A Gazdasági és Szociális Tanács ( )

Héthy Lajos – Ónodi Irén

A Gazdasági és Szociális Tanács (2004–2007)

FOGLALKOZTATÁSI ÉS SZOCIÁLIS HIVATAL BUDAPEST, 2008

©Héthy Lajos – Ónodi Irén

©Foglalkoztatási és Szociális Hivatal, 2008

ISBN 978-963-87766-0-0 Kiadja a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal A kiadásért felel Pirisi Károly főigazgató Budapest, 2008

Tartalomjegyzék Bevezető Köszönetnyilvánítás

7 9

I. Fejezet A Gazdasági és Szociális Tanács megalakulása, szervezete és működési szabályai 1. A Gazdasági és Szociális Tanács megalakulása 2. A GSZT küldetése és függetlensége 3. Az Országos Érdekegyeztető Tanács és a GSZT – munkamegosztás és nem „rivalizálás” 4. A GSZT négy csoporosulása és tagjai 5. A GSZT tagjainak kiválasztása – dilemmák és buktatók 6. A GSZT létszáma és működőképessége 7. A GSZT szervezete és működési szabályai 8. Konszenzuson alapuló szervezet és működés

11 14 16 20 24 29 31 36

II. Fejezet A Gazdasági és Szociális Tanács és a demokratikus jogállam. A jogszabályi alapok kérdése. 1. A GSZT törvény viszontagságos útja 2. Hol van a GSZT és az OÉT helye a jogállam intézményeinek rendszerében? 3. A GSZT viszonya kormányhoz és a parlamenthez. 4. Mi a GSZT – konzultatív fórum, közteﬆület, kormányzati tanácsadó teﬆület vagy társadalmi egyesület? 5. Politikai elkötelezettség és érvek a GSZT törvény mellett 6. Alkotmányossági és teﬆületi vitáktól kísért törvénytervezetek 7. A GSZT által támogatott törvénytervezet és országgyűlési kudarca 8. A törvényalkotási kísérlet újraindítása és dilemmái 9. Mitől legitimek és hitelesek a társadalmi párbeszéd intézményei? 10. A törvény megszületésének szüksége és esélyei

43 46 49 53 56 59 62

III. Fejezet A Gazdasági és Szociális Tanács és a társadalmi szerződés kezdeményezése 1. A társadalmi szerződés kezdeményezése 2. Kedvezőtlen és kedvező hazai előzmények 3. A munkabizottság megkezdett és befejezetlenül maradt munkája 4. A miniszterelnök váratlan 12 pontos javaslata 5. Nyitott kérdések és dilemmák a társadalmi szerződés körül 6. A kezdeményezés ujraélesztése és újrafogalmazása

65 65 67 69 71 74 79

A gazdasági és szociális tanács

37 37 37 41

3

7. A társadalmi szerződéssel kapcsolatos kormányzati magatartás 8. A társadalmi szerződés létrejöttének esélyei IV. Fejezet A Gazdasági és Szociális Tanács három éves tevékenységének áttekintése és értékelése 1. Politikamentes vélemények igénye 2. Három év plenáris ülései 3. Hangsúlyok a kormánytól való függetlenség jegyein 4. „Alulteljesítés” a társadalmi párbeszédben – a kezdetek és a választási kampány időszaka 5. Biztató jelek – az Új Magyarország Fejlesztési Terv vitája 6. A „nagy” társadalmi kérdések vitájának hiánya – az előkészítés gyengeségei 7. Személyes motivációk – „miért jó a gszt tagjának lenni?” 8. Individuális viselkedési normák és munkamódszerek sokszínűsége – A kollektív megközelítések hiánya 9. A gazdasági és szociális tanács mérlege – összegzés V. Fejezet Gazdasági és szociális tanácsok az európai unióban. Az intézmények nemzetközi áttekintése 1. Az Európai Unió – sokszínűség a társadalmi párbeszédben 2. A gazdasági és szociális tanácsok létrejöttének történelmi folyamata 3. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 4. Az európai gazdasági és szociális tanácsok létrehozásának alapja – jogszabály vagy megállapodás? 5. A gazdasági és szociális tanácsok küldetése, feladatai és jogosítványai – viszony a kormányokhoz 6. A gazdasági és szociális tanácsok összetétele és tagsága 7. A gazdasági és szociális tanácsok szervezete és működése 8. A nemzetközi tapasztalatok összegzése és következtetések

82 84

85 85 85 87 91 93 97 102 105 108

113 113 114 116 118 120 124 126 128

Mellékletek

4

I. Számú melléklet A Gazdasági és Szociális Tanács tagjai és tisztségviselői (2007 december)

135

II. Számú melléklet A Gazdasági és Szociális Tanács Alapszabálya

139

III. Számú melléklet A GSZT égisze alatt született társadalmi szerződés szövegtervezet

147

A Gazdasági és Szociális Tanács

IV. Számú melléklet A miniszterelnök által javasolt társadalmi szerződés szövegtervezet

153

V. Számú melléklet A Gazdasági és Szociális Tanács 2006 május 25–i állásfoglalása a társadalmi szerződésről

159

VI. Számú melléklet A Gazdasági és Szociális Tanács 2006 novemberi felhívása a társadalmi szerződésről

161

VII. Számú melléklet Az európai gazdasági és szociális tanácsok

163

Képek

205


5

6


Bevezető

A „munka világával” kapcsolatos országos társadalmi párbeszédben hazánk – már az Európai Unióhoz való csatlakozását megelőzően is – úttörő szerepet játszott. A közép- és kelet európai térségben elsőként 1988-ban jött létre ennek intézménye, az Országos Érdekegyeztető Tanács, amely 1990-ben a taxisok és teherfuvarozók „blokádjának” példaszerűen gyors rendezésével tett szert hazai, sőt nemzetközi tekintélyre, majd játszott és játszik napjainkban is fontos szerepet – bérmegállapodásai révén – a bérek alakulásában, a munkaügyi törvényalkotásban és más ügyekben. Végső soron abban, hogy a munka világának szereplői között a konfliktusok elkerülhetők legyenek, az eredményes munkához szükséges együttműködés megvalósuljon. Ugyanakkor már európai uniós csatlakozásunkat követően 2004-ben nemzetstratégiai konzultációkra alakult meg a szélesebb összetételű – a szakszervezeteken és munkaadókon túl a civil társadalom más képviselőit is magában foglaló – Gazdasági és Szociális Tanács. Létrejötte – az európai mintákon túl – megfelel annak a hazánkban általános – szinte politikai pártállástól független – meggyőződésnek is, hogy az előttünk álló kihívásokkal való megbirkózás, – így a költségvetés konszolidációja, az Európai Monetáris Unióhoz való csatlakozás, vagy a nagy ellátórendszerek reformja – csak akkor lehet sikeres, ha a kormányzati intézkedések mögött megfelelő társadalmi támogatottság van. A társadalmi párbeszéd természetesen többet jelent, mint az olyan intézmények léte és működése, mint az OÉT vagy a GSZT. Idetartoznak a munka világában a maguk helyén vitathatatlanul fontos ágazati és vállalati kollektív tárgyalások és megállapodások, a „politikai országjárások”, vagy más, a politikusok által a választókkal különféle rendezvényeken folytatott eszmecserék, vagy éppen a


7

választópolgároknak az információs demokrácia keretében a törvénytervezetekről az interneten történő véleménynyilvánítása. A társadalmi párbeszéd intézményei – az OÉT vagy a GSZT – annyival nyújthatnak többet, de legalábbis mást, hogy olyan széles és jelentős társadalmi csoportokra jellemző véleményeket közvetíthetnek, amelyek mögött nem egyszer komoly szakmai háttér is van, s amelyeket ezért a politika is kevéssé hagyhat figyelmen kívül. Itt tehát olyan intézményekre van szükség, amelyek összetételükben a társadalom meghatározott csoportjainak megjelenítésére alkalmasak és képesek, motivált és kompetens személyekből állnak, a megalapozott és hatékony munkát előmozdító szervezettel és eljárásokkal rendelkeznek, és megfelelő szellemi kapacitásokra és anyagi erőforrásokra épülnek. Bár jól működő és eredményes társadalmi párbeszéd intézményeket nem könynyű létrehozni – ezt a folyamatot politikai és alkotmányossági viták is kísérik – ma már elmondható, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanács közel húsz éves fejlődés eredményeként többnyire ilyennek tekinthető, és a három éve működő Gazdasági és Szociális Tanácsban is meg van az ígéret, hogy – biztató, de nehézségektől korántsem mentes – kezdeti működés után ilyenné válhat. A hároméves Gazdasági és Szociális Tanácsról szóló jelen, alapos és az intézménnyel és környezetével szemben is indokoltan kritikus elemzés mindezzel és a társadalmi párbeszéd számos más érdemi és tartalmi problémájával behatóan foglalkozik. A munka éppen ahhoz a résztvevőkkel közös gondolkodási folyamathoz kíván hozzájárulni, amely révén az országos társadalmi párbeszéd intézményeinek – így az új Gazdasági és Szociális Tanácsnak – a munkája még érdemibbé, eredményesebbé tehető. Ehhez a kormány mindig is partner volt és ma is az. Budapest, 2007. december 1. Kiss Péter

8


Köszönetnyilvánítás A jelen kiadvány a Munkaerő-piaci Alap által finanszírozott „Országos társadalmi párbeszéd a tripartizmus keretein belül és azon túl” című, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal által megvalósított projekt keretében készült. A tanulmányt, – amely a jelen könyv alapja –, a Gazdasági és Szociális Tanács Állandó Bizottsága 2007. szeptember 12.-i ülésén megvitatta. Ezt megelőzően a tanulmány tervezetéről, – illetve a tanulmány által érintett ügyekről –, személyes konzultációkra került sor Dr. v. Tóth Jánossal, a GSZT jelenlegi soros elnökével, Dr. Szabó Endrével és Demján Sándorral, a testület előző soros elnökeivel, Vizi E. Szilveszter akadémikus társelnökkel, Dr. Herczog Máriával, az Állandó Bizottság elnökével, Dr. Halm Tamás főtitkárral, a GSZT tagjai közül Berend T. Iván akadémikussal, Dr. Erdei Tamással, Dr. Vígh Lászlóval és Dr. Parragh Lászlóval, valamint külső szakértőkkel, így Dr. Gulyás Kálmánnal, Dr. Herczog Lászlóval és Sárközy Tamás professzorral. Észrevételeiket, – amelyek nagy segítségünkre voltak a jelen munka megírásában –, ezúton is nagyon köszönjük. A tanulmány alapján a kormány számára készült jelentést 2007. november 20-i ülésén ugyancsak megvitatta és elfogadta a kormány Társadalompolitikai Kabinetje. Budapest, 2007. december 1. A szerzők


9

10


I. FEJEZET A gazdasági és szociális tanács megalakulása, szervezete és működési szabályai 1. A Gazdasági és Szociális Tanács megalakulása Az Európai Unióban a demokratikus jogállam fejlődésének új szakaszát jelzi a társadalmi párbeszéd fejlesztése a „civil társadalom” képviselőinek1 fokozott intézményes bevonásával a kormányzásba. Ezt a gyakorlatot intézményesíti az Európai Unió szintjén – egyebek közt – az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság léte és működése, és ennek adja programszerű indoklását az Európai Bizottságnak az európai kormányzásról 2001-ben született Fehér Könyve.2 Ez a törekvés hazánkban is jelen van és előzményei még a rendszerváltás időszakára nyúlnak vissza. Az országos társadalmi párbeszéd olyan intézményekben ölt testet, mint a közel két évtizedes múltra visszatekintő Országos Érdekegyeztető Tanács, vagy a nemzetstratégiákról történő konzultációkra életre hívott Gazdasági és Szociális Tanács (a továbbiakban: GSZT). Az utóbbi – közel kétéves alapos előkészítés után3 –, 2004. augusztus 24-én tartotta alakuló ülését. A tanácskozáson, – amelynek levezető elnöke Vizi E. Szilveszter akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke volt –, a testület „alapító tagjain” túl jelen volt Kiss Péter kancellária miniszter, – aki a kormány részéről a GSZT előkészítését irányította – és a kormány több tagja. Jelen volt Roger Briesch, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság akkori elnöke is. A tanácskozást nagy médiaérdeklődés övezte, amely talán nem is annyira az új intézmény születésének szólt, mint inkább a sajtó információéhségének, amely a küszöbönálló miniszterelnök váltást megelőzte, mivel az alakuló ülés időpontja egyetlen nappal előzte meg a Magyar Szocialista Pártnak azt a kongresszusát, amely az új miniszterelnököt jelölte. A Gazdasági és Szociális Tanács alakuló ülésére és több további plenáris ülésére is az Országház Delegációs Teremben került sor. Később volt a GSZT plenáris ülésének színhelye az Országház Felsőházi Terme is, – így a választásokat követően 2006. május 25-én –, amikor a testületben jelenlevő csoportosulásoknak a GSZT tagokon túl nagyszámú további képviselője kapott az ülésre meghívást. Már ezt megelőzően ugyanitt tartotta közös konferenciáját, 2006. március 9-10-én a

1

Európai megközelítésben a „civil társadalom” képviselői nem csupán a hazai értelemben vett civil szervezeteket foglalják magukban, hanem számos más nem-állami szervezetet is, így mindenekelőtt a szakszervezeteket, munkaadói szövetségeket stb. 2 European Goverrnance. A White Paper. Commission of the European Communities. Brussels, 25.7.2001. COM (2001) 428 final 3 Az előkészítést kezdetben, azaz 2002-2003-ban a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM), majd a Miniszterelnöki Hivatal végezte. A feladatot 2003 októberében – miniszteri biztosként – Héthy Lajos kapta meg. E munkát – már az FMM közigazgatási államtitkáraként – 2004/2005-ben is folytatta. 2005 júniusában pedig a miniszterelnök a GSZT kormányzati koordinátorának kérte fel.


11

Gazdasági és Szociális Tanács és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság a lisszaboni stratégiáról. A későbbi ülések a Westend Hilton tanácstermében, illetve a Magyar Tudományos Akadémia termeiben – elsősorban az Elnöki Tanácsteremben – zajlottak.

A megalakulás előzményei a következők voltak: a) A kormány programjában célul tűzte ki az érdemi társadalmi párbeszédet, a folyamatos érdekegyeztetést a szakszervezetekkel, a munkaadói érdekképviseletekkel és a civil szervezetekkel.4 Ennek jegyében, – négyéves szünet után –, újraélesztette az Országos Érdekegyeztető Tanácsot, majd hozzálátott a Gazdasági és Szociális Tanács létrehozásának előkészítéséhez. b) Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) érdekegyeztetés megújításával kapcsolatos 2002. július 26.-i megállapodása az átfogó nemzeti stratégiai célok és programok egyeztetése és a társadalmi párbeszéd konzultatív fórumaként a Gazdasági és Szociális Tanácsot nevesíti. „Az átfogó nemzeti stratégiai célok és programok egyeztetésének konzultatív fóruma a Gazdasági és Szociális Tanács (GSZT), amelynek munkájában részt vesznek, – a munkaadói és a munkavállalói érdekképviseletek mellett –, a gazdasági, társadalmi élet meghatározó szervezetei, képviselői.”5

c) A megelőző konzervatív Orbán kormány idején már működött egy hasonló funkciójú testület, nevezetesen a Gazdasági Tanács. Ez az Országos Érdekegyeztető Tanácsnál, – pontosabban a csökkentett jogosítványokkal rendelkező akkori elnevezése szerinti Országos Munkaügyi Tanácsnál –, szélesebb összetételű testület volt, amelyet gazdaságpolitikai konzultációkra hívtak életre. d) A kormány a Gazdasági és Szociális Tanács életre hívásával közeledni kívánt az Európai Unióban szélesen elterjedt gyakorlathoz. A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumban 2003. novemberében a Gazdasági és Szociális Tanácsról készült előterjesztés tervezet is azzal érvelt, hogy „a kormány 2002-ben jelezte az Európai Unió felé, hogy a Gazdasági Tanács helyett szándékában áll egy gazdasági-szociális egyeztető fórum létrehozása. A magyar kormány érdekelt az Európai Unióban ’bevált’ modellek alkalmazásában, így abban, hogy a megalakuló intézmény megfeleljen az Európai Unióban elfogadott normáknak.”

4

Cselekedni, most és mindenkiért. A nemzeti közép, a demokratikus koalíció kormányának programja. Magyarország 2002-2006. I.-II. rész. 5 Megállapodás az érdekegyeztetés megújításáról. Tájékoztató az OÉT 2002. július 26-i alakuló üléséről. Magyar Közlöny. 2002/108. szám. A GSZT létrehozása egyébként már az MSZP 1998as választási programjában is szerepelt.

12


A Gazdasági és Szociális Tanács létrehozása megfelel az Európai Unió szellemének és számos európai uniós tagország és csatlakozó ország gyakorlatának. Tény ugyanakkor, hogy az Európai Unió részéről egy ilyen testület létrehozása iránt explicit elvárás nem volt, illetve nincs. Az Európai Unió társadalmi párbeszéddel kapcsolatos elvárásainak lényegében a háromoldalú Országos Érdekegyeztető Tanács működése is megfelel. Európa néhány országában, – így olyan jelentősekben, mint Nagy Britannia és Németország –, nincs gazdasági és szociális tanács6, a többiekben működik ilyen intézmény, általában konzultatív illetve tanácsadási funkciókat lát el, de ahány ország annyiféle módon, tehát egységes követendő európai modell nem létezik. Eltérő történelmi kialakulásuk folyamata, jogi szabályozottságuk, résztvevői körük stb. Megosztott az európai gyakorlat olyan, hazánkban szintén vitatott ügyekben is, hogy kívánatos-e a kormány részvétele a testületben. Számos jelentős példa van a kormányok „távolmaradására” – így például Olaszországban vagy Spanyolországban. Ugyanakkor a hazánk számára sok szempontból irányadó néhány kisebb európai uniós országban – Finnország, Írország és Portugália – a kormány jelen van a gazdasági és szociális tanácsokban.

Az Európai Unió mellett működő Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) hazai leképezése tartalmi politikai és technikai okokból sem valósítható meg. A brüsszeli Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a hazai Gazdasági és Szociális Tanácsnak a küldetése és funkciói, – abból is adódóan, hogy az előző európai uniós, az utóbbi pedig nemzeti intézmény –, jelentősen különböznek. Az előbbinek meghatározott, – nemzeti szemszögből nézve ugyanakkor talán némileg szűk –, funkciói vannak az európai ügyekben, illetve az európai jogszabály előkészítési- és alkotási folyamatban, míg a GSZT a nemzeti stratégiák kimunkálásában tevékenykedik. Némi leegyszerűsítéssel úgy is fogalmazhatunk: a brüsszeli testület és egy nemzeti gazdasági és szociális tanács között körülbelül akkora a különbség, mint az Európai Bizottság, – az Európai Unió „kormánya” –, és egy nemzeti kormány között. Viszonyukban sokkal inkább a kapcsolódások, mint a hasonlóság hangsúlyozható, illetve hangsúlyozandó. Ez némileg az összetételre is igaz. Az EGSZB harmadik „civil” oldala olyan szerveződéseket foglal magában, amelyek egy része, – a kialakult hazai történelmi gyakorlatnak megfelelően –, a hazai Országos Érdekegyeztető Tanácsban, illetve a Gazdasági és Szociális Tanácsban a munkaadók soraiban, illetve a gazdaság csoportosulásában foglal helyet.

(Az európai uniós gyakorlat részletes leírását az V. Fejezet tartalmazza.) Miután európai „elvárás” és egységes európai „modell” nincs, a hazai GSZT létrehozását célszerű volt, – az európai mintákat is szem előtt tartva –, a hazai igényekhez és realitásokhoz igazítani.

6 Európán kívül az Egyesült Államok ilyen figyelemreméltó kivétel.


13

2. A GSZT küldetése és függetlensége A GSZT alapvető funkciója, – amit már az Alapszabály is így rögzít –, a gazdaságot és a társadalmat érintő átfogó, – makrogazdasági és társadalmi –, problémák rendszeres vizsgálata, és az ezek kezelésére javasolt nemzeti stratégiák megvitatása. Ideértve a gazdaság- és szociálpolitikát, a munkaügyi és foglalkoztatáspolitikát, a társadalombiztosítást és egészségügyet, az európai integráció vonatkozó stratégiai kérdéseit, illetve minden egyéb olyan stratégiai kérdést, amellyel a GSZT foglalkozni kíván. (Az Alapszabály a II. számú Mellékletben található.) A GSZT az előzetes elgondolások szerint pozitív hozzájárulást adhat a nemzeti stratégiák szakmai megalapozottságának és társadalmi támogatottságának a megerősítéséhez, a megvalósításukhoz szükséges nemzeti konszenzus előmozdításához. Fentieknek megfelelően ágazati ügyek, – amelyek csak a gazdaság egy részét és csupán egy-egy társadalmi csoportot vagy réteget érintenek –, nem kerülnek a GSZT napirendjére. A GSZT, – hasonlóan az EU tagállamaiban és más fejlett országokban létező ilyen testületekhez –, a kormány mellett működő konzultatív intézmény, azaz véleményeket, javaslatokat, állásfoglalásokat fogad el. Ez nem zárja ki, – amennyiben erre a testületben valamennyi résztvevő, vagy egyes résztvevők részéről meg van a készség és az igény –, hogy a testület keretein belül, – vagy a kormánnyal, illetve más társadalmi szereplőkkel –, esetleg megállapodások is szülessenek. Kétségtelen, hogy a társadalmi párbeszéd, – az európai uniós szakzsargonban a szociális dialógus –, hazai intézményrendszeréből az Országos Érdekegyeztető Tanács 2002-es helyreállítását követően, – de azt megelőzően az Orbán és a Horn kormányok idején is –, hiányzott egy olyan intézmény, amely lehetőséget biztosított a nemzeti gazdasági és társadalompolitikai stratégiákról az érdekeltek széles körével való magas szintű konzultációkra. Ilyenek elvétve bekerültek az Országos Érdekegyeztető Tanács elé is, – mint pl. az egészségügyi reform korábbi elgondolásai –, de a testület, – mint küldetésétől és résztvevőinek hátterétől jórészt idegen témával –, keveset tudott velük kezdeni. Ezt a hiányosságot is pótolta a GSZT létrehozása. A Gazdasági és Szociális Tanács, – létrehozóinak szándéka szerint –, a mindenkori kormányoktól független és pártpolitizálástól mentes intézmény. Ez az igény logikusan fakad küldetéséből.

14


Egyfelől, a nemzeti stratégiák természetüknél fogva hosszú távúak, – azaz kormányzati ciklusokon keresztül „átívelők” –, megszületésük ideális esetben a „pártpolitizálástól”, azaz pártérdekektől független módon történik, és megvalósításukhoz is egyfajta, – a politikai pártok szempontjain túlmutató, azokon „felülemelkedő”-, társadalmi egyetértés, konszenzus kívántatik meg. Ennek az ideális helyzetnek a megközelítéséhez a nemzeti stratégiák megvitatására hivatott Gazdasági és Szociális Tanács csakis abban az esetben nyújthat érdemi segítséget, amennyiben maga is a „pártpolitikától” mentesen és a mindenkori hivatalban lévő kormánytól is lehetőség szerint független módon tevékenykedik. Másfelől, az elmúlt évtizedben immár kétszer fordult elő, hogy az éppen hivatalba lépett kormány, – így 1998-ban a konzervatív Orbán kormány, majd 2002-ben a szocialista-liberális kormány –, alapvetően újraszabta az érdekegyeztetés országos intézményeit. Az nyilván vitatható, hogy ezek a változtatások, mint eltérő kormányzati filozófiák leképeződései, mennyiben voltak károsak vagy hasznosak az érdekegyeztetés, illetve a társadalmi párbeszéd megvalósulására. Az azonban aligha kétséges, hogy az intézmények stabilitásának hiánya nehezítő tényező a társadalmi párbeszéd folyamatában. Ezért úgy gondoltuk, hogy a „politikamentesség” deklarálása, és lehetőség szerinti gyakorlati megvalósítása, önmagában is egyfajta biztosítéka lehet az intézmény kormányváltozásoknak is ellenálló stabilitásának. Ebben a tekintetben persze nem lehetnek illúzióink. Nem csupán politikai toleranciára van ugyanis szükség a kormányok részéről ahhoz, hogy az országos társadalmi párbeszéd színpadának ciklikus újrarendezése elkerülhető legyen, s az intézmények egyfajta stabilitást mutassanak, hanem megfelelő bölcsességre annak belátásához, hogy az intézmények stabilitása híján érdemi társadalmi párbeszéd nem vagy nehezen alakítható ki, illetve remélhető. A testület függetlensége, – mint látni fogjuk –, kifejeződött tagjai kiválasztásában, szervezetének és működési szabályainak autonóm, illetve közös egyetértésen alapuló alakításában, illetve abban is, ahogyan a kormány testületben elfoglalt helye meghatározásra került, valamint a függetlenség több „külső” jegyében. Ennek nem mondott ellent, – s kezdetben erről egyetértés is alakult ki –, hogy a GSZT számára a kormány „adhasson feladatokat”, ami ugyancsak megjelent az Alapszabályban. Ezt a kitételt, – jóllehet az Alapszabály módosítására nem került sor –, a későbbi fejlemények felülírták.


15

A testület 2005. december 1-i plenáris ülésén ugyanis, – a róla szóló törvénytervezettel kapcsolatos vitában –, dr. Borsik János, a munkavállalók egyik képviselője, állást foglalt az ellen, hogy a testület számára kötelező legyen a kormány által elé terjesztett témák megvitatása. S miután ezzel a résztvevők is egyetértettek, – s a kormány sem forszírozta az ellenkezőjét –, a törvényjavaslatból kikerült az a kitétel, hogy a kormány feladatokat adhat a testületnek.

Ez természetesen nemcsak a kormány lehetőségeit korlátozta, hogy a testületet „dolgoztassa”, hanem azt a kötelezettségét is, hogy elgondolásait, – nemzetstratégiai ügyekben –, a GSZT elé vigye. E megközelítés egyébként ellentmond az európai uniós gazdasági és szociális tanácsok működési gyakorlatának, hiszen feladatuk és létalapjuk minden országban az, hogy tanácsaikkal, véleményükkel a hivatalban lévő kormányok munkáját segítsék. A függetlenséget illetően ugyanakkor mind a mai napig nem tisztázódott az alapkérdés, hogy ezen mi értendő? A véleményalkotás és véleménynyilvánítás függetlensége, – ami minden gazdasági és szociális tanács olyan alapvető sajátossága kell, hogy legyen, amelynek hiánya a létét tenné, – egyébként a mindenkori kormányok számára is –, értelmetlenné. Avagy a szervezet, és a működés függetlensége a mindenkori kormánytól, amely nehezen valósítható meg, és ha meg is valósítható, a testület eredeti küldetésének, – tudni illik a nemzeti stratégiák alakításában való folyamatos és érdemi részvételnek –, az útjába állíthat akadályokat. Továbbá a függetlenség, – a kormányon túl –, mennyiben kívánja meg a saját csoportosulásaitól és tagjaitól való függetlenséget is? A Gazdasági és Szociális Tanács függetlenségére, – így véleményalkotásának és véleménynyilvánításának függetlenségére –, is káros lehet, ha a testületet egy-két nagy tekintélyű és befolyásos tagja vagy csoportosulása „uralja el”.

Érzelmi és politikai okokból érthető a GSZT vezető személyiségeinek tiltakozása az ellen, hogy a testület „kormányzati tanácsadó testületként”, vagy „kormányzati konzultatív fórumként” definiálják, – mint ahogy talán ténylegesen többnek is lett szánva ennél –, de akkor mi, és hol van a helye az alkotmányos jogállam intézményrendszerében?

3. Az Országos Érdekegyeztető Tanács és a GSZT – munkamegosztás és nem „rivalizálás” Az Országos Érdekegyeztető Tanács, – a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal (ILO) elveit követő –, háromoldalú, azaz a munkavállalók, a munkaadók és a kormány részvételével működő, országos érdekegyeztető fórum.7 7

16

A nemzetközi szakzsargonban a „háromoldalú” elnevezése „tripartit”, míg a háromoldalú érdekegyeztetés elnevezése „tripartizmus”.


A Gazdasági és Szociális Tanács ettől eltérően a társadalmi párbeszédnek, – a nemzeti stratégiai célok és programok egyeztetésének, – európai uniós mintákat követő –, konzultatív fóruma. A társadalmi párbeszéd és az érdekegyeztetés megkülönböztetése elvi-elméleti kérdés, amely nemzetközi és hazai szinten, – némiképpen eltérő módon –, egyaránt jelentkezik, és korántsem mondható kellően tisztázottnak. Valószínűleg a társadalmi párbeszéd a szélesebb vagy átfogóbb fogalom, amely egyaránt magában foglalja a kormányok, a szakszervezetek és a munkaadók közötti országos egyeztetéseket, – azaz a háromoldalú érdekegyeztetést –, de az ennél szélesebb résztvevői körrel lefolytatott olyan politikai konzultációkat is, amelyek szinterei az Európai Unióban elterjedt gazdasági és szociális tanácsok. A háromoldalú országos érdekegyeztetés bizonyos értelemben a közép-, illetve kelet európai rendszerváltás sajátos terméke. Az itt történetileg kialakult formái alig fordulnak elő a mai Európai Unióban, viszont arra több példa is van, hogy közép-, illetve kelet európai háromoldalú érdekegyeztető intézményt is gazdasági és szociális tanácsnak hívnak. Az érdekegyeztetés fogalmában a konfliktus megelőzés, megoldás, és az ezt célzó tárgyalások, a meghatározó mozzanatok, míg a gazdasági és szociális tanácsokban a vélhetően közös érdekek alapján folyó konzultációk a konszenzus kimunkálása és biztosítása céljából. Az országos érdekegyeztetés működése alapvetően a munka világához kötődik, az intézmény a munkaügyi kapcsolatok rendszerének része, míg a társadalmi párbeszéd ennél szélesebb területet fed le és a politikai intézmény rendszer része. Ebből adódóan is az előbbi résztvevői a kormány, a szakszervezetek és a munkaadók, míg az utóbbiba más tényezők is bekapcsolódnak (egyéb érdekképviseletek, a civilek, a tudomány képviselői stb.)

Az Országos Érdekegyeztető Tanács a maga területén, – tudni illik az országos háromoldalú érdekegyeztetésben –, vitathatatlanul fontos, meghatározó intézmény. Működése a munka világára összpontosul, és ezzel összefüggésben csak érintőlegesen tér ki átfogóbb gazdaság- és társadalompolitikai ügyekre. Résztvevőinek köre, – a kormányon túl –, a munkavállalókra és a munkaadókra korlátozódik. A Gazdasági és Szociális Tanács funkciója a nemzeti gazdasági és társadalompolitikai stratégiákról való magas szintű konzultáció az Országos Érdekegyeztető Tanácsénál értelemszerűen szélesebb, – a nemzeti stratégiák által érintett és azok kidolgozásához hozzájárulni képes –, résztvevői kör bevonásával. A GSZT ugyanakkor új lehetőségeket nyit az Országos Érdekegyeztető Tanácsban helyet foglaló munkavállalói és munkaadói érdekképviseletek számára (is) véleményük kinyilvánítására. A GSZT és az OÉT jogosítványai, – tartalmukat és jellegüket tekintve is –, határozottan elkülönülnek, bár munkájukban bizonyos csekély átfedések jelentkezhetnek. Ezek, – megfelelő előkészítéssel és a résztvevőkkel egyetértésben –, kiküszöbölhetők. A „Megállapodás az érdekegyeztetés megújításáról” c. dokumentum a Gazdasági és Szociális Tanácshoz képest a következőket tartalmazza az OÉT jogosítványairól: „A háromoldalú tárgyalások legátfogóbb fóruma – az Országos Munkaügyi Tanács jogutódjaként – az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT), amelynek hatáskörébe tartozik a munka világával összefüggő valamennyi kérdéskör, beleértve a gazdaságot, a foglalkoztatást és a jövedelmek alakulását befolyásoló adó, járulék és költségvetési témakörök, jogszabály-tervezetek megvitatása[át] is.” Ez azt


17

jelenti, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanács, – az országos munkaügyi érdekegyeztetésen túl –, megőrizte korábbi gazdaságpolitikai konzultációs szerepét is. Ez utóbbi keretei között a 90-es években számos olyan jövedelempolitikai megállapodás is született, amelyek kihatottak a törvényalkotásra.8

Az Országos Érdekegyeztető Tanácsnak, – funkcióiból és küldetéséből adódóan –, döntési, illetve megállapodási jogosítványai is vannak (pl. a minimálbér és a versenyszféra éves bruttó bérnövekedésére vonatkozó ajánlások meghatározása területén), s ezek, – illetve a keretében a költségvetési és adótörvényekkel összefüggésben született jövedelempolitikai megállapodások –, révén közvetlen hatással van a kormányzati döntéshozatalra, és közvetett hatása van az országgyűlés törvényalkotására, továbbá törvényben rögzített más közhatalmi jogosítványokat is gyakorol. (Így pl. az OÉT szakszervezeti és munkaadói „oldalai” delegálták a múltban a társadalombiztosítási önkormányzatok tagjainak túlnyomó többségét, illetve delegálják a Munkaerő-piaci Alap Irányító testületének, illetve a munkaügyi tanácsoknak a munkavállalói, illetve munkaadói képviselőit.) A Munka Törvénykönyve az Országos Érdekegyeztető Tanácsnak egyetértési jogot ad a minimálbér, illetve garantált bérminimum meghatározása, a tömeges elbocsátásokra vonatkozó e törvénytől eltérő szabályok, a munkaügyi ellenőrzés rendeleti szabályozása, a munkaidő leghosszabb mértékének, illetve a munkaszüneti napok meghatározása, végül a munkaminősítés rendszere tekintetében. Ezzel szemben a Gazdasági és Szociális Tanács konzultációs fórum, amelynek döntési, illetve megállapodási funkciói, és általában az Országos Érdekegyeztető Tanácséhoz hasonló közhatalmi típusú jogosítványai nincsenek, „csupán” konzultációkat folytathat és ajánlásokat, véleményeket és állásfoglalásokat tehet közzé. A GSZT nincs az OÉT fölé rendelve vagy fordítva, és nem „riválisai” hanem kiegészítői egymásnak. Fentiek ellenére, – s annak dacára, hogy a Gazdasági és Szociális Tanács létrehozásáról az Országos Érdekegyeztető Tanácsban született megállapodás –, várható volt, hogy a GSZT létrehozása ellenérzéseket vált ki az OÉT résztvevőinek egy részében. Azokban, akik maguk személyesen nem résztvevői a Gazdasági és Szociális Tanácsnak és a testületet kiszolgáló szakértői, illetve adminisztratív apparátusban dolgoznak –, OÉT titkárság –, s akik némileg jogosan aggódtak, illetve aggódnak amiatt, hogy az új intézmény létrehozása és működése gyengítheti az OÉT státuszát, és elvonhatja tőle a nyilvánosság figyelmét.

8 Héthy Lajos: Országos jövedelempolitikai megállapodások. Közgazdasági Szemle, 2000. 89. szám.

18


Ehhez az is hozzájárult, hogy a GSZT előkészítése kapcsán a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumban, illetve a Miniszterelnöki Hivatalban is felmerültek olyan, – szerintem téves –, vélekedések, miszerint a GSZT az Országos Érdekegyeztető Tanácstól vonna el jogköröket, illetve létrehozása az OÉT „rovására” történne. A Miniszterelnöki Hivatal egyik államtitkára a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium közigazgatási államtitkárához intézett 2003 decemberi feljegyzésében egyenesen politikai állásfoglalást sürgetett „annak eldöntésére is, hogy a GSZT létrehozását követően meg kell-e őrizni az Országos Érdekegyeztető Tanácsot is.” A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumban a Gazdasági és Szociális Tanácsról 2003. novemberében született előterjesztés tervezet, – amely nem került a kormány elé9 –, úgy fogalmaz, hogy „az érdekegyeztetés megújításával kapcsolatos 2002. július 26-i OÉT megállapodás az átfogó nemzeti stratégiai célok és programok egyeztetése és a társadalmi párbeszéd konzultatív fórumaként a GSZT-t nevesíti, amely a gazdasági, a munka világával kapcsolatos kérdések vizsgálata mellett (kiemelés tőlünk, a szerzők) terepe lehet a civil társadalmi párbeszédnek is. [akár kulcsintézménye is – mint az Európai Unió konzultatív intézménye, a Gazdasági és Szociális Bizottság.]” Az Országos Érdekegyeztető Tanácsnak a Gazdasági és Szociális Tanáccsal történő helyettesítésére, – amiről a fenti szövegek szólnak –, tudomásom szerint politikai szándék a szocialista-liberális kormányon belül sohasem volt. Nyitott kérdés, hogy a fenti megfogalmazások a hivatkozott OÉT megállapodás félreértelmezéséből származnak, vagy vezető köztisztviselők saját ügybuzgalmából. Tény ugyanakkor, hogy a GSZT konszenzussal elfogadott Alapszabálya az általa lefedendő témák között a „munkaügyi és foglalkoztatáspolitikai stratégiai kérdéseket” is említi. (I.fejezet 1.pont.)

Ezért is a Gazdasági és Szociális Tanács előkészítésének fontos fázisa volt a két testület viszonyának tisztázása az Országos Érdekegyeztető Tanács kulcsszereplőivel.10 Ezek a megbeszélések a Gazdasági és Szociális Tanácsot illetően pozitívak és konstruktívak voltak, és nem erősítették meg azokat az aggodalmakat, amelyek szerint az intézmény létrehozásával szemben az Országos Érdekegyeztető Tanács részéről „ellenszenv” vagy „ellenállás” lenne várható. Éppen ellenkezőleg a partnerek felismerték és üdvözölték, hogy egy olyan rangos új intézmény jön létre, amely módot ad számukra a nemzeti stratégiák kimunkálásában való részvételre is.

9

Előterjesztés a Kormány részére a Gazdasági és Szociális Tanács megalakításának lehetőségeiről. Tervezet. FMM. 2003. november. 10 Erre több lépcsőben került sor. 2004. január/februárban számos informális találkozót és konzultációt bonyolítottunk le az OÉT szakszervezeti és a munkaadói kulcsembereivel. 2004. márciusban a kancellária miniszter részt vett az OÉT informális ülésén és beszélt a létrehozandó Gazdasági és Szociális Tanácsról. 2004. júniusban az FMM politikai államtitkárával, - aki a kormányt a testületben képviselte -, közösen találkoztunk az OÉT teljes munkavállalói oldalával, illetve munkaadói oldalával, és részletes tájékoztatást adtunk a Gazdasági és Szociális Tanács létrehozásával kapcsolatos kormányzati elgondolásokról. 2004. júniusban a kancellária miniszter, - és magunk is -, további konzultációkat folytattunk a munkaadók és a szakszervezetek vezető képviselőivel.


19

Ebben a szellemben nyilatkoztak a Gazdasági és Szociális Tanács 2004. augusztus 24.-én megtartott alakuló ülésén, – és a sajtóban is –, az Országos Érdekegyeztető Tanács vezető szakszervezeti és munkaadói képviselői, – Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke, Wittich Tamás, az MSZOSZ elnöke, Széles Gábor, az MMSZ-MGYOSZ elnöke, valamint Demján Sándor, a VOSZ elnöke is. Ezzel együtt fontos követelményként fogalmazták meg, hogy a kormány valóban „vegye komolyan” az új Gazdasági és Szociális Tanácsot, és azt –, meghirdetett küldetésének megfelelően, – a nemzeti stratégiákról való érdemi és pártpolitizálástól mentes konzultációkra használja fel. Fontos igényként fogalmazódott meg azoknak a garanciáknak a megteremtése, amelyek a testület hosszabbtávú stabilitását (jogszabályi alapok) és kormánytól való függetlenségét biztosíthatják.

4. A GSZT négy csoporosulása és tagjai A Gazdasági és Szociális Tanács résztvevőinek köre küldetésének felel meg. A testületben négy csoportosulás, – a gazdaság, a munkavállalók, a civilek és a tudomány –, képviseletében ismert, tapasztalt és tekintélyes személyiségek jutottak tagsághoz. Túlzás nélkül állítható, hogy hazánkban nincs olyan grémium, amely a Gazdasági és Szociális Tanácsnál elismertebb és nagyobb tekintélyű, – és a nemzeti stratégiák vitájára alkalmasabb –, szellemi kapacitást tudna felvonultatni. Az ő megnyerésük a GSZT számára, – illetve a testületet létrehozó kormány számára –, egyaránt fontos volt. Ennek eredményeként a testület a kormány számára is páratlan lehetőséget kínál a nemzeti stratégiákról való társadalmi párbeszédre. A teljesség igénye vagy rangsorolás, – minősítés –, bármiféle szándéka nélkül tagjává lett Vizi E. Szilveszter akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Kosáry Domokos, Berend T. Iván és Glatz Ferenc, – az MTA kiváló társadalomtudósként ismert három volt elnöke –, Demján Sándor és Széles Gábor, – ismert nagyvállalkozók –, Parragh László, – a Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara elnöke –, Dr. Erdei Tamás, – a Bankszövetség elnöke –, Dr. Szabó Endre és Dr. Borsik János, – ismert szakszervezeti vezetők, akik a hazai érdekegyeztetésnek is a kezdetektől fogva a kulcsemberei voltak –, Dr. Herczog Mária, Dr. v. Tóth János, Barabás Miklós, – az EGSZB magyar civil képviselői –, és még sokan mások, mint ez a tagság névsorán nyomon követhető. (A GSZT tagságának és tisztségviselőinek a teljes listája az I. számú Mellékletben találhaító.) A testületben tehát, – a gazdaság, a munkavállalók, a civil szféra és a tudomány képviseletében –, négy csoportosulás kapott helyet, s erről már a GSZT megalakulását megelőzően egyetértés született a kormány és az érintettek között. Mégpedig: a) A gazdaság csoportosulása, amely az országos munkaadói szövetségeknek, – az Országos Érdekegyeztető Tanács „munkaadóinak” –, a két gazdasá-

20


gi kamarának, és a befektetői szféra szervezeteinek első számú vezetőit, a Szövetkezeti Tanács elnökét, és a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának képviselőjét11 foglalja magában. Szám szerint 18 fő. A befektetői szférából, – a korábbi Gazdasági Tanács résztvevőihez hasonlóan –, a következő szervezetek vezetői kaptak meghívást: • a Bankszövetség, • a Befektetői Tanács, • a Budapesti Érték Tőzsde (BÉT) Tanácsa, • a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társasága (Hungarian Association of International Companies, HAIC), és • a Joint Venture Szövetség. Az összetétellel kapcsolatban később kritikaként merült fel, hogy ezek között egyaránt van egyesület formájában működő társadalmi szervezet (Bankszövetség), köztestület (MKIK), állami tulajdonban lévő részvénytársaság (az MNB, illetve Monetáris Tanácsa), részvénytársaság (BÉT) stb. Ez az észrevétel megalapozott, de kérdéses, hogy mennyiben kívánatos a GSZT tagságát hazai, vagy európai értelemben vett civil szerveződésekre leszűkíteni.

b) A munkavállalók csoportosulása, amelynek tagjai az Országos Érdekegyeztető Tanácsban is képviselettel rendelkező országos szakszervezeti konföderációk első számú vezetői. Összesen 6 fő. c) A gazdaságban és a szociális szférában működő civil szervezetek képviselői. Szám szerint 11 fő. A civil szféra képviseletét ideiglenesen, – amíg a civil szervezetek demokratikus úton maguk választják ki képviselőiket –, a civileknek az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságba delegált képviselői látják el. Kiegészülve az Idősügyi Tanács, az Országos Fogyatékosügyi Tanács, a Nőképviseleti Tanács, a Család-, a Gyermek- és Ifjúsági Konferencia, a MTESZ (Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége), a GTTSZ (a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége) és a környezetvédelmi szervezetek képviselőivel. d) A gazdaság és a társadalom kérdéseivel foglalkozó hazailag és nemzetközileg elismert tudományos szakemberek. Összesen 8 fő. A tudományt a Magyar Tudományos Akadémia jelen és korábbi elnökei valamint az MTA, az időközben összevonásra került Magyar Rektori Konferencia 11 A Monetáris Tanácsot elvileg az MNB akkori elnöke, Járai Zsigmond, is képviselhette volna a Gaz-

dasági és Szociális Tanácsban, de ezt a megbízást Szapáry György akkori alelnök kapta.


21

és a Főiskolai Főigazgatói Konferencia, valamint a Magyar Közgazdasági Társaság által delegált egy-egy elismert tudós szakember képviselik. A Gazdasági és Szociális Tanácsnak a gazdasági szférát és a munkavállalókat képviselő tagjai szervezeteik vezetői minőségében kaptak felkérést a testület munkájában való részvételre, ahol azonban már személyes minőségükben vannak jelen. Amennyiben e szervezetek vezetésében változás következik be az új vezető lép elődje helyére.12 A delegált GSZT tagok mandátuma, – így a civil szervezetek és a tudományos-szakmai szervezetek esetében –, a delegáló szervezetek döntésén alapul. Ez azt jelenti, hogy a delegáló szervezet időközben visszahívhatja, és mással helyettesítheti őket.13 A GSZT tagok többségének „kettős minőségben”, – tehát személyes minőségükben, és egy-egy szervezet első számú vezetőjének vagy delegáltjának a minőségében –, való jelenléte egyszerre hívatott elismerni az illető személyes jelentőségét, illetve a mögötte álló szervezet, illetve az általuk képviseltek társadalmi fontosságát. Ugyanakkor ez, – legalábbis elvi síkon –, számos problémát vetett fel, így például azt, hogy előfordulhatnak esetek, amikor az illető személy és az általa megjelenített szervezet véleménye nem esik egybe. A probléma nyilván további megfontolást igényel, s ennek eredményétől függően az Alapszabály megváltoztatható. (A testületben, – tisztán személyes minőségükben –, egyedül az MTA volt elnökei vannak jelen.)

A GSZT sikeres működésének fontos előfeltétele, – az Európai Unió egyes országaihoz hasonló módon –, a kormánynak az aktív és magas szintű részvétele. A GSZT munkájában – állandó képviselőként – a kormány alábbi tagjai vesznek részt: a) a miniszterelnök, b) a kancellária miniszter, aki a kormány állandó képviselője is a testületben, c) a pénzügyminiszter, d) a gazdasági- és közlekedési miniszter, e) a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, f) az oktatási miniszter, g) az egészségügyi-, szociális- és családügyi miniszter. h) az esélyegyenlőségi miniszter, és i) a Központi Statisztikai Hivatal elnöke.14 12 Így például, amikor Wittich Tamás, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének

(MSZOSZ) elnöke 2006. nyarán távozott posztjáról, helyét a Gazdasági és Szociális Tanácsban az MSZOSZ új elnöke, Pataky Péter vette át. 13 A civilek csoportosulásában 2006 nyaráig a környezetvédők képviselője Márkus Eszter volt, akinek a helyét - a delegáló szervezetek döntése alapján - Lukács András (Levegő Munkacsoport) vette át. 14 Ez a 2004-ben összeállított lista, amely a kormányzati szerkezet 2004-ben, majd 2006-ban történt változásával értelemszerűen módosult. Így, - egyebek közt -, 2004 nyarán még Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium és esélyegyenlőségi tárca nélküli miniszter volt, ezt 2004 őszén külön Egészségügyi Minisztérium és Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium követte, majd 2006.-ban az utóbbi helyére a Szociális és Munkaügyi Minisztérium lépett.

22


Napirendtől függően, a kormány további tagjai is meghívást kapnak az ülésekre. A GSZT tagjainak száma összesen – a kormány képviselőitől eltekintve – 43 fő. Fentiekből adódóan a Gazdasági és Szociális Tanács résztvevői köre részben azonos az Országos Érdekegyeztető Tanácséval, de ugyanakkor szükségképpen túl is mutat azon. A GSZT résztvevői köre részben szintén azonos az Orbán kormány által életre hívott és működtetett Gazdasági Tanácséval –, ami a szakszervezeteket és a gazdasági érdekképviseleteket illeti. Ez a kör a civil szervezetekkel és a tudomány képviselőivel egészült ki. Az előzetes elgondolások során felmerült egyéb szervezetek, – így az egyházak, a kisebbségi önkormányzatok, a települési önkormányzati szövetségek stb. –, bekapcsolása mellett szólnak bizonyos érvek. Ugyanakkor állandó részvételük a GSZT funkciói által nem látszott indokoltnak, az Európai Unió és más országok gyakorlatában sem szokásos. Ezért, – anélkül hogy állandó „tagságot” nyernének –, szükség szerinti esetenkénti meghívásukhoz a lehetőség biztosított.15 Az egyházak bevonása a Gazdasági és Szociális Tanácsról szóló törvénytervezet országgyűlési vitájában is felmerült. Sárközy Tamás is egy szélesebb összetételű Gazdaság és Társadalompolitikai Testületet javasol, s a mostani Gazdasági és Szociális Tanácsot e testület „előképének” tekinti. „A teljes társadalompolitikára kiterjedő civil- kormány párbeszéd elengedhetetlen eleme szerintem a) a Magyarországon működő meghatározó egyházaknak, b) a jelentősebb nemzeti-etnikai kisebbségek érdekképviseleteinek, d) az alapvető társadalmi csoportképviseleteknek (fiatalok, idősek, nők, fogyatékkal élők stb.), végül e) a jelentős szabadfoglalkozások egyszerre szakmai és munkavállalói érdekképviseleteinek (pl. újságíró-szövetség) bevonása a civil-kormány együttműködésbe.” 16 Kérdés, hogy az egyházak esetleges bevonása mennyiben összeegyeztethető az állam és az egyház különválasztásának klasszikus európai megközelítésével, s ebben maguk az érintettek mennyiben lennének érdekeltek.

Már a GSZT megalakulásakor nyilvánvaló volt, hogy résztvevői köre nem rögzíthető, illetve rögzítendő egyszer s mindenkorra. Várható volt, hogy a GSZT megalakulását követően, – ahogy már azt megelőzően is történt –, újabb és újabb szervezetek jelentik be részvételi igényüket, amelyeket kezelni kell.

15 16

Ilyen meghívásra ugyanakkor a GSZT közel hároméves fennállása soron soha nem került sor. Sárközy Tamás: Kormányzás – együttműködve az érdekképviseletekkel? Népszava, Melléklet, 2007. március 10. 18. oldal.)


23

5. A GSZT tagjainak kiválasztása – dilemmák és buktatók A résztvevők kiválasztását illetően két lehetséges mechanizmus kínálkozott. Egyrészt, amennyiben a kormány kívánta volna meghatározni a résztvevői kört, a direkt kormányzati kiválasztás és felkérés. Másrészt, amennyiben a kormány nem kívánta meghatározni a résztvevői kört, azaz beavatkozni a kiválasztásba, demokratikus önkiválasztásra volt szükség, amelyet a kormányzati felkérés csupán megerősít.17 Ez utóbbi megközelítésben látszott teljesülni az a követelmény is, hogy GSZT lehetőség szerint legyen a mindenkori kormánytól független intézmény. A kormányt, – ha kellő önmegtartóztatással nem szól bele a szervezetek és a személyek kiválasztásába, – ahogy ez alapvetően történt –, nem érheti az a vád az érintettek, illetve a politikai ellenzék részéről, –, hogy neki tetsző, vagy politikailag hozzá közelálló személyeket és szervezeteket részesít előnyben, míg neki nem tetszőeket figyelmen kívül hagy, vagy mellőz. A résztvevők önkiválasztódása a kormánynak ugyanakkor egyfajta védelmet nyújthat olyan szervezetek és személyek bekerülési aspirációival szemben is, amelyek mögött az egyetlen hivatkozási alap, – kimondva vagy kimondatlanul –, éppen a kormányhoz, vagy a koalíciós pártokhoz való kötődés. A partnerek önkiválasztásának a tiszteletben tartása a következőképpen volt biztosítható. Olyan társadalmi csoportosulások esetében, amelyek képviseletét a demokratikus játékszabályok betartásával létrejött legitim szervezetek meghatározott köre látja el, a kormány ezek teljes körét, – pontosabban ezek első számú vezetőinek teljes körét –, kéri fel a testületben való részvételre. Ilyenek voltak például az Országos Érdekegyeztető Tanácsban helyet foglaló országos szakszervezeti konföderációk és országos munkaadói szövetségek, továbbá a gazdasági kamarák. A tudomány területén a kormány olyan személyeket kér fel, akiknek a személyes tekintélye és hozzáértése megkérdőjelezhetetlen, – a Magyar Tudományos Akadémia jelenlegi és korábbi elnökei18 –, vagy akiket tekintélyes tudományosszakmai szerveződések, – például a Magyar Rektori Konferencia, vagy a Magyar Közgazdasági Társaság –, delegálnak, azaz felkérésre javasolnak. 17

18

24

A GSZT tagságára való felkérést az eredeti elgondolások szerint Medgyessy Péter miniszterelnöknek kellett volna aláírnia, de ezt végül is, - a miniszterelnök nevében -, kabinetfőnöke, Dr. Katona Tamás tette meg. A civil szférából ugyancsak felmerült egy megkérdőjelezhetetlen tekintélyű személy, - Kertész Imre Nobel-díjas író -, felkérése. Ő sajnos, - más hasonló felkérésekhez hasonlóan -, ettől is elzárkózott.


A civil szervezetek képviselőinek a kiválasztása esetén ideális helyzet lett volna, ha létezik egy olyan személytelen kiválasztási mechanizmus, amely biztosítja, hogy olyan civilek kerüljenek be, akik a GSZT témakörei által közvetlenül érintetteket, illetve érdekelteket képviselnek, azokban kompetenseknek tekinthetők, és saját területükön a legtöbb civil szervezet támogatását élvezik. Ilyen személytelen kiválasztási mechanizmus erre a célra sajnos nem létezett, – miután egy vadonatúj kezdeményezésről volt szó nem is létezhetett –, és rövidtávon, – azaz néhány hónap leforgása alatt –, nem is volt megteremthető. Ezért a civil képviselők Gazdasági és Szociális Tanácsba történő kiválasztására három lehetséges út nyílt. a) A kormány, – a kancellária miniszternek, a MEH Civil Kapcsolatok Államtitkárságának és esetleg másoknak a javaslatai alapján –, maga dönt a képviselők személyéről. Ez a megoldás, – bár lehet, hogy a legalkalmasabb szervezeteket és személyeket hozta volna be a testületbe –, megkérdőjelezte volna a kiválasztás politikai függetlenségét, és maguknak a civil szervezeteknek a sorában is súlyos kritikáknak és támadásoknak tette volna ki a kormányt. b) A kormány a Nemzeti Civil Alapprogram kiválasztási mechanizmusára épít. Mint ismeretes a 2003. évi L. törvény alapján egy összetett választási eljárás eredményeként felálltak a Nemzeti Civil Alapprogram Tanácsa és Kollégiumai, amelyek alapvető funkciója a civil szervezetek számára rendelkezésre álló költségvetési pénzkeret elosztása volt. E megoldás kétségtelen előnye volt, hogy egy létező, demokratikusnak tekinthető, személytelen kiválasztási mechanizmusra épít. Ugyanakkor ezt a mechanizmust a törvény nem a GSZT civil képviselőinek a kiválasztására hozta létre, s így félő volt, hogy – szakterületüket és felkészültségüket tekintve – nem a legalkalmasabb emberek kerülnek kiválasztásra. Másfelől persze, ahogyan egy politikussal, szakszervezeti vezetővel vagy üzletemberrel, nagyvállalkozóval szemben sem feltétlen elvárás a szakmai felkészültség, úgy miért kellene ilyen követelményt szabni a civilekkel szemben? c) A kormány az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) magyar civil képviselőit hívja meg a Gazdasági és Szociális Tanácsba. A brüsszeli Európai Gazdasági és Szociális Bizottságba alapos és összetett –, pályáztatást és személyi meghallgatásokat is magában foglaló –, eljárással választották ki a civil és az egyéb szakmai szervezetek négy magyar képviselőjét. Az eljárásban a Miniszterelnöki Hivatal, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium és a Külügyminisztérium vett részt. A Gazdasági és Szociális Tanács

25

Ennek a megoldásnak is voltak előnyei és hátrányai. Bár a kiválasztás nem direkt politikai döntésre, hanem egy alapos, összetett és politikailag függetlennek mondható eljárásra épült, kétségtelenül kormányzati szelekció történt. Hiszen az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságba való delegálás maga is kormányzati feladat. Kevéssé vitatható, hogy azok a civil képviselők, akik alkalmasnak találtattak az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságban a hazai civilek képviseletére, személyükben valószínűleg alkalmasak ugyanerre a hasonló hazai Gazdasági és Szociális Tanácsban, bár a két testület, – ahogy már korábban utaltunk rá –, jelentősen eltérő tevékenységet folytat. Ugyanakkor a GSZT tagjainak jelenléte a brüsszeli Gazdasági és Szociális Bizottságban, vagy fordítva, nyilván előnyös lehet, – ami a kapcsolatokat illeti –, a hazai testület számára is. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságba kiválasztott képviselők, – hátterüket tekintve –, korántsem fedték le a civil szervezetek azon teljes körét, amelyek érdekeltek és érintettek lehettek a részvételben a hazai Gazdasági és Szociális Tanácsban. (Például nem volt közöttük nyugdíjas szervezetet képviselő, vagy éppen környezetvédő.) Mindezek figyelembevételével egy vegyes átmeneti megoldás látszott a legcélszerűbbnek.19 Eszerint a kormány az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság magyar civil képviselőit hívta meg a testületbe, és kiegészítette őket további olyan elismert civil szerveződések képviselőivel, akiknek a részvételét, – érintettségüknél, érdekeltségüknél, és hozzáértésüknél fogva – szükségesnek tartotta.20 Ugyanakkor e képviselőknek a meghívását provizórikusnak minősítette, – tekintetbe véve, hogy e megoldásnak is voltak gyenge pontjai –, és időben korlátozottnak, amíg megvalósulhat a civil szféra képviselőinek demokratikus úton való végleges kiválasztása. Szükségtelen és értelmetlen lenne tagadni, hogy a civilek kiválasztása végső soron, ha nem is szándékoltan, egyedi kormányzati döntéssel történt, s valószínűleg nem volt mentes politikai megfontolásoktól sem. De a kormánynak jobb lehetősége, hogy megfelelő civil képviseletet biztosítson – akkor úgy láttuk és ma is így látjuk – nem volt. 19

20

26

Ez ügyben alapos konzultációk folytak Göncz Kinga asszonnyal, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium politikai államtitkárával, későbbi miniszterrel, illetve a Miniszterelnöki Hivatal és a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium civil kapcsolatokkal foglalkozó szakembereivel. Felmerült a Szociális Tanács rétegtanácsai képviselőinek behívása is. Ez, - egyebek közt -, azért nem bizonyult járható útnak, mert maga a Szociális Tanács is átalakulóban volt.


Az Alapszabály előkészítése során a civil csoportosulás képviselőivel való konzultációk az alábbi kompromisszumos megoldásokat hozták: a) A GSZT civil képviselőinek kiválasztására demokratikus eljárás keretében kerül sor. Ennek mikéntjéről maguk a civil szervezetek döntenek, és ők maguk is bonyolítják le a kiválasztást. Az Alapszabály ugyanakkor elmulasztotta, hogy ezt határidőhöz kösse. b) A GSZT civil képviseletét ennek megtörténtéig azok a civil képviselők látják el, akik – provizórikus meghívás alapján – a GSZT 2004. augusztus 24-i alakuló ülésén részt vettek, illetve a 2005. február 25-i ülésen az Alapszabályt elfogadták. c) A testületbe a tevékenysége tekintetében releváns civil tevékenységi körök (szektorok) képviselői kerülnek, akiknek a száma lehetőség szerint ne haladja meg a nyolcat, – ennyi képviselője van a tudománynak is –, de szükség szerint egy-két fővel e felé emelkedhet. Az elfogadott Alapszabályba tételesen bekerült, – a civilek javaslatára –, azoknak a civil tevékenységeknek a felsorolása, amelyek képviseletére, – az érintettek véleménye szerint a testületben szükség van. Az Alapszabály szerint a civil szféra képviselői az a) emberi és állampolgári jogok védelme, fogyasztóvédelem, kisebbségvédelem; b) gyermekek, fiatalok képviselete; c) idős korúak képviselete; d) nemek közötti esélyegyenlőség előmozdítása; e) oktatás, képzés, művelődés, kutatás; f) szakmai-gazdasági érdekképviselet, műszaki innováció; g) szektorfejlesztés, európai és euroatlanti integráció, nemzetközi kapcsolatok fejlesztése; h) szociális-egészségügyi tevékenység, hátrányos helyzetű csoportok esélyegyenlőségének előmozdítása; i) település- és gazdaságfejlesztés, lakhatás, a közrend és a közbiztonság védelme; j) természet-, környezet-, állatvédelem, az épített környezet védelme, polgár- és tűzvédelem területén tevékenykedő, országos hatókörű civil szervezetek által delegált személyek (összesen 10 fő). A delegáló szervezetek e területek szerinti kiválasztása demokratikus eljárással, a civil szervezetek által meghatározott módon történik. Az itt felsorolt területenkénti választás, illetve a személyek megbízásának időpontjáig a civil szféra képviseletét a GSZT 2004. augusztus 24-ei alakuló ülésére meghívott személyek látják el (11 fő).

Amennyiben a kormánytól független és pártpolitizálástól mentes Gazdasági és Szociális Tanács céljából indulunk ki, olyan testület ideálképét kell felvázolnunk, amelyben a kormány lehetőség szerint egyáltalán nincs, – vagy legfeljebb megfigyelőként, esetleg állandó meghívottként van –, jelen. A Gazdasági és Szociális Tanácsról kialakult végső elgondolás a kormány státuszát „állandó résztvevőként” fogalmazta meg. Ez azt jelenti, hogy a kormány képviselői jelen lehetnek a tanácskozáson, véleményt nyilváníthatnak, de nem vesznek részt a határozathozatalban, azaz nem szavazhatnak.


27

Bár számos érv – és európai példa – szólt a kormányoknak a gazdasági és szociális tanácsokból való teljes távolmaradása mellett, úgy gondoltuk, hogy erre hazánkban még nem érettek meg a feltételek, és a GSZT sikeres működésének fontos előfeltétele a kormánynak az aktív és magas szintű, – ámbár nem feltétlenül teljes jogú tagként való –, részvétele. A kormány részvételét az alábbi körülmények teszik szükségessé. A kormány feladata azoknak a nemzeti stratégiáknak a kidolgozása, amelyekről a GSZT konzultációkat folytat. Természetesen nem zárható és zárandó ki, hogy a GSZT más résztvevője vagy résztvevői is színre léphetnek ilyen stratégiákkal, de jelenleg jórészt hiányoznak és rövidtávon nem is teremthetők meg azok a feltételek, – információs háttér, kutatási bázis, szakértő apparátus, technikai felszereltség, pénzügyi erőforrások stb. –, amelyek révén a GSZT testületként abba a helyzetbe lenne hozható, hogy ilyen feladatra vállalkozzék. A jelen helyzetből és a történelmi hagyományokból adódóan ma (még) mindenki a kormányt (és nem valamely más partnert vagy partnereket) tekint elsősorban olyan félnek, akivel politikai stratégiai ügyekben szót kíván váltani, vagy akinek „üzenni” kíván. Az Országos Érdekegyeztető Tanácsban mindhárom oldalnak, – így a kormányon kívül a munkaadóknak és a szakszervezeteknek is –, meg van a lehetősége arra, hogy előterjesztéseket vigyenek a testület elé. Ennek ellenére közel 20 év során alig volt példa arra, hogy szerény kötelező gyakorlatokat leszámítva, – így például azt, hogy a szakszervezetek tesznek javaslatot a következő évi minimál bér mértékére –, akár a szakszervezetek, akár a munkaadók saját önálló előterjesztéssel álltak volna elő. Az is közismert, hogy mind a szakszervezetek, mind a munkaadók a kormányt és nem egymást tekintik elsőszámú tárgyaló partnerüknek, holott a döntően magán versenyszféra vállalkozásaiban közvetlenül egymással állnak szemben. Mindez olyan adottság, amit a hagyományok és nyilván jelenkori tényezők együttesen magyaráznak. Ha tehát a kormány „kivonulása” vagy teljes távolmaradása az országos társadalmi párbeszédből programként fogalmazódna meg, akkor ma ilyen törekvések színteréül talán leginkább az országos érdekegyeztetés kínálkozna, ahol ehhez, – a zömében magán üzleti szféra kialakulásával –, már bizonyos feltételek többé-kevésbé létrejöttek. De az Országos Érdekegyeztető Tanáccsal kapcsolatosan sincs napirenden ilyen törekvés sem a szociális partnerek, sem a kormányzat részéről. A Gazdasági és Szociális Tanács küldetése viszont, hogy azokról a nemzetstratégiákról konzultáljon, amelyek megalkotója és megvalósítója – az ő szakértői közreműködésével is – a mindenkori kormány.

28


6. A GSZT létszáma és működőképessége Gazdasági és szociális tanács lehet, – mindkettőre vannak európai példák –, kis létszámú és nagy létszámú testület. Az előbbi 14-25 tagot, az utóbbi 100-250 tagot jelent. A kicsi gazdasági és szociális tanácsokra példaként említhető az osztrák (21 fő) vagy a finn (17 fő), a nagyokra az olasz (112 fő) vagy a francia (231 fő). A működőképesség szempontjából a kisebb létszám látszik előnyösnek, míg a nagyobb létszám nehézségeket okozhat. Ugyanakkor a nagyobb létszám nagyobb sokszínűséget és szellemi kapacitást foglalhat magában. A kis létszámú testület úgy hozható létre, hogy a résztvevő társadalmi csoportosulások képviselőinek a számát kvóták rögzítik. Így pl. egy 15 fős testületben, – amennyiben öt csoportosulás van, és arányos képviselet valósul meg –, három-három hely jutna a szakszervezeteknek, a gazdasági érdekképviseleteknek, a civileknek, a tudománynak és a kormánynak. A hazai társadalmi adottságok ismeretében könnyen belátható, hogy egy ilyen megközelítésben a GSZT létrehozása súlyos nehézségekbe ütközött, sőt esetleg teljes mértékben ellehetetlenült volna. A hat szakszervezeti konföderáció viszonyát terhelő ismert történeti feszültségek közepette aligha volt várható vagy remélhető, hogy meg tudnának állapodni hatnál kevesebb GSZT képviselő kiválasztásában.21 De megoldhatatlan feladvány elé állította volna három, – vagy a teljes körnél kevesebb számú –, GSZT képviselő kiválasztása a gazdasági érdekképviseleteket, így a kilenc munkaadói szövetséget, a két gazdasági kamarát és a befektetők szervezeteit, illetve a gazdaság egyéb szervezeteit, amelyek most összesen 18-an vannak. Kétséges, hogy a civilek és a tudomány is mennyiben tudtak volna igazodni egy ilyen sémához. Amennyiben tehát a kis létszámú GSZT és a képviselők számát rögzítő kvóták mellett született volna döntés, ez már a résztvevők kiválasztási folyamatába bedobta volna a „viszály almáját”, rosszízű vitákat eredményezett volna egyes érintettek körében és kétséges, hogy egyáltalán eredményre vezetett volna. Egy ilyen forgatókönyv ugyanakkor gyökeresen ellentmondott volna annak a kormányzati szándéknak, amely a testületet éppen a nemzeti stratégiákkal 21

2005 tavaszán három tárgyalási fordulót igényelt, amíg a hat szakszervezeti szövetség elnökei meg tudtak állapodni abban, hogy ügyvivőjük, - a GSZT társelnöke a csoportosulás képviseletében -, Dr. Szabó Endre, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke legyen.


29

kapcsolatos társadalmi konszenzus előmozdítása érdekében hívta életre. Mik az esélyei ugyanis egy ilyen konszenzusnak a résztvevők között, ha már a kiválasztásukat illetően sincs konszenzus, hanem – ellenkezőleg – feszültségek és konfliktusok vannak? Hasonló problémákat vetett fel az a javaslat, amely szerint a részvételt a testületbe képviselőt delegáló szervezetek reprezentativitásához, – támogatottságához –, lehetne, illetve kellene kötni.22 Közismert, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanácsban a reprezentativitás kérdése, – mind a szakszervezeteket, mind a munkaadókat illetően –, mintegy másfél évtizede napirenden van. Ez nem indokolatlan, hiszen a testületnek közjogi funkciói is vannak, s olyan megállapodások születnek, amelyek esetében egyáltalán nem közömbös, hogy ezek részesei milyen tagsági támogatottsággal rendelkeznek. Ennek ellenére, – a jelen dolgozatban nem vitatandó okokból –, a reprezentativitás kérdését csak az országgyűlés által 2006. végén elfogadott törvényben sikerült többé-kevésbé megnyugtató módon rendezni. A Gazdasági és Szociális Tanács konzultatív testület, amelynek közjogi típusú funkciói nincsenek, közvetlen befolyása sem a kormányzati döntéshozatalra, sem a parlamenti törvényalkotásra nincs, s ahol az egyes társadalmi csoportosulások képviselői személyes minőségükben vannak jelen, és nem alkotnak egységes „oldalt”, – hacsak nem választanak saját elhatározásból ilyen szerveződési formát –, a reprezentativitásnak nincs, vagy csekélyebb a jelentősége. A Gazdasági és Szociális Tanácsban, – tekintetbe véve a résztvevők és az őket adó szervezetek nagyfokú heterogenitását –, technikailag is nehezebb reprezentativitási kritériumokat megfogalmazni. Itt ugyanis „nemcsak” szakszervezetekről és munkaadókról van szó, hanem egyéb gazdasági szervezetekről, sőt civil szervezetekről is. A tudomány képviselőinek „reprezentativitás” alapján történő kiválasztása pedig eleve értelmezhetetlen és megvalósíthatatlan. Mindebből adódóan az egyetlen lehetséges járható út egy legalább közepes létszámú Gazdasági és Szociális Tanács megcélzása volt. Ebben az összefüggésben az egyes szervezetek, illetve társadalmi csoportok képviseletében résztvevők számát a potenciálisan fellelhető érdemi résztvevők számához volt célszerű igazítani, azaz értelmetlen lett volna arra törekedni, hogy az általuk elnyerhető helyek számát szűkös kvóták rögzítsék, illetve arra is, hogy a helyek száma a csoportosulások esetében azonos legyen. Végül is európai uniós mértékekkel mérve közepes nagyságú, – a kormányt leszámítva 43 tagú –, Gazdasági és Szociális Tanács született. 22

30

A javaslat Wittich Tamástól, az MSZOSZ elnökétől származott.


A gazdasági szféra képviselőinek viszonylag magas számát (18 hely) indokolni látszott meghatározó jelentőségük a Gazdasági és Szociális Tanács kompetenciájába tartozó ügyekben, és az a tény, hogy ezt „ellensúlyozta” a tudomány és a civil szervezetek képviselőinek jelenléte (együttesen 19 hely). A szakszervezetek, – megközelítéstől függően –, mindkét csoporthoz besorolhatók, vagy egyikhez sem. Ők rendelkeznek a legkevesebb taggal (6 hely). Ezt a problémát már az előkészítés fázisában megvitattuk az Országos Érdekegyeztető Tanács hat szakszervezeti konföderációjával. Alternatívát ajánlottunk fel számukra, nevezetesen, hogy a szakszervezeti helyek száma, – további szakszervezeti vezetőknek, így esetleg ágazati szakszervezetek képviselőknek a behívásával –, megnövelhető. Valamennyi konföderáció úgy nyilatkozott, hogy megfelelőnek tartja a 6 helyet, és nem kívánja ágazati szakszervezetek behívását, ami tartalmilag egyébként sem lett volna indokolható, hiszen a GSZT, – ahogy korábban már utaltunk rá –, ágazati ügyekkel nem foglalkozik.

A Gazdasági és Szociális Tanács létszáma, – amely tehát európai mértékkel is csupán közepesnek tekinthető –, megfelelő működési szabályok mellett nem veszélyezteti a testület működőképességét. Itt olyan szabályokra gondolunk, mint a hozzászólások sorrendiségének rögzítése, – hogy minden csoportosulásnak egyenlő esélye legyen véleményét kifejteni –, a hozzászólások időtartamának a korlátozása, esetleg szakosodott bizottságok működtetése előzetes viták lefolytatására stb.23

7. A GSZT szervezete és működési szabályai A GSZT, – mintegy félévvel megalakulását követően –, 2005. február 25-én fogadta el Alapszabályát. (Az Alapszabály a II. számú Mellékletben található.) A testület 2005. június végéig, – már az Alapszabálynak megfelelően –, választotta meg vezető tisztségviselőit. A testület első soros elnöke Demján Sándor, a gazdaság csoportosulásának elnöke lett, a testület társelnökei s egyben a többi csoportosulás elnökei Dr. Szabó Endre, – a munkavállalók csoportosulásában –, Dr. v. Tóth János, – a civilek csoportosulásában –, Horn Péter akadémikus, – a tudomány csoportosulásában. Az ő helyét, – lemondása után –, Vizi E. Szilveszter akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke vette át. Az Állandó Bizottság elnökévé Dr. Herczog Máriát választották, a testület megbízott főtitkárrá pedig dr. v. Tóth Jánost, – mindkettőjüket a civil csoportosulásból. A GSZT végleges, – főállású –, főtitkárává a GSZT 2006. július 3.-án Dr. Halm Tamást, – a Magyar Közgazdasági Társaság képviselőjét –, választotta.

23

A GSZT 2004. augusztus 24-i alakuló ülésén a levezető elnök már javasolt ilyen jellegű provizórikus ügyrendet, de a hozzászólásra jelentkezettek száma, és ezek időtartama nem tette szükségessé ennek az eröltetését.


31

A GSZT tagjai már az Alapszabály elfogadását megelőzően egyetértésre jutottak a testület szervezetéről és működésének főbb szabályairól.24. A kialakult egyetértés fő elemeit az alábbiakban foglaljuk össze. 1. A testületnek funkció ellátásához szükséges, hogy megfelelően egyszerű szervezete legyen, s ez a következőkből épüljön fel: a) b) b) c)

elnök és, – a négy csoportosulás élén –, társelnökök, négy csoportosulás, főtitkár és titkárság, valamint (szükség szerint) bizottságok.

A dokumentum előkészítői azt javasolták, hogy a GSZT fő működési formája, – a plenáris ülésen túl –, az Állandó Bizottság legyen, amelynek feladata a plenáris ülések előkészítése, s amely a csoportosulások által delegált 3-3 tagból, valamint a főtitkárból áll, és szükség szerint a kormány meghívott képviselőjével kiegészítve végzi a munkáját. 2. A GSZT legfontosabb tisztségviselője az elnök, aki a testületet külső kapcsolataiban is képviseli. A kormány az alakuló ülést megelőzően és azt követően sem kívánt GSZT elnököt felkérni.25 Az Alapszabály előkészítése kapcsán az elnökséget illetően során három alternatíva került megvitatásra. a) Levezető elnök, aki javaslatot tesz a következő levezető elnökre. Ez a konstrukció azt a hallgatólagos szándékot foglalja magában, hogy a csoportosulások tekintélyes képviselői ülésenként váltsák egymást az elnöki székben. b) Rotációs elnökség, amelyben a csoportosulások képviselői évenkénti rotációval töltik be az elnöki posztot, egyébként társelnöki funkciót viselnek a testületben. 24

25

32

A Magyar Tudományos Akadémia, - a GSZT alakuló ülésén történt vállalásának megfelelően -, 2004. november elejére elkészítette a GSZT Alapszabály tervezetét. Ezt követően, - a kancellária miniszter felkérésére - a GSZT valamennyi csoportosulásával konzultációkat folytattunk a testület működésének fő kérdéseiről, illetve az Alapszabály tervezetéről. Mégpedig a civilekkel (2004. november 3.), a gazdasági szféra képviselőivel (2004. november 17.), a munkavállalók képviselőivel (2004. november 19.), a tudomány képviselőivel (2004. november 25.), és a GSZT munkájában közvetlenül érintett tárcák képviselőivel (2004. december 15.) Ezek végeredményeként alakult ki a plenáris ülés elé került Alapszabály tervezet. A kormány az alakuló ülés levezetésére a Magyar Tudományos Akadémia elnökét kérte fel, aki javaslatot tett a testületnek a következő ülés levezető elnökének személyére, - aki Demján Sándor, a gazdaság csoportosulásának képviselője volt -, és napirendjére.


c) Állandó elnök meghatározott időre választva, aminek előfeltétele, hogy valamennyi tag, illetve csoportosulás meg tud állapodni olyan tekintélyes és független személyben, aki ezt a posztot betölti. A GSZT tagság többsége a rotációs elnökséget támogatta a csoportosulások képviselőinek évenként rotálásával. Ennek egyik oka feltehetően az volt, hogy nem látszott a láthatáron olyan tekintélyes és független személy, aki a teljes GSZT számára elfogadható lett volna. Ugyanakkor egy új intézmény kísérletinek tekinthető időszakában túl kockázatosnak is látszott az állandó elnökség. 3. Az Alapszabály vitája megerősítette azt az eredeti elgondolást, hogy a Gazdasági és Szociális Tanács tagjai, – még ha szervezeteket, illetve társadalmi csoportosulásokat képviselnek is –, személyes minőségükben vesznek részt a testület munkájában. Ezzel együtt is a GSZT tagjai, – társadalmi hátterüknek megfelelően –, csoportosulásokat alkotnak. A csoportosulásoknak nincs olyan kötelezettsége, – szemben az Országos Érdekegyeztető Tanács „oldalaival” –, hogy közös álláspontokat alakítsanak ki, – jóllehet megtehetik ezt –, de a csoportosulásoknak meghatározó szerepe van a testületen belüli döntéshozatalban, – határozathozatalban –, hiszen a GSZT által megfogalmazott vélemények, állásfoglalások súlyát nem egyszerűen az adja, hogy milyen tekintélyes személyiségek, hanem hogy milyen társadalmi csoportosulások képviselői állnak mögötte. A testületben fontos szerepe van a csoportosulásoknak abban is, hogy elnököt választanak, – aki egyben a GSZT társelnöke és potenciális soros elnöke –, tagokat delegálnak az Állandó Bizottságba, a munkabizottságokba stb. A szervezetekhez való tartozás jelentősége abban van, hogy a GSZT tagok jelentős részének tagsága, – jóllehet személyre szóló, illetve személyhez kötött –, a szervezetben betöltött első számú vezetői beosztásából adódik. Az elfogadott Alapszabályba az is bekerült, hogy a GSZT tagjai nem helyettesíthetők, viszont a távollévő tagok írásban is véleményt nyilváníthatnak, amelyet a GSZT ülésén a tagokkal ismertetni kell. 4. Az Alapszabály rendelkezik a határozatképességről, illetve a határozathozatalról. A GSZT határozatokat kizárólag saját tevékenységével összefüggésben hozhat, ideértve vélemények, állásfoglalások elfogadását. Az Alapszabálynak azért kellett külön eljárást megfogalmaznia a határozatképesség megállapítására és a határozathozatal rendjére, mivel az egyes csoportosulások létszáma közti nagy számbeli különbségek azt a veszélyt hordozták magukban, hogy a tagok egyszerű, vagy minősített többsége alapján úgy is


33

hozhatók határozatok, hogy esetleg egy kisebb létszámú csoportosulás jelen sincs, vagy nem ért vele egyet. Emlékeztetőül: a munkavállalók csoportosulása mindössze 6 tagból áll, míg a gazdaság csoportosulásáé 18 tagot számlál a 43 fős testületben. Az Alapszabály vitájában valamennyi csoportosulás egyetértett abban az elvi megközelítésben, hogy a GSZT csak az egyes csoportosulások megfelelő jelenléte mellett lehessen határozatképes, és határozatokat csak valamennyi csoportosulás megfelelő támogatásával hozhasson. Gondot itt még annak a problémának a technikai megoldása jelentett, hogy a határozatképességet és a határozathozatalt abban az esetben is biztosítani kellett, ha egyes csoportosulásokban, – így mindenekelőtt a tudomány csoportosulásában –, el nem hárítható okokból viszonylag jelentős távollétekkel kellett számolni. A határozatképesség feltételéül az elfogadott Alapszabály végül is azt szabta, hogy ehhez valamennyi csoportosulás tagjai legalább felének jelen kell lennie, vagy a GSZT kétharmadának, de minden csoportosulásból legalább egy tagnak. A határozathozatalhoz ugyanakkor szükséges, hogy minden csoportosulásban a jelenlevő tagok többsége támogassa azt. 5. Már az Alapszabály vitájában is egyetértés volt abban, hogy a GSZT működtetése állami feladat, így a kormánynak kell biztosítani a működtetéséhez szükséges pénzügyi, adminisztratív és technikai hátteret.26 A GSZT kiadásait az állami költségvetés fedezi. A költségvetési támogatás összege 2007-ben 27,6 millió forint volt, szemben a 2005-ös 35 millió Ft-os „induló” költségvetéssel, amelyet 2006-ban, illetve 2007-ben az ismert tartalékképzési kötelezettségek terheltek, illetve terhelnek. 2006 első félévében a GSZT külön támogatást is kapott a kormánytól egy európai uniós konferencia megrendezésére. A GSZT ez ideig a költségvetési támogatás összegét sem költötte el.

6. Az Alapszabály a GSZT adminisztrációjának elvégzésére létrehozta a főtitkár, illetve a titkárság intézményét. A főtitkár kiválasztását illetően az Alapszabály tervezete, – a csoportosulások képviselőinek támogatásával –, azt javasolta, hogy öt évre a miniszterelnök nevezze ki27, a GSZT valamennyi csoportosulásának egyetértésével kapjon megbízást, illetve e megbízás visszavonására a GSZT valamennyi csoportosulásának egyetértésével kerülhessen sor. 26 27

34

Az alakuló ülésen jelenlevő Draskovics Tibor akkori pénzügyminiszter ígéretet tett a szükséges költségvetési források biztosítására. Ennek két oka volt. Egyrészt a miniszterelnöki kinevezés önmaga is rangot ad a posztnak, illetve személynek. Másrészt a GSZT,- miután nem jogi személy és nem lehet munkáltató, - saját maga nem nevezhet ki, illetve alkalmazhat főtitkárt.


A titkárság elhelyezésére az Alapszabály tervezet a GSZT valamennyi csoportosulása támogatásával a Miniszterelnöki Hivatalt javasolta, mert ez a kormányzati intézmény van abban a helyzetben, hogy a GSZT sokrétű tevékenységéhez szükséges szerteágazó kormányzati kapcsolattartást biztosítani tudja. Az alternatívaként felmerült Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, – amely az Országos Érdekegyeztető Tanács titkárságának is helyet ad –, sokkal korlátozottabb profilja miatt nem látszott erre alkalmasnak.28 A GSZT 2005. február 25-i plenáris ülése a fentieket annyiban megváltoztatta, hogy az Alapszabály szövegéből kikerült a főtitkárnak a miniszterelnök által történő kinevezése, illetve a titkárságnak a Miniszterelnöki Hivatalban való elhelyezése. Az ülést megelőzően a GSZT Alapszabályt elfogadó plenáris ülésének levezető elnöke, – a testület későbbi első soros elnöke –, személyes igényeket jelentett be a kancellária miniszternek és a miniszterelnöknek a csoportosulások által már támogatott Alapszabály tervezet módosítását illetően. Azt kérte, – a GSZT függetlenségének igényére hivatkozva –, hogy az Alapszabály tervezetből kerüljön ki az a kitétel, hogy a titkárság a Miniszterelnöki Hivatalban (MEH) jön létre, és a főtitkárt a miniszterelnök nevezi ki. A 2005. február 25.-i második plenáris ülésen a miniszterelnök bevezető beszédében maga ment elébe a javaslatoknak, s már azelőtt közölte, hogy eltekint a titkárságnak a Miniszterelnöki Hivatalban történő elhelyezésétől, illetve a főtitkár kinevezésétől, mielőtt ezt a levezető elnök felvetette volna. A GSZT titkárságnak a Miniszterelnöki Hivatalban, – azaz az államigazgatásban –, való elhelyezése, – megítélésünk szerint – éppúgy nem érintette volna a testület függetlenségét, mint ahogy az Országos Érdekegyeztető Tanács titkárságának a munkaügyi minisztériumi elhelyezése sem okozott soha ilyen gondot. A főtitkár miniszterelnök általi kinevezése, – amennyiben ehhez a csoportosulások jóváhagyása szükségeltetik –, pedig lényegében formális lett volna.

Ezzel ugyanakkor nyitva, – illetve megoldatlan –, maradt két probléma: hol kerüljön a GSZT titkársága elhelyezésre, és ki nevezze ki a főtitkárt. Az ideiglenesnek szánt megoldás szerint a Magyar Tudományos Akadémia Titkársága adott otthont a GSZT titkárságának, az MTA lett a főtitkár munkáltatója, és egyben a testület pénzeszközeinek a kezelője, oly módon hogy költségvetési támogatása 2007-ben már az MTA költségvetésében lett megtervezve. Mindennek felvállalásával az MTA kétségtelenül szívességet tett a Gazdasági és Szociális Tanácsnak, de ez, – mint látni fogjuk –, ugyancsak problémák forrása.

28

A titkárság „befogadására” egyébként valamennyi csoportosulás kinyilvánította készségét és négy szervezet, illetve csoportosulás konkrét ajánlatot is tett, - tételesen a Magyar Tudományos Akadémia, az MGYOSZ-MMSZ munkaadói szövetség, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, illetve a civilek. Ezek egyike sem kapott ugyanakkor a GSZT csoportosulásai részéről együttes támogatást.


35

8. Konszenzuson alapuló szervezet és működés A Gazdasági és Szociális Tanács létrejöttét az Országos Érdekegyeztető Tanácsban 2002. július 26-án született, az érdekegyeztetés megújításáról szóló megállapodás alapozta meg, azaz jogszabályi alapjai, – országgyűlés által elfogadott törvény, vagy kormányhatározat –, nem voltak. A testület létrehozását ugyanakkor, – a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumban, majd a Miniszterelnöki Hivatalban –, kétéves alapos szakmai előkészítés előzte meg, amelynek fontos részét képezték a majdani résztvevőivel folytatott konzultációk, az ezek révén elért, – az Alapszabályban megjelenő –, egyetértés a szervezetet és a működést illetően. A szakmai előkészítő munkálatokba beépültek az országos érdekegyeztetés, – az Országos Érdekegyeztető Tanács –, akkor már másfél évtizedes működése során felhalmozódott tapasztalatok, és az európai gazdasági és szociális tanácsok tanulmányozásából fakadó ismeretek is. Más szavakkal, az intézmény nem politikai improvizáció szülöttje, hanem, – jogszabályi megalapozás híján is –, átgondolt és egyeztetett elgondolások terméke. Bár a Gazdasági és Szociális Tanács tagjait 2004 augusztusában hivatalosan az akkori kormány, illetve miniszterelnök kérte fel, végső soron a testület a résztvevők közös akaratából jött létre.29 Az előkészítés során sikerült a Gazdasági és Szociális Tanács eszméjének és ügyének megnyerni a majdani résztvevőket, ideértve számos kiváló és tekintélyes személyiséget a szakszervezetek, a gazdasági szereplők, a civilek és a tudomány soraiból. Nem kevésbé fontos, hogy érdekeltségüket és motiváltságukat úgy sikerült fenntartani, hogy közben a függetlennek tételezett testület is elkerülte, hogy, – még mielőtt létrejött volna –, valamely csoportosulás, illetve kiemelkedő személy „foglyává”, érdekérvényesítésének és ambícióinak eszközévé váljon. A kialakult mai helyzet valószínűleg távolról sem ideális, de ilyen veszélyektől talán mentes. A testület a kormány és a tagság együttes akaratának megfelelően pártpolitikától mentesnek és a kormánytól is független intézménynek lett szánva, s ennek, – ugyancsak közös akarattal –, több garanciája is született. Így a tagok olyan módszerekkel történő kiválasztása, amelyek minimalizálták, – jóllehet teljesen nem küszöbölték ki –, hogy politikai kiválasztás történjen. A testület maga alakíthatta ki belső működési szabályait, amelyeket az Alapszabály rögzített, és egyetértésével született meg az országgyűlés által róla hozandó törvény tervezete is. Az intézményes keretek és működési szabályok egyaránt lehetőséget adnak a testület politikai pártoktól és kormánytól független vélemény nyilvánítása számára. 29

36

Ezt tagjai már a 2004. augusztus 24-i alakuló ülésen kinyilvánították, majd az Alapszabály elfogadásakor 2005. február 25.-én megerősítették. „Alapító” tagjai azok lettek, akik már az alakuló ülésen is jelen voltak, - oda meghívást kaptak -, és ezt követően elfogadták az Alapszabályt is. Az alakuló ülésen részt vettek közül az Alapszabályt egyedül a civil csoportosulásban helyet foglaló Országos Környezetvédelmi Tanács, - egy kormányzati tanácsadó testület -, civil elnöke nem szavazta meg, s ezzel, - a levezető elnök és a többi résztvevő értelmezése szerint -, kizárta magát a Gazdasági és Szociális Tanácsból. Helyét a környezetvédelmi szervezetek választott képviselőjeként Márkus Eszter foglalta el.


II. FEJEZET A gazdasági és szociális tanács és a demokratikus jogállam. A jogszabályi alapok kérdése. 1. A GSZT törvény viszontagságos útja A Gazdasági és Szociális Tanácsról szóló törvény viszontagságos pályát futott be, s ez még korántsem ért véget. Dióhéjban az eddigi történet a következőkben foglalható össze. A törvény megalkotása a kormány eredeti elgondolásaiban is szerepelt, s ezt a 2004. augusztus 24-én létrejött testület maga is egyöntetűen szorgalmazta. Megalkotására, – a GSZT sürgetésére –, a miniszterelnök is ismételt ígéretet tett. A kormány 2005 végén nyújtotta be a törvényjavaslatot az országgyűlésnek, s 2006. januárjában el is jutott az általános vitáig, amelyben kiderült, hogy nem kapja meg a honatyáktól a szükséges támogatást, – a szocialisták támogatták, az ellenzék és a szabaddemokraták viszont nem –, mire a kormány a törvényjavaslatot levétette a napirendről. A történet meglehetősen szokványos. Nem egyszer fordult már elő, hogy a kormányok valamely törvényalkotási kezdeményezése az országgyűlési szakaszban, vagy az Alkotmánybíróságon „elvérzik”. Önmagában nem is lenne megírásra, illetve elemzésre érdemes, ha nem vetne fel általánosabb problémákat. Ez a zavar vagy tisztázatlanság, – ha fogalmazhatunk így –, amely a Gazdasági és Szociális Tanácsnak és az Országos Érdekegyeztető Tanácsnak, vagy szélesebb értelemben az országos társadalmi párbeszédnek a politikai intézmények rendszerében, illetve alkotmányos rendünkben elfoglalt helyét jellemzi. Miközben ilyen intézmények – ha úgy tetszik spontán módon, vagy „szerves” fejlődés révén – létrejöttek és működnek, s ma már az Európai Unió elvi támogatását is élvezik, úgy tűnik, hogy létüket és működésüket illetően alapvető jogi, illetve alkotmányossági kérdések rendezetlenek, illetve nyitottak.

2. Hol van a GSZT és az OÉT helye a jogállam intézményeinek rendszerében? Az alkotmányos jogállam kialakulásának egyik meghatározó fejleménye volt a XIX. században az állam és a társadalom különválasztása, amelynek során a közhatalom gyakorlása és annak részeként a jogalkotás az állam, illetve az állami szervek kizárólagos hatáskörében maradt.


37

Ezt követően történtek ugyan – nem túl dicsőséges és sok szempontból a demokratikus jogállam aláásását célzó – kísérletek érdekképviseletek közvetlen bevonására a közhatalom gyakorlásába, amelyek a II. világháborút megelőző fasiszta rezsimekhez kötődtek és korporatizmus néven híresültek el , de ezek – e rendszerek történelmi bukásával – lekerültek a napirendről. Ez a történelmi oka annak, hogy az érdekképviseletek állami működésbe történő bármiféle bevonását, – különösképpen az alkotmányos jogállam liberális megközelítésében –, általában ellenérzések és gyanakvás kísérik. Feltehetőleg ebben (is) keresendő a szabaddemokraták elvi elutasító magatartásának magyarázata a Gazdasági és Szociális Tanácsról szóló törvénytervezettel kapcsolatban. A II. világháborút követően e kedvezőtlen történelmi előzmények után – immár az alkotmányos jogállam alapjainak megkérdőjelezése nélkül, sőt inkább annak megerősítésére – újból napirendre került, hogy az állam és a társadalom közti „közvetítő” szerepet betöltő civil érdekképviseleteket – az állami döntések, így a törvényalkotás jobb megalapozása és társadalmi elfogadtatása érdekében – bevonják az állam működtetésébe.30 Erre egyebek közt olyan intézmények keretében került sor, mint az európai gazdasági és szociális tanácsok, – ideértve az új hazai Gazdasági Szociális Tanácsot, vagy, – a nagyobb hagyományokra visszatekintő és a munka világával kapcsolatos állami döntéshozatal befolyásolásában nagyobb súlyú –, Országos Érdekegyeztető Tanács. Ezt a gyakorlatot intézményesíti az Európai Unió szintjén, – egyebek közt –, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság léte és működése, és ennek adja programszerű indoklását az Európai Bizottságnak az európai kormányzásról 2001-ben született Fehér Könyve.31 Hazánkban az Országos Érdekegyeztető Tanács és más hasonló intézmények, – így utóbb a Gazdasági és Szociális Tanács –, létrejötte, fejlődése és működése kizárólag politikai indíttatású folyamatnak tekinthető, amely a rendszerváltást követő kormányok és az érdekképviseletek, – esetenként informális –, egyezségein alapult, olykor törvényekben is testet öltött, de egészen a közelmúltig nélkülözte a jogi, alkotmányossági összefüggések mérlegelését. Ez utóbbiakra lényegében két mozzanat hívta fel a figyelmet. Egyfelől az Alkotmánybíróság határozatban kötelezte a kormányt, hogy törvényben szabályozza az Országos Érdekegyeztető Tanács működését és létrehozását.32 Ez a feladat elvégezhető lett volna a Munka Törvénykönyve, vagy a Foglalkoztatási Törvény módosításával is, de a kormány önálló törvényt készí30

Az angolszász irodalom, - miután az Egyesült Államok és Nagy Britannia mentesek voltak a korporatista törekvésektől és ezért az elnevezés számára nem vált pejoratívvá -, ezt az új jelenséget „neokorporatizmusnak” is nevezi. Fogalmáról ld. Cawson, A.: Introduction. In: Organized Interests and the State. (Ed. A. Cawson). Sage Series on Neo-corporatism. SAGE Publications, London, 1985. Salamon, M.: Industrial relations. Theory and practice. Prentice Hall, New York, 1987. 31 European Goverrnance. A White Paper. Commission of the European Communities. Brussels, 25.7.2001. 32 Az Alkotmánybíróság 40/2005 (10. 19) határozata.

38


tett elő az Országos Érdekegyeztető Tanácsról. Ez a törvény az országgyűlésben 2006 végén meg is született, de azt a köztársasági elnök normakontrollra az Alkotmánybíróság elé utalta. Másfelől, – mint erre már utaltunk –, az újonnan létrejött Gazdasági és Szociális Tanács sürgetésére a kormány maga vállalta föl, hogy törvényt alkot, – pontosabban kezdeményez –, róla az országgyűlésben, amire 2005 és 2006 fordulóján már történt is sikertelen kísérlet. Mindez érzékelteti, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanács és hasonló intézmények, – így a Gazdasági és Szociális Tanács –, hazai alkotmányjogi megítélése ma korántsem egyértelmű, és, – különösképpen az Országos Érdekegyeztető Tanács vonatkozásában –, számos dilemmát és problémát vet fel. Sólyom László33 elfogadja, hogy az érdekképviseletek az állam és a társadalom viszonyában fontos és hasznos „közvetítő” szerepet tölthetnek be, ami összhangban áll a demokratikus jogállam európai felfogásával. Ugyanakkor úgy látja, – s ez is megfelel az európai felfogásnak –, hogy a jogalkotás terén ez a „közvetítés” lényegében „szakértői közreműködés”, azaz „konzultatív” jellegű, és – az érvényes alkotmányossági korlátok mellett – szigorúan konzultatív, illetve tanácsadó jellegűnek is kell maradnia. Felfogása szerint az Országos Érdekegyeztető Tanácsot, – a jogszabályalkotás terén, illetve az állami pénzeszközök fölött döntési jogokkal bíró testület létrehozásában gyakorolt közhatalmi jellegű jogosítványaival együtt –, a jogállam még az előző rendszertől örökölte. Az OÉT „a központi bérszabályozás leépítése idején a bérek feletti állami ellenőrzést szolgáló, az államigazgatásba ágyazott nem független szervezet volt.”34 Ugyanígy örökölte az OÉT az előző rendszerből, – jórészt a Szakszervezetek Országos Tanácsától (SZOT) –, a jogszabályalkotással kapcsolatos egyetértési jogosítványait is. Ehhez képest az OÉT, – és a szakszervezetek –, időközben függetlenné váltak az államtól, és a rendszerváltás óta az országos érdekegyeztetés lényegében a „normális” konzultatív státusz felé halad. „Ez a fejlődés”, – húzza alá Sólyom László –, „a szociális partnerek, azaz a munkavállalói és a munkaadói szervezetek törekvései ellenére következett be. Ez utóbbiak arra törekedtek, hogy véleményük meghallgatása helyett megállapodásokat kényszerítsenek ki, sőt, hogy egy második kamara funkcióját lássák el; esetleg annak előképei legyenek. Az ÉT a kilencvenes évek elején több olyan gesztust tett, amely szinte második parlamentként tüntette fel a közvélemény előtt. Például nyilvános üléseket tartott, s ami leginkább árulkodó: az ott ülő szervezetek a saját tagságuknál szélesebb társadalmi rétegek képviselőjeként léptek fel. A társadalmi-gazdasági megállapodás ígérete 1994/95-ben csak táplálta ezeket az illúziókat. A „koncertált akció” kudarca után azonban egyértelművé vált a konzultatív szerep; majd az 1998-as választásokat követően a kormány szervezetileg is szétválasztotta a munka vilá33 34

Sólyom László: Pártok és érdekszervezetek az Alkotmányban. Rejtjel Kiadó, Budapest, 2004. Sólyom i.m. 192-193. old.


39

gában történő egyeztetést és az általános gazdasági-szociális konzultációt. 2002-ben a szociális partnerek és a kormány megállapodott az érdekegyeztetés megújításáról, de az ismét Országos Érdekegyeztető Tanácsnak nevezett „legátfogóbb fórum” mellett megmaradtak a legutóbb létrehozott „szakfórumok”, és továbbra is külön szerv maradt „az átfogó stratégiai célok és programok egyeztetésére” a Gazdasági és Szociális Tanács, amelyben további szervezetek is részt vesznek.”35

A köztársasági elnök, amikor az Országos Érdekegyeztető Tanácsról szóló törvényt normakontrollra az Alkotmánybíróság elé küldte, valószínűleg alapvetően azok a fenntartásai motiválták, amelyeket politikailag a testület „expanzív önértelmezésével”36, jogilag a testületnek a közhatalmi funkcióival – jogalkotással összefüggő jogosítványaival – szemben már korábban megfogalmazott. Ezeket az országgyűlés által 2006-ban az Országos Érdekegyeztető Tanácsról elfogadott törvény, – jóllehet nem sorolja fel őket –, hallgatólagosan megerősítené, holott felfogása szerint az OÉT tevékenységét, – ellenkezőleg –, konzultációra, „szakértői közreműködésre” kellene leszűkíteni. Ezt a véleményt más szakemberek is osztják. Sárközy Tamás is kizárólag konzultatív funkciókat szán az országos társadalmi párbeszéd átalakuló intézményeinek. És ez felel meg az európai uniós országok gyakorlatának is. Az európai gazdasági és szociális tanácsok sorában, – az Országos Érdekegyeztető Tanácshoz hasonló intézmények tőlünk nyugatra nem igen léteznek –, még a nagy múltú és igen tekintélyes francia Gazdasági és Szociális Tanács „sem több” konzultatív testületnél. Az OÉT ezen túlmutató jogosítványai, – a hazai alkotmányjogi felfogásban –, egy sajátos, – a rendszerváltást magában foglaló –, történelmi korszak politikai alapú, alkotmányossági szempontból sokáig kellően át nem gondolt rekvizitumai.

Meg kell ugyanakkor jegyezni, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanács, – a bérmegállapodásoktól és jövedelempolitikai megállapodásaitól eltekintve –, alapvetően konzultatív testület, jogalkotással összegfüggő jogosítványai rendkívül korlátozottak és, – ha elvi szempontból kifogásolhatók is –, gyakorlatilag meglehetősen jelentéktelenek. S nem is annyira a parlament, hanem a kormány jogalkotási tevékenységével függnek össze. Igazi, – a foglalkoztatásra és versenyképességre kiható –, jelentősége is egyedül a garantált minimálbér megállapításának van, ami az OÉT megállapodására épül, és kormányrendeletben kap jogszabályi megerősítést. Az OÉT minimálbérrel kapcsolatos megállapodása egyébként úgy is felfogható, mint országos kollektív megállapodás, – jóllehet ezt a fogalmat a hazai munkajog nem ismeri. Az OÉT jogalkotási jogosítványainak politikai megfontolásokból történő, – jogilag kodifikálatlan, ha úgy tetszik informális –, fenntartását, – ha jól értelmezzük –, egyébként Sólyom László sem kérdőjelezi meg. A mindenkori kormányoknak feltétlenül megadatik ugyanis az a lehetőség, hogy jogszabály alkotási kezdeményezéseik során olyan „önkorlátozást” vállaljanak magukra, 35 36

40

Sólyom i.m. 193-194. old. Sólyom i.m. 196. oldal.


amelynek keretében cselekvésüket egyik vagy másik társadalmi partnerüknek, vagy éppen a társadalmi párbeszéd valamely fórumának az egyetértésétől teszik függővé.37 Az Országos Érdekegyeztető Tanács közhatalmi, közjogi funkciói kapcsán merült fel nagy hangsúllyal a benne helyet foglaló szervezeteknek, illetve magának a testületnek a legitimációja. Sólyom László arra a megállapításra jut, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanácsnak a jogalkotásban való részvételhez nincs meg a szükséges demokratikus legitimációja, s ezt azok a megmérettetések sem pótolják, – így például a múltbeli üzemi, illetve közalkalmazotti tanácsi választások –, amelyeknek a társadalmi partnerek egy része, – a szakszervezetek –, alávetették magukat.38 Azt is aggályosnak tartja, hogyha az OÉT tagjai maguk fogalmaznak meg olyan reprezentativitási követelményeket a testületbe való bejutásra, illetve az abban való részvételre, amely a már benn lévő tagok jelenlétét „legitimálja”, ahogy ez a törvény előkészítése során történt.39 Ezen túlmutató „alkotmányos” legitimációt ugyanakkor – ha jól értelmezzük Sólyom érvelését – nem az OÉT érdekegyeztetési feladatainak ellátása tesz szükségessé, hanem kifejezetten jogalkotással kapcsolatos jogosítványai kívánnak meg. Ebből az a következmény adódhat, – ami az Országos Érdekegyeztető Tanács törvényi szabályozását illeti –, hogy vagy az OÉT nem túl jelentős jogalkotással összefüggő jogosítványait látszik szükségesnek revideálni, vagy ha ezek, – a fenti ellenérvek dacára fennmaradnának –, az OÉT tagok kiválasztását, legitimációját szükséges újragondolni. A testület érdemi működése szempontjából egyik sem kardinális ügy, de érzékeny politikai kérdés.

3. A GSZT viszonya kormányhoz és a parlamenthez A Gazdasági és Szociális Tanács működésének nincs közvetlen hatása a kormány, illetve a parlament munkájára. A testület, – ahogy a többi hasonló intézmény az Európai Unióban –, a társadalmi párbeszéd intézménye és nem a törvényhozás „második kamarája”. Az általa elfogadott állásfoglalásoknak és ajánlásoknak, – amennyiben ilyenek elfogadására egyáltalán sor kerül –, illetve a közösen elfogadott véleményeknek a kormányra nincs jogilag kötelező ereje. Ezek figyelembevételét a kormány által, – esetleg a parlament által, amellyel egyébként közvetlen kapcsolata sincs –, a megfogalmazók személyes 37

Ez a mi olvasatunkban azt jelenti, hogy a minimálbér megállapításának a Munka Törvénykönyvében rögzített mechanizmusa, - amelyhez a mindenkori kormánynak igazodnia kell -, alkotmányossági szempontból talán kifogásolható lehet, de az már nem, ha egy adott kormány arra az álláspontra helyezkedik, hogy a minimálbért az Országos Érdekegyeztető Tanácsban született megállapodásnak megfelelően szabályozza. 38 Sólyom i.m. 194-198 oldal. 39 Sólyom i.m. 204. oldal.


41

tekintélye, az általuk képviseltek társadalmi illetve gazdasági jelentősége és, – hosszabb távon –, magának a Gazdasági és Szociális Tanácsnak a társadalmi tekintélye biztosíthatja. Ebben az összefüggésben valószínűleg nincs ok arra, – bár ez, mint látni fogjuk, vitatott –, hogy a Gazdasági és Szociális Tanáccsal szemben a parlament szuverenitását féltő politikusok és szakemberek bármiféle fenntartást tápláljanak. E szempontból talán nem volt szerencsés, hogy a 2004 elején zajló, az akkori miniszterelnök által kezdeményezett, közjoginak nevezett politikai eszmecserében, – jóllehet csupán utalások szintjén –, a GSZT mint kvázi „második kamara” merült fel. Ennek a beállításnak, – amely a kormányzó koalícióban pontosabban a kormánypártok értelmiségi hátterében is némi polémiát váltott ki –, csupán annyi volt a valóság alapja, hogy a testületben olyan társadalmi csoportosulások, illetve szerveződések jutottak képviselethez, amelyek adott esetben egy második kamarában való részvételre is aspirálhatnának. Ugyanakkor más hasonlóan jelentősek (pl. az egyházak vagy a kisebbségek) nem kerültek be a Gazdasági és Szociális Tanácsba. A Gazdasági és Szociális Tanáccsal kapcsolatban sem a kormánynak, sem a részvételt vállaló szereplőknek, – az „alapítóknak” –, soha sem volt olyan szándéka, hogy közhatalmi funkciókat ruházzanak rá. Ugyanakkor megalakításakor – s ez az előkészítés hiányosságaként is felróható – a jogi összefüggések mérlegelése egyszerűen elmaradt. Így nem, vagy igen kevéssé esett szó arról, hogy minek minősül jogi szempontból a Gazdasági és Szociális Tanács tevékenysége és ezzel összefüggésben, hol van a helye és szerepe alkotmányos rendünkben. A róla szóló törvénytervezettel kapcsolatos alkotmányossági aggályok és viták – mint látni fogjuk – viszont javarészt éppen abból adódtak, hogy az Igazságügyi Minisztérium és más jogi szakértők közhatalmi jellegű funkciókat tulajdonítottak neki, és ennek megfelelően a tagok kiválasztását az általános alkotmányossági követelményekhez kívánták igazítani. Ha a Gazdasági és Szociális Tanács funkcióiból és eddigi működésének tényleges gyakorlatából indulunk ki, – az Országos Érdekegyeztető Tanács eddigiekben tárgyalt példáját is szem előtt tartva –, akkor ugyancsak arra az álláspontra kell helyezkednünk, hogy a testületnek közhatalmi típusú funkciói nincsenek, pontosabban ilyeneket nem gyakorol. Nem tulajdonítanak közjogi funkciókat a Gazdasági és Szociális Tanácsnak, illetve hasonló testületeknek alkotmányjogászok sem, hiszen Sólyom László például, – ha jól értelmezzük –, a jogalkotásban „konzultáció”, vagy „szakértői közreműködés” révén megvalósuló részvételt sem tekinti közhatalmi funkciók gyakorlásának. Mint ahogy nincsenek „közjogi funkciói” annak az állampolgárnak sem, aki valamely törvénytervezetről az interneten nyilvánít véleményt.

42


Nem mond ennek ellent az sem, ha a Gazdasági és Szociális Tanács létrehozóinak és résztvevőinek tényleges szándékaiból és törekvéseiből indulunk ki, amelyek között, – nehéz lenne tagadni –, ott vannak a kormány, illetve az országgyűlés befolyásolását célzó nyílt vagy rejtett aspirációk. Mert mi egyéb motiválná, illetve motiválhatná a nemzetstratégiákról konzultáló, véleményt nyilvánító testületet, mint az, hogy hatását .- ha úgy teszik befolyását – viszontlássa a formálódó közpolitikákban, törvényekben. Mint ahogyan, – a másik oldalról nézve –, a kormány miért hozta létre a Gazdasági és Szociális Tanácsot, s mi szüksége van rá, – s most tekintsünk el a „PR kormányzás” vádjától –, ha egyáltalán nem lenne kíváncsi a véleményére, és azt nem óhajtaná adott esetben politikája alakításában, törvényalkotási kezdeményezéseiben önként, – tehát jogszabályi kényszer nélkül is –, hasznosítani? A GSZT még akkor sem közhatalmi jellegű funkciókkal felruházott testület, hogy olyan grémiumként igyekeztek azt létrehozni, amelynek tagjai saját személyükön túl meghatározott szervezeteket, sőt társadalmi csoportosulásokat is, – így a munkavállalókat, a gazdaság szereplőit, a civileket és a tudományt –, „reprezentálnak”, azaz nemcsak saját személyes véleményeiket, hanem lehetőség szerint szervezeteik, csoportosulásaik véleményét is megfogalmazzák, képviselik a kormány felé. Szervezetek, társadalmi csoportosulások véleményének, – vagy akár érdekeinek –, képviselete a jogalkotási folyamatban ugyanis éppúgy megmarad a „szakértői közreműködés” szintjén, mint személyes véleményeké. Mindezek alapján sem látszik indokoltnak, ha a Gazdasági és Szociális Tanácsot, – hasonlóan az Országos Érdekegyeztető Tanácshoz –, közhatalmi jellegű funkciókat ellátó testületként tételezik, és tagjai kiválasztásához ilyen alkotmányossági követelményeket állítanak fel, – mint ezt 2005 óta az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szorgalmazza.

4. Mi a GSZT – konzultatív fórum, közteﬆület, kormányzati tanácsadó teﬆület vagy társadalmi egyesület? Az Európai Unióban a társadalmi párbeszéd nem egy esetben a nemzeti alkotmányokból vezethető le. Így például a francia Gazdasági és Szociális Tanács létének, és a róla szóló törvényi szabályozásnak, az alapja maga az alkotmány. Hazánkban az alkotmány nem tesz említést a társadalmi párbeszédről, – illetve az érdekegyeztetésről –, így a Gazdasági és Szociális Tanács, vagy éppen az Országos Érdekegyeztető Tanács jogszabályi alapjainak megteremtéséhez is hiányzik ez a hivatkozási alap. „Az Alkotmány csupán magukról a szakszervezetekről és az érdekképviseletekről beszél, az ő érdekvédő és érdekképviselő funkciójukat erősíti meg igen általánosan a 4.§-ban. Nincs tehát az Alkotmányban nevesítve egy „gazdasági és szociális tanács”–típusú csúcsszerv, amely az


43

érdekképviseletek közvetítő funkcióit megtestesítené, s egyben e feladat alkotmányos súlyát és helyét szimbolikusan kifejezné.” – írja Sólyom László.40 A Horn kormány időszakában, – amikor az alkotmányozás napirenden volt –, voltak javaslatok ennek pótlására41, de a folyamat, – mint ismeretes –, akkor nem vezetett eredményre, és mára gyakorlatilag semmivé vált az esély arra, hogy újrainduljon. Miközben tehát hazánkban közel két évtizedes múltja van a társadalmi párbeszédnek, – pontosabban az országos érdekegyeztetésnek –, mind a mai napig tisztázatlan az olyan intézmények jogi státusza, mint az Országos Érdekegyeztető Tanács, vagy a Gazdasági és Szociális Tanács. Meglehetősen egyértelmű, hogy a létező jogi intézményi keretekbe nehezen illeszthetők, – bár ismétlődő törekvések vannak arra, hogy ezekbe próbálják beleszorítani őket –, s valószínűleg ma nincsenek is olyanok, amibe bele illenének. Ennek tisztázatlansága, – mint látni fogjuk –, számos problémát vet fel, amelyek egyelőre megoldatlanok. A Gazdasági és Szociális Tanácsot Alapszabálya, illetve a róla készült első törvénytervezet „konzultatív fórumnak” nevezi, amiről az Igazságügyi Minisztérium akkori szakmai véleménye – jogosan – jegyezte meg, hogy a „fórum” fogalmát az alkotmány nem ismeri. De ugyanez mondható el a „független testület” elnevezésről is, amely a róla szóló, az országgyűlésnek 2005 végén benyújtott törvényjavaslatban szerepelt. Az OÉT vagy a GSZT, – függetlenül attól, hogy működésük az államhoz, pontosabban a kormányhoz kapcsolódik, nyilván nem állami szervek. Sokan a Gazdasági és Szociális Tanácsot köztestületként tételeznék, amely az államtól átvett feladatokat lát el, – mint a Magyar Tudományos Akadémia, vagy a gazdasági kamarák –, de a társadalmi párbeszéd nyilvánvalóan nem tekinthető ilyennek. Mint erről már fentebb szóltunk törvény nem ad át számára állami feladatokat, vagy juttat számára olyan jogosítványokat, amelyek révén direkt befolyást gyakorolhatna a vonatkozó kormányzati döntésekre, illetve törvényalkotásra. Köztestületet egyébként csak törvény hozhat létre. A Gazdasági és Szociális Tanácsot, – előkészítése során –, sokan aposztrofálták kormányzati tanácsadó, vagy konzultatív testületként,42 – ami nagy valószínűséggel számos alkotmányjogász elgondolásainak, és a realitásoknak és számos 40

Sólyom i.m. 189. oldal. Az érdekegyeztetés megújításáról az (Országos) Érdekegyeztető Tanácsban 1996-ban született megállapodás ezért is célul tűzte ki az érdekegyeztetés helyének és szerepének tisztázását a hazai alkotmányos rendben. Lásd: Az Érdekegyeztető Tanács állásfoglalása működésének továbbfejlesztéséről. Az Érdekegyeztető Tanács 1996. május 17-i üléséről készült tájékoztató melléklete. Magyar Közlöny, 1996. 42.sz. 41 Így az akkori Munkaügyi Minisztérium részéről. 42 Ez szerepelt egyébként az Alapszabály első tervezeteiben is, s a GSZT egyes tagjainak kérésére került ki belőle.

44


GSZT tag elképzeléseinek is megfelel –, de amely szögesen szemben áll a testület egyes vezetői által meghirdetett aspirációkkal. Egy ilyen testület funkciója a nemzetstratégiákkal kapcsolatos törvénytervezetek, illetve kormányzati döntés előkészítő anyagok véleményezése. Szoros munkakapcsolatban áll a kormánynyal, s tevékenységében alapvetően a kormányhoz való igazodás a meghatározó. A kormány jelen lehet a testületben, – sőt az elnöki posztot is betöltheti valamelyik minisztere –, de távol is maradhat. Tagjait a kormány kéri fel, – nevezi ki –, az érintettek személyes szakmai felkészültsége, szervezeti háttere, esetleg, – kimondva vagy kimondatlanul –, politikai kötődései alapján. Tevékenységét az állami költségvetés finanszírozza, – a Miniszterelnöki Hivatal vagy valamely más tárca fejezetében. Nem rendelkezik önálló jogi személyiséggel, erre működéséhez nincs is szüksége. Természetesen ez nem zárja ki – sőt kívánatos is lehet –, hogy a testület politikailag, így a kormánytól is független legyen, bizonyos korlátok között önálló szerepet vállaljon a saját működési terén, – azaz a nemzetstratégiák alakításában –, s maga is előálljon kezdeményezésekkel. Kormányzati tanácsadó testületet általában kormányhatározat hoz létre. De arra is vannak példák, hogy törvény hív életre. Nem szabad ugyanakkor megfeledkezni arról, hogy a Gazdasági és Szociális Tanács létrehozása az érdekegyeztetés megújításával összefüggésben merült fel, azaz nem egyszerű kormányzati tanácsadó testületnek szánták, mint ahogyan az OÉT sem az. A Gazdasági és Szociális Tanács felfogható olyan társadalmi egyesületként is, amelyet „alapító tagjai” abból a célból hívtak életre, hogy a gazdaság és a társadalom állapotával foglalkozzon, nemzetstratégiákat vitasson meg, illetve ilyenekről foglaljon állást, vagy mondjon véleményt. Ez esetben természetesen saját maga alakíthatja munkaprogramját, saját elhatározásán, – s természetesen a kormány együttműködési hajlandóságán –, múlik, hogy a kormányzati napirendből mit vesz saját napirendjére. A testületnek nincs olyan kötelessége, hogy megtárgyalja, amit a kormány elé bevisz, s kormánynak sincs semmiféle kötelezettsége, hogy bármit a GSZT elé terjesszen. Ez esetben létrehozásához elégséges a cégbírósági bejegyzés, a tagság alapja nem kormányzati felkérés, hanem az „alapító tagok” közös akarata létrehozását illetően. Tevékenységének anyagi forrása saját „vagyona”, a tagok anyagi hozzájárulása, közvetlen támogatást az állami költségvetésből nem kaphat. És természetesen önálló jogi személy. A Gazdasági és Szociális Tanácsot, – mint leírtuk –, nem egyszerűen saját „alapító tagjai” hozták létre, hanem ez kormányzati kezdeményezésre történt, így a testület aligha minősíthető „társadalmi egyesületnek”. Ez ellen szól továbbá, hogy a kormány maga is jelen van a testületben, – nem tagként, hanem „állan-


45

dó résztvevőként” –, továbbá annak működését az állami költségvetésből is a kormány finanszírozza. A GSZT ez ideig maga sem ambicionálta, hogy „társadalmi egyesületként” regisztráltassa magát. Jóllehet munkájának, napirendjének meghatározásában az általa igényelt szabadságfok, – amiről korábban szóltunk –, abban az esetben látszana elérhetőnek, ha társadalmi egyesületként működne. A jogi státusz tisztázatlanságából adódóan a Gazdasági és Szociális Tanács létrehozását megelőző egyeztetéseken olyan konkrét megoldások, illetve egyezségek születtek, amelyek kezdettől fogva súlyos ellentmondásokkal terhelik a működését.

5. Politikai elkötelezettség és érvek a GSZT törvény mellett Már Gazdasági és Szociális Tanács és az Alapszabály előkészítése során felmerült a testület működési feltételeivel összefüggő alapvető kérdés volt, hogy szükség van-e jogszabályi alapokra, és ha igen, ezek milyenek legyenek? Nem jogász szakembereknek egybehangzó véleménye, hogy igen eredményes társadalmi párbeszédre kerülhet sor minden jogszabályi megalapozás nélkül, ha ehhez az előfeltételek, – a kormány és a partnerei, azaz a szakszervezetek, a munkaadói szövetségek és más gazdasági érdekképviseletek, illetve a civil szervezetek eziránti elkötelezettsége és készsége –, adottak. Kevéssé vélelmezhető, hogy a jogszabályi alapok megléte előfeltétele lenne működésének, különösképpen eredményességének és hatékonyságának. Nyilván jogalkotási „remekműnek” minősíthető jogszabályok sem hoznak létre érdemi szociális dialógust ott, ahol ehhez az elemi tartalmi feltételek hiányoznak. Az Európai Unióban működő gazdasági és szociális tanácsoknak – ideértve az újonnan csatlakozott országokban működő ilyen, illetve háromoldalú intézményeket is – többnyire van jogszabályi alapjuk. Így például a tekintélyes francia Gazdasági és Szociális Tanácsnak. Ugyanakkor nincs jogszabályi alapja annak az intézményeknek, amely a leggyakrabban hivatkozott írországi társadalmi szerződéseket kihordta. Ahogy erre már utaltunk a szociális dialógus hazai intézményrendszerében a nagy múltú Országos Érdekegyeztető Tanács immár közel 20 éve működik úgy, – nem kevés eredményt felmutatva –, hogy jogszabályi alapja máig nincs. Más kérdés, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanács bizonyos jogosítványait, – mint erről már szóltunk –, más törvények, így a Munka Törvénykönyve és a Foglalkoztatási Törvény tartalmazzák, illetve az Alkotmánybíróság határozatban kötelezte a kormányt a működéséről szóló törvény megalkotására. 46


A törvényi alapok megteremtése mellett szól ugyanakkor az intézmények stabilitása iránti igény. Amennyiben ugyanis jogszabályi alapok nincsenek, az egymást váltogató eltérő politikai filozófiát követő kormányok számára a legcsekélyebb akadálya sincs annak, hogy a szociális dialógus intézményeit bármikor kedvük szerint újraszabják. Ahogy tette 1998-ban az akkor hivatalba lépett Orbán kormány, majd 2002-ben, – más megközelítésben –, a szocialista-liberális kormány. Az ilyen kormányzati akciókkal szemben, – amennyiben ezekkel a szociális partnerek nem értenek egyet –, az igazi garanciát ellenállásuk, illetve nyomásgyakorlásuk jelenthetné. Az 1998-as történések azonban sajnálatosan azt bizonyították, hogy a partnerek nem voltak, illetve nincsenek abban a helyzetben, hogy „ellenálljanak.” Így az Érdekegyeztető Tanács akkori átalakítását, – tulajdonképpen jogosítványainak megnyirbálását –, „némi morgolódásokkal” tudomásul vették. Ez egyúttal a partnereket és a velük folytatott dialógust is némileg leértékeli. Ilyen körülmények között pedig a jogszabályi alap sem jelent, illetve jelenthet abszolút „védelmet” a partnerek által nemkívánatosnak ítélt kormányzati akciókkal szemben, legfeljebb bizonyos fokig nehezítheti, de nem védheti ki azokat. A kormány bármikor módosíthatja a jogszabályt vagy egyszerűen „szünetelteti” az általa nem kedvelt intézmény működtetését.43 Ugyanakkor a szociális dialógust érintő jogszabály változtatás vagy gyakorlat ma már aligha mehet végbe „visszhang nélkül” az európai uniós környezetben. Ennek jelentőségét azonban nem szabad túlbecsülni. A társadalmi párbeszéd működtetése a nemzeti kormányok hatáskörébe tartozó ügy, s ezért aligha várható, hogy az Unió komolyan exponálná magát egy-egy adott nemzeti intézmény fennmaradása mellett, vagy esetleges felszámolása ellen. Annál kevésbé, – mint erről már szó volt –, mivel egy-két jelentős tagállamban, – így Németországban és Nagy Britanniában –, gazdasági és szociális tanács egyáltalán nincs. Az alapvető szándék tehát, amely a GSZT jogszabályi alapjait megteremtő törvény mellett szólt, hogy ennek a kormányzati ciklusokon átnyúlónak és a mindenkori kormányoktól függetlennek szánt intézménynek egyfajta stabilitást biztosítson, miközben a törvény szorgalmazói maguk is tudatában voltak annak, hogy a törvény garanciális értéke igencsak relatív és az általa létrejövő stabilitás nagyon is törékeny. A törvényben a GSZT résztvevői ugyanakkor annak igazolását, illetve bizonyítékát is keresték, illetve próbálták megtalálni, hogy a kormány, – illetve talán 43

Az Orbán kormány idején ez történt a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsával (KIÉT).


47

az országgyűlés –, valóban „komolyan veszi” őket, és azt a munkát, amelynek elvégzésére a testület létrejött. Ezt az igényt egyöntetűen megfogalmazták a 2004. augusztus 24-i alakuló ülésen, az Alapszabály előkészítése során, illetve az azt elfogadó 2005. február 25-i ülésen, és számos egyéb hivatalos vagy informális megbeszélésen. Míg az Országos Érdekegyeztető Tanács működéséről szóló törvény megalkotására a kormányt alkotmánybírósági határozat kötelezte, a Gazdasági és Szociális Tanácsról szóló törvény esetében ilyen nem volt, illetve nincs. A Gazdasági és Szociális Tanácsról szóló tervezet, – amely 2004. májusában került a kormány elé és a testületet létrehozó kormányzati kezdeményezés alapja volt –, maga is tartalmazta a Gazdasági és Szociális Tanácsról szóló törvény megalkotásának szándékát. ”A kormány úgy látja, hogy a testület működésének legfontosabb szabályait a résztvevők megállapodása alapján célszerű alapszabályban, illetve ügyrendben rögzíteni… Megfelelő pozitív működési tapasztalat, – legalább fél-egy év – birtokában szükséges lenne a GSZT jogszabályi alapjait is megteremteni, azaz a testület funkcióit és jogosítványait, szervezetét és résztvevői körét egy országgyűlés által elfogadandó törvényben szabályozni. Megfelelő hosszabb időtartamú pozitív működési tapasztalat, és társadalmi elismertség, illetve támogatottság mellett felmerülhet a GSZT Alkotmányba történő iktatása is.”

2005 során a Gazdasági és Szociális Tanácsról szóló törvény megalkotására a miniszterelnök személyesen és ismételten kötelezettséget vállalt. A törvényjavaslat elkészítésének határidejét a kormány, – a testülettel való informális megállapodás alapján –, 2005. szeptember 15.-ben határozta meg. A feladat, – októberi határidővel –, szerepelt a kormány 2005 II. félévi munkatervében is, és ennek megfelelően a törvénytervezet el is készült. A GSZT legtöbb vezető tisztségviselője a miniszterelnöki kötelezettségvállalást úgy fogta fel, hogy a kormányfő nem egyszerűen a törvényjavaslat előkészítésére és parlamenti benyújtására tett ígéretet, – ami mindenképpen a kormány hatáskörén belül van –, hanem parlamenti elfogadtatására is. Ez ugyan már meghaladja a kormány hatáskörét, – tekintetbe véve az országgyűlés szuverenitását –, de ennek eléréséhez is megvannak, illetve lehetnek a politikai eszközei, hiszen a kormánynak a törvényhozásban többségi támogatottsága van. Amikor a Gazdasági és Szociális Tanácsnak a miniszterelnök ismételten ígéretet tett arra, hogy a kormány még 2005 ősz folyamán törvényjavaslatot nyújt be az országgyűlésnek, olyan ígéret is elhangzott, hogy a kormány a törvénytervezet előkészítésében együttműködik a testülettel, és olyan javaslatot nyújt be, amellyel a testület egyetért.44 44

48

A kormány így járt el az Országos Érdekegyeztető Tanácsról szóló törvényjavaslattal is, jóllehet ilyen jogszabályi kötelezettsége a kormánynak az Országos Érdekegyeztető Tanáccsal szemben sem volt. Ezt a társadalmi párbeszéd szelleméből fakadó íratlan kötelezettségnek látjuk.


Ezek voltak azok az adottságok, amelyek, – akkori elgondolásaink szerint –, alapvetően meghatározták a javasolt törvénytervezet lehetséges tartalmát is.

6. Alkotmányossági és teﬆületi vitáktól kísért törvénytervezetek A javasolt jogi szabályozást illetően a logikus, – ámbár nyilván vitatható és a későbbiekben erősen vitatott –, kiindulópont az volt, hogy a törvény nem egy újonnan létrehozandó intézmény megalkotásáról rendelkezik. Hanem egy olyan intézmény jogszabályi alapjainak a megteremtéséről, amely 2004. augusztus 24-i alakuló ülése óta a valóságban már létezik és működik, amelynek konstrukciója szakmailag előzetesen alaposan kimunkált és a résztvevőkkel egyeztetett megfontolásokra épül, és amelynek, – a 2005. február 25-én konszenzussal elfogadott Alapszabályban –, már van egyfajta, jóllehet csupán „belső” szabályozása. Ennek megfelelően a törvénytervezet 1. változata a GSZT Alapszabályára épült, azaz az Alapszabály fontosabb elemeit emelte be a javaslatba, és az Alapszabályt elfogadó GSZT tagokat a testület „alapító tagjaiként” rögzítette, illetve ismerte el. Ezzel a megközelítéssel szemben a kormányon belüli egyeztetések során, – az előterjesztők a Miniszterelnöki Hivatal, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium és az Igazságügyi Minisztérium voltak –, alkotmányossági aggályok merültek fel. Az aggályokat az Igazságügyi Minisztérium, illetve és az Ifjúsági, Szociális, Családügyi és Esélyegyenlőségi Minisztérium (ICSZEM) fogalmazták meg. Az aggályok abból fakadtak, hogy az Igazságügyi Minisztérium és azt ICSZEM szakértői a Gazdasági és Szociális Tanácsot, – az eddig elmondottak alapján szerintünk tévesen –, közhatalmi jellegű funkciókkal felruházott testületként fogták fel. Ezért úgy gondolták, hogy a testület legitimációját az adhatja meg, – mint erre már utaltunk –, ha tagjainak kiválasztása olyan világos és demokratikus szabályok alapján történik, amelyek a GSZT által érintett társadalmi csoportok, – a gazdasági szféra, a munkavállalók, a civilek, a tudomány –, megfelelő támogatottságú képviseletét biztosítják, illetve nem diszkriminatívak senkivel szemben, aki a csoportok képviselőjeként kívánna fellépni. Ez a követelmény ideális esetben akkor teljesülne, ha az általuk képviseltek választanák őket, vagy közhatalmat gyakorló választott szerv, – például az országgyűlés –, delegálná őket. A két tárca véleménye szerint tehát a törvény nem indulhat ki abból, hogy egy már létező intézményt legitimál, illetve annak „alapító tagjait” ismeri el a testület tagságának.


49

Az Igazságügyi Minisztériumnak a Gazdasági és Szociális Tanácsról szóló törvénytervezet 1. változatához fűzött 2005. novemberi észrevételei szerint „Az Alkotmánybíróság 16/1998. (V. 8.) AB határozatában megállapította, hogy az államigazgatási eljárásban gyakorolt tanácsadói közreműködés közhatalmi jellegű közfeladat, közhatalom gyakorlásának alkotmányos feltétele pedig, hogy arra demokratikus legitimáció alapján kerüljön sor”. A dokumentum által idézett ÁB határozat szerint pedig: „A demokratikus legitimáció elsődlegesen valósul meg akkor, ha a közhatalmat gyakorló testületet a választópolgárok közvetlenül választják. Demokratikus a legitimáció akkor is, ha a közvetlenül választott szervezet által választott vagy kinevezett szervek, személyek gyakorolnak közhatalmat. Amíg a választások, kinevezések láncolata a választópolgároktól a közhatalmat gyakorló szervig, személyig folyamatos, a demokratikus legitimáció nem vitatható. Ezért tekinthető demokratikusan legitimáltnak a Kormány és az államigazgatási szervezet is.” [ABH 1998. 140. 146.]. Ennek ellentmond Sólyom László korábban idézett szakmai véleménye, amely a „szakértői közvetítést” nem tekinti közhatalmi, közjogi jellegűnek. Mint ahogy igen fura helyzet állna elő, ha minden kormányzati tanácsadó testület működését közhatalminak látnánk.

Ezt követően a fenti problémának a kiküszöbölésére készült el törvénytervezetnek a 2. változata, amely a felmerült alkotmányossági aggályokat igyekezett feloldani, illetve amelyet az Igazságügyi Minisztérium is támogathatónak ítélt. Ez a változat a fent leírt alkotmányossági problémákat a következőképpen oldotta meg. A Gazdasági és Szociális Tanácsot a törvénytervezet lényegében új testületként hozta létre s ennek megfelelően rendelkezett a tagság újbóli kiválasztásáról is. a) A törvénytervezet Gazdasági és Szociális Tanácsban is helyet foglaló országos érdekegyeztető tanácsi tagok delegálásának jogát e testület munkavállalói és munkaadói oldalai számára biztosította. E megoldással a kilencvenes évek kezdete óta számos törvény élt. Azt követően azonban, hogy az Alkotmánybíróság határozata előírta az Országos Érdekegyeztető Tanács törvényi alapjainak megteremtését, – mint erről már szóltunk –, az OÉT oldalak általi delegálás csak akkor lehetett működőképes, ha a testületről szóló törvény megszületik, illetve résztvevőit legitimálja. b) A civil szervezetek képviselőinek kiválasztását illetően a törvénytervezet megőrizte az Alapszabály által kijelölt szektorokat, s magát a képviselőknek a delegálását a Nemzeti Civil Alapprogram kiválasztási mechanizmusára építette. c) Miután egyes „alapító tagok”, – a Bankszövetség, a befektetők szervezeteit képviselők, vagy a Magyar Közgazdasági Társaság –, jelenlétének „legitimálására”, – különösen törvény által szabályozott –, demokratikus mechanizmusok nem álltak rendelkezésre, a törvénytervezet tagságuk „meghí-

50


vott résztvevővé” történő átalakítását tartalmazta, meghívásukat pedig a Gazdasági és Szociális Tanács döntésére bízta. Ez lényegében azonos lett volna a Gazdasági és Szociális Tanácsban a kormány által elfoglalt státusszal. A GSZT tagjainak az Igazságügyi Minisztérium elgondolásain alapuló, – szerinte az alkotmányossági követelményeknek megfelelő –, kiválasztása ugyanakkor számos tartalmi problémát vetett fel. Ma valószínűleg még a „tőke” legádázabb politikai ellenfelei sem vitatják, – bár lehet, hogy nem szeretik –, hogy a bankoknak meghatározó szerepe van a nemzetgazdaságban, azaz a Gazdasági és Szociális Tanácsban, – amelynek küldetése a nemzetstratégiákról, így a gazdasági stratégiákról való konzultáció –, a Bankszövetségnek vitathatatlanul ott van a helye. A Bankszövetség ugyanakkor formális jogi megközelítésben nem több mint egy nemzetgazdasági ágazat érdekképviselete. Jelenléte tehát, – alkotmányossági szempontból –, csak abban az esetben nem diszkriminatív, amennyiben saját ágazatán belül más hasonló szervezet nem működik, ő maga saját ágazatának többségi képviselője, – amiről egyszerűen nincs információ –, illetve, ha más ágazatok is, – legyen szó a kereskedelemről, a húsiparról, vagy éppen a bányászatról –, vele egyenlő esélyt kapnak a GSZT tagságra. Igen ám, de a GSZT eleve „országos” és nem „ágazati” ügyekben való konzultációkra lett életre híva, s országos ügyekben, – még ha elvileg ágazatot képvisel is –, fontos szava lehet a Bankszövetségnek, míg lényegesen kevésbé más ágazati érdekképviseleteknek. Kétségtelen tény továbbá, hogy az „országos” és „ágazati” ügyek között is nehéz határvonalat húzni, hiszen például az államigazgatási vagy egészségügyi reform, ha úgy nézzük „ágazati”, ha amúgy nézzük „országos” ügy. Nyilván arra sem lehet vállalkozni, hogy a Bankszövetség benntartása érdekében a testületben valamennyi ágazati érdekképviselet helyet kapjon, mert ez nem csupán az intézmény szándékolt küldetésének mondana ellent, hanem létszámát is kezelhetetlen méretűre duzzasztaná. Ugyanakkor mi célból és kinek jó, ha a Bankszövetség kimarad az újonnan, – most már a törvény bázisán –, létrejövő Gazdasági és Szociális Tanácsból? Az sem igen vitatható, hogy a Gazdasági és Szociális Tanácsban helye kell, hogy legyen a befektetők, – ha úgy tetszik a multinacionális vállalatok és külföldi vállalatok –, képviselőinek, hiszen nemzetgazdaságunk meghatározó szereplői. Az alkotmányossági követelmények szigorú képviselete azonban úgy tűnt, hogy a most ott lévő képviselőiket, – ma egyebek közt jelen van a Joint Venture


51

Szövetség és a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társasága (HAIC) –, ugyanúgy kirekesztené, mint a Bankszövetséget. Ma a Magyar Közgazdasági Társaság delegáltja jelen van a tudomány csoportosulásában. Az MKT közismert és elismert szakmai egyesület, amelynek mindig a közgazdász szakma, illetve a gazdaságpolitikai irányítás jeles képviselői voltak a vezetői, illetve tisztségviselői.45 Köztudott ugyanakkor, hogy a Gazdasági és Szociális Tanács szakmai terrénumán számos egyéb szakmai egyesület is működik, – ideértve a jogtudományt, a szociológiát, a szociálpolitikát, a munkaügyi kapcsolatokat stb. –, amelynek a testületben nincs képviselete. Azaz az MKT meghívása, – szigorú jogi megközelítésben –, akár diszkriminatívnak is minősíthető, azaz alkotmányossági szempontból kifogásolható, hiszen más ilyen egyesületek nincsenek jelen a testületben. A gyakorlati kérdés ebben az esetben is az, hogy, – az alkotmányossági követelmények alapján –, ez a probléma hogyan orvosolható? Kapjon meghívást a Gazdasági és Szociális Tanácsba minden olyan szakmai egyesület, amelynek a tevékenysége beletartozik a GSZT szakmai terrénumába? Függetlenül attól, hogy ténylegesen milyen szellemi kapacitást egyesít, van-e tényleges szakmai támogatottsága és elismertsége, egyáltalán működik vagy sem? Vagy ezek a szervezetek, – amelyekről egyébként pontos információ sem igen áll rendelkezésre –, valamilyen legitim, azaz lehetőség szerint törvényben meghatározott mechanizmus révén, – ami egyébként ugyancsak nem létezik –, delegáljanak képviselőt a Gazdasági és Szociális Tanácsba? A civil szervezetek képviselőinek kiválasztása sem kevés problémát vetett fel, amelyről az I. fejezetben már bővebben szóltunk. A törvényjavaslatnak, – az Igazságügyi Minisztérium igényeinek megfelelő –, 2. változatát a GSZT Állandó Bizottsága 2005. november 2-i ülésén vitatta meg.46 Az Igazságügyi Minisztérium és az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium államtitkárai tájékoztatást adtak azokról az alkotmányossági követelményekről, amelyeknek, – a két tárca felfogása szerint –, a törvénytervezetnek a tagok kiválasztását illetően meg kellene felelnie. Ugyan45

Mint korábban Medgyessy Péter volt miniszterelnök, vagy ma Kádár Béla akadémikus, aki az Antall kormányban a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere volt. 46 A GSZT Állandó Bizottságának ülésén részt vett három érintett tárca közigazgatási államtitkára: Kondorosi Ferenc, az IM, Kovarik Erzsébet, az ICSSZEM, és Héthy Lajos, az FMM részéről, valamint több kormányzati jogi szakértő.

52


csak elmondták, hogy a törvény elfogadásának feltétele az Országos Érdekegyeztető Tanácsról szóló törvény elfogadása. Míg a Gazdasági és Szociális Tanács a törvénytervezet 1. változatát, – érthető módon –, még pozitívan fogadta, egyértelműen szembehelyezkedett a 2. változattal. Az erről folyt vita nem volt túlzottan szakszerűnek mondható, a hozzászólókat „nem hatották meg” az alkotmányossági megfontolások, viszont ennek hiányát bőven ellensúlyozta az udvariasság és a barátságosság távolmaradása. Az Állandó Bizottság kifejezte azt a kívánságát is, hogy a GSZT önálló jogi személyiséget kapjon, s mint ilyen maga létesíthessen titkárságot, és foglalkoztathassa annak munkatársait, ami azonban az Igazságügyi Minisztérium akkori véleménye szerint ugyancsak nem volt lehetséges, illetve kívánatos. A GSZT Állandó Bizottságának 2005. november 2-i ülését követő informális beszélgetésen egyes tagok már kételyüket fejezték ki, hogy egyáltalán szükség van-e a róla szóló törvényre. Ezt mindenekelőtt olyan civilek fogalmazták meg, akik egyáltalán nem érezték biztosnak „széküket” a Gazdasági és Szociális Tanácsban, ha a civil képviselők kiválasztása, – mint ezt a törvényjavaslat 2. változata előirányozta –, a Nemzeti Civil Alapprogram mechanizmusán keresztül történik. Ugyanitt hangzott el továbbá az a javaslat is, – szintén a civilek részéről –, hogy a törvénynek nem egyenértékű alternatívája lehetne egy, a Gazdasági és Szociális Tanácsról szóló országgyűlési jelentés és határozat, amely biztosítja a testület egyfajta legitimálását az országgyűlés által.

7. A GSZT által támogatott törvénytervezet és országgyűlési kudarca Ezt követően a került sor a törvénytervezet 3. változatának a kimunkálására, amely a GSZT soros elnöke által szakértőnek felkért Sárközy Tamás jogászprofesszor elgondolásaira épült és az ő szövegezésében született meg. Ez a törvénytervezet az Igazságügyi Minisztériumétól eltérő jogfilozófiai alapokról indult ki, s a Gazdasági és Szociális Tanácsot nem közhatalmi funkciókat gyakorló intézményként fogta fel, hanem, – kimondatlanul –, olyan társadalmi egyesületként, amely jogszabályi alapjait sajátos módon egy törvény teremti meg. Konkrét tartalmát tekintve lényegében visszatérés volt az 1. változathoz, azaz a már létező és működő testületet legitimálta, illetve „alapító tagjait” ismerte el a testület tagjainak, azzal a kiegészítéssel, hogy a GSZT számára megadta a jogi személyiséget is.


53

Sárközy Tamás a törvénytervezet indoklásában a következőket írta: „1. A törvényalkotásnál nem lehet elfeledkezni arról, hogy a) egy már létrejött, alapszabállyal rendelkező, b) tisztán civil szervezetről van szó, amely c) a társadalom egészét érintő hosszú távú stratégiai döntéshozatalnál, d) a 2001-es European Government-ről szóló Fehér Könyv ún. többszintű kormányzásra vonatkozó célkitűzései alapján, e) a kormány partnereként kíván fellépni. 2. A magyar alkotmány az ilyen típusú civil szervezetekről nem beszél. Nincs alkotmányos akadálya tehát szerintem annak, hogy a Gazdasági és Szociális Tanácsról törvényt alkossunk, ha az érdekeltek úgy gondolják, hogy az európai célkitűzésekkel összhangban ezen Magyarországon még szokatlan szerveződés legitimációját egy ilyen törvény alátámasztaná. A Tanácsról tehát nem kell törvényt alkotni, de ez lehetséges, és több EU tagállamban van ilyen törvény. 3. Ami a tagságot illeti, a Gazdasági és Szociális Tanácsnak már vannak tagjai – sem az MTA, sem a MOB, sem a nemzeti sportszövetségek esetében a róluk szóló törvény nem bírálta felül a már létrejött tagságot és az alapszabályra bízta, kik a tagok. Ezért azt ajánlom, hogy a törvény csak annyit mondjon ki, hogy a GSZT tagjai az annak alapszabályát elfogadó alapító tagok, valamint a későbbiek során azok a szervezetek, amelyeket a Tanács plenáris ülése a Tanács alapszabályának előírásai szerint a Tanács tagjának felvesz. Természetesen, az alapítók elfogadhatják azt az eljárást is, hogy a törvény szabályozza a GSZT-tagságot, de ez szerintem nem szükségszerű.”47

A törvényjavaslat Gazdasági és Szociális Tanácsot az állam szervezetéhez az országgyűlésen keresztül javasolta bekapcsolni. ”A GSZT tehát az Országgyűlésnél kötődne be az államszervezetbe. Ez nem szokatlan: az Országgyűlésnek közalapítványai vannak (MTV, MR), részvénytársasága van (MTI Rt.), állami közigazgatási szerv is működik a Közbeszerzések Tanácsa révén a parlamenthez kötve. Véleményem szerint egy ilyen, lényegében csak formális (felügyeleti jogosítványokkal nem járó) kapcsolódás felelne meg a GSZT-nek, mint közfeladatokat ellátó, a kormányzati irányítás partnereként fellépő tisztán civil szervezetnek.”48

Ezt a törvénytervezetet terjesztette a kormány a GSZT 2005. december 1-i plenáris ülése elé. A testület egyetértését fejezte ki a törvénytervezettel, – néhány további módosítást kérve49 –, s a kormány ezt nyújtotta be – az Igazságügyi Minisztérium néhány további módosításával, de anélkül hogy korábbi alkotmányossági aggályai érdemben megvitatásra kerültek volna – a parlamentnek is. A benyújtás, – amely időben egybeesett azzal, hogy a miniszterelnök 12 pontos javaslatot tett le a társadalmi szerződésre –, egyértelmű pozitívnak szánt politikai gesztus volt a kormány részéről a Gazdasági és Szociális Tanács, illetve néhány meghatározó tisztségviselője irányában. A törvényjavaslatról, – ugyan járt a kormány előtt –, külön koalíciós egyeztetésre a szabaddemokratákkal nem került sor. 47

48 49

54

Sárközy Tamás: Emlékeztető a Gazdasági és Szociális Tanáccsal kapcsolatos törvénytervezetről. Sárközy ugyanakkor egyes szervezetek tagságával kapcsolatban aggályait fejezte ki: „Az alapítóknak azonban figyelmébe ajánlom, hogy: az MNB Monetáris Tanácsa a jegybank szerve, a jegybank pedig állami intézmény. Állami szerv képviselője egy civil tanács tagjaként rendellenes; a Tőzsde ma egy budapesti székhelyű részvénytársaság és ilyen értelemben gazdasági vállalkozás; az „Európa Ház” így beazonosíthatatlan.” Sárközy i.m. Ekkor került ki a törvényjavaslatból, - mint erre már utaltunk -, az a kitétel is, hogy a kormány feladatot adhat a Gazdasági és Szociális Tanácsnak.


2006. januárjában a Gazdasági és Szociális Tanácsról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlés öt szakbizottsága, – a Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottság, a Gazdasági Bizottság, a Szociális és Családügyi Bizottság, az Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottság és a Társadalmi Szervezetek Bizottsága –, vitatta meg.50 A bizottsági vitákban elhangzott vélemények részben a Gazdasági és Szociális Tanács összetételét, a tagok kiválasztásának módját, valamint a testületről szóló törvény megalkotásának indokoltságát, szükségességét érintették. Mindezen észrevételek megtétele mellett a törvényjavaslatot a szakbizottságokban a többség, – a szocialistákon túl a szabaddemokrata képviselőket is ideértve –, általános vitára alkalmasnak találta és elfogadásra javasolta. A törvényjavaslattal összefüggésben képviselői módosító indítványok kerültek benyújtásra, melyek többnyire a Gazdasági és Szociális Tanács összetételére vonatkozóan fogalmazódtak meg. Így javasolták, hogy kerüljenek be a testületbe új tagként a történelmi egyházak (Magyar Demokrata Fórum)51, a Magyar Orvosi Kamara (MDF), a Magyar Gyógyszerész Kamara (MDF), a Magyar Egészségügyi Szakdolgozó Kamara (MDF), a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (független képviselő), a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (független képviselő). A törvényjavaslat általános vitájára az Országgyűlés téli rendkívüli ülésének első tárgyalási napján, 2006. január 30-án került sor. Az általános vitában52 kritikai észrevételek hangzottak el a törvény megalkotásának szükségességét érintően. A FIDESZ képviselője bírálta, hogy „már másfél éve működő testületről van szó, és a törvényjavaslat csak most kerül beterjesztésre”. A szabaddemokrata és MDF képviselők kételyeket fogalmaztak aziránt, hogy „miért kell törvényt alkotni egy olyan testületről, amely több mint másfél éve működik, és tud is működni törvény nélkül. A testület rendelkezik Alapszabállyal, ez megfelelő jogi hátteret biztosít a működéséhez.” Illetve rámutattak arra, hogy célszerű lett volna, ha a törvényjavaslat benyújtását megelőzi az Országos Érdekegyeztető Tanácsról szóló törvényjavaslat benyújtása. Az általános vitában ismét kifogások fogalmazódtak meg az összetételt illetően. A FIDESZ képviselője több GSZT tag támogatottságát megkérdőjelezte, és szintén hiányolta a tagok közül a történelmi egyházak és az önkormányzatok képviselőit. FIDESZ, MDF és szabaddemokrata képviselők részéről is kritika érte a civil képviselők kiválasztásának esetlegességét. A FIDESZ és az MDF képviselői kétségbe vonták a GSZT „politikától való mentességét”.

50 51

A bizottságokban a kormányt a szerzők képviselték. Az MSZP egyik képviselője is módosító indítványban kívánta kezdeményezni a történelmi egyházak tagságát, de ő ettől az utolsó pillanatban elállt. 52 A törvényjavaslat expozéját, – Kiss Péter kancellária miniszter akadályoztatása miatt –, Baja Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára mondta el.


55

Az általános vitában nyilvánvalóvá vált az, ami a bizottsági üléseken még nem volt pontosan látható, illetve érzékelhető, hogy a törvényjavaslatot nem csupán az ellenzék, de a szabaddemokraták sem fogják megszavazni, azaz nem kapja meg az elfogadásához szükséges támogatottságot. Ezért a kormány a törvényjavaslatot az országgyűlés napirendjéről levétette.

8. A törvényalkotási kísérlet újraindítása és dilemmái A 2006. áprilisi parlamenti választásokat követően a Gazdasági és Szociális Tanácsról szóló törvénytervezet újbóli parlamenti benyújtása ismét napirendre került, mivel a törvény iránti igényüket a GSZT vezető tisztségviselői, – a korábbi országgyűlési kudarc dacára –, továbbra is fenntartották, a miniszterelnök pedig a GSZT 2006. május 25-i plenáris ülésén megismételte a törvénnyel kapcsolatos korábbi ígéretét. A testület változatlan érdeklődését jelezte a törvény iránt, hogy azt a következő, 2006. július 3-án lezajlott plenáris ülésének is a napirendjére tűzte, s a kormányt a helyzetről mintegy „beszámoltatta”. A Gazdasági és Szociális Tanácsról szóló törvényjavaslattal kapcsolatban a 2006 júliusában lezajlott belső kormányzati egyeztetéseken, – tanulva az országgyűlési kudarcból –, az alábbi álláspont alakult ki. 53 1. A törvényjavaslatot, – amennyiben ennek elfogadására megteremthető a reális esély –, a kormány 2006 őszén kívánta volna benyújtani a parlamentnek.54 2. Ennek érdekében olyan törvényjavaslatot kell kidolgozni, amely a korábban benyújtott szövegre épül, de kiküszöböli az azzal kapcsolatos alkotmányossági aggályokat és diszkriminatívnak vélt elemeket. Más szavakkal, az előterjesztő Miniszterelnöki Hivatalon túl alapvetően szükséges, hogy a társelőterjesztő Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) is egyetértsen a törvényjavaslat tartalmával.

53

Az új kormány megalakulását követően 2006. július 13-án egyeztettünk Szilvásy György kancellária miniszterrel és Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszterrel, – egyebek mellett –, a törvényjavaslattal kapcsolatos további tennivalókról. 54 Ezzel együtt (ennek dacára) a törvényjavaslat benyújtása, - szemben az Országos Érdekegyeztető Tanácsról szóló törvényjavaslattal -, nem szerepelt a kormány 2006. II. félévi törvényalkotási programjában és erre nem is került sor.

56


3. Szükséges a tervezet újbóli benyújtása előtt tisztázni a koalíciós partner fenntartásait, illetve, hogy ezek esetlegesen milyen módon kezelhetőek, illetve küszöbölhetőek ki. 4. Célszerű továbbá a változtatásokhoz a GSZT egyetértését is megszerezni, hiszen a benyújtott korábbi törvénytervezet is élvezte a testület támogatását. 5. A Gazdasági és Szociális Tanácsra vonatkozó törvényjavaslatot együttesen lehet, illetve kell kezelni a korábbi Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium gondozásában készült, az Országos Érdekegyeztető Tanácsra vonatkozó törvénytervezettel. 2006 augusztusában a Gazdasági és Szociális Tanácsról szóló törvénytervezetnek elkészült az immár 4. változata, amely ugyan az országgyűlést már megjárt 3. változatra építkezett, de a tagság kiválasztását tekintve visszatért azokhoz az alkotmányossági kritériumokhoz, amelyekhez az Igazságügyi Minisztérium, – most már az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium –, változatlanul ragaszkodott. Az új törvénytervezetről az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára érthetően úgy nyilatkozott, hogy nem támaszt vele szemben alkotmányossági aggályokat, de ezzel együtt azt az álláspontját fogalmazta meg, – s ez némileg új, vagy korábban kevéssé hangsúlyozott elemet jelentett –, miszerint a törvényre nincs szükség, létrehozásának szakmai, – jogi, alkotmányossági –, indokai nincsenek, csak politikaiak lehetnek. Kondorosi Ferenc, az IRM államtitkára 2006. novemberi levelében a következőképpen fogalmazott: „a törvény új változata a korábbiakban jelzett alkotmányjogi aggályokat megfelelően kezeli, emellett a normaszöveg tartalmazza az általunk javasolt technikai kiegészítéseket is. Mindezekre figyelemmel az átdolgozott tervezet a részünkről elfogadható.” Ugyanakkor hozzátette, hogy „a törvény megalkotása szakmai szempontból valójában fölösleges, mert a tervezet szerinti GSZT nem lát el más funkciót, mint a jelenlegi GSZT, vagyis e funkció ellátásához valójában nincs szükség törvényi szabályozásra. A GSZT-re vonatkozó törvényi szabályozás létrehozása tehát nem szakmai (jogi-alkotmányossági) szükségszerűségen alapuló, hanem tisztán politikai jellegű döntés eredménye lehet.”

Az álláspont azért igen érdekes, mert a tagok kiválasztásánál a szigorú alkotmányossági kritériumok erőltetését, – amely mellett az IRM szakértői változatlanul kitartottak –, egyetlen körülmény igazolta, nevezetesen, hogyha közhatalmi jellegű jogosítványokkal felruházott intézményként tételezik a Gazdasági és Szociális Tanácsot. Márpedig, – ha jól értelmezzük – az IRM államtitkára, – ahogy korábban Sárközy Tamás professzor –, maga sem közhatalmi típusú funkciókat ellátó testületként fogta fel, hanem egyfajta „civil egyesületként”, – aminek a létrehozásához nincs szükség törvényre, ezt alkotmányossági követelmény nem teszi szükségessé, illetve indokolja. Ha viszont ez a helyzet, akkor mi a magyarázata annak, hogy a tagok kiválasztásánál az IRM mégis a köz-


57

hatalmi funkciót betöltő testületek létrehozására vonatkozó alkotmányossági követelményeket erőszakolja? Ha az alkotmány nem teszi indokolttá, hogy a Gazdasági és Szociális Tanácsról törvény szülessen, – így érvel Kondorosi Ferenc –, de nem is zárja ki azt, – így érvel Sárközy Tamás –, akkor megfelelő politikai akarat mellett –, nyilván megszülethet a törvény. S alkotmányossági, szakmai szempontból a Sárközy féle, – az országgyűlést már megjárt verzió éppoly kevéssé, vagy éppen annyira kifogásolható, mint az IRM támogatását élvező legújabb változat. Mint ahogy az IRM a Sárközy féle tervezet országgyűlési benyújtásakor és vitája során el is tekintett attól, hogy „alkotmányossági aggályait” hangoztassa. Magyarán, talán nem is annyira és csupán alkotmányossági, mint inkább alkotmányossági köntösbe bújtatott politikai, jogfilozófiai vitáról van szó, amelynek a részleteibe a jelen helyen nincs módunk belebocsátkozni. Emiatt is, ma igen nehéz – szinte lehetetlen – még arról nyilatkozni, hogy a kormány a törvényjavaslatot egyáltalán benyújtja-e, illetve az elfogadásra kerül-e, hiszen 2007 során a törvényt körüllengő korábbi bizonytalanság tetemesen tovább növekedett. A 2006. januári kudarc megismétlődését elkerülendő, a törvényjavaslatot nyilván csak akkor kívánatos benyújtani, ha biztosított az ennek elfogadtatásához szükséges parlamenti, azaz koalíciós támogatottság. Ma – a menetrend zsúfoltsága és más okok miatt – nem lehet tudni, hogy a GSZT törvény ügye mikor kerül napirendre a koalíción belüli egyeztetéseken, s olyan jelentőségűnek minősül-e egyáltalán, hogy oda kell kerülnie. A 2007 nyarán és ősszel lezajlott koalíciós egyeztetések napirendjén mindenesetre nem szerepelt. A GSZT egyes vezető tisztségviselői részéről felmerült, hogy – a szabaddemokraták támogatásának hiányában – az MSZP az ellenzékkel összefogva fogadtassa el a törvényt az országgyűlésben. Egy ilyen kísérlet az adott politikai helyzetben sem kívánatosnak, sem reálisnak nem látszott, hiszen az ellenzék a törvényt már 2006. januárban sem kívánta megszavazni. A GSZT összetételének módosításával – így a történelmi egyházak bevonásával, amit FIDESZ és MDF képviselők is javasoltak – talán módosulna az ellenzéki álláspont. Ez azonban olyan elvi kérdés, amihez a Gazdasági és Szociális Tanácsnak és a kormányzó koalíciónak is tisztáznia kellene a viszonyát, mégpedig az európai uniós gyakorlatot is figyelembe véve, ahol az egyházak nem résztvevői a gazdasági és szociális tanácsoknak.

A köztársasági elnök – ez nem okozott különösebb meglepetést – az Országos Érdekegyeztető Tanácsról szóló, az országgyűlés által 2006 végén már elfogadott törvényt, normakontrolra az Alkotmánybíróság elé utalta. Ez annyiban érintette a Gazdasági és Szociális Tanács ügyét, hogy a róla készült újabb törvénytervezet feltételezte az OÉT törvény megszületését. Végül nehezen kiszámítható a Gazdasági és Szociális Tanács reakciója egy új, módosított törvényjavaslattal szemben, amely, – éppen a résztvevők kiválasz-

58


tásának kényes ügyében –, rendkívül közel esett ahhoz, amit a testület Állandó Bizottsága, s különösképpen akkori soros elnöke – politikai és talán szakmai szempontból sem indokolatlanul – 2005 novemberében egy ízben már – igen határozott és éles formában – elutasított. A GSZT számára a kérdés úgy merült, illetve merül fel, hogy érdemes-e a törvényért „bármi árat” megfizetni, különösen, ha ennek parlamenti elfogadása még ez esetben sem látszik biztosnak? A GSZT a vele több, mint féléve ismertetett, illetve számára átadott törvényjavaslatról ez ideig nem nyilatkozott. 55

9. Mitől legitimek és hitelesek a társadalmi párbeszéd intézményei? A kérdés az, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanács és a Gazdasági és Szociális Tanács politikai, társadalmi, nemzetközi – azaz nem egyértelműen jogi – legitimációja miből táplálkozik? Feltétlenül szükséges-e ehhez azoknak alkotmányossági követelményeknek való megfelelés, amelyek közhatalmi jellegű funkciót betöltő testületek tagjainak kiválasztására vonatkoznak? Még akkor is, ha nem közhatalmi típusú funkciókat betöltő olyan intézményekről van szó, mint a GSZT? Vagy amelyek esetében a közhatalmi jelleg olyan halovány, mint az OÉT? Nem egyszerűen a politikai pragmatizmus, de a hazai és nemzetközi gyakorlatból kiinduló józan megfontolások is azt sugallják, hogy hiba lenne a legitimitást az alkotmányossági követelményeknek való megfeleléssel azonosítani, – anélkül, hogy ezek indokoltságát, illetve jelentőségét a maguk helyén megkérdőjeleznénk. Az Országos Érdekegyeztető Tanácsnak ahhoz, hogy betölthesse küldetését és hiteles legyen, erős legitimációra van szüksége, azaz a benne helyet foglaló szervezeteknek megfelelő társadalmi támogatottsággal kell rendelkezniük, részben saját tagságuk, részben azon társadalmi csoportok részéről, akiknek a képviseletétre vállalkoznak. A Gazdasági és Szociális Tanács esetében nagyobb a hangsúly a személyek tekintélyén és hitelességén, de nyilván itt sem közömbös az általuk képviselt szervezetek támogatottsága. Az Országos Érdekegyeztető Tanács közel két évtizedes történetét, – pontosabban annak rendszerváltás utáni szakaszát –, ezért is kísérték végig a résztve-

55

Miután a kormány érthetően nem kívánta, illetve kívánhatja a koalíciós partnert olyan törvényhez megnyerni, amit azután esetleg a GSZT utasít el, 2007 elején, - a szociális és munkaügyi miniszter megbízásából -, informális konzultációkat folytattunk a törvény körül kialakult helyzetről a GSZT számos vezető tisztségviselőjével, illetve magával az Állandó Bizottsággal. A törvény szükségességének megítélésében nézeteik erősen megosztottak voltak.


59

vők társadalmi támogatottságáról, ennek méréséről és igazolásáról folyó viták és – legalábbis a szakszervezetek esetében – ismételt megmérettetések.56 Ezt a kérdést hívatottak rendezni azok – az egyébként valóban vitatható – reprezentativitási kritériumok, amelyeket a 2006-os törvény fogalmaz meg. Az Országos Érdekegyeztető Tanácsban, és a Gazdasági és Szociális Tanácsban helyet foglaló szakszervezeti konföderációk és munkaadói szövetségek közel húsz éve demokratikus szabályok alapján működő érdekképviseletek. Az Országos Érdekegyeztető Tanács tagsága 1990 óta – csekély módosulásokkal, amelyekre itt nem térnénk ki – lényegében változatlan. Valamennyi létező országos szakszervezeti konföderációt és munkaadói szövetséget magában foglal, azaz senkit nem rekeszt, illetve rekeszthet ki, aki a „pályán előfordul”, mert nincs kit kirekesztenie. Legitim intézménynek, tagjait legitim partnereiknek ismerték el az egymást követő – eltérő nézeteket valló és a szociális partnerekkel szemben eltérő politikai érzelmeket tápláló – kormányok, ideértve a szocialista-liberális, de az Antall József, majd Orbán Viktor vezette konzervatív kormányokat is. Ez utóbbiak viszonya a szociális partnerekhez – különösen a szakszervezetekhez – korántsem volt mindig barátságos, de az legfeljebb „futó ötletként” merült fel, hogy legitimitásukat – és az OÉT legitimitását – megkérdőjelezzék. Nem tették ezt a szociális partnerek sem, még ha köreikben is zajlottak, – olykor igen éles és elkeseredett – legitimitási viták. Tudatában vagyunk, hogy a szakszervezetek ma már csak a munkavállalók kisebbségét mondhatják tagjuknak és ez az arány az elmúlt húsz évben is folyamatosan csökkent. Olyan objektív gazdasági folyamatokból adódóan, mint a privát gazdaság kialakulása, a kis- és középvállalkozások fejlődése, a tömeges munkanélküliség megjelenése és a fekete, illetve szürke gazdaság terebélyesedése, de nyílván azért is, mivel mindehhez a munkavállalók szervezetei eddig nem tudtak sikeresen adaptálódni hazánkban, – ahogy más országokban sem. A „szervezettség” csökkenése, illetve alacsony színvonala nemcsak hazánknak, az unióhoz csatlakozott közép-kelet európai országoknak, de számos régi európai uniós tagországnak is sajátja. Közismert, hogy Franciaországban – ahol a szakszervezetek szerepe igazán nem nevezhető jelentéktelennek – a szervezettség a verseny szférában már régóta 10 % alatti. Ellenpéldaként az északi országok hozhatók fel. Nincs alapos okunk ugyanakkor arra, hogy a csökkenő, vagy alacsony színvonalú szervezettség alapján kétségbe vonjuk a szakszervezetek legitimitását, illetve a munkavállalók képviseletére való alkalmasságát.

56

60

Héthy Lajos: Az érdekegyeztetés és a táguló világ. Az országos érdekegyeztetés évtizede Magyarországon 1988-1999. Friedrich Ebert Stiftung – Közösen a Jövő Munkahelyeiért Alapítvány. Budapest, 2000. VII. Fejezet.


Mellékesen egy-egy szakszervezetei konföderáció még így is sokkal több taggal rendelkezik, mint egy „nagy” politikai párt, a kicsikről nem is szólva. Bár valami okból mindig a szakszervezetek az ilyen kritika „kitüntetett céltáblái”, – mintha értelmiségünk egy része velük szemben, s csakis velük szemben, kitüntetetten és negatívan elfogult lenne –, nagy valószínűséggel a munkaadók szervezetei nem kevés hasonló problémával küzdenek. Még összetettebb a kép a Gazdasági és Szociális Tanácsba bekerült civil szervezetek vonatkozásában. Velük a szakszervezeteknél és a munkaadói szervezeteknél is mostohábban bánt a történelem. Míg ugyanis az előbbiek az állam részeként, – az állami akarat közvetítésében egyfajta „transzmissziós szíj” szerepére is kárhoztatva –, a rendszerváltást megelőzően is léteztek, a civil szervezetek jószerivel az eltelt húsz év során alakultak ki. Ők nagyon sokan vannak, nagyok és kicsik – kisegyesületek és alapítványok –, kevés szervezet mögött áll jelentős tagság és önálló anyagi erő , – Sárközy Tamás szavaival élve – sok a „megélhetési civil”, aki állami támogatásokból tengődik. A politikai pártok igyekeznek a jelentősebb szervezeteket magukhoz kötni, élükön a saját embereiket látni. Amivel szemben egyébként a szakszervezetek és a gazdasági érdekképviseletek sem „védettek”. „A jelenlegi kiélezett pártpolitikai harcban szinte vetélkedik a két nagy politikai erő, hogy minél több civil szervezetet kössön magához, lásd például a magyar sport különböző szervezeteit.”57 A civil szervezetek történelmileg érthető állapota sem lehet elégséges ok ugyanakkor arra, hogy akár legitimitásukat, akár a civil társadalom képviseletére való alkalmasságukat eleve kétségbe vonjuk. Az országos társadalmi párbeszédben való részvételük, amire első ízben a GSZT nyújt lehetőséget, maga is „letisztulásukat” segítheti. A Gazdasági és Szociális Tanács legitimitását tekintve az sem mellőzhető tény –, hogy a megalakulását kezdeményező kormány kezdettől legitimnek ismeri el. Ülésein a kormány minisztereivel rendszeresen képviseltette magát, nem egy esetben maga a miniszterelnök is részt vett, és megnyilatkozott plenáris ülésein, s rendszeresen találkozik vezető tisztségviselőivel. A résztvevők egymást is legitim partnernek tekintették és tekintik, ami egy ennyire heterogén testületben nem csekélység58. A GSZT legitimitását az általa képviselt területekről sem vonta kétségbe, illetve kérdőjelezte meg senki, bár kétségtelenül voltak pótlólagos jelentkezők, – leginkább a civil szférából – a bekerülésre. 57 Sárközy i.m. 58 Emlékezzünk arra, hogy a civil szervezetek vagy a gazdasági kamarák például már a 90-es-es években

szerettek volna helyet kapni az Érdekegyeztető Tanácsban, amitől akkor a benne ülők - arra való indokolt hivatkozással, hogy ez ellentmondott volna a tripartizmus elveinek - határozottan elzárkóztak.


61

Mi több, az Országos Érdekegyeztető Tanácsban, sőt a Gazdasági és Szociális Tanácsban jelen lévő szervezeteket – s magát a két intézményt is – legitimnek ismerik el külföldön, így az Európai Unióban is. E szervezetek adják az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság civil, illetve munkaadói és munkavállalói képviselőit. A magyar szakszervezetek és munkaadói szövetségek tagjai az Európai Szakszervezeti Szövetségnek (ETUC), az unió munkaadói szövetségeinek (UNICE, CEEP), a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal (ILO) munkavállalói és munkaadói csoportjainak. Erősen vitatható tehát, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanács vagy a Gazdasági és Szociális Tanács legitimitásának igazolásához valamiféle összetett kiválasztási mechanizmus szükségeltetne, legyen szó a munkavállalók, a gazdaság, a civilek vagy a tudomány képviseletéről. Számos európai uniós országban az sem okoz gondot, ha a gazdasági és szociális tanácsokba tagok közvetlen kormányzati kiválasztással és kinevezéssel kerülnek.

10. A törvény megszületésének szüksége és esélyei Megítélésünk szerint a Gazdasági és Szociális Tanács – és a kormány – már eddig is az indokoltnál több időt és energiát fordított arra a törvényre, amelynek megszületése pozitív fejlemény lenne a társadalmi párbeszédre nézve, de nem előfeltétele a testület, illetve az országos társadalmi párbeszéd hatékony és eredményes működésének. A GSZT esetében – ellentétben az Országos Érdekegyeztető Tanáccsal – a jogszabályi alapok megteremtésére „külső” kényszer sincs. A vállalkozás, amelybe a kormány és a testület közös jó szándékkal, de kétségtelenül egyfajta naivitással vágott bele, nem volt haszontalan. Abban az értelemben, hogy a GSZT törvény – és az Országos Érdekegyeztető Tanácsról szóló törvény – kapcsán az országos társadalmi párbeszéd – így az országos érdekegyeztetés – jogi, alkotmányossági összegfüggéseinek talán olyan végiggondolását indította el, amivel eddig a politikusok – és a szakértők, így a jogászok is – adósak voltak és maradtak. Ma úgy tűnik, hogy nem léteznek, és rövidebb távon nem is teremthetők meg azok a jogintézmények, amelyek megfelelő keretet adhatnának az országos társadalmi párbeszéd – az országos érdekegyeztetés –, illetve olyan testületek számára, mint a Gazdasági és Szociális Tanács, amelyek a politika folyamataiból – egyébként az európai uniós tendenciákkal összhangban – alakultak ki és működnek. Erre az alkotmányozás teremthetne megoldást, amire viszont belátható időn belül nem látszanak adottnak a politikai lehetőségek. Amennyiben a társadalmi párbeszéd alkotmányjogi és politikai megítélésében nem történik alapvető változás, – úgy gondoljuk –, sem a Gazdasági és Szociá-

62


lis Tanács, sem a kormány számára nem éri meg, – mert csupán jobb célokra is fordítható időt és energiákat köt le, – hogy erőltessék a törvény megalkotását, s ezáltal szenvedő alanyai legyenek egy gyaníthatóan politikai kötélhúzásnak, és ezzel összekapcsolódó – nehezen nyomon követhető – „alkotmányossági vesszőfutásnak”. A törvény elérése ma, – ha politikailag esetleg lehetséges is –, a már létező, működésének kezdeti nehézségein talán már túljutott, az érdemi működés biztató jeleit mutató intézmény újjáalakítását, illetve jelen tagsága egy részének a feláldozását kívánná meg, ami több feszültséget okozhat, mint amekkora pozitív hatásokat és elégedettséget a törvény megszületése eredményezhet. Különösképpen, hogy a testület legitimációjának – a hazai alkotmányossági követelmények teljesítésén túl – számos egyéb pillére van, amelynek alapján azt sem itthon, sem külföldön – így az Európai Unióban – nem vonják kétségbe.


63

64


III. FEJEZET A Gazdasági és Szociális Tanács és a társadalmi szerződés kezdeményezése 1. A társadalmi szerződés kezdeményezése A Gazdasági és Szociális Tanács 2005. február 25-i ülésén, – miközben Alapszabályát is elfogadta –, úgy döntött, hogy kezdeményezi egy társadalmi konszenzust előmozdító, – de pontosabban nem definiált – társadalmi szerződés létrehozását. A társadalmi szerződés gondolata sem nemzetközileg, sem hazánkban nem tekinthető újnak, vagy eredetinek. Ma már nehezen rekonstruálható, hogy a kezdeményezés személy szerint kitől indult el, de már az alakuló ülésen „a levegőben volt”. Indoklása az volt, hogy a nemzeti célokat illetően égető szükség van társadalmi konszenzusra és együttműködésre, de a politikai pártok képtelenek egymással szót érteni. Ezért ezt helyettük, – vagy velük együtt – a társadalom széles rétegeit képviselő, – így a gazdasági szféra, a munkavállalók, a civilek és a tudomány képviselőit egyaránt magában foglaló –, Gazdasági és Szociális Tanácsnak lehetne, illetve kellene előmozdítani. A társadalmi konszenzus, illetve együttműködés előmozdításának eszköze lehet tehát a társadalmi szerződés. Európában a társadalmi szerződések, – azaz a politikai pártokon túlmutató, illetve a „civil szféra” részvételével nemzetstratégiai ügyekben történő megállapodások –, kétféle történelmi környezetben születtek. Egyfelől, amikor a politikai, illetve gazdasági rendszerben a rendeltetésszerű működéssel járó változásokat meghaladó mértékű, illetve mélységű átalakulások kerültek napirendre, amelyeket a társadalomtudományban „paradigmaváltásnak” is szokás nevezni. Másfelől, amikor a gazdaságban olyan mértékű és jellegű problémák merültek fel, amelyek hagyományos politikai eszközökkel való kezelése már nem ígérkezett sikeresnek, azaz ehhez rendkívüli társadalmi áldozatvállalást kívánó beavatkozásra volt szükség. Az előző esetre leggyakrabban idézett példa a spanyol Moncloa paktum, amely a Franco rezsimből a demokratikus rendszerbe történő átalakulást volt hívatva előmozdítani, vagy a szlovén társadalmi megállapodás, amely az ország Európai Unióhoz történő csatlakozását alapozta meg. Az utóbbira az ír megállapodások szolgáltatnak példát. Küldetésük a 90-es évek elején igen nehéz helyzet-


65

ben lévő ír gazdaság versenyképessé tétele, a hatalmas arányú munkanélküliség leküzdése volt, ami azóta sikeresen meg is valósult. 59 Társadalmi szerződésnek hazánkban is vannak – kedvezőtlen és kedvező – előzményei. Egyfelől, egy kudarcot vallott kezdeményezés a Társadalmi és Gazdasági Megállapodásra (1994-95), – amely kimondatlanul – a Bokros csomag néven ismertté vált makrogazdasági stabilizációs programhoz próbált társadalmi támogatottságot biztosítani. Másfelől, az intézményes országos társadalmi párbeszéd – mindenekelőtt az Országos Érdekegyeztető Tanács –, közel húsz évre visszanyúló sikeres gyakorlata, amely a társadalmi szerződésnél kisebb horderejű egyezségek sorát hordta ki. A társadalmi szerződés a Gazdasági és Szociális Tanács kétségtelenül legnagyobb horderejű kezdeményezése, amelynek politikai és társadalmi jelentőségét az iránta egyre szélesebb körben felmerülő politikai és társadalmi igény a választásokat követően csak tovább növelte. Ma a hazai gazdaság és a társadalom előtt álló ismert kihívások, – így a költségvetés konszolidálásán túl a konvergencia program végrehajtása, és az ellátó rendszerek szükséges reformja – teszik aktuálissá. A miniszterelnök a GSZT 2005. december 1-i plenáris ülésén, – anélkül, hogy ezekre a kihívásokra konkrétan utalt volna –, a következő indoklással állt ki a társadalmi szerződés mellett: ”A 2006. évi választásokhoz közeledve még lehetséges, egyben halaszthatatlan, hogy a politikai és hatalmi elit, a kormányon levő és ellenzéki pártok a meghatározó és véleményformáló civil szervezetekkel, munkavállalói, munkáltatói és szakmai érdekképviseletekkel együtt, rövid távú érdekeiken felülemelkedve új egyezséget kössenek, kijelöljék azokat a közös célokat, elveket és kereteket, amelyek között a következő években, – a nemzet érdekében együttműködve, ennek alárendelt módon, tisztességes küzdelemben egymással is vetélkedve –, politizálni kívánnak. Több szervezet, számos közéleti személyiség kezdeményezése bizonyítja: ez az ország érdeke, ezt kívánják az állampolgárok is.”60

59

60

66

A szociális párbeszéd és a nemzeti programok (social pacts) kialakítása Írországban 1987-ben kezdődött, annak a gazdasági válságnak a hatására, amely ebben az időszakban, az 1980-as évek végén sújtotta az országot. Az első dokumentum a Nemzeti kibontakozás programja (Programme for National Recovery, PNR) címet viselte. A PNR az 1987 és 1990 közötti időszakra vonatkozott. Ezt követően az alábbi programok indultak: - A gazdasági és társadalmi fejlődés programja (Programme for Economic and Social Progress, 1990–1993) - A versenyképesség és a munka programja (Programme for Competitiveness and Work, 1994-1996) - Partnerség 2000 a befogadásért, a foglalkoztatásért és a versenyképességért (Partnership 2000 for Inclusion, Employment and Competitiveness, 1997–2000) - A jólét és a méltányosság programja (Programme for Prosperity and Fairness, 2000–2003) - A fenntartható fejlődés (Sustaining Progress, 2003–2005) A fejlesztési programok sorában a legutolsó, „A fenntartható fejlődés” tekinthető az első ún. társadalmi szerződésnek, azaz a nemzeti programoknál szorosabb együttműködést megalapozó és a jövőre vonatkozóan a célok megvalósítása melletti mélyebb elköteleződést kimondó dokumentumnak, mind a kormány, mind a hangsúlyozottan egyenrangúnak tekintett szociális partnerek részéről. Gyurcsány Ferenc: Megegyezés a köztársaságról.


2. Kedvezőtlen és kedvező hazai előzmények A Gazdasági és Szociális Tanácsnak – s nem kevésbé a kormánynak – a társadalmi szerződéssel kapcsolatos magatartására – a nemzetközi példákon túl – nem kis hatással voltak a hazai történelmi tapasztalatok, azok az előzmények, amelyek között éppúgy voltak kedvezőtlenek, mint kedvezőek. A szocialista-liberális Horn kormány (1994-98) programjában egy nagyszabású Társadalmi és Gazdasági Megállapodás (TGM) elérését tűzte ki célul. A kormány a miniszterelnök 1994. júliusi kezdeményezését követően a megállapodást a háromoldalú (Országos) Érdekegyeztető Tanácsban, – azaz az országos szakszervezeti szövetségekkel és munkaadói szervezetekkel való tárgyalások révén –, remélte elérni. 61 Ez a kezdeményezés fél év leforgása alatt még 1995 januárjában látványos kudarcba fulladt. Kósáné Kovács Magda akkori munkaügyi miniszter frappáns megfogalmazásával élve „a róla folyt tárgyalások befejeződtek, még mielőtt elkezdődtek volna”. A kudarc okaként szakértők számos tényezőt jelöltek meg, s valószínűleg valamennyinek része volt benne. a) A Társadalmi és Gazdasági Megállapodás tematikája túl szélesre sikeredett, mivel a kormány a tárcáktól és partnereitől minden kezdeményezést befogadott, – a dologból senki sem akart kimaradni –, és ezáltal , a megállapodás tartalmilag kezelhetetlenné vált. b) A kormány elkövette azt a hibát, hogy néhány hónapos határidőt tűzött ki a megállapodás elérésére és hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ez a határidő tarthatatlan. c) A kormány 1994 őszén a Munka Törvénykönyve módosítását kezdeményezte annak rugalmasabbá tétele céljából, amit a szakszervezetek rossz néven vettek. d) A Társadalmi és Gazdasági Megállapodásra már rávetette árnyékát az 1995 tavaszán megvalósult – és Bokros csomagként ismertté vált – makrogazdasági stabilizációs program előkészítése. Ez a gazdaságilag egyébként igen sikeresnek bizonyult program, – mint ismeretes –, két év során egyebek közt a reálkeresetek mintegy 18 százalékos zuhanását hozta magával, amit a szakszervezetek – a maguk szempontjából talán érthető módon – vállalhatatlannak ítéltek. 61 A

kísérlet részletes leírását lásd: Héthy Lajos: Az érdekegyeztetés és a táguló világ. Az országos érdekegyeztetés évtizede Magyarországon 1988-1999. VI. Fejezet. A Társadalmi és Gazdasági Megállapodás kísérletében - a Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkáraként – a szerző személyesen is részt vett.


67

e) A kormány kezdeményezését a Társadalmi és Gazdasági Megállapodásra a szakszervezetek és a munkaadók is úgy fogták fel, hogy az kizárólagosan a kormány politikai céljait szolgálta, és ezért parttalan és teljesíthetetlen gazdasági követelések teljesítését szabták csatlakozásuk feltételéül. Ez utóbbit nevezte utóbb a szakirodalom TGM szindrómának. A társadalmi szerződés és a társadalmi párbeszéd történelmi előzményei ugyanakkor, – a Társadalmi és Gazdasági Megállapodás kudarcát leszámítva –, jórészt pozitívak és biztatóak. Az Országos Érdekegyeztető Tanács, – egyebek közt –, évente megállapodást köt az országos garantált minimálbérről, amelyet a kormány jogszabályban hirdet ki –, és ajánlásokat fogad el a versenyszféra bruttó kereset növekedésére. Ezzel összefüggésben az OÉT elé kerül a kormány javaslata a következő évi költségvetésre, amelynek a testület a keresetek alakulásával összefüggő elemeit vitatja meg. E tárgyalások eredményeként már a 90-es években számos jövedelempolitikai megállapodás is született a testületben, amelyek, – a bérek alakulásán túl –, a béreket terhelő járulékokra, az adózásra, illetve a szociális juttatásokra is kiterjedtek, s amelyek nyomán a kormány a költségvetési törvényjavaslatot is megfelelően módosította.62 Az Országos Érdekegyeztető Tanácsnak jelentős szerepe volt a munkaügyi törvények alakításában és a munkaügyi kapcsolatok rendszerének újjáépítésében is. Az OÉT 2005-ben három évre szóló bérmegállapodást kötött. Az Országos Érdekegyeztető Tanácsban született megállapodás 2002. július 26-án, – mint fentebb már utaltunk rá –, a Gazdasági- és Szociális Tanács létrehozásáról is. Magyarországon, – legalábbis a munkaügyi kapcsolatok rendszerében –, nem csekély és egyáltalán nem jelentéktelen hagyományai vannak a problémák párbeszéd és megállapodások útján történő rendezésének. Az itt elért egyezségek korántsem érik el egy átfogó társadalmi szerződés dimenzióit, de azt jelzik, hogy az erre való törekvés korántsem idegen a hagyományoktól és a társadalmi szereplők beállítottságától.

62 Héthy i.m. V. Fejezet.

68


3. A munkabizottság megkezdett és befejezetlenül maradt munkája A társadalmi szerződés előkészítésére a Gazdasági és Szociális Tanács 2005. február 25-i ülésén a testület Vizi. E. Szilveszter akadémikus vezetésével a négy csoportosulás egy-egy képviselőjéből álló munkabizottságot hozott létre, amely az év végéig – illetve összesen – három ülést tartott.63 2005 novemberében a munkabizottság égisze alatt elkészült a társadalmi szerződés „szövegtervezete.” Ez az eredeti változatában mindössze másfél oldalas dokumentum eredetileg öt kérdéskörrel foglalkozott, amely később hatra bővült, és megfogalmazásaiban is módosult.64 Elkészült továbbá Vizi akadémikus irányításával és az MTA égisze alatt, – több neves társadalomkutató hozzájárulásával –, egy tanulmánykötet a társadalmi szerződés, pontosabban a reform lehetséges területeiről és irányairól.65 Ez, – még ha a tanulmányok anyaga nem is épült, épülhetett be a társadalmi szerződés kezdeményezésébe –, a GSZT első komolyabb produktumának tekinthető. Végül 2006-ban a GSZT titkársága egy táblázatban foglalta össze a társadalmi szerződés lehetséges témáit és tartalmát, hogy a tagok véleményét begyűjtse, de erre alig érkeztek reagálások. A munkabizottság égisze alatt született szövegtervezet hat nagy témát fedett le, illetve pontot tartalmazott. Az 1. pont az államapparátus ésszerűsítését, az „olcsó és hatékony kis állam” kialakítását szorgalmazta, amely „befektetőbarát” politikát folytat abból kiindulva, hogy hazánk „legfontosabb versenyhátránya az állami-önkormányzati szektor alacsony hatékonyságú működése.” A 2. pont a „tudásalapú társadalom és gazdaság” létrehozásáért szállt síkra, ami, – a szöveg szerint –, „az ország versenyképessége javításának kulcsa.” Ennek érdekében a tudomány, a fejlesztés, az innováció terén „célzott állami politikát, aktív szerepvállalást” igényelt és azt, hogy „a K+F ráfordítás az európai uniós tervciklus végére közelítse meg a 3 százalékot.” Tudásközpontok, nemzeti laboratóriumok létrehozását célozta meg „a meglévő egyetemi és/vagy akadémiai kutatóbázisokon.” A 3. pont célul tűzte ki a bérfelzárkóztatást: ”tíz-tizenöt év alatt el kell érni, hogy a bérek európai színvonalúak legyenek”, – amihez a szöveg szerint az szükséges, hogy „a jövedelmek növekedése érje el, – hosszabb távon is –,

63

Tagjai: Parragh László (gazdaság), Wittich Tamás (munkavállalók) és Barabás Miklós (civilek) voltak. A munkabizottságba a kormány, - jóllehet erről a GSZT 2005. február 25-i plenáris ülésének az állásfoglalása tételesen rendelkezett -, nem kapott meghívást. Ennek magyarázata abban keresendő, hogy egyes kezdeti elgondolások szerint a kormány nem lett volna részese a társadalmi szerződésnek. 64 E dokumentumnak egy továbbfejlesztett, - alább ismertetésre kerülő -; változata került be az „Előmunkálatok a társadalmi párbeszédhez” c. tanulmánykötetbe. Az új szövegen, - amely 2006 elején készülhetett -, már érzékelhető, illetve kimutatható a GSZT 2005. december 1-i plenáris ülése elé terjesztett, a miniszterelnök által jegyzett „Megegyezés a köztársaságról” c. dokumentum hatása. 65 Előmunkálatok a társadalmi párbeszédhez. A Gazdasági és Szociális Tanács felkérésére készített tanulmányok. (Vizi E. Szilveszter, Teplán István, Szentpéteri József szerk.), Budapest, 2006. A tanulmánykötet szerzői között volt - a felsorolás teljességének igénye nélkül - Sárközy Tamás, Tamás Pál, Mihály Péter, Palócz Éva, Fazekas Károly, Várhegyi Éva, Lengyel László stb.


69

a GDP növekedését –, s a bérfelzárkózás „a nyugdíjkorrekciós programmal összehangolva nyugdíjfelzárkózást is jelent.” A 4. pont az egészségügyi rendszer átalakításával foglalkozott, s – egyebek közt –, a „biztosítási elv érvényesítését és a rászorultsági fokozatok kialakítását” szorgalmazta. Az 5. pont „a kiszámítható, több cikluson átívelő és valamennyi politikai erő által elfogadott és garantált népességpolitika néhány sarkkövéről” szólt, amelyek egyike, hogy „a jelenleginél 30-40 százalékkal magasabb élveszülési arány kívánatos, amely garantálná a jövő nemzedéke számára, hogy a nemzeti jövedelmet megtermelők, azaz a munkaképes lakosság aránya az össznépességhez viszonyítva elfogadható legyen.” Végül a 6. pont szerint „az európai uniós gyakorlatnak megfelelően rendezni kell kapcsolatainkat a határon túl élő magyarokkal.”

(A teljes szöveg a III. sz. Mellékletben található.) A szövegtervezet, – amelynek részletes, illetve behatóbb tartalmi elemzésére itt nem kívánunk vállalkozni –, nagy súlyt helyezett a „tudásalapú társadalomra és gazdaságra”, – ami akadémiai indíttatása folytán is érthető. Legalább két olyan tételt foglalt magában, amelyek vélhetőleg a politikai jobboldalon is pozitív rezonanciát remélhettek, a népesedési politikát és a határon túli magyarok ügyét. Foglalkozott a közigazgatás korszerűsítésével – ami a gazdasági szféra kitüntetett követelése volt – és a bérfelzárkóztatással, ami viszont vélhetően a szakszervezetek támogatását volt hivatott megnyerni. Ilyen értelemben egyfajta kísérlet volt arra, hogy néhány fontosnak ítélt társadalmi, illetve gazdasági ügy szelektív kiválogatásával a GSZT-ben képviselettel rendelkező társadalmi csoportosulások mindegyike számára, – illetve a politikai baloldal és jobb oldal számára –, is nyújtson valamit, ami számukra vonzó lehet. Ugyanakkor a munkabizottság környékén született elgondolások – ideértve a javasolt szövegtervezetet – nem váltak a GSZT „hivatalos” álláspontjává vagy javaslatává, mivel nem voltak plenáris ülésen, de maga a munkabizottság sem vitatta meg őket. Így csak magánbeszélgetésből tudjuk, hogy egyes civil képviselők körében egyet nem értést váltott ki az élve születések 30-40 százalékos emelésére vonatkozó célkitűzés a népesedéspolitikában, míg a szakszervezeteket elsősorban a közigazgatással kapcsolatos elgondolásokkal voltak elégedetlenek.66 S számos kifogás érte a szövegtervezet szakmai minőségét is. Ezekben lehetett igazság, de nem szabad elfelejteni, hogy egy olyan első fogalmazványról van szó, amely még egy szűk körű szakmai vita kontrolján sem ment keresztül. Az „államapparátus ésszerűsítését”, a „kis államot” szorgalmazó 1. pont indoklása például, – egyebek közt –, a következőket foglalja magában: „Mivel az ország legnagyobb munkáltatója a magyar állam, a makrogazdasági problémák megoldását is el kell kezdeni. Az állam a magyar munkaerő több mint 30 százalékát foglalkoztatja közvetlenül vagy közvetve. A fiskális kiadások több mint 40 százalékát a köztisztviselők javadalmazására fordítják. Ez azt jelenti, hogy a magyar közigazgatás határozza meg az általános béremelés tendenciájának keretét, így határozott és közvetlen felelőssége van az általános inflációs ráta alakulásában is.” E néhány sor olvasásakor 66

70

A szakszervezeteket a munkabizottságban Wittich Tamás, az MSZOSZ elnöke képviselte, aki azonban, - szervezéstechnikai hibák miatt -, a megtartott három ülés egyikén sem tudott részt venni. A bérfelzárkóztatás célkitűzése egyébként az eredeti, 2005 novemberi dokumentumban még nem szerepelt, először a publikált szövegben jelent meg.


a nem különösebben hozzáértő kívülállóban is kérdések tömege fogalmazódik meg. Mekkora is az állami foglalkoztatottak aránya? Mire is megy a „fiskális kiadások” (itt a költségvetésről van szó vagy valami másról?) 40 százaléka? A százezernél kevesebb köztisztviselő javadalmazására? Mit jelent az, hogy „a közigazgatás határozza meg az általános béremelés tendenciájának keretét? (Egyáltalán mi a „tendencia kerete”?) És miért van a közigazgatás béreinek „határozott és közvetlen felelőssége” az infláció alakulásában? Nem ismerünk ugyanis egyetlen olyan közgazdasági elemzést sem, amely ez ügyben éppen ennek a kis létszámú munkavállalói csoportnak a béreit, – amit a szaknyelv egyébként illetménynek nevez –, vette volna célba.

A Gazdasági és Szociális Tanácsban a közigazgatás korszerűsítésének a „tartalmi megvitatása” egyébként kimerült abban, hogy az Állandó Bizottság egykét kötetlen beszélgetésén – a gazdaság képviselőinek oldaláról – monológok hangzottak el a radikális államigazgatási létszámcsökkentés ismert követelésével. Válaszként, – szakszervezeti oldalról –, ismételten elhangzott az ismert és a valóságtól korántsem elrugaszkodott igény, hogy közigazgatási létszámcsökkentés alapjául, – amennyiben erre szükség van –, a feladatok áttekintése szolgáljon. Anélkül, hogy a két álláspont jottányit is közeledett volna egymáshoz. Vagy felmerült volna egy alaposabb, megfelelően előkészített szakmai vita iránti igény. Az egészségügyi reformról lefolytatott 2007. március 1-i vita pedig a változtatásokkal kapcsolatos többnyire egyéni sirámok hosszas felsorolására korlátozódott. A Gazdasági és Szociális Tanács legsúlyosabb adósságát a társadalmi szerződéssel kapcsolatos saját kezdeményezésének a megvalósításában máig éppen abban látjuk, hogy az érdemi, tartalmi viták is elmaradtak azokról az alapvető gazdasági és társadalmi kérdésekről, amelyekről magának a testület tagjainak, csoportosulásainak kellett volna egymással egyetértésre jutnia, hogy közelebb kerüljön a célba vett megegyezés eléréséhez, s magáról a társadalmi szerződés konstrukciójáról és elérésének módszereiről is.

4. A miniszterelnök váratlan 12 pontos javaslata A Gazdasági és Szociális Tanács a fenti előzmények után és első ízben 2005. december 1-én – a miniszterelnök kezdeményezésére – tárgyalt érdemben a társadalmi szerződésről. A miniszterelnök egy 12 pontos javaslatot tett le a testület asztalára a társadalmi szerződés lehetséges tartalmáról. A miniszterelnök 12 pontját a Gazdasági és Szociális Tanácsban helyet foglaló társadalmi partnereknek és egyben, – kormányzati és ellenzéki pozíciójuktól függetlenül –, a parlamenti pártoknak címezte. Az 1. pont 2008-ra célul tűzte az Európai Monetáris Unióhoz való csatlakozáshoz, azaz, az euró bevezetéséhez szükséges egyensúlyi feltételek megteremtését, így az államháztartási hiány 3.4 %-ra történő mérséklését. A 2. pont a fejlesztéspolitikának az európai uniós támogatások felhasználását is meghatározó prioritásairól szólt. A 3. pont európai bérfelzárkóztatási programot javasolt, amelynek alapja, hogy a reálbérek növeke-


71

dése legfeljebb 1 % ponttal térhet el, – ennek irányáról a javaslat nem beszélt –, a GDP éves növekedésétől. A 4. pont a minimálbérnek a létminimumhoz történő igazításáról és szakképzettség szerinti differenciálásáról, illetve a foglalkoztatás bővítéséről, a munkaerőpiacon kiszolgáltatott helyzetben lévő csoportok foglalkoztatásának elősegítéséről, az alkalmazottak munkajogi védelmének és a munkaügyi ellenőrzésének a megerősítéséről szólt. Az 5. pont egy 2010-ig szóló program keretében az adóterhek, – köztük az élőmunka után fizetendő társadalombiztosítási terhek –, mérséklését javasolta, oly módon hogy a jövedelemkoncentráció 2 %-kal csökkenjen. A 6. pont a kis- és középvállalkozások működési feltételeinek javítását, a 7. pont pedig a mezőgazdaság versenyképességének javítását, – így az agrártámogatások bővítését, a termőföld használatának ésszerűsítését stb. – irányozta elő. A 8. pont ötéves nyugdíjkorrekciós programot tartalmazott, míg a 9. pont a család- és lakástámogatások olyan átalakítását javasolta, amely az átlagos vagy átlagosnál alacsonyabb jövedelműek élethelyzetének javítását segíti elő. A legfontosabb lakossági szolgáltatások (elektromos áram, gáz, víz- és csatorna, távfűtés, telefon és internet) ármegállapításában „szociális tarifát” ígért e társadalmi csoportok számára. A 10. pont az egészségügy átalakítását a „biztosítási alapúvá tétellel” javasolta megkezdeni. Ezen belül különbséget tett az állampolgári jogon járó ellátás (pl. gyermek-, csecsemő, anyavédelem, sürgősségi ellátás, mentés, vérellátás, járványügyi feladatok) és a biztosítottak egyénileg (gyermekek, nyugdíjasok esetén államilag) fizetett és nyilvántartott hozzájárulásain alapuló kötelező társadalombiztosítása között. Növelni javasolta az alapellátás súlyát. A 11. pont a kisebb és hatékonyabb államapparátust és közigazgatást irányozta elő. Végül a 12. pont a közoktatás olyan átalakítását célozta meg, amelyben az intézmények finanszírozása az 1.-4. osztályok esetében a lakóhely közelében lévő iskola elérhetőségére, a felsőbb évfolyamokon a magas színvonalú képzés feltételeinek megteremthetőségére koncentrál. 67

(A miniszterelnök 12 pontos javaslatának teljes szövegét lásd a IV. számú Mellékletben.) A miniszterelnök javaslatcsomagja, – küszöbönálló választásokra való tekintettel is –, nyilvánvalóan túlzott optimizmussal vázolta fel a makrogazdasági mozgásteret, – kezdve azzal, hogy az euró bevezetésének feltételei 2008-ra megteremthetők –, illetve mindazokat a javasolt intézkedéseket, amelyek ebben a, – valóságosnál kedvezőbbnek tételezett –, mozgástérben váltak volna elérhetővé. Így az európai bérekhez való felzárkóztatás programja, a reálkeresetek GDP növekedéssel összekapcsolt emelése, az adóterhek, illetve társadalombiztosítási járulékok csökkentése, stb. (A gazdasági realitások figyelembevétele, ami például a bérek és nyugdíjak európai „felzárkóztatását” illeti, a GSZT égisze alatt született – az előzőekben ismertetett – szövegtervezetnek sem volt erőssége.) Több javaslat mellett a kormány a választások után is kitartott. Így a kormány elgondolásai alapján született háromoldalú megállapodás még 2005 végén a minimálbérről, és kezdődött meg a nyugdíjkorrekciós program. Voltak közöttük olyan elemek is, amelyek – a szintén a választások után körvonalazódó – reformelképzelések „előképeinek” tekinthetők, de amelyek időközben jelen-

67 Gyurcsány Ferenc: Megegyezés a köztársaságról.

72


tősen módosultak, s most is változóban vannak, – például az egészségügy, az oktatási rendszer, vagy az adórendszer átalakítása. Ismét más elképzelések, – így például a rászorultság elvének érvényesítése a szociálpolitikában, ideértve a lakossági szolgáltatások szociális alapú ártámogatását –, az időközben született kormányzati intézkedésekben már megjelentek. Mindez nem változtat azon a tényen, hogy a 12 pont alapvetően egy bővülő GDP és költségvetés, tehát többletjövedelem társadalmilag igazságosabb és hatékonyabb újraelosztását vázolja föl, miközben a kormány cselekvését ma a költségvetési szigorítások kényszere, illetve a GDP növekedés lelassulása határozza meg. A miniszterelnök javaslata a GSZT számára váratlan volt. Míg korábban egyes vezető személyiségei aziránt is kételyeket fogalmaztak meg, hogy a kormány egyáltalán szükségeltetik-e partnerként a társadalmi szerződéshez, az eléjük került javaslat olyan mértékben kormányzati volt, – hírek szerint a miniszterelnök személyesen fogalmazta meg őket –, hogy magasabb szintről nem is érkezhetett volna. Szemben azokkal az elgondolásokkal, amelyek stratégiai célokban való „elvont” egyezséget vizionáltak, a miniszterelnöki dokumentum nagyon is konkrét volt. A javaslatok előterjesztésének módja pedig, – azonnal bekerült a sajtóba, azaz a legteljesebb nyilvánosságot kapta –, gyökeresen szemben állt azzal a „belterjes” megközelítéssel, ahogy ezt az ügyet korábban a GSZT kezelte. A GSZT – feltehetően a kezdeményezés váratlansága fölötti „zavarában” – a 2005. december 1-i plenáris ülés prompt és spontán reagálásain túl –, soha semmit nem kezdett a miniszterelnök javaslatával. Semmilyen formában nem tárgyalt róla, s nem tűzte napirendre még a társadalmi szerződés előkészítésére életre hívott munkabizottságban sem. Ezt az is kevéssé menti, hogy a bizottság – mint láttuk – nemcsak a miniszterelnök, de „saját” szövegtervezetét sem vitatta meg. Mi több magánbeszélgetéseken a testület egy-két tagja hangosan és nem éppen kellemes stílusban zúgolódott, miszerint „hogy jön a miniszterelnök ahhoz, hogy javaslatokat szórjon le a GSZT asztalára”. Holott egy gazdasági és szociális tanácstól minden európai országban és hasonló helyzetben várható lett volna, hogy érdemben foglalkozik a miniszterelnök javaslataival, miután udvariasan megköszönte azokat. Nem csak a miniszterelnök iránt tanúsítandó – nem feltétlenül a személyének, hanem a hivatalának szóló – kötelező tisztelet okán, hanem azért is, mert a miniszterelnök 12 pontos javaslatával érdemben egy olyan kezdeményezés előmozdításához járult hozzá, amely a GSZT saját kezdeményezése volt, tehát éppen a testület számára kellett volna, hogy fontos legyen. Ha tehát a testület semmibe veszi a miniszterelnök hozzájárulását, – s lényegében ez történt –, akkor saját kezdeményezését minősíti komolytalannak.


73

Bár a társadalmi szerződés nem kormányzati kezdeményezés volt, a korában leírt TGM szindróma riasztói jelei látszottak visszatérni. Nevezetesen, hogy a kormány egyes partnerei a számukra ajánlott lehetőséget és szerepet a kormány számára tett szívességként élik át, s a tényleges párbeszéd folytatása és az ezzel kapcsolatos munka elvégzése helyett „helyzetüket erősítő” követeléseket fogalmaznak meg. Miközben ugyanis a GSZT – mint testület – szinte semmit sem tett az általa kezdeményezett társadalmi szerződésért a választások előtt, a róla szóló törvény hangos követelését már többen azzal indokolták, hogy a jogszabályi alapokra is ennek eléréséhez van szükség. Mindezt az sem menti, hogy a GSZT nemzetgazdasági ügyekben járatos számos tagja számára a miniszterelnöki prezentáció eleve, – s nem is minden alap nélkül –, „kampánygyanús” volt, hiszen a társadalmi szerződésbe általa javasolt jó néhány főbb elem nemzetgazdasági tarthatatlansága már akkor egyértelműnek látszott. A választások után a testületet és magát a kormányt is igen kínos helyzetbe hozta volna, ha a választásokat megelőzően, – valamilyen csoda folytán –, a társadalmi szerződést a javasolt tartalommal sikerül aláírni.

5. Nyitott kérdések és dilemmák a társadalmi szerződés körül A GSZT által a társadalmi szerződés előkészítésére munkabizottságon belül is egymást kiegészítő, bizonyos fokig egymással „versengő” alternatív megközelítések alakultak ki és éltek egymás mellett, amelyek megvitatására ugyanakkor magán a munkabizottságon belül, vagy más GSZT fórumon soha nem került sor. Ezt a társadalmi szerződésről 2006. március 10.-én rendezett konferencia pótolta, – amennyiben pótolhatta –, ahol a hazai elgondolásokon túl napirendre kerültek a nemzetközi tapasztalatok is. 68 A nemzetközi konferencián a társadalmi szerződésnek olyan alapvető összefüggéseiről volt szó, hogy miről szóljon , milyen legyen a tartalma, – átfogó vagy néhány kérdésre összpontosító, elvont vagy konkrét –, ki kivel kösse azt meg, – a GSZT a politikai pártokkal és / vagy a kormánnyal –, hogyan kerüljön előkészítésre, – egy szűkebb „klub”, – nevezetesen a munkabizottság –, hozza azt tető alá, vagy széles társadalmi vita előzze meg –, mekkora az előkészítés idő igénye, mikor születhet meg, stb. A GSZT által létrehozott munkabizottság egy-két tagja olyan társadalmi szerződés hívének vallotta magát, amely néhány nemzetstratégiai szempontból

68

74

A konferencia a GSZT és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság közös, a lisszaboni stratégiával foglalkozó budapesti konferenciájának kiegészítő rendezvénye volt. A társadalmi szerződéssel kapcsolatos GSZT kezdeményezésről Vizi akadémikus szólt, és Héthy Lajos vállalkozott a társadalmi szerződéssel kapcsolatos alapkérdések, dilemmák felvetésére. Az előadásokat és a vitát ismerteti Dr. Ónodi Irén: Társadalmi szerződés létrejöttének esélyei Magyarországon – egy nemzetközi konferencia tükrében. Európai Tükör, 2006. 7-8. sz. 99-108. o.


fontos kérdésre összpontosít – ahogyan ezt az elkészült szövegtervezet is tette – abból kiindulva, hogy kevesebb témában könnyebb megállapodásra jutni, mint nagyszámú és szerteágazó ügyekben. E megközelítést látszottak alátámasztani az 1994-ben kezdeményezett és – egyebek közt a témák nagy száma és kezelhetetlensége miatt – kudarcba fulladt Társadalmi és Gazdasági Megállapodás tapasztalatai is. E megközelítésben az elvont elvek mentén történő megállapodás – amit a szövegtervezet szintén tükröz – ugyancsak előnyt élvez a konkrétumokban való egyezséggel szemben, mivel a nemzetstratégiai célok, amelyekről szólnak maguk is elvontak. Ilyenekben egyetértésre jutni feltehetőleg egyszerűbb is. Mert ki vitatná például, hogy ˝fenntartható gazdasági növekedésre˝ vagy ˝tudásalapú társadalomra˝ van szükség? Ezzel szemben mások úgy gondolták, – a szerzők is –, hogy a társadalmi szerződés tartalmának célszerű átfognia a gazdaság és a társadalom valamennyi fontos és aktuális ügyét, – különös tekintettel a költségvetés konszolidálására és a reform menetrendre –, és erre vonatkozóan megfogalmaznia nemzetstratégiai célokat és programokat. Így szükséges állást foglalnia olyan hosszabbtávú ügyekben, mint az adóreform, az egészségügyi reform, a közszolgálatok reformja stb. Célszerű viszonyulnia továbbá az Új Magyarország Fejlesztési Tervhez. Emellett konkrétumokat is tartalmazó megegyezést szorgalmaztak, mert a társadalom számára az ilyen egyezség tartalmaz érthető üzenetet, következésképpen az ilyen társadalmi szerződés remélhet, illetve élvezhet társadalmi támogatottságot. Lényegében ezt a megközelítést valósította meg a miniszterelnök 12 pontos javaslata.69 Megint mások, – immár a munkabizottságon kívül –, azzal érveltek, hogy a társadalmi szerződésben szükséges megjeleníteni mindazokat a területeket, amelyeket a Gazdasági és Szociális Tanács négy csoportosulása, – a gazdasági szféra, a munkavállalók, a civilek és a tudósok –, fontosnak ítélnek. Többen érveltek azzal is, hogy olyan társadalmi szerződésre van szükség, amelyben az egyébként összetételében és hátterében igen heterogén testület minden egyes tagja és az általa képviseltek számára is tartalmaz valamit, ami a szelektivitással és összpontosítással szemben sokkal inkább átfogó és szerteágazó jelleget kíván.70 Tisztázni kellett a GSZT négy csoportosulása által kötendő társadalmi szerződés és a jelen, illetve jövő kormányok, illetve a politikai pártok viszonyát.

69 70

A GSZT 2005. december 1.-i ülésén Vizi akadémikus és a miniszterelnök között ki is alakult egyfajta vita a társadalmi szerződés lehetséges, illetve kívánatos tartalmáról. Így pl. a mozgáskorlátozottakat képviselő civil tag igénye volt, hogy a társadalmi szerződés az általa képviseltek számára is tartalmazzon valamit, függetlenül attól, hogy ez a „nagy” nemzetstratégiai kérdések közé tartozik vagy sem. A téma a miniszterelnök és a GSZT civil csoportosulása közti 2006. január 17-i találkozóan merült fel.


75

A viták egyik alapkérdése éppen az volt, hogy kivel kösse meg a Gazdasági és Szociális Tanács a társadalmi szerződést, azaz a testületben helyet foglaló négy társadalmi csoportosulás – a gazdaság, a munkavállalók, a civilek és a tudomány – képviselőin túl ki legyen, kik legyenek, a célba vett társadalmi szerződés aláírói, illetve a hozzá vezető tárgyalási folyamat részesei? A munkabizottságban született kezdeti elgondolások szerint a társadalmi szerződést a Gazdasági és Szociális Tanácsnak a parlamenti politikai pártokkal kellene megkötni, mert ez garantálná, – bármelyik politikai párt is kormányozzon –, annak végrehajtását. Ennek az elgondolásnak kétségtelenül volt racionális magva. Így az a felismerés, – amit a választások utáni történések is igazoltak –, hogy a politikai oldalak, illetve pártok közötti párbeszéd előmozdítása és a megosztottság enyhítése nélkül kevéssé lehet előrelépni a nemzeti egyetértés irányába. Azaz a pártok közti párbeszédet meg kell próbálni előmozdítani, még akkor is, ha ennek sikerére nincs túl nagy esély. Azt is nehezen lehet vitatni, hogy a társadalmi szerződés hosszabb távú – kormányzati ciklusokon áthúzódó – stabilitása, az általa elért nemzeti konszenzus érvényesítése csak úgy biztosítható, ha annak valamennyi kormányzati szerepre esélyes politikai párt részese. A politikai pártokkal való megállapodás sikerét ugyanakkor megkérdőjelezni látszott, hogy a két nagy parlamenti párt közötti viszony már a választásokat megelőzően olyan mértékben kiélezett volt, hogy egymással sem voltak képesek „nemzeti minimumokban” megállapodni, – ezért is kezdeményezte a GSZT a társadalmi szerződést –, s igen csekély esély volt arra, hogy egyetértésük éppen a GSZT közvetítésével alakuljon ki. A másik lehetséges forgatókönyv az volt, – s ennek is volt támogatottsága a munkabizottságban –, hogy a GSZT a hivatalban lévő kormánnyal próbáljon egyezségre jutni, hiszen a kormány cselekvése az elsődleges garancia arra, hogy – legalábbis rövidtávon –, a társadalmi szerződés megvalósuljon. A hoszszabb távú megvalósulás természetesen már mindazok támogatását igényli, akik kormányképes erőként számba jöhetnek. Ennek érdekében is, a már létrejött társadalmi szerződést nyitottá lehetett volna tenni mindazok számára, akik csatlakozni kívánnak hozzá, ideértve a politikai pártokat, az egyházakat és más lehetséges társadalmi szereplőket. Ez esetben már egy-két politikai párt csatlakozása is sikerként lenne elkönyvelhető, illetve nem csatlakozása sem fenyegetne kudarccal. A kormányok érintettsége társadalmi szerződésekben nyilvánvaló, hiszen a nemzetstratégiai célok elsődlegesen kormányzati politikákon, cselekvésen keresztül valósíthatók, valósítandók meg. A kormányok ezért általában részesei a társadalmi megállapodásoknak, ahogy ezt nemzetközi példák bizonyítják (pl. az ír megállapodások). Továbbá a Gazdasági és Szociális Tanácsnak a kormány

76


„állandó résztvevője” is, s ilyen minőségében nyilván valamilyen módon viszonyulnia kell a társadalmi szerződés kezdeményezéséhez. Az látszott tehát kívánatosnak, hogy a kormány vegyen részt az előkészítési folyamatban és, – amikor a testületben létrejön az egyetértés a szerződés tartalmát illetően, – annak az akkori kormány is aláírója, vagy legalábbis „ellenjegyzője” legyen. Ennek hiányában ugyanis a nemzetstratégiai célok megvalósítására hívatott kormányt nem köti – legalábbis formálisan – a szerződés. A politikai pártok esetleges részvétele önmagában nem pótolja a kormányzati részvételt. A társadalmi szerződéshez vezető út is kezdettől fogva véleménykülönbségek tárgya volt. A munkabizottság egyes tagjainak kezdeti álláspontja szerint a csoportosulásokat képviselő személyek feladata lett volna, hogy a társadalmi szerződést, ha már a munkabizottság azt elfogadta, – amire nem került sor –, a csoportosulásokkal „elfogadtassák”, illetve a csoportosulás részéről az aláírást biztosítsák. Így a társadalmi szerződést a GSZT plenáris ülése sem tárgyalta volna, annak érdekében, hogy elkerülhetőek legyenek – ahogy a bizottság egyik tagja megfogalmazta – „az Országos Érdekegyeztető Tanácsban folyó vitákhoz hasonló felesleges viták”. Kétségtelen, hogy a társadalmi szerződést egy szűk körű „elit klubban” elérni elvileg egyszerűbbnek látszott, mint szélesebb, – a GSZT egészére kiterjedő, sőt azon is túlmutató –, társadalmi vita révén. Tény továbbá, hogy a természeténél fogva, – érdek- és politikai kötöttségeit tekintve is –, rendkívül heterogén testületben valamennyi csoportosulásnak és tagnak, de legalábbis a tagok többségének, még annál is nehezebb egyetértésre jutni, mint az Országos Érdekegyeztető Tanács „oldalainak” és tagjainak. A „vitákat megtakarító” megközelítésre ugyanakkor sem a munkavállalók, sem a civilek nem mutatkoztak „vevőnek”, sőt azt – magánbeszélgetéseken – egyenesen antidemokratikusnak, társadalmi párbeszéd szellemével gyökeresen szembenállónak minősítették. Valóban meglehetősen sajátos társadalmi párbeszéd az, amely saját „eredményessége” érdekében éppen a társadalmi párbeszédet kívánja kiiktatni, vagy legalábbis minimálisra szűkíteni. A GSZT egyetlen prominens és tekintélyes tagjának, sőt nagy valószínűséggel a testület egyetlen csoportosulásának sem volt – s nem is lehetett – felhatalmazása arra, hogy az általuk képviselt társadalmi csoportosulások nevében – az erről velük való konzultáció és egyeztetés nélkül – más csoportosulásokkal, illetve a kormánnyal, vagy a politikai pártokkal nemzetstratégiai kérdésekben megállapodjanak. A társadalmi szerződés hívei közül egyesek mégis úgy gondolták, hogy a társadalmi támogatottsága eleve adott kell, hogy legyen. Hiszen, – úgymond – a társadalomban erős az igény a főbb nemzetstratégiai célokban való megegyezésre, a „marakodás” helyett az egyetértésre. A dolog tehát úgy működik, – legalábbis ezek szerint a vélemények szerint –, hogy a GSZT


77

néhány prominense aláírja az egyezséget, majd felmutatja a nyilvánosságnak. Ekkor a társadalom „a fejére üt és megkönnyebbülten sóhajt fel”, hogy végre van társadalmi szerződés. Mások, – a szerzőket is idesoroljuk –, úgy vélték, hogy a magyar társadalom számára ismeretlen a társadalmi szerződés fogalma, – s nem kevésbé ismeretlen egyébként maga a Gazdasági és Szociális Tanács is –, ezért társadalmi támogatottságra akkor lehet számítani, ha rendszeres és átgondolt felvilágosító munka eredményeként tudatosul a társadalomban, hogy mi a társadalmi szerződés, és főként hogy az számára miért jó. Elnyeréséhez, – ahogy láttuk és látjuk, – elengedhetetlen, ha úgy tetszik minimum –, feltétel, hogy egy esetlegesen elért egyezséget a testületben helyet foglalók az általuk képviseltekkel is minél szélesebb körben megvitassák és, – ha fogalmazhatunk így – jóváhagyassák. Szükség van arra, – ahogy erre volt is szándék, – hogy például a szakszervezeti konföderációk, vagy munkaadói szövetségek vagy teljes tagságuk, de legalábbis vezető testületeik, támogatását megszerezzék. Mindez következményekkel járt, illetve jár a társadalmi szerződés előkészítésének, illetve elérésének idő igényére, illetve „időzítésére” is. A társadalmi szerződésről 2005 októberében a társadalmi szerződés előkészítésére létrehozott munkabizottságban olyan vélemény is megfogalmazódott, hogy az nagyon rövid időn, – egy-két hónapon –, belül tető alá hozható, így 2005. december 15-ig megköthető, és afféle „karácsonyi ajándékként” prezentálható a társadalomnak. 71 A megállapodásnak 2006. áprilisi parlamenti választások előtti időszakra történő időzítése, illetve sürgetettsége mellett alapvetően két érvet sorakoztattak fel. Egyfelől, hogy „a társadalomban olyan nagymértékű a konszenzus iránti igény”, hogy, – a választások előtt –, egyetlen politikai pártnak „sincs más választása”, mint aláírni a „társadalom legjelentősebb csoportosulásait magában egyesítő” Gazdasági és Szociális Tanács által eléjük tett dokumentumot, – ami nyilvánvalóan illúzió és a testület jelentőségének a túlbecsülése volt. Másfelől, hogy a kormány maga is nagyon szeretné a választások előtt tető alá hozni a társadalmi szerződést, – aminek bizonyos jelei kétségtelenül voltak is, hiszen a miniszterelnöknek az ügy iránt tanúsított személyes figyelme is ezt látszott megerősíteni. Mások arra mutattak rá, – magunk is –, hogy a társadalmi szerződés elérése – nemzetközi tapasztalatok szerint is – időigényes folyamat, a tárgyalások hónapokat, sőt éveket is igénybe vehetnek. Elérésének a parlamenti választáso71

78

Ezt akkor a bizottság elnöke, Vizi E. Szilveszter akadémikus is messzemenően pártolta. A megfelelő kommunikáció stratégiájának a kimunkálására a GSZT már 2005 szeptemberében fel is kért egy PR céget.


kat megelőző időszakra történő időzítése pedig eleve bekódolná a kudarcot a vállalkozásba, amely áldozatul esne a választási kampánynak, hiszen a GSZT tagjainak egy része is politikai kötődései szerint alakítaná hozzá való viszonyát. E viták eredményeként hallgatólagos egyetértés alakult ki abban, – amit a GSZT és a kormány is osztott –, hogy a társadalmi szerződés előkészítését hosszabbtávú folyamatnak kell tekinteni, amely várhatólag átnyúlik a következő kormányzati ciklusba. A társadalmi szerződés választások elé történő időzítése, – mint a 2005. decemberi plenáris ülése és az azt követő történések is igazolták –, csak a vele szembeni ellenállás felépítésére és megerősítésére lett volna alkalmas. Országgyűlési választások előtt egyébként is az a tapasztalat, hogy a társadalmi párbeszéd szünetel, illetve az országos érdekegyeztetés fórumai, – hivatkozni lehet az Országos Érdekegyeztető Tanács közel két évtizedes gyakorlatára –, ténylegesen szüneteltetik a tevékenységüket, illetve nem hívhatók össze. Ez azt jelentette, hogy ha a Gazdasági és Szociális Tanácstól 2005-ben még esetleg remélhető is lett volna némi előrelépés, – a miniszterelnök is a legutolsó ilyen időpontra időzítette javaslatait –, 2006 első hónapjaiban már aligha lehetett ilyenre számítani. Semmiféle esélye nem volt egyébként, – megítélésünk szerint –, hogy a társadalmi szerződés a Gazdasági és Szociális Tanácsban 2005. december 15.-ig, illetve a parlamenti választásokat megelőzően létrejöjjön. Még akkor sem, ha előkészítése érdekében érdemi lépések történnek, – például a GSZT alapvető gazdasági és társadalmi kérdésekről érdemi, tartalmi vitákra vállalkozik, amire nem sok hajlandóságot mutatott –, és a folyamat a tagok vélemények meghallgatásával, megfelelő egyeztetésekkel, a résztvevők nézeteinek és érdekeinek figyelembevételével, – azaz a GSZT Alapszabályának és szellemiségének a tiszteletben tartása mellett –, megy végbe. 2005. végén, – miután a miniszterelnök maga tett egy személyes kísérletet az ügy előmozdítására –, le is került a napirendről, s csak a választások után bukkant fel újra.

6. A kezdeményezés újraélesztése és újrafogalmazása A Gazdasági és Szociális Tanács, – ahogy már utaltunk rá –, a 2006. áprilisi parlamenti választásokat követően , gyorsan újra elővette a társadalmi szerződés ügyét, és 2006. május 25-én az Országgyűlés Felsőházi Termében tartott kibővített plenáris ülésén – a miniszterelnök jelenlétében – állásfoglalást fogadott el róla.72 72

Az állásfoglalás tervezet előterjesztői a GSZT vezető tisztségviselői, - a soros elnök, a társelnökök, az Állandó Bizottság elnöke, a megbízott főtitkár -, és a GSZT kormányzati koordinátora voltak. A szöveget, - a folyamat előmozdítása érdekében -, a GSZT kormányzati koordinátora készítette, illetve egyeztetette az érintettekkel. Az állásfoglalást, - miután a GSZT plénuma nem volt határozatképes -, a csoportosulások külön is megvitatták, és többségi szavazással fogadták el.


79

A plenáris ülés ekkor foglalkozott másodszor, – a 2005. december 1.-i ülés után –, a társadalmi szerződéssel az eredeti kezdeményezés megtétele óta. Ebben nyilván szerepet játszott a szocialista-liberális koalíció meggyőző választási sikere, amely egyértelművé látszott tenni, hogy a társadalmi párbeszédben szocialista-liberális kormány lesz az elkövetkező négy évben a testület kormányzati partnere. Az állásfoglalás épített azokra a vitákra, amelyek a társadalmi szerződés előkészítésére létrehozott munkabizottság tevékenysége körül, – jórészt informális csatornákon és néhány kulcsszereplő részvételével –, 2005 őszén folytak, s a társadalmi szerződésnek az új helyzethez adaptált megközelítését javasolta. A Gazdasági és Szociális Tanács 2006. május 25-i állásfoglalásában, – amelyre a miniszterelnök a plenáris ülésen azonnal pozitívan reagált –, megerősítette 2005. február 25-én tett kezdeményezését a társadalmi szerződésre, és egyértelművé tette, hogy azt a hivatalba lépő kormánnyal kívánja megkötni, nyitva hagyva a lehetőséget további csatlakozók számára. A GSZT, – az állásfoglalás szerint –, szelektív, – azaz a legfontosabb stratégiai ügyekre összpontosító –, megállapodásra törekszik, az elvont elvekben való egyetértés demonstrálásán túl minél konkrétabb megállapodást igyekszik elérni, előnyben részesíti a részmegállapodások sorozatát az egyetlen nagy megállapodás elérésével szemben, és általában a társadalmi szerződés olyan megközelítését szorgalmazza, amely belátható időn belül eredményre vezethet. Eltekint a sürgető, azonnali kormányzati intézkedéseket követelő gazdasági kérdések tárgyalásától és az ezekben való megállapodástól. A GSZT „a helyzetből fakadó, a kormánnyal és a társadalommal szemben jelentkező kihívásokat és kényszereket tekintetbe véve, érzékeli”, – mondja az állásfoglalás –, „hogy a kormánynak sürgős és elkerülhetetlen intézkedéseket kell hoznia a költségvetés konszolidálására, és sürgősen el kell készítenie a módosított konvergencia programot, melyekkel kapcsolatban az igénye az, hogy megfelelő időben megfelelő tájékoztatást kapjon, és módja nyíljon a vélemény-nyilvánításra.” Viszont a GSZT „partnerséget vállal a kormány által napirendre tűzött hosszabb távú reformok (államháztartási, egészségügyi stb.) és ügyek (pl. a foglalkoztatás növelése, a munkavállalók biztonságának a megerősítése) megtárgyalásában, és a remélhetőleg kialakuló egyetértésnek a társadalmi szerződésben történő megállapodásos rögzítésében.”73

(Az állásfoglalás teljes szövegét lásd az V. sz. Mellékletben.) A költségvetés konszolidációja és a konvergencia program nem annyira konfliktusos jellegük miatt kerültek ki a tematikából, hanem mivel világos volt, hogy a szűk határidők, – a küszöbönálló nyarat is figyelembe véve –, nem adnak lehetőséget a róluk való érdemi párbeszédre, illetve mivel a kormány egyébként is az Országos Érdekegyeztető Tanács elé kívánta vinni őket. A GSZT soron következő 2006. szeptember 11-i plenáris ülése plenáris ülése újabb eszme cserét folytatott a társadalmi szerződésről. 73

80

Az állásfoglalás, - a testület régi adósságát törlesztve -, üdvözölte a miniszterelnök 12 pontos javaslatát, -amelyet, - más javaslatokkal és elgondolásokkal együtt hasznosítani kíván -, köszönetét fejezte ki a Vizi. E. Szilveszter akadémikus vezette munkabizottságnak is a társadalmi szerződés előkészítése érdekében végzett munkájáért.


A kormány részéről Molnár Lajos egészségügyi miniszter és Hiller István oktatási és kulturális miniszter, illetve MSZP pártelnök jelenléte és hozzászólásai, – az Új Magyarország Fejlesztési Tervről folyt vitában –, ismételten megerősítették a résztvevőkben, hogy a kormány érdekelt a társadalmi párbeszédben, ideértve a GSZT által kezdeményezett társadalmi szerződést. Molnár Lajos felajánlotta a lehetőséget az egészségügyi reformról folytatandó párbeszédre is.74

Összhangban a GSZT korábbi állásfoglalásával ugyanakkor viszonylagos egyetértés látszott kialakulni abban, hogy a társadalmi szerződés fő témája az úgynevezett államreform lehetne. Az Állandó Bizottság már a plenáris ülést megelőző 2006. augusztus 25-i ülésén meghallgatta Draskovics Tibort, az államreformmal foglalkozó kormánybiztost, aki arra tett ígéretet, hogy bemutatja a reformbizottság menetrendjét, és ennek összefüggésében kerül sor a testülettel való konzultációk témáinak és menetének a megjelölésére. Draskovics Tibor azt is felajánlotta, hogy 2006. októberben behozza az államreform átfogó koncepcióját a GSZT plenáris ülése elé, amit az ÁB egyetértéssel fogadott. Ami az államreformmal kapcsolatos tárgyalások és megállapodás (ok) perspektíváit illeti, a pozitív kapcsolatfelvétel dacára világosan kellett látni, hogy ekkor még szinte teljes egészében hiányoztak azok a pozitív fejlemények, amelyek az Új Magyarország Fejlesztési Terv ügyében lehetővé tették, – mint erről később bővebben szólunk –, hogy a GSZT pozitív és támogató véleményt alakítson ki, illetve, hogy – további előkészítéssel – esetleg megállapodásra jusson a kormánnyal. Tudatában kell lenni természetesen, hogy az államreform a társadalom csoportosulásai számára, – az Új Magyarország Fejlesztési Tervtől eltérően –, korántsem egyértelműen pozitív, hiszen az addig napvilágra került elgondolásokat, – legyen szó a közszféra vagy az egészségügy reformjáról –, már addig is, – a GSZT tagsága részéről is –, súlyos és kemény kritikák érték. Ugyanakkor az átfogó reform elképzelések, – koncepciók –, is sokkal kevésbé látszottak kidolgozottnak, mint a fejlesztésre, a fejlesztési pénzek felhasználására vonatkozó elgondolások. Ezzel is magyarázható, hogy a GSZT államreformmal kapcsolatos, – feltételesen 2006. október 19.-re kitűzött –, plenáris ülésére nem került sor, mert a GSZT vezetői úgy látták, és hallgatólagosan a kormány is úgy ítélte meg, hogy ilyen konzultációnak csak akkor van (lesz) értelme, ha a nyári állapotokhoz képest a kormány már kidolgozottabb és konkrétabb reformelgondolásokkal tud előrukkolni.75

74

Ezzel a lehetőséggel a Gazdasági és Szociális Tanács féléves késéssel élt. Az egészségügyi reformot, - Horváth Ágnes akkori egészségügyi államtitkár jelenlétében -, 2007. március 1-i plenáris ülésén tárgyalta meg. 75 Az ezzel kapcsolatos elhatározást megelőzően konzultációk folytak Dr. Szabó Endre soros elnökkel, Szilvásy György kancellária miniszterrel és Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszterrel, valamint Draskovics Tibor államreformért felelős kormánybiztossal.


81

Ilyenek léte természetesen nem nyújt semmiféle garanciát a társadalmi szerződés létrejöttére, de hiányukban érdemi megbeszélések, és a főként a megállapodás (ok) esélye minimális. Ezért a GSZT 2006. november 8-i plenáris ülése sem foglalkozott a reformokkal, viszont ismét azt az üzenetet fogalmazta meg a kormánynak, hogy hajlandó a társadalmi szerződésről a kormányzati reformelgondolások mentén tárgyalni, amennyiben és amikor ezeket a kormány tudomására hozza.76 Egyben úgy döntött, hogy felhívásban fordul a kormányhoz és a politikai pártokhoz a társadalmi szerződés érdekében. A felhívás, – amely fizetett hirdetésként jelent meg két napilapban –, úgy fogalmaz, hogy ”a Gazdasági és Szociális Tanács felajánlja, hogy pártpolitikai szempontból semleges szereplőként hozzájárul a reformok társadalmi párbeszéd keretében történő megalapozásához és – az Európai Unió több tagállamához hasonlóan – egy társadalmi szerződés megkötéséhez. Ebben a szerződésben a kormány, a parlamenti pártok, valamint a társadalom sokféle érdekcsoportját képviselő Gazdasági és Szociális Tanács hosszabb távra megállapodhat hazánk társadalmi és gazdasági fejlődésének fő irányairól.”

(A Felhívás a VI. számú Mellékletben található.) Ebben az összefüggésben sajnálatos tény volt, – ez a kormány, illetve a kormánypártok oldaláról magyarázható volt, de aligha menthető –, hogy a felhívásra egyedül a FIDESZ-MPP reagált formális köszönetnyilvánítással, miközben a kormánypártok részéről semmiféle reakció nem érkezett.

7. A társadalmi szerződéssel kapcsolatos kormányzati magatartás A társadalmi szerződéssel kapcsolatos kormányzati magatartás lényege úgy foglalható össze, hogy a kormány kezdettől fogva támogatta, illetve támogatja a kezdeményezést, partnerséget ajánlott hozzá. Ez jól illeszkedik azokhoz a kormányzati erőfeszítésekhez, amelyek nemzeti célokat illetően a társadalmi konszenzust, illetve együttműködést igyekeznek előmozdítani. Ugyanakkor óvakodott, és ma is óvakodik attól, hogy a kezdeményezést, – amelyet a Gazdasági és Szociális Tanács sajátjának tekintett, és tekint –, átvegye, és a szerződés elérését netán kormányzati célnak minősítse. Hiszen ennek egyik fő értéke éppen az, hogy elindítója nem a kormány, vagy valamelyik politikai 76

82

A Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter és a GSZT csoportosulásainak képviselői közötti 2006. november 23-i (informális) megbeszélésen a résztvevők úgy látták, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Terv funkciója a reformok miatt bekövetkező társadalmi hátrányok kompenzálása. A reformok testületbeli tárgyalásáról való egyeztetést - Kiss Péter javaslatára - a 2006. december 1-2-i kormányülést követő időszakra halasztották.


párt, hanem, – ha úgy tetszik –, maga a „civil társadalom”. Ezért is előkészítését a kormány nem veheti át a Gazdasági és Szociális Tanácstól, – a testület egyik tagjának pesties megfogalmazásával élve a kezdeményezést „nem nyúlhatja le” –, de hivatalos és informális segítséget egyaránt nyújthat előkészítéséhez. A kormány folyamatosan ezt a megközelítést képviselte77, még ha időnként voltak is olyan jelek, hogy tényleges érdeklődése túlmutat ezen a „pozitív viszszafogottságon”. Tagadhatatlanul ez utóbbira utalt, amikor a miniszterelnök 2005. december 1-én saját maga terjesztett, – mint erről részletesen beszámoltunk –, 12 pontos javaslatot a GSZT elé, ami igazán nem tekinthető szokványos politikai gyakorlatnak. Illetve amikor a miniszterelnök ennek kapcsán, s kizárólag ebben az esetben, de egyértelműen utalt rá, – mint korábban már idéztük –, hogy a megállapodást kívánatosnak tartaná a 2006-os parlamenti választásokat megelőzően elérni, – a Gazdasági és Szociális Tanáccsal és a politikai pártokkal. A kormányzati magatartás alakítására nem kis hatással volt az 1994-ben a kormány által kezdeményezett és 1995-ben kudarcba fulladt Társadalmi Gazdasági Megállapodás, – korábbiakban leírt –, élménye. Az akkor megtanult lecke lényege, hogy a kormány, – amennyiben maga kezdeményez társadalmi szerződést, és ennek elérését időhatárhoz köti –, akkor a partnerek, – a GSZT tagjai, köztük az l994/95-ös kísérletben is részes szakszervezetek és a munkaadók –, ezt úgy tekinthetik, mint aminek elérése a kormány kizárólagos politikai érdeke és célja. Így a tárgyalások során parttalan, illetve, – esetenként –, költséges követelések teljesítését szabhatják együttműködésük és csatlakozásuk előfeltételéül, – aminek a Gazdasági és Szociális Tanácsban is határozott jelei voltak. Ahogy már a Társadalmi és Gazdasági Megállapodás sorsa is mutatta, gazdasági, költségvetési megszorítások közepette, – amikor az érdekképviseletek saját fennmaradásuk és támogatottságuk fenntartásának érdekei szerint cselekszenek, és ezt gyakran a kormányzati törekvésekkel szembeni ellenállásként élik meg –, társadalmi szerződés elérésére igen csekély az esély. Nem segíti a párbeszédet, ha a szűk költségvetési mozgástérbe szorított és politikai „ostromzár” alá is vett kormánynak a partnerekkel való tárgyalása állandóan azzal veszélyeztet, hogy olyan engedményeket kell tennie, amelyekre tulajdonképpen nem lenne módja, de amelyek a „tűz oltásához” elengedhetetlennek látszanak. Ráadásul a jövőt illetően olyan koncepciókat, elgondolásokat, javaslatokat várnak tőle, – hogy „lezsűrizzék” azokat –, amelyekkel még maga sem rendelkezik.

77

Ez a miniszterelnökkel egyeztetett „hivatalos” álláspont volt, amelyről már 2005 szeptemberében konzultációkra került sor és 2005. október 3-án megegyezés született a miniszterelnök, Kiss Péter akkori kancellária miniszter és a GSZT kormányzati koordinátora között.


83

8. A társadalmi szerződés létrejöttének esélyei A társadalmi szerződés nagy valószínűséggel az előttünk álló kormányzati ciklusban, – sőt belátható időn belül –, nem fog létrejönni, – bár ez teljesen nem zárható ki, hiszen a történet még nem zárult le. Éppen ezért a Gazdasági és Szociális Tanács kezdeményezését egy olyan pozitív akciónak lehet tekinteni, amellyel egy kétségtelenül érezhető, erős és elvont, – jóllehet korántsem tudatos és nevesített –, társadalmi igényt igyekezett kielégíteni. Társadalmi szerződést ugyan ma szinte mindenki akar, – ez az ellenzéki retorikának is része –, csak éppen nem tesz érte semmit, vagy legalábbis nem eleget. Néhány társadalmi szereplő jó szándékú „időnkénti fellángolása”, – legyen szó a „civil társadalom” képviselőiről vagy politikusokról, akik ugyancsak részesei voltak ennek a még ugyanakkor korántsem lezárult vállalkozásnak –, aligha elégséges ahhoz, hogy megvalósítsa a szinte megvalósíthatatlant. Sajnos illúziónak bizonyult a feltételezés, hogy a növekvő társadalmi megosztottságot, amely politikai eredetű, azaz amelyet a nagy politikai pártok rivalizálása visz be a társadalomba, a „civil társadalom” meg tudja szüntetni, de legalábbis enyhíteni. Sőt a testület maga eszközeivel, – mint a GSZT több vezető tisztségviselője gondolta –, a politikai erőket arra is rá tudja kényszeríteni, hogy „marakodásukkal” felhagyva megegyezzenek egymással. A megegyezés meghiúsulásának meghatározó mozzanata annak a politikai „hadi állapotnak” az országgyűlési választások utáni folytatódása, sőt további éleződése, amely az ügyet már a kampány idején is a „mélyhűtőbe” helyezte, akkor még meghagyva azt a reményt, hogy jön egy politikailag békésebb időszak, amikor újra elővehető. Ehelyett a 2006. őszi eseményekkel a FIDESZMPP által gerjesztett utcai politizálás, a kormánnyal való párbeszéd helyett a kormánnyal, – kitüntetetten a miniszterelnökkel –, való kapcsolattartás elutasításának időszaka következett. E hatásoknak a Gazdasági és Szociális Tanács, – még ha lett volna, vagy lenne is ilyen szándéka –, sem tud ellenállni, hiszen maga is ezek szenvedő alanya.

84


IV. FEJEZET A Gazdasági és Szociális Tanács három éves tevékenységének áttekintése és értékelése 1. Politikamentes vélemények igénye A Gazdasági és Szociális Tanácsnak, mint az országos társadalmi párbeszéd intézményének a küldetése, – vagy úgy is fogalmazhatjuk, a lényege –, hogy módot adjon a különféle társadalmi csoportosulásokat megjelenítő, nyilvánvalóan eltérő, esetenként ütköző nézeteket és érdekeket képviselő személyek közti véleménycserére, konzultációra, vitára. Ennek eredményeként közös nevező megkeresésére, illetve kölcsönös megértésen, kompromisszumokon alapuló közös vélemények, álláspontok, állásfoglalások kialakítására. A GSZT véleményének, álláspontjának a kiemelkedő súlyát nyilván az adja, illetve adhatja meg, – a kormány vagy éppen a szélesebb a közvélemény előtt –, hogy ez több jelentős társadalmi csoportosulás nagyszámú ismert és elismert, – azaz befolyásos és tekintélyes –, képviselőjének együttes véleménye. Sokkal több tehát annál, mintha egy-egy kiemelkedő nagyvállalkozó, ismert szakszervezeti vezető, tekintélyes akadémikus, vagy a közéletben aktív civil a saját nevében nyilatkozott volna meg. Egy ilyen közös vélemény, álláspont ugyanis, – az azt megfogalmazók sokrétű szakmai hozzáértése és háttere folytán –, nyilván megalapozottnak tekinthető. Ugyanakkor jórészt érdekmentes is, – hiszen az érintett személyek érdekkötöttségei sokrétűek, és egyetértésük kizárja a közös vélemény egyoldalú érdekkötöttségét. Továbbá általában politikamentes vagy politikától független, – merthogy az érintett személyek vagy kívül állnak a pártpolitikán, vagy ha vannak is ilyen kötődéseik, – mint ahogy jócskán előfordulnak –, a közös álláspont kialakításához kívül kell helyezniük magukat, – vagy divatosabb kifejezéssel élve –, „felül kell emelkedniük” –, ezeken. A társadalom és a nemzetgazdaság hosszabbtávú fejlődését kijelölő nemzetstratégiák alakításában a szakmailag megalapozott, a közvetlen érdekkötöttségektől mentes, pártpolitikától független „civil” véleményeknek nyilván meg van a helye, – s elvileg fontos szerepe van –, a parlamenti demokráciák működésében is, különösképpen olyan politikailag kiélezett helyzetekben, amelyeket a pártok egymásnak feszülése jellemez. Már ha születnek ilyen vélemények, és nyilvánosságra kerülnek.

2. Három év plenáris ülései A Gazdasági és Szociális Tanács hároméves fennállása alatt – 2007 augusztusával bezárólag – tizenegy plenáris ülést tartott, ez éves átlagban mintegy hármat


85

jelent, ami több mint az Alapszabályban szereplő legalább évi két ülés. Ha úgy vesszük, a testület az „elvárthoz” képest is „szorgalmas” volt. 2004. augusztus 24-i alakuló ülésén, – a megalakulás kérdésein túl –, az Európa Tervvel, mai nevén az Új Magyarország Fejlesztési Tervvel foglalkozott. 2005. február 25-i plenáris ülésén, – a miniszterelnök jelenlétében –, megvitatta, majd konszenzussal elfogadta Alapszabályát, – amely rögzíti feladatát, összetételét, szervezetének és működésének alapvető szabályait. Állásfoglalásban kezdeményezte, hogy előkészítésében, – a kormány bevonásával –, szülessen társadalmi szerződés. Ezt követően került sor tisztségviselőinek megválasztására. 2005. június 27-én meghallgatta a miniszterelnök politikai tájékoztatását – a miniszterelnök ekkor jelentette be a parlamenti ülést néhány órával megelőzően adócsökkentési javaslatait – és saját működési kérdéseivel foglalkozott. A GSZT Alapszabály szerint kijelölt első soros elnöke és megbízott főtitkára ekkor léptek hivatalukba. 2005. augusztus 30-i plenáris ülésén ismét foglalkozott a Nemzeti Fejlesztési Tervvel és megvitatta a kormány 100 lépés programját. 2005. december 1-i, – sorrendben ötödik –, plenáris ülésén egyetértésre jutott a róla szóló törvénytervezetről, meghallgatta a miniszterelnököt a társadalmi szerződésről, – a miniszterelnök ekkor nyújtotta át 12 pontos javaslatát, illetve ismertette elgondolásait a társadalmi szerződésre vonatkozóan –, és megvitatta a lisszaboni stratégiával kapcsolatos álláspontját. Ezt követően, a választásokig már nem került sor újabb plenáris ülésre. Viszont 2006. március 9-10-én a GSZT és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság közös konferenciát rendezett. Ennek küldetése az európai gazdasági és szociális tanácsok lisszaboni stratégiával kapcsolatos álláspontjának egyeztetése volt. Kiegészítő rendezvénye a társadalmi szerződés lehetőségével és esélyeivel, illetve az ezzel kapcsolatos európai uniós tapasztalatok megvitatásával foglalkozott. 2006. május 25-én, – a parlamenti választások miatti többhónapos szünetet követően –, a testület kibővített ülésen, – és ismét a miniszterelnök jelenlétében –, vitatta meg a kormány és a társadalom előtt álló tennivalókat, és állásfoglalásban erősítette meg a társadalmi szerződésre vonatkozó kezdeményezését. A soron következő plenáris ülések közül kettő is, – 2006. szeptember 11-én és 2006. november 8-án –, foglalkozott az Új Magyarország Fejlesztési Tervvel és operatív programjaival. Ezekkel kapcsolatban nagyszámú vélemény fogalmazódott meg a testületben, – írásban is –, érdemi vita és egyeztetés folyt a fejlesztési kormánybiztossal, illetve a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel.

86


A GSZT pozitívan és támogató módon viszonyult az Új Magyarország Fejlesztési Tervhez és erről állásfoglalást is elfogadott. A 2006. november 8-i plenáris ülés határozott arról is, hogy felhívást intéz a politikai pártokhoz a társadalmi szerződés érdekében. 2007. március 1-én tartott plenáris ülését az egészségügyi reformnak szentelte és ezzel kapcsolatban állásfoglalást fogadott el. A 2007. július 3-i plenáris ülésen a GSZT meghallgatta a miniszterelnök tájékoztatóját a kormány reformelgondolásairól és megvitatta azokat, meghallgatta és megvitatta a vállalatok társadalmi felelősségével foglalkozó munkacsoport beszámolóját és ajánlás-tervezetét, – amelyen további módosításokat igényelt –, és elfogadta a soros elnök beszámolóját az elmúlt egy év tevékenységéről. A GSZT időközben kiépítette nemzetközi kapcsolatait, – így az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsággal, az európai uniós gazdasági és szociális tanácsokkal, és a gazdasági és szociális tanácsok világszervezetével. Ebben a GSZT civil csoportosulása és titkársága különösen aktív szerepet játszott. 2007-ben Budapesten került sor – májusban, illetve novemberben – az európai uniós gazdasági és szociális tanácsok főtitkárainak, majd elnökeinek a találkozójára.

3. Hangsúlyok a kormánytól való függetlenség jegyein A Gazdasági és Szociális Tanácsot a szocialista-liberális kormány is eleve független, – tehát a pártpolitikától és magától a mindenkori kormányoktól független –, testületként képzelte el és hozta létre. S a testület maga is –, a kezdetektől nagy hangsúlyt helyezett függetlenségére, illetve, – miután ez eleve találkozott a kormányzati törekvésekkel –, a függetlenség „külső jegyeinek” a hangsúlyozására is. Ez öltött testet az Alapszabály és a törvénytervezet körüli vitákban és a létrejött megoldásokban is, mint az I. és II. fejezetekben leírtuk. Ez a 2006. évi parlamenti választásokat megelőzően nagyon is érthető volt, hiszen bizonyos értelemben nem csupán a testület eredményes működése, hanem fennmaradása függhetett tőle. Nem volt ugyanis semmi garancia arra, hogy egy esetleges kormányváltás esetén, – amit ekkor nem lehetett előre látni –, az esetleg hivatalba kerülő konzervatív kormány mekkora hajlandóságot mutat az elődje által életre hívott testület további fenntartására és működtetésére. Ennek esélyeit nyilván javítani látszott, – bár semmiféle tényleges garanciát nem jelentett –, hogyha a testület az akkor hivatalban lévő kormánytól, – ha szabad így fogalmazni –, némileg „elhatárolódva”, illetve vele „szemben” definiálja önmagát.


87

Ez még akkor is igaz, ha a függetlenség biztosítékaiért, olykor inkább formális külső jegyeiért való kiállás, – így az Alapszabály és a törvénytervezet körüli hosszas viták – némileg az érdemi munka megkezdését és folytatását is gátolták. A GSZT egyik tagja fogalmazott úgy, hogy „a külső szemlélő számára kissé mindig gyanús, ha a várva várt csodadoktor többet foglalkozik a működési feltételeinek a kivívásával, mint netalán a beteg gyógyításával”. Némileg valóban ironikus, hogy a testület alapos és érdemi vitát, – valamennyi csoportosulása és szinte valamennyi tagja részvételével –, először és utoljára –, talán az Új Magyarország Fejlesztési Tervet leszámítva –, az Alapszabályáról folytatott, – akkor még kormányzati kezdeményezésre és közreműködéssel, ami időközben, – a testület igényeinek megfelelően –, jórészt megszűnt. Ez a fáradságos és időigényes, de az eredményekhez nélkülözhetetlen gyakorlat, – immár kormányzati közreműködés nélkül is –, érdemi, tartalmi ügyekben is folytatható lett volna, illetve lenne.

A függetlenség igénye a választásokat megelőzően tehát nem annyira a testület független tevékenységében és véleményalkotásában jelent meg, – aminek egyes tagjai és szervezetei politikai kötődésein túl semmiféle külső akadálya nem volt és ma sincs –, hanem szinte kizárólag a kormánytól való függetlenség formai jegyeinek kiemelésében. Az aspirációk egy része, – mivel nem állt szemben a kormány szándékaival és lehetőségeivel is találkozott –, viszonylag könnyen méltányolható volt, – így például, hogy mi kerüljön az Alapszabályba –, más részük azonban, – amelyek az országgyűlés számára fogalmaztak meg tennivalót, vagy költségvetési korlátokba ütköztek –, már lényegesen kevésbé volt kezelhető. A nehezen teljesíthető elvárásokra jellemző példa a róla szóló törvény, – amiről korábban bővebben szólunk –, amely, – bár egyszer már megjárta az országgyűlést –, mind a mai napig nem született meg. A testület azon tetszetős igénye is, – erről az I. fejezetben és máshol is többször írtunk –, hogy kizárólag saját maga szabhassa meg munkaprogramját, azaz a kormány se „adasson számára feladatot” nyilván a függetlenség fogalmának a félreértésén, – esetleg tudatos, bár talán jó szándékú félreértelmezésén –, alapult. Amikor a 2005. december 1-i plenáris ülésen ez megfogalmazódott nemcsak a testületben talált egyetértésre, hanem a kormány is „rábólintott”, hiszen el akarta kerülni az általa is függetlennek szánt GSZT „politikai befolyásolásának” vádját. Ekkor, – úgy tűnik –, senki nem volt ugyanis tisztában azzal, – kormányzati oldalon sem –, hogy ennek a látszólag jelentéktelen „politikai gesztusnak” milyen hosszabb távú negatív következményei lehetnek magára a Gazdasági és Szociális Tanácsra, illetve működésére nézve. A GSZT küldetése a nemzetstratégiákról való konzultáció. Ezeket elsődlegesen a mindenkori kormány dolgozza ki és hajtja végre. A testületnek tehát a gyakorlatban és az esetek túlnyomó többségében kormányzati elgondolásokat, előterjesztéseket kell véleményeznie, – már ha küldetését be kívánja tölteni. Az európai uniós országokban az ilyen tanácsok ugyancsak a kormányok konzultatív testületei, amelyek elsődleges küldetése, – jóllehet esetenként az önálló kezdeményezés jogával is élhetnek –, hogy véleményt mondjanak arról, amit a kormányok eléjük tesznek. A kormányoknak jelentős szerepe van létrehozásukban és működtetésükben. Gyakran előfordul, hogy tagjaik a kormánytól

88


kapják meg kinevezésüket, és titkársági funkcióikat is általában kormányhivatal látja el. A GSZT tehát, – s ez nem feltétlenül mond ellent függetlenségének – csak a mindenkori kormánnyal szoros együttműködésben tudja feladatait ellátni. A Gazdasági és Szociális Tanács függetlensége a testület kormányzati nemzetstratégiákról való véleményalkotásának a függetlenségét jelenti, és semmiképpen sem azt, hogy a testület a nemzetstratégiák megalkotásában a kormány „ellensúlyaként” működhetne. Természetesen a véleményalkotás szabadságába, illetve függetlenségébe az is beleférhet, hogy kezdeményezést tegyen olyan nemzetstratégiai kérdések megtárgyalására, amelyek a kormány napirendjén esetleg nem szerepelnek, sőt alternatívákat javasoljon. De az már aligha, hogy, – megfelelő alkotmányos felhatalmazás híján –, a kormányéhoz hasonló tevékenységet folytasson a nemzetstratégiák megalkotásában, vagy maga határozza meg, hogy a kormány által elétett kínálatból mivel óhajt, vagy nem óhajt foglalkozni. A hazai, – s az európai uniós –, alkotmányjogi felfogás szerint a gazdasági és szociális tanácsok tevékenységének lényege „szakértői közreműködés”. A GSZT mostaninál nagyobb fokú „függetlensége, – pontosabban a saját elhatározását és témaválasztását is inkább követő működése –, akkor képzelhető el, ha saját tagjai jelentősebb energiákat áldoznak működtetésére, egyebek közt az egymással folytatandó érdemi, tartalmi vitákra. Továbbá, ha a testület olyan, – a kormánytól és a költségvetéstől független –, jelentős anyagi eszközök fölött diszponál, amelyek lehetővé teszik számára független szakértők, szakértő apparátusok foglalkoztatását. A mindenkori kormánytól „önállósult” tevékenység, – tehát hogy a testület a kormányzati „megrendelésekhez” csak esetlegesen, illetve belátása szerint igazodik –, ugyanakkor a kormány azon kimondatlan és önként vállalt kötelezettségét is megszünteti, – pontosabban szabadon választható gyakorlattá teszi –, hogy nemzetstratégiai ügyekben a testülethez forduljon. Ez adott esetben azt jelentheti, hogy a testület működésképtelenné válik, mert munka nélkül marad, illetve nem tölti be vállalt küldetését. Ma a GSZT működésének kizárólagos forrása az állami költségvetés, amit az Magyar Tudományos Akadémia azzal egészít ki, hogy nem kér bérleti díjat a rendelkezésére bocsátott helyiségeiért. A GSZT megalakulásakor egyes tagjai, – a gazdaság csoportosulásából –, készségüket fejezték ki arra, hogy anyagi hozzájárulást nyújtanak a testület költségeinek fedezéséhez, ami, – amennyiben nem „pántlikázott pénzekről” van szó –, valószínűleg a testület függetlenségével is összeegyeztethető. Ezek a felajánlások időközben feledésbe merültek, s a kérdés csak akkor került ismét elő, amikor 2006 végén a költségvetés országgyűlési elfogadása előtt a testület vezető tisztségviselői, – a szociális és munkaügyi miniszterrel és a miniszterelnökkel való találkozóikon –, ismételten a GSZT költségvetési támogatásának a megemelését szorgalmazták, amire az adott helyzetben sem lehetőség, sem alapos indok nem volt, hiszen a testület a rendelkezésére állt eszközöket sem használta fel.


89

A kormányhoz való kapcsolódás „alternatíváját” a GSZT egyes tagjai az országgyűléshez való kötődésben látják. Ilyet irányzott elő, – jóllehet azt teljesen formálisnak szánta – a róla az országgyűlésnek 2005. végén benyújtott törvényjavaslat is. Az Alapszabályról szóló vitában a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és a gazdasági szféra képviselői is felvetették, hogy a GSZT az országgyűléstől is kaphasson feladatokat, s ez így került be az elfogadott dokumentumba. Az országgyűlésnek meg van a saját munkaszervezete, – bizottságai –, ma nincsenek „konzultatív testületei”, – bár ilyeneket is létrehozhat –, és maga is csak a kormány előterjesztésében foglalkozik nemzetstratégiákkal. Az Alapszabályban megfogalmazottak, – még ha szólnak is az országgyűléssel való kapcsolatról –, csak aláíróit kötik, s természetesen semmiféle kötelezettséget sem jelentenek, illetve jelenthetnek az országgyűlés számára.78 A függetlenség hangsúlyozása jegyében került 2005-ben, – a GSZT vezető tisztségviselőinek kezdeményezésére –, költségvetésének kezelése a Magyar Tudományos Akadémiához, és titkársága elhelyezésre az MTA Titkárságának szervezetében. Ezt a megoldás egyébként ideiglenesnek szánták, arra az időszakra, amíg megszületik a Gazdasági és Szociális Tanácsról szóló törvény, s lehetővé válik, hogy az általa jogi személyiséget nyert testület maga hozhassa létre titkárságát, és a titkárságon dolgozóknak, – a főtitkárnak és az irodavezetőnek –, a munkáltatója legyen.79 A titkárságnak az MTA szervezetében való elhelyezése paradox módon és nagy valószínűséggel ellentmond a GSZT függetlenségének, amely, – éppen saját értelmezésében –, azt is kellene, hogy jelentse, hogy nemcsak a politikai pártoktól és a mindenkori a kormánytól, hanem saját csoportosulásaitól és tagjaitól is az. Mivel az MTA a testületben több képviselője révén is jelen van, – így mostani elnöke, volt elnökei és egy delegáltja is tagok –, a tudomány csoportosulásában egyenesen meghatározó, a testületben érintett félként tehát valószínűleg maga sem lehet alkalmas közeg a titkárság „független” működésének biztosítására.80 Ebből a szempontból a kormány, – amely csupán állandó résztvevője a testületnek –, sokkal inkább kívülállónak tekinthető, mint a testületben képviselettel rendelkező bármely szervezet. 78

Egy 2006-ban született ügyrend tervezet is a Gazdasági és Szociális Tanácsot a kormány, illetve az országgyűlés „konzultatív testületeként” határozza meg. Ez a kormány vonatkozásában értelmezhető és általa nem is kifogásolt, hiszen lényegében kormányzati tanácsadó testületet jelent, - ami ellen más esetekben egyébként a GSZT több tagja kifejezetten tiltakozott. Viszont az országgyűlés szemszögéből nézve sajátos megoldás, hogy a GSZT belső szabályzatában az ő konzultatív testületévé nyilvánítja magát, anélkül hogy egyáltalán tudna róla. Egyes alkotmányjogászok véleménye szerint, - a törvényhozói és végrehajtói hatalmi ágak szétválasztása miatt -, ez nem is értelmezhető, sőt szemben állna az Alkotmánnyal. 79 A titkárságon dolgozók ma köztisztviselői besorolásban vannak, holott a GSZT titkársága esetén a köztisztviselői jogviszonyt semmi nem indokolja. 80 Az elmondottak természetesen nem az MTA politikai pártoktól és a kormánytól való függetlenségét kívánják megkérdőjelezni.

90


4. „Alulteljesítés” a társadalmi párbeszédben – a kezdetek és a választási kampány időszaka A Gazdasági és Szociális Tanács a nemzetstratégiákról folytatott konzultációkra egy olyan időszakban lett életre híva, amikor a legnagyobb kormányzati bizonytalanság, – elegendő utalni az adósságállomány növekedésére, a fizetési mérleg és a költségvetés romló helyzetére, az állami túlköltekezésre, a reformok szükségességére és halogatására –, éppen a nemzetstratégiák, így gazdasági és társadalmi stratégiák, terén mutatkozott. Ebből is adódott, hogy a testülettel kapcsolatos kormányzati magatartást, illetve várakozásokat kezdettől fogva bizonyos fokú határozatlanság, – illetve ezzel együtt a változó körülményeket tükröző érthető változékonyság, – lengte körül. Hogy a GSZT nem mindig tudta, hogy „mit kezdjen magával”, nyilván szerepe volt annak is, hogy láthatólag a kormány sem mindig tudta, hogy mit kezdjen az, – egyébként általa teremtett –, testülettel. Ezt jelzi az is, hogy a GSZT öndefiniálásának olyan ambíciói előtt is meghajolt, – mint láttuk –, amelyek kezdettől fogva különösnek tűntek a hétköznapi racionalitás összefüggésében, illetve az európai uniós gyakorlathoz képest, és a kormány, illetve maga a testület számára is nehezen értelmezhetőnek látszottak. Ma azért nehéz, – ha egyáltalán lehetséges –, túllépni rajtuk, mert személyek sokszor kimondott szava kapcsolódik hozzájuk. A Gazdasági és Szociális Tanács mai konstrukciója a „rajzasztalon” már 2003 végén készen állt. Az akkori kancellária miniszter előterjesztésében megjárta a kormányt, s az volt a várakozás, hogy az akkori miniszterelnök 2004 februárjában, – a parlamenti ülésszak megnyitásakor –, bejelenti létrehozását.81 Mint ismeretes, a beszéd a miniszterelnök úgynevezett „közjogi javaslatait” tartalmazta, és egy szót sem ejtett a társadalmi párbeszédről, illetve a létrehozandó új testületről. Róla a miniszterelnök később is csak érintőlegesen tett említést, egy esetleges második parlamenti kamara létrehozása kapcsán, ami azonnal éles elutasító reakciót váltott ki szabaddemokrata szakértők részéről. Ez 2006. januárban valószínűleg visszaköszönt abban, hogy a szabaddemokraták nem támogatták a róla szóló törvényjavaslatot. A Gazdasági és Szociális Tanács megalakításáról, – több hónapos szünet után –, 2004 májusában határozott a kormány, s ennek időpontjaként 2004. augusztus 24-et jelölte ki, figyelembe véve, hogy a társadalmi párbeszéd a szabadságok miatt nyáron szünetel. Az alakuló ülésnek kezdetben nem volt érdemi napirendje. Némi fejtörés után a kormány az Európa Tervet, – mai nevén az Új Magyarország Fejlesztési Tervet –, jelölte meg, amely, – visszatekintve –, az egyetlen olyan jelentős nemzetstratégiai ügy volt, amely egyfajta stabilitást és 81

A miniszterelnöki beszédhez a Gazdasági és Szociális Tanácsot bemutató szövegjavaslat is elkészült.


91

kontinuitást mutat. A GSZT oldaláról nézve mindenképpen szerencsés, hogy ezzel a stratégiai kérdéssel kezdettől fogva foglalkozni tud. Kevésbé szerencsés, hogy mindez ideig kevéssé akadt más olyan nemzetstratégiai ügy, amely elé került volna, illetve amelyről érdemben megnyilatkozott volna. Ha a testület közel hároméves, – a 2004 augusztusi alakuló üléstől a 2007 márciusig terjedő –, tevékenységének a mérlegét kívánjuk megvonni, világosan el kell különítenünk egymástól a 2006 áprilisi parlamenti választásokat megelőző és követő időszakokat, amikor is működésének politikai és társadalmi közege gyökeresen eltérő sajátosságokat mutatott. Az előzőt alapvetően meghatározták a választási kampány és a választások kimenetelével kapcsolatos változó várakozások, míg az utóbbit az új kormány kezdeti cselekvése, a költségvetési konszolidáció megindítása, a konvergencia program elfogadása és az államreform meghirdetése. E közben, – 2006 szeptemberében –, került nyilvánosságra a kormányfő balatonöszödi beszéde, és vették kezdetüket a Magyar Televízió ostromában, illetve az október 23.-i zavargásokban kicsúcsosodó utcai események. 2005 nyara, – amikorra a GSZT új Alapszabályával és választott vezetésével lényegében felállt –, már a választási kampány jegyében telt, amiben, – legalábbis ami a retorikát illeti –, kiemelt szerep jutott a társadalmi párbeszédnek. Mégis a GSZT magatartására 2006 áprilisi parlamenti választásokat megelőzően, – jóllehet cselekvésének előmozdítására belülről és kívülről is voltak kezdeményezések –, egyfajta „kivárás”, illetve az ezzel járó passzivitás volt jellemző. Ebben az időszakban érdemi munkáját tekintve a testület, – a maga által hallgatólagosan felállított mércéhez és az elvárásokhoz képest is –, „alulteljesített”. Hiszen függetlenségi aspirációi is azt sugallták, hogy markáns állásfoglalásokkal, sőt saját kezdeményezésekkel fog előállni. Ezek hiányához, – a politikai helyzetből fakadó külső körülményeken túl –, hozzájárultak a működés kezdeti szakaszára jellemző belső nehézségek is. A GSZT a 2006. áprilisi választásokat megelőző mintegy másfél éves időszakában mindössze két témáról folytatott többé-kevésbé érdemi konzultációt, az un. Nemzeti Fejlesztési Tervről, – mai nevén az Új Magyarország Fejlesztési Tervről –, a kormány előterjesztésében –, és a lisszaboni stratégiáról. Ez utóbbi témában elmulasztotta a kormány lisszaboni stratégiáról készült anyagának megvitatását és véleményezését is, s saját véleményének a kialakítására is csak megkésve a 2005. december 1-i plenáris ülésen került sor. Amit ekkor már az is sürgetett, hogy a témában, – éppen az európai gazdasági és szociális tanácsok álláspontjának egyeztetésére –, GSZT közös konferencia szervezését vállalta az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsággal. A testület ugyanakkor figyelmen kívül hagyta a miniszterelnök 2005 júniusi plenáris ülésen tett felhívását, hogy nyilvánítson véleményt az adóreformról. Ez annál inkább különös, – utólag visszatekintve persze talán nagyon is érthe-

92


tőnek, de legalábbis magyarázhatónak tűnik –, mert a miniszterelnök, – a testület felé tett pozitív gesztusként –, a parlamentet megelőzve a GSZT plenáris ülésén tette meg az erre vonatkozó bejelentést. Ezzel, – így is értelmezhető a gesztus –, mintegy segíteni próbálta a testületet, hogy kitörjön az ismeretlenség homályából, ami már akkor is problémát jelentett, és ma is gondot okoz számára. A miniszterelnök, – a társadalmi párbeszéd jelentőségéből kiindulva s nyilván természetes választási megfontolásokból is –, meglátta a pozitív lehetőségeket a Gazdasági és Szociális Tanácsban, amit személyes részvétele is jelzett több plenáris ülésen. Az adott helyzetben ő maga és kommunikációs stábja vélhetően a legtöbb lehetőséget, – a testület 2005. február 25-i kezdeményezéséből kiindulva –, a társadalmi szerződésben fedezte fel. Ennek elérése hazailag és nemzetközileg egyaránt látványos, valószínűleg tetemes kommunikációs értéket megtestesítő, jól „eladható” eseménynek ígérkezett. 2005 őszén legalábbis számos jele volt annak, hogy ezt a miniszterelnök személy szerint is erőteljesen ambicionálta, – így például az a tény a miniszterelnök a GSZT 2005. december 1-i plenáris ülésén saját maga terjesztett elő javaslatot a társadalmi szerződésre. A GSZT reakciója, – tudni illik, hogy érdemben nem tárgyalt a miniszterelnök társadalmi szerződéssel kapcsolatos javaslatáról, sőt egyáltalán nem reagált rá –, nyilvánvalóan csalódást okozott, mint ahogy az is, hogy a testület saját kezdeményezésének kimunkálása, – fél évvel a meghirdetése után –, maga is embrionális állapotban volt. 2006 januárjában a társadalmi szerződésről a miniszterelnök még kapcsolatfelvételt tervezett a GSZT csoportosulásaival, s sor is került a civil csoportosulással egy pozitív hangvételű találkozóra, de a többi csoportosulással tervezett hasonló találkozók elmaradtak.82 A további fejlemények a testület passzivitását annyiban „igazolták”, amennyiben a választásokat követően nyilvánvalóvá vált, hogy a miniszterelnök 12 pontjának jó része nem volt tartható.

5. Biztató jelek – az Új Magyarország Fejlesztési Terv vitája A választásokat követően alapvetően megváltozott a helyzet. Az új kormány megalakulásával, az új kormányzati struktúra létrejöttével, – a kormánnyal és a társadalommal szembeni kihívások összefüggésében –, a társadalmi párbeszéd területén is felmerült a „hogyan tovább” kérdése. Az új helyzetben a Gazdasági és Szociális Tanács lényegében pozitív és konstruktív álláspontra helyezkedett a kormány előtt álló tennivalókkal összefüggésben, és munkájában „nagyobb sebességre” kapcsolt.

82

Nem tekinthető e gyakorlat részének a miniszterelnöknek a szakszervezetekkel, - pontosabban az MSZOSZ-szel -, illetve egyes gazdasági érdekképviseletekkel való ismételt kapcsolatfelvétele.


93

A miniszterelnök jelenlétében megvitatott és elfogadott 2006. május 25.-i állásfoglalásában megismételte, – most már egyértelműen a kormány irányában –, a társadalmi szerződésre tett korábbi kezdeményezését és partnerséget ajánlott a szükséges reformok előkészítésében és megvalósításában. Az állásfoglalás nyilvánvalóvá tette, hogy a GSZT a társadalmi szerződést a kormánnyal kívánja, – a kormány által napirendre tűzött reformok mentén –, megkötni. A költségvetési konszolidációval és a konvergencia programmal kapcsolatos megnyilatkozása, – távolságtartása ellenére is –, pozitívabbnak értékelhető annál az elutasító álláspontnál, amelyet később a szakszervezetek, – és számos vonatkozásban a munkaadók is –, képviseltek, illetve ma is képviselnek az Országos Érdekegyeztető Tanácsban. A 2006-os választások utáni fejlemények, s különösképpen az őszi események, a társadalmi szerződés ügyét, – jóllehet elérése az új helyzetben elvileg minden korábbinál inkább aktuálisnak és kívánatosabbnak látszott –, csendben és észrevétlenül levették a napirendről. Bár a testület még ősszel visszatért rá, – felhívást is közzétett –, s vezetői ismételten foglalkozni kívántak vele, – utoljára 2007 januári „évadnyitó találkozójukon” tűzték naprendre –, a téma tárgyalására „idő hiányában” nem került sor. A miniszterelnök a Népszabadságban 2007 januárban publikált „Szembenézés” című dolgozatában maga is úgy nyilatkozott, hogy egy ír típusú társadalmi szerződésnek ma Magyarországon nincs realitása. Mint ahogy lényegében a jelen elemzésben mi magunk is, – a lehetőséget teljesen nem zárva ki –, ugyanerre a konklúzióra jutottunk. Az új helyzetben a kormányzati oldalon volt inkább tapasztalható, – az Új Magyarország Fejlesztési Terv vitáját leszámítva –, némi passzivitás. A kormány, – összhangban saját meghirdetett filozófiájával és az európai uniós várakozásokkal is –, elvekben elkötelezett maradt a társadalmi párbeszéd iránt, de munkaterhei, az idő szorítása, és az ellenzékkel állandósult politikai konfliktusok ennek gyakorlati megvalósítását nem könnyítették. Mivel az áprilisi parlamenti választásokat követően igen erős legitimitással és társadalmi támogatottsággal rendelkezett, a társadalmi párbeszédre, – ekkor és még hónapokig úgy tűnt –, nem azért van szüksége, hogy cselekvéséhez rövidtávon legitimitást, illetve támogatottságot nyerjen, hanem hogy döntéseit megalapozottabbá tegye, cselekvését jobban meg tudja értetni, illetve elfogadtatni a társadalommal, valamint, hogy az akkor még meglévő társadalmi támogatottságát hosszabb távon is fenn tudja tartani. Ez a helyzet hónapok alatt, – különösen 2006 szeptemberétől –, gyökeresen megváltozott, hiszen társadalmi támogatottsága jelentősen csökkent, és ellenzéki oldalról legitimitását is megkérdőjelezték, – ha nem is jogi, de „morális” értelemben. A GSZT 2006. szeptember 11-i, majd november 8-i plenáris ülésein – a kormány kezdeményezésére – megtárgyalta az Új Magyarország Fejlesztési Tervet, amelynek vitáját a GSZT vezető tisztségviselői és a kormány is „példaértékűnek” minősítették.83

94


Az Új Magyarország Fejlesztési Tervről a GSZT plenáris ülése pozitív, támogató véleményt fogadott el. Ennek előzményeihez, illetve körülményeihez az alábbiak járultak hozzá. 1. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv a társadalomnak a testületben is képviselt csoportosulásai számára egyértelműen pozitív programot fogalmaz meg, ígéreteket tartalmaz, hiszen fejlesztésekről, és jelentős európai uniós és hazai fejlesztési források elosztásáról szól. 2. A GSZT 2004. augusztus 25-i megalakulása óta rendszeresen foglalkozott az Új Magyarország Fejlesztési Tervvel. 3. Az Új Magyarország Fejlesztési Tervről színvonalas írásbeli előterjesztések álltak rendelkezésre. 4. A GSZT csoportosulásai, – vagy inkább tagjai –, addig soha nem látott aktivitást tanúsítottak az Új Magyarország Fejlesztési Terv véleményezésében, így nagyszámú írásbeli vélemény is készült. 5. Bajnai Gordon, akkori fejlesztési kormánybiztos és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) nagyfokú nyitottságot és rugalmasságot tanúsított a testületből érkező vélemények kezelésében. Már a plenáris ülést megelőzően pozitív szakmai levélváltásra került sor az Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a GSZT titkársága, illetve az NFÜ és más testületbeli véleményt nyilvánítók között. 6. A GSZT pozitív gesztusként értékelte, hogy hét képviselője meghívást kapott a miniszterelnök elnökletével létrehozott Nemzeti Fejlesztési Tanácsba. 7. A GSZT ígéretet kapott arra, hogy a konkrét operatív programok is elé kerülnek s ezeket később véleményezte is. Mindez, – úgy tűnik – módot nyit arra, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Tervet illetően a kormány és a GSZT között, – a kedvező előzmények és legutóbbi fejlemények nyomán –, rendszeres munkakapcsolat jöjjön létre és a testület egyfajta „társadalmi kontrollt” gyakoroljon illetve „monitoring szerepet” töltsön be az UMFT megvalósítása során. 84

83

84

A Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter és a GSZT csoportosulásainak képviselői között lezajlott 2006. november 23-i (informális) találkozón így nyilatkozott Dr. Szabó Endre, a GSZT soros elnöke és a szociális és munkaügyi miniszter is. A Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter és a GSZT soros elnöke és társelnökei közötti 2006. november 23-i találkozón erről elvi egyetértés is született.


95

Ez önmagában is elérendő célnak látszik és talán, – minden mástól függetlenül is –, megfelelő értelmet ad a Gazdasági és Szociális Tanács működésének. Ha a GSZT az elkövetkező időszakban „csupán” az UMFT megvalósításában vállal szerepet, már akkor is fontos és pozitív küldetést tölt be. A választások óta eltelt időszaknak eddig a leginkább biztató mozzanata tehát, hogy a Gazdasági és Szociális Tanács érdemben részt vett, illetve vesz az Új Magyarország Fejlesztési Terv társadalmi vitájában. Ugyanakkor 2007 márciusig, – sok hónapos késéssel is –, csupán a kezdeti lépések történtek meg annak érdekében, hogy a Gazdasági és Szociális Tanács részt vállaljon az úgynevezett államreform kimunkálásában és megvalósításában. Reformtéma, – az egészségügyi reform –, 2007. március 1-én került első ízben GSZT plenáris ülésének a napirendjére. Ezt különösképpen a kormány sem erőltette a reformkoncepciók nyilvánvaló kidolgozatlansága és konfliktusos természete miatt, – közismert, hogy az egészségügyi reform egyes alapkérdései még 2007 nyarán és őszén is vitatottak voltak a kormányzó koalíción belül és a már megszületett lépéseket éles kritikák érték –, s maga a testület sem nagyon ambicionálta ezek napirendre tűzését. A GSZT vezető tisztségviselőit, – Dr. Szabó Endre soros elnököt és a társelnököket –, a választásokat követően első ízben 2006. december 18-án, majd 2007. március 20-án –, fogadta a miniszterelnök, s a téma mindkét esetben a kormánnyal való együttműködés volt. A miniszterelnök már az első alkalommal jelezte, hogy erről a kormány 2007-es munkaprogramjának összefüggésében kíván megállapodni. Jóllehet ez a program időközben már megszületett és elérhetővé vált, – az interneten is –, a testület vezető tisztségviselői a jelek szerint a márciusi találkozón erre nem voltak felkészültek. Nem volt javaslatuk, hogy a GSZT a kormány reformprogramjából mivel kívánna foglalkozni, s a kormány általános politikájával és a folyamatban lévő egészségügyi reformmal kapcsolatos egyéni kritikáikat, panaszaikat tárták a kormányfő elé. Egyben újra megerősítették korábbi igényüket a Gazdasági és Szociális Tanácsról szóló törvény iránt. A miniszterelnök egyébként a GSZT felé tett újabb gesztusként, – s talán hogy munkájához és vitáihoz is szakmai segítséget nyújtson –, a testület delegáltjait is meghívta azokba a nemzeti kerek asztalokba, amelyektől néhány kulcsfontosságú területen, – mint a nyugdíjrendszer, a versenyképesség és adórendszer, az oktatási rendszer –, reform elgondolások kimunkálását reméli.

96


6. A „nagy” társadalmi kérdések vitájának hiánya – az előkészítés gyengeségei A Gazdasági és Szociális Tanács jelentőségét az adja, ha képes arra, hogy a politikát és a társadalmat foglalkoztató nagy kérdésekben közös álláspontokat alakítson ki, – azon túl, hogy lehetőséget ad egyéni vélemények és állásfoglalások megfogalmazására, ami nyilván ugyancsak fontos és hasznos. Ha úgy nézzük, a testületben születtek közös állásfoglalások, – ezeket már említettük –, és ezek nyilvánosságra is kerültek. Gyakorlatilag azonban visszhang nélkül maradtak. Nem csupán a média mutatkozott érdektelennek irántuk, hanem általában a megszólítottak, így a kormány és a politikai pártok is. Ennek nyilván több lehetséges oka van, amelyekről jórészt csak feltételezésekbe bocsátkozhatunk. A GSZT eddig kikerülte a politikát és a közvéleményt leginkább foglalkoztató aktuális és konfliktusos témákat, vagy úgy is fogalmazhatjuk, hogy e témák kerülték ki a testületet. A testület által produkált állásfoglalások, – jóllehet nem értéktelenek és haszontalanok –, a ebből adódóan sem a nemzetgazdaság és a társadalom legégetőbb, legaktuálisabb kérdéseivel foglalkoztak. A témák, amelyekről ezek születtek, – így a lisszaboni stratégia vagy az Új Magyarország Fejlesztési Terv –, az adott helyzetben érthetően kevéssé izgatták fel a politikát és a nyilvánosságot. Az állásfoglalások eredete sem az általuk érintett kérdések érdemi, tartalmi vitája volt. A szövegeket egy-egy kezdeményező tag írta, – aki ezért nyilván dicséretet és köszönetet érdemel –, s arra a testület vezető tisztségviselői, csoportosulásai, vagy maga a testület – általában vita nélkül – „bólintottak rá”. Például az egészségügyi reformmal kapcsolatos GSZT állásfoglalás, – amely a témával foglalkozó 2007. március 1-i plenáris ülést követően még hetekig nem jelent meg, miközben Dr. Molnár Lajos egészségügyi miniszter távozott és számos egyéb fejlemény is történt –, az Állandó Bizottság elnökének, Dr. Herczog Máriának a munkája volt, amelyet a csoportosulások véleményezésre, illetve jóváhagyásra kaptak meg. Az Új Magyarország Fejlesztési Tervvel kapcsolatos GSZT anyagok jelentős részben Dr. Halm Tamás főtitkártól származtak, aki korábban maga is éppen az európai projektekkel foglalkozó kormányzati apparátusban dolgozott.

A Gazdasági és Szociális Tanács küldetéséhez elengedhetetlenül szükséges volt, hogy tagsága működési területük legkiemelkedőbb és legtekintélyesebb személyiségeiből álljon össze. Tudnivaló ugyanakkor, hogy nekik sokrétű más elfoglaltságuk és leterheltségük is van, nagyszámú egyéb közéleti funkcióval is rendelkeznek, azaz korlátozott az idő és energia, amit a testületre és működtetésére tudnak fordítani. Következésképpen érdemi és tartalmi vitákra, és ezen alapuló vélemények, állásfoglalások kialakítására a GSZT akkor lehet képes, ha ez megfelelően elő van készítve. Az előkészítés természetesen nem válhatja ki a tagok érdemi személyes munkáját, – a testület, a tagok személyes érdemi, tartalmi párbeszéd-


97

ét sem adminisztratív apparátusa, sem külső szakértők nem pótolhatják –, de jelentősen megkönnyítheti azt. Ahogy erre hasonló intézmények működése hazánkban, és nemzetközileg is, számos példával szolgál. Az előkészítés többféle módon történhet. Az Országos Érdekegyeztető Tanácsnak erre vonatkozóan közel húszéves eljárásai vannak. A testületet alkotó három oldal egyike a kormány. Az előterjesztések döntő részét, – egy-két kivételtől eltekintve –, a kormány készíti, azaz a tárgyalások előkészítését a kormány szakapparátusa, az államigazgatás végzi. A napirendre kerülő témákon szakbizottságok dolgoznak, és az oldalak álláspontjának kialakítását az oldalak egyeztetésein végzik el. Ehhez az OÉT Titkársága adminisztratív támogatást nyújt. Az OÉT tehát végső soron, – ha úgy tetszik –, a kormány „működteti”, témákkal a kormány „táplálja”. Ezzel szemben a GSZT, – hangsúlyozottan –, a kormánytól független intézmény, amelynek a kormány nem tagja, csupán üléseinek állandó résztvevője. Mögötte, – eltérően az Országos Érdekegyeztető Tanácstól –, tehát nincs ott a kormány, illetve szakapparátusa. Ott lehetne persze, amennyiben a GSZT valamilyen közös megállapodáson nyugvó menetrend alapján „dolgoztatná” a kormányt, illetve szakapparátusát, de ezt eddig nem tette. Mi több, a kormány maga sem adhat „feladatot” a testületnek, – mint ez a 2005. december 1-i plenáris ülésen megfogalmazódott –, hiszen a testület maga dönti el, hogy a kormány által javasolt témát napirendjére tűzi vagy sem. Ezért a Gazdasági és Szociális Tanácsnak saját magának kell gondoskodnia saját munkájának az előkészítéséről. Ehhez azonban megfelelő saját szakapparátusa, amely ülései tartalmi előkészítését teljes körűen és kielégítő módon elvégezné, nincs és talán nem is teremthető meg, – s ez nem csupán anyagi eszközök kérdése –, hiszen elvileg olyan nagy horderejű és szerteágazó ügyek sokaságával kerül szembe, amelyekkel a kormány maga, – és szakapparátusa –, is nehezen birkózik meg. Bizonyos saját, illetve külső szakapparátusra ugyanakkor nyilván szüksége lenne. Ezért már többször felmerült, hogy hazai, illetve nemzetközi kutatóintézeteket kellene foglalkoztatnia, amihez azonban nincsenek meg az elgondolások, de igen korlátozottak a pénzügyi lehetőségek is. Ugyanakkor nyilvánvalóan ez sem csupán anyagi eszközök kérdése, hanem átgondolt megrendeléseké, mert külső szakértők, illetve intézetek csak ilyenek alapján tudnak dolgozni. Ebben az összefüggésben elgondolkodtató az is, hogy a GSZT még csak kísérletet sem tett olyan kiváló szellemi kapacitások hasznosítására, mint amit például az MTA kiváló társadalomtudósként ismert korábbi elnökei, – a közéletben is jórészt aktív saját tagjai –, jelentenek.85 85

98

Az Egyesült Államokban tevékenykedő Berend T. Iván akadémikus például nyaranta tart előadásokat olyan témákról, amelyek a hazai nemzetstratégiák szempontjából is meghatározóak, s ezeket a sajtó is kitüntetett figyelemmel követi.


A Gazdasági és Szociális Tanácsnak nincsenek a célba vett témák tartalmi megvitatását előkészítő szervei, – így állandó munkabizottságai – sem, jóllehet ilyenek alakítását az Alapszabály lehetővé teszi. S kevéssé foglalkoznak közös álláspontok kialakításával a csoportosulások is, hiszen, – bár vannak csoportosulásai –, a GSZT alapvetően személyekből áll össze. A testület ez ideig két ad hoc munkabizottságot hozott létre. Az egyiket a társadalmi szerződés előkészítésére, amely hozzákezdett a munkájához, de azt befejezetlenül hagyta, – mint erről korábban részletesen írtunk –, a másikat abból a célból, hogy a „vállalatok társadalmi felelőssége” témában készítse elő a GSZT állásfoglalását, illetve tervezett ajánlásait, amely elvégezte feladatát. A testületnek ez utóbbi témával sem volt szerencséje. Munkabizottsága szakmailag ugyan színvonalas munkát végzett, de az általa javasoltak, – amelyekkel 2007 elején állt elő –, a megítélésünk szerint kevés támpontot adnak a vállalatoknak arra, hogy mit tehetnének ezen a területen, viszont, – a nemzetközi gyakorlattól eltérően –, követelmények sorát fogalmazzák meg az állammal, – a kormánnyal és az országgyűléssel –, szemben arról, hogy mit kellene tenniük a vállalatok eredményes működésének előmozdítására. Ez a nemzetközileg is rendhagyó megközelítés végső soron a GSZT gazdasági csoportosulásától eredt, amely a „vállalatok társadalmi felelőssége” témát, – a testület első soros elnökének intenciói szerint –, „a vállalatok társadalmi felelőssége és a társadalom felelőssége a vállalatokért” címen fogalmazta újra.86 A kormány még 2006. áprilisban kezdeményezte, hogy a GSZT tűzze napirendre, és folytasson vitát a „vállalatok társadalmi felelőssége”, – nemzetközileg felkapott –, kérdéséről.87 Ennek keretében, – mint ismeretes –, főként nagyvállatok –, önként vállalják magukra, hogy bizonyos szociális, környezetvédelmi, munkaügyi stb. követelményeknek megfelelnek. E vállalások a vállalatok profitérdekeken túlmutató „társadalmi felelősségét” hívatottak demonstrálni, – aminek meglétét egyébként semmi okunk nincs kétségbe vonni –, de ezzel együtt nyilván PR célokat is szolgálnak. A munkabizottság állásfoglalás tervezete tizenegy ajánlást fogalmazott meg a piaci szféra, a vállalatok, és kilencet az állam, – a kormány és az országgyűlés –, számára. A GSZT, – a tervezet szerint –, azt javasolta egyebek közt, hogy a kormány „teremtse meg saját működésére, a költségvetésére és teljesítménye hatásainak vizsgálatára is az átláthatóságot és az elszámoltathatóságot.” Természetesen a testületnek, – s bármely tagjának, csoportosulásának –, jogában és módjában áll véleményt alkotni arról, hogy a kormány tevékenységét mennyiben tekinti „átláthatónak”, illetve magát a kormányt mennyiben látja „elszámoltathatónak”, s ajánlásként vagy más formában arra is javaslatot tehet, hogy, – szerinte –, a kormánynak, hogyan kellene cselekednie az átláthatóság és elszámoltathatóság javítása érdekében. (Ez a kérdés, – magának a kormánynak a kezdeményezésére –, napirenden is van.) Nehezen érthető viszont, hogy a GSZT ezt miért a vállalatok társadalmi felelőssége téma kapcsán, az ennek előmozdítását célzó ajánlásokba ágyazva veti fel? Az országgyűlés számára megfogalmazott ajánlásai pedig egyszerűen nem értelmezhetőek.

86 87

A munkabizottságot, - amelyben a GSZT valamennyi csoportosulása képviseltette magát -, Fekete István, a Joint Venture Szövetség képviselője vezette. Corporate social responsibility (CSR)


99

A GSZT munkájának teljes tartalmi megalapozása titkárságának nyilván nem feladata és erre nem is képes, hiszen kicsiny és nem nemzetstratégiai ügyekre specializálódott szakapparátus. A titkárság, – az Alapszabály szerint is –, alapvetően adminisztratív feladatok ellátására lett létrehozva, s mindössze két főállású munkatársból, – a főtitkárból és az irodavezetőből –, áll. A titkárságtól elvárható lenne ugyanakkor –, hogy olyan előkészítő anyagokkal siessen a testület segítségére, amelyek előmozdítják az érdemi tartalmi munkát. Mint ahogy az is, hogy mozgósítsa a GSZT számára a feladatainak ellátásához szükséges szakértői kapacitásokat, felderítse, – a testület tagjainak, csoportosulásaik közreműködésével –, az ehhez szükséges erőforrásokat stb.88 A Gazdasági és Szociális Tanács eddigi működésének egyik fő gyengesége, hogy szinte teljes egészében hiányzik a testület vitáinak, állásfoglalásainak előkészítése. A testületnek hiányoznak azok a szervei, illetve eljárásai, amelyek, – megfelelő előkészítéssel –, lehetővé tennék, hogy érdemben tudjon dolgozni. Ez nem csupán, – és talán nem is elsősorban –, finanszírozás kérdése, hanem a munka megfelelő megszervezését, megfelelő eljárások kiépítését kívánja meg. Ma gyakori panasz az is, hogy a nyilvánosság „nem figyel oda” a testületre, mert nem megfelelő a kommunikációja. Ez, – meglátásunk szerint, bár lehet, hogy tévedünk –, sokkal kevésbé fakad a kommunikáció egyébként kétségtelen hiányosságaiból, mint abból, hogy eddig tulajdonképpen nem igazán voltak olyan történések, amelyek felkeltették volna a nyilvánosság, a média figyelmét. Nemcsak az érdemi viták hiányoztak, – ami működési probléma, de a „botrányok” is, ami kifejezetten erény. A GSZT kommunikációja egyébként vitathatatlanul gyenge, – közel három éves működés után jutott el például odáig, hogy legyen honlapja. A kommunikáció gyengesége egyébként nem feltétlenül baj. Egy gazdasági és szociális tanács munkájához, – hogy véleményével, állásfoglalásaival segítse a nemzetstratégiák formálódását –, nem feltétlenül szükséges a kommunikáció, illetve a nyilvánosság. Küldetését kiválóan tudja úgy is teljesíteni, hogy azt egyáltalán nem kommunikálja. A politikai pártoktól vagy a kormánytól eltérően a testületet semmi sem kényszeríti arra, hogy álláspontját a nyilvánosságnak, a „választóknak”, vagy akár az általa képviselt társadalmi csoportosulásoknak „megmagyarázza”, hogy velük elfogadtassa. Ennek szükségessége csak olyan kivételes esetekben merül fel, – ilyen a társadalmi szerződés kérdése –, amikor konzultatív funkcióin túllép és megállapodásra törekszik a kormánnyal, illetve más politikai szereplőkkel. Kommunikációjukban egyébként az európai gazdasági és szociális tanácsok igen visszafogottak, és különösen óvakodnak attól, – például a francia Gazdasági és Szociális Tanács –, hogy a kormányétól eltérő véleményekkel álljanak a nyilvánosság elé, – bár a sajtó igazán ott is ezt „díjazná”. 88

100

A GSZT a főtitkárt szakmai kvalitásai alapján választotta ki, és számára államtitkári javadalmazást biztosít.


A GSZT eddigi történetében csupán egyetlen példa van arra, hogy a nyilvánosság előtt a soros elnök és a társelnökök együttesen léptek fel és fejtették ki közös álláspontjukat. Ez a 2006. május 25-én a társadalmi szerződéssel kapcsolatos állásfoglalást követően történt. Egyéb esetekben sajnos erre, – az érintettek túlterheltsége, időpont egyeztetési problémák vagy más okok folytán, így egyszerűen azért, mert nem volt közös, egyeztetett álláspontjuk –, nem került sor. Ez gyengíti a testület nyilvánosság előtti megjelenését, mert egy-egy tekintélyes soros elnök iránt általában csak a társadalom, illetve a nyilvánosság egy-egy meghatározott szegmense mutat komolyabb érdeklődést, míg a társelnökök együttese a testület „civil sokszínűségét” sokkal jobban megtestesíti, s arra vélhetőleg a társadalom és a nyilvánosság sokkal szélesebb köre is befogadásra kész lenne. A Gazdasági és Szociális Tanácsra szinte minden aktív résztvevője úgy tekintett és tekint, mint egy rádió vagy TV stúdióra, amely személyes mondanivalója hátteréül szolgál. De egy individuális vélemény megfogalmazásának egy ilyen háttér, – bármennyire impozáns –, sem feltétlenül kölcsönöz különösebb pótlólagos társadalmi vagy politikai jelentőséget, s nem sokkal több annál, mintha az éppen egy stúdióban, sajtónyilatkozatban, vagy egy szakmai konferencián hangzott volna el. Nem vagy kevéssé tudatosult még az, hogy az egyéni megnyilatkozás súlyát testületivé válása növelheti meg. Ehhez nem elégséges az, ha valaki a Gazdasági és Szociális Tanácsra való „hivatkozással”, annak „nevében” adja elő mondandóját. A hiteles testületi állásfoglalások hiánya is tényezője annak, hogy a testületről eddig a nyilvánosság nem is igen vett tudomást. A Gazdasági és Szociális Tanács eddigi fennállásának egész időszakát a kormány és az ellenzék, illetve a nagy politikai pártok egymásnak feszülése jellemezte, s a GSZT, – függetlenségének hangsúlyozása dacára –, nem tudott a nyilvánosság, a közvélemény számára többnek mutatkozni, mint a kormányzati, – vagy inkább a miniszterelnöki –, szereplés olykori díszlete, illetve színpada. A testület ülésén elhangzott miniszterelnöki bejelentésekre, – legyen szó az adócsökkentési programról, vagy a társadalmi szerződésről –, a sajtó természetesen „vevő” volt, de az alig tudatosult, hogy a történések színhelye a GSZT volt. Annál kevésbé, mert a bejelentésekről, – néhány azonnali reagáláson túl –, érdemi vitára nem is került sor. A GSZT kormányzati kommunikációja annyira a miniszterelnök személyes szereplésére összpontosult, – a választásokat megelőző időszakban talán érthető módon –, hogy a testületnek, illetve a keretei között megvalósuló, vagy megvalósítandó társadalmi párbeszédnek szinte nem is jutott belőle. Holott esetleg a kormány számára is több hozadékkal járt volna, ha a miniszterelnökkel együtt a Gazdasági és Szociális Tanácsot, és a benne folyó társadalmi párbeszédet is „eladja” a nyilvánosságnak. Különösen akkor, amikor a nyilvánosság a FIDESZ által kezdeményezett és reklámozott „nemzeti konzultációtól” volt hangos.


101

A Gazdasági és Szociális Tanács, – működési és kommunikációs gyengeségeiből adódóan is –, három év effektív működés után is szinte teljesen ismeretlen. Nem csupán a szélesebb közvélemény, de még a szűkebb politikai közvélemény, – a politikusok, az újságírók és a média –, illetve a szakmai közvélemény számára is. Ebből főleg az utóbbi jelent gondot.

7. Személyes motivációk – „miért jó a GSZT tagjának lenni?” A Gazdasági és Szociális Tanács tevékenységét nyilván alapvetően meghatározza a benne helyet foglaló személyek motivációja, érdekeltsége. A testület tagsága nem jár anyagi javadalmazással, bár, – ha nem a tagság által eddig ténylegesen végzett, hanem az elvárt munkából indulunk ki –, ez nem lenne feltétlenül indokolatlan. Nem azért, mintha erre a testület tagjainak megélhetésükre lenne szüksége, hanem jelzésértékénél fogva. Természetesen a kormánytól hangsúlyozottan független testület tagjai nem részesülhetnek kormányzati javadalmazásban. Motivációt, érdekeltséget, – fogalmazzunk így –, ma az abból fakadó megtiszteltetés vagy lehetőségek jelenthetnek résztvevői számára, – azaz az egyébként a polgári életben a maguk helyén kiváló és tekintélyes személyek számára, – hogy tagok. Ez módot ad arra, hogy, – saját „szűkebb” tevékenységi területűkön túl –, „országos” ügyekben, „nemzetstratégiai” kérdésekben is hallathassák hangjukat, mégpedig úgy, hogy erre elvileg a kormány, sőt a szélesebb nyilvánosság is odafigyel. Ennek velejárója az is, hogy speciális kapcsolatokat építhetnek ki, – a miniszterelnökkel, a kormánnyal, politikusokkal, s nem utolsó sorban egymással –, s egyébként nem, vagy nehezen elérhető belső információkhoz juthatnak stb. Ez munkájukban új távlatokat, dimenziókat nyithat, újfajta cselekvési lehetőséget adhat, és új típusú megbecsülést hozhat számukra. Ez a lehetőség, – amely, hangsúlyozzuk, elvi –, egyaránt vonzó lehet a szakszervezeti vezető, a nagyvállalkozó, a civil szervezeti vezető, vagy az egyetemi ember, illetve akadémikus számára. A sajtóban gyakoriak a híradások arról, hogy közismert nagyvállalkozók, miközben a közvetlen pártpolitizálástól tartózkodnak, nyitottak a közéleti szerepvállalásra, – erre nevek említése nélkül számos példa van –, mint ahogy készek erre más területeknek a sajtó által kevésbé nyomon követett képviselői is. Úgy gondoljuk, hogy mindenképpen pozitív és üdvözlendő jelenségről van szó. „A közügyek túl komoly dolgot jelentenek ahhoz, hogy kizárólag politikusokra lehetne bízni őket.”, – mondta a testület egyik tagja a Gazdasági és Szociális Tanács előkészítése kapcsán. A GSZT éppen a széles értelemben vett „civil társadalom” közügyek iránt elkötelezett képviselői számára lett „kitalálva”, – hasonlóan az Európai Unió más országaiban is működő ilyen testületekhez.

102


Néhány kulcsszemélyiségének köszönhető, – ezért ők valóban köszönetet is érdemelnek –, hogy a Gazdasági és Szociális Tanács egyáltalán létezik és működik, plenáris ülése és Állandó Bizottsága időről-időre összejön, és dolgozni próbál. Ők azok, akik egyéb nagyszámú elfoglaltságuk mellett, illetve ennek dacára időt és energiát fordítottak a munkára. Az eddigiek, – és különösképpen a jövő –, szempontjából is meghatározó jelentőségű, hogy a testületben már létrejött a „húzóembereknek” egy 10-12 fős csoportja, amelyben valamennyi csoportosulás két-három személlyel van képviselve. Ezt a természetes motivációt, illetve érdekeltséget, – amit a testület tagsága jelent –, ugyanakkor napjainkban számos körülmény semlegesíti, vagy ássa alá. Az a tény, hogy a GSZT mindez ideig kevéssé, – vagy elvárásoktól elmaradva –, végzett érdemi tartalmi munkát, – a fent felsorolt körülményekből adódóan –, kimondva vagy kimondatlanul frusztráció forrása, főleg azok számára, akik lehetőségeikhez képest, – személyes idejük és energiáik mozgósításával –, igyekeztek, illetve igyekeznek dolgozni, hasznosítani a benne rejlő lehetőségeket. Eddigi történetének egyetlen „siker története” az Új Magyarország Fejlesztési Terv vitája volt, amelyre a testület valóban „rámozdult”, s valóban úgy érezhette, hogy munkája nem volt hiábavaló. Hasonlóan csalódást okozhat, hogy a GSZT mindez ideig, – jóllehet közel három éve működik –, nem csupán a szélesebb, de a politikai, sőt a szakmai nyilvánosság számára is jórészt ismeretlen maradt. A GSZT vonzerejét az is gyengíti, hogy a számos szereplőjének, – így nagyvállalkozóknak, szakszervezeti vezetőknek, vagy éppen tudósoknak –, módja van közvetlen kapcsolatokra is a miniszterelnökkel, vagy a kormány tagjaival. S olyan egyéb intézményes csatornák is rendelkezésére állnak, mint az Országos Érdekegyeztető Tanács. Ezek nézeteik, – vagy érdekeik –, hatékonyabb képviseletére adnak módot, mint a sok vonatkozásban nehézkes, közös álláspontok kialakítására kevéssé képes, illetve alkalmas GSZT. Frusztrációt okoz „a társadalmi párbeszéd inflációja” is. Az elmúlt években kormányzati, – és ellenzéki –, oldalról testületek sora jött létre, – gyakran ugyanazokkal a szereplőkkel –, olyan témák vitatására, amelyek a GSZT „felségterületéhez” tartoznak, anélkül hogy ezek feladata, működésének pontos célja, egymáshoz való viszonya tisztázott volna. Ami például az állam, illetve a közszolgálatok előkészítés alatt álló vagy folyamatban lévő reformját illeti, a kormányfő elnökletével létrejött, – az időközben megszűnt –, Államreform Bizottság. Reformbizottság alakult, – de sohasem működött –, az Országos Érdekegyeztető Tanács mellett. Létrejöttek a nemzeti kerek asztalok is. És ezzel még korántsem értünk a lista végére, és még csak nem is említettük az intézményeken kívüli eseti konzultációkat különféle társadalmi csoportosulások képviselőivel, érdekképviseletekkel. A Gazdasági és Szociális Tanácstól jogosan elvárható, hogy betöltse küldetését, de az már kevéssé, hogy „versenyezzen” a feladatokért.


103

A GSZT természetesen nem érintetlen, – mint ahogy nem is lehet –, az őt körülvevő politikai viszonyoktól, hiszen tagjai egy részének ismert, vagy feltételezett politikai kötődései vannak, – a kormányhoz vagy éppen az ellenzékhez. Ebben az összefüggésben nyilván lehetnek, akik számára az intézménynek, – amelyet valóban a szocialista-liberális kormány hívott életre –, az eredményessége egyben kormányzati sikernek is tekinthető, s mint ilyen valószínűleg nem kívánatos. A testület nem lehet mentes azoktól a feszültségektől sem, amelyek egyes tagjai, illetve a tagok által képviselt szervezetek között, – például az országos szakszervezeti konföderációk vagy munkaadói szövetségek között –, a múltban kialakultak, s amelyek az Országos Érdekegyeztető Tanácsban mindig is jelen voltak. Így talán okkal feltételezhető az is, hogy a GSZT vezető tisztségviselői nem egyszer saját csoportosulásuk minden tagjától sem kapják meg azt a támogatást, amire a közös munkához szükségük lenne. Még kevésbé feltételezhető a motiváció, érdekeltség azon GSZT tagok esetében, akik még azokról az ügyekről is legfeljebb igen egyenetlen visszacsatolást kaptak, – a testületen belüli mechanizmusok hiányosságai folytán, vagy mert erre maguk sem igen tartottak igényt –, amelyekben a vezető tisztségviselők, illetve képviselőik eljártak, vagy eljárni próbáltak. Ma a tagság számára bőséggel állnak rendelkezésre információk arról, hogy a GSZT nemzetközi kapcsolataiban tisztségviselői hogyan jártak el, viszont kétséges, hogy milyen információ jut, illetve jutott el a tagságig azokról az egyeztetésekről, amelyekre a kormány vezetőivel, – így a miniszterelnökkel –, sor került. Vagy arról, hogy a GSZT képviselői például milyen álláspontokat képviseltek a Nemzeti Fejlesztési Tanácsban, illetve a „nemzeti kerek asztalokban”. A Gazdasági és Szociális Tanácsról szóló törvény megszületése kezdettől fogva a testület egyöntetű igényének tekinthető, még akkor is, ha vitatható, hogy eredményes működéséhez mennyiben van szükség rá. Ezért is tényként kell tudomásul venni, hogy a Gazdasági és Szociális Tanácsról szóló törvény 2006 januári országgyűlési kudarcát, és a körülötte kialakult problémák változatlan megoldatlanságát a GSZT vezető tisztségviselői és tagsága, – az előzmények után korántsem alap és ok nélkül –, egyfajta sérelemként élik meg. A Gazdasági és Szociális Tanácson belül kétségtelenül tapasztalható a tagság egyfajta érdeklődés vesztése, vagy demoralizálódása. 2007-re egyre nehezebbé vált egy határozatképes plenáris ülést összehozni, az Állandó Bizottság találkozóiról egyre inkább elmaradoznak a tekintélyes személyiségek, s előfordul, hogy egyes csoportosulásokból senki nincs jelen. Már-már irónikus, hogy – miközben a GSZT a kormánytól való „távolságát” hangsúlyozza – a plenáris üléseken akkor, – és addig –, lehet jelentősebb részvételre számítani, amikor, – és ameddig –, a miniszterelnök is jelen van. A kormányfő távozásakor, – mint 2007. július 3-án is történt –, nemcsak kísérői és a sajtó hagyják el a termet, hanem a tagság jelentős része is.

104


8. Individuális viselkedési normák és munkamódszerek sokszínűsége – a kollektív megközelítések hiánya A széles értelemben vett „civil társadalomnak” a Gazdasági és Szociális Tanácsban helyet foglaló képviselői, – ahogy ez természetes –, azokat a viselkedési normákat és munkamódszereket hozták magukkal, amelyek arra a közegre jellemzőek, ahonnan jöttek. Ezért is a testületben, – fennállásának első három évében –, még nem alakult, alakulhatott ki, a társadalmi párbeszédnek az a kollektív kultúrája, amellyel a tanulmányutakon lévő egyes tagjai néhány nagy múltú európai gazdasági és szociális tanácsban, esetleg az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságban megismerkedhettek. A kollektív megközelítések mellett kétségtelenül jelen voltak, sőt ma még meghatározónak tekinthetők az individuálisak, amelyeket kritikusaik, – olykor kétségtelen jó szándékaikat és pozitív hatásaikat is kétségbe vonva –, egyenesen „antidemokratikusnak”, vagy „autokratikusnak” minősítettek. A társadalmi konzultációk kultúráját és munkamódszereit illetően csak a tagok, illetve csoportosulások egy részének volt, illetve lehetett előzetes tapasztalata és gyakorlata. Saját stílusukat és munkamódszereiket képviselték az Országos Érdekegyeztető Tanácsnak a Gazdasági és Szociális Tanácsban is helyet foglaló szakszervezeti szereplői, akik közel húsz éven keresztül szocializálódtak ahhoz, hogy hogyan lehet és kell egymással és a kormánnyal tárgyalni, illetve – ennek előfeltételeként – saját soraikon belül egyetértésre jutni. A munkavállalók csoportosulása, – kimondva vagy kimondatlanul –, ugyanazokat az egyeztetési eljárásokat alkalmazta saját soraiban, mint az Országos Érdekegyeztető Tanácsban helyet foglaló, – egyébként azonos összetételű –, „munkavállalói oldal”. Amikor ez a csoportosulás adta a GSZT soros elnökét, a testület vezetését, munkamódszerét is ez a megközelítés határozta meg. Elődjének a megközelítése, – nagyvállalkozói hátteréből adódóan –, sokkal inkább egy gazdasági társaság elnök-vezérigazgatójának a munkamódszereit idézte, abban az értelemben, hogy határozott, de, – testületi támogatással –, lényegében „egyszemélyi” döntések születtek, amelyeket a legnagyobb határozottsággal képviselt „kifelé”, így a kormány irányában is. Az ő időszakában született meg 2005. februárban az Alapszabály, – a GSZT függetlenségének általa kívánt garanciáival, vagy inkább ”külső jegyeivel” –, a társadalmi szerződés kezdeményezése, és az ezt megerősítő 2006. május 25i állásfoglalás. Ő érte el, hogy a miniszterelnök ígéretet tegyen a Gazdasági és Szociális Tanácsról szóló törvényre, és a kormány az általa és a GSZT által támogatott törvényjavaslatot nyújtsa be az országgyűlésnek. Közös konferenciára került sor az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsággal a lisszaboni stratégiáról, s ehhez a kormánytól pénzt szerzett. A Gazdasági és Szociális Tanács

105

A munkamódszereket eredményességük minősíti. A GSZT kezdeti időszakában született kezdeményezések, – még ha sikerességük vitatható és vitatott is –, hozzájárultak ahhoz, hogy az új intézmény arculatot és fazont kapott. Ugyanakkor a GSZT számos mai működési problémája, – így a kormánnyal való kapcsolatok rendezetlensége –, is összefügg e kezdeményezésekkel. A második soros elnök idején, – miután a testület többnyire túljutott a kezdeti nehézségeken –, mutatkoztak meg az érdemi kollektív működés első biztató jelei. A civilek csoportosulása megközelítésében, – stílusában és munkamódszereiben –, valószínűleg az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságban szerzett tapasztalatokra építkezett, hiszen három meghatározó tagja adta a magyar civil képviseletet ebben az európai uniós testületben is. A GSZT kezdeti gyengeségei közé sorolható általános jelenség volt, hogy legaktívabb szereplői, – egyébként teljes jó szándékkal, a szabályok által is megengedett módon, és a testületre való hivatkozással –, rendre individuális, egyeztetés nélküli, álláspontokat képviseltek, s nem vették észre, hogy ezek nem azonosak a testület álláspontjával, ami, – mentségükre legyen mondva –, nem is létezett, illetve jöhetett létre. Tipikusan individuális megközelítés volt, amit a testületben sokan igen rossz néven vettek, – bár ennek a nyilvánosság előtt nem adtak hangot –, amikor 2006 áprilisában, – a választások második fordulóját követő napon –, a gazdaság néhány szereplője, – közöttük a testületnek is néhány tagja89 –, fizetett hirdetésben közzétett kiáltványban szorgalmaztak, – meglehetős média visszhang mellett –, társadalmi szerződést. Eközben pedig meg sem említették, hogy a GSZT már egy évvel korábban kezdeményezést tett ugyanerre. Némi jóhiszeműséggel és nagyvonalúsággal persze ez úgy is tekinthető, hogy a fizetett hirdetésben megjelentetett kiáltvány is a „közös jó ügy” szolgálatában született. 2005-2006-ban a GSZT vezető tisztségviselői között több, – szinte személyeskedésbe fajuló –, vitára került sor, – teljes jó szándékkal, s egyébként tartalmilag jelentéktelen ügyekben –, abból is adódóan, hogy, – nem csupán hátterük folytán vallottak nyilvánvalóan eltérő nézeteket a kívánatos munkamódszerekről –, hanem feladataik, jogköreik is kevéssé voltak tisztázottak. A külső szemlélő számára nehezen értelmezhető vita folyt például arról, hogy a Magyar Tudományos Akadémia elnökének „joga van-e” kiadatni azt a tanulmánykötetet a Gazdasági és Szociális Tanács neve alatt, amelyet amúgy a GSZT által a társadalmi szerződés előkészítésére létrehozott, általa vezetett munkabizottság készíttetett. S amely egyébként a testület első olyan produktuma volt, amellyel a nyilvánosság elé lehetett lépni. Persze egy társadalmi párbeszédre hívatott fórumon még az esetleg feleslegesnek tűnő vita is több és 89

106

Az aláíró szervezetek között négy olyan szervezet is volt, amely a testületben is képviselettel rendelkezett, így a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ), a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), valamint a Joint Venture Szövetség.


jobb, – mert ez is egyfajta dialógus –, mint a vita hiánya. Mindez nyilván része a közös tanulási folyamatnak, amely ugyanakkor, – az érintettek dicséretére legyen mondva –, nem okozott tartósabb feszültséget, vagy sértődöttséget.

A Gazdasági és Szociális Tanácsnak az ereje kollektív magatartásában van, illetve lenne. Az elmúlt közel három év története ugyanakkor másról sem szól, mint, – legjobb esetben –, olyan individuális kezdeményezésekről és cselekvésről, amelyekre a testület „nevében” került sor. A társadalmi párbeszéd és a kollektív cselekvés kultúrája, – ami a GSZT öszszetételében rejlő potenciális lehetőségek kihasználásához olyannyira szükséges lenne –, a testületben is fájdalmasan hiányzik. A maguk helyén érthető és egyébként kétségtelenül jó szándékú individuális megközelítéseknek természetesen egy társadalmi párbeszédre hívatott testületben is meg van a helyük és szerepük, de nem helyettesíthetik a kollektív megközelítéseket, és szükséges őket kordában tartani. Az individuális cselekvés ugyanakkor egyszerűbb és célravezetőbb, ha olyanok felé, – a miniszterelnök vagy a kormány –, irányul, ahova a testületen kívül is vezet út. A kollektív cselekvés szempontjából kitüntetett jelentősége van az Alapszabálynak, amely a határozathozatalban a csoportosulásokat hozza központi helyzetbe, – s ezzel eleve megakadályozza, hogy bárki, – a legjobb személyes szándékkal is –, a testületre tudja erőltetni saját személyes elgondolásait. Illetve a rotációs elnökség intézményéinek, – amely lehetetlenné teszi, hogy bárki a saját személyes képére szabhassa a testületet –, valamint a titkárság adminisztratív szervezetként történő definiálásának, – ami elvileg megakadályozza, hogy a testület fölött az adminisztrációja vegye át az irányítást. Hasonlóan kezdeti problémának tekinthető ugyanakkor, – a fentiekkel némileg ellentmondásban –, hogy működésének eddigi időszakában a GSZT tevékenységében olykor a saját Alapszabályát sem mindig vette figyelembe, illetve egyes vezetői érezhetően nem voltak tudatában, hogy mit tartalmaz az Alapszabály, s nem is vették a fáradtságot, hogy azt elolvassák. Hosszú utat kell tehát a Gazdasági és Szociális Tanácsnak ahhoz, hogy kialakuljanak, és általánosan elfogadottá váljanak azok a magatartásbeli megközelítések és munkamódszerek, a társadalmi párbeszédnek az a kollektív kultúrája, amely eredményes működéséhez és küldetése betöltéséhez nélkülözhetetlenek. Ebben nyilván az európai uniós országok gazdasági és szociális tanácsai, illetve olyan, – nem egy GSZT tag által egyébként ma lenézett, és nyilván nem is hibátlan –, hazai intézmények mutathatnak mintát, mint éppen az Országos Érdekegyeztető Tanács.


107

9. A Gazdasági és Szociális Tanács mérlege – összegzés 1. A Gazdasági és Szociális Tanács három éve, – 2007. augusztus 24-én –, tartotta meg alakuló ülését. Az országos párbeszéd európai uniós mintákat követő fórumaként a „civil társadalomnak” –, a gazdaság szereplőinek, a munkavállalóknak, a civil szervezeteknek és a tudománynak –, a képviselőit egyesíti magában, és küldetése a nemzetstratégiákról való konzultáció. A GSZT és a közel húszéves Országos Érdekegyeztető Tanács nem „riválisai” egymásnak, tevékenységük elvileg kiegészíti egymást, – az OÉT a munka világával kapcsolatos háromoldalú országos érdekegyeztetés intézménye, s részben, – ami a szakszervezeteket és munkaadókat illeti –, szereplőik is azonosak. A gyakorlatban az OÉT olyan ügyekkel is foglalkozott, amelyek sokkal inkább a GSZT hatáskörébe tartoztak (UMFT, konvergencia program, reformok), viszont az utóbbi nem vett napirendjére kitüntetetten nemzetstratégiai ügyeket. 2. A Gazdasági és Szociális Tanács létrejöttét az Országos Érdekegyeztető Tanácsban 2002. július 26-án született, az érdekegyeztetés megújításáról szóló megállapodás alapozta meg, Ezt, – a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumban, majd a Miniszterelnöki Hivatalban –, kétéves alapos szakmai előkészítés követte, amelynek fontos részét képezték a majdani résztvevőivel folytatott konzultációk, az ezek révén elért, – az Alapszabályban megjelenő –, egyetértés a szervezetet és a működést illetően. A szakmai előkészítő munkálatokba beépültek az országos érdekegyeztetés, – az Országos Érdekegyeztető Tanács –, akkor már másfél évtizedes működése során felhalmozódott tapasztalatok, és az európai gazdasági és szociális tanácsok tanulmányozásából fakadó ismeretek is. Bár a Gazdasági és Szociális Tanács tagjait 2004 augusztusában hivatalosan az akkori kormány, illetve miniszterelnök kérte fel, végső soron a testület a résztvevők közös akaratából jött létre. Ezt tagjai már a 2004. augusztus 24-i alakuló ülésen kinyilvánították, majd az Alapszabály elfogadásakor 2005. február 25én megerősítették. 3. A Gazdasági és Szociális Tanács, – a kormány és a tagság együttes akaratának megfelelően –, pártpolitikától mentesnek, – és a kormánytól is függetlennek –, szánt intézményként alakult meg. Ennek számos garanciája van. Így a tagok olyan módszerekkel történt kiválasztása, amelyek minimalizálták, – jóllehet teljesen nem küszöbölték ki –, hogy politikai kiválasztás történjen. A testület maga alakíthatta ki belső működési szabályait, – amelyeket később az Alapszabály rögzített –, és egyetértésével született meg az országgyűlés által róla hozandó törvény tervezete is. A kor-

108


mány nem tagja a testületnek, – a határozathozatalban nincs szavazati joga –, csupán „állandó résztvevőként” van jelen a vitákban. A kormány, – a GSZT igényének eleget téve –, tartózkodott attól is, hogy a testület munkaprogramját befolyásolja. Tisztázatlan és szabályozatlan maradt ugyanakkor, – függetlenségének és az ezt demonstrálni hívatott külső jegyeknek a hangsúlyozásán és küldetésének általános körvonalazásán túl –, hogy a testületnek mik a feladatai, működtetésében milyen konkrét felelősségek terhelik magát a testületet és a kormányt. Ez egyaránt ellentmond a hétköznapi racionalitásnak és az európai gyakorlatnak, amelyben a gazdasági és szociális tanácsok feladata a kormányzati munka, – ide értve a jogszabályok előkészítését –, segítése. 4. A Gazdasági és Szociális Tanács három év során 11 plenáris ülést tartott. Több ízben foglalkozott az Új Magyarország Fejlesztési Tervvel, – ehhez számos tagja és csoportosulása tett észrevételt –, a megfogalmazott véleményekre a fejlesztéspolitikai kormánybiztos érdemben reagált, azokat hasznosította. Képviselői meghívást kaptak a kormányfő elnökölte Nemzeti Fejlesztési Tanácsba és a kiemelt reformtémákkal foglalkozó három „nemzeti kerek asztalba”. Álláspontot alakított ki a lisszaboni stratégiáról. Az ezeken túlmutató, a társadalom és a politika számára egyaránt nagy kihívást jelentő nemzetstratégiai témákat a Gazdasági és Szociális Tanács eddig elkerülte, – vagy azok kerülték el őt –, így a konvergencia program és általában a reformok, amelyek közül egyedül, – s meglehetős késlekedéssel –, csupán az egészségügyi reformmal foglalkozott. 5. A Gazdasági és Szociális Tanács eddigi legnagyobb horderejű kezdeményezése, – amelyet 2005. február 25-én tett, majd a választásokat követően 2006. május 25-én újrafogalmazott és megerősített –, társadalmi szerződés elérését célozta meg, amely a reformokkal foglalkozna. Bár ennek előkészítésére munkabizottságot hozott létre, – ennek égisze alatt született egy szövegtervezet és egy tanulmánykötet –, állásfoglalást fogadott el és felhívást intézett a kormányhoz és a politikai pártokhoz, – erőfeszítései eddig eredménytelenek voltak. Ez összefügghet azzal is, hogy a GSZT saját maga, – s munkabizottsága –, sohasem vitatta meg érdemben a társadalmi szerződés kérdését, s azoknak a nagy nemzetstratégiai témáknak a többségét sem, amelyek tartalmát adhatnák. Mint ahogy a miniszterelnök 2005. decemberi „Megegyezés a köztársaságért” címet viselő 12 pontos javaslatát sem.


109

6. A Gazdasági és Szociális Tanács keretében megvalósuló társadalmi párbeszéd fő értéke (lenne), hogy keretei között különféle társadalmi csoportosulások, – a munkavállalók, a gazdaság, a civilek és a tudomány –, eltérő érdekeket és nézeteket megjelenítő képviselői vitathatnak meg a társadalom egésze számára fontos nemzetstratégiai ügyeket, és alakíthatnak ki olyan közös álláspontot, amelyet a kormány sem hagyhat figyelmen kívül. Sajnálatos, hogy ez ideig a GSZT még nem igazán működött testületként, s jórészt elmaradtak az érdemi viták a tagok, illetve a csoportosulások között. Ülésein, – amikor a gazdaság és a társadalom számára fontos ügyek napirendre kerültek –, egyéni vagy szervezeti vélemények hangoztatása volt a jellemző, – ami természetesen önmagában is fontos –, de a párbeszéd hiányzott. Tevékenységét is, – egyébként önmagukban dicséretes és köszönetet érdemlő –, individuális kezdeményezések uralták, s jórészt hiányoztak a kollektív megközelítések. 7. A Gazdasági és Szociális Tanácson belül ma hiányoznak a feltételek, – főleg munkaszervezési és eljárásbeli hiányosságok folytán –, az érdemi tartalmi viták és a kollektív állásfoglalások előkészítéséhez. A soros elnök és a plenáris ülések előkészítésére hivatott Állandó Bizottság sincs abban a helyzetben, hogy irányítsa a testület és összehangolja a csoportosulások munkáját, mint ahogy ez nem is feladatuk. A csoportosulásokon belül, – egy-két kivételtől eltekintve –, alig folyik belső munka. Nincsenek állandó munkabizottságok, amelyek az érdemi, tartalmi vitákat előkészítenék. A titkárságra, – amely alapvetően adminisztratív feladatok ellátására lett életre híva –, érdemi, tartalmi ügyekben, – egy-két pozitív kivételt leszámítva –, kevéssé dolgozik a testület és Állandó Bizottság „keze alá”. Míg ugyanis az Országos Érdekegyeztető Tanács mögött „ott áll” a kormány és szakapparátusa, a GSZT mögött, – a testület igényeinek eleget téve –, nincs ott, azaz magáról kell gondoskodnia. 8. A Gazdasági és Szociális Tanácsnak kezdettől fogva határozott igénye, hogy szülessen róla törvény az országgyűlésben, amire a miniszterelnök ismételten ígéretet tett. Erre 2005/6 fordulóján történt is egy sikertelen kísérlet, – a kormány a GSZT által támogatott törvényjavaslatot nyújtott be az országgyűlésnek, ahol viszont az nem kapta meg a szükséges támogatást. Napjainkig világossá vált, hogy csak olyan törvényjavaslatnak lehet bizonyos, de korántsem biztos esélye a parlamenti elfogadásra, – ezt a kormány el is készítette –, amely a GSZT újjáalakítását és tagságának újrarendezését vonná magával.

110


Ezért a GSZT, – és a kormány –, részéről is megfontolást kíván, hogy érdemes a törvény esetleges elérése érdekében „beáldozni” a már létrehozott, és a működés kezdeti biztató jeleit mutató mostani testületet? Különösképpen, mivel a GSZT legitimációjához, illetve érdemi és hatékony működéséhez a törvényre nincs feltétlenül szükség, és ennek elérését „külső kényszerek” sem erőltetik. 9. A Gazdasági és Szociális Tanács három évvel létrejötte után is jószerivel ismeretlen nem csupán a szélesebb nyilvánosság számára, – ami még nem feltétlenül jelent gondot –, de a politikai és szakmai közvélemény számára is. Ez összefügg a kommunikáció hiányosságaival, végső soron azonban leginkább azzal, hogy a testületben kevéssé kerültek napirendre olyan ügyek, nem folytak olyan viták, nem születtek olyan állásfoglalások, – még ha azok, amelyek megszülettek, a maguk helyén hasznosak is voltak –, amelyekkel a kormánynak számolnia kellett, s amelyek „lázba hozták volna” a médiát, illetve a szélesebb, vagy akár a szakmai közvéleményt. 10. A Gazdasági és Szociális Tanács összetétele alapján, – négy jelentős társadalmi csoportosulás kiváló és tekintélyes képviselőit egyesíti magában –, páratlan lehetőséget kínál a sikeres és eredményes társadalmi párbeszédre. A megalakulása óta eltelt három év során talán már túljutott működésének kezdeti nehézségein, s biztató jelek és remény vannak arra, hogy, – a gyakorlati működés által felszínre hozott természetes gyengeségek kiküszöbölésével –, a nemzetstratégiákról folyó országos társadalmi párbeszéd meghatározó, – befolyásos és tekintélyes –, intézményévé nője ki magát. Ahhoz, hogy ez valóra váljék a tagoktól, a csoportosulásoktól és a vezető tisztségviselőktől –, szükségesek erőfeszítések, további idő- és energia ráfordítások, és továbbra is nélkülözhetetlen a kormány támogató magatartása. Az eredményeket illetően ugyanakkor a testületnek magának, – de a kormánynak, a nyilvánosságnak és a társadalomnak is –, türelmet kell tanúsítaniuk. Egyetlen olyan európai gazdasági és szociális tanács sincs, amely az „éj leforgása alatt” lett volna azzá, ami most.


111

112


V. FEJEZET Gazdasági és szociális tanácsok az Európai Unióban. Az intézmények nemzetközi áttekintése 1. Az Európai Unió – sokszínűség a társadalmi párbeszédben A kötet előző fejezeteiben számos alkalommal hivatkozunk európai példákra, a hazai Gazdasági és Szociális Tanácsot érintő egyes kérdéskörök tárgyalásakor. Különösen a testület jellegének, jogi hátterének, összetételének, feladatkörének, illetve a GSZT és a kormány viszonyának témakörével összefüggésben. A magyar Gazdasági és Szociális működését és esetleges működési problémáinak jobb megértését segítheti egy nemzetközi kitekintés az Európai Unió, illetve a tagállamok szintjén működő hasonló testületek bemutatásával. Mindezt fontosnak tartjuk akkor is, ha mindjárt az elején megjegyezzük, hogy e tekintetben koránt sincs egységes európai gyakorlat, sőt ellenkezőleg a gazdasági és szociális tanácsokra, vagy hasonló elnevezésű intézményekre sokkal inkább a különbözőség és a sokszínűség a jellemző. Az egymástól számos tekintetben eltérő nemzeti sajátosságok miatt természetesen az európai példákra történő hivatkozásokat is a saját helyükön szükséges kezelni, hiszen mindenre – és kis túlzással – mindennek az ellenkezőjére is lehet példát találni. Jóllehet, hasonló intézmények nem csupán Európában, hanem azon kívül is – Afrikától Ázsiáig – más kontinensen is léteznek, itt csupán az európai intézményekkel és azon belül is az Európai Unió tagállamainak intézményeivel kívánunk foglalkozni. Napjainkban az Európai Unió tagállamainak többségében létezik – elnevezésétől függetlenül – olyan intézmény, szervezet, amelynek küldetése a gazdasági és szociális kérdésekről való konzultáció. Kivételként leggyakrabban az Egyesült Királyság és Németország kerül említésre, de ide sorolható Dánia, Svédország vagy az újabb tagállamok közül Ciprus és Lettország is. A vizsgálódás során az első kérdés, amely felmerült éppen az volt, hogy a létező intézmények sorából, tulajdonképpen melyeket tekintünk, és mi alapján gazdasági és szociális tanácsnak? Ennek alapja elnevezésük, küldetésük, funkcióik, összetételük vagy egyéb szempont? Az elnevezés és a küldetés, funkció szempontjait tekintettük irányadónak – fenntartva és elismerve annak lehetőségét –, hogy ez nem feltétlenül vezetett minden esetben egyértelmű eredményhez.90 Az elemzett intézmények azok, amelyeket az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság is gazdasági és szociális tanácsnak tekint. 90

A nemzetközi áttekintés abban az értelemben nem teljes, hogy kimaradt egy-két klasszikusan tripartit – azaz nem gazdasági és szociális tanács-típusú - intézmény, mint például a hazai Országos Érdekegyeztető Tanács, amelyre egyébként a megelőző fejezetek ismételten kitérnek.


113

A kötet zárófejezete arra vállalkozik, hogy áttekintse és egy meghatározott szempont rendszer szerint összehasonlítsa az Európai Unió tagállamaiban a gazdasági és szociális konzultáció keretéül szolgáló intézményeket. Egyértelműen intézményi megközelítésről van szó és nem volt célunk szélesebb értelemben az egyes országok konzultációs és szociális párbeszéddel kapcsolatos átfogó és mindenre kiterjedő gyakorlatával foglalkozni. Az összehasonlítás főbb szempontjai az alábbiak voltak: • az intézmény létrehozásának alapja (jogszabály, megállapodás), • feladatok, jogosítványok, (a testület és a kormány viszonya, jogok és kötelezettségek), • összetétel, • működési kérdések (a működés szabályozottsága, a működés szervezeti keretei, kormányzati szerepvállalás a működtetésben), Az elemzés, összehasonlítás alapjául a tanácsokra vonatkozó jogszabályok (ahol ilyen létezik), belső működési szabályzatok, a szakirodalom és egyéb úton hozzáférhető információk szolgáltak.

2. A gazdasági és szociális tanácsok létrejöttének történelmi folyamata Mindenek előtt el kell fogadni és tényként kell kezelni – mint erre ismételten utaltunk –, hogy a gazdasági és szociális tanácsok tekintetében egységes európai modell nem létezik. A gazdasági és szociális kérdésekről való konzultáció céljából Európában létrejött intézmények egyik legjellemezőbb vonása éppen azok sokszínűsége. A változatosság magyarázatát mindenek előtt az egyes országok igen eltérő történelmi, társadalmi-gazdasági körülményeiben kell keresni, amelyek meghatározó módon befolyásolták a gazdasági és szociális tanácsok létrejöttét. Ennek részletes elemzése nyilván nem tárgya a tanulmánynak, de nem is lehet teljesen figyelmen kívül hagyni. Az első ilyen intézmények létrejöttének időpontja a II. világháborút követő időszakra tehető, de van példa arra is, hogy a mai gazdasági és szociális tanács elődjének tekinthető intézmény már a két világháború között is létezett. Franciaországban 1925-ben jött létre – ismereteink szerint elsőként – ilyen intézmény, az Országos Gazdasági Tanács (Conseil National Économique), amely a miniszterelnök mellett működő konzultatív testület volt. Az Európai Gazdasági Közösség 1957. évi megalakulásával a gazdasági és szociális tanácsok köre folyamatosan bővült. Az Unió több körben történő bővítése pedig tovább szélesítette ezt a folyamatot. Az egyes országok Európai Unióhoz történő csatlakozása és a konzultatív testület létrehozásának időpontja között közvetlen időbeli összefüggés általában nincs. 114


Az országok jelentős részében ezek a konzultatív testületek az európai uniós tagságot megelőző időpontban jöttek létre, néhány országban pedig, – ilyen például Luxemburg, Görögország, Portugália, Spanyolország –, a tagság után néhány évvel. De akad példa arra is, amikor az intézmény létrehozását a társulási tárgyalások során vállalt kötelezettség „kényszerítette” ki. Magyarországon a csatlakozás évében alakult meg a Gazdasági és Szociális Tanács, de nem hagyható figyelmen kívül, hogy Magyarországon már 1988-ban – a közép-kelet európai térségben elsőként – létrejött az országos tripartit társadalmi párbeszéd keretéül szolgáló intézmény, az Országos Érdekegyeztető Tanács. De ehhez hasonló Bulgária és az akkori Csehszlovákia esete is. Mindkét országban 1990-ben háromoldalú megállapodás hozta létre a társadalmi párbeszéd egy más típusú intézményét, Bulgáriában az Országos Érdekegyeztető Bizottságot (mai elnevezése a Tripartit Partnerség Országos Tanácsa), Csehszlovákiában pedig a Társadalmi és Gazdasági Megállapodások Tanácsát. Az alábbi táblázatban az egyes országok EU-tagságának és a gazdasági és szociális tanácsok, vagy hasonló intézmény létrejöttének időpontját vetettük össze, az EU bővítésének időrendi sorrendjében. Ország

EU-tagság időponja

91

Belgium

1957

Franciaország Hollandia Luxemburg NSZK Olaszország Egyesült Királyság Dánia Írország Görögország Portugália Spanyolország Ausztria Svédország Finnország Ciprus Csehország Észtország Lengyelország Lettország Litvánia Magyarország Málta Szlovákia Szlovénia Bulgária Románia

1957 1957 1957 1957 1957 1973 1973 1973 1981 1986 1986 1995 1995 1995 2004 2004 2004 2004 2004 2004 2004 2004 2004 2004 2007 2007

91

Az intézmény létrehozása 1948 1952 1958 (1925) 1950 1966 – 1957 – – 1973 1994 1991 1991 1963 – 1966 – 1997 1999 2001 1995 2004 2001 1997 1992 2001 2001

1948: Központi Gazdasági Tanács; 1952: Országos Munkaügyi Tanács


115

A fenti adatok jól érzékeltetik, hogy az első intézmények megjelenése és napjaink között eltelt több mint félévszázados időszakban, az intézmények a legkülönbözőbb időpontban és – tegyük hozzá – igen eltérő társadalmi-gazdasági körülmények között jöttek létre. A közép- és kelet európai tagállamokban létrejött intézmények részletes elemzése, a sajátos történelmi körülményekre tekintettel – egy külön tanulmány tárgya lehetne. A legelső gazdasági és szociális tanácsok Belgiumban, Hollandiában és Franciaországban alakultak meg, már az Európai Gazdasági Közösség l957. évi létrehozását megelőzően. Elődszervezetek pedig már az 1920-as, 1930-as években léteztek ezekben az országokban. Arra vonatkozóan nem állnak rendelkezésünkre pontos információk, hogy milyen módon befolyásolta ezen intézmények létezése a későbbi folyamatokat, de hogy befolyásolta és bizonyos tekintetben talán „példaként” is szolgáltak, az nem vonható kétségbe. A fent említett mindhárom ország az EGK alapító tagja, ezért joggal feltételezhetjük, hogy ezen országok tapasztalata is hozzájárult ahhoz, hogy már az alapító szerződés92 rendelkezett egy ilyen típusú szervezet létrehozásáról közösségi szinten: „Gazdasági és Szociális Bizottság kerül felállításra tanácsadó jelleggel. Ez a bizottság a gazdasági és társadalmi élet különböző csoportjainak, különösen a termelők, mezőgazdasági dolgozók, közlekedési vállalkozók, munkavállalók, kereskedők, kézművesek, szabadfoglalkozásúak és a közvélemény képviselőiből áll.”

A Gazdasági és Szociális Bizottság léte és működése szintén hatással lehetett és bizonyos tekintetben mintául szolgálhatott a későbbiekben tagállami szinten életre hívott konzultatív testületeknek.

3. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot (EGSZB) azzal a céllal hozták létre az Európai Közösség alapítói, hogy a közösségi döntések előkészítésébe bevonják a különböző gazdasági és szociális érdekcsoportokat. A testületben helyet foglaló gazdasági és érdekvédelmi szervezetek három csoportot képeznek: 1.) munkaadók csoportja, 2.) munkavállalók csoportja, 3.) egyéb érdekvédelmi szervezetek csoportja. Ez utóbbi igen széles érdekcsoportokat fog össze (pl. környezetvédők, fogyasztóvédelmi szervezetek, egyéni vállalkozók, tudósok, tanárok, szövetkezeti tagok, nem kormányzati szervezetek stb.) és ezáltal lehetővé teszi a szervezett civil társadalom sokszínű (társadalmi, szakmai, gazdasági és kulturális) érdekeinek kifejezésre juttatását. 92

116

1957. évi Római Szerződés, 3. Fejezet, 193-198. cikk


A Tanácsnak jelenleg – Bulgária és Románia felvételét követően – 344 tagja van, akik kinevezésére személyükben kerül sor. A tagok személyére a tagállamok kormányai tesznek javaslatot. (A Gazdasági és Szociális Tanácsban természetesen azok az országok is rendelkeznek képviselettel, amelyekben nemzeti szinten gazdasági és szociális tanács, vagy hasonló intézmény létrehozására nem került sor.) Megjegyezzük, hogy a közép- kelet európai országok jelentős részének kapcsolata az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsággal már jóval uniós tagságukat megelőző időpontra nyúlik vissza. Az Európai Unió közép-kelet európai bővítése során – már a társulási tárgyalások szakaszában – az EGSZB konzultatív vegyes bizottságokat hozott létre a tagjelölt országokkal. Ilyen un. konzultatív paritásos bizottság – a társult országok közül – elsőként Magyarországgal jött létre 1996-ban.93 Az EGSZB alapvető feladata, hogy gazdasági, szociális- és foglalkoztatási kérdésekben tanácsot adjon az Európai Bizottságnak és Európai Tanácsnak, ugyanakkor mint konzultatív szerv, a közösségi döntések befolyásolására lehetőségei meglehetősen korlátozottak. Jóllehet a Szerződés konkrétan meghatározza azokat a kérdéseket, amelyekben fenti intézmények kötelesek konzultálni az EGSZB-vel, de véleményét nem kötelesek figyelembe venni. A vélemény kialakítására határidőt szabhatnak. A véleményadás elmulasztása, vagy késedelmes kialakítása ugyanakkor nem késleltetheti a döntéshozatali folyamatot. Az EGSZB-nek háromféle véleményezési lehetősége, jogosítványa van: • az Európai Bizottság, a Tanács vagy az Európai Parlament felkérésére adott vélemény, • saját kezdeményezésű vélemény, • feltáró vélemény, amelyben az Európai Bizottság, a Parlament vagy a soros Elnökség felkérésére egy adott témában fejti ki véleményét és tesz javaslatot (ez utóbbi számos esetben az Európai Bizottság javaslatainak alapját képezheti) A Bizottság élén elnök és Vezetőtestület áll, amelyet kétéves időtartamra maga választ. A Bizottság két alelnöke a költségvetési, illetve kommunikációs csoport munkáját irányítja. A Bizottság munkáját Titkárság segíti, melynek tevékenységét a főtitkár irányítja. A Bizottságnak hat szekciója van: 1.) Gazdasági és Monetáris Unió, gazdasági és szociális kohézió, 2.) Egységes piac, termelés és fogyasztás, 3.) Közlekedés, energia, infrastruktúra és információs társadalom, 4.) Foglalkoztatás- és szociálpolitika, állampolgárság, 5.) Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és környezetvédelem, 6) Külkapcsolatok. 93

Társulási Tanács 1/1996. sz. határozata. Magyar Közlöny, 1996.80.sz.


117

Ezen túlmenően bizonyos sajátos jellegű, vagy több szekciót érintő témák esetén az EGSZB ideiglenes „ad hoc” szervezetet is létrehozhat, amelyeket általában albizottságnak neveznek. A plenáris ülés az EGSZB véleményét – a szekciók álláspontjának figyelembevételével – egyszerű szótöbbséggel fogadja el, amelyet az Európai Tanácshoz, az Európai Bizottsághoz és az Európai Parlamenthez továbbítanak és közzéteszik az Európai Unió hivatalos lapjában. Fentiek alapján állíthatjuk, hogy az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság az Európai Unió „kormánya”, az Európai Bizottság mellett ugyanolyan, vagy nagyon hasonló szerepet tölt be, mint a nemzeti szinten létrehozott tanácsok a nemzeti kormányok mellett. Működése ugyanakkor ugyanolyan mértékben eltér a nemzeti gazdasági és szociális tanácsokétól, mint ahogy az Európai Unió Bizottságáé a nemzeti kormányokétól.

4. Az európai gazdasági és szociális tanácsok létrehozásának alapja – jogszabály vagy megállapodás? Az elkövetkezőkben az európai uniós országok gazdasági és szociális tanácsait mutatjuk be – a hazai Gazdasági és Szociális Tanács oldaláról nézve – néhány kiemelt szempont alapján. (Az európai gazdasági és szociális tanácsok országonkénti részletes bemutatását lásd a VII. számú Mellékletben.) A testületek létrehozásának alapja tekintetében az Európai Unió országaiban általában kétféle gyakorlattal találkozunk. Az országok többségében a testületet jogszabály hozta létre, vagy később jogszabály született róla, de e tekintetben is meglehetősen árnyalt a kép. Azokban az országokban, ahol a testületnek jogszabályi alapja van, ott a szabályozás általában törvényi szinten történt. Ez alól lényegében csak Észtország képez kivételt, ahol kormányrendelet hozta létre a Gazdasági és Szociális Tanácsot. A gazdasági és szociális tanács törvény alapján jött létre az alapító, illetve régebbi tagországok közül Belgiumban, Finnországban, Franciaországban, Görögországban, Hollandiában, Luxemburgban, Olaszországban, Portugáliában és Spanyolországban. Az utóbb csatlakozott országok közül pedig Bulgáriában, Lengyelországban, Máltán és Romániában. Litvániában és Szlovákiában az

118


eredetileg megállapodással létrehozott testületről később született jogszabály. Litvániában a Munka Törvénykönyve, Szlovákiában az országos tripartit konzultációról szóló törvény keretében. Ez utóbbit 2007 elején fogadta el a szlovák parlament. A törvények jellege vonatkozásában is jelentős eltéréseket figyelhetünk meg az egyes országok gyakorlatában. A törvények vagy keretjellegűek és a működés részletes szabályait más formában rögzítették, vagy néhány esetben meglehetősen részletes szabályozást tartalmaznak. Előbbire példaként a francia, utóbbira a holland törvényt említhetjük. Különbség figyelhető meg a törvények esetében a jogalkotás tárgya szempontjából is. Találkozunk olyan törvényekkel, amelyek kizárólagos tárgya a testület, a gazdasági és szociális tanács, vagy átfogó törvényekkel (pl. munka törvénykönyve, társadalmi párbeszédről szóló törvény, stb.), amelynek keretében, annak részeként tartalmaz rendelkezéseket a jogszabály a tanácsról. Néhány országban a gazdasági és szociális tanács, vagy hasonló intézmény létrehozásának alapját az alkotmány is rögzíti. Az alkotmányos alapok tekintetében is megfigyelhetünk bizonyos eltéréseket. A különbség alapvetően abban jelentkezik, hogy az alkotmány csupán a szociális párbeszéd alkotmányos alapelvét rögzíti, vagy felhatalmazást ad a testületről szóló törvény megalkotására. Arra is van példa, hogy alkotmány nevesíti is az intézményt (például a francia alkotmány). A testületnek alkotmányban rögzített alapja van Franciaországban, Görögországban, Hollandiában, Lengyelországban, Olaszországban, Portugáliában és Romániában. Görögországban a 2001. évi alkotmány módosítással, Portugáliában az 1989. évi alkotmánymódosítással, Lengyelországban és Romániában pedig az új alkotmányok elfogadásával teremtődtek meg ezek a legmagasabb szintű jogszabályi alapok. Az 1958. évi francia alkotmány külön címben tartalmaz rendelkezéseket a Gazdasági és Szociális Tanácsról, egyben felhatalmazást adva működésére és szervezetére vonatkozó törvény megalkotására. Az országok másik csoportját azok alkotják, amelyekben a gazdasági és szociális tanácsok működésének alapja nem jogszabály, hanem a kölcsönös együttműködés, párbeszéd minden részes fél által vállalt elve. Az erre irányuló megállapodás lehet informális, azaz nélkülözi az erre irányuló szándék formális rögzítését, vagy a felek által aláírt megállapodás formáját ölti. Informális megállapodással jött létre 1963-ban és működött hosszú éveken keresztül az osztrák Gazdasági és Szociális ügyek Tanácsa, amelyet azután 1992-ben a felek egy formális megállapodással is megerősítettek. Megállapodással jött létre a gazdasági és szociális tanács továbbá Írországban, Csehországban, Litvániában, Szlovákiában, Szlovéniában és Magyarországon. Mint említettük Litvániában és Szlovákiában később jogszabály is született a


119

testületekről. Magyarországon a Gazdasági és Szociális Tanács alapját egy, az Országos Érdekegyeztető Tanácsban 2002-ben – az érdekegyeztetés megújításáról – született megállapodás hozta létre. 2005-ben a magyar kormány törvényjavaslatot nyújtott be az országgyűléshez, amely azonban nem kapta meg az elfogadásához szükséges támogatást.

5. A gazdasági és szociális tanácsok küldetése, feladatai és jogosítványai – viszony a kormányokhoz A gazdasági és szociális tanácsok küldetésének meghatározása az egyes országokban nagyon hasonló, lényegi különbség – kisebb hangsúly eltolódásokat leszámítva – szinte nem tapasztalható. A gazdasági és szociális tanácsok küldetése – leegyszerűsítve – a társadalom egészét érintő átfogó gazdasági és társadalmi kérdésekről való konzultáció a konszenzus elősegítése érdekében és ezzel összefüggésben a társadalmi párbeszéd és a társadalmi béke erősítése. Ami az egyes testületek tényleges feladatait és jogosítványait illeti, ott már mutatkoznak különbségek, eltérések attól függetlenül, hogy a gazdasági és szociális tanácsok magukat általában konzultatív, tanácsadó testületként definiálják. Ezért ez részletesebb elemzést érdemel. A gazdasági és szociális tanácsok feladatait két szempontból kívánjuk elemezni. Elsőként azzal a kérdéssel foglalkozunk, hogy azokban a testületekben, amelyekben a feladat tartalma „csupán” konzultáció, tanácsadás, véleményezés – az kinek a kezdeményezésére, milyen módon történik. A testületek ilyen típusú – általánosnak mondható – tevékenységét tanulmányozva azt látjuk, hogy nagyjából kétféle gyakorlat van. Ezt a tevékenységet a gazdasági és szociális tanácsok saját kezdeményezésből, vagy a kormány, – néhány esetben – a parlament felkérésére végzik. Az eltérések abban jelentkeznek, hogy e tekintetben a testületeknek, illetve kormányoknak mennyire vannak erős jogosítványaik, illetve kölcsönös kötelezettségeik, illetve vannak-e ilyenek egyáltalán. A testület számára létezik-e olyan kötelezettség, hogy meg kell tárgyalnia az elé benyújtott javaslatot, vagy pedig ez a tanács döntésén múlik. A kormány számára pedig van-e olyan kötelezettség, hogy bizonyos javaslatokat köteles a testület elé bevinni. További kérdés, hogy a kormányok, parlamentek milyen mértékben veszik figyelembe a tanácsok véleményeit, javaslatait és erről milyen a visszacsatolás a tanácsokhoz.

120


Az európai gyakorlat sokszínűségéből adódóan valamennyi megoldásra találunk példát. A példák sorából itt azokat tartjuk kiemelésre érdemesnek, ahol a konzultáció, véleménykérés, illetve véleményezés kötelezettséget jelent vagy a tanács, vagy a kormány, vagy mindkettő számára. Nem törekszünk teljességre, csupán az egymástól eltérő gyakorlatokat kívánjuk érzékeltetni, bemutatni. A belga Országos Munkaügyi Tanács – törvényi felhatalmazás alapján – a munkajog és szociális jog területén a jogalkotási folyamatban jelentős véleményezési, javaslattételi jogosítványokkal rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy a törvényekben előírt kérdésekben kötelező konzultációt folytatni a tanáccsal és előzetesen kikérni a véleményét. Hasonló módon Franciaországban a Gazdasági és Szociális Tanács köteles véleményezni valamennyi gazdasági és szociális tárgyú törvényjavaslatot (kivéve a költségvetési törvényt). A kormány ezt sürgősségi eljárás keretében is kérheti rövid határidővel. A tanács delegálhat egy tagot véleményének ismertetésére a parlamentbe. Ezzel egyidejűleg a miniszterelnöknek is megvan az a kötelezettsége, hogy minden évben tájékoztatást adjon arról, hogy a tanács véleményéből, javaslataiból mi került elfogadásra. A görög Gazdasági és Szociális Tanács bizonyos tárgykörökben szintén köteles jogszabályokat véleményezni. Ezeket a tárgyköröket törvény határozza meg. Véleményét a kormány rendkívüli, 15 napos határidővel is kérheti. A luxemburgi kormány általában – a rendkívüli sürgősség esetét kivéve – kikéri a Gazdasági és Szociális Tanács véleményét a gazdasági és szociális kérdések szabályozása esetén. A Tanácshoz fordul általában minden olyan kérdésben is, amelyekben a szakmai kamarák álláspontja jelentősen eltér egymástól. Ez utóbbi esetben a Tanács egységes, koordinált álláspontot alakít ki. Portugáliában a kormánynak van olyan kötelezettsége, hogy minden évben be kell számolnia a Gazdasági és Szociális Tanács véleménye, javaslata alapján megtett intézkedéseiről. Spanyolországban törvény határozza meg azokat az eseteket, amelyekben a Gazdasági és Szociális Tanács számára a véleményalkotás kötelező, más esetekben csupán lehetőség. A Tanács véleménye természetesen a kormányra nézve nem kötelező. Romániában a jogalkotók minden olyan esetben kikérik a Gazdasági és Szociális Tanács véleményét, amikor a jogalkotás tárgya a béreket, vagy a munkaadók és munkavállalók alapvető jogait és kötelezettségeit, a társadalombiztosítást, a nyugdíjakat, vagy a munkanélküliek jogait érinti.


121

Más országokban ilyen típusú konzultációs kötelezettség egyik fél számára sem áll fenn (sem vélemény kérésére, sem vélemény adására), az elsősorban a partnerek eseti döntésének a függvénye. A kormány nem rendszeresen és nem meghatározott tárgykörökben fordul a tanácshoz. Ez utóbbi megoldás – megítélésünk szerint – „súlytalanabbá” teszi ezeket a testületeket. A magyar Gazdasági és Szociális Tanács működése sajátosnak – és valószínűleg egyedülállónak – tekinthető ebből a szempontból. A tanács – a 2005. december 1-ei ülésen megfogalmazott álláspontja szerint – még annak a döntésnek a lehetőséget is fenntartja a maga számára, hogy kíván-e egyáltalán konzultációt folytatni vagy sem a kormány által hozzá benyújtott javaslatról. Ugyanakkor teljesen informális alapon, a felek kölcsönös együttműködési szándékán alapuló testület, a kölcsönös jogok és kötelezettségek deklarálása nélkül is lehet eredményes. Ez utóbbira a legjellemzőbb példa az osztrák Gazdasági és Szociális ügyek Tanácsa. Természetesen nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy ez utóbbi a munkaadók és munkavállalók közötti konzultáció fóruma, azonban egy olyan testület (Paritásos Bizottság) albizottságaként működik, amelynek keretében a kormány és a szociális partnerek között folyik a párbeszéd és ezáltal képes befolyásolni a kormány döntéseit a kompetenciájába tartozó kérdésekben. A másik szempont, amelyből a gazdasági és szociális tanácsok működését érdemes vizsgálni, hogy az egyes testületeknek vannak-e egyéb olyan feladatai, jogosítványai, amelyek túlmutatnak az általános konzultációs, tanácsadási, véleményezési funkción. Azokban az országokban, ahol a gazdasági és szociális tanácsok un. többlet jogosítványokkal és egyéb hatáskörökkel is rendelkeznek, ezek a jogosítványok általában egy hosszabb folyamat eredményeként szélesítették a testület hatáskörét. Belgiumban az 1952 óta működő Országos Munkaügyi Tanács eredetileg konzultatív testületként jött létre, majd 1968-ban törvény hatalmazta fel országos és ágazati kollektív megállapodások kötésére. A holland Szociális-Gazdasági Tanács azon túl, hogy a kormány legfőbb konzultatív testülete, egészen speciális jogosítványokkal is rendelkezik. A tanácsnak igazgatási jellegű feladata is van: a gazdaság különböző szektoraihoz tartozó bipartit (munkaadókból és munkavállalókból álló) szakmai és szakmaközi szervezetek irányításának, felügyeletének ellátása. Ezen túlmenően a tanács fontos szerepet tölt be bizonyos törvények végrehajtásában is (pld. Üzemi Tanácsokról szóló Törvény .) Ez utóbbival kapcsolatban olyan jogosítvánnyal is rendelkezik, hogy mentességet adhat az üzemi tanács létrehozása

122


alól. Fontos szerepet tölt be a cégek összevonása területén is különböző „kódexek” kidolgozásával, melyek egy része törvényi szintre is emelkedett. Cégösszevonással kapcsolatos konfliktusos helyzetek megoldására 5 fős arbitrációs testületet működtet. Jelentős tevékenységet végez a fogyasztóvédelem területén a vállalkozások és a fogyasztói szervezetek közötti párbeszéd ösztönzésével. Írországban az Országos Gazdasági és Szociális Tanács három évente átfogó jelentést készít az ország gazdasági és társadalmi helyzetéről és ezek a jelentések képezik az un. társadalmi szerződések alapját, melyek közül itt csupán példaként a 2003-2005.évekre szóló Fenntartható Fejlődésről szóló megállapodást említjük. Megjegyezzük a társadalmi szerződések kérdése szintén egy külön tanulmány tárgya lehetne, hiszen ilyenek nem csupán Írországban születtek, azonban ezek „kihordása” nem mindenütt és nem feltétlenül a gazdasági és szociális tanácsok keretében történt. Az olasz Gazdasági és Munkaügyi Tanács esetében említésre érdemes az a jogosítványa, hogy meghatározott körben (foglalkoztatás, munkajogi kérdések) jogalkotást is kezdeményezhet, ezen kívül a kollektív megállapodások archívumának szerepét is betölti. Munkaügyi adatbázist működtet, az adatfelvételt végző intézmények (adatszolgáltatók) közreműködésével. A lengyelországi helyzet abból a szempontból kivételes, hogy ott a Szociális és Gazdasági ügyek Bizottsága részt vesz a költségvetési törvény és a kapcsolódó törvények kidolgozásában. (Ez a jogosítvány általában kivételt képez a gazdasági és szociális tanácsok jogosítványai tekintetében, még a véleményalkotás szintjén is.) Romániában a Gazdasági és Szociális Tanács a munkaügyi vitákban közvetítői, mediátori szerepet tölt be abban az esetben ha erre mindkét fél felkéri. A szlovén Gazdasági és Szociális Tanács egyesíti a konzultatív és a tárgyalási funkciókat. A tanács keretében társadalmi szerződések és bérpolitikai megállapodások egyaránt születnek. (Megállapodás a nyugdíjreformról, a munkaügyi kapcsolatokról szóló törvényről, a 2003-2005. évekre szóló átfogó társadalmi szerződés, stb.). Az európai gazdasági és szociális tanácsok sorában van néhány olyan testület, amely hangsúlyosan a gazdasági élet, vagy a munka világával összefüggő problémákra koncentrál. Előbbire példaként említhetjük Finnországot, utóbbira Belgiumot és Olaszországot. Ezek a tematikai hangsúlyok egyébként a testületek elnevezésében is tükröződnek. (Finnország – Gazdasági Tanács, Belgium – Országos Munkaügyi Tanács, Olaszország – Országos Gazdasági és Munkaügyi Tanács).


123

6. A gazdasági és szociális tanácsok összetétele és tagsága Az európai gazdasági és szociális tanácsok a tagok száma tekintetében is igen változatos képet mutatnak. A legkisebb tanács Máltán (14 fős), a legnagyobb Franciaországban (231 fős) működik. A testületeket tagjaik számát tekintve kis-, közepes- és nagy létszámú kategóriákba sorolhatjuk. Ha kicsinek a 25 fő alatti testületeket tekintjük, akkor ebbe a csoportba az alábbi országok tartoznak: Ausztria, Csehország, Észtország, Finnország, Lengyelország, Litvánia, Málta, Szlovákia és Szlovénia. Létszáma alapján (25-nél több, de 100-nál kevesebb tagot számláló) közepes nagyságú testület működik Belgiumban, Bulgáriában, Görögországban, Hollandiában, Írországban, Luxemburgban, Magyarországon, Portugáliában, Romániában és Spanyolországban. A két legnagyobb létszámú intézménnyel rendelkező ország pedig Olaszország (111 fő) és Franciaország (231 fő). A testületek létszámából önmagában természetesen messzemenő következtetéseket nem lehet levonni. Ennek érzékeltetésére említhetjük Hollandia példáját, ahol a tanács csupán 33 tagból áll, de e mögött több mint háromszoros létszámú háttér apparátus – szakértői és egyéb – áll. A testületek nagyságánál, a tagok számánál jóval érdekesebb a gazdasági és szociális tanácsok összetételének a kérdése. A vizsgálódás e témakörben elsődlegesen arra irányult, hogy az egyes országok – a testületek összetételében – inkább az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság szerkezeti modelljét követik, vagy attól eltérő megoldásokat alkalmaznak. Mint korábban leírtuk, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot három csoport alkotja:1.) munkaadók, 2.) munkavállalók, és 3.) egyéb érdekképviseletek. Lényegében ennek a modellnek felel meg Bulgária, Franciaország, Görögország, Hollandia, Magyarország, és Spanyolország gazdasági és szociális tanácsa. Annyiban mindenképpen, hogy ezekben az országokban a testületben tagként a kormány nem vesz részt. (Az más kérdés, hogy a kormány, vagy az államfő milyen szerepet játszik az elnök, vagy a tagok kinevezésében, de erről majd a működési kérdések keretében bővebben szólunk.) Az összetétel tekintetében ezek között az országok között is vannak bizonyos eltérések, sajátos megoldások. Például az un. „harmadik csoport”-ban egyikmásik országban nem csupán egyéb érdekképviseletek (beleértve a szervezett civil társadalom szervezeteinek képviselőit is), de szakértők, tudósok, nagytekintélyű személyek, vagy egyéb kiemelt intézmények képviselői is részt vesznek. Hollandiában például a munkaadók és munkavállalók képviselőin túl a harmadik csoportot az. un.”korona-tagok” – a király/nő által kinevezett független szakértők – és a Holland Központi Bank és a Tervezési Hivatal elnökei alkotják. De említhetnénk Magyarországot is, ahol a Gazdasági és Szociális Ta-

124


nácsot négy csoport alkotja: 1.) a munkavállalók , 2.) a gazdasági élet képviselői (amely tágabb kört foglal magában mint a munkaadói érdekképviseletek), 3.) a civil szervezetek és 4.) a tudomány képviselői. Ezek a tanácsok abban azonban mindenképpen megegyeznek, hogy a kormányok nem részei a testületnek. (Magyarországon – mint leírtuk – a kormány nem tag, hanem „állandó résztvevő”.) A kormány szintén nem tagja az osztrák, a belga, az olasz és a luxemburgi tanácsoknak sem, de ezek összetétele alapvetően „bipartit” jellegű, azaz alapvetően két csoport alkotja: a munkavállalók és a munkaadók képviselői. Egyik-másik országban ebben a körben még egy-két szakértő is helyet kap, de ők is a szociális partnerek szakértői. A kormány részvételével működnek a gazdasági és szociális tanácsok Csehországban, Észtországban, Finnországban, Írországban, Lengyelországban, Litvániában, Máltán, Portugáliában, Romániában, Szlovákiában és Szlovéniában. Ezen országok jelentős részében azonban a kormány, a munkaadók és a munkavállalók képviselőin túl a tanácsban egyéb érdekképviseletek, szakértők, tekintélyes személyiségek is helyet kapnak. Különösen érdekes ebből a szempontból a portugál Gazdasági és Szociális Tanács, amelyben a 66 tagból csupán 8-8 fő képviseli a kormányt, a munkaadókat és a munkavállalókat és 40 fő az egyéb érdekképviseleteket, illetve néhány szakértő is tagja a tanácsnak. A tagok mandátuma általában mindenütt személyhez kötött és a tagok a tanácsban nem helyettesíthetőek. Néhány országban az ebből adódó problémák kiküszöbölésére a tagok számával azonos számú un. póttag, helyettesítő tag kinevezésére is sor került (pl. Belgium, Luxemburg). A tagok mandátuma általában határozott időre szól, de a mandátum hossza tekintetében már jelentős különbségek vannak. Ez az időtartam egyéves és ötéves időtartam között változó. Egy évre szól a tagok mandátuma Máltán és öt évre például Olaszországban és Franciaországban. Leggyakrabban a mandátum négy évre szól, ami általában egy alkalommal megújítható. Van olyan ország ahol a mandátum a kormányzati vagy parlamenti ciklushoz igazodik (pl. Portugália). Talán a magyar Gazdasági és Szociális Tanács az egyetlen, ahol a tagok mandátuma nincs meghatározott időtartamhoz kötve. Szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy az előkészítése során a mandátum javasolt időtartama négy év volt, ez azonban végül nem került be az Alapszabályba.


125

7. A gazdasági és szociális tanácsok szervezete és működése A gazdasági és szociális tanácsok belső működési szabályaikat általában maguk határozzák meg, elfogadásukra a plenáris ülésen kerül sor. Ezek a belső szabályok általában alapszabály, vagy szervezeti és működési szabályzat formáját öltik. Néhány országban a szervezetre, működésre vonatkozó rendelkezések jogszabállyal, vagy egyéb módon külön megerősítésre kerülnek. Belgiumban a tanács belső működési szabályait a király erősíti meg. Finnországban, Görögországban a szervezeti, működési szabályokat kormány, illetve miniszteri rendeletben hirdetik ki. Luxemburgban több nagyhercegi rendelet is szabályozza a működés egyes kérdéseit. Hollandiában a Gazdasági és Szociális Tanácsot létrehozó terjedelmes, több mint száz szakaszból álló törvény a működés szabályait is részletesen rögzíti. Az osztrák Gazdasági és Szociális Ügyek tanácsát kivételként említhetjük, mert ott a tanács működésére vonatkozóan semmilyen formális szabályozás nem született – ez nyilvánvalóan szorosan összefügg minden tekintetben informális jellegű működésével. A gazdasági és szociális tanácsok működésének szervezeti keretei, szervezeti formái jelentős hasonlóságot mutatnak. Ez a szervezeti modell a következő elemekből épül fel: a tanácsok élén elnök áll, akinek munkáját egy-vagy több elnökhelyettes segíti (elnökség). A tanácsok legjelentősebb működési formája a plenáris ülés (elnevezésétől függetlenül), amelynek keretében a döntések (vélemények, határozatok, állásfoglalások stb.) születnek. Mindenütt működik valamilyen döntés előkészítő szervezet (állandó bizottság, hivatal stb. elnevezéssel). A tanácsok állandó vagy eseti munkabizottságokat, munkacsoportokat hoznak létre és működtetnek – általában külső szakértők bevonásával – a vélemények, javaslatok, állásfoglalások szakmai megalapozása érdekében. A tanácsok működését titkárság segíti, amelynek alapvető feladata a plenáris ülések technikai előkészítése és az adminisztratív háttér biztosítása. A titkárság élén titkár, vagy főtitkár áll. Az egyes országokban természetesen csak a fent ismertetett szervezeti séma hasonló, de amikor annak egyes elemeit vizsgáljuk, jelentős eltéréseket tapasztalunk. Igen különböző például az elnöki tisztség betöltésének módja is. Van ahol az elnök a tanács tagjai sorából kerül ki és van ahol az elnöki tisztet a tanácstól független személy tölti be. Számos ország gyakorlatából látszik, hogy annak ellenére, hogy a tanács az államhatalomtól független testület, elnökének kinevezésében az államfő, a kormány, vagy a törvényhozó hatalom jelentős szerepet játszik. A parlament választja az elnököt például Portugáliában, Bul-

126


gáriában, Romániában. Belgiumban és Hollandiában a király (királyné) nevezi ki az elnököt, Olaszországban a köztársasági elnök. A miniszterelnök, vagy a kormány, illetve annak valamely tagja bízza meg az elnököt például Spanyolországban és Finnországban. Mindezekben az esetekben azonban megelőzően kikérik a tanács véleményét, van ahol a tanács tagjai részéről kétharmados támogatásra van szükség az elnök kinevezéséhez, megbízásához. Vannak országok, ahol az elnöki tisztség a tanácsban helyet foglaló szervezetek képviselői sorából rotációs alapon – a szervezet belső szabályai szerint – kerül betöltésre (pl. Ausztria, Magyarország). De van példa arra is, hogy az elnök a kormány tagja vagy maga a miniszterelnök (pl. Írországban). Az egyes országokban eltérő az elnöki mandátum időtartama is. A plenáris ülések tekintetében említésre méltó eltérések nem jelentkeznek, a különbségek alapvetően az ülések gyakoriságában figyelhetőek meg. Vannak tanácsok amelyek negyedévente üléseznek és vannak amelyek kéthavonkénti, vagy havonkénti gyakorisággal. Indokolt esetben rendkívüli ülések összehívására is sor kerül. Az üléseken a határozatképesség, illetve határozathozatal szabályait a tanácsok belső szabályzatai rögzítik. A plenáris ülések általában nyilvánosak, de ettől néhány országban eltérő gyakorlattal találkozunk, például Ausztriában, Finnországban, Görögországban. A tanács határozatai, véleménye azonban ezekben az országokban is publikusak. A gazdasági és szociális tanácsok működési kérdéseinek keretében még érdemes áttekinteni a testületek finanszírozását. Négy ország (Ausztria, Hollandia, Szlovákia, Görögország) kivételével a gazdasági és szociális tanácsok működését teljes mértékben az állami költségvetés finanszírozza, eltérés csupán abban van, hogy a forrás a költségvetés mely fejezetében kerül tervezésre, illetve biztosításra (parlament, miniszterelnök, miniszterelnöki hivatal, vagy valamely minisztérium, egyéb költségvetési szerv fejezetében, illetve önálló fejezetként). Az osztrák Gazdasági és Szociális ügyek Tanácsa e tekintetben is kivételt jelent. A Tanácsnak nincs önálló költségvetése, a működés során esetlegesen felmerülő kiadásokat (konferenciák, publikációk stb.) a felek egyenlő arányban viselik. A holland Szociális-Gazdasági Tanács finanszírozása nem része az állami költségvetésnek, attól teljesen független. A működési és egyéb költségeket a vállalatok befizetéseiből finanszírozzák. Szlovákiában egy un. vegyes finanszírozási rendszer működik, amelynek keretében az állami költségvetés csupán a Gazdasági és Szociális Partnerség Tanácsa és titkársága működési kiadásait fedezi, a szociális partnerek költségeinek forrását a tagok befizetései jelentik.


127

Görögországban pedig az állami költségvetés meghatározó finanszírozása mellett a Gazdasági és Szociális Tanács egyéb forrásokat is bevonhat a finanszírozásba, de ehhez a közgyűlés (plenáris ülés) jóváhagyására van szükség. Az állami költségvetésből történő finanszírozással természetszerűen együtt jár az állam azon jogosultsága, hogy a források felhasználását – erre felhatalmazott szervezetein keresztül – ellenőrzi, illetve ellenőrizheti. Számos országban a tanács titkársága is valamelyik kormányzati szerv (miniszterelnöki hivatal, vagy minisztérium) keretében működik (pl. Franciaország, Írország, Finnország, Észtország, Lengyelország, stb.) és az ülések helyszínét is a kormány biztosítja. A magyar Gazdasági és Szociális Tanács titkársága a Magyar Tudományos Akadémia Titkárságának keretében végzi tevékenységét. Ausztriát e tekintetben is kivételként említhetjük, mert ott a tanácsnak nincs állandó székhelye, üléseit a tanács elnökét adó (félévenkénti rotáló elnökség) szervezet helyiségében tartják.

8 A nemzetközi tapasztalatok összegzése és következtetések A mára már 27 tagúvá lett Európai Unió országainak jelentős többségében működik a gazdaság és társadalom legjelentősebb kérdéseiről folytatandó párbeszéd keretéül szolgáló konzultatív testület gazdasági és szociális tanács, vagy hasonló elnevezéssel. (Kivétel az Egyesült Királyság, a Német Szövetségi Köztársaság, Svédország, Dánia, Ciprus, Lettország). Ezek az intézmények Európában több mint fél évszázad alatt egymástól eltérő időszakban, és a legkülönbözőbb történelmi, társadalmi, politikai és gazdasági körülmények között születtek. Jelentős mértékben ez a magyarázata annak, hogy az intézmények igen változatos, sokszínű képet mutatnak. Ez az oka annak is, hogy a gazdasági és szociális tanácsok tekintetében nem beszélhetünk egységes európai modellről. Az országok többségében a gazdasági és szociális tanácsot jogszabály hozta létre, vagy később született róla jogszabály. A jogszabály általában törvényi szintű. Ez a megállapítás igaz az Unióhoz később csatlakozott közép-kelet európai országok többségére is. A testületet létrehozó törvények tárgya tekintetében különbségek vannak az egyes országok gyakorlatában. Van ahol a jogszabály tárgya maga a testület, de van arra is példa, hogy a tanács valamilyen átfogóbb törvény részeként kerül szabályozásra. Néhány országban maga az alkotmány is tartalmaz rendelkezéseket vagy úgy, hogy csupán a társadalmi párbeszéd alkotmányos elvét rögzíti,

128


vagy úgy hogy felhatalmazást ad a gazdasági és szociál is tanácsról szóló törvény megalkotására. A többi országban a tanács létrejöttének alapját a felek között létrejött megállapodás képezi. Ez a megállapodás az országok többségében formális, de működhet teljesen informális alapon is. A gazdasági és szociális tanácsok saját küldetésüket szinte azonos módon határozzák meg, ennek ellenére feladataikban, jogosítványaikban lényeges különbségeket figyelhetünk meg. A testületek egy része kizárólag konzultatív jellegű jogosítványokkal rendelkezik (beleértve a tanácsadási, véleményezési feladataikat is). A tanácsok ezt a jogosítványukat általában vagy saját kezdeményezésből, vagy a kormány – néhány esetben a parlament – kérésére gyakorolják. E körben azok az országok, illetve tanácsok érdemelnek említést ahol a testületeknek és/vagy a kormányoknak jelentős kötelezettségeik vannak a konzultáció, véleménykérés, illetve véleményadás területén. Ez a kötelezettség általában azt jelenti, hogy bizonyos – vagy valamennyi – gazdasági és szociális tárgyú jogszabály tervezetét véleményezésre a tanácshoz be kell nyújtani és a tanács megadott határidőre köteles véleményt adni. A kormány a véleményt sürgős határidővel is kérheti. Ezeket az eseteket általában törvények határozzák meg. Ez a kötelezettség leggyakrabban a munkaadók és munkavállalók alapvető jogait érintő törvények, jogszabályok esetében jellemző, de van ország ahol ennél tágabb körre is kiterjed. A költségvetési törvény, mint a konzultáció tárgya általában kivételt képez, de erre is van ellenkező példa. Néhány országban ez a kötelezettség kiegészül a kormánynak azon kötelezettségével, hogy évente számoljon be arról, hogy a tanács véleményeiből, javaslataiból mit vett figyelembe. A tanácsok véleményei nem kötelezik a kormányokat, a kötelezettség csupán a konzultációra vonatkozó kötelezettséget jelenti. Azokban az országokban, ahol ilyen kifejezett kötelezettség nincs, ott a tanácsok tevékenységüket általában saját maguk által meghatározott munkaprogramjuk, illetve a kormány eseti, alkalomszerű felkérése alapján végzik. A fenti kérdéskörön túl fontos megemlíteni, hogy néhány országban a gazdasági és szociális tanácsok feladatai, jogosítványai folyamatosan kibővültek és a konzultatív jellegű jogosítványokon messze túlmutató feladataik is vannak: pl. kollektív tárgyalások folytatása és megállapodások kötése, átfogó jelentések készítése és társadalmi megállapodások elérése, igazgatási jellegű


129

feladatok (ellenőrzés, felügyelet, részvétel törvény végrehajtásában), munkaügyi közvetítői és döntőbírói feladat ellátása stb. A gazdasági és szociális tanácsok között számottevő különbség van a tanácsok tagjainak számát, vagyis a testület nagyságát tekintve is. A legkisebb tanács 14 tagú, a legnagyobb 231 tagú. A tanulmány ebből a szempontból – önkényesen húzva meg a határt – három csoportba sorolja az országokat: kis, közepes és nagy létszámú tanácsokat különböztetve meg egymástól. Ami a tanácsok összetételét illeti, egyes országokban a tanácsok az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság hármas csoportszerkezetét követik: 1.) munkaadók, 2.) munkavállalók, 3.) egyéb érdekképviseletek. Árnyalatnyi különbségek itt is léteznek, de abban mindenképpen megegyeznek, hogy ezeknek a testületeknek a kormány nem tagja. Vannak un. „bipartit” összetételű tanácsok is, amelyek alapvetően a munkaadók és munkavállalók képviselőiből állnak. A többi országban a kormány is tagja a gazdasági és szociális tanácsoknak. Általában azonos számban vesz részt a testület munkájában a munkaadók és munkavállalók képviselőivel. Fentiek alapján megállapíthatjuk, hogy a testületek egy része a tripartizmus keretein belül, a másik azon túl működik. A tagok mandátuma általában határozott időre szól, amelynek hossza változó 1 és 5 éves időtartam között. A legáltalánosabb a négy évre szól mandátum, amely egy alkalommal meghosszabbítható. A tagok megbízása személyhez kötött, nem helyettesíthetőek a tanácsban. Ezért néhány ország bevezette az un. póttagság intézményét. A legtöbb hasonlóságot a gazdasági és szociális tanácsok között a belső működési szervezet felépítésében figyelhetünk meg. A testület élén elnök és elnökhelyettesek állnak (elnökség). A tanács legfőbb döntéshozó szerve a plenáris ülés (közgyűlés). Minden tanácson belül létezik valamilyen döntés előkészítő fórum (állandó bizottság, végrehajtó bizottság vagy más elnevezéssel). A döntések előkészítésében jelentős szerepet játszanak a munkabizottságok, munkacsoportok, amelyek vagy állandó jelleggel, vagy eseti jelleggel működnek. A tanács munkáját mindenütt valamilyen hivatal – titkárság – segíti főtitkár, vagy titkár irányítása mellett. Ettől a szervezeti modelltől csak kisebb eltérések vannak. A szervezeti séma ugyan hasonló, de az egyes tisztségek betöltésének módjában, például az elnök kinevezésének módjában már jelentős eltérések vannak.

130


Számos olyan ország van, ahol ugyan a testület az államhatalomtól teljesen független, mégis az államfő, a kormányfő, vagy a parlament az elnök és helyetteseik kinevezésében fontos szerepet tölt be. Arra is van példa, hogy a tanács elnöki tisztét a miniszterelnök, vagy a kormány más tagja tölti be. Tovább árnyalja a képet azon országok gyakorlata, ahol az elnökség betöltése rotációs alapon történik a tanács belső szabályainak megfelelően. A plenáris ülések tekintetében két szempontból vannak eltérések. Egyfelől az ülések gyakorisága, másfelől az ülések nyilvánossága, vagy a nyilvánosság kizárása tekintetében. A testületek működéséhez szükséges forrásokat általában az állami költségvetés biztosítja. Mindössze négy országban van ettől eltérő finanszírozás. A nemzetközi áttekintés a rendelkezésre álló információk feldolgozásával eleget tesz annak az eredeti célkitűzésnek, hogy bemutassa és megkísérelje összehasonlítani az Európai Unióban működő igen sokszínű gazdasági és szociális tanácsokat, kiemelve a hasonlóságokat és még inkább az eltéréseket. Ugyanakkor adós marad annak a kérdésnek a megválaszolásával, hogy az egyes országok gazdasági és szociális tanácsainak tevékenysége mennyire eredményes, mennyire hatékony. Ténylegesen milyen mértékben képesek befolyást gyakorolni a döntéshozatalra gazdasági és szociális kérdésekben, mennyire erős az érdekérvényesítési képességük. Mélyebb elemzésére lenne szükség ahhoz is, hogy világos összefüggéseket tárjunk fel, vagy következtetéseket vonjunk le az eltérő működési formákból (jogszabályi alapok, összetétel, kormány és a tanács viszonya stb.) származó előnyökről, illetve hátrányokról. Ezért most megválaszolatlanok maradtak az olyan típusú kérdések, hogy milyen előny származik a tanács működésének hatékonysága, eredményessége szempontjából abból a körülményből, hogy jogszabály hozta létre, sőt alkotmányban rögzített alapja is van, vagy sérti-e a tanács függetlenségének elvét, ha elnöke a miniszterelnök és a kormány tagjai a gazdasági és szociális tanácsban is képviselve van, továbbá melyik tanács működik eredményesebben a kisebb vagy a nagyobb létszámú. Ezek a kérdések még tovább is sorolhatóak. Megválaszolásukhoz vélhetően egy-egy tanács vizsgálatára irányuló részletesebb elemzés szolgálhatna megfelelő alapul. Ennek ellenére úgy véljük, hogy az egyes országok gyakorlatából meríthetőek olyan példák, tapasztalatok, amelyek megfontolásra érdemesek a hazai Gazdasági és Szociális Tanács megerősítése, továbbfejlesztése során is.


131

Források: Héthy, L.: Social dialogue and the expanding World. The decade of tripartism in Hungary amd in Central and Eastern Europe 1988-99. Bruxelles, 2001. European Trade Union Institute. Industrial Relations in Europe 2006. European Commission, Directorate for Employment, Social Affairs and Equal Opportunities. Bruxelles, 2006. Social Dialogue at National Level in the EU Association Countries. By Ludek Rychly, Rainer Pritzner et al. ILO, Geneva, 2003. Social Dialogue in Central and Eastern Europe. Ed by G. Casale. ILO, Central and Eastern European Team. Budapest, 1999. Internetes források: http://www.ilo.org/public/english/dialogue http://www.eiro.eurofound.eu.int http://eesc.europa.eu http://www.eesc.europa.eu/ceslink http://ccerb.fgov.be http://www.cnt-nar.be http://www.esc.bg http:/www.sm.ee/est http://www.oke-esc.eu http://www.sozialpartner.at/ http://www.neg.gov.pl http://www.ces.pt http://www.ces.ro http://www.gsv.gov.si http://www.government.sk/english http://www.vnk.fi/hankkeet/talousneuvosto

132


MELLÉKLETEK


133

134


I. számú Melléklet A Gazdasági és Szociális Tanács tagjai és tisztségviselői (2007 december) A GSZT soros elnöke: v. Tóth János (civil szervezetek) Előző soros elnökök: Demján Sándor (gazdaság) 2005-2006 és Szabó Endre (munkavállalók) 2006-2007 A GSZT társelnökei: Demján Sándor (gazdasági szféra), Szabó Endre (munkavállalók)94, v. Tóth János (civil szervezetek), Vizi E. Szilveszter akadémikus (tudomány). A GSZT Állandó Bizottságának elnöke: Herczog Mária A GSZT főtitkára: Halm Tamás Előző főtitkár: v. Tóth János 2005-2006. A GSZT csoportosulásai és tagsága: Gazdasági szféra Antalffy Gábor, Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége, Balogh István, Agrár Munkaadói Szövetség95, Bartus Pál, Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége, Csikai Miklós, Magyar Agrárkamara, Demján Sándor, Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, Erdei Tamás, Magyar Bankszövetség, Farkas Tamás, Országos Szövetkezeti Tanács, Fekete István, Joint Venture Szövetség, Karvalits Ferenc, Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa96, Nagy Tamás, Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége, Parragh László, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, Rudnay János, Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társasága, 94

95 96

Szabó Endre helyét a Gazdasági és Szociális Tanácsban 2007. őszén a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának új elnöke, Varga László vette át, de a csoportosulás a lista összeállításának időpontjáig új társelnököt nem választott. 2006-tól. Ezt megelőzően Kőrösi Imre. 2007-től. Ezt megelőzően Szapáry György.


135

Sugár András, Befektetői Tanács, Szalay-Berzeviczy Attila, Budapesti Értéktőzsde Rt, Széles Gábor, Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, Szűcs György, Ipartestületek Országos Szövetsége, Tokár István, Magyar Iparszövetség, Tóth István, Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetsége Munkavállalók Borsik János, Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, Gaskó István, Liga Szakszervezetek, Palkovics Imre, Munkástanácsok Országos Szövetsége, Pataky Péter, Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége97, Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma98, Vígh László, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés Civil szervezetek Barabás Miklós, Európa Ház, Garai István, Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület, Hegedűs Lajos, Országos Fogyatékosügyi Tanács, Herczog Mária, Család, Gyermek, Ifjúság Kiemelten Közhasznú Egyesület, Jankovits György, Idősügyi Tanács, Kormosné Debreceni Zsuzsanna, Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács, Kovács Árpád, Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége, Lukács András, Levegő Munkacsoport99, Pongrácz Gábor, Gyermek- és Ifjúsági Konferencia, Tardy Pál, Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége, v. Tóth János, Ipari Parkok Egyesülete Tudomány100 Berend T. Iván akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, Besenyei Lajos, Magyar Rektori és Főiskolai Főigazgatói Konferencia, Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, Halm Tamás, Magyar Közgazdasági Társaság, Roóz József, Magyar Rektori és Főiskolai Főigazgatói Konferencia, Vizi E. Szilveszter akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke

97 98 99 100

136

2006-tól. Ezt megelőzően Wittich Tamás. 2007 őszétől. Ezt megelőzően Szabó Endre. 2006-tól. Ezt megelőzően Márkus Eszter. Tagja volt még a csoportosulásnak 2005-ös lemondásáig Horn Péter akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia delegáltjaként, valamint 2007 novemberében bekövetkezett haláláig Kosáry Domokos akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke.


Kormány Állandó résztvevők: Gyurcsány Ferenc, miniszterelnök Kiss Péter kancellária miniszter, a kormány állandó képviselője, Veress János, pénzügyminiszter, Lamperth Mónika, szociális és munkaügyi miniszter Kóka János, gazdasági és közlekedési miniszter Horváth Ágnes, egészségügyi miniszter Hiller István, oktatási és kulturális miniszter Pukli Péter, a KSH elnöke Héthy Lajos, a GSZT kormányzati koordinátora


137

138


II. számú Melléklet A Gazdasági és Szociális Tanács Alapszabálya101 Preambulum A Gazdasági és Szociális Tanács (a továbbiakban: GSZT) a nemzeti gazdasági és társadalompolitikai stratégiákról való konzultáció, a kormányzati stratégiák megvitatásának, véleményezésének független fóruma. Küldetése a gazdaság és a társadalom átfogó fejlődését érintő országos ügyek és az ezekben kialakítandó, kormányzati ciklusokon átívelő nemzeti stratégiák megvitatása, a lehető legszélesebb nemzeti konszenzus elérése céljából; a harmonikus és kiegyensúlyozott gazdasági fejlődés és az ehhez illeszkedő szociális modell kidolgozásának és megvalósításának előmozdítása a szervezett civil társadalom és a gazdasági szféra képviselőinek bevonásával, az Európai Unió gyakorlatát is figyelembe véve. I. fejezet A GSZT feladata és tevékenysége 1. A GSZT feladata: a gazdaságot és a társadalmat érintő átfogó – makrogazdasági és társadalmi – problémák rendszeres vizsgálata, a gazdaság és a társadalom mindenkori állapotának értékelése és a feltárt problémák kezelésére javasolt nemzeti stratégiák megvitatása, különösen • gazdaság- és szociálpolitikai, • fejlesztéspolitikai, • munkaügyi és foglalkoztatáspolitikai, • társadalombiztosítási és egészségügyi, • az európai integráció stratégiai kérdései, • valamint egyéb, társadalompolitikai stratégiai kérdések. 2. A GSZT a kormány, az Országgyűlés, illetve a saját kezdeményezésére napirendre tűzött kérdéseket vitatja meg. 3. • • • • 101

A GSZT konzultatív fórum, amely a napirenden lévő kérdésekről véleményt formál, állásfoglalást alakít ki, javaslatot tesz, valamint saját, belső ügyeit illetően határozatot hoz. Az Alapszabályt a Gazdasági és Szociális Tanács 2005. február 25-i ülésén konszenzussal elfogadta. Aláírói Demján Sándor, az ülés levezető elnöke és Dr. Héthy Lajos, az Alapszabály tervezet elfogadása c. napirendi pont előterjesztője voltak.


139

II. fejezet A GSZT résztvevői A GSZT-t a következő csoportok102 alkotják: a.) a gazdasági szféra képviselői, ezen belül  az Országos Érdekegyeztető Tanácsban helyet foglaló országos munkáltatói érdekképviseletek elnökei (9 fő)  az országos gazdasági kamarák elnökei (2 fő)  a befektetői szféra szervezeteinek elnökei (5 fő)  az Országos Szövetkezeti Tanács elnöke (1 fő)  a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának képviselője (1 fő) b.) a munkavállalók képviselői  az Országos Érdekegyeztető Tanácsban helyet foglaló országos munkavállalói érdekképviseletek elnökei (6 fő) c.) a civil szféra képviselői, ezen belül az  emberi és állampolgári jogok védelme, fogyasztóvédelem, kisebbségvédelem;  gyermekek, fiatalok képviselete;  idős korúak képviselete;  nemek közötti esélyegyenlőség előmozdítása  oktatás, képzés, művelődés, kutatás;  szakmai-gazdasági érdekképviselet, műszaki innováció;  szektorfejlesztés, európai és euroatlanti integráció, nemzetközi kapcsolatok fejlesztése;  szociális-egészségügyi tevékenység, hátrányos helyzetű csoportok esélyegyenlőségének előmozdítása;  település- és gazdaságfejlesztés, lakhatás, a közrend és a közbiztonság védelme;  természet-, környezet-, állatvédelem, az épített környezet védelme, polgár- és tűzvédelem; területén tevékenykedő, országos hatókörű civil szervezetek által delegált személyek (összesen 10 fő). A delegáló szervezetek e területek szerinti kiválasztása demokratikus eljárással, a civil szervezetek által meghatározott módon történik. Az itt felsorolt területenkénti választás, illetve a személyek megbízásának időpontjáig a civil szféra képviseletét a GSZT 2004. augusztus 24-ei alakuló ülésére meghívott személyek látják el (11 fő).

102

140

A csoportok tagjainak felsorolását ld. az 1.sz. függelékben.


d.) a tudomány képviselői, ezen belül  az MTA volt elnökei és jelenlegi elnöke (4 fő)  tudósok, elismert gazdaság- és társadalomkutatók (4 fő). e.) A kormány a GSZT-nek nem tagja, de üléseinek, munkájának állandó résztvevője. Képviselői (ld. a 2. sz. függelékben) szavazati joggal nem rendelkeznek. III. fejezet A GSZT tagjainak státusza, mandátumuk érvénye 1. A GSZT tagjai természetes személyek, akiknek tagi státusza – csoportonként – a következőképpen keletkezik: A gazdasági szféra és a munkavállalók csoportjának tagjait az 1. sz. függelékben felsorolt szervezetek első számú vezetői alkotják. A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsát a Tanács tagjai közül delegált személy képviseli. A civil szféra csoportjának tagjai személyükben, delegáló szervezeteik megbízása alapján tagjai a GSZT-nek. A tudomány képviselőinek csoportját alkotók közül az MTA jelenlegi és volt elnökei személyükben, betöltött tisztségük alapján, a tudományos élet további képviselői személyükre történt jelölés alapján tagjai a GSZT-nek. 2. A tagság megszűnik • a gazdasági szféra és a munkavállalók csoportjának esetében a szervezet megszűnése, illetve a szervezet első számú vezetője megbízatásának megszűnése, továbbá a szervezet OÉT tagságának megszűnése esetén; • a civil szféra csoportjának esetében akkor, ha a delegáló fórum a szervezetet, illetve a képviselő személyét visszahívja; • alanyi jogú tagság esetében az érintett elhunytával; • a tagot delegáló valamely szervezet kilépésével, vagy személy mandátumról való lemondásával. 3. A GSZT üléséről távol maradó tag nem helyettesíthető, véleményét azonban az ülés napirendjén lévő témákban írásban benyújthatja. Az előzetesen benyújtott írásos véleményt az ülésen ismertetni kell.


141

IV. fejezet A GSZT szervezete 1. A GSZT szervezetét a tagjainak a II. fejezetben a.)-tól d.) pontig felsorolt négy csoportja, valamint állandó résztvevőként a kormány képviselete alkotja. 2.

A négy csoport tagjai közül ügyvivőt választ, aki egyben a GSZT adott csoportot képviselő társelnöke is.

3. A kormány állandó képviselője a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter. 4. Az társelnökök, csoportjuk egyetértésével, jogosultak a csoport képviseletére, szükség esetén a napirend szóvivőjének megnevezésére. V. fejezet Az elnök 5. A GSZT elnökének tisztségét az egyes csoportok által választott társelnökök töltik be, évenkénti rotáció alapján. A rotáció sorrendje az alapszabályban való csoport-felsorolás sorrendjét követi. 6. Más szervezetekkel való kapcsolattartásban, valamint a nemzetközi kapcsolatokban a GSZT-t az elnök képviseli. 7. A GSZT plenáris ülését az elnök vezeti. VI. fejezet A titkárság 1. A Gazdasági és Szociális Tanács munkáját önálló titkárság segíti, koordinálja. 2. • • • • •

142

A titkárság feladatai: a GSZT üléseinek előkészítése, a GSZT ülések összehívásának gyakorlati biztosítása, az előterjesztések időben történő megküldése a résztvevők számára, az ülések helyszínének és körülményeinek biztosítása, hangfelvétel és emlékeztető készítése az ülésekről,


• • •

az információáramlás biztosítása, a nyilvánosság biztosításával kapcsolatos feladatok, sajtóval való kapcsolattartás, a nemzetközi kapcsolatok szervezése.

3. A titkárságot a GSZT főtitkára vezeti. A főtitkár megbízása, illetve visszahívása a GSZT csoportosulásaival egyetértésben történik. A megbízás öt évre szól. VII. fejezet A GSZT működési formái A GSZT munkáját plenáris ülésen, állandó és ad hoc bizottságokban, továbbá írásos észrevételek útján végzi. a.) Plenáris ülés  feladata: konzultáció a Tanács illetékességi körébe tartozó témákról;  a plenáris ülés szükség szerint, de legalább évente kétszer ülésezik;  a GSZT plenáris ülését a kormány, vagy a GSZT csoportok legalább felének közös kérésére az elnök hívja össze;  az egyes témák napirendre tűzéséről a csoportok ügyvivői döntenek, a csoport felhatalmazása alapján, a határozathozatali rendnek megfelelően;  a konzultáció írásos előterjesztés alapján történik, amelyet a tagoknak 14 nappal a tervezett ülés előtt meg kell küldeni;  az ülésen a GSZT tagjai, a kormány képviselői, valamint meghívottak vehetnek részt;  a vitában az elnöknek biztosítania kell, hogy a csoportok tagjainak megfelelő megszólalási lehetősége legyen;  az egyes hozzászólásokra fordított időt illetően az ülést levezető elnök időkorlátot szabhat meg; b.) Állandó bizottság  feladata: a plenáris ülések szakmai előkészítése. Ennek keretében – a plenáris ülés elé kerülő előterjesztések előzetes megvitatása; – a gazdasági és társadalmi helyzetet áttekintő, értékelő jelentések készítése, javaslatok kialakítása, állásfoglalások előkészítése;  résztvevői: • állandó résztvevők: – a GSZT csoportjainak három-három megbízott szakértője, – a főtitkár, • esetenkénti résztvevők: – az aktuális napirend kormányzati szakértői;


143

 bizottsági ülés összehívását, írásos előterjesztés alapján bármelyik tárgyalócsoport kezdeményezheti a plenáris ülés elnökénél;  az állandó bizottság saját ügyrendet készít, valamint tagjai közül elnököt választ;  az ülés nem nyilvános;  az ülésről emlékeztető készül, amelyet a plenáris ülés résztvevői megkapnak. Az emlékeztető a bizottság állásfoglalását, a véleményeket, illetve az elvégzendő esetleges további feladatokat, valamint a plenáris ülés számára megfogalmazott javaslatokat tartalmazza. c.) Ad hoc bizottságot a plenáris ülés hozhat létre. VIII. fejezet Határozatképesség, határozathozatal 1. Határozatképesség: A GSZT akkor határozatképes, ha  külön-külön a négy csoport mindegyikében a tagok legalább fele jelen van, vagy  a GSZT összes tagjának kétharmada, de csoportonként legalább egy fő jelen van. 2. Határozathozatal: Határozat meghozatalához külön-külön a négy csoport mindegyikében a jelenlévő tagok egyszerű többségének támogatása szükséges. A határozathozatal nyílt szavazással történik, kivéve, ha a titkos szavazás elrendelését a jelen lévő tagok legalább egynegyede kéri. IX. fejezet Záró rendelkezések 1. A GSZT az alapszabályt és annak módosítását konszenzussal fogadja el. 2. A GSZT alapszabályában foglaltakat minden tag magára nézve kötelezőnek ismeri el.

144


I. számú Függelék A tárgyalócsoportok tagjai: a.) a gazdaság szereplői: gazdasági érdekképviseletek 1. Agrár Munkaadói Szövetség elnöke 2. Általános Fogyasztási Szövetkezetek Országos Szövetsége elnöke 3. Ipartestületek Országos Szövetsége elnöke 4. Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége elnöke 5. Magyar Iparszövetség elnöke 6. Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége elnöke 7. Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége elnöke 8. Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége elnöke 9. Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetsége elnöke gazdasági kamarák 10. Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke 11. Magyar Agrárkamara elnöke egyéb gazdasági szervezetek 12. Magyar Bankszövetség elnöke 13. Budapesti Értéktőzsde Rt. elnöke 14. Befektetői Tanács elnöke 15. Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társasága elnöke 16. Joint Venture Szövetség elnöke 17. Szövetkezeti Tanács elnöke 18. Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának képviselője b.) a munkavállalók képviselői: 19. Autonóm Szakszervezetek Szövetsége elnöke 20. Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés elnöke 21. LIGA Szakszervezetek elnöke 22. Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége elnöke 23. Munkástanácsok Országos Szövetsége elnöke 24. Szakszervezetek Együttműködési Fóruma elnöke c.) a civil szféra meghívott szervezetei: 25. Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület 26. Európa Ház 27. Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége 28. Gyermek- és Ifjúsági Konferencia


145

29. Idősügyi Tanács 30. Ipari Parkok Egyesülete 31. Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége 32. Nőképviseleti Tanács 33. Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület 34. Országos Fogyatékosügyi Tanács 35. Környezeti Management és Jog Egyesület – EMLA d.) a tudomány képviselői: 36-39. az MTA jelenlegi és három megelőző elnöke 40-43. tudósok, akik a gazdaság és társadalom kérdéseinek elismert kutatói (jelölő szervezetenként egy fő) jelölő szervezetek: MTA Magyar Rektori Konferencia Főiskolai Főigazgatói Konferencia Magyar Közgazdasági Társaság

II. számú Függelék A kormány képviselői: állandó képviselők: miniszterelnök, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, a kormány állandó képviselője a GSZT-ben, pénzügyminiszter, foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, gazdasági- és közlekedési miniszter, egészségügyi miniszter, ifjúsági-, családügyi-, szociális- és esélyegyenlőségi miniszter, oktatási miniszter, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke. a napirendben illetékes meghívottak

146


III. számú Melléklet A GSZT égisze alatt született társadalmi szerződés szövegtervezet 103 Az Európai Tanács döntése nyomán 2000 márciusában Lisszabonban egy tízéves stratégia készült, melynek célkitűzése, hogy az Európai Unió a világ legdinamikusabb és legversenyképesebb tudásalapú gazdaságává váljon, egy olyan gazdasággá, melyet a növekedés, a társadalmi összetartás, a legszélesebb értelemben vett környezet tiszteletben tartása és a teljes foglalkoztatottság jellemez. Az Európa Tanács 2005. március 22-23-i ülésén a Lisszaboni Stratégia félidős értékelése kapcsán ismételt megerősítést kapott, hogy az EU legyen a „világ legversenyképesebb és legdinamikusabb tudásalapú gazdasága, amely képes a fenntartható gazdasági növekedésre több és jobb munkahely teremtésével, nagyobb szociális kohézió mellett, tiszteletben tartva a környezetet.” A Lisszaboni Stratégia az EU majd valamennyi gazdasági, szociális és fenntarthatósággal kapcsolatos tevékenységét érinti. A Lisszaboni Stratégia ereje a végrehajtott politikák és reformok integrált és célzott megközelítésében van, ahol az egyik elem erősíti a másikat. Csak az integrált és koordinált reformokat célzó cselekvés vezethet optimális eredményhez. A Lisszaboni Stratégia középtávú értékelésére 2005-ben került sor, melynek során megállapítást nyert, hogy a tagállamok – a Lisszaboni Stratégiával kapcsolatos irányelvek átültetését illető – teljesítménye nem elég jó, átlagosan 58 százalékos. Az Európai Tanács 2005 tavaszán kezdeményezte, hogy az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság vegyen részt tevékenyen a Lisszaboni Stratégia célkitűzéseinek megvalósításában és értékelésében azáltal, hogy „kialakítja a tagállamok gazdasági és szociális tanácsainak és társszervezeteinek interaktív hálózatát a szervezett civil társadalomban a stratégia megismertetése és előmozdítása érdekében”. Magyar helyzet Magyarország az Európai Unió tagja lett 2004. május 1-jén. Ennek megfelelően ránk nézve is kötelezőek lettek az európai döntések és elvárások. 1990-ben a politikai és gazdasági rendszer változása lehetővé tette a politikai rendszer demokratikus átalakítását, a többpártrendszert, a demokratikus ha103

Forrás: Vizi E. Szilveszter: Társadalmi szerződés (javaslat). Előmunkálatok a társadalmi párbeszédhez. A Gazdasági és Szociális Tanács felkérésére készített tanulmányok. (Vizi E. Szilveszter, Teplán István, Szentpéteri József szerk.), Budapest, 2006.


147

talmi intézmények létrehozását, a politikai szabadságjogok korlátozás nélküli érvényesítését. Az állami tulajdonra épülő szocialista tervgazdaság helyett – a privatizáció és a külföldi tőkebefektetések hatására – uralkodóvá vált a magántulajdonra épülő piacgazdaság. A magyar gazdaság szerkezete gyökeresen átalakult, fokozatosan és sok tekintetben sikeresen alkalmazkodott a nemzetközi piaci versenyhez. Másfél évtizedes politikai és gazdasági fejlődés részeként 1999-ben tagja lettünk a NATO-nak, majd 2004-ben az Európai Uniónak. Joggal lehetünk büszkék az elmúlt tizenöt évre, de nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a rendszerváltozás sokak számára keserű csalódást, új társadalmi feszültségeket és ellentmondásokat, szinte valamennyi társadalmi rétegben érték-elbizonytalanodást, a kiszámítható jövőkép, a biztonságérzet hiányát is eredményezte. A rendszerváltás óta jelentősen növekedtek a társadalmi különbségek, százezrek veszítették el munkahelyüket, kerültek szegénységi csapdába. Az ország lakosságának egészségi állapota az egyik leggyengébb az Európai Unión belül. A fejlett európai országokhoz hasonlóan nálunk sem állt meg a születésszám csökkenése, fogy a nemzet, elfogadhatatlanul alacsony szintű a lakosság átlagos várható élettartama. A gazdasági struktúraváltást a rendelkezésre álló hazai tőke – részben történelmileg meghatározott – szűkössége jellemezte. A hazai kis- és középvállalkozások (KKV-k) egy részének versenyképessége a multinacionális cégekkel és a külföldi versenytársakkal összehasonlítva lecsökkent. A költségvetési hiány mérete veszélyezteti az ország gazdasági egyensúlyát, euróövezetbe való belépésünket. Az államigazgatás a múltból tovább örökítette a nehézkességét, nem alkalmazkodott az Európai Uniós elvárásokhoz. A korábban megszerzett tudás is részben elértéktelenedett. Az ország versenyképessége nem megfelelő, részesedésünk a világgazdasági teljesítményéből egyre zsugorodik. Mi a teendő? A kialakult helyzet, valamint az európai uniós tagságunkból fakadó kötelezettségeink miatt a Gazdasági és Szociális Tanács szorgalmazza, hogy a Társadalmi Szerződésben aláírásra kerüljön: 1) Szükség van az államapparátus ésszerűsítésére, a „kis állam” kialakítására, amely „olcsó” és „hatékony”, és amelynek célkitűzése egy „befektetőbarát” politika. Magyarország legfontosabb versenyhátránya: az állami-önkormányzati szektor alacsony hatékonyságú működése. A „helyi állam” működése átfogóan modernizálandó – a széttagolt önkormányzati rendszer nem tartható fenn. Ez az ún. területi államreform – a regionális és kistérségi közigazgatás kialakítása. Ez egyszerre jelent decentralizációt (a központi költségvetésből) és centralizációt

148


(az egyes települési önkormányzatokból), amelyek eredményeként a kistérségek és a régiók valódi gazdasági-pénzügyi döntési központokká válnak. Lényeges, hogy a központi közigazgatás területi szervezetrendszere szinkronban álljon a regionális közigazgatási, illetve az önkormányzati reformmal. Mivel az ország legnagyobb munkáltatója a magyar állam, a makrogazdasági problémák megoldását is el kell kezdeni. Az állam a magyar munkaerő több mint 30 százalékát foglalkoztatja közvetlenül vagy közvetve. A fiskális kiadások több mint 40 százalékát a köztisztviselők javadalmazására fordítják. Ez azt jelenti, hogy a magyar közigazgatás határozza meg az általános béremelés tendenciájának keretét, így határozott és közvetlen felelőssége van az általános inflációs ráta alakulásában is. 2) Létre kell hozni a tudásalapú társadalmat és gazdaságot. Ez a magyar gazdaság és társadalom, azaz az ország versenyképessége javításának kulcsa. Ehhez további lényeges oktatási reformokra van szükség. Az alapképzés túlspecializáltságának felszámolása és az általános képzés megerősítése azért szükséges, hogy megnyíljon az út a tovább- és átképzések előtt. A kutatás, fejlesztés, innováció ösztönzése, a magyar szellemi tőke fokozottabb felhasználása a fejlődés feltétele. A felsőoktatási politika kialakításánál figyelembe kell venni a piaci elvárásokat. A tudomány, a fejlesztés és az innováció célzott állami politikát, aktív szerepvállalást igényel. Mivel az országnak jelenleg nincs érvényes, átfogó, koherens tudomány- és technológiai politikája, ezt mihamarabb meg kell alkotni. Hoszszú távú, választási ciklusokon átívelő tudománypolitika megalkotásához meg kell teremteni a társadalmi politikai konszenzust. A koncepciónak meg kell fogalmaznia a célokat és a célok eléréséhez szükséges eszközöket. A legfontosabb elérendő célok: a magyar tudomány őrizze meg, illetve ha lehet, növelje a világban elért pozícióit, teremtse meg a társadalmi-gazdasági innováció alapjait, segítsen választ adni a globalizáció új kihívásaira, segítse a vállalatok, KKV-k versenyképességét. A feltételek közül elsősorban a következőket szükséges biztosítani: a K+F ráfordítás az EU-s tervciklus végére (2013) közelítse meg a 3 százalékot és belső összetétele feleljen meg a fejlett országok K+F ráfordításai struktúrájának, a foglalkoztatottakon belül növelni kell a kutatók arányát. Tudásközpontokat, nemzeti laboratóriumokat kell létrehozni a meglévő egyetemi és/vagy akadémiai kutatóbázisokon, amelyek jól szolgálhatják a köréjük települő innovációs parkokat, inkubátorházakat. Ezek kialakításánál ügyelni kell a területi kiegyenlítődés érvényesülésére. 3) Tíz-tizenöt év alatt el kell érni, hogy a bérek európai színvonalúak legyenek. A rendszerváltás óta jelentősen megnőttek, s a nyugat-európainál is lényegesen nagyobbakká váltak jövedelmi-vagyoni különbségek. A családok kb. 5 százaléka jól menő osztrák színvonalon él, a társadalom kb. egyharmadának életszínvonala még mindig nem haladja meg a 15 évvel ezelőttit (esetenként


149

mélyen alatta van). Jelentősek a regionális különbségek is: Budapest és környékének átlagos életnívója eléri az EU-s átlagot, ezzel szemben az észak-magyarországi régióé csak 40 százaléka annak (ez kb. Lettország átlagos szintje). A társadalmi-szociális kohézió gyenge. A hatékony és versenyképes gazdaság és társadalom megköveteli, hogy a jövedelmi polarizáció ne legyen túlzottan éles, hogy a társadalom egy része ne süllyedjen nyomorba. Vagyis megegyezésre van szükség egy okos befektetőbarát politika és a jóléti politika kombinációjáról. A jelenleg még elengedhetetlen privatizáció folytatása szigorú parlamenti ellenőrzés mellett történjen. Miután a magyar gazdaság modernizációjához szükséges tőketöbblet nagy része a történelmi csúcson lévő, a GDP 3-4 százalékát kitevő működő tőke beáramlásából és EU-s forrásokból származik, mely szintén a GDP kb. 3-4 százalékát éri el, így a következő években a saját nemzeti növekményt egyenlő arányban meg kell osztani a tőke és a munkatulajdonosok között. Azaz a jövedelmek növekedése érje el – hosszabb távon is – a GDP növekedését. Ezzel meg lehet valósítani egy európai bérfelzárkóztatási programot, így folyamatosan és évente 2-3 százalékkal magasabb reálnövekedést lehet Magyarországon a bérekben elérni, mint az európai versenytársaknál. Ez 10-15 év alatt teljes bérfelzárkózást jelent, és ez a nyugdíjkorrekciós programmal összehangolva, nyugdíjfelzárkózást is fog jelenteni. 4) Át kell alakítani az egészségügyi rendszert, amelyben érvényesül a szolidaritás elve és az állami és egyéni felelősség. Az egészségügyi rendszer átalakítása a rendszerváltás óta napirenden van. Megkerülhetetlen a biztosítási elv érvényesítése, illetve a rászorultsági fokozatok kialakítása. Szét kell választani a szociálpolitikát és az egészségügyet, nagyobb teret indokolt biztosítani az öngondoskodás intézményrendszerének. A magántőke bevonása – szigorú jogi szabályozás mellett – kedvező pályára állíthatja az ágazatot, de a szolidaritás elvének és az állam felelősségének érvényesülni kell. A finanszírozás rendszerébe kell integrálni az amortizáció elszámolását is. Az állami feladatok mellett meg kell határozni az egyén felelősségét is. 5) Meg kell egyezni egy kiszámítható, több cikluson átívelő és valamennyi politikai erő által elvben elfogadott és garantált népességpolitika néhány sarokkövéről. A jelenleginél 30-40 százalékkal magasabb élveszülési arány kívánatos, amely garantálná a jövő nemzedéke számára, hogy a nemzeti jövedelmet megtermelők, azaz a munkaképes lakosság aránya az össznépességhez viszonyítva elfogadható legyen. Az ehhez szükséges szociális és gazdasági környezetet megfelelő családpolitikával garantálja a mindenkori politika. Minimális idősellátási szintek biztosítása szükséges a jelenleginél nagyobb számú nyugdíjas korú népesség esetére is. A társadalom egyre növekvő idős csoportjainak aránya nemcsak egészségügyi kérdés, hanem döntő módon szociálpolitikai is. Milyen módon részesülnek a gazdasági növekedés közvetlen hasznából azok a generációk, akik az értéktöbbletet az adott pillanatban közvetlenül megtermelik,

150


és azok, akik már nyugállományban vannak, de akiknek korábbi erőfeszítései nélkül nem létezett volna az a gazdaság, amely most növekedésnek indult. 6) Az európai uniós gyakorlatnak megfelelően rendezni kell kapcsolatainkat a határon túl élő magyarokkal. A politikai rendszerváltás egyik nagy vívmánya, hogy a magyarság ismét felfedezte, hogy nyíltan vállalhatja a határon túlra szakadtakkal való közösséget. Igen nagy érték, hogy a hazai közgondolkodáson belül teret nyert a kultúrnemzet-politikai gondolkodás. Az utolsó pillanatban történt ez, hiszen az Európai Unió nemzetek feletti alakzat, amely a táradalom életében számos szálon a nemzeti paradigma meghaladását szorgalmazza, kényszeríti ki. Mindeközben azonban azok a nemzeti közösségek tudják helyüket az új világban megtalálni, képesek a kíméletlenül kemény gazdasági versenyben a helyüket megállni, amelyek erős nemzeti identitással is rendelkeznek, ahol a nemzeti kötelékek hatékonyan segítik a társadalmi kohéziót, ahol sikerül kiaknázni a történetileg kialakult, állandóan formálódó, nemzeti karakterekben rejlő pozitív adottságokat.


151

152


IV. számú Melléklet A miniszterelnök által javasolt társadalmi szerződés szövegtervezet104 Tizenöt éve, hogy a rendszerváltozás megnyitotta az utat a politikai rendszer demokratikus átalakítása, a többpártrendszer, a demokratikus hatalmi intézmények létrehozása, a politikai szabadságjogok korlátozás nélküli érvényesítése előtt. Az állami tulajdonra épülő szocialista tervgazdaság helyett – tömeges privatizáció és külföldi tőkebefektetés eredményeként – uralkodóvá vált a magántulajdonra épülő piacgazdaság. A magyar gazdaság szerkezete gyökeresen átalakult, fokozatosan és sok tekintetben sikeresen alkalmazkodott a nemzetközi piaci versenyhez. Másfél évtizedes politikai és gazdasági fejlődés részeként 1999-ben tagja lettünk a NATO-nak, majd 2004-ben az Európai Uniónak. Nemzeti büszkeséggel tekinthetünk az elmúlt tizenöt évre, de nem feledkezhetünk meg arról, hogy a rendszerváltozás sokak számára keserű csalódást, új társadalmi feszültségeket és ellentmondásokat, szinte valamennyi társadalmi rétegben érték-elbizonytalanodást, a kiszámítható jövőkép, a biztonságérzet hiányát is eredményezte. A rendszerváltás óta növekedtek a társadalmi különbségek, százezrek vesztették el munkahelyüket, kerültek szegénységi csapdába, és a segélyek jelentik számukra az egyetlen megélhetést. A fejlett európai országokhoz hasonlóan nálunk sem állt meg a születésszám csökkenése, fogy a nemzet, elfogadhatatlanul alacsony szintű a lakósság átlagos várható élettartama. Miközben számos termék, és szolgáltatás ára közelít az Európai Unió régebbi tagállamainak árszintjéhez, a hazai bérszínvonal – a dinamikusan növekvő bérek és nyugdíjak ellenére – még mindig az EU-átlag 50-60 %-át teszik ki. A gazdasági struktúraváltást a rendelkezésre álló hazai tőke – részben történelmileg meghatározott – szűkössége jellemzi. A hazai kis- és középvállalkozások egy részének versenyképessége a multinacionális cégekkel és a külföldi versenytársakkal összehasonlítva nem megfelelő. A korábban megszerzett tudás részben elértéktelenedett. Az állam újraelosztó szerepének csökkenése, a dinamikus gazdasági fejlődés ellenére a gazdasági-társadalmi változások 1997-ig tapasztalt lendülete megtört, és lényegi, strukturális változások nélkül. Alacsony hatékonysággal, he104

Gyurcsány Ferenc: Megegyezés a köztársaságról. A GSZT 2005. december 1-i plenáris ülésén kiosztott sokszorosított szöveg.


153

lyenként ráadásul csökkenő színvonalon működik a közigazgatási, szociális ellátó, az egészségügyi és az oktatási rendszer. Ez csökkenti versenyképességünket, lassítja a gazdaság növekedését, lendületét. A rendszerváltozás „veszekedős demokráciát” hozott. A politikai elit politikai kultúrája nem támaszkodik erős demokratikus hagyományokra és értékrendre, kellő szociális érzékenységre. A rendszerváltó pártok közötti együttműködési készség alacsony, a helyi és országos közéletet éles, személyeskedő viták, eszközökben nem válogató politikai küzdelmek jellemzik. A megkésett és felemás polgárosodás miatt amúgy is gyenge, az egypártrendszerben teljesen ellehetetlenült civil szféra újjászerveződése a rendszerváltást követően intenzíven megindult. Egyre aktívabb szerepük nélkül nem valósulhat meg a társadalom és a közélet megújulása. A nem kellően megerősödött civil szervezetek anyagi biztonsága és megerősödése az ország általános gazdagodásának függvénye. Ma még abban a felemás helyzetben vannak, hogy a hatalomtól, az államtól és a pártoktól való függetlenségüket hangsúlyozzák, miközben működési feltételeik biztosítását elsősorban az államtól várják. Az elmúlt másfél évtized és a jövő kihívásaira adott konzervatív, szociáldemokrata és liberális válaszok jelentősen különböznek egymástól, ami többpártrendszerre épülő, működő demokráciában természetes. A pártok a polgároknak éppen azzal adnak érdemi választási lehetőséget, hogy programjaikban és politikai cselekvésük során elsősorban azt hangsúlyozzák, ami megkülönbözteti őket a többi politikai erőtől. Van tehát, amiben nem lehet, és versengő demokráciában nem is szükséges egyezséget kötniük a politikai pártoknak. Így természetes, hogy a magyar parlamentben képviselettel rendelkező politikai pártok eltérően vélekednek egyebek között a társadalmi esélykülönbségek mérsékléséről az oktatásban, az egészségügyben, a szociálpolitikában, a családtámogatásban. Demokrácia-felfogásuk és politikai kultúrájuk is sok tekintetben különböző. Másként ítélik meg a parlament, a civil szféra, a társadalmi érdekegyeztetés szerepét, véleményük eltér a piac szerepéről, a globalizáció kihívásaira adható válaszokról, számos történelmi-politikai eseményről. Másként viszonyulnak a különbözőségek elfogadásához, a hagyományos magán- és keresztény valláserkölcshöz, eltérő válaszokat fogalmaznak meg Magyarország regionális szerepkörével, a határon túl élő magyarok problémáival kapcsolatban. Hangsúlyozni szükséges azonban, hogy még elvi különbségek mellett is találhatók közös elemek az eltérő politikai álláspontok között, sok esetben pedig nem az elvek, csupán az alkalmazott módszerek, taktikai megoldások különböznek. A pártok választási ígéreteikkel és ráígérgetéseikkel fogva tartják egymást, ezzel nem csak önmagukat, de az országot is gúzsba kötik. A politikai rendszer ilyen működése az ország működőképességének korlátjává vált, akadályozza a

154


köztársaság fejlődését, a szociális piacgazdaság kiépítését, veszélyezteti a demokratikus intézményeket. A 2006. éví választásokhoz közeledve még lehetséges, egyben halaszthatatlan, hogy a politikai és hatalmi elit, a kormányon levő és ellenzéki pártok a meghatározó és véleményformáló civil szervezetekkel, munkavállalói, munkáltatói és szakmai érdekképviseletekkel együtt, rövid távú érdekeiken felülemelkedve új egyezséget kössenek, kijelöljék azokat a közös célokat, elveket és kereteket, amelyek között a következő években, – a nemzet érdekében együttműködve, ennek alárendelt módon, tisztességes küzdelemben egymással is vetélkedve –, politizálni kívánnak. Több szervezet, számos közéleti személyiség kezdeményezése bizonyítja: ez az ország érdeke, ezt kívánják az állampolgárok is. 1. Az államháztartás és a költségvetés-politika területén 2008-ra teljesítsük az Európai Monetáris Unióhoz történő csatlakozásunkhoz, az euró bevezetéséhez szükséges egyensúlyi feltételeket! A csatlakozás gazdaságpolitikai programját, a konvergencia-programot foglaljuk törvénybe! Az államháztartás hiánya (nyugdíjreform nélkül) ne haladja meg 2006-ban a 6,1 %-ot, 2007-ben a 4,7 %-ot, 2008-ban a 3,4 %-ot! Kormányzati vagy ellenzéki pozíciójától függetlenül egyetlen parlamenti párt se fogadjon el ezzel ellentétes éves költségvetési törvényt. 2. A fejlesztéspolitika középpontjába – a bővülő EU-támogatások felhasználásával – a biztonságosabb emberi életbe, az infrastruktúra fejlesztésébe, valamint a természeti és épített környezet megóvásába történő befektetés, az ezeket szolgáló innováció, tudományos kutatás és fejlesztés, a piacképes tudás és műveltség megszerzésének kiemelt támogatása kerüljön! A parlamenti pártok a társadalmi-gazdasági partnerekkel egyeztetve ennek megfelelően fogadják el az országos fejlesztési koncepciót és második nemzeti fejlesztési tervet! 3. Valósítsunk meg egy európai bérfelzárkóztatási programot, amelynek alapelve legyen, hogy a reálbéreket – a társadalmi partnerek, a munkavállalók, munkáltatók érdekképviseleteivel egyeztetve – az ország gazdasági teljesítményének javulásával egyező ütemben felzárkóztatjuk. Állapodjunk meg, hogy a reálbérek éves növekedése legfeljebb 1%-ponttal térhet el a GDP éves növekedésétől! Ez határozza meg a munkavállalói és a munkaadói érdekképviseletek béralkuját! 4. Bővítsük a foglalkoztatást! A minimálbért – a gazdasági és szociális partnerekkel egyeztetve – igazítsuk a magyarországi létminimumhoz, differenciáljuk képzettségi kategóriák szerint! Támogassuk kiemelten a munkaerőpiacra belépő pályakezdőket, a gyermekgondozás után munkába állókat, az ismételten elhelyezkedni kívánó idősebbeket, a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását! Terjesszük ki a munkások és az alkalmazottak munkajogi védelmét, a munkaügyi ellenőrzéssel, a fekete és a szürke foglalkoztatás elleni jogszabály-


155

ok határozottabb alkalmazásával ne engedjük, büntetlenül kihasználhassák a munkát kereső emberek kiszolgáltatottságát! 5. Csökkentsük az adóterheket 2010-ig szóló program keretében – a társadalmi-gazdasági partnerekkel egyeztetve –, ezen belül mérsékeljük az élőmunka után fizetendő társadalombiztosítási terheket, átalakítjuk a helyi iparűzési adó rendszerét a vállalkozói terhek mérséklése érdekében. Függetlenül attól, hogy mely pártok kerülnek kormányzati vagy ellenzéki pozícióba, állapodjunk meg, hogy a jövedelem centralizáció mértékét 2006-2010 között legalább 2%-ponttal csökkentjük! 6. Javítsuk a hazai kis-és középvállalkozások működési feltételeit – az adócsökkentéshez kapcsolódóan –, egyszerűsítsük a jogi szabályozást, haladéktalanul és drasztikusan csökkentsük az adminisztrációs terheiket, információkkal, képzéssel és támogatásokkal segítsük piacra lépésüket, műszaki fejlesztéseiket, támogatásokkal, kedvezményes tőke- és hitelprogramokkal segítsük versenyképességük javítását! 7. Növeljük a hazai mezőgazdaság versenyképességét, ennek érdekében bővítsük az agrártámogatásokat, ésszerűsítsük a termőföld használatát (birtokkoncentráció ösztönzése, földért életjáradék program, alternatív földhasználati lehetőségek stb.), javítsuk a hazai agrártermékek piacra jutásának esélyeit (hatékonyabb ellenőrzés, a szabályozás egyszerűsítése, a termelői szerveződések működésének támogatása)! 8. Valósítsunk meg egy ötéves nyugdíjkorrekciós programot – a nyugdíjasok érdekképviseleteivel egyeztetve – az időskor nagyobb biztonsága, egy igazságosabb nyugdíjrendszer kialakítása érdekében! A pártok – a kormányzati vagy ellenzéki pozíciójuktól függetlenül vállalják fel, hogy törvényben, hosszú távra előre kiszámíthatóan biztosítják a közelmúltban bevezetett 13. havi nyugdíj kifizetését, 2006-tól az özvegyi nyugdíjak, 2007-től – nyugdíjazási időszakok szerint, fokozatosan – a különböző időszakban megállapított, saját jogú nyugdíjak emelését! A rokkantnyugdíjasok ellátása körében 2010-től a nyugdíjak megállapításánál életkor szerint arányosítva a mostaninál erőteljesebben érvényesüljön az aktív életszakaszhoz viszonyított munkában töltött idő szerepe! 9. A család- és a lakástámogatások körében a pártok – a szociális partnerekkel, civil szervezetekkel egyeztetve, kormányzati vagy ellenzéki pozíciójuktól függetlenül – kizárólag olyan változtatásokat támogassanak, amelyek az átlagos vagy az átlag alatti jövedelemmel rendelkezőknek nyújtanak többletet, az átlagosnál rászorultabbak élethelyzetüket javítják! A gazdasági és szociális partnerek bevonásával állapodjunk meg, hogy a legfontosabb lakossági szolgáltatások (elektromos áram, gáz, víz- és csatorna, távfűtés, telefon és internet) körében 2006 végéig szociális tarifát vezetünk be annak érdekében, hogy mérsékeljük az átlagos, illetve az átlag alatti jövedelműek terheit!

156


10. Biztosítási alapúvá tételével kezdjünk hozzá az egészségügy átalakításához! Az új rendszer egyik pillére az állampolgári jogon járó ellátás (pl. gyermek-, csecsemő, anyavédelem, sürgősségi ellátás, mentés, vérellátás, járványügyi feladatok), másik pillérre a biztosítottak egyénileg (egyes társadalmi csoportok: gyermekek, nyugdíjasok esetén államilag) fizetett és nyilvántartott hozzájáruláson alapuló kötelező társadalombiztosítás legyen! Az ellátórendszeren belül növeljük az alapellátás súlyát! Intézményfinanszírozás helyett térjünk át a szolgáltatás-finanszírozásra! Az érintett szakmai szervezetekkel együttműködve valósítsunk meg nemzeti népegészségügyi, rákellenes, csecsemő-és gyermekegészségügyi programot! 11. Hozzunk létre kisebb, hatékonyabb államapparátust és közigazgatást központi, területi és helyi szinten! Csökkentsük a parlament, a képviselőtestületek létszámát, a minisztériumok, központi és területi hivatalok, a közszférában foglalkoztatottak számát! Szervezési intézkedésekkel, informatikai eszközökkel tegyük gyorsabbá, állampolgárbaráttá, olcsóbbá, mérhetőbbé, számon kérhetővé a közigazgatási szervek működését, depolitizáljuk tevékenységüket! A helyi önkormányzatok körében optimalizáljuk a közfeladatok ellátását a kistérségi regionális együttműködés erősítésével, a területi közigazgatás átszervezésével! Alkossunk törvényt a parlament működéséről, a civil és szakmai szervezeteknek a helyi és az országos politikai döntéshozatalban való fokozott részvételéről! A jogi szabályozás átalakításával, az ellenőrzésért és a szankcionálásért felelős szervek megerősítésével hatékonyan lépjünk fel a korrupció, az állami és önkormányzati gazdasági döntések elvtelen, erkölcstelen befolyásolása, az adókikerülés ellen! 12. A közoktatásban olyan intézményhálózatot finanszírozzunk, amely az 14. osztályok esetében a lakóhely közelében levő iskola elérhetőségére, a felsőbb évfolyamokon pedig elsősorban a magas színvonalú képzés feltételeinek megteremthetőségére koncentrál! A 2013-ig terjedő fejlesztési időszak kiemelt célja legyen az iskolák átfogó felújítása, korszerűsítése az oktatás modern feltételeinek biztosítása! Budapest, 2005. november 30.


157

158


V. számú Melléklet A Gazdasági és Szociális Tanács 2006 május 25–i állásfoglalása a társadalmi szerződésről A Társadalmi Szerződés témakörében a tanács – minden oldala támogatásávalfogadta el a társelnökök: Vizi. E. Szilveszter, Szabó Endre valamint Demján Sándor és Tóth János, az állandó bizottság elnöke: Herczog Mária és a tanács kormányzati koordinátora: Héthy Lajos előterjesztésére, hogy a Gazdasági és Szociális Tanács 1. fenntartja és megerősíti 2005. február 25-én tett kezdeményezését a Társadalmi Szerződésre, 2. a Társadalmi Szerződést a hivatalba lépő kormánnyal kívánja megkötni, nyitva hagyva a lehetőséget további csatlakozók számára, 3. mielőbb előzetes megállapodásra kíván jutni a kormánnyal a lehetséges Társadalmi Szerződés főbb témáiról, a tárgyalások módszereiről és ütemezéséről, a végrehajtás kölcsönös garanciáiról és a kapcsolódó kommunikációs kampányról, s ennek elérése érdekében tárgyalásokat kezdeményez, 4. a Társadalmi Szerződést illetően, reálisan számot vetve a helyzettel, az időbeli sürgetettséggel és saját kapacitásaival, a) szelektív (azaz a legfontosabb stratégiai ügyekre összpontosító) megállapodásra törekszik, b) az elvont elvekben való egyetértés demonstrálásán túl minél konkrétabb megállapodást igyekszik elérni, c) előnyben részesíti a részmegállapodások sorozatát az egyetlen nagy megállapodás elérésével szemben, és d) általában a Társadalmi Szerződés olyan megközelítését szorgalmazza, amely belátható időn belül eredményre vezethet, 5. köszönetét fejezi ki a Vizi. E. Szilveszter akadémikus vezette munkabizottságnak a Társadalmi Szerződés előkészítése érdekében végzett munkájáért, 6. üdvözli és hasznosítani kívánja a Társadalmi Szerződés lehetséges tartalmára és szövegére a kormánytól és más tényezőktől érkező javaslatokat, illetve elgondolásokat, így külön üdvözli a miniszterelnök 12 pontban foglalt javaslatát,


159

7. a helyzetből fakadó, a kormánnyal és a társadalommal szemben jelentkező kihívásokat és kényszereket tekintetbe véve, a) érzékeli, hogy a kormánynak sürgős és elkerülhetetlen intézkedéseket kell hoznia a költségvetés konszolidálására, és sürgősen el kell készítenie a módosított konvergencia programot, melyekkel kapcsolatban az igénye az, hogy megfelelő időben megfelelő tájékoztatást kapjon, és módja nyíljon a vélemény-nyilvánításra, b) partnerséget vállal a kormány által napirendre tűzött hosszabb távú reformok (államháztartási, egészségügyi stb.) és ügyek (pl. a foglalkoztatás növelése, a munkavállalók biztonságának a megerősítése) megtárgyalásában, és a remélhetőleg kialakuló egyetértésnek a Társadalmi Szerződésben történő megállapodásos rögzítésében, 8. csoportosulásai haladéktalanul érdemi, tartalmi konzultációkat kezdenek a kormány, illetve az ország előtt álló, – s várhatólag a Társadalmi Szerződés tárgyául is szolgáló –, főbb tennivalókról, hogy megkezdjék a kormány felé és más társadalmi szereplők felé képviselendő közös álláspont kialakítását, 9. javasolja a kormánynak, hogy a Társadalmi Szerződésről, – amennyiben sikerül elérni –, jelentésben számoljon be az Országgyűlésnek, és arról szülessen Országgyűlési határozat, 10. a Társadalmi Szereződéssel kapcsolatos tárgyalások lebonyolítására, – az Állandó Bizottságnak való folyamatos beszámolás és a plenáris ülés általi jóváhagyás kötelezettségével – az előterjesztés aláíró tagjait: Demján Sándort, Herczog Máriát, Szabó Endrét, Tóth Jánost és Vizi. E Szilvesztert bízta meg.

160


VI. számú Melléklet A Gazdasági és Szociális Tanács 2006. novemberi felhívása a társadalmi szerződésről105 A Gazdasági és Szociális Tanács mint a gazdasági szereplőket, a munkaadókat, gazdasági önkormányzatokat, a munkavállalókat, a civil szervezeteket és a tudományt megjelenítő konzultatív testület – tagjainak többségi határozatával – a következő felhívást intézi a Magyar Köztársaság Országgyűlésében képviselettel rendelkező pártokhoz: 1. Hazánk társadalmi, gazdasági, politikai és morális állapota azonnali változásokért kiált. Az államháztartás egyensúlyi helyzete, a nemzetközi szervezetekkel szemben tagként vállalt kötelezettségeink, a politikába és a politikusokba vetett közbizalom megingása mind-mind azt igénylik, hogy az ország vezetéséért felelős – és az országgyűlési választásokon erre felhatalmazást kérő és kapó – politikai pártok haladéktalanul kezdjenek hozzá a helyzet együttes rendezéséhez. Tegyék félre a hazánk fejlődése, a magyar nemzet jövője szempontjából lényegtelen ügyekben folytatott – leginkább csak egymás lejáratására, ellehetetlenítésére irányuló, nemegyszer méltatlan – vitáikat, és lássanak hozzá a valóban nagy léptékű feladatok megtárgyalásához, majd közös megoldásához. 2. Az utóbbi hetekben-hónapokban a társadalmi párbeszéd különböző fórumain folytatott eszmecserék mellett sokféle szakmai, szakértői, civil szervezet és intézmény kezdeményezett párbeszédet az ország jövőjéről, a megkerülhetetlen reformok alapkérdéseiről. Ezeknek a kezdeményezéseknek, műhelymunkáknak csak a parlamentben képviselettel rendelkező politikai pártok felelős magatartása esetén van értelmük; a felvetett megoldások, javaslatok csak a politikai pártok megegyezésével valósulhatnak meg. 3. Mindannyiunk számára nyilvánvaló, hogy hazánkban nagyon sok dolog nem mehet az eddig módon tovább. A kormánynak helyre kell állítania az államháztartás egyensúlyát, biztosítva a tartós egyensúly és a fenntartható fejlődés feltételeit. Mélyreható változások szükségesek az államszervezetben, az egészségügyben, az oktatásban, a nyugdíjbiztosításban, a közteherviselésben. Ezek a változások áldozatvállalást igényelnek a társadalom többségétől. A reformok növelik a társadalmi-gazdasági szereplők terheit, sértik a rövid távú érdekeiket. Emiatt – érthetően – fokozódik az ellenállás, az elégedetlenség is. Az ország jövőjéért felelősséget érző politikai erők nem használhatják ki saját hatalmi céljaik érdekében ezt az elégedetlenséget. Erről meggyőzően tanúskodik számos, hasonló feladatokat megoldó nyugat-európai ország példája. 105

Aláírók: Dr. Szabó Endre soros elnök, Demján Sándor társelnök, Prof. Dr. Vizi E. Szilveszter társelnök és Dr. Tóth János társelnök


161

4. A felhalmozódott gazdasági bajok, társadalmi méltánytalanságok felszámolásával egyidejűleg nemcsak új fejlődési pályára állhat az ország, hanem egy újfajta, modern, versenyképes, valódi szolidaritáson nyugvó országot hozhatunk létre – és kell is létrehoznunk. Ehhez esélyteremtő, fejlesztő államra van szükség (és ennél többre nincs is lehetőség)! Igaztalan azt állítani, hogy a nehéz helyzetet kizárólag gazdaságpolitikai hibák idézték elő; miként azt is, hogy ezért elsősorban a közszféra a felelős. A bajok mélyebben gyökereznek: a gondoskodó állam egész modelljét kell átalakítanunk. Az országgyűlésben helyet foglaló politikai pártok feladata, hogy a közterheket, köztük az átalakítás terheit méltányosan osszák meg a társadalom különböző csoportjai között, ügyelve arra, hogy ne kopjon tovább, hanem erősödjék a társadalmi összetartozás. Lehetővé kell tenni, hogy a társadalom különféle okokból sértett csoportjai társadalmi párbeszéd formájában kifejezhessék a fájdalmukat, veszteségérzetüket, haragjukat, és ezután békét köthessenek egymással, lezárva a múltat és a sérelmeket. Csak ezt követően lesznek képesek a bizalom alapján egymással együttműködni. 5. A Gazdasági és Szociális Tanács felajánlja, hogy pártpolitikai szempontból semleges szereplőként hozzájárul a reformok társadalmi párbeszéd keretében történő megalapozásához és – az Európai Unió több tagállamához hasonlóan – egy társadalmi szerződés megkötéséhez. Ebben a szerződésben a kormány, a parlamenti pártok, valamint a társadalom sokféle érdekcsoportját képviselő Gazdasági és Szociális Tanács hosszabb távra megállapodhat hazánk társadalmi és gazdasági fejlődésének fő irányairól. Budapest, 2006. november 30.

162


VII. számú Melléklet Az európai gazdasági és szociális tanácsok Ország A testület elnevezése Létrejöttének időpontja (előzményei) Létrejöttének alapja (jogszabály vagy megállapodás)

Feladata, jogosítványai

A testület létszáma, összetétele

A felek együttműködése (Az együttműködés alapja, jogok és kötelezettségek)

Működés (finanszírozás, belső működés, kormányzati szerepvállalás a működtetésben, stb.)

Ausztria (Osztrák Köztársaság) Gazdasági és Szociális Ügyek Tanácsa Beirat für Wirtschafts- und Sozialfragen (BWS) 1963 Előzmény: 1957: Paritásos Bizottság (A Paritásos Bizottság egyik albizottságaként jött létre a BWS.) Létrejöttének alapja a szabad akaraton való együttműködés elve, amelyet 1992. november 23-án a „négyek” megállapodás (Sozialpartnerabkommen) formájában erősítettek meg. Konzultatív, tanácsadó testület. Tanulmányokat készít, ajánlásokat fogalmaz meg a kormány részére a gazdaság- és szociálpolitika területén: - vizsgálatokat kezdeményez makrogazdasági és szociálpolitikai kérdésekben, - ajánlásokat fogalmaz meg a vásárlóerő stabilizálása, a fenntartható fejlődés és a teljes foglalkoztatás elősegítése érdekében, - tényeket, adatok dolgoz fel, stb. A Tanács jogosítványait a fent hivatkozott Megállapodás tovább bővítette. 21 fő Szövetségi Gazdasági Kamara – 4 fő Szövetségi Munkás Kamara – 4 fő Osztrák Szakszervezetek Szövetsége – 4 fő Osztrák Mezőgazdasági Kamara – 4 fő Állandó szakértők – 5 fő A felek együttműködése informális alapon történik, alapja az önkéntes együttműködés elve. A tagok és a szakértők is – egy kivétellel – a szociális partnerek képviseletében vesznek részt a testület munkájában. (A kivétel az osztrák Gazdaságkutató Intézet vezetője.) A kormány a testület munkájában nem vesz részt. Nem rendelkezik semmilyen írott belső szabályozással. Nincs saját költségvetése. (Az esetlegesen felmerülő költségeket – publikációk, konferenciák – a felek egyenlő arányban viselik Nem rendelkezik állandó székhellyel (helyszínnel). Tisztségviselők: Elnök (a négy szervezet delegálja féléves rotálással) Főtitkárok: a munkaadói, illetve a munkavállalói szervezetek 1-1 delegáltja (4 fő). Tagok: delegálása a delegáló szervezetek belső szabályzata alapján történik. A Tanács havonta egy alkalommal ülésezik, ülései nem nyilvánosak. Határozatait konszenzussal hozza. A Tanács véleményét, ajánlását hivatalosan megküldik a kormány részére, publikálják a Tanács kiadványsorozatában, illetve sajtótájékoztató keretében ismertetik. A vélemények és ajánlások jelentősége abban van, hogy azok politikamentesek és a szociális partnerek közös akaratából, egyetértésével születnek. A Gazdasági és Szociális Tanács

163

Ország

Belgium (Belga Királyság)

A testület elnevezése

„A Szociális Partnerek Háza”: „Maison des Partenaires Sociaux”: Központi Gazdasági Tanács Conseil Central Économique

Létrejöttének időpontja (előzményei)

1948 1945: Társadalmi Szolidaritási Paktum (a II. világháború. alatt a szakszervezetek és a munkaadók illegalitásban készítették elő) – ez a dokumentum tekinthető Belgiumban a munkaügyi kapcsolatok alapjának.

Létrejöttének alapja (jogszabály vagy megállapodás)

Törvény 1948. szeptember 20-i törvény a gazdaság megszervezéséről. A törvény intézményesítette a munkavállalók és munkaadók közötti párbeszédet gazdaságpolitikai kérdések tekintetében.


Konzultatív szakmaközi és paritásos szervezet. Eredeti küldetése a nemzetgazdaságot érintő vélemények, ajánlások megfogalmazása volt, akár saját kezdeményezésből, akár valamely miniszter vagy a törvényhozó testület kérésére. 1948 óta a testület konzultatív jogosítványai tovább erősödtek az új jogszabályi előírásoknak megfelelően. Maximum 50 tag (+50 póttag ) Munkaadói szervezetek: 22 tag (+22 póttag) Munkavállalói szervezetek: 22 tag (+22 póttag) Külső szakértők (a tudomány és technika területének elismert személyiségei): 6 tag + 6 póttag (un. kooptált tagok) A tagok mandátuma 4 évre szól és újabb 4 évre megújítható.


Elnök: - Az elnök független személy, nem tartozik sem a közigazgatáshoz, sem a Tanácsban képviselettel rendelkező egyetlen szervezethez sem. - Az elnököt a király nevezi ki, a Tanáccsal folytatott konzultációt követően, mandátuma 6 évre szól. 4 alelnök (paritásos alapon 2-2 tag a munkaadói, illetve munkavállalói szervezetek részéről). Az alelnökök a Tanács tagjai és jogosultak az elnök helyettesítésére.

164


Belső működési szabályait maga határozza meg, de a király hagyja jóvá. Szervezet: Plenáris ülés: a tagok összessége alkotja, a Tanács legmagasabb döntéshozó szerve.


Hivatal: 12 tagból áll (paritásos alapon a munkaadói, illetve munkavállalói szervezetek jelölik a tagokat. A Hivatal a jelentős gazdasági és szociális szervezetek vezetőiből áll, olyan személyiségekből , akik széleskörű kapcsolatokkal rendelkeznek az ország meghatározó politikai, gazdasági és szociális köreivel. A Hivatal a Tanács központi szerve, „motorja”: - szervezi a Tanács munkáját: meghatározza a tanulmányok témáit, a kormány és a törvényhozó testület tárgyalási menetrendjét, valamint a vizsgálandó témakörök prioritását; - előkészíti a véleményeket és ajánlásokat a Plenáris ülés elé történő benyújtásra; - előkészíti döntésre az adminisztratív ügyeket (személyi kérdések, költségvetés, infrastruktúra). Munkacsoportok és munkabizottságok: A munkacsoportok munkájában a Tanács tagjain kívül külső szervezetek (Tervhivatal, Nemzeti Bank, egyetemi kutatóintézetek, nemzetközi intézmények) is részt vesznek. A munkacsoportok és bizottságok sorában különbséget kell tenni az ún. „tematikus”és „szektorális” bizottságok között.


165

Ország

Belgium


„A Szociális Partnerek Háza” „Maison des Partenaires Sociaux”: Országos Munkaügyi Tanács Conseil National du Travail (CNT)


1952 Előzményei: 19.század végétől kezdődően megalakuló előd-szervezetek: 1886, 1887, 1935, 1944

Létrejöttének alapja (jog-szabály vagy megállapodás)

1952. május 29-i törvény Eredetileg: A kormány, a parlament, vagy saját kezdeményezésére tanulmányokat, véleményeket készít a munkaadókat és munkavállalókat egyaránt érintő általános szociális, társadalmi kérdésekről, ajánlásokat, javaslatokat dolgoz ki.


1968.évi december 5-i törvény alapján: Kollektív megállapodások megkötése a gazdaság egészét érintően, illetve egyes ágazatok tekintetében. Egyéb törvényi felhatalmazás alapján: Munkajog (egyéni és kollektív munkajog) és szociális jog területén (pl. munkaszerződés, a munkaidő hossza, besorolás, szociális biztonság, nyugdíj stb.) a jogszabály alkotási folyamatban előzetes véleményezési és javaslattételi jogosítványokkal rendelkezik. (Ezekben a kérdésekben kötelező a Tanáccsal konzultálni!)


166

24 tag (+24 póttag) + társult tagok A tagokat királyi rendelettel nevezik ki 4 évre, mandátumuk megújítható. Munkaadók 12 fő Munkavállalók: 12 fő Társult tagok: 2 fő (a nem kereskedelmi szektor képviselői) A társult tagok megfigyelői státuszban, szavazati jog nélkül vesznek részt a testületben.


Szervezet: Plenáris Tanács A Tanácsot az elnök hívja össze, általában havonta 1 alkalommal, de negyedévente legalább egyszer ülésezik. A Plenáris Tanács keretében születnek a kollektív munkaügyi megállapodások és kerülnek elfogadásra a javaslatok, vélemények. A kollektív megállapodások megkötéséhez a tagok minimum felének a jelenléte szükséges. A vélemények és javaslatok elfogadása általában egyhangúan történik, ha véleménykülönbség van, akkor az eltérő véleményt rögzíteni kell.


Ügyvezető testület (10 fős) Összetétele: Elnök 4 elnökhelyettes 4 tag (2 munkaadó, 2 munkavállaló) titkár Feladatai: - a Tanács feladatainak meghatározása és ütemezése, a napirendre kerülő kérdések előkészítése és a tárgyalási eljárás meghatározása - a Tanács döntéseinek végrehajtása - a Tanács éves költségvetési javaslatának elkészítése Titkárság (közel 40 fő) Biztosítja a működés feltételeit, gondoskodik a szükséges dokumentumok és információk megszerzéséről. Munkabizottságok - Üzemi tanácsok bizottsága - Egyéni munkaügyi kapcsolatok bizottsága - Kollektív munkaügyi kapcsolatok bizottsága - Társadalombiztosítási bizottság - Nemzetközi munkaügyi szervezetek bizottsága Vegyes bizottságok A Központi Gazdasági Tanács és az Országos Munkaügyi Tanács képviselőiből, a mindkét testület kompetenciáját érintő kérdések közös megvitatására.


167

Ország A testület elnevezése

Bulgária (Bolgár Köztársaság) Gazdasági és Szociális Tanács Ikonomicseszki i Szocialen Szivet


2001 (jogszabály) 2005 (tényleges működés kezdete)


2001. évi 41. törvény (április 26.) Módosítások: 2002. évi 120. törvény 2003. évi 20. törvény


A szervezett civil társadalom érdekeinek és véleményének kifejezésre juttatása céljából létrejött konzultatív testület. A gazdaság- és szociálpolitikai kérdésekről folytatott konzultációk fóruma, amelyen keresztül lehetőség van a civil társadalom bekapcsolódására az ország gazdasági és társadalmi életébe. Feladatai, jogosítványai: - állásfoglalások kialakítása a gazdasági és társadalmi fejlődést érintő jogszabálytervezetekről és nemzeti programokról, - állásfoglalás a gazdasági és szociális fejlődést érintő törvényekről, - állásfoglalás a gazdaság- és szociálpolitika stratégiai kérdéseiről, - éves jelentés készítése az ország gazdasági és társadalmi fejlődéséről, - egyéb , az éves munkaprogramjában tervezett elemzések készítése. 36 fő + elnök Az elnök és a tagok mandátuma 4 évre szól.



168

1.csoport: országos szintű munkaadói szervezetek (12 fő) (a Munka Törvénykönyvében meghatározott feltételek alapján a Miniszterek Tanácsa által elfogadott szervezetek) 2. csoport: országos szintű munkavállalói szervezetek (12 fő) (mint a munkaadói szervezeteknél) 3.csoport: egyéb szervezetek ((mezőgazdasági termelők, szövetkezetek, nőszervezetek, fogyasztóvédelem, környezetvédelem, nyugdíjasok, hátrányos helyzetűek érdekképviseleti szervezete, kutatók stb.) A törvény rögzíti, hogy állásfoglalások kialakítása történhet a Nemzetgyűlés (parlament) elnöke, a köztársasági elnök, vagy a Miniszterek Tanácsa elnökének kezdeményezésére. A vélemény kialakítására határidőt tűzhetnek ki, amely azonban nem lehet 1 hónapnál rövidebb. A köztársasági elnök ennél – rendkívül sürgős esetben – rövidebb határidőt is meghatározhat. A Tanács saját kezdeményezésből is alakíthat ki állásfoglalásokat.


Működésének alapelve a függetlenség, az együttműködés (ezen belül együttműködés az állami testületekkel), az egyenlőség, a vélemények sokszínűsége és a nyilvánosság. Az elnököt a Parlament választja a Miniszterek Tanácsának javaslatára, a csoportok előzetes egyetértésével. A Tanács finanszírozását az állami költségvetés biztosítja a Parlament költségvetésében. A Tanács munkájában a kormány nem vesz részt, véleményeket, állásfoglalásokat kér és vár tőle. Belső működési szabályait a Tanács maga határozza meg. Működés (finanszírozás, belső működés, kormányzati szerepvállalás a működtetésben, stb.)

Az elnök és a tagok mandátuma 4 évre szól. Szervezet Irányító testületek: Plenáris ülés: A plenáris ülést az elnök hívja össze, vagy össze kell hívni a tagok legalább egyharmadának kérésére, az ülések nyilvánosak. A plenáris ülés fogadja el: - a köztársasági elnök, a Parlament elnöke és a Miniszterek Tanácsának kezdeményezésére kialakított véleményeket, - a Tanács belső szabályzatát, éves akcióprogramját éves költségvetését és költségvetési beszámolóját. Elnök: Az elnök felel a Tanács teljes tevékenységéért és ő képviseli hivatalosan. Elnökök tanácsa: A Tanács elnökéből és a három csoport által megválasztott alelnökökből áll. Állandó és eseti bizottságok: 5 állandó bizottság működik: az állandó bizottságok véleménytervezeteket és elemzéseket készítenek, amelyeket a plenáris ülés megtárgyal. A tanács által készített vélemények, elemzések írott formában és az interneten is publikálásra kerülnek.


169

Ország

Csehország (Cseh Köztársaság)


Gazdasági és Szociális Megállapodás Tanácsa Rada hospodarské a socialní dohody (RHSD)

Létrejöttének időpontja (előzményei) Létrejöttének alapja (jogszabály vagy megállapodás)


1997 Előzmény: 1990: Szociális Megállapodások Tanácsa, amely jelentős változáson ment keresztül Nincs jogszabályi alapja, a felek önkéntes megállapodása hozta létre. Az 1990. óta bekövetkezett változások eredményeként a Tanács mára a kormány, a szakszervezetek és a munkaadók közötti szociális párbeszéd intézményes fóruma, tripartit testület. A testületnek az a célja, hogy a gazdasági és szociális fejlődés alapvető kérdéseiben egyetértésre (konszenzusra) jussanak a szociális partnerek.


21 fő Munkaadói szervezetek: 7 fő Munkavállalói szervezetek: 7 fő Kormány: 7 fő ( 5 miniszter, 2 miniszterhelyettes) Az üléseken a miniszterelnök is részt vesz.


A Tanács elnöke a kormány tagja. 2 elnökhelyettesét a munkaadói, ill. munkavállalói szervezetek választják. A főtitkárt a kormány nevezi ki a szociális partnerekkel történt egyeztetést követően. A főtitkár a kormány hivatalának alkalmazásában áll.

170


Működésének alapját az első plenáris ülésen (1997. nov.13.) elfogadott és azóta többször módosított Alapszabály képezi. Működésének feltételeit (adminisztratív személyzet, költségvetés stb.) a kormány biztosítja. Szervezet: Plenáris ülés: A plenáris ülés konzultációk, tárgyalások legmagasabb szintű fóruma.


Hivatal: A Tanács végrehajtó szerve, a plenáris ülések között megvitatja a különböző stratégiai dokumentumokat, a plenáris ülésen felmerült eltérő véleményeket, javaslatot tesz a plenáris ülés napirendjére. Munkacsoportok: 19 állandó munkacsoport van, amely a Tanács szakértői hátterét biztosítja (pl. Oktatás és emberi erőforrás, Munkabiztonság, Közigazgatás és közszolgálat, Szociális ügyek, Gazdaságpolitika, Európai Unió, stb.). Működik olyan munkacsoport is, amely a Tanács belső működési szabályaival, kérdéseivel és az Alapszabály módosításával foglalkozik. Titkárság: - előkészíti a napirendeket, - az ülésekről jegyzőkönyvet készít, - ellátja a kormányt és a sajtót információval, - sajtókonferenciát szervez, - a Tanács dokumentumainak végső változatát továbbítja a kormány és a szociális partnerek titkárságai részére. Munkáját főtitkár irányítása mellett végzi.


171

Ország

Észtország (Észt Köztársaság)


Gazdasági és Szociális Tanács Eesti Sotsiaalmajandusnöukogu (ES)


1999 Előzmény: 1992: Az ILO Észt Tanácsa 1993: Kollektív megállapodásokról szóló törvény (Collective Agreement Law)


Kormányrendelet: 1999. február 26-ai 256.sz.kormányrendelet.


Konzultatív, tanácsadó testület gazdasági és szociális kérdésekben



23 fő Munkaadói szervezetek: 6 fő Munkavállalói szervezetek: 6 fő Kormány: 6 fő A kormány saját tagjain kívül 5 külső szakértőt is delegál a Tanácsba (kutatók, tudósok stb.). A szociális partnerek együttműködésében a szociális miniszter közvetítő szerepet tölt be. A tanács véleményét, javaslatait ő juttatja el hivatalosan a kormányhoz, illetve ő tájékoztatja a Tanácsot a kormány döntéseiről. A testület elnökét a kormány nevezi ki,a szociális ügyekért felelős minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára személyében. A két alelnököt a munkavállalói, illetve munkaadói szervezetek jelölik.


172

A Tanács évente legalább 4 alkalommal ülésezik. Munkaprogram alapján végzi tevékenységet, amelynek kialakítása háromoldalú megállapodás alapján történik. A működéshez szükséges adminisztratív személyzetet a Szociális Minisztérium biztosítja. Finanszírozását az állami költségvetés biztosítja a Szociális Minisztérium fejezetben.


Ország A testület elnevezése Létrejöttének időpontja (előzményei) Létrejöttének alapja (jogszabály vagy megállapodás)

Finnország (Finn Köztársaság) Gazdasági Tanács Talousneuvosto 1966

2/1966. évi törvény A kormány, a Nemzeti Bank és a finn társadalom főbb érdekcsoportjai közötti együttműködés szervezete.


1998-tól kezdődően (Finnország EMU-tagsága) egyben a kormány, a szociális partnerek és a Finn Nemzeti Bank közötti társadalmi párbeszéd fóruma az Európai Központi Bank monetáris politikájával összefüggő kérdésekben. Feladata az ország fejlődését érintő alapvető, legjelentősebb kérdések megvitatása, jelentések készítése.


10-20 fő Tagjait a kormány nevezi ki, a Tanács mandátuma 2 évre szól. A tagok között számos kormánytag is van, akik kormányzati mandátumuk lejártáig lehetnek a Tanács tagjai. A tanács elnöke a miniszterelnök.


A kormány szerepe meghatározó.


A Tanácsot a kormány működteti. Titkársága a kormány Titkársága keretében működik. Tevékenységét éves munkaprogram alapján végzi, de ezen túl aktuális kérdéseket is napirendjére tűzhet. Havonta legalább egy alkalommal ülésezik. Ülései nem nyilvánosak, az ülésen folytatott konzultációk, viták nem kerülnek nyilvánosságra. Bizonyos jelentések nyilvánosságra hozataláról azonban külön dönthetnek. Munkáját Titkárság segíti, amelynek élén főtitkár áll. Szakértői munkacsoportok, kutatóintézetek által készített jelentéseket felhasznál fel az egyes kérdések megvitatása során.


173

Ország

Franciaország (Francia Köztársaság)


Gazdasági és Szociális Tanács Conseil Économique et Social (CES)


1958 Előzmény: 1925: Országos Gazdasági Tanács Conseil National Économique 1946: Gazdasági Tanács Conseil Économique



1925. január 16-ai rendelet: Országos Gazdasági Tanács 1946. évi Alkotmány: Gazdasági Tanács 1958. évi Alkotmány (2007. február 19-i módosítás) XI. Fejezet 6971.§§: Gazdasági és Szociális Tanács 1958. évi december 29-i törvény a Gazdasági és Szociális Tanács szervezetéről, működéséről . Módosítások, kiegészítések: 1962, 1984, 1990, 1992, 2000. A közhatalom mellett működő konzultatív testület, amelynek feladata: – gazdasági és szociális tárgyú törvények véleményezése, – konzultáció a testület által fontosnak ítélt gazdasági és szociális kérdésekről. 231 fő


1.) Munkavállalók képviseletében: 69 fő 2.) Vállalkozások képviseletében: 72 fő 3.) Szabad foglalkozásúak: 3 fő 4.) Mezőgazdasági kölcsönös segélyezési és hitelszervezetek: 10 fő 5.) Nem mezőgazdasági szövetkezetek: 5 fő 6.) Nem mezőgazdasági kölcsönös segítő szervezetek: 4 fő 7.) Szociális tevékenységet folytató szervezetek: 10 fő 8.) Megyék, tartományok, tengeren túli területek: 9 fő 9.) Franciaországon kívül élő franciák: 2 fő 10.) A gazdasági, szociális, tudományos és kulturális élet területén tevékenykedő tekintélyes személyek: 40 fő Az 1.) és 2.) csoportba tartozó tagokat – az állami vállalatok képviselőinek kivételével – a legreprezentatívabb szakmai szervezetek és szakszervezeti szövetségek jelölik. A tagok jelölését az Államtanács hagyja jóvá. A tagok jelölésének feltételeiről és részarányáról külön Államtanácsi dekrétum rendelkezik. A választási törvény értelmében a tagság összeférhetetlen a képviselői mandátummal és az Európai parlamenti képviselői mandátummal. A tagság 5 évre szól, a tagok díjazásban részesülnek, melynek mértékét külön jogszabály határozza meg.

174



A kormány nevében a Tanácstól a miniszterelnök kér tanulmányokat, véleményeket. A Tanács köteles véleményt alkotni valamennyi gazdasági és szociális tárgyú törvényjavaslatról, kivéve a költségvetési törvényt. Sürgősségi eljárás keretében a kormány a vélemény kialakítását 1 hónapos határidővel kérheti. A Tanács kijelölhet egy tagot véleményének ismertetésére a parlamenti ülésen. A miniszterelnök minden évben tájékoztatást ad arról, hogy a Tanács által megfogalmazott véleményekből mi került elfogadásra. A Tanács saját kezdeményezésből is felhívhatja a kormány figyelmét bizonyos reformok szükségességére, illetve véleményt nyilváníthat gazdasági és szociális jellegű akciótervek és akcióprogramok végrehajtásáról. A működés belső szabályait a Hivatal javaslatára a Tanács állapítja meg, de megerősítése rendelettel történik. A kormány nevében a Tanácstól a miniszterelnök kér tanulmányokat, véleményeket. A működés szervezeti keretei: Elnök (A Tanács tagjai közül választják) Közgyűlés (Assemblée) Szekciók ( Az Államtanács határozza meg a szekciókat, azok kompetenciáit és összetételét.) Ad hoc bizottságok Hivatal


Üléseit a belső szabályzatában foglaltak szerinti rendszerességgel tartja. A kormány kérésére rendkívüli ülést kell összehívni. Az ülések – ellenkező döntés hiányában – általában nyilvánosak. Az ülésről készült jegyzőkönyvet 5 napon belül a kormány részére meg kell küldeni. A kormány tagjai, vagy az általa kijelölt biztosok a Tanács Közgyűlésén és szekcióülésein részt vehetnek – és amennyiben kérik – a Tanács meghallgatja őket. A szavazati jog mind a Közgyűlés, mind a szekció ülés keretében személyhez kötött, nem delegálható. A Tanács véleményét és jelentéseit a Hivatalon, bizonyos esetekben a Kormányon keresztül juttatja el a miniszterelnökhöz, aki gondoskodik annak közzétételéről a hivatalos lapban. A működéshez szükséges forrásokat az állami költségvetés a Miniszterelnök költségvetési fejezetében biztosítja. A működéshez szükséges helyiségeket a kormány biztosítja a Tanács számára.


175

Ország

Görögország (Görög Köztársaság)


Gazdasági és Szociális Tanács ΟΙΚΟΝΟΜΙΚΗ ΚΑΙ ΚΟΙΝΩΝΙΚΗ ΕΠΙΤΡΟΠΗ (OKE)


1994


1994. évi 2232. sz. törvény A 2001. évi módosítással az Alkotmányba is bekerült: 82.§(3).


Önálló jogi személyként került Athénban bejegyzésre. Létrehozásakor az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot (EGSZB) tekintették irányadónak, mindenek előtt összetétele tekintetében. Feladata: - jogszabálytervezetek véleményezése, - társadalmi párbeszéd elősegítése,és ennek keretében lehetőség szerint közös vélemények kialakítása a társadalom egészét, vagy egyes csoportokat érintő kérdésekben. A felek együttműködésének alapja a kölcsönös, egyenrangú felek együttműködése, egymás érdekeinek megértése és elfogadása.


48 tag 3 csoport 1.) munkavállalói érdekképviseletek: 16 fő 2.) munkaadói érdekképviseletek: 16 fő 3.) egyéb érdekképviseletek (farmerek, helyi önkormányzatok, szabadfoglalkozásúak, fogyasztók stb.): 16 fő A tagok mandátuma 3 évre szól. A kormány nem tagja a testületnek. A Tanács bizonyos tárgykörökben köteles a jogszabálytervezeteket véleményezni. Ezek a tárgykörök:a munkaügyi kapcsolatok, a társadalombiztosítás, adóintézkedések, általános társadalmi-gazdasági kérdések, a regionális területfejlesztés, beruházások, export, a fogyasztóvédelem és a verseny. Minisztertanácsi rendelet felhatalmazza a Tanácsot arra, hogy egyéb kérdésekben is megfogalmazza véleményét, javaslatait.


A kormány a véleményezésre határidőt szab, amely 30 napnál nem lehet rövidebb és 45 napnál nem lehet hosszabb. Rendkívüli sürgősség esetén ez a határidő 15 nap is lehet. A Tanács véleménye általában egy elemző, egy értékelő és egy javaslattevő részből áll. Ennek kialakítása érdekében a Tanács létrehozhat kutatókból, minisztériumi szakértőkből , közjogi testületek képviselőiből és egyéb szervezetek szakértőiből álló munkacsoportokat, harmadik féllel szerződéseket köthet. A Tanács által elfogadott véleményeket és az ülések jegyzőkönyveit megküldik a gazdasági miniszter, illetve az érintett miniszter számára.

176


A testület működésének belső szabályait 1995-ben elfogadott Működési Szabályzat rögzíti. Szervezet Elnök Az elnököt a gazdasági és pénzügyminiszter nevezi ki rendelet útján a Közgyűlés javaslatára. (Az elnöki tisztség 3 évenként, a csoportok közötti rotációs alapon kerül betöltésre.) Az elnök mandátuma 3 évre szól. Az elnök képviseli a testületet és felelős a tevékenységéért. 3 elnökhelyettes Az elnökhelyetteseket a Közgyűlés választja a 3 csoport képviselői sorából, három évre. Működés (finanszírozás, belső működés, kormányzati szerepvállalás a működtetésben, stb.)

Közgyűlés A Közgyűlés fogadja el a véleményeket és dönt a saját működését és szervezetét érintő kérdésekben. Ülései nem nyilvánosak, kivéve, ha a Közgyűlés másképpen dönt. Az ülésekről jegyzőkönyv készül, amelyet az elnök és a főtitkár aláírásával hitelesít. A jegyzőkönyvek nyilvánosságra hozhatóak. Végrehajtó Bizottság A VB tagjai: az elnök, elnökhelyettesek és csoportonként 3 fő. Megbízatásuk általában 1 évre szól, de a Közgyűlés másképpen is dönthet. Feladata: viszi a napi ügyeket, előkészíti a véleményeket és biztosítja az azok kialakításához szükséges információkat. Főtitkár Nem választott tisztségviselő, nyilvános pályázat alapján kerül betöltésre. A főtitkár a Közgyűlésen és a VB ülésein szavazati jog nélkül vesz részt. A testület működését a Gazdasági Minisztérium finanszírozza egy külön számláról. Egyéb források bevonására is van lehetőség, amennyiben azt a Közgyűlés jóváhagyja.


177

Ország

Hollandia (Holland Királyság)


Szociális-Gazdasági Tanács Sociaal-Economische Raad (SER)


1950 A kormány és a szociális partnerek konzultációinak kezdetei az 1920-as évekre nyúlnak vissza.


Alkotmány Törvény 1950. évi január 27-i törvény (gazdasági szervezetekről) Módosítás: 1999. április 3. A kormány legfőbb konzultatív szerve gazdasági és szociális kérdésekben mind hazai, mind nemzetközi szinten. A Tanács ezekben a kérdésekben a munkaadók és munkavállalók érdekeit jeleníti meg és képviseli.


A kormány felkérésére, vagy saját kezdeményezésből bármely gazdasági és szociális természetű kérdésben véleményt nyilváníthat. Irányítási és ellenőrzési jogosítványokkal rendelkezik a szakmai és szakmaközi (kamarai) szervezetek tekintetében. Jelentős szerepet tölt be egyes törvények (pl. üzemi tanácsokról szóló tv.) végrehajtási folyamatában .


178

33 fő Munkaadók képviseletében: 11 fő Munkavállalók képviseletében: 11 fő Un. „Korona-tagok”: 11 fő A „Korona-tagokat” a királynő nevezi ki a gazdaság, jog, pénzügy, szociális területet képviselő független szakértők soraiból, illetve hivatalból vesz részt a testületben a Holland Központi Bank elnöke és a Központi Tervhivatal igazgatója. A minisztériumok képviselői megfigyelői minőségben vehetnek részt az üléseken.



Szervezet Elnök Az Elnököt a királynő nevezi ki. Két alelnök Az alelnököket a Tanács tagjai sorából választják. Tanács Havonta általában egy alkalommal ülésezik. Az ülések elsődleges célja a kormány kérésére egyes kérdések vizsgálata és az arról való vélemény kialakítása, illetve elfogadása. Az ülések általában nyilvánosak. Ettől kivételesen, indokolt esetben el lehet térni. Bizottságok A vélemények előkészítése érdekében számos bizottság és munkacsoport működik. Egyes bizottságoknak törvényi felhatalmazásuk van arra, hogy közvetlenül tárgyaljanak a kormánnyal. A bizottságok elnökségében a „Korona” által kinevezett személy is részt vesz. Titkárság Több mint 100 főből áll, tevékenységét főtitkár irányítása mellett végzi. Feladata a különböző tevékenységek és azok végrehajtásának előkészítése. Több szervezeti egységből áll (Gazdasági ügyek Igazgatósága, Szociális ügyek Igazgatósága, Adminisztratív ügyek Igazgatósága, Pénzügyi Főosztály, Személyügyi és Szervezeti Főosztály, Információs Főosztály, stb.). A Tanácsot jóllehet törvény hozta létre, az nem része a közigazgatásnak. Finanszírozása sem állami költségvetésből történik. A működési és egyéb költségeket a vállalatok befizetéseiből finanszírozzák.


179



Írország (Ír Köztársaság) Országos Gazdasági és Szociális Tanács National Economic and Social Council (NESC) 1973 Nincs jogszabályi alapja, a kormány tanácsadó testületként hozta létre.

Feladatait, jogosítványait, összetételét egy un. „Constitution and Terms of Reference”elnevezésű rövid dokumentum rögzíti. Főfeladata elemzések és jelentések készítése a gazdaság hatékonyságának növelésével és a szociális igazságossággal összefüggő stratégiai kérdésekről. Jelentősége számottevően növekedett az 1980-as gazdasági válságot követően, amely 1986-tól kezdődően több jelentős társadalmi megállapodás megkötéséhez vezetett. Elnök: Az elnököt a miniszterelnök nevezi ki, a Tanácsban helyet foglaló érdekképviseletekkel folytatott konzultációt követően.


Mezőgazdasági és farmer szervezetek képviseletében: 5 fő Munkáltatói és üzleti szféra képviseletében: 5 fő Szakszervezetek Ír Kongresszusa. 5 fő Egyéb közösségek és önkéntes szervezetek képviseletében: 5 fő A kormány delegál további 10 főt (a kormány és a helyi kormányzatok képviseletében). A napirendtől függően egyéb kormányképviselők is részt vehetnek az ülésen. A tanács tagjainak megbízatása 3 évre szól.

180


A Tanács belső működését maga szabályozhatja. Működés (finanszírozás, belső működés, kormányzati szerepvállalás a működtetésben, stb.)

A Tanács a Miniszterelnöki Hivatal keretében működik, működéséhez pénzügyi támogatást is a Miniszterelnöki Hivatal költségvetéséből kapja. A Tanács által készített valamennyi jelentés benyújtásra kerül a Parlamenthez és a jelentések nyilvánosak. A Tanács minden három évben átfogó jelentést készít a gazdasági és szociális helyzetről, amely az alapját képezi a szociális partnerségi programoknak, megállapodásoknak.


181

Ország A testület elnevezése Létrejöttének időpontja (előzményei)

Lengyelország (Lengyel Köztársaság) Szociális és Gazdasági Ügyek Tripartit Bizottsága Trójstronna Komisja do Spraw Spoleczno-Gospodarczch (TKSSG) 1994 Előzmény: 1993. február 22.: Megállapodás az állami vállatokról az átmenet időszakában. 7/1994. (II.15.) kormányrendelet módosítás: 69/1996. (VI.18.) kormányrendelet


Az 1997-ben elfogadott új Alkotmány a társadalmi párbeszédet az alkotmányos alapelvek sorába emelte: „ A szociális partnerek párbeszéde a szociális piacgazdaság alapja” (20. cikk). 2001. évi július 6-i törvény a Szociális és Gazdasági Ügyek Tripartit Bizottságáról és a területi szociális bárbeszéd bizottságokról. Módosította: 2004. évi október 8-i törvény.


Az országos társadalmi párbeszéd legjelentősebb intézménye. Elsődleges feladata a munkavállalók a munkaadók és a közérdek egyeztetése. Célja a társadalmi béke megteremtése és fenntartása, amelyhez az alábbi módon járul hozzá: - a bérekről és társadalombiztosítási juttatásokról szóló párbeszéd fóruma, - bármelyik fél kezdeményezésére megtárgyalja a jelentős gazdasági vagy társadalmi kérdéseket, - részt vesz a költségvetési törvény és kapcsolódó jogszabályok megalkotásában. A 2004. évi törvénymódosítás a Bizottság jogosítványait kibővítette a tevékenységi körét érintő kérdésekben az Európai Unió dokumentumainak (fehér könyvek, zöldkönyvek, bizottsági közlemények, stb.) véleményezésével. Erre a feladatra külön konzultatív bizottság jött létre.


Tripartit testület: Kormány: Miniszterelnök (a kormányzópárt képviseletében) Szociális és családügyi miniszter Gazdasági miniszter Államkincstárt vezető miniszter Pénzügyminiszter Építésügyi és közlekedési miniszter Oktatási miniszter Regionális fejlesztésért felelős miniszter Munkavállalók: 3 szakszervezet képviselői Munkaadók: 4 munkaadói szervezet képviselői Tanácsadói minőségben vesz részt a Bizottság munkájában a Központi Statisztikai Hivatal, a Lengyel Nemzeti Bank, a Területi Önkormányzatok Közös Bizottsága, az Országos Szövetkezeti Tanács, a Civil Kezdeményezések Fóruma, valamint a Munkanélküli Szervezetek Szövetségének a .képviselője.

182


A Bizottság működését erről alkotott szabályzata rögzíti. Szervezet: Elnök Az elnököt a miniszterelnök nevezi ki az Elnökséggel egyetértésben. Elnökség Valamennyi csoport vezetőjéből áll, az Elnökség határozza meg a Bizottság munka programját, a feladatok ütemezését, valamint az egyes ülések napirendjét. Működés (finanszírozás, belső működés, kormányzati szerepvállalás a működtetésben, stb.)

Elnökségi Titkárság Az Elnökségi Titkárságba minden csoport jelöl egy-egy titkárt, feladata az Elnökség munkájának segítése. Plenáris ülés Szükség szerint, de kéthavonta legalább egy alkalommal ülésezik. Titkárság A Bizottság titkársági feladatait a Szociális és Családügyi Minisztérium Társadalmi Párbeszéd és Partnerség Főosztálya látja el. Állandó munkacsoportok: - Társadalombiztosítási munkacsoport - Munkajog és kollektív tárgyalások munkacsoport - Költségvetés, bérek és szociális ellátás munkacsoport - Közszolgálati munkacsoport - ILO-együttműködés munkacsoport - Strukturális Alapok munkacsoport, stb. Jelenleg 9 állandó munkacsoport működik


183

Ország

Litvánia (Litván Köztársaság)


Litván Köztársaság Tripartit Tanácsa Lietuvos Respublikos trisale taryba


1995


A kormány, a munkavállalók és munkaadók 1995. május 5-i megállapodása hozta létre. 2003 január óta a társadalmi partnerség és párbeszéd kérdéseit a Munka Törvénykönyve szabályozza. A Tanács költségvetési szervként került létrehozásra. Küldetése a gazdasági, társadalmi és foglalkoztatási problémák kezelése, a társadalmi béke elősegítése.



Tanácsadó testület a gazdaságot, társadalmat és foglalkoztatást érintő kérdésekben (a kormány, a parlament számára) és ennek keretében: - törvénytervezetekkel, jogszabálytervezetekkel kapcsolatban ajánlásokat fogalmaz meg (akár a kormány kérésére, akár saját kezdeményezésre), - tanulmányokat, jelentéseket készít a kompetenciájába tartozó területeken, különösen a munkaügyi kapcsolatok, a bérezés, a foglalkoztatás és társadalombiztosítás, az oktatás és az egészségügy területén, - közös éves, illetve kétéves programokat készít és valósít meg, amely a szociális partnerek közötti együttműködés alapját képezik és konkrét, a gyakorlatban felmerülő problémák kezelését szolgálják (pl. képzési programok a szociális partnerek számára, elemzések, kutatások, segítségnyújtás a tárgyalások szervezéséhez és módszertanához, stb.). 15 fő Munkaadók: 5 fő Munkavállalók: 5 fő Kormány: 5 fő A tagok mandátumának időtartamát a küldő szervezet határozza meg.


184

Az együttműködés alapja a háromoldalú megállapodás.


Elnök Az elnöki poszt betöltése rotációs alapon, 4 hónapos időtartamra történik. Működés (finanszírozás, belső működés, kormányzati szerepvállalás a működtetésben, stb.)

Plenáris ülés A Tanács ajánlásait és döntéseit a plenáris ülés fogadja el, a döntések konszenzussal születnek. Állandó bizottságok: - Munkaügyi kapcsolatok bizottsága - Bérügyi Bizottság - Foglalkoztatási és társadalombiztosítási bizottság - ILO nemzetközi munkaügyi normáival foglalkozó bizottság Időszaki bizottságok Mind az állandó, mind az időszaki bizottságok tripartit összetételűek. A működéshez szükséges forrásokat az állami költségvetés biztosítja.


185


Luxemburg (Luxemburgi Nagyhercegség) Gazdasági és Szociális Tanács Conseil Économique et Social (CES)


1966 Előző intézmények: 1931: Gazdasági Tanács (Conseil Économique) 1935-ben átalakult 1944: Országos Munkaügyi Konferencia (Conférence Nationale du Travail) 1945: Nemzetgazdasági Tanács (Conseil de l’Économie Nationale) Közvetlen előkészítő intézmény: Gazdasági és Szociális Bizottság Commission Économique et Sociale


1996. évi március 21-i törvény Módosítások: 1986. évi december 15-i törvény 2004. évi június 15-i törvény Konzultatív szerv, amely a Kormány felkérésére, vagy saját kezdeményezésből tanulmányozza a nemzetgazdaság egészét, vagy a több szektort érintő gazdasági, pénzügyi és társadalmi problémákat. Minden év elején jelentést készít az ország gazdasági, pénzügyi és társadalmi előrehaladásáról. (A jelentés figyelembe veszi a különböző intézmények dokumentumait és adatait pl.a Központi Statisztikai Szolgálat, a Foglalkoztatási Szolgálat és a Központi Bank adatait.)


A kormány – kivéve a rendkívüli sürgősség esetét – kikéri a tanács véleményét a gazdaságot érintő stratégiai elképzeléseiről is, amelyeket azután a törvényhozásban, vagy egyéb szabályozás során érvényesíteni kíván. A kormány kérheti a Tanács véleményét minden olyan kérdésben is, amelyekben a szakmai kamarák egymástól jelentősen eltérő álláspontot képviselnek. Ezekben az esetekben a Tanács egységes és koordinált álláspontot alakít ki. A Tanács az országos társadalmi párbeszéd fórumául is szolgál és szervezi azt.


A Tanács koordinációs szerepkörében figyelemmel kíséri az Európai Unióban és a nemzetközi szintéren zajló folyamatokat. 39 fő, 3 csoportban 1.) munkaadói szervezetek képviselői (a kormány nevezi ki, a legreprezentatívabb szervezetek javaslatára) – 18 fő 2.) munkavállalók képviselői (kinevezésük mint a munkaadóké) – 18 fő Az 1. és 2. csoport összetételét nagyhercegi rendelet részletesebben meghatározza. 3.) közvetlenül a Kormány által kinevezett gazdasági, szociális és pénzügyi területen elismert szakember – 3 fő A tagoknak vannak helyetteseik, a tagok és helyetteseik mandátuma 4 évre szól. A kormány nem tagja a testületnek, akkor vesz részt a plenáris ülésen, ha annak napirendjén olyan kérdés szerepel, amelynek véleményezését a kormány kezdeményezte.

186



A Tanács és a Kormány, a Képviselői Kamara, az Államtanács és más közhatalmi szervezet közötti kapcsolattartás az államminiszter közvetítésével történik. A testület belső működési szabályait a kormány hagyja jóvá. A testület elnökét és két alelnökét a nagyherceg nevezi ki a Tanács javaslatára, mandátumuk 2 évre szól. A Tanács jelölése a három csoport közötti rotáció elvére épül. A tanács titkárságot működtet főtitkár vezetésével. A tanács működésének finanszírozás az állami költségvetésből történik. A tagok besorolásának, bérezésének kérdéseit a nagyherceg rendeletben szabályozza. Szervezet:


Plenáris ülés A plenáris ülést a Tanács tagjainak összessége alkotja. A plenáris ülés - szavaz a bizottságok által készített véleményekről, - jóváhagyja a folyamatban levő feladatokat és meghatározza a kialakítandó vélemények fő irányait. A plenáris ülések nem nyilvánosak, jegyzőkönyv készül az ülésről, amelyet az elnök és a főtitkár írnak alá. Hivatal: A Hivatalt az elnök, az alelnökök és a főtitkár alkotja, ez utóbbinak nincs szavazati joga. Speciális bizottságok A Tanács véleményeinek kidolgozásában működnek közre, munkájukat elnök irányítja rapporteur-ök közreműködésével. A Gazdasági és Szociális Tanács kibővített ülése: - a luxemburgi Tanács - az EGSZB luxemburgi képviselete - a Benelux gazdasági és szociális tanácsok luxemburgi delegációja - a határokon átívelő Nagy Régió Gazdasági és Szociális Tanácsának luxemburgi delegációja Titkárság A Tanács elfogadott véleményei és tanulmányai publikálásra kerülnek írásos formában és az interneten keresztül is.


187

Ország

Magyarország (Magyar Köztársaság)


Gazdasági és Szociális Tanács


2004. augusztus 24.


Megállapodás az érdekegyeztetés megújításáról.(2002. július 26.) Nincs jogszabályi alap, a GSZT-ről szóló 2005. évi törvény-javaslat nem kapta meg a parlamenti többség támogatását. Törvény újbóli benyújtása kormányzati döntést igényel.


Konzultatív, véleményező testület: a nemzeti gazdasági és társadalompolitikai stratégiákról való konzultáció, a kormányzati stratégiák megvitatásának független fóruma a nemzeti konszenzus elősegítése érdekében. Tevékenysége az alábbi főbb területekre terjed ki: - gazdaság- és szociálpolitika - fejlesztés-politika - munkaügyek és foglalkoztatáspolitika - társadalombiztosítás és egészségügy - európai integráció - egyéb társadalompolitikai kérdések 43 fő 4 csoportosulás: 1. gazdasági szféra képviselői: 18 fő - az OÉT-ben helyet foglaló országos munkáltatói érdekképviseletek elnökei (9 fő) - országos gazdasági kamarák elnökei (2 fő) - a befektetői szféra szervezeteinek elnökei (5 fő) - az Országos Szövetkezeti Tanács elnöke (1 fő) - a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának képviselője (1 fő)


2. a munkavállalók képviselői: 6 fő Az OÉT-ben helyet foglaló országos munkavállalói érdekképviseletek elnökei 3. a civil szféra képviselői: 11 fő 4. a tudomány képviselői 8 fő A kormány a GSZT-nek nem tagja, de üléseinek állandó résztvevője (szavazati joggal nem rendelkezik). A tagok mandátuma nincs időhöz kötve.

188


A kormány és a GSZT közötti együttműködést kormányzati koordinátor segíti. A kormány állandó képviselője a Tanácsban akancellária miniszter. A felek együttműködése (Az együttműködés alapja, jogok és kötelezettségek)

Állandó meghívottak: – a miniszterelnök - szociális és munkaügyi miniszter - gazdasági és közlekedési miniszter - egészségügyi miniszter - pénzügyminiszter - oktatási és kulturális miniszter - KSH elnöke Az együttműködés keretében a jogok és kötelezettségek nem kerültek egyértelműen rögzítésre (sem a kormánnyal való együttműködés , sem a GSZT tagjai közötti együttműködés tekintetében). A működés alapja a GSZT 2005. február 25-i ülésen konszenzussal elfogadott Alapszabály. A testület működését az állami költségvetés finanszírozza, jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia elkülönített fejezetében. A Titkárság az MTA Titkárságának keretében működik.


Szervezet: Elnök Az elnöki tisztséget az egyes csoportok által választott társelnökök – évenkénti rotáció alapján – töltik be. Az elnök vezeti a plenáris üléseket és külső (hazai és nemzetközi) kapcsolatokban képviseli a testületet. Társelnökök (a csoportosulások elnökei) Plenáris ülés A konzultáció legmagasabb szintű fóruma, szükség szerint, de évente legalább kétszer ülésezik. Az ülések általában nyilvánosak, az elnök zárt ülést rendelhet el. Az ülésekről jegyzőkönyv készül, amelyet a tagok tájékoztatásul megkapnak. Állandó Bizottság Feladata a plenáris ülések szakmai előkészítése. Tagjai: az egyes csoportok által, tagjaik sorából delegált 3-3 fő. (Esetenként külső szakértők bevonására is sor kerül.) Munkáját tagjai sorából választott elnök irányítja. Titkárság, amelynek élén főtitkár áll. Feladata a GSZT munkájának koordinálása, segítése.


189


Málta (Máltai Köztársaság) Gazdasági és Szociális Fejlődés Máltai Tanácsa Malta Council for Economic and Social Development (MCESD) 2001

2001. évi 15.sz. törvény (augusztus 1.) Konzultatív, tanácsadó testület, amely a szociális partnerek és a szervezett civil társadalom közötti párbeszéd fórumául szolgál. A Tanács önálló jogi személy.


Fő feladatai: - a társadalmi párbeszéd és megállapodások elősegítése a fenntartható gazdasági és társadalmi fejlődés területén, - a gazdasági, pénzügyi és társadalmi fejlődést elősegítő célok megfogalmazása és ennek érdekében javaslatok a célok elérését szolgáló intézkedések megtételére, - a gazdaság és a szociálpolitika irányainak megváltoztatására vonatkozó ajánlások megfogalmazása, - ajánlások nemzeti gazdasági és fejlesztési terv készítésére és végrehajtására, - vélemények megfogalmazása a kormány által hozzá e célból benyújtott javaslatokkal, vagy minden olyan kérdéssel kapcsolatban , amely összefügg az ország gazdasági és társadalmi helyzetével. Elnök Az elnököt a miniszterelnök nevezi ki a Tanácsban helyet foglaló munkaadói és munkavállalói szervezetekkel történő konzultációt követően. Elnökhelyettes, akit a miniszterelnök nevezi ki a közszolgálat területéről.


Az országos reprezentatív munkaadói és munkavállalói szervezetek jelölésében, delegálásában (a reprezentativitásra vonatkozó rendelkezések alapján): 9 fő A Kormány képviseletében: 5 fő (A pénzügyekért, a gazdasági ügyekért, a szociális ügyekért és az Európai uniós ügyekért felelős minisztériumok képviselői, valamint hivatalból a Máltai Központi Bank vezetője.) A tagok megbízatása 1 évre szól.

190


A felek együttműködése (Az együttműködés alapja, jogok és kötelezettségek) Működés (finanszírozás, belső működés, kormányzati szerepvállalás a működtetésben, stb.)

Az együttműködés főbb kereteit a törvény meghatározza. A miniszterelnök rendeletet alkothat a törvény hatékony végrehajtása érdekében. A működés belső szabályait a Tanács maga határozza meg A Tanács költségvetését a miniszterelnök hagyja jóvá a pénzügyminiszterrel történt konzultációt követően. A Tanács havonta legalább 2 alkalommal ülésezik. Munkáját kis létszámú adminisztratív szervezet segíti, titkár irányítása mellett.


191

Ország

Olaszország (Olasz Köztársaság)


Országos Gazdasági és Munkaügyi Tanács Consiglio Nazionale dell’Economica e del Lavoro (CNEL)


1957


Alkotmány 99. cikkelye 1957.évi 33.sz. törvény 1986.évi 936.sz. törvény (1957. évi tv. hatályon kívül helyezése, újraszabályozás)


Véleményező, tanácsadó és konzultatív testület, a kollektív szerződések és megállapodások archívuma és egyben adatbank szerepét is betölti. Feladatai: - a kormány gazdasági és szociális programjaira vonatkozó dokumentumok véleményezése, javaslatok megfogalmazása, - jelentések készítése és elfogadása a munkaerő-piaci helyzetről - félévente értékeli a gazdasági konjunktúra helyzetét (ezzel járul hozzá a Jelentés elkészítésével hivatalosan megbízott Intézet munkájához), - értékeli a Kormány jelentéseit a közösségi politikák végrehajtása szempontjából, - kutatásokkal, tanulmányok készítésével járul hozzá a gazdaság- és szociálpolitika fő irányait meghatározó jogszabályok előkészítéséhez, - meghatározott körben jogalkotási kezdeményezéssel élhet, - archiválja a kollektív szerződéseket és más munkaügyi megállapodásokat, - munkaügyi adatbankot működtet olyan állami intézmények közreműködésével, amelyek adatfelvételt végeznek.


111 fő 1.)12 szakértő (a gazdasági és szociális szféra és a jog területéről) Jelölésük: 8 főt a köztársasági elnök, 4 főt a Minisztertanács elnöke jelöl. 2.) 99 fő az állami és magán termelési és szolgáltató ágazatok képviseletében („gazdaságilag produktív szféra”), ebből: 44 fő a munkavállalók képviseletében (mezőgazdaság és halászat, ipar, kereskedelem, szolgáltatások, közlekedés, hitel és biztosítási ágazat, közigazgatás), 18 fő az önfoglalkoztatók képviseletében, 37 fő a munkaadók (vállalkozások) képviseletében. A tagok megbízatása 5 évre szól és meghosszabbítható. A kormány nem tagja a testületnek, de képviselői a plenáris üléseken és a bizottságokban – szavazati jog nélkül – részt vehetnek, felszólalhatnak. Ez vonatkozik a parlamenti bizottságok elnökeire és az Európai Parlament olasz képviselőire is.

192



A Tanácstól véleményt kérhet: - bármely kamara, - a Kormány ( a Minisztertanács elnökének, vagy az illetékes miniszternek a javaslatára), - a régiók a választmány elnökének a kérésére. A véleményt a Tanács köteles a megadott határidőn belül megadni, de indokolt esetben határidő módosítást kérhet. A Tanács működési szabályait Alapszabálya rögzíti. Szervezet: Elnöki Hivatal: Elnök Az elnököt a köztársasági elnök rendelettel nevezi ki a Minisztertanács elnökének javaslatára. 2 alelnök Az alelnököket a Tanács tagjai közül választják.


Főtitkár Kinevezése az elnök meghallgatását követően a köztársasági elnök által történik. A főtitkár hivatala (apparátusa) Az apparátus díjazásáról külön jogszabályok rendelkeznek. Plenáris ülés Az ülések nyilvánosak (a Plenáris ülés dönthet másképpen) Speciális bizottságok és tanácsok Információs bizottság Kollektív szerződések archívuma és adatbankja A Tanács személyi állományát, a besorolást és illetményt külön jogszabályok állapítják meg. A Tanács működéséhez szükséges előirányzat a költségvetés külön fejezetében szerepel.


193

Ország

Portugália (Portugál Köztársaság)


Portugál Gazdasági és Szociális Tanács Conselho Económico e Social de Portugal (CESP) 1991


Előző intézmények: 1976: Országos Tervbizottság 1984: Társadalmi Egyeztetés Állandó Bizottsága (A CESP önálló bizottságaként ma is működik)


1989. évi Alkotmánymódosítás 1991. évi 108.sz. törvény


A gazdaság- és szociálpolitika területén az egyeztetés és konzultáció alkotmányos szervezete. Fő célkitűzése az állam döntéshozatali folyamatában biztosítani a szociális partnerek és a civil társadalom részvételét. Feladatai: - véleményezi a kormány vagy más állami szerv által készített gazdaságpolitikai programokat, illetve jogszabálytervezeteket, - elősegíti a kormány és a szociális partnerek közötti párbeszédet a „Társadalmi megállapodások állandó bizottsága” keretében.


66 fő (beleértve az elnököt és elnökhelyetteseket) Kormány képviseletében: 8 fő Szakszervezeti konföderációk: 8 fő Vállalkozások: 8 fő Egyéb érdekképviseletek: 35 fő Tekintélyes, ismert személyek: 5 fő (Az egyes szektorok képviselői bizonyos számú póttagokat is jelölhetnek.) A tagok mandátuma a törvényhozó testület mandátumának időtartamára szól.


194

A Tanács által megfogalmazott és elfogadott vélemények nem kötelezik a kormányt, azokat a hivatalos lapban nem teszik közzé, de a Tanács maga publikálja a véleményeket és tevékenységéről tájékoztatja a közvéleményt. A kormánynak minden évben be kell számolnia a Tanácsban a Tanács véleménye, javaslata alapján megtett intézkedéseiről.


Elnök A Tanács elnökét a parlament választja, a képviselők kétharmadának támogatásával. Elnökség Plenáris ülés A plenáris ülést az elnök hívja össze a Koordinációs Tanács véleményét meghallgatva.


Évente 6 alkalommal, kéthavonta ülésezik. A döntéseit egyszerű többséggel hozza, kivéve ha az jogszabály kezdeményezésére irányul (ebben az esetben 2/3-os többségre van szükség.). Társadalmi Egyeztetés Állandó Bizottsága A Tanácstól teljes mértékben független bizottság, speciális küldetéssel: A szociális partnerek közötti párbeszéd és megegyezés elősegítése és hozzájárulás a bér- és árpolitika, a foglalkoztatáspolitika és szakképzési politika irányainak meghatározásához. Véleményezi, értékeli a szociális- és munkaügyi tárgyú jogszabálytervezeteket. A Bizottság is aláírója a szociális partnerek között létrejött paktumoknak, megállapodásoknak. összetétele tripartit: Elnök: miniszterelnök, aki helyettesítésével minisztert is megbízhat Kormány: 4 fő Munkavállalók: 4 fő Munkaadók: 4 fő Állandó Szakbizottságok - Gazdaság- és Szociálpolitikai Állandó Bizottság - Területfejlesztési Állandó Bizottság Tagjait a Plenáris ülés jelöli ki. Az állandó bizottságokhoz a kérdéseket és kéréseket a Tanács elnöke juttatja el, és a bizottság véleményét szintén hozzá juttatja el. Koordinációs tanács (4 alelnökből áll) Adminisztratív tanács A Tanács adminisztratív és pénzügyi tevékenysége feletti ellenőrzési jogosítványokkal rendelkezik. Működését az állami költségvetés finanszírozza.


195



Románia Gazdasági és Szociális Tanács Consiliul Economic si Social 1997 Előzmény: Szociális Párbeszéd Tripartit Titkársága 1997. évi 141.törvény Az új Alkotmány (nevesíti a testületet). Létrehozásához jelentős mértékben hozzájárult Románia által a Társulási Megállapodásban vállalt kötelezettsége. Az Alkotmány a parlament és a kormány konzultatív testületeként határozza meg a Tanácsot. Feladatai: Tanácsadó szerepet tölt be a gazdasági és társadalmi fejlődést érintő kérdésekben és társadalmi konfliktusok kezelésében.


Elemzéseket készít az ország gazdasági és társadalmi helyzetéről, közreműködik a vállalatok átalakításával és a privatizációval kapcsolatos problémák, a munkaügyi kapcsolatok, a bérpolitika, a társadalombiztosítás, az egészségügy és az oktatás keretében felmerülő kérdések, problémák megoldásában. Támogat bizonyos törvényjavaslatokat és kormányzati döntéseket, javaslatokat tesz – az általa végzett elemzések alapján – az egyes problémák kezelésére alkalmas intézkedésekre. Kollektív munkaügyi vitákban közvetítői (mediátori) szerepet tölt be, amennyiben erre mindkét fél felkéri. Az érintett természetes és jogi személyek abban az esetben is a Tanácshoz fordulhatnak, amennyiben azt tapasztalják, hogy a szociális ellátások területén nem tartják be a Románia által aláírt nemzetközi egyezményeket, megállapodásokat. Erről a Tanács tájékoztatja az illetékes hatóságokat.


Tripartit testület 27 fő Kormány: 9 fő Munkavállalók: 9 fő Munkaadók: 9 fő A tagok mandátuma 4 évre szól, amely megújítható.

196



A jogalkotók kikérik a testület véleményét minden olyan esetben, amikor a jogalkotás tárgya a béreket, vagy a munkaadók és munkavállalók alapvető jogait és kötelezettségeit, a társadalombiztosítást, nyugdíjakat, vagy a munkanélküliek jogait érinti. Működésének alapját belső működési szabályzata határozza meg. Szervezet Plenáris ülés Havonta egy alkalommal ülésezik, de rendkívüli ülés is összehívható indokolt esetben. A plenáris ülésen a döntések konszenzussal történő meghozatalára törekednek, amennyiben ez nem lehetséges, akkor háromnegyedes többségre van szükség. A plenáris ülések nyilvánosak. Hivatal Összetétele: elnök, 2 elnökhelyettes és minden csoport 2-2 képviselője.


Elnök Az elnököt a Plenáris ülés javaslatára a parlament nevezi ki 4 évre. Elnökhelyettesek Főtitkár A főtitkár nem lehet tagja a testületnek (összeférhetetlenség). A főtitkár a Titkárság vezetője, amely egy 6 főből álló technikai irányító testület. Állandó és ad hoc bizottságok Állandó bizottságok: Munkaügyi viták közvetítői bizottsága Foglalkoztatási bizottság Társadalombiztosítási, oktatási, egészségügyi és környezetvédelmi bizottság A civil szervezetekkel és nemzetközi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős bizottság Működését az állami költségvetés finanszírozza.


197


Spanyolország (Spanyol Királyság) Gazdasági és Szociális Tanács Consejo Económico y Social (CES) 1991

1991. évi 21. törvény (június 17.) A kormány konzultatív testülete,önálló jogi személy. Küldetése: a gazdasági és társadalmi élet szereplői részvételének erősítése a gazdasági és szociális életben és ezeken a területeken a fejlődés elősegítése. Feladatai:


Véleményezi: - a gazdasági, szociális és foglalkoztatási tárgyú törvénytervezeteket és rendelettervezeteket, - a Tanács szervezetét, kompetenciáit és működését érintő adminisztratív jellegű törvény és egyéb jogszabálytervezeteket, illetve minden olyan kérdést, amelyet a központi kormány, vagy annak tagjai véleményezésre – nem kötelező jelleggel – elé terjeszt. Tanulmányokat és jelentéseket készít a kormány kérésére, vagy saját kezdeményezésre a kompetenciájába tartozó területeken: gazdaság és fiskális politika, munkaügyi kapcsolatok, foglalkoztatás és társadalombiztosítás, mezőgazdaság és halászat stb. Éves jelentést készít a kormány számára, amelyben ismerteti megállapításait az ország egészének gazdasági, társadalmi és foglalkoztatási helyzetéről (az év első 5 hónapjában).


61 fő 20-20 fő csoportonként+ elnök 1.csoport: A legjelentősebb munkavállaló szervezetek (reprezentativitásuk alapján) – 20 fő 2.csoport a főbb munkaadói szervezetek (reprezentativitásuk alapján) – 20 fő 3.csoport: 20 fő mezőgazdaság képviseletében (3 fő) tengerészet és halászat (3 fő) fogyasztók és felhasználók (4 fő) kormány által delegált 6 független szakértő Az elnök és a tagok mandátuma 4 évre szól, amely egy alkalommal újabb 4 évre meghosszabbítható.

198


Az együttműködés alapját (kötelezettségeket és jogokat) a törvény rögzíti. A felek együttműködése (Az együttműködés alapja, jogok és kötelezettségek)

Vannak esetek, amelyekben a tanács számára kötelező a véleményalkotás, más esetekben csupán lehetőség. A véleményalkotásra megszabott idő nem lehet rövidebb 15 napnál (kivételesen sürgős esetben 10 napnál). A Tanács véleményének ugyanakkor a kormány számára nincs kényszerítő ereje. Működésének részletes szabályait az 1993. február 25-ei plenáris ülésen elfogadott belső működési szabályzat határozza meg. Szervezet: Plenáris ülés A tagok összessége alkotja, üléseit az elnök vezeti a főtitkár közreműködésével. A plenáris ülések nyilvánosak, bizonyos esetekben ettől a plenáris ülés döntése alapján el lehet térni. A plenáris üléseken előzetes egyeztetés alapján a kormány tagjai is részt vehetnek és felszólalhatnak. Havonta legalább egy alkalommal ülésezik. Az elnök az Állandó Bizottság vagy legalább 20 tag kezdeményezésére rendkívüli ülést is összehívhat. Állandó Bizottság A 3 csoport 6-6 képviselőjéből áll, munkáját az elnök irányítja a főtitkár közreműködésével.


Elnök Az elnököt a központi kormány nevezi ki a szociális- és munkaügyi miniszter és a gazdasági és pénzügyminiszter közös javaslatára a Tanács tagjainak legalább kétharmados támogatásával. Elnökhelyettesek 2 elnökhelyettes van, akiket az 1. és 2. csoport tagjai közül választ a plenáris ülés a csoport javaslatára. Főtitkár A főtitkárt a kormány nevezi ki az elnök kinevezéséhez hasonló eljárással. Munkabizottságok 10 munkabizottság van, amelyek a Tanács kompetenciájába tartozó fő kérdések elemzésével foglalkozik. A Tanács működéséhez szükséges forrásokat az állami költségvetés biztosítja. A Tanács költségvetési javaslatát a munkaügyi és szociális miniszter nyújtja be a Gazdasági és Pénzügyi Minisztériumhoz további intézkedés céljából. Az Állami Számvevőszék jogosult a Tanács gazdálkodásának ellenőrzésére. A Gazdasági és Szociális Tanács

199


Szlovákia (Szlovák Köztársaság) Gazdasági és Szociális Tanács Hospodárska a sociálna rada Slovenskej republiky 2007 1997: Gazdasági és Szociális Partnerség Tanácsa Rada hospodarskej a sociálnej dohody Slovenskej republiky (RHSD)


103/2007. évi törvény az országos tripartit konzultációkról (un. „Tripartit törvény”)


Országos szintű konzultatív testület, amely a szociális partnerek fórumául szolgál annak érdekében, hogy megállapodásokat kössenek, vagy legalább közelítsék álláspontjaikat. Feladatai: - megvizsgálja, tanulmányozza és állásfoglalást alakít ki a gazdasági és szociális élet fontos kérdéseiről, - megállapodásokat köt a gazdasági és szociális fejlődés és a foglalkoztatás elősegítése érdekében, - véleményt és ajánlásokat fogalmaz meg az állami költségvetésre vonatkozóan, - konzultációkat folytat a szociális és munkaügyi tárgyú jogszabály tervezetekről, és ajánlásokat fogalmaz meg a kormány számára, - támogatja a kollektív tárgyalások minden formáját.


Tripartit testület: Kormány: 7 fő Munkaadók: 7 fő Munkavállalók: 7 fő Mind munkaadói, munkavállalói képviselő esetében 1 tag 100.000 fő képviseletét látja el. A Tanácsban való részvétel személyhez kötött, nem helyettesíthető.


200

A kormány a Tanács döntéseihez szükséges valamennyi információt köteles biztosítani.


Szervezet: Plenáris ülés: A Gazdasági és Szociális Tanács legfőbb konzultációs és döntéshozó fóruma. A plenáris ülést az elnök, vagy általa megbízott elnökhelyettes hívja össze és vezeti. Üléseit negyedévente tartja. A Tanács tagjai a plenáris ülés egyes napirendi pontjaihoz szakértőket is meghívhatnak. Elnökség Elnök Az elnököt a kormány nevezi ki tagjai sorából.


2 elnökhelyettes: Az egyik elnökhelyettest a munkaadói szervezetek, a másikat a munkavállalói szervezetek jelölik. Elnökségi tagok: 3 fő 1-1 fő, mindhárom csoport képviseletében Az Elnökség feladata: - előkészíti a Tanács üléseit, összeállítja napirendjét. - az Elnökség – bármely csoport kezdeményezésére rendkívüli ülés összehívását kezdeményezheti. Tanácsadó testületek Egyes témák előkészítésére ilyen testületeket létrehozhat a Tanács, mind a kormány, mind a szociális partnerek által jelölt szakértők bevonásával. A tanácsadó testületek létrehozásának szabályait a Tanács működési szabályzatában kell meghatározni. Titkárság A Titkárság háttéranyagokkal, szervezési és adminisztratív tevékenységgel segíti a Tanács munkáját. A Tanács működésének költségeit az állami költségvetés biztosítja. A szociális partnerek költségeit az őket delegáló szervezetek finanszírozzák.


201


Szlovénia (Szlovén Köztársaság) Gazdasági és Szociális Tanács Ekonomsko socialni svet


1994


A kormány, a szakszervezetek és a munkaadók között létrejött megállapodás. A szociális partnerség legmagasabb szintű fórumaként jött létre, annak érdekében, hogy a szociális partnerek tárgyalásának színteréül szolgáljon, különösen az alábbi területeken: - bérpolitika - szociálpolitika - foglalkoztatás és munkaügyi kapcsolatok - kollektív tárgyalások - árak és adók - gazdaság- és szociálpolitikai kérdések


A tanács egyesíti a konzultatív és a tárgyalási funkciókat. Keretében társadalmi megállapodások (szerződések) és bérpolitikai megállapodások egyaránt születnek. Megvitatja a gazdasági és szociális tárgyú jogszabálytervezeteket. A Tanács keretében 1994 óta öt bérmegállapodás aláírására került sor, a legutóbbi a 2007-2009. évekre vonatkozóan. A Tanácsban a szociális partnerek megegyezésre jutottak a nyugdíjreform kérdésében (1999) és a munkaügyi kapcsolatokról szóló törvény (2002) kérdésében. 2006-ban pedig konszenzus született a munkaügyi kapcsolatokról szóló törvény módosításáról.


22 tag ( + 22 póttag) Kormány: 7 fő - 5 miniszter - a Miniszterelnöki Kabinet képviselője - a Makro-gazdasági Elemzési Intézet igazgatója Munkaadói szervezetek: 7 fő Munkavállalói szervezetek: 8 fő


A Tanácsban megszületett véleményeket, javaslatokat és ajánlásokat megküldik a kormány, a parlament és más szervezetek számára. Parlamenti határozat született arról, hogy amennyiben gazdaságiszociális tárgyú törvényjavaslat vitája folyik a parlamentben, ismertetni kell a Tanács véleményét a tervezetről.

202


A Gazdasági és Szociális Tanács működésének alapja az 1974. évi eljárásrend, amelynek legutóbbi módosítására 2007-ben került sor. Szervezet: Elnök Az elnöki poszt betöltése az egyes csoportok közötti éves rotálással történik, de a partnerek ennél rövidebb időszakban is megállapodhatnak. A jelenlegi elnök a foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős miniszter. Működés (finanszírozás, belső működés, kormányzati szerepvállalás a működtetésben, stb.)

Plenáris ülés Havonta legalább egy alkalommal ülésezik, de ha valamelyik csoport kéri, bármikor összehívható. A tanács tagjai – távolmaradásuk esetén – elektronikus formában is kifejthetik véleményüket. Az ülések nem nyilvánosak. Állandó és ad hoc munkacsoportok A munkacsoportokat a szociális partnerek és független szakértők alkotják. Főtitkár A főtitkárt az adminisztratív tennivalók ellátására a kormány bízza meg. A Tanácsban született döntések mindhárom csoport szervezeteire nézve kötelezőek. A döntések meghozatalánál konszenzusra törekednek. A Tanács működését az állami költségvetés finanszírozza.


203

A Gazdasági és Szociális Tanács ( )

Recommend Documents