A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS LEHETŐSÉGEI ÉS KORLÁTAI GLOBÁLIS ÉS KONTINENTÁLIS SZINTEN, A FÖLDRAJZTUDOMÁNY SZEMSZÖGÉBŐL A

A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS LEHETŐSÉGEI ÉS KORLÁTAI GLOBÁLIS ÉS KONTINENTÁLIS SZINTEN, A FÖLDRAJZTUDOMÁNY SZEMSZÖGÉBŐL A társadalom és a földi rendszer kapcsolata Kerényi Attila1

Az elmúlt 3,5 milliárd évben az élővilág és az élettelen természeti környezet között működő rendkívül bonyolult kölcsönhatások egységes élő rendszerré formálták bolygónk felszínközeli szféráit: a hidroszférát, a pedoszférát, a litoszféra felső 1-2 kmes rétegét és az atmoszféra alsó rétegét. Az átalakulásban meghatározó szerepe volt az élőlények anyagcseréjének. Az élővilágnak köszönhetjük a légkör mai összetételét, a termékeny talajok kialakulását, lényeges szerepe volt a globális éghajlati rendszer kialakulásában, és van a mai éghajlat stabilitásának fenntartásában, a vízkörforgás sebességének meghatározásában. Ez utóbbit például akkor érzékeljük igazán, amikor a növénytelen lejtőkön elementáris erővel zúdul le a víz, és okoz mindent elsöprő árvizet. Egyszóval a Föld egységes rendszerként működik, amelynek része az ember az épített környezetével és a maga által meghatározott társadalmi viszonyokkal együtt. Az ember „kettős lény” tulajdonsága (biológiailag az élővilág része, ugyanakkor társadalmi lényként cselekedeteit társadalmi törvények szabályozzák) sajátos függőségi viszonyt alakított ki a földi rendszer elemeivel. Az élettelen környezet elemei létfeltételt jelentenek mind az élővilág, mind az ember számára. Utóbbinak – akár biológiai lénynek tekintjük, akár a társadalom működésére gondolunk – szüksége van az atmoszféra, a hidroszféra, a pedoszféra és a litoszféra anyagaira, termékeire. Ugyanezt állapíthatjuk meg az élővilág egészéről, vagy annak bármely csoportjáról külön-külön is: az ember nem képes életben maradni az élővilág nélkül. Az élővilág biztosítja táplálékaink 99 százalékát, számos nyersanyag származik az élőlényekből, s az emberiség történelme során meghatározó energiahordozó, a fa (tágabban: a biomassza) ugyancsak nélkülözhetetlen számunkra. A társadalom fejlődése során a termelő és fogyasztó tevékenységeivel egyre nagyobb hatást gyakorol az élő és élettelen természeti környezetre. Miközben nyersanyagokat és energiahordozókat (vagyis: erőforrásokat) használ fel saját céljaira, a rendszer egyes részrendszereinek, néha pedig egészének működését zavarja. Ezek a működési zavarok gyakran „visszaütnek” a társadalomra és/vagy az emberre mint biológiai lényre. Ilyeneket szép számmal ismerünk a környezetvédelem közelmúltbeli történetéből. Egyes tengeri halak túlhalászása nemcsak a tengeri ökoszisztémákat viselte meg, hanem az ipari méretű halászflottákat is: csökkentek a fogások, nőtt a munkanélküliség. A sztyeppek túllegeltetése a sivatagok terjeszkedését okozta, s ez sok területen éhínségeket eredményezett. A környezetbe jutott szennyező anyagok számos esetben nemcsak az élővilágot mérgezték meg, hanem az azzal táplálkozó embereket is (higanymérgezés Japánban a Minamata-öbölben, kadmiummérgezés egy szennyezett 1

Debreceni Egyetem Alkalmazott Tájföldrajzi Tanszék 4010 Debrecen, Egyetem tér 1. [email protected]

1

patak mentén fekvő rizsföldek termésének elfogyasztásakor – ugyancsak Japánban stb.). Nem nehéz belátni, hogy az ilyen és ehhez hasonló következményekkel járó termelés és fogyasztás nem fenntartható. A környezetpusztítás és -szennyezés fokozódása beszűkítheti a hozzáférhető erőforrásokat (csökkenő halállomány, emberi használatra alkalmatlan szennyezett felszíni vagy felszín alatti víz stb.), és közvetlen veszélybe sodorhatja az embert mint biológiai lényt. Az emberi tevékenységek az egész földi rendszer működését is zavarják. A klasszikus ipari forradalom óta nő a légköri szén-dioxid koncentrációja, s a 20. században új üvegházhatású gázok (pl. a freonok) kerültek a légkörbe. A globális földfelszíni középhőmérséklet gyors ütemű emelkedését tényként kell elfogadnunk. (Más kérdés, hogy a meteorológusok vitatkoznak modelljeik helyességén.) A globális hőmérséklet-emelkedés bizonyosan megemeli a világóceán szintjét, ami hosszú távon a parti országokban tragédiákhoz vezethet. A mezőgazdaságra gyakorolt kedvezőtlen hatások kivédése is erőfeszítéseket igényel a gazdálkodóktól (öntözés, termékváltás, kártevők elszaporodása vagy új kártevők megjelenése stb.) Az éghajlatváltozás ökológiai hatásai csak részben becsülhetők: a nehezen alkalmazkodó (ún. szűktűrésű) fajok elpusztulhatnak, és ez láncreakciószerű hatásokat indíthat el az adott ökológiai rendszerben. A földi életet védelmező sztratoszférikus ózonréteg annak ellenére tovább pusztul, hogy a montreáli nemzetközi jegyzőkönyv (a bécsi ózonegyezmény konkrét feladatait ebben fogalmazták meg) előírásainak megfelelően lényegesen csökkent az ózonkárosító anyagok légkörbe jutása. Az évtizedekkel ezelőtt a sztratoszférába jutott ózonkárosító freonok még 60-80 évig fejtik ki hatásukat. Mindent figyelembe véve tehát a társadalomnak csak olyan fejlődését tekinthetjük fenntarthatónak, amely sem a globális földi rendszer működését nem zavarja, sem az ember, sem más élőlények létét nem veszélyezteti. A fenntartható fejlődés globális korlátai A fenntartható fejlődés fogalmát a Környezet és Fejlődés világbizottság 1987ben a következőképpen határozta meg: „A fenntartható fejlődés a fejlődés olyan formája, amely a jelen igényeinek kielégítése mellett nem fosztja meg a jövő generációit saját szükségleteik kielégítésének lehetőségétől.” Az első nagyon lényeges dolog a definícióval kapcsolatban, hogy érvényességének nincs időbeli korlátozása, tehát a jövő generációi az emberiség utódait jelentik bármilyen időtávlatban: vagyis míg az emberi faj létezik, biztosítani kell utódaink igényeinek kielégítését. A másik fontos értelmezési kérdés, hogy az igények közül csak az alapvetők kielégítését ígérhetjük korlátlan ideig. Mik ezek az alapvető igények? A jelentésben erre is választ kapunk: az élelem, (beleértve az egészséges ivóvizet is), a ruházat, a lakás. Helyesebb, ha ezeket az alapvető igényeket szükségleteknek nevezzük. (Megjegyezzük, hogy ha ma az emberiség igényeinek kielégítésére törekszünk, ugyanakkor a jövő generációit saját szükségleteik kielégítésének lehetőségétől nem akarjuk megfosztani, akkor is hátrányosabb helyzetet teremtünk utódainknak, mint

2

magunknak. Más kérdés, hogy jelenleg az emberiség kb. felének a szükségleteit sem tudjuk kielégíteni, az igények növekedése pedig korlátlan.) A következő lépésben meg kell határozni, hogyan érhető el a fenntartható fejlődés. Erre a kérdésre a válasz: „A fenntartható fejlődés megkívánja azoknak az értékeknek a támogatását, amelyek révén a fogyasztási szint az ökológiai határokon belül marad, és mindenki számára elérhető.” A probléma ezzel kapcsolatban legalább kettő: a fogyasztási szint már a 80-as évek második felében is (a jelentés születésének idején) sok helyen túlment az ökológiai határokon, másrészt ha a fejlődés további növekedést jelent, akkor újabb környezeti terhelést okoz. A növekedés szükségességét a jelentés is megfogalmazza: „A fenntartható fejlődés egyértelmű gazdasági növekedést kíván meg ott, ahol ezeket a szükségleteket még nem tudták kielégíteni.” Ez jelenleg a Föld lakosságának legalább a fele, vagyis több, mint 3 milliárd ember, és a szám tovább fog növekedni. A fejlett országokra utalva a „nem mások rovására történő növekedésről” esik szó, amely a „kíméletesség elvén” alapul. A jelentésben komoly hangsúlyt kap a társadalmi igazságosság. „…az emberi szükségletek kielégítését célzó fenntartható fejlesztés nemcsak a termelési potenciál növelésére irányul, hanem arra is, hogy a társadalom minden tagja számára igazságos feltételeket teremtsen. Egy olyan világ, amelynek egyik sajátossága a szegénység és az egyenlőtlenség, mindig gazdasági és egyéb válságokkal fog küszködni.” A jelentés óta eltelt másfél évtizedben ezen a téren egyértelműen rosszabb lett a helyzet: nőtt a szegénység és az egyenlőtlenség embercsoportok és országok között is, a globális fenntarthatóság a távoli horizonton sem látszik. A definíciónak arról az oldaláról is szólnunk kell, hogy a nehezen megújuló és nem megújuló erőforrások lehetőséget adnak-e a fenntartható fejlődésre. Nehezen megújuló erőforrásnak tekintjük a talajt, amely ha erózió áldozatául esik, évszázadokig, sőt évezredekig tarthat, míg a helyén új talaj képződik. Márpedig a talaj nélkül nincs növénytermesztés. A népesség globális gyarapodása az élelmiszertermelés növelését feltétlenül igényli, s ez az erózió miatt csökkenő területen nehezen valósítható meg környezetkímélő módon. (A nagy adagú műtrágya- és vegyszerhasználat környezetszennyezéshez vezet.) A nem megújuló energiahordozók és egyéb ásványkincsek készletei végesek. Optimista becslések szerint is csak egy-két évszázadra elegendők a szénhidrogének, s valamivel tovább a kőszénkészletek. De a fenntarthatóság – reményeink szerint – a sok ezer éves távlatokat is jelenként kell, hogy kezelje. Az érckészletek tekintetében sem állunk jobban. A meg nem újítható erőforrások növekvő felhasználásával szükségszerűen csökken a jövő generációi számára felhasználható készlet. A megoldás csak az lehet, ha idejében találunk környezetkímélő helyettesítő anyagokat és energiaforrásokat. A Brundtland bizottság kijelenti, hogy „a fejlődés az ökoszisztémákat szegényíti, a fajok változatossága csökken. Az eltűnt fajok nem hozhatók vissza. A növény- és állatfajok elvesztése a jövő generációinak lehetőségeit csökkentheti.” Az idézet első két mondata megállapításokat tartalmaz, és sajnos, ezek teljesen igazak. A jelentés óta csak annyit változott a helyzet, hogy tovább romlott. A harmadik megállapítás túl óvatos: a növény- és állatfajok elvesztése a jövő generációinak a

3

lehetőségeit nemcsak csökkentheti, hanem bizonyosan csökkenti is. Sőt az egész földi rendszer stabilitását is. A korlátozások eszméjéről még nem szóltunk. Ezen a téren van valami kedvező változás. A csúcstechnika fejlődése lehetőséget teremt arra, hogy ugyanazokat a termékeket kisebb környezeti kárral, kevesebb anyag és energia felhasználásával állítsuk elő, mint korábban. Javult a hulladékok visszaforgatása a termelésbe, bár korántsem merítettünk ki minden lehetőséget. Fejlődött a környezetvédelem intézményrendszere, s mind az országokon belül, mind nemzetközi szinten egyre szigorúbb szabályokat hoznak a döntéshozók a környezetkárosítás megakadályozására. Bár mindezek valóban biztató jelek, bolygónk környezeti állapotának javulásáról továbbra sem beszélhetünk. A fenntartható fejlődés/fejlesztés egyelőre óhaj, kívánság, elérendő cél, de nem mai valóság. A fenntartható fejlődéssel kapcsolatban a legalapvetőbb kérdés a globális földi rendszer terhelhetősége. Elméletileg bizonyítható, hogy minden környezeti rendszernek van bizonyos teherbíró képessége, ami azt a hatást jelenti, ameddig működése nem változik meg lényegesen, ill. képes marad a terhelések okozta zavarok korrigálására. Ha ezt a határt túllépjük, a rendszer összeomlik, megszűnik abban a formában létezni: pl. egy élő rendszerből élettelen lesz. Márpedig, ha ez igaz a részrendszerekre, igaz kell, legyen az egész földi rendszerre is. Csakhogy a globális rendszer annyira bonyolult, hogy ezt a határértéket nem ismerjük, egyáltalán a nagy rendszer működésében is számos ismeretlen részfolyamat létezik. Jól példázza ezt az éghajlatváltozással kapcsolatban az utóbbi időben a nagy nyilvánosság előtt is zajló tudományos vita, amelyben a „nem tudunk semmit az éghajlatváltozásról” típusú kijelentésektől a „túlléptük a Föld ökológiai teherbíró képességének határát” típusú megállapításokig terjedően sok minden elhangzik. Egzakt bizonyítékot (vagy bizonyítékokat) még senki sem mutatott fel arra vonatkozóan, hogy a globális földi rendszer terhelhetőségi határát túlléptük volna. A geológiai múlt eseményeiből tudjuk, hogy a Föld stabilizáló visszacsatolási mechanizmusai nagyon hatékonyan működnek, de azt is tudjuk, hogy kell léteznie tűrési határnak. Ráadásul ezt a tűrési határt oly módon is meg lehet haladni, hogy a rendszer egyre több elemét módosítjuk kisebb-nagyobb mértékben. A társadalom környezeti hatásainak következményeit éppen azért nehéz reálisan megítélni, mert gyakorlatilag a földi rendszer minden elemére kifejti hatását, és nagyon sok esetben nem tudjuk megítélni a szinergikus hatásokat. Azt azonban megállapíthatjuk, hogy a földi rendszer működési zavarainak időnként és helyenként vannak tünetei. Ilyen a globális hőmérséklet gyorsuló emelkedése, a sztratoszférikus ózon koncentrációjának csökkenése, az időjárási szélsőségek gyarapodása, a talajpusztulás ütemének gyorsulása. Ahogy ezek és az ehhez hasonló tünetek gyarapodnak, egyre közelebb kerülünk a Föld terhelési határértékéhez. A fejlődésnek (növekedésnek) tehát van globális korlátja, amelyet azonban jelenleg még nem tudunk mennyiségi adatokkal meghatározni. A tudományok közös feladata a globális földi rendszer ilyen irányú kutatása. Mivel e rendszer része maga a társadalom is, úgy gondolom, hogy a földrajztudományt kettős arculata (természet- és társadalomföldrajz) predesztinálja az ilyen típusú kutatásra. A

4

tudományunkban az utóbbi évtizedekben tapasztalható specializációval szemben a szintetizálásra törekvés segíthetne az egységes földrajz létjogosultságának igazolásában.

A fenntartható fejlődés esélyei Európában Európa az első a kontinensek sorában, ahol megállt a népesség természetes szaporodása, sőt – a migrációt is beszámítva – stabilizálódott a lélekszám. Mivel a népesség növekedése a termelés és fogyasztás növekedésének legalapvetőbb tényezője, fontos kérdés, hogy egy stagnáló népességű kontinensen megállnak-e a természeti környezetet degradáló folyamatok. Meg kell jegyeznünk, hogy a stagnáló európai népesség egyes országokban mérsékelt növekedést, más országokban mérsékelt csökkenést takar. Ez utóbbiak főleg Európa keleti felén találhatók (1. ábra). Terjedelmi korlátok miatt az 1. táblázatban címszavakban foglaltuk össze azokat a folyamatokat, amelyek globális szinten nem fenntarthatók, s ezekhez rendeltük az európai helyzetet jellemző megállapításokat. A táblázatból láthatjuk, hogy környezeti szempontból van néhány kedvező folyamat kontinensünkön (erdők területének növekedése, nehézipar hanyatlása, környezetvédelmi ipar fejlődése stb.), egészében véve mégsem működik fenntartható módon az európai társadalom. A környezetpolitika mind az uniós politikák, mind az Unión kívüli országok politikái sorában a sokadik helyen áll. Amikor a környezetvédelmi érdekek a gazdasági érdekekkel ütköznek, az előbbiek leggyakrabban háttérbe szorulnak. Több gazdasági ágazat célkitűzései keresztezik a környezetpolitikát (közlekedési hálózat fejlesztése, tömegturizmus stb.), de a technológiai fejlesztések – megfelelő gazdasági szabályozó rendszerrel támogatva – egyes káros kibocsátások csökkentését eredményezik, és lehetőséget adnak bizonyos környezetpolitikai célkitűzések további megvalósulására is. Az Unió szakemberei az egyes környezetvédelmi akcióprogramjaik értékelésekor többször arra az eredményre jutottak, hogy a környezetpolitikai célok csak részben teljesültek. A 2010-ig érvényes 6. Akcióprogram egyik meghatározó alapelve a fenntartható fejlődés, ill. a természeti erőforrások fenntartható használata. Idézzük fel az Európai Unió 6. Környezetvédelmi Akcióprogramjának prioritásait: 1. az éghajlatváltozás megállítása, 2. a természetvédelem, a biológiai sokféleség megőrzése, 3. a környezet-egészségvédelem, a humánegészségügy, 4. a természeti erőforrások megőrzése és fenntartható használata, valamint a hulladékgazdálkodás. Nagyon könnyen belátható, hogy nemcsak az Európai Unió, hanem kontinensünk 44 államának teljesen összehangolt fellépése sem elegendő az éghajlatváltozás megállításához, ha pl. a legnagyobb CO2-kibocsátó, az USA nem csökkenti lényegesen a széntartalmú energiahordozók felhasználását. Az eddigi tények

5

azt mutatják, hogy az USA szénkibocsátása 1990 és 2000 között 29 százalékkal nőtt, miközben az Európai Unió tagállamai csak 1,4 százalékkal tudták csökkenteni az emissziójukat. A 6. Akcióprogramban megfogalmazott célkitűzés nyilvánvalóan úgy értelmezhető, hogy az Európai Unió országai egyrészt vállalják a saját szén- és egyéb üvegházgáz-kibocsátásuk további csökkentését, és próbálják meggyőzni a többi nagy kibocsátót a csökkentés fontosságáról. Sajnos, valószínűtlennek látszik, hogy globális méretekben 2010-ig sikerül megállítani az éghajlatváltozást – ami egyébként akkor sem valósulna meg, ha az üvegházgáz-emisszió növekedése megállna. Az EU környezetpolitikai célkitűzése tehát azt jelenti, hogy a tagországok további hatékony lépéseket kívánnak tenni az éghajlatváltozást befolyásoló gázok kibocsátásának csökkentésére, és megkísérlik befolyásolni az ezzel kapcsolatos világméretű környezetpolitikát. A 6. Akcióprogram mind a négy prioritása így értelmezhető: minél hatékonyabb lépéseket kívánnak tenni a célkitűzések elérése érdekében (és ehhez konkrét cselekvési programot is kidolgoztak), de valószínűleg a helyes környezetpolitikai irány követése sem lesz elegendő, hogy 2010-ben a bővített Unió egészére elmondhassuk: megvalósult a fenntartható fejlődés, és innen kezdve környezetkímélő módon termelünk és fogyasztunk, vagyis a társadalom fejlődésének nincsenek környezeti korlátai. Ez valószínűleg sohasem fog bekövetkezni: tehát a társadalomnak a távoli jövőben is számolnia kell természeti korlátokkal. IRODALOM Ángyán J. 2001. Az európai agrármodell, a magyar útkeresés és a környezetgazdálkodás – Agroinform Kiadóház, Budapest, 308p. A világ helyzete 2004. A washingtoni Worldwatch Institute jelentése a fenntartható társadalomhoz vezető folyamatról – Föld Napja Alapítván, Budapest, 275p. Bándi Gy. szerk. 1999. Az Európai Unió környezetvédelmi szabályozása – Budapest, 600 p. Czelnai R. 1999. A világóceán – Modern fizikai oceanográfia – Vince Kiadó, Budapest, 182 p. EEA 1999. Environment in the European Union at the turn of the century, Copenhagen, 446 p. Erdősi F. 2000. Európa közlekedése és a regionális fejlődés – Dialóg Campus Kiadó, Budapest–Pécs, 547 p. Erdősi F. 2001. A fenntartható közlekedés megvalósíthatóságának nehézségei – In Dormány G. – Kovács F. – Péti M. – Rakonczay J. szerk.: A földrajz eredményei az új évezred küszöbén – Magyar Földrajzi Konferencia, Szeged, 2001. október 25-27. – SZTE TTK Természet Földrajzi Tanszék, Szeged, 20 p. Fazekas I. 2002. Az Európai Unió környezetvédelmi politikája és a magyar integráció – Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 123 p. Kerekes S.- Kiss K. 1998. EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata – Budapest Kerényi A. 2003. Európa természet- és környezetvédelme – Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 534p. László E. 2002. Meg tudod változtatni a világot – Magyar Könyvklub, Budapest, 112p. Rakonczai J. 2003. Globális környezeti problémák – Lazi Könyvkiadó, Szeged, 191p. Simai M. 2001. Zöldebb lesz-e a világ? A fenntartható fejlődés szerkezeti problémái a XXI. század elején – Akadémiai Kiadó, Budapest, 165p. Vida G. 2001. Helyünk a bioszférában –Typotex, Budapest, 128p.

6

1. táblázat.

Globálisan fenntarthatatlan folyamatok és azok helyzete Európában

Fenntarthatatlan

Európa

1. Népesség korlátlan növekedése

A folyamat megállt Területi különbségek: Ny-on csekély növekedés K-en általában csökkenés

2. Népesség megállíthatatlan csökkenése

Nem valószínű – Bevándorlás kompenzálhatja a természetes csökkenést Csökkenő népességnél is nő (pl. hazánkban is) Fő okok: beruházások, infrastruktúra fejlesztése

3. Beépített területek növekedése

4. Vonalas létesítmények hálózatának sűrűsödése → Élőhely-fragmentáció, biodiverzitás csökkenése

Próbálkozás: Páneurópai Ökológiai Hálózat

5. Gépjárműforgalom korlátlan növeke-dése – CO2, NOX, O3, szénhidrogének, aeroszolok szennyezik a levegőt

Dinamikusan nő – Kibocsátások a technikai fejlesztés ellenére nőnek – Egyelőre nincs hatékony megoldás (Üzemanyag-cella?)

6. Energiatermelés fosszilis alapon – CO2, SO2, NOX, korom, aeroszolok

Domináns a fosszilis tüzelőanyagok használata – Kedvező jelek: alternatív (megújuló) energiák használata nő, (SO2-kibocsátás csökken). Atomenergia? Elég gyors-e a szerkezetváltás? Van-e „végleges” megoldás? Valamennyi kontinens közül a legtöbb nemzetközi turista. Az EU-ban tovább nő, de a szabályozás várhatóan jobb lesz. Ökoturizmus fejlesztése.

7. Tömegturizmus a jelenlegi feltételek mellett (légi és személygépkocsi közlekedés nő, szabályozatlanság sok területen → légszennyezés, hulladék, közvetlen természetpusztítás) 8.

Mezőgazdaság terjeszkedése, intenzitásának fokozása (vegyszerek és gépesítés) Genetikailag manipulált szervezetek (GMO-k)?

Autópálya-építés a legfejlettebb országokban sem állt meg, csatlakozókban dinamikusan nő.

Túltermelés Európában – az Európán kívüli rászorulók nem tudják megvenni. Precíziós mezőgazdálkodás? Az EU a GMO-kat csak korlátozottan engedi használni. Biogazdálkodás terjedése, de csekély részesedése. Az EU szabályozása környezetkímélő irányba mutat.

9. Ipari termelés tartós növekedése → (veszélyes)hulladékok, szeny-nyező anyagok

Nehézipar hanyatlása → környezetminőség javulása. Új iparág: környezetvédelmi ipar.

10. Erdőirtás

Európában az erdőterületek nőnek. Kérdések: természetközeli erdők? ültetvényszerű faállományok?

11. A környezet globális túlterhelése (Ökológiai lábnyom)

Európa ökológiai lábnyoma túlnyúlik a kontinensen

7

1. ábra. Az évenkénti népességnövekedés átlagos értéke ezrelékben 1990-1998 között Európa országaiban (A Fischer Weltalmanach 2001 adatai alapján szerk. a szerző)

8