A Felvidék természeti kincsei Iskolánk tanulói és tanárai az idei tanévben először vettek részt a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma által meghirdetett Határtalanul programon. Öt napos tanulmányi kirándulásunkon elsősorban a Felvidék természeti értékeit látogattuk meg, de eljutottunk magyar tannyelvű iskolákba, történelmünk kiemelkedő alakjainak emlékhelyeire is.
1. nap – 2017. május 29. hétfő Budapest – Somoskő – Fülek – Imrikfalva – Felsőerdőfalva Hétfő reggel nagy táskákkal érkezett hét tanuló az iskolához, de a tanterem padjai helyett kényelmes, légkondicionálással is felszerelt mikrobuszunkba szálltak be, hogy nekivághassunk a nagy útnak.
Indulás a Palotás Gábor Általános Iskolától Miután átküzdöttük magunkat Budapest reggeli csúcsforgalmán, már gyorsan haladtunk a szlovákmagyar határon található Somoskő váráig. Az erdők övezte vár falait is megmászva fedeztük fel az évszázadok óta romként magasodó erődítményt. Majd a hegycsúcs melletti különleges kőképződményeket, a bazaltorgonákat néztük meg.
A somoskői vár romjainak bejárása
A somoskői bazaltorgonák megmászása
Búcsúzás Somoskőtől
A kis túra után jól esett a déli melegben behúzódni a vár lábánál épült népi faházba, mely Petőfi 1845ben tett itteni látogatása miatt emlékhely. A költő alakjának és egyik vidám versének felidézése után rövid ebédszünetet tartottunk, majd tovább indultunk Fülekre. Út közben figyeltük a kétnyelvű helységnévtáblákat, a falvakban a boltok és az intézmények kétnyelvű feliratait: a Felvidéknek még magyar többségű területén jártunk. A füleki vár is romokban áll, csupán a múzeumnak berendezett öregtornyát állították helyre. Fülek ma a felvidéki magyarság egyik központja. A 2011-es népszámláláskor 10 817 fős lakosságának 53,5 %-a vallotta magát magyarnak. De arányuk ennél valószínűleg magasabb, hiszen 1600-an nemzetiségükről nem nyilatkoztak. A II. Koháry István Alapiskolában barátságosan fogadták kis csapatunkat. Az igazgatóhelyettes vezetett minket végig az épületeken, megmutatva a teljes intézményt. Minden kérdésünkre készségesen válaszolt. Mintegy 600 gyermeket tanítanak, akik egy része a környező falvakból érkezik. A tornateremben éppen a kis elsősök foci edzése folyt, az osztályokban a délutáni tanuláshoz készültek. Hatalmas kertjükben nemcsak a sportolásra, de iskolanapokon bográcsozásra is bőven van hely, sajnos a gyümölcsös terméséből a diákoknak nem sok jut, mert a környék lakói időben megdézsmálják. Magyarországon van testvériskolájuk, de minket is szívélyesen hívtak, ha bármikor újra feléjük járunk.
Ismerkedés a füleki II. Koháry István Alapiskola világával Fülektől északnak kanyarodtunk, hogy átvágjunk a Szlovák Paradicsomon. Pihenőhelyül, ahol kicsit ezzel a nemzeti parkkal is meg tudunk ismerkedni, az Imrikfalvi-víztározót választottuk. A napfényes időben a fiúk először csak bokáig merészkedtek a vízbe, majd egyre beljebb. Digitális vízhőmérséklet mérőnk a parton 19 oC-ot mutatott. Akik mélyebbre is beúsztak, jóval hidegebbnek találták, mégis alig akartak kijönni. A télen síparadicsomként működő területen a frissítő víz után gyors hegymászás következett a most üzemen kívül árválkodó sífelvonók világában és a koranyári virágokkal behintett réten.
Csoportképünk a füleki magyar iskola tornacsarnokában
A füleki magyar iskola sportpályája és bográcsozásra is alkalmas területe
Az Imrikfalvi-víztározó a délutáni napfényben
Barátkozás az Imrikfalvi-víztározó frissítő vizével
Imrikfalvától még sokáig kanyarogtunk a Szlovák Paradicsom fenyőkkel borított völgyei és hágói között, míg kiértünk a Liptói-medence szélére. Ott előttünk tornyosult a Magas-Tátra roppant tömbje. Poprád szélét érintve érkeztünk meg szálláshelyünkre, Felsőerdőfalvára, ahol már vártak minket.
Szállásunk, az Altendorf panzió és kertjéből a kilátás a Tátrára és a falu kis templomára
Az Altendorf panzió neve is árulkodik róla, hogy az ősi település eredeti lakói leginkább németajkú cipszerek voltak, akiknek gótbetűkkel vésett síremlékei rendezett sorokban állnak a kis temetőben. Kitelepítésük óta mára leginkább szlovákok élnek itt, elsősorban a tátrai idegenforgalomból. A gyerekek még nagyot csatangoltak a környező utcákon, miközben jól lehűlt a levegő: a település 700 méter magasságban található.
Felsőerdőfalva németajkú lakóinak síremlékei a temetőben
2. nap – 2017. május 30. kedd Felsőerdőfalva – Poprádi-tó – Oszterva-nyereg – Csorba-tó – Felsőerdőfalva A bőséges reggeli után indultunk a Magas-Tátra meghódítására. Áthaladva a híres üdülőhelyek szállodasorai és parkjai között buszunk a hegyi elektromos vasút (Elekticka) Poprád-tavi megállójában tett ki, ahol a kék jelzést követve indultunk el a Poprádi-tóhoz. A fiúk mentek elől, s csupán néhány hídon álltak meg, hogy a zubogó patak vizét megnézzék. Mielőtt célba értünk volna, útba ejtettük a Tátrában meghaltak emlékét felidéző Szimbolikus-temetőt. Közülük sokan még a II. világháború előtt lettek a hegy áldozatai. A táblákat betűzgetve több magyar névre is bukkantunk. A temető egyben figyelmeztető jel is volt számunkra, hogy ne becsüljük alá a Magas-Tátra világát. A gyorsan változó időjárási viszonyok, a hatalmas kövek és kőomlások között könnyen bajba kerülhet, aki készületlenül érkezik, vagy meggondolatlanul viselkedik. De veszélyes állatokkal is találkozhatunk, melyeket jobb elkerülni: medvével, vadmacskával, hiúzzal, sőt akár keresztes viperával…
Indulás az első nagy kirándulásra, a Poprádi-tó és a Csorba-tó bejárására
Úton a kék jelzésen, a Poprádi-tóhoz
Barátságos és pontos útjelző táblák a Poprádi-tóhoz és a Szimbolikus-temetőhöz
A Szimbolikus-temető világa
A Menguszfalvi-völgyben, 1974. január 20-án történt lavinaomlás áldozatainak emlékköve
Ismerkedés a térképpel és a műszerekkel
A Csorba-tó vizének hőmérséklete
A tóparton pihengettünk, gyönyörködtünk a zord bércekben, megmértük a tó hőmérsékletét (10 oC). Mivel úgy tapasztaltuk, hogy a fiúk lábában még fölös kilométerek vannak, a csapat kétfelé vált. A
lányok elindultak a Magisztrálén lefelé a Csorba-tóhoz, míg a fiúk felmerészkedtek a kőomlásos, szerpentínező hegyoldalban az Oszterva 1926 méter magasságban található nyergébe. Nemcsak hógolyóztak egyet, hanem találkoztak mormotával és keresztes viperával is.
A Poprádi-tó látványa az Oszterva-nyergéből és a kövek közt napozó keresztes vipera
Indulás a Csorba-tóhoz a Magisztrálén
Vidáman közeledve keddi utunk céljához
A hegyen még nem láttunk gombát, csak a Csorba-tónál, a bazársor betonján Persze, kicsit lassabban értek le a fiúk a 16 fokos Csorba-tóhoz, így kimaradtak a tó hosszas szemléléséből, a vízhőmérséklet mérésből és a bazársor bejárásából, ahol elbeszélgettünk egy ottani magyar bőrkészítő mesterrel is. Közben az átvonuló sötét fellegekből elkezdett esni, mely időnként heves dörgéssel, villámlással hajnalig nem állt el. Vacsora után így elmaradtak az esti séták, helyette jutott idő játékra, filmnézésre, egyeseknek még ping-pongozásra is a panzió alagsorában. A kissé alacsony terem poroszsüveg boltozata az épület alapjainak régiségéről árulkodik: falai között valaha a település vizimalma működött. 3. nap – 2017. május 31. szerda Felsőerdőfalva – Vöröskolostor – Dunajeci tutajozás – Késmárk – Barlangliget – Felsőerdőfalva A tegnapi nagy túrától főleg a fiúk eléggé elfáradtak, ráadásul az ég is még mindig kicsit borongós volt. Délutánra ismét esőket ígértek, így megcseréltük a szerdai és a csütörtöki nap programját. Délelőtt felmentünk a lengyel-szlovák határra, hogy tutajjal végigússzunk a kanyargós Dunajecen. Mind felfértünk egyetlen tutajra, s a két part között, a folyóból kiálló köveket és nagyobb sodrásokat kerülgetve haladtunk át a különleges nevű és legendákról híres szirtek között. Megcsodáltuk az új hidat, mely a két országot köti össze. A lengyel oldalon fekvő Sromowce Niżne városkának a vízről is jól élvezhető látnivalója volt a modern Szent Kinga templom, mely IV. Béla királyunk elsőszülött leányának emlékére lett szentelve. A környék szentje volt, a lengyelek a mai napig számon tartják: a közeli Ószandecen élt és halt meg, a tatárjárás idején pedig a tiszteletére emelt templomtól pár kilométerre magasodó Csorsztin várában talált menedékre.
Készül a tizenkét személyes tutajunk
Biztonságosan haladtunk lefelé a Dunajec sodrásában
Szent Kinga temploma a lengyel oldalon
A csillagképek szoborparkja Erdős közelében Partra érve kis sétával találtuk meg buszunkat, közben megcsodáltunk egy óriási szoborparkot, melyben az állatövi csillagképeket jelenítették meg hatalmas, fából készült faragványokkal.
Következő állomáshelyünk Késmárk, Thököly Imre városa volt.
Thököly Imre szarkofágja Késmárkon
A megemlékezés gyertyája
Késmárk pártázatos reneszánsz harangtornya az elkészülés évét rejtő kronosztikonnal
Rövid megemlékezésünkön felidéztük Thököly Imre küzdelmekkel és háborúkkal teli életét, majd felolvastuk Zrínyi Ilona levelét fiához, II. Rákóczi Ferenchez. Beszéltünk arról, amit a XXI. század fiataljai nemzetünk nagyjaitól tanulhatnak: kitartást, bátorságot, az igazság keresését. Végül Thököly és Rákóczi katonáira gondolva elénekeltünk két kuruc dalt, majd elhelyeztük az iskolánk képét ábrázoló, nemzetiszínű szalaggal körbevett emlékgyertyánkat. Bár egész utunk középpontjában a Felvidék természeti kincseinek felkeresése állt, Késmárkon kicsit bejártuk a várost is, megismerkedve legfontosabb műemlékeivel. Először az egyedi térhatású és szerkezetű régi evangélikus templomba mentünk, mely még jóval II. József türelmi rendelete előtt épült. Ezért csak fából készülhetett, és bejárata nem emelkedhetett ki lépcsőkkel az utca szintje fölé. Szöget nem is használtak fel hozzá, a Szentírás történeteit megjelenítő képeket is csak a fára festették fel. Próbáltuk kiszámolni, hányan férhetnek el a földszinten és a karzatokon sorakozó padsoraiban. Ezután átsétáltunk a gótikus plébániatemplomhoz, mely mellett a Felvidék talán legszebb pártázatos reneszánsz harangtornya emelkedik. A rajta lévő kronosztikon segítségével, vagyis a latin feliratból kiemelkedő betűk római számként való összeadásával kiszámoltuk építési idejét és megismerkedtünk a falait díszítő sgrafittó készítésének fogásaival. A régi utcákon kanyarogva végül eljutottunk a fejedelem várkastélyához, ahol éppen egy várjátékra készültek; a bódék között középkori ruhákba öltözött színészek járkáltak. A szabálytalan alakú várudvaron betekintettünk a mára víz nélkül maradt mély kútba, számba vettük az emeletek fából készített gyilokjáróit és felfedeztük a várkápolna falára festett napórát.
A fából épített régi evangélikus templom oltára Késmárkon
A késmárki Thököly vár belső udvara Ennek a napnak programjához tartozott volna még Barlangligeten a különleges képződményeket és 860 lépcsőt rejtő Bélai-cseppkőbarlang felkeresése, mely a Felvidék egyik leglátogatottabb kiépített barlangja. Sajnos nem értünk oda a 14:00 órakor induló utolsó barlangi túrára, így be kellett érnünk a bejárathoz felvezető út aljában álldogáló mackó körüli fényképezkedéssel.
Barlangliget barátságos mackója a Bélai-cseppkőbarlangnál
Mire estére hazaértünk, eloszlottak a fellegek, az idő is megenyhült. A Tátra csúcsai élesen ragyogtak a lenyugvó nap fényében. Szokásosan bőséges és ízletes vacsoránk elfogyasztása után még sokáig a szabadban beszélgettünk.
4. nap – 2017. június 1. csütörtök Felsőerdőfalva – Tátralomnic – Ótátrafüred – Tarajka – Tar-pataki vízesések – Kőpataki-tó – Felsőerdőfalva Reggeli után ismét nekiindultunk a hegynek. Kis csoportunk két felé oszlott: voltak felnőttek, akik Tátralomnicról kötélvasutakkal a Lomnici-csúcsra tartottak, a tanulókkal pedig Ótátrafüredre mentünk. A sikló felvitt Tarajkára, ahonnan gyalogosan jártuk végig a Tar-patak vízeséseit. A fiúk többsége bemerészkedett a Hosszú-vízesés imbolygó kövei közé is, hogy ott letelepedve hosszasan szemléljék a víz véget nem érő aláhullását. Nem siettünk, hisz a délelőtt ezekre a ritka természeti kincsekre volt szánva. Fürödni senki nem akart a 6 fokos vízben, de a kezünket örömmel mártottuk bele.
A Lomnici-csúcs kilátópontja
A csúcson, a kövek és a hó birodalmában
A Magisztrálé folyamatosan felfelé kanyargó útján jutottunk egyre magasabbra, a fenyők világából a törpefenyők közé, ahol egyre több és nagyobb hófoltot találtunk. A havasi legelőket is lassan felváltották a kőfolyások mire felértünk a Kőpataki-tóhoz, melynek vize csak egy fokkal volt melegebb a Tarpatak vízeséseinél. A kötélvasút végállomásánál összetalálkoztunk a Lomnici-csúcsot megjárt társainkkal. Közös élményeinket megosztottuk egymással, ebédelés közben pihentünk, napoztunk egyet, majd ki felvonóval, ki gyalogosan indultunk le Tátralomnicra. A kötélvasút alatt vezető meredek és omladékos úton bizony elég könnyű volt elcsúszni, de mikor a kövek világát felváltotta a fű, már gyorsan és biztonságosan lehetett haladni, végül mindenki épségben célba ért.
A Tar-patak Felső- vagy Kis-vízesése
A Lomnici-csúcs a Kőpataki-tótól
A lányok megérdemelt pihenése
A felhőktől füstölgő, párolgó csúcsok
Kis pihenő leérve Tátralomnicra
Ezer méter fölött, a kövek és a hófoltok világában járva ritkán bukkantunk virágokra. S ha mégis, örömmel fényképeztük le a nálunk nem látható, koratavaszt idéző növénykéket, melyek a Tátrában szinte május végéig tartó hosszú tél elmúltával hajtottak ki.
Mocsári gólyahír a Poprádi-tó közelében
Fehér kökörcsin a Lomnici-csúcs alatt
Fekete áfonya cserje a Magisztrálé mentén
Kárpáti harangrojt a Kőpataki-tó partján
Ez már az utolsó teljes napunk volt, a búcsúestével. Vacsora után éttermünk kertjében gyűltünk össze, hogy számba vegyük a négy nap legnagyobb élményeit. Mindenki talált valami kiemelkedőt: több fiúnak az Imrikfalvi-víztározóban való fürdés és az Oszterva-nyerge, másoknak a vízesések jelentették a legtöbbet. Volt, aki a jó hangulatot és az egymásra figyelést emelte ki. Este kicsit összecsomagoltunk, hogy reggel időben tudjunk hazaindulni. Mire besötétedett, a derült ég alatt jól lehűlt a levegő, így inkább a házban lehetett beszélgetni, játszani.
Élményeink megosztása a búcsúestén
5. nap – 2017. június 2. péntek Felsőerdőfalva – Dobsinai-jégbarlang – Rimaszombat – Budapest Korán keltünk, hogy a hazaút előtt nyugodtan meg tudjunk még reggelizni. Szállásadóinktól elbúcsúzva, sietve indultunk el, hogy elérjük a kilenc órás, első vezetést a Dobsinai-jégbarlangban. A barlanghoz fél órás, táblákkal, pihenőpadokkal kiépített, ugyanakkor elég meredek út vezetett fel. Még időben felértünk, s ez azért is jó volt, mert rajtunk kívül alig néhányan vettek részt ezen a túrán, így mindent jól meg tudtunk nézni. A bejáratnál 10 fok volt, de ahogy ereszkedtünk le a hegy belseje felé, gyorsan hűlt a levegő, egészen nulla fokig. Ott jelentek meg az első jégképződmények. Bár a vezetést szlovákul tartották, minden megállópontnál hangszóróról magyarul is bejátszották a tudnivalókat, a barlangi ismertetést. Szépek voltak a nagyterem képződményei, de csak ritkán találtunk a barlang tetején is jeget. Mint a jégbarlangokban általában, itt is évről-évre változik a jégszobrok formája, az olvadás és a fagyás ritmusa szerint. Mire kiértünk, nagy csoport gyülekezett a bejáratnál: egy tornaljai intézet gyermekei. Sokan közülük magyarul beszéltek.
A Dobsinai-jégbarlang központi épülete
Jégcsoda a nagyteremben
Még télies ruhákban a jégbarlangban tett túra után
A Szlovák Paradicsom ismerős útjain áthaladva örömmel tekintettünk le a buszból Imrikfalvára, első napunk pihenőhelyére. Csak most láttuk igazán, mekkora a különbség a Szlovák Paradicsom és a Magas-Tátra világa között. A fenyvesekkel és lombos erdőkkel benőtt szelídebb hegyek és dombok sokkal közelebb állnak a Mátra vagy más magyarországi középhegység világához, mint a Tátrához. Utunk záró programja Rimaszombatban várt ránk, mely Tompa Mihály városa: itt született 1817-ben. Emlékét nemcsak a magyar iskola őrzi, hanem Holló Barnabás 1902-ben felállított egészalakos szobra is a Városkertben. Rimaszombat sokkal jelentősebb város Füleknél, mára lakóinak száma meghaladja a 80 000 főt, melyben a magyarok aránya a 2011-es népszámlálás szerint 29,6 %. Tényleges létszámuk ennél magasabb lehet, mert a nemzetiségüket eltitkolók itt 8297 voltak. A Tompa Mihály Alapiskola impozáns épületben, a város központjában, a főtér közelében található. Az igazgató és két helyettese az alsó tagozat tizenegy és a felső tagozat tizenöt osztályát irányítja. A tantestülethez összesen negyvennégy tanár tartozik. Két helyszínen oktatnak: a régi épületben és egy lakótelepen létesített újban. Az ötszáz főt meghaladó diáklétszámukkal a város egyik legnagyobb iskolája. Rövid látogatásunk alatt itt is készségesek voltak velünk, de a folyosókon több szlovák szót hallottunk, a falakon a hirdetések és a plakátok kétnyelvűek voltak.
Utunk egyik utolsó képe, mely a magyar iskola lépcsőfordulóját díszítő Tompa Mihály szobornál készült
A Tompa Mihály Alapiskola Rimaszombatban
Az iskola impozáns épülete
Füleken áthaladva még egy utolsó pillantást vetettünk a várra, majd Somoskőújfalu elhagyott és lassan pusztuló határállomásán keresztül visszagördültünk a magyar állam területére. A gyerekek örültek, hogy hazaértünk! Persze az iskoláig még előttünk állt jópár kilométernyi út. Ezalatt felidéztük a bejárt helyek és települések nevét és az érdekesebb eseményeket. A pénteki csúcsforgalmat elkerülve nem a városon keresztül, hanem Hűvösvölgy irányából érkeztünk vissza az iskola elé. A buszból kiszállva megcsapott minket a meleg nyár. Öt napon át inkább kellemes hűvösben éltünk, délelőtt még télikabátban sétálgattunk a jégbarlang csodái között.
