A C-World etikai kódexe
A bizalom egyik legfontosabb alapja a megismerhetőség. Csak abban tudunk bízni, akiről valamilyen formában információkat kapunk, vagy mi magunk tapasztalatokat tudunk szerezni.
Preambulum A civil és a gazdasági szektorban az átlátható működésnek kiemelt jelentősége van. A C-World iránti bizalom az alapvető tőke, amivel egy vásárlói közösség rendelkezik. Elfogadottságának, a társadalmi közösségben betöltött szerepének és ezzel együtt a vásárlóinak és kedvezményt adó partnereinek is meghatározója, így kiemelt jelentőséggel bír a tevékenysége során minden, amivel ezt a bizalmat megszerezni, megtartani illetve növelni lehet. A bizalom megerősítésének fenti céljával fogalmazódott meg 2015-ben, a megalakulással egy időben C-World Etikai Kódexe, melynek rendelkezéseit az ezt elfogadó vásárlók és a kedvezményt adó partnerek magukra nézve kötelezőnek ismerik el A legfontosabb, hogy a Rendszer védjegye bizalmat ébresszen, és garanciát jelentsen minden területen. A fő cél, hogy összefogja, továbbá etikusan és átláthatóan működtesse a C-World vásárlói rendszerét. Egységes iránymutatást és szabályrendszert fogalmaz meg az etikus üzletépítéshez, egységet teremt a cég munkatársai és vezetősége között a közös kommunikációban. Ezzel kívánja elősegíteni a vásárlói-ajánlói és kereskedői kultúra fejlődését Magyarországon, valamint jó példákkal, sikeres gyakorlatokkal segíteni az egész szektort, beleértve azon embereket is, akik még nem csatlakoztak. ALAPELVEINK Hitelesség A C-World adminisztratív működésében és kommunikációjában egyaránt egyenes, érthető, világos, nem félrevezető elvet követünk. A cég által közzétett adatok megfelelnek a valóságnak, kerüli a félretájékoztatást. A cég vezetése mindent elkövet annak érdekében, hogy megfelelő információk birtokában legyenek a törzsvásárlók és a kedvezményt adó partnerek egyaránt, és ezek birtokában felelősen tudjanak regisztrációs döntést hozni. A cég a bizalom megőrzése érdekében a lehető legrövidebb határidőn belül válaszol az ügyfélszolgálatára hivatalosan beérkezett kérdésekre, illetőleg intézkedik az esetleges panaszbejelentések kivizsgálása tárgyában. Mindent elkövet, hogy ne csak a saját-, hanem a kedvezményadó partner hitelességét is erősítse, a vásárlói bizalmat növelje. Törvényesség A cég vezetése különösen ügyel a működés törvényességének betartására és betartatására. Amenynyiben szabálytalanságot észlel, azonnal lépéseket tesz azok megszüntetésére, kijavítására. • • • •
panasztételi csatornák meghatározása, panasz regisztrációjának módja, panasz kivizsgálás folyamatának leírása, panasz visszajelzés módja, ideje.
Ha az Etikai Kódexben foglalt vállalásokkal kapcsolatban panasz érkezik, akkor azt belső panaszkezelési eljárása szerint kiemelten kezeli. A vizsgálat eredményeinek közzétételében aktívan részt vesz, hozzájárul az ügy minél gyorsabb és eredményesebb tisztázásához. A kódex taxatíve nem sorolja fel az összes lehetséges etikai vétséget. Ezért ha felmerül az etikai vétség alapos gyanúja, de a kódex nem tartalmaz olyan tényállást, amely egyértelműen illik a kifogásolt magatartásra, akkor vizsgálni kell, hogy közvetlenül vagy áttételesen sérti-e az etikus vásárlói-ajánlói magatartás három alapelvét, amely: a tisztesség, a megbízhatóság és a pontos tájékoztatás. A C-World aktív ajánlói elvárt általános etikai követelmények A C-World tagjaival és vezetőségével szembeni kapcsolatát, magatartását a segítőkészség, a mások gondjainak megértése, egymás személyiségének, emberi méltóságának, életkorának tiszteletben tartása jellemezze. A C-world tag kerülje a felesleges konfliktushelyzeteket, tanúsítson önmérsékletet, igyekezzen megérteni és méltányolni mások cselekedetének indítékait. Bármely szituációban kerülje a személyeskedést, vállalja fel esetleges tévedéseinek elismerését. Igazának érvényesítését az ÁSZF. rendelkezései is segítik. A C-World tag éljen azokkal a lehetőségekkel, amelyek segítségével szakmai, általános műveltségi, szervezési, vezetési ismereteit bővítheti és ezáltal munkáját hatékonyabban végezheti. Ismereteit ossza meg munkatársaival, külön felkérés és ajánlói kötelezettség nélkül is fordítson gondot az újonnan belépők elméleti és gyakorlati ismeretei bővítésére. A C-World tag legyen példamutató. Ajánlói magatartásában és magánéletében vegye figyelembe, hogy a C-World egész tevékenységét rajta keresztül ítélhetik meg, és törekedjen arra, hogy ez a megítélés pozitív irányú legyen. Ne tanúsítson olyan magatartást, amely csökkenti a C-World pozitív megítélését. A C-World tag szakmai munkavégzése során legjobb tudása szerint járjon el. Amennyiben hibát észlel, haladéktalanul tegyen meg mindent az esetlegesen bekövetkező, illetve előre felmérhető károk kiküszöbölésére, mérséklésére. A C-World tag ne tegyen a vele együttműködő személy(ek) irányában olyan – később teljesítendő – ígéretet, amelynek teljesítése nem kizárólag az ő kompetenciájába tartozik, vagy amelyet előreláthatóan nem kíván teljesíteni. A C-World tag saját vagy mások személyes érdekeiért ne manipulálja a vele együttműködő személy(ek) tevékenységét. A korrekt ajánlói feladatoktól (az ÁSZF. rendelkezéseiben foglaltak szerint) ne térjen el, és mindenképpen törekedjen arra, hogy a kapcsolat szakmai és segítői keretek között maradjon. A C-World egyes törzsvásárlóinak és partnereinek rendszeren belüli tevékenységével, működésével kapcsolatos információk üzleti titoknak minősülnek. Nyilvánosságra csak abban az esetben hozhatók, ha ahhoz az érintett írásban hozzájárult. Minden ezzel kapcsolatos engedély nélküli információ átadás súlyos etikai vétségnek minősül, és akár kizárást is vonhat maga után. A C-World rendszer ismertetése során kizárólag a vezetőség által jóváhagyott prezentáció folytatható. Az ezzel ellentétes, esetlegesen félrevezető magatartás súlyos etikai vétségnek minősül.
A tag tudta és beleegyezése nélküli, továbbá a kettős regisztrációja kiemelten súlyos etikai vétség. A C-World tag karrier pozícióra való tekintet nélkül lépjen fel az Etikai Kódexbe ütköző magatartásokkal szemben. E fellépés megtorlása kiemelt figyelemmel kezelendő etikai vétség. A C-World tag, ha munkatársa szakmai tevékenységében nyilvánvaló hibát vagy feddhetetlenségét kétségbe vonó körülményt észlel, arra a megfelelő módon figyelmeztesse. Tartsa vissza munkatársát minden olyan cselekménytől vagy tevékenységtől, amelynek folytatása nagy valószínűséggel C-World vezetői utasítást vagy etikai normát sért. A C-World tag mindig legyen kész arra, hogy a feladatok megoldásában vezetőjének segítséget nyújtson. Legyen példamutató a feladatvállalásban akkor is, ha az adott esetben nem lenne kötelessége. Időben tájékoztassa vezetőjét minden olyan tudomására jutott körülményről, amelyre annak feladata ellátásához szüksége lehet. Az C-World tag ne tanúsítson olyan magatartást, amellyel aláássa a vezető tekintélyét. Munkatársaival szemben olyan magatartást, viselkedést gyakoroljon, amellyel biztosítja a tevékenységük iránti bizalmat, tiszteletet és megbecsülést. Az C-World tag ajánlói tevékenységből fakadó viták során fejtse ki véleményét, a döntések meghozatalában aktívan vegyen részt. Szakmai véleménykülönbség esetén a véleményeltérésről az érintettek által leírt feljegyzést lehet készíteni. A döntések meghozatalát követően azonban azokat nem vitathatja, a C-world vezetőség utasításait a köteles betartani. Új tények, körülmények, felmerülése, tudomásra jutása esetén egyeztetést indítványozhat a legmagasabb karrier szinten álló team vezetővel vagy a C-World vezetőségével. A C-World tag magatartása, öltözete legyen kulturált, az alkalomhoz illő. (Rendezvényeken a nőknél a kosztüm, férfiaknál az öltöny viselete elvárható, de legalább a trendeknek megfelelően üzleties jellegű legyen a megjelenés.) Vezetőktől, 4. pozíciótól elvárt további etikai követelmények A vezető a vásárlói csoport élén példaértékű és iránymutató magatartást tanúsítson. Elkötelezettnek kell lennie az etikus magatartás és a minőségi tájékoztatás iránt. A vezető különös gondot fordítson a személyes példamutatásra, gondoskodjon marketing szakmai ismereteinek, általános műveltségének állandó fejlesztéséről, ismereteit folyamatosan adja át munkatársainak. Magatartása ajánlói munkájában és magánéletében is legyen példamutató, követésre érdemes. Törekedjen arra, hogy az általa irányított vásárlói közösség, emberileg, szakmailag elfogadja, tisztelje. Ne zárkózzon el kéréseik és véleményük meghallgatása elől, nyíltan mondja el az azokkal kapcsolatos álláspontját. A vezető az általa irányított vásárlói csoportban fordítson gondot a munkatársak megismerésére, személyiségük feltárására, alkalmassági szintjük feltérképezésére. Tapasztalatai alapján igyekezzen az egyes személyek felkészültségére, egyéniségére is figyelemmel lenni. Személyes példával is törekedjen jó közösségi szellemet, együttműködést, konstruktív légkört kialakítani. A vezető figyeljen fel minden olyan jelenségre, amely arra utal, hogy a munkatársa életvitelében, vagy teljesítményében a szokásostól (nagymértékben, esetleg feltűnően) eltérő változások következ-
tek be. Ennek okait igyekezzen megismerni és szükség esetén segítséget nyújtani az esetleges problémák megoldásában. A vezető sokrétű, felelősségteljes tevékenysége ellátása során az etikai problémák megelőzésére fordítson fokozott figyelmet. Etikai vétség esetén követendő eljárási szabályok A C-World tag akkor követ el etikai vétséget, ha az Etikai Kódex jelen fejezeteiben felsorolt magatartásnormák valamelyikét oly módon megsérti, hogy azzal a C-World tagjait vagy a céget negatív színben tünteti fel, vagy félrevezető tevékenységet folytat. Etikai eljárás indítható: a) C-World tag bejelentése alapján, b) C-World vezető bejelentése alapján, c) C-World kedvezményt adó partner bejelentése alapján, d) Lakossági panaszbejelentés, alapján. e) C-World tag, vagy vezető saját ügyében is kezdeményezhet (tisztázó) etikai eljárást. Az etikai eljárás megindításáról – amennyiben az etikai vétség elkövetésének alapos gyanúja fennáll – a C-World vezetősége dönt. Amennyiben a tag vagy vezető tisztázó etikai eljárást kezdeményez, azt a C-World vezetősége köteles elrendelni. Az etikai vétség kivizsgálására Etikai Bizottságot kell létrehozni. Nem indítható, illetőleg nem folytatható etikai eljárás, szankció nem alkalmazható olyan etikai vétség miatt, amelynek elkövetésétől/befejezésétől számított 12 hónap eltelt. Az etikai eljárást a megindításától számított 30 napon belül be kell fejezni. Amennyiben az Etikai Bizottság 30 napon belül nem tudja megállapítani az etikai vétség elkövetését, meg kell állapítani, hogy etikai vétség nem történt. Általános szabályok az Etikai Bizottságok létrehozására, összetételére Nem vehet részt az etikai eljárásban az Etikai Bizottság tagjaként: a) b) c) d)
az eljárás kezdeményezője, az eljárás alá vont személy vagy jogi személy, továbbá az a)–b) pontban felsoroltak hozzátartozója, akinek a terhére az etikai eljárás megindítását megelőző 1 éven belül etikai eljárásban büntetést szabtak ki, e) aki ellen etikai eljárás van folyamatban, vagy akinek terhére az etikai eljárás megindításától számított 30 napon belül etikai eljárásban megállapították, hogy etikai vétséget követett el, f) az, akitől az ügy elfogulatlan elbírálása egyéb okból nem várható.
Az Etikai Bizottság elnökét a bizottság tagjai maguk közül a többségi elv alapján titkosan választják. A szavazás érvényességéhez valamennyi tag jelenléte szükséges. Az Etikai Bizottság 5 főből áll, kiválasztásuk felkérésre történik, az eljárásban önkéntes alapon vesznek részt, személyükre a C-World vezetősége tesz javaslatot, 4-es karrier szinttől. Az Etikai Bizottság előtti megjelenés nem kötelező, de elvárt. Meg nem jelenés esetén az Etikai Bizottság a rendelkezésre álló adatok alapján, az etikai vétséggel panaszolt tag illetőleg partner meghallgatása nélkül is dönthet. A Bizottság által felvett jegyzőkönyvben konkrétan meg kell fogalmazni az etikai vétséget, továbbá annak jogkövetkezményeit, valamint indoklását. A jegyzőkönyv tartalmát az érintettel meg kell ismertetni, aki arra 3 munkanapon belül észrevételeket tehet. Amennyiben az érintett nem jelent meg a bizottság előtt, a jegyzőkönyvet belső levelezésben kell megküldeni részére. Ebben az esetben az észrevétel megtételére nyitva álló határidőt a jegyzőkönyv megküldésétől kell számítani. Az olyan ügyekben, amelyek az elmarasztaláson kívül további intézkedéseket is igényelnek, az Etikai Bizottság javaslatot tehet az etikai vétséget előidéző körülmények megszüntetésére. Az Etikai Bizottság javaslatai alapján a szükséges intézkedésről a C-World vezetősége át nem ruházható jogkörében dönt. Az Etikai Bizottság javaslata a C-World vezetőségét eljárása során nem köti. Záró rendelkezések Az Etikai Kódexet minden C-World tag és vezető számára hozzáférhetővé kell tenni. A rendelkezéseit minden belépőnek, a Rendszerbe történő regisztrációjakor el kell fogadnia. Az Etikai Kódex 2015. 10. 01. napjától hatályos, az etikai vétség miatti eljárásra vonatkozó rendelkezéseit azt követően elkövetett vétségekre kell alkalmazni. Az Etikai Kódex hatálya kiterjed valamennyi C-World törzsvásárlóra, kedvezményt adó partnerre, alkalmazottra, valamint minden olyan tulajdonosra, aki a közösség építésében részt vesz. Az Etikai Kódex rendelkezései nem ütközhetnek más jogszabályokkal, és nem ösztönözhet jogellenes magatartásra. A jelen rendelkezések elfogadása és módosítása a C-World tulajdonosainak hatáskörébe tartozik. A módosításokat a Rendszer kommunikációs csatornáin keresztül haladéktalanul közölni kötelesek a tagokkal és a partnerekkel. Cambridge, 2015. október 3.
Customer-World Ltd.