MISKOLCI EGYETEM Gazdaságtudományi Kar Számvitel Tanszék
BEVEZETÉS A SZÁMVITELBE
1/A. Gyakorló feladat
Réges régen a középkori Európában élt egy földesúr egy magas dombra épített kastélyban. Felelős volt mindazon jobbágyok jólétéért, akik az
földjein éltek. Egyik tavasszal az
eljövendő búzatermésről gondolkodott. „Azt hiszem, hogy a 30 hold földemet a szomszéd földesúr 150 hordó búzáért venné meg, de az lesz a legjobb, ha megműveltetem Ivánnal és Igorral.” Így aztán magához hivatta Ivánt és Igort. „Iván, te a 20 holdas földemen, Igor, te pedig a 10 holdas földemen fogsz gazdálkodni - kezdte a földesúr. Adok Ivánnak 20 hordó vetőbúzát és ugyanannyi font trágyát (20 font trágya 2 hordó búzát ér), Igor te pedig 10 hordó búzát fogsz kapni és 10 font trágyát. Mindkettőtöknek adok egy-egy ökröt ekehúzásra, de az ekét nektek kell beszereznetek a kovácstól. Az ökrök csak három évesek, soha nem használták őket ekehúzásra, így jó 10 évig használhatóak a gazdaságban. Vigyázzatok nagyon rájuk, mert egy ökör 40 hordó búzát ér. Gyertek vissza ősszel, hozzátok vissza az ökröket, az ekét és a learatott terményt. Iván és Igor meghajolt és visszavonult a kastélyból, magukkal vive mindazon dolgokat, amiket a földesúr adott nekik. Eltelt a nyár és a betakarítás után Iván és Igor visszatért a kastélyba, hogy számot adjon mindarról, amit tavasszal kaptak. Iván így szólt: „Uram, visszaadom az alig használt ökröt, az ekét, ami eltört és 223 hordó búzát. Sajnos tartozom még a kovácsnak 3 hordó búzával azért az ekéért, amit még tavasszal kaptam tőle. Ahogy az várható volt elhasználtam az összes trágyát és magot, amit tavasszal kaptam. Arra is emlékeztetem nagyságos uramat, hogy a betakarításkor 20 hordó búzámat személyes használatra már elvitt.” Aztán Igor következett: „Uram, itt van az alig használt ökör, az eke, amiért a kovácsnak 3 hordó búzát adtam a terményemből és 105 hordó búza. Én is elhasználtam az összes vetőmagot és a trágyát. Nagyságos uram egy pár nappal ezelőtt tőlem is elvitt 30 hordó búzát a magtárába. Azt hiszem, az eke még két betakarítást kibír.” „Jól dolgoztatok!” - mondta a földesúr. Ezekkel a szavakkal elbocsátva a két jobbágy elment. Miután elhagyta a kastélyt a földesúr azon kezdett gondolkozni, hogy tulajdonképpen mi is történt. „Igen - gondolta - nagyon jól dolgoztak, de kíváncsi vagyok melyikük dolgozott jobban?” Feladat: Mindkét jobbágynak készítsünk el az induló és a záró vagyonkimutatását (nyitó és a zárómérlegét) és egy kimutatást az 1 év alatt elért eredményről (az időszaki eredménykimutatását). (Ne zavarja az a tény, hogy még semmit sem tud a mérlegről és az eredménykimutatásról, támaszkodjon saját belátására.) 1
MISKOLCI EGYETEM Gazdaságtudományi Kar Számvitel Tanszék
BEVEZETÉS A SZÁMVITELBE
1/B. Gyakorló feladat
Lakatos úrnak 2.000 eFt áll készpénzben rendelkezésére. 20XY. január 1-én vásárolt egy épületet 5.000 eFt-ért. A hiány fedezésére egy 25 éves futamidejű kölcsönt vett igénybe, melynek kamata 7 %. A törlesztés évenként történik, a 20XY. évi törlesztés 258 eFt – mely tartalmazza tőketörlesztést és a fizetendő kamatot – tárgyév december 31-én esedékes. Az épület 40 év alatt értéktelenedik el. A leírás lineáris, évi 125 eFt. A vásárlást követően az épületet Lakatos úr bérbe adta egy étterem tulajdonosnak és a tárgyévre 600 eFt-ot számlázott ki. A bérleti díj első részletét tárgyévre novemberben (350 eFt) kapta meg, a második fizetési részletet (250 eFt) a következő év februárban. A nyereség után fizetendő adó mértéke 20 %. A nyereségadóból 50 eFt-ot december 20-ig átutalt adóelőlegként. Feladat: Készítse el a mérleget 20XY. január 1. és 20XY. december 31. időpontokra, valamint az eredménykimutatást 20XY. évre.
2
MISKOLCI EGYETEM Gazdaságtudományi Kar Számvitel Tanszék
BEVEZETÉS A SZÁMVITELBE
2. Gyakorló feladat Egy vállalkozás eszközeinek és forrásainak ................ év december 31-i értékadatai (ezer Ftban): Megnevezés Érték Megnevezés Érték Készpénz 300 Szállítók követelései 30.000 Beruházások 50.000 Ingatlanok bruttó értéke 350.000 Anyagok 80.000 Ingatlanok értékcsökkenése 130.000 Munkabértarozás 18.000 Törzstőke 380.000 Belföldi vevők 63.700 Társadalombizt. kötelezettség 5.000 Műszaki berendezések bruttó értéke 50.000 Félkésztermék 6.000 Műszaki ber. értékcsökkenése 10.000 Elszámolási betét 40.000 Mérleg szerinti eredmény ……….. Feladat: 1. Számítsa ki a mérleg szerinti eredményt! 2. Készítse el a vállalkozás zárómérlegét!
3. Gyakorló feladat Egy gazdasági társaság .............. év december 31-én meglévő vagyonáról a következő adatokat ismerjük (Ft-ban): Megnevezés Érték Megnevezés Érték Raktárépületek nettó értéke 300.000 Hosszú lejáratra kapott 4.000.0000 kölcsönök Gépjárművek nettó értéke 200.000 K&H lekötött betét 150.000 (3 hónapos lejáratú) Alapítás, átszervezés aktivált értéke 50.000 Vevőktől kapott előlegek 15.000 Alapanyagok 250.000 Váltókövetelés 120.000 Segéd- és egyéb anyagok 85.000 Munkabér tartozás 55.000 Befejezetlen termelés 380.000 Társadalombizt. kötelezettség 10.000 Késztermékek 670.000 Házipénztár 21.000 Szoftver termékek 1.600.000 Elszámolási betétszámla 1.514.000 Egy éven belül elhaszn. szerszámok 400.000 Részvénytőke 1.500.000 MNB letéti jegy (hosszú lejáratú) 80.000 Mérleg szerinti eredmény ………… Feladat: 1. Számítsa ki a mérleg szerinti eredmény összegét! 2. Készítse el a gazdasági társaság mérlegét!
3
MISKOLCI EGYETEM Gazdaságtudományi Kar Számvitel Tanszék
BEVEZETÉS A SZÁMVITELBE
4. Gyakorló feladat Egy gazdasági társaság vagyonáról ............. ismerjük (Ft-ban): Megnevezés Érték Elszámolási betét 2.150.000 Pénztár 3.000 Eladásra vásárolt kincstárjegyek 200.000 Váltótartozások 88.000 Munkabértartozások 236.000 Társadalombiztosítási kötelezettség 116.000 Egyéb adótartozások 20.000 Készletekre adott előlegek 165.000 Vevőktől kapott előlegek 200.000 Vevők 320.000 Szállítók 1.540.000 Üzlethelyiség nettó értéke 1.300.000
év december 31-én a következő adatokat Megnevezés Raktárhelyiség nettó értéke Műszaki berend. (1 éven túl használat) Know-how Üzleti érték (good-will) Félkésztermék Késztermék Alapanyagok Védőeszközök Hosszú lejáratú hitel Jegyzett tőke Tőketartalék Mérleg szerinti eredmény
Érték 1.800.000 900.000 520.000 110.000 325.000 672.000 210.000 25.000 1.500.000 4.600.000 250.000 ………..
Feladat: 1. Számítsa ki a mérleg szerinti eredmény összegét! 2. Készítse el a gazdasági társaság mérlegét! 5. Gyakorló feladat Egy gazdasági társaság adatai ........... év december 31-én (Ft-ban): Megnevezés Érték Megnevezés Érték Garanciális jav-ra elkül. tartalékok 102.000 Tőketartalék 400.000 Csekkek 15.000 Késztermékek 40.000 Találmány 35.000 Eredménytartalék 160.000 Rövid lejáratú kölcsönök 187.000 Beruházásokra adott előlegek 56.000 Szállítók 156.000 Vevőktől kapott előlegek 20.000 Üzlethelyiségek nettó értéke 2.000.000 Pénztár 5.000 Göngyölegek 27.000 Alapanyagok 210.000 Beruházási és fejlesztési hitel 1.118.000 Hosszú lejáratú bankbetétek 133.000 (ebből 1 éven belül es. törl. részl.) 215.000 Készletekre adott előlegek 51.000 Elszámolási betétszámla 3.100.000 Adott kölcsönök (hosszú lejáratra) 125.000 Váltótartozások 144.000 Törzstőke 4.200.000 Munkaruha 42.000 Tartozások kötvénykibocsátásból 143.000 Váltókövetelések 14.000 Vevők 149.000 Kísérleti fejlesztés aktivált 98.000 értéke Szerszámgép rendszer nettó értéke 1.500.000 Mérleg szerinti eredmény ………… Feladat: 1. Számítsa ki a gazdasági társaság mérleg szerinti eredményét! 2. Állítsa össze a társaság mérlegét!
4
MISKOLCI EGYETEM Gazdaságtudományi Kar Számvitel Tanszék
BEVEZETÉS A SZÁMVITELBE
6. Gyakorló feladat Egy vállalkozás tárgyév december 31-i főkönyvi kivonatából az alábbi záróegyenlegeket ismeri (ezer Ft-ban): Megnevezés Befejezetlen beruházások Váltótartozások Tartozások kötvénykibocsátásból Munkavállalóknak adott fizetési előleg Ingatlanok Ingatlanok értékcsökkenése Rövid lejáratú hitelek Passzív időbeli elhatárolások Céltartalék várható garanciális köt-re ÁFA követelés Céltartalék környezetvéd. ktsg-re Tartós CIB részvény Mérleg szerinti eredmény Vám-és pénzügyőrségi tart. Váltókövetelések Saját részvények Egyéb szállítóval szembeni tart. Kereskedelmi áruk Jegyzett tőke Elszámolási betétszámla Befejezetlen termelés Félkész termék raktáron Késztermékek Különféle egyéb követelések Külföldi vevők Más vállalkozásnak adott kölcsön (ho.) Aktív időbeli elhatárolások Bp.I. államkötvény Egyéb ber. felsz. és járművek Egyéb ber., felsz. és járm.értékcs.
Érték 110.375 9.900 315.000 3.000 725.000 496.500 1.155.000 45.000 19.750 525.000 6.000 57.500 50.000 45.400 8.250 11.600 338.750 24.000 1.685.000 311.000 12.750 133.200 848.475 45.375 166.500 9.750 55.500 73.350 290.000 160.000
Feladat: 1. Számítsa ki a eredménytartalék összegét ! 2. Készítse el a vállalkozás zárómérlegét !
5
Megnevezés Érték Személyi jövedelemadó köt. 22.375 Szellemi termékek 50.750 Szellemi termékek értékcsökk. 21.500 Göngyöleg 6.000 Pénztár 5.000 Hosszú lej-ra lekötött bankbetétek 16.500 Deviza betétszámla 50.000 Dolgozóknak adott kölcsön (hosszú 1.950 lejáratú) Közvetített szolgáltatások 2.000 Tőketartalék 197.500 Eredménytartalék …………. Költségvetési kötelezettségek 850 Céltart. végkielégítés rendezésére 52.500 Műszaki ber., gépek, járm. 1.037.500 Műszaki ber., gépek, járművek 392.500 értékcsökkenése Beruházási hitel (hosszú lej.) 61.650 Társadalombizt. kötelezettség 20.000 Készletekre adott előlegek 7.500 Beruházási szállítók 21.250 Eladásra vásárolt OTP részvény 85.000 Egyéb belföldi vevők 346.025 Rövid lejáratú kölcsönök 3.100 Költségvetéssel szembeni köv. 4.000 Beruházásra adott előlegek 11.500 Anyagok 106.500 Helyi adótartozás 5.000 Jövedelem tartozás 41.800 Vagyoni értékű jogok 37.500 Vagyoni értékű jogok értékcsökk. 7.500
MISKOLCI EGYETEM Gazdaságtudományi Kar Számvitel Tanszék
BEVEZETÉS A SZÁMVITELBE
7. Gyakorló feladat Egy vállalkozás 20X1.év XII. 31-i főkönyvi kivonatának adatai az alábbiak szerint ismeretesek: Feladat: Pótolja a hiányzó összegeket és készítse el a Mérleg HOSSZÚ LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK, PÉNZESZKÖZÖK és a KÉSZLETEK mérlegfőcsoportját a Számviteli Törvény által előírt tagolásban! Kiegészítő információk: 1. A 4 éves futamidőre – egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozástól – kapott kölcsönt illetve az anyavállalattól kapott kölcsönt 20X1. év január 1-én kapta a vállalkozás, és teljes egészében a lejáratkor kell visszafizetni. 2. A fizetendő társasági adó alapja 10.500 eFt, az adókulcs 16%. 3. A beruházási és fejlesztési hitelt a vállalat egy évvel ezelőtt vette fel (az első törlesztő részletet már kifizette), éves törlesztése pedig a mindenkori nettó összeg adott (minden évben megegyező) százaléka. Az eredetileg felvett hitel összege 15.000 eFt. 4. Az anyagok egy részét 11.600 EUR-ért szerezték be, a teljesítéskori árfolyam: 250 Ft/EUR. A pénzügyi rendezésre 20X1. év során nem került sor. 5. A 6 évre felvett hitel törlesztése egyenlő részletekben történik, azonban a vállalat 2 év türelmi időt kapott a törlesztés megkezdéséig. (Az utolsó törlesztő részletet a következő évet követő évben kell fizetnie a vállalatnak) Megnevezés Érték Beruházásokra adott előlegek 5.600 Vevőktől kapott előlegek 200 Valutapénztár 100 Társasági adó kötelezettség ….. Jövedelemtartozás 3.100 2 évre anyavállalattól kapott kölcsön 2.300 Vámtartozás 1.900 Termelő berendezések nettó értéke 5.500 Váltókötelezettségek 1.040 Átváltoztatható kötvények 5.000 Befejezetlen termelés 2.300 4 éves időtartamra felvett kölcsön 1.700 Halasztott bevételek 1.100 Félkésztermékek 1.400 Hátrasorolt kötelezettségek egyéb 800 gazdálkodóval szemben Belföldi szállítók 650 6 hónapos futamidőre felvett hitel 600 Üzem- és kenőanyag 3.300 Közvetített szolgáltatás 2.000 Elszámolási betétszámla 1.000 Gyártási szabadalom nettó értéke 350 Rövid lejáratra adott kölcsön 1.870 Külföldi szállítók ……. Üzlethelyiség nettó értéke 20.000 Göngyölegek 700 Beruházási és fejlesztési hitel 12.000 Készletekre adott előlegek 500 Partnernek adott kölcsön (5 éves lejáratú) 1.250 Jegyzett tőke 42.000 Tartozások kötvénykibocsátásból 1.400 Vevők 1.490 Késztermékek 800 Alapanyagok 1.600 Költségvetési befizetési kötelezettségek 500 Munkaruha 400 6 éves futamidejű (felvett) hitel 8.000 MELLÉKSZÁMÍTÁSAIT RÉSZLETEZZE!
HOSSZÚ LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK
PÉNZESZKÖZÖK
KÉSZLETEK
6
MISKOLCI EGYETEM Gazdaságtudományi Kar Számvitel Tanszék
BEVEZETÉS A SZÁMVITELBE
8. Gyakorló feladat Egy vállalkozás működéséről a következő adatokat ismerjük ....... évben. Január 1-i nyitó adatok (ezer Ft-ban): Megnevezés
Érték 13.200 4.600 3.100 1.200 10.900 200 2.700 1.200
Ingatlan Műszaki berendezések, járművek Anyagok Késztermékek Elszámolási betét Pénztár Vevők MOL részvények
Megnevezés Jegyzett tőke Mérleg szerinti eredmény Rővid lejáratú hitel Szállítók Jövedelemelszámolás Vámtartozás Társasági adó kötelezettség Társadalombiztosítási köt.
Gazdasági események 1.
Nyitás.
2.
Anyagot vásárolunk 1.200 eFt értékben szállítónktól.
3.
Rövid lejáratra 500 eFt-os kölcsönt adunk társvállalkozásnak.
4.
Átutaljuk tartozásunkat a TB igazgatóság felé.
5.
Szállítóinkkal szembeni kötelezettségeinket rendezzük.
6.
Jövőbeli göngyölegvásárlás céljából 100 eFt-ot utalunk át.
7.
Államkötvényt vásárolunk hosszú lejáratra 800 eFt értékben.
8.
Előző évi eredményünket eredménytartalékba helyezzük.
9.
Vevőink törlesztik adósságuk felét.
10. Felvesszük pénztárba és kifizetjük dolgozóink munkabérjárandóságát. 11. A rövid lejáratú kölcsönünket visszafizetik. 12. Rövid lejáratú hitelünket teljes egészében átutaljuk. 13. Göngyöleget vásárolunk szállítónktól 300 eFt értékben. 14. Ügyviteli célra számítógépet vásárolunk 480 eFt értékben. 15. Eredménytartalékból jegyzett tőkét emelünk 2.300 eFt értékben. 16. Műszaki berendezéseinknél értékhelyesbítést végzünk 1.000 eFt értékben 17. A számítógép üzembe helyezése megtörtént. 18. Göngyölegvásárlásból eredő tartozásunkat az előleg beszámításával átutaljuk. 19. Készpénzért papír irodaszert vásárolunk 50 eFt értékben. 20. Zárás
Feladat: 1. Számolja ki a mérleg szerinti eredményt! 2. Könyvelje el naplóban és főkönyvi számlákon a gazdasági eseményeket! 3. Állítsa össze a vállalkozás zárómérlegét!
7
Érték 26.650 ......... 200 2.200 600 3.200 700 250
MISKOLCI EGYETEM Gazdaságtudományi Kar Számvitel Tanszék
BEVEZETÉS A SZÁMVITELBE
9. Gyakorló feladat Egy vállalkozás működéséről a következő adatokat ismerjük ............. évben. Január 1-i nyitó adatok (ezer Ft-ban): Megnevezés Érték Megnevezés Műszaki ber., járművek 15.000 Jegyzett tőke Műszaki ber.értékcsökk. 1.000 .......... évi mérleg szerinti eredmény Anyagok 1.200 Szállítók Késztermékek 600 Társasági adó kötelezettség Vevők 1.000 Személyi jöv.adó kötelezettség Pénztár 20 Jövedelemelszámolás Elszámolási betét 2.000 Társadalombiztosítási kötelezettség Tárgy évi gazdasági események: Megnevezés 1. Nyitás
Érték 16.000 ............ 1.170 160 44 60 26
2.
Előző évi eredményünket eredménytartalékba helyezzük.
3.
Anyagot vásárolunk 100 eFt értékben szállítónktól.
4.
Munkabértartozásunk rendezéséhez készpénzt veszünk fel és kifizetjük azt.
5.
Felhasználunk közvetlenül a termeléshez 200 eFt értékű anyagot.
6.
A bank értesít, hogy a szállítóknak átutalt 550 eFt-ot.
7.
A termelés érdekében közvetlenül felhasznált élőmunka értéke 140 eFt, melyet 40 eFt SZJA előleg levonás terhel. Számoljuk el a bérek 35 eFt közterhét is!
8.
A bank értesít, hogy a vevők kifizettek tartozásukból 600 eFt-ot.
9.
A termelés során 300 eFt önköltségi értékű termék elkészült.
10. Értékesítünk vevőinknek 600 eFt önköltségi értékű készterméket 820 eFt-ért. 11. A bank értesít, hogy társasági adó tartozásunkat átutalta az adóhatóságnak. 12. Termelő gépsorunk tárgy évben közvetlenül elszámolandó értékcsökkenési leírása 300 eFt. 13. Társaságunk által elismert késedelmi kamat bankszámlánkról leemelt összege 50 eFt, kapott összege 80 eFt. 14. Vezesse át a befejezetlen termelés értékét ! 15. Állapítsa meg a vállalkozás eredményét (zárja az eredmény számlákat !) 16. Számolja el a Társasági adót és a Mérleg szerinti eredményt. 17. Zárja le a főkönyvi számlákat. Feladat: 1. Állítsa össze a nyitómérleget! 2. Kontírozza a gazdasági eseményeket a feladatlapon és könyveljen főkönyvi számlákon is! 3. Készítsen zárómérleget és eredménykimutatást ! 8
MISKOLCI EGYETEM Gazdaságtudományi Kar Számvitel Tanszék
BEVEZETÉS A SZÁMVITELBE
10. Gyakorló feladat Egy társaság működéséről a következő adatokat ismerjük .............. évben. Január 1-i nyitó adatok (ezer Ft-ban): Megnevezés Érték Megnevezés 1231. Üzemcsarnok 25.000 411. Jegyzett tőke 1232. Irodaépület 7.000 419. Mérleg szerinti eredmény 129. Épületek értékcsökk. 1.600 444. Hosszú lejáratú bankhitel 131. Műszaki berendezések 20.000 Ebből 1 éven belül törl. részl. 139. Műszaki ber.értékcsökk. 2.400 454. Belföldi szállítók 21. Alapanyagok 9.600 461. Társasági adó köt. 22. Ügyviteli anyagok 400 471. Jövedelemelszámolás 251. Késztermékek 3.500 473. Társadalombiztosítási köt. 311. Vevők 3.600 381. Pénztár 120 384. Elszámolási betét 10.500
Érték 58.000 .......... 11.000 1.300 620 1.440 2.600 540
Megnevezés 1. 2.
Nyitás Az előző évi eredményt átvezetjük az eredménytartalékba.
3.
Késztermék gyártáshoz 9.000 eFt alapanyagot vételezünk ki.
4.
Kifizetjük dolgozóink munkabérjárandóságát készpénzzel házi pénztárunkból. (Megérkezett a bank értesítése a pénzfelvételről.)
5.
A bank értesít, hogy a vevők kifizettek tartozásukból 500 eFt-ot.
6.
Alapanyag szállítónknak 400 eFt előleget utaltunk át vásárlási szándékunk megerősítésére.
7.
Termelésben közvetlenül résztvevő teljesítménybéres dolgozóink bruttó bérköltsége 5.000 eFt, ügyviteli dolgozóink bruttó bérköltsége 1.000 eFt. Levonandó SZJA előleg 1.500 eFt illetve 350 eFt.
8.
Számolja el a bérek 29% TB járulékát.
9.
Vevőnk teljesítette tartozását és 2.000 eFt előleget is fizetett a következő vásárlásra.
10. 3.100 eFt értékben alapanyagot vásároltunk. 11. A termelés során elkészült késztermékek önköltségi értéke 13.000 eFt. 12. Befektetési céllal államkötvényt vásárolunk 1.000 eFt-ért, melynek ellenértékét bankszámlánkról átutaltuk.
13. A bankhitelünkből 1.300 eFt-ot törlesztünk. 14. Készterméket értékesítünk 20.000 eFt-ért, melynek önköltségi értéke 14.000 eFt. A kapott előleggel csökkentjük követelésünket. 9
MISKOLCI EGYETEM Gazdaságtudományi Kar Számvitel Tanszék
BEVEZETÉS A SZÁMVITELBE
15. FOTEX és MOL részvényt vásárolunk forgatási szándékkal 2.500 eFt, illetve 1.500 eFt-ért, mely összegek bankszámlánkról leemelésre kerültek.
16. Kölcsön adunk a "Zöld alma" Kft-nek 2.500 eFt-ot rövid lejáratra. 17. Eladjuk FOTEX részvényeinket 3.100 eFt-ért.
Számoljuk el az értékesítésből származó árfolyamnyereséget is.
18. A bank értesít, hogy a társasági adó kötelezettségünket teljesítette. 19. Anyagraktárból kiadunk 200 eFt értékű ügyviteli anyagot és irodaszert. 20. Elszámolásra kerül a tárgyi eszközeink ez évi értékcsökkenési leírása. műszaki berendezés (közvetlen) 2.200 eFt üzemcsarnok (közvetett) 810 eFt irodaépület (közvetett) 100 eFt 21. A bank értesít, hogy a TB Igazgatóságnak 500 eFt-ot átutalt.
22. Céltartalék képzés tárgy évi összege 700 eFt. 23. Vezesse át a záró befejezetlen termelés értékét és az értékesítést terhelő közvetett költségeket. 24. Zárja le az eredmény számlákat, végezze el az eredmény elszámolást!
(Társasági adó, osztalék, mérleg szerint eredmény.) A tulajdonosok a tárgy évben képződő adózott eredményből 2.000 eFt-ot kívánnak a vállalkozásnál hagyni.
25. Zárja a mérlegszámlákat!
Feladat: 1. Állítsa össze a nyitómérleget, és számítsa ki a mérleg szerinti eredményt! 2. Könyvelje el naplóban és főkönyvi számlákon ! - az eszköz és forrásszámlák nyitását és a nyitó rendező tételeket (1-2. pont) - a tárgy időszaki gazdasági eseményeket (3-22. pontig) - a zárlati teendőket és a mérleg számlák zárását (23-25. pontig) 3. Állítsa össze a zárómérleget!
10
MISKOLCI EGYETEM Gazdaságtudományi Kar Számvitel Tanszék
BEVEZETÉS A SZÁMVITELBE
11. Gyakorló feladat Egy társaság működésével kapcsolatos ..…. évi gazdasági események a következők: (Ezen időszak nyitó mérlege megegyezik a 6. feladat zárómérlegével. A hosszú lejáratú hiteleinkből következő évi törlesztő részlet összege 1.700 eFt). Gazdasági események 1. Nyitó befejezetlen termelés átvezetése. 2.
Az előző évi eredmény átvezetése az eredménytartalékba.
3.
Termék előállítás érdekében felhasznált alapanyag értéke 2.000 eFt.
4.
A bank értesít, hogy vevőnk teljesítette tartozását.
5.
Bankhitelünk ez évi törlesztő részletét átutaltuk.
6.
A szállítókkal szemben fennálló tartozásunkat az adott előleg beszámításával rendeztük.
7.
Munkabérfizetéshez készpénzt veszünk fel.
8.
Kifizetjük a dolgozóknak a bérfizetéshez felvett összeget.
9.
A termelés során elkészült 6.000 eFt önköltségi értékű késztermék.
10. A bank értesít, hogy teljesítette társasági adó kötelezettségünket és a tulajdonosoknak járó osztalék tartozásunkat. 11. A termelés érdekében felhasznált élőmunka 6.000 eFt. Számolja el a 29% társadalombiztosítási járulékot is! A bérek ¾-e a közvetlen termelésben dolgozók teljesítménybére, a többi az ügyviteli dolgozók munkabére. Levonandó SZJA-előleg 30%. 12. Alapanyagot vásárolunk 1.200 eFt-ért szállítónktól. 13. Értékesítünk 8.000 eFt önköltségű készterméket 13.000 eFt-ért. 14. Eladjuk MOL részvényeinket 1.300 eFt-ért. Számolja el az értékesítésből származó veszteséget is! 15. A "Zöld alma" Kft. visszafizeti a kölcsönt 30%-os kamattal. 16. Vevőnk kifizette fennálló tartozását. 17. Bankhitelünk után fizetett, számlánkról leemelt kamat összege 800 eFt. 18. Termeléshez közvetlenül nem kapcsolódó, felénk számlázott fűtési, világítási, reklám költség 615 eFt. 19. Az előző évben képzett céltartalék felhasználásra került. 20. Vezesse át a záró befejezetlen termelés értékét és az értékesítést terhelő közvetett költségeket! 21. Zárja le az eredményszámlákat ! Végezze el az eredmény elszámolását! 22. Zárja a mérlegszámlákat ! Feladat: 1. Állítsa össze a nyitómérleget és számítsa ki a mérleg szerinti eredményt! 2. Könyvelje el naplóban és főkönyvi számlákon a gazdasági eseményeket! 3. Állítsa össze a zárómérleget! 11
MISKOLCI EGYETEM Gazdaságtudományi Kar Számvitel Tanszék
BEVEZETÉS A SZÁMVITELBE
12. Gyakorló feladat Kontírozza az alábbi gazdasági eseményeket és vezesse a megadott főkönyvi számlákat! Állapítsa meg a saját termelésű készletek állományváltozását, illetve azok mérlegbe beállítandó értékét, illetve készítse el az eredménykimutatást, amennyiben 1. a vállalkozás költségeit költségnemenként vezeti. 2. a vállalkozás költségeit elsődlegesen a 6-7., másodlagos 5. elszámolással könyveli. Ssz. 1. 2. 3. 4. 5. 6.
Gazdasági esemény 1.500 eFt nyitó befejezetlen termelés átvezetése. Tárgyidőszakban felmerült költség 6.000 eFt, melynek 75% számolható el közvetlenül. Elkészült termékek raktárra vétele megtörtént. Termékértékesítés 7.000 eFt eladási áron, amely 2.000 eFt-tal több annak önköltségétől. Bankszámlánkra befolyt késedelmi kamat 50 eFt. Vezesse át a közvetett költséget, illetve a záró befejezetlen termelést.
7.
Állapítsa meg az eredményt és kontírozza azt! Fizetendő társasági adó 50 eFt
8.
Jóváhagyott osztalék az adózott eredmény 20 %-a. Mérleg szerinti eredmény átvezetése
9.
711. Termelési költség 491/ 231/
T számla
251. Késztermékek 3.000
K számla
Összeg
493. Adózott eredmény elszám.
2.000
13. Gyakorló feladat Jelölje X-szel a bekövetkező vagyonváltozásokat, és könyvelje a gazdasági eseményeket, ha a költségeket a vállalkozás csak költségnemenként vezeti. Gazdasági esemény
Eszk. Forrás Ktg. Ráf. Bev. Nő Cs. Nő Cs. Nő Cs. Nő Cs. Nő Cs.
Nyitó befejezetlen termelés átvezetése Beruházási szállítónknak átutalt előleg Vevőink rendezték kötelezettségüket Leányvállalatnak 2 hónapra adott kölcsön Értékpapír értékesítés árfolyamnyeresége Társasági adó kötelezettség rendezése Jövőbeni költségekre céltartalék képzése Bérköltség elszámolása hó végén Rövid lejáratú hitel visszafizetése Újság előfizetés készpénzes számlája 12
Számla T K