CZAKÓ GÁBOR
A főcsapás avagy a pók csókja Ha valaki hasonneművel esik szerelembe, az az ő dolga, meg a végelszámoltatóé. Rám nem tartozik, ha pl. akárhány XY kromoszómás felebarát papás-mamásat játszik egymással. De mi a helyzet akkor, ha ún. vezető értelmiségiek közlik velünk, hogy „nem az a város tartozik a művelt Nyugathoz, amelyben jó a közvilágítás, szép a sétálóutca, működik a metró, hanem ahol büszke meleg fölvonulásokat tartanak?” Ebből bíz’ számos dolog következik. Először az, hogy téved az a pár százezres, vagy akár milliós többség, aki a „művelt Nyugaton” azt kedveli, amit Budapesten is szeretne, hogy működőképes és lakható legyen a város. Másodszor az, hogy bizonyos – alapvető – kérdésekben a demokráciában mindig a professzor úrnak és a kisebbségének van igaza. Harmadszor: semmi szüksége lelki, erkölcsi, netán észérvekkel előhozakodnia a buta démosz fölvilágosítása, netán meggyőzése végett, részéről elég egy csak, ő a kérdésről vitát nem nyit. Negyedszer ítéletet rejt kijelentésébe a műveltség ügyében súlyosan tévedő többségről: meg is fenyegeti, hogy ki fog rekesztődni a „művelt Nyugatból”. Ötödször: a nyugatiság és a műveltség alapismérve immár a Shakespeare, az Evangélium, vagy a Beatles ismerete helyett a „büszke melegfölvonulás megtartása”. Hatodszor: dölyfös a mondat, az egyenlőbbeknek nyilván e hangnemben kell társalognia a néppel. Hetedszer csalóka: azt a látszatot kelti, mintha bárkinek bármilyen nemi irányultsága ok lehetne a büszkeségre. Nyolcadszor úgy tesz, mintha homoerotikusok, és a velük rokonszenvezők laza, közös sétájáról volna szó, s nem arról, ami ilyen alkalmakkor világszerte látható: egyneműek nyilvános hancúrozásáról, a szemérmesek, a vallásosok, a boldog családban élők és hasonlók gúnyolásáról. Kilencedszer bizonyos hancúrozások – részesei legyenek bármilyen nemi érdeklődésűek – az ágyba valók és nem az utcára. Amennyiben mégis, az a bérszeretők üzletkörébe utalja az eseményt, tehát nemi kérdés helyett szolgáltatóipari vállalkozással állunk szemben. A magasságos megmondó ember tehát nem ún. emberi szabadságjogért emelt szót, hanem a prostitúció kiterjesztéséért. Ez volna a művelt Nyugat fejlődésének iránya? Megnézzük. A régi viccben megkérdik Pista bácsit a homoszexualitásról: Engem nem zavar, amíg nem kötelező. Nos, Pista bácsinak föl kell kötnie a gatyát. A sajtó mellett több magyar minisztérium honlapján is olvashatunk a gender mainstremingről. Az angol kifejezést ködösítés végett használják. Eufém trükk. Nemi főirányt jelent – azt, hogy biológia nemünk mellett társadalmi nemünk is van, ez a (gender): a nőknek és férfiaknak társadalmilag kiosztott, a neveltetésünk során elsajátított szerepeinkből fakadó, az időben változó, kultúránk, osztály-, vallási vag y etnikai hovatartozásunk, […] környezetünk által meghatározott különbözőségeink.” 75
Különbségek léteznek, de miért lettek ezek hirtelen éppen nemiek? No, már bújik is ki a szög a zsákból: „Biológiai nemünk mellett e magatartási minták alakítják viselkedési normáinkat, s határozzák meg, kik vag yunk. Például, noha csak a nők szülnek, ebből biológiailag nem vezethető le sem az, hog y ki nevelheti fel a g yermekeket (a társadalmi nem által meghatározott viselkedés), sem pedig, hog y ki végezheti a házimunkát.” (Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapja). Nos, nem igaz, hogy az élet csupán biológiai kérdés, hanem egészség. Az anyaságból levezethető a nők különleges gyermeknevelései adottsága. Az áldottság és a szoptatás alatt olyan élettani és lelki események zajlanak mindkettejükben, melyek a kicsi, sőt, az anya egészséges fejlődéséhez nélkülözhetetlenek. Erről minden szakkönyvben olvashatunk. A népi bölcsesség is ősidők óta tudja, hogy: „az első gyerek egészség, a második szépség.” Kísérletek igazolták, hogy pl. a férfiak aszerint vesznek kézbe egy kisbabát, hogy jobb é, vagy balkezesek. A nők – függetlenül attól, hogy szültek-e, vagy nem, és hogy milyen kezesek – szinte mindig a bal karjukra fektetik a kicsit, a szívükre, hogy hallja az anyaméhben megszokott csodálatos hangot. Perdöntő adat, hogy a börtönlakók fele anya nélkül, intézetben nevelkedett. Aki a művészettől vár bizonyságot, számolja össze, hány szívbéli anyavers, regény, szobor, festmény keletkezett az idők során, s mennyi ugyanilyen az apákról. Nemi különbségünk tehát istenadta, vagy ha úgy tetszik, természeti alaphelyzetünk. A férfiak és nők egyenjogúsága helyénvaló, de a gender mainstreaming másról szól. „A nemek közti eg yenjogúság azt jelenti, hog y elfogadjuk és eg yenértékűnek tekintjük a nők és férfiak közti különbségeket és az eltérő szerepeket, melyeket a társadalomban játszanak. A nemek közti eg yenjogúság tartalmazza a különbözés jogát. Ez azt jelenti, hog y számba kell vennünk minden ma létező, társadalmi osztályhoz, politikai véleményhez, valláshoz, etnikumhoz, fajhoz vag y szexuális beállítottsághoz fűződő különbséget férfi és nő között.” (Egészségügyi Minisztérium honlapja, Európa Tanács Elméleti keretek, módszertan és sikeres gyakorlati alkalmazások. Végső jelentés a Mainstreaming Szakértői Csoport tevékenységéről (EG-S-MS) Strasbourg, 1998. május) A szexuális beállítódás a kulcskifejezés, a sok szó ezért a varázsigéért ömlött. Az összes emberi különbözőséget nemivé bűvöli, ugyanakkor a szexuális beállítottságot magánvaló értékké változtatja, mint valami erényt. Isten vajon bakot lőtt, amikor az embert férfinak és nőnek teremtette, sőt, amikor azt állította, hogy a házasságban a kettő egy test lesz? Így szól a szöveg: „Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinek és nőnek teremtette őket.” (Ter 1,27.) Nagyjából így gondolták minden kontinensen, minden időben az emberek; Istenben találták meg önazonosságuk gyökerét. A szentírási mondatban három állítást olvashatunk, melyek egymásra épülnek, és jó másfélezer éven át az európai kultúra, sőt, a létezés alapgondolatai voltak, mondhatni szó nélkül is létező előítéletek, melyeken át elődeink az elébük került jelenségeket megvizsgálták, ide-oda besorolták, elfogadták, vagy elutasították. Az első állítás szerint Isten teremtett bennünket, természetesen az egész világgal, a léttel együtt, s tett minket a teremtés gazdáivá. Azonosságunk gyökere tehát Benne található. A hajdan keresztény kultúrkör azonban pár évszázados okoskodás után napjainkra elvetette a Kinyilatkoztatást, és az ilyen kérdésekben leg fölsőnek 76
látszó bírója, a szentséges Tudomány kijelentette, törvénybe és tankönyvekbe iktatta, hogy nem az Úr teremtett bennünket, hanem valami Más, amit Fejlődésnek, Kölcsönhatásoknak, Véletlennek és hasonlóknak szokás nevezni a szakirodalom szent írásaiban. Ezek részleteikben vitathatók, de alapjukban természetesen cáfolhatatlanok. Ilyesféle kísérlet az értelmes lények közül való kiközösítéssel jár. Lepár Mihály bácsi azt mondaná, hogy elvesztettük létünk, azonosságunk gyökerét, hogy új előítélet jármát vehessük a nyakunkba. Ezzel elesett a második állítás is, nevezetesen az, hogy magának az Egyetlennek a képmásai volnánk, hiszen ő nincsen, s ha volna, sem vesz részt az ügymenetben. A Könyv ugyan állítja, hogy az ő hasonlóságára alkottattunk, tehát lényegünk szerint őhozzá kapcsolódunk, hiszen a pár sorral lejjebb azt is olvassuk a teremtésről, hogy „Akkor az Úristen megalkotta az embert a föld porából és orrába lehelte az élet leheletét. Íg y lett az ember élőlénnyé.” (Ter 2,7) Tehát belőle magából került át belénk az élet lehelete, a lélek, melynek oly szépséges és mély értelmű bokra van édes anyanyelvünkben. Lelkünk-lényünk Istennel egy eleme az Atya családtagjaivá tesz bennünket, ami a Megváltásban valósul meg igazán, s kap csodás megvilágítást ilyen szavaktól: „barátaim vag ytok”, „Amint te, Atyám, bennem vag y és én tebenned, úg y leg yenek eg yek ők is mibennünk”, továbbá „társörökösei” vagyunk Jézus Krisztusnak. Ez az elképzelhető legmagasabb rendű azonosság, amit lélegző lény elérhet, s amit ráadásul ajándékba kaptunk, hogy isteni életpályát futhassunk be. Isten-ember hasonlóságról, egységről és méltóságról immár szó se nincsen a művelt világ volt-keresztény országaiban, Tudományában, tájékoztatóiparában, oktatásában, eszményeiben és semmiféle alrendszerében – ez az identitásunk is elveszett. A harmadik állítás szerint „férfinak és nőnek” teremttettünk. Ez az önazonosság-képzet megdönthetetlennek hitte magát, mert abban a tévhitben ringatózott, hogy a Gazdaságkort dúló ideológiák számára közömbös, hiszen nem vallási alapon áll, kromoszómáink, nemi szerveink, hormonjaink s miegyebeink rég járlatlevelet kaptak a Tudomány illetékes hatóságaitól, mint szellemi tartalommal nem bíró biológiai jelenségek. Csacsiság. Tévedtek a világvallások, köztük a zsidó bölcsesség is, amikor azt állította a Ragyogás könyvében, „hog y azt a testet, amely nem tartalmazza a férfi- és női princípiumot, fél testnek nevezik. […] Fél dolgok nem maradnak meg az öröklétben, és nem szállhat rájuk áldás sohasem.” Érdekli a genderistákat az öröklét, az áldás, meg a tökéletesség? Jeffrey Satinover zsidó író szerint „eg y pogány forradalom kellős közepén vag yunk.” Ennek lényege, hogy „Önálló emberi lények cselekedeteiken keresztül alakítják […] a nemi szerepeket és normákat.” Ha érdekünk kívánja a társadalmi nemünk megváltoztatását, akkor nosza! Alakítsunk férfiként férfival nőt, vagy férfit, vagy hol-ezt hol azt. Úgy számolom, hogy egyelőre összesen hat nemi szerepet játszhatunk. Gandhi még azt tartotta, hogy „Eg y ember csak akkor, és csakis akkor ember, ha önuralmat g yakorol.” A genderizmus ezzel végez. Szexuális forradalmában az ember altesti ingereke szűkül, ott viszont eleresztheti magát. Bizony óriási az igény a kiskorúakra, és sokakat érdekelnek a különféle állatok. Milyen lehet a polip ölelése vagy a pók csókja? A fejlődés beláthatatlan. 77
A hajdan keresztény Anglia „külpolitikájának eg yik fő célkitűzései közé emelte a melegmoz galmak támogatását.” Pillanatnyilag ez a főcsapás iránya. Ha a magyart súlyos megrázkódtatás éri, azt mondja, úgy megdöbbentem, hogy azt sem tudtam, fiú vagyok-e vagy lány. Közeleg már az az idő, amikor ez a szólás a politikailag nem korrektek közé kerül, sőt, büntetést kap, aki számon tartja, hogy ő fiú-e vagy lány?
Tudod-e, hog y fiú vag y-, vag y lány? Léteznek agyonhallgatott előítéletek, s olyanok is, melyek most kerülnek vérpadra. Mind között talán a legalapvetőbbet nem mi találtuk ki, hanem Isten, de százezer évek alatt talán ez az egyetlen, amihez ragaszkodtunk. Eddig. Olyannyira, hogy létünknek szinte észrevehetetlen vonásának tartottuk történelmi korszakra, kultúrára, bőrszínre való tekintet nélkül. Passzusunk immár bevonva. Világszerte beindult a gender mainstreaming, a nemi főirány terv végrehajtása az emberiségen. Természetesen demokratikusan, azaz a nép megkérdezése, tudta, döntése nélkül jelent meg az ENSZ, az EU, valamint a „művelt világ”demokratikus kormányai elképzeléseinek élvonalában. Aki az említett két angol szót beírja a Háló keresőjébe, a bolygó minden sarkából tömérdek választ fog lelni, köztük magyar(?) minisztériumok hivatalos honlapján is. A „főirány” – vagy inkább főcsapás? – lényege, hogy létezik ugyan „biológiai nemünk” – egyelőre? – ám legalább ennyire, ha éppen nem mégannyira fontos a „társadalmi nemünk”, vagyis a „nemi szerepünk”, melyet szokásaink, hajlamaink, társadalmi, anyagi és kulturális hatások meg miegyebek nyomán választunk magunknak. S persze a célok, érdekek, helyzetek szerint váltogatjuk őket, tetszés szerint. Ilyenformán összesen hat nemi önazonosságot ölthetünk, tetszőleges sebességgel. Játszhatok pl. ma nőt az XY kromoszómáimmal XX kromoszómással, majd leszbikus XX-essel, aki szerepe szerint ma férfit alakít, de holnap nőt, és így tovább. Kinek-kinek joga, hogy saját nemét és szexuális orientáltságát megválassza, akaratlagosan eldöntse, férfi vagy nő akar-e lenni, heteroszexuális, homoszexuális, leszbis, biszexuális vagy transszexuális. Mondani sem kell, hogy kromoszómák, logika, módszertan és hasonlók ide vagy oda, a szentséges Tudomány teljes mellszélességgel támogatja a gender mainstreaming-et; világszerte több hadosztály szociológus, pszichológus, filozófus, politikus és egyéb tudós dolgozik az ügyön, hiszen mint említtetett, a dolog demokratikus, mivel nem a démosz döntése. Nincs messze az az idő, amikor a nyelvet is át fogják alakítani, hogy kifejezhesse e korszerű, haladó és féktelenül áradó világfolyamatot. Nyilván alaposan meg kell rostálni a szavakat, és át kell fogalmazni előbb a közbeszédet, a sajtó-megnyilatkozásokat, majd a világirodalmat. Például nem lesz elég azt adni József Attila szájába, hogy „Már egy hete a mamára/papára gondolok.” Ez így nem lesz politikailag korrekt. Új szavak kellenek! Pl.: „Már egy hete a pamára gondolok.” Esetleg mapára, nehogy kiabáljanak a feministák, vagy pamapamára, hogy a villámgyors változásokat is követhessük. Ne tessenek meglepődni: Antikrisztusi időket élünk. Az volna a csoda, ha nem 78
nyomnának bennünket le a Dolgok alá, altesti nyomoroncokká, és meghagynák önazonosságunk utolsó támpontjait. Persze, ha volna bátorságunk visszatérni isteni identitásunk teljességéhez, az Antikrisztus uralma megdőlne. A mai identitászavaros világban, amikor széthullottak a közösségek a családtól a nemzetig, a népi kultúra sokak szemében nevetségessé vált, a történelmet kiszorítják a fanti-mesék a Gyűrűk urától a Herkules-filmeken át az Arvisuráig, milliók lihegnek a celebek láttán, az ifjak boldogan süketülnek a tucc-tucc zajtól, egyre többen nem tudják kik ők, és mivégre vannak a világon.
79
