Tisztelt Kollégák, Barátaink! Az idei évben egy rendhagyó rendezvény keretében kerül megszervezésre társaságunk kongresszusa. Idén megtörve a két éves ciklicitást, a Társaság az Esztétikai Szekcióval közösen rendez kongresszust. Mint köztudott, az MPHEST és Esztétikai Szekciójának közös megállapodása alapján a Társaság két évente rendez kongesszust, és a közöttes években pedig az Szekció vállalta fel egy nemzetközi kongresszus megrendezését. Az elsõ alkalom idén szeptemberben lesz, s ehhez az eseményhez kapcsolódik a Társaság jubileumi rendezvénye. A hazai plasztikai sebészet 50 éves. Ennek jelentõségét kidomborítandó, a Társaság egy külön nappal járul a Szekció rendezvényéhez, azt megelõzõ napon tart ünnepi megemlékezést, kongresszust. Diszciplínánk hazai múltját, jelenét és lehetséges jövõjét bemutató program fogja várni az érdeklõdõket. A pénteki és szombati nap programjának szervezõje a Társaság Esztétikai Szekciója lesz, mindkét napon az arcot és mellett érintõ esztétikai beavatkozások kapnak fõszerepet neves nemzetközi elõadók tolmácsolásában. Kongresszusunk angol címe (CEC) is jelzi, hogy nem titkolt célunk a rendezvénnyel nyitni a szomszédos országok plasztikai sebész kollégái felé. Bízunk benne, hogy a meghívott elõadói kör és Szeged varázsa vonzóvá teszi a képzést a határainkon túl is. A csütörtöki nap magyar nyelvû, míg a péntek és szombati nap elõadásai angol nyelven fognak elhangzani. A színvonalas tudományos program mellett a kívül-belül megújult Hotel Forrás és a szomszédos, szintén frissen átadásra kerülõ fürdõközpont kitûnõ lehetõséget fog nyújtani a kikapcsolódásra egyaránt. A kongresszusi programot a kollégák fotóiból rendezett fényképkiállítással szeretnénk még színesebbé tenni ,,A fényképezés a munkaeszközünk - és a hobbink” címmel. Találkozunk Szegeden.
Dr. Bajusz Huba a Szervezõ Bizottság elnöke
Dr. Szemerey Balázs István az MPHEST Esztétikai Szekciójának elnöke
Dr. Molnár Csaba az MPHEST elnöke
NEMZETKÖZI MEGHÍVOTT ELÕADÓK Philippe Allouche, Franciaország Pietro Berrino, Olaszország Per Hedén, Svédország Dimitrije Pamfilov, Szerbia Luigi Polla, Svájc Nikolay Serdev, Bulgária Patrick Tonnard, Belgium Bryant Toth, USA Folyamatban: Tiberiu Bratu, Romania Javier de Benito Mora, Spanyolország Françoise Firmin, Franciaország Gérard Illouse, Franciaország Ioan Lascar, Romania Toma Mugea, Romania Patrick Trévidic, Franciaország TUDOMÁNYOS ÉS SZERVEZÕ BIZOTTSÁG Dr. Bajusz Huba, a szervezõ bizottság elnöke Dr. Szemerey Balázs István, a tudományos bizottság elnöke Prof. Dr. Gulyás Gusztáv Dr. Molnár Csaba Dr. Rezek Ödön AKKREDITÁCIÓ A továbbképzés akkreditációja és végleges kreditpontérték megállapítása folyamatban van. TUDOMÁNYOS INFORMÁCIÓ Dr. Szemerey Balázs István Tel.: 06/1/202-1178 E-mail:
[email protected] A KONGRESSZUS HELYSZÍNE Hunguest Hotel Forrás 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert utca 16-24. Tel: 06/62/566-466 Fax: 06/62/566-468 E-mail:
[email protected] Honlap: www.hotelforras.hunguesthotels.hu
TECHNIKAI INFORMÁCIÓ Lukácsi Máté projekt menedzser Convention Budapest Kft. H-1461 Budapest, Pf: 11. Tel: 06-1-299-0184, 299-0185, 299-0186, Fax: 06-1-299-0187 E-mail:
[email protected] Honlap: www.convention.hu FOTÓ KIÁLLÍTÁS Az érdeklõdõ kollégáknak a képekre vonatkozó technikai paraméterekrõl Lukácsi Máté ad tájékoztatást a fenti elérhetõségeken. ELÕZETES PROGRAM 2010. szeptember 16., csütörtök A hazai plasztikai sebészet 50 éve – magyar nyelvû nap 12.00-19.00 Regisztráció 12.00-14.00 Opcionális ebéd 14.00-15.30 Elõadások 15.30-16.00 Kávészünet 16.00-18.00 Elõadások 20.00 Nyitófogadás 2010. szeptember 17., péntek I. Central-European Confidence Meeting – angol nyelvû elõadások 08.00-18.00 Regisztráció 09.00-11.00 Elõadások 11.00-11.30 Kávészünet 11.30-13.00 Elõadások 13.00-14.00 Ebédszünet 14.00–16.00 Elõadások 16.00–16.30 Kávészünet 16.30–18.30 Elõadások 20.00 Bankett vacsora 2010. szeptember 18., szombat I. Central-European Confidence Meeting – angol nyelvû elõadások 08.30-13.00 Regisztráció 09.00-11.00 Elõadások 11.00-11.30 Kávészünet 11.30-13.00 Elõadások 13.00 A Kongresszus zárása
TUDOMÁNYOS PROGRAMMAL KAPCSOLATOS TUDNIVALÓK A kongresszus résztvevõi elõadások megtartására és poszterek, vagy video bemutatására egyaránt jelentkezhetnek. Beküldési határidõ: 2010. június 30. Kérjük, hogy az absztraktokat angol nyelven, legfeljebb 250 szó terjedelemben a www.convention.hu oldalon található online felületen szíveskedjenek lejelenteni, vagy szükség esetén az
[email protected] e-mail címre eljuttatni. Az elõadások, poszterek, videók elfogadásáról a Tudományos Bizottság dönt, amelyrõl legkésõbb 2010. július 15-ig írásban tájékoztatást küldünk. ELÕADÁS Az elõadások idõtartama 8 perc, amit 2 perc diszkusszió követ. POSZTER Maximális mérete 1,2 m magas és 0,9 m széles. REGISZTRÁCIÓS DÍJAK Kongresszusi részvétel orvos résztvevõk számára
2010. augusztus 1-ig történõ jelentkezés esetén
2010. augusztus 1-e utáni jelentkezés esetén
Kongresszusi részvétel MPHEST tagok számára:
45.000 Ft / fõ
55.000 Ft / fõ
Kongresszusi részvétel nem MPHEST tagok számára:
55.000 Ft / fõ
65.000 Ft / fõ
Kongresszusi büféebéd
4.900 Ft / fõ / alkalom
4.900 Ft / fõ / alkalom
Bankett vacsora pénteken:
10.000 Ft / fõ
10.000 Ft / fõ
A ’kongresszusi részvétel orvos résztvevõk számára’ díj tartalmazza a részvételt a teljes tudományos programon, a program- és absztraktfüzetet, a kiállítás megtekintését, a csütörtök esti nyitófogadás, valamint négy kávészünet költségét, amelyeknek az összege (bruttó 12.500 Ft) az adózási szabályok értelmében a számlán külön sorban, részletezve kerül feltüntetésre. A péntek esti bankett vacsorára és az ebédekre vonatkozó esetleges igényét kérjük szíveskedjen a regisztrációs lapon bejelölni.
Kongresszusi részvétel szakdolgozók, nyugdíjas MPHEST tagok, rezidensek számára
2010. augusztus 1-ig történõ jelentkezés esetén
2010. augusztus 1-e utáni jelentkezés esetén
Kongresszusi részvétel szakdolgozók számára:
4.000 Ft / fõ
6.000 Ft / fõ
Napijegyes kongresszusi részvétel szakdolgozók számára:
3.000 Ft / fõ
4.000 Ft / fõ
Kongresszusi részvétel nyugdíjas MPHEST-MÉE tagok számára:
8.000 Ft / fõ
10.000 Ft / fõ
Kongresszusi részvétel rezidensek számára:
8.000 Ft / fõ
10.000 Ft / fõ
Kongresszusi büféebéd csütörtökön, pénteken és szombaton:
4.900 Ft / fõ / alkalom
4.900 Ft / fõ / alkalom
Nyitófogadás csütörtökön:
9.000 Ft / fõ
9.000 Ft / fõ
Bankett vacsora pénteken:
10.000 Ft / fõ
10.000 Ft / fõ
Fenti ’kongresszusi részvétel szakdolgozók, nyugdíjas MPHEST tagok, rezidensek számára’ díjak tartalmazzák a részvételt a teljes tudományos programon, a program- és absztraktfüzetet, a kiállítás megtekintését, valamint négy kávészünet költségét, amelyeknek az összege (bruttó 4.000 Ft) az adózási szabályok értelmében a számlán külön sorban, részletezve kerül feltüntetésre. Az ebédekre, illetve a csütörtöki nyitófogadásra és pénteki vacsorára vonatkozó esetleges igényét kérjük szíveskedjen bejelölni a regisztrációs lapon.
SZÁLLÁSFOGLALÁS Hunguest Hotel Forrás**** / a Kongresszus helyszíne 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert utca 16-24. Honlap: www.hotelforras.hunguesthotels.hu Egyágyas szoba reggelivel, adókkal:
22.000 Ft / szoba / éj
Kétágyas szoba reggelivel, adókkal:
27.000 Ft / szoba / éj
Apartman 1 fõ részére reggelivel, adókkal:
27.500 Ft / szoba / éj
Apartman 2 fõ részére reggelivel, adókkal:
36.000 Ft / szoba / éj
Fenti szobaár tartalmazza a reggelit, korlátlan vezeték nélküli Internet használatot, belépõt a szomszédos Napfényfürdõ Aquapolisba, valamint reggel 7.00 és 9.30 óra között belépõt a Napfényfürdõ Aquapolis Csendes Wellness részlegébe. Parkolás a szálloda elõtti és mögötti parkolóban szabadtéri zárt parkolóban, illetve a szomszédos Napfényfürdõ alatti mélygarázsban oldható meg. Valamennyi parkoló díja 100 Ft/óra nappal (08.00-20.00 óra között) és 50 Ft/óra éjszaka (20.00-08.00 óra között), amely szálló és nem szálló vendégek számára egyaránt fizetendõ. A szálloda környéki utcákban egyelõre nem fizetõs a parkolás. A kötbéres szállásfoglalások miatt szállodai szobákat biztosítani csak 2010. augusztus 30-ig történõ visszajelzés esetén tudunk, a lefoglalt szálláshelyek betöltéséig. A szállodai szobák a visszajelzések sorrendjében kerülnek visszaigazolásra. Amennyiben szállásfoglalása legkésõbb 2010. szeptember 6-ig nem kerül befizetésre, úgy szobafoglalása külön értesítés nélkül, automatikusan lemondásra kerül. Regisztrációját és szállásfoglalását azok befizetését követõen tekintjük véglegesnek.
BEFIZETÉS A.) A regisztrációs lap hátoldalán felkínált és bejelölendõ lehetõségek szerint postai csekken vagy banki átutalással is történhet a befizetés. Mindkét esetben az összeg beérkezését követõen, a regisztrációs lapon megadott számlacímre állítjuk ki a számlát. B.) Amennyiben részvételét cég/intézmény/alapítvány kívánja átutalással kifizetni, úgy a regisztrációs lap hátoldalán található költségvállaló nyilatkozatot kérjük cégszerû aláírással ellátva irodánkba visszajuttatni szíveskedjen. Elõzetesen számlát küldeni csak ezen költségvállaló nyilatkozat birtokában áll módunkban. LEMONDÁS, VISSZAFIZETÉS 2010. szeptember 1-ig történõ lemondás esetén a kötbér mértéke az elõzetesen befizetett regisztrációs és szállásdíj 50%-a. 2010. szeptember 1-e után történõ lemondás esetén az elõzetesen befizetett regisztrációs és szállásdíjak nem visszatéríthetõek a szolgáltatókkal kötött kötbéres szerzõdések miatt.
FONTOSABB IDÕPONTOK Elsõ értesítõ postázásának határideje:
2010. május 10.
Elõadás összefoglalók leadásának határideje:
2010. június 30.
Tájékoztatás elõadás összefoglalók elbírálásáról: Kedvezményes részvételi díj fizetésének határideje:
2010. július 15. 2010. augusztus 1.
Szállásfoglalás határideje:
2010. augusztus 30.
Végleges program kiküldésének határideje:
2010. szeptember 5.
A kongresszus idõpontja:
2010. szeptember 16-18.