A GAZDÁLKODÁSI MÓDOK ÉS A TÚZOKÁLLOMÁNY VÁLTOZÁSÁNAK ÖSSZEFÜGGÉSEI BUGYI TÉRSÉGÉBEN

SZENT ISTVÁN EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR KÖRNYEZET- ÉS TÁJGAZDÁLKODÁSI INTÉZET TERMÉSZETVÉDELMI TANSZÉK

A GAZDÁLKODÁSI MÓDOK ÉS A TÚZOKÁLLOMÁNY VÁLTOZÁSÁNAK ÖSSZEFÜGGÉSEI BUGYI TÉRSÉGÉBEN TDK dolgozat Belső konzulens: Dr. Centeri Csaba, egyetemi docens Külső konzulens: Nagy István, természetvédelmi őr

Tanszékvezető: Dr. Turcsányi Gábor, habil. egyetemi docens Készítette: Peti Erzsébet

Gödöllő

1. Bevezetés Amióta az ornitológusok számon tarják, körülbelül hatvan madárfaj tűnt el végérvényesen a Föld színéről, és feltehetőleg valamennyi esetében az emberi tevékenység sorolható az elsődleges okok közé. Közvetlenül és tömegesen csak keveset irtottak ki, ilyen volt, pl. a vadgalamb, amely korábban a világ egyedekben leggazdagabb madárfajainak egyike volt. Más esetekben az ember a madarak élőhelyét tette tönkre (Sauer, 1995). Így történt ez a túzokkal, bár igencsak ellentmondásos az emberi tevékenység és a túzok viszonya Európában. Azt lehet mondani, hogy az ember tájalakító munkája révén egy hatalmas méretű ”csapdát” készített elő a faj számára. Földrészünkön ugyanis az emberi tevékenység előtt szinte teljes volt az erdősültség, hazánkban például 85%-os. Ezért bizonyosan nem élhetett túzok a Britszigeteken vagy Svédország déli részén, de a Kárpát-medencében is csupán kis állománya alakulhatott ki. Ahogy az emberiség megkezdte az erdők egyre fokozódó mértékű irtását, úgy teremtette meg a túzok életfeltételeit. A korábban az ukrán füves pusztákon vagy attól még keletebbre eső területeken honos faj így meghódíthatta az ember által átalakított és számára is alkalmassá vált élőhelyeket. Évezredeken keresztül a legeltető állattenyésztés és az extenzív szántóművelés volt a jellemző. Ez optimális volt a túzok számára. Amikor azonban megkezdődött a nagytáblás, egyre intenzívebbé váló mezőgazdasági művelés, a túzok folyamatosan kiszorult azokról az élőhelyekről, amelyeket egy korábbi tájalakítás tett alkalmassá számára. A rendkívül félénk, óvatos madarakra újabb veszélyt jelent, hogy a korábban nagy, összefüggő mezőgazdasági táblákat, napjainkban akár tulajdonosok tucatjai birtokolhatják, és ez nagy mértékben növeli a terület zavarását (Ujhelyi, 2005). Dolgozatom témájának azért is választottam ezt a rendkívül veszélyeztetetett madarat, hogy jobban megismerhessek egy olyan állatot, amelyet az ember taszított a kihalás szélére, de ugyancsak az ember szükséges ahhoz, hogy megmentse mindettől. Napjainkban már nem azért védjük a Földön élő lényeket, mert hasznosak lehetnek az emberiség számára, hanem azért, mert egyre többekben tudatosul, hogy nincs jogunk kipusztítani a minket körülvevő fajokat (Ujhelyi, 2005). Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy még az utolsó előtti pillanatban sikerült felhívniuk a szakembereknek a figyelmet a veszélyre: még tudatos emberi beavatkozással sikerülhet újjáéleszteni a hanyatló madárállományokat. De ehhez nem szabad elfelejteni, hogy az élővilág védelme, ma már össztársadalmi feladat, és ehhez a szakemberek tevékenységén kívül elengedhetetlen a társadalom különböző korú rétegeinek a tájékoztatása, figyelmük felkeltése, nemcsak a túzok, de valamennyi veszélyeztetetté vált faj iránt. Hiszen

1

hatékonyan csak azt védhetjük meg, amit ismerünk. A természetvédelem szakirány hallgatójaként, tehát megpróbálom a lehető legtöbb információt begyűjteni ezekről az állatokról, és dolgozatom elkészítése közben én is megfigyelhetem, illetve bizonyos mértékben segíthetem is mindazoknak a munkáját, akik kísérletet tettek/ tesznek a túzok megmentésére. Célkitűzések A dolgozat készítése során célkitűzéseim a következők voltak: -

áttekinteni a túzokállomány alakulását Bugyi térségében,

-

meghatározni az állományt veszélyeztető tényezőket,

-

átfogó képet nyújtani a térség gazdálkodási módjainak alakulásáról kb. a 16- századtól napjainkig,

-

következtetéseket levonni azzal kapcsolatban, hogy hogyan módosították a gazdálkodási formák a túzok élőhelyét és az állomány fennmaradását,

-

javaslatot tenni a természetvédelmi kezelésekre.

2

2. Irodalmi áttekintés 2.1. A terület általános bemutatása 2.1.1. Földrajzi fekvés A túzokállomány változásának vizsgálata hat, Bugyi térségében lévő településre terjedt ki, amelyek a következők: Bugyi, Délegyháza, Kiskunlacháza, Apaj, Dömsöd és Dabas. Valamennyi település Pest-megyében található, azon belül pedig a Dunamenti-síkságon. A Dunamenti-síkság két fő részre, a hordalékkúpos Pesti-síkságra és az alföldi Duna-szakasz ártéri síkságára különül. A Pesti-síkság fokozatosan lehanyatló teraszaival és hordalékkúpjaival átmeneti jellegű szegélyterület az Alföld peremén (Gyenes, 1987). Bugyi térsége a Csepeli-sík kistáj területén található. A kistáj Bács-Kiskun, Fejér és Pest megyék területén helyezkedik el. Területe 1250 km². Területhasznosítás

%

ha

1. belterület

8, 5

10 625

2. szántó

66, 41

83 000

3. kert

1, 10

1 375

4. szőlő

1, 90

2 375

5. rét, legelő

11, 44

14 250

6. erdő

5, 94

7 500

7. vízfelszín

4, 44

5 500

8. ártér, elhagyott terület, bányaterület

0, 23

250

12

15 513

9. a fentiekből védett terület

1. táblázat: Területhasznosítás a Csepeli-kistájon (Marosi és Somogyi, 1980) 2.1.2. Domborzati adottságok A kistáj 95 és 168 m közötti tengerszint feletti magasságú, jórészt ártéri szintű, hordalékkúp- síkság. A kistáj teraszokkal tagolt hordalékkúp-felszíne enyhén D felé, illetve a Duna felé lejt. A terület Ny-i része döntően folyóvízi eróziós és akkumulációs hatásokra alakult ki. A felszínt az elhagyott meanderek hálózata borítja, amelyeket gyakran parti dűnék foltszerű halmaza kísér. Az alacsony ártéren több rossz lefolyású, elgátolt mélyedés is található. A keleti peremén futóhomokos felszínek emelkednek ki az ártérből (Marosi és Somogyi, 1980).

3

2.1.3. Földtani adottságok A Dunamenti-síkság képe Dunaharasztitól délre megváltozik, itt az alföldi Duna- szakasz ártéri síksága váltja fel. Eredetileg ez a terület is törmelék- és hordalékkúp felszín volt. A hordalékkúp építése a pleisztocén időszak végéig tartott, majd a megsüllyedt területet a Duna az utolsó jégkorszakban feltöltötte, s a hordalékkúp anyaga több száz méter mélyre került. A Duna az utolsó jégkorszakban foglalta el jelenlegi folyásirányát és alakította ki mai észak-dél irányú völgyét (Gyenes, 1987). A kistájon a pannóniai üledékre dunai eredetű, durvaszemcséjű folyami üledéksor települt. Jól megfigyelhető a teraszok lealacsonyodása és normális rétegződési sorrendbe történő átalakulása. Általában 10-20 m vastag kavicsos rétegsor felszínközeli helyzetű, jó víztároló, s jelentős hasznosítható kavicskészletet is tartalmaz. A kavicsos üledék másik jelentős előfordulása a Bugyi-Kiskunlacháza közötti, nagykiterjedésű, mintegy 6-10 cm vastag, vékony lepelhomokkal takart mélyfekvésű kavicsterasz. A legnagyobb kavicskészletek Szigetszentmiklóson (42 Mm³), Kiskunlacházán (19 Mm³), Bugyin (7 Mm³), Délegyházán (3, 7 Mm³), Adonyban (1,5 Mm³), Dunavarsányban (0,5 Mm³), Halásztelken (0,5 Mm³) találhatók. A felszín nagy részét holocén képződmények fedik. A Duna igen hatékony hordalékáttelepítő tevékenysége következtében gyakran az ó- és újholocén képződmények egymás szomszédságában, azonos szinteken akkumulálódtak. A kistáj keleti részén ill. a Csepeli- szigeten kisebb, futóhomokkal fedett pleisztocén magaslatok is találhatók (Marosi és Somogyi, 1980). Bugyi térségét, az alföldi jellegével ellentétben, nagyon változatos mikrodomborzati formák jellemzik. A Pest-megye déli részén elkezdődő Duna-Tisza közi hátság hazánk legnagyobb homokvidéke. A hátság az Ős-Duna alföldi hordalékkúpjának maradványa. A felszín felépítésében a laza, vizet áteresztő futóhomok, löszös homok az uralkodó. Jellegzetesek rajta az északnyugat-délkelet irányú széljárás által alakított buckasorok. A közöttük lévő mélyedések gyakran vizenyősek és szikesedésre hajlamosak. A hátságot helyenként még ma is néhol a mocsaras pleisztocén-holocén peremsüllyedések és hordalékkúpok közé szorított medencerészletek jellemzik (Gyenes, 1987). 2.1.4. Éghajlat Mérsékelten meleg, száraz éghajlatú kistáj. Az évi napfénytartam É-on 2000 óra körüli, D-en megközelíti a 2050 órát. A nyári napsütés 800-820, a téli 180-200 óra. Az évi középhőmérséklet 10,2-10,3 °C, a nyári félévé 17,2 °C. évente 204-208 fagymentes nap jellemző. Az abszolút hőmérsékleti maximumok sokévi átlaga 34, 0 –35, 0 °C, a minimumoké -16, 0 és -16, 3°C. 4

Az É-i és a középső részben az évi csapadékösszeg 530- 550 mm, máshol 550- 580 mm. A vegetációs időszak csapadékösszege 300- 320 mm, de É-on kevéssel 300 mm alatti. A téli félévben 30 hótakarós nap valószínű, az átlagos maximális vastagsága 20 cm. Különösen az É-i és a középső vidék eléggé száraz, ezért főként a szárazságtűrő kultúrák számára megfelelő az éghajlat (Marosi és Somogyi, 1980) 2.1.5. Vízrajz A kistáj a Duna melléke a Soroksági- (Ráckevei-) ág kiágazásától Rácalmásig terjedő 57 km-es szakaszon. Itt éri el a Dunát jobbról a Hosszúréti-patak, a Benta-patak, a Szent László-víz, és a Váli-víz torkolati szakasza; balról elsőként magát a Soroksári-Dunaágat kell említeni, ami felveszi a Gyáli-főcsatornát, a Duna-Tisza-csatornát és az Északi-övcsatornát. A kistáj K-i peremén a Duna-völgyi-főcsatorna gyűjti össze az időszakos vizeket. A tájhoz csak a felső 34 km-es szakasza tartozik. Jelentősebb mellékcsatornák: XXIV., XXX., XXXI. A kistájat az erős vízhiány jellemzi. A vízháztartási viszonyokból következőleg csak a Duna vízhozama tekinthető állandó jellegűnek. A kistájnak 36 különböző tava van, amelyek részben természetes eredetűek, részben a szabályozáskor levágott holtágak, részben pedig halastavak, tározók és bányagödrök. A legnagyobb tó a dömsödi (17 ha). A bányatavak összes területe meghaladja az 1100 ha-t, a legnagyobb kb. 140 ha-os. Az árvízvédelem szempontjából az egész kistáj mentesített ártérnek tekinthető. A talajvíz mélysége 2-4 m között van, de a Csepeli-sziget É-i felén mélyebben, Dömsöd-Kunszentmiklóstól K-re pedig magasabban találjuk. Kémiailag főleg kalcium- magnézium- hidrogénkarbonátos jellegű, de jelentős területen a nátriumot is megtaláljuk (Marosi és Somogyi, 1980). 2.1.6. Növényvilág Növényföldrajzi

tértagolás

tekintetében

a

Duna-

Tisza

közi

flórajárásba

(Praematricum) sorolódó kistáj jellegzetesebb potenciális erdőtársulásai között a gyöngyvirágos tölgyesek (Convallario-Quercetum roboris danubiale), a borókás- nyárasok (JuniperetoPopuletum albae), valamint az alföldi gyertyános tölgyesek (Querco-robori-Carpinetum hungaricum) és tölgy- kőris- szil ligeterdők (Querco-Ulmetum hungaricum) az elterjedtebbek. Jelentős felületeket nyílt társulások borítanak (Brometum tectorum, Festucetum vaginatae danubiale, Festuco vaginatae- Corynephoretum danubiale, Festucetum sulcatae sb.) Elterjedt lágyszárúak a homokviola (Syrenia cana), a tarlós szegfű (Dianthus serotinus), a homoki kikerics (Colchicum arenarium) stb. 5

Az erdőgazdasági területeken jelentéktelen kiterjedésű fiatalkorú lágy- ill. keménylombos erdők találhatók. Jelentősebb mezőgazdasági főnövény a kukorica, a silókukorica és a lucerna (Marosi és Somogyi, 1980). 2.1.7. Állatvilág A terület állatvilágának kiemelt jelentőségű faja a túzok, amelynek egyik legerősebb hazai állománya található itt. Jellegzetes fajok még a kékvércse (Falco vespertinus L), az ugartyúk (Burhinus oedicnemus), a nagy goda (Limosa limosa), a piroslábú cankó (Tringa totanus) is (http1). 2.1.8. Talajadottságok A kistáj talajainak mozaikosságát az is mutatja, hogy egy talajtípus összterülete sem éri el önmagában a táj összterületének a 20 %-át. 17-17%-os kiterjedésben találhatók a réti öntés és a lápos réti talajok, a terület vízfolyásai mentén és a nem szikes, felszín közeli talajvizű területein. A réti öntések a Csepel-szigetre jellemzőek, a lápos réti talajok Alsónémedi és Dabas között borítanak nagy területet. Mindkét talajtípus zömmel homokos vályog, termékenyégi besorolása a VI-VIII. talajkategóriák közötti. A réti öntéseket zömmel szántóként hasznosítják, a lápos réti talajok pedig 65%-ban rétek. A kistáj D-i területein – főként a Kiskunsági Nemzeti Park-hoz tartozóan – a szoloncsák-szolonyec talajok kiterjedtek (16%). Ezek főként gyenge legelők, de sziki vegetációjuk védelmet érdemel. A mezőgazdaságilag legértékesebb talajok a Duna bal partját kísérő réti csernozjomok (14%). Nagy részüket szántóként hasznosítják. A szikes talajvizű területeken Délegyháza és Apaj között mélyebben sós réti csernozjomok találhatók (10%). Ezek is többnyire szántóterületek. Apaj-puszta egy része a Kiskunsági Nemzeti Park-hoz tartozó védett terület. A réti talajok és a nyers öntések csak kis arányban fordulnak elő, és inkább rétiterületként jönnek számításba. Összességében a kistáj egészére a löszös és homokos üledéken kialakult hidromorf talajképződmények nagy változatossága és a Na-sók megjelenésével speciális szikes karaktere a jellemző (Marosi és Somogyi, 1980).

6

Talajtípus

Területhasznosítási mód rét,

szántó szőlő gyümölcsös erdő település

legelő Futóhomok

-

70

5

-

25

-

Humuszos homok talaj

15

50

5

5

-

25

Csernozjom jellegű homok

5

35

10

-

30

20

Mészlepedékes csernozjom

-

45

10

-

10

35

Réti csernozjom

10

65

5

5

-

15

Mélyben sós réti csernozjom

35

65

-

-

-

-

Mélyben szolonyeces réti csernozjom

25

75

-

-

-

-

Szoloncsákok

20

75

-

-

5

-

Szoloncsák-szolonyecek

15

70

-

-

15

-

Szolonyeces réti talajos

20

45

5

10

10

10

Réti öntéstalaj

10

60

20

-

-

10

Lápos réti talaj

40

50

-

-

10

-

Fiatal, nyers öntéstalaj

35

35

5

10

-

15

2. táblázat: Területhasznosítási módok területi eloszlása a talajtípusok függvényében (%) (Marosi és Somogyi, 1980) 2.2 Áttekintő a túzokról 2.2.1. A túzok rendszertani helye A túzok (Otis tarda Linnaeus, 1758) rendszertani helyét a múltban is sokan vitatták, és a kérdést talán még napjainkban sem lehet végérvényesen lezártnak tekinteni. A jelenleg érvényes rendszertani beosztás a túzokot a Gruiformes (darualkatúak) renden belül az Otides alrend Otitidae (túzokfélék) családjában helyezi. Ez a család 11, illetve 10 nemzetséget foglal magába (Fodor et al. 1971). 2.2.2. A túzok elterjedése A túzokfélék első nyomait a földtörténeti újkor elején, a paleocén 65-70 millió évvel ezelőtti rétegeiben találták. Lambrect Kálmán a németországi Geiseltal barnaszénkő rétegeiből származó leletek alapján írta le a Paleotis weigelti Lambrecht fajt, 1938-ban. A franciaországi Langy 25-30 millió éves oligocénkori édesvízi mészkő rétegeiből feltárt Otis agilis Milne-Edwards már jóval későbbi időszakról tanúskodik. A földtörténetei kortáblázat alapján

7

Steinheim (Würtenberg) 12-15 millió éves, miocénkori rétegeiből bukkant elő a harmadik őstúzokmaradvány, amelyet Otis affinis Lydekker néven írtak le. A dél-ukrajnai Ogyessza alatt húzódó hatalmas katakombarendszer 1,5-2 millió éves, alsó pleisztocén vörösagyagában találták a Chlamidotis pliodeserti Serebrenikow faj csontjait. A Kárpát-medencében szintén értékes leletekre bukkantak. A Nagyvárad melletti Püspökfürdő 350-400 000 éves jégkorszaki leleteit Otis Lambrechti Kretzoi és Otis tetrax L. fajokként Kretzoi Miklós írta le. A Bükk hegység Lambrecht Kálmán barlangjában Jánossy Dénes talált 60 000 éves Otis tarda csontokat. Közép-pleisztocén rétegekből a Baku melletti Binagadyban, valamint a Kaszpi-tó déli részén lévő Belt barlangban találtak túzok csontmaradványokat (Fodor et al. 1971). A bulgáriai prehisztorikus leletekről Manhart tesz említést 1997-ben. A jégkorszak utolsó szakaszából összesen kilenc lelőhely ismert, Csehországból, Olaszországból, Magyarországról és Máltáról. Utóbbi helyen még hat Otis tetrax L. is előkerült. E csontmaradványok kora 18–40 000 esztendő. Az Appenini-félsziget déli részén, a Romanelli és Colombi barlangokban az Otis tarda és Otis tetrax egyaránt előfordult. A csehországi leletek Holubicból valók. A neolitikumból is (2-4000 év) ismerünk néhány maradványt. E korból két Otis tarda lelet Észak-Ukrajnából származik, majd a Palicsi-tó partján levő Nószáról Kretzói Miklós írt le egy felszínre hozott humerust (felkarcsont). Az emberi kultúrát feltáró régészeti ásatások szintén találtak túzokcsontokat. A Tószeg-Laposhalom közelében folytatott ásatási munkák során egy bronzkori település szolgáltatott túzokmetatarsus (lábközépcsont) leletet. Jóval később, a 15-16. századból származik egy tibia (sípcsont), amelyet a Túrkeve melletti Mórichalomnál végzett ásatások során 1948-ban találtak. Mindkét lelet emberi településről származik. A Polgárdi melletti mészkőbányából már az 1910-es évektől kezdődően kerültek elő világszerte ismert ősgerinces lelőhelyek. Az 1980-as években feltárt újabb karsztüledékek madármaradványai között Jánossy (1991, 1993) mintegy ezer leletből 20 madárfaj jelenlétét tudta kimutatni. Jánossy különösen nagy jelentőséget tulajdonított egy túzokcsonknak, mert vizsgálatai szerint a legrégibb túzok maradványa. Korábban úgy gondolták, hogy a túzokok Afrikából származnak, azonban a Polgárdi lelet azoknál egy millió évvel öregebb. A felsorolt maradványokból a túzok történelem előtti elterjedésére következtethetünk. Az Otis tarda az utolsó interglaciális időszak végéig Európában egészen a 48. szélességi fokig volt honos, ugyanakkor előfordult az egész eurázsiai sztyepprégióban is. Máig sem tisztázódott azonban, hogy hazánkban a jégkori sztyeppék túzokja és a többi pusztai állat mindvégig 8

kitartott-e azokon a területeken, ahol jelenleg is található, vagy az előrenyomuló erdőségek hatására átmenetileg kiszorultak, s csak azután szivárogtak ismét vissza, amikor az emberi tevékenység következtében az eltűnő erdők helyét újra átvette a visszaalakuló sztyepptáj. A túzok – ahogyan az a 1. ábrán is látszik – az Ibériai-félszigettől az Usszuri vidékig óriási területet hódított meg Európában és Ázsiában, valószínűleg nyugatról kelet felé benépesítve. Ezt a feltevést egyrészt az afrikai kontinens túzokfajokban gazdag volta támasztja alá, másrészt az a tény, hogy Kína északi határzónájától délebbre e faj fosszilis leletekből sem ismert, és ma sem lakja Dél-Ázsiát. Ausztráliából viszont számos fosszilis túzokleletet ismerünk. Manapság egyetlen túzokféle, az Eupodotis australis él ezen a területen. Valószínű, hogy e faj ősei még abban az időben jutottak el az ötödik világrészbe, Délkelet-Ázsia számukra kedvezőtlen területén keresztül, amikor a földrészek összefüggése lehetővé tette itt a terjeszkedést (Fodor et al. 1971). Afrikában már csak Marokkóban él. Két alfaját az Ural választja el (Haraszthy, 1984).

1. ábra: A túzok elterjedése (Fodor et al. 1971) A túzok magyarországi elterjedése a 2. ábrán látható. Az 1970-es években Magyarországon a Dunántúlon és a Kiskunságban szórványosan fészkelt, de 2005 telén 650 példányt számoltak a Kiskunsági Nemzeti Park peremterületein, tehát az országos állomány közel fele itt csoportosul. 9

2. ábra: A túzok magyarországi elterjedése (Fodor et al. 1971) A Kárpát-medencei állomány zöme Kelet-Magyarországon összpontosul (Haraszthy, 1984). A század elején a Kárpát-medencében még összefüggő túzokpopuláció élt. Az azóta eltelt időben azonban sok helyről eltűnt, vagy végnapjait éli. Ezek közé sorolható a Balaton melléki, a mezőföldi és a jászsági túzoknépesség. Gyakorlatilag felmorzsolódott a Nagykunság, illetve Csongrád és Békés megyék déli részének állománya. Napjainkban a tiszántúli és az észak-alföldi populációk további felaprózódása és elszigetelődése figyelhető meg. Az utóbbi évek felmérései szerint jelentős állományai csupán a Duna menti síkságon, Dévaványa környékén, a Bihari-síkon és a Hortobágy térségében maradtak fenn (http2). 2.2.3. A túzok állománynagysága Ralamb Kolos svéd királyi követ beszámolója az 1786-ban tett környékbeli látogatásáról: „Oly fölös számban él itt a daru, a vadlúd, túzok, vadkacsa és más kisebb szárnyas, hogy szinte elfedi a földet és olyan tömegben repülnek, akár egy felhő.” Brehm az Állatok világában még egész Európában elterjedtnek írja le a túzokot. Az akkoriban meghozott törvényről, amely a jércét teljesen védelem alá veszi, s a kakas vadászatát is csak március 1-től május 31-ig és november 1-től december 31-ig engedi meg, így nyilatkozik: „a tilalmi idők betartásával és a mindenkori állománynak megfelelően gyakorolt

10

vadászattal, ennek a legnagyobb madarunknak, egy régi írónk szerint a „magyar szaladár”nak, amely „néma, mint a puszta”, a fönnmaradása még sokáig biztosítható”. Úgy tűnik, hogy ez a korlátozás mégsem volt elég az állomány csökkenésének megállapítására, 1969 óta a vadászata tilos (Pej, 2004). Korabeli becslések a Kárpát-medence állományát a századfordulón 12 000-re tették (Haraszthy, 1984). A 3. táblázat a magyarországi állománynagyság alakulását mutatja. Időpont

Állománynagyság Magyarországon (db)

századfordulón

8000

1936

7600

1941

8557

1969

2765

1970-es évek

3000-3600

1981

3000

1986

2000

1989

1392

jelenleg

1200 3. táblázat: A túzok állománynagyságának változása (http2)

A kisalföldi állomány alacsony szinten stabilizálódott (a hansági felmorzsolódott, a Lajta vidéki viszont növekedett), a mezőföldi kicsiny populáció pedig teljesen megsemmisült hosszú időre, azonban idén ismét volt két költés. A Duna menti állománynál 1984-től jelentős állománycsökkenés következett be. Napjainkra a fogyatkozás megállt, az állomány alacsonyabb szinten, de stabilizálódott, sőt az utóbbi években növekszik. Az észak-alföldi körzetben (Hevesi-sík és -Borsodi-Mezőség) a drasztikus állománycsökkenés 1977-től mutatható ki. Az elmúlt évtizedben ez a folyamat megállt, és egy kisebb létszámú állomány stabilizálódott, de később további csökkenés jelei mutatkoztak. A hazai túzokállomány gerincét alkotó tiszántúli populációknál az élőhely minőségétől függően eltérő tendenciákat lehet megfigyelni. A Csongrád megyei populációk közül például csupán a cserebökényi és a csanádpusztai maradt meg. Szolnok megyében az 1970-es évek elejének csaknem 600 példánya napjainkra 120-ra fogyatkozott. Hajdú-Bihar megye állománya a 1980-as évek közepéig stabil volt, később itt is jelentős állománycsökkenés kezdődött, majd napjainkra stabilizálódott egy alacsonyabb példányszámú állomány. Az utóbbi

11

években egyértelmű emelkedés mutatható ki a dévaványai állományban. Sajnos a jó élőhelyi adottságok ellenére a Hortobágy térségében is fogyatkozás tapasztalható. A Hevesi-sík és a Borsodi-Mezőség túzoknépessége, ugyan alacsony szinten, de a 90-es években stabilizálódott (http2). Az 1990-es évek elejére nyolc jól elkülöníthető területre összpontosult a hazai állomány, ebből a két legjelentősebb populáció a dévaványai és a kiskunsági volt, amelyek egyenként több mint 400 egyeddel rendelkezetek (Bankovics, 2005). A Magyar Túzokvédelmi Munkacsoport és a "Túzok védelme Magyarországon" elnevezésű LIFE Nature program résztvevői, munkatársai téli szinkronizált számlálást végeztek január közepén. A résztvevők az ország minden túzok élőhelyét terepjárókkal járták át és leltárba vették a telelő csapatokat, ahol lehetett ivari- és kor-összetételüket is. Ennek eredményét a 4. táblázat mutatja: Populáció

Kakas

Tojó

Összesen

Mosoni-sík, Hanság

2

42

44

Duna-völgyi síkság

Na.

Na.

629

Dévaványai-sík

177

217

394

Csanádi puszták

33

Na.

33

Kis-Sárrét

0

0

0

Bihar

35

(3 indet.)

38

Hortobágy-Nagykunság

58

77

135

Borsodi-Mezőség

6

5

11

Dél-Heves

2

8

10

Összesen

313

349+632 indet.

1294

indet.= meghatározatlan ivarú egyedek

4. táblázat: A téli országos szinkron-túzokszámlálás (2006. január13-14.) eredményei (Fatér, 2006) Néhány területen nem sikerült a szokásos tavaszi mennyiségeket regisztrálni, ezzel szemben a Dunavölgyi-síkságon telelő létszám jelentősen meghaladta a dürgési időben számba vett madarak számát. A tél eddig kedvezett számukra, kevés volt a hótakaró élőhelyeiken. A leesett hó nem okozott különösebb táplálkozási problémát és eddig nem kényszerültek veszteségekkel terhelt jelentősebb kóborlásra (Fatér, 2006).

12

2.2.4. A túzok leírása Külső megjelenése első rátekintésre, a tyúkfélékre emlékeztet, azonban néhány jellemző bélyeg alapján ezektől jól megkülönböztethető csoportot alkot. Ilyen az ínycsont hasadása, valamint a mellcsont alsó szélén található két-két bemetszés. Koponyája az ugartyúkéhoz hasonlít, a mellcsont a lilealkatúak jellegzetességét mutatja. Az orrlyuk alakja hosszúkás, az orrcsont elülső széle öblös. A nyakcsigolyák száma 16-18. Tollruhája meglehetősen laza. A kifejlett kakasok feje, alsó nyaktájéka, valamint hasa hamuszürke. A fejtető rozsdabarna, s mindkét oldalon a szájzugtól hátrafelé 28-32 db bajusztoll található. Ezek hossza elérheti a 130 mm-t is, színük világosszürke. A nyak oldalán szürkéskék, csupasz bőrfolt van. Ez különösen a dürgő kakason, a torokzacskó felfújódásakor vehető észre. A nyak felső része, a hát, valamint a kis szárnytollak rozsdasárgák. A nyak alsó részének szürkeségét a kakasnál egy gesztenyebarna szalag határolja el a test alsó részének fehéres tollaitól. Ez a gesztenyebarna sáv a kor előrehaladtával egyre kifejezettebbé válik. A szín a legélénkebb a háttájékon. A rozsdasárga tollak feketén harántcsíkosak. A mell, a hastájék, a combok és a farokalj fehéres. A nagy szárnyfedőtollak és a szárny hajlás fehér, s a nagy evezőtollak tövek fehéresbarna, egyébként sötétbarnák, száruk azonban fehér. A másodrendű evezőtollak hegye fekete, töve fehér. A szárny nagy, boltozott, az evezőtollak kemények, de rugalmasak. Az elsőrendű evezőtollak a középrésztől hirtelen elkeskenyednek és hegyben végződnek. Leghosszabb a második vagy a harmadik evezőtoll. A farok kerek, 18-20 tollból áll. Legszínesebb a két középső toll, a legszélsőkön viszont már a fehér szín dominál. A nyári tollazat kismértékben eltér a télitől: az áll és a toroktájék fehéresszürke, a mell rozsdasárga, illetve barnás. Nyáron a bajusztollak nagyobbak, számuk több. A 3. ábrán látható, hogy a túzokkakas korának meghatározásában segítséget jelent a tollazat mintázata és a bajusztollak megjelenése is. Az első ábrán egy fiatal kakas látható (1-2 éves), a második egy ivarérett kakast (5 év körüli), a harmadik pedig egy öreg kakast ábrázol (6 évnél idősebb). Az ivarérett kakasokra jellemző a jóval erősebb, zömök, nagyobb termet, vastagabb nyak, amely különösen a tavaszi időszakban, dürgéskor figyelhető meg. A kor előrehaladtával szélesedik a gesztenyeszínű nyaksáv, növekszik a bajusztollak száma. A fiatal, egyéves kakasnak még nincsenek bajusztollai, a kétévesnél 4-10, a három-négy éves kakasnál 8-18, a kifejlett kakasoknál 22-30, olykor 30 db-nál is több bajusztoll figyelhető meg. A bajusztollak

13

hossza is növekszik öt-hat éves korig: az első tollak 10-12 cm, míg az ivarérett kakasok tollai 16–21 cm hosszúak.

3.ábra: A túzokkakas korának meghatározása (Fodor et al.1971) A kifejlett tojó színezete megegyezik a kakaséval, csupán a toll színei fakóbbak, nyaka egy árnyalattal sötétebb szürke, és nem található meg a kifejlett kakasokra jellemző gesztenyebarna nyaksáv. Bajusztollai a tojónak nincsenek, mindössze néhány esetben figyeltek meg elöregedett tojónál a nyári hónapokban néhány bajuszszálat. A kifejlett tojók jóval kisebb termetűek, mint a kakasok, könnyedebb, finomabb testalkatúak, fejük is kisebb, laposabb. A fiatal csibék tollszíne teljesen terepbeolvadó: a sárgásbarna, fakó alapszínen szabálytalan fekete csíkozottság, foltok találhatók. Az aránylag erősen szaruszínű csőr a fejnél valamivel rövidebb. Alakja egyenes, öszszenyomott, tőben lapított. A felső csőrkáva a csőrhegy előtt kissé ívelté válik, némileg a tyúkok csőrére emlékeztet. Az orrnyílások oválisak, kissé ferde állásúak. A csőr a fejtől nem különül el kifejezetten, azzal harmonikusan egybeolvad. A szem az aránylag lapos fej közepén foglal helyet. A pupilla fekete, az írisz sötétbarna. A kifejlett madarak lábának tollatlan része szürke, a csibéké rózsaszín. Az elülső részén szarupajzsocskák találhatóak. Sarokízülete erős, három előre álló ujja rövid, széles. Az ujjak között rövid, mélyen kivágott hártya van. Az ujjvégeken széles karmok helyezkednek el. Testnagyságához képest vékony lábain biztosan lépdel, pihen. Röpülése lomha, nyakát a levegőben előre-, lábait hátranyújtja. Belső anatómiai sajátosságai közé tartozik a torokzacskó, amely a bőr alatt közvetlenül a gége és a légcső előtt helyezkedik el, s lenyúlik egészen a villacsontig. Dürgéskor a felfújt 14

torokzacskó jelentősen kitágul. Emésztőrendszere jellegzetes: begye nincs, a zsák alakú gyomor belső gyomorfala hosszanti irányban recézett. Vakbele nagy, bélcsatornája viszont rövid, mindössze 100–110 cm. Az 5. táblázat a kifejlett túzok átlagos testméreteit mutatja, amelyből látható, hogy a kifejlett kakasok testtömege napjainkban 8–16 kg, míg a régebb vadászati irodalom említ 18– 20, sőt 22 kg súlyú kakasokat is. Már nem fordulnak elő bizonyítottan ilyen súlyú példányok. Ennek oka talán az, hogy az utóbbi évtizedekben dürgő kakasokat lőttek, amelyek testsúlyuk jelentős hányadát a téli viszontagságok és a dürgés idején leadták. Kakas

Tojó

Szárny (mm)

615-660

480-515

Farok (mm)

215-260

190-210

Csüd (mm)

140-170

110-130

Csőr (mm)

45-60

35-43

Súly (kg)

8-16

4-6

5. táblázat: A kifejlett túzok átlagos testméretei (Fodor et al. 1971) A tojás kb. lúdtojás nagyságú, ovális, zöldes, olajszínű alapon barnán felhőzött foltokkal a tojások átlagos súlya 110-170 g, a tojásméret maximálisan 89,5x56,4 mm és 82,7x 60,7 mm, minimálisan 69x56 mm és 71, 6x 51, 5 mm. A túzok az év folyamán kétszer vedlik. Az őszi hónapokban összeverődő túzokcsapatok madarai december és március eleje között öltik magukra tavaszi nászruhájukat. Ez a téli vedlés vontatottabb, mint a nyári tollváltás. A nyári vedlés július elejétől szeptember elejéig tart. Júliusban a kakasok vedlése valamivel előbb kezdődik, mint a tojóké. A kakasok augusztusra elvesztik bajusztollaikat és a nyak alsó részén megtalálható gesztenyebarna gallért. A nyár végén felöltött tollruha színei halványabbak a tavaszi tollszínezetnél. A nyári vedlés folyamán úgyszólván a teljes tollazat kicserélődik. A téli vedléskor a vedlés csak részleges, ekkor jelennek meg ismét a kakasok bajusztollai, a gesztenyebarna nyakgallér, valamint a nagyobb, színesebb tollak. A tojók mindkét vedlése lassúbb, kevésbé feltűnő. A téli hónapok alatta tojóknak sötétebb szürke nyaktollai nőnek. Az első- és másodrendű evezőtollak kiváltása mindkét nemnél a nyári hónapokban történik.

15

2.2.5. A túzok szaporodása, költése és fészkelése Szaporodási időszakát a március végétől május közepéig tartó folyamatos dürgés vezeti be. Az 5-6 éves koruktól ivarérett kakasok állandó dürgőhelyeiken látványos ceremóniával csalogatják magukhoz a tyúkokat, amelyek 4 éves koruktól alkalmasak a szaporodásra (Haraszthy, 1984). A kakasok viselkedését Detrucios és Carranta (1991) is vizsgálta és hasonló megfigyeléseket tett, mint amelyeket a magyar szakirodalomban is találunk. A kakas a tél végétől a tavaszi dürgési idény kezdetéig gyakori körülrepüléssel jelöli ki mintegy 15–20 hanyi dürgőhelyét, amelyen azután nem tűr meg versenytársat jelentő más hímeket (Haraszthy, 1984). A túzok dürgése egy sajátságos jelenség, amely hajnaltól reggel 7–8 óráig tart. Azonban nyugodt körülmények között, szélcsendes időben délben, sőt délután is lehet látni dürgést pl. a Kunszentmiklós határában lévő Nagyréten. A dürgés főbb fázisai: 1. Toll-lazítás szakasza. A túzokkakas figyelő helyzetben többször körülnéz, néhány lépéssel körbejár vagy odébb lépve helyet keres magának. Közben tollait, elsősorban faroktollait, a hátához közelíti, így testének főleg hátsó tollai fellazulnak, láthatóvá válnak a fehér tollak és tollfonákok. 2. Nyakfelfújás szakasza. Az egyhelyben álló madár, tollait többször borzolva, 6-7 mély szippantással, csukott csőrrel, az orrlyukakon keresztül néhány másodperc alatt felfújja légzacskóját. A kifeszült, hatalmasan megvastagodott nyak oldalán előbukkan egy palakék színű csupasz bőrsáv. A felfújt légzacskó szinte abnormálisan megvastagítja a madár nyakát, s a félig felfújt nyak minden mozdulatnál, lépésnél, jobbra-balra lötyög, mintha víz lenne benne. 3. Szárnykifordítás szakasza. A felfújt nyakú, hátravetett fejű kakas szárnyait lazán lógatja, majd hirtelen mozdulattal oldalt és hátra nyújtja ki az alkart. Ezzel a mozdulattal láthatóvá válnak a szárny és a test eddig nem látott fehér tollai, tollfonákjai A teljesen kifordult szárny fellazult tollai fehér toll-labdává formálják a kakast. Ez az utolsó szakasz aránylag rövid, 5-6 másodperc alatt alakul ki, és 20–30 másodpercig tart. A kakasok nem verekednek egymással, ha egymás közelébe jutnak, tologatják egymást, és csőrükkel fenyegetően vágnak egymás felé, miközben néha horkoló hangot hallatnak. Az udvarlás befejező része a párzás. A kakas egészen a tojó mellé kerül, a tojó leül, s a fölékerekedő kakas 8-10 másodperc alatt betiporja (Fodor et al. 1971).

16

A kotlás fő idénye április utolsó hetétől május végéig tart. A kedvezőtlen időjárás vagy a mezőgazdasági művelés miatt gyakran megsemmisülő fészekalját július végéig másodköltéssel pótolja (Rakonczay, 1990). Régebben a túzok monogám volt. A dürgőhelyre csalogatott tojót a párja később, a költés heteiben is őrizte, majd együtt vezették a fiókákat is. A családok nyár végén nagyobb telelő csapatokká verődtek össze. Ez a természetes ivari kapcsolat napjainkban alig ismert, mivel a század első évtizedeiben a trófeát szolgáltató, kifejlett kakasok túlzott vadászata miatt az európai állományok ivararánya természetellenesen eltolódott a tyúkok javára (1:1–1,2 tyúk: kakas). A tartósodó kakashiány kezdetben háremtartásra, majd még szélsőségesebb aránytalanság esetében csoportos párosodási formára vezetett. Ez utóbbi esetben az ivarérett kakasok, és az őket egymás után felkereső tyúkok kapcsolata már csak a megtermékenyítés perceire szorítkozik (Haraszthy, 1984). Magyarországon egyes populációkban egyszerre mindhárom változat is előfordul (Rakonczay, 1990). A fészkelőhelyet a dürgőhely közvetlen közelében választja ki a tyúk. Ha az élőhely ezt lehetővé teszi, a dürgés a félmagas vagy rövid füvű, természetes réti növényzetben történik. A termesztett növényekbe rejtett fészkeket pedig a rétekkel érintkező szántóföld határzónájában találjuk (Haraszthy, 1984). A fészek kikapart vagy kifürdött, béleletlen talajmélyedés. A tyúk 1-2, néha 3 tojását egy-két napos időközben rakja le. A kotlás a második tojás lerakása után kezdődik, és 25-28 napig tart. A fiókák a 28. nap körül kelnek. A fiatalok egy hónapos koruktól repülősek. A fiókanevelés körülményei a rejtett életmód miatt alig ismertek. Az első 10-12 napban a tojó etet, később a csibék már önállóan táplálkoznak (Haraszthy, 1984). 2.2.6. A túzok táplálkozása Táplálkozásával kapcsolatban figyelmet érdemel a túzok sajátos emésztőrendszere is. Erős csőre legelésre, magvak felvételére egyaránt alkalmas, de hatékony fegyver az apró gerincesek zsákmányolására is. A zsák formájú gyomor könnyen tágul, így egy-egy alkalommal nagyobb táplálékmennyiséget is befogad. A gyomorfal majdnem sima felületű (Fodor et al. 1971). A túzok táplálék-összetétele nagyon változatos, az apró rovaroktól a nyúlfiókákig, gyom- és gabonamagvaktól a finom rostú, zöld növényekig minden emészthetőt elfogyaszt. A kultúrnövények közül szívesen fogyasztja, pl. a köles, a borsó, a rizs, a búza, a rozs, az árpa, a zab, a kukorica, a repce, a retek, a mák, a len, a fehérhere, lóhere, a lucerna, a cirok, a baltacim, a bükköny, a napraforgó magját és levélzetét.

17

A gyomok közül a gyermekláncfű, a cickafark, a feketemustár, a réti útifű, a lándzsás útifű, a nagy útifű, a pásztortáska, a tyúkhúr, a lapulevelű keserűfű, a kicsiny gombvirág, a vadrepce, a kakaslábfű, a rétiperje, a szikicsenkesz, a rozsnok, az egérárpa, a libapimpó szerepel a táplálékában (Fodor et al., 1971). Téli táplálékában különös jelentőséget kap a repce és a takarmánykáposzta, amely a népes, telelő csapataikat is helyhez köti. A fiókák kezdetben kizárólag apró gerinctelen állatokkal táplálkoznak, két hét után szoknak rá a növényi táplálékra (Haraszthy, 1984). 2.2.6.1. Az őszi káposztarepce leírása Származása és elterjedése Őshazája Dél-Nyugat Európa, Észak-Afrika. Napjainkban az egész világon megtalálható, és vetésterülete az olajnövények között az ötödik. A 19. században már Magyarországon is jelentős volt a vetésterülete,a 20. században pedig tovább emelkedett, ahogy azt a 6. táblázat is mutatja. Év

Vetésterület (ha)

%-os arány

Termésátlag (t/ha)

Össztermés (t)

1921-30

12 750

0,23

0,81

10 378

1931-40

9 827

0,18

0,84

8 275

1951-60

2 798

0,05

0,83

2 331

1961-65

5 813

0,11

1,15

6 961

1966-70

14 306

0,28

1,34

19 231

1971-75

45 000

0,90

1,35

60 000

1976-80

53 000

1,09

1,51

81 000

1981-85

56 000

1,19

1,35

75 000

1981-1990

53 400

1,15

1,74

93 500

6. táblázat: A repce termőterülete, termésátlaga és össztermése Magyarországon 1921-1990 között (Bocz, 1992, KSH-adatok alapján) A magvak nagyon gazdagok zsírban és fehérjékben. Az őszi káposztarepce-fajták 4050 % olajat tartalmaznak. Az erukasavmentes repcefajták olajtartalma valamivel kevesebb, mint a napraforgóé, fehérjetartalma nagyobb. A fehérjeösszetétele a repcedarának a nagyobb lizintartalma miatt jobb (Eöry és Nagy, 1986).

18

Év

Vetésterület (ha)

Termésátlag (t/ha)

Össztermés (t)

1980-1995

56 000

1, 54

86 000

1986-1990

51 000

1, 98

101 000

1991

65 000

1, 7

111 000

1992

34 000

1, 27

43 000

1993

23 000

0, 98

22 000

1994

29 000

1, 86

52 000

1995

45 000

1, 95

87 000

7. táblázat: A repce vetésterületének és termésadatainak változása (Eöry és Nagy 1996) Termőhely-igénye Elsősorban a Dunántúl és Észak-Magyarország enyhébb és csapadékosabb vidékeinek középkötött és annál lazább mezőségi és könnyebb erdőtalajai a legmegfelelőbbek. A mérsékelten mészigényes növények közé tartozik, 6 pH-ig még jól díszlik, és kedvező, ha a talaj humusztartalma 2% felett van. Termesztésének sikerét az Alföldön a szeptemberi időjárás határozza meg. Az ősszel jól beállt tőlevélrózsás állapotú repce rendszerint jól telel, kivéve, ha átmenet nélkül -18, -20°C-os hideg van, és a növényt nem védi hótakaró. Legbiztosabban a 9-11 leveles, földhöz simuló, tőrózsás alakban telel át. Tavaszi időjárásunk, a viharos esőket kivéve, megfelel a repcének (Antal, 2000). A repce fejlődésének, növekedésének küszöbértéke 7-8°C (Bocz, 1992). Talajigénye A nagy termések egyik feltétele, hogy a talaj tápanyag-szolgáltató képessége és vízgazdálkodása folyamatos legyen. A középkötött és ennél kissé lazább talajok felelnek meg neki a legjobban (30-45 Arany-féle kötöttségű talajok) (Bocz, 1992). A repce termesztésére legkedvezőbb talajtípusok: - agyagbemosódásos barna erdőtalaj - Ramann-féle barna erdőtalaj - karbonátmaradványos barna erdőtalaj - lejtőhordalék talajok - csernozjom talajok - vízrendezett öntéstalajok (Eöry és Nagy, 1986)

19

Vetése A vetési idő VIII. 25.-IX. 5. közé esik (Antal, 2000).

2.2.6. A túzok szerepe a mezőgazdasági termelés viszonylatában A túzok hazai kártétele jelentéktelennek mondható, azonban a nagyobb téli telelő csapatok már károsíthatják a mezőgazdasági kultúrákat. Bugyin pl. a káposzta vetésekben okozott kárt egy kb. 200 egyedből álló csapat. A gyomortartalom-vizsgálatok által kimutatott szántóföldi gyomok és rovarkártevők változatossága és jelentős mennyisége figyelmet érdemlő növényvédelmi szempontból is. Táplálékában a mezőgazdasági kártevők között szerepel, pl. a nünüke (Meloé proscarabaeus L.), a burgonyabogár (Leptinotarsa decemlineata), a sáskafélék. Ugyanakkor a túzok a répabarkó (Bothynoderes punctiventris) pusztításában is jelentős szerepű. A mezei pocok elleni védelemben is komoly segítséget nyújthat a túzokállomány (Fodor et al. 1971). 2.2.7. A túzokot veszélyeztető tényezők és okai 2.2.7.1. Az állománycsökkenés okai A téradottságok romlása A túzok területhűsége közismert. Hagyományos élőhelyéhez ragaszkodik, és meglepő kitartással igyekszik elviselni az esetleges kedvezőtlen változásokat. Állandósuló háborgatás esetében végül mégis csak áttelepüléssel lehet a szükséges életfeltételeket biztosítani. A túzok életformájának legjellemzőbb vonása a térigény. E tényező jelentőségét vizsgálták Osborne et al. (2001), akik térinformatikai adatbázisok segítségével elemezték a földhasználati formák változásainak hatását a túzokokra. Az európai túzokfogyással foglalkozó tanulmányok zöme többnyire ebben az egyetlen tényezőben keresi a bajok eredetét, azonban hazai viszonylatban az alkalmas élettér összezsugorodásának kérdése még napjainkban sem túlságosan kiélezett. Magyarország túzoklakta tájain kezdettől fogva bőségesen találunk mezőgazdasági nagyüzemi területeket, legfeljebb 1945 után, a földreformmal kapcsolatos földbirtok-felaprózódás teremtett ezen a téren kedvezőtlen helyzetet. Jelenleg sem a területi arányok elégtelensége fenyegeti a hazai kultúrkörnyezetbe kényszerült túzokot, hanem az ott egyre belterjesedő mezőgazdasági termelés.

20

Szakszerűtlen vadgazdálkodás A múlt század utolsó évtizedei óta túzokállományunkat hosszú időn át az elhibázott vadgazdálkodás károsította. Az orrvadászatát régen is elítélték, a jogszerű vadászatok üzleti célzatú túlzásait érthetetlenül sokáig nem marasztalta el, sőt még méltányolta is az egykori vadászirodalom. Pl. ónos esők idején, amikor az összefagyott szárnyú, röpképtelenné vált túzokokat karámokba, juhhodályokba terelték, és tömegesen verték agyon. Petényi szerint a múlt század elején ilyen esetekben százával pusztultak el a puskával, kutyával, lovas emberekkel, karikás ostorokkal hajszolt madarak. A sportszerűnek tartott túzokvadászatokon is gyakran érvényesült a telhetetlenség túlkapása.

A

túlzott

kakasvadászat

nemcsak

mennyiségében,

hanem

minőségében,

tenyészértékében is lerontotta a hazai populációkat, az évek előrehaladtával egyre jobban felborítva a természetes ivararányt. Az 1960-as évek végén készített kérdőívek zöme 1: 3 körül alakuló tyúktöbbletről tanúskodott. Az elszigetelten élő, néhány főnyi kis populációknál általában gyakrabban, kirívóbban mutatkoznak káros eltolódások, és az ilyen összezsugorodott állományok végleges felszámolódását szerény egyedszámuk mellett a rossz tenyészképesség is sietteti. A második világháború kártétele A közel hét hónapos hadszíntér kiseperte a hazai állományt. A front eltávolodása után lassan visszaszivárgó túzokok még sokáig hazátlanul bolyongtak a két Alföld és a KözépDunántúl síkságain. A visszatérők száma mindenütt feltűnően megfogyatkozott. Az átmeneti időszakban a vadászati viszonyok rendezetlensége is nagy áldozatokat követelt. Az ellenőrizhetetlen kilövések mellett még a vadászat módja is rendkívül nyugtalanította az állományt, mivel golyós fegyver hiányában csak söréttel, hajtásban zsákmányolhattak. Agrotechnikai tényezők A háromnyomásos földművelési rendszer idején még majdnem természetes viszonyok között élt a túzok Magyarországon, a kézi és állati munkaerőre alapozott külterjes gazdálkodás sem okozott e téren számottevő változást. A gépi művelés elterjedése azonban a gabonában és takarmánynövényekben fészkelő anyamadárra új és nagy veszélyt jelent. A tojó gyakran végsőkig kitart, és bénult rémületében fészekaljával együtt megsemmisül. Ha a közelítő 21

gép mégis felriasztja, a takarónövényzetétől megfosztott fészkét többnyire végleg elhagyja, vagy már csak a tönkrement tojások fogadják a hosszú idő elteltével visszamerészkedő madarat. Az utóbbi évtizedek hatalmas méretű mezőgazdasági kemizálása a túzok esetében is katasztrófát okozott. A vegyszerek nemcsak az elhullásokhoz járultak hozzá, hanem a kiszórt vegyszer kellemetlen szaga a kotló túzokot elriasztja a fészkéről. A repülőgépről lepermetezett kemikáliák ködszerűen aláhullva az állatok szemébe kerülnek, a szemhéjakat váladékos gyulladásba hozzák, és így látási zavarokat, sőt vakságot idézhetnek elő. Az alacsonyan szálló repülőgépek elriaszthatják az állatokat a fészkükről (Fodor et al. 1971). 2.2.7.2. Az állományt jelenleg veszélyeztető tényezők A túzok eredeti élőhelye a nyílt sztyeppe, amely az erdősztyepptől egészen a félsivatagi körülményekig megfelelt számára. Érdekes módon azonban már a szántóföldi gazdálkodás kezdeteitől megindult áttelepülése az agrár-környezetbe. Hasonló következtetésre jutott Lane, Alonso és Martin, akik a túzok élőhely-preferenciáját vizsgálták Spanyolországban. Az ő eredményeiket támasztotta alá Alonso, Lane, Dawson 1999-es adatsora is, amelyben a spanyolországi túzokállomány csökkenésének okaira keresték a választ. Az új élőhelyen bőségesebb táplálékot, a fészkeléshez pedig kedvezőbb mikroklimatikus feltételeket talált. A túzok ragaszkodik a füves élőhelyekhez, de életfunkcióihoz elengedhetetlenül szükséges az extenzív művelésű szántóföldi környezet is. Eredendően ebből a kettős élőhely-választásból adódnak a faj természetvédelmi problémái (Pej, 2004). Az élőhelyet érintő veszélyek A magyar túzokállomány pusztulásának legfontosabb oka az egyre intenzívebb gazdálkodási módok elterjedése volt: •

A privatizáció következményeként az élőhelyek felaprózódása miatt helyenként fokozódik a zavarás. A műveletek számának növekedésével fokozódik az élőhelyek zavarása (http 2). Bugyi településtől délre ez sajnos idén is jól látszott. Nagy István, a területen illetékes természetvédelmi őr elmondta, hogy a falu alatti kis parcellákon reggel 9-kor vége volt dürgésnek – megjelentek a gépek, a Kunszentmiklós közeli nagyobb táblák nyugodtabbak voltak, a kunszentmiklósi Nagyréten délután kettőkor is lehetett látni 25–30 dürgő kakast.

22

•

A vetésszerkezet átalakulásával háttérbe szorulnak a túzok számára kedvező növények (pl. a repcét kiváltja a napraforgó, a búzához képest nő a kukorica vetésterülete, háttérbe szorul a takarmánykeverékek termesztése). Ennek következtében csökken a telelésre, illetve fészkelésre alkalmas területek aránya. Hasonló tendencia figyelhető meg a portugáliai állományok esetében is, ahogy azt Moreira is megállapította. Kísérletében a különböző gabonafélék szerepét vizsgálta a túzokok élőhelyválasztása szempontjából.

•

Az öntözés terjedése az élőhely szerkezetének megváltozásával (alacsony termetű lucerna vagy búza termesztése helyett előtérbe kerül a magas növésű kukorica és napraforgó) jár együtt.

•

A nagyobb műtrágyaadagok használata miatt homogénebbé válik a növényzet, ami kevésbé alkalmas fészkelésre.

•

A vegyszerezés hatására csökken a rendelkezésre álló táplálék (gyomnövények, rovarok) mennyisége.

•

A gyepek feltörése hagyományos költő vagy dürgőhelyeket semmisíthet meg. A gépi kaszálás, betakarítás, sorközművelés terjedése miatt állandósult a fészekaljak

veszélyeztetése. Az egyedeket érintő veszélyek Régebben a magyar állomány csökkenésében valószínűleg jelentős szerepet játszott a vadászat, amely károsan befolyásolta az ivararányt. Napjainkra ez a veszély gyakorlatilag megszűnt. A külföldi szakirodalom említést tesz a túzokpopuláció csökkenést okozó betegségről, a túzok himlőről, amely a Hanság ausztriai részén ütötte fel a fejét pár évvel ezelőtt, azonban a magyar irodalmak nem foglalkoznak részletesebben ezzel a kérdéssel, így feltételezhető, hogy a magyarországi egyedeknél nem okozott jelentősebb károkat (Reiter, Loupal, 1995). A fészkeket a kaszálás, betakarítás mellett jelentős mértékben károsíthatja a háziállatok taposása,

belvizek

és

ragadozók

(varjúfélék,

róka,

kóbor

kutya)

károsítása.

A

fészkelőhelyeken és a vonulás során az elektromos vezetékkel való ütközés tizedeli őket. Kemény teleken a kóborlókat a dél-európai országokban az illegális vadászat veszélyezteti. Az ónos esőtől röpképtelenné válnak a nagytestű madarak és ezért könnyen áldozatul esnek embernek, ragadozónak egyaránt. Fokozódó veszélyt jelent a rókának a veszettség elleni immunizálása miatt bekövetkező robbanásszerű állománynövekedése. A tavaszi esőzések, hűvös időszakok egyes években katasztrofálisan hatnak a túzok szaporulatára, mert a fészekcsészé23

ben megáll a víz, és befulladnak a tojások. Feltételezett táplálék-konkurense a mesterségesen feldúsított fácánállomány, azonban a fácánállomány növekedése és a túzokállomány csökkenése között összefüggése nem teljesen egyértelmű. Hiszen a háború előtt jóval nagyobb volt a fácán és a fogoly állomány, azonban a túzok mégis több volt. A csökkenés oka inkább a megfogyatkozott élőhely és táplálék lehet, amely a túzokcsibék számára jelent egyre nagyobb veszélyt. A dürgőhelyek háborítása is káros, mert az innen elzavart kakas a revíren kívül már nem dürög, és így nem is termékenyít! A hagyományos dürgőhelyek nyugalmáról való gondoskodás alapvetően fontos védelmi feladat (http2). A LIFE programban ezért is voltak területvásárlások, a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai igyekeztek, pl. Nagyréten a legjobb dürgőhelyeket megvenni. 2.2.8. A túzok védelme E faj általános fogyatkozása nagyon régi keletű. A 16. században még Svájc alpesi fennsíkjain is fészkelt. A múlt században tűnt el a Brit-szigetekről, Dél-Svédországból, Hollandiából, Dániából. A jelen században Franciaország, Németország, Albánia, Görögország és Bulgária vesztette el maradéktalanul a fészkelőállományát (Rakonczay, 1990). A túzok védelmének első lépése a vadászati korlátozás, majd a teljes vadászati tilalom elrendelése volt, amit 1970-ben követett védetté nyilvánítása is, a túzok világviszonylatban 1981 óta védett. Jelenleg hazánkban a túzok fokozottan védett madár, a legmagasabb természetvédelmi értékű kategóriába tartozik, amelynek értéke 1 000 000 Ft. A magyar Vörös Könyv szerint a kipusztulással közvetlenül veszélyeztetett faj. Az MME által 1999-ben összeállított Vörös Lista alapján magyarországi állománya az ún. sebezhető fajok kategóriájába tartozik. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) európai Vörös Listáján szintén szerepel mint sérülékeny faj. Hazánkban mintegy 80 000 hektár védett területen él túzok (http2). A védelmi intézkedések következő fázisa a veszélyeztetett fészekaljak mentésén, a tojások mesterséges keltetésén, a fiókák felnevelésén és egy vagy két lépcsőben történő visszavadításán alapult. Ez a koncepció több ok miatt is megbukott. Egyrészt a keltetés és a felnevelés alacsony hatékonyságú volt és a visszavadítás is rossz eredménnyel zárult. Másrészt a szaporodásra kedvező életfeltételek hiányában, illetve azok megőrzése nélkül nem lehetett a továbbszaporodás reményében szabadon engedni a madarakat. A dévaványai Túzokrezervátum mégis sikeres programot alakított ki a fajvédelem terén. Ezután kezdtek el a szakemberek az élőhelyvédelemben gondolkodni. Magyar viszonyok között nem lehet és nem is érdemes a túzokpopuláció teljes életterét lefedő, a hagyományos értelemben vett védett területeket létre-

24

hozni. Ennek oka a védetté nyilvánítási gyakorlat bonyolultságában és a túzokpopuláció nagy térigényében keresendő (Pej, 2004). Sajnos a korszerű agrotechnikával járó károsításokat nem lehet teljes mértékben elkerülni. A májusban kasza alá kerülő herefüves táblákban, lucernásokban fészkelő túzoknak jobbik esetben csak a tojásai pusztulnak el, de az is előfordul, hogy a fészken ülő tyúk esik áldozatul a kaszálógép éles fogainak. Az első feladat a túzok ilyen veszélyeztetett helyen történő fészkelésének meggátlása. Már március végén, április elején fel kell keresni az ismert dürgőhelyek környékén vetett lucernatáblákat, s módszeres, de nem riasztó jellegű kaszálással el kell érni, hogy a túzokok onnan elrepüljenek. Ezt követően a túzokok a tojásrakás idejére a zavartalanabb, nyugodtabb gabonatáblákat fogják felkeresni (Fodor et al., 1971). Célszerű arra törekedni, hogy állami tulajdonban pusztán a túzok életciklusában kitüntetett szerepet játszó dürgő- és fészkelő-helyek legyenek. Az ezeket a területeket körülvevő térségekben túzokkímélő vetésszerkezettel, illetve kedvező termesztéstechnika segítségével lehetne a túzok fennmaradását biztosítani. Ez a védelmi stratégia az Érzékeny Természeti Területek rendszerében valósítható meg, mert annak támogatási rendszerével érdekeltté lehet tenni a gazdákat az élőhely-védelmi intézkedések megtartására (Pej, 2004). Bugyi térsége a Dunavölgyi-sík ÉTT része, amelyet Érzékeny Természeti Területeken alkalmazható szántóföldi növénytermesztési célprogramok közül a szántóföldi növénytermesztés túzok élőhely-fejlesztési előírásokkal célprogram érint. A szántó művelési ágban nagy jelentősége van a túzok szempontjából a következő előírásoknak: -

az alábbi vetésszerkezetre vonatkozó előírásokat a teljes gazdaságra vonatkozóan az öt éves támogatási időtartam alatt kell megvalósítani: o minimum 20% gabona, o minimum 20% pillangós takarmánynövény (lucerna, fehérhere, vöröshere, somkóró, bükköny, stb.), o minimum 10% repce, o maximum 20% egyéb kultúra, o minimum 20% ugar

-

rovarölő szerek nem alkalmazhatók (kivéve repce esetében),

-

mélyművelés öt évente egyszer engedélyezett,

-

sorközművelés csak május 1. előtt engedélyezett,

-

minimum hat méter széles növényvédőszer mentes parcellaszegélyeket kell hagyni,

-

pillangós takarmánynövények esetén: 25

o a terület legalább 50%-án az első kaszálást június 15. után lehet elkezdeni (az illetékes Nemzeti Park Igazgatóság írásos véleménye alapján), o a többi területen az első kaszálást április 25-ig el kell elvégezni, o minden kaszálás esetén legalább 5% kaszálatlan területet kell hagyni, o fokozottan védett, földön fészkelő madárfaj fészkének megtalálása esetén a fészek körül kaszálatlan területet kell kialakítani a területileg illetékes Nemzeti Park Igazgatóság írásos véleménye alapján, o kaszálás esetén vadriasztó lánc használata kötelező; -

repce esetén a terület 10%-án a Nemzeti Park Igazgatóság írásos kijelölése alapján a madarak téli táplálékának biztosítása céljából a hóeltakarítás kötelező. A Dunavölgyi-sík ÉTT-et érinti még a Lucernatermesztés túzokélőhely-fejlesztési elő-

írásokkal célprogram is, amelynek előírásai több ponton megegyeznek a fent említett célprogram előírásaival. Amiket ezen felül tartalmaz a program: -

magas környezeti kockázattal növényvédő szer hatóanyagok használat tilos

-

a harmadik év során lucerna felülvetés kötelező, 50%-os vetőmagmennyiséggel,

-

csak a felülvetéskor, maximum 90 kg/ha/év N-hatóanyag kijuttatása engedélyezett. A gyep művelési ágban szintén nagy jelentőségű a túzok-élőfejlesztést célzó célprog-

ram, amelynek lényegesebb előírásai: -

felülvetés, műtrágyázás nem engedélyezett, tápanyag-utánpótlás csak a legelő állatok által elhullatott trágyából származhat,

-

gyomirtó szerek alkalmazása nem engedélyezett,

-

kaszálás esetén vadriasztó lánc használata szükséges,

-

a gyepterületet szarvasmarha, juh, ló, bivaly legeltetésével, vagy kaszálással lehet hasznosítani, legeltetés során az állatsűrűség 0,2 - 1 állategység/ ha,

-

legeltetést a tavaszi felszáradás után lehet megkezdeni és az őszi esőzések beálltával fel kell függeszteni. A túzok költőhelyein csak június 15. után folytatható legeltetés.

-

legeltetni csak pásztoroló vagy szakaszoló legeltetéssel lehet,

-

gyep mechanikai ápolása (pl.: fogasolás) nem engedélyezett,

-

az első kaszálás csak június 15. után engedélyezett, a Dunavölgyi-sík esetében csak egy kaszálás engedélyezett július 1. és október 1. között a Nemzeti Park Igazgatóság írásos véleménye alapján,

-

kaszáláskor 5% kaszálatlan területet kell hagyni, kaszálásonként eltérő területen,

26

fokozottan védett, földön fészkelő madárfaj fészkének megtalálása esetén a fészkek körül kaszálatlan területet kell kialakítani a területileg illetékes Nemzeti Park Igazgatóság írásos véleménye alapján (http 3). Legjelentősebb élőhelyén, Dévaványán túzokrezervátum és nevelőállomás is létesült, ahonnan 1982-ig a mentett fészekaljakból 102 mesterségesen felnevelt növendék túzokot sikerült a természetes környezetbe visszavadítani (http2). Az MME által kidolgozott tojáscserés, illetve az ún. tojásálcázási eljárás kiküszöböli a mesterséges nevelésből és visszavadításból adódó problémákat. Eszerint a veszélyeztetett fészekaljak kikelését védőzóna kialakításával biztosítják. Ott, ahol a körülmények lehetővé teszik, a tojások a tyúk alatt maradnak, ha viszont a jelentős zavarás miatt a fészek elhagyására lehet számítani, akkor azok keltetése mesterségesen történik, de a tojót műtojások segítségével megpróbálják fészkéhez kötni. A mesterségesen keltetett tojásokat közvetlenül a kelés előtt visszahelyezik a vadon élő tyúk alá. A módszer rendkívül munkaigényes és viszonylag költséges, de jó eredményeket lehet vele elérni olyan mezőgazdasági környezetben, ahol nincs lehetőség a túzokkímélő gazdálkodás megvalósítására. Az élőhelyen történő védelem továbbfejlesztett változata a fészkek előzetes felderítése és azok helyének "kijelölése". Ezzel elkerülhető a mezőgazdasági munkák által okozott fölösleges zavarás, és biztosítható az optimális méretű és alakú védőzónák kialakítása. A túzokos élőhelyek közül kezdetben csupán a Dévaványai és a Hansági Tájvédelmi Körzet, a Kiskunsági és a Hortobágyi Nemzeti Park területén lévők álltak védelem alatt. Az elmúlt években az MME a füves élőhelyek védelmére indított programja alapján és javaslatára megtörtént a Pitvarosi-puszták, a Cserebökényi-puszta, a Biharugrai-puszta, Mikla-puszta, a BorsodiMezőség, a hevesi és a bihari puszták védetté nyilvánítása. A védett területek azonban többnyire csak a dürgőhelyeket foglalják magukba. A túzokkímélő gazdálkodás kompenzációs lehetőség hiányában az ezredfordulón még csak a természetvédelem tulajdonában lévő területeken valósult meg. A Dévaványán és a Moson-projekt keretében megvalósított túzokkímélő gazdálkodás eredményei azonban kecsegtetőek (http2). A túzok fennmaradásának segítése céljából létrejött egy alapítvány is, amely a magyarországi túzokpopuláció megmentéséhez próbál tagokat toborozni, név szerint az „Alapítvány a Magyar Túzok Védelmére és Szaporítására” (Pej, 2004). A Budapesti Állat- és Növénykert a világon elsőként, a század eleje óta foglalkozik túzokneveléssel. Az itt kidolgozott módszert hasznosítja a szervezett mentés során a hazai természetvédelem (Rakonczay, 1990).

27

2.3. A túzokállomány helyzete Bugyi térségében A Bugyi település határában található túzokállomány kiemelten fontos szerepet tölt be a kiskunsági állomány, és ezzel az egész kárpát-medencei populáció életében. A térségben 2000 óta folynak túzokvédelmi munkák a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága részére. 2004 decemberétől az Európai Unió „ A túzok védelme Magyarországon” című LIFE Nature program keretében történtek ezek a munkák. 2.3.1 A Kiskunsági állomány alakulása (2004/2005 számlálási adatok) Terület

2005.02.13.

Téli maximum

2005.04.07.

2005.04.16.

Miklapuszta

78

78

42

19

Dunavecse

35

35

56

4

Lapos rét

86

86

Kunpeszér

57

Nagyrét

100

Bikakarám

0

Sándor halma

191

Égető domb

0

199

Dömsöd

57

Kisapaj

0

23 30

25

177

243

68

0

59

12

11

0

30

5

Bakérhát

6

0

Soltszentimre

10

4

Külső-szúnyog

18

16

Bugyi

5

0

Izsák

1

3

Orgovány

6

8

179

Feketehalom

9

Alsószenttamás

1

Összesen

604

636

461

371

8. táblázat: A kiskunsági túzokállomány alakulása (2004/ 2005) (Lóránt és Németh 2005) A téli számlálások alapján a telelő kiskunsági túzokállomány mintegy 600-620 példányra tehető. Tavasszal kevesebb madarat számoltak, de a hiányzó madármennyiség más területeken sem jelenik meg (Lóránt és Németh 2005). A túzok magyarországi populációja az

28

elmúlt két évtizedben drasztikusan lecsökkent. Azonban az országos állománynak több mint egyharmada a kiskunsági régióban található. A térség azon kevés területek közé tartozik, ahol a túzokállomány növekedése tapasztalható. Ennek hátterében egyrészt földrajzi és biotikus tényezők állnak, de legalább ilyen jelentőségűek a bevezetett természetvédelmi célú gazdálkodási formák, mint pl. a gyepek rekonstrukciója. A Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Programnak köszönhetően tovább nőtt a repce- és lucernatermő területek aránya. Bankovics András és munkatársai készítettek egy felmérést, amelyben a Duna-Tisza közi túzokállomány változását vizsgálták egy közel 30 éves periódus során. A vizsgálat a következő területi egységekre terjedt ki: felső-kiskunsági területek (Kiskunlacháza, Bugyi, Dömsöd, Apaj, Kunszentmiklós, Szabadszállás, Dunavecse), Kunpeszér-Kunadacs térsége, Mikla-puszta (Dunapataj, Harta, Akasztó), Fülöpszállás és Soltszentimre környéke, Kolon-tó vidéke (Izsák, Páhi), és Orgovány-Ágasegyháza térsége. Három vizsgálati időszakot különítetek el (Bankovics, 2005): •

1974-1987 (14 év)

•

1988-1996 (9 év)

•

1997-2004 (8 év)

A 4.ábra jól szemlélteti és követhetőbbé teszi a kiskunsági túzokállomány változásainak főbb

200 150

38 5 38 1 41 5 44 4 48 7

38 1

32 4 30 4

21 6 22 0 23 0 25 5 27 2 25 2

31 4 31 1

31 4

32 1

37 3 35 9 35 2 24 7

22 3 22 2

12 0

250

19 7

Pd.

300

24 8 24 3

31 4

350

31 4 34 5

400

36 7

450

41 8

tendenciáit:

100 50 0 03 20 02 20 1 0 20 00 20 9 9 19 8 9 19 97 19 6 9 19 95 19 4 9 19 3 9 19 92 19 1 9 19 90 19 9 8 19 88 19 7 8 19 6 8 19 85 19 4 8 19 83 19 2 8 19 1 8 19 80 19 9 7 19 78 19 7 7 19 6 7 19 75 19 4 7 19 73 19 2 7 19 1 7 19

4.ábra: A kiskunsági túzokállomány változása 1971 és 2003 között (KNP adatai) Az első időszakban (1974-1987) főleg a felső-kiskunsági területeket vizsgálták, ahol a felmérés kezdetén kb. 150 egyedre becsülték az állomány nagyságát. Egyáltalán nem találtak túzokot a Kolon-tó környékén és az Orgovány-Ágasegyháza térségben sem, de a többi terüle-

29

ten is nagyon alacsony volt az arányuk. A nemzeti park munkatársai már ebben az időszakban is számos a túzokvédelmi intézkedést próbáltak a gazdálkodók figyelmébe ajánlani: -

ösztönözték a mezőgazdasági társaságokat a repce területi arányának növelésére

-

arra bíztatták a gazdálkodókat, hogy egyes területeken a búza helyett, a kevésbé intenzív művelést igénylő baltacimot termesszék,

-

ösztönözték a lucernatermő területek növelését

-

próbálták korlátoznia legeltetést a fészkek körül

-

hangsúlyozták a téli etetések jelentőségét. Az intézkedések hatására lassanként növekedésnek indult a felső-kiskunsági állomány

(1981-ben 155 madarat számoltak, és az a növekedés az 1980-as években felgyorsult, és pl. 1988-ban már 216 példányt jegyeztek fel). Ekkor egy kedvező jelenségre is felfigyeltek a szakemberek: ez a rekolonizáció volt, amelynek során a túzok olyan helyekre is elkezdett visszatelepülni, ahol közel húsz éve már nem figyelt meg senki túzokot. A második periódus (1988-1996) alatt bekövetkezett rendszerváltás előnyösen hatott a túzok populációkra, mivel ebben az időszakban sok felhagyott szántóterület volt a térségben, lecsökkent az állatállomány és a korábbi évekhez képest visszaszorult a peszticidek használata is. Ezen okok miatt ismét növekedni kezdett a térség túzokállománya, amely 1990-ben 230 egyedből állt, 1996-ban pedig már 381-re emelkedett. A harmadik időszakban (1997-2004) nagy jelentősége volt a nemzeti parkok által megvalósított földvásárlásoknak, amelyeknek köszönhetően az állománynagyság tovább nőtt. Az időszak végére az egyedszám 324-ről 487-re ugrott a kiskunsági régióban. További pozitívumként említhető a 2002-ben bevezetett ÉTT program, amelynek köszönhetően a felsőkiskunsági régióban közel 8000 ha-nyi területet sikerült a túzok szempontjából kedvezőbb módon művelni (Bankovics, 2005). A LIFE terepi beszámoló adatai szerint a fészkek legnagyobb hányada az emberi hatás következtében pusztul el. Emellett szintén jelentős az emberi behatás utáni predáció, illetve ha a madarak elhagyják a korábban megzavart fészküket (Lóránt és Németh 2005). Bugyi térsége az egyik legveszélyeztetettebb régió, ahol a mezőgazdasági tevékenység mellett az utak építése és a kavicsbányák létesítése jelenik a legnagyobb veszélyt. 2.3.2. A bugyi elkerülő út hatása a túzokállományra Az elmúlt évek egyik legnagyobb hatású eseménye lett volna túzokvédelmi szempontból a sokat vitatott Bugyit elkerülő út megépítése. A környező kavicsbányák termékeinek elszállításából adódó jelentős forgalomterhelés (volt 2500 db/napos áthaladó kamion szám is!) leveze-

30

tésére létezett egy teljes körgyűrű megépítése, tehát egy északi és egy déli elkerülő út is. A kettő közül – a természetvédelmi hatóság többszöri elutasítása ellenére – a déli elkerülő szakasz részletes tervei készültek el. A déli elkerülő út a taksonyi úttól a borzasi (dabasi) útig tart, az északi elkerülő út a kiskunlacházi úttól az ócsai útig. Mindkét verzióban szerepel a kiskunlacházi út – taksonyi út közötti szakasz. Természetvédelmi érvek a déli elkerülő út megépítése ellen: A Bugyit elkerülő út hatásait Lóránt Miklós és Németh Ákos (Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága, LIFE Regionális túzokvédelmi munkatársak) vizsgálta. 6 éves megfigyelő munkájuk alapján a következő megállapítások tehetők túzokvédelmi szempontból: •

A nyomvonal, ahogy azt a 7. ábra is jól szemlélteti, érinti a kiemelten fontos túzok élőhely északi részét.

•

Jelentős költő, telelő, és táplálkozó terület.

•

A nyomvonal áthalad olyan parcellákon, amelyen 2005-ben legalább 3 túzoktojó fészkelése volt bizonyított, ami csoportos fészkelésnek minősül.

•

A korábbi években a területen rendszeresen megfigyeltek fiókát vezető tojót.

•

Mindezek alapján a terület tradicionális túzok fészkelőhelynek minősül. A .ábrán látható, hogy az út egy jelentős túzokélőhelyet szelne ketté, ráadásul éppen egy csoportos fészkelőhely közvetlen közelében haladva el.

•

Telente a térség túzokállománya a nyomvonal közelében található repce- és káposztaföldeken, illetve gyepterületeken koncentrálódik. Esetenként a település szélső házaiból 40-50 túzok számlálható. A tervezett út megépülése az egyébként is kritikus méretűre zsugorodott túzokélőhely

további csökkenését eredményezné, amely a faj védelme szempontjából beláthatatlan következményekkel járna. 2005-ig összesen 9 db szakhatósági ellenvélemény született a déli elkerülő út ellen, így az végül nem épült meg. Segítséget jelentene túzokvédelmi szempontból, ha a közúti szállítás helyett, a vasúti szállítás kerülne előtérbe. Bugyi térségéből kb. 8,5 millió tonna sódert szállítanak el közúton. Az ország kavicsfelhasználása az utóbbi időben 10-12 %-kal nőtt évente. Az M 6-os hídjához a Budapest-Baja vasútvonallal kb. párhuzamos 51. sz. közúton viszik a sódert. Viszont a vasúton történő kavicsszállítás gyakorlatilag teljesen háttérbe szorult az elmúlt három évben, annak ellenére, hogy több bányának is van még saját iparvágánya. A MÁV ma már valószínű-

31

leg nem tudna megoldani ilyen feladatot, de a magántőke bevonása ebben az esetben is új alternatívát jelenhetne a közúti szállítás szempontjából. A vasúti szállítás – legalább részbeni – alkalmazása több településen segítene, míg az elkerülő út megépítésével nem oldódna meg a többi környező település hasonló problémája (http 4).

7. ábra: Túzokfészkelések Bugyi határában, 2005 (KNP adatai) A túzokvédelmi szempontból szintén problémát jelent, hogy a térség nem tartozik a Kiskunsági Nemzeti Park illetékességi területéhez, valamint a Natura 2000 hálózat sem fedi le a teljes fészkelőterületet (Zöldi Borzas). Viszont kedvező hatással volt/van a LIFE és az ÉTT program a térségben élő túzokállományra. 2.3.3. A LIFE túzok program hatása a térség túzokállományára A Kiskunsági Nemzeti Park irányításával 2004 őszén indult Magyarországon a LIFE Túzokvédelmi Program, amely a maga több mint 4,3 millió Eurós költségvetésével máig a legnagyobb uniós támogatású természetvédelmi program az országban. A program célja, hogy a 2004-ben becsült 1200-as túzokállományt 10%-al növelje 2008-ig. Mivel ez az 1200 madár Közép-Európa legerősebb állománya, Magyarország szerepe kulcsfontosságú a faj megőrzésében. A túzokvédelem 9 mintaterületen, nemzeti parkok és civil szerveztek bevonásával zajlik szerte az országban.

32

A túzok számára a legnagyobb veszélyt az élőhelyein folytatott intenzív mezőgazdasági tevékenység jelenti. Gyakran előfordult, és időnként még ma is megtörténik, hogy a lucernába vagy gabonavetésbe rakott fészkeket "kikaszálják". A madarak zavartalan fészkelése érdekében a LIFE program keretében 2000 ha földet vásárolnak a túzok dürgő-, fészkelő- és telelőterületein. Mostanra már több mint 1500 hektárra bővült a túzokvédelmi terület Magyarországon, ahol a faj ökológiai igényeinek megfelelő élőhelykezelés folyik visszagyepesítéssel, lucernatelepítéssel, majd ezen élőhelyek kései kaszálásával, és legeltetéssel. A téli táplálékforrás biztosítására több területen repcetelepítésre is sor kerül (Bankovics András szóbeli közlése). 2.3.4. Az ÉTT program hatása a térség túzokállományára A 9. táblázat azokat az ÉTT-et tartalmazza, amelyek jelentősek túzokvédelmi szempontból. Az adatokból látható, hogy a legtöbb területen jelentős a támogatottság, különösen igaz ez a Dunavölgyi-sík ÉTT-re és a Dévaványa környéke ÉTT-re.

ÉTT neve Dunavölgyi-sík ÉTT Dévaványa környéke ÉTT Hevesi-sík ÉTT BorsodiMezőség ÉTT Békés-Csanádi hát ÉTT Mosoni-sík ÉTT

Támogatható

Támogatott te-

terület (ha)

rület (ha)

26 581,90

54 412,88

22245,89

19 840,68

5 762,72

25 603,40

13075,93

33 180,36

7 860,59

41 040,95

10093,14

40 768,75

32 643,08

73 411,83

27461,35

33 945,80

10 104,88

44 050,68

4552,96

20 451,11

1 291,20

21 742,31

5575,21

Szántó (ha)

Gyep (ha)

27 830,98

9. táblázat: a túzokvédelmi szempontból jelentős ÉTT támogatása A

Bugyi

térségében

kiemelkedő

jelentőségűek

a

tradicionális,

csoportos

fészkelőhelyek. Egy ilyen csoportos fészkelőhelyet szemléltet az 8. ábra is, ahol látható, hogy a fészkek egy nagykiterjedésű szántó területén csoportosulnak.

33

8. ábra: Egy kiemelten fontos fészkelőhely Bugyi térségében A terület ma is igen jelentős túzokállománnyal rendelkezik: •

telelőterület (2004/2005 telén 150-200 példányt számoltak),

•

dürgőhely (néhány kakas),

•

kiemelten fontos költőhely (2005-ben 12 előkerült fészek, további 8 bizonyított költés),

•

vedlőhely.

2.3.5. A túzokállomány nagyságának változása 1997 és 2006 között A 9. ábráról az ivararányok alakulása olvasható le, amely alapján megállapítható, hogy az ivararányok lassanként a tojók irányába látszódnak eltolódni.

100% 90% 80% 70% 60%

Hím

50%

Tojó Egyéb

40% 30% 20% 10% 0% 1991

1992

1993

1996

1997

1999

2000

2001

2002

2003

9. ábra: A kiskunsági túzokállomány ivararány megoszlása 1991–2003 között (KNP adatai)

34

2.4. Bugyi térségének gazdálkodási módjai 2.4.1. A gazdálkodási módok alakulása Bugyin Bugyi területére jellemző, hogy futóhomokon kialakult réti és kötött homoki talaja jó termőképességű, de a déli részén kotuföldek, vizenyős rétek és szikesek váltogatják egymást. Ezen adottságoknak köszönhetően Bugyin évszázadok óta kiterjedt gabona, kukorica, burgonya, szántóföldi (utóbb fóliás) zöldségtermesztés folyik. A község déli felén található Ürbőpusztán, még bő száz évvel ezelőtt is csak csónakon lehetett megközelíteni, a ma homokbuckákkal borított területeket. A vidék a vízimadarak eldorádója volt. Az óholocén kori Duna-ág maradványainak lecsapolása a szikesedés felgyorsulásával és az élővilág pusztulásával járt. A 14. században a térség elnéptelenedett, de Bugyi, Ráda, Vány és más falvak továbbra is fennmaradtak. A történelmi adatokból arra következtethetünk, hogy a település átvészelte a tatárjárás megpróbáltatásait is, a 15. században 30-40 család lakta. Bugyin 1546-1590 között 31 család élt, akik gabona, lencse, len, kender, bor, sertés, juh és marhatartásra utaló széna után adóztak a töröknek. A 15 éves háború alatt Bugyi elnéptelenedett, határát legelőbérlet formájában hasznosították a felvidéki végvárakba és mezővárosokban menekült lakók. A helység a 18. században újratelepült, a Rádayak és a ványi, ürbői birtokosok ezután is külterjes majorságokra használták a pusztát (Novák, 2006). A határhasználat lehetőségeit illetve a határ műveléságazati megoszlását – mint mindenkor, a 18. században is – a természeti táj döntően meghatározta (Balassa, 1980). A községet keletről még a 18. század végén is hatalmas ártérrel övezett víz határolta. Ürbőt kisebb-nagyobb szigetek együtteseként vette körül a víz, onnan még az 1800-as évek végén is Kalocsáig lehetett evezni anélkül, hogy egyszer is ki kellett volna kötni a csónakot. A Duna menti helységekben nagy fontosságúak voltak az árendált puszták, amelyek módosították az egyes falvak, mezővárosok határhasználatát, illetve teret adtak a szántóművelés számára. Tehát az egyes helységek rendszeresen, az úrbéri egyezségben megállapított összegért pusztákat béreltek. Bugyi 1728-ban nem rendelkezett pusztával, de 1768-ban már Délegyháza pusztáit használta. Dömsöd 1728-ban Apaj, Hugye, Szúnyogh pusztáival is rendelkezett, és ez nem változott 1768-ra sem (Balassa, 1980) Ugyanebben az időben Bugyin jobbágytelepítések kezdődtek. 1786-ban készült egy felmérés, amely jobbágyok terheiről, adóiról, a földterületeken folytatott gazdálkodási formákról és határhasználatról kérdezte a jobbágyokat. Arra a kérdésre, hogy miből állnak az adók, Bugyi jobbágysorú lakói a következő növényeket említették: búzából, árpából, zabból, 35

kölesből, tönkölyből, kukoricából, tökből, kenderből, szőlőből, káposztából voltak kötelesek földesuruknak hetedet fizetni. A határhasználatra vonatkozó kérdésekre adott válaszaikból arra következtetünk, hogy Bugyi és környéke ebben az időszakban a mainál jóval vizenyősebb, nedvesebb terület volt: „Egy mérföldre folyik a Duna a helyiségtől… Határunkban Kákának bővsége vagyon…Házaink tetejét azzal föddgyük.”. Az árvizek is gyakrabban nehezítették meg az itt élők életét, mert ahogyan arról az egyik megkérdezett jobbágy is panaszkodott, bizonyos években az árvíz annyira kiterjed, hogy a szántóföldek egy részét is terméketlenné teszi. Ugyanakkor éppen az áradás tett bizonyos földeket jó minőségűvé, de általánosságban a többi föld Bugyin és Délegyházán termésben bővelkedett. A település rendelkezett legelőkkel is, amelyek valamennyi jószág számára elegendő táplálékot nyújtottak. A legelőterületek bőségére az az elbeszélés is utal, amely szerint nemcsak a vonó-és igásmarhákat lehetett rajta legeltetni, hanem más heverő marhákat is, ráadásul fizetés nélkül, ami pedig ebben az időben ritka volt. Egy másik tény is alátámasztja a legelők jelentős méretét: „Közönségesen kaszálunk 40 szekér szénát, és Esztendőnként vetünk 24 Posoni mérő zabot”. Évente egyszer kaszálták a kaszáló réteket, mivel a fű második növedéke már nem szolgáltatott elegendő mennyiséget. A határhasználatra vonatkozóan a jobbágyok a határ egy részét turjánnak tüntették fel, másik részeket sovány homokkal borítottnak, a harmadik részét pedig szinte teljesen értéktelennek mondták. A határban semmilyen erdővel nem rendelkeztek (Novák, 2006). Mivel Alsónémedi határa szinte összeér Bugyi térségének határával, ezért az ottani határhasználatokból nagy valószínűséggel következtethetünk a térség határhasználatára is, amelyet a 10. táblázat mutat: Művelési ág

1720

1770

1828

1862

1895

1913

1935

gazdaság

59

185

329

508

657

Na.

Na.

szántó

486

2600

1733

3578

5352

8034

9938

82 1/2

1029 1/16

2060

1528

2675

3130

2720

rét

10. táblázat: A 18. században Alsónémedi határ művelési ág megoszlása, a gazdaságok arányában (Balassa, 1980) Pesti Frigyes 1864-ben elkészített adatgyűjtéséből kiderül, hogy a Bugyi közelében lévő Borzashegy még ebben az időben is vizenyős, turjános terület volt, a falut pedig szántók és rétek vették körül (Bognár, 1984).

36

Az 1900-as évek elejétől bugyi határában legeltették az alsónémedi gazdák is az állataikat, elsősorban Ürbőn, de megfordultak Apajon is. 1930-ra a földterületek 60%-a a nagy- és középbirtokhoz tartozott. A lecsapolások után a szántó másfélszeresére, a Duna-völgyi főcsatorna kiépítése után pedig több mint kétszeresére nőtt. 1945-ben a föld egy része a parasztság tulajdonában került, de 1961-ig a többségük egyéni gazda maradt (Kasza, 1998). A 11. táblázat a földterületek megoszlását mutatja hektárban, Bugyin. Év

Szántó

Kert

Szőlő Rét

Legelő

Erdő

Nem termő Összesen

1895

3419

119

169

3397

2838

233

1962

12137

1935

5669

109

149

2732

2381

168

789

11997

1971

7452

249

122

194

1833

864

839

11553

1984

7502

183

17

-

1658

950

1248

11558

11. táblázat: A földterületek megoszlása (ha) Bugyin (Kasza, 1998) 2.4.2. A gazdálkodási módok alakulása Apajon Apaj az Árpád-korban még két önálló település volt: Apaj és Szunyogh. Apajt 1249ban említi először egy tatárjárás kori okirat. A 16. században azonban már lakatlan a helység, és török adóösszeírások szintén pusztának jelölik. 1559-ben dabiak használták. Ezt követően 1877-ig nem történik említés a településről, ekkor is csak a templomról vannak feljegyzések. Apaj északi szomszédja Szunyogh, amely már a 16. században lakott volt, ám 1590-ben elnéptelenedett. Apajpuszta a 17. században Dömsödhöz tartozott. Galgóczy Károly 1870-ben említi Apajajt, amelynek 9000 kat. holdas határán 1500-1500 kh volt a tisztabúza, és gabonatermesztésre alkalmas terület, a többi szikes földet legelőként hasznosították. Szunyoghpuszta is leginkább legeltetésre alkalmas terület volt, feljegyzései szerint. Apaj lakosságának egyedüli megélhetési forrása a mezőgazdaság volt. A nagybirtok, az állami gazdaság fő profilja az állattenyésztés volt, azon belül is a ló és a szarvasmarha domináltak. 1948-49-ben a település szovjet, majd állami tulajdonba került, és így jött létre az állami gazdaság is. Ez 1950-ben egyesült az ürbői és a peregi állami gazdasággal, és megalakult a Kiskunsági Állami Gazdaság (Kasza, 1998).

37

2.4.3 A gazdálkodási módok alakulása Délegyházán A község újkeletű, 1949-ben szervezték meg. A terület részét képező Alsódélegyháza Bugyihoz, Felsődélegyháza Dabashoz, míg Gallahegy Kiskunlacháza községhez tartozott, és ezekből a külterületi lakott helyekből alakították meg a mai falut (http5). Délegyháza község múltjáról csupán feltételezéseink vannak. A török adóösszeírások 16. század második felében pusztaként említik. A későbbi évszázadokban is puszta maradt, Felső-Délegyháza AlsóDabas, Alsó-Délegyháza Bugyi pusztája volt. A község kialakítása a tanyasi szórványból történt, és ezzel egyidőben, az 1950-es években nagyobb népességnövekedés kezdődött. Ez a település is jelentős kavicskészlettel rendelkezik, amelynek kibányászása 1945-ben kezdődött el (Kasza, 1998). 2.4.4. A gazdálkodási módok alakulása Dömsödön Az 1490-es évek után keletkezett oklevelek szerint a helység szántóval, réttel, legelővel, erdővel, halastóval rendelkezett. A helység megőrizte folytonosságát a török korban. Az 1550-es évek elején szultáni birtok lett, és így kiváltságos, hász városi rangra emelkedett. Ez azt jelentette, hogy a török katonaság nem szállta meg, török földesúr nem rendelkezett felettük, viszont a török adóját meg kellett fizetniük. Az 1590-es évek háborúsága a lakosságra veszélyt jelentett, de a 17. században nem néptelenedett el, sőt hász városként vonzotta a környék lakosait. A 18. században gróf Beleznay család birtokához tartozott (Kasza, 1998) . Az 1786-os összeírás szerint a szántóterületek jó minőségűek voltak, és a település és környéke már ebben az időben is nedves jellegű volt, amire a nedvességkedvelő fajok, mint pl. a fűzfa, sás jelenléte is utal. A kaszáló rétek és a legeltetésre alkalmas rétek mennyisége, a jobbágyok elmondása szerint, éppen annyi volt, amennyi a település állatállományának elegendő volt. Mások elmondása szerint azonban, a kaszálók mérete nem elégítette ki a szarvasmarha állomány szükségleteit. Általában a jobbágyok, ha a víz nem öntötte el a területet, 3 szekér szénát tudtak kaszálni, amely a többi faluval összehasonlítva, csekély mennyiségűnek számított. A dömsödieknek is nehézségeket okozott a Duna áradása, amely gyakran elöntötte a kaszálókon és réteken szárított szénát (Novák, 2006). Pesti Frigyes Dömsöd határában a következő helyneveket jegyezte fel: erdő, agyagosok („ezek mély vízkopolyák, melyek az 1868-ik évi rettentő szárazságban sem apadtak ki, azokat a Duna árja szaggatta ki egész az agyagföldig.”), sárfertő („egy sártartó lapos hely, hol hajdan káka is termett, most kaszálló”), sovány kaszáló, koplaló („egy sovány homokos dombos gyep volt, hova a jószágot koplalni hajtották ki”), nagy fertő, kis fertő, szántó, sima gyepű domb (Bognár, 1984). Ezek az elnevezések is utalnak a terület rendkívül változatos jellegére. 38

Az 1897-es évi országos összeírás adatait a 12. táblázat tartalmazza. Művelési ág

Terület (ha)

Művelési ág

Terület (ha)

Szántó

5285

Legelő

3214

Kert

70

Erdő

486

Rét

2989

Nádas

1093

Szőlő

124

összesen

13261

12. táblázat: Az 1897-es országos összeírás adatai Dömsödön (Kasza, 1998) A táblázatból leolvasható, hogy a gazdálkodásban a szántóknak, kaszálóknak, legelőknek volt meghatározó szerepe. Az 1910-es, 1930-as évekre sem állt be lényeges változás a művelési ág szerkezetében. A folyószabályozás révén elenyészővé vált a nádas terület, viszont nőtt a szántó, a legelő és a rét területe ugyanakkor csökkent. A 19. század második felében a szántóföldeket három nyomásra osztva művelték, vetésforgóban. Gabonaféléket vetettek, majd a század végi tagosítás után a kapásnövények, köztük a kukorica, marharépa is hangsúlyozottakká váltak. A pusztákon a külterjes állattartás volt a jellemző, elsősorban a szarvasmarha és a juh volt a meghatározó. Dömsödöt

1939-ben

egyesítették

Dabbal.

Apajpuszta

1984-ben

vált

el

Szunyoghpusztától. Dömsöddel ellentétben Dab népes hely maradt a 16-17. században is. A budai szandzsák pesti nahijéhez tartozott, de nem vált hász várossá, török földesurak birtokolták. A 15 éves háború alatt sem széledt szét a népesség, a 18. században sem vált pusztává. Buda viszszavételekor a háborúk miatt lakatlan, 1698-tól ismét lakott (Kasza, 1998). 2.4.5. A gazdálkodási módok alakulása Kiskunlacházán Kiskunlacháza két település, Lacháza és Pereg összenövéséből alakult ki. Az egykori nomád téli szállások szerveződnek faluvá. 1591-1606 között elnéptelenedett, mert a Csepelsziget mentén hadiút vezetett, és ez súlyos következményekkel járt a falura nézve. Különösen kemény pusztítást végeztek a törökök tatár segédhadai a Duna mentén, akik 1594-ben elözönlötték Pest megyét. 1660 táján elnéptelenedett Ócsa és Cegléd között minden falu, de 1668ben újjáéledt a felégetett falu. Az 1786-os felmérés idején még nem létezett Kiskunlacháza, de Pereghre vonatkozóan ebből az időszakból is rendelkezésre állnak a jobbágyok által szolgáltatott adatok. Ebből megtudhatjuk, hogy a peregieknek is nagy gondot okozott a Duna áradása, amely egyes években elöntötte a szántókat, ezért a kerteket a falutól távolabb kellett kialakí-

39

tani. Erdőterülettel itt sem rendelkeztek a jobbágyok, és határukat szűknek, földjeiket pedig tűrhető termékenységűnek mondták, amire a következő adat is utal: 5 Posoni mérőnél nem tudnak többet vetni bele. A jobbágyoknak a helyiség határában kaszáló rétje nem volt, a rétekről viszont 40 szekér szénát tudtak kaszálni (Novák, 2006). Kiskunlacháza 1839-ben mezővárosi rangot kapott, amit 1876-ig meg is őrzött. A 18. század elején, illetve 1876-ban hatalmas árvizek pusztítottak a faluban. 1883-ban viszont a tűz martalékává vált Lacháza. Tehát nem véletlenül szerepel a korabeli feljegyzésekben, hogy a település lakói tűzzel és vízzel harcolva éltek (Kasza, 1998). 2.4.6. A gazdálkodási módok alakulása Dabason A 14-15. században Dabas népes településnek számított. A török berendezkedést a falu sikeresen átvészelte, azonban a 15 éves háború megsemmisített a lakosságot. A 16. században Dabas és környéke elmocsarasodott terület volt, amely csak kis mértékben volt alkalmas szántóföldi művelésre. A mostaniaknál sokkal nagyobb területen terültek el az erdők, főleg mocsaras ártéri erdők, bozótok sűrű aljnövényzettel, amelyek legeltetésre kiválóan alkalmasak voltak. Az erdőket, ligeteket szintén nagykiterjedésű, kaszálónak alkalmas tisztások, rétek szakították meg. Dabas gazdasági életét a középkorban a földműveléssel szemben az állattenyésztés túlsúlya jellemezte (Torzsa, 1975). A 17. században az elhagyott falvak területét legelőbérlet útján hasznosították, és csak a szatmári béke után népesültek be a birtokok (Novák, 2006). A 18. században Dabast a jobbágytelki regulációt nélkülöző földközösség jellemezte. A dabasi jobbágyok 1768-ban arról beszélnek, hogy a jobbágyok számára nem voltak kijelölt földek, földesuraik ott szántottak, ahol nekik tetszett (Balassa, 1980). Alsódabas a kiegyezést követő években lett járási székhely. Az 1786-os összeírás adataiból kiderül, hogy Dabas határa homokos terület volt, és a lakosság erdővel nem rendelkezett. A határba elsősorban búzát vetettek: „8 Posoni mérő őszi, annyi tavaszi vetést edgyenként határunkba teszünk”. Bugyival összehasonlítva a dabasiak kevesebb legelővel rendelkeztek, amire az is utal, hogy a legelőket nem lehetett szabadon használni, mint Bugyin, hanem, ahogy azt a jobbágyok elmondták, „azt esztendőnként Földes Urunk által ki mutatva vesszük, és rajta 7 s 8 szekér szénát kaszálunk”. A termesztett növények között a búza, árpa, zab és a kender szerepelt (Novák, 2006). A jobbágyság felszabadítása után megkezdődött a majorságok modernizálása, a falvakat övező hatalmas, eddig külterjes módszerekkel használt pusztaságok gazdálkodásának átszervezése (Kasza, 1998).

40

Pesti Frigyes 1864-ben a következő helyneveket gyűjtötte Felsődabason: vizenyős kaszáló, szántóföld, bokros erdő, ingovány, a peszéri határ felé homokbuckák. Alsódabason a jobbágyok a következő topográfiai neveket említették: tomelyéke (kb. 3 hold kiterjedésű tó), első nyilas (rétek), vizes nyilas (lapály), futóhomok buckák (Bognár, 1984). Tehát még a 19. század végén is víztől szenvedő terület volt Dabas és környéke. A határ nagy része vagy homokos volt, vagy annyira szenvedett a víztől, hogy nehéz volt az állandó használat biztosítása (Torzsa, 1975). A 13. táblázat a földterületek művelési ágak szerinti megoszlását mutatja. Év

Szántó Kert Szőlő

Rét

Legelő Erdő Nem termő Összesen

1789

2770

390

40

3496

3059

108

Na.

9863

1895

6786

246

314

4979

3388

1130

2116

18959

1935

6776

391

797

4382

3261

1122

1325

17910

1971

7124

468

572

1818

1666

2118

2842

16608

1984

4952

784

51

1628

1475

2842

16609

13. táblázat: A földterületek (ha) művelési ágak szerinti megoszlása (Kasza, 1998) A 13. táblázat jól szemlélteti, hogy a mezőgazdasági művelés alatt álló terület aránya a századfordulóra kétszeresére nőtt, míg a szántó ennél is erőteljesebben, a szőlőterület pedig a nyolcszorosára nőtt (Kasza, 1998). Az 1870-es években a homokos, szikes talajon is viszonylag jó terméseredményt hozó rozsot, burgonyát és kukoricát termeltek a közösség lakói. A legelőkön szarvasmarha és lótenyésztés folyt. Sertés- és juhtenyésztést csak igen csekély mértékben folytattak a gazdák. A gazdasági válság eredményeképpen megszűntek az ugarok, a legelőterület országos viszonylatban az egynyolcadára zsugorodott (Torzsa, 1975).

41

3. Anyag és módszer Első lépésként Bugyi térségének gazdálkodási módjait részben levéltári, részben helytörténeti munkák segítségével elemeztem, majd ezekből következtetéseket vontam le a térségben élő állomány változásaival kapcsolatban. Ezt követően adatokat gyűjtöttem a Kiskunság, illetve a Bugyi térségében élő túzokállományról. Ehhez nagy segítséget jelentettek a Kiskunsági, illetve a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársai által összegyűjtött adatsorok. Ezeket kiértékeltem, majd pedig ezek analógiájára elkészítettem egy hasonló táblázatot, illetve diagrammokat, amelyek már csak Bugyi térségére tartalmaztak információkat. A jelenlegi helyzet vázolásánál az adatsorokon kívül segítséget jelentettek a terepi bejárásaim és a természetvédelmi őrök, túzokkal foglalkozó szakemberek szóbeli közlései. Végül az adatok elemzése után levontam a következtetéseket a túzokállomány helyzetét jelenleg befolyásoló tényezőkre vonatkozóan, és javaslatokat tettem a túzokok védelmét szolgáló tényezőkkel kapcsolatban.

42

4. Eredmények 4.1. A gazdálkodási módok elemzése A gazdálkodási módok elemzése alapján arra következtettem, hogy az elmúlt században változott meg alapvetően a táj képe, mégpedig a helytelen vízrendezési munkálatoknak köszönhetően. A munkák alapvető célja az időszakos árvizek megakadályozása volt, ezt azonban az 1929-ben elkészült csatorna nem tudta megoldani. Nem véletlenül hívják a mai XXXI-es csatornát ma is Átok-csatornának, hiszen tulajdonképpen ennek köszönhető a Kiskunság kiszáradása. A csatornának köszönhetően olyan területek kerültek víz alá, amelyek korábban soha, míg más részeken a talajvízszint még tovább csökkent. A csatornázás a felszín képét, flóráját és faunáját teljesen átalakította. Az 1900-as évek elején több népi megfigyelés is igazolta, hogy a környéken a madarak száma látványosan lecsökkent. Ennek okai abban keresendőek, hogy a szárazodás következtében nagyon sok madár vesztette el táplálékát. Azonban egyes madárfajok viszont elszaporodtak, pl. a mezei pacsirták, amelyeknek éppen ez a szárazság kedvezett. A madárállomány lecsökkenéséhez azonban még egy tényező hozzájárulhatott, mégpedig a mértéktelen tojásgyűjtés, amelyre már az 1700-as évek második felében Bél Mátyás is felhívta a figyelmet. Fontos tényezőként említhető az a tény is, amelyet a gazdálkodási módok elemzése is bizonyít, hogy az itt élők pontosan ismerték a területi adottságokat, tisztában voltak a szikes puszták kedvezőtlen adottságaival, de próbáltak mindehhez alkalmazkodni, nem akarták alapvetően erőszakkal megváltoztatni a tájat. Az Aquila folyóirat egy 1906-ban megjelent cikkében Bugyi-Ürbőpusztára vonatkozóan olvasható egy korabeli gulyás mondása, amely találóan így fogalmaz: a szik „megműveléséhez két jó Isten kellene: az egyik, aki folytonosan locsolgassa, másik, aki folytonosan szárítgassa.”(Czagányi, 2000). Összehasonlításképpen elkészítettem az egyes művelési ágak változásait mutató táblázatot. Pontos adatokat csak két településre vonatkozóan találtam, de ezek alapján is lehet következtetni a változások főbb tendenciáira, amelyek valószínűleg a térség többi települését is jellemzik.

43

Év

Szántó

Kert

Szőlő

Rét

Legelő

Erdő

Nem termő

Összesen

Bugyi 1789

Na

Na

Na

Na

Na

Na

Na

Na

1895

3419

119

169

3397

2838

233

1962

12137

1910

3870

103

172

3652

3124

177

841

11939

1935

5669

109

149

2732

2381

168

789

11997

1940

6857

549

166

1229

2312

251

1971

7452

249

122

194

1833

864

839

11553

1984

7502

183

17

-

1658

950

1248

11558

Dabas 1789

2770

390

40

3496

3059

108

Na

9863

1895

6786

246

314

4979

3388

1130

2116

18959

1935

6776

391

797

4382

3261

1122

1325

17910

1971

7124

468

572

1818

1666

2118

2842

16608

1984

4952

784

51

1628

1475

2842

16609

28341

14. táblázat: Bugyi és Dabas művelési ágainak változása 1789 és 1984 között ha-ban A 14. táblázat adatai alapján azt állapítottam meg, hogy Bugyin közel 90 év alatt (1984-1895) szinte kétszeresére nőtt a szántóterületek aránya. Dabason figyelemre méltó tendencia, hogy 1789 és 1895 között, vagyis kb. 100 év alatt a szántók területe 2,5-szörösére nőtt, azonban 1971-ig alig nőtt valamit az arányuk, sőt 1984-re már jelentősen csökkent, az 1971-es méretek 1,5-szörösével. A legelőterületek méretében folyamatos csökkenés figyelhető meg, amelynek hátterében a legelőfeltörések álltak. Az 1895 és 1935 között eltelt 40 év alatt Bugyin közel 17%-kal, Dabason 4%-kal csökkent a legelőterület. A rétek csökkenés még a legelőknél is nagyobb mértékű volt. 40 év alatt Bugyin közel 20%-kal csökkent a rétek mérete, míg Dabason valamivel kisebb, mindössze 12%-os volt ez a csökkenés. Mindezek egyértelműen hozzájárultak a túzokállomány csökkenéséhez is, de, ahogy az akár az országos állományra vonatkozó adatokon is látszik, ez a csökkenés még nem járhatott kritikus következményekkel a populációra vonatkozóan, hiszen ebben az időszakban még jelentős területek maradtak pusztán, amelyeken még menedéket találhattak maguknak a madarak.

44

Bugyin a szőlőterületek változás csak kis mértékű volt, mivel a területi adottságok (kötött talajok) nem mondhatóak kedvezőnek a szőlőtermesztéshez, azonban Dabason egyre nőtt a területük. Különösen kifejezett volt a terjeszkedése 1895 és 1935 között, amikor megkétszereződött a szőlőterületek mérete. Látszólag közvetlen összefüggés nem vonható le a szőlőterületek változása és a túzokállomány alakulása között, de közvetetten talán mégis lehet a kettő között összefüggés. Valószínű, hogy a szőlő terjeszkedése a szántók, erdők, legelők és rétek rovására történt, és ez utóbbiak csökkenése már befolyásolhatta a túzokállomány méretét is. Bugyin a 19. században kezdődött el a korábban fátlan területek beerdősítése. Nagy valószínűséggel ezek az erdősítések is érintették bizonyos mértékben a természetes gyepek méretét, mivel a fásítások főleg homokos területeken történtek, az itt kialakult természetes gyepek hatására. A nem termő területekhez az árterek nagy kiterjedése miatt létrejött nádasok, illetve a terméketlen szikesek tartozhattak. Az 1895 és 1935 közötti időszakban feltételezhetően nőttek a szántóföldek az egész térségben, amelyben alapvető szerepet játszott a mezőgazdaság termelési feltételeinek javulása, úgy mint a gépesített, fejlettebb technika és a termelés intenzitásának fokozása. Ezt bizonyítja a szántóföldek méretének jelentős megnövekedése, a legelők és rétek arányának csökkenése. Az 1895-ös területnövekedésekben szerepe lehetett az 1873-as gazdasági világválságnak, amelynek hatása többirányú volt, de egyik fő jellegzetessége a nyomásos gazdálkodás felszámolása, amelynek célja az ugar megszüntetése volt. Ez országos viszonylatban a legelőterületek csökkenéséhez vezetett, mivel a gabonatermő területek növeléséhez szükség volt a legelők feltöréséhez. Ugyanebben az időben kezdődhetett az állattenyésztés belterjessé válása is, amit az előbbi adatok is bizonyítanak. Tehát ekkor történtek meg a mezőgazdaság intenzifikálásának kezdeti lépesei, de az igazán súlyos következményei csak a későbbi évtizedekben éreztették hatásukat a túzokállományra vonatkozóan. De mindenképpen nagy jelentősége volt az ugarok felszámolásának olyan szempontból is, hogy ezek korábban bőséges és nyugodt táplálkozó helyül szolgálhattak a madaraknak, hiszen bőven találhattak benne kicsírázó magvakat, illetve a talajban rovarokat, és még a háborgatástól sem kellett tartaniuk. Egy másik figyelemre méltó tényező, hogy Bugyin 1910–1935 között kb. 1800 ha-ral nőtt a szántók területe, miközben a rétek és a legelők területe 15, illetve 10 %-kal csökkent. A művelési ágak ilyen mértékű megváltozásában nagy szerepe lehetett az ebben az időszakban lezajlott ármentesítésnek is. 1936-ban a repce területi részesedésének aránya 0,3% volt, míg a lucernáé 3% volt Bugyin. A termesztett növények közül a legnagyobb területet a rozs foglalta el (30, 6%), de 45

emellett jelentős volt még a búza, a tavaszi árpa, a kukorica, illetve az étkezési burgonya aránya is (Czagányi, 2000). A legelők és rétek csökkenése ellenére az állattenyésztés fejlődött, amelyben fontos tényező volt a takarmánytermesztés, és a fajtaváltás is erre az időszakra tehető. Lassanként háttérbe szorultak az őshonos fajták, ekkor kerültek előtérbe, pl. az intenzív termeléshez alkalmasabb tejtermelő szarvasmarha fajták, amelyek máig meghatározzák a térség állományát. A pillangósok és a repce területi részesedésének növekedése kedvező tendenciának mondható a túzok szempontjából, azonban az őshonos állatfajok háttérbe szorulása már korántsem. Az intenzív termelés az állatállomány növekedésével járt együtt, amely egyben a gyepek terhelésének növekedéséhez és minőségének csökkenéséhez vezethetett, amely szintén nem kedvezett a túzokállománynak. Az 1930-as években alapvetően megváltozott a térség mezőgazdaságának képe. Jelentősen nőtt a szántók aránya, amelyhez hozzájárult a rétek és legelők kiszáradása, és területük csökkenése. Nem is említve az ekkorra megépített új csatorna hibáit, amelynek köszönhetően tavasszal víz borította a földek egy részét, míg nyáron még jobban kiszáradtak. Mindennek hatását jól mutatja a rétek és legelők méretének további csökkenése, amely Bugyi öltötte talán a legsúlyosabb mértéket. A 14. táblázatból leolvasható, hogy 1935 és 1940 között több mint 50%-kal csökkent a rétek aránya, és 1940 és 1971 között 85%-os volt ez a csökkenés Bugyin, és 1984-re gyakorlatilag elfogytak a rétek. A legelők szintén csökkentek Bugyin. Az 1944-es földreform hatására megkezdődött a birtokok elaprózódása. A nadrágszíj parcellák létrejötte gyakorlatilag ellehetetlenítette a túzok életkörülményeit, hiszen számukra talán ez a legkedvezőtlenebb földhasználati mód, amikor egymás melletti, kis területeken különböző kultúrákat termesztenek, amelyeken különböző időpontokban végzik a munkálatokat, ezzel állandó zavarást jelentve a csapatokra. Az is jól látható a 14. táblázatból, hogy a rétek és legelők méretének legdrasztikusabb méretű csökkenése az 1935 és 1971 közötti időszakra tehető. Ennek hátterében nagy valószínűséggel az 1950-es években bekövetkezett TSZ-esítés állhatott, amikor is a térség valamennyi településén állami gazdaságokat hoztak létre. Így történt ez pl. Apajon is, ahol a gyenge termőképességű pusztákat is ekkor próbálták erőszakosan művelés alá vonni. Viszont az is látható a táblázat adataiból, hogy a nem termő területek aránya viszont emelkedett, amelyben szerepet játszhatott a második világháború pusztítása is, hiszen a háborút követően ismét „be kellett indítani” az életet, élelemre volt szükség. A túzokállomány szempontjából a 14. táblázat adatai szerint az 1942 és az 1969 közötti időszak volt a legtragikusabb. Ekkor az országos állomány kb. negyedére csökkent, és ez a tendencia nagy valószínűséggel elmondható az országban található többi állományra is. Talán azt sem túlzás feltételezni, hogy ekkor számolódott fel több egykori állomány is, pl. a du46

nántúli állományok. Hiszen ebben az időszakban annyi zavaró és pusztító tényező érte a túzokállományokat, hogy ha ezek külön-külön jelentkeztek volna, már talán az is elég lett volna az állományok pusztulásához. Az 1950-es évek intenzív termelési viszonyai egyre több gépesítéssel jártak, a szántóföldeken korábban szinte sohasem látott, hatalmas gépek szántottak, takarították be a termést. Ebben a nyereség-és termelésorientált szférában természetvédelmi szempontok gyakorlatilag nem léteztek. Fészkek és madarak tucatjai válhattak a termelés áldozataivá ekkor. De nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy ekkor kezdődött az intenzív műtrágyázás és vegyszerezés is. Az ekkor használt vegyszerek nagy részét mára már be is tiltották, hiszen közülük nem egy totális hatású volt és visszafordíthatatlan károkat okozott az élővilág számára. A rovarölőszerek használata szintén rengeteg madár elhullását okozhatta, nem is említve, hogy gyakran a szükségesnél jóval nagyobb koncentrációban alkalmazták azokat. Belegondolva abba, hogy a vegyszerek nagy részét éppen tavasszal juttatták ki, vagyis éppen a költés, vagy már a fiókanevelés időszakában még szörnyűbbek a következmények. Hiszen ha tojó elpusztult, a tojások, vagy a fiókák szintén halálra voltak ítélve. Érdekes adat, hogy Bugyin az egyik Tsz-ben 1957 és1960 között a pillangósok vetésterületet 13%-kal nőtt, míg a szarvasmarha állomány 3 év alatt 63%-ról 298%-ra emelkedett. Feltételezhetően ez is általános tendenciának tekinthető valamennyi településen, vagyis nőtt a pillangósok aránya a vetésszerkezetben, illetve az állatállományon belül a szarvasmarha vált dominánssá, míg a ló- és sertéstartás aránya alig nőtt, a juhok száma pedig csökkent. A juhállomány csökkenése napjainkban is megfigyelhető, a gazdálkodók többsége továbbra is inkább szarvasmarhával legelteti területét, amelynek oka pl. az egyik gazdálkodó elmondása szerint a krónikus pásztorhiányban keresendő. Az 1971 és 1984 közötti időszakot elemezve megállapítható, hogy gyümölcstermelő területek aránya is csökkenni kezdett, sőt a legtöbb helyen már szinte csak statisztikailag létezett. De szinte valamennyi művelési ágban megfigyelhető ez a csökkenő tendencia, amely elsősorban a szövetkezetesítés negatív hatásának tudható be, vagyis a mezőgazdaság iparszerű átszervezése nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a termelés egyre több költséggel jár, de egyre kevesebb eredményt hozott. Ez az időszak mégis „boldog békeidőnek” mondható a túzokállomány szempontjából, mert bár az állománynagyság nem nőtt, de legalább nem is csökkent. Ez talán a termelési szerkezet bizonyos mértékű racionalizálásának tudható be. A 14. táblázat adatait megnézve azt láthatjuk, hogy a túzokállomány mérete országos szinten a stagnálás után ismét csökkeni kezdett, és napjainkig is ez a csökkenő tendencia volt jellemző. Ebben nagy szerepet játszott a környezettudatosság hiánya is, hiszen a gazdálkodók

47

nem rendelkeztek megfelelő ismeretekkel arról, hogyan lehetne a gazdálkodási műveleteket a túzokvédelmi szempontokkal összeegyeztetni. 4.1.1. Bugyi Bugyi település történetét végigkövetve megállapítható, hogy valamivel szerencsésebb helyzetben volt, mint a környékbeli falvak, mivel a tatár csapatok nem égették fel és semmisítették meg teljesen, ami a túzokállomány szempontjából nagyon fontos tényezőként említhető. Hiszen egy felégetett területen a túzokok sem tudnak fennmaradni, kénytelenek elhagyni a vidéket. A töröknek beszolgáltatott adókból arra következtethetünk, hogy már a 16. században is jelentős legelőkkel rendelkezett Bugyi. Bár a 15 éves háború alatt a lakosság elmenekült a településről, de ez nem feltétlenül kellett, hogy jellemeze a túzokcsapatokat, akiknek kedvező lehetett, hogy Bugyi határát legelőként hasznosították. Így talán a csapat néhány tagja menedéket találhatott a határban, amely egy időre háborítatlan maradt. A Duna mellékén a folyó árterülete eleve a rét- és legelőgazdálkodás szerepét hangsúlyozza, míg a szántó a kisebbnagyobb hátakra szorult. A patakokkal, erekkel, mocsarakkal tagolt pusztákon hasonló volt a helyzet. A Duna-Tisza köze középső, mélyebb fekvésű vidékein a mocsárvilág a külterjes állattartásnak kedvezett a pusztákon, míg a nyugatabbra eső, folyóvízi teraszokon levő pusztákon már a földművelés is tágabb teret kapott, bár a mélyebb részek továbbra is csak a legeltetés, illetve a réthasználat számára nyújtottak lehetőséget. Ezeken a bőséges legelőkön és réteken a túzokok is otthonra lelhettek. Viszont érdekes megállapítást tehetünk Pesti Frigyes 1864-es leírásából, miszerint a Bugyi közelében lévő Borzashegy még a 19. század végén is turjános, vizenyős terület volt. Vagyis ez a rész nem kedvezett különösebben a túzokoknak. Ellentétben a mai képpel, amikor is a borzasi részt összefüggő repce-és lucernavetések borítják, nem véletlenül, ez az egyik leggazdagabb túzokélőhely. Az 1900-as években lezajlott vízrendezési munkák hatására a szántók területe Bugyin is emelkedett. Ezek a lecsapolások túzokvédelmi szempontból nem mondhatók károsnak, hiszen a túzok nem kötődik alapvetően a vizes élőhelyekhez, de ugyanakkor kedveli a mozaikos területeket.

48

4.1.2. Apaj Apaj történelméről kevesebb információ áll rendelkezésre, de annyi bizonyos, hogy Apaj hosszú idő óta Közép-Európa második legnagyobb pusztájával rendelkezik, amelynek sorsa kevésbé volt változatos a történelem során. Területének legnagyobb része jelenleg is szikes puszta, amely viszont legeltetésre alkalmas volt. Talán a térségben ez az a hely, ahol a túzok a legrégebb óta megtelepedett, és azóta is szinte folyamatosan (bár csökkenő állománynyal) él itt. Hiszen itt megvolt minden, amire ennek a madárnak szüksége van: sztyeppjellegű táj, nagy térigényének megfelelő hely, táplálék, zavartalan körülmények. Itt még az 1950-es évek folyamatai sem tudtak talán olyan jelentős károkat okozni, mint a többi településen, mert bár itt is próbálkoztak a szikesek művelésbe vonásával, de mindez nem hozott túl sok eredményt. 4.1.3. Délegyháza Délegyházát túzokvédelmi szempontból kettősség jellemzi: egyfelől kedvező élőhelyet jelentene az évszázadok óta meglévő gyepes területeivel, másfelől viszont a kavicsbányászat itt is negatívan hat a túzokállományra. Az 1945 óta tartó kavicsbányászat mára jelentősen átalakította a táj képét: kavicsbánya tavak, szállítóútvonalak létesültek, amelyek megnövelték a település környékének forgalmát. A kavicsszállító járművek folyamatos zavarást jelentenek a pihenő túzokcsapatok számára. 4.1.4. Dömsöd Az adatokból megállapítható, hogy Dömsöd területén hosszú idő óta dominál a legelők és a kaszálók területi aránya, azonban mindvégig csak csekély mennyiségeket termett a folyamatos áradások miatt. Ezt bizonyítja az 1786-os adat is miszerint, a jobbágyok 3 szekér szénát tudtak kaszálni, amely a többi településen kaszált mennyiséghez képest elenyésző volt. Ezek alapján megállapítható, hogy a túzokok szempontjából Dömsöd és környéke nem mondható a legoptimálisabb élőhelynek, mert bár a nagykiterjedésű gyepek jó élőhelyet jelentettek volna, de a tavaszi áradások azonban nagy veszélyt, sőt pusztulást jelenthettek az ekkor még valószínűleg ki nem kelt tojásokra. Viszont kedvező tendenciának mondható az 1910-es, 1930-as években elvégzett folyószabályozás, amely végett vetett az évenkénti áradásoknak, de sajnos a túzok-élőhelyek szűküléséhez is vezetett. Ugyanakkor kedvező tényezőnek tekinthető, hogy a gyepeket extenzíven hasznosították, feltehetőleg a gyepek állateltartó képességének figyelembevételével, vagyis nem legeltették túl azokat, így megfelelően tudtak fejlődni.

49

4.1.5. Kiskunlacháza Kiskunlacházán egészen a 17. század második feléig nem túl sok esélye volt a túzokállománynak a stabilizálódásra, ha egyáltalán korábban éltek itt túzokok. Valószínűbb, hogy inkább csak a 18. századtól kezdve jelenhettek meg itt ezek a madarak. Addig a falu folyamatos pusztításnak volt kitéve, hol a törökök, hol a tatárok miatt, végül pedig felégették. Az árvizekkel is harcolniuk kellett az itt élőknek, de a helyzetük nem volt olyan mostoha, mint a dömsödieknek, mert pl. rétjeik termékenysége jóval kedvezőbb volt: míg a dömsödiek mindössze 3 szekér szénát tudtak kaszálni, addig a kiskunlacháziak akár 40-et is (mivel a rétek méretét nem tüntették fel, az adatok csak a hozzávetőleges összehasonlítást szolgálják). Ezeken a bővebb termékenységű, és valószínűleg dúsabb réteken a túzokok is kedvezőbb élőhelyet találhattak maguknak. Azonban az 1876-os árvíz ismét nagy pusztítást végezhetett a túzokállományon belül, hiszen a hirtelen jött árvíz valószínűleg elvitte a földön lévő fészkeket, sőt feltehetően a fiatal csibéket is elpusztította. A helyzetet még tovább súlyosbította a hét év múlva bekövetkezett tűzvész, amelyből a falu a következő évben talpra állt, így feltehetően nem volt túl jelentős a tűz, de jól mutatja a falu hányattatott sorsát. Ezek alapján arra következtethetünk, hogy a területen jelenleg élő túzokállomány elődje csak valamikor az 1880-as évek után költözhetett a területre, mivel innentől mondható a vidék valamelyest nyugodtabbnak. A korábban itt élt állományok közül nem valószínű, hogy túl sok egyed túlélhette a folyamatos természeti csapásokat. 4.1.6. Dabas Dabason a 16. században nagy valószínűséggel nem jelentek meg tartósan a túzokcsapatok a folyamatos háborús pusztításoknak köszönhetően. Azonban a 17. századtól a túzokok szempontjából kedvező tendencia érvényesül, miszerint a falu teljes területét legelőként hasznosították, és szinte teljesen elhagyatott vidék volt. Azonban Dabas mezőgazdasági adottságai kedvezőtlenebbek lehettek, mint pl. Bugyié. Legalábbis a jobbágyok elmondásából erre következtethetünk. Bár a legelők, rétek mérete jelentős volt, azonban minőségük elmaradt a környező falvakétól, amit az a tény is bizonyít, hogy a dabasi jobbágyok kb. ötöd annyi szénát tudtak rétjeikről kaszálni, mint a Bugyin élő jobbágyok. Pesti Frigyes helynevei is arra utalnak, hogy a terület egy része túl vizenyős volt, míg a másik fele pedig száraz és homokos. A vizenyős területek egyébként sem kedveztek a túzoknak, azonban a homokon esetlegesen létrejött gyepek minőségét javította volna a juhokkal való legeltetés. Erre azonban nem volt mód, mivel a dabasiak csak nagyon csekély juhállománnyal rendelkeztek. Így valószínűleg ezeknek a homoki gyepeknek egy része becserjésedett, ezzel is lecsökkentve a túzok potenciá-

50

lis élőhelyét. Mint a többi településnél, Dabas esetében is elmondható, hogy az ugar felszámolás itt is hátrányosan érintette az amúgy is egyre szűkülő élőhellyel rendelkező madárállományt. 4.2. A terepi tapasztalatok összefoglalása A terepi bejárásaim során azt állapítottam meg, hogy a terület alföldi jellege ellenére, korántsem egyhangú sík vidék, hanem nagyon változatos felszíni mikrodomborzati formák jellemzik. Emelkedések, süllyedések váltakoznak helyenként nádasos, míg másutt szikes területekkel. És ez az, ami a túzok számára kedvező életteret jelent. Mindezek mellett természetesen fontos kiemelni, a területen már tradicionálisnak mondható, repce, lucerna vetéseket, és a gyepeket, amelyek nem csak jó minőségükkel járulnak hosszá a megfelelő élőhelyek kialakításához, hanem éppen tradicionalitásukkal is, vagyis, hogy a területen hosszú idő óta állandósultak a vetésszerkezetben. Így a túzokok számára biztos élőhelyeket, mintegy szigetet jelentettek még akkor is, amikor az intenzív gazdálkodás jelentősen lecsökkentette az méretüket. Bugyi térségében a jellemző szántóföldi kultúrák közé a lucerna, az őszi búza, a repce, a káposzta és a napraforgó tartozik. Azonban a napraforgó számára nem túl kedvező a terület, és a túzoknak sem nyújt élőhelyet. Hiszen a túzok az olyan magasságú növénykultúrákat kedveli, amelyekből még ki tud kémlelni, be tudja látni akár az egész területet. Az esetleges fészkeket veszélyeztetik a betakarítás során alkalmazott gépek, illetve a területen végzett kultivátorozás. Hasonló a helyzet a káposzta termő területeken is, ahol szintén nem találunk túzok fészkeket. Ennek oka többek között az, hogy ezek a területek már jóval intenzívebb művelést igényelnek, mint a szántóföldi kultúrák, és a megnövekedett bolygatást a túzok már nem viseli el. Nem is szólva a termelés során alkalmazott műtrágyákról, növényvédő szerekről, amelyek kijuttatása szintén nagy zavarást kelt a területen. A műtrágyát általában kétféle módon szokták kijuttatni: traktorral vagy helikopterrel. A traktoros kijuttatás hátránya, hogy nagy nagymértékben megzavarja a földek állatvilágát, de az előnyei közé tartozik, hogy pontosabb kijuttatást tesz lehetővé. Ellentétben a helikopteres kiszórással, amely bár valamelyest kisebb zajhatással jár, de általában nagyobb környezeti terhelést jelent. Egyes helyeken jól lehet látni a szántóföldi táblákon nagy mennyiségen felhalmozódott műtrágya kupacokat, amelyek a helytelen kijuttatás miatt halmozódhattak fel. A repcetermesztés általában sikeresnek mondható a területen, és kiemelkedő szerepet játszik a túzokállomány fennmaradásában. Nagy István, az illetékes természetvédelmi területfelügyelő, is megerősítette, hogy gyakran lehet látni akár 50 fős, összeverődött csapatokat, amint ősszel a fejlődő repcében szedegetnek. A 2006-os év repcetermesztés szempontjá51

ból nagyon kedvezőnek ígérkezik, már októberben is jól beállott, fejlett repcetáblákat lehetett látni, amelyek már ebben a fejlettségi állapotukban is képesek akár búvóhelyet jelenteni a madarak számára. A térségben kedvező tényező a túzokállomány szempontjából, hogy nagy arányban találhatóak gyepek. Azonban a gyepek megfelelő kezelése és „gondozása” ez esetben is elengedhetetlen. Hiszen ha a gyepek gondozás nélkül maradnak, előbb-utóbb megváltozik a növényi összetételük, elkezdenek becserjésedni, elgyomosodnak, és az ilyen gyepeket a túzok már elkerüli. A „gondozás” fogalmába három művelet értendő: a kaszálás, vagy legeltetés, vagy pedig az égetés. A három művelet közül az égetés a legkedvezőtlenebb, mert nagy veszélyt jelent a fészkekre. Azonban az ÉTT programba tartozó területeken az égetés tilos. A gyepek minősége szempontjából legkedvezőbb a hús- és szürkemarhával történő legeltetés, mert ez a forma kíméli legjobban a gyepeket. Azonban pl. Bugyi határárban egy jelentős tehenészet működik, amely csak tejelő marhával legelteti a területét. Ez azért jelent problémát, mert a tejelő állományok túlságosan lelegelik a gyepet, tönkreteszik annak minőségét, és ezáltal a túzok számára sem jelent már megfelelő élőhelyet. Ugyan az említett tehenészet is pályázott az ÉTT programba a rendelkezésre álló területeinek egy részével, de sajnos pont a túzokvédelem szempontjából értéktelen területeivel. Így továbbra sem várható a túzok szempontjából értékes gyepek minőségének javulása. Az ÉTT programhoz kapcsolódóan említhető meg Apajpuszta, ahol egy természetvédelmi szempontból kiemelkedő jelentőségű gazdaság működik. A gazdálkodó 1994-ben létesítette közel 5000 ha-os gazdaságát, amely területének nagy részét az államtól, a honvédségtől és a Kiskunsági Nemzeti Parktól bérli. A gazdaság nagy része az ÉTT célprogram célterületei közé tartozik. A gazdálkodó munkája során mindvégig figyelembe vette a túzokvédelmi szempontokat és feltett szándéka volt a túzok számának növelése. Ezért kezdte el területét szürkemarhákkal legeltetni, és mára bebizonyosodott, hogy ezek az állatok nem tapossák ki a madarak földön elkészített fészkeit. A szántókat, mivel értelmetlen lett volna az alapvetően szikes területeket erőszakkal feltörni és szántóföldi művelés alá vonni, a gazdálkodó úgy döntött, hogy inkább a visszafüvesítést választja ezeken a részeken. Azonban kiemelkedően fontos szempont volt, az egykori élőhelyeknek megfelelő fűmagkeverék (ősgyep fűmagkeverék) alkalmazása. Két kísérleti parcellát állított fel, az egyiken pillangóst kaszáltak, a másikba pedig csenkeszt vettettek. Az utóbbiban nem találtak fészket, míg a kaszálón rögtön három fészek is volt. A kaszálást azonnal leállította, és csak júniusban folytatták tovább. Innen fogtak viszont magot, amit másutt elvetettek. Ezen a harmadik területen már az első évben megjelent a túzok. Összességében elmondható, hogy a céltudatos gazdálkodásnak köszönhetően a kez52

deti 150-es túzoklétszám mára 600-ra gyarapodott! A gazdálkodó másik célja az egykori gazdag madárvilág visszaállítása, amelyhez egy vízrekonstrukciós terv is készült már. A koncepció szerint halastavakat kell létesíteni, amelyek önmagukban is élőhelyek, és az onnan elszivárgó víz visszaszorításával nagy területeken lehet vizes élőhelyeket kialakítani. A halastavakból több millió m³ vizet szivattyúznak el évente, amelynek nagy része a közelben folyó XXX-as és XXXI-es csatornába szivárog. A munkálatoknak köszönhetően Apajpusztán a táj képe bizonyos mértékig közelít az eredeti állapotokhoz: az elszivárgó víz újra tocsogókat, nedves réteket, vizes élőhelyeket hoz létre. A túzokra is jó hatásúak a nedves rétek, ahol több pillangós növény terem. Az ÉTT programmal kapcsolatban azonban hibák is felmerültek; ezek közé sorolható az is, hogy pl. a természetvédelmi őrök nem rendelkeznek pontos adatokkal arra vonatkozólag, hogy a területükön élő gazdálkodók közül ki lépett be az ÉTT programba. Így sokszor már csak utólag, a gazdálkodóktól értesülnek a csatlakozásról, ami nagyban megnehezíti a munkájukat, pl. a megfelelő gazdálkodási előírások betartására vonatkozóan. Sajnos egyes helyeken a helytelen művelési mód is veszélyezteti a túzok élőhelyét, pl. néhol a szántóföldeken a túlművelés következtében már felszínre került a talaj C szintje. A változatos területi adottságoknak köszönhetően számos madárfaj él a térségben, pl. bölömbika, szürke gém, gólya, gyurgyalag stb. Azonban az utóbbi években egyre súlyosabb probléma, hogy megjelentek az ezüstsirályok, amelyek agresszivitásukkal más madarakra is veszélyt jelentenek. A terepi bejárásaim során gyakran láttam magas feszültségű vezetékeket, elsősorban a nagyobb állattartó telepek környékén, amelynek következtében sok madár pusztul el áramütés miatt. 4.3. A túzokállomány jelenlegi helyzetével kapcsolatos következtetések A gazdálkodási módok elemzése, valamint a terepi tapasztalataim és a térképek, adatsorok alapján következtettem a bugyi térségében élő túzokállomány változásának tendenciájára. Az állomány hosszú idő után stabilizálódni látszik, és a jövőben a növekedése várható. Erre a 15_19. táblázatokban összegyűjtött adatokból következtettem.

53

1997.03.28. ♀ ♂ ф Na. Na. Na. Na. 0 7 0 Na. Na. 7 68 0 Na. Na. Na. Na.

1997.04.19. ♀ ♂ ф Na. Na. 0 0 0 0 5 0 Na. 15 14 0 33 18 0 Na. Na. 6 2 0 0 0 0 0 9 49 233

1999. 04. 10 ♀ ♂ ф 0 1 0 4 8 0 Na. Na. Na. Na. Na. 2 4 0 Na. Na. Na. Na. 19

Külső-Szúnyogi-rét (Bugyi) Felső-Szúnyogi rét (Bugyi) Bugyi-Borzas Bugyi-Lőtér Bugyi Kisapaj É Kisapaj D Kisapaj Apaj Szúnyogpuszta (Apaj) Dömsöd Ürbő Összesen Ф: nem meghatározott ivarú egyedek 15.táblázat: A túzokállomány változása 1997 és 1999 között (KNP adatai) 2000.04.14. ♀ ♂ ф Na. 10 8 9 Na. Na. Na. Na. Na. 3 51 0

2001.04.06. 2001.12.16. ♀ ♂ ф ♀ ♂ ф Külső-Szúnyogi-rét (Bugyi) Na. 7 23 Na. Felső-Szúnyogi rét (Bugyi) Na. Na. Bugyi-Borzas Na. Na. Bugyi-Lőtér Na. Na. Bugyi Na. 46 12 0 Kisapaj É Na. Na. Kisapaj D Na. Na. Kisapaj 0 19 22 Na. Apaj 6 3 0 Na. Szúnyogpuszta (Apaj) Na. Na. Na. Dömsöd Na. 0 4 0 Na. Ürbő Na. 4 2 0 Na. Össszesen 81 148 16. táblázat: A túzokállomány változása 2000 és 2001 között (KNP adatai)

54

2002.02.27. 2002.10.17. 2003.04.12 ♀ ♂ ф ♀ ♂ ф ♀ ♂ ф Külső-Szúnyogi-rét (Bugyi) Na. 14 3 4 Na. Felső-Szúnyogi rét (Bugyi) Na. Na. 9 10 0 Bugyi-Borzas Na. Na. 19 4 0 Bugyi-Lőtér Na. Na. 1 0 0 Bugyi 18 8 0 15 10 4 0 1 0 Kisapaj É Na. Na. 18 8 0 Kisapaj D Na. Na. 30 28 0 Kisapaj 65 38 0 Na. Na. Apaj Na. Na. 40 27 0 Szúnyogpuszta (Apaj) Na. Na. Na. Dömsöd Na. Na. Na. Ürbő Na. Na. 6 3 0 Összesen 179 204 17. táblázat: A túzokállomány változása 2002 és 2003 között (KNP adatai)

Külső-Szúnyogi-rét (Bugyi) Felső-Szúnyogi rét (Bugyi) Bugyi-Borzas Bugyi-Lőtér Bugyi Kisapaj É Kisapaj D Kisapaj Apaj Szúnyogpuszta (Apaj) Dömsöd Ürbő Kiskunlacháza Összesen

2004. 04. 23. ♀ ♂ ф Na. Na. 2 1 0 0 1 0 16 19 0 Na. Na. 5 7 0 Na. 2 4 0 Na. 0 2 0 0 4 0 63

2005. 01. 21 ♀ ♂ ф Na. Na. Na. Na. Na. Na. Na. 0 0 35 Na. 0 0 173 0 14 0 Na. Na. 242

2005.04.16. ♀ ♂ ф 0 0 4 Na. Na. Na. Na. Na. Na. 0 0 5 Na. Na. 0 0 11 Na. Na.

18. táblázat: A túzokállomány változása 2004 és 2005 között (KNP adatai)

55

2006.01.13. 2006.04.19. ♀ ♂ ф ♀ ♂ ф Külső-Szúnyogi-rét (Bugyi) Na. Na. Felső-Szúnyogi rét (Bugyi) Na. Na. Bugyi-Borzas 18 0 0 Na. Bugyi-Lőtér Na. 7 1 0 Bugyi Na. 4 1 0 Kisapaj É Na. Na. Kisapaj D Na. Na. Kisapaj 0 0 75 4 7 0 Apaj Na. Na. Szúnyogpuszta (Apaj) 0 0 98 0 0 36 Dömsöd 0 0 20 0 0 0 Ürbő 0 0 68 2 6 2 Kiskunlacháza Na. Na. Összesen 349 19. ábra: A túzokállomány alakulása 2006-ban (KNP adatai) -

A Rendelkezésre álló adatsorokból elkészítettem egy olyan táblázatot, amely csak Bugyi térségére vonatkozó számokat tartalmaz: kakas tojó indet. összesen Összesen az években 1997.03.28 75 7 0 82 233 1997.04.19 48 54 49 151 1999.04.10 13 6 0 19 19 2002.02.27 46 83 0 129 179 2002.10.17 13 29 8 50 2003.04.12 81 123 0 204 204 2004.04.23 38 25 0 63 63 2005.01.21 14 0 208 222 242 2005.04.16 0 0 20 20 2006.01.13 18 0 261 279 349 2006.04.19 15 17 38 70 20. táblázat: Bugyi térségében a túzokállomány változása 1997 és 2006 között A táblázat adatai alapján készítettem egy diagramot, amely az egyes évek függvényé-

ben mutatja az ivararányok megoszlását, illetve szerkesztettem egy olyan ábrát is, amelyen az állománynagyság változása látható:

56

100% 90% 80% 70% 60%

hím

50%

tojó

40%

indet.

30% 20% 10% 0% 1997

1999

2002

2003

2004

2005

2006

10. ábra: Az ivararányok megoszlása Bugyi térségében

400 350 300 250 200

Egyedszám

150 100 50 0 1997

1999

2002

2003

2004

2005

2006

11. ábra: Az egyedszám változása 1997 és 2006 között Bugyi térségében

A 10. ábra adataiból azt állapítottam meg, hogy a tojók aránya a kakasokénál valamivel alacsonyabb volt, de nagyobb mértékű torzulásról nem beszélhetünk, amit az állománynagyságra vonatkozó adatok is alátámasztanak. 1997-ben kb. 250 körül alakult az egyedszám, ami kiugróan jónak mondható. A tojók száma a következő években folyamatosan emelkedett, és az 1997-es évhez képest megkétszereződött a számuk. Ez alapján elmondható, hogy Bugyi térségében is érvényesült az országos tendencia, miszerint az ivararány lassanként a tojók javára tolódott el. 1999-ben, bár az ivararányok kedvezőnek mondhatóak, az egyedszám még-

57

is a két évvel ezelőtti szám tizedére csökkent. Ez is azt bizonyítja, hogy önmagában az ivararányok viszonylagos egyensúlya nem jelenti az állomány stabilitását, hiszen a csökkenés hátterében a helytelen mezőgazdasági gyakorlat, a gyepek háttérbe szorulása stb. állhat. 20022004 között az ivararányok stabilitása nagymértékben nem változott meg, és ugyanakkor 2002-3003-ban az egyedszámok, bár valamelyest csökkentek, de még így is viszonylag stabilnak mondhatóak. Azonban 2004-ben az egyedszámok ismét csökkentek, bár azt a tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy 2004-ben csak tavasszal végeztek számlálást, és a tavaszi adatok általában bizonytalanabbak a télieknél. 2004-től kezdve azonban a túzokok száma jelentősen emelkedni kezdett, és ez a tendencia jelenleg is tart. Ebben nagy valószínűséggel szerepe lehetett a 2004-ben elindult LIFE programnak is. Sajnos a 2005-ös és a 2006-os adatok alapján nehéz az ivararányokra következtetni, mivel nagyon sok volt a nem meghatározott ivarú egyed. Annyi azonban megállapítható, hogy mivel az egyedszámok ekkor a korábbi éveknél jóval magasabbak voltak, valószínű, hogy a nem meghatározott ivarú egyedek között a tojók és a hímek aránya nem torzult el jelentősen, hiszen ha ez az arány nagyon erősen eltolódott volna valamelyik ivar irányába, akkor ez jelentősen csökkentette volna az egyedszámokat is. Mindezek után összevetettem a kiskunsági állománynak és a Bugyi térségében élő állománynak az ivararány-alakulását. Ez alapján megállapítottam, hogy 1997-ben Bugyin alacsonyabb volt a tojók aránya, mert míg a Kiskunságban 40%-os volt, addig Bugyin alig érte el a 30%-ot. 1999-re azonban a Bugyi térségében élő állománynak kb. 70%-a tojókból állt, míg a kiskunsági állomány egészénél ennél valamivel mérsékeltebb volt a növekedés, de alapvetően az egész kiskunsági állományra jellemző volt a tojók arányának növekedése. Ennek hatása meg is mutatkozott az egyedszámok növekedésében is: jól látható a 11. ábrán, hogy a Bugyi térségében élő állomány 2002-re, hatalmas visszaesést követően, ismét közelített az 1997-es adatokhoz. A kiskunsági állomány méretében is folyamatos növekedés következett be. A 2000-2001-es időszakban a Kiskunság állományában egy kiegyenlítődés figyelhető meg az ivarok aránya között, amely szintén szerepet játszhatott az egyedszám lassú emelkedésében. 2002-ben mindkét esetben megfigyelhető az ivararányok kiegyenlítődése. Ennek hatása meg is mutatkozik a 2002 készített számlálási adatokon. Ez az egyensúlyi helyzet még 2003-ban is fennállt mindkét állománynál, és ugyanez mondható el az egyedszámokról is, amelyek még ebben az időszakban is stabilitást tükröztek. A kiskunsági állomány alakulását megvizsgálva megállapítottam, hogy a 4. ábrán feltüntetett időintervallumon (1971-2003) belül lezajlott állománynagyság-változási tendenciát nagy valószínűséggel a Bugyi környékén élő túzokállomány is követte. Vagyis az ábra alapján 58

jól látható, hogyan hatott pl. a gyepek, rétek csökkenése az állományok méretére. A 4. ábra adataiból korábban már azt a következtetést vontam le, hogy 1971 és 1984 között Bugyi térségében egyre csökkentek a gyepek, és rétek, az 1970-es és 1980-as évek között egy ereszkedő görbe rajzolódik ki, amely az egyedszám csökkenésére utal. A ’70-es évek végétől kezdődően azonban lassú növekedés tapasztalható, amely felgyorsult a ’80-as évek második felétől. A 11. ábra adatai szerint a Kiskunsági, illetve a Bugyi környékén megtelepedett túzokállományra kedvező hatással volt a 2004 októberében elindult LIFE program. Bár az azóta eltelt két év még viszonylag rövid időintervallum ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket lehessen levonni az eredményeiről, de az mindenképpen elmondható, hogy az azóta eltelt időben a túzokok száma a korábbi éveket meghaladó értékeket vett fel. Ami szintén biztatónak mondható ezzel kapcsolatban az az, hogy mindezt elsősorban a téli szinkronszámlálási adatok bizonyítják, amelyek a tavaszi adatoknál általában megbízhatóbbak. Összegzésként a LIFE programmal kapcsolatban két alapvető fontosságú jellemzőt emelnék ki: 1. A LIFE programnak köszönhetően végre a gyakorlatban is sikerült megvalósítani a gazdálkodókkal való folyamatos kapcsolattartást, amely nagy szerepet játszik a természetvédelmi szemléletformálásukban. A faj számára a legnagyobb veszélyt az intenzív mezőgazdaság jelenti, ennek mérséklésére hozták létre a regionális túzokvédelmi munkatársak hálózatát, akiknek legfőbb feladata a fészkek őrzése, esetleges mentése és az állomány monitorozása. A LIFE Túzokvédelmi Program munkatársai intenzív felvilágosító-ismeretterjesztő munkát folytatnak a túzokélőhelyeken gazdálkodók körében, és igyekeznek bevonni őket a faj védelmébe. A gazdálkodóknak, traktorosoknak névvel, telefonszámmal ellátott matricát és szórólapot adnak, hogy a gazda azonnal értesíthesse őket, ha túzokfészket talált. Lóránt Miklós, túzokvédelmi szakember összefoglalta a gazdálkodókkal ismertetett fontosabb szempontokat: - A gépekkel úgy kell haladni a táblán, hogy a túzok ne szoruljon be a tábla közepére, kaszáláskor ezért inkább a tábla széle felé kell haladni, hogy a madaraknak menekülési útvonalat biztosítsunk. - A láncos vadriasztó használatával elkerülhető a fészken lapuló tojó elkaszálása. - Ha a kaszálógéptől megriadt túzok repül fel, meg kell keresni a fészkét. Ezt követően célszerű a tojásokat fél marék lucernával, vagy fűvel betakarni, hogy a gépet kísérő varjak, sirályok ne tehessenek kárt benne. Majd értesíteni kell az illetések túzokvédelmi szakembert. - A fészek környékén szükséges a védőzónák kialakítása, legalább 100x100 méteres kaszálatlan sáv maradjon körülötte. Amennyiben a fészek már nem biztonságos, példá59

ul, ha nem hagytak körülötte megfelelő nagyságú védőzónát, a természetvédelmi szakemberek a valódi tojásokat fatojásra cserélik, a valódiakat pedig inkubátorban a Dévaványai Túzokvédelmi Központba szállítják. Idén nyáron a központba került tojásokból 13 túzokcsibe kelt ki, kettő közülük úgy, hogy a kelőfélben lévő tojásokat vadon élő túzoktojó alá helyezték. A mesterségesen keltetett csibéket aztán a Központ közelében található túzok élőhelyeken engedik szabadon. - A fészek 300 m-es körzetében 3 órán át szüneteltetni kell a munkát, hogy a madár visszatérhessen a fészkére. - Fontos, hogy a felriasztott madár fészkéhez többet ne menjünk közel, mert ha tojót még egyszer felriasztják, végleg elhagyhatja a tojásait. 2. A programnak köszönhetően sikerült a túzok megőrzése szempontjából jelentős földterületeket megvásárolni, amelyeken az illetések nemzeti park a gazdálkodók érdekeit is figyelembe véve próbál természetvédelmi célú gazdálkodási formákat megvalósítani úgy, hogy közben a gazdálkodók megélhetése ne kerüljön veszélybe. Bugyi térségéből Bugyi, Apaj, Kunszentmiklós tartoznak a Dunavölgyi-sík ÉTT-hez. Az ÉTT program 2002-ben indult. Előírásainak köszönhetően sok értékes élőhelyet sikerült a túzok számára megmenteni és élhetőbbé tenni. Ugyanakkor szerencsére a gazdálkodók is partnernek bizonyulnak az ÉTT előírásokkal szemben, és a környezettudatos hozzáállásuk sokat javíthat a túzokállomány helyzetén. Mivel a túzok a fészkét a földre rakja, a tarlóégetés korábban sok fészekre jelentett veszélyt, azonban ma már ez nem fenyegeti az ÉTT-ken élő madarakat. Legalább ilyen fontosságú a kaszálás szabályainak betartása; a vadriasztó lánc még idejében felriasztja a mezőgazdasági táblákon szedegető madarakat, így még idejében el tudnak menekülni a gépek elő. Hasonló elven működik a kaszálás irányának megválasztása is. Azért fontos belülről kezdeni kaszálást, mert így a madarak még idejében elmenekülhetnek a gépek pusztítása elől, míg ha kívülről befelé haladnának, a madarak a tábla közepére szorulnának, és megrettent állatok képtelenek lennének elhagyni a táblákat. A 9. táblázat elemzése során megállapítottam, hogy a hat túzokvédelmi szempontból jelentős ÉTT közül a második legnagyobb támogatottságú a Dunavölgyi-sík ÉTT, ahol a támogatott területek aránya kb. 40%-a támogatható területeknek. Ez nagy valószínűséggel köszönhető annak, hogy ezen az ÉTT-en a legmagasabb a gyepek aránya. Bankovics András, a LIFE túzok program koordinátora, nagy előrelépésként értékelte a visszagyepesítéshez kapcsolódó program elindulását. A visszagyepesítés talán a legnagyobb jelentőségűnek mondható a biodiverzitás megőrzése és növelése szempontjából mivel gyako60

ri, hogy a visszagyepesítés lucernával keverve (13-15% lucernával) történik. Azonban a program megvalósítása előre tervezést igényel a gazdálkodók részéről, hiszen a visszagyepesítéshez legalkalmasabb a helyben fogott mag, amelyet már az előző években be kell gyűjteni. A célprogram hátrányaként említhető, hogy csak az 1. éveben áll rendelkezésre nagyobb támogatási összeg, amely szinte csak a telepítés költségeit fedezi, a további kezelések költségeit a gazdálkodóknak már önerőből kell fedezniük. Ezért a célprogram nem túlságosan attraktív, viszonylag kevesen pályáznak rá. Bankovics András azt is kiemelte, hogy az ÉTT program azért is kiemelkedő jelentőségű, mert ennek segítsége nélkül a LIFE program sem valósulhatott volna meg. Hiszen az ÉTT program intézkedési már stabil alapot jelentettek a LIFE célkitűzéseihez. Szintén kiemelt fontosságú, hogy a LIFE révén megvalósult az ismert túzokos élőhelyeken a támogatott ÉTTek kibővítése.(Bankovics András azt is elmondta, hogy 2002-ben a LIFE program kilenc régiójából a következő négyen már megvalósult az ÉTT program: a Dunavölgyi-síkon, a BorsodiMezőségben, a Hevesi síkon és a Dévaványai síkon. 2003-ban újabb két élőhelyet emeltek a támogatottak körébe: a Csanádi pusztát és a Mosoni -síkot. Azonban a Bihari-síkon, a Hortobágyon, a Solti-síkon és a Kis-Sárrét térségében is fontos lenne az ÉTT program meghirdetése és a támogatási program beindítása). Sajnos azonban nagy hátrányt jelent a további védelmi cselekvések szempontjából, hogy 2004 óta nem voltak újabb meghirdetések az agrár-környezetgazdálkodási célprogramokon belül, amely nagy megtorpanást jelent a korábbi évek sikereihez képest. Szintén sajnálatos dolog, számos programcsomag készült el, amely szintén jelentős lenne túzokvédelmi szempontból, pl. cserjeírtás, de ezek még jelenleg sem kerültek meghirdetésre. Bugyi térségében jelentős területet foglalnak el a Natura 2000 hálózat területei, ahogy az a 12. ábrán is látszik. Az ábra alapján megállapítható, hogy a Natura 2000-es területek jelentős része Apajon helyezkedik el, de átnyúlnak Dömsödre, Kiskunlacháza egy részére, és nagyobb területen borítják Bugyit is. Az is jól látható, hogy a madárvédelmi szempontból fontos területek kiterjedése is figyelemre méltó. A Natura 2000 hálózattal lefedett részek kiterjedése a jövőben sem fog csökkeni várhatóan, így a hálózat nagyban hozzájárul a terület bolygatatlanságának megőrzéséhez. Különösen kedvező a helyzet Apajon, amelynek szinte a teljes területét lefedik a madárvédelmi és élőhelyvédelmi szempontból fontos területek. Bugyin szintén kedvező tendenciának mondható, hogy a település déli része lefedett a Natura 2000 hálózattal, ami azért fontos, mivel a falu déli része számít túzokvédelmi szempontból jelentősebbnek.

61

12.ábra: A Natura 2000 területek elhelyezkedése Bugyi térségében A Natura 2000-es területekre vonatkozó szabályozások betartása szintén hozzájárul a túzokállomány növekedéséhez. Ezek a területek azért lényegesek a túzok szempontjából, mert a védett területekkel jól kiegészítik egymást; egyes esetekben jól megfigyelhető, hogy pl. Bugyin számos túzok a védett területeken kívül fészkel. Ebben az esetben számukra biztonságot jelenthet a hálózat. Tehát mind az ÉTT, mind pedig a Natura 2000 hálózat nagy szerepet játszik a gyepek csökkenésének megakadályozásában, illetve segíti a szántók környezettudatosabb kezelését, és a túzok kedvelt táplálékát jelentő lucernatáblák növekedését. -A kavicsbányászat jelenlegi helyzetét és kiterjedését megvizsgálva, azt a következtetést tudom levonni, hogy ezen a téren a jövőben sem várható javulás, sőt talán számítani lehet újabb bányák nyitására is. Így továbbra is számítani kell a légifolyosókat megzavaró hatásukra, illetve a bányászattal együtt járó folyamatos bolygatásra. Túzokvédelmi szempontból megnyugtató tényezőnek értékelhető, a Bugyit elkerülő út megépítésének elutasítása. Nem is szólva arról, hogy az elmúlt években is egyre szigorodtak a természetvédelmi szabályozások, amelyek segítségével valamelyest csökkenteni lehet a túzokállományok szükségtelen károsítását.

62

A KSH adati alapján elkészítettem egy táblázatot, amely a gyepek, a lucerna és a repceterületi kiterjedésnek alakulását mutatja Pest-megyében (21. táblázat). Megnevezés

1995

1998

1999

2000 2001 2002 2003 2004 1000 hektár 58,3 57,6 57,6 45,6 45,6 45,5 39,3 39,3 Gyep Na. Na. Na. Na. 7,7 11,7 12,5 5,7 Repce Na. Na. Na. Na. 14,0 13,6 15,1 16,1 Lucerna 21. táblázat: A gyep-, repce- és lucerna területek nagyságának változása Pest-megyében

A 21. táblázat adatai alapján készítettem egy diagramot, amely grafikusan ábrázolja a területek változását. 58,3

60

57,6

57,6

50

45,6

45,6

45,5

40

39,3

39,3

területnagyság 30 (ezer ha)

Repce Lucerna

20

Gyep 14

10 7,7

0 1995

1998

13,6 11,7

15,1

16,1

12,5 5,7

1999

2000

2001

év

2002

2003

2004

13. ábra: A gyep-, repce- és lucerna területek nagyságának változása Pest-megyében A 2001-es, 2002-es, 2005-ös és 2006-os adatsorokban találtam adatokat arra vonatkozólag, hogy az adott a számlált egyedeket milyen kultúrákban figyelték meg, amelyekből elkészítettem a 22. táblázatot: 2001 2002 2005 2006 lucerna 68 47 0 33 gyep 77 0 208 64 repce 0 47 62 575 22.táblázat: Az egyedszámok alakulása a különböző kultúrák függvényében Bugyi térségben

63

Ennek alapján elkészítettem a 14. ábrát:

600

500

400

repce

egyedszám 300

lucerna gyep

200

100

0 2001

2002

2005

év

2006

14. ábra: Az egyedszámok alakulása a különböző kultúrák függvényében Bugyi térségében -

A 14. ábrán látható, hogy az elmúlt 5 évben a repce és a gyep egyre nagyobb

szerepet töltött be a túzokok életében mint potenciális élőhely. Feltételezhető, hogy a LIFE program e téren is éreztette már hatását, hiszen láthatóan 2005-től nőtt meg a gyepekben élő madarak egyedszáma. Hasonló a helyzet a repcével is, amely 2006-ban kiugróan magas egyedszámokat rejtett. A lucerna táblák jelentősége kevésbé mutatkozik kiugrónak, de ugyanakkor szinte folyamatosan stabil élőhelynek tekinthető. Azonban nem mellékes tényező az sem, hogy a lucerna táblákat a madarak sok esetben csak fészkelőhelynek használják, és így gyakran csak magányos egyedeket lehet látni rajtuk. Ellentétben, pl. a repcetáblákkal, amelyeken csapatosan táplálkozó madarak verődnek össze. A 13. ábráról viszont az olvasható le, hogy 2000-ig a repce- és lucernatermő területek kiterjedése elenyésző volt, viszont a gyepek aránya ebben az időszakban volt a legmagasabb, amelynek pozitív hatása jól látszik a kiskunsági állomány növekedésén. Azonban Bugyi térségében, bár 1997-ben magasnak mondható volt az egyedszám, 1999-ben mégis drasztikus csökkenés állt be. 2001-től a térségben is egyre nagyobb arányban termesztettek repcét és lucernát, és ezzel párhuzamosan a gyepek területe kis mértékben csökkent. Azonban ez a

64

csökkenés nem volt súlyosabb hatással a térségben élő túzokállományra, sőt megfigyelhető egy bizonyos mértékű átstrukturálódás is, miszerint egyre több madár választotta életteréül a repce és lucerna táblákat, miközben a gyepekben kisebb arányban lehetett megtalálni őket.

65

5. Javaslatok 5.1. A túzok (Otis tarda) védelme Magyarországon c. LIFE program szükségessége és folytatása 2004. október 1-én elindult LIFE túzokvédelmi program kiemelt jelentőségű a túzok védelme szempontjából, ezrét mindenképpen indokolt a további folytatása. A projekt keretén belül a különleges védelmi területek számára gazdálkodási tervek készülnek és a kulcsfontosságú helyeken földet vásárolnak. Ennek segítségével Bugyi térségében sok olyan területet lehetne felvásárolni, amely kiváló élőhelyet jelentene a túzok számára, de a bolygatás, vagy a helytelen művelési mód miatt jelenleg nem él rajta túzok. A projekt olyan cselekvéseket valósít meg, amelyek csökkentik a mortalitást befolyásoló legfontosabb tényezőket, nevezetesen a regionális területi megbízottak nemzeti hálózatának létrehozásával, akik feltérképezik és megóvják a mezőgazdasági munkálatok során veszélyeztetett fészkeket. A tojás és csibe mortalitást is csökkenteni kell a nemzeti ragadozó gazdálkodási terv kidolgozásával és végrehajtásával. A kifejlett egyedek mortalitását is csökkenteni kell a hagyományos dürgő-és telelőterületeket átszelő magasfeszültségű vezetékek veszélyes részeinek eltávolításával. A téli időszakban bekövetkező elhullást repce és lucerna termesztésével és a kritikus időszakokban a hó takarmányozó helyekről való eltakarításával kell mérsékelni. Mindezek megvalósításához azonban nem feltétlenül elegendő a 2008.09.30-ig meghatározott pályázati határidő, ezért is lehet indokolt a pályázat további folytatása. A Folytatás szükségességét indokolja az a tény is, hogy 2001 óta jelentősen megerősödött a térség túzokállománya, sőt az országban a Dunamenti-sík ÉTT területén található a legnagyobb állomány, amely az elmúlt években is folyamatosan növekedett, illetve a kelési adatok a Dévaványán elért eredményeknél is kedvezőbbek. Szintén kedvező tendenciának mondható, hogy a túzokok egyes helyekre, külső beavatkozás nélkül megkezdték a visszatelepülést. Emellett természetesen nagy szükség van a LIFE program folytatására azokon a területeken, ahol nagyon lecsökkent, sőt szinte a kihalás szélére került az állomány. Ilyen résznek mondható a Hevesi-sík, ahol a jelenlegi néhány egyedből álló állományt is szinte csak a LIFE program „tartja életben”. Pont emiatt kiemelt fontosságúnak értékelhető, hogy 2006 tavaszára el fognak készülni a projekt kilenc cél-régiójára (Mosoni-síkság, Kiskunsági szikes puszták, Solti-síkság, Dévaványai-sík, Kis-Sárrét, Bihari-síkság, Hortobágy, Borsodi-Mezőség és Hevesi-sík) vonatkozó kezelési tervek. Hiszen a kezelési tervek hiányában, a program végére nagy valószínűséggel felmorzsolódna, pl. a Hevesi-sík meggyengült túzokállománya.

66

Még egy pozitív érv elmondható a LIFE programmal és annak szükségességével kapcsolatban. A program elindulása szükségessé tette az adatok rendszeres gyűjtését, rendszerezését. A korábbi adatgyűjtésekkel szemben az elmúlt években standard táblázatok készültek az egyedszámokból, amelyek a számadatokon kívül tartalmazzák a megfigyelők nevét, az időjárási viszonyokat, valamint, hogy milyen kultúrában láttak madarat, illetve szükség esetén egyéb megjegyzéseket is fel lehet tüntetni. Ezek azért fontosak, mert nagyban hozzájárulnak az adatok pontosságához. A LIFE program folytatásával hosszú távon is megbízható adatállományok állnak majd a szakemberek rendelkezésére. 5.2. Az ÉTT program szükségessége és folytatása Az ÉTT program folytatása azért is kiemelkedő jelentőségű, mert az előírásainak betartásával nemcsak az élőhelyeket, hanem az egyedeket is meg lehet védeni. Az előírások betartása nélkül a lucerna I. kaszálása (május 15.-25.) éppen elpusztítaná a frissen kikelt csibéket. Ugyanis, a kotlás április végén kezdődik, és a csibék pont május végén kelnének ki. Míg ha július 1-e után történik a kaszálás, a csibék kora már meghaladja az 1 hónapot, és megkezdődik a nevelés időszaka, amikor már kevésbé veszélyeztetettek a madarak, mivel ekkor már képesek a repülésre. Azonban az előírás hiányában, a rétek kaszálása május. 25. és június 15. közé esne, vagyis ez az időszak a túzok életciklusában a keléstől a kb. egy hónapos korig terjedő szakaszt jelenti, amikor még nagyon sérülékenyek a csibék. A gazdálkodókat meg kell ismertetni a túzokkímélő agrotechnikával, vetésszerkezettel, illetve a fészek megtalálásakor szükséges teendőkkel. Biztosítani kell a mezőgazdasági munkák során veszélyeztetett fészkek védelmét. Ezt elsősorban azok előzetes felderítésével és védőzóna kialakításával, őrzéssel kell megoldani. Gondoskodni kell a mezőgazdasági munkák során megtalált fészkek zavartalanságáról, vagy ha szükséges a tojások mentéséről, a mesterséges keltetéséről és arról, hogy kelés előtt a vadon élő tojó alá visszakerüljön a tojás. A túzokkímélő gazdálkodás szakmai követelményeit be kell építeni valamennyi túzokos védett terület kezelési tervébe. A fentieken túl lényeges szempont az is, hogy jelenleg sajnos még nem valósult meg az ÉTT-eken a monitoring, a célfajok (pl. túzok, nagy póling, hamvas réti héja stb.) monitorozása csak a LIFE program keretein belül történik. Tehát a következő években szükséges lenne a monitoring program kidolgozása az ÉTT-re is. 5.3. A kavicsbányászat körültekintőbb szervezése A térségben Bugyi, Délegyháza, Kiskunlacháza országos viszonylatban is kiemelkedő jelentőségű kavicsbányákkal rendelkezik. Ráadásul a bányákból kitermelt kavics nagyon jó 67

minőségűnek mondható, mivel alacsony a homoktartalma. Emiatt tehát vitathatatlan a kavicsbányászat jelentősége. Jelenleg évente sok millió tonna kavics kitermelése folyik a térségben (az összehasonlítás kedvéért: 2003-ban az országos összkitermelés 30 millió tonna felett volt, a hazánkban ismert kavicsvagyon pedig 1998-ban 3568 millió tonnát tett ki) (http6). Azonban a kavicsbányászat számos negatív hatást gyakorol a térségben. Ezek közül elsőként említendő a környezet-átalakító hatása, amely egy nagyon összetett jelenég, számos tényezőt foglal magába. Ezek közül a legjelentősebbek: a keletkező kavicsbánya-tavakban mesterséges, az eredeti alföldi élővilágtól eltérő életközösségek alakulnak ki, nagy a bányák területigénye, amelyek nemcsak a szántóföldek, de a természetes gyepek rovására terjeszkednek. Az egyik legsúlyosabb problémát mégis a bányatavak talajvízelvonó hatása jelenti, amelynek különösen a nyári, száraz időszakokban van kiemelt fontossága és veszélye. Ekkor ugyanis megszűnik a sók felszínre szállítása, ami által megváltozik a korábban ott lévő gyepek jellege, és sokkal értéktelenebb gyepekké alakulnak át. (Napjainkban a Csepeli-sík déli részén, délegyházi és kiskunlacházi középponttal olyan leszívási tölcsérek alakultak ki, amelyek középpontjában az év szárazabb időszakában a térségi átlagnál 1-1,5 m-el alacsonyabb a talajvíz átlagos szintje) (http6). Mivel a kavicsanyag helyhez kötött, ezért nem várható, hogy a jelenlegi kavicsbányák új helyekre települnének át. Az eddigieknél sokkal alaposabb hatásfelmérést, körültekintőbb elemzést igényelne ugyanakkor az új bányák nyitása. A hazai hidrológus kutatók régóta szükségesnek tartanák átfogó, részletes térségi hidrogeológiai modell készítését a felszín alatti vízkészletekről, és az őket érő, bonyolult hatásegyüttesről. Csak ennek segítségével lehetne igazán gondosan kiválasztani azokat a helyszíneket, ahol a legkevesebb környezeti ártalmat okozná az előidézett talajvízszint-süllyesztés (http6). 5.4. A kavicsszállító útvonalak racionalizálása A korábban említett, Bugyit elkerülő út megépítése heves vitákat eredményezett, végül természetvédelmi szempontból bizonyos mértékig sikeresnek mondhatóan zárult, hiszen nem épült meg a déli elkerülő szakasz. Ez azonban nem mondható még megnyugtató helyzetnek. A kavicsszállító teherautók sokszor nem a kijelölt útvonalalkat használják, amellyel nagyban hozzájárulnak a túzokok zavarásához. Fontos a kavicsszállító útvonal kijelölésénél a természetvédelmi, és nem csupán a gazdasági szempontok figyelembe vétele is. Olyan útvonalakra lenne tehát szükség, amely minél több bányát „lefűz”, mert így a térségnek csak adott részét érintené a folyamatos bolygatás.

68

5.5. A túzok élőhelyeinek megóvása Élőhelyein minél több szántót és gyepet természetvédelmi tulajdonba kell venni és ezeken túzokkíméleti területeket kell kialakítani. Biztosítani kell a túzok számára telelőterületet jelentő repcevetéseket, amelyeken szükség esetén gondoskodni kell a kérges hó feltöréséről. Egyes túzokos élőhelyeken szükség szerint szorgalmazni kell a varjúfélék, a róka és a kóbor kutyák állományának szabályozását. Kedvező hatású lenne, ha sikerülne fészkelési időben visszaszorítani a nehézgépek használatát. Mivel az ezekkel végzett nagysebességű munkaműveletek nagyban hozzájárulnak a talajok tömörödéséhez, és ezáltal az élőhelyek minőségének romlásához. Ezeket a gépeket célszerű lenne közepes munkasebességű, közepes gépekkel kiváltani. 5.6. Kutatás és monitoring feladatok megvalósítása Évente meg kell szervezni a tavaszi és a téli szinkronszámlálást. Ehhez minél több emberre lenne szükség, ezért fontos tényező az önkéntesek bevonása a számlálásokba. Fontos, hogy ne csak a turisták ismerkedjenek meg a LIFE programmal (tájékoztató táblák, megfigyelő tornyok kihelyezésével), hanem a helyi lakosság, különösen az érintett gazdálkodók is. Ez utóbbi csoportok bevonása szintén alapvető jelentőségű lenne, hiszen hatékony természetvédelme nem működhet a helyiek együttműködése nélkül. Folytatni kell az adatok gyűjtését a szaporodás sikeréről, a túzokos terület használatáról és az élőhely választásáról. Tovább kell folytatni a különböző gyakorlati védelmi eljárások eredményességének vizsgálatát, illetve az új módszerek hasznosíthatóságának elemzését. Biztosítani kell a kényszerűségből mesterségesen nevelt madarak vadon élő társaik közé történő visszajuttatását. Ezeket a példányokat egyedi jelöléssel kell ellátni, és vizsgálni kell túlélési esélyeiket Monitoring feladatok 1. A túzokállomány monitoringja Az elmúlt években már sikerült megoldani, hogy az állomány monitoring során az elhullások okait is vizsgálják, amelyek nagy segítséget jelentenek abban, hogy lehessen következtetni az egyedeket veszélyeztető tényezőkre. 2. Predátor monitoring A túzokállomány szempontjából nem elég, ha csak a túzokokat ellenőrzik rendszeresen a nemzeti parkok munkatárai, hanem nyilvánvalóan szükséges a madarakra potenciális veszélyt jelentő ragadozók állományának nyomon követése is. A feladat megoldása azonban csal elvben tűnik könnyen kivitelezhetőnek, a gyakorlatban már jóval munka-és energiaigényesebb. A túzokfészkekre a legnagyobb veszélyt a ragadozó

69

madarak, a varjak, a róka, a borz és a környékbeli kutyák támadásai és fosztogatásai jelentik. A ragadozó madarak közül, a réti héja szokott jelentős károkat okozni, azonban e faj monitoringja könnyen megoldható. Azonban jóval nagyobb problémát jelent, pl. a kóbor kutyák megfigyelése, azonosítása, nem is említve a nagy létszámú varjúcsapatokat. 3. Élőhely monitoring Ez szintén problémás feladat szokott lenni, sőt az áprilisi felmérés gyakorlatilag kivitelezhetetlen. Ennek legfőbb oka a tavaszi mezőgazdasági munkákban keresendő, hiszen alapvetően ezek változtatják meg az élőhelyeket, a szántóföldi kultúrák évente változnak. Ebben az időszakban a leggyakoribbak a területátalakító beavatkozások, vagyis szinte lehetetlen pontos képet adni az élőhelyek állapotáról. A helyzetet az is nehezíti, hogy a fészkeknek is legtöbbször csak a feltételezett helye ismert, tehát nem lehet pontosan megmondani, hol lenne szükség az élőhelyek további védelmére vagy zavartalanságának megőrzésére. Hiszen feltételezések alapján nem lehet a gazdálkodóknak jövedelemkiesést okozni. 4. Veszélyeztető tényezők feltárása 5.7. Szakszerű gyepgazdálkodás A szakszerű gyepgazdálkodás elengedhetetlen az egyébként is lecsökkent méretű gyepek fenntartásához. Ehhez mindenképpen fontos, hogy a terület adottságoknak megfelelő legeltetési módot válasszák a gazdálkodók, illetve szükség lenne a jelenleg lecsökkent méretű állatállományok méretének növelésére is. A Duna-Tisza közén a homokbuckákon elsősorban juhot, a homokpusztákon szarvasmarhát legeltettek. Ez kedvez a mozaikos szerkezet kialakulásának, amely sok fajnak, köztük a túzoknak is élőhelyet biztosít. Leginkábba művelés (elsősorban a legeltetés) felhagyása és az ezt követő elgyomosodás, becserjésedés, majd beerdősülés veszélyezteti e társulásokat. A nem őshonos fajokkal (akác, fekete fenyő) történő erdősítés támogatása sem kedvez a homoki gyepek fennmaradásának. Emellett fontos az agresszív, tájidegen fajok visszaszorítása. Ezek közül a térségben főleg a selyemkóró, a bálványfa és ezüstfa jelentenek nagy problémát. A szintén nagy területet elfoglaló szikesek speciális kezelést igényelnek. A mezőgazdasági művelés felhagyása ezeknél is az állapotuk leromlásával jár. A túzok számára is kedvező, ha élőhelyét időnként legeltetik (persze nem a fészkelési időszakban), hiszen nem szereti a túl magas fűvel borított részeket. A szikesek számára legkedvezőbb a juhokkal, kecskékkel történő tereléses legeltetés. A szolonyeces szikesek hektáronként 1 számosállat eltartására

70

alkalmasak, míg a szódás-szoloncsákos talajokon ennek kb. felével lehet számolni (http7). A legeltetés azért is nagyon fontos ezeken a szikeseken, mert az állatok ezáltal eltávolítják a területről azt a szervesanyag mennyiséget, amely felhalmozódásával a következő szukcessziós stádium felé mozdítaná el a jelenlegi állapotot. Túzokvédelmi szempontból a legideálisabb megoldást a kézi kaszálása jelentené, ahol ez megoldható. 5.8. Elektromos vezetékek földkábelekre cserélése Sajnos az elektromos vezetékek Bugyi térségében is évente követelnek madáráldozatokat. A túzok helyzete speciálisnak mondható ebből a szempontból, mivel a legtöbb madár pusztulását az áramütés okozza, amikor rátelepednek a vezetékekre. Mivel a túzok nem ül rá a vezetékekre, a pusztulás okát alapvetően nem az áramütés okozza, hanem az, hogy a madarak nekirepülnek a vezetékeknek, és a földre zuhannak. Bár az így elhullott madarak száma nem túl magas, azonban egyes helyeken döntő jelentőségű lehet, így, pl. a Hevesi-síkon, ahol 2006-ban már csak 12 egyedből állt a túzokállomány, mivel 2000-ben két öreg kakas repült vezetéknek, és ennek következtében el is pusztult.

71

6. Irodalom Alonso J. C., Lane S. J., Dawson R. (2000): Great bustards Otis tarda in Morocco: status in spring 1999 and evidence of a decline in recent decades, Oryx, p. 141-146. Antal J. (2000): Növénytermesztők zsebkönyve. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest Balassa I. (1980): Alsónémedi története és néprajza. Alsónémedi Községi Tanács VB, Alsónémedi Bankovics A., Boros E., Németh Á. K., Bíró Cs., Bankovics A. (20005): Reasons of the population increase of Great bustard (Otis tarda) in the Kiskunság (Hungary), Aquila, 163-168. p. Bocz E. (1992): Szántóföldi növénytermesztés. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest Bognár A. (1984): Pesti Frigyes kéziratos helynévtárából. Pest-megyei Művelődési Központ és Könyvtár, Szentendre Detrucios S. J. H., Carranza J. (1991): Timing, Structure and functions of the courtship display in male great bustard. Ornis scandinavica 22, p. 360-366. Czagányi L. (2000): Bugyi község története I-II. Bugyi Nagyközség Önkormányzat Eöry T., Nagy B. (1986): Így termesszünk repcét és mustárt. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest Fodor T., Nagy L., Sterbetz I. (1971): A túzok. Mezőgazdasági Kiadó Gyenes L. (1987): Magyarország megyéi-Pest. Kossuth Könyvkiadó Haraszthy L. (1984): Magyarország fészkelő madarai. Natura Kiadó Kasza S. (1998): Magyarország megyei kézikönyvei-Pest megye kézikönyve I-II., Ceba Kiadó Kovács Zs. (2006): … mint holnap egy túzok?, Vadon magazin 36. p. Lane S. J., Alonso J. C., Martin C. A. (2001): Habitat preferences of great bustard Otis tarda flocks in the arable steppes of central Spain: are potentially suitable areas unoccupied? Journal of applied ecology, p. 193-203. Lóránt M., Németh Á. (2005): LIFE - Terepi beszámoló „A túzok védelme Magyarországon” című LIFE Nature programhoz Marosi S., Somogyi S. (1980), Magyarország kistájainak katasztere. MTA Földrajztudományi Kutató Intézet, Budapest Manhart H. (1997): Prehistoric fauna in Bulgaria. Tierarztliche praxis 25, p. 15-17. Moreira F. (1999): Relationship between vegetation structure and breeding bird densities in fallow cereal steppes in Castro Verde, Porugal. Bird Study 46., p. 309-318. Novák L. (2006): Pest-Pilis-Solt vármegye népe a XVIII. században, Nagykőrös Osborne P. E., Alonso J. C., Bryant R. G. (2001): Modelling lanscape-scale habitat use using GIS and remote sensing: a case study with great bustards. Journal of applied ecology, p.458-471. Pej Zs. (2004): Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok? Beadandó dolgozat az „A világ nemzeti parkjai” című órára. Kézirat, SzIE-KTI Rakonczay Z. (1990): Vörös Könyv. A Magyarországon kipusztult és veszélyeztetett növény- és állatfajták. Akadémiai Kiadó Reiter A. S., Loupal G. (1995): A case of pox in the great bustard (Otis-tarda) of the Hansag population in Austria. Journal fur ornithologie 136, p. 221-223 Sauer F. (1995): Szárazföldi madarak. Magyar könyvklub Torzsa I. (1957): Tanulmányok a 700 éves Dabas történetéből, Dabas Községi Tanács Ujhelyi P. (2005): Élővilág enciklopédia- A Kárpát-medence állatai. Kossuth Kiadó http1: http://www.kvvm.hu/dokumentum.php?content_id=376 http 2: http://www.mme.hu/cgi-bin/cikk.pl?id=27 http 3: http://gtr2.uw.hu/150per2004.htm http 4: www.bugyiert.hu/ulesek.html http 5: http://csepel-sziget.celodin.hu/delegyhaza.htm http 6: http://www.knp.hu/content/view/606/51/ http 7: www.wwf.hu/fletoltes.php?szam=78&tipus=1

72

Tartalomjegyzék 1. Bevezetés............................................................................................................................................................. 1 2. Irodalmi áttekintés............................................................................................................................................... 3 2.1. A terület általános bemutatása ..................................................................................................................... 3 2.1.1. Földrajzi fekvés.................................................................................................................................... 3 2.1.2. Domborzati adottságok ........................................................................................................................ 3 2.1.3. Földtani adottságok.............................................................................................................................. 4 2.1.4. Éghajlat ................................................................................................................................................ 4 2.1.5. Vízrajz.................................................................................................................................................. 5 2.1.6. Növényvilág......................................................................................................................................... 5 2.1.7. Állatvilág ............................................................................................................................................. 6 2.1.8. Talajadottságok .................................................................................................................................... 6 2.2 Áttekintő a túzokról ...................................................................................................................................... 7 2.2.1. A túzok rendszertani helye................................................................................................................... 7 2.2.2. A túzok elterjedése............................................................................................................................... 7 2.2.3. A túzok állománynagysága ................................................................................................................ 10 2.2.4. A túzok leírása ................................................................................................................................... 13 2.2.5. A túzok szaporodása, költése és fészkelése ....................................................................................... 16 2.2.6. A túzok táplálkozása .......................................................................................................................... 17 2.2.6. A túzok szerepe a mezőgazdasági termelés viszonylatában............................................................... 20 2.2.7. A túzokot veszélyeztető tényezők és okai.......................................................................................... 20 2.2.8. A túzok védelme ................................................................................................................................ 24 2.3. A túzokállomány helyzete Bugyi térségében............................................................................................. 28 2.3.1 A Kiskunsági állomány alakulása (2004/2005 számlálási adatok) ..................................................... 28 2.3.2. A bugyi elkerülő út hatása a túzokállományra ................................................................................... 30 2.3.3. A LIFE túzok program hatása a térség túzokállományára ................................................................. 32 2.3.4. Az ÉTT program hatása a térség túzokállományára .......................................................................... 33 2.3.5. A túzokállomány nagyságának változása 1997 és 2006 között.......................................................... 34 2.4. Bugyi térségének gazdálkodási módjai...................................................................................................... 35 2.4.1. A gazdálkodási módok alakulása Bugyin .......................................................................................... 35 2.4.2. A gazdálkodási módok alakulása Apajon .......................................................................................... 37 2.4.3 A gazdálkodási módok alakulása Délegyházán .................................................................................. 38 2.4.4. A gazdálkodási módok alakulása Dömsödön..................................................................................... 38 2.4.5. A gazdálkodási módok alakulása Kiskunlacházán............................................................................. 39 2.4.6. A gazdálkodási módok alakulása Dabason ........................................................................................ 40 3. Anyag és módszer ............................................................................................................................................. 42 4. Eredmények....................................................................................................................................................... 43 4.1. A gazdálkodási módok elemzése ............................................................................................................... 43 4.1.1. Bugyi.................................................................................................................................................. 48 4.1.2. Apaj.................................................................................................................................................... 49 4.1.3. Délegyháza......................................................................................................................................... 49 4.1.4. Dömsöd.............................................................................................................................................. 49 4.1.5. Kiskunlacháza .................................................................................................................................... 50 4.1.6. Dabas ................................................................................................................................................. 50 4.2. A terepi tapasztalatok összefoglalása......................................................................................................... 51 4.3. A túzokállomány jelenlegi helyzetével kapcsolatos következtetések ........................................................ 53 5. Javaslatok .......................................................................................................................................................... 66 5.1. A túzok (Otis tarda) védelme Magyarországon c. LIFE program szükségessége és folytatása ........... 66 5.2. Az ÉTT program szükségessége és folytatása ...................................................................................... 67 5.3. A kavicsbányászat körültekintőbb szervezése ...................................................................................... 67 5.4. A kavicsszállító útvonalak racionalizálása............................................................................................ 68 5.5. A túzok élőhelyeinek megóvása ........................................................................................................... 69 5.6. Kutatás és monitoring feladatok megvalósítása .................................................................................... 69 5.7. Szakszerű gyepgazdálkodás.................................................................................................................. 70 5.8. Elektromos vezetékek földkábelekre cserélése ..................................................................................... 71 6. Irodalom ............................................................................................................................................................ 72 Tartalomjegyzék.................................................................................................................................................... 73

73

Nyilatkozat

Alulírott Peti Erzsébet, a Szent István Egyetem Mezőgazdasági- és Környezettudományi Kar Környezet- és Tájgazdálkodási intézetének hallgatója nyilatkozom, hogy a dolgozat saját munkám, melynek elkészítése során a felhasznált irodalmat korrekt módon, az etikai szabályok betartásával kezeltem.

Gödöllő, 2006. november 2. …………………………………….. Peti Erzsébet