Posta
Bjørn Lomborg, a szkeptikus környezetvéd√
A
Café Babel el√z√, Forrás cím∫ számában jelent meg Björn Lomborg cikke az er√forrásokról. Maga a cikk tulajdonképpen egy könyv fejezete, és talán nem is a legérdekesebb vagy legprovokatívabb. Úgy gondolom, hogy érdemes megismerkednünk Lomborg nézeteivel más területeken is, illetve azzal a – sokszor igen heves – vitával, amely írásait és véleményét övezi. Björn Lomborg könyve, a Sceptical Environmentalist: The Real State of the World 2001-ben jelent meg a Cambridge University Pressnél. Ebben a könyvben Lomborg azt a feladatot t∫zi ki maga elé, hogy felmérje a világ valós állapotát.1 Ahogy írja, nem is az egész világ állapotát akarja leírni, hisz az lehetetlen, hanem a világ állapotának legfontosabb jellemz√it, az alapokat szeretné feltárni úgy, hogy az – szemben a lehet√ világok legjobbikáról szónokló optimisták és a közelg√ világvégével riogató pesszimisták nézeteivel – ne mítoszokon, hanem az elérhet√ legjobb tényeken nyugodjon.2 F√ viszonyítási pontja ebben a munkában az az általa „litániának” nevezett nézethalmaz, amely szerint a földi ökoszisztéma állapota folyamatosan romlik: „Er√forrásainkból kifogyunk. A népesség egyre n√, így egyre kevesebb ennivalónk lesz. A leveg√ és a vizek egyre szennyezettebbek. A fajok tömegesen halnak ki – évente több mint 40 000 fajt pusztítunk el. Az erd√k elt∫nnek, a halállományok összeomlanak, és a korallzátonyok haldoklanak. Bemocskoljuk a Földet, a termékeny talaj elt∫nik, leaszfaltozzuk a természetet, leromboljuk a vadont, megti-
zedeljük a bioszférát, és a végén e folyamatban magunkat is elpusztítjuk. A földi ökoszisztéma összeomlóban van. Gyorsan közeledünk az abszolút határhoz, a növekedés határai kézzelfoghatóvá válnak.”3 Lomborg szerint a litánia uralja a környezet állapotáról szóló közbeszédet (ennek alátámasztására például a Time magazin 2001-es, a természeti környezet állapotáról szóló különszámára hivatkozik4). Ugyanakkor – Lomborg szerint – ha a tényeket nézzük, a litánia minden egyes eleme megcáfolható: „Nem fogyunk ki az energiából vagy a természeti er√forrásokból. A világ lakosságának egyre több és több élelem jut egy f√re nézve. Egyre kevesebb ember éhezik. 1900-ban átlagosan 30 évig éltünk; ma 67 évig. Az ENSZ szerint az elmúlt 50 évben jobban csökkentettük a szegénységet, mint az azt megel√z√ 500 évben; és ez gyakorlatilag minden országra igaz. A globális felmelegedés, bár méretét és jöv√beli alakulását eléggé irreális pesszimizmussal ábrázolják, tényleg létezik, ám a szokásos javasolt gyógymód, a fosszilis tüzel√anyagok korai és radikális csökkentése rosszabb, mint az eredeti baj. Ráadásul a felmelegedés teljes hatása sem jelent súlyos problémát a jöv√nk számára. A fajok 25–50%-át sem fogjuk elveszíteni még a mi életünkben – valójában ez a szám körülbelül 0,7%. A savas es√k nem ölik meg az erd√ket, a vizek és a leveg√ körülöttünk pedig egyre kevésbé szennyezett. Az emberiség sora valójában gyakorlatilag minden mérhet√ mutató szerint javult, a mutatók többsége szerint ráadásul igen jelent√sen. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden elég jó. Ez egy nagyon fontos különbségtétel.”5 A sötét víziók cáfolatával azonban Lomborg nem azt akarja mon-
131
dani – mint írja –, hogy nem kell tenni semmit környezetünkért. Épp ellenkez√leg: a valós trendek ismeretében azokra a területekre fokuszálhatjuk er√feszítéseinket, koncentrálhatjuk sz∫kös er√forrásainkat, ahol relatíve súlyosabbak a problémák, és csak olyan mértékben, amennyire ezek a problémák ezt megkövetelik.6 Lomborg úgy folytatja, hogy az alapok (fundamentumok) vizsgálatát a valóságra, és nem a mítoszokra kell alapozni. A vizsgálat módszere pedig az összehasonlítás: szerinte a világ állapotát nem egy képzeletbeli ideális helyzethez kell igazítani, hanem ahhoz, hogy milyen volt korábban (itt idézi Voltaire egy szólását, miszerint azt mondta neki valaki, hogy „az élet nehéz”, mire √: „mihez képest?” 7 ). Ezért az els√dleges feladat a trendek vizsgálata, mert ez mutatja meg fejl√désünk mértékét.8 Például lehet azt mondani, hogy jelenleg még mindig több mint 1 milliárd embernek nincs tiszta ivóvize – bár a század eleje óta a helyzet hatalmasat javult mind a fejlett, mind a fejl√d√ országokban –, ezért a tiszta ivóvízhez való jutás els√rangú politikai cél kell legyen, ha az emberek életkörülményeit akarjuk javítani. Annál is inkább, mert ahogy a fejlett országokban ezt megoldották, a fejl√d√kben is meglehet.9 A probléma Lomborg szerint ezzel az ideális helyzethez való viszonyítással az, hogy a fejl√d√ országokban ugyanilyen szükség van jobb egészségügyi ellátásra, nagyobb élelmiszer-biztonságra, jobb oktatásra stb., és ezek mind pénzbe kerülnek. Ha az egyik területen javulást szeretnénk elérni, akkor az er√forrásokat más, szintén javítani kívánt területekr√l kell elvonni. Természetesen ez a politika lényege: az er√források
Posta
ismeretében ki kell választani egyes projekteket sok másikkal szemben. Ám ha a világ állapotát egy ideális helyzethez viszonyítjuk, implicite politikai ítéletet hozunk abban, hogy milyen projekteket preferálunk.10 Azzal a számbavétellel azonban, amit én csinálok – írja Lomborg –, szeretném az olvasóra bízni azt a politikai következtetést, hogy mire koncentráljuk er√feszítéseinket. Az implicit és explicit politikai tanács helyett tehát Lomborg szándéka a lehet√ legjobb információ szolgáltatása arról, hogy hogyan alakultak a dolgok, és hogyan alakulnak várhatóan a jöv√ben, így a demokratikus döntéshozási folyamat a legszilárdabb alapokon nyugodhat. Ez azt jelenti, hogy a trendekre kell koncentrálni. Lomborg további lényeges állítása, hogy ha a világ állapotát akarjuk leírni, a trendeken belül is a globális trendeket kell figyelnünk. Ez azért fontos, mert ma annyi információ áll rendelkezésre minden területen, hogy – egyébként valós – példák sorolásával fel lehet vázolni egy teljesen rózsaszín, vagy éppen egy katasztrofális képet. Ez azonban teljesen hamis következtetésekre vezethet, hasonlóan ahhoz, mint ha azt mondanánk, hogy „a nagyapám egész életében szivarozott, mégis 97 éves korában halt meg, vagyis a dohányzás nem káros”. A következtetések levonásához megfelel√ összehasonlításra van szükség, mint például ebben az esetben arra, hogy a dohányzók vajon gyakrabban kapnak-e tüd√rákot, mint a nemdohányzók.11 Ugyanígy, a globális problémákat csak globális adatokkal jellemezhetjük. Például sokkoló lehet azt hallani, hogy az elmúlt 10 évben Burundiban 21%-kal csökkent a napi kalóriabevitel, és az a kép alakulhat ki, hogy a harmadik vi-
lágban az élelmezés helyzete katasztrofális. Másik irányba szaladhat el véleményünk, ha azt halljuk, hogy Csádban ugyanez a mutató +26% volt. Világátlagot nézve ugyanakkor azt látjuk, hogy a fejl√d√ országokban az utóbbi 10 évben a kalóriabevitel naponta és fejenként 2463 kalóriáról 2663 kalóriára n√tt, ami 8%-os növekedést jelent.12 A lényeg tehát az, hogy a globális adatok magukba foglalják az öszszes jó és az összes rossz történetet, és megmondják, hogy melyik van túlsúlyban. Lomborg a továbbiakban kifejti, hogy a világ helyzetének felmérése átfogó adatokon kell nyugodjon. Sok példát hoz fel arra, hogy egy lokális felmérésb√l, például a talajerózióról Dél-Afrikában vagy éppen egy belgiumi farm 0,11 hektárján hogyan lett olyan általános megállapítás komoly (ENSZ-szervezetek által kiadott) tanulmányokban, mint hogy Afrikában a következ√ 40 évben a termésátlag a felére fog zuhanni, illetve hogy Európában a talajerózió 17 tonna/hektár. Mindkét esetben az általános megállapítás egyetlen – sokszor nem is hivatkozott – példán nyugodott (az utóbbi esetben ráadásul maga a belgiumi tanulmány szerz√je óvott az általánosítástól).13 Sok hasonló példa felsorolása után Lomborg három szervezetet kritizál, amelyek szerinte a „litánia” f√ hangoztatói közé tartoznak: a Lester Brown által vezetett Worldwatch Institute-ot, amely a State of the World cím∫ könyvet adja ki minden évben (és amelyet Lomborg könyve alcímében – The Real State of the World – parafrazeál), a WWF-et, a World Wildlife Fundot, illetve a Greanpeace-t.14 Több példát hoz fel mindhárom szervezet kiadványaiból, amikor azok valótlan – sötétebb – képet festenek fel, mint az a rendelkezésre álló ada-
132
tokkal alátámasztható volna; s√t, sokszor olyan forrásokra hivatkoznak, amelyekben éppen az ellenkez√je áll, mint amit √k állítanak. A három szervezeten túl is sok példával illusztrálja, hogyan alkalmazzák a litánia hívei az olyan módszereket, mint a nem összehasonlítható (különböz√ módszertannal számított) adatok egymás mellé állítása, régi, alapos számítások nélküli túlzó becsült adatokra való hivatkozás, vagy túlzó, retorikus következtetések levonása egy vagy kevés számú példából. Lomborg mindegyik, általa felhozott példában utánajár az adott adat forrásának, ellen√rzi a hivatkozást, majd szembeállítja a szöveggel, illetve más, megbízhatóbb – általában ENSZ-szervezet által kiadott – adattal. Így példák során bizonyítja, hogy ezek a szervezetek, és általában a világ általános romlásáról szónoklók félelmei alaptalanok, és az általuk hitt negatív trendek egyáltalán nem léteznek. Könyvének további fejezeteiben Lomborg sorra veszi azokat a területeket, amelyek a litánia szerint romlanak, viszont – szerinte – ha a valós adatokat nézzük, ez egyáltalán nem igaz.
Lomborg állításai az egyes területekr√l
Energia
L
omborg f√ állítása ezen a területen, hogy nem fenyeget az energia vagy az er√források „elfogyása”. S√t a romlatlan természet és a biodiverzitás sincs veszélyben, a Föld könnyedén el tudja tartani a növekv√ gazdaságot, mert „a technológia lehet√vé teszi, hogy növekedést érjünk el egy id√ben a jobb környezettel”.15 Ez a megállapítása
Posta
két feltételezésen nyugszik: 1) egészen mostanáig az emberi tevékenységek minden fontos területén fantasztikus haladást tapasztalunk.16 2) Nincs okunk arra, hogy úgy gondoljuk, hogy ez a fejl√dés nem fog folytatódni.17 Lomborg az egyik feltételezést√l a másikig úgy jut el, hogy úgy véli, „ha a dolgok javulnak, tudjuk, hogy a helyes vágányon vagyunk”.18 Ezen túl a konklúziót három különböz√ területen indokolja. Az els√ az er√források piacainak ármechanizmusa. Lomborg szerint a nyersanyagok területén eddig nem lehetett általános emelkedést tapasztalni, s√t inkább csökkenést, és ezért az er√források nem korlátozottak. Különösen igaz, hogy mindig volt és lesz is elég olaj. Ha az olaj fogyóban lenne, akkor ezt árának emelkedése jelezné. Ebb√l következ√en, ha a sz∫kösség mégis bekövetkezne, akkor az ár emelkedése technológiai fejlesztésre ösztönözné a piaci szerepl√ket, így a helyettesít√k – szélenergia, napenergia, olajpala – kitermelése olcsóbbá válna; mint ahogy a szénr√l olajra való átállás is hasonlóképpen zajlott le. A másik, hogy az ismert készletek nem egy véges kategória. A technológiai fejl√déssel, illetve az árváltozásoktól függ√en ezek n√hetnek vagy csökkenhetnek. Az elmúlt évtizedek trendjei azt mutatják, hogy mindig fedeztünk fel új készleteket, amikor szükség volt rá; s√t sok területen – például az olaj – jelenleg a felfedezések, tehát a készletek növekedése meghaladja a fogyasztást – magyarul minden nap egyre több er√forrásunk lesz. Ehhez kapcsolódik a harmadik érv, miszerint egyre hatékonyabbak vagyunk er√forrásaink kitermelésében és felhasználásában, ami végleg semmissé teszi az er√források kimerülését√l tartók félelmeit.
Amit Lomborg az er√forrásokról, illetve az energiahordozókról írt, több szempontból kritizálható. Az egyik megközelítés az olajtartalékok „végtelenségét” kérd√jelezi meg. Bár a tartalékok nagyok, valószín∫leg mégsem akkorák, mint azt a Lomborg által idézett források állítják. A tartalékok nagysága ugyanis jelent√s mértékben a politikától függ: és jelenleg minden szerepl√nek az az érdeke, hogy a tartalékokat nagyobbnak állítsa be, mint amekkorák azok valójában. A kormányok és a kitermel√ cégek akkor járnak jól, ha azt állítják, hogy a készletek nagyok, így nyugtatják meg a befektet√ket. Az OPEC-országok között a kvóták elosztása 1983 óta az ismert (bizonyított) készletek arányában történik; ez is egyértelm∫en a nagyobb tartalékok kimutatására ösztönöz. Az, hogy a készletek nagyságára vonatkozó adatok túlzóak, jó példa, hogy 2004 tavaszán a Royal Dutch/Shell bejelentette, hogy ismert készletei 20%-kal kisebbek, mint azt korábban vélték. A készletekr√l optimistán nyilatkozók többnyire közgazdászok és kormányzati intézetek, akiket sokkal inkább a gazdasági megfontolások, mint a geológiai ismeretek vezetnek. A pesszimisták viszont – Lomborg állításával szemben – nem csupán aggódó zöldekb√l állnak, hanem visszavonult geológusokból, akik, mivel már nem függenek a korábban √ket alkalmazó cégekt√l vagy intézetekt√l, szabadon elmondhatják véleményüket. Ehhez járul hozzá, hogy az olaj árát csak kisebb részben határozza meg a készletek nagysága, illetve a kereslet és a kínálat: a tartalékok és a felhasználás egyenetlen elosztásának és az er√forrás stratégiai jellegének köszönhet√en az olaj árát sokkal inkább politikai
133
események és trendek alakítják. Ez behatárolja annak a mechanizmusnak a hatékonyságát, amely Lomborg szerint majd a sz∫kös er√forrásokat megdrágítja, helyt adva ezzel a (tisztább) alternatíváknak. Más oldalról megközelítve az energiaforrások kérdését, azt lehet mondani, hogy Lomborgnak igaza van: az olaj és más források nem fogynak ki pár év alatt (bár ezt ma már nem is állítja senki, még a Római Klub sem; itt Lomborg ismét 30 évvel ezel√tti véleményekkel vitatkozik nagy vehemenciával). Tudjuk, hogy hatalmas készletek vannak feltáratlanul olajból, földgázból, szénb√l, urániumból, olajpalából, és ezek akár több évszázadra is elegend√ek – és éppen ez az, ami aggasztó. Ezeknek az energiaforrásoknak a felhasználása ugyanis nagy környezeti kockázatot rejt. Nem a fosszilis energiaforrások sz∫kössége az, ami veszélyezteti az éghajlatot, hanem a b√ségük. Nem az olaj sz∫kössége veszélyeztet erd√ket és érintetlen vidékeket, hanem b√sége. Nem az uránium és a plutónium kifogyásától kell félnünk, hanem attól, hogy sok van bel√lük és könnyen elterjedhetnek. Az USA-ban a légszennyezés 80%-a az energia termeléséb√l és felhasználásából származik. A széndioxid-kibocsátásnál ez az arány 90%. Az OPEC országai olajfogyasztásuk 50%-át importálják, ennek egynegyedét a Közel-Keletr√l, ami az ismert készletek 2/3-ával rendelkezik, és a világ politikailag egyik leginstabilabb régiója. A foszszilis energiaforrások gyakran ökológiailag értékes és sebezhet√ területeken, például parti tengerek alatt, √serd√kben stb. találhatók. Ez csak néhány azok közül a kockázatok közül, amelyekkel Lomborg nem számol további b√séges használatuk esetén.
Posta
Tiszta és vonzó az a kép, amelyet felfest: semmi dolgunk e téren (sem): csak d√ljünk hátra nyugodtan, a piaci er√k majd megoldják az energiahelyzetet. Csakhogy a piac hatékony m∫ködéséhez ezen a téren több szükséges feltétel hiányzik. Az energia termel√i és fogyasztói nem fizetik meg a termelés és fogyasztás valós költségeit: jó részét – szennyezés formájában – ráterhelik a társadalomra és a környezetre. Ami annál is súlyosabb, mert még ha ezeket a költségeket internalizálnánk is – ami nem könny∫ feladat, az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb környezeti katasztrófájának (Exxon Valdez, 1986) okozója 18 év pereskedés után még mindig csak egy töredékét fizette ki az általa okozott kárnak! –, a környezetben keletkezett károk jellemz√en nem olyanok, amelyeket teljes mértékben helyre lehet állítani. Egy kivágott √serd√ helyett nem lehet újat növeszteni, egy elbányászott hegyet nem lehet újraépíteni, akármennyi pénzünk van. A piac hatékonyságát akadályozó másik f√ tényez√ a technológiai útfügg√ség. Hiába tudjuk – mert tudjuk –, hogy a hibrid autók üzemeltetése tisztább, olcsóbb, jobb, el√állításuk azonos szérianagyságnál nem drágább, ha a közlekedés egész rendszere, illetve az energiatermel√ ipar az olajbányászattól a benzinkutakig másik meghajtásra van beállva. Ha Lomborgnak igaza lenne, már tíz–húsz éve hidrogénautóval járnánk. De nem azzal járunk. Ugyanígy hiába tudjuk, hogy nagy, egyfajta er√forrást használó és óriási elosztóhálózatok fenntartását követel√ er√m∫vek helyett sokkal hatékonyabb, olcsóbb, biztonságosabb és környezetbarátabb lenne egy olyan rendszer, ahol dominánsan sok apró, változatos
forrás szolgáltatja az energiát, lehet√leg helyben. A már létez√ rendszert nem lehet csak úgy eltüntetni és másikat rakni a helyébe. Ezek azok a problémák, amelyek miatt Lomborg hiába optimista a napenergia, a szélenergia vagy az energiahatékonyság jöv√jét tekintve is: az általa spontán bekövetkez√nek vélt folyamatok csak akkor valósulnak meg, ha az ehhez szükséges társadalmi, politikai és technológiai változásokat tudatosan el√remozdítjuk. Megadóztatjuk a benzint (még jobban), szabályozzuk a széndioxid-kibocsátást, támogatjuk a tisztább technológiák elterjedését stb. – vagyis azt csináljuk, amit a Lomborg által lesajnált környezetvéd√k.
Biodiverzitás
L
omborg szerint a fajpusztulás is egy olyan jelenség, amelynek arányáról nagyon túlzó számokat hallunk: például hogy egy generáción belül a fajok 50%-át elveszíthetjük. A valós szám ezzel szemben közelebb áll a 0,7%-hoz – 50 év alatt.19 A túlzások oka az, hogy a biológusok nagyobb kutatási pénzeket szeretnének szakítani. Lomborg azt is felveti, hogy miért lenne probléma egyáltalán a fajok kihalása? Erre vannak magyarázatok, ám egyiket sem találja olyan súlyúnak, hogy indokolná azokat az óriási er√feszítéseket, amelyeket a megel√zése érdekében tesznek, nemzeti és nemzetközi szinten, különösen, ha a valós, alacsony rátát tekintjük. Elismeri ugyan, hogy például a növényfajok hasznosak lehetnek a gyógyszeripar számára, ám hozzáteszi, hogy a bel√lük származó hatóanyagok nagy részét már szintetikusan állítják el√. És amíg az ismert nö-
134
vények genetikai állományának és hasznosságának még töredékét sem mértük fel, ez nem lehet érv az ismeretlen fajok, vagy például az √serd√k védelme mellett. Emellett több példát hoz fel arra, hogy a nagyarányú erd√irtások sem jártak jelent√s fajpusztulással. Az erd√kkel kapcsolatban Lomborg azt írja, hogy „alapvet√en a Föld erdejei nincsenek veszélyben”.20 Az általa idézett adatokkal azt bizonyítja, hogy az erd√s területek aránya az utóbbi évtizedekben nemhogy drasztikusan csökkent volna, hanem enyhén n√tt. Hivatkozott adatai szerint a civilizáció kezdete óta az erd√k aránya mindössze 20%-kal csökkent, tehát az erd√k és es√erd√k elt∫nését√l való félelem mítoszoknak köszönhet√ – illetve a félelmet gerjeszt√ környezetvéd√knek és számításokkal alá nem támasztható túlzó becsléseket közl√ tudósoknak.
Éghajlatváltozás
A
könyv leghosszabb fejezetében Lomborg f√képp az IPCC (International Panel on Climate Change) 2001-es jelentésére alapozva, rengeteg adattal támogatva nem tagadja az éghajlatváltozás tényét, azonban több ellenvetése is van. Az egyik, hogy az emberi tevékenység mellett a napfolttevékenységnek is jelent√s szerepe lehet, nem beszélve arról, hogy interglaciális korszakban vagyunk, amikor egy bizonyos mérték∫ melegedés természetes. Mindösszesen a felmelegedés mértékét 2oC fokra teszi 100 év alatt, ami szerinte nem állít leküzdhetetlen akadályokat az emberiség elé, és a katasztrófa-forgatókönyvek bekövetkezésének valószín∫sége minimális. Másrészt kritizálja a Kiotói
Posta
egyezményt, mert véleménye szerint az nagyon nagy költséggel – évi 150–350 milliárd dollárért – szinte semmi eredményt nem hozna: megvalósításának költsége az éghajlatváltozás által okozott kárt többszörösen meghaladja – állítja közgazdasági modellszámításokra hivatkozva –, ráadásul teljesítése mindössze 6 évvel tolná ki a felmelegedés bekövetkezését, ami igen kis eredmény a hatalmas költségekhez viszonyítva. Ezeken a témákon kívül Lomborg sorra megy az emberi jólét, a várható élettartam és egészség, élelem és éhezés, a víz, a légszennyezés, a savas es√k – melyekr√l azt állítja, hogy az erd√ket nem, csak az állóvizeket károsítják –, a káros vegyi anyagok témáin. Minden fejezetben megkérd√jelezi a környezetvéd√k, illetve sokszor a témával foglalkozó tudósok véleményét, rengeteg adatra és általa megbízhatónak tartott tanulmányra támaszkodva (ez utóbbiak általában az ENSZ és szakosított szervezeteinek hivatalos kiadványait jelentik). A végén pedig megállapítja, hogy mindent összevetve, és minden egyes területen is megállapítható, hogy az emberi élet és körülményei a Földön az elmúlt évtizedekben folyamatos javulást mutattak; s bár sokszor az „ideális”-tól messze van a helyzet, semmi okunk arra, hogy a környezetvéd√knek és a riogató tudósoknak higgyünk, és az √ ítéletnapi próféciáikra alapozzuk közös ügyeink és a közpolitika alakulását.
Lomborg és bírálói
L
omborghoz hasonló nézeteket már sokan hangoztattak. Ami nála újszer∫, hogy azzal az igénnyel lép fel, hogy tudományos – termé-
szettudományos kutatásokon alapuló statisztikai – módszerrel bizonyítsa be a Föld pusztulásáról festett vízió hamisságát. Könyve 500 oldalához 3200 lábjegyzet tartozik, ahol visszakövethet√ minden egyes adat forrása; a könyvben az egyes témák tárgyalásánál, úgy t∫nik, hogy törekszik a kiegyensúlyozott, pártatlan szemlél√ szemszögéb√l írni, mérlegre téve pro és kontra érveket. A könyv fogadtatása azonban – a küls√ szemlél√ számára talán meglep√ módon – a (természet)tudományos világ nagy része fel√l nagyon éles kritika és teljes elutasítás volt. A Nature21 és a Science22 könyvismertet√je kritizálja nemcsak az állításokat, hanem az adatkezelési módszert is, tudománytalannak, félrevezet√nek és manipulatívnak min√sítve az utóbbit. A Scientific American egyenesen „A tudomány megvédi magát a szkeptikus környezetvéd√t√l” felcímmel közölt négy tanulmányt, amelyek tételesen próbálják cáfolni Lomborg állításait.23 A könyv megállapításait visszautasította és bírálta a WWF és a WRI is.24 A Dán Ökológiai Társaság angolul is kiadta Lomborg eredetileg dán nyelv∫ könyvét bíráló 200 oldalas tanulmánykötetét. Ugyanakkor Lomborg mellett kiálló cikket közölt például az Economist.25 A Lomborgot illet√ egyik legf√bb kritika, s√t vád a tudománytalanság és a tudományos eredmények manipulatív célú szelektív bemutatása. Erre a sok kritizáló cikkben sok példát hoznak (s√t külön honlapot is létrehoztak, ahol mondatról mondatra elemezve dokumentálják a hibákat, téves hivatkozásokat és csúsztatásokat26). Ehhez a miheztartás végett sokszor hozzáteszik, hogy Lomborgnak egyetlen referált cikke sincs egyik általa tárgyalt témában sem; az egyetlen ilyen mun-
135
kája maga a könyv, melyet a Cambridge University Press adott ki. Érdekes vonása a Lomborg és kritikusai közötti vitának, hogy gyakran ugyanazokkal a vádakkal illetik egymást. Még 1999-ben, amikor Lomborg könyve dánul megjelent, a Dán Ökológiai Társaság írt egy 200 oldalas választ, amelyben egyrészt az állításait kritizálják, másrészt magát Lomborgot és a nyilvánosságban betöltött szerepét. Erre válaszul Lomborg szintén mintegy 200 oldalban válaszolt.27 2001-ben ez megismétl√dik „nemzetközi szinten”: a Szkeptikus Környezetvéd√ megjelenése után a Dán Ökológiai Társaság is megjelenteti angolul a kritikáját,28 a bevezet√ben felemlítve, hogy érthetetlen számukra, hogy Lomborg képes volt szinte változtatások nélkül kiadni angolul a könyvét, tekintve azt a rengeteg hibát és tévedést, amire korábban rámutattak.29 Erre Lomborg honlapján válaszol:30 meglepetését fejezi ki, hogy bár már a dán nyelv∫ kiadásra is válaszolt, hibák, inkonzisztens állítások és irreleváns kritikák tömegét mutatva ki, a most megjelent könyv mégis szinte szóról szóra ugyanaz. Lomborg vitamódszeréhez tartozik a kritikák apró darabokra szedése. Szinte minden alkalommal kimutatja, hogy amit az √ szájába adtak, azt √ nem mondta, vagy nem úgy mondta, és hosszú bekezdéseket idéz saját könyvéb√l ennek bizonyítására. Általában igaza van, eltekintve attól, hogy amikor valaki egy nézetet kritizál, kénytelen tömöríteni és interpretálni, nem idézhet oldalakat egy könyvrecenzióban. Ezenkívül Lomborg lecsap minden egyes bíráló állításra, amely nincs alátámasztva hivatkozott adatokkal („tényekkel”), és súlytalannak ítéli √ket a saját, jól dokumentált adataival szemben.
Posta
A szövegeknek és állításoknak ezzel az aprólékos és alapos elemzésével azt sugallja: tegyük félre a mítoszokat, a hiedelmeket, és koncentráljunk arra, amit valójában tudunk: a számszer∫ tényekre. Ezzel a hozzáállással bármely természettudós egyetértene. A probléma abban rejlik, hogy Lomborg – könyvében, cikkeiben és a kritikákra adott válaszokban is – elköveti ugyanazokat a hibákat, amelyekkel a környezetvéd√ket és egyes tudósokat vádolja: fals hivatkozások, csúsztatások, a számára kedvez√bb trendek indoklás nélküli „valószín∫bbé” min√sítése, a kritikák „félreolvasása”, az érdemi állítások cáfolata helyett az apró hibák felmutatása, és ez alapján az ellenfél egész mondanivalójának irrelevánssá min√sítése. Jó példa erre az, amit a fajpusztulással kapcsolatban ír. Érvelését úgy építi fel, hogy annak egyik sarokpontja az a Norman Myers által közölt adat, miszerint évente 40 000 faj pusztul ki. Ezt a számot sokszor ismétli, mintegy újra és újra bizonyítva a környezetvéd√k és a biológusok valóságtól való elrugaszkodottságát, hisz a tényleges szám ennél sokkal kisebb. A 40 000-es szám ismételgetése azonban az árnyékbokszolás tipikus esete. Ahogy maga Myers írja Lomborgnak válaszul,31 ez az egyik legels√, és bevallottan hipotetikus becslés volt a fajkihalásról 1979-ben. Azóta √ maga is több mint 80 cikket írt a témáról, melyekben sokkal megalapozottabb becsléseket ad; ezekr√l azonban Lomborg „elfelejt” említést tenni. Így egy olyan véleménnyel küzd és bizonygatja valótlanságát, amelyet senki sem állít rajta kívül. Másik példa az a vita, amely a környezeti Kuznets-görbér√l folyt. A Sceptical Questions meggyanúsítja Lomborgot, hogy csak a szá-
mára kedvez√ adatokat közli. Annak alátámasztására ugyanis, hogy a gazdasági jólét növekedése egy id√ után javuló környezeti állapotot eredményez, egy kutatást idéz, ahol 10 környezeti mutatót vizsgáltak. A 10-b√l kett√ valóban szépen mutatta a görbületet, ezt a két mutatót Lomborg ábrázolta is grafikonon. Arról azonban mélyen hallgat, hogy a másik 8-nál ez az összefüggés nem áll fenn. Lomborg válaszában32 visszautasítja ezt, mondván, ez szövegszer∫en cáfolható, bárki maga is ellen√rizheti. Ahogy írja: „igaz, hogy bemutatom a két fontos leveg√tisztasági mutatót (…), ahol a Kuznets-összefüggés világos (177. o.), ám ugyanígy (kiemelés az eredetiben – H. L.) bemutatom, hogy a kapcsolat épp az ellenkez√je a víz (202. o.) és a hulladék (206. o.) esetében).” Tehát a bíráló rosszindulatú, de legalábbis nem olvasta el rendesen, amit Lomborg leírt. Ebb√l a válaszból elég világosan látszik az a manipulatív módszer, amellyel Lomborg sokszor él: hisz valóban megemlít két ellenkez√ trendet, ám 35, illetve 39 oldallal kés√bb, ráadásul továbbra is „elfelejtkezik” a többi hatról. Így az a benyomás alakulhat ki az olvasóban – feltéve, ha megtalálja és magában összepárosítja a könyvben szétszórva található adatokat –, hogy a pozitív és negatív hatások egyensúlyban vannak, legalábbis ami az indikátorok számát illeti (2–2). Harmadik példa a Science recenziójára adott válasza. A honlapján található rövid választ33 azzal kezdi, hogy Michael Grubb, a könyvismertet√ szerz√je szerint könyvének sok hibája van, ám ebb√l csak kett√t nevesít, és mindkett√ben téved. Az els√, hogy nem hivatkozik a f√bb környezeti jelentésekre, és egyetlen nevesített példaként az EU hivatalos környe-
136
zeti értékelését említi – ám √ igenis hivatkozik erre, a 453. oldalon. A másik f√ kritika, hogy nem említi a kapcsolatot a szabályozás és a környezeti állapot javulása között, ezért alaptalanul véli, hogy a javulás többnyire nem köthet√ közpolitikai intézkedésekhez. Ez sem igaz, hiszen a légszennyezésr√l szóló fejezetben erre b√ven kitér, idézve sok tanulmányt, amelyek a szabályozás hatását minimálisnak, vagy egyáltalán nem létez√nek találták. Ezzel szemben, ha valaki elolvassa a Science cikkét, megállapíthatja, hogy Lomborg interpretációja a kritika lényegét illet√en meglehet√sen szelektív. Az els√ pontot tekintve Grubb azt állítja, hogy Lomborg el√szeretettel bányász ki adatokat az OECD, a UNEP, a Világbank és a WRI tanulmányaiból, ám a tanulmányok elemzéseit, amelyek sokkal kevésbé támogatják álláspontját, már nem veszi figyelembe; ráadásul nem tesz említést az EU hivatalos környezeti értékelésér√l sem. Mint látjuk, Lomborg ezt az utolsó – valóban téves – állítást emeli ki, megválaszolatlanul hagyva a szelektivitásra vonatkozó lényegi kritikát. A második pontnál a védekezés elég gyengének t∫nik: az, hogy egyetlen fejezetben idéz – az álláspontját nyilván támogató – néhány tanulmányt, amelyek a légszennyezés, a gazdasági fejl√dés és az állami beavatkozás kapcsolatát vizsgálják, nem pótolja azt, hogy az összes többi fejezetben err√l megfeledkezik. Így nem is cáfolja azt az – egyébként a Science címében is megjelen√ – lényegi kritikát, hogy miközben támadja a környezetvéd√ket, és a javuló környezeti állapotra hivatkozik, nem veszi figyelembe, hogy a javulás nagyon sok területen éppen a környezetvéd√ mozgalmaknak és a
Posta
hatásukra alkotott szabályozásoknak köszönhet√, nem pedig egyszer∫en a piaci er√k mindent megoldó játékának. Ezen túlmen√en meg sem említi a cikk olyan más, az els√ pontként kiemelt kritikánál sokkal fontosabb észrevételeit, mint hogy nem foglalkozik a fejl√d√ országokkal, környezeti problémáikat elintézi annyival, hogy majd gazdaságilag fejl√dnek, és akkor ezek megoldására is lesz pénzük. Ahogy például az éghajlatváltozásról szóló fejezetben többször megemlíti, 50 év múlva a ma szegény országok is olyan gazdagok lesznek, mint ma a leggazdagabbak, és nézzük meg, hogy ma a gazdag országok milyen tiszták, és milyen jól kezelik környezeti problémáikat. Összességében azt mondhatjuk, hogy Lomborg sokszor jogosan bírálja a környezetvéd√ket, hogy azok alaptalanul sötétre festik a
helyzetet és a jöv√nket. Ugyanakkor √ is beleesik ugyanazokba a hibákba, mint amelyeket kárhoztat. Ez az √ esetében azonban azért súlyosabb, mert – mint a fenti pár példából is kit∫nik – valószín∫leg tudatosan ferdít és manipulál, és nem alkalmazza saját magára a bevezet√ben hangoztatott elveket a kiegyensúlyozottságról és a globális szemléletr√l. Jóindulatúbb értelmezésben is annyi biztosan állítható,34 hogy Björn Lomborg sem nem szkeptikus, sem nem környezetvéd√. Az igaz, hogy igen kritikus a környezetvéd√kkel, és az általuk vallott „mítoszokkal” kapcsolatban, ugyanakkor ez a kritika meglehet√sen szelektív: ha követné azt a szigorú gondolkodásmódot, amelyet √ maga javasol, kritikáját kiterjeszthetné sok közgazdászra, politikusra, vagy más társadalmi szerepl√kre – ám ezt nem teszi. Megint csak
egy példa, hogy elemzi a globális klímamodellek gyengéit és korlátait, ám ugyanott kritika nélkül elfogadja a széndioxid-kibocsátás csökkentésének költségeit kiszámoló közgazdasági modellek talán nem kevésbé bizonytalan feltevéseit és eredményeit. Környezetvéd√nek pedig elég furcsa egy olyan ember, aki számára a természetnek nincs önértéke, minden egyes szegmense egyedül abból a szempontból érdekes, hogy az ember számára nyújtott szolgáltatásai mekkorák, és azok fennmaradnak-e. Ez nem egy szkeptikus környezetvéd√ szemlélete, hanem egy piachív√ közgazdászé. Vagyis Lomborg könyvével, bár sok szempontból érdekes és jó vitalap lehet, érdemes vigyázni, hisz a szerz√ már a címben hazudik.
19. SE 17. o. 20. SE 110. o. 21. Pimm, Stuart; Harvey, Jeff [2001]: No Need to Worry about the Future. Nature, 414:8 22. Grubb, Michael [2001]: Relying on Manna from Heaven? Science, Vol. 294, pp. 1285–7. 23. Science defeds itself against The Sceptical Environmentalist. 24. „Nine things journalists should know about The SkepticalEnvironmentalist”. Az eredeti cikk már nem található meg a korábbi címen, viszont a teljes szöveg, Lomborg kommentárjával ellátva: http://www.lomborg.com/files/Response%20to%20 WRI-WWF3.pdf 25. Doomsday postponed. The Economist, Sep 6th 2001. http://www.lomborg.com/files/Economist%2 0review%206-9-01.mht 26. http://www.lomborg-errors.dk/ 27. Bjorn Lomborg, Ulrik Larsen [1999]: Godhedens Pris. Politik unden Kritik. http://www.lomborg.com/GodhedensPris.pdf
28. Christian Ege, Jeanne Lind Cristiansen (eds.) [2002]: Sceptical Cuestions and Sustainable Answers. The Danish Ecological Council’s response to Bjorn Lomborg’s book „The Sceptical Environmentalist”. http://ecocouncil.dk/english/ 29. Sceptical Questions, Sustainable Answers. 7. o. 30. Short reply to Skeptical Questions, Sustainable Answers. http://www.lomborg.com/Reply%20to%20 Skeptical%20Questions.pdf 31. Norman Myers: Species. On Bjorn Lomborg and Species Diversity. 12. dec 2001. http://www.gristmagazine.com/grist/books/myers121201.asp 32. http://www.lomborg.com/Reply%20to%20Skeptical%20Questions.pdf,, 6–7. o. 33. http://www.lomborg.com/files/Reply%20to%20 Science%20Michael%20Grubb%202.doc 34. Lásd például Ian Lowe: Bjorn Lomborg is neither sceptical nor an environmentalist. http://www.onlineopinion.com.au/view.asp?article=773
Heltai László
Jegyzetek
1. Bjørn Lomborg [2001]: The Sceptical Environmentalist. Cambridge University Press, Cambridge, (a továbbiakban: SE) 3. o. 2. SE, 3. o. 3. SE, 4. o. 4. SE, 353. o., 11. jegyzetpont. 5. SE, 4. o. 6. SE, 5. o. 7. Simon, Julian (ed.) 1995: The State of Humanity. Oxford: Blackwell; idézi SE, 5. o. 8. SE, 5. o. 9. SE, 6. o. 10. SE, 6. o. 11. SE, 7. o. 12. SE, 7. o. 13. SE, 7. o. 14. SE 13–18. o. 15. SE 4. és 176. o. 16. SE 4. és 87. o. 17. SE 330. o. 18. SE 5. o.
137