ERGONÓMIA 5.1
A dolgozók képzésének és támogatásának szerepe az ergonómiai programok sikerében Tárgyszavak: ergonómia; képzés; részvétel; visszacsatolás; támogatás; kockázatkezelés; kísérlet.
A munkavégzést megkönnyítő és/vagy a balesetveszélyt csökkentő ergonómiai beavatkozásoknak nagyobb esélyük van a sikerre, ha az előkészítésben részt vesznek az érintettek vagy azok egy része. A beavatkozással kapcsolatos kezdeti ellenérzések könnyebben leküzdhetők, ha a munkások a betanulási fázisban pozitív visszacsatolást kapnak az ergonómustól. A dolgozók bevonása és a pozitív visszacsatolás két olyan tényező, amelyek meghatározóak lehetnek a munkahelyi ergonómiai programok sikerét illetően.
Az ergonómiai tréningek szerepe A képzés kritikus eleme a munkahelyi ergonómiai programoknak. A tanulási folyamat nyújtja a dolgozók számára azokat az eszközöket, melyekre szükségük van az ergonómiai átalakítási folyamat lépéseinek sikeres végrehajtásához. Ezek a lépések tartalmazzák a kockázat azonosítását, a kockázat csökkentését, a kockázatcsökkentés ellenőrzését, a sérülések menedzselését és a program fenntarthatóságának megőrzését. A tréning az egyik legfontosabb befektetés, amelyet egy vállalat megtehet ergonómiai programjának sikere érdekében, ezért jól megtervezettnek és összehangoltnak kell lennie, és a kritikus területekre kell összpontosítania. Az alábbiakban bemutatjuk a vállalati ergonómiai folyamat képzési eleme sikerének kritikus pontjait, megmagyarázzuk a képzés szükségességét, hogy kiket és milyen sorrendben kell tréningben részesíteni, és mi legyen az egyes képzési szintek tartalma.
A képzés indoka és szereplői Az ergonómiai képzés alapvető indoka: olyan készségeket, ismereteket, képességeket és eszközöket nyújtani az emberek számára, amelyek segítenek nekik végrehajtani kijelölt feladataikat. Ezek az emberek képezik aztán a vállalati ergonómiai folyamatok támogató infrastruktúráját. A feladatkörök a folyamatban betöltött különböző szerepeknek megfelelően változnak (1. ábra): Szereplők
Feladatkör
Felső vezetés
Biztosítani az ergonómiai folyamat megvalósítását és sikerét.
Ergonómia folyamatmenedzser
Az ergonómiai folyamat elemeinek koordinálása.
Ergonómiai csapat tagjai
Az ergonómiai kockázati tényezők felmérése, a kockázatot csökkentő intézkedések előmozdítása és kommunikálása a kijelölt működési területen belül.
Tervezés és karbantartás
A lehető legalacsonyabb kockázatot képviselő munkahelyek, berendezések és szerszámok specifikálása, tervezése, beállítása és karbantartása.
Menedzserek és termelésirányítók
Az alkalmazottak felügyelete és a folyamatok menedzselése. A menedzserek és a felügyelők felelősek a munkahely és az alkalmazott eljárások biztonsági/ergonómiai feltételeiért.
Alkalmazottak
Követik a kialakított munka- és biztonsági eljárásokat, alkalmazzák a kockázatcsökkentési eljárásokat és jelentik a potenciális sérülések kockázati tényezőit.
Üzemorvosi ellátás, dolgozói kártérítések
Az orvosi ellátás biztosítása vagy kezdeményezése (beutalás), a munkásoknak járó esetleges kártérítések intézése.
1. ábra Az ergonómiai képzés szereplői és feladataik Mielőtt hozzákezdenénk a tréninghez, meg kell tervezni, mit akarunk megvalósítani. Ez magában foglalja a munkahely vagy szervezet ergonómiai tökéletesítési folyamatának definiálását és a folyamathoz tartozó intézkedéseket, továbbá a folyamatot támogató személyek szerepének és felelősségi körének meghatározását.
A képzési folyamat Miközben valamennyi csoport fontos szerepet játszik a teljes folyamatban, a kulcsszereplők tréningsorrendjének lényeges hatása van az ergonómiai folyamat sikerére és fenntarthatóságára. Az ajánlott sorrend a következő: 1. Kezdjük a vezető beosztású menedzserek oktatásával, hogy elnyerjük támogatásukat, és határozzuk meg számukra az ergonómiai folyamat irányát és céljait. 2. Képezzük ki az ergonómiai folyamat menedzseléséért felelős személyt vagy személyeket. Az ergonómiai folyamatmenedzser feladata a folyamat valamennyi elemének koordinálása és ellenőrzése. Hogy ezt végre tudja hajtani, értenie kell a munkahely, illetve szervezet céljait és elvárásait az ergonómiai folyamattal kapcsolatban, és terveket kell kidolgoznia a megvalósításra és a kommunikációra. 3. Ki kell fejleszteni az ergonómiai csapat tagjainak, a tervező és karbantartó személyzet, valamint az üzemorvosi szolgálat és a dolgozóknak járó kártérítéssel foglalkozó személyzet készségeit, képességeit és önbizalmát. A hatékony készségtréning létre fogja hozni a helyszínen működő (rezidens) szakértők kis csapatát, amely képes megbirkózni a vezetés által meghatározott ergonómiai kihívásokkal. A világosan definiált szerepeket és felelősségeket meghatározó vállalati szervezetek, amelyek megfelelő képzést nyújtanak a szükséges képességek biztosítására, erős belső támogató infrastruktúrát teremtenek. Ez az infrastruktúra biztosítja, hogy az alkalmazottak támogatást kapjanak, amikor felelősséget vállalnak munkahelyük és munkahelyi gyakorlatuk tökéletesítéséért. A képzés tartalma A tanfolyamok szerkezetének és tartalmának annak biztosítására kell összpontosítania, hogy az ergonómiai folyamatban részt vevő személyek sikeresek legyenek szerepkörük betöltésében. Ez azt jelenti, hogy különböző szerepek különböző témákat és tanulási célokat kívánnak; a tanfolyam felépítését az egyes szerepekhez definiált feladatkörök határozzák meg. A tréningnek minden egyes személy részére biztosítania kell valamennyi feladatköre betöltéséhez az ismereteket, eszközöket, képességeket és önbizalmat.
Az alkalmazottak részére fent leírt feladatkörök ellátásának támogatásához a képzésnek az alábbiakat kell feltétlenül tartalmaznia: • A munkahely ergonómiai tökéletesítési céljainak, folyamatának és támogatói infrastruktúrájának áttekintése. • Alkalmazotti felelősségek a munkahely ergonómiai folyamatában. • Módszerek (és elvárások) az ergonómiai problémák azonosítására munkahelyükön és munkafeladataikban. • Specifikus, könnyen alkalmazható munkagyakorlatok és szerszámok/eszközök a munkahelyükön és -feladataiknál előforduló ergonómiai kockázatok csökkentésére. • Elvárások a munkahely vagy -feladat módosítására vagy megváltoztatására a kockázat csökkentése érdekében. • Hogyan kell felsőbb szintekre felterjeszteni azokat a problémákat, amelyeknél nem tudják helyben csökkenteni a kockázatot. A vállalati ergonómiai folyamatban definiált minden egyes személyre és szerepre meg kell határozni a felelősségi köröket. Ezek képezik az alapját az egyes tanfolyamok tanulási céljainak. Az interaktív, életközeli gyakorlatok a felnőttoktatás leghatékonyabb módszerei. A közismert példákat használó gyakorlati alkalmazások és esettanulmányok fontosak az ergonómiai felmérések elvégzéséhez szükséges készségek kifejlesztéséhez, a konstrukciós módosítások vagy viselkedésbeli változások megvalósításához, valamint a balesetek kivizsgálásához. Az elmélet és a koncepciók rövid bemutatása után a résztvevők számára az újonnan elsajátított készségek gyakorlását megengedő tanulási lehetőségek elősegítik a tanultak megőrzését, növelik a komfortérzetet és az önbizalmat. Ez a három tényező segít biztosítani, hogy a munkahelyi változtatások (ergonómiai tökéletesítések) valóban megtörténjenek az egyes tréningek után. A hatékony és fenntartható ergonómiai tréning sikerének kritikus tényezői az alábbiak: • A tréning szükségességét és tartalmát a résztvevőktől elvárt teljesítményre kell alapozni. A támogatói infrastruktúra jól definiált szerepei és felelősségi körei képezik az ergonómiai tréning vázát. • A tréningek sorrendje a támogatói struktúra legfelső szintjén kezdődik és az alkalmazottak képzésével végződik. • Biztosítani kell, hogy a dolgozók beszámoltathatók legyenek a tréningeken elsajátított készségeket és módszereket, valamint a végrehajtást és az eredményeket illetően.
A pozitív visszacsatolás hatása az ergonómiai beavatkozások bevezető fázisában Az ergonómiai beavatkozások alapvető célja, hogy csökkentsék a munkahelyi sérüléseket és az ennek folytán kiesett munkanapok számát. A sokszor ismétlődő mozdulatok és a túlerőltetés folytán keletkező foglalkozási betegségek és/vagy sérülések becslések szerint évi 13–20 milliárd USD kárt okoznak az Egyesült Államok gazdaságának. Az USA Főszámvevőszékének (GAO) vizsgálata szerint a munkásoknak járó kártérítési költségek hatékonyan csökkenthetők az ergonómia eredményeinek alkalmazásával, sőt ily módon az alkalmazottak morálja, közérzete, termelékenysége és a végzett munka minősége is javul. Az ergonómiai beavatkozásokkal szemben azonban gyakran lép fel ellenállás az érintett dolgozók és a vezetők részéről, akik a termelékenység csökkenésétől tartanak, kivált, ha teljesítmény- vagy darabbérben fizetik őket. Aggodalom szokott fellépni a minőség romlásával kapcsolatban is, különösen az ergonómiai beavatkozások kezdeti, betanulási fázisában. Az aggodalmak feloldására szolgál, ha a dolgozók pozitív visszacsatolást kapnak az ergonómus szakemberektől, ezt támasztja alá a következőkben ismertetett „csavarhúzós” kísérlet.
Probléma és hipotézis Az ergonómiai beavatkozásoknak kulcsszerepük van a munkahelyi egészségvédelemben, mivel megkísérlik kiküszöbölni, illetve csökkenteni a fizikai igénybevételt és feszültséget, aminek a dolgozók ki vannak téve a munkavégzés folyamatában. Az ergonómiai intervenció úgy éri el ezeket a célokat, hogy kvantitatív módon értékeli ki a munkahelyi feladatokat, megjelölve, hogy mely munkák vagy részfeladatok hordoznak magukban baleseti kockázatot, azután áttervezi a munkafeladatot azzal a fő céllal, hogy mérsékelje a váz- és izomrendszeri rendellenességek (MSD) fellépési valószínűségét az igénybevétel csökkentése útján. Az ergonómiai beavatkozások három fő szakaszra bonthatók: az intervenció megtervezésére, megvalósítására, valamint a hatékonyság felmérésére és kiértékelésére. A megvalósítás során lép fel az a speciális probléma, hogy a dolgozóknak gyakran maguknak nem is volt semmi problémájuk az általuk végzett munkával, ezért felesleges tehernek éreznek minden változtatást. Különösen igaz ez, ha darabbérben dolgoznak, mert az új elrendezésben végzett munkafolyamatnál csökkenhet a teljesítményük, legalábbis a betanulási fázisban.
Ezen a problémán igyekszik segíteni az ún. participatív (a dolgozók bevonásán alapuló) ergonómia, amikor az alkalmazottak aktívan közreműködnek a munkahelyüket, illetve munkafeladataikat érintő ergonómiai változtatások megtervezésénél és megvalósításánál – elvégre ők azok, akik a legjobban ismerik a felmerülő nehézségeket, továbbá ily módon a változtatások elfogadása, a betanulás is könnyebben megy. Az erre vonatkozó kutatások megmutatták, hogy a dolgozók bevonása hatékony eszköz az intervenciók elfogadottságának fokozásában, továbbá reflektorfénybe állították azt a körülményt is, hogy az ergonómiai beavatkozások pszichológiai és szociális aspektusaira is tekintettel kell lenni az intervenciós folyamat sikere érdekében. A megközelítés egyik fontos korlátja azonban, hogy tipikus esetben nem minden munkás vesz részt az intervenció előkészítésében, csak egy kisebb csoportot bíznak meg a megoldás kifejlesztésével. Ők ugyan valószínűleg könnyebben elfogadják majd a közreműködésükkel kialakított megoldásokat, a többiek azonban egyáltalán nem biztos, hogy ugyanilyen készségesen hajlanak erre. Alkalmas megközelítést kell tehát keresni az új munkahelyi ötletek bevezetésének elfogadtatására. Ennek egyik módja, hogy az ergonómus szakembernek bizonyos időt kell fordítania az egyes dolgozókkal való foglalkozásra az intervenció megvalósítási szakaszában, és megerősítő hatású pozitív visszajelzésekkel kell bátorítania őket az új eljárásra átállás során. Ez egy interdiszciplináris megközelítés, amely a konstrukciós intervenciót párosítja a magatartás-tudományi és pszichológiai módszerekkel, amelyek a dolgozók tudásának, meggyőződésének és viselkedésének befolyásolására szolgálnak. A következőkben leírt kísérlet konkrét célja a pozitív visszacsatolás és a megerősítés hatásainak elemzése az ergonómiai intervenció korai fázisában. A kiinduló hipotézis szerint a visszacsatolásban és megerősítésben részesülő személyek gyorsabban reagálnak kedvező módon az intervencióra, mint azok a társaik, akik nem kapnak visszajelzést és megerősítést. A kísérlet a legtöbb vonatkozásban igazolta ezt a feltevést, így új technikák fejleszthetők ki az ergonómiai intervenciókkal szemben oly gyakran fellépő kezdeti ellenállás leküzdésére.
A kísérleti elrendezés A kísérletre 16 egészséges, normál látású felnőtt személyt (nyolc férfit és nyolc nőt) választottak ki egyetemi hallgatók, illetve dolgozók közül, akiknek nem volt krónikus nyakfájásuk, továbbá képesek voltak leg-
alább egy óra megszakítás nélküli álló munkára. A kísérlet megkezdése előtt közölték velük, hogy darabbérben lesznek fizetve. A munka abból állt, hogy a kísérleti személyeknek csavarokat kellett be- és kicsavarozniuk egy alumíniumtömb menetes furataiba egy akkumulátoros elektromos csavarhúzóval. A változtatható magasságú munkaasztalt úgy állították be, hogy a csavarhúzó használata közben a váll meghajlása 90°-os legyen. A kísérlet első napján a résztvevők hagyományos módon, azaz a munkaasztalra tekintve végezték a feladatot. A második napon viszont a tekintet nem lefelé, hanem előre, egy periszkópszerűen elrendezett tükörkonfiguráció felé fordult, ami egyrészt könnyítette a munkavégzést, mert a nyakat nem kellett meghajlítani (a periszkóp magassága éppen így volt beállítva), másrészt nehezítette, mert a tekintet nem közvetlenül irányult a munka tárgyára. A kísérlet két napon keresztül folyt. A második kísérleti napra az első után legfeljebb egy héttel, de nem a rákövetkező napon került sor. Az időtartam tipikusan 90 perc volt, amiből 60 percet tett ki a tényleges tesztelési periódus (a csavarhúzási feladat végrehajtása), 30 perc pedig a tesztet előkészítő, illetve kiértékelő tevékenységekre jutott. Az első napon a laboratóriumba érkező résztvevő rövid eligazítást kapott a kísérletvezetőtől a feladatról, és megmutatták neki a munkahelyet és a szerszámokat. Ezután felkérték, hogy töltsön ki egy kérdőívet, amelyen az egyes testrészek alap kényelmetlenségérzetét kellett meghatároznia. A kísérleti személy antropometriai adatai alapján beállították a munkaasztal magasságát, majd felolvastak előtte egy szöveget, amelyben felkérték, hogy képzelje magát egy autógyári munkás szerepébe, aki motorblokkok összeállításában működik közre a munkaidő kezdetén, egy órán keresztül a délelőtti munkaszünetig. Az első fél órában a lehető legalaposabban kell végeznie a feladatot, tekintet nélkül a csavarozás idejére, a második fél órában viszont az elvégzett munka (az össze- illetve szétcsavarozott motorblokkok) után kapja fizetségét. A kísérletvezető a teszt elején megmutatta, hogyan kell végrehajtani a csavarhúzási műveletet. A munkavégzés során a kísérleti személynek megengedték, hogy a maga egyéni stílusában hajtsa végre a kitűzött feladatot. Az egész tesztfolyamatot videóra vették az egyes személyek egyéni munkamódszere és a betanulási folyamat jobb tanulmányozhatósága céljából. Az első 30 perces periódus végén a kísérletvezető újabb szöveget olvasott fel a résztvevő előtt, figyelmeztetve arra, hogy a következő fél
órában az elvégzett munka szerint díjazzák a „szimulált” autógyári körülmények között. Az első kísérleti napon a munkát statikus, hajlított nyaki pozitúrában kellett végezni, ami jelentős kényelmetlenségérzettel járt a nyaki és kari régióban. A második kísérleti napon végrehajtott ergonómiai intervenció célja ennek enyhítése volt, aminek viszont az volt az ára, hogy a munkavégzés vizuálisan bonyolultabbá vált. A kísérlet fő célja éppen ez, vagyis olyan ergonómiai beavatkozást szimulálni, amely egyfelől ergonómiailag hatékonyabb munkafeltételeket teremt, másfelől viszont van egy potenciális hátulütője, amit a résztvevők is felismernek. A tesztperiódus végeztével a résztvevőket ismét felkérték, hogy töltsék ki a testrészek kényelmetlenségérzetéről szóló kérdőívet és a munkafeladatot kiértékelő kérdőívet. A második kísérleti napon már a periszkópelrendezés várta a résztvevőket. Elmagyarázták számukra, hogy a konkrét munkafeladat (a motorblokkok csavarozása) lényegében ugyanaz, de most a periszkópon keresztül kell nézniük a munkafelületre. Az első naphoz hasonlóan most is a „kényelmetlenségi” kérdőív kitöltése előzte meg a munkavégzést, amit egy újabb szöveg felolvasása követett. Ebben ismertették a kísérleti személlyel az ergonómia mibenlétét általában, továbbá konkrétan a periszkópos munkahelyi elrendezés célját (a nyak és a hát igénybevételének csökkentését), majd felkérték, hogy csakis akkor nézzen lefelé, ha leejti a csavarhúzót vagy a csavarokat, különben a periszkópot használja. Közölték azt is a résztvevővel, hogy fizetségét a teljes órán keresztül darabbérben kapja.
A kísérleti csoportok és a kérdőívek A kísérleti személyeket két csoportra osztották. Az első volt a kontrollcsoport, a második a visszacsatolásban részesülő csoport. A kontrollcsoportnál az ergonómus a teremben szótlanul figyelte a munkavégzést, nem bocsátkozva interakcióba a résztvevőkkel a tesztperiódus folyamán. Az egyórás időszak elteltével a résztvevők újra kitöltötték az egyes testrészek kényelmetlenségérzetét felmérő kérdőívet, amely után most három másik munkafeladat-kiértékelő kérdőívet kaptak. Az 1. kérdőív segítségével az ötfokozatú Likert-skálán kell értékelniük a következő négy kategóriát: a használat könnyűsége, kényelem, pontosság és termelékenység. A skála öt pontja: nagyon nem értek egyet, nem értek egyet, semleges, egyetértek, nagyon egyetértek. Az egyik kijelentés pl., amelyre ezt alkalmazni kellett, a következőképpen
hangzott: „A munkahelyi konfiguráció lehetővé tette számomra, hogy könnyebben végezzem el a feladatot.” A 2. kérdőív lényegében megegyezett az elsővel, ezúttal azonban a résztvevőket arra is felkérték, hogy ugyanazon négy szempont alapján hasonlítsák össze a kétféle munkahelyei elrendezést. Az előbbi kijelentést például úgy fogalmazták át, hogy: „A periszkópos konfiguráció lehetővé tette számomra, hogy könnyebben végezzem el a feladatot.” Ezenfelül két további kérdést tettek fel a résztvevőknek. Ezekben értékelniük kellett az 5 fokozatú skálán ezt a két kijelentést: „a periszkópos munkahelyhez való hozzászokásban hasznos volt az ergonómus segítsége”, ill. „mindent összevéve szívesebben dolgoznék a periszkópos munkahelyi elrendezésben.” A 3. kérdőívben a lényegi különbség az előzőhöz képest az volt, hogy felkérték a résztvevőket, hogy mindegyik szempont alapján válaszszanak a két elrendezés között. Az utolsó pont ezen a kérdőíven felszólította a résztvevőket, hogy az 1-től 10-ig terjedő skálán foglaljanak állást, mennyire szívesen vagy nem szívesen dolgoznának valóságos munkahelyi körülmények között két hónapon át a periszkópos elrendezéssel (1: nagyon nem szívesen, 10: nagyon szívesen). A visszacsatolásos csoport kezelése csaknem megegyezett a kontrollcsoportéval, eltekintve az ergonómus szerepétől a tesztperiódus alatt. Ezenkívül a bevezető szöveg is kissé módosult, amennyiben a résztvevőkkel közölték, hogy az ergonómus tudatában van annak, hogy az új rutin elsajátítása nehéz, különösen akkor, ha valaki már nagyon hozzászokott a hagyományos módszerhez. Ezért az ergonómus a betanulási fázisban többször beszél a résztvevőkhöz az átállás megkönnyítése céljából. Minden ilyen közlemény előre megtervezett volt, az elmondás módja azonban azt a látszatot keltette, mintha a kísérletvezető ergonómus alkalmi megállapításairól lenne szó. (Például: „Nos, máris mennyit javult a nyaktartása”, vagy „Látom, máris milyen jól alkalmazza az új technikát, „Mozdulatai már egészen könnyedek”, illetve „Látnivaló, hogy mennyivel gyorsabban dolgozik” stb.)
Statisztikai kiértékelés A teljesítményadatok elemzése az egyutas varianciaanalízis (ANOVA) módszerével történt, ezzel vetették össze a két csoport teljesítményét. Az eredmények szignifikáns eltérést mutattak. A felmérések
szubjektív jellege miatt a nemparametrikus Kruskal–Wallis tesztet alkalmazták. Az 1. és a 2. nap közötti termelékenységváltozás tekintetében nem mutatkozott különbség a két csoport között. Az intervenció hatására bekövetkező termelékenységcsökkenés, valamint az intervenció betanulási görbéje összhangban volt a korábbi kísérleti eredményekkel. A termelékenység csökkenésére nem volt érezhető hatással, hogy a résztvevők kaptak-e visszacsatolást vagy sem. A testrészek kényelmetlenségérzetére vonatkozó adatokra sem volt szignifikáns hatással, hogy melyik csoporthoz tartoztak az egyes résztvevők. A nyaktáji kényelmetlenség érzése a 10 fokozatú skálán az első napi 2,5-ről a második napon 0,5-re csökkent, ami jól mutatja, hogy az intervenció eredeti célját jól elérte, amire szintén nem volt hatással a visszacsatolás. (A többi testrész szubjektív kényelmetlenségi értékelése változatlan maradt, ami szintén arra utal, hogy az intervenció megfelelően fókuszált volt.) Ezzel szemben a visszacsatolásnak szignifikáns hatása volt a munkafeladat szubjektív értékelésére. A 2. kérdőíven adott értékelés szerint a visszacsatolásos csoport résztvevői kedvezőbben ítélték meg a pontosság javulását a periszkópos elrendezésben (3,4-es átlagérték az 5 fokozatú Likert-skálán a kontrollcsoport 2,1-es értékével szemben). Ugyanez volt a helyzet a gyorsaság tekintetében (3,6-os osztályzat 2,5tel szemben), valamint az ergonómus támogatásának értékelésénél (4,5ös érték 3,5-tel szemben). Különösen figyelemre méltó az eltérés a pontosság és a gyorsaság szempontjánál, ahol a kontrollcsoport a semlegesnél negatívabb, a visszacsatolásos csoport pedig a semlegesnél pozitívabb értékelést adott. Összeállította: Molnár László Gábor Brandenburg, D. L.; Mirka, G. A.: Assessing the effects of positive feedback and reinforcement in the introduction phase of an ergonomic intervention. = Human Factors, 47. k. 3. sz. 2005. (ősz) p. 526–535. Rostykus, W.: Key elements in ergonomics training. = Occupational Hazards, 67. k. 9. sz. 2005. p. 48–50.
