A dohány termesztése és kezelése Észak-Amerikában. A mezıgazdaságunk minden ágában ujabban észlelhetı, örvendetes mozgalom végrevalahára a dohánytermesztés terére is átcsapott; elég késın ugyan, de mégis jobb késın, mint soha! Valóban a legfıbb ideje- volt, hogy ezen kiváló fontosságu terményünket nagyobb figyelemre méltassuk; mert, azt hiszem, nem leszek az egyedüli, ki azt állitom, hogy ezen terményünk hivatva van a jövıben mind a gazdát, mind pedig a kormányt kielégiteni; de természetesen csak az esetben, ha fejlesztésére miden lehetı megtétetik. Hogy állunk most? a dohányjövedékkel nincs megelégedve a kormány; elkedvetlenedve és demoralizálva van a termelı, és folyton-folyvást panaszkodik a fogyasztó! Mi lehet ennek az oka? 1880-ban beváltatott 12,110.678 frtért 664,802 mmázsa dohány 18 frt 21.7 kr átlagárban; behozatik pedig évenként. mintegy 4½ millió értékü dohány, és pedig - a legutóbbi kimutatás szerint - Nyugat-Indiából 3927 mmázsa 762.142 frt, Kelet-Indiából 3959 mmázsa 974.970 frt, Dél-Amerikából 12.933 mmázsa 892.815 frt, Észak-Amerikából 4029 mmázsa 299.813 frt, Oroszorszagból 1985 mmázsa 75.264 frt és a török birodalomból 11.010 mmázsa 1,425.815 frt értékben.1) A nyugat-:indiai dohánylevelek átlagos ára mmázsánként 183 frt, a Havanna abaioleveleké pedig 250 frt 61 kr. A kelet-indiai levelek átlagára 89 frt, de a sumatrai-é 289 frt. A dél-amerikai átlagár 89 frt, de a rarinas-é 123 frt. Az észak-amerikai dohány át1ágára 90 frt, de az ohio 123 rt. A török dohány átlagos ára 141 frt; de itt az árak rendkivül eltérık, péld. a Glubek 390 frttal fizettetik. Ismerve tehát jelentékeny dohányimportunkat, tudva, hogy a Magyarországon termelt dohányok fogyasztása annyira csökkent, hogy a legtöbb dohánybeváltó-hivatalban a helyiségek elégtelenek a dohánykészlet befogadására; hogy például Debreczenben, Temesváron sok ezer mázsa dohány a szabad ég alatt öt, sıt tíz év óta az idı viszontagságainak kitéve korhad: önkényt következik, hogy a dohányzás tekinteteben az izlés változott meg, és pedig olyformán, hogy a török dohány- és a szivarfogyasztás emelkedett, a pipadohány-fogyasztás pedig jelentékeny mértékben csökkent. Az állam mint eladó kénytelen fogyasztóinak ízléséhez alkalmazkodva a szivar- és törökdohánynak való leveleket bármily áron beszerezni; s ez okból nem képes a belföldi pipázni való dohányt oly áron beváltani; mint azt a termelı óhajtaná. E körülmény az, amely a kormányt és a termelıt egy könnyen végzetessé válható circulus vitiosus-ba vezette: a magyar gazda látva, hogy dohányát az általa remélt áron be nem váltják, a minıségre való törekvéstıl eltért és csak mennyiségileg törekszik eredményre; hisz’ a monopolium elvénél fogva a kormány kénytelen bármilyen dohányt beváltani, s minél többet nyom a termés, annál nagyobb a termelı haszna. A kormány azt mondja: én nem fizethetek érte többet, mert nem felel meg czéljaimnak; a gazda pedig azt gondolja: nem termelék jobbat, mert fáradságomat nem jutalmazzák. Hogy ezen rendkivül kellemetlen helyzetbıl kibontakozzunk, és hogy dohánytermelésünk azon fokra emelkedjék, amelyre óhajtjuk, termelésmódunkat kell gyökeresen megváltoztatni. Azt, hogy az ízlés, ismét a pipázáshoz térjen vissza, hiába várjuk; forditani kell tehát a dolgon, igyekezzék a gazda az ízlés kivánalmainak megfelelve olyan dohányt termelni, mely a fogyasztók által követelt gyártmányok készitésére alkalmas, és a kérdés meg lesz oldva; a kormány bizonyosan örömestebb fogja az eddig a külföldnek adott milliókat legalább részben a magyar termelık közt felosztani; annyival is inkább, mert idehaza maga a kormány szabván meg a dohány árát, jutányosabban fogja beszerezni dohányszükségletét, mint a külföldön; a gazda pedig dohányáért jóval magasabb beváltási árakat nyervén, boldogulni fog. 1
) Fay László felolvasása a "Gazdakör"-ben 1883. márczius 7-én.
Így tehát ezen úton ki lesz elégítve mind a kormány, mind a termelı, mind a fogyasztó. Hogy talajunk és éghajlatunk a dohánytermelés kivánalmának minden tekintetben megfelel, arról tanulmányi utazásaim alkalmával volt alkalmam méggyızıdni; és biztos vagyok abban, hogy a vetımag megválasztása s a megfelelı kezelés által bátran számíthatunk arra, hogy a mostani dohányimportunk jelentékeny részét fölöslegessé tesszük, és a külföldre menı 4½ millió tekintélyes része az ország határai között maradhat. Hogy azonban ezt elérhessük, igyekeznünk kell egyrészrıl úgy bánni el a dohánynyal, mint azt a legjobb szivarnak való dohányt termelı országok teszik; másrészt be kell szerezni azon vetımagot, elsajátitani minden részletében azon mívelési módokat, melyek a kitünıbb török dohányt termelı helyeken gyakoroltatnak. Ezeket elırebocsátva, ez alkalommal az amerikai dohány termelés- és kezelés-móddal kivánom a magyar gazdát megismertetni, melyet viszonyaink között nemcsak azért tartok kiválóan fontosnak, mert az sokkal kisebb tıkebefektetést igényel, mint a mostani dohánytermesztés és fıleg a száritás: de azért is, mert erıs meggyızıdésemmé vált, hogy az amerikai száritási mód egyedüli, mely dohányunkat a szivarkészitésre alkalmassá tenni van hivatva; miért is ez eljárásnak mind a kormányra, mind a termelıre való fontosságát és horderejét azok megitélésére bizom, kik a kérdés pénzügyi oldalával többet foglalkoztak, mint csekély személyem. *** Jelen tanulmány forrásait részben J. Smith of Sunderlandnak a Massachusetts Northampton gazd. bizottságában tartott felolvasása, részint W. Tscherbatscheff virginiai dohánytermelık egyletének tagja által közzétett részletes ismertetése képezik. Ezek tanulmányozásából meggyızıdhetünk arról, hogy Amerikában különös figyelmet forditanak elıször is a dohánynak szánt talaj megválasztására; míg nálunk a humusdús, vízjárta lapályokon majdnem elıszeretettel termelnek dohányt, Amerikában a fekete földbe dohányt nem ültetnek; a földnek csak igen kevés humust szabad tartalmaznia (chocolate land), mert a tapasztalás azt mutatja, hogy a humusban szegény talajokban a dohány sokkal aromatikusabb és becsesebb leveleket terem. Nyirkos, vízjárta talajt a dohánytermelésre egyáltalán nem alkalmaznak Amerikában. Az ily helyeken termelt dohány rendkivül sokat veszít súlyából a száritásnál; a levelek törékenyek, keserő izüek lesznek és többnyire rosszul égnek. A talaj meg nem választása az oka, hogy nálunk évenként sok rosszul égı dohány terem. Sokan nem méltányolják a „rosszul-égés” szónak valódi jelentıségét érdeme szerint; ezek kedvéért megjegyzem, hogy több ily rosszul égı dohányfajtát volt alkalmam vizsgálni, s így tapasztalásból tudom, hogy az ily dohány, ha izzó parázsra dobjuk is, csak összezsugorodik, megszenesedik, de el nem ég; chemiai vizsgálatailmnál 15-20 g/ ily dohánynyal napokig elveszıdtem minden chemiai segédeszköz segítsége mellett, míg azt elhamvasztani sikerült. Az ily dohány szinházi díszletek készitésére talán alkalmas lenne, de nem arra, hogy becsületes honpolgárok elszívják. Ezen a bajon segiteni kellett, - az ilyen talajoktól a dohány termelési engedély megvonandó, mint ez a legutóbb tartott enquête ajánlatára meg is történt. Amerikában a dohányt nem igen mívelik rendes forgóban (turnus), mindazáltal az elıttem fekvı összeállitásokból nagyon kitetszik, hogy dohány elıtt örömest vetnek lóherét, melyet azután alászántanak; a dohány után rendesen búza következik, s ez - tekintve e három míveleti növénynek a talaj iránt való különbözı igényeit -nagyon szerencsés kombinatiónak mondható, s bizonyára sokban hozzájárul mind a dohány-, mind a búzatermés sikeréhez. Oly területeken, hol a lóher meg nem terem, ıszi rozsot vetnek a dohány elé, mely idejében alászántva szintén zöldtrágyául szolgál: A természetes és mesterséges trágyaszerek a legnagyobb kiterjedésben alkalmaztatnak; az amerikai gazda teljesen át van hatva attól, hogy csak megfelelı trágyázás mellett tehet szert jó termésekre: a fáradságot és költséget nem sajnálja; tehát tudván, hogy ezek a dohány árában
busásan megtérülnek. A mesterséges trágyák annyira elterjedvék, hogy a különbözı talajokra czélszerünek mutatkozó trágyakeverékek „tobacco-fertilizer” elnevezés alatt rendes kereskedelmi czikké váltak. Nem lesz érdektelen a talaj megmívelésével is egy kissé tüzetesebben foglalkozni; annyival is inkább, mert a magyar gazda szereti azt gondolni, hogy az amerikai gazdának elég, ha a földet egy kissé megkarczolja az ekével, és csak úgy ömlik raktáraiba a termés; pedig az amerikai gazda legkevésbé sem kiméli a fáradságot a dohányföldtıl, s egész közmondásos: „Aki dohányt akar termelni, ne kiméljen se munkát se fáradságot, kezdettıl egész a végig.” („He ,who undertakes to grow tabacco must spare no labor or care from beginning to end.”) Egy híres dohánytermesztı, ki egy acre földön 24.000-26.000 font dohányt termelt s azt mindig jobban adta el, mint gazdatársai, a gazd. egyletben megkérdeztetvén, eljárásának titka felıl így válaszolt: „Az éppen nem titok; mi jól trágyázzuk és jól megmíveljük a földet; mi szántunk és boronálunk, azután ismét szántunk és boronálunk, mindaddig míg a trágya a talajjal tökéletesen kevertetik és míg a talaj kellı finomra porhanyíttatott.” („It is no secret, we fertilize well and then fit our land well. We plough and harrow, and plough and harrow again, till the manure is thoroughly mixed with the soil, and the soil is in a wery fine tilth.”) S valóban, ez az egyedüli helyes út; mert talán nem is létezik míveleti növényünk, mely a jól megmívelt talajt annyira megkövételné s annyira meghálálná, mint a dohány. Jól tudják ezt Amerikában, s a dohánynak szánt talajt már ıszszel 25- 30 c/m. mélyen felszántják, és tavaszszal újra szántanak, csakhogy sekélyebben. A trágya tavaszszal, pár héttel az ültetés elıtt, lesz kihordva s alászántva, és pedig következı módon: a már jól megmunkált földön - azon sorokba, hova a dohány lesz ültetve - barázdákat húznak, ezt most behintik trágyával; erre a barázdaközökbe ekét állítván, a trágyát földdel betakarják; ezen eljárást nagyon lehet ajánlani ott, hol elegendı mennyiségü trágyával nem rendelkezünk. Hogy a trágyának mily értéket tulajdonít a farmer, bizonyítja az, hogya jó istállótrágyáért 150 angol mértföldre is elküldik szekereiket; és egy szekér trágyáért 13 dollárt is fizetnek, úgy hogy a szállitással együtt egy szekér trágyájuk 45-50 dollárba (mintegy 100 frt) kerül; a keleti Wetley (Massachusetts-állam) farmerei évenként 35-50 ezer dollárt fizetnek csak guano, phosphat, gyps és más mesterséges trágyaszerekért. Ültetés elıtt a dohánynak szánt földön - keresztben is, hosszában is - egy-egy méterre két barázdát összeszántanak, úgy hogy minden irányban egy-egy méternyi távolságra dombocskák (hills) keletkeznek, mely dombocskák tetejére ültettetik a dohány. E dombocskák alkalmazása nagyon eszélyes, mert a) nedves idıben a dombokra ültetett dohány kevesebbet fog szenvedni a nedvességtıl; b) száraz idıben a dombocskák alatt a talaj jobban megırzi nedvességét, s így mindkét esetben ajánlható. Ha a dohánypalánták a melegágyban 4-5” magasak lettek és 4-5 levéllel birnak, a szántóföldre kernlnek; és néhány napra azután, hogy megfogamzottak, megkapáltatnak; kézikapával a növényke körül a földet fellazítják, vigyázván, hogy a gyökerek meg ne sérüljenek, és hogy a szívlevelekre föld ne hulljon. Ezután két hétre - vagy ha a gyom fölverte volna az ültetvényt, elıbb is – lókapával (cultivatorral) járatják meg a növényközöket s a növények kézikapával töltögettetnek, mely munkálat a szükséglet szerint három-négy izben ismételtetik. Gyakran az elsı kultiválás után gipszeznek is; egy ackerra (=40 are és 47 □m/) 75 font (36 kiló) finomra ırlött gipszet hintenek a fiatal növényekre. Ha a növények levelei meghosszabbodnak, lóval nem lehet a sorok közé menni többé; minden munka kézzel végeztetik tehát, és pedig a legnagyobb hıségben, midın a dohánylevelek ellankadva sokkal kevésbé sérülnek meg a dohány között dolgozó munkások által. Általában el van terjedve azon nézet, hogy minél gyakrabban kapálják a dohányt, annál bujábban fejlıdik; az érés azonban annál késıbben következik be.
A bugázás (topping), kacsozás (suckerirng) és az aljlevelek (priming) letörése a legnagyobb gonddal végeztetik; és mily jelentıséget tulajdonítnak ennek Amerikában: bizonyítsa az, hogy már 1621-ben a gouverneur és az államtanács megtiltotta, hogy egy kórón több mint 9 levél hagyassék, hogy a termelt dohány jó minıségét biztositani lehessen. A bugázást akkor végzik, ha a virágbimbók a levelek közül elıtörtek; ugyanekkor alól egy 4-5” hosszu botocskát állítnak a dohánykóró mellé s azon 4-5 aljlevelet, mely ezen alól tapad a kóróhoz, eltávolítják. A levelek száma, mely a dohányon meghagyatik, a dohány és a talajtól függ. Erıs fajta dohánynál, korai ültetésnél 9, 10, 11, 12 levél, késıi „ 8, 6, 5 „ hagyatik. Gyenge fajta dohánynál, korai ültetésnél 12, 14, 16, 20 levél, késıi „ 12, 10, 8 „ hagyandó egy kórón. A bugázás és az alsó levelek letörése az ültetés után 7-8 hétre kezdıdik, rendesen augusztus kızepén; délibb vidékeken már julius második felében bugáznak, s ez augusztus 20-ig tart. A kacsozást azonnal megkezdik, amint az oldalhajtások 3-4” hosszuak lettek; elıbb a kacsokat (suckers) kitörni nem tanácsos, mert különben ez alkalommal könnyen megsérthetjük a leveleket. A kacsozás 2-3-szor ismétlendı, utólszor rövid idıvel az aratás elıtt. Különösen hangsúlyozzák az amerikai gazdák, hogy nem szabad egy kórón több levelet hagyni, mint amennyit az rendes idıjárás mellett megérlelni képes; és bizonyítják, mit pár év elıtt saját kisérleteim tanusitottak, hogy azáltal, ha sok levelet hagyunk a kórón: nem kapunk súly szerint nagyobb termést, mintha kevesebb számu levélre szorítkozunk; mert az elıbbi esetben több levelet kapunk ugyan, de, könnyebbet, s értéktelenebbet, s így több munkát csinálunk magunknak a főzéssel, szárítás és simitással; - és mégis kevesebbet fog érni dohányunk. Kiváló fontosságot tulajdonitanak továbbá a szedési idı lelkiismeretes megállapitásának. A dohányt leszedni, mielıtt az teljesen megérett, semmi esetre sem szabad; a magyar kukásoknak azon okoskodásuk, hogy korábban szedve többet nyom a dohány, tévedés; igaz, ugyan, hogy az érés felé sokat veszít a dohány súlyából, de ezen veszteség csak a vízelpárolgásnak tulajdonitandó, s így valódi veszteséget nem képez; fıdolog az, hogy az éretlen dohányban a zamatos olajok sokkal kevesebb mértékben vannak jelen, s így a dohány egyik legértékesebb anyagától fosztjuk meg magunkat. Az érés jelei a következık: a dohánylevél sötétebb zöldszinü lesz, sárgás foltokat kap, melyeket könnyen fölfedezhetünk, ha a levelet a nap felé tartjuk; a levél-parenchyrn feldagad, szembeötlı módon megvastagszik, mézgaboritékot kap s a szélei és hegyei könnyedén összekunkorodnak. Kedvezı körülmények között az érés oly gyorsan halad, hogy 4-5 nap alatt a dohány már túl érik és ruganyosságát elveszíti; azért teljes figyelmet kell forditani arra, hogy a kedvezı idıpontot el ne mulasszuk, A dohányt nem szabad se esıben, se harmatban szedni, mert különben könynyen megfeketedik. A déli órák sem alkalmasak a dohányszedésre, mert a nap megégeti a leszedett leveleket (sunourning). Szedjünk tehát reggel a harmat felszállása után 11 óráig, és délután 3 órától a harmat leszálltáig. Ha a napot felhık takarják, egész nap szedhetünk. Észak-Amerikában a dohányt kóróstól szedik; a kórót ugyanis egy erıs késsel vagy sarlóval közvetlenül a föld fölött elmetszik. Maryland, Yirginia, Nord-Carolina, Kentucky és Missouriban a kórót a levágás elıtt kétfelé hasítják az utolsó levélig, úgy hogy azért a levágási helyen a kóró egyben marad. A levágott dohányt kis halmokba (heeps) győjtik, jól vigyázva, hogy a kórók vastagabb végei a nap felé legyenek fordítva, hogy a nap a leveleket meg ne égethesse. Most ujjnyi vastag, 1½ m/ hosszu botokat hoznak és mindenikre 6-8 dohánykórót reáhúzna, és óvatosan szekerekre rakva, rögtön a száritó-kamrákba viszik. A
kamrákban a dohányt tüstént fel kell akasztani; az egyes botok között 8-10” köz hagyatik, hogy meg ne fülledjen. A kamrák úgy vannak berendezve, hogy a kivül elhelyezett kemenczékkel annak melegségét pontosan szabályozni lehessen. Legáltalánosabban a következı főtıkészülékek találhatók: A falon kivül, az ajtócska két oldalán egy mélyedést készitenek, melyben téglákból vagy kövekbıl két kemencze falaztatik; ezen kemenczék kivül fülnek, a meleget pedig két vasból készült s a faltól 4'-nyi 2) távolban lévı kürtı viszi végig a kamra talaján, melyek kivül egyesülve, a légvonat kedvéért magas kéményben végzıdnek; a kamrán végig vezetı kürtı az ajtónál 12”, a kamrából kilépésnél pedig 6”-nyire van a talajtól. Hogy a kamrában a meleget szabályozni lehessen, a kürtık tolóka-szellentyükkel vannak ellátva, melyeket tetszés szerint megnyitni vagy elzárni lehet. E helyett azonban a Bibb & Comp., továbbá a Broom & Comp. czégek külön vasból készült kemenczéket szerkesztettek, melyek elseje Richmondban 250 dollárba, az utóbbi csak 45 dollárba kerül; s így sokkal olcsóbb ugyan; de nem oly alkalmas, mint a Bibb-féle. Az ajtóval szemközt esı falon a hımérı függ a legalsó sor dohánynyal egy sorban, hogy a kamra melegét ellenırizni lehessen. A száritás keresztülvitelérıl, egy közelebbi számban leend szó. Dr. Kosutány Tamás.
2
) Egy angol láb (english foot) = 30.5 c/m
