A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Hedwig Courths-Mahler: Amtmanns Käthe © Bastei-Verlag Verlagsgruppe Lübbe GmbH & Co. KG Bergisch Gladbach
Fordította: FALVAY DÓRA
CD
I. – Belátod végre, Georg, hogy elkerülhetetlen? – Igen, kénytelen vagyok beismerni, hogy igazad van, anyám. – No, valahára! Hát miért kell vég nélkül gyõzködni! Látod, hogy hiába minden, egyszerûen nem tudok már úgy gazdálkodni, ahogy szeretnék. Ez igazán nem meglepõ. Elmúltam hetven! Asszony kell a Brandnerbirtokra, és kész. Át akarom adni az irányítást egy fiatal, tevékeny teremtésnek. Nõsülj újra, fiam! Itt mély lélegzetet vett az értelmes, energikus arcú, idõs hölgy. A téma igazán nem elõször került terítékre közöttük, rengeteg érvet kellett már felsorakoztatnia, hogy fia ellenállását megtörje. Gépiesen söpörgette a morzsákat a hófehér abroszról, miközben feszülten figyelte a fiát. Georg Brandner harmincöt éves, magas, karcsú férfi volt, acélos izomzatú, markáns, napbarnított arcú. Nagyot sóhajtva tolta el a tányérját, s idegesen simított végig rövidre nyírt, sötét haján. 5
– Anyám, a jó Isten megáldjon, te aztán nem tágítasz egy pillanatra sem! Anna Brandner fölpattant a székrõl, kifejezõ szürke szeme csak úgy ragyogott az örömtõl. – Szóval, Georg, a szavadon foghatlak? Meg akarod szívlelni a kérésem? Fia fölnevetett, ha kissé bosszúsan is. – Hogy akarom-e? Ugyan, anyám. De hát van fontosabb is, mint az én akaratom. A kényszerûség erõsebb nálam. Behódolok neki, de mondhatom, nehéz szívvel. Olyan rossz tapasztalataim voltak az elsõ házassággal, hogy igazán nem lesz könnyû most egy másodikba belemenni. – Azt elhiszem, kisfiam, és meg is értem – sóhajtott az anya. – De egy kicsit azért magad is oka voltál a kudarcnak. Nem nézted meg alaposan, kit is választasz. Vakon, meggondolatlanul cselekedtél, s az mindig megbosszulja magát. Máig sem vagyok képes fölfogni, hogy hozhattál egy ilyen nõt a Brandner-házhoz. Egy ilyen széllelbélelt, üresfejû, könnyelmû, kacér pillangót. – Sosem tudta elnyomni hangjában a szemrehányást, ha a volt menyérõl kellett beszélnie. – Ó, anyám, a te kiegyensúlyozott, higgadt, harmonikus kedélyeddel sosem fogod ezt megérteni. Kiléptem a nagyvilágba, amikor elkezdtem a mezõgazdasági tanulmányaimat, és ez az élmény teljesen megszédített. Hiszen fiatal voltam, tapasztalatlan és forróvérû. Lotte pedig gyönyörû volt, és éppolyan szenvedélyes, mint én. Igazán nem volt nehéz beleszeretnem. És épp akkor 6
halt meg apa. Hátravolt még egy évem a fõiskolán, és te mindent magadra vállaltál, hogy ne kelljen megszakítanom a tanulást. Amikor pedig befejeztem az iskolát... tudod, anyám, akkor valósággal féltem attól, hogy vissza kell térnem a régi, eseménytelenül nyugalmas életbe. Valahogy úgy képzeltem, sokkal vidámabb volna minden, ha Lotte is velem jönne. Megkértem hát a kezét, õ pedig szívesen jött hozzám. – No igen, amikor megjelentél itt azzal a nõvel, száz mérföldrõl le lehetett olvasni az arcotokról, hogy: „élvezni akarjuk az életet, fenekestül felforgatni a birtokot, úgyhogy csak ne is zaklassatok afféle dolgokkal, mint komolyság és kötelesség!” – szólt az anya elnézõ humorral. Georgnak nevetnie kellett, az idõs asszony annyira pontosan fogalmazta meg akkori életérzését. – Így igaz, anyám, szóról szóra. Mikor megérkeztem, még tartott a kábulat, de akármilyen különös, ebben az itthoni környezetben igen gyorsan múlni kezdett. A gondolkodásom magától kitisztult, és ráébredtem, hogy a Brandner-birtok urának nemcsak jogai, hanem kötelességei is vannak. Lenyûgözött, hogy az iskolában tanultakat a gyakorlatban is kipróbálhatom. Lassan fölébredt bennem a Brandnerek igaz természete, amely aztán egyre higgadtabbá tett, s megfékezte forrófejûségemet. De minél tisztábban és nyugodtabban láttam át a helyzetemet, annál világosabbá vált a számomra, hogy Lotte nem illik hozzám. Bár az is lehet, hogy az õ viselkedése is megváltozott az eskü7
võnk után, hogy talán csak komédiázott azelõtt. Akárhogy is, a magam részérõl hamarosan csak súlyos balfogásnak tudtam ezt a házasságot tekinteni. Megrökönyödtem, majd titkon egyre inkább elborzadtam attól, akit társamul választottam a szenvedély bódulatában. Lotte jó társnak tûnhetett egy könnyelmû, bohém diák számára, de nem egy olyan férfi oldalán, aki már komolyan veszi az életet. Az új környezetben, ahová meggondolatlanul átültettem õt, szinte torzképnek hatott. A Brandner-birtok egy ilyen teremtés számára nem lehetett jó keret. Színészcsalád gyermeke, nem ilyen élethez szokott. Ami történt, az jóformán törvényszerû volt. Nem vethetem Lotte szemére, hogy nem olyan volt, amilyennek én elképzeltem. Hiszen nem vetkõzhette le a származását és a neveltetését! – Csak ne mentegesd! – szólt az anya elhárító mozdulattal. – Szégyentelenül viselkedett. Ilyen mélyre nem süllyedhet egy nõ. – Tudom, hogy ez az elhibázott házasság neked még több szenvedést okozott, mint nekem. Csodáltalak is mindig, hogy micsoda nyugalommal és méltósággal viseled. Az anya arcán sebzett méltóság tükrözõdött. – Nyugalom... ó, fiacskám, mennyire hiányzott az belõlem azokban a szörnyû idõkben! – Annál csodálatosabb volt akkor az önuralmad. Hálás is voltam érte, végtelenül. És hidd el, hogy házasságom két éve alatt igazán felnõttem. Mikor Lotte az éjszaka leple alatt elhagyta a birtokot, már semmi 8
fájdalmat nem éreztem emiatt. Sõt, föllélegeztem, mint aki gyötrelmes tehertõl szabadul meg. Nem fájt, hogy megszökött a csábítójával, azzal a festõvel. Csak miattad aggódtam a válóper alatt is, téged féltettelek a botránytól. És megesküdtem, hogy jóvá fogom tenni az ellened elkövetett vétkemet. Ne is beszéljünk errõl többet, édesanyám, igyekezzünk inkább elfelejteni! Belátom, hogy asszony kell a Brandner-birtokra, de a választásban ezúttal csakis a józan észre akarok hagyatkozni. Rád bízom tehát, hogy a jövendõbelimet kiszemeld. Én egyáltalán nem vágyom második házasságra. Öt éve már, hogy asszony nélkül élek, igazán megvolnék így ezután is. Neked viszont már pihenés kellene, egy erõs segítõtárs, no meg egy kedvedre való meny. Legyen hát, rád bízom magam. És így talán sokkal jobban is járok, mint ha magam választanék. Elégedett vagy tehát? Az idõs hölgy áthajolt az asztalon, hogy megfoghassa a fia kezét, és mélyen a szemébe nézett. – Kérlek, kisfiam, ne legyél ilyen rezignált. Hidd el, te magad is új életre kelsz, ha egy fiatal asszony lesz melletted. – Nem vagyok éppen jó véleménnyel a nõkrõl – sóhajtott Georg. – Csak mert egyszer egy hitvánnyal találkoztál? Badarság, kisfiam. Hál’ istennek, a nõk sem egyformák. Például itt van a tiszttartóék Käthéje. Nemcsak a legszebb lány, akit ismerek, de a legjobb, legrendesebb, legtisztességesebb is. 9
Georg maga elé bámult, s elgondolkozva harapdálta a szája szélét. Megpróbálta maga elé képzelni Käthe Suntheimot, amint belép az õ házába. Találkozott már vele egyszer-másszor, de sosem figyelte meg, hogy például milyen színû a haja, a szeme. Suntheim tiszttartóék háza Brackenfeld falu túlvégén helyezkedett el. Most, hogy végigvette, mi mindent tud a lányról, kiderült, hogy nem valami sokat. Käthe az utolsó elõtti volt Suntheim tiszttartó hat gyereke közül. A családnak nagy kertészete és faiskolája volt. A huszonöt esztendõs Otto és huszonegy éves öccse, Willy az apjuknak segédkeztek. A jókora porta épp elég munkát adott az asszonynak és a lányoknak is, hisz a háztartáson kívül még néhány tehénrõl, disznóról és nagy sereg baromfiról is kellett gondoskodniuk. Maria, a legidõsebb leány harmincéves lehetett, szép volt, mint minden Suntheim gyerek, de már hervadásnak indult. Helene, a kissé sántító második lány huszonhat éves volt ekkor, Käthe pedig huszonegy. Õ volt a legszebb a családban. Wally, a tizenöt éves kislány még a szomszéd városka iskolájába járt. Nem volt valami tehetõs család a tiszttartóé, bár szükség esetén összekaparhattak volna némi szerény hozományt a lányoknak. Ám a Brandner-birtok ura, igen gazdag ember lévén, nem volt rászorulva a jövendõbelije hozományára. Kétszáz évvel ezelõtt a Brandnerek még egyszerû parasztemberek voltak, Brackenfeld grófnak, a falu egykori urának jobbágyai. A gróf kastélya ma már fes10
tõi rom a dombtetõn, az egyszerû paraszti viskó pedig tekintélyes gazdasággá nõtte ki magát. A birtok közepén ott terpeszkedik a tágas, zömök, régi lakóház. Késõbb két szárnyat építettek még hozzá, ahogy a gazdasági épületeket is egyre bõvítgették. Az épületek jókora gazdasági udvart vesznek körül. Délrõl és keletrõl a konyhakert és gyümölcsös határolja az udvart, északról nagy kiterjedésû tölgyes és bükkös. Nyugat felé a halastóra lehet látni, amely tisztes hasznot hajt a birtoknak. A ház és a halastó között vezet a kocsiút. Georg apja konzervüzemet is építtetett a birtokhoz, ami a saját zöldség- és gyümölcstermést dolgozta föl. Egy darab homokos földjük is volt, mely nemigen hajtott hasznot, de Georg új pénzforrássá változtatta, mikor spárgát kezdett termeszteni rajta. Amihez csak a Brandnerek hozzányúltak, minden arannyá változott. Georgnak tehát valóban nem kellett a vagyonra néznie, mikor feleséget választ magának. Okosan gondolta az idõs hölgy, hogy a birtok szempontjából fontosabb volna a talpraesett, ügyes gazdasszony, mint egy gazdag feleség, aki esetleg ügyetlen vagy módfölött igényes, nem úgy, mint a szerény Käthe. – Na de honnan veszed, hogy Käthe hozzám jönne, anya? Anna Brandner büszkén kapta föl a fejét. – Kedvel téged, fiam, abban biztos lehetsz. – Jól van hát, anya – pattant föl Georg. – Legyen, ha 11
meg kell lennie. De a szokásos hercehurcától, kérlek, kímélj meg! Semmi kedvem eljátszani az epekedõ udvarlót, és elmondani a sok sületlenséget, amit ilyenkor elvárnak. Ha mindenképp muszáj, akkor történjen legalább gyorsan és fájdalommentesen. Kérlek, tedd sínre az ügyet! – Sose aggódj, Georg – bólintott az anyja. – Neked tényleg csak az utolsó szót kell majd kimondanod. Holnap megyek is a tiszttartóékhoz, és mindent megbeszélek. Käthét szigorúan engedelmességre nevelték. Nem fog kényeskedni, gondot okozni. Georg arca váratlanul elkomorodott. – De azt az egyet ígérd meg, anyám, hogy ha õ nem akar, akkor nem fogod rábeszélni, befolyásolni. Az Isten szerelmére, nem akarok olyan asszonyt, aki kényszerûségbõl jön hozzám. – Kényszerûségbõl? Nincs az a lány, aki ne nyalná meg mind a tíz ujját, ha téged kaphat férjül! – Minden anya hiú, még a legértelmesebb is! – szólt Georg önkéntelen, elutasító mozdulattal. – No, eljárt az idõ, indulnom kell a gazdaságba. Isten áldjon, délután találkozunk. Meleg kézszorítással búcsúzott, majd kilépett a szobából. Anyja látta még az ablakból, ahogy ellovagol.
12
II. Suntheim tiszttartó puritán, szürkére festett háza a nagy kertészet közepén terpeszkedett. Két emeletet is húztak rá, de ablaka mindössze négy volt. Piros cseréptetõ födte a komor hangulatú épületet. Az összhatást némiképp fölvidították a világos ablakok hófehér, bár agyonstoppolt függönyeikkel, s a dús zölddel burjánzó, hatalmas lonclugas, mely a csúf bejárati kaput eltakarta. A melegházak a ház közvetlen szomszédságában sorakoztak. Körös-körül gyümölcstermõ bokrok, törpe gyümölcsfák, zöldségágyak, melyek termését a Brandner-konzervgyár vásárolta föl. Ebben a környezetben nõtt föl Käthe Suntheim. Brandnerné asszony némelykor eltöltött egy-egy órácskát a tiszttartóné társaságában. Bármennyire különbözött is jellemük és világuk, a két asszony igen jól megértette egymást. Nemegyszer említette már az özvegy, hogy mennyire szeretné Suntheimné asszony valamelyik lányát menyének. A tiszttartónét boldoggá tették ezek a célzások. Lányai jövõjét egyébként nemigen láthatta rózsás színekben. Hisz manapság lehet egy lány bármily csinos és házias, ha egyszer szegény, a férfiak rá se néznek! Vérzõ szívvel nézte végig legnagyobb lánya lassú hervadását. Most már a második is arra a pontra jutott, ahol a remények elsorvadnak. Käthe pedig eladósorba került! Észre sem veszi, lassan már a kis csipisz Wally is eladóvá serdül. Micsoda sors ez egy anyának, csak 13
