A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓT alkotó Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében 2009-ben összesen 231.595 adóalany működött – számuk, egy év alatt 2862-vel nőtt. A személyi jövedelemadó fizető magánszemélyekkel együtt a gazdasági szereplők száma jóval meghaladja a 600 ezret – ez a kiadvány az ő tevékenységüket mutatja be az APEH-nak benyújtott adóbevallásaik alapján.
A 2010-ES ÉVKÖNYV, immár hagyományosan, külön és részletesen is elemzi a régió TOP 100 cégének gazdasági teljesítményét. Újdonság, hogy közzétesszük a három megye TOP 50 vállalkozásának főbb mutatóit is, ezáltal az olvasó még pontosabb képet alkothat a Dél-Alföld gazdaságáról.
AZ APEH Dél-alföldi Regionális Főigazgatósága és a három megye kereskedelmi és iparkamarája közös kiadványa 2010-ben három nagy fejezetben ad képet arról, ami a gazdasági és üzleti életben történt. A számok nyelvén értők az adatokból világosan érzékelheti, hogy a 2008ban kezdődött világgazdasági válság hogyan hatotta át szinte a teljes 2009-es esztendőt. A régiós székhelyű vállalkozások 149,8 milliárd forintot fizettek be a költségvetésbe – ez az összeg a válság ellenére 7,1 százalékkal meghaladta az előző évit.
A KÖTET táblázatokkal és grafikonokkal a laikus olvasót is tájékoztatja a Dél-Alföld gazdasági folyamatairól, de a bel- és külföldi befektetőknek is hasznos döntéselőkészítő- és megalapozó forrása lehet. A kiadvány komplett anyaga magyar és angol nyelven is elérhető az interneten:
http://www.apeh.hu/regiok/delalfold/helyihirek/TOP100_2010.html
TARTALOMJEGYZÉK
Köszöntő / Dear Reader ........................................................................................................................ 3 Módszertan .......................................................................................................................................... 4 GAZDASÁGI TÜKÖR Általános elemzések (adóalany, áfa, egyéni vállalkozók, magánszemélyek, EVA, illetékbevételek) ............... 5 RÉGIÓ A régió TOP 100 vállalkozása ............................................................................................................... 12 Adattáblák ....................................................................................................................................... A-B Társasági adóbevallások ...................................................................................................................... 15 Tallózás a mérlegadatokban ................................................................................................................ 22 MEGYÉK A megyék TOP 50 vállalkozása ............................................................................................................. 27 Társasági adóbevallások ...................................................................................................................... 31 Mérlegadatok elemzése megyénként .................................................................................................... 34 KISTÉRSÉGEK Kistérségek gazdasági tükre ............................................................................................................. I-II-III Társasági adóbevallások ...................................................................................................................... 37 Mérlegadatok kistérségenként ............................................................................................................. 44 ÁGAZATI KÖRKÉP ........................................................................................................................... 46 ADÓBEVÉTELEK A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓBAN .............................................................................. 49
TÁMOGATÓK AKKER-PLUS KF T. | AUTÓFLEX-KNOT T KF T. | BÁCS-KISKUN MEGYEI KÖZGYŰLÉS BÉKÉS MEGYEI VÍZMŰVEK ZRT. | CABTEC KF T. | DUNA ASZFALT KF T. | FORNET TI KF T. INTEGRÁL ZRT. | K&H BANK ZRT. | KECSKEMÉTI KONZERV KF T. KECSKEMÉTI MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL KNORR-BREMSE FÉKRENDSZEREK KF T. | PHOENIX MECANO KECSKEMÉT KF T. PROTOKON KF T. | UNIVER ZRT.
A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ GAZDASÁGA
2010
Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye TOP 50 vállalkozásával
FŐSZERKESZTŐ:
BALLAI JÓZSEF SZAKMAI SZERKESZTŐ:
SZÁZDI JENŐNÉ főosztályvezető szakmai főtanácsadó
ADATOK, TÁBLÁZATOK, ELEMZÉSEK: Antalné Hódi Pálma vezető elemző Bognár Éva vezető elemző Csetneky Judit vezető elemző Czékusné Augusz Márta vezető elemző Gombkötő Szilvia vezető elemző Kandó Franciska vezető elemző Kapás Róbert vezető elemző Kelemen Gyöngyi kontroller Körözsiné Virág Ildikó vezető elemző Nagy Mária vezető elemző Szekeres Zoltánné elemző Vassné Cseh Ildikó vezető elemző Zánthóné Bajnóczi Enikő vezető elemző APEH Dél-alföldi Regionális Főigazgatósága Tervezési és Elemzési Főosztály ISSN 1789-3453 A Békés és Csongrád megyei társkamarákkal együttműködve Kiadja: Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Nyomdai munkák: Print 2000 Nyomda Kft, Kecskemét Felelős vezető: Szakálas Tibor Készült: 2000 példányban
2
T isztelt Olvasó!
Dear Reader!
Ö
e are pleased to offer you our yearbook published in co-operation with the Bács-Kiskun, Békés and Csongrád County Chamber of Commerce and Industry based on the analyses of the Hungarian Tax and Financial Control Administration (APEH) South Great Plain Regional Chief Directorate for the fourth time. Through the structured application of the data managed by the tax office, the publication gives a comprehensive overview of the processes that have formed the economy of the South Great Plain Region. As usual, the major indicators are analysed in three different ways: the Region in the light of national economic data, the counties in the light of regional data and the micro-regions in the light of county data.
römünkre szolgál, hogy immár negyedik alkalommal ajánlhatjuk szíves figyelmébe kiadványunkat, amely a Bács-Kiskun, Békés és Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Dél-alföldi Regionális Főigazgatóságának közös munkája. Az évkönyv a Dél-alföldi régió gazdaságában végbement folyamatokról nyújt áttekintést az adóhivatal által kezelt adatvagyon strukturált felhasználásával. Szokásunkhoz hűen a főbb jellemzőket három módon elemezzük: a régiót a nemzetgazdasági, a megyéket a régió, a kistérségeket pedig a megyei adatok tükrében. A feldolgozott témakörök az évkönyvben új struktúrában tekinthetők át: az első fejezetben adjuk közre gazdasági tükrünket, amelyet az adóbevallásokból és az adóhatósági adatbázis információiból állítottunk össze. A második fejezetben a társaságiadó-bevallások főbb mutatói elemezzük régiós, megyei és végül kistérségi szinten a TOP 100 vállalatok eredményének tükrében. Az utolsó fejezetben az összes adóbevétel alakulásáról nyújtunk átfogó képet. Az évkönyvben közöljük a régió első száz – legnagyobb nettó árbevételt elérő – vállalkozásának fontosabb gazdasági adatát. A tavalyihoz hasonlóan az idén is felkértük mind a három megye ötven legmagasabb nettó árbevételt elérő társas vállalkozását is az évkönyvben történő szereplésre. Fontosnak tartjuk, hogy a régió TOP 100 társasága mellett bemutassuk a megyék legnagyobb vállalkozásainak üzleti eredményét is, hiszen meghatározó mértékben járulnak hozzá a Dél-Alföld gazdaságának gyarapodásához. Különös jelentőséget tulajdonítunk a 2009-es adatsoroknak: szemléletesen mutatják, hogy az előző év őszén kezdődött, és a következő évben tovább mélyülő világméretű pénzügyi-gazdasági válság nem kerülte el a Dél-alföldi régiót… Szakmai kiadványunk magyar és angol nyelven is megtalálható a http://www.apeh.hu/regiok/delalfold/ helyihirek/TOP100_2010.html internet címen. Bízunk abban, hogy az évkönyv szakmai tartalma hasznos információt nyújt a régió gazdasági életének megismeréséhez, s a jövőbeni döntések megalapozását, a térség gazdaságának és kistérségeinek felzárkózását segíti elő.
W
The subjects discussed in this yearbook are presented in a new structure. Our first chapter contains our economic mirror, which was compiled on the basis of tax reports and information from the APEH database. The second chapter analyses the major indicators of corporate tax returns at regional, county and, finally, micro-regional level in the light of the output of the TOP 100 taxpayers. The last chapter gives a comprehensive overview of the changes of all the tax income. In the yearbook we publish the key economic data of the 100 most significant businesses in the Region that realized the highest net income. Just as we did last year, we asked the top 50 enterprises of all three counties that had put out the highest net income to take part in the publication this year. In addition to presenting the TOP 100 companies of the Region, we consider it important to present the economic output of the largest businesses of the counties as they contribute to the economic growth of the South Great Plain Region to a decisive extent. We attach great significance to the data from the year 2009 as they quite graphically show that the global financial crisis that started in the fall of the previous year and escalated throughout the following year did not miss the South Great Plain Region... Our professional publication is available in Hungarian and in English at: http://www.apeh.hu/regiok/delalfold/ helyihirek/TOP100_2010.html. We trust that the professional content of our yearbook will provide you with useful information so that you can get to know the economic life of the Region; that it will assist you in making decisions in the future, and that it will help the economy and the micro-regions of the Region to catch up.
3
T OP 1OO MÓDSZERTAN
Így választottuk ki a TOP 100-at Kiadványunk a kettős könyvvezetésű társas vállalkozások 2009. évről benyújtott társaságiadó-bevallásaiban közölt adatokon, ezen belül az értékesítés nettó árbevételén alapul. Az előkészületi munka már a nyári hónapokban megkezdődött, így a statisztikába azon adózók bevallásai kerültek be, akiknek 2010. július 16-án volt hibátlan alap-, alapot helyesbítő-, javító- vagy önrevíziós bizonylata az adóhatóság nyilvántartásában. Amennyiben a vállalkozásnak ezen a napon feldolgozás, javítás vagy kiértesítés alatt lévő bizonylata volt, akkor a statisztikában a módosított adatok még nem jelennek meg. A statisztika készítésekor lekérdeztük a 2008. évről benyújtott aktuális bevallásokat is. Az értékesítés nettó árbevétele alapján kiválasztott régiós első száz, megyei első ötven, illetve nemzetgazdasági ágankénti első tíz adózótól kértünk hozzájárulást ahhoz, hogy főbb gazdasági adatait megjelentethessük a kiadványban. Összesen 158 levelet és adatlapot postáztunk. Megkeresésünkben felhívtuk az adózók figyelmét, hogy egy-egy cégcsoportot konszolidált adatok alapján nem tudunk figyelembe venni a rangsorban. Ennek oka, hogy az APEH a bevallásokat adózónként tartja nyilván, konszolidált eredmény-kimutatás nem áll rendelkezésünkre. Elemzéseinken túl, kérésre, egy nagyobb cégcsoport főbb eredményeit azonban szívesen bemutatjuk. A táblázatokban, elemzésekben „N. ny.” (nem nyilvános) jelzéssel helyettesítettük azokat az adatokat, amelyekhez a megkérdezettek nem járultak hozzá. Az elmúlt évekkel egyezően figyelembe vettük azon adózók bevallásadatait is, akik a vonatkozó rendelet1 alapján kiemelt adózónak minősülnek és így a Kiemelt Adózók Főigazgatóságának illetékességi körébe tartoznak, azonban székhelyük régiónk valamely megyéjében található. 2008. január elsejétől az uniós statisztikai besorolási rendszerhez igazított TEÁOR – Tevékenységi Körök Egységes Ágazati Rendszere – lépett életbe. A nemzetgazdasági áganként történő csoportosítás az új – TEÁOR ’08 – besorolás alapján kialakított struktúrában történt. Az „egyéb” nemzetgazdasági ág általunk szerkesztett, összevont kategória, több – önmagában elenyésző részarányt képviselő – szektort tartalmaz. A kiadványban szereplő kistérségi besorolás a 2007. november 25-étől érvényes kormányrendeletre2 épül, amely alapján a régióban 25 – hazánkban 174 – statisztikai kistérség van. A pénzügyi, biztosítási tevékenységgel foglalkozó vállalkozások vagyoni helyzet elemzéséhez kapcsolódó mutatói sajátos tőkeszerkezetükre tekintettel gyakorta szélsőséges értéket vesznek fel. A tavalyi évhez hasonlóan adataik megjelennek a táblázatokban, viszont a diagramokon és a szöveges értékelésben erre külön nem térünk ki.
1
A kiemelt adózók kijelöléséről, valamint az adóteljesítmény számítási módjáról és az alkalmazásával megállapított értékhatárokról szóló 37/2006. (XII. 26.) PM rendelet 1. § Kiemelt adózónak minősülnek az adóévet megelőző év utolsó napján csődeljárás, felszámolás, végelszámolás alatt nem álló, a) részvénytársasági formában működő hitelintézetek és biztosítók, b) költségvetési szervek, a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti egyéni vállalkozók és magánszemélyek kivételével azon adózók, amelyek adóteljesítmény értéke a 2750 millió forintot elérte, illetve azt meghaladta.
2
A kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet
4
A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ GAZDASÁGA 201
0
GAZDASÁGI TÜKÖR
ADÓALANYI KÖR
Jóval több a felszámolás A Dél-alföldi régióban 2009. év végén 231 595 adószámmal rendelkező adózó végezte tevékenységét – az országosan működő adóalanyi kör 14,5 százaléka. Az adat 1,3 százalékkal – 2862 darabbal – több a 2008. év végi értéknél. Az egyéni vállalkozók számának 4,5 százalékos csökkenését ellensúlyozza a társas vállalkozások 1,9 százalékos és az adószámos magánszemélyek számának 3,5 százalékos emelkedése. A gazdálkodók kistérségi megoszlásáról megállapíthatjuk, hogy a régióban működő adóalanyok – magas szóródás mellett – elsősorban a megyeszékhelyeken és környékükön – a Kecskeméti, a Békéscsabai és a Szegedi kistérségben – végzik tevékenységüket. 2009-ben az újonnan alakult vállalkozások száma 71,4 százalékkal volt kevesebb az előző évhez képest, ám ennek egyszerű oka van. A korábbi növekedést a 2008. január 1-jei áfatörvény-változás – a mezőgazdasági tevékenységet végző magánszemély (őstermelő) számára akkor is szükséges az adószám, ha kizárólag kompenzációs felárra jogosító értékesítést végez – idézte elő, hiszen ez vezetett tömeges adószám-kiváltáshoz. Csődeljárás alatt 2009. december 31-én egy ingatlanforgalmazással foglalkozó Bács-Kiskun megyei illetőségű adózó állt, míg 2008. év végén nem volt ilyen vállalkozás. Országosan 2009. év végére 30 gazdálkodó került csődeljárás alá, amely a bázishoz képest 7,5-szeres növekedést takar. A felszámolási eljárás alatt lévő szervezetek száma – 2393 darab – 2009 végére a bázishoz képest 19,4 százalékkal emelkedett. Ez a növekedés az országos változás mértékénél 3,4 százalékponttal magasabb. Csongrád megyében alakult a legkedvezőbben a felszámolási eljárások darabszáma, mivel a változás mértéke jóval – 6,5 százalékponttal – a régiós átlag alatti. Ezzel szemben a másik két megyében jóval a régiós átlag felett alakult az eljárások száma. Végelszámolási illetve felszámolási eljárás alatt álló szervezetek számának változása kistérségenként
A Dél-alföldi régióban a végelszámolási eljárás alatt álló társaságok száma 22,2 százalékkal nőtt bázishoz képest, ami az országos növekedésnél 2,3 százalékponttal alacsonyabb. 2009. december végén Bács-Kiskun megyében állt a legtöbb adózó végelszámolási eljárás alatt – a régiós 53,4 százaléka –, a Csongrád megyei arány 23,9 százalék, míg Békés megyéé 22,7 százalék. Összességében az országos tendenciához hasonlóan a felszámolási, végelszámolási eljárások volumene jelentősen emelkedett, ami jól mutatja a 2008 őszén elkezdődött és 2009. évben tovább mélyülő gazdasági recesszió régiónkra gyakorolt kedvezőtlen hatását.
5
T OP 1OO ÁFABEVALLÁSOK
Kisebb az országosnál a régiós csökkenés A 2009. évi általános forgalmi adó bevallások összesített adatai információt nyújtanak a Dél-alföldi régió áfaalanyainak belföldi és külpiaci értékesítéseiről, beszerzéseiről – ezzel összefüggésben a gazdálkodási folyamatokban bekövetkezett változások közvetett és közvetlen hatásainak értelmezését segítik elő. Az áfabevallásokban feltüntetett fizetenA határon túli és belföldi értékesítés dő adóalap a Dél-Alföldön 5165,1 milliadóalapjának változása a Dél-alföldi régióban (2009. év/2008. év, bázis = 100%) árd forint, ami 7,4 százalékos elmaradás a 110,0% bázishoz képest. A nemzetgazdasági szintű 9,2 százalékos csökkenésnél mérsékel100,0% 98,5% tebb a visszaesés. A belföldi és határon 97,3% 95,9% túli értékesítés dinamikája 2009-ben lé86,8% 90,0% 88,8% nyegesen eltért egymástól. A belföldi ér89,6% tékesítés az első két negyedévben a bázis87,0% 86,8% 80,0% szint körült alakult – 97,3 és 98,5 százaI. né. II. né. III. né. IV. né. lék –, az utolsó két negyedévben azonban Határon túli értékesítés Belföldi értékesítés már 10 százalék feletti volt a visszaesés. Ezzel szemben a határon túli értékesítés a IV. negyedévben megközelítette a 2008-as évit, 95,9 százalékos teljesüléssel. Mivel azonban a válság hatása először a külpiaci forgalom visszaesésében jelentkezett, így a 2009. negyedik negyedévi adat már a mérsékelt bázishoz képest mutat „kedvező” képet. Az értékesítést terhelő fizetendő adókötelezettség – köszönhetően az általános adókulcs 2009. július elsejei hatállyal életbe lépő 20-ról 25 százalékra történő változásának1 – 3,0 százalékkal meghaladta az előző évit, értéke 899,6 milliárd forint. A beszerzést terhelő adó alapja 2009-ben 3834,6 milliárd forint, ami 9,7 százalékos elmaradás a bázistól. A régiós csökkenés mértéke nem éri el az országos 11,1 százalékot, részaránya a nemzetgazdasági adatból 6,4 százalék. A belföldi és a külpiaci beszerzés változása hasonló képet mutat a határon túli és belföldi értékesítéséhez. A belföldi beszerzés dinamikája év közben folyamatosan csökkent, míg a külpiaci beszerzésé javult a bázisadatok mérséklődő szintjéhez igazodva. A beruházások összesített adóalapja a vizsgált időszakban 147,5 milliárd forintot tett ki, mely 2,3 százalékos elmaradás, ami azonban alatta marad az országos 12,3 százalékos visszaesésnek. II. negyedévben a legkisebb az elmaradás – hasonlóan az országoshoz –, ami arra utal, hogy a kulcsemelés előtt előrehozott beszerzések történtek. A beszerzést terhelő levonható adó értéke 0,5 százalékkal haladja meg a 2008. évit, a növekedés az évközi normál adókulcs változásának tudható be. A Dél-Alföldön a bevallásokban összesen 162,4 milliárd forint befizetendő adókötelezettséget vallottak az adóalanyok, a visszaigényelhető adó 83,0 milliárd forinton realizálódott. A negatív gazdasági folyamatok ellenére a kulcsváltozás hatására a bevallásokból számított 2009. évi nettó áfakötelezettség 79,4 milliárd forint, ami 20,6 milliárd forinttal – az országos 6,4 százalékos növekedést felülmúlóan 35,0 százalékkal – haladja meg az előző évi összeget. A nettó adókötelezettség növekedése kizárólag a kulcsváltozás következménye, hiszen mind az értékesítési, mind a beszerzési oldal folyamatos beszűkülése figyelhető meg 2009-ben.
1
6
Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2009. évi XXXV. törvény 1. § (1) bekezdése
A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ GAZDASÁGA 201
0
EGYÉNI VÁLLALKOZÓK
Alig 55 százalékuk nyereséges 2009-ben tovább csökkent a működő egyéni vállalkozók száma a Dél-Alföldön. Régiónkban a tételes költségelszámoló és átalányadózó egyéni vállalkozók összesen 351,5 milliárd forint bevételt tüntettek fel bevallásaikban. Ez 12 százalékos – 48 milliárd forintos – csökkenés az előző évhez képest. Ebből a tételes költségelszámolók bevételi teljesítménye 346,8 milliárd forint – 12,1 százalékkal kevesebb a tavalyinál. A teljesítményromlás nem kizárólag a 2009-es évre jellemző kedvezőtlen gazdasági folyamatok, hanem a létszámfogyatkozás következménye is. A bevételek kétharmadát a főállású egyéni vállalkozók realizálták, körükben az egy főre jutó bevétel 14 036 ezer forint, ami 783 ezer forintos csökkenés. A nemzetgazdasági ágak közül arányait tekintve, legjobban az ingatlan ügyletekkel foglalkozók bevétele fogyatkozott meg, az előző évi érték 36,9 százalékára törpült. Őket követte a háromnegyedre zsugorodó pénzügyi, biztosítási terület, ahol a létszám is jelentősen megcsappant. A tételes költségelszámolást alkalmazó egyéni vállalkozók összesen 344,6 milliárd forint költséget számoltak el bevételeikkel szemben – ez 45,8 milliárd forint, azaz 11,7 százalékos mérséklődés az előző évhez képest. A 2009-es alacsonyabb költségszint a volumen- és létszámvisszaesés, a költségtakarékosság és az értékesítési nehézségekből fakadó tényleges finanszírozási problémák együttes következménye. Az összes költség egy főre jutó korábbi 10,0 millió forintos összege ennek következtében 9,4 millió forintra módosult, ami még így is jóval meghaladja a 7,2 millió forintos országos átlagot. A bevétel és a költség viszszaesésénél mért 0,4 százalékpontos különbség következményeként a régiós költségszint a 2008. évi 98,9 százalékról 2009-ben 99,4 százalékra emelkedett, ami 0,7 százalékponttal magasabb, mint az országos átlag. Az összköltséghez tartozó költségelemek közül a legmagasabb részarány-elmozdulás – 0,5 százalékpontos – a vállalkozási tevékenységgel kapcsolatban felvett hitelre, kölcsönre fizetett kamatnál következett be, aminek összege több mint 2,5-szeresére, a sort kitöltők száma több mint háromszorosára emelkedett. 2009-ben az egyéni vállalkozók 55,0 százaléka volt nyereséges, 34,5 százalékuk veszteséges, 10,6 százalékuk pedig nulla eredménnyel zárt. A keletkezett nyereség egy főre jutó összege 526 ezer forint/főről 488 ezer forint/főre mérséklődött; ami még így is 47 ezer forinttal meghaladja az országos átlagot. Az egy főre jutó haszon szakági szinten a mezőgazdaságban – 1124 ezer forint/fő – és a szállítási tevékenységi körben – 1113 ezer forint/fő – volt a legmagasabb. A vállalkozói adóalappal összefüggésben az adózók 42,5 százalékának a bevallása a jövedelem-minimum összegénél magasabb adóalapot tartalmazott, 42,8 százaléka pedig a jövedelem-minimum alapulvételével állapította meg 2009. évi adóját. A fennmaradóknak vagy nem kellett alkalmazni – elemi kárra vagy újonnan alakulásukra tekintettel –, vagy nem alAz egyéni vállalkozók összegzett jövedelmének alakulása kalmazták a jövedelem-minimum száa Dél-alföldi régióban 45 000 15 000 mítást, hanem nyilatkozatot nyújtottak 33 681 fő 35 596 fő 32 125 fő 35 000 12 622 fő 10 000 be. A vállalkozói adóalapra, illetve a jö24 865 M Ft vedelem-minimum összegére számított 6 326 fő 22 909 M Ft 5 000 25 000 28 338 fő vállalkozói személyi jövedelemadó ösz3 542 fő 2 942 fő 22 631 M Ft 20 822 M Ft 0 15 000 szege 2009-ben 1,3 milliárd forint, ami 2006. 2007. 2008. 2009. 13,1 százalékkal kevesebb az egy évvel Összegzett jövedelem (M Ft) = vállalkozói kivét + vállalkozói különadó alap + vállalkozói osztalékalap ezelőttinél. Összegzett jövedelmet vallók száma (fő) Nem vallott összegzett jövedelmet (fő) A benyújtott bevallások 92,0 százalékában vallottak az egyéni vállalkozók öszszegzett jövedelmet, melyben az előző évhez képest a bevallók száma és az összegzett jövedelem nagysága is kevesebb lett, ami megtörte a korábbi évekre jellemző folyamatos emelkedést.
7
T OP 1OO MAGÁNSZEMÉLYEK
28 748 forinttal az átlag alatt A Dél-alföldi régióban állandó lakóhellyel rendelkező magánszemélyektől 3,6 százalékkal kevesebb bevallás érkezett 2009-ben, mint egy évvel ezelőtt, ezekben 2,1 százalékkal alacsonyabb összjövedelmet tüntettek fel. A csökkenésben az összevontan adózó jövedelmek, ezen belül elsősorban a munkaviszonyból származó bérjövedelem 4,8 százalékos visszaesése játszott szerepet. Az egy főre vetített 1,5 millió forintos bérjövedelem nagysága nem változott 2008-hoz képest, viszont a bérjövedelemmel rendelkezők száma 19 ezer fővel csökkent a létszámleépítések miatt. Ennek vonzataként a más bérjövedelem (pl. munkanélküli ellátás) és a tárgyévet megillető végkielégítésből származó jövedelem Egy főre jutó havi átlagos összevont jövedelem 157 718 ORSZÁGOS nagysága erőteljesen nőtt, előbbi 19,2, 159 526 138 377 Csongrád megye utóbbi 19,5 százalékkal. 138 538 Dél-alföldi régió
128 970
2009.
130 129 2008. A régióban a havi átlagos összevont jö126 267 Bács-Kiskun megye 127 719 vedelem 128 970 forint, nem éri el a mi122 152 Békés megye 123 974 nimálbér kétszeresét (143 ezer forint), 0 50 000 100 000 150 000 Ft/fő az országos átlagtól pedig 28 748 forinttal marad el. Az összevont adóalap sávos megoszlásánál megfigyelhető a jövedelmek alacsonyabb sávokba történő átrendeződése. Az összevont adóalap után számított adó az országos átlagot meghaladóan – az szja-adótábla sáveltolása következtében – 7,3 százalékkal csökkent, értéke 183,9 milliárd forint volt. Az adókedvezmények összesen 62,4 milliárd forintot tettek ki, itt is elmaradás – 4,1 százalék – tapasztalható. Az összevonás alá eső jövedelmek átlagos adóterhelése 14,8 százalékos, mely 3,3 százalékponttal alacsonyabb az országosnál, ami azt jelenti, hogy az összevonandó jövedelmek nagyobb része – 3,4 millió forint alatti sávban 74,4 százaléka – helyezkedik el a kisebb adóterhelésű sávokban, mint országosan, ahol a 3,4 millió forint alatti sávban 61,9 százaléka.
Az összevontan adózó jövedelmek csökkenésével ellentétben a külön adózó jövedelemtömegben 50,9 milliárd forintos, 8,9 százalékos növekedés látható. A jogszabályváltozások hatására jelentős belső átrendeződés tapasztalható ebben a csoportban. A 35 százalékos osztalékkulcs megszűnésével, a 25 százalékkal adózó osztalékjövedelem 5,4 milliárddal 24,3 milliárd forintra gyarapodott, s így a forrásadós jövedelmek csaknem felét adja. Az ingatlanértékesítésből származó jövedelem a lakáspiaci válság és a jogszabályváltozás együttes hatására harmadára zsugorodott, már csak 5 százalékos részarányt képvisel. A tőzsdei ügyletből származó jövedelem az előző évhez képest hétszeresére gyarapodott, 3,2 milliárd forintot kitevő összege 6 százalékos részarányt képvisel a tavalyi 1 százalék helyett. Emelkedett a jövedelmet vallók száma és az egy főre jutó jövedelem összege is. Az árfolyamnyereségből származó jövedelem 4,3 milliárd forintról 3,5 milliárd forintra csökkent. Előző évhez képest harmadával többen szereztek árfolyamnyereségből jövedelmet, viszont az egy főre eső érték 6,3 milÖnbevallók topjövedelmei lió forint helyett csak 3,8 millió forint volt. Jövedelemtípusok 0853 0953 Vátozás* millió Ft
± %
Az önbevallók topjövedelmei közül a legmagasabb 1,2 milliárd forint. Ez a pénz osztalékból Összevontan adózó jövedelmek összesen 129 105 -18,3% Tárgyévi összes jövedelem 864 1 204 39,4% származott. 2009-ben az összevontan adózó jöÁrfolyamnyereségből származó jövedelem 812 344 -57,6% vedelmek közül a munkaviszonyból származó Tőzsdei ügyletből származó jövedelem 37 94 153,5% jövedelem volt a legmagasabb, értéke 102,2 mil10%-os osztalék jövedelem 28 113 300,4% 25%-os osztalék jövedelem 500 1 202 140,4% lió forint. Az árfolyamnyereségből származó top* Jövedelemtípusonkénti legmagasabb összeg összehasonlítása 2009. és 2008. évek viszonylatában jövedelem kevesebb, mint fele az előző évinek, összege 344,3 millió forint. A 2009. évben megszerzett jövedelmek után összesen 136,6 milliárd forint adókötelezettség keletkezett, ez 11,8 milliárd forinttal, azaz 7,9 százalékkal kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. Munkaviszonyból származó bérjövedelem
8
89
102
15,4%
A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ GAZDASÁGA 201
0
EVA
Kevesebben – többet 2009. év végén a Dél-alföldi régióban 8760 adózó – az előző évinél 1 százalékkal kevesebb – tartozott az egyszerűsített vállalkozói adó – eva – hatálya alá. Az evás egyéni vállalkozók száma 3,0 százalékos mérséklődés mellett 4845, a társas vállalkozásoké 1,5 százalékos növekménnyel 3915 darab. Az eva hatálya alá tartozó adózók összesen 54,8 millárd forint árbevételt szerepeltettek bevallásaikban, 1,7 százalékkal többet, mint bázis évben, a régiós bevétel az országos 8,2 százaléka. A társas vállalkozások szerepe növekedett, ami nemcsak az adózók számában jelentkezett, hanem az általuk megszerzett bevételek alakulásában is. A társaságok 2009. évben az összes árbevétel 57,0 százalékát realizálták – 31,2 milliárd forintot –, ami 6,0 százalékos bővülés a bázishoz képest. Az egyéni vállalkozók által megszerzett bevétel – 23,6 milliárd forint – 865,3 millió forinttal, 3,5 százalékkal kevesebb.
milliárd Ft
darab
Az evás egyéni vállalkoEvaalanyok száma és bevételei bevételi sávonként zók 46,9 százalékának a Dél-alföldi régióban 2009. évben árbevétele a 2,5 millió fo16,0 2 500 rintot nem haladja meg, 14,0 ebben a sávhatárban te2 000 vékenykedő adóalany12,0 ok realizálták az éves 10,0 1 500 egyéni vállalkozói bevé8,0 tel 10,2 százalékát. Az 1 000 6,0 egyéni vállalkozók köré4,0 ben egyedül a 2,5-5 mil500 2,0 lió forint bevételi sávban 0,0 0 növekedett az adóalanyok 0 - 2,5 2,5 - 5 5 - 7,5 7,5 - 10 10- 15 15 - 20 20 - 26 száma, és a megszerzett millió Ft bevétel, a többi sávban Egyéni vállalkozók db Társaságok db visszaesés tapasztalhaTársaságok bevétel Egyéni vállalkozók bevétel tó a tárgyidőszakban. A 36 órát elérő munkaviszonnyal rendelkező evás egyéni vállalkozások száma 2056 fő, ami 1,2 százalékos emelkedés a bázishoz viszonyítva, az általuk realizált bevétel 8,5 százalékkal nagyobb 2008. évinél. A többi kategóriában csökkenés, vagy stagnálás tapasztalható mind a bevételek, mind a darabszám vonatkozásában. A társaságok legnagyobb része – 29,0 százaléka – a legkisebb bevételi sávban szerepel, az általuk megszerzett éves árbevétel a társas vállalkozások által realizált összes árbevétel 3,3 százaléka. A legnagyobb növekedési dinamika a két legnagyobb (15-20 millió forint; 20-26 millió forint) bevételi sávban figyelhető meg a társas vállalkozások darabszáma és elért bevételeik tekintetében. Egy adózóra jutó eva a régióban bázishoz képest 1,5%-kal emelkedett, értéke 1611,6 ezer forint/fő, ami azonban az országos átlagos értéket nem éri el.
9
T OP 1OO INGATLANFORGALMI KÖRKÉP
Kecskeméten a legdrágábbak a lakások A Dél-alföldi régióban 2009. évben a termőföldek vezették az ingatlanforgalmat (43,2 százalék), ezzel is alátámasztva a mezőgazdaság kiemelt szerepét a térségben. A vizsgált ingatlantípusok megyei forgalmi adatait elemezve megállapítható, hogy a termőföldek szerződésenkénti átlagos értéke Békés megyében a legmagasabb (1,0 millió forint/darab), azonban lakóingatlant (családi ház: 4,0 millió forint/darab, többlakásos épület:1 6,7 millió forint/darab) itt vásárolhattunk a legolcsóbban. Csongrád megyében jelentős a többlakásos épületek forgalma (17,0 százalék), melyhez kapcsolódóan az egy szerződésre jutó forgalmi érték itt a legmagasabb (8,6 millió forint/darab). BácsKiskun megyében cserélt tulajdonost a legtöbb ingatlan, a mezőgazdasági területetek átlagára viszont itt a legalacsonyabb. A megyei jogú városokat öszFajlagos forgalmi érték alakulása ingatlantípusonként a Dél-alföldi régió megyei jogú városaiban 2009. évben szehasonlítva Kecskemété a 14 000 13 131 12 435 vezető szerep, mivel itt a leg12 000 8 962 10 000 magasabb mind a családi házak 9 453 6 662 8 000 8 970 (13,1 millió forint/darab), mind 7 656 6 000 6 437 a többlakásos épületek (9,5 mil4 000 1 618 lió forint/darab) egy szerződés1 212 1 136 2 000 645 1 410 1 376 1 385 1 139 0 re jutó értéke. Szegeden került forgalomba a legtöbb családi ezer Ft/db termőföld garázs családi ház több lakásos épület ház (590 darab), többlakásos épület (2313 darab), valamint garázs (757 darab) is. Hódmezővásárhely tipikus alföldi mezőváros, nem viseli magán a régió másik három megyei jogú városára jellemző jegyeket. A termőföld kivételével a többi vizsgált ingatlantípus egy szerződésre jutó értékének átlaga a megyei átlag alatt maradt, az ingatlanforgalomban a termőföld dominált (35,7 százalék), ellentétben a többi megyei jogú város lakóingatlan (családi ház és többlakásos épület) forgalmának túlsúlyával. A békéscsabai ingatlanforgalom jóval mérsékeltebb, mint Kecskeméten illetve Szegeden, és kedvezőbb áron lehet családi házat (8,9 millió forint/darab) és többlakásos épületben lakást (7,6 millió forint/darab) is vásárolni. A garázsok egy szerződésre jutó értéke hasonló értéket mutat mind a megyei jogú városok, mind a megyék közötti összehasonlításban. Amellett, hogy a régió ingatlanforgalmát 2009. évben nagyrészt a termőföld adás-vételek jellemezték, a legértékesebb ingatlanok az egyéb ipari kategóriába tartoztak, ezek aránya azonban az összes értékesítésen belül elenyésző. Legnagyobb forgalmi értékű ingatlanok toplistája megyénkénti csoportosításban Bács-Kiskun megye Sorrend Ingatlan típusa
1
10
Békés megye
Forgalmi érték (millió Ft)
1.
Egyéb ipari ingatlan
10 769
2.
Egyéb ipari ingatlan
1 710
3.
Egyéb ipari ingatlan
900
4.
Telephely
729
5.
Áruház, üzletház
448
Ingatlan típusa
Csongrád megye Forgalmi érték (millió Ft)
Ingatlan típusa
Forgalmi érték (millió Ft)
Üzem, üzemcsarnok
676
Egyéb ingatlan
300
Gyár, iparcsarnok
462
Telephely
172
Egyéb telek
410
Telephely
156
Gyár, iparcsarnok
364
Iroda
154
Telephely
360
Egyéb telek
142
Többlakásos épület: lakótelepi épülettel és sorházzal együtt
A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ GAZDASÁGA 201
0
A RÉGIÓ TOP 100 VÁLLALKOZÁSA
Tizennégy új név a listán Bács-Kiskun megye 46 vállalkozás Békés megye 16 vállalkozás Csongrád megye 38 vállalkozás
A Dél-alföldi régió száz legnagyobb árbevételét elérő vállalkozásából 46 Bács-Kiskun, 16 Békés, 38 vállalkozás Csongrád megyében végzi a tevékenységét. Az idei kiadványban szereplő száz legnagyobb vállalkozás közül 86 már az előző évben is felkerült a TOP 100-as listára. A 14 újonnan bekerült cég közül négynek Bács-Kiskun, háromnak Békés, hétnek Csongrád megyében található a székhelye. A 100-as toplistán szereplő cégek 80 százaléka részben, vagy teljes mértékben hozzájárult adatai nyilvánosságra hozatalához, csupán 20 százalék zárkózott el az évkönyvbe kerüléstől.
Kiadványunk a magyar abc szerinti betűrendben is tartalmazza a régió első száz legjelentősebb vállalkozását, továbbá – hozzájárulásuktól függően – a kiemelt gazdasági adataikat is közöljük.
A TOP 100 cég – kistérségenként
11
T OP 1OO A TOP 100 VÁLLALKOZÁS NÉV SZERINT, BETŰRENDBEN Sorszám
Régiós sorrend
1.
40.
AGRIKON KAM. Kft.
Kiskunmajsa
Mezőgazdasági, erdészeti gép gyártása
2.
69.
„AKKER-PLUS” Kft.
Akasztó
Fa-, építőanyag-, szaniteráru-nagykereskedelem
3.
14.
ALFÖLD PRO-COOP Zrt.
Kecskemét
Élelmiszer, ital, dohányáru vegyes nagykereskedelme
4.
95.
Alföld-Szeged Kft.
Szeged
Élelmiszer, ital, dohányáru vegyes nagykereskedelme
5.
99.
ALUKONSTRUKT Kft.
Szeged
Fémszerkezet gyártása
6.
55.
Andritz Kft.
Tiszakécske
Motor, turbina gyártása (kivéve: légi, közútijármű-motor)
7.
83.
AREVA Hungária Kft.
Kunszentmiklós
Áramelosztó, -szabályozó készülék gyártása
8.
85.
ÁRPÁD-AGRÁR Zrt.
Szentes
Vegyes gazdálkodás
Név
Székhely
Fő tevékenység megnevezése
9.
35.
AUTÓFLEX-KNOTT Kft.
Kecskemét
Gépjármű-karosszéria, pótkocsi gyártása
10.
5.
„AXIÁL” Kft.
Baja
Egyéb gépjármű-kereskedelem
11.
84.
Bácsalmási Agráripari Zrt.
Bácsalmás
Sertéstenyésztés
12.
37.
BÁCS-TAK Kft.
Mélykút
Baromfitenyésztés
13.
97.
BÁCSVÍZ Zrt.
Kecskemét
Víztermelés, -kezelés, -ellátás
14.
80.
Békés Megyei Vízművek Zrt.
Békéscsaba
Víztermelés, -kezelés, -ellátás
15.
53.
„BO-TI” Zrt.
Hunya
Gabona, dohány, vetőmag, takarmány nagykereskedelme
16.
68.
„BRILL” Kft.
Kecskemét
Személygépjármű-, könnyűgépjármű-kereskedelem
17.
96.
„CabTec” Kft.
Kecskemét
Szerelvény gyártása
18.
42.
Chemical Marketing Kft.
Baja
Vegyi áru nagykereskedelme
19.
16.
ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft.
Makó
Gumiabroncs, gumitömlő gyártása
20.
13.
ContiTech Rubber Industrial Kft.
Szeged
Egyéb gumitermék gyártása
21.
86.
COOP Szeged Zrt.
Szeged
Élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem
22.
81.
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szentes
Zöldség-, gyümölcs-nagykereskedelem
23.
90.
DÉLÚT Kft.
Algyő
Út, autópálya építése
24.
61.
DÉMÁSZ PRIMAVILL Kft.
Szeged
Elektromos, híradás-technikai célú közmű építése
25.
22.
DUNA ASZFALT Kft.
Tiszakécske
Út, autópálya építése
26.
6.
EDF DÉMÁSZ Hálózati Kft.
Szeged
Villamosenergia-elosztás
27.
62.
EDF DÉMÁSZ Partner Kft.
Szeged
Villamosenergia-elosztás
28.
3.
EDF DÉMÁSZ Zrt.
Szeged
Villamosenergia-kereskedelem
29.
2.
EDF Energia Hungária Kft.
Szeged
Villamosenergia-kereskedelem
30.
74.
ELEKTRO-QUALITY Kft.
Hódmezővásárhely
Villamos háztartási készülék kiskereskedelme
31.
41.
FORNETTI Kft.
Kecskemét
Tartósított lisztes áru gyártása
32.
59.
Freudenberg Simmerringe Kft.
Kadafalva
Egyéb gumitermék gyártása
33.
12.
GALLICOOP Zrt.
Szarvas
Baromfihús feldolgozása, tartósítása
34.
1.
GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt.
Szeged
Gázkereskedelem
35.
93.
GREEN-DIVÍZIÓ Kft.
Orosháza
Élőállat nagykereskedelme
36.
21.
Guardian Orosháza Kft.
Orosháza
Síküveggyártás
37.
63.
Gyulai Húskombinát Zrt.
Gyula
Húsfeldolgozás, -tartósítás
38.
17.
„HANSA-KONTAKT” Kft.
Szeged
Élelmiszer, ital, dohányáru vegyes nagykereskedelme
39.
73.
Hód-Mezőgazda Zrt.
Hódmezővásárhely
Tejhasznú szarvasmarha tenyésztése
40.
70.
Hovány Dél-Alföld Kft.
Kecskemét
Személygépjármű-, könnyűgépjármű-kereskedelem
12
A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ GAZDASÁGA 201 Sorszám
Régiós sorrend
Név
Székhely
0
Fő tevékenység megnevezése
41.
7.
Hungary - Meat Kft.
Kiskunfélegyháza
Húsfeldolgozás, -tartósítás
42.
10.
HUNGERIT Zrt.
Szentes
Baromfihús feldolgozása, tartósítása
43.
54.
IBV Hungária Kft.
Kiskunfélegyháza
Villamos világítóeszköz gyártása
44.
56.
IGN Zrt.
Kecskemét
Épületépítési projekt szervezése
45.
46.
INTEGRÁL Zrt.
Kiskunfélegyháza
Baromfihús feldolgozása, tartósítása
46.
44.
Kecskeméti Konzerv Kft.
Kecskemét
Egyéb gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósítás
47.
28.
KÉSZ Építő Zrt.
Szeged
Épületépítési projekt szervezése
48.
36.
Kiskunhalasi Baromfifeldolgozó Zrt.
Kiskunhalas
Baromfihús feldolgozása, tartósítása
49.
18.
KNORR-BREMSE Fékrendszerek Kft.
Kecskemét
Közúti jármű, járműmotor alkatrészeinek gyártása
50.
51.
Komlósi Lúd Kft.
Tótkomlós
Élőállat nagykereskedelme
51.
23.
LEGRAND Zrt.
Szentes
Áramelosztó, -szabályozó készülék gyártása
52.
15.
Linamar Hungary Nyrt.
Orosháza
Mezőgazdasági, erdészeti gép gyártása
53.
78.
Lombard Bérlet Kft.
Szeged
Személygépjármű kölcsönzése
54.
8.
Lombard Lizing Zrt.
Szeged
Pénzügyi lízing
55.
98.
MAUS Kft.
Szeged
Hús-, húskészítmény nagykereskedelme
56.
72.
Merci Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Csávoly
Gabona, dohány, vetőmag, takarmány nagykereskedelme
Mezőhegyes
Gabonaféle (kivéve: rizs), hüvelyes növény, olajos mag termesztése
57.
79.
Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt.
58.
27.
„MOGYI” Kft.
Csávoly
Egyéb gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósítás
59.
76.
Mondi Packaging Békéscsaba Kft.
Békéscsaba
Műanyag csomagolóeszköz gyártása
60.
52.
NT Kft.
Kiskunfélegyháza
Vegyi áru nagykereskedelme
61.
39.
O-I Manufacturing Magyarország Kft.
Orosháza
Öblösüveggyártás
62.
94.
PENTA-DRINK MINIPOL Kft.
Békéscsaba
Ital nagykereskedelme
63.
11.
„Phoenix Mecano Kecskemét” Kft.
Kecskemét
Egyéb műanyag termék gyártása
64.
4.
PICK SZEGED Zrt.
Szeged
Hús-, baromfihús-készítmény gyártása
65.
75.
PROTOKON Kft.
Kiskőrös
Sportszergyártás
66.
89.
RAPIDSPED Zrt.
Szeghalom
Közúti áruszállítás
67.
9.
SOLE-MIZo ZRt.
Szeged
Tejtermék gyártása
68.
77.
„SOLTÚT” Kft
Solt
Út, autópálya építése
69.
31.
STI Petőfi Nyomda Kft.
Kecskemét
Papír csomagolóeszköz gyártása
70.
60.
Szegedi Hőszolgáltató Kft.
Szeged
Gőzellátás, légkondicionálás
71.
88.
Szegedi Paprika Zrt.
Szeged
Hús-, baromfihús-készítmény gyártása
72.
66.
Szegedi Vízmű Zrt.
Szeged
Víztermelés, -kezelés, -ellátás
73.
20.
Tabán Trafik Zrt.
Hódmezővásárhely
Dohányáru nagykereskedelme
74.
82.
„TE-DI TRADE” Kft.
Szeged
Tejtermék, tojás, zsiradék nagykereskedelme
75.
45.
TISZA VOLÁN Zrt.
Szeged
M.n.s. egyéb szárazföldi személyszállítás
76.
38.
UNIVER-COOP Zrt.
Kecskemét
Élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem
77.
26.
Univer-Product Zrt.
Kecskemét
Fűszer, ételízesítő gyártása
78.
87.
VER-BAU Kft.
Kecskemét
Egyéb speciális szaképítés m.n.s.
79.
24.
Villeroy & Boch Magyarország Kft.
Hódmezővásárhely
Egészségügyi kerámia gyártása
80.
71.
N. ny.
N. ny.
Festék, bevonóanyag gyártása
20 vállalkozás adata nem nyilvános
N. ny.
N. ny.
81-100.
13
Eredmények és változások Az Univer adatai barométer módjára tükrözik a lakosság pillanatnyi anyagi helyzetét, lehetőségeit és gondolkodását, melyhez igyekszik igazodni az éppen aktuális igényt kielégítő áruválasztékkal, vonzó akciókkal, reklámokkal, hogy vásárlásra ösztönözze őket. A vásárlóerő csökkenésére a csoport minden vállalkozása felelősségteljes munkával reagált. Az adatok szerint vásárlóink továbbra is bíznak az Univer kereskedelmi üzleteiben és az Alföld Áruházban. Egy-egy jól sikerült reklám bizonyítja, hogy vevőink jól kihasználják az egyes árucsoportokra, márkákra szervezett akciókat. Fogyasztóink számára értéket képvisel a több évtizedes univeres múlt, hiszen bennünket a megszokott helyen a megszokott személyes kiszolgálás mellett biztosan megtalálnak. A beszállítók is megtalálnak bennünket és biztosak lehetnek abban, hogy az általuk eladott áru ellenértékét határidőre ki is fizetjük. Az Univer ételízesítők, öntetek, bébiételek továbbra is rendre ott szerepelnek a fogyasztók „bevásárlói listáján”, hiszen ezt mutatják az elért árbevételi adatok. Valamennyi termékcsoportban megőriztük eddigi piaci részesedésünket annak ellenére, hogy az ételízesítők piaca csökkent Magyarországon és új versenytársak jelennek meg. Az elért árbevételi adatokon túl igen kiemelendő az a tény, hogy az év során a csoport valamennyi vállalata teljesítette a célul tűzött eredményeket, annak minden kategóriájában. A társaságoknak ehhez körültekintő költséggazdálkodást kellett folytatniuk, megtalálva az egyensúlyt a megfontolt takarékosság és a jövőt szolgáló ésszerűen vállalható költségek között. Az Univer büszkén mondhatja, hogy dolgozói munkaidejét nem szűkítette, nem került sor jelentős létszámleépítésre, és nem kényszerült a jövedelemkiáramlás visszafogására sem. Ehelyett a nehezebb, sokkal munkásabb megtakarítási lehetőségeket kereste meg és tárta fel. Az Univer csoport a rá jellemző módon a még mindig jelenlévő pénzügyi válság közepette, továbbra is a fejlődés eszközét választotta, két kereskedelmi üzletet megnyitva a közelmúltban Tompán és Kisszálláson. A fejlődést szolgálja az is, hogy 2011. év elejétől a sütőüzemek és a sütőipari vagyon hatékony működtetése az Univer Product Zrt. tevékenységi körébe kerül át, felismerve és elismerve ezáltal, hogy a sütőipari üzemek kapacitása ma már iparszerű gyártásszervezést, termékfejlesztést és marketinget igényel. A felgyorsult üzleti folyamatok, a fogyasztói ízlésvilág folyamatos változása, a formavilág megújulása emblémájának megújítására késztette az Univer Szövetkezeti Zrt.-t, melyet a Magyar Szabadalmi Hivatalnál védjegyként lajstromoztatott. Az új embléma tervezésénél legfontosabb vezérelv volt, hogy a régi természetes továbbfejlesztése legyen, és színeiben, formájában vevőink, üzletfeleink számára könnyen azonosítható legyen a 62 éves Univerrel. Katonáné Deák Valéria cégvezető UNIVER CSOPORT konszolidált gazdasági adatai
mértékegység
2008. év
2009. év
Értékesítés nettó árbevétele
millió Ft
26 015
27 294
Exportértékesítés
millió Ft
994
1 382
Átlagos statisztikai állományi létszám
fő
1 349
1 347
millió Ft
8 778
9 409
Üzemi tevékenység eredménye
millió Ft
1 146
1 479
Adózás előtti eredmény
millió Ft
1 179
1 369
Tárgyévi beruházások
millió Ft
3 169
924
Befektetett eszközök
millió Ft
7 458
7 708
Saját tőke
UNIVER CSOPORT adófizetési kötelezettsége
mértékegység
2008. év
2009. év
Társasági és különadó
millió Ft
218
216
Személyi jövedelemadó
millió Ft
803
843
Nyugdíj és egészségbiztosítási járulék
millió Ft
1 047
1 115
Munkaadói járulék
millió Ft
86
72
Munkavállalói járulék
millió Ft
41
44
Egyészségügyi hozzájárulás
millió Ft
44
45
Általános forgalmiadó
millió Ft
879
1 116
Egyéb befizetési kötelezettség
millió Ft
31
41
Összesen
millió Ft
3 149
3 492
TOP 100 ADATTÁBLA
T OP 1OO
Nettó árbevétel Sorrend 2009. évi nettó árbevétel alapján
Név
Székhely
Fő tevékenység megnevezése
2008. év
2009. év
1.
GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt.
Szeged
Gázkereskedelem
EDF Energia Hungária Kft.
Szeged
Villamosenergia-kereskedelem
174 276
2009.év/ 2008.év
Index (%)
millió Ft
2.
Export
184 534
105,9%
2008. év
2009. év
2009.év/ 2008.év
2008. év
Index (%)
millió Ft 0
Létszám
0
-
2009. év
2009.év/ 2008.év
Index (%)
fő 414
Saját tőke
427
103,1%
2008. év
2009. év
2009.év/ 2008.év
Index (%)
millió Ft 88 724
Üzemi eredemény
85 426
96,3%
2008. év
2009. év
Index (%)
millió Ft -1 701
-5 134
EDF DÉMÁSZ Zrt.
Szeged
Villamosenergia-kereskedelem
4.
PICK SZEGED Zrt.
Szeged
Hús-, baromfihús-készítmény gyártása
59 805
63 686
106,5%
14 533
16 066
110,5%
2 798
2 723
97,3%
15 668
17 131
109,3%
101
1 368
5.
„AXIÁL” Kft.
Baja
Egyéb gépjármű-kereskedelem
56 359
56 879
100,9%
8 433
4 337
51,4%
504
512
101,6%
11 130
13 182
118,4%
N. ny.
N. ny.
38 631
49 203
127,4%
28 512
36 237
127,1%
412
247
60,0%
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
EDF DÉMÁSZ Hálózati Kft.
Szeged
Villamosenergia-elosztás
7.
Hungary - Meat Kft.
Kiskunfélegyháza
Húsfeldolgozás, -tartósítás
8.
Lombard Lízing Zrt.
Szeged
Pénzügyi lízing
301,9%
2008. év
2009. év
2009.év/ 2008.év
2008. év
Index (%)
millió Ft 1 435
Tárgy évi beruh.akt.ért.
-3 194
-
2009. év
2009.év/ 2008.év
Index (%)
millió Ft 364
Befektetett eszközök
2008. év
2009. év
Bruttó hozzáadott érték
2009.év/ 2008.év
Index (%)
millió Ft
565
155,1%
88 242
88 930
947
1 286
135,7%
19 433
0
607
-
7 341
2008. év
2009. év
2009.év/ 2008.év
Index (%)
millió Ft
100,8%
5 200
5 233
100,6%
18 756
96,5%
12 980
14 779
113,9%
7 343
100,0%
8 860
9 010
101,7%
3 017
2 931
97,2%
154,5%
N. ny.
N. ny.
Az adatok a DÉMÁSZ cégcsoport IFRS szerinti auditált, konszolidált beszámolója alapján összeállított táblázatban tekinthetők meg
3.
6.
Adózás előtti eredmény
2009.év/ 2008.év
0
A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ GAZDASÁGA 201
Az adatok a DÉMÁSZ cégcsoport IFRS szerinti auditált, konszolidált beszámolója alapján összeállított táblázatban tekinthetők meg 1358,0%
-705
1 665
N. ny.
N. ny.
-
Az adatok a DÉMÁSZ cégcsoport IFRS szerinti auditált, konszolidált beszámolója alapján összeállított táblázatban tekinthetők meg 2 931
3 150
N. ny.
N. ny.
107,5%
407
718
N. ny.
N. ny.
9.
SOLE-MIZo ZRt.
Szeged
Tejtermék gyártása
43 145
37 849
87,7%
6 508
2 218
34,1%
1 137
929
81,7%
3 616
2 790
77,2%
450
-427
10.
HUNGERIT Zrt.
Szentes
Baromfihús feldolgozása, tartósítása
29 655
28 249
95,3%
13 732
12 648
92,1%
1 387
1 345
97,0%
8 705
6 236
71,6%
N. ny.
N. ny.
176,6%
-
304 N. ny.
24
-826
N. ny.
N. ny.
1 063
1 170
129
404
90,6%
-
323
31
N. ny.
N. ny.
9,6%
1 750
2 705
N. ny.
N. ny.
811
705
87,0%
8 306
7 452
89,7%
2 824
5 004
177,2%
648
344
53,1%
11 507
11 299
98,2%
4 688
4 351
92,8%
110,1%
469
1 135
242,0%
5 130
5 261
102,6%
5 731
5 410
94,4%
313,1%
437
534
122,1%
3 463
3 254
94,0%
2 152
2 823
131,2% 104,0%
11.
„Phoenix Mecano Kecskemét” Kft.
Kecskemét
Egyéb műanyag termék gyártása
26 820
26 797
99,9%
25 863
25 776
99,7%
978
937
95,8%
2 087
3 067
146,9%
1 540
1 420
12.
GALLICOOP Zrt.
Szarvas
Baromfihús feldolgozása, tartósítása
25 105
25 554
101,8%
5 808
6 116
105,3%
614
595
96,9%
4 315
4 502
104,3%
-98
485
13.
ContiTech Rubber Industrial Kft.
Szeged
Egyéb gumitermék gyártása
26 657
24 874
93,3%
21 625
20 401
94,3%
467
436
93,4%
14 945
18 246
122,1%
3 941
4 356
110,5%
3 944
4 169
105,7%
904
1 122
124,1%
7 131
9 629
135,0%
7 899
8 213
14.
ALFÖLD PRO-COOP Zrt.
Kecskemét
Élelmiszer, ital, dohányáru vegyes nagykeresk.
23 383
24 365
104,2%
0
0
171
167
97,7%
1 812
1 879
103,7%
-68
-51
75,1%
95
90
94,3%
508
54
10,7%
993
964
97,0%
915
817
89,3%
15.
Linamar Hungary Nyrt.
Orosháza
Mezőgazdasági, erdészeti gép gyártása
31 216
22 668
72,6%
25 815
18 515
71,7%
1 883
1 499
79,6%
17 855
18 491
103,6%
1 337
205
15,3%
1 624
650
40,0%
3 976
717
18,0%
10 497
9 963
94,9%
9 347
6 619
70,8%
16.
ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft.
Makó
Gumiabroncs, gumitömlő gyártása
23 588
22 383
94,9%
23 222
22 209
95,6%
1 214
959
79,0%
9 083
9 846
108,4%
772
1 631
211,3%
386
791
205,2%
1 189
839
70,5%
6 226
6 366
102,3%
6 989
7 072
101,2%
17.
„HANSA-KONTAKT” Kft.
Szeged
Élelmiszer, ital, dohányáru vegyes nagykeresk.
21 272
21 479
101,0%
181
155
85,6%
270
226
83,7%
1 565
2 091
133,5%
945
628
66,5%
979
708
72,3%
184
357
194,2%
560
515
92,0%
1 529
1 165
76,2%
18.
KNORR-BREMSE Fékrendszerek Kft.
Kecskemét
Közúti jármű, járműmotor alkatrészeinek gyártása
34 283
21 395
62,4%
32 912
20 496
62,3%
889
764
85,9%
7 267
7 138
98,2%
3 051
611
20,0%
3 860
1
0,0%
1 501
840
56,0%
6 795
5 908
86,9%
10 282
6 732
65,5%
19.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
20.
Tabán Trafik Zrt.
Hódmezővásárhely
Dohányáru nagykereskedelme
24 420
18 916
77,5%
0
150
76
77
101,3%
206
239
115,6%
N. ny.
N. ny.
42
34
323
23
7,1%
1 010
915
90,6%
N. ny.
N. ny.
21.
Guardian Orosháza Kft.
Orosháza
Síküveggyártás
20 718
17 740
85,6%
13 345
12 460
93,4%
272
273
100,4%
14 548
18 899
129,9%
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
251
37
14,9%
25 681
23 884
93,0%
7 347
3 286
44,7%
22.
DUNA ASZFALT Kft.
Tiszakécske
Út, autópálya építése
5 545
16 814
303,2%
12
0
0,0%
18
298
1655,6%
409
879
215,1%
168
688
408,2%
117
574
489,5%
7
254
3668,0%
252
436
173,4%
350
1 927
550,7%
23.
LEGRAND Zrt.
Szentes
Áramelosztó, -szabályozó készülék gyártása
17 571
16 203
92,2%
N. ny.
N. ny.
537
465
86,6%
4 169
4 533
108,7%
2 479
3 085
124,5%
2 436
2 832
116,3%
830
404
48,6%
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
24.
Villeroy & Boch Magyarország Kft.
Hódmezővásárhely
Egészségügyi kerámia gyártása
17 317
15 661
90,4%
13 189
12 219
92,7%
984
901
91,6%
13 167
13 169
100,0%
595
608
102,3%
-85
294
209
261
125,0%
10 100
8 587
6 076
6 084
-
-
92,2%
336 N. ny.
-
80,5%
-
85,0%
100,1%
25.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
26.
Univer-Product Zrt.
Kecskemét
Fűszer, ételízesítő gyártása
13 214
14 553
110,1%
1 677
2 454
146,3%
477
485
101,7%
4 397
4 806
109,3%
724
1 039
143,4%
651
810
124,4%
81
2 981
3666,1%
4 385
4 527
103,2%
3 966
4 368
110,1%
27.
„MOGYI” Kft.
Csávoly
Egyéb gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósítás
13 813
14 462
104,7%
6 475
6 809
105,2%
333
332
99,7%
5 775
7 207
124,8%
2 065
2 132
103,3%
2 141
1 825
85,2%
280
295
105,1%
2 564
3 127
121,9%
3 801
3 914
103,0%
708
14 046
1982,7%
-
410,9%
1603,8%
27,4%
1002,4%
2046,6%
N. ny.
N. ny.
28.
KÉSZ Építő Zrt.
Szeged
Épületépítési projekt szervezése
29.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
30.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
31.
STI Petőfi Nyomda Kft.
Kecskemét
Papír csomagolóeszköz gyártása
32.
N. ny.
N. ny.
33.
N. ny.
N. ny.
34.
N. ny.
N. ny.
35.
AUTÓFLEX-KNOTT Kft.
Kecskemét
36.
Kiskunhalasi Baromfifeldolgozó Zrt.
Kiskunhalas
0
1 060
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
3 248
4 022
0
192
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
412
385
-
102
420
N. ny.
N. ny.
23
361
32
9
32
322
60
1 234
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
12 031
12 692
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
Gépjármű-karosszéria, pótkocsi gyártása
13 321
11 934
89,6%
12 475
11 209
89,9%
240
169
70,4%
N. ny.
N. ny.
-151
280
-
N. ny.
N. ny.
549
120
N. ny.
N. ny.
Baromfihús feldolgozása, tartósítása
11 630
11 678
100,4%
8 814
8 614
97,7%
471
382
81,1%
2 692
2 090
42
437
1043,8%
-303
-597
0
0
4 577
4 245
105,5%
123,8%
93,4%
77,6%
196,8%
37.
BÁCS-TAK Kft.
Mélykút
Baromfitenyésztés
18 539
11 566
62,4%
0
0
-
225
189
84,0%
3 970
5 806
146,3%
151
811
536,8%
-100
535
-
38.
UNIVER-COOP Zrt.
Kecskemét
Élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem
11 031
11 300
102,4%
0
0
-
664
688
103,6%
2 584
2 668
103,2%
156
188
120,3%
173
175
100,6%
39.
O-I Manufacturing Magyarország Kft.
Orosháza
Öblösüveggyártás
11 377
10 463
92,0%
2 866
3 865
134,9%
182
174
95,6%
11 759
13 267
112,8%
1 621
1 121
69,1%
2 200
1 810
82,3%
40.
AGRIKON KAM. Kft.
Kiskunmajsa
Mezőgazdasági, erdészeti gép gyártása
14 755
10 240
69,4%
11 284
8 439
74,8%
706
456
64,6%
4 035
1 251
31,0%
1 339
1 011
75,5%
1 197
-2 783
-
21,8% -
1 553
1 305
84,1%
92,7%
1 598
1 875
117,4%
1 098
530
48,2%
4 717
5 817
123,3%
1 681
2 333
138,8%
311
489
157,1%
2 477
2 648
106,9%
1 761
1 820
103,4%
457
572
125,2%
2 978
3 244
109,0%
3 458
2 591
74,9%
396
157
39,7%
2 708
2 296
84,8%
4 213
3 202
76,0%
41.
FORNETTI Kft.
Kecskemét
Tartósított lisztes áru gyártása
11 545
10 126
87,7%
3 714
2 771
74,6%
497
514
103,4%
5 146
5 537
107,6%
1 207
607
50,3%
994
468
47,0%
1 642
643
39,1%
6 139
5 687
92,6%
4 030
3 616
89,7%
42.
Chemical Marketing Kft.
Baja
Vegyi áru nagykereskedelme
10 753
9 668
89,9%
2
15
782,8%
68
77
113,2%
2 542
2 363
93,0%
778
630
80,9%
501
184
36,7%
418
607
145,4%
3 475
3 133
90,2%
859
818
95,2%
43.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
44.
Kecskeméti Konzerv Kft.
Kecskemét
Egyéb gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósítás
8 756
9 149
104,5%
6 602
7 016
106,3%
261
258
98,9%
580
1 101
189,8%
1 054
1 220
599
909
151,6%
213
139
65,3%
1 149
1 195
104,0%
2 117
2 657
45.
TISZA VOLÁN Zrt.
Szeged
M.n.s. egyéb szárazföldi személyszállítás
8 895
8 632
97,0%
1
0
0,0%
1 368
1 366
99,9%
4 489
4 508
100,4%
-38
109
160
27
17,0%
1 506
1 847
122,7%
6 185
7 123
115,2%
4 059
4 102
101,0%
46.
INTEGRÁL Zrt.
Kiskunfélegyháza
Baromfihús feldolgozása, tartósítása
8 392
8 571
102,1%
4 998
5 180
103,6%
350
369
105,4%
1 186
1 445
121,8%
271
316
233
259
111,0%
166
64
38,6%
1 073
1 286
119,8%
1 396
1 684
120,6%
115,7% 116,4%
47.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
48.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
49.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
50.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
125,5%
A
TOP 100 ADATTÁBLA
T OP 1OO
Nettó árbevétel Sorrend 2009. évi nettó árbevétel alapján
Név
Székhely
Fő tevékenység megnevezése
2008. év
2009. év
Komlósi Lúd Kft.
Tótkomlós
Élőállat nagykereskedelme
52.
NT Kft.
Kiskunfélegyháza
Vegyi áru nagykereskedelme
53.
„BO-TI” Zrt.
Hunya
Gabona, dohány, vetőmag, takarmány nagykeresk.
54.
IBV Hungária Kft.
Kiskunfélegyháza
55.
Andritz Kft.
56.
IGN Zrt.
10 083
2009.év/ 2008.év
Index (%)
millió Ft 51.
Export
7 898
78,3%
2008. év
2009. év
2009.év/ 2008.év
0
-
2009. év
Saját tőke
2009.év/ 2008.év
Index (%)
fő
2008. év
2009. év
9
100,0%
428
2009.év/ 2008.év
Index (%)
millió Ft
9
Üzemi eredemény
324
75,7%
2008. év
2009. év
45
36,8% 77,8%
7 874
84,5%
1 297
843
65,0%
93
96
103,2%
575
683
118,8%
607
473
7 845
61,0%
2 254
2 667
118,3%
62
79
127,4%
371
404
108,9%
-247
174
Villamos világítóeszköz gyártása
7 547
7 745
102,6%
7 103
7 296
102,7%
389
386
99,2%
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
Tiszakécske
Motor, turbina gyártása
6 259
7 692
122,9%
6 100
7 574
124,2%
N. ny.
N. ny.
4 296
5 443
126,7%
N. ny.
N. ny.
Kecskemét
Épületépítési projekt szervezése
4 493
7 651
170,3%
0
0
95
109
3 588
3 658
102,0%
113
179
114,7%
2009.év/ 2008.év
122
9 318
-
Adózás előtti eredmény
Index (%)
millió Ft
12 866
-
158,3%
2008. év
2009. év
Tárgy évi beruh.akt.ért.
2009.év/ 2008.év
2008. év
Index (%)
millió Ft 35
-98
210
145
-467
62
221
248
N. ny.
N. ny.
163
172
112,2%
105,4%
2009.év/ 2008.év
Index (%)
millió Ft
69,1%
2009. év
Befektetett eszközök
1087,4%
2008. év
2009. év
2
24
267
189
71,0%
561
115
20,5%
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
274
128
1 857
1 920
46,5%
2009.év/ 2008.év
Index (%)
millió Ft 61
Bruttó hozzáadott érték
2008. év
2009. év
2009.év/ 2008.év
Index (%)
millió Ft
39
64,2%
213
266
124,8%
787
1 727
219,5%
1 702
503
29,6%
1 476
1 409
95,4%
-133
417
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
818
683
103,4%
-
83,5%
57.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
58.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
59.
Freudenberg Simmerringe Kft.
Kadafalva
Egyéb gumitermék gyártása
8 952
7 446
83,2%
8 161
6 984
478
360
75,3%
1 554
1 586
102,1%
-51
921
-
-179
555
-
464
117
25,2%
3 102
2 749
88,6%
2 639
2 517
95,4%
60.
Szegedi Hőszolgáltató Kft.
Szeged
Gőzellátás, légkondicionálás
7 259
7 363
101,4%
0
0
194
199
102,6%
600
712
118,7%
-115
280
-
-277
99
-
144
0
0,0%
2 146
2 275
106,0%
963
1 228
127,6%
61.
DÉMÁSZ PRIMAVILL Kft.
Szeged
Elektromos, híradás-technikai célú közmű építése
33,1%
108,3%
100,2%
85,6% -
Az adatok a DÉMÁSZ cégcsoport IFRS szerinti auditált, konszolidált beszámolója alapján összeállított táblázatban tekinthetők meg
62.
EDF DÉMÁSZ Partner Kft.
Szeged
Villamosenergia-elosztás
63.
Gyulai Húskombinát Zrt.
Gyula
Húsfeldolgozás, -tartósítás
8 137
7 282
Az adatok a DÉMÁSZ cégcsoport IFRS szerinti auditált, konszolidált beszámolója alapján összeállított táblázatban tekinthetők meg
64.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
65.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
66.
Szegedi Vízmű Zrt.
Szeged
Víztermelés, -kezelés, -ellátás
6 272
6 539
67.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
68.
„BRILL” Kft.
Kecskemét
Személygépjármű-, könnyűgépjármű-kereskedelem
5 550
6 440
69.
„AKKER-PLUS” Kft.
Akasztó
Fa-, építőanyag-, szaniteráru-nagykereskedelem
7 400
70.
Hovány Dél-Alföld Kft.
Kecskemét
Személygépjármű-, könnyűgépjármű-kereskedelem
89,5%
1 317
996
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny. 104,3%
451
435
2 589
2 321
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
134
44
4 505
4 877
1 403
1 406
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
188
169
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
0
0
N. ny.
N. ny.
116,0%
2 249
4 537
6 258
84,6%
105
5 638
6 183
109,7%
264
75,7%
-
339
341
N. ny.
N. ny.
201,7%
63
50
104
99,2%
109
2 274
862,8%
96,5%
100,6%
89,6%
1 020
1 219
N. ny.
N. ny.
119,5%
79,4%
528
565
107,1%
54
128
236,3%
35
102
295,9%
38
36
100
91,7%
1 051
1 086
103,3%
152
196
128,3%
255
35
13,9%
272
51
53
103,9%
275
554
201,5%
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
62
90,3%
665
701
N. ny.
N. ny.
94,7%
525
633
101
37,1%
1 191
108
172,9%
105,4%
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
120,6%
315
336
1 165
97,8%
256
307
119,6%
118
127
107,4%
381
599
157,0%
106,6%
71.
N. ny.
N. ny.
Festék, bevonóanyag gyártása
5 604
6 092
108,7%
318
272
85,5%
179
176
98,3%
1 694
2 187
129,1%
716
723
101,0%
681
750
110,1%
0
0
-
832
930
111,8%
1 307
1 437
109,9%
72.
Merci Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Csávoly
Gabona, dohány, vetőmag, takarmány nagykeresk.
7 687
6 071
79,0%
2 844
1 016
35,7%
28
29
103,6%
372
616
165,7%
285
436
152,8%
69
299
433,6%
78
7
9,0%
408
379
92,9%
421
508
120,8%
73.
Hód-Mezőgazda Zrt.
Hódmezővásárhely
Tejhasznú szarvasmarha tenyésztése
6 479
6 046
93,3%
1 171
429
36,7%
366
362
98,9%
5 049
6 473
128,2%
378
486
128,6%
181
227
125,0%
542
2 819
519,6%
5 051
5 840
115,6%
1 766
1 903
107,7%
74.
ELEKTRO-QUALITY Kft.
Hódmezővásárhely
Villamos háztartási készülék kiskereskedelme
8 403
5 776
68,7%
20
32
159,5%
315
282
89,5%
556
558
100,5%
82
67
82,6%
36
8
21,8%
252
76
30,3%
744
701
94,2%
-167
-272
163,4%
75.
PROTOKON Kft.
Kiskőrös
Sportszergyártás
6 799
5 750
84,6%
462
314
67,9%
221
203
91,9%
3 837
2 275
59,3%
1 691
1 313
77,6%
1 766
1 412
80,0%
0
137
-
1 186
1 117
94,2%
2 874
2 429
84,5%
76.
Mondi Packaging Békéscsaba Kft.
Békéscsaba
Műanyag csomagolóeszköz gyártása
4 993
5 736
114,9%
2 812
3 515
125,0%
115
127
110,4%
1 753
1 791
102,2%
203
155
76,3%
186
39
21,2%
1 473
112
7,6%
2 488
2 375
95,5%
946
1 097
115,9%
77.
„SOLTÚT” Kft
Solt
Út, autópálya építése
5 517
5 725
103,8%
0
0
-
92
92
100,0%
5 161
5 959
115,5%
816
1 044
127,9%
969
1 293
133,4%
696
333
47,9%
1 555
1 710
110,0%
1 437
1 767
123,0%
78.
Lombard Bérlet Kft.
Szeged
Személygépjármű kölcsönzése
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
79.
Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt.
Mezőhegyes
Gabonaféle, hüvelyes növény, olajos mag term.
5 993
5 644
94,2%
1 623
3 376
482
202
1 068
1 432
134,0%
5 549
5 434
97,9%
2 535
2 259
89,1%
80.
Békés Megyei Vízművek Zrt.
Békéscsaba
Víztermelés, -kezelés, -ellátás
4 804
5 605
116,7%
0
0
-
223
-289
-
936
729
77,9%
5 220
4 196
80,4%
2 706
3 025
111,8%
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
208,0%
516
558
108,1%
4 823
4 991
103,5%
732
458
-
688
666
96,8%
3 571
3 274
91,7%
35
-151
62,5%
42,0%
81.
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szentes
Zöldség-, gyümölcs-nagykereskedelem
5 340
5 600
104,9%
912
580
63,6%
60
63
105,0%
731
822
112,4%
29
77
265,3%
25
30
123,4%
59
160
269,7%
652
774
118,8%
277
204
73,7%
82.
„TE-DI TRADE” Kft.
Szeged
Tejtermék, tojás, zsiradék nagykereskedelme
5 535
5 547
100,2%
14
5
38,5%
91
96
105,5%
183
224
122,8%
57
48
84,5%
61
83
136,3%
8
167
2002,6%
233
353
151,2%
354
334
94,4%
83.
AREVA Hungária Kft.
Kunszentmiklós
Áramelosztó, -szabályozó készülék gyártása
N. ny.
5 457
N. ny.
3 645
N. ny.
247
N. ny.
840
N. ny.
370
N. ny.
101
N. ny.
172
N. ny.
1 519
N. ny.
672
84.
Bácsalmási Agráripari Zrt.
Bácsalmás
Sertéstenyésztés
9 307
5 426
58,3%
320
100
31,4%
120
N. ny.
2 446
N. ny.
699
N. ny.
435
N. ny.
541
827
3 172
N. ny.
1 162
N. ny.
85.
ÁRPÁD-AGRÁR Zrt.
Szentes
Vegyes gazdálkodás
7 674
5 403
70,4%
53
14
26,6%
486
439
90,3%
7 911
7 977
100,8%
352
241
68,4%
102
152
149,5%
403
170
42,1%
8 524
8 488
99,6%
1 912
1 667
87,2%
86.
COOP Szeged Zrt.
Szeged
Élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem
5 227
5 343
102,2%
0
0
385
391
101,6%
1 398
1 458
104,3%
97
96
99,0%
80
70
87,7%
441
307
69,5%
1 899
2 034
107,1%
1 065
1 066
100,1% 133,0%
-
152,9%
87.
VER-BAU Kft.
Kecskemét
Egyéb speciális szaképítés m.n.s.
6 362
5 343
84,0%
2
117
7468,4%
100
94
94,0%
617
832
134,9%
147
256
174,6%
184
272
147,8%
161
72
44,7%
586
535
91,3%
539
717
88.
Szegedi Paprika Zrt.
Szeged
Hús-, baromfihús-készítmény gyártása
4 767
5 295
111,1%
599
615
102,8%
243
241
99,2%
1 354
1 380
102,0%
156
206
132,3%
38
83
218,1%
230
276
119,9%
1 512
1 650
109,2%
1 160
1 208
104,1%
89.
RAPIDSPED Zrt.
Szeghalom
Közúti áruszállítás
5 590
5 290
94,6%
4 861
4 672
96,1%
263
239
90,9%
62
406
658,8%
-22
310
-
-209
150
-
1 117
195
17,5%
2 420
2 641
109,1%
1 488
1 822
122,4%
188,3%
0,0%
143,6%
129,1%
202,7%
45,3%
109,3%
166,9%
90.
DÉLÚT Kft.
Algyő
Út, autópálya építése
2 786
5 246
91.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
92.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
93.
GREEN-DIVÍZIÓ Kft.
Orosháza
Élőállat nagykereskedelme
5 628
5 160
91,7%
94.
PENTA-DRINK MINIPOL Kft.
Békéscsaba
Ital nagykereskedelme
5 268
5 106
96,9%
95.
Alföld-Szeged Kft.
Szeged
Élelmiszer, ital, dohányáru vegyes nagykeresk.
3 253
5 083
156,2%
76
1 376
1800,1%
96.
„CabTec” Kft.
Kecskemét
Szerelvény gyártása
5 182
5 015
96,8%
4 726
4 602
97,4%
97.
BÁCSVÍZ Zrt.
Kecskemét
Víztermelés, -kezelés, -ellátás
4 664
4 989
107,0%
0
0
-
98.
MAUS Kft.
Szeged
Hús-, húskészítmény nagykereskedelme
5 173
4 965
96,0%
4
75
99.
ALUKONSTRUKT Kft.
Szeged
Fémszerkezet gyártása
4 304
4 859
112,9%
525
1 653
100.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
B
2008. év
Index (%)
millió Ft 0
Létszám
0
A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ GAZDASÁGA 201
1
0
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
464
1 047
0
0
110
158
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
8
15
187,5%
116
114
44 255 463
1835,7% 315,1%
225,4% -
1 538
1 985
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
523
702
134,1%
98,3%
910
846
93,0%
62
140,9%
448
545
121,6%
249
97,6%
174
892
513,3%
460
99,4%
6 409
6 722
104,9%
159
149
93,7%
N. ny.
N. ny.
126
127
100,8%
1 781
1 868
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
104,9%
276
590
N. ny.
N. ny.
213,4%
N. ny.
N. ny.
101
208
204,7%
108
74
68,8%
41
83
200,9%
129
54
41,5%
654
428
65,5%
N. ny.
N. ny.
308
152
N. ny.
N. ny.
49,2%
246
499
N. ny.
N. ny.
1 224
554
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
100
201
200,2%
84
31
73 -205 495
416
N. ny.
N. ny.
223
107
N. ny.
N. ny.
18
17
94,3%
37,1%
53
34
98
135,0%
43
-66
32,1%
50
84,0%
951
0
N. ny.
N. ny.
239
185
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
47,9%
1 750
1 912
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
39
50
128,4%
64,3%
1 215
1 151
65
151,1%
443
328
660,7%
746
0,0%
6 948
7 260
N. ny.
N. ny.
766
790
N. ny.
N. ny.
77,3%
792
1 321
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
148
297
94,7%
-142
134
451
101,6%
N. ny.
N. ny.
1 008
135,1%
965
1 014
105,0%
104,5%
3 244
3 345
103,1%
N. ny.
N. ny.
964
877
N. ny.
N. ny.
103,1%
201,1% -
90,9%
A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ GAZDASÁGA 201
0
A TÁRSASÁGIADÓ-BEVALLÁSOK ELEMZÉSE – RÉGIÓS SZINTEN
2009 a válság éve volt NETTÓ ÁRBEVÉTEL: 9,5 százalékos csökkenés A Dél-alföldi régió területén székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető vállalkozások 2009. évben csaknem 4075,5 milliárd forint nettó árbevételt realizáltak, ami 9,5 százalékkal alacsonyabb az előző évben elért árbevételnél. Nemzetgazdasági szinten a csökkenés mértéke ennél erőteljesebb, 11,9 százalék, ennek következtében régiónk részesedése az országos 62 753,2 milliárd forint nettó árbevételből a tavalyi 6,3 százalékos részarányról 6,5 százalékra növekedett. A nemzetgazdasági ágak közül a legmagasabb összegű árbevétel – 1248,8 milliárd forint – a kereskedelem, gépjárműjavítás ágban képződött, ami az összes nettó árbevétel 30,6 százalékát képezi. Ugyanakkor ezt az ágat igen erőteljesen érintette a világgazdasági válság, a második legerőteljesebb – mintegy 14,8 százalékos – csökkenést itt tapasztaljuk az A nettó árbevétel megoszlása nemzetgazdasági áganként 2009. évben előző évhez viszonyítva. Mezőgazdaság, erdőgazd., halászat Majdnem azonos csökFeldolgozóipar kenést könyveltek el a Villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, 1,3% 7,4% légkondicionálás 30,6% 268,8 milliárd forint nettó Vízellátás, szennyvíz gy., kezelése, hulladékgazd., árbevételű mezőgazdaság, Építőipar erdőgazdálkodás, halászat 11,9% Kereskedelem, gépjárműjavítás nemzetgazdasági ágban, 3,2% Szállítás, raktározás amely ezzel az összeggel 1,1% Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás az ötödik helyet képviseli Információ, kommunikáció 1,0% a régióban az ágak között. Pénzügyi, biztosítási tevékenység 1,7% 8,9 százalékos nettó árbe27,9% 2,1% Ingatlanügyletek 1,9% vétel csökkenése mellett 6,6% 0,5% Szakmai, tudományos, műszaki tevékenység is – a tavalyi évhez hason2,7% Humán-egészésgügyi, szociális ellátás lóan – második helyezett Egyéb* a feldolgozóipar, részaránya a régió bevételéből 27,9 százalék. A villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás ág 2009-ben azon kevés ág közé tartozott, amely növelni tudta nettó árbevételét, ezen belül is a legmagasabb növekedést produkálva – 11,0 százalék –, így részaránya 9,7 százalékról 11,9 százalékra emelkedett, ezzel még mindig a harmadik helyet képviseli. A legnagyobb nettó árbevétel csökkenés a pénzügyi, biztosítási tevékenységet sújtotta, mértéke 41,2 százalékos, így részaránya 1 százalékponttal, 1,7 százalékra csökkent. Régiós viszonylatban a nemzetgazdasági ágak sorrendje és részesedése az összes nettó árbevételből az első két helyezett tekintetében hasonlóan alakult az országos számokhoz. Nemzetgazdasági szinten is a kereskedelem, gépjárműjavítás az első 29,3 százalékos részesedéssel, második a feldolgozóipar 28,2 százalékkal. A harmadik szintén a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás ág, azonban részarányában jelentős az eltérés. Míg a régióban 11,9 százalékot képvisel, addig országosan ez az arány 7,7 százalék. A régiónkban (7,4 százalékos részarány) negyedik helyezett építőipar az országos rangsorban az ötödik (5,6 százalékos részesedés). Országosan a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat részaránya éppen eléri a 2 százalékot, és bár a régió mezőgazdasága nagyobb arányú csökkenést mutat, még mindig 6,6 százalékot képvisel a régión belül, az országos adatból pedig 21,0 százalékot.
15
T OP 1OO EXPORT ÁRBEVÉTEL: a feldolgozóipar a főszereplő A nettó árbevétel 16,9 százaléka, azaz 689,0 milliárd forint külföldre irányuló értékesítésből származott, ez az előző évihez viszonyítva 8,0 százalékkal alacsonyabb érték. Az export árbevétel forintban számolt csökkenése mérsékeltebb, mint az összes nettó árbevételé – 9,5 százalékos –, ezért az export öszszes árbevételen belüli részaránya némileg növekedett az előző évhez – 16,6 százalék – képest. Az export árbevétel nettó árbevétel csökkenéséhez mért mérsékeltebb ütemében szerepet játszott a forintárfolyam 2009. évi, euróhoz viszonyított ingadozása is. A 2009. évi átlagos árfolyam 280,6 forint/euró1 volt, de márciusban például elérte az átlag a 304,4 forint/eurót. A 2009. évi nemzetgazdasági szintű exportértékesítés 14 804,3 milliárd forint, ebből régiónk részesedése 4,7 százalék. Részesedésünk 0,7 százalékponttal emelkedett, miután a nemzetgazdasági szintű csökkenés jóval meghaladta a régiós mértéket, 20 százalék fölötti volt. Az export árbevétel megoszlása nemzetgazdasági áganként 2009. évben Az exportértékesítés 70,5 százalékát a feldolgozóipar nemzetgazdasági ág adta régi1,1% 66,3% 1,8% 17,3% 4,3% ónkban, míg országosan ez 2,7% 70,5% 3,7% 14,7% 3,2% az arány éppen meghaladja a 66 százalékot. A változás mér0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100% téke is jelentős eltérést mutat, Mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat Feldolgozóipar Villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás Vízellátás: szennyvíz gyűjtése, kezelése, hulladékgazd. mert míg régiónkban a csökÉpítőipar Kereskedelem, gépjárműjavítás Szállítás, raktározás Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás Információ, kommunikáció Pénzügyi, biztosítási tevékenység kenés mértéke 8,2 százalék, Ingatlanügyletek Szakmai, tudományos, műszaki tevékenység addig nemzetgazdasági szinten meghaladta a 22 százalékot. A második helyen, 14,7 százalékkal a kereskedelem, gépjárműjavítás ág képviselteti magát. A harmadik legnagyobb részarányt a régióban a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás képviseli 3,7 százalékkal, miután exportértékesítése 136,9 százalékkal meghaladja az előző évi értéket. Ezzel kiütötte tavalyi harmadik helyéről a szállítás, raktározás ágat, mely 3,2 százalékos arányával most csak a negyedik lett. A régió ötödik helyezett nemzetgazdasági ága – a tavalyi negyedik helyéről lecsúszva – a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat, 2,7 százalékos részarányával, ami jóval meghaladja ezen ág nemzetgazdasági szintű részesedését (1,1 százalék).
Országosan a második – a régióshoz hasonlóan – a kereskedelem, gépjárműjavítás, és ebben a viszonylatban a szállítás, raktározás megőrizte a harmadik helyezését. A villamosenergia-, gáz- gőzellátás, légkondicionálás ág növekedése nemzetgazdasági szinten mindössze 1,8 százalék, ami a hatodik helyhez volt elegendő.
ADÓZÁS ELŐTTI EREDMÉNY: 23,8 százalékos zuhanás A régió kettős könyvvitelt vezető társas vállalkozásainak adózás előtti eredménye 2009-ben 118,4 milliárd forint, ami 23,8 százalékkal csökkent a 2008. évihez képest. Országosan az adózás előtti eredmény 12,5 százalékos növekedést mutat, ezért a Dél-alföldi régió részesedése az országos adózás előtti eredményből 6,4 százalékról 4,3 százalékra csökkent. Nemzetgazdasági áganként vizsgálva a legmagasabb adózás előtti eredményt – 30,2 milliárd forintot – a feldolgozó ipar realizálta, úgy, hogy 2008. évhez képest 16,0 százalékkal csökkent az eredménye.
1
16
Forrás: www.mnb.hu
A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ GAZDASÁGA 201
0
Ezt követi a kereskedelem, gépjárműjavítás ág 16,6 mil5,3 Egyéb 3,9 2,2 2009. év liárd forintos adózás előtti Humán-egészésgügyi, szoc. ellátás 2,3 8,8 Szakmai, tud. műszaki tev. eredményével, mely 33,7 szá8,9 2008. év 2,5 Ingatlanügyletek 6,7 zalékos visszaesés következ15,3 Pénzügyi, biztosítási tev. 15,4 ménye. A vízellátás ág és az 2,9 Információ, kommunikáció 3,5 -0,5 egyéb kategória kivételével Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás 0,1 2,0 Szállítás, raktározás 2,3 minden nemzetgazdasági ág16,6 Kereskedelem, gépjárműjavítás 25,1 ban fogyatkozás figyelhető 10,6 Építőipar 12,9 2,3 meg. A negatív irányú változás Vízellátás -1,9 13,2 Villamose.-, gáz-, gőzell., légkond. következtében a szálláshely22,5 30,2 Feldolgozóipar 35,9 szolgáltatás, vendéglátás ág 7,0 Mezőgazdaság, erdőgazd., halászat 17,7 adózás előtti eredménye vesz-5,0 0,0 5,0 10,0 15,0 20,0 25,0 30,0 35,0 40,0 teségbe fordult (-516 millió fomilliárd Ft rint) 2009. évben. A vízellátás ág ezzel szemben 2008. évi, 1,9 milliárd forintos adózás előtti veszteségét 2,3 milliárd forintos nyereségbe vitte át. Adózás előtti eredmény nemzetgazdasági áganként a Dél-alföldi régióban
Az adózás előtti nyereség a régióban előző évhez képest 13,0 százalékkal, 201,0 milliárd forintra csökkent. Az adózás előtti nyereség országosan 3,7 százalékkal növekedett az előző évhez képest, így a régió részaránya a nemzetgazdaság nyereségéből 4,9 százalékról 4,1 százalékra mérséklődött. Az adózás előtti veszteség – 82,6 milliárd forint – 9,4 százalékkal emelkedett az előző évhez viszonyítva. Országosan viszont a veszteség 5,9 százalékkal csökkent, ezért a régió részesedése az országos adózás előtti veszteségből 3,9 százalékra növekedett.
ÜZEMI EREDMÉNY: lelassult növekedés A régió társas vállalkozásai 2009. évben 109,7 milliárd forint üzemi, üzleti eredményt értek el. Az előző évekre visszatekintve az üzemi eredmény növekedése erőteljesen lelassult, évről évre egyre kisebb volt a növekedés – 2006-ban 25,4 százalékos, 2007-ben 8,9 százalékos, 2008-ban már csak 2,3 százalékos –, míg 2009-ben erőteljes, 27,5 százalékos csökkenés következett be. A 2009. évben a hazánkban is csúcspontját elérő gazdasági válság hatására, a korábban is egyre intenzívebb veszteségtermelés minden korábbi mértéket meghaladott. Az üzemi, üzleti tevékenység nyeresége régiónkban 2009-ben 12,4 százalékkal csökkent, míg a korábbi években, igaz, hogy egyre csökkenő mértékben, de növekedett. Az üzemi, üzleti tevékenység vesztesége mindeközben évről-évre folyamatosan növekedett, 2009-ben a növekedés mértéke elérte a 14,2 százalékot. Országosan is jelentősen, 15,1 százalékkal csökkent az üzemi eredmény, azonban ez jóval kisebb mértékű, mint a régiónkban tapasztalt. Ennek következménye, hogy régiónk részaránya az országos üzemi eredményből a 2008. évi 4,4 százalékról 2009-ben 3,8 százalékra esett vissza. Az üzemi tevékenység nyeresége országosan megközelíti az előző évi szintet – 96,8 százalék –, míg az üzemi tevékenység vesztesége közel negyedével – 23,4 százalékkal – lett magasabb, tehát az eredmény összetétele lényegesen eltér a régiónkban tapasztaltaktól. Nemzetgazdasági áganként vizsgálva az üzemi eredményt, régiós szinten az előző évekhez hasonlóan a feldolgozóipar adja a legmagasabb, 47,8 százalékos részarányt, mindamellett azon kevés ág közé tartozik, melyben növekedett – 2,7 százalékkal – az üzemi eredmény. Annak következtében, hogy a többi ág jellemzően nagyot zuhant, ez a kismértékű növekedés is nagy részarány-eltolódást okozott, a feldolgozóipar bázisbeli részaránya 33,8 százalék volt, vagyis 2009-re 14 százalékponttal nőtt a részesedése. Annak elle-
17
T OP 1OO 60,0
nére, hogy kereskedelem, gépjárműjavítás az előző évi érték 62,8 százalékára esett vissza, továbbra is megtartotta második helyét a régióban, részesedése 22,4 százalék, mindössze 3,4 százalékponttal alacsonyabb a bázisnál.
Üzemi, üzleti tevékenység eredménye nemzetgazdasági áganként a Dél-alföldi régióban
50,0
-20,0
6,7 7,1
2,5 2,2
6,7 6,3
9,9 5,3 -24,1 -28,6
3,9 3,2
0,4
3,2 4,5
2,7
39,1 24,5
-0,2
0,0
-10,0
14,6 10,9
10,0
-1,5
20,0
24,6 12,7
milliárd Ft
30,0
14,2 6,6
51,1 52,4
40,0
-30,0
Nagy vesztes a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, 2008. év halászat ág, üzemi ered2009. év ménye ugyanis 48,5 százalékkal esett vissza. Ebben a gazdasági válságon túl szerepet játszott, hogy 2008-ban rendkívül magasak voltak a gabona felvásárlási árak, tehát a bázishatás is jelentős. A mezőgazdaság 11,5 százalékos részarányával a régió harmadik helyezettje. Az elmúlt évhez hasonlóan jelentős veszteséget termelt a pénzügyi, biztosítási tevékenység, a veszteség mértéke tovább nőtt az előző évhez képest. A szállítás, raktározás ág jelentősen növelte – 39,5 százalékkal – üzemi eredményét 2008-hoz képest, részaránya 2,1 százalékról 4,1 százalékra nőtt.
PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYE: eltérés az országostól A Dél-alföldi régió pénzügyi eredménye a 2008. évi 5,6 milliárd forint veszteségről 2009. évre 76,8 milliárd forint nyereség és 76,3 milliárd forint veszteség eredőjeként 536,3 millió forint nyereségre nőtt. Az eredmény növekedését elsősorban az okozta, hogy 2009-ben a pénzügyi műveletek nyeresége 19,1 százalékkal növekedett, miközben a pénzügyi műveletek veszteségének növekedése jóval alacsonyabb – nem volt nagyságrendi különbség a nyereség és veszteség összege között –, 8,8 százalék volt.
-2,9 -2,1
-0,2 -0,1
-3,5 -3,3
-0,5 -0,5
-0,5 -0,4
-2,4 -2,7
-15,8 -11,5
-2,5 -1,1
-0,3 -0,2
3,3 0,6
8,0 6,8 -16,1 -22,6
-8,0 -6,8
50,0 40,0 30,0 20,0 10,0 0,0 -10,0 -20,0 -30,0
36,0 44,5
Pénzügyi műveletek eredménye nemzetgazdasági áganként a Dél-alföldi régióban
milliárd Ft
Nemzetgazdasági szinten a pénzügyi műveletek eredménye negatív – 201,9 milliárd forint veszteség –, ami azonban jelentős javulást mutat az előző évhez – 955,0 milliárd forint veszteség – képest, annak csupán a 21,1 százaléka.
Azt, hogy régiónkban a 2008. 2009. pénzügyi műveletek eredménye nyereségbe fordult, a pénzügyi, biztosítási tevékenység ágnak köszönhetjük, mivel 2009. évi eredménye 44,5 milliárd forint nyereség, ami 23,7 százalékkal meghaladja az előző évi pénzügyi eredményét is. Ezen kívül két ág, a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás, valamint a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység eredménye volt pozitív – 6,8 milliárd forint, illetve 0,6 milliárd forint –, a többi ág veszteséget termelt. A legnagyobb, 22,6 milliárd forintos veszteséget a feldolgozóipar termelte, ami ráadásul 40,3 százalékkal meg is haladta az előző évi veszteség összegét. 11,5 milliárd forint veszteség mutatható ki a kereskedelem, gépjárműjavítás ágban, ami azonban 27,1 százalékkal alacsonyabb, mint az előző évre elszámolt veszteség.
18
A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ GAZDASÁGA 201
0
Országos viszonylatban a régióstól eltérő folyamatokat tapasztalunk. A feldolgozóipar az egyik olyan ág, amely egyenlegében nyereséget tud felmutatni, 23,8 milliárd forintot. A pénzügyi, biztosítási tevékenység termelte egyenlegében a legnagyobb veszteséget, 465,5 milliárd forintot.
RENDKÍVÜLI EREDMÉNY: duplázott a kereskedelem A Dél-alföldi régió társas vállalkozásainak rendkívüli eredménye 8,0 milliárd forint, mindöszsze 83,0 százaléka az előző évben produkált eredménynek (9,6 milliárd forint). A rendkívüli nyereség 11,2 százalékkal, a rendkívüli veszteség ennél alacsonyabb mértékben, 4,1 százalékkal csökkent az előző évihez viszonyítva. Az egyes nemzetgazdasági ágakat vizsgálva, a legmagasabb összegű pozitív egyenlegű rendkívüli eredmény a kereskedelem, gépjárműjavítás ágban képződött, 3,7 milliárd forint értékben, ami közel duplája az előző évinek (1,9 milliárd forint). Ezt követi 1,9 milliárd forint rendkívüli eredménnyel a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység, mely ág az előző évi, egyenlegében 1,0 milliárd forint veszteségét fordította nyereségbe. A harmadik helyen álló mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat ágban 1,1 milliárd forint pozitív rendkívüli eredmény képződött, ami azonban nem éri el az előző évi szintet, annak a 99,6 százaléka. Nemzetgazdasági szinten kiugró növekedést mutat előző évhez viszonyítva a rendkívüli eredmény, ugyanis a bázisbeli 45,4 milliárd forintos veszteség 2009-ben 30,9 milliárd forint nyereségbe fordult. A legnagyobb összegű – 18,1 milliárd forint – rendkívüli eredmény az ingatlanügyletek ágban keletkezett, előző évi eredményét meghétszerezve. Második a kereskedelem, gépjárműjavítás ág, harmadik az információ, kommunikáció. Míg régiónkban harmadik a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat, országosan a negyedik, visszaesése erőteljesebb a régiósnál, 11,6 százalék.
FOGLALKOZTATOTTAK: 16 ezer fős csökkenés A 2009. adóévről benyújtott társaságiadó-bevallások adatai szerint a régió területén működő vállalkozások 2009-ben összesen 195 276 főt foglalkoztattak, mintegy 16 ezer fővel – 7,6 százalékkal – kevesebbet, mint az előző évben. Nemzetgazdasági szinten a csökkenés mértéke ennél erőteljesebb, 9,3 százalék, így az országos szintű foglalkoztatásból régiónk 9,1 százalékkal részesedik, ami 0,2 százalékponttal magasabb az előző évinél. Átlagos statisztikai állományi létszám alakulása
2 245 2 149 5 336 5 193 17 662 16 133 40 702 37 949 10 587 10 127 7 684 7 451 2 891 3 005 3 400 3 232 4 128 3 985 7 570 7 907 3 969 4 673 12 217 12 066
74 980 64 045
17 887 17 361
Foglalkoztatottak száma (fő)
nemzetgazdasági áganként a Dél-alföldi régióban Azt tapasztaljuk, hogy a legtöbb ágazatban a válság 80 000 70 000 túlélésének egyik lehet60 000 séges útjaként a létszám50 000 40 000 csökkentést választották 30 000 20 000 – illetve rákényszerültek 10 000 0 – a vállalkozások. Régiónkban a létszámcsökkentéssel legerőteljesebben sújtott ág a feldolgozóipar, ahonnan a közel 2008. év 2009. év 16 ezer fős létszámcsökkenés 68,4 százalékát, 10 935 főt bocsátottak el. A kereskedelem, gépjárműjavítás ágban 2753 fő – 17,2 százalék –, az építőiparban 1529 fő – 9,6 százalék – az elbocsátottak száma. Országosan a kereskedelem, gépjárműjavítás, a feldolgozóipar és a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás ágakban volt a legmagasabb a fluktuáció.
19
T OP 1OO Régiónkban a társas vállalkozások alkalmazottainak közel harmadát – 32,8 százalék – a feldolgozóiparban foglalkoztatják, miközben ezt az ágat sújtotta a legerőteljesebb létszámcsökkenés, mértéke 14,6 százalék. Nemzetgazdasági szinten ugyancsak a feldolgozóipar a legnagyobb foglalkoztató – 26,3 százalékos részaránnyal –, viszont mérsékeltebb csökkenést mutat, 11,7 százalékot. A régió második legnagyobb foglalkoztatója – csakúgy, mint nemzetgazdasági szinten – a kereskedelem, gépjárműjavítás ág, ahol a létszám közel ötöde (19,4 százaléka) található. A létszámcsökkenés ebben az ágban a régiós átlag alatti – 6,8 százalék –, míg országosan megközelíti a 17 százalékot. 8,9 százalékos részarányával régiónkban a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat ág a harmadik legnagyobb foglalkoztató, az itt tapasztalható létszámcsökkenés mértéke viszonylag alacsony, 2,9 százalék, ami nem mondható el nemzetgazdasági szinten erről az ágról. Országosan ugyanis 6,2 százalékos a foglalkoztatás szűkülése, és az ágak sorrendjében csak a nyolcadik, közösen a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás ággal, 3,8-3,8 százalékos részaránnyal. Nemzetgazdasági szinten a harmadik – 9,1 százalékos részaránnyal – a szállítás, raktározás, míg régiónkban ez az ág jóval kisebb – 5,2 százalékos – részesedéssel mindössze az ötödik. Mindkét viszonylatban kimagasló létszámbővülés tapasztalható a humán-egészségügyi, szociális ellátás ágban, régiónkban 17,7 százalékos, országosan 6,5 százalékos.
ÁTLAGKERESET: 473 ezerrel az éves országos átlag alatt A régió egyes ágazataira jellemző éves átlagkereseteket a társaságiadó-bevallásból a vállalkozások által elszámolt bérköltség, valamint az átlagos statisztikai állományi létszám alapján számítottuk. A Dél-alföldi régióban az éves bruttó átlagkereset a 2009. évi társaságiadó-bevallás adataiból számítva 1544,3 ezer forint/fő, ami mindössze 2,1 százalékos növekedés az előző évi átlagkeresetekhez képest. Nemzetgazdasági szinten a növekedés mértéke ennek több mint kétszerese, 4,8 százalék, és eléri a 2017,1 ezer forintot. Az összehasonlításban a régió társas vállalkozásai által foglalkoztatottak 472,8 ezer forinttal maradnak el az országos éves bruttó átlagkeresetektől, a régió elmaradása ezen mutató tekintetében 2008. évhez képest tovább – 60,4 ezer forinttal – nőtt.
változás 2009./2008. (%)
1 252
1 478
1 091
1 549
1 388
2 214
1 242
1 574
2 540
4 507
1 647
3 320
962
1 181
1 547
2 176
1 318
1 723
1 366
1 588
1 913
2 154
3 608
4 225
1 760
2 084
1 555
20
1 591
Átlagkereset (ezer Ft/fő)
Az ágazatok sorrendjét Éves átlagkereset alakulása és változása nemzetgazdasági áganként a Dél-alföldi régióban tekintve a legmagasabb és országosan 2009. évben 5 000 20,0% éves átlagkeresettel a 15,9% 4 500 15,0% 4 000 villamosenergia-, gáz-, 9,2% 10,0% 3 500 6,7% 6,0% 6,1% 5,3% 5,1% gőzellátás, légkondicio4,2% 4,4% 3 000 4,0% 5,0% 2,6% 2,1% 1,0% 1,5% 5,3% 2 500 nálás ágban dolgozók ren2,1% -0,7% 3,5% 2,8% 0,0% 2 000 1,8% -2,2% -0,1% -0,1% -0,2% -1,8% delkeztek (3607,8 ezer fo-3,0% -1,6% 1 500 -5,0% -3,8% 1 000 rint), egyúttal a legmaga-10,0% 500 sabb növekedési értéket – 0 -15,0% 6,7 százalékot – is ez az ág produkálta. Országos Dél-alföldi régió, 2009. év Országos, 2009. év változás a Dél-alföldi régióban változás országosan viszonylatban ebben az ágban képződött a második legmagasabb átlagkereset, ami 617,6 ezer forinttal magasabb a régiós átlagbérnél. A régióban a második helyen a pénzügyi, biztosítási tevékenység áll 2539,8 ezer forint/fővel, az országos átlagbértől 1967,7 ezer forinttal lemaradva. Nemzetgazdasági szinten ebben az ágban mutatható ki a legmagasabb átlagbér, 4507,5 ezer forint. A harmadik legmagasabb átlagkeresetet fizető ág a vízellátás, szennyvíz gyűjtése, kezelése, hulladékgazdálkodás, szennyeződésmentesítés 1913,5 ezer forint fejenkénti átlagkeresettel, valamint a második legmagasabb keresetnövekedést – 6,0 százalék – is itt tapasztaljuk a régióban. Országos viszonylatban 3320,2 ezer forint átlagkeresettel harmadik az információ, kommunikáció ág. Ebben az ágban tapasztaljuk a legnagyobb eltérést a régiós és országos átlagkeresetek között, mivel
A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ GAZDASÁGA 201
0
a régiós átlagkereset – 1646,6 ezer forint/fő – nem éri el az országos érték felét sem, annak a 49,6 százaléka. A legalacsonyabb átlagbér mind régiós, mind országos viszonylatban a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás ágban mutatható ki, azonban a régiós bér – 962,1 ezer forint – mindössze 81,5 százaléka az országosnak. A nemzetgazdasági ágak közül a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat az az ág, ahol az átlagkeresetek legalább megközelítik az országos béreket, a régióban 1555,3 ezer forint/fő, míg az országos átlagkereset 1590,8 ezer forint/fő, ami mindössze 2,3 százalékponttal magasabb. Nemzetgazdasági szinten a legnagyobb átlagbér-növekedést a kereskedelem, gépjárműjavítás ág produkálta, 15,9 százalékkal, míg ugyanez az ág régiónkban csak 2,1 százalékkal növekedett. A legerőteljesebb átlagbércsökkenés is ugyanabban az ágban tapasztalható mindkét vizsgált körben. A humán-egészségügyi, szociális ellátás ágban régiónkban 3,8 százalékkal, országosan 3,0 százalékkal csökkentek az átlagbérek.
FIZETENDŐ TÁRSASÁGI ADÓ: változatlan arányok
részarány (%)
A régióban kettős könyvvitelt vezető vállalkozások 2009. évi társaságiadó-kötelezettsége 20,0 milliárd forint, ami 13,5 százalékkal alacsonyabb az előző évi adókötelezettségnél. Az országos 326,8 milliárd forint fizetendő adó 6,1 százalékát adják a Dél-alföldi régió adóalanyai. A nemzetgazdasági szintű adókötelezettség 14,0 százalékkal csökkent előző Az adókötelezettség nemzetgazdasági ágak közötti megoszlása évhez viszonyítva, épa Dél-alföldi régióban és országosan 2009. évben pen meghaladva a régi0,9% 4,8% 5,2% 1,4% ós csökkenés mértékét, 6,9% 4,6% 3,9% 0,8% 100% 6,4% így régiónk részaránya 6,9% 2,3% 2,4% 18,3% 0,7% 80% az országos adókötele20,3% 5,9% 2,5% 4,9% 8,2% 60% zettségből nem változott 16,1% 1,2% 6,0% 6,2% 40% jelentős mértékben 2008. 8,2% 29,1% 17,2% 20% évhez viszonyítva. 6,3%
0%
2,4%
A régióban a fizetendő adó 29,1 százaléka a feldolgozóiparban keletkezett. Ezen ágban az előző évhez viszonyított csökkenés – 4,9 százalék – jóval alatta marad a régiós átlagnak, ennek következtében a részarány a 2008. évi 26,4 százalékról 29,1 százalékra nőtt. Nemzetgazdasági szinten a feldolgozóipar mindössze 17,2 százalék részarányt képvisel a befizetendő adóból, és csökkenése is jelentős, 13,8 százalék, ezzel a második az ágak közül e mutató tekintetében. 18,3 százalékos részarányával megelőzi a pénzügyi, biztosítási tevékenység, ami régiónkban mindössze 6,9 százalékot képviselve a negyedik. Régiónkban 11,7 százalékos csökkenéssel a második a kereskedelem, gépjárműjavítás, részaránya 20,3 százalék. Országosan is ez az ág a második, de némileg kisebb jelentőséggel bír, részaránya 16,1 százalék, és csökkenése is sokkal erőteljesebb, értéke az előző évi 78,0 százaléka. A régióban a harmadik legnagyobb adókötelezettséggel az építőipar rendelkezik, részaránya 8,2 százalék, az adókötelezettség mértéke megközelíti az előző évit, annak a 99,6 százaléka. Nemzetgazdasági szinten a visszaesés mértéke 16,5 százalék, a részaránya pedig 6,2 százalék. Dél-alföldi régió Mezőgazd., erdőgazd., halászat Villamosenergia-, gáz-, gőzell., légkond. Építőipar Szállítás, raktározás Információ, kommunikáció Ingatlanügyletek Humán-egészésgügyi, szociális ellátás
Országos Feldolgozóipar Vízellátás, szennyvíz gyűjtése, kezelése, hulladékgazd. Kereskedelem, gépjárműjavítás Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás Pénzügyi, biztosítási tevékenység Szakmai, tudományos, műszaki tevékenység Egyéb*
21
T OP 1OO TALLÓZÁS A MÉRLEGADATOKBAN
A TOP 100 cég súlya tovább nőtt MÉRLEGFŐÖSSZEG: 90 százalék 10-nél kevesebb embert foglalkoztat A Dél-alföldi régió kettős könyvvitelt vezető vállalkozásainak 2009. évi mérlegfőösszege 4057,6 milliárd forint, ez 9,3 milliárd forintos – 0,2 százalékos – csökkenés az előző évhez képest. A régiós TOP 100 vállalkozások tárgyévi mérlegfőösszege 1320,7 milliárd forint, 2,1 százalékos és 27,2 milliárd forintos bővülés következtében. Az ellentétes irányú változás miatt a TOP 100 vállalkozás súlya a régión belül 31,8 százalékról 32,6 százalékra nőtt. Nemzetgazdasági szinten Mérlegfőösszeg alakulása nemzetgazdasági áganként ennél nagyobb mértékű – 9,4 a Dél-alföldi régióban 2009. évben százalékos – növekedés követke0,0 150,0 300,0 450,0 600,0 750,0 900,0 milliárd Ft zett be, így a régió részesedése az országos mérlegfőösszegből 895,1 Feldolgozóipar 3,8 százalékról 3,5 százalék735,8 ra csökkent. Az országos és a Pü-i, biztosítási tev. régiós mérlegfőösszeg eltérő 580,8 Kereskedelem, gépjárműjavítás előjelű változásának okai jól kirajzolódnak a mérlegfőösszeg 472,8 Villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légk. különböző szempontok szerinti 393,4 Mezőgazd., erdőgazd., halászat felosztása során. 259,2 A nemzetgazdasági ágak szeÉpítőipar rinti megközelítésben az orszá225,3 Ingatlanügyletek gos mérlegfőösszeg-növekmény 90,7 százaléka a pénzügyi, 117,0 Egyéb biztosítási tevékenységből, 112,7 Szállítás, raktározás valamint az adminisztratív és szolgáltatást támogató 105,9 Szakmai, tudományos, műszaki tev. tevékenységből1tevődik öszVízellátás: szennyvíz gyűjtése, kezelése, 60,8 sze. Ezek a nemzetgazdahulladékgazd., szennyeződésmentesítés sági ágak adják az országos 37,3 Információ, kommunikáció mérlegfőösszeg 45,1 százalékát. Ugyanakkor a Dél-alföldi ré37,2 Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás gióban ezek súlya mindössze 24,0 Humán-egészésgügyi, szociális ellátás 19,5 százalék, valamint együttesen a régiós mérlegfőösszeg változásához 40,4 milliárd forint csökkenéssel járultak hozzá. A régió mérlegfőösszegének 22,1 százalékát adó feldolgozóipar esetében 8,7 milliárd forint csökkenés következett be, de jelentős visszaesés – 42,4 milliárd forint – figyelhető meg a kereskedelem, gépjárműjavítás nemzetgazdasági ágban is. A mérlegfőösszeg a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás nemzetgazdasági ágban emelkedett a legnagyobb összegben, 19,6 milliárd forinttal. Összességében
1
22
Elemzésünkben ez utóbbi az egyéb kategória (bányászat; adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység; közigazgatás, védelem, kötelező tb; oktatás; művészet, szórakoztatás, szabadidő; egyéb szolgáltatás; háztartási munkaadói tevékenység) részét képezi
A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ GAZDASÁGA 201
0
azonban a szállítás, raktározás nemzetgazdasági ággal együtt bekövetkezett 95,5 milliárd forint összegű mérlegfőösszeg csökkenést a növekedést produkáló nemzetgazdasági ágak csak részben tudták ellensúlyozni. A mikro-, kis-, közép-, illetve egyéb vállalkozások körébe történő besorolásból2 a foglalkoztatottak számára vonatkozó paraméterek felhasználásával, a vállalkozásokat az alábbi négy csoportba soroltuk be az átlagos statisztikai állományi létszám alapján: 10 főnél kevesebb, 10-49 főt, 50-249 főt, valamint Mérlegfőösszeg alakulása az alkalmazottak száma alapján a legalább 250 munkavállalót foglalkoztatók. A a Dél-alföldi régióban 2009. évben milliárd Ft mérlegfőösszeg megoszlása ebben a csoportosítás50 - 249 fő 1 350,6 ban hasonló nagyságrendeket mutat az egyes kategóriák között, azonban a vállalkozások eloszlása ke10 - 49 fő 250 főtől 906,9 vésbé egyenletes. 10 főnél kevesebb alkalmazot944,8 10 fő alatt tat foglalkoztat a régiós vállalkozások 90,0 szá855,3 zaléka, viszont az összes mérlegfőösszegnek csak a 21,1 százalékát mutatták ki. Az összes mérlegfőösszeg 23,3 százaléka tartozik a 250 főnél több alkalmazottat foglalkoztató vállalkozásokhoz, amelyek az összes vállalkozás 0,2 százalékát teszik ki. Ennek alapján a mérlegfőösszeg átlaga az egyes kategóriákban az alkalmazottak száma szerinti növekvő sorrendben: 27,9 millió forint, 322,8 millió forint, 2597,3 millió forint és 14 762,6 millió forint vállalkozásonként. A régiós szintű átlag 119,0 millió forint/ vállalkozás.
ESZKÖZÖK ÉS FORRÁSOK ÖSSZETÉTELE: eltérő tendenciák A legmagasabb részarányt a tárgyi eszközök – 1383,7 milliárd forint – képviselik 34,1 százalékkal, ami az országos tárgyi eszköz-állomány 5,4 százaléka. Az 1323,8 milliárd forint összegű követelések a régiós mérlegfőösszeg 32,6 százalékát teszi ki, ami megfelel az eszközcsoport országos súlyának. A régión belül a készletek részaránya 12,8 százalék, ami országosan 6,0 százalékot képvisel; előző évhez mért csökkenésük pedig 6,8, illetve 5,7 százalék. A befektetett pénzügyi eszközök országos állománya 28,8 százalékkal emelkedett, ami a mérlegfőösszeg-növekedés 65,5 százalékát adta. Ezzel szemben régiósan a befektetett pénzügyi eszközök 3,4 százalékkal csökkentek, súlya pedig csak 9,1 százalék, az országos 25 százalékkal szemben. Míg régiónkban a legnagyobb arányú visszaesést (11,1 százalék) az értékpapírok szenvedték el, addig országosan a legnagyobb arányú bővülést produkálták (38,6 százalék). Az eszközök összetétele a kettős könyvvitelt vezető vállalkozások körében 2009. évben 2,9% Országos
22,1%
0,0%
2
9,1%
20,0%
40,0%
2,2% 1,8%
12,8% 34,1%
4,4%
32,1%
25,0%
0,9% Dél-alföldi régió
5,5%
6,0%
5,6% 3,0%
32,6%
60,0%
80,0%
100,0%
Immateriális javak
Tárgyi eszközök
Befektetett pénzügyi eszközök
Készletek
Követelések
Értékpapírok
Pénzeszközök
Aktív időbeli elhatárolások
A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény 3. § (1)-(3) bekezdések alapján
23
T OP 1OO A régió vállalkozásai más szerkezetben finanszírozzák vagyonukat az országos átlaghoz 3,9% képest. A forráscsoportok közül a mérlegszeSaját tőke Országos rinti eredmény – 44,5 milliárd forint – bír a 30,1% 37,7% Céltartalékok 38,9% 3,4% legnagyobb súllyal az országos összesítés39,5% Hátrasorolt kötelezettségek ből (10,6 százalék); de a jegyzett tőke és az Dél-alföldi régió eredménytartalék súlya is a mérlegfőösszeg Hosszú lejáratú kötelezettségek 0,5% arányát (3,5 százalék) meghaladó, 5,0 illetve 2,5% 0,7% Rövid lejáratú kötelezettségek 0,7% 5,6 százalék. Ennek megfelelően a vagyont a 17,0% Passzív időbeli elhatárolások régióban nagyobb arányban finanszírozzák 25,1% saját tőkéből (38,9 százalék), mint országosan (30,1 százalék). Országosan viszont a hosszú lejáratú kötelezettségek aránya magasabb (25,1 százalék), mint a régióban (17,0 százalék). A források összetétele a kettős könyvvitelt vezető vállalkozások körében 2009. évben
A fentiekből következik a mérlegfőösszeg eltérő jellegű és nagyságrendű változásának forrásoldali magyarázata. Országosan a tőketartalék 50,0 százalékkal, a hosszú lejáratú kötelezettségek állománya pedig 12,9 százalékkal növekedett, mely forráscsoportok adják a mérlegfőösszeg-növekmény 66,6 százalékát. A régióban a tőketartalék csak 6,0 százalékkal növekedett (10,8 milliárd forint), és éppen a hosszú lejáratú kötelezettségek csökkentek a legnagyobb összegben (71,8 milliárd forint).
SAJÁT TŐKE: az eredménytartalék a legnagyobb A régió kettős könyvvezetésű vállalkozásainak saját tőke összege 2009. évben 1580,1 milliárd forint, 3,5 százalékos és 53,6 milliárd forintos növekedést követően. A régió TOP 100 vállalkozásai által 2009. évre kimutatott saját tőke 25,2 milliárd forintos és 4,2 százalékos növekedés után 630,9 milliárd forintot ért el, amely a régiós saját tőke 39,9 százaléka. Országos szinten a saját tőke 14,8 százalékos mértékű növekedése következett be, ami a fentiekben leírtak alapján a tőketartalék eltérő mértékű növekedésére vezethető vissza. A régióban a saját tőkén belül a legnagyobb részarányt továbbra is az eredménytartalék teszi ki (37,0 százalék).
A saját tőke összetevőinek aránya 2009. évben -0,1% 31,0%
Országos
28,0%
29,6%
10,2%
1,2%
0,0% Dél-alföldi Régió
34,1%
-1,0%
24
19,0%
12,1%
39,0%
37,0%
59,0%
14,1%
79,0%
2,8%
99,0%
Jegyzett tőke
Jegyzett, de be nem fizetett tőke
Tőketartalék
Eredménytartalék
Értékelési, általános, lekötött tartalék
Mérleg szerinti eredmény
A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ GAZDASÁGA 201 A saját tőke változásának nemzetgazdasági ágak szerinti csoportosítása szerint a mérlegfőösszeghez hasonlóan a régióban a feldolgozóipari vállalkozások rendelkeznek a legtöbb saját tőkével (25,8 százalék), valamint a legnagyobb összegben tudták növelni saját tőkéjüket (16,9 milliárd forint). A mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat nemzetgazdasági ágban következett be a második legmagasabb összegű saját tőke növekedés (12,5 milliárd forint). Összességében a kereskedelem, gépjárműjavítás kivételével – 1,0 milliárd forintos csökkenés – minden nemzetgazdasági ágban növekedett a saját tőke, de a többi esetben a növekmény összege nem érte el a 10 milliárd forintot. Országosan a saját tőke növekedésében a pénzügyi, biztosítási tevékenység, valamint az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység szerepe volt a meghatározó, elsődlegesen a tőketartalék bővülése miatt.
0
Saját tőke alakulásaa nemzetgazdasági áganként a Dél-alföldi régióban 2009. évben 0,0
150,0
300,0
450,0
milliárd Ft
407,7
Feldolgozóipar
319,8
Villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légk.
217,5
Mezőgazd., erdőgazd., halászat
198,2
Kereskedelem, gépjárműjavítás
98,1
Építőipar
80,0
Ingatlanügyletek
62,1
Pénzügyi, biztosítási tevékenység Szakmai, tudományos, műszaki tev.
48,8
Szállítás, raktározás
42,0
Egyéb
39,3
Vízellátás Információ, kommunikáció
29,5 16,5
Humán-egészésgügyi, szociális ellátás
10,7
Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás
9,9
A vállalkozások által foglalkoztatottak száma szerinti besorolás alapján az összes vállalkozás 99,8 százalékát jelentő, 250 főnél kevesebb alkalmazottal működő vállalkozásokhoz tartozik a régiós saját tőke 70,6 százaléka. Az egyes kategóriák közötti megoszlásra tekintettel az átlagok között jelentős eltérés mutatkozik, az alkalmazottak száma szerint növekvő sorrendben: 9,6 millió forint, 136,8 millió forint, 834,2 millió forint, illetve 7 247,0 millió forint – a régiós átlag 46,2 millió forint vállalkozásonként.
Saját tőke alakulása az alkalmazottak száma alapján a Dél-alföldi régióban 2009. évben 50 - 249 fő 436,6
milliárd Ft
250 főtől 463,8
10 - 49 fő 384,8
10 fő alatt 294,9
JEGYZETT TŐKE: belföldieké a legtöbb Az 538,2 milliárd forint összegű régiós jegyzett tőke tulajdonosi forma szerinti megoszlása teljes egészében nem összehasonlítható az előző évivel a társasági adó bevallásban bekövetkezett tartalmi változás miatt, viszont a régiósan és országosan is meghatározó tulajdoni formákat nem érintette a módosítás.3 Amíg országosan a jegyzett tőke 47,5 százaléka külföldi tulajdonba tartozik, addig a régióban ennek nagyságrendje – az 1,4 százalékpontos növekedés ellenére – 2008. évhez hasonlóan a belföldi egyéb társaság, gazdálkodó szervezet tulajdonosi hányadát követően, a második legjelentősebb.
3
A 0829. számú bevallásban szereplő „Munkavállalói Résztulajdonosi Programba bevont vagyon”, „szövetkezeti tulajdon” és az „egyéb tulajdon” helyett a 0929. számú bevallásban „belföldi hitelintézeti tulajdon”, „belföldi egyéb pénzügyi szervezet (társaság, pénztár, alap) tulajdona” és a „belföldi nonprofit szervezet tulajdona” tulajdoni formák szerepelnek az A-01 lap 18., 20. és 21. soraiban
25
T OP 1OO A jegyzett tőke megoszlása tulajdonosi formánként A régió TOP 100 vál2009. évben lalkozásai esetében 4,9% 7,0% a jegyzett tőke össze2,1% 26,7% 47,5% 11,9% ge 263,7 milliárd forint Országos 2009. év végén, amiből 4,2% 3,4% 49,0 százalék belföldi 1,3% 35,6% 29,5% 26,0% Dél-alföldi régió egyéb társaság, gazdálkodó szervezet tulaj0,0% 20,0% 40,0% 60,0% 80,0% 100,0% dona. A régiós TOP 100 Belföldi egyéb társaság, gazdálkodó szervezet tulajdona Külföldi tulajdon cégek jegyzett tőkéjének Belföldi magánszemély tulajdona Önkormányzati tulajdon 42,9 százaléka van külÁllami tulajdon Belföldi hitelintézet, egyéb pénzügyi szervezet, nonprofit szervezet tulajdona földi tulajdonban. A régiósan 26,0 százalékos aránnyal bíró belföldi magánszemély tulajdona a TOP 100 adózói körben mindössze 3,6 százalékos súllyal képviselteti magát.
EDF DÉMÁSZ CSOPORT: 22 százalékos növekedés! EDF DÉMÁSZ Csoport* IFRS szerinti auditált, konszolidált beszámoló adatai
2008. millió Ft
2009. millió Ft
Index 2009. év/ 2008. év %
Értékesités nettó árbevétele
166 291
203 476
122,4%
Exportértékesítés
10 611
25 236
237,8%
Átlagos statisztikai létszám (fő)
1 523
1 503
98,7%
Saját tőke
55 147
52 531
95,3%
Üzemi tevékenység eredménye
15 615
7 241
46,4%
Adózás előtti eredmény
14 321
5 474
38,2%
Tárgyévben üzembe helyezett beruházások aktivált értéke
10 724
9 768
91,1%
Befektetett eszközök
70 188
71 331
101,6%
*
26
EDF Energia Hungária Kft., EDF DÉMÁSZ Zrt., EDF DÉMÁSZ Hálózati Kft., DÉMÁSZ PRIMAVILL Kft., EDF DÉMÁSZ Partner Kft.
A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ GAZDASÁGA 201
0
MEGYEI TOP 50 VÁLLALKOZÁS
1,7 milliárd forint az alsó határ A tavalyi évhez hasonlóan idén is bemutatjuk Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye 50 legmagasabb árbevétellel rendelkező vállalkozását is az évkönyvben. Bács-Kiskun megye 50 legnagyobb árbevételt elérő vállalkozása közül csupán 4 nem szerepel a TOP 100as listában. Az 50-es körbe 8 új cég került be, melyek közül 4 a régiós 100-as listára is felkerült. Bács-Kiskun megyei TOP 50 vállalkozás 1. helyezettje 56,9, míg utolsó helyezettje 4,4 milliárd forintos árbevételt ért el 2009-ben. Békés megyei TOP 50-ek közül 34-en nem érték el a TOP 100-ba kerüléshez szükséges nettó árbevételi határt. Az 50-es listára ebben a megyében minimum 1,7 milliárd forint árbevétellel lehetett felkerülni, a maximum 25,6 milliárd forint, így mind az első, mind az utolsó helyezett érték jelentősen elmarad a BácsKiskun és Csongrád megyei határértékektől. A megyei 50-es körben 15 új adózó szerepel. Csongrád megye 50-es toplistás helyezettjeinek 24,0 százaléka nem került be a régiós első százba. 184,5 milliárd forintos árbevételt elérő – régiósan is első – vállalkozás vezeti a megyei listát, míg utolsó helyezettje 3,3 milliárd forintot teljesített. A Csongrád megyei vállalkozások közül 8-an először szerepelnek a listán. A 100-as lista cégeihez hasonlóan a megyei 50-ek jelentős hányada is a megyeszékhelyet magába foglaló kistérségekben helyezkedik el.
Megyei TOP 50 cégek – kistérségenként
27
T OP 1OO BácsKiskun megye
Délalföldi régió
Sorrend a 2009. évi nettó árbevétel alapján
TOP 50 BÁCS-KISKUN MEGYE Nettó árbevétel
2008. év
2009. év
millió Ft
2009.év/ 2008.év
Név
Székhely
Fő tevékenység megnevezése
Index (%)
1.
5.
56 359
56 879
100,9% „AXIÁL” Kft.
Baja
Egyéb gépjármű-kereskedelem
2.
7.
38 631
49 203
127,4% Hungary - Meat Kft.
Kiskunfélegyháza
Húsfeldolgozás, -tartósítás
3.
11.
26 820
26 797
Kecskemét
Egyéb műanyag termék gyártása
4.
14.
23 383
24 365
5.
18.
34 283
21 395
6.
19.
N. ny.
N. ny.
7.
22.
5 545
16 814
8.
26.
13 214
9.
27.
13 813
10.
31.
11.
34.
12. 13.
99,9% „Phoenix Mecano Kecskemét” Kft. 104,2% ALFÖLD PRO-COOP Zrt. 62,4% KNORR-BREMSE Fékrendszerek Kft. N. ny.
Kecskemét
Élelmiszer, ital, dohányáru vegyes nagyker.
Kecskemét
Közúti jármű, járműmotor alkatrészeinek gyártása
N. ny.
N. ny.
303,2% DUNA ASZFALT Kft.
Tiszakécske
Út, autópálya építése
14 553
110,1% Univer-Product Zrt.
Kecskemét
Fűszer, ételízesítő gyártása
14 462
104,7% „MOGYI” Kft.
Csávoly
Egyéb gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósítás
12 031
12 692
105,5% STI Petőfi Nyomda Kft.
N. ny.
N. ny.
35.
13 321
11 934
36.
11 630
11 678
14.
37.
18 539
11 566
15.
38.
11 031
11 300
16.
40.
14 755
10 240
17.
41.
11 545
10 126
18.
42.
10 753
9 668
19.
43.
N. ny.
N. ny.
20.
44.
8 756
9 149
104,5% Kecskeméti Konzerv Kft.
Kecskemét
Egyéb gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósítás
21.
46.
8 392
8 571
102,1% INTEGRÁL Zrt.
Kiskunfélegyháza
Baromfihús feldolgozása, tartósítása
22.
47.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
23.
48.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
24.
50.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
25.
52.
9 318
7 874
26.
54.
7 547
7 745
102,6% IBV Hungária Kft.
N. ny. 89,6% AUTÓFLEX-KNOTT Kft. 100,4% Kiskunhalasi Baromfifeldolgozó Zrt. 62,4% BÁCS-TAK Kft. 102,4% UNIVER-COOP Zrt.
Kecskemét
Papír csomagolóeszköz gyártása
N. ny.
N. ny.
Kecskemét
Gépjármű-karosszéria, pótkocsi gyártása
Kiskunhalas
Baromfihús feldolgozása, tartósítása
Mélykút
Baromfitenyésztés
Kecskemét
Élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem
69,4% AGRIKON KAM. Kft.
Kiskunmajsa
Mezőgazdasági, erdészeti gép gyártása
87,7% FORNETTI Kft.
Kecskemét
Tartósított lisztes áru gyártása
89,9% Chemical Marketing Kft. N. ny.
84,5% NT Kft.
Baja
Vegyi áru nagykereskedelme
N. ny.
N. ny.
Kiskunfélegyháza
Vegyi áru nagykereskedelme
Kiskunfélegyháza
Villamos világítóeszköz gyártása Motor, turbina gyártása
27.
55.
6 259
7 692
122,9% Andritz Kft.
Tiszakécske
28.
56.
4 493
7 651
170,3% IGN Zrt.
Kecskemét
Épületépítési projekt szervezése
29.
57.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
30.
59.
8 952
7 446
Kadafalva
Egyéb gumitermék gyártása
N. ny. 83,2% Freudenberg Simmerringe Kft.
31.
64.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
32.
65.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
33.
68.
5 550
6 440
Kecskemét
Személygépjármű-, könnyűgépjármű-keresk.
34.
69.
7 400
6 258
Akasztó
Fa-, építőanyag-, szaniteráru-nagykereskedelem
35.
70.
5 638
6 183
109,7% Hovány Dél-Alföld Kft.
Kecskemét
Személygépjármű-, könnyűgépjármű-keresk.
36.
71.
5 604
6 092
108,7% N. ny.
N. ny.
Festék, bevonóanyag gyártása Gabona, dohány, vetőmag, takarmány nagyker.
116,0% „BRILL” Kft. 84,6% „AKKER-PLUS” Kft.
37.
72.
7 687
6 071
79,0% Merci Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Csávoly
38.
75.
6 799
5 750
84,6% PROTOKON Kft.
Kiskőrös
Sportszergyártás
39.
77.
5 517
5 725
Solt
Út, autópálya építése
40.
83.
N. ny.
5 457
Kunszentmiklós
Áramelosztó, -szabályozó készülék gyártása
41.
84.
9 307
5 426
58,3% Bácsalmási Agráripari Zrt.
Bácsalmás
Sertéstenyésztés
42.
87.
6 362
5 343
84,0% VER-BAU Kft.
Kecskemét
Egyéb speciális szaképítés m.n.s.
43.
92.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
44.
96.
5 182
5 015
96,8% „CabTec” Kft.
Kecskemét
Szerelvény gyártása
45.
97.
4 664
4 989
107,0% BÁCSVÍZ Zrt.
Kecskemét
Víztermelés, -kezelés, -ellátás
46.
100.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
1 406
4 830
343,6% KÉSZ Ipari Gyártó Kft.
Kecskemét
Fémszerkezet gyártása
193,4% BOSAL-ORIS Hungary Kft.
47. 48.
2 371
4 585
49.
N. ny.
N. ny.
50.
4 821
4 379
28
103,8% „SOLTÚT” Kft AREVA Hungária Kft.
N. ny.
N. ny. 90,8% KEFAG Zrt.
Kecskemét
Közúti jármű, járműmotor alkatrészeinek gyártása
N. ny.
N. ny.
Kecskemét
Erdészeti, egyéb erdőgazdálkodási tevékenység
TOP 50 BÉKÉS MEGYE Békés megye
Délalföldi régió
Sorrend a 2009. évi nettó árbevétel alapján
TOP 10
0
Nettó árbevétel 2008. év
2009. év
millió Ft
2009.év/ 2008.év
Név
Székhely
Fő tevékenység megnevezése
Index (%)
1.
12.
25 105
25 554
Szarvas
Baromfihús feldolgozása, tartósítása
2.
15.
31 216
22 668
72,6% Linamar Hungary Nyrt.
Orosháza
Mezőgazdasági, erdészeti gép gyártása
3.
21.
20 718
17 740
85,6% Guardian Orosháza Kft.
Orosháza
Síküveggyártás
4.
39.
11 377
10 463
92,0% O-I Manufacturing Magyarország Kft.
Orosháza
Öblösüveggyártás
5.
49.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
6.
51.
10 083
7 898
78,3% Komlósi Lúd Kft.
Tótkomlós
Élőállat nagykereskedelme
7.
53.
12 866
7 845
61,0% „BO-TI” Zrt.
Hunya
Gabona, dohány, vetőmag, takarmány nagyker.
8.
63.
8 137
7 282
89,5% Gyulai Húskombinát Zrt.
Gyula
Húsfeldolgozás, -tartósítás
9.
67.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
10.
76.
4 993
5 736
11.
79.
5 993
5 644
12.
80.
4 804
5 605
13.
89.
5 590
5 290
14.
91.
N. ny.
N. ny.
15.
93.
5 628
5 160
91,7% GREEN-DIVÍZIÓ Kft.
Orosháza
Élőállat nagykereskedelme
16.
94.
5 268
5 106
96,9% PENTA-DRINK MINIPOL Kft.
Békéscsaba
Ital nagykereskedelme
17.
5 292
4 592
86,8% BORA Kft.
Békéscsaba
Élelmiszer, ital, dohányáru vegyes nagyker.
18.
3 420
4 063
Békéscsaba
Egyéb papír-, kartontermék gyártása
19.
4 209
3 947
93,8% KÖRÖS VOLÁN Zrt.
Békéscsaba
M.n.s. egyéb szárazföldi személyszállítás
20.
5 003
3 937
78,7% Hirschmann Car Communication Kft.
Békéscsaba
Híradás-technikai berendezés gyártása
21.
4 283
3 511
82,0% CSABA METÁL Zrt.
Békéscsaba
Könnyűfémöntés
22.
5 393
3 472
64,4% FRÜHWALD Kft.
Békéscsaba
Építési betontermék gyártása
96,9% „SZARVASI MOZZARELLA” Kft.
23.
3 460
3 352
24.
N. ny.
N. ny.
101,8% GALLICOOP Zrt.
N. ny.
N. ny. 114,9% Mondi Packaging Békéscsaba Kft. 94,2% Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. 116,7% Békés Megyei Vízművek Zrt. 94,6% RAPIDSPED Zrt. N. ny.
118,8% KNER PACKAGING Kft.
N. ny.
25.
3 067
2 803
26.
N. ny.
N. ny.
91,4% D. P. Kontakt Kft.
27.
2 661
2 569
28.
2 436
2 533
104,0% AKG Zrt.
N. ny. 96,5% DÉLBAROMFI Szövetkezet
29.
2 284
2 323
101,7% BORA-ITAL Kft.
30.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
Békéscsaba
Műanyag csomagolóeszköz gyártása
Mezőhegyes
Gabonaféle, hüvelyes növény, olajos mag term.
Békéscsaba
Víztermelés, -kezelés, -ellátás
Szeghalom
Közúti áruszállítás
N. ny.
N. ny.
Örménykút
Tejtermék gyártása
N. ny.
N. ny.
Békéscsaba
Gabona, dohány, vetőmag, takarmány nagyker.
N. ny.
N. ny.
Békéscsaba
Élőállat nagykereskedelme
Orosháza
Acélöntés
Békéscsaba
Ital-kiskereskedelem
N. ny.
N. ny.
31.
2 190
2 140
97,7% SZARVAS COOP Zrt.
Szarvas
Élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem
32.
2 246
2 129
94,8% Szarvasi Vas-Fémipari Zrt.
Szarvas
Villamos világítóeszköz gyártása
33.
2 662
2 112
79,3% CARBURANTE PLUSZ Kft.
Sarkadkeresztúr
Gépjárműüzemanyag-kiskereskedelem
34.
2 281
2 094
91,8% Dombegyházi Agrár Zrt.
Dombegyház
Sertéstenyésztés
35.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
36.
1 980
1 987
37.
N. ny.
N. ny.
38.
2 003
1 921
39.
1 774
1 858
40.
1 677
41.
1 636
42.
N. ny.
N. ny.
43.
1 974
1 797
44.
2 928
1 794
45.
1 766
1 792
101,5% ATALANTE Kft.
46.
1 831
1 755
95,9% Hidasháti Zrt.
Murony
Vegyes gazdálkodás
47.
N. ny.
N. ny.
ALMEX ’96 Kft.
Békéscsaba
N. ny.
48.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
49.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
50.
1 886
1 687
Szarvas
Vegyes gazdálkodás
N. ny. 100,3% „ORYZA” Kft. N. ny. 95,9% AGRO-M Zrt.
Szarvas
Malomipari termék gyártása
N. ny.
N. ny.
Orosháza
Vegyes gazdálkodás
104,7% Gyomai Kner Nyomda Zrt.
Gyomaendrőd
Nyomás (kivéve: napilap)
1 846
110,1% BÉKÉS DRÉN Kft.
Békés
Szennyeződésmentesítés, egyéb hulladékkezelés
1 836
112,2% Szőke és Társai Kft.
Békéscsaba
Egyéb élelmiszer nagykereskedelme
N. ny.
N. ny.
91,0% Alföldi Agrárház Kft.
Békéscsaba
Gabonaféle, hüvelyes növény, olajos mag term.
61,3% Hrabovszki és fia Kft.
Gyula
Gabona, dohány, vetőmag, takarmány nagyker.
Kaszaper
Élőállat nagykereskedelme
N. ny.
89,5% Szarvasi Agrár Zrt.
29
T OP 1OO Csongrád megye
Délalföldi régió
Sorrend a 2009. évi nettó árbevétel alapján
TOP 50 CSONGRÁD MEGYE Nettó árbevétel
2008. év
2009. év
millió Ft
2009.év/ 2008.év
Név
Székhely
Fő tevékenység megnevezése
Index (%)
1.
1.
174 276
184 534
2.
2.
N. ny.
N. ny.
105,9% GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt.
Szeged
Gázkereskedelem
EDF Energia Hungária Kft.
Szeged
Villamosenergia-kereskedelem
3.
3.
N. ny.
N. ny.
EDF DÉMÁSZ Zrt.
Szeged
Villamosenergia-kereskedelem
4.
4.
59 805
63 686
106,5% PICK SZEGED Zrt.
Szeged
Hús-, baromfihús-készítmény gyártása
5.
6.
N. ny.
N. ny.
EDF DÉMÁSZ Hálózati Kft.
Szeged
Villamosenergia-elosztás
6.
8.
N. ny.
N. ny.
Lombard Lízing Zrt.
Szeged
Pénzügyi lízing
7.
9.
43 145
37 849
87,7% SOLE-MIZo ZRt.
Szeged
Tejtermék gyártása
8.
10.
29 655
28 249
95,3% HUNGERIT Zrt.
Szentes
Baromfihús feldolgozása, tartósítása
9.
13.
26 657
24 874
93,3% ContiTech Rubber Industrial Kft.
Szeged
Egyéb gumitermék gyártása
10.
16.
23 588
22 383
94,9% ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft.
Makó
Gumiabroncs, gumitömlő gyártása
11.
17.
21 272
21 479
Szeged
Élelmiszer, ital, dohányáru vegyes nagyker.
12.
20.
24 420
18 916
101,0% „HANSA-KONTAKT” Kft. 77,5% Tabán Trafik Zrt.
Hódmezővásárhely
Dohányáru nagykereskedelme
13.
23.
17 571
16 203
92,2% LEGRAND Zrt.
Szentes
Áramelosztó, -szabályozó készülék gyártása
14.
24.
17 317
15 661
90,4% Villeroy & Boch Magyarország Kft.
Hódmezővásárhely
Egészségügyi kerámia gyártása
15.
25.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
16.
28.
708
14 046
1982,7% KÉSZ Építő Zrt.
Szeged
Épületépítési projekt szervezése
17.
29.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
18.
30.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
19.
32.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
20.
33.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
21.
45.
8 895
8 632
Szeged
M.n.s. egyéb szárazföldi személyszállítás
22.
58.
N. ny.
N. ny.
23.
60.
7 259
7 363
97,0% TISZA VOLÁN Zrt. N. ny. 101,4% Szegedi Hőszolgáltató Kft.
N. ny.
N. ny.
Szeged
Gőzellátás, légkondicionálás
24.
61.
N. ny.
N. ny.
DÉMÁSZ PRIMAVILL Kft.
Szeged
Elektromos, híradás-technikai célú közmű építése
25.
62.
N. ny.
N. ny.
EDF DÉMÁSZ Partner Kft.
Szeged
Villamosenergia-elosztás
26.
66.
6 272
6 539
Szeged
Víztermelés, -kezelés, -ellátás
27.
73.
6 479
6 046
93,3% Hód-Mezőgazda Zrt.
Hódmezővásárhely
Tejhasznú szarvasmarha tenyésztése
28.
74.
8 403
5 776
68,7% ELEKTRO-QUALITY Kft.
Hódmezővásárhely
Villamos háztartási készülék kiskereskedelme
29.
78.
N. ny.
N. ny.
Szeged
Személygépjármű kölcsönzése
104,3% Szegedi Vízmű Zrt.
Lombard Bérlet Kft.
30.
81.
5 340
5 600
104,9% Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szentes
Zöldség-, gyümölcs-nagykereskedelem
31.
82.
5 535
5 547
100,2% „TE-DI TRADE” Kft.
Szeged
Tejtermék, tojás, zsiradék nagykereskedelme
32.
85.
7 674
5 403
70,4% ÁRPÁD-AGRÁR Zrt.
Szentes
Vegyes gazdálkodás
33.
86.
5 227
5 343
Szeged
Élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem Hús-, baromfihús-készítmény gyártása
102,2% COOP Szeged Zrt.
34.
88.
4 767
5 295
111,1% Szegedi Paprika Zrt.
Szeged
35.
90.
2 786
5 246
188,3% DÉLÚT Kft.
Algyő
Út, autópálya építése
36.
95.
3 253
5 083
156,2% Alföld-Szeged Kft.
Szeged
Élelmiszer, ital, dohányáru vegyes nagyker.
37.
98.
5 173
4 965
Szeged
Hús-, húskészítmény nagykereskedelme
38.
99.
4 304
4 859
112,9% ALUKONSTRUKT Kft.
Szeged
Fémszerkezet gyártása
124,6% TOMPAKER Kft.
39.
3 654
4 553
40.
4 846
4 490
41.
4 966
4 451
42.
3 197
4 135
96,0% MAUS Kft.
92,7% Csanád Pharma Kft. 89,6% „FESZÜLTSÉG” Kft. 129,3% FERROÉP Zrt.
Szeged
Élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem
Szeged
Gyógyszer, gyógyászati termék nagykereskedelme
Szeged
Fémáru, szerelvény, fűtési berendezés nagyker.
Szeged
Lakó- és nem lakó épület építése Egyéb bútor gyártása
43.
5 376
3 885
72,3% ASS BERENDEZÉSI RENDSZEREK Bt.
Makó
44.
5 990
3 873
64,7% Imerys Tűzállóanyaggyártó Kft.
Hódmezővásárhely
Tűzálló termék gyártása
45.
3 799
3 858
Szentes
Élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem
46.
4 907
3 786
77,2% RotaPack Zrt.
Szeged
Műanyag lap, lemez, fólia, cső, profil gyártása
101,6% HUNOR COOP Zrt.
47.
1 711
3 617
211,4% AQUAPLUS Kft.
Sándorfalva
Folyadék szállítására szolgáló közmű építése
48.
2 933
3 295
112,4% Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.
Szeged
Nem veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása
49.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
50.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
N. ny.
30
A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ GAZDASÁGA 201
0
TÁRSASÁGIADÓ-BEVALLÁSOK ELEMZÉSE – MEGYEI SZINTEN
Bács-Kiskuné a vezető szerep NETTÓ ÁRBEVÉTEL: Csongrádban a legkisebb a visszaesés A régió 4075,5 milliárd forint nettó árbevételéhez a legmagasabb hányadot, 42,7 százalékot a Bács-Kiskun megyei, 41,6 százalékot a Csongrád megyei, és 15,8 százalékot a Békés megyei vállalkozások adtak. Az előző évhez – 43,1 százalék, 39,7 százalék, illetve 17,2 százalék – viszonyítva, a megyék részarányai némileg változtak, annak függvényében, hogy hol milyen mértékű volt az árbevétel csökkenése. A régió átlagánál – 9,5 százalék – jelentősen kisebb volt a csökkenés Csongrád megyében – 5,4 százalék –, így a megye hozzájárulása a nettó árbevételhez 1,9 százalékpontos növekedést mutat. Békés megyében 16,8 százalékkal alacsonyabb árbevételt könyveltek el a vállalkozások, ennek következtében a régión belül betöltött szerepük csökkent, a részarány 1,4 százalékponttal alacsonyabb. Bács-Kiskun megyében is erőteljesebb a csökkenés a régiós átlagnál, 10,5 százalék, ezért a részaránya is csökkent, 0,4 százalékponttal. A TOP 100 vállalkozások 1627,2 milliVáltozás ± Nettó árbevétel 2008. év 2009. év milliárd árd forint nettó árbevételt értek el 2009. év% Ft ben, mely a régiós árbevétel 39,9 százalékát Bács-Kiskun megye (milliárd Ft) 1 941,4 1 738,2 -203,1 -10,5% teszi ki, ami az előző évi részarányuknál Békés megye (milliárd Ft) 773,1 643,3 -129,8 -16,8% Csongrád megye (milliárd Ft) 1 790,8 1 694,0 -96,8 -5,4% 3,3 százalékponttal magasabb. Ennek oka, Dél-alföldi régió (milliárd Ft) 4 505,3 4 075,5 -429,7 -9,5% hogy miközben a régiós szintű nettó árbevétel Bács-Kiskun megye TOP 46 (milliárd Ft) 546,3 537,2 -9,1 -1,7% 9,5 százalékkal elmarad az előző évi értékBékés megye TOP 16 (milliárd Ft) 170,8 152,0 -18,8 -11,0% Csongrád megye TOP 38 (milliárd Ft) 931,8 938,0 6,1 0,7% től, addig a TOP 100 vállalkozások esetében TOP 100 vállalkozás együtt (milliárd Ft) 1 648,9 1 627,2 -21,7 -1,3% az elmaradás mértéke az előző évhez képest TOP 46 részaránya Bács-Kiskun megyében (%) 28,1% 30,9% 2,8% mindössze 1,3 százalék. A TOP 100 vállalkoTOP 16 részaránya Békés megyében (%) 22,1% 23,6% 1,5% TOP 38 részaránya Csongrád megyében (%) 52,0% 55,4% 3,3% zásokat székhelyük szerint megyékre bontva a TOP 100 részaránya a Dél-alföldi régióban (%) 36,6% 39,9% 3,3% legnagyobb, 11,0 százalékos visszaesést a Békés megyei vállalkozások könyvelhették el, ez azonban még mindig alacsonyabb a megye egészében tapasztalható visszaeséstől, így a topvállalkozások részaránya megyén belül 1,5 százalékponttal emelkedett. Bács-Kiskun megyei topvállalkozásoknál jóval kisebb visszaesés tapasztalható, mint a megye egészében, ennek következtében a topok részaránya 2,8 százalékpontos növekedést mutat. A válsággal terhelt 2009. évet a legkisebb visszaeséssel a Csongrád megyei vállalkozások zárták, ezen belül a topvállalkozások még némileg növelték is – 0,7 százalékkal – nettó árbevételüket. Ennek következtében az előző évben is jelentős részarányt képviselő topvállalkozások további 3,3 százalékpontos részarány-növekedéssel a Csongrád megyei értéknek immár 55,4 százalékát tudják magukénak.
EXPORT ÁRBEVÉTEL: több mint a fele egy megyéből A megyék régión belüli részaránya némi változást mutat 2008. évhez képest. Az exportértékesítés továbbra is kicsivel több, mint felét – 51,0 százalékát – a Bács-Kiskun megyei vállalkozások adták, azonban Csongrád megye – 32,1 százalék – részesedése 1,1 százalékponttal növekedett, elsősorban Békés megye – 16,9 százalék – rovására, ahol 1,1 százalékpontos csökkenést tapasztalunk a részarány tekintetében. A részarányváltozások mögött az előző évhez mért eltérő nagyságú visszaesések állnak. Bács-Kiskun megyében a régiós átlag körüli a visszaesés mértéke, míg Békésben jóval meghaladja azt, Csongrádban viszont igen alacsony. Ezen folyamatokban meghatározóak voltak a régió TOP 100 vállalkozásainak export árbevétel-változásai. A TOP 100 vállalkozások 2009. évi export árbevétele jóval a régió átlaga – 8,0 százalék – alatti csökkenést – 1,9 százalék – mutat, értéke 392,0 milliárd forint. Csongrád megye topvállalkozásai export árbevételüket a válság ellenére is növelni tudták 4,7 százalékkal, így részarányuk a megyén belül 5,3 százalékponttal
31
T OP 1OO Változás ± Export árbevétel
2008. év
2009. év
Bács-Kiskun megye (milliárd Ft)
382,6
351,5
-31,1
-8,1%
Békés megye (milliárd Ft)
134,6
116,2
-18,4
-13,7%
milliárd Ft
%
Csongrád megye (milliárd Ft)
231,9
221,4
-10,5
-4,5%
Dél-alföldi régió (milliárd Ft)
749,1
689,0
-60,0
-8,0%
Bács-Kiskun megye TOP 46 (milliárd Ft)
205,6
196,6
-9,0
-4,4%
65,7
61,2
-4,5
-6,9%
Békés megye TOP 16 (milliárd Ft) Csongrád megye TOP 38 (milliárd Ft)
128,1
134,2
6,0
4,7%
TOP 100 vállalkozás együtt (milliárd Ft)
399,5
392,0
-7,5
-1,9%
TOP 46 részaránya Bács-Kiskun megyében (%)
53,7%
55,9%
2,2%
TOP 16 részaránya Békés megyében (%)
48,8%
52,7%
3,9%
TOP 38 részaránya Csongrád megyében (%)
55,3%
60,6%
5,3%
TOP 100 részaránya a Dél-alföldi régióban (%)
53,3%
56,9%
3,6%
növekedett, ezzel megközelítve a 61 százalékos részesedést. A másik két megye toptársaságai is növelni tudták részesedésüket a megyei export árbevételből, mivel, bár esetükben összességében csökkenés mutatható ki, ennek mértéke – Bács-Kiskun megyében 4,4 százalék, Békés megyében 6,9 százalék – alacsonyabb a megyei összes csökkenésnél. Az első 100 vállalkozás a Dél-alföldi régió teljes export árbevételének 56,9 százalékát adta, 3,6 százalékponttal meghaladva az előző évi részesedésüket.
ADÓZÁS ELŐTTI EREDMÉNY: átrendeződés A régió 118,4 milliárd forint adózás előtti eredményéhez 46,9 százalékkal a Csongrád megyei, 38,4 százalékkal a Bács megyei, és 17,9 százalékkal a Békés megyei vállalkozások járultak hozzá. A régió három megyéjében különböző mértékben csökkent az adózás előtti eredmény előző évhez képest, ezért a megyék közötti részarányban átrendeződés figyelhető meg. 2008. évben még a legnagyobb részarányt képviselő Bács-Kiskun megye adózás előtti eredménye 30,3 százalékkal csökkent, Csongrád megyében viszont csak 10,8 százalékkal esett vissza, így Csongrád megye részaránya lett a legnagyobb 2009-re. Békés megyében 10,5 milliárd forinttal kevesebb adózás előtti eredményt értek el a vállalkozások, ami a megyék között a legnagyobb – 37,8 százalékos – visszaesést jelent bázishoz képest. Az adózás előtti nyereség Bács-Kiskun megyében 20,6 százalékkal, Békés megyében 28,1 százalékkal csökkent, míg Csongrád megyében 3,5 százalékos növekedés volt tapasztalható. Az adózás előtti veszteség Bács-Kiskun megyében és Békés megyében csökkent, 3,4, illetve 10,0 százalékkal, Csongrád megye vállalkozásainak vesztesége viszont 40,3 százalékkal gyarapodott. A TOP 100 vállalkozások adózás előtti eredménye 44,4 milliárd forint, ami 30,2 százalékmilliárd % Ft kal kevesebb az előző évben elért eredményBács-Kiskun megye (milliárd Ft) 65,3 45,5 -19,8 -30,3% nél. A TOP 100 vállalkozások adózás előtti Békés megye (milliárd Ft) 27,8 17,3 -10,5 -37,8% Csongrád megye (milliárd Ft) 62,3 55,6 -6,7 -10,8% eredménye nagyobb mértékben esett vissza, Dél-alföldi régió (milliárd Ft) 155,4 118,4 -37,0 -23,8% mint a Dél-alföldi régió összes vállalkozásaiBács-Kiskun megye TOP 46 (milliárd Ft) 22,9 16,0 -6,9 -30,1% nak teljesítménye. A régió mindhárom megyéBékés megye TOP 16 (milliárd Ft) 5,5 1,1 -4,4 -80,0% Csongrád megye TOP 38 (milliárd Ft) 35,2 27,3 -7,9 -22,4% jében negatív irányú változás tapasztalható a TOP 100 vállalkozás együtt (milliárd Ft) 63,6 44,4 -19,2 -30,2% TOP 100-ak körében. 80 százalékot meghalaTOP 46 részaránya Bács-Kiskun megyében (%) 35,1% 35,2% 0,1% dó a visszaesés a Békés megyei TOP 16-nál, TOP 16 részaránya Békés megyében (%) 19,8% 6,4% -13,4% TOP 38 részaránya Csongrád megyében (%) 56,5% 49,1% -7,4% a Csongrád megyei TOP 38-nál a legkisebb a TOP 100 részaránya a Dél-alföldi régióban (%) 40,9% 37,5% -3,4% csökkenés, ami azonban meghaladja a megyei 10,8 százalékos visszaesést. Ennek eredményeképp mindkét megyében csökkent a topvállalkozások részaránya. Bács-Kiskun megyében nem változott a TOP 46 vállalkozás részesedése az adózás előtti eredményből a hasonló arányú fogyás következtében. Változás ±
Adózás előtti eredmény
2008. év
2009. év
ÜZEMI EREDMÉNY: Bács-Kiskun vezet Az üzemi, üzleti tevékenység eredménye a régió megyéi között jelentős átrendeződést mutat. A legnagyobb hányadot – 61,6 százalékot – Bács-Kiskun megye képviseli, értéke 67,6 milliárd forint, és bár 13,3 százalékos csökkenést mutat 2008. évhez viszonyítva, részaránya 10,0 százalékponttal nőtt a másik
32
A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ GAZDASÁGA 201
0
két megye rovására. Békés megye vállalkozásai 22,5 milliárd forint üzemi eredményt könyveltek el 2009. évre, ami 36,1 százalékkal alatta marad az előző évinek. Ezzel részaránya a régión belül 20,5 százalék, az előző évinél 2,8 százalékkal alacsonyabb. A legalacsonyabb részarányt – 17,9 százalékot – Csongrád megye képviseli, 19,6 milliárd forint üzemi eredményével. A részaránycsökkenés mértéke is kiugró, mintegy 7,2 százalékpontos. Ugyanakkor az üzemi tevékenység nyeresége Csongrádban esett vissza a legkevésbé előző évhez képest, mindössze 3,4 százalékkal. Bács-Kiskun megyében 13,2 százalékkal, Békés megyében 25,9 százalékkal volt kevesebb az üzemi tevékenység nyeresége, mint 2008-ban. Az üzemi tevékenység vesztesége ellenben Csongrád megyében emelkedett a legnagyobb mértékben, 38,8 százalékkal, míg Békés megyében 7,2 százalékkal az előző évi Változás ± érték felett alakult. Ezzel párhuzamosan Üzemi, üzleti eredmény 2008. év 2009. év milliárd % Bács-Kiskun megye vesztesége 12,8 százaFt Bács-Kiskun megye (milliárd Ft) 77,9 67,6 -10,4 -13,3% lékkal csökkent. Békés megye (milliárd Ft)
35,2
22,5
-12,7
-36,1%
Csongrád megye (milliárd Ft) 38,0 19,6 -18,4 -48,5% A megyék topvállalkozásainak üzemi eredDél-alföldi régió (milliárd Ft) 151,2 109,7 -41,5 -27,5% ménye is jelentős változást mutat előző évhez Bács-Kiskun megye TOP 46 (milliárd Ft) 29,1 29,5 0,4 1,5% viszonyítva. Összességében az eredmény haBékés megye TOP 16 (milliárd Ft) 6,0 1,1 -5,0 -82,5% Csongrád megye TOP 38 (milliárd Ft) 20,5 9,9 -10,6 -51,8% sonló mértékben csökkent, mint a régió egéTOP 100 vállalkozás együtt (milliárd Ft) 55,6 40,4 -15,2 -27,3% szében, ezen belül azonban a Bács-Kiskun TOP 46 részaránya Bács-Kiskun megyében (%) 37,3% 43,6% 6,4% megyei topok üzemi eredménye 1,5 százaTOP 16 részaránya Békés megyében (%) 17,2% 4,7% -12,5% TOP 38 részaránya Csongrád megyében (%) 53,9% 50,4% -3,5% lékkal nőtt, míg a Békés megyei TOP 16 válTOP 100 részaránya a Dél-alföldi régióban (%) 36,8% 36,9% 0,1% lalkozás üzemi eredménye 82,5 százalékkal csökkent, így mindössze 1,1 milliárd forint. Csongrád megyében is meghaladja a csökkenés mértéke az 50 százalékot. Ezen változások következtében jelentősen átalakult egy-egy megyén belül a topvállalkozások szerepe, részaránya.
FOGLALKOZTATOTTAK: Békés a legnagyobb vesztes Régiónkban egymáshoz képest a megyék foglalkoztatásban betöltött szerepe, súlya alapvetően nem változott, némi eltolódás van Csongrád megye irányába, amelynek a régión belüli részaránya a legkisebb arányú létszámcsökkenés mellett 34,8 százalékról 2009-re 35,5 százalékra nőtt. Mindemellett továbbra is Bács-Kiskun megye vállalkozásai rendelkeznek a régión belüli legmagasabb, 43,1 százalékos részaránynyal, illetve a legkisebb részarány-változást is itt tapasztaljuk, mivel a létszámcsökkenés a régiós átlaghoz közeli. A legnagyobb vesztes Békés megye, a foglalkoztatás csökkenése 9,7 százalékos, 4504 fő, ami a közel 16 ezer fős létszámcsökkenés 28,2 százaléka. A létszámcsökkenés további 27,0 százaléka Csongrád megyében, a legnagyobb hányad, 44,8 száVáltozás ± zalék Bács-Kiskun megyében keletkezett. Foglalkoztatottak száma 2008. év 2009. év fő
%
Bács-Kiskun megye (fő)
91 244
84 078
-7 166
-7,9%
Békés megye (fő)
46 455
41 951
-4 504
-9,7%
A kiválasztott 100 vállalkozás által foglalkoztatottak száma az előző évhez képest Csongrád megye (fő) 73 559 69 247 -4 312 -5,9% 2307 fővel, 6,6 százalékkal csökkent, összeDél-alföldi régió (fő) 211 258 195 276 -15 982 -7,6% Bács-Kiskun megye TOP 46 (fő) 12 306 11 647 -659 -5,4% sen 32 517 fő, ami a régióban foglalkoztatotBékés megye TOP 16 (fő) 6 040 5 484 -556 -9,2% tak számának a 16,7 százalékát teszi ki. Míg Csongrád megye TOP 38 (fő) 16 478 15 386 -1 092 -6,6% a régióban az alkalmazotti létszám 7,6 száTOP 100 vállalkozás együtt (fő) 34 824 32 517 -2 307 -6,6% TOP 46 részaránya Bács-Kiskun megyében (%) 13,5% 13,9% 0,4% zalékos csökkenését tapasztaljuk, addig a TOP 16 részaránya Békés megyében (%) 13,0% 13,1% 0,1% TOP100 vállalkozásoknál ennél 1,0 százalékTOP 38 részaránya Csongrád megyében (%) 22,4% 22,2% -0,2% ponttal kisebb a csökkenés mértéke az előző TOP 100 részaránya a Dél-alföldi régióban (%) 16,5% 16,7% 0,2% évhez képest. Csongrád megyében a másik két megyével ellentétes a tendencia, mivel míg a megye egészére nézve 5,9 százalékos csökkenést látunk, addig a topvállalkozások ennél nagyobb, 6,6 százalékos mértékű létszámcsökkentéssel éltek. Bács-Kiskun és Békés megyében ezzel ellentétesen a topvállalkozásoknál mérsékeltebb a létszámcsökkentés, mint a megye egészére nézve.
33
T OP 1OO MÉRLEGADATOK ELEMZÉSE MEGYÉNKÉNT
A legnagyobbak tudtak erősödni MÉRLEGFŐÖSSZEG: 1. Csongrád, 2. Bács-Kiskun, 3. Békés A régión belül a mérlegfőösszeg megyék közötti megoszlása 2008. évhez képest nem változott érdemben: a régiós mérlegfőösszeg 45,4 százalékát milliárd Ft Csongrád megyében, 38,6 százalékát Bács-KisBács-Kiskun megye Csongrád megye kun megyében, 16,1 százalékát Békés megyében 1 841,6 1 564,6 mutatták ki. A mérlegfőösszeg a bázisidőszak651,4 hoz képest Bács-Kiskun megyében növekedett Békés megye 0,6 százalékkal, Békés megyében 2,3 százalékkal, míg Csongrád megyében 0,2 százalékkal csökkent. A mérlegfőösszeg átlagában ismétlődik a megyék sorrendje: Csongrád megyében vállalkozásonként 154 millió forint, Bács-Kiskun megyében 102 millió forint, Békés megyében 97 millió forint. Mérlegfőösszeg megoszlása a Dél-alföldi régióban 2009. évben
A TOP 100 vállalkozások mindegyik megyében bővíteni tudták mérlegfőösszegüket az előző évhez képest, ezzel a megyéken belüli részarányuk is növekedett. Az adott megyei mérlegfőösszegen belül a Csongrád megyei 38 toplistás vállalkozás aránya a legmagasabb 47,9 százalékkal (881,8 milliárd forint). A TOP 100 listába a legtöbb, 46 vállalkozást adó Bács-Kiskun megyében a mérlegfőösszeg 20,0 százalékát képviselik a toplistás cégek 312,2 milliárd forinttal. A megyei mérlegfőösszeghez a legalacsonyabb hozzájárulást a Békés megyei TOP 16 cég adja 19,5 százalékkal (126,8 milliárd forint). A TOP 100 vállalkozások átlagos mérlegfőösszege 13,2 milliárd forint: Csongrád megyében 23,2 milliárd forint, Békés megyében 7,9 milliárd forint, Bács-Kiskun megyében pedig 6,8 milliárd forint. Mérlegfőösszeg átlagos nagysága az alkalmazottak száma alapján
8 884
7 457
3 914
2 197
1 696
311
346 294
30 26 26
millió Ft
24 193
A vállalkozások által foglalkoztatotmegyénként a Dél-alföldi régióban 2009. évben tak száma szerinti csoportosításban a 25 000 mérlegfőösszeg átlaga az 50 főnél keve20 000 15 000 sebb alkalmazottal működő cégek esetében 10 000 Bács-Kiskun megyében a legmagasabb, a 5 000 legalább 250 főt foglalkoztató vállalkozások esetében pedig a legalacsonyabb. A legalább 10 fő alatt 10 - 49 fő 50 - 249 fő 250 főtől Bács-Kiskun Békés Csongrád 50 fős cégek között Csongrád megyében a legmagasabb a mérlegfőösszeg átlaga. A Békés megyei vállalkozásoknál általában a legalacsonyabb mérlegfőösszeget mutattak ki, viszont a 249 főnél több személyt foglalkoztató cégek átlagos mérlegfőösszege magasabb, mint Bács-Kiskun megyében.
ESZKÖZÖK ÉS FORRÁSOK: követelések, tárgyi eszközök Csongrád megyében a legnagyobb a követelések részaránya – 35,2 százalék – az eszközökön belül a bázisévhez hasonlóan, annak ellenére, hogy egy év alatt 36,0 milliárd forinttal csökkent a követelések összege a megyében. Szintén Csongrád megyei sajátosság, hogy a régiós aktív időbeli elhatárolások 72,8 százaléka, a befektetett pénzügyi eszközök 69,4 százaléka, az immateriális javak 61,8 százaléka megyebeli vállalkozásokhoz tartozik.
34
A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ GAZDASÁGA 201 Bács-Kiskun és Békés megyében egyaránt a tárgyi eszközök aránya a legmagasabb. Ezzel összefüggésben a régiós tárgyi eszközérték többségével BácsKiskun megyei vállalkozások gazdálkodnak (40,9 százalék), hasonlóképpen a készletekhez (50,1 százalék) és a pénzeszközökhöz (43,5 százalék).
0
Az eszközök összetétele a kettős könyvvitelt vezető vállalkozások körében 2009. évben 1,3% Csongrád megye
1,2% 29,6%
13,9%
9,2%
6,2%
0,4% Békés megye
41,8%
0,8% Bács-Kiskun megye 0,0%
13,7%
20,0%
6,3%
2,7%
6,3%
1,6%
31,4%
16,6% 40,0%
4,8% 1,7%
28,3%
4,6% 36,1%
4,7%
35,2%
60,0%
80,0%
1,4% 100,0%
Immateriális javak
Tárgyi eszközök
Befektetett pénzügyi eszközök
Készletek
Követelések
Értékpapírok
Pénzeszközök
Aktív időbeli elhatárolások
A legnagyobb mérlegfőösszeggel rendelkező Csongrád megyében a finanszírozási források közül a saját tőke van többségben (39,6 százalék), amely a régiós saját tőke 46,2 százaléka. Békés megyében a régiós összehasonlításban legalacsonyabb arányt képviselik a hosszú lejáratú köA források összetétele telezettségek (13,6 százalék), amelyek a kettős könyvvitelt vezető vállalkozások körében összege 8,3 milliárd forinttal csökkent. 2009. évben 0,6% 0,7% Mivel a rövid lejáratú kötelezettségek Csongrád 4,2% 39,6% 20,1% 34,9% megye 0,4% állománya is csökkent 17,7 milliárd fo0,2% 3,1% 44,1% 13,6% 38,5% Békés megye rinttal, a saját tőke 12,3 milliárd fo0,4% 0,7% Bács-Kiskun 2,7% 36,0% 14,8% 45,4% rintos növekedés után a legmagasabb megye hányadot jelenti a megyei forrásokon 0,0% 20,0% 40,0% 60,0% 80,0% 100,0% Saját tőke Céltartalékok Hátrasorolt kötelezettségek belül. A Bács-Kiskun megyei külső, Hosszú lejáratú kötelezettségek Rövid lejáratú kötelezettségek Passzív időbeli elhatárolások tehát saját tőkén kívüli finanszírozási források mintegy háromnegyede egy éven belül esedékes. Ezért a rövid lejáratú kötelezettségek súlya a legmagasabb a megyén belül (45,4 százalék), valamint a régiós rövid lejáratú kötelezettségek többsége (44,3 százalék) a Bács-Kiskun megyei vállalkozásokat terheli.
SAJÁT TŐKE: az átlag 46 millió forint A régiós saját tőke többsége Csongrád megyéhez tartozik (730,1 milliárd forint). Csongrád megyében a saját tőke legnagyobb részét – 39,7 százalékát – képviselő jegyzett tőke 2,6 milliárd forinttal csökkent az előző évhez képest, de még így is A saját tőke összetevőinek aránya a régión belül a legtöbb jegyzett tő2009. évben két Csongrád megyében mutatták ki 0,0% Csongrád 2,7% 39,7% 14,5% 34,0% 9,2% (53,8 százalék). A saját tőke összege megye 0,0% Bács-Kiskun megyében 562,6 milli2,3% 31,8% 13,5% 32,6% 19,9% Békés megye -0,1% árd forint, amely 24,4 milliárd forintBács-Kiskun 3,3% 43,1% 17,4% 27,9% 8,2% megye tal és 4,5 százalékkal több a 2008. évi -1,0% 19,0% 39,0% 59,0% 79,0% 99,0% szintnél. A Bács-Kiskun megyei saját Jegyzett tőke Jegyzett, de be nem fizetett tőke tőkében legnagyobb arányt képviseTőketartalék Eredménytartalék lő eredménytartalék – 242,8 milliÉrtékelési, általános, lekötött tartalék Mérleg szerinti eredmény árd forint – a bázisidőszakhoz képest 15,9 milliárd forinttal, 7,0 százalékkal nőtt. A Békés megyei saját tőke 287,4 milliárd forintot ért el, amely 4,5 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A saját tőke átlaga a régióban 46 millió Ft: Csongrád megyében 61 millió forint, Békés megyében 42 millió forint, Bács-Kiskun megyében 36 millió forint.
35
T OP 1OO
8 000 6 000 4 000 2 000 -
11 775
millió Ft
A régió TOP 100 vállalkozásai közül a legnagyobb mértékben – 8,4 százalékkal – a Bács-Kiskun megyei 46 cég, a legnagyobb összegben pedig a Csongrád megyei 38 vállalkozás tudta növelni saját tőkéjét (11,1 milliárd forint). A TOP 100 listában szereplő vállalkozások átlagos saját tőkéje Csongrád megyében a legmagasabb (11,6 milliárd forint/ vállalkozás). A Békés megyei 16 cég Saját tőke átlagos nagysága az alkalmazottak száma alapján átlagos saját tőkéje 4,5 milliárd forint/ megyénként a Dél-alföldi régióban 2009. évben vállalkozás, Bács-Kiskun megyében 12 000 pedig 2,6 milliárd forint/vállalkozás 10 000 (46 cég). 5 323
3 359
1 255
654
667
127
142 142
9 9
10
A saját tőke megyékre jellemző megoszlása a foglalkoztatottak száma szerinti csoportosításban is tükröző10 fő alatt 10 - 49 fő 50 - 249 fő 250 főtől dik. A legalább 50 főt foglalkoztató Bács-Kiskun Békés Csongrád vállalkozások körében Csongrád megyében az átlagos saját tőke összege közel kétszerese a másik két megyére vonatkozó átlagnak. Ugyanakkor az 50 főnél kevesebb alkalmazottal működő cégek esetében Csongrád megyében a legalacsonyabb átlagos saját tőke mutatható ki. Bács-Kiskun és Békés megyében a 250 főnél kevesebb alkalmazott esetében a cégek átlagos saját tőkéje hasonló nagyságrendű. A legtöbb alkalmazotti létszámmal rendelkező cégek esetében az átlagos saját tőke Békés megyében 1,6-szerese a Bács-Kiskun megyeinek.
JEGYZETT TŐKE: megyénként különböző jellemzők A korábbi évekhez hasonlóan megyénként eltérően alakul a jegyzett tőke tulajdonosi forma szerinti megoszlása, a meghatározó tulajdoni formák részaránya pedig mindegyik megyében csökkent. Csongrád megyében a belföldi egyéb társaság, gazdálkodó szervezet tulajdona, Békés megyében a külföldi tulajdon, Bács-Kiskun megyében pedig a belföldi magánszemély tulajdona a jellemző.
A jegyzett tőke megoszlása tulajdonosi formánként 2009. évben 2,7% 46,2%
Csongrád megye
33,3%
0,5% 2,8%
14,5%
5,7% 22,8%
Békés megye
37,4%
0,8% 4,2%
29,1% 6,2%
23,4%
Bács-Kiskun megye
18,0%
3,1%
45,3%
4,0% 0,0%
20,0%
40,0%
60,0%
80,0%
100,0%
Belföldi egyéb társaság, gazdálkodó szervezet tulajdona Külföldi tulajdon Belföldi magánszemély tulajdona Önkormányzati tulajdon Állami tulajdon
Belföldi hitelintézet, egyéb pénzügyi szervezet, nonprofit szervezet tulajdona A régió TOP 100 cégei esetében a megyékre jellemző sajátosságok részben ismétlődnek a jegyzett tőke tulajdonlásában, mivel Bács-Kiskunban csak 20,4 százalék a belföldi magánszemély tulajdona, viszont a jegyzett tőke 16,7 százaléka önkormányzati tulajdon. Egyébként a Bács-Kiskun megyei 46 társaság jegyzett tőkéjének 32,2 százaléka külföldi tulajdon, 25,3 százaléka belföldi egyéb társaság, gazdálkodó szervezet tulajdona. A TOP 100-ban szereplő 38 Csongrád megyei társaság jegyzett tőkéjéből összesen 56,5 százalék belföldi egyéb társaság, gazdálkodó szervezet tulajdona, 40,4 százalék pedig külföldi tulajdon. A Békés megyei 16 vállalkozás jegyzett tőkéjének 65,0 százaléka külföldi tulajdon, 25,6 százaléka pedig belföldi egyéb társaság, gazdálkodó szervezet tulajdona. Mindegyik megyében a jegyzett tőke többi része egyéb tulajdoni formához tartozik.
36
T OP 1OO
A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ GAZDASÁGA 201
0
A 46 LEGNAGYOBB NETTÓ ÁRBEVÉTELLEL RENDELKEZŐ VÁLLALKOZÁS ELHELYEZKEDÉSE BÁCS-KISKUN MEGYE KISTÉRSÉGEIBEN KUNSZENTMIKLÓSI KISTÉRSÉG
KECSKEMÉTI KISTÉRSÉG
KISTÉRSÉGET JELLEMZŐ ADATOK – 2009 Lakosság száma: Adóalanyok száma: – társas vállalkozások száma: – egyéni vállakozók száma: (adószámos magánszemélyekkel együtt) Nettó adóbevétel: (a térségbe tartozó adóalanyok összes adónemre teljesített nettó befizetése nettó befizetés = bruttó befizetés – kiutalás) Értékesítés nettó árbevétele: (a térségbe tartozó társas vállalkozások nettó árbevétele a 0929-es bevallásból) A térségbe tartozó TOP 100 vállalkozások száma A TÉRSÉG KIEMELKEDŐ VÁLLALKOZÁSA Nem nyilvános
30 639 fő 5047 db 798 db 4249 fő
5,1 milliárd Ft
51,8 milliárd Ft 2 db
KALOCSAI KISTÉRSÉG
KISTÉRSÉGET JELLEMZŐ ADATOK – 2009 Lakosság száma: 51 817 fő Adóalanyok száma: 8717 db – társas vállalkozások száma: 1921 db – egyéni vállakozók száma: 6796 fő (adószámos magánszemélyekkel együtt) Nettó adóbevétel: (a térségbe tartozó adóalanyok összes adónemre 8,9 milliárd Ft teljesített nettó befizetése nettó befizetés = bruttó befizetés – kiutalás) Értékesítés nettó árbevétele: 103,1 milliárd Ft (a térségbe tartozó társas vállalkozások nettó árbevétele a 0929-es bevallásból) A térségbe tartozó TOP 100 vállalkozások 2 db száma A TÉRSÉG KIEMELKEDŐ VÁLLALKOZÁSA Neve: „SOLTÚT” Kft Székhelye: Solt Fő tevékenysége: Út, autópálya építése Tevékenységének kezdete: 1991.12.01 Létszáma (átlagos állományi létszám): 92 fő
KISKUNFÉLEGYHÁZAI KISTÉRSÉG
KISTÉRSÉGET JELLEMZŐ ADATOK – 2009
KISTÉRSÉGET JELLEMZŐ ADATOK – 2009
Lakosság száma: 172 864 fő Adóalanyok száma: 28 778 db – társas vállalkozások száma: 10 114 db – egyéni vállakozók száma: 18 664 fő (adószámos magánszemélyekkel együtt) Nettó adóbevétel: (a térségbe tartozó adóalanyok összes adónemre 76,6 milliárd Ft teljesített nettó befizetése nettó befizetés = bruttó befizetés – kiutalás) Értékesítés nettó árbevétele: 781,4 milliárd Ft (a térségbe tartozó társas vállalkozások nettó árbevétele a 0929-es bevallásból) A térségbe tartozó TOP 100 vállalkozások 23 db száma A TÉRSÉG KIEMELKEDŐ VÁLLALKOZÁSA TOP 1 Neve: „Phoenix Mecano Kecskemét” Kft. Székhelye: Kecskemét Fő tevékenysége: Egyéb műanyag termék gyártása Tevékenységének kezdete: 1993.02.10 Létszáma (átlagos állományi létszám): 937 fő TOP 2 Neve: ALFÖLD PRO-COOP Zrt. Székhelye: Kecskemét Élelmiszer, ital, dohányáru vegyes Fő tevékenysége: nagykereskedelme Tevékenységének kezdete: 1998.01.01 Létszáma (átlagos állományi létszám): 167 fő TOP 3 Neve: KNORR-BREMSE Fékrendszerek Kft. Székhelye: Kecskemét Közúti jármű, járműmotor Fő tevékenysége: alkatrészeinek gyártása Tevékenységének kezdete: 1990.01.01 Létszáma (átlagos állományi létszám): 764 fő
Lakosság száma: 45 947 fő Adóalanyok száma: 8008 db – társas vállalkozások száma: 1716 db – egyéni vállakozók száma: 6292 fő (adószámos magánszemélyekkel együtt) Nettó adóbevétel: (a térségbe tartozó adóalanyok összes adónemre 7,2 milliárd Ft teljesített nettó befizetése nettó befizetés = bruttó befizetés – kiutalás) Értékesítés nettó árbevétele: 152,4 milliárd Ft (a térségbe tartozó társas vállalkozások nettó árbevétele a 0929-es bevallásból) A térségbe tartozó TOP 100 vállalkozások 5 db száma A TÉRSÉG KIEMELKEDŐ VÁLLALKOZÁSA Neve: Hungary - Meat Kft. Székhelye: Kiskunfélegyháza Fő tevékenysége: Húsfeldolgozás, -tartósítás Tevékenységének kezdete: 1996.07.16 Létszáma (átlagos állományi létszám): 247 fő
BÁCSALMÁSI KISTÉRSÉG
KISTÉRSÉGET JELLEMZŐ ADATOK – 2009 Lakosság száma: 16 804 fő Adóalanyok száma: 2675 db – társas vállalkozások száma: 377 db – egyéni vállakozók száma: 2298 fő (adószámos magánszemélyekkel együtt) Nettó adóbevétel: (a térségbe tartozó adóalanyok összes adónemre 1,8 milliárd Ft teljesített nettó befizetése nettó befizetés = bruttó befizetés – kiutalás) Értékesítés nettó árbevétele: 18,5 milliárd Ft (a térségbe tartozó társas vállalkozások nettó árbevétele a 0929-es bevallásból) A térségbe tartozó TOP 100 vállalkozások 1 db száma A TÉRSÉG KIEMELKEDŐ VÁLLALKOZÁSA Neve: Bácsalmási Agráripari Zrt. Székhelye: Bácsalmás Fő tevékenysége: Sertéstenyésztés Tevékenységének kezdete: 1994.01.01 Létszáma (átlagos állományi létszám): Nem nyilvános
KISKŐRÖSI KISTÉRSÉG BAJAI KISTÉRSÉG
JÁNOSHALMAI KISTÉRSÉG
KISKUNMAJSAI KISTÉRSÉG
KISKUNHALASI KISTÉRSÉG
KISTÉRSÉGET JELLEMZŐ ADATOK – 2009 KISTÉRSÉGET JELLEMZŐ ADATOK – 2009 Lakosság száma: 73 802 fő Adóalanyok száma: 10 506 db – társas vállalkozások száma: 3290 db – egyéni vállakozók száma: 7216 fő (adószámos magánszemélyekkel együtt) Nettó adóbevétel: (a térségbe tartozó adóalanyok összes adónemre 29,5 milliárd Ft teljesített nettó befizetése nettó befizetés = bruttó befizetés – kiutalás) Értékesítés nettó árbevétele: 255,7 milliárd Ft (a térségbe tartozó társas vállalkozások nettó árbevétele a 0929-es bevallásból) A térségbe tartozó TOP 100 vállalkozások 5 db száma A TÉRSÉG KIEMELKEDŐ VÁLLALKOZÁSA Neve: „AXIÁL” Kft. Székhelye: Baja Fő tevékenysége: Egyéb gépjármű-kereskedelem Tevékenységének kezdete: 1996.01.01 Létszáma (átlagos állományi létszám): 512 fő
KISTÉRSÉGET JELLEMZŐ ADATOK – 2009 Lakosság száma: Adóalanyok száma: – társas vállalkozások száma: – egyéni vállakozók száma: (adószámos magánszemélyekkel együtt) Nettó adóbevétel: (a térségbe tartozó adóalanyok összes adónemre teljesített nettó befizetése nettó befizetés = bruttó befizetés – kiutalás) Értékesítés nettó árbevétele: (a térségbe tartozó társas vállalkozások nettó árbevétele a 0929-es bevallásból) A térségbe tartozó TOP 100 vállalkozások száma A TÉRSÉG KIEMELKEDŐ VÁLLALKOZÁSA Neve: BÁCS-TAK Kft. Székhelye: Mélykút Fő tevékenysége: Baromf itenyésztés Tevékenységének kezdete: 1992.10.01 Létszáma (átlagos állományi létszám): 189 fő
16 269 fő 3341 db 433 db 2908 fő
3,8 milliárd Ft
32,6 milliárd Ft 1 db
Lakosság száma: 55 661 fő Adóalanyok száma: 12 931 db – társas vállalkozások száma: 2296 db – egyéni vállakozók száma: 10 635 fő (adószámos magánszemélyekkel együtt) Nettó adóbevétel: (a térségbe tartozó adóalanyok összes adónemre 16,0 milliárd Ft teljesített nettó befizetése nettó befizetés = bruttó befizetés – kiutalás) Értékesítés nettó árbevétele: 194,0 milliárd Ft (a térségbe tartozó társas vállalkozások nettó árbevétele a 0929-es bevallásból) A térségbe tartozó TOP 100 vállalkozások 4 db száma A TÉRSÉG KIEMELKEDŐ VÁLLALKOZÁSA Neve: „AKKER-PLUS” Kft. Székhelye: Akasztó Fa-, építőanyag-, szaniteráruFő tevékenysége: nagykereskedelem Tevékenységének kezdete: 1990.02.01 Létszáma (átlagos állományi létszám): 100 fő
KISTÉRSÉGET JELLEMZŐ ADATOK – 2009
KISTÉRSÉGET JELLEMZŐ ADATOK – 2009
Lakosság száma: 19 635 fő Adóalanyok száma: 4822 db – társas vállalkozások száma: 609 db – egyéni vállakozók száma: 4213 fő (adószámos magánszemélyekkel együtt) Nettó adóbevétel: (a térségbe tartozó adóalanyok összes adónemre 4,6 milliárd Ft teljesített nettó befizetése nettó befizetés = bruttó befizetés – kiutalás) Értékesítés nettó árbevétele: 44,5 milliárd Ft (a térségbe tartozó társas vállalkozások nettó árbevétele a 0929-es bevallásból) A térségbe tartozó TOP 100 vállalkozások 1 db száma A TÉRSÉG KIEMELKEDŐ VÁLLALKOZÁSA Neve: AGRIKON KAM. Kft. Székhelye: Kiskunmajsa Fő tevékenysége: Mezőgazdasági, erdészeti gép gyártása Tevékenységének kezdete: 1993.12.01 Létszáma (átlagos állományi létszám): 456 fő
Lakosság száma: 44 980 fő Adóalanyok száma: 7341 db – társas vállalkozások száma: 1996 db – egyéni vállakozók száma: 5345 fő (adószámos magánszemélyekkel együtt) Nettó adóbevétel: (a térségbe tartozó adóalanyok összes adónemre 7,9 milliárd Ft teljesített nettó befizetése nettó befizetés = bruttó befizetés – kiutalás) Értékesítés nettó árbevétele: 104,3 milliárd Ft (a térségbe tartozó társas vállalkozások nettó árbevétele a 0929-es bevallásból) A térségbe tartozó TOP 100 vállalkozások 2 db száma A TÉRSÉG KIEMELKEDŐ VÁLLALKOZÁSA Neve: Kiskunhalasi Baromf ifeldolgozó Zrt. Székhelye: Kiskunhalas Fő tevékenysége: Baromf ihús feldolgozása, tartósítása Tevékenységének kezdete: 1993.01.01 Létszáma (átlagos állományi létszám): 382 fő
I
T OP 1OO
A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ GAZDASÁGA 201
0
A 16 LEGNAGYOBB NETTÓ ÁRBEVÉTELLEL RENDELKEZŐ VÁLLALKOZÁS ELHELYEZKEDÉSE BÉKÉS MEGYE KISTÉRSÉGEIBEN SZEGHALOMI KISTÉRSÉG
BÉKÉSCSABAI KISTÉRSÉG
KISTÉRSÉGET JELLEMZŐ ADATOK – 2009 Lakosság száma: Adóalanyok száma: – társas vállalkozások száma: – egyéni vállakozók száma: (adószámos magánszemélyekkel együtt) Nettó adóbevétel: (a térségbe tartozó adóalanyok összes adónemre teljesített nettó befizetése nettó befizetés = bruttó befizetés – kiutalás) Értékesítés nettó árbevétele: (a térségbe tartozó társas vállalkozások nettó árbevétele a 0929-es bevallásból) A térségbe tartozó TOP 100 vállalkozások száma A TÉRSÉG KIEMELKEDŐ VÁLLALKOZÁSA Neve: RAPIDSPED Zrt. Székhelye: Szeghalom Fő tevékenysége: Közúti áruszállítás Tevékenységének kezdete: 1998.03.01 Létszáma (átlagos állományi létszám): 239 fő
KISTÉRSÉGET JELLEMZŐ ADATOK – 2009 38 921 fő 4615 db 736 db
Lakosság száma: 76 024 fő Adóalanyok száma: 13 095 db – társas vállalkozások száma: 3623 db – egyéni vállakozók száma: 9472 fő (adószámos magánszemélyekkel együtt) Nettó adóbevétel: (a térségbe tartozó adóalanyok összes adónemre 117,3 milliárd Ft teljesített nettó befizetése nettó befizetés = bruttó befizetés – kiutalás) Értékesítés nettó árbevétele: 187,5 milliárd Ft (a térségbe tartozó társas vállalkozások nettó árbevétele a 0929-es bevallásból) A térségbe tartozó TOP 100 vállalkozások 4 db száma A TÉRSÉG KIEMELKEDŐ VÁLLALKOZÁSA TOP 1 Neve: Mondi Packaging Békéscsaba Kft. Székhelye: Békéscsaba Fő tevékenysége: Műanyag csomagolóeszköz gyártása Tevékenységének kezdete: 2000.08.01 Létszáma (átlagos állományi létszám): 127 fő TOP 2 Neve: Békés Megyei Vízművek Zrt. Székhelye: Békéscsaba Fő tevékenysége: Víztermelés, -kezelés, -ellátás Tevékenységének kezdete: 2003.11.18 Létszáma (átlagos állományi létszám): 666 fő TOP 3 Nem nyilvános
3879 fő
4,9 milliárd Ft
32,8 milliárd Ft 1 db
BÉKÉSI KISTÉRSÉG
KISTÉRSÉGET JELLEMZŐ ADATOK – 2009 Lakosság száma: 42 849 fő Adóalanyok száma: 6285 db – társas vállalkozások száma: 1062 db – egyéni vállakozók száma: 5223 fő (adószámos magánszemélyekkel együtt) Nettó adóbevétel: (a térségbe tartozó adóalanyok összes adónemre 7,2 milliárd Ft teljesített nettó befizetése nettó befizetés = bruttó befizetés – kiutalás) Értékesítés nettó árbevétele: 44,4 milliárd Ft (a térségbe tartozó társas vállalkozások nettó árbevétele a 0929-es bevallásból) A TÉRSÉG KIEMELKEDŐ VÁLLALKOZÁSA Adott kistérségben működő vállalkozások egyike sem felelt meg a TOP 100-ba történő kiválasztás feltételének
SZARVASI KISTÉRSÉG
OROSHÁZAI KISTÉRSÉG
MEZŐKOVÁCSHÁZAI KISTÉRSÉG
GYULAI KISTÉRSÉG SARKADI KISTÉRSÉG
KISTÉRSÉGET JELLEMZŐ ADATOK – 2009
KISTÉRSÉGET JELLEMZŐ ADATOK – 2009
Lakosság száma: 44 284 fő Adóalanyok száma: 8767 db – társas vállalkozások száma: 1610 db – egyéni vállakozók száma: 7157 fő (adószámos magánszemélyekkel együtt) Nettó adóbevétel: (a térségbe tartozó adóalanyok összes adónemre 12,9 milliárd Ft teljesített nettó befizetése nettó befizetés = bruttó befizetés – kiutalás) Értékesítés nettó árbevétele: 115,9 milliárd Ft (a térségbe tartozó társas vállalkozások nettó árbevétele a 0929-es bevallásból) A térségbe tartozó TOP 100 vállalkozások 2 db száma A TÉRSÉG KIEMELKEDŐ VÁLLALKOZÁSA Neve: GALLICOOP Zrt. Székhelye: Szarvas Fő tevékenysége: Baromfihús feldolgozása, tartósítása Tevékenységének kezdete: 1989.09.01 Létszáma (átlagos állományi létszám): 595 fő
Lakosság száma: 58 741 fő Adóalanyok száma: 11 297 db – társas vállalkozások száma: 1583 db – egyéni vállakozók száma: 9714 fő (adószámos magánszemélyekkel együtt) Nettó adóbevétel: (a térségbe tartozó adóalanyok összes adónemre 14,2 milliárd Ft teljesített nettó befizetése nettó befizetés = bruttó befizetés – kiutalás) Értékesítés nettó árbevétele: 140,6 milliárd Ft (a térségbe tartozó társas vállalkozások nettó árbevétele a 0929-es bevallásból) A térségbe tartozó TOP 100 vállalkozások 5 db száma A TÉRSÉG KIEMELKEDŐ VÁLLALKOZÁSA Neve: Linamar Hungary Nyrt. Székhelye: Orosháza Fő tevékenysége: Mezőgazdasági, erdészeti gép gyártása Tevékenységének kezdete: 1991.12.31 Létszáma (átlagos állományi létszám): 1499 fő
KISTÉRSÉGET JELLEMZŐ ADATOK – 2009 Lakosság száma: Adóalanyok száma: – társas vállalkozások száma: – egyéni vállakozók száma: (adószámos magánszemélyekkel együtt) Nettó adóbevétel: (a térségbe tartozó adóalanyok összes adónemre teljesített nettó befizetése nettó befizetés = bruttó befizetés – kiutalás) Értékesítés nettó árbevétele: (a térségbe tartozó társas vállalkozások nettó árbevétele a 0929-es bevallásból) A térségbe tartozó TOP 100 vállalkozások száma A TÉRSÉG KIEMELKEDŐ VÁLLALKOZÁSA Nem nyilvános
KISTÉRSÉGET JELLEMZŐ ADATOK – 2009 39 731 fő 9740 db 741 db 8999 fő
5,9 milliárd Ft
52,6 milliárd Ft 2 db
Lakosság száma: Adóalanyok száma: – társas vállalkozások száma: – egyéni vállakozók száma: (adószámos magánszemélyekkel együtt) Nettó adóbevétel: (a térségbe tartozó adóalanyok összes adónemre teljesített nettó befizetése nettó befizetés = bruttó befizetés – kiutalás) Értékesítés nettó árbevétele: (a térségbe tartozó társas vállalkozások nettó árbevétele a 0929-es bevallásból) A térségbe tartozó TOP 100 vállalkozások száma A TÉRSÉG KIEMELKEDŐ VÁLLALKOZÁSA Nem nyilvános
43 064 fő 6950 db 1572 db 5378 fő
10,0 milliárd Ft
59,4 milliárd Ft 2 db
KISTÉRSÉGET JELLEMZŐ ADATOK – 2009 Lakosság száma: 22 942 fő Adóalanyok száma: 3535 db – társas vállalkozások száma: 420 db – egyéni vállakozók száma: 3115 fő (adószámos magánszemélyekkel együtt) Nettó adóbevétel: (a térségbe tartozó adóalanyok összes adónemre 1,4 milliárd Ft teljesített nettó befizetése nettó befizetés = bruttó befizetés – kiutalás) Értékesítés nettó árbevétele: 10,1 milliárd Ft (a térségbe tartozó társas vállalkozások nettó árbevétele a 0929-es bevallásból) A TÉRSÉG KIEMELKEDŐ VÁLLALKOZÁSA Adott kistérségben működő vállalkozások egyike sem felelt meg a TOP 100-ba történő kiválasztás feltételének
II
T OP 1OO
A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ GAZDASÁGA 201
0
A 38 LEGNAGYOBB NETTÓ ÁRBEVÉTELLEL RENDELKEZŐ VÁLLALKOZÁS ELHELYEZKEDÉSE CSONGRÁD MEGYE KISTÉRSÉGEIBEN MAKÓI KISTÉRSÉG
HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI KISTÉRSÉG
KISTÉRSÉGET JELLEMZŐ ADATOK – 2009
KISTÉRSÉGET JELLEMZŐ ADATOK – 2009
Lakosság száma: 46 715 fő Adóalanyok száma: 9407 db – társas vállalkozások száma: 1184 db – egyéni vállakozók száma: 8223 fő (adószámos magánszemélyekkel együtt) Nettó adóbevétel: (a térségbe tartozó adóalanyok összes adónemre 7,8 milliárd Ft teljesített nettó befizetése nettó befizetés = bruttó befizetés – kiutalás) Értékesítés nettó árbevétele: 67,5 milliárd Ft (a térségbe tartozó társas vállalkozások nettó árbevétele a 0929-es bevallásból) A térségbe tartozó TOP 100 vállalkozások 1 db száma A TÉRSÉG KIEMELKEDŐ VÁLLALKOZÁSA ContiTech Fluid Automotive Hungária Neve: Kft. Székhelye: Makó Fő tevékenysége: Gumiabroncs, gumitömlő gyártása Tevékenységének kezdete: 1995.03.21 Létszáma (átlagos állományi létszám): 959 fő
Lakosság száma: 57 775 fő Adóalanyok száma: 8399 db – társas vállalkozások száma: 2034 db – egyéni vállakozók száma: 6365 fő (adószámos magánszemélyekkel együtt) Nettó adóbevétel: (a térségbe tartozó adóalanyok összes adónemre 13,0 milliárd Ft teljesített nettó befizetése nettó befizetés = bruttó befizetés – kiutalás) Értékesítés nettó árbevétele: 153,7 milliárd Ft (a térségbe tartozó társas vállalkozások nettó árbevétele a 0929-es bevallásból) A térségbe tartozó TOP 100 vállalkozások 5 db száma A TÉRSÉG KIEMELKEDŐ VÁLLALKOZÁSA Neve: Tabán Traf ik Zrt. Székhelye: Hódmezővásárhely Fő tevékenysége: Dohányáru nagykereskedelme Tevékenységének kezdete: 2001.05.11 Létszáma (átlagos állományi létszám): 77 fő
SZEGEDI KISTÉRSÉG
SZENTESI KISTÉRSÉG KISTÉRSÉGET JELLEMZŐ ADATOK – 2009
CSONGRÁDI KISTÉRSÉG
KISTELEKI KISTÉRSÉG
MÓRAHALOMI KISTÉRSÉG
KISTÉRSÉGET JELLEMZŐ ADATOK – 2009 Lakosság száma: 41 880 fő Adóalanyok száma: 7417 db – társas vállalkozások száma: 1460 db – egyéni vállakozók száma: 5957 fő (adószámos magánszemélyekkel együtt) Nettó adóbevétel: (a térségbe tartozó adóalanyok összes adónemre 12,3 milliárd Ft teljesített nettó befizetése nettó befizetés = bruttó befizetés – kiutalás) Értékesítés nettó árbevétele: 128,6 milliárd Ft (a térségbe tartozó társas vállalkozások nettó árbevétele a 0929-es bevallásból) A térségbe tartozó TOP 100 vállalkozások 5 db száma A TÉRSÉG KIEMELKEDŐ VÁLLALKOZÁSA Neve: HUNGERIT Zrt. Székhelye: Szentes Fő tevékenysége: Baromf ihús feldolgozása, tartósítása Tevékenységének kezdete: 1999.01.09 Létszáma (átlagos állományi létszám): 1345 fő
KISTÉRSÉGET JELLEMZŐ ADATOK – 2009
KISTÉRSÉGET JELLEMZŐ ADATOK – 2009
KISTÉRSÉGET JELLEMZŐ ADATOK – 2009
Lakosság száma: 23 398 fő Adóalanyok száma: 4363 db – társas vállalkozások száma: 718 db – egyéni vállakozók száma: 3645 fő (adószámos magánszemélyekkel együtt) Nettó adóbevétel: (a térségbe tartozó adóalanyok összes adónemre 4,5 milliárd Ft teljesített nettó befizetése nettó befizetés = bruttó befizetés – kiutalás) Értékesítés nettó árbevétele: 27,9 milliárd forint (a térségbe tartozó társas vállalkozások nettó árbevétele a 0929-es bevallásból) A TÉRSÉG KIEMELKEDŐ VÁLLALKOZÁSA Adott kistérségben működő vállalkozások egyike sem felelt meg a TOP 100-ba történő kiválasztás feltételének
Lakosság száma: 18 538 fő Adóalanyok száma: 4427 db – társas vállalkozások száma: 466 db – egyéni vállakozók száma: 3961 fő (adószámos magánszemélyekkel együtt) Nettó adóbevétel: (a térségbe tartozó adóalanyok összes adónemre 2,4 milliárd Ft teljesített nettó befizetése nettó befizetés = bruttó befizetés – kiutalás) Értékesítés nettó árbevétele: 22,2 milliárd Ft (a térségbe tartozó társas vállalkozások nettó árbevétele a 0929-es bevallásból) A TÉRSÉG KIEMELKEDŐ VÁLLALKOZÁSA Adott kistérségben működő vállalkozások egyike sem felelt meg a TOP 100-ba történő kiválasztás feltételének
Lakosság száma: 26 240 fő Adóalanyok száma: 6855 db – társas vállalkozások száma: 633 db – egyéni vállakozók száma: 6222 fő (adószámos magánszemélyekkel együtt) Nettó adóbevétel: (a térségbe tartozó adóalanyok összes adónemre 3,3 milliárd Ft teljesített nettó befizetése nettó befizetés = bruttó befizetés – kiutalás) Értékesítés nettó árbevétele: 31,3 milliárd Ft (a térségbe tartozó társas vállalkozások nettó árbevétele a 0929-es bevallásból) A TÉRSÉG KIEMELKEDŐ VÁLLALKOZÁSA Adott kistérségben működő vállalkozások egyike sem felelt meg a TOP 100-ba történő kiválasztás feltételének
Lakosság száma: 208 694 fő Adóalanyok száma: 34 075 db – társas vállalkozások száma: 12 379 db – egyéni vállakozók száma: 21 696 fő (adószámos magánszemélyekkel együtt) Nettó adóbevétel: (a térségbe tartozó adóalanyok összes adónemre 109,0 milliárd Ft teljesített nettó befizetése nettó befizetés = bruttó befizetés – kiutalás) Értékesítés nettó árbevétele: 1262,8 milliárd Ft (a térségbe tartozó társas vállalkozások nettó árbevétele a 0929-es bevallásból) A térségbe tartozó TOP 100 vállalkozások 27 db száma A TÉRSÉG KIEMELKEDŐ VÁLLALKOZÁSA TOP 1 Neve: GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. Székhelye: Szeged Fő tevékenysége: Gázkereskedelem Tevékenységének kezdete: 2006.12.30 Létszáma (átlagos állományi létszám): 427 fő TOP 2 Neve: EDF Energia Hungária Kft. Székhelye: Szeged Fő tevékenysége: Villamosenergia-kereskedelem Tevékenységének kezdete: 2002.08.05 Létszáma (átlagos állományi létszám): Nem nyilvános TOP 3 Neve: EDF DÉMÁSZ Zrt. Székhelye: Szeged Fő tevékenysége: Villamosenergia-kereskedelem Tevékenységének kezdete: 1992.01.01 Létszáma (átlagos állományi létszám): Nem nyilvános
III
A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ GAZDASÁGA 201
0
TÁRSASÁGIADÓ-BEVALLÁSOK ELEMZÉSE – KISTÉRSÉGI SZINTEN
A megyeszékhelyek az élen NETTÓ ÁRBEVÉTEL: 1. Szeged, 2. Kecskemét, 3. Baja Az értékesítés nettó árbevételéhez a régió kistérségei közül a Szegedi kistérség járult hozzá a legnagyobb arányban. Igaz ugyan, hogy a kistérség 1262,8 milliárd forintos árbevétele 2,1 százalékkal alacsonyabb – ami egyébként a régióban a legkedvezőbb – az előző évinél, azonban ez még mindig kisebb mértékű csökkenés, mint a régió egészére számolt 9,5 százalék, így a kistérség régión belüli előző évi 28,6 százalékos részaránya 31,0 százalékra növekedett. A második legjelentősebb kistérség a régión belül, csakúgy, mint tavaly, a Kecskeméti, 19,2 százalékos részesedéssel. Ez az arány azonban az előző évinél 0,4 százalékponttal alacsonyabb, mivel a régiós átlagnál jóval erőteljesebb árbevétel csökkenéssel – 11,7 százalék – kellett a kistérség vállalkozásainak számolni. A harmadik helyen a Bajai kistérség vállalkozásai állnak 6,3 százalékkal, 255,7 milliárd forinttal. A régió három legalacsonyabb részesedéssel rendelkező kistérsége a Kisteleki (0,5 százalék), a Bácsalmási (0,5 százalék) és a Sarkadi kistérség (0,2 százalék). Kistérségek nettó árbevételének részaránya a régió megyéin belül 2009. évben 80,0%
74,5%
70,0%
részarány (%)
60,0% 50,0%
45,0%
40,0% 29,1% 30,0% 20,0%
21,9% 14,7% 11,2%
10,0%
8,8%
6,0% 5,9%
0,0%
Bács-Kiskun megye: 1 738,2 milliárd Ft
18,0% 9,2% 8,2%
3,0% 2,6% 1,9%
1,1%
Békés megye: 643,3 milliárd Ft
6,9% 5,1%
9,1% 1,6%
7,6%
4,0%
1,8% 1,6% 1,3%
Csongrád megye: 1 694,0 milliárd Ft
Mindhárom megyére igaz az a megállapítás, hogy megyén belül a legmagasabb részarányt a megyeszékhelyet is magába foglaló kistérség képviseli, azonban megyénként különböző súllyal. Csongrád megyében a legmagasabb ez a részarány: a Szegedi kistérségben koncentrálódik a nettó árbevétel 74,5 százaléka, míg a sorban következő Hódmezővásárhelyi kistérség vállalkozásai a megyei bevételnek mindössze a 9,1 százalékát adják. Bács-Kiskun megyében a Kecskeméti kistérség megyén belüli részaránya 45,0 százalék, a következő Bajai kistérség részaránya 14,7 százalék és a harmadik Kiskőrösi kistérség 11,2 százalékos részaránya még mindig magasabb, mint a Csongrád megyei második helyezetté. Békés megye a legkiegyenlítettebb az értékesítés nettó árbevételének kistérségek közti megoszlása tekintetében. A legmagasabb részarányt a Békéscsabai kistérség (megyén belüli részaránya 29,1 százalék) képviseli, ettől nem sokkal lemaradva az Orosházai kistérség (megyén belüli részaránya 21,9 százalék) következik, majd a Szarvasi kistérség (megyén belüli részaránya 18,0 százalék). Ezzel a teljesítménnyel – a nettó árbevétel 187,5 milliárd forint – a Békéscsabai kistérség a 2009-es régiós rangsorban mindössze az ötödik, míg a kistérség az előző évben a negyedik helyett foglalta el. Ennek oka, hogy a csökkenés mértéke magasan a régiós átlag feletti, de még a Békés megyei árbevétel-csökkenést is – 16,8 százalék – jóval meghaladja.
37
T OP 1OO Legmagasabb nettó árbevételt elérő vállalkozások a Dél-alföldi régióban 1. 2-3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. N. ny. PICK SZEGED Zrt. „AXIÁL” Kft. N. ny. Hungary - Meat Kft. N. ny. SOLE-MIZo Zrt. HUNGERIT Zrt.
Kistérség megnevezése Szegedi N. ny. Szegedi Bajai N. ny. Kiskunfélegyházai N. ny. Szegedi Szentesi
Nettó árbevétel 2008. év millió Ft
Nettó árbevétel 2009. év millió Ft
Nettó árbevétel változás 2009/2008. év ±%
174 276 N. ny. 59 805 56 359 N. ny. 38 631 N. ny. 43 145 29 655
184 534 N. ny. 63 686 56 879 N. ny. 49 203 N. ny. 37 849 28 249
5,9% N. ny. 6,5% 0,9% N. ny. 27,4% N. ny. -12,3% -4,7%
A legnagyobb nettó árbevételt elért vállalkozások TOP 10-es listájának utolsó helyezettje is igen jelentős, 28,2 milliárd forintos árbevételt realizált. A legmagasabb árbevételt – 184,5 milliárd forintot –, ami 5,9 százalékkal magasabb az előző évinél, a GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. mutathatja fel (magyarázatképpen érdemes hozzátenni: a társaság székhelye Szegeden van, de működési területe még nagyobb is, mint a régió három megyéje). A régió nettó árbevételének 18,0 százalékát a 10 legnagyobb vállalkozás adja.
EXPORT ÁRBEVÉTEL: Kecskemét mindent visz Bács-Kiskun megye vállalkozásainak összesen 351,5 milliárd forint exportértékesítésből származó árbevételéhez 186,6 milliárd forintot a Kecskeméti kistérség tett hozzá, ami megyei szinten az összes 53,1 százaléka, de régiós viszonylatban is a legmagasabb részarányt képviseli, mintegy 27,1 százalékot. A régió harmadik helyezettje is Bács-Kiskun megyei székhellyel rendelkezik: a Kiskunfélegyházai kistérség, mely 61,4 milliárd forint export árbevétellel a régión belül 8,9 százalékot képvisel, méghozzá régiós átlag feletti, 8,1 százalékos kiemelkedő növekedéssel. Megyén belül harmadik a Bajai kistérség, 8,2 százalékos megyei részesedéssel. A mindösszesen 351,5 milliárd forint megyei export 78,7 százalékát ez a három kistérség, az e feletti részt a további hét kistérség adja. Export árbevétel alakulása és változása kistérségenként 2009. évben
38
Index, 2009/2008. (%)
milliárd Ft
A régiós kistérségi 200,0 140,0% 186,6 180,0 130,0% rangsorban második 160,0 120,0% a Csongrád megyei 140,0 110,0% 118,8 120,0 100,0% megyeszékhelyet is 100,0 90,0% magába foglaló Sze80,0 80,0% 61,4 gedi kistérség. A 60,0 70,0% 47,3 32,4 28,8 40,0 60,0% 30,9 29,8 25,3 19,9 17,8 megyén belüli árbe15,6 13,3 11,3 10,5 20,0 50,0% 10,6 6,8 6,6 3,6 3,1 2,7 3,7 1,0 0,8 0,1 vételnek több mint a 40,0% 0,0 felét – 53,7 százalékát – képviseli, míg a régión belül 17,2 számilliárd Ft Index (2009./2008. %) zalékos részarányt tudhat magáénak. A Szegedi kistérséget eredményei alapján az átlagnál jóval kevésbé viselte meg a világgazdasági válság, az export árbevétel mindössze 1,5 százalékkal mérséklődött 2009-ben. Megyén belüli részaránya 1,6 százalékponttal emelkedett és ennek köszönhető a megye viszonylag mérsékelt csökkenése – 4,5 százalék – is. A megyei export árbevételének 82,2 százalékát a hét kistérségből három adja, a Szegedin kívül 14,6 százalékot a Makói, 14,0 százalékot a Szentesi kistérség.
A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ GAZDASÁGA 201
0
Békés megyében export árbevétel szempontjából a legjelentősebb az Orosházai kistérség, ez adja a megyei árbevétel 40,7 százalékát, a régióban 6,9 százalékos részesedéssel a negyedik helyezett, mérséklődése azonban jóval átlag feletti, 19,6 százalék, így jelentősége mind megyén belül, mind a régióban csökkent. A Békés megyei megyeszékhelyet magába foglaló Békéscsabai kistérség export árbevétele mindössze 25,3 milliárd forint, ezzel megyén belül a második, azonban a régión belül igen kis részaránnyal – 3,7 százalék – csupán a kilencedik. Megyei harmadik a Szarvasi kistérség 13,4 százalékos részesedéssel. A megye 116,2 milliárd forint export árbevételének 75,9 százalékát adja az első három kistérség, a maradék öt 24,1 százalékot tesz ki. Békés megyében található a legerőteljesebb visszaesést elszenvedő kistérség is. A korábban is minimális gazdasági potenciállal bíró Sarkadi kistérség 2008. évi 1,4 milliárd forint export árbevételének csupán az 5,9 százalékával – 85,4 millió forint – számolhatott el 2009-ben, ezzel részaránya a régión belül gyakorlatilag nulla százalék.
Legmagasabb export árbevételt elérő vállalkozások a Dél-alföldi régióban 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
Hungary - Meat Kft. „Phoenix Mecano Kecskemét” Kft. N. ny. ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. KNORR-BREMSE Fékrendszerek Kft. ContiTech Rubber Industrial Kft. Linamar Hungary Nyrt. PICK SZEGED Zrt. HUNGERIT Zrt. Guardian Orosháza Kft.
Kistérség megnevezése Kiskunfélegyházai Kecskeméti N. ny. Makói Kecskeméti Szegedi Orosházai Szegedi Szentesi Orosházai
Export árbevétel 2008. év millió Ft
Export árbevétel 2009. év millió Ft
Export árbevétel változás 2009/2008. év ±%
28 512 25 863 N. ny. 23 222 32 912 21 625 25 815 14 533 13 732 13 345
36 237 25 776 N. ny. 22 209 20 496 20 401 18 515 16 066 12 648 12 460
27,1% -0,3% N. ny. -4,4% -37,7% -5,7% -28,3% 10,5% -7,9% -6,6%
2009. évben a legnagyobb export árbevétel meghaladta a 36 milliárd forintot, ami 3,3 milliárd forinttal felülmúlja a tavalyi legmagasabb összeget. Az idei évben Hungary-Meat Kft. az első a fenti összeggel, miután export árbevétele 27,1 százalékkal volt magasabb az előző évinél. A nyilvánosságot vállaló társaságok közül növelte export árbevételét – 10,5 százalékkal – a szegedi székhelyű Pick Szeged Zrt., a többi társaságnál különböző mértékű csökkenést tapasztalunk. A legerőteljesebb a visszaesés a válsággal különösen érintett gépipari cégeknél. A közúti jármű, járműmotor alkatrészeinek gyártása fő tevékenységi körű Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. előző évi exportja 2009-re 37,7 százalékkal, a mezőgazdasági, erdészeti gép gyártása fő tevékenységi körű Linamar Hungary Nyrt. 28,3 százalékkal csökkent. A legalacsonyabb export árbevétel, amivel még fel lehetett kerülni a TOP 10-es listára, 12,5 milliárd forint.
ADÓZÁS ELŐTTI EREDMÉNY: Szegedé a babér Az adózás előtti eredményhez a régió kistérségei közül a Szegedi kistérség járult hozzá a legnagyobb értékben, 49,5 milliárd forinttal. E kistérség adózás előtti eredménye 2,2 milliárd forinttal kevesebb az előző évinél, ami a legkisebb arányú, 4,4 százalékos csökkenés a régióban. A Kecskeméti kistérség a régió második legjelentősebb kistérsége, adózás előtti eredménye 35,1 százalékos visszaesés következtében 18,9 milliárd forint. A harmadik legnagyobb kistérség csakúgy, mint tavaly a Bajai kistérség, adózás előtti eredménye 12,0 milliárd forint. A Dél-alföldi régióban a 2008. évben egy kistérségnek, a Sarkadinak (-0,7 milliárd forint) volt negatív az adózás előtti eredménye. 2009-ben már négy kistérség: a Bácsalmási (0,1 milliárd forint), a Kiskunmajsai (2,1 milliárd forint), a Sarkadi (0,4 milliárd forint), a Mórahalomi kistérség (0,5 milliárd forint) adózás előtti veszteséget könyvelt el.
39
T OP 1OO Kistérségek adózás előtti eredményének alakulása a régió megyéin belül 2009. évben 60 49,5 50 milliárd Ft
A régió öt kistérségén kívül (Jánoshalmai, Kiskunhalasi, Kunszentmiklósi, Szarvasi, Kisteleki) minden kistérségben az adózás előtti eredmény visszaesése tapasztalható 2008. évhez képest.
40 30 20
18,9 12,0
10
6,3
5,5 4,0
3,2 3,1 1,8 1,3 1,2
0
3,5 1,9 1,6 1,0 0,3 -0,4
-0,1 -2,1
-10
2,9 1,7 0,8 0,8 0,4
-0,5
Megyéken belül a legmagasabb adózás előtti eredményt – Békés megye kiCsongrád megye: Bács-Kiskun megye: Békés megye: vételével – a megyeszékhe55,6 milliárd Ft 45,5 milliárd Ft 17,3 milliárd Ft lyek kistérségei képviselik: Bács-Kiskun megyében a Kecskeméti kistérség 18,9 milliárd forintot, Békés megyében az Orosházai kistérség 5,5 milliárd forintot, Csongrád megyében pedig a Szegedi kistérség 49,5 milliárd forintot teljesített.
Legmagasabb adózás előtti eredményt elérő vállalkozások a Dél-alföldi régióban
1-2. 3. 4-5. 6. 7. 8. 9. 10.
N.ny. ContiTech Rubber Industrial Kft. N.ny. LEGRAND Zrt. „MOGYI”Kft. O-I Manufacturing Magyarország Kft. PICK SZEGED Zrt. PROTOKON Kft.
Kistérség megnevezése
Adózás előtti eredmény 2008. év millió Ft
N.ny. Szegedi N.ny. Szentesi Bajai Orosházai Szegedi Kiskőrösi
N.ny. 3 944 N.ny. 2 436 2 141 2 200 -705 1 766
Adózás előtti eredmény 2009. év millió Ft N.ny. 4 169 N.ny. 2 832 1 825 1 810 1 665 1 412
Adózás előtti eredmény változása 2009/2008. év ±% N.ny. 5,7% N.ny. 16,3% -14,8% -17,7% -20,0%
A régió 10 legmagasabb adózás előtti eredményt elérő vállalkozásai mindösszesen 40,8 milliárd forint adózás előtti eredményt realizáltak, ez 13,7 százalékkal haladja meg ugyanezen gazdálkodók előző évi eredményét. A nyilvánosságot vállaló vállalkozások közül a legmagasabb adózás előtti eredményt a szegedi székhelyű ContiTech Rubber Industrial Kft. (4,2 milliárd forint), Bács-Kiskun megyében a MOGYI Kft. (1,8 milliárd forint), míg Békés megyében O-I Manifacturing Magyarország Kft. (1,8 milliárd forint) ért el.
ÜZEMI EREDMÉNY: már van veszteséges is A régió kistérségei közül a legmagasabb összegű üzemi, üzleti eredményt a Kecskeméti kistérség vállalkozásai könyvelték el, mintegy 27,4 milliárd forint értékben, ami azonban 3,3 milliárd forinttal alacsonyabb az előző évi eredménynél. Ezt követi a szintén Bács-Kiskun megyéhez tartozó Bajai kistérség, 15,9 milliárd forint üzemi eredménnyel. A 2008. évben 19,6 milliárd forint eredménnyel még második helyezett Szegedi kistérség 2009-re lecsúszott a harmadik helyre, miután az üzemi eredménye a régióban a legnagyobb mértékben – 10,6 milliárd forinttal – csökkent. A Békés megyei megyeszékhelyet is magába foglaló Békéscsabai kistérség 6,1 milliárd forintos üzemi eredménye a negyedik helyhez volt elegendő. Jelentős csökkenést – a Szegedi kistérség után a második legnagyobbat – szenvedett el az Orosházai kistérség. Míg előző évben 12,5 milliárd forintos üzemi eredményével a negyedik helyen állt a régión belül, 2009-ben 7,8 milliárd forintos csökkenés következtében lecsúszott a hatodik helyre. Szembetűnő, hogy
40
A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ GAZDASÁGA 201
0
míg 2008. évben nem volt egyenlegében csak pozitív eredmények voltak, addig a vizsgált évben a korábban is a legutolsó helyeken álló kistérségek eredménye negatívba fordult. Egyenlegében legnagyobb veszteséggel a Bácsalmási kistérség zárta az évet, valamivel kisebb veszteséggel a Mórahalomi kistérség, és ezt követi a Sarkadi kistérség, vagyis mindhárom megyében van egy-egy kistérség, amely negatív eredménnyel zárta a 2009. évet.
Legmagasabb üzemi, üzleti eredményt elérő vállalkozások a Dél-alföldi régióban
1-2. 3. 4. 5-6. 7. 8. 9. 10.
Kistérség megnevezése
N. ny. ContiTech Rubber Industrial Kft. LEGRAND Zrt. N. ny. „MOGYI” Kft. N. ny. ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. „Phoenix Mecano Kecskemét” Kft.
Üzemi, üzleti eredmény 2008. év millió Ft
Üzemi, üzleti eredmény 2009. év millió Ft
N. ny. 3 941 2 479 N. ny. 2 065 N. ny. 772 1 540
N. ny. 4 356 3 085 N. ny. 2 132 N. ny. 1 631 1 420
N. ny. Szegedi Szentesi N. ny. Bajai N. ny. Makói Kecskeméti
Üzemi, üzleti eredmény változás 2009/2008. év ±% N. ny. 10,5% 24,5% N. ny. 3,3% N. ny. 111,3% -7,8%
A TOP 10 vállalkozás 2009. évi üzemi, üzleti eredménye a régió összes üzemi eredményének a 30,4 százalékát adja. A nyilvánosságot vállaló adóalanyok jellemzően növelni tudták üzemi eredményüket, kivéve a tizedik helyezett „Phoenix Mecano Kecskemét” Kft-t, mely 2009-ben 7,8 százalékkal kevesebb eredményt számolt el, mint előző évben. Az elsősorban autókhoz hűtő- és fűtőcsöveket gyártó makói ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. több mint duplájára növelte eredményét, ami egyrészt annak köszönhető, hogy az anyacég újabb gyártási programot telepített Magyarországra, másrészt az autócserét támogató kormányprogramnak.
FOGLALKOZTATOTTAK: a válság a legjobban Békést sújtotta
fő
Változás, 2009./2008. év (%)
726
1393
1587
1602
1670
2371
2526
2557
3063
3153
3784
4679
4732
6300
6628
6889
6928
7326
7818
7937
9300
11857
10643
42526
37281
Foglalkoztatottak száma (fő)
A Dél-alföldi régió vállalkozásai által 2009. évben foglalkoztatott 195 276 fő csaknem felét, 46,9 százalékát a régió három, megyeszékhelyet is magába foglaló kistérségének vállalkozásai alkalmazták. Ezen belül legnagyobb hányadot, a régió munkavállalóinak 21,8 százalékát a Szegedi kistérségben találjuk. A Szegedi kistérségnek megyei viszonylatban különösen kiemelkedő a Foglalkoztatottak száma és változása a Dél-alföldi régió kistérségeiben 2009. évben szerepe, hiszen a megye munkavál0,1 45000 40000 lalóinak 61,4 százalékát itt foglalkoz0,05 35000 tatják, sőt, mivel 2008. évhez képest 30000 0 25000 a foglalkoztatottak csökkenésének a -0,05 20000 mértéke – 5,7 százalék – mind a régi15000 -0,1 10000 -0,15 ós, mind a megyei érték – 7,6 száza5000 -0,2 0 lék, illetve 5,9 százalék – alatti, így részaránya mindkét viszonylatban még némileg növekedett is. változás
A Kecskeméti kistérség a második a régióban, 19,1 százalékos részarányával, bár előző évi 19,7 százalékos részarányától, a 10,4 százalékos foglalkoztatás csökkenésnek köszönhetően jelentősen elmaradt. Megyei viszonylatban a foglalkoztatottak 44,3 százalékának alkalmazásával az első helyen áll ez a kistérség.
41
T OP 1OO A régión belül a rangsor harmadik helyén a Békéscsabai kistérség áll, az első két kistérségtől jelentősen elmaradva, mindössze 6,1 százalékos részaránnyal. Békés megyén belül is a Békéscsabai kistérségben tevékenységet végző vállalkozások foglalkoztatják a megye legtöbb munkavállalóját, azonban megyén belüli részaránya jóval alacsonyabb az előző kettő kistérségénél, csupán 28,3 százalék. Emellett a foglalkoztatottak számában bekövetkezett jelentős visszaesés – 11,6 százalék – következtében mind régiós, mind megyei szerepe csökkent. Békés megyében található a két legerőteljesebb létszámcsökkenést megélt kistérség is, ezek a Békési, és a Sarkadi kistérség, 16,3 százalékos, illetve 14,1 százalékos mérséklődéssel. A Sarkadi kistérség ráadásul már eleve a régió legalacsonyabb állományi létszámával rendelkezik, 2009-ben mindössze 726 főt foglalkoztattak az ott tevékenységet végző vállalkozások, ezzel 0,4 százalékos részarányt képviselve a régión belül. A második legalacsonyabb létszámot foglalkoztató kistérség a Bácsalmási, közel kétszer annyi állományi létszámot kimutatva – 1393 fő –, mint az utolsó, Sarkadi kistérség. Ugyanakkor ebben a kistérségben a létszám 1,5 százalékos növekedése mutatható ki előző évhez viszonyítva, ami 21 fős létszámnövekedést takar. A másik, emelkedést mutató kistérség a Kiskunhalasi, ahol 2009. évben 396 fővel, 6,4 százalékkal nőtt a foglalkoztatás mértéke az előző évhez viszonyítva. Mindkét létszámbővülést mutató kistérség BácsKiskun megyében található.
Legnagyobb foglalkoztatók a Dél-alföldi régióban
1. 2.
PICK SZEGED Zrt. Linamar Hungary Nyrt.
3.
TISZA VOLÁN Zrt.
4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
HUNGERIT Zrt. ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. „Phoenix Mecano Kecskemét” Kft. SOLE-MIZo ZRt. Villeroy & Boch Magyarország Kft. KNORR-BREMSE Fékrendszerek Kft. UNIVER-COOP Zrt.
Kistérség megnevezése
Létszám 2008. év fő
Létszám 2009. év fő
Létszámváltozás 2009/2008. év ±%
Szegedi Orosházai
2 798 1 883
2 723 1 499
-2,7% -20,4%
Szegedi
1 368
1 366
-0,1%
Szentesi Makói Kecskeméti Szegedi Hódmezővásárhelyi Kecskeméti Kecskeméti
1 387 1 214 978 1 137 984 889 664
1 345 959 937 929 901 764 688
-3,0% -21,0% -4,2% -18,3% -8,4% -14,1% 3,6%
A régió foglalkoztatói a létszámcsökkentést alkalmazták a válság átvészelésének egyik módszereként. A TOP 10 foglalkoztatók is, a 688 fős állományi létszámmal a 10. helyezett UNIVER-COOP Zrt. kivételével, kisebb-nagyobb létszámleépítésre kényszerültek. 20 százalék feletti a létszámvisszaesés a mezőgazdasági gép gyártása fő tevékenységi körű Linamar Hungary Nyrt.-nél, illetve a gumiabroncs gyártása fő tevékenységi körű ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft.-nél A TOP 10 foglalkozató vállalkozások jelentős részét – 6 vállalkozás – Csongrád megyei cégek adják, 3 vállalkozás képviseli Bács-Kiskun megyét, és 1 cég Békés megyét.
FIZETENDŐ TÁRSASÁGI ADÓ: 6,6 milliárdtól 42,5 millióig A régió kistérségei közül adókötelezettség szempontjából magasan az első a Szegedi kistérség, mivel a régió közel 20,0 milliárd forintos kötelezettségének a 32,9 százaléka – 6,6 milliárd forint – itt keletkezett. A második, jóval szerényebb összeggel – 3,7 milliárd forint – a Kecskeméti kistérség, részaránya 18,8 százalék. Harmadik 8,7 százalékos részaránnyal a Bajai kistérség. Jelentős eltérést tapasztalunk a régió megyéi között a megyén belüli megoszlások tekintetében.
42
A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ GAZDASÁGA 201
0
Az adókötelezettség megoszlása Bács-Kiskun megye kistérségei között 2009. évben
Bács-Kiskun megyében a megyeszékhelyet magába fog1,6% laló Kecskeméti kistérség 1,6% 0,8% 2,0% 44,2 százalékkal részesedik a Kecskeméti megye adófizetési kötelezettséBajai 5,2% Kiskőrösi géből. Az ezt megelőző évben 5,8% Kalocsai 47,5 százalék volt a részesedése, Kiskunhalasi 6,0% azonban kötelezettsége 19,3 szá44,2% Kiskunfélegyházai zalékkal – a megyei 13,3 százaKunszentmiklósi 12,3% lékos átlag felett – csökkent, így Jánoshalmai részesedése is jelentősen visszaKiskunmajsai Bácsalmási esett. Ezt követi a régiós harma20,5% dik helyezett Bajai kistérség, 20,5 százalékkal, majd a Kiskőrösi kistérség 12,3 százalékkal. A megyében az utolsó, a régióban az utolsó előtti a Bácsalmási kistérség, 69,3 millió forint 2009. évi adókötelezettséggel. Békés megyében a megyeszékAz adókötelezettség megoszlása Békés megye hely szerepe jóval kisebb, mint kistérségei között 2009. évben a másik két megyében. A Bé1,4% késcsabai kistérség 786,0 millió forintos adókötelezettsége 5,7% Orosházai megyén belül a második helyhez 6,9% Békéscsabai 26,6% – 26,4 százalékos részesedés 7,2% Szarvasi – régión belül pedig a hatodik Békési 7,8% helyhez – 3,9 százalékos részeGyulai sedés – volt elegendő. Megyén Szeghalomi és régión belül is megelőzi az 18,0% Mezőkovácsházai 26,4% Orosházai kistérség, megyei Sarkadi részaránya 26,6 százalék, viszont ezzel párhuzamosan kiugró, közel 26,0 százalékos kötelezettség csökkenés mutatható ki. 42,5 millió forint adókötelezettséggel a megye, egyúttal a régió utolsó helyén a Sarkadi kistérség áll. Az adókötelezettség megoszlása Csongrád Csongrád megyében az adómegye kistérségei között 2009. évben kötelezettség 77,1 százaléka 1,3% 1,7% 1,3% egyetlen kistérséghez, a Sze2,4% gedihez köthető. A fennmaSzegedi radó 22,9 százalékon a többi 7,5% hat kistérség osztozik. A meSzentesi 8,7% gye legalacsonyabb adóköteHódmezővásárhelyi lezettsége, 107,3 millió forint, Makói a Mórahalomi kistérségben Kisteleki mutatható ki, mely kistérség Csongrádi 77,1% a régiós rangsorban hátulról a Mórahalomi harmadik.
43
T OP 1OO MÉRLEGADATOK ELEMZÉSE KISTÉRSÉGENKÉNT
Óriások és nagyon kicsik MÉRLEGFŐÖSSZEG: három kistérségben az összes 57,3 százaléka A Bács-Kiskun megyei mérlegfőösszeg 44,7 százalékát adó Kecskeméti kistérségben a mérlegfőösszeg 9,4 milliárd forinttal, 1,3 százalékkal csökkent. Ezzel a kistérségek között itt mutatták ki 2009. évben a régióban a második legmagasabb mérlegfőösszeget. A Kiskőrösi kistérség 13,9 százalékos részaránya a második a megyében, a régióban a harMérlegfőösszeg alakulása kistérségenként Bács-Kiskun megyében 2009. évben madik 5,4 százalékkal. A régióban az előző évhez képest a mérlegfőösszeg ebben Bácsalmási milliárd Ft a kistérségben növekedett a legnagyobb 26,4 Jánoshalmai összeggel, 13,7 milliárd forinttal, amely36,8 ből egyetlen adózónál következett be Kecskeméti Kunszentmiklósi 41,9 700,1 eszközoldalon a követeléseknél, forrásolKiskunmajsai 56,0 dalon a rövid lejáratú kötelezettségeknél Kiskunhalasi 9,2 milliárd forint bővülés. A Bajai kis83,2 Kalocsai térségben 6,1 milliárd forinttal csökkent Kiskunfélegyházai Kiskőrösi 98,7 93,1 a bázisévhez képest a mérlegfőösszeg. Bajai 217,4 211,0
Mérlegfőösszeg alakulása kistérségenként Békés megyében 2009. évben
milliárd Ft
Sarkadi 12,4 Szeghalomi 39,7
Orosházai 175,5
Békési 40,8
Békéscsabai 153,9
Gyulai 51,1 Mezőkovácsházai 55,0
Szarvasi 123,1
Mérlegfőösszeg alakulása kistérségenként Csongrád megyében 2009. évben
milliárd Ft
Kisteleki 19,4
Csongrádi 29,8
Mórahalomi 35,7 Makói 67,8 Szentesi 136,9 Hódmezővásárhelyi 143,0
44
Szegedi 1 408,9
Békés megyei kistérségek egyike sincs a régiós TOP 3-ban. Az Orosházai kistérség adja a megyei mérlegfőösszeg 26,9 százalékát, a régiósnak pedig 4,3 százalékát. A mérlegfőösszeg viszszaesése a Békéscsabai kistérségben a legnagyobb, 7,9 százalékkal. A Szarvasi kistérségben az előző évi szinten maradt a mérlegfőösszeg. Csongrád megyében és a régióban a Szegedi kistérség nagyságrendje a meghatározó: a megyei mérlegfőösszeg 76,5 százalékát, a régiósnak 34,7 százalékát itt mutatták ki. A régión belül ebben a kistérségben csökkent a legnagyobb összegben, 16,5 milliárd forinttal a mérlegfőösszeg. A Hódmezővásárhelyi és a Szentesi kistérségekben együttesen 8,7 milliárd forinttal növekedett a mérlegfőösszeg. A régión belül a Szegedi, Kecskeméti és Kiskőrösi kistérségben mutatták ki a régiós mérlegfőösszeg 57,3 százalékát, együttesen a három kistérségben a mérlegfőösszeg 2008. évhez viszonyítva 12,3 milliárd forinttal csökkent.
A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ GAZDASÁGA 201
0
SAJÁT TŐKE: 13 milliárd a belépés a legnagyobbak közé Saját tőke alakulása kistérségenként Bács-Kiskun megyében 2009. évben Bácsalmási 6,5
milliárd Ft
Kiskunmajsai 11,0
Jánoshalmai 13,6
Kecskeméti 258,2
Kunszentmiklósi 17,6 Kiskunfélegyházai 33,8
Kiskunhalasi 33,9
Kalocsai 41,5 Kiskőrösi 56,1
Bajai 90,6
Saját tőke alakulása kistérségenként Békés megyében 2009. évben
milliárd Ft
Sarkadi 3,4 Szeghalomi 16,2
Orosházai 94,6
Békési 20,4
Békéscsabai 67,9
Gyulai 22,3 Mezőkovácsházai 23,3
Szarvasi 39,2
Saját tőke alakulása kistérségenként Csongrád megyében 2009. évben
milliárd Ft
Kisteleki 5,8 Csongrádi 9,5 Mórahalomi 9,6
Szegedi 557,0
Makói 28,4 Szentesi 45,6 Hódmezővásárhelyi 74,2
A legnagyobb saját tőkével rendelkező vállalkozások a Dél-alföldi régióban 1-2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
N.ny GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. Guardian Orosháza Kft. Linamar Hungary Nyrt. ContiTech Rubber Industrial Kft. PICK SZEGED Zrt. O-I Manufacturing Magyarország Kft. „AXIÁL” Kft. Villeroy & Boch Magyarország Kft.
Bács-Kiskun megyében a Kecskeméti, a Bajai és a Kiskőrösi kistérség adja a megyei saját tőke 72,0 százalékát, a régiósnak pedig a 25,6 százalékát. A régióban a saját tőke részaránya alapján a Kecskeméti kistérség a második 16,3 százalékkal. A régión belül a Jánoshalmai kistérségben nőtt a legnagyobb mértékben, 30,3 százalékkal a saját tőke összege. A megyén belül csak a Kiskunmajsai és a Bácsalmási kistérségben csökkent a saját tőke 2008. évhez képest (15,2 százalékkal és 1,1 százalékkal). Békés megyében az Orosházai, a Békéscsabai és a Szarvasi kistérség adja a megyei saját tőke 70,2 százalékát, a saját tőke ezekben kistérségekben 9,4 milliárd forinttal csökkent. A megyén belül saját tőke csökkenés a bázisévhez viszonyítva csak a Békéscsabai és a Sarkadi kistérségben következett be 1,5 százalékos, illetve 8,6 százalékos mértékben. Csongrád megyében a Szegedi kistérségben kimutatott saját tőke a mérlegfőösszeghez hasonlóan meghatározó nagyságrendű, annak 76,3 százalékát adja, a régiósnak pedig 35,2 százalékát. A három legnagyobb kistérség együtt pedig a megyei saját tőke 92,7 százalékát jelenti. A régión belül a Szegedi kistérségben nőtt a saját tőke a legnagyobb összegben, 12,3 milliárd forinttal. A régión belül a három legnagyobb kistérség – Szegedi, Kecskeméti, Orosházai – adja a régiós saját tőke 57,6 százalékát. Ezek mindegyikében nőtt a saját tőke az előző évhez képest, összesen 24,1 milliárd forinttal.
Kistérség megnevezése N.ny Szegedi Orosházai Orosházai Szegedi Szegedi Orosházai Bajai Hódmezővásárhelyi
Saját tőke 2008. év millió Ft N. ny. 88 724 14 548 17 855 14 945 15 668 11 759 11 130 13 167
Saját tőke 2009. év millió Ft N. ny. 85 426 18 899 18 491 18 246 17 131 13 267 13 182 13 169
Saját tőke változása (2009/2008) ± N. ny. -3,7% 29,9% 3,6% 22,1% 9,3% 12,8% 18,4% 0,0%
A legnagyobb saját tőkével rendelkező vállalkozások közé a régióban 13 milliárd forint feletti összeggel lehetett bekerülni. A TOP 10 cégek saját tőkéje adja a régiós 26,8 százalékát.
45
T OP 1OO ÁGAZATI KÖRKÉP
A TOP 10-ek szerepe a régió kiemelt nemzetgazdasági ágaiban, ágazataiban A következő táblázatokban a régió legjelentősebb nemzetgazdasági ágaiban (mezőgazdaság, építőipar, kereskedelem), valamint a feldolgozóiparon belül a két legjelentősebb ágazatban (élelmiszeripar és gépipar), illetve a feldolgozóiparban az élelmiszeripar és gépipar nélkül a 10 legnagyobb nettó árbevételt elért vállalkozást mutatjuk be.
MEZŐGAZDASÁG, ERDŐGAZDÁLKODÁS, HALÁSZAT Legmagasabb nettó árbevételt elérő vállalkozások a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat nemzetgazdasági ágban 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8-10.
BÁCS-TAK Kft. N. ny. Hód-Mezőgazda Zrt. Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. Bácsalmási Agráripari Zrt. ÁRPÁD-AGRÁR Zrt. KEFAG Zrt. N. ny.
Kistérség megnevezése Jánoshalmai N. ny. Hódmezővásárhelyi Mezőkovácsházai Bácsalmási Szentesi Kecskeméti N. ny.
Nettó árbevétel 2008. év millió Ft
Nettó árbevétel 2009. év millió Ft
Nettó árbevétel változás 2009/2008. év ±%
18 539 N. ny. 6 479 5 993 9 307 7 674 4 821 N. ny.
11 566 N. ny. 6 046 5 644 5 426 5 403 4 379 N. ny.
-37,6% N. ny. -6,7% -5,8% -41,7% -29,6% -9,2% N. ny.
A mezőgazdaság, erdőgazdálkodási halászat ágban a legmagasabb árbevétel 11,6 milliárd forint, amit a Bács-Tak Kft. realizált, miközben 2008. év árbevételének 37,6 százalékát veszítette el. A régió mezőgazdasága összességében 14,8 százalékkal, a TOP 10 vállalkozások 15,9 százalékkal kevesebb árbevételt értek el 2009. évben. A nyilvánosságot vállaló, legnagyobb mezőgazdasági vállalkozásaink együttesen 14 milliárd forintot meghaladó árbevétel kiesést szenvedtek el a gazdasági válságban. Ennek ellenére a TOP 10 vállalkozások 20,9 százalékos részesedése a régió összes mezőgazdaságból származó árbevételéből továbbra is jelentős.
ÉPÍTŐIPAR Legmagasabb nettó árbevételt elérő vállalkozások az építőipar nemzetgazdasági ágban 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
46
DUNA ASZFALT Kft. N. ny. KÉSZ Építő Zrt. N. ny. IGN Zrt. N. ny. „SOLTÚT” Kft VER-BAU Kft. FERROÉP Zrt. N. ny.
Kistérség megnevezése Kecskeméti N. ny. Szegedi N. ny. Kecskeméti N. ny. Kalocsai Kecskeméti Szegedi N. ny.
Nettó árbevétel 2008. év millió Ft
Nettó árbevétel 2009. év millió Ft
Nettó árbevétel változás 2009/2008. év ±%
5 545 N. ny. 708 N. ny. 4 493 N. ny. 5 517 6 362 3 197 N. ny.
16 814 N. ny. 14 046 N. ny. 7 651 N. ny. 5 725 5 343 4 135 N. ny.
203,2% N. ny. 1882,7% N. ny. 70,3% N. ny. 3,8% -16,0% 29,3% N. ny.
A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ GAZDASÁGA 201
0
Az építőiparban a legmagasabb árbevétel meghaladja a 16,8 milliárd forintot, amit a DUNA ASZFALT Kft. 2008. évi árbevételének 203,2 százalékos növekedésével ért el. A harmadik helyezett KÉSZ Építő Zrt. szintén megtöbbszörözte előző évi árbevételét. Mindkét vállalkozás kimagasló teljesítménye a régió egyik kiemelkedő beruházásához (Mercedes) köthető. Míg az építőipar régiós szinten visszaesést mutat – 6,9 százalékkal kevesebb árbevételt ért el bázishoz képest –, addig a TOP 10 vállalkozás 20,3 százalékkal növelni tudta árbevételét.
KERESKEDELEM, GÉPJÁRMŰJAVÍTÁS Legmagasabb nettó árbevételt elérő vállalkozások a kereskedelem, gépjárműjavítás nemzetgazdasági ágban 1. 2. 3. 4. 5. 6-7. 8. 9. 10.
„AXIÁL” Kft. ALFÖLD PRO-COOP Zrt. „HANSA-KONTAKT” Kft. N. ny. Tabán Trafik Zrt. N. ny. UNIVER-COOP Zrt. Chemical Marketing Kft. N. ny.
Kistérség megnevezése Bajai Kecskeméti Szegedi N. ny. Hódmezővásárhelyi N. ny. Kecskeméti Bajai N. ny.
Nettó árbevétel 2008. év millió Ft
Nettó árbevétel 2009. év millió Ft
Nettó árbevétel változás 2009/2008. év ±%
56 359 23 383 21 272 N. ny. 24 420 N. ny. 11 031 10 753 N. ny.
56 879 24 365 21 479 N. ny. 18 916 N. ny. 11 300 9 668 N. ny.
0,9% 4,2% 1,0% N. ny. -22,5% N. ny. 2,4% -10,1% N. ny.
A kereskedelem, gépjárműjavítás nemzetgazdasági ágban a legmagasabb árbevétel 56,9 milliárd forint, amit az Axiál Kft. realizált. A TOP 10 vállalkozások a régió összes nettó árbevételéből 2008. évben 4,4 százalékkal, 2009. évben pedig 4,9 százalékkal részesedtek. A részarány növekedés annak köszönhető, hogy a TOP 10 vállalkozások árbevétele kisebb mértékben – 0,7 százalékkal – csökkent mint régió összes árbevétele (9,5 százalékos csökkenés).
ÉLELMISZERIPAR
Legmagasabb nettó árbevételt elérő vállalkozások az élelmiszeripari ágazatban 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
PICK SZEGED Zrt. Hungary - Meat Kft. SOLE-MIZO Zrt. HUNGERIT Zrt. GALLICOOP Zrt. Univer-Product Zrt. „MOGYI” Kft. N. ny. Kiskunhalasi Baromfifeldolgozó Zrt. FORNETTI Kft.
Kistérség megnevezése Szegedi Kiskunfélegyházai Szegedi Szentesi Szarvasi Kecskeméti Bajai N. ny. Kiskunhalasi Kecskeméti
Nettó árbevétel 2008. év millió Ft
Nettó árbevétel 2009. év millió Ft
Nettó árbevétel változás 2009/2008. év ±%
59 805 38 631 43 145 29 655 25 105 13 214 13 813 N. ny. 11 630 11 545
63 686 49 203 37 849 28 249 25 554 14 553 14 462 N. ny. 11 678 10 126
6,5% 27,4% -12,3% -4,7% 1,8% 10,1% 4,7% N. ny. 0,4% -12,3%
Az élelmiszeripari ágazatban a legmagasabb árbevétel 63,7 milliárd forint, amit a PICK SZEGED Zrt. 2008. évi árbevételének 6,5 százalékos növelésével ért el. A legmagasabb, 27,4 százalékos árbevétel növekedést, a Hungary-Meat Kft. exportértékesítésének 27,1 százalékos növelésével realizálta. A húsfeldolgozással foglalkozó cég árbevételének 73,6 százaléka exportból származik. A TOP 10 vállalkozások közül általában azon cégeknek sikerült árbevétel-növekedést produkálniuk 2009. évben, melyeknek a beszűkült belső élelmiszerpiac ellentételezéseként exportpiacaikat tudták bővíteni. Az élelmiszeripari TOP 10
47
T OP 1OO vállalkozások mindegyike 10 milliárd forint feletti árbevételt könyvelt el 2009. évben, mellyel az ágazati bevételnek több, mint felét adták. Az élelmiszeripari ágazat 12,0 százalékkal részesedik a régió összes elért árbevételéből, az ágazat visszaesése kisebb mértékű a régióban megfigyelhetőtől, 2008. évhez képest 1,3 százalék.
GÉPIPAR Legmagasabb nettó árbevételt elérő vállalkozások a gépipari ágazatban 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
Linamar Hungary Nyrt. KNORR-BREMSE Fékrendszerek Kft. AUTÓFLEX-KNOTT Kft. AGRIKON KAM. Kft. Andritz Kft. BOSAL-ORIS Hungary Kft. N. ny. BOSAL-AUTÓFLEX Kft. AIRVENT Zrt. CH-PLUSSZ-2000 Kft.
Kistérség megnevezése
Nettó árbevétel 2008. év millió Ft
Nettó árbevétel 2009. év millió Ft
Nettó árbevétel változás 2009/2008. év ±%
Orosházai Kecskeméti Kecskeméti Kiskunmajsai Kecskeméti Kecskeméti N. ny. Kecskeméti Kecskeméti Szegedi
31 216 34 283 13 321 14 755 6 259 2 371 N. ny. 3 735 3 175 2 959
22 668 21 395 11 934 10 240 7 692 4 585 N. ny. 3 355 2 743 2 183
-27,4% -37,6% -10,4% -30,6% 22,9% 93,4% N. ny. -10,2% -13,6% -26,2%
A gépipar ágazatcsoportban a legmagasabb árbevétel 22,7 milliárd forint, amit a Linamar Hungary Nyrt. ért el, mindamellett, hogy 2008. évi árbevétele 27,4 százalékkal visszaesett. A nyilvánosságot vállaló TOP 10 cégek – kettő kivételével – jelentős, 10,2-37,6 százalék közötti árbevétel kiesést könyveltek el 2009. évben. Az Andritz Kft. és a BOSAL-ORIS Hungary Kft. árbevétel növekedését az exportbővítés teremtette meg. A gépipar árbevételének 68,3 százalékát teszik ki a TOP 10 vállalkozások. A szegmens visszaesése a legnagyobb mértékű, 23,5 százalékos, ami a TOP10 árbevételének 21,9 százalékos csökkenésének tulajdonítható.
FELDOLGOZÓIPAR (élelmiszeripar és gépipar nélkül) Legmagasabb nettó árbevételt elérő vállalkozások a feldolgozóipari ágban (élelmiszeripar és gépipar nélkül) 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
„Phoenix Mecano Kecskemét” Kft. ContiTech Rubber Industrial Kft. ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. Guardian Orosháza Kft. LEGRAND Zrt. Villeroy & Boch Magyarország Kft. STI Petőfi Nyomda Kft. O-I Manufacturing Magyarország Kft. IBV Hungária Kft. Freudenberg Simmerringe Kft.
Kistérség megnevezése Kecskeméti Szegedi Makói Orosházai Szentesi Hódmezővásárhelyi Kecskeméti Orosházai Kiskunfélegyházai Kecskeméti
Nettó árbevétel 2008. év millió Ft
Nettó árbevétel 2009. év millió Ft
Nettó árbevétel változás 2009/2008. év ±%
26 820 26 657 23 588 20 718 17 571 17 317 12 031 11 377 7 547 8 952
26 797 24 874 22 383 17 740 16 203 15 661 12 692 10 463 7 745 7 446
-0,1% -6,7% -5,1% -14,4% -7,8% -9,6% 5,5% -8,0% 2,6% -16,8%
A feldolgozóipari ágban a legmagasabb árbevétel 26,8 milliárd forint, amit a Phoenix Mecano Kecskemét Kft. realizált. A TOP 10 vállalkozás közé 7,5 milliárd forint feletti árbevétellel lehetett bekerülni 2009. évben. A TOP 10 vállalkozás részesedése a régió feldolgozóipari árbevételéből 31,6 százalék. A feldolgozó iparágban a visszaesés mértéke 11,0 százalék.
48
A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ GAZDASÁGA 201
0
ADÓBEVÉTELEK A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓBAN
Az áfa jóval több, minden más kevesebb Az adóbefizetések pénzforgalmának alakulásában is nyomon követhető a gazdasági válság és az elmúlt két év során bekövetkezett törvényi változások hatása. Az általános forgalmi adó befizetések és visszaigénylések évközi alakulását egyrészről a gazdasági válság miatti forgalom visszaesés, másrészt a második félévtől a kulcsváltozás miatti adókötelezettségnövekedés együttes hatása befolyásolta.
Áfa befizetések és kiutalások alakulása a Dél-alföldi régióban 2007-2009. években 2007. év
2008. év
2009. év
71 481
59 773
64 639
-80 102
-73 204
0
-78 335
50 000
149 816
137 843
millió forint
100 000
139 875
150 000
2009. évben a Dél-alföldi régióban székhellyel rendelkező vállalkozások 149,8 milliárd forintot fizetBefizetés Kiutalás Nettó tek be a költségvetésbe. Ez az összeg a válság ellenére 7,1 százalékkal meghaladta az előző évit. 2009-ben 78,3 milliárd forint kiutalása történt meg az adózók részére, ez 2,2 százalékos elmaradás az előző évi értéktől. -50 000
-100 000
A befizetések növekedésének és a kiutalások csökkenésének, illetve a 2009. második félévtől bevezetett kulcsváltozásnak köszönhetően a nettó általános forgalmi adó összege elérte a 71,5 milliárd forintot, s ez 19,6 százalékkal haladta meg a 2008. évi nettó általános forgalmi adó összegét. A növekedés oka, hogy a befizetendő adó egy hónapos, a kiutalandó adó 3 hónapos csúszással realizálódik. A törvényi változásból – 5 százalékos áfakulcsemelés – eredő növekedés ezért a befizetéseknél korábban jelentkezett, mint a kiutalásoknál. Az országos nettó általános forgalmi adó összege – 1881,2 milliárd forint – 2009. év végére csupán 4,9 százalékkal növekedett, ami jóval alacsonyabb a régiósnál, így a régió részaránya is emelkedett 2008. évhez képest 3,3 százalékról 3,8 százalékra. 2009. évben az általános forgalmi adó adónemre a TOP 20 befizetők összesen 14,7 milliárd forintot fizetettek be, jellemzően a megyei jogú városokhoz köthető kistérségekből. A három legnagyobb befizető összesen 4,9 milliárd forintot fizetett be, ami a TOP 20 befizetések több mint 33 százalékát jelentette. A személyi jövedelemadó adónemre 2009. évben 117,6 milliárd forint folyt be, ami 8,6 százalékkal – 11,0 milliárd forinttal – marad el a 2008. évitől. A világgazdasági válság negatív hatásai megmutatkoztak a magánszemélyek kereseti viszonyainak romlása miatt a jövedelmet terhelő személyi jövedelemadó volumenének csökkenésében. Ezen kívül a személyi jövedelemadó visszaesésben szerepet játszik az üzleti szférában megfigyelhető elbocsátások hatása is. Ugyancsak negatívan befolyásolta a személyi jövedelemadó alakulását, hogy a közszférában korlátozták, visszafogták a nem rendszeres kifizetések volumenét, illetve a 13. havi fizetést mérsékelték. A legjelentősebb pénzforgalmat érintő hatással az összevont jövedelmekre vonatkozó adótábla sávhatárának évközi módosítása volt, ami a befolyó adókötelezettség öszA személyi jövedelemadó bevétel alakulása és változása a szegét a várakozásokhoz képest csökkentette. megyékben 60 000 160,0%
36 439
47 018
43 845
130,0%
-10 000
110,0% 100,0% 90,0%
10 000 0
120,0%
74,5% 68,4% -3 081
-4 729 -5 178
Bács-Kiskun megye
-3 451
Békés megye
Befizetés 2008. év Kiutalás 2008. év Nettó bevételek változása 2009/2008.
80,0% 70,0%
-3 872 -4 296
Csongrád megye Befizetés 2009. év Kiutalás 2009. év
Nettó bevétel változása (%)
51 687
20 000
29 943
30 000
140,0%
37 316
millió forint
40 000
150,0%
150,4%
50 000
A befizetések az első félévben 5,3 százalékkal, a második félévben azonban már 12,1 százalékkal maradtak el a bázis évitől. A 2009. év során csupán egy hónapban (április) keletkezett csekély mértékű, 2,1 százalékos többletbefizetés.
60,0%
Az elmúlt évben 12,9 milliárd forint kiutalása valósult meg, mely azonban 10,6 százalékos (1,2 milli-
49
T OP 1OO árd forint) többletkiutalást jelentett a bázisévhez képest. Ennek fő oka, hogy az adójóváírás rendszere 2008. évtől megváltozott, amelynek következtében egyedileg azonos maximum összegben, de a magánszemélyek szélesebb köre számára vált elérhetővé az adójóváírás intézménye, melynek eredményeként a 2008. évinél nagyobb visszaigényelhető adó került bevallásra a személyijövedelemadó-bevallásokban. Így emelkedett a bevallások benyújtásával egyidejű kiutalások volumene, másrészt csökkent a magánszemélyek által még fizetendő adó összege. A nettó személyi jövedelemadó összege 104,7 milliárd forint volt, mely a bevételek csökkenésének, illetve a kiutalások növekedésének eredményeként 10,5 százalékkal – 12,3 milliárd forinttal – maradt el a 2008. évitől. Az országos nettó személyi jövedelemadó összege 2009. év végére 6,3 százalékkal esett vissza, értéke csaknem elérte az 1870 milliárd forintot, ami azonban alacsonyabb a régiós változásnál, így a régió részaránya is csökkent 2008. évhez képest 5,9 százalékról 5,6 százalékra.
Társasági adó befizetés és kiutalás alakulása 2009. évben
13 880 -866
-2 945 Bács-Kiskun megye
100,00%
78,83%
80,00%
10 942
4 166
4 892
96,35%
102,2%
60,00% 40,00% 20,00%
-1 127
Békés megye
-2 695
-2 755
Változás 2009./2008. év
120,00% 85,17%
-2 495
140,00%
130,1%
118,0%
12 816
16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 0 -2 000 -4 000
12 348
2009. évben a Dél-alföldi régióban 27,5 milliárd forint társaságiadó-befizetést teljesítettek a székhellyel rendelkező adóalanyok – 13,1 százalékkal kevesebbet, mint 2008. évben – a vállalkozások bevételében tapasztalható visszaesés következményeként.
millió forint
2009. évben személyi jövedelemadó adónemre a TOP 20 befizetők összesen 37,6 milliárd forintot fizetettek be, jellemzően a megyei jogú városokhoz köthető kistérségekből. Ezen belül is a három legnagyobb befizető összesen 29,5 milliárd forintot fizetett be, ami a TOP 20 befizetések csaknem 80 százalékát jelentette.
0,00%
Csongrád megye
Befizetés 2008. év Befizetés 2009. év Kiutalás 2008. év A recesszió ellenére is igyekeztek az adózók Kiutalás 2009. év Befizetés változás (%) Kiutalás változás (%) teljesíteni társasági adó fizetési kötelezettségüket. A bevételkiesés miatt, azonban számos vállalkozás kért fizetési halasztást, mérséklést 2009. év során. Az elmúlt évben 428 db társaságiadóelőleg módosító kérelem érkezett a régióból, melyből 324 esetben engedélyező határozat kiadására került sor. Ennek eredményeként 1,5 milliárd forinttal csökkent a társaságiadó-előleg fizetési kötelezettség.
A legmagasabb befizetés december hónapban realizálódik minden évben a naptári évvel azonosan működő adózók feltöltési kötelezettsége miatt.1 2008. évben 35,0 százaléka, 2009. évben 29,0 százaléka (csaknem 8 milliárd forint; 27,8 százalékkal kevesebb, mint a bázisévi) került ebben a hónapban elszámolásra. 2009. évben 6,8 milliárd forint társasági adót igényeltek vissza az adózók, amely 12,7 százalékos növekményt jelentett a 2008. évi 6,0 milliárd forinthoz viszonyítva. A visszaigénylések összege a június-júliusaugusztus-szeptember hónapokra koncentrálódik. 2008. évben a kiutalásra kerülő társasági adó 83,5 százaléka, 2009. évben 73,5 százaléka ezekben a hónapokban csökkentette a költségvetés bevételeit. A nettó pénzforgalom – 20,6 milliárd forint– a befizetések csökkenése és a kiutalásra kerülő összegek növekedése következményeként több mint 19 százalékkal maradt el a bázisévi értéktől. Az országos nettó társasági adó összege – 385,6 milliárd forint – 2009. év végére 20,9 százalékkal esett vissza, összege így megközelítette a 390 milliárd forintot. A régió részaránya növekedett 2008. évhez képest 5,2 százalékról 5,4 százalékra. 2009. évben társasági adó adónemre a TOP 20 befizetők összesen 4,4 milliárd forintot fizetettek be. Ennél az adónemnél egyetlen 1 milliárd forintot meghaladó befizetés volt 2009. évben.
1
50
Minden év december 20-ig kell az adózóknak eleget tenni feltöltési kötelezettségüknek. Ekkor az adózók az adóévre már megfizetett előleg összegét egészítik ki az adóévi várható fizetendő adó összegére az Art. 172. § (12) bekezdésében meghatározott szankció figyelembe vételével.
A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ GAZDASÁGA 201
0
2009. évben nettó társadalombiztosítási bevételként 230,6 milliárd forint realizálódott, amely 7,1 százalékos, 17,6 milliárd forintos elmaradást jelent. A bevételt befolyásoló tényező a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 13. havi illetményének kifizetési rendje. 2008. januárban kifizették a 2007. évi 13. havi illetmény 5/12-ed részét, illetve a tárgyévi 13. havi juttatást is időarányos havi részletekben számolták el. A költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2009. évben nem részesültek 13. havi juttatásban, azonban kereset-kiegészítésben igen. A 6/2009. (I.20) Kormányrendelet alapján a költségvetési szervnél foglalkoztatott a bruttó illetményének 1/12-ed részére, de legfeljebb 15 000 forint kereset-kiegészítésre jogosult. A 133/2009. (VI.19) Kormányrendelet ezt módosította, mely a kereset-kiegészítést havi bruttó 131 000 forint illetmény alatt teljes összegben, 131 000149 000 forint között részlegesen, 149 000 forint felett pedig egyáltalán nem engedélyezte. Az üzleti szférában a gazdasági válság a foglalkoztatottságra és ezen keresztül a járulékfizetési kötelezettség csökkenésére – elbocsátások, részmunkaidős foglalkoztatás növekedése, bérjellegű többletjuttatások csökkenése, stb. – volt hatással. Foglalkoztató által fizetendő
Biztosított által fizetendő
Tb. Járulék (%) Év
Nyugdíjbiztosítási járulék
Nyugdíjjárulék (%)
Egészségbiztosítási járulék Természetbeni
Pénzbeli 11
Korkedvezmény-biztosítási járulék
Magánnyugdíjpénztári tag
Nem magánnyugdíjpénztári tag
Magánnyugdíjpénztári tagdíj
Egészségbiztosítási járulék (%) Természetbeni
Pénzbeli
2006. I.-VIII.
18
-
0,5
8,5
8
2006. IX.-XII.
18
7
4
-
0,5
8,5
8
4
4
2007. év
21
5
3
13*
0,5
8,5
8
4
3
2008. év
24
4,5
0,5
13*
1,5
9,5
8
4
2
2
2009. I.-VI.
24
4,5
0,5
13*
1,5
9,5
8
4
2
2009. VII.-XII.
24
1,5**
0,5
13*
1,5
9,5
8
4
2
*
A korkedvezmény-biztosítási járulék 50%-át a központi költségvetés átvállalja, ezért 6,5% fi zetési kötelezettséget jelent a foglalkoztatók, egyéni vállalkozók számára.
**
Afoglalkoztató és a biztosított egyéni vállalkozó által fi zetendő társadalombiztosítási járulék mértéke a minimálbér kétszeresének megfelelő járulékalapig 2009. július 1-jétől csökken. A járulékalap minimálbér kétszeresét (143 000 forint) meghaladó része után, valamint a 2009. július 10-éig megszerzett jövedelmekre a 2009. június 30-áig hatályos rendelkezéseknek megfelelő járulékmértékek szerint kell a fi zetési kötelezettséget teljesíteni.
A járulékbevételekben nem történt változás 2008. évhez képest az üzleti szféra nettó befizetéseinek arányában. Ebben a kategóriában a bevételek csökkenése 7,3 százalékos volt, a költségvetési szférában pedig 6,6 százalékponttal alacsonyabb. Az Egészségbiztosítási Alapot megillető bevétel 2009. évben a Dél-alföldi régióban 57,0 milliárd forint volt, mely 15,4 százalékkal alacsonyabb a bázisévinél. Az Egészségbiztosítási Alapot megillető bevétel mind az üzleti, mind a költségvetési szférában a régiós visszaeséssel azonos mértékű (15,4 százalékos) csökkenést mutat. A Nyugdíjbiztosítási Alapot megillető bevétel 2009. évben összesen 162,9 milliárd forint, amely 3,9 százalékkal alacsonyabb a megelőző évi bevételnél. A Nyugdíjbiztosítási Alapot megillető bevételek esetében az elmaradás mind az üzleti szférában, mind pedig a költségvetési szférában 4 százalék alatti.
Nettó társadalombiztosítási bevételek alakulása és változása Megnevezés
Egészségbizt. Alap
Nyugdíjbizt. Alap
Egészségügyi hozzájárulás címén a Dél-alföldi régiónak 10,7 milliárd forint bevétele keletkezett, mely 5,6 százalékkal marad el a 2008. évitől. Az üzleti szférában ennél
Üzleti szféra aránya (%)
46 772
20 629
67 400
69,4%
39 569
17 448
57 017
69,4%
Változás (±%)
-15,40%
-15,42%
-15,41%
2008. év
111 725
57 706
169 431
65,9%
2009. év
107 438
55 426
162 864
66,0%
-3,84%
-3,95%
-3,88%
2008. év
158 497
78 335
236 831
2009. év
147 006
72 875
219 881
-7,25%
-6,97%
-7,16%
2008. év
8 913
2 428
11 341
2009. év
8 163
2 547
10 710
-8,42%
4,90%
-5,57%
Változás (±%) TB + EHO együtt
Összesen
2009. év
Változás (±%) Egészségügyi hozzájárulás
Költségvetési szféra (millió Ft)
2008. év
Változás (±%) Járulék együtt
Üzleti szféra (millió Ft)
2008. év
167 410
80 762
248 173
2009. év
155 169
75 422
230 591
-7,31%
-6,61%
-7,08%
Változás (±%)
-
66,9% 66,9% 78,6% 76,2% 67,5% 67,3% -
51
T OP 1OO nagyobb – 8,4 százalékos – bevételkiesés jelentkezett, míg a költségvetési szférában a régiósénál alacsonyabb, 4,9 százalékos a csökkenés. 2009. évben társadalombiztosítási járulék címén a TOP 20 befizetők összesen 74,9 milliárd forintot fizetettek be. A járulékok tekintetében négy adózó esetében beszélhetünk 1 milliárd forint feletti befizetésről, melyek közül a legnagyobb befizető befizetése a TOP 20 befizetésének csaknem 60 százalékát adja. Képződött illetékbevételek alakulása a Dél-alföldi régióban 2008. - 2009. évben 1 225
6 000
895
859
85
68
698
5 000
82
62
671
4 000
millió forint
Egyszerűsített vállalkozói adó címén 2009. évben a Dél-alföldi régióban 13,7 milliárd forintot fizettek be az adózók. A bázis évi befizetéshez képest mutatkozó növekmény 109 millió forint, ami csekély, 0,8 százalékos emelkedést jelent.
3 000 4 416
2 000
4 902
422
48
43 2 595
1 000
4 694
4 133
2 019
0 2008. év
2009. év
Bács-Kiskun megye
2008. év
2009. év
Békés megye
2008. év
2009. év
Csongrád megye
A működő egyszerűsített vállalkozói Gépjámű illeték bevétel Eljárási illeték bevétel Megyei illetékszámlákra befolyt bevétel adó alanyok száma 2008. év végén 8850 fő volt. 2009. év végére 1 százalékkal 8760 főre csökkent. A létszámváltozás elhanyagolható, a pénzforgalom alakulásában érdemi változást nem eredményezett. A kiutalt egyszerűsített vállalkozói adó összege 60 millió forint volt 2009. évben, amely 24,9 százalékkal haladja meg a bázisértéket. A nettó egyszerűsített vállalkozó adó összege így 0,7 százalékkal haladja meg a bázisévi értéket. A Dél-alföldi régióban 2009. évben képződött összes illetékbevétel 13,3 milliárd forint volt, ez 9,6 százalékkal, összegszerűen 1399 millió forinttal marad el a bázisértéktől. Az illetékbevételek alakulását törvényi változások is befolyásolták 2009-ben. A törvényben felsorolt I. örökös csoportba tartozó örökösök (örökhagyó házastársa, mostoha és nevelt gyermeke, mostoha- és nevelőszülője) 20 millió forint értékig mentesülnek az illetékfizetési kötelezettség alól. További pontosítások történtek a mentességekhez kapcsolódóan a vásárolt telken 4 éven belül felépített ház kapcsán. Ha a lakóház felépítésére nyitva álló határidőn belül a vagyonszerző gazdálkodó szervezet átalakul, a lakóház felépítésére az ingatlant megszerző jogutód köteles. Átutalt illetékbevételek alakulása 2008.-2009. évben 7635 Költségvetés
8224 2763
Megyei Jogú Városi Önkormányzatok
millió forint
2753 5544
Megyei Önkormányzatok
2009. év
2008. év
6317 0
2 000
4 000
6 000
8 000
10 000
Az illetékbevételek csökkenésével egyenes arányban csökkent a központi költségvetés és az önkormányzatok illetékbevétele is. A bevételek visszaesését elsősorban vagyonszerzéshez kapcsolódóan kiszabható összeg, illetve az értékesített ingatlanok forgalmi értékének a 2009. évi csökkenése okozta.
A törvényi rendelkezés alapján a befolyt és beszedett illetékbevételek megosztásra kerülnek a központi költségvetés, a megyei önkormányzatok és a megyei jogú városok önkormányzatai között. A felosztható illetékbevételből a központi költségvetés részesedése 7635 millió forintot tett ki, mely az országos visszaesésnél (14,3 százalék) jóval kisebb mértékű, de mégis 7,2 százalékos elmaradást jelent az előző évhez képest.
52