A futballhuliganizmus és társadalmi környezete Európában*

Hadas: Futball és erőszak Európában

A futballhuliganizmus és társadalmi környezete Európában*

jelentés a GYISM számára

2004. június 2.

Hadas Miklós habilitált egyetemi docens BKÁE TársadalmiNem- és Kultúrakutató Központ igazgató 1093 Budapest, Fővám tér 8. e-mail: [email protected] Telefon: 217.0327

* E tanulmány nem készülhetett volna el Antal Dániel, Füzesi Péter és Rácz Márton értékes közreműködése nélkül. Munkájukat ezúton is köszönöm.

1


Tartalom 1. Bevezetés 1.1. A kutatás céljai és módszerei 1.2. A futballal kapcsolatos szurkolói magatartásformák tiszta típusai 1.2.1. A néző 1.2.2. A szurkoló 1.2.3. A rajongó 1.2.4. Az ultra 1.2.5. A huligán 1.2.6. Csőcselék / bűnözők 1.2.7. Manipulátor 1.3. A futballal kapcsolatos erőszakos magatartásformák megértését célzó társadalomtudományi megközelítések 2. Németország 2.1. A probléma azonosítása 2.2. A minta: a brémai Fan-Projekt 2.3. A Fan-Projekt mint kötelezettség 2.3.1. A FP-k munkájának kiemelt céljai 2.3.2. A FP-k feladatai 2.3.3. A FP-k létrehozásának személyi feltételei 2.3.4. A FP létrehozásának tárgyi feltételei 2.3.5. A FP-k finanszírozása 2.4. A Koordinationstelle-Fanprojekte 2.5. Egy példa: a berlini „Kick projekt”, avagy sporttal a fiatalkorú bűnözés ellen 2.6. A Nemzeti Sportbiztonsági Koncepció 2.7. A német hatás tovagyűrűzése: Belgium és Hollandia példája 3. Anglia 3.1. Néhány adat az angliai futballhuliganizmus elmúlt másfél évtizedéről 3.2. A Taylor-jelentés (1989/90) 3.2.1. A stadionok berendezését, ill. a tömeg mozgatását illető legfontosabb javaslatok: 3.2.2. A törvénykezéssel kapcsolatos legfontosabb javaslatok: 3.2.3. A jelentésnek köszönhető legfontosabb szervezeti/intézményi átalakulások 3.2.4. A taylori javaslatok finanszírozása 3.2.5. A futballal kapcsolatos törvényi szabályozás alakulása a Taylor-jelentés előtt és után 3.3. A New Labour futballpolitikája (1997-2004) 3.3.1. A Munkáspárt futballkartája 3.3.2. A „Football in the Community” scheme 3.3.3. A „Playing for Succes” projekt 3.3.4. A Football Task Force 3.3.5. A „Positive Futures” (PF) stratégiai program 3.3.6. A Football Foundation(FF) 3.3.7. A „Kick it out” kampány

2


3.4. A szurkolói érdekérvényesítés és intézményei Angliában 3.4.1. A National Federation of Football Supporters Club (NatFed) 3.4.2. A Football Supporters Association (FSA) 3.4.3. Független Supporters Association-ok 3.4.4. A futball fanzinok 3.4.5. A Supporters Direct 3.5. Két konkrét példa 3.5.1. A Leyton Orient FC közösségi programja 3.5.2. A Sheffield United SC Football Unites Racism Divides (FURD) programja 4. A mediterrán szurkolói kultúrák 4.1. Futball és ultrakultúra Dél-Európában 4.2 Az olasz ultramozgalom kialakulása és főbb jellegzetességei 4.3. Ultrák és a politika Olaszországban 4.4. Erőszak az olasz stadionokban 4.4.1. Dobálás 4.4.2. Gerillaharc a rendőrséggel 4.4.3. Szurkolók közötti szemtől-szembe összecsapás 4.4.4. Játékosok, játékvezetők, edzők, klubvezetők ellen irányuló erőszak 4.5. Az olasz rendőrség stratégiái 4.6. Az olaszországi jogi szabályozás szigorítása 4.7. Szurkolói szokások Franciaországban 4.8. Erőszak a francia stadionokban 4.9. Spanyolország: a piacosodás ára 5. A nyugat-európai futballszféra főbb szociológiai jellegzetességei az ezredforduló környékén 5.1. A futballklubok és közvetlen társadalmi környezetük 5.2. Látványfutball és globalizáció 5.3. Összegzés 6. A külföldi tapasztalatok Magyarországon hasznosítható elemei

IRODALOM, FORRÁSOK MELLÉKLETEK 1. SZ. MELLÉKLET: A STADIONOK BIZTONSÁGÁVAL KAPCSOLATOS LEGFONTOSABB RENDELETEK NÉMETORSZÁGBAN 2. SZ. MELLÉKLET: A STADIONBÓL VALÓ KITILTÁS FELTÉTELEI NÉMETORSZÁGBAN 3. SZ. MELLÉKLET: AZ AS ROMA ULTRÁINAK MANIFESZTUMA

3


1. Bevezetés 1.1. A kutatás céljai és módszerei Az európai futballhuliganizmus jelenségéről szólva joggal állíthatjuk, hogy az öreg kontinens valamennyi országában létező probléma – mégpedig nem csupán a bajnokságok legmagasabb, hanem alacsonyabb osztályaiban is. Számos példát említhetünk – miként azt az alábbiakban bőségesen meg is fogjuk tenni – a legkülönbözőbb régiókban elkövetett erőszakos cselekedetekről, illetve ezek kezelési technikáiról. Ugyanakkor az is vitathatatlan, hogy az erőszakos cselekedetek mennyisége csökken, a huligánok mindinkább kiszorulnak a stadionokból, és a kilencvenes évektől kezdve a bajnokságok, a nagy nemzetközi futballtalálkozók elsöprő többsége lényegében komolyabb rendbontás nélkül zajlik. A futballhuliganizmussal kapcsolatos állami kezdeményezésű politikákat, kezelési technikákat elsősorban aszerint érdemes osztályozni, hogy – amennyiben persze léteznek egyáltalán – a sport kapcsán keletkező erőszakot kriminalizálják-e, és elsősorban az egyidejű vagy utólagos, büntető jellegű rendőri és jogi eszközöket létesítik előnyben, vagy pedig inkább választják a társadalompolitikai eszközöket előtérbe állító stratégiákat, melyekben szociális munkások és más helyi aktorok révén megelőzni igyekeznek az eseményeket, s a fiatalok társadalmi reintegrációját tűzik ki célként. Miként az alábbiak remélhetőleg kellőképpen bizonyítják majd: tiszta modell nem létezik. A különböző európai országok sokat átvettek egymás tapasztalataiból, ugyanakkor az egyes intézkedéscsomagok a helyi társadalmi, kulturális és politikai viszonyok függvényében viszonylag gyorsan változnak. Mindazonáltal elöljáróban annyi megkockáztatható: a futballal kapcsolatos erőszakos cselekedetek típusai, ill. ezek kezelési technikái durván két nagy csoportra oszthatók. Egyik oldalon találhatók az északi országok, melyekben az állam – olykor (mint például Angliában) a civil társadalomra is támaszkodva – határozottabban igyekszik beavatkozni, a másik oldalon pedig a déli országok (mindenekelőtt Olaszország), melyekben az állam többé-kevésbé bátortalanul igyekszik konfrontálódni a jelentős, kvázi-szakszervezeti mozgalomként föllépő radikálisokkal. Egy dolog azonban egész Nyugat-Európában közös: a futballszféra egyre inkább a piac uralma alá kerül, és ebből adódóan radikálisan csökkennek a futballerőszak továbbélésének esélyei. A jelen tanulmányban – a lehetőségekhez mérten – részletesen igyekszem majd bemutatni az egyes országok gyakorlatát. Munkám egyrészt a vonatkozó szakirodalom eredményeire, másrészt tavaly nyári angliai terepmunkámra, harmadrészt az Interneten föllelhető adatokra, adatbázisokra támaszkodik (ezek 4


közül kiemelten fontos netes források voltak az alábbi olasz, ill. német szurkolói honlapok oldalai: www.tifonet.it és www.kos-fanprojekte.de). Fölhasználtam továbbá a nyugati országok mérkőzéseit látogató magyar szurkolókkal – az ún. groundhopperekkel – készített interjúkat, külföldi fanzinok (elsősorban az olasz Supertifo és a spanyol Super Hincha, illetve a francia Super Mag netes variációinak) anyagát, valamint a 3. Félidő című, kitűnő magyar nyelvű szurkolói magazin tíz évfolyamának beszámolóit. 1.2. A futballal kapcsolatos szurkolói magatartásformák tiszta típusai Ha a Nyugat-Európában manapság létező szurkolói magatartásformák ideáltipikus alcsoportjait szeretnénk fölvázolni, előre bocsátandó, hogy e csoportok 1./ tovább differenciálhatók, ill. összevonhatók; 2./ a közöttük fönnálló határok nem mindig egyértelműek, és folyamatosan változnak; 3./ bizonyos szurkolók átkerülhetnek egyik csoportból a másikba; 4./ az egyes alcsoportok tagjainak énképe (ill. a másik kategóriára vonatkozó osztályozó sémája) nem fedi az alábbi kategóriákat. A legnehezebb az ultrák és a huligánok között különbséget tenni. A tisztánlátást az is nehezíti, hogy az önmagukat “ultrának” nevező csoportok is alkothatnak huligánközösséget – és fordítva. 1. Néző: meccsekre gyakorlatilag nem jár, a találkozókat elsősorban a televízióban nézi. A sportlátvány passzív befogadója, a játék esztétikuma fontosabb számára, mint az, hogy azonosuljon valamelyik csapattal, noha ez utóbbi is könnyen előfordulhat. Bizonytalan identitású drukkernek tekinthető: esetleges szempontok alapján akár egy mérkőzés során is képes változtatni azon, hogy melyik csapatnak szurkol. Minimális az esélye, hogy rendbontások részese legyen. A legkülönbözőbb generációk és társadalmi csoportok alkotják, a nők aránya növekszik körükben (manapság mintegy 20-25%-ra tehető). A futball iránt érdeklődő népesség 90%-a tartozik ide, reklámfogyasztóként a sportipar legjelentősebb célcsoportját képezi. 2. Szurkoló: csapata hazai meccseit több-kevesebb rendszerességgel látogatja, idegenbe azonban már ritkán utazik kedvenceivel. A találkozókat a televízióban is követi. A sportlátvány némileg aktívabb fogyasztója, mint a néző; klubhűsége hangsúlyosabb számára a látványnál. Minimális az esélye, hogy a stadionban belekeveredjen valamilyen erőszakos akcióba. A klubok optimális célközönsége, nagy részük középosztályi származású bérletes, aki családja, gyermekei körében megy a stadionba – elsősorban kedvenc csapata hazai mérkőzéseire (azaz idegenbe ritkán követik a kedvenceket). A stadionokban megjelenők 80%-a tartozik ebbe a csoportba. Figyelemre méltó, hogy a nők aránya növekszik körükben (egyes csapatoknál, ill. városokban a 15-20%-ot is elérheti).

5


3. Rajongó: kedvenc csapata hazai és idegenbeli meccseit rendszeresen látogatja. A klubjához, ill. klubjának kvázi-popsztárokként imádott játékosaihoz kapcsolódó relikviákat gyűjti, azokra semmi pénzt nem sajnál. Ikongyűjtő, tárgyfétisekhez kötődik. Csapata, és főleg annak egyes játékosai iránti szeretete – mely alapvetően individuális jellegű – társadalmi azonosságtudatának fontos összetevőjét alkotja. Elképzelhető, hogy akarata ellenére – followerként, azaz másokat követő, másokhoz csapódó jelenlévőként – olykor rendbontásokba sodródik. Főleg tinédzserek tartoznak ebbe a csoportba, társadalmi származásuk heterogén, az ő körükben is növekszik a lányok aránya (10-15%). 4. Ultra: a meccseket rendszeresen a tribünökről követi, csapatát idegenbe is elkíséri. Nemcsak látni, látszani is akar. Meghatározó számára, hogy csapatának látványos módon, színházszerű vizuális és verbális kollektív rituálékat létrehozva szurkoljon. Ennek érdekében komoly anyagi, szellemi és időbeli invesztíciókra hajlandó. Gyakran egész héten a szombati meccsre készül társaival. Egy tudatosan vállalt, elsősorban olasz eredetű szimbolikus referenciarendszer, ill. szubkultúra követője és újrateremtője. Csapata iránti kötődése – mely alapvetően a tribünök kollektív magatartásformái révén fejeződik ki – társadalmi azonosságtudatának központi elemét képezi. Jelentős az esélye, hogy erőszakos akciók, rendbontások részese lesz, noha ezeket többnyire nem ő kezdeményezi. 99%-ban fiatal férfiak alkotják, akik Olaszországban olykor a stadionbéli publikum 20-25%-át, máshol 1-2%-át képezik. Az „ultras” kifejezést – az ’ultra’ szó többes számú alakját – leghitelesebben talán „túlzókként” fordíthatnánk. A kifejezés a drukkerek fanatizmusára utal. Az ultra stílus jegyei a 60-as, 70-es években alakultak ki. Ezek közül legfontosabb az egységesség, mely több területen is érvényre jut: a célokban, a közösségszervezésben, a dalok éneklése közben, a koreográfiák kivitelezésében, és természetesen a verekedésekben is. A másik alapvető elem a hűség: hűség az adott városhoz, városrészhez, a klub színeihez, és lehetőség szerint a játékosokhoz is. (Mára ez gyökeresen megváltozott: a legtöbb ultra prostituáltakhoz hasonlítja a játékosokat, akik oda mennek játszani, ahol több pénzt kapnak.) Az önmagukat az „egység” és „hűség” révén meghatározó ultrák eme identifikációjukat „szavakkal kifejezhetetlennek” tekintik. Azt mondják, mindezt csak érezni lehet, és csak azok érezhetik, akik benne vannak, részei ennek a világnak1. Egyfajta szolidaritásról beszélhetünk tehát, olyan tudat- és identitásállapotról, mely a csoport valamennyi tagjánál azonos. Sőt, még a különböző csapatok ultrái között is összekötő kapcsot jelent, különösen, ha a 1

Az AS Roma Commando Ultra Curva Sud nevű (már nem létező) csoportjának tagsági kártyáján ez a felirat állt: „Nem egy tagságitól, egy sáltól, egy meztől lesz valaki ultra, hanem az összetartozástól, a büszkeségtől, attól, hogy nem a passzív szurkolók közé akar tartozni, hanem egy csapatnak – amihez tartozunk – kiegészítő részévé. A büszkeség a mezünkért és a mindenféle biznisszel és üzletiességgel való szembefordulás. Egy olyan világgal szemben, ami egyre kevésbé képvisel minket, szabadítsd fel az ultra lelkületet, ami benned lakozik.”

6


külső világról (a rendőrségről, a médiáról, a tv előtt ülő állampolgárról), illetve az e világgal szemben egy oppozíciós logika alapján megfogalmazott saját identitáspozícióról van szó. 5. Huligán: a meccseket rendszeresen a tribünökről követi, csapatát idegenbe is elkíséri. Számára a sport, a klubhűség egy elsősorban szintén oppozíciós logika alapján megalkotott társadalmi identitás központi eleme. Eme oppozíció logikája szerint a huligán egyaránt szemben áll a tágan fölfogott társadalmi intézményrendszer egészével, valamint a legfontosabb rivális csapatok, ill. azok szurkolói által hordozott társadalmi jelentéstartalmakkal. Identitása jó eséllyel egy külvárosi, munkásgyökerű, angol mintát követő létforma, ill. szubkultúra jellegzetességeit mutatja. Számára a sportküzdelem elsősorban a (szimbolikus) háború, nem pedig a színház analógiája szerint értelmezhető. A huligánok belülről hierarchikusan tagolt, a testi erő kényszerítő ereje által strukturált, erős belső koherenciával rendelkező közösségeket alkotnak. Tevékenységük nem korlátozódik a stadionra: az általuk kezdeményezett csoportos verekedések előszeretettel zajlanak a közterületeken is. Alapvetően angol eredetű modell. A stadionban lévők maximum 1-2%-a tartozik ebbe a csoportba. Manapság az öregebb (azaz húszas – és ritkábban: harmincas – éveikben járó) huligánok az internetes honlapokon és fórumokon keresztül, továbbá mobiltelefonok fölhasználásával toborozzák, alkalmazzák és sokszor részben ki is képezik az érdeklődő 13-15 éves ifjakat, akik – bizonyítani és tesztelni igyekezvén saját, ébredező férfikésztetések hitelességét – sok mindenre képesek. E tinédzserek, akik még nem szerepelnek a rendőrségi nyilvántartásokban, megfigyelik az ellenfél huligánjainak mozgását, és mobiltelefonokon adnak jelentést vezéreiknek. Egyúttal hergelik, és saját, verekedésre készen álló „kemény magjuk” irányába terelik az ellenfél huligánjait. E fiatalok rejtőzködnek a rendőrség elől: sohasem viselik a klubszíneket, hanem terepszínű, márkás cuccokban járnak. A huligánok mostanában már egyre ritkábban jelennek meg a stadionokban, hanem – a másik huligáncsoport képviselőivel történt internetes vagy mobiltelefonos egyeztetés után – autóparkolókban, külvárosi grundokon vagy vasútállomásokon verekszenek meg egymással. Vagyis az esetek túlnyomó többségében nincs is szükség futballmeccsre annak érdekében, hogy az érintett felek összeverekedhessenek. Az Angliában bekövetkezett változások mára az egész kontinentális Európát elérték: néhány egykori skinhead már a kontinensen is – szakítva a tradicionális hajviselettel és öltözködéssel – inkább casualként2 emlegeti magát. A mai huligánok többsége néhány éve a nagy divattervező cégek ruhadarabjait hordja: körükben teljesen megszokottak a Burberry, Stone Island, Aquascutum, Fred Perry, Lacoste márkák. Ugyanakkor még mindig sok az átfedés a skinhead és a 2

A casual olyan huligán, akinél az öltözködési kód kiemelt fontossággal bír.

7


casual szubkultúrák között; mindkét csoport aktívan részt vesz a futballal kapcsolatos rasszista és erőszakos cselekedetekben. 6. Csőcselék / Bűnözők: a meccsekre viszonylag rendszeresen járnak, noha idegenbe ritkán követik a csapatokat. (Elsősorban azért nem, mert a huligánok és az ultrák igyekeznek kirekeszteni őket maguk közül.) Számukra a klubhűség kevésbé hangsúlyos. A futballmérkőzések alkalmat és ürügyet jelentenek számukra a balhézásra. Ők azok, akik a legkönnyebben áthágják a huligánok városi bandakultúrájában még olykor jelen lévő fair play-alapú bunyózás szabályait (hátulról szúrják meg késsel az ellenbanda tagját, a földön fekvő ember fejébe rúgnak, stb.). Számos olyan személy található közöttük, aki alvilági tevékenysége eszközeként igyekszik használni a tribünök népét. Szinte kizárólag tizen- és huszonéves fiúkból állnak, akik többnyire igyekeznek elvegyülni az ultrákkal és a huligánokkal. Stadionbéli jelenlétük maximum 12%-ra tehető. 7. Manipulátor: az a személy, aki elsősorban azzal a céllal jár futballmeccsre, hogy valamilyen szélsőséges politikai mozgalom számára híveket toborozzon, illetve a tribünök strukturális kényszerhelyzetét (vagyis azt a meghatározottságot, hogy egy meccs során a jelentéstartalmak egy oppozíciós helyzet összefüggésrendszerében jelennek meg3) szélsőséges ideológiák (mindenekelőtt a rasszizmus, idegengyűlölet és az antiszemitizmus) kifejezésére és propagálására használhassák fel. Ezek az ideológiák túlnyomórészt szélsőjobboldali orientációra utalnak, noha létezhetnek szélsőbalos irányultságú manipulátorok is. E többnyire magasabban iskolázott férfiak – sokszor egy előre kidolgozott politikai terv végrehajtóiként – tudatosan szivárognak be a legkülönbözőbb csapatok szurkolói közé. Stadionbéli százalékos jelenlétük statisztikailag gyakorlatilag kimutathatatlan. 1.3. A futballal kapcsolatos erőszakos magatartásformák megértését célzó társadalomtudományi megközelítések Jóllehet az ún. „futballhuliganizmus” jelensége a hatvanas években már kezdett fölbukkanni a tömegkommunikációban, ill. a futballt irányító szervezetek gondolkodásában, s az első német „fan-projektek” már 1982-ben elkezdődtek, a jelenség igazából a Heysel-stadionbéli tragédiát4, majd a Hillsboroughkatasztrófát5 követően került a szakemberek (politikusok, a futballszféra szereplői, irányítói, ill. a társadalomtudósok) érdeklődésének előterébe – mindenekelőtt Angliában, Németországban, Belgiumban és Hollandiában. 3

Hadas Miklós – Karády Viktor (1995): Futball és társadalmi identitás. Replika. 17/18 1985-ben brüsszeli Heysel-stadionban a Liverpool és a Juventus szurkolói összeverekedtek. Az összecsapásnak 39 halálos áldozata és több tucat súlyos sérültje volt. Utóbb sokan a belga rendőrség fölkészületlenségét és a stadion térszervezésének hibáit is felelőssé tették a tragédiáért. 5 ld. a Taylor-jelentésről szóló fejezetet! 4

8


A „futballhuliganizmus” jelensége elsősorban Angliában vált akuttá.6 Ennek egyik oka, hogy a szigetországban a futballstadionokon belüli, ill. azokat övező erőszak hagyományai a 19. század második felétől datálódnak, s azóta komoly történeti hagyományokkal rendelkeznek (Dunning et al. 1988). A kontinensen a jelenség a második világháborút követően kezdett elterjedni, mégpedig alapvetően angol minták alapján. Emellett a kontinensen a futballhuligánok és ultrák elsősorban a klubcsapatok mérkőzésein jelennek meg, a nemzeti válogatott találkozóin többnyire nincsenek jelen (vagy ha igen, inkább egymással vannak elfoglalva7). Angliában viszont komoly hagyományokkal bír, hogy a szurkolók nemzeti válogatottjukat a külföldi vendégszereplések alkalmával is a helyszínen bíztassák. A futballhuligánokkal és -ultrákkal foglalkozó társadalomtudományi megközelítések legfontosabb közös vonása, hogy a sport kapcsán megnyilvánuló erőszak értelmezésekor szinte minden szerző nagy hangsúlyt helyez arra, hogy ez esetben a férfiasság történeti-kulturális sajátosságainak megnyilvánulásairól beszélhetünk. Többé-kevésbé valamennyi számottevő szerző egyetért abban, hogy ebben az esetben egy nemi viselkedésminták által kondicionált, városi munkásosztályok életstílusához, életteréhez és szocializációs mintáihoz kötődő jelenség-együttesről beszélhetünk. Az ultrák és a huligánok többnyire tizen- és huszonéves munkáskörnyezetből származó fiatalok. Viszonylag jelentős körükben a munkanélküliek, ill. a „szürke gazdaságban dolgozók” aránya. Ugyanakkor előfordulhat az is (főleg az ultrák között), hogy valaki fölsőbb vagy előnyösebb társadalmi miliőből származik. A kívülállók által erőszakosnak, agresszívnek tekintett viselkedésformáik az esetek jelentős részében a rivális csoportok verbális sértegetésében, rituális jellegű viselkedésformákban nyilvánulnak meg. Viselkedésük megítélésében, értelmezésében egyáltalán nincs összhang az egyes társadalomtudósok között. A hetvenes években kezdődő első, túlnyomórészt pszichológiai orientációjú kutatások (Marsh 1970) viselkedésük rituális-szimbolikus jellegét hangsúlyozzák, azt állítva, hogy erőszak csak kivételesen, és akkor is inkább a rendfenntartók nem megfelelő közbelépésének következtében alakul ki. Az újabb szociálpszichológiai munkák (pl. Finn 1994) a csúcsélmény, a kockáztatás, a konfrontáció keresésének maszkulin szükségleteit állítják előtérbe, s ilyen értelemben a „szuperhuligánok” egyfajta addiktív jellegű viselkedési kényszeréről értekezik. Egyes szociológusok nem vitatják a szurkolói viselkedés rituális jellegét, ugyanakkor rámutatnak a jelenség hosszú előtörténetére, annak változó jellegére 6

érdekes módon a skót hagyományok egészen mások: FS1 4. old. (ld. Giulianotti, 1991) Jó adalék, hogy a 2003. októberében Budapesten lejátszott Magyarország-Lengyelország EB-selejtezőn a lengyel szurkolók inkább egymás hergelésével, mintsem csapatuk buzdításával voltak elfoglalva, s a magyar szurkolókat is tévedésből támadták meg, mivel lengyeleknek nézték őket. (v.ö.: 3. Félidő. 2003.októbernovember. 46. old.) 7

9


(Dunning et al 1988, Elias, Hadas 2003), előtérbe állítva a munkásosztályi életvitel városi terekhez kötődő, agresszív- harcos férfiasságkényszerének szocializációs hatását. E megközelítések szerint a futballcsapatok közötti csatározások szimbolikus formában jelenítik meg a rivális városi munkásközösségek, bandák, szubkulturális közösségek harcias férfikésztetéseit. Más szociológusok (pl. Taylor 1987) szkeptikusak eme érvelést illetően, mivel szerintük az erőszak munkásosztályi jellegének túlhangsúlyozása nem ad magyarázatot az európai kontinens középosztályi származású, „casual” huligánjainak erőszakos viselkedésére. Taylor szerint a felfelé mobil huligánok agresszív viselkedése éppen munkásosztályi gyökereik elvesztéséből adódó „lebegő elbizonytalanodásból” eredeztethető, mely, szerinte, táptalaja a frusztrált férfiak rasszizmusának és soviniszta individualizmusának. A futballhuligánokat vizsgáló kulturális antropológiai munkák e városi férfiszubkultúrák viselkedését részben a középosztályi distinkciókkal szembeni szimbolikus ellenállási formákként, részben pedig az autentikus munkásosztályi férfiasság legitim kifejezésének monopolizálásáért folytatott harcként fogják föl. Erre példa Garry Robson kiváló könyve (Robson 2002), melyben a délkeletlondoni Millwall csapatának huligánjai körében végzett terepmunkára támaszkodva leírja, hogyan próbálják – egyfajta etalonnak tekintett, dél-londoni harcos férfiasság nevében – férfiatlannak minősíteni, gúnyolni és nevetségessé tenni a rivális csapatok szurkolóit. Más kulturális antropológusok (Bromberger 1995, Armstrong 1997) a huliganizmus jelenségét egyfajta szégyenen, büszkeségen, megszégyenítésen alapuló, szimbólumképzésre hajlamos társadalmi drámaként, esetleg a interpretálják. Már a korai elemzések is kiemelik a média felelősségét, beszámolva arról, hogy a sportküzdelemről beszámoló újságok vagy tévétudósítások gyakran nem a játék, hanem a háború terminológiájának alkalmazásával számolnak be a labdarúgó-mérkőzésekről. Ez az állítás fokozottan érvényes a szembenálló huligáncsoportok konfliktusairól tudósító média-beszámolókra. Angol elemzések arról is beszámoltak, hogy a nyolcvanas években a szigetországi bulvársajtó előszeretettel alkalmazott negatív konnotációkkal bíró nemzeti sztereotípiákat más nemzetek kapcsán (francia: béka; spanyol: dagos, német: Krauts), melyet a tribünök népe előszeretettel vett át. Emellett a Heyselstadionbéli esetet követően a botrányújságírás vitathatatlanul előtérbe állította és fölnagyította a huliganizmus jelenségét – előszeretettel foglalkozva, mintegy önbeteljesítő jóslatként – az egyes összecsapások kapcsán a szurkolók viselkedéséből fakadó esetleges kockázatokkal. Hasonló hatást váltottak ki a

10


„szurkolói vandalizmussal” kapcsolatos, sokszor ismételt képek a tévéhíradókban.8

2. Németország 2.1. A probléma azonosítása Németországban a nyolcvanas évek elején gyorsulnak föl a futballhuliganizmus problémájának kezelésére irányuló törekvések. 1981-ben a Szövetségi Belügyminisztérium megbízást ad egy tanulmány elkészítésére, mely a stadionbéli erőszak megfékezésével kapcsolatos javaslatokat vár a szakemberektől. A tanulmány készítői elsősorban a prevenció fontosságát hangsúlyozzák, és szociális munkások, szociálpedagógusok bevonását ajánlják, egyúttal igyekezvén kidolgozni a klubok, az iskolák és a szurkolói csoportok közötti együttműködés föltételeinek kereteit is. Emellett azt javasolják, hogy semmiféle fegyverként használható tárgyat és alkoholt ne lehessen bevinni a meccsekre; s hogy a visszaesőket ki lehessen tiltani a stadionokból, ill. arra lehessen kötelezni őket, hogy a mérkőzések alatt a rendőrségen tartózkodjanak. A szerzők a szurkolókat veszélyességük alapján három kategóriába sorolják: - A: átlagos, közrendre nézve veszélytelen szurkolók; - B: ultrák vagy „Kutten Fan”-ok, akik részt vehetnek ugyan erőszakos megnyilvánulásokban, de alapvetően kezelhetők, együttműködésre készek; - C: huligánok, azaz olyan személyek, akik elsősorban a verekedések és a konfrontációk keresése végett jelennek meg a stadionokban. A javaslattévők szerint az A-kategóriás szurkolókkal a kluboknak és a szervezőknek kell foglalkozniuk, a szociális munkásokra tartoznának a B és C-kategóriások. A szociális munkásoknak az a feladatuk, hogy lehetőség szerint megakadályozzák, hogy B-kategóriásokból C-sek váljanak, ill. hogy elősegítsék a C-kategóriások B-sekké szelídülését. Végül a rendőrség kompetenciájába tartoznának a leginkább kezelhetetlen, C-kategóriás huligánok. A tanulmány készítői emellett az is javasolják: elő kell segíteni, hogy a média ne szenzációhajhász módon viszonyuljon az erőszakos eseményekhez, hanem inkább a pozitív példák fölmutatására törekedjék. Egyúttal arra is fölhívják a figyelmet, hogy a kemény rendőri intézkedések jelentős kockázattal bírnak, ugyanis hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a huligánok és a rendőrök között egy mind durvábbá váló erőszakspirál alakuljon ki, mely ráadásul azt is elősegítheti, 8

Számos Internetes honlapon hetekig tartotta magát a hír, hogy az 1998-as párizsi VB-n az egyik német tévécsatorna operatőre bíztatta egy „jó kis balhézásra” az angol szurkolókat, s állítólag ennek lett az eredménye egy francia rendőr súlyos sebesülése.

11


hogy a huligánok elháríthassák magukról a felelősséget, ahelyett, hogy racionális, felelősségteljes és belátó módon maguk tennének kísérletet életük tervezésére, irányítására. Az események újabb lendületet vesznek, amikor 1982-ben a hamburgi és brémai szurkolók összecsapása egy fiatalember halálát eredményezi. Egyre hangsúlyosabban fogalmazódik meg az a törekvés, hogy a problémák kezelésében ne a represszív, hanem a preventív intézkedések kerüljenek előtérbe, mivel – úgymond — ily módon a fiatalok sokkal nagyobb eséllyel, ráadásul hosszú távon is integrálhatók lehetnek a társadalomba. E fölfogás szerint a huliganizmus nem írható kizárólagosan sem a társadalmi kirekesztődés, sem a politikai extrémizmus számlájára, hanem sokkal inkább egy szocializációs mechanizmusok által meghatározott, életkori sajátosságként fölfogható kaland-, kockázat- és élményirányult identifikáció keresési jelenségként ragadható meg. Ebből adódóan a szociálpedagógusok munkája elsősorban a (potenciális és tényleges) huligánok mindennapi életvitelének beszabályozását, és a legitim kalandok, kockázatok és élmények, szórakozások instrumentális elérését igyekszik elősegíteni. Végső céljuk, hogy az egykori huligánok ki tudjanak lépni a „huligánkarrier” lehetséges csapdáiból. 2.2. A minta: a brémai Fan-Projekt A Fan Projektek története a 1982-ben kezdődik, amikor egy szociális munkáshallgatókból álló egyetemista csoport tanáruk, Narciss Göbbel vezetésével tevékenykedni kezd a Brémai Ifjúsági Sportegyesület (Bremer Sportjugend) keretein belül. A Fan-Projekt (FP) célja a fiatalkorú és fiatal felnőtt futballrajongókkal folytatott szociálpszichológiai, pedagógiai megalapozottságú preventív szociális munka. A Fan-projekt három év múlva jogilag leválik a Bremer Sportjugend-ről, és önálló egyesületként létezik tovább. 1989-től két állandó munkatárssal működik, akik mellé 1993-ban még egy munkatársat vesznek föl. Jelenleg a civil szervezetként működő Fan-Projektnek harminc tagja van. Munkájuk elsősorban az alábbi tevékenységi körökből áll: - a szurkolói csoportok stadionon belüli kísérése, felügyelete; - szabadidős és továbbképző programok szervezése a futballrajongók számára; - közvetítés és konfliktusmegoldás a „szurkolók világa” és a „felnőtt világ” (rendőrség, rendezők, sportklubok, média, stb.) között; - a futballrajongók önszerveződésének segítése (Fanzinok, bulik, rendezvények); - az egyéni problémák segítése. A FP 1982-től eleinte a brémai sporthivatal épületében működik, majd 1997ben a Weser-stadion átalakításakor annak keleti kanyarjában – több más civil 12


szervezettel (pl. a szurkolói csoportok ernyőszervezetével) együtt – új helyiségeket kapnak, és közösen szurkolói centrumot alakítanak ki, ahol az úgynevezett „OstkurvenSaal”-ban nagyobb méretű rendezvények, pl. koncertek megrendezésére is lehetőség van (a terem kb. 200 fő befogadására alkalmas). A szurkolói központban (Fan Zentrum) a különböző civil szervezetek és kezdeményezések irodái mellett konyha és műhely is rendelkezésükre áll. Jellemző, hogy a brémai szurkolók önkéntes fizikai munkával is részt vesznek a Weser-stadion átépítésében. A Fan-Projekt mellett a következő civil kezdeményezések kapnak helyet a brémai stadionban: - OstKurvenGruppe-szurkolói csoport; - Mädchengruppe (a futball iránt érdeklődő 15 és 25 év közti lányok és fiatalasszonyok csoportjai), melynek tagai hetente egyszer találkoznak; - a Bréma-futballcsapat Fan-clubjainak ernyőszervezete (Dachverband Bremer Fan-Clubs); - a PICO (a szurkolók által készített fanzine) szerkesztősége; - az Eastside látványcsoport. 2.3. A Fan-Projekt mint kötelezettség A Németországban elfogadott protokollnak megfelelően – a brémai mintájára – Fan-Projektet kell létesíteni minden olyan városban, amelynek csapata a Bundesliga első osztályában játszik, valamint azokban a városokban, ahol jelentős szurkolói közösségek léteznek, illetve korábban már előfordultak futballal kapcsolatos erőszakos cselekmények. Jelenleg – a legutóbbi, 2003-as adatok alapján – 33 Fan-Projekt létezik Németországban. A FP-knek az egyesületek és a szurkolók együttműködése révén kell megvalósulniuk. Az FP dolgozóinak segíteniük kell a futballszurkolói ifjúsági csoportokban kialakuló megfelelő viselkedésmintákat, önkifejezési formákat, kulturális és nevelési célokat kell nyújtaniuk, a lehetőségek szerint minimalizálva a tevékenységek potenciálisan erőszakos, ill. erőszakot kiváltó jellegét. 2.3.1. A FP-k munkájának kiemelt céljai: - az erőszak megszüntetése, minimalizálása: bevezetés az erőszakmentes konfliktusmegoldásba, önszabályozó mechanizmusok kialakítása az erőszak megakadályozására; - a szélsőséges viselkedésminták megszelídítése, leépítése – pl. a veszélyeztetettek kiemelésével és új szerepbe történő helyezésével; - az önértékelés megszilárdítása a futballrajongók körében; - a klubhoz való kötődés erősítése a szurkolók körében. 13


2.3.2. A FP-k feladatai: - részvétel a szurkolók szabadidős tevékenységében; a szurkolók önszerveződésének segítése; - találkozók szervezése; - képzések és beszélgetések szervezése a fiatalok, és az úgynevezett felnőtt intézmények (pl. rendőrség, média vagy a hatóságok közt); - szabadidős programok szervezése; - együttműködés egyéb tanácsadó szervekkel; - a helyi szubkultúrák eseményeinek dokumentációja; - a nyilvánosság alakítása: az FP munkájának bemutatása (pl. az iskolákban); - részvétel a helyi Sportbiztonsági Bizottság ülésein. Az FP-k működhetnek a helyi önkormányzat, egy másik civil szervezet, vagy saját civil szervezet keretei közt. Az FP megalakításakor létre kell hozni egy tanácsadó szervet, amelyben részt kell, hogy vegyenek a rendőrség, a bíróság, az egyesület, az önkormányzat, a helyi szurkolói csoportok (és adott esetben más szervezetek) képviselői. Fontos, hogy ezek a szervezetek komolyan vegyék az FP munkáját, s hogy viszonyuk a bizalmon alapuljon! 2.3.3. A FP-k létrehozásának személyi feltételei: Az FP kialakításának mindig a sajátos, egyedi körülményekhez kell igazodniuk. Alapszabály, hogy keretein belül teljes munkaidőben három szakképzett munkaerő, továbbá egy ügyintéző dolgozzon. Az FP-nél foglalkoztatott munkaerőnek rendelkeznie kell pedagógiai vagy szociális diplomával, valamint a sport- és fiatalok körében végzett szociális munkatapasztalattal. Emellett folyamatos továbbképzéseken és szupervíziókon kell részt vennie. 2.3.4. Az FP létrehozásának tárgyi feltételei: Az FP-nek rendelkeznie kell egy szurkolók számára jól megközelíthető (belvárosi, vagy az adott kerületben működő) székhellyel, amely a szurkolók számára a „nyitott ajtók politikáját” folytatja, s amelyben a megfelelő technikai fölszereléssel ellátott irodahelyiség, továbbá közösségi rendezvényterem, szertár és oktatóterem is található. Az FP felszereléséhez a protokoll előírja még egy kilenc személyes minibusz, továbbá különböző táborozási eszközök (sátrak, hálózsákok, különböző kemping- és sportfelszerelések) meglétét is. Emellett anyagi eszközök biztosítását írja elő projektek, képzések, a nyilvánosságteremtés (azaz a médiában a szurkolókról kialakult kép differenciálása), valamint továbbképzések és szupervíziók számára.

14


2.3.5. Az FP-k finanszírozása Az Fan-Projektek anyagi föltételeinek biztosítása úgynevezett „harmadfinanszírozásos rendszerben” valósul meg. A költségek egy-egy harmadát viseli az adott tartomány, az adott város, valamint az adott klub. 2003. májusában az FP-knek nyújtott összes évi támogatás összege 153.390 euró egy első ligás csapat; 92.034 euró egy második ligás csapat; 76.695 euró egy regionális ligában szereplő csapat esetében (ez oszlik háromfelé). 2.4. A Koordinationstelle-Fanprojekte A szövetségi kormány – a sportminisztérium égisze alatt – 1989-ben létrehozza a FAN-Projekt Munkacsoportot (BAG), azzal a céllal, hogy összehangolja a tartományok, a labdarúgó szövetség, a klubok és a szurkolók tevékenységét. A BAG-nak eleinte a legfontosabb célja annak elősegítése, hogy a jelentős nemzetközi sporteseményeken (EB-ken, VB-ken) szurkolói érdekképviseletet lásson el, ún. „szurkolói követségeket” létesítsenek. 1993-ban a BAG-ból – frankfurti székhellyel – három főállású munkatárssal külön szervezetet hoznak létre a Deutsches Sportjugend (DSJ) keretein belül. Ez a KoordinationstelleFanprojekte, mely költségeinek 2/3-át az Ifjúsági és Nőügyi Szövetségi Minisztérium, egyharmadát pedig a Német Labdarúgó Szövetség fedezi. Feladatai: - a szurkolókkal való szociális munka új koncepcióinak kidolgozása; - a továbbképzések és szupervíziók lebonyolítása; - az információáramlás biztosítása a FP-k közt; - új FP-k létrehozása, a régiek tanácsokkal való ellátása; - részvétel nemzetközi konferenciákon; - részvétel a szövetségi Sportbiztonsági üléseken, különös tekintettel a Nemzeti Sportbiztonsági Koncepció kapcsán fölmerülő feladatokra; - nyilvánosságteremtés, a médiában a szurkolókról kialakult kép differenciálása; - együttműködés a Német Futballszövetséggel, különös tekintettel a nemzetközi mérkőzésekre és a nagy nemzetközi sporteseményekre (a jelenlegi portugáliai EB-re is nagy erőkkel vonulnak ki a német FanProjektek képviselői). 2.5. Egy példa: a berlini „Kick projekt”, avagy sporttal a fiatalkorú bűnözés ellen A Kick Projekt (KICK-Sport gegen Jugenddelinquenz) 1991-ben indult el Berlin Kreuzberg kerületében kísérletként, és 1993-ban már Prenzlauerberg és Marzahn kerületekben is működni kezdett. A helyszínek kiválasztásában a fő

15


szempont a fiatalkorú bűnelkövetők mennyiségének kerületi aránya volt. A projekt beindulása előtt ugyanis egyértelműen növekedett a 14-19 éves korosztályban a bűnelkövetők száma. A program célja ezért az volt, hogy a veszélyeztetett fiatalok körében prevenciós munkát végezzenek, melynek keretében a fiatalok számára tanácsadói és nevelő-felügyelői segítséget nyújthatnak. A program a berlini szenátus, a helyi belügyi kormányzat és a rendőrség, valamint az „Unabhängigen Komission gegen Gewalt” nevű civil szervezet támogatásával indult be. Az elsődleges célcsoportot a bűnelkövető vagy veszélyeztetett fiatalok képezték, de a résztvevők törekedtek más fiatalok bevonására is – a szociális integráció elősegítése érdekében. A terepmunka alapján a szociálpedagógusok fő bűnelkövetési okokként az unalmat, a nem tárgyirányult haragot és a perspektívátlanságot jelölték meg. Ebből fakadóan sportprogramok és más szabadidős programok szervezésével igyekeztek tartalmassá tenni a célcsoportba tartozó fiatalok mindennapjait. A program egyik legfőbb előnye volt, hogy a sportprogramok révén a tanácsadó szociális munkások tulajdonképpen „házhoz mentek”, s így könnyebben lebomlottak az irodai szociális tanácsadás során sokszor fölépülő falak. A program során három fő segítési mód különült el: 1./ a tanácsadás; 2./ a nevelő-felügyelet, amely jelenthetett egyéni foglalkozást (például segítségnyújtást a munka- és lakáskeresésben, a hatóságokkal, egészségügyi szervezetekkel, drogkezelő helyekkel való kapcsolattartásban, az iskolai problémák kezelésében), valamint csoportos foglalkozásokat (szabadidősport, versenyek, projektmunkák, kirándulások szervezése). A program révén kikristályosodtak a Fan-Projektek, valamint a rendőrség munkatársainak eltérő stratégiáiból fakadó nézeteltérések. Következésképpen kölcsönösen elfogadottá vált a rendőrség és a szociális munkások közötti folyamatos dialógus igénye, és ennek köszönhetően a másik jobb és könnyebb megértésének szükségessége. Egyértelmű lett az is, hogy a két szakmának alapvetően más a problémaorientációja. Míg ugyanis a rendőrök többnyire elkövetés-orientáltan közelítik meg a problémákat, azaz tevékenységük során – a „vádlottak” vagy „bűnelkövetők” jogait és érdekeit sokszor megsértve – a prevenció szükségességét nem vagy csak mellékesen és kivételesen fogalmazzák meg, addig a szociális munkások kliensorientáltak, azaz elsősorban áldozatnak, nem pedig „vádlottaknak” és „bűnelkövetőknek” tekintik a fiatalokat, és tevékenységük során e fiatalok érdekeit és jogait tartják szem előtt. A Kick-Projekt fölszínre hozta azt is, hogy a szociális munkások és a rendőrség jogi kötelezettségei összeütközésbe kerülhetnek, hiszen a rendőr a klienssel szembeni diszkréciós kötelezettségét nem tarthatja be a jogi szabályozás miatt, s ez rendkívüli mértékben megnehezíti és ellehetetlenítheti a klienssel való 16


bizalmas viszony kialakítását. A rendőrnek ugyanis kötelessége a feltárt bűnesetekben büntetőeljárást kezdeményezni. Az is egyértelművé vált, hogy a szociális munkás nem lehet a rendőrség meghosszabbított jobb keze. Kívánatos követelménynek bizonyult az is, hogy a rendőrség és a szociális munkások közötti egyeztetések során mindkét oldalról minden alkalommal azonos kontaktszemélyek közvetítsenek. A közös munka során sikerült rögzíteniük a mindenki által elfogadott, alapvető minimum célkitűzéseket, nevezetesen, hogy mindkét szervezet alapvető célja a veszélyeztetett fiatalok bűnözővé válásának megakadályozása. 2.6. A Nemzeti Sportbiztonsági Koncepció 1990-ben a belügyminiszter kezdeményezi a Nemzeti Sportbiztonsági Koncepció (NSK) (Nationales Konzept Sport und Sicherheit) kidolgozását, melynek keretében igyekeznek átfogó intézkedéseket hozni a futballhuliganizmus kezelésére, célként jelölvén meg egy országos Fan-Projekt (FP) hálózat kialakítását. Az NSK munkacsoport formában működik, tagjai: - a Német Futballszövetség (Deutscher Fussballbund-DFB) - a Német Sportszövetség (Deutscher Sportbund DSB) ennek ifjúsági szervezete a Deutsches Sportjugend - amely regionális szervezetekkel rendelkezik (pl. a brémai); - a tartományi belügyminiszterek konferenciája; - a tartományi ifjúsági miniszterek konferenciája; - a tartományi sportminiszterek konferenciája; - a Német Szövetségi Belügyminisztérium (Bundesministerium für Innen); - a Német Szövetségi Ifjúsági és Nőügyi minisztérium (Bundesministerium Für Frauen und Jugend). Az NSK cselekvési területei: - a futballrajongók felügyeletének megszervezése, ill. a szurkolókkal kapcsolatos szociális munka megvalósítása a Fan-Projektek hálózatán keresztül; - a stadionok használati rendjének kialakítása, a stadionok használatára vonatkozó szövetségi szintű jogszabályok kidolgozása (pl. mit lehet bevinni a stadionokba, és mit nem), ill. a hatóságok számára jogszabályban rögzített hatékony eszközök nyújtása, amelynek révén fölléphetnek a stadion rendjének betartatása érdekében; (!) - az alapvető irányelvek kidolgozása a stadionrendészeti szabályok kialakításában; - egységes standard kidolgozása, amely szabályozza a biztonságos stadionépítés, ill. -üzemeltetés módozatait; 17


- a munkába résztvevő szervek együttműködési kereteinek kialakítása; - a stadiontilalom hatókörének kiterjesztése. (ld. az 1. és 2. sz. mellékletet! Mindenképpen a Fan-Projektek pozitív hatásaként értelmezhető, hogy 1./ a szociális munkásoknak többnyire sikerül bizalmi viszonyt kiépíteni a szurkolókkal, és ezáltal képesek közvetítő szerepük ellátására; 2./ tanácsadókként elfogadják őket az önkormányzatok és a politikusok is; 3./ a szociális munkások ahhoz is hozzájárulnak, hogy a szurkolók pontosabb és egészségesebb önképet alakítsanak ki magukról, s hogy ezáltal könnyebben integrálódjanak a társadalomba. Ugyanakkor az egyes Fan-Projektek hatékonysága nagy mértékben függ az ott dolgozó szociális munkások rátermettségétől és kapcsolatteremtő készségétől. Egy 2000-ben készült kutatás a Fan Projektek munkájában a legnagyobb problémaként azt jelölte meg, hogy egyes szociális munkások (sok esetben abból adódóan, hogy nem rendelkeznek megfelelő ismeretekkel a futballról) nem képesek megtalálni a hangot a szurkolókkal. Ebben áthidaló megoldást jelentenek az ún. „Fan für Fans” projektek, amelyekben volt szurkolók és volt huligánok dolgoznak az FP-n belül, jól kiegészítve a szakképzett szociális munkások tevékenységét. Megfogalmazódott egy a szociális munka professzionalizálódását segítő belső minősítő rendszer kidolgozásának szükségessége is. Nehezebb kérdés, hogy mennyire tudnak hatékonyak lenni az erőszak megfékezésében és a szélsőséges orientációk kialakulásában, különösen annak fényében, hogy az utóbbi években nőtt a szélsőséges megnyilvánulások mennyisége a német futballszurkolók körében. Ugyanakkor az is tény, hogy az erőszakos események visszavezethetők a Németországban végbement össztársadalmi folyamatokra: a berlini fal leomlására, a létbizonytalanság és a munkanélküliség növekedésére – különösen a volt NDK-s tartományokban. Egyértelmű, hogy ezek a strukturális változások messze túlmutatnak az egyes Fan-Projektek hatókörén. 2.7. A német hatás tovagyűrűzése: Belgium és Hollandia példája A német modell pozitív elemei közé tartozik az is, hogy képes volt az ország határain kívül is példaként szolgálni. Belgiumban például – ahol, talán mondani sem kell, a Heysel-tragédia hatása talán a legerőteljesebb volt – 1985-ben az ún. Margotte-bizottság javaslatára egy sportrendezvények biztonságával foglalkozó permanens bizottságot hoznak létre. Ennek köszönhetően a Walgrave-bizottság (vezetője egy kriminológusprofesszor) 1988-ban megfogalmazza a belga huligánellenes politika alapelemeit. Ezek szerint a „sider”-ek – a huligánok és ultrák belga megfelelői – által elkövetett erőszakos cselekedetek mindenekelőtt e fiatalok társadalmi és egyéni törékenységének, hátrányos helyzetének 18


számlájára írhatók. Ezért – így a Walgrave-jelentés – velük kapcsolatban a represszív intézkedések helyett a megelőző célzattal végzett szociális munka a legszerencsésebb stratégia. A jelentés hatására – a megfelelő (re)integrációs politikát kidolgozandó – a belügyminiszter mellé kineveznek egy kutatókból és szociális munkásokból álló tanácsadó csoportot. 1994-ben a Belügyminisztériumban pedig egy „megelőzéspolitikai” stratégiák kidolgozását végző külön osztályt hoznak létre! A belga gyakorlatban bevetté válik az ún. „fan-coaching” intézménye, mely a németországihoz kísértetiesen hasonló struktúrák keretei között működik. A finanszírozást tekintve annyi az eltérés a német modellhez képest, hogy Belgiumban a Belügyminisztérium, a városok és a klubok mellett a Baudouin Király Alapítvány is részt vesz a projektek támogatásában. 1992-től az állam fizeti a szociális munkások bérét, a városok és a klubok pedig az infrastruktúrát szolgáltatják. A hollandiai modell is számos elemet kölcsönöz a némettől, noha nem hiányoznak belőle az eredeti elképzelések sem – különösen a korlátozórepresszív intézkedéseket illetően. Itt is a nyolcvanas évek elején irányul a figyelem a futballhuliganizmusra: 1981-ben készül el az első hivatalos jelentés, mely egyrészt az alkoholtartalmú italok stadionbéli árusításának megtiltását, másrészt a személyi azonosítóként fölhasználható stadion-belépőkártyák, harmadrészt pedig a stadionbéli rendezők alkalmazását javasolja. 1984-ben a Roethof-bizottság jórészt támogatja a 81-es javaslatokat, de nagyobb hangsúlyt helyez a stadionbéli ellenőrzésre, továbbá a megelőzés fontosságára. A Heysel-tragédiát követően aztán Hollandiában is fölpörögnek az események: a belügyminiszter egy minisztériumközi állandó munkacsoport megalakítására tesz javaslatot, melyben helyet kapnak a belügyi, az igazságügyi, a közlekedési, a szociális és a sportminisztérium magas rangú tisztviselői, továbbá a polgármesterek, a rendőrség, az ügyészség, valamint a vasúti és közúti magánés állami vállalatok, továbbá a labdarúgó szövetség és stadiontulajdonosok képviselői. A bizottság fölkérésére született 1985-ös jelentés hét témacsoport köré szervezi javaslatait (de Graaf): 1. Információáramlás. A szerzők szükségesnek tartják, hogy az állam, a sportirányítás és a média képviselői között folyamatos információcsere történjék a huliganizmus elburjánzásának megakadályozása érdekében. 2. A szurkolók / fiatalok. A javaslat kidolgozói a megelőzés, valamint a szurkolók egyes csoportjai közötti differenciálás fontosságát hangsúlyozzák. A jelentés megállapítja, hogy a szurkolók túlnyomó többsége visszautasítja az erőszakos viselkedésformákat, következésképpen velük kapcsolatban a kluboknak kereskedelmi stratégiákat kívánatos alkalmazni. A huligánokkal kapcsolatban – német mintára – szociális munkások bevonását javasolják.

19


3. Biztonsági előírások. Javasolják, hogy mindenhol fogadják el az egységes biztonsági előírásokat, melynek meghatározó eleme a szurkolói belépőkártyák intézményesítése, mely – sikeres bevezetését követően – fokozatosan kötelezővé kell, hogy váljon valamennyi kockázattal járó mérkőzés szurkolói számára. 4. Szállítás. A vasúttal utazó szurkolók ellenőrzését – a szurkolókkal és a rendőrséggel együttműködve – a futballkluboknak kell vállalniuk. 5. Alkohol. Nem csupán a stadionokban, hanem az szurkolókat szállító vonatokon is meg kell tiltani a szeszesitalok árusítását. Nagy kockázattal járó mérkőzések esetében a stadionok környékén is meg kell tiltani az alkohol árusítását. 6. Elnyomó / megtorló intézkedések. Jóllehet a jelentés aláhúzza, hogy represszív intézkedések csak a végső megoldást jelenthetik, és a további erőszakos akciók megelőzését kell szolgálniuk, a készítők javasolják a letartóztatások számának növelését; a letartóztatásokat követő jogi-bürokratikus procedúrák lerövidítését, az erőszakos cselekedetekkel kapcsolatos tűrésküszöb egységesítését. Emellett a jelentés tanácsosnak tartja, hogy 1987-88-tól kezdve videokamera-rendszerrel lássák el a stadionokat. 7. Érdekegyeztetés. A jelentés egy permanens érdekegyeztető fórum megteremtését is javasolja a központi kormány, a helyi közigazgatás a rendőrség, az ügyészség, a szállítási vállalatok és a labdarúgó szövetség képviselőinek részvételével. A holland kormány előírja, hogy a klubok felelősséggel tartoznak a stadionban – ill. az oda történő utazás során – történő eseményekért. Ugyanakkor megteremti a rendezők egységes képzésének föltételeit. A videokamerák ellenőrzésével a rendőrséget bízza meg, ám a rendőröknek csak akkor van joguk közbeavatkozni, ha a klub által delegált rendezők képtelenek eljárni. E modellben fontos a megelőző intézkedések alkalmazása is, melynek alapja a klubok és szurkolóik közötti bizalmi kapcsolat. 1983-tól kezdve a Holland Labdarúgó Szövetségen belül létrejön egy biztonsági osztály, melynek egyik legfontosabb feladata, hogy a Szövetségbe tartozó klubokba főállású biztonsági tiszteket delegáljon, akiknek elsődleges feladata a huliganizmus megelőzését célzó intézkedések összehangolása. Ez az intézkedés – mint majd látni fogjuk – erőteljesen hasonlít az Angliában alkalmazott gyakorlatra.

20


3. Anglia 3.1. Néhány adat az angliai futballhuliganizmus elmúlt másfél évtizedéről A 2001/2002-es szezonban a futballal kapcsolatos erőszakos cselekedetek miatt 4.035 személyt tartóztattak le Angliában. A 2002/2003-as szezonban ez a szám 4.793-ra emelkedett. Hangsúlyozandó ugyanakkor, hogy a letartóztatások túlnyomó része stadionon kívüli rendbontások (üvegbetörés, verekedés, járókelők provokálása, rendőrök hergelése, droghasználat, jegyhamisítás, stb.) miatt történt. Jellemző adat, hogy a pályára történő berohanás miatt mindössze 257, ill. 333 személyt, rasszista szlogenek skandálása miatt csak 47, ill. 74 főt tartóztattak le a két utóbbi szezonban. A tárgyak pályára történő bedobása miatti letartóztatások száma pedig egyértelműen csökkent (85-ról 69-re). Tény viszont, hogy a pályákról kitiltott huligánok száma több mint 50%-kal emelkedett az utóbbi évben: míg 2002. augusztusában 1.149 személy volt kitiltva a stadionokból, addig az idei szezon augusztus 16-iki kezdetére ez a szám 1.794re nőtt. 2003. augusztus 18-án ezért a kormány bejelentette, hogy ebben a szezonban a rendőrség plusz ötmillió fontot kap majd a huliganizmus megelőzése, ill. megfékezése érdekében. (Megjegyzendő, hogy Angliát az is megkülönbözteti a többi európai országtól, hogy míg máshol a futballhuligánok szinte kizárólag klubjaikhoz kötődnek, és ebbéli minőségükben követnek el erőszakos cselekedeteket, addig Anglia gyakorlatilag az egyetlen ország Európában, amelynek szurkolói a nemzeti válogatott külföldi mérkőzésein is komoly balhékat képesek okozni.) Tájékoztatásul álljon itt egy adatsor annak illusztrálására, hogyan is alakult az elmúlt másfél évtizedben Angliában a futballmeccsek kapcsán foganatosított letartóztatások száma: 1986/87 1988/89 1990/91 1992/93 1994/95 1996/97 1998/99 2000/01 2002/03

5.502 6.185 4.119 4.588 3.850 3.557 3.341 3.391 4.793

Egy premier ligás mérkőzésen manapság 25-100 rendőr van jelen, miközben az átlagos nézőszám meccsenként meghaladja a harminc ezret! A rendőröket a klubok fizetik saját költségvetésükből – körülbelül 40 font/óra/személy díjjal. A klubok által alkalmazott saját biztonságiak és rendezők száma ennek a többszöröse (ők 10-20 font közötti óradíjat kapnak, feladatuktól függően). A 21


jelentős kockázattal bíró mérkőzéseken persze jóval több rendőr is jelen lehet – ez persze sokkal többe kerül a kluboknak, amelyeknek ezért egyértelműen az az érdekük, hogy minimalizálják a jelen lévő rendőrök számát. A kockázati besoroláskor – amelyet közösen határoznak meg az érintett klubok képviselői a rendőrséggel – természetesen figyelembe veszik a vendégszurkolók várható számát, összetételét, és ezzel összefüggésben az erőszak iránti hajlandóságát, az érintett klubok elmúlt mérkőzésein történteket, a meccs jelentőségét, továbbá a titkosszolgálati eszközökkel megszerzett információkat. Közismert, hogy ma már egy igen összetett, titkosszolgálati adatokon alapuló hálózat és adatbázis áll a rendőrség és a klubok biztonsági tisztjeinek rendelkezésére, amelyben az összes korábbi rendbontás adatai, ill. a veszélyes szurkolók paraméterei megtalálhatók. Az is jól ismert tény, hogy a brit profi liga fennhatósága alá tartozó, felsőbb osztályos bajnokságokat rendező stadionokban valamennyi ülőhely videokamerák felügyelete alatt áll. Hangsúlyozandó az is, hogy – a nyolcvanas évekhez viszonyítva – a rendőrök létszáma manapság átlagosan csupán harmada a korábbi mennyiségnek. Ezzel összhangban a klubok által alkalmazott rendezők és a magánkézben lévő biztonsági cégek jelentősége folyamatosan növekszik a stadionokban. Számos kisebb klub, sőt, olykor bizonyos alacsony kockázatú esetekben premier ligás klubok is rendeznek olyan mérkőzéseket, amelyeken egyáltalán nincsenek jelen rendőrök a stadionban (legfeljebb egy tucatnyi található belőlük a stadionokon kívül, gyakorlatilag észrevétlenül). A 2001/2002-es szezonban az átlagos nézőszám 34 ezer fölött volt, szemben az előző évi 21 ezres átlaggal! Ha belegondolunk, hogy az elmúlt szezonban a 30 millió néző közül csak 4.700-at ítéltek el erőszakos megnyilvánulások miatt, azaz, hogy mérkőzésenként átlagosan két atrocitás történik (és azok is, mint láttuk, többnyire a stadionokon kívül), kijelenthetjük, hogy az utóbbi másfél évtizedben Angliában a futball kapcsán jelentkező erőszak számottevő mértékben csökkent. Ami pedig megmaradt, az lényegében kiszorult a stadionokból, és átterjedt a városi, félig-meddig nyilvános terekre. („Féligmeddig”, igen, hiszen hosszas viták folytathatók arról, milyen értelemben tekinthető nyilvános térnek egy külvárosi autóparkoló vasárnap hajnalban.) E megállapítást támasztják alá egy 2000-ben készült fölmérés adatai is, amelyek azt mutatják, hogy a rendszeresen futballmeccsre járó angol szurkolók 93 százaléka szerint a huliganizmus nem jelent komoly problémát. Mindössze 19%-uk számolt be arról, hogy szem- vagy fültanúja volt bármiféle büntethető megnyilvánulásnak (például rasszista szlogenek skandálásának). A szurkolók túlnyomó többsége a futball kapcsán legfontosabb három probléma rangsorát egyébként a következőképpen állította föl: 1. jegyárak; 2. a játék üzletiessé válása; 3. a mérkőzések kezdő időpontjának alakulása a tévéközvetítéseknek köszönhetően. 22


Élesen megfogalmazva tehát: miközben a nézőszám jelentősen emelkedett a futballmeccseken (az adatokat ld. később), az erőszakos cselekedetek aránya radikálisan csökkent. Azaz: Angliában a futballhuliganizmus jelenségét az utóbbi másfél évtizedben lényegében sikerült többé-kevésbé kezelhetővé tenni. Kérdés, hogyan jutottak el idáig! 3.2. A Taylor-jelentés (1989/90) „Nincs olyan intézkedés, amelynek köszönhetően a teljes biztonság elérhető volna a stadionokban. Mégis nagyon elégedett vagyok, hogy az ülőhelyek létesítése révén minden egyéb intézkedésnél többet tehettünk a futballmérkőzések biztonsága érdekében.” (Lord Justice Peter Taylor, 1990). Ez a Taylor-jelentés kulcsmondata, mely utal a jelentés legfontosabb gyakorlati, rövid távú következményére. Ugyanakkor a bizottság munkájának hatásai jóval összetettebbek, és évtizedes távlatban is számos vonatkozásban meghatározzák mindazt, ami a brit futball szférájában történt. A jelentés végleges változata az 1989-es Sheffield Wednesday Hillsboroughstadionjában, a Liverpool-Nottingham Forest FA-kupa elődöntő mérkőzés alatt bekövetkezett tragédiát követően készült el 1990-ben. A Hillsborough-tragédia – s ez talán ma már kevésbé közismert – a sokadik volt a nagy-britanniai futballstadionokban történt katasztrófák sorában. Igaz, ez volt a legsúlyosabb (96 halott, több száz sebesült a túlzsúfolt állóteraszon). A századforduló óta egyébként 27 halálos katasztrófa történt a brit stadionokban, amelyekben összesen 306 szurkoló vesztette életét. Valamennyiről elmondható, hogy a létesítmények rossz állapota, ill. alkalmatlansága, továbbá a tömeg kezelésének hibái együttesen vezettek a katasztrófákhoz. A második világháborút követően évente 41 millióan mentek Angliában futballmeccsekre. A következő évtizedekben lassú csökkenés vette kezdetét (27 millió volt az éves átlag a hatvanas években). A mélypont a Heysel-stadionbéli tragédiát követően állt be a nyolcvanas évek közepén – ekkor csupán évi 16.5 millió néző vett részt futballmeccseken Angliában. Ezt követően ismét emelkedni kezdett a nézőszám: a Premier Liga 1992-es megalapítását követően az éves nézőszám hamarosan ismét megközelítette a hatvanas évek átlagát. Az 1995/96-os szezonban a négy legfölső labdarúgó osztály mérkőzéseire már csaknem 22 millió jegyet váltottak, míg a 2002/03-as szezonban ez a szám már csaknem elérte a 33 milliót. Kétségtelen, hogy a nyolcvanas évek közepén az egyéb tényezők mellett – melyek közül talán legfontosabb az életstílus változása, és ebből fakadóan a szórakozási lehetőségek palettájának bővülése – a futballhuliganizmus is hozzájárult ahhoz, hogy csökkent a stadionokban a nézőszám.

23


A Taylor-jelentés föltárta, hogy nem a részeg Liverpool-huligánok okozták a tragédiát – miként azt a bulvársajtó a korábbi sztereotípiáknak megfelelően sugallta –, hanem az okok jóval összetettebbek voltak. Így például, többek között, a rendőrség is elmarasztalhatónak bizonyult egyes „műveleti hibák” elkövetésében. A jelentés arra is rámutatott, hogy a nyolcvanas években, a Hillsborough-katasztrófát megelőzően az igen erős rendőri jelenlétet, a szurkolótáborok szigorú elkülönítését, továbbá kerítések és korlátok alkalmazását vélték a stadionbéli biztonság legfőbb garanciájának. A szurkolók kvázi „börtönszerű” körülmények között voltak kénytelenek létezni. A vendégszurkolókat is körülkerítették, elszigetelték. A rendőrök – nem megfelelő fölkészültségükből adódóan – sokszor maguk provokálták a tömeget. A jelentés egyaránt bírálta továbbá (1) a brit futballszféra irányítóit; (2) a szolgáltatások és a pályák rossz minőségét; (3) a futball hivatalos szervezetei és a szurkolók közötti megfelelő kommunikáció hiányát; (4) a játékosok gyakori nem megfelelő viselkedését, mely sokszor olaj volt a tűzre; (5) az alkohol árusításának gyakorlatát a futballpályákon; (6) valamint a média eseményeket fölnagyító, hiszterizáló attitűdjét. A végleges jelentés 76 javaslatot tett. 3.2.1. A stadionok berendezését, ill. a tömeg mozgatását illető legfontosabb javaslatok: - az állóhelyek megszüntetése a stadionokban; ülőhelyek létesítése a legfelsőbb három osztályban 1994-ig, az utánuk következő két osztályban pedig 2000-ig; - a kerítések tetején nem lehetnek tüskék; - a tömeg sűrűségének monitorozása a rendezők és a rendőrök együttes részvételével; - a rendezők és rendőrök megfelelő fölkészítése; - a magas kerítések megnyitása; - valamennyi pálya biztonsági körülményeinek fölülvizsgálata; - elsősegélyhelyek létesítése a pályákon; - helyi biztonsági tanácsadó csoportok létesítése, bevonva a rendőrség, a tűzoltóság, a mentők, a szurkolók és a klubok képviselőit (az egész az FLA alá lesz rendelve) 3.2.2. A törvénykezéssel kapcsolatos legfontosabb javaslatok: - a jegyhamisítást börtönbüntetéssel sújtsák;

24


- büntető jellegű törvényeket vezessenek be néhány, futballal kapcsolatos rendbontással – mindenekelőtt a tárgyak játéktérre történő bedobálásával és a rasszista jellegű szlogenek skandálásával – kapcsolatban; - a 18 évesnél idősebb elkövetőket küldjék nevelő/átképző intézetekbe; 3.2.3. A jelentésnek köszönhető legfontosabb szervezeti/intézményi átalakulások: - a./ a Football Stadium Advisory Design Council létesítése, amely arra hivatott, hogy tanácsot adjon a pályaépítéssel és a stadionbéli biztonsággal kapcsolatos kérdésekben; - b./ a kormány létrehozza a NCIS-t, a National Criminal Intelligence Services-t, melynek keretei között 1989-ben megszületik a Football Intelligence Unit. A Taylor-jelentést követően vezetik be a stadionokban a videó megfigyelő rendszereket, amelynek segítségével gyakorlatilag minden ellenőrizhető és rögzíthető, ami a stadionokban történik. (Mindenkit megfigyelnek, nincs olyan szék, amely nem volna videó ellenőrzés alatt. Az 1991-es Football Offences Act óta szigorú eltiltás jár azért is, ha valaki örömében megy be a pályára). - c./ a Football Licencing Authority (FLA) fölállítása azzal a céllal, hogy engedélyezze, majd folyamatosan ellenőrizze a futballpályák fenti szabványoknak megfelelő biztonsági paramétereit (amelyekért természetesen a klubok tartoznak teljes felelősséggel) – a helyi hatóságokkal együttműködve, s ily módon garantálja a nézők megfelelő biztonságát és kiszolgálását; Az FLA alapelvei: - az abszolút biztonság nem létezik, ezért mindig a megfelelő biztonságot kell elérni; - a biztonság és a rend egyensúlyát meg kell teremteni; - egyértelművé kell tenni, ki felelős a biztonságért; - a biztonságnak két, egyenlő súlyú összetevője van: a tömeg(esemény)kezelés, valamint a struktúrák; - a biztonság nem teremthető meg külső kényszerek által; a felelősöknek szilárdan hinniük is kell abban, amit csinálnak; - a biztonság megteremtése nem egy pillanatra, hanem egy hosszú folyamatra vonatkozik. - az FLA oktat, tanácsol, meggyőz, nem pedig kényszerít; s bár formálisan csak a profi futballpályák ügyében illetékes, egyéb sportok, ill. sportlétesítmények kapcsán is szívesen ad tanácsokat, hiszen sokszor a problémák ugyanazok. - az FLA tisztviselői rendszeresen látogatják a stadionokat (az ország régiók szerint van fölosztva), és évente jelentéseket tesz közzé, amelyeket 25


elküld a kluboknak, a helyi hatóságoknak és az egyéb érintett szervezeteknek, ill. valamennyi érdeklődőnek – ingyenesen. d./ A Football Safety Officers Association megalakulása 1992-ben jött létre, célja a futballstadionokban a biztonság fejlesztése, a rendezőket is bevonva. Az alapítók 28-an voltak, ma 150 tagja van. Valamennyi angol és walesi profi klub képviselve van benne, emellett az önkormányzatok, biztonsági cégek, a rögbi liga klubjai, továbbá konzultánsok és akadémiai emberek is részt vesznek munkájában. e./ a Federation of Stadium Communities létrehozatala, azzal a céllal, hogy összehangolja a klubok és a közösségek érdekeit. f./ az FA Premier Liga megalakulása A Premier Liga 1992-ben jött létre, s ezzel megszűnt az a 104 éves hagyomány, miszerint a Liga négy osztályban működik. Az 1991-es alapítólevél szerint a KFT-ként létező, újonnan létrehozott topliga pénzügyileg független mind az FA-tól, azaz a Labdarúgó Szövetségtől, mind a Labdarúgó Ligától. Ugyanakkor a Premier Liga a Labdarúgó Szövetség(FA) fennhatósága alatt is áll – igy például köteles figyelembe venni az FA által képviselt nemzeti válogatott kötelezettségeit. Az 1994/95-ben a Premier Ligában résztvevő klubok számát 22-ről 20-ra csökkentik. Pénzügyei nyilvánosak, a Deloitte and Touche évente jelentéseket tesz közzé a klubok és a Liga anyagi helyzetéről (ld. csatolva!). A Premier Liga televízióval kialakított kapcsolata igen sikeres: a fizetős Sky kábelcsatornával az első szerződést 191 millió fontról kötik meg öt szezonra. A következő szerződés alapján, mely az 1997/98-as szezontól kezdődően érvényes, 670 millió illeti a premier ligát négy szezonra. A 2001-ben kötött, ezúttal három évre szóló szerződés alapján a Sky-csatorna 1.1 milliárd fontot fizet a premier ligának. A 2002-03-as szezontól kezdve a Carlingot a Barcleycard váltja a Liga szponzora- és névadójaként. 3.2.4. A taylori javaslatok finanszírozása 1990-ben a futballal kapcsolatos fogadásokból származó adót 2.5 százalékkal csökkentették, s az így öt év alatt fölszabaduló 100 millió fontot a pályák fejlesztésére fordították. 2000-ben újabb 200 milliót ítéltek meg ebből a központi forrásból stadionfejlesztésekre. 1990-ben a Football Trust öt évre 40 milliót, bevételének háromnegyedét szánta stadionfejlesztésre. E program keretein belül az egyes klubok maximum két millió fontot kaphattak. A Football Trust további négymilliós keretet biztosított ama klubok számára,

26


amelyek hajlandónak mutatkoztak arra, hogy újonnan épülő pályájukat megosszák egy másik klubbal. Ennek ellenére senki nem volt hajlandó pályáját megosztani másokkal. 1991-ben a Football Trust további 7.73 milliót biztosított stadionfejlesztésre. A Trust az első évben 76 klubtól 120 pályázatot kapott! 1997-ig a klubok – saját forrásaikat is fölhasználva – több mint 500 milliót fordítottak stadionfejlesztésre, ill. új stadionok létesítésére. Ennek az összegnek mintegy 30 százalékát biztosította a Football Trust. A maradék 70 százalék részben a régi stadionok és telkek eladásából, részben pedig szponzoroktól, tulajdonosoktól és a helyi önkormányzatoktól származott. 3.2.5. A futballal kapcsolatos törvényi szabályozás alakulása a Taylor-jelentés előtt és után Az 1985-ös Sporting Events Act megtiltotta alkohol bevitelét a sportrendezvényekre. Az 1986-os Public Disorder Act tette először törvényesen lehetővé, hogy szurkolókat meghatározott időre eltiltsanak a mérkőzések látogatásától. A kluboknak is lehetővé teszi, hogy kitiltsák a nem megfelelően viselkedő szurkolókat. Az 1989-es Football Spectators Act azt is lehetővé tette, hogy a veszélyes szurkolók útlevelét bevonják, amíg Anglia válogatottja/ill. a szurkoló csapata külföldön játszik. Az 1991-es Football Offences Act három új büntető-kategóriát hozott létre: 1. tárgyak (be)dobálása a játéktérre, ill. más szurkolókra; 2. rasszista szlogenek skandálása a stadionban; 3. törvényes engedély nélküli belépés a játéktérre, ill. annak közvetlen közelébe. Az 1994-es Criminal Justice Act szigorúan bünteti a jegyhamisítást, hiszen sok esetben a hamis jegyekkel belépők nagy számából fakadtak a tömegkatasztrófák. Az 1999-es Football (Disorder) Act immár nem csupán lehetővé teszi, hanem a törvény által megjelölt esetekben kifejezetten elő is írja a mérkőzésektől történő eltiltást, és magyarázati kötelezettséget ír elő a bíróság számára arra az esetre, ha nem történik eltiltás. Az eltiltott szurkolóknak le kell adniuk útlevelüket a rendőrségen. A 2000-es Football Disorder Act pedig a hazai és a külföldi eltiltások között eltörli a különbséget, azaz bármelyik esetben történő eltiltás automatikusan magával vonja, hogy a másik esetben is eltiltás történjék.

27


3.3. A New Labour futballpolitikája (1997-2003) 3.3.1. A Munkáspárt futballkartája A kilencvenes évek közepén a még ellenzéki Munkáspárt elkezdte feszegetni, hogy a futball túlzottan kereskedelemközpontú, növeli a társadalmi szakadékot, s hogy ebben a szférában is érvényesíteni kell a “harmadik út” elemeit: erős társadalmat, aktív közösségeket kell teremteni, ahol a jogok és felelősségek összhangban vannak egymással. A New Labour beágyazott piaccal, erős társadalommal és új fogyasztók keresésével igyekezett fölváltani a tchacherizmus szabadpiacát és erős államát. A sport, s ezen belül a futball fölértékelődése és politikai eszközként történő fölhasználása szokatlan volt a brit politikai életben. A konzervatívok elidegenedtek a játéktól, bűnösnek kiáltották ki a szurkolókat. A New Labour politikusai viszont egyértelműen azt fogalmazták meg – s ez végképp új elem volt a nagypolitikában –, hogy a futball a nemzeti kultúra egyik központi elemének tekinthető. Ennek megfelelően a még ellenzékben lévő Munkáspárt 1996-ban egy futballkartát dolgozott ki, amelyben megfogalmazta, hogy (1) kevésbé kirekesztőleges árpolitikát kell folytatniuk a kluboknak, hogy a helyi törzsszurkolók is ott lehessenek a lelátókon; (2) nagyobb súllyal kell figyelembe venni a szurkolók véleményét a játékkal kapcsolatos döntések meghozatalakor; (3) elő kell segíteni, hogy a különböző szurkolói szervezetek (mindenekelőtt az FSA és a NatFed) együttműködjenek; (4) meg kell teremteni a föltételeit, hogy a szurkolók képviselői is jelen lehessenek a Football Licensing Authority és az egyéb fontos testületek munkájában; (5) meg kell akadályozni, hogy a szurkolók játék élvezetéhez való joga sérüljön a törvényi szabályozás során; (6) létre kell hozni az “ombudsfan”, ill. valamilyen ehhez hasonló szurkolói érdekképviseleti fórum intézményét. A New Labour 1997-es hatalomra kerülését követően kormánykörökben általánosan elfogadott nézetté vált, hogy a sport meghatározó szerepet játszhat a társadalmi integráció erősítésében és a társadalmi kirekesztés csökkentésében. Következésképpen tervek, projektek, stratégiák tucatjai készültek, új intézmények, fórumok és szervezetek sora született meg, amelyek középpontjában egyaránt a kultúraként fölfogott sport integratív szerepének tudatos fölhasználása állt. Mindez példa nélküli a brit (sport)politikai gyakorlatban! 3.3.2. A „Football in the Community” scheme A New Labour sportpolitikáját tárgyalva persze nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy hasonló jellegű törekvések már jóval korábban is érvényesültek Nagy-Britanniában. Ezek közül a legjelentősebb a „Football in the Community” program volt. Bizonyos értelemben úgy is fogalmazhatunk, 28


hogy a New Labour sportpolitikája a „Football in the Community” scheme által elkezdett, ám a kilencvenes években kifulladófélben lévő program hagyományait folytatta. Ezért indokolt, hogy – a Munkáspárt által kezdeményezett új formák, intézmények és programok ismertetése előtt – röviden összefoglaljuk e korábbi program főbb elemeit. A Professional Football Association Educaton Fund-ját még 1967-ben hozták létre, azzal a céllal, hogy a volt labdarúgók szakmai továbbképzését elősegítsék. Szakmai körökben némi aggodalmat keltett ugyanis, hogy pályafutása befejezését követően a hivatásos futballisták legtöbbje csupán ún. „kis bizniszben” képes gondolkodni (boltot nyit, kocsmáros lesz, sportszerekkel kereskedik, stb.), és nem tér vissza eredeti szakmájába. Ezt megváltoztatandó, 1971-től indult meg a volt labdarúgók szakmai továbbképzése. A Football in the Community programot 1975-ben kezdeményezte az akkori Sports Council, pénzeket osztva a kluboknak a gyep, a világítás és az edzőpályák, ill. edzésföltételek javítása érdekében. A cél az volt, hogy a sportlétesítményeket a sportklubok és a helyi közösségek egyaránt használhassák. A program elég nehezen indult be, és egy-két éven belül gyakorlatilag kifulladt. Ennek okai között a túlközpontosítást, a megfelelő szakemberek hiányát, a rendelkezésre álló szűk időkereteket, s nem utolsósorban a klubok ellenkezését találhatjuk (a legtöbb klub nem nézte jó szemmel, hogy a helyi közösség tagjai is hozzáférhessenek a sportlétesítményekhez). 1983-ban aztán a „Football in the Community” programba új életet leheltek; céljai kiegészültek a volt labdarúgók szakmai továbbképzésére vonatkozó célkitűzésekkel. Ekkor szervezték ugyanis újjá az Education Society-t, mely – partneri viszonyba lépve az FA-val, azaz a Labdarúgó Szövetséggel – finanszírozta a még aktív és a már inaktív futballisták szakmai továbbképzését, azzal a fő céllal, hogy ily módon hozzájáruljon a jelenlegi és volt játékosok szakmai képzéséhez és a pályafutásuk befejezését követő karrierjük sikeréhez, egyszóval a játékosok hosszú távú társadalmi beilleszkedéséhez. 1986-ban 300 ezer fontos kormánytámogatást kapott a program, mely hat északnyugati klubban indult be hat volt profi játékos edzőként történő alkalmazásával. E játékosokat ún. “community officerek”-ként alkalmazták a klubok. 1993-ban már száz „Football in the Community” program létezett az országban – 90%-ban a legfelsőbb három osztályban játszó klubokhoz kapcsolódva. A Taylor-jelentést követően a program célkitűzései az alábbiakkal egészültek ki: - edzés- és munkalehetőséget biztosítani a helyi munkanélküliek; - szorosabb kapcsolatot létesíteni klubok és közösségek között; 29


- a kisebbségi- és etnikai csoportok tagjait is bevonni a futballal kapcsolatos társadalmi és szórakoztató tevékenységbe; - megelőzni a huliganizmust és vandalizmust. Gyakorlatilag azonban a kilencvenes évek közepére e nemes célok fölhígultak, és a mindennapi praxisban más célokkal helyettesítődtek, amelyek – az eredetileg megfogalmazott szociális irányultságú elképzelések helyett – a klubok közvetlen piaci érdekeit szolgálták. Így például a legtöbb helyi „Football in the Community” scheme fő célja az lett, hogy - minél több embert (és főleg gyereket) bátorítsanak arra, hogy futballozzanak; - minél több embert bátorítsanak arra, hogy elmenjenek a stadionba; - minél több embert bátorítsanak, hogy valamilyen formában érdeklődjék a helyi futball iránt; - kedvezőbb kép alakuljon ki az emberekben a labdarúgásról (nevezetesen, hogy az nem egy erőszakos sport, hanem a nemzeti kultúra méltó része); - kellemesebb, fogyasztóbarát hangulat alakuljon ki a mérkőzéseken; - a játékosok és nézők civilizáltabban viselkedjenek. 1997-ben, a Munkáspárt hatalomra kerülését követően az eredeti, 1986-os szellem néhány eleme visszatért, ill. új célkitűzések is fölbukkantak. Nevezetesen, hogy (1) a helyi közösségek tagjai is használhassák a futballklubok létesítményeit; és hogy (2) a klubokban időszakos tanulási-, munka- ill. továbbképzési lehetőségeket biztosítsanak a helyi munkanélkülieknek. Jelenleg valamennyi professzionális klub köteles alkalmazni néhány community officer-t, community liaison officer-t, football development officer-t, sports development officer-t, akik valamilyen futballal kapcsolatos tevékenységet vezetnek, ill. animálnak a helyi iskolákkal, önkormányzatokkal együttműködve, jelentős részben a futballklubok infrastruktúráját használva. Ezek a tevékenységek elsősorban a fiatal fiúkat veszik célba, akik többnyire a klubok helyi potenciális szurkolóinak számítanak. A leggyakoribb tevékenységek: iskolai foglalkozások, meccs- és stadionlátogatás, délutáni edzések, női foci, születésnapi buli, fociszünidei kirándulások, focibajnokságok, öregek látogatása, részvétel élménybeszámolókon, stb. Számos klub olcsó bérleteket kínál a programokban részt vevő helyi fiatalok számára. Sok helyütt hasonló kedvezményekben részesülhetnek a nyugdíjasok és a munkanélküliek is. Mindezek a foglalkozások erősítik a profi klubok pozitív imázsát a helyi közösségekben. Mindamellett igen fontos az a látens cél is, hogy a program alkalomadtán az utánpótlásképzést is elősegítse. Nyilvánvaló ugyanis: egy-egy tehetséges ifjú futballista fölnevelése majd eladása komoly bevételt eredményezhet a klubok számára. Bevett gyakorlat az is, hogy a stadionok éttermeiben, termeiben nyugdíjas klubfoglalkozásokat tartanak, ill. a

30


bárokat, éttermeket az üzletemberek számára adják bérbe különböző rendezvényekre. Egy 2000-ben készült kutatás adatai szerint a community officerek túlnyomó többségének véleménye szerint a Football in the Community program mindenekelőtt a futball népszerűsítését (ez a válaszolók 82%-ának véleménye), a futballklubok és a helyi közösség közötti jó kapcsolatok kialakítását (78%), ill. a klub jó imázsát (78%) szolgálják. Nagyon kevesen mondták (csupán a válaszolók 18%-a), hogy a program célja új játékosok rekrutációja volna. Ugyanakkor sokan megfogalmazták közülük, hogy sokkal több pénz kellene az egész programra, hiszen azt az „egész világ irigyli”. A válaszolók (és a szakértők is) meg vannak győződve arról, hogy a futballklubokban nagyon jól lehet más tantárgyakat tanítani, főleg a hagyományos iskolában problematikusnak bizonyuló gyerekek számára. Nagy szükség van tehát azokra a stadionbéli tantermekre, amelyek az új programot szolgálják. 3.3.3. A „Playing for Succes” projekt A kormány által támogatott programok közül a „Playing for Success” az egyik legsikeresebb és legismertebb. A New Labour hatalomra kerülését követően hirdették meg 1997-ben, abban a reményben, hogy a futball, továbbá egyéb népszerű sportok (rögbi, krikett, kosárlabda, jéghoki, tenisz, torna) segítségével hozzájáruljanak a tanulási problémákkal küzdő, hátrányos helyzetű és alulmotivált fiatalok tanulmányi eredményének javításához. Az előző alfejezet alapján nyilvánvaló, hogy a Playing for Success projekt a Football in the Community scheme továbbfejlesztésének igényével született. A kormány a program céljaira fordított pénzt nem a futballklubokba allokálja, hanem a – Standards Fund-on keresztül – a helyi oktatási intézményekhez. A klubok csak a helyet és az infrastruktúrát kötelesek szolgáltatni. 2002-től a programba a kormány beléptette a Football Foundation-t is (erről a szervezetről lásd alább!), mégpedig a nem profi ligák sportklubjaiban zajló programok támogatását bízva rá. A Playing for Success finanszírozásába emellett alkalomadtán üzleti partnerek is bekapcsolódnak. A kormány azt is előírta, hogy az egyes helyi programok oktatási központjaiban zajló programok vezetésében/irányításában magasan képzett tanároknak is részt kellett venniük ún. „center managerek”-ként. Feladatuk, hogy a helyi vagy közeli, különböző szintű oktatási intézményekkel, az iskolák tanáraival, a felsőoktatási intézményekbe járó diákönkéntesekkel, valamint a helyi közösség szociális gondozóival, mentoraival, továbbá a helyi sportklub alkalmazottaival (mindenekelőtt a community officerekkel és a community liaison officerekkel) együttműködve felelősséget vállaljanak az egyes tanulmányi központokban folyó munkáért. Sok programba bekapcsolódnak népszerű sportolók is: nem 31


szükséges magyarázni, mit jelent a (kis)kamaszok számára, ha az Arsenal sportkomlexumának egyik tantermében tartott foglalkozáson mondjuk megjelenik Thierry Henry, és Franciaország népességének etnikai összetételéről mesél. A program – amelyet egyfajta, sportklubokban tartott napközi foglalkozásként képzelhetünk el – azt tűzte ki célként, hogy fejlessze a hátrányos helyzetű fiatalok olvasási, számolási és egyéb készségeit, képességeit, ismereteit, azaz, hogy végső soron fokozza a gyerekek tanulás iránti motivációját a sportok oktatási tárgyként, ill. eszközként történő fölhasználásával. Az órákat a kötelező tanórák után, délután, ill. a hétvégeken tartják. Az egyes tanulmányi központok jelentős autonómiával rendelkeznek az általuk oktatott tárgyakat, módszereket, s az esetlegesen bevont egyéb pénzforrásokat és oktatókat illetően. Elsősorban olvasás-, számtan-, történelem és földrajzórákat tartanak a központokban. Emellett a tanulóknak segítséget nyújtanak a házi feladat elkészítésében is. Valamennyi központ kiválóan el van látva CD-ROM-okkal, számítógépekkel és internet-hozzáférési lehetőségekkel. Az egyes órákon a készségfejlesztés a futballal, ill. más sportokkal kapcsolatos ismeretek révén történik. Ez egészen egyszerűen azt jelenti, hogy például a történelem, a földrajz, a statisztika, a matematika vagy egyszerűen az olvasás oktatása a helyi futballcsapattal, ill. sportklubbal kapcsolatos ismeretekre épül. Jelenleg, 2003. szeptember elején 88 sportklub áll szerződéses viszonyban a Playing for Success programmal. Közülük 78-ban található oktatási célokra szolgáló tanterem(csoport). Valamennyi Premier Ligás és első osztályú labdarúgó klub részt vesz benne – az Arsenaltól a West Ham Unitedig. Az elmúlt években mintegy 85 ezer diák vette igénybe a központok szolgáltatásait. A központokban nem csupán a fiatalokat tanítják; amellett, hogy az oktató személyzet igyekszik aktív kapcsolatot létesíteni a szülőkkel (nyílt napok, családi programok, szülői értekezletek révén), sok helyütt felnőttek számára is indítanak tanfolyamokat. A szülőket célzó szolgáltatásoknak tekinthetők a több helyen létező munkaügyi központok, valamint a szociális ellátó szervezeteknek biztosított helyek is. Ily módon számos különböző helyi társadalmi csoport képviselői járnak rendszeresen a futballklubokba. Olyanok is, akik máskülönben nem jutottak volna el a stadionba (de mondjuk az ingyen internethasználat kellő vonzerőt jelent számukra). Akik számára pedig a futball jelenti az igazi vonzerőt, a kedvenc klubjuk révén talán valóban képesek lehetnek egyéb ismeretek és készségek elsajátítására. A program honlapjáról találomra vett példa alapján a Birmingham City Football Club-ban 2000 januárjában kezdődött a Playing for Succes programja. A helyi oktatási központ szorosan együttműködik a birminghami egyetemmel és a helyi kosárlabda klubbal, és valamennyi korosztály számára kidolgozott programokat. A tevékenységeket hetente négy napon tartják. Az elmúlt két évben 26 32


partneriskolából 741 tanuló vett rész a foglalkozásokon. Egy-egy tanfolyam átlagban tíz hétig tart. (Emellett a klub egynapos programokat is szervez.) Valamennyi diák teljesítményét mérik, és a tanfolyam végén az eredményeket jelzik az iskoláknak. A diákok látogatási bizonyítványt kapnak. A klub kötelezi játékosait, hogy részt vegyenek az oktatásban. A központban 19 számítógép, 19 printer és 1 projektorral ellátott smartboard található. Szponzorok: Npower és Advanced Computers. 3.3.4. A Football Task Force 1997 nyarán, három hónappal a New Labour hatalomra kerülését követően megszületett a Football Task Force (FTF), tagjait a FA, FA Premier Liga, Labdarúgó Liga (FL) és különböző szurkolói csoportok képviselőiből rekrutálva. Összesen 15, labdarúgással kapcsolatos szervezet vett részt munkájában. Jellegzetes harmadik utas ernyőszervezetnek, ún. „talking shop”nak vagy „big tent”-nek volt tekinthető, melynek működésére előbb 100.000, majd 130.000 fontot biztosítottak. Létrehozása megfelelt az új kormány harmadik utas, konszenzus kialakítására irányuló törekvéseinek, amennyiben ellentétes érdekű csoportok képviselőit ültette egy asztalhoz. Tagjai között együtt volt az ex-tory miniszter és a balos munkaügyi miniszter, ott ültek a professzionális futball hivatalos szervezeteinek és a szurkolói szervezeteknek a képviselői is. Egy olyan, aláaknázott politikai csatamező született ily módon, melyen önkéntesek és profik ültek egy asztalnál. Egyikük szabad idejében tette azt, amiért a másikat fizették. A FTF hét fő területre koncentrált. Ezek az alábbiak voltak: 1. rasszizmus, ill. társadalmi kirekesztés kérdésköre; 2. a fogyatékosok szükségletei; 3. közösségfejlesztési témák, a játékosok mint szerepmodellek; 4. a szurkolók bevonásának elősegítése; 5. jegy- és árpolitika; 6. kereskedelempolitika; 7. a részvénytársaságokká alakult klubok esetében a részvényesek, játékosok és szurkolók érdekeinek összehangolása. A FTF – hatalmas vitákat követően – az alábbi négy jelentést készítette el a Department for Culture, Media and Sport számára: 1. Eliminating Racism From Football (1998); 2. Improving Facilities for Football Supporters (1998); 3. Investing in the Community (1999); 4. Commercial Issues (2000).

33


Az utolsó jelentés után a FTF feloszlott. Tulajdonképpen halálra is volt ítélve, hiszen nem csupán olyanokat kényszerített egy asztalhoz, akik igen nehezen értettek szót egymással, hanem végig tisztázatlan maradt, hogy döntéshozó, döntéselőkészítő vagy tanácsadó szervezet volt-e. Emellett a működésére biztosított pénzügyi források sem voltak elegendőek. Ugyanakkor kétségtelenül kiváló szervezetnek bizonyult a New Labour közvetlen társadalmi konszenzusra törő modellje életképességének tesztelésére. Javára írható mindazonáltal, hogy a futball szférájával kapcsolatos kérdéseket éveken keresztül napirendjén tartotta, és ez által sokat tett az egyes álláspontok kikristályosodása érdekében. 3.3.5. A „Positive Futures” (PF) stratégiai program A PF a „social inclusion”-t (a társadalmi bevonást), azaz a New Labour politikájának egyik kedvenc elgondolását szolgáló program, amelyet 2000 tavaszán – a drogstratégiájával párhuzamosan – hirdetett meg a kormány a társadalmi kirekesztés csökkentése érdekében. A Home Office keretei között létező Drogstratégiai Igazgatóság koordinálja. A program tanácsadó testületében – többek között – a Sport England, a Youth Justice Board és a Football Foundation képviselői is részt vesznek. A PF egy kapcsolatkialakítási stratégia érvényesítésének tekinthető. Lényege, hogy – némileg a Playing for Success-hez hasonlóan – a sportok közvetítése révén próbáljon segíteni a hátrányos és marginális helyzetű fiataloknak. A program beindítása azon az elképzelésen alapul, hogy a drogfogyasztás, ill. az életvezetési problémák kialakulása nem választható el az azokat kiváltó társadalmi körülményektől. A program kidolgozói szerint a sportok képesek lehetnek pozitív irányba terelni a bűnözés és a drogfogyasztás alternatívái által veszélyeztetett fiatalok életstratégiáit, és segítséget nyújthatnak a társadalom által preferált egyéni életstílus, valamint oktatási és munkaerő-piaci stratégiák választásában és követésében. Ez az esély egyrészt abból fakad, hogy valamilyen sporttevékenység mindenki számára képes lehet a teljesítmény sikerélményét biztosítani, miközben a szabadidő eltöltésének konstruktív, társadalmilag preferált formáját is nyújtja. Emellett segít a társadalmi együttélésben nélkülözhetetlen kommunikációs és együttműködési készségek és képességek elsajátításában, fejlesztésében. Jelenleg 104 PF-projekt fut az országban, mindenekelőtt a leginkább hátrányos helyzetű lakóövezetekben. Egy-egy projektben általában számos helyi partnerintézmény hálózata vesz részt. Ezek többnyire – a fönt említetteken túl – az alábbiak közül kerülnek ki: a rendőrség, iskolák, ifjúsági és szociális gondozóhálózatok, helyi sportklubok, közösségfejlesztési ügynökségek, jótékonysági szervezetek, housing association-ök.

34


2002/03-ban a program 3,9 millió fonttal rendelkezett. Ebből 3.1 milliót adott a Home Office, 500 ezret a Sport England, 300 ezret pedig a Football Foundation. Ehhez járulnak a helyi szervezetek által nyújtott támogatások. Ebben az évben a kormány további 15 millió fontot különített el a program számára az elkövetkezendő három évre. A fiatalok, akik többnyire tinédzserek, önkéntesen kapcsolódnak be a helyi programokba, és a velük foglalkozó edzők és szociális gondozók útmutatásával maguk döntik el, mit is szeretnének csinálni együtt. A közösen végzett tevékenységek 83%-a valamilyen sporttevékenység. A program keretein belül az egyes sportok rangsora a következő: futball (az összes tevékenység mintegy kétharmada), kosárlabda, „multisport”, atlétika/kirándulás, úszás, hegymászás. A tevékenységek a helyi szórakoztatóközpontok, sportklubok, ifjúsági klubok, iskolai létesítmények és városi sportlétesítmények infrastruktúráját használva zajlanak. Lehetőség van arra is, hogy a fiatalok valamilyen zenei vagy képzőművészeti irányultságú szubkultúra irányába mozduljanak el. (Az összes tevékenység 17%-a tartozik ebbe a csoportba.) Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy a sport, és ezen belül is a futball hatásos katalizátora lehet a veszélyeztetett helyzetű fiatalok életstratégiáinak, és kedvezően befolyásolhatja terveiket, jövőre irányuló aspirációikat. 3.3.6. A Football Foundation(FF) A Football Foundation az Egyesült Királyság legjelentősebb sportjótékonysági intézménye, mely alapítványi formában működik. 53 millió fontot oszt szét évente. 2000. júliusában, a Football Trust utódintézményeként hozta létre a kormány a futballvilág szervezeteivel együttműködve, azzal a céllal, hogy a tömegsport számára állami támogatásokat juttasson. Munkájában részt vesz a FA Premier Liga, az FA és a Department of Culture, Media and Sport is. Ezek együtt adják össze az 53 millió fontot. Emellett a kormány a lottóalapból és a sportfogadási alapból is juttat pénzt a FF-nek. Ezt az összeget az alapítvány pályázatokon keresztül osztja szét. Egy pályázó maximum 1 millió fontot kaphat. Local Football Partnershipek révén a FF és az FA segíti a megyei futballszövetségeket, helyi hatóságokat, iskolákat, klubokat. A FF létrehozta a Register of Fooball Facilities-t, lajstromba véve, melyek a leginkább elmaradott, támogatásra szoruló területek. Az adatbázis 20.000 angliai futballlétesítmény adatait tartalmazza, kitérve a tulajdonlási viszonyokra is. A FF három fő célja, hogy: - a tömegsport (tehát nem kizárólag a futball) számára eszközöket és lehetőségeket szolgáltasson a szabadidő eltöltésére, nagy súlyt helyezve a

35


fiatalokra, idősekre, rokkantakra, szegényekre, és egyéb rászorulókra; - elősegitse a gyermekek és fiatalok nevelését fizikai, szellemi, társadalmi és erkölcsi értelemben egyaránt - szervezett szabadidős tevékenységek révén; - olyan eszközök révén fejlessze a gyermekeket és fiatalokat, amelyekről a bizottságok tagjai azt gondolják, hogy összhangban vannak a jótékonysági törvénnyel. Mindezt három jótékonysági cél révén kívánja mindezt elérni az FF: - a parkokban, helyi ligáknál és iskolákban a legújabb eszközök elhelyezésével; - pénzek juttatásával, annak érdekében, hogy minél többen vegyenek részt a tömegsport futballbajnokságaiban; - a futball és a helyi közösségek közötti kapcsolat erősítésével. 3.3.7. A „Kick it out” kampány A New Labour számos kampányt is indított a társadalmi partnerség jegyében, ill. a társadalmi kirekesztés megelőzése érdekében. Ezek közül a legismertebb a „kick it out”, mely szintén 1997-ben kezdődött állami és civil szervezetek részvételével. Irányító testületében egyaránt megtalálhatók voltak az FA, Comission for Racial Equality, a Professional Footballers Association, a Football Trust, a Premier Liga, továbbá számos szurkolói szervezet képviselői. A kampány kidolgozói egy tízpontos tervet dolgoztak ki a klubok számára, az alábbiakat tűzve ki célul: - minden klub írja alá, hogy nem tolerálja a rasszizmust, és föllép a rasszista megnyilvánulások ellen, és ezt a tényt valamennyi programfüzetében föltünteti; - a klubok nyilvános hirdetésekben ítéljenek el mindenfajta rasszista megnyilvánulást; - a szezonbérlettel rendelkezők nyilatkozzanak, hogy semmiféle rasszista megnyilvánulásban nem vesznek rész; - meg kell akadályozni, hogy a stadionokban és közelükben rasszista irodalmat áruljanak; - büntetéseket hozzanak ama játékosokkal szemben, akik rasszista megnyilvánulásokat tesznek; - mindezt más klubokkal is egyeztessék; - segítsék elő, hogy a rendezők és rendőrök közös stratégiát alakítsanak ki a rasszizmust illetően; - mindenfajta rasszista grafittit azonnal tüntessenek el a stadionokból és környékükről;

36


- esélyegyenlőségi politikát alkalmazzanak a klub munkatársainak kiválasztásakor; - működjenek együtt e célok érdekében valamennyi szóba jöhető szervezettel, iskolákkal, ifjúsági klubokkal, szponzorokkal, helyi hatóságokkal, az üzleti élet tagjaival és a rendőrséggel. A kampány célkitűzései gyakorlatilag megvalósultak: a rasszizmus elleni határozott, kemény és egységes föllépés mára a futballszférában érintettek számára evidencia. 3.4. A szurkolói érdekérvényesítés és intézményei Angliában 3.5.1. A National Federation of Football Supporters Club (NatFed), a szurkolókat tömörítő első nagy-britanniai szervezet 1927-ben született. Jelszava: “To help not hinder” (segíteni, nem akadályozni). Az ötvenes években a szövetség elérte, hogy pénzszerző lottó révén támogassák a klubjaikat. Békések voltak, mindig együttműködésre törekedtek. Ugyanakkor, paradox módon, a lottó monopolizálásával megakadályozták, hogy a klubok is saját pénzszerző lottóügyletekbe kezdjenek, ezért a klubokban nemigen szerették őket. 3.5.2. 1985-ben született meg a Football Supporters Association (FSA) – a már évtizedek óta létező NatFed mellett. A kettő közötti fő különbség az volt, hogy az FSA nem egy klubokon alapuló országos ernyőszervezet, hanem egy sokkal aktívabban politizáló egyesület volt, amely megpróbált hatalmi pozíciókra is szert tenni a klubokban. Legfontosabb célja annak bizonyítása volt (ne feledjük: közvetlenül a Heysel-tragédia után járunk!), hogy a mindenki által stigmatizált szurkoló nem huligán, és képes arra, hogy szervezetten és civilizáltan hallassa a hangját. Egyik fő akciójuk volt, hogy 1989-ben a szurkolói személyi kártya bevezetése ellen foglaltak állást. Jórészt ennek az állásfoglalásnak köszönhető, hogy végül a Taylor-jelentés sem tanácsolta a szurkolói személyi kártyák bevezetését. Az FSA által kivívott további eredmények: - az FA–döntő mérkőzés jegyeinek 70%-át az érintett klubok szurkolói számára kell biztosítani; - a vendégszurkolókat minden meccsen megilleti a jegyek legalább tíz százaléka; - szurkolói képviseletek nyitása a nagyobb nemzetközi tornákon; - antirasszista kampányok folytatása. Ugyanakkor nemzeti szinten nem szerveződött meg eléggé, nem voltak meg számára a hatalomgyakorlás megfelelő eszközei, sok szurkolói klub nem társult hozzájuk. Mára az FSA a klinikai halál állapotába került.

37


3.5.3. Független Supporters Association-ok is alakultak a nyolcvanas évektől kezdődően – többnyire egyes konkrét célok érdekében. E szervezetek aktívabbak, elszámoltatják a klubokat, erőteljes médiakampányokat folytatnak. Többek között például egy ilyen szurkolói szervezet képes volt arra, hogy megakadályozza a Queens Park Rangers és a Fulham Park egyesülését. Egy független szurkolói egyesület hatalomérvényesítésének másik példája az volt, amikor a Tottenham Hotspurs független szurkolói közreműködtek a klub pénzügyi talpra állításában: pénzeket, befektetőket szereztek, és 1995-től jó kapcsolatot alakítottak ki a klub elnökével. 1995 után megszületett egy nemzeti ISA-hálózat is – ebben már az alább tárgyalandó Supporters Direct-nek is megvolt a maga szerepe. 3.5.4. Az 1970-es évek közepétől gomba módra szaporodó, független, alternatív futball fanzinok a szurkolói véleménynyilvánítás autentikus fórumai. A nyolcvanas években rengeteg – pl. punk – fanzin születik, amelyek joggal foghatók föl a demokratizálódás kifejezőiként. Egy ilyen fanzinból nőtt ki a londoni When Sutarday Comes is – a manapság egyik legnépszerűbb futballal kapcsolatos újság. Jelenleg egyébként mintegy hatszáz (!!), futballszurkolók által készített fanzin létezik Nagy-Britanniában. Ezek egyik fő erénye és sajátossága a függetlenség. E fanzinok fórumot biztosítanak a szurkolók véleményének, önkifejezésének, elégedetlenségének, kirekesztettségélményükből fakadó frusztrációjuk megfogalmazásának, ill. a más klubok szurkolóival kialakítandó kapcsolatoknak. E fanzinok esetében a legnagyobb probléma a beleszólási-részvételi vágy és a függetlenség megtartása közötti optimális arány megtalálása. (1995-ben a Manchester City fanzinjának szerkesztője egy ideig részt vehetett klubja elnökségi ülésein. Ám az ilyen lehetőségek viszonylag kivételesek voltak.) Kétségtelen: a mai fanzinokba író, azokat szerkesztő szurkoló jelentősen különbözik a klubja számára önkéntes pénzgyűjtést folytató hajdani szurkolói egyletek tagjától. Ugyanakkor valamennyi szurkolói csoportosulás alkalmas annak igazolására, hogy a szurkolókat nagyobb része nem huligán, hanem intelligens, értelmes, együttműködni és önkifejezni képes lény. (E magatartás legnagyobb hatású angol megtestesítője egyébként a „Futballázt” jegyző Nick Hornby). 3.5.5. A Supporters Direct – a korábbi fejlemények és példák ismeretében – a Football Task Force kezdeményezésére jött létre 2000-ben. Pénzügyi, jogi és gyakorlati támogatást nyújt azoknak a szurkolóknak, akik valamilyen kölcsönös segélynyújtáson alapuló szervezetet akarnak létrehozni a klubjukkal együttműködve. A Supporters Direct támogatásával máig 46 klubban hoztak létre Trustokat, s 18-nak választott képviselői vannak jelen a klubok vezetőségében. Egy friss kutatás eredménye szerint e szurkolók jóval nagyobb befolyással rendelkeznek, mint korábban, s többnyire elégedettek ezzel a 38


formával. Kérdés persze, hogy így tudnak-e segíteni az anyagi problémákon. Úgy tűnik, ez a forma főleg e kisebb kluboknál lehet szerencsés a jövőben. Minden jel arra mutat, hogy az internetes fórumok, ill. a fanzinok internetes mutációi a jövőben a szurkolói demokrácia érvényesülésének fontos intézményei lehetnek. Arra is akadt már példa (nem máshol, mint a Manchester United-nél), hogy a szurkolók részvényplaketteket vásároltak, és szurkolókból részvényesekké váltak. Ezáltal bizonyos beleszólásuk lehet a klub életébe; ha máshogy nem, azáltal, hogy részt vehetnek a részvényesek évi közgyűlésein. Mára természetessé vált az is, hogy valamennyi klub konzultál a szurkolókkal, kikéri véleményüket. Ezzel összhangban megnőtt a szurkolók médiajelenléte is, vannak külön műsorok számukra. Fontos velük kapcsolatos új fejlemény, hogy az újságírók is sokkal árnyaltabban ítélik meg őket. Erre egyébként nagyon tudatosan törekednek is. A szurkolói akarat eredményes érvényesítéseként volt fölfogható az FSA ama törekvése is, melynek következtében a Taylor-jelentés sem támogatta a szurkolói kártyák bevezetését, miközben – ismét csak az FSA véleményét osztva – egyértelműen szorgalmazta a szurkolók meghallgatását a klubok fontosabb döntései kapcsán, és ennek hiányát tapasztalva keményen bírálta is a klubokat. Az FTF munkájába történő bevonásuk is a szurkolók érdekérvényesítési lehetőségeinek növekedésére utal. Bizonyos értelemben a szurkolói szükségletek figyelembe vételének jeleként fogható föl az is, hogy 1992-es megalakulása óta a Premier Liga szponzorálja a leicesteri egyetem kutatócsoportja által évenként fölvett Supporters Panelek, azaz a szurkolók körében végzett reprezentatív szociológiai adatfölvételek elkészítését! Ugyanakkor a tendenciák abba az irányba mutatnak, hogy a szurkoló egyre inkább kiszolgáltatott fogyasztóvá és marketing-célponttá válik a televízió és a klubok professzionális képviselőinek szemében. Az sem látszik kedvezni a hagyományos szurkolói értékrend érvényesülésének, hogy a részvénytársaságokká alakuló klubokban a részvényesek és a szurkolók érdekei könnyen konfrontálódhatnak. A klubok ugyanis a részvényeseiknek, nem pedig a szurkolóiknak tartoznak elszámolással. Különösen érvényes ez az állítás az új multitulajdonosok esetében, akik számára egy futballklub csupán egynek tekinthető a sok vállalkozás, ill. portfólió közül. Az ilyen multinacionális aktorok érdekeibe pedig a szurkolók nemigen tekinthetnek be. És úgy tűnik, minél nagyobb a klub, annál inkább érvényes ez a tétel.

39


3.5. Két konkrét példa Mint föntebb már említésre került, valamennyi profi futballklub köteles alkalmazni néhány közösségi programokért felelős tisztviselőt. Az utóbbi néhány évben megfigyelhető egy olyan tendencia, hogy számos, klubokba delegált community scheme, azaz közösségi program függetlenedik a sportkluboktól, és önálló (többnyire jótékonysági- vagy egyéb alapítványi) formában működik tovább. Jelenleg mintegy húsz profi klubnál (azaz a közösségi programok egyötödénél) létezik ez a forma. E változásnak számos oka van, de mindenekelőtt a közösségi munkában érdekelt tisztviselők ama fölismerésével magyarázható, hogy rá kellett jönniük: a klubok elsősorban a piaci bevételben érdekeltek, s ha megszorítások eshetősége merül föl, elsősorban a közösségi programokon akarnak spórolni. Emellett a közösségi munka pénzügyi transzparenciája is jobban biztosítható a jótékonysági alapítványi keretek között, hiszen általános tapasztalat volt, hogy a klubok igen sokszor „lenyúlták” a közösségi célra érkező pénzeket. Következésképpen nem kevés olyan projekt létezik manapság NagyBritanniában, mely kreatív módon túllép a Football in the Community scheme eredeti célkitűzésein, és – noha a programok alapvetően egy futballklubhoz kapcsolódva intézményesülnek – a civil szféra aktívabb bevonásával folytatják működésüket. Erre példa a Leyton Orient FC közösségi programja, valamint a Footbal Unites Racism Divides (FURD) programja a Sheffield United FC keretein belül. 3.5.1. A Leyton Orient FC közösségi programja A Leyton Orient FC egy Kelet-Londonban, a főváros egyik leghátrányosabb helyzetű városrészében működő sportklub, mely jelenleg a harmadik, azaz a nemzeti liga legalacsonyabb professzionális osztályában játszik. (A félreértések elkerülése végett: a harmadik osztály lényegében a negyedik szintet jelenti, mivel a nemzeti liga legfelső osztálya a Premier Liga, a második az Első Osztály, s így tovább.) A jelenlegi közösségi program 1989. májusában kezdődött. Három szerződött partner vett benne részt: egyrészt a London Borough of Waltham Forest Arts and Leisure Department, másrészt a Sport England, harmadrészt pedig a Leyton Orient Football Club. Eredetileg a program a futballklubhoz kötődő, huliganizmussal és bűnözéssel is összekapcsolódó antiszociális viselkedésfajták, valamint a sportban megnyilvánuló társadalmi egyenlőtlenségek kiküszöbölése és megelőzése érdekében jött létre. Magyarul: a szurkolók között igen kevés gyerek és fiatal, nőnemű, rokkant, ill. színes bőrű egyén volt található. Amikor a Premier Liga megalapítását követően a klubok új anyagi forrásokhoz juthattak a Football Trust révén, a Leyton Orient FC közösségi programja kiterjesztette 40


tevékenységét a mellette található Hackney-ra is. Ezáltal igen komoly felelősséget vett a vállára, hiszen – miként a kilencvenes évek elején – Hackney ma is Anglia legszegényebb, leginkább hátrányos helyzetűnek számító része. Ezzel is magyarázható, hogy 1995-ben, a program sikerének elismeréseként elnyerték a Football Trust Community Club of the Year díjat. Ebben az időben a projektet a három alapító partner képviselőinek részvételével menedzselték egyesületi formában. Ez a forma ugyanakkor kevésbé volt szerencsés, mivel nemigen tette érdekeltté az újabb partnerek pénzügyi bevonását. A részvétel két fő korlátja az megfizethetőség és hozzáférés hiánya volt. Egyértelművé vált, hogy más törvényes formában kell létezni. Ezért 1997ben a program nem profitérdekelt KFT-vé alakult. Mindezt nyolc független trustee bevonása tett lehetővé. Egy év múlva a szervezet elnyerte a jótékonysági szervezet-státuszt, tekintettel az általa végzett tevékenységre. Az új szervezeti forma jobban illett az időközben némileg módosuló célkitűzésekhez is. A kilencvenes évek második felétől ugyanis a szervezet egyre nagyobb hangsúlyt helyezett a kirekesztettek (lakótelepeken élő fiatalok, rehabilitáció alatt álló drogfogyasztók, börtönből próbaidőre szabadlábra bocsátott fiatalkorúak, stb.) társadalmi integrációjára, igyekezvén partneri kapcsolatot kialakítani a civil szféra egyéb, oktatás-, egészség- és munkaerőpolitikai jellegű reintegrációt célzó intézményeivel. Mára a Leyton Orient Community Sports Programme (LOCSP) szervezetileg függetlenedett a Leyton Orient FC-től. A futballklub csupán az irodákat biztosítja a LOCSP számára, mely számos integrációs és rehabilitációs projektben is részt vesz – pénzügyi támogatást is kapva számos magán, karitatív és állami intézménytől (többek között a Positive Futures és a Football Foundation is finanszírozza két programját). Munkatársainak számát megduplázta (jelenleg tíz fő dolgozik teljes állásban a LOCSP alkalmazásában). A LOCSP Legfontosabb programja a Sports Club Orient (SCORE) projekt. A SCORE célja, hogy megfizethető (azaz ingyenes vagy nagyon olcsó) és hozzáférhető, alapvető fontosságú rekreációs-, sport- és közösségi szolgáltatásokat nyújtson az Északkelet-Londonban élő helyi közösségek tagjai számára. A SCORE-ban négy partner vesz részt: a LOCSP, a Waltham Forest Housing Action Trust, az O-Regen (egy közösségfejlesztő karitatív ügynökség), valamint a London Borough of Waltham Forest. Fő céljuk, hogy a SCORE keretein belül fölépítsenek egy számos funkció ellátására szolgáló új közösségi létesítményt a Leyton Orient FC stadionja mellett, amelyben óvoda, ifjúsági találkozóhely, közösségi egészségügyi központ, edzőközpont és munkaerőközpont számára biztosítanának helyet. A további tervek között szerepel a jelenleg is létező futball-, tenisz- és egyéb

41


labdajátékok céljaira szolgáló sportpályák fejlesztése, egy tornatermi mászófal, továbbá egy többfunkciós sportpálya és egy gyermekjátszótér létesítése is. 3.5.2. A Sheffield United SC Football Unites Racism Divides (FURD) programja A partneri viszony a kilencvenes évek elején kezdődött, amikor a szurkolók és a fiatalokkal foglalkozó szociális munkások egy csoportja úgy határozott, hogy megpróbál föllépni a rasszizmus megnyilvánulásai ellen. 1995-ben egy szervezetet hoztak létre, azzal a céllal, hogy - a verbális és fizikai erőszakot eredményező rasszista megnyilvánulások valamennyi formáját igyekezzenek száműzni a futball néző- és játékteréről; - civilizáltabb viselkedési formákat igyekezzenek meghonosítani a Sheffield United Football Club játékosai és szurkolói között; - igyekezzenek elősegíteni, hogy a nem fehér emberek szurkolóként és játékosként egyaránt erősebben kötődjenek a klubhoz, és részt vegyenek annak életében. Néhány év múlva, 1999-ben a projekt oktatási profilja fölerősödött, és a kezdeményezés Partnership Educational Trust-tá alakult. Ily módon lehetősége nyílott arra, hogy a finanszírozásban a lottó is szerepet játsszon, ill. hogy az Európai Közösség által kiírt pályázatokon is jó eséllyel vegyen részt. Az eredeti célok is tovább bővültek – az alábbiakkal: - elő kell segíteni, hogy az etnikai kisebbségekhez tartozók szurkolóként, játékosokként és a klub alkalmazottaiként is erőteljesebben kötődjenek a klubhoz, különös hangsúlyt helyezve e kisebbségekhez tartozó nők bevonására is; - az oktatási tevékenységben is erősíteni kell az antirasszista elemeket; - létre kell hozni egy rasszizmussal foglalkozó munka- és információs központot; - 16-24 év közötti önkénteseket nagyobb számban kell bevonni a FURD tevékenységébe; - regionális, nemzeti és nemzetközi programokat kell kidolgozni. A FURD programban az alábbi partnerek vesznek részt: a Sheffield United FC, a South Yorkshire Police, a Hub-African-Caribbean Centre, az Abbeydale Asion Youth Project, a Sheffield Wednesday Football Club (figyelem: a helyi rivális futballklub is partner a programban! Ez olyan, mintha a Fradi-szurkolók kezdeményezésében a Fradi mellett az ÚTE is részt venne!); a Sheffield Race Equality Council, a Sheffield Youth Service, a Somali Blades FC, a Sheffield and Hallamshire County FC, az European Commission és a Home Office.

42


Jelenleg a FURD számos társadalmi, sport- és oktatási projektet futtat. Például futballedzéseket szervez fiúk és lányok számára, etnikai kisebbségekhez tartozó személyeket támogat annak érdekében, hogy futballedzői képesítést szerezzenek, majd lehetőséget biztosít, hogy az újonnan kiképzett edzők vezetésével etnikai összetételű futballcsapatok alakulhassanak. Kidolgoztak egy olyan, futballközpontú antirasszista oktatási programcsomagot is, amelyet a város és a megye általános- és középiskoláiban, valamint ifjúsági központjaiban tanítanak. Emellett számos európai országban működő, hasonló jellegű programjával tartanak kapcsolatot. (ez a FARE-network). Hangsúlyozandó: e fenti két példa azt volt hivatott szemléltetni, hogy manapság Angliában a legkülönbözőbb szinteken – a helyi önkormányzatoktól a bevándorlókkal foglalkozó hivatalokon, iskolákon, egyházakon, szociális- és bűnmegelőző egyesületeken és szervezetek (gondozóhálózatok, rendőrség) tucatjain át a jótékonysági alapítványokig – mind-mind előszeretettel állítják a sportolás különböző formáit a társadalmi szolidaritáson alapuló, gondoskodó célzatú tevékenységük középpontjába. Néhány további példa: New Deal for Communities, Neighbourhood Renewal Fund, New Opportunities Fund, Education Action Zones; Health Action Zones; Active Sports, Active Schools és Active Communities programok a Sport England által meghirdetve. És hozzátehetjük: a Youth Service; a Sports, Education, Housing, Regeneration and Sport Action Zones; a Drug Action Teams, a Mainstream Grants és más vezető közösségi szervezetek (például a Housing Associaton-ök) szintén részt vesznek a különböző projektekben. Az antirasszizmus terén is hasonló kezdeményezések léteznek. Ennek sorában mindenekelőtt a Sport England „Asians into Football” projektje, mely a West Ham United-nél folyik, a Charlton Athletic „Racial Equality” programja vagy a Leicester City FC „Foxes against Racism” programja említhető.

43


4. A mediterrán szurkolói kultúrák 4.1. A futball és az ultrakultúra Dél-Európában Ha a dél-európai futballstadionokban, ill. környékükön kialakuló erőszakos jelenségeket vizsgáljuk, nagyjából kijelenthetjük, hogy az olasz, a francia, a spanyol (és hozzátehetjük: a portugál) lelátókon megfigyelhető szurkolói viselkedés számos hasonló jellegzetességeket mutat. Ehhez a tömbhöz hozzákapcsolhatjuk még az ex-Jugoszlávia államait, továbbá Görögországot, Ciprust és Törökországot. Ezekben az országokban keletről nyugatra haladva fokozatosan gyengül az elsősorban területi és ideológiai elven alapuló lelátói erőszak vadsága és fékezhetetlensége. Eszerint három csoportra oszthatjuk fel ezeket az országokat: legvehemensebbek a görög, a török és az ex-jugoszláv szurkolók, középen találhatók az olaszok. Az utolsó kategóriába Franciaország, Spanyolország (és Portugália) sorolható, melyek szurkolói viszonylag ritkán követnek el erőszakos cselekedeteket.9 Súlyosabb rendbontások persze – noha szerencsére nem túl gyakran – Itálián belül is előfordulnak, nem függetlenül a csoportok szervezettségétől, vehemenciájától, a szinte mindig rendelkezésre álló ideológiai töltettől, valamint – korántsem utolsó sorban – az idegenbe utazó szurkolók sokszor több ezer főt is elérő számától. Franciaországban mindez jóval kisebb eséllyel fordulhat elő; itt, a déli hatásnak kitett marseille-i ultrák körében figyelhető meg legerőteljesebben az olasz minta hatása. Spanyolországban mindenekelőtt azzal magyarázható az erőszakos megnyilvánulások hiánya, hogy itt az aktív szurkolók a legritkább esetben követik övéiket az idegenbeli fellépésekre. Az olyan, globális szinten is hatalmas rajongótáborral rendelkező csapatok, mint a Real Madrid, a Barcelona vagy a Valencia is csak többnyire az ország egész területét behálózó fanclubjaik által képviseltetik magukat az idegenbeli találkozókon. Ezt gyakran a földrajzi adottságokkal és a kedvezőtlen gazdasági helyzettel magyarázzák, a valós ok azonban inkább a tradíciók különbözőségében keresendő. (A 80-as években, a Napoli fénykorában például a távolság és a viszonylagos szegénység sem akadályozta a nápolyi fiatalokat abban, hogy akár több ezren kövessék csapatukat az északi városokba is.) Mindazonáltal a futball-erőszak dinamikája – a mediterrán régión belüli eltérések dacára is – világosan megragadható különbségeket mutat Európa más 9

2002. októberében például a Crvena Zvezda – SS Lazio nemzetközi kupamérkőzésen a büszke, erőfitogtató, fasiszta beállítottságú római ultracsoportok egyáltalán nem képviseltették magukat, az olasz viszonyokhoz képest leküzdhetetlennek egyáltalán nem nevezhető távolság ellenére. Egyedül a brit csapatok szurkolói mernek nagyobb létszámban megjelenni a görög, török és ex-jugoszláv országok alkotta régióban: az utóbbi évek talán legsúlyosabb nemzetközi szurkolói incidense is egy ilyen alkalommal robbant ki, amikor 2000-ben a török Galatasaray radikális csoportjai a Leeds United huligánjainak provokatív viselkedésére válaszul késekkel és botokkal támadtak, melynek következtében két angol szurkoló életét vesztette. (Az angol – török mérkőzések azóta a legveszélyesebb kategóriába soroltatnak, legyen szó akár klub-, akár nemzeti találkozókról.)

44


részeihez képest: a szurkolói erőszak megnyilvánulásai látványosan intenzívebbek és olykor nehezebben megfékezhetőek, mint Európa északabbra fekvő részein. A szurkolói csoportok közötti, lelátói és/vagy utcai erőszakot eredményező konfliktusokat három csoportra oszthatjuk: városon belüli10, régión belüli11 és régiók közötti12 szembenállásokra, melyekre gyakran elválaszthatatlanul politikai-ideológiai konnotációk is rakódnak. Eme hármas szegregáció következtében Dél-Európában a válogatott mérkőzésein többnyire nem alakul ki egységes tábor13, egyes helyeken pedig kifejezetten ellenségesen viszonyulnak a nemzeti tizenegyhez.14 Ezért a nemzeti válogatottak idegenbeli meccsein általában a táborok képviselői (és bajkeverői) nincsenek jelen. A brit, holland, német huligánok számára ugyanakkor kiemelt jelentőséggel bírnak ezek a mérkőzések, melyek alatt a máskor ádáz ellenségek is képesek ideiglenesen összefogni, és egységesen fellépni. A déli országok szurkolói kultúrájának legszembeötlőbb közös vonásai közé az alábbi sajátosságok tartoznak: dallamos (sokszor több strófából álló) rigmusok, énekek skandálása; látványos élőképek (koreográfiák) megjelenítése; pirotechnikai eszközök használata (füst, görögtűz, hanggránát stb.); a csapat, illetve a szurkolói csoportok ajándéktárgyainak viselése (sapka, sál, egyen-póló, egyen-dzseki). Külsőségekben az olasz ultrák gyakorolták a legnagyobb hatást nemcsak a mediterrán térségre, de egész Európára, sőt, Ázsiára is: olasz stílusú csoport-elnevezéseket, zászlókat, sálakat találhatunk Németországtól Norvégián és Oroszországon át egészen Japánig. A magyar szurkolói csoportok neveinek 80%-ában szerepel olasz stílusú (ultra) szurkolásra utaló szó. 4.2 Az olasz ultramozgalom kialakulása és főbb jellegzetességei Az itáliai szervezett szurkolás gyökerei az 1950-es évekre nyúlnak vissza: ekkor jöttek létre az első szurkolói klubok. Ekkortájt a tifosik 15 – többnyire egyszerűen klubcsapatuk nevét kiegészítve – a „club” szócskát tűzték zászlaikra. (Roma Club, Juventus Club stb.) A különböző városokból érkező rajongók természetesen hozzáillesztették még saját városuk nevét is, így például egy korabeli transzparens így festett: „Roma Club Milano” – és így tovább. A

10

Pl.: Roma - Lazio, Betis - Sevilla Pl.: Atalanta - Brescia (Lombardia), Lyon - St. Etienne (Rhone-Alpes) stb. 12 Pl.: Napoli - Brescia, Olympique Marseille - Paris Saint-Germain 13 Amikor például Genovában játszik az olasz válogatott, a meccsen szinte mást sem lehet hallani, mint a Genova és Sampdoria ultrák egymást gúnyoló dalait. 14 A baszk térségben például a közismert okból kifolyólag sokkal inkább az Athlétic Bilbao első csapatát, mint a Selección-t lehet a válogatottnak tekinteni, hiszen az előbbiben kizárólag baszk játékosok játszanak (nemzetközi színvonalon). 15 A tifo szó szurkolót jelent, melyet a sajtó később egész Európában használt az olasz drukkerek megnevezésére. 11

45


másik népszerű elnevezési forma volt egy-egy sztárjátékos nevének használata (Pl. Juve Club Scirea.) Az évek előrehaladtával a kanyarokban („curva”16) megjelentek a „Fedelissimi” vagyis a „leghűségesebbek” feliratú drapériák, mely csoportnév először utalt a tagokra, nem pedig a játékosokra. Hamarosan feltűntek az első ajándéktárgyak is, melyek között jellemző volt a függőleges csíkozású sál, mely mind a mai napig az olasz drukkerek kedvenc, klasszikus viselete. A 60-as évek közepén, egy bécsi BEK-döntő alkalmával feltűnt az Internazionale szurkolói előtt egy „ultras” szót hordozó vászon is. Ez a hat betűs szó később az egész világ futball-fanatikusaink körében közismert kifejezéssé vált. Ebben az időben már rendszeresek voltak a rendőri beavatkozást előidéző botrányok, melyek jelentős része a játékosok ellen irányult. (Megdobálták az ellenfél csapatának buszát többek között 1964-ben a Foggia – Milan, illetve 1966-ban a Juventus – Catanzaro meccsen.) Az ultra-szektorokban szurkolók társadalmi-demográfiai és életmódbeli sajátosságait nagy vonalakban jellemezve megállapítható, hogy túlnyomó többségük 16-35 éves városi férfi; nagyjából egyötödük nő17. Saját önmeghatározásuk részeként szeretik hangoztatni, hogy mindenféle vagyoni réteg képviselteti magát közöttük. Valójában átlagos vagyoni helyzetük erősen függ lakóhelyük régiójától. A római és a nápolyi ultrák például nagyrészt külvárosi lakótelepeken élnek, míg a gazdagabb tartományban élő firenzeiek többsége különálló zöldövezeti házakban. Az ultrák körében az alkohol mellett elterjedt a könnyű drogok (elsősorban marihuana és hasis) használata. A több ezres kanyarokban a meccsek szünetében rengeteg ultrát lehet látni, amint éppen készíti a füves cigarettáját. A cannabis levél pedig jó néhány ultracsoport zászlóján, transzparensén jelenik meg. A 90-es évek legelején készült Ultra’ (magyarul: Kemény mag) című, dokumentarista elemekkel átszőtt filmben is látható egy jelenet, melyben római ultrák útban Torino felé a vonaton füvet szívnak. A fenti sajátosságok kialakulásával olyan határozott arculattal rendelkező társaságok jöttek létre, melyek vonzották maguk köré a városok fiataljait. Ez ahhoz vezetett, hogy egyes csoportok taglétszáma – az országot behálózó szekciókkal együttvéve – tízezresre nőtt. Ettől kezdve tömegmozgalomról beszélhetünk, melynek kézben tartása óriási erőket igényelt és igényel ma is mind a klubvezetők, mind a rendőrség részéről. Az ultrák világképének magját a társadalmi igazságosságba vetett sajátos, premodern jellegű hit alkotja: függetlenül az adott tábor politikai 16

A curva, azaz kanyar elnevezést a kapu mögötti lelátórészre használják (függetlenül annak tényleges alakjától), mely általában a legolcsóbb, szinte kizárólag állóhelyi részt jelöli. 17 A Supertifo statisztikái, illetve személyes információk alapján.

46


beállítottságától, nemet mondanak minden jelenségre, mely az „új, modern világ”-ból érkezik: az üzleties szemlélet elterjedésére, a globalizációra, valamint e jelenségek labdarúgást negatívan érintő következményeire. Az ultramozgalmat ilyen értelemben egy tradicionalista alapon lázadó ifjúsági szubkultúrának tekinthetjük, melynek megvan a maga következetes mitológiája, magatartás-kódexe és öltözködési kódja. Az ultramozgalom kiforrottságát, nagy tömegeket megmozgató jellegét és autonómiára való törekvését legjobban az AS Roma szurkolói által 2001-ben kibocsátott ultra manifesztum jelzi. E manifesztum jelentőségét bizonyítja, hogy megjelenése után szinte minden nemzet ultrái magukévá tették, és kisebb módosításokkal elhelyezték honlapjukon (ld. a 3. sz. mellékletet!). Szinte egy egész iparág jött létre az ultrák szükségleteinek kiszolgálására. Elsősorban ruhagyártó cégek látnak fantáziát abban, hogy célba vegyék az elkötelezettségüket külsőségekben is megmutatni szándékozó fiatalokat. Ennek eklatáns példája a „Mentalita Ultras” nevű olasz márka, mellyel a gyártók oly mértékben alkalmazkodnak a célcsoporthoz, hogy többek között olyan kapucnis pulóvert is készítenek („Ninja wear”), mely a zipzárt felhúzva – összecsapások alkalmával – eltakarja a bajkeverő arcát, s ezáltal megakadályozza, hogy a rendőrség beazonosíthassa az adott személyt. Sajátos, és csak az ultrákra jellemző véleménynyilvánítási mód a kiírás, mely a 70-es években, az ultra-mozgalom kiforrottá válása után terjedt el. Ezek az üzenetek általában egy alkalomra készülnek, a csapatnak, az ellenfél szurkolóinak, a vezetőségnek vagy akár a rendőrségnek szólnak, bíráló, szidalmazó, dicsérő, sokszor humoros hangvételben. A legtöbb helyen az ülőhelyi részen helyet foglaló nézők a nekik tetsző irományokat tapssal, hangos nevetéssel, az ellentétes érzelmeket kiváltókat füttyel fogadják. A táborok között erőteljes szimpátia és antipátia viszonyok léteznek. Az egyes csapatok szurkolói jó viszonyuk jeleként, ill. a közös ellenség ellen szövetségekbe tömörülnek, melyre a „gemellaggio”, azaz testvérkapcsolat szót használják. Ezek a szövetségek néha csak egy mérkőzésre, ám olykor hosszú évtizedekre köttetnek (leginkább egy közös ellenséggel szemben vagy ideológiai hasonlóság miatt). Olykor persze az öröknek vélt barátságok is fölbomlanak.18 A táborok közötti kapcsolatrendszer bonyolultságát jelzi, hogy két, egymással baráti viszonyban levő tábornak lehet radikálisan ellentétes előjelű a viszonya egy harmadik csapat ultráival szemben: a Fiorentina és a Verona ultráinak jó kapcsolatát például folyamatosan veszélyezteti a firenzeiek barátsága a livornóiakkal. Ráadásul, míg a Hellas Veronáé Olaszország 18

Például a Fiorentina – Atalanta barátság azért bomlott fel a 90-es évek elején, mert a firenzeiek a két csapat találkozóján azt az Empolit éltették, mely a bergamóiak legnagyobb riválisa volt az első osztályú bennmaradásért vívott csatában. A Milan – Napoli testvérkapcsolatnak (melyet a Juve iránt érzet gyűlölet kovácsolt össze) pedig 87-ben egy indulatos Maradona - nyilatkozat vetett véget.

47


legszélsőségesebben nacionalista és rasszista tábora, addig a Livorno ultrái radikális baloldaliságukról19 ismertek. Hierarchikus viszonyok természetesen egy adott táboron belül is léteznek. Többször is előfordult már – például a Juventus Drughi nevű csoportja20 esetében –, hogy összetűzésbe került más Juve-ultra csoportokkal. A Juventus tábor egyébként is meglehetősen erősen hierarchizált és központosított: a Fighters a fő csoport, és a Curva Philadelphiába csak az ő engedélyükkel kerülhetnek ki drapériák, mi több, csak ők készíthetik el azokat. Ennek köszönhetően rendkívül egységes benyomást keltenek, hiszen a különböző csoportnevek azonos betűtípussal kerülnek fel a vásznakra. Minden ultracsoport saját – gondosan megtervezett – vizuális arculattal rendelkezik, bevételi forrásuk a tagdíj és az ajándéktárgyak eladásából befolyó pénz, míg kiadásaik többnyire a szurkolás kellékeire (koreográfiaelemek, pirotechnika, utazások) fordítódnak. Előfordul az is, hogy a szorult anyagi helyzetben lévő tagoknak kisebb összegeket adnak, illetve megengedik, hogy családi vagy egyéb zűrök esetén a csoport klubhelyiségében húzzák meg magukat. 4.3. Az ultrák és a politika Olaszországban Az ultracsoportok a 70-es években kezdenek valamely politikai irányzat felé orientálódni. Csaknem valamennyi csoport elkötelezett híve egy politikai mozgalomnak; állásfoglalásukat nyíltan vállalják, hangoztatják. Ekkortól válik az ultrák körében kötelező érvényűvé az imádott csapat idegenbeli mérkőzésekre való követése is, amely mind a mai napig egy valamirevaló ultracsoport alapfeladata. Az idegenbeli meg nem jelenés a gyávaság egyértelmű jele, amit kimagyarázni semmivel nem lehet. Természetesen ez alól kivételt képeznek a zárt kapus mérkőzések, illetve ha a vendégszurkolóknak saját klubjuk vagy a rendőrség megtiltja az utazást.21 Azt, hogy egy csoport bal-, avagy jobboldali eszmék elkötelezettje lesz, nagyban meghatározza az adott régió hagyományos politikai beállítottsága. Trieszt vagy a Verona központú Veneto például mindig is a jobboldal felé húzott, ugyanakkor Livorno, Terni vagy Perugia lakossága hosszú idő óta inkább a baloldallal szimpatizál. Ennek alapján a szervezett csoportok politikai 19

A livornói ultrák sztálinistának vallják magukat. Hivatalos honlapjukon folyamatosan a szovjet himnusz dallama hallható, melyet kiiktatni csak a hangszóró kihúzásával lehet. 20 A Drughi története egészen sajátos: nevük korábban Arancia Meccanicca volt. Ez Anthony Burgess Gépnarancs című regényének olasz címe. A könyvből Stanley Kubrick készített legendás, erőszakos jelenetei miatt több helyen betiltott filmet. A csoportnak rendőrségi nyomásra meg kellett változtatnia nevét, később azonban a Drughi név felvételével ismét csak a Gépnarancsra utaltak – így hívták ugyanis egymást a regényben szereplő fiatal, erőszakos banda tagjai („drúgok”). 21 Ez előfordult többek között az AS Roma ultráival, akik a 90-es években rendőrségi nyomásra nem utazhattak Bresciába. A kiváltó ok természetesen egy súlyos bresciai incidens volt a két tábor között.

48


értékeket is képviselnek, melyeket a tagság nagy része egyénileg is a magáénak vall. Eszméiket mind verbális, mind írott formában érvényre juttatják. A kanyarokban rendszeresen föltűnnek politikai jelképek: vörös csillag, kelta kereszt, sőt néhány helyen a tiltott horogkereszt is felbukkan. Ilyen például a római Curva Nord, ahol az SS Lazio ultrái székelnek. Az ilyen alkalmakkor a rendőrség szinte semmit sem tud tenni, ugyanis ha megpróbálkoznának beavatkozni a kb. 22 ezer férőhelyes szektorban, az beláthatatlanul nagy botrányhoz, súlyos sérülésekkel járó összecsapáshoz vezetne, ugyanis a kanyar egy emberként fordulna a rendfenntartók ellen. A római csoportok élen járnak a fasiszta nézetek képviseletében. Ez elmondható mind az AS Roma, mind az SS Lazio fanatikusairól. Jellemző, hogy míg a két tábor „hivatalosan” gyűlöli és megveti egymást, egyes csoportjaik – ilyen a Boys Roma, az Opposta Fazione vagy a Viking Lazio – azonban a meccseken kívül gyakran egyazon szélsőjobboldali (a 90-es évek elején elsősorban a Massimo Boccacci, római skinhead vezér nevével fémjelzett) társaság tagjai. A két római tábor előbb említett csoportjaihoz kapcsolódik jó néhány, nagy sajtóvisszhangot kapott rasszista akció. 1992. november 27-én a Lazio szurkolók visszadobták a holland Aaron Winter győztes mérkőzés után nekik kidobott mezét „néger, és még zsidó is” felkiáltással. 1994. november 21-én a máig egyik legemlékezetesebb olasz szurkolói botrány során a Boys, az Opposta Fazione és a Fedayn nevű csoportok a Brescia – AS Roma meccs előtt előre eltervezett módon vascsövekkel, késekkel, baltákkal támadták meg a helyi rendőröket és szurkolókat, méghozzá néhány Irriducibili (Lazio) taggal kiegészülve. Az akció egy napon történt a helyhatósági választásokkal egy olyan városban, ahol rendkívül erős volt az északi tartományok önállósodásáért küzdő Lega Nord befolyása. A súlyos sérüléseket, tömeges letartóztatásokat és kitiltásokat eredményező összecsapáson jelen volt maga Boccacci is, akinek 1993-ban tiltották be Movimento Politico nevű szélsőséges szervezetét. A rendőrség kemény fellépésének hatására azóta megtizedelődtek a fent említett csoportok, azonban a rasszizmus még mindig gyakorlatilag intézményesített formában él az olasz futballklubok némelyikénél. Az égszínkék római csapatnál, vagy a legelvakultabban nacionalistának tartott táborral rendelkező Hellas Verona együttesénél például szurkolói nyomásra egyáltalán nem játszanak színes bőrű játékosok, az SS Lazio pedig ráadásul rendszeresen fizet súlyos pénzösszegeket az UEFA-nak a nemzetközi meccseken hallható huhogás miatt. A színes bőrű járókelők bántalmazása pedig még mindig rendszeres a mérkőzések előtt és után. 1996-ban például kilenc fekete bőrű személyt késeltek meg Bolognában, midőn a helyiek római barátaikkal együtt ünnepelték csapatuk feljutását az első osztályba.

49


2000-ben a Lazio fasiszta szurkolói a csapat egyik hazai meccsén kitettek egy „Tisztelet Arkan tigriseinek” feliratot a Curva Nord-ban, mely országos botrányt váltott ki. Melandri miniszter asszony ezután nyújtotta be törvénytervezetét, mely szerint, ha labdarúgó mérkőzésen megjelenik egy szélsőséges politikai szimbólum, a meccset azonnal le kell fújni, és a 3 pontot a vétlen csapat kapja. Ezzel egy időben megszigorították az ellenőrzéseket – elsősorban a rasszista megnyilvánulásokban élenjáró két római klub háza táján –, melyre válaszul és tiltakozásul az AS Roma ultrái a következő hazai meccsükön a Fiorentina ellen folyamatosan a rendőrséget és a minisztériumot szidták, és percekig huhogtak – miközben a firenzei csapatban egyetlen színes bőrű játékos sem játszott. Úgy érezték tehát, hogy a túlzott ellenőrzés miatt jogfosztottá váltak, melynek hátterét az ultrák hitvallásáról szóló fejezetben világítjuk majd meg. Különleges és ritka esete a politikai megosztottságnak az is, amikor az egy táboron belül mutatkozik meg. Erre példa Brescia, ahol a bal-, illetve jobboldali beállítottságú ultrák egy szektorban, de egymástól bizonyos távolságot tartva, külön transzparensek mögött állva szurkolnak csapatuknak. Természetesen hasonlóan erőszakos elemek megtalálhatók a baloldali táborokban (Livorno, Ternana, Vicenza, Bergamo etc.) is, melyekre azonban a rasszista megnyilvánulásokra okkal érzékeny olasz, illetve nemzetközi sajtó és közvélemény kevésbé figyel fel. 4.4. Erőszak az olasz stadionokban Az erőszak igen változatos formái már a 60-as évektől kezdve jelen voltak az olasz lelátók környékén. A játékosok buszának megtámadása, a játéktér elözönlése (pitch invasion), az ellenfél szurkolóinak kővel dobálása, kisebb létszámú verekedések többé-kevésbé rendszeresen előfordultak. A 70-es és 80as években elsősorban az idegenbe utazó szurkolók számának növekedése eredményezte a lelátói és utcai (elsősorban a rendőrséggel vívott) tömegverekedések szaporodását, melyet a rendőri erők létszámának drasztikus emelése sem tudott megakadályozni, legfeljebb intenzitásukat tudta fékezni. Az olasz ultratársadalom idősebb képviselői nosztalgiával gondolnak vissza erre az időszakra, ugyanis ekkor a rendőri biztosítás még korántsem működött olyan profi és begyakorolt módon, mint a 90-es évektől kezdve. Ekkor még nagy bátorságra vallott, ha például egy északi tábor elutazott Rómába vagy Nápolyba, mert tudták, úgy kell készülniük, hogy csak magukra számíthatnak egy esetleges incidensben. (Ezt viszonylag kevés csoport vállalta.) Az Irriducibili Lazio egyik tagja így vélekedik erről: „(a bunyó) mindig a játék része volt, a kezdetektől napjainkig. Minden fiatalokból álló szerveződésnek ez is velejárója. De e mögött a fiatalos düh mögött van valami nagyon őszinte. Mivel a stadionokban és környékükön óriási a biztonsági készülődés,

50


rohamrendőrök, lovas rendőrök, kutyák, vízágyúk, nem tudunk összecsapni a rivális szurkolótáborokkal, mint egyszer, s a komolyabb összetűzések már csak a rendfenntartókkal vannak.”22 A 80-as évek erőszakhullámának csúcspontja az 1985-ös Heysel-tragédia volt, ahol 39-en (többségében Juventus szurkolók) vesztették életüket a Liverpool huligánjainak ámokfutása következtében. Kevesen tudják, hogy ennek a végzetes eseménynek volt egy előzménye, nevezetesen az 1984-es BEK-döntő (AS Roma – Liverpool), ahol utcai összecsapások törtek ki, és több angolt is megkéseltek. A rá egy évvel következő „bosszú” áldozatai azonban nem az agresszorok lettek. A 90-es években a média növekvő jelenléte még jobban ráirányította a figyelmet az erőszakos megnyilvánulásokra, melyek gyakorisága nem csökkent, csak formái változtak valamelyest. Az olasz rendőrség tapasztalata és statisztikái szerint az atrocitások inkább a futballidény második felére (ekkor dől el a bajnoki cím, a kupagyőzelem, a kiesés és a feljutás) és az esti meccsekre jellemzőek.23 Főbb megjelenési formáit az alábbiakban kíséreltük meg összegyűjteni kb. 100-120 szurkolói meccsbeszámoló alapján, előfordulásuk gyakorisága szerinti sorrendben. 4.4.1. Dobálás. A leggyakrabban előforduló jelenség. A stadionon kívül a vendégtábor felvezetésekor szinte mindig megtörténik. Ha a rendőrök megfelelő távolságban húzzak fel a kordont, akkor a rendfenntartók válnak célponttá. A stadionban szintén állandó jellegű a pénzérmékkel, flakonokkal, görögtüzekkel és minden mozdíthatóval való dobálózás a problémás meccseken, melyet több emelet magas plexikkel, hálókkal próbálnak kivédeni a biztonságért felelősek, gyakran sikerrel. Ahol azonban a stadion vendégszektora kevéssé alkalmas ilyen óvintézkedések kivitelezésére (pl. Róma, Stadio Olimpico), ott az egymáshoz közel álló ellenfelek folyamatosan „tűz alatt” tartják egymást. Ami talán ma már hihetetlennek tűnik, de a 80-as években mégis előfordult, hogy a Roma és a Milan egymás elleni meccsein a vendégszurkolókat kölcsönösen és szándékosan úgy helyezték el, hogy könnyű célpontul szolgáljanak a hazaiaknak (ez főleg Milánóban volt egyszerű feladat, hiszen a San Siro többszintes). A dobálás egyik extrém esete volt a 2001-ben játszott Internazionale – Atalanta meccs, ahol a hazaiak egy mopedet dobtak le a felső szintről, mely szerencsére senkit nem talált el (következmény: két meccsre betiltották a pályát, és 30 millió líra pénzbüntetésre ítélték a klubot). Egy még szörnyűbb eset történt a 88/89-es szezonban játszott Fiorentina – Bologna mérkőzés előtt, amikor a firenzei Ondo D’Urto (a.m. „Erőszakhullám”) egy tagja molotov-koktélt hajított a vendégszurkolókat szállító vonat egyik 22

3. Félidő, III. / 23. szám 96/97-ből származó információ (3. Félidő III. / 23. szám), de az azóta eltelt idő aligha befolyásolta jelentősen ezt a tényt. 23

51


kocsijába, minek következtében fél tucat bolognai szerzett súlyos égési sérüléseket, egyikük meg is halt. Az ilyen extrém erőszakos megnyilvánulások természetes velejárója, hogy az ellenfél megpróbál revánsot venni, ami csak további bonyodalmakat szül. 4.4.2. Gerillaharc a rendőrséggel. Rendszeresen előfordul a nagyobb létszámú és erőszakos táborok meccsein. Sor kerülhet rá a vendégtábor bekísérése alatt az utcákon, de gyakori a stadionokon belül az ultraszektorokban is. Lényege a támadások és visszavonulások sorozata, mellyel az ultrák megpróbálják a nagyobb létszámból eredő előnyüket kihasználni a jól felszerelt rendőrökkel szemben. (Hasonló harcmodor figyelhető meg a nemzetközi globalizációellenes tüntetéseken is.) Az olasz rendőrök az évtizedek során rendkívüli rutint szereztek az ilyen szituációk megoldásában, és gyakran hadvezéreket megszégyenítő taktikával kezelik a több száz, néha több ezres, felhevült mobokat. Az ilyen összecsapások során többször előfordultak már szívelégtelenségből (ill. infarktusból) fakadó szurkolói halálesetek: pl. az 1991es Milan – Roma kupameccs előtt, vagy 1998-ban a Treviso – Cagliari másodosztályú bajnoki meccs után. 4.4.3. Szurkolók közötti szemtől-szembe összecsapás. Ma már viszonylag ritka, és csak akkor fordul elő, ha a rendőrség mulasztást követ el, illetve olyan helyszíneken, ahol véletlenül találkoznak össze az ellenséges csoportok (pl. autópályák pihenőhelyein, vasútállomásokon). Az angol, német huliganizmussal ellentétben itt nem jellemző sem az előre megbeszélt, azonos létszámú bandák verekedése, sem a „fair play” elvek alkalmazása. Többnyire minden kezük ügyébe kerülő eszközt felhasználnak, és ütik-rúgják egymást. 1993-ban például a Brescia – Atalanta meccs előtt a rendőrök nem tudták megakadályozni a szurkolók pályára történő bemászását, és egy bergamoi fiút kómás állapotig rugdostak a hazaiak. (Később a stadionban mindenhová plexit építettek, amelyen sokkal nehezebb átmászni.) Európai viszonylatban gyakoriak a késelések, melyek közül a legnagyobb visszhangot kiváltó eset 1995. január 29én, a Genova – Milan meccs előtt történt, amikor is egy 19 éves vendégszurkoló (Simone Barbaglia, a Gruppo Brassato tagja) a parkolóban megszúrta a 24 éves Vincenzo Spagnolo-t, aki belehalt sérüléseibe. Sajnos elkövették azt a hibát, hogy bemondták az esetet a stadion hangszóróin keresztül a szünetben, mire hatalmas törés-zúzás és őrjöngés kezdődött, ami később utcai zavargásokba torkollt több tucat sérülttel.24 4.4.4. Játékosok, játékvezetők, edzők, klubvezetők ellen irányuló erőszak. A fentiekhez képest legritkábban, de bizonyos időközönként előforduló erőszakos megnyilvánulás. A leggyakoribb formája a dobálás, mely gyakran rasszista önkifejezésként is működik, amikor például fekete bőrű játékosokat dobálnak 24

A vendégszurkolókat a meccs után a kijáratnál egyenként lefotózták, és az elkövetőt a tanúk kihallgatása után még hajnalban letartóztatták.

52


meg déligyümölcsökkel. Ritkább, de előfordul a játékosok megverése is. Ez történt például egy Perugia – Salernitana meccs után, amikor a salernóiak szerint egyik játékosuk szándékosan vétett öngólt, a padovai ultrák pedig egy alkalommal a kiesés miatti dühükben támadták meg saját játékosaikat egy edzésen. Ilyen vagy ehhez hasonló esetek minden szezonban és minden szinten (akár nagy csapatoknál, pl. Lazio) megtörténnek. 4.5. Az olasz rendőrség stratégiái A szurkolói aktivitás (melynek csupán egy szelete a fizikai erőszak!) mindig is fontos témának számított az olasz közéletben. Az 50-es évek „teddy boy” szubkultúrája kapcsán előtérbe kerülő morális pánik szerves folytatásának tekinthető az a reprezentációs mód, ahogyan a média a szurkolókkal foglalkozott. A hatóságok a súlyosabb incidensek után visszatérő jelleggel többször is kilátásba helyeztek represszív intézkedéseket, amelyeket azonban vagy nem hajtottak végre következetesen (mert eleve reménytelen lett volna), vagy hosszú távon nem sikerül számottevő hatást elérni általuk. Az igazi változást az erőszak kezelésében a 80-as évek vége és a 90-es évek eleje hozta, amikortól kezdve – nagyrészt a kereskedelmi televíziózás elterjedésének köszönhetően – az olasz labdarúgásba is hatalmas mennyiségű tőke áramlott. Ezáltal egy olyan erő lépett be a szférába, amely folyamatos nyomást gyakorolt az államra, hogy mindent kövessen el a befektetéseket közvetett módon fenyegető futball-erőszak visszaszorítása érdekében. (Jelenleg, mint tudjuk, az a sajátos helyzet áll fenn, hogy Silvio Berlusconi személyében egy futballimádó, médiaérdekeltségekkel rendelkező üzletember kezében van a legfőbb törvényhozó és végrehajtó hatalom.) A klubokban azonban a rendőrség nem mindig talált partnerre. A firenzei rendőrfőnök például a következőket nyilatkozta az 1995-ös Juventus – Fiorentina meccsen történt botrány után: „a vasárnapi futballmeccsek lassan városi gerillaháborúkká fognak átalakulni, és a szurkolói huliganizmust az egyesületek mindig férfias megnyilvánulásokként értékelik.” 25 Ezt a vélekedést – ti. hogy a klubvezetők nem mernek, vagy nem akarnak szembehelyezkedni a kemény maggal – számtalan eset alátámasztja. Az Avellino elnöke például 1996-ban megvédte az egyik játékost megverő szurkolókat. A futballistát azért „büntettek meg”, mert szimpátiáját fejezte ki volt csapata, a Salernitana felé. 2001-ben a Hellas Verona elnöke azt nyilatkozta egy újságnak, hogy „sosem fogunk színes bőrű játékost igazolni, mivel a szurkolóink ezt nem bocsátanák meg nekünk. Nem járnának ki a meccsekre, vagy ha igen, akkor az ellenfelet éltetnék, és saját színes bőrű játékosaikat gúnyolnák.” 25

A 3. Félidő fordítása olasz napilapból, I. / 7. szám.

53


Az olasz rendőrség az ezredfordulóra szinte tökélyre fejlesztette gyakorlati tudását, már ami a szurkolói erőszak kezelését illeti. Rendfenntartási tevékenységüket az állam fizeti, mindaddig, amíg nincs szükség beavatkozásukra. Ha azonban a rendőri beavatkozás elkerülhetetlen, a rendező klubnak kell a számlát állnia. A rohamrendőrség stratégiájára jellemző, hogy az esetek túlnyomó többségében csak a legvégső esetben alkalmaznak erőszakot. A szurkolók kisebb provokációira, verbális sértegetésére nem reagálnak, érzelmeiknek és sérelmeikre nem hallgatnak. Gondosan és profi módon mérlegelik az esetleges rendőri beavatkozás várható következményeit. Például az 1998-as Fiorentina – Juventus meccs előtt a szektoruk felé vonuló Juve-szurkolók 2-3 görögtüzet hajítottak a hazaiak közé, a rendőrök azonban nem emelték ki az elkövetőket, ugyanis a kétezres, feszült idegállapotú tömeg felbolygatása beláthatóan negatív következményekkel járt volna. Inkább arra törekedtek, hogy a vendégszurkolók minél hamarabb beérjenek zárt szektorukba. A 2000-ben lejátszott Internazionale – Fiorentina találkozón a vendégszektorban lökdösődés alakult ki, melyet a biztosításért felelős rendőrök 3-4 méterről nyugodtan szemléltek, és megvárták, amíg az idősebb, tekintélyesebb firenzei ultrák lecsillapították sajátjaikat. A stadionokon belül a legtöbb helyen a hazai ülő szektorokban stewardok állnak a bejáratoknál, ők felügyelik a rendet26. Szerepük azonban korlátozottabb, mint például Angliában vagy akár Magyarországon. A rohamrendőrség a stadionon belül csak akkor van jelen, ha a lelátó adottságai miatt nem alkalmas a vendégtábor tökéletes elkülönítésére, illetve ha fokozottan veszélyes találkozóról van szó. Nagy létszámú vendégszurkoló jelenlétekor kordont vonnak a vendégek köré. Ha a vendégszektor tökéletesen szeparálható plexikkel, kerítésekkel és esetleg hálóval, akkor a rohamrendőrök csak a vendégszektor bejáratát biztosítják kívülről, általában egy nagyobb terület (esetleg parkoló) láncban történő körülállásával. Erre a területre csak vendégjeggyel érkezőket engednek be. Természetesen a meccs kockázati besorolásától függően további eszközöket is alkalmaznak. A veszélyesebb mérkőzéseken a levegőben helikopter köröz, és figyeli a tömegek mozgását, a vendégszektort. A vendégek be- és kikísérését páncélozott járművekkel, vízágyúkkal, lovas rendőrökkel biztosítják. Ha a vendégtábor vonattal érkezik, akkor többnyire a kifejezetten erre a célra fenntartott buszokkal szállítják őket a stadionhoz. Ha a rendelkezésre álló buszok kapacitása nem elegendő, akkor gyalog kísérik a tömeget. Ilyenkor arra törekednek, hogy minél hamarabb betereljék a szurkolókat a vendégszektorba.

26

Szurkolókból álló biztonsági szolgálat csak néhány kanyarban (pl. a Juventus táborban a Fighters tagjaiból verbuválva) működik.

54


Ha mégis rendbontás alakul ki (például a hazai ultrák megpróbálják áttörni a kordont), akkor rendkívül határozottan lépnek fel: könnygázzal és gumibotos attakkal oszlatják fel a támadó tömeget. Az összecsapások során letartóztatottakra cselekményük súlyosságától függően büntetés, illetve kitiltás vár. A kitiltás bevezetése óta érezhetően óvatosabbak lettek a balhékban résztvevő ultrák, ezt a retorziót ugyanis szigorúan betartják, és nem csak a hazai mérkőzéseken. Az 1998-ban játszott Cremonese – Ternana mérkőzés előtt például 10-15 vendég (!) szurkolót nem engedtek be. A kitiltottak (diffidati) egyébként egy sajátos kasztot képeznek az olasz ultra társadalomban; saját honlappal27 is rendelkeznek. A beazonosítást az ultrák által gyűlölt, Digos-nak nevezett szervezet emberei végzik, akik a botrányok során folyamatosan felvételeket készítenek a szurkolókról, gyakran civil ruhában, a tömegben elvegyülve. A meccs előtti motozást mindig rendőrök végzik, és nem civil biztonságiak. Minden oda nem illő tárgyat elvesznek, az ultrák önkifejezéséhez nélkülözhetetlen zászlórudakat viszont beengedik. A pirotechnika használata tilos, ha megtalálják, elkobozzák, azonban a nagyobb meccseken, derbiken íratlan szabályként fellocsolják vízzel a futópályát, illetve vizes vödröket helyeznek el a kanyarok előtt, hogy az oda bedobott görögtüzek elaludjanak. Ez egy igen előrelátó megoldás, hiszen az eszközöknek sem a becsempészését, sem a használatát nem lehet megakadályozni egy több ezres, teli szektorban, hangulatfokozó hatásuk viszont óriási. És kétségtelen: a görögtüzek főleg akkor jelentenek biztonsági kockázatot, ha az ellenfél szurkolói dobótávolságon belül vannak, ez azonban viszonylag ritka, mivel a vendégszektor általában a hazai kanyartól a lehető legmesszebbre esik. A stadionon belüli elhelyezés is neuralgikus pontja a rendőri biztosításnak. Gond általában akkor adódik, ha a vendégszektor kapacitása nem elegendő, és a szomszédos lelátó-részeket is meg kell nyitni. Ez kivételes esetekben előfordulhat, például ha a bajnoki címért küzdő nagycsapat szurkolói teszik tiszteletüket egy kisebb stadionban. Ennél komolyabb problémát jelentett ugyanakkor egy 2000-es Juventus – Torino városi derbi, amikor a Juve elöljárói nem akarták a saját bérleteseiket átirányítani a Curva Maratonából (ez a Toro ultrák törzshelye). A gránátvörösek radikálisai természetesen nem bánkódtak, mondván, legfeljebb az ott székelő Juventus szurkolók fognak „rosszul járni”. Végül a belügyminisztérium kényszeríttette ki a Juventus döntésének megváltoztatását. 4.6. Az olaszországi jogi szabályozás szigorítása

27

www.ultrasdiffidati.it

55


Az olasz Belügyminisztérium legutóbb 2003-ban, egy őszi Avellino – Napoli meccsen történtek hatására tartott válságértekezletet (a meccsen egy nápolyi ultra lezuhant a tribünről, majd belehalt sérüléseibe). Az értekezleten elhatározták, hogy szigorítják a futballpályákon elkövetett erőszakkal kapcsolatos jogszabályokat, ill. növelik a rendfenntartók cselekvési terét. E döntés előzményei: az 1989. évi 401-es törvény bevezeti a türelmi figyelmeztetést (diffida comporta), melynek értelmében a rendőrkapitány megtilthatja azon személyek belépését sportesemények (pl. labdarúgó mérkőzés) helyszínére, akiket korábban sportrendezvényen erőszakos cselekedetek miatt feljelentettek vagy elítéltek. Emellett előírhatják, hogy a figyelmeztetett személy az éppen zajló sportesemény időtartama alatti megjelenjék a lakóhelyéhez legközelebbi rendőrkapitányságon. Ezen törvények megszegéséért 3-18 hónapnyi szabadságvesztés róható ki. Aki megzavarja a sportesemények rendes menetét, jelentős pénzbírsággal sújtható. 2000 februárjában a rasszista és erőszakra uszító transzparensek kitétele elleni rendeletet hoztak. Eszerint a stadion ellenőre elvileg felfüggesztheti a mérkőzést, ha ilyen transzparens jelenlétét észleli; és amennyiben a figyelmeztetéstől számított 45 percen belül nem tüntetik azt el, a mérkőzést a vendégcsapat nyeri 0-2-es eredménnyel. A rendeletet azonban a gyakorlatban szinte soha nem alkalmazták, mivel az ilyen transzparenseket általában csak néhány percre teszik ki. Ugyanakkor a stadionba való beléptetéskor gyakran túl szigorúan ellenőriztek, és olykor ártalmatlan transzparenseket is elkoboztak, amelyek rendeletbe ütközését később nehéz volt bizonyítani. A 2001. évi 377-es törvényerejű rendelet – az 1989-es törvényt módosítva – eltiltotta a sportrendezvény helyszínére való belépéstől azokat, akiket a megelőző öt évben az alábbi tettek miatt jelentettek fel vagy ítéltek el (akár nem jogerősen is):  különböző szúró-, ütő- és vágóeszközök birtoklása (kivéve a zászlórudat);  a személy felismerését megnehezítő ruha vagy sisak viselete;  olyan csoportok, szervezetek jelvényeinek vagy szimbólumainak viselete, melyeknek faji, etnikai, nemzeti vagy vallási diszkrimináció vagy ezek miatti erőszak a célja;  sérülést okozására alkalmas tárgyak bedobálása, pirotechnikai eszközök használata, ha ezek veszélyt jelentettek a résztvevőkre;  kerítéseken másztak át vagy különböző, egyéb szeparációra szolgáló eszközöket sértettek meg, esetleg berohantak a pályára – ha ezek közvetlen veszélyt jelentettek a résztvevőkre (kivétel: ünneplés céljából).

56


 Ezen felül, akik személyek vagy a berendezés ellen irányuló erőszakos cselekményben vettek részt, vagy erre bujtogattak. Ezeket követően lépett életbe a 2003-as 28. számú törvényerejű rendelet, mely  olyan rendszabályok bevezetését írja elő, melyekkel megelőzhetőek az erőszakos esetek az A, B és C ligában.  Fototechnikai és videós eszközök használatával lehetővé és megengedetté teszi, hogy a rendbontókat maximum 36 órával a tett után is letartóztassák (ez az elhalasztott tettenérés – flagranza differita).  Megtiltja a rakéták és egyéb pirotechnikai eszközök bevitelét a stadionba, és ezt 3-18 hónapnyi szabadságvesztéssel és 500 eurós pénzbüntetéssel szankcionálja. A tetten ért elkövetők azonnal letartóztathatók, és rögtön megindítható ellenük a bírósági eljárás.  Kötelezővé teszi fémdetektoros kapuk és elektromos jegyvizsgálók felállítását; zártláncú kamerahálózat kialakítását írja elő, mely a stadion környékét is figyeli; és megfelelő térbeli elválasztó szerkezetek kialakítását rendeli el a hazai- és a vendégszurkolók között.  Aki jegy nélkül jut be, vagy nem érvényesíti jegyét, azt 516 eurós pénzbüntetés sújtja.  A több mint tízezer fős stadionokban kötelező előre megszámozni a kiadott jegyeket, ennek elmulasztása maximum 10329 eurós, míg a helyek számánál több jegy eladása (bármely stadionban) ötszázezer eurós büntetést von maga után.  A helyi rendőrkapitányok nagyobb hatáskört kapnak, és erőszakos cselekmények elkövetése miatt mód nyílik a stadionok maximum egyhónapos bezárására is.  Beléptető-rendszer szigorítása, a stadionban nem lehet olyan szerkezet, ami szétszedve fegyverként használható!  Zártláncú kamerás figyelőrendszer használata minden stadionban bevezetendő!  Minden szektorban – angol mintára – a nézőket fogadó és irányító rendezők (stewardok) felügyeljék a rendet, és jelezzék a veszélyes helyzeteket!  A pályák biztonságát rendszeresen ellenőrizni kell!  Hosszú távú program keretében a békés szurkolókat kedvezményekkel kell jutalmazni, és ösztönözni kell a klubok közötti testvérkapcsolatok kialakítását!

57


 Az erőszakos cselekmények megelőzésére iskolai felvilágosító programokat kell szervezni! A szurkolók állítása szerint a 2003-as rendelet kriminalizálja a szurkolókat, holott „a játékosok épp annyira bűnösek: doppingolnak, csalnak”. Másrészt – érvelnek a szurkolók – e rendeletek az üzletet kiszolgáló nézőkké akarják alakítani őket. Sok ultra megfogalmazta a fotók és videofelvételek megbízhatatlanságát. Az „elhalasztott tettenérés bevezetését” a szurkolók 43%a „hatalommal való visszaélésnek” tekinti (http://www.tifonet.it/sondaggi/poll_res.php?id_poll_res=18). 56%-uk egyetért azzal az állítással is, hogy erő alkalmazásával nem szüntethető meg az erőszak a stadionokban, mivel „az erőszak erőszakot szül”. 2003. április 4-én a szurkolókat érintő kormányzati intézkedések, a „calcio moderno” és a rendőrség vélt vagy valós túlkapásai ellen a szurkolók tüntetést szerveztek Rómában. A demonstráción mintegy három-ötezer ultra vett részt az ország minden részéről. Jelen voltak a Lazio, a Roma, az Inter, a Juventus, a Reggina, valamint a B-ligás Siena, Catania, Taranto fanatikusai. A kezdeményezők a Lazio ultrái voltak, legfőképpen 25 kitiltott római szurkoló miatt, akik között ott van Fabrizio Toffolo, a gyümölcsöző ajándéktárgyüzletből az egyik legtöbb hasznot húzó Irriducibili tagja és szószólója. A tüntetésen skandált néhány rigmus szövege: - Mi vagyunk a kanyarok nyilvántartottai, mindig itt leszünk a személyi igazolványunkkal és a Digos a mi ellenségünk; - Utáljuk a Sky-t és az előfizetős televíziót! - Szabadságot az ultráknak! Az eseményre invitáló felhívás néhány részlete (3. Félidő 2003/2004 december-január alapján): „A rendezvényen bármilyen csoport részt vehet, nincs szükség meghívásra vagy személyes kapcsolatfelvételre, mivel az esemény a lehetőségekhez képest egységes akar lenni, de létfontosságú, hogy akik a részvétel mellett döntenek, tudják ellenőrizni a csoportjukat, hogy biztosak lehessünk a meghirdetett szabályok betartásában (…) Aki eljön az eseményre, be kell tartania a következő szabályokat: 

Nem! Bármiféle rivális csoportokkal vagy rendőrökkel történő problémára, incidensre!



Nem! Bármiféle politikai szimbólumra vagy szlogenre!



Nem! A saját csapatot éltető vagy a másik csapatot gyalázó dalokra!



Nem! A csoport-transzparensekre!



Igen! A csoportsálakra, kétrudasokra!



Igen! A rendőri elnyomás és az előfizetős televíziók elleni, valamint egy szurkoló-közelibb labdarúgásért készült kiírásokra, szlogenekre!

58




Nem lehet hibáznunk, mert az egész mozgalom inná meg a levét. Ezért a csoportok vezetői felelősek tagjaik viselkedéséért!

Az eseményen azonban sok jelentős tábor nem képviseltette magát. Nem voltak jelen a Brescia, az Atalanta, az AC Milan, a Torino, a Fiorentina ultrái. Ezek a táborok a Progetto Ultra28 nevű szervezethez állnak közel, mely 1995-ben született az U.I.S.P., vagyis az Unione Italiana Sport Per tutti-n belül („olasz sportközösség mindenkiért”). Megalakulásának célja a szurkolói kultúra védelmezése, az erőszak és az intolerancia csökkentése. Emilio Romagna (Olaszország leggazdagabb tartománya) anyagi támogatását élvezik. A Progetto Ultra tagja többek között a már említett F.A.R.E. (Football Against Racism in Europe) nevű szervezetnek is. Az előbb említettek azért nem vettek részt a tüntetésen, mert nem voltak hajlandóak elfogadni, hogy a Lazio ultrái szabják meg a tüntetés feltételeit, és nem akartak szélsőjobboldali csoportokkal közös megmozdulásban részt venni. Ugyanakkor római fasiszta csoportosulások megjelentek a felvonuláson. 2003. június 22-én aztán ismét utcára vonultak az ultrák, ezúttal Milánóban, és jóval több tábor (köztük a francia St. Etienne és Nice szurkolói) jelenlétében. A négy-öt ezer fős tömeg pontban 15 órakor (az olasz meccsek hagyományos kezdési időpontjában) jelképesen eltemette a „valaha létezett játékot, a labdarúgást”. A 72 (!) szurkolótábor egységesen kiállt a szerintük a szabadságjogokat semmibe vevő új rendelkezések, a kitiltások és a modern foci ellen („No alla represso! No al „vostro” calcio!”) A fentiekből egyértelműen jelzik, hogy az olasz ultracsoportok rendkívül szervezett fellépésre képesek. Kiforrott nézeteik vannak a futball modernizálódásáról, és kemény kritikát gyakorolnak a futballt a piacosító globalizációs tendenciák ellen. Ezzel sok szimpatizánst képesek maguk mögé állítani a nem ultra mentalitású emberek közül is. Az olasz államnak eddig nem sikerült hathatós intézkedéseket hoznia az ultrák megrendszabályozására, illetve igazán drasztikus lépésekre nem is tudta magát elszánni, mert olyan autonóm, széles tömegeket megmozgató és mély jelentéstartalmakat hordozó mozgalommal állnak szemben, melynek elnyomása óriási kockázattal és negatív következményekkel járna.

28

www.progettoultra.it

59


4.7. Szurkolói szokások Franciaországban A francia labdarúgás soha nem vonzott annyi szurkolót, és soha nem inspirált olyan szenvedélyes támogatást a meccsre járók részéről, mint Olaszországban. Egy város sem rendelkezik egynél több első osztályú csapattal, és a nézőszámok is csak egyharmadát teszik ki az Olaszországban, Angliában vagy Spanyolországban megszokottnak. A franciaországi szurkolói kultúrát négyféle irányból érik hatások: mindenekelőtt Olaszországból és Angliából, és jóval kisebb mértékben Németországból, illetve Spanyolországból29. Nagy általánosságban megfogalmazható, hogy a csoportok főleg az ultra hagyományokat követik.30 A leglátványosabb ellentét évtizedek óta a legveszélyesebbnek számító Olympique Marseille– Paris Saint-Germain derbiken mutatkozik meg. A két tábor közötti ellentét olyannyira éles, hogy a párizsi huligánok még a másodosztályú Red Star meccseire is hajlandók kimenni, hogy összecsaphassanak a déliekkel (ez akkor történt, amikor az OM az alsóbb divízióban játszott.) A Marseille-i ultrák a párizsiakat „barbár északiaknak”, „angoloknak” tartják, míg saját magukat a „tenger fiaiként”, városukat Franciaország különálló, autonóm részeként határozzák meg. 31 Táboruk radikálisan baloldali, soraikban mindenféle bőrszínű szurkoló megtalálható. A francia szurkolói csoportokra azonban általában a szélsőjobboldali nézetek a jellemzők. Nacionalista szurkolók legerősebben Párizsban vannak jelen, jellemzőjük, hogy 20-30 évesek, körükben sok a munkanélküli, és esetenként több száz ún. „follower” (azaz „követő”) csatlakozik hozzájuk, ha a helyzet úgy kívánja. Kiterjedt hazai és nemzetközi kapcsolatokkal rendelkeznek, ideológiai hasonlóság miatt barátjuk például a toulouse-i Viola Front, mely a 90-es évek közepén mintegy 30 fős, huszonéves nacionalista törzsgárdával rendelkezett, vagy a belga Standard Liege Hell Side nevű, jóval nagyobb létszámú huligán mobja. Akárcsak Olaszországban, itt is jellemző, hogy megjelennek egymás meccsein, és segítenek a szurkolásban és az összecsapásokban. 4.8. Erőszak a francia stadionokban A futballal kapcsolatos első, följegyzett incidensek az 1978/79-es szezonban történtek Franciaországban. Igaz, ezeket az összecsapásokat az országban 29

A német és spanyol hatásra egyazon táboron belül találunk példát. A Strasbourg vezető ultracsoportja nevét a gijoni Ultra Boys-tól vette át, miközben baráti kapcsolatokat tart fenn a Karlsruhe huligánjaival. 30 A Super Mag, egy mára már megszűnt szurkolói magazin szerint a legtöbb francia ultracsoport a nagyobb lelkesedést, rajongást kimutató olasz stílust favorizálja. A legtöbb francia szurkoló sokkal fontosabbnak tartja az olaszos „kreatív elemeket” a stadionokban, mint az agresszió bármely formáját. A rivalizálást inkább a szép látványokkal, a legeredetibb dalokkal, és a rajongás kimutatásának mértékével próbálják eldönteni, mintsem azzal, hogy bebizonyítsák, ki a legerősebb. 31

Forrás: a Marseille-i ultrák fanzinja.

60


vendégeskedő angol szurkolók provokálták. Az első ultracsoportok, illetve "kop"-ok32 csak a nyolcvanas évek elején kezdtek alakulni. Ugyanakkor a fogalom nem terjedt el országos viszonylatban egészen az 1985-ös Heyseltragédiáig. Ez idő tájt alakultak meg a máig is legjelentősebb francia alakzatok, a 84-es alapítású marseille-i Commando Ultras, az egy évvel fiatalabb párizsi Boulogne Boys (régebben emlegették Kop of the Boulogne-nak is), és a bordeaux-i Ultras illetve Devils. Az erőszakos események, vandalizmus, verekedések száma némileg emelkedett az évtized második felében, melyet sokan a fasiszta szimbólumok és rasszista énekek megjelenésével hoztak összefüggésbe. A Paris Saint-Germain (különösen a Boulogne Boys) és az Olympique Marseille szurkolói alkotják a legnagyobb létszámú és legerősebb csoportokat, és nekik van országszerte a legrosszabb hírük. Mellettük még meg kell említenünk a Bordeaux, a Metz, a St. Etienne és a Lyon fanatikusait, mint kiemelkedően erőszakos szurkolókat. Elsősorban a párizsi huligánok provokálnak incidenseket, mindenekelőtt az OM elleni és a nemzetközi kupameccseken, az összecsapások nagy része azonban a rendőrökkel zajlik. Komoly incidensek a szurkolói csoportok között nem gyakoriak, igazából csupán néhány olyan találkozó van évente, ahol számítani lehet erőszakra. Bár a fanzinok vagy a témával kapcsolatos internetes honlapok néha beszámolnak rendbontásokról, többnyire csak a tudósítók nagyítják fel a történéseket. Egy francia csoporttag elmondása szerint egy tucatnyi idegenbeli meccs közül egy van, ami veszélyes, de még ezen az egyen sem garantált a tényleges fizikai kontaktus a másik féllel, komoly sérülésre pedig még ennél is ritkábban van esély. Ez azt jelzi, hogy Franciaországban a futballal kapcsolatos erőszak foka jóval kisebb, mint a korábban tárgyalt országok bármelyikében. A francia mérkőzések sokkal jobban biztosítottak, mint az olasz találkozók, és jóval kevesebben vannak a potenciális rendbontók is. Idegenbe is sokkal kevesebb szurkoló utazik, mint Olaszországban, ezáltal az összecsapások veszélye is természetesen csökken. A legnagyobb kockázatot jelentő PSG - OM találkozók közül a párizsi meccsek veszélyesebbek, mivel a marseille-iek sokkal nagyobb létszámban vállalják az utazást Párizsba, mint a fővárosiak a déli metropoliszba. Egy-egy párizsi találkozóra akár 3000-4000 rendőrt is kivezényelnek, ami meghaladja a vendégdrukkerek számát. A földrajzilag egymáshoz közel fekvő csapatok mérkőzései a lehetnék még olykor veszélyesek, de az olasz rendőrségnél jobban képzett és felszerelt rohamrendőrök (a CRS - Compagnie Républicaine de Sécurité) csaknem mindig megakadályozzák a számottevő rendbontásokat. 32

A Liverpool régi Anfield Road-i stadionjának egyik kapu mögötti része, ami eredetileg csak egy domboldal volt, és a legfanatikusabb drukkerek itt foglaltak helyet. Később a kifejezést rengeteg csapat szurkolótábora átvette, és használta saját vonatkozásban.

61


A klubok vezetői is többnyire hatékonyabban tudják érvényesíteni akaratukat a táborokkal szemben, mint Olaszországban. Például az egyik első szervezett ultracsoport, a marseille-i Commando Ultra ’84 iránt kezdettől fogva ellenszenvvel viseltetett az OM vezetése, nem támogatták őket semmilyen formában. 1986-ban, Bernard Tapie érkezésekor valamelyest javult a helyzet, a csoportnak mégis el kellett hagynia nevéből a „Commando” szót, mert a klubvezetés szerint az agresszivitásra buzdított. 1995 őszén a Strasbourg vezetői nem járultak hozzá a klub szurkolóinak budapesti utazásához az Újpest elleni UEFA-kupa mérkőzésre, miután az újpesti tábor franciaországi fellépése után biztonsági szempontból túlságosan kockázatosnak ítélték a visszavágót. (Végül mégis megjelent 15-20 francia, akiknek semmi bántódásuk nem esett.)

Összegezve megállapítható, hogy Franciaországban a csoporthoz tartozás, a látványos szurkolás előtérbe helyezése elindítottak egy folyamatot az olasz szurkolási stílus átvételének irányába, amely ugyan kivételesen férfiasságot bizonyító fizikai összecsapásokat is eredményezhet, a gyűlölet és ellenségeskedés leginkább mégis csupán verbális és írott formában nyilvánul meg. Az erőszak foka a francia stadionokban jóval alacsonyabb, mint Olaszországban vagy Angliában, a kevés rizikós meccset a francia rohamrendőrség nagy erők felvonultatásával kézben tudja tartani. A komolyabb sérülésekkel járó incidensek ritkák, az állam és a klubok hatékonyan fel tudnak lépni a viszonylag kis számú radikális ellen. 4.9. Spanyolország: a piacosodás ára A spanyol szurkolói kultúrát és a lelátókon tapasztalható erőszakot alapvetően meghatározza a Franco-diktatúra öröksége, és a baszk, katalán és egyéb függetlenedési törekvések. Az első szervezett szurkolói csoportok a 70-es évek közepén, 80-as évek elején jöttek létre33, tagjaikban tehát gyerekkorukból még élénk emlékek élhettek a korábbi rezsimről. Ennek következtében a talán legfontosabb csoportidentitás-képző tényező a spanyol nemzethez, illetve államhatalomhoz fűződő viszony. A mediterrán országok közül Spanyolország az, ahol sok olyan szurkolótábor van, melynek legfontosabb, legtöbbet használt jelképe gyakran nem a klubszínekből álló csapatcímer, hanem a spanyol nemzeti lobogó (pl.: Real Madrid, Atletico Madrid, Espanol), esetleg a baszk Ikurrina34 (pl.: Athlétic Bilbao, Real Sociedad) vagy a katalán csíkos zászló (Barcelona). Ez legfőképpen azokon a meccseken jellemző, amikor az ellenfél szurkolói radikálisan eltérően ítélik meg a központi kormányzat szerepét. Ilyenkor lenne a legnagyobb esély szurkolói rendbontásokra. A feltételes mód azonban mindenképpen indokolt, mivel a futball rendkívül magas színvonala és a 33 34

Az egyik legjelentősebb a Sevilla FC első csoportja, a Pena Biri-Biri, mely 1975-ben alakult. Baszk nemzeti lobogó.

62


rendszeres táblás házak ellenére a spanyol szurkolók közül igen kevesen vállalkoznak arra, hogy idegenbe is elkísérjék kedvenc csapatukat. A legnagyobb derbinek számító Real Madrid – Barcelona meccsre is csupán néhány száz katalán utazik el, ami a 80 ezres Bernabeu-stadionban elenyésző szám. Ugyanez elmondható szinte az összes nagy- és kiscsapat táboráról. Nagyobb biztonsági kockázatot jelentenek a városi rangadók: Espanol – Barcelona, Real Madrid – Atletico Madrid, Sevilla – Betis, hogy csak a jelentősebbeket említsük. A városok, illetve régiók közötti utazások elmaradását a spanyol ultrák előszeretettel indokolják a nagy távolságokkal és kedvezőtlen gazdasági helyzetükkel.35 Spanyolországban is előfordulnak – kivételesen – súlyos incidensek. 1998. decemberében például az Atletico Madrid – Real Sociedad UEFA-kupa visszavágó mérkőzésen életét vesztette a baszk Aitor Zabaleta, a Pena Izar nevű ultracsoport tagja, aki a madridi megérkezés után egy posztoló rendőrtől megkérdezte, hol tudna a környéken társaival valamit meginni a meccs előtt. A rendőr az Alegre nevű bárba küldte őket, mely közel esik az Atletico vezető csoportjának, a Frentének a gyülekezőhelyéhez. A bárban természetesen rövid időn belül óriási verekedés tört ki, melyben a baszk szurkolót szíven szúrták, aki a helyszínen meghalt. A verekedésben (a meggondolatlan rendőr mellett) bűnösnek bizonyult a Frente Atletico, Spanyolország legnagyobb és legveszélyesebb ultracsoportja. Nemrég elhunyt legendásnak mondott klubelnökük, Jesus Gil y Gil kifejezetten kedvelte őket.36 Hasonlóan Cragnotti elnök és a Lazio ultrának kapcsolatához, természetesen itt sem arról van szó, hogy a klubvezető bátorítaná az ultrák radikális csoportjait, vagy szellemi közösséget vállalna velük. Egyszerűen a nagy létszámból és a szervezettségből adódóan a tábor olyan hangulatbefolyásoló tényező, mely kihat az egész csapat teljesítményére, és így közvetetten a tulajdonosok befektetéseire is – ezért éri meg velük jóban lenni.37 Arról nem is szólva, hogy végeredményben az alapvető célok – a csapat minél jobb teljesítménye – közösek.

Az etnikai ellentétek mellett az ideológiai szembenállás is meghatározza a táborok ellenségeskedését. Erre eklatáns példa az andalúziai derbi, azaz a Sevilla FC – Betis összecsapás. Az 1985-ben a Pena Biri-Biri-ből alakult Brigade Norte Biri-Biri ultrabaloldali csoportja (Sevilla FC) és a 80-as évek elejétől aktív, fasiszta Supporters Gol Sur (Betis) találkozóin mindig kódolva van a botrány. Az utóbbi esetében megfigyelhető az olasz Brescia csapatánál is tapasztalt jelenség, azaz a két ideológia egy táboron belüli konfliktusa. A Betis esetében ez az összeütközés 1988-ban vezetett szakadáshoz, azt követően egy homogén fasiszta tábor alakult ki, mely rendszeresen összetűzésbe került a 35

A Brigadas Azules Oviedo nyilatkozata: „Mi – olasz társainkkal ellentétben – nem nagyon tudjuk követni játékosainkat minden idegenbeli meccsre. Ez betudható a földrajzi adottságoknak és a nem túl jó gazdasági helyzetnek.” (3. Félidő) 36 Annak nyilván ő sem örült, amikor a 92/93-as szezonban a Deportivo elleni meccs után kitört balhéban egy rendőrautót fújtak le festékspray-jel: a Frente Atlético kezdőbetűit és egy horogkeresztet rajzoltak fel a kocsi ajtajára, miközben rendőrellenes dalokat skandáltak. 37 A valenciai Yomus szurkolócsoport fennállásának 14. évfordulós ünnepén például jelen voltak a játékosok, vezetők és a klubelnök.

63


rendőrséggel. Nézeteiket előszeretettel hangoztatták, melyek jellegéről egyik csoportjuk elnevezése sokat elárul: Bootboys & Green Power… A rivális vörösök sem kevésbé radikálisak és agresszívek: a 80-as, 90-es években rendszeresen incidensek kirobbantói voltak, a 93/94-es szezonban például petárdával fejbe dobták a Zaragoza kapusát, akit a mentők szállítottak el.38 A politikai háttér erejét és meghatározó voltát mutatja az a tény is, hogy az előbb említett Biris tagja a Torcida Antifeixista nevű társaságnak, és támogatója az azonos nevű, Galíciában szerkesztett kiadványnak is. Célkitűzésük a független Andalúzia, baloldali kormánnyal. A fent említett antifasiszta szervezet tagja még többek között a cadizi Brigadas Amarillas, melynek heavy, punk, redskin és SHARP tagjai a meccseken kívül is együtt vannak, közösen járnak koncertekre és szívnak hasist. Nevükhöz jó néhány botrány, többek között benzinkút-fosztogatások kapcsolódnak. A 90-es években Spanyolországban a nagyobb futballkluboknál az angliaihoz hasonló, óriási tőkekoncentráció ment végbe. Ennek feltétele és egyben következménye volt a stadion-rekonstrukció, melynek az ultrák számára legfenyegetőbb eleme az állóhelyek megszüntetése volt – egy olyan esemény, melynek bekövetkezésére Olaszországban az ultrák esélyt sem szeretnének adni. Az ezredfordulóra azonban ez a fenyegetés Spanyolországban valósággá vált. Szinte mindenhol felszámolták az állóhelyeket, melynek következménye az lett, hogy az ultracsoportok nem találják a helyüket (átvitt értelemben sem), tagságuk szétszóródott különböző szektorokba. A pályához közeli szektorok – beleértve a kapu mögöttieket is – ugyanis drágák, a fiatalok nem tudják megfizetni, és a bérletesek felvásárolják előlük a helyeket. Ez történt például a Real Madrid esetében, ahol az Ultras Sur szurkolási teljesítménye jelentősen visszaesett, a stadionban tapasztalható hangulattal együtt. E mögött ugyanakkor részben a klub szándékos bomlasztó tevékenysége is áll, mely az emlékezetes, 1999-ben játszott Real Madrid – Borussia Dortmund mérkőzés előtt történt kapuledöntést próbálja így megtorolni, illetve elejét venni annak, hogy még egyszer hasonló, a tévéközvetítést, és így a hatalmas bevételeket veszélyeztető esemény következzen be. Az aktív szurkolók természetesen mindenhol tiltakoztak az őket hátrányosan érintő fejlemények ellen39. A valenciai Yomus ultráinak annyit sikerült elérniük, hogy a pályához közel, a szögletzászló környékén kapjanak helyet. A Brigadas Blanquiazules (Espanol) számára pedig az új stadionba költözés eredményezte a hanyatlást, ahol már nem tudtak megfelelően összeállni. Hangsúlyozandó, hogy 38

Az Espanol fasiszta ultrái pedig egy alkalommal öngyújtóval dobták fejbe egy Espanol – Deportivo mérkőzésen a vendégek színes bőrű kapusát. 39 „A foci azért lett kitalálva, hogy álljunk.” – olvasható a 3. Félidőben a valenciaiak nyilatkozataként – alighanem hevenyészett fordításban. (A hangzatos szlogenek nem ritkák a körükben. 82-es megalapításuk idejét például a „Hic sunt Ultra Yomus” jelmondattal tették emlékezetessé.)

64


mindez egy olyan bajnokságban történik, ahol rendszeres a teltház, és rengeteg a bérletes szurkoló. Az 1992-es szezontól Spanyolországban tilos a pirotechnikai eszközök használata. És az Olaszországban tapasztalható engedékenységgel szemben itt rendkívül szigorúan betartják ezt a tiltást. Ennek ellenére van néhány csoport, amelyik ezzel nem foglalkozik, és továbbra is használ görögtüzet vagy nitrátot, pl. a malagai Frente Bokeron. (Ezt egy nevesebb, nemzetközi kupában szereplő csapatnál alighanem kevésbé tűrnék meg.) Összegezve a spanyol lelátói erőszak jellegzetességeit, elmondható, hogy noha a szurkolók vérmérséklete és az ideológiai töltet megfelelő táptalajt ad komoly sérülésekkel járó incidenseknek, a szurkolás hagyományai, és – mindenekelőtt – az idegenbeli utazások elenyésző mennyisége miatt csak a városi derbik számítanak fokozottan veszélyesnek. A spanyol futballba beáramló hatalmas tőkemennyiség pedig olyan változásokat indított el, amelyek eredményeképpen, Angliához hasonlóan, a klubok mindent megtesznek azért, hogy a befektetések anyagi megtérülése szempontjából kockázati tényezőnek számító ultrákat kiszorítsák a stadionokból. Még ha erre tudatos törekvés nincs is mindenhol, a végeredmény ugyanaz: a 90-es évek közepétől jelentős visszaesés tapasztalható mind a spanyol ultracsoportok létszámában, mind aktivitásában.

5. A nyugat-európai futballszféra főbb szociológiai jellegzetességei az ezredforduló környékén 5.1. A futballklubok és közvetlen társadalmi környezetük Föltehető a kérdés: vajon miért éri meg egy professzionális futballklubnak, hogy közösségi programokban vegyen részt? Vajon milyen érdeke fűződik ahhoz egy profittermelésre törekvő piaci szereplőnek, hogy a bűnözés, a drogfogyasztás vagy egyéb társadalmi problémák megoldásának terheit ténylegesen is magára vállalja? Egy futballklub képviselőjének részéről ugyanis korántsem megalapozatlan a kérdés: minek töltsön hosszú órákat karitatív alapítványok ülésein a helyi drogfogyasztás sajátosságairól elmélkedve, ha a drogos ifjú sohasem fog eljönni a stadionba, és sohasem vásárol majd emléktárgyat a klubshopban? A kérdésre már csak azért sem egyszerű a válasz, mert ajánlatos figyelembe vennünk azt is, hogy az elmúlt évtizedekben lényegében változtak meg a futballt övező piaci és társadalmi viszonyok. A számtalan változás közül ezúttal csak annyit hangsúlyoznék, hogy míg az alapító atyák idejében a tulajdonosok paternalisztikus jótevőkként jelentek meg a klubok szurkolóinak és sportolóinak 65


szemében, s a klubhűség jórészt a helyi identifikációs kötődéseken alapult, addig mára – mégpedig minél följebb érkezünk a klubok osztályhierarchiájában a profi ligák csúcsai felé, annál inkább – igen nagy az esélye annak, hogy az archaikus tulajdon- és identifikációs minták átalakultak. Mindez szorosan összefügg a társadalomban lezajlott demográfiai-mobilitási folyamatokkal is. Míg ugyanis a huszadik század első felében a tradicionális szurkolók a városok közepén laktak, addig mára a hagyományos fehér középosztályok fokozatosan elhagyták a belvárosi lakóövezeteket, s ott helyüket a (sokszor eltérő bőrszínű) bevándorlók foglalják el. Azaz: a szurkolói közösség egyre kevésbé fedi a helyi közösségeket. Jellemző adat, hogy az ezredforduló Angliájában a professzionális futballklubok képviselőinek 60%-a állítja, hogy nem tudják kellőképpen megszólítani a klubnak otthont adó városokban élő jelentős számú etnikai kisebbségek tagjait. E folyamatok hatását tovább erősítette a futball kommodifikációja, s különösen a szociológusok által „skyifikációnak” nevezett jelenség, azaz a kábeltelevíziók fölbukkanása, melynek következtében a futballmeccsek nézőinek 90%-a pénzért megvásárolható szórakoztató termékként jut a sportélményhez. Következésképpen az egyes csapatok iránti szurkolói azonosulás nem csupán gyöngül, hanem diverzifikálódik is. Ma már korántsem ritka jelenség, hogy a mérkőzéseket televízión követő néző kedvenc csapata mellett más csapatoknak is drukkol. Mi több, mára az is természetessé vált, hogy a tévénéző elsősorban esztétikai élményt vár a futballközvetítéstől, és futballszurkolói identitása az esztétikai élményt kiegészítő, kontextuális élményforrássá válik. Ennek során az is elképzelhető, hogy a néző egy adott meccs közvetítése alatt – az eredmény függvényében – akár többször is megváltoztatja, hogy melyik csapatnak szurkol (pl. a mindenkori hátrányban lévőnek, a szebben játszónak, vagy mondjuk a határozottabban küzdő, vagy szabályosabban játszó csapatnak). Következésképpen korántsem egyszerű meghatározni, kikből is tevődik össze egy futballcsapat „szurkolói közössége”. Ugyanakkor önmagában az a tény, hogy számos nyugat-európai országban a klubok közösségi programokban való részvételre vállalkoznak, ill. hogy közösségépítéssel, fiatalok társadalmi integrációjával foglalkozó szakembereket alkalmaznak, továbbá számos klubszolgáltatás hozzáférhetővé tesznek a helyi közösség tagjai számára – igencsak figyelemre méltó jelenség. Még akkor is, ha végképp elmúltak azok az idők, amikor a futballklub tevékenysége a helyi közösség életének középpontjában állott, és ha tisztában kell lennünk azzal is, hogy számos futballklub közösségi munkásainak tevékenysége sokszor nem több, mint a marketingosztály munkájának kiterjesztése.

66


Ha tehát válaszolni szeretnénk a jelen alfejezet elején föltett kérdésre, többféleképpen érvelhetünk. Fogalmazhatunk úgy is, hogy a futballklubok piaci szempontokat sem nélkülöző hagyományos identitáspolitikája eredményezte, hogy fönntartották a klubok közösségi kötődésének mítoszát, és ezért a mai megváltozott helyzetben sem képesek menekülni e mítosz újratermelése során fakadó, hajdani társadalmi beágyazottságuk által meghatározott kötelességeiktől. Ha tetszik: maguknak ásták meg ezt a vermet. Ám érvelhetünk úgy is – és a magam részéről közelebb állok ehhez az utóbbi pozicióhoz –, hogy a kilencvenes években az észak-európai államok nagy részében természetesnek számító társadalmi integrációs politika olyan környezetet teremtett, amelyre a klubok kénytelenek voltak pozitív módon reagálni. Persze nem árt tisztában lenni azzal sem, hogy a kormányok azért teremhették meg a klubok számára kényszerként ható társadalmi környezetet, mert ebben maximálisan támaszkodhattak a civil szféra önszerveződésére és a magyar szemlélő számára szinte páratlannak tűnő erejére. Ezzel magyarázható, hogy a civil szféra képes volt megvalósítani a kormányzati bevonáspolitika célkitűzéseit. Másképpen szólva: ha nem lenne ilyen erős és életképes a civil szféra a maga egyleteivel, szervezeteivel, hálózatrendszerével, vagyis teljes intézményrendszerével, akkor a kormányok sem állhattak volna elő a maguk integrációt célzó programjaival. Persze azért ne legyenek illúzióink, és ne gondoljuk, hogy a közösségi programok a klubok tevékenységének középpontjában állnak! Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy ha a piaci aktorok profitot akarnak termelni, és nem vitás, hogy a futballklubok elsődleges célja manapság ez, akkor nélkülözhetetlen számukra, hogy pozitív képet alakítsanak ki magukról a helyi közösségekben. Nem elégedhetnek meg tehát csupán a piac játékszabályainak tekintetbe vételével, hanem részt kell venniük a „társadalmi játszmában” is: meg kell felelniük a környezet (a kormány, a helyi önkormányzatok és a szurkolók) által támasztott követelményeknek is. Stratégiai érdekként is fölfogható imázsuk lényegi összetevője, hogy „családbarát”, szurkolóbarát”, „közösségbarát” jelleget öltsenek. Emellett jó helyi adófizetőknek is kell lenniük, már csak azért is, mert egyáltalán nem mindegy számukra, hogy milyen föltételekkel vásárolhatják meg, ill. használhatják a futball számára rendelkezésre álló városi földterületeket. A kluboknak folyamatosan vigyázniuk kell arra, hogy a rövidés középtávú városrendezési- és fejlesztési tervek során nehogy hátrányt szenvedjenek. Populárisabban fogalmazva: létérdekük, hogy jó kapcsolatokat ápoljanak a helyi önkormányzatokkal. Ám nem csupán az esetleges telekügyletek miatt van erre szükségük, hanem azért is, hogy – sportiskoláik révén – helyi tehetségeket toborozzanak maguknak, és főleg, hogy (új) szurkolókat vonzzanak. Mindez szorosan vett piaci érdekük is: friss angol 67


kutatási adatok szerint például a helyi közösségi programoknak köszönhetően a mérkőzésekre csábított helyi szurkolók húszezer fontot érnek hetente (azaz félmilliót szezononként) egy-egy premier ligás klub számára. 5.2. Látványfutball és globalizáció A kilencvenes évektől kezdve tehát az európai látványfutball meghatározó jellegű változásokon ment keresztül. A változások lényegét úgy lehetne összefoglalni, hogy a szféra kommodifikálódott, s mindinkább a piaci mechanizmusok fennhatósága alá került. A hangsúlyok a kereskedelmi oldalra helyeződtek, következésképpen a sportélmény jellege és a sportközönség társadalmi összetétele is fokozatosan változásnak indult: a korábbi munkás szubkultúrából mindinkább középosztályi szórakozás vált. Mindez azzal is együtt jár – bármennyire tiltakozzanak is ellene az olasz ultrák –, hogy a futball társadalmi környezetében a (pre)modern gyökerű, identitáspolitikán alapuló lokális kötődések közösségi rendszere lassan átadja helyét a későmodern társadalom fogyasztói kultúrájának mintáit közvetítő befogadó tevékenységnek. A piac új, szélesebb spektrumú kereskedelmi és gazdasági kötelezettségeket ír elő a klubok számára. Ennek köszönhetően a klubok jóval agresszívebb marketing-technikákat alkalmaznak. Jellemző módon néhány vezető klub nagyobb bevételre tesz ma már szert egyéb piaci tevékenységből, mint a jegybevételekből. Új, lukratív viszony alakul ki a profi futball szférája és a televíziók között, s így gyakran csak a kábeltévé-előfizetéssel rendelkezők nézhetik élőben a meccseket. Ennek következtében új kapcsolatok születnek a helyi kábeltévék és a klubok között. Új nemzeti rádiócsatornák is létrejönnek (pl. a BBC Radio5 Live), radikálisan növelve az élő rádióközvetítések jelentőségét. Manapság a klubok jelentős pénzeket költenek arra, hogy a stadionokban minél kevesebb gond legyen a huligánokkal. Kijelenthető, hogy a pályák elegánsabbak, biztonságosabbak, civilizáltabbak, fogyasztóbarát jellegűek lettek. A Taylor-jelentést követően általánosan elfogadottá vált egész Európában, hogy a stadionok térbeli átszervezése, átépítése már önmagában is rendkívül sokat segíthet a huliganizmus elleni küzdelemben. Ennek köszönhetően a ligák felsőbb osztályaiban a stadionokban fokozatosan lebontják a kerítéseket (esetleg, mint Olaszországban, a kerítést kevésbé veszélyes plexilapokkal helyettesítik), és ülőhelyeket létesítenek. Lényegében tehát fokozatosan megszüntetik a hagyományos tribünkultúrát. A kerítések átadják a helyüket a kameráknak. Ezáltal a stadionok jóval biztonságosabbak lesznek. Ezzel összhangban számos klub családi szektorokat létesít, a női szurkolók igényeit is figyelembe véve, és olyan közösségi programokat vezet

68


be, amelyek a klubok és a helyi közösségek közötti kapcsolatok erősítésére hivatottak. Láthattuk, hogy a radikálisabb szurkolók mindenhol ellenzik az ülőhelyek létesítésének ötletét, arra hivatkozva, hogy így elvész az állótribünök eredeti hangulata. De manapság már csak az olasz ultrák rendelkeznek akkora érdekérvényesítő erővel, hogy e céljukat ideig-óráig még elérjék. A hagyományos szigetországi kemény fiúk unalmasnak tartják a ligafutball egészét, és inkább egyéb izgalmi forrásokat, más szubkultúrákat (zene, motor, veszélyes sportok, stb.) részesítenek előnyben. Sokan panaszkodnak közülük, hogy „túlságosan is beszabályozottá vált” minden a stadionokban és környékükön. A steril élmények helyett közösségre vágyók így sokszor már inkább a helyi kocsmában nézik a meccset, mint a stadionban. Ugyanakkor az is igaz, hogy – egy 2000-ben készült kutatás eredménye szerint – az angol szurkolók háromnegyede már az ülőhelyeket preferálja az állóteraszokkal szemben. Az állóteraszok megszűntével a nézők – akárcsak a színházban – számozott ülőhelyekről követik az eseményeket. A jelentős magán- és állami tőke bevonásával elkészült, ill. újjáépített stadionok kivétel nélkül többfunkciósak. Színházakra és multiplex mozikra emlékeztető szórakoztatókomplexumok jöttek létre, amelyek az üzletemberek igényeit és az egyszerű fogyasztók szükségleteit egyaránt képesek kielégíteni. Bárok, üzletek, sőt, üzletközpontok is vannak az új stadionokban. A klub-boltok is nélkülözhetetlenek tartozékoknak számítanak. Sok helyütt stadionmúzeumot is létesítettek. A stadionok funkcióinak diverzifikációjáról beszélhetünk tehát: a fent említettek mellett konferenciaközpontok, oktatási egységek is vannak az új stadionokban, vagyis az új stadionok a hajdanvolt művelődési házakra is emlékeztetnek. Ehhez járul, hogy az üzletemberek drága bérleteket is válthatnak az exkluzív „páholyokba”, s külön szolgáltatásokban is részesülnek pénzükért (fogadásokon, a játékosokkal közös ebédeken vehetnek részt, sőt, tárgyalásaikat is intézhetik a stadionok éttermeiben vagy konferenciaközpontjaiban). A turistaipar is használni kezdte a stadionokat: a turisták ma már sokhelyütt fizetős „stadionlátogatási körutakon” vehetnek részt. Tehát az új sporlétesitményekben keverednek a szórakoztató-fogyasztó egység, az iskola, a piaci és a tudományos kommunikációhoz szükséges funkciók. Vannak olyan elképzelések is, hogy más sportoknak is próbáljanak helyet biztosítani a stadionokban, de ezek egyelőre nem igazán valósultak meg. Megállapítható, hogy a játék mindinkább középosztályi és értelmiségi szórakozássá vált. Ennek részeként az utóbbi években rengeteg sikeres könyv, tévé- és rádióprogram, újság, sőt még opera is született, amelyek egyaránt a játék újradefiniált kulturális beágyazottságának köszönhették létüket.

69


Alapvetően tehát ezzel az új piaci és kulturális beágyazottsággal magyarázható, hogy a kilencvenes években jelentősen csökkent a huligánok jelenléte és aktivitása a stadionokban, ill. hogy a rasszizmus is erőteljesen visszaszorult. A korábbi szigorú rendőrségi kontrollal szemben egy új, középosztályi szórakozásforma föltételei teremtődtek meg, amelynek költségeit az alacsonyabb társadalmi csoportok tagjai sokszor egészen egyszerűen képtelenek megfizetni. Azaz: a munkásosztály fokozatos kiszorulása, ill. kirekesztése a tribünökről nem csupán a tevékenység, ill. szórakozás megváltozott jellegének, hanem a piaci mechanizmusoknak is betudható. A piacosodás és a kommodifikáció együtt járt a játék eroticizálásával és egyes játékosok kvázi divatikonokként és popsztárokként történő megjelenítésével. Nem meglepő tehát, hogy a korszakban növekedni kezdett a női szurkolók aránya is a stadionokban. Végül nem hagyható említés nélkül az sem, hogy a futball növekvő globalizációja is jelentősen fölgyorsult. Mindez egyaránt vonatkozik a külföldi játékosok és edzők szerződtetésére, a játékstílus új, kozmopolita elemeinek meghonosodására, valamint a hagyományos északi, munkásosztályi gyökerű, harcos maszkulin huliganizmusnak latin gyökerű, karneválszerű szurkolási szokásokkal történő helyettesítésére, kiegészülésére. 5.3. Összegzés Summázva úgy lehetne fogalmazni, hogy a civil társadalom, a nagypolitika célkitűzései és a piaci mechanizmusok optimális és viszonylag harmonikus koegzisztenciájával magyarázható, hogy Európában az ezredforduló környékén a futballszféra nem csupán hatalmas profitot termel, hanem egyúttal társadalmi integrációs funkciót is ellát. Következésképpen – mintegy járulékos haszonként – a futballal kapcsolatos erőszakos cselekedeteket is képes megfékezni. A huliganizmus háttérbe szorulását magyarázó, alább fölsorolt tényezők egytőlegyig e tézisből eredeztethetők. Az utóbbi másfél évtizedben tehát a futballhuliganizmus jelenségét azért sikerült többé-kevésbé kezelhetővé tenni Európában, mert... - megváltozott a futball kulturális-társadalmi beágyazottsága: aktív, munkásosztályi, közösségi jellegű életstílusból passzív, középosztályi, individualizáltabb jellegű szórakozó fogyasztási tevékenység lett; - e beágyazottságváltás során megtörtént a huliganizmusra nagyobb hajlandóságot mutató szegényebbek anyagi kirekesztése (a jegyek két évtized alatt európai átlagban hatszorosukra emelkedtek!); - megerősödött és kikristályosodott a futballt övező piaci intézményrendszer: így például ma már nem szokatlan, hogy a klub részvénytársasággá alakul, majd részvényeit bevezeti a tőzsdén. Ma a legkomolyabb viták tárgya, hogyan lehet összehangolni a részvényesi és szurkolói érdekeket; 70


- manapság a futballt inkább egy „biztonsági”, nem pedig egy „kockázati” kultúrába ágyazott tevékenységrendszer jellemzi. Következésképpen egyre jobban kezd hasonlítani az amerikai sportélményhez (gondoljunk pl. az ottani kosárlabda- vagy amerikaifutball-mérkőzésekre!). A bevételek egyre nagyobb hányada származik a kiegészítő piaci- és reklámtevékenységekből, s a különböző emléktárgyak, sportszerek és egyebek eladásából. - a nemzetközi futballerőtér is átalakult, sztenderdizálódott, és az intézkedések (nemzetközileg) homogenizáltakká váltak: ma már természetes az együttműködés a különböző országok hatóságai, intézményei között; - a szurkolók érdekérvényesítő képességét nagyobb hangsúllyal vették figyelembe, a konfliktus-management kifinomultabb technikáit alkalmazták; - a további fejlődést is lehetővé tévő, jelentős mértékű anyagi (kezdő)invesztíciókra került sor a kormányok részéről, amelyek egyúttal kedvező beruházási és cselekvési föltételeket is teremtettek az üzleti-, a civil- és a professzionális szféra tagjai számára; - a futball szférájának politikai kezelése megváltozott: eltűrt munkás(szub)kultúrából a preferált, államilag támogatott nemzeti kultúraprogramok egyik meghatározó elemévé vált; - a sport szférája egy sokrétű és differenciált, több tárca kompetenciájába tartozó szférává alakult; - hatékony titkosszolgálati ellenőrző eszközök kerültek bevetésre a rendőrség által, nem csupán a stadionokban, hanem valamennyi futballal kapcsolatos tevékenység során (pl. a vendégszurkolók utaztatásakor is); - a tömegkezelés hatékonysága, professzionalizmusa jelentős mértékben fejlődött; - jelentősebb büntetési tételeket szabtak ki a huligánokra; - a megelőző- és bevonóprogramok számottevő átterelő hatást fejtettek ki; - a civil szféra érdekeken, értékeken és társadalmi szolidaritáson alapuló részvételét elősegítették a jogi, piaci és állami szférából származó hatások; - a média differenciáltabb viszonyult a futballhoz; - az erőszakos cselekedetek kiélési lehetőségei bővültek: más szubkultúrák is lehetővé tették a szimbolikus tiltakozás különböző formáinak intézményesülését; Ugyanakkor hangsúlyozandó: a futballal kapcsolatos erőszakos cselekedetek nem szűntek meg Európában, csak színterük helyeződött át a stadionokból a városi terekbe, ill. a kisebb és kevésbé kommodifikált, kevésbé középosztályosodott és kevésbé ellenőrzött klubok szurkolóinak körébe!

71


6. A külföldi tapasztalatok Magyarországon hasznosítható elemei Ha mindezek után magunk elé idézzük mondjuk a magyar bajnokcsapat pályáját, amelyen egy első osztályú mérkőzésen a muzeális tribünökön ezer ember lézeng, és az ellenfél százhuszonöt szurkolója nemzeti színű zászlókba bugyolálva, “hajrá magyarokkal” bíztatja kedvenceit, hogy ily módon alig félreérthető antiszemita szimbolikával adjon hangot csapatkötődésének (hogy most csak a szürke hétköznapokat idézzük föl, s a legbrutálisabb, “Auschwitzba indul a vonat” kezdetű szlogenekben kifejeződő manifeszt rasszizmust figyelembe se vegyük); és ha mindehhez hozzágondoljuk mindazt, amit többékevésbé valamennyien tudunk vagy sejtünk a magyar futball piaci állapotáról, értékéről, színvonaláról és – nem utolsósorban – a kulisszák mögött zajló, s a törvényességgel köszönőviszonyban sem álló jelenségekről; nos, ebben az esetben joggal kérdezhetjük: vajon hogyan lehet áthidalni mindazokat a különbségeket, amelyek a (finoman fogalmazva) „évszázados ritmuskülönbségből” fakadnak? Továbbá – és esetünkben talán ez utóbbi összefüggésnek még nagyobb a jelentősége –, ha azt a kérdést is föltesszük, hogy vajon hogyan lehet áthidalni a civil társadalom eltérő intézményesülése, valamint ezzel összefüggésben a társadalmi felelősség- és szolidaritásérzet különbségéből fakadó szakadékot, akkor be kell látnunk: fölösleges volna illúziókat táplálnunk. Különösen, ha azzal is tisztában vagyunk, hogy a jelenlegi kormány nincs abban a helyzetben Magyarországon, hogy komolyabb anyagi invesztíciók segítségével próbáljon meg lökést adni a futballszféra kaotikus viszonyainak átrendezéséhez. Magyarul: mit lehet tenni egyáltalán, mi az, ami átvehető az európai modellekből? Ha brutális rövidséggel úgy válaszolnék, hogy semmit, valószínűleg pontosan fejezném ki tíz magyar ember közül kilencnek az álláspontját. Mindazonáltal – örök optimistaként – mégis látom értelmét annak, hogy néhány közép- és hosszú távú stratégiai alapelvet javasoljak a magyar kormány számára. Tehát: - A sporttevékenység célja, hogy a nézők identitáspolitikai megalapozottságú szükségleteit a nemzetközi szórakoztatóipar részeként fölfogható látványsportipar piaci mechanizmusainak közvetítése révén kielégítse. A sportpolitikának arra kell törekednie, hogy e piaci mechanizmusok érvényesülése számára megteremtse az optimális föltételeket – beleértve az egyes szurkolói alcsoportok ama természetes igényének szolgálatát is, hogy biztonságban érezhessék magukat a sportpályákon, ill. a sportpályák környékén. - Kívánatosnak tűnik a New Labour-féle futballpolitika szellemiségének lényegét adaptálni Magyarországon: azaz a huliganizmussal kapcsolatos 72


elnyomó-büntető politika önmagában nem elegendő; szükség van a társadalmi integrációt, a párbeszédet szolgáló intézményes fórumok megteremtésére is. - Kívánatosnak tűnik átvenni a német és a belga Fan-Projekt-filozófia alapelemeit, nevezetesen, hogy az állam – szakértő szociális munkások bevonásával – segítséget nyújt a peremhelyzetű fiatalok számára az erőszakos megnyilvánulások megelőzésében és a társadalmi felelősségre szocializáló életstílusok elsajátíttatásában. - Szerencsés volna – a német, belga, holland és angol minták alapján – a futball, és általában a sportok révén megkísérelni egyes hátrányos helyzetű csoportok társadalmi integrációját, ill. egyes társadalmi problémák (például a fiatalkori bűnözés vagy a drogfogyasztás) kezelését és megelőzését. - Egyfajta – ismét csak a német, belga, holland és angol mintákat követő – esélyegyenlőségi szemlélet alkalmazása révén kísérletet lehetne tenni arra, hogy a futball, ill. a (tömeg)sportok szerepet kapjanak további társadalmi csoportok (mindenekelőtt a romák és a munkanélküliek) társadalmi integrációjában. - Egy olyan kormányzati szemlélet meghonosítására volna szükség, amely a sportokat a nemzeti kultúra meghatározó területének tekinti. Persze mindezt nem csupán retorikai lózungként kellene emlegetni, hanem meg kéne próbálni a tényleges kormányzati praxisban is érvényesíteni. Magyarul: szerencsés volna, ha a kormány belátná: a sportokkal kapcsolatos stratégiai döntésekhez a már hagyományosnak számító belügyi, igazságügyi és pénzügyi tárcákkal történő koordináció mellett szükség van az oktatási-, kulturális- és esélyegyenlőségi tárcák képviselőivel történő folyamatos érdekegyeztetésekre is. Akár egy minél előbb fölállítandó, GYISM által koordinált tárcaközi döntéshozó fórum létesítése révén is. Annál is inkább, mivel a sportok révén már középtávon is nyerhető járulékos haszon mindenekelőtt e területeken jelentkezhet. - Következetesen elő kellene segíteni a futballt övező piaci intézményrendszer kikristályosodását, megerősödését, és a sportszféra általános kommodifikációját. Ennek érdekében előbb-utóbb elkerülhetetlennek tűnik az is, hogy a kormány jelentősebb anyagi invesztíciókra is rászánja magát. - Meg kellene teremteni, és formalizálni kellene azokat a döntés-előkészítő fórumokat, amelyeken a szurkolók is megfogalmazhatják követeléseiket. E célból meg lehetne kísérelni azoknak a szurkolóknak a bevonását, akik fanzinok szerkesztésével hétről-hétre nemcsak futball iránti elkötelezettségüket, hanem a konfliktus-management kifinomultabb technikáinak alkalmazása iránti képességüket is bizonyítják. - Az angol gyakorlathoz hasonlóan rendszeresíteni kellene a futballszféra állapotára, ill. a szurkolói csoportok vizsgálatára irányuló éves szociológiai adatfölvételeket.

73


- A „high profile stewarding / „low profile policing” szemléletet (azaz, szabad forditásban, a rendőrségi megszorításokkal szemben a szurkolói igények rendezők általi kiszolgálását) kellene a stadionok biztonságát szolgáló vezérelvként előtérbe állítani Magyarországon is. - Ajánlatos volna, ha a sportpolitika arra is törekednék, hogy az ultrák számára megteremtse a stadionbéli önkifejezési formák civilizált és legitim föltételeit! Mindez azért is fontos, mert az ultrák jelenléte nélkülözhetetlen a stadionbéli hangulat, azaz a komplex sportélmény megteremtéséhez. Óvakodni kell bűnbakká nyilvánításuktól és kriminalizálásuktól! Ehelyett árnyalt, megelőzésre és együttműködésre törekvő, interaktív kommunikáción alapuló társadalom- és kultúrpolitikai stratégiák alkalmazása kívánatos velük kapcsolatban! - A kooperatív-interaktív, megelőzést célzó társadalom- és kultúrpolitikai stratégiákat indokolt kiterjeszteni a huligánokkal kapcsolatos kommunikációs formákra is. Egyrészt abból a célból, hogy ily módon sikerüljön minimalizálni a huligánkarriert kiváltó élethelyzetek kialakulásának valószínűségét. Röviden: csökkenteni kell a legszélesebb értelemben fölfogott társadalmi esélyegyenlőtlenségeket! Emellett elő kell segíteni, hogy a huligánok túlnyomó része – egy fölfelé irányuló szurkolói mobilitási folyamat alanyaként – az ultrák és a rajongók, majd később esetleg a szurkolók alcsoportjaiba integrálódhasson. Azt a néhány tucatnyi huligánt, bűnözőt és manipulátort pedig, akik képtelenek a megfelelő erőszakkontrollra – a büntetőjogi és sportigazgatási eszközök következetes alkalmazása révén – meghatározott időre ki kell vonni e közösségekből! - Természetesen nagy szükség van a mainál hatékonyabb titkosszolgálati- és ellenőrző eszközök bevetésére, valamint a rasszizmus és a szurkolói erőszak megengedhetetlen formáival szembeni kemény és következetes rendőrségi föllépésre is.

74


Irodalom, források Armstrong, G (1998): Football Hooligans: Knowing the Score. Berg. Bourdieu, P. (2000): Férfiuralom. Napvilág. Bradbury, S. (2002): Racisms and Anti-Racist Strategies in English Football. PhD-thesis. University of Leicester. Bromberger, Ch. (1995): Le match de football. Éthnologie d’une passion… MSH. DeGraaf T. (1989): Government policy int he Netherlands toward football hooliganism. Manuscript. Dunning et als (1988): The Roots of Football Hooliganism. Routledge. Finn. G. (1944): Football violence: a spcoal psychological perspective. In Giulianotti et al. i.m. Elias, N. et als (1986): The Quest for Excitement. Blackwell. Giulianotti et al (1991): Football, Violence, and Social Identity. Routledge. Hadas Miklós – Karády Viktor (1995): Futball és társadalmi identitás. Replika. 17/18 Hadas Miklós (1999): Stílus és karakter. Futballhabituológiai traktátus. Replika. 36. Hadas Miklós (2003): A modern férfi születése. Helikon. Hahn E. et als (1988): Fanverhalten, Massenmedien und Gewalt. Peter Lang. Marsh, P. et al. (1978): The Rules of Disorder. Routledge. Monet, J.C. (1993): Polices et sociétés en Europe. La Documentation Francaise. Taylor, I. (1987): British soccer after Bredford. Sociology of Sport Journal. No. 4. Vigarello, G. (2000): Passion sport. Textuel. Watson, N. (1999): Football in the Community: What is the Score? Soccer and Society. 2001. John Williams, Neil Middleham (1993): Policing Football Matches: A Research Report. University of Leicester. John Williams (1994): The National Football and the Community Programme: A Research Report. University of Leicester. John Williams (1998): Ticket Pricing, Football Business, and Excuded Football Fans: A Research Report. University of Leicester. John Williams (2000): Fact Sheet No. 1: Football and Football Hooliganism. University of Leicester. John Williams (2000): Fact Sheet No. 7: Fan “Power” and Democracy in Football. University of Leicester. John Williams (1992-2002): FA Premier League National Fan Surveys. University of Leicester. Nationales Konzept Sport und Sicherheit DFB-Richtlinien-Richtlinien zur Verbesserung der Sicherheit bei Bundesspielen (PDF Dokument) Erläuterung des DFB-zu den Richtlinien der Stadionverbote (04-2004) Gemeinsame Richtlineien für die Zuschussgewährung für Fan Projekte DFB 10 Punkte- Plan gegen Rassismus „Was leisten” Fan Projekte Prof. Dr. Gunter A. Pilz, Universität Hannover, Institut für Sportwissenschaft Valamennyi német hivatkozás föllelhető a www.kos-fanprojekte.de honlapról kiindulva

75


Thomas Martens: Zum Verhältnis zwischen Sozialarbeit und Polizei am Beispiel des KickProjektes der Sportjugend Berlin www.charity-commission.gov.uk www.dcms.gov.uk www.dfee.gov.uk/playingforsucces www.furd.org.uk www.givemefootball.co.uk http://www.ultrasportal.com/law/ http://www.forzapescara.com/paginacurva/violenzaneglistadi.htm http://www.giustizia.it http://www.tifonet.it/sondaggi

76


1. SZ. MELLÉKLET A STADIONOK BIZTONSÁGÁVAL KAPCSOLATOS LEGFONTOSABB RENDELETEK NÉMETORSZÁGBAN (Forrás: Nationales Konzept Sport und Sicherheit. www.kos-fanprojekte.de)

ÉRVÉNYESSÉGI KÖR: A DFB által szervezett Bundesliga- és a regionális bajnokságok által használt stadionok. - A stadionok biztonságához szükséges intézkedések megtételéért az egyesület tartozik felelősséggel, csakúgy, mint a szervezésben résztvevő, általa megbízott személyek viselkedéséért! Ha az egyesület saját jogán nem vállalhat felelősséget, akkor e föltételeket a DFB köteles biztosítani! - A stadion csak akkor használható a licensz- vagy regionális bajnokság mérkőzésein, ha megfelel az érvényes biztonsági előírásoknak és a vonatkozó törvényeknek! - Az egyesületek a stadion biztonságát a szezon kezdete előtt minden évben kötelesek ellenőrizni, és az eredményt jegyzőkönyvben rögzíteni! - A stadionnak jól megközelíthetőnek kell lennie személygépjárművel és – lehetőség szerint – tömegközlekedési eszközökkel egyaránt! - A stadionnak kivilágított, megfelelő méretű parkolóval, közlekedési táblákkal és közutat nem kereszteződő, kivilágított gyalogjárdával kell rendelkeznie! KERITÉS, BÓDÉK, BEJÁRATOK, ÉS ELLENŐRZŐHELYEK - Az egész területet 2, 2 méter magas kerítéssel kell körbevenni! - A kerítésnek jól áttekinthetőnek kell lenni. Bokrokat, fákat, sövényt nem ültethetnek a környékére! - A kerítés környékén elhelyezett kioszképületeket úgy kell kialakítani, hogy azokról ne lehessen átmászni a kerítésen! - A ki- és bejáratokat a külső kerítésnél úgy kell kialakítani, hogy a ki- és beáramló gyalogos és autóforgalom folyamatosan és rendezetten bonyolódhasson! - A gyalogos- és kerékpáros-forgalmat úgy kell kialakítani, hogy azok az autósforgalmat ne zavarják! - Minden kapunak zavartalanul nyithatónak és zárhatónak kell lennie, úgy kell őket kialakítani, hogy a tömeg nyomásának ellenálljanak, nyitott

77


állapotban rögzíthetőnek kell lenniük, tervezni kell rájuk olyan kilincset, amellyel tűz esetén nyithatóvá válnak (pl. dupla cilinder)! - A bejáratoknál úgynevezett „terelő-berendezéseket” (pl. terelőrácsokat) kell kialakítani, hogy lehetőség szerint az emberek csak egymás után haladhassanak rajta keresztül! - A bekötőutaknál és a bejáratoknál kontrollhelyeket kell kialakítani, ahol a belépők átvizsgálhatók! - Mechanikus számoló, vagy elkülönítő berendezések csak akkor építhetők be, ha azok veszély esetén belülről teljes szélességükben nyithatóak! - A bódékat és ellenőrzőhelyeket bele kell építeni a külső kerítésbe! - A bódéknak és az ellenőrzőhelyeknek telefonösszeköttetésben kell állniuk a rendezőközponttal, a bódéknak és ellenőrzőhelyeknek kivilágítva kell lenniük! - A belső kerítést – mely a stadion szűkebb területét határolja a nézőtérnél – ugyanúgy kell kialakítani, mint a külső kerítést, amennyiben ehhez a térbeli feltételek adottak! A PÁLYA ELKERÍTÉSE, a PÁLYÁHOZ VEZETŐ MENTŐKAPUK, A JÁTÉKOSBEJÁRAT A belső téret egy minimum 2,2 méter magas kerítéssel (fém, vagy biztonságüveg) kerítéssel, vagy nehezen átugorható árokkal, ill. ezek kombinációjával kell elválasztani a nézőtértől! - Azoknál a tribünöknél, amelyek a pályával egy szinten kezdődnek, vészbejáratot kell biztosítani a pályára! - Ha a nézőtér árokkal van elválasztva a pályától, vészhidakat kell építeni, amelyeken keresztül vészesetben a pályára menekülhetnek a nézők! - Amennyiben a nézőknek van lehetősége egyéb menekülési útvonalon távozni vész esetén, a pályára menekülés útvonalát nem kell biztosítani! - A mentőkapuknak a pálya irányába könnyen és gyorsan nyithatóaknak kell lenniük, és nyitott állapotban beakadva rögzíteniük kell magukat! - A pályára való menekülés útvonalának a pályával egy szinten kell lennie, vagy rendelkezniük kell megfelelő lépcsővel! - A pályára menekülést nem akadályozhatják a reklámtáblák, azokat eleve úgy kell kialakítani, hogy ne képezhessenek akadályt!

78


- A mentőkapuknak egyszárnyúaknak, és minimum 1,8 méter széleseknek kell lenniük, jól látható táblával és pánikretesszel ellátva, amely azonban a nézőtérről nem lehet nyitható! - A mentőkapuknak távvezéreltnek, vagy kézzel nyithatónak kell lenniük, és amennyiben a távvezérlés nem működik, kézzel nyithatóaknak kell lenniük! - A játékosoknak a pályára való be- és kilépés során védve kell lenniük a pályán kívüli behatásoktól (pl. dobálástól)! BELSŐ- KÜLSŐ- MENTŐÚTVONAL - A felelős biztonsági szervekkel (rendőrség, tűzoltóság, mentők, rendezők, elsősegélynyújtók) egyetértésben mentőútvonalakat kell kialakítani, amelyek jól láthatóan jelölve vannak, és megállási tilalom mellett szabadon vannak hagyva! - A tűzoltósággal egyetértésben tűzriadó-tervet kell készíteni, amelyet jól láthatóvá kell tenni! - A menekülési útvonalnak 2 sávosnak és jól használhatónak kell lennie! - A menekülési útvonalak, térképen feltüntetve, minden mentő- és rendészeti szervnél, valamint az egyesületnél is rendelkezésre kell állnia! - A belső menekülési útvonalakra ugyanez érvényes. - Amennyiben van gyalogos menekülési útvonal, annak legalább az egyik felén közlekednie kell tudnia egy mentőgépjárműnek! NÉZŐTÉR - A nézőteret minimum 4 szektorra kell osztani, amelyek mindegyike saját bejárattal, WC-kel, kioszkokkal kell rendelkezzen! - A szektorok és az ülő- és állóhelyek határánál minimum 2,2 méter magas elválasztófalakat kell elhelyezni, amelyek megakadályozzák, hogy valaki az egyik szektorból átüljön egy másikba! - Minden szektornak rendelkeznie kell minimum két, egymástól teljesen független menekülési útvonallal! - A nézőtéren „hullámtörőket” kell létesíteni, amelyek beszerelése és kialakítása meg kell feleljen az előirt törvényeknek! - A hullámtörőknek állapotát évente ellenőrizni kell! - Az állóhelyeknek kialakított szektorokba maximum 2500 fő irányítható, akik megfelelő lehatárolásokkal szétválaszthatók! 79


- A nézőtéren a padlót és a környezetet úgy kell kialakítani, hogy semmilyen tárgy ne legyen elmozdítható és a pályára dobható! - A mozgatható tárgyakat rögzíteni kell! - A stadionban minden ki-, be- és átjáró lelakatolhatóvá és egységkulccsal nyithatóvá kell tenni! - A le- és feljáratokat és a menekülési útvonalakat jól láthatóan jelölni kell! - A nézőtér szektorait jelölni kell, olyan módon, hogy mind a nézők, mind a mentőerők egyértelműen tudjanak tájékozódni! - A szembenálló csapatok szurkolótáborainak helyet adó szektorok lehetőség szerint egymástól messze essenek! - A radikális szurkolók (Fan-Bközép) szektorai különösen stabilan legyenek kialakítva! A vendégcsapat szurkolóinak legyen saját bejárata a szektorukba, ahhoz lehetőség szerint olyan út vezessen, mely messze esik a többi szektorhoz vezető úttól, és nem keresztezi azokat! - A stadionon belül minden berendezésnek meg kell felennie a tűzrendészeti szempontoknak! A BIZTONSÁGI SZOLGÁLAT ÉS A TV-KÖZVETITÉS HELYISÉGEI - A rendezőknek és a rendőrségnek előre kialakított helyiséget (lehetőség szerint közöset, vagy egymáshoz közelit, közel a stadion kommunikációs központjához) és parkolóhelyeket kell berendezni és fenntartani! - Az elsősegély- és a mentőszolgálat, a rendőrség, a rendezők, a tűzoltóság helyiségeit úgy kell kialakítani, hogy onnan jól átláthassák a tribünöket, és könnyen elérhessék a biztonsági szempontból fontos helyeket! - A stadionon belül lehetőség szerint ki kell alakítani egy minimum 20 személyes fogdát - a közelében egy rendőri helyiséggel! - A stadionban kamerákat kell elhelyezni zoom-mal, lehetővé téve a látogatók azonosítását! SZABÁLYOZÁS A CSAPATOK, A BIRÓ ÉS A VESZÉLYEZTETETT SZEMÉLYEK SZÁMÁRA - A csapatok, a bíró és más veszélyeztetett személyek számára külön be- és kijáratokat és kell kialakítani, amelyek el vannak választva a nézőktől! - Ki kell alakítani egy VIP-szektort, mely védett a behatolástól és a lőfegyverektől!

80


VILÁGÍTÁS - A stadion teljes területén kielégítő világítást kell kialakítani, áramszünet esetére biztonsági áramszolgáltatást kell szolgáltatni! EGYÉB RENDELKEZÉSEK - A belépőjegyek nehezen hamisíthatóak legyenek! A jegyeket színéről könnyen meg lehessen ismerni, hogy a nézőtér mely részére szólnak. Az olyan igazolványok kiadását, amelyek a nézőtér minden részére szólnak, a lehetőségekhez mérten korlátozni kell! - A rendezvényeken 5000 ember fölött legalább egy, 20000 fölötti létszám esetén legalább kettő mentőorvosnak kell jelen lennie. A különböző más feladatokra jutó személyzet számát szabályozni kell, és több cselekvési stratégiát kell kidolgozni nehéz helyzetekre. - Kommunikációs stratégiát kell kidolgozni a különböző helyzetekre. - A hangosbemondó és a jelzőtábla léte szükséges, és idegen nyelven is működniük kell. Több helyzetre előre elkészített szövegnek kell lennie. Ki kell alakítani egy, a játéktérig vezető fedett, teleszkópos módon kihúzható folyosót.

81


2. SZ. MELLÉKLET A STADIONBÓL VALÓ KITILTÁS FELTÉTELEI NÉMETORSZÁGBAN (forrás: Erläuterung des DFB-zu den Richtlinien der Stadionverbote (04-2004) a „www.kos-fanprojekte.de” honlap alapján)

A házirend kialakításának meg kell felelnie a polgári jognak. A házirendnek jól láthatónak kell lennie (például a kasszánál). A belépőjegy csak hivatalos okmánnyal együtt érvényes. A kitiltáshoz egységesített mércére van szükség. Egy évnél rövidebb ideig történő eltiltás (ennek minimuma három hónap) csak a helyi stadionra vonatkozhat. Csak súlyos cselekményekért lehet szövetségi szintű az eltiltás: ennek időtartama egy évtől öt évig terjedhet. Ez az első és második liga meccseire vonatkozik, valamint a DFB által szervezett kupa- és válogatott küzdelmekre. AZ ELJÁRÁS A klub, ill. a klub biztonságért felelős személy saját hatáskörben dönt. Az eltiltást írásban kell megindokolni. Amennyiben ezt más kluboknak is elküldik, akkor az eltiltás az egész országra érvényes lesz. A rendőrség az általa őrizetbe vettekről azonnal jelentést készít a helyi sportklub számára, amelynek lehetőség szerint még aznap el kell tiltania a stadion látogatásától az illetőt. A „sportrendezvényen elkövetett erőszak” kategória alá eső személyeket automatikusan szövetségi szintű kitiltással kell büntetni. Ugyanígy kell eljárni külföldön elkövetett erőszakos cselekedet esetén is. Szükséges létrehozni egy az egész szövetségi államban tevékenykedni jogosult koordinációs szervet, amely felé továbbítani kell a helyi érvényességű büntetéseket is. Ezek nyilvántartására adatbankot kell létrehozni. Ugyanakkor hangsúlyozandó a pedagógiai és preventív jellegű megoldások elsődlegessége az elnyomó intézkedésekkel szemben. A RENDFENNTARTÓKRA ÉRVÉNYES IRÁNYELVEK A biztonságiak tevékenységét szabályozó feltételeknek teljesülniük kell ahhoz, hogy egy sportrendezvény lebonyolítható legyen. Első- és másodosztályú mérkőzéseken, hazai, illetve nemzetközi kupamérkőzések esetén ezek betartása kötelező.

82


A rendezők, a stadion tulajdonosai vagy üzemeltetői felelősek a szabályok betartatásáért. A szabályozás célja a lehetőség szerinti azonos biztonsági körülmények kialakítása. A biztonságiak feladata, hogy a mérkőzés rendezőinek házszabályát betartassa. A biztonságért felügyelők szervezetének felelős vezetőjét meg kell nevezni. E személynek a beosztottakhoz elérhető közelségben kell tartózkodni a rendezvény ideje alatt. A biztonságiakat helyi és funkcionális alcsoportokra szükséges bontani. A biztonsági erő nagyságának és a rendőri jelenlétnek az „adott rendezvényhez mérten megfelelőnek” kell lennie. A rendezés koncepcióját részletesen ki kell alakítani, és az érintett „külső” intézményekkel egyeztetni. A biztonságiak feladatai közé tartozik a belépés ellenőrzése, a biztonsági szempontból érzékeny területek (pénztár, öltözők és menekülési útvonalak, stb.) biztosítása, az igazolatlanul jelen lévők, és a drog-, illetve erős alkoholos befolyásoltság alatt állók eltávolítása. Továbbá: a belépők megmotozása; a szektorok közötti mozgás megakadályozása; a stadionon belüli közlekedési útvonalak szabadon tartása; büntetőjogi felelősség alá eső cselekmények jelzése a rendőrség felé; a mentőszolgálat, tűzoltóság illetékessége alá eső cselekmények jelzése a megfelelő hatóságnak. A biztonságiak 50 évnél nem idősebb nagykorúak. Legyenek közöttük szép számmal nők is! Külön tréninggel kell felkészíteni őket a feladatukra, ebben mindenképpen helyet kell kapnia a feladatok, a feladatkör tudatosításának, eljárásuk jogi kereteinek, praktikus helyzetkezelési ismereteknek, a kooperációs képesség javításának! Évente legalább egy továbbképzésen kell részt venniük! Felkészítésük során jelen kell lenniük az önkormányzat, a klubok és a szurkolói projektek képviselőinek, a biztonságiak nem képezhetnek idegen testet a pályán! Uniformizált viseletet kell hordaniuk! Sérülést okozó eszközt, fegyvert nem viselhetnek! Kulcsok, kommunikációs eszközök, lámpa, tűzálló kesztyű tartozik még standardizált felszerelésük közé. Fontos a biztonságiak hosszú távú alkalmazása, a helyben szerzett rutin, a jó kapcsolatok. Kiemelten fontosak a sokoldalú kommunikációs kapcsolatok és a megfelelő kommunikációs eszközök. A legfontosabb tényezőket (biztonságiak száma), feladatköröket és intézkedési stratégiákat rögzíteni kell, a képzések az illetékes szervek felügyelete alá esnek. A STADION HÁZIRENDJÉNEK MINTÁJA A stadion rendjének fontos összetevője a közlekedési rend. Amit nem szabályoz a stadion rendje, az a Polgári Törvénykönyv hatálya alá esik. A stadion rendje nem csak az agresszívabb cselekedeteket (tárgyak dobálása, erőszak másokkal szemben) szabályozza, hanem a szemetelést, az arra nem felhatalmazottak árusító tevékenységét, a közlekedési rend megsértését, a behozható tárgyak 83


körét. A mintarend kimondja, hogy alkoholt ne árusítsanak a rendezvény helyszínén, és bármely italféleséget csak sérülést nem okozó pohárban, palackban lehet átadni a vevőnek. A mintarend részletesen szabályozza a rend elleninek tekinthető cselekedetek körét.

84


3. SZ. MELLÉKLET AZ AS ROMA ULTRÁINAK MANIFESZTUMA forrás: 3. Félidő. 2002. január - februári szám

Víziók a jövőről: Eljött az idő, hogy az összes szurkoló megértse, mit művel a labdarúgással az UEFA, a FIFA és a tv-s társaságok, az országos szövetségek hathatós támogatásával. Az elitcsapatok törekvései egy Európa liga kialakítására irányulnak, mely végül is csak az egyes szövetségek legtőkeerősebb egyesületeit szolgálná. Ez a liga az egyesületeknek a tv-s jogok eladásával hatalmas bevételt jelentene, de a kisebb klubok ki lennének zárva, illetve esélytelenek lennének a húsos fazék közelébe kerülni, ami hosszú távon csődbe juttatná őket. A tv-nézők száma egészen biztosan növekedne, miközben a stadion-foci az eredeti formájában lassan-lassan eltűnne. Néhány éven belül még a gyep is tele lesz szponzori reklámokkal, s a koreográfiák, látványok be lesznek tiltva, mert a tv nézők figyelmét elvonják a reklámtáblákról. Száz és száz rendező fog állni a szektorokban, a szurkolókat az egész stadionban kamerák figyelik, hogy ne kerülhessenek a lelátókra nagyzászlók, transzparensek, pirotechnikai eszközök. Néhány év múlva játékosaink meze leginkább egy Formula 1-es ruhára fog hasonlítani, minden helyet felhasználva reklámokra. A funkcionáriusok fejében már formálódik a jövő: a visszafogott szurkoló a kívánatos, aki kellemes hangulatot terjeszt, de csak annyit, amit a közvetítésben háttérképként be lehet játszani. Aranyosan tapsol, amikor kell, de amúgy csendesen ül a székében. Nem lesz több hely az ultrák számára! Van egy UEFA irányelv, mely szerint a nézőknek ülniük kell, nem akarnak olyan szurkolókat, akik aktívan részt vesznek a játékban. Olyan közönséget akarnak, mint a színházban, vagy a mozikban! Ezek az emberek nem értik, hogy a foci az életünk, hogy a klubunknak élünk, hogy olyan sálakat és ruhákat hordunk, amely csapatunkat, városunkat, életterünket képviseli. A világ összes tábora tartson ebben az esetben együtt, s alkossunk egy hatalmas egységet a Futballipar ellen! A valódi szurkolók ezért ezeket a szabályokat akarják:  Játékosok igazolása csak a szezonszünetekben legyen, s ne a bajnokság menete alatt.  Adják meg a játékosoknak azt a lehetőséget, hogy szabadon örülhessenek egy gólnak. Ez az idő lejátszható a hosszabbításban.

85


 A helyi utánpótlás korú játékosok támogatása, a szövetségek szabályaival.  Egyéves eltiltás azoknak a játékosoknak, akik nem töltötték ki a szerződésüket, mert egy másik egyesület több pénzt ajánlott.  Annak a megakadályozása, hogy egyesületi munkatársak egy másik klubnál is dolgozhassanak, s ezáltal elkerülni a fiókcsapatokat.  A BEK visszaállítása, egy automatikusan kvalifikált csapattal az összes bajnokságból. Egy olyan liga helyett, ahol egy bajnoki negyedik Bajnokok Ligája győztes lehet.  Annak a tilalma, hogy az egyesületek vagy szövetségek az idegenbeli meccsek jegyeit exkluzív utazásszervezőknek, utazási irodáknak adják tovább. Az ultrák a következőket tegyék:  Az összes szükségtelen kapcsolatot vagy segítséget kerüljék a klubbal és a rendőrséggel.  Egymás közt jobban együttműködni!  Saját szervezésben utazni idegenbeli meccsre.  Más egyesületek ultráival együtt dolgozni, és a tv focinak, mint terméknek az attraktivitását csökkenteni.  Ne hagyják magukat önkényes szervektől elnyomni, s minden meccsen feltétlenül mutassák magukat. Támogassátok az ultramozgalmat, s építsetek fel egy saját kiáltványt is honlapjaitokon, vagy másoljátok le ezt!

86


87

A futballhuliganizmus és társadalmi környezete Európában*

Recommend Documents