehér mustár 72,6a+3,3 Nyersfehérje, % 53,6+4,2 Nyerszsír, % 60,8+7,2 Nyersrost, % 78,2a+6,8 Nm.k.a., % ab = a különböző betűk szignifikáns különbséget jelölnek, p<0,05

Olajretek 66,6b+3,9 57,2+4,7 59,8+6,1 67,6b+3,3

175

dc_904_14 A fehér mustár energia- és fehérjetartalma szignifikánsan nagyobb, mint az olajreteké (96. táblázat). A fehér mustár létfenntartó nettóenergia-tartalma (NEm) 1000 g szárazanyagban 6,35 MJ/kg, az olajreteké 5,39 MJ/kg. A fehér mustár létfenntartó nettóenergia-tartalma eredeti szárazanyagra (153,9 g/kg) vonatkozóan 0,98 MJ, az olajreteké (134,9 g/kg) 0,73 MJ. 96. táblázat A vizsgált zöldtakarmány növények számított átlagos energia- és metabolizálható fehérjetartalma (átlag+SD) Táplálóanyagok Fehér mustár 6,35a+0,39 NEm, MJ/kg sza. 3,87a+0,34 NEg, MJ/kg sza. 6,22a+0,29 NEj, MJ/kg sza. 91,65a+2,92 MFE, g/kg sza. 125,00a+3,98 MFN, g/kg sza. ab = a különböző betűk szignifikáns különbséget jelölnek, p<0,05

Olajretek 5,39b+0,35 2,99b+0,32 5,51b+0,25 70,43b+2,73 69,44b+3,45

A korábbi irodalmi adatokhoz (SCHMIDT és mtsai., 2000) viszonyítva a fehér mustárnál magasabb, az olajreteknél kisebb energiaértékeket mértünk. A fehérjetartalomban a fehér mustár hasonló, az olajretek kisebb értékeket mutatott. Egy átlagos (üres, 50 kg élősúlyú) anyajuh táplálóanyag-igénye (850–1150 g szárazanyag, 5,82 MJ NEm, 68 g metabolizálható fehérje, MF). A kihasználási kísérlet eredményei alapján az anyajuhok napi energiaszükségletét 5,96 kg fehér mustár, illetve 7,99 kg olajretek, fehérjeszükségletét 4,82 kg fehér mustár, valamint 7,26 kg olajretek fedezi. Ennek megfelelően egy átlagos német húsmerinó anyajuh teljes táplálóanyag- és energiaszükségletét mintegy 6 kg fehér mustár, illetve 8 kg olajretek biztosítja, veszteségek nélkül. Ezt vettük figyelembe a legeltetési kísérletnél a szakasznagyságok meghatározásánál. Legeltetési kísérlet eredményei A legeltetési kísérlethez meghatároztuk az anyag és módszer részben leírtak szerint a fehér mustár és olajretek terméshozamát. A fehér mustár átlagtermése 1,1 kg/m2, azaz 11 t/ha, az olajreteké 1,933 kg/m2, illetve 19,3 t/ha volt. A négynapos legeltetési vizsgálat alapján (az öt napos szoktatási időt követően) egyértelműen megállapítható volt, hogy mind a két takarmánynövényt (fehér mustárt és olajretket) az anyajuhok szívesen legelték. Fontos különbség volt azonban a két növény között abban a tekintetben, hogy az anyajuhok a teljes növény melyik részét legelték le, illetve hasznosították. A legeltetés befejeztével a visszamérések alapján megállapítható volt, hogy a fehér mustár zöldtömegének mintegy 60 %-át (6,49 t/ha) meghagyták az állatok. Fontos azonban megjegyezni, hogy ez csaknem egészében a fehér mustár szára volt, tehát a mustár leveleit csaknem 100 %-ban lelegelték az anyajuhok. Az olajretek esetében a visszamaradt zöldmennyiség megközelítőleg 30 % (5,40 t/ha) volt. A megmaradt növényi rész szár-levél aránya közel azonos volt. Voltak olyan olajretek növények, amelyeket teljes egészében a föld felszínétől kb. 1 cm tarlómagasságig lelegeltek az állatok. Ebben az esetben nem lehetett megállapítani, hogy a juhok a szárrészt kevésbé preferálták volna, mint a levél lemezt. Mindezek alapján a fehér mustár esetében a zöldtermés mintegy 40 %-ával, olajretek esetében 70 %-ával lehet számolni juhokkal (német 176

dc_904_14 húsmerinókkal) történő szakaszos legeltetés esetén. Az olajretek esetében nem igazolódott az a többek között VALLENTINE, (2001) által megállapított általános szabály, hogy a legelő állatok általában inkább a fiatalabb növények leveleit szeretik nem pedig a szárat. Általánosságban a preferencia az, hogy először az új zöld leveleket, ha azok nincsenek, akkor az idősebb zöld leveleket, majd a zöld szárát, aztán a száraz leveleket és végül száraz szárakat választják. Ezzel szemben hasonló megállapítást tett ANTAL és mtsai. (1976) is. Vizsgálatuk alkalmával az anyajuhok az olajretek teljes föld feletti biomasszáját lelegelték taposási veszteség nélkül, amikor az olajretek legelésére 1-1 óra időtartamot kaptak. Az általunk alkalmazott képlet alapján számolva egy hektár fehér mustár átlagosan 752, egy hektár olajretek 1738 anyajuh (50 kg testsúlyú, üres, illetve a vemhesség első három hónapjában levő anyajuh) teljes napi táplálóanyag- és energiaszükségletét tudja fedezni. Mindezek alapján megállapítható, hogy egy hektár olajretek állateltartó képessége több mint kétszerese (2,3-szerese) egy hektár fehér mustárénak. 2.4.4.4. Legelők nehézfém szennyezettségének hatása az állati termékekre A talajban mért ólom- és kadmium-koncentrációkat, valamint pH-értékeket a 97. táblázatban foglaltam össze. A kadmium-koncentráció mind a két mintavételi mélységben azonos volt. Az ólomkoncentráció viszont a talajfelszínhez közeli érték 60 %-ára csökkent a 20 cm-nél mélyebb rétegben, a pH érték kismértékben csökkent a 20-40 cm rétegben. 97. táblázat A talaj ólom-, kadmium- és krómtartalma, valamint pH-értéke a talaj különböző mélységeiben Mélység, cm

Ólom, mg/kg

0 – 20 20 – 40

8,94 5,45

Kadmium, mg/kg 0,90 0,90

Króm, mg/kg

pH

28,5 25,9

6,81 6,61

A talaj felső rétege és az alsóbb rétegek közötti nagy különbség az ólom tartalomban, azzal magyarázható, hogy az ólomvegyületek többségének oldhatósága nagyon kicsi, így lassan vándorol a talajban. Ezzel szemben a kadmium oldhatósága nagyobb, tehát könnyebben mobilizálódik (STEFANOVITS és mtsai., 1999). A kadmium felszívódását csökkenti a talaj semleges tartományba eső pH-értéke. A KöM-EüM-FVM-KHVM (10/2000) rendelet szerint a talaj megengedett ólomtartalma 100 mg/kg, kadmium tartalma 1 mg/kg. Az ólom és kadmium szintek a mintázott területen tehát nem érték el a megengedett határértéket. A legelőfű vizsgált nehézfémtartalma havonként jelentősen ingadozott (98. táblázat). Ezek a változások főleg az ólomtartalomban voltak jelentősek, de még a legnagyobb érték sem érte el az etetett abrakkeverékből kimutatható mennyiséget. A kadmium-tartalom májustól júliusig közel azonos volt.

177

dc_904_14 98. táblázat Az etetett takarmányok ólom-, kadmium- és króm-koncentrációja (n=10) (mg/kg 12% nedvességtartalomra számítva) (átlag+SD)

Gyep – április hónap Gyep – május hónap Gyep – június hónap Gyep – július hónap Abrakkeverék Réti széna

Ólom 0,282+0,003 1,144+0,072 0,510+0,089 0,484+0,078 2,121+0,473 0,950+0,167

Króm 0,431 ± 0,079 0,106 ± 0,019 0,123 ± 0,018 0,097 ± 0,018 0,070 ± 0,106 0,044 ± 0,009

Kadmium 0,017+0,001 0,045+0,003 0,044+0,001 0,040+0,002 0,009+0,003 0,097+0,003

A legelőfűre vonatkozó határértékek a 2005/87/EK irányelv előírása szerint az ólom esetén a zöldtakarmányokban 30 mg/kg, illetve 10 mg/kg egyéb takarmányok esetén (12 % nedvességtartalomra számítva). A kadmium koncentráció határértéke a takarmányokban (valamennyi takarmány esetében) 1 mg/kg (12 % nedvességtartalomra számítva). Tehát a vizsgálat alatt etetett takarmányok ólom- és kadmium-tartalma is az EU-ban megengedett határértékek alatt maradt (95. táblázat). A krómkoncentrációra vonatkozóan nincs megadva megengedett határérték, de a különböző tanulmányokban 0,03 - 1 mg/kg mintánkénti érték szerepel (CSATHÓ, 1994; GÜLER, 2006). A vizsgált tejminták ólom, kadmium és króm tartalmát a 99. táblázat mutatja. 99. táblázat Ólom, kadmium és króm koncentráció az anyajuhok tejében (mg/nedves tömeg kg ) (átlag+SD) Minta Tej minimum maximum átlag Megengedett határérték a tejben A megengedett határértéken felül n.a.= nincs adat

Ólom 0,023±0,002 0,007 0,040 0,033

Kadmium 0,012±0,001 0,006 0,020 0,014

0,02

0,01

50 %

40 %

Króm 0,290±0,022 0,107 0,467 0,360 n.a. -

Az Európai Unió (1881/2006/EC) rendelete szabályozza tejtermelő gazdasági állatok esetén a termékek megengedett nehézfém tartalmát. Kísérletünkben az anyajuhok tejének ólom, kadmium és króm koncentrációja 0,023 mg, 0,012 mg és 0,290 mg/nedves tömeg kg volt. A 1881/2006/EC rendelet alapján a tej maximális ólom koncentrációja 0,02 mg/l, a kadmiumé EÜM/1999 rendelet szerint 0,01 mg/l. A megengedett határértéket az ólom esetében a tejminták 50 %-a, kadmium esetében a minták 40 %-a haladta meg, de csak kis mértékben. A 178

dc_904_14 vizsgált tejminták átlagos ólomkoncentrációja nagyobb volt, mint LIU (2003) és ABOUARAB (2001) vidéki térségekben mért ólom koncentrációi, de alacsonyabb volt, mint az ipari területeken mérteké. A vizsgált tej kadmium koncentrációja átlagosan meghaladta az 0,01 mg/l (EÜM, 1999) értéket, de GÜLER (2006) vizsgálati értékénél alacsonyabb volt. A vizsgált tej ólom- és krómkoncentrációja körülbelül kétszerese volt GÜLER (2006) és RODRIGEZ és mtsai. (1999) által közölt értékeknek. A húsminták ólom és kadmium-tartalmát vizsgálva megállapítható (100. táblázat), hogy a combizomzatból származó minták kimutatható ólomtartalma volt a legnagyobb az anyák és bárányaik esetében is. Az egyes izmok ólomkoncentrációja szignifikánsan különbözött (P<0,01) egymástól. A combból, a lapockából és a karajból származó húsminták kadmiumtartalma között nem volt kimutatható szignifikáns eltérés. 100. táblázat Anyajuhok és bárányaik húsmintáinak ólom- és kadmium-tartalma (mg/nedves tömeg kg+SEM) Minták Comb Szélső értékek Karaj Szélső értékek Lapocka Szélső értékek

Anya (n=20) ólom Kadmium 0,078+0,006 0,017+0,002 0,022-0,133 0,002-0,032 0,042+0,009 0,018+0,004 0,001-0,096 0,003-0,062 0,050+0,007 0,021+0,009 0,008-0,087 0,002-0,048

Bárány (n=20) ólom kadmium 0,037+0,001 0,014+0,002 0,030-0,055 0,002-0,034 0,027+0,001 0,012+0,002 0,017-0,040 0,001-0,031 0,025+0,003 0,012+0,003 0,008-0,046 0,001-0,042

A legnagyobb ólomkoncentrációt a májban (anyajuhok: 0,593 mg/kg nedves tömeg; bárányok: 0,427 mg/kg nedves tömeg) mértünk (24. ábra). Az 1881/2006/EK rendeletben a hús, valamint a szervek közül a vese és a máj esetében állapítottak meg határértékeket. A megengedett ólomkoncentráció a húsban 0,1 mg/kg (nedves tömeg), a májban és a vesében 0,5 mg/kg (nedves tömeg).

179

dc_904_14 24. ábra Anyajuhok és bárányaik különböző testrészéből vett hús- és szervmintáinak ólomkoncentrációja

Legnagyobb kadmium-koncentrációt (25. ábra) a vesében (anyajuhok: 0,478 mg/kg nedves tömeg; bárányok: 0,385 mg/kg nedves tömeg) kaptunk. Vizsgálatunkban anyajuhok esetében, a májat kivéve, a minták átlagos értékei egyik esetben sem haladták meg a megengedett határértéket (25. ábra). Az egyedi mintákat elemezve megállapíthatjuk, hogy az anyajuhok combmintáinak 20 %-a, a májmintáinak 65 %-a, a veseminták 35 %-a meghaladta az EK rendelet szerinti határértékeket. A bárányok esetében a húsminták nem, de a máj és veseminták 30, illetve 5 %-a a megengedettnél több ólmot tartalmazott. Ezek egy nagyságrenddel nagyobbak, mint RODRIGEZ és mtsai. (1999) által emberi, tehén és juhtej Pb- és kadmium tartalmára közölt értékek LIU (2003) és ABOU-ARAB (2001) vidéki, az ipari távoli és ipari területek közelében legeltetett állatok hús és szervmintáinak nehézfémtartalmát határozta meg. Az általunk mért értékek az említet szerzők ipari térségben tapasztalt koncentrációikhoz voltak hasonlatosak. Ezzel szemben, többek között MASSADEH és mtsai. (2006) vizsgálataik során az ausztráliai, jordániai és a kínai juhhús minták ólomtartalmát 85, 92, 87,5 %-ban magasabbnak mérték a rendeletben megengedettnél. A saját vizsgálati mintáinkban mért, viszonylag magas értékek azzal magyarázhatók, hogy a vizsgált terület a borsodi ipari területekhez közel helyezkedik el.

180

dc_904_14 25. ábra Anyajuhok és bárányaik különböző testrészéből vett hús- és szervmintáinak kadmiumkoncentrációja

Az anyajuhok hús-, agy-, máj- és vesemintáiban szignifikánsan nagyobb (P<0,05) ólom- és kadmium-koncentrációt mértünk, mint a bárányok azonos szerveiben, szöveteiben. A kadmiumra vonatkozó 1881/2006/EK rendelet a húsra, a szervek közül a vesére és a májra állapított meg határértékeket. A maximális kadmium-koncentráció a húsban 0,05 mg/kg (nedves tömeg), a májban 0,5 mg/kg (nedves tömeg), és a vesében 1,0 mg/kg (nedves tömeg). Jelen vizsgálatban egyetlen szervminta se haladta meg az átlagos kadmium-tartalomra megengedett szintet. Több szerző (ABOU-ARAB, 2001; JÁVOR és mtsai., 2001; KÖLES és mtsai., 2002; MASSANYI és mtsai., 2002) is megállapította, hogy az idősebb állatok különböző szervmintáiban (máj, vese) nagyobb az ólom- és kadmium-tartalom, mint a fiatalokéban. Ezzel szemben a különböző húsminták e két nehézfémtartalmának és az állatok életkorának viszonyáról kevés adat található. A vizsgálatok során szignifikáns különbséget (P<0,05) tapasztaltunk az anyajuhok és a bárányok comb-, karaj- és lapockamintáiban található ólom- és kadmium-koncentrációban. Megállapítható tehát, hogy a vizsgált nehézfémek (Pb, Cd) átlagos koncentrációja mind a talajban, mind a legelőfűben a megengedett határérték alatt maradt. Ezeknek a nehézfémeknek az akkumulálódási sajátossága és az esetleges egyedi érzékenység miatt alakulhatott ki az az ellentmondásos helyzet, hogy mégis voltak olyan szervminták, amelyekben határérték feletti koncentrációt mértünk. Ólom esetében ez az anyajuhok májmintáiban, de - a szórásokat is figyelembe véve- az agyban és a vesében is tapasztalható volt (24. ábra). 181

dc_904_14 Kadmium esetében csak az anyajuhok nagy szórással terhelt vesemintáiban volt ez a jelenség megfigyelhető (25. ábra), annak ellenére, hogy a bevitel a határérték alatt volt. Így a potenciálisan terhelt területekről származó hús/szervminták nehézfémtartalomra történő vizsgálata/minősítése indokolt lehet, sőt amennyiben az általunk leírt jelenség tapasztalható, megfontolandó az adott területen a legeltetés tiltása is. A vizsgált nehézfémek közül az ólomtartalomban az azonos körülmények között tartott anyajuhok és a bárányaik egyes testrészeinek izomzata (húsa) között jelentős különbséget mértünk. Az anyajuhok és bárányaik comb-, lapocka- és karajmintáinak ólomtartalma jelentősen, a legtöbb esetben szignifikánsan különbözött. Legnagyobb ólommennyiséget a combból vett húsminták tartalmazták. Ezzel szemben a húsminták kadmium-tartalmában az egyes testrészek között nem tapasztaltunk jelentős különbséget. A különböző testrészekből vett húsminták általunk vizsgált nehézfém (Pb, Cd) tartalma sem az anyák, sem a bárányaik esetében, a vizsgálati csoportok átlagában, nem haladták meg a rendeletben (1881/2006/EK) megadott határértékeket. Fontos azonban arra is felhívni a figyelmet, hogy az anyajuhok mintegy 20 %-ának combizmában az ólomtartalom több volt, mint a megengedett határérték (97. táblázat). A szervezetbe jutott ólom biológiai felezési ideje a vese esetében 2 hónap, a máj esetében 2 év, az egész testet figyelembe véve 18 év. Így érthető, hogy az életkor előrehaladtával, az akkumulálódás miatt, egyre nagyobb koncentrációval számolhatunk. A határértékeket meghaladó mennyiségben nehézfémet tartalmazó élelmiszer nem tekinthető biztonságosnak. Feltételezve ilyen hús (comb) és belsőség (máj és vese) rendszeres és tartós fogyasztását, az akkumulálódás miatt, szubklinikai toxikózis alakulhat ki a fogyasztóban. Ezért a kétévesnél idősebb korban vágott juhok (pl. selejt anyák) húsának testrészenkénti nehézfém-, elsősorban ólomtartalmának esetenkénti vizsgálata indokolt lehet abban az esetben is, ha a tömegtakarmányok ólomtartalma a rendeletben megengedett határérték alatt maradt. Különösen fontos lehet ez, ha pl. a takarmánytermő terület az átlagosnál nagyobb nehézfém-terhelésnek volt kitéve. Ezt a figyelmeztetést igazolja az, hogy esetünkben, az abrakkeverékben az ólomkoncentráció 2- (május), illetve 10- (április) szerese volt a szezonálisan vizsgált legelőfűben mérhető értéknek (95. táblázat). További vizsgálatok szükségesek arra nézve, hogy a határérték alatti takarmányok etetése esetén a hús- és szervminták nehézfémtartalma, hogyan alakul. Ha a hús- és szervminták nehézfémtartalma a határértéket meghaladja, felmerülhet a tartományokra megállapított határértékek felülvizsgálatának szükségessége is.

182

dc_904_14 2.4.5. Következtetések Gyepre, legelőre alapozott állattartásnál nem elegendő a terméshozam növendékenkénti becslése, és táplálóanyag, valamint energia tartalmának meghatározása alapján az adott gyepterületek állateltartó képességének meghatározása, mivel egyrészt az emészthetőség, így a táplálóanyagok hasznosulása, másrészt a fűfelvétel folyamatosan változik. A legelők állateltartó képességének meghatározásakor a legelőterület növedékenkénti terméshozam becslésén kívül, a legeltetés, gyephasznosítás módját is figyelembe kell venni. Ugyanolyan adottságú legelőterületen szakszerűen kivitelezett pásztoroló legeltetéshez viszonyítva a szakszerűen kivitelezett szakaszos legeltetés hatására 25-30 %-kal nagyobb (P<0,05) a terméshozam, és 20-23 %-kal kisebb (P<0,05) a taposási veszteség. A legeltetés módja önmagában így jelentős mértékben 26-37 %-kal meg tudja növelni egy adott terület hasznosítható fűhozamát. Mindez azt jelenti, hogy egy hektár (üde- és szárazfekvésű) gyepterület átlagos állateltartó képessége, nagyságrendileg egy anyajuhval több lesz egy 50 kg átlagos élősúlyú anyajuh esetén. A szakszerűen kivitelezett szakaszos legeltetés kedvező hatása a növendékenkénti és éves fűhozamra a rövid ideig tartó (3-4 nap) legeltetési terhelésnek, a megfelelő idejű (növények aktuális fejlődési állapotától függő) regenerációs időnek, és a taposási veszteség minimalizálódásának (lelegelik az állatok, mielőtt letaposnák, és nincs egy terület fölöslegesen többször megjáratva) köszönhető. Állattartási, takarmányozási szempontból egy adott gyep, illetve legelőterület éves (365 napra meghatározott) állateltartó képesség meghatározása célszerű (javasolható), a különböző legeltetési (hasznosítási) módok figyelembevételével. A jelenleg általánosan alkalmazott, az aktuális termésmennyiség (megoszlás) alapján történő állateltartó képesség meghatározása, egy adott legeltetési ciklus (fenológiai fázis) termésmennyiségének hasznosítását optimalizálja. Nem egy adott fajtájú, korú, biológiai állapotú, termelési szintű anyajuh, anyakecske egész éven keresztüli természet közeli táplálóanyag és energia ellátására optimalizál. Az általam javasolt számítási mód alapján (ÁEKéves= BFHéves/ASZéves) egy hektár gyepterület éves állateltartó képessége termőhelytől és legeltetési módtól függően 1-3 anyajuh/ha egy átlagosan 50 kg élősúlyú anyajuh esetében. Ez felhívja a figyelmet arra, hogy a gyepterületek állat eltartó képességét (6-15 db/ha anyajuh) napjainkban jóval a tényleges állateltartó képesség fölé becsülik. Feltehetően ez az egyik magyarázata napjainkban az anyajuhok alacsony termelési színvonalának és a legeltetett gyepterületek nem megfelelő állapotának. A szakaszos legeltetés hatására statisztikailag igazolható mértékben (P<0,05) javul az anyajuhok kondíciója is. Az anyajuhok kondíció javulása a számukra ténylegesen felhasználható terméstöbbleten kívül, feltehetően a fölösleges zavarásoktól mentes, az anyajuhok számára ideális legelési környezettel (akkor esznek, isznak, pihennek, amikor akarnak, nem zavarja őket a kutya, nincs fölösleges mozgatás pl. ki és behajtáskor, stb.) magyarázható, mivel nincs fölösleges stresszhelyzet és takarmány felvételt korlátozó tényező. Ezért a gyepterületek állateltartó képességének pontosítása érdekében a legeltetés módján kívül, az állatok (havonként megállapított) átlagos kondíciójának figyelembe vétele is szükséges. A tisztatelepítésű és magyar rozsnokkal vegyesen telepített kúszólucerna ugyan termés mennyiségében, hozamában, fehérje- és energiatartalmában, emészthetőségében elmarad a hagyományos kékvirágú lucernáétól – amit szántóföldön telepítenek -, de rét-legelő telepítésére alkalmas, mivel a termés egyenletessége és minősége, valamint az etethetősége 183

dc_904_14 jobb, mint az ősgyepé, kiegyenlítettebb és biztonságosabb táplálóanyag ellátást biztosít az anyajuhok és kecskék számára. Ezt az anyaállatok havonként megállapított kondíciója, továbbá az éves szaporulati mutatói és a termelés színvonala igazolja. A tiszta kúszólucerna és a magyar rozsnokkal vegyes kúszólucerna széna, illetve szenázs a bel tartalmi paraméterek és erjesztéses tartósítás esetén az erjedési tulajdonságok alapján elmarad a kékvirágú lucernáétól, ezért szántóföldi termesztésre nem javasolhatók. Jó legeltethetősége, termés biztonsága és jó minőségű szénája és szilázsa miatt viszont kiskérődzők számára rét típusú hasznosításra alkalmasak. Az éghajlati szélsőségek indokolttá teszik, hogy a kérődzők tartás és takarmányozási technológiájának kidolgozásában eddig kevésbé vizsgált növény fajoknak, takarmányhasznosítási módoknak, ilyen irányú értékelésére nagyobb hangsúlyt fektessünk. A kúszólucerna mind a tisztatelepítésben, mind magyar rozsnokkal vegyes telepítésben a legeltetést (rágást, taposást) jól bírja. Kifejlett állapotban szárazságtűrésük jobb, mint a vizsgálati helyen lévő ősgyepeké (több és kiegyenlítettebb termést adnak), ezért a kúszólucerna tisztán és magyar rozsnokkal vegyesen telepítve alkalmas juh- és kecskelegelőnek. A kihasználási kísérlet eredményei alapján az anyajuhok /egy átlagos (üres, 50 kg élősúlyú) anyajuh táplálóanyag-igénye (850–1150 g szárazanyag, 5,82 MJ NEm, 68 g metabolizálható fehérje, MF/ napi energiaszükségletét 5,96 kg fehér mustár, valamint 7,99 kg olajretek, fehérjeszükségletét 4,82 kg fehér mustár, illetve 7,26 kg olajretek fedezi. Ennek megfelelően egy anyajuh napi teljes táplálóanyag- és energiaszükségletét mintegy 6 kg fehér mustár, illetve 8 kg olajretek biztosítja, veszteségek nélkül. Szántóföldi körülmények között másodvetésben vetett olajretek és mustár azon túl, hogy javítja a szántóterületek szerves anyag tartalmát és talajszerkezetét, kiválóan alkalmas juhok nyári legeltetésére kiegészítő legelőként. Ez is alátámasztja azt, hogy a növénytermesztés és az állattenyésztés szervesen kiegészítik egymást, amennyiben azok kivitelezése tervszerűen és szakszerűen történik. A legeltetési kísérlet alapján megállapítható, hogy a fehér mustár jobb táplálóértéke ellenére egy hektár olajretek állateltartó képessége jobb. Egy hektár olajretek állateltartó képessége mintegy 2,3 szerese egy hektár fehér mustárénak. Ez egyrészt az olajretek nagyobb terméshozamának (olajretek 19,3 t/ha, fehér mustár 11,1 t/ha zöldtömeg) köszönhető, másrészt annak, hogy az olajretek kisebb hányadát (30%-át) nem hasznosították (legelték le) az anyajuhok. A fehér mustár esetében a legeltetés után a zöldtömeg mintegy 60%-a maradt a legelőterületen, ami csaknem egészében a mustár levél nélküli szára volt. Eredmények alapján javaslom a másodvetésű fehér mustár és az olajretek őszi-téli kiegészítő legelőként való használatát. Az borsodi iparvidék határában vizsgált gyepterületről származó takarmányok (legelőfű, széna) ólom-, kadmium-, krómtartalma is az EU-ban megengedett határértékek alatt maradt. A legeltetett anyajuhok tejének átlagos ólom, kadmium és krómtartalma sem haladta meg az Európai Unió (1881/2006/EC) rendeletében megadott határértéket. Azonban a megengedett határértéket, az ólom esetében a tejminták 50 %-a, kadmium esetében a minták 40 %-a meghaladta, igaz ugyan csak kis mértékben. A vizsgált tejminták kadmium koncentrációja meghaladta az 0,01 mg/l (EÜM, 1999) értéket. A hús, valamint a szervek közül a vesét és a májat vizsgálva megállapítható, hogy az anyajuhok esetében, a májat kivéve, a minták átlagos értékei egyik esetben sem haladták meg 184

dc_904_14 a megengedett határértéket. A vizsgált nehézfémek (Pb, Cd) akkumulálódási sajátossága és az esetleges egyedi érzékenység miatt alakulhatott ki, az az ellentmondásos helyzet, hogy mégis voltak olyan szervminták, amelyekben határérték feletti koncentrációt mértünk. Ólom esetében ez az anyajuhok májmintáiban, de - a szórásokat is figyelembe véve- az agyban és a vesében is tapasztalható volt. Kadmium esetében csak az anyajuhok nagy szórással terhelt vesemintáiban volt ez a jelenség megfigyelhető. Az egyedi húsmintákat elemezve megállapítható, hogy az anyajuhok combmintáinak 20 %-a, a májmintáinak 65 %-a, a veseminták 35 %-a meghaladta az EK rendelet szerinti határértékeket. A bárányok esetében a húsminták nem, de a máj és veseminták 30, illetve 5 %-a a megengedettnél több ólmot tartalmazott. Az anyajuhok és a bárányok comb-, karaj- és lapockamintáiban található ólom- és kadmium koncentrációkban szignifikáns különbséget (P<0,05) tapasztaltunk. Az általunk mért értékek olyan külföldi szerzők adataival mutattak hasonlóságot, akik ipari térségben végeztek hasonló vizsgálatokat. A viszonylag magas vizsgálati értékeink azzal magyarázhatók, hogy a vizsgált terület a borsodi ipari területekhez közel helyezkedik el. Ezért a potenciálisan terhelt területekről származó hús/szervminták nehézfémtartalomra történő vizsgálata/minősítése indokolt lehet, sőt amennyiben az általunk leírt jelenség tapasztalható, megfontolandó az adott területen a legeltetés tiltása is. A szervezetbe jutott ólom biológiai felezési ideje a vese esetében 2 hónap, a máj esetében 2 év, az egész testet figyelembe véve 18 év. Így érthető, hogy az életkor előrehal adtával, az akkumulálódás miatt, egyre nagyobb koncentrációval számolhatunk. A határértékeket meghaladó mennyiségben nehézfémet tartalmazó élelmiszer nem tekinthető biztonságosnak. Feltételezve ilyen hús (comb) és belsőség (máj és vese) rendszeres és tartós fogyasztását, az akkumulálódás miatt, szubklinikai toxikózis alakulhat ki a fogyasztóban. Ezért a kétévesnél idősebb korban vágott juhok (pl. selejt anyák) húsának testrészenkénti nehézfém-, elsősorban ólomtartalmának esetenkénti vizsgálata indokolt lehet abban az esetben is, ha a tömegtakarmányok átlagos ólomtartalma a rendeletben megengedett határérték alatt maradt.

185

dc_904_14 3.

ÚJ TUDOMÁNYOS EREDMÉNYEK 1. A magyar merinó anyai és apai tulajdonságainak (szaporulati mutatóinak, báránynevelő képességének, hizlalás alatti súlygyarapodás, vágóérték) javítására árutermelő állományokban hazai viszonyok között a lacaune, a merinolandchaf és a cigája, valamint ile de france és suffolk fajta alkalmas. A keresztezett genotípusú magyar merinó × lacaune F1, magyar merinó × cigája F1 és a magyar merinó x merinó landschaf F1 anyajuhok az ikerellések arányában, a született bárányok számában, bárányaik választásig tartó időszakra vetített napi súlygyarapodásában, illetve választási súlyban, valamint hizlalási végsúlyban, értékes testrészek súlyában statisztikailag igazolható mértékben (P<0,001) felülmúlták a fajtatiszta magyar merinó anyákat, illetve azok bárányainak teljesítményét. 2. Szakszerűen végzett báránynevelés esetén a magyar merinó jerkék korai, 10 hónapos kor körüli tenyésztésbevételre történő szelekciója indokolt, mivel életteljesítményük (egy anya után értékesített bárányszám, valamint hosszú hasznos élettartam) statisztikailag igazolható mértékben (P<0,05) jobb, mint a másféléves kor körül tenyésztésbe vett jerketoklyóké. A későn, másfél éves kor körül tenyésztésbe vett anyák a hatodik ellést követően nagymértékben kikerültek a tenyésztésből. Ez azzal magyarázható, hogy a megfelelő körülmények között felnevelt jerkebárányok közül csak azok nem érik el 10 hónapos kor körül a tenyészérettséget, amelyeknek valamilyen örökletes, vagy egészségügyi problémájuk volt. 3. Jelenleg Magyarországon a juhlegeltetésére használt legelők hektáronként egy-két, átlagosan 50 kg élősúlyú anyajuh egész évi (365 napos) teljes (kiegészítő takarmány nélküli) táplálóanyag és energiaszükségletét tudják biztosítani úgy, hogy azok sűrítve (kétévente háromszor) ellethetőek legyenek és ellésenként átlagosan 1,5 bárány kihordását és felnevelését biztosítsák. Szakaszos legeltetés alkalmazása esetén a legeltetési (ciklusonkénti) taposási veszteség az aktuális fűhozam mennyiségétől függően 20-23 %-kal, a fűnövedékek hozama a megfelelő regeneráció biztosítása következtében 25-30 %-kal javul. A legeltetés módja (pásztoroló, vagy szakaszos) így önmagában befolyásolni tudja egy adott gyepterület állateltartó képességét. A szakaszos legeltetés jelentős mértékben 2637 %-kal (a terméstöbblet és a kisebb taposási veszteség miatt) meg tudja növelni egy adott gyepterület állatok számára hasznosítható fűhozamát, ami száraz- és üdefekvésű gyepterületeken is további egy 50 kg átlagos élősúlyú anyajuh teljes éves tömegtakarmány szükségletét tudja nagyságrendileg fedezni. A szakaszos legeltetés mind szárazfekvésű, mind üdefekvésű legelőterületeken statisztikailag igazolható mértékben kedvezően hatott az anyajuhok kondíciójára, szaporulati mutatóira. Szakaszos legeltetés alkalmazása esetén szignifikáns mértékben (P<0,05, illetve P<0,001), száraz fekvésű területen 5,5 %-kal, üdefekvésű területen 9%-kal jobb az anyajuhok havonként megállapított átlagos kondíciója (kondíció bírálati pontértékei), mint a pásztorló legeltetésnél. A jobb kondíció kedvező hatása az anyajuhok szaporulati mutatóiban is megmutatkozik. A szakaszos legeltetés alkalmazása szignifikáns (P<0,05) mértékben növeli az ikervemhességek, az ikerbárányok arányát a szaporaság szempontjából kedvezőtlen nyár eleji termékenyítési időszakban is. Szárazfekvésű területeken a vemhesülési százalék 11 %-kal, az ikerbárányok aránya 12 %-kal, üde fekvésű területeken a vemhesülési százalék 13 %-kal, az ikerbárányok aránya 15 %-kal javult. 186

dc_904_14 4. A hústípusú merinó anyák szükségleteinek megfelelő takarmányozása esetén, amennyiben a téli időszakban megfelelő épület áll rendelkezésre, a sűrített osztott elletés ajánlható. Ebben az esetben érhető el 100 anyára vetítve a legnagyobb értékesített éves bárányszám és súly, valamint árbevétel és nyereség. Amennyiben nem áll rendelkezésre, juhtartásra alkalmas épület egész éven (365 napon) keresztül a szabadtartás is eredményes lehet abban az esetben, ha a takarmányozási és a tartási feltételek megfelelőek. Ehhez megfelelően megválasztott anyajuh használatra (évente egyszeri, egyidejű, január-februári termékenyítési idénnyel) és tervszerűen, szakszerűen alkalmazott (lábalóli és/vagy szakaszos módon történő) legeltetésre van szükség. A száz anyára vetített éves értékesített bárányszaporulat alacsonyabb az egész éven át szabadtartásos és évente egyszeri egyidejű tenyészidény alkalmazása esetén, mint az épülethez kötött tartásnál sűrített elletés alkalmazása mellett. A bárányonkénti nagyobb árbevétel ugyanakkor, gazdaságossá teheti ezt a juhtartási (legeltetési, anyajuh-használati) módot, ami elsősorban az augusztusi magasabb felvásárlási árakkal és nagyobb értékesítési súllyal érhető el (nincs bekorlátolva a báránynevelés, illetve választás ideje, és az anyáknak több idejük van a felkészülésre a következő vemhességre). A minimális beruházási igénye ennek a módszernek kedvezően hat a nyereségességre, mivel így minimális amortizációs költség terheli az ilyen típusú juhtartást. Sűrített folyamatos elletés sem termelési, sem gazdasági, sem munkaszervezési szempontból a jelenlegi piaci viszonyok között nem javasolható. 5. A mérlegteszt alkalmas juh faj esetében a vérmérséklet megállapítására. A választáskor nyugodt vérmérsékletűnek ítélt bárányoknak nagyobb a hízlalás végi súlya és a hizlalás alatti súlygyarapodása, mint az ideges vérmérsékletű társaiknak. A különbség a napi súlygyarapodásban átlagosan 20 %. Hazánkban először tudtuk igazolni az apák hatását a bárányok vérmérsékletére. Az ideges vérmérsékletű utódcsoportnak gyengébbek a hizlalási teljesítményei, a hizlalás végi élősúlya, a hizlalás alatti súlygyarapodása, mint a nyugodt utódcsoportba tartozó bárányoké. A nyugodt bárány csoportnak a termelési fölénye élősúlyban mintegy 20 %-kal, átlagosan 6 kg-mal nagyobb (P<0,001), napi súlygyarapodása 60 %-al nagyobb (397 g/nap), mint az ideges báránycsoportnak. Legeltetett körülmények között tartott lacaune anyajuhok vérmérséklete jelentősen befolyásolta a tejtermelésüket. A nyugodtabb egyedek statisztikailag igazolhatóan (P<0,05) az egész laktáció ideje alatt több tejet termeltek, mint az idegesebb társaik. A nyugodt és az nyugtalan (ideges) anyajuhok termelése közötti különbség összességében átlagosan meghaladta a 70 %ot. A különbség a kor előre haladtával csökkent. Ezért a vérmérséklet mint értékmérő tulajdonság figyelembe vétele a tenyésztésben, illetve az erre történő szelekció, célszerű nemcsak a húshasznú, hanem a tejtermelő állományokban is. 6. Az alkalmazott ultrahang módszer alkalmas a juhok hosszú házizom vastagságának az értékelésére. Az ultrahang módszerrel mért hosszú hátizom vastagsága és a színhús mennyiség között szoros összefüggés (r=0,74, P<0,05) van. Kellő számú egyedre vonatkozó (n>80-100) mérés elvégzése után lehetséges a színhús mennyiségét a hosszú házizom vastagsága alapján előre jelezni. Az eredmények alapul szolgálhatnak a real-time ultrahang készülékek hazai alkalmazására a juhtenyésztésben, amely így kiegészítheti a növendék kosok teljesítményének értékelését. Mindez lehetővé teszi ezen információk szelekciós indexbe történő beépítését. Ezzel a módszerrel élő bárányokon mért adatok segítik, illetve pontosítják a bárányok nyakalt törzsének 187

dc_904_14 testkonfiguráció (izomteltség) alapján történő S/EUROP minősítésének előbecslését (előrejelzését). 7. A bárányok nyakalt törzs szélességi és hosszúsági méret felvételezésére, és az S/EUROP test konformáció szerinti besorolás objektivitásának elősegítésére az alkalmazott videó kamerás képfeldolgozó eljárás nagy pontossága, és ismételhetősége miatt jól alkalmazható. Az eljárás során a carcasson 5x5 centiméteres referenciaegység elhelyezése után, videokamerával, a vertikális síkkal párhuzamos fix objektívvel 3,5 méterről készült videofelvételről a Video Pixel View 3D Combo TV-TV/FM tuner kártya segítségével készült digitalizált felvétel és az ezt értékelő Terület version 7. digitáliskép-feldolgozó program együttes alkalmazásával készült kép. A kép alapján egyszerű matematikai modellel történő minősítés azonban, amellyel objektív adatok (viszonyított szélességi méretek) alapján sorolhatnánk a test konformáció szerint a 13 kg feletti súlyú carcassokat az S/EUROP minősítési rendszer osztályaiba önmagában nem látszik megoldhatónak. Problémát jelent, hogy az etalon-képről felvett értékek, nem mutatják a csökkenő értékek elvét, így a feladat korrekciós matematikai eljárások alkalmazásával oldható meg. További problémát jelent, hogy a magyar merinó bárányok nagy, 13 kg nyakalt törzs feletti minősítése esetén, a testkonfiguráció (izomteltség) alapján történő értékelés nagy szórást mutat. Ennek oka, hogy a magyar merinó bárányok martájéka lényegesen keskenyebb a II. farszélességnél, tehát a carcass hátulnézetből (a bírálati szögből nézve) nem „téglalap” alakú. A bírálat során ezért a bírálók a standardhoz nem tudják pontosan viszonyítani a vágott testet. A magyar merinó bárányokra, mivel keskeny vállszélesség és izomszegénység jellemző, ezért az esetleges combteltség esetén is alacsonyabb kategóriába kerülnek az S/EUROP minősítés során. Ezt az élő állatokon történt testméret felvételezési eredmények is alátámasztják. Ezért, valamint azért, mert a karajban lévő színhús mennyiségét is elsősorban a szélességi méretek befolyásolják, a vállszélesség növelés a magyar merinó fajtában a húsirányú nemesítés szempontjából döntő fontosságú. 8. Juh és kecskefajban takarmányozással, mind a tej, mind a hús zsírsav összetételét jelentős mértékben lehet humántáplálkozás biológiai szempontból kedvező módon befolyásolni. A hízóbárányok teljes értékű takarmányának kiegészítése lenmaggal statisztikailag igazolható mértékben javítja a bárányhús zsírsavösszetételét csaknem minden táplálkozás élettani szempontból fontos paraméterben. A vágott bárányok hosszú hátizmában csökkentek a humán táplálkozás szempontjából nem kívánatos hiperkoleszterémiás zsírsavak (laurin-, mirisztin-, palmitinsav) mennyisége. Ezzel szemben szignifikáns mértékben nőtt az élettanilag kedvező többszörösen telítetlen zsírsavak (PUFA) mennyisége (394 mg, 274 mg; P<0,01). A vizsgálat során a PUFA n-6/n-3 és linolsav/linolénsav aránya kisebb (5,46; 4,27) volt, a lenmag kiegészítésben részesült bárányok húsában, mint a lenmag kiegészítésben nem részesült kontroll bárányokéban (7,98, 6,25; P<0,01). A legeltetés hatására a kecsketejben nő a tejzsír, tejfehérje és zsírmentes szárazanyag tartalma, valamint statisztikailag igazolható mértékben nő a rövid szénláncú zsírsavak (pl. kapron-, kaprilsav), a konjugált-linolsav, α-linolénsav, eikozapentaénsav és a dokozahexaénsav mennyisége, továbbá szignifikáns mértékben csökken az n-6/n-3 zsírsavak aránya. Az élettanilag kedvező tejzsírsav összetételt, a sajtkészítés során meg lehet őrizni. Tejelő anyakecskék esetében a mikro-alga kiegészítés szintén szignifikáns mértékben befolyásolta a tej összetételét, valamint zsírsav tartalmát. Hatására növekszik a 188

dc_904_14 konjugált linolsav, n-3 zsírsav, pl. α-linolénsav, eikozatriénsav koncentráció, melyeknek így jelentős szív- és érrendszer védő hatása van. Ezzel a módszerrel a téli időszakban is lehetséges megnövelt biológiai értékű kecsketejet előállítani. 9. Szántóföldi körülmények között másodvetésben vetett olajretek, fehér mustár alkalmas juhok legeltetési idényének megnövelésre. A fehér mustárból 6 kg, az olajretekből 8 kg biztosítja egy 50 kg-os testsúlyú anyajuh napi szükségletét veszteségek nélkül. Fontos különbség van azonban a két növény között abban, hogy az anyajuhok a teljes növény melyik részét legelték le, illetve hasznosították. A legelés során a fehér mustár leveleit csaknem 100 %-ban lelegelték az anyajuhok, míg a szárát meghagyták, amely az összes zöldtermés mintegy 60 %-a. Az olajretek esetében a visszamaradt zöldmennyiség megközelítőleg 30 % volt, amelynek szár-levél aránya közel azonosnak tekinthető. Mindezek alapján a fehér mustár esetében a zöldtermés mintegy 40 %-ával, olajretek esetében 70 %-ával lehet számolni juhokkal (német húsmerinókkal) történő szakaszos legeltetés esetén. Egy hektár fehér mustár átlagosan 752, egy hektár olajretek 1738 anyajuh (50 kg testsúlyú, üres, illetve a vemhesség első három hónapjában levő anyajuh) egy teljes napi táplálóanyag- és energiaszükségletét tudja fedezni az általunk alkalmazott képlet alapján számolva. Mindezek alapján megállapítható, hogy egy hektár olajretek állateltartó képessége több mint kétszerese (2,3 szerese) egy hektár fehér mustárénak. Tehát mind a két másodvetésű növény kiváló kiegészítő legelőként használható a juhok számára. Ez is alátámasztja azt, hogy a növénytermesztés és az állattenyésztés szervesen kiegészítik egymást, amennyiben azok kivitelezése tervszerűen és szakszerűen történik. 10. A tisztatelepítésű kúszólucerna és a magyar rozsnokkal vegyes telepítésű kúszólucerna terméshozamában, zöld állapotban, szárításos és erjesztéses tartósítás után (szénából, szenázsból) mért beltartalmi értékek, valamint az erjedési tulajdonságok alapján elmarad a kékvirágú lucernáétól, ezért szántóföldi termesztésre nem javasolhatók. Megfelelő termőhelyi adottságok esetén (pl. nem savanyú talaj), azonban kifejezetten alkalmas kiskérődzők számára rét típusú hasznosításra, jó legeltethetősége (taposást, tiprást, rágást jól tűri), természetes gyepeknél jobb termés biztonsága (szárazságtűrő képessége), táplálóértéke (beltartalma), jobb minőségű szénája és szilázsa miatt. 11. A borsodi iparvidék területéhez tartozó gyepterületen legeltetett anyajuhok és bárányaik comb-, karaj- és lapockamintáiban mérhető ólom- és kadmium koncentrációkban szignifikáns különbség (P<0,05) volt. Az anyajuhok esetében a hús, valamint a szervek közül a vesét és a májat vizsgálva megállapítható, hogy a májat kivéve, a minták átlagos (összes egyedre vonatkoztatott) értékei egyik esetben sem haladták meg a hatályos rendeletben megengedett határértéket. Az egyedi húsmintákat és szervmintákat elemezve azonban megállapítható, hogy az ólom az anyajuhok combmintáinak 20 %-ában, a májmintáinak 65 %-ában, a veseminták 35 %-ában meghaladta az EK rendelet szerinti határértékeket. Kadmium esetében csak az anyajuhok nagy szórással terhelt vesemintáiban volt ez a jelenség megfigyelhető. A bárányok esetében a húsminták ólomtartalma minden esetben az értékhatár alatt maradt, de a májminták 30 %-a, a veseminták 5 %-a a megengedettnél több ólmot tartalmazott. A legeltetett anyajuhok (összes anya elegy) tejének átlagos ólom, kadmium és krómtartalma sem haladta meg az Európai Unió (1881/2006/EC) rendeletében megadott határértékeit. Az egyedi tejmintákat vizsgálva azonban az ólomtartalom a 189

dc_904_14 tejminták 50 %-ában, a kadmium tartalom a tejminták 40 %-ában, ha csak kis mértékben is, de meghaladta a megengedett határértéket. Mindezek alapján megállapítható, hogy önmagában a legeltetés nem garantálja a biztonságos élelmiszer alapanyag előállítást. A kétévesnél idősebb korban vágott juhok (pl. selejt anyák) húsának testrészenkénti nehézfém-, elsősorban ólom- és kadmium tartalmának esetenkénti vizsgálata indokolt lehet abban az esetben is, ha a tömegtakarmányok átlagos ólom- és kadmium tartalma a hatályos EU rendeletben megengedett határérték alatt maradt. Különösen fontos lehet ez, ha a takarmánytermő terület az átlagosnál nagyobb nehézfém-terhelésnek volt kitéve (pl. borsodi iparvidék).

190

dc_904_14 4. ÖSSZEFOGLALÁS A hazai juh- és kecsketenyésztés csak akkor lehet sikeres, ha a fejlesztések a hazai adottságok és lehetőségek figyelembevételével fajtákra (nem fajokra!) alapozottan, teljes körű technológiák kialakításával együtt történnek, összefüggésben az aktuális piac (lokális, hazai, és célzott külföldi) igényeivel. A hazai juh- és kecsketenyésztés jelenlegi sikertelenségének az egyik oka az, hogy az állattenyésztés feladatát (fogalmát) „szűken” értelmezték, amely így a jól-rosszul megválasztott tenyészcél érdekében végzett tenyésztéssel összefüggő eljárások (értékmérő tulajdonságok megállapítást és használatát, szelekciós eljárások, fajtatiszta tenyésztés, keresztezés, TÉB, stb.) összességének alkalmazását jelentette. Holott mindez nem választható el, illetve nem lehet sikeres úgy, ha nem az adott természeti (éghajlati, termőhelyi, stb.), technológiai (beleértve valamennyi kor, ivar és termelési csoporttartási, takarmányozási, illetve speciális szaporítási, nevelési, hízlalási) környezettel és az aktuális piac igényeivel összefüggésben végezzük. Sajnos a vágóbárány előállítás és értékesítés, valamint a tejtermelés és értékesítés rendkívül esetleges, nem kellően átgondolt, ezért van az, hogy a jelenlegi Európai Unión belüli és kívüli keresleti piaci viszonyok mellett a juh- és kecske ágazat nem tud érdemben fejlődni, sőt recesszióban van. Az EU piaca szabályozását tekintve ugyan egységes, a fogyasztási szokásokat tekintve nem! A fogyasztói különbségek nemcsak a minőségben különbözőek, hanem a termékek volumenében, feldolgozottságában és időbeni ütemezésében is. A bárányhús iránti kereslet bizonyos területeken és mértékig időszakos (ünnepekhez kötött), más területeken gyakorlatilag folyamatos. A bárányhússal szemben támasztott elvárások is különbözőek. A juh- és kecsketej termelés jelenlegi rendkívül alacsony színvonala a gazdaságtalan termelés mellett a piacszerzést, illetve azok megtartását is lehetetlenné teszi, mivel az év jelentős részében nincs juh-, illetve kecsketejtermelés. Ezért döntő fontosságú annak meghatározása, hogy konkrétan melyik piac megtartását, bővítését, illetve milyen új piacok megszerzését tűztük ki célul. Ezzel összefüggésben rendkívül fontos, hogy a meglévő lehetőségeinkkel (éghajlati, területhasznosítási, gyep, takarmánybázis, stb.) összhangban történjen a tenyészcél, és erre felépítve a juh- és kecsketenyésztési-technológiai program kidolgozása. Ezért doktori munkám célja különböző genotípusú juhok és kecskék értékelése anyai (szaporasági, utódnevelő képesség, stb.) és apai tulajdonságok (hízékonyság, vágóérték, stb.), valamint a tejtermelés szempontjából hazai viszonyok között. Ezekkel összefüggésben javaslattétel különböző értékmérő tulajdonságok új, újszerű megítélésére, mérésére, becslésére, továbbá újak bevezetésére. A különböző genotípusokat a tartás és takarmányozási körülmények, kiemelten a legeltetés új, újszerű megközelítésével összefüggésben értékelem. További célom nemcsak a gazdaságos és környezetbe illő juh- és kecsketenyésztés, illetve tartás megvalósítása, hanem a magas biológiai értékű hús és tej előállítása is. Célom arra is felhívni a figyelmet, hogy a legelőre alapozott állattartás, szennyezett legelők (pl. nehézfémmel) esetén, veszélyforrást jelenthetnek az állattartásra, illetve állati termék előállításra. Munkám során a vizsgálati eszközöket, módszereket, az eredmények értékelését mindig az aktuális célnak és szakmai követelményeinek megfelelően választottam meg. Ezek az elvégzett feladatokból adódóan nagyon sokrétűek, ezért rövid ismertetésük is nagyon

191

dc_904_14 terjedelmes lenne. A doktori disszertációban, és rövidebb formában a tézisekben megtekinthetők. Akadémiai doktori értekezésemben célkitűzésemnek megfelelően az eredményeimet négy nagy fejezetben, a hazai versenyképes juh- és kecsketenyésztéssel és ezzel összefüggésben tartással, takarmányozással, legeltetéssel, neveléssel, hízlalással, tejtermeléssel és a végtermékek minőségét befolyásoló tényezők vizsgálatával kapcsolatosakat foglaltam össze. A négy nagy fejezet: 1. ANYAJUHOK ANYAI TULAJDONSÁGAIT /BÁRÁNYNEVELŐ KÉPESSÉGET, SZAPORASÁGOT/ BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK VIZSGÁLATA, 2. BÁRÁNYOK HÍZÉKONYSÁGÁT, FEJLŐDÉSÉT, VÁGÓÉRTÉKÉT ÉS HÚSMINŐSÉGÉT BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK ÉS MÓDSZEREK VIZSGÁLATA, 3. TEJTERMELŐ KÉPESSÉGGEL KAPCSOLATOS VIZSGÁLATOK, 4. LEGELTETÉSSEL KAPCSOLATOS VIZSGÁLATOK. Az eredmények bemutatásánál arra törekedtem, hogy azok egymásra épülését, kapcsolatrendszerét mutassam be úgy, hogy közben önmagában az egyes kutatási eredmények is jól értékelhetőek legyenek. Végezetül az elmúlt 14 év vizsgálati eredményeit 11. új tudományos eredményben foglaltam össze, amelyek összefoglaló jelleggel a következők megállapításokra terjedtek ki (részletesen, teljes terjedelmükben az „Új tudományos eredmények” című fejezetben olvashatók). A magyar merinó anyai és apai tulajdonságainak (szaporulati mutatóinak, báránynevelő képességének, hizlalás alatti súlygyarapodás, vágóérték) javítására árutermelő állományokban hazai viszonyok között a lacaune, a merino landchaf és a cigája, valamint ile de france és suffolk fajta alkalmas. Szakszerűen végzett báránynevelés esetén a magyar merinó jerkék korai, 10 hónapos kor körüli tenyésztésbevételre történő szelekciója indokolt, mivel életteljesítményük (egy anya után értékesített bárányszám, valamint hosszú hasznos élettartam) statisztikailag igazolható mértékben (P<0,05) jobb, mint a másféléves kor körül tenyésztésbe vett jerketoklyóké. Jelenleg Magyarországon a juhlegeltetésére használt legelők hektáronként egy-két, átlagosan 50 kg élősúlyú anyajuh egész évi (365 napos) teljes (kiegészítő takarmány nélküli) táplálóanyag és energiaszükségletét tudják biztosítani úgy, hogy azok sűrítve (kétévente háromszor) ellethetőek legyenek és ellésenként átlagosan 1,5 bárány kihordását és felnevelését biztosítsák. Szakaszos legeltetés alkalmazása esetén a legeltetési (ciklusonkénti) taposási veszteség az aktuális fűhozam mennyiségétől függően 20-23 %-kal, a fűnövedékek hozama a megfelelő regeneráció biztosítása következtében 25-30 %-kal javul. A legeltetés módja (pásztoroló, vagy szakaszos) így önmagában befolyásolni tudja egy adott gyepterület állateltartó képességét. A szakaszos legeltetés jelentős mértékben 26-37 %-kal (a terméstöbblet és a kisebb taposási veszteség miatt) meg tudja növelni egy adott gyepterület állatok számára hasznosítható fűhozamát, ami száraz- és üdefekvésű gyepterületeken is további egy 50 kg átlagos élősúlyú anyajuh teljes éves tömegtakarmány szükségletét tudja nagyságrendileg fedezni. A hústípusú merinó anyák szükségleteinek megfelelő takarmányozása esetén, amennyiben a téli időszakban megfelelő épület áll rendelkezésre, a sűrített osztott elletés ajánlható. Ebben az esetben érhető el 100 anyára vetítve a legnagyobb értékesített éves bárányszám és súly, valamint árbevétel és nyereség.

192

dc_904_14 Amennyiben nem áll rendelkezésre, juhtartásra alkalmas épület egész éven (365 napon) keresztül a szabadtartás is eredményes lehet abban az esetben, ha a takarmányozási és a tartási feltételek megfelelőek. Ehhez megfelelően megválasztott anyajuh használatra (évente egyszeri, egyidejű, január-februári termékenyítési idénnyel) és tervszerűen, szakszerűen alkalmazott (lábalóli és/vagy szakaszos módon történő) legeltetésre van szükség. Sűrített folyamatos elletés sem termelési, sem gazdasági, sem munkaszervezési szempontból a jelenlegi piaci viszonyok között nem javasolható. A mérlegteszt alkalmas juh faj esetében a vérmérséklet megállapítására. A választáskor nyugodt vérmérsékletűnek ítélt bárányoknak nagyobb a hízlalás végi súlya és a hizlalás alatti súlygyarapodása, mint az ideges vérmérsékletű társaiknak. A különbség a napi súlygyarapodásban átlagosan 20 %. Hazánkban először tudtuk igazolni az apák hatását a bárányok vérmérsékletére. Legeltetett körülmények között tartott lacaune anyajuhok vérmérséklete jelentősen befolyásolta a tejtermelésüket. A nyugodt és az nyugtalan (ideges) anyajuhok termelése közötti különbség összességében átlagosan meghaladta a 70 %-ot. A különbség a kor előre haladtával csökkent. Ezért a vérmérséklet, mint értékmérő tulajdonság figyelembe vétele a tenyésztésben, illetve az erre történő szelekció, célszerű nemcsak a húshasznú, hanem a tejtermelő állományokban is. Az alkalmazott ultrahang módszer alkalmas a juhok hosszú házizom vastagságának az értékelésére. Az ultrahang módszerrel mért hosszú hátizom vastagsága és a színhús mennyiség között szoros összefüggés (r=0,74, P<0,05) van. Kellő számú egyedre vonatkozó (n>80-100) mérés elvégzése után lehetséges a színhús mennyiségét a hosszú házizom vastagsága alapján előre jelezni. Mindez lehetővé teszi ezen információk szelekciós indexbe történő beépítését. A bárányok nyakalt törzs szélességi és hosszúsági méret felvételezésére, és az S/EUROP test konformáció szerinti besorolás objektivitásának elősegítésére az alkalmazott videó kamerás képfeldolgozó eljárás nagy pontossága, és ismételhetősége miatt jól alkalmazható. A kép alapján egyszerű matematikai modellel történő minősítés azonban, amellyel objektív adatok (viszonyított szélességi méretek) alapján sorolhatnánk a test konformáció szerint a 13 kg feletti súlyú carcassokat az S/EUROP minősítési rendszer osztályaiba önmagában nem látszik megoldhatónak. Problémát jelent, hogy az etalon-képről felvett értékek, nem mutatják a csökkenő értékek elvét, így a feladat korrekciós matematikai eljárások alkalmazásával oldható meg. További problémát jelent, hogy a magyar merinó bárányok nagy, 13 kg nyakalt törzs feletti minősítése esetén, a testkonfiguráció (izomteltség) alapján történő értékelés nagy szórást mutat. Ennek oka, hogy a magyar merinó bárányok martájéka lényegesen keskenyebb a II. farszélességnél, tehát a carcass hátulnézetből (a bírálati szögből nézve) nem „téglalap” alakú. Ezért, valamint azért, mert a karajban lévő színhús mennyiségét is elsősorban a szélességi méretek befolyásolják, a vállszélesség növelés a magyar merinó fajtában a húsirányú nemesítés szempontjából döntő fontosságú. Juh és kecskefajban takarmányozással, mind a tej, mind a hús zsírsav összetételét jelentős mértékben lehet humántáplálkozás biológiai szempontból kedvező módon befolyásolni. A hízóbárányok teljes értékű takarmányának kiegészítése lenmaggal statisztikailag igazolható mértékben javítja a bárányhús zsírsavösszetételét csaknem minden táplálkozás élettani szempontból fontos paraméterben. A legeltetés hatására a kecsketejben nő a tejzsír, tejfehérje és zsírmentes szárazanyag tartalma, valamint statisztikailag igazolható mértékben nő a rövid szénláncú zsírsavak (pl. 193

dc_904_14 kapron-, kaprilsav), a konjugált-linolsav, α-linolénsav, eikozapentaénsav és a dokozahexaénsav mennyisége, továbbá szignifikáns mértékben csökken az n-6/n-3 zsírsavak aránya. Az élettanilag kedvező tejzsírsav összetételt, a sajtkészítés során meg lehet őrizni. Tejelő anyakecskék esetében a mikro-alga kiegészítés szintén szignifikáns mértékben befolyásolta a tej összetételét, valamint zsírsav tartalmát. Hatására növekszik a konjugált linolsav, n-3 zsírsav, pl. α-linolénsav, eikozatriénsav koncentráció, melyeknek így jelentős szív- és érrendszer védő hatása van. Ezzel a módszerrel a téli időszakban is lehetséges megnövelt biológiai értékű kecsketejet előállítani. Szántóföldi körülmények között másodvetésben vetett olajretek, fehér mustár alkalmas juhok legeltetési idényének megnövelésre. A fehér mustárból 6 kg, az olajretekből 8 kg biztosítja egy 50 kg-os testsúlyú anyajuh napi szükségletét veszteségek nélkül. Fontos különbség van azonban a két növény között abban, hogy az anyajuhok a teljes növény melyik részét legelték le, illetve hasznosították. A legelés során a fehér mustár leveleit csaknem 100 %-ban lelegelték az anyajuhok, míg a szárát meghagyták, amely az összes zöldtermés mintegy 60 %-a. Az olajretek esetében a visszamaradt zöldmennyiség megközelítőleg 30 % volt, amelynek szár-levél aránya közel azonosnak tekinthető. Mindezek alapján a fehér mustár esetében a zöldtermés mintegy 40 %-ával, olajretek esetében 70 %-ával lehet számolni juhokkal (német húsmerinókkal) történő szakaszos legeltetés esetén. Egy hektár fehér mustár átlagosan 752, egy hektár olajretek 1738 anyajuh (50 kg testsúlyú, üres, illetve a vemhesség első három hónapjában levő anyajuh) egy teljes napi táplálóanyagés energiaszükségletét tudja fedezni. Mindezek alapján megállapítható, hogy egy hektár olajretek állateltartó képessége több mint kétszerese (2,3 szerese) egy hektár fehér mustárénak. A tisztatelepítésű kúszólucerna és a magyar rozsnokkal vegyes telepítésű kúszólucerna terméshozamában, zöld állapotban, szárításos és erjesztéses tartósítás után (szénából, szenázsból) mért beltartalmi értékek, valamint az erjedési tulajdonságok alapján elmarad a kékvirágú lucernáétól, ezért szántóföldi termesztésre nem javasolhatók. Megfelelő termőhelyi adottságok esetén (pl. nem savanyú talaj), azonban kifejezetten alkalmas kiskérődzők számára rét típusú hasznosításra, jó legeltethetősége (taposást, tiprást, rágást jól tűri), természetes gyepeknél jobb termés biztonsága (szárazságtűrő képessége), táplálóértéke (beltartalma), jobb minőségű szénája és szilázsa miatt. A borsodi iparvidék területéhez tartozó gyepterületen legeltetett anyajuhok és bárányaik comb-, karaj- és lapockamintáiban mérhető ólom- és kadmium koncentrációkban szignifikáns különbség (P<0,05) volt. Az anyajuhok esetében a hús, valamint a szervek közül a vesét és a májat vizsgálva megállapítható, hogy a májat kivéve, a minták átlagos (összes egyedre vonatkoztatott) értékei egyik esetben sem haladták meg a hatályos rendeletben megengedett határértéket. Az egyedi húsmintákat és szervmintákat elemezve azonban megállapítható, hogy az ólom az anyajuhok combmintáinak 20 %-ában, a májmintáinak 65 %-ában, a veseminták 35 %-ában meghaladta az EK rendelet szerinti határértékeket. Kadmium esetében csak az anyajuhok nagy szórással terhelt vesemintáiban volt ez a jelenség megfigyelhető. A bárányok esetében a húsminták ólomtartalma minden esetben az értékhatár alatt maradt, de a májminták 30 %-a, a veseminták 5 %-a a megengedettnél több ólmot tartalmazott. A legeltetett anyajuhok (összes anya elegy) tejének átlagos ólom, kadmium és krómtartalma sem haladta meg az Európai Unió (1881/2006/EC) rendeletében megadott határértékeit. Az egyedi tejmintákat vizsgálva azonban az ólomtartalom a tejminták 50 %-ában, a kadmium tartalom a tejminták 40 %-ában, ha csak kis mértékben is, de meghaladta a megengedett

194

dc_904_14 határértéket. Mindezek alapján megállapítható, hogy önmagában a legeltetés nem garantálja a biztonságos élelmiszer alapanyag előállítást. A kétévesnél idősebb korban vágott juhok (pl. selejt anyák) húsának testrészenkénti nehézfém-, elsősorban ólom- és kadmium tartalmának esetenkénti vizsgálata indokolt lehet abban az esetben is, ha a tömegtakarmányok átlagos ólom- és kadmium tartalma a hatályos EU rendeletben megengedett határérték alatt maradt. Különösen fontos lehet ez, ha a takarmánytermő terület az átlagosnál nagyobb nehézfém-terhelésnek volt kitéve (pl. borsodi iparvidék).

195

dc_904_14 5.IRODALOMJEGYZÉK

Abou-Arab, A.A.K. (2001): Heavy metal contents in Egyptian meat and the role of detergent washing on their levels. Food Chem. Toxicol., 39: 593-599. Addis, M., Cabiddu, A., Pinna, G., Decandia, M., Piredda, G., Pirisi, A., Molle, G. (2005): Milk and cheese fatty acid composition in sheep fed Mediterranean forages with reference to conjugated linoleic acid cis-9, trans-11. J. Dairy Sci., 88: 3443–3454. Adesogan, A.T., Sollenberger, L.E., Newman, Y.C., Vendramini, J.M.B. (1993): Factors affecting forage quality. SS-AGR-93/AG 161, In: Newman Y (Ed.) Florida Forage Handbook, 1-5. Ángyán J., Tardy J., Vajnáné Madarassy A. (2003): Védett és érzékeny természeti területek mezőgazdálkodásának alapjai. Mezőgazda Kiadó, Budapest, 625. Anka J., Póti P., Pajor F., Láczó E. (2005): Digitális képek alkalmazása a kecske tőgybimbók morfológiai tulajdonságának megállapításához. AWETH, 135-145. Antal J. (szerk.) (2005): Növénytermesztéstan 2. Mezőgazda Kiadó, Budapest, 327. Antal J., Jenei E., Szántó Iné. (1976): Az olajretek (Raphanus sativus var. oleiferus) agrotechnikájának kidolgozása. Elaboration of cultural practices for oil radish (Raphanus sativus var. oleiferus), Növénytermelés, 25: 375-382. Antal Zs., Huzsvai L. (2007): Előkészítő vizsgálatok védett gyepterületek produkciójának modellezéséhez. Agrártudomáyni Közlemények, 26: 64-69. Antunac, N., Mioc, B., Mikulec, N., Kalit, S., Pecina, M., Havranek, J., Pavic, V. (2007): The influence of some non-genetic factors on the production and quality of east Friesian sheep milk in Croatia. Mljekarstvo, 57: (3) 195-208. Arthur, P.F., Ahunu, B.K. (1989): Changes in size and shape with time of crossbred West African hair sheep raised under tree-crop plantations. Livestock Production Science., 21: (3) 235-249. Avar Á. (2012): A linnéi taxonómia mongol adaptációja. In: A természet és az állatok a hagyományos mongol gondolkodásban. Doktori (PhD) értekezés, ELTE, Budapest, 107-110., 297. B. Kissné K.G., Kaszás I. (1993): Szilázsok energiaértékének meghatározása egyszerűsített módszerekkel. I. Közlemény: A silókukorica szilázs energiaértékelése. Állattenyésztés és Takarmányozás, 42: 439–451. Bajnok M., Rostás M., Tasi J., (2000): Néhány legelő és rét növényzetének értékelése a takarmányozás szempontjából. Állattenyésztés és Takarmányozás, 49: (3) 247-256. Bajnok, M., Mikó, P., Tasi, J. (2010): The resilience of the composition of vegetation in verious grasslands by different frequency utilisation. Növénytermelés, 59: (4) 529-532. Balázs F. (1949): A gyepek termésbecslése növényszociológiai felvételek alapján. Agrártudomány, Budapest, 1: 109-118. Balázs F. (1960): A gyepek botanikai és gazdasági értékelése. Mezőgazdasági kiadó, Budapest, 8: 3-23. 196

dc_904_14 Barcsák Z. (1983): Gyepgazdálkodási Mezőgazdaságtudományi Kar, Gödöllő, 237. Barcsák Z. (1991): Állattartás Hódmezővásárhely. 111-118.

praktikum.

hegyvidéki

legelőn.

Agrártudományi (Természetes

Egyetem, állattartás.)

Barcsák Z. (2004): Biogyep-gazdálkodás Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 222. Barcsák Z., Ashenafi, W., Tasi J. (1990): Különböző gyepnövények takarmányainak (zöld, széna és szilázs) emészthetősége. Állattenyésztés és Takarmányozás, 39: 473–480. Barcsák Z., Kertész I. (1986): Gazdaságos gyeptermesztés és hasznosítás. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 250. Barcsák Z., Szemán L., Tasi J. (2003): Fűízletességi (preferencia) vizsgálat Limousine és Hereford húsmarhákkal. EU konform Mezőgazdaság és Élelmiszerbiztonság, SZIE GödöllőDE Debrecen. Proceedings, I. kötet: 260-267. Barcsák Z., Worku A., Tasi J. (1990): Különböző gyepnövények takarmányainak (zöld, széna, szilázs) emészthetősége. Állattenyésztés és Takarmányozás, 5:473-480. Barcsák, Z., Kispál, T., Mezősi, L. (1989): Use of on Esophageal Fistula for Study the Grazing and Selective Ability of Sheeps. Anim. Husbandry and Nutrition, 537-541. Bauman, D.E., Baumgard, L.M., Corl, B.A., Griinari, J.M. (2001): Conjugated linoleic acid (CLA) and the dairy cow. In: Tsiplaku, E., Mountzouris, K.C., Zervas, G. (2006): Concentration of conjugated linoleic acid in grazing sheep and goat milk fat. Livest. Sci., 103: 74-84. Becze J. (1960): A fésűsmerinó és a cigája anyák nemi-készülékének és endokrin szerveinek vizsgálata, tekintettel a szaporulat növelésének biológiai lehetőségeire. Állattenyésztés, 9: (3) 253-256. Becze J., Gergátz E, Iváncsics J. (1990): Szaporodásbiológia. PATE Mezőgazdaságtudományi Kar, Mosonmagyaróvár, 182. Bedhiaf, S.R., Djemali, M. (2006): Estimation of Sheep Carcass Traits by Ultrasound Technology. Livest Sci., 101: 294-299. Bedő S. (1989): A hazai juhtenyésztés adottságai és lehetőségei. Állattenyésztés és Takarmányozás, Budapest, 38: (4) 296-298. Bedő S. (1993): Az energiakiegészítés hatása a kizárólag lucernalisztet tartalmazó takarmányadag táplálóértékére juhokban. Állattenyésztés és Takarmányozás, 42: 557–565. Bedő S. (1994): A különböző genotípusú juhok testméretei. Állattenyésztés és Takarmányozás, 43: (3) 245-258. Bedő S., Barcsák Z., Barcsákné Tóth G. (1994b): A telepített fűfajok táplálóértékének alakulása különböző fejlődési állapotban. Természetes állattartás, 4: 59-6. Bedő S., Barcsákné Tóth G., Kövér L., Ferenczyné Lévay M. (1986): A merinó anyajuhok tejtermelése (II. Az anyajuhok tejtermelésének alakulása a nyári takarmányozási időszakban). Állattenyésztés és Takarmányozás, 35:(4) 45-357.

197

dc_904_14 Bedő S., Hajas P., Forczek D. (1985): A monenzin- Na, a falvomicin és salinomicin hatása a hízó bárányok takarmány- és táplálóanyag-értékesítésére. Állattenyésztés és Takarmányozás, 34: 43-54. Bedő S., Póti P. (1999): A legelő, mint takarmány szerepe a juhtenyésztésben. Állattenyésztés és Takarmányozás, 48: (6) 690-692. Bedő S., Póti P., Utassy J. (1994a): A különböző genotípusú juhok testméretei. Állattenyésztés és Takarmányozás, 43: (3) 243-258. Bedő S., Vajdai I. (2001): Állattenyésztési ismeretek gazdálkodóknak. Kecsketenyésztés, Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest, 148. Bedő, S., Nikodémusz, E., Gundel, K. (1995): Variations in the yield, composition an somatic cell counts of ewe”s milk during lactation. Acta Vet. Hung., 43: 463-473. Bedő, S., Nikodémusz, E., Gundel, K. (1999): A kiskérődzők tejhozama és a tej higiénia minősége. Tejgazdaságtan, 62: (1) 7-11. Bedő, S., Nikodémusz, E., Gundel, K., Nagy, Z. (1997): Relations of plasma concentrations of urea, glucose and total protein to milk levels of urea, lactose and protein of grazing ewes during lactation. Arch. Tierz., Dummersdorf, 40: 265-275. Bellof, G., Wolf, A., Naderer, J., Schuster, M., Hollwich, W. (2003): Investigations on the influence of feeding intensity, gender and slaughter weight on fattening and slaughter quality of lambs of the Merino breed. Züchtungskunde, 75: 53-68. Belury, M.A. (1995): Conjugated dienic linoleate: a polyunsaturated fatty acid with unique chemoprotective properties. Nutr. Rev., 53: 83-89. Benyovszky B. M., Hausenblasz J., Barcsák Z., Szemán L., Penksza K. (1999): Lólegelők táplálóanyag szolgáltató képességének vizsgálata. Debreceni Gyepgazdálkodási Napok 15. Többirányú gyephasználat szaktanácsadási alapjai II. Agroökológia – Gyep – Vidékfejlesztés, Debrecen, 177-182. Benyovszky B.M., Hausenblasz J., Penksza K. (2001): „Lólegeltetés, ahogyan a lovak látják“ – lólegelők és a szénák gyepnövényeinek kedveltségi vizsgálata. Gyepgazdálkodásunk helyzete és kilátásai, 230-237. Benyovszky B.M., Hausenblasz J., Penksza K., Szemán L. (1998): Adatok a lólegelők ízletességének megítéléséhez (növényfajok és a N műtrágya hatásának vizsgálata) Mosonmagyaróvár, 1363-1369. Benyovszky B.M., Hausenblasz J., Szemán L., Penksza K. (2007): Lovak takarmányainak kedveltségi vizsgálataiból. A magyar gyepgazdálkodás 50 éve – tanulságai a mai gyakorlat számára, Gödöllő, 153-159. Benyovszky B.M., Penksza K., Figeczky G., Nagy J. (1996): Lólegelőként hasznosított természetes gyepek cönológiai viszonyai. Budapest, Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem, tudományos ülésszak közleményei, 147-150. Benyovszky B.M., Penksza K., Romvári Gy., Barcsák Z. (1995): Különböző mértékben legelt területek összehasonlító vizsgálata a bükki Nagymezőn. Előadáskivonatok: A fenntartható fejlődés időszerű kérdései a mezőgazdaságban, Georgikon napok, Keszthely, 333-338. Béri B. (1992): A legeltetés biológiai hatása. Természetes Állattartás, Szolnok, 295-303. 198

dc_904_14 Béri B., Vajna T.-né, Czeglédi L. (2004): A védett természeti területek legeltetése. In: Nagy G., Lazányi J. (szerk): Gyepgazdálkodás. Gyepek az agrár és vidékfejlesztési politikában. DE ATC, Debrecen, 50-59. Bhadula, S.K., Bhat, P.N., Garg, R.C. (1979): Prediction of body weigh from body measurements in sheep. Ind. J. Anim. Sci., 49: (10) 775-777. Bharadwaj, A., Dixit, V.B., Sethi, R.K., Khanna, S. (2007): Association of breed characteristics with milk production in Murrah buffaloes. Indian Journal of Animal Science, 77: (10) 1011-1016. Biró M., Bölöni J., Molnár Zs., Czúcz B., Horváth F. (2011): Magyarország növényzetalapú természeti tőkéjének változása az utóbbi 150-200 évben. Kutatási jelentés a Jövő Nemzedékek Országgyűlési biztosa számára. MTA ÖBKI Vácrátót, Kézirat, 41. Biró, M., Révész, A., Molnár, Z., Horváth, F., Czúcz, B. (2008): Regional habitat pattern of the Duna-Tisza köze in Hungary II.The sand, the steppe and the riverine vegetation; degraded and ruined habitats. Acta Bot. Hung., 50: 21-62. Boberfeld, W.O., Banzhaf, K., Hrabe, F., Skladanka, J., Kozlowski, S., Golinski, P., Szemán, L., Tasi, J. (2006a.): Effect of different agronomical measures on yield and quality of autumn saved herbage during winter grazing 1st communication: Yield and digestibility of organic matter. Czech J.Anim. Sci., 51: (5) 205-213. Boberfeld, W.O., Banzhaf, K., Hrabe, F., Skladanka, J., Kozlowski, S., Golinski, P., Szemán, L., Tasi, J. (2006b.): Effect of different agronomical measures on yield and quality of autumn saved herbage during winter grazing 2nd communication: Crude protein, energy and ergosterol concentration. Czech J. Anim. Sci., 51: (6) 271-277. Boccard, R., Dumont, B.L., Peyron, C. (1964): Etude de la production de la viande chez les ovins. VIII. Relations entr les dimensions de la carcasse d’agneau. Ann. Zootech., 13: 367368. Bodnár Á., Kispál T., Szabó Zs., Kovács P., Nagy S. (2004): Mesterségesen nevelt awassi bárányok azonnali választást követő néhány viselkedési jellemzője. Állattenyésztés és Takarmányozás, 53: (4) 395-402. Bodnár, Á. (2005): The effect of weaning time on the behaviour of lambs. Animal Welfare, Ethology and Housing Systems, 1: (1) 51-65. Bodó I. (1997): A legeltetés jelentősége a géntartlékok fenntartásában. Debreceni Gyepgazdálkodási Napok, 14: 77-80. Bodó I., Eszes F., Jávorka L. (1988): Testméret-felvétel új módszerrel. Magyar Mezőgazdaság, 26: 14. Borowiec, F., Micek, P., Marcinski, M., Barteczko, J., Zajac, T. (2004): Linseed-based diets for sheep. 2. Perfonnance and chemical composition of meat and liver. J. Anim. Feed Sci.,13: (2) 19-22. Borys, B., Borys, A., Gasior, R. (2004): Effect of feeding rapeseed and linseed diets and their supplementation with vitamin E on health qualityof lamb meat. Arch. Tierz., 47: 189-197. Braun-Blanquet, J. (1954): Pflanzensociologie. Springer Verl., Berlin, 885. Briemle, G. (1996): Farbatlas Kräuter und Gäser in Feld und Wald. Stuttgart (Ulmer), 288. 199

dc_904_14 Briemle, G. (1997a): Möglichkeiten und Grenzen der Anwendbarkeit von Wertzahlen im Grünland. Das wirtschaftseigene Futter, 43: (2) 141-164. Briemle, G. (1997b): Zur Anwendbarkeit ökologischer Wertzahlen im Grünland. Angewandte Botanik, 71: 219-228. Briemle, G., Ellenberg, H. (1994): Zur Mahdverträglichkeit von Grünlandpflanzen. Möglichkeiten der praktischen Anwendung von Zeigerwerten. Natur und Landschaft, 69: 139147. Briemle, G., Nitsche S., Nitsche L. (2002): Nutzungswertzahlen für Gefäßpflanzen des Grünlandes. BIOLFLOR-Eine Datenbank mit biologischökologischen Merkmalen zur Flora von Deutschland. Schriftenr. Vegetations, 38: 203-225. Brito, T.D., Pringle, T.D., Williams, R.E., Bertrand, K.J. (2000): Segregating feddlot steers into compositional outcome groups using serial ultrasound measurements. J. Anim. Sci., 78: 3. Browning, R.Jr., Leite-Browning M.L., Sahlu, T. (1995): Factors affecting standardized milk and fat yields in Alpine goats. Small Rumin. Res., 18: 173-178. Brozos, C., Saratsis, P., Boscos, C., Kyriakis, S.C., Tsakalof, P. (1998): Effects of long-term recombinant bovine somatotropin (bST) administration on milk yield, milk composition and mammary gland health of dairy ewes. Small Rumin. Res., 29: 113–120. Brzóska F. (2006): Effect of fatty acid calcium salts from linseed oil on the yield and n-3 fatty acid content of milk and on blood plasma parameters of cows. J. Anim. Feed Sci., 15: 347360. Brzostowski, H., Tanski, Z. (2006): Nutritional value of meat of Pomeranian breed lambs and crossbreds of Blackheaded and texel rams. Arch Tierz., 49: 345-52. Brzostowski, H., Tywonczuk, J., Tanski, Z. (2004): Indexes of nutritive value of meat from Pomeranian lambs and crossbreeds of Pomeranian ewes with meat breed rams. Arch Tierz., 47: 175-182. Burgkart, M., Deuter, E., Weigelt, Gy. (1975): Vortragstagungs der Deutschen Gesellschaft für Tierzuchtwissenschaft. Freising- Weihenstaphan, 13. Burris, M.J., Baugus, C.A. (1955): Milk composition and growth of suckling lambs. Journal of Anim. Sci., 14: 186-199. Burrow, H.M. (1991): Effect of intensive handling of zebu crossbred weaner calves on temperament. Proc. Aust. Assoc. Anim. Breed. Gen., 9: 208-211. Burrow, H.M. (1997): Measurement of temperament and their relationship with performance traits of beef cattle. Anim. Breed. Abst., 65: 478-495. Burrow, H.M., Corbet, N.J. (2000): Genetic and environmental factors affecting temperament of zebu and zebu-derived beef cattle grazed at pasture in the tropics. Aust. J. Agric. Res., 51: 155-162. Burrow, H.M., Dillon, R.D. (1997): Relationship between temperament and growth in a feedlot and commercial carcass traits of Bos indicus crossbreds. Aust. J. Exp. Agric., 37: 407411.

200

dc_904_14 Burrow, H.M., Seifert, G.W., Corbet, N.J. (1988): A new technique for measuring temperament in cattle. Animal Production Australia, 17: 154-157. Bus I., Tasi J. (2011): A természetvédelmi gyepkezelés módszerei és eszközei egy Kiskunsági példán keresztül. AWETH, 7: (4) 329-336. Caja, G., Capote, J., López, L., Peris, S., Such, X., Argüello, A. (1999): Milk partitioning and milk flow rate of Canarian dairy goats under once daily twice daily milking frequencies. In: Milking and milk production of dairy sheep and goats. F. Barillet and N.P. Zervas(Eds.), EAAP Publication No. 95, Wageningen Pers., Wageningen, 274-280. Cameron, N.D., Bracken, J. (1992): Selection for carcass lean content in a terminal sire breed of sheep. Anim, Prod., 54: 379-388. Carretero, A., Ruberte, J., Caja, G., Pérez-Aparicio, F.J., Such, X., Peris, S., Manesse, M., Navarro, M. (1999): Study on the structure and the development of the canalicular system of the mammary gland during lactation in Manchega and Lacaune dairy sheep. In: Milking and milk production of dairy sheep and goats. F. Barillet and N.P. Zervas (Eds.), EAAP Publication No. 95, Wageningen Pers., Wageningen, 35-40. Carta, A., Sanna, S.R., Ruda, G., Casu, S. (1999): Genetic aspects of udder morphology in Sarda primiparous ewes. In: Milking and milk production of dairy sheep and goats. F. Barillet and N.P. Zervas (Eds.), EAAP Publication No. 95, Wageningen Pers., Wageningen, 363-368. Castro, G.M. (2002): Omega-3 fatty acids benefits and sources. Interencia, 27: 128-136. Catorci, A., Gatti, R., Ballelli, S. (2007): Studio fitosociologico della vegetazione delle praterie montane dell’Appennino maceratese. In: Catorci, A., Gatti, R. (eds.): Le praterie montane dell’Appennino maceratese. Braun-Blanquetia, 42: 101–144. Cehla B. (2011): A hazai juhágazat hústermelési tartalékainak feltárása. PhD értekezés, Debrecen, 1-216. Chesson, P. (2000): Mechanisms of maintenance of species diversity. Annu. Rev. Ecol. Syst., 31: 343-366. Chilliard, Y., Ferlay, A., Mansbridge, R.M., Doreau, M. (2000): Ruminant milk fat plasticity: nutritional control of saturated, polyunsaturated, trans and conjugated fatty acids. Ann. Zootechnol., 49: 181–205. Choy, Y.H., Brinks, J.S., Bourdon, R.M. (1998): Genetic evaluation of meture weight, hip height and body condition score in an Angus herd. J. Anim. Sci., 76. Suppl. 1./ J. Dairy Sci., 81. Suppl., 1. 51. Ciappesoni, G., Pribyl, J., Milerski, M., Mares, V. (2004): Factors affecting goat milk yield and its composition. Czech J. Anim Sci., 49: (11) 465-473. Claps, S., Pizzillo, M., Di Trana, A., Rubino, R., Cifuni, G.F., Impemba, G. (2007): Effect of goat breed on milk and cheese characteristics. The quality of goat products, Bella, Italy, 24-26 May., 125. Cohen, M.D., Kargacin, B., Klein, C.B., Costa, M. (1993): Mechanism of chromium carcinogenity and toxicity. Crit. Rev. Toxicol., 23: 255-281. Collins, J., Conington, J. (2005): Sheep Easy Breeding Group. Breeding easier-managed sheep. SAC, Scotland, 38. 201

dc_904_14 Cook, M.E., Miller, C.C., Park, Y., Pariza, P. (1993): Immune modulation by altered nutrient metabolism: nutritional control of immune-induced growth depression. Poultry Sci., 72: 13011305. Couvrer, S., Hurtaud, C., Lopez, C., Delaby, L., Peyraud, J.L. (2006): The linear relationship between the proportion of fresh grass in the cow diet, milk fatty acid composition and butter properties. J. Dairy Sci., 89: 1956–1969. Crepaldi, P., Corti, M., Cicogna, M. (1999): Factors affecting milk production and prolificacy of Alpine goats in Lombardy (Italy), Small Ruminant Research Mar, 32: (1) 83-88. Cross, H.R., Gilliland, D.A., Durland, P.R., Seideman, S. (1983): Beef Carcass Evaluation by Use of a Video Image Analysis System. J. Anim. Sci., 57: 908-917. Csapó J., Csapóné Kiss Zs. (2002): Tej és tejtermékek a táplálkozásban. Mezőgazda Kiadó, Budapest, 88-103. Csapó J., Schäffer, B. (2001): A tej összetétele. In: Szakály, S. Tejgazdaságtan, Dinasztia Kiadó, Budapest, 67-75. Csapó, J., Csapóné, K.Zs. (2002): Tej és tejtermékek a táplálkozásban. Mezőgazda Kiadó, Budapest, 88- 103. Csapó, J., Stefler, J., Martin, T.G., Makray, S., Csapó-Kiss, Zs. (1995): Composition of mare's colostrum and milk. Fat content, fatty acid composition and vitamin content. Inter. Dairy Journal, 5: 393-402. Csathó, P. (1994): Heavy metal contamination of environment and agricultural production.A review. MTA TAKI Budapest, 155. Csízi I. (2003): A hasznosítási módok hatása a növényi összetételre, a termésre és a juheltartó képességre extenzív kezelésű gyeptársulásban. Agrártudományi Közlemények, 10: 16–18. Czakó J.(szerk.)(1982): Állattenyésztési kísérletek tervezése és értékelése. Akadémiai Kiadó, Budapest, 582. Czauderna, M., Kowalczyk, J., Michalski, J.P. (2010): Effect of a protein level in the diet on fatty acid profile in goat milk. Journal of Animal and Feed Sciences, 19: 211–21. Czauderna, M., Kowalczyk, J., Żebrowska, T., Michalski, J.P., Wąsowska, I., (2007): Response of milk fatty acid profile to various protein levels in goat diets with similar fatty acid content. J. Anim. Feed. Sci., 16: (2) 548-553. Czóbel, Sz., Szirmai, O., Németh, Z., Gyuricza, Cs., Házi, J., Tóth, A., Schellenberger, J., Vasa, L., Penksza, K. (2012): Short-term effects of grazing exclusion on net ecosystem CO2 exchange and net primary production in a Pannonian sandy grassland. Notula Bot Horti Agrobo., 40: 67-72. Czúcz B., Molnár Zs., Horváth F., Botta-Dukát Z. (2011b): Indikátor a természeti környezet ökológiai állapotának átfogó jellemzésére: a természeti tőke index. Magyar Tudomány, 172: (6) 652-657. Czúcz, B., Molnár, Zs., Horváth, F., Botta-Dukát, Z. (2011a): Vegetation-based natural capital index: an easy to understand, policy relevant ecosystem state indicator. In: Nagy G. G., Kiss V. (eds.): Borrowing Services from Nature: Methodologies of Ecosystem Services Based on Hungarian Case Studies. CEEWEB for Biodiversity, Budapest, 43-50. 202

dc_904_14 De la Fuente, L.F., Pérez-Guzman, D., Othmane, M.H., Arranz, J. (1999): Amélioration génétique de la morphologie de la mamelle dans les races Churra, Latxa et Manchega. In: Milking and milk production of dairy sheep and goats. F. Barillet and N.P. Zervas (Eds.), EAAP Publication No. 95, Wageningen Pers., Wageningen, 369-374. Dekkers, J.C.M. (1995): Genetic improvement of dairy cattle for profitability. In: M. Ivan (Ed.) Animal Science Research and Development: Moving toward a new century. Centre for Food and Animal Research, Ottawa, 307-328. Dér F. (1993): A gyep táplálóértéke és ízletessége. Legeltetéses állattartás, Debreceni Gyepgazdálkodási Napok, 11: 135-145. Dér F. (1995): A legeltetéses állattartás lehetőségei. Gyepgazdálkodási Szakülés, A Debreceni Agrártudományi Egyetem kiadványa, 119-121. Dér F., Babinszky M., Stefler J. (1991): Az állatok termelése a legelőn. Természetes Állattartás, Hódmezővásárhely, 83-91. Dér F., Stefler J. (2003): A legeltetéses állattartás lehetőségei. Legeltetéses állattartást! DE ATC, Debrecen, 207-214. Diplock, A.T., Aggeit, P.J., Ashwell, M., Bornet, F., Fern, E.B., Roberfroid, M.B. (1999): Scientific concepts of functional foods in Europe: Consensus document. British Journal of Nutrition., 81: 1-27. Dixit, S.P., Dhillon, J.S., Sing, G. (2001): Genetic and non-genetic parameter estimates for growth traits of Bharat Merino lambs. Small Rumin. Res., 42: 101-104. Domanovszky Á., Székely P. (2000): Három fajta versenye (Competition among three breeds). Magyar Állattenyésztők Lapja, 9: 14. Domanovszky Á., Székely P. (szerk.) (1996): OMMI: Juhfajták vizsgálata, 1-47. Domanovszky Á., Székely P. (szerk.) (1998): OMMI: Juhfajták vizsgálata, 1-41. Downing, J.A., Scaramuzzi, R.J. (1991): Nutrient effects on ovulation rate,ovarian function and the secretion of gonadotrophic and metabolic hormones in sheep. Journal of Reproduction and Fertility Supplement, 43: 209–227. Drezner I. (1927): Az újkori zöldmezőgazdálkodás. Kertész Nyomda, Budapest, 184. Drugociu, G., Runceanu, L., Nicorici, R., Hritcu, V., Pascal, S. (1977): Nervous typology of cows as a determining factor of sexual and productive behaviour. Animal Breeding Abstract, 5: 1262. Dwayne, R.B., Mertens, D.R. (1995): Quality related charasteristics of forages. In: Barnes R. F. et al.(eds): Forages, The Science of Grassland Agriculture. Iowa State University Press, Ames, Iowa, USA, 83-96. El-Massanat, E.T.S. (1996): Somatic cell counts of ewes milk. PhD Thesis. (cit. Fthenakis). The Royal Veterinary College, University of London, 332. Elmor, J.S. , Moitram, D.S., Enser, M., Wood, J.D. (2000): The effects of diet and breed on volatile compounds of cooked lambs. Meat Sci., 55: 149-159. El-Saied, U.M. (1998): Genetic and environmental parameters for test day and lactation measures of somatic cell counts in sheep milk. PhD. Cit. in: Fahr, R.D., Süs, R., Schulz, J., 203

dc_904_14 Lengerken, G. (2001): Vergleichende Untersuchungen zu Einflussfaktoren auf die somatische Zellzahl bei Schaf und Ziege. Arch. Tierz., 44: 288-298. Enser, M., Hallet, K., Hewett, K., Fursey, G.A.J., Wood, J.D., Harrington, G. (1998): Fatty acid content and composition of UK beef and lamb muscle in relation to production system and implications for human nutrition. Meat Sci., 49: 329-341. Fabregas, X., Torre, C., Caja, G., Casals, R., Rivas, F. (1989): Comparison of carcasses of Ripollesa, Precoce X Ripollesa, German Mutton Merinó X Ripollesa lambs slaughtered at light and heavy body weights. Agriculture, 43: 57-78. Fell, B.F., Campbell, R.M., Mackie, W.S., Weekes, T.E.C. (1972): Changes associated with pregnancy and lactation in some extra-reproductive organs of the ewe. J. Agric. Sci., 79: 397407. Fell, L.R., Colditz, I.G., Walker, K.H., Watson, D.L. (1999): Associations between temperament, performance and immune function in cattle entering a commercial feedlot. Australian Journal of Experimental Agriculture, 39: 795-802. Fenyves V., Ertsey I. (2007): A magyarországi juhtartás jövedelmezősége. Scientific Journal on Agricultural Economics, 51: (1) 50-58. Fernández, G. (2000): Parámetros productivos de cabras Pardo Alpinas y sus cruzas, bajo régimen de pastoreo. Producción Latina, 25: 541-544. Fernandez, G., Abella, D.H. (1986): Heritability and correlations between wool weight and body measurements in polwarth sheep. Archivos De Zootecnia, 1: 31-40. Fernández, G., Alvarez, P., San Primitivo, F., De la Fuente, L.F. (1995): Factors affecting variation of udder traits of dairy ewes. J. Dairy Sci., 78: 842-849. Fernández, G., Baro J.A., De la Fuente, L.F., San Primitivo, F. (1997): Genetic parameters for linear udder traits in dairy ewes. J. Dairy Sci., 80:601-605. Fernandez, G., Gallego, L., Quintanilla, A. (1997): Lamb fat thickness and longissimus muscle area measured bí a computerized ultrasonic system. Small Rum. Res., 26: (3) 277-282. Fernandez, G., Garcia, A., Vergara, H., Gallego, L. (1998): Using ultrasound to determine fat thickness and lonissimus dorsi area on Manchego lambs of different live wwight. Small Rum. Res., 27: (2) 159-165. Fésüs L., Sáfár L., Hajduk P., Székely P. (2002): A merinó meghatározó szerepe a magyarországi juhtenyésztésben. Magyar Juhtenyésztő Szövetség 7. Időszaki Tájékoztató, Budapest, 37-41. Fodor B. (1988): A TETRA szapora juhok különböző almainak vizsgálata, a testtömeg gyarapodás közötti összefüggések. Diplomadolgozat. DATE, 89. Fordyce, G., Dodt, R.M., Wythes, J.R. (1988): Cattle temperaments in extensive beef herds in northern Queensland. 1. Factors affecting temperament. Australian J. of Experimental Agriculture, 28: 683- 687. Fordyce, G., Goddard, M.E., Tyler, R., Williams, G., Toleman, M.A. (1985): Temperament and bruising of Bos indicus cross cattle. Australian Journal of Experimental Agriculture, 25: 283-288.

204

dc_904_14 Frederiksen, J., Højland, K., Kristensen, H. (1993): Krydsningsforsøg med fårog lam. Frugtbarhed, tilvækst og slagtekvalitet. 822. Forskningsrapport fra Statens Husdyrbrugsfprsøg, 4. Freundenreich, P., Dobrowski, A., Bransheid, W. (2001): Evaluation of lamb carcass quality – critical investigation of the EUROP–classification system breed. Archives für Tierzucht, 44: 336- 344. Gaál M. (1964): Bárányanyák tenyésztésbevétele 8-12 hónapos korban. Állattenyésztés, 13: (2) 125-132. Gaál M. (1972): Korszerűsített magyar fésűs merinó bárányanyák kori Tenyésztésbevétele 7-8 hónapos korban. Állattenyésztés és Takarmányozás, 20: 71-80. Gaál M. (1982): Magyar fésűsmerinó anyák és cadzov kosok F1 nemzedékéből származó szapora anyai vonal vizsgálatának tapasztalatai. Állattenyésztés és Takarmányozás, 31: (3) 249-251. Galina, M.A., Osnaya, F., Cuchillo, H.M., Haenlein, G.F.W. (2007): Cheese quality from milk of grazing or indoor fed Zebu cows and Alpine crossbred goats. Small Ruminant Res., 71: 264-272. Gallivan, C., Kemp, R.A., Berger, Y.M., Young, L.D. (1993): Comparison of Finnish Landrace and Romanov as prolific breeds in a terminal-sire crossbreeding system. J. Anim. Sci., 71: 2910-2918. Garcia, U.A., Rivero, J., Gonzales, P., Valero-Leal, K., Izquierdo, P., Garcia, A., Colmenares, C. (2009): Bacteriological quality of raw goat milk produced in Faria parish, Miranda Municipality, Zulia state, Venezuela. Revista de la facultad de agronomia de la universidad del zulia, 26: (1) 59-77. Gáspár M. (1983): A juhok szelektálása ikerellőségre és koraérés a világ korszerű juhtenyésztési gyakorlatában (tanulmány). MÉM Információs Központ, Budapest, 76. Gebrelul, S. (1985): The relationship of ewe body mess to lamb production. Dissertation Abstracts International, B Sciences and Engineering, 45: (9) 2748-2749. Gergátz E., Mihályfi S., Németh A. (2007): A lacaune fajta felhasználása a juhtenyésztésünkben. Kaposvári Állattenyésztési és Takarmányozási Napok. XIV. Szent Mihály-napi Juhtenyésztési Fórum. Kaposvár, 2007. szeptember 27-29. Poszter. Gill, M., Beever, D.E., Osbourn, D.F. (1989): The feeding value of grass and grass products. In: Holmes, W. (ed.): Grass, it’s production and utilization Blackwell Scientific Pubications, Oxford, London, 89-129. Gipson, T.A., Grossman, M. (1990): Lactation curves in dairy goats: a review. Small Rumin. Res., 3: 383. Gonyou, H.W., Stookey, J.M., McNeal, L.G. (1985): Effects of double decking and space allowance on the performance and bahcionin of feder lambs. J. Anim. Sci. Champaign, 60: 1110-1116. Gootwine, E., Alef, B., Gadeesh, S. (1980): Udder conformation and its heritability in the Assaf (Awassi x East Friesian) cross dairy sheep in Israel. Ann. Génét. Sél. Anim., 12: 9-13. Gruszecki, T., Szymanowski, M. (1996): Life USG measurements in estimation of thetissue composition of lamb body. 47th Annual Meeting of EAAP, Lillehamer, 271. 205

dc_904_14 Gruszeczki, T.M., Junkuszew, T.M., Lipeczka, C., Kaminska, A., Zymanovka, A., Patkowski, K. (2004): Fatty acid composition in sheep milk and muscle tissue of lamb fed with protective fat-supplemented fodder. Arch. Tierz., 47: 183-188. Güler, M. (2006): Levels of 24 minerals in local goat milk, its strained yoghurt and salted yoghurt (tuzlu yogurt). Small Rumin. Res., 71: 130-137. Gulyás L. (2002): A nyers tej szomatikus sejtszámát befolyásló néhány környezeti tényező vizsgálata. Doktori (PhD) értekezés, NYME-MÉK Mosonmagyaróvár, 163. Gulyás L., Gergátz E., Mihályfi S., Németh A., Nagy Zs. (2008): A hazai juhtenyésztés versenyképességének javítása lacaune fajta felhasználásával. A juhtenyésztés jelene és jövője az EU-ban. In.: Kukovics S., Jávor A. (szerk.): Magyar Juhtejgazdasági Egyesület (Herceghalom) és Debreceni Egyetem Agrár és Műszaki Tudományok Centruma (Debrecen), 193-218. Gupta, S.C., Mishra, R.R. (1979): Temperament and its effect on milking ability of Karan Swiss cows. Proc. XX. Int. Dairy Congr., 130. Haenlein, G.F.W. (2002): Relationship of somatic cell counts in goat milk to mastitis and productivity. Small Rumin. Res., 45: (2) 163-178. Haenlein, G.F.W. (2004): Goat milk in human nutrition. Small Rumin. Res., 51: 154–163. Hanrahan, J.P., Quirke, J.F. (1976): An egg-transfer study of embryo survival and maternal performance in Finn, Galway and Fingalway sheep. In: 27th Annual Meeting of E.A.A.P. Zurich, 8. Harcsa A. (2008): Az Ile de France, Suffolk és Bábolna Tetra juhfajta teljesítményének elemzése. PhD értekezés, Debrecen, 127. Harcsa A., Pál G. (2003): Életnapi testtömeg-gyarapodás alakulása a szendrői (Bábolna Rt.) tenyészetekben. Magyar juhászat és kecsketenyésztés, 12: 14-15. Hasler, C.M. (2000): The changing face of functional foods. J. Am. Coll. of Nutr., 19: 499506. Haumann, P. (1998): Biotope conservetion with ruminants in Germany: the example of goats on shrub-infested slopes. In: 2nd LSIRD Conference on Livestock production in the Europen LFAs, Bray, Ireland, 186-196. Hayden, T.J., Thomas, C.R., Forsyth, I.A. (1979): Effect of number of young born (litter size) on milk of goats: roleof placental lactogen. Journal of Dairy Science, 62: 53-57. Hearnshaw, H., Barlow, R., Want, G. (1979): Development of a „temperament” or „handling” difficulty·score for cattle. Proc. Aust. Assoc. Anim. Breed. Gen., 1: 164-166. Hearnshaw, H., Morris, C.A. (1984): Genetic and environmental effects on a temperament score in beef cattle. Aust. J. Agric. Res., 35: 723-733. Hecht, H. (1983): Toxische Schwermetalle in Fleisch und Innereien verschiedener Tierarten. Fleischwirtschaft, 63: (4) 544-554. Hempel, H. (1966): Der neue Weg. Deutsche Schäfereizeitung, 51: 577. Herold I., Jávor A. (1984): A juh takarmányozása. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 73.

206

dc_904_14 Herold I., Jávor A., Nagy Z., Nagy K. (1986): Egyes szerves savak, mint takarmánykiegészítő anyagok hatása a báránynevelési es hizlalási eredményekre. Állattenyésztés és Takarmányozás, 35: (1) 37-46. Herold I., Korom I. (1978): Ízesítő- és aromaanyagok, valamint egyes anyagcserét befolyásoló anyagok hatásának vizsgálata pecsenyebárány-hizlalási kísérletben. Állattenyésztés és Takarmányozás, 27: 273-279. Herring, W.O., Miller, D.C., Bertrand, J.K., Benyshek, L.L. (1994): Evaluation of machine, technician, and interpreter effects on ultrasonic measures of backfat and longissimus muscle area in beef cattle. J. Anim. Sci., 72: (9) 2216-2226. Hickman, G.C. (1964): Teat shape and size in relation to production characteristics and masztitisz is dairy cattle. J. Dairy Sci., 47: 777. Hinckley, L.S. (1990): Revision of somatic cell count standard for goat milk. Dairy Food Environ. Sanitat, 10: 548-549. Holló I., Babodi A. (1979): Különböző genotípusú tehenek fejhetőségi tesztjei. Állatorvosok Lapja, 34: 407-410. Holló, G., Csapó, J., Szűcs, E., Tőzsér, J., Repa, I., Holló, I. (2001): Influence of breed, slaughter weight and gender on chemical composition of beef. Part 2. Fatty acid composition of fat in rib samples. Asian-Australasian J. Anim. Sci., 14:1719-1723. Holló, G., Ender, K., Loki, K., Seregi, J., Holló, I., Nuernberg, K. (2008): Carcass characteristics and meat quality of Hungarian Simmental young bulls fed different forage to concentrate ratios with or without linseed supplementation. Arch. Tierz., 51: (6) 517-530. Holló, G., Nürnberg, K., Repa, I., Holló, I., Seregi, J., Pohn, G., Ender, K. (2005): Der Einfluss der Fütterung auf die Zusammensetzung des intramuskulieren Fettes des Musculus longissimus und verschiedener Fettdepos von Jungbullen der Rassen Ungarisches Grauvieh und Holstein Friesian 1. Mitteilung: Fettsäure Zusammensetzung.Arch. Tierz., 48: (6) 537546. Holmes, W. (1989): Grazing management. In: Grass: Its Production and Utilisation, Second Edition, Blackwell Scientific Publications, Oxford, 130-172. Hopkins, D.L. (1996): The relationship between muscularity, muscle: bone ratio and cut dimension in male and female lamb carcasses and the mesaurement of muscularity using image analysis.Meat Science, 44: (4) 307-317. Huchens, T. (2003): What do goats graze? Forages News, University of Kentucky, Princetown, USA, 1-4. Hundt, K.W. (1959): Körperformen, Fleischleistung und Schlachtqualität bei Mastlämmern. Züchtungskunde, 31: 159-170. Húth B. (2004): A gépi fejhetőség javítására irányuló szelekció lehetőségei a magyartarka fajtában. PhD értekezés. Kaposvári Egyetem, Állattudományi Kar, 124. Iváncsics J., Gulyás L. (1998): A nyerstej higiéniai minőségének javítása, különös tekintettel a szomatikus sejtszámra. XXVII. Óvári Tudományos Napok. Új kihívások a mezőgazdaság számára az EU csatlakozás tükrében. Állattenyésztési szekció. I. kötet. Mosonmagyaróvár, 78.82.

207

dc_904_14 Ivanov, I.D., Djorbineva, M. (2003): Assessment of welfare, functional parameters of the udder, milk productive and reproductive traits in dairy ewes of different temperament. Bulgarian Journal of Agriculture Science, 9: 711-715. Ivanov, I.D., Djorbineva, M., Sotirov, L., Tanchev, S. (2005): Influence of fearfulness on lysozyme and complement concentrations in dairy sheep. Revue Méd. Vét., 156: 8-9. Jakubec, V. (1977): Productivity of crosses based on prolific breeds of sheep. Livest. Prod. Sci., 4: 379-392. Jávor A. (1993): A tejelő keresztezett juhok legelőn tartása. In: Vinczeffy I. (szerk.): Legelőés gyepgazdálkodás. Mezőgazdasági kiadó, Budapest, 73-74. Jávor A. (1994): A tejelő keresztezett juhok legeltetése. Természetes Állattartás, 4: 13-47. Jávor A. (1999): Juhok és legeltetés. Debreceni Gyepgazdákodási Napok, 15: 173-176. Jávor A. (2002): Innovációs lehetőségek a juhtenyésztésben. Magyar juhászat és kecsketenyésztés, 11: 11-14. Jávor A. (2008): A juhtenyésztés lehetséges tenyésztési stratégiái a nemzetközi tapasztalatok felhasználásával. In: Kukovics S., Jávor A. (szerk.): A juhtenyésztés jelene és jövője az EUban, 449-464. Jávor A. (2012): Tükör a tükörnek- egy kiadvány apropóján. Magyar Juhászat. 21 évf. 4. sz. II-V. Jávor A., Kukovics S. (1996): A megváltozott juhászat legelőigénye a megváltozott viszonyok között. Debreceni Gyepgazdákodási Napok, 13: 105-106. Jávor A., Kukovics S. (2006): Jelentősebb magyarországi juhfajták és genotípusok. In: Jávor A., Kukovics S., Molnár Gy. (szerk.): Juhtenyésztés A-tól Z-ig, Mezőgazda Kiadó, Budapest, 98-137. Jávor A., Kukovics S. (2006): Jelentősebb magyarországi juhfajták és genotípusok. In: Juhtenyésztés A-tól Z-ig (szerk.: Jávor A., Kukovics S., Molnár Gy.) Mezőgazda Kiadó, Budapest, 98-137. Jávor A., Kukovics S., Molnár Gy. (2006): Juhtenyésztés A-tól Z-ig. Mezőgazda kiadó, Budapest, 375. Jávor A., Molnár Gy. (1997): Fogyasztási szokások. Magyar Mezőgazdaság, 52: 51-52., 3233. Jávor A., Molnár Gy., Kukovics S. (1999): Juhtartás összehangolása a legelővel. In: Nagy G., Vinczeffy I. (szerk.): Agroökológia – Gyep – Vidékfejlesztés, 169-172. Jávor A., Sás Gy., Veress L. (1993): Fattening examinations on endproduct lambs from milking cross-bred ewes and terminal lambs. Proc. 44th Ann. Meeting of EAAP, Aarhus, 253. Jávor, A., Nábrádi, A., Kukovics, S., Békesi, Gy., Hajduk, P., Sáfár, L., Ráki, Z., Bedő, S., Póti, P., Molnár, A., Molnár, Gy., Székelyhid, T., Szűcs, I., Ábrahám, M. (2001): Strategic steps in the sheep and goat branches. Acta Agraria Debreceniensis, 1: 61-68. Jávor, A., Sás, Gy., Veress, L. (1993): Fattening examinations on endproduct lambs from milking crossbred ewes and terminal rams. Proc. 44th Ann. Meet. EAAP, Aarhus, 5: 15.

208

dc_904_14 Jordana, J., Jordana, J.D. (1995): The Xisqueta (Pallaresa) sheep breed. A description of the breed and its current position and future prospects. Avances en Alimentacion y Meyora Animal, 11-18. Juhász E. (1934): Vizsgálatok a juh testarányairól, valamint a gyapjútermelés és a juh testarányai között mutatkozó kapcsolatokról. Doktori értekezés, Budapest, 50. Junkuszew, A., Ringdorfer, F. (2005): Computer tomography and ultrasound measurement methods for the prediction of the body composition of lambs. Small Rumin. Res., 56: 121125. Kabuga, J.D., Appiah, P. (1992): A note on the ease of handling and flight distance of Bos indicus, Bos taurus and their cross breds. Animal Production, 54: 309-311. Kádas A. (1998): Tenyésztési tartalékok (egy gyakorlati tenyésztő szemével). Magyar Juhászat a Magyar Mezőgazdaság melléklete, Budapest, 10: 6-7. Kakuk T, Schmidt J. (1988): Takarmányozástan. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 640. Károlyi R. (1905): Rét- és legelőmívelés. Franklin Nyomda, Budapest, 192. Kasperné Szél Zs., Bajnok M., Török G., Tasi J. (2013): Gyepek takarmány-mennyiségének és–minőségének laboratóriumi vizsgálatok nélküli megállapítása VIII. Kárpát-medencei Biológiai Szimpózium - I. Fenntartható fejlődés a Kárpát-medencében nemzetközi konferencia 2013.11.21-23. Budapest, Magyarország, 101. Katan, M.B. (1999): Functional foods. The Lancet, 354: 794. Kempster, A.J., Arnall, D., Alliston, J.C., Barker, J.D. (1982): An evaluation of two ultrasonic machines (Scanogram and Danscanner) for predicting the body composition of live sheep. Anim. Prod., 34:249-255. Kertész I. (1988): Gyeptermesztés gazdaságossága. Javaslatok gyepgazdálkodásunk fejlesztéséhez tudományos es termelési tanácskozás — Debrecen ATE. Debrecen, 85-89. Kesztyűs L. (1923): A keszthelyi m. kir. Gazdasági akadémia merino precoce juhászatának ismertetése. Keszthely, Mére Könyvnyomda, 55. Kilkenny, J.B. (1978): Nutrition and management of lactating ewes in systems for meat production under intensive grazing systems. In: J. G. Boyazoglu and T. T. Treacher (Ed.): Milk production in the Ewe, 101-115. Klapp, E., Boeker, P., König, F., Stählin, A. (1953): Wertzahlen der Grünlandpflanzen. Grünland, 2: 38-40. Klosz T. (1994): A vágójuhok E-U-R-O-P minősítése. A Hús, 4: 212-213. Köles P., Póti P., Mézes M. (2002): Közútról lefolyó vizet elszikkasztó terület gyepállományának nehézfém-tartalma. Állattenyésztés és Takarmányozás, 51: (1) 57-63. Köles P., Póti P., Nemcsics M., Naszradi T. (1997): A közúti közlekedés nehézfémszennyezőhatása kukoricaállományokban. Növénytermelés, 46: (3) 255-266. Köles, P., Mézes, M., Tolner, L., Czinkota, I., Forgó-Nemcsics, M., Póti, P., Szemán, L. (1999): Heavy metal content of the grass vegetation of an area used for the absorption of runoff water from a main road. Növénytermelés, 48:(5) 507-514.

209

dc_904_14 Komlósi I. (1989): Juhok hízékonyság vizsgálati eredményeinek értékelése. Debreceni Agrártudományi Egyetem, 60. Komlósi I. (2000): A fajtatiszta tenyésztés és keresztezés szerepe az árutermelésben. In: Jávor A., Fésűs L. (szerk.): Tenyésztési- és fajtahasználati útmutató. LICIUM-Art Könyvkiadó- és Kereskedelmi Kft., Debrecen-Szikszó-Herceghalom, 5-14. Komlósi I. (2012): Juh és szarvasmarha tenyésztési programok fejlesztését megalapozó kutatások. MTA doktori értekezés, Budapest, 1-336. Komlósi, I., Ap Dewi, I. (1997): The use of computer image analysis to determine carcass and live body dimensions in sheep to predict carcass conformation. Állattenyésztés és Takarmányozás, 46: (4) 335-343. Korman, K. (2002): The effect of the method of nutritive value determination of the ration and its physical form on the course and economic efficiency of lamb fattening. Ann. Univ. Mariae Curie Sklodowska. Sect. EE Zootechnica, 20: 149-156. Kósa L., Schuszter T. (1979): Pecsenyebárányok testméreteinek korrelációs összefüggés vizsgálata különböző populációknál. 101-119. Acta Agronomica Óváriensis, 21: 1-8. Kota M., Zsuposné Oláh A., Vinczeffy I. (1993): A gyep néhány gyógynövényének takarmányértéke és mikrobiológiai jelentısége. In: Legeltetéses állattartás. Tudományos közlemények Debrecen, 159-169. Krehl, A. (1997): Verhaltan von Ziegen und Schafen in der Weidehaltung. Diplomarbeit, FG Int. Nutztierzucht u. –haltung, Univesitat Gesamthochschule Kasel, Witzenhausen. Benyovszky B.M., Penksza K., Romvári Gy., Barcsák Z. (1995): Különböző mértékben legelt területek összehasonlító vizsgálata a bükki Nagymezőn. Előadáskivonatok: A fenntartható fejlődés időszerű kérdései a mezőgazdaságban. Georgikon Napok, Keszthely, 333-338. Kuchtík, J., Dobeš, I. (2006): Effect of some factors on growth of lambs from crossing between the Improved Wallachian and East Friesian. Czech J. Anim. Sci., 51: (2) 54-60. Kuchtík, J., Dobeš, I., Tőzsér, J. (2007): Effect of some non-genetic factors on growth of lambs of the Charollais breed. Állattenyésztés és Takarmányozás, 56: (2) 125-133. Kuchtík, J., Sedláčková, H. (2003): Composition and properties of milk in White Short-haired goats on the third lactation. Czech Journal of Animal Science, 48: 540–550. Kuchtik, J., Sustova, K., Urban, T., Zapletal, D. (2008): Effect of the stage of lactation on milk composition, its properties and the quality of rennet curdling in East Friesian ewes. Czech J. Anim Sci., 53 (2) 55-63. Kukovics S. (1979): A dorset-horn fajta hatása a magyar fésűs merinó hústermelésére. Az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet Közleményei, Herceghalom, 123-126. Kukovics S. (1996): Fajtakérdések és tenyésztési lehetőségek a 21. évszázad küszöbén. In: (szerk.: Kukovics S.) ÁTK Szaktanácsadási füzetek, 4: 5-15. Kukovics S. (1999): A húsminőség javítása és a szaporaság fejlesztése Dr. Mihálka Tibor életpályáján. Az alapanyag és a termék minőségének hatása a juhágazat gazdaságosságára. In: Jávor A., Fésűs L. (szerk.): Tenyésztési- és fajtahasználati útmutató, 118. Kukovics S. (2000): Az őshonos magyar kecske. Magyar Juhágazat, 9: 5-8.

210

dc_904_14 Kukovics S. (2000): Suffolk (angol). In: Jávor A., Fésüs L. (szerk.): Tenyésztési és Fajtahasználati Útmutató. Líceum-Art Könyvkiadó és Kereskedelmi Kft. Debrecen-SzikszóHerceghalom, 93-96. Kukovics S. (2006): A magyarországi cigája juhfajta típusai és jellemző tulajdonságai. In: Régi magyar juhfajták. (szerk.: Jávor A., Kukovics S., Dunka B.) Mezőgazda Kiadó, Budapest, 64-89. Kukovics S., Jávor A. (2002): A cigája fajta és jövője. In: (Szerk.: Jávor A., Mihók S.) Génmegőrzés, régi háziállatfajták értéke, Debrecen, 103-147. Kukovics S., Jávor A. (2006): Jelentősebb magyarországi juhfajták és genotípusok In: Jávor A., Kukovics S., Molnár Gy.: Juhtenyésztés A-tól Z-ig, Mezőgazda Kiadó, Budapest, 98-137., 376. Kukovics S., Jávor A., Molnár Gy., Ábrahám M., Molnár A. (1997): A juhtenyésztés minőségének fejlesztése. „Agro-21” Füzetek, 17: 76-100. Kukovics S., Jávor A., Sáfár L. (2000): Breeding objectives of Hungarian dairy sheep breeds. Options méditerranéennes. FAO, INRA, Ciheam, 47-60. Kukovics S., Molnár A., Ábrahám M., Gál T. (1999): A juhtej szomatikus sejtszámát befolyásolótényezők. Állattenyésztés és Takarmányozás, 48: (6) 714–716. Kukovics S., Molnár A., Mohácsi P., Mérő Gy., Ábrahám M., Szabados A. (1992): Keresztezett tejelő juhpopulációk összehasonlító értékelése. 1. Közlemény. Tejtermelési eredmények. Állattenyésztés és Takarmányozás, 41: (4) 299-309. Kukovics S., Németh T. (2007): A kecsketartásban Gyepgazdálkodási ankét SZIE, Gödöllő, 47: 125-135.

alkalmazott

gyephasználat.

Kukovics S., Németh T. (2011): Juhhús- vagy/és juhtejtermelés. Magyar Juhászat, 20: (7) 414. Kukovics S., Stapleton, D.L., Hinch, G.N. (1981): Az anya és a bárány genotípusának hatása az anya tejtermelésére és a bárány növekedésre. Állattenyésztés és Takarmányozás, 30: (1) 77-83. Kukovics, S., Molnár, A., Ábraham, M., Németh, T., Komlósi, I. (2006): Effects of udder traits on milk yield of sheep. Arch Tierz., 49: 165-175. Kukovics, S., Molnár, A., Jávor, A., Gáspárdy, A., Dani, Z. (2004): Variants and differences in production of Hungarian Tsigai sheep populations; I. Differences in their body size. Állattenyésztés és Takarmányozás, 53: 515-528. Kvame, T., Vangen, O. (2006): Selection for lean weight based on ultrasound and CT in a meat line of sheep. Livest. Sci., 106: 232-242. Labussière, J. (1988): Review of physiological and anatomical factors influencing the milking ability of ewes and the organization of milking. Livest. Prod. Sci., 18: 253-273. Labussière, J., Dotchewski, D., Combaud, J.F. (1981): Caractéristiques morphologiques de la mamelle des brebis Lacaune. Méthodologie pour l’obtention des données. Relation avec l’aptitude à la traite. Ann. Zootech., 30: 115-136.

211

dc_904_14 Landau, S., Vecht, J., Perevolotsky, A. (1993): Effects of two levels of concentrate supplementation on milk production of dairy goats browsing Mediterranean scrubland. Small Rumin. Res., 11: 227-237. Lapis M., Felföldi J., Koch K. (2003): „Gyepterületek különböző állatfajokkal történő hasznosításának gazdaságossága” Gyepgazdálkodási Közlemények, 1: 55-60. László Gy. (1986): „Arról, ami egykor megvolt, de elenyészett” In: László Gy. Árpád népe. Helikon Kiadó, 138-147. Látits Gy. (1981): A sűrített bárányoztatás eredményei modellkísérletben és nagyüzemi viszonyok között. Magyar Állatorvosok Lapja, 36: (11) 748-750. Látits Gy. (1983): Az ovulatio lefolyásának vizsgálata anyajuhokban, tenyészidényen kívül indukált ivarzásban. Magyar Állatorvosok Lapja, 38: (9) 520-522. Látits Gy. (1987): Néhány ciklusindukciós hormonpreparátum összehasonlító vizsgálata juhban. Magyar Állatorvosok Lapja, 42: (8) 479-481. Látits Gy., Becze J. (1975): Az ovuláció időbeli lefolyása szezonon kívül indukált ivarzásban, tekintettel a termékenyítési idő megválasztására. Különlenyomat az Állattenyésztési Kutatóintézet Közleményei, II. kötet 1. száma, 51-73. Látits Gy., Tury E. (1985): Ivarérettség és tenyészérettség vizsgálata merinó jerkékben. Magyar Állatorvosok Lapja, 40.(10.) 591-595. Lengyel A., Toldi Gy., Mezőszentgyörgyi D. (1998): Genetikai tartalékok a juhok hústermelésében. Állattenyésztés és takarmányozás, 47: 125-130. Lengyel A., Toldi Gy., Mezőszentgyörgyi D. (1999): Genetikai tartalékok a juhok hústermelésében. Magyar juhászat és kecsketenyésztés, 8: 4-7. Liu, Z.P. (2003): Lead poisoning combined with cadmium in sheep and horses in the vicinity of non-ferrous metal smelters. The Science of the Total Environment, 309: 117–126. Lopez, L.J., Capote, J., Peris, S., Darmanin, N., Arguello, A., Such, X., Barillet, F., Zervas, N.P. (1999): Changes in udder morphology as a conseqence of different milking frequency during first and second lactacion in Canarian dairy goats. Proccedings of the Sixth International Symphosium on the Milking of Small Ruminants, 100-103. Lu, D.C., Potchoiba, M.J., Loetz, E.R. (1991): Influence of vacuum level, pulsation ratio and rate on milking performance and udder health in dairy goats. Small Ruminant Research, 1-2: 1-8. Macciota, N.P.P., Fresi, P., Usai, G., Cappio-Borlino, A. (2005): Lactation curves of Sarda breed goats estimated with test day models. J. Dairy Res., 72: 470-475. Macit, M., Aksakal, V., Emsen, E., Esenbu, N., Aksu, M. (2002): Effect of vitamin E supplementation on fattening performance, non-carcass components and retail cut percentages, and meat quality traits of Awassi lambs. Meat Science, 64: 1-6. Macit, M., Esenbuga, N., Karaoglu, M. (2002): Growth performance and carcass characteristics of Awassi, Morkaram and Tushin lambs grazed on pasture and supported with concentrate. Small Rumin. Res., 44: 241-246. Magyar Takarmánykódex (1994): II. kötet, Budapest, 747.

212

dc_904_14 Makedos, I.D., Papanastasis, V.P. (1996): Effect of NP fertilisation and grazing intensity on species composition and herbage production in a Mediterranean Grassland and land use system. 16th EGF Meeting, 103-108. Mandal, A., Pant, K.P., Nandy, D.K., Rout, P.K., Roy, R. (2003): Genetic analysis of growth traits in Muzaffanagari sheep. Trop. Anim. Health Prod., 35: 271–284. opt. cit. Harcsa A., Pál G. (2003): Életnapi testtömeg-gyarapodás alakulása a szendrői (Bábolna Rt.) tenyészetekben, Magyar juhászat és kecsketenyésztés, 12: 14-15. Marco, J.C., Romeo, M., Esnal, A., Salazar, M., Gonzalez, L. (1993): Ovine mastitis: relation between somatic cell count (SCC), milk yield and its composition. Proc. Of British Sheep Veterinary Society, 17: 227-228. Margóczi K. (2003): A bugaci puszta legeltetett és nem legeltetett részének összehasonlítása a vegetáció természetessége szempontjából. In: Jávor A. (szerk.): Legeltetéses állattartást! DE ATC, 145-150. Marie-Etacelin, C., Casu, S., Aurel, M.R., Barillet, F., Carta, A., Deiana, S., Jacquin, M., Pailler, F., Porte, D., Tolu, S. (2003): New tools to appraise udder morphology and milkability in dairy sheep. CIHEAM-Options Mediterannes, 55: 71–80. Martyniuk, E., Olech, W., Klewiec, J. (2001): Body weight and in vivo assessed slaughter performance in olkuska sheep lambs. Arch. Tierz., 44: 377-384. Massadeh, A., Al-Sharif, L., Dalale’h, R., Hassan, M. (2006): Analysis of lead levels in local Jordanian and imported sheep meat and organs using atomic absorption spectrometry. Environ. Monitor Assesement, 115: 87-93. Massanyi, P., Tataruch, F., Slamecka, J., Toman, R., Jurcik, R. (2003): Accumulation of lead, cadmium, and mercury in liver and kidney of the brown hare (Lepus europaeus) in relation to the season, age, and sex in the West Slovakian Lowland. J. Environ. Sci. Health, 39: (7) 1299. Mathes, H.D., Nuernberg, K., Moehring, H., Demise, S., Bittner, G., Pilz, K. (1996): Fatty acid patterns in lamb meat. Fleischwirtschaft, 76: 907-909. Mátrai G-né. (1984): Az őz (Capreolus capreolus L.) téli táplálékösszetételének meghatározása mikroszövettani határozókulcs alapján. Doktori Értekezés, Gödöllő, 141. Mavrogenis, A.P. (1996): Estimates of environmental and genetic parameters influencing milk and growth traits of Awassi sheep in Cyprus. Small Rumin. Res., 20: 141-146. Mavrogenis, A.P., Papachristoforou, C., Lysandrides, P., Roushias, A. (1988): Environmental and genetic effects on udder characteristics and milk production in Damascus goats. Small Ruminant Research, 2: 333-343. McLean, B. (2007): Alternative forage crops for finishing lambs. ADAS CYMHU Wales Saskatchewan Ministry of Agriculture: Grazing management for sheep production.www.agriculture.gov.sk.ca. Mellado, M., Foote, R.H., Borrego, E. (1991): Lactation performance, prolificacy and relationship to parity and body weight in crossbred native goats in northern Mexico. Small Ruminant Research, 6: 167-174. Mészáros I. (1970): A nagyüzemi Állattenyésztés, Budapest, 19: (1) 9-13.

juhtenyésztés

szaporodásbiológiai

problémái.

213

dc_904_14 Mézes, M., Füleky, Gy. (2003): Investigation of quality assurance of agricultural production based on the heavy metal transfer in a soil-plant-animal system. Proc. First Int. Symp. Food Qualty Management for East European Countries. Cluj-Napoca, 49-52. Mezőszentgyörgyi D., Lengyel A., Andrássy Z. (1998): Merinó és suffolk juhok testösszetételének in vivo vizsgálata computer tomográffal. Állattenyésztés és Takarmányozás, 47: 303-314. Mihálka T. (1976): Juhtenyésztési kutatások eredményei. Állattenyésztési Kutató Intézet VII. Vándorgyűlése, Debrecen, 27-34. Mihálka T., Schuszter T., Molnár A. (1983): Magyar fésűsmerinó a J-ÁKI anyai vonalak szaporasági eredményeinek és gyapjútermelésének összehasonlítása. Az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet Közleményei, Gödöllő, 269-276. Mikó, P., Kovács, G., Balla, I., Vasa, L., Gyuricza, Cs. (2012): Investigation of the biomass and nutrient content of green manuring plants as second crops in Hungary. Not Bot Horti Agrobo, 40: (1) 47-52. Milerski, M., Mareš, V. (2001): Analysis of systematic factors affecting milk production in dairy goat. Acta Univ. Agric. et Silvic. Mendel, Brno, (1) 43–50. MJKSZ (2009): Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség 14. Időszaki tájékoztató, 1-80. MJKSZ (2012): Magyar Juh-és Kecsketenyésztő szövetség időszaki tájékoztató, Budapest, 1120. Molnár A. (1980): Két- és háromfajtás keresztezéssel előállított szapora anyai vonalak vizsgálata üzemi körülmények között. Az Állattenyésztési Kutatóintézet Közleményei, 73-77. Molnár A., Domanovszky Á. (1979): 15-ös csoportban és kísérleti kétszintes ketrecben, kettes és hármas elhelyezésben hizlalt bárányok teljesítményének összehasonlítása. Állattenyésztési Kutatóintézet Közleményei, 120-122. Molnár A., Molnár J. (2000): Kecsketenyésztés. GAIA Alapítvány, Galgahévíz, 398. Molnár A., Németh T., Nagy S., Jávor A., Lengyel A., Toldi Gy., Kukovics S. (2008): Az apafajta hatása a gyimesi racka keresztezett bárányok hízlalási és S/EUROP teljesítményére. In: Kukovics S., Jávor A. (szerk.): A juhtenyésztés jelene és jövője az EU-ban, 183-193. Molnár A., Schuszter T., Mihálka T. (1986): Különböző típusú keresztezések hizlalásának és vágásának eredményei. Az Európai Állattenyésztők Szövetségnek 37. Tudományos Ülésszaka, Budapest, 377. Molnár Gy. (1998): Húsminőségünk versenyképessége. Állattenyésztés és Takarmányozás, 47: 277-286. Molnár Gy. (1999): A magyar juhok vágott test és húsminősége, valamint az S/EUROP minősítés. Állattenyésztés és Takarmányozás, 48: 702-703. Molnár Gy., Jávor A. (1997): Tények a juhtenyésztés versenyhelyzetének megítéléséhez. Magyar Juhászat, 9: 4-5. Molnár Gy., Jávor A. (1998): Húsminőségünk versenyképessége. Állattenyésztés és Takarmányozás, 47: 277-288.

214

dc_904_14 Molnár Gy., Jávor A., Veress L. (1999): Tejelő keresztezésből származó végtermék bárányok hústermelése. Állattenyésztés és Takarmányozás, 48: 213-232. Molnár Gy., Jávor A., Veress L. (1999a): Tejelő keresztezésből származó végtermék bárányok hústermelése. 1. Közlemény: Hizodalmasság. Állattenyésztés és Takarmányozás, 48: (2) 213-232. Molnár Gy., Jávor A., Veress L. (1999b): Tejelő keresztezésből származó végtermék bárányok hústermelése. 2. Közlemény: Hizodalmasság. Állattenyésztés és Takarmányozás, 48: (3) 339–354. Montaldo, H., Martinez-Lozano, F.J. (1993): Phenotypic relationships between udder and milking characteristics, milk production and California mastitis test in goats. Small Rumin. Res., 12: (3) 329-337. Morand-Fehr, P. (2005): Recent developsment in goat nutrition and application: A review. In: Small Ruminant Research, 60: 25-43. Morand-Fehr, P., Owen E., Geiger-Reverdin, S. (1991): Feeding behaivour of goats at the trough. In: Goat nutrition, EAAP Pblication No. 46., Pudoc, Wageningen, 3-12. Moser, D.W., Bertrand, J.K., Misztral, I., Kriese, L.A., Benyshek, L.L. (1997): Genetic parameters estimates for carcass and yearling ultrasound measurements in Brangus cattle. J. Anim. Sci., 75: 149. Mosoni T. (2000): „Terület” - Terület és távolság mérő program. Gödöllő, Mucsi I. (1997): Juhtenyésztés és –tartás. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 30-51. Mucsi I. (1998): A takarmányozás és a szaporodás kapcsolata a juhtenyésztésben. XXVII. Óvári tudományos napok Állattenyésztési szekció, Mosonmagyaróvár, I. kötet, 131-133. Mucsi I., Benk Á. (2002): A merinó juhfajta ikerellési lehetősége. Magyar Juhászat (a Magyar Mezőgazdaság melléklete), Budapest, 7-8. Mucsi I., Túri L. (1988): Ivarzás-szinkronizált juhok vemhességi ideje. Állattenyésztés és Takarmányozás, 37: (5) 431-439. Munkácsi L. (2008): Juhászatok tartástechnológiájának korszerűsítése, a vágóbárányelőállítás technológiája. AWETH, 4: 281-289. Murphy, P.M., Purvis, I.W., Lindsay, D.R., Neindre, P.L., Orgeur, P., Poindron, P. (1994): Measures of temperament are highly repeatable in Merino sheep and some are related to maternal behavior. Anim. Prod. Aust., 20: 247-250. Nábrádi A., Jávor A. (2002): A juhtenyésztés szervezése és ökonómiája. In: (Szerk.: Pfau E., Széles Gy.) Mezőgazdasági üzemtan. Szaktudás Kiadó Ház, Budapest, 437-456. Nagy G. (1991): Az eltérő intenzitású gyepek tápértéke. Legelő az emberiség szolgálatában. DATE kiadvány, Debrecen, 164-176. Nagy G. (1996): A gyep gyakoribb védett növényei. Természetes Állattartás, Kaposvár, 6568. Nagy G. (1997): Néhány többhasznú gyepnövény. Legeltetéses állattartás. DATE Debrecen, 27-33.

215

dc_904_14 Nagy G. (2003): A gyepterületek mezőgazdasági értékének meghatározása. In: (szerk.) Jávor A.: Legeltetéses állattartást! Debrecen, 271-279. Nagy G. (2005a): A gyepek fontossága a vidékfejlesztésben. Gyep-állat-vidék-kutatástudomány, DE Debrecen, 77-85. Nagy G. (2006): Fűfélék tavaszi fejlődésének jellemzői. Gyepgazd. Közlem., 4: 89-93. Nagy G. (2007b): A nádképű csenkesz tavaszi fenológiai fejlődése és beltartalma. Gyepgazdálkodási ankét SZIE, Gödöllő, 93-99. Nagy G., Pető K. (2001): A lábon álló gyepek termésének mérése. Állattenyésztés és Takarmányozás, 50: 139-154. Nagy G., Szász F., Ferencz G. (1996): Ecologycal consraints in continuous setstocking in Eastern Hungary, In: Parente G. et al. (eds.): Grassland and land use systems, 16th EGF Meeting, 123-126. Nagy G., Vinczeffy I. (1993): A gyep hasznosítása. In: Vinczeffy I. (szerk.): Legelő és gyepgazdálkodás. Mezőgazda Kiadó, Budapest, 223-229. Nagy I., Veress L., Komlósi I., Horváth V. (1998): Két bárányozás közötti időt befolyásoló hatások. Állattenyésztés és Takarmányozás, 47: (3) 209-219. Nagy L. (2003): A 2003. évi juh fajtateszt. Magyar Állattenyésztők Lapja, 7: 8-9. Nagy L., Domanovszky Á., Székely P. (2005b): Juhfajták vizsgálata. OMMI kiadvány, 37-32. Nagy L., Póti P., Pajor F., Láczó E. (2005a): Anyajuhok szaporulati mutatóinak alakulása és azok életteljesítményre gyakorolt hatása a tenyésztésbe vételi idő és a sűrített elletés függvényében. Állattenyésztés és Takarmányozás, 54: (3) 265-271. Nagy Z., Jávor A. (1989): Újszerű takarmány-kiegészítő anyagok hatása a bárányhizlalási eredményekre. Debreceni Agrártudományi Egyetem Tudományos Közleményei, 28: 197-214. Nagy Zs. (2012): Tejelő hasznosítású lacaune és lacaune F1 genotípusú juhok vizsgálata. PhD értekezés, Kaposvár, 1-140. Nagy, G. (2005b): A simple theorical model for calculating agrcultural value of grasslands. In: O’Mara etal. (eds.): XX. International Grassland Congress: offered papers, Wageningen Academic Publischers, 893. Nagy, G. (2007a): Spring phenological development and nutritive value of brome grass. Grassland Science in Europe, No 12. proc. Of 14th EGF Symposium, Gent, Belgium 3-5. September Neindre, P.L., Murphy, P.M., Boissy, A., Purvis, I.W., Lindsay, D., Orgeur, P., Bouix, J., Bibe, B., Neindre, L.P. (1998): Genetics of maternal ability in cattle and sheep. Proceedings of the 6th World Congress on Genetics Applied to Livestock Production, Armidale, Australia January 11-16., 27: 23-30. Nelson, C.J., Moser, L.E. (1995): Morphology and Systematics. In: Barnes et al. (eds.): Forages Fifth Edition, Iowa State University Press, Ames, 15-30. Németh A., Mihályfi S., Salamon I., Gergátz E., Gulyás L. (2007): A lacaune juhfajta szerepe a magyar juhágazat versenyképességének javításában. AVA 3 –Agrárgazdaság, Vidékfejlesztés és Informatika Nemzetközi Konferencia, március 20-21. 216

dc_904_14 Németh Sz., Ari M., Pajor F., Póti P., Gulyás L. (2011): Három Magyarországon tenyésztett kecskefajta vérmérséklet-vizsgálata egy tejtermelő gazdaságban. AWETH, 7: (4) 169-170. Németh T. (2010): A magyarországi kecskefajták morfológiai és termelési tulajdonságainak értékelése, Doktori PhD értekezés, Kaposvár, 140. Németh, T., Baranyai, G., Kukovics, S. (2008): Distribution of external characteristics of Hungarian milking goat breeds. Book of Abstracts of the 59th Annual Meeting of EAAP, Vilnius, Lithuania, 195., 163. Nergüi, D. (2009): Mongol malčnii sudar oršiwai. [A mongol pásztor „szent könyve”]. Ulaanbaatar, 558. Nicolasi, R.J., Rogers, E.J., Kritchevski, D., Scimeca, J.A., Huth, P.J. (1997): Dietary conjugated linoleic acid reduces plasma lipoproteins and early aortic atherogenesis in hypercholesterolemic hamsters. Artery., 22: 266-277. Nitter, G. (1978): Breed utilization for meat production in sheep. Anim. Breed. Abstr., 46. 131-143. Novotna, L., J. Kuchtik, K., Sustova, D., Zapletal, R., Filipcik, R. (2009): Effects of lactation stage and parity on milk yield, composition and properties of organic sheep milk. Journal of Applied Animal Research, 36: 71-76. Nürnberg, K., Grumbach, S., Nürnberg, G., Hartung, M., Zupp, W., Ender, K. (2001): Influence of breed and production system on meat quality and fatty acid composition in lamb muscle. Arch. Tierz., 44: 351-361. Olechnowicz, J., Sobek, Z. (2008): Factors of variation influencing production level, SCC and basic milk composition in dairy goats. J. Anim. Feed Sci., 17: 41-49. Orr, D.M. (1980): Effects of sheep grazing Astrebla grssland in central western Queensland, Australia: 1. Effect of grazing pressuer and livestock distribution. Australian Journal of Agricultural Research, 31: 797-806. Osikowski, M., Borys, B. (1976): Effect on production and carcass quality characteristics of whether lambs of crossing Blackheaded Mutton Ile de France and Texel rams with Polish Merino ewes. Livest Prod Sci., 4: 343-3499. Pajor F., Borbély M., Póti P. (2011): Genotípus hatása az anyajuhok báránynevelő képességére. Állattenyésztés és Takarmányozás, 60: (1) 21-28. Pajor F., Borbély M., Póti P. (2011): Genotípus hatása az anyajuhok báránynevelő képességére. Állattenyésztés és Takarmányozás, 60: (1) 21-28. Pajor F., Fehér É., Póti P., Tőzsér J. (2008): Német húsmerinó jerkék hosszú hátizom területének értékelése ultrahangos módszerrel. A hús, 18: (3-4) 93-96. Pajor F., Hanó M., Láczó E., Póti P. (2008): Német húsmerinó bárányok temperamentumának értékelése és kapcsolata hizlalási tulajdonságokkal. Állattenyésztés és Takarmányozás, 57: (3) 239-248. Pajor F., Láczó E., Póti P. (2007): Német húsmerinó tenyészjerkék temperamentumának értékelése egyéves korukig .AWETH, 3: 115-126.

217

dc_904_14 Pajor F., Szentléleki A., Láczó E., Rupcsó M., Póti P. (2007): Magyar merinó és német feketefejű anyajuhok temperamentumának értékelése és összefüggése néhány szaporasági tulajdonsággal. AWETH, 3: 219-229. Pajor F., Szentléleki A., Tőzsér J., Póti P. (2011): Német húsmerinó bárányok választáskori vérmérsékletének Hatása néhány hizlalási tulajdonságra AWETH, 7: (1) 71-79. Pajor, F., Galló, O., Steiber, O., Tasi, J., Póti, P. (2009): The effect of grazing on the composition of conjugated linoleic acid isomers and other fatty acids of milk and cheese in goats. Journal of Animal and Feed Sciences, 18: 429–439. Pajor, F., Murányi, A., Szentléleki, A., Tőzsér, J., Póti, P. (2010): Effect of temperament of ewes on their maternal ability and their lambs’ postweaning traits in Tsigai breed. Arch. Tierz., 53: (4) 465-474. Pajor, F., Szentléleki, A., Láczó, E., Póti, P., Tőzsér, J. (2006): Relation of some production traits with temperament in Hungarian Merino lambs. Egyptian Journal of Sheep, Goat and Desert Animals Sciences, 1: 255- 260. Park, Y.W., Juarez, M., Ramos, M., Haenlein, G.F.W. (2007): Physico-chemical characteristics of goat and sheep milk. Small Ruminant Research, 68: 88-113. Parson, A.J., Williams, T.E. (1989): The geass plant. In: Holme W. (eds.): Grass, it’s production and utilization. Second edition, Blackwell Scientific Publications, Oxford, 7-23. Pathak, N., Khandelwal, S. (2006): Influence of cadmium on murine thymocytes: Potentiation of apoptosis and oxidative stress. Toxicol. Lett., 165: 121-132. Peeters, és mtsai (1992): cit in Fahr, R.D., Süs, R., Schulz, J., Lengerken, G. (2001): Vergleichende Untersuchungen zu Einflussfaktoren auf die somatische Zellzahl bei Schaf und Ziege. Arch. Tierz., 44: 288-298. Pelle E. (1975): Száraz takarmánykeverékre alapozott korai bárányelválasztás vizsgálata. Állattenyésztés és Takarmányozás, 25: (1) 65. Pelle E., Pácsonyi V., Szatmári L. (1987): Merinó állományon Ile de France fajtával végzett keresztezés eredményei. Állattenyésztés és Takarmányozás, 36: (4) 331-337. Pelle E., Papp J., Kollár N. (1988): A hízóbárányok csoportnagysága és férőhely szükséglete. Állattenyésztés és Takarmányozás, 37: 355-360. Penksza K., Házi J., Tóth A., Wichmann B., Pajor F., Gyuricza Cs., Póti P., Szentes Sz. (2013): Eltérő hasznosítású szürkemarha legelő szezonális táplálóanyag tartalom alakulás, fajdiverzitás változása és ennek hatása a biomassza mennyiségére és összetételére nedves pannon gyepekben. Növénytermelés, 62: (1) 73-94. Penksza K., Szentes Sz., Dannhauser C., Loksa G., Házi J. (2010): A legeltetés hatása a gyepekre és természetvédelmi vonatkozásai a Tapolcai- és a Káli-medencében. Természetvédelmi Közlemények, 16: 25–49. Penksza K., Tasi J., Szabó G., Zimmermann Z., Szentes Sz. (2009b): Természetvédelmi célú botanikai és takarmányozástani vizsgálatok adatai Káli-medencei juhlegelőhöz. Gyepgazdálkodási Közlemények, 7: 51-58. Penksza K., Wichmann B., Szentes Sz. (2009a): Szarvasmarha-, juh- és lólegelők összehasonlító vizsgálata a Tapolcai és a Káli-medencében. Gyepgazdálkodási Közlemények, 7: 59-63. 218

dc_904_14 Perez, L.J., Gomez-Gil, J.L., Garcia-Lopez, J., Linares, J.P. (1984): A study on udder morphology in Mancha ewes. III. Symphosium III. International de Ordeno Mecanio de Pequenos Rumiantes, 583-591. Peris, S., Caja, G., Such, X. (1999): Relationship between udder and milking traits in Murciano- Granadina dairy goat. Small Ruminant Research, 33: (2) 171-179. Petit, H.V. (2000): Effect of whole and rolled corn or barley on growth and carcass quality of lambs. Small Ruminant Research, 37: 293-297. Pirisi, A., Lauret, A., Dubeuf, J.P. (2007): Basic and incentive payments for goat and sheep milk in relation to quality. Small Rumin. Res., 68: (1-2) 167-178. Pitot, C.H., Dragan, P.Y. (1996): Chemical carcinogenesis. In: Casarett and Doull’s Toxicology, 5th Edn. International Edition, McGraw Hill, New York, 201-260. Plinado, J., De Miguel, P., Mateos, G.G., Medel, P. (2002): Effects of breed, sex and final weight on carcass quality and lamb performance. Joint Meeting Abstracts, J. Anim. Sci. 80: (1) 128. Polgár P., Toldi Gy. (2011): Juh és kecsketenyésztés. Digitális Tankönyvtár. Kaposvári Egyetem. Póti P., Bedő S. (1993): A rostalkotók emészthetőségének hatása a juhok takarmányadagjának táplálóértékére. Állattenyésztés és takarmányozás, 42: 515–522. Póti P., Bedő S. (1994): A különböző hozamfokozók hatása a takarmányadagok táplálóanyagainak és rostalkotóinak kihasználására juhokban. Állattenyésztés és Takarmányozás, 43: (1) 31-40. Póti P., Bedő S. (1999): Különböző genotípusú juhok testméreteinek értékelése. Állattenyésztés és Takarmányozás, 48: (6) 732-733. Póti P., Bedő S. (2000): A kritikus pontok a juhtermékek előállításában. A nemzetközi agrártermelés minőségbiztosítása, Gödöllő, 69-80. Póti P., Köles P., Bedő S. (1997): A gyepnövények mikro- és toxikus elemtartalma a közúttól való távolságtól függően. Micro- and toxic element content of pasture grasses as a function of the distance from the road. Állattenyésztés és Takarmányozás, 46: (5) 447-455. Póti P., Pajor F. (2009): Különböző legeltetési módok hatása a gyepterületek termésére és az anyajuhok kondíciójára. AWETH, 5: (4) 1-8. Póti P., Pajor F., Láczó E. (2005): Magyar merinó, ile de france F1 és suffolk F1 bárányok hizlalási és vágási teljesítményének vizsgálata. Acta Agraria Debreceniensis, 18: 16-23. Póti P., Pajor F., Láczó E. (2007): Sustainable grazing in small ruminants. Cereal Research Communication, 35: (2) 945-948. Póti P., Pajor F., Tőzsér J. (2012): Legeltetési és anyajuh használati módok hatása az anyajuhok néhány termelési tulajdonságára. Állattenyésztés és Takarmányozás, 61: (3) 279284. Póti, P. (1998): Korszerű tartástechnológiák a juhtenyésztésben. Állattenyésztés és Takarmányozás, 47: 337-342.

219

dc_904_14 Póti, P. (2006): Kecsketenyésztés és termék előállítás megújulását szolgáló tenyésztési stratégia program tervezet, SZIE-ASZE, Gödöllő, 203. Prasad, H., Sengar, O.P.S. (2002): Milk yield and composition of the Barbari goat breed and its crosses with Jamunapari, Beetal and Black Bengal. Small Ruminant Res., 45: 79-83. Purchas, R.W., Beach, A.D. (1981): Between-operator repeatability of fat depth measurements made on live sheep and lambs with an ultrasonic probe. New Zealand J. Exp. Agr., 9: 213. Radics L., Seregi J. (2005): Ökológiai szemléletű termékelőállítás. Szaktudás Kiadó Ház, Budapest, 287. Rádli A. (2013): Azonos körülmények között tartott, különböző genotípusú juhállományok néhány értékmérő tulajdonságának vizsgálata. PhD értekezés. Keszthely. 136. Rádli A., Polgár J.P., Bene Sz. (2011): Különböző genotípusú bárányok súlyának alakulása választásig legeltetett állományban. AWETH, 7: (4) 183-189. Ramazin, M., Bailoni, L., Schiavon, S., Bittante, G. (1997): Effect of Monensin on milk production and efficiency of dairy cows fed two diets differing in forage to concentrate ratio. J. Dairy Science, 80: 1136-1142. Rath, M., Peel, S. (2005): Grassland in Ireland and the UK. In: Mc Gilloway D.A. (ed.): Grassland: a global resource, Wageningen Academic Publishers, 13-27. Rathore, A.K. (1976): Relationships between teat shape, production and masztitisz in friesian cows. Br. Vet. J., 132: (4) 389–392. Rázsó I. (1906): A rét és legelőmívelés kézikönyve. Nitsmann Nyomdája, Győr, In: Vinczeffy I. (szerk.): Természetes gyepeink védelme Debreceni Gyepgazdálkodási Napok 11. Debrecen, 257-281. Renzhong, W., Ripley, E.A. (1997): Effect of grazing on a Leymus chinensis grassland on the Sonnen plain of north-eastern China. Journal of Arid Environments, 36: 307-318. Réti J. (1911): A legjobb takarmányfüvek termesztéséről. Gámán Nyomdája, Kolozsvár. In: Vinczeffy I. (szerk.): Természetes gyepeink védelme Debreceni Gyepgazdálkodási Napok 11. Debrecen. 257-281. Reverter, A., Johston, D.J., Ferguson, D.M., Perry, D., Goddard, M.E., Burrow, H.M., Oddy, V.H., Thompson, J.M., Bidon, B.M. (2003): Genetic and phenotypic characterisation of animal, carcass, and meat quality traits from temperate and tropically adapted beef breeds. 4. Correlations among animal, carcass, and meat quality traits. Australian Journal of Agricultural Research, 54: (2) 149-158. Robinson, D.L., Hammond, K., Mcdonald, C.A. (1993): Live animal measurement of carcass traits; estimation of genetic parameters of beef cattle. J. Anim. Sci., 71: 1128-1135. Robinson, D.L., Mcdonald, C.A., Hammond, K., Turner, J.W. (1992): Live animal measurement of carcass traits by ultrasound: assessment and accuracy of sonographers. J. Anim. Sci., 70: 1667-1676. Robinson, J.J., Russel, A.J.F., Treacher, T.T., Kilkenny, J., Boaz, T.G., Forbes, J.M., Mudd, C.H. (1983): Feeding the ewe. M.L.C. Queensway House, Bletchlay. 143-161.

220

dc_904_14 Robson M. J., Ryle, G.J.A., Woledge, J. (1988): The grass plant its form and function. In: Jones, M.B., Lazenby, A. (eds.): The Grass Crop. The physiological basis of production. Chapmín and Hall, London, 25-84. Robson, M.J., Parson, A.J., Williams, T.E. (1989): Herbage production: grasses and legumes. In: Holmes, W. (ed.): Grass production and utilization. BGS, Blackwell Scientific Publications, Oxford-London, 7-88. Rodriguez, E.M.R., Uretra, E.D., Romero, C.D. (1999): Concentrations of cadmium and lead in different types of milk. Z. Lebensm. Unters.Forsch. A., 208: 162–168. Rogers, G.W., Hargrover, T.J., Lawlor G.L.J., Ebersole, J.L. (1991): Correlations among linear type traits and somatic cell count. J. Dairy Sci., 74: 1083. Rovai, M., Kollmann, M., Bruckmaier, R.M. (2004): Incontinentia lactis: physiological and anatomical reasons of milk losses in dairy cows. 7th EAAp/ASAS/COST Workshop. Bled, Slovenia, 37. Rovai, M., Such, X., Piedrafita, J., Caja. G., Pujol, M.R. (1999): Evolution of mammarymorphology traits during lactation and its relationship with milk yield of Manchega and Lacaune dairy sheep. In: Milking and milk production of dairy sheep and goats. F.,Barillet, N.P., Zervas (Eds.), EAAP Publication No. 95, Wageningen Pers.,Wageningen, 107-109. Roy, P.K., Nagpaul, P.K. (1984): Influence of genetic and non-genetic factors on temperament score and other traits of dairy management. Indian Journal of Animal Science, 54: 566-568. Rózsáné Várszegi Zs. (2003): Keresztezett bárányok vágott test- és húsminősége. PhD. értekezés, Debrecen, 136. Ruberte, J.A., Carretero, M., Fernández, J., Pons, J.M., Gine, J., Sautet, J. (1994): Anatomía de la ubre de la oveja: datos morfológicos necesarios para comprender la producción de leche y el ordeño, Ovis, 32: 9-16. Rupp, R., Clément, V., Piacere, A., Robert Granié, C., Manfredi, E. (2011): Genetic parameters for milk somatic cell score and relationship with production and udder type traits in dairy Alpine and Saanen primiparous goats. Journal of Dairy Science, 94: 3629-3634. Sadeghi, S. Rafat, A., Bohlouli, M. (2014): Effect of crossbreeding on linear udder scores and their phenotypic relationships in iranian fat-tailed ewe’s. Biotechnology in Animal Husbandry, 30: (1) 61-77. Sáfár L., Domanovszky Á. (2000): A magyar merinó. Magyar Állattenyésztők Lapja, 5: 1011. Salamon R., Szakály S., Szakály Z., Csapó J. (2005a): Konjugált linolsav (CLA) – tejtermékek – humánegészség. 1. Alapismeretek és CLA a tejben, Tejgazdaság, 65: 4-13. Salamon R., Szakály S., Szakály Z., Csapó J. (2005b): Konjugált linolsav (CLA) – tejtermékek – humánegészség. 2. CLA a tejtermékekben és egyes élelmiszerekben, Tejgazdaság, 65: 14-21. Salamon R., Szakály S., Szakály Z., Csapó J. (2005c): Konjugált linolsav (CLA) – tejtermékek – humánegészség. 3. A CLA és hatásai az emberi szervezetben, Tejgazdaság, 65: 22-31. 221

dc_904_14 Sambraus, H.H. (2002): Haszonállatok színes atlasza. Hogyf Editio, Budapest, 115-126. Sato, S. (1981): Factors associated with temperament of beef cattle. Japanese Journal of Animal Research, 14: 127-128. Schandl J. (1947): Juhtenyésztés. Budapest, 7-8., 9-10., 19., 99. Schandl J. (1955): Lótenyésztés. Mezőgazda Kiadó, Budapest, 13–18., 97–138. Schandl J. (1960): Juhtenyésztés. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 270. Schandl, J. (1966): Juhtenyésztés. Függelék: A kecske tenyésztése, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 243., 247-248., 253-254. Schmidt J, Várhegyi Jné, Várhegyi J., Túriné C.É. (2000): A kérődzők takarmányainak energia és fehérjeértékelése. Mezőgazda Kiadó, Budapest, 185. Schmidt J., Várhegyi Jné., Várhegyi J., Cenkvári É. (1998): Javaslat a kérődzők takarmányozásában bevezetendő új, hazai fehérjeértékelési rendszerre. Állattenyésztés és Takarmányozás, 47: 165–182. Schuppel, H., Schwope, M. (1999): Content of somatic cells and microbiological quality of the milk of goats without evidence of clinical mastitis. Milchwissenschaft, 54: (1) 13-17. Schuszter T., Kukovics S., Molnár A. (1988): A tejtermelés fejlesztését célzó keresztezések hatása a hústermelésre. In: A tej-, illetve a hús-gyapjú irányú fejlesztés lehetőségei (szerk.: Kukovics S). Juhtenyésztési Ankét, Gödöllő, május 4., 121-128. Schutz, M.M., Vanraden, P.M., Wiggans, G.R. (1994):Genetic variation in lactation means of somatic cell scores for six breeds of dairy cattle. Journal of DAiry Science, 77: (1) 284-293. Schwarz, K., Mertz, W. (1959): Chromium (III) and the glucose tolerance factor. ArchBiochem Biophys., 85: 292-5. Scollan, N.D., Dhanoa, M.S., Choi, N.J., Marng, W.J., Enser, M., Wood, J.D. (2001): Biohydrogenisation and digestion of long chain fatty acids in steers fed on different sources of lipid. J. Agric. Sci., 136: 345-355. Simm, G., Dingwall, W.S., Lewis, R.M. (1993): Genetic improvement of meat production. Proc. 3rd Int. Sheep, Vet. Conf., Edinburgh, 307-316. Simopoulos, A.P. (2004): Omega-6/Omega-3 Essential Fatty Acid Ratio and Chronic Diseases. Food Reviews International, 20: (1) 77–90. Sipos M., Szentléleki A., Zándoki R., Mag L., Tőzsér J. (2006): Holstein-fríz tehenek tőgybimbó alakulásának értékelése digitális videokép-analízissel egy tenyészetben. Állattenyésztés és Takarmányozás, 55: (1) 1-11. Sleper, A.D., Bruckner, R.C. (1995): The Fescues. In: Barnes, R.F. et al. (eds.): Forages volume I. An Introductin to grassland Agriculture, Iowa State Unyversity press, Ames, Iowa, 345-356. Smith, N.E., Baldwin, R.L. (1974): Effects of breed, pregnancy, and lactation on weight of organs and tissues in dairy cattle. J. Dairy Sci., 57: 1055-1060. Snowder, G.D., Glimp, H.A. (1991): Influence of breed, number of suckling lambs, and stage of lactation on ewe milk production and lamb growth under range conditions. J. Anim. Sci., 69: 923-930. 222

dc_904_14 Soó R. (1941): A magyar (pannóniai) flóratartomány növényszövetkezeteinek áttekintése. Magyar Biol. Kut. Int. Munkái XIII., Pécs, 498-511. Soó R. (1964): Magyarország növénytársulásainak áttekintése. I. Akadémiai Kiadó, Budapest, 621. Soó R. (1965): Magyarország növénytársulásainak áttekintése. II. Akadémiai Kiadó, Budapest, 656. Soryal, K.A., Zeng, S.S., Min, B.R., Hart, S.P., Beyene, F.A. (2004): Effect of feeding systems on composition of goat milk and yield of Domati cheese. Small Ruminant Research, 54: 121-129. Stanford, K., Jones, S.D.M., Price, M.A. (1998): Methods of predicting lamb carcass composition: A review. Small Rumin, Res., 29: 241-254. Stefanovits P., Filep Gy., Füleky Gy. (1999): Talajtan. Mezőgazda Kiadó, Budapest, 470. Steiner, J.J., Grabe, D.F. (1986): Sheep grazing effects on subterranean clover (Trifolium subterraneum) Development and seed production in western Oregon (USA). Crop Science, 26: 367-372. Stivers-Young, L. (1998): Growth, nitrogen accumulation, and weed suppression by fall cover crops following early harvest of vegetables. Hort Sci., 33: 60-63. Strittmatter, K. (2004): Die feinwollrasse Merinofeischschaf in Deutschland-Stand und Probleme. Arch. Tierz., 47: 25-35. Strzetelski, J., Borowiec, F., Niwinska, B., Zymon, M. (2003): Effect of two linseed oily cultivars and soluble dried maize on fatty acid composition of calf meat. Ann. Anim. Sci., 2: 65-69. Suess, R., Heylen, K., Lengerken von G. (2000): The effect of Booroola on fat content and fat quality of carcasses in crosses with German Mutton Merinos. Arch Tierz., 43: 45-56. Sutton, J.D., Alderman, G. (2000): The energy and protein requirements of pregnant and lactating dairy goats The Agriculture and Food Research Council report. Livest. Prod. Sci., 64: 3-8. Szabó I. (1979): Adatok a kérődzők ízválogatásához. ATEK, Mosonmagyaróvári Mg. Tud. Kar Közleményei, 21: 25-38. Szakály S. (szerk.) (2001): Tejgazdaságtan. Dinasztia Kiadó, Budapest, 281. Székely P., Domanovszky Á. (1999): Juhok hízékonysági és vágási tesztje a fajtaérték vizsgálatában. Kitörési pontok a Magyar Állattenyésztésben. Tudományos Konferencia, Állattenyésztés és Takarmányozás Különszám, 48: (6) 698. Székely P., Domanovszky Á., Hajduk P., Kádas A., Komlósi I., Kukovics S., Lengyel A., Sáfár L., Toldi Gy. (2000): Juh teljesítmény-vizsgálati kódex. 4., OMMI, Budapest, 1-41. Székely P., Domanovszky Á., Nagy L. (2001): A juhtenyésztés 2000. évi eredményei. OMMI, Budapest, 160. Székely P., Domanovszky Á., Nagy L. (2004): Juhtenyésztés 2003. évi eredményei. Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet, Budapest, 24. Szemán L. (2005): A fajgazdag, vadvirágos gyepek jelentősége. In: Jávor A. (szerk.): GyepÁllat- Vidék- Kutatás- Tudomány, Debrecen, 43-48. Szemán L. (2006): Gyepgazdálkodás. Egyetemi jegyzet SZIE, Gödöllő, 27-39. 223

dc_904_14 Szemán L., Bajnok M., Harcsa M., Kulin B., György A., Kenéz Á., Penksza K. (2008): Gyepfajdiverzitás változása a juhlegeltetés hatására. AWETH, 4: 822–828. Szemán L., Barcsák Z., Tasi J. (2004): Gyepalkotó fajok és fajták válogatási sorrendje, anyajuhok legelési viselkedése alapján. Állattenyésztés és Takarmányozás, 53: (4) 385-393. Szovátay Gy. (1993): A legeltetés hatása az állatok termelését és szaporodását befolyásoló életfolyamatokra. In: Legeltetéses Állattartás, Debrecen, 257-264. Taneja, G.C. (1955): Mutton qualities in Australian Merino sheep.Aust. J. Agric. Res., 6: 882890. Tangl H. (1971): A szinkronizálás lényege és felhasználhatósága az állattenyésztésben. Állattenyésztés, Budapest, 20: (3) 211-216. Tasi J. (2006): Gyepnövények fenofázisainak hatása a minőségre és legelési sorrendre. Doktori (PhD) értekezés, Gödöllő, 117. Tasi J. (2007): A legelőtakarmány minőségének hatása a szarvasmarhák legelési válogatására. A magyar gyepgazdálkodás 50 éve –tanulságai a mai gyakorlat számára –Gyepgazdálkodási Ankét SZIE, Gödöllő, 207-214. Tasi J. (2008): Összefüggés-vizsgálatok legelési sorrend és gyepnövények fenofázisai esetében. AWETH, 4: 843-850. Tasi J. (2010): Természetvédelem és gyepgazdálkodás. In: Környezetvédelmi döntéstámogató rendszer fejlesztése az Ipoly vízgyűjtője példáján, szimpózium a Magyar Biológiai Társaság szervezésében, Budapest, 1. Tasi J., Barcsák Z. (2000): Gyepnövények kedveltségének és néhány minőségi paraméterének összefüggése. Növénytermelés, 49: 651-660. Tasi J., Barcsák Z. (2001): Néhány gyepnövény fejlődési fázisa és takarmányminőségének változása közötti összefüggések vizsgálata. Növénytermelés, 50: (1) 31-42. Tasi J., Barcsák Z. (2005): Selektions- und fressverhalten von weisdetieren. AWETH, 1: 3250. Tasi J., Barcsák Z., Kispál T., Szemán L. (2004): Legelő állatok takarmányválogatási viselkedése. Állattenyésztés és Takarmányozás, 53: (4) 373-383. Tasi J., Szemán L., Kovács M. (2003): Téli legelőtakarmány biztosítása nádas csenkesz felhasználásával. EU konform mezőgazdaság és élelmiszerbiztonság, SZIE Gödöllő-DE Debrecen, Proceedings, I. kötet, 363-369. Tasi, J. (2005): Heavy metal, macro- and microelement content of grass species and dicotyledons. Acta Agronomica Hungarica, 53: 349-352. Tasi, J., Czinkota, I., Kispál, T., Füleky, Gy. (1998): Einfluss von Boden und Pflanzenbestand auf Grünfutterqualität des Grünlands in Ungarn. 110. VDLUFA Kongress in Giessen, Kongressband, 353-357. Tharmaraj, J., Champan, D.F., Nie, Z.N., Lane, A.P. (2005): Milk production potential of different dairy pasture types in southern Australia. In: O’Mara et al. (eds.): XX. International Grassland Congress: offered papers, Wageningen Academic Publischers, 135.

224

dc_904_14 Thomas, C.L., Vinson, W.E., Pearson, R.E., Dickinson, F.N., Johnson, L.P. (1984): Relationship between linear type scores, objective type measure and indicators of masztitisz. J. Dairy Sci., 67: 1281. Thomas, D.L., Berger, Y.M. (2010): Milk recording and genetic improvement. Proceeding of the 16th Annual Great Lakes Dairy Sheep Symposium. Eau Claire, Wisconsin, USA, 56-66. Titi, H.H., Hasan,Y.L., Al-Ismail, K., Zakaria, H., Tabbaa, M.J., Abdullah, A.Y., Obeidat, B.S. (2011): Response of Shami goats and kids to variable levels of soyabean or sunflower oils in diets . Journal of Animal and Feed Sciences, 20: 493–508. Tizikara, C., Chiboka, O. (1988): Relationship between size, conformation and reproductive traits in West African Dwarf ewes. Turrialba, 1-12. Toldi Gy. (2003): Az S/EUROP minősítés és a juhok vágóértéke közötti összefüggés. PhD értekezés, Kaposvár, 157. Toldi Gy. (2011): Főbb nemzetközi és hazai jelentőséggel juhfajták. In: Juh- és kecsketenyésztés (szerk.: Polgár P., Toldi Gy.) Kaposvári Egyetem, 28-45. Toldi Gy., Mezőszentgyörgyi D., Lengyel A. (1999): Juh vágott testek S/EUROPminősítésének megbízhatósága. A Hús, 4: 235-240. Toldi Gy., Pászthy Gy., Lengyel A. (1995): Miért van szükség a juhok EUROP minősítésére? A Hús, 1: 45-48. Toldi Gy., Rózsahegyi P., Molinari A. (1994): Mi az az E-U-R-O-P? Magyar Mezőgazdaság (Magyar Juhászat c. mellékletében), 6: 2-3. Török G., Bajnok M., Szentes Sz., Tasi J. (2011): Az időjárás-változás hatása különbözőtípusú gyepek termőképességére és a takarmány minőségére. AWETH, 7: (4) 411418. Török M., Kocsis Gy., Bene Sz., Kiss B., Farkas V., Szabó F. (2007): Hízóbikák különböző testtájain ultrahanggal mért bőralatti faggyúvastagsága és azok összefüggései. Állattenyésztés és Takarmányozás, 56: (2) 117-124. Tőzsér J. , Szentléleki A., Maros K., Zándoki R., Domokos Z., Bujdosó M. (2003a): Előzetes eredmények charolais bikák és üszők temperamentumáról. Acta Agraria Kaposváriensis, 7: (2) 9-17. Tőzsér J., Holló G., Holló I., Seregi J., Repa I. (2004): A szarvasmarha hosszú hátizom területének mérése real-time ultrahangkészülékkel. Állattenyésztés és Takarmányozás, 53: (6) 539-553. Tőzsér J., Maros K., Szentléleki A., Zándoki R., Wittmann M., Balázs F., Bailo, A., Alföldi L. (2003b): Temperamentum teszt alkalmazása egy hazai angus és holstein-fríz tenyészetben. Állattenyésztés és Takarmányozás, 52: (6) 493-501. Tőzsér J., Sutta J., Bedő S. (2000): Videókép-analízis alkalmazása a szarvasmarhák testméretének értékelésében. Állattenyésztés és Takarmányozás, 5: 385-392. Treacher, T.T. (1971): Grundlagen der Fütterung. 2. Aufl. VEB.D. Landw. Verlag, Berlin, 126. Treacher, T.T. (1989): Nutrition of the dairy ewe. In: Boylan, W.J., ed. North American Dairy Sheep Symposium. University of Minnesota, St. Paul, USA, 45-57. 225

dc_904_14 Trillat, G., Boissy, A., Boivin, X., Monin, G., Sapa, J., Mormende, P., Neindre, P.L. (2000): Relations entre le bien-entre des bovines et les caracteristiques de la viande (Rapport definitifJuin). INRA, Theix, France, 1-33. Trzybinska, D. (1997): Economic conditions of sheep breeding in Poland. Prz., Hod., 16-18. Tsiplakou, E., Mountzouris, K.C., Zervas, G., (2006): Concentration of conjugated linoleic acid in grazing sheep and goat milk fat. Livest. Sci., 103: 74-84. Tulloh, N.M. (1961): Behaviour of cattle in yards. II. A study of temperament. Animal Behaviour, 9: 25-30. Turner, H.N., Dolling, C.H.S. (1965): Vital statistics for an experimental flock of Merino sheep. II. The influence of age on reproductive performance. Aust. J. Agric. Res., 16: 699– 712. Ulbright, T.L.V., Southgate, D.A.T. (1991): Coronary heart disease: seven dietary factors. The Lancet, 38: 985-992. Unal, N., Akcapinar, H., Atasoy F., Aytac, M. (2006): Some reproductive and growth traits of crossbred genotypes produced by crossing local sheep breeds of Kivircik x White Karaman and Chios x White Karaman in steppe conditions. Arch. Tierz., 49: (1) 55-63. Unger, P.E., Vigil, M.F. (1998). Cover crops effects on soil water relationships. J Soil Water Conserv, 53: (3) 200-207. Ungvári G., Molnár Zs., Varga Gy., David E. (2012): Ökoszisztéma-szolgáltatások nagyságrendi becslése vízgyűjtő szinten a vízkörforgást leíró vízháztartási jellemzők alapján.Kézirat. REKK Vízgazdasági Csoport - Budapesti Corvinus Egyetem, MTA Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézet, VITUKI Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet Nonprofit Közhasznú Kft., MTA-KRTK Világgazdasági Intézet, Budapest, 209-252. Vahid Y., Kóbori J. (2002): Juhtenyésztők kézikönyve. Szaktudás Kiadó Ház, Budapest, 3345. Vahid, Y. (1981): A világ nevezetesebb kecskefajtái. Gödöllői Agrártudományi Egyetem, Mezőgazdasági Kar, Állattenyésztési Tanszék, Gödöllő, 280. Vahid, Y., Kóbori J. (2000): Kecsketenyésztők kézikönyve. Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest, 166. Vallentine, J.F. (2001): Grazing Management. 2nd Edition. Academic Press, London, 228. Varga L. (2008): Kecsketej mikrobiológiai-higiéniai és fizikai-kémiai jellemzőinek alakulása a laktációsorán, a fejéstől a hűtve tárolásig. Tejgazdaság, 68: (1-2) 83–91. Várhegyi J., Hermán I. (1999): Kecsketakarmányozási lehetőségek és takarmányféleségek. A kecskeágazat jelene és jövője. 6. Debreceni Állattenyénytési Napok, Magyar Kecsketartók és Tenyésztők Országos Szövetsége, Herceghalom, 89-93. Várhegyi Jné., Schmidt J., Cenkvári É., Várhegyi J. (1998): A hazai új kérődző fehérjeértékelés összehasonlíthatósága a külföldi rendszerekkel. Állattenyésztés és Takarmányozás, 47: 239–246. Várszegi Zs. (1999): Magyarországi juh genotípusok vágási százalékának és EUROP minőségének összehasonlító elemzése. Állattenyésztés és Takarmányozás, 48: 736-737. 226

dc_904_14 Várszegi Zs., Molnár Gy. (2002): Juh genotípusok vágási minősége Magyarországon. Magyar juhászat és kecsketenyésztés, 11: 2-3. Vecerová, D., Krizek, J. (1993): Analyza variance mlécné uzitkovosti koz bílého krátkosrstého plemene. Zivoc. Vyr., 38: 961-967. Vegyenás J., Novotniné Dankó G., Oláh J. (2013): Landschaf merinó bárányok hizlalási eredményeinek vizsgálata különböző tápokkal. Magyar Juhászat, 22: (12) 1-8. Veress L. (1974): A szaporaság fokozásának lehetősége a juhtenyésztésben. Állattenyésztés, Budapest, 23: (3) 23-28. Veress L. (1982): Juhfajták. In: Juhtenyésztők kézikönyve. (szerk.: Veress L., Jankowski, S.T., Schwark, H.J.) Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 80-119. Veress L. (1987): Romanov cseppvér keresztezési kísérletek magyar merinó állományon. 1. Közlemény. Az anyai tulajdonságok alakulása. Állattenyésztés és Takarmányozás, 36: (1) 6370. Veress L. (1990): A juhok sűrített elletésének néhány biológiai és genetikai összefüggése. Tessedik Sámuel Tiszántúli Mezőgazdasági Tudományos Napok, DATE MTK, Debrecen, 1417. Veress L., Komlósi I., Végh J. (1991): Fésűs és booroola F1 merinó sűrítve ellethetőségének vizsgálata. Állattenyésztés és Takarmányozás, Budapest, 40: (2) 143-149. Veress L., Magyar K., Komlósi I., Horváth V., Kovács Z. (1995): Egy juhtenyésztési program és eddigi eredményei. Állattenyésztés és Takarmányozás, Budapest, 44: (4) 301-315. Veress L., Vadáné Kovács M., Lovas L., Vágvölgyi O., Radnai L., Makai B. (1984): Gyorshizlalású pecsenyebárányok hústermelő képességének vizsgálata. (I. Magyar merinó fajtában). Állattenyésztés és takarmányozás, 33: (1) 57-67. Veress L., Végh J., Komlósi I. (1989): Magyar merinók sűrítve elletésének tapasztalatai. Állattenyésztés és Takarmányozás, 38: (1) 37-46. Veress L., Vucskits A., Lovas L., Radnai L. (1979): Merinó bárányok beállítási korának, súlyának, és az ivarnak a hatása hizlalási teljesítményükre. Állattenyésztés és Takarmányozás, 28: (5) 945. Vincent, J.B. (2000): The biochemistry of chromium. J. Nutr., 130: 715-718. Vinczeffy I. (1993a): A gyep hasznosítása. In: Legelő- és gyepgazdálkodás. (Szerk.: Vinczeffy I.). Mezőgazda Kiadó, Budapest, 223-284. Vinczeffy I. (1993b): Legelő és gyepgazdálkodás. Mezőgazda Kiadó, Budapest, 400. Vinczeffy I. (1993c): Természetes gyepeink védelme. Debreceni Gyepgazdálkodási Napok 11 DATE, Debrecen, 257-281. Vinczeffy I. (1998): Lehetőségeink a legeltetéses állattartásban. Tanulmány, Debreceni Gyepgazdálkodási Napok 16. DATE, Debrecen, 156. Voisinet, B.D., Grandin, T., Tatum, J.D., O’Connor, S.F., Struthers, J.J. (1997): Feedlot cattle with calm temperaments have higher daily gains than cattle excitable temperaments. Journal of Animal Science, 75: 892-896.

227

dc_904_14 Wada, O., Wu, G.Y., Yamamoto, A., Manabe, S., Ono, T. (1983): Purification and chromoium excretory function of low molecular weight, chromium-binding substances from dog liver. Environm. Res., 32: 228-239. Whittaker, A.D., Park, B., Thane, B.R., Miller, R.K., Savell, J.W. (1992): Principles of Ultrasound and Measurement of Intramuscular Fat. J. Anim. Sci., 70: 942-952. Williams, C.M. (2000): Dietary fatty acids and human health. Ann. Zootechnie., 49: 165-180. Williams, J.C. (1993): Influence of farm, parity, season and litter size on the lactation curve parameters of white British dairy goats. Anim. Prod., 57: 99–104. Wilson, D.E., Rouse, G.H., Haya, C.L., Hassen, A. (2000): Carcass expected progeny differences using real-time ultrasound measures from developing Angus heifers. Ann. Meeting of ADSA-ASAS, July 24-28, Baltimore, Maryland, J. of Anim. Sci., 78: 58. Wilson, D.E., Zhang, H.C., Rouse, G.H., Duello, D.A., Izquierdo, M.M. (1992): Prediction of intramuscular fat in the longissimus dorsi of live beef animals using real-time ultrasound. J Anim. Sci. Suppl., 70: 224. Wilson, D.J., Keith, N.S., Sears, P.M. (1995): Effects of stage of lactation, production, parity and season on somatic cell counts in infected and uninfected dairy goats. Small Ruminant Res., 16: 165-169. Wohlt, J.E., Fiallo, J.F. , Miller, M.E. (1981): Composition of by-products of the essential-oil industry and their potential as feeds for ruminants. Anim. Feed Sci. Technol., 6: 115-121. Wood, J.D., Richardson, R.I., Nute, G.R., Fisher, A.V., Campo, M.M., Kasapidou, E., Sheard, P.R., Enser, M. (2003): Effects of fatty acids on meat quality: a review. Meat Sci., 66: 21-32. Yilmaz, O., Denk, H., Bayram, D. (2007): Effects of lambing season, sex and birth type on growth performance in Norduz lambs. Small Ruminant Research, 68: (3) 336-339. Young Y., Lambert, M.G., Hodson, J. (1996): Effect of contrasting sward heights withing forage species on short-term ingestive behaivour of sheep and goats grazing grasses and legumes. In: New Zealand Journal of Agricultural Research, 39: 83-93. Young, C.W., Legates, J.E., Lecce, J.G. (1960): Genetic and phenotypic relationship between clinical masztitisz, alboratory criteria and udder height. J. Dairy Sci., 43: 54. Zámbori M. (szerk.) (2013): Juh Teljesítménvizsgálati Kódex. 9. kiadás, 1-38. Zan, M., Stibilj, V., Rogelj, I. (2006): Milk fatty acid composition of goats grazing on alpine pasture. Small Rumin Res, 45-52. Zeng, S.S., Escobar, E.N. (1995): Effect of parity and milk production on somatic cell count, standard plate count and composition of goat milk. Small Ruminant Research, 17: (3) 269274. Zhang, R., Mustafa, A.F., Zhao, X. (2006): Effects of flaxseed supplementation to lactating ewes on milk composition, cheese yield, and fatty acidcomposition of milk and cheese. Small Ruminant Research, 63: 233–241. Zupp, W. (2003): Realise slaughter lambs for the market by cross breeding. Arch Tierz., 46: 78-80.

228

dc_904_14 Zupp, W., Grumbach, S. (1995): In: Molnár Gy., Jávor A., Veress L. (1999): Tejelő keresztezésből származó végtermék bárányok hústermelése 1. Közlemény: hizodalmasság. Állattenyésztés és Takarmányozás, 48: 213-232.

94/71/EC (1994): Directive amending Directive 92/46/EC laying down the health rules for the production and placing on the market of raw milk, heat-treated milk and milk-based products. Off. J. Eur. Community L368, 33-37. 16/1998. (IV. 3.) FM Rendelete a vágójuhok vágás utáni minősítéséről (S/EUROP) és kereskedelmi osztályba sorolásáról. Magyar Közlöny 29. 2474-2477. 17/1999. (VI.16.) EüM rendelet az élelmiszerek vegyi szennyezettségének megengedhető mértékéről. 10/2000. (VI. 2.) KöM-EüM-FVM-KHVM együttes rendelet a felszín alatti víz és a földtani közeg minőségi védelméhez szükséges határértékekről. 75/2003. (VII. 4.) FVM rendelet a vágóállatok vágás utáni minősítéséről. 2005/87/EC: Commission directive. Official journal of the European Union. (06.12.2005.) 1881/2006/EK rendelet (2006. december 19.) az élelmiszerekben előforduló egyes szennyező anyagok felső határértékeinek meghatározásáról.

229

dc_904_14 6. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetemet fejezem ki a Szent István Egyetem azon oktatóinak, kutatóinak, dolgozóinak, akik szakmai munkámat segítették. Kiemelten Dr. Bedő Sándor professzor úrnak, aki tanáromként, szakmai és munkahelyi vezetőmként irányította és segítette munkámat. Dr. Barcsák Zoltán egyetemi tanárnak és Dr. Tasi Julianna egyetemi docensnek, hogy elindítottak szakmai utamon, és megszerettették velem a gyepgazdálkodást, a gyepre alapozott állattartást. Az Állattenyésztés-tudományi Intézet kollektívájának, kiemelten Dr. Pajor Ferencnek, aki az elmúlt több, mint egy évtizedben segítette munkámat, Abayné dr. Hamar Enikőnek, Tóth Gábornak és Bényi Erzsébetnek, akik segítettek disszertációm összeállításában. Köszönetemet fejezem ki továbbá valamennyi partner cégnél, egyetemnél dolgozó kollégának, akik támogattak, illetve segítették munkámat. Végezetül köszönetemet fejezem ki szűkebb és tágabb családomnak, édesanyámnak, édesapámnak, akik minden szempontból támogattak, példát mutattak, páromnak, aki hihetetlen megértéssel, szeretettel mindig ott volt mellettem, és gyermekeimnek, akik szeretetükkel, egyéniségükkel mindig erőt adtak.

230