A fenntartható fejlődés problematikája, előzményei és kilátásai

Guy TURCHANY

Prof. of Town and country planning, Environmental management and Sustainable Development. Member of the Executive Committee of the International University of Sustainable Development UIDD. Member of the Hungarian Committee of EMAS Accreditation. Vice-President the World Council Hungarian University Professors. Expert No. EE19981B07638 of the European Commission and SZ-0701-78 Tempus

Turchany Guy, Füleky György, Turcsányi Károly és Vörös Mihály

A fenntartható fejlődés problematikája, előzményei és kilátásai A fenntartható fejlődés új fogalom. Fejlődésről önmagában természetesen már a történelem korai szakaszaiban is beszéltek, de ezen elsősorban az ember belső szellemi fölemelkedését és/vagy birodalmak látványos terjeszkedését értették. A történelmi tapasztalatoknak megfelelően regisztrálták egyes kultúrák bukását, mások virágzását. A fejlődést tehát nem kötötték egyetlen kultúrához. Ismereteink szerint Európa volt az a kontinens, amely kisajátította a fogalmat. Először úgy, hogy saját eszmei áramlatait és tárgyi civilizációját a többi kultúrkör fölé helyezte, másodszor, hogy a felvilágosodás óta törvényszerűnek tekintette önnön, úgyszólván korlátlan kibontakozását. E fölfogást alátámasztani látszott, hogy apró kontinensünk időközben két hatalmas szárnyat is növesztett: egyet keleten, a másikat nyugaton, hiszen Oroszország és az Egyesült Államok európai gyökerű képződmények. Napjainkra az európai szellem töretlen terjeszkedésébe vetett hit megrendülni látszik. Ezt a bizonytalanságot fejezi ki a fenntartható fejlődés fogalma, amelyet azért alkottak, és kutatását azért finanszírozzák, hogy a felvilágosodás hipotézissé szelídült hitét igazolják: vajon állandósítható-e az európai kultúra és utódkultúráinak diadalmenete? A kérdés azonban nem merő elméleti probléma: Európa és utódkultúráinak tartós szellemi és anyagi szupremáciáját érinti. A tudományos kutatót ez a tény nem riasztja. Minden kultúra joga, hogy saját posztulátumait ismételten górcső alá vegye. Az egyetlen, amihez ilyen esetekben kötelező ragaszkodni, az újabban sokat vitatott igazság. A kutatás műhelyeiből továbbra sem ideológiákat és apológiákat várunk, hanem meggyőződésen alapuló logikus és tárgyszerű eredményeket. A Magyar Professzorok Világtanácsának keretei között működő csoport (Beranek László, Füleky György, Magyari-Beck István, Turcsányi Károly, Vörös Mihály és Guy Turchany) , ezzel a meggyőződéssel látott munkához több évvel ezelőtt, s az alábbi gondolatok is a közös munka eredményei. A problémakör előzményeinek teljes történeti áttekintésében most csak addig megyünk vissza, ahol tetten érhető a fogalom első megjelenése: tehát a felvilágosodásig. Azon belül is főként a sajátos európai innovációval, a kapitalizmussal kell kezdeni. A kapitalista társadalom a gazdaságot állította a szemlélet és a gyakorlat központjába. Adam Smith már 1776-ban érinti a gazdasági egyensúly – mondjuk úgy: a gazdasági fenntarthatóság – kérdését. Elmélete szerint a termelők millióinak egymástól független gazdasági aktivitását az egyéni érdek határozza meg. Ez a szabadpiacon garantálja ugyan a javak bőségét, minőségét és forgalmazását elérhető árakon, de a munkamegosztásnak és a konkurenciának vesztesei is vannak, s napirendre kerülnek a szociális problémák is. A téma további kidolgozásában Leon Walras a határhaszon elméletével (1874) és Vilfredo Pareto az optimum elméletével (1896, 1906) vesznek részt, amelyek az úgynevezett lausanne-i iskola hozzájárulásai Adam Smith egy évszázaddal korábbi felvetéseinek pontosításához. Smith, Walras és Pareto, valamint tanítványaik, munkatársaik és vitapartnereik munkái nyomán bontakozik ki az ipari társadalom képe, amelyben a három nagy és összetett tényező: a gazdaság, a környezet és a társadalom összhangját a gazdaság hivatott megteremteni. Az első jelentős fordulatot a múlt század hatvanas évei hozzák, amikor az egyre intenzívebbé váló gazdasági növekedés környezeti károkhoz, sőt, bekövetkezett és a továbbiakban jósolható katasztrófákhoz vezet. Ezek észlelése nyomán a Római Klub a zéró növekedés elméletével és követelményével lép a nyilvánosság elé. Carlson azonban már 1962ben, a Néma tavasz című könyvében felhívja az amerikai nagyközönség figyelmét a vegyi anyagok alattomos környezetkárosító hatására. Az ENSZ Környezeti Bizottságának jobban ismert nevén a Bruntland Bizottság megalakulásának (1972) ezek adták a szellemi és erkölcsi H – 4069 EGYEK CH – 1213 Onex/Genève

Petőfi S. u. 7 tél.: + 3652 – 579.000 Turchany – Av. du Gros-Chêne 18

E-mail :

[email protected] [email protected]

1

Guy TURCHANY


hátteret. A fenntartható fejlődést a Bruntland Bizottság tűzi napirendre, és innen kerül a kifejezés a médiába is. Ez a folyamat visz az 1992-es riói csúcstalálkozóhoz. Valamint összességében ahhoz is, hogy a gazdaság, társadalom és környezet viszonyában a hangsúly a környezetre tevődik át, s végeredményben annak jut a meghatározó szerep. A riói konferenciát tíz évvel később a johannesburgi világcsúcs követi (2002), amely már a fenntartható fejlődés terminus technicusát helyezi középpontba. E találkozón ismét – ezúttal kettős – fordulat következik be: nemcsak az eddig háttérként kezelt társadalom lép előtérbe mint legfőbb koordináló tényező, hanem kirajzolódik az ember központi, azaz meghatározó szerepe is, s ezzel egy negyedik, önálló faktor is helyet kap az alapfogalmak rendszerében. Johannesburgban világossá vált, hogy a fenntartható fejlődés fogalma abban a formában, ahogy az ENSZ Környezeti és Fejlődési Bizottsága a Mindnyájunk jövője című beszámolójában megfogalmazta („Megfelelni a jelen igényeinek anélkül, hogy az eljövendő generációkat megakadályoznánk a majdani igényeik kielégítésében”) többféleképpen is értelmezhető, következésképpen félreértésekhez vezet, és ezért újradefiniálást igényel. A világközösség azonban még mindig csak próbálgatja megérteni a fenntarthatóság fogalmát. A terminus tartalma továbbra is homályos, és használatával széles körben visszaélnek. És itt rejlik a legnagyobb veszély, mert amint Denis de Rougemont1 is írja „Az emberiség történetében a legnagyobb katasztrófák félreértésekből születnek és nem pedig, amint azt a viszálykeltő pártoskodók szeretnék, a rossz akaratúak győzelméből a természetesen jóhiszeműek felett. De a legnagyobb félreértések a szavak rossz értelmezéséből származnak. Itt nem a szavak felületes értelmezéséről van szó, mert minden szavakon alapszik s végeredményben minden csak szavak kérdése, pontos és meghatározott értelmükben. Ha már nem kezdettől használjuk a szóban forgó szavakat pontos és meghatározott értelemben, az ügy előre elveszett vagy inkább egy olyan területen fog lejátszódni, ahol nincs helye sem a szankcióknak sem a mérlegelésnek; ahol mindenki a győztes szerepében tetszeleghet; ahol az egyik fél győzelme a másik fél számára csak csalás. A szankciót itt az igazság vagy a tévedés egyszerű ítéletének tartom egy olyan területen, ahol néhány alapvető igazságot elismerünk” A Bruntland-jelentés közzététele óta a fenntartható fejlődés fogalma igen nagy népszerűségnek örvend. Rendkívül fontos tehát a fogalom helyes értelmezésével, azaz tartalmával foglalkozni, mert minden réteg, minden politikai párt, nemzetközi vállalat, kormányzati vagy nem kormányzati szerv úgymond "azonosul vele". A Bruntland-jelentést kutatócsoportunk is egyik kiindulópontjának tekinti, s bár nem fogadja el kritika nélkül, a fenntartható fejlődés általánosan elismert definíciójának megalkotását mi is még előttünk álló kihívásnak tartjuk. A kérdéses definíció hiányában ugyanis hibás nézetekkel, sőt, visszaélésekkel szembesülhetünk. Az ENSZ Környezeti és Fejlődési Bizottságának fentebb idézett meghatározása az igény fogalmán alapszik, amely maga is pontosabb meghatározást követel. Attól sem leszünk okosabbak, ha erőteljesebb növekedést szorgalmazunk, azt remélve, hogy a növekedés teremtette problémák a további növekedés révén oldódnak meg. A tárgyban uralkodó zűrzavart jól jellemzi a körülmény, hogy az Európai Unió Maastrichtban aláírt alapszerződése és ennek megfelelő politikája lépten-nyomon fenntartható fejlődésről beszél, a valóságban azonban inkább növekedésre törekszik. Franciaországban nemcsak Ökológia és Fenntartható Fejlődés Minisztérium létezik, hanem fenntartható autópálya kezelő cégek is. Lassan nincs is már olyan multinacionális cég, amely ne hirdetné, hogy fenntartható módon működik, de ha érdeke úgy kívánja, továbbáll az ökológiai és kulturális szempontból általa letarolt és fölélt régiókból.

1 „Gondolkodás a kezekkel” Denis de Rougemont (1906-1985) elkötelezett svájci író volt a Személy politikája (1934) és a Gondolkozás a kezekkel (1936) című művétől a Jövőa mi ügyünk (1977) című művéig. H – 4069 EGYEK CH – 1213 Onex/Genève


E-mail :


2

Guy TURCHANY


Ahhoz, hogy a fenntartható fejlődés ne csak jól hangzó szlogen legyen, hanem tartalmas fogalommá váljon, tudományok sorának kell foglalkoznia vele. Mindenekelőtt az egymást váltó paradigmáknak megfelelően a közgazdaságnak, a geográfiànak, a biológiának, a területfejlesztésnek, a szociológiának és végül a pszichológiának tulajdoníthatunk jelentős szerepet. A tudományos gondolkodás és módszerek korunkra jellemző – mondjuk úgy – felpuhítása a szakmai hozzájárulások értékét csökkenti, és helyet biztosít a sarlatánságon alapuló parttalan és terméketlen eszmecseréknek. De nem elégedhetünk meg az egyes szakterületek egymástól független, párhuzamos munkájával: kooperatív, interdiszciplináris szemléletre és gyakorlatra van szükség, s olyan politizálásra, amely hiteles tudományos eredményekre támaszkodik. Kérdéses, hogy az eddig járt utak folytathatóak-e tovább vakon, minden változtatás nélkül? Ma ugyanis nehezen képzelhető el az Egyesült Államok költséges modelljének feltétel nélküli követése, például egy milliárd kínai állampolgár amerikai szintű motorizációja. Érdemes, de égetően fontos is az ember, az emberiség további létét meghatározó, legáltalánosabb tényezők újravizsgálása és – ha szükségesnek mutatkozik – újrafogalmazása. A tét nem kisebb, mint fönnmaradásunk. A történelem tanulsága szerint azonban a társadalomnak nincs meg az a képessége, hogy bölcsen, távlatokban gondolkozzon és altruisztikus módon reagáljon olyan korlátokra, melyek meghatározó szereplőket rövid távon hátrányba hoznak. Ha meg akarjuk válaszolni a kérdést, hogy az európai eredetű út járható-e, vagy sem, nem kerülhetünk el egy még alapvetőbb kérdést: Mi végre vagyunk a világon? A kultúrák létünket fenntartó szerepe mára antropológiai közhely. A kultúra szolgáltatja a védelmet, amely nélkül ember fönn nem maradhat. Ez különbözteti meg az állattól, mely a neki megfelelő természeti körülmények között megtalálja számításait. Nekünk művi környezetre is szükségünk van - de szükség van-e egyáltalában az emberre? Hordoz-e az ember magában valamit, ami miatt érdemes az életre? Úgyszólván megválaszolhatatlan problémák ! Két feleletet azonban megkísérelhetünk. Egyszer azt, hogy legjobb tudomásunk szerint az evolúció termékei vagyunk és ez jogot ad a létezésre. Természetesen e jog csak általánosabb alapokon állja meg helyét, amiből minden egyes faj élethez való joga következik. E tétel felelőssé tesz bennünket minden élőlénnyel szemben. Az állat számára a genetikai program már mindent elintézett. Még tanulásának határait is szorosan megszabta. Az ember ezzel szemben kivétel az élőlények világában. Számára normális – tehát az elnyomást nélkülöző – körülmények között az állandó kibontakozás állapotában van. Más élőlények által megközelíthetetlen magasságokba emelkedik. Ez viszont egyenértékű azzal, hogy az ember fönnmaradása maga a szellemi felemelkedés, magasra törés dinamikája. Vagy létezünk, és akkor magasra törekszünk, vagy nem törekedhetünk magasra – mert például katonai vagy gazdasági kényszerek merő vegetatív szintre korlátoznak bennünket – és akkor létezésünk azonnal kérdésessé válik. Amikor örök emberi értékekről beszélünk, mai pozitív tudásunk alapján csakis erre a fölfelé törekvésre gondolhatunk. Ez olyan egyedi sajátosság, amelyet rajtunk kívül egyetlen élőlény sem képvisel. A probléma ott van, hogy az emberek támogatják a növekedésorientált politikákat, mert azt remélik, hogy a növekedés egyre jobb életkörülményeket teremt számukra. A kormányok a növekedésben tulajdonképpen minden probléma orvoslását látják. A hatalmon lévő politikai, gazdasági és vallási klikkek szinte teljesen meg tudnak hiúsítani minden olyan egyéni vagy csoportos kezdeményezést, mely az általuk alkotott rendszer által szentesített növekedési céloktól és szabályoktól eltér. Az újítókat elhallgattatják, marginalizálják, nevetségessé tehetik, megtagadhatják tőlük az előrejutást, a forrásokat, vagy a nyilvánosságot. Mégis csak az újítók azok, akik képesek azokat a változásokat létrehozni, melyek a rendszereket átalakítják. Ma az emberiségnek létfontosságú szüksége van utópistákra, akik H – 4069 EGYEK CH – 1213 Onex/Genève


E-mail :


3

Guy TURCHANY


képesek lesznek, lelki és szellemi erejüknek köszönhetően, egy új a szeretetre alapuló paradigmát megvalósítani. Egy olyan társadalmat létrehozni, ahol a hazugságnak, féligazságnak, manipulációnak, az emberek félrevezetésének nem lesz helye, mert Szent Pállal valljuk, hogy a szeretet mindenek feletti és ez az alapja minden a földön ismert vallásnak. Az ember, fogalmazza meg Emmanuel Mounier2 a kereszténység hozadékát a perszonalista gondolkodás számára, „nem az általános valóságban (anyag, eszmék) való különböző részesedések kereszteződése, hanem egy megbonthatatlan egész, amelynek egysége felülmúlja az őt összetevő sokaság összességét, ugyanis az abszolútban gyökerezik” és nézetünk szerint ez az abszolút az emberbaráti szeretet. Az ateista egzisztencializmus képviselője, JeanPaul Sartre, ennek tükörképeképpen ugyanezt vallja a „Zárt tárgyalás (1944)” című művében, ahol a, materialista és öndicsőségre vágyó individualista lesz maga és más hasonmása úgymint környezete számára a pokol, azaz az ellehetetlenülés. A fenntartható fejlődés tehát nem más mind egy fenntartható „emberi élettér” még akkor is ha oly korban élünk, amelyben kizárólag az eredmények számítanak, s nem pedig azok a folyamatok, amelyekkel azokat elérték. Oly korban, ahol a tárgyak és a termelés kultusza uralkodik, az illusztrációké, a televízióé és a halandzsázóké; olyan világban, amely úgy képzeli, hogy a biztonságot a fegyverkezéssel, a biztosításokkal, az ügyvédekkel és a bankokkal teremtheti meg! De az élet folyik, ez egy folyam, egy mozgás és nem egy eredmény. Azt hisszük, hogy az idő egy egyenes vonal és minden dolognak van kezdete és vége. A természeti jelenségeknek azonban alapvető jellemvonásuk a ciklikusság, az önmagukba való visszatérés; szívverésünknek semmi köze sincs a síneken rohanó vonat csattogásához. Az élet csak abban a pillanatban áll meg, amikor meghalunk. Az élet állandó mozgás és dinamikus egyensúly. Az emberi és ökológiai egyensúly megbomlása egy súlyos, szellemi természetű válságnak a jele, amely a hozzánk hasonlókkal, a Földdel és magával a személyünkkel való kapcsolatunkban jelentkezik. Ennek az egyensúlynak, valamint a felebaráti szeretet uralmának a visszaállítását tekintjük „fenntartható fejlődésnek”. „Ne féljetek” mert a félelem a halálba vezet, még a remény éltet. De hogy az élet uralkodni tudjon a halálon, ahhoz radikálisan kell gondolkodásmódot változtatnunk, más szemmel kell néznünk másokra, önmagunkra és a dolgokra. Radikálisan, tehát gyökeresen változni, az okok és nem az okozatok szintjén. Ezért további kutatásunkban, nem csak azzal szeretnénk foglalkozni, hogy „hogyan” hanem azzal is, hogy „miért”. Mi az igazi érték ? Mi az emberi munka célja és értelme ? Mi az igazi hatalom és a jó kormányzás ? Végül, de nem utolsó sorban, mi az igazi boldogság és életünk célja ?

2 Le personnalisme. Presse Universitaire de France, Paris (1949) H – 4069 EGYEK CH – 1213 Onex/Genève


E-mail :


4

Guy TURCHANY


Auteurs : Dr FÜLEKY György, Professeur, chef de département,Université St. István, département de biologie des sol Péter Károly utca 1 H-2100 GÖDÖLLŐ Tel. : +36 28 410 200/1817 fax: +36 28 410 804 e-mail:[email protected] Dr h.c. Guy TURCHANY, architecte urbaniste, professeur d'aménagement du territoire, Membre du conseil exécutif de l'Université Internationale du Développement Durable UIDD Petőfi S. u. H – 4069 EGYE Tél.. +3652 – 579 000 / 579001 e-mail : [email protected] Dr TURCSÁNYI Károly Professeur, chef de département. Université Zrinyi M. Département de logistique Hungária krt. 9-11. H – 1582 BUDAPEST Tel. +361 - 432.90.69 Fax. e-mail. [email protected] Dr VÖRÖS Mihály Professeur, chef de département Modern Üzleti Tudományok Fôiskolája Fiastyuk u. 35-37 H - 1139 BUDAPEST Tel. +361 – 239.84.7 e-mail

H – 4069 EGYEK CH – 1213 Onex/Genève


E-mail :


5

A fenntartható fejlődés problematikája, előzményei és kilátásai

Recommend Documents